DR. EDITH FIORE NYUGTALAN HOLTAK

DR. EDITH FIORE

NYUGTALAN HOLTAK

A megszállottság 10 leggyakoribb tünete

1. Alacsony energiaszint

2. Jellemváltozás vagy gyakori hangulatváltozások

3. Belső hang(ok) beszélnek

4. Drogfogyasztás, beleértve az alkoholt is

5. Lobbanékonyság, impulzív viselkedés

6. Memóriazavarok

7. Csökkent koncentrációs képesség

8. Hirtelen fellépő szorongás vagy depresszió

9. Hirtelen, minden nyilvánvaló ok nélkül fellépő testi problémák

10. A „Nyugtalan holtak" olvasásakor fellépő érzelmi és/vagy testi reakciók

Ez a könyv nem helyettesíti a szükséges orvosi, vagy pszichológiai kezelést. Betegeimnek mindig azt tanácsolom, hogy testi problémáikkal forduljanak szakorvoshoz. Ha valakinek érzelmi vagy elmeállapotával kapcsolatos problémái vannak, szakirányú segítségért forduljon pszichológushoz, vagy pszichiáterhez.

Tartalom

A magyar kiadó fontos előszava...................................... 11

Előszó..................................................................................13

Bevezetés.............................................................................15

1. A megszállottság – bevezetés................................. ..19

2. A természetitől a természetfelettiig........................ .23

3. Történelmi adatok a szellem általi megszállottságról. 33

4. Mi történik, ha meghalunk?...................................... 43

5. Miért maradnak köztünk a szellemek?.................. .51

6. A megszállottság következményei.......................... .57

7. Tony – esettanulmány................................................ 69

8. Anne – esettanulmány.............................................. .79

9. Péter – esettanulmány............................................... .91

10. Barbara – esettanulmány........................................ .107

11. Paolo – esettanulmány............................................. 119

12. Szellemajtó............................................................. ..137

13. A megszállottság felismerése................................. .149

14. A megszabadítás módszere................................... .155

15. Hogyan védekezzünk az entitásokkal

szemben?.................................................................. .169

16. Hogyan fedezzük fel, hogyan engedjük szabadon a szellemeket, és hogyan védjük meg

otthonunkat tőlük?........................................................................ . .179

17. További gondolatok a Nyugtalan holtakkal kapcsolatban... 185

18. Kérdések és válaszok............................................... 191

Szógyűjtemény................................................................ .197

Bibliográfia....................................................................... .205

A MAGYAR KIADÓ FONTOS ELŐSZAVA

Sokáig haboztunk, kiadjuk-e ezt a könyvet, mert nem akartunk tömeghisztériát kelteni. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a Nyugtalan holtak elolvasása után egyesek szinte minden problémájukat „megszálló szellemek", a testüket „társbérlőként" használó lelkek művének vélik.

Végül mégis a kiadás mellett döntöttünk. Miért?

Egyrészt, mert találkoztunk olyan meglepő magyar esettel is, ami a könyvben írtak realitását

nagymértékben valószínűsíti. Véleményünk szerint sokan tehát valóban problémájuk megoldásának kulcsát kapják így kezükbe.

Másrészt, mert nemcsak a különös állapot tüneteit ismerteti a kitűnő amerikai pszichológusnő, hanem a megoldásra is működő receptet ad. A Nyugtalan holtak tehát alapvetően önsegítő mű.

Harmadrészt, mert a könyv ugyancsak meggyőzően bizonyítja, hogy az öngyilkosság nem old meg semmit, sőt újabb gondokat szül a halhatatlan léleknek, Magyarország pedig köztudottan élenjár az öngyilkossági statisztikákban.

Negyedrészt, mert a szakemberek számára mindenképp elgondolkoztató, hasznos mű, ami gyógyító munkájukban is segítheti őket.

És végül, de nem utolsósorban, mert reméljük, hogy a könyv végére az olvasó más szemmel fogja nézni az életet és a halált. Megérti, hogy létünk összehasonlíthatatlanul több, mint néhány évtizednyi földi létezés, és talán értékrendjében is hátrébb sorolódnak az anyagi javak a lelki értékekhez képest.

Orvostanhallgatók között közismert jelenség, hogy például a rákbetegségről tanulva sok medikus minden apró tünete okaként rosszindulatú daganatot vél fölfedezni önmagán. Ne essünk hasonló hibába! Vegyük komolyan Edith Fiore figyelemre méltó gondolatait, de - tanácsának megfelelően - használjuk józan eszünket. Gondjaink okát hitünk szerint elsősorban önmagunkban és emberi kapcsolatainkban érdemes keresnünk, s így megoldásuk kulcsa is alapvetően a mi kezünkben található.

Előszó

Írta Dr. Raymond A. Moody, Jr., az ÉLET AZ ÉLET UT[N és a TÚLVIL[GI FÉNY szerzője

Lehetséges az, hogy egy „túlvilági", testetlen „szellem" vagy „entitás" rákényszerítse akaratát egy élő emberi lényre, és ezzel tudat- és viselkedészavarokban megnyilvánuló megszállottságot okozzon?

Annak ellenére, hogy a nyugati pszichológia és orvostudomány egészében véve elvetette ezt a

lehetőséget, mint amely nem is érdemel komolyabb meggondolást, bizonyos kultúrákban az emberek évezredek óta hiszik, hogy mindez valóság. Ugyanakkor ezekben a kultúrákban többféle megszállottsá got megszüntető, „ördögűző" módszert is alkalmaznak a megszállottság okozta betegségek ellen, és ezek a módszerek gyakran valóban jól látható gyógyuláshoz vezetnek.

Őszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy a „megszállottság" végülis „valóság" vagy nem, de két dolgot biztosan tudok. Az első az, hogy én is - mint oly sok más pszichiáter - találkoztam a praxisomban néhány igen zavarba ejtő esettel, ahol úgy látszott, hogy a beteg egy olyan sajátságos tudatváltozáson ment keresztül, amely az elmebetegségek semelyik általam ismert kategóriájával sem írható le, ugyanakkor nagyon is emlékeztetett a középkori irodalomban leírt „megszállottságra".

Másodszor, aligha tagadható, hogy a „megszállottsággal" kezelt személyek tünetei néha drámai hirtelenséggel szűnnek meg az „ördögűzés" után. Természetesen ezek egyikéből sem következik szükségszerűen az, hogy a megszállottság tényszerűen „valóságos" jelenség, ám mindezek együtt azt sugallhatják, hogy itt az emberi tudat egy olyan szokatlan változatával van dolgunk, amely nem azonos az elmebetegséggel, és amely önmagában is megér egy kis vizsgálódást.

Különös módon a huszadik század kezdetétől fogva a pszichológia területén dolgozó szakemberek nem fordítottak túl sok figyelmet arra, hogy aprólékos, önelemző munkával feltárják azt a sokféle szokatlan, és néha látványos tudatállapot-változást, amelyekre az emberi elme hajlamos. Ebben a légkörben lenézték és semmibe vették az olyan tudósok úttörő munkáit, mint amilyen William James volt, és a legtöbben komolyan állították, hogy a lélek, mint tudattal bíró dolog nem tanulmányozható, és a „pszichológia" csupán az „objektív módon megfigyelt viselkedés" vizsgálatára korlátozódhat.

Napjainkban ez a megítélés változik, és ma már szép számmal vannak olyan komoly, jól képzett pszichológusok és orvosok, akik elkötelezték magukat a megváltozott tudatállapotok vizsgálatának.

Kollégám és barátom, dr. Edith Fiore, igen érdekes tanulmányt írt az egyik legellentmondásosabb tudatállapotról, a megszállottság ősi rejtélyéről. Akár felmerül önökben - mint ahogy bennem is - néhány kérdés a megszállottság végső „valóságát" illetően, akár nem, abban biztos vagyok, hogy önöket is magával ragadja ez az emberi lélek, és szellem határvidékein végzett kutatásokról szóló eleven, rokonszenves beszámoló.

Bevezetés

A Nyugtalan holtakban nem próbálom meg bebizonyítani, hogy szellemek valóban léteznek, és azt sem, hogy betegeimet valóban szellemek szállták meg. Ehelyett inkább azt mondom el, hogy mi minden történik a rendelőmben naponta, és bemutatok egy igen hatékony - bár nem mindenható - terápiás módszert, amely a huszadik századi hipnoterápia kontextusába helyezi az ősi fogalmakat.

Betegeimmel abból a munkahipotézisből indulunk ki, hogy a személyiség túléli a test halálát. Az évek során sok ember számolt be nekem arról, hogy szeretteik szellemeinek jelenlétét érezték, néha közvetlenül azok halála után. Gyakran csak tudták, hogy ott vannak. Máskor látták, vagy hallották

őket, vagy egy bizonyos illat - az elhunyt parfümje, vagy kedvenc pipadohányának illata, stb. - utalt a jelenlétükre. Ezek a szellemek nem voltak földhöz kötött szellemek, hanem csak látogatóba jöttek a

szellemvilágból, hogy segítsék, és vigasztalják az ittenieket. Azok az entitások okoznak problémákat, amelyeknek nem sikerült a túlvilágba való átmenet. Ezek az emberek megszállásával ártalmas és pusztító hatást fejtenek ki.

Azzal, hogy segítünk a megszálló szellemnek távozni, megszüntetjük az ártó hatásokat, ami sokszor drámaian megváltoztatja a beteg életét. Azért éreztem szükségét annak, hogy ezt a könyvet megírjam, mert a megszabadítás valóban működik. Lehet, hogy szokatlan és nyugtalanító dolgokat fognak itt olvasni, de remélem, hogy az önmagukon és másokon is tapasztalt jelenségek magyarázata végül-is a segítségükre lesz. Talán kiderül, hogy az eddig megoldhatatlannak hitt problémáik megoldhatóak, és meg lehet találni a megoldáshoz szükséges módszereket. Mindenesetre legalábbis új távlatok nyílhatnak fel önök előtt az emberi viselkedés megértésében.

Ami itt feltárul, talán arra készteti önöket, hogy elgondolkozzanak azon a lehetőségen, hogy valóban van élet a halál után - és ez a hit már önmagában is alapvető, mély változásokat idézhet elő önökben.

E könyv egyszerre szól a laikusokhoz és a szakmabeliekhez, akik saját fegyvertárukba illeszthetik terápiás módszereimet. Egyes fejezetek bizonyos értelemben a professzionális gyógyítóknak szóló

tankönyvnek is tekinthetők.

A Nyugtalan holtakban felhasznált esettanulmányok annyira kényes és személyes természetűek, hogy szükségesnek és fontosnak tartottam megvédeni betegeim inkognitóját. E cél érdekében titokban tartottam nevüket, de összes lényeges tulajdonságaikat hűen bemutattam.

Az esettanulmányokban felhasznált szó szerinti idézetek némelyike - csakúgy, mint a könyv néhány fejezete - először túlságosan bőbeszédű és kusza volt. Ezért a tömörség és érthetőség kedvéért lerövidítettem őket.

Az itt olvasható esetek legtöbbjében célirányos, egyszerű megoldás született. Egy esetben azonban a két „fél", a beteg és a szellem közötti kapcsolat is előtérbe került, ahol a kapcsolat kezdete az elmúlt életükbe nyúlt vissza. De nem kell a reinkarnációban hinniük ahhoz, hogy eredményesen alkalmazhassák az itt bemutatott módszereket és eredményeket.

Most vizsgáljuk meg, milyen szerepet játszik a szellem által való megszállottság az emberek életében.

Az első fejezet bevezetésként szolgál ehhez a csodálatos és meglepetésekkel teli témához.

Köszönetnyilvánítás

Szeretném hálámat kifejezni:

Öt betegemnek, akik beleegyeztek abba, hogy az esetükről készült tanulmányokat itt közzétegyem;

Betegeimnek, akiknek bátorsága és tapasztalatai közelebb segítettek a nyugtalan halott megértéséhez, és hozzájárultak saját személyes spirituális fejlődésemhez;

Dr. Jeffrey Mishlovenak, a harmadik fejezetet érintő gondolatébresztő kritikájáért;

Margaret Jane Kephartnak, a harmadik fejezethez való értékes hozzájárulásáért;

Ormond McGillnek, barátságáért, észrevételeiért és bátorításáért;

Ted Chichaknek, irodalmi ügynökömnek, aki a munkám iránti lelkesedéből sokkal többet tett könyvemért, mint ami tőle elvárható lett volna;

Jim Fitzgerald szerkesztőnek, akinek keze munkája nyomán valósággá vált ez a könyv;

Gépírómnak, Emma Darknellnek, türelméért, ügyességéért, barátságáért és érdeklődéséért;

írástanáromnak, Jon Kennedynek, szakértelméért és a kézirat szerkesztéséért;

Chris Carneynek, Harriet Handlernek, Kathy Iverson-nak, Barbara Jonesnak és Barbara Shipleynek,

segítőkész kritikáikért;

Reginald Fitznek, a könyv címéért és a kézirat elkészítésében való közreműködéséért.

Ezt a könyvet a számomra legfontosabb hét nőnek ajánlom:

Edith Holbertnek, anyámnak Gail Navanak, legidősebb lányomnak Dana Playsnek, középső lányomnak Leslie Strongnak, legkisebb lányomnak Cynthia Navanak, unokámnak Madeleine

Fiorenek, mostohaanyámnak Hah LeMossnak, anyósomnak.

1. A megszállottság – bevezetés

A nővér azt mondta: „Halottként érkezett". Én a testem fölött lebegtem, és onnan néztem le a baleseti osztály műtőjére. Minden tiszta vér volt, nem akartam, hogy megmentsék... csúnya baleset volt.

Hallottam egy rémült segélykiáltást. Azt gondoltam, lehet, hogy tudok itt valakinek segíteni, de ők itt nem segíthetnek rajtam. Néztem, hol lehet segíteni. Volt ott egy fiatal fiú... éppen operálták. A szelleme sikoltott, nem a teste. A test a műtőasztalon feküdt, de fölötte két méterre volt a fiú... de pont olyan volt, mint én. Pánikban volt, ezért barátságosan beszélgetni kezdtem vele... és megkértem, hogy ő is beszéljen hozzám. Végül aztán megnyugodott... és azóta barátok vagyunk.

Ez a találkozás negyvenhat évvel ezelőtt történt. Azóta Albert minden napját betegem, Howard testében töltötte, megszálló szellemként.

Három hónapos hipnoanalitikus terápia után jött elő a rejtekhelyéről Albert. Mint mondta, „Semmi kedvem beszélni veletek, nem kell a segítségetek!"

Azért került felszínre, mert - egy megérzésre hagyatkozva - visszavezettem Howardot a négyéves korában történt mandulaműtétjének idejére, hogy kiderítsük, nem ragadt-e rá akkor egy földhöz kötött entitás. Bizonyos jelek ugyanis erre utaltak.

A hipnotikus indukció közben hirtelen egy dühös, ismeretlen torokhang szakadt fel Howardból.

- Nincs szüksége a segítségedre!

E kijelentés hallatán intenzív terápiát kezdtem a szellemmel, aki később Albertként mutatkozott be.

Három ülés után úgy látszott, hogy - két, a szellemvilágból való társával együtt - nem nagyon akar eltávozni.

Két héttel később Howard széles vigyorral az arcán rontott be a rendelőmbe. Le sem ült még az állítható támlájú székbe, máris izgatottan mesélni kezdett:

Nem érzek vágyat az evésre! Életemben először történik meg velem, hogy egyáltalán nem foglalkoztatnak az ételek! Akár hiszi, akár nem, alig találtam olyan ételt, ami ízlett volna. És végig sem ettem az ételt! Ez teljesen új számomra. Négy nap alatt három és fél kilót fogytam!

Kényelmesen hátradőlt, és folytatta:

Most tényleg úgy érzem, hogy le tudom adni ezt a negyvenöt kilót - és végre, egyszer s mindenkorra felhagyhatok a kövérség elleni harccal.

Brenda magas, feltűnően szép, feketebőrű nő volt, a húszas évei végén járt. Évek óta hiába próbált megszabadulni a testének szinte minden pontján fellépő fájdalomtól; az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Hipnózisban - amikor a fájdalom okához igyekeztünk visszamenni - újra átélte azt a kínt,

amit akkor érzett, amikor megtudta, hogy Ann, legjobb barátjának a kislánya, szörnyű sérüléseket szenvedett egy majdnem halálos kimenetelű autóbalesetben. Megrendülten beszélt az iránta érzett szeretetéről és kötődéséről.

Ezután elmesélte, hogy hogyan ment be Ann kórházi szobájába, ahol a kislányt egy lélegeztetőgéppel tartották életben:

Egyedül akarok bemenni. Belépek... ránézek... nem hasonlít rá, egyáltalán nem úgy néz ki, mint Ann... annyira össze-vissza van zúzva, össze van törve. A feje óriásinak tűnik - de a teste olyan kicsi,

olyan törékeny... Azt mondja a nővér: „Semmit sem tehetünk érte". Csak nézem őt, és azt kívánom, bárcsak tehetnék érte valamit. (Sír) Olyan szép - olyan szép volt, olyan aranyos. Valamit tennem kell érte! Nem tudom, mit tegyek. Csak nézem őt... Imádkozom... Annyira ki vagyok borulva! Talán...

talán... el tudnám vinni a... talán életben tudnám tartani. Igenis, tehetek érte valamit! Én vagyok az, akinek tennie kell valamit. Mindent el fogok intézni. Én leszek az, aki elsőként látja meg a testét...

Majd bevásárolok... és nagyon csinosan fogom felöltöztetni... és elintézem a temetést... és mindent megteszek érte... a koporsó... a virágok... hogy újra szép legyen. (Hosszú szünet.) Itt van most velem... itt van velem, és én örülök neki!

Brenda teste vadul mozgott és csavarodott a hipnózisban. Visszahoztam a jelenbe, és – miközben továbbra is mély hipnózisban maradt - azt mondtam neki:

- Ann azt szeretné, hogy elengedje, Brenda. Spirituális fejlődése és boldogsága azon múlik, hogy képes-e eljutni a szellemvilágba. Itt börtönben van közöttünk. Tudom, hogy nem kívánja ezt neki.

Hagyja most már elmenni.

- Nehéz lesz, de megteszem - egyezett bele, miközben könnyeit törölte az arcáról. Ezután elköszönt Anntől. Perceken belül megtörtént a megszabadulás.

Howard és Brenda csak kettő aközül a több, mint ötszáz megszállott beteg közül, akiket az elmúlt hét év során kezeltem. A betegek a legkülönfélébb pszichés és pszichoszomatikus tünetekkel és problémákkal keresték fel a rendelőmet.

Amióta felfigyeltem erre a jelenségre, azt vettem észre, hogy a betegeimnek legalább a hetven százalékát szellem szállta meg, és ez okozza kóros állapotukat. A különböző módszerek alkalmazásával a legtöbb ember megszabadult a - gyakran nem is egy, hanem több - entitástól. Voltak olyan betegeim is, akik több, mint ötven entitásnak voltak akaratlan gazdái!

A megszállottság viszonylagos állapot. Ha a megszállottság teljes - ami elég ritka dolog -, az eredeti személyiség szinte teljesen eltűnik, és a földhöz kötött entitás személyisége kerül az előtérbe. Az esetek többségében azonban ingadozó egyensúly áll fenn a kettő között; előfordul, hogy a szellem alig gyakorol hatást; míg másoknál rendkívül domináns lehet. Bizonyos esetekben gondolati párbeszédekben bővelkedő, folyamatos belső harc folyik az uralkodásért - még sértések és parancsok is

elhangzanak!

A betegeimet megszálló szellemek a társadalom legkülönfélébb rétegeiből származó emberek voltak, akik -haláluk után - itt maradtak a fizikai világban, és „hontalanná" váltak. Haláluk idején nem sikerült nekik a földi síkról a „másik oldalra" való átmenet. Évek múlva, mikor már nem volt meg a saját testük, véletlenül, vagy szándékosan egyesültek egy élő emberrel, akinek az élete ezután már sohasem lett olyan, mint azelőtt. E szellemek igen kegyetlen sorsra ítélték magukat azzal, hogy egy

másik egyén testében folytatták az életet, mert így elodázták annak lehetőségét, hogy bejussanak a szellemvilágba, ahová tartoznak.

A szellemeknek egy másik osztályáról - melyet a történelem során démonoknak, vagy ördögöknek neveztek - úgy tartják, hogy sohasem voltak emberek. Több esetben beszámoltak pusztító, néha végzetes hatásukról. A katolikus egyház nagyon komolyan vette a megszállottság eme formáját, és speciálisan kiképzett papokat alkalmazott, akik - az átfogó vizsgálat és a megfelelő előkészületek után -egy igen jól szervezett ördögűző szertartást, a Római Rituálét hajtották végre. A szellemmel való

találkozás során sok ördögűző pap igen komoly fizikai, mentális és érzelmi sérülést szenvedett, és volt, aki az életét is elvesztette.

Szerencsére - tudomásom szerint - én sohasem kezeltem olyan beteget, akit démon fertőzött volna meg. A démonikus, vagy sátáni megszállottság nem tartozik e könyv tárgykörébe. Azok, akik tanulmányozni kívánják ezt a témát, megfelelő utalásokat találhatnak a könyv végén levő

bibliográfiában.

Az esetek felidézése során meg fogom mutatni, hogy hogyan válnak sebezhetővé az emberek az entitásokkal szemben, és hogy mi történik akkor, ha a szellemek körülfogják a személyiségüket.

Most talán csodálkoznak, hogy én, a klinikai pszichológus, hogyan keveredtem bele ebbe a csöppet sem ortodox pszichoterápiába.

A következő fejezetben elmondom, hogy milyen szakmai háttérrel indultam, hogy hogyan változtak meg a terápiás módszereim, és velük együtt az életszemléletem.

2. A természetitől a természetfelettiig

Tizenhárom éves koromban elhangzott egy egyórás rádióadás, melyben a pszichoneurotikus és a neurotikus közötti különbségről beszélgettek. Már késő este volt, s én titokban, az ágyban hallgattam végig a műsort. Egy új világ tárulkozott fel akkor előttem - az aberrált viselkedés világa. Teljesen

megigézett ez a világ! Ott és akkor, éjjel H-kor döntöttem el, hogy pszichológus leszek, és kezelni fogom ezeket a rendellenességeket.

Ez a megkülönböztetés ma már nem létezik, de az ab-normalitás pszichológiája iránti érdeklődésem továbbra is zavartalanul munkál bennem, mind a mai napig. Visszatekintve már látom, hogy ami

igazán kíváncsivá tett, az a tudatalatti értelem létezésének teóriája volt, melyet felszínre került formáival - a fóbiákkal, a megszállottsággal, a kényszeres viselkedéssel, stb. - magyaráztak és illusztráltak. Ma már úgy hiszem, hogy a belső értelem jelenti számunkra a legnagyobb kihívást, és

éppen úgy érdemes kutatni, mint a külső világot.

Betegeim tudatos felszín alatti tartományainak vizsgálata csak tovább fokozta kíváncsiságomat. A több, mint ezer betegen alkalmazott mintegy húszezer hipnotikus regresszió tapasztalataira alapozva ma már gyakran előre meg tudom mondani (magamnak), hogy mi fog felszínre kerülni a feltárás során. De mégis, minden eset olyan, mint egy bonyolult formájú darabokból álló kirakós játék, amelynek darabjait véletlenszerűen választom ki az összerakás során - az egyiket innen, a másikat

egy ettől távoli helyről. Mikor az utolsó jelentős darab is a helyére kerül, abban a pillanatban megtörténik a gyógyulás. Előfordul, hogy ez a folyamat gyors és zavartalan. De legtöbbször a rejtett darabkák lassú és fárasztó folyamat során kerülnek felszínre.

Az Egyesült Államok keleti, atlanti-óceáni partján nőttem fel, nagyon jó családi környezetben. Kreatív és energikus szüleimtől sok ösztönzést kaptam. Portréfestő, és karikaturista apám, aki meleg szívű, szeretettel teli lény volt, gyermekkoromtól kezdve egészen a halála előtti utolsó találkozásunkig arra ösztökélt, hogy használjam ki a bennem rejlő lehetőségeket. Bátorságot öntött belém, hogy higgyek és bízzak magamban. Érdeklődésének és érzelmi támogatásának köszönhetően megtanultam kockázatot vállalni, ami képessé tett arra, hogy olyan dimenziókat vizsgáljak a terápiában, amelyeket nagyon elhanyagoltak a képzés során.

Anyám életszeretete, ami szigorú, németes gyermeknevelési elveivel párosult, önfegyelemre, a kemény munka szeretetére, és állandó optimizmusra tanított. Ezek a tulajdonságok felmérhetetlen segítségemre voltak a zavart emberek kezelésében az elmúlt tizenhét év során.

Két év főiskola után, húsz éves koromban házasodtam meg, és nemsokára anya lettem. Évekkel később befejeztem a főiskolát, majd a marylandi egyetemre mentem, és végül az University of Miamin szereztem doktorátust klinikai pszichológiából, 1969-ben. Pszichológiai tanulmányom szigorúan a behaviorista vonalat követte, ahol nagyon nagy hangsúlyt kapott a kutatás, és szinte teljesen elhanyagolták a terápiát.

Érdekes módon azokon a főiskolákon és egyetemeken, ahol tanultam, nemigen ismerték el Freudnak az emberi elme és viselkedés megértésében játszott szerepét. Egész főiskolai és egyetemi tanulmányaim során összesen talán egy bekezdésre emlékszem egy jegyzetben, amely a hipnózist

megemlítette.

Terápiás tevékenységem kezdetén érzelmileg zavart gyerekekkel foglalkoztam. Azután, hogy a gyermekpszichiátriai klinika alkalmazottja lettem, magánpraxist alakítottam ki, és gyerekekkel, párokkal és felnőttekkel is foglalkoztam. Új terápiás módszerekről kezdtem olvasni, és az új nézőpontok és technikák némelyikét felhasználtam saját munkámban is.

Miután Kaliforniába költöztem, az Esalen Intézetben egy önhipnózis csoporton vettem részt, és terápiás gyakorlatomban is elkezdtem alkalmazni a relaxációt és a hipnotikus szuggesztiót. Mivel

igen erősen érdeklődtem a tünetek mögötti belső motivációk iránt, úgy találtam, hogy a hipnózis az egyik leggyorsabb módja annak, hogy elérjük a tudatalatti értelmet, az emlékezés tárházát. Ahogy egyre otthonosabban éreztem magam a hipnózisban, hipnoanalitikus módszert kezdtem alkalmazni, és munkámban ez a megközelítés jellemezte az elmúlt tizenegy évet.

Betegeim először az elfojtott gyerekkori élményeikben látták a problémáik okát. Tovább kutatva, a tüneteket a születés során szerzett élményeikre vezették vissza. Gyakran előfordul, hogy a születés során ért valakit trauma, vagy a születés idején hallott beszéd fejt ki mély és hosszan tartó hatást.

Meglepő volt, hogy néhány betegem spontán módon emlékezni kezdett a fogamzás és a születés közötti, méhen belüli időszakra is. Drámai megoldást eredményezett egy depressziós eset kezelésében, hogy a beteg visszaemlékezett egy abortuszkísérletre. Betegem tudata már fejlődő

magzat korában feljegyezte, hogy őt nem lehet szeretni, és még a puszta léte is veszélyben forog. A regresszió után az egész eddigi életére jellemző depresszió eltűnt.

Egy délután olyan dolog történt, ami teljes mértékben megváltoztatta szakmai életem folyását – bár ezt még nem ismertem föl abban a pillanatban. Az egyik betegem, aki szexuális problémákkal küszködött, hipnózisban egy XVII. századi katolikus papnak látta magát. Mikor távozása előtt megbeszéltük a regresszióját, tudomásomra hozta, hogy feltétel nélkül hisz a reinkarnációban.

Mivel a múltban átélt életekről szóló elgondolás sohasem tűnt számomra másnak, mint egy elbűvölő archaikus keleti gondolatnak, ez az esemény nagy fejtörést okozott nekem. De még inkább csodálkoztam, amikor betegem a következő ülésre teljesen gyógyultan érkezett! Mielőtt még az

egészet kisöpörhettem volna az agyamból, egy másik betegem is önként visszatért egy „előző életébe", és később ő is arról számolt be, hogy teljesen megszabadult a tüneteitől.

A harmadik, és számomra döntő esetben egy fiatal, kígyófóbiában szenvedő nő volt a beteg, aki hetente legalább kétszer kígyókkal teli rémálmokat látott, amelyekből mindig sikoltozva ébredt fel.

Mivel a hipnózisban az okokat keresve kiderült, hogy fóbiája nem a mostani életében, hanem inkább egy előző életében átélt tapasztalatból ered, -miközben kissé nevetségesnek éreztem magam - a születése

előtti idő felé irányítottam őt.

Betegem kiváló hipnotikus alany volt, aki hipnózisban rendkívül mély tudatszintekre tudott lemenni.

Másodperceken belül egy ősi, valószínűleg közép-amerikai ceremóniáról számolt be igen élénk szavakkal, ahol bennszülött papok mérgeskígyókkal a szájukban táncoltak egy piramis előtt. A kígyók jelképezték az összes gonosz és félelmetes dolgot, és abban a pillanatban, amikor a papok

odavágták őket a földhöz, betegem erősen összerázkódott - majd, ahogy a papok lefejezték őket, arcán megdicsőült mosollyal elernyedt.

Még mindig hipnózisban, de már a jelenben kijelentette, hogy nem hisz „ebben az egészben", és eléggé zavartnak látszott. Poszthipnotikus szuggesztiót alkalmazva rávettem, hogy felejtse el az egészet, amit átélt.

Ekkor még egyikünk sem hitt ebben, sem a beteg, sem én a terapeuta! Am a következő alkalommal ő is emelkedett hangulatban jött vissza, mert megszabadult az összes félelmétől. Derűs arccal mesélte, hogy férjével első ízben mentek el kempingezni, és teljesen nyugodt volt, nem érzett semmiféle szorongást. Majd hozzátette:

- Az a legnagyszerűbb, hogy elmúltak a rémálmaim! Már két hete nem volt egy sem! - Azóta is tünetmentes.

Még mindig nem hittem a reinkarnációban, de megláttam, hogy milyen értékes ez a terápiás forma.

Egyre gyakrabban kezdtem alkalmazni, míg végül ez lett a legtöbbször használt, igen jó eredményeket hozó terápiás módszerem. A Már jártál itt: egy pszichológus elmúlt életeket vizsgál című könyvem részletesen beszámol minderről.

A korai években sok olyan beteggel találkoztam, akik hipnotikus transzban más-más személyiséget vettek föl. Feltételeztem, hogy ezek többes személyiségek voltak, és úgy is bántam velük. Furcsának találtam ugyan, hogy egyes betegeimnek milyen sok „személyisége" van, és azt is, hogy ezek közül néhány azon nyomban eltűnik, ahogy megjelent. Emlékszem egy ilyen „személyre", aki igen gyerekes hangon kezdett beszélni, és „Susie"-nek nevezte magát, és megkérdezte, hogy nem akarok-e vele

ugrókötelezni? Sohasem hallottam róla később.

Nehezen tudtam megmagyarázni, hogy mi történik ezekkel a betegekkel, és nehezemre esett az is, hogy mindezt egy elfogadható elméleti rendszerbe illesszem. Egyik betegemnek sem vált hasznára, ha ezeket a „személyeket" boncolgattuk, akik időnként összezavarták az életüket -legfeljebb néhány

vonatkozásban kényelmesebben érezték magukat velük.

Azt sem vettem észre, hogy kiélnék, „kidolgoznák" magukból ezeket a személyeket - inkább énjük másik részeként kezdték elfogadni őket. A viselkedésükben azonban alig történt változás!

Mivel az előző-élet terápiák során szerzett tapasztalatok miatt egyre jobban kezdett érdekelni a metafizika, hatalmas könyvtárat gyűjtöttem össze. A legtöbb könyv, köztük a Tibeti halottaskönyv is, nagyon szépnek írja le a halál élményét, azt, amikor a szellem találkozik a Fénnyel, és maga mögött

hagyja a testet. A Fény, vagy másképpen a Fehér Fény, vagy Ragyogó Fény jelképezi Isten jelenlétét.

Néhány könyv leír olyan eseteket is, amikor a szellemek - vagy disz-karnációk - nem szabadulnak el a földtől, hanem legtöbbször „csatlakoznak" az élő emberekhez, akik észre sem veszik a jelenlétüket. Az

emberek révén továbbra is a fizikai világban maradnak - gyakran sok szenvedést, sőt, időnként halált is okozva nekik!

Ahogy elolvastam ezeket az eseteket, visszagondoltam korábbi betegeimre, akikről akkor azt gondoltam, hogy többszörös (multiplex) személyiségük van, és feltettem magamnak a kérdést: nem szellemekkel volt-e akkor dolgom? Nem lehetséges-e, hogy entitások beszéltek a betegeim szájával,

akik ezáltal akaratlanul is „médiumokká" váltak? Ez az elgondolás - vagyis a megszállás - arra is magyarázatot adott, hogy miért fordul elő, hogy egyes regressziókban az idősíkok átfedik egymást. Lehetséges, hogy ilyenkor nem is a beteg elmúlt életei kerültek felszínre, hanem egy szellemé, vagy - ha újabb keletű - egy entitás elmúlt élete.

Ezzel az új szemléletmóddal felfegyverkezve különleges figyelemmel kísértem betegeim problémáit és viselkedését, hogy észrevegyem, ha rajtuk kívül esetleg valaki más is okozhatja szenvedéseiket.

Tulajdonképpen sok olyan betegem volt, aki arról panaszkodott, hogy valaki más is lakik benne. Az ilyen fajta kijelentések, mint „a férjem azt mondja, hogy két, teljesen különböző ember vagyok, különösen a menstruáció előtt", elég gyakoriak voltak. Ugyanígy gyakori volt az is, hogy „ez egyszerűen nem én vagyok!"

Mások bizalmasan közölték, hogy egy belső „valaki" ásta alá elhatározásukat, hogy fogyókúrázni fognak, vagy leszoknak az ivásról, cigarettáról, stb.

- Valaki azt mondja nekem: Nem kell annyira ragaszkodnod a diétához! Egyél csak nyugodtan délben is. -Ezek a betegek nagyon nyíltan beszéltek a konfliktusaikról, mert úgy gondolták, hogy személyiségük két különböző részéről beszélnek - hogy belső háborút vívnak saját magukkal. Én

viszont egyre inkább hajlottam afelé, hogy ezeket a megjegyzéseket a rejtély kulcsának tekintsem.

Gyakran megtörtént, hogy megkérdeztem a hipnotizált beteget, hogy jelen van-e most a szellem?

Megegyezésünk szerint egy-egy ujj felemelésével válaszolhattak, és sok esetben az „igen" ujjukat emelték fel. Az is előfordult, hogy némi árulkodó bizonytalanság után a „nem" ujj mozdult meg, de miután megkérdeztem, hogy van-e ott valaki, aki nem akarja, hogy megtudjam, hogy ott van, az

„igen" ujj felfedte a „bűnöst". így hát azt is megtudtam, hogy annak érdekében, hogy félrevezessenek, a szellemek manipulálni tudják az ujj-jeleket!

Egy nagy lépést tettem ezután, és sorra megszabadítottam a szellemektől a betegeket – szabadon engedtem az „elveszett lelkeket"-, és igencsak meglepődtem, amikor később a betegek arról számoltak be, hogy abban a pillanatban megszűntek a tüneteik - amelyek közül nem egy már évek óta

fennállt. A különösen érzékeny emberek gyakran látták is ezeket az entitásokat, sőt, még ezek halott szeretteit is látták, akik azért voltak ott, hogy átvigyék az entitásokat a szellemvilágba. Néha könny folyt végig a betegek arcán, ahogy a megszálló szellem érzelmeire hangolódtak. Előfordult, hogy a kiűzetés miatt leküzdhetetlen félelmet éreztek, majd megkönnyebbülést, amint meglátták, hogy szellemrokonaik már jönnek értük. Sokan írták le érzéseiket úgy, hogy „valami távozik" - kiemelkedik

belőlük. Néhányan megjegyezték: „így már sokkal tágasabb"... „Egy kissé üresnek érzem magam"...

„Nagy kő esett le rólam"... „Most már lehet, hogy ez tényleg én vagyok. Az elmúlt évek során nem éreztem sohasem, hogy ez tényleg én vagyok - hogy van egy énem, aki szabad lehet."

Most újra ugyanabban a helyzetben találtam magam, mint néhány évvel ezelőtt, amikor először tért vissza valaki, önmagától, egy előző életébe: egy hitetlen ember olyan dologban vett részt, ami láthatólag csodálatosan beválik!

Ebben az időszakban valaki felhívta a figyelmemet egy cikkre, amit már évekkel azelőtt olvastam a Baltimore Sunban, még mielőtt az egyetemre kerültem volna. Ez a megrázó történet a Keleti Part legkiemelkedőbb elme-magánklinikájának egyik reménytelennek tartott skizofréniás betegéről szólt.

Ahogy emlékszem rá, egy vasárnap a családja kötelességszerűen meglátogatta őt, és elvitték vidékre egy kicsit autózni. Szerencsére egy nagyon komoly autóbalesetet szenvedtek, amely drasztikus módon felrázta őt: perceken belül teljesen kitisztult az elméje - évek óta először -, és, amennyire tudom, úgy is maradt!

Ahogy összehasonlítottam ezt azzal, ami a rendelőmben történt, elkezdtem azon gondolkodni, hogy talán ezt a nőt is megszállta valamikor egy szellem, amitől elmebetegnek diagnosztizálták, és a karambol okozta megrázkódtatás következtében ez most erővel kilökődött a testéből.

Arra is gondoltam, nem lehetséges-e, hogy ugyanezen okból hatásos időnként az elektrosokk-terápia a súlyosan depressziós betegek esetében? Talán az történik ilyenkor, hogy a megszálló szellemet „kisokkolják" a beteg testéből. Ez láthatólag egybevágott a testünk által kibocsátott elektromágneses erőtérről való egyre gyarapodó tudásanyaggal. A betegek állapotában előforduló visszaesések annak a következményei lehetnek, hogy a szellem nem távozott el a szellemvilágba, hanem földhöz kötött

maradt, és itt tartózkodik a beteg, vagyis volt gazdája közelében. Ha a beteg rezgései visszatérnek a normálishoz, a szellem ismét bejáratot talál.

Míg ezekkel a dolgokkal voltam elfoglalva, egy figyelemre méltó beszámolót olvastam egy napilapban egy olasz nőről, aki műtéte után felébredve idegen nyelven beszélt, amit egyik családtagja sem értett meg. Továbbá nemcsak hogy nem ismert meg a környezetéből senkit, de teljesen más személyiségjegyeket is mutatott! Ezen gondolkodva azt feltételeztem, hogy a szellem, a test eredeti lakója eltávozott, és valaki más került a helyébe. Számomra ezek lebilincselő kérdések voltak és lesznek.

A megszálló szellemekkel végzett munkám során újra szembe kellett néznem az élettel és a halállal, valamint a tudat továbbélésével kapcsolatos eddigi meggyőződésemmel. Tíz évvel azelőtt nem hittem a „természetfelettiben" - bár mindig megigézett a gondolat -, de ez lassan megváltozott, és már tudatosan is elfogadtam a reinkarnáció, a személyiség továbbélésének eszméjét. Érzelmi szinten még

mindig nem vagyok teljesen meggyőződve minderről, és időnként magammal is vitatkozva eltűnődöm, vajon nem fantáziaszülemény-e ez az egész? De be kell látnom, hogy ez a terápia működik! Miért? És ekkor az eszemmel ismét a valóság részeként fogadom el ezt az elgondolást. És ez így megy mindig tovább!

A gyógyításban minden alkalommal hipnózist használok, hogy megtaláljam a probléma okát, legyen az egy ebben az életben, vagy egy elmúlt életben történt esemény elfojtott emléke, avagy egy vagy

több megszállva tartó szellem jelenléte.

Mindig kifejtem a betegeimnek, hogy nem akarom bebizonyítani, hogy léteznek szellemek, vagy hogy ezek megszállva tartják őket, mindössze arról van szó, hogy ez a módszer működik. Még azt is hozzáteszem, hogy magam sem hiszek ebben teljes mértékben. Megállapodunk abban, hogy ezt az egészet „munkahipotézisnek" fogjuk fel.

Betegeim legtöbbje nagyon is elfogulatlanul fogadja mindezt, sőt, az is előfordul, hogy ők is meg vannak győződve arról, hogy szellemek léteznek, és hogy ezek megszállva tartják őket. Néha még nálam is inkább elfogadják ezt a gondolatot, mint ahogy sokan azok közül, akiknek a

megszállottságról tartottam előadásokat. Gyakran előfordul, hogy saját, vagy ismerőseik életéből önként szolgáltatnak „bizonyítékokat".

Én a megszálló entitásokat tekintem valódi betegeimnek. Nagyon tudnak szenvedni, talán anélkül, hogy észrevennék ezt. Ők tulajdonképpen a földi síkon rekedt rabok, akik pontosan azt érzik, amit - akár évtizedekkel ezelőtti -haláluk előtt egy-két perccel éreztek. Úgy látszik, hogy a megszállás ideje alatt semmi hasznuk nem származik abból, ha gazdájuk tanult emberré válik, vagy ha sok pozitív dolgot tesz. Ráadásul visszatartják magukat attól, hogy eljussanak a szellemvilágba, ahol gyönyörűséges életet élhetnének, amely biztosítaná számukra a lelki fejlődés lehetőségét.

Terápiás célom az, hogy a megszálló szellemeken segítsek, hiszen ők érzik a legnagyobb fájdalmat - még ha ezzel egy kicsit hosszabb ideig is kell a terheket a betegeimnek viselniük, hiszen a szellem távozási hajlandóságát felkelteni néha időigényes feladat. De ha képes is lennék arra, hogy egyszerűen csak „kirúgjam" őket, óriási bajokat okoznék ezzel, mivel a szellemek újra hontalanokká válnának, és talán ismét egy gyanútlan emberbe zárnák magukat, olyanba, aki talán nem is fordulna

segítségért. Ez rossz esetben öngyilkossághoz vagy gyilkossághoz vezethetne, de jó esetben is boldogtalanságot okozna a megszállott embereknek.

A megszabadítás azonnal és tartósan megszüntetheti a tüneteket. Bonyolult esetekben is könnyen alkalmazható. Szerencsére nem szükséges hozzá semmilyen speciális mentális tréning, mint például a hipnoanalízishez (regresszióhoz).

Néha azonban, makacs szellemek esetében, fáradhatatlan munka szükséges hozzá, mert ezek beássák magukat, és nem hajlandók eltávozni. A 14. fejezetben elmondom, hogy hogyan szabadíthatják meg magukat és másokat, valamint néhány betegem megszabadításának részletes leírását is közlöm.

Most tekintsük át, hogy a történelem során milyen álláspontok alakultak ki a megszállással és megoldásaival kapcsolatban.

3. Történelmi adatok a szellem által való megszállottságról

A huszadik század utolsó negyedében sokan babonának tarthatják azt, hogy a halottak szellemei nyomorúságot és szenvedést okozhatnak az élőknek. Ez ma különösképpen igaz, hiszen a legtöbb tudós elkötelezetten keresi a testi és elmebetegségek biológiai okait. Mindamellett, ha csak egy rövid

pillantást vetünk az irodalomra, feltűnik, hogy a történelem során az emberek gyakran keresték a különböző betegségek gyökerét a megszálló szellemekben, és sokféle rituálét dolgoztak ki a kiűzésükre.

Jézus maga is több alkalommal űzött ki szellemeket;

És prédikál vala azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket űz vala (Márk 1:39).*

És mikor ő kiment a földre, jöve elébe a városból egy ember, kiben ördögök voltak sok időtől fogva...

Mert (Jézus) azt parancsolá annak a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből... És minekutána kimenének az ördögök az emberből... (Lukács 8:27-33)

Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.... És megkérdező az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta. ... Jézus... megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj! És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt. Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele. (Márk

9:17-27)

Ez csak három abból a több mint huszonhat bibliai helyből, ahol Jézus szellemeket űz ki.

A kereszténység korai szakaszában a tanítványok rendelkeztek az ördögűzés képességével.

*A bibliai idézeteket Károli Gáspár fordításában közöljük.

És előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat... (Máté 10:1)

Jóval a kereszténység megjelenése előtt a régi görögök és a rómaiak is hittek abban, hogy a halottak hatással vannak az emberekre.

A sorvadozó beteg egyike volt azoknak, akikre egy gonosz szellem rámeredt. (Homérosz)

Egyes zsarnoki démonok élvezetéhez még testben élő lelkek kellenek; mivel nem voltak képesek más módon kielégíteni szenvedélyüket, zendülést, sóvárgást, hódító háborúkat szítottak, s így megkapták,

amire vágytak. (Plutarkhosz)

A démonok gonosz emberek szellemei. (Josephus)

A megszálló szellemek természetével kapcsolatban sok eltérő nézet létezett. Voltak, akik azt gondolták róluk, hogy a szellemek tulajdonképpen maguk az elhunytak. Mások úgy gondolták, hogy bizonyos szellemek sohasem voltak emberi lények, hanem a Sátán szolgái, vagy maga a Sátán. Ebben a fejezetben az előbbi álláspontot fogjuk vizsgálni.

Vannak kultúrák, melyekben nagyon pontos elképzelés él arról, hogy honnan származnak az embereket megszálló szellemek, és miért avatkoznak bele az emberek életébe. A régi kínai ősimádat több mint tízezer éves múltra tekint vissza. E kultúra szerint egy ember sok cikluson, vagy életidőn megy keresztül. Mindenkinek jó viszonyban kell lennie az őseivel, mert ők továbbra is léteznek egy másik világban - és ha feldühítik, vagy megbotránkoztatják őket, visszatérnek, és bosszút állnak az elkövetőn.

A japánok is imádták az őseiket, és hittek a földhöz kötött szellemekben. Talán ez magyarázza egy ördögűző vallás, a Mahikari gyors elterjedését, amelynek 1970-ben már négyszázezer tagja volt világszerte. Igaz-Fény Vallások-Feletti-Vallás néven vált ismertté, és azt tanítja, hogy az emberek testi és lelki betegségeinek több mint nyolcvan százalékát a megszálló szellemek okozzák. Azt állítják, hogy ördögűzőik vissza tudják állítani a megszállott személy egészségét és jóllétét, és naponta ezreket kezelnek ezekkel a módszerekkel.

Az ősi egyiptomiak is hittek abban, hogy a halottak hatással vannak az élőkre - főleg azon emberek szellemei, akiket megbecstelenítettek, vagy elhanyagoltak a haláluk után. Ősi síremlékek tanúskodnak egy bonyolult hitvilág létezéséről, amely szerint az élet tovább folytatódik a halál után.

A holttesteket mumifikálták, hogy újra használhatóak legyenek; a belső szerveket különböző főzetekkel és gyógynövényekkel gondosan tartósították, és egy halotti korsóba helyezték őket, ugyanebből a célból. A sírok a háztartási eszközök valóságos lerakatai voltak; ételek, magvak, állatok és szolgák biztosították a halottnak a kényelmes túlvilági életet. Még a feleségét is befalazták a sírboltba élve, hogy az elhunytnak legyen társasága az alvilági úton.

Hipnotikus regresszióban betegeim közül néhányan azt állították, hogy mostani problémáik - klausztrofóbiájuk, vagy a sötétségtől való félelmük - annak következménye, hogy egyszer élve eltemették őket egy ilyen sírboltba. Emlékeztek a rémületre, amit a fáklyák lángjának fogytán éreztek, és a fogyó levegőben való fuldoklás érzésére.

Talán Ázsiában fejlődött ki leginkább a szellemvilág, és a szellemvilág élőkkel való kapcsolatának filozófiája. India ősi vallását - amely egy szent könyvön, a Védákon alapul - a milliók által gyakorolt modern hinduizmus és buddhizmus előfutárának tekinthetjük.

Az indiai tudósok azt tartották, hogy az embernek legalább hét különböző „teste", avagy „hordozója" van, és a fizikai test a legalacsonyabb rendű ezek közül. A többi, nem fizikai természetű test a normál emberi látás számára nem látható. E testek mindegyike egy, a fizikai világban is létező bolygóval van összefüggésben, és mindegyik magasabb frekvencián vibrál, és finomabb szerkezetű a megelőzőnél.

Mindjárt a fizikai test után következik az éter-test, és - a vibráció szempontjából - ez a legtömörebb aláthatatlan testek közül. A médiumok - a tisztánlátók - időnként meg is pillanthatják ezeket. Formája pontosan olyan, mint a fizikai testé - tulajdonképpen annak pontos mása, de néhány hüvelyknyivel nagyobb annál. Átlengi a fizikai testet, és szabályozza annak egészséges működését.

A következő hordozó az asztrál-, vagy érzelmi test, amely néhány hüvelyknyivel túlnyúlva rajtuk mind a fizikai, mind az éter-testen áthatol, és ovális, színes fénykörbe vonja őket. Mivel ez irányítja az

ember érzelmi életét, a változó érzelmekkel együtt vibrálva folyamatosan változónak tartják.

A mentális test még az asztráltestnél is finomabban vibrál. Ez is áthatol a többi testen, és a kiterjesztett aura részét képezi.

Még finomabb hordozó a szellemtest. Az egyénen kívül, a szellemi síkon létezik, mindazonáltal lényünk részét képezi.

A titkos tanítások még magasabb rendű testekről is tudnak, mint például az okozati test (az egyik leggyorsabban vibráló spirituális test).

A régi tudósok írásaira alapozott indiai elképzelés szerint egy egész világ, az asztrális sík fekszik a fizikai és a legmagasabb spirituális világok között. Ez nem valamiféle hely, hanem inkább a síkok, alsíkok, és az ezeket elválasztó síkok beláthatatlan sokasága, amelyek - az egyre magasabb és

magasabb vibrációs sebesség következtében - hagyma-héjszerűen egymásra épülnek.

A legalacsonyabb asztrális sík a földhöz kötött szellemek síkja. Az asztrális világ magasabb síkjain tartózkodnak a spirituálisán fejlettebb entitások, akiket vezetőként, mesterként, vagy tanítóként tisztelnek.

Hisznek abban is, hogy az élő emberi lény álmában, transzállapotban, vagy előre eltervezve, a fizikai világ részbeni elhagyásának szándékával „elutazhat" asztráltestében az asztrális világba. A fizikai test

e részbeni elhagyását „asztrális projekciónak", vagy „testen kívüli élménynek" nevezik.

A Védák úgy írja le a halált, mint a fizikai test levedlését. Az egyén a lét magasabb síkjai felé utazva is magával viszi emlékeit. Az asztrális világban való tartózkodás után a lélek tovább emelkedik a mentális síkra, és újra maga mögött hagy egy testet - az asztrális héjat. Később az egyén az asztrális sík egy még magasabb szintjére kerül, ahol a fizikai újjászületésre vár.

A védikus rendszer szerint a spirituális fejlődés a valódi emberi lényeg egyik fizikai testből a másikba való költözésén, és a karma (sors) doktrínáján - vagyis az ok és okozat törvényén - alapul. Az újjászületések során át tud az egyén úgy megtisztulni, hogy végül elérje a legmagasabb síkot, és újra egyesüljön az istenséggel.

Ám az, ha valaki még a halála idején is földi vágyak rabja marad, megakadályozza ezt az alapvető fontosságú körforgást. Az ilyen embereket rabul ejtik és lekötik a fizikai sík rezgései. A legalsó asztrális szinten tartózkodva oly közel maradnak a földi síkhoz, amennyire csak lehet, és hiábavaló módon próbálják kielégíteni vágyaikat és szenvedélyeiket. Amíg ezen az alacsony szinten vannak, a földhöz ragadt entitások nem tudnak továbbhaladni a spirituális fejlődés útján. Nem képesek arra, hogy elszabaduljanak alacsonyabb rendű hordozóiktól, és felemelkedjenek a magasabb rendű állapotokba.

A védikus elképzelés szerint a tudatlan, vagy rosszindulatú diszkarnációk gyakran egy élő embert keresnek maguknak, hogy megszállják őt, és általa folytathassák a földi életet. Azért tudnak bejutni egy másik emberbe, mert az illető asztráltestén - amely számukra az aura részeként látható - valamilyen törés van. Amint bejutottak a testbe, magukhoz ragadják az irányítást, aminek minden esetben negatív az eredménye.

Ez az elképzelés elterjedt egész Indiában és Tibetben, és ma már a híres tibeti orvosi hagyomány részét képezi, melyet hazájukból száműzött tibetiek ápolnak India északi felén.

Az ősi védikus hagyomány egyes tantételei a tizenkilencedik század folyamán két nyugati mozgalomban, a teozófiában és a spiritualizmusban is felbukkantak. És bár ezek sok egymással összeférhetetlen elemet is tartalmaztak, mindkét mozgalom erősen hitt abban, hogy a személyiség túléli a halált.

Mivel kutatásaink tárgya a földhöz kötött szellemek általi megszállottság, számunkra különösen érdekes e két mozgalom hatása a világ különböző részein élő gyógyítókra.

A spiritualizmus - Alan Kardec francia író könyveinek köszönhetően - mély és katalitikus hatást gyakorolt a délamerikai miszticizmusra. Kardec témája a lélek halhatatlansága, a szellemek természete és az emberekhez fűződő viszonya volt. Azt állította, hogy könyvét - médiumok közvetítésével - magasabb rendű szellemek mondták neki tollba.

Mára a spiritualizmus hatására olyan megszabadító rítusok alakultak ki, melyet a gyógyítók, médiumok, sőt, olykor a modern orvosok és pszichológusok is alkalmaznak Dél-Amerikában.

Mikor előadásokat tartottam az Első Nemzetközi Alternatív Terápiás Kongresszuson 1985-ben Sao Paulo-ban, egy látogatást tettem a Sao Paulo-i Spiritiszta Szövetségben, amely szervezet egy nagy,

iskolaszerű épületben székel, írástudatlan szolgáktól az ügyvédekig, mindenféle társadalmi rétegből származó háromezer-ötszáz médium kezel itt hetente tizenötezer beteget, teljesen ingyen! Mivel a médiumok

hisznek abban, hogy a szellemvilág gyógyítói közvetítőként használják őket, számukra becsületbeli ügy, hogy ne fogadjanak el pénzt. Munkájuk jórészt abból áll, hogy egy megszállást megszüntető folyamattal eltávolítják a szellemeket.

Itt, a Szövetségben hallottam azt is, hogy Sáo Paulo-ban minden ötödik ember médium.

Tizenkétmillió ember él Sao Paulo-ban! Ráadásul Sao Paulo nem egy kivételes hely; Brazíliában a médiumlét igen gyakori.

Az Egyesült Államokban dr. Carl Wickland, a spiritualista pszichiátria egyik úttörője harminc éven át dolgozott olyan súlyosan zavart betegekkel, akikről úgy érezte, hogy földhöz kötött szellemek tartják fogva. Felesége, Anna -aki transzmédium volt - lehetővé tette, hogy a megszálló szellemek az ő hangképző szerveivel beszéljenek. Mikor megszólaltak, dr. Wickland beszélgetni kezdett velük, és

feltárta előttük helyzetüket. Felvilágosította őket a rájuk váró életről, és távozásra beszélte rá őket.

Néhány makacs szellem esetében az elektrosokk egy fajtájának alkalmazására kényszerült, aminek segítségével erővel űzte ki őket a betegekből. Hitt abban, hogy a segítő szellemek egy csoportja - a

Jótevők Gyülekezete - közreműködésével volt képes az entitásokat elmozdítani, és hogy ezek a továbbiakban is segítik őket a túlvilágon.

Könyve, amely 1924-ben jelent meg először Harminc év a halottak között címmel, a megszabadító terápiák klasszikusának számít. Ebben felvázolta a megszállottság okozta elmebetegségekkel kapcsolatos teóriáját, és hosszú részleteket közölt - a felesége közvetítésével történő - szellemekkel

való beszélgetéseiből. Sir Arthur Conan Doyle, a spiritualista tudós, ezt mondta róla és könyvéről:

„Még sohasem találkoztam olyan emberrel, aki ennyit tudna a láthatatlanról. Senki ne mulassza el ezt a könyvet, akit érdekel a megszállottság, vagy az elmebaj szellemek segítségével történő gyógyítása."

Egy másik figyelemre méltó ember, Edgár Cayce, a megszállottságra, mint a betegségek egyik fő okára hívta fel a közfigyelmet. Cayce, aki tanulatlan fiatalember volt, és egy farmon nőtt fel Kentuckyban, észrevette, hogy képes rá, hogy hipnotikus transzba essen, és olyankor bármely témá

ban, bármely kérdésre válaszoljon. 1900-tól haláláig, 1945-ig, több mint tizennégyezer transz „vizsgálatot" végzett, többségében olyan beteg emberek számára, akiken a szabványos orvostudomány nem tudott segíteni.

És bár Cayce a Déli Fundamentalista Keresztény Egyház tagja és bibliaszakértő volt, transzban az elmúlt életekről, a karmáról, a reinkarnációról, a meditációról, az emelkedő síkokról,.a többszörös

testekről, a szellem által való megszállottságról, és sok más egyébről beszélt.

Ezekben a földhöz kötött szellemekről, és az általuk okozott elmebetegségekről szóló előadásaiban Cayce tovább ment, mint a kérdéskör legtöbb szakírója, és a megszállottság okaként bonyolult fizikaiérzelmi- mentális és spirituális okokat tételezett fel.

Transzállapotban a megszállás ellen többféle gyógymódot említett: javasolta az arany testen belülim használatát, speciális kisfeszültségű elektrosokk berendezések alkalmazását; az idegrendszer kapujának felszabadítására gerincmasszázst, valamint masszázst, étrendi reformot, és még sok más természetgyógyászati és spirituális módszert javasolt.

1982-ben egy brit pszichiáter, dr. Arthur Guirdham A mentális egészség szellemi dimenziói című könyvében érdekes kutatási eredményekről számolt be. Következtetéseit több mint negyven év szakmai tapasztalataira alapozva állította, hogy a súlyos elmebetegségek bármely formáját okozhatják szellemek. Igen elkötelezett gyógyító volt, és módszerei nagyban hasonlítottak Wickland módszereihez. O is elektrosokkot alkalmazott a makacs szellemek kiűzésére.

Adam Carabtree, aki gyakorló terapeuta, és a hipnózis elméleti szakembere is egyben, szintén dolgozik a megszálló szellemekkel. A sokrétű ember: Kutatások a megszállottság, és a többes személyiség területein című könyvében betegei kóreseteit kétféle rendszerben is leírja, állapotukat a

földhöz kötött szellemek hatásával, vagy a személyiség sokrétű aspektusaival magyarázza. Technikái leginkább a rábeszélésen alapulnak, minthogy nem használ elektrosokkot. A megszálló szellemekkel

is terápiás kapcsolatba lép.

Ezrével élnek a földön a gyógyítók egy másik típusához tartozó emberek, a sámánok. A sámánisztikus hagyomány - az írásosság előtti világ orvostudománya és vallása -negyvenezer évvel ezelőtti időkbe nyúlik vissza, és minden földrészen megtalálható. Az Egyesült Államokban valószínűleg az amerikai indiánok gyógyító orvosságos emberei és asszonyai a legismertebbek. E sámánok sokféle szellemtől eredeztetik gyógyító erejüket, és különböző rítusokat alkalmaznak a negatív, megszálló szellemekkel szemben.

Manapság, mivel egyre szélesebb körben válnak elismertté gyógyító módszereik, e gyógyító emberek orvosoknak és pszichológusoknak kezdték el tanítani a sámánisztikus technikákat. Az amerikai indiánok szellem-gyógyító hite még az akadémikus szkepticizmus fellegvárát, az amerikai antropológusok közösségét is bevette. [ sámánizmus egyik legismertebb antropológus szaktekintélye, Michael Harner, azzal képesztette el kollégáit, és bűvölte el diákjait, hogy egy

sámánisztikus gyógyító társaságot hozott létre. Rendszeresen utazik a világban, és sámánisztikus gyógyító technikákat tanít.

Manapság egyre nagyobb számban találunk olyan szakembereket, akik különböző megszabadító technikákat alkalmaznak. Ahogy egyre ismerttebbé válnak eredményeik, úgy gyűlnek az újabb jelentkezők a tanfolyamokra. A fentebb említett szerzőkön kívül rengeteg kiváló terapeuta dolgozik, akik naponta szabadítják meg a betegeket bénító érzelmi, mentális, testi és spirituális problémáiktól és tüneteiktől azzal, hogy szabadon eresztik a terápiás folyamat valódi alanyait, a tudatlan, elveszett szellemeket.

Láttuk tehát, hogy az írott történelem folyamán - és valószínűleg sokkal korábban is - az emberek hittek a földhöz kötött szellemek létezésében. Ennek a hitnek semmilyen idő-, vagy területi határ sem állhatta útját. Egyszerű emberek, tanult tudósok és nagy filozófusok jegyezték el magukat e gondolattal. Ez persze nem bizonyíték. A reinkarnációhoz, a halál utáni élethez, a lélekhez, és sok más elgondoláshoz hasonlóan valószínűleg a megszálló szellemek léte sem igazolható.

Számomra, gyakorló terapeuta számára a bizonyítás kérdése nem elsőrendű fontosságú. Bajban lévő, boldogtalan, szenvedő emberekkel dolgozom - fizikai és érzelmi értelemben egyaránt-, ezért számomra a legfontosabb az eredmény. Mivel a megszabadítási terápia megszünteti a fájdalmat és a

szenvedést, alkalmazása - nézetem szerint -jogos.

A halál folyamatának megértése elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy tovább kutassuk a megszállás mögött rejlő okokat - és hogy gyógymódot találjunk rá. A következő fejezetben a halál élményéről és a halál utáni állapotról lesz szó - ahogyan betegeim számoltak be erről hipnózisban.

4. Mi történik, ha meghalunk?

Gondolkoztak már azon, hogy mi történik velünk, ha meghalunk? Klinikai eredményeim azt mutatják, hogy az élet folytatódik a biológiai halál után. Betegeim, akik hipnózisban a régebbi életeikre is visszaemlékeztek, testük halála után is épp olyan „élőnek" érezték magukat, mint azt megelőzően.

Az emlékek, a személyiség, az érzékelés, az érzelmek és a gondolkodás töretlenül folytatódott tovább. Az elmúlt életekbe való hipnotikus regresszió megerősíteni látszik a lélek halhatatlanságát.

A „klinikai halál", vagy a „halálközeli élmény" kutatói is a betegeimével alapvetően megegyező tapasztalatokról számolnak be. Több száz olyan embert kérdeztek ki, akik tulajdonképpen már meghaltak, csak később újraélesztették őket. Dr. Raymond Moody Élet az élet után című, 1975-ben

megjelent könyve nagy lendületet adott a klinikai halál, vagy halálközeli élmény vizsgálatának, és a kutatók sok dologban már teljes egyetértésre jutottak.

A betegeim többsége által hipnózisban felidézett előző inkarnációk halálélményei is meglehetősen hasonlóak voltak.

Úgy tűnik, hogy a halál nem más, mint az öntudat elvesztése nélküli lágy, természetes átmenet a szellemvilágba. Betegeim azonnali megkönnyebbülést éreztek, és elmúlt a testük elhagyása előtti

pillanatban érzett fájdalom, szenvedés és félelem. Majdnem mindegyikük emelkedésről és lebegő érzésről számolt be. Tisztán látták maguk alatt a testüket, és mindent, ami azzal történt. Az is gyakran megesett, hogy megpróbálták családjuk tagjait meggyőzni arról, hogy élnek, és jól vannak. A szabadság csodálatos érzésével eltelve egyre tovább emelkedtek, egy fényes, fehér fény felé. Halott szeretteik, és gyakran egy bölcs, megnyugtató, magasrendű vezető kísérték őket. Tökéletes testben

találták magukat; minden hiányosságuk elmúlt. Ha vakok voltak, most tökéletesen láttak; ha süketek, most mindent élesen hallottak. Ha testük egy autóbaleset következtében összeroncsolódott, most ismét egészek és érintetlenek voltak. Csodálatos módon szellemtestük épp olyan valóságosnak és szilárdnak látszott, mint egykori fizikai testük.

Ha tovább tartott a hipnotikus regresszió, a betegek egy másik világban való gazdag, teljes létről számoltak be. Egy bizonyos pillanatban - bölcs tanácsadóik oldalán - filmként nézhették végig éppen elhagyott életüket. (Hasonlóképpen, azok az emberek, akik majdnem megfulladtak, vagy éppen csak megmenekültek a halál elől, gyakran számolnak be arról, hogy egy pillanat alatt lepergett szemük előtt az életük.) E visszapillantás célja kétségtelenül az volt, hogy lássák: hol feleltek meg életük fontos kihívásainak, és hol buktak meg a vizsgán. Szellemtanácsadóik megmutatták, hogy mit kell még megtanulniuk ahhoz, hogy továbbléphessenek a fejlődés útján. A következő megtestesülést már

e tudás alapján tervezhették meg.

Dossziéim tele vannak a tipikus halálélményről szóló regressziók jegyzőkönyveivel. A következő egy huszonhat éves férfibetegtől, Joe-tól származik, aki depresszióban, krónikus hörghurutban, és egy elég különös allergiában szenvedett; valahányszor tejet ivott vagy diót evett, azonnal vastag váladék képződött a torkában, amely csak fokozta amúgy is állandó köhögését.

Mikor hipnózisban arra kértem, hogy menjen vissza az allergiájáért felelős eseményhez, egyszer csak a tizenkilencedik században, Grúziában találta magát. Frusztrált, dühös gyerekkorról beszélt, amelynek során verekedések provokálásával vezette le felgyülemlett dühét. A verekedésekben -

hatalmas testméretei miatt - mindig könnyedén győzött. Húszéves sem volt még, mikor megölt egy férfit, majd a szövetséges csapatokhoz menekült. További hipnotikus szuggesztió után - amellyel arra biztattam, hogy menjen közvetlenül az allergiáját kiváltó okhoz - a következőket mondta:

Nekidőlök a fának, és a dobos fiú aludttejet tölt a kicsorbult bögrémbe. Az lyukas, így olyan gyorsan kell innom, ahogy csak lehet, nehogy mind kifolyjon. Hikorimogyorót eszem, ami itt a földön termett... már hetek óta nem ettünk rendes ételt. A fák mögött egy lassú folyású, sáros folyót látok. A többiek napoznak, vagy a fák alatt eszik a hikorimogyorót, mindnyájunkon szakadtan lóg a szürke egyenruha. Nagyon fáradt vagyok... szökésre gondolok. Egész életemben verekedtem, de most olyanok ellen kell harcolnom, akik nem hagyják magukat... és én félek tőlük. A közelben nem látok túl sok puskát, és amit látok, azok sincsenek megtöltve... már hetek óta nincs lőszerünk. Rádöbbenek, hogy a nálam levő késben bízhatok csupán - ez az egyetlen fegyver, amivel megvédhetem magam.

Futó lábak és paták zaját hallom... most kürtszót és üvöltést... lesből támadtak ránk!

Fölugrálunk és megpróbálunk átjutni a folyón. A lábam állandóan beragad a kövek közé. Ott jönnek mögöttünk, puskával lőnek bennünket, és mi visszafordulunk, hogy harcoljunk, bár legtöbbünknek puskája sincsen. Két katona rám ugrik, és a karomat a hátam mögé feszítve a víz alá nyomnak. Sikerül kiemelnem a fejemet a vízből, de ekkor egy fiatal kölyök gyűlölettől izzó tekintettel a puska tusával kezd ütni, és vízipatkánynak nevez.

Fuldokolom, és nyelem a vizet. (Hosszú szünet) Most olyan lebegő érzésem van, mintha kiemelkednék a testemből, ugyanakkor látom, ahogy a testem a többi ismerős fiú testével együtt lefelé úszik a folyón. Körbenézek, és látom, hogy ők is kiemelkedtek a testükből. Megfordulok, és a nagyapám arany fényben úszó alakját pillantom meg. Megszólal: "Gyere, öcskös, vége a háborúnak".

Néhány ismerős fiú is velünk tart; szerették a városban a nagyapámat. Nekik is odaszól: "Gyertek csak ti is, mind. Nektek is vége a háborúnak."

Nagyon megkönnyebbülök. Zongoraszót és más hangokat is hallok; egyet nagyon, nagyon tisztán.

Úgy hangzik, mintha szikrázna valami, és én magam is, mintha szikra volnék, meg minden más is körülöttem. Tisztán, mégis igen gyorsan peregve látom a világot, mintha minden nagyon nagy sebességgel mozogna.

Látom azokat a dolgokat, amiket nem jól csináltam. A hang elmondja a hibáimat, s én tudomásul veszem, anélkül, hogy rosszul érezném magam miattuk. Tudom, hogy meg kell tanulnom legyőzni a dühömet, és hogy nem szabad ennyire önzőnek lennem. Azt hiszem, végül megegyeztünk az arany fényben úszó hanggal.

Hipnotizált betegeim legtöbbje hasonlóan egyszerű, és előre megjósolható halálélményről számolt be, mint Joe. Bár időnként voltak ettől eléggé eltérőek is. Az egyik világból a másikba való sima átmenet érzése helyett néhányan arra emlékeztek, hogy rettegve menekültek a Fény elől, vagy hogy elfordultak halott (lelki) rokonaiktól, vezetőiktől. Sokan, mivel továbbra is élőnek érezték magukat, észre sem vették halálukat; teljesen megzavarodtak, és félelem vett rajtuk erőt - különösen akkor, amikor hiába próbáltak hatni az élőkre. Ezek az emberek földhöz kötöttek maradtak - nem tudtak elszabadulni a fizikai síkról - annak ellenére, hogy meghaltak.

Úgy tűnt, hogy ezek közül a szellemek közül néhányan élő embereket szálltak meg, vagy összeolvadtak velük. Ezt a folyamatot nagyon pontosan mutatja be egy fiatal nő, Linda regressziója, akit olyan súlyos depresszióval kezeltem, hogy minden pillanatban fennállt az öngyilkosság veszélye.

A hipnotikus munka során egyszer csak egy ilyen „hontalan" szellem, egy komor hangulatú férfi helyében találta magát. A következő részlet a férfi halála előtti percekben kezdődik:

Nagyon rosszul érzem magam. Kiborult, dühös és zavart vagyok. A feleségem... hűtlen volt hozzám.

(Sír.) A feleségem gyönyörű, boldog ember... és én nem vagyok az... de ő képes arra, hogy jól érezzem vele magam. Nagyon fáj, hogy hűtlen volt hozzám. Szükségem van rá! Megpróbáltam olyanná válni, amilyennek látni akart, de mégsem szeret. (Hosszú szünet.)

Látok egy majdnem száraz folyót, ami felett híd ível át. (Szünet.) Most a hídon állok... nem akarok tovább itt maradni. Túl fájdalmas ez az egész. Bármi más jobb lenne, mint ez. Semmi sem tart már itt... semmi sem kényszerít. Úgy érzem, elmegy az eszem. (Szünet.) Átmászok a korláton... leugrom.

Ott fekszem a folyómederben. (Hosszú szünet.) Nagyon furcsán érzem magam... a testemben nagyon mulatságos érzés jelentkezik. Fel tudok állni, és látom a testemet a homokon. De még itt vagyok!

Hogy a fene egye meg! Ez így nem igazság! Iszonyú dühöt érzek... hát ez nem jött be. Ez nem igazság!

Nagyon meg vagyok ijedve. Ragyogó fényességet látok magam körül, minden fénylik... és én gyűlölöm ezt. (Szünet.) Szeretnék elmenni. Lefelé futok a folyómederben, el a testemtől. Bokrok és fák közé futok, mert itt valamivel sötétebb. De valami nem jól van - valami nem jól van így! Nem értem. Nekifutok egy fának, és keresztülmegyek rajta. Megrémülök, és összezavarodom. Egyáltalán nem tetszik ez nekem! Olyan, mintha vak lennék, és mindennek nekiütközve keresném a tárgyakat. Most

lefekszem itt egy kicsit....

Ugyanezen ülés alatt a férfi - vagyis most szellem - felidézte vonzódását egy fiatal lány iránt, majd azt, ahogy később megszállta őt:

Olyan egyedül érzem magam. Már hosszú ideje. Egyedül vagyok, félek, és mérges vagyok. Úgy érzem, mintha öröktől fogva itt lennék. Embereket hallok; mulatnak. A parton játszanak. Felmegyek hozzájuk, de észre sem vesznek. Miért nem tudnak segíteni? Miért nem segítenek? Én olyan

boldogtalan vagyok, ők meg olyan boldogok. Ez feldühít!

Ott van egy gyönyörű fiatal lány, oly szép, és boldog - de még csak egy pillantásra sem méltat – még csak észre sem vesz. (Linda az öklét rázza, majd zavartan néz.) Megpróbáltam megütni; nem értem; nem értem, mi történt.

Most olyan, mintha vele lennék; részévé váltam valahogy. Most már sokkal jobb. Már sokkal melegebb. 0 továbbra is nagyon boldog, én pedig még mindig nagyon szomorú vagyok, de azért azt is érezni tudom, amit ő érez. Szeretem, ha örül. De mindig csak ő szórakozik -ez ismét feldühít.

(Hosszú szünet.) Na, most már nem érzi olyan jól magát, mint ezelőtt.

Úgy látszik, a szellemek végül mindig elérik a Fényt -még akkor is, ha előbb évtizedekre itt ragadnak a fizikai világban. Az öngyilkosok közül nagyon sokan maradnak itt diszkarnációként, és továbbra is épp oly rosszul érzik magukat, mint a haláluk előtti percekben - egészen addig, amíg meg nem „menti" őket egy segítő szellem, vagy ők maguk meg nem szállnak egy gyanútlan élő embert. Ám az is előfordul, hogy az öngyilkos rögtön eléri a Fényt.

A Fény felé vezető utat érdekesen írta le egy depressziós beteg, aki újraélte az előző életében elkövetett öngyilkosságot. Halála után évekig a földi síkon időzött. Mikor felidézte ezt az élményét, tovább mozdítottam abba az időbe, amikor a szellem megtalálta a Fényt.

Hosszú idő telt el. Össze vagyok zavarodva... kóválygok. Próbálok jobban öntudatra ébredni.

Próbálok, de nem sikerül. Látom a Fény emlékét, de nem találom sehol. Valahol világít, de nem itt.

Feltűnik, majd megint eltűnik. Nem tudom, hogy... csak keresem tovább. Tudom, hogy a Fény jelent valamit. Ha jön, jobban érzem magam. Béke száll meg felülről. Tudom, hogy közelebb kell kerülnöm hozzá. Tudom, hogy meg kell... Meg kell találnom. Magamba kell olvasztanom azt a békét.

Jön... már jön. Valaki segít. Valaki vezet. Valaki segít, hogy megtaláljam a békém... hogy megtaláljam magamat... a belső lényemet... a célomat... a sorsomat.

Csatlakozom a Fényhez. A Fénnyel létezni kezdek; de a Fény nem a véget jelenti. A Fény a kezdet.

Több ez nekem, mint puszta fény. Szellemek vannak a Fényen túl. Szellemek, olyanok, mint én.

Bolyongok a Fényben. Vannak szellemek, akiknek ez sokkal könnyebb. Olyan gyorsan mennek el mellettem! Néhányuk csak nehezen tartja velem a lépést. Próbálok többet megtudni a Fényről. Mi van a másik oldalon? Mi az, amitől ezek az emberek... ezek a szellemek odamennek? Miért? Mi ez?

Jó érzés itt bent lenni. Múlik a hideg... már el is múlt. Forróságot érzek. Meleget... békét, de nem teljes békét. Még több béke és boldogság van a Fényen túl. Szinte látom. Érzem. Tudom, hogy ott van. Bár nem könnyű odajutni.

Valaki segít. Megbotlom, és elesek. Oh! A vezetőm segít. Rengeteg szellem van itt, és mindegyikkel tudok beszélni. Nagy-nagy boldogság fog most el. Boldog vagyok. Boldogabb vagyok, mint eddig bármikor. Örömet érzek. Nem vagyok egyedül többé. Valahová tartozom.

A Fény ott van mögöttem. Kék a színe... most kristályosan kék. Még mindig ott izzik mögöttem, de már minden kék. Ez... ez maga az egység. Valami olyasminek a kezdete, amit eddig nem ismerhettem.

Ez az együttlét... az együtt levés... Nem tudom, miért vannak mind velem. És én is együtt vagyok velük.

Elhagyom a fájdalmaimat. Boldoggá tesznek. Erőt adnak, megszüntetik a zavaromat, vezetnek az érzékeiken - gondolataikon - tapasztalataikon keresztül. De most mindez megszűnik... Vége!

Betegeim regresszióiból úgy tűnik számomra, hogy a Fénybe való behatolás univerzális élmény. A Fényt magát különbözőképpen írják le; nevezik „Istennek", „feltétel nélküli szeretetnek", „gyönyörű,

napszerű fénynek", és legtöbbször leírhatatlanul szépnek és csodálatosnak tartják. Tipikus élmény a következő: „Most meleg van, és biztonságban érzem magam. Bizonyára ez Isten. Érzem, hogy minden ballépésemet megbocsátotta."

Egy másik, szintén gyakran előforduló élményre egy példa:

Még nem akarok menni. Nem! A barátommal akarok maradni. A vezetőm azt mondja, hogy ez nem lesz jó nekem. Búcsúzzak el tőle, és lépjek tovább. Elindulunk. Mindent eláraszt a fény! Egyszerűen

gyönyörű. És meleg. Hirtelen igazán jól érzem magam. Valóban boldog vagyok! A vezetőm velem együtt nevet. Azt mondom neki, hogy vissza kell mennem a barátomhoz. Azt mondja, hogy ez nem lehetséges, és hogy meg kell tennem bizonyos dolgokat. Minden rendben. Teljesen mindegy, hogy mit tettél vagy mondtál. Minden jól van így. Olyan jól érzem magam!

Láthatták, a halál gyönyörű élmény, ha az egyénnek sikerül átjutnia a Fénybe. Most itt az ideje, hogy megvizsgáljuk: miért állnak ellen mégis oly sokan e tapasztalatnak, és miért maradnak saját testük nélkül is itt, a fizikai világban, miért ítélik magukat tudatlanságból szánalmas, földhöz kötött létre.

5. Miért maradnak köztünk a szellemek?

Klinikai tapasztalataimra támaszkodva néhány egyszerű magyarázatot találtam arra, hogy bizonyos entitások miért maradnak itt, az anyagi síkon, ahelyett, hogy befejeznék a szellemvilágba való átmenetüket. A leggyakoribb okok a tudatlanság, a zavar, a félelem (különösképpen a pokoltól való félelem), bizonyos élő személyekhez vagy helyekhez, avagy az alkoholhoz, dohányhoz, ételhez, szexhez való szenvedélyes, rögeszmés kötődés. Ezenkívül a rossz értelemben vett befejezetlen ügyletek is gyakran kényszerítik a szellemeket arra, hogy itt maradjanak a fizikai világban. Vannak olyanok is, akiket a bosszúállás szándéka tart itt.

A hipnotizált betegeken keresztül e szellemekkel beszélve azt is megtudtam, hogy néhányan életükben annyira meg voltak győződve arról, hogy semmi sincs a halál után, hogy egyszerűen nem látták meg az értük jövő családtagjaikat, vagy vezetőiket. Ehelyett céltalanul és zavartan kóvályogtak, és ez a tudatlan állapot sokszor évekig tartott.

Ha megkérdeztem, rendszerint tagadták, hogy halottak volnának, és valami ilyesmit mondtak:

- Ha valaki meghalt, akkor meghalt! Én most itt vagyok, és éppen annyira vagyok halott, mint maga!

Ha hipnózisban visszavittem őket a haláluk idejére, és megkértem őket, hogy vessenek egy pillantást élettelen fizikai testükre, visszautasították ezt, vagy azt állították, hogy alszanak, vagy hogy az a test valaki másnak a teste.

Annak érdekében, hogy meggyőzzek egy különösen makacs entitást arról, hogy a teste igenis meghalt, visszavittem őt a halála idejére. Hevesen állította:

- Csak alszom... egy szatén ágyban alszom. Nem vagyok halott, érti?! Nem! Nem látok - nem akarok látni többet! Percekkel később felismerte néhány szellemrokonát, köztük halott férjét, és közeli barátait. Ekkor azt mondta:

- Na ne mondja, hogy halott vagyok. Nem vagyok halott! Ott van Betty. 0 tényleg halott. Azt akarja, hogy menjek el hozzá. De nem mehetek vele, mert ő halott. Betty rám kiabál, hogy „Halott vagy, halott vagy", de nem, én nem vagyok halott!

Miután tovább beszélgettem vele a halál természetéről,végül képes volt elfogadni valódi helyzetét, és készségesen elindult férje és Betty kíséretében.

Néhány ember olyan mélységesen zavarodott volt halála idején, hogy egyszerűen észre sem vette, hogy meghalt. Ez különösen jellemző volt az öngyilkosokra. Közülük nagyon sokan - bár nem mindegyikük - bolyongtak céltalanul, és tettek hiábavaló kísérleteket arra, hogy érintkezésbe lépjenek az élőkkel. Ez történt azzal a korábban említett emberrel is, aki a hídról leugorva ölte meg magát.

Látta saját testét a homokon, de nem fogta fel halálának tényét. Később azt sem értette, hogy miért nem válaszoltak neki a parton lévő emberek.

Láttam olyan eseteket is, ahol az öngyilkosok átestek a normális halál folyamatán. Mindazonáltal úgy látszik, hogy az öngyilkossággal csak elodázni lehet a vizsgát, és csak késleltetni lehet a spirituális fejlődést, mert valamelyik elkövetkező életében az egyén ismét olyan helyzetbe fog kerülni, ahol választania kell az öngyilkosság és egy másik megoldás között.

A hirtelen, váratlanul meghaltak között is nagyon gyakori a zavart tudatállapot. Egyesek órákig, napokig, sőt, néha évekig is ott maradnak, ahol meghaltak. Égy zenész fiatalember, aki autóbalesetben halt meg, ott maradt a helyszínen, és figyelte, amint testét beteszik egy műanyag

zsákba - anélkül, hogy megértette volna az esemény jelentőségét. Azután - mivel egyedül érezte magát - elment annak a motelnek haljába, ahol játszani szokott, és nagyon megdöbbent, amikor senki sem vette észre, és senki sem szólt hozzá. Később még viccelődött is, amikor erről beszélt:

- Úgy éreztem magam, mint Caspar, a nyájas kísértet! Egy másik férfi, aki szintén autóbalesetben halt meg, több mint huszonnégy órát töltött teljesen összezavarodva a baleset helyszínén, és csak bámultam azt a helyet, ahol a kocsija lerohant az útról, és belezuhant a folyóba. Ezután hazatért, és hiába próbált szóba állni a családjával.

Egy tizenéves fiú, akit arcon lőttek, egyszerűen nem volt képes otthagyni összeroncsolódott testét. Így emlékezett:

- Össze voltam zavarodva. Nem tudtam, mi történik. Teljesen elvesztem. Azt sem tudtam, hová menjek. Emlékszem, hogy az, aki lelőtt, egyszerűen csak elhajtott, és otthagyott engem.

Más entitások bevallották, hogy annyira szégyellték magukat múltbeli tetteikért, hogy nem akartak találkozni szeretteik szellemével. Azok, akik nagyon vallásos szellemben nevelkedtek, gyakran rettegtek attól, hogy a pokolba kell menniük. E rémült szellemek sokszor kétségbeesetten utasították vissza a haláluk idején megjelenő segítőket.

Volt olyan is, aki többszöri próbálkozásra sem akart anyjával a szellemvilágba térni, mert szörnyű bűnbánatot érzett korábbi ördögimádásáért. Úgy gondolta, hogy anyja sohasem fog megbocsátani

neki, mivel az életében hithű katolikus volt. A megszabadítás végül csak akkor sikerült, amikor az anyjának sikerült őt meggyőznie arról, hogy teljes mértékben megbocsátott.

Egy másik megszálló szellem, egy fiatal fekete háborús veterán, kábítószeres utcai rabló, aki végül öngyilkosságot követett el, először nem akart az anyjával és nagynénjével elmenni a szellemvilágba.

- Túl jók ők énhozzám; én nem mehetek oda, ahová ők mennek, mert én gonosz dolgokat követtem el; ittam, és kiraboltam az embereket - vallotta.

Egy fiatal lány, aki szilárdan hitt abban, hogy öngyilkosságáért a pokolban kell bűnhődnie, elhúzódott a segítő szellemek elől. Végül úgy ment el, hogy anyja szó szerint elrángatta őt.

Az élőkhöz való rögeszmés ragaszkodás szintén arra kényszerített néhány entitást, hogy a föld közelében maradjanak. A szülők azért maradtak itt, hogy „segítsék" gyereküket; a házastársak szerelmi kapcsolatban maradtak egymással. De - akár a legjobb szándék ellenére is - a szellemek

ragaszkodása mindig komoly problémákat okozott: a túlságosan védelmező szülők akadályozták gyermekeik testi és szellemi fejlődését, mert beléjük oltották saját félelmeiket; a szerelmes házastársak

igencsak kikeltek magukból, mikor az özvegy megházasodott, és sokszor szándékosan tették tönkre az új házasságot.

Egy esetben egy fiatalember az őt bálványozó öccse mellet maradt, hogy „segítsen" neki. Mivel az entitás kábítószeres volt, az öccse is hamarosan marijuanát kezdett szívni - majd más szerekre is rászokott.

Különösen megragadó eset volt, amikor egy együttérző sebész, aki hirtelen autóbalesetben halt meg, visszatért a saját kórházába, és egy éppen idő előtt megszületni készülő magzat testébe húzódott be.

Tettét így magyarázta:Ez a kis csöppség túl korán - hét és fél hónapra -született volna meg, és még nem is volt másfél kiló... nőnie kellett még. Túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy segítség nélkül is életben maradjon. En adni tudtam neki valamit; erőt, amíg ő maga nem lesz elég erős. Olyan csöpp kis teremtés volt, olyan parányi. Szükségem volt rá, és neki is szüksége volt rám. Még rengeteg dolgot szerettem volna átélni; vele együtt megtapasztalhattam azokat a vágyott dolgokat, amelyekre nekem

nem maradt időm.

Húsz évvel később, mikor eltávozott, a beteg azt mondta róla:

- Kedves volt hozzám, de úgy érzem, annyi terhet levett a vállamról, hogy nem is volt esélyem a fejlődésre.

Egy másik szellem - egy anya, akinek meghalt a lánya -azért nem akarta elhagyni a betegemet, egy tizenhét éves lányt, mert az a saját lányára emlékeztette őt.

De a megszálló entitások nem mindig ilyen jó szándékúak; sokszor rosszhiszeműek, sőt, egyenesen bosszúállóak is lehetnek! Több olyan betegem is volt, akiket elhunyt haragosuk szelleme fertőzött

meg. Ám sokakat olyan gonosz entitások ostromoltak, akiket életükben még csak nem is ismertek. Az is előfordult néha, hogy egy szellem azért zaklatott valakit, mert gyűlölte az illetőt megszállva tartó szellemet!

Egy középkorú nőt több entitás szállt meg, köztük két nővér is. Kiderült, hogy az idősebb nővér csakis azért lakott a betegemben, mert rögeszmésen követte a húgát, hogy továbbra is uralkodhasson rajta. Mikor a fiatalabb testvér végül szeretteivel eltávozott, betegem nagy megkönnyebbülésére ez az entitás is elment.

Mint ahogy akadnak olyan emberek, akiknek a gondolatai csak a bosszúállás körül forognak, ugyanígy vannak hasonlóan gondolkodó szellemek is. Ezek - például a gyilkosságok áldozatai, vagy azok, akik úgy érzik, hogy komoly sérelem érte őket életükben - azért maradnak a haláluk után is itt, hogy zaklassák „megrontóikat".

Mivel életükben is alacsonyabb volt a rezgésszámuk, mint a legtöbb embernek, könnyebben ragadnak itt a földön -hasonlóan a bűnözőkhöz és a szenvedélybetegekhez. Volt, aki szabályosan meg akarta ölni az általa megszállt személyt. Erre példa Péter és Barbara esete, amit a kilencedik és a tizedik fejezetben olvashatnak el.

Gyakori eset, hogy a szellemek azért kötődnek továbbra is a földi síkhoz, mert rögeszmésen ragaszkodnak egy helyhez, általában a volt otthonukhoz vagy birtokukhoz. Volt egy rejtélyes esetem, amikor egy nőnemű entitás még kislány korában szállta meg betegemet - akkor, amikor a kislány

családja az otthonát építette azon a földön, ami nyolcvan évvel azelőtt a szellem birtoka volt. Ez a bosszúszomjas szellem először a kislány szüleire próbálta kiönteni a dühét, de mivel a szülők aurája túl erősnek bizonyult, végül hét éves kislányuk lett az áldozat. A megszállás pillanatától fogva a

kislány személyisége alapvetően megváltozott; lehetetlenül szégyenlős lett, és szinte egyáltalán nem mert mások előtt megszólalni.

A hipnotikus regresszióban kiderült, hogy a megszálló entitást annak idején a gúnyolódó tömeg szeme láttára, nyilvánosan akasztották fel gyilkosságért. Utolsó emléke a „gyűlölködő arcok tengere" volt. Ez a nyomorult szellem ehhez a traumatikus élményhez kapcsolódó érzelmeit vitte át a megszállt kislányba. Mikor végül eltávozott, betegem azonnal megszabadult a beszédhibájától és a félelmeitől, és minden szorongás nélkül tudott előadást tartani a templomban.

Az egyik legerősebb szál, amely a fizikai világhoz kötheti a szellemeket, az alkohol, a dohányzás, a kábítószer, a szex, vagy akár az evés szenvedélye. Ha valaki úgy halt meg, hogy egy ilyen szenvedély rabja volt, halála után azonnal ellenállhatatlan vágyat érez a szer, vagy az érzés után. Nem akar

eltávozni a szellemvilágba, hanem elvakultan csak e sürgető szükség kielégítésére törekszik. A szellemsegítőket és a vezetőt észre sem veszi; a Ragyogó Fény észrevétlen marad.

Nagyon sok szenvedélybeteget kezeltem már. Azok a szellemek, akik valamilyen szenvedély rabjai, hajlamosak arra, hogy az élő szenvedélybetegek, és azok kedvenc helyei köré gyűljenek, hogy újra

átélhessék azt, ami valaha életük vezérmotívuma volt. És - miután megszálltak valakit - valóban át is élik mindezt újra. Ettől kezdve ők irányítják az egyént, és bármely pillanatban bármire rákényszeríthetik,

ha akarják!

A kábítószeresek és az alkoholisták szinte mindig egynél több szenvedélybeteg szellemnek „adnak szállást". Egy negyvennégy éves gyógyult alkoholista nőt, aki már több, mint négy éve nem ivott, de

még mindig mély depressziótól és szorongásos rohamoktól szenvedett, tizennyolc alkoholista entitás tartott megszállva, amelyek közül néhány már tízéves kora óta vele volt!

A kábítószeresek és az alkoholisták szinte ajtót nyitnak a megszállásnak azzal, hogy maguk köré vonzzák a hozzájuk hasonló szellemeket. Ám akadnak olyan esetek is, amikor valaki egyszerűen csak rossz helyen, és rossz időben fordul meg valahol - egy bárban vagy egy házibulin -, ahová már természetszerűleg odagyűltek az e szereket élvezni kívánó szellemek.

Ha valaki félbehagyott egy fontos munkát, gyakran kényszert érez arra, hogy befejezze. Ez még a halál után is folytatódhat, ami gyakran köti a szellemeket az anyagi világhoz. Mivel e szellemek hiába

próbálják ők maguk befejezni a munkát, végül egy élő embert szállnak meg, aki helyettük él és dolgozik. Ilyenkor a megszállott megmagyarázhatatlan kényszert érez arra, hogy olyan dolgokat csináljon, amelyek régebben egyáltalán nem érdekelték.

Attól függetlenül, hogy milyen szükségleteket próbálnak kétségbeesetten kielégíteni, a földhöz kötött szellemek mérhetetlenül frusztráltak, zavarodottak és boldogtalanok. Nem találnak békét és tartós

kielégülést, míg más ember testében laknak. Valóban elveszett lelkek, akik nem is tudják, hogy milyen károkat okoznak maguknak.

Mit sem sejtő gazdáik életére és viselkedésére gyakorolt hatásuk mindig negatív, esetenként végzetes hatású lehet! A következő fejezetben bemutatom, hogy hogyan hatnak áldozataikra a földi síkon csapdába esett szellemek. Megismerhetik a különböző tünetcsoportokat és a megszállás okozta problémákat.

6. A megszállottság következményei

Úgy látszik, hogy a földhöz kötött entitások - legyenek ezek diszkarnációk, vagy testbe költözöttek - pontosan olyanok maradnak, mint a haláluk előtti pillanatban voltak. Olyan ez, mintha „megdermedtek" volna; egész földi tartózkodásuk alatt semmit sem változnak, és semmilyen tapasztalatból

nem tanulnak. Továbbra is a régi módon viselkednek, megőrzik előítéleteiket, szenvedélyeiket, képességeiket, régi érdeklődésüket, félelmeiket, és függőben maradt ügyeiket. Ha haláluk óráján testi fájdalmat éreztek, e fájdalom továbbra is megmarad, akár évtizedekig! Ha altatták

őket, vagy alkohol, vagy más legális vagy illegális drogok hatása alatt álltak, akkor haláluk óta folyamatosan úgy érzik, mintha kívül lennének valamin, mintha az űrben bolyonganának. Azok a megszálló szellemek, akik öngyilkosságot követtek el, továbbra is elhagyatottnak érzik magukat,

„gazdájuk" átélt élményeitől teljesen függetlenül. Továbbra is sivár, elkeseredett hangulatban maradnak.

A megszállás fokozatai

A megszállás mértéke a teljestől - mikor az eredeti jellem szinte teljesen kicserélődik – az elhanyagolhatóig terjedhet. Ezt többek között attól is függ, hogy milyen az egyén belső ereje a megszálló szellemek erejéhez képest, és hogy milyen körülmények - stressz, betegség, kábítószer

hatása, stb. -gyengítik az adott pillanatban a megszállt személyt.

Minél inkább lemond valaki saját tudatának kézben tartásáról, annál nagyobb hatással lesznek rá a megszálló szellemek. Ha valaki iszik, sőt, be is rúg, ezzel akaratlanul is átadja az irányítást az entitásnak. Az emlékezetkiesés az öntudat teljes - bár csak időleges - összeomlására példa. Ezért mondják az ilyen emberről a többiek: „Teljesen más ember lesz, ha berúg". És ez így is van! Ez alatt az idő alatt az illető semmi szerepet nem játszik saját életében.

Az életkor szerepe a megszállás idején

A megszállás egyik legfontosabb tényezője az életkor. Nagyon sok betegemet még kisgyermekként szállta meg szellem, leggyakrabban a műtétek - például mandulaműtét -, vagy súlyos betegség miatti

kórházi kezelés idején. Egy ilyen érzékeny korban szerzett szellemmel együtt felnőve szinte lehetetlenné válik a megszállt ember számára, hogy különválassza saját személyiségét az őt megszállva tartó szellem személyiségétől. Sokukat hallom így panaszkodni:

- Mindig is nagyon erőszakos volt a természetem - vagy - Azt mondta az anyám, hogy már egész kis koromban sokat fájt a fejem.

Ha a megszállás az egészen korai években történt, a megszállt ember később gyakran nem akarja elengedni a szellemet, mert akkor „semmi sem marad", vagy „nem fogom tudni, hogy ki vagyok én", vagy mert „akkor magányos leszek!"

A megszállás gyengíti a gyerek auráját, és ez megnyitja az utat a további megszállók előtt. Úgy találtam, hogy azok, akiket már kisgyerekkorukban megszállt egy szellem, felnőtt korukra kivétel nélkül többszörösen megszállottak lesznek - és mindegyik entitás tovább gyengíti az aurát, és annak védelmező erejét.

Ha az első megszállás már idősebb korban történt, világosabban elkülöníthetőek az „előtte" és „utána" állapotok. Erről a betegek így számolnak be:

- Sohasem lettem még egyszer ugyanolyan, mint amilyen a balesetem előtt voltam, - vagy – Boldog gyerekkorom volt, a középiskolában is népszerű voltam, de aztán három éve egyre inkább visszahúzódtam, és erőt vett rajtam ez a rosszkedv.

Különösen gyakoriak az ilyen megjegyzések, hogy „Ez nem is én vagyok", „Sohase tennék ilyesmit - de mégis megtettem", „Azt mondja a férjem, hogy két, teljesen különböző ember lakik bennem", vagy

„Azt hiszem, nagyon összetett személyiségem van".

Az esetek többségében a személyiségek összekeverednek, és a megszállás kezdetét alig, vagy egyáltalán nem lehet érzékelni.

Ha valakit ellenkező nemű szellem szállt meg

Ha valakit ellenkező nemű szellem szállt meg, ez jól láthatóan befolyásolja a hormonrendszer működését - mindig negatív irányban.

A premenstruációs szindróma (PMS) egyes fajtái gyakran azonnal elmúlnak a sikeres megszabadítás után. Sok beteg esetében a lecsökkent szexuális késztetés ilyen fajta megszállás következményének bizonyult.

Az ellenkező nemű szellem által való megszállottság gyakran a házastársak, vagy a partnerek közötti viszony megromlását eredményezi. Gyakran előfordul, hogy a megszálló nem szereti, vagy éppenséggel gyűlöli a partnert! Mivel a megszállott személy saját érzéseként fogadja el ezeket az érzéseket, gyakran olyan viszály keletkezik, ami tönkreteszi a kapcsolatot. Legújabb eseteim egyikében egy nő, akit igen erősen megszállt egy fiatal, rendkívül haragos kábítószeres férfi, fokozatosan gyűlölni kezdte a férjét. Kapcsolatuk odáig romlott, hogy szétköltöztek, majd el is váltak minden ellenkező tanácsom ellenére.

Gyakran az ellenkező nemű entitások okozzák a szexuális azonosságtudat zavarait. A homoszexualitás, a transzszexualitás és a transzvesztitizmus az ilyen megszállás extrém következményei.

A következmények fajtái

Testi tünetek

A megszállás aktusa elfárasztja, néha egészen kimeríti az egyént. Mindegyik megszállt betegem energiaszintjének csökkenéséről panaszkodott. Sokszor hallom, hogy „Mire hazaérek a munkából,

egészen kimerülök", vagy „Fél kilenckor már ágyban vagyok - de még tizenegykor sem alszom". Én ezt annak a következményeként tudom be, hogy a megszálló szellemeknek igen gyenge a saját energiaellátó rendszerük, ezért szó szerint kiszívják gazdáik energiáját. Úgy szoktam ezt elmondani a betegeimnek, hogy „olyan ez, mintha másfél autónak csak egy akkumulátora lenne. Az entitásnak nincs teste, tehát nem is fogyaszt annyi energiát, mint ön, de nyugtalan gondolatai energiát igényelnek, így hát megcsapolják az önét."

Úgy látszik, hogy a szellemek magukkal hozzák fizikai testük lenyomatát, ami épp olyan, mint a haláluk pillanatában volt. Ez hatással van a megszállott élő szervezetére. Az ezoterikus elképzelés szerint a szellemek alacsonyabb szintű asztráltestei és az élők étertestei hatnak egymásra, sőt, össze is keverednek bizonyos mértékig egymással. Ez mintegy tervrajzként szolgál a fizikai test számára, és ily módon lehetséges az, hogy egy idő után a megszálló szellem néhány fizikai jellegzetessége is megmutatkozik.

Ezért a megszállásnak mindenféle testi tünetei lehetnek: fájdalom, leggyakrabban fejfájás, migrén; ödémával (vizenyővel) kísért PMS (a víz megrekedése a testben menstruáció előtt); görcsök; energiahiány, kimerültség; álmatlanság; elhízás, és ennek következtében magas vérnyomás; asztma, allergia, stb.

Egy nőbetegem, Sally, hirtelen fellépő hőhullámoktól szenvedett, annak ellenére, hogy menopauzája* már évekkel azelőtt megkezdődött. Borzasztóan szenvedett attól, hogy éjszakánként többször is ki

kellett cserélnie a hálóingét és a lepedőjét, annyira átizzadta őket. Még rosszabb volt, hogy nem aludhatott többé együtt a férjével, mert ő is csak további hőt gerjesztett benne. Felfedeztük, hogy betegem nemrég egy menopauzás szellemet szedett fel, aki - miután tájékoztattuk valódi helyzetéről - szerencsére vonakodás nélkül eltávozott. Sally azonnal megszabadult tüneteitől, ő és férje legnagyobb örömére!

Egy másik nőbetegem beszámolt róla, hogy isiásza, amely már több, mint tizenöt éve kínozta, elmúlt a megszabadítást követően. Sohasem derült ki pontosan, hogy ki volt a megszálló szellem, így hát csak feltételezhetjük, hogy ő is isiászban szenvedett.

Tökéletesen elmúlt a krónikus nyakfájás és a depresszió, mikor a szellem, aki valaha fölakasztotta magát a börtönben, megtért a szellemvilágba szerettei kíséretében. Betegem évek óta először érezte jól magát érzelmileg és fizikailag egyaránt.

Voltak betegeim, akik arról panaszkodtak, hogy úgy érzik magukat, mintha részegek lennének, vagy mintha kábítószeres cigarettát szívtak volna - másnaposak voltak minden logikus ok nélkül. Csak a sikeres megszabadítás után jöttek rá, hogy ki volt a felelős mindezért - és ezzel el is múltak a tüneteik.

Ha egy öregkorában elhunyt ember szelleme száll meg valakit, ez gyakran öregkori tünetek okozója lehet. Ilyenek például a homályos látás, a különböző fájdalmak, és az általános fáradtság.

Egy húszas éveiben járó nő azzal fordult az orvoshoz, hogy több éve heves hasi fájdalmak gyötrik, és fáradtnak, elaggottnak érzi magát. Nem szűntek meg ezek a problémái egészen addig, amíg át nem esett a megszabadításon. Megszállója a lakás előző tulajdonosa volt, aki betegem -vagyis a saját -

hálószobájában halt meg bélrákban, hetvenhét éves korában.

De mint ahogyan azt már korábban is hangsúlyoztam, testi problémáikkal feltétlenül forduljanak a családi orvosukhoz. A megszabadítás nem helyettesíti a megfelelő orvosi kezelést!

Mentális problémák

Sok mentális probléma írható a szellemek kontójára. A leggyakoribb a koncentráció hiánya – a „kibolyhosodás", ahogy az egyik betegem nevezte. Egy másik ezt mondta: „Kihagy az agyam - átsiklom a dolgok felett időnként", és „Kimegy a biztosíték - kész, vége, sötét". A memóriazavarok,

mint például az, hogy valaki elfelejti, hogy mit mondott vagy tett, vagy hogy rossz kijáratnál megy ki az autópályáról, stb., igen jellemzőek. Úgy találtam, hogy a terápiás ülésekről való „megfeledkezés" is gyakran a szellem ellenállásának tulajdonítható. Ez akkor a legnyilvánvalóbb, amikor egy különösen makacs entitással dolgozunk.

A gyakori felejtés esetében a probléma valójában az, hogy két, vagy esetleg több személy lakik ugyanabban a testben, és mindegyik „teszi a maga dolgát" időnként. A megszálló szellem mondjuk fagyit akar enni, mire a beteg a fagyasztó ajtajához nyúl, de aztán nem emlékszik, hogy miért is nyitotta ki. Ezek a dolgok persze azon múlnak, hogy milyen a személyek között a kölcsönhatás. Akkor viselkedik így valaki, ha az egyik átveszi az uralmat, míg a másik éppen kikapcsol. Más esetekben a szellem gondolatai kerültek előtérbe, és ezeket hajtja végre a megszállt ember, a tudat legrövidebb kihagyása nélkül.

Néhány betegem megjegyezte, hogy volt idő, mikor kifejezetten jó érzéke volt valamihez - például a matematikához vagy a helyesíráshoz -, de aztán teljesen elvesztette ezt. Tony esete, melyet a 7. fejezetben olvashatnak el, extrém példa arra, hogy hogyan avatkoznak be a szellemek a mentális

működésbe. Meglátják majd, hogy ragyogó indulás után hogyan rúgták őt ki majdnem az egyetemről.

Érzelmi problémák

A megszállás minden esetben hatást gyakorol az érzelmekre. Sok esetben a szorongásért, a félelmekért és a fóbiákért a megszálló szellem volt a felelős, még akkor is, ha kezdetben a betegek saját maguknak tulajdonították ezeket a reakciókat. Gyakran hallottam ilyen megjegyzéseket, hogy „mindig imádtam vezetni, de mostanában ahogy az autóúthoz közelítek, fellép a zabszem-effektus!"

Vagy „Egész héten vártam, hogy mikor találkozunk már, de most az úton idefelé majdnem elájultam, és alig tudtam magam visszatartani, hogy meg ne lépjek a várószobából! Nem is hiszem el, hogy ez én vagyok!" A félénk szellemmel való beszélgetés aztán felfedte, hogy ki is volt valójában az a

szorongós valaki.

A fóbiák gyakran nagyon logikusan kapcsolódnak egy megelőző halál tapasztalatának a jelenben fennálló részleteihez, amire az entitás igen élénken emlékezik. Mikor a megszállt ember hasonló

helyzetbe kerül, feléled az összes eredetileg érzett félelem, és a megszállt személy - mivel ő érzi mindezt - feltételezi, hogy ezek az ő reakciói, és nem jön rá, hogy valaki más érzéseit érzi.

Ez történt az egyik különösen érzékeny betegemmel, Lynn-nel is, aki ismert médium volt, és aki nem tudta megérteni, hogy mi történt vele. Hét évvel ezelőtt, közvetlenül egy saját kérésére végrehajtott műtét után képtelen volt autót vezetni, olyan pánikba esett. Ha valaki más vezetett, egyáltalán nem félt, annak ellenére, hogy a közeli tengerparti úton mentek, magasan a víz fölött. Ez a dolog nagyon zavarba ejtette őt, hiszen eddig egyik kedvenc szórakozása volt az autóversenyzés!

Hipnózisban könnyedén ráhangolódott egy fiatal nő szellemére, aki egy szerelmi ügy miatt öngyilkossági szándékkal ugyanarról az útról belehajtott az óceánba. Szörnyű rémületet érzett, mikor a magasból a víz felé zuhant. Holttestét abba a kórházba szállították, ahol Lynn is feküdt. A szellem, mivel nem szerette a hullaház hidegét, és mert ijedt és zavart is volt, feljebb vándorolt egy-két emelettel, és bement Lynn szobájába, ahol hamarosan megszállta őt.

Még az ilyen esetekben is, mikor egy olyan betegből próbáltuk szabadon engedni a rémült entitást, aki egyetértett azzal, hogy megszállta egy szellem - még ilyenkor is nehéz volt a betegnek egyszerre éreznie a pánikot, és ugyanakkor visszautasítani azt, hiszen az nem az ő saját érzése volt. Minél inkább hitt abban, hogy az érzés az entitás érzése, annál gyorsabban vált képessé uralkodni rajta.

A depressziót sokszor egy csüggedő szellem okozza, aki általában nem is veszi észre, hogy már meghalt. Mint ahogy azt az 5. fejezetben kifejtettem, az öngyilkosok közül néhányan a fizikai világban maradnak, mivel rettegnek attól, hogy a pokolba kell menniük. Sokan továbbra is olyan kedvetlenek, hogy észre sem veszik szellemsegítőiket és szeretteiket. És mivel még mindig hajlamosak az öngyilkosságra, valódi életveszélyt jelentenek annak, akit megszállnak! Az elmúlt életekbe visszanyúló regressziók megmutatták, hogy ezek az összezavarodott entitások öngyilkosságba kergették gazdáikat.

Alkohol- és drogfüggőség

A megszállottság legpusztítóbb tünete a depresszió után a kábítószer- és az alkoholfogyasztás. Ha egyszer egy alkoholista vagy kábítószeres szellem bejut valakibe, szó szerint a markába kaparintja az áldozatát. E szellemek gazdái persze úgy érzik, hogy saját akaratukból kezdték a szert használni. A drog hatására aztán még inkább lemondanak az életük irányításáról. Ez lehetővé teszi a szellemeknek -mert rendszerint többen is vannak -, hogy kedvük szerint élvezkedhessenek. Nem ők fizetik meg ennek az árát - nem nekik mennek tönkre a kapcsolataik, romlik meg az egészségük, nem ők vesztik el a munkahelyüket, és nem ők szenvedik meg az önértékelés és önbecsülés zuhanását. A megszállott aurája egészen elgyengül a folyamatos droghasználattól, és az illető könnyű prédája lesz azoknak a

további szellemeknek, akik csak egy bábra, egy könnyű ellenfélre várnak - egy „palimadárra", ahogy jellemzik őket.

Mivel az eredeti személyiséget elnyomják az alkoholista vagy kábítószeres szellemek, a terápia nagyon nehéz - hiszen az entitások nyilvánvalóan nem akarják, hogy segítsenek rajtuk.

Tudatlanságukban nem akarják otthagyni a „jót". Szerencsére néhány kivételes esetben segíteni tudtam a betegeknek, hogy megszabaduljanak a szolgasorból - még egy vagy két ülés alatt is! [m legtöbbször csak hosszú kínlódás árán lehet eredményt elérni, és ezalatt a betegek sokszor feladják a harcot, és elmaradnak a terápiából.

A megszállottságnak ez a fajtája életveszélyes is lehet -a túladagolás vagy az autóbaleset fokozott veszélye miatt. Betegeim közül sokan éppen csak megmenekültek a halál elől, mint ahogy azt a következő példa is illusztrálja.

Glen, aki az ötvenes évei közepén járó tőzsdei alkusz volt, húsz éve fennálló súlyos álmatlansága miatt fordult hozzám. A további beszélgetések során kiderült, hogy komoly problémái vannak az

alkohollal, melyek hirtelen, négy éve jelentkeztek először. Néhány ülés után egy alkoholista entitásra, Johnra találtunk, aki egy kórházi kezelés során szállta meg őt. Egy egyszerű megszabadítási eljárás után jól láthatóan eltávozott szerettei kíséretében.

Néhány nap múlva Glen telefonon mielőbbi időpontot kért, és izgatottan magyarázta a titkárnőmnek, hogy semmiképp sem várhat a következő, előre megbeszélt találkozóig.

Szörnyen nézett ki, mikor belépett a rendelőmbe! Lerogyott a fekvőszékbe:

- Húsz év óta először aludtam át az éjszakát, az utolsó ülésünk után. De mikor reggel felébredtem, iszonyú rosszul éreztem magam! Alig tudtam lebotorkálni a konyhába, hogy kávét készítsek magamnak. A fejem majdnem széthasadt! Alig hittem el. A pulton tartom a vodkát. Most az egész liter hiányzott! Előző éjszaka még érintetlen volt! Biztos, hogy én ittam meg az egészet. Mellette nemrég ott volt egy kiló túró - és most sehol! Egy morzsa sem maradt. Komolyan megijedtem. Csoda,

hogy nem haltam bele! Hála istennek, hogy megettem a túrót is. És, tudja, az égvilágon semmire sem emlékszem.

Glen még folytatta, és elmondta, hogy ezután egészen megzavarodott, és szörnyen rossz kedve lett.

Megijedt attól, hogy újra találkozni fog velem, ezért lemondta a következő időpontot. Aztán azon kezdett el gondolkodni, hogy vajon tényleg eltávozott-e John? Majd felvette a telefont, és arra kért, hogy a lehető leghamarabb találkozzam vele.

Hipnózisban kiderült, hogy John nem távozott el a túlvilágra, csak időlegesen hagyta el Glen auráját.

Vagy ahogy ő mondta: „rám találtak, és úgy éreztem, hogy bekerítettek". Beismerte, hogy a megszabadítás fenekestül felfordította őt. Nem tartott soká, és visszacsusszant Glen testébe.

- Aludt, de én nem aludtam. Nagyon vágytam egy italra! Pánikba estem! Lementem a konyhába, és megittam a vodkát. Aztán arra gondoltam, hogy ebbe belehalhatunk! Ezért ettem meg a túrót.

John további biztatása és támogatása után újra megpróbálkoztunk a megszabadítással. Ezúttal gondoskodtam arról, hogy jó erősen ragadja meg elhunyt felesége kezét, és végül vele együtt távozott el. Sikerült! Ettől az időponttól kezdve Glen egyáltalán nem vágyott a vodkára.

A dohányzás

Az egyéb drogokkal ellentétben a dohányzás nem gyengíti le nagyon az aurát, és nem torzítja el jelentősen a tudatot. Hatása az észre és az érzelmekre nem olyan romboló, de az egészséget igencsak tönkreteheti. Kezeltem olyan embereket is, akiken már a tüdőtágulás kezdeti jelei mutatkoztak, vagy akiket tüdőrák fenyegetett - vagyis minden okuk megvolt arra, hogy leszokjanak a dohányzásról - mégsem voltak rá képesek. Az entitás, ha valamilyen szenvedély rabja, szemernyit sem törődik a gazdája egészségével. Úgy gondolják, majd csak találnak egy másik „palimadarat", ha a mostani meghal. Mennyire megkönnyebbülnek a betegek, ha a megszabadítás sikerül! Nemcsak hogy nem éreznek többé vágyat a dohányzásra, de az elvonási tünetektől is mentesek maradnak.

Súlyfölösleg, elhízás

Az egyik legösszetettebb probléma, amivel az orvosok és a pszichológusok a mindennapi gyakorlatban találkoznak, az elhízás.

A megszállottság persze csak az egyik a sok lehetséges ok közül, amelyek ezt az egyre mindennapibbá váló egészségügyi problémát okozhatják.

Akadtak olyan betegeim, akiknél végső soron az entitások okozták a súlyfölösleget. Nem csak azokra az esetekre gondolok, amikor közvetlenül az entitás volt a felelős a hízásért, hanem azokra is, amikor az entitások nem voltak érdekeltek a fogyókúrában, és továbbra is ragaszkodtak a bőséges evés élvezetéhez. Néha egészen tisztán látszott az ok, mivel a gyors súlygyarapodás egy olyan helyzet után következett be, ahol különösen valószínű volt a megszállás: műtét után, egy szeretett lény halála

után, stb.

A gyönyörű, negyvenes éveiben járó Sylvia szinte magán kívül volt az örömtől, amikor mindjárt az első ülésünk alkalmával, egy általános megszabadító eljárás után elmúlt a régóta tartó, kibírhatatlan sóvárgása az édességek után, ami miatt állandóan az elhízás fenyegette. A második ülésünk elején ezt mondta:

- Egyáltalán nem érdekelnek már az édességek. Szinte el sem hiszem! El sem tudja képzelni, mennyire fontos volt ez az életemben. [llandóan az édességen járt az eszem, és amikor végül ettem, egyáltalán

nem elégített ki. Minden erőmre szükségem volt, hogy összeszedjem magam. És ez így volt, amióta csak az eszemet tudom! Most viszont még csak nem is gondolok rá! - A szellemek a sóvárgást is magukkal

vitték.

A csokoládé utáni sóvárgás betegem elhunyt apósával együtt távozott, aki halála óta tartotta megszállva őt. Míg élt, a családban „csokolistának" nevezték.

Egy másik betegem arról számolt be, hogy egy reggel, mikor komolyan elhatározta, hogy fogyókúrázni fog, a fejében egy hang ezt mondta:

- Nem hagyom, hogy fogyókúrázz. Felejtsd el az egészet! Én vagyok a főnök. - [ megszálló entitás, aki már sok éve uralkodott felette, csak akkor távozott el, mikor sikerült őt meggyőzni arról, hogy a

szellemvilágban annyi csokoládét ehet, amennyit csak akar. Vele együtt tűnt el az állandó evés kényszere is.

Problémák a kapcsolatokban

A kapcsolatoknak nagyon sokat árt a megszállottság, mivel ilyenkor egy nem is sejtett harmadik - vagy sokadik - személy is részt vesz a dolgokban. Egy „nehezen kezelhető" gyerekben lehet, hogy egy gonosz szellem lakik, akinek értékrendje teljesen más, mint a családé. A férjnek lehet, hogy a feleségét megszálló férfival vannak a problémái. A partnerek megszálló szellemei közti összjáték gyakran szokatlan szexuális vonzalomban nyilvánulhat meg. Még a munkaadó-munkavállaló kapcsolatában is

zavarok keletkezhetnek ugyanezen okból - jó példa erre Ann esete, melyet a 8. fejezetben olvashatnak.

Szexuális problémák

Mivel sok szellem öreg volt a halála idején, azok, akiket ezek megszállnak, az öregség tüneteit észlelik magukon -beleértve a szexuális késztetés figyelemre méltó csökkenését is.

Igen sok entitás okoz szexuális zavarokat, mivel saját problémáikat és erkölcsi értékrendjüket erőszakolják a gazdáikra. Szélsőséges esetben még azt is megakadályozzák, hogy az illető egyáltalán közeledjen a partneréhez! Ez történt Paoloval is, akinek esetét a 11. fejezetben olvashatják.

A homoszexualitás egyik oka az ellenkező nemű szellem általi megszállottság. Ha a megszállás a pubertás előtt történik, a heteroszexuális fejlődés gyakran megszakad, és a szenvedő alany azt hiszi,

hogy ő az, aki a vele azonos nemű szexuális partnerre vágyik. Pedig ilyenkor az ellenkező nemű megszálló szellem vágyai határozzák meg a nemi vonzalmát. Az ilyen betegek gyakran érzik úgy, hogy a nemükkel ellenkező nemű test „tartja őket fogva".

Néhányan közülük visszafordíthatatlan transszexuális operációt fontolgatnak, mivel a bennük lakó szellem elszántan küzd azért, hogy a megszállott teste a lehető legjobban hasonlítson az ő előző testére.

Elég sok transzvesztitát kezeltem, és mindegyiküket egy ellenkező nemű szellem tartotta megszállva.

Ők vásárolták a ruhákat, és ők öltöztek úgy, ahogy azt jónak tartották, áldozataik nem kis szégyenére és zavarára.

Ebben a fejezetben láthatták, hogyan ferdíthetik el valakinek az életét a megszálló szellemek. A fenti besorolás jól mutatja, hogy a megszállás hatása igen ártalmas, olykor végzetes is lehet.

A következő öt fejezetben - melynek mindegyike egy-egy esettanulmány - nem csak a megszállás romboló hatásaiba nyernek mélyebb betekintést, hanem abba is, hogy mindez hogyan megy végbe.

Megláthatják, hogy milyen haszon származik a megszabadítási terápiából - a megszállott és a szellemek számára egyaránt.

Ezeket az eseteket több száz eset közül válogattam ki, hogy bemutassam, milyen szenvedésekkel jár a megszállás, és milyen szenvedéseket okoznak maguknak a szellemek legtöbbször gyanútlan áldozatai.

7. Tony – esettanulmány

Tony bizonytalanul lépett be rendelőmbe. Széles vállát mintha mázsás súly nyomta volna. Leroskadt a székbe, és kimerülten nézett maga elé - bár fiatal és izmos volt. Ha nem üli meg ez a kifejezés, akár az egészség szobra is lehetett volna. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nyugodtan filmszínésznek is mehetett volna. Ruhája csinos volt, vastag szálú, fekete göndör haja jól illett olaszos, vonzó, határozott vonalú arcához.

Szemöldökét ráncolva próbálta megtalálni a mondandójához illő arckifejezést, majd elkezdte:

- Teljesen megváltozott az életem; és ez nagyon megijeszt! Az egyetemen mindig jeles voltam, de most a bukás szélén állok - semmi sem sikerül! Ki fognak rúgni az egyetemről. A jövőmet lehúzhatom a vécén. Egyszerűen nem értem, hogy mi történik velem.

Elmondta, hogy az utóbbi négy hónapban képtelen volt figyelni, és még arra sem emlékezett, amit éppen előzőleg olvasott el. Még ennél is kellemetlenebb, hogy alig értette ami az órákon elhangzott, pedig ezelőtt imádta azt a tárgyat, és a tankörben a legjobbnak számított. Orvos akart lenni. Most arra gondolt, hogy valószínűleg egész életében fizikai munkát kell majd végeznie.

A család barátja, Dr. Adams onkológus segített Tonynak kiválasztani, hogy mely szakterületre specializálódjon. Nagyon jó viszonyban álltak, és Tony leírásából kiderült, hogy Dr. Adams rendkívüli orvos volt. Látta az aurát, és igen pontos intuíciója segítségével „olvasott" az emberekben.

Erős gyógyító erővel rendelkezett, amit titokban fel is használt, mikor a vizsgálat során megérintette az embereket. Tony bevallotta, hogy barátja nagyon aggódott miatta az utóbbi hónapokban, és ő tanácsolta, hogy forduljon hozzám segítségért.

- Minden problémára van megoldás, Tony. Ha füstöt látunk, tudjuk, hogy tűz van valahol. Most az a dolgunk, hogy megtaláljuk a tüzet, és eloltsuk! Vissza tud emlékezni pontosan, hogy mikor kezdődött ez az egész?

- Nem tudom, hogy mi okozhatta. Egy nap egyszerűen más ember lettem! Arra gondoltam, hogy talán a stressz az oka mindennek, hogy már csak néhány hónapom van hátra a főiskolából, és hogy felvesznek-e ezután az orvosi szakra? Meg aztán ott voltak a vizsgáim, meg a dolgozatok. Valahogy mindent egyszerre kellett megcsinálnom. A barátnőmmel is problémáim voltak, tette hozzá.

- Minden apróságtól dühbe gurultam! Ha vele vagyok, nagyon könnyen feldühödök. Nem is értem, hogy miért, azelőtt olyan szépen megvoltunk. Persze régebben is tett olyan dolgokat, amik bántottak vagy idegesítettek, de fel sem vettem őket, el sem jutottak az agyamig. De most úgy látszik, felrobban a kapcsolatunk, vagy legalábbis fel fog robbanni, ha ez így megy tovább.

Miután életének más területeit is átnéztük, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy a megszállottság témaköréhez közelítsünk. Minden nyom ebbe az irányba vezetett; a tünetek hirtelen jelentkezése, a rá egyébként nem jellemző viselkedés, a mentális problémák, a koncentrációra való képtelenség, a rossz felfogás és rossz emlékezet. Úgy látszott, hogy olyan szellemekről van szó, akiknek a kora, vagy mentális képességei kizárják, hogy felvegyék őt az orvosi egyetemre.

Megmondtam Tonynak, hogy szerintem néhány vele élő entitás okozhatja a problémákat. Azonnal elfogadta a javaslatomat, és készségesen beleegyezett a megszabadításba.

Előkészítettem a hipnózisra, válaszoltam néhány kérdésére, és betakartam egy erre szolgáló skót kockás pléddel, ahogy elnyúlt az állítható fekvőszékben.

Azonnal ellazult, mikor elkezdtem a hipnotikus indukciót. Testének és arcának izmaiból fokozatosan eltűnt a korábban tapasztalt feszültség.

Miután így nagyjából megismertem, hogy hogyan reagál ő maga a hipnózisra, az esetleg vele lévő entitásokat szólítottam meg. Egyszer csak eltorzult az arca, a teste megmerevedett, és reszketni kezdett. Mikor elmondtam a szellemeknek, hogy eljöttek értük a szeretteik, és azt akarják, hogy menjenek el velük a szellemvilágba, azt reméltem, hogy minden a szokásos módon fog végbemenni. De ahelyett, hogy megenyhült volna, Tony teste és arca még több félelmet árult el. Ebből azt gondoltam, hogy valaki rettenetesen meg van ijedve, és további segítségre van szüksége.

- Mondja el, hogy mi történik most, Tony.

- Egy fiatal lányt látok. Talán tizenkét éves. Egyszer már láttam őt, egy balesetnél. Egy idősebb nővel akar elmenni, aki érte jött... de nagyon fél. Nem tudja, hogy mi vár ott rá. Ekkor egyenesen a kislányhoz beszéltem, lefestettem előtte a szellemvilágot. Elmondtam, hogy sok

barátja lesz ott, és hogy tökéletes szellemtestben lesz majd.

- Engem nem akar elhagyni.

- Mondja meg neki, hogy nem akarja, hogy itt maradjon magával.

Hosszú csend következett, majd Tony teste elernyedt, és szélesen mosolyogni kezdett.

Hipnózisban arra utasítottam, hogy jöjjön ki a transzból, majd megkérdeztem tőle, hogy mi történt.

- Először nagyon dühös voltam, és azt mondtam neki gondolatban, hogy „Azonnal tűnj el innen!" És akkor azt éreztem, hogy „Nem, nem megyek." Ez úgy magától jött. Aztán úgy kezdtem vele beszélni, mint ahogyan egy gyerekhez beszélnék. „Tudod, el kell most menned. Hidd el, jó lesz ott neked."

Éreztem ahogy megnyugodott, majd elment. Ezután megkönnyebbültem, és nagyon jól éreztem magam. Éreztem, hogy tovább akarok lépni, és újra el akarom kezdeni a tanulást. Fel akarok zárkózni.

Hogy többet is megtudjak megszállásának körülményeiről, úgy döntöttem, hogy visszaviszem őt abba az időbe, amikor csatlakozott hozzá a szellem. Mély transzba siklott vissza, ahogy újra megkezdtem a hipnotikus indukciót. Azt kértem, hogy menjen vissza néhány perccel azelőttre, hogy

megszállta őt a szellem. Az az emléke jött elő, mikor egy szüneteben dr. Adamsot akarta meglátogatni az irodájában. Egy magazint olvasott a várószobában, amikor arra riadt fel, hogy valami történik odakint.

Tony:

Egy... hangot hallok. Egy tompa ütés hangja, és arra gondolok, hogy talán autóbaleset történt, de nem hallom a fékcsikorgást. Hallom, ahogy a kislány segítségért kiált... „Istenem, jaj, istenem! Segítség!

Segítség!" Megfordulok, és kinézek az ablakon... látom, hogy valaki oda-vissza rohangál az utcán.

Felkelek, és lerohanok az előcsarnokba... és megkérem a titkárnőt, hogy hívja a rendőrséget, mert baleset történt... és a mentőket is.

Kifutok az épületből. Esik az eső. Megkerülöm az épületet, és kirohanok az utcára... és még mindig ott van a lány, oda-vissza rohan az utcán. Megállok, és körülnézek, hogy nem jön-e autó... megvárom,

míg egy teherautó elmegy előttem, aztán átmegyek az úttesten. Két ember áll ott... balra egy férfi, jobbra pedig egy idősebb asszony... és egy test fekszik a földön.

Először úgy nézett ki, mint egy öregasszony... most egy férfi térdel le mellé... a feje körül véres az aszfalt. Odább lépek... és azt hiszem, azt érzem, hogy oda kell mennem, hogy segítsek neki. De nem akarom megmozdítani. És most nagyon megrémültem... Nem akarom látni... nem akarom látni, hogy hogy néz ki... mert láttam a vért... és láttam, hogy a feje körül folyt... De valahogy mégis segíteni szeretnék a lányon. Úgy érzem, hogy tennem kell valamit!

Elmegyek onnan, leülök, és csak nézem őt... látom, hogy jön a mentő... és elmegyek.

Megkönnyebbülök, hogy más is mellette van már. Visszasétálok az épületbe... Néhány perc telik el... és akkor megint kimegyek, és megállok az utca másik oldalán... és nézem, ahogy a mentősök felemelik a lányt. Észreveszem, hogy a lábai élettelenül lógnak lefelé, és borzasztóan elkeseredem. Felteszik a tolóágyra, és mindent eláraszt a vér. (Hosszú szünet.) Most magamat látom... Mikor azt olvasom az újságban, hogy meghalt, úgy szíven ütött, hogy úgy érzem, mindjárt nekirohanok a falnak, vagy valami... És látom magam, amint a szüleimmel beszélek, és elmondom nekik, hogy mit láttam... szörnyen elkeseredett vagyok. Pedig általában nem viselnek meg ennyire az ilyen dolgok.

Dr. Fiore Most keresse meg azt a pillanatot, amikor a szellem csatlakozott magához.

Tony

Úgy érzem, mintha kétszer történt volna meg! Először... mikor ott állok az utcán... Úgy érzem, én vagyok az egyetlen ember ott, aki már tapasztalt ahhoz hasonlót, ami most vele történt, és ezért rám kapaszkodott. És a másik pillanat, amikor olvasom azt az újságot, és megtudom belőle, hogy a

kórházban meghalt. (Hosszú szünet.) Újra nyugtalanít valami. Jézusom, úgy érzem magam, mint azelőtt, mikor velem történt az a baleset. Egyszerűen várom, hogy megtörténjen. Most érzem, ahogy

ide-oda ütődöm a kocsiban. [llandóan bejön a lány képe, amint elüti az autó...

Ez most valami egészen más. Magamat látom, jó régen, tizenhat éves koromban a kórházban, a baleseti osztályon. Egy idős hölgyet hoznak be. Hallom, ahogy az orvosok azt mondják, hogy szívrohama van. Próbálnak segíteni rajta, de meghalt, mindjárt a mellettem lévő ágyon. Az egyik

doktor valami viccet ereszt meg vele kapcsolatban, egy másik meg azt mondja, hogy „hát, ezt elvesztettük". Nem tudom, miért emlékszem erre. Talán mert nagyon rosszul esett! (Hosszú szünet.)

Dr. Fiore

Mindent mondjon ki, ami az eszébe jut. Tony

Azt hiszem, aki meghalt, olyan ember volt, aki szeret másokat megalázni. És azt érzem, hogy... ez majdnem olyan, mintha... mintha a nő tudta volna, hogy ott vagyok. És meg akart alázni azzal, hogy ugyanazt tette, amit a másik lány tett.

Dr. Fiore

Vagyis hogy megszállta?

Tony

Hát, igen. Ez az, ami történt. Dr. Fiore

Mint gondol, ő is eltávozott a megszabadításkor? Tony

Nem. Érzem, hogy most is itt van velem. (Hosszú szünet.) Tudja, valahogy úgy érzem, mintha nem lett volna velem mindig. Ez nagyon különös, mert most teljesen tisztán emlékszem arra, amikor az történt. És úgy érzem, mintha... ki-be járt volna. És nem szerettem ezt az érzést. Mert úgy éreztem, semmi hatalmam sincsen fölötte. Akkoriban azt éreztem, hogy semmit sem akarok csinálni!... Ez akkor történt, amikor ő is ott volt. (Hosszú szünet.) Most már értem. (Hosszú szünet.) Még mindig

egy kissé zavarodottnak érzem magam.

Dr. Fiore

Most egyenesen hozzá fogok szólni. (Szünet.) Emlékszik, mikor szívrohama volt? Lehet, hogy nem is vette észre, hogy az történt. Pedig a fizikai teste meghalt akkor, ott, a kórházban. Ott volt ez a fiú.

Megsérült, és ott feküdt a maga melletti ágyon. Valamiért átment hozzá... és azóta vele van.

Könnyű volt meggyőzni a szellemet, hogy távozzon, különösen azután, hogy elmondtam neki: fiatal és egészséges lesz a teste a szellemvilágban.

Mikor kijött a hipnózisból, Tony nagyot nyújtózott, és azt mondta:

- Egész gyorsan meglágyult. Először nem szerettem a személyiségét, mert olyan keserű és mérges volt. De jól odafigyelt arra, amit elmondott neki, és éreztem, ahogy megváltozott. Több, mint öt éve volt velem! Fogadni mernék, hogy miatta zördültünk össze a barátnőmmel. Nagyon el volt

keseredve, amikor megmondta, hogy már meghalt, és akkor meg is sajnáltam. De amikor észrevette, hogy a férje jön érte, tényleg boldog volt, és mindjárt el is ment vele. Hát, ez szép volt!

Elmagyaráztam Tonynak, hogy minden bizonnyal könnyű prédája volt az entitásoknak, hiszen úgy hívta magához őket, hogy nagyon együtt érzett velük, és nagyon felkavarta az, ami velük történt. Azt tanácsoltam neki, hogy naponta vegye körül magát a Fehér Fénnyel (lásd a 15. fejezetet), és ezenkívül minden olyan helyzetben is ezt tegye, amikor valamilyen negatív dolog történik - ha verekednek, veszekednek, fizikai vagy lelki fájdalmat okoznak valakinek, vagy ha olyan emberek között van, akik drogokat és/vagy alkoholt fogyasztanak.

Mindketten úgy éreztük, hogy bevégeztük közös feladatunkat, és úgy gondoltuk, hogy a probléma valószínűleg megoldódott. Tony megkönnyebbült, boldog fiatalemberként hagyta el a rendelőmet.

Néhány hónapig nem hallottam felőle, ami nem volt meglepő, hiszen úgy éreztem, hogy sikerült eltaposnunk a tüzet, ahogy reméltük. Azt is tudtam róla, a záróvizsgákra készül, és meglehetősen kevés ideje maradt minderre. Tulajdonképpen nagyon jó jelnek tűnt, hogy nem kért tőlem másik

időpontot. Én is azt mondtam neki, hogy már nincsen szüksége a segítségemre.

Néhány hónappal később Tony egyik szülőjével kezdtem terápiát, és kihasználva a lehetőséget, kérdezősködtem felőle.

- Óriási a változás! Mióta itt járt, fantasztikusan teljesít! Arra gondoltam, hogy Tony esete kiváltképpen érdekes lehet az olvasóknak, mert egyetlen ülés alatt volt képes megoldani a problémáját, ami meglehetősen

szokatlan. Más különleges vonásai is voltak az esetnek, amelyekről jó, ha tud az olvasó: például, hogy az együttérzése miatt szállták meg oly könnyen a szellemek, és hogy mindkét szellem első kérésre távozott.

Elhatároztam, felhívom, hogy tőle halljam a fejleményeket. Egy hónap után, amit azzal töltöttünk, hogy egymás üzenetrögzítőivel társalogtunk, egy este végre sikerült személyesen is kapcsolatba kerülnünk.

- Bámulatos! Egy pénteki napon jártam magánál, a következő kedden anatómiaórám volt, és alig volt időm rá tanulni. Egyetlen hétvégén és a hétfői napon kellett bemagolnom a kétheti anyagot, és mondhatom, hogy fantasztikusan sikerült, mert 4-est kaptam! Ez volt a legjobb jegyem azóta, hogy ezek a problémák jelentkeztek. Magam is egészen meg voltam lepve, hogy milyen jól tudok koncentrálni mostanában. Klassz, hogy újra képes vagyok tanulni.

- És nem térnek vissza a problémái még nyomokban sem?

- Néha, nem túl gyakran, úgy érzem, hogy valami vissza akar jönni, de akkor megállítom. Valahogy visszanyomom, ahonnan jött. És ez egyre könnyebben megy. Mikor a vizsgáiról kérdeztem, büszkén jelentette be, hogy öt nappal ezelőtt fejezte be őket!

- Az a legjobb az egészben, hogy most már tudom, mire vagyok képes.

Gratuláltam neki, és elmondtam, mennyire örülök, hogy sikerült legyőznie az akadályokat. Majd hozzátettem:

- Tony, aggódom amiatt, hogy időnként mintha vissza akarnának térni a problémái. Ez lehet, hogy azt jelenti, hogy az egyik entitás nem ment el egészen a Fényig, hanem itt kószál valahol a közelben, és egyszer csak megint vissza fog térni magához. Azt hiszem, bölcsen tenné, ha a közeljövőben ismét megkeresne, annál is inkább, mivel igen nagy igénybevételnek lesz kitéve az ősszel az orvosi egyetemen.

Beleegyezett, hogy ismét találkozzunk, majd azt is hozzátette, hogy már egyáltalán nem olyan ingerlékeny a barátnőjével, nem pattog minden csip-csup dolog miatt.

- Emlékszik, ugye, az öreg hölgyre, aki középiskolás koromban a mellettem levő ágyon halt meg?

Mióta elment, nincs köztünk harag, és mindig nyugodtnak érzem magam.

- Biztosan figyelmeztettem már, hogy semmiféle drogot vagy alkoholt ne vegyen magához. Úgy látszik, hogy úgy vonzza a szellemeket, mint egy mágnes. És mivel orvos akar lenni, meg kell szerveznie a saját védelmét, mert valószínű, hogy mások is meg fogják környékezni, ha a segítségére

lesz szükségük. Használja a Fehér Fényt arra, hogy többletvédelmet biztosítson magának!

- Ha iszom egy sört, akkor azt otthon iszom. A múlt nyáron dr. Adams-szel és feleségével boroztunk, és dr. Adams azt mondta, hogy látta, amint gyengül és zsugorodik az aurám, ahogy iszom. Másnap elmondta, hogy komolyan aggódott miattam. De most ő is nagyon elégedett. Ő egyáltalán nem lepődött meg a szellemeken.

- Látta a szellemeket az aurájában vagy a testében azelőtt?

- Nem. De amikor a kislány meghalt, csak néhány másodpercre ment ki az épületből, mert tudta, hogy a lány előző életében öngyilkosságot követett el. Tudta, hogy meghalt, és hogy rá fog akaszkodni valakire, ezért inkább visszament az épületbe. Érezte, hogy nem tud segíteni, és hogy meg kell védenie magát.

- Magának is meg kell védenie magát - hangsúlyoztam, mert úgy éreztem, hogy még lehet dolga szellemekkel.

- Most már nehezebben kapnak el. A múlt héten egy baleset helyszíne mellett hajtottam el, láttam a mentőautót, és egy földön fekvő embert. Arra gondoltam, amit maga és dr. Adams is mondott.

Elképzeltem magam körül a Fehér Fényt. Hihetetlenül furcsa volt, amikor éreztem, hogy be akar jönni valaki, de nem tud.

Elmondtam neki, mennyire örülök, hogy nem felejtette el, hogy mit kell tenni ilyen esetekben, és ne csak akkor tegye ezt, amikor tragédiával találkozik, hanem naponta.

- Érzem, amikor bejutnak, de akkor energiát termelek, és kiszorítom őket. Nem töltenek bennem elég időt ahhoz, hogy befolyásolhassanak. Nem akarok még egyszer ebbe beleesni. Az előző esetben is majdnem teljesen tönkretettek.

Már éppen be akartuk fejezni a beszélgetést, mikor Tony közbevetette, hogy sokkal figyelmesebbé vált mások iránt, még akkor is, ha pontosan látja, hogy „milyen energiákat sugároznak ki".

Tony magára is sokkal jobban odafigyel. Felfedezi az emberek és a szellemek viselkedésének néhány olyan fontos aspektusát, melyek hozzásegítik, hogy érzékeny és hatékony gyógyító váljék belőle.

8. Anne – esettanulmány

- Meg azt is álmodtam, hogy a főnököm meg akart ölni! -bökte ki Anne öt perccel az első ülésünk kezdete után. Vonzó, vörös hajú nő volt a harmincas évei közepén, láthatóan „ki volt borulva", és félt, hogy túl messzire mentek már a dolgok. Már-már ott tartott, hogy feláldozza jól fizetett állását, hogy megszabaduljon a munkahelyén érzett tűrhetetlen feszültségtől.

Ruházata - farmerben és halványzöld trikóban jött el -és testének merevsége éles ellentétben álltak egymással. Ha előrehajolt a széken, álla remegni kezdett, hiába próbált uralkodni rajta. Könnyek gyűltek a szemébe, miközben ezt mondta:

- Tizenkét éve dolgozom a társaságnak, és mindig jó munkát végeztem; témavezető menedzser vagyok. Elég magas a beosztásom, és mindenki elismer, csak Bili, a főnököm nem. Több mint egy éve teljesen elfogadhatatlan a viselkedése. Erőszakos, és mindig uralkodni akar rajtam. Én meg persze ezt nem hagyom. Leírta küzdelmeiket, amely lépésről lépésre odáig fajult, hogy egyszer csak megmondta neki, hogy ott

fogja hagyni a céget miatta.

- De ettől csak még rosszabb lett minden - folytatta. -Bili annyira begurult ettől, hogy a főnöke, aki végighallgatta a kirohanásait, úgy gondolta, talán jobb volna, ha egy másik részleghez menne dolgozni. De Bili hallani sem akar erről!

Anne egy zsebkendőért nyúlt, majd hozzátette:

- Összesen két évig dolgoztam neki. Az első hat hónapban minden rendben volt, igazi barátokként dolgoztunk együtt. És most pontosan ez okozza a bajt, mert ezalatt mindent megtudott rólam. Azt hiszem, féltékeny lett a képességeimre és a magánéleti sikereimre. Ettől aztán hamarosan fordult a

kocka.

- És hogy látják a munkatársai ezt a viszonyt, Anne?

- Sokat beszélnek erről, és azt mondják, hogy igazam van, és hogy Bili igenis zaklat engem. Elvette a legjobb munkáimat. Szinte titkárnővé alacsonyított; utasít, hogy írjak meg egy feljegyzést a számítógépen, de meg sem kérdezi, hogy mi a véleményem az egészről. Lépésről lépésre elvette az önbizalmamat. - Hirtelen zokogni kezdett. - Nagyon szenvedek ettől! Megkértem, hogy üljön vissza, és engedje el magát. Majd amikor kissé megnyugodott, a magánéletéről kezdtem kérdezni. Egy idő után elmosolyodott.

- Csodálatos férjem van! Ezzel az üggyel kapcsolatban is nagyon sok támogatást kaptam tőle. Akárhogy is döntök, az neki megfelel. Még abba is beleegyezett, hogy eladjuk a házat, ha kell, és hogy ne dolgozzak egy évig, amíg összeszedem magam.

Kíváncsi voltam, hogy Bill-lel való kapcsolata nem az apjával való korábbi kapcsolatát tükrözi-e, ezért róla kezdtem kérdezősködni.

- Mindig is jól kijöttem apuval. Nagyon közel állunk egymáshoz. - Ezután a régebbi férfiakkal való kapcsolatairól beszélt, és úgy látszott, hogy Bili helyzete egyedülálló.

Gyanítani kezdtem, hogy Anne problémájának gyökere egy előző életében keresendő, és kíváncsi voltam, vajon tud-e arról, hogy én előző élet terápiákat is folytatok.

- Miért pont engem választott terapeutának?

- Az elmúlt hat hónapban rengeteg szellemidézésen vettem részt, és arra gondoltam, nem lehetséges e, hogy ismerjük már egymást, tudja, egy előző életből. Grace, a barátnőm már járt önnél, és ő is úgy gondolta, hogy talán ön segíteni tud rajtam. Mit gondol, lehetséges, hogy Bili és én már voltunk

együtt valaha?

- Nézze Anne, bárkivel is kerülünk viszonyba, már sokszor viszonyunk volt vele azelőtt, különösen, ha ez a viszony intenzív. Lehet, hogy százszor is volt már a férjével, nagyon sok szerepben, még férfiként is. Lehet, hogy ön az apja volt, és ő az ön lánya. A mostani viszony minősége nagyon sokat elárul az előző viszonyaikról. Ha ez a mostani harmonikus, akkor elég valószínű, hogy legalábbis az elmúlt néhány alkalommal jóban voltak egymással. Ha a viszonyuk konfliktusokkal teli, mint ahogy Bili esetében, akkor előzőleg sok bajuk lehetett egymással, vagy még ennél rosszabb is elképzelhető. Lehet, hogy nagyon összegubancolódtak valaha. Vissza kell mennünk abba az időbe, amikor ezt történt, hogy túl tudjon jutni ezen a feszültségen. Ha ez megtörtént, már nem lesz olyan „gomb" magán, amit Bili megnyomhatna.

Mivel úgy tűnt, hogy Anne nem képes a Bill-lel való viszonyán változtatni, amely sehogyan sem állt összhangban Anne nyilvánvaló képességeivel és eredményeivel, úgy döntöttem, hogy fölvetem neki a megszállottság kérdéskörét. Anne tudta, hogy előző élet terápiákat is folytatok, de lehet, hogy nem tudta, hogy szellemekkel is dolgozom. Előbb mindenesetre a mentális állapotával kapcsolatos kérdéseket tettem föl neki.

- Milyen az emlékezőtehetsége és a koncentrációs képessége? - Nagyon fontos volt, hogy mit válaszol erre.

- Régebben sohasem voltak problémáim az emlékezetemmel. A jó memóriámról voltam híres. Az elmúlt évben ez fokozatosan romlott, de már három éve is éreztem változásokat. És mióta múlt évben

abbahagytam a dohányzást, komoly nehézségeim vannak a koncentrációval. Azelőtt a cigaretta megnyugtatott.

Kórházi kezelésekről, operációkról, balesetekről kérdeztem.

- Három éves koromban elütött egy autó, és néhány hónapig kómában voltam. Aztán négy évvel ezelőtt egy autóbalesetben megsérültem. Még mindig kezelnek emiatt. Más okból még nem voltam kórházban.

Lazításként áttértem a szellem általi megszállottság témakörére és az e téren végzett munkámra, mikor észrevettem, hogy Anne álla újra remegni kezd.

- Mit érez most ebben a pillanatban?

- Hallom, ahogy dörömböl a szívem! - válaszolta, és könnyek folytak végig az arcán. Készen állt a hipnózisra! Az entitás el volt keseredve, és most közvetlenül hozzá fordulhattam volna.

De hogy biztonsággal tudjam, hogy ez nem Anne reakciója volt, úgy döntöttem, hogy a szokásos módszeremet követem, és a relaxációs szalagját elkészítve jutunk el az alapszintre.

Tájékoztattam a hipnózis mibenlétéről, majd javasoltam, hogy döntse hátra a fekvőszék támláját, csukja be a szemét, és figyeljen a légzésére. Ezután nyugtató, pozitív hipnotikus szuggesztiót alkalmaztam, amit szalagra is felvettem, hogy este, elalvás előtt is meghallgathassa. Gyönyörűen

ellazult, feje a vállára csuklott.

Miután átfordítottam a kazettát a másik oldalára, a megszabadítást kezdtem rá rögzíteni.

Másodpercekkel azután, hogy megszólítottam az esetleg vele lévő szellemeket, az iménti boldog állapot jól láthatóan megváltozott, és nyugtalan, „erőszakos" reakciót észleltem. íme, a bizonyíték!

Olyan erősen zokogott, hogy majdnem félbe kellett szakítanom a felvételt. Mindazonáltal előhívtam a szellem szeretteit, ahogy általában is teszem, és láttam, ahogy az entitás megnyugszik. Tovább folytatva hamarosan észrevettem, hogy Anne testének feszültsége hirtelen fölenged. Befejeztem a megszabadítást, és kihoztam Anne-t a transzból.

- Nem akart elmenni - mondta, és sírdogálni kezdett. -Nem tudom miért, de olyan szomorú vagyok.

- Mit érez még?

- Valami nyugtalan verdesést érzek itt - mondta, és a mellkasára mutatott. - Mikor nem érzi magát veszélyben, minden megnyugszik.

- Meg tudná mondani, hogy ki az?

- Egy férfi. Valamiért biztos vagyok benne, hogy férfi. Bár nem tudom, hogy ki lehet az. Mivel valószínűnek tartottam, hogy nem távozott el, újra megkértem Anne-t, hogy csukja be a szemét, és figyelje a reakcióit, ahogy közvetlenül a szellemhez beszélek. Könnyek folytak végig az

arcán, ahogy rámutattam, hogy milyen nehéz lehetett egy férfinek egy nő testébe zárva lenni.

Megkértem, hogy menjen el a szeretteivel, talán az anyjával, a szellemvilágba, ahol majd erős, egészséges férfitestben létezhet.

Láttam, hogy Anne újra megnyugszik, ezért a megszabadítás végéhez közelítettem.

- Erezte most, hogy eltávozott?

- Azt hiszem, hogy elment az anyjával. Mikor megemlítette, hogy talán az anyja jött érte, valami megváltozott. A testem hirtelen megnyugodott.

- Lehet, hogy elment. De ha nem, remélem, majd elmegy, amikor otthon meghallgatja a megszabadító kazettát. Ha mégsem, dolgozom még vele a következő alkalommal. Minden nap játssza le a kazetta mindkét oldalát. A meg-szabadítási részt akkor hallgassa, ha teljesen éber, mondjuk reggel a munkába menés előtt, vagy valamikor kora este. A másik oldalt, amire azt írtam, hogy „elalvás előtti szuggesztiók", akkor hallgassa, mikor lefekszik. Ha nem is figyel oda arra, amit mondok, a tudatalatti értelme sohasem alszik, és minden szuggesztiót felfog.

Ránéztem az órára, és láttam, hogy még jó negyven percünk maradt a dupla ülésből.

- Van még rá időnk, hogy visszamenjünk és kiderítsük, volt-e már valaha Bill-lel. Ha igen, meglátjuk, emlékszik-e arra az eseményre, amely a kettőjük közötti feszültséget okozza. Az az érdekes az

egészben, hogy ha igen, ez az ő hozzáállását is megváltoztathatja. Volt már rá eset. Bizonyára telepatikus szál van az emberek között, ami automatikus reakciókat vált ki. Ha megtapasztalja az elmúlt életét, az nemcsak önt gyógyítja meg, hanem esetleg őt is, még akkor is, ha ő nem is tud a

regresszióról.

- Hát, az nagyszerű lenne! Gondolja, hogy vissza tudok emlékezni az előző inkarnációimra?

- Nem is olyan nehéz dolog, ha nem próbál visszaemlékezni! A próbálkozás csak elállja az utat.

Egyszerűen csak tudja, hogy ez épp olyan egyszerű, mint arra visszaemlékezni, hogy mi történt önneltegnap. Ha követi az útmutatásaimat, értékes eredményeket érhetünk el még ma, akkor is, ha csak gyakorlatként tesszük mindezt.

Elmagyaráztam, hogy mi módon számoljon be arról, ami hipnózisban majd az eszébe jut, és válaszoltam néhány, a regressziót érintő kérdésére. Ezután hipnotikus állapotba hoztam, és utasítottam, menjen vissza abba az időbe, mikor még úgy voltak együtt Bill-lel, hogy nem történt meg az, ami most oly erősen befolyásolja a kapcsolatukat.

Némi vonakodás után egy falusias jelenetet írt le: egy fákkal szegélyezett földúton, melynek mindkét oldalán mezők terülnek el, s egy fiatal pár sétál, kéz a kézben. Azt is hozzátette, hogy a ruhákból és egy kocsiból ítélve mindez az 1800-as évek végén, vagy az 1900-as évek elején történhet. Elmondta, hogy szerinte ezek az emberek szerelmesek egymásba, és csak úgy, kedvtelésből sétálnak. Tovább mozdítottam az időben. Érzelemmentesen állította, hogy a kapcsolat véget ért. Tapasztalatból tudtam, hogy minden valószínűség szerint valami traumatikus esemény történt, amire nem akart emlékezni, ezért azt javasoltam, hogy győzze le ellenállását.

- Vitatkoznak... egy kéz csapódik... megüti a férfit!

- Mondjon még többet erről.

- Elég erőszakos a dolog. A nő sikoltozik. A férfi földhöz vágja. A nő sír. (Hosszú szünet.) Üres a fejem. Elment!

Ekkor elhatároztam, hogy kipróbálok valami mást, olyasmit, amit szükség esetén ütőkártyaként szoktam elővenni.

- Mondja el újra az álmát: azt, amelyikben Bili meg akarja ölni.

- Néhány fát látok és egy kisvárosi könyvtárat... és egy párt. (Szünet.) Ugyanazt a párt!... Megölt!

Megölt engem! -Kezével eltakarta az arcát, hogy tompítsa hangos zokogását és nyögéseit. - Puszta kézzel! Úristen! Nem akarok többet tudni!

Énjének arra a felére hivatkoztam, amely meg akart gyógyulni, és megerősítő szuggesztióval segítettem abban, hogy úrrá legyen a félelmén.

• Verekednek vele, meg akarják fékezni. Most valami van a kezében... és engem üt vele... újra és újra! - Rettentően reszketett, ahogy a halálára emlékezett. Aztán hirtelen abbamaradt, és az összes gyötrelem elmúlt
• - Vége. (Hosszú szünet.) Nagyon könnyűnek érzem magam... és most úgy érzem, hogy fölfelé lebegek.

- Nézzen le, és mondja el, mit lát.

- Látom a lányt, amint ott fekszik. -És ő?

- O majdhogynem boldog. Néhány hölgy megpróbál segíteni rajtam... de már mindennek vége. O meg csak ott áll.

Emlékeznie kell a veszekedés okára is, gondoltam, ezért visszavittem őt a verekedés kezdetére, mielőtt még a férfi hozzányúlt volna.

- Vádol valamivel.

- Mivel?

• Hogy egy másik férfival voltam. (Hosszú szünet.) Az a másik férfi! O van a testemben! - Kinyitotta a szemét, s ezzel hirtelen kijött a transzból.
• - Ez az! - mondta.

Mivel valahogy fel kellett dolgoznia azt, amit most megtudott, úgy döntöttem, hogy ez alkalommal nem dolgozom tovább a szellemmel. Szerettem volna megtudni, hogy Anne mit érez, hiszen mindjárt

az első ülésen rengeteg mindenen ment keresztül!

- Másképp érzem magam! Erős vagyok! - Egy gyönyörű mosoly derült fel az arcán.

Micsoda szerelmi háromszöggel volt itt dolgunk!

Második alkalommal alig ismertem meg Anne-t, mikor kimentem, hogy a várószobából behívjam a rendelőbe. Csinos, elegáns ruhában ült, maga volt a vezető állású nő mintapéldánya! Tökéletes sminkje tette fel a pontot az i-re.

Belépett a rendelőmbe, és kellemes mosollyal mondta:

- Sokkal jobban vagyok. Szinte hihetetlen! A férjem szerint az autót is másképpen vezetem. Nagyon agresszív voltam régebben, most sokkal elengedettebb vagyok.

- És mi a helyzet a munkahelyén?

- Az ünnepek miatt csak fél napot töltöttem még bent, de teljesen másképp viselkedem a főnökömmel, mint azelőtt. Azonnal megváltoztam. Tulajdonképpen Bili jött oda hozzám, és sokkal emberibb hangon beszélt velem. Észrevettem, meg van lepve és figyel.

Megkérdeztem, mit gondol, elment-e a szellem? Bólintott, és azt mondta, hogy meglehetősen biztos ebben. Némi szünet után megjegyezte, hogy egy hőhullám futott végig rajta, mikor ezt kérdeztem, majd rájött, hogy nincs is meleg a rendelőmben. Úgy éreztem, hogy a kérdésemre adott reakció részben az entitásnak tulajdonítható. Talán újra átélte a halálát, aminek valami köze lehetett a tűzhöz. Eldöntöttem, hogy ennek utánanézünk. Elmondtam gyanúmat Anne-nek, majd hipnózisba vittem, hogy felfedjük, milyen viszonyban voltak abban az életükben, amibe a múlt alkalommal belenéztünk.

Anne emlékezett rá, hogy ő és a férfi szerelmesek voltak egymásba. Eldöntötték, hogy szeretkezni fognak, de előbb elszöknek együtt valahová. Miután nagy nevetések közepette kitervelték a „szökést", elhatározták, hogy kirabolnak egy széfet... Bili széfjét. - El akartuk lopni a pénzét, aztán olajra lépni.

A barátja éjjel egy rúd dinamittal belopózott az épületbe, míg ő kint várt a bokrok között. Egyszer csak egy hangos robbanást hallott, és az épület lángokba borult.

- Szörnyű érzésem van, hogy valami nem sikerült! -Erős nyugtalanság vett rajta erőt, és könnyek folytak végig az arcán és a nyakán. - Meghalt a robbanásban! Errefelé rohannak az emberek, hogy eloltsák a tüzet, és én is csatlakozom hozzájuk, de el kell rejtenem az érzéseimet.

Néhány percig még folytattuk a regressziót, amíg kissé megnyugodott, majd visszahoztam a jelenbe, és megkértem, mondja hangosan a szellemnek, hogy menjen el. Szörnyen sírt, mikor megtette, majd

„bevallotta", hogy azért maradt itt a szellem, mert ő is akarta. Mikor elment, azt mondta, hogy úgy érzi, mennie kell már. Megkérdeztem Anne-t, hogy érzi magát.

- Hiányzik - suttogta.

Anne azzal a szuggesztióval jött ki a hipnózisból, hogy minden szempontból jól érzi magát, teljesen magánál van és éber. Könny áztatta szemmel, fáradtan mosolygott.

Majd zavartan nézett rám, és megkérdezte:

- Hogyan lehetséges, hogy ő most is szellem? Hiszen mindez nagyon régen történt. Ilyen hosszú ideig maradnak itt a szellemek?

Azt válaszoltam, hogy erre csak ő tud magyarázatot adni. Majd hozzátettem:

- Talán újjászületett. Utolsó halála óta a földhöz kötve létezett, és ön az előző életbéli szálak miatt magához vonzotta.

Két nappal későbbre tűztük ki az újabb találkozót. Anne úgy ment el, hogy sokkal jobban érzi magát.

Mikor átnéztem a jegyzeteimet, mielőtt Anne-t behívtam volna a várószobából, úgy éreztem, hogy óriási haladást értünk el két ülés alatt. Ha továbbra is ilyen ütemben haladunk, azt fogom javasolni neki, hogy ez legyen az utolsó találkozónk. Anne egy jól meghatározott problémával jött hozzám, és ha ez megoldódott, nincs szükség további segítségre.

Egy pillantás meggyőzött arról, hogy optimizmusom korai volt.

Leroskadt a székbe, és a fejét ingatta.

- Nem értem, mi történik velem! Olyan jól éreztem magam az első ülés után!

- A főnökével vannak problémái?

- Nem, ott minden rendben! Annak ellenére, hogy sok olyant tett, ami kihozhatott volna a sodromból, én ügyet sem vetettem rá.

Elmondta, hogy minden rendben volt, egészen addig a reggelig. Hosszú idő óta nem aludt olyan jól, mint az előtte való éjszaka. Néhány órája volt még csak fenn, mikor egyre rosszabbul kezdett látni, és ez később tovább fokozódott. Annyira szédelgett, hogy közel járt ahhoz, hogy kimenjen hányni.

Miután beteget jelentett, visszafeküdt az ágyba, és csak délben ment be dolgozni, mert mindenképpen be akart fejezni egy munkát. Az irodában nem tudott koncentrálni. Egy órai erőlködés után feladta, és hazament, egyenesen az ágyba. Elaludt, és csak akkor ébredt föl, amikor már hozzám kellett indulnia.

- Ahogy ide tartottunk, ismét rosszul lettem.

- Ön vezetett?

- Igen.

- Miért nem adta át a kormányt a férjének?

- Egyedül voltam.

- Mintha az előbb többes számban beszélt volna.

- Igen? Nem is tudom.

- Érzett már ilyen rosszullétet azelőtt?

- Kétszer volt migrénem életemben, egyszer tizenegy évvel ezelőtt, és egyszer nyolc évvel ezelőtt.

Pontosan ugyanígy kezdődtek, mint ma reggel. Mindkét alkalommal olyan fájdalmaim voltak, hogy azt hittem, szétszakad a fejem. Bármit csináltam, bármilyen gyógyszert vettem be, semmi nem segített. A perifériális látásomat is elvesztettem. Attól féltem, hogy most is ilyen fájdalmaim lesznek, de hála istennek, nem lettek.

Mikor hipnózisba került, a szédülésért felelős eseményhez vezettem vissza. Egyik előző élete jött elő, melyet férfiként élt le, és melyben magas rangú katonatiszt volt a spanyol hadseregben. Egy politikai felfordulásban őt és követőit megbuktatták. Magas rangja miatt egy távoli szigetre száműzték. Egy ideig állandó rettegésben élt ott, mert úgy gondolta, hogy ellenségei bármikor utána jöhetnek. Egy alkalommal hajót látott közeledni a sziget felé. Regressziójának e pillanatától kezdve egyre nyugtalanabbá vált, és nem csak beszámolt róluk, de újra át is élte a részleteket.

Mikor a kapitány néhány emberével a barlangja felé tartott, nagyon megriadt, mert tudta, hogy meg fogják ölni, ha nem ad át egy bizonyos létfontosságú információt.

- Hangosan beszélünk egymással. Valamit akarnak tőlem, de én nem fogom megadni nekik. A parancsnok utasítást ad, hogy öljenek meg. (Majdnem teljesen elveszítette a kontrollt, ahogy újraélte a pánikot.) Puskatussal tarkón ütnek, és a földre esem. (Hosszú szünet.) Szédülök... nagyon szédülök.

Elvesztem az eszméletemet... csak vöröset látok. A véremet. Nagyon fáradt vagyok... ők csak ütnek tovább. (Hosszú szünet.) Látom azt a valakit a földön. (Hosszú szünet.) Már nem vagyok fáradt...

Csöppet sem vagyok fáradt.

Most, miután valószínűleg megtaláltuk a migrént és a szédülést kiváltó eseményt, úgy döntöttem, hogy vizsgáljuk meg, ki is az a „mi". Előző nyelvbotlása nyilvánvalóan megmutatta, hogy valaki más is volt még vele. Az is lehetséges volt, hogy az az entitás, akivel az elmúlt két alkalommal dolgoztunk, nem távozott el.

Anne még mindig mély hipnózisban volt, és élvezte az átélt halál utáni Fényt. Megkérdeztem, hogy kivel jött ide.

- Mások is vannak velem. Ők irányítanak. Nagyon aggódnak amiatt, hogy ki akarja majd űzni őket.

Nagyon erősek, és dühösek magára, mert most már én is tudom, hogy velem vannak. Időben visszavittem ahhoz a pillanathoz, amikor csatlakoztak hozzá. Újra átélte azt, ahogy a gyerekkori autóbalesete után a műtőasztalon fekszik.

- Valami éles fém megvágott. Fáj a tarkóm. Az orvosok kétségbeesetten tevékenykednek. Alig lélegzem. Ez elég sokáig tart. Egyre mélyebbre megyek. Fáj a karom. Alig kapok levegőt... nagyon nehéz a mellkasom, és fáj a lábam... Még mélyebbre megyek. Baj van a levegővel. Úgy érzem, már alig élek... Ekkor egy másik személy jön, az arca öreg, sötét és ráncos. Három van belőlük. Elfoglalnak.

Meleget érzek, mikor elfoglalnak. Hogy bennem vannak, jobban érzi magát a testem. Elmulasztják a fájdalmat.

- Beleegyezett, hogy elfoglalják?

- Nem, csak úgy jöttek. Két nő és egy férfi. A férfi nagyon öreg és nagyon fáradt.

Ezután egyenesen hozzájuk beszéltem. Elmondtam, hogy a feladatukat teljesítették. Harmincegy évvel ezelőtt megmentették a kislány életét, de most már jól van. Most a saját jólétükre kell gondolniuk, és el kellene menniük a szeretteikkel, akik már értük jöttek. Mindhárom entitás

másodperceken belül távozott.

Mikor kint volt már a hipnózisból, Anne elmondta, hogy a házuk előtt az anyjához futott át az utcán, mikor elütötte az autó. Kórházba szállították, ahol hónapokig kómában volt. Nem gondolták, hogy túl fogja élni a balesetet. A szüleinek azt mondták, hogy ha túl is éli, sohasem lesz normális, nem fog tudni beszélni az emberekkel, és valószínűleg egész életében a gyerekkórházban kell maradnia.

Kis grimaszt vágott, ahogy ezt mondta:

- Lehet, hogy nemcsak átsegítettek a krízisen, de abban is segítségemre voltak, hogy normálisan fejlődjek. Végül is jót akartak.

A negyedik, utolsó ülésre öt nappal később került sor. Arca sugárzott, mikor berontott a rendelőmbe. A munkája fantasztikusan jól ment. A főnöke felhagyott a szájbarágó stílussal, és minden sokkal rugalmasabbá vált. Meglepetéssel tapasztalta, hogy nem beszél már róla a háta mögött. Ha mások kritizálták valamiért, ő lecsillapította őket, szinte automatikusan. Elmondta, hogy mindaz, ami azelőtt volt - a depresszió, a kényszeres gondolat, hogy adják el a házat és költözzenek el - már csak egyre

halványuló álomnak tűnik. Az utolsó ülés után valóban jól érezte magát. Sokkal több energiát érzett magában, aminek nagyon megörült.

Javasoltam, hogy hasznos lenne, ha feltárnánk a Bill-lel való viszonyát, hiszen ez volt a belépőjegy a rendelőmbe. Úgy éreztem, nem sokat tudunk arról, hogy mit is jelentettek ők egymásnak, csupán annyi volt világos, hogy Bili megölte őt. Anne egyetértett velem, és egy bűntudatos mosoly

kíséretében ezt mondta:

- Nagyon kíváncsi vagyok, hogy jött rá arra, hogy egy másik férfi is van.

Időben visszamentünk oda, ahol Bili felfedezte, hogy Anne-nek szeretője van.

- A robbanás éjszakáján... lovak tűnnek fel, egy kocsit húznak. Bili érkezik. Megkérdezi, mi történt. A ház lángokban áll. Bili kiabál: - mi történt? Az emberek rohangálnak, és próbálják eloltani a tüzet. O is

rohangál, utasításokat ad az embereknek. Én nagyon rosszul érzem magam... Azt hiszem, megtalálták a holttestet. Igen, mind ott vagyunk. Én is megnézem. Bili a széfhez megy. Az ajtaja nyitva, és azt

nézi, hogy mi hiányzik belőle. Körbenéz a szobában ácsorgó embereken. Találkozik a tekintetünk.

Mindig megbízott bennem. (Hosszú szünet.) Olyan voltam neki, mintha a húga lennék. Ugyanabban a családban nőttünk föl. (Sír.) Ezért is bízott bennem annyira. Együtt neveltek bennünket.

Gyanakodva néz rám. Nehéz elhinnie, de elég gyanús a dolog.

Megkérdeztem Anne-t, hogy mi érez.

- Nem lett volna szabad megcsalnom. Bízott bennem -válaszolta sírva.

Folytattuk a regressziót, és Anne elmesélte, hogyan viselte Bili a gondját, hogyan védte meg mindentől, hogyan árasztotta el rajongásával. A tűzeset után Anne egy másik városba akart költözni, de Bili ebbe nem egyezett bele. Valamivel később már nyíltan is szembeszállt vele, amikor egy

vasárnap a templomból jöttek hazafelé. Kijelentette, hogy mindenképpen elmegy. Vitatkoztak ezen, de Anne hajlíthatatlan maradt. Bili teljesen elvesztette a fejét, és végül nekiment Anne-nek. Anne újra átélte a halálát, és elmondta, hogy rájött: nem is akart már élni. Bűntudata csapdájából már csak úgy tudott kimenekülni, ha a testéből is kimenekül.

Az ülés vége felé Anne megjegyezte:

- Tulajdonképpen nem is értem, miért nem vártam ki, és miért fordultam önhöz segítségért. Ugyanis Bili elutazik három hónapra Japánba, hogy egy új kereskedelmi irodát indítson be. Már csak két hét lett volna hátra addig! Ha ezt kivártam volna, nem történt volna meg mindez, mert nem lett volna

rajtunk ez a nyomás.

- Anne, én arra jöttem rá, hogy mindenki a legjobb időben fordul segítségért. Nincsenek véletlenek!

Ha várt volna ezzel, a négy elveszett lélek még mindig a földi síkon lenne bezárva, és ön és Bili sem találták volna meg a békéjüket, pedig valószínűleg ez az egyik céljuk ebben az életben. Ön meggyógyította magát spirituális szinten, és Bilinek is segített ebben. Nem csodálkoznék, ha néhány magasrendű szellem, az ön vezetői inspirálták volna önt arra, hogy adjon magának egy lehetőséget, hogy megszabaduljon nem csak a megszállottságtól, de a múlt rossz emlékeitől is.

Úgy látszott, hogy a probléma megoldódott, és megegyeztünk abban, hogy ez volt az utolsó találkozónk, hacsak fel nem merül valami új gond.

9. Péter – esettanulmány

Ez volt az egyik legmegragadóbb megszállásos esetem, talán azért, mert nem kínált semmilyen könnyű megoldást. Ezen az eseten jól megfigyelhető a megszálló szellemek, és a megszállt személy személyiségei és problémái közötti érdekes összjáték. Ezen túlmenően Péter esete már csak az őt

időlegesen megszálló szellemek puszta számánál, kitartásánál és sokféleségénél fogva is érdekes.

Péterrel akkor találkoztam először, mikor 1983 kora őszén eljött a rendelőmbe. Egy barátja küldte hozzám, aki ismerte tevékenységemet. Abban reménykedett, hogy néhány pszichológiai tanács, esetleg a múlt életekbe való betekintés megoldja majd számos személyes problémáját.

Péter magas, bajszos, izmos, harmincöt éves férfi volt, fekete szemmel és koromfekete hajjal. Az első pillanatban lerítt róla, hogy levertségtől, félelemtől és bűntudattól szenved. Úgy viselkedett, mint egy csapdába esett állat, tekintete következetesen kerülte az enyémet, inkább a rendelő berendezését vizsgálta.

Ahogy az első néhány ülés alatt végighallgattam élete történetét, kiderült, hogy minden téren káosz uralkodik. Péter, aki számítógépes analízissel foglalkozott, gyorsan emelkedett a szamárlétrán a beosztottól az

alelnöki székig. Egyre növekvő sikerei ellenére érzelmi és személyi problémái aláásták az önbizalmát, és veszélyeztették karrierjét. Önmagát egy „idegcsomónak" látta. Különösen szorongott és félt az emberek között. Ez sok problémát okozott, mivel rendszeresen tájékoztatót kellett tartani a saját és más társaságok igazgatóinak. Az értekezletek előtt nagyon gyakran komoly szorongásos rohamai támadtak, és egyszer – elvakult félelmében - kirohant az igazgatókkal teli teremből. Autóvezetés közben a csúcsforgalomban többször kapott szorongásos rohamot San Francisco utcáin, olyannyira, hogy meg kellett állnia az út szélén, mert félt, hogy elájul. Ezek a rohamok a legkülönfélébb fizikai tünetek kíséretében jelentkeztek, a reszketéstől és verejtékezéstől kezdve a hányingerig és a szédülésig.

Elmondta, hogy sokszor úgy intézi az ügyeit, hogy megússza ezeket a rettegett tájékoztatókat, miközben tudta, hogy ezzel megfosztja magát a továbbjutás lehetőségétől, és nem teljesíti vállalt feladatát sem. Előfordultak azonban olyan időszakok, amikor tökéletes magabiztosságot sugallva, ragyogóan szerepelt a fontos üléseken is. Mikor arra kértem, fejtse ki, hogy mitől ilyen változékony, teljesen tanácstalanná vált.

Másik problémája talán még ennél is jobban zavarta. Egyre kevésbé tudott koncentrálni és visszaemlékezni a részletekre, és azt állította, hogy az emlékezőtehetsége a felére zsugorodott. Beszélgetés közben gyakorta elveszítette a fonalat, és öt percnél tovább nem tudott odafigyelni a munkájára, vagy arra, amit épp olvasott. Tovább rontott a helyzeten, hogy esténként visszagondolva sokszor hosszú órák estek ki az emlékezetéből. Ezekkel az órákkal csak úgy tudott magának elszámolni, ha megnézte a napi feljegyzéseit, vagy ha megkérdezte a munkatársait, hogy mit végeztek aznap.

Mivel egyre jobban félt a kudarctól, Péter halogatni kezdte munkáit, és biztos volt benne, hogy ha minden így megy tovább, végül meg fog őrülni.

De ez sem volt még elég; valahogy mindig képtelen volt kijönni a nőkkel. Már harmadízben nősült meg, és ez a házasság is egyre gyorsabban romlott. Felesége, Betty, nem érdekelte már szexuálisan,

bár azt mondta róla, hogy a teste gyönyörű. Rettegett attól, hogy tulajdonképpen elfojtja a homoszexualitását. Ugyanakkor fanatikusan féltékeny volt feleségére, és mindig neheztelt, ha a partikon mások is érdeklődést mutattak iránta. Gyakran vádolta Bettyt azzal, hogy flörtöl, és ez néha csúnya, majdnem a tettlegességig fajuló összeütközésekhez vezetett. Az ilyen esetek után aztán bűntudatot és lelkiismeretfurdalást érzett. Ahogy közelebb kerültünk egymáshoz, Péter bevallotta, hogy aggódik az italozása miatt is. Az utóbbi években élete fontos részévé vált az ivás. Majdnem minden nap ivott, és csak az ital volt képes

megszabadítani félelmeitől és szorongásától. Bár felső-középosztálybeli családban nőtt fel -az apja bankár volt - mégis, mindig jobban szeretett közönséges kocsmákban, munkások között inni. Mikor ivott, elmúlt a jókedve, gúnyolódni kezdett, és gyakran kezdeményezett a kocsmákban

civakodásokat.

Az ivás és a szellemek behatolása közötti összefüggés tudatában egyre erősebbé vált a gyanúm, hogy megszállottság okozza a problémákat. Felfigyeltem arra a különös kettősségre is, amely életének minden problémáját jellemezte. Szerette a feleségét, ám mégsem vonzódott hozzá, és rosszul bánt vele. Szeretetteli és együttérző ember volt, ugyanakkor időnként szörnyű természetű, és haragját ártatlan állatokon, játéktársakon, barátokon, szeretőkön töltötte ki. Nagyszerűen értett a munkájához, mégis nehéz felfogásúnak és értéktelennek érezte magát.

E meggyőző személyiségjegyeken és tüneteken kívül Péternek jól láthatóan olyan élményei is voltak, melyek nagyban alátámasztották a megszállottság hipotézisét. Úgy találtam, hogy a nagyon érzékeny

emberek sokkal jobban ki vannak téve a megszállásnak, és Péterrel néha különös dolgok történtek gyerekkorában. Első osztályos korában megjósolta, hogy egy kutya meg fog támadni valakit, ami néhány nap múlva be is következett. Évekkel később előre megérezte legkedvesebb nagynénje öngyilkosságát.

Péter elismerte, hogy gyakran érzi úgy, hogy két különböző személyiség - egy jó-, és egy rosszakaratú - hatása alatt áll. Gyerekkorától fogva visszatérő rémálma, hogy egy töpörödött, ördögi ember bámulja mereven.

Az is eszébe jutott, hogy sportolás közben mindig, mikor sikere lehetett volna, megsérült. Például csúnyán megsérült a térde, amikor próbajátékon szerepelt az egyetemi futballválogatottban.

Középiskolás korában sérült vállszalagja miatt nem juthatott be az országos birkózóbajnokságra.

Mikor valakivel beszélt, gyakran előfordult, hogy úgy érezte: valaki más beszél belőle. Sőt, néha azt is érezte, hogy nem foglalja el teljesen a testét, hanem úgy harminc centivel bal-hátsó irányban a feje mögött lebeg. Erről rögtön eszembe jutottak más betegeim hasonló kijelentései, akikről kiderült, hogy valóban megszállottak voltak.

A harmadik ülésen azt javasoltam, hogy hipnózisban nézzük meg, vannak-e benne megszálló szellemek. Péter nagyon megriadt a lehetőségtől, annak ellenére, hogy igyekeztem a lehető legpontosabban elmondani neki a megszállás elméletét, és azt, hogy milyen fontos lehet a megszabadítás. Végül vonakodva bár, de beleegyezett a kísérletbe.

Kiváltképpen jó hipnotikus alanynak bizonyult. Könnyen és gyorsan került hipnózisba, és elfogadta az ujj-jelekre épülő kommunikációs rendszeremet is. Egy ujj-jelekkel történő ellenőrzés azonnal

kimutatta, hogy jó pár szellem lakik benne - hat, vagy akár több is -, és mikor megkérdeztem, hogy van-e közülük olyan, aki már gyerekkorától vele van, az „igen" ujja emelkedett föl.

Egy egyszerű megszabadítást végeztem, ami után az ujj-jelek tanúsága szerint még legalább három szellem ott maradt. Ekkor megkértem, hadd beszéljek az ott maradt entitásokkal, majd a szokásos megközelítést alkalmaztam:

- Miért akaszkodik ennek az embernek a nyakába, és okoz neki problémákat, amikor tudja, hogy átesett a halálnak nevezett változáson, és a saját szellem-életében kellene már előbbre lépnie? - kérdeztem.

Két különböző válasz érkezett, elég jól megkülönböztethető hangokon. Az egyik választ már sokszor hallottam a különböző megszálló entitásoktól:

- Félek - suttogta egy remegő hang. - Nem tudom, mi fog történni velem. Nem akarok elmenni. De a másik válasz tömör szarkazmusa meglepett:

- Na és aztán! Ez meggyőzött arról, hogy ez a munka az, amit Péterrel folytatnunk kell. Rövid szünetet tartottam, majd ismét elvégeztem a standard megszabadítást, részletesen kifejtve a szellemi lét természetét, a szellemi birodalomban való tanulás és gyógyulás folyamatát, majd a közeli szellemrokonokat és barátokat hívtam, hogy segítsenek.

Mielőtt kihoztam volna Pétert a hipnotikus transzból, még egyszer leellenőriztem az entitásokat. A próba eredménye negatív volt; Péter tudatalattija szerint nem volt több szellem a testében vagy az

aurájában.

Mikor kijött a transzból, Péter felfrissültnek és elengedettnek érezte magát. Elmondta, hogy határozottan érezte: az egyik entitás nagyon erős volt. Sugárzó optimizmussal távozott a rendelőmből.

Egy hét múlva, a következő ülésünk elején Péter beszámolt róla, hogy sokkal jobban érzi magát. Még mindig szenvedett a szorongástól, de már nem annyira, mint azelőtt, és a feleségével való viszonya is javult némileg.

Kiábrándultnak látszott, mikor azt javasoltam, hogy nézzük meg újra, vannak-e vele szellemek. Elmondtam, hogy sokszor előfordul, hogy elsőre az entitások csak úgy tesznek, mintha elmennének, és az is megeshet, hogy a többiek csak később, fokozatosan „bújnak elő".

Gyorsan transzba esett, és ahogy gyanítottam, ujjával azt jelezte, hogy még jó pár szellem van vele.

Ez alkalommal gyorsan kapcsolatot teremtettem az egyikkel, aki jól érthetően Joseph Biddle-nek nevezte magát, és azt is pontosan tudta, hogy miért van Péterrel.

- Gyűlölöm őt, és meg fog fizetni azért, amit velem tett.

- De ezzel magának is rosszat tesz - ellenkeztem.

- Nem érdekel. Amíg szenved, addig nekem is megéri.

Megkértem Joseph-et, hogy menjen vissza halálának idejére. Elmondta, hogy egyedül van egy kansasi kórházi szobában. Dühös volt, amikor meghalt. Felesége, aki sokkal fiatalabb volt mint ő, egy gyereket szült, de elhagyta őt a gyerekkel együtt. Ez a fájdalom egész életében elkísérte, és a kisbabákkal szemben különösképpen zorddá vált.

Megkértem Joseph-et, hogy menjen oda vissza, amikor a szelleme elhagyta a testét. Elmondta, hogy látja a csonttá soványodott testét az ágyban, egy ideig mellette maradt, majd a kórházi folyosókon

kezdett bolyongani.

- Egy kisbabát látok, egy újszülöttet. Arra gondolok, hogy talán az én gyerekem. Tudom, hogy megfizettethetem vele az árát, amiért elhagyott. Belemegyek a kisbabába. Azóta is vele vagyok.

Abban a pillanatban tudtam, hogy ez az entitás az, amely a legfontosabb szerepet játssza Péter életében, és talán magyarázatot tud adni arra, hogy miért válik Péter időnként oly kegyetlen dühöngővé.

Türelmesen kifejtettem Joseph-nek a szellemi életét érintő veszélyeket: hogy egyszerűen csak meghosszabbítja saját szenvedéseit, és egyúttal fájdalmat okoz egy élő embernek, akinek semmi köze az ő problémájához. Hívtam a barátságos szellemeket is, hogy segítsenek őt vezetni. Joseph hamarosan meglátta a nővérét, és el is ment vele.

Mielőtt kihoztam volna Pétert a hipnózisból, egy másik szellemmel is kapcsolatot tudtam teremtem.

Joseph Biddle-lel ellentétben ez a szellem nem mondta meg pontosan, hogy kicsoda ő, és mit akar Pétertől - tulajdonképpen majdnem az eszméletlenségig be volt rúgva.

- Gye'már, igyunk egyet - ismételgette kedélyesen. -Menjünk le a Rockyba, és rúgjunk ki a hámból.

Annyit azért sikerült megtudnom tőle, hogy előző életében nehézgépkezelő volt, és nyilvánvalóan odavolt az italért. Az is látszott, hogy már Péter kisgyerekkorától kezdve vele volt. Az utolsó emléke

az életéből az volt, hogy egy Caterpillar vontatót vezetett egy építkezésen.

Megsürgettem, hogy távozzon. Mikor Péter kijött a hipnózisból, megbeszéltük a legújabb „fogást". Ő is úgy gondolta, hogy Joseph

Biddle gyakorolta rá életében a legnagyobb hatást. Eszébe jutott az álmában látott rosszindulatú öregember. A Caterpillar-vezetőben azonban már nem volt olyan biztos. Abban mindenesetre egyetértettünk, hogy valószínűleg ez az entitás az oka annak, hogy sokat iszik, s hogy annyira vonzza a nyers munkásstílus. Lelkesedéssel és reménykedve hagyta el a rendelőt.

[m a következő alkalommal, mikor Péter transzba került, hirtelen ismét felbukkant a Caterpillar vezetője.

- Hát még mindig itt van? Hogy hívják? - kérdeztem.

- Asz'szem Lou-nak hívnak.

- De miért van még mindig itt Péterrel?

- Azért, mert tőle aztán ihatok. Jól szórakozom vele, és mindig rá tudom venni, hogy frankó helyekre menjen.

- Milyen helyekre?

- Hát oda, ahol igazi férfiak vannak, akik tudják, hogyan kell inni, és nem olyan nyápic giliszták.

- Már jó régen Péterrel van, nem?

- Igen, asz'szem elég régen.

- De azt tudja ugye, hogy el kell mennie?

- Má' mért kéne?

Elmagyaráztam a helyzetét, mivel rendkívül zavarosak voltak a gondolatai, és meg volt győződve arról, hogy még mindig a saját testében él. Újra elvittem őt a legutóbbi élete utáni halála pillanatához. Egy balesetet írt le, amikor a Caterpillar rádőlt.

- És maga meghalt abban a balesetben.

- Meghaltam? - kérdezett vissza hitetlenkedve.

- Mi történt azután?

- Láttam, ahogy egy kisfiú játszik a hátsó udvaron. Elég kellemesnek és barátságosnak látszott. Én meg egyedül éreztem magam, teljesen el voltam veszve. így hát oda mentem hozzá. Végül Lou számára is világos lett, hogy mi is történt akkor. Azt mondta, sajnálja, ha valami rosszat tett Péternek,

és megkérdezte, hogy hogyan távozhatna el. Azt mondtam, nézzen körül, nem lát-e valaki ismerőst?

A feleségét látta, aki - mint gondolta - úgy halt meg, hogy gyűlölte őt az alkoholizmusa miatt. Ám most rájött, hogy megbocsátott neki, és boldogan ment el vele. Ez alkalommal úgy éreztem, hogy végleg távozott. Reménykedtem, hogy végre elértünk Péter problémáinak a gyökeréhez, és ezt el is mondtam neki. Halványan mosolygott.

- Hát, én is remélem - mondta -, de valami furcsa dolog történt, amikor éppen kijöttem a hipnózisból. Valami ott belül, valami benső rész, mintha nevetett volna. Nem tudnám megmondani, hogy csak a

képzeletem játszott velem, vagy valami más. De mintha azt mondta volna, hogy „jól átvágtalak megint, mert még mindig nem tudod, hogy itt vagyok". Péter úgy ment el, hogy nem volt benne biztos, használ-e neki ez az egész valamit? Én pedig arra gondoltam, vajon képes lesz-e a megfelelő ideig eljárni a kezelésre, hogy valami eredményt is érjünk

el? A következő alkalommal mosolyogva mondta el, hogy sokkal jobban érzi magát, mint az előző héten, különösen azért, mert szinte egyáltalán nem kívánt inni. Egy-két pillanattal később viszont már összeráncolt szemöldökkel mesélte, hogy a felesége iránti szexuális közömbössége meglehetősen nehézzé teszi a házasságukat. Azonnal hipnózist javasoltam, és - mivel már eleget gyakoroltuk – Péter gyorsan mély transzba került.

Először, amikor megkérdeztem, hogy jelen van-e valamilyen szellem, ujjával azt mutatta, hogy „nem", de amikor azt kérdeztem, hogy van-e valaki, aki ott bujkál, „igen" válasz érkezett.

- Beszélhetek magával? - kérdeztem.

- Nem akar beszélni, mert fél - mormolta monoton hangon Péter.

- Akkor meséljen valamit róla.

- Szőke, csinos, csendes és szégyellős nő. Nagyon magányos. Nem tudja, miért olyan boldogtalan; azt gondolta, hogy majd jó lesz neki velem, de nem szeret a feleségemmel ágyba menni. Azt nagyon utálja!

- Tudja, hogy mióta van magával?

- Nem, nem tudom.

- Talán mégis beszél majd hozzám.

Péter csöndben maradt, én pedig vártam. Egy perc múlva megkérdeztem:

- Beszél már velem a Péterrel levő nő?

- Igen, itt vagyok - hallottam Péter hangját, bár egy kissé lágyabban, bizonytalanul, szinte nőiesen szólt.

- Mi a neve?

- Laurie. De miért vagyok itt?

- Éppen ezt akarjuk megtudni, Laurie.

Finoman tovább kérdezgettem, és végül sikerült megtudnom, hogy az entitás öt évvel ezelőtt, egy házibulin találkozott Péterrel, nem sokkal azelőtt, hogy ő megismerkedett mostani feleségével.

Azonnal vonzódni kezdett Peterhöz, mert Péter domináns, agresszív természet volt. Emlékezett rá, ahogy Péter belépett az ajtón, mindkét oldalán egy-egy nővel. Később kényszerítette magát, hogy

odamenjen hozzá; bemutatkozott, majd egy jó félórát beszélgettek.

Egy autóbalesetben halt meg, a házibuliról hazafelé menet. Türelmesen elmagyaráztam Laurie-nek,

hogy ha Péterrel marad, ez nagyban visszaveti őt a fejlődésben, és mérhetetlen károkat okoz neki.

- Ezt nem gondoltam volna... sajnálom - mondta.

- El kell tehát mennie. Mindkettőjüknek sokkal jobb lesz így-

- De nem mehetek el. Hová mennék? Nagyon egyedül vagyok. ;

Éppen azon voltam, hogy egy kissé határozottabban beszélek vele, mikor Péter megszólalt: '

- Nem fog elmenni. Nem akarja hallani, amit mondani akar neki. Nem hallgat magára többé.

Néhány percig még megpróbáltam beszélni vele, hiába.

Mikor kijött a hipnózisból, Péter emlékezett rá, hogy találkozott Laurie-val. Meg volt döbbenve, hogy egy ilyen rövid találkozás oda vezethetett, hogy Laurie megszállta őt. De most már arra is vissza

tudott emlékezni, hogy nem sokkal az eset után lépésről lépésre, fokozatosan megváltoztak a nőkkel kapcsolatos érzései.

Itt volt tehát a feladat, hogy valahogyan távozásra bírjuk Laurie-t. Péter azt is elmondta, hogy miközben kifelé jött a transzból, ismét érezte annak az erős, rosszakaratú személyiségnek a jelenlétét, aki régebben is kigúnyolt bennünket.

A következő hetekben nem sok említésre érdemes esemény történt. Néhány alkalommal sikertelenül próbálkoztunk zöld ágra vergődni az entitásokkal. Péter sem hipnózisban, sem a mindennapi életben

nem érezte meggyőzően semmilyen idegen lény jelenlétét.

A feleségével való nemi életük megjavult. A munkahelyén is jól mentek a dolgok, és továbbra sem vágyott az italra.

Találkozóink alkalmával legtöbbet az értéktelenség, a bűntudat és a bizonytalanság érzésével foglalkozott. De életének minden területén olyan jól mentek a dolgok, hogy én már kezdtem azt hinni, hogy nem ad otthont több szellemnek. Talán önként távoztak, saját maguktól. Mivel úgy

éreztem, hogy a még meglévő problémáit a hagyományos pszichoterápia módszereivel kezelhetem, az apjával és az anyjával való korai kapcsolatára tértünk rá.

Mindenesetre az ülések elején továbbra is rutinszerű hipnózist alkalmaztunk, hogy esetleg újra fel tudjam venni Laurie-val a kapcsolatot, s hogy ellenőrizzem, nincs-e mégis jelen valamilyen entitás. Az első decemberi ülésünk végre áttörést hozott.

A hipnotikus transz elején Péter hangszíne egy kissé megváltozott.

- Fogalmad sincs, hogy itt vagyok, nem igaz? - hallottam egy elnyújtott, kárörvendő hangot. Abban a pillanatban felismertem, hogy ez az a gúnyolódó hang, amelyet hónapokkal ezelőtt hallottam utoljára.

- Mennyi ideje van Péterrel? - kérdeztem, válaszban reménykedve.

- Elég régóta ahhoz, hogy jól ismerjem. Több mint négy éve.

- Miért maradt vele ennyi ideig, mikor tudja, hogy ezzel mindkettőjüknek rosszat tesz? Nagyon sok lehetősége volt az elmúlt hónapokban arra, hogy elmenjen.

- Gyűlölnének ott engem, mert ördögi dolgokat csináltam. Ha elmennék velük, meg kellene változnom.

- Igen, meg kell változnia. Nem maradhat itt. Nézzen szét maga körül. Lehet, hogy ott van egy régi ismerőse, aki eljött magáért. Nem látja a Fényt?

- Már ezerszer láttam a Fényt, és az anyámat is láttam a közelében. De mindig elbújtam előle. Nem akarok találkozni vele... félek, hogy rosszat tesznek ott nekem.

- Semmit sem tesznek, ami bántana.

- És én azt honnan tudjam?

Rá kellett jönnöm, hogy sehova sem jutok vele ezen a módon. Ám mégis bátorított a tény, hogy sikerült kapcsolatot teremteni ezzel a makacs entitással. Megkértem, hogy menjen vissza az előző életébe. Elmondta, hogy San Franciscóban élt az anyjával a századforduló idején.

- A nevem Dávid - mondta. - Nem tudom, mi volt a foglalkozásom, de azt tudom, hogy feketemágiát űztem, és nagy hatalomra tettem szert általa. Egy sátánimádó csoport vezetője voltam. Az anyám nem tudott erről. De biztos, hogy örökre meggyűlölne, ha tudná. Rengeteg ember életét tettem tönkre.

- Ezen lehet segíteni a szellemvilágban - mondtam. - De most már legfőbb ideje, hogy felhagyjon a mások életének tönkretételével. Menjen előre az időben. Emlékezzen a halálára. Remeg a föld - földrengés van! Valami a fejemre esett. Összezúznak a hulló tégladarabok. Látom az

élettelen testem, és szeretnék visszamenni belé. Megfosztottak az életemtől. (Hosszú szünet.) Láttam a Fényt, amit azóta már sokszor láttam, és az értem jövő emberek hangját is hallottam. De féltem, és elfordultam tőlük. A következő dolog, amire emlékszem, hogy egy utcaseprőben vagyok. Azért mentem bele, hogy életben maradjak, bár ez nem volt valami jó választás, és a munka is szörnyű volt. Ez az ember

természetes halállal halt meg, idő előtt. Ezután nagyon, nagyon sok emberhez csatlakoztam. Észrevettem, hogy akkor csatlakozom hozzájuk, amikor akarok, és akkor hagyom el őket, amikor akarom. Ez egész érdekes volt. Ha eluntam magam, vagy rosszkedvű lettem, egyszerűen otthagytam az illetőt, és egy másikat kerestem.

A legtöbb embert szerencsétlenné tettem. Némi erőt adtam nekik, néhányan nagyon érdeklődni kezdtek az okkultizmus iránt, de mindannyian depressziósak lettek, és nem szerettem sokáig velük lenni.

- Hogyan csatlakozott Peterhöz? - kérdeztem.

- San Franciscóban ivott éppen egy bárban. A barátaival tért be oda, de boldogtalan volt, és elhúzódott tőlük. Láttam, hogy gyenge, és hogy könnyű csatlakozni hozzá. Már ismerte a Sátánt.

Mikor Péterrel megbeszéltük, hogy mit fedeztünk fel a hipnózisban, hirtelen szégyenkezve bólintott, és elmondta, hogy tizenéves korában érdeklődött az okkultizmus után, és egy-két sátáni rituáléról

szóló könyvet el is olvasott. Azt is elmondta, hogy évek óta egy apró, festett gipszszobrocskát tart az éjjeliszekrényén, amely egy ördögpatás, szakállas Sátánt ábrázol. Néha zavarta ez a szobrocska, de nem tudta magát rávenni arra, hogy kidobja.

A következő alkalommal Péter egyik elmúlt életébe mentünk vissza, és kiderítettük, hogy egykor valóban aktív sátánimádó volt. Ez legalább megmagyarázta, hogy Dávid miért vonzódott hozzá. Legközelebb már arra is képes voltam, hogy szinte azonnal kapcsolatot teremtsek Daviddel.

- Nézzen magára, hogy milyen állapotban van; és másnak is szerencsétlenséget okoz, pedig tudja, hogy hogyan kellene ebből kiszállni. Továbbra is ebben a végtelen körben akar őrlődni? - kérdeztem.

- Még mindig félek - válaszolta vonakodva. Megpróbáltam meggyőzni arról, hogy semmi félnivalója nincs; bármi is történik vele, minden csak jobb és boldogabb lesz.

- De ha egyszer gyűlölnek!

- A szégyen és a gyűlölet csak a maga oldalán létezik. Az a magáé. Az anyja szereti magát. Nézzen körül, hátha ott is van. (Néhány másodperc telt el.)

- Igen, itt van. Azt szeretné, hogy menjek vele, és azt mondja, hogy megbocsátott. Azt hiszem, elmegyek. Minden jót.

És ezzel Dávid, ez a megkínzott entitás eltávozott.

Nagyon optimisták voltunk Péterrel az ülés végén. Sikerült összeraknia a kirakós darabjait, és arra is visszaemlékezett, hogy tele volt öngyűlölettel és bizonytalansággal, mikor Dávid csatlakozott hozzá.

A következő hetekben Péter önbizalma egyre erősödött. Újra bízni kezdett magában, és azt vette észre, hogy szinte szorongás nélkül tud már az emberekkel találkozni és dolgozni. A feleségével való viszonya is jobb lett, az emlékezőtehetsége is jelenfősen javult.

Minden alkalommal továbbra is rutinszerűen alkalmaztam a hipnózist, hogy ellenőrizzük az entitásokat. Ám az ujj-jelek ismételten azt mutatták, hogy senki sincs jelen, ezért a fennmaradó időt arra fordítottam, hogy az önbizalom további erősítése érdekében hipnózisban pozitív szuggesztiókat

adtam. Január vége felé Péter nyugtalanul és idegesen érkezett az ülésre. Közel volt ahhoz, hogy kitörjön rajta egy szorongásos roham, amely akkor kezdődött, amikor autóba szállt, hogy eljöjjön hozzám. Ahogy egyre közelebb ért az épülethez, amelyben a rendelőm van, egyre erősödött benne a félelem, és szinte úgy érezte, hogy egy hangot hall, amely rimánkodik, hogy forduljon meg, és menjen haza. A rövid út alatt teljesen eldugult az orra, mintha nagyon meg lenne fázva. Minden akaraterejét

össze kellett szednie ahhoz, hogy benyisson a rendelőmbe.

Azonnal transzba vittem Pétert, mert arra gondoltam, hátha Dávid vetette meg benne újra a lábát. Az ujj-jelek azt mutatták, hogy valóban egy férfi entitás van jelen, és hogy segítséget kér. De Dávid helyett egy jókedvű, vidám szellemet találtunk, akit Eddie Vinebrugnek hívtak, és aki saját

elmondása szerint huszonhét éves volt, és egy sacramentói bárban csatlakozott Peterhöz, 1978-ban. Elsőre Eddie nem volt hajlandó elismerni, hogy meghalt. Mikor azt kérdeztem tőle, hogy érzi magát, amikor Péternek szólítják, jókedvűen válaszolt:

- Rockénekes vagyok, és nem érdekel, hogy hívnak az emberek, amíg hallgatják a zenémet, és fizetnek is érte. Azt is hozzátette, hogy szerinte „jó kis nő" vagyok, és nem bánná, ha randiznánk! Kiderült, hogy Eddie harmadrendű énekes volt, aki a szállodák halljában, és különböző klubokban játszott Sacramento közelében. 1978-ban egy autóbaleset következtében bennégett a kocsijában, közvetlenül azelőtt, hogy csatlakozott volna Peterhöz. Mivel nem tudott kimenekülni, az utolsó

dolog, amire az előző életéből emlékezett, a belélegzett maró füst volt, amely égette az orrát és a torkát.

A karambol után ott maradt a közelben, és a holttestét bámulta. De nem bírta a látványt, ahogy a mentősök kihúzták szénné égett testét a kocsiból, és átrakták a hordágyra, ezért otthagyta a helyszínt.

- Egyedül voltam, és elveszettnek éreztem magam. Visszamentem a bárba, ahol a baleset előtt ittam. De senki sem szólt hozzám, és a nők még csak pillantásra sem méltattak. Úgy éreztem magam, mint Caspar, a nyájas kísértet!

Mikor Eddie meglátta Pétert a bárban, először „teljesen töketlen palinak" tartotta, mert olyan magába borulva ült a sarokban. De azt is érezte, hogy könnyen csatlakozhatna hozzá. És mivel egyedül volt, így is tett.

Megkérdeztem Éddie-t, készen áll-e arra, hogy továbblépjen? Azt válaszolta, hogy igen. Mikor

megkérdeztem, hogy lát-e valakit, aki elkíséri az úton, az egyik nagynénjét, Sylviát ismerte fel, és el is ment vele nemsokára. Amint kijött a transzból, Péter igen jól érzete magát, és a kezdődő szorongásos

rohama teljes mértékben, nyomtalanul elmúlt. Szinte hihetetlen, de az orra is kitisztult.

Visszaemlékezett, hogy 1978-ban a személyisége némi változáson ment keresztül; hirtelen érdekelni kezdték a koncertek és a zenekarok, ami sohasem történt meg azelőtt. A nők között is népszerűbb lett;

felszedni és ágyba vinni valakit nem volt már túl nehéz feladat számára.

Négy nappal később, a következő ülésünkön Péter elmondta, hogy a munkahelyén minden rendben

megy, és az önbizalma is erős. Ám a feleségével való korábbi szexuális problémái csőstül jöttek vissza. Úgy érezte, hogy egyáltalán nem kívánja őt, sőt, egyenesen visszataszítónak találta a vele való szeretkezés gondolatát is- Ha az asszony megérintette, szinte felfordult a gyomra. Még álmában is ellökte magától.

Hipnózisban Péter ujj-jelei azt mutatták, hogy - mint ahogy gyanítottam - egy női szellem volt vele.

Kiderült, hogy Laurie volt az, a lány, aki autóbalesetben halt meg.

- Miért van még mindig Péterrel? .

- Úgy érzem, csapdában vágyók. Félek'.' Nem tudom, hova menjek. Olyan magányos vagyok, mióta mindenki elment. De nem bírom, mikor Bettyvel szeretkezik.

- Készen áll arra, hogy távozzon?. -Igen

- Nézzen körül. Lát valakit, aki magáért jött? Van ott valaki.

- Egy idős nő, az anyám barátnője. Egy... olyan, aki gyerekeket segít a világra.

- Bábaasszony? -Igen.

- Mint mond magának?"

- Azt, hogy „Gyere lányom, el kell már mennünk. Ne légy már olyan szomorú. Meglásd, új nap virrad ránk." Most elmegyek vele.

Mivel Péter ujjai azt mutatták, hogy nincs több szellem vele, kihoztam a transzból.

Megjegyezte, hogy érezte Laurie roppant örömét, amikor végül elment. Addig Laurie egyre magányosabban érezte magát, mert a többi szellem már nem volt ott, pedig csak ők jelentették számára a társaságot.

Péter nagyon megkönnyebbült, mintha egy óriási súlyt vettek volna le róla. Meg volt győződve arról, hogy végre teljesen szabad. De addigra én már úgy voltam vele, hogy jobb, ha várunk, és majd meglátjuk.

Laurie távozása után néhány üléssel Péter arról számolt be, hogy Bettyvel való szexuális viszonya egyre javul. Önbizalma és munkabírása továbbra is erős maradt. Az ital többé egyáltalán nem foglalkoztatta. Itt volt az ideje, hogy befejezzük a terápiát. Péter célját elértük.

Péter tekervényes ügye bizonyítja az élő ember és a földhöz kötött szellemek viszonyának komplexitását. Sátánista múltja mélyen rejtőző bűntudatot keltett, amely fogékonnyá tette a megszállásra. Mindegyik parazita entitás, Joseph Biddle-lel az élen, tovább gyengítette őt, tovább

növelte a sebezhetőségét. Az, hogy ötéves korában az alkoholista Lou szelleme csatlakozott hozzá, még rosszabbá tette a helyzetet, mivel később - az ivás miatt - Péter folyamatosan nyitva tartotta az auráját a további megszállók számára.

Péter nagyon zavart szellemek zsákmánya volt. Folyamatosan pusztította az öngyűlölet, a félelem és a keserűség. Ahogy egyre több szellem tartotta megszállva, egyre zavarodottabbá vált, kevésbé tudta

kézben tartani szakmai és magánéletét. Végül a megszálló szellemek képesek lettek arra, hogy Péter viselkedésén keresztül közvetlen módon kiéljék saját késztetéseiket és személyiségüket, mialatt az ő

valódi személyisége egyre inkább a háttérbe szorult.

A Péter fizikai és lelki egészségéhez vezető út nehéznek bizonyult, tele megpróbáltatásokkal. Azzal kezdődött, hogy kiűztünk egy szellemet. Minden további megszabadítással egyre határozottabbá és

erősebbé vált saját szelleme. A sátánista életébe való regresszió segített, hogy megszabaduljon mély öngyűlöletétől, és a megszállás tudat alatti feltételeitől.

Megszabadulva az összes megszálló szellemtől, Péter valóban a maga ura lett, és nagy lépésekkel haladt előre a lelki fejlődés útján.

10. Barbara – esettanulmány

- Tizenhat éve harcolok a kilóimmal. Mióta kivették a méhemet, egyetlen kilótól sem tudok megszabadulni. Már mindent megpróbáltam. Túl gyakran vallok kudarcot. Egyszer csak eldöntöttem: nem fogyókúrázom többet! - Barbara utolsó lehetőségként fordult hozzám.

Valóban úgy látszott, hogy mindent megpróbált! Először a Weight Watchers diétát tartotta, és nyolc kínkeserves hónap alatt sikerült hat-hét kilót fogynia. A következő fogyókúráját orvos tervezte meg; ez emberi gonadotropin injekciókból, és napi ötszáz kalóriából állt. Négy kilót hízott

- pedig egyáltalán nem csalt! Ezután a helyi diétás központhoz fordult, és „gyorsított" fehérjekúrába kezdett, ahol szilárd ételt nem, csak magas fehérjetartalmú italokat lehetett fogyasztani. Hét kilót fogyott. Egy „kicsapongó" hétvége után azonban nem mert visszatérni, mert félt, hogy megszidják. A hét kiló hamar visszatért, sőt, még jött is néhány hozzá! Ezután újra a Weight Watchers diétát csinálta, majd később egy másik központba ment el. Hosszabb távon semmi sem használt.

Sokáig nem akart felhívni időpontért, míg aztán végre elszánta magát. A krónikus depresszió, amelyről úgy érezte, hogy valamilyen módon az elhízáshoz kapcsolódik, végül is fölébe kerekedett, és ekkor kényszerítette magát, hogy megtegye az első lépést. Mint a legtöbb túlsúlyos beteg, Barbara is akkor fordult hozzám segítségért, amikor a legkövérebb

volt; körülbelül negyven kiló felesleg ült rajta. A lelke mélyén tudta, hogy a terápia a pszichéjét is érinti majd, valószínűleg fájdalmasan.

Senkinek sem könnyű elhatároznia, hogy „hátramenetbe kapcsolja" az értelem védekező módszereit, és saját magába tekintsen. Minden tünet valamilyen trauma, rejtett motívum következménye. Az értelem bonyolult korlátokat emel, hogy megvédje a lélek egyensúlyát - ami sok esetben lehetetlen, legalábbis csak részben lehetséges.

Barbara élénk, intelligens nő volt, a negyvenes évei közepén járt. Mikor megkérdeztem, hogy mi a munkája, felnevetett, és azt mondta:- Amolyan ezermester vagyok, de semmihez sem értek igazán!

Huszonhárom éve házasodott, két felnőtt gyereke volt.

Az első ülésünk első perceitől fogva világossá vált, hogy Barbara érzékeny, gondoskodó, metafizikai gondolkodású személy. Elmondta, hogy magától visszaemlékezett arra, hogy valaha egy kínai templomban élt, szerzetesként. Akár igaz volt ez, akár nem, számomra azt jelezte, hogy ebben az életében a spirituális oldal nagy szerepet játszik.

Gyerekkorában vesegyulladásban szenvedett. Három hétig feküdt kórházban, és nem gondolták, hogy életben marad. Egyszer véletlenül meghallotta, hogy az orvosok azt mondták az anyjának, hogy

nem valószínű, hogy túléli azt az éjszakát. Ám bármilyen beteg is volt, tudta, hogy nem fog meghalni. A betegség után rettentő sovány maradt. A bátyja azzal kínozta, hogy odacipelte barátait, nézzék meg

a bordáit! A családja mindent megtett, hogy magára szedjen néhány kilót - minden eredmény nélkül.

Egyszerűen képtelen volt arra, hogy végigegyen egy teljes ebédet.

- A vesegyulladásom, vagyis hétéves korom óta állandóan a súlyommal küzdök! - jegyezte meg

Barbara.

Úgy láttam, hogy rengeteg lehetőség adódott a megszállásra. Ezt elmondtam neki is, és ő is egyetértett velem. Azt is hozzátette, hogy nemcsak a vesegyulladás, a szülések és a méheltávolítás

miatt feküdt kórházban, hanem az epehólyagját is kivették húsz évvel ezelőtt.

- Érzem, hogy éjszaka szellemek vesznek körül. Gyakran érzékelem, hogy ott van valami, tőlem balra. Arra gondoltam, hogy talán az a fiú, aki itt élt a házunkban. Szörfözés közben halt meg, nem sokkal azelőtt, hogy beköltöztünk. Vagyis hát a szülei emiatt adták el a házat. Van egy szoba, egy hálószoba, ami azt hiszem, hogy az övé volt. Szinte érzem, hogy ott van - erősített meg.

A megszállás diagnosztizálásánál fontos tájékozódási pontot jelent számomra, hogy a betegek hogyan reagálnak a megszabadítási szalagra, ezért magnóra vettem egyet.

Amikor az esetleg jelen lévő földhöz kötött szellemekhez kezdtem beszélni, Barbara arcán szélsőséges változásokat figyeltem meg, melyek a félelemtől a gyönyörig terjedtek. Mikor befejeztem, teste és arca

láthatóan elengedettebbé vált. Úgy gondoltam, hogy legalább egy szellem eltávozott.

- Láttam Billyt, Rickyt és Lindát, ahogy elmentek. Még a Keleti Partról ismerem őket. Olyan boldogok voltak, hogy elmehettek! Már nagyon régóta velem voltak. Ricky akkor halt meg, amikor mindketten

hatévesek voltunk!

A következő üléseink mindegyikén nagyon sok szellemtől szabadítottam meg Barbarát. Egy alkalommal azt jelezte az ujjával, hogy harminc szellem van még benne, akik közül sokan gyerekkorában csatlakoztak hozzá. Voltak olyanok, akik még nem jöttek rá, hogy meghalt a testük, és olyanok is, akik nem vették észre, amikor szeretteik értük jöttek. Néhány alkalommal tükröt kellett eléjük tartanom, hogy lássák: nem a saját testükben élnek. Sokszor vissza kellett vinnem Barbarát

abba az időbe, amikor a szellemek csatlakoztak hozzá, hogy tisztázzuk: kik ők, és miért engedte meg nekik, hogy beleköltözzenek. Sokan sírtak és remegtek. Néhányan nagyon makacsnak bizonyultak.

Időnként szinte lehengerlő volt az ellenállás. Néhányan meglehetősen jól harcoltak. Barbara már többször odáig jutott, hogy abbahagyja az egészet, és aztán csodával határos módon rájött, hogy nem ő az, aki abba akarja hagyni. » Minden héten arról számolt be, hogy időnként úgy érzi, több energiája van, és az étkezési szokásaiban is pozitív változásokat észlelt. A súlya fogyókúra nélkül is csökkenni kezdett. De egyáltalán nem ment olyan simán a dolog. Előfordultak visszaesések, amikor szinte elfolyt az energiája, és megmagyarázhatatlanul fáradtnak és álmosnak érezte magát. Néha különböző helyeken szúrásokat és fájdalmat érzett. Sokféle félelem bukkant a felszínre, olyanok, amelyeket évekkel ezelőtt érzett. Még mindig úgy érezte, hogy sokan veszik körül, és néhányan el is mentek, mikor a meg-szabadítási kazettát hallgatta.

így összegezte:

- Jól is, meg szörnyen rosszul is éreztem magam. Néha úgy éreztem, nagyon tapasztalatlan vagyok.

Nagyon vágytam arra, hogy megöleljenek, elringassanak és megnyugtassanak. Sokat sírtam.

Az egyik entitás, akivel már egyszer dolgoztunk, visszajött. Nem ment el a Fénybe. Szaván fogta Barbarát, aki azt mondta neki, hogy visszatérhet, ha úgy érzi, hogy nem jó ott neki. Segíteni kellett neki abban, hogy szoros kapcsolatba kerüljön azzal, akit szeretett, míg végül ismét eltávozott – ezúttal örökre!

Barbara kipróbálta, hogy mi történik akkor, ha lejátssza a megszabadítás kazettát abban a szobában, amiről azt gondolta, hogy a halott fiatalemberé volt. Úgy látszott, hogy végül elment, mert Barbara érzései a szobával kapcsolatban sokkal felhőtlenebbé váltak. Mindazonáltal úgy érezte, hogy még nem tisztult meg teljesen az otthona. Ez után az eset után más betegeimnek is javasoltam ezt a módszert, amely jó eredményeket hozott.

Mikor Barbara a hetedik ülésre érkezett, láttam rajta, hogy valami baj van. Egész lényéből lehangoltság, rosszkedv áradt.

- Nagyon elbátortalanodtam! Annyi szemét van az életemben! Teljesen tehetetlennek érzem magam. Az utolsó pár hét alatt nagyon sokszor előfordult, hogy olyan depressziós voltam, hogy minden tudatos erőmre szükségem volt, hogy talpon maradjak. Azt hiszem, sose fogok lefogyni - így fogok meghalni, ahogy vagyok!

- Gondolt már öngyilkosságra?

- O, igen! Nagyon erős kísértés volt. De tudom, hogy az nem én voltam. Én túlélő vagyok. Először negyvenéves koromban. Teljesen magam alatt voltam. A múlt héten megint ugyanígy éreztem. Meg is betegedtem, ezért kellett lemondanom az utolsó időpontunkat. Egyébként régóta, már legalább egy éve nem voltam beteg. Most lehet, hogy azért lettem az, hogy elrejtsek valamit. Kimerült voltam, reszkettem, verejtékeztem! Egyhuzamban huszonnégy órát aludtam! Ez mind a depresszióhoz

kötődik.

Hipnózisban Barbara ujj-jelei azt mutatták, hogy olyan entitás található benne, aki húszéves korában - több mint huszonöt éve - csatlakozott hozzá. Mikor megkérdeztem, hogy férfi-e, vagy nő, mindkét ujja felemelkedett. A további kérdésekből kiderült, hogy a szellem egy homoszexuális nő, aki

öngyilkosságot követett el.

Mikor visszamentünk a nő halálának idejére, Barbara elmondta, hogy a Golden Gate hídról ugrott le.

Arcán nyugtalanság tükröződött, mikor azt mondta:

- Tudom, ki az... egy barátom lánya. Nagyon szerettem. Nagyon tiszta ember volt. Nem jöttem rá, mitől olyan boldogtalan. Először el sem hittem, hogy öngyilkos lett. Mielőtt megtette, az egyik barátjának megírta levélben, hogy homoszexuális. Még a pszichiátere sem tudott a közelébe férkőzni.

Megkértem, emlékezzen vissza, mikor szállta meg ez az entitás.

- Mikor hazavittem a képét. Nem is tudom, miért kértem el az anyjától.

Hosszú szünet után beismerte, hogy nem emlékszik a nevére. Majd hirtelen egy másik hang szólalt meg, halkan: -Jean.

Nem vesztegettem az időt, egyenesen hozzá intéztem szavaimat. Megkértem, nézzen körül, nincs-e valaki a közelben, akit nagyon szeretett. Minden további hűhó nélkül elment a nagyanyja testvérével.

- Mi már voltunk együtt... harcoltunk! - jelentette be Barbara.

- Hogy érti ezt?

- Ha belenéztem a tükörbe, nem igazán én voltam az, akit láttam. Néha nagyon furcsán éreztem magam. Sohasem tudtam ellazulni. Mindig valaminek a határán éreztem magam. A félelem a magastól. Rettegtem, mikor 1979-ben átsétáltunk a Golden Gate hídon. Olyan könnyen átlendülhettem volna a korláton megint..! Nem voltam rendben magammal. Erősen azonosultam Jeannal.

Némi szünet után zavartan rám nézett, és folytatta:

- Még mindig itt vannak, ülnek és figyelnek... Jean, és a nagynénje.

Arra kértem Barbarát, hogy beszéljen hozzá, és mondja el neki, hogy el kell mennie a Fénybe, aszellemvilágba.

- Tudom, hogy szinte én hívtalak téged, Jean. Irigyeltelek. Te mindaz voltál, ami én szerettem volna lenni. Tudom, hogy nagyon szenvedtél belül. Olyan szörnyű volt, mikor megölted magad - kezdte

Barbara, és tovább folytatva rábeszélte Jeant, hogy menjen el a Fénybe, amit végül meg is tett. .

- Nem tudtam, ki vagyok. A halála óta valahogy másképp éreztem magam. Jean sok éve nagy-nagy teher volt rajtam. Most, hogy elment, ürességet érzek, mintha egy rákos daganatot operáltak volna ki belőlem. Valami elmúlt, mintha egy ruhát vennék le. Az a rengeteg feszültség most feloldódott.

- Furcsán érzem magam... mintha egy másik személy is lenne itt! Az, aki Jeannel volt! Nagyon fehér, és nagyon súlyos. Olyan kövér, mint egy gömböc. Az álla egyenesen a mellébe olvad. Majdnem narancs szőke haja van. (Hosszú szünet.) Margaretnek hívják. Jean középiskolai barátnője. Nagyon kötődött Jeanhez, szerelmes volt belé. Megölte magát. .. talán azért, mert Jean nem viszonozta úgy a szerelmét, ahogy szerette volna, vagyis testileg. Ezután megszállta Jeant.

Tehát Jean már meg volt szállva a halála idején! Ki követte el az öngyilkosságot valójában, Margaret vagy Jean? Lehet, hogy Jeant a számára elfogadhatatlan homoszexualitása kergette a halálba. Vagy a

benne lakó szellem cselekedett? Ezek a kérdések kergették egymást a fejemben, mikor megkérdeztemBarbarát, hogy mit érez Margaret?

- Dühös, és elveszett.

Úgy döntöttem, hogy egyenesen a szellemet szólítom meg. Szerettem volna, ha felismeri, hogy meghalt, hogy felkészülhessen a megszabadulásra.

- Hogyan ölted meg magad?

- Túladagolás... aszpirint ettem. (Szünet.) Nem érzem jól magam. Nagyon fáj a hasam. (Hosszú

szünet.) Jean is aszpirint evett, mielőtt leugrott a hídról. Azt akartam, hogy éljen. Nem tudtam, mit tegyek. Nem tudtam hozzá szólni. Csak úgy... vele voltam. Nem az én hibám volt, hogy meghalt!

(Hosszú szünet.) Mindhárman együtt voltunk, már jó hosszú ideje...

Megkértem, hogy nézzen körül, eljöttek-e érte szerettei a szellemvilágból.

- Senki sincs itt. Jean volt az egyetlen barátnőm.

- Eljött érted valaki. Nézz csak körül. -Nem.

Láttam, hogy fölösleges folytatni ezt a párbeszédet. Mivel tudtam, hogy kövér volt, úgy gondoltam, akkor menne el szívesen a szellemvilágba, ha ott karcsúbb teste lehetne. Megkérdeztem, akarja-e,

hogy a saját teste karcsú és szép legyen - fogyókúra nélkül?

- Micsoda hülye kérdés!

Nagy mosoly terült szét az arcán - a dolog működött! A Fényről kezdtem beszélni neki, és arról, hogy ha eléri, tökéletes testben fogja találni magát.

- Hát, ez elég különös. Hogyan fogja a fény megváltoztatni a testemet? Honnan tudja ezt?

- Rámutattam, hogy ott van valaki, aki azért jött el hozzá,hogy segítse mindezt megérteni. Arra is emlékeztettem, hogy ha elmenne a Fénybe, egészen biztosan Jeannel lehetne.

- Ketten vannak.

- Mit mondanak neked?

- Segíteni akarnak, mint ahogy évekkel ezelőtt is tették. Nem is értem, miért akar valaki segíteni, ennyi év után.

Megkértem, mondja el, miket mondanak a tanítói neki.

- Segíteni akarnak nekem. - Oldalt nézett, mint aki egy láthatatlan lényhez beszél. - Mit akartok tenni, hogy jobb legyen nekem? - Majd ismét felém fordult.

- Megígérték... nem tudom, hogy bízhatok-e bárkiben is... szeretném látni Jeant... oda szeretnék menni, ahol ő van. (Sír.)

- Mit mondanak erről?

- Hogy elvisznek oda, mert mindkettőnknek ugyanarra a segítségre van szükségünk. (Szünet.) Most a Fény felé megyek. Olyan, mint egy szikra, amely egyre nagyobbá válik... és olyan ragyogó! Nem

tudom nyitva tartani a szememet. Azt mondják, hogy ez rendben van. Libabőrös leszek. Nincs túl meleg, de jó... Nincs benne semmi misztikus. Elengedem magam. Olyan könnyű a testem! Nem érzem a testem. Ez nem is egy test. Ez valami más... mint a gondolat... de azért látom. Szépség vesz körül... és színek. Olyan könnyű vagyok. (Szünet.) Olyan érzésem van, mintha hideg vízbe léptem volna... de

olyan gyönyörű... és ez még csak a kezdet. (Hosszú szünet.) Nem tudok tovább menni. Hozzá kell szoknom az ittléthez. (Szünet.)

- Van egy üzenetem az ön számra: hogy nincs félelem. Semmi nincs, amitől félni kellene! (Hosszú szünet.) Nem tudok már Barbarán keresztül beszélni tovább. Azt mondták, ez nem tesz jót neki. Csak rövid ideig szabad csinálni. Barbara sem érzi már a testét. (Szünet.) A munka, amit ön csinál, nagyon jó.

Jobbnak láttam segíteni Barbarának, hogy visszaszerezze a teste feletti kontrollt. Aggódtam, hátha teljesen elveszíti. Itt volt az ideje, hogy megfogadjam a tanítók tanácsát!

- Barbara, jöjjön most vissza a testébe. Ha kész van, kérem mondja el, hogy milyen érzés volt Margaretet közvetíteni.

- (Hosszú szünet.) Nem éreztem a testemet. Csak most kezdem tudni. Olyan ez, mintha itt lenne a hangom, de a testem nem. Mintha egy rádió egy bizonyos magas frekvenciára lenne beállítva. Most pedig egy másik, alacsonyabb frekvenciára. Ha valaki fönt marad, és nincs rá felkészülve, akkor kiég! Ha túl hosszú ideig marad fenn, megeshet, hogy nem tud visszajönni! De nagyon szép volt. Mikor visszatértem a testembe, először a gondolataimat, majd a fejemet, az agyamat, a vállamat, a karomat, majd a lentebbi részeimet kezdtem érezni. Most már a lábikrámat és a lábfejemet is érzem, de még mindig könnyűnek érzem magam.

Szuggesztiókkal segítettem, hogy összeszedje magát, és megkérdeztem, hogy hogy érzi magát?

• Elengedettnek. - Megrázta a kezeit, mintha zsibbadtak lettek volna. - Nincs is olyan messze a másik oldal. Bizonyos értelemben csak egy másik tudatállapot, és nagyon könnyű azzal kapcsolatot teremteni.
• - Bólintott. - Másképp érzi magát a testem!

- Hogyan?

- Úgy érzem, mintha ez idáig súlyokkal megterhelten a vízben lebegtem volna. Nem fulladtam meg, de mindig tartanom kellett magamat, hogy ne fulladjak meg. Egy részem tudta, hogy nem fogok megfulladni. Most eltűntek a súlyok. Most már tudom, hogy újra kell értékelnem az eddigieket. Oly sok éve nem éltem igazán. Harcoltam, kitartottam, irányítottam... mindenkinek a kedvére tettem, csak magamnak nem. Mint egy zsinóron rángatott bábu.

- És ki rángatta a zsinórokat?

- Margaret jut az eszembe, a vörös hajú, fehér testű lány. Jean... mindenki, csak én nem. Jean és Margaret előtt valaki más, és előttük is valaki más. Mert én megengedtem nekik! Mert hagytam, hogy befolyásoljanak. Most én akarom eldönteni, hogy mit tegyek.

- De hogyan lehetek abban biztos, hogy most nem befolyásolnak? Hogy nem én találom ki az egészet?

Bár olyan valóságos, amikor látom... mennyi szenvedő lélek! Mindenki rám akaszkodik, hogy segítsek neki, de ki segít nekem? Honnan várhatok én segítséget?

- Bizonyos értelemben egyedül érzem magam. Bár szabad vagyok, egyedül vagyok. Hátam mögött összekulcsolt kézzel és lehajtott fejjel megyek. Az a küldetésem az életben, hogy egyedül menjek, és

szolgáljak. Sohasem lesz olyan ember, aki rajtam segítene. Ez olyan, mintha Jézus egy szellem - hangja volna; Sehogy sem értem ezt az üzenetet. Nem akarom érteni. Értelmetlen dolog, hogy senki

sem tud segíteni nekem. (Szünet.) Nehéz kifejezni ezeket az érzéseket.

Mielőtt kihoztam volna a hipnózisból, elmondtam neki, hogy egyedül ő tudja eldönteni, hogy mindez realitás vagy fantázia volt-e, és hogy majd tudni fogja ezt is, ha már felkészült rá.

Mikor kijött a transzból, megkérdeztem tőle, milyen érzés volt két szellemmel, Margarettel és Jeannal találkozni.

- Margaret sokkal erősebb volt, mint Jean. Nem emlékeztem a nevére. De aztán eszembe jutott, amikor szinte elfoglalta a testemet. Amikor beszéltem, nem vettem ezt észre, de így volt.

- A Fényben teljesen súlytalannak éreztem magam. Létezik egy átmeneti időszak Odaát, ami alatt hozzá kell szokni az ottléthez. Mikor a tanítói beszéltek Margarethez, az úgy hangzott, mint a visszhang. Nem volt kellemes túl sokáig a testemen kívül maradni. Ha ön ezalatt megérintett, vagy erősebben hozzám nyúlt volna, nem is vettem volna észre.

- Margaret nagyon haragos volt - olyan metsző hangú! „Na ne mondja!" Nem mondom, ez tényleg illik hozzám. Olyan gyorsan váltott, és változott - az egész személyisége. És később az öröm, mikor átadta magát a jónak, és az összes negatívitása feloldódott a Fényben.

- A másik rész, amikor önnel beszélt - akkor csak annyit mondott önnek... csak amit hallania kellett.

Amit csinál, az nagyon fontos dolog. Az emberek nincsenek felkészülve - ez egy lassú folyamat.

- Az „itt" és az „ott" között nagyon vékony az elválasztó réteg - az „ott" csak egy másik tudatállapot. Meg lehet csapolni azt a forrást, de csak óvatosan. Ismerni kell, hogy mibe nyúlunk bele!

Izgalmas és produktív ülésnek bizonyult ez. Mindketten rengeteget tanultunk. Számomra is ritka élmény volt, mivel sok érdekes fordulat és csavar bukkant fel: a megszálló entitás maga is megszállott

volt, mialatt diszkarnációként élt! És Margaret leírása a Fényről - megszabadítás közben ez volt az első ilyen eset! Sok hipnotizált betegem ment már vissza a haláláig, vagy a halála előtti pillanatig, és

írta le az utat a Fénybe és még tovább. De az, hogy egy földhöz kötött szellem, aki éppen kiszabadult abból, akit megszállva tartott, folyamatosan beszámoljon a tapasztalatairól, amikor már nincs is a fizikai világban - ez egyedülálló volt.

Ahogy Barbara elhelyezkedett a széken, kijelentette, hogy egész héten át jól érezte magát. Nyoma sem volt a súlyos depressziónak és öngyilkossági gondolatoknak, amitől az előző ülésünk előtti héten szenvedett. De egyedül érezte magát. Mintha elvesztette volna a legjobb barátait.

A depresszió elment Jeannel és Margarettel együtt, de Barbara továbbra is rengeteget evett.

Részletesen is kifejtette:

- Valaki kényszerít, hogy egyek. Olyan érzés, mintha valaki megfogná a kezemet, és erővel megetetne. Pedig nem akarom! És ott van valaki, aki azt mondja, hogy „Etess!" Úgy érzem, teljesen elmegy az eszem.

- Barbara, úgy látszik, most jut el a dolgok velejéig. Néha egészen furcsa módon kerülnek felszínre a szellemek. Néha úgy tűnik számomra, hogy rétegekben élnek. A felsőknek el kell menniük, hogy az alsók előjöhessenek.

Jól látható, hogy nem csak Margaret volt a felelős a hízásáért. Lehet, hogy része volt ebben, de mivel még mindig kényszeresen evett, az volt az érzésem, hogy van még ott valaki más - az, aki azt mondja,

hogy „Etess!" Nézzük meg hipnózisban, van-e ott valaki!

A hipnotikus indukció után megkérdeztem Barbara tudatalattiját. Az ujj-jelek azt mutatták, hogy egy entitás volt vele, és egy másik, aki el akart rejtőzni.

Feltételezésemet követve megkérdeztem, hogy mikor csatlakozott hozzá az „etess" entitás?

- A kórházban, a méheltávolítás idején látogatott meg -válaszolta Barbara. Azt is sikerült tisztázni, hogy a „látogató" egy megzavarodott szellem volt, aki betévedt a kórterembe, és megszállta őt. Azonnali megszabadításba kezdtem, és úgy látszott, hogy a szellem vonakodás

nélkül elment a szeretteivel.

Barbara hirtelen megborzongott, és ezt mormogta:

- Dorothy van itt! Rákban halt meg jó néhány évvel ezelőtt. Haragszik rám, mert hozzámentem Garyhez. Mielőtt megismertem őt, együtt jártak. Dorothy haragszik, mert úgy érzi, hogy én vettem el tőle Garyt. Most oda-vissza ugrál kettőnk között. Rendkívül nehéz volt Dorothyt rábeszélni arra, hogy elmenjen a Fénybe. Igazságtalannak érezte, hogy az ő teste meghalt, míg Barbara itt van, és egészséges. Elhatározta, hogy megbetegíti riválisát.

Ezt így mondta el:

- Hogyha a testében maradok, halálra kínozhatom, és ő is meg fog halni, mint én. És akkor majd megtudja, hogy milyen is az. Annyira tele voltam élettel! Szerettem a mozgást, úgy, mint Gary.

Ejtőernyőztem. Vitorláztam. Olyan gyorsan telt az életem! Ez igazságtalan!

Keserűségén és Barbara iránti neheztelésén kívül Gary iránti erős kötődése tartotta még itt a földi síkon. Úgy érezte, sokkal jobb társa lenne, mint a mostani. Kárörvendően mesélte, hogy milyen jó volt

Garyvel lenni, amikor őt tartotta megszállva. Beismerte, hogy szántszándékkal okozott közöttük zavart, és gyönyörködött abban, ahogy a házasságuk szétmorzsolódik. Kifejtettem Dorothynek, hogy egészséges, energikus teste lehet, olyan, mint a betegsége előtt volt.

Nem nagyon bízott az ígéretemben, de végül, mikor felismerte halott nagyanyját, és látta, hogy valóságos teste van, úgy döntött, hogy elmegy. Az utolsó pillanatban, amikor már el akartam tőle

köszönni, meggondolta magát, és mégsem akart elmenni.

Olyan segítségnek jött el az ideje, amelyet én nem tudtam neki megadni. A szellemvilág szakembereinek segítségét kértem. A múltban egy-egy nehéz megszabadítási eljárásnál hihetetlenül segítőkésznek találtam őket.

Barbara így számolt be erről:

- Csak kérnie kellett őket. Ezt ők mondják. Öt lény van itt, gyönyörűek. Könnyű, ragyogó lények! Egy kört formálnak. Nem mehetnek nagyon közel hozzá, mert túl erős a vibrációjuk. Körülveszik őt, ott van a nagyanyja és egy régi barátja, Ted. Itt van Ted! - Barbara arcán sugárzó mosoly jelent meg, ahogy magyarázta: - Ez az anyósom egyik barátja. Olyan gyönyörű verseket írt!

Majd búcsúzóul Dorothyhoz fordult.

- Megbocsátok. Te is szép verseket írtál. És bár nem is ismered Tedet, ő mégis eljött, hogy segítsen neked. Mielőtt meghalt, nagyon öreg, és beteg ember volt! Alig tudott járni. Botra kellett támaszkodnia, és szinte semmit sem látott. És most nézd meg, hogy milyen gyönyörű!

Fejét az ellenkező irányba fordította, és Tedhez kezdett beszélni.

- Ó, Ted! Köszönöm! Köszönöm! Ezután nekem magyarázott.

- Az öt lény gyógyító energiát küld felé. Úgy helyezkednek el, mint egy ötágú csillag. Dorothy felkel. Sír. Azt akarja, hogy köszönjek el a nevében Garytől. - Egy hosszú, mosolygós szünet után folytatta: -

Ez a Fény olyan gyógyító. Nagy kísértést érzek, hogy belemenjek. De nem tudok!

Megkérdeztem, hogy elment-e már Dorothy. Kitörölt egy könnyet a szeme sarkából, bólintott, és az „igen" ujját emelte föl.

Ekkor kértem a gyógyító szellemeket, hogy gyógyítsák és erősítsék meg a testét és az auráját. Mialatt arra vártam, hogy elvégezzék ezt a munkát, támadt egy ötletem. Mivel Barbara szokatlanul vizuális és érzékeny hipnotikus alany volt, elhatároztam, hogy megpróbálok vele valamit, ami már sikerült más, hasonlóan érzékeny emberekkel.

- Idézze lelki szemei elé Garyt, ide, maga elé. És most mondja meg, hogy lát-e benne szellemeket?

- Az apja... és egy öregember. - Egy kis szünet után hozzátette: - És még két másikat is látok. Együtt szólítottam meg őket, és egy távoli megszabadítást végeztem el velük. Elmondtam nekik, hogy

a testük már halott, és hogy eddig Garyvel voltak, mint megszálló szellemek. De már itt jönnek a szeretteik, hogy továbbsegítsék őket életük következő szintjére. Megáldottam őket, és kértem, hogy

távozzanak el a Fénybe.

Barbara leírta, ahogy a segítőikkel együtt elmentek, és önkéntelenül is az „igen" ujját emelte föl.

A következő emlékezetes ülés már a befejezést készítette elő. Mielőtt elment, azt mondta, úgy elfáradt, mintha rengeteg mindent csinált volna. És ez így igaz!

11. Paolo – esettanulmány

- Minden problémám tizenöt éves koromban kezdődött, előtte minden rendben ment! Akkor egy évre Olaszországba utaztam, és ott minden megváltozott. Elvesztettem az önbizalmamat. Az önfegyelmem

köddé vált. Nem tanultam, rosszak voltak az eredményeim. Azóta nagyon sok a bajom. Nem értem az egészet. Ezért jöttem el Önhöz.

Az ötvenéves Paolo úgy döntött, hogy megfogadja felesége tanácsát, és tesz valamit azért, hogy a visszájára fordítsa önromboló sablonjait - melyek nagyban gátolták céljai elérésében, és nyomorúságossá tették életét.

Megkérdeztem, mi történt Olaszországban, ami e változásokat okozhatta.

Nem történt semmi traumatikus vagy rendkívüli esemény. Az anyaországába küldték tanulni, az Amerikai Kollégiumba, ahol az órák fele angolul, a másik fele olaszul folyt. Szüleinek jó oka volt rá, hogy a nagyszülőkhöz küldjék. Azontúl, hogy hasznos, ha az olasz nyelvet gyakorolja, jól teszi, ha megismeri a nagyszüleit, mielőtt meghalnak -mondták. Nem értette, miért változott meg a viselkedése olyan hirtelen és olyan drasztikusan. Elmondta, hogy egészen addig érdekelte az iskola, és jól is ment a tanulás. Szeretett tanulni, sok minden érdekelte, és

sokfajta képességgel rendelkezett. Az Olaszországban töltött év alatt minden érdeklődését elvesztette az iskola iránt, és semmi sem motiválta igazán. Ahhoz is erőlködnie kellett, hogy ne bukjon meg.

Olaszországban, életében először, megpróbált felszedni egy lányt. Szeretkezni akart vele. Ez nem sikerült, de a vágy továbbra is erős maradt.

Most az volt a problémája, hogy kifolyik az idő a keze közül. Rengeteget ivott. [llandóan evett, és folyamatosan küzdött a tizenöt kiló súlyfölöslegével. Minden este birkózott a gondolattal, hogy inkább hazamenjen-e a családjához, vagy aludjon egy motelban? Ha motelbe ment, bűntudatot érzett. Ha hazament, gyűlölte a feleségével való veszekedést. Az üzleti ügyekben egyik nap bátortalannak érezte magát, és szinte semmi önbizalma nem volt, míg másnapra tele lett optimizmussal és új tervekkel. Kathyvel való viszonya, aki huszonhárom éve volt a felesége, mindvégig feszült volt.

- Az év bizonyos szakaszaiban, főként tavasszal és karácsonykor nagyon erős késztetést érzek arra, hogy elmeneküljek. Néhányszor már szakítottunk. Egyszerűen elmentem otthonról, és nem tértem vissza úgy három hónapig. Utoljára, öt évvel ezelőtt nagyon közel voltunk ahhoz, hogy elváljunk. Kell, hogy valami oka legyen ennek. De fogalmam sincs, mi lehet az - ismerte be. Kathy iránt táplált érzéseiről kérdeztem.

Elmondta, hogy nagyon tiszteli őt, és tudja, hogy sok tekintetben ő volt számára a tökéletes nő.

Megvakarta a fejét, összeráncolta a szemöldökét, és így folytatta:

- Szeretem őt, de állandóan veszekszünk. A legnagyobb baj a szexszel van. Nem izgulok fel, valahogy nem tud beindítani. Nem tudom miért, hiszen régebben ez nem így volt. Kathy nagyon vonzó nő.

Csinos az arca. Szép a teste. Néha ki nem állhatom a gondolatot, hogy egy ágyba feküdjek vele. Most már olyan rossz a szex, hogy félek még csak megpróbálni is. Hozzátette, hogy azért iszik, hogy elmeneküljön a sikertelen kísérletek okozta szorongás elől, s hogy ne kelljen hazamennie.

Az alkohol láthatóan komolyabb probléma volt, mint amennyire azt Paolo hajlandó volt elismerni. Elmondta, hogy a múlt évben egyszer úgy berúgott, hogy nem is emlékezett rá, mi történt vele.

Huszonöt évvel ezelőtt kezdte az ivást mankóként használni, és azóta munka után minden nap bárokba járt. Ha időnként rosszul ment az üzlet, akkor is az italhoz fordult, hogy erősítse a lelkét.

Egy évvel ezelőtt ittas vezetésen kapták. A bírság, a megismételt autóvezetői tanfolyam, és a rendőrségi pontok valahogy önfegyelemre kényszerítették.

Ez bejött. Teljesen abbahagyta az ivást. Ezután észrevette, hogy nem is esik annyira nehezére alacsony kalóriatartalmú diétán élnie. Könnyen leadta a tizenöt kiló feleslegét, energikussá vált, és nagyszerűen érezte magát. Továbbra is megtartotta a súlyát, és önbecsülése felszárnyalt. Rendszeresen

hazajárt, és egész jól kijött Kathyvel és három gyerekével.

Az üzleti nehézségek döntötték romba mindazt, amit hat hónap alatt felépített. Újra inni kezdett. Visszajöttek a kilók - és az otthoni perpatvarok. Paolot leginkább az üzleti sikertelenségek nyomasztották. A város legmenőbb vasboltjának volt a tulajdonosa, és azt állította, hogy konfliktusai ellenére kivételesen jól bánik a vevőivel.

- Az egyik percben én vagyok a legjobb. A következő percben teljesen paranoiássá válok. Meggyőzöm magam, hogy úgysem tudom megcsinálni, hogy nem fognak sikerülni a dolgok. Elkezdek valamit, teljesen felpörgők, és biztos vagyok benne, hogy ezúttal sikerülni fog. Akkor azonban jön egy

mindent elárasztó érzés, és alámossa az önbizalmamat és a lelkesedésemet. Hagyom a tervet a fenébe, és inkább az italhoz fordulok. Állandóan ez történik velem. Az a legrosszabb az egészben, hogy tudom, hogy sikeres lehetnék.

Mivel gyanítottam, hogy megszállottság okozhatja problémái java részét, arról kérdeztem, hogy milyenné válik, ha iszik.

- Mindig feldobódom! Bárról bárra járok. Azt akarom, hogy szeressenek az emberek. Ha iszom, én vagyok a társaság lelke mindenütt - csak otthon nem. Kathyre még dühösebb leszek, mint egyébként.

Megosztottam vele gyanúmat, hogy egy vagy több szellem megszállva tartja; ezek időnként átveszik az irányítást, és az általa elmondott problémákat okozzák. Egész életében hitt a szellemekben, csakúgy, mint családja. Elmondta, hogy az a környék, ahol él, tele volt rossz rezgésekkel. Nagyon sok haláleset és öngyilkosság történt arrafelé. Sokan váltak

alkoholistává, és a közeli régi temetőben még kísértetek is előfordultak. A lánya gyakran lovagolt arrafelé, és több alkalommal egy lány szellemét látta. Ilyenkor mind ő, mind a lova nagyon megijedtek.

Paolot nagyon foglalkoztatta a kérdés, vajon lehetséges-e, hogy szellemek forgatják fel az életét? Azonnal beleegyezett a megszabadításba.

Mint mindig, most is a relaxációs szalagot készítettem el először számára, mely tele volt az általános jóllétet érintő pozitív szuggesztiókkal. A végén elalvást segítő szuggesztiók szerepeltek, hogy lefekvéskor használhassa őket. Ezalatt gyönyörű transzba esett, teljesen megszabadult azoktól a feszültségektől, amelyek egy-két perce még jellemezték.

Ahogy a kazetta másik oldalára a megszabadítást vettem föl, megszakította a folyamatot, és beszélni kezdett. A hang jelentősen eltért Paolo hangjától.

Mérgesen jelentette ki:

- Nem megyek sehová! - A szavakat harsány hangon, és kissé nehezen forgó nyelvvel ejtette ki, mintha részeg lenne.

- Ki vagy te?

- George. De ne mondd meg Paolonak, annak a seggfejnek!

Szerettem volna segíteni neki távozni, ezért megkérdeztem, hogy nem lát-e maga körül valaki ismerőst?

- Itt van Pete! De ő már halott. Mi az ördög! Mindegy, nem érdekel. Szevasz Pete, öreg harcos! - harsogta.

Ahogy tovább beszéltünk, kiderült, hogy hetvenkedésével félelmét takargatja. Időnként kétségbeesett, olykor mély zokogásban tört ki, ahogy lassan felfogta, hogy a teste már halott. Mikor megemlítettem Kathyt, lármásan handabandázni kezdett.

- Nem állhatom azt a tramplit. Mást sem csinál, csak szidja szegény Paolot, azt a nyavalyást. Megkérdeztem tőle, hogy ő volt-e az, aki úgy döntött, hogy inni megy, és motelben alszik.

- Naná. Akkor lennék boldog, ha sohasem látnám Kathyt. De ez a szarjankó mindig hazamegy, ha már eléggé rosszul érzi magát. Nem mindig tudom megállítani. Bár úgy döntöttem, hogy most nem folytatom a megszabadítást, nem kapcsoltam ki a magnót, és kiderült, hogy munkánk szempontjából ez nagyon hasznos lépés volt.

Az ülés további ideje alatt nem kíséreltem meg kiűzni Georgeot, hanem inkább megpróbáltam felvilágosítani helyzetéről, és néhány magot ültettem el benne a túlvilágon rá váró szellemélettel kapcsolatban.

Fő célom az volt, hogy egyetértésre jussak ezzel a meglehetősen nyers, nagyzoló figurával. Mikor Paolo kijött a hipnózisból, azt mondta:

- Ismerem azt a fickót! Ilyen vagyok én, amikor iszom. De ez nem én vagyok! Megegyeztünk egy két nappal későbbi időpontban. Azt javasoltam, mutassa meg a szalagot a feleségének is. Feltételeztem, hogy ez majd segíteni fog neki megérteni, hogy mivel is van dolga, és

így Paolo is megerősítést kaphat majd tőle. Paolo felbátorodva, és optimizmussal telve távozott.

- Kathy azt mondta, hogy már sokszor beszélt azzal a szellemmel. Azt mondta, hogy mikor iszom, látja, ahogy kijön belőlem. Nem is az, hogy valóban látja, hanem ahogy én viselkedem. Ez George!

Megkérdezem, hogy nem érzett-e szorongást, mikor a rendelőm felé vezetett. Aggódtam George félelmei miatt.

- Hát, elég furcsa volt. Tegnap egész nap nagyon erős késztetést éreztem, hogy eljöjjek önhöz. Nem tudom, ki az, aki el szeretett volna jönni. Aztán este berúgtam. Régen nem szívtam be ennyire! És minél közelebb kerültem Saratogahoz, annál idegesebb lettem. Azt javasoltam, hogy azonnal kezdjük a hipnózist, hogy beszélhessek Georgedzsal.

Dr. Fiore Tegnap, mikor Paolo nagyon el szeretett volna

jönni hozzám, az maga volt? George Igen.

Dr. Fiore Miért akart találkozni velem? George Csak szerettem volna többet megtudni. Dr. Fiore

Segítek megérteni. Ezt akarja igazából, nem? George (Bólint)

Dr. Fiore Oké. Most engedje el magát, mutatni fogok valamit.

(Egy tükröt adtam a kezébe.)Nyissa ki a szemét.

Látja ezt az arcot? Ne csináljon semmit,csak engedje el magát.Látja itt fent a kezemet?

Dr. Fiore Erzi ezt a göndör hajat? George Igen.

Dr. Fiore Ez Paolo haja. Érti? Ez itt nem maga! George Nem igaz.

Dr. Fiore Érzi, ahogy magához érek, ugye? George Persze.

Dr. Fiore Tehát kétségtelen, hogy magát érintem meg. De látja, hogy ez az arc egy másik arc. George Igen. George Dr. Fiore George Érzi a kezemet?

Igen. Dr. Fiore Rendben van. Ez Paolo arca, és ismerős magának ez az arc, nem igaz? Látta már ezelőtt is ezt az arcot, nézett már ezekkel a szemekkel ezelőtt is, talán amikor borotválkozott, vagy öltözködött.

De most nézze meg jól. Ez itt Paolo. Valószínűleg tizenöt éves kora óta vele él, de közben felnőtt. Már felnőtt férfi, ötvenéves. Csinos arca van, de ez nem a maga arca. Csukja most be a szemét! Engedje el magát! Nyugodjon meg! Ez az első lépés, George. Fel kell fognia, hogy ez itt maga, valaki más testében. Érti már? Látta ezt az arcot, de ez nem a maga arca, és érezte, ahogy a kezemmel megérintettem azt a fejet, amiről azt gondolta, hogy a maga feje, de aztán rájött, hogy mégsem az. Nos, a legfontosabb dolog, amit megtanulhat - amit mindenki meg tud tanulni; én is meg tudok tanulni, Paolo is meg tud tanulni, mindenki meg tudja tanulni - az az, hogy amit eddig a halálról tudtunk, az csak mese. A maga teste már meghalt. De maga nem halt meg. Érti most már, hogy mit mondok?Az élet tovább folytatódik a halál után, de a test meghal. (Bólint) Most már lassan kezdi elfogadni, hogy nem a saját testében van, hanem Paoloéban. Rendben. Azt is elfogadja, hogy olyasmi nem létezik, hogy egy ember meghal? Csak a teste hal meg. (Bólint)

Tudja, hogy él, hiszen beszélgetünk, nem igaz? És hallja, amit mondok. Nagyon is élőnek érzi magát, nem? Vagyis nem halt meg. De a teste már meghalt. Most szeretném, ha egy pillantást vetne a testre, amiben él. Nyissa ki a szemét, és nézzen végig rajta. Nézze meg ezeket a kezeket. Nézze meg a körvonalait. Ez az a test, amelyben emlékei szerint élt?

George (A fejével „nem"-et int.)

Dr. Fiore Milyen volt a teste? Hány éves volt körülbelül? George Huszonnyolc... egyenes fekete haj... szeretek táncolni. Szeretem a nőket, akik körülvesznek.

George Dr. Fiore George Dr. Fiore

Dr. Fiore Hát igen, fogadni mernék, hogy már nagyon fárasztja Paolo.

George Nem! Senki mást nem találtam, akivel szerettem volna együtt lenni. Dr. Fiore Miért nem segít magán? Ha elmegy, a saját testében élhet. Nem lenne ez kedvező változás? George (Ordítva.) De már van testem! Dr. Fiore Mikor elmegy, lesz egy új. George Na ne... hazudik nekem. Dr. Fiore Az anyja már meghalt? George gen.

Dr. Fiore Ha most mondjuk meglátná az anyját a saját testében, mit gondolna róla? George Hogy ez nem igaz.

Dr. Fiore De mi lenne, ha odamenne magához, és megérintené? (Szünet.) Érzi, hogy valaki megérinti? George Nem.

Dr. Fiore Érzi, hogy valaki megérinti a kezét? George Nem! Nem! (Sír, és oldalra néz, mintha ott lenne valaki.) Dr. Fiore Maga nagyon makacs.

George (Láthatóan valaki másnak beszél.) Hagyj békén! (Szűköl.)

Dr. Fiore Ne beszéljen így az anyjával. George Ez nem az anyám, ez csak... valaki. Dr. Fiore Nem hinném. George (Sír.) Bocsáss meg, Mama. Erős leszek. (Suttog.) Erős leszek.

Dr. Fiore Maga nagyon erős. Nagyon erős, mert felismeri az állapotát - ez a legnagyobb dolog, amit megtehet. George Szia, Mama.

Dr. Fiore Most már látja az anyját. Szép a teste, tökéletes a teste. Szeretném, ha észrevenné, hogy mennyire valóságos.

George Nem látom, nem látom. (Suttog.) Dr. Fiore Pedig itt van magával. Igenis, látja. A szellemtestében van. George O nem szellem! Dr. Fiore Dehogynem. George Mellei vannak.

Dr. Fiore George Dr. Fiore George Dr. Fiore George Dr. Fiore

George Dr. Fiore

George Dr. Fiore

George Dr. Fiore

George Dr. Fiore

George Dr. Fiore George Dr. Fiore

George Dr. Fiore

George Dr. Fiore George

Hát persze.

A. szellemeknek nincs... Ó, nem hiszem! O nagyon is valóságos, George. Egy ajtót látok... a hátam mögött. Látja a Fényt az ajtóban? Ragyogó fényt. Nézze azt a Fényt, és mondja el mit érez, miközben nézi.

(Hosszú szünet.) Ó, ez húz engem. Abban a pillanatban, ahogy belép a Fénybe, egy testben fogja magát találni. Huszonöt éves lesz; szeretné ezt? Ühüm. És jóképű. Fekete lesz a haja - nem szürke - és karcsú lesz.

Nem, nem akarok elmenni! Nem kell elmennie. Mondtam már, hogy semmit sem teszek azért, hogy kényszerítsem. Ha mégis el akar menni, megpróbálhatja. Ha nem jó ott, Paolo vissza fogja engedni. Nem, nem fog! Ha egyszer megszabadul tőlem, sohasem enged többé vissza! Nos, akkor én most megkérem őt, hogy engedje magát vissza. Tudom, hogyha egyszer belement abba a fénybe, semmiképpen sem fog visszajönni.

Miért adna oda egy huszonöt éves embert egy tizenöt éves fiúért - saját testét valaki máséért? Maga is tudja, hogy nem akar majd visszajönni.

Ezt fogja majd legkevésbé akarni, mivel meglesz a saját teste, ami erős, és egészséges lesz. Pofa be, Paolo! Mit mond magának?

Ő is üldöz, hogy menjek. De nem akarok menni! Nem muszáj. Nem muszáj elmennie. Akarja, hogy - nem akarja elfogadni azt az üzletet, amit ajánlottam? Milyen üzletet? Hogy elmegy, és bármikor visszajöhet, ha nem

tetszik ott - mondjuk egy hétig. Nem! Nem kényszerítettem, igaz?

De meg fogja próbálni, hogy kijátsszon.

Dr. Fiore

George Dr. Fiore George Dr. Fiore George

Dr. Fiore George Dr. Fiore

George Dr. Fiore

George

Dr. Fiore George

Dr. Fiore George

Na, várjon csak egy percre. Nincs semmi trükk, és semmi kényszer. Azt akarom, hogy elgondolkozzon azon, amit mondtam magának, hogy az élet a fizikai test halála után is folytatódik. Maga itt valaki más testébe akadt bele. Ha elmenne a szellemvilágba, ahol lennie kéne, állandóan olyan testben lehetne, amely nem öregszik, és a szó minden értelmében tökéletes. Szeretném, ha gondolkozna ezen a következő alkalomig. Rendben van? (Szünet.) Hisz a reinkarnációban? Igen, azt hiszem. És maga? En félek tőle! (Hadakozik.) Miért? Mert hogy fogok visszajönni? Milyen emberként? Maga az, aki ezt eldönti. Hogyhogy eldönti? Nos, mikor hipnózisban dolgozom a betegeimmel, emlékeznek rá, hogy összejöttek a vezetőikkel, és eldöntötték, hogy milyen életet szeretnének a következő alkalommal. Miért akarna valaki visszajönni

egy ilyen seggfejként, amiből annyi szaladgál itt? Nos, rengeteg mondanivalója lehet erről, és ez nagyon érdekes tapasztalat lesz. Hát beszéljünk a... (Félbeszakít.) Megpróbáltam elolvasni egy könyvet a reinkarnációról, de állandóan abba kellett hagynom, mert nem akartam többet tudni róla. (Hosszú szünet.) (Nevet.) Hát igen, Paolo azt mondja hogy nem hisz nekem. Hogy valóban itt vagyok! Mit mond?

Hát azt mondja, hogy nem hisz magának. De én hiszek magának! (Nevet.) Jól átvágtam ezt a fattyút. Elmegyek, és hagyom, hogy szenvedjen. A rohadt fattyúja! Nem lehet túl szórakoztató Paolo testében lenni. Néha.

Dr. Fiore Szeretném, ha hozzászokna ezekhez a gondolatokhoz. Azért vagyok itt, hogy segítsek megszökni ebből a börtönből, amit saját magának készített... hogy segítsek abban, hogy a saját testében élhessen.

George (Hangosan sóhajtozik.) Dr. Fiore Mi a baj?

George Megőrülök. Teljesen megőrülök ettől a helyzettől. Mert Paolo megengedte Kathynek, hogy meghallgassa azt a szalagot, és most már ő is tudja. És meg fogja érteni. Iszonyú dühös lesz!

Dr. Fiore Nyugodjon meg. George Nem akarom ezt!

Dr. Fiore Nyugodjon meg, nyugodjon már meg! Hiszen...

George Nem lesz olyan, mint maga.

Dr. Fiore Ugyan, nyugodjon már meg. Nem kell ott lennie, nem kell szembenéznie ezzel az egésszel.

Fogadni mernék, hogy kedves és jóképű fickó volt maga, nem igaz? Nos, most is pontosan abban a testben lehetne, ha eldöntené, hogy elmegy.

George Abban a testben? Dr. Fiore Igen... és hamarosan.

George O, istenem! (Sír.) Ó, istenem!

Dr. Fiore Ez nem a világ vége. Ez a kezdete - magának.

Semmi rossz nem történhet, hát nyugodjon már meg.

George Nem akarok jóképű lenni. Dr. Fiore Az is rendben van.

George Megteszem. Dr. Fiore Mit tesz meg?

George Klassz ember akarok lenni. Dr. Fiore Komolyan mondja?

George Igen. (Sír.) Komolyan mondom.

Dr. Fiore Rendben van. Itt van valaki, aki segít elmenni.

George Nem ismerem őt. (Kétségbeesetten sír.)

Dr. Fiore De igen, ismeri. George Jim bácsi.

Dr. Fiore Mit mond magának? George Arra kér, hogy menjek. De nem akarok menni! (Sír.) Azok mind halottak. Hogyan mehetnék halottak közé? (Nagyon sír.) Dr. Fiore Figyeljen ide! Figyeljen ide! Nyugodjon meg! G eorge Akkkk.... bassza meg!

Dr. Fiore Nyugodjon meg. Szeretné, ha elmondanám, hogy mi minden történt? George Ühüm. Dr. Fiore És magának csak egy dolgot kell csinálnia, a legegyszerűbb dolgot a világon. Csak nyissa ki

magát. Tudom, hogy maga egy kemény fickó, de nyílt embernek tartja magát, nem? Olyannak, aki meghallgat másokat. Rendben van, akkor most nézzük a tényeket. Nem akarok semmit magára erőltetni. Jim bácsikája itt van, az anyja is itt van, és Pete, a barátja is. Mind magáért jöttek. Ők fogják majd elmagyarázni a dolgokat, most és a következő alkalommal. Rendben van? Ha úgy dönt, hogy menni akar, csak menjen. Nem kell várnia, amíg Paolo visszajön ide. És ha még valami segítség kell ahhoz, hogy menjen, boldogan segítek a következő alkalommal. Ezért vagyok itt. Akkor hát elköszönök mára. Rendben van, barátom? George (Bólint.)

Dr. Fiore Viszontlátásra. Vonuljon vissza hátra, és hagyja Paolot visszajönni. Paolo nagyon meg volt elégedve a pozitív változásokkal, melyeket az elmúlt héten figyelt meg magán. Az ujjain számolva sorolta a fejleményeket:

- Már nem kívánok annyit enni. Inni pedig egyáltalán nem kívánok. Sokkal több pozitív érzésem van Kathy iránt. Sőt, szinte szeretek hazamenni esténként. Minden téren sokkal hatékonyabb vagyok. Úgy érezte, hogy jobban kezében tartja a dolgait, amit annak tulajdonított, hogy tudja, mi történik vele. Úgy érezte, hogy a megszállás sok mindent megmagyaráz, amire megelőzőleg nem tudott választ találni. Majd zavartan hozzátette:

- Nem tudom, hogy van-e még valaki bennem, vagy nincs. De kihagy az agyam. Odafigyelek valamire, aztán valami mást csinálok, például idenézek - mutatott jobbra -, és akkor egyszer csak elfelejtem, hogy mit is csináltam azelőtt! Arra is emlékezett, hogy múlt pénteken, mikor be

fejeztük a munkát, elhatározta, hogy hazamegy. Ezután nagyon erős késztetést érzett, hogy beugorjon valahová egy italra. Keményen kitartott azonban amellett, hogy nem hagyja Georgeot érvényesülni.

- Nem, nem! Nem adok neked semmit! - mondta hangosan, majd elindult, hogy elintézzen egy ügyet. Miután végzett vele, észrevette, hogy égve hagyta az autóján a lámpát. Pedig pontosan emlékezett, hogy lekapcsolta, mikor berakodott. Elmondta, hogy - mivel veszélyes ezeken a kétirányú utcákon vezetni - már évek óta szokásává vált, hogy nappal is felgyújtott lámpákkal közlekedik, de szinte automatikusan le is kapcsolja őket, ha megáll.

- Azt hiszem, valaki arra utazott, hogyha lemerül az akkumulátor, akkor nem tudok hazamenni. Biztosan George volt az. Nagyon utálhatja Kathyt!

Szombaton kipróbálta az önhipnózist. Beszélt George-dzsal, aki már majdnem elment, de valaki bejött a szobába, és félbeszakította a megszabadítást. Ekkor azt javasoltam, hogy alkalmazzunk hipnózist.

Elnyúlt a teljesen leeresztett támlájú széken. Betakartam a pokróccal. Behunyta a szemét, és gyorsan reagált a hipnotikus szuggesztióimra. Hamarosan elért a transzra jellemző alvásszerű álmosságig.

Ezután minden figyelmemet Georgenak szenteltem.

Dr. Fiore Hogy van, George? George Köszönöm, jól.

Dr. Fiore Ennek örülök. Milyen érzéssel jött ma ide hozzám? George Nem akartam idejönni. Dr. Fiore Paolo elmondta, hogy már majdnem elment egyszer, de valaki közbeszólt. Dr. Fiore Hát igen. Néhány nagyon jó barátom akart elvonszolni. Dr. Fiore Miért vonszolták?

George Mert nem akartam elmenni. Dr. Fiore Kicsit fél ettől az elmenéstől? George Nem igazán. Dr. Fiore Akkor mi zavarja magát?

George Már olyan régóta vagyok itt. És olyan fáradt vagyok! Nagyon fáradt. Ekkor arról beszéltem neki, hogy milyen gyönyörű élete lesz odaát, hogy végre kipihenheti magát, és együtt lehet a szeretteivel.

George Nagyon sok ember nyújtja ki felém a kezét. Dr. Fiore Fogadja el valamelyiket. George Szeretném, de nem tudom. Nem tudom. (Kétségbeesve.) Egy kissé megnyugtattam, majd megpróbáltam neki segíteni abban, hogy felismerje a körülötte lévő arcokat. Ám továbbra is igen nyugtalan maradt. Dr. Fiore Engedje el magát. Akarja, hogy hipnotizáljam? George Már hipnotizálva vagyok. Dr. Fiore

Most egy kicsit jobban fogom hipnotizálni. Figyeljen a hangomra.

Arra utasítottam, hogy fokozatosan lazítsa el a „testét". Lecsillapodott, és sokkal nyugodtabbnak tűnt.

Ezután elmagyaráztam, hogy elmenni a világon a legkönnyebb dolog. Mondtam neki, hogy Talán az anyja, a nővére, vagy a barátnője az. A karjában tartja, és itt marad vele, hogy segítsen, hiszen nagyon várták már.

(Hosszú szünet.)

- Elment! - szólalt meg egyszer csak Paolo.

- Hogy érzi magát?

- Meg vagyok rendülve! - Sírni kezdett, és a könnyek végigcsorogtak az arcán és a nyakán. - Szabadnak érzem magam! - Egy hangos sóhaj kíséretében felkiáltott: - 0, istenem!., elment az a hang, ami mindig itt volt a fülemben! -Mély zokogás rázta tömör testét. - Ó, édes istenem! Milyen sok időt elpazaroltam! Milyen sok életet, istenem! Mennyi mindent kell még megtennem! Úgy éreztem, hogy Paolo most kezd kigyógyulni az elmúlt harmincöt év szenvedéseiből. Mikor ezt elmondtam neki, feldobott és sugárzó lett. Mikor elment, nagyon vidám voltam, mert biztos voltam benne, hogy Paolo meggyógyította magát és

Georgeot a mély spirituális szinten. Az idő majd eldönti.

- Szinte el se hiszem! A szex Kathyvel olyan jó volt, mint még soha az elmúlt húsz év alatt! Nagyon sokat járok haza. Az ivás pedig teljesen idegen számomra. De ami a legjobb, az tényleg a nemim életünk. Az a George tényleg nagyon sok bajt okozott nekem. Olyan jó tudni, hogy elment!

- Egy szellem életünk minden területére hatással lehet, Paolo. George nagyon nagy hatással volt magára - egyszerűen átvette az irányítást. De - emlékezzen csak - maga sem volt éppen gyenge. Ha az lett volna, sohasem vette volna el Kathyt. Mert George nem engedte volna meg. Nem csoda, hogy a házasságuk egész ideje alatt problémáik voltak. Ő volt az - ebben biztos vagyok -, aki rávette magát, hogy időnként elköltözzön otthonról. De maga is felelős volt az egészért. Megállíthatta volna

Georgeot, ha nagyon akarja. A baj az volt, hogy nem vette észre, hogy egy entitás él magával. Azt hitte, hogy az maga. De ez most már a múlté.

Összeráncolta a szemöldökét, előrehajolt a székben, és fejét a kezével támasztva a combjára könyökölt. Valami láthatóan zavarta.

- Nem változott semmi a sikerrel való viszonyomban. Pedig reméltem, hogy ez is megváltozik. De amíg így gondolkodom, nem érhetek el nagy sikereket. Most is mindig vesztesnek látom magam.

- Rómát sem egyetlen nap alatt építették fel - jegyeztem meg. Rámutattam, hogy minden problémának megvan a maga oka, és az is lehet, hogy a megszállottsággal vívott küzdelme még nem ért véget. - Mivel olyan sokáig ivott, elég valószínűtlen, hogy csak egy szellem tartotta megszállva.

Minden alkalommal, amikor megnyitotta az auráját, nagyon könnyen „beszállhattak" mások. Az is lehetséges, hogy valamelyik elmúlt élete is hatással van magára.

- Hát igen. Mikor az előbb a szellemeket említette, eszembe jutott, hogy mi történt tegnap. Éppen költözködtünk, és mikor a holmit pakoltam be a garázsba, egyszerre nyomasztóan depressziós lettem. Éreztem, ahogy ellep az egész. Mikor elmentem a házból, egy kissé jobban éreztem magam. De egész nap olyan érzésem volt, hogy követnek.

Gyanítottam, hogy ez nem újdonság, és megkérdeztem:

- Történt ez már máskor is?

-Igen! De amíg George velem volt, sokszor éreztem kivert kutyaként magam, különösen otthon. Nem ismertem föl a különbséget egészen tegnapig. Ez furcsa, mert egyébként nagyszerűen éreztem magam, amíg be nem léptem a garázsba.

- Megkértem, hogy pontosan írja le azt az érzését.

- Semmi sem jó. Soha nem is lesz jó. Csak egy nagy kalap negativitás. Mikor elmentem, arra gondoltam, hogy talán valaki öngyilkos lett abban a garázsban. Mert ez megmagyarázná, hogy miért éreztem ott olyan rosszul magam.

Úgy gondolom, hogy az életet két - vagy több - szinten éljük egyszerre: a tudatos, és a tudatalatti szinten, vagyis a benső értelmünk szintjén. Paolo tudatalattija bizonyára felfigyelt volna a diszkarnációkra, és tisztában lenne a hatásukkal is. Azt javasoltam neki, hogy ellenőrizzük: nem szedett-e fel egy vagy több földhöz kötött entitást. Paolo egyetértett velem. Mikor elkezdtem a hipnotikus indukciót, szemhéja remegni kezdett, ami annak a jele, hogy már transzban van. Miután még mélyebbre ment, megkértem, hogy emlékezzen vissza a garázs előtti napra. Paolo Rengeteg minden van körülöttem - mozgó alakok. Mindegyikük lenyom... mint egy nehéz takaró. Nagyon nehéz! Ki kell mennem innen! Dr. Fiore Jött magával valaki?Paolo Valaki itt téblábol a közelemben. Dr. Fiore Nem belül? Paolo Nem.

Megszólítottam az entitást, aki Paolo aurájához ragadt, és megkérdeztem tőle, hogy látja-e a szeretteit? Azt válaszolta, hogy a felesége jött el érte. Végrehajtottam a megszabadítást, és az entitás

láthatóan elment a feleségével a Fénybe. Paolo megjegyezte:

- Egy hideg fuvallatot éreztem. Mikor elment, olyan volt, mintha egy kis takarót lassan felemelnének.

- Egy nagy sóhajjal hozzátette: - A könnyűség.

Csakhogy biztos legyek, megkérdeztem, hogy ki van még ott.

- Barry - hangzott a válasz.

Hamarosan elment az anyjával. Paolo úgy írta ezt le, „mintha valaki húzná őt... és már elment!"

Itt volt az ideje, hogy nekilássunk annak a problémának, ami a legjobban aggasztotta: az üzleti sikertelenségéhez. Mivel George elmente után is ugyanazt a kudarctól való félelmet érezte, ezt nem varrhattuk az ő nyakába.

Megkértem Paolo benső értelmét, hogy vigye el őt ahhoz az eseményhez, amely ezért a konfliktusért felelős.

Paolo Egyre csak egy húsz év körüli fiatalemberen jár az eszem. Nagyon sikeres üzletember – nagyon erőteljes. Ügyesen manipulálta az embereket, sok jogtalan dolgot is csinált. (Hosszú szünet.) Gyönyörű feleségem volt, de nem vettem komolyan. Elhagyott. Akkor kezdődött a pokoljárásom.

Mindenemet elvesztettem. Utcai piás lettem... ott ültem az utcán, nincstelenül. Úristen, de gyűlöltem ezt! Szörnyű volt! A saját mocskomban ülni. (Szünet.) Még mindig így érzem. Egy senki vagyok. Semmim sincsen. Soha nem fogok eljutni sehová. Megérdemeltem. (Hosszú szünet.) Ott látom magam... és ez szörnyű. Dr. Fiore A testén kívülről nézi magát?

Paolo Igen. Sajnálom azt az embert, aki ott ül. Bárcsak elhagyhatnám. Szeretnék elmenni valahova máshová... de nem akarok meghalni. Az fel sem merült bennem, hogy megöljem magam. (Hosszú szünet.) Egyre jobban érzem magam... felállók... boldog vagyok. Táncolni kezdek... ezen a partin. (Szünet.) Hát, ez klassz! Én vagyok ott az egyetlen!

Szerettem volna közelebbről is megnézni, hogy hogyan vált ez a nagyon sikeres üzletember utcai csavargóvá, ezért a Fényből - ebből a nyilvánvalóan halál utáni élményből –vissza vittem őt abba az

időbe, amikor még sikeres üzletember volt.

Ahogy ezen az időszakon áthaladt, úgy látszott, hogy akkor szállták meg a szellemek, amikor ivott, és utcalányokkal szórakozott. így számolt be a megszállásról:

- Észrevétlenül elfoglalt. Aztán már mást sem akartam, csak hagyni a fenébe a munkát, és játszani. Ettől a ponttól kezdődött az elkerülhetetlen lecsúszás. Mikor kijött a hipnózisból, Paolo hangosan nevetni kezdett, és könnyek folytak végig az arcán. Elsőre nehéz volt megállapítani, hogy vajon sír vagy nevet. Lehet, hogy mind a kettőt csinálta, egyszerre!

- Egyszerűen csodálatosan érzem magam! Egy óriási súlytól szabadultam meg! Máris más embernek érzem magam. Biztosan az előző életem volt az oka. Mindig is vonzottak a húszévesek... az öltözködésük, a zenéjük, az egész életstílusuk. Nem csoda! Úgy éreztem, hogy ezen az ülésen elértük a terápiás célt. Azt mondtam:

- A puding próbája az evés.

Akármilyen hatékony és fontos megszabadításon és regresszión ment is keresztül, csak a „kinti" élethelyzetekben mutatkozik meg igazán, hogy mit sikerült elérnünk.

Tapasztalatból tudom, hogyha az emberek megszabadultak a legfőbb problémáiktól, az élet túl sürgőssé - és túl érdekessé - válik ahhoz, hogy visszatérjenek egy-egy ellenőrző utókezelésre. A legtöbb betegem nem találja szükségesnek a további kezelést, ha már megszabadult a tüneteitől.

Akkor is ritkán jelentkeznek, ha megegyeztünk abban, hogy beszámolnak a további életükről. Bár úgy hiszem, hogy ez időnként azért szándékukban áll. Néha, évekkel később, összeszaladunk valahol, vagy egy általuk küldött új betegemtől tudom meg, hogy a problémáik teljesen megszűntek. Az ilyen hírek mindig elégedettséggel töltenek el, és sokszor gondolok azokra, akikről nem tudok semmit.

Ahogy befejeztük az ülést, megkértem Paolot, hogy tudassa velem, hogy megy a sora, ha nem érzi szükségét annak, hogy visszatérjen.

Paolo persze megígérte, hogy vagy kér egy újabb időpontot, vagy valahogy máshogy tudatja velem, hogy milyen hatással volt a kezelés az életére.

Hat héttel később felhívtam Paolot, hogy hogy megy a sora.

Fantasztikus dolgokról számolt be. Energikus és optimista volt. Az ivásra már egyáltalán nem vágyott többé. Minden este hazament, és a házassága - ahogy kiszámította -hetvenöt százalékkal javult az első ülésünk óta. Négy kilót fogyott, minden koplalás nélkül. Kézben tartotta magát! Mondhatjuk úgy, hogy megváltoztatta az életét! Mikor az üzleti problémái felől érdeklődtem, a hangja megváltozott, és kiábrándultságot tükrözött.

- Még mindig bajok vannak, de azért már jobb egy kicsit. De még nem annyira, amennyire szeretném.

Ha dolgozni akar ezen, Paolo, csak hívjon fel. Úgy tűnik számomra, hogy meg kellene néznünk egykét további elmúlt életét is, hogy lássuk: mi akadályozza a sikerben? • Megegyeztünk, hogy felhív, ha visszatért üzleti útjáról, és ha akad egy kis szabad ideje.

Tudtam, hogy akkor fog segítségért jönni, ha már felkészült arra, hogy - az elmúlt életekbe való visszatérés segítségével - szembenézzen önmagával.

12. Szellemajtó

Az utóbbi öt fejezetben szereplő hajdan megszállott emberek történeteiből már sokat megtudhattak a megszállottság természetéről. Valószínűleg sok kérdésükre választ kaptak, de az is valószínű, hogy még több új kérdés merült fel önökben. Ezek közül kétségtelenül ez a legfontosabb: „És mire megyek ezzel az egésszel?" Először is meg kell érteniük, hogy mitől válik valaki könnyen megszállhatóvá. Auránk ereje véd meg bennünket a megszállástól. Ha magas frekvencián rezeg, nem hatolhatnak át rajta az alacsony rezgésszámú szellemek. Betegeimnek így szoktam ezt kifejteni:

- Tegyük fel, hogy az aurája ezres frekvencián vibrál. Ez persze csak egy kitalált szám. Ekkor csak az ezres, vagy az annál magasabb rezgésszámú energiarendszerek képesek rajta áthatolni. De ha ez a

rezgés leesik ötszázra, azok a szellemek, akiknek ötszáz és kilencszázkilencvenkilenc között van a rezgésszámuk, és akik előzőleg nem tudtak áthatolni az aurán, most könnyedén átjuthatnak rajta.

Bármilyen helyzet, érzelem vagy viselkedés, amely csökkenti az aura rezgésszámát, növeli a megszállás esélyét.

Az aura ugyanazt a célt szolgálja az ember érzelmimentális-spirituális dimenziójában, mint az immunrendszer a fizikai testben. Ugyanúgy, ahogy a meggyengült immunrendszer miatt fogékonyabbá válunk a fertőzésekre és a betegségekre, a csökkent erejű aura miatt sebezhetőbbé válunk a szellemek behatolásával szemben.

Két olyan fő kategóriát, feltételt, vagy viselkedési formát találtam, amelyek megszállásban végződnek: az első, amikor az emberek kifejezetten hívják a megszálló szellemeket; a második,

amikor nemcsak hogy nem veszik észre a megszállást, de - legalábbis a tudatos szinten - nem is akarják, hogy ez megtörténjen.

Akaratlan megszállás

Úgy gondolom, hogy mindannyian szellemek vagyunk, akik egy fizikai hordozóeszközben – a testünkben - lakunk, melyet a halálunk idején - mint egy elhordott nagykabátot - eldobunk. A test tudata a belső lénytől, az éntől ered, amely egy vékony „ezüstszállal" kapcsolódik a testhez. Ha a szellem elhagyja egy időre, a test öntudatlan lesz. Igen érdekes, hogy ezt a nyelvünk is így írja le. Például azt mondjuk, hogy valaki „elvesztette az eszméletét", „eltávozott", vagy hogy „kiütötték".

Egy baleset, gyógyszer-túladagolás, fejre mért ütés, vagy bármi, ami - akár rövid idejű - tudatvesztéssel jár, „kinyitja az ajtót" a lehetséges megszállásnak, mivel ilyenkor, és a tudat visszanyerésekor

is, az aura meglehetősen sérülékeny.

Szerintem a műtéti altatás is azért hatékony, mert olyankor kiűzik a személyt a testéből, ami által az öntudatlanná válik, és fájdalom nélkül lehet operálni.

A hipnotikus regressziók megmutatták, hogy operáció közben a betegek általában maguk fölött lebegnek, és figyelik a műtétet - néha igen nagy érdeklődéssel. Gyakran előfordul, hogy a gyerekek - akik azért, mert a testükön kívülre kerülnek, nem változnak meg sem érzelmileg, sem mentálisan - megriadnak, és elhagyatottnak érzik magukat, mint ahogy azt az első fejezetben Howard esete is mutatja.

Mikor az altató hatása elmúlik, a test ismét lakhatóvá válik, és az eredeti szellem - magáé az emberé - visszatérhet.

Az orvosok, nővérek, a kórházi személyzet, a mentősök, a csontkovácsok, a temetkezési vállalkozók és a temetőkben dolgozó emberek, munkahelyük természete és elhelyezkedése miatt, mind könnyű célpontjai a megszállásnak.

Ha tisztán látnánk őket, valószínűleg megdöbbennénk azon, hogy hány szellem népesíti be a kórházakat. Emberek halnak meg, gyakran drogok hatása alatt, vagy zavart és félelemmel telt tudatállapotban, és közülük nagyon sok ott is marad a földhöz kötve. Legtöbbjük nem is veszi észre,

hogy meghalt, és továbbra is várják, hogy a nővérek és az orvosok foglalkozzanak velük. Ez néha odáig mehet, hogy megszállják őket. Egy szellem akkor került az egyik betegembe - aki ápoló volt egy

kórházban -, amikor szájtól szájig lélegeztetéssel próbálta újraéleszteni a beteget, aki végül is meghalt a gyógyszer-túladagolás következtében. Más szellemek olyan kétségbeesetten akarnak „élni", hogy mindent letarolva igyekeznek egy számukra megfelelő személy felé.

John is ilyen entitás volt. Hipnózisban lévő alkoholistabetegemből, Glenből beszélt. Elmondta, hogy egy kórházi erőnléti teszt során fellépő szívrohamba halt bele. Rettenetesen feldühödött azon, ami történt, és csak egy dolog foglalkoztatta: hogy visszajusson a testébe. Egy italra is rettentően vágyott már. Ezután észrevette Glent, akit éjszakai megfigyelésre vettek föl a kardiológiai osztályra, mert kezdődő szívrohamra gyanakodtak, amelyről később kiderült, hogy csak súlyos emésztési zavar volt.

Mivel rájött, hogy nem tudja visszaszerezni a testét, John szántszándékkal belecsúszott Glenébe, és néhány nap múlva már újra ihatott. Ettől kezdve Glen rendszeresen vodkázott, amit pedig nem is szeretett azelőtt, és sokszor berúgott. A 6. fejezetben láthatták, hogy hogyan ölte őt meg majdnem az entitás.

A kórházakban nyüzsgő szellemek könnyedén bejuthatnak azokba az emberekbe, akiknek nyitva van az aurájuk. A súlyos betegségek nagyon legyengítik az aurát, vagyis a legtöbb kórházban ápolt beteg igen sebezhető. Ez különösen a kisgyerekekre érvényes, akiken nagy előszeretettel uralkodnak a felnőtt entitások. Ám sok esetben a megszállók segítő, megnyugtató személyként mutatkoznak. Akit

egyszer megszálltak, annak az aurája még jobban meggyengül, mivel elkeveredik a megszálló szellem félelem és zavar miatt szakadozott aurájával. Az így lecsökkent védekezési képességgel a személy

még jobban ki van téve azoknak a szellemeknek, amelyek fizikai testre vágyódnak. Minél több szellem „szállt be" valakibe, annál alacsonyabb frekvencián vibrál a megszállott aurája.

A drog- és alkoholfogyasztás kifejezetten veszélyes a megszállás szempontjából. Még a „kikapcsolódást" szolgáló drogokkal való ártatlan próbálkozások is évekig tartó megszállásban végződhetnek. Százakat kezeltem már, de azok, akik drogokat vagy alkoholt fogyasztottak, kivétel nélkül megszállottá váltak. És mindegyik esetben sok entitás szállta meg őket, olyanok, akik azelőtt drogfogyasztók voltak, és így áldozataik révén élhettek tovább szenvedélyüknek - tovább gyengítve,

és még inkább kitéve őket ezzel a további megszállás veszélyének. Volt egy alkoholista nőbetegem, aki már négy éve semmit sem ivott, mégis tizennyolc alkoholista szellemmel élt együtt!

A nagyon erős negatív érzelmek, mint például a düh, a depresszió és a bánat, csökkentik az aura frekvenciáját, és időlegesen rontják a védekezőképességét. A fáradtság, kimerültség és a betegségek

szintén legyengítik az aurát. Ha ilyenkor testre vágyó szellemek ólálkodnak a közelben, egykettőre beosonnak.

A családtagok vagy a közeli barátok halála által okozott fizikai és érzelmi megrázkódtatás szintén védtelenebbé teszi a hozzátartozókat. Tovább ront a helyzeten, hogy ilyenkor a rokonok és barátok sokat tartózkodnak a kórház (beleértve a gyerekkórházakat és a rokkantintézményeket is), a ravatalozó vagy a temető közelében, és ezen a három helyen fordulnak elő legnagyobb számban szellemek. A temetés után gyakran ivászatra is sor kerül. Bármelyik szellem, aki hazakísérte a családtagokat vagy barátokat, most könnyedén megszállhatja őket. A szerelem és ragaszkodás szálai néha a szeretett lény halála után is kitartanak. Ez gyakran megakadályozza az elhunytat abban, hogy továbblépjen a maga útján. Ehelyett magnetikus erővel kötődik a túlélő partner aurájához. Emlékszem egy ilyen esetre. Grace szinte belefulladt a kedvese halála miatt érzett bánatába.

Másodéves főiskolai hallgató volt, mikor barátja autóbalesetben meghalt. Egymás után írta hozzá a verseket, és „képzeletbeli" beszélgetéseket folytatott vele. Ezután egyre több problémája lett, amelyekről csak évek múlva, a rendelőmben derült ki, hogy kedvese magába olvasztása okozta őket.

Sok betegem érezte úgy, hogy haláluk óta velük élnek a szüleik. Paradox módon sokszor éppen őket volt a legnehezebb rávenni a távozásra. Úgy érezték, ők tudják legjobban, hogy mi a jó a gyermekeiknek, és nem akarták meghallani azt, amit én, az idegen mondtam nekik.

Az esetek túlnyomó többségében a megszállott áldozatok nem kívánták a megszállásukat, és nem is vették észre annak bekövetkeztét. Ám voltak olyanok is, akik ők maguk kérték a megszállásukat - nem ismerve fel annak következményeit!

Önkéntes megszállottság

Népszerű írók, mint például Shirley MacLaine, Jane Roberts és Ruth Montgomery keltették fel milliók figyelmét a természetfeletti világ iránt. Úgy érzem, ezzel az egész világon nagyban elősegítették azon emberek spirituális fejlődését, akik egyébként nem törekedtek volna a szellemi tapasztalatok felé. Az egyik legcsodálatosabb dolog a világon megtudni valamit a túlvilágról és annak lakóiról, ahonnan oly sok ember próbál üzenetet kapni. E növekvő érdeklődés következtében az úgynevezett Ouija tábla évtizedekig divatban maradt. Ennek lényege, hogy egy deszkalapra ráfestették az ábécét, a számokat, az „igen"-t, és a „nem"-et. Volt még egy úgynevezett „planchette", egy rövid lábakon álló, háromszög alakú tárgy, melynek egy körben forgó mutatója volt. Néhány ember körbeülte a táblát, ujjaikat könnyedén a planchette-re helyezték, és kérdéseket tettek föl a szellemnek. A szellem átvette kezeik irányítását, és a forgó mutató egyenként rámutatott a betűkre, amiből aztán kiolvasható volt a válasz. Ez lehet, hogy érdekes, izgalmas, szórakoztató dolog, de ugyanakkor rettentően pusztító is!

A másik módszer, amivel az emberek időszakos megszállásra hívják meg a szellemeket, az automatikus írás. Ez rendszerint úgy történik, hogy valaki egy tollat vagy ceruzát fog egy papíron, és várja az entitást, hogy az a kezükkel írja le az üzenetét. Ez is nagyon veszélyes lehet, mert a hívás olyan szellemeket is odavonzhat, akik nem tisztelik mások tulajdonát - a testét!

Egy nőbetegem beszámolt egy évekkel azelőtti tapasztalatáról. Egy médiumtól automatikus írást tanult, és érdekes üzeneteket kapott, melyek különböző kézírással íródtak. Egy éjjel arra ébredt, hogy

kezével a levegőbe „ír". Minden erejét és akaratát összeszedte, hogy megállítsa a kezét, de hiába. Tíz rettenetes perc után a keze hirtelen magától megállt. Ezután nem ment többé órákra, és sohasem volt

több hasonló élménye. Igen szerencsés ember volt. Tanára továbbra is fogadta a számára ismeretlen nyelveken küldött üzeneteket és hangjegyeket. írása felgyorsult - de annyira összeroppant a

védekezőképessége, hogy kórházba került!

Ez a történet egy másikra emlékeztet, egy leendő betegem történetére, akit azután sohasem láttam. A titkárnőmet felhívta egy női hang, aki kétségbeesetten ragaszkodott ahhoz, hogy még aznap találkozzon velem. Az őrület, a pánik és a teljes kimerültség határán járt, mert a szellemek éjjel-nappal arra kényszerítették, hogy üzeneteket írjon. Mivel minden időm foglalt volt, elküldtem egy elmegyógyá szati központba. Gyakran gondoltam rá, vajon mi történt vele? Remélem, hogy megkapta a szükséges segítséget. Ha megnyílunk a szellemeknek, ez még nem vezet szükségszerűen megszálláshoz. De ez csupán szerencse kérdése, hiszen felnyitottuk a sorompót - önként!

Sokszor panaszkodnak így az emberek: „Azt szerettem volna, hogy a magasrendű szellemek látogassanak meg -a jók." „Ezt nem vártam volna!" De nyílt meghívóval bármilyen szellem meglátogathat, és ott is maradhat. Az Ördögűző című film, amely egy démon által megszállt lányról szól, egy fiú valós történetén alapul, akit azért szállt meg a démon, mert egy Ouija táblával játszott. A filmben szereplő katolikus pap - aki képzett és gyakorlott ördögűző volt - meghalt a szertartás folyamán. Sok ördögűző vesztette már életét az ördögűzés ideje alatt vagy annak következtében! Most, hogy már ismerik a legrosszabbat, a démon által való megszállást, bemutatok egy kevésbé szörnyű példát. Tina esetében az entitás szerencsére földhöz kötött volt, de még így is majdnem

elmebetegség lett a végeredmény. Tina azért jött hozzám, mert az anyja „küldte". Egyszer találkoztunk, amikor kifejtette, hogy nem hiszi, hogy a segítségemre szorulna. Ahogy fogalmazott: „Nem hallom már azokat a hangokat.". Tina húszegynéhány éves, alacsony, kövér, igen érzékeny nő volt. Teljesen feketébe öltözött, még a zoknija is fekete volt. Elmesélte a történetét, ami egy ideg-összeroppanással kezdődött két évvel ezelőtt. Miután egy ideig sűrűn használta az Ouija táblát, valamint automatikus írással és Tarot kártyákkal foglalkozott, hangokat kezdett hallani a fejében. Ezek úgy mutatkoztak be, hogy ők azok, akik az Ouija tábla és az automatikus írás segítségével üzenni szoktak neki.

- Nagyon kedvesek, udvariasak és barátságosak voltak. Nagyon sokat beszéltek hozzám, sokszor egész napon át.

Tina elmesélte, hogy kérdéseket tett föl nekik az iskolával és a barátaival kapcsolatban, és a szellemek válaszoltak neki, és tanácsokkal látták el. Mikor megkérdeztem, hogy a tanácsok a hasznára váltak-e, nem válaszolt egyenesen.

- A barátaim voltak. Még jó éjszakát is kívántak, és olyankor nem is beszéltek hozzám tovább, hogy aludni tudjak. - Még jó darabig áradozott a barátságukról, majd a szemöldökét ráncolva így folytatta:

- Aztán nagyon hitványul viselkedtek velem; azt mondták, hogy „koszos néger", meg hogy „gyilkos".

Azt is észrevette, hogy a hangok ilyenkor megváltoztak, és ebből arra következtetett, hogy az eredeti barátai elmentek. A hangok állandósultak, és már nem is nagyon tudott tőlük más emberekkel társalogni. Végül annyira elfáradt és összezavarodott, hogy abba kellett hagynia a főiskolát. Megmondta ugyan ennek az „új garnitúrának", hogy hagyják őt békén, de ettől csak még durvábban bántak vele. Ekkorra már

sok testi panasza is kifejlődött, melyek közül a legrosszabb húsz napig tartó erős hányinger volt. Aggódó szülei pszichiáterhez vitték, aki skizofréniát állapított meg, és gyógyszeresen kezelni kezdte.

Azt is elintézte, hogy Tina egy elmegyógyászati központ különleges osztályán töltse a napjait, és csak éjszakára menjen haza aludni. Egy év múltán - még mindig gyógyszeres kezelés alatt – Tina visszament a főiskolára, de csak egyetlen, nagyon egyszerű tárgyat vett fel, az éneket.

Mikor befejezte a történetet, azt is hozzátette, hogy nem érti, miért vették el szülei az Ouija táblát tőle. És bár kifejtettem, hogy szerintem mi történt - vagyis hogy megszállták a szellemek -, ő csendesen és határozottan kijelentette, esze ágában sincs abbahagyni az automatikus írást, mivel még mindig nagyon „jól szórakozik" a három eredeti szellemmel - a barátaival - akik végül is visszatértek. Mivel rendszeresen járt pszichiáterhez, nem akart hozzám is kezelésre járni. Úgy éreztem, azért nem, mert tudta, hogy szerintem neki és „barátainak" is az lenne a legjobb, ha azok elmennének a szellemvilágba, ahová tartoznak. A szándékos „ajtónyitás" másik módszere az, ha valaki „csak úgy" elmegy egy szeánszra. Ilyenkor egy csoport elhatározza, hogy kapcsolatot létesítenek a szellemvilággal. De ezeknek az embereknek gyakran fogalmuk sincs, hogy hogyan fognak megnyilvánulni a szellemek. Hallottam már olyan esetről is, hogy tizenéves gyerekek halálosan megrémültek, amikor valóban történt valami a félig játékos szellemidézés következtében. Ugyanúgy, mint az Ouija tábla és az automatikus írás, a hívás is eléri a szellemeket. És ha ilyenkor egy különösen érzékeny lelkületű, vagy meggyengült aurájú ember van a közelben, a szellemek beleköltözhetnek, és nemcsak időlegesen.

Több módját is láttuk annak - az Ouija táblát, az automatikus írást és a szeánszokat -, hogy miként szokták az emberek szántszándékkal beengedni a szellemeket. Korábban arra is láttunk példákat, hogy az emberek akarata és hozzájárulása nélkül hogyan szállják meg őket a szellemek. Ezek a megszállás két legfőbb kategóriái. Ám sok esetben bizonytalanok a határok. A két kategória közötti átmenet, amikor valaki azért fordul a szellemekhez, hogy enyhítse magányát, vagy a valaki elvesztése felett érzett fájdalmát. Ilyenkor minden különösebb terv és elővigyázatosság nélkül megnyitja magát, és várja a kapcsolatot. Nem ritkán sokkal többet is kap, mint amennyit remélt.

Eszembe jut egy mulatságos eset. Kezelése elején több szellem is távozott Marylinből: uralkodó anyja és néhány más rokona. A következő ülésen szégyellősen bevallotta, hogy egy fontos döntés előtt állva ismét szellemeket idézett meg, hogy segítsenek neki - annak ellenére, hogy tisztában volt a lehetséges veszélyekkel. Majd nevetve hozzátette:

- Egész kis bizottság gyűlt össze, és ahányan csak voltak, annyiféle egymásnak ellentmondó tanácsot adtak! Kiderült, hogy maradt még néhány szellem benne, mint ahogy azt gyanítottam is. Van egy kevésbé közismert jelenség: a láthatatlan, vagy képzeletbeli játszótárs. Hipnózisban a

betegeim tisztában vannak azzal, hogy ezek valójában szellemek. A szoros baráti kapcsolat és a kölcsönös függőség egy ponton azt eredményezi, hogy a kettő - a szellem és a gyerek - összeolvad.

Ettől fogva együtt laknak ugyanabban a testben, és a megszállott nem figyel fel a megszállásra. Úgy gondolom, hogy megszállt betegeim, akik még a terápiás időszak alatt is újabb és újabb szellemeket szednek fel , valójában „ellenőrizetlen" médiumok, vagy „érzékeny emberek". Különösen igaz ez akkor, ha nem is fogyasztottak semmiféle drogot vagy alkoholt.

A legapróbb dolgok is legyengítik az aurájukat: ha tartósító szert tartalmazó ételt esznek, vagy ha fejfájás ellen bevesznek valamit. Még az is további megszálláshoz vezethet, ha csak elhajtanak egy

temető mellett, vagy ha meglátogatják egy barátjukat a kórházban.

Úgy érzem, hogy azért sokkal érzékenyebbek egyes emberek, mint mások, mert ők képesek arra, hogy közvetlenül „rákapcsolódjanak" saját tudatalattijukra, amire a legtöbb ember nem képes.

Továbbá abban is biztos vagyok, hogy tudat alatt mindannyian érzékeljük egymás tudatalattiját, de amit ebből megtudunk, általában nem „szűrődik át" a tudatos gondolkodásunkba, ahol felhasználhatnánk a kapott adatokat. Ha olykor mégis áttör valami, akkor valamilyen előérzet vagy intuíció formájában mutatkozik meg. A médiumok különleges viszonyban élnek a benső gondolkodásukkal. De sajnos, ez az érzékenység kétélű fegyver, mert - a gyakorlatból tudom - ezek az emberek igen könnyen megszállhatóak. Úgy tűnik, hogy néhányuknál meggyengült a tudatos és tudatalatti gondolkodást különválasztó határvonal. Ez lehetővé teszi, hogy a negatív érzelmek (félelmek, traumatikus emlékek, stb.) a tudatalattiból felszínre törjenek, s érzelmi instabilitást okozzanak, ami természetesen csökkenti az aura rezgésszámát. Ha ehhez még az a vágy is járul, hogy segítsenek az embereken - még a szellemeken is -, akkor minden bizonnyal megszállás lesz az eredmény, ami rendszerint már gyerekkorban meg is történik. Különösen igaz ez azokra a tisztánlátókra, akik gyerekként látják a

szellemeket. Néhányan a metafizika iránt érdeklődő betegeim közül, akik tanácsaim ellenére is mindent megtettek azért, hogy médiumok lehessenek, folyamatosan új és új szellemeket szednek össze. Megszabadítom őket, és megpróbálom csökkenteni a negativitásukat, hogy erősebbé váljon az aurájuk - ám ez olyan, mintha egy feneketlen dézsába hordanék vizet.

Brazíliában és Angliában sokat beszélgettem képzett médiumokkal. Ők is hasonló dolgokat tapasztaltak, ami nagyon zavarta saját és családjaik életét - egészen addig, amíg nem tudták ellenőrzésük alá vonni médiumlétüket. Ez néha sokéves gyakorlás árán, más médiumok tapasztalatainak átvételével sikerül. Ezután képesek lettek arra, hogy érzékenységüket megfelelő és hasznos módon kamatoztassák, mások javára. Sajnos, nálunk alig található egy-két olyan központ, ahol ilyen

gyakorlatra lehetne szert tenni. Ezért az ilyen emberek esetében azt tekintem terápiás célnak, hogy - ritka kivételektől eltekintve - felhagyjanak a médiumsággal, és segíteni igyekszem nekik abban, hogy

kiegyensúlyozottabbá váljanak, és két lábbal álljanak a földön.

Korábban az aurát az immunrendszerhez hasonlítottam, hiszen mindkettő védelmez bennünket.

Bemutattam, hogy az emberek hogyan csökkentik tudatosan vagy tudattalanul az aurájuk rezgésszámát, amelynek megszállás lesz az eredménye. Most egy olyan zavarba ejtő eredményt szeretnék

megosztani önökkel, amely sokkal több kérdést vet fel, mit amennyit megválaszol.

Jó pár betegem vezette vissza megszállásának kezdetét születésének idejére, gyermek- vagy felnőttkorába - abba az időbe, amikor boldog és egészséges volt. Egyszerűen csak „fölszedték" a szellemeket. Semmi olyasmit nem tettek, amitől sebezhetőbbé válhattak volna. Semmi okot sem találtam rá - mégis megszállottak voltak.

Ha az immunrendszer analógiájánál maradunk, lehetséges, hogy néhány ember veleszületett módon érzékeny a megszállásra, csakúgy, mint ahogy a fizikai testnek is lehetnek genetikusan kódolt betegségei.

A magyarázat talán az elmúlt életekben rejlik. Talán a megszállottság volt a karmájuk. Lehetséges, hogy előző életekben szoros kötelék fonódott a megszállott és a megszálló között. Sok bonyolult megszállásos esetben - különösen, ha a megszállás semelyik módszeremnek sem „engedelmeskedett" - találtam úgy, hogy a megszállásnak az elmúlt életekben gyökerező okai, oda-visszanyúló kapcsolatai voltak. Anne esetében megfigyelhették a közte és megszállója közti szoros kapcsolódást, egy elmúlt életben átélt szerelem eredményét. Most, hogy már tudják, miként jutnak be a szellemek az emberek aurájába és testébe, lépjünk tovább,

és vizsgáljuk meg, hogyan tudunk tenni ellene valamit. Legelőször, hogy miként lehet kimutatni a megszállottság tényét. Ha már felállítottuk a diagnózist, megtehetjük a helyzet megoldása felé vezető

lépéseket. A következő két fejezetben e cél elérését segítő technikákról olvashatnak.

13. A megszállottság felismerése

Az esettanulmányokból már láthatta, hogy hogyan élte meg öt ember a megszállottságát. Megfigyelhette a közös vonásokat, ugyanakkor olyan tüneteket is felfedezhetett, melyek csak egy-egy adott esetre voltak jellemzőek. A hatodik fejezetben azt is megmutattam, milyen hatást gyakorol a megszállás az emberekre. Hogy segíthessek önnek megállapítani, hogy ön vagy valaki más már megszállott-e, leírok néhány

tünetet és jelet, melyek a legtisztábban jellemzik a megszállottságot. De ne feledje, hogy rendszerint az összkép a fontos, nem egy vagy két kiemelt tünet.

Az egyik jellemző tünet, amelyet minden megszállott ember érez, az állandóan alacsony energiaszint. Reggel különösen jól ellenőrizheti energiaszintjét. Feküdjön nyugodtan az ágyban - még mielőtt fölkelne -, és figyeljen a testére. Figyelje meg, késznek érzi-e magát a napra, és elég energiát érez-e magában, hogy kielégítse az igényeit. Használja a józan eszét! Nagyon sok oka lehet a fáradtságnak: rossz, vagy elégtelen alvás, az előző napi fárasztó tevékenység, allergia, krízishelyzet, stressz. Vizsgálja meg ezeket, és ha nincs logikus magyarázata a fáradtságra, tekintse ezt a megszállottság lehetőségét jelző tünetnek.

2. A megszállottság legjellemzőbb tünete a személyiségváltozás - sokszor a gyors hangulatváltások. Például néha olyan szavakat használ, vagy olyasmit tesz, ami nem illik az ön jelleméhez. Gondol-e néha arra, hogy ez egyszerűen nem én vagyok? Ez különösen olyankor fordulhat elő, ha túl sokat ivott, vagy ha valamilyen drog hatása alatt áll. Mondták már önre, hogy időnként „mintha kicserélték volna"?

Figyelt már meg hirtelen változásokat magán? Ha ezek a változások a rokonai, vagy közeli barátai halála után történtek, akkor talán már csatlakoztak is önhöz. Ellenőrizze, nem nyilvánulnak-e meg önben az ő szokásaik, érdeklődésük, szólásformáik és a különböző egyéb személyiségjegyeik. Hívta-e őket, rájuk akaszkodott-e valaha? Mikor történt a változás? Műtét vagy kórházi kezelés alatt, vagy után?

3. Sokan beszélünk magunkhoz - szóban vagy gondolatban. Ez kellemes és szórakoztató is lehet. Ezek a „beszélgetések" szokásunkká válhatnak, és már nem is figyelünk fel rájuk. Ha ezek a párbeszédek ön és egy entitás között folynak, az sokat felfedhet megszállója személyiségéről, és az ön hozzá való „viszonyáról": ki fél, vagy ki a mérges, és ki a főnök? Ha ráhangolódik az entitás gondolataira, és a sajátjának fogadja el azokat, nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy eredetileg kinek a gondolatai is voltak azok. Sok betegem jött rá idővel, hogy mikor azt gondolták, hogy magukban beszélnek, valójában a megszálló szellemeikkel beszéltek, akiket a tudatuk alatt már jól ismertek! Tipikus megjegyzések voltak a következők: „Semmitől sem kell tartanod". „Nyugodj meg!" „Állítsd le magad!" „Nem kéne

úgy érezned, hiszen még rengeteget tehetsz!" Sokszor úgy beszéltek „magukhoz", mint ahogy egy gyerekhez beszélnének, vagy mintha a saját magukétól eltérő jellemű emberek volnának.

Egyszerűbb az eset, ha a szellem „megszólítja" önt, vagy ha második személyben beszél önhöz. Például: „Fagylaltot akarsz enni", vagy „Nem hiszel a szellemekben", stb. Ebben az esetben sokkal tisztábban megállapítható, hogy ez nem ön. A megszállók néha utasítják, parancsokat osztogatnak neki, sőt, lehordják a megszállottat.

Személyiségüktől függően a bánásmód lehet oltalmazó, kritikus vagy követelődző: „Nem kell annyit dolgoznod." „Ne hagyd, hogy kihasználjanak." „Senki sem fog szeretni téged, te kurva!" „Te kövér

disznó!" A legtöbb esetben a beszélgetések és a megjegyzések gondolatban hangzanak el. Extrém esetben a betegek arról számoltak be, hogy a fejükben hallották a hangokat, és időnként fel is ismerték

tulajdonosát.

4. Mint ahogy már eddig is kiderült a Nyugtalan holtakból, a kábítószer fogyasztás döntő eleme a megszállásnak. Ha ön alkoholista vagy kábítószeres, biztos lehet benne,hogy megszállott. Előfordult

már, hogy eldöntötte, leszokik a kábítószerről, alkoholról vagy cigarettáról, de aztán a fentiekhez hasonló „belső" hang eltérítette a szándékától? Ha igen, valószínű, hogy egy vagy több szellem

megszállva tartja, aki(k)nek igen erős érdeke fűződik ahhoz, hogy ön továbbra se szabaduljon a szertől.

5. Szokott hirtelen, meggondolás nélkül cselekedni? Mondjuk, ön általában vigyáz a pénzére, időnként mégis hihetetlen dolgokat vásárol be? Ilyenkor lehet, hogy mások kényeztetik magukat. A szellemeknek megvannak a saját vágyaik, és nem nekik kell viselniük a következményeket - a

számlákat!

6. Ha két vagy több ember lakik az ön testében, időnként elfelejthet dolgokat, és elvesztheti az öntudatát. Ez nagyon komoly dolog lehet; órák, napok is hiányozhatnak az emlékeiből! Előfordul, hogy bemegy egy szobába, és nem emlékszik rá, hogy mit is akart ott? Ha nagyon sok dolog forog a fejében, ezt ennek a számlájára is írhatja; de ha órák, napok esnek ki, vagy ha arról feledkezik meg, amit éppen csinál, az már nem! Ha ilyesmi történik önnel, az biztos jel.

7. A koncentrációs problémák közeli kapcsolatban állnak az emlékezetkieséssel. Nehezére esik szellemi tevékenységet végeznie? Nem tud odafigyelni arra, amit olvas vagy amiről beszélget?

Időnként úgy érzi, mintha ködben lenne? Valószínű, hogy egy drogos vagy egy korosabb „társbérlője" akadt.

8. Érez szorongást és aggodalmat mindenféle megfogható indok nélkül? Úgy jön ez, mint derült égből a mennykő, vagy a háttérben szinte folyamatosan érzi? Ahogy a hatodik fejezetben már utaltunk rá,

így éreznek bizonyos szellemek, és érzéseik önben valósulnak meg.

9. A kórházban felszedett szellemek talán fájdalmas betegségben haltak meg, vagy erős gyógyszerek hatása alatt álltak. Az is lehet, hogy a testüket már a haláluk után vitték oda egy baleset vagy szívroham után. Különösen nehezen gyógyul fel betegségből? Kórházi kezelése óta érez olyan fájdalmakat, amelyek nincsenek összefüggésben betegségével? Arra kérem, hogy használja a józan eszét, és ne hozzon

elhamarkodott ítéletet!

10. E könyv kiváltotta érzései is diagnosztikus értékűek lehetnek. Ha úgy találta, hogy nehezen olvasható, ha nem tudott végigolvasni bizonyos eseteket vagy fejezeteket, mert szorongást érzett, vagy más egyéb érzelmi reakciókat élt át, akkor valószínűleg a megszálló szellemek szólaltak meg önben. Gyorsan jegyezze fel érzéseit, amíg még frissek, és azt is, hogy a könyvnek melyik része miatt kerültek a noteszbe. Saját detektívjének kell lennie, így hát jól figyeljen minden apró jelre! Jegyezzen fel minden gyanúsnak tűnő mozzanatot. Noteszével a kezében olvassa el újra a Nyugtalan holtakat, és figyelje meg reakcióit. Figyelje teste válaszait: erős szívverés, izzadás, nehéz légzés, remegés,

bizsergés -ezek a szorongás jelei. Érez félelmet vagy pánikot? Ne kenje el a részleteket! Most, hogy átolvasta a megszállás tíz leggyakoribb jelét, itt az ideje, hogy értékelje magát, vagy azt, aki miatt aggódik.

Jó, ha a lehető legobjektívebben végzi el ezt a munkát. Vannak olyan emberek az életében, akikkel elég jóban van ahhoz, hogy megossza velük aggodalmait? Ha igen, kérje meg őket, hogy értékeljék önt az itt következő ellenőrzőlista alapján, és beszéljék meg az esetleg felmerült további bizonyítékokat.

A megszállottság ellenőrzőlistája

Az itt következő tételeket a fenti anyag alapján állítottam össze, hogy olyan ellenőrzőlistát kapjanak kézhez, amely segítségével felmérhetik megszállottságuk - vagy mások megszállottságának - valószínűségét. Mivel a listán szereplő legtöbb tételnek más egyéb kiváltó oka is lehet, egy vagy két pont miatt ne tételezze föl, hogy „vendége van". A legfontosabb az általános kép. Ebből a listából az az előny származhat, hogy egyre inkább meg tudja különböztetni a dolgokat, és jobban odafigyel az

esetleges megszállottságra. Ha már gyanítja, vagy ismeri az állapota okát, elkezdhet valamit, amivel segíthet saját magán és a megszállóján.

Pontok

Nincs ilyen gondom, ezt a jelenséget nem észleltem.

0 pont

Néha előfordul, de nem súlyos gond.

1 pont

Most már mindig, legtöbbször, vagy igen.

2 pont

Ellenőrzőlista

1. Alacsony energiaszint

2. Jellemváltozás vagy gyakori hangulatváltozások

3. Belső hang(ok) beszélnek

4. Drogfogyasztás, beleértve az alkoholt is

5. Lobbanékony, impulzív viselkedés

6. Memóriazavarok

7. Csökkent koncentrációs képesség

8. Hirtelen fellépő szorongás, depresszió

9. Hirtelen, minden nyilvánvaló ok nélkül fellépő testi problémák

10. A Nyugtalan holtak olvasásakor fellépő érzelmi és/ vagy testi reakciók

Ha az összesített pontszáma eléri a 10-et, ez megszállottságot jelez. (A 2., 3., 4. és 10. tételre adott 2 pont erősen azt jelzi!) Ha a pontszáma kevesebb, mint 10, használja az ítélőképességét; ez persze nem

jelenti azt, hogy ön semmiképpen sem megszállott. Már egyedül az is megszállottságra utalhat, ha belső hangokat „hall".

A megszállottság nem „halálos ítélet" vagy halálos betegség, hanem olyan állapot, amely általában gyógyítható. Ha nem képes maga megoldani a problémáját, még mindig sokkal jobb helyzetben van, mint korábban volt, mert már érti a tüneteit - és segítségért tud fordulni. Mind az önmegszabadítás, mind a megszabadítás technikájának leírását megtalálja a 14. fejezetben. A könnyebbség kedvéért

mellékeltem annak az általános megszabadításnak az átiratát is, amelyet én használok a betegeimmel.

A következő fejezetben még további felvilágosításokat is olvashatnak mindezzel kapcsolatban.

14. A megszabadítás módszere

E fejezetben leírt módszer segítségével lehetősége nyílik arra, hogy megszabadítsa önmagát vagy másokat a megszálló szellemektől. Sok betegem tartott már magának ilyen „ülések közötti kiegészítő

ülést". A megszabadítás semmilyen káros hatással nem jár. A legjobb esetben eltávoznak a szellemek, a legrosszabb esetben átvészelik a kényelmetlen periódust, és maradnak. A megszabadítás nem vonz

oda új, „lakóhely" után kutató diszkarnációkat; sőt, az ellenkező hatást váltja ki - taszítja őket. Akár magunkon végezzük, akár másokon, nagyon fontos, hogy bizonyos kulcsfontosságú elemekre mindig figyeljünk a megszabadítás során. A megszálló szellemek szó szerint, és átvitt értelemben is elveszett lelkek. Soha ne feledjék, hogy sokat szenvednek, még akkor is, ha azt állítják, hogy nem. Valójában őket tartom a betegeimnek, nem az őket hordozó embereket. Ne úgy tekintsék ezt a

módszert, mint a „szellemek lerázására", vagy „kirúgására" szolgáló eljárást, hanem úgy, mint a lehető legteljesebb segítségnyújtás módszerét. A szellemek a teljes elveszettség és reménytelenség

állapotából kerülnek a megnyugvás állapotába, ha maguk mögött tudják hagyni az e világi ügyeiket és félelmeiket. Számítani kell rá, hogy nagyon nehéz meggyőzni őket erről az igazságról. Ha ez már

sikerült, nagyon egyszerűen tudunk segíteni nekik a távozásban.

El szoktam magyarázni betegeimnek, hogy ha én erővel hajtanám ki belőlük a megszálló szellemeket, és nem biztosítanám előzőleg őket afelől, hogy egy magasabb rendű világba kerülhetnek, ezzel szörnyű problémákat okoznék az entitásoknak, de minden valószínűség szerint más, élő embereknek is, akikre e szellemek újból ráakaszkodnának. Igen valószínűtlen, hogy a frissen megszállottak majd képzett szakemberhez fognak fordulni, ezért egész hátralévő életükben boldogtalanná válhatnak. Az a legfontosabb, hogy a megszabadítás során mindig szem előtt tartsuk a megszállók érdekeit. Ez persze rettentően nehéz, ha már oly nagy árat fizettünk az ittlétükért.

Öngyilkosság veszélye esetén különösen könnyű megfeledkezni arról, hogy kinek az igényei az elsőrendűek. Ilyen esetben mindig kötelező szakemberhez fordulni, valamint akkor is, ha fizikai erőszak lehetősége áll fenn. Ha az orvos vagy pszichológus nem hajlandó az esetet megszállottságként értelmezni, attól még ön a kezeléssel párhuzamosan tovább dolgozhat a szellemekkel. Ideális persze az lenne, ha a terapeutája is foglalkozna az entitásokkal, mely esetben ön bölcsen tenné, ha teljesen ráhagyná a megszabadítást. A legtöbb esetben nem fogja felismerni, hogy kik is pontosan az önt megszálló szellemek. Ám az is lehetséges, hogy teljesen tisztán látja őket. Különösen akkor van ez így, ha a szeretteiről – szüleiről, nagyszüleiről, gyerekeiről, vagy közeli barátairól - van szó. Szeretteink esetében az is szükséges, hogy előzőleg szilárdan elhatározzuk, hogy érzelmileg elengedjük őket. Néha pontosan a halált is túlélő erős érzelmi függés következménye a megszállás. Voltak olyanok is, akik szó szerint könyörögtek az elhalt szeretteiknek, hogy maradjanak velük. Néhány betegem büszkén jelentette ki, hogy anyja, apja vagy házastársa már évek óta őbenne él.

Felsorolták, hogy mennyi segítséget kaptak már megszállóiktól, és állították, hogy most is hozzájuk fordulnak enyhülésért és segítségért. Ám mivel szeretteik mégiscsak földhöz kötött szellemek voltak,

szörnyű hibákat is követtek el. Alkalmanként kisebb-nagyobb haszna is lehet a megszállásnak, például megszerezhetjük a szellem speciális képességeit, társaságát, stb., de ez sohasem egészséges megoldás, és akadályozza mindkét résztvevő további lelki fejlődését. Ha a megszállott felismerte a helyzetét, nem szabad halogatni a megszabadítást, akármilyen szorosak is legyenek az őket összefűző szálak.

Útmutató a megszabadításhoz

Akkor a leghatékonyabb a megszabadítás, ha magnófelvételt készít- róla; felhasználhatja az itt következő átiratot, vagy saját maga is összeállíthat egyet az itt bemutatott elvek alapján.

Ha naponta egyszer vagy többször lejátssza a szalagot, ezzel ismételten felvilágosítja a szellemeket, és felhívja figyelmüket a szeretteikre, akik már az első megszabadítási kísérlet óta ott lesznek a közelben. Néha időbe telik, míg az entitások meghallják, amit mondanak nekik - vagy az, hogy szembenézzenek a lehetőségeikkel és a nézeteikkel. A szalag meghallgatása során - önnek, vagy annak, akinek segít - lehetősége nyílik arra, hogy észrevegye azokat a kulcsfontosságú jeleket, amelyek megerősítik a megszállás diagnózisát, és amelyeket a szellemek néha ügyesen „elrejtenek". Bármilyen, a semleges érdeklődéstől különböző

reakció a megszálló szellem akarom ezt tovább hallgatni", vagy „Nem akarom hallgatni ezt a szalagot", vagy, ami még jellemzőbb,

„Nem akarod hallgatni ezt"! A megszabadítás alatt fellépő érzelmi reakciók - mint például a szorongás, félelem, megkönnyebbülés, öröm, harag - az entitás reakciói. A testi érzeteket nagyon nehezen tudják elrejteni a szellemek: a hányinger, a remegés, a fájdalom mind kitűnő nyomravezető jelek. Ha minden nap feljegyzi a benyomásait, könnyebben felismeri, ha a szellem elmegy. Ha például négy

egymást követő alkalommal hányingere volt, és aztán már nem érzi tovább, ez annak a jele lehet, hogy a szellem már eltávozott.

A megszabadulás másik kiváló módja, ha megkér valakit - házastársát, egyik szülőjét vagy barátját -, hogy olvassa fel önnek az átiratot. Ha valaki mást kíván megszabadítani, ön olvassa ezt föl neki. Ha

úgy jobban szereti, használhatja saját szavait is. Ez akkor a legindokoltabb, ha már tisztában van a megszállók személyével - és még inkább, ha azok közeli családtagok. Azt is megteheti, hogy néhány embert maga köré gyűjt, akik segítenek önnek vagy annak a

személynek, akiről azt gyanítják, hogy megszállott. Egyikük végezze a megszabadítást, a többiek küldjenek energiát a megszabadítandó testébe úgy, hogy a feléje fordított tenyerüket vigyék egészen

közel a testéhez - de ne érintsék meg őt. Fohászkodjanak együtt azért, hogy távozásra bírhassák a szellemet. Mindnyájuknak körül kell vennie magát a Fehér Fénnyel. (Képzeljenek el maguk körül egy

ragyogó fényt.)

Ha valaki mást szabadít meg, kérje meg az illetőt, hogy engedje el magát, csukja be a szemét, és képzelje maga köré a Fehér Fényt (lásd a 15. fejezetet). Ezután kölcsönösen folyamodjanak spirituális

segítségért, és/vagy mondjanak el egy imát. Beszéljen közvetlenül az entitáshoz, és érintse az alábbiakban leírt pontokat. Ha ismeri a szellemet, szólítsa nevén. Ha nem, használjon általános

megszólítást, vagy olvassa fel a lentebb közölt átiratot.

Ha úgy gondolja, hogy a szellem csak más nyelven ért, beszéljen hozzá azon a nyelven. Ha már ismeri a személyeket és haláluk körülményeit, sokkal könnyebben tud segíteni rajtuk. Sokkal könnyebben meg tudja győzni őket helyzetükről, ha kifejti nekik, hogy hogyan haltak meg. Ezután, ha a megszállók az ön - vagy a megszabadítandó személy - szerettei, távozásuk érdekében hivatkozzon az ön iránt érzett szeretetükre, és fejtse ki nekik, hogy jelenlétük nagyon ártalmas önre

nézve. Győzze meg őket, hogy ha két ember szereti egymást, akkor semmi, még a halál sem választhatja el őket, és ha eltávoznak, akkor sem lesznek távolabb egy gondolatnál. Tegye világossá számukra, hogy visszatérhetnek a szellemvilágból, hogy meglátogassák önt. Ha sikerült meggyőznie őket, hogy jelenlétük valóban rossz hatással van önre, és hogy nem örökre kell elválniuk, az ilyen megszálló szellemek általában azonnal távoznak. Ha szükségesnek tartja meggyőzni a megszállót, hogy ő nem azonos a megszállottal, tartson elé egy tükröt, hogy lássa meg benne a megszállott arcát. Felhívhatja a figyelmét arra, hogy mennyire különbözik az arcuk. Az entitások leggyakoribb félelmét, a pokoltól való félelmet úgy segíthet legyőzni, hogy megmondja

neki: már itt van valaki a szellemvilágból, aki szakember ezekben a kérdésekben - egy pap, apáca, tiszteletes, rabbi, stb. Ha azt gyanítja, hogy a szellem öreg és/vagy beteg volt, mondja el neki, hogy a szellemvilágban kényelmes ágyban jókat aludhat majd, és egy olyan kórházban vagy otthonban fog felébredni, ahol kedves nővérek és orvosok viselik gondját. Ha a szellem feltehetően alkoholista, drogos, vagy erős dohányos, mondja el neki, hogy a szellemvilágban annyit ihat, kábítószerezhet, cigarettázhat, amennyit csak akar. Hívja fel a figyelmét arra, hogy a szerettei akár kezébe is adják ezeket szereket. A regressziókból az derült ki számomra, hogy a szellemvilágban az entitások megkapják a vágyott drogokat, és a szellem-gyógyítók és -

orvosok csak a nekik megfelelő ütemben szoktatják le őket.

Ilyen káros szenvedélyek esetében rendkívül hasznos, ha a megszállott tartózkodik attól a szertől, amelyhez az entitás hozzászokott. A távozó ugyanis nagyon nehéz napokat élhet át először. Ez meggyőzi őt arról, hogy nagyobb valószínűséggel kapja meg a szellemvilágban azt, amit kíván. Egy entitás, aki már negyven éve tartott megszállva egy férfit, azért távozott el, mert hitt neki, amikor azt mondta, hogy soha többé nem fog egyetlen cseppet sem inni. Gyakran félnek attól az entitások, hogy megszűnnek létezni, ha elhagyják a megszállottat. Feltétlenül

fontos, hogy meggyőzze őket, hogy ez nem igaz. Hívja fel a figyelmüket arra, hogy elhunyt szeretteik nagyon is élőek. Vegye rá az entitásokat, hogy érintsék meg a kezükkel őket, és érezzék, mennyire valóságosak. Legyen leleményes! Mindenképpen győzze meg őket arról, hogy életük folytatódni fog! Bármilyen szellemet hívhat, ha segítségre van szüksége. Például egy lázadó tizenéves fiú szelleme akkor fog elmenni, ha egy csinos lány szelleme jön el érte. Ha olyan szellem jön, akit a megszálló nem kedvel, hívjon mást. Az egyik férfi szellem utálta a feleségét. Mikor meglátta, nem akart elmenni vele. Egyszerűen valaki másra hívtam fel a figyelmét, mire készségesen elment. Megkérheti a szellemorvosokat, vagy -nővéreket, hogy adjanak az entitásnak altató, vagy nyugtató injekciókat. Megkérheti Szent Mihályt, Gábriel arkangyalt, vagy Jézust is, hogy jöjjön el.

[Általános instrukciók

1. Olyankor végezze a megszabadítást, ha biztos benne, hogy nem fogják félbeszakítani. Legalább fél órát szánjon rá, bár a legtöbb esetben nem kell hozzá ennyi idő. Legyen olyan pihent és nyugodt, amennyire csak lehetséges. A megszabadítás előtt ne fogyasszon semmiféle drogot -alkoholt sem.

2. Kezdje azzal, hogy néhány percig elengedi magát egy kényelmes karosszékben, vagy díványon. Csukja be a szemét, és az orrán keresztül vegyen három-négy lassú, mély lélegzetet. Mondja el a

kedvenc imáit - a Miatyánk különösen hasznos. Ha bizonyos személyekben hisz, mint például Jézusban, Buddhában, az angyalokban, stb., hívja őket, hogy segítsék ebben a folyamatban. Ha inkább metafizikai beállítottságú, hívja a szellem-gyógyítókat segítségül. Mindezt hangosan, vagy gondolatban is teheti. Mindazonáltal lehet, hogy könnyebbnek találja ezt, ha hangosan beszél.

3. Hogy megvédje magát az összes lehetséges negatív erőtől és entitástól, fontos, hogy egy szellemi védővonalat húzzon maga köré. Használja erre a Fehér Fény módszerét (15. fejezet). Kezdje azzal,

hogy elképzeli, hogy egy miniatűr nap süt a napfonatában (plexus solaris, a köldök tájékán elhelyezkedő körkörös terület). Képzelje el, hogy ebből a napból ragyogó Fehér Fény sugárzik szét, amely káprázatos aurával veszi körül önt. Ez az aura testének minden részét - a fejét és a lábát is beleértve - karnyújtásnyi vastagságban veszi körül. Vésse jól a tudatába, hogy ez minden negativitástól és veszélytől teljesen megvédi önt.

4. Szólítsa meg a megszálló szellemet - gondolatban, vagy hangosan, ahogy jobban tetszik. Legyen vele kedves és szeretetteljes. Ha ismeri őt, szólítsa a nevén, és mondja el neki, hogy most már tudja, hogy itt van. Győzze meg arról, hogy ő egy szellem, aki a halála óta az ön testében lakik, és emlékeztesse halálának körülményeire.
5. Mondja el, hogy mindannyian szellemek vagyunk, és sohasem halunk meg – hogy csak a fizikai test hal meg. Magyarázza el neki, hogy ő a halála után a testén kívül találta magát,

miközben teljesen tudatánál volt, s hogy akkor el kellett volna távoznia a szellemvilágba, ahol már várták a szerettei. Ehelyett önhöz csatlakozott. Mondja meg neki, hogy bár nem tudott erről, de

jelenlétével nagyon sok kárt okozott önnek, mert fogyasztotta az energiáját, és összezavarta önt, mivel nem tudta a saját gondolatait elválasztani az övéitől.

Ha idáig eljutott, irányítsa figyelmét azokra a szeretett szellemlényekre, akik eljöttek érte, hogy hazavigyék, hogy ezután ővelük éljen. Ha gyanítja, hogy egy bizonyos személy (az anyja, a felesége, stb.) van ott, hívja fel rá a figyelmét. Tanítsa meg arra, hogy fogadja el „kísérője" feléje nyújtott kezét, és biztassa, hogy távozzon vele el. Mondja el, hogy gyönyörű élet áll előtte, hogy tökéletes lesz a teste, és hogy mindkettőjüknek fontos, hogy most elmenjen. Világosítsa fel, hogy pokol nem létezik, és már ott is vannak a szellem-tanítók, hogy mindezt elmondják neki.

Áldja meg, ahogy elmegy, szeretettel engedje az útjára. Én gyakran rajzolok keresztet a levegőbe, és ezt mondom:

- Most menj az Atya, a Fiú, Jézus Krisztus és a Szentlélek nevében; menj békével, fénnyel, szeretettel, és vidd magaddal az áldásomat.

Tarthat egy keresztet a jobb kezében, de az is lehet, hogy egyszerűen csak fölemeli a jobbját a levegőbe, lefelé mozdítja, aztán balra viszi, hogy a képzeletbeli függőleges vonalat kereszt irányban áthúzza jobbra. Aki nem keresztény, mondhat bármilyen ideülő imát vagy áldást.

5. Továbbra is maradjon elengedett. Köszönje meg a szellemi segítőknek amit tettek, és töltsön még néhány percet nyugodtan.

Amit mindenképpen el kell mondani

1. Te nem vagy... (megszállott neve)

2. A tested halott.

3. A halálod után (megszállott neve)-hez csatlakoztál.

4. Magadnak is, és (megszállott neve)-nek is kárt okozol.

5. Itt vannak a szeretteid.

6. Tökéletes testben fogsz élni.

7. Nincs olyan dolog, hogy pokol.

8. Csodálatos, békés életed lesz.

9. Fogadd áldásomat, és menj békével.

Az átirat

A most következő rész annak a megszabadításnak a részletes átirata, amelyet a rendelőmben használok. Néha kissé megváltoztatom, attól függően, hogy mit tudok az entitásról. Később, a fejezet végén ezekre a változtatásokra is ki fogok térni. Hogy mindez szemléletesebb legyen, egy kitalált nevet, a Maryt használtam. Helyettesítse a megszállott személy nevével vagy a sajátjával.

Olvassa lassan, és gyakran tartson szüneteket.

A megszabadítás technikája

Itt vagy most Maryvel, de te nem vagy Mary, igaz? Te valaki más vagy, aki tökéletesen különbözik tőle. Más a neved, más a személyiséged, mások az igényeid, az elképzeléseid, és másképp is viselkedsz. Volt idő, amikor a saját testedben éltél, jóval azelőtt, hogy Maryhez csatlakoztál volna.

(Szünet.) Lássuk, vissza tudsz-e emlékezni arra az időre? Gondolj valami kellemesre, ami akkor történt veled, mikor még a saját testedben voltál! (Hosszú szünet.)

Aztán történt valami, amitől a tested meghalt. (Szünet.) Mikor meghalt a tested, továbbra is élőnek érezted magad, olyannak, mint amilyen pillanatokkal azelőtt voltál. Csak most már a testeden kívül léteztél. Ekkor egyenesen el kellett volna menned a szellemvilágba. Ott voltak a segítőid, a szeretteid, akik azért jöttek el a szellemvilágból, hogy az új életbe vezessenek. Ehelyett te itt maradtál a fizikai világban, a saját fizikai tested nélkül. (Szünet.) Talán meg voltál zavarodva, és nem jöttél rá, hogy a tested meghalt, és ezért nem is értetted, hogy mi történik veled.

(Szünet.) Ekkor egy nagyon komoly hibát követtél el, mivel ettől fogva elveszett lélek lettél. (Hosszú szünet.)

Emlékszel, hogy hiába beszéltél az emberekhez, ők mégsem válaszoltak neked? És ha megérintetted őket, szemmel láthatóan tudomást sem vettek rólad? És mikor egyszerűen keresztülnéztek rajtad, úgy, mintha nem is vennék észre, hogy ott vagy? Biztosan nagyon magányos és zavarodott voltál, nem találtad a helyed, és próbálkozásaid rendre kudarcot vallottak - talán még mérges is voltál a többiekre ezért.

Azért nem válaszoltak neked, mert láthatatlan szellem voltál. Nem volt tested, tehát nem is láthattak téged. Nem tudták, hogy ott vagy. Ez nem azért volt, mert semmibe vettek, hanem egyszerűen nem ismerték fel, hogy ott vagy. (Hosszú szünet.)

És akkor egyszer csak csatlakoztál Maryhez, és ekkor követted el a második, az elsőnél is súlyosabb hibát. Mert látod, egészen mostanáig ártottál magadnak, hiszen távol tartottad magad attól a csodálatos élettől, amelyben a szellemvilágban lehetett volna részed, ahol szeretteid társaságában minden vágyad teljesült volna. De azzal, hogy Maryhez csatlakoztál, őt is bántani kezdted. Az a legkevesebb, hogy elhasználod az energiáját, amitől állandóan fáradt. Gondolatait és kívánságait is

összezavarhatod, mivel nem tudja megkülönböztetni a sajátjait a tiédtől.

Ugye nem akarnád, hogy valaki ezt tegye veled? Talán észre sem vetted, hogy bántottad Maryt. Szerencsére most meg tudjuk oldani ezt a problémát, mert eljöttek érted a szellemvilágból azok az emberek, akiket nagyon-nagyon szeretsz, hogy segítsenek. (Szünet.) Ezek olyan emberek, akikről haláluk idején azt hitted, hogy sohasem látod viszont őket, és most itt vannak, teljes pompájukban... sokkal szebbek, mint amikor utoljára láttad őket... tiszta szívből mosolyognak. Olyan boldogok, hogy látnak, mert nagyon izgultak miattad. Kerestek, kutattak mindenütt, nagyon

szerettek volna már látni, és most végre megtaláltak, és szinte magukon kívül vannak az örömtől. (Szünet.) Kinyújtják feléd a kezüket. (Szünet.) Egy meleg, csodálatos öleléssel a karjukba zárnak. Tartanak téged. Erezd, milyen csodálatos ez az érzés. (Hosszú szünet.)

Most megfogják a kezedet. (Szünet.) Szeretném, ha észrevennéd, hogy milyen szilárd, valóságos a kezük. Ha egy kissé megszorítod, még a csontjaikat is érezheted a hús alatt. Ez azért van így, mert ez a szellemtestük. A szellemtest épp olyan valóságos és szilárd, mint a fizikai test. (Hosszú szünet.)

Néhány perc múlva elhagyod Maryt, és mikor ezt megteszed, hamarosan a saját szellemtestedben találod magad. (Szünet.) Ez a test jogosan a tiéd, és addig használhatod, ameddig szükséged van rá. (Szünet.) Ez a test tökéletes, a szó minden jelentésében. Fiatal és vonzó test - egy test, amely sohasem öregszik, nem lesznek rajta ráncok, nem lesz beteg, és nem történik semmi baj vele. Ha férfi vagy, egy erős és egészséges férfitestben találod magad. Ha nő vagy, egy szép, egészséges, fiatal női test lesz a

tiéd. (Hosszú szünet.)

Ha véletlenül attól félnél, hogy a pokolba kell menned, szeretném ha tudnád, hogy már ott vár valaki a szellemvilágból - egy vallási nevelőtanár -, aki elmagyarázza neked, hogy semmitől sem kell félned, mert nincs olyan, hogy pokol. Ha katolikus vallásban nevelkedtél, ez a tanár-szellem egy pap, vagy egy apáca lesz. Ha protestáns vagy, egy lelkész jön a saját felekezetedből. Ha zsidó vagy, ez a személy egy rabbi lesz. Bárkire is van szükséged, eljön, hogy elmagyarázza: semmitől sem kell félned! (Hosszú

szünet.)

És most itt az ideje, hogy elindulj az új, csodálatos életed felé. Fogd meg a szeretett személy kezét, vagy ha úgy tetszik, karolj belé, és tudd, hogy néhány pillanat múlva odaát leszel, a Fényben. (Szünet.) Talán már látod is távolról, vagy látod, ahogy közeledik. Már csupán másodpercekre van

tőled. Nemsokára a kísérőddel együtt belépsz. Abban a pillanatban már az új, tökéletes testedben leszel. Mikor belemész a fénybe, valami olyant fogsz átélni, ami nem foglalható szavakba – olyan gyönyörű és csodálatos. Kimondhatatlanul csodálatos. Tökéletes elfogadást és szeretetet fogsz érezni. (Hosszú szünet.)

Gyönyörű élet vár rád. Rengeteg kedves ember, családtag, és barát vesz majd körül. Többé nem leszel már egyedül. A legrosszabbon már túl vagy. Most már jó - mert most jön a legjobb. (Hosszú szünet.)

Itt az idő, hogy elmenj. Megkérem Maryt, hogy gondolatban minden rosszat bocsásson meg neked, amit okoztál neki. (Szünet.)

És most menj mindkettőnk áldásával és szeretetével, menj az Atya, a Fiú, Jézus Krisztus és a Szentlélek nevében, menj békével, fénnyel és szeretettel.

(Rajzolja a kereszt jelét a levegőbe.) A nem keresztények mondjanak bármilyen ide illő imát vagy áldást.

Lehet, hogy a megszabadítás folyamata alatt ön - vagy az a személy, akinek segít - különböző erős érzelmeket fog átélni, a szomorúságtól kezdve a dühön át a félelemig, de amikor a megszálló szellem

végül elmegy, szinte minden esetben egy mély, nyugodt jóérzés fogja eltölteni. Az is lehet, hogy a megszabadított teste egy megkönnyebbült sóhaj és egy széles mosoly kíséretében elernyed.

Mikor látja - vagy érzi -, hogy ez történik, meglehetősen biztos lehet benne, hogy sikeres volt a megszabadítás.

Sokan számoltak be arról, hogy úgy érezték, „valami kiemelkedett" belőlük; rendszerint a fejükön keresztül, vagy a testükből szállt el, egy lüktető érzés kíséretében; vagy a mellkason, vagy más

testrészeken át távozott. Voltak, akik „látták"', ahogy a szellem kéz a kézben a szeretteivel elment, a ragyogó Fehér Fény felé. Van úgy, hogy csak a megszabadítás hatását lehet érezni: az illető könnyebbnek

érzi magát, vagy valamilyen más, pozitív változást érez magán: Sokan mondják azt is, hogy csak „tudják", hogy megszabadultak. Az is előfordulhat, hogy a szellem távoztakor semmi sem történik,

ám az ezt követő változás mégis igen jelentős lesz.

Ha befejezte a megszabadítást, nagyon fontos, hogy a következő néhány napban a lehető legkevesebbet gondoljon a szellemekre. Ha ugyanis sokat foglalkozik velük, azzal visszahúzhatja őket magába, ha még nem távoztak volna el teljesen a Fénybe. Ha mégis rájuk gondol, áldja meg őket, és erősítse meg magában azt az érzést, hogy elmentek, majd gondoljon valami másra. Ez különösen fontos, ha a szellem olyan ember volt, akit ön valaha nagyon szeretett. Láttam olyan eseteket - és ez

leginkább az elhunyt családtagok esetében fordult elő -, hogy egy már megszabadított ember akaratlanul is visszahívta a szellemet.

A megszabadítás hatékonysága attól függ, hogy menynyire hajlandó a szellem eltávozni. A legtöbb esetben azonnal elmegy, függetlenül attól, hogy mennyi ideig tartott a megszállás. Gyakran többször is meg kell ismételni a megszabadítást, hogy távozásra bírjuk egy szeretett személy vagy egy idegen szellemét.

Időnként a megszabadítás csak részben sikerül - a szellem eltávozik ugyan, de nem megy el a szellemvilágba, vagy a Fénybe. Kimegy a megszállott testéből és aurájából, de továbbra is ott kóborol körülötte, és csak arra vár, hogy visszatérhessen. Ilyenkor egy másik megszabadítás is szükséges, amikor nagy súlyt kell fektetni arra,.hogy a szellem kapcsolatba kerüljön a szeretteivel. Meg kell magyarázni a szellemeknek, hogy még mindig a fizikai világban vannak, és nem ott. és azokkal; ahol és akikkel lenniük kellene -.. és .'ez okozza álproblémákat. Néha egészen megrettenve .jönnek vissza a

szellemek egy ilyen „kalandozás" után! Ám azt tapasztaltam, hogy ismét könnyen távozásra bírhatóak.

Egy különösen érdekes esettel világítom meg ezt a jelenséget: úgy tartom ezt számon, mint az „utolsó lehetőség" szindrómát, és mindjárt meglátják, hogy miért.

Roger azért jött hozzám, mert sehogyan sem tudta kézben tartani az életét. Volt egy nagyon valóságos, régóta tartó problémája: állandó kényszert érzett arra, hogy naponta legalább egyszer igénybe vegye a helyi „masszázsszalon" prostituáltjainak szolgáltatásait.

Egy ülés után megtaláltuk az okot: egy Bili nevű szexmániás szellemet. Megszabadítást hajtottam végre, és Bili elment a szellemvilágból érte jövő feleségével.

A következő ülésünkre, amely egy keddi napon történt, Roger nagyon csüggedten érkezett.

- Öt és fél napig voltam szabad. Még csak nem is gondoltam arra, hogy kurvákhoz menjek. Szinte hihetetlen volt. Aztán elmentünk a hétvégére a barátnőmmel. A szex jó volt - és normális, és csak kétszer. De mikor vasárnap este elváltunk, úgy robbant belém, mint a dinamit! Egyenest a

legközelebbi masszázsszalonba mentem. Azóta tizennégy orgazmusom volt, prostituáltakkal vagy csak magamban. Ez rosszabb, mint bármikor eddig! A megszabadítás nem volt hatásos! Biztosítottam róla, hogy hatásos volt, csak nem eléggé, vagyis hogy „barátunk", Bili, visszatért. Ez be

is bizonyosodott, amikor a hipnózisban Bili bevallotta, hogy elszökött a szellemvilágból érte jött felesége elől, mert nem hitte, hogy szeretkezhet még valaha. Elmesélte, hogy San Jósé környékén kóborolt, és nem tudta, hogy mit tegyen. Elhatározta, hogy újra csatlakozik Rogerhez, és még egy kört megy vele, mivel gyanította, hogy a következő alkalommal én úgyis rábeszélem, hogy menjen el végleg! És így is tett. (Ezért hívom ezt „utolsó lehetőség" szindrómának. Láttam már olyan dohányos, alkoholista, nagyevő, stb. szellemeket, akik az utolsó időben sokkal intenzívebben hódoltak a szenvedélyüknek, mivel tudták, hogy nemsokára el fognak menni.) Bili szívest-örömest ment el a feleségével, mikor az azt mondta neki, hogy szeretkezni akar vele.

- A minőség sokkal fontosabb, mint a mennyiség - állította.

Van egy adu, amit a legvégső esetre tartogatok: garantálom a megszálló szellemeknek, hogy visszatérhetnek a Fehér Fényből, ha úgy kívánják. Mindig hangsúlyozom, hogy el kell menniük a

Fénybe, de tekintsék ezt úgy, mint egy vakációt - mintha retúrjegyet váltottak volna. Igyekszem rávenni őket, hogy töltsenek ott tíz percet, és aztán, ha akarnak, visszajöhetnek. Ezt mindig a beteg engedélyével teszem. Nagyon gyakran csak arról van szó, hogy valahogy le kell gyűrni a megszállók félelmét. Elég ritkán használom ezt a módszert, de mindig bejön! Ha mégis visszatérnek, meggyőzöm őket arról, hogy még nem értek el a Fehér Fénybe - próbálják meg még egyszer, hiszen tudják, hogy

visszatérhetnek. A második próbálkozás már szinte mindig eredményes.

Néha nem távoznak el, csak elrejtőznek az entitások -legtöbbször olyan családtagok, akik úgy érzik, hogy az ő esetük speciális: szülők vagy nagyszülők. Ilyen esetekben egyenesen hozzájuk fordulok, és

velük dolgozom, míg végül eltávoznak a szellem szeretteikkel.

A kiváltképpen makacs entitások esetében forduljon szakemberhez! Egy médium vagy egy metafizikus lelkész nagy segítségére lehet. Vagy ha a saját lelkésze vagy papja járatos ebben a témakörben, és hajlandó önnek segíteni, úgy ő is óriási segítséget nyújthat, mert a szellem lehet, hogy jobban hallgat rá, az Isten emberére.

Nagyon fontos, hogy a megszabadítás folyamán mindig tegyen úgy, mintha komolyan venné – még akkor is, ha nem hisz benne. Később, ha már befejezte, lehet olyan szkeptikus, vagy analitikus, amilyen csak akar. De akkor is tervszerűen hajtsa végre az eljárást, ha nincs is róla meggyőződve, hogy a megszabadítandóban valóban egy entitás lakik. Ebből semmi baj nem származhat, és nagyon könnyen lehet, hogy a megszálló szellemek az ön álláspontjától függetlenül is eltávoznak.

Sohase vegye magára más megszálló entitásait azért, hogy levegye a terhet a vállukról – sohase áldozza fel önmagát, mert lehet, hogy a megszállás egy életre fog szólni! Úgy is segíthet, ha nem

veszélyezteti magát. Ha mégsem tud segíteni, forduljon olyan szakemberhez, aki segíteni tud a megszállottságon.

És kérem, ne feledje, hogy még a megszabadítások ezrei után sem vagyok száz százalékig biztos a szellemek létezésében. De mindez működik!

15. Hogyan védekezzünk az entitásokkal szemben?

Biztos vagyok benne, hogy talán már a könyv elején felmerült önökben a kérdés: hogyan védekezhetünk a szellemekkel szemben? Szerencsére rengeteg mindent tehetünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk, hogy a szellemek hozzánk csatlakozzanak. A 14. fejezetben láthatták,

hogyan kell megoldani a problémát, ha már felismerték. Most azzal kapcsolatban adok néhány tanácsot, hogy hogyan kerülhetik el a megszállást.

A megszállás a fizikai betegségekhez, például az influenzához hasonlítható. Mindig vannak olyanok, akik sohasem kapják el, annak ellenére, hogy körülöttük mindenki beteg. Az ilyen emberek

immunrendszere elég erős althoz, hogy a vírus ne tudja megvetni a lábát.

A 12. fejezetben feltételeztem, hogy az aura ugyanazt a funkciót tölti be a spirituális testben, mint az immunrendszer a fizikai testben. A behatolás elleni védekezés kulcsa az, hogy mindig legyen „erős"az auránk. Mint ahogy mindenütt előfordulnak vírusok, a világban mindenütt találhatóak szellemek, csakúgy, mint élő emberek. Ha az auránk nagy frekvencián rezeg, ez megakadályozza, hogy bejussanak

az entitások.

Egyes emberek, a tisztánlátók, képesek arra, hogy meglássák a szellemeket az aurában, és arra is, hogy az aurájuk formájából és színéből „kiolvassák" mások egészségi állapotát, érzelmeit, és még sok

minden mást. Néhány könyv nem csak az aura színeinek jelentését magyarázza el, hanem több olyan apró részletről is szól, amely csodálkozásra készteti az embert. Például hogy a harag hogyan bocsát ki

borongós, sötét nyilakat, hogy aztán ezek behatoljanak valaki más aurájába. Felsoroltam néhány e témáról szóló könyvet a bibliográfiában. Minél többet tud valaki az auráról, annál nagyobb esélye van

arra, hogy egészségesen tarthatja a sajátját.

A Fehér Fény módszerrel is megerősítheti az auráját. Az lenne ideális, ha naponta kétszer végezné ezt a gyakorlatot; reggel, mielőtt fölkel az ágyból, és este, mielőtt aludni tér. Minél többet gyakorolja ezt,

annál erősebbé válik az aurája. Hiszek abban, hogy minden egyes gyakorlat alkalmával fokozatosan növekszik az ereje.

Csak néhány másodperc kell a Fehér Fény gyakorlathoz. Bárhol lehet csinálni, minden előkészület nélkül. A következő részletes átiratból azt tudhatják meg, hogy hogyan szoktam én ezt a betegeimnek megtanítani.

A Fehér Fény gyakorlat

Használja a fantáziáját, és képzelje el, hogy egy, a Naphoz hasonló miniatűr nap van a napfonatában (plexus solarisában). Ez a nap az ön lényének minden sejtjén, minden atomján átsugároz. A feje

tetejétől az ujja hegyéig, egészen le a talpáig mindenütt betölti önt. Átragyog a testén, és karnyújtásnyi távolságra a testén kívül is mindent bevilágít, minden irányban - a feje fölött, a talpa alatt, és oldalt is. Ez a fény az aura - káprázatos, briliáns, sugárzó Fehér Fény, amely teljesen körülveszi önt, és megvédi minden negativitástól és ártalomtól.

Ha már ismerős önnek a Fehér Fény gyakorlat, elég, ha csak rágondol, és máris védve lesz. Mint ahogy egy kattintással fölkapcsolhat egy lámpát, ugyanilyen könnyedén és gyorsan felkapcsolhatja a benső Napját, hogy átragyogja önt. Rendkívül fontos, hogy teljesen meg legyen győződve arról, hogy a Fehér Fény aurán belül biztonságban van. A gondolataink - akár pozitívak, akár negatívak – ugyanis nagyon erőteljesek. Auránk vibrációja az általános jóllétünk - a fizikai, mentális és érzelmi egészségünk – változásait követve állandóan változik. Használja a Fehér Fény technikát, ha szükséges!

Ha negatív helyzettel, vagy személlyel kerül szembe, vegye körül magát a Fehér Fénnyel. Például ha valaki magából kikelve őrjöng, üvöltözik önnel, és mindennek elmondja, itt az ideje, hogy megerősítse a védelmet maga körül. Azon túl, hogy elhatárolja magát a dühös és negatív rezgésektől, megakadályozza, hogy lelassuljon az aurája rezgése, ami fogékonnyá tenné önt a megszállásra.

A „kiborult", depressziós állapot, a félelem, a féltékenység, vagy az irigység mind olyan mérgek, melyek sötét, zavaros, kellemetlen színűre változtatják az aurát - és le is lassítják rezgéseit. Minél erősebbek a negatív érzelmek, annál gyengébb az aura védelme! Alapvető fontosságú, hogy lehetőleg mindig pozitív állapotban tartsuk magunkat, és életünkben arányosan szerepeljen munka, játék, és pihenés. A meggyengült aurán oly könnyen mennek át a szellemek, mint a vendég a kitárt ajtón.

Jó védekezés, ha tartózkodunk a „szabadidős" drogoktól és az alkoholtól. Személyenként változik, hogy milyen mennyiség gyengíti le az aurát, és az sem mindegy, hogy éppen milyen az energiaszintünk. Néhány betegem ellenállóképessége már két pohár bortól is meggyengült. Egyszeri

részegségnek vagy kábítószer-fogyasztásnak is életre szóló megszállottság lehet az eredménye!

Mint azt már tudják, műtét után, vagy kórházi kezelés során jóval nagyobb az esély a megszállásra.

Hogy ilyenkor is megvédhessék magukat, két dolgot kell megtenniük. Először is sokszor végezzék a Fehér Fény gyakorlatot, egész kórházi tartózkodásuk alatt. Közvetlen altatás előtt, és az altatásból

való felébredés után is feltétlenül alkalmazzák. A kórházban maradjon olyan elengedett és pozitív, amennyire csak lehetséges. Miután visszanyerte az erejét, végezzen önmegszabadítást, vagy kérjen

meg valakit, hogy végezze el ezt önnel - arra az esetre, ha mégis csatlakozott volna önhöz egy, vagy több szellem. Segíthet így a megzavarodott szellemeknek távozni, még mielőtt igazán „belaknák" önt,

és - mivel így elkerülheti a további megszállást - megakadályozhatja az aurája védekezőképességének romlását. Mindezt a kórházban is meg lehet tenni.

Temetéseken, és az ezekkel kapcsolatos eseményeken különleges védelemre van szüksége.A temetőben, vagy amikor megnézi a halottat, gondolatban utasítsa őt, hogy keresse meg a szeretteit, és menjen el velük a Fénybe. Hangolódjon a teremre vagy a helyiségre, és ha más szellemeket is érzékel, küldje őket a szellemvilágba.

Néha hasznos, ha az elhunytnak elmeséljük halála körülményeit, mielőtt tovább folytatnánk a felvilágosítását a Fényről, stb. Ez segít abban, hogy jobban tájékozódhasson új helyzetében.

Az imák sokat számítanak. A segítség bővizű forrásából merítenek - a legmagasabból. A szellemi gyógyítók, orvosok és specialisták segítségét is megszerezheti. Ne feledje: „Kérjetek, és kapni fogtok". A Miatyánk nagyon jó védelmet nyújt. A Huszonharmadik zsoltár szintén kiválóan alkalmas erre a célra. Mondja el mindkét imát, így felgyorsítja aurája rezgését, és segítséget is fog szerezni magának. Ha ön nem keresztény, mondjon bármilyen imát vagy megerősítő áldást, ami ide illik.

Mivel nem démonikus megszállással van dolgunk, a kereszt, a szentelt víz, vagy más vallásos tárgyak használata önmagában semmi előnyt nem jelent a makacs földhöz kötött szellemek esetében. Képzelje

el, hogy egy idegen ül a nappalijában. Ha olyan önfejű, hogy nem akar eltávozni, teljesen hatástalan lenne, ha egy keresztet tenne elé, vagy meghintené szenteltvízzel. Rá kell beszélnie arra, hogy elmenjen.

Mivel e könyvnek nem tárgya a démonikus megszállottság, nem bonyolódók bele, hogy milyen haszonnal lehet a keresztet, szentelt vizet, stb. használni ezek ellen a „nehézsúlyú" szellemek ellen. Hátul, a könyvjegyzékben találhatnak e témáról szóló könyveket is.

A védekezés legfontosabb eszközeinek áttekintése

1. Naponta kétszer végezze el a Fehér Fény gyakorlatot.

2. Legyen mindig pozitív a hozzáállása.

3. Tartózkodjon a drogoktól és az alkoholtól.

4. Műtét előtt és a kórházban végezzen Fehér Fény gyakorlatot.

5. A műtét, vagy kórházi kezelés után azonnal végezzen megszabadítást.

6. Imádkozzon, és kérjen szellemi segítséget.

A következő fejezetben olyan, nem megszálló szellemekről - diszkarnációkról - lesz szó, akik vagy az ön otthonában laknak, vagy gyakori vendégek arrafelé. Mivel ijesztőek lehetnek, és magukban

hordozzák a megszállás veszélyét is, tudomást kell szereznie a jelenlétükről, és tudnia kell, hogy miként kezelje ezt a helyzetet, s hogy mit tehet otthona védelmének érdekében.

16. Hogyan fedezzük fel, s hogyan engedjük szabadon a szellemeket? Hogyan védjük meg otthonunkat tőlük?

Évszázadok óta hallgatják érdeklődéssel az olyan történeteket az emberek, amelyekben kísértetek járják be a kastélyok folyosóit, vagy dúlják fel az otthonok nyugalmát. A könyvtárakban számtalan polcot töltenek meg a szellemekről szóló könyvek, bizonyságul arra, hogy az ember nem adja föl a reményt, hogy a személyiség túléli a halált.

Mindannyian láttunk már, vagy legalábbis ismerünk olyanokat, akik láttak már szellemeket, beszéltek velük, vagy akik házában furcsa, „kísérteties" dolgok történtek. Miért maradnak a szellemek egy házban, vagy egy bizonyos helyen? Miért jönnek hívatlanul is? E kérdésre épp oly sokféle válasz létezik, mint élő emberek esetében.

Egyesek azért maradnak, mert itt éltek hosszú ideig, és jól érzik itt magukat. Bolyonganak a házban, gondját viselik egyes tárgyaknak, és rendszerint észre sem veszik, hogy meghaltak.

Egy különösen érzékeny betegem mesélte, hogy vettek egy régi, Viktória korabeli házat San Franciscóban, amelyről az a hír járta, hogy kísértetek lakják. Hat különböző kísértetet - előző lakót - tudott tisztán megkülönböztetni, és egyáltalán nem zavarta a jelenlétük.

- Senkit sem bántanak, és jól érzik magukat itt - mondta.

Mások azért „kísértenek", mert új ház épült a telekre, amelyen valaha a házuk vagy a sátruk állt, vagy ahová el voltak temetve. Sokan kószálnak így, mint az ingyen szállást kereső hobók. Néhány rémült szellem örül, hogy valahol meghúzhatja magát, míg kideríti, hogy mi is történt vele. A szellemnomádok házról házra kószálnak, és néha azért maradnak egy helyen, mert megszeretik az ott élőket.

Az élők tudtukon kívül is hozhatnak magukkal szellemeket az új helyre, ahol aztán együtt „lakják be" a házat!

Bizonyos helyeken csapatostul telepednek le a diszkarnációk. Mások azért mennek oda, mert már a többiek ott vannak. Két betegem, akik szűk folyóvölgyekben bővelkedő vidéken laktak, arról számoltak be, hogy a környéken sok szerencsétlenség, tűzeset, baleset és váratlan haláleset történt, és többen láttak arrafelé szellemeket is.

Egy tisztánlátó betegem ráhangolódott az egyik szurdokra, és azt látta, hogy szellemek százai - leginkább bűnözők - gyülekeztek benne. Egy közösen végzett„távoli" megszabadítással sikerült megtisztítanunk a terepet - legalábbis minden jel arra mutatott.

A temetők tele vannak entitásokkal, ezért ide csak a Fehér Fény védelme alatt szabad belépni.

Kisgyerekek sokkal könnyebben látják meg a szellemeket, mint a felnőttek, talán azért, mert nem áll az útjukban semmiféle előítélet. Gyakran megesik, hogy a kórházban, vagy máshol látott szellemek „képzeletbeli", avagy láthatatlan játszótársaikká válnak. Az is lehet, hogy ezek a szellemek otthon haltak meg, és évekig ott is maradnak. Néha a szülők azzal viccelik meg gyerekeiket, hogy a szellemeknek is terítenek az asztalnál, és úgy beszélnek ezekkel a kis „vendégekkel", mintha ők is a családhoz tartoznának. Hipnózisban sok betegem vezette vissza megszállásának kezdetét az ilyen szellem-barátokkal való társalkodásra.

Egyes emberek szándékosan, szeretettel és törődéssel tartják a közelükben az elhunytak szellemét.

Ahogy egy betegem bevallotta:

• Sosem engedem el az Anyát - minden nap velem van. Érzem a jelenlétét a nappaliban, és ez nagyon jó.

Hogyan mutathatjuk ki a szellemek jelenlétét otthon?

Az évek során kiszűrtem néhány olyan jelet, amelyek szinte bizonyosan szellemek jelenlétére utaltak betegeim otthonaiban.

Ha furcsán viselkednek az állatok .

A család kedvencei meglehetősen érzékenyek a földhöz kötött entitásokra, és azonnal jelzik ottlétüket. Feláll a hátukon a szőr, és valami olyasmit néznek, amit mi nem látunk. A kutyák legtöbbször morognak, a fogukat vicsorítják, ugatnak, vagy a farkukat behúzva elfutnak. A macskák

hirtelen megmerednek, miközben a farkukon minden szál szőr eláll. Ha szellem van a szobában, lehet, hogy az állat nem is megy be oda, vagy a sarkokban forgolódik, hogy „ellenőrizze" a dolgokat.

Mozgó tárgyak és egyéb szokatlan események

A szellemek rendszerint nem tudnak nagyobb tárgyakat megmozdítani, de a kisebbekre néha hatnak.

Valaki megemlítette, hogy minden reggel ugyanazon a helyen, a mosogató mellett talált egy teáscsészét és egy kanalat. Vajon a házi szellem teázott az éjszaka? Ne ijedjen meg, ha valamit lebegni vagy elmozdulni lát! Lehet, hogy egy entitás szeretné így magára vonni a figyelmét. Vannak olyanok, akik mindent megtesznek azért, hogy segítséget kapjanak. Fel kell valahogy hívniuk a figyelmet magukra.

Egy barátnőm elmesélte, milyen szörnyen megijedt egyszer, halottak napjának éjszakáján. Későn ment haza, mert egy évente megrendezett szeánszon vett részt, ahol színpadi bűvészek léptek föl.

Ahogy lemosta sminkjét, rúzsának a kupakja összevissza mozogni kezdett az öltözőasztalán. Először azt hitte, hogy földrengés támadt, de hamarosan rájött, hogy semmi más tárgy nem rezeg. Ezután hívatlan vendég jelenlétét érezte. Végül bűvész barátját hívta fel, aki megnyugtatta, hogy a szellem veszélytelen, és csak arra vár, hogy szabadon engedjék. Miután letette a telefont, segítségért

imádkozott, és ezután senki sem zavarta többé. Kiváló médiumi képességekkel megáldott betegem, akit számtalan megzavarodott szellem szállt meg, elmesélte, hogy milyen rendkívüli élményben volt része az utolsó terápiás ülésünk óta. Bevásárolni ment, s mikor másodszor fordult, hogy az élelmiszereket behordja a kocsiból a konyhába,

megcsúszott egy üvegcserépen. Szétnézett, és azt látta, hogy a plafonról a konyhapultra, az előzőleg behozott csomag mellé zuhant a csillár. Természetesen ezer darabra tört. Az esemény időzítése miatt

nyilvánvaló volt számára, hogy az entitás fel akarta hívni magára a figyelmét, de nem akarta bántani.

Megtudtuk, hogy a szellem egy prostituálté volt, aki azóta dühöngött, hogy egy motelszobában agyonverték, mert előre kérte a pénzt. A további beszélgetésekből és betegem „magánnyomozásából" kiderült, hogy egy címoldalas újsághírben is szerepelt. Egyike volt ugyanis azoknak a

prostituáltaknak, akiket egy volt rendőr ölt meg, majd testüket olajhordóba rejtette. A szellem bosszút akart állni. Végül rábeszéltük, hogy menjen el a szeretteivel.

Egy másik alkalommal ugyanez a beteg arról számolt be, hogy a nappaliban leestek az asztalról a kisebb cserepek, és magától fel-, majd lekapcsolódott a villany és a tv.

Kiderült, hogy egy tizenéves fiú, egy „átok rossz kölyök" szelleme idézte elő a jelenséget. Egy másik család gyerekeivel élt együtt, akik ellátogattak ebbe a házba, és a szellem úgy döntött, hogy itt marad.

A következő nap dolgozni ment az apával, s ott felfordulást kavart, mert állandóan fel-le kapcsolgatta a kapcsolókat, amivel mások életét is veszélyeztette. Ez addig folytatódott, amíg a főnöke megkérte,

hogy ezen túl hagyja otthon a „négerét", mert különben... Szerencsére az entitás értett a szóból.

Elég gyakori, hogy az entitások a fénnyel, a tv-vel, vagy a rádióval babrálnak, hogy felhívják magukra a figyelmet, vagy hogy szándékosan megrémisszenek valakit.

Kopogások és reccsenések

A szellemek azért kopognak a falon vagy más tárgyakon, hogy felhívják magukra a figyelmet. Néha a nevüket kopogják ki, a következő módon: egy koppanás jelenti az „A"-t, kettő a „B"-t, három a „C"-t,

és így tovább. Vagy egy koppintás az „igen", kettő a „nem", és három a „talán" vagy „bizonytalan".

Ezek az üzenetek általában segélykérések, de alkalmanként játékosak, sőt, gonosz szándékúak is lehetnek, hogy megijesszék a „társbérlőket".

Egyéb szokatlan jelenségek

Sok furcsaság történik a szellemlátogatók miatt. Könyvek, kulcsok és más tárgyak tűnnek el, hogy később ismét előkerüljenek. A következő beszámoló az egyik legkülönösebb, amit hallottam:

Egyik betegem olyan esetről számolt be, amely miatt -ha nem tudott volna a szellemek létezéséről - még a saját ép eszében is kételkedett volna.

Éppen az este kilenc órás hírműsort nézte, amikor egy robbanás hangját hallotta a házból, és valahonnan lágy rezgéseket is érzett. Gyorsan végigjárta a házat, hogy megtalálja a hang forrását. De mivel minden pontosan úgy volt, ahogyan lennie kellett, értetlenül állt a jelenség előtt. Aztán mintha víz csörgedezett volna valahol. Arra gondolt, hogy talán vízvezeték robbant szét, de aztán visszagondolt a zajra, nem úgy hangzott, mintha a falból jött volna. Megnézte a mosogatót és a

fürdőszobát is, de semmi rendelleneset nem tapasztalt. Ekkor eldöntötte, hogy benéz a ritkán használt vendégfürdőszobába is.

Nagyon megrémült, amikor meglátta, hogy a zuhanyzó üvegajtaja rázkódik és hasadozik! És ez így folytatódott -negyven percig! A vízfolyásszerű hangot az üvegajtón keletkező apró repedések okozták. Mivel látta, hogy ezt semmilyen „normális" dolog nem okozhatja, azonnal a szellemekre

gondolt. Ekkor megnyugodott - rémülete azonnal elpárolgott. Körülvette magát a Fehér Fénnyel, és visszament a hálószobába. Lejátszotta a megszabadító kazettáját, majd békésen elaludt.

Másnap találkoztam vele, a megbeszélt időpontban. Miután készítettem neki egy, a fürdőszobában vagy szükség szerint más helyiségekben lejátszandó szalagot (melynek átiratát elolvashatják a következő fejezetben), hipnózisba vittem, és a szellemről kezdtem kérdezősködni.

Kellemes külsejű, vörösesszőke hajú, harmincnégy éves férfit írt le. Azért törte össze az üvegajtót, mert ez volt az egyetlen „jeladás", amit sehogyan sem lehetett mással „ kimagyarázni". Betegem szerint a szellem így akarta felhívni magára a figyelmét, hogy segítséget kérhessen tőle. Továbbá azt

is feltételezte, hogy a szellem az elvált férjével együtt érkezett, aki aznap nála töltötte a délutánt. És mivel a volt férje nem érezte jól magát, lejátszotta neki a számára készített relaxációs kazettát. Ekkor

hagyta el őt az entitás, és vált hívatlan vendéggé a házban.

Hideg pontok

Otthonában a hideg pontok szellemek jelenlétére utalhatnak. Vannak, amelyek egy helyben maradnak, és vannak, amelyek mozognak.

Ha látja a szellemeket

Betegeim beszámoltak arról, hogy árnyakat, vagy nagyon is valóságosnak tűnő embereket láttak mozogni. Ez legtöbbször olyankor fordult elő, amikor egyedül voltak, de az is megesett, hogy többen látták ugyanazt a szellemet. Mások azt mesélték, hogy hirtelen mély alvásból riadtak föl, mert valaki az ágy végében állt. Rémületükben sokan durván azonnali távozásra szólították fel őket, még akkor is, ha felismerték bennük elhunyt hozzátartozóikat. Különösen megrémültek, ha a betolakodó

fenyegetően nézett rájuk.

Egy nőbetegem egyszer arra ébredt, hogy fekete, elszenesedett arcú ember meredt rá. Megrémült, és egy nagyot sikoltott - mire a férfi elment. Később a nővérével rájöttek, hogy akkor kerülhettek először kapcsolatba vele, amikor haldokló apjukat látogatták meg a kórházban. Ekkor ugyanis egy

fiatalember családjával találkoztak, aki szörnyen megégett, és halálosan megsebesült egy motorbalesetben.

Halála után feltehetően a betegem mellé szegődött, és hazakísérte őt. Mikor a betegem rájött, hogy ki volt a szellem, azt is megértette, hogy teljesen indokolatlan volt rémülete. Beszélt egy kicsit hozzá, s a szellem távozott.

Ha megérinti a szellem

A szellemek meg is érinthetik az embereket. Volt már olyan érzése, mintha pókháló terült volna az arcára? Vagy érzett már furcsa, hideg simogatást? Ezek néha olyan erősek lehetnek, hogy lökésnek vagy gyenge ütésnek érzi őket az ember. Ilyenkor ne riadjon meg! Sohase feledje, hogy nem

bánthatják önt. Talán a szerette próbálja a tudomására hozni jelenlétét. Figyelje csak meg, hogy az élők milyen gyakran érintik meg egymást, sőt, a baráti hátbavágások sem ritkák.

Ha hallja a szellemeket

Évekkel ezelőtt mély álmomból arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít. A hang nem a fejemben szólt, hanem kifejezetten a szobából. Azóta barátaim és betegeim is mondták, hogy olykor hangokat hallanak - amelyek rendszerint a nevükön szólítják őket, és üzenetet adnak át, vagy segítséget kérnek tőlük.

Ha arra gyanakszik, hogy szellem van otthonában, nem árt, ha nyomozásba fog, és éjszakai felvételre programozott magnót helyez el a szobában. Reggelre talán üzenetet talál a szalagon. Ha olyan magnója van, amelyik hangra kapcsol be, még jobb. Mások is rögzítették már a szellemek hangját, s utalásokat is talál erre vonatkozóan a könyvjegyzékben.

Ha érzi a szellemek illatát

A szellemeket néha az illatuk árulja el. Leggyakrabban a parfümjük, arcszeszük, cigarettájuk, szivarjuk, pipadohányuk illatát lehet érezni. Ezek az illatok gyakran segítenek a „látogató" fölismerésében. Például, ha az ön édesanyja már a „másik oldalon" van, és egyszer csak megérzi a

kedvenc kölnijét, lehet, hogy meglátogatta önt, de az is lehet, hogy test nélkül itt ragadt a fizikai világban. Azok a nem földhöz kötött szellemek, akik csak látogatóba ugranak be hozzánk, feltehetően szándékosan hozzák magukkal jellemző illatukat, hogy könnyű legyen felismerni őket.

A földi síkon rekedt diszkarnációkat alkalmanként bizonyos szagok kísérhetik. Betegeim említettek már gyógyszerszagot, amely a szüleik kórházi szobájára emlékeztette őket. Mások arról számoltak be,

hogy apjuk kedvenc pipadohányának, vagy anyjuk kölnijének illatát érezték.

Hogyan engedjük szabadon a szellemeket otthonunkból?

Ha ismeri a szellemet, beszéljen hozzá szeretettel, és magyarázza el neki, hogy a teste már halott, és azt is mondja el, hogy hogyan halt meg. Meséljen arról, hogy szerettei már itt várják, hogy átkísérhessék a szellemvilágba. Ezután áldja meg őt, és kérje, hogy távozzon. Ugyanazt a formátumot használja, amelyet a 13. fejezetben már megismert.

Egy kedves betegem azt magyarázta el szellem-látogatójának, hogy ez a saját, és nem az ő otthona. Hogy tisztázza a helyzetet, különböző tárgyakra mutatva bebizonyította, hogy semmi sem ismerős itt neki. Végül a szellem gyorsan eltávozott.

Mondja magnószalagra a következő szöveget, vagy saját szavaival mondja el a tartalmát. Ezt a szöveget általános használatra készítettem. Ha tudja - vagy gyanítja -, hogy ki az entitás, a szövegét szabja a körülményekhez. Például ha tudja, hogy hogyan halt meg a szellem, foglalja ezt is a

„beszédébe". Ha van valami elképzelése arról, hogy ki fog érte jönni a szellemvilágból, hogy segítsen - a szülője, a házastársa, vagy a testvére stb. -, hívja föl e szeretteire a figyelmét.

A házak megtisztításának általános formulája

Földhöz kötött szellemként élsz itt ebben a házban. Emlékszel, mikor még a saját testedben éltél? (Szünet.) Hát igen, az már meghalt. De te nem haltál meg - csak a tested. Te sohasem fogsz meghalni.

Mikor a tested meghalt, azonnal a szellemvilágba kellett volna menned. Tény, hogy szeretteid eljöttek érted, hogy segítsenek neked. Ha akkor elmentél volna, egész idő alatt csodálatos, boldog életet élhettél volna. Azokkal lennél, akiket szeretsz - a családoddal és a barátaiddal. Sohasem lennél egyedül.

Ám te test nélkül itt maradtál a fizikai világban! Ezért nem látnak, és nem hallanak meg az emberek.

Egy láthatatlan szellem vagy. Nagyon magányosan és összezavarodva tölthetted itt ezt az időt. De most már segítenek rajtad. Nézd csak, ki van ott! A szeretted, szeretteid. (Szünet.) Magukon kívül vannak az örömtől, hogy ismét találkozhatnak veled, hiszen annyit aggódtak már miattad. Mikor átestek a halál folyamatán, azt hitted, már sohasem látod őket viszont. De itt vannak, és nagyon is élnek. Azért jöttek, hogy segítsenek neked. Mosolyognak rád. Most köréd fonják karjukat - és tartanak.

(Szünet.) Érzed a szeretetüket. (Szünet.) Fogják a kezedet - és veled fognak maradni. Nem leszel már egyedül. Nézd csak, milyen meleg és valóságos a kezük. Ez a szellem-testük. Néhány perc múlva te is a saját szellemtestedben leszel. Ez minden tekintetben tökéletes lesz. Nem öregszik, és nem lesz beteg. Nem lesznek fájdalmaid. Fiatal, vonzó tested lesz. Szeretteid most oda visznek, abba a gyönyörű Fénybe. (Szünet.) Abban a pillanatban, mikor belépsz a Fénybe, fiatal, tökéletes testet kapsz. Azután együtt mentek a szellemvilágba. Mindent megkaphatsz, amit csak kívánsz ebben az új életedben - szeretetet, szerelmet, boldogságot,

ételt, italt, szexet. Szórakozhatsz, amennyit csak akarsz. Nagyon valóságos az a világ! Szeretteid most mindjárt mesélnek erről neked. (Hosszú szünet.)

Sokan félnek attól, hogy a pokolra jutnak. Nincs olyan hogy pokol! De nem kell ezt nekem becsületszóra elhinned. Ott van már egy vallási kérdésekben jártas tanító a szellemvilágból, hogy segítsen megértened: nincs pokol, és semmitől sem kell félned. (Hosszú szünet.)

A legrosszabbon már túl vagy. Csodálatos, békés, gyönyörű élet áll előtted.

Még több szeretted, ember és segítő vesz már körül. Megmutatják, hogyan kell a Fénybe menni. Ők is veled mennek. Veled is maradnak. Nem leszel egyedül. Mindent megbocsátok (megbocsátunk), ami rosszat ebben a házban tettél. Áldásommal és szeretetemmel küldelek az új világba.

Most menj! Az Atya, a Fiú, Jézus Krisztus és a Szentlélek nevében, menj békével és szeretettel a Fénybe. Indulj!

Szeretem ezt az áldást a végén, de ha kényelmetlenül érzi magát ezzel, nem feltétlenül muszáj elmondani. Hiszek abban, hogy ez az áldás további pozitívumot jelent, és fokozza a vibrációt.

Válasszon olyan áldást, amilyent megfelelőnek tart.

A felvételt bármikor, és akárhányszor le lehet játszani -aszerint, hogy mikor, mennyire érzi szükségét.

Mint a megszabadítás esetében, néha itt is egy kis időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a szellem megértse az üzenet lényegét, és legyőzze félelmét, vagy hogy dönteni tudjon.

Ha úgy akarja, egy időzítő szerkezethez kapcsolva akkor is lejátszhatja a szalagot, ha ön nincs a házban. Ha a nap bizonyos órájában aktívabbak a szellemek, játssza le a szalagot abban az időben. S ha úgy gondolja, hogy az entitás egy bizonyos helyet, vagy szobát szeret a legjobban, akkor ott kapcsolja be a magnót.

Ha úgy látja, hogy hívatlan vendégeinek nem áll szándékukban távozni, hívjon a házába médiumot vagy tisztánlátót, és ő vegye fel velük a kapcsolatot. Ők általában távozásra tudják bírni a szellemet.

Ha ez elsőre nem megy, próbálkozzon más médiumokkal.

A varázsvesszővel és más eszközökkel dolgozó szellemkutatók is hasznosak lehetnek, mert nemcsak azt tudják megmondani, hogy hol, és hány szellem lakik, hanem azt is, hogy milyen szándékkal, miért jöttek. Néhány tehetséges szellem-kutató azt állítja, hogy nemcsak megtisztítja a házat a szellemektől, de védőfalat is von a terület köré.

Néhány betegem egyszerűen csak ráparancsolt a szellemekre, hogy távozzanak, és így is kiváló eredményeket ért el - különösen akkor, ha éjszaka felébredve, az ágy végében látta meg őket.

Általában Jézus Krisztus nevében szólították fel őket a távozásra. Ezután a Miatyánkkal és a Huszonharmadik zsoltárral nyugtatták meg magukat.

Mint már korábban is említettem, ezzel a módszerrel általában nem lehet másokat vagy magunkat megszabadítani a szellemektől, néha mégis elérhetjük a kívánt eredményt. Talán azért mennek el ilyenkor a szellemek, mert megütköznek az illető személy reakcióján, vagy mert rájönnek, hogy

mennyire megrémítettek valakit. Ezáltal pillanatnyilag megoldódhat a probléma, ám így nem segítünk az entitásoknak abban, hogy elmenjenek a szellemvilágba, ami a legfőbb célunk kellene, hogy

legyen.

Hogyan védjük meg otthonunkat a szellemektől

1. Ne hívja házába a szellemeket! Vagyis ne rendezzen szeánszokat, ne használjon Ouija táblát, és ne végezzen automatikus írást! Az ezekből származó esetleges előnyöknél minden bizonnyal súlyosabban esik latba a várható katasztrófa.

2. Ne használjon drogokat (marijuana, heroin, kokain, stb.), és ne fogyasszon sok alkoholt sem otthon.

Ez nemkívánatos szellemeket csalogathat a házába, aurájába, és testébe.

3. Otthonát naponta vegye körbe a Fehér Fénnyel. Képzelje el, hogy a ragyogó Fehér Fény glóriaként vagy auraként teljesen körbeveszi a házat. Legyen tudatában, hogy ez teljesen megvédi a házat a szellemektől, valamint minden negativitástól és ártalomtól.

4. Képzelje el, hogy minden szobát megtölt a Fehér Fény. Ez csak egy percébe kerül. Csinálja naponta.

5. Gondolatban vagy szóban forduljon a magasabb lényekhez - pl. Jézus Krisztushoz, az Úrhoz vagy a szellemvezetőkhöz - védelemért.

6. Gondoskodjon róla, hogy otthonában mindig boldogság és szeretet uralkodjon. Egyes szellemek a veszekedés és a gyűlölet energiájából táplálkoznak. Az ilyenkor kitörő energiából királyi módon laknak jól a legyengült entitások. A fentebb leírt entitások nem megszálló, csak ott lakó szellemek. Ám ha lehetőségük adódik rá, ezek is át tudják lépni az emberi aura és test határát, mint ahogy azt a 11. fejezetben már kifejtettem.

Néhány szellem arra is képes, hogy több emberben lakjon, hol ebben, hol abban, kedve szerint. Kezeltem olyan -novokainhoz szokott - kábítószeres szellemet, aki egy család két tagjában, sőt, a szemben lakó szomszédban is megfordult, hogy eljusson a fogorvoshoz!

Ne feledje, ha szellemek vannak otthonában, az még nem katasztrófa. Sokkal rosszabb dolgok is történhetnének önnel. Ez csak egy helyzet, egy probléma, amit meg kell oldani. És - mint ahogy azt láthatta - meg is lehet oldani.

17. Néhány további gondolat a Nyugtalan holtak kapcsán

Fantáziaszülemény csupán a megszállás? Vagy - ahogy az a Nyugtalan holtakban is olvasható - nagyon is gyakori, a katasztrófa lehetőségét is magában rejtő állapot? Oly sok évi „szellemi" munka, és a makacs, zavart, gyűlölködő, rettegő entitásokkal való „birkózás" után sem vagyok száz

százalékig biztos a szellemek létezésében. Szakmai szempontból e kérdésnek nincs is túl nagy jelentősége, hiszen a terápia működik. De számomra, a magánember számára kiemelkedően fontos ez a kérdés, mivel a válaszból nagy horderejű következtetések vonhatók le.

A meggyőződés, hogy a szellemek megszállják az élő embereket, azon a feltevésen alapul, hogy az élet folytatódik a halál után. A földhöz kötött entitások nem mások, mint azon emberek szellemei, akiknek nem sikerült a magasabb létsíkba való természetes átmenet. A megszállottságból magából

következik, hogy csak a fizikai test hal meg, és a személyiség túléli a halált - hogy mindannyian halhatatlan lények vagyunk.

Ezt az elgondolást, miszerint az emberi nyomorúság és szenvedés túlnyomó részét a szellemek okozzák, leggyakrabban és legkeményebben azért szokták kritizálni, mert leveszi az egyén válláról a felelősséget. A szellemeket hibáztatjuk, holott mi magunk vagyunk balsorsunk, problémáink és tüneteink okozói. Nem csak felmentjük magunkat, de ez az attitűd (vagyis hogy a szellemeket tartjuk mindenért felelősnek) meg is akadályoz abban, hogy lépéseket tegyünk a szükséges változás

érdekében.

Ám ha ez az elgondolás mégis a valóságra épül, úgy a felelősség kérdését már nem lehet ilyen tisztán fölvetni. Mert mennyire vagyunk felelősek tetteinkért, ha szellemek irányítanak bennünket, és lényegében csak „tehetetlen" bábok vagyunk a kezükben? A bíróság előtt sem felelős a tetteiért az, akit elmebetegnek nyilvánítottak. Kérdés, hogy ha megszállóink le is igázták személyiségünket, teljesen „tiszták", és ártatlanok vagyunk-e mi magunk ebben? Az is kérdés lehet, hogy - mivel a megszállottság mértéke változó - mely tetteinkért kell, és melyekért nem kell vállalnunk a felelősséget?

Mielőtt megszabadítással kezdtem foglalkozni, mindig értetlenül álltam az olyan esetek előtt, amikor egy ember megölte az egész családját, majd magát is. Sokszor semmiféle látható oka nem volt az ilyen tragédiáknak. Nem ritkán a gyilkos derék, becsületes ember volt, egyházának kiemelkedő tagja, akit mindenki szeretett és tisztelt. Vajon hány gyilkosságot, öngyilkosságot, gyermek elleni erőszakot és más bűntényt követtek el megszálló szellemek? Feltéve, hogy a megszállás valóság, milyen gyakran fordul elő? Vajon mindenki megszállott-e -

legalábbis bizonyos tekintetben? A népesség hány százaléka szenved emiatt? Mindenki életében számos olyan körülmény és helyzet fordul elő, amely gyengíti az aurát; például úgy találtam, hogy egyszeri részegség vagy kábítószerezés is megszállottsághoz vezethet.

Milyen mértékben népesítik be fizikai világunkat a disz-karnációk? Miért maradt itt oly sok szellem?

Kik ezek az entitások? Az emberiség legalja, a söpredék, akiknek jóval alacsonyabb a vibrációjuk?

Érdekes módon még sohasem beszéltem spirituálisán fejlett megszálló entitással. Valószínű, hogy haláluk után ezek automatikusan a szellemvilágba térnek.

Hogyan változtatják helyüket a földhöz kötött szellemek? Úgy tűnik, hogy ezek az elveszett lelkek semmivel sem mozognak szabadabban, mint mi. Ugyanazokat az eszközöket kell igénybe venniük az utazáshoz. Munkám során találkoztam olyanokkal, akik autóba, sőt, repülőre szálltak!

A megszállottság elmélete segít, hogy megértsük az abnormális viselkedést, személyiséget, az érzelmi és fizikai problémákat. Hány olyan „elmebeteget" kezelnek a különböző intézményekben, akik „csak"

megszállottak? Vajon valódi hangokat hallanak? Mennyi fizikai szenvedés származik abból, hogy a megszálló szellem fájdalmat érzett halála idején?

A fizikai és érzelmi tünetek megmagyarázhatatlan, hirtelen elmúlása vajon nem egy megszálló szellem távoztának köszönhető-e? Égy zenész egyszer a depressziója miatt jött el hozzám. Néhány éves eredménytelen kezelés után végül elmaradt a terápiából. Majd egy-két év múlva egy reggel arra ébredt, hogy teljesen megszabadult a depressziójától, ami azóta sem tért vissza.

Sokszor arra gondolok, hogy a nagy gyógyítók is úgy tesznek „csodákat", hogy kiűzik a betegből a megszálló szellemet - pontosan úgy, ahogy Carl Wickland tette ezt, elektrosokkot használva e célra.

(Erről a Harminc év a halottak között című könyvben olvashatnak.) Hipnotizáltam egy olyan beteget, akinek hasonló gyógyulásban volt része: a gyógyító a fejére tette a kezét, és rákiáltott: „Meggyógyultál!" Az asszisztensek kapták el, mikor el-ájult, majd öt perc múlva a terem padlóján tért magához. Hipnózisban visszaemlékezett arra, hogy néhány entitás távozott el belőle, akiket a gyógyítóval együttműködő szellem-segítők vittek magukkal.

Úgy érzem, hogy az egyetemeken tanítani kellene a megszállás elméletét (például a pszichopatológia vagy a pszichiátria tantárgy keretében). További kutatásokat kellene végezni annak érdekében, hogy

jobban megértsük a szellemek szerepét az ember életében. Nyilvánossá kellene tenni a megszállottsággal kapcsolatos információkat, hogy az emberek jobban megóvhassák magukat tőle, és hogy értsék, mi történik velük, és segítségért tudjanak fordulni.

A megszabadítást egyre gyakrabban használják terápiás célra. Én magam több, mint száz idegelmegondozó szakembert és elmeorvost képeztem ki az Egyesült Államokban, és hatvannál többet Brazíliában. Ezek az emberek újakat képeznek ki. Emellett sok szakmabeli és nem szakmabeli

- metafizikus és spiritiszta lelkész, médium, sámán - használja e technikákat már évtizedek, évszázadok, sőt évezredek óta.

Bármilyen név alatt is fut, a megszabadítás terápia különleges hatékonysága és hatásossága miatt egyre gyorsabban terjed. Szerencsére sem a terapeutának, sem a betegnek nem kell hinnie a szellemekben vagy a megszállásban ahhoz, hogy működjön. Egyes gyógyítók a távolból is tudnak gyógyítani, anélkül, hogy a megszállott jelen lenne

- aki rendszerint nem is tudja, hogy ez történt vele.

Bár e módszer „csodákra" képes, mégsem csodaszer. Még akkor sem hozza meg mindig a kívánt eredményt, ha a fennálló állapot tisztán csak megszállás következménye. A beteg is és a megszálló szellem is nagy szellemi energiákkal rendelkezhet. Szerencsétlen esetben a beteg mély lelki szükségletei tartósítják megszállottságát. Természetesen lehet ezt is kezelni, de nem mindig javul tőle a beteg állapota. Gyakran fordul elő, hogy még mielőtt a terápiás szakaszba juthatnánk, a beteg véget

vet a kezelésnek - elszökik a gyógyulás elől!

A megszabadítás terápia kapcsán felmerül a hipnotikus és nem hipnotikus szuggesztió alkalmazásának kérdése. Mindig féltem olyan emberekben elültetni a megszállottság gondolatát, akik

esetében ez nem volt teljesen egyértelműen megállapítható. Előfordul, hogy egyes betegeknél nem is lehet pontos diagnózist felállítani. Ilyenkor elmondom, hogy nem vagyok teljesen biztos megszállásuk tényében, de arra kérem őket, hogy hozzám hasonlóan fogadják el ezt

munkahipotézisként. A hipnózis igen erőteljes eszköz, és nem szeretnék problémákat találni ott, ahol nem is léteznek. Mint a legtöbb pszichoterápiás döntés esetében, itt is megfelelő arányban kell

alkalmazni a szakértelmet, az intuíciót és a józan észt.

Ha egy problémáról tévesen állapítjuk meg, hogy szellemek okozzák, ezzel a beteget megakadályozhatjuk abban, hogy a megfelelő segítségért forduljon. Ez a testi tünetek esetében különösen súlyos következményekkel járhat.

E módszereket alkalmazva sokszor drámai javulást tapasztalhattam betegeim állapotában, és semmilyen maradandó negatív hatást még nem észleltem. A megszabadítás felkavarhatja az érzelmeket, mert rávilágít a mélyen fekvő okokra, az entitásokra, akik emiatt fenyegetve és veszélyeztetve érezhetik magukat.Ám a szellemek már úgyis hosszú ideje ott laknak, és reakcióik csak időlegesek.

Ha a terápia elhúzódik, és a szellemek nem távoznak el néhány ülés után, rendszerint az derül ki, hogy a megszállók és a megszállottak együtt éltek valamelyik elmúlt életükben. A megszállás oka ilyenkor az együtt töltött elmúlt életben is keresendő. Lehet, hogy sürgető bosszúvágy hajtja az egyik, vagy mindkét felet. Az is lehet, hogy a megszállott büntetésképpen tartja csapdában a megszállót.

Másrészt az is előfordulhat, hogy kölcsönös szerelem, vagy valamilyen függőségen alapuló kapcsolat áll fenn kettejük között. Például lehet, hogy a szellem azért száll meg valakit gyerekkorában, mert egyik előző életében az anyja volt. A legtöbb esetben egyikük sincs tudatában ezeknek az emlékeknek - és a megszállás valódi okának.

Minden vizsgált esetben a megszállott már megszállt valakit valamelyik előző életében – szándékosan vagy akaratlanul. Ez a karma kérdéskörét veti föl. Vajon a megszállottak karmikus adósságukat fizetik meg? Mindig karmikus viszonyban van a megszálló és a megszállott? Ha nem, vajon mindig szerepet játszanak az elmúlt életek a megszállásban?

Egyes emberek - akiknél pontosan meg lehetett állapítani a diagnózist - mindig megszállottak maradnak, minden megszabadítási kísérlet, az elmúlt életeik kapcsolatrendszerének a megszállás szempontjából való tüzetes feltárása, és a hosszú távú megszabadításra szakosodott távolgyógyító

specialisták minden erőfeszítése ellenére is. Azt gondolom, hogy ilyenkor egyszerűen csak még több munkára van szükség. Nagyon nehezemre esik föladni a küzdelmet.

A szabad akarat kérdését is szem előtt kell tartani a megszabadítás során. A felszínen úgy tűnik, mintha csak bábok lennénk, akiket szellemek rángatnak akaratunk ellenére. Beleegyeztünk ebbe a tapasztalatba akkor, mikor az utolsó halálunk és születésünk közötti időben az eljövendő életünket terveztük? Valójában talán csak „önmagunkkal találkozunk"? Talán régebben mi szálltunk meg valaki mást?

Az e fejezetben fölvetett kérdések közül sokra nem tudunk választ adni, mivel alig ismerjük, és kevéssé értjük a szellemeket, a megszállottságot, a reinkarnációt és az egyetemes törvényeket.

Megosztottam önökkel az álláspontomat, és működőképes módszereket is mutattam. Úgy érzem, hogy az élet spirituális dimenziójának jobb megértése növeli képességünket arra, hogy a lehető legteljesebb életet éljük. Szívem legmélyéből kívánom önöknek és/vagy szeretteiknek, hogy elkerüljék a megszállottságot. Ha csak annyi történt, hogy új remények ébredtek önökben, vagy hogy más nézőpontból is képesek már szemlélni az emberi szenvedéseket, könyvem elérte célját.

18. Kérdések és válaszok

A megszállottságról szóló előadásaim során ezekkel a kérdésekkel találkozom a leggyakrabban:

1. Miért nincsenek a haldoklók mellett a szellem-segítőik, hogy megóvjak őket attól, hogy a földi síkon maradjanak?

Szeretteink szellemei ilyenkor is ott vannak, és megpróbálják felhívni magukra a földhöz kötött szellemek figyelmét, amit már sok éve tesznek, időnkénti kihagyásokkal. Az éppen meghaltak azonban túlságosan zavartak ahhoz, hogy meglássák őket, vagy nem fogadják el a segítségüket, mivel

szeretnének itt maradni a fizikai világban. Néha a meghalt úgy érzi, hogy nem állja ki az összehasonlítást velük, ezért szégyelli magát, és elbújik. Ez különösen öngyilkosok esetében gyakori.

2. Mennyi ideig maradhat egy szellem földhöz kötött anélkül, hogy megszállna valakit, vagy hogy elmenne a szellemvilágba?

Nagyon különböző ideig maradnak a diszkarnációk a fizikai világban. Úgy látszik, hogy legtöbbjüket megmentik a magasabb rendű segítő szellemek, mikor készen állnak arra, hogy elszakítsák a fizikai világhoz fűződő szálakat, vagy amikor tudatosul bennük az állapotuk, például amikor rájönnek, hogy testük meghalt. Legtöbbjük tíz vagy kevesebb évig marad itt, mielőtt megszállna valakit, vagy elmenne a következő életébe. Egyetlen szellemet találtam, aki negyven évig volt földhöz kötött, mielőtt megszállta volna a betegemet. Ezt az időt „kóborlással" töltötte. Természetesen mindnyájan hallottunk olyan szellemekről, akik évszázadok óta kísértenek bizonyos épületekben. Azt hiszem, hogy e történetek közül jó néhány igaz lehet.

3. Hogyan magyarázza a „többszörös személyiségek" létét, amiről az Éva három arcában lehetett olvasni?
   Nézetem szerint ezek az esetek többszörösen megszállott, ellenőrizetlen médiumok. A különböző „személyiségek" tulajdonképpen más-más emberek, vagyis szellemek. Az ilyen betegek azért nem reagálnak a terápiára -legalábbis tartós gyógyulás azért nem mutatkozik -, mert a fő okot, a megszállottságot nem kezelik. Ha igen, a „személyiségek" eltűnnek.

4. Lehetséges, hogy valaki magához hívjon egy szellemet, aminek aztán tartós megszállás, vagy a szellemnek a házban való tartós jelenléte lesz a következménye?

Nagyon is! Gyakran ez okozza a problémát a családtagok, vagy más szeretett személyek halálakor. A magányos emberek néha szándékosan kérik meg a szellemeket, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Mások segítségért vagy tanácsért fordulnak hozzájuk, és nem tudják, hogy mikor a hívás kimegy, arra bárki válaszolhat. Az Ouija tábla, az automatikus írás használata és a szeánszok is kiváló alkalmat

nyújtanak arra, hogy a szellemek az engedélyünkkel csatlakozzanak hozzánk.

5. Mi történik az öngyilkosokkal?

Eseteim alapján azt mondhatom, hogy néhányuk disz-karnációként a fizikai világban marad.

Magukkal cipelik a haláluk pillanata előtt érzett nyomasztó érzéseiket. Amíg földhöz kötöttek maradnak, pontosan azt érzik, amit az öngyilkosságuk előtt. Más öngyilkosok egyenesen a Fénybe mennek, majd a szellemvilágba. Abban a pillanatban, hogy kiemelkedtek élettelen testükből, szabadnak érzik magukat, és mentesek lesznek minden

depressziótól, gyötrődéstől vagy dühtől.

Ám végül azoknak is, akik egyenesen a Fénybe mennek, és azoknak is, akik a fizikai világban maradnak, ugyanazzal a vizsgahelyzettel kell majd szembenézniük: azzal, hogy megöljék magukat, vagy ne? Lehet, hogy egy másik életben még egyszer elbuknak, de az is lehet, hogy átmennek a

vizsgán, és nem pusztítják el magukat. Büntetés nincs, csak tanulás, és a spirituális fejlődés egyéb lehetőségei.

6. Előfordult-e, hogy valaki, akit hipnózisban visszavezetett az egyik előző életébe, halála után a pokolban találta magát?

Körülbelül húsz-harmicezer egyéni előző élet regressziót vezettem, és egyetlen esetben sem történt meg senkivel, hogy a pokol népszerű elképzeléséhez csak valamennyire is hasonló helyzetben találta

volna magát. Egyesek azért maradnak a „pokolban", mert tovább szenvednek amiatt, amit haláluk idején éreztek. Mások az általuk megszállt emberek testének csapdájába esnek, és - szerintem – ez lehet az igazi „pokol". Mert nem élhetik saját életüket, nem lehetnek saját maguk - pontosan ugyanazt a szenvedést mérik magukra, mint amit másokra.

7. Igaz, hogy a skizofrének inkább megszállottak, semmint elmebetegek?

Úgy tűnik számomra, hogy az elmegyógyintézetekben kezelt betegek legnagyobb részének a tüneteit a megszállás okozza. A hangok, amiket hallanak, valóságosak; a vizuális hallucinációik egy része nem

más, mint futó pillantás az alacsonyabb asztrális síkra, a szellemvilág legsűrűbb részére. Még sokat kell megtudnunk az őrület szélsőséges eseteiről. Nem hiszem, hogy minden skizofrén elmebeteg, hiszen fennáll a megszállottság lehetősége is. Inkább azt gondolom, hogy - elmebetegségükön túl - kétséget kizáróan megszállottak. A megszállottság pluszterhet jelent nekik.

8. Okoz-e valami bajt, ha valaki nem „látja" a Fehér Fényt, mikor a védekezés érdekében a Fehér Fény gyakorlatot végzi? Nem lesz ettől az egész hatástalan?

Nem. Sok betegem nem „látja" a Fehér Fényt, mikor az aurájukat erősítik vele. Az is elég, ha elképzeljük, hogy ott van, vagy egyszerűen tudjuk.

9. Hogyan lehet megkülönböztetni a nem földhöz kötött szellemeket azoktól, akik valószínűleg meg akarnak szállni engem? Ez különösen meghalt szeretteim vonatkozásában érdekelne.

Az a szellem, aki már elment a Fénybe és a túlvilágba, majd „látogatóba" visszatért, sohasem lépne be a testébe vagy az aurájába, hacsak ön nem egy képzett és magas szintű médium, akit a magasrendű szellemek használnak.

Nehéz megmondani, hogy mi a különbség aközött, amikor az édesanyja visszajön a szellemvilágból, hogy egy üzenetet adjon át, és aközött, amikor azért van itt, mert földhöz kötött maradt. Az egyik megkülönböztető jel a jelenlétében érzett hangulat vagy érzés lehet. Ha ez pozitív, szeretettel teli, és nem kapaszkodó, akkor a szellem feltehetően nem földhöz kötött. Ha nehéz érzés lepi meg vagy szomorúság, aggodalom, düh, akkor biztos lehet benne, hogy földhöz kötött.

Hogy mindig biztonságban legyen, világosítsa fel őt arról, hogy már meghalt, és kérje, hogy menjen el az új életébe szeretteivel, akik már ott várják, hogy segítsenek neki. Ha mégis a szellemvilágból jött,

hogy valamiben segítsen, vagy csak hogy „köszönjön", úgy nem fog megsértődni, és nem felejti el jövetelének célját.

10. Hogyan lehet megkülönböztetni a szellem-vezetőket a földhöz kötött szellemektől?

Egy szellem-vezető jelenlétében mindig rengeteg pozitív energiát érez magában - vagyis jól érzi magát. A földhöz kötött diszkarnáció esetében fáradtnak, szorongónak vagy ijedtnek fogja érezni magát.

Ismét mondom, hogy néha nehéz a saját reakcióink alapján megkülönböztetni őket, mert sokan félnek a szellemektől, akkor is, ha azok nem földhöz kötöttek, hanem éppen a szellem-vezetőik vagy a szeretteik. Sokan mindjárt „kísértetet látnak", ha valami szokatlannal találkoznak.

11. Miben különbözik egy „besétáló" és egy megszálló entitás?

Ruth Montgomery írta le a „besétáló" jelenséget a legújabb könyveiben. Röviden ez arról szól, hogy lelki szinten egyezség jön létre a magasabb „én", és egy megtestesülni vágyó magasrendű szellem között. Az olyan élő emberek, akik nem kívánnak többé a saját testükben élni (vagy akik hamarosan meg fognak halni), megegyeznek az olyan magasan fejlett szellemekkel, akik részt szeretnének venni a világunkban, de nem kívánnak átesni a gyerekkor és a fiatal felnőttkor hosszú szakaszán. A megegyezés szerint az előbbi eltávozik, és ez utóbbi besétál a testbe, átveszi azt.

Megszállás esetén az eredeti „lakos", a megszállott, nem hagyja el testét, és ez az együtt lakás sohasem jó megoldás. A megszállóknak és a megszállottaknak is káros ez a helyzet - bármit is mondjanak!

12. Kik azok a láthatatlan vagy képzeletbeli játszótársak?

Ezek valójában diszkarnációk - olyan szellemek, akiknek nem sikerült az átmenet a túlvilágba. Mivel a gyerekek -csakúgy, mint az állatok - szokatlanul tisztán látnak és hallanak, „látják", és „hallják" az

entitásokat is. Azt hiszik róluk, hogy ők is élő gyerekek, mint ahogy a helyzetet nem értő szellemek is hasonlót gondolnak magukról. Összebarátkoznak, hiszen az entitások nagyon magányosak és

zavarodottak, hiszen itt rekedtek a földi síkon. Később e szellemek gyakran megszállják barátaikat, sokszor akaratlanul is. Ilyen esetekben nem ritka, hogy a megszállott nem akarja elengedni a megszállót. Ez persze mind a tudatalatti szinten folyik. Ha egyszer a megszállott tudatos

gondolkodásának áramába kerül a szellem története és kiléte, a megszabadítás könnyen elvégezhető.

13. Hogyan viszonyul a megszállás a szabad akarathoz?

Még nem vagyok teljesen elkészülve e kérdésre adandó válasszal.

Lehetséges, hogy minden megszállást megengedünk tudat alatt. Ha így lenne, akkor a szabad akarat továbbra is működik. Eseteim legtöbbjéből úgy tűnik, hogy a megszállást megengedték - leginkább a tudatalatti szinten, de néha tudatosan is.

Egy másik elképzelés szerint a megszállást a közbeeső -a halál és a születés közötti - időben tervezik be, karmikus okokból, vagy a megtanulandó lecke kedvéért.

A harmadik elképzelés szerint a szabad akarat nem működik, utunkat - előre - a körülmények határozzák meg.

Végül az is lehet, hogy a megszállás csak a fantáziánkban létezik.

. Mi történik a megszálló szellemmel, amikora megszállott meghal?

A legtöbben továbbra is földi síkon maradnak, mint diszkarnációk, majd egy idő után valaki máshoz csatlakoznak. Jó pár olyan szellemet kezeltem, akik - összesen -négy vagy öt embert szálltak meg egymás után. Néhány regresszióból azt láttam, hogy „gazdáik" - kilépve a testükből - magukkal vitték őket a Fénybe. Ez olyankor történik leginkább, ha a szellem ismerős - szülő, házastárs, barát stb. Néha a

megszállott szellem-szerettei magukkal viszik az entitást is, és így együtt mennek a szellemvilágba.

15. Felnőnek a szellemvilágban azok, akik gyerekkorukban haltak meg?

Igen. A regressziókból kiderül, hogy felnőnek, ha sikerült az átmenet. Sajnos néhányan diszkarnációként vagy megszállóként földhöz kötöttek maradnak, s így nem tudnak felnőni. Ez magyarázza, hogy a gyerekek által megszállottak gyerekes módon viselkednek, gyerekes az érdeklődésük, a reakcióik és képességeik is. Gyakran félnek az autóvezetéstől és más felnőtt tevékenységtől.

Szógyűjtemény

Alsó asztrális test: Az a hordozó, avagy közvetítő test, amelyben valaki akkor létezik, ha már a fizikai teste meghalt, de a szelleme itt maradt az anyagi világban, vagyis nem sikerült átmennie a szellemvilágba. Ez összefüggésben áll a tudat alacsonyabb síkjával, az alsó asztrális síkkal.

Alvajárás: Nagyon mély hipnotikus állapot, amelyet amnézia (az emlékek hiánya) jellemez. Másik formája az éjszakai alvajárás.

Asztrális sík, vagy világ: A fizikai sík, vagy világ után következő dimenzió. Szellemek lakják, és számukra ez a világ olyan, mint számunkra a fizikai világ. Az asztrális síknak sok szintje van: a két fő

alsík az alacsonyabb asztrál és a magasabb asztrál.

Asztrális test: Olyan test, amely magasabb frekvencián vibrál, mint a fizikai test. Úgy gondolják, hogy a fizikai testén túl minden élő embernek van asztrális teste is. Néha „érzelmi testként" is emlegetik.

Aura: Láthatatlan elektromágneses erőtér, amely az élő emberekből, állatokból és növényekből árad ki. Az egészség, a gondolatok, az érzelmek, és más információk is hatással vannak rá. Egyik legfontosabb feladata, hogy az egyént megvédje a negatív külső behatásoktól, beleértve a diszkarnációkat is.

Automatikus írás: Olyan írás, amikor a szellemek irányítják az élő ember kezét. Lehet ceruzával, írógéppel vagy számítógéppel is automatikusan írni.

Démon: Egy másik dimenzióból való ördögi teremtmény.

Diszkarnáció: Olyan szellem, aki csapdába esett a fizikai síkon, vagyis a magasabb síkokon való létezés helyett a saját teste nélkül él a földön. Hasonló értelemben használják a „szellem" és az „entitás" szavakat is.

Elfojtás: Az elme védekező mechanizmusa, amely során „elfelejt" egy fizikailag vagy érzelmileg fájdalmas élményt. Ez a mechanizmus automatikus, és nem áll kapcsolatban az életkorral; bármikor

elfojthatunk egy emléket. Ez nem azonos a normális felejtéssel, hanem védelmező szerepe van. Különböző eszközökkel lehet az elfojtást legyőzni. Ebben a könyvben a hipnózis szolgál arra, hogy felfedjük az elfojtott emlékeket.

Előző élet terápia: Olyan pszichoterápia, amely során -annak érdekében, hogy bizonyos mostani problémákat megoldjon - az alany újraéli előző életeinek egyes eseményeit.

Entitás: Az ember halhatatlan lényege. Ebben a könyvben rokon értelemben használjuk a „szellem" és a „disz-karnáció" kifejezéseket is.

Ezoterikus: Ami csak metafizikai fogalmakkal írható le.

Ezüstfonál: Energia, amely a szellemet a fizikai testhez kapcsolja. A tisztánlátók ezüst színű szálnak látják, amely a szellemhez kapcsolódik, amikor az a fizikai testen kívül utazik.

Érzéken túli érzékelés (Extrasenzenzoriális percepció): Tények, események, vagy valaki jelenlétének az érzékelése, a fizikai test öt érzékszervén túli érzékekkel.

Érzékeny ember: Lelkileg érzékeny, médiumi képességekkel rendelkező ember.

Földhöz kötöttség: Az az állapot, amikor valaki a teste halála után szellemként a fizikai világban marad, mivel nem sikerült neki az átmenet a magasabb szférákba. Az ezoterikus teória szerint a

földhöz kötött szellemek tulajdonképpen az alacsonyabb asztrális sík foglyai.

Halálközeli élmény: A majdnem-meghalás élménye; a „klinikai" halál élménye; az összes életjelenség - légzés, pulzus - eltűnése. A klinikai halál élményével rokon értelmű.

Hipnózis: A szuggesztiókra igen érzékeny tudatállapot, amelyet arra használnak, hogy befolyásolják, vagy más irányba tereljék a mentális tevékenységet, s így a viselkedést és az érzelmeket is.

Hipnotikus regresszió: Olyan hipnotikus eljárás, amely során a hipnotikus alany visszaemlékezik, vagy újraéli a mostani, vagy az elmúlt életeinek a tudatalattiba temetett emlékeit.

Hipnotikus szuggesztió: Hipnózisban a tudatalattinak felajánlott gondolatok, elképzelések.

Indukció: A hipnotikus állapot elérésére szolgáló eljárás; rendszerint olyan szavakra épül, amelyek ellazítják, és a szuggesztiókra fogékonnyá teszik az alanyt.

Inga: Olyan eszköz, amellyel a feltett kérdésre érkező válasz érzékelhető. Rendszerint egy kis, kerek vagy csúcsos tárgy, amely egy vékony zsinóron vagy láncon függ. A tudatalatti által meghatározott

irányokba mozog.

Karma: Ősi fogalom, mely magában foglalja az „amint vetsz, úgy aratsz", vagyis az ok-okozat elvét. Eszerint mindig magunkkal találkozunk. A Karma lehet pozitív vagy negatív.

Klinikai halál élménye: Amikor meghal valaki - olykor orvosilag halottnak is nyilvánítják -, majd vagy spontán módon, vagy orvosi újraélesztés hatására ismét visszatér az életbe. Sokan emlékeznek

erre az élményre, amely során általában végigfut szemük előtt az életük.

Kopogás, reccsenés: A szellemek által keltett hang, amely a szellemi energia fizikai tárgyakra gyakorolt hatásából ered.

Lebegtetés (levitáció): Fizikai tárgyak szellemi erővel történő megemelése.

Metafizika: Azzal foglalkozik, ami a fizikai világon (fizikai tapasztalaton) túl létezik; néha okkultizmusnak hívják. A metafizika érdeklődési körébe tartozik például a reinkarnáció, a megszállás, a lét szintjei, az aurák, a szellemvezetők, a médiumok, a kristály- és piramiserők, az asztrológia stb.

Médium: Olyan személy, aki fizikai érzékenységénél fogva képes a szellemekkel érintkezni, és aki által a szellemek megnyilatkozhatnak.

Ouija tábla: Olyan tábla, amelyre az ábécé betűi, az „igen", és a „nem" szavak, valamint a számok vannak felfestve. Ehhez tartozik a planchette, amely a táblán mozogva kibetűzi az üzenetet. A szellemekkel való kapcsolatteremtésre használják.

Ördögűzés: Olyan rítus, amellyel a sátáni vagy démonikus megszálló szellemeket űzik ki az emberekből vagy házakból.

Ördögűző: Magasan képzett specialista, rendszerint katolikus pap, aki egy meghatározott rituáléval kiűzi a megszállottból a sátáni vagy démonikus szellemet.

Planchette: Az Ouija táblához tartozó eszköz. Ez egy mutatóval, és rövid lábakkal ellátott kis, háromszög vagy szív alakú tábla.

Pszichikus: Olyan személy, aki az öt fizikai érzékszervvel felfoghatón túli érzékelésre is képes.

Pszichikus műtét: Emberi testen végzett operáció, amelyet egy médium által hajtanak végre.

Reinkarnáció: A lélek (többszöri) visszatérte a fizikai létbe.

Római rituálé: A katolikus papok által végzett ördögűzés hivatalos rituáléja.

Sámán: Leginkább „orvosságos ember"-ként, vagy „boszorkány orvos"-ként ismerik. Ősi módszerekkel gyógyítja és őrzi meg a közösségéhez tartozó emberek egészségét.

Szeánsz: A szellemekkel való kommunikáció, vagy a szellemi jelenségek bemutatását célzó speciális gyűlés, amelyet rendszerint médium vezet.

Szellemkutató (dowser): Olyan személy, aki pszichikai képességei folytán felismeri a láthatatlan dolgokat (föld alatti vizet, olajat, ásványokat vagy egészséggel kapcsolatos dolgokat, entitásokat stb.)

inga, villás ág vagy fémrúd segítségével. Az ilyen embereket sokszor „víziboszorkánynak" (water witch) is nevezik.

Szellem: Az ember halhatatlan lényege. Ebben a könyvben ez a szó általában felcserélhető a „diszkarnáció" vagy az „entitás" szavakkal.

Szellemi vezetők: A szellemvilágból származó magasan fejlett lelkek, akiket az élő emberek megsegítésére választottak ki. Azok az elhunyt szeretteink is lehetnek vezetők, akik sikeresen átjutottak a túlvilágba; időről időre visszatérnek, hogy a nehéz helyzetekben útba igazítsanak. Nem hatolnak be a megsegített emberek testébe vagy aurájába.

Szellemvilág: Az életnek azon színtere, melyet a fizikai világból sikeresen a Fénybe, majd onnan még tovább jutott szellemek lakják. Általában úgy tartják, hogy ez a létsík magasabb frekvencián vibrál,

mint a fizikai világ.

Tarot kártya: Olyan kártyacsomag, amely segítségével a résztvevők a múltjukat, jelenüket vagy jövőjüket akarják felfedni. A különböző lapállásokat egy, a szellemi impulzusokra fogékony ember „olvassa ki".

Telepátia: A gondolatok szellemi úton való továbbítása és vétele.

Testen kívüli tapasztalat: A szellem-test kilép a fizikai testből, de egy vékony „ezüstfonállal" továbbra is odakötődik. Néha asztrális projekcióként vagy lélekutazásként emlegetik.

Tisztánhallás: Az a képesség, hogy meghalljuk a fizikai hangokon túli hangokat.

Tisztánlátás: Az a képesség, hogy meglássuk a normális látás számára láthatatlan dolgokat.

Transz: Alvásszerű állapot, csökkent tudatossági szinttel. A transz mértéke a felszínestől az egészen mélyig terjedhet. Lehet hipnotikus vagy nem hipnotikus.

Transzmédiumok: Olyan érzékeny emberek, akik egy időre szándékosan elvesztik a tudatukat, hogy megszállhassák őket a kommunikálni vagy gyógyítani vágyó szellemek.

Tudatalatti: Az elme azon része, amely a tudatküszöb alatt működik. Az e könyvben is leírt tudatalatti képes arra, hogy pontosan úgy tárolja az emlékeket, ahogy azokat a történésük pillanatában érzékeltük.

Ujj-jelek: A hipnotizőr által alkalmazott kommunikációs rendszer, amellyel kapcsolatba léphet a hipnotizált személy tudatalattijával. Ilyenkor időlegesen a belső tudat irányítja az ujjakat, és ez dönti

el, hogy az „igen", „nem", vagy a „nem akarok válaszolni" ujjat mozdítsa meg.

Vezetés (channeling): Az a folyamat, amikor egy szellem egy médium fizikai teste által nyilvánul meg; leginkább beszédben, írásban, festésben, zenélésben vagy mások gyógyításában, sőt, „műtétek"

végrehajtásában.

* A szerzőről

Dr. Edith Fiore a miami egyetemen (University of Miami) szerezte doktorátusát, klinikai pszichológiából. Miután részt vett az Esalen Institute önhipnózis csoportján, a hipnózis kezdte

érdekelni, és tizennégy évvel ezelőtt elkezdte e módszert alkalmazni a gyógyításban is. A MÁR JÁRTÁL ITT:

EGY PSZICHOLÓGUS ELMÚLT ÉLETEKET VIZSGÁL című könyv szerzője, dr. Fiore most a kaliforniai Saratogában praktizál.