Putyin nem hagyja, hogy shortolják a rubelt
Hadat üzent Soros Györgynek és társainak.
E hírről sokféle találgatás indult el, és a motivációk azt gondolom teljesen jogosak. Amin leginkább el kell gondolkodniuk a nyugati államok vezetőinek, az, hogy Putyinnak hogyan sikerült megszabadítani Oroszországot azoktól, akik teljes gazdasági és társadalmi összeomlásba akarták taszítani, és hogy tudta börtönbe vetni mindazokat, akik megpróbálták.
Talán a Lubawitschern-ek befolyásolják Putyint? A tény mindesetre az, hogy Putyin a saját népéhez és Oroszországhoz hű, tehát nem fogja megengedni senkinek, mindaddig, amíg ő van hatalmon, hogy kiárusítsák a hazáját, és az NWO, Új Világrend markába kerüljön! Ezért rendelte el, hogy egy nemzetköz elfogató parancsot adjanak ki Soros György ellen, akit rajta kaptak, hogy pénzügyi segítséget akart küldeni azoknak, akiket ellenzéknek hívnak Oroszországban, és akik nemrég néhány tízezer embert az utcára vittek, hazugságokat bebeszélve nekik a választási csalásokról.
Ettől kezdve mister Sorosnak nem sok játéktere marad, hogy folytassa a piszkos játékait, mely térdre kényszerítette az egész világ pénzügyi rendszerét, folyamatosan együttműködve Rothschild / Rockefeller és a többi sakállal. Putyin beszédét hivatalosan tették közzé az orosz hatóságok.
Ma nyilvánosságra hozzuk az Orosz Federáció és miniszterelnökének Vlamimir Putyinnak a közleményét: Nemzetközi elfogató parancs kibocsátást kértük a Soros György magyar deviza spekuláns, pénzügyi terrorista ellen. Az orosz titkosszolgálatok felfedezték, tetten érték, hogy dán derivatívák és más külföldi valuták által támadást kezdett az orosz valuta ellen a pénzpiacokon. Meg kell említeni, hogy Soros ezeket a Derivatívákat (származékos ügyletek) luxemburgi bankok segítségével használta fel, mely szigorúan tiltva van az EU államai által aláírt Bázel II szerződésben."
Hadat üzent Soros Györgynek és társainak.
E hírről sokféle találgatás indult el, és a motivációk azt gondolom teljesen jogosak. Amin leginkább el kell gondolkodniuk a nyugati államok vezetőinek, az, hogy Putyinnak hogyan sikerült megszabadítani Oroszországot azoktól, akik teljes gazdasági és társadalmi összeomlásba akarták taszítani, és hogy tudta börtönbe vetni mindazokat, akik megpróbálták.
Talán a Lubawitschern-ek befolyásolják Putyint? A tény mindesetre az, hogy Putyin a saját népéhez és Oroszországhoz hű, tehát nem fogja megengedni senkinek, mindaddig, amíg ő van hatalmon, hogy kiárusítsák a hazáját, és az NWO, Új Világrend markába kerüljön! Ezért rendelte el, hogy egy nemzetköz elfogató parancsot adjanak ki Soros György ellen, akit rajta kaptak, hogy pénzügyi segítséget akart küldeni azoknak, akiket ellenzéknek hívnak Oroszországban, és akik nemrég néhány tízezer embert az utcára vittek, hazugságokat bebeszélve nekik a választási csalásokról.
Ettől kezdve mister Sorosnak nem sok játéktere marad, hogy folytassa a piszkos játékait, mely térdre kényszerítette az egész világ pénzügyi rendszerét, folyamatosan együttműködve Rothschild / Rockefeller és a többi sakállal. Putyin beszédét hivatalosan tették közzé az orosz hatóságok.
Ma nyilvánosságra hozzuk az Orosz Federáció és miniszterelnökének Vlamimir Putyinnak a közleményét: Nemzetközi elfogató parancs kibocsátást kértük a Soros György magyar deviza spekuláns, pénzügyi terrorista ellen. Az orosz titkosszolgálatok felfedezték, tetten érték, hogy dán derivatívák és más külföldi valuták által támadást kezdett az orosz valuta ellen a pénzpiacokon. Meg kell említeni, hogy Soros ezeket a Derivatívákat (származékos ügyletek) luxemburgi bankok segítségével használta fel, mely szigorúan tiltva van az EU államai által aláírt Bázel II szerződésben."
VILÁGHÓDÍTÓK AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK
ÍRTA: Marschalkó Lajos
ÍRTA: Marschalkó Lajos
Több, mint egy évszázada - különféle ürügyekkel - a hatalomért folyik az emberi harc. A "Hatalom", amelyet nagy H-val írnak a bankárok, politikusok, egyházi férfiak, szakszervezeti vezérek és kommunista párttitkárok, úgyszólván minden lett. A diktatúrák rohamcsapatai már nem a szociális jelszavakat kiáltozzák. Nyíltan és brutálisan hirdetik: "a hatalmat akarjuk". És az úgynevezett demokratikus pártok, ha kifelé titkolják is, befelé a lelkük legmélyén szintén a diktatúra csatakiáltását vállalják magukénak: "a hatalmat kívánjuk!". Mindegy, hogy demokrata, vagy munkáspárti, republikánus, vagy keresztény unionista alapon: - a Hatalom lett a nagy bűvölet, a természetfeletti életcél.
A modern társadalom felépítettsége, az emberi eltömegesedés természetszerűleg hozta magával a hatalom szédült imádatát. Az aranyborjú már csak mellékes szimbólummá silányult. Az aranyat, a gazdagságot, a kapitalizmus Szent Állatának porcikáit szét lehet osztani, ki lehet árusítani, mint egy közönséges borjú kadáverét mérik ki a mészárszékekben, ha valakinek - hatalma van hozzá! A marxista az anyag egyedülvalóságának hirdetésével akar eljutni a tömeg vezetéséig, a bankár az arannyal, vagy a sajtó kézbentartásával, a bolseviki a géppisztoly brutalitásával. Végeredményben azonban minden párt, csoport, demokrácia, diktatúra csak - a Hatalmat akarja. És mindez érthető is, mert sokszor úgy tűnik fel, hogy a Hatalom - minden! Több, mint a Fort Knox minden aranya. Mert, ha azokat az aranyrudakat szétosztanák, a földkerekség kétmilliárd lakójának aligha jutna belőlük egy-egy darab.
Az államok, országok, társadalmak és földrészek fölötti hatalom azonban végtelen. Mint Krisztus az öt kenyeret és két halat, úgy lehet osztani. Jut belőle miniszteri pozíció, rendőrtiszti állás, párttitkárság, szakszervezeti vezérség, utcaseprői rang és hivatalnoki íróasztal. Természetesen csak annak, aki a hatalommal, vagy a hatalom uraival tart, tehát, aki beletartozik a pártvezért, szakszervezeti főtitkárt, diktátort vagy bankvezért követő nyájba; a demokrata unióba, a keresztény szakszervezetbe, avagy a diktatúra pártjába, de mindenek fölött a szabadkőmíves páholyok valamelyikébe.
Így érthető az, hogy napjainkban úgyszólván minden jelszó, irányzat, gondolat egyetlen vágyat rejt: a hatalom meghódítását. Imádság! - mondják az egyháziak. Szabadság! - kiáltják a kommunisták a megbűvölt párttagok felé, azonban az utóbbi jelszó hátterében ott sötétlik a katorga, a börtön, a drótsövény és a szibériai rabszolgamunkások kietlen barakkja. Ott penészedik a nyomor és ott tündököl a kiváltságos kommunista uralkodó osztály hatalmának ragyogása. - Demokrácia! - hirdetik Nyugaton, de itt tudják legjobban, hogy a húzófogantyús szavazógép nem a nép, hanem csak a függöny mögötti sejtelmes erők hatalmát takarja.
Minden csoport vélt ereje, nagysága, szavazatszáma, vagy géppisztolya mögött ott húzódik meg a legsátánibb vágy: a hatalomhódítók gőgje, gyávasága, törpesége és grandiózus álma: úrrá lenni a földbolygó felett. Meghódítani az egész világot!
Hogyan lehet elérni ezt a célt, amelyről Ezdrástól, Mózestól, Nagy Sándortól Sztalinig álmodtak cézárok, diktátorok, condottierik, bankárok, szakszervezeti muftik?! A hidrogénbomba elpusztíthatja mindkét felet, a rakétagép berepülhet mindkét szembenálló területére. Marad tehát minden foglalás és leigázás legveszedelmesebbje: "békés" eszközökkel: - tehát csekk könyvvel, UNESCO-val, átneveléssel, új erkölccsel és békepropagandával meghódítani a világot. Ebből a gondolatból Lenin olyan hatalomtechnikai elméletet, illetőleg a hatalom megszervezésének, kiterjesztésének és megtartásának olyan ördögi stratégiáját építette fel, amely bolsevizmus néven eddig csaknem ellenállhatatlannak bizonyult ott, ahol a hatalomtechnika részleteivel nem voltak tisztában.
A műveltnek vélt emberiség azt sem vette észre, hogy Lenin és a bolsevizmus csak részleg, mint ahogy részleg volt a marxizmus, a szabadkőmívesség, a kapitalizmus is! Csak nem másfél évszázad óta működött s azóta már csaknem meg is valósult egy második, sokkal egyetemesebb, gigászibb, alaposabb terv. Ez utóbbi, - ősi tanítások alapján - nem valamelyik "izmus", párt csoport, egyház, hivatásrendi szervezet, vagy osztály számára akarta meghódítani a földkerekség fölötti uralmat, hanem kizárólag - egy nép számára.
Lenin terve kissé nyers, brutális és elnagyolt volt. Azonfelül olyanféle hibában szenvedett, mint azé a hadvezéré, aki csata előtt az ellenség tudomására adja, hogy hol, milyen erőkkel, mikor és milyen módszerekkel fog támadni. A másik, - az igazi nagy terv - sokkal hatásosabbnak bizonyult, mert a be nem avatottak, - sőt a beavatottak előtt is! - megőrizte minden vezérkari tervek legfontosabb tulajdonságát, - a titkosságot. Legfőbb előnye pedig az volt, hogy sokkal általánosabbnak, egyetemesebbnek mutatkozott, mint akár az osztályharcra korlátozott szakszervezeti vezéreké, vagy a lelki síkra szorítkozott egyházi férfiaké!
Izrael ismét be fogja vetni a trükkjét, a következő háborúban az USA ellen?
Lassan kibontakozik egy kép az ember előtt. Izrael az USA katonai és gazdasági erejét kihasználva kirobbantja a harmadik világháborút.
Például MIG-repülők megtámadják az USA kiselejtezésre ítélt repülőgép anyahajóját, az US Enterprist, amit 2013-ban kellene kiselejtezniük, tehát a legegyszerűbb mód az eltüntetésre a háborús megsemmisítés. Magyarországról épp most vitték a MIG-29-eseket Izraelbe. Tehát felségjelzés nélküli gépekkel, vagy iráninak álcázott magyar gépekkel el lehet süllyeszteni egy halálra ítélt USA hadihajót.
Az ötletet már gyakorlatban is alkalmazták 1967 június 8.-án.
Akkor zajlott az arab-izraeli háború és az USA természetesen Izraelt támogatta.
Most itt ugorjunk pár évet előre !
1973-ban a zsidók majdnem elvesztették a háborút Egyiptom és Szíria ellen. Volt egy pillanat, amikor kikészítették az atombombáikat, hogy azzal semmisítik meg az arabokat. Ekkor lépett a háborúba az USA. Amerikai segítséggel legyőzték az arabokat.Izraelben a bombázókról leszerelték az atombombákat és visszarakták a helyére.
A CIA kiderítette, hogy már 1966-ban(!!!) a zsidóknak két nukleáris robbanófejük volt összeszerelve. Az amerikai megfigyelőket hét látogatáskor hétszer verték át a Dimonai erőműben, ahol hivatalosan annyit állapítottak meg, hogy " "nincs látható oka annak, hogy miért van szüksége Izraelnek ekkora atomreaktorra"
Az óriási szélhámosságot egy tisztességes , Dimonában dolgozó zsidó, Mordechai Vanunu leplezte le. Miután fotókkal és adatokkal, leírásokkal feltárta az igazságot, 18-évet kellett fegyházban eltöltenie zsidó emberként, Izraelben.
Ma legalább 4-500 nukleáris robbanófejük van, de ezek pontos számát senki sem tudja, mert az USA rengeteg saját fegyverét tárolja Izrael területén.Így nukleáris fegyvereket ís- számolatlanul.
Az atomarzenál elismerése hivatalosan Richard Nixon és Golda Meir miniszterelnök között történt meg 1970-ben.
Mire használják a zsidók az atomarzenáljukat ? Martin Karfeld, az izraeli 7-es rádióban 2010 márciusában kijelentette, hogy Európa makacs ELLENSÉG és ha úgy vélik, a több száz atomtöltetükkel elpusztítják az egész öreg kontinenst. Mert ugye Izrael nem Európában fekszik, hanem Ázsiában .
Tehát az eddigieket összefoglalva van egy állam, amelyiknek legalább 400 atombombája van és nyíltín bevallja, hogy azzzal mérlegelés nélkül elpusztítja az arabokat, vagy egész Európát - ha a helyzet azt kívánja ! "Mérlegelés nélkül ,atombombákkal , ha a helyzet úgy kívánja "!!!!!
Most kanyarodjunk vissza az írás elejére !
Szóval 1967 júniusában El Aris egyiptomi város közelében, nemzetközi vizeken tartózkodott az U.S.S. Liberty könnyen felfegyverzett hírszerző hajó.Olyan értékes információkat szerzett és rögzített, miszerint a zsidók több száz fegyvertelen egyiptomi hadifoglyot gyilkoltak le a Sinai-félszigeten.Megtudták azt is, hogy hamarosan Szíriát is megtámadják, a régi ellenségek egyikét .A harci cselekmények azonban nem az elvártaknak megfelelően haladtak, ezért "mivel a helyzet úgy kívánta, mérlegelés nélkül" úgy döntöttek az izraeliek, hogy elpusztítják a legnagyobb szövetségesük, Amerika hajóját és az egészet Egyiptomra kenik !
Június 8.-án kora reggel az izraeli sugárhajtású gépek alacsonyan és lassan rengetegszer körberepülték az amerikai kémhajót. Felmérték a terepet. Az amerikai katonák jól látták a pilóták arcát és mosolyogva integettek a szövetséges harci gépeknek.
Délután kettőkor ugyanezek a gépek, immár izraeli felségjelzés nélkül , figyelmeztetés nélkül megtámadták a szövetségesük hajóját, gépágyúkkal,rakétákkal és napalmmal.Az elsődleges célpont a kommunikációs központ, a rádiószoba volt.Miután ezt megsemmisítették, szétlőtték az antennát és az összes bombát, lövedéket a hajóra zúdították.
A támadás alatt a zsidók zavarták az amerikai hajó elektronikus segélykérését, ezért nem tudtak segítséget kérni a környéken állomásozó egységektől.
Viszont a hajó technikusai egy új antennát állítottak fel , azonosították a zsidó támadókat és segítséget kértek a Földközi -tengeri Hatodik Flottától.
Miután Izraelben erről értesültek, újabb támadás következett ! Az amerikaiak kimenekültek a hajó belsejéből, a sebesülteket a fedélzeten ápolták. Ekkor a zsidók torpedóhajókkal, 20 és 40mmm-es gépágyúkkal cafatokká lőtték a fedélzetre szorult embereket és megtorpedózták a hajót ! Csak a torpedótalálat egymaga 22 amerikai matrózt ölt meg a fedélzet alatt.A hajótestet 821 nagyméretű lövedék ütötte át, úgy nézett ki mint az ementáli sajt.Az összes hajón levő és vízre bocsátott mentőcsónakot szétlőtték gépágyúikkal, matrózostól, mindenestől.
Az egészben az a legelképesztőbb, hogy a Liberty nem süllyedt el és maradtak túlélők !
A cionista elképzelés az lett volna, hogy egy amerikai hajó elsüllyesztését az arabokra kennek. Ezáltal Izrael szabadabb kezet kap Egyiptomban, majd Szíriában.
A legnagyobb szövetséges , az USA pedig katonailag és gazdaságilag maximálisan támogatja Izrael államot a háború folytatásában.De minden kiderült, mert a hajó nem süllyedt el és maradtak túlélők ...Az ügyet maximális eltusolták a közvélemény elől.
A Liberty parancsnoka, Wiliam McConagle a hajó megmentéséért és a hihetetlen bátorságáért megkapta a Becsületrend (Medal of Honor) kitüntetést.Az USA legnagyobb kitüntetését most kivételesen nem az elnök adta át és nem a Fehér Házban történt a ceremónia. Az érdemrendet a Haditengerészet főtitkára adta át a Washington Naval Yardon.Az Amerikai Haditengerészet csak négy napig vizsgálódott az ügyben, az amerikai nagy lapok semmit nem írtak a kényes ügyről.
A történetet részletesen 1979-ben leírta a hajón szolgáló James Ennes hadnagy ; "Támadás a Liberty ellen"című könyvében.( Ennes James , 1979 Assault On The Liberty. New York : Random House )
Dean Rusk, akkori amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta szó szerint az ügyről ; "Izrael előre kitervelten és szándékosan támadta meg az U.S.S. Libertyt."
A támadásnak 202 amerikai áldozata volt.
Izrael "ha a helyzet úgy kívánja,mérlegelés nélkül," ismét hátba fogja döfni a legfőbb szövetségesét, az USA-t.
Érdekes lesz ez a háború ! Amerika az embereivel és a totális gazdaságával Cion érdekeit védi , miközben a szövetségese bármikor hátbaszúrhatja - ismét!Senki nem figyel például Észak-Koreára ! Mi lesz, ha az elmebeteg diktátor szabadon enged egy mutáns baktériumot, vírust , mint biológiai fegyvert ?
A zsidók nem nyerhetik meg az Irán elleni háborút, mert hőzöngő törpék ! Már a legelső körben be fogjánk rángatni az USA-t, valami jó ürüggyel.
Mi lesz Izrael lakosságával, ha a háború nem az elvártaknak megfelelően alakul ?
Szudán és Izrael között 1984-ben légihíd jött létre.A CIA segítségével 34 izraeli gép alig 36 óra alatt több, mint 14500 embert szállított "haza".
Volt olyan gép,amelyen 1122 ember utazott. Egy darab repülőgépen1122 ember, ez azóta is világrekord !!!. Mire Izraelben landoltak, két újszülött is világra jött ezen a rekorder gépen, tehát a csúcs 1124 fő..
Ez azért érdekes, mert ha le kell lépni Izraelből, ez csak légi úton megoldható. Közép-Európában most váltanak tulajdonost a nagy repterek...Az új tulajdonosok, üzemeltetők kilétét legtöbbször homály fedi. A Malév is most a háború előtt csődölt be, hirtelen. A budapesti nagy reptér új üzemeltetőiről ma mondta be a rádió, hogy nem európai uniós ország tagjai.
Kína nem vette meg Ferihegyet, Izrael pedig Ázsiában helyezkedik el.
... és ugye itt árválkodnak a nagy lakóparkok , Magyarországon , üresen, már évek óta ...
Ne felejtsük el, azt a hat segélyszállító hajót sem, amit Izrael nemzetközi vizeken támadott meg 2010 május 31.-én. Kilenc fegyvertelen embert öltek meg. Élelmiszert, gyógyszert, meg hasonló ártalmatlan dolgokat vittek Gázába a palesztinoknak.Mert ott időnként az emberek a saját vizeletüket tejporral keverik össze,hogy éhen ne pusztuljanak !
Gondolom senki sem akar a palesztinokkal szerepet cserélni ! Mindenki próbálja összerakni a mozaikokat, mert egyre élesebbé válik a kép .
A Rothschildok az iráni bankokat akarják?
2012-02-20 FÚSZ
Pete Papaherakles - American Free Press, 2012 február 10
Lehetséges, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság központi bankja (CBI) feletti irányítás a legfőbb ok, amiért most Irán áll a nyugati és izraeli hatalmak célpontjában ?
Ahogy a feszültségek nőnek és az Irán elleni egyébként nehezen elképzelhető háború közelebb kerül, érdemes megvizsgálni az iráni bankrendszert az amerikaival, brittel és az izraeli-vel összehasonlítva.
Néhány kutató rámutatott, hogy Irán egyike a világ azon három országának, amelynek a központi bankja még nincsen a Rothschildok ellenőrzése alatt.
Szeptember 11 elött még 7 ilyen ország volt: Afganisztán, Irak, Szudán, Líbia, Kuba, Észak-Korea és Irán. 2003-ban azonban Afganisztánt és Irakot is elnyelte a Rothschild polip, és 2011-ben Szudán és Líbia is elesett.
Líbiában, mialatt az ország még háborúban állt már létrejött a Rothschild bank Benghaziban.
Az iszlám tiltja a kamat szedését, ami hatalmas probléma a rothschildi bankrendszer számára. Néhány évszázaddal ezelőttig, a kamatszedés a keresztény világban is tilos volt és még halállal is büntették, ugyanis kizsákmányolásnak és elnyomásnak számított.
Amióta a Rothschildok 1815 körül átvették a Bank of England irányítását, folyamatosan terjesztik ki a banki ellenőrzést az egész világon. A módszerük az, hogy ráveszik az adott ország korrupt politikusait, hogy vegyenek fel hatalmas hiteleket, amelyeket soha nem lehet visszafizetni, s így a Rothschild bank adósai lesznek. Ha egy vezető nem fogadja el a kölcsönt, azt megbuktatják, elűzik vagy megölik. És ha ezek egyike sem sikerül, akkor a következő lépés az invázió melynek nyomán egy uzsora-alapú Rothschild bank jön létre.
A Rothschildoknak igen erőteljes befolyása van a világ legfőbb hírügynökségeire. Folytonos ismétléssel, a tömegeket becsapva rémtörténeteket hitetnek el állitólagos gonosz gazemberekről. A Rothschildok ellenőrzik a Bank of Englandet, a Federal Reserve-t, az Európai Központi Bankot, az IMF-et, a Világbankot és a bázeli Nemzetközi Elszámolási Bankot. Szintén az ő tulajdonukban van a legtöbb arany a világon, valamint a londoni aranytőzsde amely naponta meghatározza az arany világpiaci árát. At mondják, a család tulajdonában van, a bolygó vagyonának több mint a fele - a Credit Suisse becslése szerint 231,000,000,000,000 (kétszázharmincegy ezer
milliárd) dollár (* a világ hivatalosan leggazdagabb embere Carlos S Helu 74 milliárd dolláros vagyonának a 3,122-szerese -a fordító számítása) - és ez Evelyn Rothschild, a jelenlegi családfő vezetése alatt áll.
Objektív kutatók azt állítják, hogy Irán a tálibokhoz, az iraki Szaddam Husszeinhez és a líbiai Moamer Qadaffi-hoz hasonlóan szintén nem a nukleáris vagy háborús fenyegetés miatt áll a célkeresztben.
Mi hát az igazi ok? Az olajon keresztül realizálható több ezermilliárdos profit vagy a szintén ezermilliárdkban mérhető háborús nyereség ? Illetve, hogy csődbevigyék az amerikai gazdaságot vagy a harmadik világháború elindítása ? Talán el akarják pusztítani Izrael ellenségeit vagy megsemmisíteni az iráni központi bankot, így akkor már senki sem marad aki szembeszálljon a rothschildi pénz fegyverrel ?
Ezen okok közül bármelyik elképzelhető vagy ami még rosszabb, lehet, hogy mind egyszerre érvényes.
Brüsszel sorozatos szerződésszegései és súlyos jogsértései
2012-02-15 FÚSZ
Magyarország és az Európai Unió (EGK, EK) közötti kapcsolatok története a kezdetektől azt mutatja, hogy az Unió mindenkor visszaélt erőfölényével, a kétoldalú tárgyalások folyamán domináns pozíciójából hátrányos feltételeket diktált, melyek során nem egyszer a súlyos szerződésszegésektől és saját alaptörvényének durva megsértésétől sem riadt vissza.
Napjainkban az Unió részéről Hazánk ellen indított globális támadássorozat arra késztet bennünket, hogy a nemzetközi jog és az uniós jog alapul vételével "sine ira et studio" (vagyis: harag és részrehajlás nélkül) áttekintsük immár közel félévszázados kapcsolataink során Brüsszel által Magyarországgal szemben elkövetett jogsértéseket.
Elöljáróban hangsúlyozni kell két olyan eseményt, amellyel Magyarország hozzájárult az európai egység ügyéhez, a mai Európa kialakításához. Az egyik a Római Szerződés létrehozása, a másik a német egység megteremtése. Az egységes Európa kialakítása a világháború utáni években nem volt olyan magától értetődő, mint napjainkban. De Gaulle tábornok például úgy képzelte, hogy a Ruhr-vidéket leválasztják Németországról, a Saar-vidék gazdasági unióra lép Franciaországgal, a Rajna-vidék pedig véglegesen francia katonai megszállás alatt marad. Abban egységesek voltak a győztes hatalmak, hogy a német egység létrejöttét meg kell akadályozni. 1950 nyarán azonban kitört a koreai háború, amely ráébresztette a politikusokat, hogy az ellentétekkel megosztott Európa védtelen. Általánossá vált a meggyőződés, hogy a koreai háború csupán főpróba egy Európa elleni szovjet katonai invázióhoz és a kettészakított Németország kommunista alapon történő egyesítéséhez. Ez a krízis eredményezte az Európai Szén-és Acélközösség alapító szerződésének röviddel ezután, 1951-ben történt aláírását, amely az első intézményes lépést jelentette a francia-német megbékélés és az európai egység irányába.
A világháború utáni Európában a második legnagyobb krízist az 1956-os magyar forradalom jelentette. Ez újólag ráébresztette a politikusokat, hogy Európa halálos veszélyben van. Jóllehet az Európai Gazdasági Közösség alapelveit megfogalmazó ún. Beyen-terv már korábban elkészült, de az egyértelmű, hogy a magyar szabadságharc szovjet vérbefojtása jelentősen felgyorsította az integrációs folyamatokat. 1956. október 23. és 1957. március 25., a Római Szerződés aláírása egymással szorosan összefüggő, egymást determináló események. Szembetűnő, hogy az Európát fenyegető krízisek mindenkor előre lendítették az integrációt. Megdöbbenést keltett, amikor a francia Jean Monnet, az Unió egyik alapító politikusa így fogalmazott: "Az egységes Európa atyját úgy hívják, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin." Amennyiben a krízisek előrevivő szerepe napjainkban is működik, úgy nyugodtak lehetünk, krízisekből van is, lesz is elegendő!
Később történt még egy magyar hozzájárulás a mai Európa megteremtéséhez. Amikor a magyar politikai vezetés, komoly felelősséget vállalva, átengedte Ausztria felé a nálunk összegyűlt közel százezres kelet-német turistát. Röviddel ezután leomlott a Berlini Fal, majd összeomlott az NDK kommunista rendszere és létrejött az egységes Németország. A történelmi súlyú magyar döntés és a német egység megteremtése közötti ok-okozati összefüggést senki sem tagadja. Felmerül a kérdés, mit kaptunk mindezen magyar érdemekért és ha nem kaptunk semmit, akkor miért? A német egység huszadik évfordulójának ünnepségeire a magyar államfőnek vagy kormányfőnek kötelességszerűen a berlini rendezvények fővendégének kellett volna lennie. Meg sem hívták őket! Persze, ahogy mondják, nevetséges dolog a politikában hálát várni. Ne feledjük a rómaiak bölcs tanácsát: mindenkinek annyi joga van, amennyit kiharcol és megkövetel magának!
Hitszegések és csalatkozások Magyarország integrációs kapcsolataiban
A következőkben bemutatjuk azokat az eseményeket, amikor Brüsszel erőfölényét kihasználva saját ígéreteit, szerződéses kötelezettségeit megszegve durva jogsértéseket követett el Magyarországgal szemben. A kiindulópontot az képezi, hogy az 1960-as évek közepéig Magyarországon és a kommunista táboron belül tilos volt kiejteni azt a szót, hogy "európai integráció". A Európai Gazdasági Közösséget hivatalos körökben úgy minősítették, hogy az "a számunkra halálos veszélyt jelentő NATO gazdasági fedőszerve". A szükség azonban már akkor is nagy úr volt. A KGST kereskedelmi rendszerébe kényszerített Magyarország dollár elszámolású exportjának több mint 90%.-a az EGK akkori hat tagállamába irányult. A mind jobban eladósodó kádárista elitnek égető szüksége volt a kemény valutára. Brüsszel azonban bennünket (is) "állami kereskedelmű országnak", vagyis a kötelező tervutasítások politikai rendszerére épülő gazdaságnak minősített és ennek jegyében a magyar exporttermékeket rendkívül terhes diszkriminatív vámtételekkel sújtotta.
A forradalmat követően a magyar gazdaságirányításba bekerült, szakmailag magasan képzett technokrata vezetés cselhez folyamodott. Amit nem kaptunk meg Brüsszeltől kétoldalú alapon, (vagyis a magyar exporttermékek részére a nemzetközi kereskedelempolitika alapját képező ún. legnagyobb kedvezményes eljárást) azt GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) tagságunk megteremtésével, multilaterális keretek között terveztük elérni. Ennek előfeltétele a magyar vállalatok jogi-gazdasági önállóságának megteremtése, vagyis a kommunista gazdaságirányítás alapját képező tervutasítási rendszer felszámolása volt. Magyarország 1968-ban a kommunista táboron belül egyedülállóan megszüntette a tervgazdálkodás vállalatirányítási rendszerét és notifikálta a GATT irányába, hogy hazánkban a magyar vállalatok immár nem terveket teljesítenek, hanem "gazdasági tevékenységüket kizárólag kereskedelmi megfontolások alapján, a nemzetközi piacokhoz igazítják". (A "szabad világ" tapsikolt örömében, hogy a kis Magyarország újra csak borsot tör Moszkva orra alá.)
A "szocialista Magyarország" 1973. szeptemberében a kapitalista világ szabadkereskedelmet folytató országait felölelő szervezet (GATT) teljes jogú tagjává vált! Brüsszel kezdettől fogva rendkívüli aktivitást mutatott az előkészítő tárgyalások során és a magyar GATT-csatlakozási szerződést a Bizottság részéről sietve aláírták. Ehhez Brüsszelnek az akkor még igen gyenge nemzetközi elismertségének megerősítéséhez önös érdekei fűződtek. Ugyanakkor itthon örült a gazdasági vezetés, mivel éppen ez volt a cél: Brüsszelt szerződésben arra kényszeríteni, hogy exporttermékeink részére adja meg a legnagyobb kedvezményes elbánást. Ekkor jött az első pofon, Brüsszel első szerződésszegése. Valamennyi GATT-tag kereskedelmi partnerünktől (USA, Japán, stb.) megkaptuk a legnagyobb kedvezményes elbánást, kivéve Brüsszeltől! Bizonyított tény, hogy 1975 után kizárólag az EGK volt Magyarország olyan kereskedelmi partnere, amely rosszhiszemű módon nem hajtotta végre hazánk irányába vállalt kötelezettségeit! 1973-tól tizenhat éven keresztül Brüsszel a legsúlyosabb nemzetközi jogsértés állapotában volt Magyarország vonatkozásában, egészen az 1988-ban megkötött átfogó kereskedelmi megállapodásunkig! Ez a magatartás,a vállalt kötelezettségek durva megsértésének példája, igen ritka jogállamok egymás közötti kapcsolatában.
GATT-szerződésünk azt is kimondta, hogy "a felek a korlátozások diszkriminatív elemeit nem növelik és kötelezik magukat a meglévő korlátozások fokozatos felszámolására". Ennek a kötelezettségnek megszegése jelentette számunkra a második pofont, a napjainkig tartó negatív sorozat újabb láncszemeként. Magyarország ekkoriban még hatalmas marha, sertés és bárány készletekkel rendelkezett, a fő felvevő piac itt is az EGK volt. 1974 júliusában a brüsszeli Bizottság Magyarországgal szemben, minden előzetes értesítés nélkül ún. rendkívüli piacvédelmi intézkedéseket vezetett be, melynek keretében egyik napról a másikra leállította az EGK-ba irányuló élőmarha és friss marhahús szállításainkat. Ezzel, diszkriminatív és szerződésszegő módon óriási károkat okozott a már egyébként is pénzügyi nehézségekkel küzdő hazánknak.
1975-ben menetrendszerűen jött a harmadik pofon. A Római Szerződésben előírt nemzetekfeletti "közös kereskedelempolitika" megvalósításaként a Bizottság úgy döntött, hogy a tagállamok addig gyakorolt kétoldalú szerződéses rendszerét felszámolja és 1975. januártól egységes "integrációs szerződéses rendszert" vezet be. Ennek értelmében a tagállamoknak megszűnt önálló kereskedelempolitikai jogosítványa és szerződéskötési képessége. Harmadik országokkal (mint napjainkban is) kizárólag a Bizottság köthetett a Közösség nevében kereskedelmi megállapodást. 1974 végén újabb, a jogállamok gyakorlatától eltérő magatartásra került sor a Bizottság részéről. A KGST-országok brüsszeli képviseleteinek postaládájába egy-egy szerződéstervezetet dobtak be azzal, hogy Brüsszel a következő évtől ezen az egyoldalú diktátumként megfogalmazott szerződés szerint kíván kereskedni egységesen valamennyi KGST-országgal.
Kiemelendő, hogy a nemzetközi szerződések egyenjogú partnerek közötti előkészítése mindenkor a szándékokat, érdekeket kölcsönösen feltáró és egyeztető tárgyalásokkal kezdődnek. A Bizottság egyoldalú szerződéstervezete ugyanakkor számunkra hátrányos, GATT jogainkkal ellentétes kikötéseket tartalmazott. Következésképpen a magyar kormány a többi KGST országhoz hasonlóan visszaküldte az anyagot. Az ultimátum visszautasítását követően Brüsszel bejelentette, hogy "közöttünk megszűnt a kereskedelmi kapcsolatok bárminemű szabályozása", aminek következtében 1975. januárjától ún. autonóm kereskedelempolitikát vezetett be. Ez azt eredményezte, hogy a magyar termékek beviteli feltételeit (vámtételek, importkvóták) a Bizottság egyoldalúan rögzítette, amelyekről érdemi tárgyalások nélkül a Közösség hivatalos lapjából értesülhettünk utólag. Figyelem: mindezeket az egyoldalú intézkedéseket a kommunista országok közül Brüsszel kizárólag Magyarországgal szemben nem érvényesíthette volna jogszerűen, mivel közöttünk igenis voltak a kereskedelempolitikát szabályozó kötelező szerződéses kapcsolatok, nevezetesen a GATT keretében, multilaterális alapon.
Az 1982.évi magyar kiugrási kísérlet a KGST-rendszeréből
A negyedik keserű csalódás lényege: a magyar kormány az 1974. év végi negatív tapasztalatokból "okulva" (mely szerint Brüsszel a GATT mellett kétoldalú szerződés megkötését is szükségesnek tartja) 1982-ben jeleztük a Bizottságnak, hogy most már hajlandóak vagyunk megkötni egy ilyen megállapodást, "feltéve, ha az számunkra kézzelfogható gazdasági kedvezményeket nyújt", vagyis ha végre megkapjuk a legnagyobb kedvezményes elbánást. Tudni kell, hogy ez a lépés az akkori KGST rendszerből való magyar "kiugrást", valamint egyúttal a Közösség "de iure" teljes jogú diplomáciai elismerését jelentette volna. Mindez tiltott gyümölcsnek számított Moszkva szemében. A Bizottság reakciója az 1956-os "déjá vu" érzését keltette bennünk. A magyar javaslat pánikot idézett elő Brüsszelben, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni vele. Jelezték, hogy a "békés egymás mellett élés és a nemzetközi enyhülés" jegyében nem kívánnak ujjat húzni Moszkvával, a pozitívan alakuló kapcsolatokat megterhelni. Kitartó kezdeményezéseinket végül is siker koronázta. Az 1986 nyarán elfogadott "Zarges-jelentés" eredményeként felgyorsultak az események. A magyar kormánydelegáció 1987-ben Brüsszelben megkezdte hivatalos tárgyalásait a Bizottsággal. 1988 szeptemberében aláírtuk a "Magyar-EK Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Megállapodást", amely végre felszámolta Brüsszel velünk szembeni szerződésszegő diszkriminációját és az egyenjogúság alapján biztosította számunkra a legnagyobb kedvezményes elbánást.
A Bizottság brüsszeli székházában sorra került ünnepélyes aláírást megelőzően váratlan közjátékra került sor. Az aláírásra magas szintű magyar delegáció utazott, miniszterelnök helyettesi vezetéssel. A Bizottság részéről az aláíró a kereskedelempolitikáért felelős komisszár volt. Az ceremónia kezdetén a Bizottság képviselője aggódó hangon az iránt érdeklődött, "vajon mit szólnak az oroszok mindehhez, nem lesz-e bajunk belőle?" Miután a magyar delegációvezető leszögezte, hogy "Magyarország szuverén jogait gyakorolva, saját hatáskörében jár el", végre rákerülhetett a pecsét a dokumentumra.
Újabb pofonok Brüsszeltől a társulási, majd a tagfelvételi tárgyalásaink során
A rendszerváltást követően hirtelen pörögni kezdtek az európai integráció kerekei, különösen mi, magyarok számára, mivel ebben is messze megelőztünk mindenkit a "táborban". A demokratikus választások és az új kormány beiktatása után azonnal megindultak az ún. második generációs, társulási vagy más néven "Európa-megállapodás" tárgyalásai. A Bizottság ezúttal is hű maradt önmagához, saját ígéreteit megszegve járt el. Tárgyalási mandátumát (ún. Dublin-mandátum) úgy hirdette meg, hogy a magyar társulás "megerősített" kedvezményeket fog számunkra biztosítani. A tárgyalások során kiderült, hogy nem kaptunk kedvezőbb rendelkezéseket, mint a több mint harminc évvel azelőtt (!), 1961-ben megkötött görög, majd az 1963-as török analóg társulási megállapodások.
A kereskedelmi kedvezmények területén - patikamérlegen gondosan kiszámítva - mindig olyan elbánást biztosítottak számunkra, amelyeket már nem tudtunk kihasználni. Ha Brüsszel betartja vállalt kötelezettségét, 1973-tól kezdődően még jelentős gazdasági haszonnal járt volna számunkra a diszkrimináció felszámolása, a legnagyobb kedvezmény biztosítása. Az 1992-ben aláírt társulási megállapodással megkaptuk ugyan az ún. preferenciális elbánást, de ekkor a KGST piacok elvesztésével és a privatizációs rablógazdálkodással tönkretett magyar gazdaság már nem tudott vele mit kezdeni. A statisztikai adatok könyörtelenül mutatják, hogy éppen a társulási megállapodás végrehajtásának időpontjától a Közösségbe irányuló magyar külkereskedelmi mérleg meredeken romlani kezdett.
Nyújthatott volna ugyan a Bizottság számunkra egy mentőövet, melyet az ugyanebben az évben beindult EFTA (Ausztria, Svédország, Finnország) tagfelvételi tárgyalások képeztek. Tudni kell, társulási megállapodásunk egyúttal azt is jelentette, hogy Magyarországot a Közösség 1992-től érettnek nyilvánította a teljes jogú integrációs tagságra. Mivel ekkor a volt kommunista országok közül kizárólag mi voltunk "társult viszonyban" Brüsszellel, ezért minden alap és ok megvolt arra, hogy Magyarországot a Bizottság bekapcsolja ebbe a bővítési körbe. Se addig, sem pedig azóta nem vettek fel ilyen gazdag, jóléti országokat, melyek közül kettővel történelmi, baráti viszonyban voltunk. Nem kell nagy képzelőerő, mi lett volna (és mi lenne ma) a sorsunk, ha már 1995-től a nevezett országokkal együtt uniós tagok lehettünk volna. Ehelyett a Bizottság parkoló pályára helyezett bennünket Az ezt követő tíz év alatt felmorzsolódott minden érdemi és helyzeti előnyünk. A Bizottság könyörtelenül belepréselt bennünket a "keleti-bővítés" számunkra rendkívüli károkat okozó kategóriájába. A helyzet éppen fordítottja lett annak, ami az EFTA bővítéskor volt. Még soha nem vettek fel az Unióba egyszerre ilyen sok és a kommunizmus által ennyire tönkretett gazdaságú, elnyomorított, szegény országot.
A tagfelvételi tárgyalások során még mindig maradt egy utolsó reményünk. Bíztunk abban, hogy a Bizottság kellően súlyozni fog a kandidátus országok között érdemeik, felkészültségük és tényleges gazdasági mutatóik figyelembe vételével. Erre konkrét ígéretet kaptunk. Az 1997. decemberi Luxemburgi Csúcsértekezleten a hat legfejlettebb kandidátust kiemelték a többiek közül. Magyarország ekkor még mindig tartotta privilegizált pozícióját. Ezt bizonyítja, hogy a volt kommunista országok körében 1998-ban velünk indultak meg legelőször a tagfelvételi tárgyalások. Egy év múltán sajnos kiderült, ezúttal is csalatkoznunk kellett. A Helsinki Csúcsértekezleten további hat országgal bővítették a felvételizők körét, a Bizottság pedig szemrebbenés nélkül közölte, hogy a továbbiakban blokkszerű megközelítést alkalmaz és egységes felvételi követelményeket kap mindenki. Nyomatékként hozzátették: "Eszi, nem eszi, nem kap mást!" (az eredeti szóhasználatban "take it or leave it").
Mindez számunkra (az újabb csalódáson túl) súlyos diszkriminációkat eredményezett a különböző szerződéses elbánások területén. Egyetlen példa: egyes országok, mint Lengyelország estében (a mai gyakorlat bizonyításaként) reálisan fennállt az erőteljes (milliós nagyságrendű) munkaerő dömping veszélye. Magyarország esetében ilyen veszély nem létezett. Ennek ellenére a különbségtétel nélkül, egységesen megfogalmazott uniós rendszer következtében a nem nagy számú, de alapvetően képzett magyar munkaerőt hosszú időre kizárták hagyományos (Németország, Ausztria) felvevő piacainkról.Legyen elég ennyi példa arra, amit a bevezetőben állítottunk: a brüsszeli Bizottság mindenkor hajlamos volt és sajnálatos módon jelenleg is eltökélt az egyenjogúság követelményét félretenni, az erőpozícióból tárgyalni, a nemzetközi jogot, valamint saját maga által vállalt ígéreteit és szerződéses kötelezettségeit figyelmen kívül hagyni! Ugyanakkor (mindenekelőtt a közepes és kicsi vagy általa kicsinek tartott országok irányában) előszeretettel leckéztet, állít pellengérre és oktat ki a jog és a jogállamiság követelményeire.
A brüsszeli Bizottság ún. "kötelességszegési eljárást" indított Magyarország ellen, arra hivatkozva, hogy EU jogot sért a magyar bírák nyugdíjkorhatárának megállapítása, valamint, hogy veszélybe került az adatvédelmi biztos függetlensége. Egyidejűleg, más tagországokkal együtt, ugyanilyen eljárást indított ellenünk arra hivatkozással, hogy Magyarországon a tyúkketrecek nem EU-konformok, mivel egy-egy négyzetméteren túl sok baromfi található. Ezekkel és az elmúlt hónapok történéseivel összefüggésben indokoltnak tűnik áttekinteni, hogy a tagországoknak és az Unió egyes intézményeinek milyen jogosítványai és kötelezettségei vannak, ki és miért tartozik felelősséggel. A rómaiak által lefektetett jogelvek alaptétele abban állott, hogy a jogoknak és kötelezettségeknek mindenkor összhangban kell lenniük, vagyis akinek több jogosítványa van, annak a felelőssége is nagyobb. A Római Birodalom, mint Európa leghosszabb ideig, közel ezer évig fennállt birodalma azért állhatta ki ilyen sokáig az idők viharát, mert szilárd jogrendre épült, a jogok és kötelezettségek összhangját szigorú rendben biztosította, kicsik és hatalmasok számára egyaránt. Amennyiben ez nem érvényesül, az a dzsungel törvényét jelenti, ahol mindenkor az erősebb diktál. Kérdés: Európa meddig maradhat fenn, ha kizárólag az erősebbnek vannak jogai, a kötelezettek körében pedig tetszése szerint válogathat, utasíthat és diszkriminálhat?
Nézzük át a két fő szereplő, a Bizottság és az Európai Parlament uniós Alapszerződésekben meghatározott pozícióit. A Bizottság az Unió "legfőbb végrehajtó szerve", vagyis az Unió Kormánya. Ennek a kormánynak vannak miniszterei (akiket jelenleg "biztosnak", más néven "komisszárnak" neveznek) és van miniszterelnöke (jelenleg José Manuel Barroso). Minden tagországnak joga van egy-egy minisztert delegálni, akik azonban már nem nemzeti érdekeket képviselnek, hanem a rájuk bízott kormányzati területeket (így pl. külügyek, pénzügyek, közlekedés, környezetvédelem) irányítják és az integráció eredményes működéséért tartoznak felelősségge. Munkájuk legfőbb irányítója a Bizottság elnöke, aki személyében felel az Unió teljes kormányzati tevékenységéért. A 27 komisszár szakmai munkáját hatalmas hivatali apparátus segíti. Minden komisszár egy-egy Főigazgatóságot (vagyis uniós minisztériumot) irányít több ezer alkalmazottal. A bizottsági bürokrácia (brüsszeli szóhasználattal: eurokraták) létszáma mintegy negyvenezer fő!
A Bizottság legfőbb feladata ellenőrizni, hogy az uniós jogot kellően betartják-e az uniós intézmények és a tagállamok egyaránt, valamint, hogy a tagállamok jogrendje és joggyakorlata összhangban áll-e a mindenben elsőbbséget élvező uniós joggal. A Bizottság kiterjedt diplomáciai képviseleti hálózatot (nagykövetséget) működtet (közel száz országban) valamennyi tagországban, így Budapesten is. A Bizottság kötelessége folyamatosan ellenőrizni, hogy az uniós (piac-felügyeleti, versenyjogi, pénzügyi, stb.) szervek kellően betartják-e az uniós jog előírásait, azaz megkövetelik-e azok végrehajtását (így került sor az említett "tyúkketrec-eljárásra" is). Hiányosság esetén a Bizottság köteles eljárásokat (kötelességszegés) kezdeményezni. Amennyiben pedig a Bizottság elmulasztja kormányzati-ellenőrző feladatait, akkor a Bizottság mulasztást követ el. A jogtudomány ezt "az adminisztráció hallgatásaként" értékeli és ekkor az Alaptörvények értelmében "kötelességmulasztási eljárást" lehet indítani a Bizottság ellen. A luxemburgi Európai Bíróság (többek között egy, a Bizottságot elmarasztaló 1994-es ítéletében) kimondta: "Az uniós intézmények mulasztásai akkor eredményezik az Unió felelősségét, ha azok megsértenek valamilyen cselekvést előíró, az uniós jog alapján fennálló kötelezettséget".
Abban az esetben pedig, ha a Bizottság mulasztása anyagi kárt is okoz valamely tagországnak (vagy állampolgárának), úgy az okozott kárból adódó követelést per útján lehet érvényesíteni a Bizottsággal szemben. Hangsúlyozandó: az előbbiekből kitűnik, hogy a jogok és kötelezettségek összhangja jegyében nem csupán a tagállamoknak vannak kötelezettségei (és ellenük "kötelességszegési eljárás" indítható), hanem a tagállamoknak is ezzel egyenrangú jogosítványai vannak a Bizottság és az EP tevékenységének ellenőrzése vonatkozásában. Amennyiben ez utóbbiak nem látják el a reájuk bízott feladatokat, úgy "kötelességmulasztást" követnek el és az így okozott károkat meg kell téríteni. A Bizottság, mint az Unió Kormányának tevékenysége felett (hasonlóan a nemzeti kormányokhoz) az unió parlamentje, vagyis az EP köteles felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni. Amennyiben az EP ezen kötelességének nem tesz eleget, úgy az EP ellen is teljes mértékben fennáll a tagállamok legitimációja "mulasztási és kártérítési" eljárásokat kezdeményezni a luxemburgi Európai Bíróságnál.
Mindezeket azért kellett pontosítanunk, mert az elmúlt hónapok Magyarország elleni átkaroló támadásai azt mutatják, hogy mind a Bizottság elnöke (Barroso úr), mind annak egyes tagjai (pl. Olli Rehn pénzügyi biztos), mind az Európai Parlament soros elnöke (Schultz úr), mind pedig az egyes frakcióvezetők (így Cohn-Bendit úr) rendkívül súlyos szereptévesztésben vannak. Nevezetesen, láthatóan valamennyien úgy képzelik, hogy (a középkori feudális urakhoz hasonlóan) kizárólag jogosítványokkal rendelkeznek, kötelezettségeik nincsenek és tetszésük szerint választják ki, hogy kiket kívánnak kioktatni vagy éppen meghurcolni. Mindezt pedig, ha részükről (mentő körülményként) nem vezethető vissza az alapvető uniós jog ismereteinek nagyfokú hiányára, úgy magatartásuk a jogsértés mellett rosszhiszeműséget is képez.
Az alábbiakban tényszerűen nézzük át a Magyarországgal szembeni legsúlyosabb uniós kötelességmulasztásokat. Kezdjük a legújabbal és a legfájóbbal: MALÉV-ügy. A Gyurcsány-Bajnai kormányok 2007-2010 között a magyar nemzetgazdaságnak jelentős károkat okozó oda-visszaprivatizációt követően az uniós versenyszabályokat és az állami támogatások uniós szabályrendszerét durva módon megsértve, a magyar adófizetők zsebéből mintegy 100 milliárd forintértékű tiltott jutatásban részesítették az akkoriban teljesen tisztázatlan tulajdonosi hátterű légitársaságot. Miként a magyar tyúkólak non-konformitását kellően érzékelte a Bizottság, ugyanúgy már akkor, a törvénytelen kifizetések időpontjában azonnal lépnie kellett volna a Bizottságnak. Ennek megfelelően haladéktalanuk el kellett volna tiltani nevezett kormányokat a jogsértéstől vagy utólag, de még ezen kormányok regnálása idején a visszafizetési eljárást és a büntetés behajtását végrehajtani. Uniós kormányzati ellenőrzési felelősségét a Bizottság megsértette, ezzel súlyos kötelességmulasztás követett el. Azt pedig, hogy több év elteltével az előző kormányok jogsértéséért, saját mulasztása következményeként egy mindezekért nem felelős, egészen más kormánytól követeli vissza a pénzt, - a jogban "csalárd mulasztásnak" hívják. Időközben kiderült, hogy a MALÉV egy korábbi igazgatója ún. "bennfentes információi" birtokában, saját maga kezdeményezte a Bizottság eljárását az Orbán-kormánnyal szemben. Ezért a "belpiaci magatartásokat"felügyelő komisszárnak hivatalból kell (kellett volna) ún. "insider trading" eljárást indítania ellene.
Az uniós Euro-válság ügye.
A Maastrichti Szerződés meghatározta azokat a szigorú monetáris feltételeket, amelyek teljesítése esetén egy-egy tagállam számára megnyílhat az Euro-övezetbe való belépés lehetősége (konvergencia-kritériumok). Mivel Görögország ezeket eredetileg nem tudta teljesíteni, ezért a görögöket az alapító tagokhoz képest csak később vették fel. Magától értetődő, hogy a belépési feltételek (alacsony külső államadósság és csekély államháztartási hiány, kellő GDP-növekedés) követelményeinek érvényesülését a Bizottságnak (elsősorban a pénzügyi biztosnak) folyamatosan a legszigorúbban ellenőriznie kellett volna. Ezt elmulasztotta (egyúttal olasz, spanyol, portugál, ír relációban is), ami a durva kötelességmulasztás mellett egyúttal azt is jelenti, hogy az egész Európát megrengető Euro-válságért (magától értetődően az érintett tagállamok kormányaival együtt) felelősség terheli az előző és a jelenlegi Barroso-Bizottságot egyaránt. Az utca embere világszerte megdöbbenéssel fogadta: a Bizottság tíz éven keresztül nem vette észre és hagyta, hogy ez alatt az idő alatt Görögország több százmilliárd Euro adósságállományt halmozzon fel! Sajnos újra magától adódik a szomorú párhuzam: a Bizottság előszeretettel foglalkozik a magyar tyúkketrecek állapotával, valamint azzal, hogy a magyar bankfelügyeleti tanács tagjai tesznek-e esküt az Alaptörvényre és, hogy az MNB elnöke miért keres csupán havi 2 millió forintot. Az kevésbé érdekli a pénzügyi komisszárt, hogy a nemzeti fizetőeszköz, a forint értékállóságáért elsősorban felelős két személy, az előző kormány pénzügyminisztere és az MNB jelenlegi elnöke off-shore bankokban tartja milliárdjait.
A Benes-Dekrétumok ügye. Csehország és Szlovákia úgy tagja ma az Európai Uniónak, hogy nemzeti jogrendszerükben hatályban tartják az ún. Benes-Dekrétumokat. Ezek a szabályok teljes mértékben analóg rendelkezéseket tartalmaznak a náci Németországban hozott "Nürnbergi-törvényekkel", amelyek a "zsidó népet kollektíve bűnösnek" minősítették, jogi alapot szolgáltatva a későbbi több milliós megsemmisítéseknek. A Benes -Dekrétumok a magyar és a német népet nyilvánítják kollektíve bűnösnek, vagyis napjainkban "minden magyar ember bűnös" és ezek gyermekei ugyancsak "bűnösként" jönnek a világra mindaddig, amíg ezek a dekrétumok hatályban vannak. A Lisszaboni Reformszerződésig az Uniónak nem volt ún. "emberi jogi dimenziója", vagyis az Unió hatásköre nem terjedt ki az emberi jogi jogsértések vizsgálatára és tiltására. Lisszabon azonban kimondta: "Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, az emberi jogok és a kisebbségek jogai tiszteletben tartásának értékein alapul." Egyidejűleg bevezette a hátrányos megkülönböztetés, vagyis a nemzeti hovatartozáson alapuló diszkrimináció legszigorúbb tilalmát. Azt, hogy az új uniós Alapszerződést előkészítő Konvent bölcs tagjai mennyire fontosnak tartották az emberi jogok uniós védelmének intézményes megteremtését, jól mutatja, hogy Lisszabon kapcsán, 2007. december 12-én az Unió Hivatalos Lapjában (magyar nyelven is) kihirdették és az uniós jogba beiktatták az Emberi Alapjogok Európai Chartáját. Ez azt jelenti, hogy annak végrehajtása a Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és valamennyi tagállam számára kötelező. Mindezen jogok megsértését bármely tagország kormányának és állampolgárának joga van bírósági úton perrel megtámadni. A Bizottság itt is - immár öt esztendeje - kötelességmulasztásban van.
Mivel a Bizottság kormányzati munkája felett az Európai Parlament gyakorol politikai felügyeletet (melynek során rendszeresen be kell számoltatnia a Bizottságot, kötelességmulasztás esetén politikai vizsgálatot kell indítania, amely elvezethet a bizalmatlansági indítvány megszavazásáig és a Bizottság felelős tagjainak visszahívásáig), ezért az előbbiekben felsorolt bizottsági mulasztásokért egyetemleges felelősség terheli az ugyancsak mulasztó Európai Parlamentet is.
Magától értetődő, hogy egy olyan, több mint félmilliárd polgárt felölelő, rendkívül bonyolult (a szakértők számára mégis áttekinthető) jogrendszert működtető Európai Unió tagjai vagyunk, ahol vannak kisebb és vannak nagyobb, országos, sőt kontinentális kihatású problémák egyaránt. A szabályrendszer összetettségét jól illusztrálja, hogy az uniós piacra való belépésnél a bizottsági tisztviselők azt is vizsgálják, hogy a banán belső hajlásszöge hány fokot ír le. Magyarország tagfelvételi szerződésében előírták, hogy az Alföldön korábban termelt "vastag és hajlott ívet leíró" uborka nem piac-konform, amivel számtalan magyar gazdaságot tettek tönkre. Előírták továbbá a már említett "tyúkketrec-konformitáson" túlmenően egyebek mellett azt is, hogy milyen az EU-konform nyúlól (az alján hegyesszöget leíró rácsnak kell lennie, hogy a vizelet és a nyúlbogyó elválasztásra kerüljön). Javasoljuk a Bizottság tagjainak, menjenek egyszer végig egy magyar falun, ahol az embereknek napi megélhetési gondjaik vannak, próbálják meg ellenőrizni a tyúkketrecek és nyúlólak EU-konformitását.
Az uniós szerveket terhelő kötelességmulasztási ügyeknek hosszú sora van még, amelyeket ezúttal hely hiányában bemutatni nem tudunk. (Ilyen igény esetén ismereteinket szivesen megosztjuk, a kimutatás készen van.) Csupán néhány jóindulatú javaslat a Bizottság részére, hogy mulasztásait a következő kérdésekben pótolhassa: a nyugat-dunántúli termőföldek zsebszerződésekkel történő elrablása Az osztrák-magyar Schengen zöldhatárátkelők mezőgazdasági gépek részére való fenntartása, vagyis az osztrák gazda átjöhet "zsebes földjén" szántani, aratni, de a magyar turistát megbüntetik. Az Alföldre szállított több ezer tonna németországi háztartási hulladék ügye. A Rába évtizedek óta tartó habzása, a folyó élővilágának elpusztítása. Ezek mindegyikében a Bizottság magyar igényt elutasító, lakonikus válasza az volt: "az ügy a két érintett ország belügye, vagyis nem tartozik a Bizottságra." Az viszont a Bizottságra tartozik, hogy a magyar banktisztviselők tesznek-e esküt vagy sem.
Azért még egy konkrét ügyet röviden bemutatunk. Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere, Veres János (éppen az Euro-övezeti tagság megteremtésének lehetőségével kapcsolatos jelentéstételi kötelezettsége során) alapvetően hamis adatokat szolgáltatott az EU Bizottságnak mind a külföldi adósságállomány, mind a költségvetési hiány, mind pedig a GDP-növekedés területén. Utóbb mindez kiderült, mert "a hazugságnak rövid lába van". Almunia biztost ez kevéssé hatotta meg és ezért nem indított sem vizsgálatot, sem pedig "kötelességszegési eljárást" az előző kormányokkal szemben! Vagyis újra csak a Bizottság mulasztására került sor. Ezzel ellentétben a mai Bizottság semmivel sem honorálja a jelenlegi kormányzatnak arra irányuló, tiszteletet parancsoló erőfeszítéseit, hogy a kormányváltásnál meghamisított adatokkal, csőd közeli helyzetben átadott ország pénzügyi állapotán valamelyest javítson.
Záró gondolatok. Félreértés ne essék, Magyarország számára nincs más alternatíva, mint egy erős Európában, egy erős Európai Unióhoz tartozni! Kérdés azonban, milyen ez az Unió? Jól jegyezzük meg, az Unió mi magunk vagyunk, olyan, amilyenné mi magunk tesszük, formáljuk, alakítjuk. Ki-ki a maga szintjén, lehetőségeinek és teljesítendő kötelességeinek megfelelő felelősséget visel az Unió mai állapotáért és jövőjéért! "Miért hagytuk, hogy így legyen?!"
Mohi Csaba
(A szerző a Brüsszellel megkötött kereskedelmi és társulási megállapodások tárgyalásainál a magyar kormánydelegáció szakértője.)
2012-02-15 FÚSZ
Magyarország és az Európai Unió (EGK, EK) közötti kapcsolatok története a kezdetektől azt mutatja, hogy az Unió mindenkor visszaélt erőfölényével, a kétoldalú tárgyalások folyamán domináns pozíciójából hátrányos feltételeket diktált, melyek során nem egyszer a súlyos szerződésszegésektől és saját alaptörvényének durva megsértésétől sem riadt vissza.
Napjainkban az Unió részéről Hazánk ellen indított globális támadássorozat arra késztet bennünket, hogy a nemzetközi jog és az uniós jog alapul vételével "sine ira et studio" (vagyis: harag és részrehajlás nélkül) áttekintsük immár közel félévszázados kapcsolataink során Brüsszel által Magyarországgal szemben elkövetett jogsértéseket.
Elöljáróban hangsúlyozni kell két olyan eseményt, amellyel Magyarország hozzájárult az európai egység ügyéhez, a mai Európa kialakításához. Az egyik a Római Szerződés létrehozása, a másik a német egység megteremtése. Az egységes Európa kialakítása a világháború utáni években nem volt olyan magától értetődő, mint napjainkban. De Gaulle tábornok például úgy képzelte, hogy a Ruhr-vidéket leválasztják Németországról, a Saar-vidék gazdasági unióra lép Franciaországgal, a Rajna-vidék pedig véglegesen francia katonai megszállás alatt marad. Abban egységesek voltak a győztes hatalmak, hogy a német egység létrejöttét meg kell akadályozni. 1950 nyarán azonban kitört a koreai háború, amely ráébresztette a politikusokat, hogy az ellentétekkel megosztott Európa védtelen. Általánossá vált a meggyőződés, hogy a koreai háború csupán főpróba egy Európa elleni szovjet katonai invázióhoz és a kettészakított Németország kommunista alapon történő egyesítéséhez. Ez a krízis eredményezte az Európai Szén-és Acélközösség alapító szerződésének röviddel ezután, 1951-ben történt aláírását, amely az első intézményes lépést jelentette a francia-német megbékélés és az európai egység irányába.
A világháború utáni Európában a második legnagyobb krízist az 1956-os magyar forradalom jelentette. Ez újólag ráébresztette a politikusokat, hogy Európa halálos veszélyben van. Jóllehet az Európai Gazdasági Közösség alapelveit megfogalmazó ún. Beyen-terv már korábban elkészült, de az egyértelmű, hogy a magyar szabadságharc szovjet vérbefojtása jelentősen felgyorsította az integrációs folyamatokat. 1956. október 23. és 1957. március 25., a Római Szerződés aláírása egymással szorosan összefüggő, egymást determináló események. Szembetűnő, hogy az Európát fenyegető krízisek mindenkor előre lendítették az integrációt. Megdöbbenést keltett, amikor a francia Jean Monnet, az Unió egyik alapító politikusa így fogalmazott: "Az egységes Európa atyját úgy hívják, hogy Joszif Visszarionovics Sztálin." Amennyiben a krízisek előrevivő szerepe napjainkban is működik, úgy nyugodtak lehetünk, krízisekből van is, lesz is elegendő!
Később történt még egy magyar hozzájárulás a mai Európa megteremtéséhez. Amikor a magyar politikai vezetés, komoly felelősséget vállalva, átengedte Ausztria felé a nálunk összegyűlt közel százezres kelet-német turistát. Röviddel ezután leomlott a Berlini Fal, majd összeomlott az NDK kommunista rendszere és létrejött az egységes Németország. A történelmi súlyú magyar döntés és a német egység megteremtése közötti ok-okozati összefüggést senki sem tagadja. Felmerül a kérdés, mit kaptunk mindezen magyar érdemekért és ha nem kaptunk semmit, akkor miért? A német egység huszadik évfordulójának ünnepségeire a magyar államfőnek vagy kormányfőnek kötelességszerűen a berlini rendezvények fővendégének kellett volna lennie. Meg sem hívták őket! Persze, ahogy mondják, nevetséges dolog a politikában hálát várni. Ne feledjük a rómaiak bölcs tanácsát: mindenkinek annyi joga van, amennyit kiharcol és megkövetel magának!
Hitszegések és csalatkozások Magyarország integrációs kapcsolataiban
A következőkben bemutatjuk azokat az eseményeket, amikor Brüsszel erőfölényét kihasználva saját ígéreteit, szerződéses kötelezettségeit megszegve durva jogsértéseket követett el Magyarországgal szemben. A kiindulópontot az képezi, hogy az 1960-as évek közepéig Magyarországon és a kommunista táboron belül tilos volt kiejteni azt a szót, hogy "európai integráció". A Európai Gazdasági Közösséget hivatalos körökben úgy minősítették, hogy az "a számunkra halálos veszélyt jelentő NATO gazdasági fedőszerve". A szükség azonban már akkor is nagy úr volt. A KGST kereskedelmi rendszerébe kényszerített Magyarország dollár elszámolású exportjának több mint 90%.-a az EGK akkori hat tagállamába irányult. A mind jobban eladósodó kádárista elitnek égető szüksége volt a kemény valutára. Brüsszel azonban bennünket (is) "állami kereskedelmű országnak", vagyis a kötelező tervutasítások politikai rendszerére épülő gazdaságnak minősített és ennek jegyében a magyar exporttermékeket rendkívül terhes diszkriminatív vámtételekkel sújtotta.
A forradalmat követően a magyar gazdaságirányításba bekerült, szakmailag magasan képzett technokrata vezetés cselhez folyamodott. Amit nem kaptunk meg Brüsszeltől kétoldalú alapon, (vagyis a magyar exporttermékek részére a nemzetközi kereskedelempolitika alapját képező ún. legnagyobb kedvezményes eljárást) azt GATT (Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) tagságunk megteremtésével, multilaterális keretek között terveztük elérni. Ennek előfeltétele a magyar vállalatok jogi-gazdasági önállóságának megteremtése, vagyis a kommunista gazdaságirányítás alapját képező tervutasítási rendszer felszámolása volt. Magyarország 1968-ban a kommunista táboron belül egyedülállóan megszüntette a tervgazdálkodás vállalatirányítási rendszerét és notifikálta a GATT irányába, hogy hazánkban a magyar vállalatok immár nem terveket teljesítenek, hanem "gazdasági tevékenységüket kizárólag kereskedelmi megfontolások alapján, a nemzetközi piacokhoz igazítják". (A "szabad világ" tapsikolt örömében, hogy a kis Magyarország újra csak borsot tör Moszkva orra alá.)
A "szocialista Magyarország" 1973. szeptemberében a kapitalista világ szabadkereskedelmet folytató országait felölelő szervezet (GATT) teljes jogú tagjává vált! Brüsszel kezdettől fogva rendkívüli aktivitást mutatott az előkészítő tárgyalások során és a magyar GATT-csatlakozási szerződést a Bizottság részéről sietve aláírták. Ehhez Brüsszelnek az akkor még igen gyenge nemzetközi elismertségének megerősítéséhez önös érdekei fűződtek. Ugyanakkor itthon örült a gazdasági vezetés, mivel éppen ez volt a cél: Brüsszelt szerződésben arra kényszeríteni, hogy exporttermékeink részére adja meg a legnagyobb kedvezményes elbánást. Ekkor jött az első pofon, Brüsszel első szerződésszegése. Valamennyi GATT-tag kereskedelmi partnerünktől (USA, Japán, stb.) megkaptuk a legnagyobb kedvezményes elbánást, kivéve Brüsszeltől! Bizonyított tény, hogy 1975 után kizárólag az EGK volt Magyarország olyan kereskedelmi partnere, amely rosszhiszemű módon nem hajtotta végre hazánk irányába vállalt kötelezettségeit! 1973-tól tizenhat éven keresztül Brüsszel a legsúlyosabb nemzetközi jogsértés állapotában volt Magyarország vonatkozásában, egészen az 1988-ban megkötött átfogó kereskedelmi megállapodásunkig! Ez a magatartás,a vállalt kötelezettségek durva megsértésének példája, igen ritka jogállamok egymás közötti kapcsolatában.
GATT-szerződésünk azt is kimondta, hogy "a felek a korlátozások diszkriminatív elemeit nem növelik és kötelezik magukat a meglévő korlátozások fokozatos felszámolására". Ennek a kötelezettségnek megszegése jelentette számunkra a második pofont, a napjainkig tartó negatív sorozat újabb láncszemeként. Magyarország ekkoriban még hatalmas marha, sertés és bárány készletekkel rendelkezett, a fő felvevő piac itt is az EGK volt. 1974 júliusában a brüsszeli Bizottság Magyarországgal szemben, minden előzetes értesítés nélkül ún. rendkívüli piacvédelmi intézkedéseket vezetett be, melynek keretében egyik napról a másikra leállította az EGK-ba irányuló élőmarha és friss marhahús szállításainkat. Ezzel, diszkriminatív és szerződésszegő módon óriási károkat okozott a már egyébként is pénzügyi nehézségekkel küzdő hazánknak.
1975-ben menetrendszerűen jött a harmadik pofon. A Római Szerződésben előírt nemzetekfeletti "közös kereskedelempolitika" megvalósításaként a Bizottság úgy döntött, hogy a tagállamok addig gyakorolt kétoldalú szerződéses rendszerét felszámolja és 1975. januártól egységes "integrációs szerződéses rendszert" vezet be. Ennek értelmében a tagállamoknak megszűnt önálló kereskedelempolitikai jogosítványa és szerződéskötési képessége. Harmadik országokkal (mint napjainkban is) kizárólag a Bizottság köthetett a Közösség nevében kereskedelmi megállapodást. 1974 végén újabb, a jogállamok gyakorlatától eltérő magatartásra került sor a Bizottság részéről. A KGST-országok brüsszeli képviseleteinek postaládájába egy-egy szerződéstervezetet dobtak be azzal, hogy Brüsszel a következő évtől ezen az egyoldalú diktátumként megfogalmazott szerződés szerint kíván kereskedni egységesen valamennyi KGST-országgal.
Kiemelendő, hogy a nemzetközi szerződések egyenjogú partnerek közötti előkészítése mindenkor a szándékokat, érdekeket kölcsönösen feltáró és egyeztető tárgyalásokkal kezdődnek. A Bizottság egyoldalú szerződéstervezete ugyanakkor számunkra hátrányos, GATT jogainkkal ellentétes kikötéseket tartalmazott. Következésképpen a magyar kormány a többi KGST országhoz hasonlóan visszaküldte az anyagot. Az ultimátum visszautasítását követően Brüsszel bejelentette, hogy "közöttünk megszűnt a kereskedelmi kapcsolatok bárminemű szabályozása", aminek következtében 1975. januárjától ún. autonóm kereskedelempolitikát vezetett be. Ez azt eredményezte, hogy a magyar termékek beviteli feltételeit (vámtételek, importkvóták) a Bizottság egyoldalúan rögzítette, amelyekről érdemi tárgyalások nélkül a Közösség hivatalos lapjából értesülhettünk utólag. Figyelem: mindezeket az egyoldalú intézkedéseket a kommunista országok közül Brüsszel kizárólag Magyarországgal szemben nem érvényesíthette volna jogszerűen, mivel közöttünk igenis voltak a kereskedelempolitikát szabályozó kötelező szerződéses kapcsolatok, nevezetesen a GATT keretében, multilaterális alapon.
Az 1982.évi magyar kiugrási kísérlet a KGST-rendszeréből
A negyedik keserű csalódás lényege: a magyar kormány az 1974. év végi negatív tapasztalatokból "okulva" (mely szerint Brüsszel a GATT mellett kétoldalú szerződés megkötését is szükségesnek tartja) 1982-ben jeleztük a Bizottságnak, hogy most már hajlandóak vagyunk megkötni egy ilyen megállapodást, "feltéve, ha az számunkra kézzelfogható gazdasági kedvezményeket nyújt", vagyis ha végre megkapjuk a legnagyobb kedvezményes elbánást. Tudni kell, hogy ez a lépés az akkori KGST rendszerből való magyar "kiugrást", valamint egyúttal a Közösség "de iure" teljes jogú diplomáciai elismerését jelentette volna. Mindez tiltott gyümölcsnek számított Moszkva szemében. A Bizottság reakciója az 1956-os "déjá vu" érzését keltette bennünk. A magyar javaslat pánikot idézett elő Brüsszelben, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni vele. Jelezték, hogy a "békés egymás mellett élés és a nemzetközi enyhülés" jegyében nem kívánnak ujjat húzni Moszkvával, a pozitívan alakuló kapcsolatokat megterhelni. Kitartó kezdeményezéseinket végül is siker koronázta. Az 1986 nyarán elfogadott "Zarges-jelentés" eredményeként felgyorsultak az események. A magyar kormánydelegáció 1987-ben Brüsszelben megkezdte hivatalos tárgyalásait a Bizottsággal. 1988 szeptemberében aláírtuk a "Magyar-EK Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Megállapodást", amely végre felszámolta Brüsszel velünk szembeni szerződésszegő diszkriminációját és az egyenjogúság alapján biztosította számunkra a legnagyobb kedvezményes elbánást.
A Bizottság brüsszeli székházában sorra került ünnepélyes aláírást megelőzően váratlan közjátékra került sor. Az aláírásra magas szintű magyar delegáció utazott, miniszterelnök helyettesi vezetéssel. A Bizottság részéről az aláíró a kereskedelempolitikáért felelős komisszár volt. Az ceremónia kezdetén a Bizottság képviselője aggódó hangon az iránt érdeklődött, "vajon mit szólnak az oroszok mindehhez, nem lesz-e bajunk belőle?" Miután a magyar delegációvezető leszögezte, hogy "Magyarország szuverén jogait gyakorolva, saját hatáskörében jár el", végre rákerülhetett a pecsét a dokumentumra.
Újabb pofonok Brüsszeltől a társulási, majd a tagfelvételi tárgyalásaink során
A rendszerváltást követően hirtelen pörögni kezdtek az európai integráció kerekei, különösen mi, magyarok számára, mivel ebben is messze megelőztünk mindenkit a "táborban". A demokratikus választások és az új kormány beiktatása után azonnal megindultak az ún. második generációs, társulási vagy más néven "Európa-megállapodás" tárgyalásai. A Bizottság ezúttal is hű maradt önmagához, saját ígéreteit megszegve járt el. Tárgyalási mandátumát (ún. Dublin-mandátum) úgy hirdette meg, hogy a magyar társulás "megerősített" kedvezményeket fog számunkra biztosítani. A tárgyalások során kiderült, hogy nem kaptunk kedvezőbb rendelkezéseket, mint a több mint harminc évvel azelőtt (!), 1961-ben megkötött görög, majd az 1963-as török analóg társulási megállapodások.
A kereskedelmi kedvezmények területén - patikamérlegen gondosan kiszámítva - mindig olyan elbánást biztosítottak számunkra, amelyeket már nem tudtunk kihasználni. Ha Brüsszel betartja vállalt kötelezettségét, 1973-tól kezdődően még jelentős gazdasági haszonnal járt volna számunkra a diszkrimináció felszámolása, a legnagyobb kedvezmény biztosítása. Az 1992-ben aláírt társulási megállapodással megkaptuk ugyan az ún. preferenciális elbánást, de ekkor a KGST piacok elvesztésével és a privatizációs rablógazdálkodással tönkretett magyar gazdaság már nem tudott vele mit kezdeni. A statisztikai adatok könyörtelenül mutatják, hogy éppen a társulási megállapodás végrehajtásának időpontjától a Közösségbe irányuló magyar külkereskedelmi mérleg meredeken romlani kezdett.
Nyújthatott volna ugyan a Bizottság számunkra egy mentőövet, melyet az ugyanebben az évben beindult EFTA (Ausztria, Svédország, Finnország) tagfelvételi tárgyalások képeztek. Tudni kell, társulási megállapodásunk egyúttal azt is jelentette, hogy Magyarországot a Közösség 1992-től érettnek nyilvánította a teljes jogú integrációs tagságra. Mivel ekkor a volt kommunista országok közül kizárólag mi voltunk "társult viszonyban" Brüsszellel, ezért minden alap és ok megvolt arra, hogy Magyarországot a Bizottság bekapcsolja ebbe a bővítési körbe. Se addig, sem pedig azóta nem vettek fel ilyen gazdag, jóléti országokat, melyek közül kettővel történelmi, baráti viszonyban voltunk. Nem kell nagy képzelőerő, mi lett volna (és mi lenne ma) a sorsunk, ha már 1995-től a nevezett országokkal együtt uniós tagok lehettünk volna. Ehelyett a Bizottság parkoló pályára helyezett bennünket Az ezt követő tíz év alatt felmorzsolódott minden érdemi és helyzeti előnyünk. A Bizottság könyörtelenül belepréselt bennünket a "keleti-bővítés" számunkra rendkívüli károkat okozó kategóriájába. A helyzet éppen fordítottja lett annak, ami az EFTA bővítéskor volt. Még soha nem vettek fel az Unióba egyszerre ilyen sok és a kommunizmus által ennyire tönkretett gazdaságú, elnyomorított, szegény országot.
A tagfelvételi tárgyalások során még mindig maradt egy utolsó reményünk. Bíztunk abban, hogy a Bizottság kellően súlyozni fog a kandidátus országok között érdemeik, felkészültségük és tényleges gazdasági mutatóik figyelembe vételével. Erre konkrét ígéretet kaptunk. Az 1997. decemberi Luxemburgi Csúcsértekezleten a hat legfejlettebb kandidátust kiemelték a többiek közül. Magyarország ekkor még mindig tartotta privilegizált pozícióját. Ezt bizonyítja, hogy a volt kommunista országok körében 1998-ban velünk indultak meg legelőször a tagfelvételi tárgyalások. Egy év múltán sajnos kiderült, ezúttal is csalatkoznunk kellett. A Helsinki Csúcsértekezleten további hat országgal bővítették a felvételizők körét, a Bizottság pedig szemrebbenés nélkül közölte, hogy a továbbiakban blokkszerű megközelítést alkalmaz és egységes felvételi követelményeket kap mindenki. Nyomatékként hozzátették: "Eszi, nem eszi, nem kap mást!" (az eredeti szóhasználatban "take it or leave it").
Mindez számunkra (az újabb csalódáson túl) súlyos diszkriminációkat eredményezett a különböző szerződéses elbánások területén. Egyetlen példa: egyes országok, mint Lengyelország estében (a mai gyakorlat bizonyításaként) reálisan fennállt az erőteljes (milliós nagyságrendű) munkaerő dömping veszélye. Magyarország esetében ilyen veszély nem létezett. Ennek ellenére a különbségtétel nélkül, egységesen megfogalmazott uniós rendszer következtében a nem nagy számú, de alapvetően képzett magyar munkaerőt hosszú időre kizárták hagyományos (Németország, Ausztria) felvevő piacainkról.Legyen elég ennyi példa arra, amit a bevezetőben állítottunk: a brüsszeli Bizottság mindenkor hajlamos volt és sajnálatos módon jelenleg is eltökélt az egyenjogúság követelményét félretenni, az erőpozícióból tárgyalni, a nemzetközi jogot, valamint saját maga által vállalt ígéreteit és szerződéses kötelezettségeit figyelmen kívül hagyni! Ugyanakkor (mindenekelőtt a közepes és kicsi vagy általa kicsinek tartott országok irányában) előszeretettel leckéztet, állít pellengérre és oktat ki a jog és a jogállamiság követelményeire.
A brüsszeli Bizottság ún. "kötelességszegési eljárást" indított Magyarország ellen, arra hivatkozva, hogy EU jogot sért a magyar bírák nyugdíjkorhatárának megállapítása, valamint, hogy veszélybe került az adatvédelmi biztos függetlensége. Egyidejűleg, más tagországokkal együtt, ugyanilyen eljárást indított ellenünk arra hivatkozással, hogy Magyarországon a tyúkketrecek nem EU-konformok, mivel egy-egy négyzetméteren túl sok baromfi található. Ezekkel és az elmúlt hónapok történéseivel összefüggésben indokoltnak tűnik áttekinteni, hogy a tagországoknak és az Unió egyes intézményeinek milyen jogosítványai és kötelezettségei vannak, ki és miért tartozik felelősséggel. A rómaiak által lefektetett jogelvek alaptétele abban állott, hogy a jogoknak és kötelezettségeknek mindenkor összhangban kell lenniük, vagyis akinek több jogosítványa van, annak a felelőssége is nagyobb. A Római Birodalom, mint Európa leghosszabb ideig, közel ezer évig fennállt birodalma azért állhatta ki ilyen sokáig az idők viharát, mert szilárd jogrendre épült, a jogok és kötelezettségek összhangját szigorú rendben biztosította, kicsik és hatalmasok számára egyaránt. Amennyiben ez nem érvényesül, az a dzsungel törvényét jelenti, ahol mindenkor az erősebb diktál. Kérdés: Európa meddig maradhat fenn, ha kizárólag az erősebbnek vannak jogai, a kötelezettek körében pedig tetszése szerint válogathat, utasíthat és diszkriminálhat?
Nézzük át a két fő szereplő, a Bizottság és az Európai Parlament uniós Alapszerződésekben meghatározott pozícióit. A Bizottság az Unió "legfőbb végrehajtó szerve", vagyis az Unió Kormánya. Ennek a kormánynak vannak miniszterei (akiket jelenleg "biztosnak", más néven "komisszárnak" neveznek) és van miniszterelnöke (jelenleg José Manuel Barroso). Minden tagországnak joga van egy-egy minisztert delegálni, akik azonban már nem nemzeti érdekeket képviselnek, hanem a rájuk bízott kormányzati területeket (így pl. külügyek, pénzügyek, közlekedés, környezetvédelem) irányítják és az integráció eredményes működéséért tartoznak felelősségge. Munkájuk legfőbb irányítója a Bizottság elnöke, aki személyében felel az Unió teljes kormányzati tevékenységéért. A 27 komisszár szakmai munkáját hatalmas hivatali apparátus segíti. Minden komisszár egy-egy Főigazgatóságot (vagyis uniós minisztériumot) irányít több ezer alkalmazottal. A bizottsági bürokrácia (brüsszeli szóhasználattal: eurokraták) létszáma mintegy negyvenezer fő!
A Bizottság legfőbb feladata ellenőrizni, hogy az uniós jogot kellően betartják-e az uniós intézmények és a tagállamok egyaránt, valamint, hogy a tagállamok jogrendje és joggyakorlata összhangban áll-e a mindenben elsőbbséget élvező uniós joggal. A Bizottság kiterjedt diplomáciai képviseleti hálózatot (nagykövetséget) működtet (közel száz országban) valamennyi tagországban, így Budapesten is. A Bizottság kötelessége folyamatosan ellenőrizni, hogy az uniós (piac-felügyeleti, versenyjogi, pénzügyi, stb.) szervek kellően betartják-e az uniós jog előírásait, azaz megkövetelik-e azok végrehajtását (így került sor az említett "tyúkketrec-eljárásra" is). Hiányosság esetén a Bizottság köteles eljárásokat (kötelességszegés) kezdeményezni. Amennyiben pedig a Bizottság elmulasztja kormányzati-ellenőrző feladatait, akkor a Bizottság mulasztást követ el. A jogtudomány ezt "az adminisztráció hallgatásaként" értékeli és ekkor az Alaptörvények értelmében "kötelességmulasztási eljárást" lehet indítani a Bizottság ellen. A luxemburgi Európai Bíróság (többek között egy, a Bizottságot elmarasztaló 1994-es ítéletében) kimondta: "Az uniós intézmények mulasztásai akkor eredményezik az Unió felelősségét, ha azok megsértenek valamilyen cselekvést előíró, az uniós jog alapján fennálló kötelezettséget".
Abban az esetben pedig, ha a Bizottság mulasztása anyagi kárt is okoz valamely tagországnak (vagy állampolgárának), úgy az okozott kárból adódó követelést per útján lehet érvényesíteni a Bizottsággal szemben. Hangsúlyozandó: az előbbiekből kitűnik, hogy a jogok és kötelezettségek összhangja jegyében nem csupán a tagállamoknak vannak kötelezettségei (és ellenük "kötelességszegési eljárás" indítható), hanem a tagállamoknak is ezzel egyenrangú jogosítványai vannak a Bizottság és az EP tevékenységének ellenőrzése vonatkozásában. Amennyiben ez utóbbiak nem látják el a reájuk bízott feladatokat, úgy "kötelességmulasztást" követnek el és az így okozott károkat meg kell téríteni. A Bizottság, mint az Unió Kormányának tevékenysége felett (hasonlóan a nemzeti kormányokhoz) az unió parlamentje, vagyis az EP köteles felügyeletet és ellenőrzést gyakorolni. Amennyiben az EP ezen kötelességének nem tesz eleget, úgy az EP ellen is teljes mértékben fennáll a tagállamok legitimációja "mulasztási és kártérítési" eljárásokat kezdeményezni a luxemburgi Európai Bíróságnál.
Mindezeket azért kellett pontosítanunk, mert az elmúlt hónapok Magyarország elleni átkaroló támadásai azt mutatják, hogy mind a Bizottság elnöke (Barroso úr), mind annak egyes tagjai (pl. Olli Rehn pénzügyi biztos), mind az Európai Parlament soros elnöke (Schultz úr), mind pedig az egyes frakcióvezetők (így Cohn-Bendit úr) rendkívül súlyos szereptévesztésben vannak. Nevezetesen, láthatóan valamennyien úgy képzelik, hogy (a középkori feudális urakhoz hasonlóan) kizárólag jogosítványokkal rendelkeznek, kötelezettségeik nincsenek és tetszésük szerint választják ki, hogy kiket kívánnak kioktatni vagy éppen meghurcolni. Mindezt pedig, ha részükről (mentő körülményként) nem vezethető vissza az alapvető uniós jog ismereteinek nagyfokú hiányára, úgy magatartásuk a jogsértés mellett rosszhiszeműséget is képez.
Az alábbiakban tényszerűen nézzük át a Magyarországgal szembeni legsúlyosabb uniós kötelességmulasztásokat. Kezdjük a legújabbal és a legfájóbbal: MALÉV-ügy. A Gyurcsány-Bajnai kormányok 2007-2010 között a magyar nemzetgazdaságnak jelentős károkat okozó oda-visszaprivatizációt követően az uniós versenyszabályokat és az állami támogatások uniós szabályrendszerét durva módon megsértve, a magyar adófizetők zsebéből mintegy 100 milliárd forintértékű tiltott jutatásban részesítették az akkoriban teljesen tisztázatlan tulajdonosi hátterű légitársaságot. Miként a magyar tyúkólak non-konformitását kellően érzékelte a Bizottság, ugyanúgy már akkor, a törvénytelen kifizetések időpontjában azonnal lépnie kellett volna a Bizottságnak. Ennek megfelelően haladéktalanuk el kellett volna tiltani nevezett kormányokat a jogsértéstől vagy utólag, de még ezen kormányok regnálása idején a visszafizetési eljárást és a büntetés behajtását végrehajtani. Uniós kormányzati ellenőrzési felelősségét a Bizottság megsértette, ezzel súlyos kötelességmulasztás követett el. Azt pedig, hogy több év elteltével az előző kormányok jogsértéséért, saját mulasztása következményeként egy mindezekért nem felelős, egészen más kormánytól követeli vissza a pénzt, - a jogban "csalárd mulasztásnak" hívják. Időközben kiderült, hogy a MALÉV egy korábbi igazgatója ún. "bennfentes információi" birtokában, saját maga kezdeményezte a Bizottság eljárását az Orbán-kormánnyal szemben. Ezért a "belpiaci magatartásokat"felügyelő komisszárnak hivatalból kell (kellett volna) ún. "insider trading" eljárást indítania ellene.
Az uniós Euro-válság ügye.
A Maastrichti Szerződés meghatározta azokat a szigorú monetáris feltételeket, amelyek teljesítése esetén egy-egy tagállam számára megnyílhat az Euro-övezetbe való belépés lehetősége (konvergencia-kritériumok). Mivel Görögország ezeket eredetileg nem tudta teljesíteni, ezért a görögöket az alapító tagokhoz képest csak később vették fel. Magától értetődő, hogy a belépési feltételek (alacsony külső államadósság és csekély államháztartási hiány, kellő GDP-növekedés) követelményeinek érvényesülését a Bizottságnak (elsősorban a pénzügyi biztosnak) folyamatosan a legszigorúbban ellenőriznie kellett volna. Ezt elmulasztotta (egyúttal olasz, spanyol, portugál, ír relációban is), ami a durva kötelességmulasztás mellett egyúttal azt is jelenti, hogy az egész Európát megrengető Euro-válságért (magától értetődően az érintett tagállamok kormányaival együtt) felelősség terheli az előző és a jelenlegi Barroso-Bizottságot egyaránt. Az utca embere világszerte megdöbbenéssel fogadta: a Bizottság tíz éven keresztül nem vette észre és hagyta, hogy ez alatt az idő alatt Görögország több százmilliárd Euro adósságállományt halmozzon fel! Sajnos újra magától adódik a szomorú párhuzam: a Bizottság előszeretettel foglalkozik a magyar tyúkketrecek állapotával, valamint azzal, hogy a magyar bankfelügyeleti tanács tagjai tesznek-e esküt az Alaptörvényre és, hogy az MNB elnöke miért keres csupán havi 2 millió forintot. Az kevésbé érdekli a pénzügyi komisszárt, hogy a nemzeti fizetőeszköz, a forint értékállóságáért elsősorban felelős két személy, az előző kormány pénzügyminisztere és az MNB jelenlegi elnöke off-shore bankokban tartja milliárdjait.
A Benes-Dekrétumok ügye. Csehország és Szlovákia úgy tagja ma az Európai Uniónak, hogy nemzeti jogrendszerükben hatályban tartják az ún. Benes-Dekrétumokat. Ezek a szabályok teljes mértékben analóg rendelkezéseket tartalmaznak a náci Németországban hozott "Nürnbergi-törvényekkel", amelyek a "zsidó népet kollektíve bűnösnek" minősítették, jogi alapot szolgáltatva a későbbi több milliós megsemmisítéseknek. A Benes -Dekrétumok a magyar és a német népet nyilvánítják kollektíve bűnösnek, vagyis napjainkban "minden magyar ember bűnös" és ezek gyermekei ugyancsak "bűnösként" jönnek a világra mindaddig, amíg ezek a dekrétumok hatályban vannak. A Lisszaboni Reformszerződésig az Uniónak nem volt ún. "emberi jogi dimenziója", vagyis az Unió hatásköre nem terjedt ki az emberi jogi jogsértések vizsgálatára és tiltására. Lisszabon azonban kimondta: "Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, az emberi jogok és a kisebbségek jogai tiszteletben tartásának értékein alapul." Egyidejűleg bevezette a hátrányos megkülönböztetés, vagyis a nemzeti hovatartozáson alapuló diszkrimináció legszigorúbb tilalmát. Azt, hogy az új uniós Alapszerződést előkészítő Konvent bölcs tagjai mennyire fontosnak tartották az emberi jogok uniós védelmének intézményes megteremtését, jól mutatja, hogy Lisszabon kapcsán, 2007. december 12-én az Unió Hivatalos Lapjában (magyar nyelven is) kihirdették és az uniós jogba beiktatták az Emberi Alapjogok Európai Chartáját. Ez azt jelenti, hogy annak végrehajtása a Bizottság, az Európai Parlament, az Európai Bíróság és valamennyi tagállam számára kötelező. Mindezen jogok megsértését bármely tagország kormányának és állampolgárának joga van bírósági úton perrel megtámadni. A Bizottság itt is - immár öt esztendeje - kötelességmulasztásban van.
Mivel a Bizottság kormányzati munkája felett az Európai Parlament gyakorol politikai felügyeletet (melynek során rendszeresen be kell számoltatnia a Bizottságot, kötelességmulasztás esetén politikai vizsgálatot kell indítania, amely elvezethet a bizalmatlansági indítvány megszavazásáig és a Bizottság felelős tagjainak visszahívásáig), ezért az előbbiekben felsorolt bizottsági mulasztásokért egyetemleges felelősség terheli az ugyancsak mulasztó Európai Parlamentet is.
Magától értetődő, hogy egy olyan, több mint félmilliárd polgárt felölelő, rendkívül bonyolult (a szakértők számára mégis áttekinthető) jogrendszert működtető Európai Unió tagjai vagyunk, ahol vannak kisebb és vannak nagyobb, országos, sőt kontinentális kihatású problémák egyaránt. A szabályrendszer összetettségét jól illusztrálja, hogy az uniós piacra való belépésnél a bizottsági tisztviselők azt is vizsgálják, hogy a banán belső hajlásszöge hány fokot ír le. Magyarország tagfelvételi szerződésében előírták, hogy az Alföldön korábban termelt "vastag és hajlott ívet leíró" uborka nem piac-konform, amivel számtalan magyar gazdaságot tettek tönkre. Előírták továbbá a már említett "tyúkketrec-konformitáson" túlmenően egyebek mellett azt is, hogy milyen az EU-konform nyúlól (az alján hegyesszöget leíró rácsnak kell lennie, hogy a vizelet és a nyúlbogyó elválasztásra kerüljön). Javasoljuk a Bizottság tagjainak, menjenek egyszer végig egy magyar falun, ahol az embereknek napi megélhetési gondjaik vannak, próbálják meg ellenőrizni a tyúkketrecek és nyúlólak EU-konformitását.
Az uniós szerveket terhelő kötelességmulasztási ügyeknek hosszú sora van még, amelyeket ezúttal hely hiányában bemutatni nem tudunk. (Ilyen igény esetén ismereteinket szivesen megosztjuk, a kimutatás készen van.) Csupán néhány jóindulatú javaslat a Bizottság részére, hogy mulasztásait a következő kérdésekben pótolhassa: a nyugat-dunántúli termőföldek zsebszerződésekkel történő elrablása Az osztrák-magyar Schengen zöldhatárátkelők mezőgazdasági gépek részére való fenntartása, vagyis az osztrák gazda átjöhet "zsebes földjén" szántani, aratni, de a magyar turistát megbüntetik. Az Alföldre szállított több ezer tonna németországi háztartási hulladék ügye. A Rába évtizedek óta tartó habzása, a folyó élővilágának elpusztítása. Ezek mindegyikében a Bizottság magyar igényt elutasító, lakonikus válasza az volt: "az ügy a két érintett ország belügye, vagyis nem tartozik a Bizottságra." Az viszont a Bizottságra tartozik, hogy a magyar banktisztviselők tesznek-e esküt vagy sem.
Azért még egy konkrét ügyet röviden bemutatunk. Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere, Veres János (éppen az Euro-övezeti tagság megteremtésének lehetőségével kapcsolatos jelentéstételi kötelezettsége során) alapvetően hamis adatokat szolgáltatott az EU Bizottságnak mind a külföldi adósságállomány, mind a költségvetési hiány, mind pedig a GDP-növekedés területén. Utóbb mindez kiderült, mert "a hazugságnak rövid lába van". Almunia biztost ez kevéssé hatotta meg és ezért nem indított sem vizsgálatot, sem pedig "kötelességszegési eljárást" az előző kormányokkal szemben! Vagyis újra csak a Bizottság mulasztására került sor. Ezzel ellentétben a mai Bizottság semmivel sem honorálja a jelenlegi kormányzatnak arra irányuló, tiszteletet parancsoló erőfeszítéseit, hogy a kormányváltásnál meghamisított adatokkal, csőd közeli helyzetben átadott ország pénzügyi állapotán valamelyest javítson.
Záró gondolatok. Félreértés ne essék, Magyarország számára nincs más alternatíva, mint egy erős Európában, egy erős Európai Unióhoz tartozni! Kérdés azonban, milyen ez az Unió? Jól jegyezzük meg, az Unió mi magunk vagyunk, olyan, amilyenné mi magunk tesszük, formáljuk, alakítjuk. Ki-ki a maga szintjén, lehetőségeinek és teljesítendő kötelességeinek megfelelő felelősséget visel az Unió mai állapotáért és jövőjéért! "Miért hagytuk, hogy így legyen?!"
Mohi Csaba
(A szerző a Brüsszellel megkötött kereskedelmi és társulási megállapodások tárgyalásainál a magyar kormánydelegáció szakértője.)
A pénzügyi oligarchia soha nem látott diktatórikus hatalmat épít
2012-02-13. 11:31 Kuruc.info
Bogár László közgazdász teljes joggal mutatott rá arra a tényre, hogy a magyar társadalomnak nincsen szüksége a felvett hitelekre, hanem a kölcsönökön keresztül "a globális pénzügyi hatalom a függésünket akarja biztosítani". "Mindenképpen olyan konstrukciót fognak ránk erőltetni, amely a függést, az állandó ellenőrzést, a felügyeletet és a beleszólást fogja biztosítani" - mondta ki végre sok "szélsőjobboldalinak" és "nácinak" bélyegzett honfitársunk régóta hangoztatott véleményét Bogár László közgazdász a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Előzmények: Bogár László az IMF-ről: ez védelmi pénz
Teljes mértékben egyetértek Bogár László álláspontjával. Szeretnék azonban némi kiegészítést fűzni a professzor úr szavaihoz. Ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a nyugati világot egyre szorosabb pórázon tartó pénzügyi világkormány még szigorúbb "ellenőrzést" és "felügyeletet" akar gyakorolni hazánk (és természetesen más, szintén eladósított államok) felett. Mert a "felügyelet", az "ellenőrzés" egyáltalán nem öncélú, hanem arra szolgál, hogy biztosítva legyen az olcsó és engedelmes munkaerő, amely "életét" és "vérét" adja a világbirodalmi elit hatalmának és luxuséletmódjának fenntartásáért.
A világ pénzügyi arisztokráciája számára a kérdés a következőképpen vetődött fel: hogyan lehet elérni, hogy az uralmuk alatt álló Európa és Amerika, valamint számos csatlós állam sok százmillió lakója látástól-vakulásig, rabszolgaként dolgozzon a birodalmi elit javára? Az egykori keleti blokk népei hozzászoktak a szegénységhez, velük tehát nincs sok gond, ezzel szemben vajon hogyan lehet elérni, hogy a jólétben élő nyugati államok polgárai is elfogadják a rabszolgasorsot? A válasz: el kell őket adósítani, ugyanis a visszafizethetetlen kölcsönök rabságában vergődő emberek életük végéig engedelmesen végrehajtják uraik parancsait, lázadásról pedig álmodni sem mernek.
Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy az elmúlt évtizedek folyamán hihetetlen mértékben megnőtt a többnyire teljes mértékben virtuális hitelpénz mennyisége. Az elképzelhető legegyszerűbb és egyúttal legnagyobb átverés a világon, hogy a bankok lényegében a semmiből előállítják a hitelpénzt, amely abban a pillanatban keletkezik, amikor a szerencsétlen - reklámok segítségével is megbolondított - kölcsönt kérő személy, intézmény vagy ország részére az igényelt pénzösszeget kiutalják. Csakhogy a "semmiért" elképesztő mennyiségű munkával és sok esetben konkrét vagyontárgyakkal (földdel, lakással, országok esetében cégek, vállalatok tulajdonjogának átadásával, természeti kincsekkel) kell fizetni. Vagyis a levegőből megteremtett, hatalmas uzsorakamattal megterhelt pénz fedezete részben a hitelfelvevő által elvégzett egyre növekvő mértékű munkamennyiség, részben pedig a kölcsön fedezeteként bejegyzett ingatlanok, vállalatok és természeti kincsek lesznek.
Mondhatnám úgy is, a pénzügyi világkormány három legyet üt le egy csapásra a hitelezésnek nevezett, emberiségellenesnek bízvást nevezhető bűncselekményével. Először is, mint arra Bogár László rámutatott, megteremti az "ellenőrzés", a "felügyelet" lehetőségét a hitelfelvevő államok (és azok polgárai) felett. Másodszor, egyre több és több, alacsony bérért végzett munkára kényszeríti az alávetett népeket. Harmadszor pedig, a pénzügyi maffia az újabb és újabb kölcsönök fedezeteként megkövetelt ingatlanokra, természeti kincsekre, nagyvállalatokra is ráteszi a kezét, kiragadva azok tulajdonjogát a nemzetállamok kezéből.
A folyamat vége nyilvánvalóan az lesz, hogy az állandóan a demokráciáról pofázó cionista pénzügyi oligarchia a történelemben soha nem látott diktatórikus hatalmat összpontosít a kezében. Napról napra csökken az esélye annak, hogy ennek a borzalmas diktatúrának a kiépülését megakadályozzuk. Márpedig, ha késlekedünk a cselekvéssel, nemzetünk rövid idő múlva megszűnik létezni, mi magunk pedig egész életünkben, utódaink pedig évszázadokig, megvetett rabszolgaként dolgozhatnak a pénzügyi oligarchia uralmának és jólétének fenntartása érdekében.
Perge Ottó
22 ingatlanja, 600 millió értékű befektetése és másfél milliárd kintlevősége van Pintérnek 2012-01-31. 11:27 Kuruc.info
Huszonkét ingatlan, egy Wartburg személygépkocsi és több mint hatszázmillió forint értékű befektetés szerepel Pintér Sándor most közzétett vagyonnyilatkozatában. Ezeken felül közel másfél milliárd forintos kintlevőséggel rendelkezik a belügyminiszter.
Huszonkét különféle ingatlant tüntetett fel vagyonnyilatkozatában Pintér Sándor, emellett azonban számtalan értékpapír-befektetése van a belügyminiszternek, valamint másfél milliárd forintos kintlevősége. Luxusautó azonban nincs a nyilatkozatban, csak egy öröklésből származó keletnémet négykerekű.
Egy 155 négyzetméteres erzsébetvárosi társasházi lakás, egy 62 négyzetméteres II. kerületi lakás, és egy ugyanebben a kerületben lévő, 2246 négyzetméteres telken álló 400 méteres ház birtokosa Pintér Sándor belügyminiszter most közzétett 2012-es vagyonnyilatkozata szerint. Szintén a II. kerületben rendelkezik két darab 160 négyzetméteres és egy 106 négyzetméteres lakással is.
Pintérnek ezen kívül még Csömörön van egy 809 négyzetméteres, zárt kert besorolású telke, valamint a Tisza-tó melletti Sarudon egy 2158 négyzetméteres külterületi ingatlanja, mellette pedig egy egyhektáros szántója. A belügyminiszternek Siófokon is áll egy 224 négyzetméteres háza egy 1100 négyzetméteres telken.
A miniszternek több garázsa is van: tulajdonosa egy 20 négyzetméteres újpesti garázsnak, egy II. kerületi, 18 négyzetméteresnek, egy II. kerületi 17 négyzetméteresnek, és egy VII. kerületi parkoló hely.
Ezek mellett Pintér vagyonnyilatkozatában szerepel még két szihalmi (Mezőkövesd közelében lévő) nyaraló, egy 150 négyzetméteres és egy 70 négyzetméteres. A belügyminiszter vagyonának része egy 3701 négyzetméteres pásztói kert is, és ugyanitt egy háromhektáros, illetve egy tízhektáros szántó.
Pintérnek Szigetmonostoron is van egy 18 négyzetméteres nyaralója, hozzá egy 574 négyzetméteres telke. A felvidéki "határ" közelében lévő Bercebarátin 1517 négyzetméteres kertje van.
A nagy értékű ingóságok között egy 1995-ben örökölt Wartburg személygépkocsit tüntetett fel a belügyminiszter, aki a miniszteri teendők ellátásához juttatásként autóhasználatot és ingyenes mobiltelefon-használatot kapott. Előbbi - a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint - egy tízéves Mercedes, amely helyett csak akkor vetnek be egy Audit, ha lerobban.
Pintér Sándor főbb befektetései között szerepel összesen 13,6 millió forintnyi OTP-részvény, 42 milliónyi OTP euró befektetési jegy. 754 ezer forintot tart Állami Nyomda papírokban, 1,63 milliót államkötvényben, 185,5 milliót diszkont kincstárjegyben. Lakossági folyószámláján 24 millió forint van, 167 millió forintnyi összeg dollárban (755,8 ezer USD), 210,6 millió forintnyi összeg pedig euróban (717,3 millió EUR) van lekötve a számláján.
Pintér Sándor vagyonnyilatkozatában - egyebek mellett - szerepel még a havi kb. 1 millió forintos miniszteri fizetése.
Pintérnek közel másfél milliárd forint követelése van még: ebből 1 milliárd forint a volt cégei értékesítéséből származó jövedelem (2013-ig esedékes a befolyásuk), 426 millió forint pedig családi/baráti kölcsön címén szereplő kintlevőség. Tavalyi vagyonnyilatkozatában is összesen közel ugyanennyi köveletés szerepelt, ám akkor még a teljes, kereken 1,5 milliárd forintos követelés a cégek eladásából származó ellenértékre vonatkozott.
A belügyminiszter maga is tartozik: 8,5 millió forintos, ingatlanvásárlásra fordított hitelt kell még lerónia. (HVG nyomán)
Kapcsolódó:
- 200 milliós hitelt fizetett vissza Pintér
- Közbeszerzés Orbán-módra: újabb milliók Pintér cégének
- Ismét "kirívóan olcsó" ajánlat ellen nyert Pintér Sándor cégcsoportja
- Pintér Sándor cége egyre több állami megrendelést kap
- Újabb milliárdok Pintér cégének
- A legdrágább ajánlattal nyert újabb állami megbízást Pintér excége
Az olajmaffia által forgatott pénz jól megfialt, a hason szőrűek kapcsolat tőkéje szépen hozott a konyhára, különben nem véletlenül járt ő az olajosokhoz, a kis bőrönd mindig meg volt pakolva olaj forintokkal , dollárokkal, ha nem volt érkezése leruccani a pénzért, hát a Pintér helikoptere hozta azt a fővárosba. Így történt meg az , hogy lezuhant az olajforintot szállító helikopter és eléget a drága jó lopott pénz, - Drága gyermekeim meg csak sopánkodott, hogy az a sok pénz most elégett, de pótolták neki, hisz ő nem maradhatott ki az osztozkodásból, hisz együtt fosztogattak. A kócos lánya meg állandóan gyalázza a magyart, ja hogy már nem jár nekik a privilégium, de még mindig ott van a kapcsolati tőke, e – nélkül talán a patkányok elköltöztek volna.
"Két hét - és rend lesz...... !" Letelt ! ! !
Pintér-művek, 2010, június 28 - 13:28
" A múlthéten esett meg velünk a sztori, viszonylag friss az élmény. Kollégáim szomszédságában lakik Kővári G. cigány-bűnöző. Eddig 14 esztendőt töltött műintézményekben. Jelenleg is ügye van, a rossz nyelvek szerint idős embereket fosztott ki. De nem ritkán megjelennek nála a rendőrök házkutatni is. Szerintem életében nem volt 17 perc munkaviszonya, konkrétan bűnözői életmódra van berendezkedve. Mi csak Kampinak hívjuk.
Kampi ha jókedvű, akkor is az a legszebb, ha így szólítja feleségét "Ditti b...om az anyádat, nagyon szeretlek". De konkrétan bolond az ember. Amikor vendégek jönnek, direkt bömbölteti a zenét és állandóan kamutelefonál. Mindig felhív valami hasonlóan komoly bűnözőt és magában beszél, amit nekünk szeretne üzenni.
Sokszor elnéztük a hülyeségeit, tudja, bohócnak tekintjük. A héten viszont túllőtt a célon. Az asszonyát hajkurászta az udvaron és úgy üvöltött, mint akinek az a kevés esze is elment. Fiaink bent játszottak, de nagyon megijedtek ennek a baromnak a viselkedésétől. Azt nem írom le, hogy mit mondott szerencsétlennek, mindenki fantáziájára bízom. Éreztem, kezd elszakadni a cérna nálam is.
Megkértem nagyon kulturáltan, hogy fejezze be, mert sem a gyerekek, sem mi nem vagyunk erre kíváncsiak. Kampi erre elővett egy baltát és megkért, hogy ne szóljak bele a magánéletükbe!!! Cigány szokás szerint pólótépés, baltarázás, nagy kiabálás, hogy hú de kemény vagyok.... Majd nagy barátságban megígérte: levágja a fejem és a lábaimat. Gondoltam, kevés bizodalommal a szívemben kihívom a rendőröket, mert az mégse járja, hogy Harkány üdülőövezetében egy bokszos tönkreteszi mindenki életét.
Közölte a drága kátrányos helyzetű, hogy ha 20 rendőr jön mindet faxra húzza és mindet megöli. Neki már úgy is mindegy, és úgy fog élni a sitten mint egy király. Kb. 20 perc múlva megérkeztek a rendőrök (bár két percre van a rendőrség). Négy nem túl határozott rendőr megjött és - láss csodát - tegeződőben voltak Kampival. Robikám, nem kell itt a balhé felkiáltással köszöntötte a rendőröket. Mondom nofene.... ezek így vannak.
Majd Kampi a rendőrök előtt megismételte, hogy ki fog nyírni este. Bár erre a négy mellettem álló rendőrből kettő már nem emlékezett később. Az helyett, hogy azonnal bilincsbe verve bevitték volna, "áldozatsegítő" papírokat kezdett átadni és közölte velem, hogy ez magánvádas bűncselekmény!
Nem akartam elhinni, hogy ez ma ebben az országban megtörténhet. Természetesen feljelentettük mindhárman Kampit. Közben bent a gyerekeink sírógörcsöt kaptak a félelemtől. Egyikük még egy óra múlva is reszketett, mert azt hitte, átjön ez a bokszos ígéretéhez híven és mindenkit megöl. Közben rendőréknél mentek a csodatelefonok, mert érezték ebből balhét csinálok, ha nem viszik el. Bár ezt közöltem is velük....
Egynek sem jutott magától eszébe, hogy megnyugtassa a kis-srácokat: "Fiúk, bízhattok bennünk, itt vagyunk, nem kell félnie senkinek." Némi rábeszélésre megtette a legértelmesebb kinézetű. Aztán amikor határozottan közöltük, mindhárman bemegyünk és feljelentjük, akkor kb 1, 5 óra herce-hurca után bevitték.
Mi is bementünk és megtettük a feljelentést. Ott már egy kedves rendőrnő fogadott és profin tette a dolgát. De az intézkedő rendőrök hozzáállásáról nem írnék többet, mert az egy ismételt eljárás alapjait tenné le. Számomra az is beszédes, hogy nem sokkal utánunk Kampi is a szabad levegőn volt.
Most azt várom, hogy melyik este próbál ismét megölni, ígéretéhez híven, ameddig a rendőrség tehetetlen az ilyen szennyekkel szemben.
Az elmúlt tárgyalásomon (amikor megtámadtak és a végén én lettem vádlott) mondtam is a bírónak, hogy nem bízok az igazságszolgáltatásban, mert ameddig ez szolgáltatás, addig annak van igaza aki megfizeti a szolgáltatást és ha engem elásva találnának meg, akkor jó eséllyel be akarnák bizonyítani, hogy "ÖNÁSÁST" követtem el magam ellen. :)"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése