-
most tudományt „égetünk” az agyunkba -
Olyan
ez, mint mikor a betörő a te öngyújtóddal gyújt rá, amit a
nénikédtől örököltél, és aminek nem csak eszmei, hanem
ropogós valutában is kifejezhető értéke van, és közben
össze-vissza beszél (mesél?) arról, hogy a múlt héten hány
helyen járt, mint meghívottvendég…
Időnként
ezek a kis nózik nem figyelnek oda, és „alkotnak”.
Badarságokról cikkeznek.
A
történelem nem hazudik, ezt már egyik előző
cikkemben is
leszögeztük, és jól tettük. Vagyis ha elég ostobák vagyunk,
egyfajta kellemesen terelgethető, agymosott birkák (ne
tagadjuk)(jómagam sem tagadom, ne félj!), akkor hisszük, hogy a
történelemben használt tudományok általában tévedhetetlenek.
Ilyen
a „történelmi matematika” is.
Mindenki
tisztában van ezekkel:
· egyszer
1, az kettő,
· kétszer
6, az tizenkettő,
· 12
meg 1, az tizenhárom,
· 2009-ből
1945, az bizony hatvannégy,
· hatvannégyből
61, az három.
A
felsorolt alaptézisek között nincsen probléma. Számok jönnek,
számok mennek, senki sem tételezheti fel, hogy egyik vagy másik
„tanárunk” megpróbált volna átverni bennünket; hiszen a
tételek, a törvények, a matematikai alaptézisek
megváltoztathatatlanok.
Na,
barátom, gyere, és bebizonyítom, hogy tiszta matematika csak a
gójoknál van, azok a sokat emlegetett „másmilyenek”, azok a
„magasabb rendűek”, a „haverok” kicsit érdekesebben tudnak
élni a tudomány eme kincsével!
Kezdjük
a tűzzel! Bemelegítünk, ha-ha-ha.
A
tűz fizikai jelenség, éghető anyag fény- és hőhatással járó
oxidációja. Közvetlen hatása van, és ez bizony az égés, ami a
szerves anyagokat (például az
embert) visszafordíthatatlanfolyamattal elbomlasztja. A
jobb megértés érdekében
ismétlünk: visszafordíthatatlanfolyamattal.
A
tűz általában az oxidációs folyamat kísérőjelensége.
Önfenntartó folyamat. Az égés feltételei:
· éghető
anyag,
· égést
tápláló közeg és
· gyulladási
hőmérséklet.
Ennyi
volt mára a fizikaóra, most jön vissza a számtan és
természetesen a történelem!
Felteszem
a kérdést, hogy mi az a hamvasztás, de azt hiszem, megválaszolnom
felesleges, mert te minden bizonnyal tudod, miről kérdezgetek,
úgyhogy ugrunk. A tűz a hamvasztás természetes velejárója
(mekkora hülye mondat!), úgyhogy ha összeadod az egyet meg az
egyet, rögtön látni fogod, hogy mire akarok kilyukadni.
A
hamvasztás lényege, hogy minél kevesebb „cucc” maradjon a
halottból. Annak idején, mikor nagyobb járványok, harcok,
háborúk, ütközetek voltak, bizony rengeteg halottal kellett
számolni a végén, és ezeket a halottakat közös (általában
jeltelen) sírba temették, ami akkoriban talán kielégítő volt,
de ugyanolyan kurva nagyon nehéz, mint
amilyen manapság lenne. A félelem miatt „találták fel” az
európai (modern?) hamvasztást, mert a (túl)élők tartottak tőle,
hogy például a nagy járványok után a mérges ragályok még a
föld alól is kinyúlnak, eljönnek értük, hiszen nem szüntették
meg őket a holttestek elföldelésével, csak lejjebb ásták köbö két
méterrel.
Odaát
Indiában természetesen ekkor már évszázadok óta égették a
halottakat (na, jó: csak a Buddha-felekezetűeket), és tudunk róla,
hogy a gaz, hódító, leigázó, büszkén matekozó ókori
civilizációk, mint a római vagy a görög is elégette a magasabb
rendű polgárokat, hogy aztán egy urnának nevezett edénybe
dobálják a hamvakat, és azoknak beszélhessenek álmatlan
éjszakáik közepette az özvegyek.
Egyes
történelmi „ténykönyvek” szerint 1878-ban a németországi
Gothában aztán megtörtént az első halotthamvasztás, bár én
inkább azt vágom a fejedhez, hogy ez marhaság, mert két évvel
korábban, 1876. január 22-én az olaszországi Milánóban
hajtották végre az első hamvasztást. Nos, kérlek szépen, van ez
így, mikor a könyvek írják a tudóst, és nem fordítva!
Természetesen
lehetnénk történelmileg megalapozottabbak, és bősz
nyálfröcsögéssel, vad, vérben úszó szemekkel csapkodhatnánk
olyan mondatokkal, hogy bizony tisztában vagyunk vele, hogy a hunok
is égették a halottakat, meg az indoeurópaiak vezették be a
hamvasztást, de nem tesszük, mert nem célunk ennyire hitelesnek
lenni – nem ez a lényeg.
Nézzük
meg, hogyan jut el a fizikailag látható és tapintható halott
ahhoz a ponthoz, hogy szinte csak a szél fújja el!
Először
is vegyünk egy átlagos, 70 kilós embert. Legyen férfi, mert ez a
súly nőben már nem előnyös (bocs!). A srácot fektessük a
tepsire (speciális hamvasztókoporsó), toljuk be a tűztérbe, és
kezdjünk el szép lassan cigizni meg sakkozni, míg ő odabenn
perzselődik a köbö900-1000 Celsius-fokon. Szerencsére
szép, színes, modern és technikailag a lehető
legprofesszionálisabb a mai világ, bármilyen hihetetlen, de tegnap
még a ma volt a jövő, úgyhogy a szó átvittebb értelmében ma a
jövő technológiáját használjuk, tehát nem kell sok idő ahhoz,
hogy a 70 kilós testet teljesen hamuvá égessük.
Vagy
tévedek?
Azt
hiszem, tévedek. Még velem is előfordul.
Egy
átlagos, 70 kilós férfi elégetéséhez legalább 90 percre van
szükségünk. Ma. 2009-ben. A „jövőben”. Hmmm…
Matekozzunk
kicsit!
Legyen
sok halott, vizionáljunk egy hatalmas járványt, ahol a lassan
kihaló emberiséget ezzel a modern eszközzel, a krematórium békés
csendjével (és tüzes befogadókészségével) kell finoman szólva
„megszellőztetni”, morbidabban szólva: szélnek ereszteni. A
világraszóló járványok néha valóban veszélyesek, lehet több
száz, ezer, tízezer, százezer halott is, és nincs idő
temetésekre, papokra, sírásra-rívásra, koszorúkra, meg szent
hülyeségekre; marad a gyors, igénytelen égetés.
Azt
mondom, hívjuk a recesszió miatt otthon ücsörgő, általában
pókhasú, szerfelett hozzáértő, kissé kopaszodó és fogazatban
már-már hiányos (kőkorszaki) szakikat, és nagyobbítunk a
kemencén, és a tűztérbe már rögtön nem egy, hanem tíz
(mondom: 10) halottat tudunk egyszerre berakni. Mit szólsz?
Az
idő, az a fránya intervallum mégsem változott.
Jön a tűz, modernek vagyunk, a jövő technológiájával
dolgozunk, de még így is 90 percig tart elégetni a tíz halottat.
Gondoltad volna? Azaz 900 perc (több mint tizenöt óra) 100 halott
elégetése.
Vagyis
egy nap ezzel a modern krematóriumunkkal képesek vagyunk a járvány
áldozataiból pontosan 160 darabot egyedet testet
elégetni. Márpedig ha képesek vagyunk erre, akkor mi vagyunk a
környéken a Janik.
Hogyne.
Jön
egy visszaemlékezés. Csak a rend kedvéért: „A
hamvasztóhelyiség közepéből egy magas kémény emelkedik ki.
Körülötte 9 kemence épült, mindegyik 4 nyílással. Minden
nyílásba 3 átlagos méretű holttestet lehet elhelyezni, amelyek
másfél órán belül teljesen elégnek. A kemencék kapacitása
eléri a napi 2000 holttestet”.
Ez
itt az auschwitzi jegyzőkönyv negyedik része. Nem kommentálom,
inkább matekozzunk!
Az
ember, aki ezzel a vallomásával hozzánk szól, azt állítja,
hogy:
· 9
kemence van,
· 4
nyílással,
· 3
halottat lehet belehelyezni,
· ami
pontosan 12 halott,
· és
az égetésre 90 perc kell.
Nem
jön össze.
Ha
90 perc alatt 12 halottat égetek el, akkor 900 perc alatt 120
„légneműm” lesz, vagyis egy egész nap alatt 192 holttestet
tudok elégetni. Nem tudom, hogyan csinálták a tábori velejéig
romlott égetőemberek, de ha 2000 holttestet tudtak elégetni, akkor
· ad
egy: az idővel játszottak,
· ad
kettő: valaki hazudik,
· ad
három: a matematika lejárt tudomány.
Utóbbira
szavazok. Nem azért, mert félnék a „megrovástól”, de nem
tudok azonosulni vele, hogy valakik hazudtak volna, és az auschwitzi
krematóriumokban nem voltak képesek azok a rossz, mi több: gonosz
nácik elégetni naponta 2000 (kettőezer!) testet.
Mi
több: embert.
Mi
több: zsidót.
Ha
viszont a matematika, amit eddig egyébként speciális tudománynak
gondoltál, elkezd inogni, akkor valami baj van. Baj van a fejekben,
a testekkel, a világgal, az egész világegyetemmel, és talán az
sem biztos, hogy ha két kutya ugatja egymást, és az egyiknek
nagyobb az arcszőrzete, mint a másiké, akkor matematikai alapú a
végkövetkeztetés:mindig a pajeszos kutyának van igaza. Ez
ostobaság.
De
azt mondom, ne kapkodjuk el!
Nézzük
meg, hátha annyira előrehaladott volt a tudomány, hogy a nácik
képesek voltak játszani az idővel, befolyásolták a nap 24
óráját, méghozzá úgy, hogy egy nap látszatra 24 teljes órából
állt, valójában azonban 250 órásra „tolták ki”, méghozzá
éppen azért, hogy képesek legyenek elégetni naponta 2000
holttestet.
Olyan
egyenlet következik, hogy még én sem fogom érteni a végére.
Direkt
lassan írom le, hátha te is megérted, és veled együtt én is.
Ha
a nácik képesek voltak a 24 órás napból egy matematikai tudomány
segítségével (ha-ha-ha) 249,84 századnyi órát varázsolni, csak
azért, hogy el tudják égetni a felgyülemlett holttesteket, akkor
· a
második világháború nem 1939-től 1945-ig tartott, hanem 1939-től
1992-ig,
· nem
csoda, hogy a reggel az ukrán paraszttól ellopott sajt meg vaj
délre már megromlott a szovjet hősök tarisznyájában,
· az
igazság (botorság?) kerekei lassan őrölnek,
· le
a kalappal Hitler előtt, amiért közel 50 éven át tartotta magát
a világ elnyomásával szemben!
Jó,
jó: ez így talán rendben is volna, legyinthetnénk mindketten, de
hiába is próbálnánk átverni saját magunkat, tudjuk, hogy az
idővel senki sem képes játszani! Nincsenek 249,84 órás napok,
nincsenek matematikai képtelenségek!
Ha
viszont a matematikáról nem feltételezzük, hogy lejárt tudomány,
és azt sem hisszük el, hogy a csúnya, rossz, gonosz náci tudósok
rájöttek, hogyan lehetne észrevétlenül meghosszabbítani a
napokat, akkor marad a harmadik lehetőség.
Bocs.
De…
Valaki
hazudik.
Ha
1940 és 1945 között nem voltak képesek naponta 192 holttestnél
többet elégetni, akkor oda a mítosznak! Ezt senki sem akarja (tedd
a szívedre a kezed: akarod-e?), vagyis keresnünk kell egy
mindenkinek megfelelő megoldást.
Szerencsére
a matematikát itt is segítségül hívhatjuk.
Bevezetőmben
már említettem, hogy a „történelmi matematika” általában
tévedhetetlen, még akkor is, ha egyesek szeretnék megváltoztatni
a múltat, akár ennek a csodálatos tudományágnak a segedelmével.
Mit
mondjunk? Szánalmasak.
Jelentsük
ki bátran, hogy a napi 2000 ember elégetéséhez pontosan nem a
jegyzőkönyvben foglalt 9, hanem sokkal több, mondjuk, 90 kemence
szükségeltetik, és a nem 4, hanem 40 nyílásba most is egyszerre
3 testet képesek bepakolni a gonosz bácsik, vagyis most másfél
óra alatt nem 12, hanem 120 holttest fog elégni, ami naponta 1920
holttest – ami már megközelíti a rögzített adatokat.
Na,
ez a matematika!
Pfúúú…
most töröljük meg a homlokunkat, és veregessük meg a saját
vállunkat, mert úgy tűnik (mindenki legnagyobb
örömére)(vagyis majdnem mindenki örömére)
megoldottuk a problémát, és nem kell hazugságon kapnunk egyetlen
egy szemtanút sem! Nem volt könnyű.
Erre
miféle gondolatok keringenek a fejemben?
Egyetlen
70 kilós ember elégetését követően azért marad abban a
két-három liternyihamuban pár csontdarab is, melyet
még porrá kell zúzni, mielőtt azt mondhatnánk, hogy végeztünk
a ránk bízott akcióval.
Nézzük
ezt Hans szemszögéből, aki félszemű nőgyógyász és
kazánkovács odaát a krematórium (égetőkemence) friss hőszobája
mellett. Azt állítom, hogy Hans nem ostoba, így tisztában van
vele, hogy ha velem ért egyet, és képest naponta 1920 egyént
elégetni, akkor egészen pontosan (kettő literrel számolva) estére
rendelkezésére áll 3840 liter (vagy inkább kiló) por, amelyben
rendesen elvegyülnek a fehérre égetett, keményebb csontdarabok.
A
csontokat porrá kell zúzni.
Ez
fizikai feladat.
Nos,
képzeljük el Hans három csöppnyi gyermekét, akiknek az a
feladatuk, hogy a falak mögött, ahol senki sem látja őket,
egy-egy ötkilós kalapáccsal szarakodjanak ütögessenek,
amíg csak világ a világ! Látod magad előtt a kis Helmut, a kis
Karl-Heinz, és a kis Gorrfried arcát, amint napestig ütik-verik a
csontokat, hogy kisebbek és kisebbek (és még kisebbek) legyenek,
vagyis teljesen megsemmisítik a bizonyítékokat,
hiszen manapság semmiféle bizonyíték nincsen a kezünkben,
nem vagyunk képesek (a bölcs, okos, éleslátó szemtanúk
elmondásain kívül) bizonyítani, hogy a rossz, gonosz Hans valóban
égetett el emberi testeket, méghozzá naponta 1920 darabot?
Őrület!
Azt
állítom, hogy a kis Helmut, Karl-Heinz és Gottfried köbö két-három
napig bírták ezt a minden bizonnyal erős, megkülönböztethetetlen
vasfegyelemmel kierőszakolt munkát, aztán serényen felálltak a
kalapács meg az üllő mellől, és azt mondták, nekik semmi
szükségük beígért élettérre, meg harmadik birodalomra, meg
faji megkülönböztetésre, és különben is: túl nagy errefelé a
füst, úgyhogy világgá mentek, mint a három mesebeli királyfi,
vagy éppen a brémai kubikusok.
Napi
3840 kilónyi hamu egy éven át pontosan 1401600 (egymillió
négyszázegyezer hatszáz) kiló hamu, vagyis 14 ezer mázsa, azaz
1401 tonna.
Auschwitz
éveken át ontotta magából a port és hamut. Legyünk „rendesek”,
és mondjuk azt, hogy nem 5 éven át, csak 3 évig égették a
halottakat. Az bizony 4203 tonna hamu és csonttörmelék keveréke.
Nem kevés. Az összehasonlítás miatt:
· egy
trolibusz 13 tonna,
· egy
vonatmozdony 50 tonna,
· egy
repülőgép 180 tonna.
Hol
van ez a hamu és csont keverék? Hol van? A közeli lápban, ahogy a
„történészek” mesélik? A föld alatt, ahol (bár modern
műszereink vannak) nem lehet megtalálni? Hová rejtette el Hans a
haverokkal ezt az irdatlan mennyiségű bizonyítékot?
Hogy
is szólnak a mesék? Bizonyíték nélkül nincsen bűntény.
Szemtanúk
elmondása alapján nem ítélhető el senki sem. Ahhoz kézzel
fogható bizonyíték kell.
Csak
azért, hogy tájékozott legyél: az emberiség, a történelem a
holokauszt kivételével egyetlen egy történelmi eseménynél sem
elégszik meg pusztán csak a sokszor éleslátó, jól emlékező,
„biztosan ott volt”-szerű szemtanúk beszámolóival, mindenhol
kézzel fogható, fizikai bizonyítékot keres, de a holokauszt
esetében erre nekünk semmi szükségünk, hiszen ott vannak a
gázkamrák, a bedobónyílások, az egész tűrhetetlen „rejtély”,
melyet el kell fogadnunk.
Elfogadod?
A
Budapesti Temetkezési Intézet pár héttel ezelőtt bemutatta
csömöri hamvasztóüzemét, ahol két régebbi, illetve két újabb,
immáron számítógép-vezérlésű krematóriumban akár 32
holttestet is el tudnak égetni egy-egy 12 órás műszakban, azaz,
ha egy teljes napon át égetnének, akkor az bizony 64 holttest
lenne.
A
főbb szavak: számítógép-vezérlésű, illetve: 12
órás műszak.
Egy
ember után (milyen érdekes a matematika, hiszen a ’40-es évek
óta ez a szám nem változott!) 2 kilogrammnyi hamu marad.
Még
egy kis apróság.
Tudom, már
írtam róla régebben,
hogy valami számtechnikai probléma kezd el kialakulni a sok-sok
túlélő körül, de azért hadd említsem meg, hogy tisztábban
lássunk: az utolsó ember, aki élve, szemtanúként elhagyhatta a
felszabadított utolsó tábort, immáron minimum 64 éves lenne, ha
szerencsétlenségére pont a kapuban születik, és első felsírása
közben, mialatt az orvos a fenekét paskolgatja, még láthatja a
szögesdrótokat, a kutyákat, a barakkokat, a kéményeket, és
talán át is érezheti a nyomasztó, kötelező
munkaszaggalmegtöltött
légkört.
A
táborlakók, ha fiatalok voltak, akkor 70 év közelében lehetnek.
Ha
kamaszok voltak, akkor most 75-80 évesek.
Ha
huszonévesen kerültek be oda, akkor 85-90 évesek.
Ha
már bőven megvoltak 30 évesek, akkor ma 95-100 évesek.
Élő
szemtanúk. Akiknek hinnünk kell.
Megbocsátok
nekik. Nem égtek el. Pedig nagyok voltak azok a lángok, és
messzire nyúltak.
(Ha
már matematika: ez a századik bejegyzésem a blogon.)
FELHÁBORODÁSI
MÉRTÉKEM: 10/10
AGYMOSOTT
INDEX:
FÜGGELÉK
AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:
TONNA: -
Angolszász mértékegység, az SI-kompatibilis, de mégis
megengedett a használata. 1 tonna 1000 kilogramm, vagy pedig 1
köbméter víz tömegével egyenlő.
INTERVALLUM: -
Latin eredetű szó, eredetileg közt, közbeeső helyet vagy bármely
más közbeeső térbeli vagy időbeli dolgot jelöl.
MATEMATIKA: -
Ez egy speciális tudomány, mely részben a többi tudomány által
vizsgált, részben pedig a matematika „belső” fejlődéséből,
differenciálódásából adódóan létrejött (felfedezett vagy
feltalált) rendszereket, struktúrákat, azok absztrakt, közösen
meglévő tulajdonságait vizsgálja.
MÁSODIK
VILÁGHÁBORÚ: - Az emberiség történetének eddigi
legnagyobb fegyveres konfliktusa volt, melyet hiába próbálnak
„überelni” egyes demokratikus, de más országokat fegyveres
erővel lerohanó államok, eddig még nem sikerült nekik.
A
matematikai képlethez:
· egy
nap: 24 óra,
· egy
hét: 168 óra (7 nap),
· egy
év: 8736 óra (52 hét),
· Auschwitz
1940-től „üzemelt”,
· 1940
és 1945 között 5 év telt el,
· „rendes”
időszámítással 5 év köbö 43680 óra.
Ha
egy nap nem 24, hanem 250 óra, akkor:
· egy
hét: 1750 óra (7 nap),
· egy
év: 91000 óra (52 hét),
· 5
év: 455000 óra, vagyis ha elosztod a „rendes év” óraszámával,
a 8736-tal, akkor meglátod, hogy 52 év telik el, ha a nácik
képesek „megnyújtani” a 24 órás napokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése