A fojtogató thugok

A fojtogató thugok

      A thugok szektája Káli istennőt imádta, aki az ellentéte volt a teremtő Visnunak.

      A Hindu vallás mindig is békességet, szeretet sugallt, etikája, filozófiája türelmes megnyugvást és jámbor egyszerűséget sugárzott ki magából mely csodálatra késztette a kívülállókat is. De mint minden fényességnek, úgy ennek is megvolt a kivételt alkotó sötét része, szégyenfoltja. Ez a sötét rész volt az évszázadokon keresztül virágzó thugok gyilkos szektája.

     Az első feljegyzés róluk a XIV. századból származik, de korábbi meglévőségük is elképzelhető. Ziau-d din Barni, 'Firoz Sah Története' című művében írja, hogy a 1290 körül uralkodó Delhi-i szultán ezer thugot fogott el élve, ám azokat nem végeztette ki, hanem Laknautiba, (nyugat-Bengál) száműzte őket. (Sir H. Elliot, 'History of India III.) Az indiai társadalomban a thugok felekezete egy sajátságosan borzalmas, szélsőséges szerepet játszott, olyat melyet az emberek el sem akartak hinni és amikor meggyőződtek létezésükről, akkor az még nagyobb rettegést váltott ki az amúgy is babonás hindu tömegekből. A thugok szektája Káli istennőt imádta, aki az ellentéte volt a teremtő Visnunak, ő volt a pusztítás istenasszonya, akinek az volt a feladata, hogy elpusztítson mindent, amit Visnu alkotott. Az ősidőkbe visszanyúló mítosz szerint Káli megkövetelte híveitől, hogy mindent pusztítsanak amit Visnu létrehozott és, hogy Visnu legtökéletesebb teremtését az embert is öljék, gyilkolják. Káli hívei a thugok teljesíteni akarták ezt a beteges kívánságot és megkezdték embertársaik rituális legyilkolását. Azonban minden felkoncolt áldozat vércseppjeiből, Visnu még több embert teremtett, tehát pont ellenkező eredményt értek el a gonosz szekta tagjai. Ezért azok elhatározták, hogy áldozataikat vér kiontása nélkül fogják eltenni láb alól és erre a megfojtás gyilokmódját találták a legalkalmasabbnak. Szerszámuk, egy vékony sálszerű öv (Rumal) mindig náluk volt a derekukra kötve övként viselve, melynek nyakba vetését egészen fiatal korban már tökéletesen elsajátítottak. Népi elnevezésük, ezeknek az emberi démonoknak nagyon találóan a 'phansigar' – hurokdobó volt.

     Érdekes módon kivételt tettek a nőkkel, betegekkel, nyomorékokkal, zenészekkel, mutatványosokkal, de már az idős férfiakat, vagy fiúgyermekeket rögtön megfojtották, ha alkalom adódott rá. Sikátorokban, faluszélen, elhagyatott helyeken álltak lesben és ha tiszta volt a terep, kegyetlen kéjjel végeztek áldozataikkal. Persze a kellemeset összekapcsolták a hasznossal, - mert valamiből meg kellett élni – és karavánok, módosabb zarándokok ellen voltak a legaktívabbak. Sokszor különböző pihenőhelyeken azok bizalmába férkőzve csatlakoztak hozzájuk, majd mikor számuk megsokasodott, egy elhagyatottabb helyen, az éjszaka közepén hurkot dobtak nyakukba és kezdődhetett szent áldozásuk Káli istennőnek. Sok embert álmukban fojtottak meg, megint másokat imádkozás, vagy tisztálkodás közepette tettek el láb alól.

     Rendkívül jól megvoltak szervezve, nem csak papjaik voltak, de kapitányok, felderítők, kémek, futárok sokasága segítette a fojtogatók alakulatait és mesterien értettek hogy hogyan kell köddé válva eltűnni, felszívódni a zsákmánnyal egyetemben. Áldozataikat mindig elásták, vagy kutakba dobták, hogy ne leljenek rájuk egyhamar, ami bőséges időt adott számukra a visszavonulásra. A thugok számát az 1700. évek vége felé és az 1800. évek elején több tízezerre becsülhetjük és egész belső-Indiát rettegésben tartották.

     Az angolok először nem akarták elhinni, hogy ilyen szervezet, ill. kaszt egyáltalán létezhet, és a karavánok eltűnését egyszerű banditizmus következményének tekintették. Aztán az 1800. évek elején egymásután bukkantak rá tömegsírokra, kutakban tucatszámra bedobált, legyilkolt emberekre. Most már a hitetlen angol tisztek is felhúzták szemöldöküket, és India kormányzója, Lord Bentinck, 1812-ben William Sleeman őrnagyot bízta meg a probléma felderítésével és megoldásával. Az őrnagynak nem volt könnyű dolga, mert a thugok szektái egy teljesen zárt rendszert képeztek, amibe nem lehetett belépni, csak beleszületés által válhatott taggá az arra érdemleges. Az őrnagy feladatát tovább nehezítette, hogy nem voltak korábbi kivizsgálások a támadások, tömeges fojtogatások helyéről, idejéről. Semmi írott adat nem létezett a felekezet létezéséről, bűntetteikről és a maharadzsák magánhadseregeinek tisztjei, annyit tudtak a thugok titkos szektájáról, mint az angolok. Tehát semmit.

      Sleeman örnagy először feltérképezte a kiderült gyilkosságok helyeit, elkövetésük ismétlődő gyakoriságát, és hozzálátott a legtapasztaltabb hindu katonák különleges kiképzéséhez. Hírvivő futár rendszereket állított fel és külön adminisztrációt, mely a karavánok mozgását tartotta számon. A legveszélyesebb útvonalakon műkaravánokat szervezett, melyekben emberei gazdagnak álcázott jámbor, balga kereskedőként lépre csalták a gyilkos thug bandákat, és amikor azok az éj leple alatt kivetették volna hurkaikat, akkor rajtuk csattant a pányva, kattant a bilincs. 1830-1841 között Sleeman osztagai több ezer szekta tagot felkoncoltak, 8000 thugot fogtak el élve, akik közül legalább ötszázat felakasztottak és innen már nem volt megállás: az egyik haramia fészket a másik után füstölték ki. Lerombolták Káli istenasszony titkos szentélyeit, elégették vérrel bemázolt szobrait. A XIX. század harmadik felére az angolok irtóhadjárata sikerrel befejeződött, majdnem teljesen felszámolták Káli istennő pszichopata követőit, igaz, a nagyvárosok sikátoraiban – kevés számban – még mindig akadtak éjszakai fojtogatók, aki nem akarták feladni rituális áldozathozatalukat. A század végére azonban ezeket is elfogták, ill. kihaltak és a thugok rémületet keltő aljasságai lassan feledésben merültek.

A világ leggonoszabb titkos társaságai

Az emberiség történelmének tizenöt leggonoszabb titkos társasága
ILLUMINÁTUS REND – egy „új világrend” megalapítására létrehozott ősi szövetség
ARGENTEUM ASTRUM – fekete mágia rend, 1907-ben alapította Aleister Crowley
THULE TÁRSASÁG – árja titkos testvériség, szervezet a nácik megerősödése mögött
MUTI – rituális gyilkosságok és mágikus szertartások gyakorlóinak szervezete
KU-KLUX-KLAN – az amerikai polgárháború idején alakult, fehér felsőbbrendűséget hirdető militáns szervezet
NAPTEMPLOM RENDJE – az 1990-es években leleplezett nemzetközi öngyilkossági szekta
TONG – világszerte a szervezett bűnözéssel összefonódó erőszakos kínai társaság
ASSZASSZINOK – gyilkos muzulmán szekta e keresztes háborúk idején
MAU-MAU – a függetlenség előtti Kenyában működő titkos, kegyetlen törzsi szervezet
AUM SINRIKJO – japán terrorista túlélőszervezet
ODESSA – a náci háborús bűnösök Európából való kimentésével foglalkozó hálózat
A SZOCIALISTA BETEG – nyugatnémet anarchista terroristacsoport
THUGOK – Káli, a halál istennője indiai követői
CAMORRA – a maffiához kötődő titkos itáliai hálózat
HELL FIRE CLUB – szex és politika a 18. századi angol arisztokráciában

triádok

Maga a triád szó nyugati találmány. Ezzel a szóval a yakuzákhoz hasonló deviáns körre utalnak, azonban a triádok a kínai kultúrkörhöz tartoznak. A triád elnevezés a társaságok jelvényéből ered, amely olyan háromszög volt, melynek három oldala a földet, az eget és az embert jelképezte. A tagok és általában a kínaiak más és más neveken ismerték ezeket a társaságokat: Egyesült Társaság, Ég és Föld Társasága, Meng szekta vagy Fekete Társaságok Egyesülete. A kínai titkos társaságok, melyek története egészen a tizenhetedik századig nyúlik vissza – ilyen például a Hung társasága is – háromszögletű jeleket vagy szimbólumokat használtak. Ez az a nyugati elnevezés, amelyet a szervezett kínai alvilágban egymástól függetlenül tevékenykedő bűnbandák megnevezésére használunk. A bandák tagjai között éppen úgy megtaláljuk a társadalomnak majd minden rétegét, a legalsótól a legfelső körökig.

A triádok még a kommunista Kínában is megtalálhatóak, azonban a legtöbben mégis Hong-kongban fordulnak elő. Ez az a város, ahol a legtöbb triád tag és triád társaság fordul elő, és kezdi meg bűnözői pályafutását, terjeszteti ki tevékenységét az egész világra. Ebbe a nemzetközi hálózatba próbált meg bekerülni az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Európa rendőrsége, hogy a hatvanas években lezajlott kínai kulturális forradalom óta eltelt időben jobban megismerkedjen a kínai szervezett bűnözés modern arcával. Ez a modern arc több oldalról tekintve más-más képet ad.

A triád olyan testvériség, amely gondoskodik tagjairól és segítséget nyújt nekik szerte a világon. Igaz, néha hajlamos a saját tagjai ellen fordulni. Viszont az a tény, amely olyan jól jellemzi a japán yakuzákat is, hogy a hűségnek a belső hierarchia szintjén majdnem vallásos jelentőséget tanúsítanak, az a triádoknál is jól láthatóan jelen van. Ám a hűséget itt meg is lehet vásárolni, és gyakran csak akkor méltányolják, ha akár az üzleti életben, akár a bűnözésben előny származik belőle.

Pedig a triádok kezdetben sokkal kevésbé voltak romlottak vagy erkölcstelenek, mint ahogy azt a mai „munkamódszereik” mutatják. Gyökereik a yakuzákéhoz hasonlóan visszanyúlnak a múltba, nagyjából egy időben jelentek meg a két kultúrkörben. Ahogy a maffia esetében, amellyel gyakran öszszehasonlítják a triádokat, a régi kínai társaságok célja a népi igazságszolgáltatás volt a korrupt kormányokkal szemben. A jóért küzdő, ám erőszakos szervezetekről volt szó, amelyek a parasztok, a kézművesek és a középosztálybeli kereskedők oldalára álltak, a nemesek, majd később a hivatalosan elismert, államilag védelmezett gonosztevőkkel, a hivatalnok réteggel szemben. Ezen a ponton is hasonlatosak a yakuzákhoz.

Ezek a szerzetesek abból a szektából származtak, amely a nyugati ember számára főként a kung-fu filmekből ismeretes. A Shaolin-szekta tagjai a harcművészetek alapos ismerői voltak, és számukra Lao- ce testesítette meg a testvériség spirituális fogalmát.

,,A Shaolin-szerzetesek szellemi célja az volt, hogy eggyé váljanak a taóval, a kötelékek megerősítésére esküt is tettek, és ez szorosan egybe kapcsolta őket az ősök tiszteletének nagyon kínai és nagyon ősi elvével. Azok a társaságok, amelyek a szerzetesek nyomán indultak el, ezt az erőt használták fel arra, hogy a beavatási rítusokon keresztül valamiféle vallásos félelmet keltsenek tagjaikban. Elképzelésük nagyon is materialista volt, kezdve azzal, hogy betörtek a raktárakba, hogy gabonát zsákmányoljanak az éhezők számára, megtámadták az adógyűjtőket. A szertartásokkal keltett hűség idővel sokkal vallásosabb természetűvé vált. A triádi hűségeskü, úgy tartják, a síron túl is kényszerítő erejű, csakhogy az erő, amelyet a triád vezetői arra használtak fel, hogy segítségével a szervezet tagjai felett uralkodjanak, végül eltorzította addig ártatlan, jóindulatú szerepüket.“

Térjünk vissza egy kicsit az eredetükre, amely nem teljesen érthető. Van olyan filozófiai irányzat, amely a keletkezésük időpontját Krisztus halála körüli évtizedekre teszi, azonban az általánosan elfogadott mítosz az alapítás évszámát a Mandzsu – más néven a Csing – dinasztia uralmának idejére helyezi, azaz az 1674. évre. A dinasztia második császára Kang Hszi uralkodásának tizenharmadik évében, megkérte a Hsziu Lam (a kung-fu filmekből jól ismert harcos szerzetesek a Shaolin-kolostorból) buddhista kolostor szerzeteseit, hogy segítséget nyújtsanak neki a Fucsien tartományban kitört felkelés elfojtásában. A felkelést leverték és a kolostor rendfőnőkét megajándékozták a császári pecséttel. Ezzel minden irat, amelyre a pecsétet ráütötte, olyan érvényű lett, mint a császári udvarból származó rendeletek és utasítások. A császár így fejezte ki háláját és kegyét. Ez a kegy felkeltette az udvari emberek féltékenységét és bevádolták a császárnál, hogy a fucsieni buddhisták összeesküdtek ellene, ott folytatják a felkelést, ahol a lázadók abbahagyták. A császári jóindulattal való ilyen mértékű visszaélés és hűtlenség a császár „arcának elvesztését” jelentette. A császár kiküldött egy hadsereget, hogy a szerzetesek lázadását leverjék. Csakhogy a szerzetesek vitézségét és a harcművészetekben való jártasságát ismerve, a hivatalnokok tudták, nem lesz könnyű a hadjárat. A szerzetesek 128-an voltak, bezárkóztak a gyakorlatilag bevehetetlen hegytetőn épült kolostorukba. Azonban áruló akadt közöttük, aki felfedte a kolostor titkos folyosóinak titkát, el is zárták a kijáratokat és lángba borították. 110 szerzetes halt meg a tűzben. A kimenekült 18 szerzetes Hupej tartomány felé vette útját. Mire célba értek, addigra tizenhárman haltak meg közülük. Mivel fogalmuk sem volt arról, hogy az udvari cselszövések hálójába estek, azt hitték, a császár árulta el őket. Az öt szerzetes bosszút esküdött, a korrupt Csing-dinasztia ellen. Mivel a mandzsukat árulóknak tekintették, megesküdtek, hogy a Ming-dinasztia restaurálására teszik fel életüket, így szólt esküjük is: „Taposd el Csinget, emeld trónra Minget.” Ez az öt szerzetes lett aztán a Hung szekta Első Öt Őse. Kuantung tartományba érve megismerkedtek öt Ming-hivatalnokkal. Ez az öt hivatalnok lett a Második Öt Ős. Mindegyikük megesküdött, hogy új kolostort alapít, ebből az öt kolostorból nőtt ki az eredeti öt titkos társaság. A Hung név vöröset jelent és az általuk beszélt kínai dialektusban, fonetikailag megegyezett a Ming-császárok családi nevével, a Hunggal.

A titkosság természetéből fakadóan, szinte a megalakulásuktól kezdve a triád-társaságok vonzották azokat, akiknek a tevékenysége nem szerette a nyilvánosságot, és így az évek során egyre deviánsabbá váltak.

Mire kikiáltották a Kínai Köztársaságot 1911-ben a triádok eredeti célja – tudniillik, hogy restaurálják a Ming-dinasztiát – már értelmét vesztette. Azonban ezeknek a társaságoknak mint pl. a Fehér Lótusz Társaságának 1790-beli, a Husángoknak 1847-től 1850-ig tartó lázadásai az elnyomók ellen, a nép szemében legendássá tette őket. Ebből a szempontból és a későbbiekben a bűnözésig tartó lesüllyedésben is hasonlatosakká váltak japán „kollegáikhoz”.