Láthatnád másként is, ha nem a zsidó szemüvegén keresztül látnál
Irán - fordítják a tengelyt: I. Rész
2009.02.25. 22:38 :: Dübörgő Atomegér
A
közelmúltban a "gonosz tengelyében", Iránban jártam,
nem utolsósorban azért, hogy összevessem a valóságot azzal a
képpel, amit a tömegsajtó alakít ki nálunk, Nyugaton, és azzal
a második képpel, amit elfogulatlanabb irodalmakat olvasva, illetve
Iránt személyesen is megjárt egyénekkel konzultálva, vagy éppen
csevegve alakítottam ki. Természetesen a valósággal való
kölcsönhatás következtében egy harmadik kép körvonalazódott
bennem.
Ebben
a postban nukleáris szakmámat lelkes amatőr történészkedéssel
és politizálással keverve, mindezt személyes élményekkel
fűszerezve írok az iráni atomprogramról és annak hátteréről.
Bevezetés
Szóval
én vagyok az a jófej ifjú atomtudós, aki szeret csövezni is, és
fontosnak tartja, hogy azzal nagyarcoskúdhasson, hogy bezony, ő
Iránban is csövezett már! Hogy mindezt atomtudósként mertem
megtenni, azt én soha nem hangsúlyozom ki, majd döbbenten úgyis
visszakérdez a hallgatóságom, hogy de atomtudósként oda ki
mertél menni??? A csövezésről meg persze illik megemlíteni, hogy
repülővel mentünk-jöttünk Teherán-Bécs viszonylatban, mert
csak 2 hét volt a szabadság, és úgy gyorsabb. És csak
egyszer-egyszer aludtunk szabad ég alatt, meg magánszemélyeknél
mulatozva. De tény, hogy útiterv, na, az nem volt, és a
turistáknak való szállókat is kerültük. Többnyire a
műemlékeket is. Minket az élő Irán érdekelt. Az emberek.
Azért
bevallom, hogy szűkölt a gyomrom az elején. Mert beszél az ember
közel-kelet szakértő kollegákkal is előtte, meg másokkal, akik
pl. NAÜ kiküldetésben jártak ott, no meg utazómániás
cimborákkal, akik hegyet másztak arrafelé, vagy éppenséggel
„csak úgy” mentek a buli kedvéért. És ezek mind mondták,
hogy majd igencsak meglepődöm, hogy semmi sem igaz a
fundamentalista terrorista fehér atomtudós kémeket lenyakazó
Iránból. Hanem szinte éppen hogy fordítva! Mert aztán azzal is
alapozták a kedvemet a rokonok, barátok, és más jóakarók, hogy:
„Atomfizikusként odamész??? Le fogják vágni a fejedet,
(indulatszavak)!!!”
Szóval
a fehérember fia kicsit szorongva keresi a WC-t, érkezéskor, a
teheráni reptéren. No de ki gondolta volna, hogy ezek a marharépák
ugyanazt a férfi-női piktogrammot használják megkülönböztető
jelnek a férfi és női imatermek ajtajára, amit nálunk a
toaletteken használnak? Szóval lépek be nadrágot matatva, erre
ájtatos férfiak néznek vissza rám az imakőről felkonyulva.
Hiába torpannék meg a küszöbön, a hátamban a két útitárs meg
tülekedik, hogy akkor most toalettálunk, vagy sem? Aztán veszik ők
is a lapot, meg egy szakállas arc, amolyan megértő
türelmetlenséggel kituszkol minket, és egyenesen tol a WC felé.
„Ez kemény volt, (indulatszavak)”, kommentáljuk az eseményeket,
„mindjárt balhéval kezdünk!” Hát a frászt volt kemény.
Valószínűleg napi 40 turista téved be kisdolgozni az imaterembe,
de a piktogrammot akkor se fogják lecserélni. Aki emlékszik még a
szocializmusra nálunk, az megérti, hogy miért. Mert minek? Majd
mindig kituszkolják őket, egyenesen a WC felé! Hol itt a probléma?
No,
de térjünk át a szakmára! Az iráni atomprogram állásáról
próbálok valami ismeretterjesztőt írni, pár élményt belefűzve,
de műszaki szempontból is, szakemberként, és egy kicsit
beleártanám magam a történelembe, politikába is, lelkes
amatőrként. Végül megírnám, hogy milyen változásokat sejtek
az Irán-Nyugat viszonyban. Mert úgy tűnik, hogy fordítják a
tengelyt! Az urándúsító centrifugák tengelyét is pörgetik, de
közben fordítják a tengelyt, a gonosz tengelyéből kifelé, a
Nyugattal való partnerség felé, erre utal számos tény.
Egy
kis történelem
A
tényállás megértéséhez érdemes kicsit a történelembe és a
mai politikába is belekontárkodni. Amit egyértelműen fel kellett
fognunk, hogy Irán tényleg azonos azzal az ősi állammal,
amit mi Perzsia néven ismerünk. Ők mindig is Iránnak hívták
magukat belülről, csak a külföldiek hívták őket Perzsiának,
vagy éppen Párthiának, amikor nem a perzsa, hanem a pártus
törzsből származott a nagykirály (sahinsahi) dinasztiája. Az
iráni állameszme 2500 éve folytonos, és amikor maga az állam
hosszab időre felolvadt a hódító iszlámban, kulturálisan hamar
„elperzsásította” és Bagdadba vonzotta a kalifátust. A
keresztes háborúk idején főleg a perzsa (és egyiptomi,
görög-római, stb…) kultúra magaslatából – amit az arab
hódítók is magukba szívtak időközben – nézik le alantas
lényekként a keresztény lovagokat.
Majd
újra létrejöttek különböző iráni államok (Magyarország is
volt több darabban!), míg végül 1501-től újra egységes
Perzsiaként rajzolhatták magukat a térképre. A szafavid Iszmáil
sah siíta iszlám vallású álammá tette Irán-Perzsiát, amely
ismét hatalmas területet ért el Nagy Abbász sah idején. Ekkor
épült fel a csodás, türkizben játszó kincses meseváros:
Iszfahán. Azóta az iráni állam ténylegesen is folytonos
napjainkig.
Szóval,
amikor Jazdban a Zoroaszter szentélyben megmutatták a tüzet, amely
2500 éve ég folyamatosan, hamar abbahagytuk a viccelődést, hogy
párszor biztos elaludt azért. Aztán valami életrevalóan cinikus
pap biztosan meggyújtotta, kicsit máskor, kicsit máshol,
extatikusan hadoválva, hogy tulajdonképpen el sem aludt, és ez
ugyanaz a tűz, ami eddig rejtőzködve égett, és hogy ímé,
valóban tsudálatos esemény történt! De aztán átéreztük az
időt, ami ott a szentélyben tényleg megállott, miközben kívül
nagyon is pereg. Mert ki is tudhatja valójában? Tényleg éghet
is akár 2500 éve, az ott, ami most is ég. Idő, ott Iránban, volt
rá… Transzcendens énem ezért át is érezte, hogy lényegében
2500 éve valóban folyamatosan ég ott valami, mégha ténylegesen a
tűz el is aludt valamikor. Mondjam azt, hogy megérintett az Isten?
Hát meg.
Az
1700-as évektől Irán-Perzsia szívós védekezésre rendezkedett
be. Területei koptak, de az igazi mag-állam Irán nem szűnhetett
meg. Az elmúlt 300 évben egyetlen egyszer sem kezdeményeztek
háborút! Az 1900-as századfordulóra Irán-Perzsia gazdaságilag
alárendelődött Oroszországnak és a Brit Birodalomnak. Jól fel
is osztották egy paktumban, ahogy fehér úriemberek szokták.
1906-ban alkotmányos forradalom győz, innentől fogva Irán
alkotmánnyal bíró állam. A Nagy Háború és az azt követő
forradalmi mozgások után 1925-ben egy kozákkapitány új
dinasztiát alapít. Reza Pahlavi sah Atatürk Török Köztársaságát
utánozná, de szerényebb támogatottsággal a háta mögött és
szerényebb képességekkel megáldva. Az állam a nyugati pénzügyi
befolyástól nem tud szabadulni, de azért modernizálódik is.
Ellentmondásosan – megjelenik a polgári réteg, de paraszt
tömegek mennek tönkre. 1935-ben a külföldön Perzsiának hívott
állam a Népszövetségen keresztül felszólítja a világot, hogy
Perzsiát ezentúl ősi és hazai nevén Iránnak szólítsák!
Azóta mindkét
elnevezés hivatalosan
is elfogadott – ugyanarra az államra.
A II.
Világháború idején Iránt megszállják a szovjet és brit
csapatok. Valahol Teheránnál volt tehát az első „találkozás
az Elbánál” aktus. Nem is véletlen, hogy ’43-ban itt
konferenciáznak. Az öreg, nácibarát Reza sah detronizáltatik, és
az ifjú Mohamed Reza pedig trónra ül. Jobb neveléssel, de még
szerényebb képességekkel és atyja férfias bátorsága nélkül,
mindezt pompakedvelő hajlamokkal tetézve… A paraszti tömegek
ezidőtájt válnak külvárosi proletárokká, és igencsak
elégedetlenek. És vékony az elégedett, felemelkedni tudott réteg.
Ezért a kezdeményezést, alkotmányos eszközökkel, egy széles
néptömegekre támaszkodó reformkabinet, Mohammad Moszaddek
kormánya venné át az ’50-es évek elején. Megpróbálják
állami kézbe venni az iráni olajkitermelést is. A sah külföldre
menekülve várja meg, amíg az amerikai és brit tikosszolgák
határtalan arcátlanságú, fedetlen vezetésével katonai akcióval
megpuccsolják a reformistákat (Ajax hadművelet). És a
nagytekintetű sah úr hazatérni méltóztathat… Tekintélye
azonban innentől fogva formális.
Az
ország ezt követően valóban modernizálódik, de a társadalom
szétszakad. A hatalmas feszültségek végül az 1978-ban kezdődő
forradalomhoz vezetnek. Hibásnak tűnik az a felfogás, hogy ez
iszlámista forradalom volt. Az iráni emberek, akikkel beszéltünk,
szinte mantraként mondogatták – amennyiben a jelenlegi
elégedetlen többséghez tartoztak –, hogy „ha tudtuk volna,
hogy ez lesz belőle, nem döntjük meg a sahot…”
Vagyis az iráni népek többsége általános felkelésben söpörte
el a meggyűlölt rezsimet. Tény, hogy ekkor még a kommunistáktól
a polgári demokratákig mindenki a forradalom mellett állt. Az egy
másik kérdés, hogy később a legjobban szervezett és legnagyobb
támogatottságú Khomeini ajatollah féle vonal szerezte meg
egyértelműen a hatalmat.
Az
Iráni Iszlám köztársaság ma
Iránt
mostanában gyakorta titulálják „fundamentalistának”, vagy
„iszlámistának”. Ez tényszerűen nem igaz. Iránnak alkotmánya
és világi törvényei, irányító testületei vannak.
Ugyanakkor az állam valóban nem szekularizált, de világi
állam, sok demokratikus elemmel! A Vének Tanácsába kizárólag
egyházi személyeket 8 évente, a Medzsliszbe, vagyis a parlamentbe
világi politikusokat 4 évente választanak. A szintén világi
elnököt is direkt módon választják 4 évente.
A
Vének Tanácsának nincsen közvetlen hatalomgyakorló szerepe, de
elvileg ők választják meg, vagy éppen el is távolíthatják a
legfelsőbb vezetőt. A pletykák szerint viszont még sohasem
mondtak ellent neki titkos megbeszéléseiken. A legfelsőbb vezető
sok jogosítvánnyal bír, az atomprogramnak csakúgy, mint a
fegyveres testületeknek ő a „főparancsnoka”. Számos
kulcspozícióba ő nevezi ki a vezetőket a TV-től a legfelsőbb
bíróságig. Ugyanakkor nincs módja direkt módon irányítani a
politikát. Nagy hatalmú testület a Szakértők Tanácsa, ami
amolyan felsőház-szerűség, bizonyos pozíciókban ülő és más
nagy jelentőségű politikusból áll.
A
többnyire valóban szabad választásokon megválasztott Medzslisz
hozza a világi törvényeket és a szintén választott elnök
alakítja meg és vezeti a kormányt. A választásokat „nyíltan”
manipulálhatja a Vének Tanácsa, amely erkölcsi meg nem
felelőségre hivatkozva eltilthat jelölteket a választásoktól. A
törvényeket a 6 világi és 6 egyházi jogtudósból álló Őrök
Tanácsa veti össze az alkotmánnyal és az iszlám joggal
(sárijjá). A világi törvényeknek ki kell fejezniük az iszlám
jog szellemiségét, de azt nem közvetlenül alkalmazzák. A
tolvajnak tehát nem kell félnie keze levágásától, de modern
európai értelemben méltányosnak tekintett büntetéstől igen. A
sárijjá ugyanis büntetendő cselekménynek tartja a lopást –
így ezek a világi törvények kifejezik annakszellemiségét.
A törvények körülbelül a mi BTK-nk keménységét mutatják.
Csak Iránban következetesen végre is hajtják… Vannak
természetesen számunkra idegen és durva elemek is. Létezik
halálbüntetés, amivel az iszlámból kitérőket is sújthatják.
A véres bűncselekményt elkövető halálra ítélteket, az áldozat
családjának kérésére, a tett helyszínén végezhetik ki – ezt
számos alkalommal meg is tették a felfokozott feszültségű,
háború-közeli években a közelmúltban. Valószínűleg sok
ártatlant is sújtottak ezzel, így a felháborodásnak engedve
jelenleg moratórium érvényes a nyilvános kivégzésekre.
Érzésem
szerint Iránt valójában egy, a pozíciókat csak cserélgető
belső kör irányítja sutymorogva hozott döntésekkel. A mostani
legfelsőbb vezető, Ali Khamenei korábban elnök volt. A korábbi
reformelnök, Rafszandzsani, jelenleg a Szakértők Tanácsát
vezeti, stb... – ez amúgy árnyalja a képet a valóban kissé,
khm..., bunkó Ahmadinedzsád elnökölte Iránról. Érdekes adalék
a legfelsőbb vezetőről, hogy egyik keze egy „nyugatbarát
terrorista” támadása során megbénult. Ez pl. rendszeresen
kimarad a nyugati sajtóból…
Nagyon
fontos legitimáló eleme a jelenlegi rezsimnek az 1980-1988 között
dúló Irak-Iráni háború emléke. A rezsim kulcsfigurái nem
idegen tankokon érkeztek, ugyanakkor bátran részt vettek az
irániak „Nagy Honvédő Háborújában”. Tény, hogy a háború
során Irak számos alkalommal vetett be ellenük vegyi fegyvert. A
közéletbe plántált Irán képet árnyaló tény ugyanakkor, hogy
Irán erre egyszer sem válaszolt hasonlóképpen, pedig a
rendelkezésükre álltak ugyanilyen eszközök.
Elevenen
él a háború mártírjainak, vagyis a sháídok kultusza is. Egyik
barátunk meg is ajándékozta útitársamat egy kis könyvecskével,
ami Sháíd Muhammad Hemmat képét és életének rövid
összefoglalóját tartalmazza. Sháíd Hemmat kísértetiesen
hasonlít amúgy Che Guerra-ra. Barátunk szerint, ha bajba kerülünk
Iránban, ezt felmutatjuk és bárki segít! De Iránban a baj minket
anélkül is elkerült…
Tapasztalataink
alapján meggyőződésünkké vált, hogy bár az iráni emberek
többsége elégedetlen, vagy akár rezsim-ellenes is, de a helyzet
távolról sem robbanásközeli. Külső ellenség ellen pedig döntő
többségben védenék országukat. A rezsim, a nyugati média
sugallata ellenére, széles legitimációs alapokkal bír. Az
emberek szabadon beszélhetnek, ami cáfolja a rezsim fékevesztett
keménységét. Jazdban egy étterem közepén hangosan ismételgették
lelkes fiatalok a rövid kis angol mondatot, amit össze tudtak
hozni: „Ahmadinejad is terrorist!”
Általában
is elmondható, hogy a politika nyílt és teljesen általános
beszélgetés téma. Az amerikai elnökválasztások előtti napokban
jártunk ott, és nagyon várták Obama győzelmét. A májusi iráni
választásokon ugyanis egyértelműen meg kívánják buktatni
Ahmadinezsád elnököt és akkor végre tárgyalhatnak az USA-val…
Mert bizony elég a szankciókból, a munkanélküliségből, az
inflációból, elszigeteltségből, szegénységből... A shirázi
plázában – mert ilyen is van ám! – megszólított minket egy
úriember, akiről később kiderült hogy Fársz tartomány
„kommunikációért felelős vezetője”. Mi úgy mondanánk, hogy
a főcenzor… Ő is megnyugtatott minket, hogy Ahmadinedzsád megy
májusban. A politikai elit is ezt akarja. A manipulálatlan
választások természetes eredményét majd úgy tálalják, mint
gesztust az USA felé.
A
folytatás hamarosan következik az alábbi tartalommal:
Az
iráni atomprogram története
A
főbb iráni nukleáris létesítmények
Nagypolitikai
kötélhúzás a közelmúltban
A
közeledés forgatókönyve – Albright et al jelentése alapján
Konklúziók
Irán - fordítják a tengelyt: II. Rész
2009.03.06. 11:03 :: Dübörgő Atomegér
Az
iráni atomtudósok hosszú fekete köpenyben dolgoznak. Különböző
színű a turbánjuk, beosztásuknak megfelelően. Ugyanakkor
mindegyik szakállas, vastag, keretes szemüveget hord és nagy,
szuvas lapátfogaik vannak. A falon, mögöttük, a Legfelsőbb
Vezető hatalmas képe. Zölden világító szemei követik az iráni
atomtudósok mozdulatait. Mindét, egyszerre! Ha valamelyik atomtudós
rápillant, a zöld szem szuggesztíven villan rá. Az atomtudós
összerezzen, és visszafordul a munkájához, és még jobban
rákapcsol. A másik falon vicces plakát látható. Uncle Sam
fekszik hason, tépett USA zászló ruhájában. Nagyon bután néz
ki a képből. A hátsójából iráni zászló áll ki, a háttérben
meg egy gombafelhő, ami azt rajzolja ki, hogy „Gretiings out of
Iran”. Az irániak ugyanis hibásan beszélnek angolul. Az
atomtudósok néha felnéznek erre a képre is. Kis- közepes- és
nagyajatollah szinten (kb. osztályvezető, főosztályvezető,
igazgató) sátáni kacagásban törnek ki, az alsóbb rendű tudósok
pedig idült vihogást hallatnak. Aztán beüzemelnek egy újabb
uráncentrifuga–kaszkádot. Ez történik a busheri atomerőműben…
A
fent rajzolt kép vaskos vonalakkal rajzolt karikatúra a nyugati
emberekbe ültetett képről. Akit a valóság kicsit jobban érdekel,
az kattintson a „tovább” gombra és annak mesélek kicsit az
atomprogramról műszaki szempontból – tényszerűen, de
érthetően.
Aki
a kérdés fizikai-műszaki részét különösen szeretné érteni,
annak ajánlom előbb egy korábbi, a
KAPU-ban 2006-ban megjelent cikkemet
elolvasni, a friss adatokat meg alább megtalálja.
A
friss adatok esetében elsősorban Albright
et al: Nuclear Iran: Not Inevitable c.
report I. fejezetét vettem alapul, ami szintén ajánlott olvasmány.
Az
iráni atomprogram története, jelenlegi állása és a fontosabb
nukleáris létesítmények
Az
iráni atomprogram hasonlóan kezdődött, mint hazánkban. Az
atomhatalmakon kívüli országok 1958 után állhattak neki
tömegesen az atomenergia békés célú felszabadításának
csínját-bínját kitapasztalni. Ekkor hozták nyilvánosságra a 2.
genfi konferencián az ehhez szükséges alapvető
természettudományos ismereteket, és az előző évben alakult meg
a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) is.
A
továbbiakban a telephelyek szerint haladok, de csak a
legfontosabbakat említve. Nagyon fontos észben tartani, hogy Irán
igen szétszórta atomprogramjának helyszíneit, ami például egy
„katonai megoldás” esélyeit is lényegében tökéletesen
bizonytalanná teszi, de a felderítést, a program átlátását is
nehezíti.
Teherán
A
vilgszintű „atompezsgés” beindulásakor, Magyarországhoz
hasonlóan, Irán is a baráti szuperhatalomhoz fordult – ők akkor
az USA-hoz. 1967-ben megalapították a Teheráni Kutatóintézetet,
ahová az USA felépítette Irán első atomreaktorát, amely a
következő évben el is érte első kritikusságát (szakmai
zsargonnal ez azt jelenti, hogy beindult). 1968-ben Irán
csatlakozott a frissen megalkotott Atomsorompó Egyezményhez is.
Az
Atomsorompó Egyezmény célja nagyon leegyszerűsítve az, hogy
amennyiben egy ország az Egyezmény keretein belül transzparenssé
teszi atomprogramját, és ezzel meg tudja nyugtatni a világot annak
békés céljairól, akkor viszont szintén az Egyezmény keretein
belül technológiához, alapanyagokhoz (üzemanyaghoz is) és
szaktudáshoz juthat. A jó 40 éve alkotott Egyezmény eredendően
is „lukasra” sikeredett (ez viszont fontos volt ahhoz, hogy sokan
aláírják), nagyon általános, és időközben a kijátszására
alkalmas technikák is fejlődtek. Ezért az Egyezmény az adott
országokra specifikált Kiegészítő Jegyzőkönyveinek aláírása,
ratifikálása és betartása az egyik legfontosabb garancia arra,
hogy egy ország polgári atomprogramját tényleg transzparensnek
tekinthessük manapság. Irán – nagy nyomás alatt – 2003-ban
aláírta a Kiegészítő jegyzőkönyvet, de még nem ratifikálta
azt. A Kiegészítő Jegyzőkönyvben vállaltakkal Irán sokáig
kötélhúzósdizott, de erre még visszatérünk. Érdemes
megjegyezni, hogy az USA is csak idén januártól ratifikálta saját
Kiegészítő Jegyzőkönyvét.
Szóval,
visszatérve Teheránhoz, a Teheráni Kutató Reaktor termikus
teljesítménye 5 MW, üzemanyaga eredetileg nagy, 93% dúsítottságú
urán volt. (Az ilyen, „exportra szánt”, fegyvertiszta
uránt tartalmazó reaktoroknál arra szoktak törekedni, hogy a
hasadóanyag összmennyisége ne legyen elegendő egyetlen
robbanóeszköz építéséhez sem.) 1987-1993 között a fő iráni
nukleáris szervezet (Atomic Energy Organisation of Iran, AEOI)
argentin közreműködéssel átállíttatta a reaktort 20% alatti
dúsítottságú urán üzemanyagra a NAÜ akkori elvárásainak
megfelelően. Az eredeti, USA-ból szállított üzemanyagot máig a
telephelyen őrzik.
Az
elméleti oktatás, a nukleáris tudásbázis itt, a reaktornak is
otthont adó kutatóintézetben indult be, illetve jött létre.
Gyaníthatóan már a sah idejében is folytak a kutatóintézetben
titkos tevékenységek, de főleg az Iráni Iszlám Köztársaság
idejében foglalkoztak többek között lézeres dúsítással kis
mennyiségű uránnal, illetve a reaktorban besugárzás révén
különböző transzurán* izotópok létrehozásával és
elválasztásával tudományos kutatásuk céljából – köztük
érdemes megemlíteni a plutóniummal és a polónium-210-zel végzett
kísérleteket. Mindezek közben a kutatóintézet a NAÜ ellenőrzése
alatt állt az Atomsorompó Szerződésnek megfelelően.
(*
Az urán a periódusos rendszer végén található, utolsó, vagyis
legnagyobb rendszámú, a természetben megtalálható elem. A
nagyobb rendszámú elemek izotópjait mesterségesen lehet csak
előállítani, és ezeket transzuránoknak hívjuk.)
Iszfahán
A
mesés, ma is élő középkori város, Iszfahán melletti
kutatóintézetet és nukleáris komplexumot francia segítséggel
kezdték el építeni 1974-ben. Az Iráni Iszlám Köztársaság
idejében, az 1990-es évektől főleg kínai segítséggel
fejlesztették. A kínaiak több szubkritikus rendszert, kritikus
rendszert, illetve reaktort is leszállítottak az iszfaháni
kutatóintézet számára.
Jelenleg
az AEOI nagyon sok üzemet működtet itt. Közülük a legfontosabb
az uránkonverziós üzem, amelyben a bányászott urán-oxidból
(U3O8, yellow cake, sárga pogácsa)
UF4 illetve a dúsításhoz használható UF6 gázt
tudnak előállítani. Szintén kifejlesztették az urán fémmé
történő alakításának technológiáját, ami egy fegyverprogram
számára alapvetően fontos tudás.
Az
UF6 gáz a szakmai szlengben csak hex-ként
szerepel, ami németül boszorkányt jelent. A dúsítás során
jellemzően a 235-ös és 238-as tömegszámú uránizotópok
halovány tömegkülönbségét használják ki. Ehhez olyan
molekulába kell vinni az uránt, amelyben csak egy uránatom
található, és a többi atom olyan, aminek csak egyféle tömegű
izotópja létezik. Ilyen elem nagyon ritka, de előfordul, mint pl.
a fluor: F. Ugyanakkor a hex gáz rettenetesen korrozív, robbanékony
és mérgező. Az urándúsítás többek között ezért is nagyon
kényes és nehéz technológia.
A
2008 végén érvényes becslések szerint Iszfahánban és más
telephelyeken összesen 350 tonna urán gyűlt össze hex formájában.
Ezt a mennyiséget értékelve elmondhatjuk, hogy alig lehetne elég
akár csak egy nagyobb fajta atomerőművi blokk egyszeri töltetét
– több tíz tonna alacsony dúsítottságú urán urán-dioxid
kerámia formájában – ebből előállítani, ugyanakkor elegendő
alapanyag mintegy 35 robbanóeszközhöz szükséges magas
dúsítottságú urán előállításához.
Nagyon
fontos létesítmények még Iszfahánban a cirkónium üzem, amely a
szintén itt található nagyon fontos nukleáris üzemanyaggyár
számára gyárt alapanyagot. Az üzemanyaggyárról az irániak a
közelmúlt évekig azt állították, hogy az orosz gyártású
busheri atomerőmű számára gyártana üzemanyagot. Szakember
számára ez már akkor nonszensz volt, hiszen közismert, hogy a
kiváló üzemanyagot gyártó oroszok nem szívesen engednek
mindenféle kétes minőségű üzemanyagot a reaktoraikba. Egy
üzemzavar ugyanis az általuk gyártott atomerőművek jó hírét
tépázná meg – amivel szemben üzletileg az orosz igencsak
ellenérdekelt. Azóta már nem kérdéses, hogy az iráni építésű
IR-40 reaktor számára készül itt az üzemanyag. Fontos
kihangsúlyozni azt is, hogy az IR-40 reaktor számára nem kell az
uránt dúsítani, mivel egészen bizonyosan természetes uránból
készülő üzemanyaggal működik majd! Az IR-40 reaktorról még
szó esik alább, bővebben.
Az
iráni atomprogram felderítése szempontjából aggályos
létesítmények az Iszfaháni telephely melletti hegyekbe fúrt
alagutak. Üres állapotukban látták már ellenőrök, de
istenigazából nem tudni pontosan mit telepítenek/telepítettek
ezekbe.
Az
Irán körüli nemzetközi politikai vihar idején Iszfahán
létesítményeire is NAÜ pecsétek kerültek 2003-ban, amelyeket
2005-ben eltávolítottak és a munka azóta tovább folyik.
Az
Iszfaháni üzemanyaggyár telephelye, 2005
Alagutak
az Iszfaháni üzemanyaggyár telephelye mellett, 2005
Vajon
hova vezet?
A
busheri atomerőmű
A
busheri atomerőmű sokáig a szalagcímekben szerepelt, és a
nyugati sajtó előszeretettel tálalta az iráni fegyverprogram
egyik létesítményeként, esetleg fedőlétesítményeként.
Még
a sah idejében nagyon ambiciózus atomenergetikai program kezdődött
Iránban. A tervek szerint 2000-re mintegy 20, vagy több atomerőművi
blokkot építettek volna. Az indoklás szerint ezzel az ország
ipari-tudományos fejlődését is szolgálták volna, az atomenergia
szintúgy emelte volna az ország tekintélyét, illetve a bőséges
kőolaj és földgáz kincseket az export számára nagyobb mértékben
felszabadíthatta volna. Ugyanezeket az érveket hangoztatja a
jelenlegi rezsim is. És ezek az érvek bizony akkor is jogosak, ha a
mai Irán mondja.
A
busheri atomerőművet eredetileg a német Kraftwerk Union (később
Siemens) kezdte építeni 1970-ben két reaktorblokkal. Az építkezés
a forradalom idején leállt 50%-os és 80%-os készültségnél. Az
Irak-Iráni háborúban bombatalálatokat is kapott. 1994-től az
orosz Atomsztrojexport kezdte újra az építkezést az egyik
blokkon, a németek által felhúzott épületbe egy VVER-1000-es
blokkot „nyuvasztanak bele”. A rossz nyelvek szerint a
szerződésnek vannak titkos záradékai, amely szerint Irán
fegyverkezéshez használható technológiát és know-how-t is
kaphatott. Aligha hiszem, hogy így lett volna. Irán és Oroszország
régóta vetélkedő hatalmak a Kaukázus térségében. Hogy az
oroszoknak ne lenne hideglelésük egy atomhatalom Irán gondolatára,
na azt kötve hinném! Maga az erőmű meg tökéletesen alkalmatlan
fegyverprogramba valló beillesztésre. Könnyűvizes moderálású,
dúsított urán üzemanyaggal, egyéves kampányokkal üzemelő
rektorról van ugyanis szó. (Hogy ilyen reaktor miért nem alkalmas
fegyverkezésre, részletesen kifejtetik legfelül hivatkozott
cikkemben.)
Uránbányászat
Az
iráni uránbányászatról elegendő annyit elmondani, hogy az
ország egész területén zajlanak feltárások. Az Elburz hegységen
taxival átutazván a sofőr is mutogatta nekünk a völgybe vágott
alagutakat, hogy lám, ott is uránérc után kutatnak! (Mellette
pedig hatalmas duzzasztórendszerrel vízerőmű üzemel az egyik
oldalon, és épül a másik oldalon.) Irán hatalmas
ásványkincs-készletekkel rendelkezik, földgázzal, kőolajjal,
szénnel egyaránt. Uránérc készleteik viszont nem igazán nagyok.
Az összes becsült készlet mintegy 30 000 t, ez aligha lenne
elég egy komolyabb atomerőmű-flotta üzemanyaggal való folyamatos
ellátására. Stratégiai tartaléknak persze értelmes lehet
kitermelni. De egy biztos: még az atomerőmű flotta
felépítése előtt egészen értelmetlennek,
irreálisan drágának tűnik a bányászatot és az üzemanyaggyártó
kapacitást kiépíteni, amennyiben tényleg kizárólag békés
polgári programról van szó. Ezen uránkészletek viszont
elegendőek lehetnek egy ambiciózus fegyverprogram számára
nyersanyagul.
Ha
Natanz, akkor urándúsítás
Az
aggodalmakra valóban okot adó létesítmények egyik
legfontosabbika a natanzi urándúsító komplexum. A telephely 2002
augusztusában „bukott le”, amikor az Iráni Ellenállás Tanácsa
sajtóközleményében felfedte a „10 éve titkosan folyó iráni
atomprogramot”. Apró szurkálódásképpen megjegyzem, hogy a
fenti szervezet terrorszervezetként van nyilvántartva, ugyanakkor a
sajtótájékoztatót Washington D.C.-ben tartották. A valóban
gyanús létesítmények inkább 2000 óta épültek, és a
bejelentés is gyanúsan egybeesett az iraki invázió
előkészítésével.
A
Kalaye Electric fedőnéven felépített telephelyen a NAÜ 2003.
februári ellenőrzése során 162 db., P-1 kísérleti centrifugából
álló kaszkádot talált, amellyel addig UF6-tal történő
tesztelést még nem végeztek. Ez a típus nagy hasonlóságot mutat
az Abdul Kvadir Khan által Pakisztánnak az URENCO cégtől
„ellopott” egyik centrifuga technológiához. A NAÜ 2003-ban a
centrifugákat üzemképtelennek találta, ugyanakkor nagy
dúsítottságú urán nyomát találták meg a róluk vett
dörzsmintákban. Később bebizonyosodott, hogy az alkatrészek egy
része Pakisztánból származik, és feltételezhetően működő
dúsító üzemből szerelték le őket, így kerülhettek rájuk a
dúsított urán nyomok.
2003
augusztusában Natanzban sikeres tesztet végeztek egy 10 centrifugás
kaszkádon hex (UF6) felhasználásával. Időközben a
nemzetközi nyomás fokozódott, aminek hatására Irán 2004
novemberében önként leállította atomprogramját,
és önkéntalávetette magát a decemberben alá is írt,
de azóta sem ratifikált Kiegészítő Jegyzőkönyvének. A
kérdéses berendezésekre NAÜ pecsétek kerültek, vagyis a NAÜ
tudomása nélkül ezeket a berendezéseket nem lehetett újra üzembe
venni.
A
nemzetközi helyzet időközben fokozódott, és Iránban 2005-től
Mahmúd Ahmadenidzsád lett az elnök. 2006-ban a natanzi
létesítményekről a NAÜ ellenőrök jelenlétében levették a
pecséteket és a munka újraindult. Időközben a telephelyen
felépítettek egy dupla teremből álló, 50 000 uráncentrifuga
befogadására alkalmas földalatti épületet is. 2006-ra a
melléképületek is elkészültek.
A
2008 végén érvényes becslések szerint
a telephelyen 3800 P-1 típusú centrifuga működött, és további
2000 db. más telephelyeken. 2009 során az Iráni Iszlám
Köztársaság 3000 újabb centrifuga beüzemelését jelentette be.
A típust nem adták meg, ami azért izgalmas, mert időközben
megjelentek az IR-2 és IR-3 típusú, hazai, továbbfejlesztett
centrifugák is, amelyekről nagyon keveset lehet tudni azon túl,
hogy vannak.
A
számok értékeléséhez el kell mondani, hogy körülbelül 50 000
P-1 centrifugával lehetne az egyetlen árva busheri atomerőművi
blokk számára üzemanyagot gyártani. 6000 db. P-1 centrifugával
viszont évente 1-2 robbanószerkezethez elegendő nagy dúsítottságú
uránt lehetne előállítani.
Eddig
630 kg alacsony dúsítottságú uránt állítottak elő hex
formájában. Nagyon fontos megemlíteni, hogy egy fegyver
előállításához „köztes alapanyagként” szükséges
mennyiségű 4-5%-os alacsony dúsítottságú urán előállítása
adott számú centrifugával lényegesen több időbe telik, mint
aztán ebből, a 90% feletti dúsítottság elérése kellő
mennyiségben!
Az
elvakultságtól mentes források szerint Irán amúgy nem lép át
bizonyos bűvös határokat. Egyre közelít a „kitörési ponthoz”
(break-out capability), de például magas dúsítottságú uránt
valószínűleg tényleg nem állítanak elő. Ha ezt megtennék, és
lebuknának vele, akkor tényleg nagy bajba kerülnének. De egyre
inkább rövidül az az időtartam, amire szükségük lehet, ha
mégis fegyver gyártására szánnák el magukat – ezt is
szolgálhatja az alacson dúsítottságú urán gyártása (főleg ha
hex formájában tárolják), amire az Atomsorompó Egyezmény
elvileg lehetőséget ad. Az ebből és hasonló tényekből
levonható következtetéseket majd a III. fejezetben boncolgatom.
Az
„Original Centrifuge Plant” épületeiben folytak a korai
centrifuga kaszkád tesztek. Ezekre került pecsét 2003-ban. Közben
a jobb oldalon látható, beton-föld szendvicsrétegekkel fedett
föld alatti épületek készülnek. 2002
A
telephely felépült. 2006
Natanz,
2008
"És
nagykirály, ne feledkezz meg az arakiakról sem!"
Aránytalanul
kevés szó esik a hírekben Arakról. Pedig elsősorban ez az a
létesítmény, amit egyszerűen nem lehet egy békés célú
atomprogram részének tekinteni. Ez a telephely is 2002-ben „bukott
le”. 1996 óta épül itt az első nehézvíz gyártó üzem modul,
2003 óta a második. Jelenleg mindegyik üzemel, évente 16 tonna
nehézvíz előállító kapacitással. Ez bőségesen elegendő
mennyiség lesz az araki, nehézvízzel moderált reaktor indításához
és üzemeltetéséhez.
Időközben,
2003-tól maga az IR-40 nevet viselő reaktor is épülni kezdett és
jelenleg a befejezéshez igencsak közeli állapotot mutat. Az
irániak mereven ragaszkodnak hozzá, hogy a reaktorral orvosi
célokból állítanának elő izotópokat. Ugyanakkor ehhez a rektor
teljesítménye feleslegesen nagy, és amúgy meg kísértetiesen
hasonlít a pakisztáni Kushab reaktorhoz, amellyel a pakik az
atomfegyvereikhez szükséges plutóniumot állítják elő. A
reaktor nehézvízzel moderált, csatornás típus, amelynek
üzemanyaga feltételezhetően természetes urán lesz. A részletes
indoklást mellőzve annyit kell az ilyen típusról tudni, hogy
megfelelő nemzetközi ellenőrzés nélkül az ilyen típusok
alkalmasak fegyvergyártásra felhasználható plutónium
tenyésztésére. Ennek részletesebb kifejtése szintén
megtalálható bejegyzésem elején belinkelt cikkemben. Megbízható
becslések szerint a fegyver-plutónium gyártó kapacitás 9 kg/év
lehet. 2011-re várható a reaktor üzembe lépése.
Szintén
csak feltételezhető, hogy a telephelyen kis léptékben, de a
plutónium elválasztásával (üzemanyag reprocesszálás) is
foglalkoznak.
Arak.
Jobb alul a nehézvízüzem, bal felül az épülő IR-40 reraktor.
2005
Arak,
2008
Milyen
programot takarhatnak a fenti létesítmények?
2006-ban
írott cikkem óta a fejlemények nem változtatták meg személyes
szakmai értékelésemet, csak annyiban, hogy sok mindenről kiderült
azóta, hogy az irániak képesek rá, bár korábban ezek esetleg
kérdésesek voltak. Az akkori konklúziómat ezért egyszerűen
idemásolom:
A
fentiekben írt műszaki tények alapján természetesen nem
jelenthető ki megfellebbezhetetlenül, hogy Irán atomfegyverek
előállítására törekszik. Ami viszont világosan látszik: az
iráni atomprogram menete nagy hasonlóságot mutat a világ eddigi
történelme során nagy atomarzenált, illetve atomfegyvergyártó
kapacitást sikeresen kiépítő több ország stratégiájával.
Irán mind a két, az urán- és plutónium-ágon előrehaladva is
jelentős eredményeket ért el olyan fejlesztések területén,
amelyeket kiteljesítve sok lábon álló, nagy atomarzenál
előállítására is alkalmas nukleáris rendszerre tehet szert.
Nagyon
fontosnak tartom írásom végén is kihangsúlyozni, hogy a
kizárólag békés célú nukleáris berendezés rendszerek, illetve
a katonai célú nukleáris rendszerek között markánsan
különbséget lehet tenni. A szakember számára az Irán területén
mára elkészült és jelenleg épülő nukleáris berendezések egy
olyan, a jövőben felépíteni tervezett rendszer részeinek tűnnek,
amely békés és katonai célokat egyaránt szolgálhat. Gyanakvásra
ad okot, hogy Irán jelenleg elsősorban a kettős felhasználhatóságú
dúsító üzemének felépítését és a majdnem bizonyosan katonai
hasznosíthatóságú nehézvizes reaktorának építését erőlteti.
Ugyanezt az elszántságot nem tapasztaljuk a kizárólag békés
célra hasznosítható berendezések, például könnyű-nyomottvizes
polgári atomerőművek felépítése terén.
Várhatóan
a jövő héten elkészítem a III. fejezetet, amiben a
világpolitikai hátteret boncolgatom, illetve az Irán és a Nyugat
– USA is – közti várható közeledés vélhető forgatókönyvét.
A várható tartalom:
Világpolitikai
kötélhúzás 2002-2008
A
közeledés forgatókönyve
A
III. fejezetet, ahogy az I. fejezetet is, ismét nem írhatom
szakemberként, hanem csak lelkes amatőrként. Addig is szeretném
előrebocsátani, hogy a fenti értékelés ellenére úgy tűnik,
hogy Irán célja nem az atomfegyver megszerzése önmagában! A
különböző elemzésekben sokat előcitált Pakisztán annak idején
egyértelműen a fegyver megszerzését tűzte ki célul. Zulfikar
Ali Bhutto elnök ennek megfelelően valahogy így is fogalmazott
anno: Ha leveleket is kell ennünk, (úgy legatyásodunk
miatta,) akkor is meg kell szereznünk a bombát! Pakisztán
az indiai atomarzenál árnyékában ugyanis semmi más módon nem
látta biztosítva puszta állami létét sem. Ezért a
fegyverkezésről való lebeszélésük lényegében reménytelen
volt annak idején.
Irán
célja szerintem más, és a fentihez hasonló kijelentést iráni
vezető még a pletykák szerint sem tett. Ők stabilitásra vágynak.
Ezt esetleg megfelelő elrettentéssel érik el, de aligha ezt
tekintik ideális végeredménynek, hiszen akkor marad az
elszigeteltség, amiből már nagyon elég nekik. Szinte mantraként
mondogatja minden iráni ember, hogy „Irán, ha hagynák a saját
útján fejlődni, sokkal előrébb tartana!”
Vagy
sikeres diplomáciával érik el a stabilitást, melynek feltétele,
hogy az USA által köréjük létrehozott katonai gyűrűnek is meg
kell szűnnie, szintúgy a fenyegetőzésnek is véget kell érni.
Erről szól az Iráni vicc: Melyik az a két ország, amelyik csak
az USA-val határos? A válasz: Kanada és Irán! És tényleg,
lényegében igaz: A kaukázusi határt kivéve minden szomszédjukban
van amerikai katonai bázis, vagy komplett expedíciós hadsereg. És
ennél többre is szükség lesz: kölcsönös
garanciákra! Kölcsönösekre!
De
még ez sem elég Iránnak. Ők – szerintem – közel teljes
gazdasági nyitást szeretnének, és kölcsönös biztonsági
garanciákat! Kölcsönöseket! Fejlődni,
gazdagodni akarnak. A saját maguk alkotta rezsim kereteiben… Vagy
egy másik, de megint csak maguk alkotta rezsim keretében, de egy
biztos: nem olyanban, amelyik külföldi tankokon hozza az új
elnököt és kormányát! Ők 2500 éve építik államukat. Hozzá
vannak szokva, hogy létezik. Meg a térség is hozzá van szokva,
hogy létezik. Ez ottan a dolgok természetes rendje. Irak és Irán
között nem egy betű (és egy ékezet) a különbség !
Mi HAARP van .. És minden haszná-.. Full HAARP Dokumentumfilm
HAARP IDŐJÁRÁS CONTROL része lehetne NWO KIÜRÍTÉSÉNEK PLAN, i
Időjárás Ellenőrző Conspiracy Theory Jesse Ventura HAARP
HAARP: Perzsa-öböl Eyewitness
Haiti / Chile Földrengés HAARP 2010
Japán földrengés nukleáris Fukushima ☢ Attack, HAARP, japan ☢ ☢ USA NEX
És
még van pofájuk azt állítani , hogy Irán a terrorista állam ,
hol ott innen úgy látszik , hogy a birodalmi Amerika és a cionista
neokom vezetés a terrorista ők mérnek csapásokat a föld Nemzet
államaira . Játszanak a tűzzel , de a tűzben a vas is megolvad,
halottak lesznek ők is csak még nem tudják , de már felkészültek
a nemzetek a nukleáris korszak utáni létre is, ők is HAARPOT
akarnak ők is játszanak a hárfán . Az emberiség nem akar
megállni a fejlődéssel mint ahogy most Irán is atomhatalom lesz ,
ne csodálkozzanak az elsődleges terrorista hatalmak , de más is
fog játszani a hárfán, csak az a kérdés , hogy a föld elbírja
majd a többszólamúságot. És az élet beálmodik – e vagy
kialszik , még a szikrája is , meddő lesz a táj holdbéliek a
sziklák nem veri fel a gaz a rónaságot, kopár kövületként egy
két csontváz , ha megmarad, de azt is széthordja a tájfunos
forgószél. Ott hol a madár dalolt, már csak a szél süvít, oly
kihalt e táj . Te tetted ezt EMBER ki méltatlan lettél az életre,
kipusztítottad magadat, és az egész evolúciót, Sátáni tettedet
akkor kellet volna megállítani, mikor még kis cionista terrorista
államocska voltál, egy hidrogén bomba megállított volna, és az
élet ment volna tovább. Látod még használhatod a fejedet, ha
megerőlteted magad, hisz nem azért van az , hogy a kalapod tudjad
hogy hová kell rakni, kipáról nem beszélünk, hisz ők a
Sátánhívők kasztjába tartoznak. Ha azt hiszed meglesztek egymás
mellet, hát tévedsz és alulról fogod szagolni az ibolyát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése