Drábik János: Ki választotta ki a „kiválasztottakat”? - 1.rész
Ismerje meg ön is Drábik János nagyszerű tanulmányát, amely folytatásokban a Leleplező című könyvújságban jelenik meg, a Szent Korona Rádió honlapján pedig szintén több részletben olvasható. Kötelező darab, melyből számos kérdésre választ kaphat a téma iránt érdeklődő olvasó.
Van-e stratégiája a szervezett zsidóságnak?
A magunk részéről többek között azért adjuk közre ezt a sorozatot, mert nemcsak a nem-zsidó, de a zsidó olvasók többsége sincs tisztában azzal, hogy a szervezett zsidóság hierarchiájának a csúcsán lévő vezetőség milyen titkos világuralmi stratégiát követ, s ez milyen kapcsolatban áll a nemzetközi pénzügyi struktúrák tulajdonlásával, a transznacionális pénzügyi kartell működésével. Még ennél is kevesebbet tudnak arról az emberek, hogy ez a pénz feletti uralmat megszerzett érdekcsoport milyen kapcsolatban áll a Talmuddal és elsősorban a zsidó számmisztikán alapuló kabbalával, amelyben ideológiája gyökeredzik.
A mit sem tudó, tájékozatlan zsidók többségének a biztonságát azonban nagyon is közvetlenül érinti az, hogy megvalósul-e a pénzuralmi világrend, egyfajta globális diktatúra. Igen sokan nem látják, hogy a világuralomra törő kabbalista pénzuralmi érdekcsoportok valójában a zsidó nép többségét is megtévesztik és kihasználják érdekeiknek megfelelően. E gondolatok alátámasztására idézte Edmondson már említett írásában azt az 1489-ből származó levelet, amelyet bárki elolvashat az 1880-ban megjelent „Review of Jewish Studies” lapjain. Ennek a publikációnak a megjelentetését James de Rothschildfinanszírozta. Az említett levelet Konstantinápolyban, a mai Isztambulban működő Nagy Sanhedrin (a diaszpórában élő zsidóság legtekintélyesebb irányító szervezete) küldte a franciaországi Arles rabbijának.
A rabbi azt kérdezte a tekintélyes testülettől, hogy miként lehetne eredményesen küzdeni az antiszemitizmus ellen. A Sanhedrin azt ajánlotta, hogy be kell hatolni a nem-zsidó társadalom minden részébe. E célból fel kell venni a kereszténységet, ahogyan azt Franciaország királya követeli, de továbbra is meg kell őrizni a hűséget a szívükben Mózes törvényei iránt. „A fiaitok legyenek kereskedők, és fosszák meg a keresztényeket a tulajdonuktól; az orvosok legyenek orvosok, hogy elvehessék a keresztények életét. Tegyétek a fiaitokat törvényhozókká és hivatalnokokká, hogy lerombolhassák a templomokat. (…) Intézzétek el, hogy a fiaitok legyenek az ügyvédek és a jogászok, és gondoskodjatok róla, hogy mindig úgy avatkozzanak be a közügyekbe, hogy a keresztények a ti uralmatok alá kerüljenek, hogy ti uralkodhassatok a világon, és bosszút állhassatok rajtuk.”
Ugyancsak Edmondson az, aki N. H. Bialik, jeles zsidó költőnek a jeruzsálemi Héber Egyetemen (Hebrew University) 1933. május 11-én elmondott beszédéből idézte az alábbi kijelentéseket:
„A zsidók aláásták a kereszténységet, szándékos zsidó összejátszással (…) ez nagymértékben vonatkozik a kripto-zsidókra (titkos zsidókra), akik behatoltak a kereszténységbe, és a keresztények száján keresztül beszéltek.”
Bialik azt is elmondta, hogy ezek a kripto-zsidók hozták létre a reneszánszot, a liberalizmust, a demokráciát, a szocializmust és a kommunizmust. Bialik, aki mint már írtuk, 1933-ban beszélt, így folytatta:
„Ezek a nem-zsidók legalább felismerték ezt a titkot – vagyis, hogy a júdaizmus fokozatosan beléjük hatolt, és beléjük ivódott, mint a kábítószer. A nem-zsidó fellázadni készült, és próbál felkészülni a végső küzdelemre. (…) Ki fognak füstölni minket minden hasadékból és lyukból, ahová elrejtőzünk. Ki fognak irtani minket, mint a bacilust, és megszabadítják magukat tőlünk.” (Judaism in History-A Jewish Conception in "Lines of Communication" July 1933)
„A zsidók aláásták a kereszténységet, szándékos zsidó összejátszással (…) ez nagymértékben vonatkozik a kripto-zsidókra (titkos zsidókra), akik behatoltak a kereszténységbe, és a keresztények száján keresztül beszéltek.”
Bialik azt is elmondta, hogy ezek a kripto-zsidók hozták létre a reneszánszot, a liberalizmust, a demokráciát, a szocializmust és a kommunizmust. Bialik, aki mint már írtuk, 1933-ban beszélt, így folytatta:
„Ezek a nem-zsidók legalább felismerték ezt a titkot – vagyis, hogy a júdaizmus fokozatosan beléjük hatolt, és beléjük ivódott, mint a kábítószer. A nem-zsidó fellázadni készült, és próbál felkészülni a végső küzdelemre. (…) Ki fognak füstölni minket minden hasadékból és lyukból, ahová elrejtőzünk. Ki fognak irtani minket, mint a bacilust, és megszabadítják magukat tőlünk.” (Judaism in History-A Jewish Conception in "Lines of Communication" July 1933)
Henry Makow 2008. november 2-án közzétett írásában azt fűzi Bialik szavaihoz, hogy számára olyan bizonyíték, amely megerősíti, hogy több millió ártatlan zsidó, köztük az ő nagyszülei a zsidóvezetés beteges megalomániája miatt haltak meg, továbbá az is a tényekhez tartozik, hogy ironikus módon a zsidó bankárok finanszírozták a nácikat, ily módon kényszerítve a zsidókat, hogy támogassák a cionizmust. Makow úgy összegezi álláspontját, hogy a júdaizmus összeesküvés a keresztény nyugati civilizáció ellen, amely oly mértékben sikeresnek bizonyult, hogy még csak említeni se szabad. Arra ösztönözte a szuper-gazdag bankárokat, hogy újra szervezzék a társadalmat, eltüntetve a családot, a házasságot, a szabadságot és végül a magántulajdont is.
Ez a társadalom már eltávolodott attól az Istentől, akit Makow az abszolút igazsággal és igazságossággal azonosít. Elárasztotta pornográfiával és kulturálatlansággal a világot, megmérgezte a nemeket, és aláásta a férfi és nő közti kapcsolatot. Ezért az emberiség ma egy morbid, dekadens, enervált - felületes, képmutató - társadalomban él, ahol az emberek kiárusítják magukat, hogy munkához jussanak, és ahol a tömegtájékoztatás és a nevelés a propaganda és a tudatipar áldozatává lett. Az emberiség többségétől megtagadják az igazságot, és egy olyan visszamaradott állapotban tartják, amely a gyermekek vagy a háziállatok helyzetére emlékeztet. Makow végső következtetése az, hogy az emberiség a sátáni világerők markába került, amely szolgasorba kívánja őket taszítani.
Ki tehát az antiszemita?
Ma elsősorban nem az számít antiszemitának, aki ezért vagy azért nem szereti a zsidókat, hanem az, akit ezért vagy azért, de nem kedvelnek a zsidók. Korábban azt szokták antiszemitának nevezni, aki faji előítélettel viseltetik a zsidókkal szemben. Most agyűlöletbeszéd a divatos szóhasználat, és ez azt jelenti, hogy valaki például bírálja a cionizmust és annak politikai programját. A gyűlöletkeltés azonban, vagy a gyűlöletbeszéd nem azonos a cionizmus bírálatával. De ha így átértelmezik a szavak eredeti értelmét, akkor az lehetővé teszi, hogy bárkire rá lehessen ragasztani az antiszemita címkét. A Szovjetunióban a bolsevik hatalomátvétel után nyomban ellenforradalminak minősítették az antiszemitizmust, és keményen büntették. A XIX. században a demokratikus nyugaton az antiszemitizmus politikai bűncselekmény, mert az új világrend létrehozása ellen irányul.
Ted Pike amerikai tiszteletes mélyrehatóan elemezte az Egyesült Államok 2004-ben elfogadott törvényét a globális antiszemitizmusról (Global Anti-Semitism Review Act). Ted Pike arra törekedett, hogy kiderítse, mi a washingtoni „Globális Antiszemitizmus Minisztérium” létrehozása mögött meghúzódó valódi motívum. Tizennégy pontban összegezte megállapításait. Ezek szerint az Egyesült Államokban meghatározó szerepet játszó izraeli lobbi a következő magatartásokat tekinti világszinten antiszemitának:
1. Minden olyan állítás, hogy a zsidó közösség ellenőrzi a kormányt, a tömegtájékoztatást, a nemzetközi üzleti kapcsolatokat és a pénzügyi világot, az antiszemitának számít.2. Az erős Izrael-ellenes érzelmi beállítódás is antiszemitizmus.3. Izrael jelenlegi és korábbi vezetőinek az erőteljes bírálata is antiszemita.4. A zsidó vallás és a zsidó vallási vezetők vagy vallásos irodalom, különösen a Talmud és a Kabbala bírálata is antiszemita megnyilvánulás.5. Antiszemitizmusnak számít az az állítás, hogy az amerikai kormány és törvényhozás, a zsidó-cionista közösség, beleértve az AIPAC (American Israel Public Affairs Commettee – Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága) túlságosan erős befolyása alatt áll.6. Antiszemita az, aki bírálja a zsidó-cionista közösséget azért, hogy elősegíti a globalizmust, az Új Világrend létrehozását.7. Antiszemita magatartás, ha valaki a zsidó vezetőket vagy az ő követőikről azt állítja, hogy ők bujtották fel a rómaiakat Jézus Krisztus keresztrefeszítésére.8. Antiszemitának számít az is, aki megpróbálja csökkenteni a Holokauszt áldozataira vonatkozóan a hatmilliós végszámot.9. Aki rasszista, fajgyűlölő államnak nevezni Izraelt, szintén antiszemitának számít.10. Antiszemitizmus az is, ha valaki azt állítja, hogy létezik cionista összeesküvés.11. Ugyancsak antiszemitizmus az az állítás, hogy a zsidók és a vezetőik idézték elő Oroszországban a bolsevik forradalmat.12. Antiszemitizmus az is, ha valaki becsmérlő kijelentéseket tesz zsidó emberekről.13. Antiszemitizmus az is, ha valaki tagadja a többségében ateista zsidóknak azt a jogát, hogy elfoglalják maguk számára Palesztinát.14. Végül, az is antiszemita megnyilvánulás, ha valaki azt állítja, hogy a Moszad húzódik meg a 2001. szeptember 11-i tragikus események mögött.
E felsorolásból kiderül, hogy a világuralomra törő transznacionális pénzkartell kabbalista érdekcsoportjai mit akarnak elhallgatni a világközvéleménye elől. A felsoroltakból azonban az is következik, hogy ha valaki őszintén hisz a tényekkel alátámasztott igazságban és az univerzális erkölcshöz igazodó igazságosságban, és ezt ki is nyilvánítja, akkor máris antiszemitának minősíthető. Ha valaki tehát komolyan veszi az olyan emberi jogokat és politikai szabadságjogokat, mint a szólás- és sajtószabadság, a tények kutatása és az érdemi demokrácia előnyben részesítése az alibi-demokrácia kiürült formáival szemben, akkor ő is antiszemitának címkézhető. Ha valaki ellenzi és szembeszáll a nyílt és álcázott zsarnoksággal, a korrupcióval és az emberi életek nyomában járó pusztítással, akkor ugyancsak számíthat arra, hogy antiszemitának skatulyázzák be.
Henry Makow ebben a 2008. november 2-án közzétett írásában úgy gondolja, hogy az Új Világrendnek nevezett világuralmi stratégia a föld népességének 90%-át és a zsidók legalább 50%-át antiszemitává fogja tenni. Valószínűleg azok maradnak antiszemita-ellenesek, akik tájékozatlanok vagy akiket megvásároltak.
Makow kitér az amerikai Andrew Hitchcocknak a „The Synagogue of Satan” (A Sátán zsinagógája) című 185 oldalas munkájának a rövid ismertetésére (Egyesült Államok, 2007, ISBN-13: 978-1930004450). Ez a könyv tartalmazza a szuper-gazdag beruházó bankárok sátánista összeesküvésének az időrendi adatait 1649-től a napjainkig. Ennek a sátánista konspirációnak a közkeletű elnevezése az Új Világrend. Makow úgy gondolja, hogy Hitchcock munkája és az által publikált Illuminati című könyv, amely 2008-ban jelent meg, meggyőző módon bizonyítja egy több évszázadon átívelő világstratégia létezését. Más bírálókhoz hasonlóan Makow is megemlíti, hogy Hitchcock sajnos nem mindig hivatkozik pontosan az általa felhasznált forrásokra. Gyakran nem nevezi meg, hogy kitől vett át adatokat, ugyanakkor tény az, hogy ha valaki veszi magának a fáradtságot, akkor Hitchcock forrásait az Interneten keresztül mégiscsak meg tudja találni.
Az egymás mellé tett adatok mély benyomást gyakorolnak az olvasóra. Hitchcock elmagyarázza, hogy a Bank of England, a Brit Központi Bank államosítása 1946-ban valójában csak a tájékozatlan lakosságnak szóló bűvészmutatvány volt. Hitchcock megismertet a Rachel Corrie halálával kapcsolatos újabb részletekkel, amelyről a főáramlatú amerikai tömegtájékoztatás, valamint a politikai vezetés mélyen hallgatott.
(Az amerikai Rachel Corrie 1979 áprilisában született, és a gázai Rafah-ban halt meg 2003. március 16-án. Corrie csatlakozott a Nemzetközi Szolidaritási Mozgalomhoz, és annak tagjaként ment tiltakozni Gázába a palesztin területeken folyó izraeli katonai hadműveletek ellen. Amikor éppen egy palesztin orvos házát akarták lerombolni buldózerekkel, Corrie megpróbálta feltartóztatni az izraeli hadsereg egyik Caterpillar D-9 típusú katonai buldózerét. Abban reménykedett, hogy őt, az amerikai állampolgárt, meg fogják kímélni. Tévedett, mert az izraeli buldózer keresztül ment rajta.)
Hitchcock elmagyarázza, hogy 1967-ben a palesztinokat ért sérelem miatt néhány arab ország: Egyiptom, Jordánia és Szíria csapatösszevonásokat hajtott végre izraeli határain. Izrael azonban megelőző támadást intézett ellenük, és ennek eredményeként megszállta a Sínai-félszigetet, a Jordán nyugati partját. A hadműveletek során 1967. június 8-án az izraeliek támadást intéztek a Földközi tenger keleti térségében információkat gyűjtő, amerikai Liberty nevű hírszerző hajó ellen. Izraeli vadászgépek és motortorpedók el akarták süllyeszteni azért, hogy majd Egyiptomot vádolják érte, és ily módon az Egyesült Államokat a maguk oldalán bevonják a háborúba. A támadás eredményeként 38 amerikai tengerész meghalt és 174 megsebesült. Izrael azzal védekezett, hogy nem ismerte fel jól a hadihajó hovatartozását, noha az egyértelműen amerikai zászló alatt hajózott. Arra is hivatkoztak, hogy a hajó háborús zónában volt, ezzel szemben az a valóság, hogy nemzetközi vizeken tartózkodott, távol a hadi cselekményektől.
A 75 percig tartó támadás során lelőtték az amerikai zászlót, amit egy kétségbeesett tengerész próbált egy másikkal pótolni. Az izraeliek szétlőtték a mentőcsónakokat is, hogy megakadályozzák a hajó legénységének elmenekülését. A támadást követően legmagasabb helyről figyelmeztették az amerikai tengerészeket, hogy nyilvánosan ne tegyenek említést a történtekről nemzetbiztonsági okokból. A később vizsgálatot folytató haditengerészeti bíróságnak megtiltották annak kiderítését, hogy a támadás szándékos volt-e vagy se. Ugyancsak figyelmeztették a washingtoni kongresszus tagjait, hogy hallgassanak erről az esetről, mert az antiszemita érzelmeket gerjesztene. A pénzuralmi elit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás természetesen ezt az esetet is elhallgatta.
Figyelemreméltó az is, ahogy Hitchcock megvilágítja a „Noahide Laws”, azaz a Noénak tulajdonított törvények mát is érintő jelentőségét. 1991. március 20-án a Chabad Lubavitchrabbinikus mozgalom elérte, hogy az Egyesült Államok törvényhozása „a nevelés napjává” nyilvánítsa március 26-át. E nap keretében meg kellett ismertetni az amerikai társadalmat a Talmudban foglalt Noé törvényekkel, amelyeket még a farizeusok a Tóra előírásaiból vezettek le. (A Tóra héber szó, amely Mózes öt könyvét jelöli, amely a bibliai Ószövetségnek a részét alkotja. A Tóra szó jelenti azt a szertartási tárgyat is, egy pergamentekercset, amely Mózes öt könyvének a szövegét tartalmazza.)
Nyilvánvaló az is, hogy a kormányzat által támogatott egyetlen nap, a ’Nevelés napja’ nem tenné szükségessé, hogy az amerikai törvényhozás, a Kongresszus külön törvényt hozzon a bevezetésére. A Kongresszus 1991. március 20-án azért fogadott el egy külön törvényt, hogy amikor majd az Egyesült Államok bíróságai használni kívánják ezeket a szabályokat, azok egyértelműen álljanak a rendelkezésükre:
1. Ne imádj hamis isteneket!2. Ne ölj!3. Ne lopj!4. Ne tanúsíts erkölcstelen szexuális magatartást! (A tiltott szexuális cselekmények közé tartozik a vérfertőzés, a bestialitás (állatokkal való nemi kapcsolat), a férfiak közti homoszexuális aktus és a házasságtörés)5. Ne ’áldd az Istent’, amely szépítgetőn az istenkáromlásra utal (itt arról van szó, hogy Isten nevét ne vegyük hiába a szánkra, vagyis tiltja az istenkáromlást)6. Ne fogyasszál olyan húst, amelyet egy élő állat testéből hasítottak ki! (Ezt az állatokkal szemben tanúsított kegyetlen magatartás tilalmaként értelmezik)7. Ne engedd meg, hogy az elnyomás és az anarchia uralkodjon! Hozz létre olyan becsületes és hatékony bíróságokat, rendőrséget és jogszabályokat, amelyek szavatolják az előző hat törvénynek a betartását.
Hitchcock könyvében e hét noéi törvényt a zsidó szupremácizmus (fensőbbség) alapjának tekinti. Rámutat, hogy az előírások szerzői megtiltják minden más isten imádatát, csak a saját istenük, a Sátán imádatát engedélyezik. Ezt a fontos szabályt tartalmazza az első törvény, hogy ’Ne imádj hamis Isteneket!’. Ez a parancs a zsidó Talmudból jön, és azt fejezi ki, hogy bármely isten, akit a zsidók nem ismernek el, így például Jézus Krisztus és Mohamed próféta, nem lehet imádat tárgya. A Talmud azt is tartalmazza, hogy aki megszegi a noéi törvényeket, az a következő büntetésben részesül:
„A nagyobb szigorúság egyik további részét képezi az, hogy ha bárki megszegi ennek a hét Noéi törvénynek az előírását, azt fő büntetésként lefejezéssel kell súlytani, - Sanhedrin, 57A.”
Hitchcock bírálja az American Civil Liberties Union-t, (ACLU - Amerikai Polgári Szabadságjogok Unióját), hogy miért nem bírálják ezt a Kongresszus által elfogadott törvényt, illetve a Nevelés napjára vonatkozó jogszabályt, amely ezt a napot összekapcsolja a noéi törvényekkel. Ugyanis ezek a jogszabályok nemcsak államilag kikényszeríthetővé teszik egy vallásnak a belső előírásait, rákényszerítve azok betartását a nem-zsidó lakosságra, de élesen szemben állnak az ACLU kezdettől fogva vallott nézetével, hogy az államot és az egyházat szét kell választani.
Hitchcock bírálja az American Civil Liberties Union-t, (ACLU - Amerikai Polgári Szabadságjogok Unióját), hogy miért nem bírálják ezt a Kongresszus által elfogadott törvényt, illetve a Nevelés napjára vonatkozó jogszabályt, amely ezt a napot összekapcsolja a noéi törvényekkel. Ugyanis ezek a jogszabályok nemcsak államilag kikényszeríthetővé teszik egy vallásnak a belső előírásait, rákényszerítve azok betartását a nem-zsidó lakosságra, de élesen szemben állnak az ACLU kezdettől fogva vallott nézetével, hogy az államot és az egyházat szét kell választani.
Makow e zsidóságon belül kisebbséget képező zsidókat nem Isten, hanem a Sátán választott népének tekinti, és figyelmezteti azokat, akik elsősorban a naivságban, az önelégültségben, a konformista alkalmazkodásban, a gyávaságban, az opportunizmusban és az engedelmes közreműködésben bűnrészesek.Werner Sombart, aki közgazdászként és társadalomtudósként több fontos munkát is írt a zsidóság szerepéről Európa pénzügyi és gazdasági fejlődésében, azt írta „Die Juden und das Wirtschaftsleben” című munkájában, amely először Lipcsében 1911-ben jelent meg, majd újból kiadták Münchenben 1922-ben, hogy 1820-tól kezdődően valójában csak egy hatalom volt Európában, és ez a Rothschild-dinasztia. A modern kapitalizmus és amerikanizmus a „zsidó lelkület desztillációjának” tekinthető.
Ehhez Makow azt a kommentárt fűzi, hogy elemeznünk kell a zsidó spiritualitásnak mind a pozitív, mind a negatív vonatkozásait. Mérlegelni kell az anyagi vonatkozású előnyöket a szükségszerűen bekövetkező spirituális, kulturális és politikai leépüléssel szembeállítva. Vagyis van anyagi természetű eredményesség, de ennek ára az egyéni és társadalmi élet rendkívül fontos más vonatkozásainak a válsága, általános csődje.
Makow valójában csak kérdések feltevéséhez jut el. Vajon azért van-e szükség az Új Világrendre, hogy ezek a szuper-gazdag befektető pénzemberek és központi bankárok konszolidálni tudják a hatalmukat? Vajon ez a zsidó világstratégia beteljesülés vagy pedig egy általános sátánista világfolyamat ér vele a csúcspontjához? Makow úgy véli, hogy ezek a különböző indíttatású világstratégiák valójában kölcsönösen kiegészítik és átfedik egymást. A jelenlegi világhelyzet egy hosszú időt átívelő sátánista konspirációnak a terméke, amelynek az volt a célja, hogy legyőzze a keresztény civilizációt, és helyébe egy álcázott diktatúrát helyezzen, és e cél érdekében felhasználja a tömegtájékoztatási, a nevelési intézményeket, valamint a különböző modern technológiákat.
Makow valójában csak kérdések feltevéséhez jut el. Vajon azért van-e szükség az Új Világrendre, hogy ezek a szuper-gazdag befektető pénzemberek és központi bankárok konszolidálni tudják a hatalmukat? Vajon ez a zsidó világstratégia beteljesülés vagy pedig egy általános sátánista világfolyamat ér vele a csúcspontjához? Makow úgy véli, hogy ezek a különböző indíttatású világstratégiák valójában kölcsönösen kiegészítik és átfedik egymást. A jelenlegi világhelyzet egy hosszú időt átívelő sátánista konspirációnak a terméke, amelynek az volt a célja, hogy legyőzze a keresztény civilizációt, és helyébe egy álcázott diktatúrát helyezzen, és e cél érdekében felhasználja a tömegtájékoztatási, a nevelési intézményeket, valamint a különböző modern technológiákat.
Mindazok, akik ebben megvásárolt személyként közreműködnek, pozícióikat annak a David Rockefellernek a legfelsőbb irányítása alatt álló hálózatnak köszönhetik, amely a Rothschild névvel szimbolizált pénzügyi világhatalomnak az amerikai változatát és képviseletét jelenti. Makow úgy véli, hogy ellent kell állni a globalizmusnak és az azt szorgalmazó erőknek minden rendelkezésünkre álló eszközzel, mert azok az emberek, akik ostobák vagy gyengék, hogy kiálljanak a szabadságukért, nem is érdemlik meg azt.
Van-e kapcsolat a keleti despotizmus és a zsidó hagyomány között?
Karl A. Wittfogel, a Seattle-ben működő University of Washington tanára 1957-ben publikálta „Oriental Despotism” című munkáját, amely megjelenése idején mind Amerikában, mind Európában nagy figyelmet keltett. Wittfogel ebben a munkájában Marx ázsiai termelési módra vonatkozó nézeteiből indul ki, és azt tovább fejlesztve állítja, hogy bizonyos történelmi korszakokban az élet fenntartásához nagyméretű öntözőrendszerek működtetésére volt szükség főleg Ázsiában, de más térségekben is. Ehhez viszont hatalmas méretű szervezett munkaerőre volt szükség. A kényszermunkának ezt a megszervezését csak képzett bürokrácia volt képes elvégezni. Az ilyen igazgatási és hatalmi struktúrának keményen kellett fellépni minden olyan erővel szemben, amely az államnak ezt a kényszermunka-szervező képességét veszélyeztethette volna. Ezért az ilyen keleti típusú államok despotikus önkényuralmi rendszerek voltak, hatalmasak, stabilak és gazdagok.
Leland Lehrman, (aki az Új Mexikó állam beli Lamy-ban él, és Új Mexikó tagállam szenátusába szeretne bekerülni, a The Sun News című, Myrtle Beach-ben megjelenő napilap szerkesztője, továbbá ő publikálja a Mother Media-t), a szuper-gazdag bankárok világuralmi stratégiáját nem kevésbé tartja zsidónak, mint a pénzuralminak. Karl Wittfogel’Orientális Despotizmusára’ hivatkozva állítja, hogy papok, pénzemberek és hadurak által irányított vallási templomok már az ismert történelem kezdete óta léteztek, különösen a Közel-Keleten. Ezért azok számára, akik a világuralomra törnek, csaknem mindegy, hogy kik hajtják végre személy szerint ezt a világstratégiát, a lényeg az, hogy eredményesek legyenek. E világuralomra törő érdekcsoport időnként hangsúlyozza, hogy zsidó hagyományokkal rendelkezik, de ezek a zsidók, akik elmerültek ebben a világuralmi játszmában, lényegében már nem a zsidó vallást követik, és stratégiájuk ellent mond a tíz parancsolatnak, amely pedig a héber vallás valódi tartóoszlopa. Az, hogy rendelkeznek-e zsidó génekkel, nem bír valójában jelentőséggel, mert a gyakorlatban, - állítja Leland - mind Isten, mind a Sátán egyenlően bánik azokkal, akik szolgálatukba szegődnek, ironikusan szólva „egyenlő esélyeket biztosító munkáltatók”.
Leland Lehrman úgy látja: csaknem minden vallás törekszik az egyházi struktúrák ellenőrzésére, hogy azok tudati befolyását uralmi célokra lehessen kihasználni. Úgy véli, hogy sem a kereszténység, sem az iszlám, sem más vallás nem mentes az effajta parazitizmus és korrupció veszélyétől. A pénzuralmi világrend irányítóinak azok az ismertté vált elképzelései, amelyek az egy-központból irányított Új Világrend létrehozásával kívánják megszilárdítani a kezükbe került világhatalmat, közel állnak a júdaizmus militáns, talmudista jellegzetességeihez. Az ilyen világuralmi tervek attól függően is változnak, hogy kik számára készülnek. Lehrman úgy véli, hogy bármennyire is különböznek, háttérben meghúzódó szerzőjük: Lucifer. Ez a rejtőzködő szerző (egy közös stratégiát követő álcázott hálózat) éppen csak egy kicsit változtatgat a stratégiáján a célközönség hatékonyabb befolyásolása érdekében.
Lehrman szerint Lucifernek sikerült rendkívül hatékony végrehajtóra lelnie az ő „zsidó” célcsoportjában. Ezért érthető, hogy sokakban kialakul az a téves vélemény, hogy valamilyen módon egyedül a júdaizmus a luciferi tervek által okozott bajok gyökere. Lehrman egyébként a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei” című pamfletet tartalma miatt autentikusnak tartja, mivel a benne foglaltak az elmúlt évszázad során lényegében megvalósultak. Ebben a pamfletben is van arról szó, hogy csak akkor fogják nyíltan meghirdetni és bevezetni abszolút despotikus hatalmukat, ha az egész emberiség az ellenőrzésük alá kerül. A bibliai Újszövetség János jelenések című fejezete is utal hasonló fejleményre. A Jelenések könyve megjósolja, hogy amikor a zsidó szupremácizmus (Izrael) a jeruzsálemi Harmadik Templom felépítésével kinyilvánítja a világ feletti főhatalom megszerzését, akkor Lucifer, a titkos uralkodó, a szupremácista ideológián belül fogja elpusztítani „Izraelt”. Lucifer az, aki Isten helyére akar lépni, és nem lesz hajlandó arra, hogy ezt az uralkodói helyet átengedje egy Rothschild-házból származó halandónak. Lehrman úgy véli, hogy a manipulált vezetők várhatóan felismerik manipulálóik végső célját, és majd lépéseket tesznek annak megakadályozására.
Leland Lehrman, akit sokat foglalkoztat a zsidóellenes közhangulat erősödése Amerikában, úgy érzi, hogy neki is, mint zsidó származású amerikainak, kötelessége kiállni az Egyesült Államok alkotmánya mellett, hasonló módon, ahogy a ’Tíz parancsolat’ mellett is. A zsidó nép történelmi örökségét magáénak valló amerikai polgárként Lehrmant aggodalommal töltik el a zsidó és a cionista hierarchiának azok a módszerei és doktrínái, amelyeknek a világpolitikában minden eszközzel érvényt akar szerezni. Lehrman arra a meggyőződésre jutott, hogy zsidó létére szembe kell szállnia a Talmud és más zsidó írások rasszista szellemiségével. Számos írásán túlmenően, mint már jeleztük, a politikai életbe is be akar kapcsolódni, mint Új Mexikó szenátora, de termékenységére az is magyarázat lehet, hogy korábban a hírszerző szolgálatoknál dolgozó barátai azt tanácsolták neki: váljon minél inkább ismert közéleti személyiséggé, mert ez védelmet jelenthet az élete számára.
Lehrman az Anti Defamation League (ADL, Rágalmazásellenes Liga, amely a B’nai B’rith – Szövetség Fiai – nevű szabadkőműves jellegű zsidó szervezet irányítása alatt áll) tevékenységét és a cionista politikát okolja a zsidóellenes közhangulat felerősödéséért. Lehrman, nagyon aggódik azok miatt a módszerek és ideológiai doktrínák miatt, amelyeket a zsidó és a cionista vezetőség világszerte támogat. Lehrman valójában elítéli a Cion jegyzőkönyveit, amelyet egy világuralomra törő érdekcsoport programjának tekint. Vita folyik a hitelességéről, de Lehrman szerint nem lett kellően bizonyítva, hogy hamisítvány, és tartalma pontosan beleillik a zsidó felsőbbrendűségi doktrínába, amely megtalálható az Ótestamentumban, a Talmudban és a Zohárban. Lehrman azt is kiemeli, hogy a svájci bíróságnak elsőfokú ítéletét, amely ezt a pamfletet hamisítványnak minősítette, a feljebbviteli bíróság megváltoztatta. Az ADL azt veti Lehrman szemére, hogy a Cion jegyzőkönyvei révén valójában náci típusú antiszemitizmust terjeszt.
Lehrman a Jegyzőkönyvek-ről Ivan Fraser, Paquita de Shishmareff, Dennis Fahey, Elizabeth Dilling, Benjamin Friedman, Henry Makow, Jacob Brafmann és mások írásaira támaszkodva állítja, hogy a keletkezése idején érvényben lévő zsidó szupremácizmus szervesen egymásba illeszkedő nézeteit tartalmazza. Ha lenne némi kiterjesztés vagy az idő múlásával járó módosulás a Jegyzőkönyvek szövegét illetően, azt természetesnek lehet tekinteni egy ilyen történelmi fontosságú dokumentum esetében. Bizonyíték van arra is, hogy számos betoldásra, beszúrásra került sor a Bibliában és olyan történelmi írásokba, amelyeket lefordítottak, lemásoltak, az adott történész véleményétől függően. A bibliakutató tudósokat azonban senki sem vádolja azzal, hogy egy hamisítást terjesztenek, lévén, hogy a Bibliában is számos ilyen betoldás van. Az se számít tiltott magatartásnak, hogy valaki a Bibliát olvassa, noha abban is van számos rasszista kijelentés, és egyes helyein még az is olvasható, hogy a zsidó nép végül is a világ összes népei felett uralkodni fog.
E meggondolások alapján nem érti Lehrman, hogy miért egyedül a Jegyzőkönyvek olvasása jár kiátkozással. Úgy véli, ennek egyik oka az, hogy a Jegyzőkönyvekkel visszaéltek, és ezzel próbálták legitimálni a faji és vallási jellegű népirtást. Ez a tény azonban inkább csak alátámasztja, hogy mi is a Jegyzőkönyvek valódi természete. Ha egy dokumentumnak ilyen hatása van az emberiségre és a zsidó népre, akkor az inkább amellett szóló érv, hogy szükség van a gondos tanulmányozására, és a probléma megoldásának a megtalálására.
A Jegyzőkönyvek kiátkozásának másik okát Lehrman abban látja, hogy ez az írás igen nagy valószínűség szerint autentikus, vagyis ez az eddig ismert legkeményebb vádirat a zsidó szupremácizmussal (felsőbbrendűséggel) szemben. A Jegyzőkönyvek sokkoló állításai, baljós, de pontos jövendölései, és a benne lévő ördögi machiavellista politika annyira félelmetes hatást tesz a jó szándékú emberre, hogy eddigi nézetei átértékelésére kényszeríti. Mindez viszont elkerülhetetlenül elvezet a zsidó rasszizmus és szupremácizmus folyamatosan tapasztalható problémájához. A zsidó Leland Lehrman egészen odáig megy, hogy kijelenti: „Azt is szemléletesen bizonyítja, hogy a zsidó szupremácizmus legalább egyenlő hatékonysággal működik, mint a Luciferiánus szabadkőművesség, annak az ördögi politikai rémképnek a megvalósításában, amelyet szépítgetően Új Világrendnek neveznek.”
Az ADL-nek az az álláspontja, hogy ez megengedhetetlen, és ezért meg kell tiltani. Teszi ezt annak ellenére, hogy a zsidó nép védelmezésének becsületes stratégiája azon a hajlandóságukon múlik, hogy vállaljuk-e a konfrontációt ezekkel a nézetekkel és azzal a bűnöző vezetéssel, amely a bajok valódi okozója. Ezért Lehrman úgy gondolja: Eljött az idő a zsidó származású amerikai polgárok számára, hogy szakítsanak az ADL-lel, az AIPAC-kal (American-Israeli Public Affairs Committee – Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága), ezzel a bűnöző és kémkedő szervezettel, valamint szupremácista vezetésével. El kell ítélniük a cionista, neokonzervatív háborús terveket mind Irakban, Szíriában, Iránban és az egész világon. Ez garantálhatja egyedül az amerikai zsidó közösségek számára a védelmet egy elvakult antiszemita ellenhatással szemben, amelyre számítani lehet.
Ma azonban antiszemitizmusnak számít az igazság kimondása a zsidó felsőbbrendűségi törekvésekről. Tanúi lehetünk, hogy Tel-Aviv lépéseket tett a holokauszt-tagadók kiszolgáltatására Izraelnek, hogy be lehessen börtönözni őket. Lehrman ezért arra buzdít, hogy ezekkel a kérdésekkel a nyilvánosság elé kell menni, és lehetőséget kell adni a zsidó származású polgároknak, hogy a tömegtájékoztatási eszközök széles nyilvánossága előtt fejthessék ki nézeteiket. Bebizonyíthatnák, hogy ők is értik a zsidó szupremácizmus problematikáját, és éppen ezért nem hajlandók a rendőrállami és háborús politikát támogatni. Lehrman ironikusnak tartja, hogy a cionista orosz maffia bűnözők biztos menedékre lelnek Izraelben, amely megtagadja a kiadatásukat, miközben Izrael új törvénye jogot igényel arra, hogy az ún. „gondolati bűnözőket” kiszolgáltassák neki.
Mindez azért van, mert az igaz tények állítása nem jelent elfogadott védekezést, ha valakit antiszemitizmussal vádolnak. Ily módon egy olyan szürke zónába kerülünk, ahol a becsületes polgároknak komoly erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy az igaz állítások túlélhessék a hazugságokat. Azok a becsületes zsidó származású amerikaiak, akik engedelmeskednek az amerikai alkotmánynak és az amerikai törvényeknek, az Aranyszabály és a Tíz parancsolat, illetve a természetjogból levezethető univerzális erkölcs szerint kell eljárniuk, és akkor nem kellene semmitől félniük. Az a bizonyos Golden Rule, vagy Aranyszabály, amire Lehrman itt hivatkozik, angolul így hangzik: „Treat others as you would have others treat you”. „Úgy bánj másokkal, ahogy elvárod tőlük, hogy veled bánjanak”. Ez lényegében a „szeresd úgy felebarátodat, mint önmagadat”, jézusi tanítás máshogy megfogalmazva.Lehrman kitér a két világháború közti Németország történelmére és a Németországban élő zsidóság tragikus sorsára. Mivel családjának egy részét az oroszországi pogromokban, illetve a holokausztban veszítette el, természetesen mélyen érintett. Arra a következtetésre jutott, hogy ha a zsidó népnek nem létezett volna egy bűnöző vezetése azokban az időkben, akkor nagyon valószínű, hogy sem az oroszországi pogromokra, sem a náci holokausztra nem került volna sor, illetve azok nem részesültek volna széles körű támogatásban. Lehrman célja, hogy megakadályozza hasonló tragédiák megismétlődését. Ezt azonban nem úgy kívánja elérni, hogy a vezető zsidó érdekcsoportok bűnöző tevékenységét leplezze és védelmezze. Ellenkezőleg. Az ő leleplezésükben és hatalomból való eltávolításukban akar közreműködni, mert ez tekinthető igazságos megoldásnak. Aki kivonja a bűnözőket a büntetőeljárás és a büntetés alól, végül is utólagosan bűnrészessé, maga is kollaboráns elkövetővé válik.
A zsidó nép tagjaként Lehrman védelmezni kívánja ezt a népet, de úgy látja, hogy eljött az idő annak a beismerésére, hogy a mai uralkodó zsidó doktrína hibás, és a vezetés tévúton jár. Le kell leplezni azokat a bűnözőket, akik az írások legkifogásolhatóbb részei mögé rejtőzködnek. Valójában ezeket a kifogásolható és helytelen részeket el kellene távolítani a zsidó hagyomány szent könyveiből.
Leland Lehrman ezt a védekezését a Tikkun elnevezésű zsidó békecsoportnak írta, amikor az ADL, amely szponzorálta a Tikkunt, arra bíztatta a szervezet tagjait, hogy zárják ki Lehrmant a soraikból. Lehrman sajnálatosnak találja, hogy ez a békemozgalom képtelen volt arra, hogy vitát folytasson a zsidó szupremácizmusról. Szerinte a Tikkunnak vezető szerepet kell játszania a történelmi Talmud, a neokonzervativizmus és a Likud párt politikájának a leleplezésében. A szupremácizmus gyűlöletes, és olyan pusztító politikához vezet, amely antihumánus. Az ADL nem késlekedik, amikor el kell ítélni a fehér szupremácizmust és a mohamedán fundamentalizmust, ugyanakkor mereven elutasítja a zsidó szupremácizmus kérdésének a felvetését. Ez veszélyes képmutatás.
Ami a Cion bölcseinek a jegyzőkönyveit illeti, a propaganda ellenére a legtöbb amerikai már viszonylag fiatal korban megismerkedik a tartalmával, és ezeknek a fiatal olvasóknak nem sikerült bebizonyítani, hogy ez a történelmi dokumentum hamisítvány. A hamisításra vonatkozó bizonyítékok rendkívül gyengék, és csak azokat győzik meg, akik minden kritikai elemzés nélkül elfogadják a tudatipar propagandáját. Sokan természetesen soha nem olvasták a Jegyzőkönyveket. Lehrman megismétli, hogy elutasítja azt, hogy a Jegyzőkönyveket a második világháború idején a zsidó nép elpusztításának az igazolására használták, de ez még nem teszi ezt a dokumentumot hamisítvánnyá, ugyanúgy, ahogy a keresztesek által elkövetett bűnök sem vezetnek a Biblia olvasásának a tilalmához.
Lehrman emlékezteti az ADL illetékeseit: hogy tudományos igénnyel bizonyított ténynek tekinthető, hogy a szuper-gazdag zsidó bankárok dollármilliókkal támogatták Hitlert és a nemzetiszocialista mozgalmat. Ők finanszírozták annak 400 ezer fős párthadseregét, az SA-t is. Itt kiemeli a Warburg-család, és az Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Commettee) szerepét.
Az olyan zsidó szupremácisták, (Lehrman így nevezi őket) mint Jacob Schiff és Max Warburg, finanszírozták és készítették elő a bolsevik forradalmat, és nyomában Oroszország lerombolását. Trockijt a bolsevik hatalomátvételt megelőző időszakban, New York-ban gyakran látták jönni-menni Jacob Schiff lakásából. Amikor New York-ban kiképzett forradalmáraival a Kristianafjord hajó fedélzetén elindult Szentpétervárra, Jacob Schiff húszmillió dollárt adott a bolsevikoknak a hatalomátvétel végrehajtásához (ez mai árfolyamon átszámolva mintegy kétmilliárd dollárnak felel meg). Mindezt Jacob Schiff unokája is megerősítette.
Anthony Sutton, a Stanford egyetem egykori tanára, számos munkában tárta fel, hogy a Wall Street szuper-gazdag érdekcsoportjai finanszírozták (elsősorban a Rockefeller és a Warburg dinasztia tagjai) Hitler hatalomátvételét 1933-ban. Lehrman idézett írásában „Sidney Warburg” tevékenységére utal, akiről a nemzetiszocialista Franz von Papen emlékirataiban ezeket írta: „A nemzetiszocialisták számára nyújtott nagy összegű pénzügyi támogatást a legjobban dokumentálva az a könyv tartalmazza, amely 1933-ban Hollandiában jelent meg a régi Amsterdam Van Holkema & Warendorf nevű kiadójánál, amelynek a szerzője „Sidney Warburg” volt, és a Drie Gesprekken Met Hitler (Három beszélgetés Hitlerrel) címet viselte.”
Bizonyított tény, hogy „Sidney Warburg” valóban publikált 1930-ban egy könyvet, de az mindössze néhány napig volt kapható Hollandiában. A könyvet egyszerűen kivonták a forgalomból és megsemmisítették. Három eredeti mégiscsak fennmaradt. Az egyiket lefordították angolra és 1946. októberében megjelent. Ebből egy másolatot elhelyeztek a British Múzeumban is, de jelenleg már nem található ott meg. Eltűnt az az eredeti holland kópia is, amelyről az angol fordítás készült.
A második holland nyelvű kópiát Schussnigg, néhai osztrák kancellár birtokolta. A harmadik holland kópia pedig Svájcba került, ahol lefordították németre. A német fordítás ma is elérhető a zürichi állami archívumban. Aki érdeklődik e máig elhallgatott könyv iránt, az leszedheti a teljes szöveget erről a címről.
A második holland nyelvű kópiát Schussnigg, néhai osztrák kancellár birtokolta. A harmadik holland kópia pedig Svájcba került, ahol lefordították németre. A német fordítás ma is elérhető a zürichi állami archívumban. Aki érdeklődik e máig elhallgatott könyv iránt, az leszedheti a teljes szöveget erről a címről.
Rendkívül fontos, hogy zsidó emberek is megismerkedjenek például Anthony Suttonmunkásságával, és minél többen olvassák el maguk is „Sidney Warburg” „Hitler’s Secret Backers” című könyvét. Az ilyen irányú tájékozódás előfeltétele annak, hogy a zsidó közösségek tagjai elismerjék, hogy vezetőiknek - legalább részben - viselniük kell a felelősséget mindazokért a szörnyűségekért, amelyek a XX. század során sújtották az emberiséget.
Lehrman, aki többször is hivatkozik arra, hogy oroszországi zsidó felmenőkkel rendelkezik, meg van győződve arról, hogy csak úgy lehet hitelesen és felelősségteljesen viselkedni, ha a zsidó közösségek vezetői is elismerik bűnrészességüket. Nem érti, hogy az ADL és a Tikkun miért ragaszkodik ahhoz, miszerint a zsidó nép teljesen feddhetetlen, ártatlan áldozat, amikor a történelmi tények egyértelműen tanúskodnak arról, hogy legmagasabb szintű vezetőik (a jelenlegi vezetők jogelődjei) szinten bűnösök, - teszi fel a kérdést Lehrman, hozzátéve: Miért védelmezzük zsidó vezetőinket, és vádoljuk szünet nélkül a német népet? Nem arról van szó, hogy elvetjük a kollektív bűnösséget? Miért kell a békesség kedvéért elutasítanunk az igazságot? Mindez szomorú, felelőtlen és igazságtalan, gyáva magatartás. A megbékélés a felelősségvállalásból és nem a tagadásból jöhet.
Lehrman, aki többször is hivatkozik arra, hogy oroszországi zsidó felmenőkkel rendelkezik, meg van győződve arról, hogy csak úgy lehet hitelesen és felelősségteljesen viselkedni, ha a zsidó közösségek vezetői is elismerik bűnrészességüket. Nem érti, hogy az ADL és a Tikkun miért ragaszkodik ahhoz, miszerint a zsidó nép teljesen feddhetetlen, ártatlan áldozat, amikor a történelmi tények egyértelműen tanúskodnak arról, hogy legmagasabb szintű vezetőik (a jelenlegi vezetők jogelődjei) szinten bűnösök, - teszi fel a kérdést Lehrman, hozzátéve: Miért védelmezzük zsidó vezetőinket, és vádoljuk szünet nélkül a német népet? Nem arról van szó, hogy elvetjük a kollektív bűnösséget? Miért kell a békesség kedvéért elutasítanunk az igazságot? Mindez szomorú, felelőtlen és igazságtalan, gyáva magatartás. A megbékélés a felelősségvállalásból és nem a tagadásból jöhet.
Azt sem érti Lehrman, hogy a zsidó békemozgalom miért nem hajlandó elfogadni, hogy a Talmud és az Ószövetség rasszista előírásait is lehessen bírálni. A B’nait B’rith irányítása alatt álló ADL-nek sikerült elérnie, hogy Lehrman többé ne készíthessen műsort saját rádióprogramjában a zsidó szupremácizmusról, és a Cion bölcseinek Jegyzőkönyveiről. Ez sajnálatos, mivel ezek a témák szorosan kapcsolódnak ahhoz, hogy Izrael közismerten széles körben folytat kémtevékenységet Amerikában, befolyást gyakorol az Egyesült Államok külpolitikájára, és fontos szerepe volt a Közel-Keleten folyó háborúk kirobbantásában, amely már eddig is sok amerikai és természetesen iraki áldozatot követelt. Figyelemre méltó az a bírálata is, hogy a Tikkun nem akarja megvitatni a zsidó szupremácizmus kérdéskörét, mert nem akar egy másik holokausztot Amerikában. Lehrman úgy véli, hogy az elhallgatás valójában veszélyesebb helyzetet teremt az amerikai zsidók számára, mert ha az amerikai zsidó közösségek nem ítélik el a zsidó szupremácizmust, és azt az izraeli politikát, amely háborúkat szorgalmaz a Közel-Keleten, akkor ez azt a látszatot kelti, hogy ezzel a politikával egyetértenek.
Mi a zsidó szupremácizmus ideológiai háttere?
Aki tanulmányozza az ún. „szekuláris humanizmus” két alapdokumentumát, az első és a második Humanista Manifesztumot, az arra a következtetésre juthat, hogy ez egyfajta ateista vallás. A szekuláris humanizmus nevű ateista vallás – eltérően a hagyományos vallásoktól –Isten fennkölt pozíciójába az embert, és az emberi észt helyezi. Ennek az ateista vallásnak az alaptételeit így foglalhatjuk össze:
1. Követői vagy nem hisznek Istenben, vagy ezt a témát mellékesnek tartják.2. Úgy gondolják, hogy magas színvonalú magatartási normákat és erkölcsiséget a józanészre is lehet alapozni.3. Azt vallják, hogy Istent (az Isteneket) az ember teremtette a saját képmására.4. Kiemelt fontosságúnak tekintik a mindenkit megillető egyenlő esélyeket és emberi jogokat.5. Az olyan ellentmondásos kérdésekben, mint az abortusz elérhetővé tétele, a homoszexuálisokat megillető jogok, az azonos neműek közötti házasság, a könyörületi halálba segítés, az állam és az egyház szétválasztása és az ehhez hasonló kérdésekben a szélsőségesen liberális álláspontot vallják.
Több kutató (például Patrick Grimm) úgy véli, hogy a szekuláris humanizmus gyakorlatilag megegyezik a modern júdaizmussal, pontosabban a júdaizmus szekuláris változatával. Céljaik, törekvéseik, ideológiai nézeteik szinte teljesen azonosak. A júdaizmus és a zsidó mivolt nem annyira vallás, mint ideológia. Ez magyarázatot adhat arra is, hogy noha a zsidók többsége (Izrael lakosságának ténylegesen a 80%-a) ateista, és magát mégis büszkén vallja zsidónak. Nem egy vallás követői tehát. Lehetnek kommunista ateisták, büszke szekularisták, agnosztikusok, mégis megmaradnak zsidónak. A júdaizmus ideológiája a humanizmushoz hasonlóan emberek egy csoportját helyezi Isten helyére. A szekuláris humanizmus szerint minden ember egyetemes értelemben a saját sorsának a meghatározója, önmaga Istene. Az ember lett szó szerint az Isten. A júdaizmus gondolatmenete is ehhez hasonló. Az egyetlen különbség az, hogy a júdaizmus leszűkíti azoknak az embereknek a körét, akikre vonatkozóan érvényes a tanítása. Nem minden ember Isten, csak az emberek egy kivételezett szektája az, amelyik betöltheti Istennek a szerepét.
A szekuláris humanisták önmagukat vagy az embert általában istenítik. A szekuláris júdaisták ugyanezt teszik. Még az ortodox zsidók is, akik büszkén vallják, hogy ők hisznek Ábrahám, Izsák és Jákob Istenében. A Talmudban például egyes rabbik azt állítják, hogy ők vitába szálltak Istennel, és ténylegesen ők nyerték meg a vitát. Egy ilyen állítás azt sugallja, hogy az Istennel vitázó egyenlő az Istennel. A szekuláris humanizmus önistenítő, öndicsőítő, és azért küzd, hogy az embert Istennek a pozíciójába helyezze. Ez hasonló, amire Lucifer is törekedett. A Biblia szerint ő is ezekhez hasonló hatalmi játékot folytatott, mielőtt száműzték a mennyekből. A zsidók is ezt teszik. Még azok a zsidók, akik semmiben sem hisznek, odaadóan bíznak a zsidó népben. A kommunizmus, a bolsevizmus, a szocializmus, a freudizmus, is felfogható olyan messianisztikus látomásként, amely meg van fosztva az istenitől, a szenttől, és ahol egy szekularizált utópia világítja meg a népek számára a követendő utat. Mi más a társadalom tudatos átalakítása (például a polgárjogi mozgalommal), mint szekuláris, Istenhez hasonló beavatkozás az emberi természetbe, újrateremtve a tömegek gondolkodásmódját, hogy lenyeljék az egalitariánus vallási dogma keserű piruláját.
A júdaizmus és a szekuláris humanizmus testvéreknek tekinthetők, és szövetségesek abban a háborúban, amit a zsidók folytatnak a nem-zsidók ellen. A szekularisták együttműködnek a radikális zsidókkal, hogy kiselejtezzék a vallást és korlátlanul elérhetővé tegyék az abortuszt, uralkodóvá a homoszexuális, leszbikus, biszexuális, nemeken átnyúló életstílust, az orvosok által végzett könyörületi halálba segítést, és eltávolítsák a közterekről Isten, Jézus, a Tízparancsolat és a Biblia említését. A szervezett felső zsidóság és a szekuláris humanizmus alaptétele „tégy, amit jónak látsz”, azaz nincs semmi, ami abszolút, ami áthághatatlan, amihez minden embernek feltétlenül igazodnia kell, vagyis nincs abszolút igazság és megszeghetetlen erkölcsi imperativus. E sorok írójának felfogásában Isten az abszolút igazság és igazságosság és az abszolút univerzális erkölcsiség, amely lehetővé teszi a szeretet és a jóság érvényesülését a gyűlölettel, a bosszúállással és a gonoszsággal szemben.
Sokan kétségbe vonják, hogy lennének olyan zsidók, akik emberi alakot öltött Istennek tekintik magát. Israel Shahak, a talmudista júdaizmus szakértője, szerint mind a Talmudban és a Halacha-ban, mind az ortodox vallásos törvényekben az a közös, hogy megkülönbözteti a zsidókat a nem-zsidóktól. Az 1994-ben elhunyt nagy tiszteletnek örvendőMenachem Mendel Schneerson rabbi, a Lubavicsi Rebbe, aki a Chabad mozgalomnak a vezetője volt, és nagy befolyást gyakorolt mind Izraelre, mind az Egyesült Államokra, mondta:
„A zsidó és a nem-zsidó személy közti különbözőség abból a közös kifejezésből származik, hogy „tegyünk különbséget”. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos személy nem minősíthető felsőbb szinten levőnek. Itt azonban inkább arról van szó, hogy tegyünk különbséget teljesen különböző fajok között. Ezt kell tenni a testtel kapcsolatban. Egy zsidó személynek a teste teljesen különböző minőség a világ valamennyi népéhez tartozó ember testéhez viszonyítva. (…) Még nagyobb a különbség a zsidó és a nem-zsidó között a lélek tekintetében. (…) A nem-zsidó lélek három sátánista szférából jön, a zsidó lélek azonban a szentségből származik. Egy nem-zsidónak a teljes valósága csak hiúság. Írva vagyon, hogy ’az idegennek kell őriznie és táplálnia a te nyájaidat’ (Ézsaiás, 61:5). A nem-zsidók egésze csak a zsidókért létezik…”
„A zsidó és a nem-zsidó személy közti különbözőség abból a közös kifejezésből származik, hogy „tegyünk különbséget”. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos személy nem minősíthető felsőbb szinten levőnek. Itt azonban inkább arról van szó, hogy tegyünk különbséget teljesen különböző fajok között. Ezt kell tenni a testtel kapcsolatban. Egy zsidó személynek a teste teljesen különböző minőség a világ valamennyi népéhez tartozó ember testéhez viszonyítva. (…) Még nagyobb a különbség a zsidó és a nem-zsidó között a lélek tekintetében. (…) A nem-zsidó lélek három sátánista szférából jön, a zsidó lélek azonban a szentségből származik. Egy nem-zsidónak a teljes valósága csak hiúság. Írva vagyon, hogy ’az idegennek kell őriznie és táplálnia a te nyájaidat’ (Ézsaiás, 61:5). A nem-zsidók egésze csak a zsidókért létezik…”
Az erdélyi születésű Elie Wiesel, aki először használta a zsidókat ért második világháború alatti atrocitások megnevezésére a holokauszt (tűzáldozat) elnevezést, ugyancsak azt állítja, hogy a zsidók egy felsőbbrendű fajt alkotnak: „Minket illetően minden más, a zsidók ontológiailag kivételt képeznek.” (Ontológia a lét legáltalánosabb törvényeiről szóló filozófiai tanítást jelöli, és ugyancsak ez képezi a metafizika fő részét. Az ontogenezis a biológiai egyedfejlődés, azaz az élőlény egyéni fejlődési útja a megtermékenyítéstől a teljes kifejlődésig. Az ontológiai szóval pedig azt jelölik, ami az ontogenezissel kapcsolatos, azon alapul.)
A zsidók felsőbbrendűségére vonatkozó elmélet kihat a zsidók, valamint a többi ember, s a többi nép kapcsolatára. Mivel fanatikusan meg vannak győződve arról, hogy ők az uralkodó faj, felsőbbrendű emberek, akik isteni lélekkel rendelkezve élnek az alacsonyabb rendű élőlények között, ezért Izrael nem engedélyezi a vegyes házasságokat. Erről olvashatunk a The Jerusalem Report 26. oldalán. Ez a dokumentum 1994. október 20-án jelent meg.
A zsidók felsőbbrendűségére vonatkozó elmélet kihat a zsidók, valamint a többi ember, s a többi nép kapcsolatára. Mivel fanatikusan meg vannak győződve arról, hogy ők az uralkodó faj, felsőbbrendű emberek, akik isteni lélekkel rendelkezve élnek az alacsonyabb rendű élőlények között, ezért Izrael nem engedélyezi a vegyes házasságokat. Erről olvashatunk a The Jerusalem Report 26. oldalán. Ez a dokumentum 1994. október 20-án jelent meg.
A liberális nézeteket valló zsidóság az Egyesült Államokban és az európai országokban minden eszközzel szorgalmazza a vegyes házasságokat, de csak a nemzsidók körében. A zsidó szervezetek irányítói támogatják és részben finanszírozzák is azokat a szervezeteket, amelyek elősegítik, például Amerikában, a nem fehérfajúak bevándorlását. Izraelben azonban a legkülönfélébb jogi és más eszközökkel szétválasztják a zsidó és az arab lakosságot. Az izraeli törvények szigorúan tiltják nem zsidó fajúak bevándorlását Izraelbe. A zsidóknak az a kötelességük, hogy fajukat tisztán tartsák. Ez hasonlít ahhoz, ahogyan a nácik törekedtek az árja faj tisztán tartására.
2009. márciusában tanácskozásra került sor Párizsban az RCE, Rabbinical Center of Europe, az Európai Rabbinikus Központ szervezésében. A 300 tanácskozásra összgyűlt rabbi között volt Israel Meir Lau, Izrael volt főrabbija és a Yad Vashem Holokauszt Múzeum jelenlegi elnöke. Meir Lau kijelentette: „Az asszimiláció a zsidók jövőjére nézve nagyobb fenyegetést jelent, mint az antiszemitizmus vagy a terrorizmus.”
Lau ezt amerikai statisztikákkal támasztotta alá, amelyek szerint száz első generációs zsidóból már csak három negyedik generációs zsidó marad. A rabbikat sokkolták ezek az adatok. Több rabbi is, így többek között Yisroel Yaakov Lichtenstein, aki a nagy-britanniai zsidó bíróság elnöke, megerősítette, hogy a lakhelyén élő zsidók 50%-át érinti a fajkeveredés. Az Európai Rabbinikus Központ Brüsszelben működik és Európa szerte több mint 600 rabbinak és zsidó közösségnek nyújt támogatást.
Lau ezt amerikai statisztikákkal támasztotta alá, amelyek szerint száz első generációs zsidóból már csak három negyedik generációs zsidó marad. A rabbikat sokkolták ezek az adatok. Több rabbi is, így többek között Yisroel Yaakov Lichtenstein, aki a nagy-britanniai zsidó bíróság elnöke, megerősítette, hogy a lakhelyén élő zsidók 50%-át érinti a fajkeveredés. Az Európai Rabbinikus Központ Brüsszelben működik és Európa szerte több mint 600 rabbinak és zsidó közösségnek nyújt támogatást.
Az amerikai társadalom, de más népek is megtapasztalhatták, hogy számos zsidó lelkesen egyetért a Lubavicsi szekta néhai vezetőjének Schneerson rabbinak a zsidó felsőbbrendűségre vonatkozó nézeteivel. Ezek csaknem isteni minőséggel ruházzák fel a zsidó lelkét és testét. Azt feltételezhetnénk, hogy ezek a nézetek egy ultraortodox, marginalizálódott és kis létszámú zsidó közösségre jellemzőek csak De nem ez a helyzet.Menachem Begin, aki az Irgun nevű terrorista csoport vezetője volt Izrael állam megalakulását megelőzően, majd Izrael miniszterelnöke lett, s aki a béke Nobel-díjat is megkapta, nem volt vallásos zsidó. Mégis hangoztatta:
„A mi fajunk az uralkodó faj. Mi vagyunk ennek a bolygónak a megszentelt Istenei. Mi, akik legalább annyira különbözünk az alacsonyabb rendű fajoktól, amennyire azok különböznek a rovaroktól. A mi fajunkhoz hasonlítva a többi fajok valójában vadállatok és állatok, legjobb esetben háziállatok. Más fajokat emberi ürüléknek tekinthetünk. A mi rendeltetésünk, hogy uralkodjunk az alsóbbrendű fajok felett. A mi földi királyságunk felett a mi vezérünk vas kézzel fog uralkodni. A tömegek a talpunkat fogják nyalni, és rabszolgaként fognak szolgálni minket.”
(A Texe Marrs által 2003. november 25-én idézett Begin kijelentést először Amnon Kapeliouk, izraeli újságíró idézte a brit New Statesman című hetilap hasábjain 1982. június 25-n megjelent írásában. Begin miniszterelnök a Knesset-ben, az izraeli törvényhozók előtt elhangzott beszédében tette az idézett kijelentést. Kapeliouk írásának címe: „Begin and the Beasts”. A New Statesman fábiánus irányzatot követő tekintélyes baloldali lap, amely 1913 óta jelenik meg Londonban, és Beatrice, valamint Sidney Webb indította útjára.)
Amnon Kapeliouk, aki 2009-ben halt meg és Nyugat-Jeruzsálemben van eltemetve, több mint negyven éven át tudósított a palesztinai és az arab problémakörről. Több mint fél tucat tekintélyes lap munkatársaként. Kapeliouk négy éven át dolgozott az „Arafat, a megszelídíthetetlen” című biográfián, és számos más könyvet is írt, köztük a Rabin miniszterelnök ellen elkövetett merényletről. Megrendítő hatást váltott ki az 1982. szeptember 19-én a libanoni 'Sabra és Shatila' nevű menekült táborban elkövetett tömegmészárlásról írt beszámolója. Kapeliouk újságíróként csatlakozott a francia Le Monde és a Le Monde Diplomatique szerkesztőségéhez, ahol első cikke 1969. januárjában, az utolsó pedig 2009. márciusában jelent meg.
James Carter, aki 1976-tól 1980-ig volt az Egyesült Államok elnöke, emlékirataiban részletesen foglalkozik azzal, hogy létre lehetett volna hozni az arabok és az izraeliek közti tartós békét, ha Izraelnek nem a bigott, nácikhoz hasonló rasszista nézeteket valló Menachem Begin lett volna a miniszterelnöke. Carter emlékeztet: Begin fanatikusan meg volt győződve arról, hogy a zsidók alkotják az uralkodó fajt, olyan szent nép, amely magasabbrendű, mint az egyiptomiak és mint az arabok. Begin hitt abban: Isten akarata az, hogy a zsidóké legyen Palesztina, úgyhogy egyáltalán nem volt közös alap a béke megteremtésére. A zsidók szenvedélyesen vágyakoztak Palesztina területei után, és az volt a szándékuk, hogy azt megszerzik és megtartják maguknak.
A júdaizmus lényegében azonos a humanizmussal, pontosabban a szekuláris humanizmussal. Arra törekszik, hogy azokat, akik hirdetik, a Mindenhatónál is magasabbra helyezze. Az messianisztikus látomás, amellyel a júdaizmus szemléli a nem-zsidókat, nem véletlen. Ez természetes folyománya egy olyan nép, embercsoport magatartásának, amely fajnak nevezi magát, és amely önmagát Istennek tartja, aki bármit tehet, amit jónak lát. Nem véletlen, hogy embereknek ez a viszonylag kis létszámú csoportja létre tudta hozni, finanszírozta és megvalósította a kommunizmusnak nevezett elnyomó, gyilkos mechanizmust. Ha a zsidók valóban e föld istenének képzelik magukat, akkor ez az „Isten” a maga szeszélyességében akár meg is szabadulhat az alacsonyabb rendű lényektől, ha az elősegíti földi királyságának a létrejöttét.
Patrick Grimm „Judaism as humanism” (Júdaizmus, mint humanizmus) című írásában, ezeket írja: „Több embert öltek meg a júdaizmus, mint minden más ideológia nevében. És miért lenne ez másképp? Egy „Isten” nem tévedhet, amikor ítéletet alkot, nem lehet esendő vagy korlátolt felfogású. Ez a fajta ’Isten’ hasonló egy mérgezett hűtőanyaggal bíró Jim Jones-hoz, és minden mértéket felülmúlóan értelmetlen. Ezért volt eddig és lesz a jövőben is ’zsidó probléma’ vagy ’zsidó kérdés’. Nem fog eltűnni, mert ez az istenkomplexus, az eltorzított istenfelfogás tükörképe a tükörben marad.”
Patrick Grimm ehhez még hozzáteszi, hogy „semmi sem olyan veszélyes, kockázatos és félelmetes, mint egy szekuláris messianisztikus vízió. Az Isten elvetése a legtöbb zsidó által és messianisztikus reményeik összeházasítása az önimádat, a szerzés és a fösvénység isteneivel, sokkal félelmetesebb, mint az egyszerű szekuláris humanizmus. A szekuláris humanizmus, legalább valamennyi emberre kiterjed. De mivel a júdaizmus szemlélete partikuláris, így szükségszerűen kizár másokat az emberi fajból. Úgy tekinthetünk magunkra, mint akik eldobható részei vagyunk egy rosszul működő gépezetnek, amellyel a mi „Istenünk” kényétől-kedvétől függően rendelkezhet.”
Patrick Grimm ehhez még hozzáteszi, hogy „semmi sem olyan veszélyes, kockázatos és félelmetes, mint egy szekuláris messianisztikus vízió. Az Isten elvetése a legtöbb zsidó által és messianisztikus reményeik összeházasítása az önimádat, a szerzés és a fösvénység isteneivel, sokkal félelmetesebb, mint az egyszerű szekuláris humanizmus. A szekuláris humanizmus, legalább valamennyi emberre kiterjed. De mivel a júdaizmus szemlélete partikuláris, így szükségszerűen kizár másokat az emberi fajból. Úgy tekinthetünk magunkra, mint akik eldobható részei vagyunk egy rosszul működő gépezetnek, amellyel a mi „Istenünk” kényétől-kedvétől függően rendelkezhet.”
Ha tehát arra a kérdésre kívánunk válaszolni, hogy mi a szekuláris humanizmus és a modern júdaizmus közötti kapcsolat, akkor annyit mondhatunk, hogy a kettő tartalmilag csaknem azonos, de a júdaizmus az, amely a legkirekesztőbb és legetnocentrikusabb. Egyelőre nehéz felmérni, hogy ez mennyi kárt okozott az emberi civilizációnak, és azt is, hogy még mennyit okozhat a jövőben. Ha a zsidó az „Isten”, vagy magát Istennek képzeli, akkor az emberiség nehezen érezheti biztonságban magát.
Drábik János: Ki választotta ki a „kiválasztottakat”? - 2.rész
Ismerje meg ön is Drábik János nagyszerű tanulmányát, amely folytatásokban a Leleplező című könyvújságban jelenik meg, a Szent Korona Rádió honlapján pedig szintén több részletben olvasható. Kötelező darab, melyből számos kérdésre választ kaphat a téma iránt érdeklődő olvasó.
Mit jelent zsidónak lenni vagy nem lenni?Drábik János: Ki választotta ki a „kiválasztottakat”? - 3.rész
Ismerje meg ön is Drábik János nagyszerű tanulmányát, amely folytatásokban a Leleplező című könyvújságban jelenik meg, a Szent Korona Rádió honlapján pedig szintén több részletben olvasható. Kötelező darab, melyből számos kérdésre választ kaphat, aki a téma iránt érdeklődik.
Mi a júdaizmus sikerének a titka?
Már utaltunk rá, hogy 2008-ban figyelemreméltó tudományos munka jelent meg az Egyesült Államokban Judaism Discovered (A felfedezett júdaizmus) címmel. A szerző, Michael Hoffman több mint tíz éven át dolgozott rajta, számos szakértő segítségét is igénybe véve, és elsősorban arra kereste a választ, hogy ki a zsidó, és milyen szerepet játszanak a nem hiteles zsidók. Ha ezek a hitelesnek nem tekinthető ’ál-zsidók’ vannak túlsúlyban, akkor ez alapvetően átalakítja történelmi ismereteinket, mivel tényekkel támasztja alá, hogy a jelenkori talmudisták és cionisták olyan embereknek a leszármazottai, akik nem éltek Palesztinában, amikor Jézust keresztre feszítették.
Ők valójában annak az ideológiának a képviselői, amely elvezetett Jézus Krisztus kereszthalálához, de általánosságban véve nem alkotnak egy fajt. Ez a tény viszont aláássa a talmudistákkal és a cionistákkal szemben állók fajalapú ellenszenvét, egy olyan fajra alapozott ellenérzést, amelyre viszont a rabbik és az izraeliek azért támaszkodnak, hogy így biztosítsák a saját fajukhoz való hűség és elkötelezettség megmaradását saját népükhöz és hazájukhoz.
Michael Hoffman, akit könyve alapján Shaul Praver rabbi Talmid Chacham-nak nevezett, vagyis olyan tudós kutatónak, aki elmélyült a zsidó törvények tanulmányozásában, és ezért a Tóra tudósának számít. A zsidó társadalomban az, aki elnyerte a Talmidei Chachaminmegtisztelő címet, számos előjoggal rendelkezett és természetesen kötelezettséggel is. A zsidó közösségekben azt, aki kiérdemelte ezt a megtiszteltetést, rendszerint minden spirituális és egyéb fontos közösségi kérdésben is megkérdezték. Nem volt hivatalos rangja, de tekintélyénél fogva felügyelte a vallási tevékenységet, meghatározta az imádságok idejét és formáját, és azért, hogy teljes idejét a Tóra és a Talmud tanulmányozásának szentelje, fel volt mentve egyéb kötelezettségei alól.
Michael Hoffman nagyhatású könyvének a megírása során észrevette, hogy a Kabbalának - a zsidó miszticizmus számmisztikán alapuló tanainak - terjesztése során azt a látszatot keltették, hogy hasadás keletkezett a talmudizmus és a kabbalizmus között. A középkor nagy zsidó filozófusának Mózes Majmonidesz-nek a számait használva azt színlelték, hogy a Harmadik Templomnak ez a két tartóoszlopa ellenséges viszonyban áll egymással. Amikor Hoffman áttanulmányozta Majmonidesz írásait, meggyőződött arról, hogy műveiben világosan megtalálhatóak a kabbalista doktrína bizonyítékai.
Hoffman azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Talmud kritikai elemzésének és bírálatának a jelenlegi helyzetét meghaladja. A Talmud kritika a jelenben is egyrészt arra fekteti a hangsúlyt, hogy az becsmérli Jézust és Máriát, másrészt, hogy állítólag pornográf részeket tartalmaz. Nincs semmi kivetnivaló abban az állításban, hogy a Talmud valóban tartalmaz ilyen sértő gorombaságokat, mert ez megfelel a tényeknek. A problémát az okozza, hogy a Talmud-bíráló tudományosság ezzel kezdődik és ezzel is ér véget. Van még néhány rövid kazuisztikus szőrszálhasogatás, valamint hivatkozás a PaRDeS-re, ami pótolni kívánja a felkészült és módszeres elemzést, de általánosságban véve a Talmud és a Kabbala tudományos bírálatának a jelenlegi állapota rendkívül felületes, és a legtöbb fontos kérdést válasz nélkül hagyja.
Michael Hoffman elsősorban azt kifogásolja: kevés kritikai elemző érti, hogy a júdaizmus se nem jobboldali, se nem baloldali. Tetszés szerint lehet mind a kettő. Az egyik történelmi pillanatban a Trón meghatározó szövetségese. A következő történelmi helyzetben pedig ő az a forradalmi erő, amelyik megdönti a Trónt. Hoffman arra törekedett, hogy a legkülönbözőbb kutatási szempontok szerint közelítsen a júdaizmushoz. Ő is a Talmud Jézust és a Máriát gyalázó cáfolhatatlan részeivel kezdte. Arra a következtetésre jutott, hogy a bibliai Ótestamentum nem képezi a júdaizmus alapját. Később kiterjesztette ez irányú kutatásait, amelyeket egy 2000-ben publikált könyvben tett közzé, és amely a ’Judaism’s Strange Gods’ (A júdaizmus különös Istenei) címet viselte.
Hoffman magukból a rabbinikus szövegekből bizonyítja, hogy a júdaizmus nem az Ótestamentumon, a Biblia ószövetségi részén, az ún. zsidó Biblián alapuló hitvallás. Arra is törekedett, hogy véglegesen leleplezze azokat a látszatot keltő cselfogásokat, amelyek célja, hogy félrevezessék az igazságkereső kutatót azt illetően, hogy Jézus nem is fordul elő a Talmudban, vagy ha igen, csak nagyon ritkán. Hoffman annak a megerősítésére is törekedett, hogy a Talmud valóban becsmérli Jézust és Máriát, és egy Biblián túli gnosztikus eszmerendszert hordoz. (A gnózis szó görögül megismerést jelent, és a vallásfilozófiában a keleti és hellenisztikus hatások révén kialakult ókori eretnek vallásfilozófiát jelölik vele. Ezt az eszmerendszert a jó és a rossz dualizmusa jellemzi, valamint egy elitizmus, amely a magasabb isteni titkok megismeréséből az egyszerű hívőt kizárja.)
Hoffmannak ez a könyve kemény bírálatot váltott ki a jelentősebb rabbik részéről, akik igyekeztek úgy értelmezni a Talmudra vonatkozó leleplezéseit, hogy azokat a római holokauszt és náci holokauszt összefüggésében értelmezik, és ily módon a júdaizmusnak a keresztényeket becsmérlő részeit ’érthetőnek’ tüntetik fel a rabbinikus kivételezettség posztmodern nézetrendszere alapján. Ennek lényege, hogy a zsidó szenvedés méreteiben és minőségében minden más nemzet történelmi tapasztalatát felülmúlja. Ezért volt érthető az erős rabbinikus gyűlölet a rómaiak/ a nem-zsidók/ a keresztények/ az európaiak iránt. E rabbinikus értelmezés meghaladásához mélyre kell ásni a rabbinikus szövegekben, és nem szabad megelégedni azokkal a gyűlölködő rágalmakkal, amelyeket Jézus Krisztussal és Szűz Máriával kapcsolatban tartalmaznak.
E 1102 oldalas könyvében Hoffman nem az ókori „zsidó” fajjal foglalkozik, hanem a rabbinikus szellemiséggel, amely egyfajta ideológiai organizmusként funkcionál. Ez olyan élő szellemi képződmény, amelynek az egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy képes újrakonstruálni önmagát válaszként a lelepleződésre. Ezt Hoffman úgy fogalmazza meg, hogy ha egy felkészült kutató dokumentálja, hogy a júdaizmus ’A’, akkor bebizonyítja önmagáról, hogy ’B’. Amikor a közvélemény megérti, hogy a ’B’ az ellentéte annak a júdaista tételnek, hogy ’A’, akkor a júdaizmus átváltozik az ’A’ és a ’B’ szintézisévé és ’C’ lesz belőle. Ez így folytatódik, és bámulatos történelmi átalakuláson ment át, amely megtévesztette és becsapta nemzedékek sorát.
Az a kutató, aki megpróbálja úgy értelmezi a júdaizmust, hogy olyan kategóriákba sorolja, mint ami baloldali vagy jobboldali, cionista vagy anticionista, mohamedánellenes vagy mohamedánbarát, elkerülhetetlenül kudarcra van ítélve, és valójában összezavarja azokat, akik az ő téves ajánlásait elfogadják. Van valami jó abban is, ha valakiket Krisztus keresztre- feszítői leszármazottainak tartanak, minthogy ezek a gonosztevők vérségileg izraeliták voltak, noha mélyen elítélendő módon viselkedtek. Az itt a paradoxon, hogy bárki is, aki Jézus gyilkosainak a vérségi leszármazottja, azt fajilag zsidónak és izraelitának kell tekinteni. Ez az azonosság a történelem folyamán egyfajta félelemmel vegyes tiszteletet és bámulatot keltett ezekkel az állítólagos ’zsidókkal’ szemben; minthogy az állítólagos vérrokonság Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal és magával Jézussal a nem-zsidók körében egyfajta szeretet-gyűlölet viszonyt hoz létre, amelyre rá lehetett játszani a történelem folyamán. Még az a szitokszó is, hogy ’Krisztus-gyilkosa’ járt némi haszonnal, mert fenntartotta az üldözött mártír képzetét, amelyre a júdaizmus hatásosan építhetett különösen 1945 óta.
Hoffman azzal magyarázza, hogy neki fogott a XXI. század talmudistáinak a tanulmányozásának, mert a júdaizmus racionális cáfolatára eddig még nem került sor. Hoffman maga azt állítja, hogy nem vállalkozott volna tíz évig tartó kutatómunkára csak azért, hogy megerősítse a jelenlegi talmudistáknak azt az állítását, hogy ők Ábrahámtól és utódaitól származnak, továbbá azt a sztereotípiát, hogy a zsidókat gyűlölni és üldözni kell. Ha ezt tette volna, az lényegében a rabbiknak nyújtott volna segítséget. Hoffman egyenesen azt állítja, hogy bárki, aki gyűlöli a júdaizmust és követőit, az fenntartja a rabbiknak az uralmát. Valójában ezt a titkot akarta könyvében bizonyítékokkal alátámasztani és megmagyarázni. Ily módon nyitott új utat a rabbinikus és a zsidó keresztény érvek megválaszolásához.
Hoffman úgy véli, hogy úgy írta meg 'A felfedezett júdaizmus' című könyvét, hogy annak racionális cáfolása nem lehetséges. Igaz, hogy a könyv bizonyítékai és érvei elferdíthetőek, félremagyarázhatóak és démonizálhatóak a szokásos, övön aluli ADL-stílusú (Anti Defamation League) rágalmazásokkal és hamisításokkal, de a könyv érvelését nem könnyű aláásni, mert álltásainak a zöme a júdaizmus saját nézeteire támaszkodik, ismeretelméletileg megalapozottan válaszolja meg a felmerült kérdéseket. Hoffman úgy véli, hogy ha jól tárta fel a rabbinikus disszimulációra vonatkozó tényeket és tanításokat, akkor az nemcsak a júdaizmus elmúlt története szempontjából értékes, de elősegítheti a jövőbeni rabbinikus stratégiák és machinációk megértését is. A szerző tehát arra számít, hogy nemcsak a rabbik és a júdaizmus követői, de nagybefolyású szócsöveik is a különböző egyházakban és egyetemeken keményen fognak elemzéseire válaszolni.
Hoffman nem egyszerűen tényekkel akarta megismertetni olvasóit, hanem rá akarta vezetni őket arra, hogy miként bontsák le a megtévesztő taktikai és stratégiai színleléseket, amelyekkel a júdaizmus válaszol a belső és titkos tanításaiknak a pontos ismeretére, illetve ezen ismereteknek a széles körben való elterjedésére. Ez a hosszú és nehéz olvasmány azzal jutalmazza olvasóját, hogy felfegyverzi őt a szinte minden rabbinikus álcázásban és megtévesztésben benne rejlő hamis és képmutató elemek felismerésére és leleplezésére. Ha széles körben ismertté válna, hogyan kell megfejteni, dekódolni a júdaizmust, akkor annak már messzeható következményei lehetnének. Így például közre tudna hatni a nyugati kultúra gyökeres átalakításában. Ez a kultúra mélyen átitatódott a rabbinikus világértelmezés és magyarázatok ájtatatosságaival és közhelyeivel. Jelenleg az a narratíva, amely meghatározza az általános gondolkodásmódot a vallásról és a történelemről.
Hoffman könyvével újjá akarja éleszteni azokat a régi nyugati értékeket és igazságokat, amelyeket a XX. és a XXI. század konzervativizmusának képviselői már rég cserbenhagytak. E konzervatív példaképek közreműködtek a meglehetősen elfajzott ’zsidó-keresztény családi értékek’ mozgalom létrehozásában, amely az ortodox rabbikat helyezi az élvonalba, és szövetségre lép a keresztényekkel, például az abortusz és a szodómia elleni küzdelemben. Ez azért bizarr, mert ahhoz hasonló, mintha a férfi transzvesztiták indítanának harcot a nőiesség hagyományos értékeinek a helyreállítása érdekében. Hoffman úgy véli, hogy a keresztény kultúra értékeinek a helyreállítására indított konzervatív mozgalom, amely a talmudista rabbikra támaszkodik, ellenkezik azzal, amit a bibliai próféták és a kereszténység szentjei képviseltek.
A Judaism Discovered szerzője még XVI. Benedek pápát is bírálja azért, hogy mind Kölnben, mind New York-ban nem azért kereste fel a zsinagógákat, hogy védelmezze a megtámadott és hanyatlóban lévő keresztény kultúrát, hanem hogy együtt imádkozzon azokkal a rabbikkal, akikről minden ezoterikus kérdésekben járatos szakember tudja, hogy nem Istent imádják, hanem önmagukat. Hoffman úgy véli, hogy a tudós teológusnak az egykori müncheni érseknek, Ratzinger bíborosnak, mindezzel tisztában kell lennie. Hoffman munkája lényegesen különbözik az elmúlt évszázad ezzel a témával foglalkozó írásaitól. Szigorúan ragaszkodik a júdaizmus legmélyebb működési és spirituális titkainak a ténybeli megközelítéséhez és empirikus feltárásához. Különösen nagy súlyt helyez a júdaista leplezés és elhallgatás rendkívül kidolgozott és részletes ismeretelméletére. Így arra, hogy miként alakítja ki önmagáról azt a képet, amely mindig belesimul az uralkodó korszellembe, kaméleon módjára változtatva tulajdonságait.
Hoffman egyértelműen arra törekedett, hogy eltávolítsa mindazt, amelyre az ún. „klasszikus” antiszemitizmust és zsidógyűlöletet alapozták. Kimutatja, hogy ezek a törékeny, elöregedett klisék és előre programozott közhelyek valójában a rabbik azon állításait támasztják alá, amelyek szerint a nem-zsidók bigottak, tele vannak zsidóellenes előítélettel. Ezeket a nézeteket ők mélyen beültetik a zsidó fiatalság gondolkodásába, és ily módon tudják ellenőrzésüket fenntartani felettük életük végéig. Hoffman eredetileg egy júdaizmussal foglalkozó enciklopédiát akart írni, de sem anyagi, sem egyéb erőforrások nem álltak rendelkezésére e tízkötetes munka elkészítéséhez. Végül a könnyebb olvashatóság érdekében munkáját nemcsak lerövidítette, de elhagyta a címszavas enciklopédikus formát is. A könyv annak ellenére, hogy bizonyíthatóan lépések történtek az elhallgatására és terjesztésének akadályozására, mégiscsak felkeltette a világ sorsa iránt aggódó értelmiségiek érdeklődését.
Ennek ellenére számos szerkesztő, könyvforgalmazó és honlap tulajdonos „fülsiketítően”, hallgat róla. Az eddig elérhető véleményekből azt láthatjuk, hogy a protestánsok Hoffman munkáját túlságosan katolikusnak, a katolikusok pedig túlságosan protestánsnak találják. Akik pedig nem vallásosak vagy a kételkedő agnosztikusokhoz tartoznak, úgy vélik, hogy ez a könyv túlságosan is vallásos és keresztény. Közelebbről szemügyre véve Hoffman néhány konkrét állítását, megállapíthatjuk: leértékeli a júdaizmus jelenlegi követői sorában található faji elitizmust. Azt állítja, hogy „nem hisszük, hogy a modern zsidók a bibliai kor ősi zsidóinak a leszármazottai”.
(Hoffman a szóhasználatára is nagyon vigyáz, és az ókori zsidókat következetesen Jews-nak nevezi, míg a jelenkori zsidó közösségek tagjait, pedig Judaics-nak. Ezek ősei nem Palesztinában éltek, hanem amikor a zsidó vallás még hittérítő-vallás volt, s több nép körében is hódított, akkor e népek tagjai tömegesen tértek át a zsidó vallásra. Ez történt a IX. században a kazárokkal, akik a mai askenázi zsidóság többségét alkotják, és ez történt Észak-Afrika zsidó hitre áttért különböző arab és berber lakóival, akik a középkori szefárd zsidó-közösségeket hozták létre. Mindkét közösségnek saját nyelve is van: az askenázi zsidóságé a középkori némettel rokon jiddis, és a szefárd zsidóságé a spanyollal rokonladínó.)
Hoffman a júdaizmus rasszista természetét elemezve felteszi azokat a kérdéseket, hogy „Jézus vajon kihasználta-e faji státuszát? Dicsőítette-e vajon az izraelita származást, hogy az kulcs a mennyországhoz? Nem! Hanem éppen amiatt szenvedett kereszthalált, mert megtagadta a rasszista nacionalizmus farizeusi doktrínáját.”
Hoffman arra kéri olvasóit, hogy ha meg akarják cáfolni könyvét, akkor azt szigorúan a tények alapján tegyék. „Ne azt ismételgessék, amit a rabbik és a cionisták állítanak, hogy 'A felfedezett júdaizmus' a zsidógyűlöletet szítja.” A könyv arra hívja fel a figyelmet, hogy a rabbik maguk a világ legkirívóbb és leghevesebb zsidógyűlölői.
Több vallásos nevelésben részesült amerikai zsidó is állította (és az internet útján közre is adta), hogy egyes rabbik valóban ’zsidógyűlölőnek’ tűnnek. A nevelésük során számos vallással ismerkedtek meg a Bar Mitzvá-val kapcsolatos tanulmányaik keretében. A kereszténység tanításaival való megismerkedés azonban meg volt tiltva, mert ez az egyetlen vallás, amely hirdeti a bűnök bocsánatát és a haláltól való megszabadulást. A Palesztinában fennálló cionista rendszert Hoffman a velejéig sátáninak minősíti könyve második fejezetében, amelyben a zsidó olvasóhoz fordul:
„Isteni engedély nélkül az elképzelt izraelita világrend felépítése a zsidó nép szekularizációjától fog függeni, amint az Spinoza éles szemmel előre látta a XVII. században. Pontosan erre került sor, amikor az elképzelt ’Izrael államot’ létrehozta az ENSZ és a Szovjetunió bűntársuknak, Harry S. Truman-nak a döntő fontosságú támogatásával.”
„Ezek hárman voltak az állítólagos ’Izrael állam’ angyali jótevői, akik nélkül Palesztina még ma is palesztin lehetne. Miközben ennek az Izraelnek a tényleges előkészítői főleg szekularizált zsidókból álltak, amint azt Spinoza megjövendölte: ateistákból, kommunistákból, szociáldemokratákból és vallásnélküli kibucznyikokból.”
Hoffman arra is kitér, hogy jelen korunk izraeli állampolgára agresszív arcát mutatja a világnak, elveszítve ’a száműzött-üldözött zsidó’ imázsát. Most már az izraeli az, aki üldöz és száműz másokat. Kitér arra is, hogy a Harmadik Világban már nem úgy tekintenek a zsidóra, mint passzív, szánalomra méltó tudósra, akinek a szakállát a náci csizma uralma alatt húzogatják. Úgy tekintenek rá, aki maga is cio-náci csizmát visel. Hoffman Jézusra is hivatkozik, aki Jeruzsálemet azzal vádolta, hogy prófétagyilkos. Hoffman szerint a város megőrizte ezt a sátánista jellegét, amikor Istentől elfordulva létrehozta a júdaizmust, amely nemcsak dicsőíti követőinek önzését és gőgös büszkeségét, de egyidejűleg befeketíti és rágalmazza a hithű keresztények törekvéseit.
Izrael Samir ’A felfedezett júdaizmusról’
Samir a Culture Wars londoni internetes folyóirat honlapján 2009. márciusában közzétett írásában azzal kezdi 'A felfedezet júdaizmus' bírálatát, hogy az nem bigott, nem rasszista és nem is antiszemita. Elméleti megközelítése ortodox, és nem kell egy kereszténynek aggódnia miatta. Helyesen elutasítja a rasszista zsidóellenes előítéleteket, mint ami elfogadhatatlan a keresztények számára. Hoffman szeretetét fejezi ki a zsidók iránt, akiket ő megmenteni igyekszik. Elkötelezetten anticionista. Mindez azonban nem elégséges ahhoz, hogy valaki valóban jó, megbízható és olvasmányos tanulmányt készítsen.
A felfedezett júdaizmus vitairatnak, olyan kritikus könyvnek tekinthető, amelyben a szerző a zsidók hitvilágát elemzi. Samir is kitér arra, hogy Hoffman inkább a judaic jelzőt használja ajew főnév helyett, és inkább a ’szerencsétlen, boldogtalan’ judaics-ról ír, hogy elkerülje a nagyon is súlyos tartalommal telítődött ’zsidó’ szót. Samir leszögezi, hogy helye van a júdaizmus tudományos, kritikai elemzésének. Hoffman könyve azonban elavulóban lévőnek tűnik annak ellenére, hogy csak nemrég látott napvilágot. Hasonló könyveket írtak már az angolszász protestánsok a XIX. században, és még korábban a hindu vallás kutatói vagy katolikus pápisták.
Ez a könyv inkább szitokáradatnak tűnik: „pogány, ördögi, sátánimádó, alattomos megtévesztés, trágárság, rasszizmus, babona, csalás”, olvashatjuk olyasmi társaságában, hogy „a pogány Talmud, amely förtelmes erkölcstelenségekből, bámulatosan kieszelt ocsmányságokból és mindent túlszárnyaló aljasságokból áll.”
A WASP (white anglo-saxon protestant, azaz fehér, angolszász és protestáns) uralom idején ez a stílus a keménység jele volt. Ezt a nyelvet használták a brit és az amerikai hittérítők Indonéziában és Polinéziában is. Ma már azonban tudjuk, hogy olyan pogány szerzők is alkottak remekműveket, mint Homérosz, és hogy az olasz Boccaccio-nak és az ír James Joyce-nak is a szemére hányták, hogy obszcén. Az Ausztráliában élő katolikusPeter Myers például azért utasította el, hogy értékelje Hoffman munkáját, mert érvelését túlzottan a protestáns gondolkodás- és kifejezésmód hatja át.
Ez az elhasználódott idejétmúltság angolszász jelenség. Hoffman maga is számos olyan iszlámellenes könyvre hivatkozik, amelyek hangsúlyosan ellenséges nyelvezetet használnak. Meg is állapítja Hoffman, hogy ha ugyanazt tennénk a júdaizmussal, mint amit ők tettek az iszlámmal, akkor a nevünk feledésre lenne ítélve. Samir is úgy véli, hogy a mohamedánok szapulása engedélyezett, míg a zsidók nevét csak félelemmel teli tisztelettel és hódolattal lehet említeni. Hoffman könyvének ezt a vonatkozását Samir pozitívan értékeli, mert bizonyos mértékben ellensúlyozza az iszlám és a kereszténység ellen intézett zsidó támadásokat. Megtaníthat néhány zsidót a szerénységre és a mérsékletre, és ez már önmagában egy értékes cél. Ideológiailag is el tudja Samir fogadni Hoffman harcias magatartását, illetve azt, hogy Hoffman Jézus világosságát akarja közelebb hozni a zsidók számára. Mindez azonban nem teszi jó és olvasmányos könyvvé Hoffman alkotását.
A kritikus első kifogása, hogy nagyon gyengén sikerült a szerkesztés. Az írásmód nem egységes, és egymás mellett gyakran lehet ugyanazt a szót askenázi és szefárd írással olvasni, amely összezavarja az olvasót. Mindkét írásmód érvényes, de választani kell valamelyik közül. Sok olyan betoldást szövegbetétet alkalmaz, amelyeknek a származási helye egyáltalán nem világos az olvasói számára. A könyv televan különböző újságkivágásokkal, internet oldalakról átvett mondatokkal, amelyek nem illeszkednek szervesen egymáshoz, és nincsenek jól elrendezve. Hozzáértő szerkesztőnek még sokat kellene azon fáradoznia, hogy ez a könyv valóban olvashatóvá váljék.
A prűd Hoffman elszörnyülködik a Talmud számos előírásától, amelyek szabályozzák egy hithű zsidó magatartását a mellékhelyiségekben és a hálószobákban. Így például valósággal sokkolják a niddah-val kapcsolatos zsidó szokások, amelyek a menstruációval kapcsolatosak. Samir úgy véli, hogy Hoffmanból hiányzik az egészséges humorérzék. Samir a Little Rock-ban ügyvédeskedő Hoffmant egyenesen provinciálisnak minősíti, mert gyakran von le kellően meg nem alapozott következtetéseket. Így például, amikor azt idézi a talmudból, hogy „egy nem-zsidó, aki tanulmányozza a Törvényt, az halálbüntetést érdemel”, azonnal le vonja a következtetést: „Jézus Krisztusnak nem volt joga tanulmányozni a Törvényt, és ezért a tanulmányozásért az életével fizetett”.
Jézus azonban zsidó volt, Dávid király és más nagy királyok törvényes leszármazottja. Vitán felül joga volt tanulmányoznia a törvényt, még akkor is, ha úgy hisszük, hogy ez a tilalom Jézus Krisztus napjaiban is érvényben volt. Hoffman alaposan tanulmányozta a Talmudot, és rájött, hogy a Talmud kedveli a kazuisztikus trükköket. (A kazuisztika egyik jelentése a szőrszálhasogatásra, az igazságot könnyen kiforgató álokoskodásra vonatkozik.) A Talmud gyakran képmutató és alakoskodó, amikor az ún. „kivételező szabályokról” rendelkezik. Hoffman példákat hoz fel arra, miként sikerül a rabbiknak kibúvókkal, ravasz kifogásokkal kikerülni a Törvény egyértelmű rendelkezéseit. Így például igazolni lehet egy bíró megvesztegetését arra való hivatkozással, hogy okkal feltételezhető róla, keményen fog eljárni egy zsidó alperessel vagy vádlottal. Ily módon a megvesztegetés célja a játéktér kiegyenlítése, vagy egy könyörületes, méltányos ítélet elérése egy korrupt döntéssel szemben.
Samir úgy véli, hogy sok érdekes kérdés felvetésével lehetne Hoffmant kiegészíteni. Így például a Biblia ószövetségi része elrendeli, hogy az adósságot minden hetedik évben el kell engedni. A Talmud ezt átalakította az adóst megillető joggá. Eszerint fel van jogosítva az adósság fizetésének a megtagadására, de ha óhajtja, fizetheti tovább. Vagyis minden hetedik év után az adósság becsületbeli adóssággá válik, vagyis olyanná, ami jogi eszközökkel nem hajtható be. A Talmud azonban megengedte a hitelezőnek, hogy megkötözze az adósát, és egészen addig megkötözve tartsa, amíg „önkéntesen” nem volt hajlandó az erkölcsi kötelezettségévé vált adósságát megfizetni.
Hasonló megoldást alkalmaznak a rabbinikus bíróságokon, hogy egy férfi engedélyezze a válást felesége számára. A zsidó törvény nem engedélyezi a válást a nőknek. Csak egy férfi válhat el szabad akaratából. Így a bíróság elrendeli a férfi letartóztatását egészen addig, amíg ki nem jelenti: „el kívánok válni tőle”.
Samir rámutat, hogy ez a fajta szőrszálhasogatás azonban nem a zsidók monopóliuma. Ennek alátámasztására példát hoz fel Homérosz Odüsszeuszából. Egy másik példa az, amit Samir egy Taybe nevű palesztinai faluban hallott. Élt ott néhány délről odavándorolt beduin, és azt állították, hogy az ott lévő föld jogos tulajdonosai. Felszólították őket, hogy esküdjenek meg Allahra és a prófétára, hogy igazat állítanak, és valóban az ő tulajdonukat képező földön állnak. Ezt meg is tették. Az ellenérdekűek viszont azt állították, hogy hoztak néhány zsák saját földet délről, ezt a lábaik előtt szétterítették, és valóban a saját földjükön álltak, amikor letették az esküt.
A fordítóként széles körű irodalmi műveltséggel rendelkező Samir Trisztán és Izoldából is hoz fel példát a kétségbe vonható eskütételre. Izolda Trisztán nyakába ül, és így esküszik meg, hogy soha semmilyen más férfi nem volt a lábai között. Samir mindössze azt sajnálja, hogy Hoffman maga nem hoz fel más kultúrákból is hasonló példákat. Ha ezt megtenné, az erősítené az állításait. Samir arra is rámutat, hogy Hoffmannak nem sikerül meggyőzően bizonyítania azt az állítását, hogy a júdaizmus intézményesíti a gyermekek zaklatását. A héber törvény két felnőtt ember közt fennálló viszonynak tekinti a szexuális kapcsolatot. Egy fiú 9 évtől számít érettnek. Így ha egy 8 éves fiúnak van nemi kapcsolata egy asszonnyal, akkor az nem tekinthető szexuális viszonynak. Ebből következőleg az asszony nem köteles férjhez menni a 8 éves fiúhoz, és nem is börtönzik be. A fiút sem ölik meg, az asszony házassági kilátásai megmaradnak, noha egy hagyományos értékrendű társadalomban valószínűleg helytelenítenék és elítélnék, amit tett.
A szodómia a zsidó jogban két egyetértő férfi cselekménye, akik tisztában vannak azzal, mit tesznek. A júdaizmus nagyon is szigorú a szodómia tekintetében, és a halálbüntetést tekinti hasznos módszernek a leküzdésére. A zsidó szodómia törvény azonban egyáltalán nem vonatkozik olyan esetekre, amelyeket az amerikai törvények szodómiának vagy gyermekek zaklatásának vagy jog szerinti nemi erőszaknak tekintenek. Ez utóbbi eset szerint a kiskorú hozzájárulása, mivel korlátoltan cselekvőképes, nem számít tényleges beleegyezésnek, és ezért megvalósul az erőszakos közösülés.
Hoffman idéz prűdnek minősíthető szövegrészeket a júdaizmusból. Például azt, hogy helyesebb levágni valakinek a kezét, mint hogy megérintsen egy péniszt. Samir azonban rámutat, hogy Hoffman nem értelmezi helyesen ennek a valódi jelentését. Az ilyen prűdnek nevezhető előírások valójában szublimálják vagy erotizálják a vallásos érzéseket. Samir hosszasan elemzi Hoffman félreértését például a férfi és a nő elkülönítését illetően, vagy amikor a metélést a gyermek homoszexuális molesztálásának tekinti. Samir mindebből azt a következtetést vonja le, hogy Hoffman szándékai jók, de felkészültsége és tudása korlátozott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Hoffman kutatómunkája teljesen értéktelen lenne. Megalapozottan vonja kétségbe, hogy halálbüntetés járna-e annak a nem-zsidónak, aki a Törvényt tanulmányozza. Ezt állítja R. Johanan. Ennek viszont ellentmond R. Meir, aki szerint dicséretes, ha egy nem-zsidó tanulmányozza a zsidó törvényeket.
Helyesen idézi a szabályt: „Dicséretes, ha egy nem-zsidó tanulmányozza Noé törvényeit, (azt a hét erkölcsi parancsot, amelyet Isten Noénak adott, mint az egész emberiséget összekötő szabályokat – D. J.) és felelősségre vonható, ha átlépi az előírásokat. De ez a rövid és figyelemreméltó megfigyelés fel van hígítva túl sok sértő jelzővel: ’intellektuálisan becstelen értelmetlenség’, ’megtévesztés, tőrbecsalás, apologéta’.”
Hoffman helyesen érvel az ún. „gyűlölet törvények” ellen; az ellen, hogy az egyház szolgaian engedjen a zsidó kívánságoknak. Akkor is igaza van, folytatja Samir, amikor bírálja a nem-zsidóknak a zsidók iránti állítólagos örökös gyűlöletére hivatkozó propagandát. Ez a sokat emlegetett gyűlölet az ún. ’antiszemitizmus’ olyasmi, amit a zsidó vezetők találtak ki azért, hogy engedelmességre kényszerítsék a nekik alávetetteket: „a rabbik zsidó gyermekek nemzedékeinek ismétlik, hogy a világ gyűlöli őket, és az igazi keresztény az elhallgattatásukra, és a meggyilkolásukra törekszik.”
A rabbiknak ezt az ügyes manőverét ellensúlyozni kell, állítja Hoffman, aki keményen elítéli a zsidóknak azt a fajta erőszakos üldözését, amelyet Hitler alkalmazott, mert hiszen ez csak erősíti és alátámasztja a rabbik taktikáját. Samir érthetőnek találja, hogy Hoffman kitér a Talmudban található, és Jézussal foglalkozó részekre. Ezek a Krisztusellenes részek már széles körben is ismertek. Hoffman könyvét tehát nem könnyű olvasni, de megjutalmazza azt, aki erre vállalkozik. Amikor összeomlott a világ pénzügyi rendszere, érdekes az a körülmény is, hogy Alan Greenspan, a FED korábbi elnöke a Talmudra tette le esküjét hivatala elfoglalásakor a sátánista Ayn Rand előtt. Érdekes az a történet is, amit a néhai William F. Buckley-ról, a „kóser konzervatív mozgalom” megalapítójáról közöl. Hoffman beszámol arról a könyvégetésről is, amelyet zsidó hatóságok rendeltek el, és amelyek között ott volt a Mendelsohn által németre fordított Biblia is.
Israel Samirnak a Felfedezett júdaizmusról kifejtett gondolatait, amelyet a Cultural Warshonlapján tett közzé, jó szándékú vitairatnak tekintjük. Samirnak egyáltalán nem volt könnyű feladat Hoffman munkájának az elemzése. Rokonszenvet érzett a szerző iránt, aki vette a fáradtságot, hogy nem-zsidó létére tegye kritikai vizsgálódás tárgyává a Talmudot. Mivel Hoffman a palesztinok elkötelezett támogatója, és Samir is az, így érthető az elfogultsága. Igyekezett olyan kíméletes és tárgyszerű lenni, amennyire csak képes volt. Hoffman, aki rendszeresen panaszkodik amiatt, hogy könyvét elhallgatják, és őt magát pedig mellőzik, meglepő módon ellenségesen fogadta Samir nagyon is fair és jó szándékú kritikáját.
Makow a PaRDeS-ről
Henry Makow a 'The Trouble with Judaism' (A baj a júdaizmussal) című írásában elemzi a PaRDeS-t, és kiemeli, hogy az jövőbelátó és sokkoló figyelmeztetés nemcsak a zsidók, de az egész emberiség számára. A júdaizmus, mint vallás a zsidó nép egészét kívánja közvetítőnek megtenni Isten és az emberiség közé, a zsidóságot helyezve Jézus Krisztus helyébe. Makow a maga tömör módján így foglalja össze: A júdaizmus azt akarja, hogy a „zsidók” legyenek az Isten. A zsidó messiánizmus, amely zsidó értelmezésben egyfajta humanista földi paradicsomnak a létrehozását jelenti, felváltaná a lelki üdvözülést. A zsidó holokauszt lép krisztus passiója és keresztre feszítése helyébe. A tömegtájékoztatásban ezért részesül a holokauszt megkülönböztetett elbánásban, azzal a 60 millió emberrel szemben, aki a második világháborúban meghalt. Samir lehetségesnek találja, hogy nincs, vagy alig van olyan zsidó, aki teljesen értené, amit a szervezett zsidóság legfőbb vezetői akarnak. Erről így ír a PaRDeS-ban:
„’A zsidók’ meghatározás az egyéni zsidókra vonatkozik, hasonló módon, ahogyan a katolikus egyház is viszonyul az egyes katolikus hívőkhöz, vagy ahogy a méhkas egésze egy méhhez. Nincs szubjektív személyes bűn, amely az egyéni zsidókhoz kapcsolható, hacsak az ő különleges cselekvéseik vagy mulasztásaik önmagukban is bűncselekményt vagy erkölcsi bűnt valósítnak meg. Így ennek a megközelítésnek segítenie kell egy egyént abban, hogy eldönthesse, vajon zsidó akar-e lenni vagy se. Hasonló módon, ahogyan valaki választhat aközött, hogy akar-e kommunista vagy kvéker lenni, vagy se. Minthogy legmélyebb meggyőződésem zsidónak lenni vagy se a szabad akarat döntésétől függ.”
A zsidó globalista paradigmát, vagyis a szerevezett zsidóság általánosan elfogadottnak tekinthető nézeteit, Makow így foglalja össze: „Izrael egyesíteni kívánja a világot saját spirituális irányítása alatt; Isten temploma Jeruzsálemben van, és ez a zsidók által kialakított világrend központja, és valamennyi nemzetnek tiszteletben kell ezt tartania. A nemzetek Izrael (a Yisrael szó szerepel az angol szövegben, amely a zsidóság spirituális lényegét fejezi ki – D. J.) a szolgálatával imádják az Istent”.
Egyet ért Samirral abban, hogy a zsidó nép istenítése megköveteli azt, hogy más népeknek ne legyen más istenük, mint a megszerezhető pénz és anyagi javak, valamint az érzéki gyönyör. Az emberiség megtapasztalhatta – tehetjük hozzá – hogy az Atya, Fiú, Szentlélek keresztényi Szentháromsága helyére a pénz, szex és hatalom szentháromsága lépett.
Samir azt állítja a PaRDeS-ben, hogy zsidó értelmezésben Jeruzsálem és Izrael kizárólagos szakralitása megköveteli, hogy más nemzeteket és a világ többi népét a megfosszák saját szakralitásuktól. Eszerint nem lesznek majd a jövőben templomok és mecsetek, sem keresztény, sem mohamedán papok. A világ profán sivataggá válik, amelyen állatnak minősíthető profánok, a világ többi nemzetei élnek, és az ő pásztoraik lesznek a zsidók.
(A latin eredetű szakrális szó valaminek az isteni, természetfeletti eredetére és ezért szent voltára utal. Szakrális uralkodónak lehetett tekinteni azt, aki isteni eredetű értékrendet követve uralkodott. Ismerjük a történelemből a szakrális kettős királyságot, amely például az eurázsiai sztyeppe nagy nomád népeinél létezett. Az első uralkodó, amely szakrális volt, vagyis az adott hatalom túlvilági dimenzióját képviselte, csak névleges hatalommal rendelkezett, de ő adta a legitimitását a második királynak, aki a tényleges hatalmat gyakorolta, és aki tulajdonképpen uralkodott.
A szent Kagán címe volt a nagy Kagán, és mellette működött egy kis Kagán, de annak volt nagyobb a hatalma. A kazároknál ez úgy volt, hogy a kis Kagán uralkodott és parancsolt, de nem volt szuverenitása. Ezzel csak akkor rendelkezett, ha mellette volt a nagy Kagán. Ha például éhínség volt Kazáriában, akkor a nemesek a másik királyhoz mentek, hogy a nagy Kagán bajt hoz rájuk, és ölje meg. A király ezután vagy megölte a Kagánt vagy megvédte őt. A magyarok második királya a Gyula volt. A kereszténység felvételével nem szűnt meg a magyar szakrális királyság intézménye, csak átalakult.)
A zsidó, mint világnép, amelyik a többi nép felett a hatalmat gyakorolja, tehát olyan világuralmi nép, amely azért tarthat igényt erre a különleges szerepre, mert szakrális népként egyedül ő tarthatja a közvetlen kapcsolatot Istennel, vagyis csak neki van az egész emberiség vonatkozásában transzcendens dimenziója.
Samir szerint Izrael szakrális szerepének a kialakítása kis dolgokkal kezdődik. Így kezdetben eltávolítják a keresztény vallási szimbólumokat az iskolákból és a nyilvánosság tereiből. Sok keresztény ezt az immáron előrehaladott folyamatot úgy értelmezi, mint a keresztény lelkiség alárendelődését, és a zsidó spiritualitás győzelmének a bizonyítékát. A zsidó univerzum így épül fel tégláról téglára, és az egyik legkeményebb bizonyítéka hódításának a nem-zsidók nevelési rendszerének elsilányítása, és spirituális életének a kiüresítése. Az amerikai filmipar legtöbb terméke valóságos inzultus a józanész és a közösségi erkölcs számára. Samir azt írja, hogy „a zsidó lelkület teljes győzelmét csak akkor érik el, amikor az elbutított, műveletlen, csaknem írástudatlan nem-zsidó hálásan nyalja zsidó gazdája kezét, és áldja azért, hogy irányítja és gondoskodik róla”.
Samir azt is megjegyzi, hogy az Egyesült Államok, amely „legalább annyira zsidó, mint amennyire Olaszország katolikus”, megtiltotta Allahnak és a Koránnak az említését a megszállt Irak iskoláiban. Samir a PaRDeS-ben a mindennapi zsidókat frontharcos gyalogoskatonákhoz hasonlítja, akik ismerik a tábornoki karnak az átfogó haditervét. A számos formában megszervezett zsidóság alkotja a tábornoki kart. Nem a PaRDeS-ben, hanem egy másik esszéjében, a „Zeno’s Arrow”-ban (Zénó nyilában) írja, hogy a harcban álló fél valószínűleg a zsidó politikai közösség, a világzsidóság, amely a júdaista szupremácia (felsőbbrendűség) lelkületének a hordozója a vélemények sokfélesége ellenére.
Makow a ’A baj a júdaizmussal’ című írásában kiemeli, hogy Israel Samirnak sikerült kristálytisztán megfogalmaznia ’a zsidó problémát’, és rámutatnia pontosan az antiszemitizmus okára, vagyis arra, hogy létezik ’A Választott Nép Eszméje’, amely nép fel van hatalmazva arra, hogy megvalósítson egy olyan anyagias természetű utópiát, amelynek végső soron áldozatul esnek más népek és nemzetek, fajok és vallások. Ez az elitista filozófia megfelel bármely neo-feudális hierarchiának, de nem jelöli meg pontosan, hogy kik ennek a világuralomért folytatott hadviselésnek a valódi „tábornokai”.
Makow, aki „Illuminati, The Cult that Hijacked the World” (Illuminátusok, A kultusz, amelyik hatalmába kerítette a világot, Silas Green, Winnipeg, Canada, 2008) című munkájában dokumentált tényanyagra támaszkodva bizonyítja, hogy létezik egy szervezett hálózat által végrehajtott világstratégia, – ezt nevezi ő az illuminátusok összeesküvésének – sajnálja azt, hogy Samir ellenérzéssel viseltetik, és nem fogadja el egy illuminátus összeesküvés létezését. Ez az averzió megakadályozza őt abban, hogy magát a világzsidóság szervezett politikai közösségét is sakkfigurának tekintse egy még nagyobb játszmában.
A zsidó és izraeli hatalom a ma is még londoni központtal működő szuper-gazdag bankárdinasztiák pénzügyi és politikai hatalmának a megjelenése. E hatalom mögött a Rockefeller- a CFR- a CIA- és végső soron az Egyesült Államok hálózatai állnak. A zsidó ’humanizmus’ olyan trójai faló, amely valójában az Orwell '1984' című könyvében leírt társadalom megvalósítására törekszik. Louis Marshall, amerikai cionista vezető, aki a Kuhn & Loeb bankház tanácsadója volt, írta 1917-ben, hogy „a cionizmus nem véletlen jelenség, hanem egy messzire nyúló világstratégia. A cionizmus csak az a szög, amelyre egy hatalmas fegyverzetet rá lehet akasztani. Ez a fegyverzet maga a zsidó messianisztikus (küldetéstudattal bíró) lelkület, amely fontos szerepet játszik az Új Világrend létrehozásában, amely egy olyan totalitárius berendezkedésű világrendszert irányít, amely a vagyonarisztokráciájának az érdekeit érvényesíti.
Makow sokat foglalkozott a „Cion Bölcsei” című dokumentummal, amelyet szerzősége vonatkozásában a főáramlatú tudományosság hamisítványnak tekint, de amelynek megállapításait az elmúlt évszázad történelmi tényei sajátos módon alátámasztják, és ezért e hamisítvány máig élő igazságára támaszkodva a következő részt idézi: „a természtes és örökletes arisztokrácia romjain létrehozzuk a mi plutokrata arisztokráciánkat. Ezt az új arisztokráciát arra a vagyonra alapozzuk, amelyet mi ellenőrzünk, és arra a tudományra, amelyet a mi tudósaink művelnek”. (A plutokrácia görög eredetű szó. A gazdagok uralmát fejezi ki, egy olyan rendszert, amelyben a politikai hatalom a vagyonnal rendelkezők kezében van. A politikában a plutokrata olyan dúsgazdag személy, aki ennek révén politikai hatalommal is rendelkezik.)
Fontos felfigyelni arra, hogy a hangsúly nem a faji vagy vallási hovatartozáson van, hanem a vagyon feletti ellenőrzésen. Makow azt állítja, hogy a „Ción Bölcsei” nem zsidó dokumentum, hanem illuminátus pamflet. Makow talán túlságosan is még a központi bankokat irányító pénzemberekhez kapcsolja az Új Világrendet abban a világstratégiában, amelynek az a célja, hogy a világ pénzrendszere feletti hatalmukat a politikai, társadalmi és spirituális kontroll fenntartására alkalmas intézményrendszerbe ültessék át.
Az emberiségnek a szolgasorba taszítása megkívánja azoknak a kollektív erőknek a felszámolását, amelyeket a nemzetek, a faji, vallási és családi közösségek alkotnak. Ez alól természetesen kivétel a zsidó nemzet, faj, vallás és család. Az illuminátus világstratégia ideológiája az a neo-liberalizmus, amely végrehajtja ezeket a célokat olyan jelszavak hangoztatásával, mint szabadpiac, feminizmus, tolerancia, faji-sokféleség és multikulturalizmus. Makow úgy látja, hogy a legtöbb szuper-gazdag pénzdinasztia és központi bankár zsidó származású, de a döntő azonban az, hogy meghatározó személyiségei egy luciferiánus vallási szektához tartoznak, amely a szakirodalomban úgy ismert, hogy ők a Sabbatai Zevi-t és a Jacob Frank-ot követők, akik ténylegesen a zsidó népet is gyűlölik, és végső soron az ő elpusztításukra is összeesküdtek.
A Sabbatai Zevi követők állnak a cionizmus, a kommunizmus és minden valószínűséggel a nemzetiszocializmus mögött, és ezért övék a végső felelősség a háborúk, köztük a világháborúk kirobbantásáért, és ennek egyik következményéért, a zsidó népet sújtó holokausztért. Ezért e szekta fanatikus hívei eltávolítják a keresztény gyökerű nyugati kultúrából a ’Tíz parancsolatot’, valamint a Jézus Krisztusra való hivatkozást a közösségi élet színtereiről. A zsidó népet eszközként és adott esetben pedig bűnbakként használják.
A Sabbatai szektához tartozók egy része illuminátus, és ugyancsak ők alkotják Makow szerint a különböző szabadkőműves irányzatokat irányító legfelsőbb szabadkőműves vezetőket. Vallási fogalmakat használva Lucifert kívánják Isten helyébe helyezni. Ez az illuminátus felsőszintű vezetés származását tekintve csak kis részben zsidó. Gondoljunk csak az idősebb és fiatalabb Bush szoros kapcsolatára az illuminátus „Koponya és Csontok” titkos társaságával. A luciferiánizmus azért felel meg a világuralmi elitnek, mert tagadja olyan abszolút értékrendnek a létezését, amely felöleli az abszolút igazságot, a relativizálható erkölcsöt és igazságosságot. Egy ilyen abszolút értékrend korlátozná a világuralomra törő illuminátus elit hatalmát. Ezért inkább az ateizmust és a vele járó dekadenciát részesítik előnyben. A kultúrának azt a felbomlasztását, amelyet enerváltnak, morbidnak és dekadensnek nevezhetünk, a személyes szabadság kiteljesedésének tüntetik fel.
E sorok írója Lucifert az életellenes pusztító világstratégia megszemélyesítőjének, a hanyatlás és a halál kultúrája vallási szimbólumának tekinti. Isten viszont maga az életigenlő, az életerőket optimálisan kibontakoztató életelv és értékrend, Isten az abszolút igazság és igazságosság. A szabadkőműves irodalomban, s ezt a legegyértelműbben Albert Pike fejtette ki a „Morals and Dogmas” című munkájában: Lucifer a fény, a megvilágosodás istensége, míg a kereszténység Istene a vallási babona és a sötétség istensége. Giuseppe Mazzini, az illuminátus Carbonari mozgalom vezetője, aki magasrangú Grand Orient-es szabadkőműves volt, röviden így fogalmazta meg a luciferi értékrendet: „Mindent korrupttá teszünk azért, hogy uralkodhassunk”.
Amikor vallási terminológiát használunk, és úgy tesszük fel a kérdést, hogy kit fog az emberiség szolgálni: Istent vagy Lucifert, akkor valójában azt a kérdést kell megválaszolnunk: vajon egy életigenlő, az ember optimális kibontakozását elősegítő spirituális és erkölcsi értékrendet követünk-e vagy se? Ha Lucifert választjuk, akkor viszont maga a választó válik önmaga istenévé, és azt tehet, amit jónak lát. A luciferi mottó úgy hangzik, hogy „tedd azt, amit jónak látsz”. Ez viszont a jóra és rosszra egyformán hajlamos embernél az alacsonyabb lelki szinteken található korlátlan önzés és erkölcsi vonatkozásban pedig a könnyebb ellenállást jelenti.
A magasabb Én elsősorban a minden egyes emberben többé-kevésbé megtalálható magasabb lelki struktúrákat jelenti. Ide a jóság, a szeretet, az önzetlenség, a részvét, a könyörület, a megbocsátás, a szolidaritás, a bosszúról való lemondás, és más vonatkozásban pedig a saját munkára és teljesítményre való támaszkodás, a szorgalmas munka és a más munkáján való élősködés elutasítása. Ehhez tartozik az egyenlő mérce alkalmazása, amit a Biblia úgy fejez ki, hogy „úgy bánj felebarátoddal, ahogyan elvárod, hogy ő bánjon veled”. Az ember e magasabb rendű lelki struktúrájához az abszolút erkölcs parancsainak a követésére van szükség.
Minden egyes emberben egyidejűleg megtalálhatók az alacsonyabb Énhez kötődő lelki struktúrák is. Ide sorolhatjuk a gyűlöletet, a gonoszságot, az önzést, a könyörtelenséget, kegyetlenséget és a bosszúállást. Más vonatkozásban kiemelhetjük a szinte általánosnak vehető lustaságra való hajlamot, az erővel való visszaélés lehetőségének a kihasználását, az élősködést, a mások teljesítményének elvételét és az ő munkájukból való élősködést. Mindehhez az abszolút erkölcsi parancsok tagadására, illetve relativiziálására van szükség, vagyis a kettősmérce alkalmazására.
Az ember tehát egyszerre emelkedhet önmaga fölé és süllyedhet saját szintje alá. Ahhoz, hogy az abszolút igazsághoz és univerzális erkölcshöz kapcsolódhasson, spirituális dimenzióra van szüksége. Ebben a megfogalmazásban spiritualitás alatt az ember földi létén, fizikai testén és átmenetiségén túlmutató életfolyamatról van szó, a felfelé törekvő életerőről, amelyek összekapcsolják az embert a világmindenség végtelen folyamataival. Az az ember, aki rendelkezik ilyen spirituális transzcendens dimenzióval, képessé válik arra, hogy a benne lévő magasabb lelki struktúrák irányítsák életét.
Visszatérve Makow már idézett írásához, a szerző megállapítja, hogy a júdaizmust ugyanúgy, ahogyan a kereszténységet és az iszlámot, valamint számos más nemzeti közösséget, az illuminátusoknak már sikerült aláásniuk. Az emberekben meglévő jó szándékú törekvéseket kijátszották és téves irányba vezették. Az emberiség egészét egy hatalmas méretű okkult összeesküvés áldozatának tekinthetjük. Izrael Samir a PaRDeS-ben a zsidókat figyelmezteti, de figyelmeztetése a világ többi népére és nemzetére is érvényes. Valamennyinek el kell döntenie, hogy a luciferi értékrendet vállalja és hajlandó-e akaratlan bábként részt venni egy olyan világméretű hatalmi játszmában, amelynek a célja Lucifer és az általa szimbolizált értékrend uralomra segítése.
Robert Edmondson a szervezett zsidóságról
A skót származású Robert Edward Edmondson, aki Ohio-ban született 1872-ben, és 40 éven át volt olyan lapok gazdasági szerkesztője és kommentátora, mint a New York Heraldés a New York Mail and Express. Az amerikai pénzügyi és gazdasági élet fellegvárában működő újságíróként figyelt fel arra, hogy Amerika pénzügyi és gazdasági életét a megszerveződött és nagyrészt zsidó származású pénz és korporációs oligarchia manipulálja. Több mint 400 tanulmányában és esszéjében elemezte ezt a kérdést. Arra kereste a választ, hogy uralkodik Amerika felett ez az oligarchia. Abban a könyvében, amely a „Testified Against the Jews” (Tanúságtétel a zsidók ellen), és amelyet 1953-ban ismételten publikált, a következőket írja:
„Nem a vallásukat, nem a fajukat vagy népi hovatartozásukat, illetve mint egyes embereket bírálom a zsidókat, hanem a zsidó vezetőséget, (vagyis a bankárokat) akik Amerika ellen tevékenykednek, és megpróbálják felszámolni az amerikai politikai filozófiát, és átvenni az országot. Zsidóellenes maradok egészen addig, amíg a zsidóság nem mond le erről a felforgatásról. Ha az elkövető valamilyen más közösség lenne, nem a zsidó kisebbség, magatartásom pontosan ugyanez lenne. Ez ma a legnagyobb és a legsürgetőbb probléma a világon. (…)”
Ki az, akiket szabad, sőt kötelező gyűlölni, kirekeszteni és üldözni?
Röhej: miközben a "magyar" kormány külügyminisztere Izraelben hajbókol a rasszista Izrael állam vezetői előtt, idehaza ugyanennek a kormánynak a belügyminisztere a "szélsőségek" és a "rasszizmus" elleni harc szükségességéről beszél.
Őrült beszéd, de van benne rendszer: a "rasszisták" és "szélsőségesek" kizárólag azok, akiket a szentséges Izrael annak nyilvánít.
A "magyar" kormányt a jelek szerint a legkevésbé sem érdekli, hogy Izrael ENSZ-határozatok tömegét sérti meg, a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéleteit semmibe veszi, üldözi, gyilkolja, földjeitől megfosztja, és hátrányosan megkülönbözteti a palesztinokat. A "magyar" kormányt a legkevésbé nem érdekli az sem, hogy a nemzetközi cionista lobbi évtizedek óta gyűlöletet szít az arabokkal és a muzulmánokkal szemben. Idehaza viszont a "magyar" belügyminiszter – a fajüldöző és a kirekesztésben verhetetlen izraeli állam nagykövetének társaságában – harcot hirdet a "rasszizmus" és a "kirekesztés" ellen. Röhejes, de egyúttal veszedelmes helyzet.
Ez az állandó ajvékolás a "kirekesztés", a "rasszizmus" és a "nácizmus" újjáéledése miatt elvi okokból egyébként teljesen nevetséges. Mert értelmes, józan ember természetesen nem utál senki mást pusztán azért, mert az illető egy kisebbségi népcsoport vagy vallási közösség tagja. Aki nem tudná, annak elárulom: még egy hozzám hasonló "nácit" vagy "fasisztát" sem zavar, ha mondjuk egy fekete bőrszínű embert lát, és bármily meglepő, de nem akarom lemészárolni azokat sem, akik a buddhista vagy a hindu vallás követői, sőt önmagában az sem érdekel különösebben, ha bárkiről kiderül "sajátos szexuális identitása". Ha nem tudnák a "rasszizmus" és a "kirekesztés" elleni küzdelem élharcosai, akkor elmondanám, hogy mióta a világ a világ, a kisebbségekkel kapcsolatban a következő két elvi probléma merül fel:
1. Mi a teendő akkor, ha valamilyen etnikai vagy bármilyen más kisebbség uralma alá hajtja és elnyomja a többséget? Ebben az esetben sem szabad haragudni rájuk, és küzdeni ellenük? Egyébként az emberi történelem folyamán mindig is egy szűk társadalmi csoport – nevezhetjük oligarchiának, arisztokráciának, uralkodó osztálynak, vagy ahogy manapság finomkodóan mondják, elitnek – uralkodott a tömegek fölött. Számos esetben pedig ez az uralkodó réteg etnikailag különbözött az alattvalóktól. Például a spártai helóták – akik hatszor-hétszer annyian voltak, mint a dór eredetű spártai szabad polgárok – sem gyűlölhették a velük szemben képtelenül kegyetlen elnyomóikat? És vajon a sok százmillió indiai bennszülöttnek mindenképpen szeretnie kellett a néhány tízezer főből álló angol gyarmatosító "elitet", amely kétségtelenül "kisebbség" volt a hatalmas szubkontinensen? És mi magyarok is "gyűlöletkeltők" és "kirekesztők" voltunk-e akkor, amikor nem tűrtük el, hogy a török, az osztrák, vagy éppen a kommunista "kisebbség" uralkodjon rajtunk? Szóval a kérdés a következő: szabad-e egy többségnek fellépni a rajta élősködő akár etnikai, akár bármilyen más kisebbség ellen, vagy pedig bele kell nyugodni az örök időkig tartó elnyomásba? Az pedig nyilvánvaló, ugye, hogy akik uralkodnak felettünk, és akik ellen esetleg lázadozunk, azokat a legritkább esetben szeretjük.
2. Mi a teendő az úgynevezett "destruktív kisebbségek" esetében? Vegyük például a homoszexuálisokat. Bánom is én, ki kivel, és mit csinál, a probléma azonban az, hogy ha a "melegek" a heteroszexuálisokkal egyenlő jogokat élvezhetnek (tehát szabadon hirdethetik a buziság "szépségeit", egymással házasodhatnak stb.), akkor tovább gyengülnek az erkölcsök, az éretlen tinédzserek körében pedig többen lesznek olyanok, akik kipróbálják ezt az "alternatív életformát", mindennek következtében kevesebb lesz a házasságkötés és kevesebb gyermek születik. Magyarán: a buzik bizonyos mértékű korlátozására (nem börtönre gondolok természetesen) a család intézményének védelme, és azon keresztül pedig a társadalom, a nemzet egészséges fejlődésének biztosítása érdekében van szükség. Egyes gyanús üzelmeket folytató szektákkal sem az a baj, hogy híveik másképpen imádkoznak, mint a többségi vallás hívei. Hanem az a baj velük, hogy ártalmas befolyást gyakorolnak a fiatalokra, akiket esetenként szüleik ellen fordítanak, sőt a tanulásról is lebeszélnek, hogy azután a szekta vezérei számára hasznot hajtó rabszolgamunkát végeztessenek velük. A többségi társadalom védelme érdekében kell tehát korlátozni bizonyos "vallási kisebbségek" ténykedését – és vajon ez a korlátozás "gyűlöletkeltésnek" és "kirekesztésnek" minősül? De a törökországi örményekkel az első világháború idején, vagy a németországi zsidókkal a második világégés alkalmával sem az volt önmagában a gond, hogy ők fajilag nem a többségi társadalomhoz tartoztak. Azért üldözték, és gyilkolták őket, mert a többségi nemzetek úgy ítélték meg, hogy miközben ők élet-halál harcot folytatnak ellenfeleikkel, a "kisebbség" tagjai (vagy legalábbis egy részük) az ellenség érdekében ténykedik, illetve a saját érdekeit szem előtt tartva akadályozza a „nemzeti újjászületést”. (Ami természetesen nem mentség az ártatlanok üldözésére és megölésére.)
Valójában még a "kirekesztés" és a "gyűlöletkeltés" elleni harc mostani vezérei számára is vannak üldözendő és kirekesztendő "kisebbségek". A zsidók például hosszú évtizedek óta elnyomják, kirekesztik és öldösik a palesztinokat, arra hivatkozva, hogy azok "veszélyeztetik Izrael biztonságát". (Csak jelzem, hogy a zsidókat a nácizmus uralma idején ugyanúgy "Németország biztonságára" hivatkozva üldözték.) Ugyancsak a zsidók azok, akik "karanténba zárják", vagyis "kirekesztik" mindazokat az embereket, akiket ők "nácinak", "rasszistának", "holokauszt-tagadónak" minősítenek. Amerikában a cionista tömegtájékoztatást terheli a fő felelősség, amiért az arabokat a legtöbben vagy csak terroristának, vagy pedig fondorlatos, milliárdos olajsejknek tudják elképzelni. A nyugati világban is egyre terjed az a felismerés, mely szerint bizonyos bevándorló kisebbségek nem hajlandók elfogadni az őket befogadó többségi társadalmak normáit. Legutóbb maga Angela Merkel német kancellár mondta ki, hogy a "multikulturalizmus megbukott". Vajon akkor Angela Merkel "gyűlöletkeltő", "rasszista", vagy az igazságot mondta ki végre a német társadalom védelmében? Ki dönti el, hogy ki az, aki a többségi nemzet hosszú távú érdekében emeli fel szavát az élősködő, vagy kifejezetten uralkodó helyzetű kisebbségek ellen, és ki az, aki tényleg alaptalanul gyűlöletet szít? Izraelben döntenek ilyen kérdésekről, vagy hol?
Teljesen nyilvánvaló, hogy a kisebbségek elleni "gyűlöletkeltéssel" és "kirekesztéssel" kapcsolatos, egyébként rettenetesen unalmas siránkozás mögött kőkemény hatalmi érdekek húzódnak meg. Pintér idehaza és Martonyi Izraelben - egyaránt a fölöttünk uralkodó cionista oligarchia érdekeinek megfelelően nyilatkozva - világosan megjelölte azt a "célcsoportot", amelyet mindenképpen ki kell rekeszteni, amelyet szabad gyűlölni, sőt börtönbe zárni és üldözni. Ez a "célcsoport" pedig nem más, mint a magyarság gyarmati sorsába és alávetett helyzetébe belenyugodni nem tudó hazafiak (sajnos szűk) köre.
Északi médiakajmánok II.
Egy megoldás Összeesküvéselmélet-e, hogy a zsidók irányítják a médiát? Vajon tényleg az ő irányításuk alatt összpontosul-e a média? Van-e összefüggés a liberális hangvételű médiumok és a tulajdonosok vallása között? A Szent Korona Rádió médiát vizsgáló sorozatából mindez kiderül. Sorozatunk következő célja Dánia
Miután előző cikkünkben bemutattuk a “független”, “tekintélyes” és “mértékadó” svédországi médiumok hátterét most megtesszük ugyanezt Dániában is.
Annak ellenére, hogy Dániában a kb. 6 000 zsidó az ország népességének csupán 0,12%-át teszik ki, mint látni fogjuk a médiában erősen felülreprezentáltak.
Denmarks Radio (DR)
Az ország legrégebbi közszolgálati adója, ahol számos főszerkesztő és újságíró a kiválasztottakhoz tartozik, mint például Arne Notkin. Notkin az egyik legnézettebb, napi háromszor sugárzott politikai program szerkesztője, és nem mellesleg a Dán Cionista Unió korábbi elnöke. A több újság szerkesztőjeként is ismert médiaszemélyiség szerint a “zsidó média-ellenőrzés nem más, mint antiszemita feltételezés.”
Martin Krasnik és nemzsidó partnere napi rendszerességgel hív meg “mértékadó” elemzőket műsorába. Krasnik, aki Koppenhágában és Jeruzsálemben nőtt fel, és jól beszél héberül, igen agresszíven tud nekitámadni annak, aki nem osztja nézeteit.
A DR mára a multikulturalizmus és a bevándorlás harcosa lett, amely igyekszik annyi színes bőrű bevándorlót bemutatni, amennyit csak lehetséges.
Dániában is létezik egy TV2, ahol ugyancsak sok héber szolgál. A teljesség igénye nélkül: az ortodox és cionista Samuel Rachlin, aki korábban a Szovjetunióból tudósított, fia Dan Rachlin, szintén újságíró, a fanatikus Dan Harder, Mikael Rothstein szociológus, David Munis Zippernick, a Holokauszt-leckéket adó Monica Ritterband.
Politiken
A napilapok közül fontos megemlíteni a Pilitiken című lapot. 1970-1993-ig vezetője az izraeli hadseregben is szolgált Herbert Pundík volt, de azóta is nagy befolyással bír a háttérből. Pundík beismerte, hogy kémkedett Izrael számára az 1960-as években, mintegy évtizeden keresztül, mára azonban megszerezte az izraeli állampolgárságot, és Izraelben él, onnan irányítja a szálakat. Pundík a Denmarks Radio és a későbbiekben még említésre kerülő Information tudósítója is.
A főként baloldali tanárok és trendinek látszani kívánó enteletüellek által olvasott lap Pundík közvetlen irányítása alatt futott fel. A lapot 1889-ben alapították, és irányvonala is nyíltan szociál-liberális. 104 000 példánya 430 000, hétvégén 530 000 emberhez jut el, ezzel a második legnagyobb dán napilap.
A szabad népért
A Politiken a bevándorlás, a multikulti, és a muszlimoknak adandó különleges jogok harcos védelmezője. Ábrahám kék szemű ivadéka, Anders Jerichov, a TASZ dán megfelelője neve fémjelzi a lapot, akit gyakran hívnak meg közel-keleti “szakértőként”. Szintén a lap szerkesztője a fanatikus cionista Adam Holm, a lap alapításában pedig társként vállalt szerepet a nyíltan keresztényellenes Georg Cohen Brandes.
A szabad népértA Politiken a bevándorlás, a multikulti, és a muszlimoknak adandó különleges jogok harcos védelmezője. Ábrahám kék szemű ivadéka, Anders Jerichov, a TASZ dán megfelelője neve fémjelzi a lapot, akit gyakran hívnak meg közel-keleti “szakértőként”. Szintén a lap szerkesztője a fanatikus cionista Adam Holm, a lap alapításában pedig társként vállalt szerepet a nyíltan keresztényellenes Georg Cohen Brandes.
A lap főszerkesztője ma a goj Tøger Seidenfaden, aki korábban a TV2 vezérigazgatója, illetve a Weekendavisen (erről még lesz szó) főszerkesztője volt. Bilderberg – tag.
Az újság néha kevésbé hevesen védi Izraelt, és a cionizmust, ilyenkor erősen támadja sok zsidó. A Politiken és legfőbb riválisa, a mára neokonzervatívvá váló Jyllands-Posten ugyanazon csoport tulajdonában áll.
Jyllands-Posten
A Jyllands-Posten valaha a szabadság és a szólásszabaság bástyája volt, mára egyre agresszívebben neokohn USA és Izrael – párti lap lett. A reggeli újság – Jütlandi Posta névre hallgató lap 120 000 –es példányszámával a legnagyobb dán napilap. Az Arhusban szerkesztett, magát liberál-konzervatívnak nevező lap a Mohamed-karikatúrák közlésével harcolt ki magának ellenségeket az iszlám világban.
Ha ezzel még nem húzták volna ki eléggé a gyufát Mohamed követőinél, biztos-ami biztos alapon még rátettek egy lapáttal, és az Öntött ólom fedőnevű palesztinirtó izraeli hadjárat alatt terebélyes szerkesztőségi cikkben védték meg a gyerekgyilkosságoktól és háborús bűnöktől sem mentes hadjáratot, aláhúzva, hogy a mértékadó nemzetközi közösség tagjai nem ítélték el azt.
Érdekes tény még, hogy ebben az újságban a szerkesztői cikkek név nélkül jelennek meg, ugyanakkor az olvasói vélemények kizárólag névvel és címmel ellátva. A lap gyakran tart igényt a neokohn cikkíró, Hans Hauge írásaira, aki Izrael, és a zsidók nagy barátja, már szólalt fel cionista konferencián is. Amerikai kapcsolataik is kiterjedtek: a cionista David Gress nevű “tudós”, vagy az egykor Bush elnök csapatához tartozó, ma is keményvonalas neokohn Daniel Pipes.
Rothsteinek és mások
Az Information egy kis szélsőbalos lapocska, egyik fő arca a szélsőbalos, antinacionalista, Georg Metz, aki egy rádióállomás munkatársaként is feltűnik mostanság. A wikipédia szerint is héber Metz pályáját a Denmarks Radionál kezdte.
A konzervatív Berlingske Tidende Dánia legrégebbi napilapja, 103 000-es példányszámával a harmadik legnagyobb napilap a Jyllands-Posten és a Politiken mellett. Egyik szerkesztője az abszolút fanatikus cionista és ultraliberális Bent Blündikov.
A Weekendavisen (Hétvégi Újság) péntekenként jelenik meg 60 000 példányban, tulajdonosi háttere ugyanaz, mint a Berlingske Tidendenek. Korábbi szerkesztője Klaus Rothstein, a klasszikus baloldali, aki a feltétlen multikulti híve, minden nemzeti dolog ádáz üldözője.
Klaus Rothstein testvére Mikael Rothstein, aki gyakran feltűnik a képernyőn, vagy a hasábokon történész-szociológusként. Fő szakterülete a vallástörténet, ebbéli minőségében pedig fő célja az embereket kigyógyítani a vallásokból és babonákból, amit egynek és ugyanannak tekint.
A dán média sem mentes tehát a világhódítók befolyása alól. Érdekes tény azonban, hogy a meglehetős ellenőrzés ellenére is jó eredményeket ér el egy politikai tömörülés Dániában, annak ellenére, hogy idegengyűlölőnek és rasszistának tartják, de csak finoman határolódnak el tőle. Következő cikkünkben erről az érdekes ellentmondásról fogjuk lerántani a leplet.
Északi médiakajmánok I.
A Bonnier AB székháza Stockholmban Összeesküvés elmélet-e, hogy a zsidók irányítják a médiát? Van-e összefüggés a liberális hangvételű médiumok és a tulajdonosok vallása között? A Szent Korona Rádió médiát górcső alá vevő sorozatából mindez olvasóink számára kiderül. Sorozatunkban az észak-európai médiumok és befolyásuk következ
A Bonnier-család
A kereskedő, ékszerész, és pénzváltó felmenőkkel rendelkező Gutkind Hirschel 1801-ben költözött német földről Koppenhágába, ekkor változtatta meg a nevét, és lett a családneve Bonnier. Már a XIX. században is könyvkiadással foglalkoztak, könyvtárat, nyomdát, is üzemeltettek. Adolf Bonnier 1827-ben költözött Göteborgba, de pár évvel később mér Stockholmban is volt könyvesboltja. Rövidesen testvérei, Dávid, és Albert is Stockholmba költöztek. Mára a család 75 tagja – hetedik generációs örökösök - irányítja vérségi alapon a Bonnier AB néven ismert médiabirodalmat, amely Svédországban könyvet, lapokat ad ki, rádió-, és TV - állomást üzemeltet. A birodalomnak 2008-ban 137 millió dollár nettó bevétele és több, mint 12 000 alkalmazottja volt.
Nem csupán Svédországban, hanem Finnországban, Dániában és Litvániában is meghatározóak, de komoly érdekeltségeik vannak Németországban, Lengyelországban, és Nagy-Britanniában is. Mintegy 150 vállalatuk van 21 országban, Németországban a gyermekkönyvek piacán vezetőnek számít, de kiad fantasztikus regényeket is.
A hét legnagyobb svéd napilapból négy az ő irányításuk alatt áll. A Dagens Nyheter (Napi hírek), az Expressen (Expressz), a Sydsvenska Dagbladet (Délsvéd hírlap), és a Dagens Industri (Napi ipar) Bonnier - érdekeltség.
Övék az LNK TV-állomás, aminek a bázisa szintén Svédországban van. Övék a Svédországban legnagyobb magán-TV, a TV 4 is. A család közvetlenül csak 21,4%-át tartja ugyan birtokban, de a Finnországban bejegyzett Alma Median keresztül további 23,4%-ot tarthatnak a markukban.
A TV 4-ben fontos szerepet tölt be Jan Scherman és lánya, valamint a magyarnak tartott, ősi magyar nevű Hans Isoz.
Az Alma Median keresztül a Bonnierek irányítják Finnország legnagyobb nézettségű adóját, a 2001-es adatok szerint 40%-os nézettséggel bíró MTV3-at, és a SubTV-t, Finnország harmadik legnagyobb kereskedelmi adóját, amely elsősorban fiatal felnőtteket céloz meg.
Finnországban ezen felül a Bonniereké a két vezető finn napilap, az Iltalehti és a Kauppalehti, az ország napi 85 000-es példányszámú üzleti lapja is.
Az ő kezükben van a Lehdentekijät nevű kiadóvállalat is, amely jó 40 újságot ad ki. Emellett még 5 regionális lap, 15 helyi újság, és kilenc ingyenes lap megjelenésébe van beleszólásuk.
Az eddigieken felül már csupán a Balti Hírügynökséget kell megemlíteni, ha a nem is teljes, de legjelentősebb szerzeményeiket kívánjuk felsorolni.
2007-ben az amerikai TIME Inc. tulajdonában álló további 18 magazin kiadói jogait is megszerezték.
Peter Hjörne
Hjörne, akinek eredeti vezetékneve Kaplan, a tulajdonosa és főszerkesztője a Göteborgs - Posten (Götebörgi Posta) napilapnak, melyet az azonos nevű városban adnak ki.
Peter Hjörne
Mintegy 250 000-es példányszámával napi 600 000 embert ér el. A kiadó szerint 10 göteborgiból 7 ezt a lapot naponta olvassa. A Dagens Nyheter után a második legnagyobb példányszámú svéd napilap.
Peter HjörneMintegy 250 000-es példányszámával napi 600 000 embert ér el. A kiadó szerint 10 göteborgiból 7 ezt a lapot naponta olvassa. A Dagens Nyheter után a második legnagyobb példányszámú svéd napilap.
A nyíltan liberálisnak hirdetett svéd napilap mellett a disznóhúst nem fogyasztó Hjörne még két regionális lapot birtokol, amely az ország északi részén jelenik meg.
Hjörne birtokolja a Liberala tidningars konsortium (Liberális lapok konzorciuma) 22%-át, ezen keresztül a Nerike Allehanda, a nyolcadik legnagyobb, 66 000-es példányszámú lapot, a 12 800 példányban megjelenő Motala Tidning/Vadstena Tidning –ot, a 10 600 példányban megjelenő Bergslagspostent, valamint az érdekeltségei közé tartozik a Nya Ludvika és a Hallandsposten, igaz utóbbi csak 9%-al.
Hjörne mellesleg Pehr Gyllenhammer, a ZTV, a TV3 és a Metro ingyenes napilap birtokosának, a Volvo korábbi vezérigazgatójának a nővérének a fia.
Hjörne törődik a goj gyerekekkel
Hjörne, amikor a szintén zenész Steven Spilberg fantasyfilmje, a Schindler listája elért Svédországba, személyesen fizette a végzős svéd középiskolások mozijegyét.
A Tidningarnas Telegrambyrå (Svéd Központi Hírügynökség) 30 %-át a Bonnier-család, 10%-át pedig Hjörne birtokolja. Ettől az ügynökségtől veszik a híreket a kisebb svéd hírforrások.
Az Aschbergek
A Strix Televízió a Wikipédia szerint is héber felmenőkkel rendelkező Robert Aschberg kezében van. A Strix olyan produkciós iroda, amely miden nagyobb TV-állomásnak szállít programokat. Hogy mennyire „újítók” azt jól mutatja, hogy a Strix volt az első, amely bemutatta a túlélőshow-t, amelyet más nem csupán az USA-ban, hanem az egyik magyarországi kereskedelmi TV is bemutattak.
A „bűnlajstromán” szerepel, hogy az egyik fő finanszírozója az eXpo-nak, amely nagyjából a héber érdekeket erőteljesen védő szabadkőműves szervezet, az ADL (Rágalmazásellenes Liga) svéd megfelelője.
Aschberg anyai nagyapja nem mellesleg Olof Aschberg bankár, aki komoly pénzekkel segítette a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat.
Testvére Richard Aschberg az Aftonbladetnél dolgozik, de nem takarítóként. Az Aftonbladet (Est Hírlap) volt az, amely a legutóbbi svéd választási kampányban nem volt hajlandó megjelentetni az északi állam történetében először a Riksdag-ba, a svéd Parlamentbe jutó Svéd Demokraták hirdetését.
A Svéd Munkásunió és a Schiebstedt – vállalat
A Svéd Munkásunió és a norvég Schiebstedt – vállalat a tulajdonosa az Aftonbladetnek. A lap főszerkesztője Helle Klein, aki az egykori stockholmi rabbi, Gottlieb Klein dédunokája. Apja, Ernst Klein a kilencedik legbefolyásosabb lap, a Östgöta Correspondenten főszerkesztője volt 1990. és 1999. között.
Ernst Klein emellett a Svéd Sajtótörténeti Egyesület elnöke is.
A Reuters hírügynökséget egyébként szintén egy „svéd”, Paul Julius Reuter alapította 1848-ban. Eredeti neve Israel Beer Josaphat.
Összegezve a hét legnagyobb svéd napilapból hat Ábrahám leszármazottjai tulajdonában áll, avagy ők maguk a főszerkesztői.
Svédországban a zsidók a népesség 0,2%-át teszik ki. Ez 20 000 embert jelent.
Kitoloncolják Izraelből a nem zsidó gyermekeket
Hol vannak a liberális jogvédők, akik a franciaországi cigányok és mindenféle söpredék miatt tiltakozik? Pedig ez esetben tényleg faji és vallási alapú megkülönböztetésről van szó, hiszen egy újszülött nem lehet máris bűnöző.
Egy augusztusban hozott kormányhatározat alapján deportálják az országban tartózkodó nem zsidó vendégmunkások gyermekeit, hogy az ország "megőrizhesse zsidó jellegét".
A faji tisztogatási program értelmében szüleikkel együtt el kell hagyniuk az országot azoknak a személyeknek, akik öt évnél idősebbek és nem járnak iskolába vagy nem beszélnek héberül. Mintegy 400 családot érint a rendelkezés, ők azonban csak azok, akik korábban nem tettek eleget az ország elhagyására 30 napos határidőt szabó rendeletnek.
Az izraeli belügyminisztérium indoklása szerint ezek a személyek illegális bevándorlók, akik engedély nélkül lépték át a határt, avagy lejárt a tartózkodási engedélyük. Hangot adott azon félelmének is, hogy ha ezek a fiatalok maradnak, akkor az ország rövidesen "elvesztené zsidó jellegét."
Igaz vagy nem igaz? - Titkos magyar-izraeli államközi megállapodás 2004-ben
Talán ez is egy olyan dokumentum, amit utólag írtak meg, mikor már biztossá vált, hogy ez meg fog történni? Döntsön az olvasó!
Az alant közzétett információkat sajnos nem tudom kézzel fogható bizonyítékkal alátámasztani. Tartalmát 2006 elején jegyeztem le, Vida Lajos, azóta már elhunyt FKgP-s politikus szavai alapján, aki a történetet számos ismerősének előadta.
Sajnos kifejezett kérésem ellenére sem jelentkezett később senki, hogy alátámassza, vagy akár cáfolja az ezen oldalon olvasható információkat. Jelenleg tehát mindössze a Fidesz prominenseinak javára döntő bírósági ítélet az egyetlen, mely tagadja a megállapodás létrejöttét. Én viszont olvasóim bölcs ítéletére bízom, hogy figyelembe véve a 2004 óta hazánkban történteket, igaz volt-e amit Vida Lajos anno elmondott nekem.
Nibiru
Mindenki ott volt aki számított
2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha az aláírásnál csak a balliberális pártok és azok érdekkörei képviseltették volna magukat, senki sem csodálkozna, de történetesen jelen volt a teljes politikai elit. Beleértve az akkori államfőt, Mádl Ferencet is.
2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.
Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A "nemzetközi elvárások" ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, és persze az általuk irányított erősen kettős mércés ún. "vezető média" elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt aki számított.
Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be az EU-Izraeli akciótervről, de az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát.
(Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.)
(Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.)
A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael akkori államfője,Mádl Ferenc, Magyarország akkori köztársasági elnöke,Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,Kovács László az MSZP részéről,Hiller István az MSZP részéről,Dávid Ibolya az MDF részéről,Herényi Károly az MDF részéről,Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,Áder János a Fidesz MPP részéről,Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.
Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.
A dokumentum
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következőek voltak:
1, Magyarország befogadó célország.
Ennek a pontnak a lényege, hogy abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint.
Jegyzetek az egyes ponthoz
a.) Ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.
b.) A ránk vonatkozó szám valószínűleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum 1998. december 17-i számában az izraeli A Hét Tükre nevű újságból idézett egy közleményt, miszerint "a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer izraelivel gyarapodhat". Ez különben azért is meglepő, mert az Új Magyarország (1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Avivban, járt 1991 nyarán, még arról tudósított, hogy csak "negyedmillió magyar ajkú közösség" volt Izraelben!
c.) A 2007 februárjában kirobbant "ázsiai betelepítési botrány" témájában a magyarnak mondott kormány Semjén Zsolt által kiemelt sorokra reagálva a következő közleményt adta ki: "a félreértelmezett sorok nem ázsiai vagy más külföldi migráns tömeges betelepítéséről szólnak, hanem egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékelik, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzák".
Ez csak azért érdekes, mert Izrael a Közel-Keleten van ugyan, de az egyben Nyugat-Ázsiát is jelenti. Ha ilyen összefüggésben vizsgáljuk az egész botrányt, teljesen más megvilágításba kerül. Nem kínaiakat akarnak tehát az országban letelepíteni, mint az tévesen elterjedt, hanem a zsidók letelepedést kívánják elősegíteni hazánkban.
d.) Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár
(Ez egy 2004.03.12-i hír, azaz közvetlenül a megállapodás előtt íródott. Kimásolom ide a szöveget, hogy megmaradjon:)
(Ez egy 2004.03.12-i hír, azaz közvetlenül a megállapodás előtt íródott. Kimásolom ide a szöveget, hogy megmaradjon:)
Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Erről a Háárec címu izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetőséget az unió kibővítése hordozza magában. Olyan, a belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt előtt vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe.
Az Európai Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történő kibővítésével az izraeli zsidók egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik tagállamban születtek – valamint gyermekeik és unokáik – jogosultak arra, hogy állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal, mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország, Franciaország, Olaszország vagy Ausztria.
Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot, további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75 százaléka nem helyesli az EU közel- keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU elônyben részesíti a palesztin álláspontot. (MTI/APA)
2, Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond "honosítani" lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.
3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő megállapodást.
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogatott az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpra állításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogatott az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpra állításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézőtől származó információ is, mely szerint a magyar állam a TB kasszából(!) izraeli kibucépítéseket finanszíroz, melyek rossz minőségű paprikát termelnek, amit aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem támogatják a haza paprikatermesztést itthon, mert Izraelből légi úton behozva is olcsóbb.
4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése is ide tartozik.
5, A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
Ezzel azóta is és folyamatosan próbálkoznak. 2007 márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette, hogy törvényjavaslatot nyújtson be! Törvényjavaslatot, a Mazsihisz!!! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a fenét képzelnek magukról. Látszólagos ellenállásukkal szemben a gyűlölettörvény nem megszavazása inkább politikai alku kérdése lehet a Fidesz részéről, tekintve, hogy a holokamu tagadásáról szóló törvényt simán megszavaznák. Mivel azonban ez nyilvánvalóan alkotmányba ütközne, ezért jöttek elő azzal, hogy inkább alkotmányba iktatnák, mint azt megtudtuk Répássy Róberttől 2009 június elején.
6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, a nemzeti megújulást óhajtó és szolgáló nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" és a civil mozgalmak eltaposására tett törekvés szentesítése. Ezt művelik a rendszerváltás óta folyamatosan. Ha valami kibontani készül a szirmait, rögtön ott terem egy-két balról jövő tégla, vagy provokátor és átveszi az irányítást, hogy aztán ha nem őket szolgálja az ügy, akkor mehessen a levesbe. A Jobbik 2009-es előretörése csak azért volt lehetséges, mert nyílt lapokkal játszottak, nem érdekelte őket a szélsőségesezés, a szavazóikat pedig még annyira sem.
Ezért először a Magyar Gárdát tiltották be abszurd okokra való hivatkozással, majd a baloldalon megjelentek a Jobbik Magyarországért Mozgalom betiltását szorgalmazó és annak lehetőségét elemző hangok, a legfelsőbb bíró pedig elhatárolódás helyett "nem zárta ki annak lehetőségét." Mindeközben a Fidesz a sehonnai bitang ember hallgatásának bűnét gyakorolta azzal, hogy tartózkodott az ezekkel kapcsolatos nyilatkozattételtől.
7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az "önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU képviselőként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a magyar nemzetiségű kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett atrocitások, valamint a szomszédos országokban tapasztalható politikusok magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bűnös gyakorlata miatt. Az ENSZ rasszizmus elleni konferenciájáról is kivonultunk 2009 áprilisában, mert szóba került, hogy Izrael rasszista állam.
8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.
A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága - hogy is mondjam - igencsak "színes". A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is
A MAT-ról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.
A MAT-ról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.
***
Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában.
Az ügy azért kiemelten fontos, mert az egyezmény nem csak fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is.
Összeesküvések és összeesküvési elméletek (2. rész)
"Az összeesküvési elméletek - számos esetben - részben vagy egészben igaznak bizonyultak. Ennek ellenére nagyon szkeptikusan kell fogadnunk azt, hogy az egész világtörténelmet összeesküvések sorozataként értelmezzük."
Kikre összpontosulnak az összeesküvési elméletek?
Daniel Pipes, amerikai kutató "Az összeesküvési elméletek két hagyománya" című tanulmányában abból indul ki, hogy ezek az elméletek négy embercsoportra szoktak irányulni: a zsidókra, akiknek összlétszáma Pipes szerint 15 millió körül van, aszabadkőművesekre, akiknek a száma 5 millió, a britekre - létszámuk 60 millió és azamerikaiakra, akiknek a létszáma 260 millió. (Az Egyesült Államok lakóinak száma 2007-ben mintegy 300 millió.) A felsoroltak a világ népességének mintegy hat százalékát alkotják, a maradék 94 %-ot viszont ritkán tekintik összeesküvőknek. Pipes szerint az okozza e hat százalék kitüntetett szerepét, mert képzelt összefüggéseket feltételeznek, s ezek jellegzetességei adnak magyarázatot arra, miért pont e négy csoport szolgál az összeesküvés-elméletek célpontjául.
Pipes fejtegetéseit azzal kezdi, hogy az antiszemita és a titkos társaságok elleni hagyományok az idők folyamán hajlandóvá és alkalmassá tették e tradíciók hordozóit a másik eszméinek az elfogadására. Az eszmék eme kölcsönös elfogadása azonban nem használt sem a zsidóknak, sem az ún. bennfenteseknek. Egyes antiszemiták elutasítják, hogy a titkos társaságok a zsidó konspiráció részei lennének. Henry Ford például, aki maga is szabadkőműves volt, sajnálkozott, hogy a szabadkőműveseket és az illuminátusokat kárhoztatják olyasmiért, amit valójában a zsidóság vezetői gondoltak ki.
A titkos társaságok egyes ellenfelei pedig mellőzik a zsidókat, akiket valójában a potenciális bűnbak-szerepre kiválasztott balekoknak tekintenek, és az antiszemitizmust úgy tekintik, mint ami arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a valódi fenyegetésről. A leninizmus zavarkeltésnek tekintette a zsidók elleni elfogultságot, amit azért terveltek ki, hogy elvonják a tömegek figyelmét a valódi ellenfélről, az osztályellenségről. Az Egyesült Államokban olyan jobboldali politikusok és közéleti emberek, mint Joseph McCarthyszenátor és Robert Welch, a John Birch Társaság megalapítója, radikális antikommunisták voltak mindenféle antiszemitizmus nélkül. Robert Welch azokat az ügynököket vádolta antiszemitizmussal, akiket ellenfelei a "bennfentesek" vagy "beavatottak" vetettek be a Birch Társasággal szemben. Ennek a jobboldali beállítottságú társaságnak az iratai az antiszemitizmust cselszövésként írják le, amely által a bennfentesek titkos társaságai elterelik önmagukról a gyanút.
Gary Allen a revizionista amerikai történészek egyik legismertebb alakja írja a "Non Dare Call It Conspiracy" (Nem merik összeesküvésnek nevezni) című művének 39. oldalán, hogy "Az antiszemiták az összeesküvés kezére játszottak azáltal, hogy a konspiráció egészét zsidó ügyként próbálták feltüntetni. A kanadai William Guy Carr is azt írja a "The Red Fog over America" (Vörös köd Amerika felett - Willowdale, 1955) című munkájában, hogy az antiszemitizmus közvetlenül az illuminátusok kezére játszik.
Daniel Pipes ezután a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve kérdésére tér át és megállapítja, hogy az összeesküvési elméletekkel foglalkozó irodalom egy része igaznak tartja a Jegyzőkönyveket, de azt nem a zsidóknak, hanem az illuminátusoknak tulajdonítja. Az angolNesta Webster történész volt az első, aki hasonlóságokat fedezett fel az illuminátus irodalom és a Jegyzőkönyvek között. "World Revolution: The Plot against Civilization" (A világforradalom: összeesküvés a civilizáció ellen) című alapmunkájában nyolc oldalt szentel a párhuzamoknak. Arra a következtetésre jutott, hogy egyértelmű kapcsolat van a Jegyzőkönyvek, valamint a korábbi titkos társaságok világforradalomért folytatott tevékenysége, továbbá a Jegyzőkönyvek és a bolsevizmus között.
William Guy Carr pedig azt javasolja, hogy a Jegyzőkönyvekben használt "bölcsek" kifejezést ki kell cserélni az "illuminátusok"-ra, azaz minden zsidókra való utalást be kell helyettesíteni az illuminátusokkal, és akkor már a Jegyzőkönyvek hitelesnek tekinthetők. Pipes meglehetősen ritkának tartja azokat az erőfeszítéseket, hogy az egyik összeesküvési hagyományt távol tartsák a másiktól. A Birch Társaság sem tudott ellenállni az antiszemitizmusnak. Az összeesküvési elméletek képviselőit végülis közelítették egymáshoz a párhuzamos történetek, az alaptételek, a kölcsönhatások, a közösen osztott hiedelmek és a gyanúsítottak körének az átfedései.
A párhuzamos történetek a különböző összeesküvési hagyományok hasonló történelmére utalnak. A zsidókkal kapcsolatos gyűlölet egészen 1096-ig visszavezethető. A szabadkőművesek összeesküvése pedig összekapcsolódik a Templomos Lovagok elleni fellépéssel, Jacques de Molay nagymester máglyahalálával. A felvilágosodás korszakában több - a világcivilizáció jövőjét érintő - nagyszabású összeesküvési elmélet született.Augustin de Barruel abbé a francia forradalom teljes történetét feldolgozó "Mémoires pour servir a l'histoire du jacobinisme ť (Emlékiratok a jakobinizmus történelmének szolgálatában) című ötkötetes munkájában a franciaországi változásokat a titkos társaságokkal, elsősorban a szabadkőműves páholyok tevékenységével hozta összefüggésbe. Pipes szerint a XIX. század modernizációja lendületet adott a zsidógyűlöletnek is. Az 1890-es évekre már a zsidókat hibáztató, továbbá a szabadkőműveseket és a titkos társaságokat felelőssé tevő hagyomány teljes vértezetben megjelent, és mindkettő híressé vált könyvekben fejeződött ki. Az egyik a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei, a másik pedig Lenin 'Tézisek a monopolkapitalizmusról' c. munkája. Az első világháború és az oroszországi bolsevik hatalomátvétel további lendületet adott az összeesküvési elméleteknek. Hitler és Sztálin a maguk módján a végsőkig feszítették a konspiracionista észjárást : az egyik zsidók millióit pusztította el, a másik ugyanezt tette a rendszer ellenségeinek kikiáltott ukránok, kulákok és szabotőrök millióival. A második világháború egyik melléktermékeként a világösszeesküvés közel került a világuralomhoz.
A zsidógyülőlet Európában nagyrészt elvesztette talaját 1945 után, amikor pedig a Szovjetunió és birodalma felbomlott, akkor már csak a Közel-Keleten maradt meg. Pipes szerint a két összeesküvési hagyomány alkalmazkodott, de megőrizte alapvető szemléletét. A szükséges változtatásokat persze végrehajtották rajta, hogy fenntartsa vonzerejét. A zsidó-ellenes félelmek kezdetben a zsidó-vallásra irányultak, majd a hangsúly átkerült a zsidó ' fajra ', ezt követően pedig a cionizmusra, illetve a zsidó államra.
A titkos társaságokkal szembeni ellenségeskedés a templomos lovagokkal kezdődött, de róluk áttevődött a szabadkőművesekre, majd pedig az Illuminátusokra. Ez utóbbiakról az angolszász államokat irányító elitekre, Nagy-Britannia vezető rétegére, majd pedig az Egyesült Államokat irányító hatalmi elitre. A kétféle összeesküvési hagyomány nyelvezete, szelleme és tartalma azonban keveset változott. A XVIII. században a vád az volt, hogy baljóslatú titkos társaságok összeesküdtek Franciaország kiéheztetésére, a társadalom legkülönbözőbb részeihez tartozó egyének észlelték a gabonaellátás fennakadását. Visszatérő téma volt az intrikusok felfedezése, akik visszaéltek a hatalommal. Szinte minden történetben szerepelt a kiéheztetés valamilyen változata.
Az Egyesült Államokban először a bajor illuminátusok, később a Wall Street pénzmágnásai, majd pedig a kommunizmus játszotta a mumus szerepét. A velük kapcsolatos nézetekben ott vannak a trójai falovak, a szabadság lerombolásának a stratégiája, illetve azon vezetőknek a listája, akiket az ellenséges erők eszközeinek véltek.
Robert Wistrich írja "Antisemitism: The Longest Hatred" (Antiszemitizmus: A legrégibb gyűlölet - New York, 1991., p.24.) című könyvében, hogy "a kulturális és politikai vízválasztókon keresztül-kasul azt találjuk, hogy a történelem, a társadalom és a politika megdöbbentően hasonló összeesküvési teóriái zárt hiedelemrendszerben egyesülve működnek egy olyan üdvpolitikában, amelynek eszkatológiai sugalmazása mindig a zsidók ellen irányul.
A francia Augustin de Barruel volt, aki először alkalmazta a titkos társaságokról szerzett ismereteit a zsidóságra. A legrégibb és legtekintélyesebb titkos társaságnak számító szabadkőművességnek komoly szerepe volt a korai antiszemita irodalomban. Lenin pedig számos írásával Hitler számára nyújtott példát. A Cion Bölcseinek a jegyzőkönyvei c. pamflet pedig új megvilágításba helyezte a titkos társaságokat. Az összeesküvési elméleteknek e két vonulata tartalmilag megegyezik abban - s ez második közös vonásuk -, hogy egyrészt a gyűlölködés, másrészt a logika mellőzése jellemzi őket, valamint az a hajlandóság, hogy baleknak tekintsék az összeesküvőket. Mindkettő azt sugalmazza, hogy ezek az összeesküvők elérkeztek a hatalom átvételének a lehetőségéhez. Az antiszemiták és a szabadkőművesek ellenfelei szerint egy magát álságosan jó-szándékúnak feltüntető csoport valójában a világuralomra törekszik, és e cél érdekében kész rosszindulatú terveket is végrehajtani. A két összeesküvési irányzat meg van róla győződve, hogy megtalálta a világ bajainak az igazi okát. Mindkettő túlbecsüli az összeesküvők hatalmát, mert így felelőssé lehet tenni őket a társadalmi és gazdasági bajokért.
Pipes azzal folytatja fejtegetéseit, hogy a gyűlölet abnormális méreteket ölthet, és elfogadhatatlan gyakorlathoz vezethet. A náci faji törvények például egy-egy személy zsidó származásának a százalékát becsülték fel, és csupán ennek alapján sorolták kategóriába az egyéneket. Mérsékeltebb gyűlölet érezhető a titkos társaságok tagjai iránt is. A szabadkőműveseket és a beavatott bennfenteseket megtévedt embereknek tekintik, akiket kellő megbánás esetén hajlandóak visszafogadni. A gyűlölet azonban betegessé növekedhet, amikor még az utódokat, sőt azok utódait is megbélyegzik, sőt ellenségként kezelik. Ez volt a sorsa Sztálin és Mao diktatúrájában azoknak, akiket osztályellenségnek minősítettek.
Az összeesküvési elmélet mindkét vonulata kész a logika mellőzésére is, ha érdekei úgy kívánják. Zsidókat például oda helyeznek, ahol nem élnek, vagy szabadkőműveseket és illuminátusokat olyan időszakban történt eseményekért tesznek felelőssé, amikor ezek a társaságok még nem is léteztek. A jakobinusok törvényen kívül helyezték a szabadkőműves-mozgalmat 1792-ben. Ha ez így van, akkor miképpen vihette sikerre egy közös jakobinus-szabadkőműves összeesküvés a francia forradalmat, teszi fel a kérdést Pipes. A bolsevikok is kiátkozták a szabadkőműveseket, és idegen testnek tekintették őket az orosz társadalomban, illetve a Szovjetunió egészében.
Az összeesküvési irányzatok harmadik közös vonása, hogy a benne résztvevő tagok többségét mind a két irányzat félrevezetettnek, rászedett baleknak tekinti. Így például a legtöbb úgynevezett kis-zsidó a zsidó "High Finance", vagy Hitler kifejezésével a "Jüdische Hochfinanz", vagyis a nemzetek felett álló zsidó pénzarisztokrácia áldozata. Ugyanez áll a titkos társaságokra: "A szabadkőművesek túlnyomó többségének a leghalványabb fogalma sincs arról, mit akar a szervezetük valójában" - olvasható a dokumentumaikban. Az illuminátusokkal kapcsolatban pedig az az elfogadott nézet, hogy számos kiváló polgár tévedésben él, mert nem tudja, hogy a sátán céljait szolgálja. Az angolszász országok polgárairól pedig az a véleményük, hogy a britek és az amerikaiak a szupergazdag pénzügyi érdekcsoportok áldozatai: a jobboldal az új világrend bevezetésével vádolja a pénzoligarchiát, a baloldal pedig a világméretű egyeduralom megszerzésével.
A két összeesküvési hagyomány megegyezik abban is, hogy az összeesküvések irányítói máris fontos hatalmi pozíciókat szereztek meg, és közel állnak a világuralom eléréséhez. Az antiszemiták zsidó sikertörténetnek állítják be a francia és a bolsevik forradalmat, Izrael létrehozását, valamint Amerika és Izrael szövetségének szorosra fűzését. A titkos társaságok ellenségei a francia-forradalomért a szabadkőműveseket és az illuminátusokat teszik felelőssé. Izrael létrehozásáért pedig a szuper-gazdag befektető bankároknak azt a nemzetközi közösségét, amely a legfőbb befolyást gyakorolta Oroszország, Nagy-Britannia és Amerika politikájára.
Mindkét összeesküvési vonulat egyezik abban is, hogy ellenfelei nagyon közel állnak egymáshoz. Akik az egyiket kárhoztatják, azok rendszerint a másikat is felelőssé teszik. A szabadkőműveseket és a zsidókat összejátszással vádolják, és azt feltételezik, hogy a világ legbefolyásosabb zsidó pénzemberei az imperialista és a totalitariánus államokat is ellenőrzik. Legelterjedtebb a szabadkőművesek és a zsidók összejátszásáról szóló nézet. Mindkettő szembefordul az egyházzal és a világuralomra törekszik. Úgy gondolják, hogy mivel a zsidók túl kevesen vannak ahhoz, hogy egyedül maguk uralkodjanak, ezért a szabadkőművesekre támaszkodva több milliós támogatócsoporthoz jutottak és jutnak.
1782 volt az, amikor a zsidókat összekapcsolták a szabadkőművesekkel. Ebben az évben tartották a szabadkőművesek a Wilhelmsbad-i Kongresszust. Ezen a találkozón a szabadkőművesek lemondtak arról az igényükről, hogy ők a templomos lovagok utódai. Az illuminátusok központja pedig átkerült Frankfurtba, abba a városba, ahol a Rothschild dinasztia alapítója élt. Ebből következtetnek arra, hogy az illuminátusokat a Rothschild család finanszírozta. A jezsuita Augustin de Barruel egyenesen azt állította, hogy a zsidóság hozta létre és szervezte meg a szabadkőművességet. Ez a gondolat általánosan elfogadottá vált az Egyesült Államokban, amelyet közismerten szabadkőművesek hoztak létre. Egyesek úgy tekintettek a szabadkőművességre, amelyet három szóban lehet összefoglalni: judaizmus, pogányság és bálványimádás.
A vádak 1848-tól felerősödtek, amikor az Európán végigsöprő megmozdulásokban a zsidók és a szabadkőművesek vezetőszerepet játszottak. A németországi szabadkőműves páholyok antiszemita beállítódása érzéketlenné tette a német szabadkőművességet ezekre a vádakra. A zsidóságot és a szabadkőművességet felelőssé tevő irodalom elsősorban Franciaországban terjedt el. Francia szerzők számos művet írtak a szabadkőművességről, amelyet a zsidóság világuralmi törekvéseit szolgáló összeesküvésként mutattak be. A zsidó származású Benjamin Disraeli, aki 1874-től 1880-ig Nagy-Britannia miniszterelnöke volt, 1862-ben maga is összekapcsolta a zsidóságot és a titkos társaságokat.
Egy francia szerző, Gougenot De Mousseaux, 1869-ben a szabadkőművességet, mint a júdaizmus arctalan művét, "mesterséges júdaizmusként" jellemezte, amelyet azért hoztak létre, hogy a zsidó fajhoz idegeneket, különösen keresztényeket toborozzanak. A szabadkőművesség kereszténystílusú rendfokozatokat és szimbólumokat használ, hogy bolonddá tegye a gyanútlan keresztényeket, és jobban elrejtse valódi szándékaikat. De Mousseaux szerint a szabadkőműves páholyok a zsinagóga nélkülözhetetlen pótlékai.
Az 1882-ben Drezdában megtartott első nemzetközi antiszemita tanácskozáson E. H. Chabauty közreadott egy nyilatkozatot a zsidók szabadkőművességgel kapcsolatos tevékenységéről. Az volt az elfogadott vélemény, hogy az Alliance Israélite Universelle, amely zsidó emberbaráti szervezetnek tüntette fel, valójában a szabadkőműveseket irányítja. Egy másik francia, Edouard Drumont pedig könyveiben gyakran hivatkozott a zsidó szabadkőművességre. Az egyik francia érsek, Léon Meruin pedig kifejtette, hogy a szabadkőművességben minden alapvetően zsidó elejétől a végéig. Jacob Katz történész állapította meg, hogy a francia antiszemita szerzők szinte kötelezően egybekapcsolták a zsidókat és a szabadkőműveseket.
A 19. századi Franciaországban tovább élezte a zsidó-szabadkőműves együttműködést a Dreyfus ügy. Nesta Webster, brit történész, feltételezve, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei hiteles, arra a következtetésre jutott, hogy az a felvilágosult szabadkőművesség tökéletesített programja, amelyet a rend egy zsidó páholya fogalmazott (World revolution 307. old.)
A zsidó-szabadkőműves együttműködés kiemelt fontosságra tett szert Németországban az első világháború után. Több német szerző is úgy látta, hogy Németország nem katonai vereség következtében veszítette el a világháborút, hanem a zsidók, a szabadkőművesek, a szocialisták, a bolsevikok és mások által végrehajtott hátbatámadás miatt. Ebben az összefüggésben a zsidóság és a szabadkőművesek szövetsége meggyőzőnek bizonyult. Amikor II. Vilmos, német császár lemondott a trónról a Münchener Beobachter című lap 1918 november 9-én közölte, hogy "az 1914-es háborút a nemzetközi zsidóság, a nemzetközi szabadkőművesség és a nemzetközi plutokrácia (pénzvagyonos érdekcsoportok, szupergazdag bankárdinasztiák D. J.) kezdeményezte és vitte végig egy meghatározott okból: a német birodalom megsemmisítésének céljából.".
Friedrich Wichtl, Freimaurerei - Zionismus - Kommunismus - Spartakismus - Bolschevismus (Szabadkőművesség - Cionizmus - Spartakizmus - Bolsevizmus) című munkájában (Hamburg 1920) úgy érvelt, hogy a szabadkőművesek s közülük különösképpen a zsidók, idézték elő mind a világháborút, mind pedig az orosz forradalmat. A "Cion bölcseinek jegyzőkönyvei" pedig már csak a zsidókat vádolta a világtörténelem tragikus eseményeiért és a szabadkőműveseket a zsidók játékszereként tüntette fel. Erich Ludendorff tábornok, aki a háború végén a német hadsereg főparancsnoka volt, a szabadkőművességről szóló írásaiban azt állította, hogy azok a nem-zsidók, akik a szabadkőművesekhez csatlakoztak, valójában mesterséges zsidókká lettek, mert mire végigjárták a szabadkőműves rituálékat és fokozatokat, addigra gondolkodásuk és magatartásuk kicserélődött.
A nemzetiszocialisták is azt állították, hogy a szabadkőművességet a zsidóság hozta létre, és ő is használja a saját céljai érdekében. Számos könyv és pamflet mutatott rá, hogy a zsidók és a szabadkőművesek együtt törekedtek a monarchia megbuktatására, s hogy Németországot elárulták a háborúban. A nemzetiszocialisták ezért betiltották a szabadkőműves páholyokat 1935-ben. Jelenleg is széles körben elterjedt az a nézet Európában és Észak-Amerikában, hogy a zsidók és a szabadkőművesek valamiképpen egybekapcsolódnak és kölcsönösen függnek egymástól.
Az összeesküvési elmélet hívei hagyományosan kapcsolatba hozzák a zsidó konspirációt Nagy-Britanniával, s az angol kormánnyal. Úgy gondolják, ezt erősítette meg az 1917-es Balfour nyilatkozat, amely ígéretet tett zsidó nemzetiotthon létrehozásában, Palesztinában.Oswald Spengler, német kultúrtörténész, "A Nyugat alkonya" c. világhírű könyv szerzője úgy vélte, hogy a zsidók és az angolok azért fogtak össze, hogy Németországot meggyöngítsék, és ellenőrzésük alatt tarthassák. Számos olyan írás van, amely azt bizonygatja, hogy a britek és a zsidók együttesen készítették elő az első világháborút azért, hogy az útjukban álló dinasztiákat - Hohenzollerneket, Habsburgokat, Romanovokat, és a történelmi vezető rétegeket - eltávolítsák, és országaikat általuk ellenőrzött államokká alakítsák át.
Henry Ford az első világháború előtt már a zsidók fővárosának nevezte Londont. Göbbels, nemzetiszocialista propaganda miniszter, pedig a briteket az árják közötti zsidóknak minősítette. Heinrich Himmler, az SS főnöke, pedig egyenesen a zsidó-angol azonosságot hirdette, a briteket a zsidók leszármazottainak tartotta. A Magyarországon is ismert Lyndon LaRouche amerikai közéleti személyiség, ma is azt állítja, hogy a britt-zsidó szövetség meghatározó a világ jelenlegi helyzetében.
Az összeesküvési hagyomány szerint szoros a kapcsolat a zsidók és Oroszország között is.II. Miklós cár 1905-ben azt írta, hogy az oroszországi forradalmárok 90%-a zsidó. A kommunizmust nagyrészt zsidók (vagy volt zsidók) dolgozták ki, és ültették át a gyakorlatba, úgymint Karl Mordeháj Marx, Otto Bauer, Rosa Luxemburg, Kun (Kohn) Béla, Leo Trockij, Pável Axelrod vagy Grigorij Zinovjev és társaik. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy különleges viszony van a zsidók és a bolsevikok között. Még az angol, Winston Churchill is a Sunday Illustrated Herald 1920 február 8-i számában arról írt, hogy Spartacus-Weishaupt napjaitól Karl Marxon át Trockijig, Kun Bélától Rosa Luxemburgig és Emma Goldmanig a zsidók összeesküdtek a civilizáció megdöntésére, a társadalmi fejlődés feltartóztatására. Az ő mozgalmuk volt a 19. század során valamennyi felforgató tevékenységének a rugója.
Daniel Pipes tanulmánya beteges észjárásnak minősíti a holocaust áldozataival kapcsolatban az összeesküvési elméleteknek azt az állítását, hogy az ellenségek valójában együttműködtek és jó barátok voltak. Több millió zsidó vesztette életét a nemzetiszocialisták üldözése következtében, de ebből nem arra következtetnek, hogy kibékíthetetlen ellentét volt a zsidók és a nácik között, hanem arra, hogy cinkosan együttműködtek. Eszerint a cionista mozgalom, midőn erőfeszítéseket tett a zsidók Palesztinába juttatására, valójában a náci Németország érdekében járt el, és zsidó pénzemberek segítették Hitler hatalomra jutását is.
Lenni Brenner a "Zinoism in the Age of Dictatotors" (Cionizmus a diktátorok korában) című munkájában e tézisnek a tudományos bizonyítékait is összegyűjtötte. Brenner, aki ortodox zsidó családban született, társadalomtudósként a marxista irányzathoz csatlakozott. Jim Allen színpadi szerző pedig drámát írt e tézisnek a bizonyítására. A szovjet rendszer egyenesen hivatalos ideológiájának részévé tette. A nyugati újnáci mozgalmak még azt is hozzátették, hogy a holocaust során a zsidókat számos esetben cionisták küldték a halálba.
Daniel Pipes előbbiekben ismertetett dolgozatában kifejti, hogy az összeesküvési elmélet támogatói - bármennyire is hisznek a különböző erők és a zsidók együttműködésében - az egyensúlyt és a kölcsönös hasznosság elvét, mint naiv elgondolást, elvetik. Valakinek tehát az összeesküvésből hasznot kell húznia. De kinek az érdekeit szolgálja elsősorban az összeesküvés? A zsidók mozgatják a titkos társaságokat, vagy a titkos társaságok használják fel céljaik érdekében a zsidókat? 1880-ban C. C. De Saint-Andre (szerzői álnevén: E. H. Chabauty) arra a véleményre jutott, hogy a zsidók kezdeményeznek és irányítanak mindent. Ugyancsak ő jutott ennek az ellenkezőéjre is, hogy a szabadkőművesség a kezdeményező és irányító, és csak felhasználja a zsidókat céljai érdekében. Végül bevallja, hogy ez egy olyan dilemma, amit nehéz feloldani.
Egy évszázad múltával ez a kérdés úgy fogalmazódik meg, hogy az Egyesült Államok és Izrael kapcsolatában melyik fél a meghatározó: Amerikában az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee - Amerikai-izraeli Közügyek Bizottsága) diktál a washingtoni kormánynak vagy pedig Izraelt a világimperializmus (a nemzetközi pénztőke) Amerika által diktált érdekeinek a kiterjesztésére hozták-e létre a Közel-Keleten? Az egyik álláspont szerint egy terjeszkedő szuperhatalom a saját érdekeit szolgálva kedvez Izraelnek, a másik szerint a cionisták irányítják Amerikát. Pipes szerint az amerikaiak fogékonyabbak az izraeli lobbi túlzott befolyásának az elfogadására, míg a Közel Keleten élő mohamedánok az imperialista tézisnek adnak több hitelt.
Dean Rusk, aki Kennedy és Johnson elnök kormányában külügyminiszter volt, erről a kérdésről ezt írta "I saw it" (Láttam) című könyvében. Azt, hogy Izrael nem Amerika csatlósa olyan igazság, amit arabok közül sokan szem elől tévesztenek, de ennek az ellenkezője is igaz: Amerika nem Izrael csatlósa, s ez olyan igazság, amit viszont az amerikaiak tévesztenek szem elől időnként. Pipes ezután azt fejtegeti, hogy a meggyőződéses antiszemiták minden titkos társaságot - a szabadkőműveseket, az illuminátusokat, a kommunistákat, a brit és az amerikai kormányokat, de még a jezsuitákat is a zsidók kreatúráiként jellemeznek. Azt még hozzá teszik, hogy amíg a zsidók betölthetnek magas pozíciókat titkos társaságokban, addig a titkos társaságok nem-zsidó tagjai természetesen nem vehetnek részt zsidó intézményekben.
Lyndon LaRouche és követői viszont azt hangsúlyozzák, hogy London nem csupán a zsidókat ellenőrzi, de mohamedán testvéreiket is. A második világháború után úgy tartják fent a kontrollt a Közel Keleten, hogy mind a cionista terjeszkedési akciókat, mind pedig az iszlám-arab radikális terjeszkedést szponzorálják. (Erről Joseph Brewda ír a The New York Federalist 1995, november 13-i számában a Rabin izraeli miniszterelnök ellen elkövetett merénylet kapcsán.) Daniel Pipes ezután megállapítja, hogy áttekintve az összeesküvés elméletek 250 éves történetét, két irányzat bontakozik ki. Ez a két irányzat teljesen különálló módon fejlődött ki, majd fokozatosan keveredett egymással. Az antiszemita és a titkos társaságok elleni félelmek kezdetben különálló jelenségek voltak, de az idők során egyre hasonlóbbakká váltak. Az első világháború után a két hagyomány még inkább keveredett, mert a régi részleges magyarázatok többé már nem bizonyultak kielégítőnek. Így az összeesküvési elméletek összeolvadtak, és egyesítették az antiszemitizmus és a titkos társaságok mítoszait. V. György angol királyból és a bolsevik vezér, Leninből egyaránt szabadkőműves és zsidó lett. Hitler pedig hatalomra kerülve elérte, hogy jóformán mindent átértelmezzenek antiszemita észjárás szerint, majd pedig ehhez hozzácsatolta a titkos társaságokra vonatkozó nézeteit is. Sztálin esetében - legalábbis a sorrendet tekintve - ez fordítva történt. A bolsevik vezér végletekig imperialista ellenes volt, de élete vége felé (amint ezt a zsidó orvosok elleni atrocitások igazolják) eljutott odáig, hogy koholt vádakkal koncepciós pereket indított a zsidók ellen.
Daniel Pipes úgy véli, hogy az antiszemita hagyomány a titkos társaságokkal szemben nagyobb jelentőségre tett szert. A zsidók ugyanis olyan összetartásról és komolyságról tesznek tanúbizonyságot, amit a titkos társaságok, de még a kormányok is nélkülöznek. A zsidók szervezetten lobbiznak, harcosan képviselik érdekeiket, és mindezt a tömegtájékoztatásban is meggyőzően tudják érvényesíteni. Ma az antiszemita összeesküvési elmélet dominál, és a titkos társaságok időnként ki is kerülnek a közvélemény látóköréből.
Daniel Pipes úgy véli, hogy a világ elég jól tudja, miként vélekednek az iszlám népek a zsidókról. Szerintük ők tartják ellenőrzésük alatt Amerika törvényhozását, Hollywoodot, a tudományos intézményeket. Ugyanakkor eltekintenek attól, hogy a tévéevangélisták, mint például Pat Robertson, nagy hangsúlyt fektetnek a szabadkőművesekre. Robertson az Új világrend című munkájában, amelyből zsidóellenesség is kiolvasható, komoly félelmeket fogalmazott meg a szabadkőművesekkel és a Council on Foreign Relations, CFR-rel (Külkapcsolatok Tanácsa) kapcsolatban. Az elemzők oly mértékben elhanyagolják a titkos társaságok iránti félelmeket, hogy a régi típusú (zsidókat mellőző) összeesküvési elmélet szinte már ki is halt.
Pipes úgy véli: ezt a torzítást az eredményezte, hogy az összeesküvési elmélet híveinek utalásai csak a zsidókról szólnak. Dennis King a Lyndon LaRouche-ról és az új amerikai fasizmusról írott tanulmányában, amely New Yorkban 1989-ben jelent meg, azt írja, hogy amikor LaRouche a briteket jelöli meg, mint az összeesküvések irányítóit, kódolt nyelven valójában a zsidókról beszél. Kenneth S. Stern, aki az amerikai milicista mozgalomról írt könyvet "A Force upon the Plain: The American Militia Movement and the Politcs of Hate" - Erő a síkságon: Az amerikai milicia mozgalom és a gyűlölet politikája - (New York, 1996, 247. old.) azt állítja, hogy a milícia-mozgalom a zsidó összeesküvésben hisz, még akkor is, ha egyesek más néven nevezik azt, és soha sem emlegetik a zsidókat.
Ez a két szerző téved, fejtegeti Pipes, amikor azt hiszi, hogy a mai jobboldalnak szépítgető kifejezések mögé kellene rejtenie zsidógyűlöletét. Volt olyan időszak, amikor szükség volt olyan kifejezések használatára, mint "nemzetközi bankárok", de ma már nem ez a helyzet.Michael Lind pedig félreérti Robertson Új világrend című munkáját, amikor azt a zsidókkal szembeni támadásnak minősíti. Téved, amikor a titkos társaságok elleni kijelentésekbe zsidóellenes jelentést magyaráz bele. Elhanyagolja, vagy figyelmen kívül hagyja, hogy Pat Robertson számos zsidókkal rokonszenvező, időnként egyenesen dicsőítő megnyilatkozásokat is tett. Különösen furcsa az, hogy ott is bevonja Robertson szövegébe a zsidókat, ahol említésre sem kerülnek. Robertson azzal védekezett, hogy soha nem állt szándékában kód szavakat használni, és amikor a nemzetközi bankárokról írt, nem zsidókra gondolt.
Robertson könyvében említi a Rothschild dinasztiát, de ez a szuper-gazdag család a titkos társaságok mítoszának szerves része. Ezért Pipes nem talál semmi meglepőt abban, hogy még a titkos társaságokkal foglalkozó zsidó szerzők is rámutatnak a Rothschild-okra, mint összeesküvőkre. James Perloff, a The New York Times-ban 1995, március 4-én megjelent írásában megjegyzi, hogy ő maga "részben orosz zsidó származású" de ez nem akadályozza meg abban, hogy a Rothschild családdal kapcsolatosan a szokásos összeesküvési kifejezéseket használja.
Figyelmet érdemel, hogy az antiszemita, valamint a titkos társaságokra vonatkozó hagyományok egybeolvadtak, mert fejlődésük során lényegesen különböztek egymástól. Az antiszemita változat viszonylag kis létszámú és változatlan embercsoportra irányul. A zsidó összeesküvési elmélet hívei összefüggő zsidó világstratégiát helyeznek el a történelemben, amely az ókorban kezdődött. Ezzel szemben a titkos társaságok iránti ellenszenv és félelem a legkülönbözőbb módon jellemezhető csoportok ellen irányul. Ezek lehetnek vallásosak vagy vallásellenesek, például jezsuiták vagy illuminátusok; lehetnek mérsékeltek vagy szélsőségesek, például szabadkőművesek vagy jakobinusok; lehetnek kapitalisták vagy szocialisták, például fegyverkereskedők és kommunista ügynökök; lehetnek nagyhatalmak vagy egyes konkrét személyek, például a Brit Birodalom és kormánya, vagy ördöngös boszorkányok; lehetnek gazdagok vagy szegények, mint például a Trilaterális Bizottság megbízottjai vagy szegény emigráns katolikusok; lehetnek műveltek vagy műveletlenek, például filozófusok vagy maffiózók.
A különböző titkos szervezetek és zárt társaságok konspirációs tevékenysége a ma valóságának szerves része, ilyen például a Külföldi Kapcsolatok Tanácsának, a Trilaterális Bizottságnak vagy a Bilderberg Csoportnak a tevékenysége. Más titkos társaságok, pedig már valószínűleg nem léteznek, mint például a Templomos lovagok, vagy pedig a Rózsakeresztesek.
Pipes úgy folytatja, hogy a zsidó közösség tagjainak közös tulajdonságaik vannak, de ezt el lehet mondani az antiszemitákról is. Ezzel szemben azok, akik a titkos társaságoktól félnek, azok rendkívül eltérően látják a világot, hiszen a titkos társaságok is igen különbözőek. Az antiszemiták ezért könnyebben együttműködnek, mint a különböző titkos társaságok ellenfelei. Ez utóbbiak még maguk között sem tudnak megegyezni, és nem tudják eldönteni, hogy milyen kapcsolatban állnak egymással a különböző titkos társaságok, hogy van-e köztük összejátszás vagy csak viszálykodnak. Nesta Webster, brit történész, arra a véleményre jutott, hogy a titkos társaságok együttműködnek, és egyetlen csoport határozta meg a történelem irányát az elmúlt évszázad során. Webster szerint az orosz forradalom a francia forradalom egyenes folytatása volt.
A már hivatkozott Pat Robertson írja az Új világrend című könyvének 68. oldalán, hogy a "sátáni vérontás, amit az illuminátusok hoztak Franciaroszágba, az elődje volt a Szovjetunióban bekövetkezett vérfürdőknek és tisztogatásoknak, amelyeket a kommunisták követtek el.". Vannak mások viszont, akik elsősorban a szabadkőművesek szerepét hangsúlyozzák. Szerintük a világháborúk a német, illetve az orosz szabadkőművesek közötti ellentétekre vezethető vissza. Mások viszont úgy értelmezik az újkori történelmet, mint a britek és a szabadkőművesek közötti háborút.
Az antiszemiták a zsidó gondolkodás kidolgozott és koherens ismeretanyagára hivatkoznak, és politikájukat nagyon is komolyan veendő célpontokra irányították. A titkos társaságok szerepét hangsúlyozó konspirácionisták pedig időnként az okkult összeesküvés mítoszához fordultak. Ez a mítosz mágikus természetű és megengedi, hogy az egyik ősi hagyományt szinte válogatás nélkül tűzzék a másik mellé: legyenek azok egyiptomi, iráni vagy indiai misztériumvallások, vagy a kabala, a Pithagoreus szemlélet, a gnoszticizmus, az asztrológia, az alkímia tanításai, vagy a druidizmushoz (az ókori kelta valláshoz) tartozó mítoszok. Mindezek elmosódó és differenciátlan egészet alkotnak. Ez az eklektikus keverék aztán vonzerőt gyakorol a misztikusokra, a sarlatánokra és a horror kedvelőkre.
A zsidókról, a titkos társaságokról, valamint az angolszászokról való elmélkedés, és a velük kapcsolatos összeesküvés-elméletek szövése - Daniel Pipes szerint - mindössze az emberiség 6%-át érdekelte. Ebbe a 6%-ba tartoznak a szélsőbal, a szélsőjobb, az univerzalista vallások valamint a nem nyugati világ képviselői. Már utaltunk rá, hogy az összeesküvési hagyomány a legújabb korban 1618-ig, a 30 éves háború kezdetéig, nyúlik vissza. Az 1871-es francia-porosz háborúig terjedő időszakban olyan francia történelmi szereplők, mint Richelieu bíboros, XIV. Lajos, a nap király, I. Napóleon és III. Napóleon újból és újból megkísérelték Franciaország dominanciáját az európai földrészen megvalósítani. Ez a francia törekvés számos háborút eredményezett, mint például az 1702-13-ig tartó spanyol örökösödési háborút, valamint I. Napóleon uralmát 1792-tól 1814-ig.
Ezt követően Nagy Britannia kerül előtérbe. A XIX. században két európai hatalom építette ki a maga birodalmát, de az első és a második világháború a meggyengülésükhöz, majd hanyatlásukhoz vezetett. 1945 után mindkettő elvesztette gyarmatait, s hogy katonai helyzetét megerősítse, nukleáris fegyverekkel szerelte fel hadseregét. Mindkettő tagja az ENSZ biztonsági tanácsának. Franciaországnak azonban kisebb szerep jutott az összeesküvés elméletek által meghatározott történelemszemléletben. De John Daniel amerikai szerző a "Scarlet and the Beast" c. (Szkarlet és a fenevad) háromkötetes művében (JKI Publishing, Tyler, TX USA, 1995) hatalmas tényanyagra támaszkodva az újkori történelem egészét úgy írja meg, mint az angolszász és a francia szabadkőművesség gigászi küzdelmét a világuralomért.
Pipes a németekkel kapcsolatban abból indul ki, hogy Bismarcktól Hitlerig, 1871-től 1945-ig kihívták maguk ellen a világot, s ők voltak azok, akik mindkét világháborút kirobbantották. Mivel Pipes a saját kiindulópontját tartja mérvadónak, ezért méltatlankodik amiatt, hogy alig akadt az összeesküvési elméletnek olyan híve, aki a Németország egyesítését végrehajtó porosz uralkodóház, a Hohenzollern család ambícióit, világuralomra való törekvésként értelmezné. A teuton ellenes összeesküvés elméletek a németeket hol a zsidókkal, hol pedig az angolszász országokkal vélik együttműködni. Az angol, Nesta Webster a német összeesküvést komolynak tekinti, de az ő történelemfelfogásában a németek mindig összejátszanak vagy az egyikkel vagy a másikkal. Webster különbséget tesz a porosz militarizmus, és annak nemzetközi pénzügyei, másrészt a német imperializmus és a zsidó intrika között. Elkülöníti a német ateizmust és a zsidó keresztényellenességet is egymástól.
Oroszország ma is a világ területileg legnagyobb állama. Ez az évszázadokon át tartó terjeszkedés eredménye. Nagy területi kiterjedése tette lehetővé a védekezést először a mongolokkal, majd Napóleonnal és később Hitlerrel szemben. Az összeesküvési elméletek Oroszországot viszonylag megkímélték. Itt csak azt hangsúlyozzuk, hogy az elméletekkel ellentétben az összeesküvések már egyáltalán nem kímélték sem az orosz népet, sem az orosz államot.
A Leninista bolsevizmus és a Hitlerista nemzetiszocializmus a világtörténelemben ismert legnagyobb méretű összeesküvések voltak. Lenin a forradalmat nem szűkítette csak Oroszországra, hanem az egész világra kiterjedő szocialista forradalomban gondolkodott. Számára az, ami 1917-ben történt, nem csupán orosz forradalom volt, hanem világforradalom, amelynek Oroszországból kellett kiindulnia. Lenin mindenek előtt internacionalista és világforradalmár volt, aki kész volt bármely országban forradalmat csinálni, ahol erre alkalom nyílt. Lenin és bolsevikjai csakugyan világméretű összeesküvésben vettek részt. Sztálinnal kisebb módosításokkal ugyanez a helyzet. Ő is egész Európára kiterjedő szovjet szocialista köztársaságról álmodozott. Sztálin utódai is világméretekben gondolkodtak, amikor olyan távoli országok életébe is beleavatkoztak, mint Kuba, Angola vagy Vietnám. Hitler is világuralmi terveket szőtt, és ennek hangot is adott. Amikor hadat-üzent az Egyesült Államoknak, akkor arról a történelmi harcról beszélt, amely meghatározza nemcsak Németország, de egész Európa, sőt egész világ történelmét.
Pipes bírálólag jegyzi meg, hogy az összeesküvés elmélet követői e fejleményeket csak töredékesen veszik figyelembe és írják meg. Amikor globális ügyekről írnak, képletes nyelvet használnak, és homályosan fogalmaznak. A szovjet bolsevizmus és a német nemzeti szocializmus titkos, féltitkos szervezetekkel rendelkezett, és világuralmi terveket hirdetett. De kevesebb figyelmet vívtak ki maguknak, mint Nagy Britannia vagy az Egyesült Államok vagy a nemzetközi zsidóság képzeletbeli birodalma. Különösen a jobboldal állítja be mind a nácizmust, mind a bolsevizmust úgy, hogy annak képviselői vagy a zsidó, vagy pedig a nagytőkés összeesküvők ügynökei voltak. Henry Ford szerint például a proletárdiktatúra valójában a zsidók uralma. A titkos társaságok olyan ellenfelei, mint az amerikai John Birch társaság tagjai, pedig úgy érveltek, hogy a kommunizmus nem Moszkvától Pekingig tart, hanem egy nagyobb konspiráció része, amely New York-tól Londonon át Párizsig vezet.
Pipes egyenesen elképesztőnek tartja, ahogy a német nemzetiszocializmus és a szovjet bolsevizmus képviselői egymást vádolták azzal, hogy a másik háta mögött a zsidók állnak. A nácik zsidó bolsevizmusról beszéltek, és azt állították, hogy Szovjetunió a nemzetközi zsidóság játékszere. A moszkvai vezetés az 1967-es arab-izraeli háború után előállt a zsidó-nácizmus kísértetével, amit a fasizmus legártalmasabb változatának kiáltott ki. Ezek az ellentmondó, de egymást kiegészítő nézetek elősegítették, hogy a kétféle összeesküvési hagyomány eklektikus keveréke létrejöhessen.
A világvallásoknak tekinthető univerzalista vallásoknak elméleti megfontolások alapján gyanúsabbaknak kellene lenniük, mint a júdaizmushoz tartozó zártkörű társaságoknak. A buddhisták és a hinduk többszáz-milliónyian vannak, és inkább lehetnének összeesküvők, mint a zsidók, akiknek a létszáma csak a töredéke az övékének. Valójában azonban nem így áll a dolog, mert a világvallások követői - a zsidóktól eltérően - nem álltak bizalmas kapcsolatban az európaiakkal.
Louis Farrakhan szinesbőrü protestáns lelkész (a Nation of Islam amerikai vallási szervezet vezetője) művei a pápát a világméretű szervezett bűnözés vezetőjeként tüntetik fel. Ezek a nézetek azonban viszonylag ismeretlenek maradtak, és ennyiben súlytalanok is. A protestáns összeesküvéstől való félelmek kisebb súlyúak. A Jehova tanúi nevű szekta követőit azonban a zsidó összeesküvés részeseinek tekintik. A katolikus és a protestáns összeesküvés hívei kölcsönösen a másikat hozzák kapcsolatba a zsidókkal. A katolikusCoughlin atya Keresztény Front nevű szervezete 1938-ban azt vetette a protestánsok szemére Amerikában, hogy Luther Márton mögött a zsidók álltak. A kanadai William Guy Carr egyenesen azt állította "Pawns In The Game" (Gyalogok a sakkjátszmában) című könyvének 20. oldalán, hogy Kálvin János valódi neve Cohen volt, s a genfi reformátor mozgalma a keresztények megosztását célzó zsidó taktika volt. Amikor Franciaországban prédikált, tanait Cauin-nak nevezték, amikor pedig ezek átkerültek Angliába az elnevezésük Calvin-ra változott.
Az Egyesült Államok egyik nőszervezetének "Az Amerikai Forradalom Leányainak" pedig az volt az álláspontja, (ahogyan azt Carlson "Under Cover" című könyvének a 44. oldalán olvashatjuk), hogy "Piusz pápa zsidó. 5 millió dollárt gyűjtöttek Hitler megállítására. Azt hiszed, hogy a pápát a bíborosok testülete választja meg? A pápát a nemzetközi zsidó bankárok helyezték pozíciójába. 15 millió dollár jelzáloggal rendelkeznek a Vatikánban.". Pipes különösnek találja, hogy az összeesküvés elmélet katolikus követői mindezt igaznak fogadták el. A már hivatkozott Coughlin atya szerint az első három pápa zsidó volt, az utóbbi tíz pápa közül pedig három tekinthető zsidó származásúnak.
A mohamedánok pusztán logikai megfontolások alapján esélyesebbek lehetnének az összeesküvők szerepére, mint más közösségek. A keresztény-iszlám ellenségeskedésnek hosszú története van. Mégis a világtörténelmet összeesküvésként felfogó nyugati emberek kevésbé félnek a mohamedán konspirációtól, mint az iszlám szent háborújától vagy a túlnépesedéstől. A dzsihádot, vagyis a szent háborút, nem összeesküvésnek, hanem harciasságnak tekintik. Jim Rogers a kolumbiai egyetem oktatója a The Washington Times 1995 december 27. számában írja: "a nyugatiak úgy vélik, hogy a történelem csak a hidegháború 50 évéből áll. Érdekes és fontos küzdelem volt ez, de csak mellékes epizód ahhoz az 1300 éves időszakhoz képest, amíg az iszlám és a kereszténység szemben állt egymással.".
A világ népességnövekedése olyan tény, amit önmagában nem lehet összeesküvésként értelmezni. A mohamedánok létszáma 1 milliárd 300 millió körül van, s népesedési rátájuk most is magas. Több millióan vándoroltak be nyugat Európába és Észak-Amerikába, és számuk egyre növekszik. Csak kevés európai tekinti ezt súlyának megfelelő problémának. Sok jobboldali csoport azonban a fehér faj ellenségének tekinti az iszlámot. A mohamedán összeesküvésre vonatkozó elméletek egyre nagyobb vonzerőt gyakorolnak. Az iszlám követőit azonban sem a francia forradalommal, sem az újkori kapitalizmussal nem lehet megvádolni. A mohamedánok tehát legfeljebb a zsidók és a titkos társaságok kiegészítői, nem pedig olyan összeesküvők, akik a helyükbe lépnek.
Pipes ezután kitér az orosz Vlagyimir Zsirinovszkij szerepére, aki pártjával, a liberális demokrata párttal egy darabig a figyelem központjába került a mai Oroszországban. A részben zsidó származású Zsirinovszkijnak is megvolt a maga összeesküvési elmélete. Eszerint 1991-ben azért omlott össze a Szovjetunió, mert az amerikaiak fellázították a nem-orosz köztársaságokat. Így egyszerűbb volt megszabadulni a Szovjetuniótól, mint ha az orosz hadsereggel kellett volna háborúzniuk. Zsirinovszkij egy másik összeesküvés-elmélettel is előállt. Eszerint Oroszországot délről éri a fenyegetés, Afganisztánból, amelyik már megtámadta Tádzsikisztánt, és Teheránból, amely összmohamedán együttműködést tervez, mert területeket akar szerezni, továbbá Ankarából, ahol a nagy török állam tervei már régóta készen állnak. Zsirinovszkij szerint a mohamedánok célja Oroszország szétzúzása, és ezért Oroszországnak magának kellene először katonai csapást mérnie rájuk. Zsirinovszkij összeesküvési elmélete nem váltott ki nagy visszhangot az Orosz Föderációban.
Az összeesküvési elméletek viszonylag kevés figyelmet szenteltek Japánnak. Az indiaiak, az afrikaiak, a latin amerikaiak egyáltalán nem kötötték le ezen elméletek művelőinek figyelmét. Ha azonban mégis felmerül világpolitikai tényezőként egy-egy nem nyugati szereplő, akkor az összeesküvési elméletek művelői hamarosan vagy a zsidókkal vagy a titkos társaságokkal hozzák őket kapcsolatba. Egy japán szerző arról értekezett, hogy Tajvan és Dél-Afrika, miként lett összeesküvő, amikor Izrael világuralmi törekvését támogatta pénzzel, fegyverkereskedelemmel és atomtechnikával. Pipes ezért azt tekinti főszabálynak, hogy az emberiségnek az összeesküvési elméletekből kifelejtett 94% is összeesküvőnek minősülhet, ha a maradék 6%-ból valakivel összeakad, különösen akkor, ha az illető zsidó.
A szekularizmus, mint a modernizmus vallása
Végül Pipes arra a kérdésre keresi a választ: miért szorítkozik az összeesküvők köre a zsidókra, Izraelre, a szabadkőművesekre, a britekre és az amerikaiakra? Az amerikai szerző válasza az, hogy talán azért, mert a felsoroltaknak mégiscsak van két közös jellemvonásuk, az egyik a modernitás, a másik pedig az idealizmus. Figyelemreméltó, hogy nem tesz említést a szekularizmusról, amely a pénzközpontú globalizmus szélsőséges relativizmust hírdető ideológiája, s amely a racionalizmusra hivatkozva tagadja az emberiség alapvető és feltétlennek tekinthető közös szükségleteit, érdekeit és értékeit - a tőke pénzben-kamatban-piacban-profitban-versenyben és környezetpusztításban kifejeződő "racionális"érdekeivel szemben. A politikai szabadkőművesség által hirdetett és agresszívan terjeszkedő szekularizmus, egyfajta ateista és agnosztikus világvallásként, ma a hagyományos világkultúráknak és nemzeti hagyományoknak, valamint az életet az emberiség legfőbb közös értékének tekintő eszmerendszereknek az ellenfele. Az irracionalizmus ellen szélsőségesen fellépő szekularizmus nemcsak az egyházat és a vallást választja el az államtól, de az abszolút értéknek tekinthető erkölcsi normarendet is elavultnak tekinti, vagyis az erkölcsöt és az államot is szétválasztja. Ezzel maga is irracionálissá vált.
Érdekes megvilágításba helyezi a szekularizmust David Livingstone Montrealban élő történész közelmúltban megjelent "The Dying God, The Hidden History of Western Cvilization" (A haldokló isten, a nyugati civilizáció titkos története) című munkájában. Livingstone kifejti, hogy a modern szekuláris kultúra valójában egy okkult hagyománynak a terméke, amelyet vissza lehet vezetni egész az ókori Babilóniához, a szabadkőműveseken, a rózsakereszteseken, a templomosokon, Platónon és a kabalistákon keresztül.
Livingstone szerint a szekularizmus annak a tradíciónak a folytatása, amely Lucifert - a fény istenét tiszteli -, aki az emberiség Isten elleni lázadásának a jelképévé vált. Ez a szekularizmus magát az emberi észt és akaratot avatta istenné, mint ami a jóság és az igazság egyetlen mértéke. Ez az ateista és agnosztikus ideológia az erkölcsösségen és a társadalmi igazságosságon alapuló rend felbomlasztását tekinti szabadságnak. Nem a felemelkedést és az ember potenciális képességeinek, lehetőségeinek a növelését jelenti ez a destruktív szabadság, hanem az emberi energiák tékozló elfecsérlését - a szabadsággal való visszaélés szabadságát. Az okkultizmusban gyökeredző szekularizmus valódi célja előjogok biztosítása az elit számára. A nem hívő Livingstone ezt így fogalmazza meg könyvének 222. oldalán: "A legtöbb vallás alapelve, hogy ugyanazt a magatartást tanúsítsd másokkal szemben, mint amit a magad számára elvársz. E vallásoknak az alaptanítása az igazságosság elve. Ezzel ellentétben az okkultisták hiúságuktól vezérelve olyan privilegizált tudást akarnak, amely hatalmat biztosítva különbözteti meg őket másoktól, s amely csak egy kiválasztott csoportot illet meg.".
Livingstone kimutatja, hogy ezt az okkult tanítást tette titokban magáévá az a történelmet a háttérből befolyásoló érdekcsoport, amely bizonyíthatóan az 1649-es angol forradalom, az 1776-os amerikai függetlenségi háború és forradalom, az 1789-es francia forradalom és az 1917-es orosz forradalom mozgató-ereje volt, és amely forradalmak során három ízben - az angol, a francia és az orosz forradalomban - az uralkodót is meggyilkolták.
Lucifer nevéhez méltóan úgy ismert, mint a fény hordozója. Az okkultizmus által inspirált felvilágosodás a vallási babonákkal szemben a tudomány eredményeire hivatkozott, és ezzel vált a modern kultúra meghatározójává. Az angol Francis Bacon rózsakeresztes volt.Diderot, Rousseau, Voltaire és Newton valamennyien szabadkőművesek voltak. Az amerikai függetlenségi nyilatkozat 56 aláírója közül 50 tartozott a szabadkőművesekhez, és ugyanezt lehet elmondani az amerikai elnökök túlnyomó többségéről. Bizonyíthatóan szabadkőműves volt Sztálin, Roosevelt és Churchill is. Aki tudja, hogy mit jelent apentagram a szabadkőműves kultúrában, az meg tudja állapítani, hogy az Egyesült Államok fővárosát, Washingtont egy pentagramnak megfelelően építették fel, a pentagram pedig Lucifernek a szimbóluma. Az ész uralmára alapozott tudományos forradalom is okkult, mágikus gyökerekkel rendelkezik, amit láthatunk a természet mesterséges átalakítására tett irracionális kísérleteknél.
A szekularizmus sokkal erőteljesebb és agresszívabb vallás, mint a kereszténység. Az egyház és a vallás következetes szétválasztása az államtól Lucifer okkult hagyományokból ismert stratégiája, amit érthetővé tesz, hogy az ún. modernizmus istene Lucifer. A szabadkőműves szekularizmus célja az olyan valódi vallások, mint például a kereszténység és az iszlám, lerombolása. Szekuláris meggyőződésű emberek is tanúsíthatnak erkölcsös magatartást, ha a lelkiismeretük hangjára hallgatnak, s az embertársaik iránti együttérzést és szolidaritást követik. Erről az önkéntes erkölcskövetésről azonban igen könnyű letérni, ha valaki nem hisz abban, hogy az etikus magatartás az abszolút értékeket hordozó erkölcsi világrend része. Ha az ész, a racionalitás el van választva az abszolút erkölcs megszemélyesítőjétől, Istentől, akkor bármit igazolni lehet, ami szemben áll többi embertársunk alapvető szükségleteivel, érdekeivel és értékeivel, beleértve a másik ember életének az elpusztítását, és a zsarnoki uralom bevezetését. Az új világrend ideológiáját alkotó agresszív szekularizmus lényegében el akarja téríteni az emberiséget az Istenben megszemélyesített erkölcsi-rend abszolút értékétől. Ezért fontossága miatt itt is leírjuk, hogy a szekularizmus nemcsak az egyházat és a vallást választja el az államtól, hanem az erkölcs feltétlen parancsait is relativizálja, vagyis kiiktatja, mint feltétlen igazodási pontot az államból és a közéletből.
Pipes a továbbiakban kifejti, hogy a modernitás a 19. század kezdetén a történelmi újkort jelképezte, és a városban lakó zsidóság ideológiája volt. Egy német katonatiszt által írt 1818-ból származó levél az ipari forradalmat zsidó bajkeverésnek minősítette. A 19. század későbbi évtizedeiben a demokrácia, a szólásszabadság, sajtószabadság, az általános oktatási kötelezettség liberális programjait is Európa júdaizációjaként jellemezték. A pénztőke szerepének növekedését egyértelműen a zsidók nyakába varrták. Richard Wagner, német zeneszerző és Heinrich von Treitschke, német történész a júdaizmust a modernitással azonosították. Egy protestáns prédikátor Stoecker Adolf pedig a zsidókat tartja a változások kezdeményezőinek, és ezért szerinte Németország minden baja tőlük ered.
Wilhem Marr, aki az antiszemitizmus kifejezést elsőként kezdte használni, a következőket írta "Der Sieg des Judentums über das Germanentum - A zsidóság győzelme a németség felett" című 1879-ben megjelent könyvében: "Nem aratott nagyobb győzelmet a múltban vagy a modern időkben, és nem ért el nagyobb spirituális és kultúrtörténeti sikert senki, mint a legegyszerűbb alkudozó zsidó, aki pántlikát árul a sarkon a taligájáról. Tény, ami tény. A zsidóság ökölcsapás nélkül - noha évszázadokon át üldözték - mára Németország társadalmi-politikai diktátorává lett."
Nagy Britanniában G. K. Chesterton író a zsidókat, mint a sajnálatos modernség ügynökeit vonta felelősségre. Az Egyesült Államokban pedig Ernest Elmhurst úgy fogalmazott, hogy "a demokrácia zsidó vallású". A népuralom nem egyéb, mint a nemzetközi zsidó bankárok politikai rendszere. Baruch, Brandeis, Wise rabbi, Lehman és Frankfurter, mind zsidók voltak és mindannyian a demokráciáért küzdöttek. Ez elegendő bizonyíték arra, hogy a demokrácia zsidó találmány. (Idézetek John Roy Carlson "Under Cover: My Four Years in the Nazi Underworld of America - The Amazing Relevation of How Axis Agents and Our Enemies Within Are Now Plotting to Destroy the United States" - Titkos küldetésben: Négy évem Amerika náci alvilágában - Meglepő leleplezés arról, hogy a tengelyhatalmak ügynökei és belső ellenségeink miként esküdtek össze az Egyesült Államok lerombolására c. munkájából. New York: E. P. Dutton, 1943, 350 old.)
Manapság Izrael kapja azt a vádat, hogy a Közel Kelet egyetlen érett demokráciájaként nem különb annál, mint amit a britek csináltak. E nézetek az anticionizmusnak azokat a változatait erősítik, amelyek szerint a zsidók felelősek az újkor összes balfogásáért. Különös jelenség, hogy létezik zsidók nélküli antiszemitizmus is. A zsidóság hasznos szimbólum, amikor bűnbakot kell találni. Az Egyesült Államokban Idaho és Montana az a két tagállam, ahol a legerősebb a zsidóellenesség, ugyanakkor a legkevesebb zsidó él. Spanyolországban már 400 esztendeje alig él zsidó, ugyanakkor jelentős az antiszemiták száma. Japánban pedig a zsidó szó rokonértelművé vált a modernséggel. Ebben a Távol Keleti országban nem élnek zsidók, ugyanakkor ez az ország két ízben is antiszemita kampányba keveredett.
Miként a zsidók, a szabadkőművesek is esélyesek arra, hogy a társadalom legsikeresebb tagjai legyenek. Aki az újkort utálja, azok számára a szabadkőművesek is betölthetik az események mozgatóinak szerepét. Az Egyesült Államokban a szabadkőművesek ellenfelei azt állítják, hogy a szabadkőművesség olyan pénzeket sajátított ki magának, amivel az Egyesült Államokat a felismerhetetlenségig megváltoztatták. Paul Goodman "Toward Christian Republic" című könyvében fejtegeti, hogy az amerikai és francia forradalom nyomán a szabadkőműves páholyok és a szabadkőműves rend egésze nagy népszerűséget szerzett mind Európában, mind Észak-Amerikában. Ez a kozmopolita szellemiségű, titkos szervezet számos vonatkozásban a felvilágosodás nézeteit képviselte, és a középosztály valamint a felső középosztály tagjait tömörítette. Könyvének 36. oldalán megállapítja, hogy a szabadkőművesség, mint intézmény a felemelkedő ipari társadalmat szolgálta, és ez gyanússá tette a szabadkőművességet azok körében, akik az új rendszerrel nem voltak megbékélve.
Az Egyesült Királyság, vagyis Nagy Britannia valamint az Egyesült Államok más-más időszakban, de hasonló szerepet töltenek be. A világ legerősebb államaként Nagy Britannia is, majd később az Egyesült Államok is a tőkés gazdaság jelképe lett. Azok, akik a világtörténelemben háttérerők működését is feltételezik, arra a véleményre jutottak, hogy mind Nagy Britannia, mind az Egyesült Államok a világ egészére nemcsak jótékony, de kártékony, bomlasztó hatást is gyakorolnak. A legfejlettebb ipari országok polgárainak szembe kell nézniük, hogy a világ számos részén nem fogadják el szívesen azt, amit ők modernségnek neveznek. Ehhez e sorok írója azt fűzheti hozzá, hogy a kapitalizmusnak az a változata, amelyet az egyik világbirodalom a 19. században, a másik, pedig a 20 és a 21. században képviselt, nem a termelésnek ad elsőbbséget, hanem a pénzgazdaságnak, vagyis a kapitalizmus pénzuralmát terjeszti, hozzákapcsolva azt a fajta demokráciát, amely ennek politikai keretet nyújt. A pénzuralmi kapitalizmus terjedése nyomán számos országban csődbe jutottak a hagyományos iparágak és szakmák. A hagyományos kultúrák is veszélyeztetve érzik magukat a globalizmus által terjesztett kozmopolita konfekció-kultúra dömpingje, de mindenek előtt az agresszívan terjeszkedő érték-és normatagadó szekularizmus miatt, amely az erkölcsöt is (a világi erkölcsöt is, ha van ilyen) el akarja választani az államtól, minden feltétlen normát eltávolítva a közéletből.
Pipes szerint is a zsidóság, a szabadkőművesek és az angolszász társadalmak mindenki másnál hatékonyabban képviselik pénzkapitalizmust, és annak kulturális kísérőjelenségeit. A világ centrum-országaiból érkező hatásokat érzik veszélyesnek, ezért nem tartják reálisnak és hihetőnek, hogy a mohamedánok, az indiaiak vagy az afrikaiak legyenek az összeesküvők. A zsidóság a világtörténelemben nem fegyveres ereje révén játszott fontos szerepet, hanem vallási hagyományaival, szellemiségével, erkölcsi tanításaival, amelynek révén a júdaizmusból elágazó kereszténység és iszlám a világ népességének a felére kiterjedt. Az összeesküvés-elmélet hívei a júdaizmusnak ezt a hatékonyságát is egyfajta erőfitoktatásnak tekintik.
Minél inkább racionális alapelvek szerint működik egy állam, annál inkább magára vonja az összeesküvési elméletek híveinek a figyelmét. Az Egyesült Államok, továbbá a véres forradalmon keresztül ment Franciaország, vagy a második világháború nyomán létrejött Izrael állama megfelelőbb célpontja az összeesküvési elméleteknek, mint amilyen volt a korábbi Szovjetunió vagy a nemzetiszocialista Németország, illetve napjainkban Pakisztán vagy az iráni Iszlám Köztársaság. Az Egyesült Királyság, vagyis Anglia, nem teljesen illik a racionális eszméken alapuló államok sorába, de Pipes úgy véli, hogy az alkotmányos demokráciáig vezető hosszú fejlődéstörténete e klub tagjává avatja.
A felsorolt államok polgárai nyílt és demokratikus kormányzat alatt élnek, és az amerikaiak kitűnnek sikereikkel, valamint a világot előrevivő ambícióikkal. Sajátos módon épp e jellemvonásaik teszik őket az összeesküvési elméletek művelői szemében ellenségekké. Amerika a maga példa nélkül álló gazdasági és katonai hatalmával, városi civilizációjával, azt a képzetet kelti, hogy az Egyesül Államok kormánya meghatározó szerepet játszik a világuralom megszerzésére vonatkozó összeesküvésekben. Ahogyan az antiszemitizmus csupán hamis tanúvallomás a zsidók teljesítményeiről, úgy - paradox módon - az amerikaiak elégedettek lehetnek, ha kormányukat és hatalmi elitjüket a világ legveszedelmesebb titkos társaságának kiáltják ki.
Azért ismertettük rövidítve, de mégis részletesen, néhány megjegyzés kíséretében Daniel Pipes "Az összeesküvés elméletek két hagyománya" c. tanulmányát, mert ez jól szemlélteti, hogy a jelenlegi világrendszerben meghatározó szerepet játszó pénz-és korporációsoligarcha vezető ideológusai (akik közé Pipes is tartozik), hogyan vélekednek az összeesküvési elméletekről, és azt milyen érvek alapján utasítják el.
Hűségesküt tett Nagy-Izraelnek a szabadkőműves besúgó
Amerika, az EU és Izrael talpnyalója Magyarország az Egyesült Államok közeli barátja, értékes partnere, a két ország együttműködik a globális kihívások kezelésében. Ezt az idétlen Hillary Clinton amerikai külügyminiszter mondta Washingtonban, amikor fogadta a magyar(országi), Bilderberg-csoportos szabadkőműves és besúgó kollégáját.
Magyarország fontos NATO-szövetséges, "hálásak vagyunk a magyar népnek az afganisztáni NATO-misszióhoz nyújtott hozzájárulásért" – mondta Hillary Clinton, aki méltatta azt is, hogy Magyarország növeli Afganisztánban állomásozó erői létszámát, miközben más országok a visszavonulásról beszélnek az amerikai érdekekért folyó rablóháborúból, élükön a britekkel.
A mindenbe beleszóló amerikai vezetés nagyra értékeli, hogy a magyar kormány elkötelezte magát a cigányok pozitív megkülönböztetése mellett, lépéseket tesz Délkelet-Európa irányában és az Eurokolhoz erősítésére törekszik – tette hozzá.
Martonyi elvtárs hű csicska módjára megerősítette Magyarország elköteleződését a NATO iránt és biztosította arról is kollégáját, hogy folytatják a nyugat-balkáni "szerepvállalást". Megköszönte a segítséget, "amit az Egyesült Államok ad a legégetőbb belső gondok, így a cigánytámogatás fenntartásához, persze mi máshoz. A besúgó külügyminiszter végül meghívta kollégáját Budapestre a már pokolra jutott gyűlöletzsidóról, Tom Lantosról elnevezett intézet jövő tavaszi megnyitójára.
Az új magyar kormány fel fog lépni a "fajgyűlölet, az antiszemitizmus, a gyűlölet és a diszkrimináció" minden formája ellen - ígérte meg Nagy-Izraelnek a kétharmados szalonforradalom külügyminisztere Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön, amikor felavatta a második világháború idején Budapesten zsidókat mentő svájci diplomata, Carl Lutz emléktábláját.
A zsidó terror ellen tüntetett a Jobbik
A Gázai övezetbe tartó nemzetközi segélyhajók ellen hétfőn végrehajtott izraeli terrortámadás után Magyarországon is sor került egy komolyabb tüntetésre.
A Jobbik hívására nagygyűlés volt csütörtökön este a Török Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt. A mindvégig szemerkélő eső ellenére mintegy háromszáz ember, köztük hazánkban élő palesztinok, törökök, irániak és más nemzetek fiai, leányai vettek részt a Jobbik országgyűlési képviselője, Hegedűs Lorántné által összehívott eseményen.
Az Andrássy út úgynevezett szervízútján fölsorakozott emberek Árpád-sávos, piros-fehér-zöld magyar, palesztin, török és iráni zászlókat emeltek a magasba. A tengeri terrortámadás halálos áldozatai számának megfelelően kilenc személy égő gyertyát tartott a kezében. Az egybegyűltek elénekelték a török, magyar és a palesztin himnuszt. A rendőri biztosítás az elmúlt évek szokásával ellentétben ezúttal nem volt túlméretezett és fenyegető.
Hering József újságíró beszédében röviden fölvázolta a hétfőn hajnalban történt tragédiát, annak izraeli fogadtatását, majd megemlítette, hogy a magyarországi politikai életben a Jobbikon kívül eddig egyetlen politikai párt sem volt hajlandó elítélni a Földközi-tenger nemzetközi vizein végbement izraeli mészárlást. Az újságíró üdvözölte az Iráni Iszlám Köztársaság nagyméretű zászlajával megjelent résztvevőket.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Külügyi Bizottság alelnöke beszédében mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy Izrael a nemzetközi vizeken, török zászló alatt hajózó humanitárius segélyt szállító személyek megtámadásával megsértette a nemzetközi jogot, s állami terrort hajtott végre. Ezután szólt a másfél évvel ezelőtti Öntött ólom fedőnevű izraeli hadműveletről, amelynek folyamán a zsidó állam a polgári lakosságot bombázta, gyermekek életét oltotta ki. „Miért félnek Magyarországon Izrael elítéléstől?, tette föl a kérdést a Jobbik politikusa, s emlékeztetett arra, hogy a Jobbik volt az egyetlen párt, amely a Gázai övezet elleni legutóbbi katonai hadjárat, és mostani tengeri terrortámadás után is elítélte Izraelt.
Gyöngyösi Márton a trianoni diktátum évfordulójának közelségére is emlékeztetve kijelentette, hogy az első világháborúban a törökökkel egy szövetségben harcoltunk, s a fegyverek elhallgatásakor mindkét országnak Törökországnak és Magyarországnak egyaránt komoly létszámú, mozgósítható hadserege maradt, ám az áruló Károlyi Mihály, akinek szobra szégyenszemre még mindig ott áll az Országház mellett, nem kívánt szembeszállni a hazánkat földaraboló hadseregekkel. Károlyival ellentétben Atatürk Kemal a megmaradt török hadsereggel kikergette az országán osztozkodni akarókat Törökországból, mondta Gyöngyösi Márton.
A Jobbik politikusa ezután Recep Tayyip Erdogán, jelenlegi török miniszterelnököt olyan kiváló politikusnak nevezte, aki hazája javán munkálkodva Törökországot a közel-keleti térség egyik nagyhatalmává kívánja tenni. Gyöngyösi végül emlékeztetett arra, hogy a Jobbik meghirdette a keleti országok, így a Törökország felé nyitás politikáját. „A török testvérnép, összetartozunk, rokonok vagyunk”, fejezte be fölszólalását Gyöngyösi Márton.
Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész beszédének elején emlékeztetett arra, hogy miközben Budapesten szolidaritási gyűlés zajlik a török nagykövetség előtt, újabb segélyhajó indult útnak a Gázai övezet felé, de valószínűleg ennek is az lesz a sorsa, mint ami a Kék Márvány nevű török hajóé lett.
Ifj. Hegedűs ezután szólt a cionistákat elítélni nem hajlandó keresztény paptársairól, akik nem mernek, vagy nem akarnak föllépni az izraeli embertelenséggel szemben. „Azt hirdetik ezek a papok, hogy aki nem sálomozik elég sűrűn, az nem lehet Krisztus igaz követője”, mondta a református lelkész, majd Babits Mihályt idézve emlékeztette őket: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma”. A Hazatérés Református Temploma azonban vállalja a palesztinokkal és a törökökkel való szolidaritást, hangsúlyozta a szónok.
Ifj. Hegedűs Loránt ezután a halálos áldozatok lelki üdvéért, a sebesültekért és hozzátartozóikért mondott imájában arra kérte a Teremtőt, mutassa meg a talmudista gőgben tobzódóknak, hogy nem vihetik végbe ördögi tervüket. „A Gázai övezet a világtörténelem legnagyobb gettója. Kérünk Téged, segítsd meg a palesztin népet. Segítsd meg a magyar népet, hogy el tudjuk távolítani ezt a cionista hatalmat!”, fejezte be imáját a református lelkész.
Ifj. Hegedűs ezután szólt a cionistákat elítélni nem hajlandó keresztény paptársairól, akik nem mernek, vagy nem akarnak föllépni az izraeli embertelenséggel szemben. „Azt hirdetik ezek a papok, hogy aki nem sálomozik elég sűrűn, az nem lehet Krisztus igaz követője”, mondta a református lelkész, majd Babits Mihályt idézve emlékeztette őket: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma”. A Hazatérés Református Temploma azonban vállalja a palesztinokkal és a törökökkel való szolidaritást, hangsúlyozta a szónok.
Ifj. Hegedűs Loránt ezután a halálos áldozatok lelki üdvéért, a sebesültekért és hozzátartozóikért mondott imájában arra kérte a Teremtőt, mutassa meg a talmudista gőgben tobzódóknak, hogy nem vihetik végbe ördögi tervüket. „A Gázai övezet a világtörténelem legnagyobb gettója. Kérünk Téged, segítsd meg a palesztin népet. Segítsd meg a magyar népet, hogy el tudjuk távolítani ezt a cionista hatalmat!”, fejezte be imáját a református lelkész.
Dr. Salha Fallah, a Palesztin Kulturális Egyesület elnöke, a nagygyűlés levezetője a cionista mészárlás áldozatainak emlékére arab nyelven fölszólította a jelen levő muszlimokat a Korán első szúrája, a Fátihá ima közös elmondására. Végül a nagygyűlés résztvevői égő gyertyákat és mécseseket helyeztek a nagykövetség kerítése mellé.
Izrael pár éve illegálisan használt szerveket
Egy svéd újság szerint szándékosan ölték meg azokat, akik szerveit később kioperálták. A katonaság cáfolta mindezt, hiszen izraeliek is voltak a donorok közt.
Izrael elismerte, hogy a kilencvenes években illegálisan gyűjtött emberi szerveket halottakból, számolt be az AP. A botrány a törvényszéki intézet egykori vezetőjével felvett interjúból pattant ki. Az interjút még 2000-ben készítette egy amerikai akadémikus az intézet vezetőjével, Jehuda Hiss-szel. A hírt csak azt követően hozták nyilvánosságra, hogy Svédországban egy újság állította: Izrael palesztinokat ölt meg a szerveikért.
Engedély nélkül
"Szaruhártyát gyűjtöttünk. Nem volt hivatalos az egész. Senki nem kért engedélyt a családtól" - mondta az orvos az interjúban, amelyet a hétvégén adtak le egy izraeli csatornán.
Elhangzott, hogy az intézetben szaruhártyát, bőrt, szívbillentyűket, csontokat gyűjtöttek elhunyt izraeli katonáktól, polgári lakosoktól, palesztinoktól és külföldi vendégmunkásoktól. Mindezt gyakran a családok beleegyezése nélkül.
A katonaság a közvetítés után elismerte, hogy történtek hasonló esetek. "Tíz évvel ezelőtt tudomásunk volt hasonló gyakorlatról, de már hosszú ideje nem történtek ilyen esetek" - nyilatkozták katonai illetékesek a csatornának.
Hiss szerint ugyanakkor már 1987-ben használták a halottakról levett bőrt megégett páciensek kezeléséhez. Igaz, hozzátette, hogy tudomása szerint mindez a családok beleegyezésével történt.
Az interjúban elhangzott, hogy miként rejtették el a beavatkozás nyomait az orvosok. A szaruhártya eltávolítása után leragasztották a halottak szemhéját. "Nem operáltunk ki szaruhártyát olyanokból, akiknek családja vélhetően felnyitotta volna az elhunytak szemét." - emlékezett vissza Hiss.
Az interjúban elhangzott, hogy miként rejtették el a beavatkozás nyomait az orvosok. A szaruhártya eltávolítása után leragasztották a halottak szemhéját. "Nem operáltunk ki szaruhártyát olyanokból, akiknek családja vélhetően felnyitotta volna az elhunytak szemét." - emlékezett vissza Hiss.
A tények egy része már 2004-ben napvilágra került, amikor Hisst elbocsátották az intézetből a szervekkel történt szabálytalanságok miatt. A legfelsőbb ügyész később ejtette a vádakat, és Hiss maradhatott tovább az intézetben mint vezető patológus.
Hiss elbocsátása után több izraeli és palesztin család tett panaszt az intézet gyakorlata ellen. A vizsgálatok szerint a későbbi donorok katasztrófák, balesetek és a háborús konfliktus révén kerültek az intézetbe. Nincs azonban bizonyíték a svéd lap állítására, miszerint izraeli katonák a szervek megszerzése végett öltek meg palesztinokat. Izraeli illetékesek a híresztelést antiszemita propagandának minősítették, és elítélték.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése