Szeretett után ordít a haza

Szeretett után ordít a haza

A nagy vatikáni magyar kémper titkai

„A hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – Pacha Ágoston püspök és társai bukaresti pere

Pethő Tibor, 2016. szeptember 10., szombat 19:00, frissítve: 11:55 

„Nagy vatikáni kémpernek” nevezte el a kommunista propaganda azt a koholt vádakon alapuló eljárást, amelyet hatvanöt évvel ezelőtt kezdett tárgyalni a bukaresti katonai törvényszék. A romániai katolikus főpapok és társaik ellen hozott ítéleteket 1997-ig nem érvénytelenítették, sőt a hivatalos propaganda továbbra is bűnösségüket hirdette.

Ha ezt felolvassuk, főtisztelendőségedet azonnal letartóztatják – fordult a nyolcvanesztendős Pacha Ágoston temesvári püspökhöz 1950. június 4-én, Szentháromság vasárnapján az egyik kanonok közvetlenül a szertartás előtt a sekrestyében. A püspök talán érezte, hogy utoljára mond ünnepi misét a székesegyházban.

– Nem baj – felelte. – Akkor is föl kell olvasni. Vállalom minden sorát.

A Vatikán által jóváhagyott szöveg a romániai katolikus egyházat ért atrocitások ellen tiltakozott; az evangélium után három nyelven – magyarul, németül és románul – ismertették a hívekkel. A római katolikus püspökök között ő volt a rangidős, s tegyük hozzá, az egyedüli, akit még megtűrt a román állam hivatalában. Márton Áront 1949 júniusában a Securitate csellel fogságba ejtette, majd két évvel később életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A bukaresti érsek, Alexandru Cisar állami nyomásra lemondott, Scheffler János szatmár–nagyváradi püspököt pedig másfél héttel korábban a körösbányai ferences kolostorba internálták. (A közelmúltban boldoggá avatott Scheffler püspök 1952-ben a hírhedt jilavai börtön föld alatti – megsemmisítő – részlegében halt mártírhalált.)

Pacha Ágoston

 Wikipedia

Feszült csönd keletkezett, a hívek megdöbbentek a nyilatkozat kendőzetlen őszinteségétől: „Öreg püspök atyátok lelkiismereti kötelességének tartja, hogy katolikus anyaszentegyházunk súlyos óráiban hozzátok szóljon. Noha az állam már nem ismer el tényleges püspöknek, mégis meg kell ezt tennem több püspöktársam nevében is, akik valamennyien már nincsenek személyes szabadságuk birtokában: hadd lássátok tisztán egyházunk helyzetét, melyért nem minket terhel a felelősség.” Aznap este a Vatikáni Rádió is nyilvánosságra hozta a segélykiáltásnak beillő szöveget.

A romániai – a protestánsokat, a görögkatolikusokat, kisebb részben a pravoszlávokat is érintő – egyházüldözés Mihály király 1947. december 30-i lemondatása, a népköztársaság kikiáltása után, a kiteljesedő bolsevik hatalomátvétel hatására fokozatosan erősödött, olyannyira, hogy idővel a vallásgyakorlás alapjait fenyegette. 1948 nyarán államosították a felekezeti iskolákat, majd Bukarest felmondta a Vatikánnal kötött, az egyház autonómiáját garantáló 1927-es konkordátumot. A gyulafehérvárit és a bukarestit nem számítva az összes katolikus püspökséget felszámolták, egy kivételével pedig bezárták a papnevelő intézeteket. Az államilag megszüntetett egyházmegyék püspökeit lemondásra szólították fel, ám ennek a főpapok vonakodtak eleget tenni. Elkobozták a vallásoktatást szolgáló épületeket, a kántor- és tanítói lakásokat, elvették az 1921-es romániai földreform által meghagyott, az önfenntartást biztosító birtokokat, sőt 1950-ben az egyházi anyakönyvi nyilvántartások beszolgáltatását is elrendelték.

A kultuszminisztérium közben megíratta az egyházakkal a működési szabályzatukat – akkori szóhasználattal statútumukat –, amelyet meghátráló jellege miatt a reformátusok és az unitáriusok esetében rögtön el is fogadtak. (A protestáns felekezeteket együttműködési készségüket látva a katolikushoz képest valamelyest kevésbé üldözték. A megígért kivételezések azonban elmaradtak: történelmi hírű kollégiumaikat elvették, sőt 1952-ben 12 református lelkészt és egy teológiai professzort bírósági ítélet nélkül kényszermunkára hurcoltak a Duna–Fekete-tenger-csatornához.)

A katolikusok benyújtott működési szabályzatát az állam három pont kivételével visszautasította, és a későbbi tárgyalások sem vezettek eredményre.

Az egyre nehezebb körülmények között a püspökök tisztában voltak helyzetükkel, készültek a letartóztatásra. Hogy a hatalom senkit ne ültethessen a helyükre, 1948-tól kezdve – legtöbbször a területenkívüliséget élvező és ezért biztonságosnak tartott bukaresti nunciatúra kápolnájában – új, titkos püspököket szenteltek fel. Emellett az egyházmegyét távollétükben irányító, szintén titkos ordináriusokat neveztek ki, akik utóbb a gyónási titkok terhe mellett fedték fel kilétüket a plébánosok előtt, s adtak nekik utasításokat. (Az ordináriusok nagy részét a konspiráció ellenére előbb-utóbb letartóztatták, feltehetően papi ügynökök jelentése alapján.)

Másfél hónappal a temesvári nyilatkozat felolvasását követően O’Hara vatikáni nunciust kiutasították Romániából, az utolsó szabadlábon lévő püspököt, Pacha Ágostont pedig július 19-én letartóztatták, előbb Temesváron, majd Bukarestben őrizték, ám bíróság elé – a nagy vatikáni kémpernek titulált monstre eljárás elsőrendű vádlottjaként – csupán 1951-ben állították. Ekkor már sorozatban zajlottak az autodaféra emlékeztető tárgyalások a főpapok ellen. A szomszédos Magyarországon a nyár elején kezdődött Grősz József kalocsai érsek „ügyében” a koholt per, július–augusztusban pedig Bukarestben rendezték meg Márton Áron és „összeesküvő társai” – köztük a kommunista Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének – bírósági tárgyalását.

Alig hangzott el a gyulafehérvári püspök ellen hozott ítélet, a bukaresti katonai törvényszék máris belevágott a „nagy vatikáni kémperbe”. A vádlottak padján kilenc, többnyire egyházi személy ült – köztük az elsőrendű terhelt, Pacha Ágoston. A vádakban – némi malíciával azt is mondhatnánk, fantáziátlanul – szinte a korabeli egyházellenes kirakatperek összes kliséjét felvonultatták. A Romániai Magyar Szó korabeli beszámolója szerint a bíróság előtt „a papi palásttal álcázott összeesküvők és hazaárulók maguk tesznek tanúvallomást arról, hogy a Vatikán, az amerikai imperializmusnak ez a kémügynöksége legfőbb feladatának nem az egyház és nem a hívek szolgálatát jelölte meg, hanem a kémtevékenységet”.

A nyilvánosság számára be kellett bizonyítani azt is, hogy a reakciós papok – akiknek „a hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – erkölcsileg züllött, korrupt emberek voltak, akiket tetteik méltatlanná tettek főpapi feladataikra is. Például „Pacha dollárért tartott miséket, és saját bevallása szerint akkor kapta meg püspöki kinevezését, amikor 1923-ban a vatikáni kémközpont szolgálatába lépett. A püspöki süveg a kémkedés díja volt.” Az emberélet kioltásának szándéka sem állt messze tőlük, hiszen, mint a Szabad Nép megjegyzi, „céljuk a rendszer megdöntése mellett a Román Népköztársaság vezetőinek és a Román Munkáspárt aktivistáinak meggyilkolása volt”. A nácikkal való cimborálás vádját (a sváb Pacha „tisztelgő látogatást tett Hitlernél”) különös tény támasztotta alá: Pacha Ágoston ugyanis 1934 februárjában valóban járt a német kancellárnál. Merényi-Metzger Gábor történész szerint azért, hogy szóvá tegye: nemzetiszocialista ágensek a hatalomátvétel óta egyre hangosabban uszítják a Bánságban élő svábokat az egyház ellen. Mint a tárgyaláson tett vallomásából kitűnik, és ez egészen más fénytörésben mutatja a Hitlerrel való beszélgetést, a látogatáshoz engedélyt kért a berlini nunciustól, és egyeztette vele mondandóját is.

Egy hét elég volt az eljárás befejezéséhez; az ügy konstruálóinak cinizmusát jól mutatják a szeptember 17-én kihirdetett bírósági döntések. A 81 esztendős Pacha Ágoston 18 évi nehéz börtönt kapott, az utódjává és helyettesévé tett Boros Béla titkos püspököt életfogytiglani kényszermunkára, Schubert József titkos bukaresti segédpüspököt életfogytiglani nehéz börtönre, Gatti Kelemen olasz állampolgárságú ferences szerzetest 15 évi nehéz börtönre, Waltner József püspöki irodaigazgatót 15 évi, Héber János püspöki titkárt pedig 12 évi kényszermunkára ítélték.

Az eljárás célja – túl a megfélemlítésen, a lefogottak és általában a Vatikán és a főpapok lejáratásán, a katolikus hierarchia megsemmisítésén – a Rómától elszakított és ezért a kommunista államnak teljesen alárendelődő „nemzeti katolikus egyház” létrehozása volt. Hasonló törekvések a többi szocialista országban – köztük Magyarországon – is megfigyelhetők; az ambiciózus és merész elképzelés megvalósítása azonban csupán egyetlen helyen, a Kínai Népköztársaságban járt sikerrel.

Első lépésként a minden szándék ellenére is meglehetősen sovány békepapi mozgalmat hozták létre félig-meddig erőszakkal Marosvásárhelyen – a megalakult Katolikus Akcióbizottság tagjait a pápa válaszul azonnal kiközösítette. Az Erdélyben egyetlen, államilag is elismert gyulafehérvári püspökség irányítására pedig Márton Áron távollétében, kommunista sugallatra, Adorján Károly kanonok, káptalani helynök puccsszerűen és persze törvénytelenül életre hívta az Egyházmegyei Tanács időközi bizottságát, és a tanács nevében megkezdte az együttműködésre hajlandó papok kulcspozícióba helyezését. (Az egyházmegye vezetésében korábban szerepet játszó tanácsot Márton Áron közvetlenül a lefogása előtt feloszlatta, nehogy a katolikusok megosztására használja az állam.) A kinevezéseket kezdettől fogva nehezítették a letartóztatásuk miatt sorban egymást váltó titkos ordináriusok, akik folyamatosan nyilvánították érvénytelenné a rendelkezéseket. Kapóra jött viszont az államnak, hogy az egyik letartóztatott ordinárius megtört, és – egyébként szintén az egyházi törvényekkel szembemenve – átruházta korábbi hatalmát Adorjánra. (Utóbb a kiszabaduló Márton Áron tett rendet, feloszlatva az Egyházmegyei Tanácsot, érvénytelenítve a kinevezéseket.)

A rendszer végül kudarcot vallott a Rómától független katolikus felekezet létrehozásával, annak ellenére, hogy a vallásüldözés jóval keményebb volt, mint a szomszédos Magyarországon. A testi-lelki kínzások nemcsak az eljárás időszakát jellemezték, de olykor a börtönben is folytatódtak a legszigorúbb módon. A nagy vatikáni kémper ügyében lefogott, ám végül az eljárásba be nem vont és ítélet nélkül őrzött görögkatolikus apácától, Maria Ionela Cotoitól orvosi utasításra (!) hetekre megvonták az ételt és az italt, azt vizsgálva, hogy segít-e rajta Isten. (A Krisztus sebeit hordozó nővér valóságos csodaként túlélte a megpróbáltatást, 1954-ben szabadon engedték, majd az ötvenes évek végén újabb hat év fogság várt rá.) A börtönben halt meg a titkos ordináriusok közül Bogdánffy Szilárd és Boga Alajos. Boros Fortunát ferences rendfőnököt két héttel a nagy vatikáni kémper kezdete előtt vitték el kényszermunkára a Duna-csatornához. Amikor kezeletlen cukorbetegsége elhatalmasodott rajta, és tüdőgyulladást is kapott, mint munkára alkalmatlant egy vaslapáttal agyonverték.

Pacha Ágoston gyomorrákja a több pappal, köztük Márton Áronnal közös börtöncellában alakult ki. Vizsgálni és kezelni nem engedték, a főpap éjszakánként összeszorított foggal zokogott a fájdalomtól. 1954 tavaszán a hatóságok megígérték a nagybeteg embernek, hogy visszamehet Temesvárra, ha az állam iránt lojálisan viselkedik. Pacha beleegyezett, ám az együttműködésre már nem jutott idő. A püspök nem tudta ellátni feladatát, fél év múlva, 1954. november 4-én a temesvári kórházban meghalt.

Mint William Totok román történész megállapítja, a Pacha Ágostonnal folytatott tárgyalások szolgáltak mintául később a szabaduló Márton Áron esetében, aki viszont kitért a kompromisszum elől. Furcsa, ám korunkat jól jellemző tény, hogy a nagy vatikáni kémper elítéltjeit csupán 1997-ben rehabilitálta a román állam. Totok arra is figyelmeztet, hogy az igazságtétel szinte a nyilvánosság teljes kizárásával történt. Sőt, a propaganda tovább folyt a korábbi elítéltek ellen, igaz, jóval körmönfontabban. Nagy publicitást kapott például a kémelhárítás volt főnöke, Neagu Cosma, aki minden ellenvetés nélkül hangoztathatta nem sokkal az ezredforduló előtt megjelent könyveiben, hogy a per jogos volt, igazságos ítélet született.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 10.

Volt kémelhárító: Az oroszok azt érzik, nálunk mindent szabad

MNO, 2017. március 21., kedd 09:09, frissítve: kedd 09:52 

Kőkemény orosz titkosszolgálati offenzíva zajlik az Európai Unió ellen, az orosz ügynökök pedig úgy érzik, szabadon nyomulhatnak Magyarországon – mondta az Indexnek a hazai kémelhárítás egyik korábbi vezetője. Katrein Ferenc szerint a letelepedési kötvény hatalmas biztonsági kockázat, a kémek pedig ki is használják.

123RF

Gyakorlatilag szabad utat kaptak az orosz titkosszolgálatok a magyarországi műveletekhez; a hazai kémelhárítás kezét megköti a Kremltől tartó politika, a közmédia pedig orosz propagandát sugároz – mondta egy volt kémelhárítási igazgató az Indexnek adott interjúban.

Katrein Ferenc 13 évig dolgozott a Nemzetbiztonsági Hivatalban (NBH) majd az Alkotmányvédelmi Hivatalban (AH), és műveleti igazgatóként is foglalkozott a terrorelhárítás, valamint a kémelhárítás ügyével. Az Indexnek elmondta, azért szerelt le 2013-ban, mert már nem tudott azonosulni a vezetéssel és azzal, hogy a magyar titkosszolgálatok munkáját lefojtják a orosz fenyegetéssel kapcsolatos ügyekben.

Nem csinálhattunk meg szakmailag indokolt aktív műveleteket, és a nemzetközi együttműködések is le lettek építve a korábbiakhoz képest.

Az egykori kémelhárító szerint a hangsúlyozottan oroszbarát magyar politikának tudható be az is, hogy a volt moszkvai agrárattasé Kiss Szilárd és a jobbikos, „Kágébélának” is becézett Kovács Béla szabadon járkálhatnak Magyarországon.

Katrein újságírói kérdésre válaszolva kitért a bőnyi rendőrgyilkosság és az MNA ügyére is: szerinte semmilyen szakmai érv nem hozható fel amellett, hogy a magyar kémelhárítás nem tett lépéseket az orosz katonai hírszerzéssel is kapcsolatban álló Magyar Nemzeti Arcvonal felszámolására. A volt titkosszolga szerint emögött is csak politikai félelmek álltak, és egy tragédia kellett ahhoz, hogy a TEK végül felszámolja Győrkös István paramilitáris szervezetét.

A nyilatkozó szerint a magyar letelepedési kötvény súlyosan veszélyezteti a nemzetbiztonságot, olyan réseket tartalmaz, amit az orosz és a kínai ügynökök is örömmel használnak ki – a 300 ezer eurós kötvényár pedig nem tétel egy szolgálat számára, ha kémeket szeretne Magyarországra vagy az uniós tagállamokba telepíteni. Katrein Ferenc hozzátette: 

titkosszolgálati offenzíva zajlik az Európai Unió ellen, ennek pedig részei azok a befolyásolási műveletek, amiben az oroszoknak komoly tudásuk és hagyományaik vannak. Oroszország ott van a migránsválság elmélyítésében

„és főleg annak felhasználásában a propagandára, a befolyásolásra. A kölni eseményeknél vagy más szexuális bűncselekményeknél például annak a hangsúlyozásában, hogy azt a német vagy nyugati hatóságok és média el akarja hallgatni” – mondta a nyilatkozó, aki szerint a kölni tömeges szexuális zaklatás ügye is szépen felépített művelet volt, a tudatosan kreált Lisa-ügyre pedig az egészen magas szinten reagált az orosz fél, például maga Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Ami az 1989 előtti ügynökaktákat illeti, Katrein Ferenc a teljes feltárást szorgalmazza.

Húzhatjuk-halasztgathatjuk, de meg kell csinálni. Amikor bent voltam a házban, nyilván azt mondtam, hogy nem kéne. De most, hogy már egy ideje kint vagyok, és látom, mennyi kárt lehet okozni a szivárogtatásokkal, hogy ki volt ügynök, és ki nem, azt mondom, inkább tegyük meg, és kezdjük újra.

Mondta az Indexnek a magát jelenleg külföldön élő civilként, leszerelt titkosszolgaként jellemző férfi. A teljes interjút ide kattintva olvashatják el.

Minden, amit a CIA lehallgatási botrányáról tudni érdemes

Ismét felrobbant az internet, a detonációt ezúttal a WikiLeaks idézte elő azzal, hogy nyilvánosságra hozott egy gigantikus méretű dokumentum-csomagot, amely részletesen elemezi a CIA által kémkedésre és hírszerzésre többnyire illegálisan használt eszközkészletét, fegyverzetét. A Year Zero névre keresztelt pakk egy sokkal nagyobb, Vault 7 névre hallgató dokumentumsorozatnak az első része, amely állítólag a teljes történet 1 százalékát teszi ki. 

A Wikileaks kedden hozott nyilvánosságra egy 8,761 dokumentumból álló pakkot, amely alátámasztja azt, hogy CIA igenis mindenkit megfigyel, de ami ennél is fontosabb, hogy részletesen bemutatja azt az igen változatos kiber-eszköztárat, amelynek segítségével a hírszerzés szinte minden informatikai eszközt fel tud használni kémkedésre. A nagyobb gond az, hogy a WikiLeaks szerint ezek a “fegyverek” kikerültek az ügynökség ellenőrzése alól, és ezért kiemelt veszélyforrást jelent az Internetet használó földlakókra nézve. De nézzük, miről is van szó.

MI A VAULT 7 ÉS A YEAR ZERO?

A Valult 7 egy titkos dokumentumból álló “csomag”, amelynek egy 8.761 oldalas, Year zero névre keresztelt rését a WikiLeaks kedden szivárogtatta ki. A pakk bizonyítékokat tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy a CIA 2001 óta építi a saját hacker-hadseregét és különböző kiber-fegyvereket fejleszt annak érdekében, hogy bárki után kémkedhessen a mobiltelefonjaik, okos TV-ik és számítógépeiken keresztül. A dokumentumokban a kiber fegyverekről is részletes leírásokat lehet olvasni, ebbe pedig beletartoznak a trójai vírusok is. Akinek a Vault 7 a birtokában van, az tulajdonképpen birtokában van a CIA teljes hacker-kapacitásának – a WikiLeaks szerint legalábbis.

HONNAN VANNAK A DOKUMENTUMOK?

A dokumentumokat egy elkülönített, kiemelt biztonságú hálózatról szerezték meg, amely a Virginia állambeli Langley-ben, a CIA kiber hírszerzési központjában található. Nagyon úgy tűnik, hogy az archívum már egy ideje körbejárt a korábbi kormányzat hekker köreiben, ahonnan valaki a WikiLeaks-nek továbbította őket. Természetesen a WikiLeaks nem nevezte meg a forrását.

Fotó: hirado.hu

MIT HOZTAK NYILVÁNOSSÁGRA?

Amikor egy kiberfegyver felett elvesztik az irányítást, akkor az eljuthat bárhová a világon, és így rivális államok, a kiber-maffia, vagy akár a típusos, tehát az állandóan pizzát zabáló, dagadt és kamaszkorú hekkerek is használhatják. Ennek eredményeként a WikiLeaks tartózkodott attól, hogy nyilvánosságra hozza a ténylegesen bevethetőenk tekinthető kiber-fegyvereket egészen addig, amíg konszenzus született arról, hogy hogyan kell ezeket elemezni, leszerelni, egyáltalán felismerni. A fegyverek mellett a WikiLeaks anonimizált olyan információkat (neveket, email címeket, IP címeket), amelyek több tízezer CIA célponthoz köthetők Latin-Amerikában, Európában, illetve az Egyesült Államokban. A WikiLeaks alapítója az üzenetben hangsúlyozta, hogy a dokumentumok között nincsenek ”töltött„ – vagyis ebben az állapotban használható – kibernetikai fegyverek, mert elővigyázatosságból hatástalanították őket.

RENGETEG ESZKÖZ ÉRINTETT AZ ÜGYBEN

A CIA rendszere rengeteg különféle eszközt tud meghekkelni, főleg amerikai és európai cégek termékeit. Ilyen például a Apple iPhone-ja, a Google Androidja, a Microsoft Windows vagy a Samsung TV-i. Némely kiberfegyver arra is képes, hogy bekapcsolja az elektronikus eszközök mikrofonját, és lehallgatókészülékekké változtassa azokat. A CIA olyan rendszereket is kifejlesztett, amelyek segítségével a Mac OS X, a Solaris, a Windows, illetve a Linux operációs rendszerekhez is hozzáférhet. Az egyik legijesztőbb része a dolognak az, hogy a dokumentumok szerint a CIA akár autók fedélzeti számítógépeihez is hozzáférhetett, ezzel pedig autóbalesetnek álcázott gyilkosságokat is képesek lehettek végrehajtani.

MILYEN TÖRVÉNYEKET SZEGETT MEG A CIA?

Az egyik állítólagos CIA törvénysértés az úgynevezett “zero day vulnerabilities” nevű egyezményre vonatkozik, amely abban nyilvánult meg, hogy a CIA az általa felfedezett kiskapukról nem tájékoztatta a gyártó céget, hanem inkább a saját előnyeire használta fel a hibákat. Ha a gyártó nem ismeri a termékeik gyenge pontjait, akkor nem tudja kijavítani sem őket, így a hírszerzőket tulajdonképpen semmi nem akadályozza meg abban, hogy feltörjék az eszközöket. A paktum, amely kimondja, hogy a hírszerzőknek értesíteniük kell a cégeket a termékeik hibáiról, még az Obama-adminisztráció idején született meg, közvetlenül azután, hogy Edward Snowden kiszivárogtatta az NSA titkait. A Vault 7 bizonyíték arra, hogy ezt az egyezséget a CIA nem tartotta be.

MI A SZIVÁROGTATÁSOK CÉLJA?

A WikiLeaks hivatalos álláspontja az, hogy a szivárogtatással azt szeretnék elérni, hogy kialakuljon egy érdemi vita a magánszféra és a nemzetbiztonság problémás találkozási pontjairól. A WikiLeaks egy sor olyan konkrét kérdést is megfogalmazott, amelyeket szerintük sürgősen meg kell vitatni – ilyen például az, hogy a CIA hekkelési képességei meghaladják a szükségest, illetve az, hogy az ügynökségnek sokkal nagyobb társadalmi ellenőrzés alatt kellene állnia. 

Fotó: The Telegraph

MIÉRT ÉPPEN MOST TÖRTÉNIK MINDEZ?

A WikiLeaks hivatalos álláspontja az, hogy a Vault 7-et azért most hozták nyilvánosságra, mert most végeztek a korábban már említett igazolásával és elemzésével – bár nagyon gyanús, hogy éppen az után történt mindez, hogy Donald Trump vizsgálatot szorgalmazott a titkosszolgálati megfigyelések ellenőrzésével kapcsolatban, illetve, hogy az ügy kapcsán a jelenlegi amerikai elnök megvádolta Barack Obamát is azzal, hogy illegálisan megfigyeltette őt. A WikiLeaks azt állítja, ez nem játszott szerepet az időzítésben. A dokumentumok egyébként még közel sem a teljes képet vázolják fel, hiszen – ahogy azt a Breitbart is megírta – a most kiszivárgott pakk a megszerzett anyag csupán 1%át teszi ki, így további szivárogtatásra kell számítani a közeljövőben.

SOKAT ÁRTHAT AMERIKÁNAK MINDEZ

A WikiLeaks tevékenységének és a kiszivárgott dokumentumoknak a jelentősége élénk viták tárgyát képezik. Kétségtelen, elfogadhatatlan, hogy az amerikai titkosszolgálatok ilyen mértékben férnek hozzá a magánszférába tartozó információkhoz, de az is tény, hogy a kiszivárgott dokumentumok mennyisége és maga a szivárogtatás mint tevékenység is sok aggályt vethet fel, ami az amerikai és a szövetségesei nemzetbiztonságát illeti. Egyrészt a terrorizmus-ellenes hírszerzés célpontjai most már tisztában vannak az ellenük használt módszerekkel és eszközökkel, így nagy eséllyel tudnak majd eltűnni az ügynökségek szeme elöl, de veszélyt jelenthet mindez az amerikai titkosszolgálatok más országok titkosszolgálataival történő együttműködésre is.

ASSANGE MEGTARTOTTA A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT

Assange végül tegnap megtartotta a korábban a hekkertámadásokra hivatkozva elhalasztott sajtótájékoztatóját. Elismételte, a CIA elvesztette az irányítást a fegyverarzenálja felett. Assange nagy hibának nevezte, hogy a CIA egy helyen tartotta ezeket az eszközöket és nem gondoskodott a biztonságukról.  Szeirnte a CIA tisztában volt vele, hogy elvesztette az irányítást a fegyverei felet, mégsem figyelmeztette a nyilvánosságot a veszélyről, illetve arról, hogy esetleg rossz kezekbe kerülhetett egy ilyen veszélyes eszközrendszer. Hozzátette, a kiber fegyverek, mivel csak kódokból állnak és az interneten használják őket, lehetetlen kordában tartani, és aki legyártja őket, annak számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb el is fogja veszíteni. Assange azt is kiemelte, hogy  bár általában nem szoktak véleményt fűzni az általuk kiszivárogtatott titkokhoz, de most határozottan van véleményük arra való tekintettel, hogy a CIA eszközei olyan telekommunikációs eszközöket is elérnek, amelyekkel az újságírók kommunikálnak egymással és a forrásaikkal (így a WikiLeaks forrásai is érintettek). 

WikiLeaks Press Conference Thurday 9 March 2017 On CIA/Vault7/YearZero

https://www.youtube.com/watch?v=Se6XWhKOE2Q

Elmondta, hogy célja ezentúl együtt dolgozni a tech-cégekkel és átadni a birtokában lévő információkat annak érdekében, hogy a biztonsági réseket betömködhessék, és így a felhasználók is nagyobb biztonságban legyenek. Ha ez megtörtént, akkor további részleteket is megosztanak majd a nyilvánossággal. 

Forrás: WikiLeaks; Vezető kép: RT.com

Beszervezett csempész, elgázolt orgazda, az alvilágot is bevetette a kádári állambiztonság

Beszervezett csempészt küldött az állambiztonság az ötvenhatos ügyet támogató Rahman indiai ügyvivő feleségére, hogy belekeverje egy olyan bűnténybe, amelybe ő és férje is belebukhat. Mindenképpen el akarták érni, hogy a Kádár-rezsim igazi arcát leleplező Rahmant valahogy hazahívja hazája és lebukjanak azok a magyarok, akik az ENSZ tájékoztatásában részt vettek. A csempész-ügynökök bevetése korábban már bevált, egy olasz diplomata annyira megijedt az őt tetten árt ÁVH-soktól, hogy a Szabad Európa Rádiót titokban tájékoztató Atkáry Arisztidot bemártotta, ő és társai mind börtönbe kerültek. A különös történetben bécsi orgazdák, csencselő diplomaták és különböző rejtői figurák tűnnek fel. A szürreális karneválnak csak egy nyertese lehetett: a diktatúra.

Előző cikkemben említettem, hogy az 1956-ban hazánkba érkező Rahman indiai ügyvivőt feltétlenül el akarta távolítani a magát éppen felépítő Kádár-rendszer. A fiatal, bátor diplomata nagyon sokat tett azért, hogy a belső ellenzék jelentései, iratai eljussanak Bécsbe (a követség autójával csempészték ki ezeket), aztán az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez (ENSZ). Rahman az ötvenhatos eszme elkötelezettje és az ötvenhatosok támasza volt, így a diktatúra kérlelhetetlen ellenségévé vált. Mindent megtettek azért, hogy valahogy elérjék a visszahívását, a számtalan állambiztonsági játszma egyike volt az, amelyet felesége ellen folytattak. (A vezető képen Münnich, Kádár, Rahmanné és Rahman látható egy fogadáson – forrás: Népszabadság, Arcanum.hu)

Rahmannét bele akarták keverni egy komoly csempészügybe, hogy lebuktatásával férjét is magával rántsa. Ehhez volt szükségük Fehér “Felvinci” Istvánra. 

Történetünk antihőse, a régiségkereskedő és csempész Fehér István „Felvinci” fedőnéven jelentett az állambiztonságnak (az iratok szerint művészettörténész felesége a társa volt). Fehér neve más ügyekben is felbukkan, így például a Rahmanhoz hasonlóan antikommunista Franco Fabrizio gróf operatív anyagában. A dokumentum-együttes kivonata szerint az említett diplomata az Olasz Köztársaság budapesti misszióvezetője (és Mindszenty József bíboros támogatója, barátja) volt, második felesége, „a prágai származású Lobkowitz Ida hercegnő műkincsgyűjtő szenvedélyének hódolt”.

Így került Fehér/Felvinci a képbe, akit – mint látni fogjuk – más diplomaták és diplomata-feleségek ügyében is bevetettek. Például Rahmanné behálózásakor, akiről már Gergely Miklós külügyminiszteri dolgozó jelentéséből megtudták, hogy nagyon sivárnak tartja szállásukat.

Rahmanné / Forrás: Discovermyindia.eu

A Rahman-dossziéban található első „Felvinci” jelentés 1957. november 9-én készült. „Dr. Rhaman indiai követné örömmel fedezett fel az üzletben és mikor ikonokat keresett felvittem a raktárba /azóta biztosan feljelentettek már ezért/ ahol sok mindenről beszélgettem. Megkérdeztem mit csinál közös barátunk Szöts István filmrendező, – akivel igen jóban volt – erre felengedett és elmondta, hogy most nagy dolgok jönnek és rövidesen változás lesz a Szovjetunióban, még nagy bajok lesznek Zsukov leváltása miatt. Kért ha lesz valami, csak telefonáljak és a cimét nem adta meg sem a telefonját.”

A sorozat első részében felidéztem Szőts István emigrálását, látjuk, hogy jelentése szerint Fehér István is ismerte, fel is használta a bizalomkeltéshez. Következő jelentését már 1958. április 28-án adta: „Szombaton jelentette nekem az egyik emberem a Biz (Bizományi – MG) Áruházban, hogy Rahmanné érdeklődött utánnam, hogy hol lehetne engem megtalálni. Erre felhívtam… délután 3 órára kéretett a lakására… Közben elmondotta, hogy azért nincsen semmi komoly dolga, mert ő nem indiai, hanem indonéziai és ami jó holmija volt ezüst, komoly keleti régiségek azok elvesztek a háboruban a japánok kifosztották őt. Ekkor úgy elment a kedve, hogy azóta sem vásárolt semmit, de most vásárolna és részletesen elmondta, hogy miket. Főleg indiai és keleti képeket szeretne venni, tovább egész modern magyar festményeket”.

A folytatásból az is kiderült, hogy „Felvinci” keresett szakember volt a külföldiek, diplomaták között: „Elmondta nekem, hogy Crandyék már több izben el akarták hozzám hozni őt, de mindig közben jött valami és elutazások előtt lelkére kötötték, hogy ha komolyabb dolgot akar venni, vagy szaktanács kell, csak forduljon hozzám… Elmondtam neki, hogy ugy Hjelték, mint Decroux, valamint Crandyék is Bécsben szerezték a pénzt arra, amit itt vásároltak és csak legyen pénze szerzek én neki dolgokat. Péntekre igértem, hogy majd utána nézek, hogy Bécsben hol tud kedvezően váltani.”

Értékek a raktárban, illusztráció / Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

Az említett nevek közül kettőre viszonylag egyszerű volt rálelni az Arcanum.hu adatbázisában: Jean Decroux svájci és Lauri Hjelt finn nagykövetekről volt szó. “Crandy” pedig (nyilván hallomás után írta le a tartótiszt) valószínűleg Frederik Willem Craandijk holland nagykövet lehetett. Az említett diplomatákkal is üzleti kapcsolatban álló „Felvinci” néhány nappal később újra megkereste Rahmannét, ezúttal már egy értékes műkinccsel próbálta csábítani (Jelentés, 1958. május 5.): „Sikerült szereznem egy nagyértékü ritka XVIII. századbeli aranyozott ezüsttárgyat, amelynek sajnos a sulya 4530 gramm és így 20000 frt. Elhivtam a darabot megtekinteni Rahman indiai ügyvivő feleségét, akinek szintén nagyon tetszett a darab azonban bevallotta, hogy nincsen ennyi pénze ők a fizetést fontban kapják illetve annak megfelelően 65. – forinttal átszámitva Budapesten forintban és így nem veheti meg, mert a férje nem ad ennyi pénzt.”

Jó üzletet ajánlott / Forrás: ÁBTL

Az ügynök-kereskedő természetesen nem adta fel, mindent megtett azért, hogy valahogyan sikerüljön belevonni az asszonyt az illegális ügyletbe: „Hiába magyaráztam neki, hogy ez egy remek üzlet, és mások ilyesmit üzletileg is megvettek, mert bebizonyitottam neki, hogy Londonban egy sokkal kevéssé szép darabot ugyanebből a korból 19 forintért vettek meg grammonként ez pedig csak 5 frt. milyen nagy üzletet lehetne belőle csinálni, csak fel kellene vinni Bécsbe és megkérdezem az ottani ismerősömet nem-e fizetné neki ki és a 22.000 frt.-t és az ott kapott esetleges 30.000 forint között különbséget megfeleznénk, erre azt mondta, majd gondolkodik rajta.”

Érthető, hogy a jelentés végén elégedetten jegyezte meg:

„Jó sokáig volt itt, láthatólag élvezte a helyzetet, hogy a feleségem nincs otthon, minden jóval megkináltam és bár első intrádára ennek a darabnak a kivivését nem vállalta minden esetre darazsat tettem a fülébe és azt hiszem, hogy idővel ki fog alakulni vele valami.”

ÉS AKKOR FÜLIG JIMMY MEGÍRTA A JELENTÉST…

Az állambiztonságnál is láthatták, hogy „Felvinci” nagyon igyekezett. Gyakorlatilag felajánlotta, hogy az egész üzletet egy ismerős finanszírozza – azaz feltehetően inkább ő vagy a Magyar Népköztársaság –, s ezzel – sajátos megfogalmazása szerint „darazsat” tett Rahmanné fülébe. Következő jelentésében (1958. november 5.) már rejtői figurák szerepelnek, a szöveg stílusa alapján mintha Fülig Jimmy beszámolóját olvasnánk: „Az indiai követségen többizben érdeklődtem, hogy a budapesti ügyvivő nem e járt Bécsben, mert megigérte, hogy fel fog engem hivni, ha megérkezik…

Időközben én összeismerkedtem a Mozart kávéházban egy Jonny nevü nemzetközi siberrel, aki azért érdekelt engem különösen, mert főleg kelet felé dolgozik. Valódi neve Nikolai Djakoff bulgár származásu egyén”.

Melyikük Jonny? – Korcsmáros Pál zseniális képregénye Rejtő Jenő művéből / Forrás: Cultura.hu

„Jonny” vagy „Djakoff” kétségtelenül nagypályás volt: „Az összes keleti valuták táskaszámra fekszenek nála, főleg Lengyelország, Románia és Bulgária felé dolgozik órában, nylonsálban, nylonpulóverben, kifizetésben, harisnyában, egyszóval, ami a csempészek vágya. A budapestiek is hozzá járnak, sőt azok is, akik nem itt vannak akreditálva, csak ide járnak. Miután az első üzletet megcsináltuk, igen jóba lettünk és mivel neki Budapesten nincsen expositurája (kb.: kihelyezett embere – MG), nagyon kért, hogy nem vállalnám, hogy ő ide küldene hozzám olyanokat, akik pl. delegációk és látogató diplomaták, akiknek elfogy a fontja és kell forint, valutáért ezek telefonálnának nekem és én beváltanám a forintért a valutát és Rahmannéval felküldeném, ő nekem visszaküldi forintba, – mondotta, ha ismerem a hölgyet.”

A kép csak illusztráció, részlet a Csempészek című magyar filmből / Forrás: Port.hu

Újabb izgalmas szál. Rahmanné a jelek szerint szívesen kereste a csempészek társaságát. „Igy kerültünk össze Jonny révén, ujból Bécsben – folytatta „Felvinci”. – Én aztán külön beszéltem a Ramonnéval (így – MG), ugyanis Jonnyi 20%-ot kért a szállitásért, de ő meg is mondotta, hogy ő 5%-ot keres, mert 15% a diplomatáé. Ramannénak én önként 10%-ot ajánlottam fel, amit ő el fogadott, feltéve, hogy a csomag nem nagy. Erre a sálakat és az órákat a legkisebb térfogatura csomagoltuk össze.”

Ez már komoly szállítmány volt:

„70 Doxa óra és 480 nylon sál itt van és 8000. – ft- ot ki kell fizetnem neki. A csomagot szombaton délelőtt elhozta és utána az utcán találkoztam vele a Belvárosban, ahol három maláj, nyilvánvalóan diplomatával éppen a Felszabadulás téren nagy csomagokat cipeltek.”

„Felvincinek” komoly tervei voltak, elképzelése szerint beszállt volna „Djakoff” mellé társnak, a valutát pedig leadta volna az állambiztonságnak (akik – az államhoz hasonlóan – folyamatosan valutahiányban szenvedtek): „Djakofftól megtudtam, hogy a Rose-Mary eszpresszóban szokott ülni egy ismerőse, akinek a nevét nem volt hajlandó elárulni, de olyanok akiket ehhez küldött, hogy váltson nekik valutát, visszatérve a szemére hányták, hogy a nevezettet már több hete nem találják meg az egymás után érkezett ügyfelek. Ezért kért meg engem, hogy csináljam ezt. Gondolkodtam a dolgon, mondván, hogy ez nem olyan veszélytelen, mint a Caffe Mozartban ülni és a táskája tele van Leiel, Levaval, Zlotyival – és forinttal, nálunk ez igen komoly és veszélyes dolog. De az ő kedvéért, hogy összeköttetésbe maradjunk és a legközelebbi vételhez összeszedjem a valutát, megteszem, de az ügyfelei előbb hivjanak fel telefonon reggel, vagy este. Igy gondoltam valaki horogra akad, aki esetleg érdekes lesz (Egyértelmű célzás csali szerepére – MG). A beváltandó valutát pedig amennyiben az egész érdekes, ezt feltételezve átadom Önöknek.

Hozzá kell tennem, hogy Jonny elődje a Lebovits, aki a Mozartban volt a valutásember, éppen érkezésem napján rejtélyes körülmények között egy autó által halálra lett gázolva. Véletlenül, történt e, vagy a konkurens vállalat gaztette – nem lehetett megtudni.

Mindenestre Ramanné bukaresti, beogradi utjai mögött Djakoff áll. Én mindenesetre ajándékokkal és olcsón odaadott dolgokkal megnyertem a bizalmát és elvitte a két csomagot /az ajándék értéke legalább 3000 – Ft. – volt.”

BEÉPÍTIK AZ ÜGYNÖKÖT A KÜLFÖLDI CSEMPÉSZVONALBA

A tartótiszt jelentéshez fűzött megjegyzése érdekes, a szövegből úgy tűnik, hogy kettős játékot játszottak. Bele akarták keverni Rahmannét a csempészési ügybe, majd miután az asszony könnyen kapható volt, már őt akarták felhasználni Fehér István beépítésére: „Megjegyzés: Az ügynök jelentése megbizható, de nem ellenőrzött. „Felvinci” Bécsben tárgyalt Ramannéval, ő hozta be neki a csomagot is. Célunk az volt, hogy miután Ramanné a közeljövőben ugy volt, hogy elmegy végleg az országból, rajta keresztül „Felvinci” beépüljön egy csempészvonalba. Most kiderült, hogy egyenlőre marad.”

Bizományi / Forrás: Fortepan.hu

Rahmanné és „Felvinci” ettől függetlenül továbbra is találkoztak (Jelentés, 1958. november 18.): „Délután együttvoltam Rahmannéval a bizományi áruházban, ahol a tanácsomra vásárolt dolgokat. Délután négy kor felmentem hozzá… A jövő héten, 21-ig, amig a követ (K. P. S. Menon moszkvai nagykövet – MG) itt lesz, el lesz foglalva Rahmanné, ha a Memonéknak (Menonéknak – MG) ezüst kellene, telefonálna nekem és akkor bemutatja őt nekem. A követeket a régiségek érdeklik. Felajánlottam neki egy indiai miniatürgyüjteményt, amit ő szert, dehát a régi mottóval jött, hogy nincsen pénze.”

A rutinos ügynök azonnal kapcsolt: „Erre felvetettem az óra ügyet, óránként 100. -ft – ot igértem neki.

Erre gondolkodóba esett és azt mondta, hogy ez nagyon veszélyes, mert ha megtalálják nála, vége a férje karrierjének (Épp ezt akarta elérni az állambiztonság – MG). A multkor is nagyon félt, mert a határon kinyittatják a kocsi hátát és benéznek a kocsiba.

A kofferjét nem nagyon nézik meg, mire megnyugtattam, hogy csak azért nézik, hogy nincs e benne személy elbujtatva. Ezt is azóta teszik, mióta egyesek megpróbáltak személyeket kicsempészni (Rahman is megtette ezt – MG). Feltételezem, hogy hajlandó lesz ha sok pénzt keres, mert a bizományi üzletben sem volt elég pénze és a soffőrtől kért kölcsön 800. Ft – ot. Emlitettem Rahmannénak, hogy 100 óra után 10.000 ft-ot kereshet, de ő nagyon fél, a multkor is azért hozta el a csomagot idő előtt, mert a férjének gyanus volt a sok csomag és észrevette, hogy a szobájában kutat a holmija között… Tovább nem forsziroztam a dolgot, gondoltam a könnyü pénz kereset majd furja az oldalát és megpuhul.”

NEM AKART AZ OLASZHOZ HASONLÓAN LEBUKNI

Bár az ügynök mindent megtett azért, hogy újabb „darazsat ültessen” Rahmanné fülébe, jelentéséből világossá válik az asszony félelme. Ahogyan az is, hogy férje nem igazán vett részt ebben a „csencselésben”, és talán nem is tette túlzottan boldoggá. Ki tudja? A következő iratból (Jelentés, 1959. január 30.) kiderül, hogy egy korábbi lebukás végleg elvette az indiai asszony kedvét a próbálkozástól: „Csomag hozását első intrádára elutasitotta, azzal az indoklással, hogy az olasz attaché is 500 drb. órával bukott le és mikor vitte a cimzettnek, kapták el, bármennnyire kellene a pénz neki, ezt nem vállalja, nem akarja a karrierjét tönkre tenni. Önállóan nem hajlandó pénzt vinni és ezért sem Jonnytól, sem mástól órát átvenni átszámolni, megnézegetni és azt elhozni és akár nekem, akár a cimzettnek elvinni, még akkor sem, ha ezért husz, vagy harmincezer forintot kapna…”.

Bécs csillogása / Fotó: Fortepan.hu

A jelentéshez fűzött megjegyzésből világos, hogy az állambiztonságnál is lemondtak a célpontról, „Felvincit” visszahívták: „Megjegyzés: Miután Rahmanné nem hajlandó csempészáru behozatalára, az ügynököt erről a vonalról leállitottuk. Tovább fogja forszirozni, hogy hozzák össze az osztrák követségi titkár feleségével, kivel Rahmanné jó viszonyban van.”

Látjuk, hogy bár Rahmannével nem jártak sikerrel, már kiválasztották a következő célpontot. Az említett letartóztatott olasz attasé pedig valószínűleg Adalberto Struzziero lehetett.

Struzziero a budapesti olasz nagykövetség sajtóattaséja volt, ő szervezte be 1950-ben Atkáry Arisztidot, hogy a Rákosi-diktatúra eltitkolt valóságáról tájékoztassa a Szabad Európa Rádiót (SZER). Atkáry öt évig, egészen Struzziero lebukásáig dolgozott, nagyjából ezer jelentést írt a SZER-nek.

Atkáry Arisztid / Forrás: ÁBTL

Az árulás után börtönbe zárt, de 1956-ban kiszabadított Atkáry így emlékezett vissza Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmjében (itt meg lehet nézni):

„Hogy buktunk le? Hát ez a Struzziero, akit említettem, az olasz sajtóattasé, ez nemcsak a híreket hozta-vitte, hanem csempészett is. Akkoriban a nejlonharisnya volt a nagy sláger, mondjuk, megvette nyugaton egy frankért, és becsempészett egy kofferrel pár száz vagy pár ezer harisnyát, és itt eladta 5-ért. Úgyhogy nagyon jól keresett ezzel. A határon természetesen nem vizsgálták meg, mert diplomata rendszámú kocsija volt, de mikor Pesten egy privát lakásban megjelent a kofferral, és azon voltak, hogy kifizetik az árut, a mellékszobából vagy a szekrényből előjöttek az ávósok, és letartóztatták, mert az a törvény, hogy nincs diplomáciai immunitás, ha in flagranti közbűntényen érik, akkor az közbűnténynek számít, és nincs diplomáciai védelem. Ezt meg is mondták neki, és akkor jött az, hogy az egyik kéz mossa a másikat,

mi sem vagyunk olyanok, mondták az ávósok, minket nem érdekel a nejlonharisnya, sem a pénz, azt viheti mind magával, de itt van egy papír, írja fel, hogy ki szállított neki híreket, vagy kinek a híreit vitte nyugatra. És sajnos, nem volt egy bátor ember, és ott arra a papírra 10 nevet ráírt, többek közt a saját sógorát, és még egy rokonát, és hát ezeken kívül az egyik voltam én, a másik Darvas Attila. Így kerültünk börtönbe mind a tízen”.

Erődemonstráció / Forrás: Munkataborok.hu

Ebből az ügyből azért világosan látszik, mit is akart elérni az állambiztonság „Felvinci” segítségével, Rahman kiutasítása mellett nyilván neveket akartak hallani (ahogyan az is lehetséges, hogy éppen ezt az ügynököt vetették be Struzzieróék ügyében is, ahol a többieket bemártó olaszt végül hazaengedték). A történelem néha igazságos, végül „Felvinci”, azaz Fehér István sem kerülhette el a sorsát. Vizsgálati dossziéja szerint 1963-ban feleségével együtt letartóztatták, államtitoksértéssel és deviza-bűncselekményekkel vádolták. (Utóbbi az igazán aljas húzás, hiszen az állambiztonság is ezekben az ügyekben használta). A leírás vége az igazán furcsa (idézet a levéltári dokumentum kivonatából): „A dossziéban a Fehér István és felesége ellen államtitoksértés, ill. vám- és devizabűncselekmény alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárás során keletkezett nyomozati iratok egy része található (elsősorban szakértői vélemények, köztük a két gyanúsított lakásán megtalált nagy értékű muzeális tárgyak, festmények, érmék, kerámiák, textíliák, könyvek és egyebek több, mint 200 oldalas listája). Fehér István „Felvinczi” fedőnévvel az állambiztonsági szervek hálózati személye is volt (hálózati jelentéseit a dosszié szerint mások által is hozzáférhető helyen tartotta, így pl. lakóhelyének nyílt lépcsőházában, egy ládában. Ezzel a titokszakértő véleménye szerint megvalósította az államtitoksértés bűntettét).”

Lépcsőházban tárolt jelentések? Talán „Felvinci” is túl magabiztossá vált vagy éppen az állambiztonság emberei csempészték oda? Bár a Rahmanné elleni akció végül nem sikerült, az ügyvivő elleni harcot nem adták fel. Voltak még ötleteik. Folytatom.

Kiprovokált dulakodás, felkínálkozó ügynöknő – találékony volt a kádári állambiztonság az indiai diplomatával szemben

Minden eszközzel megpróbálta lejáratni, botrányba keverni az állambiztonság a Kádár-diktatúra igazi arcát leleplező Rahman indiai ügyvivőt. A terv szerint előbb leitatták volna, aztán egy ügynöknőt küldtek volna rá, hogy botrányt rendezzen. Nem véletlen, hogy a bátor diplomatát el akarták távolítani: Rahman a megtorlásról, Kádár János árulásairól, a letartóztatott Rácz Sándor, Bibó István, Göncz Árpád ügyéről is beszámolt hazájának. Ügyességüknek köszönhetően a kádári árulások és hazugságok híre végül az ENSZ-hez is eljutott. „Napról napra növekszik a gyűlölet iránta a köznép körében” – írta Rahman Kádárról, érthető, miért akartak minden eszközzel megszabadulni tőle. Rahman és az állambiztonság (3. rész).

„M. A. Rahman az Indiai Követség ideiglenes ügyvivője, hazánk területén olyan magatartást tanusit, mely arra enged következtetni, hogy szándékosan gátolja külpolitikai fejlődését. Amig az indiai kormány politikája és magatartása lojálisnak mondható a Magyar Népköztársasággal szemben, Rahman részéről ez a lojalitás nem tapasztalható.

A Külügyminisztérium részéről tájékoztattak, hogy Rahman jelentéseiben kormánya felé olyan tájékoztatást ad, melyek nem felelnek meg a valóságnak.

E tájékoztatások alapján az indiai sajtóban megjelennek olyan cikkek, melyek a Magyar Népköztársaság politikáját negative birálják el” – írták abban az 1958-as állambiztonsági javaslatban, amelyet a Rahman-üggyel megbízott Kacsik Béla jegyzett.

Nem lojális / Forrás: ÁBTL

A tiszt nem túlzott, Rahman hosszú, részletes tájékoztatásokat küldött hazájának az ötvenhatos forradalom és szabadságharc eseményeiről, a szovjet bevonulást követő ellenállásról – legyen szó a munkástanácsokról, a sztrájkokról vagy az értelmiség politikai próbálkozásairól –, ezeket az iratokat a követség magyar munkatársaival csempészte Bécsbe, onnan küldték tovább. A forradalom eseményeit, kitörésének okait, a kádári propaganda hazugságát világosan átlátó ügyvivő „aknamunkáját” részletesen megismerhetjük azokból az indiai dokumentumokból, amelyek az India és a magyar forradalom 1956 című kötetben jelentek meg magyarul. Rahmannak nem lehettünk eléggé hálásak. Tájékoztatásának köszönhető, hogy India – egyedüli országként – nyíltan kiállt az 1956-os magyar forradalom mellett és közvetíteni próbált a külvilág felé. Igaz, komolyabb sikereket „csak” a várható halálos ítéletek – például Bibó István és Göncz Árpád – ügyében értek, érhettek el.

BUDAPESTET LEGYŰRTÉK, DE A LAKOSSÁG HIHETETLENÜL EGYSÉGES

Lássunk egy részletet Rahman 1956. november kilencedikén írt – és Ausztriában feladott – táviratából: „Utolsó táviratomat korábban nem tudtam elküldeni, mert az azt Bécsbe vivő autó meghibásodott az úton, amit aztán 2-án pénteken a szovjetek le is zártak… Pillanatnyilag Budapestet legyűrték. Ám a lakosság annyira egységes, mint korábban soha, és mindenki ellenzi a szovjet tilalmakat… Itt nagy figyelemmel kísérik Indiai véleményét. Ha bármilyen humanitárius jellegű segítséget tudunk ajánlani az éhínséggel szembenéző Magyarországnak, arra nagyon sokáig fognak emlékezni. A legjobban élelmiszerre, gyógyszerekre és ruhaneműre van szükség”.

Rahman minden részletre figyelt, jellemző, hogy még a Háy Gyulának (máshol Justus Pálnak) tulajdonított, röpiratként terjesztett forradalmi vers (Beszélgetés a miniszterelnökkel) angol fordítását is elküldte kormányának. Kádár biztosan értékelte…

DrMáriás Kádárja / Fotó: Prae.hu

„De kérdezem, hogy ki felel majd a sárba tiprott holnapért.
Mit írnak majd a történészek: október volt ez, jött a tél,
Ön adta el a nép reményét néhány megkopott rubelért.
Kádár miniszterelnök úr! Sok szolgarendszer megbukott már,
S Ön mindezekből nem tanul?
Ön csak szaval a szabadságról, miközben tankok közt lapul?
Jön az idő, Ön felelni fog, Kádár miniszterelnök úr!…”

KÁDÁR JÁNOS LEVELÉT MEGÍRTA…

Érthető, hogy a Rahman majd minden lépését ismerő diktatúra és annak vezetője maga próbálkozott a magyarázkodással. Kádár János már 1956. november 29-én levelet írt Nehru miniszterelnöknek azért, hogy „hitelesen tájékoztassa”. „Néhány fényképet küldünk Excellenciádnak, amelyek jellemzik az ellenforradalmi bandák tobzódását Magyarországon ezekben a napokban” – írta az ekkor még közel sem magabiztos – Moszkva bármikor ejthette – Kádár.

Nagy a barátság – látszólag (Münnich, Kádár, Rahmanné, Rahman) / Forrás: Arcanum.hu

S mit írt a krumplis tésztás diktátorról Rahman (1956. december 14-ei jelentése az indiai külügyminiszternek)? „Kádár fő törekvése az volt, hogy megtörje a munkások és a nép, valamint a munkások és központi szervezeteik, tanácsaik egységét.

Provokációi, provokációs célú tüntetései kudarcot vallottak az utca népe jóvoltából, amely azonnal felsorakozott ellenük. Hasonlóképpen kudarcot vallott a letartóztatásokra és a diákok elleni razziákra alapozott taktikája is.

Már mindkettővel felhagyott… Napról napra növekszik a gyűlölet iránta a köznép körében. Ez mindenkinek azonnal feltűnik, aki elvegyül az átlagemberek között az utcán. Már nincs meg az emberekben a régi félelem attól, hogy nyilvánosan szidják őt.”

A nép egyszerű gyermeke / Fotó: Fortepan.hu

Képzelhetjük, mennyire tajtékzott Kádár, amikor ezekről a tájékoztatásokról hallott. Rahman számára nem voltak tabutémák: 1957. február 23-ai levelében tételesen felsorolta azokat a börtönöket (a foglyok becsült számával együtt), ahol információi szerint a letartóztatottakat fogva tartották – Fő utca, Markó utca, Kistarcsa, Maglódi út stb –, de ezután még ennél is jóval tovább ment.

A követség autójával elmentek a Bakonyba, hogy utánanézzenek az ellenálló csapatoknak. Rahman több emberrel elbeszélgetett, s a hallottak alapján mintegy kétezer szabadságharcosról írt.

EL KELL ÉRNI AZ ÜGYVIVŐ VISSZAHÍVÁSÁT!

Azt hiszem, ez a néhány részlet is megerősíti, alapos okokból akarta kiutasítani a Magyar Népköztársaság az ügyvivőt. A felesége elleni játszmáról előző cikkemben írtam, most nézzünk azt az akciót, amit Rahman ellen akartak végrehajtani (ugyanaz a javaslat – 1958. október 28., amellyel kezdtem). „Rahman részéről több esetben tapasztaltuk, hogy leittasodik és ilyen esetekben megsérti a Magyar Népköztársaság törvényeit… Egy esetben egy indiai kereskedő társaságában ugyancsak leittasodva az éjfél utáni órákban erőszakosan behatolt a Katonai Ügyészség épületébe, provokálta az ott szolgálatot teljesitő őrszemeket. (Erre az esetre későbbi cikkembe visszatérek, a börtönben senyvedő Göncz Árpádékat „látogatta” meg – MG).

Rahman megnyilvánulásaiból arra következtetünk, hogy egy megrögzött antiszemita, indogermán nacionalista. (Egy ürgebőrbe öltözött Hitler – MG) Igen szoros kapcsolatot tart az angol és amerikai követség olyan beosztottaival, akik hazánk területén hirszerzéssel foglalkoznak. Pld. Selby-vel és Cable-val. A III/e. rendszabályon (lehallgatás – MG) keresztül olyan adatok jutottak birtokunkba, melyek bizonyitják, hogy Rahman hirszerzéssel foglalkozik hazánk területén.

Az alábbi akciónkkal azt szeretnénk elérni, hogy Rahmant az indiai kormány hivja vissza jelenlegi munkahelyéről…”.

Viktor bevetési terve / Fotó: ÁBTL

A terv nem volt túlzottan bonyolult, az ügyvivő egyik beszervezett ismerősét akarták bevonni. „>Viktor< fn. ügynökünk meghivja Rahmant vacsorára, hogy viszonozza Rahman előző meghivásait. A vacsora alkalmával több töményszeszt itat vele. A vacsora befejezése után, ügynökünk elviszi Rahmant egy általunk megjelölt, kisebb zenés pressóba. A pressóban egy, vagy két ügynököt és egy ügynököt helyezünk el, ugy intézzük, hogy asztaluk közvetlen szomszédságban legyen Rahmanék asztalához. Italozás közben az ügynökök összebarátkoznak Rahmannal. Rahman barátkozó természeténél fogva meghivja őket saját asztalukhoz. Ügynökeink itt tovább itatják és közben szórakoztatják. Az ügynöknő olyan helyzetet teremt, hogy Rahman közeledjen felé, mint nő felé. Az ügynökök egyike felveti, hogy menjenek el közösen egy komolyabb helyre, az Old Firenzébe. Itt tovább isznak és szórakoznak.

Mikor ügynökeink látják, hogy Rahman tulzottan leittasodott, a férfi ügynökök egyike összevitatkozik a nővel és Rahmannal, botrányt okoz és dulakodást hoznak létre.

Régi felvétel az Old Firenzéről / Fotó: Fortepan.hu

A dulakodásra az operativ tisztekből lévő rendőrjárőr megjelenik a helyszinen és intézkedést foganasit a dulakodókkal szemben. Az igazoltatás alkalmával látja, hogy diplomatával áll szemben, a járörök egyike telefonon értesiti a Külügyminisztériumot… Erre az esetre az osztályvezetés által meghatározott Külügyminisztériumban dolgozó elvtársat vonjuk be az akcióba… A Külügyminisztérium, a rendőr által dokumentált jelentést, saját véleményével kiegészitve, – mint megtörtént tényt, megküldi az Indiai Kormánynak…”.

Dulakodás / Forrás: ÁBTL

Ez volt az állambiztonság terve. Le akarták itatni az éjszakázni kedvelő, az italt sem megvető ügyvivőt, hogy aztán botrányba keverjék. Még érdekesebb, hogy egy másik jelentésből „Viktor” valódi személye is eléggé egyértelművé válik. Kizárásos alapon.

Igazolványkép / Forrás: Discovermyindia.eu

LÁMA ÜGYNÖK JELENTETTE?

Az említett “Viktor” ügynök Rahman feleségéről is jelentett, és bár az előírás szerint E/3-as személyben írt önmagáról, elég egyértelmű, hogy kiről volt szó. Két ember egy fél napot kettesben tölt, mindenfele csavarognak, sétálnak, aztán elkészül a jelentés (1958. április 25.). Ennek rövidített változatát közlöm:

“Viktor” jelenti / Forrás: ÁBTL

„A mai napon d. e. 11-től 3/4- óráig a Buddhista Misszió vezetője az Indiai Követség ügyvivőjének nejével, Rahmannéval töltötte idejét. dr. Hetényi a Váczi utcai Akadémia könyvesboltban találkozott Rahmannéval, aki az üdvözlés után arra kérte meg dr. H-t, hogy legyen segitségére a könyvvásárlásnál… dr. H. segitségével azután kb. 1200 Ft, értékben vásárolt Rahmanné, kb. 16 könyvet és egy kinai reprodukciót, illetve egy kinai tekercsképet… A boltból való távozáskor, tréfásan megjegyezte, hogy fél, mit fog férje ahhoz szólni, hogy ily nagy összegü könyvet vett? (Előző cikkemben bemutatott csempészését ismerve mi tudjuk, miből telt erre – MG) … Mikor Rahmanné a könyvüzletben végzett megkérdezte dr. H-t, hogy volna-e ideje őt még kicsit elkisérni, mivel egy-két helyen még körül szeretne nézni. Dr. H. igenlő válaszára először egy belvárosi porcelánkereskedésbe mentek… dr. H. megjegyezte, hogy a husvéti ünnepeket vidéken töltötte a feleségével… Sétaközben emlitette még Rahmanné, hogy rövidesen talán elmegy Bruxellesbe a világkiállitásra.”

Séta közben / Forrás: ÁBTL

És így tovább. „Viktor” minden jel szerint – bár a szőrös szívű magyar bíróságokon, ahol sokszor mintha (hangsúlyozom: mintha) az ügynökök érdekeit védnék a bemártott, feljelentett áldozatok helyett, ez nem állna meg – azonos volt az említett Hetényi Ernővel. A két oldalas jelentés szerint sok helyen jártak a városban, és “Viktor” beszélgetésük minden mozzanatáról beszámolt. A logika azt diktálja: Hetényiről van szó (aki valóban meghívhatta korábban Rahmant is). Nagyon nem is lepődheténk meg ezen. Nem lehet véletlen, hogy a vallásüldöző Rákosi-diktatúrában Hetényi vezetésével 1951-ben megalakult a magyarországi Buddhista Misszió, majd 1956-ben megalapították a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetet. A rendületlenül cáfolt – és nem megalapozott – pletyka szerint egyébként Rákosi Mátyásné támogatásával. „Mulatságos anekdoták keringtek ennek a ténynek egyes velejáróiról. Pl. Hetényi belügyminisztériumi engedéllyel tartott a lakásán egy szvasztikás buddhista zászlót. Egy alkalommal, mikor az ÁMM egy német küldöttsége megpillantotta a horogkeresztet, és felháborodottan rákérdezett, Hetényi csak ennyit válaszolt: „Számomra ez napjelkép és nem pedig a gyilkolásé”. Sokáig legendaként keringett az is, hogy Rákosi Mátyás felesége buddhista volt, s ez is közrejátszhatott a hazai buddhizmus hivatalos elismerésében. Ennek a történetnek a hitelességét azonban Hetényi mindenkor tagadta” – írta Farkas Attila Márton Buddhizmus Magyarországon című tanulmányában.

Hetényi Ernő (középen) / Fotó: Terebess.hu

Ennél is érdekesebb a következő interjú-részlet. Amikor László Andrást, a Jobbik kapcsán ismertté vált tradicionalista filozófust, teológust, volt buddhista papot – akit megfigyelt, majd letartóztatott az állambiztonság a rendszerváltás előtt és aki egy ideig a rend titkára volt – Hetényiről kérdezték, ezt mondta: „Felettébb ambivalens véleményem van róla. Úgy mondhatnám, hogy nem sok ember volt, akitől annyi jót kaptam volna és annyi rosszat. Aki annyit segített és ugyanakkor annyit ártott volna, mint ő. Nagyon ambivalens valaki volt, mint ember is: 1945 után a politikai rendőrségnek a tisztje is volt”. Majd arra a kérdésre, hogy az említett Buddhista Missziót éppen a másként gondolkodók megfigyelésére hozták létre, így felelt: „A politikai vezetők azt gondolták, hogyha létrehoznak egy egyházi szervezetet, mondjuk egy buddhista szervezetet, majd mindenki odarohan. De ez csak részben volt így. Hetényi Ernőt, aki régebben a teozófiai társulat tagja volt, az új rezsim felhasználta. Amikor a teozófiai társulatot beszüntették és illegalitásba kényszerítették, az összekötő ember Hetényi volt.

Amelyik összejövetelről Hetényi tudott, oda kiment a razzia, amelyikről Hetényi nem tudott, oda nem ment ki a razzia.

De kétségkívül igaz, hogy a Buddhista Misszió fórumot biztosított a másként gondolkodók számára. Az is igaz, hogy a Hetényi Ernő vezette Missziónak ezért áldásos tevékenysége volt. Egy olyan korban adott ki olyan dolgokat, amikor semmihez sem lehetett hozzáférni. De mindezek mellett Hetényi Ernő egy olyannyira ellentmondásos személyiség volt, akihez foghatót soha nem is láttam az életemben. Akiben a jó és a rossz szándék nagyon magas hőfokon és egyszerre volt jelen… Jó barátságban voltunk, gyakran összejártunk és láttam őt mindenféle emberi vonatkozásában. Volt benne egy nagyon kedves bohém – ez volt az egyik vonása – , egy nagyon kedves, jó szándékú, segítőkész bohém.

És egy démoni vallatótiszt – ez volt a másik arculata.

Démoni arca persze egy-egy fényképen másnak is lehet:

László András az általa alakított Pantholokatolikus Egyház jelképével, Forrás: Origo/Facebook.com/pannon.front

Nem tudjuk, mennyire megalapozott ez a vélemény, mindenesetre nem egyedülálló. Pressing Lajos buddhológus finomabban fogalmazott, de szavai összecsengenek az előzőkkel: „Nagyon ellentmondásos személyiségnek láttam, és most is így látom. Számomra nem meggyőzőek azok a legendák, amelyek a személye köré szövődtek, és amelyeket részben maga is táplált. Valószínűnek tartom, hogy a Buddhista Misszió alapításakor alapvetően világi motivációk vezették, sőt nem kizárt, hogy együttműködött az akkori állammal.”

Ezek a megnyilatkozások alátámasztják az állambiztonsági érintettséget. A jelentésekből úgy tűnik, minden bizonnyal Hetényi volt “Viktor” és neki kellett volna elvinnie Rahmant a végzetésnek szánt mulatozásra. Folytatom.

Letöltés (PDF, 12.88MB)

A kép illusztráció, Kádár és Farkas Mihály látható rajta, forrás: Fortepan.hu

http://hamvasintezet.hu/hu/

Polgárjogi mozgalmat indít az ÁVH, a MÚOSZ pedig a sajtószabadságért fog küzdeni…

Groteszk címet választottam, mert a helyzet is az. Az 1945-ben alapított, a kádári állambiztonság által gyakorlatilag megszállt Magyar Újságírok Országos Szövetsége (MÚOSZ) mostantól a sajtószabadságért kíván küzdeni. Ahelyett, hogy esetleg elszámolna a vagyonával vagy a szervezet sötét, nagyrészt még máig ismeretlen háttértörténetével, amit jómagam is próbálok – több-kevesebb sikerrel – kutatni a Hamvas Intézetnél. A MÚOSZ-nál mintha megállt volna az idő, évről-évre volt ügynököket, titkos megbízottakat tüntetnek ki, egyikük az elnökségért is elindult, szerinte most az egykori Népszabadság újságírói, a pesti bagázs irányítja a szövetséget. Visszamegyünk a múltba, hogy lássuk, hogyan tette tönkre a kádári diktatúra a szervezetet, és miért lenne nemes gesztus, ha másokra hagynák a sajtószabadságért való küzdelmet és szépen feloszlatnák magukat.

Nem szeretnénk, ha a március tizenötödikei – sajnos megszokottá vált – botrányok mellett elsikkadna az a nagyszerű bejelentés, amely szerint: „Harcolni fog a MÚOSZ a sajtószabadságért!” Cikkem címe erre reflektál, természetesen némi cinizmussal. Groteszk, szürreális világunkban minden elképzelhető, fantáziadús alkotók szerint még az is, hogy a jégből kiolvasztott Adolf Hitler menekültügyi mozgalmárrá válik, a rehabilitált Péter Gábor pedig átveszi az újra megnyitott Angolpark irányítását. Harc, MÚOSZ és sajtószabadság, már csak az “imperializmus”, a “reakciós erők”, a “kulákság” és a “világbéke” kifejezések hiányoznak. Tényleg – és ezt most a kormánypárti és ellenzéki sajtó is magára veheti – mintha megelevenedne az ötvenes-hatvanas évek sajtójának „stílusa”.

VISSZA A KÉNYELMETLEN, MEG SEM TÖRTÉNT MÚLTBA

Bár a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) saját történetét szereti 1896-ig visszavezetni (és szegény Mikszáth Kálmánt is belekeverni), valójában 1945-ben alakult meg a szervezet. Érdekes, hogy a szövetség már akkoriban is kiállt a sajtószabadságért.

Igaz, a formálódó Rákosi-diktatúra idején még nem egy lap megszünése, hanem annak betiltása kapcsán harsogták a jelmondatot.

A Népszava 1947-es cikke szerint a „hírlapirók üdvözlik a MÚOSZ központjának állásfoglalását >A Holnap< című napilap ügyében. Üdvözlik a nyomdai munkásokat, akik erélyesen léptek fel « demokrácia védelmében. Az újságirótársadaltom továbbra ia készen áll az igazi sajtószabadság és a demokrácia érdekeinek megvédésére”.

Tiltsák be! Éljen a sajtószabadság! / Forrás: Arcanum.hu

Az igazi sajtószabadság akkor azt jelentette, hogy a Sulyok Dezső alapította Holnapot betiltották, a politikus pedig inkább elmenekült az országból – mielőtt valószínűleg kivégezték volna egy koncepciós perben. Persze a Kádár-rendszerben “minden megváltozott”, a MÚOSZ is már egy új, még igazabb sajtószabadságért küzdött a 1958-ban. Így: „Mi nem titkoljuk, hogy nálunk nincs szabadság a burzsoázia sajtója számára. A proletárdiktatúra sajtószabadsága azonban a legteljesebb sajtószabadság, mert lehetővé teszi, hogy a nép hangja szólaljon meg a sajtóban és a rádióban, hogy a sajtó a nép történelmi ügyét, a szocialista építést szolgálja, a békét hirdesse a burzsoázia ellen, az imperialista agresszorok ellen.”

Ez csak két régi cikk, de ennél jóval többről lesz szó. A sajtószabadság hazánkban lejáratott kifejezés, de ettől még nagyon is fontos dolog.

Küzdjenek, álljanak ki érte minél többen, csak ne a MÚOSZ. Ezzel a cikkel megpróbálok rámutatni, miért gondolom azt, hogy egy százszorosan lejáratott, vállalhatatlan embereket kitüntető szövetség miért nem tiltakozhat hitelesen.

A KÁDÁRI ÁLLAMBIZTONSÁG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT MÚOSZ

Az elmúlt években a Hamvas Intézet kutatójaként több cikket írtam a MÚOSZ állambiztonsági hátteréről.

Ahogyan arról is, hogy a kádári hírszerzés Press-rezidentúrája (amely a sajtót felügyelte) a MÚOSZ székházába fészkelte be magát. Ezek akkor is tények, ha erről az egyesület honlapján semmit sem találni.

Ott a derűs visszaemlékezéseké a terep: „Nosztalgiázzunk egy kicsit: a tetszőlegesen leemelt 1976-os évkönyvben a középkoron túli tagság párás szemekkel fedezheti fel a korábbi MÚOSZ-székház társalgójáról (köznyelven presszó) és az étteremről készült fotókat. A presszóban a szakma akkori kiemelkedő egyéniségei interjúvolták a kulturális és politikai élet prominens személyiségeit, a kor kedvelt italai (gin tonic koktél és Bloody Mary) társaságában” – olvashatjuk Árkus Éva írását. (Aztán voltak, akik jelentéseket írtak a koktéloktól elernyedt beszélgetőpartnerekről, mások nem.)

A MÚOSZ később eladott villája, éppen a diktatúrát éltetik / Forrás: Fortepan.hu

NYARALÁS, BEHÁLÓZÁS – APRÓ PIROSKA BALATONSZÉPLAKON

A MÚOSZ-tagok nyilván hasonló jó érzésekkel emlékeznek vissza a nyári üdülésekre is. Például arra a balatonszéplaki Interpress üdülőre, amelyet a hírszerzés a külföldi, megkörnyékezhető újságírók megközelítésére, behálózására használt.

Éppen egy ilyen dokumentummal kapcsolatban bukkantam rá Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnökünk anyósának (és Apró Antal lányának), Apró Piroskának a feljegyzésére.

A fiatal Apró-lány nyári tanulmányútját (khm) Balatonszéplakon töltötte, s  ha már ott volt, összeismerkedett azzal az idősebb német újságíróval (és feleségével), akit az állambiztonság meg akart környékezni (cikkem itt): „Üdülésük utolsó napjaiban ismertem meg őket. Annak ellenére, hogy igen szimpatikus és kellemes emberek voltak, minden olyan beszélgetés elől, ami komolyabb témákat érintett volna, mereven elzárkóztak. Üdülésük első részében Szabó Zoltán foglalkozott velük” – írta Apró Piroska. (Szabó és Apró jelentése után maga a Press-rezidentúra vezetője, Szolnok Péter hírszerző tiszt találkozott a német újságíróval).

A híres Orion bár. Hány embert hallgattak itt le? / Fotó: Szellemvarosok.blog.hu

Rámutat a MÚOSZ és a kommunista állambiztonság rendszerszerű összefonódásra, hogy a hírszerzés a szövetség újságíró-akadémiájáról válogatta ki újabb és újabb embereit, csemegézve a nyelvet, esetleg nyelveket beszélő, politikailag teljesen megbízható növendékek között.

Másik ilyen vadászterületük a Magyar Távirati Iroda volt. Esetükben zsarolásról, fenyítésről természetesen szó sem volt. Annál inkább jól jövedelmező, szabad utazást, megjelenő könyveket jelentő állásokról. Ha valaki megtetszett az állambiztonságnak, akkor környezettanulmányt készítettek róla, ha átment a szűrökön, akkor bekerülhetett a kivételezett körbe.

Egy humoros és megbizható elvtárs, Árkus József / Fotó: Cultura.hu

Amikor az előírás szerint néhány évente le kellett váltani a külföldi tudósítókat – a megbízható emberek, mint például Aczél Endre körbejárták a világot, ezt egyfajta vetésforgóként képzeljük el –, akkor a Press rezidentúrát kérték fel az új emberek kiválasztásához. Mint ebben a levélben, amelyet a Külügyminisztériumban dolgozó „Komlósi” fedőnevű hálózati ember jegyzett. A jelen és a jövő hálózati embereiről is listát készítettek:

„Kérjük Bakos Elvtársat, hogy a váltási tervet hosszabb távra elkészithessük javasoljon olyan személyeket, akik Bécsbe, Bernbe, Brüsszelbe, Párizsba, Kölnbe sajtóattachenak valamint állandó külföldi tudósitónak számba jöhetnek – írta a Press-rezidentúrát vezető Szolnok Péternek („Bakos”) – Továbbá kérjük Bakos Elvtársat, hogy a hazai bázis kiépitése és szélesitése érdekében az Ujságiró Iskola német-, francia nyelvet beszélő növendékei közül javasoljon olyan gyakornokokat akik a későbbiek folyamán – nyelvismeretük, ujságirói szakismeretük, rátermettségük alapján – sajtóattacheként, külföldi tudósitóként Bécsben, Bernben, Kölnben, Brüsszelben, Párizsban dolgozni tudnának”.

Bakos elvtársnak címezve / Forrás: ÁBTL

A tehetségeket a kádári állambiztonság és a diktatúra – kedves szakkifejezésével – „megfuttatta”. Nem véletlen, hogy jelentős részük a rendszerváltás után is komoly pályafutást futott be, többségük boldogan mosolygott a MÚOSZ díjátadásain, ahol évről-évre találni olyan embereket, akiket bizonyítottan vagy pályafutásukból sejthetően beszervezett, alkalmazott az állambiztonság. A MÚOSZ-t természetesen a legmegbízhatóbb káderek irányítottak, olyan dörzsölt figurák, mint a szövetség egykori főtitkára, a magyar sajtó egykori ura, Siklósi Norbert, aki különböző állambiztonsági játszmákban is részt vett.

Például abban az akcióban, amikor a III/I. a németországi magyar emigráció talán legjelentősebb kiadóját próbálta megszerezni. (cikkem a Hamvas Intézet vonatkozó munkafüzetéről itt).

Siklósi elvtárs / Forrás: Visszaemlekezesek.hu

Nagyon is jellemző, hogy a 2008-ban elhunyt Siklósit Balog János, a MÚOSZ Örökös Tagok Testületének akkori elnöke és Németh Péter, a Népszava főszerkesztője búcsúztatta. Balog szavaiból muszáj idéznem: „Nem nosztalgia ez, hanem az emlékezés meghökkentő azonossága: hogy milyen főnök, micsoda vezérigazgató volt! Vezér? Ugyan! Egyszerű ember, de utánozhatatlan vezető, eszményi munkatárs”.

TÉCSY TITKOS MUNKATÁRS, A NÉPSZAVA MÁIG AKTÍV PUBLICISTÁJA

És most hadd ejtsek szót az olyan régi motorosokról, mint amilyen Várkonyi Tibor. A Népszava örökifjú publicistája (és megannyi MÚOSZ-nagyágyú tanítója, mentora) azon ritka emberek közé tartozik, akiket a francia állam és a kádári állambiztonság is kitüntetett. Várkonyi „Técsy” fedőnéven titkos munkatársként (különösen megbízható, komoly feladatok elvégzésére is képes ügynökként) foglalkoztatták. Megbízták például egy Karl Grobe nevű német újságíró tanulmányozásával, megkörnyékezésével, s amikor utasításra meglátogatta Németországban, annak költségét a Hálózat állta. Várkonyi titkos munkatárs boldogan jelentette, hogy a német kolléga „a MUOSZ meghívását szívesen fogadta el”. Nem meglepő, hogy Várkonyi publicisztikájában azzal védekezett, hogy ő csak szakember volt, második cikkünkre – amely cáfolhatatlanul rámutatott aknamunkájára – már inkább nem is reagált, de azóta is a lap megbecsült publicistája.

Két arc, egy ember / Montázs: PS

A másik – későbbi népszavás – ügynök (akit a jelek szerint valamiért még nem tüntetett ki a MÚOSZ), akinek dossziéit alaposan feldolgoztam, a kevéssé ismert Hahn Péter volt. Ő Amerikában, Kubában és Moszkvában hajtott végre hírszerzői feladatokat, a Népszava későbbi lapszerkesztője szintén titkos munkatárs volt.

Vele kapcsolatban a legszomorúbb, hogy simán átment a rendszerváltás utáni átvilágításán, mert nem tudták (vagy inkább nem akarták) rábizonyítani a III/III-as érintettségét (márpedig a tudatos, manipulatív narratíva szerint csak ez számít), noha az iratokban szerepel, hogy a belső elhárításnak is besegített Moszkvában.

Hahn Péter adatlapja / Forrás: ÁBTL

Vannak persze olyan nagy öregek is, akikre nincs bizonyíték a hiányos dossziék között, így nem tudjuk, be voltak-e szervezve. Ilyen például a ma is aktív – és szintén népszavás – Somfai Péter, akinek pályafutásának jelentősebb lépcsői egy az egyben megegyeznek Hahn Péter állambiztonság által támogatott felemelkedésével. Pályafutásuk hajnalán mindketten a Magyar Ifjúság (MI) nevű propagandalapnál dolgoztak, Hahn előtt éppen Somfai volt a lap moszkvai tudósítója (ezt a kiemelkedők között is kiemelkedő állást Hahn a dokumentumok szerint gyakorlatilag kikövetelte), korábban Somfai az MI berlini tudósítója volt (néhány éve ő is megkapta a MÚOSZ aranytollát).

Ez persze semmire sem bizonyíték – az azonban sorsszerű, hogy életük a rendszerváltásnál a Népszavánál futott össze.

Éppen ott, ahová a MÚOSZ új elnöke, Hargitai Miklós (Somfai az elnökség „póttagja”) érkezett a Népszabadság valóban kínosan intézett megszűnése, megszüntetése után. A Népszava újságírója saját bevallása szerint a sajtó szabadsága mellett leginkább a MÚOSZ tekintélyes ingatlanvagyonát félti (ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a téma szakértőjével, Borvendég Zsuzsannával készített interút). „Ezek az ingatlanok nem tegnap keletkeztek, és nem úgy, hogy az állam adta ajándékba, hanem a MÚOSZ-nak mindig is volt székháza és üdülője.” – szögezte le határozottan Hargitai. Mindig is?

Igen, a legendás régi székházban ugye a hírszerzés (is) székelt, a legismertebb üdülőt pedig szintén az állambiztonság használta „becserkészésre”.

Hargitai / Fotó: 24.hu

KÉTMILLIÁRDOS VAGYON A MÚOSZ KEZÉBEN?

Nem csekély összegekről van szó, a MÚOSZ egyik örökmozgó tagja, az elnökségi választáson induló Szántó István blogjában a tavalyi választással kapcsolatban ezt írta: „A tagságot csak két ajánlóval lehetett elnyerni. Hogy mi van. Agonizálunk. Van egy csaknem két milliárdos vagyon ingatlanban és ez folyamatosan emészti a vésztartalékot és a szerény bevételt”.

Szerencsénkre a miskolci (ez megnyilatkozásai miatt érdekes,) Szántó igen aktív, tavaly Komlósi Gábor megválasztását, idén Hargitai kinevezését is keményen kritizálta. „A pesti bagázs készült a megmérettetésre. Hargitai megválasztásával üzentek, a Népszabadság készül a visszavágóra” – írta februárban. Néhány napja meg ezt: „Maga a szövetség pedig egy vagyonából kifosztott, kiforgatott szervezet, amely csupa hétpróbás pesti tollforgatókból áll. A postabankos kedvezményezettekkel megegyező a lista. Tulajdonképpen rejtélyes módon eltűnt a szövetség két zászlóshajója az Andrássy úti palota és a Széplaki üdülősor. A székház egy kis darabja pedig még furcsa módon le is lett választva az ingatlanból”.

Cikkünk szempontjából érdekes, hogy éppen azt a két ingatlant említette, amelyet a kádári hírszerzés is oly nagyra tartott.

Szavait viszont mindenképp érdemes fenntartásokkal olvasni, hiszen ő is a MÚOSZ ügynökvonalát erősíti.

Szántó 2005-ben került fel az internetre közzétett egyik ügynöklistára. Az újságíró akkor előremenekült, annak az Észak-Magyarországnak nyilatkozott, amelynek sokáig főszerkesztő-helyettese volt (okos lépés, az újság nyilván a kedve szerinti cikket jelentette meg, az Index is ezeket a mondatokat vette át): „A miskolci újságíró tájékoztatása szerint 1973-án vették nyilvántartásba és titoktartásra kötelezték – olvashatjuk. – Mire azonban kiérkeztek volna Vietnámba a Vietkong áttörte a fegyverszüneti demarkációs vonalat, így végül is Szántóék küldetése elmaradt. Ennyi, nem történt semmi, de azért biztonság kedvéért még hozzátette: „Ennyi volt mindössze a nyúlfarknyinál is rövidebb pályafutásom e téren”.

Szántó István / Forrás: MUOSZ.hu

Ilkei Csaba kutató, korábbi MDF-képviselő szerint már az ő neve is szerepelt azon a listán, amelyet a néhai Antall Józsefnek nyújtottak át. A vállalhatatlan honlapnak dolgozó, de munkáit iratokkal alátámasztó Ilkei ezt írta: „A „Nádor” fedőnevet kapta, eredményes munkája alapján ügynökből gyorsan titkos megbízottá lépett elő a hálózatban. A kémelhárítás sikeresen felfuttatta pályáján, a Déli Hírlaptól az Észak-Magyarország című megyei laphoz került, és a főszerkesztő helyettesének székébe ültették. Állambiztonsági nyilvántartó lapjának 04-es kódja azt jelenti, hogy egészen 1990-ig, a rendszerváltásig foglalkoztatták élő hálózatként az ellenzék felderítésére. Az Észak-Magyarországtól ment nyugdíjba”. (És 2015-ben természetesen ő is aranytollas lett.) Szántó erre a cikkre is válaszolt: másokhoz hasonlóan kalandvágyról beszélt és természetesen arra hivatkozott, hogy sohasem volt III/III-as.

Szép, ugye? Tulajdonképpen előrelépésnek is tekinthetjük, hogy végül Hargitait választották meg, aki néhány mondat erejéig teret engedett az önkritikának is. „Szerintem van egy morális szétzuhanás is – nyilatkozta. – Pénzügyileg pedig majdnem reménytelen helyzetben van, és az is probléma, hogy a külvilág szemében nagyon leértékelődött, és nem is ok nélkül” – mondta. Nagy kár, hogy nem fejtette ki, mire gondolt.

Talán azon is eltűnödhetne, hogy amíg a “Galambos” fedőnéven jelentő Szepesi György az Aranytollas Újságírók Társaságának tiszteletbeli elnöke (és a bizottság tagja!), addig teljesen természetes folyamat a régi állambiztonsági kollégák megjutalmazása.

ÉLJEN A MEGÚJULÁS ÉS A SAJTÓSZABADSÁG!

Szerencse, hogy a sötét évtizedek után most a MÚOSZ valóban megújul. Idén végre több független, egész életében a szabad sajtóért dolgozó, a kommunizmust belülről bomlasztó újságírót kitüntettek, akiknek jelentős része a Népszavához és a Népszabadsághoz köthető. A hat ember közül most egyetlen egyet emelnék ki. A megszűnt Népszabadság publicistája, Léderer Pál 2006-ban a Fidesz nemzetiszocialista (náci) hátteréről értekezett, de egyik fia is letette névjegyét.

Utóbbi azzal vált ismertté, hogy 2000-ben társaival lefűrészelte és ledöntötte a kommunisták által 1951-ban lerombolt Regnum Marianum templom emlékére állított fakeresztet. A bíró szerint egyikük a rendőröknek Rákosit éltette.

A perről Szenvedi Zoltán kollégánk több cikket is írt a Magyar Nemzetben. Ezek a fiatalok a maguk kis kicsinyes módjukon megismételték az elődök “nagy tettét”. Reakciójából valószínű, hogy a fiatal Lédererből később a korrupcióellenes K-Monitor alapítója lett. Tettéből következve úgy vélem, a fiatalember nagy karriert futhatott volna be az ötvenes, hatvanas években, nagyon reméljük, hogy előbb-utóbb hozzávágnak egy MÚOSZ-díjat.

Talán a szövetség múltjának, jelenének e tablószerű, karneváli felfestéséből látni lehet a jövőképét is. A sajtó érintett képviselőin túl valószínűleg kevesen sírnának azon, ha ez a lejáratott szövetség egyszerűen feloszlatná magát. Küzdjenek a sajtó szabadságáért mások, a fiatalok. (De talán ne azok, akik keresztdöntéssel indultak és tettükért azóta sem kértek bocsánatot). Jól van, oszoljunk fel elvtársak.

De akkor mi legyen a konccal?

http://hamvasintezet.hu/hu/

Simicska a földjeit akarja, vagy 65 milliárdot

Ahogy az előző cikkünkben megígértük, most külön is foglalkozunk a Simicska-Nyerges agrárbirodalommal, amely 2014-ben 5,949 milliárd forintnyi agrártámogatáshoz jutott. A mintegy hatmilliárdot a Mezort Rt. és a Ceglédi Mérnők Zrt. alá tartozó cégek kapták, amely összeg 750 millió forinttal több mint 2013-ban volt. A közel 6 milliárdból a területalapú támogatásuk 1,71 milliárd forintot tett ki, ami 110 millió forinttal haladja meg a 2013. évit (vélhetően a nagyobb hektáronkénti támogatási összegnek köszönhetően). A fennmaradó 640 milliós plusz az agrár-környezetgazdálkodási támogatás-növekedésből jött össze (úgy, hogy közben az állattartó telepek korszerűsítésére kapott támogatások 830 millió forinttal csökkentek 2013-hoz képest).

Ha Simicskáékról van szó, akkor érdekes adat, hogy a nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Mezort Zrt. agrárcégei aranykoronánként 580 forintos éves bérleti díjat fizetnek azokért az állami földekért, amelyeket a nemzeti földalapkezelő szervezettől (NFA) bérelnek. Ez azt jelenti, hogy a Mezort-társaságok jóval kevesebbet fizetnek az 1500-2000 forintos, vagy e feletti aranykoronánkénti piaci bérleti díjaknál. A Mezort-csoport három nagy agrárcége összesen 18 ezer hektár állami földet művelhet 2051-ig, amelyek közül az állami földértékesítési programban eddig 14,4 ezret hirdetett meg nyilvános árverésekre az NFA.

A mindössze 580 forintos éves aranykoronánkénti díjat a Lajta-Hanság Zrt., Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és Szombathelyi Tangazdaság Zrt. fizeti. Az összeg abból az interjúból derült ki, amelyet Purgai Ferenc, a vállalatokat összefogó Mezort Zrt. vezérigazgatója adott a Magyar Nemzetnek. A három agrárvállalat – a rét, legelő művelési ágba tartozó területekkel együtt – több mint 18 ezer hektárnyi állami földet bérel, amelyeket a 2001-es privatizációkor kaptak 50 éves használatba, így a bérleti idő 2051-ben jár le.

Az 580 forintos aranykoronánkénti díj azt jelenti, hogy a Mezort-cégek az állami földekért jóval kevesebbet fizetnek a piaci díjaknál, amelyek aranykoronánként 1500-2000 forint közötti, illetve e felett összeget tesznek ki. A Mezort-csoport – derül ki az interjúból – 20-21 aranykoronás állami földeket bérel, így e területeket évi 11,6-12,18 ezer forintos hektáronkénti díjért használhatja. 1500-2000 forintos díjjal számolva viszont a díj hektáronként 30-40 ezer forint lenne, vagyis piaci alapon legalább háromszor többet tenne ki.

Így kaszál Simicska. Forrás: K-Monitor

Pikáns, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó agrárcégek állami földterületeit az elsők között hirdette meg nyilvános árverésekre a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. Purgai Ferenc szerint a 18 ezer hektárnyi bérelt földből eddig 14,4 ezer hektárt írtak ki, amely 80 százalékos aránynak felel meg. A licitek november 16-tól kezdődtek.

Simicska Lajos nem is hagyta szó nélkül, hogy a kormány dobra veri az érdekeltségei által használt termőterületeket, a nagyvállalkozó háza tájáról ugyanis kiszivárgott, hogy Simicska pert akar akasztani az állam nyakába, ha nem függesztik fel a földárveréseket. Sőt, a hírek szerint Simicska akár 65 milliárd forintnyi elmaradt haszon miatt is pereskedhet.

Elképzelhetetlen, hogy Simicska Lajos kártérítést kapjon az államtól, pert nyerjen az állami termőföldek értékesítése miatt – válaszolta a PestiSrácok.hu-nak Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezetőt az egyik Kormányinfón szembesítettük a Simicska Lajos háza tájáról érkező információkkal, a lehetséges perrel.

“Ismerem Simicska Lajos ügyvédjének fenyegető leveleit, mert megkaptuk azokat, de még ez sem tántorít el minket attól, hogy a gazdákat földhöz juttassuk, hogy folytassuk a Földet a gazdáknak programot és hogy elérjük, Magyarországon 80 százalékos legyen a kis- és közepes, családi gazdálkodók aránya a földműves társadalmon belül, és 20 százalékra szoruljon vissza a nagyok aránya. Simicska Lajosnak nem tetszik a program és nem tetszenek a földárverések, de kizárt, hogy pénzt, kártérítést nyerjen a magyar államtól” – szögezte le kérdésünkre Lázár János.

Több mint egymillió hektár magyar földre akarták rátenni a kezüket az osztrákok

Spekulánsok és dörzsölt ügyvédek hada dolgozott azon éveken át, hogy újabb és újabb módon játsszák át a magyar termőföldet a csókosoknak és a külföldieknek. A szocialista kormányok alatt virágzott és időről időre új erőre kapott a zsebszerződések világa és a spekulatív földbiznisz. A leleményesség nem ismert határokat, ha arról volt szó, hogy kihúzzák a magyar gazdák talpa alól a földeket.

A 2010-es évekre 18-19 fajtája jött divatba a zsebszerződéseknek, mindegyiket valamilyen legális használat fedett. A zsebszerződések következő formái lettek ismertek: Dátum nélküli adásvételi szerződések, megírt, de be nem nyújtott szerződések újraírása, elővásárlási joggal kötött szerződések, opciós szerződések (vételi jog, amely a korlátozás feloldása után lett volna gyakorolható), erdő- és legelőbirtokosság alapítása, színlelt kölcsön jelzálogjoggal, végrendeleti, ajándékozás, haszonélvezeti jog alapítás, csereszerződések, föld apportálás társaságba, nepperek, strómanok (házasság) alkalmazása, elbirtoklás. Utóbbi leginkább Győr-Moson-Sopron megyében volt divatban, ahol a hatóságok több ilyen kontraktusra is bukkantak. Ez esetben a magyar gazda természetesen aláírásával is hozzájárult az elbirtokláshoz, amelyre a Földhivatal is áldását adta, és nonszensz módon a tulajdoni lapon is átvezette az új, külföldi birtokos földszerzését.

Horrorisztikus, de zsebszerződések révén akár mintegy egymillió, de akár másfél millió hektár magyar földterület kerülhetett volna külföldiek kezébe, ha 2010 után a kormány és a szaktárca nem indít egész pályás letámadást a spekulánsok ellen és nem küld hadüzenetet a zsebszerződőknek. Szerény számítások szerint a spekulációnak és a zsebszerződéseknek köszönhetően mintegy ötszázmilliárd forintnyi, hazánknak és a hazai gazdáknak járó támogatást pumpálhattak ki az országból az osztrák termelők, amióta beléptünk az unióba.

További csavar volt az ügyletekben, hogy a magyar bíróságok az esetek hetven százalékában hiába nyilvánították semmisnek az asztalukra kerülő zsebszerződéseket, a spekulánsok és ügyvédjeik úgy szignóztatták a korábbi tulajdonosokkal a kontraktusokat, hogy semmisség vagy visszavásárlás esetén a vételár tízszeresét kellene kifizetnie termőföldjéért a tulajdonosnak. Márpedig az eredeti, magyar tulajdonos képtelen lett volna kifizetni ilyen hatalmas összeget.

Érdekes, hogy éppen a 2002-ben hatalomra került baloldali kormány szüntette meg azt a parlamenti bizottságot, mely a  törvénytelen adás-vételi ügyeket vizsgálta, a szocialistáknak tehát elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy Magyarországon virágozhasson a zsebszerződések világa.

Ahhoz, hogy a mintegy másfélmillió hektárnyi magyar termőföld ne kerülhessen külföldi kézre, szükség volt arra, hogy a második Orbán-kabinet megváltoztassa a Büntető Törvénykönyvet. A 2013. július elsején hatályba lépett új Btk. ugyanis önálló büntető tényállásként szabályozta a termőföld jogellenes megszerzését, s már egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők a szerződő felek, a közreműködő ügyvédek és a közjegyzők. Az új szabályozás a magyar termőföld védelmében született – nyomatékosította akkor a szaktárca.

Pikáns, hogy a törvénytelenséghez, a zsebszerződésekhez az osztrák politikusok és a bécsi kormány képviselői is asszisztáltak, miután tudtak arról, hogy gazdáik egy része zsíros magyarországi termőterületekre teszi rá a kezét, ám mégsem tettek semmit a jogtalan ügyletek megakadályozásáért. Arról éppen a PestiSrácok.hu értesült, hogy az osztrák politika teljes tudomása mellett zajlottak a törvényellenes osztrák földszerzések Magyarországon. Portálunk ugyanis egy olyan 2005-ben, Ausztriában megjelent és terjesztett kiadványhoz és dokumentumhoz jutott hozzá, amelyben a bécsi Vidéki Térségek Munkacsoport vezetője szinte ötletet adott az osztrák gazdáknak azáltal, hogy leírta, a magyar földvásárlási tilalmat hosszú távú bérleti szerződésekkel hidalják át a befektetők. Sixtus Lanner „elszólása”, „javaslata” az országos terjesztésű Osztrák Községi Tükörben is megjelent, amelyhez minden ausztriai földtermelő hozzájut. A bécsi kormány és az ottani politikusok ölbe tett kézzel asszisztáltak gazdáik „felkészítéséhez”.

Sixtus Lanner azt is megjegyezte „A vidékfejlődés perspektívái Magyarország példája alapján” című tanulmányában, hogy „a külföldi befektetők (egyáltalán nem csak a parasztok) derekasan kihasználták” azt, hogy a rendszerváltás utáni „kezdeti években még szabad volt a földvásárlás” Magyarországon.

Az osztrák gazdáknak tuti tippet adó tanulmány.

A zsebszerződők célkeresztbe vételével, a kiskapuk bezárásával érzékeny területet bolygatott meg a kormány, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy Ausztria diplomáciai nyomást gyakorolt Magyarországra. Andrä Rupprechter osztrák mezőgazdasági miniszter többször élesen bírálta az új magyarországi földtörvényt, mert megítélése szerint a jogszabály megfosztja az osztrák gazdákat a törvényesen megszerzett magyarországi földtulajdonuktól, ami elfogadhatatlan, és ellentétes az európai uniós joggal. Az osztrák miniszter 2013-ban levelet írt Fazekas Sándornak, amelyben egyeztetést kezdeményezett a kérdésről. A diplomáciai nyomásgyakorlás ugyanakkor csak a folytatása és egy fejezete volt annak a földháborúnak, amelyet Ausztria robbantott ki Magyarország ellen. A sógorok 2012-ben és 2013-ban saját, igen gazdag földművelőik érdekében küldtek hadüzenetet Budapestnek, sőt, sértett kisgyerekként egészen Brüsszelig rohantak. Annak ellenére, hogy Michael Spindelegger külügyminiszter korábban úgy fogalmazott, nem szabad a „Magyarország-szapulás” hibájába esni, az osztrák média – egyfajta nemzeti ügyként kezelve a témát – valóságos hecckampányt indított. Mindebbe pedig bécsi politikusok is beszálltak.

Szinte ingyen jutott több ezer hektárhoz az olasz hátterű társaság

Nem csak az előző cikkünkben részletezett nagyiváni zöldbárónak, Lajtos Istvánnak jelentett zsíros üzletet földhöz jutni az MSZP-s kormányok regnálása alatt. A leginkább jó erkölcsbe ütköző szerződést a részben olasz tulajdonosi hátterű cég, a Mariano Kft. kötötte a Bükki Nemzeti Parkkal.

A Mariano Kft. 1995-ben, húszévi határozott időtartamra haszonbérleti szerződést kötött a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságával a mintegy 4-5 ezer hektár külterületi ingatlan – döntően termőföld – használatára, amelyeket korábban a Dél-borsodi Állami Gazdaság művelt, és az ügylet előtt is állami tulajdont képeztek.

A Mariano Kft. gyakorlatilag ingyen bérelte a területeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságától, amelyek után több mint nyolcszázmillió forint támogatáshoz jutott. A társaság a terület egy részéért ugyanis száz forintot fizetett hektáronként, a nagyobbik részét pedig térítés nélkül használta.

A pofátlanság Budai Gyula korábbi elszámoltatási kormánybiztosnál is kiverte a biztosítékot, aki többször is nyilatkozott az ügyről, nyilvánosságra hozva a szerződés egyes elemeit. A haszonbérleti szerződésnek és a használatnak a szerződés megkötéséig visszamenőleg számos jogilag kifogásolható eleme volt. Korábban például azt is Budai Gyula árulta el, hogy a bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg az egyik cégtulajdonossal és hozzátartozójával is hasonló megállapodásokat kötöttek, amelyeknél a hasznosított területek között jelentős átfedések tapasztalhatók. Budai magyarázata szerint a használat ilyen módon történő megosztására vélhetőleg azért volt szükség, mert egy jogszabály két és fél ezer hektár térmértékben maximálta a haszonbérelhető földrészletek nagyságát. Emellett a cég a természetvédelemmel összefüggő feladatok ellátásának sem tett eleget, ezt pedig szakértői vélemény és hatósági jegyzőkönyv is igazolta, amelyek rendkívül elhanyagolt állapotú földekről, természetvédelmi területekről, ősgyepekről, illetve állattartó telepekről számoltak be. Budai hangsúlyozta: a szerződésben meghatározott húszéves időtartam ellentétes volt az akkori rendelkezésekkel.

Budai Gyula a szerződés egyes elemeit is nyilvánosságra hozta.

A Bükki Nemzeti Park emiatt – ügyészségi felhívásra – még 2004-ben érvénytelenségi pert kezdeményezett a társasággal szemben, amelyben első- és másodfokú ítélet is született. Az elsőfokú döntés érvénytelennek minősítette a szerződést, másodfokon viszont az alperesnek, azaz a társaságnak adtak igazat. A másodfokú – azaz az eljáró Fővárosi Bíróság – részben érvényesnek minősítette a haszonbérleti szerződést. Emellett a nemzeti park igazgatósága több keresettel is élt a Mariano Kft.-vel szemben, amelyek elbírálását azonban az érvénytelenítési per lezárultáig felfüggesztették.

Az 1995-ben létrejött kontraktust 2011-ben, jogerős ítéletben nyilvánította semmisnek a Legfelsőbb Bíróság. Az előnytelen szerződést tehát 16 év után sikerült felbontani bírósági úton. Az ügy azért is pikáns, mert a rendszerváltástól 2011-ig nem történt olyan Magyarországon, hogy külfölditől vett, vagy szerzett volna vissza földet a magyar állam.

Éppen a Mariano Kft. zsíros szerződése inspirálta arra a szaktárcát és Budai Gyulát, hogy valamennyi magyarországi nemzeti park esetében felülvizsgálják a korábbi haszonbérleti szerződéseket. A leporolt akták esetében pedig úgy jártak el, ha az állam érdekeivel ellentétes szerződésekre bukkantak, akkor a kontraktusok felbontását kezdeményezték, s helyi gazdálkodóknak adták a területeket.

A Mariano Kft. által bérelt korábbi állami területeket, 2800 hektárt például 25 helyi gazdálkodó nyerte el, velük kötött új haszonbérleti szerződést a tárca.

Hun volt, hun nem volt, mint Palesztina

"Izrael kijelölt bennünket új hazának"

mose, 2005, augusztus 14 - 21:32 

• Kertész Péter
• Sófár tallózó 

Az alábbi beszélgetés Lakatos Pállal a Szentendrén, Pilisszentlászlón és Leányfalun fogható Endre TV-ben 2005. augusztus 11-én és augusztus 13-án hangzott el, közvetlenül a Szanyi Tíborral, a gazdasági minisztérium politikai államtitkárával készült interjú után. Állandó műsorvezető: Kovár Gyula (szerepelt a 209-es listán, amelynek közzététele után a Szentendre és Vidéke című, kéthetente megjelenő lapban megerősítette, hogy valóban III/III-as ügynök volt)
Kovár Gyula: Amikor ezt a beszélgetést rögzítettük, akkor én még nem tudtam, hogy elhangzott egy nyilatkozat, pedig ez állítólag már több hónapja megtörtént, de a sajtó valahogy most ébredt fel, most harapott rá. Én egy napilapban, nem titok, a Magyar Nemzet címoldalán olvastam mindazt, ami felkeltette az érdeklődésemet. Talán szó szerint tudom idézni, a lényege az volt, hogy Szanyi Tibor egy tanácskozáson kijelentette: Izrael nem állam, az egy szervezet. Ennek kapcsán figyelmembe ajánlottak egy hetilapot (Magyar Világ – K.P.), hogy ott is megjelent valami, engem biztos érdekelni fog. Mit tudtam tenni, ha már figyelmembe ajánlották, és legnagyobb örömömre, talán így is mondhatom, a cikk szerzője nem más, mint volt rádiós kollégám, a Szentendrén élő Lakatos Pál (a magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának volt felelős szerkesztője – K.P.), aki jelenleg ennek a hetilapnak a főmunkatársa. Ezért hívtam meg a stúdióba, el is fogadta, hallgassuk meg a vele készült beszélgetést.
Lakatos Pál: Én azt gondolom, hogy amikor azt akarjuk föltárni, hogy Magyarországon mi történt a mögöttünk lévő gyűlöletes, hazugságos 16 esztendőben, akkor nem az az érdekes, hogy Csintalan Sándor, akiről a cikkben szó van, hány milliárdot szedett össze, vagy Máté László, vagy Orbán Viktor, vagy Gyurcsány Ferenc, vagy Boros Péter, vagy mondhatnám az egész politikai palettát, mert a dolog erről szól. Inkább arról kell itt beszélni, hogy mi hogyan történt. És az oknyomozás, az nem egy ember utáni oknyomozás, hanem az események egymásra rakása. Ha megértjük azt, hogy 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal hazugság volt, hogy az MSZMP odaküldte minden pártba az embereit és így alakultak ki a későbbi vezetők, mert a Televízió megismertette őket a nyilvánosság előtt is, így már rájuk szavaztak később.
Kovár Gyula: Szabad Európa kezdte…
Lakatos Pál: Hogy a fenébe ne, amikor a Szabad Európa, pontosabban a Kossuth Rádió azt mondta 1956-ban, hogy hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon, ez ugyanúgy érvényes a Szabad Európára, hogy hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon. Tudniillik Bécsben Aczél Györggyel találkoztak a magyar osztály vezetői és beszélték azt meg, hogy kiket kell futtatni az úgynevezett ellenzéki oldalról – természetesen a volt kommunisták gyerekeiről van szó, ÁVH-sok gyerekeiről –, akik majd később vezetői lesznek ennek az országnak: SZDSZ-ben, MSZP-ben, MDF-ben, Kisgazdapártban, Fideszben, kereszténydemokratáknál, mindenhol. Na de van egy érdekes dolog, tovább megyek. Megtörténik ’90 májusában a választás második fordulója, azt mondjuk, hogy az első szabad választás, akkor alakul meg a kormány, s tulajdonképpen a Parlament kétharmada ügynökökből áll. Nem csak ilyen kis egyszerű III/III-as, III/II-es…
Kovár Gyula: D 209-es…
Lakatos Pál: …szigorúan titkos tisztekből, hanem moszados, kágébés, szekuritátés, sziájés, a francia, brit, csehszlovák titkosszolgálat tagjai, ezek nekem megvannak a fejemben, tehát tudom, hogy mi történt.
Kovár Gyula: Most már le is van írva, azt hittem, kiesik az újság a kezemből.
Lakatos Pál: Csodálkoznak nagyon sokan, amikor valakinek a nevét mondják, és én mosolygok, azt mondják, ugyan kérem, ne tessék neki hinni, rám néznek, azt mondják, magának Lakatos úr senki nem jó, mert maga mindenkiben ügynököt sejt. Fordítsuk meg a dolgot: csak azokból lehettek vezetők ’90-től Magyarországon, akiket az MSZMP kijelölt, és azok az ügynökök voltak. Legyen az bármelyik párt, tehát nem függ ez életkortól. És ezek tulajdonképpen ki voltak jelölve arra, hogy szétlopják Magyarországot, hogy a nagypolgárság belőlük alakuljon meg, de minél hamarabb. És úgy alkottak törvényeket, hogy az ő tolvajlásaik azok mindig törvényesek legyenek. Ágy tűnt el a nemzeti vagyon, így került idegen kézbe a nemzeti vagyonunk 90 százaléka körülbelül. Ott tartunk most, hogy tulajdonképpen van 1,2 millió olyan ember, aki kényszervállalkozó, van egymillió ilyen projeck-menedzser, meg hozzá hasonló, aki megint csak nem nagyon termel értéket, és a kétkezi munkások, akik most dolgoznak, munkahelyük van, azoknak a 10 százaléka az, amelyik értéket termel. Ez az ország a csőd felé rohan, pontosabban csődben van. Egy ország, amikor úgy tudja az államadósságait kifizetni, hogy kölcsönt kell fölvennie arra, hogy az adósság kamatát fizetni tudja, az az ország csődben van. Na most hogyha aztán már végérvényesen be fogják vallani, hogy csőd van és nincs más megoldás, akkor nem lesz nyugdíj, nem lesz fizetés, megáll az élet.
Kovár Gyula: Lehet, hogy te nem olvastad azt az interjút, amire most szeretnék hivatkozni, amivel szeretném alátámasztani épp azt, amit eddig Lakatos Pál elmondott, én olvastam, mert nekem Makovecz Imre is a kedvencem, nem csak te vagy a kedvencem. Makovecz Imre a napokban azt nyilatkozta, semmi titok, a Magyar Nemzetben jelent meg, Pozsgay Imrére hivatkozva mondja Makovecz, hogy 1949-ben hozták azt a rendelkezést, amely alapján a társadalomtól bejövő minden pénzt a kormány alá kell rendelni, hogy újra elossza. Ameddig ezt meg nem változtatják, addig minden politikai erő azt hiszi, hogy ő lophat és osztogathat.
Lakatos Pál: Ez igaz 2005-re, meg 1989-re is, hiszen 1988-ban kezdődött a szabadrablás Magyarországon, Tulajdonképpen Aczél György mondása kezd valósággá válni. Amikor Aczél György ’85-ben azt mondta, talán még néhányan emlékezünk, hogy ő volt a nagy pártideológus, válasszunk ki 250 kommunista ivadékot, vigyük őket nyugatra, tanítsuk meg őket jogra, közgazdaságtanra és idegen nyelvre, és amikor hazajönnek, ők fejezik be majd azt, amit mi elkezdtünk. Hát most tartunk ott, hogy lassan befejeződik az, amit Aczélék elkezdtek, mert ugye Aczélék ellopták a vagyont a néptől, aztán a rendszerváltozáskor nem a népnek adták vissza, akitől ellopták, hanem azoknak, akik ellopták vagy azok leszármazottainak. Ágy alakul ki a vagyonos réteg, így történhet meg az, hogy a száz leggazdagabb magyar közül van, akinek 40-43 milliárd a bevallott vagyona, nincs benne az offsor cég, nincs benne a különféle sumákság. Hát most Gyula, gondold végig, ja és van olyan ember, olvastam, hallottam, aki a horvát tengerparton 30 millió forintot költ el ebben a szezonban a nyaralására.
Kovár Gyula: Csak nem a főváros hercegéről van szó?
Lakatos Pál: Nem mondok nevet, a nagypolgári rétegről van szó, annak egy tagjáról. Sok ember életében nem keres 30 millió forintot, még bruttóban sem.
Kovár Gyula: Ezzel kapcsolatban ebben a lapszámban is (Magyar Világ – K.P.), még egyszer hadd mutassam meg – lapszemle, ha nincs Szentendre és Vidéke, akkor másik lapszemle legyen –, szerepel az a megállapítás, amivel önök fognak találkozni a magazinunkban is Szanyi Tibor kapcsán, aki itt vendégeskedett Szentendrén, aki azt mondta, hogy Izrael az nem egy állam, márpedig 60 évig úgy tudtuk, az egy szervezet. Erről nekem az a gondolat jutott eszembe, hogy akkor Magyarország sem állam, hanem ez egy vállalkozás.
Lakatos Pál: A Magyar Nemzetnek pontosan megvolt a szöveg, hogy mi hangzott el, mit mondott Szanyi Tibor az információs hivatal főnökei előtt, és ez megvan hangszalagon, de nem merte leírni. Az jelent meg, hogy szervezet, de nem jelent meg, amit igazán mondott Szanyi Tibor, hogy ő is szervezet, ez megvan szalagon. Tessék csak elgondolni, ha valaki kimondja azt Izraelről, hogy egy bűnszervezet, az egy államtitkár, egy funkcióban lévő politikai államtitkár. És nem fedik meg őt, nem váltják le. Itt is egy érdekes dolog van, mert hogyha megnézzük a világfolyamatokat, ebben megnézzük Magyarországot, koránt sem arról van szó, hogy mi egy szerencsétlen, minden rosszal agyon sújtott nemzet vagyunk, hanem egyszerűen Izrael kijelölt bennünket új hazának, Magyarországot. Ennek megfelelően történnek a betelepítések, aztán ezek majd fölgyorsulnak, és az egész világot tulajdonképpen a cionista, globalista szervezet, a szabadkőműves páholy irányítja mindenhol. Magyarországon nem tudsz olyan politikust megnevezni, vagy fontos kádert művészeti területen bárhol megnevezni, aki ne lenne valamelyik szabadkőműves páholynak a tagja. Gondold el, amikor a száz leggazdagabb magyarból, akik a gazdasági életben funkciót töltenek be, ha azt mondom, hogy öt nem tagja egyetlen egy titkosszolgálatnak sem, 95 viszont igen, vagy azt mondom, hogy a politikusok jelentenek a Moszadnak, jelentenek a KGB jogutódjának, és így tovább, akkor adott esetben milyen érdeket képviselnek: Magyarország érdekét vagy a megbízóik érdekét? Erről van szó, ezért van az, hogy Magyarország ennyire leromlott. Mi ma Ausztria színvonalán élhetnénk, hogyha a mai forintban mérve 36 ezer milliárd forint értékű eladott nemzeti vagyonunkat piaci alapon értékesítettük volna. Ehelyett ott vagyunk, hogy a magyar munkás fizetése a nyugat-európai tizenötökhöz viszonyítva egyötöde, miközben minőségben semmivel sem produkál rosszabbat, sőt.
Kovár Gyula: Ha adhatok tippet egy oknyomozó újságírónak, írónak, könyvsorozat szerzőjének: állandóan hallom, hogy milyen jók vagyunk turizmusban, hogy mennyien jönnek ide. Tavasszal volt az újságíró szövetségben egy tájékoztató a turisztikai szakosztály szervezésében, és az illetékesek mondták, ilyen vezérigazgató, olyan államtitkár, hogy egy bizonyos területről mennyien érkeznek ide. Nem bírtam megállni és félhangosan megjegyeztem: és mennyien utaztak vissza?
Lakatos Pál: Izrael, nyilvánvaló, jönnek felmérni a terepet. Tudniillik Magyarország rendkívül gazdag például édesvízi forrásokban, és hogyha a jövőt nézzük, eltűnik az olaj és bizony Magyarországon nekünk megvannak azok a találmányaink, amelyekkel a hidrogént és az oxigént külön lehet választani. Ezzel lehet a motort működtetni és a megmaradó oxigén az pedig ilyen hatalmas léggömbökön fölmehetne a levegőbe, és bizony az ózonlyukat be lehetne vele foltozni.
Kovár Gyula: Megvan a Rubik kocka.
Lakatos Pál: Megvan a Rubik kocka, csak mivel ma még az olajlobi sokkal erősebb, mint az igazi, természetvédelemben is gondolkodó tudomány, ezért ha ezek az emberek előjönnének, akkor bizony megölnék őket, számtalan embert eltettek már láb alól, számtalan embert öltek meg, azért mert hamarabb tudott valamit, mint kellett volna.
Kovár Gyula: Lesz a Magyar Világban a turizmusról, az itt maradt turistákról…
Lakatos Pál: Folyamatosan van róluk szó, hiszen például olyannyira tetszik nekik ez az ország, hogy az óbudai Hajógyári szigetet, amelyiknek a piaci értéke 80 milliárd forint, 4 milliárd forintért vették meg. De nem fizették ki, vettek föl rá 5 milliárd forintos banki kölcsönt, azt kivitték offsor cégekbe, és senki nem kérte tőlük számon, hogy na kérem mégis hogyan is van ez? Öt Izraelben élő Moszad ügynök neve benne van.
Kovár Gyula: Olvastam.
Lakatos Pál: Ahogy a Magyar Világ elindította azt, hogy kik a Moszad ügynökök, kik a magyar politikai életben a Moszad ügynökök, mert leírtuk egy jelentős részét, azután elkezdtek Amerikában, Nyugat-Európában mindenhol kutatgatni, hogy hol is vannak az ő Moszad ügynökeik, nem számol be róla a magyarországi sajtó. Nem magyar sajtó – magyarországi sajtó. Rengeteg Moszad ügynököt letartóztattak Nyugat-Európában, mert már eljutottak odáig, hogy az amerikai fejlesztéseket ellopják, hazaviszik Izraelbe, és saját találmányként dobják a piacra, ennek megfelelően hatalmas kár éri Amerikát.
Kovár Gyula: Erre szokta Kohn bácsi mondani: ügyes.
Lakatos Pál: Igen.
Hangfelvételről lejegyezte: Kertész Péter
Kapcsolódó anyag: {node:36216}

SZITTYA HÍRSZOLGÁLAT:

Lakatos Pál:Júdások a magyar parlamentben - Másfél évtized sötétségben (Magyar Világ, 2005. már. 31.

Háborog a gyomrom, a világ mocska üli meg. Ha tehetném, kiöklendezném magamból ezt a szennyet, amit rendszerváltozásnak csúfolnak nálunk. Rendszerváltozás ügynökökkel, szigorúan titkos tisztekkel, szabadkőművesekkel, az izraeli, az orosz, az amerikai, a francia, a kelet-német, a román, az angol titkosszolgálatoknak jelentőkkel!

Az idei nagypénteken, Jézus kereszthalálának napján, március 25-én, a magyar nemzet keresztre feszítésének tizenötödik esztendejére is emlékeztünk.

Tizenöt évvel ezelőtt, 1990. március 25-én tartották Hazánkban az első „szabad” választásokat. Ezerhatszáz jelölt indult az országgyűlési képviselői helyekért, közülük sokan naiv hittel, az igazi változás reményteli érzésével. Kampányoltak vonaton, buszon, rozoga Trabanton utazva, nem is gondolva arra, hogy többségük csupán kellékként szolgál a már korábban megtervezett színjátékhoz.

Akkor, amikor még nem alakult párttá az MDF, amikor tagjai között - mert a kettős tagság engedélyezett volt - több volt az MSZMP tag, mint a csak MDF-es, 1989 őszén Lakiteleken, Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete az MDF szűkebb vezetése előtt kijelentette, hogy az MDF jobboldali párt lesz, Antall József lesz az elnöke és a tulipánvirágosok nyerik meg a választásokat.Ők alakítanak kormányt, a külföldi államadósságot pedig a nyugati világ elengedi Magyarországnak. Honnan tudhatta mindezt Palmer? Az MDF-esek ugyanis akkor még többségükben azt sem tudták, ki az az Antall. S hogy ők jobboldaliak lesznek? A tagság nagyobb része ekkor még zsebében hordta MSZMP-s tagsági könyvét. Aztán minden úgy történt, ahogy azt az amerikai nagykövet előre jelezte. Az MDF jobboldali párt lett, megnyerte a választásokat, Antall lett a miniszterelnök. A külföldi államadósságot azonban nem engedték el. Ez az ígéret nem teljesülhetett, mert akkor Hazánk talpra tudott volna állni. De honnan ismerték az amerikaiak Antallt? Onnan, hogy számtalan, már Amerika által kiszemelt jelölttel egyetemben, persze külön-külön, őt is fogadták a „szabadság’’ hazájában. A kiszemelt lehetséges miniszterelnököket arról faggatták, ha hatalomra kerülnek, megmentik-e a kommunistákat, a bírókat, az ügyészeket a helyükön hagyják-e, lesz-e elszámoltatás, a nemzeti vagyon osztogatását, amit Németh Miklós korábban már elkezdett, folytatják-e. Látszott, aki a legtöbbet ígér, a nemzet kárára, ő lesz a befutó. Így lett Antallból 1990. május 2-án miniszterelnök. De előtte még sok víz lefolyt a Dunán.

1987. szeptember 27-én például megalakult Lakitelken az MDF. A bölcsőnél azonban ott bábáskodtak a Kádár-rezsim ügynökei. A közszáznyolcvanegy regisztrált jelenlévő közül nyolcvanegyen tartoztak a hivatásos fülelők é. Volt közöttük, aki belföldre, volt , aki küldöldre jelentett, de volt olyan is, aki a hazai és a határokon túli megrendelők igényeit is kielégítette egyszerre. Így, a nyolcvanegy jelentő ember közül ötvennégyen voltak hazai besúgók, tizenketten szigorúan titkos tisztek, huszonkilencen pedig informátorai voltak a kelet-német (Stasi), az izraeli (Moszad), az akkori szovjet (KGB) és az amerikai (CIA) titkosszolgálatnak. Ha összeadom, tudom, hogy a végeredmény nem az általam már leírt 81, hanem 95, de még egyszer ismétlem, többen, többféle feladatot is elláttak. Mint ahogyan tették ezt a későbbi időszakban, például az 1989-es ellenzéki kerekasztal tárgyalásokon. Ott is az ügynökök tanácskoztak a sorsunkról, különböző pártszínekben, de ők döntöttek az MSZMP kongresszusának 1989-es őszi összehívásáról, ahol aztán megszüntették az MSZMP-t, és megalakították az utódpártot, az MSZP-t.

És így jutottunk el a bevezetőben már említett, hányingert keltő, országgyűlési képviselőválasztások második fordulójáig, így jutottunk el 1990. március huszönötödikéhez, ahol az MDF 164, az SZDSZ 92, a Független Kisgazdapárt 44, az MSZP 24, a Fidesz 21, a KDNP 21 mandátumot szerzett. Emellett bejutott a parlamentbe öt független jelölt, két Fidesz-SZDSZ közös jelölt és egy-egy-egy jelölt az Agrárszövetségtől, a Fidesz-KDNP-SZDSZ és az Agrárszövetség-Szövetség a Faluért és a Vidékért formáció képviseletében. A végső szám: 386. Csupán érdekesség, de ugyanakkor elgondolkoztató is, Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke, sok más rang birtoklója, akkor Fidesz-Szdsz közös jelöltként indult.

Ez eddig még rendben lévő is lehetne, ám ha a nevek és a számok mögé tekintünk, megdöbbentő tényekkel szembesülünk. Az 1990-es parlamenti választásokon az MDF-KDNP-Független Kisgazdapárt összetételű kormánykoalíció képviselői között százharminc ügynököt találunk. Így már érthető Antall általunk sokat emlegetett kifakadása, nevezetesen: „Ha elfogadjuk az ügynöktörvényt, elvész a koalíciós többség’’. Hát bizony elveszett volna, vagy ha kiderül, hogy a Fideszesek között is tizenhét, az SZDSZ-nél negyvenhat, az MSZP-nél meg húsz ügynök található, de még a függetlenek között is ült két besúgó, új választásokat kellett volna kiírni Magyarországon.

Adják össze a számokat, s elsápadhatnak, az első, úgynevezett szabadon választott képviselők kétharmada ügynök volt. És akkor gondolkodjanak el azon, milyen lényeges magyarellenes törvényeket fogadott el ez a parlament. Míly mértékűvé vált Hazánk vagyonának ki- és átjátszása? Ha górcső alá veszik az „eredményeket’’, levonhatják a következményeket, egyáltalán nem véletlen kifosztásunk, a jog lábbal tiprása.

De vallassuk tovább a számokat, újabb összefüggésekre jövünk rá. Láthatjuk, hogy a kormánykoalíció ügynökei többségükben piti kis III/III-as besúgók voltak, itt-ott akadt egy-két szigorúan titkos tiszt.(A szigorúan titkos tiszt, a korábbi beszervező, akkor képviselőtárs, csak összevonta szemöldökét, s a spicli úgy ugrált, azaz szavazott, ahogy egykori tartótisztje akarta A pártszínek nem jelentettek akadályt. Az MSZP meg még inkább elemében volt, hiszen tudta, egykori MSZMP-sként kit szerveztetett be.) Az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz mélyen fedett emberei azonban zömében külföldi titkosszolgálatoknak jelentettek, az MSZP emberei elsősorban a KGB-nek, az SZDSZ, meg a Fidesz képviselői pedig az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak és az amerikai CIA-nak.

Az első parlament tagjai között százötvenkét besúgót számoltam össze, huszonheten a Moszadnak, húszan a KGB-nek, tizenegyen pedig a CIA-nak küldték Hazánkat eláruló információjukat. De küldtek jelentéseket az angol, a román és a szlovák szolgálatoknak is. A képviselők jelentős százaléka, elsősorban a befolyásosabb emberek, valamelyik szabadkőműves páholynak is tagjai voltak, s tagjai ma is. Kiszolgálói a globalizált hatalomnak, a gátlástalanul romboló pénzvilágnak.

Kiknek az érdekében döntöttek ezek az általunk megválasztott képviselők?

A mi érdekünkben biztosan nem. Gondolják el, az ügynökök, a külföldre jelentők között a legmagasabb tisztségeket betöltők találhatók meg. Így árultak hazát a magyar érdekek „őrzői’’.

De vizsgálhatjuk az 1994-ben, 1998-ban és a 2002-ben megalakult parlament összetételét is. A matematika rávilágít, ha mind a négy „szabadon’’ megválasztott parlamentünk összetételét megnézzük, a mögöttünk lévő tizenöt évet hazaárulás szempontjából vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a másfél évtized alatt háromszázhatvanöt ügynök, besúgó, Moszadnak és „társaiknak’’ jelentő ember ült a parlamenti padsorok között. Még a 2002-ben képviselővé „nemesedettek’’ között is ügynökök , külföldre jelentők sokaságát találjuk. Pedig közben megszületett az ügynöktörvény, folyamatosan zajlanak az átvilágítások, az ügynökök meg a szemünkbe röhögnek. Igen kérem, röhögnek, mert ennyire mamlasz módon egyetlen Hazáját féltő nemzetet sem lehetne hülyévé tenni. Márpedig ők majmot csináltak és csinálnak belőlünk. Ne jöjjön nekem senki, hogy a Lakatos már megint összeesküvés-elméleteket gyárt! A számok makacs dolgok. Én csak összeadtam, kivontam, s megállapítottam a végeredményt. Nem a tükör a hibás, ha a beletekintőnek bandita kinézése van. Már pedig bennünket banditák, maffiózók adtak el. Látszólag különféle pártokba tartozók, de a valóságban egyetlen dologra, a kifosztásunkra szövetkezők.
Belőlük, s holdudvarukból lettek Hazánkat „képviselő’’ nagykövetek, bennünket „szolgáló” miniszterek, államtitkárok, főhivatalnokok, közjogi főméltóságok.
Pedig ezek az emberek mindenféle átvilágításon, az úgynevezett „C” típusún is átestek. Porhintés ez is. Jogállamiságot imitálnak a jogtalanság közepette.

Most már érthető ugye, hogy miért uszítottak egymás ellen bennünket? Hogy mocskosságuk, árulásuk soha ne derüljön ki. A terv sátáni, amíg mi egymás torkának estünk, különböző pártokért rajongva, addig ők nemzeti vagyont loptak, unokáink életlehetőségét herdálták el. S ha szótlanul tűrünk, ugyanezt folytatják 2006 után is.

Mert tudják mit figyeltem meg, a neveket 1990-ig visszamenőleg böngészve? Az országgyűlés összetétele 15 év alatt úgy ahogy változott, de az 1990-ben meghatározóvá vált emberek továbbra is nyomogatják a gombokat. Határoznak rólunk, fölöttünk. S teszik ezt úgy, hogy ezeknek az embereknek jelentős része piszkos múltja és még mocskosabb jelene miatt, fogott. Azaz zsarolható. Zsarolható hazája ellen. Nemzetünk érdekei ellen cselekszik. Csak mosolyogni tudok a „műbalhékon’’, figyelemelterelő csetepatékon. Orbán házat épít Felcsúton, Kékessy veje áron felül megvásárolta Orbán volt lakását, a mi szent emberünk, mármint Orbán, miniszterelnöksége idején vissza nem térítendő állami támogatást kapott felesége, a tokaji szőlőterületük felvirágoztatására. Mécs Imre legyen a köztársasági elnök, hirdeti 56 önmagát értelmiséginek tartó magyar
Mit mondott Székhelyi Szegeden? Rágjuk a gumicsontot, miközben fejünk fölül elviszik a tetőt is. Nem tetszenek már észhez térni?!

Nem veszik észre, hogy a külföldi titkosszolgálatok, összefogva a hazaival, 1990 óta azon mesterkednek, hogy a nemzeti egység legkisebb esélyét is a porba tapossák, lábbal tiporják. Ha apátiába esünk, ha egymással marakodunk, rátehetik mocskos mancsukat a még megmaradt értékeinkre. A cselekvésre serkentőket meg ellehetetlenítik, állásaikból kirúgják, telefonjaikat lehallgatják, életüket veszélyeztetik. Miközben mocskolódó, lejárató kampányt folytatnak ellenük. Nekem valóban fáj, ha nemzeti imánkat, Himnuszunkat gúnyolják, alantas politikai céljaikra használják fel. De nem erről van ma szó! Vagy kábíthatnak bennünket továbbra is, vagy végre eszmélünk, s a sarkunkra állunk, hiszen ha nem így teszünk, nemcsak imádságunkat nevezhetik dalnak, slágernek, hanem Hazánkat is elveszik tőlünk.
Nem hiszik el? Várjanak, figyeljenek csak türelemmel, ne tegyenek semmit, csak gúnyolják a tenni akarókat. Ha megfogadják, rövidesen hátukra vehetik házukat, meg cipelhető értékeiket, s irány az ismeretlen. Ezt az utat szánták és szánják nekünk. Ha tétovázunk.

Mert, s már ezt leírtam egyszer, az önmagukat leggazdagabbnak hirdetők nem a Haza érdekeit szolgálják. Ők is azért gyarapodhattak, mert ügynöki múltjuk adja meg ehhez a lehetőséget. Csak emlékeztetőül, a meghirdetett 100 leggazdagabb közül csupán ötnek tiszta a múltja. A többi idegen érdekeket szolgál. Az idegen érdekeit tartja szem előtt a politikus, a főhivatalnok, a milliárdokat maga alá söprögető, s a nekik lelkesen hozsannázó újságíró „elit’’.

Vagy ahogy Csintalan Sándor, a Kádár rezsim szakszervezeti vezetője, 1990 után az MSZP ügyvezető alelnöke, később renegát szocialista, a történelmi szociáldemokrata párt egyik szétverője, a Fidesz-közelinek nevezett HÍR TV-ben, saját műsorában így nevezte őket: a médiaburzsoázia.
Hát mit mondjak, igen messzire jutott ez az egykori tanár ember, első generációs értelmiségi. Húsvét vasárnapján, fölül piros pólóingben, alul bizonyára szakadt farmernadrágjában „szolgálta’’ a nagyérdeműt. Azt hiszik Orbánék, hogy a nép elfeledte, mit is tett a most Fideszhez édesgetett Csintalan Sándor, Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre? Velük akarnak csatát nyerni? Ők próbálkozhatnak, de az igazi vesztesek megint mi leszünk. Ül Csintalan a kamera előtt, s a betelefonáló Gyurcsány gazdagodása miatt háborog. Megveti Gyurcsányt, látszik rajta, gyarapodása hatalmas szálka a szemében. A dolgot én sem tartom erkölcsösnek, erről többször írtam is már. De azért megkérdezem, Csintalan úr vagyontalan, néhány száz forint kuncorog csupán a zsebében, vagy talán legalább tízmilliárd forintos saját szerzemény birtokosa? Ha ez utóbbi igaz, megint csak kérdezem, ő hogy szerezte? Tisztességes úton hozzá lehet jutni ekkora birodalomhoz? Volt-e esetleg valamiféle köze az úgynevezett olajügyekhez? Oligarchákról, médiaburzsoáziáról, tisztességtelen vagyongyarapodást elítélő mondatokról hallani Csintalantól, több mint megbotránkoztató.

Azt kéri a nézőtől Csintalan, ne üljön fel az oligarchák, médiaburzsoázia kijelentéseinek, ne üljön fel annak a kijelentésnek, hogy nálunk nincs szükség politikusokra. Az a jó, ha a politikusok állandóan szívatják egymást, hangzik el a veretes mondat Csintalan szájából. Nem az, ha nemzetét szolgálja? - kérdezem csendesen. Ő vajon milyen érdekeket szolgál, a szabadkőművesség milyen távol áll tőle?
Érdekes, sőt meghökkentő volt a piros trikós volt kommunista, ma Fidesz-barát tébláboló újságíró reagálása, amikor egy nézője arról faggatta, szerinte volt-e csalás a 2002-es választásokon. Arról a választásról beszélek, amelyről az Orbán-kormány akkori belügyminisztere, Pintér Sándor, a magyar parlamentben azt mondta, az Orbán-kormány véleményeként, hogy teljesen tiszta, rendben lévő volt.
Csintalan válasza a következőképpen hangzott: a 2002-es országgyűlési képviselő választáson csalás nem történt. Azonban meg nem engedett eszközöket használtak Jogilag aggályos, ha úgy tetszik, törvénytelen volt

Ha törvénytelen volt, akkor nem volt csalás? - kérdezem, ismételten, s ha jogilag aggályos, tehát törvénytelen, nem kellett volna megismételni? De hát ezt az ellenzékbe került Fidesz sem szorgalmazta.
A Medgyessy önpuccsa (ezt én nevezem így) után kialakult helyzetről a botcsinálta társalgó, a HÍR-TV-beli saját műsorában a következőképpen moralizált: ilyenkor a kormányok le szoktak mondani, az elemi erkölcsi szabályok szerint előrehozott választásokat kellett volna tartani.
Ezt mondja a Fideszhez édesgetett Csintalan. Az embernek az az érzése, a választók megnyerése érdekében a Fidesz most vele korrigáltatja korábban meghozott rossz döntéseit. Hiszen emlékezhetünk, Gyurcsány hatalomra kerülése előtt, a köztársasági elnöktől távozóban Orbán azt nyilatkozta a médiaburzsoáziának: az előre hozott választások nem kerültek szóba.

Akkor meg miről szónokol ez a Fidesz-köpenyébe bújt „Táncsics-díjas’’ hivatásos beszélgető?

Egyébként Pozsgay, Szűrös, Csintalan Fideszhez történő édesgetése körülbelül annyit hozhat a konyhára, mintha a „Fradi’’ a felcsúti focicsapatból erősítene. Leigazolná a negyvenegy éves Orbán Viktort.
 

Edward Snowden: Az ISIL terrorszervezet vezére a MOSZAD által lett kiképezve!

Edward Snowden Oroszországba menekült volt CIA ügynök leplezte le az Abu Baker Al-Bagdadi néven ismert ISIL terrorszervezet vezér valódi kilétét, Snowden szerint Bagdadit a Moszad képezte ki, és alapos teológia és nyilvános beszéd kiképzéseken esett túl a különböző katonaitanok mellett!

Snowden kiszívárogtatott jelentései alapján 3 ország titkoszsolgálata dolgozik évek óta egy terrorszervezet létrehozásán, melynek célja egy Izraellel ellenséges ország létrehozása, melynek a látszata a háborúzás Izraellel és a cionista érdekek veszélyeztetése, de szerepe a valódi Izraelt fenyegető erők elleni harc és folyamatos poglárháború keltés a régióban.

A titkos műveletet melyet a volt CIA ügynök fedett fel "Darázs fészeknek" hívnak, és nem meglepő módon az amerikai az izraeli meg a brit titkosszolgálatok műve.

Érdemes tudni hogy Snowden a Nyugat által egyik legkeresetebb ember kit az orosz állam védelmez, és sokak szerint az egyik legerősebb kártyája Putyin elnöknek az Amerikai Egyesült Államok hazugságainak teljes leleplezéséhez.

Kapcsolódó:
   ISIS és a III. világháború - David Icke

Szíriai Hírek

AMERIKA TEHETETLEN A KÖZEL-KELETEN

Úgy tünik új helyzet állt elő a Közel-Keleten. Az, hogy az izraeli-palesztín csatározások folynak már megszokott dolog, de az már figyelemre méltó, hogy a Hamas megsorozta újabb rakátákkal Izrael déli részét és semmi károkról nem számoltak be. Hallgatnak arról is, hogy a zsidó légvédelem miért nem képes lelőni a primitív rakétákat? A hazai hirekbe elég szűken és elnagyoltan foglalkoztak azzal a terror-bandával, amelynek az angol rövidített neve ISIS és muzulmán birodalmat akarnak kiépíteni, ami már Iránnak sem tetszik. Ez a banda szinte az összes fegyverét elrabolta az iraki hadseregnek és a más korszerű fegyvereik is vannak és egyelőre nem tudja megállítani őket senki. Ezek pedig megmozgatják a közelkeleti helyzetet. A külföldi képeken a banda területfoglalásai, fölesketik a Koránra az átált katonákat, de a többieket kivégzik, ahogy a nyugati képeken látni. Úgy látszik a nagyhatalmak várják a banda fejleményeit, de már szír területeken is ott vannak.