Látszat
valóságok
Mégnemzetibb szájbatalpaló a Trianon-jelenségről
2017.06.04. 19:46 dangbird
A bejegyzés a szájbatalpaló blogon itt található.
Kedves
olvasók! Régen írtam már bejegyzést, ennek több oka is van –
anélkül, hogy ezeket részleteznénk, örömmel jelenthetem, hogy
ezek legalábbis egy része elhárulni látszik, így a jövőben
remélhetőleg több írás várható. Téma van dögivel, bár
jobban szeretem megvárni, amíg aktualitást nyer valamelyik, és
nem csak úgy kilőni az éterbe – több emberhez jut el így.
A bevándorlásról
és terrorizmusról szólóhozhasonlóan
ez is olyan írás lesz, amire a bal és jobb oldali szemöldökök
egyaránt „jó okkal” ráncolódhatnak – nem baj, legalább
szimmetrikus marad az arcunk!
Na
hát először is:
Minek
kell egyáltalán foglalkozni ezzel az úgynevezett
Trianon-kérdéssel, és miért mindig csak a jobberek síránkoznak?
A progresszív balliberális értelmiség miért tud túllépni a
régi sérelmeken és előre nézni? A világ úgyis globalizálódik,
lassan elhalványulnak a határok... Akinek nem tetszenek a jelenlegi
határok, inkább az egységes Európáért, sőt, az egységes
világért küzdjön velünk, ahelyett, hogy folyton háttal ülne a
lovon és a múltban élne!
Nos,
az ehhez hasonló okfejtésekben van valamennyi méltányolhatóság
és igazság, pont ezért tudnak olyan makacsul terjedni és
fennmaradni – a színtiszta hazugságon az ember könnyebben átlát.
A válaszok közhellyé, panellé változtak, de inkább csak azért,
mert újra meg újra el kell mondani őket, hiszen a fenti „érvek”
is újra meg újra elhangzanak. A „vita” itt meg is áll. Nem az
számít, kinek van igaza, hanem hogy ki hangosabb.
A
következő példa sántít, mint minden hasonlat: ha valaki
megtalálja az autódat, és elfelejti visszaadni, az mikortól lesz
az övé? Ha minden nap ott furikázik az orrod előtt vele, és még
rád is dudál, ha annyit szólsz, hogy „hé”, akkor mennyire
reális, ha a szomszédod vagy akár a rendőr régi sérelmet
emleget? Mennyi idő után lesz hirtelen igazuk, és miért pont
akkortól? Magyarország másfél évszázadot töltött három
részre szakítva, az „anyaország” pedig oszmán uralom alatt
állt.
„Nem
tudom, mit kell hőzöngeni a törökökre. Teljesen joggal várják
el, hogy beszéljük itt Budinban az államnyelvet is. Különben is,
aki nem tud törökül, úgyse jut előbbre, szóval saját maga és
a gyerekei esélyeit rontja. Én már eleve török iskolába adtam a
kis Évikét is, hadd tanulja meg rendesen a nyelvet. Hülyeség ez a
magyar névátíratás is, most nem mindegy, hogy hivatalosan Éva
vagy Evben?! Így könnyebben boldogul majd, és akkor sem kell magát
összehúznia, ha törökökkel vitázik, mint nekem anno. Tanulja
csak meg szépen az oszmán kultúrát is, hiszen nekünk most már a
Török Birodalom a hazánk! Realistán kell nézni a dolgokat, és
nem mindenféle felszabadításról meg autonómiáról halandzsázni,
mint az az idióta Zrínyi. Az A
török áfium ellen való orvosság,
meg az ilyen fasiszta irományok csak rontanak a helyzeten, aztán
csodálkozunk, hogy a törökök utálnak minket. Igazuk is
van!” (modoros
blog)
Régi
sérelmekről esetleg akkor lehet majd beszélni, ha a talált autó
a roncstelepre kerül; ha a határ túloldalán már nagyítóval
kell majd keresni a magyarokat, de ettől szerencsére még messze
vagyunk. Amíg az „anyaország” magyar lakosságának feléhez
mérhető (sőt, annál több) magyar él az elcsatolt
országrészeken, addig ez nem régi sérelem, hanem mindennapos.
Arról
nem is beszélve, hogy a zsidók két évezred után kaptak vissza
egy országot (legalábbis a felét) úgy, hogy Palesztinában rég
nem élt zsidó kisebbség, legalábbis a II. Világháborúig.
Hogy
a trianon-kérdés miért csak „jobboldali” szólam? Mert így
lettek leosztva a lapok. Nincs olyan nemzeti és nemzetstratégiai
kérdés, amit ne züllesztettek volna tudatosan politikai kérdéssé
az elmúlt negyedszázadban (meg még azelőtt, bár akkor még csak
egy hivatalos narratíva volt, azzal szemben csak a kocsmák népének
dörmögése hallatszhatott).
De!
Nyavalyogni „Trianonon” valóban nincs értelme. Már csak azért
sem, mert a trianoni békeszerződésnek akár volt ilyenolyan
záradéka, ami miatt nem is lépett érvénybe soha, akár nem, már
hetven éve nincs hatályban, az 1947-es párizsi békeszerződés
váltotta fel. (A 99 év után lejárós hoaxot ne is emlegessük,
nyilvánvaló hülyeség.) Ha a trianoni békét szóba hozzuk,
rajtunk kívül már valószínűleg senki a világon (a
történészeket leszámítva) nem tudja, miről beszélünk,
legfeljebb a szomszédaink – ők is csak azért, mert mi folyton
emlegetjük, mindhiába.
Ellentmondásba
kerültem önmagammal?
Elsőre
úgy tűnhet, de csak azért, mert az ember elsősorban
érzelemvezérelt lény. Az autós példára visszatérve, a
szomszédomnak nincs igaza, mikor azt mondja, törődjek bele, de
attól még én is fölöslegesen panaszkodok neki minden nap, attól
a helyzet nem fog változni. A trianon-kérdéshez való nacionalista
hozzáállás valóban inkább csak erősíti azokat a határokat,
főleg akkor, ha az a szomszédok szidalmazásával is együtt jár.
(Tudom, a nacionalizmusról tartozok egy bejegyzéssel, türelem. A
kérdés bonyolultabb, mint hinnénk.)
Mit
akarunk mi határrevízió ügyében, mikor még egy olyan
népszavazás is megosztottságot okozott, ahol ad
absurdum magyar
embereknek kellett volna magyar állampolgárságot adni? És még
mielőtt a jobbikosok és egyéb nemzeti radikálisok feje leszakad a
nagy bólogatásban, nekik most jön a székestől hanyattesés:
Készek
vagyunk arra, hogy a Kárpát-medence összes lakójának
megadjuk a magyar állampolgárságot, nemzetiségtől függetlenül?
Hülye
vagy? A szőröstalpú oláhoknak? Engedd be a tótot, kiver a
házadból!
Ez
esetben viszont sajnos a karmos kezes térképek mehetnek a
szekrény aljába vasútvonalastul, hajózható folyamostul, furcsán
beszélő gyimesi falustól. A Magyar Királyság ugyanis
soknemzetiségű állam volt. Trianonnal szétszakították hét
részre, viszont a maradék Magyarországgal „cserébe” kaptunk
egy nagyjából nemzetállamot. Ha a Kárpát-hazát újra akarjuk
egyesíteni, hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy a nemzetállami
lét a múlté. Vagy toloncoljuk „vissza” a románokat a
Havasokon túlra? Azokat, akiknek az őseit a mi nemeseink hívták
be ide? És a szlovákokat hova toloncoljuk, akik végig itt éltek,
a magyarságból váltak le és szlávosodtak el? Mi legyen ezzel a
sok millió emberrel, akiknek már az ükapáik ükapái is azt a
vidéket nevezték hazájuknak, ahol ők most is élnek, méghozzá
gond nélkül, harag, sértettség és feszültségek nélkül,
anélkül, hogy „tolvajnak”, bitorlónak kellett volna érezniük
magukat? Ennyit köszönhetnek a szomszédaink a trianoni békének,
semmi többet – de ezt hogy magyarázzuk el nekik, amíg bennük
száz év nacionalista agymosás dolgozik, bennünk meg a harag és a
sértettség; amíg nem tudunk velük szót érteni úgy, mint akik
egy sorsközösségbe hivatottak tartozni, ha másért nem – ha
félreteszünk minden ember által kreált „ősi jogot” és
fölösleges szkíta-dákóromán kivoltittelőbb-versengést
és idősebb
vagyok Szlovákiánál pólót
– hát a természet vastörvényei által: a Kárpát-medence egy
egységes tájrendszer, és csak egységesen működtethető
hatékonyan és ésszerűen, ehhez pedig egységes államszervezet,
politika és gazdasági stratégia kell.
Persze
az eredeti határok visszaállítása helyett lehetséges elképzelés
a nemzetiségi határok meghúzása is, csak akkor gondoljuk végig,
mi lesz azokkal, akik már most is kisebbségben élnek a saját
térségükben (akár magyarok, akár nem), és sehol nem jegyzett,
törpe kisebbséggé válnak az új határok által, akivel a kutya
nem törődik? (Nyújtsa fel az ujját, akit mostanában
foglalkoztatott a magyarországi ruszinok helyzete!)
Mit
lehet tehát tenni jelenleg, 2017-ben a határrendezés ügyében? A
Jobbik addig-addig trianonozott az elmúlt tíz évben, hogy Vona
Gábornak előbb-utóbb nekiszegezték ezt a kérdést, ő pedig
mellébeszélés nélkül megadta a választ: semmit, „annak nincs
realitása, sem aktualitása, hogy Magyarország visszacsatolja
Erdélyt”. Realitása szerintem van, aktualitása viszont valóban
nincs. Viszont ha az elmúlt 97 évben volt kétszer is aktualitása
a kérdésnek, a jövőben miért ne lehetne? Elsőre csak a
félsikernek is alig minősíthető bécsi döntéseket sikerült
kicsiholni, melyeket sok mindennek nevezhetünk, de a kérdés
rendezésének nem... na és mi a helyzet a második eséllyel, mely
felett teljesen elsiklott a rendszerváltásba belerészegedett
ország és a pórázon tartott Antall-kormány? Ki látta azt előre?
A ’60-as, ’70-es évek globális politikai-gazdasági
berendezkedése olyan stabilnak látszott akkor, valószínűleg az
emberek jó része azzal számolt, hogy ez már az ő életében nem
fog változni, hacsak ki nem tör a III. Világháború a két nagy
blokk között. Nem tört, de valahogy
aztán mégiscsak borult
az egész, a piros ég találkozott a kék éggel (és lett belőle
fekete), Ausztria felé a vasfüggöny hevítés nélkül elérte a
2862 fokot és elpárolgott, Jugoszlávia szétesett, Csehszlovákia
szétesett, hihetetlen, de még a Nagy Szovjetunió is szétesett, mi
meg átaludtuk az egészet, pedig ha valamikor, akkor lehetett volna
tárgyalni a szomszédainkkal, hogy hogyan tovább. A cseh uralom
alól felszabadult szlovákoktól megkérdezhettük volna, nem
akarnak-e esetleg újra egy ország lenni, ahogy a horvátoktól is.
A Kárpátalja ügyében maguk az ukránok jelentkeztek be, hogy
tárgyalnának.
Semmi
nem történt.
Mint
amikor az ember az autópályán elbambul egy lehajtót: három
kilométer után felocsúdva sajnos a satufék-tolatás már nem
megoldás, meg kell várni, míg jön a következő – és csak azt
ne mondja senki, hogy száz év, de még ötszáz év múlva is ott
lesznek a határok (nem a jelenlegi magyar határok, hanem az
összes), ahol most, mert nem tudom komolyan venni. Persze, jön az
idealista baller (nesztek,
új kifejezés a szlengszótárba), és jól kifejti két spangli
között, hogy nem lesznek sehol a határok, testvér lészen minden
ember, és jó lesz, végre nem lesznek háborúk, stb. Amíg a
jobber a tizedik üveg csíki sör után el nem magyarázza neki,
hogy a szlovák vagy a román kisebbségi politika mennyit változott
az Európai Unióba való behatártalanodásunk után – rövid
magyarázat lesz, semennyit, pedig már az EU-csatlakozás előtt is
ezzel hitegettetek minket a Heti Hetesben, ___átok meg! Ami pedig a
háborúmentességet illeti, nehéz megmondani, hogy a történelem
során országok-államok-népek közötti háborúkban vagy pedig
belharcokban és belső népirtásokban haltak meg többen, de
nagyságrendileg egyforma lehet a két szám. Ma is láthatjuk, mi
történik, ha egy kvázi-határmentes, tágas, toleráns társadalmi
és államközegben próbálunk összekeverni egymásban nem oldódó
kultúrákat. A szomszédainkkal legalább ilyen problémánk nincs,
legalábbis „Trianon” előtt nem volt, ahogy azt a megelőző
évszázadok bizonyítják.
Magát
a trianoni békét sem annak köszönhettük, hogy a csehek vagy
románok „legyőztek” volna minket, mert „erősebbek” voltak,
hanem annak, hogy magyar részről jött egy belső ellenség, egy
hazaáruló kormány (elcsépelt szó, tudom, de itt a szó
legszorosabb értelmében használjuk), amelyik leszerelte a
hadseregünket, hogy az ellenség akadálytalanul benyomulhasson.
Károlyi meséje az volt, hogy „jó kapcsolatai” vannak az
Antantnál, és majd ő vérontás nélkül, diplomáciai úton
rendezi a helyzetet, persze ebből semmi nem volt igaz. Hogy Linder
Béla mit tudott minderről és mi járt a fejében, mikor azt
kiabálta a tömeg előtt, hogy nem akar katonát látni többé, azt
nem tudom (olyan részeg volt, hogy valószínűleg ő sem
tudta utólag).
Mindez
jól példázza, hogy mennyivel veszélyesebb tud lenni a belső
ellenség, mint a külső.
Amíg
nincs rendben a szellemi immunrendszerünk, nem állunk készen egy
trianon-revízióra.
Amíg
nem áll kellően szilárd alapokon a nemzeti önazonosságunk, addig
könnyen káosz lenne a trianoni határok eltörléséből.
Amíg
határon innen egy 8%-os, magyarul (is) beszélő kisebbséggel sem
tudunk mit kezdeni, és pont a legerősebb nemzeti öntudattal
rendelkezők köreiből lehet olyanokat hallani, hogy zárjuk ki,
gettósítsuk ki őket egy fél megyényi területre, addig mit
kezdenénk tízmillió idegen ajkú honfitárssal? Nyissuk össze a
határokat, aztán lesz, ami lesz? Lehet, hogy jól sülne el, de
valószínűbb, hogy nem. Az nyilvánvaló, hogy ez úgy működhetne
a leginkább, ha minél pontosabban megpróbáljuk meghatározni,
milyen közös jövőt is képzelünk el az egyesült Kárpát-haza
népeinek. Ehhez pedig két dolog kell: egyrészt, hogy legyen egy
olyan történelmi (társadalmi, politikai, gazdasági, katonai, stb)
helyzet, amiből ki lehet indulni. Ez jelenleg nincs. Másrészt,
hogy tudjunk értelmes képet alkotni a jövőről. Ez pedig aztán
végképp nincs, főleg nem a fűszer-politika szintjén.
A hatalom arcai 1/II - Tóth Bálint előadása, Budapest, 111202
Oszd meg és uralkodj - Tóth Bálint 1/II
Tóth Bálint - Múlt és jövő 1/3 - Az emberiség eredetéről
Tóth Bálint - Múlt és jövő 2/3 - Fejlődés és birodalmak
Úgyhogy
addig is az egyetlen irány, amivel egyáltalán érdemes lehet
foglalkozni, a határon túli összmagyar területek
autonómia-törekvései. Kérdés, hogy az „anyaország” mit
tehet ez ügyben. Sajnos úgy tűnik, nem sokat, főleg nem addig,
amíg „balos” és „jobbos” kormányok váltogatják egymást
– az egyik leszarja, a másik pedig szavazatszerzésre használja
(és azt követően szarja le) a határon túli magyarok ügyét.
Ez
a szép gesztus természetesen lehetne kölcsönös is. Nem nehéz
kitalálni, hogy a jelenlegi kormánypártok azért és csak azért
adták meg minden magyarnak az állampolgárságot, hogy aztán
hálából rájuk szavazzanak, és pont ez az, amit nem kéne
megtenni. Nem „megadták” ugyanis, hanem visszaadták!
Azért pedig nem jár hála, köszönet és főleg nem hűség,
politikai elköteleződés. A hűséget és az elkötelezettséget
inkább tartsuk meg egymásnak, a határ két oldalán, a Fidesszel
(meg az RMDSZ-szel és a többi „magyar párttal”) meg törődjünk
csak pont annyit, amennyit ők törődnek velünk...
Aki
érzi, hogy jön a vihar, ne sírjon „trianonon”, hanem
készülődjön. Sokkal többet fog elsöpörni, mint ezeket a
nyamvadt határokat. Aki meg nem érzi, várjon, amíg odaérünk.
Csak ne bambuljuk el azt a lehajtót! „A
következő lehetőségnél forduljon az ég felé”...
„Ne
csüggedjetek!
Kocsmaasztal
körül bús, gőzős fejjel nagyokat ne hallgassatok!
Ezer
évből ötven, hetven, száz, vagy akárhány, csak mellen
ülő, nehéz boszorkányálom. A varázslók, kik
titeket ködbirodalmak szolgáivá tettek, már
agganak. Varázsvesszős kezük már reszket.
Trianon
palotáiban ítélet többé nem születik. Koszos, büdös
lázadók pösölik körbe.
Themze
partján az angol bajra bajt tetéz.
A
Nagy Bulldog kivert, rühös eb. Csak nyüszít, nyöszörög,
nem harap már.
A
ködöt nap szívja föl, a fölleget szél fújja el. A gyarlón
tákolt hajó hullámok étke.
Akinek
mások adtak hatalmat, mások tákoltak birodalmat, attól
mások is veszik el.
A
csinált országok unatkozó urak dominóvárai. A vetett
magot learatják, kiássák a vetett gyökeret.
Minket
nem palántáltak gondos kezek. Vér öntözött, tűz
melengetett. Mély vízerekből isznak gyökereink.
Hiába
nyűnek, tépnek, újra hajtunk!”
(Máté
Imre: Üzenet az elszakítottaknak)
Miért nem megyek szavazni október 2-án? – Nemzeti szájbatalpaló a bevándorlásról és a terrorizmusról
2016.
szeptember 23. - dangbird
A következő bejegyzés valószínűleg senkinek nem
fog tetszeni. Akármilyen „oldalhoz”, nézetrendszerhez sorolódik
is valaki, valamelyik szakaszban eretnekséget fog találni.
Először is le kell szögezni, hogy a
kényszerbetelepítés elutasításával egyetértek több okból is.
Így is túlságosan beleszól, beleavatkozik Magyarország
(látszólagos) belpolitikájába a brüsszeli adminisztráció. A
bevándorlási problémának pedig legalábbis a közvetlen
előidézője pont ők voltak, illetve az EU idegenrendészeti
politikájának gyengesége – inkábbis hiánya. Nomeg Merkel hívó
szava, ami a szír menekültek áramlására rányitotta a
mindenünnen érkező emberözönt. Létrehoztak egy problémát, és
nem hogy nem szólhatunk bele, de még ők ugatnak le minket, a
magyar kormányt szidják, az idegenrendészeti eljárásunkat a
„Holokauszthoz” hasonlítgatják, mikor valahogy próbáljuk
kezelni azt a problémát, amit létrehoztak, és valami szabályozott
mederbe terelni az emberáradatot. Mi, egyedül, saját erőből. Ez
már így is éppen elég mulatság volt Magyarország számlájára.
Azután, mikor már a spejzban vannak az arabok, hirtelen „egész
Európa közös problémájává” varázsolódik át a helyzet,
aminek a megoldásából mi is ki kell, hogy vegyük a
részünket! Mikor tavaly még leginkábbis csak mi vettük komolyan
a helyzetet, miközben mindenki fújolt ránk, kívülről, és jó
szokás szerint belülről is. A kampány minden szokásos eszköze
bevetésre került. Megindult a gyártáselőkészítése a Jupiter
holdjacímű filmnek is – idén
forog –, amiben a magyar rendőr lelövi a migráns fiút.
A
film egyik díszlete - a háttérben MERKEL PLEASE LET US TO GERMANY
"transzparens"
Aztán majd mehet külföldi forgalmazásra is, hadd
lássák, hogy az a magyar (rendőr) ilyen. Lelövöldözi a
migréneseket.
Ebből, köszönjük, nem kérünk. Aki idehívta és
beengedte őket, az oldja meg, hogy mi lesz velük most már.
DE!
És itt jön a nagy de. Az a gyűlöletkampány, amit a
kormány az egész bevándorlási hercehurca köré kerekített,
annyira alpári és szégyentelen, hogy egészséges ember nem meri
érinteni a szavazólapot, mert fél, hogy megfertőződik, és ő is
gyűlölködni fog. Mit tehetnek ezek az emberek a világpolitika
látható és láthatatlan hatalmasainak felelőtlen
játszadozásairól? Ajánlottak nekik egy lehetőséget egy jobb
életre, és ők éltek vele! Ki a fene akar otthon aljamunkát
végezni és nyomorogni, mikor Németországban
a sozialhilfe magasabb
életszínvonalat és főleg gondtalanabb jövőt biztosít?
Természetesen magának a népszavazásnak a gyökere és
a tétje sem kül-, hanem belpolitikai. Hiszen az ellenplakátokat
sem Brüsszelből állíttatják, hanem a helyi politikai ellenfelek.
Az egész a szavazatszerzésről szól 2018-ra, arról, hogy az
emberek lássák és tapsoljanak, hajrá Orbán, állj ki értünk!
Hajrá, Gyurcsány, ments meg a fasizálódástól! A népszavazás
lényegtelen. Ürügy a kampányra, közpénzből. A baj az, hogy a
jelenlegi politikai gyakorlat úgy működik, hogy ha
a politikus lát egy problémát, nem az az első gondolata, hogy
hogyan lehetne megoldani, hanem hogy hogyan lehetne szavazatszerzésre
felhasználni! Az sem baj, ha
fennmarad a probléma, sőt, még jó is, ha ez hosszútávon még
további szavazatot hoz. Ez a hozzáállás, ez a valóságra rá sem
hederítő demagógia és populizmus indította el eleve a
bevándorlási hullámot is. Aki elmegy szavazni, az ezt a politikai
„kultúrát” támogatja, helyesli, élteti. Mindegy mi van, csak
szavazz! Mert amíg te szavazol, addig mi maradunk ott, ahol vagyunk:
bársonyszék, húsosfazék. Ugyanarról szól az egész, mint a
„nemzeti konzultációs” bedobált kérdőívek – látszólagos
helyettesítése az államhatalom és a nép közötti párbeszédnek.
Rendszeresen panaszkodnak szakmák képviselői még a tömegmédiában
is, hogy már megint az ő bevonásuk nélkül talált ki a jogalkotó
valami szakmailag teljesen életszerűtlen hülyeséget a fejük
felett! A kormányzat és a nép között ugyanis nemhogy párbeszéd
nem folyik, annak még valós tere, fóruma, módszertana sincsen
létrehozva, színleg sem. Ezek után nem kérünk semmilyen olyan
szimbolikus gesztusból, ami hatalmas cécóval övezve, rengeteg
közpénzből azt próbálja elhitetni velünk, hogy számít, hogy
mi a véleményünk! Ha számít, kérdezzék meg, és elmondom. De
az nem vélemény, hogy „X”.
Ráadásul a legtöbbször olyan kérdésben szavazhatunk
csak, ahol az eredmény
borítékolható és/vagy előre beprogramozták a számítógépbe,
mint az EU-csatlakozás esetében, ahol már a Dunapartra előre
odakészítették a tűzijátékot (és élő emberrel alig
találkoztam, aki ne ellenezte volna erősen a csatlakozást,
akármilyen „oldali” volt).
Még egy fontos dolgot le kell szögezni: a
népszavazásnak nem tétje
az, hogy idetelepül-e egy városnyi bevándorló, és a cigányokkal
kapcsolatos együttélési problémáink (elég
polkorrekt voltam?) mellé
most még velük is meg kell-e birkózni, vagy sem. Amíg ugyanis a
schengeni övezeten belül szabad mozgás van, addig úgyis vissza
fognak menni Németországba!
egy
potenciális terrorista :)
Mert ők ott akarnak élni! Meg lett nekik mondva
világosan, hogy mindenkinek joga van eldönteni, melyik országban
szeretne élni! Ha nem mehetnek, a vonatsínre fekszenek!
Ha pedig a schengeni egyezményt felszámoljuk, az még
egy testes koporsószeg az EU-nak. Magyarország pedig nagyon rosszul
jár vele, mert akkor népszavazással vagy anélkül is itt fog
feltorlódni minden további bevándorló. A számuk és számarányuk
pedig minél magasabb egy adott területen, annál kisebb a
hajlandóságuk az alkalmazkodásra, beilleszkedésre, annál jobban
felerősödik a white
flight jelenség...
Az európai ember szorul ki az életteréből. Onnan is
menekül, ahol nagy többségben van, menekül a kisebbség elől,
ami összességében az ő ízlésének túl koszos, hangos,
intoleráns, erőszakos. Mindez pedig elsősorban nem a rossz
politika miatt van, már az is csak következmény. Azért van, mert
az európai ember gyenge. Olyan eszméket vetett el vagy tett
szimbolikus közhellyé, amelyek erőssé tették és tartást adtak
neki, és olyan eszmékkel fertőződött meg, amelyek gyávává,
gyengévé és lustává tették, leszedálták a társadalom
szellemi és fizikai immunrendszerét, leszoktatták az
önérdek-érvényesítésről. Elvetette vallását, kultúráját,
hagyományait. Kulturális vákuumot hozott létre, és ez szív be
egy saját jogán és saját belső logikája szerint nagyon is
létjogosult és életrevaló másik kultúrát.
Amíg a közel-keleti ember azt látja, hogy az európai
embernek nincs kultúrája, nincs ízlése, nincs értékrendje,
világnézetét nihilizmusra cserélte, viseletét rongyokra, zenéjét
és szórakozását zajra, táncát idegrángásra, ételét
moslékra, évszázadok alatt berögzült szokásait
magatartászavarokra, addig nem érti, mi az, amit féltünk tőle?
Mit veszélyeztet ő az Iszlám importjával? Miféle európai
kultúrát? Ha Ahmed barátunk a facebookról eljön hozzánk
látogatóba, és mi dagadó keblekkel meg akarjuk mutatni neki, mit
jelent magyarnak lenni és mit jelent európainak, legjobban tesszük,
ha elvisszük egy múzeumba. Ott aztán büszkén körbevezethetjük:
- Nézd ezt a rengeteg értéket! Ez Európa!
- Nem. Ez volt Európa.
Miért baj, ha a romjaira rá akarom építeni a mecsetemet, a
vahabita iskolámat? Még te is járathatnád oda a gyerekeidet!
Legalább végre megint szólni fog valamiről Európa
– ha nem is arról, amiről szeretnétek...
A Brexit csak egy újabb kondulása volt egy félrevert
harangnak, ami szól már egy ideje (legalább a ’60-as évek óta).
Üzeni, hogy az európai embernek nagyon
betyárosan fel kell kötnie a gatyáját, ha nem akarja magát
hamarosan Eurábiában találni. Nem az európai politikusnak, az
európai embernek! A bevándorlási hullám közepette tapasztalható
kommunikáció világosan megmutatta, hogy az európai politikusokban
semmi összeurópai szolidaritás vagy közösségérzet nincsen. A
Brexit pedig megmutatta, hogy az európai emberben sem sok van. Ahogy
nem is volt soha az elmúlt 3-4000 évben, hiába próbálták újra
meg újra birodalommá kovácsolni. (Most bezzeg szól az európéerség
hárfazengetése egyre több irányból. Milyen sajátos emberi
vonás, hogy a legnagyobb közösségszervező erő a közös
„ellenség”!) Nem Európa bürokratikus úton való mesterséges
szorosabbra vonása a megoldás, nem az Európai Egyesült Államok
létrehozása, hanem a „Nemzetek Európája”, az európai ember
cinikus, komolytalan hozzáállásának megváltoztatása saját
nemzeti és összeurópai öröksége felé. Ha kell, meg is
szüntethetjük a szólásszabadságot és visszaállíthatjuk
a Szent
Inkvizíciót is... de
jobb lenne, ha menne szépszerével, az elmúlt évszádok eszmei és
kulturális forradalmaiból megtartva azt, ami érték, és
sajnálattal kivetni magunkból azt, ami látványra szép, de mérget
hordoz, mint a gyöngyvirág.
Végezetül pár szót a potenciális terroristákról.
Az iszlám és a terrorizmus összemosása már nem új jelenség,
2001. óta folyamatosan hallgatjuk. Valóban nem mentes az erőszaktól
ez a vallás, de azért ugye még nagy európaiságunkban lapozgatjuk
néha a Szent Biblia ezeroldalas vérfürdőjét? Vagy elég csak
belekezdeni a Bhagavad-gítába, a hinduk legszentebb könyvébe,
mindjárt az elején maga Krisna arra szólítja fel Ardzsunát, hogy
harcoljon és öljön. Az iszlámnak ráadásul többféle irányzata
van, és meglehetősen különböző vérmérsékletűek. A
kereszténységnek is vannak szélsőségesei (például
akik tagadják
az evolúciót, ami nagyobb bűn
az emberiség ellen, mint holmi öngyilkos bombamerénylet)...
Alex Jones már 2009 környékén megjósolta, hogy
néhány éven belül katonák fognak a Nyugat városainak utcáin
járőrözni, tökig gépfegyverben, de kevesen hittek neki. „Fear
mongering”, riogatás a
feltűnésért, ugyan már. Pedig azt is megmondta, hogy az „ok”
a terrorizmus lesz. Nem lát ő a jövőbe, csak érti a jelent, érti
a hatalom működését, és sokat tud céljairól és eszközeiről,
ezért lett igaza: most megjöttek azok a katonák. Nem baj, legalább
vigyáznak ránk. Mi félnivalónk lenne? Féljenek a terrorista
migrénesek...
Korábban ugyan már
kifejtettük, hogy a
terrorcselekményeket a hatalom követi el önmaga ellen, de most
ettől tekintsünk el, és tegyük fel, hogy Ahmed saját jogon
robbantja fel a múzeumot, mert elege van az álszent, nosztalgikus
baromságunkból. Ha ez elég sokáig zajlik, egy idő után az
ellenoldali szélsőségből választ fog provokálni. Előbb-utóbb
repülni fog a molotov-koktél a mecsetre, le lesz döfve az imám,
meg lesz verve a muszlim kisfiú az iskola előtt... Akkor pedig,
kedves őshonos európai fehér ember, te magad is potenciális
terroristává fogsz válni. Főleg, ha kereszt lóg a nyakadból.
Akkor te is szemlesütve somfordálhatsz el a katonák mellett, mint
a muszlim (ímmár) sorstársad. Akkor már a saját fajtád ellen is
meg kell küzdened az önérdek-érvényesítésért.
A média 3
social engineering
2015.
november 01. - dangbird
Az előző bejegyzésben leírt „valóságszabályozási”
módszerek összefoglaló neve angolul: social
engineering. Ha
már szabályozás, akkor magyarul talán nevezhetnénk
társadalomszabályozásnak, vagy társadalomtervezésnek – a
szociológiában szokták „lépésenkénti
társadalomjavításnak” is,
de mint az előző bejegyzés példái is mutatják, nem csak
javításra, hanem rombolásra, felforgatásra, destabilizálásra, a
társadalom szétzilálására is nagyszerűen használható ez a
módszer, és használják is. De nem csak az emberek hétköznapi
életét és értékrendjét, viselkedésmintáit lehet változtatni
ezzel, hanem egész komoly léptékű társadalmi-történelmi
átalakulásokat is meg lehet alapozni, meg lehet „olajozni”, el
lehet fogadtatni az emberekkel. Erre lássunk most egy konkrét
példát!
1990 környékén járunk, az úgynevezett
rendszerváltás történik, a szocialista blokk átalakítása, de
persze nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. 1988-ban
még a
legtöbben nem is sejtették,
hogy a Szovjetunió hamarosan szét fog esni.
...emlékszünk még a
második bejegyzésben írottakra? Sok
ember tud kevés dologról, és kevés ember sok mindenről! 1988-ban
ugyanis kijött a Red Heat (Vörös zsaru) című film, amelyben egy
orosz és egy amerikai rendőr küzdenek az orosz kábítószermaffia
ellen Amerikában, és különbségeik ellenére végül
összebarátkoznak. A film végén el is hangzik Schwarzenegger
szájából: mi rendőrtisztek vagyunk (egyszerű, hétköznapi,
dolgozó emberek), nem politikusok – mi szerethetjük is egymást.
Ö... Arnold Schwarzenegger... James Belushi, Gina Gershon... szóval
„nem sajnálták az anyagot” a filmből, na. Ráadásul a film
elején több jelenetet Budapesten forgattak, Koncz Gábor, Növényi
Norbert és más magyar színészek szereplésével, hogy nekünk,
magyaroknak is külön figyelemfelkeltéssel szolgáljanak, elvégre
nálunk fog beindulni az egész folyamat, amire épp felkészítenek
bennünket.
És bár szájbarágó gyorstalpalás a célunk, a
következő három számot remélhetőleg mégsem kell magyarázni
senkinek. Aki nem érti, mit énekelnek, keressen rá a szövegre,
aki nem tud angolul, keressen a fordításra!
És nyilván ezek csak nagyon ismert példák a rengeteg
médiatermékből, amivel a „nagy változást” előkészítették
és elfogadtatták. Gondoljunk csak a Dallasra, amit mindjárt a
rendszerváltást követően elkezdtek vetíteni nálunk, vagy a
Família Kft-re, ami a Szomszédok „későkádári panelproli
rögvalósága” mellé egy kisvállalkozást működtető család
életét mutatta be, egyúttal importálva hozzánk is a sitcom
műfaját. A tévé ránk zúdította a „kapitalizmus”
káprázatát, a Bokros-csomag körüli keserű ébredéskor pedig
már késő volt feltenni a kérdést: tényleg így akarjuk mi ezt?
Tényleg ezt a pocsék társadalmi-politikai-gazdasági
berendezkedést akarjuk? (Valójában még most sem késő feltenni
ezt a kérdést, de erről majd máskor...)
Jelen bejegyzéssel lezárult a médiáról szóló
sorozat, legalábbis ideiglenesen. Hogy mi a tanulság? Figyeljünk
oda, hogy mit közvetít
nekünk a média, ne csak benyeljük, ne csak beomoljunk este a tévé,
hanem legyünk kritikusak, elemzőek, az érzelmi mellett legyen
intellektuális megközelítésünk is a média felé!
A következő szájbatalpaló a sötét
középkorról fog
szólni, maradjatok a képernyő előtt!
A sötét középkor 1
2015.
november 09. - dangbird
Nagyon
érdekes és kényes téma következik, mellyel kapcsolatban az
indoktrináció olyan mély, hogy most „magától értetődő”
igazságokat fogunk megkérdőjelezni. Éppen ezért a középkori
életkörülményekkel kapcsolatosan nem is a legfontosabb
alapkérdésekkel kezdjük a vizsgálódást első bejegyzésünkben,
hanem egy szűkebb, ezáltal könnyebben utánellenőrizhető
témakörben. Forrásokat ezúttal sem fogunk senkinek alátolni,
keresse mindenki önállóan az itt leírtakkal egyező – és
azokkal esetleg vitába szálló forrásokat! (Elegendő
keresőkifejezést szórtunk el a bejegyzésben...)
Tehát.
Nézzünk egy közismert, mindenki számára nyilvánvaló tényt a
középkorral kapcsolatban:
Az
emberek azt hitték, hogy lapos a Föld, és aki azt merte mondani,
hogy gömbölyű, azt az inkvizíció máglyán elégette.
Namost,
őszintén megvallva, a helyzet az, hogy ezt a mondatot nem sikerült
röhögés nélkül legépelni. Legalább három rendbeli tévedés
van benne.
Először
is, nincs semmilyen tényszerű forrás, ami alátámasztaná, hogy
az emberek valaha
is azt
hitték volna, hogy a Föld lapos, mely fölé kupolaként borul az
égbolt. Valószínűleg már az ősember észrevette, hogy egy golyó
felületén mászkál, elvégre a Föld nem olyan nagy, hogy ezt ne
lehetne érzékelni. Ha a Föld lapos lenne, mindenhonnan ugyanazt az
égboltot lehetne látni, azonban mivel gömbölyű, elég ezer
kilométert haladni észak-déli irányba, hogy a sarkcsillag
pozíciója észrevehetően elmozduljon és így az összes többi
csillag és bolygó látszólagos keringési pályája is
megváltozzon. Márpedig arról mindenki tud, hogy a történelem
kezdetétől egészen az iránytű feltalálásáig az utazók mind a
nagyobb kiterjedésű szárazföldi pusztaságokon, mind tengeren a
csillagok járása alapján tájékozódtak. Az ókori
világítótornyok léte is arról tanúskodik, hogy tudtak a Föld
gömbölyűségéről, ahogy tiszta időben egy húsz-harminc
kilométerre lévő hegységnek is csak a felső része látszik, az
alja jól megfigyelhetően a
horizont alatt van.
A világítótornyokon túl direkt bizonyítékok is vannak, hiszen
az ókori görögök kiterjedt írásbeliséget hagytak maguk után,
ebben pedig több helyen szerepel utalás arra, hogy a Föld
gömbölyű. Egy Sztrabón nevű filozófus ezt úgy bizonyította,
hogy holdfogyatkozáskor a Föld mindig köríves árnyékot vet a
Holdra, márpedig csak egy gömb képes minden irányba kör alakú
árnyékot vetni. Hoppá! Okos megfigyelés... Ne dőljünk be a
propagandának, a tudományt és a józan észt az emberiség nem a
„felvilágosodással” találta fel. Sztrabón okfejtéséből még
az is kiderül, hogy bár az ókori emberek világképe geocentrikus
volt, azt mégis tudták, mi az a Hold- és Napfogyatkozás, nem
képzelték, hogy egy égi sárkány nyeli le az adott égitestet
csak azért, mert a
mitológiában (és
nem a tudományos értekezésekben) ezt szimbolikusan így írták
le. Egy Erasztothenész nevű görög filozófus pedig az i. e. III.
században még a Föld kerületét is kiszámította, mindössze pár
százalék tévedéssel!
De
aztán jött a Római Birodalom bukása, mondhatnánk, és elveszett
a tudás, Európa pedig teljes szellemi sötétségbe merült,
amelyben kulcsszerepe volt az Egyháznak, amely üldözte a
tudományt...
Egyrészt
a Római Birodalom bukásáról alkotott képünk is téves. Nem úgy
volt, hogy lement a függöny, a díszletmunkások elpakolták a
szobrokat, fürdőket, stb, a helyükre pedig kapáló parasztok
kerültek, legelésző birkákkal és kövér földesurakkal, majd
kezdődhetett az új felvonás: a közékor. A történelmet csak mi
osztjuk korokra, az a valóságban folyamatos. Miután a hunok és a
vizigótok szétverték a Birodalmat, Európában fokozatosan egy új
civilizációs forma kezdett kibontakozni és az antik tudás szerepe
is átértékelődött. De ha elveszett volna, akkor a reneszánsszal
nem tudott volna újra átértékelődni.
A
középkor tudományos irodalmában is rendre felbukkan a gömbölyű
földre való utalás, mint ahogy a heliocentrikus világképet is
már a VIII. században említik! A középkor során, bár a
geocentrikus világkép volt az uralkodó, a heliocentrikus világkép
folyamatos viták, méghozzá szabad viták tárgyát képezte. Az
Egyház ugyanis a hitbéli tanok védelmével foglalkozott, nem a
„tudomány üldözésével”. Az egy dolog, hogy a vallás
létrehozott egy paradigmarendszert a tudományos gondolkodás
számára, amin kívül nem illett, nem volt komolyanvehető (egyes
területeken pedig kifejezetten veszélyes volt) gondolkodni. De a
mai tudománynak is van ugyanilyen, világnézeti alapú
paradigmarendszere. Ma is létezik tudományos eretnekség, és a
tudomány világából száműzhető, aki megsérti a
paradigmarendszert (de erről majd egy másik bejegyzésben).
A
középkorban az Egyház a tudomány legfőbb művelője és
patrónusa volt. Olyannyira, hogy például az eretnek Galileo
Galilei Párbeszéd
a két fő világ-rendszerről (Dialogo
sopra i due massimi sistemi del mondo) című könyvét, melyben a
geocentrikus és heliocentrikus világképeket hasonlítja össze
(egyértelműen a heliocentrikus javára elfogultan) maga az Egyház
adta ki VIII. Orbán pápa jóváhagyásával, annak ellenére, hogy
a pápa a geocentrikus világkép pártfogója volt ebben a vitában!
Később
Galileit valóban eretnekséggel vádolták, könyvét betiltották,
azonban nem az abban foglaltak miatt, hanem azért, mert Galilei
kétségbevonta a Biblia egyes passzusait. Ugyanez a helyzet Giordano
Brunóval. Valóban a heliocentrikus világképet hirdette, és
valóban máglyán végezte, de a két dolognak semmi köze
egymáshoz. Brunónak azért kellett meghalnia, mert katolikus pap
létére tagadta Jézus isteni mivoltát; nem tudományos
nézetei miatt égette meg az
Inkvizíció.
...most
egy még meglepőbb kijelentés következik: az Inkvizíció soha
senkit nem
égetett meg máglyán.
Nem
is volt ilyen jogköre. A máglyhalálokat a világi hatalom rendelte
el, jellemzően az úriszék. Az inkvizíciót pont azért hozták
létre a kathar eretnekség idején, hogy a máglyhalálok
számát csökkentsék(bár
ironikus módon a katharok egy testi létet tagadó, öngyilkos
szekta voltak). Az inkvizíciónak az volt a feladata, hogy az
eretnekeket még a világi hatóságok előtt felkutassa és az
akkori felfogás szerinti Igaz Hit útjára visszatérítse. Ha ez
nem sikerült, és az eretnek máglyán végezte, lelke pedig
katolikus hit szerint a kárhozatra jutott: az inkvizítor kudarcot
vallott.
Korábban
egyébként a boszorkányokkal kapcsolatban hasonló megközelítéssel
találkozunk a véreskezű pogányüldözőként beállított Szent
István második dekrétumában:
„Ha
valami boszorkány találkozik, vigyék a birák törvénye szerint
az egyház eleibe és bizzák a papra, hogy bőjtöltesse és oktassa
hitben: bőjtölés után pedig menjen haza.”
Mindössze
egyszer fordult elő, még az inkvizíció korai éveiben, hogy egy
főinkvizítor, bizonyos Bourger-i Robert kihirdette, hogy minden
eretneket fel fog kutatni és máglyára fog küldeni; őt a pápa
bebörtönöztette ezért a kijelentésért. Az inkvizíció vezetői
így hamar megtanulták, hogy mi a feladatuk: a máglyahalál
megelőzése.
Ezt
sokszor olyan sikeresen végezték, hogy pl. a francia inkvizíció
1307 és 1323 között lefolytatott 930 eretnek-peréből összesen
42 végződött eredménytelenül (a világi hatalom által kiszabott
máglyahalállal), amint az Bernard Gui domokos-rendi inkvizítor
feljegyzéseiből kiderül, aki maga személyesen hallgatott ki közel
hatszáz, eretnekséggel gyanúsított személyt. Kínzást ezek
közül mindössze egyetlen esetben alkalmaztak!
Az
sem igaz hát, hogy az inkvizíció brutális kegyetlenséggel
dolgozott és Európa-szerte rettegtek tőle. A legtöbb ember soha
nem is hallott az Inkvizícióról, hiszen az nem egy mindent
behálózó „középkori AVH” volt, csupán ott állította fel
bíróságát, ahol az eretnek tanok vészesen terjedni kezdtek. Az
inkvizíció ezen kívül nem foglalkozott sem boszorkányüldözéssel,
sem az idegen vallásúak zaklatásával.
Honnan
származik az inkvizícióról alkotott hamis képünk? Minthogy az
inkvizíció valóban üldözte a protestáns mozgalmat, ők kezdték
az inkvizíció „rémtetteit” kiszínezni, hogy a társadalom
szimpátiáját megnyerjék a saját ügyüknek. (Ismerős a
módszer?) Majd később az Egyházat mindenáron lejáratni,
befeketíteni, démonizálni és ezáltal tehetetlen
kirakatszervezetté degradálni akaró Szabadkőművesség ismerte
fel a protestánsok hamis szenvedéstörténetében rejlő
lehetőségeket, és ők szőtték tovább a mesét, befolyásuk
növekedésével egyre komolyabb erőforrások segítségével –
gondoljunk csak a hollywoodi filmekre, amelyek látható, hallható,
hihető valósággá teszik a sötét középkort... melynek további
borzalmairól a
következő bejegyzés fog
szólni!
(A szerző nem katolikus.)
A sötét középkor 2
2015.
november 12. - dangbird
Úgy látszik, mégsem sikerülnek eléggé
szájbarágósra a bejegyzések, mert többeknek az előző úgy jött
le, hogy itt megpróbáljuk „mentegetni” a középkort vagy az
inkvizíciót. Szó sincs róla, csak az a helyzet, hogy a
köztudatban egy teljesen egyoldalú, ennélfogva hibás kép él a
középkorról, ami kizárólag a rosszra összpontosít, sőt, ahol
csak teheti, fel is nagyítja azt, megpróbálva a lehető
legrosszabb képet festeni erről a korszakról. Ezt próbáljuk most
egy kicsit kiegyensúlyozni, elsősorban olyan dolgokból kiindulva,
amelyek egyszerűen nem igazak.
Az előző bejegyzés bemelegítője után tehát
lássunk néhány további köztudomású tényt a középkorral
kapcsolatban!
A jobbágyokat látástól
vakulásig dolgoztatták a földesurak. A
civilizáció fejlődésének egyik velejárója, hogy az egyszerű,
de nehéz életmód felől
a könnyű, de
bonyolult irányába
haladunk. A technikai fejlődéssel az emberiség egyre bonyolultabb
módokon oldja meg a szükségletei kielégítését, emiatt a
gépesítés ellenére is egyre több munkaórára van szüksége,
csak hogy önmagát fenntartsa. A mai ember, ha alkalmazotti
jogviszonyban van, napi nyolc órát dolgozik – a munkahelyén. Ha
ehhez hozzászámítunk a közlekedéstől kezdve a bevásárláson
át a házimunkáig mindent, igazából napi 13-14 órát fáradozunk
az önfenntartáson. (Ez persze 2-3 gyerek mellett értendő, hiszen
az önfenntartáshozbiológiai
értelemben ez is hozzátartozik.) A természeti népek a XX. század
megfigyelései szerint mindössze napi másfél-két órát
foglalkoznak a szükségleteik kielégítésével, vagyis napi 14 óra
szabadidejük van, tehát a helyzetük pont fordított, mint nekünk.
A középkor technikai fejlettségéből kiindulva naponta átlagosan
5-6 órában lehet meghatározni az önfenntartás munkaigényét –
4-5 gyerek mellett! Ezzel a kérdéssel már a „vonalasnak”
számító Index
is foglalkozott egy cikkben.
„A munka a
földeken pirkadattól alkonyatig tartott, ez télen 8-10, nyáron
akár 16-18 órát is jelenthetett. Csakhogy a történészek
szerint még
a jobbágyoknak is járt pihenő napközben, nem is kevés. Az
étkezési szünetek mellett az ebéd utáni szieszta is általánosan
elterjedt volt Európában. Különféle kutatók mindezt számbavéve
8-9 óra közé teszik az átlagos középkori munkanap hosszát.
Vagyis a 19. század végén a munkásmozgalmak küzdelme a nyolcórás
munkanapért csak a 18-19. századi állapotokhoz képest jelentett
előrelépést, és valójában visszatérés volt az 500 évvel
azelőtti állapotokhoz.” (index.hu,
Hanula Zsolt)
Persze hozták a formájukat: napi 8-10 óra munka a
földeken télen.
Tán a havat söpörték... Még a XX. századi paraszti valóságot
személyes tapasztalatból leíró szerzők (pl. Tamási Áron,
Raffai Sarolta) is arról számolnak be, hogy októbertől márciusig
a paraszt a kemencepadkán vagy a kocsmában ücsörgött naphosszat,
hiszen az állatok ellátásán túl nem nagyon volt mit csinálnia.
Voltak persze a mezőgazdasági évnek olyan időszakai (pl.
szántás-vetés, de különösen az aratás), amikor valóban
látástól vakulásig dolgoztak. (A villanyizzó, a közvilágítás
korában élő ember már nem is ismeri ennek a kifejezésnek eredeti
jelentését: látás az, amikor napkelte előtt derengeni kezd az ég
alja, így odakint már látni lehet, vakulás pedig, mikor a
szürkület annyira elmélyül, hogy már nem lehet folytatni a
munkát.)
A közemberek, jobbágyok
borzasztó nyomorban éltek, a földesúr kisemmizte őket, alig volt
mit enniük. A
parasztság már csak azért sem éhezhetett soha, mert nagyon jól
ismerte a természetet, a gyomok, vad növények minden fajtáját,
így még ha az összes terményét elvették volna, akkor is mindig
talált volna magának elegendő mennyiségű ennivalót. (Arról pl.
nem is beszélve, hogy a középkori Magyarországon az utakat
mindenhol gyümölcsfák szegélyezték, amelyekről bárki
szedhetett.) A földesúri önkény, bár létező jelenség volt, de
a társadalom alapvető berendezkedése ugyanúgy a törvényekre
épült, mint ma. Pontosan előírt kötelezettségei voltak a
jobbágynak, ezeken túl általában széleskörű önrendelkezéssel
bírt. Ma akar
a hatalom mindenkiről mindent tudni, ma van
mindenki beazonosítva, nyilvántartva, sorszámozva, lefényképezve,
bekamerázva, NAV-hoz bekötve, drónnal figyelve,
mindennemű önálló tevékenység
bejelentéshez, engedélyhez, pontos számadáshoz, ezernyi
feltételhez kötve. Bár a középkorban az egyszerű embernek nem
volt olyan szintű jogi érdekérvényesítő lehetősége, mint a
mai embernek – de mit ér mindez a gyakorlatban? Gondoljunk csak a
devizahitelesekre! Hasonló Magyarországon utoljára 1437-ben
történt, mikor „valutaárfolyammal” próbálták megrövidíteni
a parasztságot Erdélyben – az felkeléshez vezetett.
És még egy gyors kérdés: ha a parasztság annyira
nyomorult helyzetben volt, mint láttatni próbálják, akkor hogyan
volt ideje, energiája, gazdasági erőforrásai létrehozni és
művelni egy páratlanul magas kultúrát, a népművészet
káprázatos, és összetett szimbólumvilága folytán a
művészettörténészeknek végtelen fejtörésre okot adó
rendszerét?
A középkori ember
borzasztó higiéniai és egészségügyi körülmények között
élt, állandó járványok pusztítottak, tíz gyerekből egy élte
meg a felnőttkort, és nem élt 30-35 évnél tovább. A
modern értelemben vett higiénia valóban nem létezett, nem voltak
klóros fertőtlenítőszerek, UV-lámpák, eldobható, steril
gumikesztyűk, de ez nem azt jelenti, hogy mocsokban fetrengtek. A
mai világban van egy irracionális baktériumfélelem, ezért
túlsterilizál, ennek káros hatásaira már jópár éve elkezdett
rájönni az orvostudomány, sőt, Amerikában piacra is dobták az
immunerősítő „kosztablettát”. Az egyszerű, de nehéz élet
követelményeinek megfelelően az emberek sokkal életerősebbek,
virulensebbek voltak, részben azért is, mert működött a
természetes kiválasztódás. Az nevetséges kijelentés, hogy „tíz
gyerekből egy élte meg a felnőttkort”, de bizony alig volt olyan
család, ahol ne fordult volna elő legalább egy csecsemőhalál; a
természetes kiválasztódás ugyanis úgy működik, hogy ha egy
egyed nem életrevaló, az igen korán kiderül. Ha tehát egy gyerek
megérte a harmadik születésnapját, már lehetett számítani rá,
hogy táncolni fognak az esküvőjén. (Érdekes
ellentét, hogy ma az embereket a humánusság jegyében, az
állatokat és növényeket pedig a hozam- és profitmaximalizálás
jegyében erőszakoljuk
életremindenáron!) A
városok higiéniája valóban sok megoldatlan problémával küzdött:
szemét, ürülék kezelése, ebből adódóan fertőzést terjesztő
rovarok, rágcsálók elszaporodása, tiszta ivóvíz biztosításának
nehézsége, nagy népsűrűség, nagy áru- és pénzforgalom –
ebből adódóan a járványok elsősorban a városok lakosságát
sújtották. De ha megnézzük, ma hányan élnek végelgyengülésig,
nem sokkal jobb a helyzetünk. A rák a modern kor „pestise”,
alig van család, mely ne lenne érintve. Ha még ehhez hozzá
vesszük a rossz táplálkozást, az elhízást, a cukorbetegséget,
az emésztőrendszeri problémákat, ízületi panaszokat, potencia-
és meddőség problémákat, az emberek általános erőnlétét,
vitalitását, akkor semmivel nem vagyunk jobb helyzetben egészség
szempontjából, mint a középkori ember, sőt... (sőt, a
társadalmunk pszichiátriai körképébe
bele se menjünk!)
Egy harmincéves ember pedig mitől lett volna öreg? Az
öregedés genetikai kérdés, egy telomer nevű huncut kis molekula
szabályozza, nincs köze az életkörülményekhez. Az igaz, hogy az
átlagélettartam rövidebb volt, mint ma, azonban a középkori
orvostudománynak nem is volt célja az élet meghosszabbítása, az
öregek életben tartása, mint ahogy társadalmi igény sem volt
erre. Az emberek valóban öregebbnek néztek ki a paraszti világban
(még a XX. században is), mint a mai, velük egykorú emberek, de
ennek nem volt köze a valódi egészségbeli, erőnléti
állapotukhoz, öregedésük előrehaladottságához, hanem az
életmóddal járt. Az ember minél több időt tölt a szabad ég
alatt, annál „öregebbnek” látszik, mert a Nap által
kibocsájtott UV sugárzás öregíti, ráncosítja a bőrt, nem is
beszélve az időjárási viszontagságok „cserző” hatásáról.
Végezetül lássunk még két apróbb, kevésbé
kardinális állítást, amely a köztudatban elterjedt, és a
középkor sötétségének ékes bizonyítéka:
A földesurat megillette
az első éjszaka joga (Ius Primae Noctis). Ez
a „törvény” a késő reneszánsz és az újkor pajzán
irodalmának egy kedvelt, visszatérő eleme volt. Semmi nem
támasztja alá, hogy ilyen „intézmény” valaha létezett volna.
Sőt, nem is létezhetett: ha egy király ilyesmit elrendelt volna, a
pápa kiátkozta volna az egyházi törvények megszegése,
szentséggyalázás (a házasság szentsége római katolikusoknál a
7., ortodox keresztényeknél a 6. szentség) és Tízparancsolatból
a 7. parancsolat semmibe vétele miatt. Lássuk, mit ír az első
éjszaka jogáról a magyar Wikipédia:
„A késő középkor Európájában általánosan
elterjedt nézet volt, hogy valamiféle ius
primae noctis egy igen
ősi privilégiuma a
földesúrnak, és nevezetesen abban állna e jog, hogy a parasztok
frissen oltár elé vezetett asszonyával annak nászéjszakáján
előbb az úrnak áll hatalmában megosztani az ágyát, még a férj
előtt. Ennek a hiedelemnek sok más között alapja lehet az
alávetettség extrém, szimbolikus jelentőségű eltúlzása (–
kiemelés tőlem), illetve a
látványos státuszkülönbségek lassú eltűnésének korában az
osztályok közötti közlekedés rangkülönbséget hangsúlyozni
kívánó merev, az alávetettek számára megalázó formái.
E népszerű hiedelem eredetét nem könnyű kinyomozni.
Egy 16.
századi forrásunk, Hector
Boece skót történész
említést tesz egy állítólagos skót
király, III. Evenus
törvényéről, amely szerint: „A
birtok uráé minden szűzlány szüzessége, aki a birtokán
lakik.” A legenda
szerint Skóciai
Szent Margit, III.
Malcolm, kegyességéről híres
felesége sürgetésére váltották ki ezt a jus
primae noctist a
„menyasszonyadóval”, melynek neve merchet.
A történet szépséghibája, hogy III. Evenus nevű királyuk nincs
a skótoknak, és Boece előadása számos egyéb nyilvánvalóan
fiktív részletet tartalmaz még.”
A háborúba induló
férfiak erényövet csatoltak feleségükre, hogy távollétükben
ne tudjon félrelépni. Ezt
igen nehéz elhinni, tekintve a középkor szigorú, vallásos
értékrendjét. Ma az erkölcsök sokkal lazábbak, mégis, ha
hosszabb üzleti útra indul egy férfi, szerencsésebb esetben
nyugodt szívvel hagyja hátra feleségét, bízva annak hűségében.
Az erényöv valóban
létező eszköz volt,
de egészen más szerepet töltött be: ostromlott várakban, ha az
ellenség betörni készült, a lányok-asszonyok önmaguk csatolták
magukra ezt a készséget, kulcsát pedig elrejtették, hogy az
ellenséges katonák ne tudják megerőszakolni őket...
Nyilván az ilyen jellegű kisebb „nem osztogattak,
hanem fosztogattak” jellegű lódításokat hosszan lehetne sorolni
a középkorral kapcsolatban. Hogy miért van ilyen bandzsa képünk
a régmúltról? A következő bejegyzésben levonjuk a tanulságot...
Rendkívüli szájbatalpaló: a terrorizmusról
2015.
november 14. - dangbird
Megszakítjuk
a múlt, jelen és jövő viszonyán való rágódást (az ezt lezáró
bejegyzést pótolni fogjuk!), hogy rendhagyó módon a napi
eseményekre reagálva tartsunk egy gyorsrágó szájbatalpalót
A
TERRORIZMUSRÓL.
Én
vagyok Besenyő A. S. H. M. b. A István, aki vagyok.
Abdullah
Szaid Husszein Muhammad bin Asszúd, aki vagyok. Allah és Mohamed
próféta elkötelezett híve, szolgája ezen a földön és a
másvilágon. Hiszek a Koránban, mint Allah megkérdőjelezhetetlen
kinyilatkoztatásában. Hiszek az Ő igazságában, az Általa
diktált Törvényben és szokásokban.
Évek
óta Franciaországban élek. Fenemód zavar ez a nagy liberalizmus,
a kirakott mellű, havonta partnert cserélő nők, az erkölcsi
züllöttség. Azt szeretném, ha Allah fénye beragyogná új
hazámat is, a franciák is az Igaz Hit útjára térnének, a Korán
által diktált Törvény és erkölcs szerint élnének. Azt
szeretném, ha elfogadnák és
követnék Allahot, Mohamedet, a Koránt és a Saríját.
Ezért
aztán Mohamed nevében, Koránnal a kézben, Allahu Akbár
kiáltással felrobbantok pár százat közülük...
Noormális?
Ha
valaki egy társadalmi ügyet képvisel, és azt előre szeretné
mozdítani, az utolsó dolog, amit tenni fog, hogy a társadalmat
önmaga ellen hangolja, hogy ellenszenvet kelt saját ügyével,
céljaival, értékrendjével szemben. Az ilyesmi az ő érdekeivel
teljesen ellentétes.
Innentől
nem nehéz a következtetés: kinek jó az Allahu Akbáros
repülőeltérítés, lövöldözés, robbantás? Természetesen az
ellenérdekelt félnek.
A
terrorcselekmény mindig a hatalmon lévők érdekeit szolgálja,
soha nem a hatalom ellen küzdőkét. A terrorizmus:
-
növeli a közbizalmat a hatalom gyakorlói iránt, gondoskodó,
védelmező szerepkörbe emeli őket, ezáltal
-
megkönnyíti a társadalomra nézve hátrányos intézkedések
bevezetését, úgymint
-
az egyéni szabadság és jogok „ideiglenes” korlátozását,
valamint
-
a társadalom egészének valós érdekét nem szolgáló háborús
és bűnüldözési „erőfeszítéseket”.
2001.
szeptember 11-e után elég hamar felröppent
az összeesküvés-elmélet,
hogy a merényleteket nem is az Al-Kaida hajtotta végre, hanem a
CIA...
A
baj az, hogy ez a feltevés értelmezhetetlen. Al-Kaida
= CIA, a
„hivatalos” verzió szerint is! A CIA hozta létre, toborozta
össze, képezte ki, fegyverezte fel, pénzelte az Al-Kaidát
kezdettől.
És
ahhoz sem kell túlságosan mély bugyraiba letúrni az Internetnek,
hogy megtudjuk, az „Iszlám Államnak” honnan
vannak fegyverei.
Lássuk
tehát, hogy mi történt most Párizsban:
Valakik
lövöldözni és robbantgatni kezdtek. Csak
úgy. A média azonnal terrorizmusról beszélt, noha a
terrorizmusnak pontosan
meghatározott definíciója van,
amelyet mostanáig sem merítettek ki, hiszen deklarált
politikai-társadalmi célja nem volt a merényleteknek (ahogy a
2001. szeptember 11-ieknek sem). Még azt sem lehetett tudni, mi
folyik, de azonnal előbb az Al-Kaidát vették elő (mint régi jól
bejáratott félelem-triggert), majd az Iszlám Államot.
Három-négy
terrorista túszul ejtett több tucat embert. Ez
a filmekben lehetséges, a valóságban csak akkor, ha a
terroristákat nem egy szír kecskefarmon képezték ki, hanem egy
titkosszolgálatnál, ugyanis ennek a végrehajtásához érteni kell
a tömegpszichológiához. Máskülönben egy össze-vissza
lövöldözéssel halálra rémített tömeg kiszámíthatatlan és
kezelhetetlen. Gondoljunk csak a West-Balkáni „tragédiára”
(Balkán-Bataclan, hm...), ahol mindössze 2-3
ügynök-provokatőrnek (agent
provocateur)sikerült
tömegpánikot elérnie néhány másodperc leforgása alatt.
Videót
is láttunk az eseményekről. Egy
darab mobiltelefonnal valami erkélyről felvett utcai szaladgálást.
A rendőrök több ezer eurós fegyverzete-páncélzata mellé már
nem telik egy száz eurós, rádiós sisakkamerára – például
hogy a művelet parancsnoka lássa, mi újság. Egymásnak
ellentmondó információk érkeztek nem csak az áldozatok számáról
(őket nyilván nehezebb összeszámolni), de a rendőrség által
lelőtt terroristák számáról is, illetve hogy hányan is
robbantották fel magukat. A jelenlegi állás szerint heten voltak
összesen, ebből négyet lelőttek, hat felrobbantotta magát. Majd
még nyomunk pár F5-öt holnapig, hátha addigra kimatekozzák...
(Persze érdekes kérdés, hogy miért robbantják fel magukat, nem
ismerik az időzítést? És ha nem ismerik, akkor miért kell
repülőtereket kiüríteni gazdátlanul hagyott táskák miatt?)
Azonnal
megindult a szolidaritás-hullám. Az
álszentség csúcsa, különösen az európai politikusok részéről,
akik augusztus óta mennek egymás torkának a muszlim bevándorlók
ügyében. Nem beszélve az Egyesült Államokról, akik először
„nemhivatalosan” felfegyverezték az Iszlám Államot, aztán
most „nemhivatalosan” fegyveres harcot folytatnak ellene.
Félárbocra
engedték a zászlókat. A Bataclan közelében nem engednek senkit,
ennek ellenére közeli felvételek vannak a Passage Saint-Pierre
Amelot-n elhelyezett virágcsokrokról.
Eső
után köpönyeg intézkedéseket vezettek be, akárcsak 2001-ben.
Fokozott rendőri készültség, mindenkit óva intenek attól, hogy
Párizsba utazzon, holott nyilván egy ilyen merényletsorozat után
a terrorveszély nem nagyobb, hanem kisebb, mint előtte, hiszen nem
ott fogunk lecsapni legközelebb, ahol felbolydult a vadméhkas –
hanem mondjuk Rómában...
Olyan
nagyon hasznos tanácsokat is kapunk, mint hogy „a városban pedig
a lehető legnagyobb elővigyázatossággal közlekedjenek”, aminek
a félelem fokozásán túl más foganatja nincsen. Ellenben
Párizsban
gyülekezési tilalom van érvényben, betiltottak minden utcai
demonstrációt. Csak
ideiglenesen függesztettünk fel egy alapvető alkotmányos jogot,
na... Az egyszerű járókelőket az „az a gyanús, ami nem gyanús”
aranyszabályt követve, alkalmi jelleggel járdára fektetve,
ráfogott gépkarabéllyal igazoltatják.
Az
Iszlám Állam magára vállalta a merényleteket. A
The Guardian szerint. További forrásmegjelölés nincs.
A
politikai oldalak máris kovácsolják a tőkét: megjelent
a semmiből a „nép egyszerű fia” szerepében a (szokás
szerint) „kicsit híres, de azért nem nagyon” zongorista, és
flashmob jelleggel kerékpárral
vontatott halálrúnás zongorán eljátszotta az
Imagine-t.
Imagine
there's no countries
It isn't hard to do
Nothing to kill or die for
And no religion too
It isn't hard to do
Nothing to kill or die for
And no religion too
A
„másik oldalon” pedig már mindenki számára magától
értetődő: ez lesz a vége, ha beengedünk több millió muszlim
bevándorlót Európába... Mert ezek ilyenek.
Igazuk
is van annyiban, hogy nyilván nem véletlenül az elmúlt fél év
bevándorlási hullámát és az akörül keletkezett ellentéteket,
indulatokat szorosan követve történt ez a merényletsorozat. Hogy
mi az összefüggés? Annyi, mint egy színdarab egy felvonásában
két, egymást követő szín között. Kíváncsian várjuk a
következőt, és igazából még szórakoztató is lehetne az egész,
ha nem lenne meglehetősen valószínű, hogy a halálos áldozatok...
legalábbis egy része valós.
Ajánlott
néznivaló:
Network (1976)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése