Holokauszt-bűnözés-
Anna
Frank naplója
is
hamisítvány
No
hány szent tehenet kell még élete végéig eltartani?
Az
inkvizítorok dogmái a törvény szigorával csapnak le ránk , ha
az eltartásukat kérdőjelezzük meg. Miért nem oldjuk ezt meg
balesetnek látszó gyilkossággal , mint ahogy ők csinálják
velünk. Nem volt elég a 100 milliós II. világháborús veszteség
ők azóta megint eltettek láb alól egy újabb 100 milliós
népességet, kik ők , hogy dönthetnek életek felett, ja a
kiválasztott nép , hogy mi milyen hülyék vagyunk. Felfogtad amit
most mondtam ?
Az
igaz történelmet ismerőknek már rég nem újdonság, hogy a
holokauszt-hiedelem egyik sarokkövének számító Anna Frank napló
is úgy igaz mint a gázkamrákról, vagy az emberek zsírjából
főzött szappanról, bőrükből készített lámpaernyőkről
kitalált legendák. Olvasónk Robert Faurisson revizionista
professzor tanulmánya nyomán egy kiváló összeállítást
készítve precízen bemutatja az iromány ellentmondásait,
kíméletlenül rávilágítva a hamisra, miközben egy cseppet sem
törődik a hazugságot terjesztők és abból fényűzően megélők
érzékenységével. Nekünk nem is maradt más dolgunk, mint örömmel
közzétenni.
(Dobszay
Károly bajtársunknak, a revizionista történetírást részleteiben
ismerő szakértőnek a tanulmány végén található utószavát
kiemelten ajánljuk olvasóink figyelmébe.)
(Kuruc.info)
A
történet: Anna Frank tizenháromtól tizenöt éves koráig, 1942.
június 14-étől 1944. augusztus 1-jéig írja elhíresült
naplóját. A naplóból megismerhetjük az Amszterdamban élő Frank
család és négy másik zsidó történetét, akik huszonöt hónapon
keresztül (1942. július - 1944. augusztus) rejtőzködnek a
megszálló németek elől az Otto Frank irodája mögött található
melléképületben, az úgynevezett hátsó traktusban.
Ezen
időszak alatt valósággal élve eltemetkeznek: nem mehetnek ki az
utcára, napközben nem nézhetnek ki az ablakon, lábujjhegyen
járnak és suttognak, nehogy a szomszédok vagy a főépületben
tartózkodók meghallják vagy meglássák őket. A rejtőzködésben
Otto Frank alkalmazottai (Elli, Miep, Kraler, Koophuis) és néhány
barátjuk (Henk, Miep férje és Vossen úr, Elli apja) segíti az
üldözötteket. Végül valaki beárulja őket, így 1944. augusztus
4-én a rendőrség betör a búvóhelyre, a nyolc rejtőzködőt,
valamint Kralert és Koophuist elhurcolják. Anna (ahogy anyja és
nővére is) tífuszban hal meg a bergen-belseni koncentrációs
táborban 1945 márciusában, tizenöt évesen.
Apja,
Otto Frank túléli az internálást, visszatér Amszterdamba, ahol
volt alkalmazottja, Miep átnyújtja neki lánya naplóját, amit a
letartóztatást követően a földön heverő papírok között
talált meg. Otto Frank elolvassa a naplót, és úgy dönt, hogy
közreadja. Néhány apróbb módosítást végez rajta (így például
kihagyja a szexuális természetű utalásokat), de lényegében az
eredeti szöveg kerül közlésre. A Napló először hollandul
jelenik meg 1947-ben.
Anna
Frank sorsa megrázta az egész világot. A Naplót becslések
szerint 22 millió példányban adták ki világszerte, számos
országban – például Németországban és Hollandiában –
kötelező iskolai olvasmány, színdarab és film is készült
belőle. A közvéleményre gyakorolt hatását tekintve a Napló
fontosabb, mint a nünbergi per – ahogy a hírhedt “nácivadász”,
Simon Wiesenthal nyilatkozta egyszer. Az épület, ahol Anna a
családjával rejtőzködött, ma múzeum.
A hamisítvány első kiadásai |
Eddig
a történet. Egyetlen kis probléma van vele: A Napló – ahogy azt
Robert Faurisson, a lyoni egyetem professzora bebizonyította –
kétséget kizáróan hamisítvány.
Itt
érdemes leszögezni azokat a tényeket, amiket senki nem von
kétségbe:
-
Anna Frank valóban létezett.
-
A letartóztatás valóban megtörtént.
-
Anna nővérével és anyjával együtt koncentrációs táborban
halt meg tífuszban.
-
A család egy ideig a Prinsengracht 263. melléképületében, az
úgynevezett hátsó traktusban élt.
-
Anna valószínűsíthetően tényleg naplót vezetett.
Ennyiben
a fenti történet helytálló. Ami a történetben nem igaz:
-
A közvélemény által ismert Naplót nem Anna Frank, hanem apja,
Otto Frank írta (talán mások segítségével, ezt nem tudjuk). Az
Anna által írt napló vélhetően olyan, amilyen egy tizennégy
éves gyerektől elvárható.
- Feltételezhetjük, hogy a Frank család a német megszállás idején igyekezett feltűnés nélkül élni, talán rejtőzködött is, de a huszonöt hónapos “élve eltemetkezés“ hazugság, hatásvadászat, amit Otto Frank talált ki.
A
bizonyítékok
Otto Frank, egy hétpróbás csaló a holoiparból |
Otto
Frank haláláig makacsul megtagadta, hogy az általa őrzött naplót
tüzetes vizsgálatnak vessék alá. Egyedül a Német Szövetségi
Nyomozóhivatalnak engedélyezett egy rövid vizsgálatot 1980-ban. A
Nyomozóhivatal megállapította, hogy az állítólag Anna Frank
által írt szöveg egy részét golyóstollal írták, ami csak 1951
óta kapható kereskedelmi forgalomban, így ezek a részletek
semmiképpen sem Anna Frank kezétől származnak.
Otto
Frank hazudott, amikor azt állította, hogy a Nyomozóhivatalnak
átadott napló a lánya írása. Ez már önmagában elég lenne,
hogy leleplezze a hamisítás tényét, de aki még kételkedne,
annak álljanak itt a további bizonyítékok.
(Az
alábbiakban Faurisson professzor rendkívül alapos vizsgálataira
támaszkodom. A rövidség kedvéért jónéhány kérdéssel nem
foglalkozom, mint például Anna folyton változó kézírása, a
tüzelőanyag rejtélye, egyéb tanúk stb. Aki többet szeretne
megtudni a témáról, az megtalálhatja Faurisson írásait angolul
a www.ihr.org –on, a Napló magyar fordítása pedig letölthető a
www.mek.oszk.hu –ról.)
A.
SZÖVEGKRITIKA
A
Napló szövegét elemezve rengeteg képtelenséget, önellentmondást
és valószínűtlenséget találunk.
1.
A ZAJOK REJTÉLYE
A
szövegből világosan kiderül, hogy a rejtőzködőknek nappal és
éjszaka is teljes csendben kell lenniük. Nappal lábujjhegyen
járnak és suttognak, reggel fél kilenc után tilos vizet folyatni
és a WC-t lehúzni.Ha idegen van az alsó szinten, még suttogni sem
lehet. A zaj még este is veszélyes, mert „megeshetik, hogy valaki
meghall benünket”. Így például köhögni még éjszaka sem
szabad. Akik meghallhatják őket: az ugyanazon az emeleten dolgozó
raktári munkások, a takarítónő, a vevők és az alkalmazottak a
földszinti üzletből, az első emeleti irodába betévedő
idegenek, a szomszéd házakban dolgozó munkások és a szomszéd
házak lakói. Nézzünk meg néhány idézetet a Naplóból:
1942.
július 11, szombat
A
személyzet munkaidő után nemigen tartózkodik ezekben az
épületekben, de azért mégis megeshetik, hogy valaki meghall
bennünket. Ezért megtiltottuk Margot-nak, hogy éjszaka köhögjön,
bár alaposan meghűlt, s nagy adag kodeint etettünk vele.
Különben
is reszketünk, hogy a szomszédok meglátnak vagy meghallanak
bennünket. (...) Napközben állandóan lábujjhegyen járunk és
suttogva beszélgetünk, nehogy meghallják a raktárban.
1942.
szeptember 29, kedd
A
múlt héten szerelő járt a földszinten és iroda W. C.-jének
vízvezeték- és lefolyó csövét áthelyezte az előszobába.
(...) Az volt a borzasztó, hogy egész nap csendben kellett ülnünk
s még csak nem is beszélgethettünk. (...) Hiszen más napokon is
csak suttogni szoktunk, de meg se mukkanni, meg se moccanni még
ennél is tízszer rosszabb. Háromnapi lapítás után már fájt és
teljesen elzsibbadt a hátsórészem; csak az esti torna segített
rajta.
1942.
november 19, csütörtök
Dussel
már érkezése napján mindenfélét kérdezett tőlem. Például,
hogy mikor szokott jönni a takarítónő, mikor lehet fürödni,
mikor szabad a W. C.-re menni. Hiába nevetsz, mert ezek a problémák
egy rejtekhelyen nem is olyan egyszerűek. Napközben nemigen
csaphatunk zajt; a kívülállókra, például a takarítónőre,
mindnyájunknak tekintettel kell lennünk.
1943.
március 25, csütörtök
Valahányszor
Van Daan hangosabban köhögött, mi ketten őnagyságával majd
meghaltunk félelmünkben. (...) Ezenkívül egyikünknek eszébe
jutott az a lehetőség, hogy az egyik szomszédos raktárház
raktárnoka még bent dolgozhatott, s mi a nagy izgalomban a vékony
falakon áthallatszó zajról nem tudtuk megállapítani, honnan
származott.
1943.
augusztus 23, hétfő
Csitt,
apa, csendesen, Ottó, pszt... Pim! Fél kilenc; gyere onnan, ne
folyasd tovább a vizet; csendesebben járj! - Így szólongatjuk
apát, aki a mosdóban van. Amikor a toronyóra elüti a fél
kilencet, neki már a szobában kell ülnie. Attól kezdve tilos
vizet folyatni és a W. C.-t meghúzni. Csendnek kell lenni. Ha az
irodában még senki nincs, annál jobban behallatszik minden zaj a
raktárba.
1943.
december 22, hétfő
Ha
köhögési ingerem volt, gyorsan a takaró alá bújtam s igyekeztem
- amennyire tudtam - megnyugtatni a gégémet.
1944.
április 11, kedd
Egymás
lélegzetvételét figyeltük s nem mozdultunk. Léptek a házban, az
irodában, a konyhában, azután... a mi lépcsőnkön. Olyan
csendben ültünk, hogy hallhattuk egymás lélegzését s nem
moccantunk. Valaki bement az irodába, aztán a konyhába, végül
feljött a lépcsőn s a forgószekrényen matatott. (Az
emeleti búvóhelyen hallják, hogy valaki egy szinttel lejjebb
járkál. A falak valóban nagyon vékonyak – H.G.)
Ezek
után a zajok listája igencsak meglepő:
1942.
július 10, péntek
Egész
nap csak rakosgattunk: dobozból ki, szekrénybe be, szöget vertünk
a falba...
1942.
július 11, szombat
...s
ha Van Daanék is megérkeznek, deszkát hozunk le a padlásról,
összetákolunk még néhány szekrényt és egyéb, mutatós
bútordarabot...
1942.
szeptember 2, szerda
A
Van Daan házaspár csúnyán összeveszett. Sose láttam ilyet, mert
apának és anyának eszébe nem jutna így kiabálni. (...) Vidáman
beszélgetve fogyasztottuk vacsoránkat, amikor hirtelen átható
fütty hallatszott. Letettük a villát és sápadt, rémült arccal
néztünk egymásra. Aztán a kályhacsövön keresztül meghallottuk
Peter hangját: (Peter az emeletről kiabál le a kályhacsövön
keresztül – H.G.)
Hát
akkor nem megyek le. Jó? – Van Daan felugrott. Asztalkendője
lerepült a földre s rákvörös arccal kiáltotta: - Most aztán
elég!
1942.
november 9, hétfő
A
hat zacskóból öttel ép bőrrel fel is érkezett, de amikor a
hatodikat vitte, az alsó varrat kirepedt s nem is egyszerű zápor,
hanem jégeső módjára zúdult a magasból a lépcsőre. A zsákban
mintegy ötven font bab volt s olyan nagy csörömpölést csapott,
mintha bekövetkezett volna az ítélet napja. A földszinten azt
gondolhatták, hogy a roskatag ház a fejükre zuhan. Szerencsére
idegenek nem tartózkodtak a házban. (Honnan tudja, hogy a
földszinti üzletben nem tartózkodtak idegenek? – H.G.) Peter
előbb megrémült, aztán kitört belőle a kacagás.
1943.
augusztus 5, csütörtök
Ma
pedig beszéljünk a déli ebédszünetről. Ilyenkor az egész
társaság fellélegzik, mert a raktárból hazamennek a munkások.
Fent őnagysága egyetlen megmaradt szőnyegét
porszívózza... (Nyilván lábujjhegyen tologatja a
porszívót is – H.G.)
1943.
augusztus 4, szerda
Hogy
mégis fogalmad legyen róla, hogyan élünk, időnként leírom,
hogyan töltjük napjainkat: (...) A nappaliban szörnyű recsegés,
ropogás. Margot kinyitotta harmonika-ágyát.
(...)
Fejünk felett mennydörgésszerű robaj. Őnagysága ágyát az
ablakhoz húzzák (Nem, nem emelik. Húzzák – H.G.)
(...)
Leengedem az elsötétítő függönyt. Jóéjszakát. Negyedórán
keresztül ágyrecsegés, kopott rugók csikorgása. Aztán minden
csendes, kivéve, amikor a fenti lakótársak összevesznek az
ágyban (Olyan hangosan veszekednek, hogy Anna egy szinttel
lejjebb is hallja – H.G.)
(...)
Háromnegyed hét: Trrrrrr... a vekker, amelynek megvan az a
hajlandósága, hogy a nap bármely órájában megszólaljon...
1943.
október 29, péntek
Megint
hangos veszekedés volt Van Daan úr és a felesége között. (...)
El sem tudod képzelni, hogyan ordított, toporzékolt és
szitkozódott. Félelmetes volt. Családom visszafojtott lélegzettel
állt lesben a lépcsőfeljáratnál, hogy végső szükség esetén
szétválassza őket. Olyan izgalmas és idegesítő volt a sok
sírás, visítás, hogy aznap este zokogva feküdtem le.
1943.
december 6, hétfő
Harsány
kacagás következett, mert mindenki felfedezte a kosárban a saját
cipőjét.
1944.
február 23, szerda
...mikor
Peter elment fát vágni, már tudtam, hogy nagyszerű fiú.
Felszaladt
a padláslépcsőn. Én követtem. Amíg a fát vágta, teljes
negyedóra hosszat, egyikünk se szólalt meg. A helyemről
figyeltem. Szemmel láthatóan elkövetett mindent, hogy jól vágja
a fát, csakhogy lássam, milyen erős. Közben a nyitott tetőablakon
kinéztem Amszterdamra.
1944.
február 28, hétfő
Peter
nem jött hozzám, amikor felmentem a manzárdra, hanem a padláson
kalapált valamit. Minden kalapácsütés egy-egy darabot tört le a
bátorságomból s még jobban elszomorított.
1944.
május 10, szerda
Hangos
csetepatét hallottam, s végül leszaladtam a lépcsőn.
1944.
április 11, kedd
Vasárnap
este nyolckor Peterrel felmentünk a padlásra. (...)
Háromnegyed
kilenckor Van Daan úr felfütyült hozzánk (az emeletről a
padlásra – H.G.) s érdeklődött, nincs-e nálunk Dussel úr
párnája.
2.
A FÜGGÖNYÖK REJTÉLYE
A
rejtőzködők mindjárt érkezésük napján tilitarka függönyöket
aggatnak az ablakokra. Az ember azt hinné, ez a legbiztosabb módja,
hogy elárulják az érkezésüket a szemben lakóknak, az épület
ugyanis lakatlan volt, és az ablakokon nem volt semmi... De ez
hagyján, ennél izgalmasabb kérdés, hogy akkor ott van napközben
a függöny vagy sem?
1942.
július 11, szombat
Mindjárt
az első napon függönyöket varrtunk. Tulajdonképpen nem is
függönyökről, hanem csak egy-egy kartonmaradékról van szó,
mindegyik más méretű, minőségű és mintázatú. Apával ketten
ügyetlenül, ferdén varrtuk őket össze. Ezeket a műremekeket
rajzszögekkel erősítettük az ablakkeretekre, s többé le se
kerülhetnek onnan, míg rejtekhelyünkön tartózkodunk.
1942.
november 28, szombat
Napközben
egy centiméternyire sem húzhatjuk félre a függönyt, a sötétben
azonban nem történhetik baj.
1943.
augusztus 4, szerda
Negyed
nyolc: Újabb ajtónyikorgás. Most Dussel megy mosdani. Végre
egyedül. Félrehúzom az elsötétítő függönyt... A hátsó
traktus új napra virrad.
1943.
augusztus 10, kedd
Korán
reggel felkelni se kellemes. Gyorsan ki szoktam ugrani az ágyból. -
Úgyis mindjárt visszafekszel - biztatom magam. Az ablakhoz megyek,
leveszem az elsötétítő függönyt...
3.
A SZEMÉT REJTÉLYE
A
rejtőzködők elégetik a szemetet, hogy el ne árulják a
jelenlétüket. Felmerül a kérdés, hogy vajon egy lakatlannak
tartott épületből felszálló füst nem ugyanolyan árulkodó jel?
A
Napló szerint 1942. október 30-án gyújtanak be először. Vajon
mit csináltak 116 napon keresztül a szeméttel?!
1942.
október 29, csütörtök
Holnap
fűtünk be először, majd nyelhetjük a sok füstöt. Ugyanis már
réges-régen nem tisztították ki a kéményt, de hát reméljük,
hogy azért lesz huzatja!
1943.
május 18, kedd
Bár
az idő elég enyhe, minden második nap befűtünk. El kell égetnünk
a zöldséghulladékot meg a szemetet, nehogy feltűnjék a
munkásoknak, hiszen a legkisebb elővigyázatlanság is könnyen
vesztünket okozhatja.
4.
A FORGÓSZEKRÉNY REJTÉLYE
Figyelem,
az egész Napló legnagyobb képtelensége következik! (Ami nem kis
szó...) Bemutatkozik a forgószekrény, ami eltakarja a hátsó
traktusba vezető ajtót.
1942.
augusztus 21, péntek
„Odúnk”
csak most lett ám „igazi” rejtekhely. Kraler úr ugyanis jónak
látta, hogy egy szekrénnyel eltakarja a hozzánk vezető ajtót,
mert az elrejtett kerékpárok miatt igen gyakori a házkutatás.
Persze olyan szekrénnyel, amely forgatható és úgy nyílik, mintha
ajtó volna. A szekrényt Vossen úr készítette. Időközben
ugyanis elárultuk neki, hol vagyunk, s ő nagyon szívesen támogat
bennünket.
1943.
február 27, szombat
A
háztulajdonos anélkül, hogy megkérdezte volna Koophuist vagy
Kralert, eladta a házat. Egy reggel egyszerre csak beállított az
új tulajdonos s egy építésszel megtekintette az épületet.
Szerencsére Koophuis úr is jelen volt s mindent megmutatott a hátsó
traktus kivételével. Azt a kifogást használta, hogy otthon
felejtette a kulcsot. Az új házigazda nem kérdezősködött
tovább. Remélem, nem jön vissza és nem akarja megnézni a hátsó
traktust, mert akkor azután bajba kerülnénk.
Az
új tulajdonos, aki egy építésszel – és nyilván a ház
tervrajzával – érkezik, lemond arról, hogy megnézze, mit is
vett! Az elkövetkezendő másfél évben nem is bukkan fel többet.
Az építésznek nem tűnik fel, hogy az egyik folyosó ajtó helyett
szekrényben végződik, ami a folyosó ottlétét teljesen
értelmetlenné teszi!
1944
áprilisában betörnek a raktárba, kijön a rendőrség. A
rendőrnek gyanús, hogy a két épületet összekötő folyosó egy
szekrényhez vezet – minden épelméjű embernek az lenne – matat
is egy keveset a szekrényen, majd tudomásul veszi, hogy a hátsó
traktus emeleti részének egyáltalán nincs bejárata, és
távozik...
1944.
április 11, kedd
Valaki
bement az irodába, aztán a konyhába, végül feljött a lépcsőn
s a forgószekrényen matatott. Ezek a másodpercek leírhatatlanok.
(...) Még kétszer matattak a szekrényen. Aztán valami leesett.
Most távolodtak a lépések. Egyelőre meg voltunk mentve. Hátunkon
végigfutott a hideg. Valamelyikünknek hangosan vacogott a foga.
Mintha csak megnémultunk volna. (...) Lent a házban is csend volt.
Az előszobában, közvetlenül a szekrény előtt égve hagyták a
villanyt. Talán bizony gyanús volt nekik a szekrény? Vagy
egyszerűen elfelejtették leoltani? Vajon visszajön-e még a
rendőrség?
Itt
említsük meg a WC-k rejtélyét is. Ahogy azt a Naplóban közölt
tervrajzon láthatjuk – és amit Faurisson helyszíni vizsgálata
is megerősített – az egész épületben nincs máshol WC, csak és
kizárólag a hátsó traktusban az első, illetve második emeleten.
Joggal
feltételezhetjük, hogy a második emeleti raktárban dolgozó
munkások a második emeleti WC-t használták, az lévén hozzájuk
közelebb. Nos, ha így tettek, igencsak furcsállhatták, hogy a
hátsó traktusba vezető ajtót 1942. április 8-a után zárva
találták. 1942. augusztus 21-e után meg azzal az érdekes
jelenséggel szembesültek, hogy az ajtó szekrénnyé változott.
(Ez az átváltozás egyébként a takarítónőt is meglephette
némileg.)
Emlékszünk?
A rejtőzködők azért égetik el a szemetet is, nehogy felkeltsék
ezeknek a munkásoknak a gyanúját...
1943.
május 18, kedd
Bár
az idő elég enyhe, minden második nap befűtünk. El kell égetnünk
a zöldséghulladékot meg a szemetet, nehogy feltűnjék a
munkásoknak, hiszen a legkisebb elővigyázatlanság is könnyen
vesztünket okozhatja.
5.
A ZÖLDSÉGES REJTÉLYE
A
sarki zöldséges nagy mennyiségű zöldséget szállít nekik,
mindig a déli munkaszünet alatt, hogy a raktári munkásoknak ne
tűnjön fel. Nehéz elhinni, hogy a zöldséges az éhező
Amszterdamban, a déli órákban otthagyja az üzletét, és feltűnés
nélkül nagy zsák krumplikat szállíthat egy olyan házba, ahol
csak irodák és raktárak vannak. Bizonyára találkozna a vevőivel,
akik megkérdeznék, hová viszi.
Egy
kérdés: Ha a zöldséges rendszeresen szállít, miért van az,
hogy a krumpli mindig rohadt?
1943.
április 27, kedd
Tizennégy
napja spenótot ebédelek salátával. A húsz centiméter hosszú
krumpli édes ízű, minden darab rothadt.
1944.
április 11, kedd
A
krumplikereskedő bizonyára feltételezi, hogy itt vagyunk, s éppen
ezért mindig a déli munkaszünet alatt szállítja ide a krumplit.
Derék ember!
1944.
május 3, szerda
Ma
rothadt salátából készült főzeléket ebédeltünk. A salátán
kívül legfeljebb csak spenótot kapunk s romlott krumplit eszünk
hozzá. Ugye, pompás étrend?
1944.
május 8, hétfő
A
gyomrunk folyton korog, ami nem csoda, hiszen napról napra (a
vitaminok miatt) félig nyers spenótot és romlott krumplit
ebédelünk.
1944.
május 9, kedd
Kraler
úr azzal a hírrel állított be ma délben, hogy B.-né, aki
azelőtt az üzlet alkalmazottja volt, jövő héten minden délben
két órakor az irodába jön kávézni. Mit szólsz ehhez? Akkor
azután senki se járhat fel hozzánk, a zöldséges nem hozhatja a
krumplit.
1944.
május 25, csütörtök
Ma
reggel elhurcolták a zöldségesünket, mert két zsidót
bújtatott(...) A szegény zöldségest mi is nagyon nélkülözzük.
A lányok nem győzik és nem is tanácsos, hogy ők cipeljék a
rengeteg krumplit a házba. Most majd még kevesebbet eszünk.
6.
A SZÜLETÉSNAPOK REJTÉLYE
Azt
gondolnánk, hogy abban az ingerszegény környezetben, amelyben a
rejtőzködők élnek (nem mehetnek ki az utcára, nem nézhetnek ki
az ablakon stb.), a születésnapok különös jelentőséggel
bírnak, mert némi változatosságot hoznak az életükbe. Anna
viszont meglepően következetlenül számol be a születésnapokról:
ha éppen ír róluk, részletesen leírja az ajándékokat is,
máskor teljesen elfelejti őket. Nézzük személyekre lebontva
(----- olyan időpontot jelöl, ami a Napló intervallumán kívül
esik: 1942. jún.– 1944. aug.) :
Szül.
nap 1942 1943 1944
Anna:
jún. 12. beszámoló beszámoló beszámoló
Apa:
máj. 12. ------- semmi beszámoló
Anya:
? semmi semmi semmi
Margot:
feb. 16. -------- semmi rövid utalás
Van
Daanné: szept. 29. beszámoló beszámoló --------
Van
Daan úr: ? semmi semmi semmi
Peter
: nov. 8. beszámoló semmi ---------
Dussel:
? semmi semmi semmi
Látható,
hogy Anna Van Daannéról (akit meglehetősen utál) mindkét évben
hűségesen megemlékezik, míg a saját családtagjairól nem. Ha
nem is lehetetlen, legalábbis életszerűtlen.
Olvassuk
el, micsoda lakomát csapnak csapnak apa születésnapján:
1944.
május 13, szombat
Tegnap
ünnepeltük apa születésnapját,s ugyancsak tegnap volt szüleim
tizenkilencedik házassági évfordulója.
Apa
Koophuistól Linné életrajzát, Kralertől egy természetről szóló
könyvet, Dusseltől A vízre épült Amszterdam című művet kapta
ajándékba.
Van
Daan, a kiváló kirakatrendező, feldíszített egy óriási dobozt,
s három tojást, egy üveg sört, egy üveg joghurtot meg egy zöld
nyakkendőt tett bele. Mellette elég szegényesen hatott a mi
ajándékunk - egy üveg cukorszirup. Az én rózsáim pompásan
illatoztak, Miep és Elli vörös szegfűcsokrának viszont nem volt
szaga.
Ezenkívül
50 szelet torta is érkezett. Nagyszerű!
Apa
mézeskaláccsal kínálta vendégeit. Az urak sört, a hölgyek
joghurtot ittak. A vendéglátás tehát kitűnően sikerült.
Érdekes,
hogy ez a tizennégy éves kislány, aki a családjával együtt már
legalább egy hete éhezik, és csak rohadt zöldséget eszik ebédre,
csak a bejegyzés végén, mintegy mellékesen ír az 50 szelet
tortáról. Még azt sem említi, kitől kapták. Spártai jellem...
1944.
május 3, szerda
Ma
rothadt salátából készült főzeléket ebédeltünk. A salátán
kívül legfeljebb csak spenótot kapunk s romlott krumplit eszünk
hozzá. Ugye, pompás étrend?
1944.
május 8, hétfő
Bizony
folyt a nyálunk, hiszen reggelenként csak két kanál kását
kapunk. A gyomrunk folyton korog, ami nem csoda, hiszen napról napra
(a vitaminok miatt) félig nyers spenótot és romlott krumplit
ebédelünk. Éhes gyomrunkba egyre csak salátát, spenótot és
újra spenótot hajítunk.
7.
A GYÜMÖLCSÖK REJTÉLYE
Bár
a szövegből megtudhatjuk, hogy az alapvető élelmiszereket, (hús,
cukor, tej, sajt, vaj stb.) már 1942 óta csak jegyre adják, a
város éhezik, a Frank család rohadt krumplit eszik, Elli még
mindig tud egy kis szőlőt szerezni – 1943 júliusában
Amszterdamban. 1944-ben még egy kis citrom is kerül az asztalra. A
déligyümölcs-import az általános éhínség ellenére is
zavartalannak tűnik.
1943.
július 23, péntek
Elli
gyümölcsöt is tud nekünk szerezni. Hogy mibe kerül? A szőlő
kilója öt forint, az egres fontja hetven cent, az őszibarack
darabja ötven cent, a sárgadinnye kilója egy forint ötven.
1944.
április 4, kedd
Előbb
Peternél ültem és küzdöttem a könnyeimmel, utána a citrompuncs
elfogyasztásakor Van Daannal nevetgéltem.
8.
AZ ABLAKOK
A
ablakokat csak éjszaka szabad kinyitni, nehogy valaki meglássa a
rejtőzködőket. (Emlékszünk a függönyökre, amik le se
kerülhetnek az ablakokról, míg ők ott tartózkodnak?) Lássuk a
szöveget:
1944.
február 23, szerda
Közben
a nyitott tetőablakon kinéztem Amszterdamra, végig a háztetőkön,
egészen a látóhatárig, amely olyan halványkék volt, hogy szinte
beleolvadt az összképbe.
1944.
június 14, szerda
Például
pünkösdkor, amikor pedig nagy volt a hőség, este leküzdöttem az
álmosságot, csak azért, hogy fél tizenkettőkor a nyitott
ablaknál nézhessem a holdat. Sajnos, hiába hoztam meg ezt az
áldozatot, mert olyan világos volt, hogy nem mertem a nyitott
ablakhoz állni.
(Esetleg
felmehetett volna a padlásra, és kinézhetett volna a tetőablakon,
ami úgy tűnik, nappal is nyitva van - H.G.)
1944.
április 19, szerda
Van-e
nagyobb élvezet ezen a világon, mint a nyitott ablakon át
kitekinteni a szép természetre, hallani a madárkák énekét,
arcomon érezni a nap melegét s közben egy kedves fiút ölelni?
1944.
június 14, szerda
Sajnos,
odajutottam, hogy csak a poros ablakon és a mocskos függönyön
keresztül élvezhetem a természetet s még így is csak néhanapján.
1943.
május 18, kedd
Saját
szememmel láttam német és angol repülők heves légiharcát.
Néhány szövetséges repülőnek bizony ki kellett ugrania az égő
repülőgépből. (Honnan látta Anna a légiharcot? A poros
ablakon és a mocskos függönyön keresztül? Végig lehet nézni
ilyesmit úgy, hogy az ember ki sem hajol az ablakon? – H.G.)
1943.
november 3, szerda
A
porszívó tönkrement. Ezentúl a szőnyeget minden este egy öreg
kefével kell csukott ablakoknál, fülledt melegben, mesterséges
világításnál letisztítani (Kellemetlen lehet. Kissé meglepő,
hogy Amszterdamban november 3-án fülledt meleg van – H.G.)
9.
A BEHÍVÓ REJTÉLYE
1942.
július 8, szerda
Valamivel
később Margot jelent meg feldúltan a konyhaajtóban. - Behívó
érkezett apának az SS-től – suttogta. (...) Mikor aztán
kettesben ültünk hálószobánkban, Margot megmondta, hogy nem is
apának szól a behívó, hanem neki. Most még jobban megrémültem.
Margot még csak tizenhat éves; ilyen fiatal lányokat is
elszakítanak a családjuktól?
Valóban
furcsa, hogy az egész családból csak a tizenhat éves Margot-t
hívja be az SS. Még furcsább, hogy a behívónak később
semmilyen következménye nem lesz, Anna többé nem is tesz említést
róla. A legfurcsább viszont az, hogy Otto Frank, bár több mint
egy éve készül az elrejtőzésre, a saját irodájának épületét
választja búvóhelyül. Ha valaki családostul elszökik a rendőrök
elől, vajon melyik az a két hely, amit a rendőrség rutinszerűen
meglátogatna? Az egyik nyilván az illető otthona. A másik? Lehet
találgatni...
1942.
június 5, szombat reggel
-
Hiszen tudod, Anna - felelte apa kissé izgatottan - hogy már több
mint egy éve ruhaneműt, élelmiszert és bútort helyeztünk el az
ismerősöknél. Nem akarjuk, hogy a holmink a németek kezére
jusson, s még kevésbé szeretnénk, ha elhurcolnának bennünket.
Inkább önszántunkból tűnünk el s nem várjuk meg, míg értünk
jönnek.
10.
A BICIKLIK REJTÉLYE
A
szövegből megtudjuk, hogy a zsidóknak be kellett szolgáltatniuk a
kerékpárjaikat, anyáét ismerősöknek adták megőrzésre, Annéét
még húsvétkor ellopták. Ennek ellenére Anna júniusban vidáman
pedálozik imádói kíséretében, akiknek szintén megvan még a
biciklijük, bár feltételezhetően ők is zsidók, hiszen a zsidó
líceumba járnak.
A
család később feltűnő sárga csillagot viselve, gyalogosan
baktat a rejtekhelyre, ugyanis tilos bármiféle járművet igénybe
venniük, kivéve Margot-t, aki – feltehetőleg szintén feltűnő
sárga csillagot viselve – biciklivel karikázik a búvóhelyre.
Felmerül
a kérdés: jó ötlet így provokálni a rendőrséget, pont akkor,
mikor a család rejtőzni megy? Hogyhogy Margot-nak – egyedüliként
a családban – még mindig megvan a biciklije? Az övét miért nem
adták oda megőrzésre, ahogy anyáét?
1942.
jún. 20, szombat
1940-ben
azután véget értek a Hollandiában töltött nyugalmas idők:
előbb kitört a háború, majd jött a kapituláció, a németek
bevonultak Hollandiába, és elkezdődött a zsidók üldözése.
Viseljenek a zsidók sárga csillagot! Szolgáltassák be
kerékpárjaikat!
1942.
június 20, szombat
Azt
hiszem, kissé meglep Téged, Kittym, a tény, hogy kislány létemre
imádókról beszélek. Sajnos, nemigen térhetünk ki előlük a mi
iskolánkban (a zsidó líceumban – H.G.). Egy fiú megkérdi
például, hogy biciklijén hazakísérhet-e, mire igent mondok, s
egymás mellett karikázva beszélgetni kezdünk. Tíz esetből
kilencben biztosra vehetem - és ez számomra elég kellemetlen -,
hogy az illető fiú nyomban belém szeret és nem tágít mellőlem.
Idővel persze lelohad ez a szerelem, főleg, mert nem sokat törődöm
a perzselő pillantásokkal, hanem vidáman tovább pedálozok.
1942.
június 30, kedd
Pedig
mindenhová gyalog járok ebben a hőségben. Csak most jöttem rá,
milyen nagyszerű intézmény a villamos, főként a nyitott kocsi,
de hát ezt az élvezetet nem nekünk, zsidóknak tartják fenn. Jó
nekünk gyalogosan is. (...) A húsvéti szünidő alatt ellopták a
biciklimet, anyámét pedig apa ismerős keresztényeknek adta oda
megőrzésre.
1942.
július 8, szerda
Margot
teletömte iskolakönyvekkel a táskáját, kihozta a garázsból a
kerékpárját s Miep mögött elkarikázott előttem ismeretlen
tájak felé.
1942.
július 9, csütörtök
Így
baktattunk tehát a szakadó esőben apa, anya meg én; kezünkben
iskolatáska és szatyor, színültig teletömve a beledobált
holmival. A kora reggeli órában a gyárakba siető munkások
szánakozva néztek ránk. Arckifejezésük elárulta, mennyire
sajnálják, hogy tilos bármiféle járművet igénybe vennünk. A
feltűnő sárga csillag helyettünk is beszélt.
1942.
július 10, péntek
Margot
a kerékpárján jóval előbb megérkezett és már várt bennünket.
1942.
augusztus 21, péntek
Kraler
úr ugyanis jónak látta, hogy egy szekrénnyel eltakarja a hozzánk
vezető ajtót, mert az elrejtett kerékpárok miatt igen gyakori a
házkutatás.
1942.
augusztus 14, péntek
Van
Daan beszámolóján nagyszerűen mulattunk, de még jobban derültünk
az emberek képzelőtehetségén, mert megtudtuk, hogy egyik rokonunk
menekülésünk reggelén mind a négyünket kerékpáron látott
elrobogni. (Rokon, tehát nyilván maga is zsidó, így tudja, hogy a
zsidóknak be kellett szolgáltatniuk a kerékpárjaikat. Ezért nem
állíthatna ilyen képtelenséget – H.G.)
11.
A PONTOS IDŐ REJTÉLYE
A
szomszédos templom harangját elviszik, ezután a rejtőzködők
sosem tudják a pontos időt. Úgy tűnik, senkinek sincsen órája...
1943.
augusztus 10, kedd
Egy
hét óta sosem tudjuk a pontos időt. Drága Westertoren-harangunkat
- valószínűleg háborús célokra - elvitték, s azóta se éjjel,
se nappal nem tudjuk, hogy pontosan hány óra.
1943.
augusztus 4, szerda
Háromnegyed
hét: Trrrrrr... a vekker, amelynek megvan az a hajlandósága, hogy
a nap bármely órájában megszólaljon (akkor is, ha megkérik rá,
sőt néha anélkül is). Kraak... Van Daan úr felkel.
12.
ANNA SZEMÉLYISÉGE
Anna
személyisége önmagában is elég lenne, hogy kétségeket
ébresszen az olvasóban. Már 13 évesen úgy fogalmaz, mint egy
hivatásos író:
1942.
jún. 20, szombat
„A
papír türelmesebb az embereknél.” Ez a mondás járt az
eszemben, amikor egy szép napon, kissé borongós hangulatban,
unottan kezembe temettem az arcom s még ahhoz is lusta voltam, hogy
eldöntsem, elmenjek-e vagy otthon maradjak. Csak ültem egy helyben
és tépelődtem. A papír valóban türelmes. Nem szándékom, hogy
ezt a keményfedelű füzetet, amely a kevély „napló” névre
hallgat, valaha is elolvastassam valakivel, hacsak nem találok
egyszer majd olyan barátot vagy barátnőt, aki valóban érdemes
rá, mást meg ugyan miért is érdekelne.
Érdeklődési
köre is különbözik egy kissé a hasonló korú gyerekekétől:
1943.
március 27, szombat
A
gyorsírás tanfolyamot bevégeztük. (...) Imádom a mitológiát,
főként a görög-római isteneket.
1944.
április 6, csütörtök
Elsősorban
is írni szeretek, de hát ez csak nem számít kedvtelésnek.
Nr.
kettő: családfa-kutatás. Újságokban, könyvekben és régi
papírok között kutatom a francia, német, spanyol, angol, osztrák,
orosz, norvég és holland uralkodó család leszármazását. (Hogyan
jut hozzá Anna újságokhoz és régi papírokhoz? – H.G.)
(...)
Huzamosabb idő óta jegyzeteket készítek minden olyan életrajzról
vagy történelmi műről, amely a kezembe kerül. Több történelmi
eseményt át is fogalmaztam. (...) Harmadik kedvtelésem
természetesen a történelem. (...) Már alig várom azt a napot,
amikor végre a nyilvános könyvtárban bogarászhatok. (...)
Negyedik kedvtelésem a görög és a római mitológia. Ehhez is
vannak könyveim. (...) További kedvtelésem a filmcsillagok,
valamint családunk arcképeinek gyűjtése. (Hogyan gyűjti
Anna az arcképeket a rejtekhelyen? – H.G.)
B.
A HELYSZÍN VIZSGÁLATA
Faurisson
a szöveg elemzését követően meglátogatja az Anna Frank múzeumot
is. Lássuk, mit tapasztal:
„Aki
olvasta a Naplót, meg fog lepődni, mikor meglátja az Anna Frank
házat. Valóságos „üvegházat” fog találni, amely mind a négy
oldalról jól látható és megközelíthető. (...) A rengeteg
ablaknak és erkélyajtónak köszönhetően a 263-as (az
Anna Frank ház- H.G.) és
a 265-ös számban lakók nagyon jól láthatták és érezhették
(főzéssel járó szagok!) egymást. (...) Összesen kétszáz olyan
ablakot számoltam össze – csupa régi építésű ház –
amelyekből a lakók ráláthattak az Anna Frank házra. (...) Tíz
egymást követő múzeumlátogatóval végeztem el a következő
tesztet: Felhívtam a figyelmüket a kertre nyíló kilátásra, és
megkérdeztem, szerintük hogyan maradhatott titokban a Frank család
ottléte huszonöt hónapon keresztül. Az első meglepetés után (a
legtöbb múzeumlátogató egyfajta hipnózisban van a látogatás
során) mind a tízen belátták, hogy ez teljességgel lehetetlen. A
reakciók különbözők voltak: néhányuk megbotránkozott, míg
mások nevetésben törtek ki. Egyikük – szemmel láthatóan
sértődötten – megkérdezte tőlem: Miért veszi el az emberektől
az illúzióikat?“
Faurisson
azt is megállapította a helyszínen, hogy a főépületben valóban
nincsen WC, így a munkásoknak Anna és családja rejtekhelyét
kellett volna e célból felkeresniük.
C.
INTERJÚ OTTO FRANKKAL – 1977. március 24.
Faurisson:
“1977. március 24-én felkerestem Otto Frankot lakhelyén,
Birsfeldenben, Basel külvárosában. (...) Az interjú Frank úr
második feleségének a jelenlétében zajlott le. Rögtön az
interjú első percében közöltem Frank úrral, hogy kétségeim
vannak a Napló eredetisége felől, aki nem mutatott meglepetést.
Azt válaszolta, kész megadni számomra a szükséges
felvilágosításokat. (...) Ami leginkább érdekelt, hogy miképpen
magyarázza Frank úr a Napló már említett képtelenségeit,
illetve valószínűtlenségeit. (...)
Többször
is rákérdeztem, de Frank úr nem tudta megmondani, hogy a
szomszédai a 261-es számban mit árusítottak vagy gyártottak. (Ez
azért érdekes, mert részben ezek miatt a szomszédok miatt kellett
két éven át suttogniuk és lábujjhegyen járniuk – H.G.)
(…)
Arra sem emlékezett, hogy az ő házukban takarítónő lett volna.
Végül azt mondta, hogy a takarítónő már nagyon öreg volt, és
legfeljebb hetente egyszer jött. Erre megjegyeztem, hogy a
takarítónő bizonyára meglepődött, mikor a második emeleti
folyosón hirtelen megjelent a forgószekrény, amire Frank úr azt
válaszolta, hogy a takarítónő sosem jött oda.
Voltam
olyan előrelátó, hogy előzőleg megkérdezzem Frank úrtól,
vajon közülük valaki takarított-e a hátsó traktuson kívül. A
válasza egyértelmű nem volt, így a két válasz logikus
eredménye: Huszonöt hónapon keresztül senki sem takarított a
második emeleti folyosón.
Ezt
a képtelenséget hallván, Frankné közbevágott: "Az
lehetetlen! Egy raktárépületben?! Bokáig ért volna a kosz!"
Amihez
még hozzátehetjük, hogy mivel a rejtőzködők rendszeresen ezen a
folyosón jártak, a felgyülemlett porban igen árulkodó
lábnyomokat hagytak volna maguk után... Egyébként is nehéz
elképzelni egy afféle „nagyon öreg”, hetente egyszer
megjelenő, fantom takarítónőt egy ilyen óriási – és nyilván
nagyon koszos – házban.
Itt
kell megjegyeznem, hogy Frankné jelenléte rendkívül hasznosnak
bizonyult. Frankné nagyon jól ismerte a Naplót és szemmel
láthatóan hitt is az eredetiségében. Fájdalmas volt látni a
megdöbbenését a férje gyatra magyarázatait hallván. (...)
Frank
úr szerint a főépületben dolgozók nem láthatták őket az
ablakokra helyezett papírok miatt. Erre témát váltottam, és
megjegyeztem, hogy az áramfogyasztásuk bizonyára jelentős volt,
ha a villanyt egész nap használniuk kellett. Frank úr csodálkozva
kérdezte: - Hogyhogy? Minek a villany fényes nappal? Mire
emlékeztettem, hogy az ablakok le voltak takarva. Erre azt
válaszolta, hogy azért annyira nem volt sötét a szobákban. (Lásd
kép – H.G.)
Anna szobája ma így néz ki a múzeumban |
(...)
Megkérdeztem, hogy ezeket a papír takarta ablakokat kinyitották e
valaha, ha máskor nem, legalább forró nyári napokon. Frankné
egyetértett velem, hogy azok az ablakok is nyitva kellett legyenek
időnként. Frank úr nem válaszolt. (…)
Frank
úr elismerte, hogy a forgószekrénynek nem volt semmi értelme,
mivel a hátsó traktusnak a földszintről, a kert felől is volt
bejárata (A földszint nincs a Naplóban látható
tervrajzon – talán éppen ezért? – H.G.), így a szekrény
nem akadályozhatta volna meg, hogy az épületet átkutassák. (...)
A
zajok listája megdöbbentette Frank urat, de különösen Franknét.
Frank úr kijelentette: “Kizárt, hogy ott porszívó lett volna!”
Mikor biztosítottam, hogy igenis volt ott egy, elbizonytalanodott,
és azt felelte, hogy akkor bizonyára az esti órákban használták,
mikor az alkalmazottak (a “kívülállók”) már hazamentek. Erre
azt vetettem fel, hogy a lakatlannak tartott épületből átszűrődő
zaj csak még gyanúsabb lett volna az esti órákban a szomszédok
számára (a falak “vékonyak”: 1943. március 25.), egyébként
meg a Napló világosan déli porszívózásról ír:
1943.
augusztus 5, csütörtök:
Ma
pedig beszéljünk a déli ebédszünetről. Ilyenkor az egész
társaság fellélegzik, mert a raktárból hazamennek a munkások.
Fent őnagysága egyetlen megmaradt szőnyegét porszívózza.
Frank
úrtól erre nem érkezett válasz. (...)
Nem
kaptam választ az ébresztőórával kapcsolatban sem:
1943.
augusztus 4, szerda
Háromnegyed
hét: Trrrrrr... a vekker, amelynek megvan az a hajlandósága, hogy
a nap bármely órájában megszólaljon...
ahogyan
a biciklik rejtélyét firtató kérdésemre sem. (Amit be
kellett szolgáltatni, Margot mégis azzal megy a rejtekhelyre –
H.G.)
(...)
A zöldséges neve, ahogy Frank úr mondta nekem, Van der Hoeven.
Frank úr egyértelműen kijelentette, hogy senki sem sejtette az
ottlétüket, beleértve a raktári munkásokat és a zöldségest
is. Ezek szerint utóbbi úgy segít nekik, hogy nem is tud róla!
1944.
április 11, kedd
Visszafelé
jövet Henk véletlenül éppen a krumplikereskedőnk boltja előtt
ment el s elmondta neki, hogy mi történt.
-
Tudom - válaszolta az a legnagyobb lelki nyugalommal - tegnap este
arra jártam a feleségemmel és láttam, hogy be van törve az ajtó.
Feleségem tovább akart menni, de én a lámpámmal bevilágítottam,
mire a tolvajok elszeleltek. A biztonság kedvéért nem telefonáltam
a rendőrségnek. Azért nem, mert bár semmi bizonyosat nem tudok,
sejtek valamit.
A
krumplikereskedő bizonyára feltételezi, hogy itt vagyunk, s éppen
ezért mindig a déli munkaszünet alatt szállítja ide a krumplit.
Derék ember!
Jónéhány
kérdés megválaszolatlanul maradt, Frank úr némelyik válasza
pedig még súlyosabb ellentmondásokra vezetett. Végül Frank úr
egy érdekes válasszal állt elő:
„Faurisson
úr, Önnek elméleti és tudományos szempontból tökéletesen
igaza van. Száz százalékig egyetértek Önnel, ezek a dolgok
valóban lehetetlenségek. A gyakorlatban mégis megtörténtek.”
(...)
Otto Frank nem volt hajlandó megadni Elli címét, azzal az
indokolással, hogy Elli “nagyon beteg” és “egyébként sem
túl intelligens”, ezért nem is lehetne nagy segítség nekem.
(...) Két másik tanúról azt mondta, hogy van elég bajuk anélkül
is, hogy én a kérdéseimmel zaklatnám őket. Ehelyett azt
ajánlotta, hogy lépjek kapcsolatba Mieppel és a Kanadában élő
Kralerrel (igazi nevén Kugler).”
Talán
ennyi elég is Otto Frank süketeléséből. Szerintem a fent
idézetek több mint meggyőzőek. Aki továbi részletekre kíváncsi,
az megtalálja az interjút www.ihr.org –on.
D.
INTERJÚ A TANÚKKAL
A
tanúk: Elli, Miep és Henk (házaspár), Kraler, Koophuis. Ők azok,
akik az állítólagos rejtőzködőket segítették a huszonöt
hónap alatt. A tanúk természetesen rengeteget nyilatkoztak a
háború után, de ahogy Faurisson találóan megállapítja, csupa
általánosságokat, mint például: “Gyakran velük ebédeltünk...
Néha felszaladtunk egy csésze levesre…” Az egyetlen, aki
keresztkérdéseket is feltett nekik, Faurisson volt. Lássuk, mire
jutott a következő “tanúkkal”: Ellivel, Mieppel, Henkkel és
Kralerrel (Koophuis 1959-ben meghalt):
1.
Elli, “a leggyengébb láncszem”
5.
kép: Elli
Faurisson
végül Otto Frank segítsége nélkül is megtalálta Ellit, igazi
nevén Bep Voskuijlt. 1977. november 30-án interjút készített
vele:
Interjú
Ellivel
Faurisson
: “A huszonöt hónapos rejtőzködéssel kapcsolatos kérdéseimre
Elli ilyesféle válaszokat adott:
“Nem
tudom. Nem emlékszem. Ezt nem tudom megmagyarázni. Slagter, az
éjjeliőr? Sosem hallottam róla. (Slagter fontos szerepet játszik
az 1944. április 11-i bejegyzésben, amikor betörnek a raktárba, ő
hívja ki a rendőröket is. Ellinek tudnia kellene róla – H.G.) A
forgószekrény? Igaza van, valóban nem sok értelme volt”
Faurisson
: “Megkértem Ellit, hogy írja le nekem az épületet. A
főépületről kielégítő leírást tudott adni (látható, hogy
valóban ott dolgozott), a hátsó traktussal kapcsolatban viszont
meglepő választ adott: Kijelentette, hogy ő mindössze egy
éjszakát töltött ott, azt is a rejtőzködők megérkezése
előtt. Hozzátette, hogy a részleteket nem figyelte meg, mert
meglehetősen ideges volt.”
A
Napló szerint viszont Elli mindennapos vendég a hátsó traktusban:
1943.
augusztus 5, csütörtök
Háromnegyed
egy: Telt ház. Megérkezik Van Santen úr, azután Koophuis vagy
Kraler, Elli és néha Miep is.
1943.
augusztus 9, hétfő
No.
9: Nem lakója a hátsó traktusnak, de asztaltársunk és hozzánk
tartozik. Ellinek kitűnő étvágya van. Semmit sem hagy a tányérján
és nem is válogatós. Mindenért hálás, s mi már csak ezért is
nagyon kedveljük. Vidám, jókedvű, készséges és jóindulatú.
Ezek az ismertető jelei.
1943.
augusztus 20, péntek
Pontosan
fél hatkor a munkások elhagyják a raktárt s mi felszabadulunk.
Fél
hat: Elli megajándékoz bennünket az estéli szabadsággal. A
házban fellendül az élet. Én előbb még Ellivel felszaladok a
konyhába s legtöbbször megkínálom a vacsora utáni csemegével.
Alig ül le Elli, őnagysága már elhalmozza kívánságaival; már
hallom: „Jaj, Elli, volna egy kérésem...”
1944.
március 2, csütörtök
Elli
mosogatás közben elpanaszolta anyának és Van Daannénak, hogy
mennyire el van keseredve.
1944.
január 12, szerda
Két
hete újra feljár hozzánk Elli.
Faurisson
: “Az interjú végén megkértem Ellit, hogy ha van valamilyen
emléke a Frank család rejtőzködésével kapcsolatban –bármilyen
apróság, érdekesség, anekdota - ami nem szerepel a Naplóban, azt
mesélje el nekem. Elli képtelen volt bármi ilyesmit felidézni.”
Mit
ír a múzeum Elliről?
Az
alábbi idézetek a www.annefrank.org weboldalról származnak:
“Egy
ideges ember
Elli
Otto Frankhoz írott leveleiből megismerhetjük Elli személyiségét
és a múlttal kapcsolatos érzéseit:
“Tegnapelőtt
itt járt Bob Wallagh [újságíró], akinek – ha nem is szívesen
– interjút adtam. Azt mondta, Mieptől kapta meg a címemet, aki
szerint én sokkal többet tudok Annáról, mint ő. Az interjút
követő éjszakát álmatlanul töltöttem, másnap meg
idegösszeroppanásom volt, ami után még mindig fáj a fejem. (…)
Másnap már fél kilenckor felhívtam az újságírót, és
megkértem, hogy ne közölje az igazi nevünket, mert ez még
sohasem történt meg és ezután sem szabad megtörténnie. (…)
Legszívesebben távol tartanám magam mindettől, mert már
természettől fogva ideges ember vagyok, az efféle felesleges
izgalmakat nehezen tudom elviselni. Még a kellemes dolgoktól is,
mint például a meghívások ide vagy oda, valósággal pánikba
esem, olyan ideges vagyok néha. Ön tudja, hogy ebben a
beszédkészség hiánya játssza a legnagyobb szerepet. Tudom, hogy
Ön mindezt jószándékkal teszi, nagyra is értékelem, és semmi
esetre sem szeretnék összetűzésbe kerülni a mi Opektás
köreinkkel. (Utalás
Otto Frank cégére – H. G.)”
A
kapcsolat Otto Frankkal nagyon fontos Bepnek. Otto Frank minden évben
ajándékot küld a születésnapjára és a házassági
évfordulójára, eléri azt is, hogy 1972-ben valamennyi egykori
segítőjük kitüntetést kapjon a Yad Vashemtől. (…) Ezenkívül
anyagilag is támogatja Bepet.”
Elli
családja
Willy
van der Vennen-Voskuijl 2001-ben a nagyanyjáról: “Nem mintha
sokat beszélt volna ezekről a dolgokról (az Anna Frankhoz fűződő
emlékeiről – H.G.), tulajdonképpen sohasem, de az, hogy a lányát
Annenak nevezte el, mutatja, hogy milyen fontos szerepet játszott
Anne Frank Bep életében.”
Bep
lánya az anyjáról: “Családi körben – bár megmaradt
nyugodtnak, derűsnek – egyáltalán nem volt csöndes. Tudott
jóízűen nevetni. Interjúkon jobb szerette Miepnek átengedni a
szót.
Bep
legidősebb fia, Ton sajnálatosnak tartja, hogy anyja olyan keveset
mesélt nekik a történtekről. Még őt is meglepte, mikor a Napló
tudományos kiadásából arról értesült, hogy anyja valójában
jóval többet a rejtőzködőkért, mint amiről neki beszámolt.
“Anyám sohasem árulta el ezeket a dolgokat, magában tartotta
őket, mint valami titkot. A lehető legkevesebbet beszélt erről.
Otto Frank rendszeresen megfordult nálunk, ilyenkor hallottam
ezt-azt, de a dolog lényegéről nem anyámtól értesültem.”
Összegezzük:
-
Elli semmilyen értékelhető információt nem tud adni
Faurissonnak, ellentmondásba is kerül a Napló szövegével.
-
A Napló szerint Elli “Vidám, jókedvű, készséges és
jóindulatú. Ezek az ismertető jelei.” A múzeum szerint Elli
ideges ember, valóságos idegroncs. Úgy tűnik, Elli idegessége
főként akkor jelentkezik, ha Anna Frankról kell beszélnie.
-
Elli még a családjának sem beszél Anna Frankról.
-
Elli levélben arra kéri az őt anyagilag támogató Otto Frankot,
hogy ne kényszerítse nyilvános szereplésekre.
Talán
nem véletlen, hogy Otto Frank nem ajánlotta Ellit Faurissonnak:
bizonyára attól félt, hogy Elli egy szép napon megtörik, és
kiböki az igazságot…
2.
Miep, “a hős”
Miep szívesen és sokat mesél Anna Frankról, láthatóan élvezi a hős szerepét. 1987-ben még egy könyvet is megjelentet az emlékeiről. Lássuk a vele készült interjú lényegét
Miep szívesen és sokat mesél Anna Frankról, láthatóan élvezi a hős szerepét. 1987-ben még egy könyvet is megjelentet az emlékeiről. Lássuk a vele készült interjú lényegét
(1977.
december 2.):
Faurisson
: “Miep és Henk sem tudott semmilyen plusz információval
szolgálni a rejtőzködők életéről. A kérdéseimre kapott
válaszok:
“Azt
nem tudjuk, hogy egészen pontosan hogyan éltek. Mi csak egy
hétvégét töltöttünk a hátsó traktusban.”
Henk:
“Én máshol dolgoztam, de mindennap a lányokkal ebédeltem az
irodában, és máskor is beugrottam 15-20 percre beszélgetni velük.
”
Ez
– ahogyan a többi válasz is – teljes ellentmondásban áll a
Naplóval, mely szerint Henk, Miep és Elli rendszeresen a hátsó
traktusban ebédeltek.
1942.
október 20, kedd
Közben
hétfőn nagyszerűen éreztük magunkat. Nálunk aludt Miep és
Henk. (…) Ma reggel igen korán keltem, mert Henknek már fél
nyolckor el kellett mennie. Kedélyes reggelizés után Miep is
lement.
1943.
augusztus 5, csütörtök
Háromnegyed
egy: Telt ház. Megérkezik Van Santen úr (Henk teljes neve Henk Van
Santen- H.G.), azután Koophuis vagy Kraler, Elli és néha Miep is.
(…) Negyed kettő: Kezdődik a tálalás. A lentről érkezők
egy-egy csésze levest kapnak, ha van csemege, abból is. Van Santen
úr kényelembe helyezkedik a díványon, vagy pedig nekitámaszkodik
az íróasztalnak. Mellette az újság, a leveses csésze és
legtöbbször a cica is. Valószínűleg tiltakozna, ha a három
közül valamelyik hiányozna.
1943.
február 5, péntek
Az
asztalnál rendszerint feszült a hangulat. A kitöréseket
szerencsére megakadályozzák a levesevők. Levesevőknek hívjuk
azokat, akik az irodából felszaladnak hozzánk egy csésze levesre.
Miep:
“Nem volt ott semmiféle porszívó.”
1943.
augusztus 5, csütörtök
Ma
pedig beszéljünk a déli ebédszünetről. Ilyenkor az egész
társaság fellélegzik, mert a raktárból hazamennek a munkások.
Fent őnagysága egyetlen megmaradt szőnyegét porszívózza.
1943.
november 3, szerda
A
porszívó tönkrement. Ezentúl a szőnyeget minden este egy öreg
kefével kell csukott ablakoknál, fülledt melegben, mesterséges
világításnál letisztítani.
Miep:
“A forgószekrény már jóval a Frank család érkezése előtt
ott volt."
1942.
augusztus 21, péntek
„Odúnk”
csak most lett ám „igazi” rejtekhely. Kraler úr ugyanis jónak
látta, hogy egy szekrénnyel eltakarja a hozzánk vezető ajtót,
mert az elrejtett kerékpárok miatt igen gyakori a házkutatás.
Persze olyan szekrénnyel, amely forgatható és úgy nyílik, mintha
ajtó volna.
A
szekrényt Vossen úr készítette.(Elli apja – H.G.) Időközben
ugyanis elárultuk neki, hol vagyunk, s ő nagyon szívesen támogat
bennünket.
Miep:
"A zöldséges nem szállított nekik semmit. Én vittem nekik a
zöldségeket, Elli meg a tejet."
1944.
április 11, kedd
A
krumplikereskedő bizonyára feltételezi, hogy itt vagyunk, s éppen
ezért mindig a déli munkaszünet alatt szállítja ide a krumplit.
Derék ember!
1944.
május 9, kedd
Kraler
úr azzal a hírrel állított be ma délben, hogy B.-né, aki
azelőtt az üzlet alkalmazottja volt, jövő héten minden délben
két órakor az irodába jön kávézni. Mit szólsz ehhez? Akkor
azután senki se járhat fel hozzánk, a zöldséges nem hozhatja a
krumplit.
1944.
május 25, csütörtök
Ma
reggel elhurcolták a zöldségesünket, mert két zsidót bújtatott.
(...)
A
szegény zöldségest mi is nagyon nélkülözzük. A lányok nem
győzik és nem is tanácsos, hogy ők cipeljék a rengeteg krumplit
a házba. Most majd még kevesebbet eszünk.
Faurisson:
“Az interjú alatt végig az volt az érzésem, hogy Miep rendkívül
kényelmetlenül érzi magát. A tekintete kerülte az enyémet. A
magatartása hirtelen megváltozott, mikor rátértünk a
letartóztatás napjára (1944. augusztus 4.) Látható
megkönnyebbüléssel, bőségesen ontotta magából a részleteket a
rendőrség érkezéséről és a letartóztatásról.”
Faurisson
benyomásai:
„Ellivel,
majd Mieppel és Henkkel beszélgetve rögtön az az érzésem
támadt, hogy ez a három ember nem élt 25 hónapig napi
kapcsolatban a rejtőzködőkkel úgy, ahogy az a Naplóban le van
írva.
Arról
viszont meggyőződtem, hogy Elli és Miep valóban jelen volt 1944.
augusztus 4-én, mikor a rendőrség letartóztatta a Frank családot,
Kralert és Koophuist.
Elli
és Miep makacsul kitértek a 25 hónapos rejtőzködéssel
kapcsolatos kérdéseim elől, és igyekeztek újra meg újra a
letartóztatás napjára (1944. augusztus 4.) terelni a szót.”
3.
Victor Kraler (Kugler), a hűséges üzlettárs
Emlékezzünk
meg röviden a Kanadában élő Victor Kuglerről, Otto Frank egykori
üzlettársáról is, akit Faurisson levélben próbál
meginterjúvolni. Kugler sértő hangú válaszlevelet ír
Faurissonnak, de a Naplóval kapcsolatos részletekbe nem megy bele.
Kugler Faurisson levelét és az ő válaszát továbbküldi Otto
Franknak. Valószínűleg a Faurissonnal szemben tanúsított
magatartásának köszönheti azt a tízezer dolláros jutalmat, amit
egy alapítványtól kap a következő évben (1978) „Anne Franknak
és családjának oltalmazásáért a háború alatt”. Ha valóban
a Frank család oltalmazásáért jutalmazták, miért vártak vele
több mint harminc évet?
Összegzés:
A
fenti kis ízelítőből is – Faurisson elemzései ennél jóval
terjedelmesebbek – világosan látható, hogy Anna Frank naplója
hamisítvány, mégpedig nem is különösebben ügyes hamisítvány.
Otto Frank, aki ilyen gusztustalan és kegyeletsértő módon pénzt
csinált a lánya halálából, dúsgazdagon, a világ
közvéleményének rokonszenvétől övezve, az emberi jogok és a
tolerancia védelmezőjének pózában tetszelegve fejezte be életét,
az általa kiagyalt történet pedig – jellemző módon – a
holokamu-ipar egyik legfontosabb támpillére lett.
Horváth
Gábor
Utószó:
Van
a témának egy új, igen érdekes mozzanata. Egy holland
történésznő, Carol Ann Lee nemrég egy könyvet írt Anne
Frank címmel azon kutatásairól, hogy ki árulhatta el a
Frank család rejtekhelyét, mivel ez mind a mai napig homályban
maradt és csak feltételezések léteztek. Rengeteg egykori iratot
áttanulmányozva arra a meggyőződésre jutott, hogy megtalálta a
feljelentőt, aki nem más volt, mint egy holland nemzetiszocialista,
aki mellesleg a Gestapónak is dolgozott. Ezt az illetőt Anton
(Toni) Alersnak hívták. A történetben az a legszebb, hogy Otto
Frank személyesen is ismerte Alerst, és már egy évvel a család
elbújása előtt, tehát még 1941-ben üzleti kapcsolatba lépett
vele. Ennek értelmében Otto Frank cége - Alers közvetítésével
- a német hadsereggel kötött üzleteket. A cég a család elbújása
után is tovább működött és tovább üzletelt a németekkel.
A
háború után Anton Alers - mint háborús bűnös bíróság elé
került, DE OTTO FRANK VALLOMÁSÁNAK KÖSZÖNHETŐEN FELMENTETTÉK.
O. F. ugyanis azt vallotta, hogy Alens figyelmeztette arra, hogy el
akarják vinni a németek a családot, és jobb lesz, ha elrejtőznek.
A történésznő bizonyítja könyvében, hogy Otto Frank erről a
történetről is többször hazudott a későbbiekben. A kutatások
azt bizonyítják, hogy miközben a Frank család bújkált, a cégük
továbbra is működött, méghozzá a németekkel üzletelve. A
történésznő arra a következtetésre jut, hogy Alers a háború
után megzsarolta Otto Frankot, aki akkor már dúsgazdag ember lett
a lánya naplója kapcsán befolyt pénzből, hogy nyilvánosságra
hozza a németekkel való üzleteléseit. Ezért lépett aztán fel
Otto Frank, mint mentőtanú az Alers elleni perben, utána pedig
komoly összegeket is fizetett neki a hallgatásáért. Mindebből az
derül ki, hogy Otto Frank - mint a zsidók úgy általában - egész
életében egy dolgot tartott szem előtt: miképpen lehetne
mindenből és minden körülmények között pénzt csinálni.
A
leírtak ismeretében nem nehéz felismerni Otto Frank valódi
jellemét, amiből egyenesen következik, hogy még a saját lánya
szerencsétlen sorsát is mindenképpen pénzre akarta átváltani,
ami - az ismert hamisításokkal - sikerült is neki. Ezzel aztán
több legyet is ütött egy csapásra: lerakta a holokamu-mítosz
egyik legfőbb - érzelmek megnyerésére alkalmas - alapkövét és
ezzel a tetejébe hatalmas pénzt is keresett. Egy régi bölcsesség
szerint a legnagyobb hazugságoknak csak az első generációt kell
túlélnie, utána már mindenki nyilvánvaló tényként fogadja el.
Nagyon remélem, hogy a holokamu esetében ez nem így fog működni.
Végül
még egy megjegyzés. A holland történésznő sem tudja
egyértelműen bizonyítani, hogy a Frank családot aztán Anton
Alers jelentette fel a Gestapónál, mert erről semmiféle irat nem
maradt fenn. Könyvével inkább - valószínűleg akaratán kívül
- azt érte el, hogy mégtöbb kételkedés merüljön fel a Frank
család történetével kapcsolatban.
Dobszay
Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése