Aktuáll politikai téma !!!

Aktuáll politikai téma !!!

Ebben a migrációs világban ahol kötelező lesz a kvóta befogadása.

A zsidók mellett most a muszlin betelepülők is előjogokat követelnek maguknak , így mecset építési akciókra számíthatunk , és ha lakóparkokat is építeni kell nekik , úgy gondolom , itt megspórolhatnánk egy újabb tömeges építőipari csődöt , hátha ők sem akarnának fizetni . Ezért a csődbe jutott vállalkozók ki nem fizetett vállalkozási díjai fejében át kell adni a lakóparkok ki nem fizetett hányadrészét a muszlinoknak , így a törlesztés legalizálódik , és ha egy – egy lakásba 20- 26 fő beköltözik , mindjárt kiegyenlítődik az arányuk , és még az is megtörténik , hogy a rabló zsidók kereket oldanak , így egy gonddal kevesebb lesz amit meg kell oldanunk !!!!

És akkor jöjjön a blog aminek aktualitása igen is napra kész !!!

Miért nem fizették ki a magyar alvállalkozókat a zsidó lakópark építésénél ????

Láthatjátok mindenki rabol!!!!

Kifizetetlen alvállalkozók, elhúzódó perek a becsődölt Tóváros lakópark miatt

Összességében nagyjából egymilliárd forintra perlik az Arcadomot a Tóváros Lakópark-projekt károsultjai: lakók és alvállalkozók. A  Demján Sándor érdekeltségébe tartozó cég nem sok fizetési hajlandóságot mutat, inkább pereskedik, és esetenként a cég csődjével fenyegeti a járandóságát követelő alvállakozókat.

A kifizetetlen alvállalkozóival folyó egyezkedésen többek tanúsága szerint visszatérő érv , hogy ha nem engednek jelentősen a követeléseikből, fizetésképtelenné válhat az egykori építőipari óriás.  Az Arcadom Zrt. beszámolói alapján a fenyegetés nem tűnik alaptalannak: zuhanó árbevétel mellett évről évre milliárdos nagyságú veszteséget termel a Demján Sándor és Nyúl Sándor érdekeltségébe tartozó cég, tavaly pedig negatívba fordult a társaság saját tőkéje is.

Komoly figyelmeztető jel, hogy az Arcadom ellen évek óta sorban indultak végrehajtási eljárások, idén eddig négy is. (Nem cáfolt sajtóhírek már két évvel ezelőtt is tucatnyi felszámolási eljárásról szóltak, de ezeket, ha voltak is, valamiképp megúszta a társaság.) Azt egyelőre nem látni, hogy – akárcsak a nagy elődök, mint a Viadom, a Gropius vagy a Vegyépszer esetében- az Arcadom esetleges bukása maga alá temeti-e kifizetetlen alvállalkozóit. Az előjelek mindenesetre nem túl bíztatóak, az Arcadom olyan ajánlatokat tesz, amik kétségessé teszik hogy tényleg meg akar-e egyezni.

Csak a veszteség maradt

A cégnek ma már nincsenek jelentősebb futó projektjei, vagyis a közeljövőben sem számíthat komolyabb bevételre, amiből a kötelezettségeit teljesíteni tudná. Nem alaptalan tehát az alvállalkozók félelme, hogy az Arcadom csak az időt húzza, és előbb-utóbb bejelentik a fizetésképtelenséget. Ami – kommunikációs szempontból legalábbis – valóban nem könnyű feladat, lévén Demján Sándor éppen a kis-és középvállalkozók legismertebb érdekvédelmi szervezetének, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Nem lesz egyszerű feladat megmagyarázni, miért bánt el így cégének alvállalkozóival éppen a VOSZ elnökének érdekeltségébe tartozó vállalkozás, annak az elnöknek aki a maga kilencven milliárd körülire becsült vagyonával a Napi.hu listáján az ötödik leggazdagabb magyar.

A tavalyi debreceni fiaskó után az Arcadom, úgy tűnik, már csak a jog és a kommunikációterepén küzd a túlélésért. A csúnyán elbukott villamos-projektben a Debreceni Ítélőtábla idén januári jogerős ítélete vetett véget ennek a játéknak. Az Arcadom vezérigazgatója egy korábbi meghallgatáson lényegében beismerte, hogy a cég tudatosan vállalta a reálisnál alacsonyabb áron a debreceni projektet, mivel mindenképp meg akarták szerezni a munkát. Ennek a nyomott vállalási árnak nyilván köze volt ahhoz, hogy a cég itt sem fizette ki időben azalvállalkozóit – igaz, miután az Arcadomot lényegében kitették a projektből, a problémák megoldódtak.

Az Arcadom másik nagy projektjével, a Tóváros Lakóparkkal viszont, úgy tűnik, mindenki rosszul járt: a beruházó az eredetileg tervezet ingatlanfejlesztésnek csak a töredékét tudtamegvalósítani – feltehetőleg ezért is lett gazdasági szempontból is kudarc a beruházás. (Az első két ütemben megépült lakásokat jelenleg az eredeti ár 60-70 százalékáért kínálják.) A lakók az elmaradt fejlesztések és a nem az általuk elvárt minőségben végzett kivitelezés miatt jártak rosszul – jelenleg mintegy 700 millió forintra perelik az Arcadomot. És persze rosszul jártak azok az alvállalkozók, akiket vagy egyáltalán nem, vagy csak részben fizettek ki.

Végjáték a Tóvárosban

A küzdelem a cég és szerződött partnerei között három éve folyik változatos eszközökkel, de az Arcadom hatásosan kezeli a kommunikációs kríziseket, és eddig a jogi eljárásokban alkalmazott, akár perelhúzónak is minősíthető taktika is eredményesnek tűnik – holott Demján cége ezekben a vitás ügyekben még nem is ment olyan messze, mint a szentesi ügyben, ahol sikerült bűnvádi eljárást is kreálni a ki nem fizetett vállalkozó ellen. A Tóváros-projekt esetében összesen mintegy száz millió forintnyi igényük egy részét próbálják érvényesíteni az alvállalkozók a szerződések végrehajtásáért indított polgári perekben. Az eljárások két-három éve tartanak, és a tárgyalásokon érdekes tények derültek ki a projekt bonyolításával kapcsolatban.

Milliárd eurós álom után sokmilliárd forintos pofáraesés a becsődölt Tópark lakópark

Kevés ingatlanfejlesztési projekt ér véget olyan látványos kudarccal, mint a Törökbálint határában épített Tópark iroda- és lakópark. Az egymilliárd euró tervezett költségű beruházásból csak az első ütem egy része: az alapinfrastruktúra és az épületek szerkezete készült el, mikor a finanszírozó Eurohypo AG 2010 végén kiszállt a projektből. A sajtóban leginkább szellemvárosként emlegetett beruházásban az alvállalkozó cégeknek több mint kétmilliárd forintja ragadt bent. Tovább az előző részre.

Az első generálkivitelező Excluziv-Invest Kft. 2010-ben felszámolás alá került, de a helyébe lépő Új Tóváros Kft. is hamarosan erre a sorsra jutott. (Mindkét cég szerepel a NAV 100 milliót meghaladó nagyadósainak listáján.) A következő generálkivitelező az Ezüstfa Kft. lett, de ebben a megoldásban inkább csak a felgyűlt tartozásoktól való szabadulás közismert technikáját kell látnunk, hiszen az első és a harmadik cég tulajdonosa ugyanaz a kiskunhalasi illetőségű Szalai Imre. (Szalai egyébként tucatnyi felszámolás alá került cég történetében bukkan föl tulajdonosként vagy vezetőként, ezek közül további négy (!) szerepel a NAV 100 millió feletti adóslistáján.) Ezek után nem meglepő, hogy 2013-ban az Ezüstfa is felszámolás alá került.

Miközben a projekt három fővállalkozót is felemésztett, sajátos irányítási modell honosodott meg az építkezésen. A megrendeléseket az egyes munkafolyamatokra bizonyos Vavra András, az Arcadom projektcége, a MAC Kft. vezetője adta az alvállalkozóknak, szinte kizárólag szóban, ahogy az egyik tanúvallomásban elhangzott, „kutyafuttában” – noha a MAC Kft. ekkor már kiszállt a Tóváros-projektből. Az Arcadom most, a peres eljárásokban arra hivatkozik, hogy neki semmilyen felelőssége nincs a Vavra András által megrendelt munkákkal kapcsolatban, ráadásul ezeket a megbízásokat nem támasztják alá írásos dokumentumok.

Ez az érvelés dőlt meg látványosan, mikor az Arcadom helyi projektvezetője tanúvallomásában maga ismerte el, hogy az építkezést ténylegesen Vavra irányította, és erről az Arcadom vezetőinek  tudomása volt – olyannyira, hogy egy vezetői értekezleten, ahol rákérdezett Vavra szerepére, lényegében utasították, hogy „hagyja Vavrát dolgozni”.

Hasonlóan kevéssé formalizált módon zajlott az elvégzett munkák átvétele is. Az állandó késéssel küzdő projektben az a sajátos gyakorlat alakult ki, hogy az elvégzett munkákról a teljesítési igazolásokat nem a fővállalkozó alkalmazottja, hanem egy ott megbízási szerződéssel tevékenykedő mérnök cége állította ki – informálisan, mintegy szívességből. Vavra ezen dokumentumok alapján állította ki a formális teljesítési igazolásokat immár az Arcadom nevében, a vállalkozók pedig benyújthatták a számlát.

Csakhogy eljött az a pillanat, amikor a mérnöki teljesítési igazolás után az Arcadom nem állított ki több teljesítési igazolást –most, az elvégzett munkák kifizetéséért indított perekben pedig azzal érvel, hogy a mérnök igazolásai nem relevánsak, azok nem tanúsítják a munka elkészültét. Az érvelés mögött húzódó logika elég egyszerű: ha nincs teljesítési igazolás, nem lehet számlát sem benyújtani, tehát a követelés nem is létezik.

Trükkök százai

De a cég nem csak a nemlétező megrendelés – nemlétező teljesítés trükkjével operál. Az Arcadom számos alvállalkozójával szemben élt azzal a meglehetősen elterjedt gyakorlattal, hogy a munka elvégzése után újratárgyalta az eredeti szerződést, és 20-40 százalék utólagos árengedménnyel új szerződést kötött. Az alvállalkozók többsége – kiszolgáltatottsága okán – általában engedni szokott. Az viszont még a magyar építőiparban sem túl gyakori, hogy a fővállalkozó a csökkentett díjat sem fizeti ki.

Az Arcadom ezt is megtette nem egy alvállalkozójával, és fizetés helyett az alkudozással kombinált pereskedést választotta. Néhány hónappal ezelőtt az Arcadom egyik vezető tisztségviselője azt ajánlotta az egyik alvállalkozónak, hogy adjon további engedményt a már csökkentett árból, és mondjon le a kamatokról, akkor hozzájuthat a pénze egy részéhez. Arra hivatkozott, felsőbb utasítása van, hogy senkit ne fizessen ki szerződés szerint, mert „nálunk üzletpolitika, hogy nem fizetjük ki a szerződés szerinti összeget.” Tegyük hozzá, itt már az eredetileg megállapodott összeg 70 százalékáról volt szó.

Ezekben a perekben aztán az Arcadom képviselői néha egészen valószínűtlen megoldásokkal húzzák el az eljárást. A Stonework Kft. által indított perben – itt 5,3 milliót nem fizetett ki az Arcadom – például az általuk felkért szakértő véleményének elkészülte után bejelentették, hogy írásbeli kérdéseket kívánnak a saját szakértőjüknek feltenni – ám a kérdések konkrét tárgyát a tárgyaláson nem tudták megjelölni. A bíró helyt adott a kérésnek, a két éve folyó tárgyalást hetekre elnapolták.

Egy későbbi tárgyaláson – ekkor már várható volt, hogy ítélet születik-, az Arcadom jogi képviselője szóbeli viszontkeresetet kívánt benyújtani: azt kérte, a bíróság kötelezze a felperest 50 ezer forint (!) megfizetésére, hibás teljesítés miatt – de konkrét hibát ezúttal sem tudott megnevezni. Erre a költségre egyébként rendelkezésre áll az úgynevezett „minőségi visszatartás”, a vállalkozó díjnak épp az ilyen javítások fedezésére szolgáló ki nem fizetett része. Az ötletben az a különös, hogy az Arcadom a nemcsak ezt, de a teljes vállalkozó díjat négy éve „visszatartja”.

Arra a bírói kérdésre, hogy ezt az igényt miért most, a tárgyalás második évében jelentik be, az Arcadom képviselője nem tudott válaszolni. Az ötlet ezúttal nem jött be: a bíró az ellenkeresetet elutasította, és ítéletet hirdetett.  Lényegében teljes körűen elmarasztalta az Arcadomot, és kötelezte a szerződésben kikötött összeg, továbbá 780 ezer forint perköltség megfizetésére.

Visszatérő motívum az Arcadom alperesi védekezésében, hogy „hibás teljesítés” miatt nem fizetnek, tehát azt állítják, az alvállalkozó nem a megfelelő minőségben végezte el a munkát. Az érvelés meglehetősen abszurd, hiszen a perekben előkerült minőségi kifogásoknak nincs írásos nyoma, vagyis a hiba kijavítására az Arcadom egyszer sem szólította föl az alvállalkozókat. Jól mutatja a hivatkozás komolytalanságát, hogy az egyik perben a vállalkozó állítólagos hibája nyomán szükségessé vált burkolatjavítás költsége – az Arcadom ellenkeresete szerint – négyzetméterenként 150 ezer forint volt – szemben az eredeti építési munka 8 ezer forintos négyzetméterenkénti költségével.

Hogyan dönt Demján Sándor?

A kifizetetlen alvállalkozók által indított perek – első fokon legalábbis-, jövőre nagy valószínűséggel lezárulnak. Kérdés, az alperes Arcadom megfellebbezi-e a borítékolhatóan elmarasztaló ítéleteket? Ha igen, az perenként a várható másodfokú pervesztés után újabb milliós nagyságrendű kötelezettséget jelent. A Tóváros-sztori károsultjai összességében közel egymilliárd forintra perelik a társaságot. Mivel az Arcadom tényleges tevékenysége lényegében megszűnt, úgy tűnik, most már csak Demján Sándoron múlik, hogy a végjáték a klasszikus magyar építőipari csőd lesz-e, vagyonát elvesztett beruházó/fővállalkozói céggel, becsapott partnerekkel és kifosztott, esetenként tönkrement vállalkozókkal.

Becker András

Még több cikk az elátkozott építőiparról.

Kivérzett magyar vállalkozók

Kíméletlen izraeli ingatlanfejlesztők a piacon

Az izraeli nagykövet is igyekezett segítséget nyújtani annak az ingatlanfejlesztő cégnek, amely több magyar kivitelező céggel szerződést bontott, több száz milliós tartozást visszatartva. Mint a Demokrata megtudta, a zsidó államból érkezett ingatlanfejlesztőkre jellemző, hogy saját hasznuk növelése érdekében kíméletlenek saját kivitelezőikkel.

Hazánkban az elmúlt évtizedben jelentős ágazattá nőtte ki magát az úgynevezett ingatlanfejlesztés. Következményeként lakóparkok, bevásárlóközpontok sokasága nőtt ki a földből. A befektető ingatlanfejlesztő cégek többsége Izraelből érkezett hazánkba. Céljuk, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb hasznot termeljenek. Üzletről lévén szó ez önmagában nem is kifogásolható, csakhogy a haszonelvűség időnként jogilag vitathatóvá válik, és a partnercégek rovására megy.

Az egyik ilyen izraeli ingatlanfejlesztő vállalkozás a GB Európa Kft. A cég lakóparkok építésével foglalkozik, ügyvezető igazgatója az izraeli Israel Ben Yakar, aki 1975 óta foglalkozik ingatlanokkal. A GB Európának jelenleg öt projektje fut Budapesten: a III. kerületi Vörösvári úti lakópark, a VIII. kerületi Ciprusház, a ferencvárosi Silver Side Apartmanház, a XI. kerületi Madárhegy Lakópark és a pestlőrinci Lőrinc Liget Lakópark. Eddig hétköznapinak is nevezhető a történet, csakhogy feltűnő egy furcsa jelenség. A GB Európa, illetve az általa egy-egy konkrét beruházásra alapított úgynevezett projektcégek többségének sajátossága, hogy egy idő után különböző okokra hivatkozva nem folyósítják a velük szerződött generálkivitelező építőipari vállalkozásoknak a járandóságukat, majd egyoldalúan szerződést bontanak, kitiltva a kivitelezők embereit az építési területről. Így a magyar cégek pereskedni kénytelenek a jussukért.

- Kiéheztetik a cégeket, nem adják meg a szükséges információkat, mondvacsinált okokkal felbontják a szerződéseket, olyan határidős problémákra hivatkozva, amelyeknek ők az előidézői, hiszen nem utalják a szerződésben megszabott időben a járandóságainkat. Többhavi teljesítést nem fizetnek ki, és lehívják a szerződésben kényszerűen kikötött bankgaranciát. Ezzel akár a bekerülési érték ötven százalékát is megtakarítják - mondja a Demokratának Antal-Köz Csaba, az egyik kárvallott, az Antenor cégcsoport vezetője.

Mint megtudtuk, a bankgarancia alatt azt kell érteni, hogy a kivitelezőnek, vagyis jelen esetben a magyar építőipari cégnek az összérték tíz-tizenkét százalékát elkülönítik arra az esetre, ha a beruházónak, vagyis az izraeli ingatlanfejlesztőnek netán vesztesége volna. Jellemző a kiszolgáltatottságra és a kényszerpályára, hogy a szerződésekben általában az szerepel, hogy a beruházó az illetékes banktól bármikor, indoklás nélkül lehívhatja ezt az összeget.

Az Antenor cégcsoport mintegy háromszázmillió forintot követel a GB Európa Kft.-től.

- Tavaly szeptemberben vállaltuk el a Lőrinc Liget Lakópart generálkivitelezői feladatait azzal, hogy május 31-én átadjuk. Tény, hogy ebben az időpontban csak nyolcvanöt százalékos készenlétet tudtunk felmutatni, csakhogy ez nem a mi hibánkból történt így - avat be a részletekbe Antal-Köz Csaba. Utólag derült ki ugyanis, hogy a beruházó mással szerződött a szerkezetépítésre, s mert a másik céget sem fizették ki tisztességesen, az a vállalkozó csak március közepén adta át a kész szerkezetet, az Antenor pedig csak ekkor kezdhetett hozzá teljes kapacitással a munkálatokhoz. Vagyis fél év késéssel, s így a határidő sem volt tartható, s erről menet közben többször egyeztettek a beruházóval, de ezek a szóbeli megállapodások a beruházónak a magatartásából eredően soha nem lettek mindkét fél részéről aláírva. Természetesen a szerződésbontáskor mindez az izraelieket cseppet sem érdekelte.

- A szerződés felbontásakor a jegyzői hivatalnál birtokvédelmet kértünk. Dokumentumokkal bizonyítható, hogy mi a vállalásainkat tartottuk, ők pedig nem. Mégis ők kapták meg a birtokjogot, s mi nem mehetünk a munkaterületre. Ugyanakkor beépítették az általunk megvásárolt anyagokat. Ezért csalás, illetve sikkasztás gyanújával ismeretlen tettes ellen följelentést tettünk a kerületi rendőrkapitányságon. Ezt azonban elutasították, mondván, nincs alapja. Nem tudom, hogyan lehet nyomozás nélkül megállapítani, van-e alapja vagy sem egy följelentésnek - mondja az Antenor cégcsoport vezetője.

Az izraeli ingatlanfejlesztő cég technikája a következő: a kivitelezővel kötött szerződésben harminc naponként folyósítandó kifizetés szerepel, az adott időintervallum alatt elvégzett munka értéke szerint. A kivitelező által benyújtott számlát a beruházó ellenjegyzi, és utalja az adott összeget. Ez néhány hónapig így is volt, ám egyszer csak elkezdődtek a csúszások.

- A legmegbotránkoztatóbb azonban az, hogy a szerződésbontáskor nem engedték be a területre szakértőinket, hogy az elkészült munkánkat felmérjék. Állításuk szerint ezt ők megtették, bár erről hivatalosan semmilyen információt nem kaptunk a mai napig, és Ben Yakar úr, valamint a projectmenedzser Moshe Nahum úr (Super-Vision Projectmanager Kft.) azzal zsarolnak bennünket, hogy addig nem ülnek le velünk tárgyalni, amíg el nem fogadjuk vakon az ő felmérésüket.

- Itt több tízmillió forintos összegekről van szó, amelyeket mi nem tudunk meghitelezni az alvállalkozóink felé, így forráshiányos állapotba kerülünk. Ezáltal veszélybe kerül a cég, és persze az adott munka is - ismerteti a lényeget Antal-Köz Csaba.

A beruházót, vagyis a GB Európát ez azonban nem hatja meg, és kíméletlenül számon kéri a késleltetett kifizetésből fakadó esetleges csúszásokat. Vagyis tulajdonképpen maga idéz elő olyan helyzetet, amelyre hivatkozva később egyoldalúan szerződést bont a hoppon maradt magyar építőipari vállalkozással. Utóbbi akár tönkre is mehet.

Az Antenor cégcsoport jelentős összeget követel a GB Európán, egyelőre sikertelenül.

- Másfél havi teljesítés ragadt bent Pestlőrincen, miután a GB Európa szerződést bontott velünk. Ez olyan százhúszmillió forint plusz áfa, plusz a bent lévő anyagunk, ami körülbelül negyvenmillió forint. A nyolcvanmilliós bankgaranciánkkal együtt, amit visszatartottak, bruttó háromszázmillió körül van. Mi úgy értesültünk, hogy a beruházó kiadta egy délután az utasítást az őrségnek, hogy másnap reggel senkit nem engedhetnek be a területre. Másnap reggel jelezték az alvállalkozók, hogy nem mehetnek be a területre dolgozni, és nem hozhatják ki a területről sem a saját anyagaikat, sem a szerszámaikat. Többhetes procedúrába telt, mire sikerült elérni, hogy legalább a munkaeszközeiket elhozzák. Addig tehát másutt sem tudtak dolgozni - meséli Antal-Köz Csaba. Az Antenor cégcsoport természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, birtokvédelmi kérelmet nyújtott be, hivatkozva arra, hogy százhúszmillió forint értékű ki nem fizetett munka és negyvenmillió be nem épített anyag van a területen, aminek a felügyelete így ellenőrizhetetlenné válik. A birtokvédelmet azonban végül az izraeli cég kapta meg. Hogy miért, azt csak találgatni lehet. Annál inkább, hiszen egy korábbi hasonló esetben az Antenornak ítélték a birtokvédelem jogát. Igaz, akkor nem egy izraeli cég volt a másik fél.

- Akármilyen jogi fórumhoz fordulunk segítségért, egyszerűen lepattanunk. A szerződés szerint a Magyar Iparkereskedelmi Kamara által megbízott kamarai bíróság illetékes a vitás ügyekben, csakhogy ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzanak az üggyel, hatmillió forintot kell letenni. Nekem viszont nincs ennyi pénzem pereskedésre. Megpróbáltuk más bíróság elé vinni az ügyünket, mind a Fővárosi Bíróságról, mind a Pesti Központi Kerületi Bíróságról egyszerűen lepattantunk. Számomra furcsa, hogy miután egy megrendelő egyoldalúan felrúgja a szerződést, mégis az abban foglalt jogorvoslati fórumhoz utalnak minket. Ha nincs hatmillióm, akkor esélyem sincs jogorvoslatra? - teszi föl a kérdést az Antenor vezetője.

- Sajnos nekünk nincsenek befolyásos barátaink (kormánytagok, esetleg nagykövetek), akik segítenének cégünknek, hogy az üzletmenetünk gördülékenyebben menjen, szemben a beruházóval, akinek az üzleti érvényesülését közvetlenül Izrael állam magyarországi nagykövete is segíti - amiről ő úgy nyilatkozott a Hír TV híradójában, hogy az neki munkaköri kötelessége. Saját magam jelen voltam 2007. április 23-án alvállalkozómmal, kollégámmal és tolmácsommal egyetemben azon a megbeszélésen, amikor David Admon izraeli nagykövet egy dr. Forrás (Friedmann) Tamás nevezetű úr és az Israel Ben Yakar úr közti anyagi vitában közvetített. Nem tudom, ez mennyire munkaköri kötelezettség, dolgoztunk már íreknek, spanyoloknak, olaszoknak, de egyik náció esetében sem találkoztunk sem a nagykövettel, de még a nevével sem.

Lehet, hogy ez csak az izraeli nagykövet munkaköri leírásában van benne? Vagy esetleg nem voltak olyan mértékű elszámolási viták, amelyhez kormányszintű beavatkozás kell? Mindenesetre meglepő, hogy más nemzet nagykövete nem avatkozik ilyen közvetlenül bele cégügyekbe.

- Szerintem sem egyeztethető össze a két tevékenység. Esetleg valami más oka, személyes indíttatása lehetett a nagykövet úrnak arra, hogy részt vett ezen a megbeszélésen, s nem munkaköri kötelezettségből tette.

A sajátos üzleti hozzáállást tanúsító izraeli ingatlanfejlesztő cég a vállalkozókat segítőwww.tartoznak.hu internetes oldal szerkesztőinek figyelmét is fölkeltette. Ezzel kapcsolatban a következő olvasható: "Kialakult gyakorlatnak kezd látszani, ahol a tulajdonos(ok) kauciót tetetnek le a beruházóval (pontosabban a kivitelezővel - a szerk.) Mondvacsinált vagy egyéb műszaki akadályokra hivatkozva lehívják az összeget, és ezzel gyakorlatilag a generálvállalkozót tönkre is tehetik. Tehát ilyen esetben legalább ilyen mérvű ellengaranciát is illene támasztani a megrendelő felé. A felhalmozódott információk alapján joggal jelenthetem ki, hogy ahol ilyen extra kitételek szerepelnek, ott szinte biztosra vehető, hogy a csalárdság veszélye fenn áll. Aki a szerződéskötés időszakában mereven elzárkózik a garanciáktól, és csak szerződésben próbálja a saját érdekeit jól körülbástyázni, nyugodtan elfelejthető, mint korrekt megrendelő (fizető)."

A GB Európa több magyar céggel is eljátszotta azt, amit az Antenorral. Győri László, a felszámolás alatt álló Balusztrád Kivitelező Zrt. egykori vezérigazgatója a Demokratát arról tájékoztatta, hogy a Ferencvárosban épülő Silver Side Apartmanház generálkivitelezésére szerződtek a GB Európa projektcégével. A beruházók eleinte korrektül teljesítették fizetési kötelezettségeiket, ám amikor a Balusztrád Zrt. nehéz helyzetbe került, akkor a GB Európa nem fogadott be több teljesítési igazolást, vagyis semmilyen szándékot nem mutatott arra, hogy a jogos juss kifizetésével esetleg megmentse a csődtől a kivitelezőt. Ehelyett hagyták elvérezni a magyar céget, sőt lehívták a bankgaranciát. Mint Győri László elmondta, a nem teljesített kifizetések miatt perlik az izraeli céget, de mivel a projektcég mindössze hatmillió forint törzstőkével rendelkezik, siker esetén is vajmi kevés remény van arra, hogy a jogos követeléseknek érvényt szerezzenek.

A Balusztrád Zrt. vezérigazgatója szerint míg az európai vállalatok általában arra törekszenek, hogy egy üzletben mindkét fél elégedett legyen, addig saját tapasztalatai szerint az izraeli ingatlanfejlesztők egy részének csak a saját boldogulása fontos. Ez különösen élesen jelentkezik a lakáspiac mai nehéz helyzetében, amikor a piac szűkül, az értékesítés nehéz, a nyereségesség pedig csökken.

Hasonlóan járt a Betontechnika Rt. is. A cég egy Dandár utcai projekt (Silver Side Apartmanház) kivitelezésére szerződött a GB Európával (miután a Balusztrád Kivitelező Zrt.-vel felmondták a szerződést, a beruházó több szakipari alvállalkozóval, köztük a Betontechnikával is közvetlenül leszerződött a munka befejezésére.) Mint a Betontechnika egyik, névvel szerepelni nem kívánó vezetője elmondta, meglepve tapasztalták, hogy bizonyos minőségi kifogásokra való hivatkozással egy Super-Vision nevű cég bontott velük szerződést. Ezzel a céggel a Betontechnika soha semmilyen kapcsolatban nem volt, így nem értik, hogy kerül a képbe egy harmadik fél. A magyar kivitelező cég munkatársai ezek után átvették a terület felelős őrzését, hiszen a szerződés értelmében is a kivitelező joga és kötelessége az állagmegóvás. Végül azonban rendőri erővel távolították el a Betontechnika Rt. embereit a helyszínről.

A hazai építőipari vállalkozást az izraeli beruházó a számlák tanúsága szerint 57 százalékosan fizette ki, a követelés további harmincmillió forint. Informátorunk azt is hozzátette, a minőségi kifogások az általánosságok szintjén mozogtak, így esély sem nyílt arra, hogy konkrétan megismerve kijavítsák azokat. Mint megtudtuk, április tizennyolcadika óta senki nem vette át hivatalosan az addig elvégzett munkát, pedig az átadás-átvételi eljárás éppen azt a célt szolgálja, hogy az esetleges kifogásokat, hibákat rögzítse, és így azokat ki lehessen javítani. A szerződés értelmében egyébként felmondás esetén a megrendelőnek harminc napon belül el kell számolnia a vállalkozóval. Április tizennyolcadika óta azonban ez sem történt meg.

A Betontechnika Rt. vezetői mindezek miatt följelentették a GB Európát, de nem nagyon bíznak a sikerben. Attól félnek, hogy az izraeli cég ősszel kivonul Magyarországról. Mint mondták, vannak erre utaló jelek. Informátorunk azt is hozzátette, ez a hozzáállás jellemző az izraeli cégekre, ezért soha többet nem kötnek szerződést a közel-keleti országból érkezett beruházókkal. Mint mondta, ezek a cégek tudatosan ötven-hatvan százalékosan fizetik ki a magyar kivitelezőket, a többit pedig hozzácsapják a haszonhoz. Ebbe számos hazai vállalkozás már belerokkant.

Hab a tortán, hogy a GB Európa képviselői több magyar vállalkozó elmondása szerint arra hivatkoztak, hogy jó barátságban vannak David Admonnal, Izrael budapesti nagykövetével, akit egyébként súlyos korrupciós vádak értek az elmúlt időszakban. Tény, hogy a GB Európa saját kiadványában közös képen látható a cég ügyvezető igazgatója, Ben Yakar Israel és a nagykövet, amint leteszik a Madárhegy Lakópark alapkövét. Itt egyébként szintén egyoldalú szerződésbontásra került sor, kisemmizve a magyar vállalkozókat.

A Demokrata természetesen megkereste a másik felet, a GB Európát. Rónai Ákos ügyvezető igazgató érdeklődésünkre azt közölte lapunkkal, hogy az ingatlanfejlesztő cégcsoport mindenben a törvényeknek és a szerződésekben foglaltaknak megfelelően járt el, s mindössze két (azaz kettő) magyar építőipari céggel bontottak szerződést, mivel azok a befektetők szerint gyenge minőséget produkáltak, és időben is elcsúsztak. (Írásunkban három érintett cégről számolunk be.) Mint az ügyvezető igazgató tájékoztatott, kiváló minőséget garantálnak az ingatlanok vásárlóinak, így a kivitelezővel kötött szerződésben rögzített kötbérigényüket kívánják érvényesíteni. Rónai Ákos azt is hozzátette, hogy Israel Ben Yakar ügyvezető és David Admon nagykövet magánemberként fenntartott baráti viszonya nem tartozik a cégcsoport üzleti ügyeihez, s visszautasította azt a feltételezést, hogy ezt a kapcsolatot az ügyvezető üzleti érvényesülése érdekében felhasználta.

A vezérigazgató azt is közölte, hogy amennyiben lapunk a társaság személyéhez, ezen belül a jó hírnévhez fűződő jogát súlyosan megsérti, jogi lépéseket tesznek, illetve az esetleges károk megtérítése iránt határozott lépéseket tesznek.

A Demokrata megkereste Izrael budapesti nagykövetségét is. A képviselet sajtóosztályán az alábbiakról tájékoztatták lapunkat: "David Admon nagykövet úr kiemelten fontos feladatának érezte, hogy a magyar-izraeli gazdasági kapcsolatokat fellendítse, így segíteni próbált számos befektetőnek. Természetesen mint nagykövet, több alapkőletételen is részt vett. Nagykövet úr elmondta, hogy Israel Ben Yakar úrral is találkozott, és próbált neki segítséget nyújtani."

Hogy a próbálkozást siker koronázta-e, csak találgathatjuk. Azt viszont tényként állapíthatjuk meg, hogy több hazai építőipari cég rosszul járt a GB Európával történt együttműködés során.

Ágoston Balázs

Válságban az építőipar - "Életügyét semmibe se vették"

Az ezredforduló óta a politika húzóágazatként tekint a magyar építőiparra, az állam közvetlen és közvetett támogatások, megbízások révén évente közel 500 milliárdot fektet az ágazatba. Az eredmény: csaknem 600 milliárdos körbetartozás, százezernél több feketemunkás, hatalmas köztartozások és csődhullám.

Az ezredforduló óta a politika húzóágazatként tekint a magyar építőiparra, az állam közvetlen és közvetett támogatások, megbízások révén évente közel 500 milliárdot fektet az ágazatba. Az eredmény: csaknem 600 milliárdos körbetartozás, százezernél több feketemunkás, hatalmas köztartozások és csődhullám.

"A családom vagyonát tettem bele a tatai épületbe, amit most a megrendelő élvez. A kivitelező, a Magyar Épületszerelő leányvállalata kilencmillióval maradt az adósom. Kénytelen voltam banki hitelt felvenni, tíz évig nyöghetem a részleteket. De már semmi nem tud meglepni, az elmúlt három évben öt fővállalkozó húzott le, közel ötvenmillióval" - sorolta a sérelmeit lapunknak Majoros Mihály egyéni vállalkozó. Már nem bízik a hazai piacban, az utóbbi hónapokban Romániába és Svédországba exportálja termékeit.

Ketyegő bomba

Majoros története nem egyedi eset, az építőiparon csődhullám söpör végig. A nehéz helyzetbe került magas- és mélyépítő nagyvállalatok az alvállalkozóikon spórolva - vagyis az alvállalkozók munkáit nem kifizetve -, több százmilliós lánctartozásokat indukálva próbálják megúszni a válságot. A hazai nagyvállalatok, projektcégek többsége ugyanis nem rendelkezik saját gépparkkal, szakmunkásgárdával, a közbeszerzéseken megszerzett megrendeléseik kivitelezéséhez a pár főt foglalkoztató kisvállalkozók százait veszik igénybe. Ezzel elindul a láncképződés, sokszor tíznél több szint választja el a beruházót a villanyszerelést vagy a betonozást végző egyéni vállalkozótól, illetve az alapanyagot szállító kereskedőtől - aki rendszerint nem is áll szerződésben az építkezőkkel. Elég, ha a csúcson lévő nagyvállalat nem fizet ki néhány nagyobb értékű számlát a kivitelezőnek - vagy hónapokat késik -, máris beindul a láncreakció. Rendszeresen előfordul, hogy a közbülső láncszemek nem figyelmeztetik a várható bajra az alvállalkozóikat, kiadják a teljesítési igazolást, mert fenyegeti őket a kötbér. Az épület elkészül, a hivatalok kiadják a használatbavételi engedélyt, a megrendelő beköltözik, ám az alvállalkozók még mindig nem jutottak a pénzükhöz. Kezdeményezhetik az adós felszámolását, pereskedhetnek, de a küzdelmük reménytelen. A követeléskezelő cégek szerint ha egy számla már 180 napos, akkor az az ügy halott, nem érdemes elvállalni.

A legnehezebb helyzetben az egyéni vállalkozók vannak, akik személyes vagyonukkal felelnek vállalkozásuk viselt dolgaiért. Számos rémtörténetet hallani szobafestő-mázolókról, kőművesekről, vízszerelőkről, akiknek még a házat is elárverezték a fejük fölül - miközben a csődhullámot elindító részvénytársasági vezérigazgató a frissen alapított cégével már egy újabb milliárdos beruházáson dolgozik.

"Tagságunk visszajelzései alapján csaknem 700 milliárd forintra tehető a közép- és kisvállalkozókat sújtó körbetartozás nagysága" - nyilatkozta lapunknak Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke. A szervezet 2006. április 19-én lezárt felmérése szerint a károsultak 60 százaléka egyéni vállalkozó, 25 százalékuk pedig kft. A körbetartozások áldozatainak majdnem fele az igazán kicsik közül kerül ki (árbevételük nem éri el az évi 20 millió forintot). Ha az alkalmazotti létszám felől közelítünk, a kép még szomorúbb: a nehéz helyzetbe került vállalkozók háromnegyede kilenc főnél kevesebb embert foglalkoztat. Az építőipar helyzetét ismerő szakemberek szerint a rendszerben a fent említett összegnek a duplája kering, ugyanis a 700 milliárd nem tartalmazza azokat a követeléseket, melyeket a megbízók nem ismertek el, melyekről nem állítottak még ki teljesítési igazolást.

A gazdasági fejlődés visszaesésének leginkább az építőipar látja kárát. A gondok 2006-ban jelentkeztek, majd a két évvel ezelőtti enyhe megtorpanás után tavaly 14 százalékkal csökkent az ágazat teljesítménye. A vészharangot végül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) januári jelentése kongatta meg: 2008 első hónapjában az építőipar teljesítménye 27,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Bár a januárban kötött új szerződések volumene 49,5 százalékkal magasabb volt, mint 2007 azonos időszakában, a növekedés fő oka egy egyszeri esemény, az M6-os autópálya továbbépítésére megkötött nagy értékű szerződés volt. A magasépítés továbbra is lejtmenetben van, az épületek építésére kötött kontraktusok volumene januárban egynegyedével csökkent. A szakemberek szerint a válságot a konvergenciaprogram idézte elő: az állami és önkormányzati beruházások hirtelen megcsappantak, ráadásul 2007 végére, 2008 elejére zárultak le a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) projektjei is - az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) előirányzott nagyszabású beruházásai pedig még váratnak magukra. Ebből is látható: tizennyolc évvel a rendszerváltás után az építőipar még mindig az állami megrendelésektől függ, az ágazat jelentős része piaci körülmények között életképtelen.

Stratégia nélkül

"Túl nagy várakozásokat keltett az ÚMFT, igaz, nem alaptalanul, a következő években jelentős támogatások érkeznek majd Magyarországra. Inkább az a probléma, hogy a várakozásokhoz képest féléves csúszásban vagyunk" - mondta a Narancsnak Mosonyi Balázs, a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóságának főigazgatója. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szakemberei szerint tudomásul kell venni, hogy az uniós projekteknél az előkészítési szakasz legalább olyan hosszú, mint a kivitelezés. Mosonyi úgy véli, semmi különös nincs abban, hogy az építőipar ennyire függ az állami beruházásoktól, lényegében ez a felzárkózás ára - valakinek fel kell építenie az országot. Bár a brüsszeli pénzek előbb-utóbb befutnak, a GDP is bizonyára nekilendül - egyes számítások szerint az építőipari termelés volumene 2015-re megduplázódik -, kérdés, hogy az időközben szétzilálódott ágazatra rá lehet-e engedni több ezer milliárdnyi támogatást.

A lapunk által megkeresett közgazdászok úgy vélik, a válság gyökerei az ezredforduló tájékára nyúlnak vissza, az összeomlás egy elhibázott gazdaságpolitika következménye. 2001-től az egymást követő kormányok - a Széchenyi-tervvel, a lakástámogatási rendszerrel, az autópálya-építésekkel, az NFT-vel - meggondolatlanul, kiérlelt stratégia nélkül öntötték a pénzt az ágazatba(lásd a Dőlt a lé című keretes írásunkat). Közvetett vagy közvetlen módon évente átlagban hat-hétszázmilliárdot juttatott az állam - és az EU - az építőiparnak. Ha figyelembe veszszük, hogy az ágazat termelési értéke a 2005-ös és 2006-os csúcsévben kétezermilliárd körül volt, akkor könnyen belátható, hogy az építőipar szárnyalása elsősorban az állami beavatkozásnak köszönhető (ekkor áramlott a legtöbb költségvetési pénz a szektorba). A jelenlegi válság nem jelent mást, mint fokozatos visszatérést a 2001-2002-es szinthez.

Ezt támasztja alá a használatba vett lakások számának alakulása is. A kilencvenes években pangott a piac: míg 1990-ben 43 ezer lakást adtak át, 1999-ben ez a szám a 20 ezret sem érte el. A lakáscélú állami támogatásokról szóló 21/2001-es kormányrendelet hatályba lépése után hatalmas lendületet kapott a lakásépítés: 2004-ben a használatba vett lakások száma megközelítette a 44 ezret. A Medgyessy-kabinet 2003-ban szigorította a szabályokat, így csökkentette a támogatható lakások költségét, nem engedte az egy családon belüli több támogatott hitel felvételét, újraszabályozta a kamattámogatást. Végül a Gyurcsány-kormány 2005 januárjától a Fészekrakó Programmal szinte teljesen visszavágta a nagyvonalú támogatási rendszert. Az intézkedések pár hónapon belül éreztették hatásukat a lakásépítési piacon: 2004-ben megtorpant a lendület, 2006-ban pedig 33 ezerre esett vissza a használatba vett lakások száma.

Hitelre, magyar!

Közgazdászok szerint a durva összeomlástól a bankok mentették meg a piacot. "Volt egy hosszú időszak, amikor Magyarországon nem volt lakossági lakáshitelezés. A lakástámogatási rendszer bevezetéséig hiányzott a jogszabályi háttér, nem voltak jelzálog-finanszírozók, túl nagy kockázatot jelentett a bankoknak a lakáshitelezés" - elemezte a helyzetet Barcza György, a K&H Bank közgazdásza. Végül 2003-ban a piac - a forintválság és a közel 10 százalékos forráshiány - kényszerítette ki a korrekciót a kormányzatból, ám erre az időszakra megnőtt az emberek hitelfelvételi kedve, a bankok pedig előálltak a devizaalapú termékekkel. A kilencvenes évek lakáspiaci pangását követően a vevők a korábbi tartalékaikat is mozgósították a szükséges saját erő megteremtéséhez, ám ezek a források nem termelődtek újra, a kereslet semmiképpen nem tudott a 2003-2005. évi szinten maradni. Így a kínálat rövidesen beérte és túlszárnyalta a mesterségesen élénkített keresletet, a verseny pedig egyre élesebb lett.

Manapság az a legfőbb kérdés, hogy mikor pukkan ki a hitelezési lufi: begyűrűzik-e az amerikai jelzálogpiaci válság, milyen hatással lesznek a piacra a rendkívül kockázatos jenalapú hitelek. Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke nemrég azt mondta a Narancsnak, hogy a hazai piacot ez idáig csak a pénzintézetek maradisága, kockázatkerülése és a "lusta szabályozó" mentette meg. "Ha nő a bizalmatlanság, ha nőnek a kockázati felárak, akkor az megnöveli a bankok finanszírozási költségeit, ami előbb-utóbb érzékelhető lesz a gazdaság minden szereplője számára" - szögezte le a szakember ("A mohóság úrrá lesz a józan észen", Magyar Narancs, 2008. január 31.). Az építőipar szereplői szerint a nyugati válság hatásai már érzékelhetőek: az utóbbi években nálunk is megjelentek a hazájukban pórul járt spanyol és izraeli befektetők, akik a veszteségeiket Magyarországon próbálják kompenzálni - nem feltétlenül fair eszközökkel.

Az állami megrendelések keresletfokozó hatása komoly torzulásokat okozott az ágazatban: felduzzasztotta és lekötötte a cégek kapacitásait, lefékezte a piac tisztulását, növelte a korrupciót. Az utóbbi években a cégek sajátos költségcsökkentési és haszonmaximalizálási metódusokat dolgoztak ki, és az ágazat fokozatosan átcsúszik a fekete- és szürkezónába.

Szabad a gazda

Az idei lakásvásárra február 13-ig bejelentkezett 71 vállalat közül - a hitelintézeteket nem számítva - nyolc felderíthetetlen hátterű (nem szerepelnek a cégnyilvántartásban), 15 mögött pedig valamilyen offshore cég áll. A legérdekesebb eset a Móricz Park Zrt., amelynek a nyilvántartás szerint három tulajdonosa van: az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a nicosiai IGN Ltd. "Az építőipar rákfenéje, hogy lassan mindent eluralnak a projektcégek" - hívta fel egy másik lényeges problémára a figyelmünket Varjasné Székely Éva, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének (Malosz) elnöke. Az egy-egy lakópark felhúzására létrehozott cégek többnyire rövid életűek, a lakások értékesítése után sülylyesztőbe kerülnek - rendszerint hatalmas adósságot hagyva maguk után. Ráadásul a projektcégek jelentős része mögött valamilyen offshore vállalkozás áll, amely gyakorlatilag lenyomozhatatlan. Ám a hitelező bankok szeretik ezeket a cégeket, mivel áttekinthetőbbek, mint a 10-15 éves múltú és bonyolult vagyoni helyzetű vállalatok. "A gazdasági társaságokról szóló törvény nem ismeri a projektcég fogalmát. Az ilyen vállalkozásokat csak a közbeszerzéseknél lehet kiszűrni, ahol a pályázat kiírója a referenciák bemutatásának előírásával a jelentkező korábbi tevékenységéről vagy éppen annak hiányáról szerezhet információt" - nyilatkozta a Narancsnak Krausz Zsuzsanna, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Csakhogy lapunk úgy értesült, a gazdasági tárcánál fontolgatják a projekttársaságok indulásának lehetővé tételét a közbeszerzéseknél is.

Valójában a hazai nagyvállalatok többségéről elmondható, hogy bizonyos értelemben projektcégként üzemel: kevés alkalmazottal és csekély gépparkkal rendelkezik. Kapcsolatrendszerüket, referenciáikat, mérnökeik, menedzsereik szakértelmét forintosítják: megszerzik a beruházásokat, elvégzik a tervezést, megszervezik a munkát, amit végül a holdudvarukba tartozó több száz kisvállalkozóval bonyolíttatnak le. Egy lapunk birtokába került 2004-es kimutatás szerint még a legnagyobbak sem foglalkoztatnak pár száz főnél több munkavállalót. Például az Európai Építőnek négy évvel ezelőtt alig harminc dolgozója volt, de még az Arcadomnál sem dolgoztak 156-nál többen. Az egyetlen "kivétel" a KÉSZ, amely 581 foglalkoztatottat tudott felmutatni, amiből 200 volt fizikai dolgozó. "Évek óta küzdök a projektcégek ellen, de tavaly kénytelen voltam én is alapítani egyet, máskülönben nem tudok helytállni a versenyben" - mondta Varjasné, aki civilben a lakásépítő Quadrat Kft. igazgatója.

"A csődhullám nem mai keletű, évek óta tart, igaz, évről évre több cég dől be" - mondta a Narancsnak Csorbai Hajnalka, a cégnyilvántartást vezető Opten Kft. stratégiai igazgatója. A felszámolásoknál 2002 és 2003 között volt az első nagyobb ugrás, azóta fokozatosan növekszik a bedőlő cégek száma. Ám a jelenség mögött távolról sem a piactisztulási folyamat áll, hiszen évek óta több új társas vállalkozás születik az ágazatban, mint amennyit fel- és végelszámolnak: az Opten adatbázisa szerint 2006-ban 5000, 2007-ben 4867 céget alapítottak. Ez a szakemberek szerint a projektcégek megszüntetésével és létesítésével állhat összefüggésben. A hullámzás másik oka: sokan így menekülnek a lánctartozások elől - inkább hagyják összeomlani a cégüket, csak ne kelljen kifizetni az alvállalkozókat, a beszállítókat. Ráadásul 2007. szeptember 1-jétől pár nap alatt mindössze ötszázezer forintért új céget lehet alapítani, szankcióktól pedig nem kell tartani.

Magyarországon ugyanis lassan őrölnek a bíróságok malmai. A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiumának tájékoztatása szerint a 2007-ben befejezett peres ügyek 14 százaléka 2-3 évig is elhúzódott, közel tíz százalékuk három évnél is régebbi volt. Ami a megyei bíróságokon folyamatban lévő ügyeket illeti: a 2006-os adatok szerint a gazdasági peres ügyek 23 százaléka 1-2 év közötti, 10,8 százalékuk 2-3 év közötti, 7 százalékuk 3 év feletti (az esetek jelentős részében fellebbezés történik). "Hiába nyerem meg a pert, ez csak jogi értelemben vett győzelem, a pénzemhez ennyi idő után biztos, hogy nem jutok hozzá" - magyarázta Gláser Tamás, a Kem-Univerzál Kft. igazgatója, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének alelnöke, miért nincs a pereskedésnek visszatartó ereje Magyarországon. "A célravezető megoldás a piac önszabályozása lehetne: aki egyszer cserbenhagyta az ügyfeleit, azzal többé senki se szerződjön. Ám amíg Magyarországon 85 ezer cég van az építőiparban - szemben az ausztriai 20 ezerrel -, az alvállalkozói túlkínálat miatt bármit meg lehet tenni" - hangsúlyozta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Civil kurázsi

"Elém nyomtak egy méteres szerződést, amiből csak egy pont vonatkozott a fővállalkozóra, a többi az én kötelezettségeimet sorolja. Eldönthettem, hogy aláírom, vagy megbízás nélkül maradok" - ecsetelte Majoros Mihály, miként történik egy szerződés megkötése az építőiparban. A nagy cégek rendszeresen visszaélnek erőfölényükkel, a kiszolgáltatott kisvállalkozók pedig tehetetlenek. Majoros szerint tíz évvel ezelőtt még elég volt egymás kezébe csapni, a fővállalkozó sokszor előleget is fizetett, ma már bankgaranciát sem szívesen adnak. Lényegében a kkv-szektor finanszírozza a beruházásokat: megveszik az építőanyagot, elvégzik a munkát, kifizetik a munkásokat, aztán hónapokig várnak a pénzükre. A nyersanyag-kereskedők sincsenek jó helyzetben, nagyrészt ők állják az áfacechet. Az építő megveszi tőlük a téglát, a festéket, kiállítja a számlát, ami után a kereskedő befizeti az államnak az áfát - de vissza csak akkor igényelheti, ha a vásárlótól megkapja a pénzt.

"Lassan minden időmet az ügyfelek lenyomozása viszi el, de arra egyszerűen nem lehet felkészülni, hogy a megrendelő mögött álló érdekcsoport céltudatosan tönkre akar tenni" - dohog Éliás Ádám, a Tető és Szféra Kft. ügyvezető igazgatója. Tavaly októberben, amikor egy lakópark építésénél a fizetni nem akaró befektető cinikusan azt ajánlotta, hogy a bíróságon keresse az igazát, a szakember sajátos módon rendezte a problémát: a csapatával nekiállt elbontani a tetőt. A beijedt fővállalkozó napokon belül fizetett. Ám Éliásnak szerencséje volt, a jog ugyanis ilyen esetekben a beruházót védi, aki akár a rendőrséget is az elégedetlenkedő alvállalkozóra küldheti - rongálásra vagy magántulajdon megsértésére hivatkozva. "Az én festékemet kenik a falra, ha nem fizetnek ki, az nem minősül lopásnak?" - tette fel a költői kérdést Gláser. "Manapság az építőipari vállalkozók többsége eleve számol azzal, hogy az utolsó számlákat a megrendelő nem vagy csak részben fizeti ki. Ez a probléma már nemcsak a kkv-t, hanem az olyan nagy cégeket is sújtja, mint a miénk" - állítja Tolnay, a MÉRT elnök-vezérigazgatója. A másik oldalon viszont ott áll a megrendelő, aki feltétel nélkül lehívhatja a bankgaranciát, ha hibákat észlel az átvett épületen - s ha már nincs feltételekhez kötve, többnyire le is hívja.

Az ágazati érdekvédelmi szervezetek szerint a legnagyobb gond, hogy a szabályozás hiányos, a hazai jogrendszer nem a tisztességes versenynek, hanem a trükközésnek, a visszaéléseknek kedvez. Bár 2007 tavaszán az Országgyűlés hozott egy törvényt a körbetartozások mérséklésére, a csomag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hiába indíthat felszámolást a hitelező a fizetési határidőt követő tizenöt nap után, ha egyszer a lánctartozást generáló cégek többségét eleve azzal a szándékkal alapították, hogy az adósság keletkezése után hagyják bedőlni. A jelzálogjog alapításának lehetővé tétele sem sokat segít az ágazaton: a kiszolgáltatott kisvállalkozók többsége egyszerűen nem mer ilyen feltételeket támasztani a fővállalkozóval szemben, ráadásul a nyersanyag-kereskedők nem is élhetnek ezzel a lehetőséggel, mivel ők nem számítanak alvállalkozónak. (A polgári törvénykönyv tavalyi módosítása lehetővé teszi jelzálogjog alapítását az építkezési szerződés vállalkozója számára. Az alvállalkozó kérheti a földhivataltól, hogy tegye széljegyzetbe arra az épületre, telekre, amelyiken dolgozik - a megrendelő külön hozzájárulása nélkül. Ennek két előfeltétele van: a megrendelő és a vállalkozó között létrejött szerződés és az alvállalkozó bejegyzési kérelme.)

Az ÉVOSZ szerint komoly problémát okoz, hogy a közbeszerzéseknél többnyire a legalacsonyabb ajánlatot tevő céget jutalmazzák. A jelenlegi válsághelyzetben viszont már annyira kemény árverseny zajlik, hogy a cégek irreális összegekért is elvállalják a megbízásokat (így járt el az autópálya-építő Viadom is). Tolnay szerint a közbeszerzéseknél figyelembe kellene venni a mérnökárakat, illetve be kellene vezetni a minimális rezsióradíjat, amely mutatná, hogy mekkora az az ár, ami alatt a befektető már átcsúszik a feketegazdaságba. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élesen ellenzi az ÉVOSZ javaslatát: a GVH szakemberei attól tartanak, hogy a rezsióradíjnak árfelhajtó hatása lenne, és korlátozná a versenyt. "Az iparág megtisztulásában jó szerepe lehet, ám a lánctartozások tekintetében nem fog kielégítő megoldást nyújtani. A megoldás egy egységes építőipari törvény lenne, továbbá jobban kellene védeni a saját piacunkat a külföldiekkel szemben" - elemezte a helyzetet Árvai István, a KÉSZ Kft. PR-igazgatója.

"A kkv-szektorból - tisztelet a kivételnek - hiányzik a menedzsmenttudás. A cégek vezetőinek meg kell tanulniuk a kockázatkezelést, a projektmenedzselést. Ugyanakkor a pénzügyi fegyelem elsősorban kulturális kérdés: míg nálunk erény, tőlünk nyugatabbra bűn az adókerülés, az üzleti partnerek cserbenhagyása" - szögezte le Egyed Géza, a gazdasági minisztérium szakállamtitkára. Tény, hogy a szerződések megkötése, valamint gyakorlati megvalósításuk során a jelenleginél sokkal nagyobb üzleti fegyelemre lenne szükség, a kisvállalkozók felkészültsége sok kívánnivalót hagy maga után. "Ameddig a tudatos visszaéléseknek egyáltalán nem vagy csak rendkívül csekély mértékben lehetnek Magyarországon következményei, addig aligha lehet a fizetési fegyelem általános erősödésére számítani" - fogalmazott Morva Gábor, a kkv-szektorra szakosodott követelés-nyilvántartó rendszert működtető Eye Watch csoport kommunikációs igazgatója.

Szürke és fekete

A kis cégek, az egyéni vállalkozók maguk is a kisebb ellenállás irányába keresik a megoldást: váltogatják a cégeiket, olcsó, sokszor rossz minőségű alapanyagokkal dolgoznak, jobb esetben minimálbéren tartják a munkásaikat, roszszabb esetben feketén dolgoztatják őket. A lánc ezen a ponton körbeér: a legnagyobb hazai megrendelő, az állam jelentős veszteségeket kénytelen elkönyvelni. Az IPOSZ felmérése szerint a lánctartozások károsultjainak 32 százaléka képtelen rendezni köztartozásait.

Az KSH lakossági munkaerő-felvétele alapján az építőiparban a hivatalosan bejelentett munkaerőnek csaknem a duplája, 309 ezer fő dolgozik (a nemzetgazdaság egészében foglalkoztatottak 8 százaléka). Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség tájékoztatása szerint tavaly az ágazatban 28 ezer feketemunkást csíptek fülön - a feketén foglalkoztatottak negyven százalékát az építkezéseken találták. Szinte lehetetlen megbecsülni is, hogy a feketefoglalkoztatás milyen károkat okoz a költségvetésnek. Amennyiben a 2007-ben feltárt mintegy 28 ezer főt vizsgáljuk, a 65 500 forintos minimálbérrel számolva a be nem fizetett járulékok összege éves szinten elérheti a 9 milliárd forintot. Pár éven belül ezek az emberek nyugdíjba vonulnak, az állam pedig nem teheti meg, hogy nem biztosítja a nyugellátásukat.

Hasonlóan megdöbbentő adatokkal találkozhatunk, ha az adóhatóság különféle listáit böngésszük. Az adózás rendjéről szóló törvény előírásai szerint az APEH köteles nyilvánosságra hozni azoknak az adózóknak a nevét, akik 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó tartozást halmoztak fel. A jogerőre emelkedett határozatok alapján összeállított listán szereplő 84 cég közül 15 építőipari. (2006. július 1-jéig fel kellett tüntetni a cég nevében az alapvető tevékenységet, márpedig a listán szereplő vállalkozások mind az említett időpont előtt lettek bejegyezve.) Ezek összesen 4,1 milliárd forint adóhiányt halmoztak fel (átlagban 274 milliót), amelyhez hozzájön még a 3,6 milliárdnyi jogkövetkezmény. A még nem jogerős határozatok alapján összeállított lista 767 vállalkozása közül 132 építőipari cég, miközben az ágazat a GDP kevesebb mint 5 százalékát hozta létre 2007-ben. Az összeget itt csak becsülni lehet: ha a minimális 100 milliós összeggel számolunk, akkor 13,2 milliárdos tartozást kapunk, ám ha az előbb említett 274 milliós átlagos adóhiánnyal kalkulálunk, akkor az összeg eléri a 36 milliárdot.

"Ma úgy látjuk, olyan tömegű építőipari igény lesz a következő év nyarára a fejlesztéspolitikának köszönhetően, hogy Magyarország majdnem szűkében lesz a kapacitásnak. Ez évente nagyjából öt-hatszázmilliárd forinttal nagyobb piacot jelent az építőiparnak" - jelentette be a miniszterelnök április 12-én, az MSZP választmányi ülése után. Csak remélni lehet, hogy a történelem nem ismétli önmagát. Ha mégis, nyolc év múlva megint a tönk szélére kerülhet az építőipar, és több százezer ember az utcán végzi.

Mamutok

Az elmúlt hónapokban olyan vállalatok kerültek felszámolás alá, mint a gazdasági miniszter által korábban agyondicsért autópálya-építő Viadom, a komoly múlttal bíró Maszer, a Délépítő, a jelentős állami megrendeléseket vivő Balusztrád Kivitelező Zrt. vagy a Mélyépítő Budapest Kft. Fizetési nehézségekről hallani a Gropiusnál, megingott az Európai Építő - annak ellenére, hogy a Magyar Fejlesztési Bank 2005 végén 3,6 milliárdot fektetett a cégbe -, de a Heti Világgazdaság információi szerint az Orbán-kormány által favorizált Vegyépszer-csoport is gondban van. A középső szegmensben jelentős gondokat okozott az évi 1-2 milliárdos árbevételű Atlas Bau, Larus Holding vagy a jóval kisebb Helim Color Kft. bedőlése. Csak a Maszer-leány csődje 860 milliós alvállalkozói számlakövetelést hagyott maga után, de a többi cég mérlegében is több százmilliós, esetenként milliárdos kötelezettség szerepel. A Viadom felszámolása során 47 milliárd forintnyi hitelezői igény futott be, ebből 8,7 milliárd a visszaigazolt tartozás, amiből közel 3,6 milliárdot tesznek ki az alvállalkozói és szolgáltatói igények.

Dőlt a lé

A Közbeszerzések Tanácsának jelentései szerint 2001 és 2006 között az építési beruházások teljes közbeszerzési értéken belüli aránya végig jelentős volt. Az ezredfordulót követő évben a közbeszerzések - autópálya-építések nélküli (!) - értéke 607 milliárd forint volt, amelynek 51,5 százaléka az építkezőknek jutott. 2002-ben a 804,6 milliárd 60 százalékát (ekkor szűnt meg a gyorsforgalmú utak építésének közbeszerzési eljárás alóli mentessége), 2003-ban az 558,4 milliárd 46,6 százalékát vitte el az ágazat. A következő év jelentős ugrást hozott: az 1129,7 milliárd 57 százaléka az építőiparba vándorolt, és a trend folytatódott: 2005-ben az 1291,3 milliárd 40,5 százaléka és 2006-ban az 1685,8 milliárd forint 50 százaléka (azaz több mint 800 milliárd) mély- és magasépítésre ment el. Mindehhez 2001-től hozzászámítandó a lakástámogatások révén az ágazatnak juttatott költségvetési pénz, amely az első évben még "csak" 102 milliárd forint volt, de 2005-re elérte a 232 milliárdot (tavaly az állam 225 milliárdot költött a rendszer fenntartására). A piacvezető nagyvállalatok, ha tehetik, kerülik az állami, önkormányzati szférát, legfeljebb a PPP konstrukciókba hajlandók beszállni. A régióban terjeszkedő, nyolc külföldi projektet vivő Arcadom megrendelésállományának kevesebb mint 10 százaléka az állami beruházás. A szomszédos országokban terjeszkedő KÉSZ-nek 2007-ben már egyáltalán nem voltak ilyen munkái.

A cikk elkészültét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet Oknyomozó programja tette lehetővé. Az Oknyomozót a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe szervezet támogatja. A cikk teljes verziója elérhető a www.oknyomozo.huweboldalon.

Nagyon „fura” szerződéseket kötött 100 milliós nagyságrendben a korábbi fideszes városvezetés

Serceg a levegő Békéscsabán, az új önkormányzat előszedte elődje tanácsadói szerződéseit, ezek közül már többet fel is mondott. A polgármesteri széket tavaly bukta a Fidesz itt.

Az eddig megismert információk alapján tanácsadós mutyit sejtet mindaz, ami Békéscsabán történt hosszú éveken át. Röviden a következőről van szó: az eddig rendelkezésre álló dokumentumok szerint van egy cég – a Joghatás Kft. –, ami zsinórban kapta a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulástól (erről bővebben keretes írásunkban olvashat) és az általa fenntartott szociális intézményektől a különböző, jellemzően jogi szaktudást igénylő és tanácsadói megbízásokat. Csakhogy ezekkel már akad némi probléma is.

A helyzet címszavakban a következő:

–       idén nyárig összesen 116 millió forinthoz jutott a cég

–       ezért például havi több mint egymillió forintért adtak tanácsot „konyhai” ügyekben(sic!)

–       a mostani békéscsabai önkormányzat hónapok óta vizsgálja a cég megbízásait

–       eközben az előző polgármester, Vantara Gyula kormánypártiként az országgyűlésben ül

–       a szerződések megkötésekor ő volt a Kistérségi Társulás elnöke

–       egy birtokunkba került vizsgálati dokumentum szerint több szerződés jogszerűtlenül és nem értékarányosan, túlárazva került megkötésre

–       több esetben nem írtak ki közbeszerzést, ez pedig törvénysértő

–       hat szerződést már felbontott a Joghatással a társulás

–       és nagyon úgy tűnik, hogy mindez még csak a kezdet…

De most már jöjjenek a részletek és a száraz tények!

A Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás és az általa fenntartott

A társulás 2004 júliusától kezdve működik, tagjai a központot adó Békéscsaba mellett Telekgerendás, Csabaszabadi, Kétsoprony és Doboz, döntéshozó szerve a települések polgármestereiből álló Társulási Tanács, melynek jelenlegi elnöke Békéscsaba polgármestere; továbbiakban csak társulás.

szociális intézmények (Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Életfa Idősek Otthona, Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ) évek óta szerződésben állnak a Joghatás Kft.-vel, illetve a kft.-hez köthető személyekkel (erről lásd bővebben keretes írásunkat). 2011 novembere és 2015 júniusa között a megkötött szerződésekből a Joghatás Kft. nagyjából bruttó 116 millió forinthoz jutott.

Szarvas Péter, Békéscsaba jelenlegi polgármestere egy június végi sajtótájékoztatón közölte, hogy a Társulási Tanács (melynek 2014. november óta ő az elnöke, Vantara Gyulától vette át a posztot) februári ülésén hívták fel a figyelmét arra, hogy problémák vannak a céggel. Erre Szarvas azonnal könyvvizsgálói ellenőrzést szorgalmazott, és márciusban értesítette a közgyűlést is. A polgármester egyúttal „felrótta a képviselő-testület tagjainak azt, hogy korábban nem fogalmaztak meg kritikákat a Kistérségi Társulás szociális intézményeiben folyó munkával kapcsolatban, minden évben elfogadták a szakmai beszámolókat. Csupán az idén kerültek elő a 2011., 2012., 2013. és 2014. évi problémák” – olvasható a megyei portáltudósításában. (Önkormányzati forrásaink ehhez hozzátették, a szakmai beszámolók mellé pénzügyi beszámolókat nem kaptak, az idei beszámolót pedig Szarvas is rendben találta és elfogadásra javasolta a közgyűlés júniusi ülésén.)

Kritikus a szakértői vizsgálat

A vizsgálat júniusban kezdődött és 39 szerződést érint. Ezek főként „jogi és szervezetfejlesztési szaktudást igénylő feladatok ellátására” köttettek, de a szerződések között találni TÁMOP-os pályázat szakmai koncepciójának elkészítésére, vagy „munkahelyi étkeztetés és egyéb vendéglátás tevékenységi körbe tartozó feladatokkal kapcsolatban felmerülő szaktanácsadásra” történő megbízást is.

Képünk illusztráció Fotó: MTI

Az eddig megszületett és a magyarnarancs.hu birtokába jutott szakértői vizsgálatból az derül ki, hogy mind a könyvvizsgálói, mind a pénzügyi vizsgálat kimutatott hiányosságokat, a közbeszerzési vizsgálat pedig megállapította, hogy 16 esetben nem történt közbeszerzés – ezzel tehát megszegték a közbeszerzési törvényt. „A vizsgált szerződések esetében beigazolódott, hogy a szerződéseket a közbeszerzési törvény mellőzésével kötötték meg, így ezen jogsértő szerződések felmondása szükséges” – olvasható az említett jelentésben. (A jogi tanácsadásból a Joghatás bruttó 69 milliót, az élelmezési tanácsadásból pedig majdnem bruttó 47 milliót kapott.) A felbontott élelmezési tanácsadói szerződés helyett információink szerint egyelőre újat nem kötött a társulás, ez azonban úgy tudjuk, sem a társulás, sem az intézmények életében nem jár semmiféle hiánnyal vagy nehézséggel. (A jogi tanácsadói tevékenységre közbeszerzést ír ki a társulás, az operatív napi munka elvégzését pedig alkalmazotti létszámbővítéssel oldották meg. Az alábbi táblázatban pedig néhány tevékenységet – és az értük járó összeget – tüntettük fel szemléltetésképp. Ezeket az összeget vagy a kft., vagy a kft. valamely tagja kapta.)

Mit ?	Mennyiért?
Megbízás a megbízó kintlévőségeinek behajtására irányuló jogi munkák elvégzésére	100 ezer forint/hó
Szakmai terv elkészítése a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ Csaba utcai Idősek Otthona számára	500 ezer forint A megbízó intézményében lakó ellátottak részére nyújtandó ingyenes jogi tanácsadás
	120 ezer forint/hó Jogi szaktudást igénylő feladatok ellátása
	3,165 millió forint

A társulás és az intézmények több átalány jellegű szerződést is kötöttek a Joghatással, ezek rendszerint egy-egy projektfeladathoz kapcsolódtak, mint például a „Kerékpárral a munkába! – kerékpárút kiépítése Békéscsaba–Kondoros között” című projekttel kapcsolatos jogi szolgáltatási feladatok elvégzése, ezen túl pedig voltak eseti, egy-egy konkrét feladat megoldására szolgáló megállapodások is. A szerződéseket többek között az intézmények vezetői írták alá, néhányon pedig megtalálható a Kistérségi Társulás akkori elnöke (és Békéscsaba előző polgármestere), Békés megye 1. választókerületének országgyűlési képviselője, Vantara Gyula, illetve a társulás alelnöke, Kétsoprony polgármestere, Völgyi Sándor szignója is.

Felbontott szerződések

A vizsgálat ugyan még nem zárult le, de hat szerződést már így is felbontottak: egyet értékaránytalanság, a többit pedig jogszerűtlenség miatt.

Ez utóbbi abból következett, hogy az ügyvédi törvény szerint jogi tanácsadást gazdasági társulás, illetve magánszemély nem végezhet (csak ügyvéd, jogtanácsos vagy közjegyző), a Joghatás Kft. – gazdasági társulásként – eszerint jogszerűtlenül járt el. Így például egy 2011. november 28-án megkötött és 2012. június 30-ig érvényes szerződés szerint a társulás 3 millió 165 ezer forintot fizetett Haranginé Ádám Zsuzsanna megbízottnak, a számos feladat mellett többek között azért, hogy „a Megbízott vállalja, hogy a Megbízó közalkalmazottainak – kivéve az Életfa gazdasági csoport – teljes személyi iratanyagát átvizsgálja, melynek során különösen kiemelten vizsgálandó, hogy a betöltött munkakörhöz szükséges képesítési követelményeknek az adott személy megfelel-e”.

Cég, család, politika A Joghatás Kft.-t 2011. november 3-án jegyezték be (a társulással pedig 2011. november 8-án kötötte meg az első szerződését), ügyvezetője azóta is dr. Haranginé dr. Ádám Zsuzsanna. A kft. tagja még az ügyvezető lánya, aki információink szerint jelenleg is Szarvas Péter polgármester sajtóreferense. Az OPTEN adatai szerint a kft. – melynek fő tevékenysége az üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás – egyre nyereségesebb, ugyanis míg 2012-ben 1 millió 591 ezer forint üzemi bevételük volt, addig 2013-ban már 5 millió 551 ezer, 2014-re pedig ez a szám 14 millió 275 ezer lett. A Kistérségi Társulás több szerződést is kötött az ügyvezető férjével.

De például

Az Életfa Szociális Szolgáltató Központ havi 1 millió 100 ezer forintot (plusz áfa) fizetett ki a Joghatás Kft.-nek konyhai tanácsadásért. Igen, konyhai tanácsadásért, egészen pontosan olyan tevékenységekért, mint például:

– „a havi meleg étkezést rögzítő étlapterv alapján a tényleges étlap összeállítása normál étkeztetés esetén, annak szakmai véleménnyel történő ellátása, melynek hiányában az étlapterv nem adható ki”,

– „a meleg étkezéseknél idényjelleg helyi vagy környékből származó alapanyagok beintegrálása az étkeztetésbe”,

– „alapanyag ismertetése egészségnap keretében”,

– „a beszerzésre kerülő anyagok tekintetében közreműködik abban, hogy azok a fenti szabályoknak megfelelő minőségben kerüljenek beszerzésre”,

– „a Megbízó által megjelölt telephelyeken információt gyűjt arra vonatkozóan, hogy az ellátottak étkezési szokásait minél jobban feltárják”,

– „a magyar ünnepi szokások szerinti étkezések biztosítása az ünnepnapokon”.

Ebben az esetben – bár forrásaink szerint az intézményekben valós munka folyt – túlárazást állapítottak meg, és a vizsgálat lezárultával a pénz egy részét valószínűleg vissza kell fizetnie a kft.-nek. (Azt egyelőre nem tudni, hogy erre képes lesz-e.) A végleges vizsgálati jelentés csak október végére várható. (Külön érdekes, hogy információink szerint ezt az az ügyvéd végzi, aki egyébként 2007 óta Békéscsaba önkormányzatának állandó megbízási szerződéssel rendelkező külső jogi tanácsadója.)

Az üggyel kapcsolatban szerettük volna megkérdezni az érintetteket is. Haranginé – hivatalosan megadott – e-mail-címéről azonban rögtön érkezett a rendszerüzenet: „ismeretlen felhasználó”. Szarvas Péter és Vantara Gyula cikkünk megjelenéséig nem reagált kérdéseinkre. Ha megteszik, válaszukat azonnal közzétesszük.

Kavar a politika? Több, a békéscsabai politikai életet közelről ismerő forrásunk elbeszélése alapján a Harangi család már akkor képbe került Békéscsaba és a kistérség életében, amikor Vantara Gyula volt a polgármester, ő kezdett velük szerződéseket kötni. Mivel a 2014-es országgyűlési választásokon Vantara Békés megye első választókerületében mandátumot szerzett, két ciklus után felállt a polgármesteri székből, és inkább az országgyűlési munkát választotta. Információink szerint az ő támogatott polgármesterjelöltje Szeverényi György, az Alföldvíz Regionális Vízközmű-szolgáltató Zrt. műszaki igazgatója volt. A Fidesz békéscsabai alapszervezete azonban nem őt támogatta, hanem Hanó Miklóst (aki jelenleg Szarvas Péter egyik alpolgármestere). Forrásaink szerint folyamatosan jelentek meg Szarvas Péter környezetében Vantara emberei: Szarvas Péter immár polgármesterként például több száz nagycsaládosnak és rászorulónak osztott sonkát és kalácsot – Vantara és Haranginé jelenlétében; polgármesterré választása után lett Harangi Zsuzsa Szarvas sajtóreferense, vagy Szántó Zsolt – aki azelőtt Vantara kabinetjének munkatársa volt – a kabinetvezetője. Ennek alapján tehát kevéssé valószínű, hogy a jelenlegi polgármester – aki függetlenként indult, de a Jobbik támogatását is élvezte – esett volna neki elődjének. Sokkal inkább arról van szó, hogy az ellenzék robbantaná be a „Joghatás-bombát”.

Lagzi Lajcsi energialopása és a magyar valóság

A helyzet kétségbeejtő. Az egyik legnagyobb közműszolgáltató cég szakemberével csevegtünk.

Amikor G. Lajos 54 éves mocsai ingatlanberuházót vezetőszáron hurcolászták kihallgatási helyszínekre a rendőrök, a fél ország fölhördült, hogy így látja viszont az ország egyik legnépszerűbb előadóművészét, a korábban elképesztő nézettségi adatokat produkáló kereskedelmi tévés sztárt, aki 2001-ben Orbán Viktortól a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, 2006-ban Gyurcsány Ferenctől a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta meg. Most pedig azzal vádolják, hogy közüzemi szolgáltatásokat lopott nagyüzemben.

G. Lajos egész élete egyetlen vállalkozás, amelyben most éppen bukót húzott. Csak azt nem értettem, hogy egy gazdasági, pénzügyi és vagyoni háttérrel rendelkező ember, amilyen G., hogy keveredhet áram- meg vízlopási ügybe.

Aztán leültem beszélgetni az egyik legnagyobb, ma még Magyarországon működő közműszolgáltató cég szakemberével, aki azzal kezdte, hogy a társadalom oly’ mértékben romlott meg napjainkra, hogy a közművek jogtalan igénybevétele szinte nem is számít bűnnek. Az ide vezető folyamat a 90-es évek elején, majd később, a nagy energiaszolgáltatók 95–96-os privatizációja után két irányba indult meg. Az egyik a valóban pusztán megélhetési okokból elkövetett szabálytalanságok köre, amely főleg Kelet- és Dél-Magyarországon jellemző. Például a légvezetékre hajított rézdrót, amellyel néhány rezsót, esetleg kisebb teljesítményű fűtőeszközöket lehet üzemeltetni, vagy amikor – ez a rosszabbik változat – biciklitömlővel kötik át a gázmérőt. Megkérdeztük, az ilyen esetekből lett-e bármikor is bűnvádi eljárás. „Inkább nem lett”, hangzott a válasz, egyetlen komoly esetet kivéve, amikor a szabálytalan vételezés egy szabolcsi faluban kettős emberhalált okozott.

Azt is mondja viszont a szakember, hogy e módszerek társadalmi és gazdasági veszélyessége alig kimutatható ahhoz képest, amit az úgynevezett profik művelnek e sajátos piacon. Laptopját kinyitva mutatja azokat az elérhetőségeket, amelyeken „energiatakarékos”, „költségkímélő” megoldásokat kínálnak olyan vállalkozások, amelyek gyorsan megszüntethető e-mail-címeken hirdetik magukat. Ezek alig burkolt felhívások a lopásra – mondja. Ajánlatuk lényege az, hogy például a mérőket nem, vagy csak nagyon nehezen azonosítható módon manipulálják, ráadásul kapcsolataik révén tudomást szereznek az esetleges ellenőrzések helyszínéről és időpontjáról is.

Fotó: MTI

A műfaj legdurvább változata azonban az, amikor egy új beruházás energetikai tervei közé kerül be egy „fekete” villamoskábel, víz- vagy gázvezeték. Egyetlen kapcsoló vagy szelep elfordításával képes szabályozni a tulaj, hogy az aktuális fogyasztást mérje-e a felszerelt számláló vagy sem. Ez viszont általában több millió forintos pluszberuházás (benne persze az úgynevezett csöndpénzzel), vagyis a megrendelőnek több éven át kell „spórolni” a számlákon azért, hogy befektetése megtérüljön.

A gyanú szerint ebbe a bonyolult ajánlatrendszerbe szaladt bele százhússzal G. Lajos. Nehezen hihető, hogy több éve működő vállalkozása energiaszámláira ne lett volna legalább annyira rálátása, hogy gyanakodjon: mintha kevés lenne az annyi. Esete szimpla ügy: ha lopott, bűnhődjön.

A közműves szakember legyint, és gyűrött táskájából elővesz egy összetűzött papírköteget, amelyen csak Budapesten és közvetlen környékén működő százmilliós, milliárdos forgalmú cégek szerepelnek. Olyanok, amelyek termelési kibocsátásuk (számítható adataik) alapján vélhetően manipulálnak az energiafogyasztásukkal. Elképesztő cégnevek szerepelnek a lapokon. Az ország egyik legnépszerűbb pékségének külvárosi sütőüzeme, aztán egy olyan étterem, amelyet manapság fogalomként szokás emlegetni a gasztronómiában, továbbá tésztagyár, világmárkás autófényező, sőt a gyanú szerint egy komplett futballpálya is.

A közműszolgáltatók technikai felkészültsége mára a legkülönfélébb módszerekkel képes – legalábbis elvileg – kiszűrni a szabálytalan energiavételezést, de a jelenlegi rezsiharc erősen leszűkítette a mozgásterüket. A hőkamerától a mérő működését befolyásoló mágnesezés kimutatására alkalmas eszközökön keresztül a bekötési pontokra illesztett áramlásmérő berendezésekig sokféle technika rendelkezésére áll az ellenőrző kommandóknak. Működésüket azonban megnehezíti a rezsiharc miatti csökkenő árbevételekből adódó „relatív létszámhiány”, és emiatt a felderítések hónapról hónapra nehézkesebbek.

Nagy kérdés, hogy az állam a nagy visszaállamosítással tehet-e bármiféle rendet abban a káoszban, ami e területen napjainkra kialakult. G. Lajost napestig lehet vezetni bilincsben mindenféle tévékamera előtt, de ettől a rendszer egésze nem javul meg. Miután a közműcégek és a vállalkozások (is) állják a rezsicsökkentés számláját, e népboldogítással a kormány semmit nem oldott meg, sőt mélyítette a gondokat. Az állam nagyjából jövő ilyenkor egy leromlott rendszer birtokába jut, amelyben a most porig alázott lakodalmas zenész említésre alig érdemes kispályás szereplő, az aranytrombitájával meg a kitüntetési keresztjeivel együtt is.

Törő, a pénzszivattyú - Tállai András államtitkár pályaképe

Focicsapatának 400 milliós támogatása irányította rá a figyelmet. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa: az egykori könyvelő néhány év alatt a kijárás mestere, egy évtized alatt pedig „élet-halál” ura lett saját térségében.

Mezőkövesd legbefolyásosabb embereit manapság a futball-lelátókon érdemes keresni. A másodosztályból feljutott csapat MTK elleni, végül sima három-nullás vereséggel zárult fővárosi debütálásán kinn volt Tállai András is. A vendégszektorban támasztotta a korlátot több fontos kövesdi vállalkozó, ahogyan az államtitkárral jó kapcsolatot ápoló, KDNP-s vonalon felfutott Fekete Zoltán polgármester is, aki a labdarúgás iránt szintén elkötelezett fiatal pappal duruzsolt a mérkőzés közben. Alattuk a kövesdi kemény mag, a Matyó Brigád, a megafonozás, dobolás, skandálás megy már nekik, ahogyan az MTK elleni kötelező zsidózás is. "Mi vagyunk a Kelet Nyugatja! - lelkendezik eközben a Narancsnak egy középkorú férfi. - A mi városunk Borsod ékszerdoboza. Aki eljön, láthatja, hogy tiszták az utak, az épületek közül sok fel van újítva. És ez Tállai érdeme, ahogy a foci is."

Így játszottak az MTK ellen Fotó: MTI

Felépíti magát

Amikor július elején a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a pár éve még az NB III. Mátra csoportjában gurító csapat 400 milliót kap a költségvetési tartalékból, több újságíró Tállai András - aki egyben a klub elnöke - befolyásának tulajdonította az ajándékot. ' viszont (akárcsak a borsodi földbérletbotrány idején) határozottan tagadta az origo.hu-nak, hogy lobbizott volna, mi több, az államtitkár semmi különöset nem talált abban, hogy egy frissen feljutott csapat az elején kap egy kis segítséget. A saját mércéje szerint nem túlzott: Tállai már eddig is milliárdokban mérhető támogatásokat vitt a városába, amiből - főleg, ha hozzávesszük az önkormányzati támogatást - közvetlenül vagy kerülő úton 400 milliónál már rég több került a helyi fociba, vagy ahogyan a városban mondják, "Tállai mániájába".

Mezőkövesd legbefolyásosabb emberéről úgy tartják, 1983-ban egy régi IFA-n érkezett a városba. Tállai András Debrecenben született, majd Hajdúszoboszlón érettségizett. "Szüleim földből élő egyszerű emberek voltak - írja honlapján. - A vallásosság végigkísérte életemet, és gyerekként rendszeresen ministráltam is. Az általános iskola mellett majd mindennap dolgoztam. A rám bízott feladat nem teljesítése ugyanis kemény pofonokkal járt." Diplomát a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerez, focizás közben itt "ragadt rám a 'Törő' becenév, kitüntetőleg a magyar labdarúgás nagy csillaga, Törőcsik András után."

Első munkahelye a Tiszai Vegyi Kombinát, aztán jött a költözés. "A feleségét hívták tanítani a városba, akinek az volt a feltétele, hogy András is kapjon állást. Így lett Tállaiból gazdasági igazgatóhelyettes a szakmunkásképzőben" - mondja egy kövesdi forrásunk, aki mindenki máshoz hasonlóan neve elhallgatását kérte, mert, mint mondja, az államtitkár "sértődékeny típus, és nem felejt, a kritikát pedig nagyon rosszul viseli". Az iskolában mindenesetre nem bánták meg a felvételét: megbízhatóan vezette az intézmény gazdasági ügyeit. Munkabírása már akkor kitűnt: a helyi sportklub, az akkori Mezőkövesdi Munkás vezetésébe is beszállt a '80-as évek közepén, de a környékbeli pedagógus-szakszervezet könyvelésében is segített. Egy őt már akkoriban is ismerő forrásunk úgy emlékszik vissza, hogy a helyi KISZ-ben is aktív volt az MSZMP-tag Tállai, aki csatár poszton játszott. "Nyerésre orientált ember, a vereséget nehezen viselte, és a játékban el-elpattant az agya. Rátartások, odarúgások, ilyenek nála előfordultak, de a meccs utáni sörözésnél ezeket rendeztük."

Fotó: MTI

A '90-es évek elején fogott saját vállalkozásba. Könyvelni kezdett, és adóügyekben adott tanácsot a rendszerváltás utáni világban helyüket kereső helyi vállalkozóknak. "Korábban nem ismertem, úgy ajánlották. Valami pályázatot írtam, azaz aztán már ő írta meg nekem. Nyertünk is egymillió forintot, ami akkor nagy pénz volt. Főleg nekem, aki akkor indította el a festővállalkozását" - meséli egy ma már nyugdíjas férfi. "Tud pénzt szerezni, és pénzt találni a kiskapukban" - tartják ekkoriban városszerte a fiatal könyvelőről, ezért is fordulnak hozzá egyre többen. Így épül ki hamarosan Tállainak az a hátországa, amely később nagyban hozzájárul "életművéhez", azaz Mezőkövesd vezetéséhez: megismerkedik a helyi vállalkozók jó részével, akikről "a könyvelésen keresztül nagyjából mindent tud. Jót és rosszat is".

Orbán csókja

A helyi politikába '97-ben száll be: időközi önkormányzati választást tartanak, ahol Tállai - még nem fideszesként - elindul. "Ez a kampány már mutatta, miben erős. Választókerületében házról házra járt, és végül nyert is. Egy évvel később a Fidesz színeiben az országgyűlésin behúzta a kövesdi körzetet. Ekkor már nem mindenkihez ment el, de helyi rendezvényt nem tartottak nélküle. Hálózatát is ekkor kezdi építeni: már jóban van a művészeti-civil körökkel, az erős vállalkozókkal, az egyház helyi vezetésével, részt vesz a sportéletben, tudja, mi történik az iskolákban (Tállai felesége ekkor is tanít - N. G. M.), s emellett reprezentál: Bandi a kezdetektől ebben a rendszerben mozgott. Lépésről lépésre, tudatosan építette fel magát" - mondja egy akkor még politizáló forrásunk.

A Fideszben villámrajtot vett, mert noha csak 1998-ban lépett be a pártba, 2001-ben már a Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium államtitkára. Egy akkori borsodi frakciótag visszaemlékezése szerint "a megyei fideszesek csak pislogtak, amikor Tállaiból államtitkár lett. Először azt hittük, hogy ez vicc, mivel Andrásnak komoly poszton, például pénzintézetben nem volt szakmai tapasztalata". A gyors érvényesülés megértéséhez nem árt fölidézni a Fidesz akkori helyzetét: míg 1994-ben a Fidesznek a 386 fős Országgyűlésben csupán 20 mandátuma volt, addig 1998-ban - amikor az MDF-fel és a Torgyán-féle kisgazdákkal kormányt alakítottak - már 148. Tállainál azokban az években - több forrásunk is emlékszik akkori érvelésére - épp az szólt a Fidesz mellett, hogy az egy "olyan párt, ahol még van hely, és ahol gyorsan meg tudja csinálni magát". Ráadásul nem is kellett a mezőkövesdi Fidesz-aspiránsok miatt aggódnia. "' volt az egyik legelső fideszes a kövesdi testületben. Sőt, '98-ban nemcsak a parlamentbe, de a Borsod megyei közgyűlésbe is bekerült."

Orbán Viktorra a '98-as jelöltmeghallgatáson elhivatottságával, lendületével és energikusságával Tállai jó benyomást tett. "Később már nemcsak hozzászólt a pénzügyi témákhoz, de adóügyekben ő tartott előadásokat a frakciónak" - emlékszik vissza egy akkori fideszes képviselő. Egy másik szerint Tállai mindig külön ügyelt arra, hogy "felfelé jól barátkozzon". Első parlamenti ciklusában is megmutatta, hogy tud lobbizni. Tállai testvérének frissen bejegyzett cége az első Orbán-kormány alatt 18 millió forintot kapott szállásfejlesztésre, de Mezőkövesd állami támogatással tudta megvenni a Matyó Múzeum épületét, sőt, "2001-ben Orbán felesége, Lévai Anikó jött el felavatni az állami támogatásban részesült (a mostani polgármesterhez köthető - N. G. M) Jézus szíve templomot. Ezen persze ott volt András is."

A magyar politikai sajtóból kitörölhetetlen az a fénykép, amikor Orbán Viktornak egy idős asszony kezet csókol: ez is Mezőkövesden történt, a kép szélén ott van Tállai is, közvetlenül a miniszterelnök mellett. "Amikor a kétezres évek elején elindult az M3-as sztráda építése, úgy volt, hogy csak egy bekötőút lesz, de aztán a kihelyezett kormányülést követően lett még egy rákötés Mezőkövesdnél" - jelzi Tállai lobbierejét az egyik, ma is fideszes színekben politizáló képviselő.

Fotó: MTI A csókjelenet - Tállai a bal sarokban

Azt pedig először a Népszabadság írta meg, hogy a 2002-es választás első fordulója után (amikor már világos volt, hogy Orbán bukik) a Varga Mihály vezette pénzügyi tárca igazi pénzszórásba kezdett, és több mint egymilliárd forintot osztott szét, melynek legnagyobb nyertese épp a miniszter körzete (Karcag, 213 millió), illetve a Tállaié lett (Mezőkövesd, 174 millió), így az össztámogatás csaknem 40 százalékát vitte el a minisztérium két vezetőjének a körzete. A helyiek azt látták, ha egy szomszédos településen felújítottak egy templomot, azt Tállai adta át, de ő vitt új labdákat a környékbeli focicsapatnak is. Ahogy államtitkár lett, megugrott a népszerűsége: a 2002-es országgyűlésin az első fordulóban szerzett mandátumot, ősszel pedig a polgármesteri címet is begyűjtötte baloldali elődjével szemben.

Takaros matyók

Mezőkövesd Budapesttől 130 kilométerre található. A mezőségi város területi adottságai jók, továbbá a matyó kulturális örökség részese, és van gyógyvízforrása. A várostól három kilométerre fekvő jelenlegi fürdő Zsóry Lajos korábbi országgyűlési képviselőről kapta nevét, akinek a földjén eredetileg olajat kerestek, ám végül 1939-ben termálvizet találtak. (A fürdőt a szocializmus idején építették ki.) A jó föld miatt a mezőgazdaság a 18. századtól fontos, míg a rendszerváltás előtt több telep (autóvillamossági, gép- és ruhaipari) is volt Mezőkövesden. "A '90-es évek első fele nem volt itt könnyű időszak. A szocialista vállalatok tönkrementek, és kellett egy kis időszak, amíg a helyi vállalkozók felerősödnek. Újabban a kereskedelem is megerősödött az ipari és építőcégek mellett, tehát a kulturális és turisztikai adottságok, valamint a mezőgazdasági lehetőségek miatt Mezőkövesd több lábon áll, emiatt a borsodi átlaghoz képest kifejezetten jók a foglalkoztatási mutatói, noha az autóipari Remy helyi üzemének tavalyi bezárását nem sikerült megakadályozni" - mondja egy Mezőkövesden több évtizede élő férfi.

A 16 ezres település viszonylagos jóléte a főutcán látszik: négy különböző bankfiók, több takarékszövetkezet, utazási irodák, éttermek, sörözők, bolt bolt hátán. Több középületet nemrégiben újítottak fel, például a központi galériát, de mutatós a vele szemben lévő Matyó Múzeum is, illetve a közelben lévő Hadas-rész, ahol régi nádtetős, matyó időkből örökölt - később felújított - parasztházak láthatók, amolyan helyi skanzenként. A köztereket rendben tartják, a füves-fás részeket gondozzák, a padok tiszták, a centrumban szökőkutak. Mezőkövesd lakosságának közel negyede roma származású: a kisebbségi társadalom azonban láthatóan - és később ezt a várost jól ismerő forrásaink is megerősítik - rétegzett. Több roma vállalkozó is dolgozik a településen, a központban sétáló fiatalok ruháján pedig a módosabb élet jelei mutatkoznak. Laknak persze szegénységben élő romák is a városban, noha az ózdihoz hasonló telepek itt nem léteznek. Ottjártunkkor a kis angol csapatok otthonát mintául vevő focistadion munkálatai folytak gőzerővel, éjszakába nyúlóan: a világítás már működött, ám az öltözőket, illetve a fedett lelátók tetejét még építették, hogy előbb a Pápa, augusztus végén pedig a felcsúti Puskás Akadémia méltó vendéglátói lehessenek.

Fotó: MTI Mezőkövesd főutcája

A mutatós felszín alatti keményebb viszonyokról árulkodik a centrumban álló egykori Hungária étterem üres épülete. Egy alapos felújítás után jó másfél évtizede kezdett működni benne elegáns vendéglő. A vállalkozás jól ment, a városképnek is jót tett az impozáns vendéglátóhely, ahol helyi rendezvényeket is tartottak, ám 2008-ban a város felbontotta a szerződést, mivel a 2010-ig polgármesterként dolgozó Tállai kevesellte a bérleti díjat (150 ezer/hó), melyet elődjével alkudott ki az éttermet működtető vállalkozó. (Mivel a szerződés öt év felmondási idővel számolt, az étterem 2013 év elején költözött ki.) Helyi forrásaink jellemző esetként állítják be a történteket: szerintük arról volt szó, hogy az étterem vezetője nem volt hajlandó "haverkodni" Tállaival, ezért az akkori polgármester megorrolt rá, és megtorpedózta az önkormányzati bérleményt. Az esetet a helyi újság is dokumentálta, amely a vitatott ügyben előbb csak Tállai levelét közölte, a másik fél hetekkel később kapott válaszlehetőséget - ám emellé már a Tállai-utód KDNP-polgármester elődje érvelését erősítő levele is odakerült. Forrásaink szerint jellemző, hogy levelében Tállai úgy beszél 2013-ban a vállalkozó és az önkormányzat közt fennálló vita konkrét, naprakész összegeiről, hogy államtitkári posztja miatt "elvileg" már nem ő vezeti a várost. "Aki szembemegy itt bizonyos dolgokkal, az vagy nem érvényesül, netalán még bizonyos dolgokat ki is teregetnek róla. Itt volt, amikor Nyeste Lászlót meglehetősen érdekes körülmények közt (erről hamarosan bővebben lesz szó - N. G. M.) elküldték a munkahelyéről, és ezt a dolgot megírta több országos lap is. Ezek után Tállai képes volt arra, hogy a helyi lapban elővegye Laci testvérét. Ez undorító." Tállai a Mezőkövesdi Újság 2012/16. számában ezt mondta: "Laci (mármint Nyeste László helyi szocialista képviselő), azt mondom neked, hogy gondold végig, hogy a testvéreddel kapcsolatban nincs-e neked otthon elég dolgod, hogy ne kerüljön annyiszor szembe a törvénnyel." Helyben jól tudják, hogy az érintett család számára mennyire fájdalmas esetre céloz Tállai. "Ez tipikus lejáratás, a privát dolgok kiteregetése. És ehhez még van egy ilyen újság is, amiben bármi közzétehető bárkiről, aki kritizálja Tállait. Az ellenzék persze alig kap benne felületet."

Tállai csókjai

Akivel viszont jó viszonyban van, annak szalad a szekere. Sokáig a legerősebb helyi cég volt az építőiparban dolgozó Wiktori Kft., melynek két éve elhunyt vezetője Tállai barátja, sőt a mezőkövesdi sportklub meghatározó tagja volt. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány beruházás, amelyet a Wiktori végzett, főleg kivitelezőként, az önkormányzat megbízásából az elmúlt években (zárójelben a beruházás összköltsége millióban): Szent Imre Tagiskola (336), városi bölcsőde felújítása (122), a Piaccsarnok építése (400), Egri Úti Tagóvoda bővítése (240), a Kavicsos-tó kialakítása (400). De a galéria, a közösségi ház és a fogyatékos-napköziotthon felújításában is részt vett a Wiktori, melyek szintén több száz milliós munkák voltak kisebbrészt önkormányzati, nagyobbrészt pályázati, jellemzően ÉMOP-os, azaz uniós forrásból. Egy másik példa: 2009-ben az önkormányzat 130 milliós beruházásról döntött, melynek keretében később műfüves pálya és fedett lelátók is létesültek. A beruházás egyik kivitelezője a Wiktori volt: azaz önkormányzati közvetítés alatt nyert munkát a mezőkövesdi sportélet egyik vezetőjének cége. A fejlesztés ötletéről az alábbi, Tállai András által írt - a helyi lapban megjelent búcsúztató - történet nyújt eligazítást. "Jól emlékszem arra az időszakra is, amikor a Sportpályán egy alkalommal összefutottunk. Farkas István, aki mindig is rajongott a futballért, karon fogott, és szinte kitalálva az elképzeléseimet, azt mondta: 'András, vágjunk bele!' És akkor kezdődtek el a több évtizeden keresztül elhanyagolt létesítmény területén az átalakítási munkálatok." Helyi forrásaink szerint a Wiktori korábbi ügyvezetőjének halála után a szintén kövesdi Szilvási-Építő került vezető helyzetbe, amely nemrég a sportcsarnokot, illetve a polgármesteri hivatalt újította fel egy több mint 150 millió forintos beruházásban. Komoly megbízásokat kapott az a Pharos '95 is, amely a felcsúti, illetve a Videoton-pálya gyepét építette, és amelynek vezetője olykor Orbán Viktor fehérvári VIP-páholyából nézheti a meccseket. A Pharos - amely a kövesdi mellett a felcsúti csapat támogatója is - végezte tavaly a városszéli Kánya-patak rekonstrukcióját is 536 milliós (ebből 482 millió pályázati pénz) projekt keretében.

Ahogy a városban mondják: hoszszú távon az a vállalkozás lehet sikeres Mezőkövesden, amely támogatja a helyi sportot, főleg a focit, esetleg a szintén első osztályú kézilabdát. A labdarúgócsapat támogatói listáján szerepel a Wiktori, a Pharos '95, több önkormányzati cég, illetve a Szilvási-Építőhöz köthető Szilvási Trans, de az a Kiss & Társa is, amely az Új Széchenyi Terv keretében tavaly egy 58 milliós összeget nyert gépkorszerűsítésre, illetve ÉMOP-os keretből szintén tavaly csaknem 90 milliót nyert telephelyfejlesztésre.

Míg 2010-ben az önkormányzat adta a csapat 55 milliós költségvetésének nagyobb részét, addig a ma már sportkluboknak is adható társaságiadó-támogatás révén a helyi vállalkozók felajánlásából százmillió forint feletti új bevételi forrás is megjelent a kövesdi futballklub életében. A HVG számításai szerint idén a 400 milliós központi tartalékból elkülönített támogatással 700-800 millió lesz a csapat éves kerete. Ám nem csak anyagi támogatást kell elképzelni: az egyik helyi vendéglő azzal segített, hogy a csapat több játékosát etette.

Épül a stadion

A felduzzasztott csapat elnöke Tállai, míg ügyvezetője az a Hagyacki József, akiről nemrég a borsodi földügyleteket taglaló cikkünkben is megemlékeztünk (lásd: Köztük marad, Magyar Narancs, 2013. július 4.), mivel a földbérleti pályázaton "434 hektárt nyert magánszemélyként és a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó Puszta Agro 2010 Kft. nevű cégével", de írtunk arról is, hogy egy 465 hektárt elnyerő pályázó felesége Tállai András rokonságához köthető, míg egy másik nyertes Tállai irodájának dolgozott korábban. Szintén Mezőkövesd közelében nyert földet egy korábbi fideszes polgármesterjelölt is. Az államtitkár cáfolta, hogy köze lenne a pályázatokhoz, ugyanakkor a hatalmát jelzi annak a kövesdi képviselőnek az esete, aki megkeresésünkre előbb Tállainak jelezte, hogy beszélgetne velünk róla, majd lemondta a találkozónkat.

Kivégezte a rendszert

Tállai 2002-től 2010-ig tartó polgármesteri ciklusát így értékeli egy helyi forrásunk: lehet kritizálni Tállai stílusát, mely több forrásunk szerint is sokszor bántóan kioktató és lekezelő, lehet felróni neki azt, hogy a hozzá közel álló vállalkozók kapják a legtöbb önkormányzati megbízást, de vitathatatlan, hogy miután átvette a várost, rendbe tette a költségvetését, később pedig sok pénzt "hozott" Mezőkövesdre. Tavaly decemberben jelentette be Tállai, hogy négy borsodi város egyedi kormánytámogatást kap, köztük volt Mezőkövesd is 650 millió forinttal. "Ez az összeg bekerült a városi tartalékba, azonban a költségvetésben ebből 250 millió forint már a foci támogatására lett átirányítva" - mondja a helyi testület egyik ellenzéki tagja.

Akad azonban helyben szigorúbb kritikus: a pályázati pénzek döntő többsége látványberuházásra (felújítás) ment el, miközben ezek önrészét súlyos összegekkel állta a város. Az önkormányzat Tállai alatt hárommilliárdos hitelt vett fel, sőt a Heti Válasz által 2011-ben készített önkormányzati eladósodottsági listán Mezőkövesd az egy főre jutó kötelezettségvállalás alapján a 14. helyet foglalta el országos viszonylatban, csaknem 400 ezer forintos eredményével, egy hellyel lemaradva Hódmezővásárhelytől. Az eladósodás a fideszes önkormányzatok körében egyáltalán nem volt ritka az előző ciklusban. A hvg.hu egy májusi esztergomi ülés felvétele alapján azt írta, Meggyes Tamás szerint 2008-ban már mindenki tudta, hogy az önkormányzatok adósságát konszolidálni fogják. "Meggyes (...) szavai ugyanakkor érdekes igazolását adhatják egy hosszú évek óta közszájon forgó politikai pletykának, miszerint a 2006-os önkormányzati választások után (...) Orbán Viktor arra biztatta pártja polgármestereit: nyugodtan adósítsák el településüket, azt vagy az MSZP-kormánynak kell konszolidálnia, és akkor annál jobb, vagy egy kormányváltást követően ők maguk teszik rendbe a helyzetet." Tállai András 2013-ban államtitkárként maga hozta el a városba azt a hivatalos dokumentumot, mely szerint az állam átvállalja a város adósságának 60 százalékát, összesen mintegy hárommilliárd forintot.

2010 őszén lett önkormányzati államtitkár a Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumban. A két vezető politikus nem itt ismerte meg egymást: Pintér meglehetősen előnyös üzletet kötött a kövesdi önkormányzattal még 2007-ben (erről lásd a Laktanya szép kilátással című keretes anyagunkat). Tállai fő feladata ezután az önkormányzati reform koordinálása, ám a különböző érdekvédő szervezeteknél dolgozó forrásaink kizártnak tartják, hogy ő lenne az átalakítás kitalálója. "' a végrehajtó. Lehet, hogy az új önkormányzati törvényben vannak saját ötletei, de az egész központosítás, a helyi autonómiák csorbítása általános kormányzati törekvés. ' ezt tolja rá az önkormányzatokra. Az, mondjuk, érdekes, hogy állami jóváhagyáshoz kötötték a komolyabb hitelfelvételt: és ezt pont ő képviseli, aki úgy eladósította saját városát." Az év elejétől életbe lépett új szabályozás egyik legfontosabb változása, hogy már nem normatív, azaz szabadon felhasználható támogatást kapnak az önkormányzatok, hanem csak az egyes közfeladatok ellátását finanszírozza az állam. "Ennek egyik problémája, hogy a rendszerből hiányzik úgy 70-80 milliárd forint. A súlyosabb probléma, hogy mivel több helyi adót is megkurtítottak, az új rendszer már csak nevében önkormányzati. A gazdálkodás helyi önállóságát meggátolták, sokkal kevesebb dolog dőlhet el helyben, elvették az iskolákat, míg az adósságkonszolidációval a pazarló módon gazdálkodóknak segítettek, és ez rossz üzenet" - mondja egy önkormányzati érdekvédő, aki bár messze lakik Mezőkövesdtől, nem szerette volna, hogy leírjuk a nevét, mert fél Tállaitól, aki szerinte az "önkormányzati rendszer szétverését" levezényelte.

A helyi történelem része

Államtitkári időszaka alatt sem szakadt el városától: a tavaly februárban az Éhségmeneten a kormány politikája ellen Miskolcról Budapestre vonuló tüntetőket Mezőkövesden a város polgármesterével együtt Tállai várta kenyérrel és hólapáttal. A munkát csak egy szonda megfújása után lehetett felvenni, ám mikor arra kérték a többek szerint is ittas Tállait, hogy fújja meg, ő nem tette meg. Az eset után érdeklődő sajtónak azt mondta: ha visznek le neki szondát Mezőkövesdre, akkor megfújja, majd lecsapta a telefont. (Nekünk még ennyire se futotta: több héten át próbáltuk elérni őt minisztériumán keresztül, de ott csak annyit közöltek, hogy épp szabadságát tölti.) Az eset után néhány hónappal, annak következményeként újabb mezőkövesdi esettel foglalkozott az országos sajtó: a helyi MSZP-frakció tagját, Nyeste Lászlót nehezen hihető érvvel bocsátották el történelemtanári állásából; a tanár-politikus részt vett az Éhségmeneten, és bírálta Tállai akkori megnyilvánulását. Ennek előzménye volt, hogy a szóban forgó szakképző iskolát a várostól átvette az egyház a megállapodás szerint az összes tanárral, így Nyestével együtt. A Népszabadságnak így beszélt az érintett: "a júniusi testületi ülésre előterjesztettek egy anyagot, amelyben kiszámolták, hogy öt osztály nem indul jövőre, ezért körülbelül száz órával kevesebb lesz heti szinten az ellátandó tanóra, így három pedagógust el kell küldeni", és egyikük épp Nyeste volt. "Azt azonban elhallgatták az előterjesztők, hogy tavaly hetente 1500 órát kellett ellátni, s ebből 200 túlóra volt: tehát ha levonjuk a hiányzó osztályokra járó óraszámot, még így is nyolcvan-száz marad, ez bőven kifutja három tanár óraszámát. Tehát senkit nem kellett volna elküldeni." Ezt követően Tállai a már idézett módon vájkált Nyeste magánéletében, és úgy beszélt az iskola ügyeiről, mintha ő is a vezetők közé tartozna.

Nem ez volt az első iskolai botrány: az intézmény korábbi igazgatóját, a fiatal Tállai '80-as évekbeli letelepedését és beilleszkedését segítő, több mint húsz éven át igazgatóként dolgozó Molnár József munkáját épp a polgármester, Tállai akadályozta meg 2002 után, amikor munkáltatóként választás elé állította az országgyűlési szavazáson vele szemben alulmaradt, de listás helyről bejutott képviselőként is dolgozó Molnárt azzal, hogy hetente mindössze egy napot engedélyezett a parlamenti elfoglaltságának intézésére. Így Molnárnak döntenie kellett, aki végül a politikát választotta. Utóda egy korábbi fideszes képviselő lett, miközben a mezőkövesdi általános iskolát a közeli Tard fideszes polgármestere vezeti, a helyi újságot pedig a szintén közeli harsányi polgármester szerkeszti. És persze a trafikot is - noha nagy botrány nem volt ebből Mezőkövesden - Fidesz-közeli személyek (aktivisták, kapcsolattartók) kapták a környéken helyi forrásaink szerint.

"Félnek a marásától, helyben és a megyében egyaránt. Itt a korábbi esetekből már mindenki megtanulta: jobb csendben maradni, különben a te vagy a rokonod állása - már ha van olyan - veszélybe kerül. Kussolás is van, az ellenvéleményt kevesen vállalják - mondja egy a helyi közéletet jól ismerő forrásunk. - Ugyanakkor az átlagember, aki nem kerül vele konfliktusba, azt látja, hogy ma is mindenhol ott van, ahol érdemleges történik, a városba továbbra is komoly pénzeket hoz. Az már persze nem érdekli őket, hogy azt a pénzt kitől, melyik másik településtől veszik el, és végül hova kerül vissza. Arról nem is beszélve, hogy sokkal többet lehetne fordítani a helyi munkanélküliek segélyezésére vagy a kevésbé központi helyek fejlesztésére. De a látszat egyelőre csillog. Abba is kevesen gondolnak bele, hogy ha megszűnik a pénz pumpálása a stadionba, ki tartja fenn ezt az új, sokkal költségesebb infrastruktúrát. Mert ha kiesünk, a stadion, a sok öltöző, a megemelkedett számlák akkor is a mi nyakunkon maradnak." Tállai mindennek ellenére népszerű, "főleg az idősebbek és saját vállalkozói, kedvezményezettei körében. Sokan úgy vannak vele, hogy jó, vannak hibái az Andrásnak, de ha esetleg be is rúg, azt akkor is a mi érdekünkben teszi. Emellett olyan hálózata van a városban, ami megyeszerte egyedi. A helyi vállalkozók, az egyház, a sport, a különböző, szépen megtámogatott egyesületek, a helyi újság és a fiát is foglalkoztató tévé: mind szimpatizálnak vele, ráadásul a környék polgármesterei is jóban vannak vele. És vidéken, főleg kampányidőszakban, ez számít. Szóval nem hiszem, hogy belátható időn belül le lehetne őt itt győzni, ahhoz már kegyetlenül felszívta magát."

Laktanya szép kilátással Még 2007-ben adott el 16-ot az összesen 26 hektáros - egy ingatlanbecslő szerint 176 milliót érő -, korábban állami tulajdonból megszerzett laktanyájából a Tállai vezette önkormányzat. A vevő a Pintér Sándor két cégének (Immobil 2000, illetve a Civil Biztonsági Szolgálat) a konzorciuma volt, amely a területhez meglehetősen jutányos áron, mindössze 5 millió forintért, illetve a helyi iparűzésiadó-befizetésért jutott hozzá. Mivel Pintér cége Zuglóban volt bejegyezve, székhelyet kellett változtatni: az új központ a kövesdi laktanya lett. (Pintérnek egyébként a szomszédos Szihalmon van egy üdülője is.) A kormányváltás után Pintér kiszállt üzleteiből, a továbbra is a Mezőkövesdre bejegyzett Immobil 2000-ben pedig Garancsi István vállalt tisztséget. A Videoton-vezérnek nem ez az egyetlen mezőkövesdi érdekeltsége, ezért felkerestük, hogy megtudjuk, mi szól amellett, hogy lakhelyétől távol vannak bejegyezve érdekeltségei. Garancsi elutasította érdeklődésünket. A laktanya egyébként közel egy tucat cég székhelye, ám a várostól másfél kilométerre fekvő helyszínen csupán a biztonsági szolgálat kocsija és emberei tartózkodtak ottjártunkkor - különben gaz, kiégett gyep, bomladozó épület és sivárság jellemzi, miközben a Pintér korábbi érdekeltségébe tartozó Pajzs 07 táblája is ott virít a bejáratnál. A belügyminiszter korábbi cégcsoportját az origo.hu térképezte fel két éve: Pintér korábbi cégei (a Pajzs 07 tulajdonosa Pintér cége, a Civil Biztonsági Szolgálat volt) több száz milliós állami megbízásokat kaptak a "Magyar Villamos Művektől, a Magyar Fejlesztési Banktól, a Szerencsejáték Zrt.-től, a Terror Háza Múzeumtól, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságtól és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől". Adódik a kérdés: miért jó egy ilyen ingatlant birtokolni? A válasz egyszerű: a szomszédos, jelenleg használaton kívüli reptér miatt. Tállai nagy álma, hogy az ország - Ferihegy utáni - második leghosszabb leszállópályájával rendelkező repterét az ipari légi kereskedelem szolgálatába állítja: ha ez megvalósul, akkor a hozzá kapcsolódó laktanyának - amely a reptér kiszolgáló egysége is volt - komoly értéke lesz. Igaz, nem holnap: a választások előtt találtak egy ír céget, amely bérbe vette a területet, ám évekkel később sem indult el a fejlesztés. Próbáltuk ennek okát megtudni a cégtől, de kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.

40 éve zuhant le a Malév bejrúti utasszállítója – Csak titok maradt utána

1975. szeptember 30-án a Malév 240-es számú Budapest–Bejrút járata Libanon közelében a Földközi-tengerbe zuhant. A fedélzeten tartózkodó ötven utas, illetve a tízfős legénység életét vesztette. A katasztrófa oka hivatalosan azóta is ismeretlen.

A rejtélyek sora a járat indulásával kezdődött – például azzal, hogy többször is indoklás nélkül elhalasztották. Hogy miért, arra csak hipotézisek vannak: egyesek szerint azt kellett megvárni, hogy csempészett fegyvereket hordjanak a fedélzetre, mások szerint azt, hogy a 33, zömmel fiatal, libanoni papírokkal rendelkező férfi utast felrakják. Vagy – mindkettő miatt kellett halasztani. De azt sem tudhatjuk biztosan, hogyan nézett ki az utaslista, kik szerepeltek rajta, s hogy közülük mindannyian felszálltak-e – az erre vonatkozó iratok ugyanis kisvártatva eltűntek a Malév irattárából. És bármily meghökkentő, arról sem tudunk semmit, hogy mi okozta a szeptember 30-án, helyi idő szerint 3.50-kor a tengerbe zuhant gép tragédiáját – robbanás vagy esetleg műszaki baleset (bár a külföldi sajtóban idéztek olyan tanúkat, akik a zuhanás előtt egy tűzgömböt észleltek). És abban sincs egyetértés, hol is kellene keresni az áldozatokat. A magyar állami szervek azóta is változatlan hivatalos álláspontja szerint minden a hullámsírban nyugszik: a gép roncsai, az utasok, no és a gép fekete doboza – ezért nem is tudunk semmit a gép végzetéről (állítólag a fedélzeti kommunikáció minden elemét rögzítő mágnesszalagon nem maradt semmi). A földi maradványokat hazahozni szándékozó hozzátartozók is rendre azt a választ kapták, hogy szeretteik még mindig a tenger mélyén pihennek. Csakhogy szintén (de legalább ennyire) megbízható libanoni források szerint (amiről az ügyet kivizsgáló magyar–szovjet–libanoni bizottság tagjai is értesültek) a balesetet/merényletet követően számos, a vízen lebegő holttestet kiemeltek, a partra vittek, s közülük a muszlimok meg is kapták 24 órán belül a nekik járó végtisztességet. A többieket azonosítás híján alkalmasint egy part közeli tömegsírba temették – ilyen tömegsírokból a polgárháború következő 15 évében amúgy is lett jó néhány…

Amikor a Malév-gép Bejrútba indult, Libanonban már majd fél éve nyílt, sokszereplős, véres polgárháború dúlt, amely addigra az állam egységét szétzilálta, és annak fontosabb szerveit is felmorzsolta, sőt néhány hónappal később a vallási törések mentén széthullott a libanoni hadsereg is. A szocialista tábor ebben a konfliktusban jórészt a palesztin szervezeteket és a libanoni baloldali (vagy magukat annak tekintő, de inkább törzsi, klánalapon szerveződő) fegyveres csoportokat támogatta. S nem csak jó szóval. A polgári gépek fegyvercsempészetre, álcázott fegyverkereskedelemre való felhasználása számos néhai Malév-alkalmazott szerint is mindennapos volt; néha még az utasteret is átalakították a jobb helykihasználás érdekében. (Jó lenne tudni, mi volt erről az akkori hivatalos szervek álláspontja. De hát ezt sem kötik az orrunkra.) Hogy mást ne mondjunk, a hírek szerint akkoriban már más légitársaság nem is indított gépet a bejrúti reptérre, csak a Malév és a keletnémet Interflug. De továbbmegyünk: a keleti blokk államai nemcsak fegyveres, logisztikai, de kiképzési támogatást is nyújtottak a nálunk ideiglenesen megforduló balos arab (főleg palesztin) militánsoknak. Ezek szerint a fedélzet közel-keleti, libanoni utasai is közülük kerültek volna ki (ez persze bizonyítékok híján nem több, mint erős hipotézis). Mint ahogy az is az eddig (dokumentumok híján) megerősítetlen feltételezések közé tartozik, hogy eredetileg ezen a gépen utazott volna egy népes, többek között El-Fatah-, illetve PFSZ-aktivistákból álló csoport, amelynek tagjai a PFSZ állandó képviseletének (a tragédia előtti napon történt) avatására érkeztek – ám végül elővigyázatosságból némi kerülőt téve, Bukarestben szálltak gépre.

Még egyszer hangsúlyoznunk kell: 40 éve nem tudjuk, mi volt a Malév-gép végzete. Vajon műszaki baleset okozta-e a szinte frissen forgalomba került TU–154-B2-es gép tragédiáját, vagy a fedélzeten szállított lőszerrel, robbanóanyaggal történt valami, esetleg egy madárraj intézte el a gépet? Vagy tényleg lelőtték? A legérdekesebb felvetés szerint a magyar szervek akkori és későbbi passzivitását az magyarázza, hogy valamennyire ők is sárosak voltak az ügyben; s ha kiderült volna, hogy polgári gépen fegyvereket szállítottak, akkor vissza kellett volna adniuk a gép pusztulása után felnyalt százmillió dolláros nagyságrendű biztosítási díjat a gépet biztosító társaságnak, meg nem erősített hírek szerint a Lloyd’snak.

(Az esetről bővebben itt olvashat.)

Én már erről írtam ha vissza lapozol a beépült MOSZAD ügynökök jelezték a járaton palesztin harcosok utaznak haza , csak az álca mentette meg azokat a rehabilitált embereket a haláltól , hogy nem szálltak fel a gépre, de azok a szerencsétlen utasok kiket a zsidó fasiszta hadsereg repülőgépe lelőt , azt csak sajnálni tudjuk , és nagy összegű kártalanítás járna a hozzátartozóiknak , ehelyett kinyalják a seggüket a díszmagyarba öltözött maffiózóink , hisz ők is MOSZAD ügynökök , hogy is adnának kártalanítást !!!!!!

Biszku-per újratöltve – Megint ugyanaz

Ma ismét bíróság elé állítják Biszku Bélát, akit tavaly májusban első fokon a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélt, ám júniusban a Fővárosi Ítélőtábla visszadobta első fokra. Vagyis minden kezdődik elölről.

A tábla júniusban kimondta: az elsőfokú döntés annyira megalapozatlan, hogy arra érdemi másodfokú határozatot nem lehet építeni, sőt a megismételt elsőfokú büntetőper lefolytatásához részletes utasításokat is adott. Előírta például annak tisztázását, hogy milyen körülmények között keletkeztek a bizonyítékként felhasznált, több mint fél évszázaddal ezelőtti dokumentumok, és hogyan működött a karhatalom. Ibolya Tibor fővárosi főügyész ekkor arcpirítónak nevezte a másodfokú határozatot, mint mondta: a védelem „csörgősipkás bohócot” csinált a táblából, amely nem mert eleget tenni kötelességének, és inkább mondvacsinált indokokkal visszaküldte az ügyet első fokra.

A ma kezdődő eljárás vádirata tulajdonképpen nem változott. Az MTI összefoglalója szerint „Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában. A karhatalom a forradalmat követően halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra. Ezek közül a vádirat tartalmazza az 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál történt, három halálos áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban lezajlott eseményeket, ahol karhatalmisták és szovjet katonák fegyvereitől negyvenhatan haltak meg, köztük nők és gyerekek.
 A vád Biszku Béla terhére rója azt is, hogy karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron, ám a felelősségre vonás elmaradt.”

Na gojok mit gondoltok egyik zsidó kiválya a másik szemét ???

Nem – hisz itt mindenki irtotta anó a magyart a párt bizotság jóváhagyása után , ha nem vigyázott a delikvens , fél éven belül rákbetegségben szenvedett , majd kiszenvedett !!! És ezt sok- sok kis biszkuk végezték el magyarjainkon , kiknek más volt a véleménye , az lapátra került . Azért vannak nálunk csupa csúszó mászó törtető idióták

kik ha kell az anyjukat is likvidálnák ,csakhogy ki ne essenek a pikszisből !!! Hát ilyenek a lóherék !!!! És ők mennyivel különbek a Pintér gyilkosság BT – jétől ? Ők is ölik a magyart , és még érinthetetlenek is , mint a gyurcsány gyilkos .

Fotó: MTI

Lapunk még tavaly tudósított a Biszku-perről, az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt. Ebből közlünk most egy részletet, amely azt jelzi, hogy ügyészség nem végezte el rendesen a dolgát:

„A parlament 2011-ben fogadta el az ún. lex Biszkut (2011. évi CCX. törvény) »az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről«. A törvény hatálybalépését követően, 2012-ben a Fővárosi Főügyészség a Jobbik feljelentésére nyomozást indított Biszku Béla ellen több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Ezután Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy e bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A főügyész a rendszerváltás utáni magyar büntető igazságszolgáltatás jelentős mérföldkövének nevezte az eljárást; szerinte Biszku a forradalom utáni megtorlások fő irányítója és felelőse, akit a Nyugati téri és a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben is meggyanúsítanak. Ám arról nem beszélt, hogy ha ezt így látja, akkor miért nem Biszku belügyminiszteri tevékenysége került az ügyészség látóterébe? Miért az 1956. decemberi sortüzek alapján kívánnak vádat emelni, vagyis olyan ügyekben, amikkel – ahogyan a főügyész is megjegyezte – a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori ideiglenes intézőbizottságának (IIB) valamennyi tagja gyanúsítható lenne? Közülük már csak Biszku Béla él – aki akkor még nem volt belügyminiszter.

Az egy évvel később elkészült vádirat lényegében ugyanazt tartalmazta, amit már elmondott a főügyész: Biszku az IIB tagjaként közreműködött a korabeli erőszakszervezet, a karhatalom létrehozásában, közvetlenül irányította annak vezető testületét, a katonai tanácsot, részére feladatokat határozott meg, és célokat tűzött ki, melyeket a karhatalmi erők végrehajtottak. A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra nyitott sortüzekkel szándékos emberölést követtek el az ország területén. 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál hárman, majd 1956. december 8-án Salgótarjánban negyvenhatan vesztették életüket. Továbbá a vád szerint 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadémia három kutatóját is előállították, majd súlyosan bántalmazták őket, aminek következtében az egyik sértett súlyos sérülést szenvedett. Biszku Bélának – aki akkor már belügyminiszter volt – a cselekményről szóló hivatalos jelentést 1957. április 9-én bemutatták, azonban ő – az akkor hatályos törvényi rendelkezéssel is ellentétben – nem kezdeményezett hivatalból büntetőeljárást, hanem elrendelte az ügy dokumentumainak irattározását. Az ügyészség szerint mindez az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezményben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként, aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntett.

Ibolya Tibor a Magyar Nemzetnek akkor azt nyilatkozta, hogy az ügyészség álláspontja szerint »a pártállam idején kiadott pártutasítás gyakorlatilag parancsnak tekinthető, és ha az alapján embereket öltek meg vagy bántalmaztak, akkor azért a parancs kiadója is büntetőjogi felelősséggel tartozik«.

Az eljárás tálalása közben teljesen háttérbe szorult, hogy a vádirat legsúlyosabb pontjai nem az egykori belügyminiszter felelősségét taglalják, hanem az ideiglenes intézőbizottságét, amelynek egyik tagja valóban Biszku volt, de az ő felelőssége semmivel sem kisebb vagy nagyobb, mint a többieké, akik már nincsenek az élők sorában.

Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex Biszku egyik megalkotója már 2010-ben küldött egy beadványt a Fővárosi Főügyészségnek, melyben nemzetközi jogi egyezményekre hivatkozva felhívta a nyomozók figyelmét Biszku Béla szerepére az 1956 utáni megtorlásban. A beadványt akkor az ügyészség minden fokon és érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy azért utasították el a beadványt, mert »az akkor tett feljelentés olyan cselekményre vonatkozott, ami nem volt beilleszthető a nemzetközi jog által meghatározott bűncselekmények körébe, az a bűncselekmény pedig, amire a feljelentés vonatkozott, elévült«.

Ebből akár arra is következtetnénk, hogy a lex Biszku kellett a vádemeléshez, ám Gellért Ádám szerint az ügyészség pusztán a genfi egyezmények alapján jár el – ami alapján megtehette volna ezt jóval korábban is. A mostani eljárást a Jobbik feljelentése alapján indították el, ez viszont valóban a lex Biszku alapján született, hiszen a vádlott belügyminiszteri tevékenységével állt kapcsolatban. Csakhogy azt a nyomozást elkülönítették ettől az ügytől, és az jelenleg is folyik. »Nehezen érthető, miként kerültek elő a sortűzügyek, hiszen rájuk vonatkozóan nem is érkezett feljelentés – mondja Gellért Ádám. – Valószínűleg az történt, hogy volt egy már meglévő iratanyag, amire a kirendelt történész szakértő felhívta az ügyészség figyelmét, ezért indultak el ezen az úton. Abban az eljárásban, ami az eredeti feljelentések alapján született, két éve nyomoznak ismeretlen tettes ellen. Biszkut ki sem hallgatták. De kihallgathattak volna későbbi pb-tagokat is, amilyen például Pozsgay Imre vagy Nyers Rezső. Ez eddig nem történt meg. Csak találgatni lehet, hogy miért. Mindenképp óriási munka bizonyítani, hogy Biszku belügyminisztersége alatt a politikai vezetés miként folyt bele – büntetőjogilag is értékelhető módon – az ügyészség és a bíróságok munkájába. Ez azonban roppant nehéz: levéltárakat kell bújni, át kell nézni több száz ügyet, a még élő tanúkat kihallgatni. Az ügyészség leterhelt. Pedig ennek az ügynek az is lehetne a feladata, hogy akár megkésett katarzist adjon. Az IIB sortűzügyekben játszott szerepét ma már rendkívül nehéz bizonyítani. Ezért aztán nem szabad meglepődni, ha felmentő ítélet születik, mert egyelőre nem került elő közvetlen bizonyíték Biszku felelősségével kapcsolatban.«”

(Teljes cikkünket itt olvashatják.)

Kérem a következőt!

Ha lemond Schmitt Pál, őrült sebességgel elkezdődik az új államfő castingja. Mi most előzékenyen Orbán Viktor segítségére sietünk.

„Olyan személyt jelöltem köztársasági elnöknek, akit a következő néhány év munkájának szempontjából a legalkalmasabbnak ítéltem” – ezzel az orbáni idézettel kezdtük tegnapicikkünket, amikor Schmitt 2010-es kiválasztását idéztük fel egy röpke pillanatra. Azaz: ez a nyomorult Schmitt Pál minden olyat tudott, amire Orbán Viktornak épp szüksége lett volna, csak azt nem tudta senki, hogy a diplomáciának ez az öreg csatalova ilyen csúnya plágiumbotrányba keveredik. Schmitt Pál ma este jó eséllyel bejelenti lemondását a köztévében, és akkor Orbánéknak kell még egy, legalább ennyire alkalmas államfőt találniuk. A Narancs jól tudja, hogy ez nem lesz könnyű feladat. Ezért is segítünk a miniszterelnöknek: előnyeiket és hátrányaikat figyelembe véve pontoztuk a legesélyesebb jelölteket. Íme!

Martonyi János

Megjelenés: A tar külügyminiszter hiányzó fejszőrzetét látványos, daliás időket idéző kackiás bajuszával kompenzálja, ám sajátos külleméhez elengedhetetlen kellék a hol karika, hol old-school keretes szemüveg.  A mindenkori Martonyi-imázshoz tartozik az erőt és magabiztosságot sugárzó fellépés, a határozott gesztusok, és a védjegyévé vált széles vigyor.

Lojalitás: Martonyi azóta van komolyan próbára téve, amióta a Fidesz belefogott keményen unióellenes retorikájába, és ezt a feladatot a külügyminiszter egészen jól teljesíti. Azaz tud romot takarítani, és persze az orbáni szlogenek alapszinten mennek neki is. Libikókamester, na.

Egyéb kvalitás: Ért a joghoz, az állam- és jogtudományok kandidátusa. A többiekkel ellentétben ő legalább kompetens lenne a jogszabályok megítélésében – persze ez még semmit sem jelent, hiszen a passzátszelet itthon Felcsútról fújják.

Veszélyfaktor: Egykor MSZMP-tag volt, az utolsó szocialista évek alatt pedig miniszteri osztályvezető. Múltjáról kiderült, hogy Marosvásárhelyi fedőnév alatt a rendőrség számára úti jelentéseket készített külföldi túráiról. Kellemetlen lenne ezt egy antikommunista kormánynak felvállalnia.

Jellemző idézet: „Kétségtelen, hogy retorikája közvetlen, erőteljes és olykor harcias, és elismerem, hogy ez nem az én stílusom. De nézzen körül a nyugati világban: a politikusoknak mindenütt olyan nyelvet kell használniuk, amelyet a nép megért.” (Orbán Viktorról)

Kövér László

Megjelenés: A hiányzó láncszem Rózsa Sándor és Schuster Lóránt között. A rebellis népmesei hősökre fogékony magyar néplélek számára ez kedves felületi struktúra. A nemzetközi mezőnyben, a jegesen elegáns Medvegyev vagy az européer playboy Sarközy társaságában pedig markánsan kifejezhetné a magyarság örök függetlenségi törekvéseit.

Lojalitás: A Fidesz alapító tagja, Orbán Viktor ősrégi cimborája, akinek azonban akadnak önálló gondolatai is, és láthatóan éltető eleme a kötekedés, így nem teljesít túl jól ebben a kategóriában.

Egyéb kvalitásai: Fekete öves komcsigyűlölő.

Veszélyfaktor: Lásd fent. Azon kevesek egyike, aki többször is ordibálni merészelt már a miniszterelnök úrral.

Jellemző idézet: „Ha ezektől a brigantiktól, ezektől az utolsó útszéli bolsiktól megszabadulunk, akkor jön majd a munka neheze.”

Vizy E. Szilveszter

Megjelenés: Egri Jánostól, még ha mosolyuk hasonlít is, megkülönbözteti elmaradhatatlan csokornyakkendője és makulátlan eleganciája.Lojalitás: A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja. Kell ennél több?Egyéb kvalitásai: Vélhetőleg saját kutatómunkával szerezte tudományos fokozatait.Veszélyfaktor: Saját bevallása szerint nem a szavak embere.

Jellemző idézet: „Sasvári Sándor arról énekelt, hogy öleljük meg a földet. Richárd atya a templomban azt mondta, hogy amikor fölmegyünk a golgoták hegyére, különböző helyekről, de ugyanazzal a céllal, akkor egyre közelebb kerülünk mi, emberek egymáshoz. Azt hiszem, ez a két gondolat ma példa lehet a jövőt illetően a magyarság számára.”

Pálinkás József

Megjelenés: Pálinkás József lénye nyugalmat áraszt, arckifejezésének rendíthetetlen komolysága tekintélyt kölcsönöz neki. De ami ennél is fontosabb, egy mindannyiunkat kínzó hiányérzetre szolgálna orvosságul: végre-valahára lenne szakállas elnökünk!

Lojalitás: Bár buzgalma nem mérhető Schmittéhez, az előző Orbán-kormány államtitkára, majd minisztere volt, a párt kulturális tagozatának vezetője – ez nem hangzik rosszul.

Egyéb kvalitásai: Schmitthez hasonlóan támogatja a nyelvművelést, tehát szegény magyar nyelv továbbra sem lenne egyedül az elkorcsosulás elleni harcban. Részt vett továbbá az alkotmányozást előkészítő bizottság munkájában, így Schmitthez hasonlóan neki is személyes köze van az alaptörvényhez.

Veszélyfaktor: Az MTA elnökeként pártpolitikai kérdésekben nem szólalt fel, a Fidesz mellett nyíltan nem kampányolt, ez adhat okot aggodalomra. Biztató lehet viszont, hogy a szakmai tisztességet is hajlandó félretenni, ha a párt érdeke úgy kívánja (lásd „filozófusbotrány”).

Jellemző idézet: „Az a célom, hogy egy esztétikus, jó és szép alkotmány szülessen, így ha tetszik, az a dolgunk, hogy egy műalkotást hozzunk létre”.

Orbán Viktor

Megjelenés: Mokány vezérünket az Isten is államfőnek teremtette. Karakán fellépése már-már ijesztően tökéletes egységet alkot határozott vonásaival és lilás árnyalatú nyakkendőivel.

Lojalitás: Maximális.

Egyéb kvalitásai: Kimagasló tehetségű focista és kolbásztöltő szakember.

Veszélyfaktor: A Sándor-palotában állítólag nagyon magasak a lépcsők.

Jellemző idézet: „A bizalom olyan, hogy gyalogosan érkezik, és lóháton vágtat el.”

Ezek mind szabadkőműves vakolók , és előbb a páholy utasításait hajtják végre csak utána jöhet a magyar érdek érvényesítése , ha egybe esik a vakolók érdekeivel , hát ezért adták el az országot , mert nem esett egybe az érdek a vakolókkal , így uszott el a nemzeti vagyonunk , majd így teszik rá lassan a vízkészletünkre is a kezüket , végül a földet is kihúzzák a lábunk alól , mert jobb kezekben lesz szerintük a zsidónál , hisz a magyarság úgy is kifog tántorogni e hazából , ha rajtuk múlik , kérlek tegyünk róla , hogy ők tántorogjanak ki a mi hazánkból !!!!!

Fontos holokamu hír %%!!!!!!

Szita Szabolcs a Holokauszt Emlékközpont igazgatója

A lemondott kuratóriumi vezető tényként közölte a központ munkatársaival, hogy régi kollégájuk igazgatóként tér vissza.

Haraszti György, aki a „személye körüli feszültségek” miatt volt kénytelen július 1-jével megválni a Holokauszt Emlékközpont és az azt fenntartó közalapítvány kuratóriumának vezetésétől, azt közölte az intézmény munkatársaival, hogy Szita Szabolcs vezeti hétfőtől az intézményt.

Látjátok arról nem írnak , hogy hány családban éheznek a gyerekek , de a holokamu az kiemelt esemény , hisz nem a gyerekek , és családok megélhetésére fordítják azt a sok pénzt , hanem halálig tartó kamu álások betöltéséért megy a dulakodás , szarnak rá , hogy ti gojok éhen haltok e , vagy éppen elég a megélhetésetekig a rabszolga díj amit nálatok hagynak nagy kegyesen !!!

Kamatrabszolgák ébresztő !!!!

Egypár rablót likvidálni kell , hogy több 

jusson 

az elesett családoknak !!!

Fotó: MTI Szita Szabolcs

Ő maga addig, amíg a közalapítvány alapítója, a Miniszterelnökség nem nevez ki újabb kuratóriumot – egy ilyen folyamat akár fél évig is eltarthat –, ideiglenesen tovább vinné az ügyeket. Erről hivatalos közlést még nem adott ki a Miniszterelnökség, de azt tudjuk, hogy az idős professzor már bejár az intézménybe. Az emlékközpont fordulatos történetéről csütörtökön megjelenő lapszámunkban számolunk be részletesen. Ebből egyebek mellett az is kiderül, hogy Szita azért mondott le 2014 májusában, mert Haraszti együttműködési szerződést kötött a Veritas Intézettel. Az elsősorban az embermentők tevékenységét, illetve a halálmenetek és a munkaszolgálatosok sorsát kutató Szita Szabolcs régóta dolgozott különböző beosztásokban az emlékközpontban. 2009-ben, amikor vezető történész volt, az igazgatóénál is magasabb fizetésért alkalmazták. Ám a ház akkori irányítója, Harsányi László úgy ítélte meg, nincs szükség ilyen státuszra, és azt ajánlotta neki, hogy – miután Szita rendelkezett egyetemi tanári állással Sopronban – folytassa inkább történész tanácsadóként, kevesebb fizetésért a munkáját. Ezt az opciót azonban Szita nem fogadta el, és távozott az intézménytől. Most igazgatóként térhet vissza.

VIDEÓ: BONTOTTAK AZ ALVÁLLALKOZÓK PATACSON

Az Új Fasor utcai lakóparkot a fővállalkozó Albau Invest 2010 Kft. építette a Z&Z Investment Group Kft. megbízásából. Az Albau alvállalkozói szerdán bontásba kezdtek.

Bóka Máté

Közel hatmillióval tartozik az alvállalkozók állítása szerint a Platán-lakópark építése után a fővállalkozó Albau Invest 2010 Kft., ezért szerdán akcióba lendültek, és nekiálltak elbontani egy már elkészült kerítést.

Az egyik érintett, Domonkos Éva, a VRS COOP Kft. tulajdonos-ügyvezetője tavaly nyújtott be egy 570 ezer forintról szóló számlát az általa elvégzett munka után, de nem fizettek neki. Elmondása szerint a névtelenséget kérő, vele együtt tiltakozó vállalkozók hasonlóképpen jártak.

Domonkos Évának az Albau részéről korábban azt mondták, hogy ők sem kapták meg a jussukat az egyik munkájuk után, ezért nem tudnak fizetni.

Mint azt az ügyvezető hölgy a bontási akcióval kapcsolatban közölte, ő az Albauval kontkraktusban kikötötte, hogy ha nem fizetnek neki, akkor sérülésmentesen eltávolíthatja az addig még tulajdonában lévő kerítést. Ezzel pedig a használatba vételi engedély kiadását gátolhatja meg – tette hozzá.

A helyzetet bonyolítja, hogy az Albaut tavaly novemberben eladták egy ukrán illetőnek, aki pedig Budapestre költöztette át a cég székhelyét, méghozzá egy olyan társasághoz, amely éppen székhelyszolgáltatást is végez: ugyanarra a címre több száz vállalkozást jegyeztek be.

Az Albau tulaját így nem sikerült utolérnünk, ahogyan nem állt kötélnek a cég korábbi vezetője, tulajdonosa sem. A bontási akción csak az izraeli beruházó, a Z&Z Investment Group Kft. képviselője jelent meg, aki azonban nem akart a sajtónak nyilatkozni, mondván, a társaság ügyvezetője március 20-án érkezik vissza Magyarországra.

A beruházó képviselője pedig rendőrt is hívott az akcióhoz.

ÉPÍTŐIPARI RÉMTÖRTÉNETEK

Figyelő 2009­10­13 12:09

Az építőipar visszásságairól szóló összeállításunk második része azokat a csalárd építtetők által alkalmazott módszereket mutatja be, amelyekkel átverik a generálkivitelezőket és a bankokat. Az állam korrupciógyanús közbeszerzései csak tovább rontanak a helyzeten. Minden magyar kormányzat boldogan fogadta a neves külföldi ingatlanpiaci befektetőket, azzal azonban nem kalkuláltak, hogy egyes nagy cégek mennyit ártanak majd a hazai építőipar üzleti kultúrájának. Bizonyos ingatlanfejlesztő csoportok ugyanis már­már trendszerűen és tervezetten döntötték be a nekik dolgozó generálkivitelező cégeket. Az utóbbi évtized fejleményei alapján meghatározható módszer a következő volt: a jó nevű, ismert ingatlanfejlesztő csoportok minden egyes lakópark projektjük megépítésére külön projektcéget hoztak létre, a minimális hárommillió forintos alaptőkével. A projektcégek csak úgy adtak munkát a nagy építőipari kivitelező cégeknek, ha azok feltétel nélküli jól­teljesítési bankgaranciát hoztak. Az ilyen garancia összege a projektgazda által gyakorlatilag bármikor lehívható, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a generál­kivitelező nem tartotta a megbeszélt határidőt, vagy nem szállította az ígért minőséget. Ilyenkor a bank átutalta a projektcégnek a teljes összeget, maga pedig inkasszóval elvette azt a kivitelezőtől. Ha mindezt igazságtalannak érezte a generálkivitelező, megpróbálhatott perelni, csak mire a jogi eljárás véget ért, és végre jogerőre emelkedett az ítélet, se pénz, se posztó. A projektcég már a létrehozott lakásokat is rég eladta, a vagyont kimentette, csak a hárommillió forinttal alapított kft. maradt meg. FÉLMILLIÁRDOS LENYÚLÁSOK. E technika szerint a projektcég eleinte pontosan fizetett a kivitelezőnek, műszakilag elismerte a részteljesítéseket. Később már némi késéssel fizetett, de ígéretekkel, fals kommunikációval rá tudta bírni a kivitelezőt, hogy még több munkát öljön az építkezésbe. Mindig volt hivatalos garanciális visszatartás is a pénzből, hiszen az elvégzett munka értékének 10–15 százalékát a végteljesítésig, az akár hároméves garanciális időig visszatarthatta a projektgazda. A projektcég mindig abban a pillanatban támadt be, amikor úgy ítélte meg, hogy ezzel a legnagyobb „profitot” érhette el. Hirtelen minőségi kifogásokkal lépett fel, ezért lehívta a bankgaranciát, és ettől a pillanattól kezdve egyetlen petákot sem fizetett a generálkivitelezőnek. A beruházónak nyert ügye volt, 500–700 millió forintot hozó bedöntéseket is sikerült Magyarországon így végigvinni. KI A „TÖKÖS GYEREK”?.„Néhány befektetőnél több szakjogász dolgozik, mint ingatlanbefektetési szakember” – mesélték forrásaink. A jogi megalapozás mellett fontos elem volt a csalásban a biztonsági szolgálatok menedzselése. Sokszor hadakoztak a generálkivitelezőhöz, illetve a projektcéghez lojális őrző­ védő emberek, hogy melyik cég is van birtokon belül, ki felügyeli a terepen levő munkaeszközöket, a már megépített alapokat. A generálkivitelező nyilvánvalóan abban volt érdekelt, hogy ne lehessen könnyen kidobni, esetleg visszabonthasson, ha nem jut a pénzéhez, míg a projektcég abban, hogy minél gördülékenyebb legyen a kirúgott vállalkozó levonultatása. Végül a projektcégnek fontos volt, 2015. 10. 04. Építőipari rémtörténetek http://figyelo.hu/cikk_print.php?cid=154895_epitoipari_remtortenetek 2/4 bűncselekmény volt, ám az építőipari cégeket olykor valóban egészen nemtelen módszerekkel nem fizetik ki. Kalocsai Zsolt, adószakértő. „Az építőipar fizetési morálja egyáltalán nem javult az utóbbi időben.” hogy műszakilag könnyű legyen a levonultatott generálkivitelezőtől új beszállítónak átadni a munkát. Ehhez a projektcég bizonyos kritikus területeken már előzetesen meghatározta mely alvállalkozókat kell alkalmazni, illetve definiálta például a gépészeti megoldásokat, a beépítendő nyílászárókat. Elképzelhető lehetőségek a csalások kivédésére 1. ADÓVISSZATARTÁS Célja: A közpénz védelme, a megrendelő közvetlenül fizet adót az államnak. 2. BESZÁLLÍTÓI HÁNYAD VISSZATARTÁSA Célja: A beszállítók védelme, a megrendelő közvetlenül fizeti a kivitelező alvállalkozóit. 3. FOKOZOTT ÉPÍTŐIPARI SZEMÉLYI FELELŐSSÉG Célja: A csalárd vállalkozók személyes felelősségének erősítése 4. MEGBÍZHATÓ BERUHÁZÓK/KIVITELEZŐK LISTÁI Célja: Információáramoltatás, amely segít a tisztességes és a csalárd vállalkozásokat elkülöníteni. A durva módszer ellen a szabályozás a perfeljegyzés gyakorlatával próbált fellépni. Györfi­Tóth Péter, a Horváth és Társai DLA Piper nemzetközi ügyvédi iroda partnere szerint ilyenkor az a fővállalkozó, amelyiknek vitatott díjkövetelése volt, elmehetett a bíróságra, és keresetlevél benyújtásával jelezhette, hogy a megrendelővel szemben perben érvényesítendő igénye van. A bíróság felhívta az ingatlanügyi hatóságot (korábban földhivatalt), hogy jegyezze fel a tulajdoni lapra a per tényét. Ezek után az ingatlan „problémásnak” minősült, ezáltal a forgalomképessége jelentősen szűkült, a generálkivitelező pozíciója pedig javult. Mindezzel a gyakorlattal rengeteg baj volt, az ingatlantulajdonost finanszírozó bankok viszolyogtak tőle, hiszen a perfeljegyzés miatt az ő jelzálog­értékesítési lehetőségeik is veszélybe kerültek. A bírósági gyakorlatban is voltak vadhajtások, akadt olyan eset, hogy a megrendelő vétlen volt, az alvállalkozónak a fővállalkozóval szemben volt követelése, de mégis be tudta jegyeztetni a perfeljegyzést. A szabályozást azonban valójában nem a vállalkozói díjkövetelés érvényesítésére találták ki, hanem elsősorban az ingatlan tulajdonjogi­vagyonjogi státusával kapcsolatos jogviták jelzésére. Ezért, ha a megrendelő megfellebbezte a perfeljegyzést, általában sikerrel járt, és a jogerős másodfokú bírósági ítélet birtokában le tudta vetetni azt a tulajdoni lapról. Ráadásul a dörzsöltebb projektcégek ki is kerülték a jogszabályt, mert nem az ingatlant birtokló cég bízta meg a generálkivitelezőt, hanem közbeiktattak egy projektszervező céget, annak pedig nem volt ingatlana, nem volt mire perfeljegyzést tenni. Mára azonban a bírói gyakorlat letisztult, és kizárólag csak a törvényben tételesen meghatározott eljárási típusok esetében alkalmazzák, ily módon nem is „védik” a díjköveteléssel rendelkező vállalkozókat. BANKI ESETEK. Banki forrásaink szerint a befektetők náluk is szeretnek bepróbálkozni. Nézzünk egy látványos mintapéldát, amelyet a banktitok miatt tulajdonnevek nélkül mesélt el egy pénzintézeti középvezető! Egy hatalmas ingatlanfejlesztési projektről van szó Budapest szélesebb értelemben vett vonzáskörzetében. A „trükkös” csoport egy strómanon keresztül vesz egy termőföld minősítésű ugart az autópálya közelében, valahol a nagy magyar pusztában 200 millió forintért. A telkeket – vélhetően az önkormányzat emberének lefizetésével – kivonja a művelésből, átminősítteti építési területté, majd papíron továbbadja az ismert ingatlanfejlesztő csoportnak 4 milliárd forintért. A pénz persze nem került ki az érdekkörből, a telek valójában csak 200 millióba fájt. Ám amikor a nagy projektre – figyelem, még egyetlen kapavágás sem történt! – felvesznek 4 milliárd forint hitelt, akkor elmondhatják, hogy 50 százalékos önerőt adtak (a négymilliárdos telekapport révén). Valójában a bankhitelből csak 200 millió forintot kell kicsippenteni, ezt könnyedén megteszik valamilyen visszaosztás révén, és innen nullszaldón vannak. Például a projektgazda saját tervezési cége a teljes projektérték 1,5 százalékáért tervez, de 5 százalékot számláz. Az említett 8 milliárd forintos projekt esetén ez a 3,5 százalékos lecsippentés 280 millió forint, és már nyereségben is van a csoport. Ha ezek után valóban sikerül a gigaprojekt, akkor még mindenféle nyereség bejöhet, ha nem, akkor a cél az, hogy a 4 milliárdos bankhitel felélése közben minél több pénzt vegyen ki a megforgatott banki milliárdokból a csoport. 2015. 10. 04. Építőipari rémtörténetek http://figyelo.hu/cikk_print.php?cid=154895_epitoipari_remtortenetek 3/4 Banki forrásaink szerint minden projektgazda törekvése, hogy minél kevesebb saját erőt kelljen kockáztatnia. A rizikót viseljék inkább a bankok. Utóbbiak közül az óvatosabbak jellemzően 30–40 százalékos önerőt korábban is megköveteltek a fejlesztőktől. A válság óta, ha egyáltalán valakinek még van esélye hitelre, ez az arány felcsúszott 50 százalék környékére. Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz a fedezetként beadott sok telekkel? Kint van mintegy 100 milliárd forint banki hitel azokra a fejlesztésekre, amelyek jó, ha érnek 35 milliárdot. Az élelmes fejlesztők ugyanis trükköztek. Az alap módszer az építési telek, a tervezés, vagy a generálkivitelezés túlzott költségbecslése volt. Ha egy nagy ingatlanfejlesztési projekt papíron 4 milliárd forintba kerül, de valójában 3 milliárdból is kihozható, akkor 75 százalékos banki finanszírozás esetén a fejlesztőnek nincs kockázata, csak éppen a bank által megkövetelt egymilliárd forintot ki kell emelnie a projekt közben. Ha a független értékbecslő a valós árnál 10–20–30 százalékkal többre becsüli az építési telket, ha a generál­kivitelező 30 százalékkal túlszámláz (amit aztán a projektgazdának visszacsorgat), akkor a fenti mechanizmus működik. További trükkökkel a bank által megkövetelt elővásárlási arányt az ingatlanfejlesztők baráti lakásvásárlókkal oldják meg. A későbbiekben aztán a piacon is igyekeznek eladni a lakásokat, ennek a technikája a vevőcsere. A bankok védekeznek, nagyobb önerőt követelnek meg, illetve igyekeznek a „szponzort” is ellenőrizni, tőle garanciákat kérni. A szponzor a projektcégek mögött álló fejlesztőcsoport elnevezése. A válság előtt aranyévei voltak a lakáscélú ingatlanfejlesztéseknek. Jól járt mind az ingatlanfejlesztő, mind a finanszírozó bank. A válság azonban kinyírta a piacot. A nagy nyereségtartalmú és a megszűnő piac közötti átmenet rettentő izgalmas. Hatalmas hitelállomány van kint, és a bankok csak most kezdik kezelni a csalárd projekttulajdonosok által okozott helyzetet. Amikor az állam hibázik Az állam maga is sokszor kiszámíthatatlanul viselkedik az építőiparban: késedelmesen fizet, vagy pótlólagos igényekkel lép fel, amelyekért már nem szeretne fizetni. Az állam ellen mégis ritka a per, mert a cégek örülnek, ha végül megkapják a pénzüket, és később is szeretnének megrendeléshez jutni. Igencsak rájárt a rúd például az osztrák hátterű Porr Építési Kft.­re. Előbb elnyerte az M0­ás autópálya déli szektorának egy részét, az M6­os és az 51. számú főút közötti szakaszának az építését 28,3 milliárd forintért, majd a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) semmissé nyilvánította a döntést. Mészáros József, a Porr Építési Kft. ügyvezetője szerint a vitatott pontok nem érdemiek. Három konkrétumot kifogásolt a KDB. Egyrészt egyes munkatársak életrajzában a korábbi munkahelyeken töltött idő évvel, és nem hónappal volt megadva, így a szükséges szakmai tapasztalat nem állapítható meg pontosan. Másrészt a Porr nem csatolt bérleti szerződést az anyavállalat egy speciális betonkeverőjére. Harmadrészt referenciaként feltüntetett egy nem saját, hanem a csoport másik cége által elvégzett munkát is. A Porr az Európai Bizottsághoz fordult auditért. A baj nem jár egyedül, 2009 szeptemberében a kormány hatályon kívül helyezte azt a 2007­es határozatot is, amely a közszféra és a magánszektor együttműködésén alapuló PPP­beruházásokat engedélyezte. Az M3­as autópálya Nyíregyháza–Vásárosnamény–Záhony közötti 70 kilométeres szakaszát is PPP­ben szerették volna megvalósítani. A tender harmadik fordulója, vagyis a végső árat tartalmazó ajánlattétel előtt öt nappal lefújták a pályázatot, állítólag új konstrukcióban, uniós finanszírozással indul majd. Három konzorcium (két osztrák vezetésű és egy magyar–spanyol) készült a pályázatra. A Porr és a Billfinger­Berger osztrák hátterű konzorcium pályázatával kapcsolatban Mészáros József elárulta, hogy már több millió eurós költséget jelentett számukra az állam ígérete alapján megindított tervezés, a pályázatelőkészítés, leginkább a PPP­finanszírozás összerakása. Úgy tudjuk, hogy a három érintett – bár biztosan lenne esélyük részleges kártalanításra – várhatólag ezúttal sem perli be az államot. MORÁLRONTÁS. Az állam azzal is ront a morálon, hogy sokszor rettentő lassan, 3–6 hónapra fizet. Már arra is volt példa, hogy egy önkormányzat egy év múlva utalta át a vállalkozónak jogosan járó pénzt. Becslésük szerint a hazai építőipari projektek során a körbetartozások révén csak az elmúlt évtizedben mintegy 300–600 milliárd forint került ki a rendszerből – ez a pénz persze megvan, de nagy kérdés, hogy hol. Vajon magánzsebekbe, pártkasszákba folyt be? Az építőipar persze másutt is fertőzött. Spanyolországban, Olaszországban, Ausztriában sem ismeretlenek ezek a fogalmak. Kifizetetlen kivitelezők, pártfinanszírozás derült ki például Ausztriában a Graz környéki autópálya­építéseknél is. De ott 2015. 10. 04. Építőipari rémtörténetek http://figyelo.hu/cikk_print.php?cid=154895_epitoipari_remtortenetek 4/4 a főbűnös építési vállalkozó letöltendő börtönbüntetést kapott. NŐ AZ ÁLLAM SZEREPE. A válság miatt a megrendelések egyre nagyobb hányadát adja az állam, illetve az önkormányza¬tok, és a szakjelentések szerint csak nőtt a korrupció az utóbbi időben. Az egyik helyzetelemzés szerint 1997­hez képest kétszeresére nőttek a fajlagos építési árak például az útépítésnél. Ennek igazi oka a százalékos „sáp” megnövekedése. A közbeszerzési törvény bonyolult, márpedig az útvesztőkben jobban elbűvészkedik a rossz szándékú szakjogász vagy tanácsadó. A pontozási rendszerrel, a súlyozásokkal gyakorlatilag mindig ki lehet hozni győztesnek azt, akire éppen ki van írva az adott tender. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK. Mókás történetek keringenek, az egyik útépítő cég például vett egy kiszuperált mozdonyt, nemsokára egy pályázatban meglepő indulási feltételként megjelent, hogy az indulóknak legyen vasúti szállítási kapacitása is. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tucatnyi határozata mutatja, hogy maguk a versenyzők sem mindig bánják a konkrét indulókra kiírt pályázatokat – gyakran felosztják egymás között a piacot. Néha befizetnek pár milliárdot a GVH­nak, majd ott folytatják, ahol abbahagyták. Az építőipari közbeszerzések egyik legismertebb sajátossága a pótmunka­trükk. A kivitelező cégek alacsony áron tesznek egy ajánlatot, valamilyen minimális műszaki tartalommal. Megnyerik a közbeszerzést, ám valójában a kívánt eredményt nem lehet az elnyert összegből elérni, de ekkor már egyszerűsített, nem meghívásos közbeszerzésen lehetőség van pótmunka befogadására. Többek között erről a furcsa gyakorlatról is véleményt mondott az unió, amikor a négyes metró uniós támogatásának egy részét visszavonta. SZÁLLODA POLITIKUSOKNAK. Döbbenetes, mesélte egy forrásunk, hogy az építőipari cégek szinte soha nem fizetik ki megállapodás szerint az alvállalkozóikat, de a korrupciós tételekre mindig, azonnal van forrás. Hol effektíve készpénz mozog, de olyan is akadt, hogy az egyik építőipari cég ötödáron vállalta el a politikus érdekkörébe tartozó szálloda nagyrekonstrukcióját. Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Adó¬tanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. vezetője szerint az építőipar fizetési morálja egyáltalán nem javult az utóbbi időben, ami csak részben tudható be a válság hatásának. Az attitűd megváltoztatására több lehetséges elképzelés is felmerült. Az egyik vizsgált terület a közbeszerzéseknél, esetleg a piaci építéseknél is alkalmazható adóvisszatartás, míg a másik ennek bővített verziója, a beszállítói hányad visszatartása. Adóvisszatartás esetén a megrendelő közvetlenül fizetné például a társasági adót az államnak. A beszállítói hányad visszatartása esetén pedig a megrendelő közvetlenül fizetné ki a generálkivitelezőnek annak alvállalkozóit.

A Corvin sétányon koldusokká 

lettek a bedőlő cégek

A BKV szerződési és közpénz-szivattyúzási modellje után az építőiparban is sok mindent átfon a körbetartozásokhoz vezető polip A Corvin sétánnyal kapcsolatos rendőrségi nyomozás, házkutatás és iratlefoglalás, a több mint hárommilliárdos elmaradt önkormányzati bevétel, a százmilliós áfatrükközés után legújabban a beruházásban közreműködő építőipari cégek csődjével hívja fel magára a figyelmet a józsefvárosi városfejlesztési társaság és a beruházó Futureal csoport.A Magyar Hírlap másfél éve sorozatban mutatja be a VIII. kerületi önkormányzat, annak városfejlesztési cége, a Rév 8 Zrt., valamint a befektető Futureal csoport által megvalósuló Corvin sétány projektet érintő visszaélésgyanús, különös ügyeket. Miután a múlt nyáron közreadtuk a Rév átvilágításáról szóló, hónapokra titkosított jelentést, a BRFK hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított több mint száz, a projektben érintett ingatlannal kapcsolatban. A nyomozók a közelmúltban házkutatást tartottak a Révnél, iratokat, számítógépeket foglaltak le. Hogy közel sincs minden rendben az óriásberuházás körül, arra vonatkozólag építési vállalkozások álltak elő tapasztalataikkal. A HVG-ben megjelent összeállítás több vállalkozás példáján keresztül mutatja be, miként jutottak csődbe a Futó Péter cégbirodalmához tartozó Futureal csoporttal, illetve annak partnereivel való együttműködésben. A lap szerint építőipari cégek sora dobta be a törülközőt a Közép-Európa legnagyobb városmegújító programjaként emlegetett építkezésen. A HVG-nek nyilatkozó, felszámolás alá került, elszámolási vitába keveredett vagy perre készülő cégek úgy vélik, hasonló koreográfia alkalmazásával rövidítette meg őket a beruházó, a Property EU által Európa tizedik legnagyobb ingatlanfejlesztőjeként rangsorolt Futureal Csoport.A beruházó kezdetben korrekten fizet a generálkivitelezőnek, menet közben azonban halogatja az építkezés folytatásához szükséges döntéseket. Emiatt az átadási határidő tarthatatlanná válik, így a befejezés előtt szerződést bont, elküldi a a kivitelezőt, lehívja a megrendelés értékének tíz százalékában a jóteljesítési bankgaranciát, és megkötbérezi a céget. Turpis számlákA fináléban saját kezébe veszi a befejezést, amivel 10-20 százalékot is megtakaríthat az addigi munkákat elvégző vállalkozásokon. Arra is akad példa, hogy még az általa adott teljesítésigazolás ellenére sem fizeti ki a végső számlákat. Négyszázmillió forintos kötbérigénnyel zárult az Épker Kft. Futureallal való kapcsolata. „Az utolsó számláig rendesen fizettek, de a szerkezetépítési végszámlánk befogadásakor olyan tételeket vontak le kötbér címén, amelyek nem miattunk, hanem a Futureallal szerződésben álló Pedrano CRD Kft. fővállalkozó hibájából keletkeztek” – mondta Dobos Lászlóné. A kecskeméti székhelyű Épker Kft. tulajdonosa szerint a késedelmet a munkaterület nem megfelelő biztosítása, tervszolgáltatási hiányosságok, a pótmunka késői elrendelése és hasonló tényezők okozták. A Pedrano azt állította, eltűnt 200 tonna vasanyag a munkaterületről, amire hivatkozva 24 millió forintot levont az Épker teljesítéséből, miközben a területet maga a fővállalkozó őrizte. Érdekes egybeesés, hogy tervezési pontatlanságra hivatkozva éppen ennyivel több vasat kellett beépíteni. Az Épker 60 millió forint falazási munkáról nem kapott teljesítésigazolást, holott azt tavaly nyáron elvégezte. Ezenkívül a megrendelő 120 millió forintot visszatartott, ígérete ellenére nem egyenlítette ki az Épker által az alvállalkozóira engedményezett összegeket sem, pedig volt rá fedezet – sorolta Dobosné, miként keletkeztek az Épker tartozásai. A Corvin sétány projekt lakóépüle­tein dolgozó, 2008-ban hárommil­liárd forint feletti forgalmú családi cég húsz év működés után, tavaly októberben dőlt be.Fizetésképtelen cégek Felszámolták a Magyar Stabil Kft.-t is, amely egy konzorcium tagjaként a Corvin sétány 240 lakásos épületének generálkivitelezőjeként dolgozott. Szerződését a használatbavételi engedély birtokában, már megkezdett műszaki átvétel során mondta fel a Futureal nem teljesítés miatt. Következő lépésként lehívta a 250 millió forintos bankgaranciát. Ily módon összesen 650 millió forinttól esett el a Magyar Stabil, s az építkezést a végén a beruházó vette át. Ugyancsak megkezdődött a Pillér 2000 Kft. felszámolása, amely a Corvin-projekt egyik 180 lakásos épületének a generálkivitelezője volt. Másfél mil­liárdos megrendeléséből 300 mil­liót visszatartottak, a lakóépületet a Futureal által megbízott Pedrano fejezte be. A HVG felhívja a figyelmet arra, hogy más, a Futurealhoz köthető projektek is építőipari cégek halálához vezettek. Felzámolták a Madárhegyi lakópark generálkivitelezőjét, a Szer-Szak-Coop Zrt.-t, és szintén a befejezés előtt volt kénytelen levonulni a békéscsabai BÁÉV Zrt., a zuglói Cordia Thermal lakópark 168 lakásos építésének generálkivitelezője. A BÁÉV 300 millió forintnyi elvégzett munkáról nem kapott teljesítésigazolást, állítása szerint a megrendelő még a felhasznált anyag egy részét sem fizette ki. A 60 éve működő BÁÉV fizetésképtelenségét áprilisban mondta ki a bíróság.A Futureal határozottan visszautasította a vállalkozók által vázolt kisemmizési koreográfiát. Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója azt állította a lapnak, bizonyítani tudják, hogy a cégek nem a döntések elhúzódása miatt késtek. Az esetek függetlenek egymástól, csupán egyetlen képletszerűség lelhető fel: bár a megrendelő határidőre fizetett nekik, ők – jellemzően más projektekből örökölt pénzügyi nehézségeik miatt – elmulasztották kifizetni alvállalkozóikat, emiatt lassították az építkezéseket. A Futureal csoport szerződéssze­rűen, jogi lehetőségeit ki nem használva, méltányosan járt el – közölte a cég illetékese.A Futureal Corvin sétánybeli munkásságára további árnyékot vethet a közterületekkel kapcsolatos áfázási technika. Mint korábban megírtuk, Józsefváros belső vizsgálata szerint az önkormányzat által átadott ingatlanokból kialakítandó közterületek után 2005 és 2009 között a százmillió forintot is elérhette a be nem fizetett áfa. A tetemes adóhiányt a Rév8 átvilágításakor fedezték fel a könyvvizsgálók, miután nem találták a közterületeket érintő áfás számlákat.A Futureal csoport érdekeltségei az önkormányzattól és a Révtől üres telkeket kaptak. A Futureal vállalta, hogy ott nemcsak épületet épít, hanem közterületet is kialakít, majd azt ingyenesen visszaadja. Az önkormányzat vagyongazdálkodási osztályának vezetője, Iván Roland a vizsgálattal kapcsolatos egyeztetésen elismerte, hogy a közterületek értékét levonták a telkek értékéből, így azokról nem állítottak ki áfás számlát, mert így költséget takarítottak meg. Az APEH már megküldte kifogásait a sajátos áfázás miatt, s úgy tudjuk, több tízmilliós elmaradt befizetést regisztrált. Amikor a Magyar Hírlap erről szóló első cikke megjelent, a Futureal sajtókampányba kezdett, hogy cáfolja az állításokat. Ezt követően lapunk tételesen felsorolta az áfatrükközésben érintett több mint harminc ingatlant.Az átvilágításnak más súlyos észrevételei is voltak. Az egyik legfontosabb, hogy úgy látják: semmis szerződések születhettek a Corvin sétányon. Eltűnt értékbecslések„A 2005. évi módosítás során a Rév8 vételi joga tartalmilag átruházásra került a befektetőre, aminek következtében jogszabályba ütköző jogi helyzet keletkezett, amelyet a semmisség jogkövetkezményei terhelnek. Az Áht. 108. §-ban foglalt nyilvános versenyeztetési kötelezettség megkerülése – mint további semmisségi ok – merül fel a befektetőn kívüli harmadik személy (projektcég, illetve ingatlanalap) vételi jog gyakorlására történő kijelölése és így az ingatlanok nyilvános versenyeztetésen részt nem vevő személy részére történő értékesítése folytán” – vonta le a beruházás alapjait érintő következtetést az önkormányzati vizsgálat.Az sem elhanyagolható, hogy 128 lakás cseréje során nem készült értékbecslés, 11 esetében pedig eltűnt. Az átvilágítás kimutatta, hogy további hárommilliárd forintot meghaladó kár érhette az önkormányzatot 2005 és 2008 között. A Futureal csoportnak történő ingatlanértékesítéskor a vagyongazdálkodás alapját, az ingatlanok reális forgalmi értékét sem vették figyelembe. „Az üres telkek esetében a pia­ci értéknél alacsonyabb telekárak következtében egymilliárd-négyszázmillió forintot meghaladó bevételkiesés állapítható meg (…) A felépítményes ingatlanoknál az értékbecslések elmulasztásából eredő bevételkiesés meghaladja az 1 milliárd 600 millió forintot” – áll a jelentésben. Hirdetés: Nincs lakásbiztosítása? Kösse meg a piacvezető lakásbiztosítónál, havonta már egy pizza áráért védheti otthonát! Lakásbiztosítás - See more at: http://archivum.magyarhirlap.hu/hatter/a_corvin_setanyon_koldusokka_lettek_a_bedolo_cegek.html#sthash.9VYaU5Fe.dpuf

PRIVATIZÁLT KÖZFELADATOK

Pap András László

Olvadozó szuverenitás

Az elmúlt néhány hónap sajtóját olvasva többször szembesülhettünk azzal az első pillantásra talán meglepő, ironikusnak is nevezhető jelenséggel, hogy hagyományosan államinak tartott, mi több, az államiság fogalmához szervesen kapcsolódó tevékenységet magáncégek végeznek el. Néha gyanús körülmények között. A HVG például arról számolt be,1 hogy a távozó Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány egyik utolsó intézkedésével aláírt egy évi 160 millió forint értékű szerződést, többek között Bodrácska János nyugalmazott rendőrtábornok, volt budapesti főkapitány cégével, a Reál-Véd Kft.-vel, hogy a kerületi kapitányságokon őrzést és portaszolgálatot lássanak el. A kft. nagy számban foglalkoztat egykori rendőröket; honlapja szerint például a nyomozóirodájukban a munkát „kivétel nélkül rendőrtiszti főiskolai végzettséggel és számottevő nyomozati gyakorlattal rendelkező szakemberek” végzik.2 A cikk szerint a megyei rendőr-főkapitányságok több mint egyharmada alkalmaz civil biztonsági őröket, és nem is akárkiket: a Pest megyei főkapitányság hat céggel szerződött, köztük a Bod-Reflex Kft.-vel, amelynek Bodrácska János testvére az egyik tulajdonosa. Fejér megyében pedig az a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. végzi a kapitányságok őrzését, amely Pintér Sándor volt országos rendőrfőkapitány és belügyminiszter, valamint Valenta László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egykori gazdasági főigazgatója, volt belügyminiszteri kabinetfőnök érdekeltségébe tartozik.3 A Pest megyei főkapitányság azzal indokolta, hogy egyes helyiségeinek őrzését civil alvállalkozókra bízta, hogy így az utcára vezényelhető tiszthelyettesek fizetésének harmadáért elvégezhető a feladat.4

Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy a kiszervezés magyar sajátosság lenne. Az iraki háborúról tudósító újságírók az utóbbi hetekben beszámoltak a Blackwater cég alkalmazottai által elkövetett atrocitásokról és visszaélésekről.5 A 2006 karácsonyán történt incidensben egyik erősen ittas fegyveres alkalmazottjuk lelőtte az iraki alelnök testőrét.6 Mivel magánvállalkozásról van szó, az eset nem utalható katonai törvényszék elé, de még csak polgári eljárás sem indult.

A Blackwater tulajdonosa, a harmincnyolc éves Erik Prince korábban az idősebb George Bush mellett volt gyakornok a Fehér Házban. Nővére, Betsy DeVos pedig négy éven át a republikánus párt michigani elnöke volt. Férjével (Richard DeVos Jr.-ral, aki a párt kormányzójelöltje, civilben az Amway alapító-vezérigazgatója) önkéntesként 100 000 dollárt szerzett a 2004-es Bush–Cheney-kampány számára. A család az elmúlt tíz év alatt 325 000 dollárt juttatott a republikánus pártnak kampány-hozzájárulásként.7 Így talán nem annyira meglepő, hogy az 1997-ben alapított cég 2002 óta mintegy egymilliárd dollár értékben szerződött az amerikai kormánnyal, és jelenleg 861 alkalmazottat foglalkoztat Irakban.8 2001 előtt az anyavállalat, a Prince Group jelenlegi bevételének 90 százalékát jelentő állami szerződések értéke még az egymillió dollárt sem érte el. A cég 2004 óta egyedül az amerikai külügyminisztériumtól 750 millió dollárnyi szövetségi megrendelést nyert el – ráadásul kétharmadát versenyeztetés nélkül.9 A társaság alelnöke, Cofer Black korábban a Bush-kormány terrorizmusellenes stratégiájának megalkotója és koordinátora volt, most pedig Miott Romney republikánus elnökjelölt főtanácsadója. A Prince Group ügyvezetője pedig Joseph Schmitz, a Pentagon korábbi igen magas beosztású vezetője. Talán ezért sem jelent gondot az, hogy az amerikai adófizetőknek naponta 1,222 dollárba kerül egy Blackwater-katona, ami nagyjából hatszorosa egy hivatásos állományú költségének. A hébe-hóba elrendelt ellenőrzések során az is kiderült, hogy olykor duplán számláztak, és a „biztonsági tanácsadó” egyben a sofőr is volt.10

Az állami szerepvállalás, ha eltekintünk a több mint gyanús korrupciós összefonódások problémájától, számos politikai filozófiai, alkotmányjogi és közgazdasági kérdést vethet föl. Hol húzódik az állami beavatkozás határa, meddig terjedhet az állami szabályozás vagy a szabadságjogok korlátozása. Nem kevésbé fontos kérdés az állam által kötelezően ellátandó feladatok meghatározása sem. Ha sikerül is megállapítani a sui generis állami feladatok körét, újabb kérdések merülnek fel. Vajon a feladatellátás szabályainak meghatározásával és a szolgáltatások ellenőrzése mellett átruházható-e ezen feladatok ellátása a közszférán kívüli szereplőkre anélkül, hogy az állam megsértené alkotmányos kötelezettségeit? Ha a privát szféra olcsóbban és hatékonyabban lát el egyes állami feladatokat, nem egyenesen kötelessége-e az államnak az outsourcing? Egyáltalán: meddig tart az állami szuverenitás? Kiadható-e gebinbe a polgárokkal szemben alkalmazható legitim fizikai kényszer vagy katonai erő alkalmazásának monopó­liuma?

Tény: az állam például az oktatás, az egészségügy vagy a szociális ellátás terén erőteljesen (de ha a közbeszerzés által érintett teljes körre gondolunk, még ennél is nagyobb mértékben) épít a magánszféra üzleti alapú részvételére az állami feladatellátásban.11 Az outsourcing tehát sem szokatlannak, sem illegitimnek nem mondható általánosságban. Mi több, az erőszak-monopólium elve nem zárja és soha nem is zárta ki az egyes konkrét feladatok delegálását – már amennyiben (és ez lesz az alábbi oldalak legfontosabb kérdése) egy kellően kimunkált politikai és jogi garanciarendszer biztosítani tudja, hogy teljesülnek az állam által diktált elvárások.12 Ráadásul a magánszféra alkotmányos szerepe is jelentősen átértékelődött az elmúlt évtizedekben. Már nem csak az egyén és az állam viszonyában kell jogvédelemről és garanciákról beszélni. A nem ritkán százmilliárdos forgalmat bonyolító világcégek és alkalmazottaik viszonya számos területen érintheti az alapvető alkotmányos és emberi jogokat (diszkrimináció tilalma, adatvédelem), és az alkalmazottak kiszolgáltatottsága nem csekélyebb, mint adott esetben a polgár állammal szembeni védtelensége. Az emberi jogok védelmében új fejezet, hogy a nemzetközi jog az államokon túlmenően bizonyos esetekben multicégeket, gazdasági társaságokat is elismer a jogsértés elkövetőjeként.13 A joggyakorlat ugyanakkor még bizonytalan abban a tekintetben, hogy milyen mélységig felel(jen) egy privát cég az emberijog-sértést megvalósító kormányzatokkal való együttműködés kapcsán.14 Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nemzetállamoknak a globális és regionális piacra kiterjedő szuverenitása fokozatosan leépül, akkor a helyzetet akár nyugtalanítónak is vélhetjük: a gazdaság globalizációja a piac és az állami autoritás viszonyának gyökeres (az állami reguláció lehetőségeinek gyengülését jelentő) átalakulását hozta.

Privatizált rendőrség vagy demokratikus jogegyenlőség?

Az 1960-as évek végén Amerikában még majdnem kétszer annyi hivatásos állományú rendőrt találhattunk, mint ahány embert a privát biztonsági szolgáltatóipar foglalkoztatott. Az utóbbi évtizedekben a trend egyértelműen megfordult.15 Manapság a különböző ipari létesítmények és pénzintézetek mellett magán biztonsági cégek alkalmazottai őrzik az irodaházak, közlekedési eszközök, sportlétesítmények, bevásárlóközpontok, de egész bevásárló- és lakónegyedek biztonságát is. Egy átlagos amerikai, főleg, ha valamennyire tehetős, nagyobb gyakorisággal találkozik biztonsági őrrel, mint rendőrrel.16 Korinek László rámutat, hogy amíg 2004-ben az Egyesült Államokban a hivatalos adatok szerint 43 000 (vállalkozói és alkalmazotti) magánnyomozói álláshely volt, és a foglalkoztatott biztonsági őrök létszáma valamivel meghaladta az egymilliót, ugyanezen időszakban 842 000 rendőri státust lehetett betölteni, beleértve a nyomozói munkaköröket is. Magyarországon a számok még jelentősebb eltérést mutatnak. A Személy-, Vagyon­védelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara statisztikája szerint ugyanebben az évben 112 066 személy volt olyan igazolvány birtokában, amely privát biztonsági tevékenység ellátására jogosítja, de még az aktívnak minősített biztonságiak is 69 951-en voltak a 2005. szeptember 1-jei állapot szerint, ami több mint duplája a hivatásos rendőrök létszámának.17 (Ez utóbbi 2005. január 1-jén az ORFK nyilvántartása szerint 29 449 fő volt.18

A szakirodalom a rendvédelmi feladatokat ellátó privát szolgáltatások több gyökeresen eltérő formáját különbözteti meg. Elizabeth Joh például az őrző-védő, a hírszerző, a közszolgálati és a vállalati rendvédelem megkülönböztetésének tipológiáját alkalmazza.19 Az első csoportba a páncélozott pénzszállító autók vezetőitől és kísérőitől kezdve egészen a raktárak őrzéséig vagy lakóparkok polgárőrségéig terjedő szolgáltatások tartoznak. A hírszerző szolgáltatások köre a biztosítási nyomozástól az ipari kémkedésen át a házastársak hűtlenkedései után nyomozó klasszikus magándetektívi munkáig terjed. Amerikában csak ebben az üzletágban a kilencvenes évek közepén mintegy 70 000 nyomozó dolgozott, de azóta itt is robbanásszerű növekedés következett be.20 A szerződéses alapon közszolgáltatást ellátó biztonsági ipar pedig a kézenfekvőnek tűnő börtön PPP-programokon túlmenően magában foglal minden magánszolgáltató által a közlekedés- vagy a közrendvédelem hatáskörébe tartozó szolgáltatásnyújtást – a parkolótársaságok üzemeltetésétől kezdve az állami épületek, építkezések, közparkok őrzésén keresztül akár az adatkezelésig. Becslések szerint a kilencvenes évek végére az amerikai önkormányzatok 45%-a élt valamilyen biztonsági cég szolgálataival – szemben az egy évtizeddel azelőtti 27%-kal.21 A vállalati biztonsági szolgáltatások a különböző létesítmények és a cég értékeinek őrzése mellett a munkavállalók és az ügyfelek személyének védelmét is ellátják.

David Skalansky rámutat arra, hogy még ez a fenti tipológia is nehezen kezelhető, hiszen az adott csoportba tartozó védelmi szolgáltatások között óriási különbségek lehetnek például abban, hogy az alkalmazottak viselnek-e fegyvert (a pénzszállítók és a biztonsági őrök például általában igen), egyenruhában vagy civilben dolgoznak-e (a magánnyomozók és a bolti lopásokat felügyelő őrök többnyire nem viselnek egyenruhát), és van-e kényszerintézkedés-alkalmazási, feltartóztatási, őrizetbe vételi joguk (a legtöbb amerikai állam joga ezt is lehetővé teszi például a bolti biztonsági őrök számára).

Mindenesetre tény: az utóbbi évtizedekben az állami rendőrség mellett működő privát biztonsági ipar gyors fejlődésnek indult. A privát, privatizált rendőrség előnyeként a nagyobb hatékonyságot és a (legalábbis a megrendelő irányában) jobb ellenőrizhetőséget szokták említeni.

A rendvédelem terén egyre inkább teret nyerő privát szolgáltatókkal kapcsolatban leggyakrabban megfogalmazott kritika ezzel szemben arra irányul, hogy bár meglehet, hogy az államnál hatékonyabban látják el feladatukat, de a szolgáltatások köre értelemszerűen a nyilván üzleti szempontok által motivált megbízóik elvárásaira korlátozódik. Azaz végső soron a demokratikus deficit eredményeképpen a biztonság mint az állam által biztosított közszolgáltatás kerül veszélybe.22

Angus Bancroft23 kissé sarkított, de igazságelemeket nem nélkülöző és a szakirodalomban sokak által osztott álláspontja szerint ugyanis a globalizáció által átformálódó nemzetállam legfontosabb funkciója az maradt, hogy békés és biztonságos terepet biztosítson a szabadon áramló nemzetközi tőke és a mozgásban lévő munkaerő számára. Ezek a „biztonságos helyek” azonban többnyire szegregációhoz, a kevésbé „biztonságosnak” vagy versenyképesnek ítélt rétegek (a premodernizmus gettóit felváltó) posztmodern hipergettókba kényszerítéséhez vezetnek. A terrorizmus veszélyérzetétől még gyorsabban fejlődő biztonsági ipar és technológia biztosítja ugyan a középosztály biztonságos zónáinak védelmét, de egyidejűleg létrehozza a kirekesztettek „szürke zónáját,” ahol a tehetősek védelmét biztosító magán vagy kvázi-magán biztonsági szolgáltatások erősödése mellett az állami (nemzetállami) rendvédelem többnyire a leszakadó rétegek rendészeti jellegű ellenőrzésére redukálódik. A privát biztonsági szolgáltatások terjedésével a tehetős felső-középosztály ugyanis egyre kevésbé lesz érdekelt a szegény és marginalizált rétegek biztonságát szavatolni hivatott állami rendőrség (az adói által történő) finanszírozásában, így az állami rendőrség feladatává az válik, hogy védje a tehetős középosztályt a veszélyes elemektől és a marginalizálódott „csőcseléktől” – nem pedig az, hogy a jog- (és) közbiztonság feltételeit az utóbbiak számára is biztosítsa. Fel­me­rülhet tehát a veszély, hogy a rendvédelem célja így nem az egyetemes jogbiztonság fenntartása lesz, hanem a tehetősek védelme a szegényektől. A marginalizált csoportok így továbbra sem rendőri szolgáltatásokkal és védelemmel, hanem csak az ellenőrzéssel találkoznak majd, hiszen amíg a demokratikus eszközökkel megválasztott kormányzat ellenőrzése alatt működő állami rendőrség mindenkinek juttatott közszolgáltatás, a tényleges rendvédelem feladatát egy­re nagyobb mértékben ellátó privát biztonsági szol­gál­tatók még elvileg sem a mindenkire kiterjedő rend­fenntartás feladatát látják el. A gazdagok tehát a preventív védelmet, a szegények pedig a reaktív rendvédelmet tapasztalják meg.24

A társadalmilag alulpozicionált faji, etnikai, nemzetiségi, vallási stb. kisebbségeket a rendészeti vagy egyéb hatósági, közhatalmi eljárások során sújtó hátrányos megkülönböztetés elleni fellépést számos kutatásban dokumentálták, és a probléma a jogvédők örökzöld feladatai közé tartozik. Elég rápillantani az ECRI, az EUMC, az Amnesty International, a kü­lön­böző Helsinki Bizottságok vagy az ERRC jelentéseire. Nézzük például a börtönstatisztikákat: 2001-ben Amerikában a fekete férfiak 17%-a börtönviselt vagy éppen büntetését tölti. 2002-re a börtönpopuláció meghaladta a kétmillió főt,25 és tizenkét államban a fekete férfi népesség 10-15%-a börtönben ül, ami – 1995-ös adatok szerint – nem kevesebbet jelent, mint hogy a 20–29 éves korcsoportban három fekete férfi közül egy éppen börtönben ül.26 Az, hogy rács mögé kerüljön, ötször valószínűbb, mint egy fehér férfi esetében; a nőknél a különbség hatszoros.27 1996-ban Amerikában a börtönnépesség több mint fele afro-amerikai volt, és a fekete lakosság tíz százaléka a büntető igazságszolgáltatási rendszer valamilyen ágának felügyelete alatt volt. A városi fiatalok helyzete még rosszabb volt: Baltimore-ban 1992-ben a 18 és 35 év közötti fekete férfiak 56%-a volt börtönben; Washington D.C.-ben az arány 42% volt.28 Egyes kommentátorok szerint a kisebbségek talán még jobban is szenvednek a közbiztonság őket érintő védelmének elmaradásától, mint a hatóságok diszkriminatív bánásmódjától – például akkor, amikor a gettókba, a kisebbségek közötti erőszakról, bűncselekményről szóló bejelentésre (black on black crime) a rendőrök ki sem mennek.29

Őrizkedjünk az őrzőktől?

Vajon milyen veszélyekkel járhat a büntetés-végrehajtás privatizálása? A szakirodalom ezzel kapcsolatban is egyre több aggodalmat vet föl. A börtönök építésével, majd azok fenntartásával30 egy újabb inherens állami funkció ellátását felvállaló magáncégekkel szemben ugyanis gyakran felmerül az a vád, hogy nem biztosítják a szolgáltatás, azaz a fogva tartás körülményeinek a jogszabályokban megkívánt színvonalát.31 Az 1997-ben átadott, az Ohio állambeli Youngstown városában privát forrásokból felépített és fenntartott, közepes biztonsági fokozatú bv-intézetbe például számos fegyház fokozatú intézetbe tartozó „nehézfiú” került az egyébként végletekig túlzsúfolt washingtoni fegyintézetből, miután a börtönhatóságok e célból átsorolták a számukra irányadó végrehajtási fokozatot. Ezt követően 18 hónap alatt 44 erőszakos cselekményről és két halálos késelésről számoltak be a híradások.32 A példa korántsem elszigetelt; az amerikai igazságügyi minisztérium kimutatása szerint általában véve lényegesen több erőszakos cselekmény történik a magánbörtönökben, mint az állami fenntartásúakban.33

Csak hogy érzékeltessük az arányokat: 2003-ban az Egyesült Államokban kb. 90 000 fogva tartott számára volt hely magánfenntartású bv-intézetben, de a kilencvenes évek végén a szám 70–120 000 között mozgott,34 és 1997-ben 80 privát börtön működött az országban.35 Ami pedig a költségeket illeti: 1985-ben egy közepes biztonságú fokozatú, magas kapacitású börtön építése kb. 140 millió dollárba kerülhetett, ami 2003-as értéken 240 milliót (51,36 milliárd forintot) ért; éves üzemeltetési költsége pedig 500 ágyra kb. hétmillió dollárt, fogva tartottanként 14 000 dollárt jelentett.36 A fenntartási költségek csökkentésének legegyszerűbb formája az őrszemélyzet számának alacsonyan tartása: az ultramodern virginiai Lawrenceville városi börtönben például nappal öt, éjszaka pedig két őr látja el 750 elítélt felügyeletét.37

A bűnözési mutatók csökkenése ellenére a privátbörtön-fenntartás továbbra is jó üzletnek ígérkezik, és ez elsősorban az olcsó börtönmunkával ma­gya­rázható, amely leginkább a hadiipar beszállítója, de szerződéses kapcsolat fűzi pl. az IBM, a Boeing, a Motorola, a Microsoft, az AT&T, a Dell és a Compaq cégekhez is. Amíg az állami börtönökben többnyire38 minimálbért fizetnek, ami szövetségi szinten 5,15 dollár óránként,39 de tagállami, önkormányzati hatáskörben ennél még magasabb, akár 10 dollár is lehet, addig a magánbörtönök ennél jóval kevesebben, akár 17 centben is megállapíthatják az egy óra munkáért kifizetett ellentételezést (1 dollár 2006 szeptemberében 216 forint). A napi hatórányi munkával megkeresett havi 20 dolláros fizetés így a harmadik világban végzett termeléssel is versenyképessé teszi ezeket a fizetett szabadsággal vagy szakszervezeti mozgalommal további terheket nem jelentő munkaerő-piaci szereplőket. A Left Business Observer szerint40 egyes, az amerikai hadseregben használt felszerelések (rohamsisakok, tölténytáskák, de ecsetek és irodabútorok) szinte valamennyi darabja börtönökben készül, de gyártanak repülőgép-alkatrészeket, gyógyászati segédeszközöket, és vakvezető kutyákat is kiképeznek. Sőt, az egyes légitársaságok diszpécserszolgálatán bejelentkező udvarias hang is nem ritkán valamelyik bv-intézet munkaszobájából szól…

A kritikusok éppen a maga gazdasági érdekei által vezérelt privát börtönlobbi büntetőpolitikára és büntetés-végrehajtásra gyakorolt hatását tartják a legveszélyesebbnek. A legtöbb amerikai államban (már ahol egyáltalán létezik e jogintézmény) a kedvezményes szabadulás feltétele minden esetben az elítélt jó magaviselete. Mindez nem is jelent problémát, ha az erre vonatkozó döntés meghozatala egy állami alkalmazott és független bv-bíró hatáskörébe tartozik, vagy ha az intézetfenntartó a fogva tartásban anyagilag nem érdekelt. A helyzet azonban egész más lesz a bv-intézetek optimális, azaz teltházas működtetésében érdekelt privát cégek esetében. Ennek ellenére számos amerikai államban e döntések még akkor is bv-intézeti hatáskörben maradnak, ha a fogva tartottak után kapott fejkvótából működtetett magánbörtönök értelemszerűen nem mondhatók függetlennek ebben az alkotmányos és emberi jogi szempontból igencsak fontos kérdésben.41 Talán nem is olyan meglepő, ha egyes becslések szerint a privát börtönökben nyolcszor gyakoribb a rossz magaviselet miatti kedvezménymegvonás…42

A börtönlobbi ugyanakkor nyilvánvalóan a szigorú kriminálpolitikában érdekelt. A kábítószer-­bir­toklás kérdésében zéró toleranciát képviselő büntetőpolitika és a különös visszaesők számára lényegében kötelezővé tett életfogytig tartó szabadságvesztés (three strikes laws) büntetések eredményeképpen a fogva tartottak túlnyomó többsége nem erőszakos bűncselekményért ül. Noha nyilván nem a privátbörtön-lobbi kizárólagos erőfeszítéseinek köszönhető, de tény, hogy az Egyesült Államokban 2002-ben a börtönnépesség elérte a 2,16 milliót, kb. félmillióval többet, mint Kínában – ami 100 000 lakosra nézve 70243 elítéltet jelentett,44 és a föld lakosságának csak mintegy egyötödét kitevő lakosság mellett a világ hivatalos45 börtönnépességének egynegyede az USA bv-intézeteiben tölti büntetését. Amíg 1975-ben még „csak” 226 000-en ültek rács mögött, tíz év múlva már 740 000-en, 1990-ben 1,1 millióan; 1995-ben a szám már 1,6 millió volt,46 2005-ben pedig 2,18 millió.47

Bár számos hasznos adalékkal szolgálhat, e jelenségre önmagában nem képes átfogó magyarázatot adni a kulturális kriminológia sem, amely a bűnözést és a kapcsolódó fogalmakat különböző kulturális tényezőkhöz köti.48 Egy, a lakosság büntető hajlamát vizsgáló összehasonlító kutatás ugyanis kimutatta, hogy ugyanazért a betörésért a megkérdezettek által kívánatosnak tartott büntetés súlyosságát nullától hatvanig terjedő skálán elhelyezve Németországban 15, az Egyesült Államokban pedig 50 feletti átlag született.49 Az amerikai büntetőpolitika szigorának ugyanakkor sokan abban (is) látják az okát, hogy a jogalkalmazók többsége (az európai modelltől eltérően) a politikától és ily módon a közvéleménytől nem független, többségében a polgárok által választott vagy éppen politikai szempontokat sem mellőzve kinevezett személy. A jogalkotóra tehát a választópolgárok mellett a szintén a közvélemény rezdüléseire és a kampányban adományozók kívánságaira érzékeny (újra)választás előtt álló ügyészek és bírók irányából is nyomás nehezedik a bűnözés elleni háború fegyvertárának bővítésére. Egyes elemzők szerint a decentralizált és föderális büntető-igazságszolgáltatási rendszer is tovább erősíti a szigorítási spirált,50 hiszen ha az egyik állam vagy megye szigorúbb szabályrendszert vezet be, ez azt a veszélyt jelentheti a szomszédok számára, hogy a büntetési tételeket mérlegelő elkövető átteszi oda a bűncselekmény helyszínét.51 Hozzátartozik a valósághoz az is, hogy egy szigorú büntetőpolitika az igazságszolgáltatási rendszer nyilvánvaló költségein túlmenően további terheket is ró a társadalomra. Megviseli például a fogva tartottak családját (beleértve a gyermekek anyagi és egyéb helyzetét), növeli a gazdaságilag inaktív lakosságot, stb. Becslések szerint Amerikában a kábítószer elleni harc 1980-ban évi 10 milliárd dollárba került, és 31 000 fős börtönlakosságot jelentett; mindez 2005-re 35 milliárd dollárra és 400 000 fogva tartottra nőtt.52 Mindezek figyelembevételével elképzelhető, hogy talán a privát börtönök költséghatékonysága sem olyan evidens.

Isten hozta a War Martban!

Visszatérve a Blackwater-esethez, a katonai szolgáltatóipar szereplői olyan magánvállalkozások, amelyek a katonai szférához kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtanak állami és nem állami ügyfeleik részére. A katonai magáncégek által kínált szolgáltatások nagyon különbözőek.53 Varga Krisztián szerint a katonai magánvállalat fogalmát a következőképpen lehet definiálni: „belföldi és külföldi szereplők számára szerződéses katonai kiképzés (oktatás és szimulációs programok), katonai támogató műveletek (logisztikai támogatás), műveleti képességek (különleges erők számára történő tanácsadás, parancsnoklás és irányítás, hírközlés és hírszerzési funkciók) és katonai felszerelések biztosítására szakosodott, bejegyzett civil vállalat”. Vagy nagyobb általánosságban meghatározva: „egy vállalat, amely – nyereségességi alapon – olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyeket korábban a nemzeti hadseregek láttak el, beleértve a katonai kiképzést, hírszerzést, logisztikát, támadóharcot, illetve a konfliktuszónán belüli biztonságot.”54 A Peter W. Singer, a washingtoni Broo­kings Intézet kutatója által felállított tipológia a katonai szolgáltatások területén három vállalat- és tevé­keny­ség­típust különböztet meg: a) a katonai erőt biztosító vállalatot55 (Military Provider Firms);56 b) katonai ta­nács­­adó cégeket (Military Consulting Firms);57 valamint c) katonai támogató vállalatokat (Military Support Firms).58

A katonai magánvállalatok elterjedése több tényező együttes hatására vezethető vissza, de elsősorban arra, hogy a hidegháború vége és a dél-afrikai apartheid rendszer felbomlása jelentős mennyiségű kiképzett munkaerő megjelenését hozta magával. A haderőcsökkentés következtében a világ fegyveres erőinek összlétszáma a 90-es években mintegy hétmillió fővel csökkent. Az addigra már a világ csendőrévé vált amerikai hadsereg létszáma 2,1 millió főről 1,4 millióra, a francia hadseregé az 1987-es 547 ezerről 295 ezerre, a török pedig 647 ezerről 515 ezres létszámúra zsugorodott.59 Az így keletkezett munka­erő pedig a magánvállalatok, drogkartellek, bukott államok felkelő csapatainak szolgálatába szegődött.60

A kilencvenes évektől a katonai magánvállalatok által nyújtott szolgáltatások értéke folyamatos növekedést mutat. A szféra dinamikájára jellemző, hogy amíg 1990-ben mintegy 55,6 milliárd amerikai dollárt tett ki, 2001-ben már mintegy 1000 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le a világon.61 Ez volt az egyetlen iparág, amelynek tőzsdei értéke 2001. szeptember 11-ét követően azonnal 50%-kal, az L-3 cégé pedig egyenesen a duplájára emelkedett.62 1992 és 2002 között a Pentagon 300 milliárd dollár értékben kötött szerződést privát cégekkel, olyannyira, hogy még a hadsereg kiszerződési gyakorlatának átvilágítását is a RAND Corporationra bízta, ami pedig már a stratégiai döntéshozatal kiszerződtetésének határát súrolja.63 Az amerikai hadügyminisztérium még az iraki háború kezdete előtt 154 910 civil és 58 727 hivatásos státust szüntetett meg, és írt ki a privátszféra részére pályázatot a felszabaduló helyekre.64 Az utóbbi években a tárca közbeszerzéseinek már 57%-a szolgáltatásra és nem felszerelésre ment el, úgy, hogy 1999–2003 között e szegmens 66%-os növekedést mutatott.65 Általában véve az 1990-es 2,25 milliónyi szövetségi közalkalmazotti létszám az utóbbi években 1,9 millióra csökkent,66 a hadügyminisztérium civil apparátusa pedig kb. a felére. Ennek megfelelően a tulajdonképpeni állami-kormányzati feladatokat szerződéses alapon ellátó „árnyékkormányzati munkavállalókat” már egy 1996-os felmérés is 12,7 millióra becsülte.67

Az Irakban jelen lévő katonai magánvállalatok alkalmazottainak számát például 20-30 ezerre becsülik, ami az amerikai hadsereg után következő legnagyobb katonai haderőt jelenti.68 Az általuk ellátott feladatok (megint csak felvetve a delegálható és az inherens állami feladatok elhatárolásának nehézségét) gyakran egyáltalán nem különböztethetők meg a harcászati, katonaiaktól: a kiképzéstől a hírszerzésen át az őrszolgálaton keresztül a fogva tartottak kihallgatásáig terjednek. Amíg az Öböl-háborúban 50-100 hivatásos katonára jutott egy „magán”, a mostani arányt 1-10-re becsülik.69 Jelenleg 60-100 katonai  magáncég működik Irakban, és a háború évi négymilliárd dolláros költségének egyharmada az ő bevételeiket növeli.70

A magáncégek különböző szolgáltatásai több okból is vonzóak: egyrészt könnyen betöltik a hadsereg készleteiben, eszközállományában vagy akár a haderejében támadt lyukakat, pótolják a hiányosságokat. Emellett fontos szempont lehet az is, hogy nem szükséges az ily módon alkalmazott állomány kiképzésébe pénzt és időt fektetni, hiszen a túlnyomó többség már (döntően közpénzen) kiképzett katona. Az sem utolsó szempont, hogy a „magánkatonák” veszteségei nem számítanak bele az esetleg politikailag kínossá váló hivatalos emberveszteségek statisztikáiba.71 (Irakban 2005 januárjáig kb. 200 katonai ma­gánvállalati alkalmazottat öltek meg.)72

A harcászati, katonai feladatok kiszervezésével, privatizálásával kapcsolatban az előnyök mellett a kritikusok számos problémára is felhívják a figyelmet. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a hagyományos katonai feladatokat olyan civil személyek látják el, akire sem a hadsereg hivatásos állományának tagjaira kiterjedő védelem, sem pedig a katonai jog felelősségrendszere nem terjed ki.73 Sem a genfi konvenciós jog, sem pedig a belső jog vonatkozásában nem egyértelmű a zsoldosnak talán nem, de egyszerű közbeszerzési vállalkozónak sem tekinthető cégek és az alkalmazásukban álló személyek jogállása. (Kérdés, hogy harcoló alakulat-e a hírszerző, a speciális felderítő?)74 Nem világos a katonai és a civil (de persze egyen­ruhát viselő) szerződéses alkalmazottak vi­szony­rendszere, vagy akár az utóbbiak fegyverhasználati joga, illetve a rájuk kiterjedő védelem kérdése. Ne feledjük, visszaélések, jogsértések esetén, amire például az Abu Graib börtönben volt példa bőven, a privát cégek alkalmazottai nem tartoznak a katonai büntető- és fegyelmi jog hatálya alá, és a hadsereggel kizárólag a szerződés teljesítéséig, az abban foglalt mértékig felelnek. Az iraki börtönben folyó kínzásokban érintett cégek (CACI, Titan) arra hivatkozva hárítottak el mindenfajta jogi eljárást, hogy az inkriminált munkavállalók a botrány kirobbanásának idején vagy legalábbis közvetlenül azt követően már nem álltak jogviszonyban a céggel. Mindesetre tény, hogy amíg a hivatásos állományú kegyetlenkedő katonákat végül elítélték, a legalább 37 ott dolgozó szerződéses vallató (a CACI adta a vallató, elemző, tolmácsszemélyzet felét) egyetlen tagjával szemben sem indult felelősségre vonási eljárás, pedig egyikük esetében egy fogva tartott kisfiú megerőszakolásával kapcsolatos állítások hangzottak el.75 Tegyük hozzá: a Titan 164, a CACI pedig 16 millió dolláros szerződéssel ment ki Irakba. (Igaz, az érem másik oldalaként a privát cégek alkalmazottainak esetleges baleseti vagy akár egy hivatásos katona fegyveréből leadott eltévedt golyó okozta sebesülése vagy halála alapján keletkező kártérítési igény jogi helyzete sem tisztázott.)76

További kétségek fogalmazódnak meg a rendkívül magas összegű szerződések átláthatóságával és ellenőrizhetőségével kapcsolatban: Amerikában a szerződő cégek dokumentációi nem minősülnek közérdekű adatnak, és a gyorsított eljárásban kiadott megbízások gyakran felvetik a korrupció, nepotizmus gyanúját, ami a közbizalom általános erodálásához vezet. Említett probléma, hogy hibás, nem megfelelő teljesítés esetén mondjuk az iraki harcmezőn keveset tehet a megrendelő, különösen, ha a szerződő cég hivatalos képviselője jelen sincs.77 Arról nem is beszélve, hogy az esetek többségében a szerződések felügyeletét megint csak egy másik magáncég látja el. Az Aegis Irakban például amellett, hogy nehéztüzérségi védelmet biztosít, további ötven cég felügyeletéért is felel – mintegy 239 millió dollárért.78 Gyakran egy katonai megrendelés két-három további alvállalkozón is átfut – a teljesítési felelősség mellett az operatív utasítási jogosítványok teljes áttekinthetetlenségét is eredményezve.

A katonai vállalatok tevékenysége tehát számos esetben visszaélésre ad alkalmat.79 A szövetségi számvevők által készített kilenc jelentés mindegyike hiányosságokat talált a KBR 2003. december és 2004. december közötti gazdálkodásában az árbecslés, a számlázási rendszer és az alvállalkozói rendszer területén. A túlszámlázások miatt jelenleg is több, büntetőjogi felelősséget is felvető vizsgálat folyik a cég ellen. Igen nagy visszhangot kapott az alelnökké választása előtt Dick Cheney által vezetett Halli­bur­ton cég botránya is, amely egy a hadügymisztériummal kötött tízmilliárd dolláros szerződés alapján 42 000 menüt számolt el az adófizetők pénzéből, jóllehet csak 14 000-et szolgált fel, és ezáltal 186 millió dollárt tüntetett el. Ugyanez a cég egy másik alkalommal a tényleges szállításnál 61 millió dollárral többet számolt el benzinből.80 Ennek ellenére az iraki offenzíva megkezdésekor arra való hivatkozással, hogy a feladat nagysága miatt más cég úgysem tudná ellátni, tender kiírása nélkül ugyanez a cég kapta meg a két legnagyobb iraki szerződést: 2,5 milliárdot az olaj-infrastruktúra reorganizációjára, valamint 6,5 milliárdot a hadsereg logisztikai (szállás, élelmiszer) ellátására. A cég bevétele ugyan 62%-kal nőtt, de feladatokat így is csak olyan bangladesi, Fülöp-szigeteki alvállalkozók igénybevételével tudta ellátni, amelyek nem ritkán további kiszervezésekkel oldották meg a feladatot.81 A New York Times újságírói arra is felhívták a figyelmet, hogy amióta 2003-ban a kong­resszus feloldotta a katonai objektumok őrzésének állami monopóliumát, a privát cégek által ellátott őrizet 25%-kal többe kerül. Mi több, 2007 januárjáig 61 alkalmazottról derült ki, hogy büntetett előéletű.82

A katonai magáncégek „személyzeti” politikája is igen aggasztónak mondható. A fent említett Aegist például az a Tim Spicer nevű nyugállományú alezredes vezeti, aki egykor több belfasti gyilkosságban játszott kulcsszerepet, és a nevéhez köthető egy dubiózus Sierra Leone-i fegyverszállítási ügy is. Ha­son­lóképp, a virginiai székhelyű DynCorpról, amely egy 15 millió dolláros szerződéssel került Koszovóba, 2000-ben kiderült, hogy mellékesen gyermekke­reskedelemmel és prostituáltlánc fenntartásával is foglalkozik. A volt magas rangú tisztekből álló cégvezetés azonban kitűnő kapcsolatokat ápol a Pen­­ta­gon­nal, így ismét ott láthatjuk az Irakban szerződést kapott cégek között.83 A fent említett történeti okokból (és a hadseregnek, a hadügynek a szerződő fél személyzeti politikájára ki nem terjedő hatásköre miatt) az igen gyenge szűrés miatt a dél-afrikai apartheid rendszer, Slobodan Milosevic vagy Augusto Pinochet speciális alakulatainak vagy éppen valamelyik drogkartell milíciájának középvezetői gyakran bukkannak fel e cégek kötelé­kei­ben. Ők vélhetően nem lettek érzékenyebbek az emberi jogok iránt.  E cégek ügyfelei sem éppen ma­kulátlanok: kolumbiai drogbárók, zimbabwei felkelők, dzsihadista szervezetek stb.84

Elemzők arra is gyakran felhívják a figyelmet, hogy a magáncégek térnyerése a hadsereg szervezetét, hatékonyságát is veszélyezteti: az említett irányítási, hatásköri bizonytalanság mellett felmerül az is, hogy túlságosan kiszolgáltatottá válhat a hadsereg, ha a leépítések és a kiszervezések miatt még a legalapvetőbb eszközökből (pl. teherautók) is bérelt, nem pedig saját tulajdonban lévőket alkalmaznak. A legnagyobb gondot azonban a hivatásos állomány korkedvezményes nyugdíjazása jelenti. A drága pénzen kiképzett és a fizetése kb. felét jelentő nyugdíjért leszerelt volt katonák gyakran ugyanabba a munkakörbe térnek vissza magas (és értelemszerűen a nyugdíj mellett kapott) konzultánsi, magánalkalmazotti fizetésért.85 Egy az irakihoz hasonló megbí­zásért a magáncégek „nyugati” alkalmazottai napi 400–1000 dollárt kereshetnek szemben a hivatásos állományban fizetett, 1193-tól 5054 dollárig terjedő havi fizetéssel.86 A Fidzsi-szigetekről vagy Chiléből érkezett „magánkatonáknak” gyakran be kell érniük 40-150 dollárral.87 (Csak összehasonlításképpen: az elnök fizetése évi 400 000 dollár; az alelnöké, a képviselőház és a legfelsőbb bíróság elnökéé 208 500 – azaz nagyjából napi 1100 és 600 dollár.)

Arról se feledkezzünk meg, hogy – ahogy a börtöniparnál – a politikába visszaforgatott pénz a hadiiparban is fontos és a korrupció gyanúját nem csökkentő tényező: a nagy iraki szerződéses partnerek, a Dyncorp, Bechtel vagy a Halliburton 1999–2002 között 2,2 millió dollárt adományoztak kampánycélokra – elsősorban a republikánus pártnak.88

Vissza a feladóhoz? A visszaállamosított repülésrendészet

Talán a fentiek szolgálhatnak magyarázatul arra a mindenkori amerikai kormányzat (és különösen a republikánusok) privatizációbarátságát ismerve meglepőnek tűnő fejleményre, amely az ikertornyok elleni terrortámadást követően a repülőterek és a légi szállítás biztonsági felügyeletének teljes (vissza)államosítását hozta. Szembemenve a hadseregben, a rendvédelemben vagy a büntetés-végrehajtásban megfigyelhető tendenciákkal, a Washington Post szerint a lakosság 82 százalékának támogatása mellett,89 2001. november 19-én, tehát alig több mint kilenc héttel a támadás után, a kongresszus elfogadta a légi közlekedés rendészeti feladatainak teljes államosítását: felállítottak egy kormányszervet (Trans­port Security Agency), amelyet a közlekedési minisztérium egyik helyettes államtitkára felügyel. Egyidejűleg mintegy 60 000 szövetségi állást létesítettek.90 A törvény egységes alkalmazási feltételeket (állampolgárság, érettségi, 40 óra iskolai és 60 óra gyakorlati képzés) és szövetségi közalkalmazotti jogállást hozott létre, amely már csak azért is érdekes, mert az állampolgárság sem a büntetés-végrehajtás, sem pedig a hadsereg kötelékében szolgálók számára nem előírás.91 A terrorizmus elleni harc sajátos pszichológiai környezete mellett talán az is indokolhatta a kongresszus döntését, hogy a korábbi széttagolt, teljesen privatizált légiforgalmi biztonsági szolgáltatások megszervezése teljes mértékben olyan légitársaságok hatáskörébe utaltan működött, amelyek nyilván a legolcsóbb megoldást választották: nem ritkán büntetett előéletű vagy angolul kevéssé beszélő, igencsak alulképzett és alulmotivált személyzettel dolgoztattak. A szövetségi repülési felügyelet és az illetékes minisz­térium (talán a többi privatizált rendvédelmi ágazat számára is tanulságos) vizsgálatai szerint civil ruhás ügynökeik még 2001. szeptember 11-ét követően is szinte bármelyik ellenőrzési ponton átjutottak – csak a virginiai Dulles repülőtéren húsz, késsel felszerelt ügynök jutott el a gépekhez.92 A légi közlekedésfelügyelet visszaállamosításával szemben beszédes ellenpélda ugyanakkor, hogy aki egy évi százdolláros tagsági díjat befizet, és hozzájárul egy biometrikus azonosító rendszerbe való felvételéhez, igénybe veheti egy olyan (természetesen privát) cég szolgáltatását, amely egy 150 000 dollár értékű MRI szkenner segítségével anélkül tudja átvilágítani az utasok ruházatát és cipőjét, hogy le kellene venniük azokat, sőt még a laptopjukat sem kell kinyitniuk.93

Záró gondolatok

Látható, hogy a közbeszerzési szolgáltatóipar rövidesen egyfajta negyedik hatalmi ággá válhat. Az Egyesült Államokban a 2000-es év 207 milliárd dollárnyi értékű szerződése 2006-ra 400 milliárd dollárra nőtt – úgy, hogy 2005-ben a szerződések mindössze 48 százalékát előzte meg teljes pályáztatás, szemben a 2001-es 79%-kal.94 Ezenközben a húsz legnagyobb szolgáltató cég 2000 óta 300 millió dollárt költött lobbitevékenységre és 23 milliót kampány-hozzájárulásra. A legnagyobb szövetségi ügyfél, a Lockheed Martin 2000 óta 53 millió dollárt költött szövetségi lobbizásra és hatmilliót kampányadományokra. Föltehetőleg megéri, hiszen az államtól több pénzt is kap, mint mondjuk az igazságügyi vagy az energiaügyi minisztérium.95

Az is biztos ugyanakkor, hogy nehéz megmondani, mit definiáljunk kiszervezhetetlen állami feladatnak. A magánvállalat gyakran gyorsabban, hatékonyabban tud ellátni bizonyos feladatokat,96 ez pedig a köz javára van. Bár a fenti oldalak elsősorban az outsourcing lehetséges kockázatát és anomáliáit mutatták be, fontos észben tartani, hogy azért lehet igazság a kiszervezés alapfilozófiájában: az emberek általában többet tesznek a saját maguk, mint a köz javáért. Ahogy Adam Smith fogalmazott: nem a hentes, a sörfőző vagy a pék jóindulatától remélhetjük, hogy finom lesz a vacsora, hanem attól, hogy ez a legelemibb érdekük.97

Az írás egy az Állam és Jogtudomány 2007. évi 2. számában megjelent tanulmány átszerkesztett és lerövidített változata. Készült a 68361. számú, Jogállamiság és rendőrség: korszakváltás és új kihívások című OTKA-kutatás részeként.

Mindegy meddig ragozom a magyar alvállalkozókat csőbe húzta a zsidó befektető . Élő erővel anyaggal nyakig benne volt a vállalkozásba a kis pénzük elúszott csődbe mentek , és most se munkájuk se pénzük , csak a birósági tárgyalás , és a végén úgy sem látnak a pénzükből semmit , az élelmesek le bontották az anyagot , és azt megmentve csak az élő erőt veszítették el . De most alakult egy új helyzet a befektetett anyag , és élőerő fejében a lakóparkból több lakásra is jogosultak lesznek , mert nem fizették ki őket . El kell adni a beözönlő muszlim migránsoknak a lakóparki részletüket , és ha tiz husz muszlim is beköltözik egy – egy lakásba a zsidók mindjárt hajlandóak lesznek fizetni kamatostul az elmaradt költségeket , vagy ha nem , hát már nem zsidó lakópark a lakópark !!!!

Egy jó ügyvéd és ahogy ők kijátszották a törvényeket , most a vállalkozókon a sor , hogy beszedjék az elsíbolt járandóságukat .

És zsidónak soha ne dolgozzatok , csak akkor , ha előre fizet , mert nem fizeti ki a gojokat !!!! Csak meglopni szereti őket !!!!