Irán fellazítása?

Irán fellazítása?

Az eltünt szocializmusok nyomában

I.
 

Irán urát Hamenei ajatollaht kellemetlen meglepetés érte. Felütötte a fejét, sőt gazdasági - politikai tényezővé nőtte ki magát az idegenszívü (komprádor) burzsoázia. "Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője teljes tiltást adott ki az Egye sült Államokkal folytatott tárgyalásokra. Az iráni gazdasági elit egy része szembefor dult a vallási vezetéssel, és kiárusítják az országot az amerikaiaknak" .

Az iráni gazdasági elit egy része szembefordult az ajatollahhal

Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője teljes tiltást adott ki az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokra. Az iráni gazdasági elit egy része szembefordult a vallási vezetéssel, és kiárusítják az országot az amerikaiaknak.

Az ajatollah kijelentette, hogy az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalássorozatnak nincsenek előnyei Irán számára, miközben számos hátránya van. Döntését a Twitteren is megerősítette, hogy a nyugati sajtó és egyes iráni üzletemberek azt ne tudják félremagyarázni:

A legfelsőbb vezető egyértelműen kijelentette, hogy az iráni tárgyalódelegáció legjobb próbálkozásai ellenére az Egyesült Államok kihasználta a lehetőséget a beszivárgásra, és az iráni nemzeti érdekkel ellentétes megállapodásokat kényszerít ki a tárgyalások során.

A nyugati sajtó egy az amerikai CBS News hasábjain megjelent, Hasszan Roháni iráni elnökkel készített interjú alapján korábban hangsúlyozta, hogy amikor az ajatollah a sátán szót használja az Egyesült Államok jellemzésére, azt valójában nem is úgy kell érteni, inkább félrefordításról lehet szó. Az atomprogrammal kapcsolatos tárgyalássorozattal párhuzamosan azonban iráni vezetők szinte valamennyi nyugati ország üzleti delegációival kötöttek előzetes megállapodásokat, és számos nyugati pénzintézet kezdett képviseletet működtetni Teheránban, amiből egyértelművé vált, hogy az iráni gazdasági elit egy része – az ajatollah utasításait figyelmen kívül hagyva – az ország nemzeti érdekeivel ellentétes megállapodásokat köt.

A háttérben zajló tárgyalások során az Egyesült Államok – többek között – kitermelési jogot szerzett az iráni olajra és földgázra. A tárgyalássorozat kezdete óta folyamatosan áramlik a nyugati tőke az országba, cserébe a nyugati vezetők politikai reformokat várnak el.

Az arab szocializmus Khomeini féle változata tehát heveny fertőzést szenvedett. Mi történt? Hogyan történhetett?

Mi a francot csinált a nagyhatalmu "Őrök Tanácsa?". Hogy kerülhette el a figyelmüket a patkányok mozgolódása? Iránban nem az éberség a legfőbb erény? Nagyon gyenge lábon állhatnak a marxizmus-leninizmussal is, pedig abból megtudhatták volna "Mi a teendő" a burzsoáziával? Fel kell számolni, azaz ki kell írtani. Ez ilyen egyszerü.

A halhatatlan Lenin elvtárs volt ennek a mestere. Szenvedélyt is vitt bele. "Egész sor felhívásban, levélben és utasításban azt ajánlotta, hogy minden habozás nélkül számoljanak le az ellenforradalmárokkal. ... A központi bizottságban ma hallottuk, hogy Volodarszkij meggyilkolására a petrográdi munkások tömegterrorral akartak válaszolni és ezt önök [Zinovjev és társai] megakadályozták. Erélyesen tiltakozom. Ez le-he-tet-len!"[G.Glezerman: "A kizsákmányoló osztályok felszámolása a Szovjetunióban" 123. old.]

A "fűnyíró elv" alkalmazása utóbb hasznosnak bizonyult. "A hitleristák által ... elfoglalt valamennyi államban a hűtlenség és árulás támaszai az önző érdekektől hajtott kizsákmányoló osztályok lettek. ... Hogy megsem misíthessük a nemzeti árulás talaját, végezni kell s reakciós,kizsákmányoló osztályokkal. Hatalamas előnyt jelentett a Szovjetuniónak a háború nehéz éveiben, hogy ... már régen felszámolták a kizsákmányoló osztá lyokat és betömték az árulást tápláló forrásokat." [U.ott 187.old.]

Az hogy valaki szadista tömeggyilkos egyáltalán nem akadálya, hogy a zsidók utólag humanistának minősítsék. Lukács [Löwinger] György [maga is tömeggyilkos vörös népiztos] egy könyvet szentelt Lenin szentté avatásának - vörös bársonykötésben. Nála olvashatjuk a következőket. "Lenin élete munkájának java részét 'prózai' javaslatok', intézkedések ... teszik ki. ... Tevékenységének világnézeti alapja a materiallista filozófia humanizmusa. Ennek az új humaniszmusnak legtipikusabb képviselője, legnagyobb alakja Lenin." [Lukács György:  "Lenin"175. old.]

[Tömeggyilkosnak, pláne zsidó tömeggyilkosnak lenni egyébként is sikk Európában. Nem véletlen, hogy Begin és Shamir izraeli miniszterelnökök is Béke Nobeldíjat kaptak.]

Iránban ennek előtte volt már szarkeverés: a fiatalok "bársonyos mozgalma" 2011-ben. Ezt azonban a Baszidzs Milicia felszámolta, nem túl kesztyüs kézzel. Agyonlőtték többek között a szépséges Neda Szalehi Aga Szultan kisasszonyt a lánglekü lázítót és ezzel el is illant a harci kedv.

A mostani iráni eset viszont azt bizonyítja, hogy a kapitalizmus a világ legkártékonyabb kórokozója. Virulenciájának titkain gondolkodva az ember arra a megdöbbentő felfedezésre jut, hogy ez a dögvész a társadalmak "ideológiai immun rendszerét" kapcsolja ki, mint az AIDS.

Ami az "ideológiai immunrendszert" illeti, az a természetes immunrendszert utánozza. Működési elve "a 'nem-saját alkotók' felismerése", ugyanezt a haditechnikában "barát - ellenség felismerő rendszernek" hívják. A gój társadalmakban a "nem saját alkotó" maga a zsidó. Ha a társadalmi közeg nem ismeri fel és nem "közömbösíti" belepusztul.

Immunrendszerünk működése és zavarai 
A szervezet legfontosabb védőbástyája az immunrendszer. Ez a roppantul bonyolult és rendkívül komplex védekezőrendszer felelős a szervezetünkbe kerülő baktériumok és vírusok elleni küzdelemért, és a megfelelő védekezés kiépítéséért. Az immunrendszer működése nagyon komplex, bonyolult folyamat. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön és zökkenőmentesen működhessen, számos szabályozó mechanizmusnak kell sikeresen beavatkoznia. Az immunrendszer bármely részén bekövetkező változás betegséget okozhat, így szervezetünk védelmi vonala akár ellenséggé is válhat. Az immunrendszer szervrendszere a nyirokrendszer, mely nyirokszervekből és az őket összekötő nyirokerekből áll. A nyirokszervek közé tartozik a csontvelő, a csecsemőmirigy, a lép, a nyirokcsomók, és az egyéb immunfeladatokat ellátó sejtek halmaza, melyek megtalálhatók a bőrben és a különböző nyálkahártyákban. Az emésztőrendszer nyálkahártyájához tartozó immunszervek a mandulák is, illetve a féregnyúlvány. Az immunrendszer működésében szerepet játszó sejtek a fehérvérsejtek, melyek legnagyobb számban a vérben és a nyirokrendszerben találhatók meg.
Az immunrendszer védő mechanizmusai LIMFOCITÁK ÉS FAGOCITÁK A fehérvérsejteknek több típusa van, a legfontosabbak közülük a limfociták és a fagociták. A fagocitasejtek a fertőzés helyén lépnek kapcsolatba a kórokozóval, és azonnal képesek annak elpusztítására. A limfociták a kórokozókkal - több átalakulás után - a másodlagos nyirokszervekben találkoznak, ahonnan az ölő funkcióra alkalmas sejtek a fertőzés helyére vándorolnak, hogy a nagy számú kórokozót elpusztítsák. Az immunrendszer a nem-saját alkotók felismerése ellen alapvetően kétféle mechanizmussal védekezik: egy veleszületett, azaz mindenkiben megtalálható úgynevezett nem-specifikus mechanizmussal, és a szerzett, az élet folyamán kialakuló különleges módszerrel.  A veleszületett immunitás jellemzője, hogy minden idegen alkotó ellen ugyanolyan mechanizmussal védekezik. Sejtes elemei a fagociták, melyek felismerik az idegen részecske jelenlétét, ami lehet például egy behatoló kórokozó is. A felismerés után a mikroorganizmust bekebelezik, majd elpusztítják. A veleszületett immunitás oldott állapotú részei a komplementrendszer és a citokinek. A komplementrendszert a vérben található fehérjék alkotják, melyek idegen struktúra jelenlétére egymást aktiválják, majd legutolsó lépésként az idegen alkotó feloldódását okozzák. A citokinek olyan fehérjék, melyeket fagociták és limfociták is termelnek, a veleszületett és a szerzett immunitás részeként is. A citokinek feladata szintén az idegen részecskék elpusztítása. A szerzett (specifikus) immunitás a limfociták közvetítésével alakul ki. Ennek lényege, hogy a szervezetbe bekerült idegen részecske vagy kórokozó a limfociták átalakulását, érését indítja el. Ennek az érési folyamatnak a végén válik képessé a limftocita arra, hogy speciálisan az adott idegen anyagra hatásos pusztító mechanizmust alakítson ki. A T-limfociták az érés után közvetlenül pusztítják el az idegen részecskét, míg a B-limfociták ellenanyagokat termelnek, amelyek az idegenként felismert anyaghoz kapcsolódnak s végzik annak elpusztítását. Ezeket az ellenanyagokat immunglobulinoknak nevezzük, és a specifikus immunitás oldott állapotú összetevőit jelentik. Ezen túlmenően mind a B-, mind a T-sejtekből "memóriasejtek" is képződnek, melyek a szervezetben tovább keringenek, és a kórokozóval történő újbóli találkozás alkalmával gyorsabban be tudják indítani a szükséges, az adott idegen ágensre specifikus immunválaszt. Az immunrendszer betegségei Immunhiányos állapotokról akkor beszélünk, amikor az immunrendszer valamely összetevőjének mennyisége nem elegendő, minősége nem megfelelő, vagy valamely okból funkcióját betölteni nem tudja. Ide tartoznak ez elsődleges immunhiányos állapotok, amelyek szerencsére ritkák. Ezek a betegségek a születés pillanatától jelen vannak, és a szervezetet nem védik kellőképpen a fertőzések és más káros hatások ellen. A másodlagos immunhiányos állapotok környezeti ártalmak (mérgezések, alultápláltság), a csontvelő megbetegedései, hematológiai betegségek, egyes fertőzések (HIV vírus) és orvosi terápiák (besugárzás, kemoterápia) kapcsán alakulnak ki. Fiziológiás állapotok is lehetnek okai az immunvédekezés csökkent voltának: köztudottan fejletlen a csecsemők immunrendszere, de gyengébb az idősek és a terhes nők immunvédekezése is. EZEK A CIKKEK IS ÉRDEKELHETIK ÖNT Immunerősítő ételeink - Ön tudta? A probiotikumok erősítik az immunrendszert? Az immunrendszer betegségei Mit kell tudni a szénanátháról? Gyógyszerallergia Mikor gyanakodjunk autoimmun betegségre? Betegségekhez vezet az immunrendszer túlzott reakciókészsége is, amikor egyébként nem káros jelenségek váltják ki annak működését vagy nagyfokú reakcióját: ez tapasztalható az allergiás folyamatok esetében (bőrallergiák, szénanátha, asztma, egyes bélbetegségek, kötőhártyagyulladás bizonyos formái, anafilaxia, gyógyszerallergia, ételallergia, stb). Amikor az immunrendszer a szervezet saját, működésében nem megváltozott sejtjei ellen indít immunválaszt, autoimmun betegség jön létre. A kóros immunreakció a szervezet számos helyén kialakulhat és válthat ki makacs, nehezen kezelhető betegségeket. Szervátültetés kapcsán is lényeges szerephez jut az immunrendszer: az átültetett szervet idegenként ismeri fel, és ellene szintén reakciót indít, ami a szerv kilökődéséhez vezethet. Ezért van szükség szervátültetés után hosszú ideig tartó, az immunrendszer működését korlátozó gyógyszerek alkalmazására.
Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/autoimmun_betegseg/1999/immunrendszerunk-mukodese-es-zavarai 

Ezt az eljárást "eliminálásnak" is nevezik, amely kettős jelentésü fogalom: kiküszöbölést és egyenletrend szer megoldását is jelenti. Természetesen nem állítható, hogy az iráni kapitalisták egyúttal zsidók is lennének, de az igen, hogy annak a tőkés világ rendszernek az ágensei, amelyet a zsidóság működtet.

Amikor a Szovjetunió - a világ második pólusa - némi pangás peresztrojkázás glasznosztyizás és uszkorenyijézés után, csöndesen leeresztett mint egy felszúrt marhahólyag az okokat illetően többféle hülyébbnél - hülyébb magyarázat keletkezett a csillagháborús versenyben való lemaradástól a gazda sági ellehetetlenülésig. Egy nagyon érdekes kis tanulmány szerint azonban mindez csak lárifári. A magyarázatért érdemes a megadott címre elugrani. Itt most nem megyek bele a részletezésbe. 

Miért omlott össze a Szovjetunió?

Aligha a Reagan-i csillagháború miatt. És nem is a koraszülött jóléti állam miatt.

A Ronald Reaganről szóló bejegyzésünk kommentelői szememre vetették, hogy kifelejtettem egy igen fontos dolgot: a Szovjetunió azért omlott össze, mert Reagan csillagháborús versenybe kergette Moszkvát, és ez annyira eladósította őket, hogy összeomlottak.

Nos, ezt az olvasatot az adatok nem támasztják alá. A Szovjetunió 1991-es, azaz megszüntetés előtti államadóssága nem volt több, mint a GDP 20%-a. Ez ma nevetségesen alacsony adat lenne, bár akkoriban még mindenkinek sokkal alacsonyabb államadósságai voltak. Ennek ellenére ez akkor is alacsonyabb volt, mint például a rivális USA 38%-os mutatója. Azaz ha valakit, akkor saját magát kergette eladósodottságba Reagan a csilagháborús projekttel...

20% egyáltalán nem magas adat. Bőven áthidalható volt hitelekkel, később könnyen visszafizethető. A mai görög, olasz vagy belga 100% feletti államadóságokhoz képest elhanyagolható.

Ráadásul Oroszország az összeomlás után átvállalta az összes volt tagköztársaság államadósságát, később még tovább is adósodott a csecsen háború következtében, mégis gyakorlatilag mára visszafizette teljes adósságállományát, az ma a GDP 8.5%-a körül áll. Minderre garanciát jelentett az óriási olaj- és földgázvagyon.

Mindez érdekes kérdést vet fel. Összeomlott-e gazdaságilag egyáltalán a szocializmus? Magyarországon ez a rendszerváltás környékén egyértelműen merült fel, hiszen messze a legmagasabb adósságállománnyal jöttünk ki az államszocializmus időszakából. De rajtunk (és bizonyos mértékig a lengyeleken) kívül gyakorlatilag a teljes keleti blokk igen alacsony adóssággal végezte a múlt rendszert. És ahogy az alábbi, 2010-es ábra mutatja, ez mind a mai napig így is maradt.

Ebben a megvílágításban igen érdekes újragondolni a híres Kornai-Ferge vitát is, ahol Kornai professzor azt állította, hogy a magyar jóléti állam 'koraszülött' volt, azaz olyankor vezették be, amikor még a társadalom nem termelte meg annak gazdasági alapjait. Tehát hitelből kellett finanszíroznunk. Ez ezek szerint Magyarországra volt igaz (azóta is), nem a szocializmus inherens jellegzetessége volt. Tehát a finanszírozhatatlan jóléti kiadások sem kényszerítették térdre a szocializmust, pedig elég bőkezűek voltak.

Hát akkor mitől omlott össze a szocializmus? Erről csak spekulálni tudunk. Kulcsszerepet játszott benne annak diktatórikus volta, azaz hogy a polgárok a parancsuralmi rendszerrel nem hogy azonosulni nem tudtak, hanem elnyomásként élték azt meg. Abban a pillanatban váltottak a 'nyugati' rendszerre, amint lehetett. Az meg, hogy ez a nyugati rendszer magasabb életszínvonallal kecsegtetett, nem lehet meglepő. A szocialista térségnek csak nagyon kis része volt valaha is a gazdag nyugat része történelmileg.  Ez gyakorlatilag csak az egykori velencei Dalmáciát, illetve a német Zollvereinba tartozó, és így például a Habsburg gyarmatosításból és az iparosításból is profitáló Csehországra és Szlovéniára volt igaz. Mindenki más mindig is Európa agrárperifériája volt.

Szintén okolhatók még a belső tervezés gyengeségei, a szinte állandósult hiányok itt-ott a gazdaságban. Ebben azonban megint rácáfolt a rendszer kritikusaira. Ludwig von Mises, az osztrák iskola ismert nagy szocializmus-kritikusa híres jóslatában két évet adott egy tervutasításos rendszernek az összeomlásig!

Azzal folytatom senkinek se tünt fel, hogy a romok eltemették a legfontosabbat: a szocializmus hivatalos eszméjét a marxista-leninista ideológiát is. Ennek végső formáját Sztálin alakította ki, de - nyilván szerénységből - nem nevezte sztálinizmusnak. Ezzel megsemmisült az emberi gondolkodás "második pólusa" is. Csak így válhatott lehetségessé, hogy Oroszország nemzeti vagyonát, különös tekintettel a föld méhének kincseire, semmiből jött jakhecek a semmiért szerezhessék meg, pillanatok alatt milliárdos "oligarc hákká" nőve ki magukat.

Az emberek eddigelé ellentétekben gondolkodtak fekete/fehér (jin-jang), jó/rossz, szocializmus/kapitalizmus, stb. Mi sem termé szetesebb minthogy a zsidóság, megszállva mindkét oldalt, irányította a gójok gondolkodását is. Ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy a marxizmus - leninizmus nagy klasszikusai kivétel nélkül zsidók voltak. Lukács pl. azt is Lenin javára írja, hogy a tőkés társadalom éles kritikája nála "mint a kapitalizmus és a szocializmus világtörténeti szembeállítása jelentkezik ... Szemében a szocializmus ... a legfejlettebb demokrácia is." [U.o. 181 old.]

A zsidók azonban hirtelen felhagytak az ideologizálással, legalábbis úgy tesznek. Ennek hírhedt megnyivánulása a zsidócsahos Fukuyama feltünése volt, aki nem kevesebbet állított 1989-ben "A történelem vége?" című, rövidke tanulmányában, mint hogy "a liberális demokrácia az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja, a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet".  Ezzel egy csapásra világhírű lett, ami egymagában bizonyít ja zsidócsahosságát... Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történé sze és politikatudósa kifejtette véleményét az "endizmus" vitában.

Aztán - a zsidó menetrendnek megfelelően - fellépett a "kritikus" Huntingtonszemélyében [mint az ortodox zsidó Marxszal szemben a revizionista zsidó Bernstein anno] és a világbéke helyett a "civilizációk összecsapását" hirdette. Ezzel meglett az új gumicsont, hogy a gójok marakodhassanak a két végén... A fenti linken egy részletes ismertető található Huntington téziseiről. Mit is mondjak? Kúrva unalmas, túlbonyolított, alig érthető.  Egy mondata azonban szemet szúrt a sok lehetséges (?) paradigma között. "Teljes káosz paradigma[megvalósulása esetén] a világ anarchisztikus lenne. A kormányzat tekintélye világszerte megszűnik, a törzsi, etnikai és vallási konfliktusok eluralják a világot, a nemzetközi szervezett bűnözés erősödik (Brzezinski). Hibája: valóban kissé kaotikusnak tűnik a világ, ám teljesen nem hiányzik belőle a rend." Azért figyeltemfel erre, mert épp most olvasom [az elmebeteg] Brzezinski "A nagy sakktábla" c. könyvét. Nem témám a köny ismertetése még egy rövid kivonat formájában sem. Néhány mondat azonban befér. "A sakkjátékosokhoz hasonlóan a 'világ tervezőinek' is több lépéssel előre kell gondolkodniuk. ... Rövid távon Amerikának az az érdeke, hogy ... fenntartsa a jelenlegi geopolitikai pluralizmust Eurázsiában. Ennek érdekében taktikáznia és manővereznie kell, amivel megelőzhető egy Amerika elsőbbségét megkérdőjelező 'ellenséges' koalició megszületése. [271 old.] Sokezer éve ismert recept ez. Úgy hívják "oszd meg és uralkodj" [divide et impera].

Érzésem az, hogy épp a "teljes káosz paradigma" bontakozik ki káprázó buta goj szemeink előtt... Brzezinski "Eurázsi át" tekinti sakktáblának, kicsit kiterjesztő értelemben az Atlanti partoktól a Bering tenger nyugati partjáig. Olyan sakktáblának amelyen ZsidóAmerika egyedül (!) sakkozik. Vele szemben ugyanis nem partner, ill. nem partnerek helyezkednek el, hanem csupán a "sakktábla" népei mint bábúk... [Bizonyisten ez a könyv gondolatmenete!] Ez a héja - vagy inkább dögkeselyü - azonban hazudik, ködösít. Mert milyen sakkjátszma az, amelynél pl. a fekete futó fehér ló alakjában királynő módjára kaszál a fehér bábúk között? Ez maga a káosz!
A karikatúra rajzoló reálisan ábrázolja ezt az "embert"... A teljes káosz paradigmájáról árulkodik például az ukrajnai "zsidó fasiszták" szerepeltetése és az ISIS felhasználása Allah nevében.

* * *

De csak ennyi volt a szocializmus, az emberibb létre való törekvés? Nem! A szocializmus nem lesz kérészéletü, csak meg kell különböztetni attól a "szocializmustól", amelyben a zsidó dögevő a bárány szerepét alakítja.

Én meg itt és most nagyító alá tenném a szocializmust mint eszmerendszert, társadalmi rendszert valamint egyes szocialisztikus elképzeléseket, kísérleteket is. Remélem unalmasságában is izgalmas történet következik... Természetesen kitérek arra is, mi hibázik a kréta körül Iránban, hisz ez a témám. [A most következő szövegeket nem mindenütt idézetek formájában közlöm, de megjelölöm a forráshelyeket.]

A szocializmuson az utópistaszocialisták, teoretikus szinten, a kizsákmányolásmentességet értették. Bírálták a termelési eszközök magántulajdonát, amely a kizsákmányolás legfőbb eszköze. Említsük meg legalább e derék férfiak nevét: Saint-Simon (1760-1825), Charles Fourier (1772-1837) és Robert Owen (1771-1858) Örökítsük meg vonásaikat, ha életeik regényeit nem is tudjuk itt megírni.

Nem létezhet a világon olyan eszme, kezdeményezés amit a zsidók körbe ne szaglásznának, hogy lehet e valami hasznuk belőle. Marx és Engels felbukkanása tehát törvényszerü volt. Marx, a beton seggü zsidó, betelepedett a British Museum könyvtárába és a másik zsidó Engels segítségével megszülte amarxizmust, amely azt hirdette, hogy "A termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen már nem fér meg tőkés burkában. A burkot szétrepesztik. Üt a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátítókat kisajátítják. ...  A tőkés termelés egy természeti folyamat szükségszerűségével létrehozza saját tagadását. Ez a tagadás tagadása. Ez nem állítja vissza a magántulajdont, de helyreállítja az egyéni tulajdont a tőkés korszak vívmánya: a kooperáció és a földnek valamint a maga a munka által termelt termelési eszközöknek a közös birtoklása alapzatán.”Persze áttekinthető zsidó miskulancia nem létezhet. Ezért a marxizmussal szemben ugyancsak törvényszerü volt a revizioniz mus, marxékkal szemben az ugyancsak zsidó Bernstein felbukkanása. Igy keletkezik a "zavaros", amelynek mindkét partján a zsidó horgászik. Bernstein szerint "A kapitalizmus általános összeomlása egyre valószínüt lenebbé válik, mivel a tőkés rendszer egyrészt egyre több alkalmazkodási képességet mutat ... az általános válságok a hitelrendszer, a vállalkozói szervezetek és a közlekedés, valamint a hírszolgálat fejlődése jóvoltából 'eltunnek', a prole tariátus számos rétege a középosztályb emelkedik ... A proletariátus gazdasági és politikai helyzete javul a szakszervezeti harc következtében. Ez a pecázás látszólag nem békés foglalkozás.
Bernstein "opportunizmusát" az ugyancsak zsidó Rosa Luxemburg ostorozta legkeményebben. Tőle kölcsönzök néhány mondatot a revizionizmus lényegéről. Amit Bernsteintől "kapunk, az a szocialista programnak 'tiszta megismerés' által való indoklása, azaz egyszeruen szólva 'idealista' indoklás, míg az objektív szükségszeruség, azaz az anyagi-társadalmi fejlodés menete által való indoklás elesik" Egy tudós materialista marxistát idealizmussal vádolni kegyetlen tőrdöfés lenne, ha a zsidók a nem hasonlítanának a hollókhoz egymás kíméletében.
Berstein agyalmányai amúgy is  tömény hülyeségnek bizonyultak, gondoljunk csak a gazdasági válságok "eltűnésére"...  De a legnagyobb baj nem ez volt. Kiderült, hogy a legfejlettebb tőkés országokban Marx álmaira [marx-töke] egyáltalán nem akad vevő, ami látszólag Bernsteint igazolta. A Nyugat Európában eladhatatlan zsidó bóvlinak más piacot kellett keresni.

Ezidőtájt szerveződött Kelet Newyorkban az ottani Kahal nagy vállalkozása az Oroszország elleni zsidó invázió/expedíció. Ennek vezetője a természetesen zsidó Lev Bronstein Trockij volt. A félzsidó Leninnek ebben a pakliban a kitüntetett stróman szerepe jutott. Ő suszterolta rá a marxizmust az oroszországi viszonyokra, így született a világtörténelem leggyilkosabb ideológiája a marxizmus - leninizmus.

Lenin főbb "újításai" az eredeti marxizmushoz képest a következők voltak. A kapitalizmus világméretű megdöntésére, a világforradalom gyujtópontját nem a legfejlettebb kapitalista, hanem éppen ellenkezőleg, a kapitalizmus leggyengébb pontjain, az iparilag kevésbé fejlett kapitalista államokban kell létrehozni. Az eredeti marxi állásponthoz képest, mely szerint a kapitalizmus megdöntése után a folyamatok maguktól mennek tovább a kommunista társadalom felé, Lenin azt hirdette, hogy a marxista eszméket kivülről kell beleverni a sötét orosz munkás fejekbe. Erre egy ideológiailag felvértezett kisebbség, a párt képes, valamint arra is, hogy "elősegítse" a kommunizmushoz vezető úthoz szükséges társadalmi változásokat. E kisebbség magva Trockij zsidó különítménye volt. Ezek a kiképzett hóhérok szállták meg a "forradalom" parancsnoki pontjait. Itt Henry Ford segítségét veszem igénybe, aki elkészíttette az alábbi sokatmondó statisztikát Népbiztosok Tanácsa "etnikai összetételéről".  

Osztály, testület	Zsidók aránya %-ban
Népbiztosi tanács	77.2
Hadügyi népbiztosság	76,79
Külügyi népbiztosság	81,2
Pénzügyi népbiztosság	80,0
Igazságügyi népbiztosság	95,2
Közoktatási népbiztosság	79,2
Szociális támogatás népbiztossága	100,0
Munkaügyi népbiztosság	87,5
Bolsevista vöröskereszt küldöttei	100,0
Újságírók	100,0
Átlag	87,68

Az átlagok sokatmondók, a száz százalékok külön is a három népbiztosságban, ahol egy szem díszgojnak se jutott hely. És ebből a statisztikából ráadásul ki se' derül, hány népbiztos volt orosz-honos, hány jött Kelet-Newyorkból és vett fel orosz álnevet.
A társadalmi változások "elősegítésének" módszereit ismerjük. Itt mellőzöm a szörnyü részleteket. Nem foglalkozom külön a trockizmussal, mint a marxizmus önálló ideológiai vonulatával sem, mert a trockizmus tulajdonképp leninizmus, a bennefoglalt permanens forradalommal, a forradalom csóváinak Európába átdobálásával egyetemben. A leninizmust Sztálin csak azért minősítette trockizmusnak, mert a leninizmus cégérre szüksége volt, Lenin zsidó bandáját viszont ki akarta írtani. Megtette...

Sztálin a marxizmus leninizmus "alkotó továbbfejlesztésének" leple  alatt alakította ki saját ideológiáját és az annak megfelelö intézményrendszert, ideértve elsőként a pártot is. Önmagát nem nevezte sztálinistának, hanem marxista–leninistának. Sztálin legfőbb "újítása" Leninhez képest az osztályharc folytatódásának elve a kommunista hatalomátvétel után. E szerint a proletárdiktatúra bevezetése után nem csökkennek, hanem nőnek az osztályellentétek, mivel a volt kapitalisták egyre agresszívabban lépnek fel a kapitalizmus visszaállítása érdekében; csak most már ezek az erők nem antikommunista szervezetekben, hanem a kommu nista párton belül jelennek meg. Ez az elv volt Sztálin idejében a tömeges terror fokozásának ideológiai alapja.

Persze igazándiból nem erről volt szó. A Lenin és Sztálin elvtársak által rég kiírtott "kapitalisták"már nem furakodhattak be a pártba és ott nem bomlaszthattak. A pártot egyszerüen gatyába kellett rázni, kiírtva soraiból a lomhákat és a bomlasztókat. Kik a bomlasztók egy pártszervezetben? Természetesen a zsidók, kb. olyan százalékos arányban, mint a Népbiztosok Tanácsában... A "lenini gárdát" Sztálin elvtárs mint a pártba befurakodott trockista összeesküvőket irtotta ki. Ekkoriban Sztálin talán még nem is volt antiszemita, hisz szép számban melengetett továbbra is a kebelén zsidókat, saját sógorát is beleértve. Látszólag jól spekulált, hisz ők voltak a legalkalmasabbak a megsemmisítő táborok igazgatására, általában a hóhérmunkára, továbbá a külső felforgatásra és kémkedésre. Sztálin csak vénségére lett antiszemita amikorra rájött, hogy udvari zsidajai inkább ZsidóAmerikát szolgálják mint a Szovjetuniót. Ekkor szerette volna őket mint "imperialista ügynököket" kiírtani, ill. deportálni. Ezzel viszont elkésett.

* * *

A közvélemény a szocializmus vadhajtásának tekinti az egyetlen sikeres szocialista elméletet és rendszert, a Hitlerét. Méltatlanul. Erről a témáról sokat írtam magam is. Most csak a jelen cikk tartalmának kifejtéséhez lekszükségesebb elemeket illesztem ide.
Hitler abból indult ki, hogy a német társadalmat mindenekelőtt és a legalaposabban "csirátlanítani" kell. A Mein Kampfban a zsidóságot minősítette "bomlasztó csiráknak"... E müvelet folytán az állam irányítása, a társadalmi folyamatok ellenőrzése összehasonlíthatatlanul könnyebbé és eredményesebbé vált mint más társadalmi rendszerekben.
Szocializmusa nem az utópisták elképzeléseit próbálta megvalósítani. A termelési eszközök magántulajdonát pl. nem szüntet te meg. Ellenkezőleg, a termelő tőkét a termelő tőkések kezén hagyta kijelentve, hogy ő az embereket fogja szocializálni. Ebbe természetesen a nemzeti tőkéseket is beleértette. "Csak" a spekulatív, nyerészkedő tőkét számolta fel. Intézkedései nyomán igazolódott a valószínütlen: a társadalom, a gazdaság és az állam ellehetnek zsidók nélkül, a tipikusan zsidó tevékenységek [tőzsde, részvénytársaságok, spekuláció, kölcsönuzsora, stb.] nélkül is. Sőt az állam a magához  vont nemzeti jövedelemel ésszerüen sáfárkodva, képes volt látszólag ellentétes követelményeknek megfelelni. Együtt, egyszerre finanszírozni a népegészségügyet, népszaporodást, belbiztonságot, a kultú rát, a fegyverkezést, a modernizációt, a háborút (!), stb.
Németország a háború utolsó percéig élet- és működésképes volt. Sajátságos módon nem a nép, hanem a dédelgetett hadsereg hitvány elemei fordultak szembe a rendszerrel. A "Witzleben puccsot" a Gestapo órák alatt felszámolta és Németország tovább harcolt.    

* * *

A marxizmus klasszikusainak galériája nem lenne teljes Mao Ce-tung és a kínai marxizmus említése nélkül.

Mao sokkal inkább volt katona mint filozófus, ami abból is látszik, hogy elméleti munkásságának nagy része katonai stratégiákról szól. Nevéhez fűződik a "nagy menetelés" levezénylése. Szerinte az elmélet, a marxiz must is ideértve, alá van vetve a gyakorlatnak, hiszen egy elmélet gyakorlati megvalósítás nélkül szerinte "exkrementum" [szentszar...]. Terhére róják a "nagy ugrás"meghírdetését amely a világtörténelem talán legnagyobb népirtásával lett összekapcsolva. Azt más sokkal kevésbé emlegetik, hogy a kinai iparosítás anyagi alapjait mégis csak Mao teremtette meg, akinek zsarnoki uralma alatt a mezőgazdasági infrastruk turába [gátépítés, folyószabályozás, termőföld meliorizáció, stb.] több (!) élőmunkát fektettek bele mint a korábbi négyezer év összes beruházásába, a "nagy falat" is beleértve.
Igaz, Mao nem kedvelte az "intelligenciát". Azért hirdette meg csalfa módon a "virágozzék száz virág" programját, hogy a mérges gyomok kibujjanak a füből. Aztán egy nyisszantással levágott mindent, mindenkit. Ezzel azonban nem volt megoldva a probléma. Ezért következett a "tüzet a vezérkarokra" parancs, amely az elrohadt [korrumpálódott, elkényelmesedett] pártapparátusra vonatkozott, azokra akik vörös zászlók alatt harcolnak a "Vörös Zászló" ellen. Úgy vélte, a kommunista pártfunkcionáriusok, a nomenklatúra, züllött burzsoáziává, amelynek érdekében áll a kapitalizmus visszaállítása.

A társadalom szerinte nem csak a munkásosztályból áll, hanem a parasztságból és a nemzeti burzsoáziából is (!), amely a termelőeszközöket a társadalom javára működteti [mint a "náci" III. Birodalomban...]. Kína állami lobogójának egyik csillaga a nemzeti burzsoáziát szimbolizálja.

Mao a katolikus egyházatyák mintájára maga is katekizmust nyomott a hívők kezébe, a "vörös könyvecske"formájában. Nem gondolnám, hogy olvasóim közelebbről meg akarnák ismerni ennek tartalmát. Néhány gondolattöredék azonban mégis ide kivánkozik.
A FEGYELEM-ről szóló 26. fejezetben a következők olvashatók: 1. Engedelmeskedj a parancsnak minden cselekedetedben!
2. Ne végy el egy tűt se, egy cérnaszálat se a tömegektől!
3. Szolgáltass be minden zsákmányt! 
Azaz, demokrácia ide - demokrácia oda, a legfontosabb dolgokat katonai (jellegü) parancsra kell meg tennie, másféle dolgoktól pedig ugyancsak katonai (jellegü) parancs alapján kell tartózkodnia annak akinek az élete kedves...
Nem tudom, Mao tudta e [szerintem tudta], hogy  Kant "kategorikus imperativuszát" iktatta a könyvecskébe, melynek lényege a következő. A  kategorikus imperatívusz: a gyakorlati ész föltétlen parancsa, az erkölcsiség normája Kant szerint. . Szerinte erkölcsösen csak a tiszta kötelességtudatból lehet cselekedni, aminek normája a priori adva van a gyakorlati ész szavában. Egy világrész ember-óceánját csak kategorikus imperatívuszok formájában lehet kormányozni. Mao ezt megértette és a kínaiakkal is megérttette. Ezért van biztos helye a számára épített mauzóleumban.

* * *

És most IRÁN. Miért nem mennek úgy a dolgok, ahogy menniük kellene, ahogy menniük lehetne?
Iránban valami páratlan történt: "vallási forradalom"  tört ki és győzedelmeskedett a mosolytalan Khomeini ajatollah vezetésével. Nem seregek, hanem jobbára újságírók élén magányos repülőgéppel érkezett a franciaországi Neauphle-le-Châteauból, száműzetése helyéről az oroszlánbarlangba Teheránba. Ott a Bahtiar kormány ellen menydörgött, majd elcsapta (?) a miniszterelnököt és másikat nevezett ki (?) Bazargan személyében. Jól számított, mert kisvártatva kitört a fegyveres forradalom, amelyre mint a hajnal [fadzsr] tíz napjára emlékeznek a muszlimok. Az utolsó napot február 11-ét pedig a forradalom győzelmeként ünneplik.
Aztán hozzákezdett államelmélete megvalósításához... Demokratikus választásokról szó se volt. Teóriáját összességében a "velájet-e fagih (velâyet-e faqih)", azaz a „vallástudós állama” néven szokás emlegetni a tanítványai által 1971-ben kiadott könyvének "A vallástudós állama, avagy az iszlám kormányzás (Velájet-e fagih já hokumat-e eszlámi)" címe után. Ekkora önállóságot még Mohamed sem tanúsított... Élemedett kora és kormányzati tapasztalatainak hiánya miatt sokakban fel sem merült az a gyanu, hogy netán magát akarná az állam vezetőjévé tenni. De épp ezt akarta. Hatalmas tekintélye folytán a szekuláris ellenzéki mozgalmakat háttérbe tudta szorítani, és megkezdte az ország iszlamizálását. Első lépésként március 30-31-én népszavazásra bocsátotta a kérdést, hogy Irán iszlám köztársasággá váljon-e. A szavazók majdnem száz százaléka igent mondott, így április 1-jén kihirdették az Iráni Iszlám Köztársaságot. Az ellenforradalmárok elleni fellépés céljával 1979. május 5-én alapította meg néhány ezer taggal az Iszlám Forradalmi Gárdát. A máig működő testület időközben hadseregnyivé terebélyesedett, és az új, teokratikus állam legfőbb támaszává vált.

A MAZSIHISZ  internetes portálja szerint a forradalom öklein nem volt kesztyü. Khomeininek sok idejébe került, az iráni ellenzék elhallgattatása. Az elűzött sah iránt lojális tábornokokat és tisztviselőket egymás után felkutatták és kivégezték – az évek során Khomeini további ezreket végeztetett ki. Bevezette az iszlám sária törvényt, amelynek keretében csonkítások és nyilvános kivégzések folytak szerte Iránban.
Az iráni forradalom és az azt követoen megvalósult síita iszlám teokrácia óriási csapást mért a nyugati értékekre és érdekekre a Közel Keleten és azon túl is. A mollák nemcsak odahaza valósították meg vallásuk abszolút uralmát, de sikerült az iszlám fanatizmust külföldre is exportálniuk. Az ország hatalmas olajkészlete révén befolyó pénz jelentős részét a dzsihád terjesztésére és fegyverkezésre forídtották. Irán terrorszervezeteket finanszírozott és a Hezbollahhoz hasonló előretolt helyörségeket hozott létre külföldön az Izrael ellen deklarált harc céljaira.

Az írás vélhetőleg nem tulzó. Vaskos tévedés azonban az a megállapítása, hogy Khomeini 1989-ben bekövetkezett halála után a helyébe lépo Ali Hamenei ajatollah folytatta volna, folytatná elődje "szélsoséges" politikáját, a politikát és vallási ügyeket felügyelő Őrök Tanácsa élén. Ellenkezőleg, a politikai rendszer fellazult A legfőbb vallási vezető a politikai döntéshozatalban már korántsem tekinthető az egyetlen meghatározó résztvevőnek. Khomeini ajatollah halálát követően egy olyan berendezkedés formálódott Iránban, amelyben egyetlen személy vagy csoport sem rendelkezhet hatalmi monopóliummal. Az iszlám köztársaságot kevésbé jellemezhetjük monolitikus diktatúraként, mint inkább az egymáshoz lazán kötődő és az egymással erőteljesen versengő hatalmi központok bonyolult összességeként. Egyfelől az alkotmányos szabályozás rendszerében jelentkeznek azok a különböző formális hatalmi centrumok, amelyek a különféle állami-politikai intézményekben manifesztálódnak, másfelől léteznek informális központok is, amelyek az iráni vezető elit vallási és politikai koalícióiban, illetve szerteágazó ideológiai frakcióiban, valamint a forradalmi alapítvá nyok és a biztonsági szolgálatok köré szerveződő szövetségekben nyilvánulnak meg.

Az iráni politikai rendszer felépítéséről...

A LEGDEMOKRATIKUSABB DIKTATÚRA ÉS A LEGDIKTATÓRIKUSABB DEMOKRÁCIA

Az 1979-es forradalom új fejezetet nyitott Irán hosszú történelmében. A sah elhibázott modernizációs programjával és diktatórikus hatalomgyakorlásával szemben a síita egyház vezetésével formálódott széles társadalmi mozgalom, amely végül sikeresen döntötte meg Mohamed Reza Pahlavi korábban oly stabilnak hitt hatalmát. A forradalom győzelmét követően egy kétirányú folyamat vette kezdetét: a klérus egyfelől leszámolt az egyeduralmát most már veszélyeztető egykori szövetségeseivel, másfelől pedig egy rendkívül szilárd politikai-intézményi struktúrát épített ki a sah szétrombolt államapparátusa helyébe. Az egyházi vezetés a hatalmat megragadva lényegében azonnal hozzálátott ahhoz, hogy a gyakorlatban is igazolja állam- és társadalomvezetési elméletének helytállóságát.
 

Az Iszlám Köztársaság rendszerének kiépítése komoly lépés volt a politikai iszlám elveinek gyakorlati megvalósítására, sokak szerint éppen ez adja az 1979-es iráni forradalom intellektuális és politikai jelentőségét, mindez azonban mégsem eredményezett egyértelműen teokratikus berendezkedést. Az újonnan elfogadott alkotmányban Khomeini ajatollah „iszlám kormányzásról” alkotott elképzelései mellett a parlamentarizmus és republikanizmus eszméi is helyet kaptak. A forradalmat követően lényegében egy olyan politikai rendszer jött létre, amely az iszlám vallási fennhatóságát kísérelte meg összeegyeztetni az európai demokrácia alapelveivel. Ennek eredményként született meg az iszlám köztársaság kettős hatalmi felépítménye: a választott és kinevezett intézmények, illetve tisztségek bonyolult rendszere. A választott köztársasági elnöki pozíció és a teológiailag legitimált legfőbb vezetői tisztség szembenállása egyértelműen megmutatja a forradalmi iszlám és az állami autoritás között, a politikai szuverenitást illetően felmerülő problematikát.

Az eltérő államszervezési elveknek köszönhetően az iráni politikai rendszerben minden demokratikus elemnek megvan a maga antidemokratikus párja. A kettősség az iszlám köztársaság szinte valamennyi szféráját meghatározza. Így például a törvényhozásban a közvetlenül választott parlament mellett működik a nagyhatalmú Őrök Tanácsa, amelynek tagjait felülről nevezik ki, illetve hagyják jóvá, s amely testület vétóhatalommal rendelkezik a törvényalkotás folyamatában. Az iráni berendezkedés sajátossága, hogy a kinevezett, illetve jóváhagyott politikai intézmények sokkalta nagyobb hatalmat gyakorolnak, mint a demokratikusan megválasztott testületek. Az iszlám köztársaság rendszerében ugyan intézményesültek bizonyos demokratikus elvek, de a hatalmi struktúra kettős felépítésével, a kinevezéses pozíciók felállításával, valamint a legfőbb vallási vezetőnek biztosított korlátlan hatalommal olyan berendezkedés született meg, amely meghatározó szerepet biztosított a vallási elitnek, és korlátozott szerepet a rendszer szokványos politikai elitjének.

Az iráni hatalmi felépítmény csúcsán álló legfőbb vezető kétségkívül a legbefolyásosabb szereplője az Iszlám Köztársaságnak, mindazonáltal a politikai döntéshozatalban korántsem tekinthető az egyetlen meghatározó résztvevőnek. A forradalom eredményeként, de különösen Khomeini ajatollah halálát követően egy olyan berendezkedés formálódott Iránban, amelyben egyetlen személy vagy csoport sem rendelkezhet hatalmi monopóliummal. Az iszlám köztársaságot kevésbé jellemezhetjük monolitikus diktatúraként, mint inkább az egymáshoz lazán kötődő és az egymással erőteljesen versengő hatalmi központok bonyolult összességeként. Egyfelől az alkotmányos szabályozás rendszerében jelentkeznek azok a különböző formális hatalmi centrumok, amelyek a különféle állami-politikai intézményekben manifesztálódnak, másfelől léteznek informális központ is, amelyek az iráni vezető elit vallási és politikai koalícióiban, illetve szerteágazó ideológiai frakcióiban, valamint a forradalmi alapítványok és a biztonsági szolgálatok köré szerveződő szövetségekben nyilvánulnak meg. 

Az iráni politikai berendezkedés tehát sokkalta bonyolultabb annál, mint amilyennek első pillantásra tűnik. A hatalmi struktúrát egyfelől a csalhatatlan vallásjogtudós uralma, másfelől pedig a népakarat és szuverenitás elve határozza meg, amelynek eredményeként egy olyan vegyes rendszer jött létre, amelyben a demokratikus tendenciák, az autokratikus ellenőrzés és az időről időre megnyilvánuló elnyomás keveredik egymással. Az iszlám köztársaság egy meglehetősen bonyolult, a vallási szféra által dominált, de bizonyos mértékig a nép által is irányított politikai rendszer, amely sajátos keveréke az „iszlám államnak” és a „modern államszervezetnek”.

Ezt egyszerübben katyvasznak lehetne és kellene nevezni. A sok képesítés és felelősség nélküli bába között ugyanis elveszett a gyerek: a forra dalom!
Sok elemzés tárgyalja, hol tart most a Khomeini ajatollah által meghirdetett iszlám forradalom? Én az egyikből  a következőket hámoztam ki. Új és bizonytalan fejezetet nyilott Irán történelmében. Elmaradt az egyenlőség és társadalmi igazságosság megteremtése. Elmaradt a politikai rendszer elszámoltathatóvá és ellenőrizhetővé tétele, valamint az alapvető szabadságjogok érvényesülése is, jóllehet Khomeini ajatollah a forradalom legfőbb feladatának az egyenlőség és a társadalmi igazságosság megteremtését tekintette. Az Iszlám Köztársaság teljesítménye az „egyenlőséget” illetően, akárcsak a „függetlenség” és a „szabadság” tekintetében, igencsak ellentmondásos és paradoxonokkal teli. A gazdagok és szegények közötti törésvonalak még mindig léteznek, bár a szakadékok valamelyest szűkültek. "Az elmúlt három évtized lényegében egyfajta 'belső kapitalizmust' (!) eredményezett, amennyiben a hatalom belső körén 'belül' (!) lehetővé vált a piaci versengés." A forradalom inkább elitcserét hozott, mintsem hogy alapjaiban változtatott volna a társadalmi igazságtalanságokon. "A rendszer és annak bürokráciája is a nepotizmus és a korrupció túszává vált." A munkanélküliség hivatalosan is kétszámjegyű (16%), s különösen a fiatal generációt sújtja, mivel a kormányzat képtelen a munkaerő-piacra évente belépő nyolcszázezer pályakezdőnek munkahelyeket biztosítani. Ennek hatására a kormányzatnak az „agyelszívás”problémájával is meg kell küzdenie, miként évente közel 150 ezer iráni hagyja el az országot, és próbál szerencsét valahol külföldön.
Megtört az iszlamizálás lendülete is. "Az iráni társadalom elindult egy 'szekularizációs lejtőn'. Tarthatatlannak bizonyult a túlontúl erős erkölcsi szigor. A forradalom vívmányainak, még inkább saját hatalmának a megőrzése érdekében a vallási vezetés számára nélkülözhetetlenné vált (?) a 'társadalmi liberalizáció' valamilyen formájának és mértékének alkalmazása." 

Az iráni társadalom az elmúlt harminc esztendőt követően nem csupán a sah előtti társadalomtól különbözik élesen, hanem jelentősen eltér attól a társadalomtól is, amit az Iszlám Köztársaság alapítója egykoron megálmodott. Ettől az "álomtól" valószínüleg nem független az a csodálatos tény, hogy az ország lakossága a forradalom óta eltelt időszakban megduplázódott, 71 millió főre növekedett. Ám ez is megtorpant. Ma kevesebb, mint két gyermek születik családonként! Deformálódott a társadalom korösszetétele is. A rendszer drákói szigora, mely az öltözködéstől kezdve az egyetemi felvételen keresztül az ország büntetőjogi rendszeréig szinte mindenre kiterjedt, visszájára sült el.

Ha visszájára sült el, nem volt igazán drákói...

Az erkölcsök felügyeletére létrejött intézmények pl. Baszídzs Milícia és "Törvényt Betartató Erők" ugyan továbbra is sikeresen tartják fenn a rendet és a fegyelmet, de erőszakos fellépéseikkel és túlkapásaikkal nem hozhatók szinkronba az egyházi hatalmasságok le nem leplezett, meg nem torolt gazdasági vállalkozásai és korrupciós ügyei, valamint más visszaélései. Mindez a fiatalok vallási elvektől és gyakorlattól való elfordulásában, a magánszféra elkülönülésében, a tiltott termékek növekvő fogyasztásában, a társadalmi szolidaritás gyengülésében, a politikai hatékonyság megkérdőjelezésében egyértelműen hat/üt vissza.

Ez a kifejlődött társadalmi rothadás kórképe, milicia ide - milicia oda... Intő példa a középkori janicsárok története.
 

II.
 

Mindezek után áttérnék arra, amit fentebb úgy neveztem "egyes szocialisztikus elképzelések, kísérletek".
Ezt a passzust eléggé semmitmondóan fogalmaztam meg. Tulajdonképp azokról az uralkodókról, államférfiakról fogok megemlékezni, akik kisérletet tettek arra, hogy népüket felszabadítsák a zsidó tőke igája alól és akiket emiatt meggyilkoltak, vagy ellehetetlenítettek - szabadkőmüves módszerekkel. Ezek nem mindegyike nevezte magát szocialistának, hisz cár is volt köztük, de törekvéseik "szocialisztikusak" voltak.
Ami a szocializmus fogalmát illeti, elég vérszegény körülírásokkal találkozunk. "A szocializmus (latin socius = 'társ') olyan eszmei áramlatok, politikai ideológiák összessége, melyek először a XIX század folyamán jelentek meg, közös elemük az individualizmusnak, a magánérdek elsődlegességének elvetése, a kollektivizmus, a társadalmi egyenlőség, a szolidaritás előtérbe helyezése. A szocializmus magában foglal egy gazdasági programot – a termelési eszközök fölötti társadalmi ellenőrzés valamilyen formáját –, szociális követeléseket – társadalmi egyenlőséget, az anyagi javak igazságos elosztását – és politikai célokat – a demokrácia megvalósítását, kiszélesítését akár hagyományos parlamenti, vagy közvetlen formájában." Hozzátehetnénk: a szocializmus a legkiválóbbak önfeláldozása [mártíromsága] a buta, közömbös, rosszindulatú tömegekért...
Abraham Lincoln a meggyilkolt amerikai elnöknek mi volt a bűne? A rabszolgatartó Dél elleni háború költségeit saját pénz kibocsátásával fedezte. "Zöldhátu bankónak" hívták. A háború ideje alatt 450 millió dollár értékben nyomtattak ezekből a bankjegyekből. Hogy meg lehessen különböztetni más forgalomban lévő bankjegyektől, zöld tintával nyomtatták a hátoldalát. Ezért hívták a bankjegyet "zöldhátúnak" (greenbacks). Így finanszírozták a háborút, és ami a legfontosabb, ez a pénz kamatmentes volt!

Hogyan irányítják a világot a (nemzetközi) bankárok? 8.: Abraham Lincoln

2012.01.19. 10:45 astroleslie

Egy kevésbé ismert amerikai elnök cikke után következzen egy írás az egyik legismertebbről, Abraham Lincolnról. Hivatali ideje alatt robbant ki az amerikai polgárháború. A közhiedelem szerint ennek oka a rabszolgaság volt. De ez tévedés! A háborúnak csupán gazdasági okai voltak. Lincoln valóban ellene volt a rabszolgaságnak, ugyanakkor nem akarta megszüntetni azt. Így fogalmazott egy hónappal hivatalba lépése előtt:
”Nem áll szándékomban sem közvetve, sem közvetlenül meggátolni a rabszolgaság intézményét azokban az államokban, ahol ez most létezik. Úgy hiszem, nincs törvényes jogom hozzá, hogy ezt tegyem, és nem is vagyok hajlandó megtenni.”
Gondoljunk bele abba, hogy a rabszolgák felszabadítása nem is történt meg 1863-ig, amikor már két éve tartott a háború! És Lincoln mindössze azért hozta létre a törvényt, hogy megnyerje a háborút. A déliek gazdasága ugyanis a rabszolgatartáson (a gyapotültetvényeken ők dolgoztak) alapult, és ezzel a lépéssel végérvényesen megnyerte az Uniónak a feketéket…….

Mindez azonban lényegtelen cikkünk szempontjából. Ami fontos nekünk az a polgárháború kitörésének oka! A háború előtti években Amerika gyarapodott, de a pénzügyi irányítás nem volt a bankárok kezén. Az előző cikkben láttuk, hogy Jackson utolsó törvénye miatt gazdasági válság tört ki Amerikában, ami évekig éreztette a hatását. Ennek ellenére a rá következő években, Lincoln hivatalba lépéséig az ország szinte soha nem látott mértékben gazdagodott. És mindez egy magántulajdonú, sőt bármilyen központi bank nélkül…….

Az északiak és a déliek ellentéte egészen a Függetlenségi Háborúig nyúlik vissza. Az északi államok eltörölték a rabszolgaságot (bár a feketék nem mindenhol kapták meg ugyanazokat a jogokat, mint a fehérek), délen viszont maradt a rabszolgaság. A vita egyre inkább élesedett, és amikor Lincoln hivatalba került, a déli államok kiváltak, és létrehozták a Konföderációt. Az első lövések 1861. április 12.-én dördültek el Fort Sumner-nél, egy hónappal Lincoln hivatalba lépése után. Ő még ekkor is így fogalmazott:
”Legfőbb célom, hogy megmentsem az Uniót, és nem az, hogy megmentsem vagy megsemmisítsem a rabszolgaságot. Ha megmenthetném az Uniót akár egyetlen rabszolga felszabadítása nélkül, akkor megtenném.”

Az ok, amiért polgárháborúvá fajult a helyzet, nemcsak Amerikában keresendő. Az északi iparosok nyomására védővámokat alkalmaztak, hogy a déli államok ne vegyenek olcsó európai árukat. Bosszúból az európai államok felhagytak a Délről érkező gyapot importtal. A Dél nehéz helyzetbe került, és felbőszült. Ez tehát egy kiváló alkalom volt a nemzetközi pénzembereknek, hogy meggyengítsék Amerikát, ami ugye nem volt az uralmuk alatt. Támogatni kezdték a Konföderációt. (Hivatalosan egy ország sem ismerte el a Konföderációt). Lássuk mit mondott Otto von Bismarck ebben az időszakban:
”Az Egyesült Államok egyenlő erők föderációjára felosztását jóval a Polgárháború előtt eldöntötték az európai pénzügyi nagyhatalmak. Ezek a bankárok attól féltek, hogy ha az Egyesült Államok egy tömb és egy nemzet marad, az gazdasági és pénzügyi függetlenséget eredményezne, ami megtörné a bankárok világ feletti pénzügyi uralmát.”

A bankárok mindenképpen nyertek a helyzeten. Akármelyik fél is nyer, az USA meggyengülve kerül ki a háborúból, és nem fogja tudni érvényesíteni a Monroe-doktrínát. Alig kezdődött el a háború, a központi bankárok 210 millió frankot kölcsönöztek a francia III. Napóleonnak, hogy az szállja meg Mexikót, és tegye újra gyarmattá. Ugyanebben az időben Nagy-Britannia 11 ezer katonát küldött Kanadába, vészjóslóan állomásoztatva őket Amerika északi határánál. A brit flotta hadi készültségben állt, ha esetleg gyorsan közbe kellene avatkozniuk. Ezért is hangoztatta Lincoln többször, hogy itt az Unió sorsáról van szó….

Azonban Montecuccoli óta tudjuk, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Erre volt szüksége Lincolnnak is, ezért 1861-ben pénzügyminiszterével New Yorkba mentek, ahol bankárokkal találkoztak, hogy kölcsönt vegyenek fel. A bankárok 24-36%-os kamatra adták volna a kölcsönt, amit Lincolnék elutasítottak. Ekkor egy bizonyos Dick Taylor ezredest bízott meg a háború finanszírozásával, aki ezt találta ki:
”Nos, Lincoln, ez egyszerű! Csak vedd rá a Kongresszust, hogy hagyjon jóvá egy határozatot, ami törvényes fizetőeszköz, bankjegyek nyomására hatalmaz fel, és ezzel fizess a katonáidnak, és gyerünk, nyerd meg velük a háborút!”
Hasonló volt a helyzet a Függetlenségi Háború alatt is, akkor a pénz nyomtatása hiperinflációt okozott. Lincoln szkeptikus is volt, amire a következő választ kapta:
”Az embereknek, vagy bárki másnak nem lesz választása az ügyben, amennyiben teljesen törvényes fizetőeszközt csinálsz belőle. A kormány teljes hozzájárulásával ugyanolyan jó lesz, mint bármilyen egyéb pénz; mivel a Kongresszust az Alkotmány egyértelműen felhatalmazza ezzel a joggal.”
A háború ideje alatt 450 millió dollár értékben nyomtattak ezekből a bankjegyekből. Hogy meg lehessen különböztetni más forgalomban lévő bankjegyektől, zöld tintával nyomtatták a hátoldalán. Ezért hívták a bankjegyet Zöldhátúnak (greenbacks). Így finanszírozták a háborút, és ami a legfontosabb, hogy ez a pénz kamatmentes volt! Lincoln így fogalmazta meg:
”A kormánynak kellene létrehoznia, kibocsátania és áramoltatnia az összes fizetőeszközt és hitelt, ami a kormánykiadásokhoz és a fogyasztói vásárlóerőhöz szükséges. A pénzteremtés és kibocsátás előjoga nem csak a kormány legfelsőbb kiváltsága, hanem legnagyobb teremtő lehetősége. Ezen alapelvek elfogadásával az adófizetők hatalmas kamatterhektől szabadulnak meg. A pénz megszűnik úrnak lenni, és az emberiség szolgájává válik.”

Mi volt erre a reakció Európában? Egy vezércikk szövege a London Times-ból:
”Ha ez az Észak-Amerikából eredő kártékony pénzügyi politika megszilárdul, akkor a kormány saját pénzt biztosít kamatköltségek nélkül. Ki fogja fizetni az adósságait, nem lesz tartozása. Minden pénze meglesz, ami saját kereskedelméhez szükséges. A világ történelmében példa nélküli gyarapodás és jómód követi. A szellemi tőke, és minden ország vagyona Észak-Amerikába áramlik majd. Tönkre kell tenni ezt az országot, vagy az tesz majd tönkre minden királyságot a Földön.”

A bankárok akcióba is lendültek, és Lincoln megengedte nekik, hogy keresztülvigyék a Nemzeti Bank Törvényt. Minderre azért kényszerült, mert további Zöldhátúakra volt szüksége. Ezek az új nemzeti bankok egy virtuálisan adómentes státuszban működhettek, és kollektívan kizárólagos monopóliummal rendelkeztek a bankjegyek létrehozásában. A Zöldhátúak használatban maradtak, számukat nem növelték.
De ami a legfontosabb, hogy innentől kezdve az egész USA pénzkínálatot adósságból teremtik elő azáltal, hogy a bankárok USA államkötvényeket vásárolnak, és a forgalomba hozott bankjegyek fedezetéül szolgálnak (kamat van rajtuk). A történész, John Kenneth Gailbraith így fogalmazott:
”A háborút követő években a Szövetségi Kormánynak jelentős többlete volt. Mégsem tudta kifizetni adósságait, visszavonni értékpapírjait, mivel ezáltal nem lettek volna kötvények, amelyek a nemzeti bankjegyek fedezetéül szolgálnak. Az adósság kifizetése egyet jelentett volna a pénzkínálat lerombolásával."

Lincoln tehát rákényszerült erre a lépésre, és egyre inkább a franciák és a britek (és azok központi bankárjaik) szorításába került. Ekkor azonban váratlan segítséget kapott II. Sándor orosz cártól. A cár szintén ellenállt egy központi bank létrehozásának, és kijelentette, hogy amennyiben Franciaország vagy Nagy-Britannia beavatkozna a háborúba a déliek oldalán, akkor azt Oroszország hadüzenetnek tekintené. Ráadásul csendes-óceáni flottájának egy részét San Franciscóba is küldte. (Emlékezzünk erre a tényre, amikor majd arról lesz szó, hogy a nagytőkések miért is támogatták a kommunista forradalmat később!)

Lincoln sajnos nem tudta véghez vinni a Nemzeti Bank Törvény visszavonását, mert 41 nappal második megválasztása után John Wilkes Booth lelőtte. Ha Lincoln életben marad, akkor minden bizonnyal fellép a törvény ellen, ezt sugallja például egyik levelének szövege:
”A pénzhatalom békeidőben harácsol, balsors idején pedig ellenünk ármánykodik. Sokkal despotikusabb, mint a monarchia, sokkal szemtelenebb, mint a zsarnokság, sokkal önzőbb, mint a bürokrácia."
Pénzügyminisztere, Salmon P. Chase szintén megbánta, hogy létrehozták ezt a törvényt:
”A Nemzeti Bank Törvény elfogadásának elősegítésében való közreműködésem életem legnagyobb pénzügyi tévedése volt. Olyan monopóliumot épített fel, ami kihat az országban minden érdekeltségre.”

Lincolnt tehát 1865. április 14.-én lelőtték. A merénylő, Johh Wilkes Booth déli szimpatizáns volt, de egy kanadai ügyész, Gerald G. McGeer szerint a nemzetközi bankárok összeesküvése áll a háttérben. 1934-ben állt elő ezzel az elmélettel, amelyet titkosszolgálati ügynökök vallomása és bizonyítékai alapján fogalmazott meg. Egy cikket is közölt a Vancouver Sun 1934. május 2.-ai számában, melyben részletesen kifejtette, miért is ölték meg Lincolnt. És nemcsak a Zöldhátúak miatt. A bankárok aranystandard rendszerre akartak áttérni, vagyis az amerikai fizetőeszközt arany alapokra akarták helyezni. Az arany feletti uralom pedig az övék volt….

Érdekes belegondolni, hogy száz évvel később egy másik elnök, John F. Kennedy újra kezdte nyomtatni a Zöldhátúakat. Tudjuk, hogy neki is mi lett a sorsa…..
Nyolc évvel Lincoln halála után bevezették az aranystandardot. A következő cikk az ezüst és az aranystandard harcáról fog szólni.

Emiatt a bankok szorításába került. Ekkor azonban váratlan segítséget kapott II. Sándor orosz cártól. A cár aki Oroszországban szintén ellenállt egy központi bank létrehozásának, kijelentette, hogy amennyiben Francia ország vagy Nagy-Britannia beavatkozna a háborúba a déliek oldalán, akkor azt Oroszország hadüzenetnek tekintené. Ráadásul csendes-óceáni flottájának egy részét San Franciscoi öbölbe küldte!!! 
Lincoln egyik levelében a következőket írta. ”A pénzhatalom békeidőben harácsol, balsors idején pedig ellenünk ármánykodik. Sokkal despotikusabb, mint a monarchia, sokkal szemtelenebb, mint a zsarnokság, sokkal önzőbb, mint a bürokrácia." Az "eredmény" nem maradhatott el...  41 nappal második megválasztása után egy John Wilkes Booth nevü színész fejbelőtte - a színházban. Hasonlóképp járt II. Sándor cár is. Lentebb visszatérek rá.

Lenne még itt egy érdekesség. Hajmeresztő hasonlóságok mutatkoznak a Lincoln és Kennedy gyilkosságok között. Aki itt megunta az olvasást ugorjon oda. Nem fog csalódni...

Lincoln-Kennedy hasonlóságok

Írta: VOPUS

EGY VÉGSŐ BIZONYÍTÉK A „VISSZATÉRÉS” ÉS „REKURRENCIA” TÖRVÉNYEIRE Mindannyiunk élete az idők során, mindvégig ugyanaz, létezésről létezésre ismétlődve, megszámlálhatatlanul sok évszázadon át. Samael Aun Weor Első „hasonlóságnak”, nyilvánvaló, hogy Lincoln és Kennedy is, mindeketten az Amerikai Egyesült Államok elnökei voltak. Úgy Lincoln, mint Kennedy is, gyilkosság áldozatai lettek: Lincoln elnököt egy pénteki napon ölték meg, és Kennedy elnököt úgyszintén egy pénteki napon ölték meg. Lincoln elnököt hátulról lőttek le, miközben egy színházi páholyban ült. Kennedy elnököt hátulról lőtték le, miközben egy autóban ült. Mindannyian olvashattuk, hogy Lincoln elnök, a feleségével együtt, sok ember közt volt egy színházi előadáson a gyilkosság pillanatában. Kennedy elnök Texasba látogatott, Dallas-ban volt. Őt is a felesége kísérte, és sok ember közt volt, akik őt köszöntötték, amikor meghalt. Lincoln elnököt egy Johnson nevű követte. Johnson lett az elnök Lincoln után. Miután Texasban megölték Kennedy elnököt, Johnson alelnök esküdött fel az USA elnökének egy repülőgép fedélzetén, amely a halott elnök testét szállította a fővárosba. Tehát mindkettejüket egy Johnson nevű elnök követte. Andrew Johnson, aki Lincoln elnököt követte, demokrata volt, az USA déli részéről, és Lindon Johnson, aki Kennedy elnököt követte, szintén déli, Texas-i demokrata volt. Folytassuk az „egybeeséseket” a Johnson-ok közt. Mindketten szenátorok voltak, mielőtt elnökök lettek volna. Könnyedén ellenőrizhetjük a történelem könyvekben, hogy Lincolnt 1860-ban választották elnökké. És itt egy újabb „egybeesés”, Lincoln 1860-ban lett elnök, Kennedy pedig 1960-ban, száz évvel később. Lincoln utódja, Andrew Johnson, 1808-ban született, és a Kennedy elnököt követő Johnson pedig 1908-ban született. Lincolnt egy nagyon különös személy ölte meg, egy túlérzékeny ember, ha hihetünk a híreknek, amelyek ma már a történelmet alkotják; ez a gyilkos John Wilkes Booth volt, aki 1839-ben született. Lee Harvey Osvald, aki Kennedy elnököt megölte, az elbeszélések alapján, szintén egy nagyon elégedetlen, érzékeny ember volt, aki gyakran került nehéz helyzetbe. 1939-ben született. Booth gyilkosság áldozata lett, mielőtt bíróság elé kerülhetett volna, ami megfelel Oswald történetének, akit megöltek, miközben a rendőrség szállította, még mielőtt bíróság elé kerülhetett volna. Láthatjuk, hogy ezek az egybeesések nem csak az elnökök személyére vonatkoznak, hanem a gyilkosaikra is és a feleségeikre is, mivel Lincoln asszony, Lincoln felesége, elveszítette egy gyermekét, mialatt a Fehér Házban laktak; és Kennedy asszony, Kennedy felesége, szintén elveszítette egyik gyermekét, míg a Fehér Házban laktak. Lincolnak volt egy Kennedy nevű titkára. Kennedy titkár élénken figyelmeztette Lincoln elnököt, hogy ne menjen el a színházba, ahol megölték. Kennedynek is volt egy titkára, akinek a neve Lincoln volt. Lincoln titkár figyelmeztette Kennedy elnököt, hogy ne menjen Dallasba. John Wilkes Booth hátulról lőtt Kennedy elnökre a színházban és egy raktárépületben rejtőzködött el. Lee Harvey Oswald egy raktárépületből lőtt Kennedy elnökre és egy színházba menekült. Ha figyelmesen elolvassa ezt ismét, rájöhet, hogy milyen különös is: az egyik gyilkos egy színházból egy raktárépületbe menekül, a másik pedig egy raktárépületből egy színházba. Lincoln és Kennedy elnökben volt még valami közös: a magasságuk (1,83m magasak voltak). L.I.N.C.O.L.N. - hét betűből áll. K.E.N.N.E.D.Y. - szintén hét betűt számolhatunk össze. Ha ugyanezt megnézzük JOHN WILKES BOOTH esetében, tizenöt betűt találunk. LEE HARVEY OSWALD neve szintén tizenöt betűből áll. Úgy gondolják, hogy Oswald ölte meg Kennedy elnököt, de voltak társai. Ebből valójában semmi sem bizonyított teljesen; a bizonyítékok arra utalnak, hogy Booth ölte meg Lincolnt, de valójában senki sem bizonyította be. Mondhatjuk úgy is, hogy van olyan bizonyíték, ami egy másik bizonyíték, ami Boothra és Oswaldra utal, azonban mennyire hihetünk annak, amit a sajtó ír, és mennyi kell ahhoz, hogy előítéletek miatt elítéljenek egy embert? A két esetből egyik sem biztos, ez is egybeesés. Volt egy Ruby nevű egyén, aki egyféle fanatikus volt és megölte Oswaldot a tévékamerák előtt: hirtelen a rendőrök elé lépett, fegyvert rántott és meghúzta a ravaszt. Boston Corbett szintén egy kissé fanatikus volt; ő is azt gondolta, hogy helyesen cselekszik, mikor megölte John Wilkes Booth-ot. Mindkét esetben, Corbett és Ruby, megölték az elnök gyilkosságával gyanúsított személyt és mindketten fanatikus, az elnök iránti túlzott hűségérzésből cselekedtek, de valójában egyik esetben sem derült ki az igazi indíték

És most lássuk, miért és hogyan járt pórul  Lincoln nagy támogatója II. Sándor cár.

Pénzügyminisztere Mihail Reutern bevezette a központi költségvetést és a területi elszámolások auditálását. Változtatott az adóbehajtás módszerén, és létrehozta az Állami Bankot, ahol hiteleket lehetett felvenni új üzleti és ipari vállalkozásokhoz.

Ki csodálkozhat rajta, hogy 1879 és 1880 között három merényletet is elkövettek Sándor a "despota" ellen. Legelőször egy orvos lőtt rá, majd fel akarták robbantani a cári különvonatot, végül 1880. február 5-én Sztyepan Halturin narodnyik terrorista bombát rejtett el a Téli Palota dísztermében. A robbanás 11 személyt megölt, a késve érkező cár sértetlen maradt. Sándor ezekből az eseményekből arra a következtetésre jutott, hogy új politikai megközelítésre van szükség. 1880 februárjában Mihail Lorisz-Melikov grófot nevezte ki a Legfelsőbb Rendelkező Bizottság élére, és diktátori hatalmat adott a kezébe.1881. március 13-án a cár végighajtatott Szentpétervár utcáin. A Katalin-csatorna mentén haladva egy narodnyik terrorista bombát dobott hintója alá, amely felrobbant ugyan, de az uralkodó sértetlenül szállt ki. Ekkor azonban egy másik terrorista, a lengyel Ignacy Hryniewiecki a cár lába elé dobott egy újabb bombát, amelynek felrobbanása összeroncsolta a cár altestét. Sándort a Téli Palotába szállították, de már nem tudták megmenteni. 1881. március 13-án belehalt sérüléseibe.
 

1951-ben Iránban a Nemzeti Front nevű mozgalom vezetője, Mohamed Mossadegh lett a miniszterelnök, akikísérletet tett az ország brit kézben levő olajkincsének államosítására, létrehozva az Iráni Nemzeti Olajtársaságot. Felmondta a koncessziós szerződésekett. Állami kezelésbe vette az olajkutakat és az olajvezetékeket. Az olajvagyon államositását célzó törvényjavaslatot nyujtott be a parlamentnek. Anglia - a parlamentáris demokrácia mintaállama - a szokott módon reagált. A brit hadiflotta blokád alá vette az iráni kökötőket és megbénitotta Irán Olajkivitelét. Egyidejüleg megkezdte működését az "ötödik hadoszlop" [amit egyáltalán nem Hitler talált fel], hogy destabilizálja Irán politikai és gazdasági rendszerét. Mossadegh azonban makacsodott. Megszakitotta Angliával a diplomáciai kapcsolatokat. A "felélénkülő zavargások" sem ijesztették meg, feszámolta a monarchiát, kikiáltotta a köztársaságot és önmagát nevezte ki elnöknek...

A jövő fenyegetése, reménye

Irán?

Úgy 'tünik', lassan befejeződik a történelem, a politikatörténet és a kriminalisz- tika történet egyik legvéresebb, legpiszkosabb játszmája az iráni pakli. Mon- dom, 'tünik', mert az igazi játszma csak most kezdődik. A cinkelt kártyákkal ügyeskedő spiller és a kibic most szeretnének felállni az asztaltól és kisomfordálni a kaszinóból. Csakhogy ez, a jelek szerint, így nem fog menni.

A "netkorszak" is kedveli a találós kérdéseket. Így találták ki a "Frequently Asked Questions [FAQ]", avagy Gyakran Feltett Kérdések [GYIK] fogalmát. A gyakran feltett kérdések közül is gyakran teszik fel azt a kérdést, miért utálják annyira az emberek Amerikát, Angliát és végül, de nem utolsó sorban Izraelt?

Aki megismeri [kissé] Perzsia - Irán ujkori történelmét választ kaphat e kérdésre.

Irán. hajdanában [is] iszlám állam volt. A Prófétát a siíták tanitása szerint követte. Tragédiáját "kedvező" földrajzi fekvésének és olajkicsének "köszönheti". A kétfejü cári sas és a több bendőjü vén dögevő marcangolták. Mi magyarok Antall József óta tudjuk igazán, hogy a gyors és biztonságos gyarmatositáshoz honi szálláscsináló kelletik. Történetünk ügyeletes szálláscinálója Reza Pahlavi sah fia: Mohamed Reza Pahlavi sah. Az illető úr az oroszok és az angolok segítségével, azaz puccs révén, foglalta el Perzsia pávatrónját. Tartósan megülni azonban nem tudta. 1944-ben lemondott róla és külföldre menekült. Irán maradt monarchikus állam, amit "polgári" kormány zatok igazgattak. Tehették ezt viszonylag békésen, mivel nem nyultak az Angliával kötött koncessziós szerződésekhez, amelyeknek minden pontja a dögevőnek kedvezett. Az idillikus helyzet azonban kedvezőtlen fordulatot vett azáltal, hogy 1951-ben a Nemzeti Front nevű mozgalom vezetője, Mohamed Mossadegh lett a miniszterelnök, aki kísérletet tett az ország brit kézben levő olajkincsének államosítására, létrehozva az Iráni Nemzeti Olajtársaságot. Felmondta a koncessziós szerződést. Állami kezelésbe vette az olajkutakat és az olajvezetékeket. Az olajvagyon államositását célzó törvényjavaslatot nyujtott be a parlamentnek. Anglia - a parlamentáris demokrácia mintaállama - a szokott módon reagált. A brit hadiflotta blokád alá vette az iráni kökötőket és megbénitotta Irán Olajkivitelét. Egyidejüleg megkezd te működését az "ötödik hadoszlop" [amit egyáltalán nem Hitler talált fel], hogy destabilizálja Irán politikai és gazdasági rendszerét. Mossadegh azonban makacsodott. Megszakitotta Angliával a diplomáciai kapcsolatokat. A "felélénkülő" zavargások sem ijesztették meg, feszámolta a monarchiát, kikiáltotta a köztársaságot és önmagát nevezte ki elnöknek...

A "művelt nyugatnak" lépnie kellett. És itt jön a képbe a CIA! E díszes társaság dolgainak tárgyalása itt és most nem téma. Iráni ténykedését azért indokolt mégis említeni, mert "szolgáltatási profilja" ekkor teljesedett ki. Iránnal szemben vállalt teljeskörű szolgál tatást, azaz felforgatást, gyilkosságokat, kormánydöntést, kormányalakitást, stb.  A tranzakcsió fedőneve "Tp-Ajax" volt.

A Wikipédia így foglalja össze amit, dióhéjban, feltétlenül tudni érdemes, és illik, a dologról. "The 1953 Iranian coup d'état saw the overthrow of the democratically-elected administration of Iranian Prime Minister Mohammed Mosaddeq and his cabinet from power by British and American intelligence operatives working together with Iranian agents and elements of the Iranian army. Bribing Iranian officials, news media and others with British and American funds, Kermit Roosevelt, Jr. of the Central Intelligence Agency [CIA], organized the covert operation aiding retired Iranian General Fazlollah Zahedi and Imperial Guard Colonel Nematollah Nassiri. The project to overthrow Iran's government was codenamed Operation Ajax."Azt hiszem, az angol nyelvű szöveg, elemi szintű nyelvismeret birtokában is, teljesen világos. [Roosewelt Jr. nem más, mint az első számú háborús gyujtogató a "nagy" Franklin Delano Roosewelt szépreményű unokája...]

A folytatás is gyorsan leírható. A hadsereg és a légierő "fellázadt" Mossadegh uralma ellen. Tankokat vetettek be Teherán lakossága ellen. A légierő pedig lebombázta Mossadegh rezidenciáját. A harcokban új fogalom, ill. "intézmény" született: a gyilkos katonai junta. Ez a recept, ill. "intézmény" fényesen bevált és később "eredményesen" működött Chilében, Argentinában és máshol.

[Érdekes a baloldali kép szövege. Menj fölé a kurzorral!]

A lánctalpak nyomában lépkedve visszatért Moham med Reza Pahlavi sah is. Az új koncessziós szerződés szerint többen osztoztak Irán kincsén, az olajon. Amerika és Anglia köztük volt. Irán nem (!).

A Sah modern, felvilágosult uralkodó volt és maradt. Ez alatt azt kell érteni, hogy hazáját [lásd fent] elárulta, olajkincsét pedig úgyszólván ingyen adta az angol amerikai gyarmatositóknak. Mivel ez nem ment egészen simán, gazdái segitségével, kiépítette a világ talán legkegyet lenebb titkosrendőrségét a SAVAK-ot. [Máig teljesen nyilt a verseny Pahlavi és Szaddam Husszein között atekintetben, hogy melyikük mészároskötényét szennyezi több embervér.]

A SAVAK gaztetteinek vázlatos méltatása is túlterhelné a Világ hálót. Véletlenül rábukkantam azonban a Time mai [2008.jul.20-i] számára. A cimlapon található cikk címe: "SAVAK like the CIA", azaz a SAVAK a CIA hasonmása. Hát' büszkék lehetnek egymásra.

A meccs viszont még nem volt lefutva. Hogy rövid legyek, Khomeini ajatollah vallási forradalma elsöpörte a sah rabló és gyilkos, azaz a nyugati normák szerint "demokratikus", rendszerét. Irán iszlám köztársasággá lett!

Nem tudom, Khomeini mit csinált Irán árulóival. Ha kegyetlenül elpusztitotta
őket, ami szerfölött valószinű, helyesen cselekedett. Mindenesetre Iránban nem maradtak olyan "erők", amelyekkel újra "demokratizálni" lehetett volna az országot.

[Jut eszembe, Hitler is likvidálta a belső árulás, a "dolchstoss" erőit. Rendszere ezokból, az utolsó töltényig, szilárd maradt. Jellemző körülmény, hogy a "führerbunker" felszini védelmét a francia (!) önkéntesekből felállitott "Charle magne" SS hadosztály maradékai látták el.]

"Ajax-2"-re tehát nem kerülhetett sor. Kinálkozott "jobb" megoldás: a siíta - szunnita kártyák kijátszása. Khomeini a siíták szellemi és politikai vezetője volt. Sikeres forradalma nagymértékben növelte az Iszlám ezen irányzatának tekintélyét. Az USA, ill. a CIA vigyázó szemeit a másik nagy iszlám nemzetre Irakra vetette.

Itt is szálkává lett a szemükben Abdul Karim Kassim elnök, aki kiléptette Irakot a szovjetellenes Bagdadi Szerződésből és államositotta az angol irányitás alatt álló olajvállalatot. Pusztulnia kellett.

Itt az előkészités még körültekintőbben történt, mint Irán esetében. A beszivárgó CIA ügynökök halállistát készitettek azokról a nemzeti tudatot képviselő személyekről, akiket likvidálni kellett az "X-napon". [Heydrich csinált ilyesmiket, dehát ő nem amerikai "demokrata", hanem náci hóhér volt...]

Az agresszió támaszpontjai egyes szunnita körök, a Baath párt és a hadseregvoltak. A puccsot a katonaság és a Baath párt miliciája robbantotta ki 2003 februárjában. A "sondereinsatz kommandók" felkutatták és kivégezték azokat, akik az amerikai (!) halállistán szerepeltek. Itt kerül látóterünkbe Szaddam Husszein, a szadista disznó, akit az amerikaiak ké
sőbb felakasztottak. De mielőtt felakasztották volna, lepaktáltak vele és állig felfegyverezték Irakot - az Irán elleni háborúra, amelyre egy nevetséges incidens adott ürügyet. Irakban sem tetszett mindenkinek Szaddam Husszein rendszere. Felkelőcsoportok alakultak, amelyeket Irán suttyomban támogatott. Ezek valamelyike merényletet kiséreltmeg Irak miniszterelnök helyettese ellen. Irak ultimátumot intézett Iránhoz, amit az - teljes joggal - visszautasitott. Erre Husszein elinditotta tankhadosztályait, légiereje pedig bombázni kezdte Irán nagyvárosait. Elkezdődött a testvérháború, amely halottakban 1.750.000 fő emberveszteséget eredményezett.

* * *

Az USA ekként sakkozgat. Táblája az egész világ. De hogy alakul a party?

Irán erkölcsileg, gazdaságilag, katonailag megerősödve került ki az öldöklő küzdelemből. Iszlám köztársaság maradt, papi irányitás alatt, "polgári" vezetés sel. Az Iszlám új katonája Mahmoud Ahmadinejad ma az USA és Izrael első számú ellensége. Méltán, mert hű a vallásához, a népéhez és ragaszkodik Irán olajához. Vezetése alatt épül, megállithatatlanul, elpusztithatatlanul az iráni védelmi poten- ciál. A rakétaerők, amelyek hatótávolsága kérlelhetetlenül növekszik. Ezeket vagy felszerelik atom robbanófejekkel, vagy nem. Izraelnek - az első számú célpontnak - tulajdonképp mindegy, hogy atom, vagy "hagyományos" robbanófejek fenyegetése alatt írtja a palesztino- kat, ill. általában az arabokat. A kikerülhetetlen megtorlást nem hárithatja el a feje felől. Számára egy "hagyományos" ellencsapás is végzetes lesz.

Irak diktátora "meghibbant". Lerohanta gazdái olajdepóját Kuwaitot és megtámadta a másikat Szaud Arábiát. Kénytelenek voltak lebunkózni, mint a veszett kutyát. Ez sikerült is. A gyilkos hadsereg szétmállott Swarzkopf tábornok csapásai alatt. Az amerikaiak sétaütemre váltottak. És ekkor jött a szerfölött kínos meglepetés. Lőttek rájuk! Lőnek rájuk! A "husszeinisták"? Egy fenét! Az Al Kaida tagjai és támogatói.

Dehát a sakktáblánál tartottunk. Mi is a játszma állása? 

A globális imperializmus feltámasztotta saját sírásóját az ugyancsak globális szerveződésű Al Kaida képében. A CIA egykori harcterei: Irak, Irán és Afganisz tán mai is harcterek! Csakhogy - micsoda különbség - a CIA hóhérokkal és a zsoldosokkal már mindenütt az Al Kaida erői állnak szemben. Ezeknek a jog, az erkölcs és a humanizmus, az emberélet, mint "értékek" tekintetében ugyanaz a felfogásuk mint a "demokrácia erőinek", azaz nagy ívben tesznek rájuk.

* * *

Epilógus:

A történelem folyójának medrét nem a felszinen zajló események alakitják, hanem a természet erői. Ezek az erők munkálnak a társadalmi folyamatokban is. Az Iszlám egészséges emberfajt tenyészt. A zsidó király eljövetelére várakozó elmebetegek pedig genetikailag tönkreteszik, degenerálják, azokat a népeket, amelyek engedik, hogy fölöttük uralkodjanak. Eszközeik: az erkölcsi normák lerombolása, kábitószerek, homoszexualitás, renyhe életmód, egészségtelen táplálkozás, stb.

A dekadens, beteg Rómát a barbárok azért győzhették le, mert egészségesek voltak. Ez ilyen egyszerű!

Hogy is látta 1810-ben Berzsenyi Dániel?

"Így minden ország támasza, talpköve

A tiszta erkölcs mely, ha megvész:

Róma ledűl, s rabigába görbed."

Nevetségesek az öreg bárd látomásai? Csöppet sem! Az erkölcsi normák tulajdonképp lelki - testi gyógyszerek. Csakhogy nincs kockázatuk és mellékhatásuk. Aki élni akar, él velük.

2008.07.20Sz. Gy. 
 

40 éve halt meg Nasszer egyiptomi elnök

1918. január 15-én született Alexandria közelében - hivatalos életrajzai később azt állították, hogy egy Nílus-völgyi kis faluban, ezzel is hangsúlyozva kötődését a fellahokhoz, a szegényparasztokhoz. Egyiptom 1922 után formálisan független állam lett, de a gyakorlatban továbbra is erős angol befolyás alatt maradt.

Nasszer Kairóban, brit felügyelet alatt álló nagybátyjánál nevelkedett, így nem csoda, ha nem táplált baráti érzéseket a gyarmatosítók iránt.

A katonai akadémia elvégzése után Szudánban szolgált, itt kezdte szervezni a Szabad Tisztek mozgalmát, amely a britek kiűzését és a korrupt királyi család eltávolítását tűzte ki célul. 1952. július 23-án 90 fiatal tiszt - köztük Nasszer - vértelen puccsal lemondásra kényszerítette I. Farúk királyt, majd nem sokkal később annak csecsemő fiát is letették a trónról. Az országot köztársasággá nyilvánították, az államfő Mohamed Nagíb tábornok lett. Nasszer 1954-ben bonyolult intrikák sorozatával megbuktatta Nagíbot, majd 1956-ban - miután bevezették az egypártrendszert, s az új alkotmány iszlám szocialista arab állammá nyilvánította Egyiptomot - elfoglalta az államfői tisztséget.1956 nyarán a nyugati hatalmak megtagadták a kölcsönt az asszuáni gát felépítésére, válaszul Nasszer a költségek előteremtésére államosította a Szuezi-csatornát. Október 29-én Izrael megtámadta Egyiptomot, a csatornát angol és francia ejtőernyősök foglalták el, a rövid háborúnak az amerikaiak és a szovjetek fellépése vetett véget. Nasszer katonailag ugyan vereséget szenvedett, de az arab világ első számú vezetőjeként került ki a válságból.

Az ambíciója az volt, hogy az 55 millió arab, aztán a 224 millió afrikai, végül a 420 millió muzulmán vezetője legyen. 1958-ban össze is kovácsolta Egyiptomból és Szíriából az Egyesült Arab Köztársaságot, ám Szíria 1961-ben kitáncolt a szövetségből, így az egyiptomi elnök kénytelen volt leszámolni pánarab álmaival.

Az 1967-es hatnapos arab-izraeli háborúban Egyiptom totális vereséget szenvedett, s a csúfos kudarc után Nasszer lemondott. A "spontán" tömegtüntetések hatására azonban villámgyorsan visszavette, sőt még jobban összpontosította a hatalmat. Egészsége egyre romlott, 1970-ben szó szerint utolsó erejét emésztette fel Huszein jordán király és a palesztinok viszályának elsimítása.

1970. szeptember 28-án halt meg, temetése még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mivel négymillió ember vett részt rajta. A nasszeri arab szocializmus mérlege vegyes: az állam gazdasági túlsúlya a bürokrácia elburjánzásához, áruhiányhoz vezetett. Nasszer kezében tartotta az egyetlen engedélyezett pártot és a sajtót, az ellenzéket elhallgattatta. Ugyanakkor javult a széles néprétegek helyzete, a lakosság nagy részének biztosították az ivóvizet és az áramot, földreformot hajtottak végre, új középosztály alakult ki.

Nasszer az el nem kötelezett országok egyik legtekintélyesebb vezetőjének számított, emellett azonban szoros kapcsolatot épített ki a Szovjetunióval és a szocialista blokkal. Halála egy korszak végét jelentette Egyiptom és az arab országok történetében is.

Egyiptomot.1956 nyarán a nyugati hatalmak megtagadták a kölcsönt az asszuáni gát felépítésére, válaszul Nasszer a költségek előteremtésére államosította a Szuezi-csatornát. Október 29-én Izrael (!) megtámadta Egyiptomot, a csatornát angol és francia ejtőernyősök foglalták el, a rövid háborúnak az amerikaiak és a szovjetek fellépése vetett véget. Nasszer katonailag vereséget szenvedett.

Egyiptom további történetét nem akarom követni. Legyen elég annyi, hogy már nem szocialista köztársaság...

Ki ölte meg Kennedyt? Tökmindegy. Sohasem fog kiderülni. De hogy kik és miért ölették meg, teljesen világos.
A FED vezetői állnak a gyilkosság mögött. Kennedy 1963. június 4-én meghozott 11110-s rendeletében a Rotschild-tulajdonban lévő Federal Reserve-t háttérbe szorítva, újra állami ellenőrzés alá vonta a pénznyomtatást. Alig fél évvel később merénylet áldozata lett. Sokan ekkor összefüggést véltek felfedezni a fiatal elnök és Abraham Lincoln 1865-ös meggyilkolása között. Hiszen mind a két elnök keresztbe tett a bankárdinasztiáknak azzal, hogy amerikai pénzt akart nyomtatni az amerikai embereknek.

JFK – 2.0

Mielőtt a háttérinformációkat tartalmazó első részt követően belevágnék a JFK-sztori második, konteós részébe (amely blogunk történetében az eddigi leghosszabb lesz, előre szólok!), szeretném megköszönni olvasóinknak a példamutató visszafogottságot, amit azzal tanúsítottak, hogy megtartóztatták magukat a spoilerezéstől.

Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez mekkora erőfeszítést okozott, úgyhogy ismét csak: köszi, riszpekt és – természetesen – szabadságot Svájcnak!

Most, hogy már azok is kívülről fújják az előzményeket, akik egy héttel ezelőtt még azt hitték, hogy a Kennedy az csak egy NASA-létesítmény, washingtoni művészeti központ vagy repülőtér, szóval most, hogy az alapok letétettek, lássuk a hihetőbbnél hihetőbb összeesküvéselméleteket: kicsoda, kinek a megbízásából és miért gyilkolta meg az USA 35. elnökét?

A legnagyobb sajnálatunkra az apróbb technikai részletekre, illetve az egyik-másik alkonteót erősítő másodlagos-harmadlagos bizonyítékokra (idő és energia hiányában) nem fogunk kitérni (például a titokzatos, kívülálló férfiakra, akik jelen voltak a boncolásnál és akik utólag úgy intézték, hogy a testen látható golyónyomok megfeleljenek a hivatalos verzió forgatókönyvének); ezeknek millió helyen utána lehet olvasni.

1.) Ki lőtt?

A legtöbbet hangoztatott verzió (amit a Warren-jelentés is alátámasztottnak látott) az volt, hogy természetesen Lee Harvey Oswald tette – hogy egyedül, vagy bűntársakkal, no, ebben már vannak eltérések a különféle szakértők között.

1.1.) Oswald egyedül tette

Ez napjainkra olyan nevetséges verziónak számít, hogy túl sok patront nem is pazarolunk rá.

Az elsődleges szakvélemények szerint a zavaros politikai nézeteket (egyfajta vulgármarxizmust) valló egykori tengerészgyalogos, aki nemcsak hogy két és fél évet élt a Szovjetunióban, de még feleséget (Marina Pruszakova, itt balra) is onnan hozott, szóval ez a magányos, az elkövetés időpontjában még mindig csak 24 éves fiatalember a gyilkos. Motiváció: a benne még mindig élénken működő kommunista elkötelezettség, s az ezzel szervesen összekapcsolódó imperializmus-ellenesség, aminek az USA elnöke a legtökéletesebb megtestesülése.

1.2.) Egy (több?) ismeretlen lőtt

Oswaldot egyszerűen baleknak használták: odatették a tankönyvraktár ablakába és azt mondták neki, hogy a lövések eldördülése után feltűnően távozzon – ha el is fogják (akár a helyszínen, akár később), hamarosan ki fogják engedni, hiszen semmiféle bizonyíték nem szól ellene.

1.3.) Oswald is lőtt, de nem egyedül

Oswald kamuból valóban kilőtt három lövedéket, de vele párhuzamosan és egyidőben a valódi gyilkos is tevékenykedett. A kavarodásban csak Oswaldra figyeltek fel, a másik lövész feltűnés nélkül tudott távozni a helyszínről.

Sokkal, de sokkal izgalmasabb (és komplexebb) problematika a „kinek a megbízásából?”; szerintem a nagy kérdések eköré csoportosulnak, hiszen – hogy őszinték legyünk – gyakorlatilag hóttmindegy, hogy ki húzta meg a ravaszt és hányszor.

Csoportosítsuk tehát az elméleteket földrajzi szempontból – ez is van olyan logikus, mint bármilyen más kategorizálás.

2.) Belföldi (amerikai) összeesküvés volt

Ahogyan azt az első posztban is megemlítettük, elnöksége jó két és fél éve alatt Kennedy elég sok hazai állóvízbe dobott méretes köveket, és sok ellenséget szerzett. Az örök kérdés tehát, a jó öreg „kinek állt érdekében” egyáltalán nem teszi egyszerűbbé a dolgunkat; ha jobban utánagondolunk, a „kinek NEM állt érdekében?” kérdésre talán rövidebben tudnánk válaszolni… Úgy néz ki ugyanis, hogy az Amerikai Kaktusztermesztők Klubján kívül mindenkinek csak használt az Elnök halála.

2.1.) A CIA volt

Kennedy soha nem bocsájtotta meg a Központi Hírszerző Ügynökségnek, hogy a Disznó-öböl kapcsán csúnyán átb*szták a fejét. Nem erről szól a poszt, ezért csak röviden (kicsit bővebben itt olvashattok róla): amikor a CIA előhozakodott az akkor fantasztikusan jónak tűnő, és a Castro-rezsim megdöntésére irányuló inváziós ötletével, Kennedy hetedik érzéke vészjelzéseket kezdett sugározni, de az Ügynökség telepakolta íróasztalát mindenféle olyan (később teljesen nyilvánvalóan hamisnak bizonyult) bizonyítékkal és érveléssel, amelyek mind-mind afelé mutattak, hogy az akció sikerre van kárhoztatva.

Végül az elnök beadta a derekát és rábólintott az akcióra. Az eredményt ismerjük a történelemkönyvekből.

Ezután Kennedy a következőket mondta Clark Cliffordnak, a külföldi hírszerzési főtanácsadójának: Valami nagyon nincs rendben a CIA háza tájékán és én nagyon szeretném tudni, hogy mi; ezer darabra akarom szaggatni a CIA-t és szanaszét szétszórni a négy égtáj minden irányába!

De hát az Ügynökségnek már akkor is az volt a dolga, hogy mindenről tudjon – ez is Allan Dulles igazgató (itt jobbra) fülébe jutott. Igen, annak a Dullesének a fülébe, aki később minden követ megmozgat, hogy bekerüljön a Warren-bizottságba és rajta tartsa a szemét mindenen, amin érdemes. Végül Johnson beadja a derekát és őt is delegálja Warren mellé, noha Dulles akkor már két éve nem volt beosztásban (Kennedy ’61 novemberében ugyanis kirúgta).

Nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy belássuk: mire képes egy CIA-típusú, költségvetésű és eltökéltségű szervezet (illetve ennek vezetői és befolyásolói) a saját túlélésük érdekében. Eleinte még csak üres hablatyolásnak tekintették Kennedy kiszólását, de 1963 első felétől kezdve már kezdték érezni az elnök eltökéltségét, főleg, miután a Castro-ellenes (és a Cég által pénzelt és kitervelt) merényletek sokasága hiúsult meg, s rosszallásának a Fehér Ház lakója egyre erőteljesebben adott hangot.

Azt pedig, hogy Oswald szerepelt Langley fizetési listáján, mint informátor (egyesek szerint még Moszkvába is az ő biztatásukra utazott), köztudomású.

2.2.) Az FBI a háttérben

Az események időpontjában a jó öreg J. Edgar Hoover már 39 éve áll a legnagyobb szövetségi rendvédelmi erő élén; Kennedy volt a hatodik (!) elnök, aki alatt szolgált, és az az igazság, hogy – noha Edgart mindennel meg lehetett vádolni, csak azzal nem, hogy szívébe zárta volna bármelyiküket is – , JFK (és a népes, összetartó ír katolikus családja) az igazgató gyűlöletének olyannyira a fókuszába került, hogy ezen néha még maga Hoover is elcsodálkozott.

Ha pszichológiai blogot írnánk, akkor most el lehetne kezdeni magyarázni a szinte az irraconalitásba átcsapó érzelmi intenzitást, de itt és most elégedjünk meg pár ténnyel:

Kevesen tudják, de Hoover hogy rendelkezett egy zárt kezelésű dossziéval, amelyben JFK egyik (igen csinos, 26 éves) szeretőjéről (Helena Rometsch-ről, akit itt balra tudtok szemügyre venni) kiderítette, hogy nyugatnémet állampolgár létére valójában a Stasi ügynöke volt, akivel a washingtoni Quorum Club diszkrét apartmanjaiban lefolytatott (és állítólag világbajnok) pásztorórák alatt Jack óvatlanul államtitkokat is megosztott.

Ezen túlmutatóan az FBI vezetője tökéletesen tisztában volt a két Kennedy-fivér (Jack és Robert) zaklatott (azaz inkább viharos) magánéletével, nőügyeivel, az általuk esetenként felszippantott kokaincsíkok mennyiségével és minőségével, az első-, másod- és harmad-unokatesók befolyásának és nyomulásának növekedésével, és – valódi machiavellista bürokrataként – egyrészt felháborodott, másrészt pedig rögtön fontolóra vette, hogy hogyan is tudná mindezt az információt a saját (és imádott szervezete) hasznára fordítani.

Mivel nem a félrelépő sarki fűszeresről, hanem mégiscsak az USA elnökéről és igazságügyminiszteréről beszélünk, akiket még az FBI igazgatója sem zsarolhat meg csak úgy, Hoover finom kis játszmákba kezdett: válogatott legényeivel megfigyeltette a fivérek ilyen-olyan kapcsolatait és dokumentált mindent, amit lehetett, szorgalmas méhecskeként gyűjtögette az információkat az egész családról, s csak a megfelelő pillanatra várt. Az utolsó előtti pillanat ’62 augusztusában következett be, amikor Marilyn Monroe-t holtan találják: Hoover elkezdett arra gyúrni, hogy finoman, lassan, de kérlelhetetlenül bebizonyítsa: a világsztár haláláért az elnök (vagy testvére) a felelős.

Igenám, de a Kennedyek sem akkor léptek le a falvédőről; nekik is voltak lekötelezettjeik az Irodánál (meg hát igazságügyminiszterként Robert az FBI-t is felügyelte), akik megsúgták nekik, hogy a kópé J. Edgar miben töri a fejét. ’63 nyarán egy kimerítő, hatszemközti beszélgetésre kerül sor a Fehér Ház Ovális Irodájában, amelyről az FBI-főnök megszégyenítve, megalázva (ugyanakkor a robbanásig felidegesítve) távozik: tudomására hozzák, hogy nézzen valami tisztességes állás után a versenyszférában, mert legkésőbb év végéig ki lesz rúgva, és örüljön, ha a börtön megússza.

És ekkor Hoover (helyettesével, Clyde Tolsonnal közösen – ő itt látható balra fent) elkezd tervezgetni, márpedig ha valamiben, akkor összeesküvésekben tényleg világbajnok volt…

2.3.) A Fed vezetői szervezték és pénzelték

1963 júniusában Kennedy elnöki ukázban utasítja a pénzügyminisztériumot, hogy (a jegybank szerepét játszó Federal Reserve System megkerülésével) kezdje meg olyan két- és ötdollárosok nyomtatását, amelyek fedezeteként minden olyan állami ezüsttartalékot fel kell használni, amelyre addig bankjegyet nem adtak ki. Ez a közel 4,5 milliárd (akkori) dollár nem volt kis pénz, de az abban az évben kereken 50 éves Fedet nem is az összeg háborította fel, hanem az a tény, hogy ezzel a lépésével Kennedy elkezdte felszámolni a szervezet mindenhatóságát és a pénzgyártást (a monetáris politika eme nélkülözhetetlen eszközét) ki akarta venni a Fed kezéből, odadobva azt a Treasury-nek (pénzügyminisztériumnak).

A minden bizonnyal létező kínai közmondás szerint egy dühöngő tigrisnél csak egy őrjöngő bankár lehet veszélyesebb; a központi bank irányítói tudták, hogy ez csak az első lépés egy soha nem látott gazdasági és pénzügyi hatalom elnöki kézben történő koncentrációjához, amit sem szakmai hitvallásuk, sem személyes büszkeségük nem tudott volna elviselni. Amikor elhatározták, hogy JFK-nak meg kell halnia, csak hazafias kötelességüknek tettek eleget – mondogatták magukban. Felháborodásukban kollegiálisan osztozott a világ jegybankjainak jelentős része, ugyanis Oslótól Buenos Airesig minden bankár tudta, hogy ha ez Kennedynek bejön, minden állam- vagy kormányfő követendő példát fog látni a nemzeti bankok és a pénzügyminisztériumok közötti munkamegosztás újragondolásában.

2.4.) Amerikai kubai emigránsok tették

Elnöksége közel három éve alatt JFK tényleg egy csomó mindent megtett annak érdekében, hogy az USA határaihoz aggasztóan közel található havannai komancs rezsimet aláássa, megbuktassa, annak vezetőjét pedig kiiktassa. Különösen igaz volt ez a kubai rakétaválság környékén.

Ide kattintva elolvashatjátok, hogy milyen idióta módszerekkel próbálta Washington eltenni Fidel Castrót az útból…

Szóval Jack igyekezett ugyan, de a Floridában már akkor is igen erős kubai emigráció kevésnek találta az erőfeszítéseket.

És nemcsak hogy keveselte; az első posztban is behivatkozott (már-már tragikomédiába illő) invázió kudarca után pár héttel a Miami külvárosaiban elő menekültek között lábra kapott a hír, mely szerint Kennedy lepaktált Castróval, és szándékosan dobta fel a szakállas El Jefe-nek a Disznó-öblöt, mint helyszínt. Ugyancsak elterjedt, hogy javítani akarja az USA és Kuba közötti kapcsolatokat, s azt is fontolgatja, hogy az emigrációban valóban szép számmal felbukkanó, súlyos köztörvényes bűnözőket (akik az Államokban sem hagytak fel a kábszercsempészéssel, zsarolásokkal, emberölésekkel) összefogdossa és szépen átadja őket a havannai hatóságoknak.

Aki a CIA vagy az FBI szőrös kezét véli feltünedezni ebben a dezinformációs műveletben, talán nem is áll olyan messze a valóságtól .

Szóval a kubai emigránsok összefogtak, és történt, ami történt; mellesleg Oswaldot elég sokszor látták egymás közt spanyolul beszélő férfiak társaságában.

2.5.) A Maffia a felelős

Sokan és sokszor megírták már, hogy az amerikai szervezett bűnözés legnagyobb nevei bizony jó pár tíz- és százezer dollárral járultak hozzá az elnökválasztási kampányhoz a demokrata oldalon. Hogy miért is tették? Nos, egyfelől köztudomású, hogy a republikánusok mindig is a keményebb kezet favorizálták és világéletükben közelebb érezték magukhoz a fegyveres erőket és a rendfenntartókat. Másfelől JFK apja (Joseph Patrick Kennedy, itt fent) már a prohibíció óta elég jó kapcsolatot ápolt a bostoni ír maffiával, akikkel szépen gyümölcsöző (csak akkoriban egy kicsit illegális) gin- és whisky-importot bonyolított le. Egyesek tudni vélik, hogy annó (amikor Chicagóban is sertepertélt) még magával Al Caponeval is üzletelgetett, mindkét fél legnagyobb megelégedésére. Csak hát ez az apróság elég szarul mutat egy elnök apjának életrajzában.

A szervezett bűnözők tehát egyfelől megköszönték id. Kennedynek az addigi szolgálatait, másfelől meg abban reménykedtek, hogy JFK megválasztását követően befolyásuk nőni fog. Persze senki nem képzelte, hogy hálából Jack kiveszi a bétékából a zsarolási vagy a prostitúciós tényállásokat, de az nem tűnt megvalósíthatatlannak, hogy az eljárásjogi törvények finomításával, jól irányzott elnöki kegyelmek elhelyezésével és más intézkedésekkel tényleg jobb pozícióba kerülhetnek.

Ezzel szemben mi történt? A Maffia számára némiképpen váratlanul, 1961 és 1963 között a Robert Francis Kennedy (itt jobbra fent) irányította Igazságügyi Minisztérium bekeményít és a korábbi állapotokhoz képest megtízszereződik (!) a szervezett bűnözés gyanúja miatt indított büntetőeljárások száma; a jogszolgáltatás vasökle számos olyan esetben is lecsap, amikor az ír, olasz és más maffiák nem is számítottak rá; kongresszusi különbizottság kezd el foglalkozni a leszámolásos gyilkosságok hátterével és olyan nevek is bekerülnek a jegyzőkönyvekbe, akiket addig érinthetetlennek hittek: Salvatore Giancana, Santo Trafficante, John Roselli vagy Joe Bonanno.

A szervezett alvilág annak se nagyon örült, hogy JFK komolyan játszadozott az amerikai csapatok Vietnámból történő kivonásának gondolatával; Délkelet-Ázsiából olyan mennyiségben érkezett kábítószer az Államokba (katonai szállítmányok biztonságos fedése alatt), hogy ennek a lehetőségnek a megszűnése elképesztő érvágás lett volna a drogkereskedőknek.

A Maffia (aka Cosa Nostra) bosszút esküszik az elnök és fivére ellen, márpedig ez sohasem szül jó vért.

2.6.) A Johnson-verzió

Ez az alkonteó azt a változatot valószínűsíti, hogy Lyndon B. Johnson (emlékszünk ugye: JFK alelnöke) szervezte meg a gyilkosságot.

Kennedy nem igazán volt elégedett első számú beosztottjának ténykedésével és többször hangot is adott azon elhatározásának, hogy az 1964-es kampányban már nem őt fogja alelnök-jelöltként megnevezni. Mivel a közvéleménykutatók szerint Jacknek elég szép esélyei voltak a ’65-’68 közötti ciklusra is, ez automatikusan bukást jelentett (volna) Lyndon számára.

Johnson nagyon megsértődött, hiszen (hírek szerint) Kennedy éppencsakhogy megválasztásában (holmi texasi republikánus szavazatokat tartalmazó cédulák eltüntetése, illetve demokratára történő átírása okán) elég szép szerepe volt. Az elnökgyilkosság megszervezésében segítségére volt az általunk is említett texasi kormányzó, John Bowden Connally is, aki az orvlövész(ek) ügyetlensége folytán szintén megsebesült ugyan a merényletben, de túlélte, majd a Nixon-kormányzatban egészen a pénzügyminiszterségig vitte. A lövészeket is Connally szerezte-szervezte, aki még haditengerészeti államtitkár korából ismert pár kemény, bevállalós arcot a US Navy berkeiből.

2.7.) Az Edwin Walker konspiráció

Edwin Anderson Walker (itt balra lent) a US Army tábornoka volt, s a Németországban állomásozó 24. Gyalogos Hadosztály parancsnoka. Arról volt híres, hogy igen határozott politikai nézetei voltak, s ennek katonái előtt sem habozott hangot adni. Hozzá képest a híres komancsüldöző Joe McCarthy szenátor maga volt egy csegevara, és Őszentsége a pápa is krisztustagadó pogánynak tűnhet.

Kennedynél, illetve védelmi miniszterénél, Robert McNamaránál végül az verte ki a biztosítékot, hogy Walker vezérőrnagy kötelező ideológiai oktatást (lásd még a Magyar Néphadsereg politikai tájékoztatóit) vezetett be az általa kommandírozott hadosztálynál, aminek olyan érdemi pontjai voltak, mint például hogy Roosevelt és Truman elnökök a bolsik bábjai voltak, s gyakorlatilag egyetlen demokrata utódjuk sem kivétel ezen szabály alól. E utóbbi kijelentését alátámasztandó, 1961 nyarától a Disznó-öblöt hozta fel példaként.

Lehet, hogy katonának kiváló volt, de azért valljuk be, mindezek alapján Walker generális nem indulhatott volna valami nagy eséllyel még egy megyei Elmebajnokságon sem.

Szóval ’61 őszén visszahívják és valami isten háta mögötti helyre nevezik ki kiképzési felelősnek, de ezt Walker nem nyeli le és lemond rangjáról és beosztásáról. Ezt követően harcos és hangos szélsőjobbos lesz belőle, aki teljes mellszélességgel a faji szegregáció mellett áll ki. Érdekes módon Oswald merényletet követ el ellene ’63 tavaszán

(rálő egy politikai nagygyűlésen), de a tábornok túléli; Oswaldot akkor még nem azonosítják be, mint elkövetőt, csak később, már halála után.

Szóval innen jött az ötlet, meg talán a kapcsolatrendszer is. Ez utóbbi tekintetében Walker amúgy sem szenvedett hiányt, hiszen kiváló kontaktusokat épített ki a Ku Klux Klánnal és más, hasonlóan paramilitáris szervezetekkel, amelyeknek nemcsak pénzük, de eltökéltségük is volt a Kennedy által megszemélyesített problémák határozott és végleges megoldásához.

2.8.) Családon belüli leszámolás volt

Az igencsak kiterjedt Kennedy-klán (történelmi címere itt balra) megdöbbenve konstatálta, hogy JFK (ahelyett, hogy az ősrégi, íratlan törvénynek megfelelően) a családot tartotta volna elsődlegesnek, ahogyan az egy becsületes, ír katolikus férfitól teljes joggal elvárható, hivatalba lépését követően komolyan vette „A haza minden előtt!” magyar közhelyet. Például nem teljesítette azon ígéretét, hogy minden második miniszterét a családból választja ki, nem szerzett különféle extra jogokat sem a kőolaj-bizniszben, sem a fegyverkereskedelemben, sem az építőiparban, s még a nagykövetek kinevezésénél is képes volt arra, hogy nem csak Kennedy vagy Fitzgerald nevűek kerültek pozícióba.

Többször próbálták ugyan jó útra téríteni, de Jack megmakacsolta magát és holmi elnöki esküvel takarózott. Egészen ’63 októberéig…

Noha távolról sem merítettünk ki minden, amerikai földben gyökerező elméletet, most lépjünk tovább, mert nagyon elszaladt az idő és biztosan már idegesen nézegetitek az órátokat.

3.) A külföldi konteók

Az amerikai hazafiak nagy része egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy elnöküket egy otthoni összeesküvés tette el láb alól; vigyázó tekintetüket értelemszerűen külföld felé irányították.

3.1.) A kubai összefüggés

A már többször említett, Castro és csapata ellen irányuló (hol vicces, hol tragikus) amerikai próbálkozások láttán ’63 nyarára betelt a havannai rumospohár. Fidel összehívta a Kubai Kommunista Párt legfelső vezető testületét, valamint a titkosszolgálat vezetését és kiadta az ukázt: haladéktalanul meg kell ölni azt a washingtoni nőcsábász pojácát, a kommunizmus esküdt ellenségét.

Ennek megszervezése nem jelentett túl nagy problémát a Dirección General de Inteligencia és a Dirección de Inteligencia Militar dörzsölt, Moszkvában és (Kelet)Berlinben iskolázott káderei számára. Az, hogy a havannai titokzatos szolgálatok kiváló amerikai rezidentúrával rendelkeztek, nyilvánvaló; az USA-ba ilyen-olyan módon kimenekült kubaiak százezerei között szép számmal voltak a DGI kiképzett ügynökei, akik nemcsak ideológiai szempontból, hanem katonailag és pszichológiailag is a topon voltak. Alig két hónap alatt összedobták a dallasi merénylet terveit és kellő mértékben felhergelték a déli államokban élő emigránsokat (lásd még ennek a posztnak a 2.4-es változatát).

Ment is minden, mint a karikacsapás: idegen zászló alatt beszervezett kivándorlók felkutatják Oswaldot és/vagy másokat, akik aztán (vagy tudatlanul vagy nem) megteszik, amit megkövetel tőlük a Comandante.

3.2.) Az orosz vonal

Miután Amerika kábé 90:10-es gólaránnyal megnyerte a ’62 őszi rakétaválság című jenki-szovjet meccset, a golyófejű Nyikita Szergejevics megszégyenülten távozott a karibi porondról. Keményvonalas elvtársai természetesen elkezdték piszkálgatni és orrba-szájba ismételgették, hogy ezt – az egész szovjet népet és a béketárbort ért – pofont nem szabad megtorlatlanul hagyni, hiszen milyen dolog az, hogy (az egész földkerekség szeme láttára és füle hallatára) egy taknyos, 45 éves massachusettsi tartalékos tengerészhadnagy vitában és érvelésben többször is meghátrálásra kényszerít egy apja korabeli, de jure nyugállományú altábornagyot, aki 25 éve a világ legrafkósabb intrikusait tömörítő csoport, a Szovjetunió Kommunista Pártja Politbürójának levegőjét szívja.

Noha Hruscsov nem volt az a vérszomjas vadállat, belátta, hogy (ha másért nem, hát saját politikai túlélése érdekében) tényleg csinálni kell valamit. Telefon a KGB Első Főcsoportfőnöksége vezetőjének, Szaharovszkij tábornoknak, aki helyettesét, Fjodor Mortint kézen fogva, farkát felcsapva rohan a Kremlbe.

Természetesen a kubai és a kelet-berlini elvtársak is besegítettek, de a meló oroszlánrészét a Lubjankában végezték, többek között Oswald feleségére, a már fentebb is említett Marina Pruszakovára támaszkodva.

3.3.) Az izraeli szál

Kennedy volt talán az egyetlen olyan amerikai elnök, aki a kétezer éves közel-keleti afférban nyíltan az arabok pártján állt a zsidókkal szemben. Amikor 1959-ben Dávid-csillagos barátainkról kiderül, hogy a Negev-sivatagban már tíz éve működtetik a dimonai nukleáris létesítményt (amelyről egy kicsit részletesebben itt olvashattok), Eisenhowert még sikerül megnyugtatniuk, hogy ott kizárólag békés célú kutatás folyik, de a hivatalt másfél évvel később elfoglaló JFK már nem volt ilyen könnyen átverhető; ’63 tavaszán személyesen is találkozik David Ben-Gurionnal (itt balra), akit válaszút elé állít: vagy leszerelik Dimonát, vagy az USA minden támogatást megvon a zsidó államtól.

Miután ez a beszélgetés lezajlott, Johnson diszkréten üzen Tel-Avivba és tudtára adja Izraelnek, hogy ami őt illeti, semmi baja Dimonával és ha ő lenne (vagy ha ő lesz) az amerikai elnök, bizony felőle annyi uránt dúsítanak, amennyit akarnak.

Ben-Gurion három hónappal később hirtelen (közelebbről soha nyilvánosságra nem hozott, személyesnek mondott okból) lemond, majd a helyére kerülő Levi Eskol (legjobb meggyőződése ellenére) rábólint a Moszad kacskaringós terveire… Oswaldot összeszedni nem volt túl nagy feladat (ebben segített nekik az amerikai maffia legmagasabb rangú zsidó származású vezetője, Meyer Lansky is (aki itt jobbra látható), és ha kicsit közelebbről megnézzük például Jack Ruby életrajzát, akkor rájövünk, hogy az elnökgyilkos gyilkosa (aki miatt soha nem sikerült alaposan kihallgatni Oswaldot) a Jacob Rubinstein néven látta meg a napvilágot.

3.4.) A nácik voltak

Miután elfoglalta az Ovális Irodát, Kennedy nagyon felháborodott azon, hogy az egész amerikai űrprogram hátterében és alapjainál Hitler egykori tudósai és ezek eredményei állnak. Ki is adta az utasítást, hogy a NASA-t (kerül, amibe kerül) nácitlanítani kell. Az Odessa összekapta magát, és rövid fejszámolás után kisakkozták, hogy ez nekik nagyon nem jönne jól. Állítólag maga a Führer egykori személyi titkára, Martin Bormann (aki – a hírekkel ellentétben – természetesen nem halt meg Berlin ostromakor) szervezte meg a gyilkosságot, s ennek olyan fontosságot tulajdonított, hogy képes volt Argentínából az USA-ba utazni a teendők személyes felügyelete céljából.

És végezetül két rövid bónusz, mert nagyon figyeltetek és senki nem beszélgetett a szomszédjával:

4.) Az öngyilkosság

Kennedy már olyan beteg volt (csontvelőrák, különféle áttétekkel), hogy hónapjai voltak csak hátra. Emiatt (na meg a kipattanás előtt álló, főleg házasságtörési és más botrányok miatt) úgy döntött, hogy mártírt csinál önmagából, s ily módon egy füst alatt megmenti az Elnöki Hivatal becsületét. Fivérével és legszorosabb munkatársaival megszervezték az egészet, így végül is emelt fővel, nemzeti hősként távozott.

5.) Az UFO-konteó

JFK elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza az egész Roswell-aktát: ufóstól, túlélő földönkívülistől, Men in Black-estől, titkos találmányostól. Hiába próbálták lebeszélni, nem hagyta magát, mert szerinte az emberiség már elég érett ahhoz, hogy szembesüljön a tényekkel.

Nos, mások nem így gondolták…

Hát, kedves olvasó, ezek voltak a fontosabb Kennedy-konteók. Szándékosan nem beszéltünk a Rockefeller-Bush-féle összeesküvésről, nem említettük a Demokrata Párt-verziót, szó nélkül elmentünk az IRA-bosszú változat mellett és kihagytuk például a szabadkőműveseket és a Vatikánt is – elvégre valamiről kommentelnetek is kell.

Ápdét: A dupla Kennedy-poszt kibővített verziója is elolvasható (29 másik konteó mellett) a Konteó 1 című könyvben, amelyet 20%-os engedménnyel ide kattintva rendelhetsz meg, vagy 2013. november elsejétől megvásárolhatsz az Alexandra és a Libri nagyobb boltjaiban.

Utódja, a texasi bandita, Lyndon B. Johnson a 11110-es rendeletet már hatalomra jutása napján eltörölte.

Jellemző a háttérhatalom "kedélyes" cinizmusára, hogy később féldolláros "emlékérmeket" verettek az általuk meggyilkolt Kennedy tiszteletére...

Vörös pajzs
A világ legnagyobb bankárcsaládjának története 

http://iamthewitness.com/DarylBradfordSmith_Rothschild.htm
Rothschild családi gyűrű

A Rotschildok neve a mai napig misztikusan cseng. A legendás bankárcsalád köré számtalan legenda szövődött az évszázadok során. Tevékenységük nyomán számos összeesküvés-elmélet látott napvilágot a világot behálózó, nemzetek életét megkeserítő nagytőke ármányairól. Bár a történetek egy része nem több antiszemita agyszüleménynél, a valós, hivatalos forrásokból származó történelmi tények olykor még a legmerészebb fantáziát is felülmúlják. Európa egykor egyik legpatinásabb neve mára szinte feledésbe merült. Ennek oka nem teljesen tisztázott. Van, aki szerint visszavonultak üzleteik nagy részétől, mások szerint viszont a háttérből továbbra is kezükben tartják a szálakat. Az alábbiakban a mendemondákat kiszűrve nyújtunk áttekintést a Rotschildok pályafutásáról, a kezdetektől napjainkig. 

Mayer Amschel Bauer 1743-ban látta meg a napvilágot Frankfurtban. Édesapja, Mozes Amschel Bauer pénzkölcsönzéssel foglalkozott. Háza bejárati ajtaja fölé egy nagy, vörös pajzsot akasztott, amely korában a forradalmi gondolkozású zsidók sajátja volt. Az öreg Bauer fiát rabbinak akarta taníttatni, a sors azonban közbeszólt. Mozes Bauer korán elhunyt, így fia igen fiatalon kényszerült tovább vinni apja üzletét. Mayer igen ügyesnek bizonyult pénzügyekben. 1750-ben a szülői ház ajtaja felett díszelgő emblémára utalva nevét Rotschildra változtatta, ami németül annyit tesz: Vörös pajzs. Az 1760-as évek során Hannoverbe utazott, ahol egy, az Oppenheimer család tulajdonában lévő bankban kapott állást. Munkája során ismeretséget kötött Von Estorff tábornokkal, akinek kedvezményes áron szerzett be értékes érméket és ékszereket. A szívesség hamar megtérült. Von Estorff tábornok bemutatta Rotschildot William von Hanau hercegnek, aki szintén szívesen fogadta a felajánlott értékeket. Rotschild megállapodást kötött a herceggel, aki a haszonból való részesedésért cserébe újabb kuncsaftokat szerzett Rotschildnak a királyi udvaron belül. Együttműködésük olyannyira virágzó lett, hogy 1769-re William von Hanau herceg saját nevével vállalt garanciát Rotschild ügyleteiért. Egy évvel később a már biztos anyagi háttérrel rendelkező Rotschild feleségül vette Gutele Schnapert, akitől öt gyermeke született: Amschel, Salamon, Nathan, Karlmann és Jacob.

A szülőhazában szerzett tőkét felhasználva az öreg Mayer Amschel Rotschild 1791-ben Bank of the United States néven bankot nyitott az Egyesült Államokban, amelyre húszéves működési szerződést kötött George Washington kormányával. Az ügylet persze nem ment volna simán, ha Rotschild nem talál egy titkos pártfogóra Washington kormányán belül, Alexander Hamilton személyében. 1796-ban ifjabb Amschel Mayer Rotschild feleségül vette Eva Hanaut, akivel két évvel később Manchesterbe utazott, hogy apja britanniai textilüzleteit igazgassa. Tevékenységének hála, családja néhány év alatt monopóliumot szerzett a Nagy-Britanniából Európába irányuló textilexport lebonyolítására.

A nemzetközi helyzet közben egyre forróbbá vált. 1806-ban Napóleon bejelentette: kezd terhére lenni a német uralkodóház. A fenyegetést hallva William von Hanau herceg Németországból Dániába menekült, korabeli összegben számolva hárommillió dollárnyi vagyonát pedig barátjánál, Mayer Amschel Rotschildnál hagyta megőrzésre. Közben a franciák blokád alá vették az őket Nagy-Britanniától elválasztó csatornát. Ez pedig az áruforgalom akadozását vonta maga után, ami nem tett jót Nathan Rotschild textilüzletének, ezért úgy határozott, hogy inkább a bankszakmában próbál szerencsét. Új szakmájában igencsak sikeresnek bizonyult, így 1810-re, amikor a két legnagyobb brit bankár, Sir Francis Baring és Abraham Goldsmith – egyes források szerint gyanús körülmények között – meghaltak, ő lett a szigetország első számú pénzembere. Ugyanebben az évben, öccse, Salamon Bécsbe utazott és M. von Rotschild und Söhne néven bankot alapított.

Az öreg kontinensen ekkor már alig volt konkurense Rotschildéknak. Tengerentúli üzleteikben azonban problémák ütötték fel fejüket. 1811-ben a család Egyesült Államokban üzemeltetett bankjának lejárt a húszéves szerződése. A kongresszus pedig elutasította működésük meghosszabbítását. Nathan Rotschild meghosszabbítási kérelmére válaszul, Andrew Jackson elnök minden kertelés nélkül kijelentette: “Ha az alkotmány jogot ad a kongresszusnak arra, hogy papírpénzt állítson elő, akkor ezen jogával önmagának kell élnie, nem pedig személyek vagy korporációk kezébe adnia.” Válaszában Nathan nyíltan megfenyegette az ellenszegülő elnököt: “Az Egyesült Államok előtt két lehetőség áll: vagy meghosszabbítják az engedélyt, vagy a legpusztítóbb háborúban találják magukat.” Nathan szavain Jackson elnök mélyen felháborodott: “Tolvaj viperák vagytok! Meg akarlak és meg foglak futamítani benneteket az aranyatokkal együtt.” Nathan viszontválasza már nyílt hadüzenet: “Megleckéztetem ezeket a meggondolatlan amerikaiakat. Gyarmati sorba fognak visszakerülni.”

Egy évvel később Nagy-Britannia, Rotschildék hathatós támogatásával, hadat üzent az Egyesült Államoknak. A háborúban emberek ezrei veszítették életüket. De Rotschildék megkapták, amit akartak.

Ugyanebben az évben meghalt az idősebb Mayer Amschel Rotschild. Halála előtt végrendeletet írt, amelyben lefektette a család jövőjét meghatározó alapvetéseket. Ezek értelmében, az elkövetkezőkben a családfőség a legidősebb fiúnak a legidősebb fiára szállt, a vagyon megőrzése érdekében pedig rendszeressé váltak a családon belüli, unokatestvérek közötti házasságok. A végrendelet értelmében a család új ura Nathan lett. Közben öccse Jacob, Bank de Rotschild Fréres néven megnyitotta a család első franciaországi bankját.

1814-ben, a korábban Napóleon elől Dániába menekülő William von Hanau herceg viszszatért Németországba, és kérte volna a megőrzésre hagyott hárommillióját. A pénz helyett azonban pusztán barátságos hátbaveregetés lett a jussa. Hogy mi lett a pénzzel, arról a Zsidó Enciklopédia 1905-ös kiadása 10. kötetének 494. oldalán találhatunk némi információt: “A legenda szerint a pénzt boroshordókba rejtették, mely így megmenekült Napóleon Frankfurtba bevonuló katonáitól. Mikor pedig William von Hanau herceg visszatért Németországba, pénzét ugyanazon hordókban kapta vissza. A tények azonban kevésbé romantikusak. Sokkal inkább üzletszerűek.”

Az “üzletszerű” jelzőn az enciklopédia szerzői valószínűleg azt értik, hogy Hanau egy árva garast sem látott viszont a pénzéből, hiszen Nathan Rotschild a hárommilliót “aranyba fektette, melyet a Kelet-indiai Társaságtól vásárolt, tudván, Hanaunak szüksége lesz rá a félszigeten folytatott hadjárata során.” A felvásárolt aranyat viszont Nathan később eladta Hanaunak, mely üzleten négyszeres hasznot zsebelt be.

A Rotschildok első igazán nagy üzlete a francia-brit háború volt. 1815-től mind a franciákat, mind a briteket ők látták el arannyal. Előbbieket az Angliában székelő Jackobon, utóbbiakat pedig a Franciaországban élő Nathanon keresztül. Emellett kiterjedt kapcsolataiknak hála, az ő kereskedőik voltak az egyetlenek, akik szabadon járhattak át a francia-brit frontvonalon. Ennek mellesleg az az előnye is megvolt, hogy így Rotschildék mindig tisztában voltak a front állásával, amit kihasználva tudták, hogy mikor milyen papírokat érdemes venni vagy eladni. Közvetlenül a háború vége előtt, Nathan egy ravasz csavarral utasítást adott brókereinek, hogy kezdjenek el látványosan megszabadulni brit érdekeltségű értékpapírjaiktól. A manővernek hála, a többi részvényes a Rotschildok jólinformáltságában bízva azt hitte, hogy a britek elvesztették a háborút, és ők is eladták részvényeiket. Nathan pedig egy hirtelen fordulattal, titokban mindet felvásárolta. A háborút a britek nyerték, Nathan pedig hússzoros hasznot tehetett zsebre. Ezzel a Rotschild család a brit gazdaság teljhatalmú urává vált. Ami nem volt kis szó, hiszen Napóleon bukásával Nagy-Britannia a világ első számú hatalmává lépett elő. Örömében Nathan kijelentette: “Nem érdekel, milyen bábu ül Anglia trónján, és uralja a birodalmat, ahol soha nem nyugszik le a nap. Aki Britannia pénzügyi forrásait uralja, az irányítja valójában a birodalmat. A brit pénzügyi forrásokat pedig én irányítom.”

Rotschildék Nathan irányításával ezután megalapították a legendás Bank of Englandet, amellyel, valamint a kontinensen üzemeltetett további öt bankjukkal lefektették a mai európai bankrendszer alapjait. Egy évvel később a dolgok amerikai fronton is helyrerázódtak. A szenátus újabb húsz évre szóló működési engedélyt adott Rotschildék bankjának.

Ezzel egy időben, a waterlooi csatában elszenvedett francia vereség után Rotschildék komoly kölcsönöket kezdtek folyósítani Franciaország számára az újjáépítésére. Eközben ügynökeik szép lassan fölvásárolták az értékükből sokat vesztett francia állami kötvényeket. A francia gazdaság így teljes egészében Rotschild kezébe került. A család, tőkéjét továbbforgatva 1818-ban ötmillió fontot kölcsönzött a porosz államnak. Négy évvel később, az osztrák császár bárói címet kínált fel a Rotschild testvéreknek, amit egyedül Nathan nem fogadott el.

1835-ben Andrew Jackson amerikai elnök újra borsot tört Rotschildék orra alá azzal, hogy az állami betéteket nem az általuk irányított Bank of the United Statesbe, hanem más pénzintézetekbe kezdte utalni. Nem sokkal később sikertelen merényletet követtek el Jackson ellen, mely kitervelésével ő a Rotschildokat vádolta meg. Ugyanebben az évben a Rotschildok megszerezték a spanyolországi Alméden higanybányák kitermelési jogát, ami igen komoly üzlet volt, mivel az arany és az ezüst finomításához elengedhetetlen higany kitermelése így az ő monopóliumuk alá került. Amerikai fronton azonban vereséget szenvedtek. 1987-ben Jackson elnök kitette a szűrüket országából, ahova 1913-ig nem is térhettek vissza. Jackson győzelmének az elnök sírköve állít emléket, amelyre saját kívánságából az alábbi felirat került: “Legyőztem a bankot”.

1836-ban meghalt Nathan Mayer Rotschild. Két évvel később öccse, Amschel egy frappáns mondatban foglalta össze családja hitvallását: “Engedjétek meg, hogy én adjam ki és ellenőrizzem egy nemzet pénzét, és nem fogok azzal foglalkozni, hogy kik írják a törvényeit.” Ezt az elvet tartották szem előtt, amikor újból döngetni kezdtek az Egyesült Államok kapuján. Próbálkozásaik ellenére azonban John Tyler elnök hű maradt a jacksoni örökséghez, és 1841-ben megvétózta a Bank of the United States szerződésének meghosszabbítását. Döntése után Tyler több száz fenyegető levelet kapott. Az amerikai kudarcok ellenére a Rotchildok terjeszkedése nem állt meg. Az irányításuk alatt álló Bank of England megnyitotta irodáit Ausztráliában és Kaliforniában. Salamon Rotschild pedig felvásárolta a vitkovicei szénbányákat, valamint az Osztrák-Magyar Robbanó Kohó Gyárat, mely akkoriban ott volt a világ első tíz ipari vállalata között.

Az 1855-ös év igen szomorú volt a Rotschildok számára, mivel családjuk három tagját is elvesztették. Meghalt Amschel, Karlmann és Salamon. Pár évvel később, Amschel mondásának némileg ellentmondva, gazdasági erejüket politikai poszttal párosították. 1858-ban ugyanis a brit parlament eltörölte azt a törvényt, amely kötelezővé tette a képviselők keresztény hitű eskütételét. Így Lionel de Rotschild személyében színpadra lépett Britannia első zsidó vallású parlamenti képviselője.

1861-ben felcsillant az amerikai pénzügyi életbe való visszatérés reménye. Abraham Lincoln amerikai elnök felvette a kapcsolatot a Rotschildokkal, hogy támogatást kérjen tőlük a készülő amerikai polgárháborúhoz. Ők bele is egyeztek a dologba. Anyagi támogatásukért cserébe engedélyt kértek bankjuk újbóli megnyitására, illetve 24-től 36 százalékig terjedő kamatot határoztak meg a hadjáratokra kölcsönadott pénzre. Lincoln feldühödött a szemérmetlen ajánlaton, és úgy döntött, inkább maga nyomtat pénzt. A kongresszushoz intézett egyik beszédében elmondta: “Két nagy ellenségem van. A déli sereg előttem, és a pénzintézetek mögöttem. A kettő közül pedig a mögöttem lévő a legveszedelmesebb ellenségem.” Az elnök II. Sándor orosz cárban lelt barátra, akinek szintén meggyűlt a baja a Rotschildokkal, akik Oroszországban is meg kívánták alapítani bankjukat. A cár nem is habozott segíteni. Figyelmeztetést intézett a Rotschild-befolyás alatt álló brit, francia és spanyol kormányokhoz, melyben óva intette őket attól, hogy bármely oldalon is beavatkozzanak a polgárháborúba. 1865-ben Lincoln elnök gyilkosság áldozata lett.

Európában azonban továbbra sem volt ellenfele a Rotschildoknak. 1875-ben elkezdődött a szuezi építkezés. A munkálatokhoz szükséges tőke felét a Rotschildok tulajdonában lévő Compagnie du Chemin de Fer du Nord fedezte. Lionel de Rotschild közbenjárására a brit kormány lett az épülő Szuezi-csatorna főtőkése. Lionel igen nagy megbecsülésnek örvendett brit kormányzati körökben, így 1885-ben fia, Nathaniel lett az első zsidó, aki főnemesi rangot kapott és felvehette a lord titulust. 1886-ban a francia Rotschild bank megalapította az orosz olajkincsek kitermelésére specializálódott Kaszpi- és fekete-tengeri Petróleum Társaságot, amely rövid időn belül a világ második legnagyobb olajvállalata lett. A társaság egészen 1906-ig volt tulajdonukban, amikor is a zavaros politikai helyzet miatt kénytelenek voltak túladni rajta. Egy évvel később az ő kezükbe kerültek a dél-afrikai Kimberley gyémántbányák is.

Ügyleteik miatt a Rotschildok nemzetközi megítélése egyre romlott. 1891-ben a Brit Munkapárt vezetői az alábbi nyilatkozatban fejtették ki a bankárdinasztiáról való véleményüket: “Ez a vérszívó társaság az oka számtalan gonoszságnak és szenvedésnek, ami ebben a században zajlott Európában. Arra használták mérhetetlen vagyonukat, hogy háborúkat szítsanak olyan országok között, amelyek egyébként nem keveredtek volna egymással viszályba. Valahányszor baj van Európában, valahányszor háború híre kering, és az emberek szíve megtelik félelemmel, biztosak lehetünk benne, hogy egy kampós orrú Rotschild játssza zavarkeltő játékait valahol a közelben.” Az ilyen és hasonló kijelentések komoly aggodalommal töltötték el Rotschildékat, ezért az 1890-es évek végén felvásárolták a Reuters hírügynökséget, hogy kiszűrhessék a számukra kellemetlen híreket.

A Rotschildok már kezdetektől támogatták a szárnyát bontogató cionista mozgalmat. 1895-ben Jacob Rotschild legkisebb fia, Edmond James de Rotschild látogatást tett Palesztinába, ahol pénzalapot hozott létre az első zsidó telepek létrehozására. Két évvel később a Rotschildok megalapították a Cionista Kongresszust, és megszervezték annak első konferenciáját Münchenben. A helyi zsidó közösségek azonban nemtetszésüknek adtak hangot, így a helyszín a svájci Bázelre változott.

Bár a világon mindenhol nekik állt a zászló, Amerikában mégsem sikerült boldogulniuk.

A tarthatatlan helyzeten változtatandó, 1907-ben Rotschild Jackob Schriff az alábbi kijelentést tette a New York-i Kereskedelmi Kamara előtt tartott beszédében: “Ha továbbra sem lesz olyan központi bankunk, amely elegendő befolyással rendelkezik a hitelek felett, akkor ez az ország a történelem legnagyobb és legmélyebb pénzügyi válságát fogja átélni.” A jóslat hamarosan valóra vált. Az Egyesült Államokon gazdasági válság söpört végig, amely egyszerű emberek tízezreinek életét tette tönkre. Rotschildék viszont milliárdokat zsebeltek be. Pár évvel később New York polgármestere, John F. Hylan így nyilatkozott: “A köztársaságunkra leselkedő valódi veszélyt az a láthatatlan kormányzat jelenti, amely mint egy óriás polip fonja be csápjaival városunkat, államunkat és nemzetünket. Ennek feje egy kicsiny bankokból álló csoport, mely élén nemzetközi bankárok álnak.” Hylan véleményét osztotta Werner Sombart is, aki 1912-ben kiadott, A zsidók és a modern kapitalizmus című könyvében leírta, hogy az elmúlt évszázad “a Rotschildok kora”, akik “Európa egyetlen valódi hatalmát” jelentik.

Az ilyen és hasonló kijelentéseknek elejét véve, 1913-ban a Rotschildok megalapították az amerikai székhelyű Anti Defamation League-t (Rágalmazás-ellenes Liga), mely innentől kezdve az “antiszemita” pecsét legfőbb osztogatójává vált mindazok számára, akik meg merték kérdőjelezni a nemzetközi pénzügyi elit létjogosultságát. A liga védernyője alatt ugyanazon évben a Rotschildok megalapították az Egyesült Államok ma is működő központi bankját, a Federal Reserve-t.

Az ügyletet igen sokan ellenezték. Charles Lindbergh december 23-án az alábbi figyelmeztetést intézte az elnökhöz: “Amikor az Elnök Úr aláírja a szerződést, a monetáris hatalmak láthatatlan kormánya jut legalitáshoz. Minden idők legnagyobb bűnténye kezdődik.”

Hogy az őket kellemetlenül érintő híreket cenzúrázni tudják, 1914-ben a Rotschildok befolyásuk alá vonták a három európai hírügynökséget, a német Wolffot, a brit Reuterst és a francia Havast. Érdekes egybeesés, hogy a német Wolff innentől kezdve a háborúpártiak legfőbb szócsövévé vált. Ettől az évtől kezdve, a Rotschildokról – saját ellenőrzésű médiumaik miatt – igen kevés hír látott napvilágot. Terjeszkedésük azonban folytatódott. 1926-ban tulajdonukba került a London földalatti tömegszállításáért felelős Underground Electric Railways Company.

A náci térnyerést követően a Rotschildok számára forróvá vált a talaj Európában. 1938-ban bezárták bécsi bankjukat, és tőkéjüket az immár lábaik előtt heverő Egyesült Államokba vitték. 1948 táján számos történet látott napvilágot arról, hogyan lobbiztak a Rotschildok Harry Truman elnöknél, aminek hatására az Egyesült Államok lett a világ első országa, mely elismerte Izrael létét. Truman azonban csak egyike volt azon amerikai elnököknek, akik a Rotschildok tenyeréből ettek. Meggyűlt a bajuk viszont John F. Kennedy elnökkel, aki 1963. június 4-én meghozott 11110-s rendeletében a Rotschild-tulajdonban lévő Federal Reserve-t háttérbe szorítva, újra állami ellenőrzés alá vonta a pénznyomtatást. Alig fél évvel később Kennedy merénylet áldozata lett.

Sokan ekkor összefüggést véltek felfedezni a fiatal elnök és Abraham Lincoln 1865-ös meggyilkolása között. Hiszen mind a két elnök keresztbe tett a bankárdinasztiának azzal, hogy amerikai pénzt akart nyomtatni az amerikai embereknek. A Kennedy helyét átvevő Lyndon Baines Johnson elnök a 11110-es rendeletet már hatalomra jutása napján eltörölte.

Bár a Rotschildok a hangsúlyt innentől kezdve amerikai üzleteikre fektették, nem feledkeztek meg európai érdekeltségeikről sem. 1976-ban a franciaországi de Rotschild Fréres nevét Banque Rotschild-re változtatták. 70-ben Edward Heath brit miniszterelnök Lord Victor Rotschildot nevezte ki politikai kabinetének élére. Vezetése alatt Nagy-Britannia nemsokára az Európai Közösség tagja lett. Másfél évtizeddel később, az N. M. Rotschild & Sons tanácsára a brit kormány privatizálta az állami gázszolgáltató vállalatot, a British Gas-t. Két évvel később Edmond de Rotschild megalapította a World Conversation Bankot, amely a harmadik világ országaival lebonyolított üzletekre szakosodott. Ennek értelmében a szegény országok kölcsönökért földdel fizetnének a Rotschildoknak, ami igen komoly kilátásokkal kecsegtet, hiszen a fejlődő országok a világ szárazföldjének harminc százalékát foglalják el. 1995-ben dr. Kitty Little atomtudós különös bejelentést tett, mely szerint a világ urániumforrásainak 80 százaléka Rotschild-kézen van.

Napjainkra igen kevés hír lát napvilágot Rotschildékról. Annyit mindenesetre tudunk, hogy mára mindössze öt ország maradt, amelyek központi bankjai nem Rotschild-érdekeltségűek. Ezek az országok: Irán, Észak-Korea, Szudán, Kuba és Líbia. Érdemes megjegyezni, hogy a 2001. szeptember 11-ét követő “terrorellenes” hadjárat előtt Afganisztánban és Irakban sem voltak ilyen pénzintézetek.

Sayfo Omar
(egy régi Magyar Demokratából)

További olvasnivaló – angolul: The History of the House of Rothschildhttp://iamthewitness.com/DarylBradfordSmith_Rothschild.htm

Zavartalanul folytatódhatott Amerika pénzügyi kirablása. Erről egy nagyon érdekes cikket olvastam. Ismertetése nem célom. Egy ugrást azonban megérdemelne az esetleg ráérők, unatkozók részéről.