VILÁGHÓDÍTÓK

VILÁGHÓDÍTÓK  AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK  ÍRTA: MARSCHALKÓ LAJOS  BEVEZETÉS I. FEJEZET II. FEJEZET III. FEJEZET IV. FEJEZET V. FEJEZET VI. FEJEZET VII. FEJEZET VIII. FEJEZET IX. FEJEZET X. FEJEZET XI. FEJEZET XII. FEJEZET XIII. FEJEZET XIV. FEJEZET XV. FEJEZET XVI. FEJEZET XVII. FEJEZET XVIII. FEJEZET XIX. FEJEZET UTÓSZÓ BEVEZETÉS Ajánlom ezt a könyvet a nacionalista mártírok emlékének és a bolsevizmus áldozatainak A SZERZŐ Több, mint egy évszázada - különféle ürügyekkel - a hatalomért folyik az emberi harc. A "Hatalom", amelyet nagy H-val írnak a bankárok, politikusok, egyházi férfiak, szakszervezeti vezérek és kommunista párttitkárok, úgyszólván minden lett. A diktatúrák rohamcsapatai már nem a szociális jelszavakat kiáltozzák. Nyíltan és brutálisan hirdetik: "a hatalmat akarjuk". És az úgynevezett demokratikus pártok, ha kifelé titkolják is, befelé a lelkük legmélyén szintén a diktatúra csatakiáltását vállalják magukénak: "a hatalmat kívánjuk!". Mindegy, hogy demokrata, vagy munkáspárti, republikánus, vagy keresztény unionista alapon: a Hatalom lett a nagy bűvölet, a természetfeletti életcél. A modern társadalom felépítettsége, az emberi eltömegesedés természetszerűleg hozta magával a hatalom szédült imádatát. Az aranyborjú már csak mellékes szimbólummá silányult. Az aranyat, a gazdagságot, a kapitalizmus Szent Állatának porcikáit szét lehet osztani, ki lehet árusítani, mint egy közönséges borjú kadáverét mérik ki a mészárszékekben, ha valakinek - hatalma van hozzá! A marxista az anyag egyedülvalóságának hirdetésével akar eljutni a tömeg vezetéséig, a bankár az arannyal, vagy a sajtó kézbentartásával, a bolseviki a géppisztoly brutalitásával. Végeredményben azonban minden párt, csoport, demokrácia, diktatúra csak a Hatalmat akarja. És mindez érthető is, mert sokszor úgy tűnik fel, hogy a Hatalom - minden! Több, mint a Fort Knox minden aranya. Mert, ha azokat az aranyrudakat szétosztanák, a földkerekség kétmilliárd lakójának aligha jutna belőlük egy-egy darab. Az államok, országok, társadalmak és földrészek fölötti hatalom azonban végtelen. Mint Krisztus az öt kenyeret és két halat, úgy lehet osztani. Jut belőle miniszteri pozíció, rendőrtiszti állás, párttitkárság, szakszervezeti vezérség, utcaseprői rang és hivatalnoki íróasztal. Természetesen csak annak, aki a hatalommal, vagy a hatalom uraival tart, tehát, aki beletartozik a pártvezért, szakszervezeti főtitkárt, diktátort vagy bankvezért követő nyájba; a demokrata unióba, a keresztény szakszervezetbe, avagy a diktatúra pártjába, de mindenek fölött a szabadkőműves páholyok valamelyikébe. Így érthető az, hogy napjainkban úgyszólván minden jelszó, irányzat, gondolat egyetlen vágyat rejt: a hatalom meghódítását. Imádság! - mondják az egyháziak. Szabadság! - kiáltják a kommunisták a megbűvölt párttagok felé, azonban az utóbbi jelszó hátterében ott sötétlik a katorga, a börtön, a drótsövény és a szibériai rabszolgamunkások kietlen barakkja. Ott penészedik a nyomor és ott tündököl a kiváltságos kommunista uralkodó osztály hatalmának ragyogása. - Demokrácia! - hirdetik Nyugaton, de itt tudják legjobban, hogy a húzófogantyús szavazógép nem a nép, hanem csak a függöny mögötti sejtelmes erők hatalmát takarja. Minden csoport vélt ereje, nagysága, szavazatszáma, vagy géppisztolya mögött ott húzódik meg a legsátánibb vágy: a hatalomhódítók gőgje, gyávasága, törpesége és grandiózus álma: úrrá lenni a földbolygó felett. Meghódítani az egész világot! Hogyan lehet elérni ezt a célt, amelyről Ezdrástól, Mózestól, Nagy Sándortól Sztálinig álmodtak cézárok, diktátorok, condottierik, bankárok, szakszervezeti muftik?! A hidrogénbomba elpusztíthatja mindkét felet, a rakétagép berepülhet mindkét szembenálló területére. Marad tehát minden foglalás és leigázás legveszedelmesebbje: "békés" eszközökkel: - tehát csekk könyvvel, UNESCO-val, átneveléssel, új erkölccsel és békepropagandával meghódítani a világot. Ebből a gondolatból Lenin olyan hatalomtechnikai elméletet, illetőleg a hatalom megszervezésének, kiterjesztésének és megtartásának olyan ördögi stratégiáját építette fel, amely bolsevizmus néven eddig csaknem ellenállhatatlannak bizonyult ott, ahol a hatalomtechnika részleteivel nem voltak tisztában. A műveltnek vélt emberiség azt sem vette észre, hogy Lenin és a bolsevizmus csak részleg, mint ahogy részleg volt a marxizmus, a szabadkőművesség, a kapitalizmus is! Csak nem másfél évszázad óta működött s azóta már csaknem meg is valósult egy második, sokkal egyetemesebb, gigászibb, alaposabb terv. Ez utóbbi, - ősi tanítások alapján - nem valamelyik "izmus", párt csoport, egyház, hivatásrendi szervezet, vagy osztály számára akarta meghódítani a földkerekség fölötti uralmat, hanem kizárólag - egy nép számára. Lenin terve kissé nyers, brutális és elnagyolt volt. Azonfelül olyanféle hibában szenvedett, mint azé a hadvezéré, aki csata előtt az ellenség tudomására adja, hogy hol, milyen erőkkel, mikor és milyen módszerekkel fog támadni. A másik, - az igazi nagy terv sokkal hatásosabbnak bizonyult, mert a be nem avatottak, - sot a beavatottak előtt is! - megőrizte minden vezérkari tervek legfontosabb tulajdonságát, a titkosságot. Legfőbb előnye pedig az volt, hogy sokkal általánosabbnak, egyetemesebbnek mutatkozott, mint akár az osztályharcra korlátozott szakszervezeti vezéreké, vagy a lelki síkra szorítkozott egyházi férfiaké! Totális volt teljesen és tökéletesen. Ez a terv ma sem egy irányzat, vagy politikai elmélet segítségével akarja meghódítani a Hatalmat, hanem egyszerre minden hit, minden anyag, minden politikai meggyőzés és minden hatalomtechnikai elmélet felhasználásával. Beépülni minden irányzatba, egyházba, páholyba, szakszervezetbe. Elfoglalni a kulcspozíciókat a legellentétesebb irányzatokban, egyházakban, pártokban, szakszervezetekben. Kézben tartani a bolsevizmust és kapitalizmust, materializmust és idealizmust! Lelkileg foglyul ejteni, vagy kibérelni az írókat, politikusokat és proletárokat. Sehol sem látszani, de ott lenni és irányítani mindenütt. Megosztani és uralkodni! Külön menetelni és adott pillanatban együttesen lecsapni! Ha valaki széttekint a világban, megállapíthatja, hogy a terv már meg is valósult. Az emberi társadalomban végrehajtott atomhasítás csaknem tökéletesen sikerült. Az emberiség meg van osztva nem csak természetes, isteni adottságokon alapuló fajok és nemzetek szerint. Meg van osztva országok szerint is. Kétfelé osztott Nyugat-Németország, Észak-Korea, Dél-Korea, Kína, Indo-Kína, Trieszt, vasfüggönnyel kettéhasított Európa. Meg van osztva fehérekre és színesekre, kapitalizmusra és bolsevizmusra, munkásra és munkáltatóra, tőkésre és proletárra, katolikusra, protestánsra és mohamedánra, elnyomóra és elnyomottra, győztesre és legyőzöttre. Azonban, mint később látni fogjuk, mind e káoszt, zűrzavart, széthasítottságot ugyanaz a vasakarat, ugyanaz a titokzatos, vagy nagyon is ismert hatalom kormányozza egyetlen népfaj, egyetlen 15 milliónyi embercsoport vezetőinek érdekei szerint. Ők vannak ott a világkapitalizmus párnázott ajtajai és a Kreml vastag falai között. Ők hajszolják sztrájkra, tüntetésre a megvadult tömeget és ők adják kegyesen a béremelést, ők támadják a keresztény vallást és ők őrzik a "nem e világból való" lelki birodalom földi hatalmát jelentő aranytartalékait. Ők az atomtudósok és az atomellenes humanisták, ők az MVD urai, gyilkosai és ők bélyegzik meg az ENSZ-ben a népgyilkosságot. Ők a nemzeti gondolat ellenségei, ők prédikálnak az államok szuverenitása és a faji megkülönböztetés ellen és ők a képviselői egy olyan faji nacionalizmusnak, amelyhez fogható - hevességében - még soha nem uralkodott a világ nemzetei fölött. A földkerekséget, - nyíltan vagy titokban - különféle jelszavak mögött, de már ténylegesen ez a zsidó nacionalizmus uralja. Hogy ez így van, azt épp oly pontosan le lehet mérni, mint a Geiger-órával az atomsugárzás jelenlétét. Próbáljon nép, nemzet, sajtó, államférfi, parlament, vagy személy bármit tenni egy másik nép, másik társadalmi osztály, másik állam vagy másik személy ellen, amit nem tilt a törvény és erkölcs. A "demokrácia" magasztos korában mindez szabad és veszélytelenül megengedett. Próbálja azonban ugyanezt cselekedni a zsidóság, vagy a "demokratikus" alkotmányok, esetleg a terroristák börtöneinek segítségével, elpusztítják csekk könyvvel vagy géppisztollyal. Sok minden egyéb között ezt a láthatatlan hatalomátvételt elősegítette a múlt század antijúdaistáinak tévedése is. Mint nemzetközit, internacionalistát igyekeztek megbélyegezni a zsidót. Mi ebben az értelemben sem vagyunk "antiszemiták". Nem hisszük, hogy pusztán faja, felekezete, származása miatt embernek joga lenne elpusztítani az embert, mert ezt csak a világhódítók hiszik és vallják. Azt azonban isteni jogunknak, emberi kötelességünknek tartjuk, hogy harcoljunk egy nemzetek fölötti nacionalista kisebbség terror uralma ellen, amely leigázta, pusztulás útjára vezette az emberiséget. Az atombomba tűzfényénél meg kell látni, hogy hazug, csaló világképben, szétbomlasztott társadalomban és a világkatasztrófa előestéjén élünk. Ez a sátáni törzsi nacionalizmus kezében tartja a világhatalmat, magát az atombombát is s a maga őrült vakságában ma már elpusztíthatja a földkerekséget, sőt az egész emberi életet is. Ahhoz, hogy elhiggyük: mindez nem rémkép, hogy mindez kézzelfogható valóság lehet, elsősorban is meg kell ismerni őket és - taktikájukat! "És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken ". Mózes V. 11, 23.  I. FEJEZET Az Ószövetség, tehát a Tóra tanulmányozása nélkül soha sem jutunk el a zsidó világuralmi törekvések megfejtéséhez és a mai kor eseményeinek megértéséhez. Mindazok, akik Mózes öt könyvét nem ismerik, szívesen vonják kétségbe, hogy ilyen szándék létezik és rendszerint az "antiszemiták" agyrémének tekintik, ha valaki ezekről beszél. Ezek még kevésbé veszik észre, hogy a zsidó világuralom tulajdonképpen már meg is valósult. Legalább is a zsidóság ott áll a világ hatalom küszöbén. A második világháború befejezése és a német nemzeti szocializmus leverése óta nácinak kiáltanak ki mindenkit, aki a megdöbbentő tényekről beszélni akar. Ráfogják, hogy újabb diktatúrára, sőt mészárlásra tör. Ezzel a terrorista módszerrel, a "zsidó" szó tabuvá nyilvánításával, megfojtják a vélemény- és gondolatszabadságot, egyben megakadályozzák, hogy az emberiség tisztán lásson a veszély óráiban. A nácizmus vádja olcsó és népszerű! A mai kor jellegzetes típusa, az "utca embere" csak annyit tud a nemzeti szocializmusról, amennyit a propagandisták, a nagy zsidó világlapok tudomására adtak. A zsidóságban az "üldözött népet" és róluk kimondott igaz szóban az üldözést, a barbárságot látja. A megmérgezett lelkű, propagandaópiumtól elkábított típus - az utca embere - nem hajlandó tudomásul venni, hogy mindaz, amit megátkoz, elítél a német nemzeti szocializmusban, mindaz, amit a "világlelkiismeret" nevében akasztófára húztak Nürnbergben, rég megvolt és létezett legalább 3-4000 év előtt is. Ott volt a Jahve totális uralmában, a mózesi führerségben, a zsidó fajvédelmi törvényekben, a zsidó törzsi nacionalizmusban, amely túlélte az évezredeket és magát a német nemzeti szocializmus vezérét is. A faji felsőbbrendűség, a faji kiválasztottság, és ennek vallási, politikai kultusza nem hitleri találmány. Amikor Hitler, Göbbels, Rosenberg a faji gondolathoz nyúltak, nem tettek mást, mint hogy a zsidósággal megpróbálták szembeállítani saját fegyvereit. Óriási tévedésük az volt, hogy mindezt a krisztusi gondolat megtagadásával tették. Rosenberg "Der Mythus"-a nem elutasítása volt a zsidó faji gondolatnak, hanem annak átvetítése germán síkra, sőt pángermán kizárólagossági jogra. De mindaz, amit a világzsidóság a "szövetséges hatalmak" lobogói alatt elítélt, saját magának alkotása és találmánya volt. A zsidóság önmagát húzta akasztófára Nürnbergben! Hiszen a fajelkülönítő rendelkezések nem a nürnbergi Rassenschutz-Gesetzben, hanem Ezdra és Nehémiás próféták könyveiben láttak először napvilágot. Az első KZ-et nem Heinrich Himmler alapította, hanem Salamon király. A "Vernichtung" jelszava Mózes, a zsidó Führer utasításaiban hangzott el először, a legyőzött ellenféllel szemben. Hitler csupán annyit hirdetett, hogy a germánság a zsidóságnál magasabbrendű fajta. Mózes sokkal tovább ment ezen a téren, amikor kinyilatkoztatta, hogy a zsidóság egyenesen isteni eredetű faj, Isten kiválasztott népe s mint ilyen: - szent is. Minden zsidó élő, eleven szentség s aki egy zsidót megbánt, az magát az Istent sérti meg! - mondja hallgatólagosan még ma is a zsidó közfelfogás. Mi más ez, ha nem a faji totalitarizmus legmagasabb rendű és legsovénebb formája. Amikor a zsidóság - nem is ritkán - tiltakozik egy-egy bűnbe esett zsidónak keresztény bíróság által történő elítélése ellen, mikor minden egyes személy megsértését az egész zsidóság sérelmének tekintik, akkor világos, hogy a faji kiválasztottságnak, faji szentségnek ez a büszke és tiszteletreméltó tudata ma is él. A zsidó nacionalizmus 4000 év óta beidegzett fogalmai szerint a zsidót ért sérelem, egyenesen Isten megsértése, szentséggyalázás és Ábrahám szent magja elleni bűntett. Mózes, a nagy államszervező első és legfőbb parancsa a faji tisztaság megőrzésére irányul. Az Ószövetségnek minduntalan visszatérő motívuma a Mózes által kiadott parancs. Ez a honfoglalás előtt rámutat a környező népekre és azt mondja Izrael fiainak: "Annak okáért leányaitok ne adjátok fiaiknak és leányaikat ne vegyétek fiaitoknak és ne keressétek barátságukat és javukat soha!" (Mózes V. 7. 2-3.) Négyezer évvel későbben a nemzeti szocializmus sem tett egyebet, mint a nürnbergi törvényben ugyanígy megtiltotta a zsidókkal való házasságot, barátságot, kereskedelmi tevékenységet. Nürnbergben, a zsidók által előretolt bírák nem győzték a "világlelkiismeret" nevében hangsúlyozni, hogy a faji törvények barbárak voltak. Nem vették észre, hogy az ítéletet ezzel ismét csak a zsidóság fölött mondták ki. Hiszen, mikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, "kirekesztének Israel közül minden elegy-belegy népet" (Nehémiás 13, 3.) "Ugyanazokban a napokban - folytatja beszámolóját az ókori nácizmus prófétája - meglátogatám azokat a zsidókat, akik asdódi, amonita és moabita asszonyokat vettek feleségül. És fiaik fele asdódi nyelven beszél vala és nem tudnak beszélni zsidóul, hanem egyik, vagy másik népnek a nyelvén. Annak okáért feddődém velük és megátkozám őket és megverék közülük néhányat és megtépém őket és megesketém őket Istenre: "bizony ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak és ne vegyetek leányaik közül feleséget fiaitoknak és magatoknak" (Nehémiás 13. fej. 23-25). Az ókori fajvédelmi törvény prófétája: Nehémiás még csak átkozódik, megveri a fajgyalázókat, azonban Ezdrás már teljes energiával cselekszik is. Könyvében elmondja, hogy a zsidók kananeusok, hitteusok, perizeusok, jebuzeusok, anamiták, moabiták közül vettek feleséget maguknak azok utálatos vétke szerint s ennek következtében "megelegyedett a szent mag a tartományok népeivel" (Ezdrás 9. fej. 2.). Ezdrás tehát Jeruzsálembe rendeli a fajgyalázó zsidókat és könyvében kipellengérezi őket, majd pedig az "isteni" törvényekre hivatkozva követeli, hogy bocsássák el a nemzsidó feleségeket. "És valának feleségeik között olyanok is, akik már fiat szültek" - mondja az Ószövetség. Mindegy! Menni kell, pusztulni kell az anyáknak, a félvér gyermekeknek, akik a szent magot megfertőztették. A teokratikus állam, a faji Isten-Führerség nem tűri az idegen anyákat, az idegen vérből származott gyermekeket. Arra még nem gondol, hogy kétezer évvel később Mr. Sulzberger New-York Times-a mint halálos, Isten ellen való vétket ítéli el ugyanazt, mihelyt zsidók ellen alkalmazzák Ezdra és Nehémiás törvényét. Az Ószövetséget tanító keresztény egyházak viszont "istentelennek" bélyegzik a hitleri nürnbergi törvényt és kegyes megértést mutatnak, amikor 1953-ban az új Izrael parlamentje eltiltja a zsidók és nemzsidók közötti házasságot. A faji megkülönböztetés úgy tűnik fel, mint sötét babona, eretnekség. Pedig a zsidók törvénye a faji tisztaságot a legelsőbbrendű parancsnak tartja. "Ne jusson be amonita, moabita, az Örökkévaló gyülekezetébe, tizedik nemzedékében se jusson be az Örökkévaló gyülekezetése" - parancsolja Mózes. (Mózes V. 17, 12.) Ezt a parancsot a későbbi zsidók is olyan szigorúan veszik, hogy Chamberlein szerint azokat a zsidó leányokat, akik - feltehetőleg - nemzsidó férfiaktól estek teherbe, elküldötték más gyülekezetekbe és ott az anyát a magzattal együtt elpusztították. Az amerikai zsidó rabbinusok még 1949-ben is határozatot hoztak, amellyel a legszigorúbban megtiltották a zsidó és nemzsidó közötti házasságot. A "szent-mag" szentségének bűvölete, a Herrenvolkság érzete úgy lobog az Ószövetségben, mint minden idők legfanatikusabb nacionalizmusa. A zsidók az Isten-Führerség vallási és nemzeti törvényeire hivatkozva pusztították, irtották az ókor nemzsidó népeit s a nürnbergi "post facto" jog alapján bármely zsidó királyt, prófétát sokkal inkább el lehetett volna ítélni, mint a modern "háborús bűnösöket". A keresztény egyházak azonban nem ítélkeztek, hanem tovább tanítják a nemzsidó gyerekeknek az - Ószövetséget. Pedig a bosszú, fajirtás, népgyilkosság legszörnyűbb eseményeivel valósággal dicsekszenek a zsidó szent könyvek. Az ártatlanok, a csecsemők kipusztítását - ha azok nemzsidók - úgy emlegetik, mint a nemzeti erkölcs legmagasabb kiteljesítését és mint Istennek módfelett tetsző cselekedetet. "Irtsd ki őket, ne köss velük szövetséget és ne könyörülj rajtuk!" - parancsolja Mózes. (Mózes V. 7. fej. 2.) A júdeai Herrenvolknak minden meg van engedve. A Tóra és a próféták szerint azonban nemcsak mások kipusztítása vallási kötelezettség, hanem a zsidó nép joga a mások fölött uralkodás is! Ésaiás már ragyogó színekkel ecseteli ezt az eljövendő világuralmat. "Így szól az Úr Isten: Íme fölemelem kezemet a népekhez és előttük zászlómat felállítom és elhozzák fiaidat ölükben és lányaid vállukon hordozzák. És királyok lesznek a dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid és arccal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják. (Ésaiás 49. fej. 22-23.)" "Az idegenek megépítik kőfalaidat és királyaik szolgálnak néked. És nyitva lesznek kapuid szüntelen, éjjel-nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák a népek gazdagságát és királyaik is bevitetnek. Mert a nép és az ország, amely néked nem szolgáland, elvész és a népek mindenestől elpusztulnak. És szopod a népek tejét és királyok emlőjét szopod" (Ésaiás 60. fej. 10-12., 16.) A zsidóság azonban nemcsak faji elfogultságból, hanem egyenesen isteni parancsok alapján érzi feljogosítva magát idegenek leigázására és ezzel együtt arra is, hogy rabszolgának tekintsen minden, hatalma alá kerüld nemzsidót. A Krónika II. könyvének 2. fejezete 17-18 részei szerint Salamon király megszámláltatott Izrael földjén minden idegen férfit és "választott ezek közül 70 000 teherhordót, favágásra pedig a hegyeken 80 000-et." A mózesi nürnbergi törvény, az ezdrási és nehémiási fajelkülönítés és a világhatalmi őrület után, íme itt van az első K. Z., amelyben idegenek dolgoznak a Herrenvolknak. Itt van anélkül, hogy erről valamiféle humanista" bíróság megbélyegző ítéletet mondott volna. A szovjet kényszermunka telepei csírájukban és elméletükben itt születtek meg - Izrael földjén. És nem a Mein Kampfot, hanem az Ószövetséget kell tanulmányozni ahhoz, hogy valaki rájöjjön: a kiválasztott nép találmánya volt a sulzbergeri sajtó által világhírnévre emelt gázkamra is. A győzelem mámorában a humanista faj ekként bánt el ellenségeivel: "A népet pedig, amely benne vala, kihozatá és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté, némelyeket mészkemencén vitt által és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával!" (Sámuel II. könyv 12. fej. 31.)  A világ első koncentrációs lágere, első gázkamrája, mészkemencéje Izrael földjén állott. És az első gettó is nem Európában, hanem Jeruzsálemben jött létre. "A zsidó maga formálta saját sorsát!" - írta minderről Houston Stewart Chamberlain. Ez a zsidó törzsi nacionalizmus, amely fajtörvényeket, gettókat, koncentrációs táborokat és ókori gázkamrákat alkotott, nem szűnt meg soha. Irtotta a környező népeket. Leverték, felemelkedett! Babilon vizei mellett komor vallási irredenta zsoltárait dalolta s felszabadulva a megújult sovinizmus tüzével építette az új Jeruzsálemet. Szenvedett, de új Messiást várt, aki zsidó, nacionalista megváltó és politikai vezér lesz. Új Führer, aki a zsidóság kezébe adja a minden népek fölötti hatalmat. Erről a grandiózus nemzeti álomról soha sem mondott le a zsidóság. A baseli zsidó kongresszuson, 1898-ban dr. Mandelstein, a kievi egyetem tanára, az augusztus 29-én tartott ülés vezető beszédében kijelentette, hogy: "a zsidók a többi népek felemelkedését minden erővel visszautasítják és ragaszkodnak történelmi reményeikhez, a világuralomhoz" (Le Temps, 1898. szeptember 2.). Ebben a nacionalista fanatizmusban alkották meg az első jeruzsálemi gettót, a nemzsidóktól való teljes elkülönülést (Joel 3. fej 17). Megígértetett, hogy a Jehova, az égi Führer örök időkre Jeruzsálemben fog lakni és az Isten jelenlétéből ki kell zárni a nemzsidó népeket. A zsidó rabbinusok azt hirdették, hogy az eljövendő világban való részesedésből ki kell zárni minden nemzsidót s azokat ott legfeljebb mint megvetett tömeget lehet megtűrni. (Traktat Gittin, fol. 57. Babiloni Talmud) A zsidó törzsi nacionalizmust akkor fenyegette a legsúlyosabb veszély, amikor megszületett az Úr Jézus Krisztus. Végzetes pillanat volt ez - vagy inkább lehetett volna - a zsidó nép történelmében. Egyben keserves csalódás is. Egyszerre rádöbbentek, hogy ez nem az a Messiás, akit ők vártak. Nem nacionalista megváltó, aki megszabadítja őket a római császár katonáitól. Ez egy antinacionalista - mint ma mondanánk - nemzetközi forradalmár, aki a templomban felforgatja az árusok kosarait, a pénzváltók asztalait, ki korbáccsal veri ki onnan a nemzeti kapitalizmus képviselőit, mintha ma a New York-i börzén kezében korbáccsal jelentkezne valami elszánt McCarthysta. Ez a próféta nem a zsidóság faji kiválasztottságában hisz, hanem a szélesebb emberi testvériségben. Zsidó felfogás szerint, fajilag is gyanús, hiszen Galileából származik és a jeruzsálemi utcán tanítványait is mindenki felismeri galileai nyelvjárásukról. Ez a Mester és ezek a tanítványok épp a zsidó soviniszta életforma, a törzsi kiválasztottság, a zsidó nacionalizmus legfélelmetesebb szervei: a nagy tanács, a farizeusok, az írástudók és a sadduceusok ellen prédikálnak a jeruzsálemi utcán. Ezek nem hisznek abban, hogy van külön törzsi szövetség az Isten és a zsidó között. Hiszen a főpapok faji zárkózottságával szemben Péter, a galileai halász azt mondja Cornélius századosnak, a római impérium katonájának, hogy "minden nemzetben" kedves Krisztus előtt, aki őt féli és az igazságot cselekszi. Ezek azt hirdetik az Úr Jézus nevében, hogy nincsenek többé rómaiak, zsidók, görögök. Nincs külön nemzeti megváltás, nincs külön zsidó Messiás. Nincs faji kiválasztottság és Jahve-világkirályság. Mindnyájan egyenlő emberek, mindnyájan egy Isten gyermekei lettünk. Tehát az, aki nem a zsidók, hanem az egész emberiség megváltójának mondja magát, aki nem hajlandó elismerni a törzsi kiválasztottság, Herrenvolkság mindenekfölöttiségét, egyszerűen megfeszítendő! Feszítsd meg őt! - rivallják a római helytartó felé, aki mint az opportunista hivatalnok, vagy a nürnbergi vádló örök és szégyenletes jelképe, zavarodottan áll ennyi gyűlölettel szemben. "Feszítsd meg őt!" Hiszen úgy lehet, hogy ez a Messiás nem is Ábrahám szent magjának leszármazottja. Houston Stewart Chamberlain, aki a "Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts" című alapvető könyvében legtöbbet látott meg annak végzetes mivoltából, amit a zsidóság belépése jelentett a világtörténelembe, elsőnek állapította meg, hogy Krisztus fajilag nem volt zsidó. Chamberlain mutatta ki először, hogy Galilea neve maga is "Gelil hag-goyim", tehát "pogány vidék" volt, melyen betelepített nemzsidó törzsek laktak. Ezeket fel lehetett ismerni már csak beszédükről is. "Annak valószínűsége, hogy Krisztus nem volt zsidó - írta Chamberlain - és hogy ereiben egyetlen csepp zsidó vér sem csörgedezett, olyan nagy, hogy csaknem egyenlő a - bizonyossággal! ("Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts. I. 256. oldal) Zsidó volt-e Krisztus? - veti fel a kérdést Zajthy Ferenc magyar kutató, őstörténész, aki hatalmas könyvében nyomban bizonyítja, hogy a zsidók maguk vonták kétségbe Krisztus zsidó mivoltát. Zajthy szerint Krisztus előtt a hetedik században Szalmanasszár rabszíjra fűzve elhurcolta Galilea egész lakosságát és ott nem maradt egyetlen zsidó fajú ember sem. A Galileába betelepített skytha pásztornép később zsidó hitre tért, de mint a zsidók, mondották, csupán a "törvény alatt állottak". Fajilag soha nem ismerték el őket Ábrahám szent magja leszármazottjainak."Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támad próféta", - mondják az apostoloknak a zsidók. (János 7. fej. 52.) Galilea fajilag nem zsidó tartomány. Próféta pedig csak a fajilag is zsidó közösségből támadhat. A régi zsidó törvény a végsőkig védte a zsidót és halálos ítéletet csak a meszticre mondott, vagyis arra, aki a zsidóságot hitehagyásra - faji egységének megbontására csábította. Zajthy Ferenc szerint azonban a régi zsidó gyakorlat még a halálraítélt számára is nyitva hagyott egy mentő utat. A vesztőhely felé vezető úton száz lépésenként megfigyelőket állítottak fel. Ezeknek kötelességük volt jelenteni, hogy az elítéltet kísérő menetben - karfelemeléssel - nem jelentkezik-e mentőtanú. Erre az esetre a törvény perújítást, illetőleg kegyelmezést rendelt el. Csodálatos, vagy talán természetes, hogy a Jézust kísérő nemet láttán nem jelentkezett egyetlen mentőtanú sem. Senki azok közül, akik nagy-csütörtökön diadalmas ünnepléssel fogadták. Senki azok közül, akik tanításainak és csodatételeinek tanúi voltak. Nem jelentkezett, - mert itt van a döntő bizonyíték- nem is jelentkezhetett. A zsidó állam törvénye a perújítást csak Ábrahám szent magjának leszármazottaira ismerte el. Kizárattak ebből a jogból a gojimok, az idegenek, a nemzsidó vérűek és akik csupán a törvény alatt állottak, de fajilag nem voltak zsidók. Ilyenek voltak a gyűlölt galileabeliek, a kushi és huvilabeliek, akiket a törvény szerint a víz alá kellett nyomni, ha fuldokolva látta őket az utas. Mi, keresztények elfogadjuk a szeplőtlen fogantatás elméletét, tehát azt a tételt, hogy Krisztus tényleg Isten fia volt s ekként nincs - fajisága. Ez esetben azonban még bizonyosabb, hogy Jézus Isten fiúsága, egész lénye, tanítása egyetlen hatalmas forradalom volt a zsidók törzsi sovinizmusával szemben. A keresztény középkor, amelyet épp a zsidó intellektualizmus propagandája nevezett el "sötét"-nek, még nagyon is világosan látta a krisztusi forradalom jelentőségét a zsidó törzsi nacionalizmussal szemben. Később majd alkalmunk lesz rámutatni, hogy a keresztény tisztánlátás mint homályosult el a francia forradalom és az emancipáció után. Ettől kezdve mesterségesen folyt a krisztusi ideálok elködösítése, egészen a mai napig, amikor egyes irányzatok már kezdik összetéveszteni a kereszténységet a júdaizmussal, sőt mikor már egyes keresztény lelkészek - vallásos cselekményeikben is - átveszik azt a fanatikus gyűlöletet, ami a zsidó rabbinusok tulajdonsága volt. (Pl. az amerikai protestáns lelkészek imája a hirosimai atombomba ledobása előtt.) Az a nacionalizmus, amelyet Nürnbergben elítéltek, formailag csak húsz évig élt. Mózes "Mein Kampf"-ját, a faji sovinizmus hitvallását azonban évezredeken át megőrizte és tanulta a zsidóság. A hajdani nacionalizmus a galuthban, a hazátlanságban sem hagyott alább. A babiloni fogság után az Alexandria környékére települt zsidók, a római diaszpóra tagjai, akik már római polgárok és "szabadgondolkozók" voltak, minden évben elküldték jelentős adományaikat a jeruzsálemi templomnak. A szétűzés után még lángolóbbá vált ez a nacionalizmus. Hétszáz esztendővel ezelőtt Moseban Majemon, a zsidóság egyik legkiválóbb írástudója, a Misna Tórában újra megragyogtatta népe előtt a Messiás eljövetelének és ezzel együtt a világuralom megvalósulásának lehetőségét. "Már betelt a világ - írta - a Messiás és a Tóra parancsolatainak dolgaival. E dolgok elterjedtek a távoli szigeteken és sok körülmetéletlen szívű és testű nép között. A kereszténység foglalkozik ezekkel, holott azelőtt csak Izrael tudott valamit a Messiásról." Majmonides szintén elismeri, hogy a kereszténység ismertette meg az Ószövetséget, tehát a Tórát a világgal, de hozzáfűzi, hogy ezt tévesen magyarázza, ami azonnal kiderül, mihelyt megérkezik a zsidóság politikai Messiása, aki "a zsidóság, mint fegyveres hatalom élén a világ nemzsidó népeit leigázza s azokat, akik Noé törvényét el nem fogadják, asszonyostól, gyermekestől kiirtja." (Huber Lipót kanonok, "A zsidóság és a kereszténység, 114. old.)  A galuthban a zsidó nacionalizmus vallási irredentává alakult, melynek Mein Kampfja a Tóra és a Talmud volt. A mózesi Mein Kampfot ott őrizték a legkisebb falusi zsinagóga Tóra-szekrényében is. Ezt a nacionalista hitvallást másolták gyulladtszemű pergamentírók, ennek betűin át tanulták az elveszett haza nyelvét a gyerekek és gyakorolták az öregek. A Templom elpusztult, de a haza nem szűnt meg. A vallásos nacionalizmus, mely egykor betöltötte a hazát, a Tórával együtt tovább költözött mindenüvé, ahol csak zsidók éltek e földön. És ez a nacionalista tanítás, mely előírta az életszabályokat, az imádság formáját, a ruházat minőségét, a tisztálkodás módozatait, a táplálkozást, megszabta a zsidó nacionalista szellemiségét. A Tóra egy volt Belzben, Frankfurtban, New-Yorkban és bármelyik táján a világnak. A külvilág előtt a zsidó bezárkózott a Tórába, Talmudba, az általa kialakított külön világba, külön gettóba, külön nacionalizmusba. Az antiszemitáknak egyik legnagyobb tévedésük az volt, mikor a nemzetközi zsidóról beszéltek. A zsidó nem nemzetközi volt, hanem egy nemzetek fölötti törzsi nacionalizmus öntudatos képviselője. Különböző országokban lakott, különböző társadalmi síkokon helyezkedett el, de mindig mindenütt elsősorban zsidó volt. Már a Napóleon által 1806-ban összehívott Synhedrion előkészítő ülésén megmondta Salamon-Lipman-Cerfberr rabbi: - Elfelejtjük, honnan származunk. Nem a "német" és nem a "portugál" zsidóktól. Az egész földkerekségen szétszórva mégis csak egyetlen nép vagyunk... Mindezt kiegészítette dr. Leopold Kahn, aki a pozsonyi zsidó iskolában 1901-ben a cionizmusról szólva azt mondotta: "A zsidó soha sem fog tudni asszimilálni, soha nem fogja más népek szokásait és erkölcseit átvenni. A zsidó zsidó marad minden körülmények között." A tiszteletre méltó rabbiknak igazuk volt. A zsidó különböző országokban lakott, különböző társadalmi síkokon helyezkedett el, de mindig, mindenütt elsősorban zsidó volt. Levetette a kaftánt és megette a tiltott ételeket? Igen! De frakkban, szmokingban is megmaradt ugyanazon hit, ugyanazon vérség, ugyanazon nacionalizmus hordozójának. A vallási rítust talán már nem követte, de nacionalizmusa, faji öntudata, népi hivatásérzete változatlan volt a pápai székben, a szovjet politbürójában, a washingtoni State Departementben. David Mocatta zsidó író írja "Die Juden in Spanien und Portugal" című könyvében, hogy a titkos zsidók nemzedékei és nemzedékei éltek Spanyolországban, elkeveredve a társadalom összes osztályai között, birtokában azonban az állam és különösen az Egyház minden pozíciójának. Zsidó oldalról hivatkoznak az úgynevezett asszimilánsokra, azokra, akik átvették a befogadó ország nyelvét, szokásait, keresztény nőket vettek feleségül, keresztény birodalmak miniszterei lettek. Azonban a zsidók nem tagadhatják le, mert ez épp a mai világ képén ismerhető fel legjobban - hogy a legőszintébben angollá, németté vált zsidó, a legkiválóbb zsidószármazású lengyel patrióta is elsősorban mindig zsidónak érezte magát és hazafisága csak addig terjedt, míg nem került ellentétbe zsidóságával. A zsidó nacionalizmusnak a kulcspozíciók megszállásán kívül a mimikri volt egyik legfélelmetesebb eszköze. Ahogy a salamandra, vagy a miami-i akvárium tintahala magára ölti a sárga, vagy haragoszöld levelek, kék-barna-fekete tengerfenék színét, a zsidó is úgy öltötte magára a környező nemzetek színét, kultúrájának mázát, társadalmi szokásainak utánzatát. Franciaországban a francia környezet mimikrijét utánozta, Magyarországon a csárdás, fokos és paprika felszínes népségét, Angliában az angolszász világ életformáját. A zsidó Angliában angolnak, Amerikában jenkinek próbált látszani. Mindez azonban látszat volt. Kiszámított védelmi és hódítási eszköz. New Yorkban és Brooklynban, ahol Oroszországon kívül ma a legnagyobb orosz és lengyel zsidó tömegek élnek, alig látni kaftános és szakállas zsidót. Az új bevándorlót azonnal megborotváltatják a rokonok, mert a szakáll és pajesz - mint mondják - "antiszemitizmust terjeszt". Kitűnő, ösztönös megérzése ez annak a ténynek, hogyha a zsidó nacionalizmus külsőleg is mint nacionalizmus jelentkezik, egyszerre kirobbantja az "antiszemitizmust", vagy a nép ellenállás különböző formáit. Az érdekeltek jól tudják ezt. Hiszen Sion bölcseinek jegyzőkönyvei is figyelmeztették őket: "Hatalmuk jellege a titkosság..." Tehát: Oroszországban vonalhű bolseviki forradalmár, géppisztolyos NKWD tiszt, Amerikában yenki-szabású bankár, Franciaországban radikális patrióta, Oroszországban párttag, New-Yorkban demokrata választó! Azonban akárminek is mondották magukat, akármilyen állampolgárságot vettek fel, belülről zsidók maradtak és a zsidó nacionalizmus céljait követték. Olykor segítségükre jött az is, hogy a zsidó célok egybeestek a befogadó nemzetek céljaival. Lényegileg azonban soha sem fogadták el maguk fölött valónak az idegen államhatalmat és szigorúan tartották magukat a mózesi parancshoz. "Nem tehetsz magad fölé (királynak) idegen férfit, aki nem testvéred", tehát nem a zsidó faj tagja. (Mózes V. 17. 5.) A civilizáció fejlődésével a mimikri egyre tökéletesebb lett. Legjobban a színművészet, film, újságírás terén lehetett ezt megfigyelni. A hollywoodi filmipar szinte Amerika nemzeti iparának számított egy időben. Akik mindezt csinálták, gyártottak néha jó amerikai filmet is. Azonban az amerikai lobogó árnyékában a zsidó lelkiséget, a zsidó szellemet, fölényeskedő álkultúrát, az élvezetvágyat szuggerálták az amerikai tömegek felé. Az amerikai mimikriből - mint később látni fogjuk - így bújt ki Hollywood száz, Amerika ellenes, bolseviki sztárja. Álarcát levetette a világuralomra törő bolseviki zsidó. A több ezer éves zsidó nacionalizmus természetéből folyt, hogy a zsidóság vállalta az üldözést, a gúnyt, a megvettetést, de minél többet szenvedett, annál szilárdabbá vált benne a meggyőződés, hogy egyszer úrrá lesz minden népeken. A zsidóság vállalta ezért az antijúdaizmust is. Maga sem értette talán, hogy miért üldözik, gúnyolják, sőt olykor gyilkolják is. Hisz ő is pontosan olyan teremtménye Istennek, mint más ember, és az "antiszemiták" pontosan ember-voltát vonják kétségbe. Sértik, megalázzák. Csalónak bélyegzik, karikatúrákat rajzolnak róla és rossz pamfleteket írnak ellene. Pedig mindaz, amit ő cselekszik, egy magasabb cél érdekében történik. Végeredményben kevesen vették észre, hogy nem a zsidót, nem az embert, nem az "alacsony rendű lényt" gyűlölték benne, hanem a nacionalizmusát! A nacionalizmusnak azt a tipikusan ószövetségi formáját, amely minden nép ellen és minden nép leigázására irányul. Az ószövetségi nacionalizmus és a német nemzeti szocializmus pedig éppen e viszonylatban úgy aránylanak egymáshoz, mint ég és föld. A német nemzeti szocializmusban - legalább is 1936-ig - megvolt a más népekkel való együttműködés akarata. A nemzeti szocializmus csak egyetlen nép: a zsidó ellen irányult. A zsidó nácizmus minden néppel, minden társadalmi és uralmi formával ellentétben áll, ami nem zsidó. A zsidóság nemzedékei azt a büszke öntudatot hozták a gettóból, hogy azok a faji törvények, amelyek őket megtartották népnek, megtehetik a népek urának is. A modern fejlődés mellett kedvezett ennek egy szerencsés nép adottság is: a zsidó kétségtelen tehetségessége és magas intellektusa. A zsidó írók, művészek, üzletemberek, bankárok - mindegy, hogy miként - a nyugati civilizáció élvonalába jutottak. Az alulmaradottak számára azonban mindez siker, zsidó siker volt. Minden eredmény zsidó eredmény. A sajtó, de egyszersmind az egyszerű kis zsidó is saját fajának fiaként ünnepelte a nagy "angol" államférfit: Disraelit. S a nagy "német" költőt: Heinét, és a legszeszélyesebb nemzetközi forradalmárt: Marxot. Mi más ez, ha nem egy soha nem látott nacionalizmus ragyogó öntudata!? Mi ez, ha nem a legszélsőségesebb "nácizmus", amely a saját dicsőségének vallja még a hitehagyott, "fajáruló" Sikerét is és még a bűnözőt sem közösíti ki magából, ha tudja, hogy az Ábrahám szent magjának leszármazottja. És vajon nem ad-e külön öntudatot a siker hordozójának az az érzés, hogy íme! - van egy nép, amelyből származik, amelynek életformáját megtagadta ugyan, de amely mégis magáénak tekinti és mégis büszkén vállalja, hogy ő is Ábrahám szent magjából származik. És mindezeknek a zsidóknak - lettek légyen költők, bankárok, angol konzervatívok, vagy portugál forradalmárok, - akik ilyen dicsőségesen tudnak előretörni a világ minden részében, vajon nem hivatásuké, hogy ők és csakis ők uralkodjanak minden népeken? Eddig minden sikerült! Tehát a Tórában lefektetett tanok, a talmudi elvek, a középkor során létrehívott titkos zsidó intézmények jók, helyesek, használhatók a világuralom megvalósítása érdekében. Mi vagyunk hivatva rá - mondta ez az öntudatos réteg, - hogy kormányozzuk a világot. Amerikai bankár, vagy szovjet komisszár, mi egy nép vagyunk! Egy nép! Korunk két nagy uralmi formája: a kapitalizmus és a bolsevizmus nem két ellentétes irány, hanem mindkettő a zsidó nacionalizmus, a zsidó világuralmi törekvés megnyilvánulási formája. Egyik talán óvatosabb, mint a másik, de mind a kettő egy. A legborzalmasabb világcsalás az, amely a kapitalizmust akarja szembeállítani a bolsevizmussal, mint ellenőrt, holott valójában a kettő egy. zsidó materializmus a kapitalizmus oldalán és zsidó materializmus a marxista-leninista "ellenpóluson"! Egyforma keresztényellenesség, egyforma arabgyűlölet azonban mindkét részen. A műveletlen, tudatlan tömeg, az utca embere azt hiszi, hogy a kapitalista világ leszámolhat a bolsevizmussal, holott az utóbbi csak az előbbinek meghosszabbítása. A bolsevizmus a kapitalizmus, vagy legalábbis a kapitalizmus hibáinak szüleménye. A bolsevizmus a liberális, zsidó tőkés rend nevelt gyermeke és leányvállalata. Lelke, ideológiája azonban mindkettőnek egyformán zsidó. Akik megpróbálnak mesterséges ellentétet keresni a kettő között, soha ne feledjék, hogy a hitleri nemzeti szocializmusban a német nagytőkés igen jól megértette magát a szocialista német munkással. Miért ne lenne feltételezhető, hogy a zsidó Bernhardt Baruch ugyanilyen tökéletesen megérti magát Kaganovics Lázárral, vagy a brooklyni kis kommunista vezérrel? Egy nép vagyunk! - hirdette Herzl Tivadar is, a cionizmus megalapítója. Nem amerikai zsidók, nem szovjet zsidók, hanem csak: - zsidók! A "szent mag" egysége és világuralmi hivatása ténnyé válni látszott a századfordulóig elért eredményekben. Felgyúlt a zsidó írók, költők, bankárok, szocialista forradalmárok és kommunista apostolok fantáziájában Ez már a világhódító nacionalizmus volt. Az "antiszemiták" maguk nem vették észre ezt a fejlődést, és az 1945-ös eseményeknek kellett eljönniük, hogy valami derengni kezdjen a kapitalista "demokrácia" és a szovjet' "népi demokrácia" vitathatatlan lelki és faji egységéről. Az antiszemiták csak a zsidó "faji összetartást", a "nem tisztességes üzleti módszereket", országaik elzsidósítását látták. Amit azonban a világ "zsidó bűnnek" tekintett, az a zsidó nacionalizmus szemében erénnyé vált. A szent mag világkirályságának fanatizmusa, a Herrenvolkság öntudata, szóval a mózesi nacionalizmus a XIX. század végén már modern formájában is készen állt. A jelszó- bolsevikiek és bankárok számára - az volt: "külön menetelni és együtt győzni". "A világhódítók elindultak, hogy igájuk alá hajtsák a földgolyót és úrrá legyenek minden népeken. II. FEJEZET A középkor még látta az Újszövetség, a krisztusi forradalom szembefordulását, az ószövetségi nácizmussal. Krisztusban a szélesebb, egyetemesebb emberiség teljesedett ki. Az Ószövetség egyetlen faj materialista szövetsége volt, a maga külön Jehovájával. Krisztus az egész emberiség számára hozta a megváltást. Minden ember nevében és minden ember számára kötötte meg az Újszövetséget. Természetes, hogy ez az egyetemes emberi közösség, az Újszövetség egész szelleme szemben állott a júdaizmussal, annak kiválasztottsági tudatával, rögökön csúszó materializmusával. A történelem legnagyobb hazugsága az, hogy a kereszténység a zsidóság vallásából született. Ellenkezőleg: a zsidó nacionalizmus, a faji kiválasztottság ellentéteként jött létre. Ezt maguk az apostolok hirdették és hagyták ránk. "Ti tudjátok. - mondja Péter - hogy tilalmas zsidó embernek más nemzetségbélivel barátkozni, vagy hozzámenni, de nekem az Isten megmutatta, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek." (Apostolok Cselekedetei, X. 28.) A zsidók módfelett álmélkodtak azon, hogy a gojimokra is kitöltetik a Szentlélek. Felpanaszolják, hogy az apostolok körülmetéletlen emberekkel étkeznek együtt. Athénben valóságos lázadást rendeznek Pál apostol ellen, mert "görögöket hozott be a templomba és megfertőzte a szent helyet."  Ezzel a törzsi beképzeltséggel, elzárkózottsággal szemben valósággal forradalmian hangzik Péter már idézett kijelentése a Comélius századosnál tett látogatása során. "Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves előtte, aki őt féli és az igazságot cselekszi". (Apostolok Cselekedetei, X. fej. 34-35.)  De még forradalmibb a júdaizmussal szemben, amit Pál és Barnabás hirdetnek Antiókhiában: "Szükséges volt, - úgymond - hogy először néktek (zsidóknak) hirdettessék Isten igéje, de mivel hogy ti megvetitek azt és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz (nemzsidókhoz) fordulunk. " (Apostolok Cselekedetei, XIII. 46.) Pogányok alatt pedig a gojimok, vagyis a nemzsidók értendők. "És az egész emberiséget egy vérből teremtette az Isten" (Apostolok Cselekedetei, XXVII. 26.) - Mondja Pál Athénben. Mondja pedig azért, mert ebből az egy vérből teremtett isteni közösségből egy nép, egy faj zárta ki magát: a - zsidó! Kizárta pedig a vad törzsi nacionalizmus segítségével. "És azt hiszed magadról, - írja Pál a zsidókra vonatkozólag, - hogy Te a vakoknak vezetője, a sötétségben lévőknek világossága, a balgatagoknak vezetője, a sötétségben lévőknek világossága, a balgatagoknak tanítója, a kiskorúaknak mestere vagy, bírván a törvényben az ismeret és igazság formáját. Ki a törvényekkel dicsekszel, a törvények megrontása által az Istent gyalázod-e? Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között. (Pál levele a Rómabeliekhez, 19., 20., 23., 24.)  Az apostolok mindenütt a júdaizmussal, a törzsi elzárkózottsággal, a zsidó nácizmussal szemben hirdetik Krisztus forradalmát.  "Megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak és szemeiket behunyják, hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket. Légyen ezért nektek tudtotokra, hogy a pogány (nemzsidó) népeknek küldetett az Isten idvezítése és ők meg is hallgatják azt." (Apostolok Cselekedetei, XXVIII. 27-28.) A zsidóság azonban keresztre feszítette e tan hirdetőjét és a mai napig sem adta fel azt a hitét, hogy ő az elhivatott és neki kell úrrá lenni minden népeken. Előbb a babiloni fogság után kezdődött diaszpórával, majd Jeruzsálem lerombolásával szétszóródott a zsidóság. Ezzel azonban démonikus erő, nemzetek fölötti uralmi akarat, főként pedig egyetlen egységes, zárt fajiság hatolt bele az ókori népkáoszba, a nagy faji és vallási egyvelegbe. Felesleges ma már részletesebben tárgyalni azt a tényt, hogy a zsidóság ugyan nem volt tiszta faj, mert különböző népek korcsaiból alakult, ezt azonban egységes fajjá, úgyszólván a világ egyetlen tiszta fajává gyúrta. A XIX. század végén is azt állapították meg, hogy a "zsidó faj teljesen tiszta maradt". (Politisch-Antropologische Revue, 1904 március, 1003. oldal.) Chamberlain írja, hogy Theodosius korától 1800-ig 300 nemzsidót sem vettek fel összesen a zsidó faj tagjai közé. A zárt, egységes fajisággal azonban együtt járt a szellem is, amely minden más népet is egyformán gyűlölt, megvetett és valamennyinek fölébe akart kerekedni. Európában megjelent a materializmus, az ószövetségi türelmetlenkedés szelleme, amely soha sem adta fel azt a messiási álmot, hogy egyszer lerombol minden más népet, úrrá lesz nálánál nagyobb és erdősebb nemzeteken, még azok teljes elpusztítása árán is. Érthető volt, hogy az ókor és középkor ennek konzekvenciáit levonta nemcsak szellemi, hanem fizikai vonatkozásban is és elkülönítette magát a zsidóktól. Még eleven volt a Szentlélek betöltésének véleménye, Péter prédikációja az első pünkösd hajnalán: "Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!" - (Apostolok Cselekedetei, II. 40.) A középkor megalkotta a gettót, de ezzel egyben megtartotta a zsidó fajt is, amely tisztaságát nagyon sok tekintetben azért őrizte meg, mert végeredményben a maga alkotta elzártságot átvette a kereszténység is. Mindez azonban nem akadályozta a zsidóságot abban, hogy be ne nyomuljon a keresztény államok életébe, gazdasági rendszerébe. Ennek a zsidó befolyásnak a történetéről sokat tudunk már az ókorból is. Az Alexandriában és környékén letelepült közel egymillió zsidó, akik még a babiloni fogság után érkeztek oda, az ókor világában ugyanazt a szerepet töltötte be és ugyanazt a hatalmat gyakorolta, mint ma például a new-yorki zsidóság. A római birodalomban, közelebbről Rómában szintén félelmes hatalommá alakult a kisebbségi nacionalizmus. Cicero, a nagy római államférfi, mikor a bíróság előtt egy érdekeit érintő ügyet tárgyaltak, oly halkan beszélt, hogy rajta kívül csak a bírák hallották. Mint mondotta, azért teszi ezt, mert a zsidók összetartanak és tönkreteszik azt, aki ellenük van. A diaszpóra révén a zsidóságnak már akkor meg voltak azok a szervezetei, amelyeket mi szabadkőműves páholyoknak mondanánk. A diaszpóra tagjai közé felvettek olyan befolyásos nemzsidókat, akik hajlandók voltak magukat félzsidónak vallani s ezek révén a legmagasabb helyekig vitték közéleti befolyásukat. Ilyenformán bizonyítható az is, hogy a Néró által folytatott keresztényüldözéseknek a diaszpóra zsidói voltak a felbujtói. Poppea Sabina, a császár felesége a zsidó diaszpóra tagja volt a Néró kegyence, egy Alityrus nevű zsidó színész útján vette rá a császárt, hogy irtsa ki a keresztényeket. A Nérók és a Rooseveltek mögött minden időkben ott álltak az Alityrusok, sőt a Poppeák is. Amilyen mértékben hozzájárult a zsidó befolyás a római világbirodalom tönkremenéséhez, legalább olyan mértékben okozta a spanyol világbirodalom bukását is. A spanyol birodalomban a kezükben volt - mint Herman írja - minden szellemi és materiális erő, a földbérletektől a legmagasabb egyházi méltóságokig. Az uzsora révén kezükben tartották az egész királyi udvart, nemességet. Végül már olyan kiváltságokat vívtak ki maguknak, hogy egy zsidó esküje többet számított a bíróság előtt, mint két keresztényé. Később Németországban, a Habsburg-birodalomban ismételték meg a hatalom átvételének ezt a formáját. A Magyar Birodalom bukásában szintén hatalmas szerepe volt egy Fortunatus Imre nevű zsidónak, aki társaival együtt olyan mélyre süllyesztette a közállapotokat, hogy a birodalom már nem tudott ellenállni a török hatalom mohácsi rohamának. Az ókor és a középkor vezető szellemei, nagy államférfiai még teljesen tisztában voltak a zsidó befolyás jelentőségével. Tiberius császártól Goetheig minden gondolkodó fő úgy ismerte fel a zsidóságot, mint nemzeti veszedelmet. "Az olyan minisztérium, amelyben a zsidónak minden lehetséges, az olyan háztartás, amelyben a zsidó a ruhatárt, vagy az egész ház pénztárát vezeti, az olyan minisztérium vagy komisszariátus, amelyben az ügyeket a zsidók intézik: nem más, mint kiszámíthatatlan pontini mocsár" - írta Goethe. A dolgok lényegét talán mégis legjobban látta I. Napóleon, mikor egyszer kétségbeesetten felkiáltott: "Sáskák és hernyók ezek a zsidók s felfalják az én Franciaországomat." Még a XVIII. században is jól látták, hogy az úgynevezett zsidó befolyásnak semmi köze sincs az emberiség kérdéséhez, mert a kisebbségi nacionalizmus mindenütt államot alkot az államban és"megemészti a népeket, melyeket néki ad az Úr". Ha az egyes államok nem is mindig ismerték fel a veszélyt, úgyszólván az utolsó pillanatban mégis csak megtorpant a zsidó hódítás: Katolikus Ferdinánd kiűzte őket, másutt korlátozó intézkedéseket hoztak ellenük, és ami igen lényeges volt, sehol nem tűrték meg, hogy az államéletben a zsidó nácizmus befolyása is érvényesüljön. A gettó legalább arra volt jó, hogy a szellemi sorompókat fenntartotta a zsidók előtt és így a keresztény vallást és kultúrát nem érte utol sokkal hamarabb az a veszély, amelynek ma tanúi vagyunk. Leglényegesebb volt, hogy a zsidóknak a francia forradalomig nem volt közvetlen befolyásuk a tömegekre. Egy-egy királyi udvarba behatolhattak a pénzük segítségével, azonban nem volt módjuk hozzá, hogy közvetlen befolyást nyerjenek a nép széles rétegeire és irányítsák, sőt a maguk nacionalizmusa részére használják fel azokat. A középkor csak egy tényt nem látott meg az úgynevezett zsidókérdésből. Azt tudniillik, hogy a zsidó nacionalizmus befolyása, a zsidóság térhódítása nem ösztönös cselekvés volt, amely a zsidó "kapzsiságából", "önzéséből", vagy az "antiszemiták" által emlegetett zsidó faji tulajdonságokból fakadt. Egy démonikus tudatos erő dolgozott már abban az időkben és az ószövetségi nacionalizmus, a Tóra és a Talmud hajszolta előre a zsidót. Nem a pénzért, nem a jólétért és gazdagságért, hanem a világuralomért. A pénz csak eszköz volt, de a cél, az igazi nagy cél a világ fölötti hatalom maradt. Ehhez nem volt szükséges még csak központi zsidó kormány sem, - amely pedig időnként létezett - hanem nagyon is elég volt a Talmud és a Tóra, amely ott volt minden zsinagógában és minden zsidó házban és a kormányoknál sokkal jobb eligazítást adott arról, hogy mit kell cselekedniük a zsidókkal. Ennek a világhódító ábrándnak azonban - többé-kevésbé - följebb tudták kerekedni az egyes országok, amíg az csak külön-külön más nemzeti területeken és más időkben érvényesült. A veszély akkor nőtt óriási méretűvé, amikor az ismert világ keretei kitágultak, amikor a sajtó, rádió, a technikai civilizáció révén az országok és emberek látszólag közelebb kerültek egymáshoz és amikor ennek a kisebbségi nacionalizmusnak uralmi akarata már nem egy-egy ország, hanem minden nép ellen egyszerre, egy időben és teljes erővel érvényesülhetett. Mindezen felül a protestantizmussal egy időben a zsidó szellem is kezdett teret nyerni a kereszténységen belül. Luther még világosan látta a zsidó és keresztény szellem, az egyetemes emberség és a törzsi nácizmus között fennálló kiegyenlíthetetlen különbséget. Ezt bizonyítja a zsidókérdésről írott nagy tanulmányában. Azonban a protestantizmussal, a Biblia hirdetésével fokozott szerepet kapott a templomi prédikációkban, a vallásoktatásban az Ószövetség ismertetése. A protestáns prédikátorok, magyarok, svájciak, angolok, hollandok, németek egyre gyakrabban fordultak az ószövetségi prófétákhoz példázatokért. A vallásháborúk korában szívesen szórták ellenfeleikre az Ószövetség vaskos átkait. A retorika üres frázisain keresztül így hatolt be az ószövetségi szellem a keresztény vallásba. A kereszténység kezdte magát a zsidó vallás meghosszabbításának, vagy leányágának tekinteni, ahelyett, hogy épp az ellentétét, a forradalmi mivoltát hangsúlyozta volna. Ezzel a keresztény kultúrvilágban teret nyert a tipikus zsidó intolerancia, a gyűlölet szelleme, és nemzedékek nevelkedtek az Ószövetségnek vigasztalanul materialista, lélektelen és fantázia nélküli tanításain. Az angol protestantizmus különösen élénken reagált az ószövetségi behatásra. Az angol nemes kalmárok szelleme, a puritánok lelkisége könnyen azonosult a zsidó Ószövetség elveivel és talált igazolásra a maga üzleti gesztióiban. A XIX. században fantaszta angol tudósok már azt igyekeztek bizonyítani, hogy a britek tulajdonképpen az elveszett tizedik zsidó törzs tagjai. Werner Sombart, a kapitalizmus nagy ismerője jellemzően mutatta ki, hogy a kapitalizmus zsidó, de egyben protestáns eredetű. Annyit meg lehet állapítani, hogy a reformációval megszakadt a kereszténység korábbi egysége. Nemcsak formailag, Krisztus egyháza különvált katolikus és protestáns egyházra. A támadt résen át egyszerre merészen hatolt be a keresztény világba és keresztény szellembe a mózesi nacionalizmus példátlan egysége. A felvilágosodás és haladás ürügyével a gettók lakója egyre erőteljesebben kezdte követelni az emancipációt, amelyet az igazi haladás olyan nagy szellemei, mint Voltaire is végveszélynek tartottak. Az emberszeretet, a felvilágosodás jelszavainak ürügyével maga a kereszténység is törekedett a zsidó emancipáció felé. Nem látta meg, hogy ez a kereszténység - katolicizmus, protestantizmus, ortodoxia - egyforma halálát jelentheti majd egy napon. A lenézett, sötét középkor még tudta, hogy mindez nem lehetetlen, mert a zsidóságban a vallási nácizmus fanatizmusa lobog a kereszténységgel szemben és ennek forrása főként a Talmud. A Minerva Presse 1888-ban megdöbbentően érdekes, soha meg nem cáfolt adatokat hozott napvilágra arról a vizsgálóbizottságról, amelyet Szent Lajos francia király állított össze 1240-ben. Szent Lajos tudni akarta a zsidókkal szembeni gyűlölet okait. Bíróságot hívott össze, amelyben saját maga elnökölt. A bíróság előtt egy héberül jól tudó, megkeresztelkedett zsidó mutatta be a Talmudot. Annak ellenőrzésére meghívták Jechiel párizsi, Juda Sámuel és Jacob rabbikat, akik közül Jacob híres szónokként volt ismeretes úgy Spanyolországban, mint Franciaországban. Az igazságos király minden lehetőséget megadott arra, hogy a rabbik megvédelmezhessék a Talmudot, illetőleg ellenőrizhessék, hogy a Talmud hiteles-e? A bíróság ennek ellenére megállapította, hogy a Talmud olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek ellentétesek minden keresztény, sőt minden nemzsidó társadalom rendjével. Felderítették, hogy a Talmud sorozatosan gyalázza Szűz Máriát, kétségbe vonja, hogy Krisztus szűztől született volna, sőt azt állítja, hogy egy Pandara nevű katona és egy utcalány szeretkezésének gyümölcse volt. A keresztények megdöbbenve hallgatták a Talmudból lefordított részleteket, amelyeket a rabbik hitelesnek ismertek el. Ezek után Szent Lajos király elrendelte a Talmud megégetését. (The Hidden Empire, 1945. 27. oldal.) A keresztény világ később nagyon keveset törődött a zsidók szent könyvével, amely pedig majdnem fontosabbá vált számunkra, mint a Tóra. Innen sugárzott a kereszténység felé a gyűlölet, innen áradt a kettős erkölcs. Jellemző módon még ma XX. században sem volt a Talmudnak megbízható, hiteles fordítása. A németországi zsidó származású egyetemi tanár Graetz lefordította ugyan a Talmudot, azonban kihagyta belőle mindazokat a részleteket, amelyek a zsidókra kompromittálóak, főként, amelyek világuralmi szándékaikról szóltak. A magyar Luzsénszky Alfonz is lefordította a Talmud egyes részeit. A bolsevista diktatúrának első gondja volt, hogy Luzsénszky Alfonzot börtönbe záratta és valószínűleg ott pusztult a zsidók fogságában. A Talmud azonban észrevétlenül tovább növelte a zsidó nacionalizmust, amely egyre elevenebben élt Majmonides, a középkori zsidó próféták álmaiban, a zsidó nép lelkében. A zsidó nép már jóval a nagy francia forradalom előtt megmozdult, hogy megvalósulás felé vigye a mózesi ígéretet. A kereszténység egységén támadt rés, a felvilágosodás, a társadalmi fejlődés minden tekintetben kedvezett annak a céltudatos munkának, amely megindult a világhatalmi ábrándok valóra váltása érdekében. Itt már első körvonalaiban kirajzolódott az, amiről később szó lesz s amit biológiai osztályharcnak, a nemzsidó népek fizikai rekonstrukciójának és kipusztításának fogunk nevezni, s amit eddig általában "forradalomnak" hívtak. Az első világháború után az egész nyugati kultúremberiséget megrázta a londoni Morning Post "földalatti összeesküvők" cikksorozata. Causes of World Unrest cím alatt H. A. Dwyenne a liberális történetírás által agyonhallgatott forrásmunkák alapján mutatta ki, hogy a francia forradalmat nem egészen az alsó rétegek elkeseredett hangulata idézte elő. Már ebben az időben is zsidó és szabadkőműves kéz dolgozott, amely a gabona összevásárlásával mesterségesen idézte elő az éhínséget és ezen keresztül a július 14-iki forradalmat. Ugyanebben az időben, már 1776-ban megalakult Bajorországban a zsidó Weishaupt által életre hívott Spartacus szervezet, amely hirtelen ezerszeresre megnőve tűnt fel újból az első világháború utáni forradalmakban. Gwyenne tanulmánya kimutatta a szabadkőművesség szervezkedését a XIX. század összes forradalmi mozgalmaiban, a zsidóság szerepét a szabadkőművességben. Gwyenne ezt a kikeresztelkedett Lémann abbé könyve (L'Entrée des Israélites dans le Societé Francaise) és Albert Pike amerikai író adatai alapján állapította meg. Bizonyította, hogy a kereszténység elleni gyűlöletet a zsidóság vitte bele a titkos társaságokba, ahol aztán - szabadelvűség örve alatt háborítatlanul folytatták a kereszténység társadalmi rendjének alapjait aláaknázó romboló tevékenységet. Az ószövetségi nacionalizmus a pénz mellé egy új félelmetes fegyvert szerzett a keresztény népek elpusztítására. Ezt a fegyvert "forradalomnak" hívták. A szocialista nemzetközi szervezkedés 1844-ben az Internacionálé megalapításával kezdődött, amelynek mindkét vezére, Marx és Lassale zsidó volt. Mindkettő a gyűlölet, a fajuk megaláztatásából származó bosszúvágy prófétája volt. D'Israeli Connigsby című művében a németországi munkásmozgalmat és annak zsidó vezetését már előre megjósolta. Ezzel az európai kultúra történelmében egy eddig ismeretlen tényező jelent meg: a szervezett gyűlölet és szervezett irigység, mint társadalmat formáló, romboló erő. Ószövetségi eredetű volt Európában a kollektív türelmetlenség is, de még ószövetségibb és talmudibb ez a gyűlölet, a felkeltett szenvedély, amelynek prófétái szociális síkon pontosan azokkal a jelszavakkal, ígéretekkel és fanatizmussal dolgoztak, amelyekkel az Ószövetség ígérte saját népének, hogy a Jehova elébe önti egyszer a föld minden gazdagságát, hogy nem kell dolgozni, legfeljebb napi 2-3 órát. Az ószövetségi nácizmus félelmetes szövetségest nyert az európai, majd az amerikai proletariátusban, amely minden joggal el volt keseredve a kapitalizmus kizsákmányoló rendszere ellen. Csupán azt nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy ennek a kapitalizmusnak igazi alkotói, hordozói és haszonélvezői pontosan a zsidó nacionalizmusnak képviselői, az internacionálé megalapítói voltak. Marx tanításában kétségtelenül benne van a diabolikus terv csírája. Az abszolút egyenlőség hamis tanával, a proletár tömegek irigységének felkeltésével lerombolni minden nemzsidó nép szellemi elitjét, az arisztokráciát, polgárságot, papságot, értelmiséget. Vezető nélküli tömeget csinálni az emberiségből. Ez már nem szocialista terv. Ez a zsidóság világterve! Az eltömegesedett ember vak eszköz és rabszolga lesz a világuralomra törd törzsi nacionalizmus kezében. A tény az, hogy Marx nemzetköziséget hirdetett, de a zsidóság nem volt nemzetközi. Nemzetköziséget csak a proletariátustól kívántak. Neki szánták azt a szerepet, hogy romboljon le minden hazát, minden vallást, hogy létrejöhessen a nemzetközi világállam, amelynek egyetlen elitje, uralkodó és vezető rétege lesz: a zsidó! A zsidó ott élt minden nemzet között. Beszélte mindenik nemzet nyelvét, de ő megmaradt zsidónak. Egyetlen faji gondolat, egyetlen nacionalizmus, egyetlen nemzetek fölötti nácizmus büszke és öntudatos képviselőjének. A keresztény forradalom a "felvilágosodás" jelszavai elől ekkor már behúzódott a templomok hűvös hajójába. A krisztusi forradalom hitéből, befolyásából mind többet veszítve zsidózó kereszténységgé változott. Materialista módra ragaszkodott világi befolyásához, világi javaihoz, nagybirtokaihoz, mikor itt lett volna az idő, hogy meghirdesse és képviselje a krisztusi gondolat lényegét: a szociális igazságosságot. Ugyanakkor a zsidó megőrizte a maga vallási, népi, faji egységét és annak következtében, mint éles tor hatolt bele a mindinkább meglazuló keresztény közösségbe. A zsidó nacionalizmus egyre erőteljesebb lángokkal lobogott. A keresztény, krisztusi forradalom mind bátortalanabbá, hitetlenebbé és tehetetlenebbé vált. Az ószövetségi vallási nacionalizmus lobogó hitet, faji öntudatott tudott gyújtani az oroszországi gettók népébe. Az újszövetségi kereszténység mind bátortalanabbá lett és kezdte szégyellni az újszövetséget, a saját hitét, amelyről sokszor azt érezte, hogy "idejét múlta" vagy "tudománytalanná" vált a felvilágosodás jelszavaival szemben. Legnagyobb baj volt, hogy a kereszténység tehetetlenné vált a kor nagy szociális problémájával szemben. Ezalatt a zsidóság a maga fajtája számára hitet adott. Nem Istenhitet - mert hiszen sok zsidó látszatra megtagadta a hitét, - hanem a politikai nacionalizmus fanatizmusát. Ezzel szemben a krisztusi forradalom nem ismerte fel földi küldetését, amelyet a kor előírt volna számára: odaállni a tömegek oldalára és nem a gyűlölet, hanem a szeretet jegyében valósítani meg: a szociális igazságot. A XIX. század kereszténysége már sok tekintetben inkább formalizmus volt, mint hit és küldetéstudat. A marxista forradalom gondolatával nem tudta szembeállítani a krisztusi forradalom korszerűen fogalmazott eszméjét. A Rerum Novarum és a Quadragesimo Anno kezdetű pápai enciklikák állásfoglalások maradtak csupán. Állásfoglalások a szocialista gondolat, de egyben a liberális állam mellett. Az ecclesia militans nem harcolt úgy, ahogy küzdenie kellett volna. Megnyugodott abban a krisztusi tanításban, hogy "az én országom nem e világból való".Ezzel szemben a marxizmus a mennyországból a földre helyezte át a megváltás gondolatát. Az utóbbi gondolat teljesen zsidó eredetű volt. Hiszen Jahve és a nagy fajvédők, Ezdra és Nehémiás, a rabbinusok pontosan ezt ígérték a zsidó népnek is. Megváltást e földön, Jeruzsálem kitárt kapuit, amelyen beárad a népek gazdagsága, a heti 18 órás munkaidőt, a szociális biztosítást. A marxizmus földi megváltást ígért, de az ígéret mögött ott állt a zsidó nacionalizmus, és a marxista vezérek tudták, hogy ez a megváltás a zsidó világkirályság alakjában fog kiteljesedni. A kereszténység nem tudott újra eggyé forrni legalább a krisztusi revolúció gondolatának szociális igenlésében. A zsidóság egy maradt a négyezer éves nácizmus faji és lelki közösségében. A nagy francia forradalom után a kereszténységet titokzatos erők: a szabadkőművesség, a zsidó befolyás alá került államok kormányai mindinkább beszorították a közéletből a templomba. A belső megingás következtében nem is volt erő, amely ellenálljon ennek a törekvésnek. Az ortodoxia üres formalizmusa, a katolicizmus, amelynek püspökei százezer holdak birtokában prédikáltak a tömegek felé szegénységet és tisztességet, a protestantizmus, amely mindinkább beszívta magába az ószövetségi szellemet? Mi lett volna az a lelki mozdító erő, amely a krisztusi forradalom oldalára szólíthatta volna a proletár tömegeket? A kereszténység egyre inkább távolmaradt a közéleti jelenségek bírálatától, a világi közvélemény irányításától, a szociális eszmék megvalósításától. Ezt a szerepet átvetette az ószövetségi nacionalisták kezébe került sajtó, a szabadkőműves páholytag, a marxista agitátor. A földre helyezett marxista mennyországgal szemben a kereszténység nem tudta érvényesíteni a krisztusi gondolat szociális tartalmát, nem állt a tömegek mellé, lemondott a vezetésről. Ezzel egyenes arányban egy roppant céltudatosság, egyetlen fanatikus akarat tört előre: szétrombolni minden istenit és emberit. Szétzülleszteni, vezetőitől megfosztani a társadalmakat és megteremteni a zsidó világkirályság végleges uralmát. Pedig épp a századfordulón olyan nagy gondolkodó, mint Chamberlain figyelmeztette a keresztény társadalmakat: "A közöttünk élő zsidóség problémája a jelen legnehezebb és legveszélyesebb kérdései közé tartozik". (H. S. Chamberlain, I. 163. oldal)  A XX. század kezdetén a cél már nem volt kétséges. A világ zsidóságának vezetői csupán azt nem döntötték még el, hogy Ábrahám szent magja milyen eszközökkel biztosítsa a megígért világhatalmat. Az arany vagy géppisztoly, a nagytőke vagy kommunista terror, amelynek élén az MVD zsidói állnak? A pénzváltók, a galambárusok, írástudók állama legyen az új Templom, vagy a terrorista szadduceusé? Vagy talán mindkettő egyszerre és egymás mellett? A módszerek nagy dilemmájára érdekes feleletet adott egy - "hamisítvány". III. FEJEZET A zsidóság mindent megpróbált, hogy kétségbe vonja a "Sion bölcsei jegyzőkönyveinek" hitelességét. Ma már műveletlen, babonás és barbár lénynek tekintik azt, aki a Jegyzőkönyvekről említést merészel tenni. Az Alliance Israelite Universelle 1935-36-ban próbapert indított a német Weltdienst ellen Baselben, hogy a bíróság előtt bizonyítsa be, miszerint a Jegyzőkönyvek közönséges hamisítványok. Ulrich Fleischhauer, a Weltdienst akkori vezetője volt a vádlott. A per több tárgyaláson keresztül majdnem két évig húzódott. A Baseli bíróság felmentette Fleischhauert. Indoklásában azt mondja, hogy nem tudja eldönteni: vajon a Jegyzőkönyvek hitelesek-e vagy sem. A kérdés nyitva maradt. A világzsidóság hallgatott s azóta is mélyen hallgat, holott előzőleg minden egyes alkalommal bizonyítani kívánta, hogy a Jegyzőkönyvek a cári Ochrana hamisítványai, amelyek a pogromhangulat felszítására készültek. Annyira bizonyos, hogy Sion bölcsei jegyzőkönyveinek eredeti héber szövege már 1890-ben járt az odesszai zsidók kezén. Azokat 1905-ben az orosz Nilus tette közzé. Egyes verziók szerint szerzőjük a keleti Asher Giznberg, héber írói nevén Achad Haam, vagyis "egy a népből", akinek célja az volt, hogy a könyvvel ébresztgesse a zsidó nemzeti öntudatot. Nilus könyvének egy példánya már 1906-ban bekerült a British Múzeumba, ahol a mai napig katalogizálva van. A Jegyzőkönyvek hitelességéről addig-addig vitatkoztak, amíg azok valódiságát minden bírónál hatalmasabb bíró igazolta. Maga a világtörténelem! Az 1906-ban regisztrált zsidó program azóta szóról-szóra megvalósult. Akárminek tekintjük tehát a Jegyzőkönyveket: Sion 33-ik fokon lévő vénei világprogramjának, a baseli cionista kongresszus titkos jegyzőkönyveinek, akár csak egy túlzó zsidó nacionalista pamfletjének, mindez nem érdekes. A döntő tény - ami vitathatatlan - hogy a program csaknem teljes egészében valóra vált. Sőt! Több is beteljesedett, mint amennyit a cionista vének előre láthattak. A világhódítók meghódították a világot. A terméketlen hitelességi viták helyett mi csak azt akarjuk bizonyítani, hogy a sionista vének beváltották a programjukat. A zsidóságot már csak egyetlen lépcső választja el attól, hogy nyíltan is bevallja: a világhatalom az ő kezébe került. Az emberiséget kormányzó politikai, gazdasági, szellemi erők mögött egyelőre még csak a második vonalba húzódva, de ugrásra készen állva ott áll a zsidóság. Készül rá, hogy megtegye azt a bizonyos lépést, amely után a vörös csillag és az amerikai fehér csillag ötödik ágára felteszik a hatodik ágat, a megvalósult világkirályság nyílt szimbólumát: a hatágú Dávid-csillagot! A Jegyzőkönyvekkel kapcsolatban egyetlen kérdés, hogy létezett-e a zsidóságnak olyan nyílt, vagy titkos szervezete, amely az egész nép számára kidolgozhatott egy világprogramot? Van-e titkos zsidó "kormány", amely a Tóra és a Talmud, esetleg a Jegyzőkönyvek alapján a világ zsidóságát irányította? Nem kétséges, hogy a zsidó államon belül már Krisztus születése előtt regisztrált a Kahal, vagy a Cahilla, amely a teokratikus zsidó állam politikai szervezetét képezte. Fel lehet és fel kell tételezni, hogy a zsidó nép száműzetésbe is átmentett valamit ebből a szervezetből. Már rámutattunk arra is, hogy még a szétszóródás előtt mint valóságos kormányzati és politikai hatalom dolgozott az alexandriai és a római diaszpóra. A szétszóródás után tulajdonképpen minden zsidó hitközségnek megvolt a maga miniatűr Kahalja, melynek az volt a célja, hogy intézze a zsidók peres ügyeit, különösen azokat, amelyek intézése nem volt kívánatos keresztény bíróságok előtt. A zsidóság által sűrűn megszállott országokban mindenki tudott ezeknek a Kahaloknak létezéséről. Azonban feltétlenül lennie kellett egy magasabb zsidó kormánynak, vagy mint ma mondanánk, "emigrációs bizottságnak", amely a zsidóságot összetartotta, politikai kérdésekben egy célra irányította. Okmányok bizonyítják, hogy ez a titkos zsidó kormány különféle nevek alatt, de mindig fel-felmerült a történelem évszázadaiban. Sanhedrin néven régebben Konstantinápolyban székelt és a zsidók feje a "nagy satrapa" volt. Később a különféle mozgalmakban, a francia szabadkőművességben, az első világháború irányításában mindenütt nyoma volt annak, hogy ilyen titkos világkormány működik. Wilson elnök, midőn 1920-ban hazatért az eredménytelen versaillesi béketárgyalásokról, nyíltan kimondotta: - Európában volt egy titkos erő, amelynek nem tudtunk a nyomára jönni. Disraeli 1844-ben a Conningsby című munkájában kertelés nélkül megírta, hogy: "A világot nagyon különböző személyek kormányozzák, akik soha nem jelennek meg a színpadon."  A zsidó Walter Rathenau ugyanerről írt a Weiner Preeben, 1921. december 24-én, midőn azt mondotta: " Mindössze 300 ember, akik jól ismerik egymást, intézik Európa sorsát. Ezek utódjaikat saját környezetükből választják ki. Ezeknek a német zsidóknak kezében olyan eszközök vannak, melyekkel véget vethetnek bármely államformának, amelyet ésszerűtlennek tartanak." New-Yorkban egyáltalán nem titok, hogy a Cahilla (Kahal) működik, hiszen különböző városrészekben a zsidók gyakran rendeznek Cahilla-partiekat. Minderről nagyon érdekes leleplezéseket közölt 1946-ban a The Hidden Empire című könyv, amely többek között ezeket írja a 35-ik oldalán: "A világzsidóság a földet két hemiszférára osztotta: keletire és nyugatira... A Cahilla (a titkos zsidó kormány és bíróság) köztudomás szerint a hét jelkép szerint van összeállítva. A keleti hemiszférának védnöke nem tartozik ide, noha mindkét hemiszféra szponzora felelősséggel tartozik az ismeretlen és koronázatlan zsidó királynak, akinek személye féltve őrzött titok."  Nem vitás tehát, hogy volt, lehetett zsidó központi szervezet, kormány, - vagy bárminek nevezzük, - amely kidolgozta Sion bölcseinek világprogramját. Azonban akár volt, akár nem volt, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a program megvalósult. És ez mindennél sorsdöntőbb bizonyíték. A világzsidóság - mint ki fogjuk mutatni - ott áll a második lépcsőfokon, a Sion bölcsei által előírt helyen és minden készen áll arra is, hogy hamarosan megtegye a hiányzó utat és elérje a harmadik lépcsőfokot. Ötven évvel ezelőtt, vagy akár még a baseli perben is kétségbe lehetett vonni a Jegyzőkönyvek hitelességét. A Jegyzőkönyvek programja azonban égett, lobogott az ószövetségi nacionalizmusban. A Jegyzőkönyvek létezését lehet tagadni, de ennek a nacionalizmusnak létezését nem. A Jegyzőkönyvekben, amelyek minden valószínűség szerint csupán az igazi program kivonatai, kissé homályosan és elmosódottan jelentkeztek azok a módszerek, melyek segítségével a zsidóságnak meg kellett valósítania a világuralmat. A ködös, misztikus szövegből a felületes olvasó csak azt látja, hogy a Jegyzőkönyvek egyszer nyílt diktatúráról, egyszer szabadelvűségről beszélnek. Egyszer a tőke és a sajtó segítségével vélik elérni a világhatalmat, másszor a félreismerhetetlen bolseviki módszerekkel. Amikor Sion bölcseinek jegyzőkönyvei már ott forogtak az odesszaiak kezén, a lenini tanítás még nem volt ismeretes. Mégis a Jegyzőkönyvekben olykor már a tökéletes lenini ideológia, a kisebbségi uralom harci technikája nyilatkozik meg. Meglepetve látja az olvasó, hogy a zsidó politikai módszer végeredményben mégis a tőkén keresztül végrehajtott tökéletes világuralom felé hajlik. A Jegyzőkönyvek áttanulmányozása után még inkább rádöbbenünk, hogy a bolsevizmus és kapitalizmus közötti ellentét csak látszólagos. Sion vénei világosan látták, hogy a bolsevizmus csak a liberális kapitalizmus kiegészítése, egyazon totális uralom két formája, de mindkettő ideológiája a materializmus, a kisebbségi uralom, a csekk könyv, vagy géppisztoly lényegileg azonos terrorizmusa. Az utólag átvizsgált események megfejtik a Jegyzőkönyveknek azt a részét, amely homályos volt. Sion vénei három lépcsőfokot építettek meg Salamon király trónusáig, a világuralom kiterjedéséig. Az első lépcsőfok: a pénz, a kapitalizmus, a sajtó hatalmának zsidó kézbe vétele, szüntelen növelése, ezzel egyidejűleg a nemzsidó társadalom elitjének lerombolása, félreállítása, kompromittálása. Ugyanekkor a szabadelvűség eszméjének, mint faltörő kosnak felhasználása, a nemzsidó társadalmak lerombolása, a római jognak és minden jogrendszernek meghamisítása, a munkásság irigységének, elégedetlenségének felkeltése, a gyűlölet állandósítása a társadalmakon és államokon belül. Az első lépcső: a keresztény országok szembeállítása egymással, háborúk, forradalmak kirobbantásával, de még mindig a szabadelvű rendszer keretében; "le kell törnünk minden oppozíciót, megüzenvén a háborút szomszédai által annak az országnak, amely feltámadni mer ellenünk. Erre világháborúval kell felelnünk. Ha mind ellenünk támadnak, akkor amerikai és kínai ágyúkkal felelünk nekik" - írják a Jegyzőkönyvek.  Az első lépcső küzdői számára a Jegyzőkönyvek előírják a keresztény családba való behatolást, a vallás elleni óvatos küzdelmet, a sajtó birtokba vételét, a munkásság forradalmasítását, a keresztény társadalmak lassú destruálását. Előbb a királyságokat kell megszüntetni, aztán az arisztokráciát lerombolni, a földbirtokos osztályokat elszegényíteni, a tömegekben felkelteni a lázadás szellemét. A természetes és születési arisztokrácia romjain - hangzik az utasítás - megalkottuk a mi osztályunk pénzarisztokráciáját. Ezen új arisztokrácia alapja a tőlünk függő gazdaság és tudomány, amelyet a mi tudósaink hirdetnek. (Lásd Amerikában: az atomtudósok.) A Jegyzőkönyvek szerzői világosan látják, hogy a liberális kapitalizmus korában a szabad verseny a legbiztosabb út a második lépcső felé. "Mi a munkások megmentőjének mutatjuk magunkat, - írják - akik azért jöttünk, hogy felszabadítsuk őket az elnyomás alól. Felajánljuk nekik a szocialista, anarchista, kommunista hadseregünkbe való belépést, amelyet a szabadkőművesség által mindig követelt emberi szolidaritás alapján mindenkor támogatunk."  Ne feledjük, hogy mindez 1906-ban került nyilvánosságra. Vajon azóta nem valósult-e meg a világprogramnak minden részlete? Az első lépcsőfokon más a stratégia és mások a harci eszközök. "Hatalom és hypokrizis" - hirdetik a Jegyzőkönyvek farizeusai, és egyben hozzáteszik: "Hatalmunk lényege - főként az első fokon - a titkosság."  A Jegyzőkönyvek szerzői előtt nem voltak ideológiai akadályok. Ők teljes világossággal előre látták azt, ami azóta bekövetkezett, tudniillik hogy a tőke elnyomásából az út egyenesen a bolsevizmus felé vezet. "A tudatlan nép - írja a Jegyzőkönyvek - vakon hisz a nyomtatott betűnek, az általunk sugalmazott rossz gondolatoknak engedve, gyűlöletet érez az összes néposztályok iránt, melyeket magánál felsőbbrendűnek érez. Nem érti meg azok jelentőségét." "Ez a gyűlölet még inkább kiszélesedik a gazdasági krízis által, amely akadályokat gördít az összes pénzügyi tranzakciók és az egész ipari élet elé, azonban a mindenfelé, titkos eszközök által megszerzett általános gazdasági krízisben az egész, kezeink között lévő arany segítségével, az összes európai országokban a munkások nagy tömegét fogjuk az utcára vetni. Ez a néptömeg örömmel fogja kiontani azok vérét, akikre tudatlan együgyűségében gyermekkora óta irigy, akiktől javaikat elrabolhatja. Ezek nem fognak rosszul bánni a mi népünkkel, minthogy pontosan tudja a támadás megindulásának kezdetét." Elég visszagondolni az európai és a világtörténelem elmúlt húsz-negyven esztendejére és akkor látni lehet: Íme, ez már a második lépcső kezdete. Ez már a bolsevizmus. A fellázadt embert, az irigységtől, gyűlölettől fűtött proletár tömeget ugyanazok a komisszárok, agitátorok vezetik majd, akik a kapitalista államok bankjait, parlamentjeit, sajtóját kormányozzák. Hiszen egyetlen vérszövetség leszármazottjai! Egyetlen kétarcú nacionalizmus képviselői valamennyien. Itt már felmerül a Talmudba rejtett arc, a vérszomjtól eltorzult sadduceus, aki vérontás árán is el akarja pusztítani a többi népeket és aki 1945-ben épp oly lázas szemmel járt elől a nagy keresztény-pogromokban, mint Bar Kochba vitézei a Krisztus után 130-ban történt nagy földközi tengeri zsidó lázadás során. "Az arisztokráciának - írja a 3. számú jegyzőkönyv - amely jogosan húzott hasznot a nép munkájából, érdekében állott az, hogy a munkások jól tápláltak, erőteljesek legyenek és jó egészségnek örvendjenek. Nekünk ellenkezőleg ezzel szemben álló érdekünk van: a gójok degenerációjára törekszünk. Hatalmunk a munkás állandó rossz táplálásától és gyöngeségétől függ, mert akkor nem lesz elég ereje és energiája ahhoz, hogy minket támadjon." Mi más ez, ha nem a bolsevista rendszer kísérteties víziója? Három évtizeddel a bolsevizmus kitörése előtt! Mi más ez, ha nem az illuminátusok korai, de szintén zsidó eredetű programja: ínség és meggyőzés! Ez már a sztálini-kaganovicsi állam látomása, amelyben - a Jegyző-könyvek szerint - meg kell lennie a titkos rendőrségnek, a népbírósági intézménynek, a tökéletes és teljes elnyomatásnak, a munkásság kihasználásának. Ez már a második lépcső! Oroszországban láthattuk, hogy a kolhoz rabszolgájának le kell térdelnie a komisszár előtt. A Szovjetben a zsidó művezető, vagy "munkásigazgató" megvonhatja az élelmiszerjegyet attól, aki nem tudja teljesíteni az előírt normát, a kiszabott robotot. Az ukrajnai éhínség hatmillió halottja, az élelmiszerjegy megvonása miatt éhen halt magyar, német, román, olasz hadifoglyok hekatombája igazolja, hogy ez a programpont is beteljesedett és beteljesedik mindenütt, ahol - "Izrael a király". Azonban a Jegyzőkönyvek szerzői jól látták, hogy még ez sem minden. A bolsevizmus csak arra való, hogy végleg megtörje, eltömegesítse, emberszabású csordává alakítsa a népeket. A kapitalizmus és a bolsevizmus, a biológiai osztályharc azonban csak eszközök. Ez még mindig nem jelenti az általuk elképzelt tökéletességet, biztonságot egy lerázhatatlan zsidó világuralom számára. Még nem biztosítja az élet korlátlan élvezetét és a totális hatalmat a kiválasztott kisebbség számára. Emlékezzetek csak vissza a nagy francia forradalomra, amelyet nagynak" neveztünk, jól ismerjük előkészítésének titkait, mert a mi munkánk volt. Azóta vonszoljuk a tömegeket csalódásból csalódásba, annyira, hogy lemondanak egy, a mi cionista vérünkből származott, olyan despota javára is, akit a világ számára mi készítünk elő." Ez a harmadik lépcső. Az utolsó és legfontosabb! A Jegyzőkönyvek szerzői megmondják, hogy amikor a zsidóság elérkezett ehhez a végső pillanathoz, akkor egyetlen tollvonással megsemmisíti mindazt, amit a gojimok számára hirdetett. A szabadelvűség és a szocializmus helyébe odalép a teljes és tökéletes despotizmus. A kifelé patriarkális, de lényegében kegyetlen és terrorisztikus zsidó világkirályság, amelyet most már nyílt terrorral és nyíltan is csak a zsidók fognak kormányozni. "A népnek szüksége van arra, - írják a 23. számú jegyzőkönyvben - hogy uralkodójában a hatalom és tekintély megtestesülését lássa. Ez az Isten választotta fejedelem, akinek küldetése összezúzni a romboló erőket, amelyek nem az értelemből, hanem az ösztönökből, sem nem az emberi, hanem az állatias szellemből erednek. Ezek az erők ma győzedelmeskednek, a szabadság és jog nevében űzött mindenféle erőszaknak és tolvajlásnak alakját öltik fel. Ezek rombolják szét a társadalmi rendet, hogy végre felállítsák Izrael királyának trónját. De mihelyt ez hatalomra jutott, az ő szerepük véget ért. Akkor el kell söpörni útjából ezeket az erőket, mert útjában a legkisebb kavics, vagy szalmaszál sem maradhat." Később látni fogjuk, hogy mindaz, ami 1890-ben vagy 1906-ban nagyon távoli jövendölésnek látszott, azóta kísérteties biztonsággal megvalósult, a zsidó nacionalizmus győzött, Ma már arra sincs szüksége, hogy titokban írja jegyzőkönyveit. Alig hat évtized telt el az emancipáció óta, amikor elkövetkezett a századforduló. Nyugaton ekkor már készen állott a világhódítók legfélelmetesebb rohamcsapata: a burzsoá, kapitalista, vagy kispolgári zsidó középosztály, az "asszimilált" intellektuel - író, újságíró által irányított agresszív zsidó réteg. Ez a nyugati zsidó is végeredményben a Talmud neveltje volt. A Volga és a Duna térségében elszórt több mint ötmillió főnyi zsidóság, az oroszországi és kelet lengyelországi zsidó tömeg még a belzi, breszt-litovszki, máramarosszigeti, Talmudok és Tórák fölé hajolva álmodta a világkirályság álmait. A budapesti származású zsidó tudós Fehér Lajos jól látta a valóságot, amikor a "Zsidóság" című nagy munkájában megírta, hogy a Talmud valósággal leigázta a zsidóságot. A szigorúan megkötött rítus a nap minden szakára előírta a vallásos cselekményeket. Runebs a "Der alte und der neue Glaube" című művében megállapította, hogy a zsidónak naponta fél napra van szüksége ahhoz, hogy elvégezze a vallásos cselekményeket. Egyedül Mózes halálának emlékére háromezer előírás teljesítését rendelte el a Talmud. Mindez lehetetlenné tette a hithű zsidó számára, hogy komoly termelő munkával foglalkozzék. Nem lehetett ilyen körülmények között, a lengyel, orosz, vagy magyar paraszt napi tizennégy órás munkáját végeznie. A parasztság hiánya azonban nemcsak hátrány volt, hanem előny is. Adott pillanatban a zsidóság középosztállyá, nagy intellektusú szellemi réteggé tudott alakulni. A föld nem kötötte le. Egész életében intellektuális cselekménnyel, a szent könyvek olvasásával foglalkozott s bármilyen egyoldalú szellemi tevékenység volt ez, de mégis csak az volt! S kétezer évre visszamenőleg vizsgálva ezt, könnyebb megérteni, hogy miért került ki ebből a népből oly sok intellektuel, író, költő, újságíró, politikus és atomtudós. A zsidóság így valósággal meghatványozta önmagát. Csak meg kellett tanulnia a nyelvet és rögtön más népek középosztályává, burzsoáziájává, vagy pénzarisztokráciájává válhatott. Sokkal több kulcspozíciót foglalhatott el, mint bármely nép, amelynek munkás, paraszt rétegei voltak. Innen már csak egy rövidke lépést kellett megtenni a nagyobb, királyibb, messiásibb gondolat felé. Miért ne lehetne ez a tizenötmilliós faj az egész földkerekség népeinek vezető rétege? Angol, orosz, amerikai vagy francia mázzal, de belsejében a zsidó nacionalizmus egyforma öntudatával? Ennek a nacionalizmusnak egyetlen örömünnepe volt: a Purim, amikor le kellett részegedni annak emlékezetére, hogy az első "antiszemitát", Hámánt és tíz fiát megölték és Susán várában meggyilkoltak 70 000 nemzsidót. Jan és Jerome Tharaud "A kereszt árnyékában" című, teljesen filoszemita beállítottságú könyvükben megdöbbenten mutatnak rá, hogy a zsidó nép soha nem ismerte ezt a szót, "szeretet". A "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" mózesi parancs volt ugyan, de ez csak a zsidó nép tagjaira, sőt azon belül is a legközelebbi hozzátartozókra - mint a latin nyelvű Szentírás mondja: aproximos tuos, tehát a te legközelebbijeidre - korlátozódott. A keleti zsidóság a gyűlölet népévé, a gyűlölet keleti rezevoárjává változott és egy, maga körül mindent felégető gyűlölet hordozójává alakult. S eközben, - nyugaton ugyan - még pedig Brüsszelben fél évszázaddal ezelőtt, csaknem romantikus körülmények között, megalakult az orosz kommunista párt. Az alapítók között volt "orosz" kisnemes, georgiai kicsapott papnövendék, oroszországi nagykapitalista lánya és progresszív újságíró. Egy-kettő kivételével valamennyien zsidók voltak. Másfél évtized múlva a zsidó nacionalizmus porba omlasztotta Szent Oroszországot, ahol egyenesen a második lépcsőfoknál kezdett hozzá a Sion bölcsei által ajánlott terv kivitelezéséhez: a zsidó királyság megvalósításához. IV. FEJEZET Az első világháború előtt Oroszország, Litvánia, Lengyelország zsidó üzleteiben már egészen nyíltan terjesztettek egy levelezőlapot. A képeslap egy rabbit ábrázolt, egyik kezében a Tórát, másikban II. Miklós cárt tartja, aki fehér jérceként van ábrázolva, fején a koronával. A kép alatt a következő héber szöveg volt olvasható: "Sä chaliphati, sä temurati, sä kaporati". Nyers fordításban ez azt jelenti: "Ez az áldozati állat legyen az én feloldozásom, ez legyen helyettem a pótlás és ez legyen az én bűnbánati áldozatom."  A héber szöveg "Kaporah" nevű imádság egy része. Az erre vonatkozó utasítások Mózes III. könyve 16. fejezetében, a 15. versben így találhatók meg: "És ölje meg a bűnéért való áldozati bakot, amely a népé, és vigye be annak vérét függönyön belül és cselekedjék annak vérével, mint a tuloknak vérével cselekedett, hintse ugyanis azt a fedélre éra fedél elé." Egyes zsidó rabbik ellenezték ezt a tanítást. De ahol kabbalisták éltek, mint a keleti zsidóság körében, ott kecske helyett mindig feláldozták a kibékülés napján a kakast és a fehér jércét. A levelezőlap tehát a zsidóság nyílt felhívása volt a cár meggyilkolására. A cárizmus elleni gyűlölet égett a pogromok miatt, de sokkal inkább égett a mózesi parancs alapján, amely azt hirdette, hogy "idegen férfit ne fogadj el magad fölött királynak".  És mikor kitört a bolsevizmus, Jekaterinburgban meggyilkolták a cárt és családját. A cár gyilkosai Jacob Swerdlow, a Szovjetunió későbbi elnöke, Jacob Jurovszkij, Chajem Golocsikin és Péter Jernakow, valamennyien zsidók voltak. De zsidók voltak azok is, akik mintegy fél századon át törekedtek Oroszország felbomlasztására és leigázására. Ötven százalékban zsidók voltak tagjai az oroszországi első szociáldemokrata pártnak, amelyből későbben a bolseviki párt alakult. A lengyelországi szociáldemokrata párt kezdetben egyenesen, mint zsidó szociáldemokrata párt szervezkedett és hasonló volt a helyzet Litvániában. Zsidó származású volt maga Kerenszkij is, aki az első köztársaság miniszterelnöke lett. Dosztojevszkij, a legnagyobb orosz író, akinek a zsidókról írott tanulmányát még ma is gondosan elsüllyeszti a "szabad" nyugati könyvkiadás, már 1887-ben látta, hogy az orosz nép fölött ott suhog Júdea korbácsa és Szent Oroszországra ráborul a bolsevizmus vörös árnyéka. - "Közeledik az ő birodalmuk, az egyeduralmuk. Kezdődik az ő eszméiknek korlátlan uralma. Ebben el fog száradni az emberiesség érzése, az igazság utáni vágy s ezelőtt el fognak sorvadni a keresztény és nemzeti érzések most és mindörökre."  A bolsevizmus győzött s ettől kezdve a zsidó intellektuelek, a fiatal forradalmárok, a kapitalizmus alján maradt szegény zsidó tömegek Oroszország felé fordították arcukat. Akár bolsevikek voltak, akár nem, mint zsidó mégis csak azt látták, hogy akik a cárokat felváltották, csaknem valamennyien zsidók. A polgári származású magyarországi zsidó, Lakatos-Kellner László költeményben üdvözölte Lenint s azt írta: Új Krisztus jött el, Lenin! Lenin! A magyarországi zsidóság hivatalos lapja, az Egyenlőség, melyet csupa jómódú polgárok olvastak, Trotzkij-Bronsteint magasztaló cikkében ezt írta már 1917. december 27-én. "A zsidó szellem, a zsidó tudás, zsidó szív és békeszeretet megmentette Oroszországot, megmentette talán az egész világ jövőjét. Soha még a zsidóság világtörténelmi hivatása oly éles fénnyel fel nem ragyogott, mint éppen Oroszországban. Trotzkij szavai bizonyítják, hogy a bibliai és prófétai zsidó szellem a nagy békeszerzők Jezsajás, Micha prófétáké a szelíd talmudi bölcseké, mely eltölti ma Oroszország vezetőit." Jacob Schiff, az amerikai bankár, a Khun and Loeb bankház és az amerikai pénzemberek már a kezdet kezdetén hatalmas összegeket kölcsönöztek, avagy adtak számolatlanul a bolsevistáknak. Ezek a bankárok épp úgy tudták, hogy kik vezetik Oroszországot, mint amilyen jól kellett ismerniük a Rothschild házat alapító Amschel Mayer jóslatát. A frankfurti Rothschild házon vörös zászló lengett. S az öreg Amschel Mayer, mint ezt róla Jean Drault francia író megírta, nem egyszer mondotta azoknak, akik felkeresték üzletét: - Egy napon ez a zászló fog uralkodni a világ fölött! Karl Marx a trieri rabbi unokája szintén bizonyosan ismerte ezt a zászlót. Ha valaki, úgy ő tudta, hogy a zsidó kapitalizmus és a zsidó marxizmus egyazon júdaizmus, egyazon világhódító nacionalizmus megjelenési formái. A Rothschildok vörös zászlaja egyforma vérpezsdítő jelkép Morgenthaunak és Kaganovicsnak. S amiként megdöbbentően érdekes, hogy a vörös zászlót egy zsidó bankártól vette át a bolsevizmus, ugyanúgy a bolseviki forradalom köszöntése, a felemelt ököl szintén zsidó eredetű szimbólum. A "The Key of the Mystery" című lap 1939. augusztus 7-én a lap 21. oldalán érdekesen írja le, hogy Purim ünnepén, amelyet 70 000 nemzsidó legyilkolásának örömére ülnek, a zsidók ma is felemelt ököllel köszöntik egymást. A keresztény világ azonban még mindig azt kérdezi, miként lehet egyezség a látszólag két "halálosan" ellentétes társadalmi forma, a bolsevizmus és a kapitalizmus között. A kérdésre döntő feleletet adott a United Secret Service (2-nd Army Bureau) 1918-as jelentése, amely arról szól, hogy 1916-ban kik pénzelték a bolseviki forradalmat. Ezt a jelentést később - zsidó nyomásra - megsemmisítette az amerikai külügyminisztérium, de akkor már késő volt. Rev. Denis Fahey teológiai tanár "The Mystical Body of Christ in the Modern World,, és Mgr. Jouin "Le peril Judeo Maconnique" című műveikben teljes szövegben leközölték. A jelentést, amely szóról szóra rendelkezésre áll, csak röviden ismételjük. Az amerikai elhárító és hírszerző szolgálat szerint Leninéknek a következő nagy amerikai bankárok adták a pénzt a forradalomra: Jacob Schiff, Guggenheim, Max Breitung, Khun, Loeb & Co. bankház, melynek igazgatói voltak akkor Jacob Schiff, Felix Warburg, Otto Kahn, Mortimer Schiff, S. H. Hanauer. Mint a jelentés megjegyzi: "All Jews". Valamennyien zsidók. A jelentés mindjárt hivatkozik is a newyorki Daily Forward című bolseviki zsidó lapra, amely már akkor nagy elismeréssel írta meg, hogy a jelentős dollár pénzösszegeket, hogyan utalták át a bolsevikoknak a Westphalian-Rhineland Syndicate nevű hatalmas zsidó vállalkozás vagyonából. A Brotheres Lazare, párizsi zsidó bankház, (ma a Free Europe egyik legfőbb támogatója) a szentpétervári Gunsbourg bankház, melynek filiáléi voltak Tokióban és Párizsban, a Londoban székelő Speyer & Co. bankház, a stockholmi "Nya Banken" küldötték a bolsevistáknak a pénzt. Ma már félelmetes jelentőségű az amerikai katonai elhárító és hírszerző szolgálatnak az a megállapítása, hogy egyedül Jacob Schiff 12 000 000 dollárt adott a bolseviki forradalomra, hiszen ugyanez a Schiff finanszírozta kezdetben az atombomba gyártását is. A párisi Lazare bankháznak pedig nemcsak a második világháború kirobbantásában volt jelentős része, hanem annak volt igazgatója, Mr. Altschul ma a Free Europe Committee Inc. egyik vezetője és jelenleg Európa újjászervezésével foglalkozik. A különös szövetkezésre, a bolsevikok és a bankárok összeesküvésére semmi más nem ad magyarázatot, mint a zsidó nacionalizmus. A pogromok Oroszországának leterítése, a cárok családjának kiirtása bolseviki tett volt, de a zsidó nacionalizmus szemüvegén át zsidó tettnek, zsidó dicsőségnek és a vallási irredenta nagyszerű felszabadító harcának látszott. A politikai hatalom Oroszországban teljesen nyíltan zsidó kezekbe került. A lenini tanítást még talán nem is értették a zsidó tömegek. Azt azonban látták, hogy ennek az új oroszországi rendszernek vezetői, diktátorai csaknem valamennyien Ábrahám szent magjának leszármazottjai. Maga Lenin is csak formailag Uljanovics. Apja orosz kisnemes. Anyja azonban Blank német zsidó orvos lánya. Lenin az anyja véréből meríti a romboló dühöt, az elszánt uralmi akaratot, amely a bolsevizmus és a júdaizmus egyformán jellemző sajátossága. Victor Marsden angol újságíró, aki az első világháború idején működött Oroszországban, azt mondja Leninről: - Lenin olyan, mint egy kalmük zsidó, felesége zsidónő és gyermekei jiddisül beszélnek. Herbert Fitch, a Scotland Yard detektívje, aki mint inas került Lenin környezetébe, arról tudósít: - Ő tipikus zsidó volt. A Morning Post 1919. március 17-i száma jogos megdöbbenéssel írhatta ezek után: "Az a tény, hogy majdnem valamennyi bolseviki zsidó vezér zsidó, iszonyú jelentőségű." A jelentős angol lap akkor le is közölte az akkori szovjet kormány megalapítóinak és ötven uralkodó főemberének álnevét és faji eredetét. Ezek csaknem 98 százalékban valamennyien zsidók voltak. Az "iszonyú jelentőségű" névsor részletes ismertetése helyett elég utalni a londoni Jewish Chronicle 1919. április 4-i számára, amely bátran hangoztatta: A bolsevizmus eszméi a legtöbb pontban egybehangzóak a júdaizmus eszméivel. A már említett Victor Marsden, Oroszországba akkreditált angol újságíró megállapította, hogy 545 hivatalos, élbolseviki közül 477 volt zsidó a bolsevizmus születésének pillanatában. A zsidó nacionalizmus szemszögéből azonban mindez egész másként tűnt. Ők nem kiirtott püspököket, papokat, éhen halasztott, vagy legyilkolt százezreket láttak, hanem a zsidó sikert. - Lássátok Szent Oroszországot! - lángolt fel a Herrenvolk túlfeszített. öntudata - Vladivosztoktól a Kárpátokig egy Bronstein parancsára villannak a Vörös Hadsereg félelmetes szuronyai. A mi fiaink vezetik barikádokra az orosz tömegeket és gyilkolják le a Romanovok családját. Ábrahám szent magjának szemöldökrezdülésétől vár parancsot a ferdeszemű kirgiz és előtte hullanak porba a muzulmán imámok, az ő szavukra fagyasztja jégbe az orosz pópát a Cseka terrorlegénye. Vajon nem a Tóra tündökletes ígérete, nemzedékek dicsőséges álma valósul-e meg Szent Ororszország földjén? Vajon a Ljubjanka börtöne, a Kreml, a Téli Palota, az ukrán búzamezők, a kirgiz szteppék és szibériai tundrák fölött nem magának Mózesnek próféciája teljesedik-e most: "És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken!" Vajon nem a Messiás jelent-e meg csakugyan a Kárpátok, vagy az Ural tetőin - ahogy a Tharaud fivérek leírták, - nem a várva várt politikai megváltó ezüst kürtjei riadnak-e most a Duna völgy felett, ahol István ezeréves birodalmában is a mi kezünkben van már minden "Irtózatos jelentőségű az" - írta a Manchester Guardian, hogy a bolsevizmus vezetői Oroszországban csaknem valamennyien zsidók. De nincs-e vajon még iszonyatosabb jelentősége annak, hogy akár Magyarországon, akár a földkerekség valamelyik pontján felüti a fejét az a titokzatos, rejtelmes és fanatikus bolseviki szekta, annak vezetői épp úgy zsidók mindenütt, mint Oroszországban is. Hiszen Magyarországon a március 21-én kikiáltott "proletárdiktatúra" vezetői között ugyanolyan arányban foglaltak helyet Ábrahám szent magjának leszármazottjai. mint Oroszországban, - formailag - Magyarországon is a nemzsidó Garbai Sándor a forradalmi kormányzó tanács elnöke. Mint a humorizáló pestiek keserűen mondják, "csupán azért, hogy legyen, aki sábeszkor aláírja a halálos ítéleteket". A magyar nép rémülten néz az általuk állított akasztófákra 6s a magyarság nagy írónője, Tormay Cécile borzadva jegyzi le Amerikában is megjelent Bujdosó könyvében: "egy idegen faj tudtul adta uralmát". A bolseviki kormányzótanács tagjai Kun (Kohn) Béla külügy, Pogány (Schwarz) József hadügy, helyettesei: Szántó (Schreiber) Béla és Samuelli Tibor, Landler Jenő belügy, Kunfi (Kunstatter) Zsigmond, helyettese Lukács (Löwinger) György közoktatásügy, Landler Jenő kereskedelem, helyettesei: Rákosi (Roth) Mátyás, és Haubrich- Hamburger Jenő földművelésügy; Böhm Vilmos szocializálás; helyettesei: Hevesi (Honig) Gyula, Erdélyi (Ehrlich) Mór, közélelmezés, helyettesei: Illés (Braun) Arthur, Kalmár (Kohn) Henrik népbiztos. Itt szerepelnek azonban Vágó (Weisz) Béla, Hamburger Jenő, Székely (Silberstein) Béla, Bokányi (Braun) Dezső, Fiedler Rezső, Pogány (Schwartz) József, Rónai (Reiner) Zoltán Preusz Mór, Seidler Ernő, Kalmár (Kohn) Henrik, Rabinovics József, Ágoston (Augstein) Péter. Fel sem sorolva a kisebbeket, még az amerikai statisztika szerint is 42 népbiztos és helyettes népbiztos közül 35 zsidó. A népek megborzadnak ennek az arányszámnak láttára, de a törzsi nacionalizmus büszkén mutat rá, hogy azok, akik a magyar parasztokat, katonákat, papokat akasztják, tömegsírba lövik, Samuelli Tibor, Korvin-Klein Ottó, Kohn-Kerekes Árpád és a terrorlegényeik 99 százalékban szintén csak zsidók. S vajon nem a mi embereink állanak-e a pár napos müncheni bolseviki diktatúra élén? A zsidó Eugene Levine és Axelrode orosz zsidók kergetik barikádokra a német proletárokat, hogy aztán 927 halottja legyen csupán a müncheni utcai harcoknak. Ebben az időben a német szociáldemokrácia egyébként is a legelzsidósodottabb marxizmus Nyugaton. Karl Marx, Friedrich Engels, Bebel, Kautsky a szociáldemokrácia ősatyjai és ezek azok, akik a bolseviki forradalom idején a németországi lázadásokat vezetik. Kurt Eisener, Luxemburg Rosa, Rathenau, Liebknecht, akik Karl-Radek Sovelsohn szovjet népbiztossal működtek együtt Németország bolsevizálására, valamennyien zsidók. A zsidó kapitalisták, a zsidó bolsevisták között Németországban is megvan a döntő nacionalista szövetség. Hiszen a német szociáldemokráciának, amelyet kevés választ el a bolsevizmustól, a zsidó milliomos Haase és Herzfeld voltak a patrónusai 1914-ben, mikor a pártot új életre kellett injekciózni. A német marxizmus mai vezére Erich Ollenhauer szintén a világhódító népből került ki, éppúgy, mint a német szociáldemokrácia élpublicistája, Immanuel Birnbaum, vagy Hans Habe. Zsidók vezetik természetesen az 1919. évi Spartacus lázadást is. De vajon mivel lehet magyarázni, hogy a nyugati kapitalista zsidó és a keleti terrorista, proletár zsidó, a londoni, vagy new-yorki humanista és az urali cárgyilkos, az amerikai filantróp és a bolseviki tömeggyilkos olyan jól megértik egymást? Hogyan lehet, hogy az egész zsidóság hallgatagon és némán áll a zsidók által elkövetett tömeggyilkosságok láttán nem akad szentéletű rabbi, aki elítélje és kiátkozza ezeket a vérszomjasakat. Pedig ami Oroszországban történik, az felülmúl minden képzeletet. A bolsevizmus első idejéből összeállított statisztika, amelyet felvettek az amerikai Congressional Recordba is, elárulja, hogy a cári családon kívül legyilkoltak az első években 28 püspököt és érseket, 6776 papot, 6575 tanítót, 8500 orvost, 54 850 katonatisztet, 260 000 katonát, 150 000 rendőrtisztet, 48 000 csendőrt, 355 000 intellektuelt, 198 000 munkást, 915 000 parasztot. "Tökéletesen mindegy, - mondotta Trotzkij-Bronstein, - hogy vajon egy, vagy két millió oroszt kell-e megölnünk, ha ezen az áron megvalósíthatjuk a bolsevizmus ideológiáját." A hátborzongató statisztika után azt kellene hinni, hogy a zsidóság, amelyet a humanizmus népének állít be a kezei között lévő sajtó, szent felháborodással és megvetéssel közösíti ki sorai közül a bolsevista zsidókat. A világzsidóság és annak nagy szervezetei, legjobb esetben is csupán hallgatnak. Ezzel szemben, talán nincs ország a világon, ahol a kommunista pártokat ne csupán zsidók, vezetnék. Argentínában már 1918-ban Salamon Haselman és felesége, Júlia Fitz kezdik meg a kommunista szervezkedést. 1919 januárjában már ki is tör az argentínai bolsevik forradalom, amelynek egyedül Buenos-Airesben 800 halottja és 4000 sebesültje volt. A puccs hivatalos vezetője Pedro Wrid, alias Naleskovskij és hadügyminisztere Macari Ziazin keleti zsidók. A puccs leverése után tovább folytatott szervezkedés vezetői ismét csak zsidók. A tanítók, az egyetemi tanárok között rengeteg a zsidó és kommunista. Siskin Asiemberg kezdi az argentin ifjúság bolsevista nevelését. A lapok közül a jiddis nyelvű Roiter Stern, a Roiter Hilfe, a BBT Poer és a Chivolt nevű lapok kivétel nélkül veszedelmes bolsevista propagandát folytatnak. Az 1931-es chilei és az 1932-es uruguayi bolsevista felkelések vezetői szintén csaknem kivétel nélkül Ábrahám szent magjának leszármazottjai. Mikor 1935-ben leverik a rövid életű brazíliai bolseviki felkelést, kiderül, hogy ennek vezetői, Louis Carlos Perestes, a névleges vezető kivételével csaknem mind zsidók. A Braccor nevű keleti zsidó organizáció szervezi a kikötői munkásokat és a felkelés tényleges vezetőjét, aki Ewert néven szerepelt, valójában Harry Bergernek hívták. A lázadást a montevideói szovjet követségről irányította egy Minikin nevű zsidó borkereskedő. A brazíliai felkelők vezetői között sűrűn szerepeltek az Organiscao Revolucionaria Israelita Brazoor szervezet tagjai, többek között: Baruch Zell, Zatis Janovisai, Rubens Goldberg, Moysés Kava, Waldemar Rotenberg, Abrahao Rosemberg, Nicolau Martinoff, Yayme Gandelsman, Moisi Lipes, Carlos Garfúnkel, Waldemar Gutinik, Henrique Jvilaski, José Weiss, Armando Gusiman, Joseph Friedmann és így tovább. A délamerikai forradalmak közül rendkívül érdekes a mexikói, mert itt ismét egy zsidó milliárdos vezeti a bolsevikokat. Plutarco Elias Calles, a mexikói bolseviki forradalom diktátora szíriai zsidó és egy indián nő leszármazottja. Calles 33-ik fokon álló szabadkőműves, akinek 80 millió peso értékű vagyona volt. Barátja és egyik jelentős alvezére Aron Saez, aki 40 milliós vagyonnal rendelkezett, szintén zsidó. Az általuk folytatott egyházüldözésnek 20 000 katolikus áldozata volt. Köztük 300 római katolikus lelkész és 200 hitéhez hű katolikus ifjú. A legtipikusabb és legjellegzetesebb azonban mégis az amerikai bolseviki mozgalom. Az USA kommunista pártja 1919. szeptember 1-én alakult meg. A főtitkára kezdetben William Z. Foster volt. Ugyanezidőtájt alakult meg a New York-i kommunista lap is, a Daily Worker. Az amerikai kommunista párt tömegeit szinte kizárólag azok a zsidók adták, akik Oroszországból, Lengyelországból és a mai vasfüggöny mögötti államokból vándoroltak be az Egyesült Államokba. Az USA megadott nekik mindent, amit egy nagy és gazdag szabad demokrácia adhat. Biztonságot a pogromok elől, jólétet, gyakran gazdagságot, hazát, emberi munkabéreket. Mégis, amint tehették, szervezkedni kezdtek az amerikai szabadság megdöntésére és Washington hazájának teljes leigázására. Főként a New York-i ruházati ipari munkások szervezetéből indult ki a kommunista mozgalom. Ez a munkás unió még ma is csaknem teljesen zsidó kézen van és az első kérdés, amit a belépni akaró tagnak feltesznek, hogy tud-e jiddisül? Érdekes, hogy amint az orosz és lengyel földön zsidók szervezték a marxista pártokat, Amerikában is a zsidó szervezetek váltak a kommunista eszme élharcosaivá. Tisztára zsidó és kommunista szervezetek voltak a Jewish Workers Club, Jewish Workers Union, az ICOR telepítd társaság, az ARTEV (Arbeiter Theater Verband) nevű társaság, a zsidó írók számára szervezett John Reed Club. 1936-ban már 600 radikális, főként zsidó és kommunista lap jelent meg az USA-ban, s Earl Browder 1933-ban 1 200 000-re becsülte a kommunista párt tagjainak létszámát. Jelentős szerepet vitt az amerikai bolsevizmus előkészítésében a National Workers Union és a Workers International Relief. Mindkét nagy kommunista szervezet vezetői zsidók voltak, mint például Charles Steinmetz, Upton Sinclair, Helen Keller, Albert Einstein, Bischof William M. Brown. Hatalmas szervezet volt az International Labor Defense, amelyet - annak ellenére, hogy a legtipikusabb kommunista alakulás volt, - milliomos, vagy igen gazdag zsidó ügyvédek vezettek. Az International Workers Ordersben főként a nemzetiségi csoportokból kikerült kommunistákat szervezték és ennek a szervezetnek a tagjai túlélték még a második világháborút is. Mindezek a csoportok, egyesülések és társulások arra törekedtek, hogy a nagy gazdasági válság idején meghódítsák Amerikát a bolsevizmus számára. Mikor 1930-ban a New York-i kommunisták megpróbálták elfoglalni a New York-i városházát, a kommunista lapok nem titkolt lelkesedéssel írták: "A zsidónők úgy küzdöttek, mint a tigrisek." - (Weltbolsevizmus 265. oldal.) A fent felsoroltak csupán a nyílt, elszánt bolsevista szervezetek voltak Amerikában. Washington népe számára azonban az igazi veszélyt nem a leleplezett bolsevista szervezkedések jelentették. Hiszen az amerikai munkás, - lett légyen mayfloweres ősbevándorló, vagy keleti menekült, nem volt és - hihetőleg nem is lesz bolsevista. Már akkor megpróbálták az amerikai ifjúságot beszervezni az egyetemes világhódítás rohamcsapatául. Ők jól tudták, hogy az amerikai demokráciában nagyon nehéz lesz megismételni az oroszországi módszereket. Tudták azt is, hogy az amerikai munkás nem bolsevista és marxista. Ők az amerikai ifjúságot, a tájékozatlan, elkábított második generációt akarták megnyerni. Így alakult meg, - még jóval Roosevelt hatalomra jutása előtt - A Young Communist League, a National Student League az egyetemek számára, a Young Pioneers a 8-9 éves gyermekek részére. Amerika aláaknázását természetesen nem csupán a kommunisták segítették elő. Ott voltak a szelídebb fedőszervek, munkásszervezetek, amelyek azonban marxizmus, vagy szociáldemokrácia ürügye alatt a zsidó törzsi nacionalizmus, nemzetekfelettiség céljait szolgálták. Azokban a "Munkásszervezetekben is, amelyek nem voltak kifejezetten kommunisták, a zsidók jutottak vezető szerephez. A C. I. O. nevű legnagyobb munkásszervezetnek Sidney Hillmann volt a vezére, az American Federation of Labort egy Angliából bevándorolt Samuel Gompers nevű zsidó alapította. A C. I. O. -ban, Amerika legnagyobb munkásszervezetében még 1951-ben is 280 vezetőségi hely volt kommunista zsidók kezén. Ezek után bizonyára nem csodálatos, hogy amikor Eugen Dennist 1950. május 16-án letartóztatták, a New York-i Freiheit című cionista lap havi mellékletében, a Jewish Life-ban Albert Kahan nagynevű zsidó író a következőket írta: "Mikor május 15-én börtönbe vetették Eugen Dennist, a kommunista párt vezérét, árnyék hullt minden amerikai zsidó férfi és nő életére."  A L'Oeil en Coulisse című montreali lap szerint Kanadában még 1951-ben is a kommunista párttagok 80 százaléka volt zsidó. És nézzük ezután az Oroszországon kívüli Európát, az öreg földrészt, ahol korálokat, zsoltárokat írtak és ahol a keresztény középkor gettóba zárta a zsidókat! Angliában a jelentéktelen létszámú kommunista pártot szintén zsidók vezetik, csakúgy, mint az Anti-War Movement, vagy az AntiFascist League nevű alakulatokat, amelyekben ilyen neveket találunk: Lord Marley, Ivor Montagu, Hannen Swaffer, Gerald Barry, Bernhard Baron, Nathan Birch, Morris Isaacs, Harold Laski. A zsidó származású lordok és sir-ök egyszerre odaálltak a bolsevizmus oldalára, amely Oroszországban - állítólag - a kapitalizmust akarja megsemmisíteni. Franciaországban csaknem teljesen zsidó kézen van a marxizmus irányítása: Zay, Leon Blum, Denains, Zyrowszky, Mandel-Bloch és a többiek ugyancsak a forradalmi nacionalizmusnak vezérei, amely tönkretette Szent Oroszországot. Angliában a kommunista pártot az angol parlamentben Mr. Gallacher képviseli, aki szintén zsidó. A francia kommunista párt szervezésében jelentős szerepet vittek Henri Barbusse, André Gide, Romain Rolland és André Malraux. A francia kispolgári élet élvezői az oroszországi zsidók hatalmi helyzetétől elbűvölve rohantak a kommunista organizációkba. Ezek fedőszervei csupa ilyen neveket viseltek: Antiszemitizmus Elleni Nemzetközi Liga, Zsidó Proletárok Kultúregyesülete és a Gezerd nevű zsidó-kommunista szervezet. Az 1935-ben Párizsban megtartott Nemzetközi Írókongresszus már teljesen kommunista jellegű. S ezen mutatkozik meg először, hogy a zsidó "humanista" szellem legismertebb írói teljes erejükkel, minden szellemi készségükkel ott állanak az oroszországi hatalom urai mögött. A cégtábla "nemzetközi" kongresszust hirdet, azonban valójában az oroszországi sikerektől megbűvölt nacionalizmus legnagyobb nemzeti kongresszusa ez, különféle országokból érkező, különféle nyelven beszéld, de azonos vérségből származó résztvevőkkel. Ma, - egy világkatasztrófa, - és az írástudók árulásának sok-sok megdöbbentő eseménye után gondolkoztató olvasmány ez a névsor. Oroszországban a bolsevizmus hekatombái, az éhen haló és kivégzett milliók, terror és gyilkosság, tisztogatási hullám, itt pedig a bolsevizmus mellett nyíltan hitet tesznek a következő "szellemi" emberek: Heinrich Mann, Alfred Kerr, Ernest Toller, Egon-Erwin Kisch, Bert Brecht, Max Brod, Lion Feuchtwanger, Brich Weinert, Johannes E. Becher, Willi Bredel, Anna Seghers, Remarque, Bruno Frank, Emst Glaser, Hans Habe, Robert Neumann, Alfred Döblin, Kurt Kläber, Albert Ehrenstein, Ferdinand Bruchner, Anette Kolb, Arthur Holits, Lupol, Alexej Tolstoj Iwanow, Kirchow, Mykytenko, Tabside, Tichinow, Lahuti, Angliából Aldous Huxley, John Strachey, Williams Ellis, Csehországból Carl Capek. Ezek valószínűleg az európai "irodalom" legnagyobb részét tartják kézben. S a szellem fölényével alátámasztják az Oroszországban megindult és épp ekkor folyó nagy tisztogatási hullámot, amely az emberek millióit juttatja vérpadra, börtönbe, tömegsírba és koncentrációs lágerbe. A kapitalisták, bankárok mellé - íme! - a bolsevizmus védelmére felsorakozik a zsidó szellemi elit is. Olyan roppant erejű és mélygyökerű zsidó nemzeti egység ez, hogy a határokon túlról Hitler is irigykedve nézheti a faji nácizmusnak ekkora kiteljesedését. De nemcsak francia földön van ez így. Belgiumban Charles Balthasar személyében szintén zsidó szervezi a bolsevista pártot és ennek legfőbb ereje a Gezerd nevű zsidó-kommunista szervezet. Svédországban kísértetiesen hasonló erők állanak a bolsevizmus szolgálatában. A Sveriges Kommunistika Parit a legnagyobb kapitalisták egyike: Ivar Kreuger, a gyufakirály támogatta - közli svéd forrásból a "Der Weltbolschewismus". A zsidó kézben lévő könyvkiadó vállalatok és kölcsönkönyvtárak nagy mértékben segítették a bolsevizmus szervezkedését. Nem sokkal más a helyzet Norvégiában sem, ahol Quisling őrnagy Oroszországban szerzett tapasztalatai alapján kezdi szervezni a bolsevista ellenes nemzeti pártot, mert látja, hogy Norvégia megsemmisítésére ugyanazok törnek, akik Oroszországot elpusztították. Dániában ezekben az időkben a koppenhágai zsidó egyetemi hallgatók, Georg Brandes és Davidsohn zsidó professzorok állanak a kommunista jellegű tevékenység élén. Főszervezetük az I. K. O. R. nevű zsidó kultúregyesület. Axel Larsen, a kommunista párt hivatalos vezére, aki zsidó, büszkén jelenti ki egy népgyűlésen: "a dán kommunista párt nem fog nyugodni, míg az utolsó papot és csendőrt fel nem akasztják".  Svájcban 1932-ben baloldali szocialistáknak nevezték magukat a bolsevikiek. Vezetőjük Leon Nicole és mellette egy Dicker nevű oroszországi zsidó szervezi az 1932. november 9-iki felkelést, amelynek 13 halottja és 100 sebesültje van. Az Ausztriában működő austomarxizmus, amelynek szociáldemokrata és kommunista árnyalatai alig különböznek egymástól, szintén zsidó vezetés alatt áll. A marxizmus főszervezője kezdetben Adler Frigyes, a 2. Internacionálé főtitkára, egyben Stürgh volt osztrák miniszterelnök gyilkosa. Romániában Pauker-Rabinovics Anna s különféle zsidók állanak a bolsevizmus élén. Ők hajszolják bele a véres vasúti sztrájkba a munkásokat. Szerepük a korrupt, liberális uralom alatt álló Romániában szinte félelmetes. A "Der Weltbolschevismus" is megállapítja: "Figyelemreméltó a zsidók részvétele a kommunista mozgalmakban. A legveszélyesebb tevékenységet épp azokban a helységekben lehet megfigyelni, melyekben nagy számmal laknak zsidók." (435. oldal.) Csehszlovákia, a Szovjetunió repülőgépanyahajója, már az ország megalapításától kezdve alá van aknázva kommunista szervezetekkel. Az egyik vezetőjük Slansky-Salzmann. A kommunista irodalom és minden más szervezési tevékenység zsidók kezében van. Azonban nem érdektelen az 1967-es osztrák lapoknak az a leleplezése sem, hogy Masaryk Tamás, "Csehszlovákia" megalapítója törvénytelen gyermeke volt a zsidó politikusnak és történetírónak, Joseph Redlichnek. Masaryk anyja Joseph Redlich szakácsnője volt. Így válik érthetővé, hogy a világhódító nacionalizmus miért támogatta oly lelkesen a "csehszlovák" műállamot. Bulgáriában szintén zsidók állanak a kommunista mozgalmak élére. Mikor a Svera Nedelja ellen elkövetett merényletnek 200 tiszt és polgár esik áldozatául, kiderül, hogy a Dimitrov által szervezett merényletet Friedmann, Jack és Prima nevű zsidók hajtották végre. Görögországban az Avanti nevű zsidó újság a kommunista párt hivatalos orgánuma, valamint az El Tsoweno, amely a szaloniki kommunista-zsidó szervezet orgánuma. S ha valaki a Távol-Kelet felé tekint, azt kell látni, hogy itt is ugyanazok a kezek gyújtogatják a bolsevizmus tűzcsóváit. A kínai kommunista párt vezetője, Borodin és Crusenberg szintén a kiválasztott nép fiai. Szinte szándékosan hagytuk legutoljára Spanyolországot, amelynek polgárháborújában mindennél világosabban felismerhető a zsidó szervezés. Amikor megindult a harc, a vezetők: Zamorra, Dolores Ibauri szintén zsidók. S akik a világ minden tájáról Spanyolországba özönlenek, hogy még keservesebbé tegyék a spanyol nép véres küzdelmét, ugyancsak a faji nacionalizmusnak kiküldöttei, amely Oroszország fölött már győzött. Ilja Ehrenburg, Kun-Kohn Béla, Gerő Ernő, Zalka Máté, a híres Rákosi-Roth brigád vezetői és tagjai csaknem kivétel nélkül ennek a megszédült faji nácizmusnak küldöttei. Wenn die Stunde schlägt! ha az óra üt, akkor lehull az álarc! Lángolnak a keresztény templomok, az évszázados műkincsek, részeg terroristák ülnek Krisztus keresztjére és ugyanúgy, ugyanazok feszítik keresztre a papokat, akik Oroszországban is ezt tették velük. A börtönhajókat elsüllyesztik az ellenforradalmárokkal, a bikaviadalok arénáiban tízezer számra lövöldözik le az elfogott keresztény túszokat. Egymillió-ötszázezer halott és mártír holtteste borítja a szerencsétlen Spanyolország csatatereit és véres tömegsírjait. S a szenvedély igájába fogott nyomorgó tömegek, az asturiai bányászok mögött, vagy előtt, megint ott áll az a titokzatos hatalom, amely előre hajszolta a kronstadti tengerészeket. Finom lelkű entellektüelek jönnek a véres passió hátborzongató látványosságaira, progresszív bankárok küldik az aranyat, a fegyvert. Katolikus Ferdinánd Spanyolországának, amely kiűzte őket, most fizet a ószövetségi nacionalizmus, hogy aztán két évtizeddel később az amerikai Jewish Congress deklarálja: a zsidóság még ma sem bocsátotta meg a spanyol nemzetnek a kiűzetést. A szerencse csupán az, hogy ekkor már vannak spanyol hősök, vannak európai hatalmak, amelyek segítséget tudnak küldeni. A német Condor légió és az olasz Kék Nyíl hadosztály segítségével a spanyolok úrrá lesznek az elszabadult őrjöngők felett, bizonyságául annak, hogy ugyanígy le lehetett volna verni a szovjet forradalmat is, ha azt a kritikus pillanatokban, titokzatos gombnyomásra nem hagyják magára az európai hatalmak Oroszország nemzeti erőit. A keresztény világra riasztóan hatott az az öldöklés, amelyet a kommunisták folytattak Oroszországban. A zsidóság szemében az azonban vonzóerőt jelentett. Ők csak azt látták, hogy egy hatalmas birodalom, úgyszólván a szárazföld egy ötöd része fölött az ő népük fiai ragadják kezükbe a hatalmat. Az intervenciós háború idején egy rejtelmes kéz az angol szakszervezeteket mozdította meg, hogy a bolsevizmus elleni háborút megakadályozzák. Amikor a bolsevizmus megrohanta Lengyelországot, a párizsi Grand Oriens csehszlovákiai szabadkőműveseinek segítségével megakadályozta a lőszerszállítást a lengyelek részére. Végül Magyarország utolsó lőszertartalékait küldték a Visztula frontra, amellyel Pilsudszky megnyerte a varsói csatát. Mi érdeke volt a nyugati kapitalista zsidóságnak abban, hogy a bolsevizmus terjedjen és megmaradjon? Hiszen a nyugati zsidó kapitalista, a bolsevizmus pedig a kapitalizmus elpusztítását hirdette. A nyugati kultúrzsidó a humanitás jelszavait propagálta a páholyokban, viszont a bolsevizmus egész rendszere megcsúfolt minden emberséget. A nyugati zsidó ragaszkodott a maga vallásához, a bolsevizmus ateizmust hirdetett. Mi volt hát az a pont, amelyben a bolsevizmus megtalálta az érintkezést a nyugati kapitalizmussal? Hogy lehet az, hogy a New York-i cionista szervezetek üdvözölték a bolsevizmust, amelyhez Jacob H. Schiff bankár adta a pénzt? Azóta a kérdésre, a látszólagos világnézeti rejtélyre feleletet adott maga a történelem. Az érintkezési pont a kapitalizmus és a bolsevizmus között az a kísérteties tény, hogy mindkettő egyformán zsidó volt. A nyugati kapitalista nem a tőke ellenségét látta az orosz vezetésben, hanem: - a zsidót! A bolsevista barbárságokra mentséget talált, hiszen azokat túlnyomórészt zsidók követték el. A zsidó nacionalizmus legdöntőbb felfogása szerint: a zsidó Übermensch! A zsidóság Übernation! A zsidónak minden szabad más fajtákkal szemben. Ezt tanítja a Tóra, a Talmud. A zsidó ott áll "Jenseits über Gut und Böse". Kezdetben még akadtak zsidók, akik taktikai okokból - elítélték a bolsevizmust. Később ezek is megértették, hogy arról legfeljebb hallgatni szabad, mert azt is zsidók vezetik. A zsidó vezetést minden áron fent kellett tartani a Szovjetunióban, érezte a nyugati nagytőke. Ebben a időben jelent meg Henry Ford könyve, az "International Jew", amelyben megdöbbentően leplezte le, hogy milyen mértékben zsidósodott el az amerikai élet. A zsidó bojkott ugyan Henry Fordot könyve megtagadására kényszerítette. Ez azonban még jobb bizonyíték arra, hogy amit írt, - igaz volt! Az igazság pedig az volt, hogy már az első világháború után nyomasztóvá vált a zsidókérdés Amerikában. A kereskedelmi és pénzüzlet monopolizálása, a politikai hatalom bitorlása, az életszükségleti cikkek forgalomba hozatalának zsidó kézbe jutása, a sajtó zsarnoki irányítása, a közművelődés megfertőzése révén a zsidó túlhatalom már az amerikai életformát is fenyegette. Ha a dolgok nem változnak, - írta Werner Sombart 1903-ban, - az amerikai Unionban 50-100 év múlva nem lesz más, mint szláv, néger és zsidó, de a gazdasági vezetés a zsidóság kezében lesz." A veszélyt már korábban is látták olyan nagy amerikaiak, mint maga Franklin Benjamin. Mr. Charles Pickney, az amerikai alkotmány egyik megszövegezője, barátai számára, bizalmas használatra kiadott egy kis könyvet: "Chit-Chat Around the Table During Intermission". Ebben leírja, hogy az Egyesült Államok legnagyobb veszedelmének Franklin Benjamin a zsidóságot tartotta. Egy alkalommal a következőket mondotta: "The great menace, Gentleman is the Jew." - Uraim! A legnagyobb veszedelem - a zsidó. Ha nem zárjuk ki őket az Egyesült Államok alkotmányából, akkor kétszáz éven belül olyan óriási számban fognak ideözönleni, hogy uralni fogják országunkat, megváltoztatják életünket, uralni fogják anyagi világunkat és veszélyeztetik szabadságunkat." Külön érdekes regény volna megírni, hogy 1892-ben hogyan tüntették titkos kezek Pinckney naplóját. Annyi bizonyos, hogy mire Oroszországban kitört a bolsevizmus, Amerikában a zsidóság már az első fokon állott. Az első rohamlépcső már meghódította a tőkét, a sajtót, megszerezte a közéleti befolyást. A zsidó nacionalizmus azonban nyugaton is látta, hogy a bolsevizmust minden látszólagos világnézeti ellentéte dacára, életben kell tartani, mert ez jelenti a második rohamlépcsőt, a nagy keleti segítséget Amerika teljes meghódítására és a világuralom biztosítására. Érthető tehát, ha az orosz forradalom után 217 amerikai cionista szervezet vezeti a bolsevizmus pénzügyi megsegítése mellett foglaltak "A bolsevizmust a tetű eszi meg!" - jajdult fel Trotzkij-Bronstein. Az amerikai zsidó tőke azonban gondoskodott róla, hogy életben tartsa és felnevelje, iparosítsa ezt a világveszedelmet. Az "antikapitalista" bolsevizmust csakhamar a Khun és Loeb kölcsönei, hosszú lejáratú hitelei, mérnökei, pénz- és fegyverszállítmányai támasztották alá. Akik a pénzt adták, nem voltak bolsevisták, de zsidók voltak! A nemzetek fölötti faji szolidaritás képviselői. Az orosz bolsevizmust megsegítették tehát, mert világosan látták, hogy a bolsevizmus esetleges összeomlása kompromittálná a zsidó vezetés megbízhatóságát. Azonfelül nyilvánosságra hozza azokat a vérengzéseket, amelyeket zsidók követtek el a bolsevizmus nevében. Nehogy elvesszen az a hódoltsági terület, amely Oroszországban már a zsidó világhatalom egy darabját jelentette, megadnak mindent, ami adható volt. A zsidóság számára a zsidó nacionalizmus mindennél elsőbbrendű problémája. Azonban nem volt elég megerősíteni a bolsevizmust. Hogy élhessen és megerősödhessék, ahhoz meg kellett gyengíteni az európai kereszténységet, nehogy ez megfojtsa a bolsevista hidrát. Az első világháború utáni béketárgyalások kora újra a zsidó világuralmi álmok nagy extázisát jelentette a törzsi nacionalizmus számára. Az első párizsi béketárgyalásokon érvényesült zsidó befolyásról, a szabadkőműves páholyok és a zsidó nagytőke irányító szerepéről nemcsak a zsidóság tudott. Olykor felmerült ez még a nemzsidó lapok, írók, publicisták leleplezd írásaiban is. Charles Maurras a "Les trois aspect du President Wilson" könyvében világosan megírta: - Döntő befolyást gyakorolt Wilsonra az a nagyon kicsiny táraság, amely Hamburgban, Frankfurban és New Yorkban tartózkodó pénzemberekből állott. Ezek az emberek azonosították magukat a szabad népek szövetségével, amelynek székhelye Amerika s tagjai között Frankfurter Félix, a Háborús Munkabizottság elnöke, Jacob H. Schiff, a nagy bankár, továbbá a Cohenek, Blumentalok, Chapirok foglalnak helyet. Wilson később teljesen ennek a táraságnak befolyása alá került, amit igazol az a tény is, - írja Maurras - hogy a lenini forradalomnak szabd kezet adtak Oroszországban." Maga Wilson is elismerte ezt, mikor hazatért a versaillesi tárgyalásokról és kijelentette: - Európában egy titkos erő működik, amelyet nem tudunk tetten érni. A párizsi béketárgyalásokra küldött német delegáció két tagja is zsidó volt. Mint tanácsadók ott voltak a német küldöttség körül Max Warburg, dr. von Strauss, Oskar Oppenheimer, dr. Jaffe, Deutsch, Brentano, Struck, Wassermann és Mendelsohn Berthold. A nyugati keresztény világ ezekben az időkben nem vette észre, hogy a keresztény népek között mesterségesen tovább mélyített ellentét, a békeszerződések igazságtalansága csak a zsidó világhatalmi céloknak használ. Az éhező Németországban a Spartacusok lázadó csoportjai, a szocialista és bolseviki forradalmárok darabolják részekre a társadalmat. A Rajnán túl ég a nemzetiségi gyűlölet. A Habsburgok monarchiája és Szent István országa helyén apró nacionalizmusok, egymással szembe állított népek készülnek egymással új leszámolásra. Itáliában a bolseviki forradalom tüzei lobognak, vagy a fasiszta forradalom lángjai kavarognak. S amíg Keleten egyre erősödik a zsidó nagytőke által táplált bolsevizmus, addig a részekre tépett Európa fölött a Kreml és a Khun & Loeb bankház zsidói elmondhatják a maguk nacionalizmusának hitvallását. "A mi embereink jól dolgoztak Párizsban, New Yorkban és Moszkvában. Az út a második harci lépcső bevetése felé megkezdődött és állandóan folytatódik. A keresztény Európát felbontottuk, megosztottuk, és az igazságtalanság talaján elszórtuk az új háború véres vetését. A mag, meglássátok, kikél húsz éven belül. Hiszen a nagy Lenin megmondta: Az első világháború kezünkbe adta Oroszországot, a második kezünkbe adja Európát!" Óh, látsz-e még, kultúremberiség hazája, Európa? Látod-e, merre visz a zsidó nacionalizmus egysége és saját megosztottságod? Látod-e a végzetet, amely felé sodor egy kegyetlen egység ereje, a nemzetek fölötti faj céltudatossága? Hiszen olyan kevesen vannak már a látók! ,,. Valahol egy ismeretlen szerzetes, Sziliczei-Várady Gyula írja meghallgatatlan és elfeledett próféciáit, s a "Gettótól a trónig" című könyvet és benne ott a végzet: "Húsz év sem telik bele és a nyugati zsidó húszmilliós hadsereget fog felszerelni Keleten, hogy elpusztítsa a kereszténységet, a kultúrát és megvalósítsa a zsidó világkirályságot!"  V. FEJEZET A szellemi szabadság nyugati és keleti elnyomásához tartozik, hogy ma az egész világ hipokrita tolvajnyelven beszél. Vannak problémák, amelyekhez hozzányúlni nem szabad. Vannak emberek, akiket jobb nem említeni. Vannak kérdések, amelyekről képtelenség többé a nyugati kultúrember nyelvén beszélni. Az igazságért nürnbergi akasztófa, vagy kenyértelenség jár. Mégis szólni kell a nemzeti szocializmus problémájáról. A keresztény forradalom nagy órájának abban a pillanatban kellett volna elkövetkeznie, amikor Oroszországban kitört a bolsevizmus és az"Európában működő titkos erő", a zsidó kéz munkája nyilvánvalóvá vált a párizsi békeszerződések Európájában. A kereszténység feladata lett volna a felbomlasztott Európában egységet, a marxizmus által szétesésre ítélt társadalomban szociális igazságot, a bolsevista barbársággal és káosszal szemben keresztény rendet teremteni. Odaállni a tömegek élére, vezetni, irányítani. A fenyegető eltömegesedéssel szemben élre juttatni a krisztusi elit gondolatot. A bolsevizmusnak, a lelketlen liberális kapitalizmusnak egyetlen ellenfél lett volna, a - krisztusi forradalom, amely mindig a magasság és nem a lefelé szintezés felé mutat. Magának a korbácsos Krisztusnak kellett volna talán eljönnie, aki a Templomból kiveri a kufárokat, visszaállítja az igazságot, szeretet, a társadalmi békét és Péter szavaival kiáltja a keresztény népek felé: "szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!" A kereszténység nem mert forradalmi útra lépni, hogy kicsavarja a világhatalmat azok kezéből, akik ellen a kereszténység Krisztusa megcsinálta a maga nagycsütörtöki forradalmát. Amikor a keresztény szellemnek be kellett volna törnie a közéletbe, az államok vezetésébe, a sajtóba és szakszervezetekbe, nem tudta betölteni feladatát. A német centrum a weimari demokrácia gyökértelen társasutas pártjává változott. A magyar és lengyel katolicizmus vezetői nagybirtokok árnyékából próbáltak kereszténységet hirdetni a nincstelen tömegeknek. Az olasz, spanyol papság megmaradt világi javai élvezetében. A protestantizmus - mint Axel Munthe látta - nem tudott hitet adni és Luther nagyszerű útjára lépve, a tömegek oldalán elkiáltani: "itt állok, másként nem tehetek". A történelem azonban nem tűr elvégzetlen feladatokat és megoldatlan problémákat. Kelet felől adva volt a bolsevizmus. Nyugat felől az Arany istentelen spekuláns uralma. A krisztusi szocializmus nem tudott szárnyakat bontani. Jönnie kellett tehát a nemzeti szocializmusnak. Abban a tekintetben lehetnek eltérők a vélemények, hogy a nemzeti szocializmus már a kezdet kezdetén is "újpogány" irányzat volt-e, vagy csak később kényszerült bele bizonyos tévedésekbe és kilengésekbe? Az azonban vitathatatlan, hogy a hatalomra jutott nemzeti szocializmus olyan feladatok teljesítését vette át - más jelszavak alatt, - amelyeknek betöltése első sorban keresztényi kötelesség lett volna. Bizonyára szebb lett volna, ha az 1919-es felfordulás óráiban a keresztény egyházak hirdetik meg a bolsevista istentelenség, az európai társadalmakat elöntő erkölcstelenség, korrupció, defetizmus, tőkés kizsákmányolás, marxista osztálymegváltás elleni harcot. A keresztény egyházak azonban üvegházi kereszténységet alakítottak ki. Krisztussal szemben, aki fegyvertelenül, szamár vemhén vonult be Jeruzsálembe és szóval, vagy korbáccsal, de egyaránt cselekedett, a vérszegény imádkozásra szorított kereszténység passzívan nézte a történelmi eseményeket. A végzetesen nagy történelmi elsiklás az volt, hogy a kereszténység, vagy ha úgy tetszik, az egyházak, nem a szociális igények oldalára álltak, hanem a mindenkori államhatalom mellé. A katolikus és protestáns szószékekről nem az élő Egyházért, a tömegekért imádkoztak a két világháború között, hanem a hatalom üdvéért. Angliában a királyért, Franciaországban a köztársaságért, Magyarországon a kormányzóért, Olaszországban Mussoliniért, aztán Ausztriában Hitlerért, mint ahogyan a mai "békepapok" Hruscsovért is imádkoznak. A nemzeti szocializmusra szórt jogos és jogtalan vádak közül mindenesetre törölni kell egyet. Minden utólagos megállapítás ellenére, nem a "tömeg" mozgalma volt. Legalább a kezdeti időkben nem! Tömegeket mozdított meg ugyan, azonban nem a tömegek jellegzetes igényeinek kielégítésére. A német szellem legjobbjai, akik - nem voltak szükségképpen azonosak a nemzeti szocializmus vezéreivel, - felismerték a bolsevizmus és a zsidó uralmi törekvések legveszélyesebbjét, azt tudniillik hogy a bolsevizmus a szabad, értelmes emberből tömeget akar csinálni. Alaktalan masszát, amely a géppisztollyal könnyen kormányozható. A nemzeti szocializmus kezdeti kora ezzel szemben a felfelé szintező akaratot, az elit-gondolatot képviselte. Osztályharc helyett a magasabb nemzeti erkölcsöt, a szabadságot, de legalább ilyen mértékben a rendet, szociális igazságot, a másokat nem sértő nemzeti kultúrát. Jöhetett-e volna ez a nemzeti szocialista irányzat, ha például Németországban nem akadnak tudós zsidó professzorok, akik 12-13 éves fiúkkal-lányokkal csinálnak gyermekek számára kísérleti bordélyházakat? Jöhetett-e volna ez a nemzeti irányzat, ha előzőleg nincsenek kapitalista panamák és kommunista összesküvések? Hans Grimm, az európai német szellem egyik legjobb hordozója, a németek nagy írója, aki később ellentétbe került Hitlerrel, még 1945 után is így jellemezte a nemzeti szocialista forradalom szükségességét: "Ez volt a feltétlen akarat a népközösség, a törekvés a teljes becsületesség, ez volt a szenvedélyes készség a német-angol együttműködés felé. Ez volt az első érezhető gond az újjá születő világ fordulópontján, ez volt az a követelés, a tömegek felmasírozása idején a minőség érdekében, hogy a mennyiséggel szemben a minőséget mindenképpen meg kell védeni, és ez volt a nagy kísérlet, hogy mindenki hasznára Versailles szellemét el kell törölni." A német nemzeti szocializmus nemcsak hangoztatta ezeket az elveket, hanem - legalább is kezdeti stádiumában - igyekezett is megvalósítani azokból annyit, amennyit lehetett. A szellemi elit felemelése, az osztályharc letörése, a tőke és munka békéjének megteremtése, a lakásépítés, a munkásosztály jólétének emelése, a családi gondolat ápolása, a proletár tömegek helyhez kötése, a békés öregség megteremtése a mintaszerű társadalombiztosítás által, olyan roppant konstruktív erők voltak, amelyek értékét tagadni nem lehet. Hiszen ma is ezekből él és ezekből születik újjá a demokratikus Nyugat-Németország. Hatalmas eredmény volt a munka értékével fedezett pénz és ezzel egyidejűleg a pénz mindenhatóságának, az arany uralmának legyőzése is. A nemzeti szocialista állam, ha vezetői nem is gyóntak mindennap, mindenesetre keresztényi feladatokat vállalt magára és töltött be, amikor előtérbe helyezte a nemzeti rendet és a szociális igazságot. Egész természetes, hogy ezzel a munkával együtt járt a destruktív erők felszámolása. A nemzeti szocializmusnak szükségképpen szembe kellett fordulnia az 1918-as dezertőr típussal, a zsidó szellem bomlasztásával. Szembe kellett állni a zsidó bolsevistával és a zsidó kapitalistával abban a tudatban, hogy az aranyborjú uralmának korlátlansága szüli az elégedetlenséget, irigységet, osztályharcot, atomizálja a nemzeteket és akadályozza minden valóságos szocializmus kifejlődését. A megdöbbentő és végzetes elsiklás a Rosenberg féle faji felsőbbrendűségi elmélet volt. Alfred Rosenberg "Der Mythos des 20. Jahrhunderts" című könyvében tulajdonképpen semmi mást nem csinált, mint átvette a mózesi fajfelsőbbrendűség elméletét. Mózes azt hirdette, hogy az Istennek egyetlen választott népe van - a zsidó. Rosenberg azt mondotta, hogy egyetlen Herrenrasse van - a germán. A kezdetben jól indult német nacionalizmus emiatt vesztette el a háborút. Mikor Rosenberget - elképesztő tévedés folytán - a keleti területek főkormányzójává nevezték ki, ő az Ószövetségből lekopírozott faji felsőbbrendűségi elméletet az összes keleti népekkel szemben akarta érvényesíteni. A lettek, ukránok, litvánok, lengyelek Rosenberg szemében kisebb értékű "Ostvölker"-eknek tűntek fel. Míg a német hadsereg legfényesebb győzelmeit aratta a bolsevizmus fölött, Rosenberg főkormányzó a germán faji felsőbbrendűség babonája jegyében irtotta, pusztította, megalázta a keleti népeket. Németország ellen fordította Oroszország népeinek legjobb antibolsevista tömegeit. Németellenes partizánokat csinált a Német Birodalom legtermészetesebb szövetségeseiből. Ezzel azonban bebizonyította azt is, hogy a zsidó sovinizmus politikája csődbe visz akkor is, ha nem a Dávid csillag jegyében, hanem horogkeresztes lobogó alatt csinálják. Tökéletesen mindegy azonban, hogy a nemzeti szocializmus "túlhangsúlyozta"-e a zsidókérdést. Mellékes, hogy eszközként felhasználta-e az ószövetségei tanokból átvett fajelméletet. Ha mindezeket elhagyta volna, akkor is menthetetlenül szembe kerül a világzsidósággal, amely nem tudta elviselni, hogy egy másik nacionalizmus is létezzék a világon. A nemzeti szocialisták bánhattak volna bármilyen humánusan a zsidókkal. A zsidóság látta, hogy kezéből kivették - egyelőre - a Német Birodalom fölötti titkos hatalmat. És ez az, ami számára tűrhetetlen volt. Mindezen túl a zsidóság nem viselhette el azt a rendező energiát, magasabb nemzeti egységre törekvést, a mindség uralmát, amely legyőzhetetlen ellentétben állott a világzsidóság uralmi törekvéseivel. Nem viselhették el, hogy az arany kiküszöbölésével nemcsak az államhatalmat, és az állam befolyásának lehetőségét vették ki kezükből, hanem a titkos hatalmat is. Abban a pillanatban, amikor a világzsidóság észrevette volna, hogy a német földön egy tudatos elit gondolat uralkodik, ugyanolyan gyűlölettel fordult volna a nemzeti szocializmus ellen, mint így, mikor a gyűlöletre jó alkalmat adott neki a nemzeti szocializmus zsidóellenes éle. A világzsidóság - mint uralmi területet - elvesztette Németországot. Vissza kellett azt szereznie. A világzsidóság, a marxizmus, a liberális kapitalizmus egy évszázadon át futószalagon gyártotta a tömeget, a szabad emberből a proletárt. Világosan látta ugyanis, hogy csak az ilyen tömeg alkalmas Júdea igájának elfogadására és tűrésére. A nemzeti szocializmus - legalább Németországban - megállította ezt a folyamatot. A spanyol Ortega y Gasset, minden liberalizmusa ellenére, "A tömegek lázadása" című munkájában már eleve rámutatott az eltömegesedés veszélyeire. Az amerikai Harvard egyetem tanára, Lothrop Stoddard szintén azt hirdette, hogy a tömegek lázadásának fölébe kell kerekedni. Miután a német nemzeti szocializmus meg is tette ezt, a legerőteljesebben keresztezte a zsidóság terveit, hiszen a Jegyzőkönyvek igen világosan megírták: "szolgánk és teremtményünk a tömeg".  A zsidó világuralomhoz, - mint erről később szó lesz - segédcsapat szükségeltetik. Es ez legelsősorban a - tömeg. A nemzeti függetlenséghez minőségi ember kell! A zsidó világuralom alapja a destrukció. A valóságos szabadságé a konstruktív munka. Ennek következtében az sem túl nagy kérdés, hogy "akarta-e" a háborút a hitleri rendszer? Ne tegyük fel, hogy Hitler és a német vezető réteg egyszerűen - őrült volt. Valljuk be: a nemzeti szocializmus születése pillanatától kezdve háborúra volt ítélve. Nem azért, mintha érdeke lett volna a háború. Háborúra volt kárhoztatva, mert olyan rendszer volt, amely szükségképpen ellenségévé tette a bolsevizmus és a világkapitalizmus igazi erőit. A háttérben álló erőket! Azzá tette volna őket akkor is, ha egyetlen megnyilatkozásában sem "antiszemita", ha egyetlen szóval sem sérti a zsidóságot, csupán a felfelé szintezés művét hajtja végre. Ismét csak Hans Grimmre kell hivatkoznunk, aki "Antwort eines Deutschen" című könyvében a tanú hitelességével és a humanista objektivitásával állapítja meg: "1933 és 1939 között a belső államéletben több történt az egészségért, az anyáért és gyermekért és több a kölcsönös népsegélyért, mint azelőtt és - szabad talán mondani - több mint valaha!" Ebben az időben még maga Winston Churchill is egészen másként látta a nemzeti szocializmust, mint később. a "Times" 1938. nov. 7-iki közlése szerint Churchill a következőképpen nyilatkozott: - "Mindig is mondottam, hogy ha egyszer Nagy-Britannia elvesztene egy háborút, akkor - remélem - mi is fogunk számára egy Hitlert találni, aki visszaemel minket a nemzetek között megillető helyre." De épp ezért volt háborúra ítélve a nemzeti szocialista rendszer. Abban a pillanatban, mihelyt Hitler a versaillesi rendszer megsemmisítésének és népe felemelésének programjával átvette a hatalmat, valahol a páholyok mélyén és a zsidó nacionalizmus titkos szentélyeiben el volt határozva a hadüzenet is. A kérdés csak az volt, hogy kiknek lesznek jobb idegeik. Kik tudják megőrizni a békés szándék látszatát és kiket lehet majd felakasztani, mint háborús bűnösöket? "De vajon biztosak vagyunk-e már abban, - kérdezik ezidőtájt a beavatottak - hogy Amerika is a mi hatalmunknak engedelmeskedik? Ha jön a nagy küzdelem, akkor a Szovjetunió bizonyosan a mi oldalunkon áll! Akkor biztosan számíthatunk a Leon Blum, Reynaud-Mandel, a Bank Lazare, a Grand Oriens, a Rothschildok Franciaországára. Akkor értünk fog küzdeni a Sassoonok, Rufus Isaacok, Hoare Belishák, a Gallacherek és Stracheyek, Laskik Angliája is. De vajon: az amerikai demokrácia népe nem szívlelte-e meg az első világháború tanulságait? A döntő pillanatban nem kerekedik-e felül az izolácionizmus, a Mayfloweres jenkik Amerikája, amely azt mondja, hogy nekünk semmi közünk a német és zsidó nacionalizmus háborújához? Az amerikaiaknak, talán, nem lesz érdekük, hogy Danzigért harcoljanak. De nekünk? Hiszen Hitler ott áll már a kancellári palota erkélyén és nyolcvan millió ember ajkán mennydörög az általunk meggyilkolt Horst Wessel dala: - "Die Fahne hoch!" A brandenburgi kapun át nyolcas sorokban menetel az uralmunk alól felszabadult nép. Kiegyenesül a német munkás tenyere, amelyet az általunk felkeltett gyűlölet és irigység szorított ökölbe. A két nacionalizmus közül az egyiknek pusztulnia kell tehát!" - "Kínai és amerikai ágyúkkal felelünk nekik!" - írják a Jegyzőkönyvek. - Ahhoz tehát, hogy meghódítsuk a világot, előbb Amerikát kell meghódítanunk. Amerikát észrevétlenül felülről kell bolsevizálni, vagy szocializálni. Hiszen Amerika - demokrácia. A legjobb, legtökéletesebb rendszer ott, ahol valóban a nép akarata érvényesül, és a legaljasabb szisztéma ott, ahol titkos kezek meghamisítják a népakaratot. Amerikában az emberek büszkék a szabadságukra, a demokratikus nevelésükre. Az amerikai munkás legalább olyan büszke a befejezett ipari forradalomra, mint maga a kapitalista. Amerikában a törvény előtt mindenki egyenlő. A Mayfloweren érkezett pionír utódja és a galíciai kis zsidó egyforma öntudattal mondhatja el: civis americanus sum! A demokrácia a legideálisabb életforma, amíg nem akad embercsoport, párt, faj, felekezet, amely titokban a maga akaratát érvényesíti a többség rovására. Amint azonban a demokrácián belül akad ilyen erő, a demokrácia megsemmisül. Kisebbség kormányozta tömeggé válik. A szavazati jog fikcióvá silányul, mert a közvéleményt a másik nacionalizmus sajtója kormányozza. A parlamentarizmus színjáték, mert a szenátorokat az általunk irányított közvélemény befolyásolja. A kormányzat már nem az országatyák által megszabott kormányzat, mert benne a mi embereink ülnek, a mi akaratunk érvényesül, a mi pénzünk diktál és a mi brain trustünk adja a tanácsokat. Mi zsidók - mondják ennek a törzsi nácizmusnak képviselői - tudjuk azt, hogy Amerikában, Angliában, Franciaországban és a Szovjetunióban, vagy bárhol a világon? Judea first! Amíg Amerika érdekei egyek ennek az ószövetségi nácizmusnak érdekeivel, addig jó amerikaiak, hű polgárok vagyunk, és ha egyszer különválnak az érdekeink, akkor el fogjuk árulni Amerikát is. A demokrácia általában jó nekünk, de csak addig jó, amíg minél több zsidó vezeti. A sajtószabadság is csak addig jó, amíg Ábrahám szent magjának minél több leszármazottja élhet vele. Igen! A szabadságnak csak ott van értéke, ahol nekünk, zsidóknak, minden szabad!" "Óh, ti kishitűek, akik valahol Európában rémülve halljátok most az S.A. és az S.S. csizmáinak dübörgését, ne féljetek! Mi már értjük, hogyan kell aláásni és birtokba venni a demokráciákat. Mi tudjuk, hogy a magunk külön érdekét hogyan kell rákényszeríteni széles tömegekre. Amerikát, a gójok nagytőkéjét már rázza a gazdasági válság szörnyű váltóláza. Hát most eljött az ideje a nagyvonalú támadásnak, amely kezünkbe juttatja a politikai hatalmat is. És ez állandóbb jellegű hatalomátvétel lesz, mint a Hitleré. Amerikát nem fegyverrel kell meghódítani és nem elméletekkel. Az amerikai végzet számára nekünk kipróbált receptünk van. Az amerikai végzetet a mi Führerünk írta: Mózes! A mi Mein Kampfunk a Tóra! Hiszen Mózes III. könyvének 25. fejezete szerint Izraelben minden ötvenedik esztendőben elosztották a vagyont. Kiválthatók voltak az elzálogosított földek és rabszolgák. Izraelben minden fél évszázadban egy nagy szociális reform történt. Eltörölték a régi adósságokat, a gazdagok vagyonából kielégítették a szegényeket, - vagy mint ma mondanánk: helyreállították a "prosperityt", újból egyenlősítették a pénzt, vagyont, földet. A kürtölés esztendeje volt minden ötvenedik év. Ezt a szociális reformot úgy hívták: új osztás! Amerikában majd úgy nevezik: New Deal! És ez angolul pontosan, betűről betűre fordítva ami nagy szociális reformunkat, az új osztást jelenti. Csakhogy nem az izraeliták, hanem az amerikaiak vagyonát osztjuk újra, úgy persze, hogy minél kevesebb maradjon az amerikaiaknak és minél több jusson a mi népünknek. Hiszen megmondják a bölcs és tiszteletreméltó amerikai rabbik is: "Az új osztás tökéletesen megegyezik a Talmud elveivel."  A kürtölés esztendeje lesz ez Amerikában, ahol, Washington korában még csak 4000 zsidó élt. A kürtöt majd a mi bankárjaink, a mi szocialistáink, a mi újságíróink fújják és az új osztást a mi agytrösztünk hajtja végre, az amerikai őslakók rovására. Csak az a kérdés, hogy ki lesz, akit majd Washington elnöki székébe ültetünk? A Wall Street palotáiban, a 13-ik utcában, Brooklyn és Bronx gettóiban, ne féljetek, ti csüggedők, hogy nem találunk alkalmas embert, aki méltó ellenfele lesz Hitlernek és aki majd kezünkbe adja az Amerika fölötti politikai hatalmat is. Olvassátok el ami utasításainkat, a "hamisított" Jegyzőkönyveket. "Az alkotmányos kormányzatok a szabadelvűségből eredtek, amely az autokrácia helyére lépett, amely a gójok üdvössége volt. A választási küzdelmek, a sajtó harcai a tekintélyt tétlenségre és tehetetlenségre kárhoztatták. Így vált a köztársaság lehetővé, így tehettük az igazi kormány helyébe annak torzképét, a tömeg, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által választott elnököt." "Amíg nem tanácsos, - írják tovább a Jegyzőkönyvek, - hogy vezető állásokba a zsidó testvéreinket tegyük bele, olyanokra bízzuk a fontos helyeket, akiknek múltja és jelleme rossz." "A közeljövőben az elnököt felelőssé fogjuk tenni, s mi nem fogunk láthatóan szerepelni, hanem minden felelősséget bábunkra tolunk." - "A nép közül választott kormányzók szolgalelkűségükkel fognak kitűnni, s nem lesznek járatosak a kormányzásban és így igen könnyen válnak sakkfigurákká a mi játékunkban bölcseink és tanácsadóink kezei között!" (Brain Trust! A szerző.) Ki legyen hát az új elnök, aki végleg kezünkbe adja Amerikát és végrehajtja a mi parancsunkat? Franklin Delano Rooseveltnek fogják hívni! De ki de ez a Franklin D. Roosevelt? Ki a mi Hitlerünk? Fanous Sons of Famous Fathers - The Roosevelts cím alatt Robert Edvard Edmondson "I Testify" című szenzációs könyve ad feleletet erre a kérdésre. Kicsoda Roosevelt? A Carnegie Institution 1934. március 7-én összeállítja a Rooseveltek családfaját, amelyből kitűnik, hogy Amerika elnöke maga is erősen zsidó származású. Az ősszülők, akik 1682 táján vándoroltak be Amerikába: Claes Martensen van Rosenvelt, anyai ágon Janette Samuel. Spanyol szefárdok, akik Katolikus Ferdinánd zsidóüldözése elől menekültek előbb Angliába, majd Anglia tengerentúli gyarmatára. Ettől kezdve az egész családfán ott ragyognak a Jacobusok, Isaacok, Samuelsek. A New York Times 1935. március 14-iki száma idézi az elnök alábbi állítását: - Lehetséges, hogy a távoli múltban őseim zsidók voltak. A Roosevelt család eredetét illetőleg mindössze annyit tudok, hogy családom tagjai a Hollandiából jött Claes Martenszen van Roosevelt leszármazottai. A Carnegie Institution szerint azonban Mr. Claes Martensen Rosenvelt zsidó volt. Zsidók az ősanyák és zsidó magának Roosevelt elnöknek hírhedt felesége is. Oroszországban, mint R. Kownator szovjet szerző "Die Mutter Lenins" című könyvében írja, Lenin anyja, Maria Alexandrowa Uljanova, született Blank lány volt. Apja Alexander Dimitrovics Blank zsidó orvos. Oroszországban Kaganovics, Amerikában Roosevelt. A harapófogó két szára között ott van Európa. - közelebbről - Németország, ahol borzalmas események történtek. A német tőkések és német munkások, a kispolgárok és parasztok összefogása bebizonyítja, hogy nincs szükség osztályharcra. A marxista rombolás elmélete megbukott. Az osztályharc csődbe jutott. Az aranyborjú alól kihúzták a gyékényt és bebizonyosult, hogy az új világ alapja a munka. Mindazt, amit több, mint egy évszázada hirdettek, amit világprogrammá megasztosították, a most megsemmisítette - óh nem egy német káplár, - hanem a kor szelleme. A világuralom keleti fele ellen most emelkednek fel a horogkeresztes lobogók. Hát lehet ezt tűrni? Lehet ezt elviselni? "De azért ne féljetek! A mi bábunk, Roosevelt köré már gyűlnek a mi kirendelt tanácsadóink. Frankfurter Félix Bécsből, Morgenthauék Mannheimból, Bernhard Baruch Königsbergből, Albert Einstein Berlinből. Ott van Samuel Roseman, aki az elnök beszédeit írja Roosevelt mellett. Jönnek majd a mi munkásvezéreink, mint Sidney Hillman, aki szintén Ábrahám szent magjának leszármazottja és aki a mi bábunk, FDR. mellett teljhatalommal intézi az amerikai munkásság ügyeit. Ott van Mr. David Dubinsky, aki szintén a pogromok Oroszországából vándorolt ide és aki majd a cionizmus adófizetőivé teszi az amerikai keresztény munkásokat. Akik körülveszik a mi elnökünket, csupa megbízható emberek lesznek. La Guardia New York-i polgármester, a fiumei zsidó, Alger Hiss, Frankfurter és Lehman szenátor protezsáltja, és a többiek mind! Bernhard Baruch kontrollálja majd az amerikai ipar 351 legfontosabb ágazatát és szereli majd fel az amerikai boyokat, akik Hitler ellen fognak harcolni. Alger Hiss tárgyal majd Amerika nevében Sztálinnal. Einstein, Oppenheimer, David Lilienthal gyártják az atombombát. La Guardia, Herbert H. Lehman segítik majd meg az UNRA élén az elkövetkező háború zsidó áldozatait. Henry Morgenthau jr. kincstári kancellár készíti majd elő a nagyszerű tervet a német nép kiirtására. Moritz Gomberg testvérünk gondoskodik róla, hogy Európában 18 millió ellenségünket tegyük hazátlanná. A mi embereink adják át majd a 11 milliárd dolláros csekket a szovjet felfegyverzésére." Tündökletes álom ez. Washington Amerikája áthajózik az Óceánon, hogy megbüntesse a mi ellenségeinket. A B'nai B'rith páholyaiban már készen áll a Moszkva-New York-i tengely. Hiszen egy napon majd nyíltan is elmondja Anglia későbbi kommunista, vagy mint mondják: "munkáspárti" hadügyminisztere, Strachey a chicagói népgyűlésen: "- Ne féljetek! Roosevelt felfegyverzi majd Oroszországot." Hogy is írta húsz év előtt egy meghallgatatlan próféta? "A nyugati zsidó húsz milliós keleti hadsereget szerel fel majd, hogy elpusztítsa a kereszténységet, kultúrát és megvalósítsa a zsidó világkirályságot!"  VI. FEJEZET A világzsidóság nemcsak a hitlerizmust gyűlölte. Sokkal inkább meg volt döbbenve azoktól a mozgalmaktól, amelyek Európában a népek új együttműködését készítették elő. A zsidóság elsősorban ezeket igyekezett kompromittálni, gyűlöletessé tenni. Amíg egyik oldalról együttműködést hirdettek, másfelől meg akarták fojtani mindazokat, akik a németekkel, az ellenségeikkel együttműködtek. "Egy pillanatig sem haboztak a kibékülésnek legcsekélyebb gondolatát is megsemmisíteni!" - írja róluk Mauriche Bardéche. Pedig ma már bizonyítékok vannak arra, hogy a németek komolyan gondolták az európai elit együttműködését. Nem "Quislingeket" kerestek, hanem olyanokat, akik jó hazafiak a saját hazájukban, hű fiai saját nemzetüknek. A nemzeti szocialista forradalom elitjének csaknem túlzó idealizmusa volt ez. Ők a magok hazájában kimondották az általuk legtisztábbnak vélt igazságot. Az embert beültették szociális jogaiba. Megmutatták hogy ez az egyetlen lehetséges nemzeti alap bolsevizmus nélkül. A forradalmár idealizmusával hitték, hogyha az európai tömeget sikerül megszabadítani a zsákmánykapitalizmustól, akkor hosszú időre biztosítani lehet a békét. Ők látták, hogy a zsidó nácizmus miként áll közé a német nép társadalmi osztályainak, hogy pénzzel, sajtóval, korrupcióval megbontsa azt és uralkodhasson az egész nemzeten. Miután a forradalomban mindezt legyőzték, hitték azt is, hogyha kikapcsolják a nemzetek feletti ószövetségi nácizmust, akkor meg lehet teremteni az egymás mellett éld nemzetek békéjét, együttműködését. Ez volt az "új Európa". És ez volt az, amit a világzsidóságnak a keresztény kultúra porba omlasztása árán is meg kellett akadályoznia. Mert, ha sikerül, egyre több és több állam szabadul fel a zsidó elnyomás alól. Kompromittálni kellett tehát az európai egység gondolatot és az együttműködés minden megadott lehetőségét. Miután a nyugati világlapoknak legalább 60 százaléka zsidó kézen van, és miután - épp az amerikai kimutatások szerint - az amerikai sajtó 85 százalékig, az amerikai film 100 százalékig zsidó érdekeltség, ez a kampány nagyobb méretű volt, mint a világtörténelem bármely propagandaakciója. A faji gondolatot - jó ürügyként használva fel a rosenbergizmust - úgy tüntették fel, mintha az csupán a germán faj felsőbbrendűségét hirdetné minden más fajjal szemben. Ezzel a németek ellen hangolták a többi nemzeteket. Belemagyarázták a fajelméletbe, hogy Németország világuralomra tör és a fajteória jogán igényt tart az egész földkerekségre. Ezzel szemben még a tomboló háború közepén is kénytelen volt elismerni, a Nineteenth Century 1943 szeptemberi száma: "Az az általános nézet, hogy Németország azért kezdte meg a háborút, hogy elérje a világhatalmat, a mi nézetünk szerint tévedés. Németország világhatalom akart lenni, azonban a világhatalom és a világuralom nem azonosak. Anglia is világhatalom, azonban nem uralkodik a világon." Ugyanakkor a "Blut und Boden", tehát a helyhez kötöttség, a haza és a nép egységének gondolatát úgy magyarázták, hogy a németek igényt tartanak mindazokra a területekre, amelyeken német vérségi lakosok élnek. Ezzel féltékenységet keltettek mindazokban a független európai népekben, amelyeknek országaiban német népi kisebbségek éltek. Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia, Jugoszlávia, Csehország, Románia és más környező államok immár bizalmatlankodva fordultak Németország és a Harmadik Birodalom felé. Németország fokozódó exportját háborús készülődéssel magyarázták és feledtették, hogy a német "vaj vagy ágyú" göringi jelszavát jóval megelőzte az amerikai zsidók bojkottkihívása. A Mein Kampf őszinte, angolbarát részeit kigúnyolták. A keleti népeket ugyanennek a Mein Kampfnak egyes kiragadott részleteivel ijesztegették a sajtón keresztül. Világot átfogó, gigászi méregkeverés folyt. ha ezt a német rendszer legalább odahaza el akarta hallgattatni, akkor diktatúrával vádolták. Mindennek hátterében ott állt a letagadhatatlan tény, hogy a zsidóságra ijesztően hatott az arany uralmának megszüntetése, a tőke és a munka békéjének helyreállítása. Bele szuggerálták a világ közvéleményébe, hogy a német munkás jóléte csupán a fegyverkezés következtében emelkedik. Valójában ők is tudták, hogy mindenütt épülnek a hatalmas munkás lakónegyedek, hogy elégedett munkáscsaládok alkotják élő cáfolatát annak, amit a világzsidóság hirdetett egy évszázadon át. Mi ez? - kérdezték halálra sápadtan. A marxista osztályharc nagyszerű elméletét, amely csupán a mi faji céljainkat szolgálta, csakugyan megbuktatták volna ezek a gyűlölt nácik? Csakugyan megélhet Berlin, Bécs, Budapest, - mint Bettauer kérdezte, - tehát egy "nagyváros zsidók nélkül"? Valóban élhet egy nép kizsákmányolás nélkül, a zsidó nacionalista sajtó, film, színház, a zsidó "üzleti szellem" nélkül? Hiszen száz vagy ezer év óta azt szuggeráltuk az egész világnak, hogy a mi kultúrtevékenységünk, a mi üzleti érzékünk, fölényeskedő szellemünk nélkül elpusztul minden nép és megáll minden "haladás". És - íme Németországban - minden, de minden eleven cáfolata a mi öntelt nacionalizmusunknak. aki ezekre az épüld kertvárosokra, elégedett, boldog emberekre, a felemelkedő szellemi és gazdasági tevékenységre tekint, láthatja, hogy a mi nagy nacionalista írónk, Bettauer rosszul prófétált, amikor a zsidók nélküli civilizáció pusztulásáról jövendölt. A keresztények mind elégedettebbek lettek, a zsidók mind szűkebb térre szorultak. Ha világviszonylatban is kiderül mindez, ha a külföldi turisták és a világ proletárjai meglátják, hogy .mindez lehetséges nélkülünk, sőt ellenünkre is, akkor rájönnek arra is, hogy hazudtunk nekik. Hazugok voltak politikusaink, az újságíróink, a szakszervezeti vezetőink, a kapitalistáink és a munkásvezéreink! El kell hát tüntetni a bizonyítékokat! Le kell radírozni a föld színéről a kertes házakat, az új gyárakat, a csecsemőotthonokat, ifjúsági táborokat és kórházakat. Az előkészítéshez megvannak a mi titkos nacionalista fegyvereink, amelyeket oly sikerrel vetettünk be Jerikó ostrománál. Szólaljanak meg hát a propaganda kürtjei. A világzsidóság elsősorban azért tekintendő a második világháború egyetlen háborús bűnösének, mert megakadályozta a népek kibékülését, az együttműködés lehetőségét, lerontotta azok előfeltételeit. Az emberiség elé a propaganda, hazugság, vicc, rádió, sajtó segítségével odaállítottak egy teljesen hamis világképet. Megteremtettek egy olyan közhangulatot, amelyben már életveszéllyel, egzisztenciavesztéssel járt, vagy hazaárulás gyanújával volt egyenlő az igazság kimondása a német kérdéssel kapcsolatban. Minden, a német államférfiak részéről jött békenyilatkozatot eleve hazugságnak bélyegezték. Minden józan tervet nevetségessé tettek. Minden szociális eredményt reakciónak, minden fejlődést haladás ellenesnek, minden elit gondolatot barbárságnak, minden antibolsevizmust demokrácia ellenesnek tüntettek fel. Charles Lindberg ezredes, Amerika nemzeti hőse egyenesen a hazaárulás gyanújába került, mikor meg merte mondani a nemzeti szocializmusról szerzett tapasztalatai alapján a teljes igazságot. Közben 1938-ban Roosevelt, akit semmi másnak nem lehet tekinteni, mint a zsidó brain trust bábjának, a háború előkészítése érdekében vidáman sürgönyözte Churchillnak: - You and I can rule the world! Ön és én uralni tudjuk a világot! (Gerald K. Smith.) A világzsidóság Hitler hatalomra jutása pillanatában, - vagy még azelőtt - megüzente a háborút Európának és a kereszténységnek. Amerikában már 1932-ben fellángolt a németellenes bojkottmozgalom. A New York Timesben egész oldalas hirdetéseket közöltek a zsidó szervezetek:"Bojkottot az antiszemita Németország ellen!" S mikor látták, hogy ennek nem sok eredménye van, akkor megkezdték a New York- Moszkva tengely előkészítését. Forest Davis "Was sich in Teheran wirklich zutrug" című könyvében, amelyet még 1944. május 13. és 20-iki számában közölt a Saturday Evening Post, elmondja, hogy már 1933-ban valójában Morgenthau készítette elő Amerikában az amerikai-szovjet diplomáciai viszony helyreállítását. S aki Moszkva első követeként megjelenik Washington demokráciájának hazájában, senki más, mint Litvinov-Finkelstein, a véreskezű szovjet népbiztos. A Rosenveltek családjából származó Roosevelt elnök hatalomra kerülése előtt mindez elképzelhetetlen lett volna. A közös nevező, amely formálisan is összehozta az amerikai demokráciát és a szovjet tyrannizmust: - a zsidóság volt. James Whiteside "Mr. Roosevelt and Communism" című cikkében megdöbbentő elevenséggel írja le a St. Louis Dispatchban, hogy amint Litvinov megjelent Amerikában, a kommunistáknak (értsd: zsidóknak) félelmetes áradata indult meg a Fehér Ház felé. Roosevelt megengedte, hogy az amerikai hadügyminisztériumban, a Pentagonban külön hatalmas szovjet adóállomást állítsanak fel, amely az amerikai hadsereg legfelsőbb vezetését fertőzte a legveszekedettebb propagandával. Még csak 1933-at írt a naptár, amidőn a New York-i Morning Freiheit, a több százezer példányszámban megjelenő cionista lap főszerkesztője felszólítást intézett Amerika és a világ zsidóságához, hogy a zsidók egyesüljenek a nácizmus elleni háborúra. Az American Jewish Congress, amelynek élén Stephen Wise rabbi állt, lelkesen csatlakozott a mozgalomhoz. Ugyancsak 1933-ban hirdette meg Rabbi S. S. Wise a zsidóság szent háborúját. amikor Hitler uralma kezdetén kijelentette: - I am for war! (Én a háborút akarom!) - A nevezetes kijelentés pontosan 1933. május 8-án történt. (Edmondson: I Testify. 195. oldal.) Ezidőben még nyilván vázlatokban sem készültek el a német vezérkar 1940es tervei, amelyekért Nürnbergben Wise rabbiék felakaszttatták a német tiszteket. Előzőleg Henry Morgenthau már 1933. február 11-én beszédet mondott és megüzente a háborút Hitlernek: - Az USA a második háború korszakába lépett! - mondotta a zsidó nácizmus legjellegzetesebb vezére. (Portland Journal, 1933. február 12.) Eközben az Egyesült Államokban gomba módra szaporodtak a különféle zsidó és kommunista bojkottszervezetek, amelyek célul tűzték ki a hitlerizmus gazdasági megfojtását. A Joint Anti Nazi Boycott Committee már virágjában állt 1936-ban is, amidőn még Hitlernek legmerészebb álmában sem jelenthetett meg az az óra, amely ütni fog és amelyben ki kell törni a világot fojtogató hidra öleléséből. Az ifjú nemzeti szocializmus, - mint ez utólag történelmileg is igazolható, - joggal félt attól, hogy a zsidó nacionalizmus olyan gyűrűt von a Drittes Reich körül, amelyből már fegyverrel sem lehet kitörni. Jogos, jogtalan volt ez a félelem? Kiknek a kezében volt az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Szovjet-Oroszország fölötti hatalom? A háborús bűnösség ügyével kapcsolatban egyetlen kérdés van, ami a római jognak és az örök jognak legfőbb problémája: cui prodest? Kinek használ? Kinek az érdeke? Érdeke volt-e a német nemzed szocializmusnak a háború? A német nemzeti szocializmus egyetlen érdeke a béke lett volna. Az utolsó kísérlet a második világháború megakadályozására akkor történt, amikor Rippentrop elutazott Moszkvába, hogy aláírja Sztálinnal a meg nem támadási szerződést. 1939. augusztus 23-án Godesbergbe összehívja Hitler a hadsereg kétezer vezető tisztjét. A "titkos" tanácskozás az angoloknak szánt blöff. Autók, repülőgépek óriási felvonulása a vezéri sasfészekhez. A legostobább Intelligence Service ügynök számára is látható színjáték. Anglia felé mindez azt mutatja, hogy a háború már el van határozva, de még lehet békülni. Befelé Hitler azt mondja négy órás beszédében: - Ne gondolják az urak, hogy idióta vagyok és a korridorkérdés miatt engedem magam beleszorítani a világháborúba! (Hans Grimm. Erzbischofschrift.) S ebben a pillanatban az események folyamába belenyúlik egy láthatatlan kéz. Az a kéz, amely a háttérben a kártyákat keverte. A godesbergi vezérkari találkozó után Oroszország aláírja a meg nem támadási szerződést. Utána egy másik titkos kéz, a láthatatlan hatalom kirobbantja a brombergi vérengzést. Ezt az igazi háborús bűnt, az 1939 őszén megjelent német Fehér Könyv adatait elhallgatták később Nürnbergben. A viaszbábukkal előállított "Todesmühle" mellett nem pergették le azoknak a valóban megtörtént borzalmaknak filmkockáit, amelyeket a Fehér Könyv nyilvánosságra hozott. Megcsonkított mellű asszonyok, nemi szervüktől megfosztott férfi hullák, a mészárosok hústartó horgára felakasztott német csecsemők és 4-5 éves gyermekek. Ezer és ezer lemészárolt ember, akikről hallgat a "humanista" világ. Német áldozatok a három millió zsidóval szaturált Lengyelországban, ahol az ő sajtójuk már felgyújtotta a gyűlöletet és a harci kedvet! A határokon már szembe néznek a német és lengyel hadosztályok. Ez már nem korridor kérdés. Ez a puskaporos hordóba vetett tűzcsóva! Kinek a keze, pénze volt benne a mészárlásban? A lengyel nép szélsőséges hazaszeretete, vagy a céltudatosan irányított sátáni terv? Szovjet kéz? Angol kéz? Alig hihető. Pedig ez a háborús bűnösség döntő kérdése. Lemészárolt áldozatok, mielőtt még kitört volna a háború! Pontosan ez az, amit a nemzeti szocialista Németország nem tűrhetett el. Tehát ebbe kényszerítették bele, hogy másnap, vagy harmadnap Anglia és Franciaország megkezdhessék a preventív háborút Németország ellen. És másnap hajnalban, szeptember 1-én valóban menetelnek a német hadosztályok. "Ma hajnal óta visszalövünk!" - mondja Hitler a birodalmi gyűlésen. - "Holnap reggel azt fogják nekünk mondani, - írja Maurice Bardéche francia professzor, - hogy mindenesetre Hitler támadta meg Lengyelországot. Egyes emberek vágyakozva vártak erre a pillanatra. Ők várták ezt a támadást, kívánták azt és imádkoztak érte. Ezeket a férfiakat Mandelnek, Churchillnak, Hoare Belishanak és Paul Reynaud-nak hívják. A zsidó reakció nagy szövetségese akarta a saját háborúját. Számára szent háború volt ez. Ők jól tudták, hogy csak egy valóságos támadás ad nekik lehetőséget arra, hogy a közvéleményt magukkal ránthassák. A német archívumoknak nem fog nagy fáradságába kerülni, hogy bebizonyítsák: bizonyos urak hidegvérűen előkészítették a feltételeket erre a támadásra. Jaj nekik, ha egyszer megkezdődik a háború történetének megírása!" Jaj nekik, ha megírják a háború történetét! Pedig a nagy világterv első részlete sikerült. Anglia, Franciaország szeptember 3-án megüzenik a háborút Hitlernek, de a két legfontosabb partner, Amerika és a Szovjetunió még hiányoznak. A második világháború legnagyobb titka csak ezután következik. Talán csak akkor fog megfejtődni, ha egyszer megbukik a bolsevizmus, ha egyszer megnyílnak a Kreml archívumai is. Milyen ígéretet tett a nyugati világhódító a keletinek? Hogyan juttatta Teyler Kent Sztálin kezére Roosevelt és Churchill 1500 üzenetváltását a háború előkészítéséről? A külvilág számára csak annyi bizonyos, hogy a Hitler-Sztálin paktum pillanatában a kép felületéről hirtelen eltűnnek a Kaganovicsok. A Szovjetunió most másik arcát mutatja a német birodalom felé. Ez az arc hűvös, nyugodt, olykor kissé titokzatosan ázsiai, vagy hazafias, de nincs zsidó jellege. A nemzeti szocializmus vezetőinek legszörnyűbb tévedése, hogy elhiszik: a változás valóban megtörtént. Ribbentrop arról beszél Sven Hedinnek, hogy a bolsevizmus megváltozott és Sztálin valóban nagy ember. (Sven Hedin: Ohne Aufgang in Berlin) Sztálin, a ravasz georgiai nem hiszi ugyanezt a nemzeti szocializmusról. Mielőtt a paktumot aláírja Ribbentroppal, váratlanul még egy balti kikötőt kér. Hitler táviratilag hozzájárul ehhez. Mikor Sztálin meghallja a hírt, azt mondja Molotovnak: - Németország most üzente meg nekünk a háborút! Én ezt a kikötőt csak azért kértem, hogy kipróbáljam őket. Tudtam, hogy ha ideadják, akkor vissza fogják venni. (Plivier: Moszkva.) Ennek ellenére a szerződés teljes szövegét betartja mindkét fél. Lengyelország felosztásától egészen az olajszállításokig. Hitler, Ribbentrop, Göring, de még Göbbels is kínos korrektséggel ügyelnek, hogy meg ne sértsék az orosz medve érzékenységét. Sztálin csókkal búcsúzik Krebbs német katonai attasétól. Minden jel arra mutat, hogy a tűz és víz szövetsége őszinte. És aztán egy napon megjelenik Berlinben Molotov szovjet népbiztos, a szép bolsevista zsidónő, Karpovszkája férje és Amerika egyik legnagyobb hadiiparosa, Mr. Carp (Karp) sógora. A naptár 1940. november 10-ét mutatja. Franciaország legyőzve, Anglia fölött most zajlik a nagy légi csata. A német hadsereg munka nélkül pihen. Molotov pedig leteszi az asztalra a szovjet követeléseket. Bennük ott van a Dardanellák, Finnország megszállása, a Távol-Kelet meghódítása. Ott van minden, ami Németország számára elfogadhatatlan, tehát nem származhat máshonnan, mint Németország angol-amerikai mezben járó világhódító ellenfeleitől. A berlini vezetők most néznek szembe egyik legnagyobb tévedésük következményeivel. A bolsevizmus nem változott, csak álcázta önmagát. A Kreml mögött a hatalom zsidó maradt, csak hátrébb húzódott addig, amíg Németországot sikerült belerántania a második világháborúba. A Kreml kezén már ott kell lennie a biztosítéknak, hogy Németország ellen pénzzel és fegyverrel meg fogják segíteni a "demokrácia arzenáljai". Pontosan ezekben a napokban mondja Chicagóban John Strachey, Anglia zsidószármazású pénzügyi államtitkára: - Ne legyen semmi gondotok. Roosevelt fegyvereket fog szállítani nektek, kommunistáknak. A szovjet kormány elismerésével ő feltette a koronát Sztálin fejére. Ha a nap eljön, fel is fogja fegyverezni. Hiszen Frankfurter Felix, az USA egyik legbefolyásosabb embere már elkészítette és megszavaztatta a Lend and Lease törvényt. De vajon érdeke-e Amerikának ez a háború? Nem! A háború nem az amerikai nép, kizárólag az amerikai zsidóság érdeke. A Kaganovicsoké, a Manuilskyé, Berijáé, Morgenthaué, Bernhard Bauché, a németországi emigránsoké, a Franciaországból elmenekült Altschuloké! Hiszen 1941. június 3-án a szintén zsidó kézen lévő Gallup intézet szerint az amerikai nép 83 százaléka ellene van a háborús beavatkozásoknak. Mi érdeke volna Amerikának abban, hogy újra áthajózzon az Óceánon? Hiszen a német admirálisok, Reader és Dönitz azt mondják, hogy számukra Amerika inváziója épp annyira lehetetlen, mint egy invázió a holdba. Barkley szenátor pedig azt mondja 1941. március 31-én, hogy ha Németország meg akarta volna támadni Amerikát, erre már épp elég okot szolgáltatott volna az angoloknak nyújtott fegyverkezési segély. A józan amerikai nép nem hiszi, hogy bánni oka volna részt venni ebben a háborúban. Charles Lindberg azt mondja: Amerika hadba lépése nemzedékek számára tartó káoszhoz vezetne. S minderre azt feleli az USA zsidó belügyminisztere, Mr. Ickes, hogy Charles Lindberg Amerika Quislingje. A republikánusokkal, az izolácionistákkal, az amerikai nép 83 százaléka Quisling, mert nem akar Morgenthau mögött masírozni! Maga Roosevelt is, akit az egész agytröszt dühödten hajszol a háború felé, kénytelen belátni, hogy az amerikaiak nem akarnak beavatkozni. Hiszen ebben a háborúban még azzal sem lehet meggyanúsítani az amerikaiakat, hogy a fegyverszállítás "business" volna számukra. Ez ideológiai háború. A világ zsidósága tehát a Jegyzőkönyvek parancsát kiáltja a már Moszkva felé nyomuló keresztény csapatoknak: "Amerikai és kínai ágyúkkal felelünk" - nektek!  Ha az emberiség tudna gondolkodni, megkérdezné önmagától: mi értelme volt ennek az amerikai háborúnak, épp a Szovjetunió oldalán? A német felelős vezetők azt mondják ezekben a napokban: "Ami bizonyos, az, hogy a béke, amely a német győzelmet követni fogja, nem versaillesi béke lesz, hanem béke lesz minden nép javára. A ma megszállott országok népei ismét visszakapják szabadságukat, azonban meg kell alkudniuk bizonyos törvényszerűséggel az összesség javára."  Ugyanekkor Franklin D. Roosevelt azt üzeni a kongresszusnak: - A béke most, amely az elfoglalt országok fölötti uralmat Hitlernek adná, egyet jelentene a nácizmus elismerésével és az új háború kilátásba helyezésével. Mi a szabadságot akarjuk, beleértve a vallási szabadságot is az összes emberek számára. Vallásszabadság! - hangzik a szép jelszó. De vajon melyik vallás szabadsága? Hiszen a szovjet földön előrenyomuló keresztény csapatok már látják a bezárt templomokat, a bolseviki zsidók által kiirtott kereszténység romjait, talán már Júdás szobrát is, amelyet a beszbozsnyikok állítottak Moszkvában Krisztus árulójának: Júdásnak. És a háború véres tűzözönéből, a felgyújtott városok füstjéből, gyermekekre zuhanó repülőbombák mennydörgéséből most lép ki a XX. század végzetes figurája: Roosevelt! - Ez a háború a Roosevelt háborúja lesz! - mondják a jobboldali amerikai republikánusok. De a Morgenthauk, Baruchók, Frankfurterek, Einsteinek, és Oppenheimerek jobban tudják: - Ez a háború a mi háborúnk lesz! A világzsidóság háborúja! Mert Roosevelt, a spanyol marannusok kései leszármazottja, a XX. század tipikus politikusa. A Jegyzőkönyvek kísérteties figurája. Világmegváltó és báb. Háta mögött titkos páholyhatalmak állanak. Háta mögött ott vannak Amerika igazi urai, a szabadkőművesség és Sion bölcsei, a cionista vezérek és bankárok, a szakszervezetek galíciai születésű bolsevistái. "Ő a mi elnökünk! - mondják - és az ő háborúja a mi háborúnk lesz. Mi tettük az igazi kormány helyébe annak torzképét - írják a Jegyzőkönyvek, - a tömeg, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által választott elnököt. Körötte úgy állnak Sion vénei, mint hajdan Dávid, vagy Salamon király körül állhattak. Fekete szemükben a sok ezer éves gyűlölet tüze, imaszíjaik már egy világ köré csavarodnak és mögöttük ott ragyog Júdea oroszlánjának minden fényessége, a Templom minden aranya. A nemes puritánok, a nagy pionírok, a Washingtonok korának immár befellegzett. Most mi állunk a Capitóliumon, mint egykor a Templom lépcsőjén, vagy Salamon palotájának cédrussal, arannyal ékesített tróntermében. Mi vagyunk az urak és ő a mi elnökünk. Ha ő szól, mi szólunk általa. Hiszen a mi Samuel Rosemanunk írja. - mint elnöki tanácsadó - az ő beszédeit. Ha ő cseveg a kandalló mellől mi beszélünk a világhoz. Ha ő tüzeli harcra Amerika népét, akkor tulajdonképpen a sófár szól Pensylvániától a californiai narancsligetekig. És ha azok a névtelen kis zsidók beszélnek, akikben lobog a gyűlölet, mi állunk mögöttük, az igazi Hatalom, az igazi Erő és a teljes Nácizmus képviselői." Hiszen már úgyszólván teljesen zsidó kézen van az amerikai közhatalom. Az "antiszemiták" csak a galíciai gettókban nyüzsgő kis zsidót, a brooklyni szatócsot látják. Mi azonban itt vagyunk Roosevelt mögött, Washington utóda mellett! Abban az időben, amikor Roosevelt az amerikai nép 83 százalékának kifejezett akarata ellenére háborúba rántja az Egyesült Államokat, az USA kormányában a zsidó hatalom a következő megdöbbentő arányokat mutatja: Bernhard M. Baruch, az USA "nem hivatalos elnöke". Samuel Roseman bíróm az "agytröszt" alapítója és feje, mint Roosevelt "nemhivatalos" tanácsadója. Prof. Raymond Moley, "Favorite personal Advisor" Prof. Felix Frankfurter, "Chief Legal Advisor" (Securities Act Author) Henry Morgenthau Senior, Unoffícial Advisor (Author Avocate of Jewish State.) Justice Benj. N. Cardozo, Unofficial Advisor Gerald Shwope, Unofficial Advisor E. A. Filene, Unofficial Advisor Charles W. Taussig, Unofficial Advisor Nathan Margold, Interior Dept. Solicitor Charles E. Wyzanski jr. Labor Dept. Solicitor Prof. Leo Wolman, Labor Strike Board Rose Schneiderman, Labor Advisory Board (Radical Labor Unionist) Isador Lubin jr., Labor Bureau Statistical Export Sol. A. Rosenblatt, Amusement Administrator E. A. Goldenweiser, Federal Research Direktor Jerome Frank, General Consul Mordechai Ezekiel, Economic Advisor Agricult. Dept. Herbert Feis, "The Brains of the State Dept." Henry Morgenthau jr., Secretary of Treasury David E. Lilienthal, TVA Director Sidney Hillman, Labor Advisory Board L. N. Landau, PWA General Solicitor L. A. Steinhardt, Minister to Sweden Prof. Albert E. Taussig, NRA Avisor Alexander Schs, NRA Code Authority Maurice Karp, NRA Personal Director Robert Freshner, CCC Forest Army Head Robert Strauss, NRA Asst. Administrator Donald Richberg, NRA Advisor Joseph I. Strauss, Ambassador to France Ferdinand Pecora, Special Investigator Samulel Untermayer, Stock Exchange Bill Advisor Prof, James M. Landis, Federal Trade Commissioner (The Hidden Empire, 12. oldal) Félelmetes és kísérteties hatalom az, amely egy 150 milliós államot így tud kormányozni a kulcspozíciókból, az agytrösztből, az Elnök háta mögül. Csak ilyen mindent elborító, mindent uraló erőre támaszkodva érhette el Roosevelt, hogy beránthatta Amerikát a második háborúba. Amerikai források már régebben is nyíltan megírták, hogy Roosevelt, - miután a közvélemény akarata ellenére semmiképpen sem tudta belevinni Amerikát a háborúba, mesterségesen addig provokálta a japánokat, míg azok számára nem maradt más választás, mint Pearl Harbour megtámadása. A világuralom keleti fele ellen folytatott német támadás idején el kellett vonni a bolsevizmus másik fenyegető ellenfelét, Japánt, még annak árán is, ha így maga az USA kerül háborúba. Semmi esetre sem akarta azonban a háborút harmadik újraválasztása előtt. Ezért mondotta 1940-ben Philadelphiában elhangzott beszédében: - Mondom az apáknak és az édesanyáknak, hogy soha, de soha nem küldjük fiaikat meghalni külföldi háborúba, egyedül és kizárólag csak ellenünk intézett támadás esetén." Hogy ezt a támadást miként készítette elő és hívta ki az USA ellen Roosevelt, azt élesen leleplezte a Pearl harbouri torpedó-flottilla egykori paracsnokának, Robert A. Theobald ellentengernagy "Pearl Harbour igazi titka" cím alatt megjelent könyve. Theobald ellentengernagy cáfolhatatlan adatok sorozatával bizonyította be, hogy a pearl harbouri katasztrófát egyenesen Roosevelt idézte elő. 1941. november 26-án olyan jegyzéket adott át Japánnak, hogy annak nem maradt hátra más választás, mint a támadás. "A november 26-iki jegyzék segítségével - állapítja meg Theobald - Roosevelt elnök céltudatosan és végérvényesen felidézte az USA részére a háborút. Japánnak az a kísérlete, hogy elkerülje a gúzsba kötést, sem sikerült. Japánnak vagy meg kellett magát adni, vagy harcolni, és nem állhatott fent semmi kétség az iránt, hogy melyik lehetőséget fogja választani." Annak ellenére, hogy az amerikai kémszolgálat már hónapok óta megszerezte a japán rejtjelkulcsot és a japán flotta minden lépéséről tudott, és annak ellenére, hogy a támadást minden pillanatban várni lehetett, Pearl Harbour parancsnokát egyáltalán nem értesítették Washington-ból, hogy a politikai tárgyalások következtében támadás készül. A nagy vezérkar már négy héttel a támadás előtt tudott róla, hogy a japánok Pearl Harbourt akarják megrohanni. Ismerték az órát is, amelyben a Pearl Harbour megtámadására szánt japán csatahajók és repülőgéphordozók kifutottak a japáni kikötőkből. Elfogták a japánok titkos táviratát is, mely már a hadüzenet szövegét tartalmazta és egyben közölte, hogy ezt ugyanakkor kell a Fehér Házba átnyújtani, mikor az első bombák hulltak Pearl Harbourra. A katasztrófa kivédésére meg lett volna minden lehetőség. Roosevelt elnök azonban sóvárogva várta, hogy a támadás mielőbb bekövetkezzék. Megtiltotta, hogy a flotta kifusson Pearl Harbourból. 4575 védtelen amerikai katona, 18 hajó, köztük négy nagy amerikai csatahajó pusztult el. Azonban Roosevelt és akik mögötte állottak: elérték a célt! - Mondom az apáknak és az anyáknak!... - hangzik a pearl harbouri bombák mennydörgése mögül "a mi elnökünk" ígérete. És ugyanezzel a hipokrita arccal áll a többi farizeusok élén, Churchillal együtt a Potomac fedélzetén hangosan énekli a "Forward Christian Soliders" című dalt, az Üdvhadsereg kegyes indulóját, de már tudja, hogy az épp aláírt Atlanti Chartát épp úgy el fogja dobni, mint ahogy megszegte az amerikai apáknak és anyáknak tett ígéretét. A pápának azt írja Roosevelt, hogy "a diktatúra orosz formája nem olyan veszélyes a kereszténységre, mint a diktatúra német formája. Roosevelt, aki jól informált politikus, jól tudja, hogy ez nem igaz. Tudják talán ezt a mögötte állók is, de azért mondják a pápának, a világnak, a népeknek. Akik a tanácsot adják nekik, akik hipokrita ígérgetésekbe kényszerítik, tudják azt is, hogy hiúsága révén bárhova ragadhatják a demokrácia diktátorát. "FRD a mi elnökünk!" A Litvinové, a Frankfurteré, a Kaganovicsé és Baruché. Talán ő maga a Messiás, akinek árnya ott lebeg a lebombázott keresztény templomok helyén, Budapest, Berlin, Bécs, Párizs, Szófia, Belgrád füstölgő romjai fölött. Ezüst palástban jött, háta mögött az arany trombitás arkangyalokkal, hogy megváltsa a mi népünket, betöltse az ígéretet. ma már bebizonyított tény, hogy Roosevelt elnök halála előtt már arról ábrándozott, - sőt erről komoly tervek is készültek - hogy a megszülető UN-en keresztül kikiáltják a világköztársaság elnökének. "És úrrá lesztek nálatoknál nagyobb, erősebb nemzeteken", - hangzik az örök ígéret. Ahogy Roosevelt a békétől eljut a háborúig, a New Dealtól a Dupont cégig, az Atlanti Chartától a yaltai egyezkedésig, a pápának ígért igazságos békétől a feltétlen megadás elvéig, a szabadkőműves humanizmustól a Morgenthau-tervig, a demokráciától a bolsevista-barátságig, mindez: - a földkerekség tragédiája. Mindez a zsidóság által korrumpált államférfi riasztó példája. Filantróp, aki bombaszőnyeget terít a gyermekekre és asszonyokra, békeharcos, aki háborút csinál, demokrata, aki nagyobb diktátor, mint Hitler, amerikai, de cselekvéseiben már - zsidó. A XX. századnak nem Hitler, még csak nem is Sztálin a végzetes figurája, hanem - Roosevelt. És azokban a napokban, midőn a keresztény seregek már látják Moszkva tornyait, és amikor a japánok megtámadják Pearl Harbourt, Churchill a telefonhoz megy. - "Most mi mindnyájan egy csónakban vagyunk!" - mondja Rooseveltnek, Sztálin, Roosevelt, Churchill. Mögöttük a keleti és nyugati zsidó: Kaganovics és Baruch. "Népünk jelképe, a szimbolikus kígyó gyűrűje összeért", - írták a Jegyzőkönyvek. És nemsokára a Lifeban ott van egy fénykép. Harry Hopkins, Roosevelt legfőbb tanácsadóinak egyike, a Lend and Lease egyik adminisztrátora áll középen. Jobboldalt Litvinov-Finkelstein hajasan mosolyog La Guardiára, aki a Szovjetuniónak átnyújtja az első amerikai csekket a kölcsönbérleti törvény alapján. Tizenegy milliárd dollár! Amerikai apák, anyák verejtékéből adják a szovjet barbár, a bolsevik diktátor megsegítésére. Hogy is írta a meghallgatatlan látnok: "A nyugati zsidó húsz milliós keleti sereget szerel fel, hogy elpusztítsa a kultúrát, civilizációt és megszerezze a világuralmat." A cassandrai jóslat beteljesedett. De bebizonyosult az is, hogy kik voltak az igazi háborús bűnösök. Forrestal, Truman későbbi hadügyminisztere, akit valószínűleg a világot kormányzó sötét hatalom tett el láb alól, 1945. december 7-én, híressé vált naplójában feljegyezte Joseph P. Kennedyvel folytatott beszélgetését. Kennedy a második világháború idején Roosevelt nagykövete volt Angliában. "Ma Joe Kennedyvel golfoztam. Kikérdeztem azokról a megbeszélésekről, amelyeket 1938-ban Roosevelttel és Neville Chamberlainnel folytatott. Szerinte Chamberlainnek meggyőződése volt, hogy Angliának semmije sincsen, amivel Hitler ellen harcoljon. Ezért nem is mérlegelheti, hogy háborút kezdjen Hitlerék ellen. Kennedy nézete az volt: Hitler Oroszország ellen harcolni fog, még pedig anélkül, hogy később összetűzzön Angliával. William C. Bullit (zsidó származású!) aki ebben az időben Roosevelt franciaországi követe volt, ezzel szemben 1939-ben arra szorította Rooseveltet, hogy a lengyel kérdésben a legnagyobb ellenállást tanúsítsa a németekkel szemben. Sem az angolok, sem a franciák nem csináltak volna háborús okot Lengyelország ügyéből, ha erre Washingtonból szüntelenül nem biztatták volna őket. Bullit - így mondta Kennedy - makacsul állította, hogy a németek nem fognak harcolni. Ezzel szemben Kennedy azt az álláspontot képviselte, hogy igenis küzdeni fognak, sőt Európát is lerohanják. Chamberlain megállapította, - mondta Kennedy - hogy Amerika és a világzsidóság hajszolták Angliát a háborúba!" Állapítsuk meg, hogy az igazi háborús bűnösöket nem állították a nürnbergi törvényszék elé. VII. FEJEZET Valóban csak az "antijúdaisták" lázálma volna az egész? Valóban megtörténhetik, hogy egy olyan óriási birodalmat, mint az USA, egy öt-hat százalékos faji kisebbség hajtson bele a második világháborúba? - Lehetséges volna, hogy a szovjet együtt tudjon harcolni a gyűlölt kapitalistákkal? Lássuk hát, milyen méretű ez a hatalom a két óriás országban? Nézzük először a Szovjet uniót, amelyről már tudjuk, hogy alapítói, vezérei túlnyomó részben a világhódítók közül kerültek ki. A nagy tisztogatás során néhányat feláldoztak ugyan a saját népükből is. Ezek helyére azonban olyanok jöttek, akik még hűebbek voltak a Sztálin-diktatúrához. Sztálin felesége, Kaganovics Róza, Kaganovics Lázár nehézipari népbiztos leánya. A háború kitörése pillanatában a Szovjetunióban a legnagyobb hatalom a hat tagú Kaganovics család és Berija, a zsidó rendőrfőnök. Sztálin házában - amerikai tudósítások szerint - még a legutóbbi időben is gyakran beszéltek jiddisül. A népbiztosok közül igen soknak zsidó a felesége. Molotov felesége maga is zsidó lány és Litvinov-Finkelstein, a kapitalista külsejű helyettes külügyi népbiztos a látható összekötő kapocs a törzsi nacionalizmus keleti és nyugati fele között. Amikor 1935-ben Yeats Brown megírja "European Jungle" című könyvét, annak 181-ik oldalán azt olvashatjuk, hogy "a kommunista párt központi bizottsága 59 tagjának 95 százaléka zsidó volt, tehát összesen 56 tag, míg a többi háromnak feleségeik voltak zsidók; ezek Sztálin, Labov és Ossinsky." Midőn úgy érzik, hogy a hatalmat már fitogtatni lehet, az amerikai Jewish Chronicle 1933. január 6-iki számának 19. oldalán írja többek között: "Oroszországban minden harmadik zsidó hivatali állásban van!" Ez tehát azt jelenti, hogy Oroszországban lakó három és fél millió zsidó közül jóval több mint egy millió ül a szovjet hivatalokban és a bolsevista diktatúra kulcspozícióiban. Ezek a bolsevista rendszer leghűbb, legintelligensebb és legmeggyőződésesebb támaszai. Ők a népbiztosok, a pártvezetők, a helyi szovjetek, a tartományok vezetői, hivatalnokai, a hadsereg és MVD kommisszárjai.  A Sztálin elrendelte nagy tisztogatás után, 1936 végén 40 szovjet köztársaság vezetői, vagyis a tényleges hatalmat birtokló titkárok arányszáma a következő: 4 orosz, 2 örmény, 1 georgiai, 1 burját és 41 zsidó. (Welt-Dienst 1936. I. 1.) Amikor 1941-ben az európai csapatok átlépték a szovjet kínai falát, megdöbbenten látták, hogy a szovjet uralom sokkal inkább zsidó volt, mint azt a Streicher-féle propaganda hirdette. A lengyel határtól Sztálingrádig zsidók voltak a városok vezetői, a kolhozok termelési biztosai, a rendőrség parancsnokai. A németek által foglyul ejtett összes szovjet komisszárok, a GPU tisztjei, a politrukok szinte kivétel nélkül ugyanabból a világhódító fajból kerültek ki. Nagyon figyelemre méltó a szovjet hadsereg vezetése, amelyről azt írja a "The Hebrew Impact On Western Civilisation" című, New York-ban, 1951-ben a Dagobert David Runes kiadásában megjelent könyv: "A Hitler ellen vívott háború során a szovjet generálisok között 313 volt zsidó." A háborús tankgyártást J. Zaltzman, az ágyúgyártást Abraham Wikbosky vezette a szovjetben. Mikojan volt az egész hadiszállítás vezetője. Nagyon természetes, hogy a szovjetnek ezek az egyfajta vezetői, ahol csak tehették, elmenekültek az európai csapatok elől. Azonban az orosz és ukrán lakosság megdöbbentő adatokat tudott ezek szerepéről, terrorjáról, rémtetteiről. Itt nincs szükség semmiféle különösebb bizonyításra. Adatokkal szolgálni tud minden orosz fronton járt katona. Több mint egymillió zsidó félelmetes hatalma alkotta az úgynevezett szovjet rendszert. Nevetséges tehát bizonyos propagandistáknak az az állítása, hogy a bolsevizmus nem felel meg a zsidóknak, akik ragaszkodnak a magán gazdasághoz, a kereskedelmi tevékenységhez, ami a bolsevizmusban gyakorlatilag lehetetlen. Mint mindenütt, ahol a bolsevizmus megvalósult, a zsidóság a kereskedelmet, ipari vezetést felcserélte a hivatallal. A szatócsból rendőrtiszt lett, az üzlettulajdonosból hivatalnok. Az első küzdő lépcső harcosa a második harci lépcső katonájává változott. Mindezt tudták az amerikaiak is. Hamilton Fish, New York város egyik képviselője már 1933-ban a szovjet hatalom zsidó jellegéről beszélt, és ezeket az adatokat kinyomtatták a február 29-iki Congressional Recordban. Ezek szerint a szovjet kormányzat, beleértve a tartományok kormányait is, összesen 503 tagból állott. Ezek közül 406 zsidó volt. A moszkvai helyi szovjet 23 tagja közül 19 tartozott a világhódító fajhoz. A hivatalos sajtó kiadói és szerkesztői ebben az időben 42-en voltak, és közülük 41 volt zsidó, élükön a Pravda kiadójával, David Zaslavsky-val és főszerkesztőjével, Ilja Ehrenburggal. Douglas Red, a kiváló angol újságíró állapította meg 1938-ban, hogy Oroszországban az egész sajtócenzúra zsidó kézen van. A filmgyártás legfőbb vezetője bizonyos Epstein volt. A nyugati propaganda, ha leleplezik a zsidók és bolsevisták kapcsolatait, szívesen hivatkozik arra, hogy Oroszországban antiszemita tendenciák észlelhetők olykor. Az igazság azonban az, hogy a második világháború befejezéséig épp Szovjet-Oroszország volt az egyetlen állam, amelyben törvénnyel büntették az antiszemitizmust és halálbüntetést is igen gyakran szabtak ki érte. Mindez egyenesen következett abból a lenini tanításból, hogy az "antiszemitizmus az ellenforradalom eszköze".Megfordítva a tételt: ez a legnyíltabb bevallása annak, hogy a bolsevizmus - zsidó uralom! Ennek a hatalomnak nagyságáról, változhatatlanságáról tesz bizonyságot Louis Levine, a Jewish Council of Russian Relief elnöke, aki a második világháború után ellátogatott a Szovjetunióba és útjáról "Soviet Russia Today" cím alatt cikksorozatot írt. Ebben többek között a következőket írja: "A Szovjetunió 1917 évi születése óta különös figyelmet szentel a zsidó népnek. A cárizmus megdöntése után egy héttel, a még csecsemőkorban lévő kormány, Lenin vezetése alatt megszüntette a nemzetiségi elnyomást és - mint a világ legelső állama - az antiszemitizmust bűnténynek nyilvánította. (Oroszországban egy zsidó bírálata, vagy megsértése halálbüntetéssel jár.) Sok amerikai zsidó egyáltalán nem hiszi, hogy Oroszországban, sokkal inkább mint a világ bármely más államában, a zsidó színház, zsidó irodalom, zsidó színházak és zsidó költészet mind alapul szolgálnak a kulturális élet teljes kibontakozásához."  Levine büszkén szól arról, hogy a szovjet számos híres sebésze, generálisa és legmagasabb hivatalnoka zsidó: "Mindig is nyilvánvaló volt, - mondja, - hogy a szovjet zsidók teljes mértékben, szabadon részt vesznek a kormányzat minden szintjének tevékenységében." Ugyanez a Levine 1946. október 30-án tartott chicagói beszámoló beszédében ezeket mondotta: - "Oroszországban számos magas rangú köztisztviselő zsidó, igen sok más zsidó tisztviselő nem látszik zsidónak, de ezek magánbeszélgetések során velem héberül, vagy jiddisül beszéltek. A zsidók egységesek Sztálin iránti szeretetükben. úgy tekintik őt, mint a zsidók legnagyobb barátját. Mindezek a tényezők hozzájárulnak a nemzeti kisebbségek iránti megértéséhez, Sztálin vezeti? szerepéhez, egyben a szovjet zsidók új, kiváltságos helyzetéhez."  A zsidó uralom a bolsevizmusnak szent hagyománya. Hiszen Lenin a bolsevizmusban vezető pozíciókat betöltő zsidókról ezt mondotta: "A zsidóknak a világ új berendezésében óriási szerepük lesz. A zsidóság simulékony, kitűnően alkalmazkodó, értelmes és főleg - mérhetetlenül kegyetlen! Orosz ember az orosz ellenforradalmárokkal soha sem tudna olyan kegyetlenül eljárni, mint azt a zsidó megteszi." (Ossendowski: "Lenin".) A modern diktatúrában úgyszólván minden a - hatalom! Közelebbről: az a személy, vagy csoport, amelynek kezében van a géppisztoly. A fenti adatok, sőt egy vezető zsidó személyiség nyílt vallomása, világosan mutatják, hogy a Szovjetunióban ez a korlátlan - egymillió zsidó vezető tevékenységén alapuló hatalom - kizárólag a zsidók hatalma Szovjetoroszország fölött. Miért? Azért, mert csak ebben a rétegben és a zsidó nacionalizmus összetartó ereje. A zsidó elsősorban zsidó akkor is, ha a bolsevizmus ügyét igyekszik szolgálni. Előbb zsidó és csak azután bolsevista, előbb zsidó és csak végül demokrata. A zsidó hatalom és biztonság ügyét tekinti mindenek felett valónak és épp ezért, - kulcshelyzeténél fogva, - épp úgy zsidóvá formálja a bolsevizmust, mint a demokráciát. Ezért lehet bátran elmondani, hogy Szovjet-Oroszország nem bolsevista, hanem zsidó diktatúra alatt áll. A bolsevizmus csak ürügy, fedőszerv, amiként nem más a liberális demokrácia sem. A bolsevizmus a zsidóság szempontjából a zsidó hatalom, korlátlan uralom egy magasabb fejlődési foka, mint a demokrácia. A demokráciában mindig megtörténhetik, hogy tisztánlátó államférfiak, vagy ügyes demagógok az illegális hatalom elől igyekeznek elrántani a függönyt és viselőjükről letépni az álarcot. A demokráciában a zsidóság mindent birtokolhat ugyan, de egykét százalék esély mégis van rá, hogy elveszti a megszerzett hatalmat. A Szovjetunióban erre nincs egy fél százaléknyi esély sem. Ott teljes és korlátlan hatalom van a zsidók kezében. Oroszország népei ennek a hatalomnak a rabszolgái, ágyútöltelékei és kényszermunkásai. Oroszország ma a zsidó hatalom országa. Ez az igazság! Lássuk azonban, hogyan is áll a liberális demokrácia, amely a hadba lépés pillanatában - minden érdeke és nemes tradíciója ellenére - Oroszország szövetségesévé válik Roosevelt és agytrösztje jóvoltából. Washington, Lincoln, Jefferson Amerikája-e még az Egyesült Államok? Hiszen, ami Oroszországban lehetséges a géppisztoly segítségével. a hatalom megszerzését a liberális demokráciában el lehet érni: más eszközökkel. A zsidó vezetést meg lehet valósítani a sajtómonopólium, az arany, a pénz kontrollja, a titkos közéleti befolyás segítségével is. Abban a pillanatban, amikor Amerika belép a második világháborúba, - mint már említettük - Roosevelt elnök 72 tanácsadója közül 52 zsidó. A The Hidden Empire c. könyv adatai szerint az amerikai nemzeti jövedelmet 80 százalékban zsidók kontrollálják. Roosevelt mögött a maguk egész világot átfogó pénzügyi hálózatával ott állnak a földkerekség nagy bankárjai, tekintet nélkül arra, hogy "amerikaiak", vagy más államok földjén tevékenykednek-e. Roosevelt uralomra jutásával egyidejűleg azonnal megindul a nagy benyomulás a State Departement irodáiba, a kormányhatalom kulcspozícióiba. Ezzel párhuzamosan erős tisztogatás indul meg a hadsereg tisztikarában, amelyből eltávolítják a "náci" érzelmű tiszteket, vagyis azokat, akik nem túlzott lelkesedéssel vonulnának Roosevelt háborújába. Robert Edward Edmondson I Testify című könyvének 46-ik oldalán szellemes formában hatágú csillagban rajzolja fel a Roosevelt kormányzat képét. Közepében a csillagnak a Roosevelt kormány látható, amelyet négy oldalról körül vesznek L.D. Brandeis, Felix Frankfurte, Bernhard M. Baruch, Henry Morgenthau Jr. A csillag hat ágában a következők nevei mutatják az amerikai Egyesült Államok fölötti tényleges hatalmat és a valódi kormányzatot: 1. Rabbi Wise, Sidney Hillman, Samuel Dickstein, Herbert H. Lehman, James P. Warburg, Samuel I. Roseman. 2. Dave Stern, Henry Horner, Louis Kirstein, David J. Saposs, E.A. Goldweiser, Rabbi Saml. Margohes. 3. A. Cohen, Gerald Shwope, Adolf J. Sabbath, Isidor Lubin jr., Mordehai Ezekiel, Moissaye J. Olgin. 4. Samuel Untermayer, Banj. J. Cardoso, F.H. La Guardia, Dave Dibinsky, Jeromo Frank, Robt. Moses. 5. A. Goldman, W.C. Bullit, A.J. Altenmeyer, L.A. Steinhardt, Albert Einstein, Rose Schneiderman, 6. H. Fein, Ben. Cohen, Nathan Margold, Walter Lippman, David E. Lilienthal, William M. Leiserson. Félelmetes hatalom ez, ha tudjuk, hogy mögötte áll a sajtó, csupa egyarcú kiadókkal, élén Arthur Hays Sulzbergerrel, az egész rádió David Shamoff vezetésével, a hollywoodi mozi propagandaipar a maga 95 százalékos zsidó többségével, Zukor Adolf vezetésével, a munkáspártokkal, uniókkal, amelyeket a Sidney Hillmanok és Dubinskyak vezetnek, a bíróságokkal, amelyekben már ők ítélkeznek a pionírok utódai fölött. Ennek a hatalomnak szoros tartozéka még: La Guardia, a világ legnagyobb városának polgármestere és körötte a kommunista zsidók légiója, Herbert H. Lehman, New York állam zsidó kormányzója. Itt vannak aztán az új atomfelekezet főpapjai, az Einsteinek, Oppenheimerek, Szilárd Leók, Lilienthalok, a Németországból megugrasztott emigránsok bosszúszomjas tömegei, amelyek végtelen sorokban áradnak Franciaországból, Angliából, Magyarországról, Romániából, Csehszlovákiából és Lengyelországból, hogy megszállják az óriási amerikai hadigépezet kulcspozícióit. Az Information of War Officeból 95 százalékban ők hirdetik az ószövetségi gyűlöletet, amelyben már összemosódnak a határvonalak a bolsevista düh és a demokratikus "humanizmus" között. Ők sugározzák a világba azt a könyörtelen bosszúvágyat, amely kilúgozza a háborúból az utolsó csepp emberséget, a hajdani lovagiasságot, és tömegvérengzéssé barbarizálják ezt a harcot. Ők készülnek arra, hogy az amerikai kulcspozíciókat, mint egy eljövendő világkormány tagjai az Egyesült Nemzetek kulcsállásával cseréljék fel. Ott állanak készenlétben a Ben Gurionok, Chaim Weizmanok, hogy megalkossák a világhatalom egyik támaszpontját, Izrael államot. Ők adják a parancsot Washington katonáinak és a 6-ik amerikai divízió vassisakjára a fehér kereszt helyére felkerül a hatágú csillag (Robert Edward Edmondson. "I Testify" 48. oldal). Most már ők adják ki az utasítást nem Németország, hanem az európai keresztény kultúra emlékeinek bombázására, ők szállítják a fegyvert, ők adnak az amerikai adózók zsebéből 11 milliárdot a Szovjetuniónak. Ők készítik az atombombát és a gyűlölet békéjét, de ők uralják a fekete piacot is. Moszkvában és New Yorkban egyetlen nemzetek fölötti nacionalizmus két arca ez. Egyetlen faj hatalma és egyetlen faj háborúja ez a többi fajok ellen. Ennek a faji nacionalizmusnak nincsenek aggodalmai a Szovjetunióval szemben. Ha Hitler győz, - vagy ami még rosszabb - a keresztény népek kibékülnek, akkor vége a világuralomnak. Ha azonban összefognak Sion vénei által oly bölcsen kitervelt két küzdőlépcső harcosai, mindenképpen az ő uralmuk valósul meg. Egy azonos nacionalizmus, azonos fajiság kapitalista és bolsevista képviselői fognak uralkodni. Hatalmas, világtörténelmi koalíció ez. Amerika rosszul tájékozott népe és a Szovjetunió kétszáz milliós tömege egyazon uralom alatt. One world! Egy világ! Egyetlen kiválasztott sovinizmus diktatúrájában! Ennek a nagy, nemzetek fölötti együttműködésnek vannak kísérteties pillanatai. A Sztálin-Ribbentrop paktum maga is felhívás a keringőre. El kell oszlatni a Clausewitz tanain növekedett német vezérkar aggodalmait a két frontos háborúval szemben. Hátha így könnyebben lehet belevinni a németeket a világháborúba, amelyet már 1933-ban megüzent a Jewis Congress? Mikor aztán Hitler már nyakig benne van a háborúban, akkor hirtelen megjelenik Berlinben a szép Karpovszkája férje, Molotov és leteszi az asztalra a szovjet követeléseket. A kremli süllyesztőkből újra előlépnek az 1939 augusztusában ideiglenesen eltüntetett zsidók. Valakik elhatározták a háborút és a háború most már itt van teljes nagyságában, minden rémületével, minden modern kegyetlenségével. Az Egyesül Államok felé pedig még mindig jönnek, áradnak az új bevándorlók. Részben mint menekülők, részben mint gyűlölettől fűtött emigránsok, propagandisták, akik bosszúra tüzelik a közhangulatot. Óh, ezek már nem a régi pionírok, akik kiirtották az erdőket, megművelték a földeket és felépítették a felhőkarcolókat. A bevándorlás már az ő külön zsidó kiváltságukká változott. 1930-ban még csak 4 081 242 aktív tagja van a Jewish Sinagoguenak. De majd közli az 1949-es World Almanac, hogy ez a létszám csodálatos gyorsan megszaporodott, mert 1947-ben már 4 770 647 zsidó van egyházilag nyilvántartva. Az összbevándorlás jelentős százalékát zsidók alkotják. 17,21 százalék 1936-ban, 22,59 százalék 1937-ben, 29,07 százalék 1938-ban, 52,35 százalék 1939-ben, 52,21 százalék 1940-ben, 45,83 százalék 1941-ben, 36,86 százalék 1942-ben, 13,83 százalék 1943-ban. S ezek a zsidók, a kelet európai országok emigránsai nem a társadalom alján helyezkedtek el, nem a menekültek nyomorúságos sorsát élik, hanem egyenesen beleáradnak az amerikai sajtóba, hivatalokba, politikába, filmvilágba. Ezek már nem kereskedők és businessmanek. Ezek a gyűlöletet hordozzák, a bosszút, a bolsevizmust hozzák Amerikába. A keleti nacionalizmus fanatizmusát és azt a gyűlöletet oltják bele Amerikába, amely felbomlasztotta Szent Oroszországot. Mindaz, ami végső eredményként kiváltotta a nemzeti szocializmust és megbuktatta a weimari demokráciát, most ide települ át Amerikába, ahol "Az amerikai vasfüggöny" című könyv szerint "Negyedik Birodalom"-nak hívják a Hitler elől emigráltak által megszállt városnegyedeket. Az ő hangjuk hallatszik 10-15 nyelven az amerikai rádiókban. Az ő cikkeiket olvassák Amerika milliói. Ezeknek már nem elegendők az amerikai demokrácia humanista módszerei. Ezek a szovjetet magasztalják Washington Amerikájában. Ezeknek csaknem minden mozdulata arra irányul, hogy összeomlasszák az amerikai demokráciát is, amennyiben nem hajlandó kellőképpen segíteni a Szovjetuniót. Az igazi barát, az igazi szabadító az ő számukra nem Amerika, hanem a Szovjetunió. A New York Herald Tribune 1938. december 22-iki számában jelent meg Mrs. Sarah Finkelstein levele, tiltakozásul egy cikk ellen, melyben valaki azt állította, hogy Chicago 400 000 főnyi zsidóságából igen kevesen vannak benn a kommunista pártban. Sarah Finkelstein levelében elmondja, hogy 13 évig élt Chicagóban. Ő tudja, hogy Chicago 400 000 zsidójának 98 százaléka egytől egyik meggyőződéses kommunista. A Kremlből és New Yorkból egy azonos végzet indult meg az emberiség ellen. Az ő háborújuk. Vajon a "béke" is a zsidóság békéje lesz majd? A Kremlben és New Yorkban az egy és oszthatatlan nacionalizmus felelete: - Ebben a háborúban akárki győz, - mi fogunk győzni. VIII. FEJEZET Amerika hadba lépése után sokan azt hitték, hogy a világ legnagyobb demokráciája legalább az Atlanti Chartában lefektetett elvekért száll hadba. Azokkal az amerikai tömegekkel, amelyek 83 százalékban a háború ellen szavaztak, a kísérteties propaganda elhitette, hogy a bolsevizmus demokrácia, a szovjet terrorizmus szabadság, tehát át kell hajózni a Óceánon és megmenteni az "emberiességet". A harcoló Európa egy része szintén a propagandának hitt. Azok, akik ellenállási mozgalmat szerveztek, akik vonakodtak hadba lépni a tengelyhatalmak oldalán, legalább azt remélték, hogy Roosevelt a bolsevista döghalált nem engedi rászabadulni Európára. Minden külső jel arra mutatott, hogy az amerikai kapitalizmus és a szovjet rendszer mégsem hozhatók össze tartós szövetségbe. Hihetetlennek látszott, hogy az amerikai demokrácia egyfelől ideológiai háborút viseljen a diktatúra "német formája" ellen, másfelől a legkegyetlenebb diktatúra szövetségében tegye ezt. A látszat azonban csalt. A szövetség igazi összetartó ereje a nemzetek fölötti zsidó nácizmus volt, amelyről már tudjuk, hogy milyen döntő szerepet vitt úgy a Roosevelt-féle kormányzatban, mint a Sztálin-Kaganovics-féle szovjet rendszerben. Őnekik, akik a függöny mögött állottak, egyetlen hadicéljuk volt: a teljes világuralom. ha ez nem sikerül, akkor divide et impera! - meg kell osztozni a földgolyón. Keleten a géppisztoly, nyugaton az arany, amely azonban azonos kezekben van. One world! Egy világ! Hiszen álmodhatnak a gojimok, amit akarnak. A mi Führerünk szent könyvében ott az írás: "És megemészted a népeket, amelyeket az örökkévaló Isten ad neked." (Mózes V. 7. 3.)  A totális hadviselés nem a modern stratégák találmánya. A mi Mein Kampfunk a Tóra mutatja az igaz utat, amelyen járniuk kell azoknak, akik az "one world" elvéért küzdenek. "Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze oszlopaikat, szent fáikat égessétek el tűzben és isteneik képét vágjátok le, így semmisítsék meg nevüket ama helyről" - írja az Ószövetség. (Mózes V. 17-18.) A New York-i Új Fény Templomában, a világ összes zsinagógáiban ott van a második világháború harci utasítása. Majd csak pár évvel később mondja el Izrael állam vezérkari főnöke, Jigal Jadint, amikor Sir John Adelstonnak, a brit flotta admirálisának átad egy ezüstbe kötött Tórát: - Ez Izrael titkos fegyvere! Romboljátok hát le oltáraikat! A kirakatban ugyan ott van még az Atlanti Charta, amelynek szövege Samuel Rosemantól származik (Time Magazin 1941. aug.18.). Az amerikai boyok csak higgyék, hogy ők valóban magasabb ideálokért harcolnak. A terveket csak ki fogjuk ismerni! - Írják a Jegyzőkönyvek. És a B'nai B'rith páholyaiban, a Jewish World Congress irodáiban, a washingtoni függönyök mögött más terveket készítünk. "Erőszak és hipokrízis!" A világnak Atlanti Chartát ígérünk, de nem a szabadságot, hanem a teljes rabszolgaságot készítjük elő. A németeknek azt mondjuk, hogy mi csak a "nácikat" akarjuk megsemmisíteni. De itt már készen vannak az igazi tervek, amelyeket mi fogunk megvalósítani. És így adják ki 1940 decemberében, tehát még Amerika hadba lépése előtt Moritz Gomberg tevét. (Moritz Gomberg, Philadelphia, 1942. február. E.J. Reichenberger "Europa in Trümmern" című könyvének alapján 104. oldal) a "világ erkölcsi újjárendezéséről". Tulajdonképpen egy térképről van szó, amelyet Philadelphiában nyomattak. Ez a legsúlyosabb bizonyíték azok ellen, akik már akkor is népek kiirtásáról álmodtak, amikor még Amerika nem is állott háborúban. Maga a térkép a Jegyzőkönyvek példájának kísérteties megismétlése. Mögötte a legnagyobb zsidó szervezetek állanak. Mindaz amit a térképre ráírtak, Roosevelt agytrösztjének jóvoltából be is következett. A jeles mű úgy van prezentálva, mint "alapvonala egy háború utáni világtérképnek", midőn az Egyesült Államok (értsd: zsidó világkormány) a világ vezetését átveszik és megalapozzák az új erkölcsi világrendet, amely biztosítja a tartós békét, szabadságot, igazságot, biztonságot és a világ átépítését! A térkép szerint, mint protektorátus az USA-hoz tartozik Kanada, Grönland, az Azorok, a Kanári szigetek, azon felül megszámlálhatatlan sziget Japán és Ausztrália között. Sumatra, Java, Borneo a brit birodalomba vannak bekebelezve. A Szovjetunió Vlagyivosztoktól Kölnig terjeszkedik és a bolsevizmus nyugati határa a Rajnánál fekszik. Hiszen Roosevelt, - ugyebár megmondotta: "határaink a Rajnánál vannak". Lengyelország, Csehország, Magyarország, Jugoszlávia, Románia mint szovjet köztársaságok vannak feltüntetve. Újabb szörnyű bizonyíték ez arra, hogy a világzsidóság meg akarja szüntetni a kis népek függetlenségét és a maga terroruralma alá akarja hajtani a földgolyót. A vörössé vált földön a térkép szerint Ausztria, Németország, "karantén" alatt állanak. Kína még függetlennek látszik, de Irán mint a Szovjetunió egy része van a térképbe berajzolva. Itália, Belgium, Hollandiával, Luxemburggal, Svájccal, Spanyolországgal és Portugáliával az Európai Egyesült Államokat alkotják. A térképnél is érdekesebbek a kitérd magyarázatok, amelyek elmondják, hogy új "erkölcsi rendet" kell felépíteni. Ebben az erkölcsi rendben aztán hatványra emelkedik a talmudi erkölcs és a zsidóság, jobban mint valaha, leveti az álarcot. Ez már maga a zsidó világállam despotizmusa."Belőlünk mindent elborító terror fakad" - írják a Jegyzőkönyvek és az erkölcsi világrendezők már sorolják is mindazt, amit álmodtak és amit meg akarnak valósítani. Elég ebből a legfontosabb pontokat ismertetni. "A Szovjetunió, mint harmadik katonai hatalom, amely az USA-val együtt dolgozik a szabadság (!) és béke fenntartása céljából, teljes ellenőrzési jogot kap a felszabadított területeken úgy Ausztriában, mint Németországban, hogy ezeket "átnevelje" és azután mint egyenrangú szovjet köztársaságokat a Szovjetunióba bekebelezze." "A héberek szent földjének területe, amely jelenleg Palesztina, Transjordánia és mint határos területek ismeretesek, történelmi jogon és kényszerítd szükségből, hogy a háború utáni menekültügyi problémák megoldását elősegítsék, egyesítendők, mint demilitarizált független zsidó köztársaság." A moszkvai nyilatkozat a háborús bűnösökről még sehol sincs, arról még senki sem tudott, hogy a brombergi vérengzésen kívül valaki háborús bűnt követett volna el. A világzsidóság amerikai része azonban már előre proklamálja Nürnberget. "E borzalmas háború bűnösei és bűntársaik kiadandók az igazságszolgáltatásnak és megbüntetendők úgy, hogy soha többé el ne felejtsék."  Készen állnak már a kiutasítási, népgyilkossági tervek is, amelyek megvalósultak Potsdamban, ahol elég volt aláírni a világ zsidóság által már 1940-ben kidolgozott terveket. "A japán alattvalók és kétséges hűségű japán származású egyének, - írja az erkölcsi világrendezés terve - a nyugati hemiszférából örökre kiűzendők. Ugyancsak kiűzendők az USA protektorátusa alá tartozó szigetekről. Vagyonukat a háború utáni újjáépítés céljaira el kell kobozni. Németország, Itália összes alattvalói, úgyszintén a német-olasz származású egyének, akik a náci és fasiszta ideológia tényezői voltak, hasonlóképpen kezelendők. (Jellemző, hogy az USA kormánya még ma sem tudja visszaadni a 300 millió dollár értékben lefoglalt német vagyont.) A németek és japánok bevándorlása a nyugati hemiszférába örökre megszüntetendő. Éppúgy az amerikai protektorátus alá tartozó szigetekre is meg kell szüntetni a bevándorlás lehetőségét a fentiek részére." A világzsidóság itt megint visszatér a Tóra ősi parancsaihoz, a mózesi végrendelethez, egyben örökre biztosítani akarja a nyugati hemiszféra fölötti háborítatlan zsidó uralmat. "Irtsd ki őket, ne köss velük szövetséget és ne kegyelmezz nekik!" (Mózes V. 7. 2.) "Abból a célból, mondja a világterv 35. pontja hogy a legyőzött tengelytámadókat a katonai sovinizmustól megtisztítsuk, katonai hatalmukat szétzúzzuk és a zsákmányt visszaszerezzük, majd őket a népek családjába átnevelhessük, a német, japán, olasz területek bizonytalan időre karantén alá helyezendők, amelyeket kormányzók igazgatnak az Egyesült Nemzetek felügyelete alatt."  Íme, a háború kitörése előtt már itt vannak az 1945 utáni idők eseményei. A "zsákmány" visszaszerzése sokszoros jóvátételek formájában, itt van Európa bekövetkező megszállása, az átnevelők, a C.I.C. ügynökök, Morgenthau-boyok által. Itt vannak a zsidó proconsulok egész a Buttenweiser-fiúig, Herbert H, Lehman helytartójáig, akik Amerika vagy a szovjet nevében igazgatják a zsidóság által megszállott európai tartományokat. A zsidóság félelmetes világlátását bizonyítja, hogy az összes hadicélok és ígéretek közül, beleértve az Atlanti Chartát is, csupán a fentiek valósultak meg, - kisebb korrekciókkal. "A karantén alatt álló területek - mondja továbbá a terv 37. pontja, - összes nyersanyaga és ipari teljesítőképessége a háború utáni újjáépítés szolgálatába állítandó." "Az összes keletporoszországi és rajnai származású német személyek a meghódított vidékről kiűzendők és vagyonukat az újjáépítés céljaira el kell kobozni. Hogy a támadó népeket számszerűleg is redukálni lehessen, mint potenciális katonai előny, kidolgozandó egy népszaporodást ellenőrző terv, amelyet aztán be kell vezetni a karantén területeken."  Az emberiség történelmében ezúttal először fordul elő, hogy a nacionalista kisebbség nyilvánosan is deklarálja a természetjog megtagadását és proklamálja a népgyilkosságot. "És megemészted mind a népeket, amelyeket az örökkévaló Isten ád néked" - hangoztatja a Tóra. Most tehát ki kell telepíteni a keletporoszországi, rajnai származású és keleti népeket. Szét kell űzni földjéről 25 millió displaced christiant, be kell vezetni a születési korlátozásokat, meg kell alkotni a Morgenthau-tervet, amely alkalmas lehet a német nép 40 százalékának éhenhalasztására. Ezt az iszonyatos vérvádat a világzsidóság soha többé nem moshatja le magáról. Annál kevésbé, mert nemcsak terveket készített, hanem, mint később látni fogjuk, végre is hajtotta azokat. A Gomberg-féle terv - amely mögött, ismételjük, a leghatalmasabb amerikai zsidó szervezetek állanak, - nem új és nem újak a módszerek sem. Ennek a törzsi nácizmusnak számára ezredévekkel előbb Mózes írta elő miként kell háborúzni és miként kell békét csinálni: "És ha az Úr, a te Istened kezedbe adja azt (a várost), vágj le abban minden fineműt fegyver élével. De az asszonyokat, a kisgyermekeket, a barmokat és mindazt, ami lesz a városban, az egész zsákmányolnivalót magadnak prédáljad." (Mózes V. 19. 14.) Az Atlanti Charta még ott van a kirakatban, de az ígéretek óriási drapériája mögött, úgy készül már a "Pax Judaica", mint azt a "sötét" középkorban is jól látta Shakespeare kortársa Christopher Marlow angol író, akinek "The Jew of Malta" című darabjában így imádkozott a főszereplő, egy Barnabás nevű zsidó: "Bosszút állok érted, hogy beteljesedjék az írás: megemészted a népeket a föld kerekén. Messzi országok kincseit: aranyat és ezüstöt szállítol nekünk és gyermekeinknek. Kínzóinkat, akik gyötörnek bennünket, enhúsúkkal fogjuk etetni: részegüljenek meg envérüktől, mint a szőlő levétől. És ne legyen kegyelem egyetlen népnek sem, tekintet nélkül arra, hogy keresztény vagy muzulmán. Kiirtassék a föld kerekén mindenki, aki más emberek arculatát hordozza s én a romokra hágok és fennszóval kiáltom: úgy kell nektek átkozott gójok, miért nyomtatok el bennünket!? Ti magatok adtátok kezünkbe a hatalmat, amely benneteket a porba sújt." Samuel Fried az ismert cionista békebarát, az 1930-as évek elején, még az első világháborús győzelem mámorában, szintén nem titkolta azt a tömeggyilkos pszichózist, amely a későbbi béketervezgetésekben megnyilvánul. "Soha sem fogják többé a német hatalom feltámadásától rettegő többi népek Németország katonai újjáépítését megérni. Minden mozgást csírájában fojtunk el és végül is, ha a veszély nem érne véget, az ország felosztásával és kíméletlen tömeggyilkosságokkal semmisítjük meg azt a népet, amelyet mindenki gyűlöl."  Később, 1934-ben Roth Samuel karakterizálja azt a mélységes gyűlöletet, amely a második világháború propagandajában és béketerveiben lobog. A The Golden Press Incnél "Jews Must Live" címen jelent meg ez a könyv, amely ezeket írja: "Mi még mindig Ábrahám, Izsák, Jákob magja vagyunk. A nemzetekhez azzal az ürüggyel jutunk be, hogy az üldöztetések elől menekülünk, mi a leghalálosabb üldözők, akiknél borzalmasabbat nem ismernek az emberiség évkönyvei."  1945 előtt még sokan hitték, hogy az úgynevezett "bolsevista zsidó" típus, amely talán megtelt dühvel, keserűséggel, nem szerzett elegendő műveltséget, szadistává vált mihelyt kezébe kapta a géppisztolyt. A nyugati kultúrzsidó azonban más - mondották sokan. Ezek humanisták és filantrópok, akik adakoznak a vöröskeresztnek és az ingyen leves akciónak. Csak 1940-ben Mandel-Rotschild, Franciaország belügyminiszterének véres terrorja engedte sejteni, hogy mi vár Európára, ha ezek a humanisták egyszer győztesen térhetnek vissza a kontinensre. "Az ön küldetése, kedves Mandel - írta az Ordre, - a nemzeti egység megvalósítása, amennyiben ön minden defétitást a legnagyobb szigorral terrorizál." Ez a Mandel-Rotschild a franciák százait végeztette ki a nemzeti egység nevében, ellenállást követelve minden franciától a német veszéllyel szemben. Majd, mikor összeomlott a francia front, Mandel-Rotschild volt az első, aki átszökött a francia határokon. Ekkor már száz és száz francia vérétől volt véres a keze. A nyugati humanista zsidó tudott kegyetlenebb diktátor lenni mint az ellenség. Az első áruló jel volt az ő szereplése, hogy milyen feneketlen indulatok lobognak a nyugati zsidó kultúrjelmeze és humanista álarca alatt. Ahogy a háború legkezdetén eltorzul a nyugati újságok, rádiók hangja, ahogy felcsattannak a humanista világ jelszavai ("Etessetek arzént a németekkel", - mondja Walter Winchell) az már nem a háború, még kevésbé a genfi konvenció szelleme, hanem a gyilkosságé. Ahogy a XX. században magas intellektusú férfiak, írók, egyetemi tanárok, publicisták egyszerre elkezdenek az ószövetségi próféták gyilkolásra uszító nyelvén beszélni, az már kísérteties. A szabadkőműves páholyok, "demokrata szerkesztőségek" cionista egyesületek mélyén könyvek, cikkek, tanulmányok, politikai beszédek születnek, amelyek egytől egyik a gyilkolást hirdetik, egyenesen megdöbbentő. Nem a háború kényszerű öldöklését, hanem majd a békében elkövetendő gyilkosságokat és kegyetlenségeket. Th. Nathan Kaufman "Germany must perish" című könyvében, amely Newarkon jelent meg, a 104. oldalon már 1941-ben azt írja, hogy a háború utáni Németországot ízekre kell szaggatni. Kaufman követelte, hogy a légibombázások után megmaradó német férfi és női lakosságot sterilizálják, s ezzel biztosítsák a németség kipusztulását. Ugyanez a gyűlölet lobog fel Maurice Leon Dodd (How many World Wars, New York, 1942.) könyvében, amelyben azt hirdeti, hogy e háború után nem szabad Németországnak és német népnek maradni. Charles F. Haertman "There must be no Germany after War" (1942 New York) ugyancsak a német nép fizikai megsemmisítését kívánja. Einzig Palil kanadai zsidó író "Can we win the Peace?" (London 1942) című könyve hasonló álláspontot foglal el, követelve Németország felosztását, az ipar teljes megsemmisítését. Ivon Duncan, aki ugyancsak zsidó író, "Die Quelle des Pangermanismus" című cikkében, amely 1942-ben a londoni "Zentral Europe Observer" márciusi füzetében jelent meg, ugyancsak 40 millió német sterilizálását követelte, oly módon, hogy tíz percenként egy németet sterilizáljanak, összesen ötmillió font költséggel. Douglas Miller azt írja 1942-ben a New York Times-ban, hogy 70 millió német elviselhetetlen. A kivitelt, behozatalt úgy kell szabályozni, hogy 40 milliónál több német ne élhessen abból. Tehát 30-40 millió haljon éhen. A müncheni Amerika Ház könyvtárában lévő "Joy Street By Keyes" című amerikai könyvből - a tengerentúli propaganda nagyobb dicsőségére - következőket olvashatjuk a 456. oldalon: Dávid Salamon őrnagy kijelentése szerint: "Ha én választhattam volna, hogy mi lesz a munkám ebben a háborúban, pontosan azt választottam volna, amiben részt is vettem. Keresztül Franciaországon egyenesen be Németországba mindent megsemmisíteni. Ilyen hasonló háború nem volt még a történelemben és valószínűleg ilyen többé sohasem lesz. Boldog vagyok, hogy unokáimnak elmesélhetem, hogy én is ott voltam és a megtorlásban részt vettem. Istennek hálát adok ezért. Mikor végre eljutottunk Németországba és kezdtünk mindent pusztítani, törtük magunkat előre, megsemmisítve mindent. Akkor tudtam meg, hogy ez az, amire vártam, és ez az, amiért éltem évek óta. Egyedüli dolog, amit sajnálok, hogy nem tudtam többet pusztítani és ölni, mert nem volt sok időnk rá. Mikor Wiesbadenbe értünk, akkor lelassúdott a tempó, mert már nem volt semmi, amit le kellett volna rohanni, bombázni vagy ölni. Olyan tökéletes munkát végeztünk, hogy egy időre meg kellett állnunk." A világ bolsevizálására a népek elpusztítására irányuló akaratnak ezek az Atlanti Chartái, melyek többé, vagy kevésbé meg is valósultak. A Jegyzőkönyvek nagy látomása ez, amely tovább él a háború alatt és a háború után. Egyelőre csak propagandának látszik ez. De a barbarizmus mételye hihetetlen gyorsasággal ragad rá a felelős tényezőkre is. Hoare Belisha és a Haigh légügyi marsall mögött ülő Sassoon nevű bagdadi zsidó államtitkár már tervezi a szőnyegbombázást. Morgenthau mögött Harry Dexter White és a többi kultúrlélek alkotja a megsemmisítő terveket. Az Atlanti Charta még szabadságot ígér, de már készen vannak a világföderalisták előterjesztései. Egy azonos világ fölötti nácizmus világuralmi ábrándjai! Eltörölni a népi határokat, a szabadságot, a nemzetek függetlenségét és megalakítani az Egyesült Nemzetek fölötti világkormányt, amint azt a Jegyzőkönyvek nagyon pontosan előírják. "A fennálló kormányok helyére egy kolosszust fogunk helyezni, amely magát kormányok feletti adminisztrációnak nevezi. Csápja, mint a fogó csíptetői, úgy nyúlnak ki minden irányba, hogy meghódítsák az összes népeket."  Vajon nem a Jegyzőkönyvek parancsát teljesítik a United World Federális tagjai, amikor javaslatot tesznek a háború folyamán a világkormány megalkotására. A terv pontosan ellenkezője az Atlanti Chartában hirdetett elveknek. "A nemzeteknek át kell engedni szuverenitásukat a világkormány javára, miután a nemzetek korszaka befejeződött" - hangoztatja Robert Hutchins, a chicagoi egyetem cancellorja. "Minden hadsereget, flottát, légierőt, atombombát alá kell rendelni a világkormánynak. A Panama-csatornát, Gibraltárt, Okinawát, a Dardanellákat, Adent, Singapurt, a kieli csatornát a világkormány igazgatása alá kell helyezni. El kell törölni a bevándorlási és állampolgársági törvényeket. Meg kell alkotni a világtörvényszéket, és világbankot. Meg kell teremteni a világkormányt." A legfontosabb követelés: "Ki kell irtani a hazafiság veszélyes perverzitását." One World! Egyetlen világkormány Roosevelt agytrösztjének 52 zsidó advisorjával. Minden eltörölt haza, minden kiirtott hazafiság, függetlenség mögött egyetlen haza marad, amely csak a világhódítóké. Egyetlen hazafiság: zsidó világnacionalizmus! Ebben a lázbeteg tervezgetésben már nemcsak a zsidók vesznek részt. Mögöttük már ott állanak a fabianista szocialisták, a szabadkőműves páholyok, sőt a protestáns egyházak bizonyos szervezetei is. Majd csak később fogjuk megtudni a McCarthy bizottság vizsgálataiból és John T. Flynn könyvéből (The Road Ahead), hogy a második világháború alatt az amerikai protestantizmus egyes köreiben mennyire elhatalmasodott az a szektarianizmus, amely a bolsevista rendszerben a krisztusi igazságok egy részének kiteljesedését látta. Körülbelül az a lelki eltévelyedés volt ez, amely 700 éve a keresztény világot ejtette rabul, amikor híre terjedt Dzsingisz kán hódításainak. Az emberek azt beszélték, hogy keleten feltámadott egy hatalmas birodalom és nem a mongol jön, hanem János pap birodalma. Benne kiteljesedett Krisztus földi országa és az közelít Európa felé, hogy betöltse a keresztény igazságot. Akkor középkori babona volt ez, a szovjettel kapcsolatban támasztott hiedelem azonban már irányított propaganda volt, amely onnan indult el a szabadkőműves páholyokból és a zsidóság köréből. A Federal Council of Curches of Christ in America vezetésébe beszivárogtak a marxisták és onnan hirdették "Isten királyságának" figyelemreméltó elméletét. Dr. Johnes szerint Amerika az individualizmus, Oroszország pedig a kollektivizmus "legjobb minőségét" reprezentálják. Mi amerikaiak tehát adjuk Oroszországnak az első parancsolatot: "Szeresd a te Uradat, Istenedet", és Oroszország példát mutat nekünk a második parancsolatra: "Szeresd a te felebarátodat". A mi individualizmusunk és az orosz kollektivizmus létre fogja hozni a tökéletes "cooperativ" embert és ezzel megvalósul az istenkirályság: - the Kingdom of God." Ez az istenkirályság azonban nem a krisztusi ország, amely "nem e világból való". Ez már a Jehova királysága, az ószövetségi nácizmus világbirodalma. Ez a Jegyzőkönyvek által megjósolt Dávid-királyság. A teljes és a tökéletes uralom a földgolyó fölött. Azonban, hogy ez mind megvalósulhasson, ahhoz még sok-sok harcra, vérre, ügyességre, légibombára van szükség. A nyugati és keleti cooperativ man, a nyugati és keleti zsidó között még ott áll a vérbe, tűzbe borított Európa. "Romboljátok le oltáraikat, törjétek össze oszlopaikat, szent fáikat égessétek el tűzben és isteneik faragott képét vágjátok le."  A Sassoon által elrendelt légi harcnak már nem a német nemzeti szocializmus a hadi célpontja, hanem a müncheni Pinakothek, a munkáslakóház, a monte cassinói apátság, ahol született Európa keresztény kultúrája. A hadi célpont most már maga a kétezer keresztény esztendő, a Krisztus-kereszt, amely mellett Kelet-Lengyelország mezőin elhaladva kiköptek a Morgenthau-nagyapák és átkot mormoltak: - Átkozott legyél, mert új vallást alapítottál! (Jan et Jerome Tharraud. "A kereszt árnyékában".) Most már olyan hadviselést kell teremteni, hogy soha többé ne - lehessen békét kötni. Az igazi háborús bűnösök legnagyobb bűne, a háború barbarizálása máris dokumentálható. Ezt az ószövetségi gyűlöletpropaganda okozta. Ugyanígy bizonyítható, hogy a második világháborúban a zsidóság akadályozott meg minden békekísérletét. A feltétlen megadás követelése mögött Roosevelt agytrösztje állt és Mr. Morgenthau személyes közbelépésével kényszerítette rá Casablancában Rooseveltet, hogy ragaszkodjék a feltétlen megadáshoz. Ezzel a zsidóságnak két évvel sikerült meghosszabbítania a háborút. Mindezt olyan propaganda kísérte, amely a gyűlölet pestisével fertőzte meg a világot. Ezt a propagandát úgyszólván kizárólag Morgenthau-boyok segítségével az Office of Information the War-ban gyújtották magasra. David Sharnoff, orosz származású zsidó, a Radio Corporation of America elnöke irányítja a háború alatt az európai és amerikai rádiópropagandát, mint Eisenhower tanácsadója. Keleti emigránsok a BBC különféle nyelvű adásainak vezetői is. Ezek a háborúban elkerülhetetlen ellenségeskedésen felül a maguk faji gyűlöletének izzó fanatizmusát vetették be a "szellemi háborúba". Csak ilyen légkörben jöhetett létre a szőnyegbombázás, amely hamuba omlasztotta Európa kultúrértékeit. Ha a zsidóság törekvéseire 1944-ig nem lett volna semmi bizonyíték - mint örökre szóló dokumentum - akkor is megmaradt volna a hírhedt Morgenthau-terv. Hitlerékre még Nürnbergben sem sikerült rábizonyítani, hogy tudatosan akarták a földről eltörölni a zsidóságot. A zsidóság azonban vak bosszújában el akarta pusztítani a 90 milliós német nép negyven százalékát. A Morgenthau-terv grandiózus történelmi bizonyíték, amelyet nem lehet többé letagadni. Egész népet akartak megölni és tudatosan elpusztítani. Jellemző különben, hogy e terv részleteit soha nem hozták nyilvánosságra Amerikában. Ez már sok lett volna az amerikai közvéleménynek is. Roosevelt pénzügyi államtitkárának, Mr. Morgenthaunak tervezetében azonban benne volt a teljes német ipar elrablása, a német nép életlehetőségeinek teljes megfojtása, még a cukorrépa-termelés betiltása is. - Pásztorállamot csinálunk Németországból! - mondták a fegyverletétel napján Morgenthauék rádiói. A Quebec Agrementben külöben is ott a letagadhatatlan írás: "E program célja Németországot olyan országgá átalakítani, amely elsősorban mezőgazdasági és pásztor jellegű." (William L. Neumann "Making the Peace" 1941-45. 73-oldal)  S hogy ki ez a Morgenthau? Mc. Fadden amerikai kongresszusi képviselő azt mondotta róla az amerikai kongresszusban 1934. január 24-én: "Házassága révén rokonságban van Herbert Lehmannal, New York állam zsidó kormányzójával, és házasság, vagy más réven rokona Seligmannak, a nagy nemzetközi zsidó bankfirma: J. and W. Seligman tulajdonosának, akiről egy szenátusi vizsgálat során bebizonyosult, hogy megvesztegetési ajánlatot tett egyik külföldi kormánynak. Rokonságban áll Lewisohnnal, a nemzetközi zsidó bankárral, a Warburgokkal, akik együtt dolgoznak a Kuhn. Loeb et Coval, az International Acceptance Bankkal, a Bank of the Manhattannal és még sok más külföldi és hazai intézmény áll ellenőrzésük alatt. Mindezek három milliárd dollár erejéig csapolták meg az USA államkincstárát és ezzel ma is tartoznak az államkincstárnak, illetőleg az USA adófizető polgárainak. Morgenthau kapcsolatban áll a Strausokkal és részben rokonságban, vagy összeköttetésben van különböző más tagjaival a zsidó bankárvilágnak New Yorkban, Londonban, Amsterdamban és más nagy pénzügyi központokban."  A nagy gazdasági válság idején Morgenthau már pénzügyi államtitkár. S mikor egy napon Roosevelt megparancsolja neki, hogy 21 centre emelje fel egy uncia arany árát, Morgenthau szó nélkül engedelmeskedik. Csak este írja be a naplójába: "Ha az emberek tudták volna, hogyan állapítottuk meg az aranyértéket, megdermedtek volna a rémülettől."  Morgenthau javasolta Rooseveltnek, hogy az észak-amerikai "ezüst-szenátorok" megnyerése érdekében, választási győzelmének biztosítása céljából vásároljon össze 100 millió uncia ezüstöt 19 centtel drágábban a napi árfolyamnál. Az állami adópénzeknek ilyen felhasználása egyfelől óriási üzletet jelentett Morgenthau bankrokonságának, elősegítette Roosevelt újbóli megválasztását, de kétségbeejtő helyzetbe juttatott 450 millió kínait és 350 millió indiait. A kínaiak és indiaiak ugyanis ezüst pénzt használnak, amely a felvásárlás következtében mind drágább és drágább lett. A Roosevelt-dekrétum után Kína csak akkor tudott exportálni, ha termékeit egy harmadával olcsóbban adta el, mint azelőtt, és kegyetlenebbül éhezett, mint valaha. Akkorában egész tartományok léptek át a kommunista Mao-Cse-Tung táborába. (Der Weg. VI. évfolyam 8. szám 558. oldal) Morgenthau tehát a zsidóság leghatalmasabb feje, törzsfőnöke, Bernard Baruchon kívül. Mögötte ott áll a sajtó, a pénz, a nacionalista világhódítók tömegeinek lelkesedése, bámulata. Amit Morgenthau csinál, azt maga a nyugati zsidó csinálja, vagy helyesli. És mögötte ott áll a keleti zsidó is. Hiszen később és elsőnek Christofer Ennel, a híres amerikai rádiókommentátor, a hamburgi Presse Clubban nagyon érdekes leleplezéseket mondott el a Morgenthau terv keletkezéséről. Az Alger Hiss per során bebizonyosult, - mondotta hogy a Morgenthau-tervet a kommunisták csinálták, éspedig a Szovjetunió segítségével. Lényegében az igazi tényállásban csak a McCarthy vizsgálatok során derült világosság. Mr. Morgenthau, a nyugati bankár-zsidó mögött ugyanis ott állott egy sötét figura, Harry Dexter White, az USA egykori helyettes pénzügyi államtitkára. Ő maga már Amerikában született, de szülei még onnan jöttek a pogromok Oroszországából és hozták a keleti zsidó fanatizmusát, gyűlöletét. Később Truman elnök kinevezése folyamán az International Monetary Fund (Nemzetközi Pénzalap) USA igazgatója, a Roosevelt által kinevezett kormányzati főtisztviselő: Nathan Gregory Silvermaster vezetése alatt álló szovjet kémgyűrű legfőbb tagja volt. Ő volt a hirhedt Morgenthau-terv szerzője. Miután Harry Dexter White megalkotta a tervet, Morgenthau akkori pénzügyi államtitkár magával vitte azt a híres quebeci konferenciára. Cordell Hull emlékiratai is megmutatják, hogy a roosevelti hatalom árnyékában mire készült az egyarcú törzsi nacionalizmus. Cordell Hull szerint, "a Morgenthau terv a germán faj lemészárlására, rabszolgasorba juttatására és a germánság likvidálására irányult." "Röviddel az elnök visszatérése után, írja Cordell Hull, volt külügyminiszter hangosan mondottam neki, hogy a Morgenthau terv ellene van minden józan észnek és az elnök kormánya azt soha nem tette hivatalosan magáévá. Sot más kormányok sem tudnak annak elkészüléséről. (Churchill) Megmondtam, hogy a Morgenthau-terv örök időkre letörli Németországot a föld színéről, mert az ország földje csak a lakosság 60 százalékát tudja eltartani és 40 százalék éhen fog halni."  A háborús propaganda ezidőben csak a "nácik" legyőzését hangsúlyozta. Mikor pedig a zsidóság úgy vélte, hogy ő nyerte meg a háborút, akkor egy egész népet akart eltörölni a föld színéről. Akkor nem mondta egyetlen zsidó sem, hogy a kollektív büntetés visszarepülhet ellenük, mint egy őrültek által eldobott bumeráng. A Morgenthau-terv pillanatában a zsidóság elmondhatta: "Népünk jelképe, a szimbolikus kígyó gyűrűje újra egybeért. Egy nép vagyunk, egy hatalom, egyetlen győztes nácizmus. De lássátok: Quebecben még mindig ott áll Winston Churchill, a győztes angol birodalom premierje. Ő még talán az igazi régi Anglia, aki 1920 táján lelkes antiszemita cikkeket írt, és akinek jobb lelke a háború utolsó fejezetében már csak azért küzd, hogy a béke ne váljék bosszúvá. Ennek a Churchillnak nincs érzéke az örökké tartó gyűlölet iránt. Ez a Churchill még hiszi, hogy Anglia győzött, hát most majd megmutatjuk neki, hogy a testvérharcban elpusztult keresztény világon nincs több igazi hatalom, nincs több igazi győztes: csak mi! Morgenthau népe! És ha nem hiszi, ő is meg fogja ismerni Júdea hatalmát."  A quebeci konferencián Morgenthau a győztes Churchill mellének odaszegezi Shydock kését: - Vagy elfogadja a Morgenthau-tervet, vagy csődbe kergeti Angliát. Vagy hajlandó hozzájárulni a zsidóság bosszújához és akkor Anglia megkapja a 6 500 000 000 dolláros kölcsönt, vagy a háború befejezése előtt kimondhatja az államcsődöt. - "Mit kívánnak még tőlem, azt talán, hogy úgy pitizzek mint egy kutya?" - kérdezi felháborodottan az öreg brit oroszlán.  Mellette azonban ott áll lord Cherwell, eredet nevén Lindemann, az atomfizikus és a jó barát. Vér a Morgenthau véréből. És ő megmagyarázza Churchillnak, hogy: igen! A győzelem már olya nagy, hogy Anglia fölött is győzött Morgenthau népe. A sadduceusok lázálmai ezek, vagy XX. századbeli írók, publicisták, államférfiak tervei? Politikusok tárgyalnak itt, vagy szadisták? És azt, hogy miként készül a "béke" Mr. Scandrette, az amerikai jóvátételi bizottság egyik tagja mondja el a kongresszus előtt. Az előadás belekerül a Congressional Recordba is. (1945. június 7.) "Nem lesz többé Németország, csupán német gyarmatok lesznek, orosz, amerikai, brit gyarmati igazgatás alatt. Ezeken a gyarmatokon az életnívót leszállítják arra a színvonalra, ami a koncentrációs táborokban és Szibéria száműzetési vidékein fennáll. A korábbi Németország lakóinak minden osztályát abszolút kényszer útján gleichschaltolják. Végső eredményként ezt a területet az Egyesült Nemzetek jóvátételi bizottsága fogja kormányozni, amely meg fogja állapítani, hogy egy-egy provinciában mennyi németre van szükség, hogy a mezőgazdasági termelés minimumát fent lehessen tartani. Minden német férfi 13 és 35 év között, akire a legalacsonyabb termelés fenntartása érdekében nincs szükség, rabszolga zászlóaljakba soroztatik, amelyeket vagy Amerikába, vagy Szovjet-Oroszországba fognak szállítani, különös tekintettel Oroszország háború által elpusztított vidékeinek újjáépítésére. (Ez meg is történt!) A rabszolgarendszer bevezetésénél nem lesznek tekintettel képzettségre, családi kapcsolatokra, sem a német deportáltak gyerekeire és asszonyaira. "A papokkal sem fognak kivételt csinálni. Amerika és az USSR között teljes összhang jött létre a kelet európai vallási kérdés kezelését illetőleg. Az orosz ortodox egyház, amely visszanyerte a Kreml kegyét, a "hivatalos" vallás jellegét fogja elnyerni a balti köztársaságokban, Lengyelországban, Kelt-Németországban, Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon. A római katolikusokat elvágják Rómával való minden összeköttetésüktől."  Morgenthau legószövetségibb szervezete a "society for the Prevention of World War III." a Németország elpusztítására kidolgozott bosszúprogramjában az ország feloszlatását követeli. Semleges országokból (!) utasítanak ki minden németet. Ne adjanak vízumot amerikai(!) üzletembereknek, hogy meglátogathassák Németországot. Huszonöt éven át ne adjanak Amerikába beutazási vízumot németeknek. Tiltsák meg a házasságot a német nőkkel és német nők ne utazhassanak az USA-ba. Ne vegyék fel a postaközlekedést Németországgal! Mindezt pedig nem a diktátorok írják alá, hanem a szabadságnak olyan rendíthetetlen bajnokai, mint F. W. Foerster, Julius Goldstein, Isidor Lipschütz, Emil Ludwig, Erich Mann, Cedrik Forster, E. Amsel Mowre, Guy Emery, Shipler, Will E. Shirer, Louis Nizer. Valamennyien zsidók! Ezek nem bolsevikok. Ezek mind nyugati kultúremberek. És hogy erre készült a világzsidóság, azt nemcsak a fenti idézetek bizonyítják. Ezt látta maga a német nép is, amely azért harcolt olyan fanatikusan, mivel előre látta mindazt a borzalmat, amelyet széplelkű entellektüelek szántak neki: "Ha az angol és amerikai zsidók szerint, a szövetségesek szándékában áll a német népet megrabolni gyermekeitől, a fiatal férfiak millióit kikapcsolni, a birodalmat felosztani és örök időkre kapitalista, bolsevista környezetük kizsákmányoló tevékenységének védtelen alanyává aljasítani, nincs szükségünk rá, hogy ezt komolyan mondják nekünk: tudjuk anélkül is." "Általam uralkodnak a királyok!" - hirdetik a Jegyzőkönyvek. És Quebecben a legyőzött Churchill is meghajtja fejét a keleti és nyugati világhatalom, a földi isten, az Arany előtt. Most már jöhet az új világállam. Most már közelít a "The Kingdom of God" dicsőséges napja. "Nézzétek! Onnan keletről a mi dicsőséges bolseviki seregeink rohamoznak az egyre kisebbedő Európa ellen. Bécs, Budapest, Berlin, Breslau lángokban. Drezdában egyetlen éjszaka több mint háromszázezer német menekült halt meg a mi "Liberatoraink" bombáinak esőjében. Grafitport szórt a levegőbe a mi humanizmusunk. Ég a levegő. Megfulladnak a gyermekek és anyák. Most már égig ér a szimbolikus máglya, az ószövetségi gyűlölet lobogása. Most már Jehova láthatja trónusáról, hogy betöltöttük a parancsolatot: "Szent fáikat égessétek el tűzben és isteneik faragott képeit vágjátok le, így semmisítsétek meg őket ama helyről."  A tűzbe gyúlt egek alatt, a tűzön, füstön át már rohamoznak a "mi" katonáink. Ferdeszemű mongolok, turkesztániak, Belső-Azsia félvad népei. Kezükben amerikai géppisztoly, lábukon amerikai gumicsizma. Mögöttük amerikai Shermanok. Jönnek, hogy felszabadítsák a KZ-ekből a mi jövendő vezetőinket, urainkat és parancsolóinkat. A mi testvéreinket! S a KZ-ek drótkerítései közül kitörő zsidók érthető mámorral ölelik meg a szovjet katonákat: - Ezek a mi felszabadítóink! És a hamuba omlasztott, romjaiban füstölgő Európa a romok alól, a pincékből a szovjet komisszárokra, az amerikaiak nyomában érkező Morgenthau-boyokra tekint. Már sóhajtani is alig meri: - Ezek a mi elnyomóink! A második világháború egyetlen győztesei! IX. FEJEZET 1945. Május 9-én Európára rászabadult a jehovai bosszú. Az angol-amerikai repülőgépeket még Liberatoroknak hívták, de Eisenhower, nyilván nem is saját meggyőződéséből, azt mondta: - Nem mint felszabadítók érkeztünk ide, hanem mint hódítók. De vajon az amerikaiak voltak-e a győztesek? Mögöttük egy baljós ötödik hadoszlop jött, amelynek tagjai 99 százalékban nem voltak - amerikaiak. A kelet európai országok emigránsaiból, a brooklyni gettók feketepiaci árusaiból, a Londonba menekült cseh, lengyel, magyar zsidókból, a felszabadított KZ-ek üldözöttjeiből került ki ez a sötét hadsereg. Ők ültek a morgenthaui elgondolás alapján szervezett C.I.C. minden vezető és alantas állásában, ott nyüzsögtek az OSS-ben, a háborús bűnösöket kereső komissziókban, az amerikai biztonsági szerveknél. Ők lettek a németországi városok town-majorjai, a fogolytáborok parancsnokai. Ők vezették a La Guardia UNRA-ját. Az amerikai hadsereg összes kulcspozícióiban ők ültek, parancsoltak. Eden angol külügyminiszter 1945 májusában diadalmasan jelentette be az alsóházban: - A történelem legnagyobb embervadászata folyamatban van. Az UN háborús bűnös listáin csak 2524 német szerepelt. De ugyanekkor már egy millió német "háborús bűnöst" keresett a C.I.C. és az amerikai győztesek. Az oroszok először 50 000 németet akartak statáriális úton agyonlőni, majd 200 000 "háborús bűnös" perét akarták a nürnbergi bíróság elé vinni. Ugyanakkor azonban Kelet felé is megindult a győztesek áradata. A KZ-ekből szabadult százezrek tömegei hömpölyögtek Lengyelország, Magyarország, Románia, Jugoszlávia felé, hogy a kommunista rendőrségekben, terrorszervezetekben elfoglalják a tiszti pozíciókat, beüljenek a népbírák székeibe és a bosszú őrjöngésében ítéljenek az ártatlanok fölött. őket már tárt karokkal várták a kelet-európai országokat megszálló orosz MVD emberei. A rendszer mindenütt kísértetiesen azonos volt. Az előtérben mindenütt egy amerikai tábornok, orosz tábornok, francia tábornok, de nyomban utána a Kettes Szám: egy zsidó helyettes. A felelősséget a történelem előtt vállalják mások! Európa nem orosz, nem angol, nem amerikai, hanem valójában zsidó megszállás alá került. Ezzel feloszlott minden, ami kétezer éven át, - jól vagy rosszul, - de mégis csak Európa volt. A bosszúállók - sokkal kegyetlenebbül - azt folytatták, amit Hitler bűnéül róttak fel. Nem amerikai demokrácia, még csak nem is bolsevizmus, hanem az égő, izzó győztes zsidó nacionalizmus megszállása volt ez. Miután ók ültek a megszálló hatalmak kulcspozícióiban, módjuk volt megbüntetni mindenkit, akinek semmi bűne nem volt. Ők nem ismertek más bűnt, csak egyet: ki volt, vagy ki lehetett és ki lehet majd még ennek a zsidó nacionalizmusnak ellenfele. Zsidónak lenni olyan kiváltsággá vált Európában, amilyen előjogokkal nem rendelkeztek a középkor fejedelmei sem. A pályaudvarokat külön zsidó rendőrség őrizte és zsidókat csak zsidó igazoltathatott. Az élelmiszerjegyek osztásánál nekik nem kellett sorban állniuk. Kezdetben kizárólag csak ők kaptak utazási igazolványokat, biztosítva maguknak a szabad mozgást és az európai fekete piac korlátlan uralmát. A táborokban ők lettek az UNRA első számú ellátottjai és ellátói, akik minden juttatást elhódítottak a lengyelek, ukránok, csehek elől, akik velük együtt raboskodtak a KZ-ekben. Ugyanekkor az országutakon az MP kiborogatta a tejes kannákat, amelyek tejet vittek volna a német gyerekeknek és a kórházak betegeinek. A német városokban a legszebb munkásházakból, egész lakónegyedekből kikergették a munkáscsaládok tízezreit. Ezeknek ott kellett hagyniuk mindent: bútort, konyhaedényt, ruhát, fehérneműt, hogy azután, a Wiedergutmachung alakjában a német nép háromszorosan fizesse vissza a zsidóktól elvett javakat. A táborok kapujában felállt az egyenruhás cionista őrség és a "győztes" amerikaiak katonai rendőrségének kezdetben nem lehetett belépni a zsidó táborokba. Keleten, Szlovákiában, Románia egy részében, Magyarországon, Csehországban ugyanilyen jogokat kapott a győztes zsidó nacionalizmus. Elfoglalták a keresztények lakásait, bútorait. Beültek a kormányhivatalokba, a lapok szerkesztőségeibe, feljelentették azokat, akik megőrizték vagyonukat, ékszereiket. Ugyanekkor Németországba megérkeztek a volt zsidó újságírók. Korlátlan hatalommal átvették a megszálló újságok szerkesztőségeit és már a német saját földjén uszítottak bosszúra, terrorra a német nép ellen. "Belőlünk mindent elborító terror fakad!" - írták a Jegyzőkönyvek ötven évvel ezelőtt. S most szovjet fegyverekre, amerikai fegyverekre támaszkodva - sokszor az amerikaiak és az angolok tudta nélkül - a legszörnyűbb terror szakad Európára. A hitlerizmus és háború megszűnt, de a béke, a jog, a törvény, a demokrácia nem állott helyre, sőt az is megszűnt, ami még megmaradt belőle. A nyugati zsidó, a keleti zsidó együtt akarták likvidálni a bolsevizmus elől Nyugatra menekült, vagy itt élő keresztény vezető réteget. Ezek az emberek gyanúsak voltak. Wlassow kozákjai például harcolni akartak a bolsevizmus ellen. De aki a bolsevizmus ellen harcol, a zsidó világuralom egyik része ellen küzd. Ezek az emberek tudták, kik voltak a kolhozok komisszárjai, akik előtt le kell térdelnie az orosz parasztnak. Ezek látták 1940-ben a Lettországba, Esztóniába, Litvániába bevonult "orosz" MVD-t és tudták, hogy majdnem kizárólag zsidók vezették tíz és tízezrek deportálását. Ezek veszedelmes emberek, mert tanúk voltak valamire. És most a tanút kell megölni! Különben mivel volna magyarázható Wlassow kozákjainak sorsa, ha nem azzal a zsidó nacionalista szellemmel, amely ott húzódik meg a látható hatalom mögött. Mivel volna magyarázható az a keresztényietlen szellem, antihumanizmus, amellyel az angol demokrácia a lefegyverzett kozákok tízezrei ellen küldi a katonai rendőrséget? "- Ott voltam Wlassownál azon a bizonyos napon, - írja Gaál László magyar újságíró, - amikor egy véres homlokú hadnagy, német egyenruhában berontott a kis nyaralóba és egyenesen a három tisztje között álló tábornok elé állt: "Minden elveszett! Kiadnak minket a bolsevistáknak!" Te nem láttad a különleges, négy méter magas dróttal körülvett foglytábort. A fabarakkokat. Nem hallottad azt az állati üvöltést, amikor fehér sisakos és fehér öves tábori rendőrök értük jöttek. Könnygáz-bombát kellett bedobniuk minden barakkba, minden mellékhelyiségbe. A kozákok ingükből csavartak gyorsan kötelet, hogy még addig felakaszthassák magukat, míg az MP behatol. Eltorlaszolták az ajtókat és eközben az ablakokat betörve verekedtek minden üvegcserépért, hogy legyen mivel megnyitni ereiket. Voltak, akik egymás nyakát kezdték nyiszálni, bajtársak és leghűbb barátok. Akiknek az sem sikerült, azok feltépték az ingüket és kitárt mellel kiáltották: Ide lőjetek! Öljetek meg azonnal, de én Oroszországba vissza nem megyek! (Pittsburgi Magyarság, 1954. július 2.) A La Manche csatornától a Fekete tengerig egy és azonos fejvadászok lármájától hangos Európa. Nem a nácizmust kell likvidálni, hanem - mint látni fogjuk - a népek keresztény vezető rétegét, tekintet nélkül politikai pártállásukra. Akik az úgynevezett "háborús bűnösök" tízezreit összeszedik, akik a börtönökben megkínozzák a bűnösöket és az ártatlanokat, azok szinte kivétel nélkül zsidók. A salzburgi és egyéb "háborús bűnös" börtönök, a hírhedt Camp Marcus parancsnokai, vezetői, detektívjei csaknem kivétel nélkül amerikai katonai egyenruhába öltözött zsidók. A klagenfurti angol lágerparancsnok, aki a "háborús bűnösöket" szolgáltatja ki és a menekülteket kényszeríti vissza kommunista uralom alá, büszkén kiteszi asztalára a táblát: - I am Jew! Igen! I am Jew! Ők szállítják a mártírokat az akasztófáknak és a tömegsíroknak. A vitéz horvát hadsereg százezer katonáját adják így ki Tito és Mojse Pijade partizánjainak és ezeket aztán Szlovénia barlangjaiban, elhagyott lövészárkaiban lövik tömegsírba. Wlaszov alakja csupán szimbólum a nagy tragédiában, milliók lemészárlásában. Ő az utolsó, aki milliós hadseregeket állíthatna talpra a sztálini diktatúra ellen. És a demokráciák pontosan őt, a jelképes személyiséget adják ki a bolseviki parancsuralomnak. A zsidó Laurentij Berija aztán gyönyörűséggel rendezteti meg Moszkvában Wlaszov nyilvános kivégzését. S miután mindez Amerika nevében is történik, az európai népek lelkén gyógyíthatatlan sebet üt egy titokzatos kéz. Valakik megrendítik a hitet a nyugati keresztény demokráciában is. Hiszen a hitet kell lerombolni, hogy a világuralom harci lépcsői eljuthassanak a tökéletes és teljes, nyílt zsidó világuralomhoz. Mindaz, ami Kelet-Európában történt, megmagyarázni lehet a bolseviki kegyetlenséggel, noha jól tudjuk, hogy annak felbujtói mindig a háttérben álló zsidó nacionalizmus képviselői voltak. Mikor a háború véget ér, a Német Birodalomnak 8 300 000 halottja van. 3 300 000 német katona esett el a háborúban, több mint 2 500 000 ezek közül a bolsevizmus elleni küzdelemben. Mr. Roosevelt és Mr. Sassoon légibombái 1 200 000 polgári személyt, köztük sok asszonyt, gyermeket öltek meg. Több min 1 400 000 férfi halt meg, vagy gyilkoltatott meg a keleti és nyugati szövetségesek, főként az oroszok hadifogságában. 2 400 000 keleti németet lemészároltak a Kelet-Poroszországba benyomuló szovjet csapatok és a polgári lakosság ellen akkor már oktalanul folytatott légi háború bombái. A hipokraták minderre azt mondhatják, hogy "hja ez a totális háború". De a háborúval már nem lehet magyarázni például azt, ami a fegyverszünet napján történik Csehországban. Amikor az utolsó Wehrmacht egységek elhagyják Prágát, Slansky-Salzman vezetése alatt visszatérnek a Moszkvában élt zsidó kommunisták, bosszúszomjasan gyülekeznek Prágában a hitleri KZ-ek rabjai, a "felszabadító" partizánok. "A cseh kommunisták, - írja a "Világ" című magyar nyelvű emigráns zsidó lap 1953. március 15-i száma - nagyon ügyesen használták fel azokat a szerencsétlen zsidókat, akik élve, vagy félholtan kerültek elő a nácik megsemmisítő táboraiból. Ezekre bízták a szudétanémetek és magyarok kitelepítését. Az ötlet nem volt eredeti, hiszen ugyanezt csinálta Laurentij Berija is, ő is a lengyel és ukrán zsidókat használta fel az ukrán és lengyel "antiszemiták" üldözésére, akikről feltehető volt, hogy együttműködtek a nácikkal." És miután ezt mindenkiről "feltehetőnek" vélték, megkezdődött egy olyan szörnyű bosszúhadjárat, amilyenre példa nincs az emberiség történelmében. Mikor Benes Eduard, a nagy humanista, a nyugati szabadkőművesség széplelkű keleti helytartója bevonul Prágába, 1945. május 13-án vasárnap, német polgárok testéből eleven fáklyákat gyújtanak tiszteletére a prágai Szent Vencel téren. (Dokumente zur Austreibung der Sudetendeutschen. Dok. Nr. 15.) A tér nagy reklámtábláira lábuknál fogva felakasztanak egy csomó élő németet, testüket leöntik benzinnel és amikor közelít a nagy humanista, meggyújtják az eleven fáklyákat. Hatszázezer szudétanémet pusztult el a csehszlovákiai eszeveszett vérengzés során, a haláltáborokban és a földi pokolban, amelyet így hívlak: cseh demokrácia. Több mint ezer oldalon sorolja fel a szudétanémet fehér Könyv ezeket a rémségeket, amelyeknél szörnyűbbeket még nem ismer az emberiség történelme. Felfegyverzett cseh és zsidónők addig ütik gumibottal a terhes anyák méhét, amíg beáll az abortusz s egyetlen táborban 10 német asszony pusztul el naponta (Dok. Nr. 6.). Másik táborban az agyonvert foglyok kiloccsant agyvelejét társaiknak kell felnyalni. A vérhasban megbetegedett németek alsóneműjéről társaiknak kell lenyalni a fertőző ürüléket (Dok. Nr.17.). Az oroszok által meggyalázott német nőktől a cseh és zsidó orvosok megtagadják az orvosi segítséget. Tíz- és százezrek halnak meg így, vagy rohannak a megváltó öngyilkosságba, mint például Brünnben, ahol egyetlen napon 275 nő lesz öngyilkos. Minderről természetesen hallgat a nyugati "humanista" sajtó, hallgatnak az amerikai rádiók és a BBC kommentátorai, akik elsősorban felelősek ezért a bosszúhadjáratért, melyre ők bujtották fel fajuk tagjait s ők felelősek ezért a gyűlöletért, amellyel megmérgezték a keresztény kultúrnépek lelkét is. Pedig Csehország nem is az első állam, ahol hasonló borzalmak fordulnak elő. Romániában már 1944 augusztusában visszatért Rabinovics Pauker Anna, s a vele jött keleti zsidók parancsára ott is megkezdődött a gyilkolás. Bulgáriában a betörő szovjet csapatok nyomán - hiteles bolgár emigráns források szerint - az intelligencia 30 000 tagját gyilkolták le a bolgár "proletárok", akiket itt is azok a "ladinok" vezettek, akiknek őseit még Katolikus Ferdinánd űzte ki Spanyolországból. Belgrádban és a Délvidéken ugyanígy Mojse Pijade nevéhez fűződik az a véres "tisztogatás", amelynek áldozata a szerb intelligencia, a jómódú németség és az intelligens magyar parasztság. 1944 októberében, amikor a német és magyar csapatok elhagyják Jugoszlávia és Dél-Magyarország területét, a védtelen lakosságra rászabadul a példátlan népirtás. Harmincezer magyar, nagyobbrészt paraszt és kisgazda vérzik el Mojse Pijade Partizánjainak hóhér uralma alatt. Katyn csak szerény kezdet. Azonban a kezünk között lévő jegyzőkönyvek tanúsága szerint kínok kínjával és halálok halálával halnak meg magyarok, németek, horvátok. A harmincezer magyaron kívül közel 200 000 német hal meg a "felszabadítok" haláltáboraiban, ahol üvegport etetnek a gyermekekkel és ahol a kínai hóhérok rafinériájával üldözik másvilágra azokat, akiknek pusztulniok kell a biológiai osztályharcban, hogy helyükre odaülhessenek községi vezetőknek, rendőrtiszteknek, elnyomóknak a jehovai bosszú képviselői. A népgyilkosságnak ebben a klasszikus korszakában egészen különleges helyet foglal el Magyarország. Ez a szerencsétlen nép még a trianoni megcsonkítottságában is 560 000 zsidónak adott békés és nyugodt hazát. Kun Béla első diktatúraja után sem sújtotta a zsidóságot a magyar nép bosszúja, jóllehet a kommunista uralom népbiztosai, helyi komisszárjai csaknem kivétel nélkül zsidók voltak. A két világháború közötti időben az ország 9 millió holdnyi szántóterületéből 1 100 000 hold volt zsidók kezén. A budapesti házak 51 százalékát, a nemzeti jövedelem 30 és a nemzeti vagyon 25 százalékát egy hat százalékos zsidó kisebbség birtokolta. Mikor pedig a német megszállás után az állami hatóságok leltározták a zsidók alig száz év alatt összeszedett vagyonát, kiderült, hogy csak aranyban, ezüstben, drágakövekben 19 vagonnyi kincs állott a zsidóság rendelkezésére, miközben az egész Magyar Nemzeti Bank aranya elfért 12 vagonban. Ezt az egész vagyontömeget az amerikai hatóságoktól később hiánytalanul visszakapta a zsidóság. Magyarország még 1943-ban is a zsidóság utolsó menedéke volt Európában. Mégis, mikor megtörtént az összeomlás és az országot elözönlötték Sztálin hordái, az ószövetségi bosszúnak olyan rémségei szakadtak az ártatlan magyar népre, amelyek példátlanul állanak az emberiség történelmében. A szovjet szuronyok árnyékaiban visszatértek a moszkvai kommunista emigránsok, akik kivétel nélkül zsidók voltak: Rákosi-Roth Mátyás, Gerő-Singer Ernő, Vas-Weinberger Zoltán, Péter-Auspitz Benjámin, a magyarországi GPU terrorfőnöke, Farkas Mihály (Wolff Izrael), Gábor-Greiner Andor, Révai József (Kahána Mózes). Nyomukban pedig jött az a sok ezer ifjú makkabeus, akik ép bőrrel szabadultak a "fasiszta" rendszer munkásszázadaiból s akik most egyszerre a magyarországi MVD terroristái, rendőrezredesei, rendőrtisztjei, a vidéki városok párttitkárjai és rendőrkapitányai lettek. A budapesti gettóból szinte hiánytalanul szabadult meg az a kétszázezer zsidó, akit az úgynevezett magyar "nácik" soha nem szolgáltattak ki a németeknek. A KZ-ekből hazatért, aki nem akart Nyugaton maradni és Magyarországon megindult egy olyan példátlan embervadászat, amilyenhez hasonló csak az őserdőkben folyhatott a rabszolgakereskedelem korában. A bolseviki orosz csapatok - amelyeket többször zsidók vezettek - egy millió magyar nőt gyaláztak meg, 600 000 hadifoglyot és köztük 230 000 polgári deportáltat hurcoltak a Szovjetunió megsemmisítő táboraiba, de a legszerényebb számítás szerint is 500 000-re megy azoknak a száma, akiket az Andrássy út 60. véres börtöneiben, internáló táborokban, vagy a nyílt utcán zsidók gyilkoltak meg. Ebben a bosszúhadjáratban is tökéletesen felismerhető a biológiai osztályharc minden jellegzetessége. A magyar középosztályt, a szellemi réteget, a vezető embereket kell megsemmisíteni, hogy helyet adjanak egy másik középosztálynak: - a zsidóknak! Kik azok, akik a "forradalmi" népbíróság ítéld székeiben ülnek? Csaknem valamennyien zsidók. Kik azok a százak és ezrek, akik egy-egy honvédtiszt ellen hamis tanúként jelentkeznek? Száz százalékig a szétszórtan is diadalmas faj tagjai. S kik azok, akik a GPU budapesti celláiban, a vidéki börtönök pincéiben keresztre feszítik a csendőröket, katonákat, szellemi embereket, vagy gumibotot dugnak a "háborús bűnös" terhes anyák vaginájába, hogy méhükben öljék meg a születendő gyermeket. S kik azok, akik mint állandó közönség ott ülnek a fogházak ablakaiban, az épületek tetőin és mint a futball mérkőzések drukkerei ordítanak a hóhérok felé: "Lassabban hóhér!"? Ha nem lenne ezer és ezer magyar tanú rá, nem is mernénk leírni a kérdést, kik azok, akik egy-egy keresztény akasztásánál - férfiak és nok vegyesen - a legperverzebb onanizmus orgiáit ülik? Kik azok, akik a nyugati megszálló hadseregek amerikai-angol egyenruháiba öltözve a magyar szellemi elit legjobbjait szállítják haza Nyugatról a bolsevista akasztófának? Ezek a tízezrek egy szadista nacionalizmus megszállott lelkei: - csaknem egytől-egyig zsidók. Nyugaton egy magyarországnyi származású, "amerikai" ezredes, Himler Márton vezeti ezt a bosszúhadjáratot a bolsevikiek elől elmenekült háromszázezer magyar között. Kommunista ez az ember? Amerikai demokrata? És aztán az Új Kelet című tel-avivi cionista lap 1954. ápr. 30-iki száma elárulja: egyik sem, csupán zsidó! Mikor Himler működését méltatja, dicshimnuszok között írja róla, hogy valaki akadt, aki"megbosszulja az ártatlanul kiontott zsidóvért". "Hogy a magyar zsidók a nyilas gyilkosokat holtan láthatták az akasztófákon, ezt a csodát Himler Márton ezredesnek köszönhetjük. Ez az ő nagy érdeme, mellyel előkelő helyet biztosít magának a zsidóság történetében."  De vajon csakugyan "nácik", valóban a totalitárius diktatúra fanatikusai azok, akik áldozatul esnek a vérbosszúnak? Korántsem. Legtöbbször szelíd történelemtudósok, mint Hóman Bálint, püspökök, papok, mint Zadravetz István, színészek, újságírók, szellemi emberek és legtöbbször pártpolitikától távol álló, jelentéktelen személyek, akiket olyan vádakkal ítélnek el, hogy "gúnyos megjegyzést tettek a zsidókra", "cikkeikkel meghosszabbították a háborút". És vajon nyilas gyilkos-e Mindszenty hercegprímás, aki a háború alatt mentette, védte az üldözött zsidókat és a háború után menteni igyekezett az üldözött keresztényeket. Mindszenty József nem a kommunista terror, hanem a törzsi nácizmus faji bosszújának áldozata, egyedül és kizárólag azért, mert a nagy vérengzés, a hátbrzongató keresztény-pogrom idején amnesztiát követelt a magyar tízezrek számára. Mindszenty József már veszprémi püspök korában hevesen szembeszállt az akkori hungarista kormánnyal. Pápai menlevelekkel mentette a zsidókat, akiket, a németek deportálni akartak. A Szálasi-kormány hatalomra jutása után tiltakozott a harc tovább folytatása ellen. Végül is a hungarista kormány kényszerű Sopronkőhidára internálni a németek ellenségét és a zsidók legnagyobb pártfogóját. Aztán fordult a kocka. Magyarországot megszállották a szovjet barbárság seregei. Mindszenty József veszprémi püspök kiszabadult Sopronkőhidáról és csakhamar Magyarország első közjogi méltósága, zászlósura és hercegprímása lett. Bármilyen is volt a politikai felfogása, mint keresztény, katolikus és Krisztus szellemének első számú őrzője Szent István Magyarországában, most azt érezte, hogy épp úgy kötelessége védeni a magyarokat a zsidó üldözés ellen, mint ahogy a zsidókat védte a németek üldözése ellen. Nagy Ferenc, 1945 utáni miniszterelnökhöz írott levelében ékesen megvilágította, hogy az "antiszemitizmusnak" csak akkor lehet véget vetni, ha amnesztiát adnak a háborús bűnösöknek és megszüntetik a magyarság elleni bosszúhadjáratot. Ettől a pillanattól kezdve Mindszenty József Magyarország bíborosa, aki útjába akart állni a magyarság ellen folytatott bosszúhadjáratának - "antiszemita" lett. A Sunday Compass 1949. február 4-én megjelent számában Peter Fürst cionista író emelte ellene a gyilkos vádat: Budapesten ismeretes, hogy Mindszenty kardinális antiszemita volt. Az általa kinyomtatott antiszemita nyilatkozat a budapesti Zsidó Központ tulajdonában van. A Mindszenty per idején több zsidó szervezet megkérdezett: lehetséges-e, hogy Mindszenty Nyugaton, mint "zsidóbarát" van feltüntetve? Egyik kollégámnak Bertha Gasternek, a London News Chronicle munkatársának személyes tapasztalatai vannak Mindszenty kardinálissal kapcsolatban. Egy interjú során Gaster meglepődött azon, hogy a kardinális erőteljes szavakat használ a magyarországi zsidóság magatartásával szemben. Az interjú végén Miss Gaster felkelt, megköszönte a kardinális nyilatkozatát, egyben tudatta vele, hogy ő maga is zsidó és a londoni zsidó hitközség kimagasló tagja. Herbert H. Monison kijelentette, hogy Mindszenty József valójában notórius antiszemita, mert a háborús bűnösöknek amnesztiát kért. Ugyanakkor 1949. február 4-én írta a Jewish Chronicle: ,A magyarországi zsidó szervezetek nagy megrökönyödéssel vették tudomásul, hogy a nyugati zsidó organizációk Mindszenty védelmére keltek, akit ez a nyilatkozat mint a "magyarországi zsidóság és kelet európai zsidóság fő ellenségének tekint".  Elég volt a filoszemita és zsidó-védő Mindszentyt, aki tíz és tízezer magyarországi zsidó életét mentette meg, lebélyegezni az antiszemitizmus ostoba vádjával és máris megindult ellene a történelem legsötétebb bosszúhadjárata. A nyugati zsidó gyűlöletét, mint a labdát felkapja a keleti zsidó s most már Keletről Nyugatról egyformán folyik a harc a keresztény főpap ellen, akinek egyetlen "bűne", hogy embernek tudott maradni, midőn saját magyar fajtáját kezdték üldözni a bosszúállók. Aki a harcot megindítja ellene, Rákosi-Roth Mátyás, kommunista diktátor s aki ezt ez irtó hadjáratot "ideológiai" vonalon vezeti, Révai József nevelésügyi miniszter, eredeti nevén Kahána Mózes. A papjai között, akik elárulják, első Balogh István, akit Bloch Israelnek hívnak. Akik a bizonyítékokat hamisítják ellene: Boldizsár-Bettelheim Iván sajtófőnök, Reissman propagandafőnök és Gera-Grünzweig segédpropagandista. Akik hamisított kéziratait előállítják, Sulner Hanna és Sulner Lásztó szintén zsidók. A külön szovjet-hóhért, akit Moszkvából hozatnak, Kaftanov ezredesnek nevezik. Péter Auspitz Benjamin a fővallatója, Kárpáti-Krausz zsidó birkózó-bajnok kínozza, Zipszer Imre zsidó fogházparancsnok ül mellette még a főtárgyaláson is. A kábítószereket Balassa-Blaustein és Weil Emil adagolják neki. Magyarország hercegprímása, a zsidók védelmezője, a zsidók áldozata lett, mert meg akarta akadályozni a népére szabadult vérbosszút. De ugyanennek a törzsi nácizmusnak áldozatává válik olyan őskommunista is, mint Rajk László, akinek első felesége zsidó volt. A spanyol polgárháborúban Gerő-Singer Ernő kommunista főkomisszárt zsidózza le s ettől kezdve ő is "antiszemita" hírében áll. Hiába segít - mint belügyminiszter - legyilkolni a magyar szellemi elitet. Egy pártértekezleten megmondja Rákosi-Roth Mátyásnak, hogy a"kommunizmus nem fog terjedni, mert vezetői között túl sok a zsidó." Ettől kezdve az ő sorsa is meg van pecsételve. Rákosi akasztófaján végzi dicstelen életét. S a hazájáért mártírhalált halt vitéz Endre László, aki ennek a törzsi nácizmusnak akasztófáján végezte életét, a kivégzése előtti hajnalon, 1946. március 21-én, méltán írta búcsúlevelében: "Sion bölcseinek jegyzőkönyvei valóban igazak... az ő kezükben van a világuralom megvalósulása és elpusztít útjából mindent, ami az új világállam felépítésében nekik akadályt jelent. Ami tehát most folyik, az nem igazságszolgáltatás, hanem prevenció és megtorlás egyben. Elpusztítása nemcsak azoknak, akik valamit csináltak, hanem azoknak is, akik valamit csinálhatnának, vagy csinálhattak volna."  És azok, amelyeket eddig felsoroltunk, csupán az úgynevezett legyőzött államok, akik fölött a "vae victis" ókori jelszava suhog. De vajon jobb-e a helyzet azoknál, akik győztek, akik mégis csak ő érettük áldozták fel magukat, fiaik vérét, nép egzisztenciájukat? S a jehovai bosszú először nem is Németországot és szövetséges társait sújtja, hanem a győztes Franciaországot, ahol a német csapatok kivonulása után megindul a végzetes épourité. Az 1871-es párizsi kommün vérfürdője semmi sem volt ahhoz képest, ami 1944 nyarán folyt a győztes Franciaországban. A nagy francia forradalom terrorkorszakának 20 000 francia élet esett áldozatul, a kommün barikádjain 18 000-en haltak meg. Most 115 000 francia pusztult el sokkal borzalmasabb körülmények között. A nagy forradalom idején még volt valamiféle bíróság, vagy annak árnyéka. Ezeket a franciákat azonban nyulak módjára lövöldözték agyon. A nagy forradalom áldozatai, a Dantonok még tiszta arccal, ép testtel léphettek a guillotine lépcsőjére. Ezeknek a franciáknak a felét azonban úgy ölték meg, hogy előbb félholtra kínozták őket. Fogókkal tépték őket, leszaggatták a körmeiket, cigarettával, tüzes vassal égették testüket. S mindaz, ki De Gaulle generális felelősségére ezeket a szörnyűségeket vezette, adminisztrálta, aki a bűnözők mellé a KZ-ek rabjait szervezte meg a bosszú rohamcsapatának, senki más, mint egy Thomas nevű lengyelországi zsidó, aki a spanyol vörös brigád vezetője volt. - Az egész mészárlást a BBC zsidói idézték fel - írja a Der Weg - akik elszabadították a bosszú és faji gyűlölet véres ördögeit. - A mészárlás áldozatai itt sem a "náci-kollaboránsok" voltak elsősorban, hanem a nagy parasztok és a francia elit. A biológiai osztályharc itt is egyenes vonalban haladt előre. Belgiumban és Hollandiában törvényesebb látszatok között bár, de ugyanez a bosszú folytatódott. A "kollaboráció" címén 480 519 vádat emeltek és többek között 1208 halálos ítéletet hoztak. Megbüntették például mindazokat, akik önkéntesen munkára szerződtek Németországba. Ilyen formán Belgium egész férfi lakosságának 27 százaléka büntetés alá került. Nemcsak a félelem és a romok láttán keletkezett pánik, rémület volt e bosszúhadjárat és e perek alapmotívuma, hanem a zsidók bűntudata is. Az igazi háborús bűnösök érezték, hogy egyszer számon fogják tőlük kérni azt, amit a háború kirobbantása és barbarizálása terén elkövettek. Tehát nekik is kellett találni egy még nagyobb bűnöst. Nekik is fel kellett mutatni valamit, ami sokkal borzalmasabbnak látszik a 300 000 drezdai halottnál, a katyini tömegsírnál, a brombergi vérengzésnél és legalább látszatra, a félrevezetett tömegek előtt - igazolta bosszút. Az 1945-ös vérengzéseket viszont nem lehetett semmi másként igazolni, mint a németek által elkövetett kegyetlenségek százszorosra és ezerszeresre történt megnagyításával. Igazolni kellett magát a bosszút, de a háború utáni zsidó magatartást is, amely megdöbbentett sok zsidót is. Süssmanovics Budapest szovjet-zsidó városparancsnoka 1945-ben magához hívatta Molináry Gizella írónőt és ezeket mondotta: - Mit panaszkodik nekem, kérem, hogy zsidó barátai elhagyták! Nézzen le itt az utcára! A háború még folyik, a Vörös Hadsereg még nincs Bécs falai alatt, a németországi lágerekben még utolsó rohammal pusztítják a zsidókat és nézzen le itt az utcára. A testvéreiket nem ismerik meg ezek, akik az életért könyörögnek messziről. Megy-e egyetlen is harcolni érettük? A kiégett boltok romjain, a kapuk alatt, a sírok fölött, mindenütt megjelenik a kis mérleg s a nagy cédula: Aranyat veszek! Aranyat veszek! Hát nem jó? A katona itt eldobja a fegyverét s a maga kollégája, a költő a tollat, s ez mindegyik ül a romok fölött és aranyat mér. Miért néz így rám? Hogy én ezt látom? Igen, igen én zsidó vagyok és csak harag és szomorúság van bennem. (Kovách Aladár: A Mindszenty per árnyékában 131. oldal) Meg kellett tehát indítani a pszichológiai terror rendkívüli gépezetét, hogy mindezt el lehessen fedezni. A nürnbergi per zsidó tanúi között akadtak szép számmal, akik azt vallották, hogy ott éltek a krematóriumok közelében, de azok létezéséről mit sem tudtak. A rádiókommentárok és a "bírák" pedig azt vágták a német nép szemébe: "ti mindnyájan tudtatok erről. Valamennyien gyilkosok vagytok". Aki szólt, meg akarta mondani az igazságot, azt egyetlen "náci" jelzővel elnémították, még ha püspök, vagy érsek volt is. Esetleg megfenyegették, hogy kiszolgáltatják az oroszoknak. Ezzel aztán nemcsak a német népet félemlítették meg, hanem az egész kultúr-Európát. Most már senki sem merte védeni az egyszerű világos igazságokat, a primitív tényeket sem, mert félt, hogy a gyilkosságot, a barbárságot védelmezi. Ezzel egyidejűleg, a propagandagépezet teljes üzembe vételével elkövették a legnagyobb bűnt: megteremtettek egy hamis világképet, amelyben a hazugság volt az igazság, a bosszú a jogszolgáltatás és az igazság kimondása a legnagyobb háborús bűn. Ez a propaganda a tájékozatlan keresztény tömegeket arról igyekezett meggyőzni, hogy a háborúnak csak zsidó áldozatai voltak és más népek mit sem szenvedtek. A keresztény tíz milliók tömegsírjairól, a lemészárolt magyarokról, románokról, bulgárokról, franciákról hallgattak, a zsidó szenvedéseket mértéktelenül megnagyították. Ezzel igazolták azokat a kiváltságokat is, amelyeket az UNRA-nál, IRO-nál, a megszálló hatóságoknál, az élelmiszerjegy osztásnál és a fekete piac egyeduralmában élveztek. Igazolni vélték azokat a gaztetteket is, amelyeket a közép-európai elit kiszolgáltatása és lemészárlása során követtek el. Olyan korszak következett, amelyben a zsidónak minden szabad volt és amelyben a zsidó bosszúval szemben az egész keresztény Európa "Vogelfrei"-á változott. A müncheni utcán elég volt magyarul beszélni ahhoz, hogy a zsidó fejvadászok a katonai rendőrséget hívják és a menekültet, mint háborús bűnöst kiszolgáltassák a kommunista akasztófának. Megteremtődött az a légkör, amelyben már a győztesek katonai hatóságai is tehetetlenek voltak a zsidó túlkapásokkal szemben, sőt fenyegetve voltak saját egzisztenciájukban is, ha nem adták magukat eszközül a bosszúnak. Ami Európában 1945-50 között történt, semmi más, mint a "hamisított" Jegyzőkönyvek kísértetiesen beteljesedett jövendölése: "Jogunk az erőszakon nyugszik" - írják a Jegyzőkönyvek - "A jog szava absztrakt fogalom, amelyet nem lehet konkretizálni. Ez a szó nem jelent egyebet a következőnél: adjátok meg nekem azt, amit óhajtok, amelyre nézve bizonyos, hogy erősebb vagyok, mint Te." "Abban az államban, ahol a kormány gyengén van szervezve, ahol a törvényeket kevésbé alkalmazzák, ahol a kormányzó személyiséget és a törvények erejét a szabadelvűség folytonos beavatkozása hatástalanná teszi, más oldalról támadok úgy, hogy lerontsam az összes intézményeket, hogy uralkodjak a törvény felett, kicseréljek minden intézményt és diktátorává legyek azoknak, akik önként, szabadon mondtak le a mi előnyünkre hatalmukról."  A győztes nyugati szövetségesek így mondtak le hatalmunkról. És a Magna Charta, a Függetlenségi Nyilatkozat s a Code Napóleon nemzeti lobogóinak árnyékában így kezdődött meg - a nürnbergi per. X. FEJEZET Ki sejti, hogy milyen őseredetű tanításokon alapszik a zsidó bosszú? Ki tudja, hogy mit jelent a Purim ünnepe? Ki látta már a Purim ünnepet? Ki látta már a zsinagógákban lerészegedő zsidókat, akik egyébként antialkoholisták, de akiknek ezen a napon vallási kötelességük, hogy berúgjanak. Ki tudja a "bibliaolvasó" nemzsidók közül, hogy a zsidóság a Purimot a világtörténelem egyik legnagyobb tömeggyilkosságának emlékezetére ünnepli ma is, mint örömünnepet?! Több mint kétezerháromszázötven éve már az első Purimnak, de Mordeháj és Eszter királynő utódjai még mindig megsütik a Juda oroszlánjával ékesített kalácsokat. A zsidó férfiak még mindig lerészegednek Ádár hónapjának tizennegyedik napján a bor és bosszú mámorától. És a zsinagógákban, mikor Eszter királynő könyvét olvassák, a kaftánok zsebéből mindig előkerülnek a Hámán-botok, amelyekkel a hívő zsidónak szimbolikusan a templom padjára kell ütni, valahányszor Ahasvérus kincstartójának neve előfordul a szövegben. Kétezerháromszázötven év múltán is egy nép kollektív bosszúja, olthatatlan gyűlölete sújt le arra, aki Ábrahám szent magjára akarta emelni kezét. A keleti zsidóság zsinagógáiban bortól, pálinkától szédült zsidók tántorognak ezen a napon. Belzben, Sadagorában palesztinai táncosnők járják a buja keleti táncokat. A tömeggyilkosságnak, bosszúnak szép ünnepe ez. - Nézzük, mire tanítja a zsidóságot Eszter királynő könyve? Mi történt az első Purimkor? Eszter könyvének tanúságtétele szerint Ahasvérus perzsa király megharagudott perzsa származású feleségére és új asszonyt keresett magának. Az új királynőt a Babilonba hurcolt zsidó lányok között találták meg. Eszter a királynak és környezetének nem árulta el származását, sem nemzetiségét. Márdokeus, Eszter nagybátyja határozottan így parancsolta ezt. Az öreg Márdokeus ezzel politikai iskolát alapított. A király hálószobájáig juttatta el és előre kijelölte azoknak a zsidó nőknek az útját, akik így jutottak királyok, császárok, köztársasági elnökök, államférfiak közelségébe, hogy azoknál a zsidó nacionalizmus céljait érvényesítsék. Odajutottak, noha ezzel megtagadták a mózesi parancsot. Ebben az időben az Agágabeli Hámán lett Ahasvérus király kincstartója, vagy mint ma mondanánk, miniszterelnöke. A Bibliából nem tűnik ki, hogy miért, de Hámán "a zsidók ellensége volt" s így vádolta őket a király előtt: "Van egy nép elszórva és elkülönítve a népek között(!) országod minden tartományában és az 5 törvényeik különböznek minden nemzetségétől, a király törvényeit nem teljesítik. (Eszter könyve 3. rész 8.)"  Eszter könyve szerint a király el is rendelte, hogy Ádár hónapjának tizenkettedik napján a zsidókat lemészárolják. Az öreg Márdokeus azonban értesült a király tervéről és üzenetet küldött unokahúgának, hogy menjen a királyhoz és "esedezzen az ő nemzetségéért". A zsidó királynő erre lakomára hívta Hámánt és a királyt. "És mondá a király másodnapon, borivás közben: Mi a te kívánságod, Eszter királynő? Megadatik. És micsoda a te kérésed? Ha az ország fele is, meglészen." (Eszter 5. fej. 3.) Eszter könyvéből világos, hogy a király már erősen beborozott állapotban volt, amikor az asszony Hámánt, a "gyűlöltöt" elkezdte vádolni. Ahasvérus haragjában kiment a pálmakertbe és ezalatt Hámán már az életéért könyörgött a királynőnek. A módszerek már akkor is nürnbergiek voltak: hazugság és rágalom! A királynő azzal vádolta Hámánt, hogy a király távollétében erőszakot akart elkövetni rajta. A király erre elrendelte, hogy kincstartóját azonnal akasszák fel egy ötven könyök magas akasztófára. A kincstartó teteme még ki sem hűlt, amikor megtörtént a - hatalomátvétel. A szép zsidólány parancsára a király Márdokeust nevezte ki miniszterelnökké s ugyanakkor Indiától Szerecsenországig kitört a véres tömegmészárlás, amelyet azok a zsidók hajtottak végre, akiket tulajdonképpen semmi sérelem sem ért. Hiszen Hámán terve legfeljebb terv volt. Hámánt, aki a felelősséget viselte, felakasztották. Mint akkor, s azóta is, ha a hatalom a kezükbe került, véresen ünnepelték meg diadalukat. A zsidó királynő férje a bábállamférfi őskori példaképe, megengedte, hogy a zsidók "megbosszulják magukat ellenségeiken".  A mózesi nacionalizmus az első Purim óta fürdik a megbosszultak vérében. A zsidóknak világosság támada, öröm, vígasság, tisztesség! (Eszter könyve 8. 16.) - mondja az Ószövetség. "Mert magok vőnek hatalmat azokon, akik őket gyűlölik." És leverték a zsidók minden ellenségüket, fegyverrel megölvén és megsemmisítvén azokat és akaratok szerint cselekedének gyűlölőikkel." (Eszter könyve 9. 5.) Eszter könyve részletesen felsorolja ennek a páratlan tömegmészárlásnak áldozatait. Elmondja mindenekelőtt, hogy megölték Hámán tíz fiát, akiknek egyetlen bűnük volt, hogy apjukat "antiszemitának" tartották. Susan várában megöltek előbb 500, majd 300 férfit, a tartományokban minden ők nélkül meggyilkoltak "gyűlölőikből hetvenötezret". Ennek a mészárlásnak arányait csak úgy érthetjük meg, ha nem a mai nagy számokat látjuk szemeink előtt. Nagy Sándor serege, amellyel meghódította Indiát, 47 000 emberből állott. Marathonnál a perzsa hadsereg létszáma 5000 főre rúgott és a canneai csatát 20 000 harcossal vívta Hannibál. A Perzsiában lemészárolt 75 000 ember ókori viszonylatban félelmetesen nagy szám. "Történt ez Ádár hónapjának tizenharmadik napján és megnyugovának a tizennegyediken és tették ezt vigalom és öröm napjává," (Eszter 9. 18.) Mert agági Hámán, Hammedetának fia, minden zsidók ellensége szándékozott (!) a zsidókat elveszejteni és Purt, azaz sorsot vetett, hogy őket megrontsa és megsemmisítse. Annak okáért elnevezték e napokat Purimnak a Pur nevéről." (Eszter 9. 24.)"Elfogadák a zsidók mind magukra és mind ivadékaikra és mindazokra, akik hozzájuk csatlakoznak, örök időkre megtartják e két napot írásaik és határozataik szerint. És ezek a napok emlékezetben lesznek és megülik azokat nemzedékről nemzedékre, családról családra, tartományról tartományra és városról városra. Ezek a Purim napjai el nem múlnak a zsidók között és emlékük ki nem vész ivadékaik közül." (Eszter 9. 25-27.) Huszonnégy évszázadon át nép még nem tartott meg jobban fogadalmat, mint ahogy a zsidók megtartották a Purim ünnepét. Évről évre megülték a bosszú és mészárlás emléknapját. A vér, bor mámora, a kielégített bosszú diadalérzete szállt városról városra. A szalmatetős falusi zsinagógákban és a világvárosok hatalmas, kupolás zsidó templomaiban a Purim vallási és nemzeti ünneppé vált. Egy szédült, őrjöngésig fokozott nacionalizmus diadalnapjává. E sorok írója látta egy vidéki magyar városban a zsinagógából négyes sorokban kitántorgó kaftános sereget. Purim ünnepe volt. A gyertyák lobogtak és a gyertyák tüzénél is égetőbben lobogott a gyűlölet, amely ott kavargott a keleti táncban, a különös kurjongatásokban. Egy mindent felperzseld örökletes gyűlölet, a nacionalista fanatizmus infernói képe volt. Az emberek elmentek mellette és azt mondták: "ünnepük van a zsidóknak."  Az illuminátusok szektái, vagy Marx tanítása mögött ez az örökletes gyűlölet lobogott. Ez változtatta a gyűlölet hitvallásává a marxista szocializmust. Ennek a gyűlöletnek apostolai álltak forradalmak, lázadások, kommunista felkelések mögött és kerültek hatalomra a bolsevizmussal. Talán egyszer majd megírják a modern Hámánok történetét. Azokét a politikusokét, papokét, államférfiakét, írókét, újságírókét, akik elég vakmerőek voltak meglátni a purimi gyűlölet veszedelmét a keresztény világban. Hogyan üldözték végig a világon a modern Hámánokat, hogyan tették tönkre családjaikat, taszították nyomorba gyermekeiket és végül hogyan akasztották fel gyűlölőiket?! A zsidóság legnagyobb ünnepe a Purim. A kereszténységé Krisztus, - a Szeretet megszületése! Nürnbergben a Purimot öltöztették jogi formába. A bosszúállást becsavarták a paragrafusba. A mészárláshoz megteremtették a jogi alapot, a cél azonban messzebb menő volt. A keresztény jogot, a római jogot, általában a jogot kellett lerombolni. Megalázni a legyőzötteket, megfélemlíteni a lelkeket, és az új jogon keresztül megteremteni a politikai lehetőséget a teljes és tökéletes világuralom felé. Vajon demokratikus volt e az, ami Nürnbergben történt a háborús bűnösök megbüntetésének ürügye alatt? Vajon csakugyan Amerika, Anglia, Franciaország ítélkezett ott, vagy Jehova kardja suhogott a legyőzöttek felett? Vajon keresztényi volt-e az új jog, amely alapján ítélkeztek? Vajon az igazság érvényesült-e vagy a bosszú? Vajon csakugyan az igazságot akarták szolgálni? Vagy az egész véres persziflázs csak taktikai fogás volt az illegális zsidó hatalom kiterjesztése céljából? A nürnbergi ítéletek a humanizmus ellen elkövetett bűnök megtorlása jegyében jöttek létre. Az emelvényen pedig a katyini tömeggyilkosok és Drezda bombázói ültek. A háború során a demokráciák nevében csinált propaganda gyűlölködve tiltakozott a zsidó kollektív bűnösség elmélete ellen. A nürnbergi emelvényről pedig a kollektív büntetést szentesítették, amikor feltalálták a "bűnös organizációk" dicstelen elméletét. A rádiókban a jogról szónokoltak és félretették minden jog alapelvét, hogy a saját ügyében senki sem lehet bíró. Az emelvényen az amerikai zászlók lobogtak a szovjet zászlókkal együtt, de eldobták az amerikai jogszolgáltatás és amerikai alkotmány legfontosabb elvét, amely szerint senki sem ítélhető el olyan bűnökért, amelyeket elkövetésük idejében a törvény nem büntetett. A teremben a barbarizmus ellen hoztak ítéletet és a pincében a Robert Kempner-féle vádhatóság Morgenthau-boyai barbárul kínozták a vádlottakat. Formailag a fair play elvére vigyáztak, lényegében csak a terhelő vagy hamisított dokumentumok alapján hozták meg az ítéleteket. A KZ-ekben történt embertelenségeket csak semlegesekből álló nemzetközi törvényszék ítélhette volna el, feltéve, ha nemcsak a legyőzött, hanem a győztes barbársága fölött is ítélkezik. Barbárságot, háborús bűnöket csak egyféleképpen lehetett volna méltóan megbélyegezni: korrektül lefolytatott nyomozási eljárások, széleskörű bizonyítások és csakis a tiszta igazság érvényesítésével. Ez esetben a tényleges bűnösök soha nem moshatták volna le magukról a fekete stigmát. A jehovai bosszú alkalmazásával mártírrá avattak esetleg olyanokat is, akiket a történelem nem menthetett volna fel. Nürnbergben az emelvényen amerikai, orosz, francia, angol bírák ültek. Azonban egyetlen győztes hatalom ítélt és vádolt: Júdea! Ma már tudjuk, mi zajlott le a tárgyalás kulisszái mögött. General Taylor mögött az amerikai fővádló Robert M. Kempner, egy volt németországi Oberregierungsrat, aki természetesen zsidó. Mögötte ott állt Morris Amchan. A nürnbergi törvényszék épületében a bírákon, vádlottakon kívül alig volt más, mint zsidó. A Ljubljanka az NKDW személyzete semmivel sem különbözött a nürnbergi, dachaui és egyéb "háborús bűnös" ügyekkel foglalkozó törvényszékek személyzetétől. Zsidók voltak - nagyobb részt - a tanúk is, akikről Maurice Bardéche írja, hogy egyetlen gondjuk volt: gyűlöletüket nem egészen nyíltan mutatni és legalább a kihallgatás során a tárgyilagosság benyomását kelteni. Jellemző az "igazságszolgáltatásnak" erre a fajtájára, hogy csak 240 tanút hallgattak ki, de 300 000 esküt helyettesítő nyilatkozattal bizonyították a vádat. Mondanunk sem kell, hogy ezek túlnyomó része hamis volt. A vádlottakat pontosan olyan kínzásoknak vetették alá mint a szovjet börtönökben. Július Streichert véresre korbácsolták és kényszerítették, hogy a toiletteből vizet igyon. Fogait felpeckelték, azután amerikai egyenruhában járó zsidók a szájába köptek, majd kényszerítették, hogy egy néger lábait csókolgassa. A Schwäbisch Hall fogházában az Adolf Hitler Leibstandart Garde fiatal tisztjeit, katonáit véresre korbácsolták, azután le kellett feküdniük a földre, ahol nemi szerveikre tapostak. Mint a malmedy-i perben is, az akasztásnál felhúzták, majd ismét visszaeresztették őket. Így kényszerítették ki belőlük a kívánt vallomásokat. A Sepp Dietrichből, Joachim Paiperből ilyen eszközökkel kipréselt vallomás alapján ítélték el a Leibstandart Gardet, mint bűnös organizációt. Az SS gazdasági hivatala ellen folytatott perben Oswald Pohl SS tábornokot barbárul bántalmazták. Arcát fekáliával bekenték és addig verték, amíg a kívánt, önmagát vádoló vallomást megtette. Hasonlóképpen kínozták az amerikai egyenruhát viselő zsidók Weiss SS Obergruppenführert Frankfurt am Mainban és Dachauban. Amerikai szolgálatban álló zsidók a Malmedy perben hasonló módon kényszerítettek ki vallomásokat német katonákból. McCarthy amerikai szenátor 1949. május 20-án minderről nyilatkozatot adott az amerikai sajtónak, és ebben többek között a következőket mondotta: "Úgy gondolom, a világ elvárta tőlünk, hogy az amerikai joggyakorlat bizonyítékaként azt magával a legyőzött ellenségünkkel szemben is alkalmazzuk. Ehelyett Gestapo és GPU módszereket alkalmaztak. Tanúvallomásokat hallottam és dokumentációs bizonyítékokat olvastam, amelyekből kitűnt, hogy a vád alá helyezett személyeket ütötték, verték, és testileg kihozták, mégpedig olyan módszerekkel, amelyek csak beteg agyvelőkben születhetnek meg. Látszat pereknek és látszat kivégzéseknek tették ki őket, megfenyegették a vádlottakat, hogy családtagjaiktól elrabolják az élelmiszerjegyeket. Mindez a vádlók jóváhagyásával történt, hogy megteremtsék a vallomások kicsikarásához szükséges lélektani légkört. Ha az Egyesült Államok néhány embernek ilyen cselekményeit büntetlenül hagyják, akkor az egész világ örök időkre bírálhat minket és kétségbe vonhatja ami erkölcsi motívumaink helyességét." De nemcsak a kínzások alapján ítéltek, hanem a hamis dokumentumok alapján is. A terhelő dokumentumok mellé nem volt szabad odatenni az enyhítő bizonyítékokat. Ez már magában is hamisítás. A "Madrid" című folyóirat már a per tartama alatt megírta, hogy élelmes amerikai zsidók egyes KZ-eket múzeummá alakítottak át és jó pénzért amerikai turistákat, újságírókat invitáltak meg, hogy a borzalmak helyét mutogassák. Viaszbabák segítségével rekonstruálták a lágerek "gázkamráinak" bejáratát. Viaszbabákkal készült borzalmasan eltorzított bábukkal mutatták be a lágerekben történt állítólagos kínzásokat. Ha valahol nem volt ilyen "gázkamra" - és a legtöbb táborban nem volt - ott a thrillerekben bevált módszerekkel építettek egyet, mint erről még később szó lesz. Nemcsak a World Jewish Congress és még más zsidó szervezetek propagandája dolgozott filmtrükkökkel. hasonló értékű bizonyítékokkal operált Robert M. Kempner, az egykori német-zsidó emigráns által vezetett vádhatóság is. Funk birodalmi gazdasági miniszter ellen bemutattak egy filmet, amelyen nagy tömegben látszottak arany fogak, szemüvegek, orrcsíptetők, amelyeknek azt kellett volna igazolniuk, hogy ezek a lágerekben megölt zsidóktól származtak. Ma már köztudomású, hogy a filmet hamisították és az amerikai csapatokkal érkező amerikai zsidók hozták Frankfurtba, pár nappal a város elfoglalása után. Hasonlóképpen hamisítvány a "Todesmühle" című hírhedt film, amelyet a nürnbergi tárgyalási termében azért mutattak be, hogy a vádlottak ellen hangulatot keltsenek. Az ítéletek meghozatalában nagy szerepet játszottak az úgynevezett affidavitok. Ezeket olyan tanúk nevében állították ki, akik nem tudtak, vagy nem mertek megjelenni a tárgyaláson. Az affidavitoknak legalább egy harmada hamisítvány volt. A hamisítások mind a vádhatóságban szereplő zsidóktól, Einsteintől, Peter Bevauistól, Rolf Wartenbergtől származtak. A német származású tanúkat a zsidó interrogátorok azzal fenyegették, hogy kiszolgáltatják őket a szovjetnek. A tanúk legnagyobb részét Robert M. Kempner, Einstein, Wartenberg, Mandellaub megfélemlítették. Az elővizsgálatokat szovjet terrorista módszerekkel a C.I.C.-ben helyet foglaló Morgenthau-boyok folytatták le és nem egyszer nyúltak a legbarbárabb kínzások módszereihez, - mint azt a "Das Letzte Wort über Nürnberg" című német kiadvány is ékesen bizonyítja. Friedrich Gauss, Ribbentrop helyettese, a tárgyalás egyik koronatanúja a védő kérdéseire a főtárgyaláson elismerte, hogy Robert M. Kempner fővádló őt is megfenyegette, hogy kiszolgáltatja a szovjetnek. Ettől való félelmében tett olyan vallomást, amely a valóságnál sokkal rosszabb megvilágításba helyezte a fővádlottakat és Németország háborús szerepét. A zsidók itt is gondosan folytatták azt a taktikájukat, hogy nekik a második vonalban kell maradni és a kereszténységet kell előtérbe tolni. A bírák, akik ítélkeztek, keresztények voltak, keresztényi hit és erkölcs nélkül. Azonban a terhelő adatokat, hamisított filmeket, jegyzőkönyveket, affidavitokat, kikényszerített vallomásokat a nagy tárgyalás hátterében működő zsidó vádlók, C.I.C. ügynökök, hamis tanúk és a bosszút lihegő gyűlölködők szállították. A bírák a vádhatóság terrorja alatt állottak. General Taylor, aki a vádhatóság részéről mint legfőbb amerikai vádló szerepelt, Robert M. Kempnerrel együtt valóságos kémszolgálatot tartott fent a bírói szobákból kiszivárgó hírek és vélemények ellenőrzésére. A vádhatóságoknál dolgozó személyek 90 százalékban olyanokból állottak, akiknek a hitleri fajtörvények miatt kellett elhagyni Németországot. Earl Carrol amerikai ügyvéd maga is kijelentette, hogy az ő megfigyelései szerint a nürnbergi törvényszéknél dolgozó amerikai alkalmazottaknak 10 százaléka sem volt amerikai születésű. (Nicht 10 % in Gericht tätigen amerikanischen Angestellten geborene Amerikaner seien.) A nürnbergi bosszúhadjárat igazi hátterét azonban épp egy amerikai bíró, Judge Wenersturm leplezte le, aki a délkelet német generálisok "háborús bűnös" perében volt az ítélkező tanács elnöke. Wenersturm egészen regényes körülmények között disszidált a nürnbergi törvényszékről és hazatért Amerikába. Fél órával elutazása előtt nyilatkozatot adott - a keresztény kézben levő - Chichago Tribune munkatársának azzal, ha ő már épségben leszállott az amerikai repülőtéren. Ebben a nyilatkozatban kijelentette: 1. Azok a magasabb rendű eszmények, amelyeket a nürnbergi katonai törvényszék számára előírtak, soha nem valósultak meg. 2. Az a tény, hogy csak győztesek ítéltek legyőzöttek fölött, nem mozdítja elő az igazságosságot, 3. A vádhatóság tagjait ahelyett, hogy új jogi példakép megalkotására törekedtek volna, a személyes becsvágy és üldözési szándék vezette. 4. A vádhatóság azon fáradozott, hogy a védelmet, ahol csak lehet, akadályozza és elzárja előle a bizonyító anyagot. 5. A Taylor tábornok vezetése alatt álló vádhatóság minden erővel azon dolgozott, hogy a katonai bíróságok együttes határozatát, amely arra irányult, hogy Washingtonból további bizonyító anyagot szerezzenek be, lehetőleg megakadályozza és lehetetlenné tegye. 6. A nürnbergi törvényszék épületét 90 százalékban olyan személyek népesítették be, akik politikai, vagy faji okokból mindenképpen a vádhatóság pártján állottak. 7. A vádhatóság értett hozzá, hogy a katonai törvényszék egész munkatörzsét olyan "amerikaiakból" állítsa össze, akik igen rövid idő óta állampolgárok, s akik az igazgatási szolgálatban, fordításoknál stb. a vádlottakkal szemben ellenséges légkört teremtettek. 8. A nürnbergi eljárás ürügyül szolgáló célja az volt, hogy a németeknek megmutassa a Führerjük bűneit. Azonban, amit a németeknek mutattak, csupán az volt, hogy brutális és kemény győzök kezébe kerültek. Ha hét hónappal előbb tudtam volna, mi folyik Nürnbergben, soha nem mentem volna oda. (Das letze Wort über Nürnberg. Der Weg kiadás, 57. oldal.) Mikor a nyilatkozattal kapcsolatban valaki megkérdezte, hogy miért várt Wenersturm annak nyilvánosságra hozatalával addig, amíg személyesen Amerikába érhetett, egy angol sajtómegfigyelő így felelt: - Wenersturm bíró nagyon jól tudta, hogy az amerikai polgári repülésben a repülőgép szerencsétlenségek nem tartoznak a ritkaságok közé. Jehova bosszújától tehát már az amerikaiak élete sem volt biztonságban. Nekünk elég annyit megállapítani, hogy Nürnberg nem az amerikai és az angol szellem, hanem a törzsi nácizmus legjellegzetesebb műve volt. Világosan megmutatta, hogy ha az igazságszolgáltatás a zsidók kezére kerül, ott nincs igazság, nincs korrektség, mert a kettős erkölcs szerint a nemzsidókkal szemben minden megengedett. A nürnbergi vádlók számára nem a törvény írta elő a cselekvés módját, hanem a Jegyzőkönyvek: "... mi más oldalról támadunk, hogy lerontsuk az összes intézményeket, minden létező rendet, hogy uralkodhassunk a törvény fölött." Nemcsak a nürnbergi szellem mutatja, hogy ott a jehovai bosszú érvényesült. A törvényszék 3000 alkalmazottja közül 2400 zsidó volt! Ez a szám mindennél többet mond. A világzsidóság ítélkezett Nürnbergben. Célja nemcsak a keresztényi jog lerombolása volt, hanem hogy minél többet büntessen meg "gyűlölői" közül. A nürnbergi tragédia hátterében világosan felismerhető egy messzebb tekintő szándék: az egész világ terrorizálása a nürnbergi ítéleteken keresztül. Elnémítani minden ellenvéleményt, háborús bűnösséggé kiáltani ki minden, a zsidók ellen gyakorolt, vagy jövőben gyakorolható kritikát és szovjet mintára halállal büntetni azokat, akik látni mernek! Ezen kívül volt még egy nagyobb cél is, amit tökéletesen elértek: a keresztény és nemzsidó népek kibékülésének megakadályozása. A cél az volt, hogy a német népben gyűlöletet keltsenek Amerika iránt. Hiszen a világzsidóság sejtette, hogy egyszer a keresztény Amerikának is szüksége lehet a német hadosztályokra a bolsevizmussal szemben. Miután az ítéleteket nagyobb részt Amerika nevében hozták, azokat úgy kellett megszövegezni, hogy egyetlen kultúr európainak se legyen kedve soha többé fegyvert fogni Amerika oldalán. Úgy kellett ítélni, hogy igaza legyen Churchillnak: "A csataterek fölött kinő a fű, de az akasztófák fölött sohasem." A világzsidóságnak Amerika ellen ez volt a legnagyobb árulása. A célt elérték, s ez tökéletesen megmutatkozott az 1945-51 közötti német közhangulatban, amely erkölcsileg Amerikát egy síkra helyezte a Szovjetunióval. Oda kellett helyeznie, mert hiszen még a landsbergi ítéletek végrehajtása idején sem engedték kimondani az igazságot: - Emberek! Ezt nem Washington Amerikája, és nem a Magna Charta Angliája, nem Descartes Franciaországa cselekedte, hanem a világhódítók. Nürnbergben a Purim szelleme ítélkezett. "És elpusztítának gyűlölőikből 75 ezret", mondja Eszter királynő könyve. A német orvos, német tanító hónapokig minden bűn nélkül sínylődött az internáló táborban. A zsidóság - Morgenthau és Morgenthau veje, Clay generális útján - előírta, hogy két éven keresztül az egész német nép számára csak olyan kalóriamennyiséget szabad adni, mint amennyit a koncentrációs táborok lakói kaptak akkor, midőn a szövetségesek már szétbombázták a vasutakat és nem lehetett szállítani az élelmiszereket. A Hámánt hamisan vádoló Eszter királynő kísértete jött vissza a keresztény Európába, hogy hamis tanúkat fogadjon, hamis affidavitokat gyártson, filmeket hamisítson, ártatlanokat kínozzon a börtönök pincéiben és hogy meghamisítsa a történelmet is. A legszörnyűbb következmény, amely máig is sújtja a világot: az árulás apoteózisa, az árulók megjutalmazása volt. Nürnberg felmentést adott mindenkinek, aki legalább egyszer elárulta a hazáját és elítélt mindenkit, aki megtartotta az állami felsőbbségnek tett esküt, Ezzel elmosódott a határ a hazafiság és az árulás, a hűség és a becstelenség között. Melyik államot szabad, vagy kell elárulni? A Hitlerét, vagy esetleg a Washingtonét is? Julius Rosenbergnek és az atomkémeknek felmentő ítéletet kézbesítettek már előre Nürnbergben. Mikor mégis kivégezték őket, az Amerika ellenes zsidó tüntetések megmutatták, hogy a zsidó szellem helyesnek, jogosnak tart minden idegen ország elleni hűtlenséget. Az angol katonai törvény akkor is megkövetelte a halálig tartó hűséget. A német katonákkal szemben halálos ítéletet hoztak, mert engedelmeskedtek a parancsnak. Az árulót megjutalmazták. Ezzel lerombolták mindazt, ami fenntartotta eddig az államokat és nemzeteket. A nürnbergi törvényszék azonban nemcsak a bosszú szimbólumává változott, hanem az erkölcsi elaljasodás jelképévé is. A háborútól feldúlt, nyomorgó, éhező Európában a nürnbergi törvényszék épülete a fekete piac központját is jelentette. Mark Lautern megrázó képet fest a nagy mocsárról, amely a nürnbergi törvényszék körül terjengett. Jöttek a Solomonsonok, Schlossbergerek, Rabinovicsok, akik - mint a vádhatóság alkalmazottjai két halálos ítélet vagy kivégzés között - amerikai cigarettát, porcelánt, ezüstöt, aranyat, prémet, reneszánszkori festményeket árultak. Mr. Solomonson az órákra specializálta magát. Mr. Sterling képeket csempészett. Mr. Cohen vagon tételben ajánlott kávét, vagy amerikai cigarettát. És ott volt persze az amerikai rádiók hírhedt kommentátora, Gaston Oulmán, kubai zsidó, aki 285 tárgyalási napon át a legvadabb ószövetségi gyűlöletet lihegte öt világrész rádió hallgatói felé. Mr. Oulmánnak aztán hirtelen szöknie kellett. Nemcsak az derült ki róla, hogy kommunista, hanem az is, hogy a világ büntető törvénykönyveinek nincs olyan fejezete, amelybe bele ne ütközött volna. "Nemcsak minden értékkel és áruval folytatott fekete kereskedelem tette a nürnbergi igazságügyi palotát Európa egyedülálló mocsarává, - frja Mark Lautern." Sokkal több volt ennél az erkölcsi leértékelése minden értéknek és ez is innen indult ki. A törvényszék külföldi alkalmazottainak a lakásokban és szállodákban folytatott orgiái gyakran Nürnberg egész városrészeiben okoztak izgalmat és felháborodást. Mind több lett a fiatalkorú női alkalmazottak száma, köztük németek és szövetségesek, akiket belerántottak a rothadás, korrupció örvényeibe. A nemi élet korlátlansága és legsötétebb perverzitása uralkodott ezekben a körökben s a bizonyítható botrány történetek bizonyos újságokat évekre elláttak Nürnbergből származó anyaggal. (Das letze Wort über Nürnberg 68. oldal) Halálra ítélve és életfogytiglani fegyházra büntetve álltak Eszter királynő népe előtt az új Hámánok és hallották, amint gyűlölőik, a feketések, a perverzek, az ember kínzók kórusban éneklik a Lehár Víg özvegyéből átalakított nürnbergi indulót: Da geh in PX, Dort bin ich bis halb sechs! 1946. október 16-án éjfélkor 11 "háborús bűnös" európai elindult a nürnbergi akasztófák felé. És ekkor megtörtént a csoda. A halál küszöbén a legyőzöttek diadalt vettek a győzteseken. Nem bitófára léptek, hanem erkölcsi piedesztálra amelyen még egy jobbik Európa állt. Elsőnek szótlanul halt meg Joachim von Ribbentrop külügyminiszter. Utána márványhideg arccal, ragyogó csizmákban, elegáns uniformisban Wilhelm Keitel tábornagy állott az akasztófa alá és szólt: - Két millió német katona halt meg a hazáért. Most én is követem a fiaimat! Utána Dr. Ernst Kaltenbrunner következett: - Forró szívvel szerettem hazámat és német népemet! - mondotta '"- Németország szerencse fel! Szótlanul, mozdulatlan arccal és vonásain a mértéktelen megvetéssel lépett a hóhér elé dr. Alfred Rosenberg, akit dr. Hans Frank, a lengyelországi főkormányzó követett a halálba. Az ő terhükre írták azokat a zsidókat, akik - állítólag - elpusztultak a keleti területeken. Dr. Wilhelm Frick birodalmi miniszter következett: - Sokáig éljen az örök Németország! - kiáltotta mielőtt kinyílt a halába vezető csapóajtó. Arcán maró gúnnyal és a nézők iránti mélységes megvetéssel lépett elő Julius Streicher, aki a Látók közé tartozott. Streichert egy Blitt nevű New York-i zsidó fogta el, aki őrnagyi rangban arra specializálta magát, hogy kiirtja az "antiszemitákat". Streicher látta talán legtisztábban azt a veszélyt, amely most a bitófáig vezette azokat, akik védekezni mertek. Nürnbergről ő mondotta ki a teljes igazságot: - Purim ünnep 1946-ban! Utána dr. Fritz Schaukel halt meg ezekkel a szavakkal: - Ártatlanul halok meg. Tisztelem az amerikai katonákat és tiszteket, de nem az amerikai igazságszolgáltatást! Emelt fejjel lépett a bitó alá Alfred Jodl vezérezredes, akit Arthur Seyss-Inqart követett a mártírok útján: - Hiszem, - mondotta - hogy ez a kivégzés az utolsó felvonás lesz a második világháború tragédiájában. Talán szimbolikus volt, hogy John C. Woods, a katonai hóhér, aki 103 perc alatt végzett a "háborús bűnösökkel" szintén zsidó volt.  - Ez a gyors munka, mondotta büszkén, megérdemel egy jó adag italt, - miközben a Life riportere kezében a kötéllel megörökítette, hogy ezt a fényképet az ízlés nagyobb dicsőségére első oldalon közölje a nagy világmagazin. Igen! Mindez megérdemel egy jó adag italt. Hiszen a bírák és hóhérok fölött ott sötétlik már Julius Streicher jóslata, amelyet szintén az akasztófa alatt mondott: - Titeket majd a bolsevisták fognak felakasztani! Hermann Göring birodalmi marsall, aki fél órával a kivégzési ideje előtt bevette a hozzá becsempészett ciánkálit, holtan fekszik cellájában. Hitler holttestét angol, amerikai, orosz ügynökök lázasan keresik a Führerbunker romjai között. Göbbels egész családjával együtt elpusztult, illetőleg öngyilkos lett, miután hat gyermekét kiirtotta. Bormann eltűnt. Himmler ciánkálival öngyilkosságot követett el, amikor az angol zsidó kihallgató kezére került. Robert Ley a nürnbergi börtönben lett öngyilkos. Mussolinit lábánál fogva akasztották fel Milánóban, az egykor érette őrjöngő tömeg ellenkező jelű üvöltése közepette. Most tehát elindulhatnak a repülőgépek, amelyek majd Németország fölött szétszórják a nürnbergi áldozatok elégetett holttestének hamuját. És ez a hamuszórás a legszimbolikusabb cselekedet az új Purim után. Ez az ítélkezők, az új Purim ünnep résztvevőinek rossz lelkiismerete, emésztő bűntudata. Mi lesz, ha egyszer elszáll a Purim mámora? Ezeket nem lehet eltemetni! Hiszen egyszer kiáshatják sírjaikat és egyszer napvilágra kerülhetnek a bizonyítékok az igazi háborús bűnösök ellen. Mi lesz, ha egyszer a terror, szellemi elnyomás után mégis csak megszólal a homo homanus lelkiismerete és számon kér mindent: az elhallgatott Katyntól, a prágai tömegmészárlásig! A holttestek még ki sem hűltek, a hamut még el sem vitte a szél, de a hóhérok már remegnek. Nem a streicheri jóslattól félnek, hanem az igazságtól. Hiszen a Hámánokat kétezerötszáz év óta sohasem sikerült megölni. A szellemük mindig feltámadt, hogy új és új veszélyekbe sodorja a törzsi nácizmus világuralmát. Hát jöjjenek a többi Hámánok is. Hiszen nemcsak ezek a németek voltak bűnösök. Bosszút kell állni azokon is, akik barátaik voltak, akik velük "kollaboráltak", akik a maguk hazafisága szemszögéből ugyanazt vették észre, amit a német ébredés elindítói láttak. Világos cél ez: el kell venni a kedvét mindenkinek és mindörökre attól, hogy olyan irányzatok mellé szegődjék, amelyek nem kedveznek a világuralmi totaliarizmusnak. , Franciaországban a sír felé haladó ősz hadvezért, Pétaint ítélik életfogytiglani várfogságra, hálából azért, mert megvédett egy másik várat, Verdunt, a németek ellen. Aztán Pierre Laval, francia miniszterelnök lép a kivégzőosztag elé. Előzőleg ő is ciánkálit vesz be. Az orvosok két óráig küzdenek azért, hogy megmenthessék - a halálnak. Végre ott áll a katonák fegyvere előtt s a kirendelt bírák elbújnak a rabszállító kocsi mögé, hogy ne lássák ítéletül következményeit. A ciánkálitól összeroncsolt szervezetű Laval azonban azt sem akarja elfogadni, hogy ülve, egy széken végezzék ki. Tántorogva áll fel, de azt mondja: - A francia minisztertanács elnöke állva hal meg! Maga vezényli a tüzet a katonáknak, akik rosszul lőnek. A francia miniszterelnöknek végül is egy, a tarkójára irányzott revolverrel kell megadni a kegyelemlövést. Norvégiában Quisling miniszterelnököt az akershursi fogház udvarán lövik agyon és a norvég katonák, a kivégző osztag tagjai megrendülnek attól a hősiességtől, méltóságteljes magatartástól, amellyel a bolsevizmus egyik legrégibb ellenfele a fegyverek csöve elé lép. Magyarország államfőjét, Szálasi Ferencet, kormányának tagjaival együtt végzik ki. Az előző államfő, Horthy Miklós csak úgy tud menekülni Nürnbergből, hogy mint a vád egyik koronatanúja letagadja a saját maga által szentesített, úgynevezett "zsidótörvényeket". Szálasi Ferenc fővetéssel lép el kormányának az akasztófán lógó tagjai előtt és olyan hősiesen megy a halálba, hogy a kivégzéséről készült szovjet filmet be kell tiltani, mert magatartása megrázza az egész országot. Magyarország négy miniszterelnöke, Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme, Szöllősi Jenő egyforma hősiességgel halnak meg az akasztófákon, vagy a kivégző oszlopokhoz kötve. Akik ellenük a népbírósági törvényt hozták, vagy föléjük a bírói székbe ülnek, csaknem kivétel nélkül a diadalmas faj képviselői. Bárdossy László még csak nem is "antiszemita". Egyetlen bűne, hogy hadat üzent a bolsevizmusnak. S amikor a kivégzési helyen szorongó, gettóból szabadult csőcselékre, a bosszúszomjas tömegre tekint, utolsó imaként kiáltja az ég felé: Isten! Szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól! Romániában Antonescu marsallt, a román nép egyik leghűségesebb hősét végzik ki. Jugoszláviában a nemzeti érzelmű partizánok vezérét, Drazsa Mihajlovicsot adják Mojse Pijade hóhérainak kezére és akasztófán hal meg, 1947. április 18-án a független Szlovákia pap-miniszterelnöke, dr. Tiso József, népének szabadsághőse. A bosszú már nem áll meg az egyház vezetőivel szemben sem. Krisztus papját a pápa sem tudja kimenteni a nagy szabadkőműves humanista Benes Eduard kezéből, aki zordonul mondja: - "Tisonak lógnia kell!" Nyolc, illetőleg kilenc ország államfői, miniszterelnökei halnak meg az új Purim során. Népük számára azonban nem háborús bűnösök ok, hanem szimbólumai a népek mártíromságának. Hiszen utánuk jönnek a névtelenek, az esküjükhöz hű maradt katonák, a szellemi emberek, írók, újságírók, parasztok, papok, lelkészek és most már nemcsak a "nácik", nemcsak a "fasiszták", nemcsak az "antiszemiták", hanem mindenki, aki minőséget képvisel, aki kellemetlen tanú a gaztettek elkövetői ellen. "Háborús bűnös" például Orsós Ferenc magyar egyetemi tanár, a törvényszéki orvostan európai hírű képviselője, csupán azért, mert Katynban ő is aláírta a jegyzőkönyvet, amely szerint a lengyel tiszteket nem a németek, hanem a szovjetek gyilkolták meg. Keleten és Nyugaton most már világos a bolsevizmus 1919-es tendenciája, a talmudi parancs, amely azt hirdeti: "a keresztények legjobbját öld meg". A bosszú őrületében biológiai osztályharc ez! A nemzsidó népek elitjének fizikai kipusztítása, hogy többé ne akadjon ember és szabadsághős, aki veszélyeztetni meri ezt az uralmat. Az amerikaiak azonban talán már érzik, hogy közelít az idő, mikor őket is fenyegetni kezdi a streicheri prófécia: - "Titeket majd a bolsevikek fognak felakasztani." Júdea kötele az elítéltekbe és az emberiség torkába belefojtja a szót. Amerikának azonban az fogja a legnagyobb szolgálatot tenni, aki egyszer ki meri mondani, hogy mindezt nem Amerikai csinálta, hanem a világzsidóság és hogy Nürnberg nem az új jog kezdete, hanem a zsidó terror új Purimja volt. Hiszen a nürnbergi szellem mártírjai között már nem csak legyőzöttek és kollaboránsok vannak ez idő tájban. A morgethauizmus egyik első számú mártírja Amerika legendás hőse - Patton generális, a Németországba bevonuló US Army vezére, a "páncélos huszár". Ő még a maga nyersességében is lovag és gentleman. Gyermekien naiv óriás, az amerikai pionírok leszármazottja, aki harcolt a nácizmus" ellen, mert azt hitte, hogy az valami ördögi rossz. Így mondták a propagandisták, az újságírók, az államférfiak. gyűlölettel érkezett Németországba. Hitte, hogy a nácikat meg kell büntetni. Egyszer aztán egy német tejes asszony, aki szomszédjában lakott, véletlenül elébe jutott s beszélni kezdett arról, ami a parancsnoki villán túl történik. Az országutakról, ahol Morgenthau-boyok parancsára a MP. kiborítja a városoknak szánt tejet, a zsúfolt internálótáborokról, amelyekben már nem nácik ülnek, hanem egyszerű kötelességüket teljesítő német katonák, a munkásokról, akiket a KZ-esek bosszúja kiűz a lakásaikból, s a kórházakról, melyekben a zsidó orvosok azt tanácsolják, hogy minden negyedik gyermeket injekcióval kell elpusztítani, mert nincs tej a táplálásukra. És Patton generális, a katona, a nyugati gentleman elindul, hogy saját szemével győződjék meg arról: vajon igazat mond-e ez a német parasztasszony? Eltakart rangjelzéssel, mint egyszerű amerikai katona járja végig a földi poklot; a börtönöket, az internáló táborokat, a hadifogolytáborokat, ahol látja, hogy akik a németeket kínozzák, akik a kollektív bűnösség elméletét hirdetik és a kollektív büntetést gyakorolják, nem Washington, hanem Jehova népének fiai. A tisztek szigorú parancsot kapnak, hogy a félholt foglyoknak adjanak elegendő élelmet, a MP-nek megtiltja, hogy az országúton kiborogassák a csecsemőtejet. General Patton nem hajlandó végrehajtani a Morgenthau tervet. Ő Amerikáért harcolt és nem Júdeáért. A Morgenthau terv végrehajtását csak egy másik amerikai generális vállalja: Dwight Eisenhower. A "páncélos-huszár" fölött nem lehet Nürnbergben ítélni. Pattont tehát halálra ítélik a függönyök mögött. De ugyanazok ítélkeznek rajta, akik a Nürnbergbe hurcolt németeken. Ma már tudott, de elhallgatott tény, hogy C.I.C. ügynökök parancsára Patton autójának nekihajtat egy másik "amerikai" autó. A napnyugati lovag azonban csak megsebesül a "véletlen" szerencsétlenségnél. Mentőautóba teszik s erre a mentőkocsit ütköztetik össze egy óriás amerikai teherautóval. Most már halott Patton generális. De a zsebéből eltűnik valami, amitől okuk volt félni a világhódítóknak. - Van egy kis fekete noteszem - mondotta egyszer a halott hős. - És ha egyszer visszamegyek Amerikába: nagy tisztogatás lesz Washingtonban! Vajon Patton-e az utolsó amerikai áldozat, akit halálra tipor a Morgenthau-boyok vezette őrült bosszútank? Vagy jön még utána más is? Jönnek a Forrestalok, McCarthyak és a többiek? Az ő lecsukódó szemei azonban bizonyosan láttak. S ugyanazt látták, mint Keitel, Jodl, vagy Streicher, amikor ott álltak a nürnbergi bitófa alatt. Valaki és valakik azonban nem kerültek Nürnbergbe: a frankfurti Zsidókérdést Kutató Intézet és az 1903-ban alapított "Weltdienst" (World Service) sajtószolgálat képviselői. Ezeket elsőnek fogták le az amerikai CIC zsidó tagjai. Elsőként vitték Nürnbergbe és fenyegették meg őket azzal, hogy a birodalmi kormány tagjait megelőzve fognak akasztófára kerülni. Ezek azonban azt mondták az "amerikai" interrogátoroknak: - Jó! Mi odaállunk a nürnbergi törvényszék elé, de elrejtett dokumentumaink segítségével bizonyítani fogjuk a világzsidóság háborús bűnösségét. Ugyanakkor pedig kénytelenek leszünk felfedni, hogy például a Weltdienst nem volt náci szervezet. Huszonhárom nemzet tagjai támogatták kiadványaikat. Köztük egy volt amerikai elnök, a svéd vezérkar számos tagja, az angol arisztokrácia jobbjai, a Dél-amerikai Unió miniszterelnöke. A világhódítók által legjobban gyűlölt német intézmény vezetői a vádiratig sem jutottak el. Sietve szabadlábra helyezték őket s ha valaki elolvassa a nürnbergi ítéletet, a "bűnös organizációk" között egyáltalán nem szerepel a frankfurti Zsidókérdést Kutató Intézet, sem pedig a Weltdienst. A világhódítóknak igen-igen kellemetlen lett volna, ha ezeknek az intézményeknek vezetői - "védekeznek". Az Union című angol lap 1952. január 19-iki száma írta: Németországból arról az ízléstelen tényről érkezik híradás, hogy az amerikai hadsereg európai parancsnoklási körzetében a nürnbergi törvényszéki palotában, - ahol Göringet és a többi nemzeti-szocialista vezért halálra ítélték, - felavatták az első zsidó imaházat (kápolnát). Ha még valami szükséges volt a német közvélemény meggyőzésére, hogy vezéreiket a világzsidóság üzelmei következtében gyilkolták meg, - ez a kápolnaavatás elég volt a teljes bizonysághoz! Az új Purim szimbóluma, azonban mégis a nürnbergi tárgyalóterem marad, ahol 1952-ben zsidó imaházat rendeztek be. Jehova dicsőségére. S annak bizonyságául, hogy Nürnbergben nem a szövetségesek ítélkeztek, hanem - Júdea!