Jelenségek
Csataterek visszhangja?
Annyiszor
említették már, oly sokszor szóba került különféle
parapszichológiai munkákban, hogy talán elcsépeltnek, “lerágott
csontnak” látszik a jelenség – pedig egyáltalán nem az.
Arról
van szó, hogy egyes régi események a jelenkorban ismét
felbukkannak, megjelennek, bizonyos személyek számára ismét
szinte láthatóvá, hallhatóvá, majdhogynem “tapinthatóvá”
válnak.
A
szakirodalomban sokszor említik Pierre Monnier esetét. A
fiatalember az első világháborúban, 1915-ben esett el Argonne
alatt. Édesanyja a háború után, 1919-ben felkereste a csatateret,
és fia túlélő bajtársaival elment Argonne-ba. Az asszony
döbbenetes élményről számolt be: a vidéken mintha ismét harc
dúlt volna! Amit látni nem lehetett, hallani annál inkább. Dobszó
pergett, a katonák lövöldöztek, kiabáltak, haldokoltak. Más
tanúk is beszámoltak ilyesmiről, így tehát nem fogadható el az
– a különben nagyon valószínű – érv, hogy a felizgatott
anya különös lelkiállapotában vélte hallani a csatazajt.
Annál
is inkább, mert számos pontja van a világnak, ahol mind a mai
napig hallják, sőt látják a valamikor csatában részt vevő
katonákat! Így Kréta szigetének déli részén a Frango
Kastellinek is nevezett ősi erőd romjai mellett. A helybeli lakosok
általában tavasszal, hajnaltájban vagy alkonyatkor vélnek látni
hosszú sorban vonuló, régiesen öltözött, fegyveres katonákat.
Az ottaniak éppen a megpillantás időpontja miatt nevezik őket a
“harmat embereinek”. A hajnali vagy esti harmattal együtt
bukkannak fel, bár kicsi a valószínűsége, hogy a jelenségnek a
harmathoz bármi köze lenne.
Akkor
más évszakban miért nem láthatók? Néhány történész úgy
véli valamelyik régi korban tavasszal lehetett itt a csata, és
annak halottjait, elesettjeit vélik látni oly sokan. Mert hát nem
egy vagy két szemtanú állítja a dolgot. Sokan azok közül, akik
szkeptikusként érkeztek az erőd mellé, azok is meggyőzve
távoztak. A jelenség tehát létezik, bár szabálytalan és előre
kiszámíthatatlan időpontokban tapasztalható. A fantomkatonák a
világ más részein is láthatók néha.
Arra
is rájöttek, hogy a mai kor embere nyugodtan közéjük keveredhet,
átvonulhat rajtuk – nem zavarja össze soraikat. Úgy tűnik,
mintha a jelenség két különböző, de innen látható korban vagy
dimenzióban zajlana. Tehát vagy az időben, vagy a térben, vagy
mindkettőben el vannak egymástól választva. Akkor viszont nehezen
érthető, hogy a mi korunk emberei miképpen láthatják őket?
Nemrégen
egy kutató azt állította a francia Le Monde hasábjain, hogy
legalább száz ilyen esetről szerzett tudomást és megvannak a
szemtanúk hitelesített vallomásai, beszámolói is. Tudunk viszont
olyan esetekről is, amikor úgy a fantomkatonák, mint a mai kor
emberei kölcsönösen látták egymást – mi több, valamilyen
sajátságos “ütközetet” is vívtak! A legismertebb esetre
1795-ben Sziléziában került sor.
Abban
az esztendőben, január 7-én az egyik falu szélén csaknem ötven
paraszt látta, amint “a levegőből” egyszer csak felbukkant egy
csapat gyalogos, élükön két tiszttel, akik kezükben vörös
zászlót vittek. Olyanok voltak, mint valami délibáb. De a
fantomkatonák, amint észrevették a parasztokat, sortüzet adtak le
rájuk. A lövedékek nem találtak el senkit – talán nem is
tudtak volna “átlőni” ebbe a korba -, ám a parasztoknak ennyi
is elég volt ahhoz, hogy rémülten megfutamodjanak. Később azt
vallották, hogy nem is hallották a lövést, csak látták a puskák
csövén feléjük kicsapó füstöt.
Egy
pillanattal később lovasok is felbukkantak, majd mindkét csapat
eltűnt. Február 3-án ugyanott megismétlődött az eset, ezúttal
csaknem négyszáz személy látta, majd február 15-én harmadszor
is, de akkor csak harmincan látták. A német helyőrséget is
értesítették, amelynek a parancsnoka tüzet nyittatott a
fantomokra! A délibábkatonák szétfoszlottak a levegőben, és
nyomuk veszett.
1642-ben
tanúk előtt egymásután ötször játszódott le ugyanaz a csata!
I. Károly király megfigyelőket küldött oda, akik az újabb
fantomküzdelemben felismerni vélték a csatában elesetteket. Nincs
kizárva, hogy nem mindig a múltat látták. 1574-ben Utrechtben öt
őrt álló katona olyan ütközetet látott részletesen, amelyre
csak tizenkét nappal később került sor. És, ki tudja, talán a
sziléziai parasztok által látott vörös zászlós alakulat a
második világháborúban ott viaskodó szovjet katonák egy
csapatát jelentette…?
Nemere
István
A túlvilágról érkezett járművek
Az
élők világában nemcsak hajók kísértenek, és ezen a téren
Nagy-Britannia igencsak gazdag példákban.
Légi
fantomok
A
második világháború után a Kentben található Biggin Hill
repülőterének szomszédságában lakók azt állították,
hogy többször
is láttak egy Spitfire vadászgépet,
amint visszatér a Luftwaffe elleni bevetésből, előbb alacsonyan
szállt, majd leírt egy győzelmi repülőszaltót, és eltűnt.
Kevéssé
látogatott utak
1936-ban
egy londoni bíróságon a tanúk kijelentették: egy kocsi vezetője
úgy halt meg, hogy ki akart kerülni egy fantombuszt – amely
vezető nélkül közlekedett – a falnak ütközött. A buszt már
ismerték a környéken, nagy sebességgel száguldott kora
hajnalonta a Cambridge Gardens utcában.
1940
telén bizonyos George Dobbs northamptoni lakos elgázolt egy
kerékpárost, amikor észrevette, hogy annak nincs
feje. Nem
izgatta föl azonban a szerencsétlenség, mert a
fej nélküli kerékpáros vígan továbbkerekezett a baleset után,
mintha mi sem történt volna, és eltűnt a járművével együtt.
A
halál omnibusza
A
legfurcsább történet kétségkívül egy egyesült államokbeli
vonaté. 1865-ben az a szerelvény, amely Abraham Lincoln holttestét
szállította, útközben nyolc percre minden állomáson megállt,
hogy a lakosság tiszteleghessen a meggyilkolt elnök előtt.
Kis
idő múltán a fekete gyászlepellel bevont, elnöki koporsót
szállító kísértetvonat is elkezdte vonulását ugyanazon a
pályaszakaszon, és számtalanszor megismételte. A vonat
csontvázakból álló zenekar gyászzenéjére robogott tova…Minden
állomáson – amikor áthaladt – állítólagpontosan
nyolc percre megálltak az órák.
Rejtélyek
szigete / Galactus / Forrás: Les grandes énigmes
A Síró Fiú átka
Az
elátkozott tárgyak évszázadok óta népszerű téma az emberek
körében. Sokan állítják, hogy személyesen tapasztaltak
rejtélyes jelenségeket, miután érintkezésbe kerültek egy
elátkozott műtárggyal. Leggyakrabban személyekről készített
portrék és más festmények szerepelnek az ilyen típusú
legendákban.
A
népi hitben többféle eszme létezik az elátkozott tárgyak
jelentéséről. A falról leeső kép a közelgő halál ómene,
különösen ha az egy portré. Hasonlóképpen azok a hátborzongató
portrék, amelyek követnek a szemükkel, bármerre is megyünk.
„A
Síró Fiú átka” először
1985-ben szerepelt a „The Sun” nevű bulvárlapban, ami abban az
időben a legnépszerűbb volt. A cikket a 13. oldalon jelentették
meg „A
lángoló Síró Fiú átka”
szalagcímmel szeptember 4-én. A cikk egy pár, Ron és May Hall
esetét írta le, miszerint egy olcsó portrét vásároltak, ami egy
síró kisfiút ábrázolt.
Dél-Yorkshire-ben,
Rotherham-ben laktak. Egyik nap hirtelen lángok csaptak fel a
konyhában, ami átterjedt a földszinten levő összes helyiségre.
A ház súlyos károkat szenvedett el, viszont a portré épségben
megúszta. A falon lógott éskörülötte
minden érintetlen maradt. Általában
egy tűzeset nem kap többet néhány sornál az újságokban. Vajon
minek volt köszönhető ez a hatalmas felhajtás?
A
helyi tűzoltóság állami tisztje, Alan Wilkinson elmondta,
hogy már
számos, tűz által elpusztult házakban találták meg a portrét,
sértetlenül. A
tűzoltók között elterjedt az a teória, hogy a Síró Fiú egy
elátkozott kép.Habár
a tűzoltók szó szerint nem említették az „átkozott”
kifejezést, ennek ellenére bizonyos szintű hitelességet kapott a
történet az újság segítségével.
A
tömegmédia kulcsszerepet játszik a folklór megteremtésében és
terjesztésében. Az olyan történet, mint a Síró Fiú Átka,
vírusként terjednek, ha gyökeret ereszt a „népszerű”
képzeletben. Rengeteg másolat készült, legalább 5 különböző
változat létezett és kereset is volt rájuk. De a vásárlók
sorra állították, hogy nem sokkal a kép megvásárlása után tűz
ütött ki a házukban, mindent elpusztítva, kivéve a Síró Fiú
portréját, ami ép maradt.
Volt
olyan család is, aki feljelentette a másolatok gyártóját, mivel
a tűz miatt hajléktalanok lettek. Mindezek ellenére akadtak
olyanok, akik nem voltak hajlandóak megválni a képtől, mert
érzelmi kötelék alakult ki közöttük.
Roy
Vickery, a Folklór Egyesület titkára szerint a modelt állt
kisfiút valószínűleg bántalmazták valamilyen módon, és
lehetséges, hogy a rejtélyes tűzesetek a kisfiú átka, ily módon
áll bosszút.
A
széles körben elterjedt félelmet keltő történet hatására a
Dél-Yorkshire-i Tűzoltóság kiadott egy nyilatkozatot, amelynek
célja leleplezni a kép és a titokzatos tűzesetek közti
kapcsolatot. A legutóbbi tűzesetnél az ágy túl közel volt az
elektromos tűzhöz. Mick Riley, a Chief Divisional igazgatója azt
mondta, hogy rengeteg másolatot készítettek és adtak el, és
kétli, hogy bármi közük van a tűzhöz, vagyis, hogy csupán
gondatlanság történt. A magyarázata, hogy a kép magas sűrűségű
farostlemezre lett nyomtatva, amit nagyon nehéz meggyújtani.
Az
évek során az elátkozott portré utáni érdeklődés megcsappant,
de 2002-ben újra felszínre került. Lancashire-ben egy kávézóban
tűzvész pusztított. Eddie és Marian Brockley a két tulaj
elmondta hogy nemrég vásárolták meg a kisfiú portréját, és a
tűz során érintetlen maradt. A média állítása szerint ez az
egyik utolsó példány.
Eddie
szkeptikusan állt a dologhoz, a felesége viszont kevésbé volt
biztos abban, hogy ez mind a véletlen vagy esetleg meghibásodás
műve. Hallott a rejtélyes tűzesetekről, és semmiképp nem akarta
visszavinni a portrét a kávézóba. Elvállaltak egy TV show
szereplést is. Később egy szkeptikus újságíró bukkant fel, aki
be akarta bizonyítani, hogy nincs semmi paranormális az egészben.
Újságcikkében megírta, hogy ez a történet maga egy klasszikus
példája a városi legendának, amit az újságok és az internet
terjesztett.
A
szakértők egy médiumot kértek fel, akinek a feladata az volt,
hogy „ráhangolódjon” a festményre, amiről egyébként
abszolút nem tudott semmit. Néhány percen belül nem csak
közvetlen, hanem érzelmi kapcsolatot kialakítani a festménnyel és
a készítőjével, aki Spanyolországban élt, továbbá víziója
volt egy autóbalesetről.
Képes
volt megnevezni a kisfiút, aki részt vett a balesetben. A kisfiú
Din, Don vagy Dan lehetett, nem volt egyértelmű számára. Ez elég
volt ahhoz, hogy meggyőzze a szkeptikusokat, hogy tényleg létezik
valamilyen átok. Amikor a médium végzett, a szkeptikus csapat
beleegyezett, hogy elpusztítsák a portrét.Háromszor
kellett meggyújtani,
míg végül nagy megkönnyebbülésükre lángolni kezdett, majd
teljesen megsemmisült.
Ugyanaz
év Júliusában felröppent a hír, hogy az átok visszatért.
Rotherham-ben egy családi házban tűz ütött ki, abban a városban,
ahol a legenda elterjedt.
Mint
minden más népszerű legenda, a „Síró Fiú Átka” él és
virul….
Forrás:jelensegek.hupont.hu
Kiakadtak az ördögűzők
Isaac
Kramer, a Katolikus Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke
(nem viccelünk, tényleg van
ilyen)
a vocativ.com-nak nyilatkozva fejtette
ki, hogy egy rendes exorcizmushoz igenis szükség van a pap fizikai
jelenlétére.
“Nem
lehet online elintézni. Ha egy személy teljesen megszállott, a
benne lakozó démon nem hagyná, hogy a számítógép elé üljön
egy ördögűzés kedvéért. Sőt, valószínűleg levernék a
képernyőt és mindent elpusztítanának.“
Mindez
annak kapcsán vetődött fel, hogy egy Bob
Larson nevű
úriember – saját bevallása szerint az okkultizmus és a
természetfeletti legnagyobb szakértője, egyúttal a
therealexorcist.com ) weblap tulajdonosa – szolgáltatásai közé
felvette a skype-os ördögűzést.
Ez
persze problémát jelenthet az előbb említett szervezet tagjai
számára, hiszen az online megoldás sokkal olcsóbb, mint a fizikai
jelenléttel elvégzett ördögűzés. De persze – mint ahogy azt a
Szövetség elnökétől megtudtuk – a skype-os változat úgysem
működhet, és ennek nincs köze ahhoz, hogy félnek némi
konkurenciától.
Forrás: Vocativ
/ Gizmodo / Hír24
Gordon Smith – Ébredés
Gordon
Smith Nagy-Britannia leghitelesebb és egyik leghíresebb médiuma,
akiről a BBC is elismerően nyilatkozik. Egy rendkívüli
képességekkel megáldott látó, médium, akiről a Glasgow-i
Egyetem többszörös vizsgálat és teszt után is hitelességgel,
elismerően nyilatkozik. /G./
1987.
március 9-e, egy szerdai nap volt. Fél hét körül ébredtem.
Valahol az álom és az ébrenlét határán egy fiatal férfi
képe kezdett kirajzolódni előttem. Azt hittem, csak álmodom,
de a kép egyre élesebb lett. Felismertem benne egy közeli
barátom és kollégám, Christine Peebles bátyját.
Christine
és én gyerekkorunk óta ismertük egymást. Ugyanazon a
környéken nőttünk fel, ugyanabba az iskolába jártunk,
később pedig ugyanabban a fodrászüzletben dolgoztunk
Glasgow-ban. Christine és bátyja, Brian nemrég vettek közösen
egy lakást Glasgow nyugati részén. Nagyon örültek új
otthonuknak. Christine-t már hónapok óta nem láttam ennyire
elégedettnek és optimistának.
Mégis
egy kellemetlen érzés futott át rajtam azon a reggelen. Tudtam,
hogy most valami nagyon rossz dolog történik. Hirtelen
felültem az ágyban, és ekkor Brian képe a hálószoba padlóján
keresztül lassan eltűnt. A szívem hevesen dobogni kezdett, pedig
Brian megjelenésében semmi ijesztő nem volt. Kék farmerben és
piros kockás ingben volt, bátorítóan mosolygott rám,
és bizakodónak tűnt.
Az
ijedtség érzése továbbra is megmaradt bennem. Nem tudtam
eldönteni, hogy álmodtam-e, vagy valóban láttam Briant. Ekkor
hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy
bekapcsoljam az éjjeliszekrényen álló rádiót. Az óra
pontosan 6.30-at mutatott. Egy férfihang a helyi híreket
olvasta: „…tűz ütött ki egy nyugat-glasgow-i
lakásban…”
A
szívem majd kiugrott, a fülem hangosan zúgni kezdett. Hirtelen két
rendőr képe jelent meg előttem, és hallottam, amint azt mondom
magamban: ez csak Christine lehet. Tudtam, hogy az ő lakásuk
gyulladt ki. Féltem, hogy Cristine-nel valami baj történt. A
hírek végét már nem hallottam, mert hangosan kopogtak a
bejárati ajtón. Kiugrottam az ágyból, magamra kaptam valami
ruhafélét, és úgy, ahogy voltam, ajtót nyitottam. Két
rendőr állt ott. Mintha villám csapott volna belém; a
pupillám kitágult, döbbenten bámultam rájuk.
– Ön
Gordon Smith? – kérdezte egyikük.
– Igen
– feleltem.
– Baleset
történt – mondta –, ezeket a kulcsokat Christine
Peebles
megbízásából át kell adnom önnek.
megbízásából át kell adnom önnek.
– Christine
jól van? – kérdeztem.
– Egy
barátjánál van. Ennél többet én sem tudok – válaszolta
a
rendõr.
rendõr.
Átvettem
a kulcsokat, és becsuktam az ajtót. A fodrászüzlet
kulcsai voltak. Christine-nek kellett volna az üzletet
kinyitni, mivel én szabadnapos voltam. Hirtelen megértettem,
hogy Christine biztosan jól van, ő nem halhatott meg a
tűzben. Hál’ istennek! – gondoltam. – Akkor az csak
Brian lehetett. Szegény Christine. Ámbár a rendőr nem
mondta, hogy bárki is meghalt volna. Talán csak képzeltem az
egészet.
Sajnos
nem csupán képzelődtem. Valamivel kilenc előtt értem be az
üzletbe, addigra a hírekben már bemondták, hogy Brian a tragikus
balesetben életét vesztette, a nővére és egy barátjuk
azonban szerencsésen megmenekült. Az a furcsa élmény,
amely álmomból felébresztett, egész nap nyugtalanított.
Láttam Brian boldogan mosolygó arcát. Sehogy sem értettem,
hogyan láthattam a két rendőrt az ajtóm előtt állni
azelőtt, mielőtt bekopogtak volna.
Nagyon
lehangolt voltam barátom elvesztése miatt. Egyre-másra jöttek
elő különböző gyerekkori emlékeim, amelyeket tudatom legmélyére
ástam el. Brian halála tudatosította bennem, hogy olyan
képességekkel rendelkezem, amelyekről eddig nem
akartam tudomást venni.
Agyamban
kinyílt egy ablak, és felszabadította a bennem lappangó
médiumi képességeket. Ekkor
huszonöt éves voltam. A gyermekkori élményekhez képest az
életem egészen más irányt vett; az utóbbi pár évben teljesen a
fodrászatra koncentráltam, amit tizennyolc éves koromban kezdtem
el. Megnősültem, született két fiam, és a munkám mellett a
család minden időmet lekötötte. Ha most belegondolok, nem is lett
volna időm arra, hogy a szellemvilággal foglalkozzak, mint
ahogyan azt gyerekkoromban gyakorta megtettem.
ahogyan azt gyerekkoromban gyakorta megtettem.
A
temetés után megkérdeztem Christine-t, tudnék-e neki
bármiben segíteni. Megkért, hogy vigyem el a Spiritiszták
közösségébe, ahol találkozhatna egy médiummal, hátha
megtud valamit Brian túlvilági életéről. Én úgy véltem,
nem szerencsés közvetlenül a bátyja halála után ilyesmiben
részt vennie, de Christine annyira ragaszkodott hozzá, hogy
nem tudtam neki nemet mondani.
Egy
kis kérdezősködés után kiderült, hogy Glasgow-ban
hamarosan egy nagyon jó nevű médium tart előadást a
Somerset Place-i Spiritiszta gyülekezetnél. Így azután
Christine, én és Fiona, Brian menyasszonya elmentünk az
összejövetelre. Azelőtt soha nem voltam ilyen helyen, úgyhogy
fogalmam sem volt, tulajdonképpen mire számítsak.
Bevallom,
igazából úgy képzeltem el, hogy körbeülünk egy asztalt, és
egy idősebb hölgy csukott szemmel megkérdezi majd az üres
levegőtől, hogy van-e ott valaki. A templom első soraiban
találtunk helyet, és nem sokkal később a médium is megjelent a
színpadon. Mary Duffy egy hatvanas éveiben járó, kedves arcú,
idős hölgy volt. Műveltnek tűnt és kifinomult edinburgh-i
akcentussal beszélt, vagyis egyáltalán nem hasonlított arra,
ahogyan az emberek általában a médiumokat elképzelik.
Az
összejövetel, más egyházi rendezvényekhez hasonlóan
közös énekkel, imával kezdődött, nagyon kellemesen éreztük
magunkat.Ezután a médium a spiritualizmusról beszélt, majd
tisztánkezelési képességének segítségével megkezdte a
spirituális szeánszot. Szinte azonnal felénk fordult, és
mély együttérzéssel Christine-hez
és Fionához beszélt:
és Fionához beszélt:
– Igazán
nincs szükségem médiumi képességekre, hogy lássam, önök
nemrég veszítették el egy nagyon közeli hozzátartozójukat.
Christine
és Fiona zokogni kezdtek. Mary nagyon megnyugtató dolgokat
mondott, először Christine pár éve elhunyt édesanyjától
közvetített egy üzenetet. Majd azzal folytatta, hogy
Christine – ha elérkezettnek látja az időt – keressen fel
egy Albert Best nevű médiumot, mert szerinte ő az egyetlen,
aki enyhíteni tudna fájdalmán. Majd hozzám fordult, és
a következőket mondta:
– Fiatalember,
nem szoktam ilyesféle üzeneteket nyilvánosság előtt
közvetíteni, de muszáj elmondanom önnek a nagymamája túlvilági
üzenetét. „Egy napon itt fog állni, ezen a szent helyen,
és ugyanígy üzeneteket fog átadni az embereknek, ahogy azt
most én teszem.”
Miközben
Mary e szavakat mondta, éles fény kezdett kiáramlani a
testéből, amely minden egyes szóval egyre ragyogóbb és
ragyogóbb lett.
Arra
biztatott, hogy minél előbb találjak egy olyan spirituális
közösséget, ahol fejleszthetem képességeimet, legyek türelmes
és engedjem a szellemvilágnak, hogy előhozza belőlem
a tisztánérzékelés adományát. Majd más lelkek üzeneteivel
folytatta az eladást.
Miután
az összejövetel véget ért, megvitattuk a történteket,
és mindhárman egyetértettünk abban, hogy a benyomásunk
pozitív volt. Christine ekkor elhatározta, hogy felkeresi
Albert Bestet. Hihetetlennek tűnik, de majdnem kilenc évvel
azután sikerült csak személyesen találkoznia vele. Az
eredmény egészen elképesztő volt: a Briantől kapott üzenet
Christine minden előzetes várakozását felülmúlta.
Én
pedig megtettem az első lépéseket azon a spirituális
úton, melynek következtében életem gyökeresen megváltozott.
Rejtélyek
szigete / Gordon Smith: The Spirit Messenger
Gyermekként mindenki médium
A
csöppségek észlelik a túlvilág mozgásait, csak épp a felnőttek
nem veszik komolyan őket.
A
gyerekek különleges képességei talán nem számítanak
újdonságnak az ezoterika iránt nyitottak számára. Sokat hallunk
az indigó gyerekekről, kristály gyerekekről, és napjainkra
sajnos divatot is teremtettek belőlük. A kék vagy csillogó
aurával rendelkező apróságok különleges képességekkel bírnak,
mások mint a többiek, de a parapszichológusok szerint igazából
minden gyerek kiválasztott.
– Hétéves
korunkig mindannyian érzékeljük a túlvilági erőket. Ez az az
életkor, amikor leszakadunk édesanyánk aurájáról, és a
társadalmi nyomás miatt el is fojtjuk magunkban a látás
képességét. Viszont
az előző életről és a sarokban megbújó alakról beszélő
gyerekeket a szülők nem tudják kezelni – mondta el Uza Gitta,
parapszichológus.
A
kicsikben félelmet gerjeszthet, ha szellemeket látnak, és ha ezt
elárulják a szüleiknek, az apa és az anya nem segít a lelki
állapotukon. Leintik, hogy ugyan már, nincs ott semmi, ezzel azt az
érzést keltik a kisfiúban vagy kislányban, hogy nem számíthat
senkire egyedül maradt a félelmével. De az sem jó megoldás, ha a
gyereket folyton biztatjuk, hogy beszélgessen a túlvilági
lényekkel, és mondja el, mit lát.
– Az
a legjobb megoldás, ha engedjük beszélni az élményeiről, nem
állítjuk le, de nem is faggatjuk, csupán hagyjuk beszámolni őt a
látottakról. Ha meghallgattuk, és nem akarja tovább feszegetni a
témát, nyugtassuk meg, hogy nem kell félni, és elhisszük, hogy
látja őket, csak nekünk már nincs meg ez a képességünk.
A
gyerekek az angyalokat is látják, és időnként üzeneteket
hallanak. Ha éjjel gyakran felsírnak, rendszeresen ágyba vizelnek
vagy rettegnek a sötétségtől, valószínűleg olyan lényekkel
találkoznak, amik megijesztik őket. A biztonságot kell
megteremteni számukra, hogy ne szorongjanak ezektől az
eseményektől. Ha sikerül velük elfogadtatni ezt a képességet,
előfordulhat, hogy felnőttkorukra is meg tudják őrizni.
A
felnőtté válás során mindig a gyerek maga befolyásolja, hogyan
alakul a kapcsolata a természetfelettivel. Lehet, hogy ezoterikus
segítővé válik, de ha másképp dönt, akkor lassan elhalványul
ez a tulajdonság. A legtöbben úgy növünk fel, hogy szüleink
racionális agyunkat erősítik, ezért nem emlékszünk egy-két
éves korunk szokatlan eseményeire, pedig mindenki úgy születik,
hogy szoros kapcsolatban áll a kozmikus egységgel.
/Angyalszárny/
Leonora Piper, a leghíresebb parafenomén
Leonora
Piper a valaha vizsgált lelki médiumok egyik legfigyelemreméltóbb
képviselője, aki 8 éves korától kezdve egészen 91 esztendősen
bekövetkezett haláláig kommunikált a szellemvilággal.
Leonora
Piper
Leonora
Piper nyolc éves kislányként a New Hampshire állambeli nashuai
kertjükben játszott, amikor először észlelte a szellemeket. Egy
láthatatlan lény a következőket suttogta a fülébe: ,,Sara néne
nem halt meg, itt van veled.” A kislány persze elmesélte
anyukájának a történéseket, aki mindent percre pontosan
feljegyzett. Pár nappal később értesültek a családtag
haláláról, aki percre pontosan akkor hunyt el, amikor a kislány a
hangokat hallotta.
Pipert
apósa 1884-ben egy spiritiszta látnokhoz vitte gyógykezelésre,
hogy megszabadítsa a szellemektől, ám ez nem sikerült, sőt a nő
ettől kezdve gyakran önkívületi állapotba is került. Piper nem
küzdött tovább képessége ellen és elkezdett szeánszokat
tartani.
A
kétkedő William James pszichológus is részt vett egy ilyen
ülésen, ám egyszerűen nem talált magyarázatot az ott
történtekre, hisz a lány elképesztően részletes információkkal
rendelkezett mindenről. James kíváncsisága nyomán az Amerikai
Természetfölötti Jelenségeket Kutató Társaság (ASPR) is
bekapcsolódott a médium vizsgálatába. Az ASPR titkára, Richard
Hodgson sem hitt a nő képességeiben, ám az első szeánszán,
1887-ben olyan információk hangzottak el, amit senki sem tudhatott.
Piper
,,lelki médium” volt, azaz belső látása révén kommunikált,
nem pedig tárgyakat lebegtetett. Képességeinek megcáfolására
több tucatnyi személyt vittek el szeánszaira, akiknek
személyazonosságát gondosan titokban tartották. A médium azonban
a próbatételek után is megdöbbentően pontos információt
szolgáltatott bárkiről.
Piper
az adatokat állítólag a vezérszellemétől kapta, aki egy ideig
egy bizonyos Dr. Phiniut belgyógyász volt. Később egy George
Pelham nevű személy vette át az információszolgáltató
szerepet, aki amúgy Hodgson egyik személyes ismerőse volt.
1905-ben bekövetkezett halála után pedig állítólag maga Hodgson
segítette a parafenomén munkáját.
Leonora
Piper később részt vett a Londonban végzett Pszichikai Kutatások
Társasága által szervezett kísérletsorozatában is, ám
különleges képességét soha nem tudták se cáfolni, se
megmagyarázni.
Forrás: femcafe.hu
A 9 legkísértetiesebb hely a világon
Az
emberek az idők kezdete óta hisznek a kísértetek vagy a holtak
szellemeinek létezésében. A kísértet járta helyek alapja
főleg a folklór és manapság sok úgynevezett szellemvadász
próbálja gyakran bonyolult berendezésekkel felszerelkezve
bizonyítani, hogy a kísértetek igenis vannak.
Munkájuk
egyelőre inkább misztikus, mint tudományos és ez felveti a
kérdést: vajon tényleg létezik az a bizonyos
“élet-energia”amely lehetővé teszi, hogy valaki túlélje a
halált? Ha nem, akkor hogyan magyarázhatjuk a szellemekkel
kapcsolatos tapasztalásokat és jelenségeket? A következőkben
egy rövid összeállítást olvashatsz azokról a helyekről, melyek
a kísértetvadászok legkedveltebb célpontjai.
1. Mackenzie
Ház (Toronto, Canada)
A
kanadai felkelő-államférfi William Lyon Mackenzie (1795-1861)
történelmi jelentőségű háza több mint tíz éven át
kísérteties jelenségeknek lehetett tanúja. A lépcsőkön
titokzatos lépések hallatszottak és egy frakkot viselő férfi
alakja jent meg jól kivehetően.
1972-ben,
miután alaposan megvizsgálták a házat, hamar kiderült, honnan
származnak a kísérteties jelenségek. A lépcsőház mellett,
körülbelül egy méterre egy irodaépület áll, a Mackenzie
Ház felőli falon egy vaslépcsővel. Az éjszakai takarító
személyzet és a házfelügyelő családtagjai szolgáltatták
a „szellemek” lépéseinek hangját, ami a Mackenzie Házban, az
éjszakai csendben sokkal intenzívebben hallatszott. A
kísérteties zongora szó szintén a szomszédból hallatszott az
egyik különc család házából. Ami a jelenést illeti, azt a
házmester felesége tapasztalta, álmából felébredve látta a
férfi alakját ágya felett. Az események leírása alapján
megállapítható, hogy „éber álom” vagyis az egyszerű
hallucináció lehetett, amit sokan tapasztalunk a mély alvás és
ébredés közötti átmeneti állapotban.
2.
Clement Hall (Tennesse Egyetem, Martin)
Nyugat-Tennessee
egyik legnépszerűbb kísértetlegendája a fiatal diáklány
története aki öngyilkosságot követett el a kollégium
legöregebb hálótermében. A kísértet létezését
számtalan hátborzongató esemény erősíti meg. Az
Egyetemi Szabadgondolkodók Társasága által lefolytatott alaposabb
vizsgálat azonban már korántsem találta annyira meggyőzőnek
a kísérteties jelenségeket. Egy női alkalmazott például villogó
árnyékot látott, amelyről kiderült, hogy egy hibás izzó
okozta. Egy adminisztrátor, aki a padláson mozgó árnyakat
látott, később önként bevallotta, hogy „az egész talán csak
a képzelet műve volt” és azt is hozzátette, ő színezte
ki a történetet az évek alatt. Emellett az igazgató határozottan
állítja, hogy a híres öngyilkosság egyáltalán nem is történt
meg. A mese a klasszikus folklór motívumok tömegét
tartalmazza narratív elemekkel és egy kis internetes keresgélés
után hamar kiderül, hogy országszerte, szinte minden egyetemi
kollégiumban kering valami hasonló történet. Ez azt
sugallja, hogy tulajdonképpen egy szájhagyomány útján terjedő
legendáról van szó, amely a kollégiumi „kultúra” része.
3.
Salzburgi Kastély (Ausztria)
A
Kísértet Járta Helyek Nemzetközi Katalógusában (2000) Dennis
William Hauck egy állítólagos „szellem” fotóját közli,
amit egy amerikai turista készített 1986-ban, akinek az életét
gyökeresen megváltoztatta az eset. A képen egy fehér sáv
látszik, amit a kísértetvadászok „energiának” vagy
„ektoplazma szellemnek” neveznek és arra hivatott,
hogy megmagyarázza a fényképeken látható
megmagyarázhatatlan fehér foltokat. Az igazság az, hogy a
kamera vakujának fénye vetődhetett vissza valamiről, ami a lencse
elé került. Ékszer, hajszál, rovarok, még egy rossz helyen
lévő ujjbegy is okozhat kísértet hatást. (gyakori
„szellemek” a képeken a porszemcsék vagy levegőben lévő pára
részecskék). A képen, ami a Salzburgi Kastélyban készült,
ugyanazon a helyen, ahol a turista készítette különös képét, a
„szellem” a fényképezőgép vállpántja!
4.
Castillo de San Marcos (St. Augustine, Florida)
Az
Egyesült Államok legöregebb erődje állítólag számos halott
szellemének ad otthont, melyek közül a legromantikusabb
történet Señora Dolores Marti, Garcia Marti ezredes feleségének
és szerelmének Manuel Abela kapitánynak legendája. Az
ezredes állítólag annyira feldühödött, amikor tudomására jutott
feleségének viszonya, hogy a párt az egyik pincebörtönében a
falhoz láncolva, majd a pincét befalazva, tulajdonképpen élve
eltemette őket. A történetmondók megesküsznek rá, hogy amikor
a pincét újra feltárták (az időpont kérdésében már
nincs egyetértés), fehér csontokat találtak, amelyek igazolják
a történetet és a látogatók által tapasztalható „hátborzongató
érzést”. A vár látogatása során megtudhatjuk, hogy ott
soha nem volt börtön és az alvilági hely a lőporraktár egyik
aprócska terme volt, amit azért falaztak be, mert túl nedvesnek
bizonyult a puskapor számára.
Az
említett csontok, amelyeket állítólag itt 1832-ben felfedeztek,
valószínűleg állati csontok lehettek a feleségét befalazó
ezredes története pedig csak egy mese. A „hátborzongató érzés”
amelyet egyesek tapasztalnak, sokkal inkább a hely hangulatának
tulajdonítható. A személyzet egyik tagja John Cipriani, aki
rendszeresen ott tölti az éjszakát, megerősítette, „egyáltalán
nincsenek szellemek”.
5.
Alcatraz (San Francisco Öböl)
A
szigeten lévő erőd előbb katonai börtön, majd állami büntetés
végrehajtási intézet lett. Az Alcatraz név maga a börtön
szó egyik szinonimája. Ha azonban igaz, amit a tizenhetedik századi
angol költő Richard Lovelace írt, vagyis a „börtönt nem a
kőfalak teszik börtönné”, akkor elcsodálkozunk azon,
miért nem menekül el végül a bebörtönzött szelleme. Az is
igaz, hogy manapság nem azokat tartják szellemnek, aki tényleg
a börtönben haltak meg, mint például Al Capone és Robert
“Alcatraz madarásza” Stroud (aki soha nem tartott madarakat
Alcatraz-ban, a híres film állításával ellentétben). A
többi titokzatos legendához hasonlóan az Alcatraz körül keringő
történetek is a kideríthetetlen eredetű „azt mondják”,
„úgy hallottam” kategóriába tartoznak – ami ékes
bizonyítéka annak, hogy a kísértetlegendák nagyrészt a
szájhagyomány útján terjedő folklór részét képezik. Azok az
állítások, hogy Alcatraz szigetén dózismérőkkel,
Geiger-Müller számlálókkal és hasonló eszközökkel
érzékeltek kísérteteket, egyértelműen áltudomány a
„földöntúli sikolyok” pedig amiket időnként hallanak,
nem egyéb, mint a fókák kiáltozása.
6.
Fox Cottage Site (az egykori Hydesville helyén, New York)
Fox
Cottage Site (at the former village of Hydesville, New York) Mára
csak a feltárt alapkövek maradtak, de ez volt a mai modern
Spiritualizmus szülőháza. 1848- ban két iskolás lány
Maggie és Katie Fox azt állította, hogy ezen a helyen teremtett
kapcsolatot egy meggyilkolt házaló szellemével. Titokzatos
kopogó hangok, amelyek állítólag a szellemtől származnak (egy
koppanás azt jelentette, nem, két koppanás igen) válaszoltak a
kérdésekre, amelyek segítségével sikerült megtalálni a
pincében titokban elásott holttestét. A további ásatások nyomán
kizárólag állat csontok kerültek elő, a lányok azonban
hamarosan más közlékeny szellemekkel is kommunikálni kezdtek
és a Spiritualizmus meghódította a világot. Fontos
megjegyeznünk, hogy a nevezetes dátum, amikor az első koppanások
hallatszottak március 31 volt – a Bolondok Napjának
Előestéje! Négy évvel később a Fox Nővérek nyilvánosan
beismerték, hogy az egész csak szemfényvesztés trükk volt.
Annak ellenére, hogy a testvérek egy new yorki koncertterem
közönsége előtt bemutatták, hogyan produkálták a koppanó
hangokat (lábukat kicsúsztatva a cipőből és lábujjaikat
mozgatva), a hívők tömege ekkor nem hit nekik. 1904-ben szárnyra
kelt a hír, hogy végre megtalálták a házaló csontvázát a
villa pincéjében a vizsgálatok azonban megállapították,
hogy a helyszínen talált „hamis fal” egy korábbi, kisebb
épület része volt. Ami a csontvázat illeti, egy 1909-es
cikkből kiderül, hogyan helyezte el az öreg csontokat egy
helyi lakos „otromba vicc” gyanánt.
7.
Myrtles Plantation (Louisiana bayou)
A
tulajdonosok által aktívan reklámozott hely a kísértetek által
egyik leggyakrabban látogatott hely Amerikában, a Myrtles a
romantikával ötvözi a meggyilkolt rabszolga, Chloe történetét,
hogy beleborzongjon a látogatók és éjszakai vendégek
hátgerince. Különféle jelenségekről számoltak be és a TV
Szellem Vadászai le is filmeztek egy hátborzongató eseményt az
ültetvény rabszolgájának kunyhójában. Egy lámpa siklott
át ijesztően egy asztal felett a show sztárjai Jason Hawes és
Grant Wilson háta mögött. Valójában a rabszolga
„Chloe” egy kitalált személy és meggyilkolásának története
a legnagyobb kamu. A helyszínen tapasztalható furcsa
jelenségeket, minden természetfeletti erő segítségül
hívása nélkül meg lehet magyarázni, az egyetlen éjszaka
vizsgálódásai során kiderült. A titokzatos lengő ajtó
például azért lengett, mert nem középen volt felakasztva, az
éjszaka halható dörömbölő hangok pedig egy laza zártól
származtak. A „rabszolga kunyhó” nemrég épült és soha nem
lakott benne egyetlen rabszolga sem. Ami a lámpát illeti,
egyértelmű, hogy zsinórral húzták. A Television
Week megemlítette, hogy „ a zsinór az asztal mögül
láthatóan Mr. Wilson kezéig ér” miközben partnere valószínűleg
véletlenül meglökte lábával a zsinór másik végét.
8.
House of Blood – „a Vér Háza” (Atlanta, Georgia)
1987
szeptember 8-án egy idős házaspár otthonában állítólag vér
folyt a falakból és „szökőkút szerűen” vért tört elő
a padlóból“. A helyszínre kihívott rendőrök
fényképfelvételeket készítettek, hamarosan azonban
megállapították, hogy nem történt bűncselekmény és lezárták
az ügyet. Idővel különféle elméletek születtek és az
eseményt egy kópé szellemnek egy úgynevezett
poltergeist-nak kezdték tulajdonítani. 1991-ben egy
szakértő a segítőkész rendőrfőnök jóvoltából
tanulmányozhatta az eset aktáit. A fotók alapján úgy tűnt,
hogy a vér nem azon a módon került a falakra, ahogy azt állították
így egy törvényszéki szakértő is újból szemügyre vette
a képeket további elemzés céljából. Ő elmondta, hogy vért
kívülről fröcskölték a falakra és padlóra, ami hiteltelenné
teszi a szemtanúk állításait és további bizonyítékot
jelent a csalásra. A rendőrségi nyomozók egyike azt mondta, „úgy
tűnik, néhány felnőtt gyerekes játékokat játszik, hogy a
figyelem középpontjába kerülhessen”.
9.
Golden Lamb Inn (Lebanon, Ohio)
Ohio
legrégebb óta működő fogadója, amely 10 elnököt látott
vendégül, de megfordult falai közt több más neves személy,
például Mark Twain is. Charles Dickens nem volt hajlandó ott
maradni, miután megtudta, hogy ez egy úgynevezett “mértékletes
hotel,” ami azt jelenti, hogy nem szolgálnak fel alkoholt.
Manapság a hotelt egészen más célból keresik fel a látogatók:
a kísértetek miatt. A beszámolók szerint egy kislány
szelleme a forrása azoknak a vérfagyasztó jelenségeknek,
például képek billegésének a múzeum egyik szobájában,
amit róla kapta a “Sarah Szobája” nevet. 2002-ben az egyik
éjszakai portás elárult egy titkot a kísértetjárással
kapcsolatban. Mivel látta, hogy a személyzet mennyire babonás
és hiszékeny, nem tudta megállni, hogy éjszakánként ne osonjon
fel a lépcsőkön és elfordítson néhány képet, hogy
„megzavarja az elméjüket”. Kiderült tehát, hogy ezután is
bárki nyugodtan alhat, mert kísértet nincs a házban.
Forrás: Világutazó
A Poltergeist-jelenség
Meglehetősen
ritkán fordul elő, szerencsére. Mert bizony elég ijesztő amikor
az addig nyugodt környezetben, többnyire családi otthonban,
egyszer csak különös dolgok történnek. Leesik a kép a
falról, vagy elfordul, akkor is, ha alaposan odakötözték a
kampóhoz. Aztán magától kialszik a lámpa, vagy éppen
ellenkezőleg, akkor is meggyullad, ha senki nem nyúl a
kapcsolóhoz, sőt, a kapcsoló is úgy áll, mintha el lenne
oltva.
Az
asztal fiókjai kicsúsznak helyükről, s ha a fiókokban
dobozok vannak, azok tartalma szétszóródik a padlón. Aki
ilyenkor a lakásban tartózkodik, áramütést érez. Olykor néhány
nagyon nehéz tárgy – a zsúfolt szekrény, de akár több
mázsás páncélszekrény is - elmozdul a helyéről. Az
edények kiszóródnak a szekrényből, több közülük apróra
törik. Más tárgyak csak földre esnek… Ez a
poltergeist-jelenség.
A
középkorban ha valahol felbukkant, a korabeli emberek mindig a
sátán tevékenységére gyanakodtak, és a ház, a birtok
tulajdonosát nemegyszer azzal vádolták, hogy az ördöggel
cimborál. Ez pedig legtöbbször egyet jelentett a
boszorkánysággal és a máglyahalállal.
Mi
történik olyankor, amikor a lakásban elszabadul a pokol?
Arra figyeltek fel, hogy szinte minden esetben volt az épületben
valaki, aki állandóan, vagy legalábbis naponta hosszabb időn
keresztül ott tartózkodott. Többnyire fiatal, s még
gyakrabban tizenéves lány. Ellenőrizhető módon a zavaros
események főleg akkor történtek, ha ez az illető is ott volt.
Amikor távozott, a jelenség is megszűnt, és ha ismét
eljött, a jelenség újra kezdődött.
Ne
higgyék, hogy mindez csak órákig, legfeljebb napokig
volt tapasztalható! Feljegyeztek olyan németországi,
hollandiai és lengyelországi esetet, amikor hosszú hónapokig,
sőt néhol évekig ismétlődött a jelenség, a környékbeliek
nagy rémületére.
A
rémület talán indokolt is, hiszen olyasmi történik, amit józan
ésszel, az ismert fizikai törvényekkel megmagyarázni nem
lehet.
Pedig
a jelenségek annyira valósak, hogy némelyiket filmre is
tudták venni, és műszerek is igazolták a különös
változásokat! Mindez annak a bizonyítéka, hogy igenis
létezhet a természetben olyan erő, amelyet nem kellően, vagy
egyáltalán nem ismerünk.
A
leginkább arra gyanakodtak, hogy él néhány olyan fiatal, akinek
a testében, a pubertáskori változásokkal olyan energia
gyűlik össze, amely kapcsolatba hozható a jelenséggel.
Vagyis senki sem bűnös, legkevésbé maga a “tettes”.
Egyszerűen a belső energiájuk kisugárzódik a környezetükre. Ez
az a magyarázat, amit a tudomány is hajlamos elfogadni – már
amikor a jelenséget komolyan veszi. (Szerencsére már volt
példa ilyenre!)
Komoly
szakemberek a poltergeist-jelenség közben mérték az
ott tapasztalható energiát, és különös eredményt kaptak.
Bizonyos elektromos berendezések mintha a térből jutottak
volna ismeretlen energiához, a hangra érzékeny berendezések
pedig jelentős zajszintet mértek ott, ahol csönd volt.
Legalábbis
a kutatók semmit sem hallottak. Tapasztaltak rejtélyes
mágneses hatást és olyat is, aminek semmi köze nem volt az
elektrodinamikus erőkhöz. Vagyis nem áram keltette – de
olyan készülékben jelentkezett, amely csak árammal
működik… A másik magyarázat már kevésbé elégítené ki
a tudósokat – ha egyáltalán komolyan vennék.
Eszerint
a poltergeist esetében valamilyen “túlvilági” beavatkozásról
van szó, valakik így akarják felhívni magukra a figyelmet.
Ez a szellemvilágba vezetne át, amelytől az igazi
parapszichológusok is sokszor idegenkednek. De néha annyira
összetett a jelenség, és annyira ebbe az irányba (is) mutat, hogy
ez a lehetőség sem zárható ki teljesen.
Olykor
valóban olyan benyomása támad a kutatóknak, mintha “külső”
lét lényei dörömbölnének, kétségbeesetten, keresve a
módszert, amellyel “átjöhetnek”, vagy
legalább figyelmeztetőjelt adhatnak azoknak – nekünk -,
akik a láthatatlan, érzékelhetetlen falnak az innenső
oldalán élünk…
/Nemere
István írása/
Gordon Smith – Állatok a spirituális világban
Elöljáróban
néhány szó a cikk szerzőjéről:
Gordon
Smith Nagy-Britannia leghitelesebb és egyik leghíresebb médiuma,
akiről a BBC is elismerően nyilatkozik. Egy rendkívüli
képességekkel megáldott látó, médium, akiről a Glasgow-i
Egyetem többszörös vizsgálat és teszt után is hitelességgel,
elismerően nyilatkozik. /G./
Gordon
Smith
“Vajon
az állatok is tovább élnek a túlvilágon?” Médiumként
gyakran találkozom ezzel a kérdéssel. Semmi kétségem nincs
afelől, hogy a kérdésre „igen” a válasz. Médiumi
tevékenységem alatt már sok ember számára közvetítettem
olyan üzenetet, mely bizonyosságot ad arról, hogy az állatok
számára is van élet a halálon túl.
Félre
ne értsék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy az
állatok visszatérnek és beszélnek hozzám. Nem vagyok Dr.
Doolittle, aki tolmácsolni tudná a szellemvilágban lakó
állatok üzeneteit, de gyakran az történik, hogy amikor a
túlvilági lelkek szeretteiknek vagy barátaiknak küldenek
üzenetet, időnként említést tesznek kis kedvenceikről is,
akik ott vannak velük a túlvilágon.
Az
utóbbi időben az egyik legnehezebb dolog az volt, hogy
öreg labradoromat, Elsát elvigyem az állatorvoshoz elaltatni.
Emlékszem, azt mondogattam magamnak, hogy: „Nincs semmi baj,
tudom kezelni ezt a helyzetet, ahogyan mindenki más is.” De
mekkorát tévedtem. Amikor belenéztem Elsa hatalmas barna
szemeibe, miközben az állatorvos előkészítette a végzetes
injekciót, úgy éreztem, hogy a torkomban növekvő gombóctól
menten megfulladok. Amikor kérdezték, hogy szeretnék-e
elbúcsúzni Elsától, azt hiszem, korábban soha nem ismert
érzelem öntött el, egyetlen perc alatt.
Iszonyúan
nyomasztott a felelősség érzése. Egész nap rettenetesen levert
és szomorú voltam, és az járt a fejemben, hogy vajon
helyesen cselekedtem-e. Semmire nem tudtam gondolni, csak Elsa
gyönyörű, aranybarna fejére, és amint rám néz azokkal a mély,
sötét és szomorú kölyökszemeivel. Lesújtó és rettenetes
nap volt.
Este
a kilmarnocki spiritualista templomban tartottam egy
közösségi szeánszot. Egyetlen porcikám sem kívánta abban
a lelkiállapotban, hogy kiálljak a pódiumra, ám hosszú
tépelődés után mégis úgy döntöttem, hogy elmegyek
Kilmarnockba. Még akkor is csak Elsára tudtam gondolni, amikor
fent ültem a színpadon, és hallottam, amint az elnök engem
szólít.
Legtöbbször,
mielőtt beszélni kezdenék, érzem, ahogy a lélek átjárja
testem és ahogy ettől lendülettel és energiával töltődök
fel. Ez most is így történt. A fejemből az összes gondolat
kiürült, és hamarosan elkezdtek áramlani az üzenetek a
túlvilágról. Arról az estéről csak a legutolsó üzenetre
emlékszem. Vezetőim egy hölgyhöz irányítottak, aki a
hatalmas templom hátsó soraiban ült. Miután a hölgy fogadta
a neki érkező üzenetet, hirtelen egy kutyára lettem
figyelmes a túlvilágról. A hölgy mellett ült. Elmondtam neki,
mit érzékelek, mire a hölgy könnyezni kezdett. Az
üzenet folytatásából kiderült, hogy nem sokkal azelőtt
kellett elaltatnia a kutyáját. Nagyon szíven ütött, de
muszáj volt átadnom az üzenetet: elmondtam a hölgynek, hogy
szeretett kedvence kitűnően érzi magát a túlvilágon,
egészen megfiatalodott, és majd kicsattan az egészségtől.
Majd hozzátettem, hogy én is ugyanilyen vívódáson mentem
keresztül, amikor el kellett búcsúznom imádott kedvencemtől.
Legvégül
a hölgy az édesanyjától kapott híreket a
szellemvilágból. Megnyugtatta őt, hogy a legjobbat tette az
állattal, mert szegény nagyon szenvedett már, ugyanúgy, mint
Elsa. Nagyon megkönnyebbültem ettől az üzenettől. A
legkülönösebb az egészben talán az volt, hogy az a bizonyos
kutya ugyanolyan arany labrador volt, mint Elsa. Úgy vélem, a
túlvilágról igazán bámulatosan képesek időzíteni a
dolgokat!
Gyakran
mondogatják, hogy házi kedvenceinktől feltétlen
szeretetet kapunk. A szeretet alapvetően át tudja hidalni a
„halál völgyét”. Miért is lenne bármi különbség abban,
hogy a szeretetnek ez a köteléke két ember, vagy esetleg egy
ember és egy állat között jött-e létre. Úgy vélem, mi,
emberek még nagyon
sokat tanulhatnánk arról, hogy mit jelent a szeretet. A
szeretet ösztönös érzés, és az állatokat többnyire
ösztöneik irányítják. Egyik háziállatomat sem szerettem
jobban a másiknál. Mindegyikük önálló egyéniséggel
és tudattal rendelkezett. És mivel nálunk, embereknél is a
tudat az, ami túléli a fizikai test halálát, miért ne
fogadhatnánk el, hogy egy érzésekkel rendelkező lénynek –
amilyenek a háziállatok is – lehet tudata és személyisége.
Ráadásul az emberekhez hasonlóan ez a tudat tovább él a
test halála után, és tovább folytatja spirituális fejlődését.
Én
és hozzám hasonlóan más médiumok is képesek vagyunk
bebizonyítani az embereknek, hogy kedvenceik tovább élnek a
szellemvilág időtlen világában is. Számtalan köszönőlevelet
kaptam olyanoktól, akik hálával számoltak be arról, hogy
mennyire megkönnyebbültek, amikor megtudták, hogy kedvenceik
haláluk után ugyanúgy a szellemvilágba kerülnek, és
ráadásul bizonyos alkalmakkor, a túlvilágról „visszatérve”,
még meg is látogathatják őket.
A
magam részéről már számtalan alkalommal találkoztam
állatokkal a szellemvilágból, hallottam és éreztem is őket.
Sőt egy alkalommal testen kívüli élményem is volt, amikor
egyszer a szellemvilágban járva kutyák vettek körül, s ezek
közül jó néhányat fel is ismertem. Sőt még abban a
kitüntetésben is részesülhettem, hogy néhány állat lelkét
meg is érinthettem, és saját kezemmel érezhettem szőrük
puha melegségét. De ami még ennél is fontosabb, hogy érezhettem
a belőlük áradó szeretetet, ami minden szeretetnél igazabb és
valódibb érzelem.
Számtalan
esetet tudnék felidézni a túlvilági állatokkal történt
találkozásaim közül. Ugyanolyan örömmel és
elégedettséggel tölt el, ha emberek és kedvenceik között
sikerül kapcsolatot létesítenem, mint amikor emberi társukkal
vagy barátaikkal hozok össze találkozást. Úgy vélem, ha
elfogadjuk, hogy egy férfi és egy nő lelke halála után tovább
él, akkor nem kéne elzárkóznunk attól a gondolattól sem,
hogy az élet az állatok számára is folytatódhat.
Én
hiszek abban, hogy ha a szellem életet adó szikrája
beköltözik egy állatba, legyen az egy kedvenc macska,
aranyhal, törpepapagáj vagy bármi más, azt semmi, még a
halál sem lesz képes kitörölni onnan.Hiszek abban,
hogy a lélek mindenféle formában elpusztíthatatlan.
Tapasztalataim
szerint azt mondhatnám, hogy a háziasított állatok személyisége
és egyénisége – mivel közeli kapcsolatban élnek az
emberekkel, és rengeteg szeretetet adnak nekik – sokkal
jobban kifejlődött, mint más fajoké. Én azonban teljesen
biztos vagyok abban, hogy minden állat, legyen az tollas,
bundás vagy uszonyos, egy magasabb tudati szintre lép, amikor
eljön számukra az idő, hogy itt hagyják e földi világot.
És azt is tudom, hogy amikor eljön a távozás pillanata,
szeretett kedvenceink heves farkcsóválással vagy meleg,
gyengéd dorombolással fogadnak majd bennünket a túlvilágon.
És akkor ott, igen, a túlvilágon az oroszlán valóban a bárány
oldalán pihen.
Forrás: Gordon
Smith: The Spirit Messenger
Egy kutya gyógyító ereje
Van-e
lelke egyáltalán egy kutyának? Reinkarnálódnak-e az állatok?
Lehettünk-e állatok előző életeinkben? Mindegyik feltett kérésre
van pozitív és negatív válasz is. Aztán mi magunk vagyunk a
szűrő, akik eldönthetjük, hogy melyik választ fogadjuk el
feltett kérdésünkre…
Kutyásként
én azt gondolom, hogy van lelke minden olyan állatnak, amelyik
emberközelben él, és amelyik érzelmek kimutatására képes és
nemcsak ösztönszerűen működik. Néha kételkedem benne, hogy
reinkarnálódnak, néha viszont úgy érzem van valóság alapja.
Azt azonban én magam nem tudom elfogadni, hogy előző életeinkben
– és a jövőben – állatok is lehettünk.
Az
tudományos tény, hogy egy szelíd, kedves kutya jelenléte,
szőrének simogatása jótékony hatással van az egészségre,
csökkenti a vérnyomást. Azzal,
hogy gondoskodást és rendszerességet igényel, rendszerességre,
mozgásra, átgondoltságra készteti a gazdáját. Persze mindez
visszájára is fordulhat, ha a kutya irányítja a gazdit vagy az
egész családot.
Ahol
kutya van a gyerekek mellett, ott ismeretlen az allergia, mert a
gyerek immunitása megerősödik a természetes kosz és szőrhullás
mellett. Vannak gyerekek, akik képesek akár a kutya táljába is
belecsemegézni és nem lesznek betegek (persze ez egyáltalán nem
ajánlatos). A
kutya testi-lelki nevelő eszköz, segítség és igazi társ. Oldja
a magányt, figyelmével nap mint nap gyógyít.
Tudjuk,
hogy látják az aurát és látják a szellemeket, az
angyalokat.Értetlenül
nézzük, amikor számunkra érzékelhetetlen zajokra és energetikai
blokkokra reagálnak, esetleg ránk ugrálnak jelezve, hogy ne
menjünk erre vagy arra. Napközbeni élményeiket ugyanúgy
feldolgozzák éjszaka, álmaikban, mint mi, emberek. Sokszor
tapasztalhatjuk, hogy alvás közben is futnak, ugatnak, civódnak.
Majd megint figyelnek ránk és figyelmet igényelnek.
Hiszem
azt, hogy a kutyák nemcsak társaink, hanem spirituális lények
mind. A
kutyatámadásokról szóló hírek elszomorítóak, és nem e kutya
gonoszságról, hanem a rossz gazdiról, annak rossz neveléséről,
vagy mindenféle gazda és gondoskodás teljes hiányáról
tanúskodnak.
Érdemes
megbecsülni ezeket a társakat, akik megérdemlik néha az extra
gondoskodást, a nyaralást is.
Ez
a néhány kép pont arról tanúskodik, hogy a képen látható
kutya a nyaralás során is képes ellátni szerepét, miközben
kikapcsolódik, de úgy is figyel és őriz, és tapasztal. Ez a
kutya a jelenlétével is gyógyít, megnyugtat.
Forrás:
Fényportál / -eszme-
Parajelenségek az állatvilágban
Az
állatok valószínűleg olyan különös képességekkel
rendelkeznek, melyek lehetővé teszik számukra, hogy megérezzék a
veszélyt, telepatikus úton kommunikáljanak és nagy távolságokból
megtalálják a gazdájukat.
A
parajelenségek tanulmányozása az állatvilágban sok előnnyel
jár. Nem vádolható a kísérleti alany szubjektivitással és
azzal sem, hogy egyéni elképzelése már előre befolyásolja a
kísérlet végeredményét. A fent sorolt kategóriák a
legalaposabban kutatott területek, és ezeknél sikerült a legtöbb
tapasztalatra szert tenni. A kísérleti-, illetőleg a megfigyelt
állatok különböző fajokhoz tartoznak.
Az
esetleírások egy része Joseph Banks Rhine gyűjteményéből
származnak, aki az Egyesült Államokban található Duke Egyetemen
kutatta az állati parajelenségeket (animal psi = anpsi) és
megpróbálta ezáltal az ember fiziológiás működést jobban
megérteni. Több mint ötszáz esetleírást gyűjtött össze
valamint laboratóriumi kísérletek ezreit végezte el, melyeknél
az érzékeken túli érzékelés megfigyelhető volt.
Hazatalálni
nagy távolságból
Bizonyára
mindenki hallott már olyan állatokról – főleg kutyákról és
macskákról -, melyek olykor hatalmas távolságokból is képesek
hazatalálni, és talán sokan tudnak mondani hasonló történetet
közvetlen környezetükből is, de ennek a képességnek a
működésére a mai napig nincs elfogadott magyarázat. A számos
jól dokumentált esetből a Guinness Rekordok könyvébe több is
bekerült, ezek egyike egy Bobby nevű észak-amerikai kutya
története, akinek gazdái oregoni otthonuktól 2000 km-re nyitottak
vendéglőt. A kutya eleinte különösen viselkedett, majd útnak
eredt, és mintegy 1600 km-t tett meg spirálisan távolodva attól a
helytől ahol hagyták. Majd nyílegyenesbe vette az irányt és hat
hónap leforgása alatt felkutatta gazdáit.
Útközben
gyakran befogadták, miközben vadászott, és átkelt a
Sziklás-hegységen, befagyott tavakon és folyókon. Az éttermet
bérlő gazdái éppen pihentek, a társuk ismerte fel a kutyát –
mélységes döbbenetére. A kutya útvonalát utólag tökéletesen
sikerült rekonstruálni, megtalálták azokat az embereket akik
egy-egy éjszakára befogadták, és kiderült, hogy az állat – a
kisebb-nagyobb szükséges kitérőket belekalkulálva – mintegy
5000 kilométert kutyagolt.
A
macskák sem rendelkeznek gyengébb képességekkel a gazdájuk
megtalálását illetően: egy Sugar nevű cicus még 1952-ben
állított fel egy 2400 km-es rekordot, amikor gazdái Kaliforniából
Oklahomába költöztek. A cicát otthagyták a szomszédnál, mert
az állat rettegett a motorzúgástól. Körülbelül 14 hónappal
később, amikor a korábbi gazdái Mr. Wood és a felesége a
teheneket fejte az istállóban, egy macska ugrott a nyitott ablakon
át Mrs. Wood vállára. A cica igen jó egészségnek örvendett és
az asszonyban fel sem merült, hogy a saját kedvenc háziállatáról
lehet szó – azt hitte, csak hasonlít hozzá, és még
tréfálkoztak is az eset kapcsán. A döbbenet akkor érte őket,
mikor a macska baloldali csípőcsontján megtalálták azt a
deformitást, amivel az ő macskájuk rendelkezett.
Csak
később tudták meg a szomszédtól, hogy elutazásuk után három
héttel Sugar különösen kezdett viselkedni, nem találta a helyét,
aztán váratlanul eltűnt. Az állat útvonalát nem sikerült
pontosan rekonstruálni, azt sem, mivel táplálkozott. Mint ahogy a
kérdést sem sikerült még megválaszolni senkinek: hogyan képes
egy állat kilométerek ezreit megtenni teljesen ismeretlen tájon és
ismeretlen körülmények között, hogy megtalálja a gazdáját? Mi
az, ami vonzza az állatot?
A
tudósok folytattak kísérletek más állatokkal, főleg madarakkal
és hihetetlen távolságokat vándorló tengeri állatokkal, és
sikerült is bizonyos tájékozódási lehetőségekre bukkanni
(mágneses polaritás, örökölt útvonal, szagok, stb.), de a házi
kedvenceknek a számukra ismeretlen helyen tartózkodó gazdájuk
megkeresésére még nem sikerült választ kapni.
A
veszély előrejelzése
Az
állatok képesek megérezni azt, ha gazdájuk bajban van, vagy
egyáltalán, ha bármilyen veszély leselkedik rájuk. Sokan
tapasztalták, hogy kedvenc kutyájuk, macskájuk még akkor is képes
megérezni hazaérkezését, ha azt a legváratlanabb időpontban és
minden előjel nélkül teszi, és az esetek egy része nem
magyarázható a hagyományos érzékszervi észleléssel.
Különféle
fajtába tartozó állatok képesek előrejelezni földrengéseket,
viharokat, szökőárakat, hajók vagy épületek pusztulását,
vulkánkitöréseket, de – bombázásokat is. A II. Világháború
idején a világ számos pontján figyelték rettegve az állatok
viselkedésében bekövetkezett hirtelen változásokat, mint a
bombázások előjeleit. Ha az állatok hátán felállt a szőr és
igyekeztek minél jobban elbújni, akkor a lakosok is elindultak az
óvóhelyek felé.
Dr.
Hans Bender, a Freiburgi Egyetem Parapszichológiai Tanszékének
vezetője figyelte meg a helyi parkban annak a kacsának a
viselkedését, mely a szövetséges légierők bombázását jelezte
előre. A figyelmeztetését 15 percenként megismételte, így a
lakosok még idejében az óvóhelyekre érhettek. A háború után
Freiburg újjáépült, a kacsa pedig emlékművet kapott.
Megfigyelték,
hogy a lerombolásra ítélt házakat a robbanószerkezetek
begyújtása előtt néhány órával elhagyják az egerek,
patkányok, csótányok. Egy 1940-ben történt eset alkalmával egy
lakott bérházból rendszeresen elvonult az összes egér – utána
napokon belül meghalt valaki az épületben -, ezt követően
azonban visszatértek. Végül végleg távoztak, amikor az épületet
lerombolásra ítélték. Számos olyan eset is ismert, amikor
kórházakban, vagy öregek otthonában lakó kedvencek – többnyire
macskák – előre jelezték a következő elhalálozó személyét.
Ebbe
a csoportba lehet azokat a kísérleteket is sorolni, amikor
különböző állatokat labirintusokba tettek, majd az útvesztő
különböző pontjain áramütés érte őket, általában az
elágazásoknál. Az állatok ráérezhettek a dologra, mert 75%-ban
helyesen választották az elfordulási irányt, kivédve ezzel az
áramütést.
Telepátia
A
kísérletek és a leírások Robert Morristól, a Fiziológiai
Kutatások Alapítványának tudósától származnak. Főleg
kutyákkal és macskákkal kísérletezett.
Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkettőnek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyegetően közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani működésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis?
Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkettőnek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyegetően közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani működésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis?
Úgy
látszik, az előbbi jelenség nemcsak magas fejlettségű állatoknál
tapasztalható, ugyanis mindezt megfigyelték közönséges
kolorádóbogaraknál is.
Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezető utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalom élelmiszer helyét véletlenszerűen változtatva az álltok nem véletlenszerűen, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt.
Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezető utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalom élelmiszer helyét véletlenszerűen változtatva az álltok nem véletlenszerűen, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt.
Kiterjedt
telepatikus kísérleteket végeztek macskákkal. Egy 24 megszámozott
négyzetet tartalmazó táblán kellett arra a kockára lépniük,
amelyikre a kísérletvezető gondolt. Megfigyelték, hogy a
kísérletek annál sikeresebbek, minél jobban szereti a
kísérletvezető az adott állatot. A kedvence olyan találati
arányt ért el, melynek matematikai valószínűsége egy az 1000
millióhoz. Más kísérletekben Zener-kártyákat használtak.
Cirkuszokban is lehet találkozni telepatikus képességekkel
rendelkező állatokkal. Ezek a – főleg lovak és kutyák -,
képesek úgy is hibátlanul számolni (a négy alapműveletet),
összetett feladatokat végrehajtani, csak látott tárgyakat
megkeresni, hogy az idomár – a gazda – jelen sincs.
Elképzelhető,
hogy az előbb felsorolt esetekben nem valamiféle különös,
megmagyarázhatatlan képességeket kell keresnünk, hanem olyan
hétköznapi dolgokat, melyekkel mi, emberek is egykor rendelkeztünk,
és csak a beszéd képességének megjelenése lehetett az a
körülmény, amely ezeket a “megmagyarázhatatlan jelenségeket”
háttérbe szorította. Mindennapi életünkben többé nem létkérdés
a veszély megérzésének képessége, a hozzátartozóink
hollétének pontos ismerete, és a számunkra kedves emberek
pillanatnyi állapotának mindenkori érzékelése. A gyermekek
azonban még rendelkeznek mindezekkel a tulajdonságokkal és súlyos
veszélyhelyzetben a felnőtteknél is tapasztalhatóak. Nem
különleges dolgokról van tehát szó, hanem nagyon is
általánosakról.
A
“hogyan?” kérdése azonban mindmáig megválaszolatlan.
Forrás:
fenyportal.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése