Tudományos percek

Tudományos percek

Hogyan fűthetnénk gáz nélkül?   2011-07-04 22:40:06, hétfő Fával, szénnel, olajjal, halott zsidókkal és bűnöző cigányokkal... vagy: A föld hőjével? Magyarország ebben is szerencsés (lehetne) Magyarországon a geotermikus gradiens értéke átlagosan 5 o C/100m, ami mintegy másfélszerese a világátlagnak. Ennek oka az, hogy a Magyarországot magában foglaló Pannon-medencében a földkéreg vékonyabb a világátlagnál (mindössze 24-26 km vastag, vagyis mintegy 10 km-rel vékonyabb a szomszéd területekhez képest) és így a forró magma a felszínhez közelebb van, valamint az, hogy jó hőszigetelő üledékek (agyagok, homokok) töltik ki. A mért hőáramértékek is nagyok (38 mérés átlaga 90,4 mW/m 2 , miközben az európai kontinens területén 60 mW/m 2 az átlagérték). Szerencsések vagyunk, a megoldás végi itt volt, szinte az orrunk előtt! A felszínen kb. 10 o C a középhőmérséklet, az említett geotermikus gradiens mellett 1 km mélységben 60 o C, 2 km mélységben 110 o C a kőzetek hőmérséklete és az azokban elhelyezkedő vízé is. A geotermikus gradiens a Dél-dunántúlon és az Alföldön nagyobb, mint az országos átlag, a Kisalföldön és a hegyvidéki területeken pedig kisebb annál. Az ismert, jó vízvezető képződmények legnagyobb mélysége eléri a 2,5 km-t. Itt a hőmérséklet már a 130-150 o C. A hévízkutakban felfelé haladó víz azonban lehűl, ezért a felszínen a vízhőmérséklet ritkán haladja meg a 100 o C-t. Gőzelőfordulásokat csak néhány, kellően még nem megkutatott, nagy mélységű feltárásból ismerünk. Magas hőmérsékletű, gőz alakban jelentkező geotermikus előfordulások szempontjából Magyarország nincs olyan kedvező helyzetben, mint az aktív vulkánossággal jellemezhető országok (pl. Izland, Olaszország, Oroszország (Kamcsatka) stb.). Magyarországon a 30 o C-nál melegebb kifolyóvizű kutakat és forrásokat tekintjük hévízkutaknak, illetve hévforrásoknak (termálvizeknek). Ilyen hőmérsékletű víz az ország területének 70 %-án feltárható az ismert képződményekből. Persze felmerülhet a kérdés, hogy ha ekkora lehetőség hullott az ölünkbe, akkor miért nem vagyunk hajlandóak élni vele? (Talán azért mert az elv túl egyszerű, nem kell kitalálni, kutatni stb. vagy emögött is csak a pénz fölötti hatalommal rendelkező homályos érdekek állnak?) Valószínűleg az is közrejátszik, hogy ez egy gyakorlatilag kifogyhatatlan, károsanyag kibocsátástól mentes, egyszeri befektetéssel nagyon hosszú időre megoldást adó módszer. Ki fog így extraprofithoz jutni fosszilis tüzelőanyagok kitermelésével és eladásával, hiszen a világ minden táján forró a föld pár kilométerre a felszín alatt? De talán ami ennél is nagyobb visszatartó erő, hogy ha a geotermikus energiáról több ember is tudomást szerezne és felhasználná, akkor nem lenne szükség háborúkra sem, hogy a kőolajat és földgázt rejtő területket megszerezhessék maguknak bizonyos (fejlett?) országok az ott élők legyilkolásával, szegénységbe taszításával. Talán egyszerűen csak túl nagyot változna a világ és egy ilyen pozitív fordulathoz még bizonyosan éretlenek vagyunk legalábbis politikailag illetve szándék szerint. A magyar mindenben a "miért nem lehet" formát keresi. Ezen kellene változtatni!

Energiaváltság idején ingyen?   2011-08-14 08:41:36, vasárnap Az energiaválságról szóló hírekkel szinte minden nap találkozunk; a nem megújuló energiaforrásokból - pl. kőolaj, szén, gáz - rendelkezésre álló tartalékaink csökkennek, az energiaárak pedig egyre magasabbak. Éppen ezért egyre több háztartás és cég dönt úgy, hogy a nap energiáját, a föld és a levegő hőjét használja a fűtéshez és a meleg víz előállításához. Egy okos rendszernek köszönhetően a levegő ,,hője" akkor is dolgozhat nekünk, ha kint 0 fok alá csökken a hőmérséklet. A gázárak növekedése és a kemény mínuszok miatt egyre több fogyasztó keresi a megoldást arra, hogy hogyan csökkentheti az egyre barátságtalanabb gázszámlát. Az egyik kézenfekvő, de nem túl kényelmes megoldás a melegvíz-használat korlátozása, ami azonban előbb-utóbb családi vitákhoz vezet. Létezik azonban olyan gazdaságos és környezetbarát meleg vizet előállító rendszer, amellyel a minimálisra apaszthatjuk, illetve teljesen elfelejthetjük a gázszámlát. Hideg vízben zuhanyozni maximum nyáron kellemes élmény, és az sem túl felemelő érzés, ha választani kell a relaxáló forró fürdők és a kevésbé magas gázszámla között. Egy olyan lehetőséget veszünk alaposabban szemügyre, amely környezetbarát, függetlenít a gázszolgáltatóktól és egyszerűen kezelhető: egy napkollektort és levegő-víz hőszivattyút, esetleg gázkazánt is tartalmazó komplett rendszer, amelynek lényege, hogy szinte teljesen zöld energiával teremthetjük elő az egész család számára a használati meleg vizet. Eleinte komolyabb összeget, 8-900 ezer forintot is rá kell szánni a beruházásra, a 6-7 éves megtérülési idő után azonban a komoly fagyoktól eltekintve nem kell gázt használni a meleg víz előállításához: ha a napkollektor nem állít elő elég használati meleg vizet, bekapcsol a levegő-víz hőszivattyú, és csak a télen, a leghidegebb napokon fog üzemelni a hőszivattyúban lévő fűtőszál, illetve a kazán, attól függően, melyik megoldást választjuk. A rendszer részei: Napkollektor A napkollektor begyűjti a nap hőjét, és felmelegíti a csőrendszerében keringetett víz-glycol keveréket, a hőt pedig egy hőcserélő segítségével adja át egy indirekt tárolónak. A vákuumcsöves napkollektor hatásfoka jobb, mint a sík kollektoré, mert hatékonyabban működik a téli, hideg időben, szórt fényben vagy olyan napszakokban, amikor még nincs túl nagy ereje a napnak. Akár 50-95 ˚C-os meleg víz előállítására is képes. Levegő-víz hőszivattyú A hőszivattyúk a környezetükből (a földből, a vízből, vagy a levegőből) nyerik ki az energia nagy részét. A villany- és gázbojlereket leváltó új technológia képviselői, a levegő-víz hőszivattyúk a belső vagy külső levegő energiáját használják fel, melyből a hűtőgépek működéséhez hasonlóan kompresszoruk segítségével hőt vonnak el. Míg a hűtőszekrények ezt a hőt átadják a levegőnek a hátsó oldalukon, a levegő-víz hőszivattyúk ezzel fűtik a mosogatáshoz és zuhanyzáshoz felhasznált vizet. Ellentétben a gázüzemű társaikkal, a szükséges energia nagy részét a levegőből veszik, ezáltal sokkal kevesebb villamos energiát fogyasztanak, mint a hagyományos villanybojlerek, és a gázóra sem forog. Kazán Igény esetén a rendszer egy kazánnal is bővíthető, ebben az esetben mínusz 5 fokos hőmérséklet alatt a fűtőszál helyett a kazán fog rásegíteni a használati meleg víz felmelegítésére. A kondenzációs kazán jobban megéri, mert ez eleve kevesebb gázt fogyaszt egy hagyományos kazánhoz képest. A kazángyártók általában a saját termékeikből álló rendszereket ajánlják, de természetesen létezik olyan megoldás is, amit más gyártók kazánjaihoz lehet csatlakoztatni. Hogyan működik? A cél tehát az, hogy a rendszer gazdaságos legyen, és a leghidegebb napokon se maradjon meleg víz nélkül a család. Ennek megfelelően egy 250 literes levegő-víz hőszivattyúhoz 2 db 2 négyzetméteres, vagy 15 vákuumcsövet tartalmazó napkollektort érdemes telepíteni. Ennél több napkollektorra azért nincs szükség, mert ha többet installálunk, többletenergiánk lesz, amelyet nem tudunk hasznosítani. Az átlagos hőszivattyúk hőcserélőjében a levegő hőmérséklete a beszívás és a kibocsátás között kb. 10 Celsius fokot csökken. Ha a bemeneti levegő alacsonyabb, mint 10 Celsius fok, a körfolyamat nem jöhetne létre, ezért a legtöbb hőszivattyú ilyen hőmérséklet alatt villanybojlerként működik, a benne levő elektromos fűtőszálnak köszönhetően. Ezzel szemben a nagyobb térfogatú és teljesítményű, 200 és 250 literes hőszivattyúk akkor is üzemelnek, ha a beszívott levegő hőmérséklete 10 Celsius alá esik, egészen mínusz 5 Celsius fokig. A titok egy visszacsatolás: amikor a levegő hőmérséklete 10 fok alá csökken, egy speciális szelep a kompresszorból kis mennyiségű fűtött gázt emel ki, a meleg levegőt közvetlenül az elpárologtató egységbe továbbítja, és ezáltal megakadályozza, hogy az megfagyjon. Ha a hőmérséklet mínusz 5 fok alá csökken, bekapcsol a hőszivattyú fűtőszála és felfűti a vizet, így a leghidegebb napokon sem kell lemondani a forró fürdőről. Ha a rendszerbe kazánt is telepítünk, akkor a kazán lép működésbe a hőszivattyú fűtőszála helyett. Hová és hogyan telepítsük? Mindenképp tervezzük meg előre a rendszert, szerezzünk rengeteg információt, és mérjük fel, hogy melyik variáció éri meg a legjobban. A döntésben sokat segítenek a napkollektorokat és hőszivattyúkat gyártó és forgalmazó cégek szakértői, területi képviselői. A hőszivattyút célszerű egy olyan fűtött helyiségben elhelyezni, mint a garázs, kazánház vagy a mosókonyha. A legtöbb fürdőszobába valószínűleg nem fér el egy 2 méter magas, 60 centiméter átmérőjű henger (a 200 literesnél nagyobb hőszivattyúk már súlyuk miatt nem rögzíthetők falra). Fontos, hogy legyen légellátás a hőszivattyúnak otthont adó helyiségben, mert elég nagy mennyiségű levegőre van szükség, és ha ez nem áll rendelkezésre, vákuum keletkezhet. A hőszivattyút ne tegyük ki fagyveszélynek. A munkálatokat bízzuk épületgépész kivitelezőre, és minden évben egyszer ellenőriztessük a rendszert szakemberrel. Miért éri meg? Egy napkollektoros rendszer alkalmazásával a telepítés helyétől és az alkalmazott napkollektorok minőségétől függően mintegy 70 százalékos energia megtakarítás érhető el az éves használati meleg víz előállítás esetében. Ez kezdetben komolyabb kiadásokkal jár, egy elavult, energiapazarló készülék beszerzési árának többszörösét is elkölthetjük egy napkollektoros-hőszivattyús rendszerre, ami viszont sokkal kevesebbet fogyaszt, hatékonyabban működik, és ökológiai lábnyomunkat is csökkenti. A 250 literes hőszivattyúra alapuló komplex rendszer kiépítésére körülbelül 8-900 ezer forintot kell szánni. Ez a térfogat legalább négyfős háztartásokban, vagy olyan munkahelyeken ésszerű választás, ahol sok használati meleg vízre van szükség (pl. fodrászatok). A megtérülési idő 6-7 év, de ezt erősen negatív és pozitív irányban is befolyásolja az adott területen mérhető napsütéses órák száma, az épület tájolása, illetve a felhasználói szokások. A rendszer vezérléséhez elektromos áramra továbbá is szükség lesz, viszont a gázszámlánk drasztikusan csökkenni fog. A rendszertől és az évszaktól függően akár el is felejthetjük a kíméletlen sárga postai vevényt. **** Mára, néhányak eljutottak agyilag is arra a szintre, hogy továbblépjenek és erőteljesen kiegészítsék és lehetőségekkel teletűzdeljék az életüket. A fejlettség és a gondolatiság aprópénzen jutott arra a pontra, hogy egy lehetséges megoldásra felfűzzön több olyan alkalmazást, ami a ma emberének olyan életrevalósági megoldását kínálja, amit a legkülönfélébb energia és butaság lobbik nélkülözni akarnak még nagyon sokáig. Legalább addig, amíg hatalmas vagyonokat tudnak kicsikarni a tudatlanságban tartott tömegekből a kényelmükre és a megszokásaikra alapozva. Az energia körül vesz minket és a lehetőségek annyira korlátlanok amennyire sokak elképzelni sem képesek. Ha lenne százmillióm, az egyedileg elkészített gépeimmel és szerkezeteimmel kiköltöznék a sivatagba örökre!

Sebészi pontosságú akció...   2010-07-01 20:51:21, csütörtök .... volt a torrentrazzia. A legnagyobb forgalmat bonyolító hazai torrentszájtok közül többnek a szervereit is lefoglalta a rendőrség a múlt heti akciója során, mások pedig azért álltak le, mert megijedtek a hatóságoktól. A szájtokat feljelentő ProArt fontos mérföldkőnek tartja a sikert, egyúttal mindenkit meg is nyugtat: bár elítélik a fájlcserélők használatát, de továbbra sem üldözik az otthoni internetezőket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi kapitányságának nyomozói június 16-án szerdán, egy nagyszabású akció keretében foglaltak le kalózszervereket több budapesti szerverteremben és egy főiskolai kollégiumban. (Több nagy fővárosi tárhelyszolgáltató cég is a XIII. kerületben, a magyar internet egyik legnagyobb csomópontjának (a BIX központi node-ja) is otthont adó Victor Hugo utcában található, ahol már rendszeresek a hasonló akciók). Hamarosan kiderült, hogy a lefoglalások a legnagyobb hazai torrentoldalak némelyikét, például az NCore, az Evolution, a 1st és a Bithorlo szervereit érintették. A több mint százezer regisztrált felhasználóval rendelkező Ncore üzemeltetői az Asva.info nevű, fájlcserélőkkel foglalkozó híroldal szerint először azt ígérték, hamarosan újraindítják a szolgáltatást, mivel a rendőrség csak a szájtot álcázó proxy szervereket foglalta le, de a nyomozók júnuis 18-án pénteken újabb látogatást tettek a szervertermekben, és ekkor már azokat a gépeket is elvitték, amelyek a szájt weboldalát, az azt kiszolgáló adatbázisokat és magát a torrent trackert tartalmazták. Az akcióban összesen 58 gépet foglaltak le, 500 terabájtnyi tárkapacitással. Mi az a torrentszájt? Hogy megértsük a múlt heti fogás jelentőségét, érdemes röviden áttekinteni, hogyan is néz ki egy torrentoldal. A Bittorrent technológia a felhasználók közötti gyors és hatékony fájlcserélést teszi lehetővé. A sikere abban rejlik, hogy a hagyományos, közvetlen letöltésekkel szemben itt nem lassítja, hanem gyorsítja a letöltést, ha minél több felhasználó csatlakozik a rendszerhez, ugyanis mindenki, aki már letöltött egy részletet egy megosztott fájlból, azonnal maga is annak megosztójává válik, vagyis növeli a rendelkezésére álló források (az úgynevezett seedek) számát. Maguk a torrentoldalak hagyományosan nem magukat a letölthető filmeket, zenéket, szoftvereket listázzák, csak tárolják a rájuk vonatkozó információkat egy webes katalógusban, ahonnan csak a letöltést irányító torrentfájlokat lehet letölteni, amit a felhasználó a saját PC-s letöltőprogramjában (más néven torrentkliens) nyit meg. Innen kezdve a kliens a fájlból kapott információk alapján a forgalmat irányító szerveren, a trackeren keresztül keresi meg a rendelkezésre álló forrásokat, vagyis a többi felhasználótól szedegeti össze a letöltendő állományok darabkáit. (A legújabb, DHT technológia már központi trackert sem igényel.) A hazai torrentszájtok legtöbbje zárt közösség, a weboldalukra csak meghívásos, esetleg fizetős sms-es regisztrációt követően lehet bejutni, és csemegézni a letöltésekből, bár sokuk rendszeresen nyitotta meg a kapuit bárki előtt hosszabb-rövidebb időre, aminek a híre mindig gyorsan elterjedt a torrentezők körében. A webszervereket (frontend) nem közvetlenül, hanem közbeiktatott proxy szervereken keresztül lehet elérni, ami megnehezíti ezek felderítését, és rendszerint külön szerveren működik a tracker. A mostani razzia során a rendőrség azonban nemcsak ilyen gépeket foglalt le, hanem nagy kapacitású seed szervereket is, amelyek a fájlcserélés fent vázolt logikájával szemben mégiscsak egy központi helyről való letöltést tesznek lehetővé, amennyiben a seed szerver egy mindig online, nagy sávszélességgel rendelkező felhasználót szimulál. Ezek több száz terabájtnyi tartalommal tartották fenn folyamatosan a torrentoldalak forgalmát - vagyis a fájlokat nem otthoni felhasználók cserélgették egymás között, hanem voltak közöttük olyanok, akik nagy mennyiségű letöltenivalót szolgáltattak a többieknek. A hazai és külföldi torrentszájtokon listázott letölthető tartalmak túlnyomó többsége egyébként sem az otthoni felhasználók által bedigitalizált tartalom, hanem warez, vagyis erre szakosodott bandák által kiadott film, zene, vagy feltört szoftver, utóbbi minden esetben részletes használati útmutatóval. Felszólítással kezdődik A rendőrségi akciót két hazai jogvédő szervezet, a filmforgalmazókat tömörítő ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány, amely időközben beszüntette a tevékenységét), és a közös jogkezelő szervezetek jogvédő szervezete, a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezte. A jogvédők először minden esetben felszólították az oldalakat a jogsértő tevékenység beszüntetésére, amit sokan úgy értelmeztek, hogy "bezáratták" vagy "megfenyegették" az oldalak üzemeltetőit. "Öt éve kezdtük meg a tevékenységünket, és az egyetlen közvetlen, direkt lehetőségünk, amivel a jogsértő felhasználás ellen fel tudunk lépni, az az értesítési és eltávolítási eljárás" - mondta el az akcióval kapcsolatban Horváth Péter, a ProArt igazgatója. "Mindig küldünk a DC-huboknak (egy másik fájlcserélő technológia), torrentszájtoknak ilyen felszólításokat, ha el tudjuk érni őket, ebben nagy meglepetés nem volt." A fájlcserélőket a jogvédők minden esetben konkrét művek miatt keresték meg és kérték azok eltávolítását, és a hozzájuk intézett levélben szerepel az is, hogy ki a jogosult, és a címzett hogyan legalizálhatja a tevékenységüket, vagyis kivel kell felvennie a kapcsolatot, ha szeretné jogtisztán terjeszteni a műveket. A jogsértő tartalom eltávolítására 12 óra áll rendelkezésre, és nem kell a felszólításhoz hivatalos szerv, bárki kérheti, akit sérelem ért. "Ennek köszönhetően már sok kisebb weboldalt, vagy webes rádiót sikerült legális útra terelni, akik csak azért "kalózkodtak", mert nem tudták, hogyan folytathatnak legális tevékenységet. A felszólításos módszer viszont arra van kitalálva, hogy egy-egy esetet kezeljen, nem pedig arra, amikor ilyen ipari méretekben, tízezerszám lehet valahonnan letölteni tartalmakat" - magyarázta Horváth. A jogvédők ezért feljelentést tettek a rendőrségen, arra kérve a BRFK-t, hogy tegyen lépéseket a jogsértő tevékenység megszüntetése érdekében. A XIII. kerületi kapitányság emberei hónapokig dolgoztak a szerverek felderítésén, és Horváth szerint "sebészi pontosságú" akciót hajtottak végre. 2007 novemberében, a Bithumen elleni razzia során, amikor a rendőrség több szerverteremben kereste a gépeket, legális szolgáltatások szervereit is lefoglalták, most viszont csak olyan szervereket, amelyek a torrentoldalakat működtették, ezt viszont most sikerült elkerülni. "Ez azért van így, mert gyakran a szervertermekben is káosz van: sok szolgáltató nem vezet rendes nyilvántartást a gépekről, elő szokott fordulni, egy adott IP-címen nem annak a szervere van ott, akié kellene, hogy legyen. Persze ha a rendőrség rossz gépet visz el, akkor mindenki rájuk mutogat, nem a szolgáltatókra" - magyarázta az igazgató. Elrettentő csapásnak szánták Az egy héttel ezelőtti akció után egy sor olyan torrentoldal is leállt, amelyeknek a gépeit nem vitték el, de figyelmeztetést már kaptak a jogvédőktől, mások ezt követően tettek eleget a jogsértő tartalmak törtlésére vonatkozó felszólításoknak. Horváth Péter szerint fontos ez a hatás is, így ugyanis egyértelművé vált, hogy "ezt a mindenki által tudottan jogsértő tevékenységet nem lehet nyugodtan folytatni". A ProArt vezetője újabb fontos mérföldkőnek értékeli ezt a sikert az előző nagy akció, a ColdFusion smsweb-szervereinek lefoglalása után. A fájlcserélőkkel foglalkozó Asva.info - aminek nincs köze a jogvédő szervezethez, bár szándékos a névrokonság - cikkeiből az szűrhető le, hogy a több mint 115 ezer felhasználóval rendelkező Ncore eltűnése és bizonytalan jövője komoly csapás volt a hazai torrentezőkre, sok szájt üzemeltetői máris azon gondolkodnak, hogyan tudnák újraindítani a szolgáltatást, akár külföldre menekítve a szervereiket a hatóságok elől. A kisebbek közül persze sokan feladták, és vannak, akik nagyobb oldalaknak adják át a felhasználóikat. (Az érintett oldalak részletes listája és státusza megtalálható az Asva.info folyamatosan frissülő táblázatában: http://asva.info/razzia-info) A BIX szerint nem okozott nagy visszaesést a hazai netforgalomban a razzia: szerdán 10-15 gigabit/másodperccel csökkent a volumen, de másnap már csak fele ennyivel A szerverek lekapcsolása, illetve leállása akár több százezer felhasználót érinthetett Horváth Péter szerint, de a ProArtnak nincs pontos becslése erről, ő is csak az olyan fórumokon, weboldalakon terjesztett információkra hagyatkozott, mint amit az Asva.info vagy más oldalak tettek közzé. A hírszájt szerkesztői kérdésünkre úgy válaszoltak, hogy csak a lefoglalt szerverek miatt akár 220 ezer felhasználó maradhatott letölteni való nélkül - ebben lehet némi átfedés, hiszen sokan több oldalon is regisztráltak -, de a legnagyobb szerepe a források csökkenésében az Ncore eltűnésének volt. A hazai weben a bittorrent peerek száma - vagyis az egy időben megosztott tartalmak száma - akár másfél millióval is csökkenhetett a magukat megnevezni nem kívánó szerkesztők szerint. Az otthoni felhasználót nem bántanák A ProArt a fájlcserélők használatát is jogsértő tevékenységként tartja számon, Horváth szerint azonban nem az a céljuk, hogy az otthoni felhasználókat üldözzék a hatóságok. "A hatóságokat arrafelé tereljük, hogy az üzemeltetőket vonják felelősségre. Lehetne ötvenezer egyedi eljárást indítani, de attól még nem szűnik meg a jogsértés, és nem is az a cél, hogy gyerekeket vagy nagymamákat citáljunk bíróság elé, mint amire volt példa Amerikában. A hazai jogtulajdonosoknak nem ez a stratégiája, ezért nem is voltak, és nem is lesznek ilyen perek nálunk." Lefoglalt szerverek a XIII. kerületi kapitányságon: úgy tűnik, nem kispályások A ProArt vezetője a trackerek üzemeltetőit és a jogsértő tartalmakat a szájtokra feltöltő seedereket azért tartja vétkesnek, mert lehetővé teszik a jogsértést, és erre buzdítanak másokat is, tehát felbuktóként, bűntársként, elkövetőként vesznek részt benne, szerepüktől függően. A lefoglalt gépek tartalmának szakértői elemzése még hátra van, és mivel a BRFK nyomozóit, bár kerestük, egyelőre nem tudtuk megszólaltatni, még azt sem tudjuk, hány gyanúsítottja lesz az ügynek és pontosan mivel vádolják majd meg őket. A szerverlefoglalásokkal kapcsolatban meg szerettük volna kérdezni a lefoglalt trackerek üzemeltetőit is, kíváncsiak voltunk például, miért éri meg torrentszervert üzemeltetni (hiszen a klasszikus sms-webes, fizetős letöltésekkel szemben a torrentszájtok nem hoznak közvetlen bevételt a tulajdonosaiknak. Ugyan e-mailben sikerült közvetítő útján elérni némelyiküket, de végül mégsem vállalkoztak nyilatkozatra, így csak az Asva.info híradásain és az ott megjelent hozzászólásokon keresztül szűrhetők le a rendőrségi akcióval kapcsolatos vélemények. A razzia utáni első reakciókból is az volt leszűrhető, a szájtok gazdái nem hisznek benne, hogy ilyen módszerekkel meg lehetne szüntetni fájlcserélést (mint az illusztrációnkon látható, a hazai netforgalomban nem okozott jelentős visszaesést az akció), főleg, mivel a tracker nélküli DHT-technológia a jövőben még megfoghatatlanabbá teszi majd a torrentezést. A trackerek megtorpanása azonban jelzi: a razzia hatással volt a hazai warezszcénára, és úgy tűnik, mégsem marad minden teljes egészében a régiben. A szemfüles felhasználók persze most sem maradtak letölteni való nélkül, hiszen az olyan nagy külföldi torrentoldalak, mint a PirateBay vagy az IsoHunt, továbbra is üzemelnek, és a megmaradt hazai oldalaknak is megnőtt a forgalma (legalábbis azoknak, amelyek szabadon elérhetők, vagy lehet rájuk meghívóhoz jutni, regisztrálni). Tudják, hogy nincs legális alternatíva, de a kár nagy Az internetezők részéről jogosan vetődik fel a kérdés: ha idehaza nincsenek használható, kényelmesen kezelhető és széles választékot nyújtó, megfizethető online zeneboltok, vagy filmáruházak, mint Amerikában az iTunes, az Amazon.com vagy a Netflix, akkor hová forduljon az, aki nem szeretne fájlcserélőkről warezt letölteni? A torrentezőket mostanáig az nyugtathatta, hogy ők végső soron magáncélra töltik le, amit letöltenek, amit a törvény megenged (még ha közben vissza is osztják a tartalmakat, hacsak nem tiltják le a torrentkliensben vagy a tűzfalon a seedelést). A trackerek üzemeltetői pedig azért érezhették magukat biztonságban, mert 2007 novembere óta nem volt idehaza torrentszájt elleni akció. A hatóságok azóta a fizetős kínálatot nyújtó smsweb- és FTP-szerverekre vadásztak, amelyekkel ellentétben a torrentoldalakon a tartalomterjesztők nem jutnak jelentős összegű, közvetlen haszonhoz a tevékenységükből. Bár az oldalak némelyikén futottak hirdetések, és van, ahol emelt díjas smsben lehet regisztrálni, az ilyesfajta nyerészkedést, amennyire ez leszűrhető a megmaradt, pénzért kaput nyitó trackerekről szóló hozzászólásokból az Asva.infón, még ebben a közegben sem nézik jó szemmel. (A torrentes híroldal szerkesztői eközben a szabad kultúra utolsó védelmezőiként állítják be a trackerek gazdáit, mit sem törődve azzal, hogy a hazai szájtok főleg jogtiszta forrásból is beszerezhető warezt, vagyis lopott tartalmakat terjesztenek nagy mennyiségben.) A ProArt vezetője maga is elismeri, hogy idehaza a fájlcserélés a legkényelmesebb módja a digitális tartalmak beszerzésének, aminek valóban nincs életképes, legális alternatívája. Horváth Péter szerint az sem igaz, hogy minden letöltés egy elmaradt vásárlásnak felel meg, ami a PirateBay ellen küzdő amerikai szerzői jogvédők gyakorta hangoztatott érve. Viszont idehaza az sem mondható el, hogy a fájlcserélők serkentenék az eladásokat, mint ahogy azt holland és kanadai piackutatók is állítják: a ProArt adatai szerint amíg egy felkapott hazai rockegyüttes albumát esetenként több tízezren torrentezik le, addig a kiadója ennek csak a töredékét tudja értékesíteni.

Helikopterek a katonáknál   2010-09-09 18:21:05, csütörtök A helikopterek katonai alkalmazásának tapasztalatai 1918-ban a haditechnikai eszközök fegyvertárában megjelent a helikopter, amely 80 év alatt - tömegessé válása és hatékony alkalmazási, harcászati-műszaki jellemzői révén - beépült a haderők szervezetébe, s a légierő és más haderőnem fontos elemeként a harctevékenységekben jelentős szállítási és harci, csapásmérő szerepet tölt be. A szerző cikkében a helikopter történetét, fejlesztésének kezdeti lépéseit vázolja, és alkalmazásával kapcsolatos - főleg francia, szovjet és amerikai - tapasztalatokat összegzi. Végül mintegy következtetésként rámutat arra, hogy a honvéd légierő fejlesztésében a fegyveres harc új minőségi eszközének, a helikopternek is fontos helyet kell kapnia. A helikopterek katonai alkalmazásának kezdetét általában az 1950-es és az 1960-as évek - azaz a koreai háború és a franciák algériai háborújának - idejére teszik. Az is közismert, hogy Vietnamban már széleskörűen alkalmazták mind szállításra, mind különböző fegyveres változatokban a helikoptert. A kezdet, az eszköz megjelenése azonban jóval régebbre tehető. A helikopter fejlesztésének története, alkalmazásának kezdeti lépései Az első repülőképes helikoptert 1918-ban építette az Osztrák-Magyar Monarchia egyik magyar mérnökcsoportja. 1916-ban az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében a magyar Petróczy István őrnagy javaslatot tett a katonai felső vezetésnek, hogy váltsák fel a kábelen felengedett megfigyelő ballonokat helikopterekkel (a ballonok közül sokat lelőttek az antant repülői). A magyar Kármán Tódor professzort bízták meg a tervezéssel, Zsurowecz Vilmos gépészmérnököt a kivitelezéssel, így kapta a típus a PKZ jelölést. A meghajtásra villanymotort terveztek, a helikopteren Asbóth Oszkár-féle forgószárnyakat alkalmaztak. A biztonság okáért két változatot rendeltek meg. Kármán Tódor irányításával a PKZ-1 változatot a MÁG-nál, Mátyásföldön, a PKZ-2 változatot Pestszentlőrincen a Lipták-gépgyárban építették. A PKZ-1 1918-ra elkészült, de soha nem repült. A PKZ-2 1918 júniusában már repült, de személyzet nélkül. A forgószárnyak felett volt a megfigyelőkosár két személy és egy géppuska részére. 1918 augusztusában a gép 50 m magasba emelkedett, de oldalhúzás következtében belengett, leesett és összetört. A háború befejezése miatt a további kísérletek megszakadtak. Asbóth Oszkár mellett - aki önállóan is épített repülőképes helikoptert - jó néhány sikeresen kísérletező alkotó nevét lehetne megemlíteni. A katonai alkalmazás szempontjából azonban kiemelkedő szerepe van Juan de la Cierva spanyol mérnöknek. Cierva munkásságát az első és a második világháború között fejtette ki, nevéhez fűződik egy sor sikeres autógíró megépítése. Az első - C-4 jelű - gépe 1923. január 9-én repült eredményesen Madrid közelében. Cierva munkásságának jelentőségét az emeli ki, hogy gépeit - licenc alapján, vagy anélkül - alkalmazta a brit, a francia, az amerikai, a japán, a német, a szovjet és részben az USA haderő! Cierva legsikeresebb alkotása a C-30 változat lett. A javított változatú C-30A első vásárlói az angolok voltak. 1934 decemberében egy úszótalpas és 10 db kerekes - Avro C- 30 Rota I-gép került a Királyi Légierő, a RAF állományába. A 70 legyártott C-30 változatból 37 angol polgári cégekhez, szervekhez került. Jó néhány gépet az újdonságok iránt érdeklődő európai, indiai, kínai, ausztráliai és dél-amerikai tulajdonosok szereztek meg. Következő változat volt az Avro C-40 Rota II, melyből 5 gépet szereztek be a RAF részére. Ezek a RAF 1448. - később 529. - számú repülőszázad egyik raját képezték. A gépeket a második világháború kitörésekor a brit expedíciós hadsereggel bevetették francia földön: futárszolgálat, tüzérségi tűzhelyesbítés, légi felderítés és megfigyelés céljából. 1940-ben Dünkirchennél mind az 5 gép elpusztult. A háború kitörésekor az angolok egy tucat civil C-30 gépet besoroztak a hadseregbe. Ezeket és még néhány repülőképes Avro C-30 Rota I-et - összesen 15 gépet - egészen a háború végéig egy önálló autógíró-repülőszázad kötelékében Anglia különböző helyein telepített lokátorállomások kalibrálására használták. A második világháború kitörése előtt már a francia haderő is rendelkezett egy autogíró-parkkal. A hadseregben 52 db - LeO C-30 típusú - , licenc alapján gyártott autogíró szolgált. Feladataik hasonlóak voltak az angol autogírókéval. Ezenkívül a francia haditengerészetnek is volt 8 gépe, melyek hajók felderítését végezték, és 1940. május végéig őrjáratoztak a La Manche csatorna felett. Egy másik autogíró is sikeres lett, pályafutása a hadseregben érte el alkalmazásának csúcsát. Az USA-ban 1929-ben alapították a Kellett Autógíro Corporation céget, mely a Cierva gépek sikere láttán megvásárolta a gép licencét. A cég első gépe a kétüléses K-2 lett 1931-ben, de ismertebb típusa a KD-1 változat is elkészült 1934-ben. A gép felkeltette a hadsereg érdeklődését is, és beszereztek 15 db-ot. A Kellett cég autogírója azonban nem az amerikai hadseregben, hanem - a sors iróniája folytán - a császári japán hadseregben futott be igazi karriert. A japán kormány 1939-ben vásárolt egy KD-1A gépet, amelyet átadott egy japán cégnek továbbfejlesztés céljából. A cég a gépet 240 LE-s német motorral szerelte fel, és mint Ka-1 típust kezdte építeni. Az első Ka-1 1941. május 26-án repült. Ebből a gépből összesen 240 db-ot gyártottak a haderő részére. A hadsereg futár- és tüzérségi tűzhelyesbítő gépként alkalmazta, a haditengerészet pedig a tengeralattjáró-elhárításban vette hasznát. A flotta parti bázisokról és repülőgép-anyahajókról alkalmazta felderítésre. Említésre méltó, hogy a Ka-1 típus tulajdonképpen már felfegyverzett változat volt, 2 db 60 kg-os bombát vagy tengeralattjárók elleni mélységi vízibombákat szállíthatott. Visszatérve az Észak-amerikai Egyesült Államokhoz, meg kell említeni, hogy az amerikai hadsereg első, még a háború alatt szolgálatba állított helikopterét és az egyrotoros helikopterek első sikeres típusát Igor Szikorszkij építette. Helikopter építésével 1938-tól kezdett a gyakorlatban is foglalkozni, első gépe már 1939. szeptember 14-én levegőbe emelkedett. Ebből - a VS-300-ból - lett az XR-4, amely 1942. január 14-én emelkedett fel. Az US Army Air Forces (USAAF) 1942. május 30-án formálisan is elfogadta az XR-4-et. Szikorszkij összesen 131 db R-4-et épített, melyekkel a hadsereg hatásos felderítő- és mentőhelikopterhez jutott. Az amerikaiak 1944 áprilisában Burmában hajtottak végre első alkalommal légi felderítést és kutató-mentő feladatot helikopterrel a kínai- burmai- indiai határ térségében. Egy R- 4-es 1944. április 25-én három sebesült brit katonát és egy szövetséges pilótát mentett ki a japánok által megszállt területről, mintegy 250 km mélységből. A harcok folyamán kettőre apadt gépállománnyal, alkatrész-ellátási nehézségek ellenére, 18 kutató-mentő bevetést hajtottak végre nehéz klimatikus körülmények között. Az YR-4B változatból kifejlesztett R- 4B szériagépből 100 db-ot gyártottak. Ebből az USAAF részére 35-öt szállítottak felderítő- és futárfeladatok ellátására, mintegy 20 db-ot a haditengerészet, a fennmaradó 45 db-ot pedig a RAF kapta meg a Lend-Lease keretében. Érdekes módon Németország feltalálóit nem találjuk a forgószárnyasok úttörői között. A helyzet akkor változott, amikor a Foche-Wulf cég megvásárolta a Cierva C-19 Mark IV. autogíró licencét. Heinrich Foche professzor, a cég műszaki igazgatójaként támogatást kapott egy új vállalat - a Foche-Achgelis - létrehozására, amely csak helikoptergyártással foglalkozott. 1939 közepére elkészült az Fa-266 típus első példánya, melyet átkereszteltek Fa-223-ra. Az első prototípus világrekordot állított fel - 1940 októberében 182 km/ó sebességet ért el, 3705 kg repülősúllyal, majd két nappal később 7100 m magasságra emelkedett. A cég 100 gépre kapott megrendelést. Öt alapváltozatot dolgoztak ki: Fa-223A tengeralattjáró-vadász, 2 db 250 kg-os vízibombával; Fa-223B felderítő-; Fa-223C kutató-mentő; Fa-223D szállító-; Fa-223E kétkormányos kiképzőhelikopter. Az Fa-223EV2 prototípuson megjelent a teljesen üvegezett orrész, a teherkabin alatti üvegablak és az orrba szerelt, mozgatható, 7,9 mm-es MG15-ös géppuska. Ez a gép a jobb áramvonalazás révén elérte a 220 km/ó sebességet. Az E változatból mindenes gép lett. A kísérletek gyorsítása miatt elhelyeztek rajta bombatartókat, elektromos emelőszerkezetet, mentőkapszulát, kettős kormányt, póttartálytartót. 1944 végén 400 gépes rendelést kapott a cég, a németek tömeges helikoptergyártása azonban nem sikerült, mert a szövetségesek bombatámadásai következtében az üzemek jelentős része elpusztult. 1945 elején egy szállítórepülő-század állományában volt még néhány Fa-223-as és Fi-282-es helikopter. A helikopterek szállító-, futár- és tüzérségi tűzhelyesbítő feladatokat láttak el. Az Fa-223 harci alkalmazásai közül talán említésre méltó két eset. 1945 februárjában - Hitler utasítására - a körülzárt Breslauból ki kellett menekíteni Karl Hanke gaulaitert. A gép 16,5 óra alatt 1665 km-t repült és elvégezte a feladatot. A másik eset magyar vonzatú. A magyar királyi honvédség 210 mm-es lövegekkel felszerelt 103/2. ütege 1944 decemberében az Eperjestől keletre fekvő Galambos község mellett foglalt tüzelőállást. Az ütegnek nem állt rendelkezésére a magyar 102 kg-os repeszgránát, ezért a németek helyette ugyanolyan kaliberű, de fele akkora súlyú, olasz hajóágyú-lövedékeket szállítottak egy Fa-223-as helikopterrel. Az Fi-282 típusú helikopterrel kapcsolatban megemlítendő, hogy első példánya 1940 júliusában készült el. Tizenöt elő- és 30 db szériagépet rendeltek, amiből 20 db készült el 1943-ig. Ezt a típust sikeresen alkalmazták, mint konvojvédő helikoptereket a Földközi-, az Égei- és a Balti-tengereken. Különösen sikeres volt a tengeralattjárók elleni harcban. A tengeralattjáró felderítése után a riasztott bombázó repülőgépet rávezette a célra. A forgószárnyú repülőszerkezetek születésénél ott voltak az oroszok is - Szikorszkij, Jurjev elméleti munkáikkal, igaz, nem túl sikeres kísérletekkel. A fejlesztés azonban a cári rendszer bukása és jó néhány szakember külföldre menekülése után sem állt le. Az eredmény akkor mutatkozott meg, amikor a Vörös Hadsereg légierejébe - új fegyverként - 1941 nyarán bevonult az autógíró. Ezt a gépet - az A-7-3a típust - a maga korában erős fegyverzete miatt joggal nevezhetjük az első fegyveres forgószárnyasnak. A csillagmotor hengerei között tüzelt egy szinkronizált, 7,62 mm-es PV-1 géppuska, a megfigyelő kezelte a körsínre erősített, forgatható DA típusú 7,62 mm-es dobtáras ikergéppuskát, a szárnyak alatt 4 db FAB-100 bomba függesztésére, emellett 6 db 82 mm-es RSz-82 nemirányított rakéta felrakására volt lehetőség, melyek közül a két belsőt hátrafelé lehetett indítani! A gép hasznos (harci) terhelése 750 kg volt, 2- 2,5-szer több, mint külföldi kortársainak. A gép ősatyja itt is - mint jó néhány más esetben - a Ciewa-féle autógíró, konkrétan a C-8 típus volt. A háború kitörésekor az elkészült 5 gépből egy autógíró-századot hoztak létre. A gépek a 24. hadsereg állományába kerültek, és főleg futár-, tüzérségi tűzhelyesbítő, partizántámogató és éjszakai röpcédulaszóró feladatokat végeztek, amíg el nem pusztultak a háború végére. Az autogírók és helikopterek második világháborús alkalmazása tekintetében, a következőket lehet megállapítani: az autógírók és helikopterek katonai és harci alkalmazására - korlátozott mennyiségben és feladatokkal - a hadviselő felek, azaz a német, az angol, a francia, az orosz, az USA és Japán haderőiben már a második világháborúban sor került; kialakultak a helikopterek katonai alkalmazásának klasszikus feladatai, mint: a légi futárszolgálat, a személyi állomány és anyagok légi szállítása, a harcmező megfigyelése és a légi felderítés, a bajba jutott hajózóállomány kutatása és mentése, a tengeralattjárók elleni harc (felderítés, csapásmérés - mélységi vízibombák alkalmazása, csapásmérő repülőgépek célra vezetése); a háborús tapasztalatok és a technikai fejlődés eredményeként az autógírók fejlesztése abbamaradt, és a figyelem mind polgári, mind katonai vonatkozásban a helikopterek fejlesztésére összpontosult. A helikopter a fegyveres harc új minőségi eszközévé válik A második világháború befejezésétől napjainkig terjedő időszak a helikopterek, a katonai helikoptererők széles körű fejlesztésének és alkalmazásának időszaka. Az 1960-as években elhangzott olyan értékelés, hogy a helikopter a harmadik világháború fegyvere. Ez természetesen túlzás, de kifejezi azt a tényt, hogy a fegyveres küzdelem egy minőségileg új és olyan eszközéről van szó, melynek alkalmazása nélkül elképzelhetetlen bármilyen harctevékenység. A helikopter megingatta az összfegyvernemi harccal, a csapatok mobilitásával és légi támogatásával kapcsolatos korábbi teóriákat is. Az 1950-1953 közötti koreai háborúban a katonai helikoptereket elsősorban a második világháborúban kialakult klasszikus feladatokra alkalmazták, csak jelentősebb mennyiségben. Az eszközök alkalmazásának pozitív tapasztalatai alapján az USA-ban beindították a tömeges gyártást. 1955-ben 3500, 1970-ben pedig már 12.000 helikopter volt az amerikai hadseregben. Megemlítendő, hogy a Magyar Néphadseregben 1956 után jelent meg a helikopter - 2 db MI-4-es. Sajnos mindkét gép repülési feladat közben balesetet szenvedett és ezzel nálunk egyelőre lezárult a helikopterek katonai alkalmazása. A helikopterek katonai alkalmazása és fejlesztése szempontjából a legnagyobb impulzust a vietnami háború 10 éve (1961-1971) adta. Ennek a háborúnak a helikopterek alkalmazása szempontjából két fontos tanulsága van: az egyik: a katonai helikopterek harcmezőn betöltött jelentős szerepének a felismerése. Westmoreland tábornok - az USA hadsereg akkori vezérkari főnöke - e tényt kiemelve jelentette ki: helikopterek hiányában, a Vietnamban harcoló amerikai csapatok létszámát 1 millió fővel kellett volna növelni; a másik: a felfegyverzett (UH-1) helikopterek és a harci helikopterek (AH-1G) tömeges megjelenése és alkalmazása a harcmezőn, a harc meghatározó tényezőjévé válása. 1965-ben az amerikai haderő szárazföldi csapatainál létrehoztak egy sajátos magasabbegységet, a légimozgékony hadosztályt, melynek állományában 428 helikoptert rendszeresítettek. A hadosztályt azonnal bevetették Dél-Vietnamban. 1970-re már 4000 helikopter volt a térségben. A szállítások méretei szinte elképesztőek. 1962. januártól 1970 februárjáig a szállító helikopterek 24,7 millió bevetést hajtottak végre, 38,5 millió katonát, 3,5 millió tonna anyagot és harci technikát szállítottak. Ezek a helikopterek pótolhatatlan kutató-mentő eszközként is jeleskedtek. Az 1965- 1969 közötti időszakban 40.471 embert mentettek ki, ezen belül a katapultált hajózóállomány 55%-át. Mint kiderült, a katonák és az anyagi eszközök légi szállítása nemcsak a csapatok mobilitását növelte, hanem a harcmezőt a harmadik dimenzióba is kiterjesztette. A csapatok helikopteres harcbavetése szükségessé tette az ellenség tűzzel való lefogását a földi harc folyamán és a szállító helikopterek repülési útvonalán. Ilyen támogatást a gyalogságnak csak egy új kategóriájú helikopter tudott nyújtani, ez pedig a csatahelikopter volt. Itt szükséges megemlíteni, hogy az atomfegyver, az interkontinentális ballisztikus rakéták és a szuperszonikus vadászok elvakították a katonai teoretikusokat. Ez az időszak mintegy 10 évet (az 1960-as éveket) fogott át, mind nyugaton, mind keleten szinte teljesen elfelejtkeztek a csapatok közvetlen légi támogatásáról. E feladatra a kiöregedett szubszonikus vadászok felhasználását tervezték. Ezen típusok alkalmazása a közel-keleti és az indokínai helyi háborúkban igen jelentős veszteségeket okozott. Az 1970-es évek közepén újból felismerik a csatarepülők szerepét a korszerű harcban, az amerikai hadseregben szolgálatba állították az A-10, néhány év múlva pedig a Szovjetunióban a Szu-25 csatarepülőgépet. A harcmezőn mind a csatarepülőgépek, mind a csatahelikopterek alkalmazásra kerülhetnek. A csatahelikopterek a köztudatba mint tűztámogató helikopterek, vagy harci helikopterek vonultak be (ez utóbbi az elterjedtebb). Az ilyen rendeltetésű helikopterekből az első 87 db már 1965-ben az 1. légimozgékony hadosztályban harcolt Dél-Vietnamban. Ez a típus az UH-1 IROKEZ felfegyverzett helikopter volt. Vietnamban a helikoptereken mintegy 20 fegyverrendszert próbáltak ki. Az IROKEZ - gyenge harci életképessége miatt - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az USA hadseregének változatlanul szüksége volt egy olyan helikopterre, amely hatásosan képes tevékenykedni bármilyen cél ellen, intenzív légvédelmi tűz körülményei között. Egy ilyen feladatra alkalmas a helikopter az AH-1G COBRA lett, melyet 1967 szeptemberében sikeresen bevetettek Vietnamban. 1968 tavaszától a TOW páncéltörő rakétákkal felszerelt AH-1G helikopterekkel Európában már úgy számoltak, mint alapvető páncélelhárító eszközzel. Habár Vietnamban nem volt jellemző a harckocsik elleni harc, az amerikaiak kidolgozták a csapásmérés célszerű változatát, mely szerint: a csapásmérő csoport előtt repült egy OH- 6 felderítő helikopter (ezen volt az egész kötelék vezére); ezt 1-2 COBRA kísérte, oltalmazta és lefogta a csapatlégvédelmi eszközöket; ezután következett a 2 AH-1G-ből álló csapásmérő csoport 20 m magasságban repülve, amelyek a felderítő utasítására 3- 4 km-rel a cél előtt ugrást hajtottak végre 300 m magasságra és 1,5 km távolságról indították a páncéltörő rakétákat, majd éles fordulóval lesüllyedtek 10 m-re és elrepültek a céltól. A helikopterek harci alkalmazásának tapasztalatai Vietnamban megdöntötték a szkeptikusok azon véleményét, miszerint rendkívül magas lesz a helikopterek csapatlégvédelmi eszközöktől elszenvedett vesztesége. Az amerikai helikopterek harci veszteségei a háború 10 éve alatt 1900 gép, míg a nem harci veszteség 2300 gép volt! 590 harci bevetésre jutott egy lövedéktalálat a helikopterbe, 6600 bevetésre jutott egy teljes helikoptermegsemmisítés. Laoszban, a viszonylag erősebb légvédelem miatt a veszteségek nagyobbak voltak. Felvetődik a kérdés, hogy vajon Európában vagy más, légvédelmi eszközökkel sűrűn ellátott régiókban mi a helyzet? E kérdésre a választ keresve, az NSZK területén kísérletet, csapatgyakorlatot végeztek. Ebben amerikai, kanadai és német alegységek vettek részt. 30 kísérletet hajtottak végre: párbaj-szituációban egyrészt AH-1G és OH-58 helikopterek, másrészt a LEOPARD harckocsik és a VULKÁN légvédelmi eszközök vettek részt. A TOW páncéltörő rakéták indítását és a légvédelmi eszközök tüzét lézersugárral imitálták, betartva a célra vezetés és célzás összes reális körülményeit. A kísérletek folyamán “lelőttek" 10 COBRÁT, és 4 CAYOVÁT, a helikopterek pedig 167 harckocsit és 29 VULKÁN gépágyút “semmisítettek meg". A harci helikopter hatékony alkalmazását bizonyította az 1973-as közel-keleti arab-izraeli fegyveres konfliktus is. Ekkor 18 izraeli harci helikopter egy bevetés közben 90 egyiptomi harckocsit semmisített meg saját veszteség nélkül. A helikopterek katonai alkalmazásának francia, szovjet és amerikai tapasztalatai A helikopternek, mint csapásmérő repülőszerkezetnek az elismerése véglegessé és visszafordíthatatlanná vált, így több országban hozzáfogtak a saját csatahelikopter megépítéséhez. A francia szárazföldi haderőben az 1960-as évek elején, az algériai háború ideje alatt kezdtek a katonai helikopterek komolyabb feladatokat végrehajtani. Az egyes - a légierőből kikülönített - helikoptereket először 1962-ben fogták össze az úgynevezett GALDIV (hadosztály könnyűlégicsoport) kötelékében, amely kb. 30, első generációs helikopterből állt. Feladatuk ekkor még csupán légi felderítés és légi futárszolgálat volt, majd a háború vége felé légi szállítást és evakuációs tevékenységet végeztek. A tüzérségi tűzvezetés a könnyű repülőgépektől átkerült a helikopterek feladatkörébe. Az 1970-es évek elején, az irányított páncéltörő rakéták megjelenésével a franciáknál is megjelentek a harci helikopterek első példányai. A Szovjetunióban 1967-ben fogtak hozzá a MI- 8 közepes szállítóhelikopter bázisán a csatahelikopter kifejlesztéséhez. 1969-ben az új V-24 (gyári jelzés) már repült, és 1971 elején az első négy sorozatban gyártott MI-24A a hajózó átképző és harckiképző központban alkalmazásra készen állt. A MI-24 szállító-harci helikopterként lett kifejlesztve és nem csatahelikopternek. Az Afganisztánban lezajlott fegyveres konfliktus azt igazolta, hogy a MI-24 különféle változatai - lövészkatonákkal a fedélzeten (akik saját fegyvereiket alkalmazzák a levegőből) - egy sor feladatot képesek teljesíteni. A MI-24 alkalmazása Afganisztán mellett Iránban, Irakban, Angolában, Szíriában, Líbiában, Jemenben, Etiópiában azt jelezte, hogy a szárazföldi csapatok tűzzel való támogatásának megbízható eszköze. A Szovjetunió 1979 decemberében beveti csapatait Afganisztánban, és kezdetét veszi a többéves háború. A harcok folyamán valamivel több mint 400 szovjet helikoptert alkalmaztak. Említésre méltó néhány tapasztalat, habár ez a háború a helikopterek feladatrendszere szempontjából nem tűnik ki újdonságaival. A repülő- és helikopterezredek - váltásos rendszerben - általában egy évet töltöttek a hadműveleti területen. A vadászbombázó- és csatarepülőgép-vezetők 200-300, a harci és szállítóhelikopter-vezetők 300- 400 harci bevetést hajtottak végre egy év alatt. Az áttelepülés előtt a felkészülés folyamán elsőbbséget kapott a hajózóállomány kiegészítő kiképzése. Erre azért volt szükség, mert a hajózó állomány nem volt felkészítve háborús feladatok végrehajtására. Heti 4 repülési napot terveztek, lényeg: a földközeli és kis repülési magasság, repülés a hegyek között, sok lövészet, rakétaindítás és a bombavetés volt. A kis és földközeli repülési magasságra, a hegyek feletti repülésekre vonatkozó összes békeidős korlátozást feloldották, életbe lépett a valós, háborús tevékenységi rend. A gyorsított kiképzést több jelentős probléma zavarta, például: a repülőkiképzés alapvető okmányai és szabályzói a békekiképzésre vonatkoztak, így akadályozták a konkrét harckiképzést. Az okmányok előírásait, szabályait meg kellett sérteni, amitől a parancsnokok húzódzkodtak; a lőtereken nem lehetett teljes javadalmazással lőni-bombázni, mert közelükben sok lakott település volt. Az Afganisztánba való áttelepülés előtt 3 hétig az afgán- szovjet határtól 40- 50 km-re egy üzbég hegyi lőtér közelébe települt a helikopteregység, ahol mindent természetes körülmények között lehetett gyakorolni. A továbbiakban - már afgán területen - a repülések 12- 15%-át fordították a harci manőverezés gyakorlására és a nem szokványos fel- és leszállási módszerek elsajátítására. Az afgán ellenzék erősödő légvédelme a szovjet repülőcsapatoknak jelentős veszteségeket okozott. Legtöbb veszteségük a MI-8 szállító helikopterekkel és a MI-24 különböző változataival felszerelt helikoptercsapatoknak volt - mintegy 335-340 gépet vesztettek, ennek kb. 65-70%-a harci, 30-35% nem harci veszteség volt. Afganisztánban 1988-ban 2273 bevetésre jutott egy teljesen megsemmisült szovjet helikopter. Mind a MI-8, mind a MI-24 helikoptereknek sok gondot okozott a hátsó légtér védelme. Először a MI-8-asok kaptak egy farokgéppuskát, majd ezután került sor a MI-24-esekre, ahol hátul - alul egy 12,7 mm-es géppuskával ellátott szűk lövésztornyot alakítottak ki, ami nem szokványos, de hasznos megoldás volt. A helikopterek a rájuk jellemző, sokrétű feladatot hajtottak végre. A háború első időszakában a vadászbombázó- és csatarepülők részére a helikopterek végezték a célmegjelölést, amit később - a helikopterek veszteségei miatt - az ERIP-ek vettek át. A csapásobjektum körzetébe elsőként egy célmegjelölő MI-24 géppár és egy kutatómentő MI-8 géppár repült ki, és a vadászbombázó-repülőkötelék beérkezése előtt 5 perccel megkezdték az őrjáratozást. A repülőkötelék beérkezésekor a vezér parancsára a MI-24-ek OFAB-50 és 75 vagy SZAB-100 bombákkal, esetenként Sz-5 nemirányítható rakétákkal megkezdték a célmegjelölést. Ha ez pontatlan volt, akkor a helikoptervezetők rádión közölték a célok pontos koordinátáit. Sikertelen célmegjelölés után az ismételt rárepülést végrehajtó MI-24-ek közül esetenként többet lelőttek. A MI- 8-as helikopterek jelentős és folyamatos feladata volt a bajba jutott hajózóállomány felkutatása és mentése. Ezeknek a helikoptereknek az oltalmazása elsősorban a vadászbombázó- és csatarepülők feladata volt. A MI-24-ekből 22 megrendelő országba szállítottak, és 1992-ben gyártásukat befejezték. A MI-24-ek az AH-1 COBRÁHOZ hasonlóan a harci helikopterek első nemzedékéhez tartoznak. A repülőszerkezetek ezen osztályának további fejlődését sok tekintetben meghatározta az 1983-ban megjelent AH-64A APACHE amerikai harci helikopter. Első ízben hoztak létre csapásmérő helikoptert, nem mint egy szállítóhelikopter modifikációját, hanem egy teljes értékű harci komplexumot, az indokínai tapasztalatok és a különböző hadszíntereken való alkalmazási lehetőségek figyelembevételével. Az APACHE harci potenciálja a COBRÁHOZ viszonyítva a csapatok légi támogatásakor “1,8", a harckocsik elleni harcban pedig “3" egységet képez. A korszerű harci helikopterek harcászati műszaki jellemzői lehetővé teszik a földi célok támadásakor optimális harcászati fogások alkalmazását. Többek között ide sorolhatók: repülés a cél körzetébe az ún. biztonsági folyosóban, azaz 15 m alatt; a terepdomborzat és a különböző építmények kihasználása az álcázásra és az ellenséges tűz elleni védelemre; a rakéták indítása 30-100 m magasságra való energikus ugrás után; gyors elrepülés a legközelebbi fedezék mögé oldal- vagy farokirányban, hogy a lehető legkisebb felületet nyújtsa a légvédelmi tűznek. Már korábban említettem, hogy a csatarepülők korszerű harci alkalmazása a helikopterek és repülőgépek együttműködésére épül. Az Öböl-háború első három hetében az A-10, az AV-8, a B-52 harci repülőgépek hagyományos célzórendszereikkel 650 harckocsit, optikai elektronikus célzórendszerekkel és lézervezérlésű rakétákkal pedig egy hét alatt 750 harckocsit semmisítettek meg. A harci repülőgépek ilyen magas szerepvállalása a harckocsik elleni harcban azzal magyarázható, hogy a korszerű földi-légi támadó hadműveletben az ellenséges csapatokat hadműveleti felépítésük teljes mélységében egyidejűleg pusztítják olyan mélységben is, ahová a helikopterek harcászati hatósugara már nem terjed ki. A harci helikopterek az Öböl-háborúban nemcsak a harckocsikra, hanem más objektumokra is mértek csapásokat. Többek között éjszaka Irak 700 kilométeres mélységében lévő kulcsfontosságú radarállomásaira, melynek eredményeként azonnal megindulhatott a szövetséges légierő támadása a kijelölt iraki célpontok ellen. A második nemzedékhez tartozó csapásmérő helikopterek - a tapasztalatok szerint - képesek jól alkalmazkodni a földi célok elleni tevékenység körülményeihez. Gyors mennyiségi növekedésük eredményeként indokoltan feltételezhető, hogy az ellenséges vadászokkal és harci helikopterekkel való megütközésük - azaz védelmi és támadó légi harcaik - mind valószínűbb lehet. Feltehetjük a kérdést - képesek-e a harci helikopterek légi harcot vívni? A kérdésre keresve a választ, az amerikaiak 1968-ban kísérleti légiharcgyakorlatot hajtottak végre, melyben egy AH-1G COBRA, egy F-4 FANTOM és egy F-8 CRUSEIDER vett részt. Mindkét légi harc a COBRA győzelmével végződött. Egy másik gyakorlaton a harci helikopter SIDEWINDER rakétával lelőtt egy 800 km/ó sebességgel repülő célgépet. Találunk példát reális harci helyzetben is - egy MI-24P gépágyús helikopter lelőtt egy FANTOMOT az iráni- iraki háborúban. Bizonyítást nyert, hogy a harci helikopterek képesek felvenni a harcot a támadó légi ellenséggel. Ennek érdekében nem feltétlenül szükséges speciális vadászhelikoptereket építeni, elegendő, ha a meglévők fegyverzetüket kiegészítik korszerű levegő- levegő irányított rakétákkal, például a STINGER, MYSTRAL rakéták helikopterre átalakított változataival. A francia haderő illetékesei is behatóan tanulmányozták a katonai helikopterek alkalmazásának tapasztalatait. A szárazföldi haderő vezetői felismerték, hogy a nukleáris elrettentésre alapozott katonai doktrína mindenképpen lassította a szárazföldi erők fejlesztését, amelynek relatív hátrányát csak a minőségi, mobil elemek - többek között és főleg a csapatrepülők - fejlesztésével lehetett rövid időn belül kompenzálni. Nem kis hatást gyakoroltak a fejlesztésre az USA vietnami, majd később a Szovjetunió afganisztáni tapasztalatai. Nem utolsósorban jelentősek voltak a franciák saját tapasztalatai Csádban, a Közép-afrikai Köztársaságban és más afrikai országokban. 1977-re a francia szárazföldi csapatoknál harcihelikopter-ezredet hoztak létre, amelyet a saját gyártmányú SA-319B HOT rakétákkal ellátott helikopterekkel, majd az SA-330 PUMA szállítóhelikopterekkel, az évtized végén az újonnan kifejlesztett SA-341 gépágyús támogató- és a SA- 342 HOT rakétás páncéltörő helikopterrel szereltek fel. 1984-ben döntöttek arról, hogy létrehozzák a 4. légimozgékonyságú hadosztályt (4. DAM). A terv 1985-ben realizálódott, a magasabbegység azonnal a gyorsreagálású erők állományába került. Az új hadosztály minőségileg magasabb kategóriába emelte a csapatrepülő erők harcát, amely harcászati szintről hadműveleti szintre értékelődött fel. Ezzel egyidejűleg alakultak meg, illetve át az összfegyvernemi hadtestek harcihelikopter-ezredei is. A francia haderő könnyű (csapat)repülői kötelékében mintegy 700-730, különböző rendeltetésű helikopter található, ebből kb. 350-400 a harci helikopter. A hajózóállomány évente és személyenként 160-170 órát repül. A francia teoretikusok szerint a katonai helikopterek, azok szervezeti egységei a kezdeményezés megragadásának és a sürgős feladatok végrehajtásának újszerű erői. Harctevékenységükre jellemző a gyors reagálás, a páncéltörő eszközök gyors összpontosítása vagy megosztása, a harcászati, esetenként a hadműveleti meglepetés. A katonai helikoptererők számára kedvezőek a többi fegyvernem tevékenységével összehangolt, de azoktól függetlenül végrehajtott feladatok. Feladataikat a többi fegyvernem érdekében hajtják végre. Többek között: harcászati és hadműveleti légi felderítést hajtanak végre, harcolnak a páncélosok ellen és a legkülönbözőbb, a légi szállítás kategóriájába sorolható tevékenységet végeznek. Az eddig leírtakra támaszkodva, a katonai helikoptererők helyét, szerepét, alkalmazásuk széles területét illetően az alábbi összefoglaló következtetéseket tehetjük: Talán nem érdemtelen kiemelni azt a tényt, hogy a forgószárnyas repülőszerkezetek katonai alkalmazása közel egyidős a merev szárnyú repülőszerkezetek katonai alkalmazásával. Túlzás nélkül állítható, hogy a katonai helikoptererők kinőtték kezdeti klasszikus szerepkörüket és a harc-hadművelet nélkülözhetetlen összetevő részévé, elemévé váltak. Valóban erővé alakultak át, ennek összes vonzatával. Téves az a felfogás, miszerint a katonai helikopterek kisegítő szerepkörre hivatottak. A harc, a hadművelet, a harcoló erők sikeres tevékenysége érdekében a katonai helikopterek nem kevésbé fontos és sokrétű feladatokat hajtanak végre, mint a katonai repülőgépek, különösen válsághelyzetekben, a nemzetközi békefenntartó és béketeremtő tevékenységek keretében, és egyáltalán hagyományos fegyverek alkalmazásakor. Mindez különösen kiemelendő kis országok esetében. A katonai helikoptereknek köszönhetően fejlődött ki a földi- légi harc együttese, és terjedt ki a földi harcmező a harmadik dimenzióba. A katonai helikoptererők - alkalmazásuk tartalma, méretei, jelentősége alapján - harcászati szintről hadműveleti szintre emelkedtek. Bármilyen furcsának is tűnik, a katonai helikoptererő a légierő természetes összetevő része még akkor is, ha szervezetileg nemcsak a légierőnek, hanem más haderőnemeknek is részét képezi. A magyar katonai helikoptererők helyéről és szerepéről A Magyar Köztársaság katonaföldrajzi jellemzői sajátosak, a védelmi tevékenység szempontjából (a nagy folyami határszakaszok és az északi-hegyvidék egyes körzetei kivételével) kedvezőtlenek. Hazánk nagyrészt összefüggő síkságai az agresszor harckocsi- és gépesített csapatai alkalmazásához nyújtanak lehetőséget. Ha ránézünk hazánk térképére, akkor szembetűnő, hogy légi járművekkel szinte minden irányból földközeli magasságban megközelíthető és átrepülhető az országhatár. A 15- 20 m magasságban repülő helikoptereket felderíteni szinte lehetetlen. Ezen okfejtésből következik, hogy megnő a harci helikopterek szerepe a páncélelhárításban, a légvédelmi és más csapatobjektumok elleni csapásmérésben. Szomszédaink haderőiben nem került le a napirendről a harci helikopterek alkalmazásának kérdése. Például, a nyílt sajtóból megismerhető információk szerint, Szlovákia többszörösére kívánja növelni harci helikoptereinek számát. Romániában 20 katonai fejlesztési program folyik, ebből az egyik újra zöld jelzést kapott: AH-1W Super Cobra, azaz a DRACULA harci helikopter licenc alapján történő gyártása (96 db). Ezt is figyelembe véve növekszik harci helikoptereink szerepe a csapatok, az objektumok ellenséges helikopterek elleni oltalmazásában. Amikor a magyar katonai helikoptererők helyét-szerepét vizsgáljuk, nem lehet kikerülni a honvéd légierővel szemben támasztott követelményeket, az annak való megfelelés mértékét, valamint az ezen követelményekből fakadó feladatrendszert. Ehhez mindig szem előtt kell tartani, hogy a légierő összetevő részei: a harcászati (vadász) repülő-, a csapatrepülő-, a légvédelmi rakéta- és tüzér-, valamint a légtérellenőrző alakulatok. Egy kis kitérővel vitatni kell egyfajta felfogást. Az AVIATOR, és a TOP GUN című repülő folyóiratok kizárólagosan csak a harcászati vadászrepülőgépek vásárlását (fejlesztését) emlegetik, szinte ezzel kötik össze a honvéd légierő létét. Hozzáteszem, a politika szintjén is hasonlót hallani. Olyan megfogalmazásokkal találkozni, mint: - “legyen légierő, legyenek korszerű harci repülőgépek, és a pilóták kellő időt tölthessenek a levegőben!" , vagy - “be kell szerezni az annyit emlegetett, az annyira megcsodált új harci repülőgépeket", vagy “a harci helikopterekre továbbra is nagy szükség van. Nagyon sok rendészeti, határrendészeti feladatot éppen ezek a forgószárnyasok tudnak a legjobban ellátni", vagy - évekkel ezelőtt egy konferencián elhangzott, hogy “a harci repülőgépek egy bevetéssel 150 harckocsit pusztítanak el..." Véleményem szerint a követelményt és a feladatrendszert tekintve honvéd légierőről csak akkor beszélhetünk, ha a légierő minden összetevő része a vele szemben támasztott követelményeknek azonos időintervallumban eleget tesz és teljesíti a feladatait. Ez így van a NATO-tagállamok haderőiben is. Sőt, elsősorban ott van így, mi ettől még igen messze vagyunk. Úgy gondolom, hogy az említett összetevők nélkül a légierő nem teljes. A légierővel szemben támasztott követelmények különböznek békében, válsághelyzetben és agresszió esetén - azaz harci-körülmények között - , de ezeknek mindenkor eleget kell tenni! Az új honvéd légierő létrehozása természetesen jelentős átmeneti időszak (15- 20 év?) után és nem kis áldozat révén fokozatosan lehetséges, nem tévesztve szem elől a végső célt! Visszaemlékezve az MHTT légvédelmi és repülőszakosztálya által 4-5 évvel ezelőtt rendezett repülőharcászati konferenciára, ahol a bevezető előadásomban a honvéd légierővel szemben támasztandó hadműveleti-hadászati követelményeknél a következőket hangsúlyoztam: “agresszió esetén biztosítsa a védekező szárazföldi csapatok hatékony légi támogatását, legyen képes harcászati repülő- és harci helikopter-alegységeivel az agresszor 140-150 harckocsijának egy bevetéssel való egyidejű megsemmisítésére." Tehát a harcászati vadászok és a harci helikopterek közösen, egy bevetéssel! És nem külön, mert erre nem lesz elegendő erő (az örökös forráshiány miatt). A honvéd légierő feladatát az ország katonaföldrajzi sajátosságai, az ország nagyságrendje és a légierővel szemben támasztott követelmények határolják be. A légierő repülő - harcászati vadász- és csapatrepülő - alakulatainak feladatai agresszió esetén az alábbi öt csoportba sorolhatók: 1.) Légi felderítési feladatok; amelyeket a harcászati vadászok, a harci, a szállító- és a futárhelikopterek teljesítenek. Ilyenek: a hadműveleti-harcászati légi felderítés, a harcmező-megfigyelés, a pontosító és ellenőrző légi felderítés, a légi vegyi- és tűzfelderítés, a légi műszaki felderítés, a légi időjárás-felderítés. 2.) Légi oltalmazási feladatok; amelyeket a harcászati vadászok és a harci helikopterek teljesítenek. Ilyenek: az ország körzeteinek, fontos objektumainak és az MH csapatainak oltalmazása a támadó harcászati vadászok és harci helikopterek ellen, a saját repülő- és helikopterkötelékek tevékenységének biztosítása (kísérés, légvédelmi eszközök lefogása), a helyi légi fölény kivívása, az agresszor légideszantjainak pusztítása a levegőben. 3.) Légi támogatási feladatok; e feladatokat a harcászati vadászok és a harci helikopterek teljesítik. Ilyenek: az agresszor betörési sávjában lévő határ menti város(ok) védelmének támogatása, az agresszor első lépcsője páncélos alegységeinek pusztítása, a harcmező/harctevékenységi körzet elszigetelése, a bekerítésben harcoló alegységek támogatása, biztosítása, saját csapataink ellenlökéseinek/ellencsapásainak támogatása, a védekező alegységek harcának közvetlen légi támogatása, az agresszor légideszantjainak/légimozgékony alegységeinek pusztítása a földön. 4.) Légi szállítási feladatok; amelyek végrehajtásában a csapatrepülők szállító repülőgépei és helikopterei, valamint a polgári repülési szervektől bevont repülőtechnika vesz részt. Például: az MH csapatai részére végzett különböző légi szállítások (deszantolások, anyagi-technikai eszközök szállítása, evakuálások, átcsoportosítások) és az ország, a lakosság, a polgári védelem részére végzett különböző légi szállítások. 5.) A légi biztosítási feladatokat részben a harcászati vadászok és zömében a különböző rendeltetésű helikopterek és könnyű repülőgépek látják el. Például: légi vezetés biztosítása, légi futár- és tábori postaszolgálat, a légi vegyimentesítés, légi tűzoltás, a légi aknatelepítés, a bajba jutott hajózóállomány kutatása és mentése, a tüzérségi tűzhelyesbítés, ködfüggöny létesítése, a harcmező megvilágítása és a légi elektronikai zavarás. Úgy vélem, hogy a légierő feladatrendszerének vázlatos áttekintése is kifejezi a lényeget: a Magyar Honvédség légiereje a katonai helikopterek, a csapatrepülők nélkül nem képes feladatait teljesíteni! Nincs olyan feladatcsoport, melynek végrehajtása lehetséges lenne elsősorban a harci helikopterek, illetve más helikopterek részvétele nélkül (a békeidős és válsághelyzet feladatairól nem is beszélve). A honvéd légierő fejlesztése tehát nemcsak a harcászati vadászrepülők, a légvédelmi rakéta- és légtér- ellenőrző eszközök, hanem a katonai helikopterek, a csapatrepülők feladatarányos fejlesztését is jelenti. Az utóbbi években erről - sajnos - nálunk méltánytalanul kevés szó esett. Éppen ezért tartom fontosnak - mondhatnám: kiemelkedő jelentőségű - eseménynek az MHTT légierő szakosztály és szolnoki repüléstudományi szekciójának “Merre, hová, helikopter?" témájú tudományos konferenciáját, amely az érdeklődés középpontjába állította a témát. És egy bónusz. Letölthető háttérkép a monitorodra: Link 1280x800 képpont Link 1280x1024 képpont