2017. április 12., szerda

Végrehajtó maffia az ügyészség.









Végrehajtó maffia az ügyészség.


Ami a HírTV-ből kimaradt, VI. rész - így gyűrte maga alá a végrehajtó maffia az ügyészséget
Oknyomozásunk során egy újabb fejezethez érkeztünk a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara körüli visszásságok feltárásában. Ez a történet legalább annyira gyomorforgató lesz, mint az eddigiek, és talán túl sok újdonságot nem is fog tartalmazni a témában kicsit jártas olvasó számára. Ez ezúttal nem is célunk. Azt viszont szeretnénk elérni, hogy megfelelő magyarázatot adjunk különböző, egyébként nyilvánosan is ismert furcsa körülményekre, a Magyar Bírósági Kamara igazságszolgáltatás rendjébe történő durva beavatkozásaira, a vezetés és holdudvara által elkövetett, nem egyszer súlyos bűncselekmények kurtán-furcsán történő lezárására, az ügyek eltussolásának hátterére.
Ez úton is szeretnénk köszönetet mondani segítőinknek, akik kisebb-nagyobb mozaikokkal segítették az összkép kialakítását, még ha konkrétan nem is voltak tudatában annak, hogy mekkora segítséget adtak nekünk...
Akkor nézzük. hogyan is gyűrte komoly baksisért maga alá egy korábbi időszakban a kamara az ügyészséget és szolgálta tovább az akkori politikai elitet - mit kerteljünk: az MSZP-t -, cserébe azért, hogy hagyjanak nekik annyi játszóteret, amiből megmarad nekik a zsíroskenyérre, disznóra, sőt egy egész kondára való... miután a végrehajtói kamara az ún. általános költségátalányért (kétmilliárd évente) kigolyózta az FKGP-t (korábbi írásuk itt) a politikai életből. A "gyilkos Császtiék" a saját korrupciós ügyeiket kellett hogy elsikálják, ezért kitalálták az ún. fegyelmi bíróságokat. Ez két végrehajtó tagból és egy hivatásos bíró tagból áll. A két (egyébként géplakatos végzettségű) végrehajtó tag simán leszavazta a hivatásos bírót, így nem csoda, hogy a legkisebb korrupciós ügyet is egyszerűen elsikálhatták. A "gyilkos" Császti a fegyelmi bíróság vezetőjének "gyilkosné" Császtiné Szunics Ildikót delegálta, így lett a helyesírással bajlódó, szótagolva olvasó Császtinéból a Magyar Köztársaság legfelsőbb bíróságának fegyelmi bírája. Ezután a "gyilkos" Császti bárkit akár öngyilkosságba is kergethetett, a "Kókai Borat", alias köztiszteletben álló cigány Radics erőszakolhatott meg bárkit, fegyelmileg őket nem lehetett felelősségre vonni. Ezután következet a végrehajtói maffia legkeményebb próbatétele, az ügyészség. A sünök semmiféle akadályt nem jelentettek, őket olcsón megkapták. A fegyelmiket megoldották, a politika Dávid Ibolyával, később az MSZP-vel volt kipipálva, de ha bárki bement az ügyészségre, az még okozott némi kellemetlenséget.
Éveken keresztül próbálták meg lefizetni az ügyészeket, több-kevesebb sikerrel. Főleg a Budapesti Nyomozó ügyészséghez kellett a forró drót, mert ehhez tartozott a végrehajtói kamara. Ekkor támadt gyilkos Császtinak az a gondolata, hogy vagy a szóvivőt fizessék le, vagy a portásokat. Bejött. A portások jó ideig felírták a ki-be mászkálók adatait, és leadták Császtinak. Akkor döbbent meg a "gyilkos", hogy milyen sokan járnak be panaszkodni az ügyészségre. Császti közvetítőkön keresztül küldött egy 20 millió forintos "nokiás" dobozt a Budapest Nyomozó Ügyészség vezetőjének, aki azt - postafordultával - visszaküldte. Császti ezután felajánlotta, hogy oktatás címen fizet neki havonta több milliót, csak hunyjon szemet a végrehajtói maffia felett. Erre már az ügyészek is berágtak, és több házkutatást is lefolytattak a végrehajtói kamaránál.
Annak ellenére, hogy az iratok fele meg sem volt, rendkívüli fertőt találtak. Császtira biztos bilincs és börtön várt, így halálfélelmében a régi MSZP-s haverokhoz fordult, akik ezért cserébe, tekintve, hogy a végrehajtás az MSZP házi játékszere lett, bemutatták neki Györgyi Kálmán volt párttitkárt, az akkori legfőbb ügyészt (a Hit Gyülekezete gyűléseiről lehet még ismerős, ha valaki nézi az ATV-n a Vidám Vasárnapot).

Györgyi Kálmán
Gyilkos Császti az adósok ellopott pénzéből ötven millió forintot ígért Györgyinek a szabadságért cserébe. Végül a legfőbb ügyésszel abban állapodtak meg, hogy amint jön a pénz, el lesznek az ügyek sikálva. Györgyi Kálmán a kapcsolatain keresztül kirúgatta (áthelyeztette) a házkutatást elrendelő Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetőjét, szétszórta az országban a végrehajtók elleni feljelentéseket, nehogy összeálljon valakinek a kép. Császti hozta a pénzt. Ezzel együtt, szinte másnaptól a végrehajtói kamara legfőbb ügyvédje lett, kiemelt fizetésért, amiért egyébként még csak be sem kell járnia, Kardos Éva, Györgyi Kálmán zsíros hajú felesége, és Györgyi Dániel Kálmán, a legfőbb ügyész kicsi fia is a végrehajtói kamarának kezdett dolgozni mesés pénzekért.
Most már Császti és a végrehajtói maffia zsebében van a rendőrség a politika és az ügyészség. Mi kellhet még? Így már érthető olvasóink számára is, miért úsznak meg mindent ezek gazemberek, Radics még a kamerába is hazudhatja pofátlanul, hogy a jegyzőkönyvek hamisak…
Frissítés: Egy kis magyarázat:
A költségvetési iratokból végig lehet vezetni évekre visszamenőleg, hogy mennyit fizettek tiszteletdíj, illetve jogi képviselet gyanánt. Ezeket alapvetően az alább felsoroltak védelmében fizették ki, jellemző módon Györgyi Kálmán hozzátartozóinak. Az ügyészségi levelezést készítő Falvai Zsolt lett eltávolítva, mert nem tudták lefizetni (úgy tűnik, neki más a gyengéje, vagy Izraelből többet fizetnek - ő kergette ugyanis a halálba Képíró Sándort, de nagy szerepe volt a 2006-os pribékek mentegetésében is - a szerk.). A kerítéses irat azért került be, mert abból ment az 50 milló Györgyinek Falvai kimozdításáért. A belső levelezést egymásnak küldözgették a házkutatásról és lefoglalásokról.
A bűnöző végrehajtókat az alábbi ügyvédek képviselték / képviselik, nekik lett kifizetve a Kamara költségvetésében jogi képviselet, illetve tiszteletdíj néven szereplő tétel:
- "gyilkos" Császti Ferenc vádlott - zsíroshajú Kardos Éva
hivatali visszaélés, hamis vád, sikkasztás, hatóság félrevezetése
- "sötétlekű" Krejniker Miklós vádlott - zsíroshajú Kardos Éva
hivatali visszaélés, hamis vád, sikkasztás, hatóság félrevezetése, különleges személyi adattal visszaélés
- Tóth Dénes vádlott (B.25620/2011) - zsíroshajú Kardos Éva
kényszerítés
- Schadl György vádlott - zsíroshajú Kardos Éva
kényszerítés
- "Kókai Borat" Radics Csaba vádlott - zsíroshajú Kardos Éva + saját ügyvéd
zaklatás, becsületsértés, hivatali visszaélés, sikkasztás
- Makovics János elítélt (212.B.26502/2011.) - zsíroshajú Kardos Éva + 2 saját ügyvéd
hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamistás, hivatali viszaélés, jó hírnév megsértése
- Kiss Gábor elítélt (212.B.26502/2011.) - zsíroshajú Kardos Éva
hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamistás, hivatali viszaélés, sikkasztás
- "gyilkosné" Szunics Ildikó vádlott - Mihály Róbert
becsületsértés, jó hírnév megsértése
- Fodor Tamás vádlott - Györgyi Dániel (zsíroshajú fia)
különleges személyes adattal való visszaélés
csak hogy ne maradjon ki senki és pártatlanok maradjunk:
Andresin Konstantin elítélt - saját ügyvéd
hivatali visszaélés, sikkasztás
Tóth Ákos vádlott - saját ügyvéd
hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás
És most következzenek a dokumentumok:
2. frissítés: "Hol van azóta már Falvai, nem is érdekes" - hangfelvétel Krejniker vallomásáról
A tegnap esti Hírtévés híradókban helyreigazítás volt hallható, az ügyészség hamis jegyzőkönyveknek minősítette portálunk által bemutatott valódi jegyzőkönyveket. Azt közöltették, hogy Radics ellen nem folytattak szexuális bűncselekmények miatt nyomozást.
Radicsra és szexuális bűncselekményeire hamarosan visszatérünk, de addig is egy kicsit közelebb hozzuk olvasóink fantáziáját a gengszterfilmekben látott, de még annál is brutálisabb magyar valósághoz. Amit most olvasóink hallani fognak, az nem valamilyen olasz vagy amerikai maffiafilmből kivágott részlet, hanem a hamisítatlan magyar valóság. Ez a hangfelvétel akkor készült, mikor a hazai igazságszolgáltatási gyakorlatnak megfelelően egy tárgyalás előtt összejön a bíró a vádlottakkal és a vádlottakat képviselő és az ügyészséget zsírozó védőügyvéddel, átbeszélik a történteket. Portálunk korábban beszámolt arról, hogyan mentette fel iskolatársa a bűnöző végrehajtókat. Tárgyalás előtt készült a felvétel.
2012. március Tóth Dénes – Schadl György vádlottak kényszerítés miatt indított büntetőügyének első tárgyalási napja, Krejniker Mikós vallomása (ügyvéd: Kardos Éva, bíró: Szobodka Helga).
Biztosan nem csak bennünk merült fel az a kérdés, hogy az elszámoltatást és rendet ígérő Orbán Viktor, a karhatalom minden eszközével és állományával rendelkező Pintér Sanya, a kilenc évre bebetonozott fideszes Polt Péter ügyészségi vezető, a szintén kilenc évre bebetonozott Handó Tündi fideszes bírósági vezető, mi a bánatos fenét csinálnak? Mit szólnak hozzá, hogy a fideszes (telj)hatalom alatt banánköztársasági szinten működik a magyar igazságszolgáltatás. Portálunk mindenesetre segítséget nyújt ahhoz, hogy a hangfelvételen halható dolog bekövetkezzen, Krejniker kijelentése miatt a vádlottak padjára kerüljön.
Olvasóink képzelőerejére bízzuk a történet folytatását. Vajon mit fog tenni dr. Falvai Zsolt ügyész úr, miután portálunktól egyértelmű bizonyítékokat kapott arra vonatkozóan, miért távolították el, miért esett folt a szakmai becsületén. Úgy gondoljuk, hogy szavazással egyértelműsítjük olvasóink "magyar igazságszolgáltatásba" vetett hitét. Lehet szavazni.
1. Falvai odaautózik a kamara kerítéséhez és leköpi a hatvanmillás művészi alkotást, majd bánatosan megy tovább a dolgát tenni, hazafiakkal leszámolni stb.
2. Falvai a korrupció ellen végzett harc élharcosává válik, feltáratja az ügyét, lecsukatja a maffiaszervezet tagjait és pártolóit.
3. Falvai Krejnikerék Pest megyei bíróság épületét felgyújtó tettestársukhoz hasonlóan megöngyilkoltatja magát.
4. Falvai dörzsöli a markát, mert tudja jól, hogy hallgatásáért cserébe, Györgyi Kálmánhoz hasonlóan neki is építeni fog a kamara egy kerítést.
5. Falvai örömtáncot jár, mert egy MBVK-s kerítés árán kívül még a szakmai előmenetelét is hosszútávra biztosította portálunk tényfeltáró munkája….
Jó szavazást!
(Kuruc.info)
A korábbi részek:



Ami a HírTV-ből kimaradt: így mentette fel volt iskolatársa a bűnöző végrehajtót

Mint ismeretes, a 2013. január 18-i Bruttóban a HírTV-sek bő 23 percet szenteltek a végrehajtói kamarának. Volt egy érdekes részlet, egészen pontosan a riportnak nevezett gyalázat első pár perce, ahol valamiért fontosnak tartották leadni, hogy a moratórium ellenére kilakoltató Schadl végrehajtót felmentették kényszerítés vádja alól. Valamiért ezt a riportot megrendelő kamarai vezetés fontosnak tartotta lehozni, ami azért is érdekes, mert a folytatásban nagyon kevés szó esik a miértekről. A Kuruc.info utána járt, hogy mi és miért is történt valójában.
A (bűn)eset még korábban történt, amikor is egy nyeszlett végrehajtójelölt úgy gondolta, tudna dolgozni önállóan is. Nem jött össze. A terület, ahova pályázott más, egyébként kevésbé rátermett, de az üvegszemű Császti kegyeit mindenképpen jobban élvező egyednek is kellett. A kis végrehajtójelölt végül a budiban kötött ki, ahol egy darabig állta a pofonokat már önálló végrehajtó társaitól (náluk ez az elintézés módja, csak ügyfelük ne legyen a magyar!), majd beadta a derekát. Ezután autóba tuszkolták (valószínűleg ezt is akarta), és az újpesti Oxygen Wellness központba citálták az éppen ott lebzselő üvegszemű elé, ahol esküt kellett tennie a "donnál" hogy többet nem akar önállóskodni, területet szerezni és azt csinálni, aminek addig tanult, vagy mifene. Cserében viszont segíti a kamara munkáját, mert amúgy nem hülye gyerek. Eddig semmi probléma. Pályázat visszavonva, konkurencia kiiktatva, a pár pofonra meg ki emlékszik... a diktafonon kívül... Mert hangfelvétel készült, ami ugye, mint az ilyen dolgok, bármikor előkerülhet, már csak azért is, mert a bíróságra is bekerült bizonyítékként. Meg is hallgatta a bíró, de úgy értékelte, hogy két percen keresztül tényleg hallatszik valami a hosszú felvételen, ami akár az is lehet, de az nem elég meggyőző... Azért reméljük, hogy idővel a felvételt mi is meg tudjuk szerezni, hátha el tudjuk dönteni olvasóink bevonásával, mi az egyértelmű és mi nem. De ha az üvegszemű mint megbízható hamis tanú azt állítja, hogy az nem úgy volt, akkor az nem úgy volt. Bárki (lehet akár hangfelvétel is) bármit állít. Eredmény: a bűnözőket kellő bizonyítottság hiányában felmentették első fokon, ami azt jeleni, hogy történt bűncselekmény, azt vélhetően az ön(bíráskod)álló végrehajtók mint vádlottak követték el, csak ezt kétséget kizáróan a vádhatóságnak bizonyítani nem sikerült.
Eddig szép, de még meg tudjuk spékelni: kik a vádlottak? Hát régi jó ex-bokszoló, télen kilakoltató Schadl barátunk és egy Tóth Dénes nevű önállóskodó végrehajtó. Róla tudni kell, hogy zsidó származású pedagógus anyuka szárnyai alatt nőtt fel Miskolcon. Iskolába is ott járt, mégpedig a Földes Ferenc Gimnáziumba. Jó gyerek volt, vagy rossz tanuló? Nem tudjuk, de azt kiderítettük, hogy volt egy Szabó Helga nevű iskolatársa, akit anyukája korrepetált magántanárként. Miért érdekes? Mert ez a kicsi lány felcseperedett, férjhez ment és most úgy hívják, hogy dr. Szobotka Helga bíró, aki általában büntető ügyekben jár, de most konkrétan ezen ügyben is ő hozott felmentő ítéletet volt iskolatársára.

Helga és Dénes - akkor és most
Valakinek ez még kevés a bírói elfogultság megítéléséhez? Akkor nézzük... A Földes Ferenc Gimnázium nem csak magát hirdeti elitképzőnek, illetve tehetséggondozónak, a térségben ténylegesen is annak tartják. Mint ilyen, az öregdiákok rendszeresen összejárnak, találkoznak, tartják a kapcsolatot. Még egyesületük is van, amiben nincs semmi rendkívüli, de az érettségi utáni kapcsolatot valószínűsíti. Így már nem nehéz elképzelni, hogy a két Földes öregdiák időről időre együtt iddogált, jól ismerte egymást. Ez is kevés?

Helga tablóképe - ugyanazon a bíróságon (PKKB-n) dolgozik Dénes végrehajtó, mint a birónő - házon belül intézték el az ügyet a volt iskolatársak
Menjünk tovább... A két volt iskolatársat az élet újra összehozta. Az egyik, Helga, bíró lett a PKKB-n, míg Dénes önálló bírósági végrehajtó. Itt már mindenképpen találkozniuk kellett az állománygyűléseken és egyéb bírósági összejöveteleken. Ez sem elég? Akkor pörgessük vissza az idő kerekét a tárgyalás elejéig, ahol a bíró a folyosón mindenkinek udvarias "jó napottal" fogadta köszönését, míg Dénesnek - fültanúk előtt - kicsúszott egy "szia"...
Példamesénk sajnos nem egyedi. Hasonlóképpen "haveri" bírók vannak a IV - XVII kerületi bíróságon, és "haveri" rendőrök a zuglói kapitányságon...
(Kuruc.info)


Ami a HírTV-ből kimaradt, II. rész: a gyilkos Császti és a "nem létező" büntetőeljárások

Engedjük tovább gyűrűzni a végrehajtói kamarában felkavart, és azóta már rettentően nyúlós-nyálassá vált büdös trágyadombot, amelynek tetején még mindig az a Császti Ferenc áll, aki ellen "nem folyik büntetőeljárás"!
Hogy is van ez akkor? Milyen ember az olyan, aki előtt "hűségesküt" kell tenni? Császti az ellene felhozott vádak miatt megkereste az ügyészséget, ahol azt a tájékoztatást kapta, miszerint vannak ügyek, de egyik sem tekinthető ellene folytatott büntetőeljárásnak (forrás: a Bruttó című műsor 2013. 1.18-i adása).
Nos, nem meglepő módon mi egészen máshogyan tudjuk mindezt, hiszen az alábbi ügyekben a végrehajtói "keresztapa" ellen folynak a büntetőeljárások:
- Nyom.: 1250/2011. vesztegetés bűntette
- Nyom.: 1205/2010. sikkasztás bűntette (NF. 1376/2012. Legfőbb Ügyészségen)
- Nyom.: 1363/2011. 2 rendbeli hivatali visszaélés bűntette
- Nyom.: 1648/2008. hivatali visszaélés bűntette (Legfőbb Ügyészségen)
- Nyom.: 2170/2011. hivatali visszaélés bűntette
- KF. 7062/2011. bűnpártolás (kiemelt ügy!)
- NF.5057/2009. hűtlen kezelés bűntette (a Legfőbb Ügyészségen)
Mindezek talán eltörpülnek amellett, hogy Császtit méltán hívhatjuk gyilkosnak is. Tavaly ugyanis három becsületes magyar ember (két nő és egy férfi) lett öngyilkos miatta. Egyikük, Stiaszni Éva, a 140 000 forintos tartozása okán kilakoltatásra ítéltetett és a kényszerintézkedés során sokkos állapotba került nő a kilencedik emeleti ablakából vetette ki magát. A rendőrség szerint persze "bűncselekményre utaló adat" nem merült fel. Az ok-okozati összefüggéseket meg ejtsük nagy ívben, igaz? Ha valaki megbeszélné Császtival a fentieket, vagy akármi mást, akkor a 30/9549825-ös számon lehet elérni.
A családi és üzleti összefonódások világában meg sem lepődünk azon, hogy gyilkosunk kedves felesége, Császtiné Szunics Ildikó végrehajtó (aki egyébként Veszprémben ügyködik) hivatali visszaélésért első fokon ítéletet kapott, másodfokon a Győri Ítélőtábla veszi majd vigyázó kezeibe. Érettségije nem biztos, de telefonja az van: 30/9471073.
Újabb családtagként Szabó Andrea végrehajtó-helyettes kapcsolódik a díszes familíához. Ő tudomásunk szerint Szunics Ildikó vér szerinti, Császtinak pedig nevelt lánya, aki élettársával, Rádoki Ferenc végrehajtó-helyettessel együtt hivatali visszaéléssel bíróság előtt álló, úgyszintén magasan kvalifikált, érettségivel alig rendelkező "droid". Még egy jól sikerüt fotót sem lehet fellelni róluk, hogy megismerjük retardált arcukat. A Facebookról is törölniük kellett magukat felsőbb utasításra.
Végére pedig drága cigány "barátunk", Radics Csabika maradt a maga 8 általánosával, aki több rendbeli hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás miatt a Fővárosi Törvényszéket oktatja ki, mert szerinte a bíró és az ügyész is szereptévesztett és személyiségzavaros, ha az általa elkövetett szemétségekkel foglalkozik. Nos, ez is a védekezésnek egyik kiváló formája. Mivel ennyire balfasz, ezért "mentő tanúnak" mégiscsak beidéztette 2013. 1. 31-től kezdődő tárgyalására Császti Ferikét, aki már a zsidó Schadlt is megmentette az igazságszolgáltatástól. Ezért csak reménykedhetünk, hogy ott másodfokon nem Schadl vádlott-társának, Tóth Dénesnek az iskolatársa lesz a bírónő. Hacsak Helgácskát hamar nem neveztetik ki a törvényszékre is a fent részlegesen felsorolt köztörvényes bűnözők privát bírójának. Radics Csabánk mobilszáma: 30/9316640.
Frissítés: Stiaszni Éva metróvezető esete ismert. Tavaly márciusban történt, mikor rárúgták az ajtót, kiugrott a 9. emeletről. A végrehajtó rendőri kísérettel feltörte a zárat, mivel a nő nem engedte be őket. Annyi ideje maradt, hogy sms-t írt a 21 éves lányának: "Nagyon szeretlek, de már nem bírom az igazságtalanságot. Bocsáss meg nekem!" A behatoló személyek csak az üres lakást és a nyitott ablakot találták. A feljelentés ismeretlen tettes ellen irányult és a III. kerületi ügyészség foglalkozott vele, mivel ott történt. Végül ok-okozati összefüggést nem találtak a haláleset és az eljárási cselekmény között.

Néma gyászmenet Stiaszni Éva temetésén

Bódi László, Cipő temetése Kistarcsa



November 17-én egy gyanúsan hasonló eset következett be szintén a III. kerületi San Marco utcában, itt egy 57 éves férfi vetette ki magát a 3.emeletről, mikor a végrehajtók megjelentek a lakásnál. Az ügyet közigazgatási eljárásban vizsgálják.
A lényeg, hogy az öngyilkosságok egy szűk körhöz, a Császti-Szunics VH Irodához kapcsolódnak. A vizsgálatok eredményeiről nincs hír, de Császti a mai napig a VH Kamara ügyvezető alelnöke és gyakorló végrehajtó.
Ismereteink szerint a mintegy 170 bírósági végrehajtó közül mintegy 20 ellen indult büntetőeljárás, 2 fővel szemben született jogerős, elmarasztaló ítélet, hivatásukkal összefüggésben elkövetett bűncselekmények miatt, de eddig csak egy főt függesztetek fel. (Törvényesen mindet fel kellett volna...)
2. frissítés: Császti végrehajtó áldozata: Stiaszni Éva (1960. szeptember 22. – 2011. október 6.)
A fénykép a temetésén készült 2011. október 26-án.
(Kép: Szabad Riport Tudósító Iroda)
(Kuruc.info)


Ami a HírTV-ből kimaradt, III. rész – Betekintés a végrehajtói maffia bűnügyeibe

A Kuruc.info oknyomozása alapján hírportálunk a következő tények ismertetésével segíti a HírTV lagymatag riportereinek munkáját. Nem hagyott minket nyugodni a "gyilkos" Császti a HírTV Bruttó műsorában felelőssége teljes tudatában tett kijelentése, hogy nincs tudomása arról, hogy büntető ügyek lennének folyamatban végrehajtókkal szemben. Ehhez tudni kell, hogy az eljáró ügyészségek a végrehajtókkal szemben megindított eljárásokról folyamatosan tájékoztatják az MBVK-t, mert ilyen estekben az eljárás idejére fel kell függeszteni tevékenységüket és gondoskodni kell helyettes kijelöléséről, mert hát a népet valakinek folyamatosan nyúznia kell.
Előzmények:
A gyakorlatban ez nem így történik, mivel a kamarai irányítással működő végrehajtó "maffia" saját tagjait, akikkel folyamatos véd- és dacszövetségben vannak összefonódva (értsd: rengeteg pénzt keresnek, de a kamara vezetése és a haveri végrehajtók kicsit többet), mindenféle jogi csűr-csavarral, jelen esetben az "ártatlanság" (ha-ha) vélelmére hivatkozva nem függesztik fel a végrehajtót eljárás megindulása esetén, mint azt egy törvénytisztelő kamarának kellene, hanem megvárják a jogerős ítéletet, ami végrehajtók esetében törvényi rendelkezés alapján, kiemelt ügyként kezelve, gyorsított eljárásban születik (értsd: azért, hogy kevesebb ideig essen ki a munkából felfüggesztés miatt, amit ugye mulasztásos törvénysértő módon nem rendelnek el). Persze erről csak azokban az esetekben lehet szó, amikor a haveri végrehajtó kimosdatása nem sikerül, illetve pénzben sem tudják megvásárolni az ítéletet, vagy nem haveri bíró jár el ügyükben. A jogerős ítélet után indítanak egy - egyébként látszólagos - fegyelmi eljárást, amiben azt vizsgálják, hogy indokolt-e a felfüggesztés, majd megállapítanak valamit és nem, vagy csak nagyon rövid időre vonják ki a havert a forgalomból. Oknyomozásunk során utána jártunk és összeszedtük, hogy mégis melyik végrehajtó áll büntetőeljárás alatt. Fel kell hogy tűnjön mindenkinek, hogy az eljárás alá vont, illetve jogerősen elítélt végrehajtók zöme kamara közeli, vagyis valamilyen meghatározó tisztséget tölt be ott. Meglátásunk szerint ők azért kerülnek szembe ügyködésük során gyakrabban a törvénnyel, mert pozíciójuk miatt törvények felettinek érzik magukat, úgy gondolják, bármit megtehetnek, mert úgyis megússzák politikai kapcsolataiknak és az ellopott millióknak köszönhetően...
A bűnöző végrehajtók listája
Andresin Konstantin: Korábban évekig a Kamara Számvizsgáló Bizottságának elnöke volt, tehát haver, mert neki nem kellett észrevennie az okoskodást, vagy elsimítani az ügyeket, ha valami kiderült. Őt a Csongrád Megyei Bíróság első fokon hivatali visszaélés miatt fél év börtönre ítélte, aminek végrehajtását másfél évre felfüggesztette. Másodfokon a bíróság végül pénzfőbüntetésre ítélte jogerősen. A nyomozószervek ezen felül úgy gondolják, hogy sikkasztás miatt is nyomozgatni kell ellene. Folytatjuk...

Krejniker Miklós
Krejniker Miklós, a Kamara elnöke. Annak ellenére, hogy kamarai "elfoglaltságai" miatt már régóta nem látott adóst és megbízható tartós helyettes garázdálkodik helyette (ne féltsétek, a lóvét azért megkapja), nyomozati szakban van vele szemben eljárás hivatali visszaélés, hamis vád, sikkasztás, hatóság félrevezetése, különleges személyes adattal való visszaélés (ilyet majd keresünk róla és jól visszaélünk vele, csak mi nem hivatalos személyként...) garázdaság (ezt megírtuk korábban) és rágalmazás miatt. Ezt is folytatjuk...
Tóth Dénes a Kamara (fegyelmi) vizsgálója. Bírói szakban folyik ellene eljárás kényszerítés miatt, első fokon volt iskolatársa Szobotka Helga felmentette bizonyítottság hiányában, ami azt jelenti, hogy történt bűncselekmény, azt feltehetően ő is követte el, de a jelen esetben "haveri" bíróság ezt nem találta kellően bizonyítottnak. Szerencse, hogy még hátra van a másodfok, amit a várakozások szerint új eljárás fog követni, ahol már a "haveri" bíró nem vehet részt az eljárásban és a korábbihoz hasonló részlehajtás valószínűsége is csökken. Bízzunk a magyar i-gazság-szolgáltatásban...
Schadl György, a Kamara oktatási referense. Most Budaörsön garázdálkodik, korábban Tóth Dénes és Radics Csaba helyettese volt (no comment). Mivel Tóth Dénes vádlott-társa, erről most nem kell többet írni.
Radics Csaba bűnlistája sem rövid, ez a „méltóságos” és „tiszteletteljes” cigány végrehajtó a Kamara revizori csoportvezetőjeként fejti ki "áldásos" tevékenységét. Jelenleg bírósági szakban van egy kis két rendbeli hivatali visszaélés, amiben február 1-én napoltak el vádlott-társa, Markovics János „betegsége” miatt. Az új tárgyalás 2013. április 24-én és 26-án lesz ugyanott. A Kuruc.info kiderítette, hogy a tárgyaláson hamis tanúzás várható. Terveik szerint eredetileg a „gyilkos” Császti jelent volna ott meg és kifejtette volna, hogy méltóságos Radics vajda tökéletesen és szabályosan járt el, ezt kérem, így kell csinálni. Végül aztán a mostanában ért médiatámadások miatt (fáj az igazság?) inkább a korábban bíróként dolgozó Prirka György megy oda és mondja, amit a gyilkosék a szájába adnak. Ha most azt mondja, hogy Radics vajda szabályosan járt el, akkor hamisan tanúzik (inkább ő, mint Császti, nem?). Ha azt mondja, hogy ez kérem így nem volt jó, Radics vajdát elítélik.
Nézzük, miről is beszélünk, mert még mindig nem tudjuk, mit is csinált a Radics vajda. Jelenleg kétrendbeli hivatali visszaélés miatt áll bíróság elé. Az egyik rendbeli azt takarja, hogy Zugló egyik felének végrehajtójaként felhívta Zugló másik felének végrehajtóját Markovics Jánost, akinek egyébként állandó helyettese. Tette ezt azért, mert az egyik barátja, a Kuti Trans tulajdonosa végrehajtást kért a Zsótér Transra, aki egyébként konkurenciája. Mivel Radics akart ebben az ügyben eljárni, megkérte Markovicsot, hogy adja át az ügyet, hogy saját nevében eljárva megszívathassa az adóst. Meg is tette. Ehhez tudni kell, hogy irodák között ügyet átadni nem lehet. Az állandó helyettes a végrehajtó tartós akadályoztatása esetén saját nevében, de az eredeti végrehajtó neve alatt járhat el. Markovics ekkor nem volt akadályoztatva és a vajda teljesen átvette az ügyet. Mondanom sem kell, arra hivatkoztak, hogy egyesítették a folyamatban lévő ügyeket, de ez irodák között nem lehetséges. Már ha persze ismerjük a törvényt... Markovics is vádlott ugyan ebben az ügyben, természetesen. A vajdával szemben második rendben azt hozták fel, hogy egy foglalásra kiérkezve az adós igazolta a tartozás kiegyenlítését. Radics ez után, arra hivatkozva, hogy ő végrehajtó, követelt 80.000 forintot eljárási díjként. Mivel az adós ezt megtagadta, lefoglalt egy a helyszínen található, rendszám nélküli, külföldről behozott, honosítás előtt álló Mercedes-t. Az adós hiába igazolta két tanús papíron, alváz- és motorszám alapján, hogy nem az övé az autó, a vajda megmutatta, hogy ki a végrehajtó és elvitette. Mert az iskolázatlan baromnak a két tanúval igazolt szerződés nem számított, a rendszám nélküli autó egyébként is csak egy darab vas, aminek nincs értéke, ezért sem vezetett rá ilyesmit a jegyzőkönyvekre. Később, mikor kiderült, hogy elkúrta, az autót visszaszállítani nem tudta, mert eltűnt.
Jó cigány szokás nem? A haragossal hatósági igazolvány mögé elbújva elbánni. Radics végrehajtóval ezzel még nem végeztünk, hiszen nyomozati szakban van még több ügye. Többek között zaklatás, becsületsértés, további hivatali visszaélés, sikkasztás. Most írjuk azt, hogy folytatjuk? Biztosan.
Tóth Ákos önálló bírósági végrehajtót a Miskolci Törvényszék 10.B.1655/2011. számon hozott első fokon elmarasztaló ítéletet hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt.
A vádirat szerint a végrehajtó M. József lefoglalt cégének, amelynek többek között egy 60 szobás szállodája is volt a Zsóry-fürdő közelében, üzletrészét egy 2008 decemberében megtartott árverésen, alig félmillió forintért értékesítette egy ismerősének. Biztos ami biztos, a licitre senkit, csak a vevőt engedték be.
Markovics János a Kamara fővárosi küldöttje, a Legfelsőbb Bíróság mellett működő Végrehajtói Fegyelmi Bizottság tagja. Vele szemben a Fővárosi Törvényszék 212.B.26502/2011. számú ügyben, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt rótt ki első fokon 2 év börtönt, 4 évre felfüggesztve, amit a másodfok 2 millió forint pénzfőbüntetésre változtatott. A továbbiakban nyomoztak ellene hivatali visszaélés, jó hírnév megsértése, sikkasztás miatt.
Ebben a történetben a végrehajtó gyakorlatilag ellopott egy árverésre kiírt autót. A történet a szokásos. Az autóra kiírt árverés előtt kihirdette az ott megjelenő érdeklődőknek, hogy az árverés elmarad. Ez után zárt ajtók mögött, röhejes összegért elmutyizták az autót, majd írtak hozzá jegyzőkönyvet. Csakhogy minden szabályosnak tűnjön, meg is hirdették annak rendje módja szerint. Ott cseszték el a dolgot, hogy az egyik érdeklődő egy ügyész volt, akinek feltűnt, hogy bár elmaradt az árverés, az autó elkelt és a jegyzőkönyv is rendben van. Látszólag. Jeles végrehajtónk jelenleg külföldön bujkál, ki tudja, hogy látjuk-e még valaha?
Kis Gábor Béla Markovics János helyettese. Az ügy ugyanaz, a büntetés is. Osztozik főnöke sorsában. Nála még azt lehet hozzáfűzni, hogy bár büntetőeljárás alatt állt, mint megbízható káder, további végrehajtók helyettesítésével bízták meg.
Merényi Ferenc önálló bírósági végrehajtó jelenleg nem szív szabad levegőt, mert házi őrizetben van sikkasztás miatt. A szerencsétlen balf@sz az adósok által befizetett pénzeket tároló letéti számlát csapolta meg, csak kicsit lebukott vele. Még oknyomozunk...
Némethyné Erdősi Krisztina önálló bírósági végrehajtó ellen a Központi Nyomozóiroda Szegedi Regionális Osztálya folytat nyomozást hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt. Ő volt, akit Szabó Péter önálló bírósági végrehajtó halála után először tartós helyettesnek, majd önálló bírósági végrehajtónak neveztek ki kb. fél éve. Valami itt sem stimmelhetett, mert kinevezésének körülményeit is vizsgálják.
Berki András önálló bírósági végrehajtó helyettese volt Némethyné, de egyben bűntársak is voltak. Szerintünk kettőjükről is fogunk még írni.
Kovács István önálló bírósági végrehajtóval szemben rágalmazás miatt folyik büntetőeljárás bírói szakban. Ő az a holló, aki kivájja a másik holló szemét, mert egy végrehajtó társával szemben követte el, amit elkövetett. Folyt. köv.
Szabó Károly önálló bírósági végrehajtó Kovács István önálló bírósági végrehajtó mellett áll a vádlottak padján.
Fodor Tamás önálló bírósági végrehajtó a Kamara informatikai szakreferense. Ő is rágalmazás miatt áll a vádlottak padján.
Marada Gábor önálló bírósági végrehajtó hivatali visszaélése szintén bírói szakban van, a körülményeket Radics vajdánál már leírtuk. De neki volt egy korábbi ügye is, amiből kimosták. Történt ugyanis, hogy ennek a macsó végrehajtónak megakadt a szeme egy formásabb adós hölgyön. Mivel egyéb lehetősége nem volt hanyatt dönteni, felajánlotta neki, hogy ha gerincre vághatja, elintézi, ne kelljen fizetnie. Persze, hogy lebukott a magát fél(férfi)istennek hívő szakbarbár. Csak úgy tudta megúszni az ügyet, hogy egy Szilveszter nevű, korábban szintén végrehajtóként ügyetlenkedő személy "intézett" neki horvát pecsétet az útlevelébe, így igazolva alibit a zaklatás idejére. Így kell újabb bűncselekmény elkövetésével egy korábbit leplezni. Reméljük, legközelebb nem lesz ekkora szerencséje.
Megyeri Zsolt Radics Csaba helyettese. Bár nincs képünk róla, valószínűleg ő is cigó. Vele szemben jelenleg nyomozati szakban van többrendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt indított ügy.
Mint látható, az eddigi oknyomozásunk eredményeként, kb. 170 végrehajtó kb. 10 százaléka bűnöző. Ha figyelembe vesszük a sünök által gyakran emlegetett látenciát, a korrupciót és a fel nem derített eseteket, nagyon riasztó szám jön ki. Az ember, pláne ha szerencsétlen még végrehajtó is, gyarló. Egy erős, törvénytisztelő kamarai vezetéssel ezek a dolgok sokkal kisebb számban fordulnának elő. De hát, a mondás is úgy szól, hogy a fejétől bűzlik... Mint láthatják, a lista távolról sem teljes és sok esetben hiányos, az egyes végrehajtók által elkövetett bűncselekmények kifejtése hiányzik. Rajta vagyunk, amint tudjuk, pótoljuk. Előzetesen annyit, hogy a végrehajtók jellemzően a letéti számlájukkal játszanak (sikkasztás), a lefoglalás során, némi készpénzért, vagy szexért cserébe nem vesznek észre lefoglalható ingóságokat a lakásban (persze csak a tehetősebbjénél), meghamisítják a jegyzőkönyveket (ez a hivatalos személyként elkövetett közokirat hamisítás), mutyizási, vagy kiszúrási céllal ügyeket vesznek el egymástól, hogy kicsit jobban zsírosodjanak (hivatali visszaélés), különböző indíttatásból (anyagi, szexuális) ügyeket tussolnak el (ez is hivatali visszaélés) stb. A Kuruc.info nem hagyja, hogy a zsidóbérenc média tovább védje a kisemberek kisemmizőinek seggét!
(Kuruc.info)
A végrehajtó maffia további ügyei:


Ami a HírTV-ből kimaradt, IV. rész - Végrehajtók és a (muszáj)szex

Megint csak oda lyukadunk ki, hogy Don Császti a HirTV adásában az ügyészségre hivatkozva kijelentette, hogy nincsenek ügyek… Nos, portálunk a HírTV-vel ellentétben tárgyilagosan mutatja be, hogyan működik ez a sok esetben félanalfabéta, vásárolt képesítésekkel rendelkező, istent játszó, aberrált perverz emberekből álló maffiaszervezet.
Bármilyen durva és felfoghatatlan dolgokról olvasnak az alábbiakban, higgyék el nekünk, nem hogy hozzátettünk volna valami kitalált történetet, hanem inkább megtörtént morbid részleteket elvettünk, gondolván az áldozatokra és szépérzékű olvasóinkra is.
A Kuruc.info oknyomozója utánajárt, hogy egyes végrehajtók hogyan jutnak kielégüléshez, ha otthon már kevésnek érzik az asszonyt, vagy ha jön a kapuzárás. Vagy ha egyszerűn perverz, aberrált disznók, akiknek egyáltalán nem okoz problémát más szorult helyzetének kihasználása, perverz szexuális fantáziájuk erőszakkal történő kiszolgálása...
Ezen egyes végrehajtók a hatalmukkal visszaélve kicsikart pásztorórákért cserébe nem foglalják le az adós autóját, ingatlanát vagy mikor mit...
Nézzünk egy párat:
Radics Csaba önálló bírósági végrehajtó, aki cigány vajdának hiszi magát, mikor kimegy foglalni egy-egy adóshoz, főleg ha egyedülálló, gyerekét egyedül nevelő szőke hölgyről van szó, mert az a zsánere, egyszerűen megzsarolja az anyukát, hogy ha nem fekszik le vele, egyszerűen tönkreteszi. Viszont ha kielégítik beteges igényeit, akkor nem foglal náluk. Van, hogy még arra sem veszi a nagyhatalmú vajda a fáradságot, hogy személyesen kimenjen leendő áldozatához, azt egészen egyszerűen hű csatlósán, Megyeri Zsolton keresztül teszi meg.
Miért is teheti meg ezt a büdös-retkes főcigány? Mert a gyilkos Császti, a Magyar Bírósági Kamara ügyvezető alelnöke eltűri. Valahogy mindig kimenti, ha feljelentik a Kamaránál, nem indít fegyelmit vele szemben, mert egyébként Radics a revizori szervezet elnöke a Kamarán belül. Radicsról még azt kell tudni, hogy a zuglói kapitányság sünjei nála dolgoznak szabadidejükben, úgynevezett tanúpénzt kapnak. Na így jelentse fel valaki területén a vajdát! Csak Pintér úr meg ne tudja... Ilyen védelemmel aztán az aberrált cigány nyugodtan élvezkedik évek óta az elvált magyar asszonykákon.
De ne higgyék, hogy csak velük kivételezik. Jaj annak a szerencsétlen nőnek, akit balsorsa ehhez a cigányhoz sodor dolgozni... Ez a fallokrata disznó velük is kéjeleg, rendszeresen zaklatja őket. Aki esetleg beszélne közülük, annak eltöreti kezét-lábát. Tiszta (cigány)maffia. Perverzióit nem ragozzuk, mert sikerült egy jegyzőkönyvet beszerezni a vajdairodán belüli disznóságairól, lásd alább. Ha valakit érdekel, Radicsnét biztosan, a vajda házi kurvája Molnár Beáta. A cigányszolga Megyeri elérhetősége: 70/244-9890
Marada Gábor önálló bírósági végrehajtót már többször is feljelentették hasonló dolgokért. Az egyik ügyben az adós, egyedül álló fiatal asszonyt orális szexre kényszerítette. Az Isten barma, félművelt ember lévén, látta a Helyszínelőkben, hogy ha óvszert használ, nem hagy nyomot. De addig nem terjedt az idióta figyelme, hogy azt ne a kukába dobja, mert azzal az adós hölgy be tud menni a rendőrségre... Mondanunk sem kell, megúszta. Ki mosta ki? Hát a gyilkos Császti. Egyszerűen hamisíttatott a perverz Marada útlevelébe néhány pecsétet egy börtönt megjárt végrehajtóval, így ő az országban sem volt, mikor az eset történt. Sokba kerülhetett nekik, hogy a pecsét erősebb legyen a perverz spermájával teli óvszernél, bár az sem kizárt, hogy olyan kevés volt a minta, hogy az azonosításra alkalmatlannak találtatott...
Ez a perverz sem hagyott fel másokra káros szenvedélyével. Tehette, mert a gyilkos Császti, egyéb szolgálatokért cserébe, büntetlenséget ígért neki. 2008-2010. között számos adósát erőszakolta meg és tussolták el sorban az ügyeit. Erre már a Budapesti Nyomozó Ügyészség is felfigyelt, és néhány eset dokumentálásra is került. Pl. ebben az időszakban zsarolta meg K. K-t, az újpesti Budapest Bank alkalmazottját, hogy amennyiben nem elégíti ki orálisan, végrehajtási jogot jegyeztet be e házára (...nem is volt a szerencsétlen nőnek adóssága. Na ennyi a végrehajtók hatalma!) különböző zárt rendszereke, amihez ő, a perverz végrehajtó hozzáfér. Ez után megjelent a lakásán, és "természet elleni fajtalankodásra kérte az egyedül élő nőt". De megint elkúrta, mert a megerőszakolt áldozat bevitte bizonyítékait az ügyészségre, ahol el is kaszálták a perverz disznót.
Az embereket öngyilkosságba hajszoló Császti azonban nem engedte el érdekeltségét (Marada területét), hanem a perverz helyébe annak írástudatlan vejét, Hajkó Tamást neveztette ki névleg végrehajtónak, annak ellenére, hogy a minisztérium csak jogászt enged kinevezni. Marada ugyanúgy végrehajtóként keresi új áldozatait, a veje, az analfabéta Hajkó neve alatt.
Ha valakit érdekel az ex-rendőr, perverz Marada telefonszáma: 30/955-8539. Megszereztük házikurvájának nevét és elérhetőségét is, hátha valaki meg tudja kérdezni, mit mennyiért vállal egy ilyen perverznek: Neumann Orsolya 30/939-2296.
Frissítés: Újabb jegyzőkönyv Radics "tevékenységéről":
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:


Ami a HírTV-ből kimaradt, V. rész - Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara - szex, korrupció, gyilkosságok

A HírTV pénteki adásának felkonferálásában hallhattuk:
"Nem marad ki semmi a HírTV-ből. A végére jártunk a végrehajtó ügynek. Zsarolás, szexre kényszerítés. Ilyenekkel is vádolnak bírósági végrehajtókat. Eljárások mindenki ellen..."
Már az is hatalmas eredmény társadalmunk számára, hogy portálunk munkájának köszönhetően terítékre került az MBVK-bűnszövetség, folyamatos magyarázkodásra és hazudozásra kényszerítve vezetőit.
Mindenekelőtt köszöni a Kuruc.info azt a rengeteg végrehajtási témájú dokumentumot és egyéb információkat, amiket mostanában kaptunk a legkülönbözőbb helyekről. Rengeteg kárvallott levelén kívül különböző szervezetek is ontják az információkat, de még a főnöküket „gyilkos Császtizó” végrehajtók is szót emeltek a végrehajtói kamara és az azt irányító gengszterbanda ellen, eltávolításukban reménykedve. A legkisebb mozaikot is szívesen fogadjuk, lehet, hogy pont az a kis részlet kell a teljes képhez, amiről más azt gondolja, lényegtelen. A végrehajtók korrupciós ügyeiről nálunk levő információk akkora anyagot ölelnek fel, hogy azt sem tudjuk, hol kezdjük a féregirtást. Előre is elnézést kell kérjünk olvasóinktól a cikk terjedelme miatt, de higgyék el nekünk, egyszerűen képtelenek vagyunk jobban zanzásítani azt sok mocskot, amit a végrehajtók elkövettek és oknyomozásunk során olvasóink a tudomásunkra hoztak. A végrehajtók által elkövetett bűncselekményekről több ezer cikket írhatnánk, de a végrehajtói kamara korrupciós ügyeiről is akár száznál többet. A rendelkezésünkre álló információk és dokumentumok feldolgozása folyamatosan zajlik, megpróbálunk tárgyilagosan szemléltetni mindent, na persze a teljesség igénye nélkül, mert az lehetetlen.
A Kuruc.info eredményként értékeli, hogy a szennyes kiteregetésével és a törvénytelenségek megírásával elmaradt egy százhalombattai család kilakoltatása, amit a tejfelesszájú Schadl György rendelt el a kilakoltatási moratórium kellős közepén. Eredmény az is, hogy oknyomozóink kiderítették, hogy a kamara farvizén csónakázó, egyébként életképtelen Schadl György és Tóth Dénes végrehajtókat hogyan mentette fel Tóth Dénes volt iskolatársa Szobodka Helga bíró. Nem hagytuk azt sem, hogy a HírTV Bruttó műsorában - persze súlyos pénzekért - jó színben tüntesse fel magát és sleppjét a kamara alelnöke, "gyilkos" Császti Ferenc, akit már a kollégái is gyilkosoznak a háta mögött. Ennek során a teljesség igénye nélkül, de a lehető legrészletesebben leírtuk a tudomásunkra jutott, különböző végrehajtók által elkövetett bűncselekményeket. Ezekből kiemelkednek Radics Csaba és Marada Gábor ügyei, akik folyamatosan erőszakolták meg adósaikat, kényszerítették szexre őket, zsarolták meg a csinosabb anyukákat. Tudjuk, hogy nem ők az egyetlenek, akiket „orvbaszásért” feljelentettek, de a többi, hasonló dologban érintett végrehajtó után még nyomozunk. Eltussolt ügyeket is nyilvánosság elé fogunk tárni, utalva az elhallgatók személyére és az eltussolás módjára. Elég dokumentum áll rendelkezésünkre, hogy sok érintett éjjel hánykolódjon álmában, mert akár holnap is a Kuruc hasábjairól nézhet vissza a fényképe, alatta viselt dolgaival, címével, telefonszámával, autója rendszámával.
De most nézzük, kik vezetik ezt a nagyhatalmú gittegyletet, amit kamarának nevezünk. Az elnök, ugye Krejniker Miklós, aki azon kivételek közé tartozik, akik jogszerűen használják a doktori címet. Ettől még egy sötét lelkű gazember, aki lop, csal hazudik, ha érdekei (zsebei) úgy kívánják. Van egy autószerelőnk, a kipufogó-javító mesterek szégyene, "gyikos" Császti Ferenc a gittegylet alelnöke, aki időközben magához ragadta a kormányrudat a sötét lelkű Krejnikertől, aki már csak névleg páváskodik az elnöki pozícióban. Persze nem feledkezünk meg az ex körzeti megbízott - erőszaktevő - Radics vajdáról sem, aki szintén gittegylet-vezetőségi tag, de erről már írtunk sokat (ez nem jelenti azt, hogy már nem is fogunk...). Fontos emberek még (nekik) a verőlegények, Schadl György és Tóth Dénes is.
Nem szaporítanánk tovább a szót, lássunk hát egy történetet a kezdetekről és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara kialakulásának hátteréről, előzményeiről, az ott felbugyogó mocsokról és szereplőkről.
Kezdjük talán az egyik első (ön)gyilkossággal. Ez nem egy adós, (ön)gyilkossága volt, az senkit sem érdekel, a gyilkos Császti Ferenc csak tavaly 6 (!) embert kergetett öngyilkosságba, ennyi esetről van már nálunk információ. Még csak vizsgálat sem indult a körülmények megismerésére. Ó nem! Ez egy sokkal rejtélyesebb haláleset. Egyszer régen, még a '90-es években leégett a Pest megyei Bíróság, az idősebb olvasók talán emlékeznek az esetre. Erről volt hangos a korabeli sajtó. Végrehajtási iratok égtek porrá és tűnt el ez-az. A rendőrség látókörébe viszonylag hamar 4 - akkor még fiatal, akkor még kellő tapasztalattal nem bíró - férfi került képbe: Sóvári Ferenc (villanyszerelő), aki jelenleg a X. kerületi önálló bírósági végrehajtó, Krejniker Miklós, aki a leégett bíróságon korábban végrehajtóként ügyetlenkedett, de sok panasz volt ellene, mert pénzek tűntek el. A bíróság kirúgta Krejnikert, aki ekkor a VIII. kerületi adóügyi irodára ment adóügyi végrehajtónak, de az iratok a bíróságon maradtak, majd meggyulladtak. Krejniker jelenleg MBVK elnöke. Felmerült még Seress Miklós neve is, aki jelenleg esztergomi végrehajtó és a portás neve, nevezzük csak Péternek. Miután egymásnak ellentmondásba keveredtek, végül is Péter, a portás beismerte, hogy ők követték el a bűncselekményt. Csakhogy Péter, a portás nem tudta, hogy kikre vallott. Pétert az életet, a horgászatot szerető családapát egy héten belül felakasztva találták. Krejnikerék szépen betanult szöveggel, mindent tagadtak. A rendőrség meg kihozta, hogy a portás gyújtotta fel a bíróságot, utána öngyilkos lett.
Ha ne adj' Isten, Pintér urat érdekli a történet, kérje már be az iratokat az akkori nyomozásból. Ha ez kevés, akkor lássuk tovább! A bíróság rejtélyes leégése előtt, rendkívül sok panasz érkezett ottani végrehajtókról és kenőpénzekről, de hát ezek véletlenül elégtek, ez tény. Több gyanúsított is volt. Ez is tény. Az egyik beismerte a gyújtogatást, megnevezte tettestársait, majd rejtélyes körülmények között elhunyt. Ez is tény! Ha mégis van még valaki ebben az országban, akit még nem vett meg kilóra a végrehajtó kamara, akkor az figyeljen: az igaz történetről ki lehet hallgatni K. Ilonát, a Pest megyei Végrehajtó Iroda volt vezetőjét. Ő más korrupciós és sikkasztásos ügyről is tud. Ez meg tanács volt Pintér Sanyáéknak.
Krejniker Miklós ezután monori végrehajtó lett és megkívánta a másik monori végrehajtó területét. Így Selmeci Emil végrehajtót feljelentette fegyelmivel, majd kicsinálta. A földönfutóvá tett Selmeci Emil helyére senkit sem neveztek ki, már csak Krejnikerhez dől a lé fél Pest megyében. Krejniker lefizette a minisztériumot, ezért nem neveztek ki új végrehajtót Selmeci helyére. Hogy miért? Ez a húzás Krejnikernek évi további 100 millió forint bevételt jelentett! Értitek, kedves olvasók? Évente további százmillát. Megéri... Nem? Mi meg ugye kártyázunk a csekkekkel, melyiket fizessük be elsőként, nehogy ránktörjék az ajtót ezek a milliárdos maffiózók.
Mégis, hogyan csinálták? Kit és hogy fizettek le Krejnikerék hatalmuk és bevételük biztosítására? Van néhány példánk, ma csak a múltból, de lesz majd a jelenből is valószínűleg, mert biztosan érdekelné az olvasókat az, hogy például Radics miért lehet még mindig végrehajtó, mikor annyi bizonyítékot hozott le a Kuruc.info ellene. Érdekelné olvasóinkat biztosan az is, miért nem fajtársaival fajtalankodik rég a börtönben ez a büdös bűnöző cigány, miért nem kigyúrt kancigányokat próbál kényszeríteni odabent...
Ez már történelem. Talán már el is évült. Amikor Dávid Ibolya lett az igazságügyi miniszter, ő alkotta meg a Végrehajtási törvényt, természetesen az akkor már Krejnikerhez csapódott "gyilkos" Császti Ferenc, jelenlegi alelnök szája íze szerint. Mert az nyilvánvaló: ez a törvény csak egyvalakinek jó, a végrehajtóknak. Persze ő sem ingyen tette mindezt a Kamarának. Császtinak volt az az ötlete, hogy ne direkt fizessék le az embereket, hanem valamelyik rokonához juttassák el a pénzt. Dávid Ibolya szolgálatait testvérén keresztül fizették ki. A miniszter asszony testvére egy kamu végrehajtási ügy végrehajtást kérője volt, a kamu tartozást meg nem a kamu adós fizette ki, hanem a kamara vezetése. Mivel nem két forintról volt szó, történt egyszer, hogy rendkívüli ülést hívott össze Krejniker és Császti a kamara vezetésének, akik közül sokan nem is voltak beavatva abba, hogy itt kamu végrehajtásról van szó. Ismertették az összegyűltekkel, hogy a miniszter asszony testvére végrehajtást kérő egy ügyben, de az adós fizetésképtelen. Azért, hogy ne maradjanak szarban "jótevőjük" előtt, "megkérték" a kamarai vezetőket, hogy dobják össze saját bevételeikből a hiányzó összeget és abból elégítsék ki a tesót. Az (ex)miniszter asszony valószínűleg tudott a dologról, mert általában az adósságkérők tudni szokták, hogy ők adósságkérők, nem pedig egyszer csak kapnak (mármint családilag) egy igen csak jelentős összeget.
Dávid Ibolya után Juhász Edit felügyelte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát a minisztérium részéről. Császtiék először csak virágcsokorral szelídítették, majd a virágcsokorba boríték is került. Ezután kedves férje, dr. Kamarás Géza ügyvéden keresztül dőlt a lé. A Kamara utalta át dr. Kamarás Gézának a kenőpénzt (pl. ellenjegyzett ügyvédként valamit, a szokásosnál sokkal többért - több millióért), Juhász Edit pedig azt csinálta a minisztériumban, amit Császtiék akartak. Pl. 500 főre kellett volna felduzzasztani a végrehajtói testületet, ehelyett hagyta, hogy Császtiék 200 főről 170 főre csökkentsék a létszámot. (Ismeritek a közmondást: sok az eszkimó, kevés a fóka. Ha kevesebb az eszkimó, több fóka jut mindenkinek...) Ez Juhász Editnek, az együttműködés fénykorában havi 4 millió forintot hozott a konyhára. Nemrégen, kb. másfél éve történt valami. Juhász Editet valamiért kimozdították, más pozícióba helyezték, valahol a végeken. Mivel nem tartozik alá a továbbiakban a kamara felügyelete, tehát tenni sem tudott értük semmit, így pénzecskét sem kapott tovább. Szegény. A bűnei azért még megmaradtak. Csak okulásként: Juhász Edit a jómultkorában a kamarában járt, még kísérőt sem küldtek elé Császtiék annak, akinek korábban fényesre nyalták a picsáját. Erre most mit mondjunk? Így járt. Csak megnyugtatásképpen Juhász asszony: ha borul a bili, ugyanez a banda mindent el fog követni annak érdekében, hogy a szar csak magácskára fröccsenjen!
Dokumentumok, bizonyíthatóság. Ez látszólag probléma, de csak látszólag, mert az iratok feldolgozása folyamatban van. Az azonban biztos: akikről e sorok szólnak, nem alhatnak nyugodtan, mert pontosan tudják, hogy az itt leírtak igazak. Vonatkozik ez a sötétlelkű Krejnikerre, a gyilkos Császtira, az erőszaktevő Radics vajdára, a kotont eldobó Maradára, a verőlegény Schadlre és Tóthra, Juhász Editre, Dávid Ibolyára, a teljesség igénye nélkül. Folytatjuk!
(Kuruc.info)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése