2017. április 1., szombat

Növény, állat, ember… evolúció?












Megvilágosodás



.
Az ember fejlődésének velejárója, hogy ismerősök, barátok veszik körül. Kis gyermekként előbb a szűk család, később a tágabb család, majd iskolatársak, felnőttként munkatársak. Ebből az ismerősi körből kialakul egy kisebb közösség, melyet baráti körnek nevez. Velük együtt tud nevetni, sírni, pihenni, szórakozni. Feltöltik egymást energiával.
Aztán érdekes dolgok történnek. Az illető személy kezd megváltozni. Vagy “csak úgy magától” kezd “érdekes” könyveket olvasni, “érdekes” filmeket nézni, vagy valamilyen “gyógyíthatatlan betegség” kényszeríti bele őt, a másként gondolkodás világába. Tény, hogy egy-két év alatt teljesen meg tud változni az ember gondolkodásmódja, és értékrendje. Mivel ez a kettő meghatározza beszédstílusát is, ezért a külvilág észreveszi és visszajelzi a változást. A változás eredménye, hogy az illető személy már nem lesz kompatibilis a régi baráti körével, ugyanis ő már másképp látja a világot. Őt zavarja, hogy a régi barátok mit tudnak rágódni olyan egyszerű dolgokon, melyek a napnál világosabbak. Nem érti, hogy cukorbeteg rokona miért eszik több szelet tortát, mikor tudja hogy aztán rendszeresen a mentő viszi el; nem érti, hogy barátnője hogy nem fogja fel, hogy a nem működő házasságot a harmadik gyerek sem menti meg, ahogy nem tette ezt az előző kettő sem; azt sem érti, hogy testvére miért nem akarja felfogni, hogy az endometriózisa nem a véletlen műve, hanem a rossz párkapcsolaté, és mivel párkapcsolatában csak negatív energiák áramlanak, ezért egyetlen megoldás a válás, mielőtt még túl mélyre megy a betegségben.
A régi baráti kör kezd csodabogárként nézni a tudati fejlődésen átesett személyre, van aki egyenesen bolondak tartja. Egyre jobban kezdenek elhidegülni egymástól. Végeredmény az lesz, hogy a tudati fejlődés eredményeként éppen az a személy, aki nagyot fejlődött, azzal szembesül, hogy magára maradt, nincsenek barátai. Egyre jobban bezárkózik. Zárkózottsága önértékelési problémává alakul. Ennek következménye a csontritkulás, gerincbetegségek kialakulása, esetleg a fogak elvesztése.
.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Első és legfontosabb, hogy el kell fogadni a világot olyannak, amilyen, és nem kell törekedni arra, hogy mindenáron megváltoztassuk. Ugyanis nem lehet. Alapszabály, hogy NEM KELL MINDENKINEK MEGVILÁGOSODNIA. Csak annak kell, AKINEK EZ A KARMÁJA. A beszélgetés nem más, mint értékrendek találkozása. Ha nagyon eltérnek ezek az értékrendek, akkor a beszélgetés vita, esetleg haraggal végződik.
NEM FELADATUNK A MÁSOK MEGVÁLTOZTATÁSA, MÉG HA AZ A FÉRJÜNK VAGY FELESÉGÜNK IS. MERT NEM LEHET. EL KELL MINDENKIT FOGADNI OLYANNAK, AMILYEN. A színházban, Az Ember Tragédiájában, Ádámnak nem feladata, hogy Éva szerepét átírja. Ugyanis Ádám “csak” egy szereplő és nem az író, de még csak nem is a rendező.
A második és szintén fontos teendő, hogy találnunk kell hasonló gondolkodású, hasonló értékrendet képviselő embereket, akikkel barátságot lehet kialakítani. AKI TUDATI FEJLŐDÉSEN MEGY ÁT, ANNAK KÉT ÉLETE VAN. Az első, a fejlődés előtti, amelynek jellemzője  egy adott gondolkodásmód (értékrend) és az ehhez illeszkedő emberek, barátok, párkapcsolat (házasság). A fejlődés utáni élet jellemzője egy teljesen új gondolkodásmód (értékrend), új barátok, új párkapcsolat (új házasság). CSAK AZOK A PÁRKAPCSOLATOK (HÁZASSÁGOK) ÉLIK TÚL A TUDATI FEJLŐDÉST, AHOL MINKÉT FÉL EGYÜTT FEJLŐDIK.
Mikor szakad a párkapcsolat sok nő mondja, hogy inkább visszacsinálná az egészet, csak maradjanak együtt. AKINEK ÉLETFELADATA A FEJLŐDÉS, AZ NEM TUD NEM FEJLŐDNI. A fociban mi van, ha a csatár nem akar futni? Lecserélik. Az élet is ilyen. Mi van, ha Az Ember Tragédiájában Ádámnak már tele van a hócipője a szerepével és leegyszerűsíti? Legközelebb nem ő játssza a címszerepet. Az élet is ilyen. Aki nem vállalja fel a fejlődést, ami a karmája (sorsa), azt a Létezés kikapja a színpadról. AZ ÉLET NEM ARRÓL SZÓL, AMIT SZERETNÉNK, HANEM ARRÓL, AMIT TENNÜNK KELL.
.
Párkapcsolat
Amikor a két fél közel egy időben (egyszerre) éli meg a fejlődést, akkor ennek következménye egy fantasztikusan jó párkapcsolat, mely legtöbbször egy életre szól, boldogságban, szerelemben és egészségben. Igen, így is lehet.
Azonban, ha a két fél között érezhető a tudatszint (értékrend, gondolkodás) különbség, akkor rendszerint szakad a kapcsolat, ugyanis egyre nagyobb szakadék tátong a két fél között, mely már át nem hidalható sem pénz, sem szex, sem egyéb földi “érték” segítségével. Még a szakítás félelme sem tudja őket összetartani.
Ki képzeli azt, hogy egy táncospár meg tudja nyerni úgy az élet versenyét, hogy az egyik fél profi táncos, míg a másik az alaplépéseket sem ismeri, sőt természeténél fogva nem is akarja tudni? Ettől ő nem jó és nem rossz, csak nem illik a táncos párjához. Neki olyan pár kell, aki szintén kezdő.
Sokszor a nő a magasabb tudatszint, ő fejlődik, megérti a világ és az élet működését, viszont a párja nem változtat az értékrendjén, gondolkodásán. Ilyenkor az esetek 90%-ban a feleség foggal és körömmel ragaszkodik a régi, de már nem működő házasságához. Azért ez a ragaszkodás, mert a nő érzelmileg kötődik egy múltbéli emlékhez, egy múltbéli vágyhoz, függővé vált. Emellett mivel ő hozta azt a döntést, hogy ki legyen a férje, felvette a nevét egy életre, ragaszkodik sztereotípiákhoz (holtomiglan, holtodiglan), és nehezen hoz meg egy új döntést. Az esetek 10%-ban, ahol a párkapcsolat dinamikus, a hölgy megérti, hogy jogában áll boldognak és egészségesnek lenni, és ha nem ezzel a férfival, akkor egy másikkal. Vesz egy mély levegőt és dönt.
Amikor a nő fejlődése nem jár együtt a férfi fejlődésével, akkor egyre jobban jelennek meg a gyógyíthatatlan betegségek. A férfi érzi, hogy egyre nagyobb a szakadék a feleségéhez képest, ezért teljesen “tudatlanul” önértékelési problémák jelentkeznek. Ezek következménye mindenféle súlyos gerincbetegség (pl. gerincsérv), vagy csontritkulás. Ezek, évek alatt rokkanttá tudják tenni az embert. A feleség ilyenkor bezárkózik saját illúziójának a világába, zárkózottá válik, majd tipikusan a női nemi szervet érintő betegségek jelennek meg, úgy mint endometriózis, méh és petefészek betegségek, daganatok, kismedencei gyulladások, éveken át tartó folyások, stb. Ezeket lehet kezelni gyógyszerekkel, alternatív technikákkal, de meggyógyítani csak és kizárólag a párkapcsolat szakításával és egy új, boldog kapcsolat létrehozásával lehet !!!
Amikor a férfi fejlődése nem jár együtt a nő fejlődésével, akkor lényegesen egyszerűbb a dolog, mert a férfiak többsége inkább logikus, mint érzelmi lény, ezért ők jobban fel tudják vállalni a döntést a párkapcsolat bontását illetően. Ha nem szakítanak időben, akkor a férfinál prosztata problémák jelentkeznek, a nőknél pedig a nemi szervet érintő problémák.
.
A megvilágosodás következménye
A megvilágosodás sorszerű azoknak, akinek ez a karmája és lehetetlen azok számára, akiknek ez nem életük része. Ők ettől nem jók és nem rosszak, de nem ez a szerepük. Akinek viszont ez a sorsa, annak változatos élete lesz, és különböző életkorszakainak megfelelően más és más baráti köre lesz, illetve akár  több házassága. Ami tegnap jó volt, az ma már lehet, hogy nem. AZ ÉLETBEN NINCSENEK VÁLASZOK, CSAK LEHETŐSÉGEK. Vagy ezen az úton megyek, vagy azon, vagy egy harmadikon. Egyik sem jó és nem rossz. Viszont minden út más és más. Ismerve az élet működését, előre látható, hogy melyik úton fogom jól érezni magam, boldog leszek és egészséges, és melyik úton nem, ott beteg leszek és depressziós.
Mindenki maga dönt arról, hogy melyik utat válassza. Döntés előtt jó tudni, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz, szerelemhez, egészséghez. Ezek hiányát nem kell elfogadni, az elfogadás nem erről szól.



Tudatos energialények


.
A minket körülvevő világ, éppen úgy mint mi magunk, mind rezgés. A világmindenség 100%-ban rezgés. Ebből 5%-ot (csillagok, bolygók, emberek, állatok, növények, stb.) mi anyagnak nevezünk, mely nem más, mint a legsűrűbb rezgés. Nem létezik a legkisebb anyagi részecske, nem létezik az anyag legkisebb eleme (építőköve), mert az, rezgés, állóhullám. Az 5% anyag (sűrű rezgés), a 95% energia és információ által van körülvéve, akár egy szivacs a víz által, egy tál vízben. A külső energia és információ nem csak körülveszi az anyagot (sűrű rezgést), hanem át is hatol rajta, mint a víz a szivacson. Ezen túlmenően, a külső energia és információ egyenesen meg is határozza az anyag megnyilvánulását, viselkedését.
A Földön jelenleg is az életnek végtelenül sok formája létezik. E földi életek közül csupán csak egy kis szegmens az, amit mi materiális életnek nevezünk. A növények, állatok, és az ember – a csúcsragadozó, legalábbis ahogy saját magát minősíti. Tény, hogy a materiális élőlények közül az ember rendelkezik a legfejlettebb tudattal, ő tud tudatosan teremteni. Lehet, hogy nem előny, de az ember az egyetlen élőlény, amelyik tudja, hogy materiálisan meg fog halni. Ez a modern társadalomban komoly lelki problémák okozója.
A materiális életen túl, létezik a nem materiális életforma is. Ha az arányokat nézzük, akkor az összes életforma közül a materiális alig tesz ki 10%-ot. És akkor az ember azt mondja, hogy nincs az univerzumban más élet csak a miénk. Már csak itt a Földön sem akarja észrevenni az itteni életek 90%-át. Mielőtt a messzi világmindenséget kémlelnénk, nem ártana körülnézni saját magunk körül, itt a Földön.
Valamikor a sámánok és hasonló képességgel bíró emberek napi szinten kapcsoltban álltak a természeti szellemekkel (tűz, víz, föld, levegő), az elhalt, de haza nem távozott szellemlényekkel, a rúnákkal, a szellemvilág végtelenül változatos és nagyszámú képviselőivel, a tudatos energialények egyéb formáival (pl. gömbvillám), valamint a vallásból ismert angyalokkal, ördögökkel és egyéb lényekkel. Fogalmunk sincs arról, hogy milyen széles spektrum képviselteti magát itt a Földön. És akkor az ember azt mondja, hogy egyedül van. A materializmusában biztosan. Azonban a világ ennél sokkal több. Ha egy házból csak egy ablakon nézek ki, akkor a világból csak egy kis szegmenst érzékelek és nem szerencsés ha azt mondom, hogy ez az egész világ. Az egész világ az lesz, ha kimegyek a házból és körbenézek. De nem csak hogy látom a teljes világot a maga háromdimenziós valóságában, hanem érzem a szellőt, az illatot amit hoz, a hangját, a patak csörgedezését, a nap melegét, és mindet, ami ott kinn megtapasztalható.
Úgy tartják, a Földön előttünk már legalább 10-15 nagy civilizáció létezett. Ezt a mai ember nehezen tudja csak megérteni, ha egyáltalán képes erre.  Ennek oka, hogy annyira lekorlátozta magát a materialista nézőpontra, hogy mást nem tud látni. Egyáltalán, az atlantiszi technológia megértése is sok fejtörést okoz, pedig a válasz nagyon egyszerű. Atlantisz nem más, mint az élet mintázatának átvitele egy másik rezgéstartományba, mint amikor egy zeneszámot egy magasabb oktávon játszunk le a zongorán. A Föld korábbi civilizációinak nagy része nem a materiális tartományban létezett, hanem valahol a ami Atlantisz és a mai materialista életforma között.  Atlantiszban azt gondolja az “ember”, hogy szeretne egy széket, és a gondolatával megteremti azt, majd a mesterségesen létrehozott állóhullám fenntartó háttérrezgés gondoskodik arról, hogy a szék továbbra is létezzen. A materialista ember meg kell dolgozzon azért, hogy vehessen egy széket. Atlantiszban a szék tárol minden információt magáról, ki mikor, hol használta, és ezt az ottani életforma érzi és át tudja venni. A materialista ember azt mondja, hogy a szék élettelen. A korábbi földi civilizációk nagyjából a félmateriális életformának felelnének meg. Napjaink nagy sámánjai még mindig nem érik el ezt a szintet, ők a materializmusból emelkednek ki, lévén, hogy hiperérzékenyek.
A tudatos energialények olyanok mint a számítógépes szoftverek, teszik a dolgukat, a bennük futó program szerint. Nem fáradnak és nincsenek érzelmeik. Az eső esik és nem zavarja, ha a sok eső miatt egy egész falut elönt a víz. A különböző tudatos energialények között nagy harmónia uralkodik. Ezek támogatják és váltogatják egymást, ahogy az éjszaka a nappalt. Így van a létezés egyensúlyban. A természeti szellemek alakítják a földi életet. A materialista ember pedig nem tudja, hogy mi miért történik.
Tudatos energialények például az angyalok, melyek a legmagasabb létsíkból jönnek. A tizennegyedik századik a vallás keretén beül tanították a nőknek az angyalkommunikációt, mert az anyák így gyógyították gyerekeiket, férjeiket. Aztán ez eltűnt a leírásokból, később pedig elégették azokat, akik ilyet tudtak. Ma újra divatját éli ez a technika, ahogy a sámánizmus is. Még ha nem is mindenkivel kompatibilisek ezek a módszerek, technikák, de nem árt, ha mindenki tud róla, hiszen így működik a világ és sok, materiálisan érthetetlen dolog könnyen átláthatóvá válik.
Mindenki azt mondja, hogy az embernek a testén kívül lelke is van. Na de mi a lélek? És mi az, hogy lelki betegség?
Valójában a test-lélek párost úgy kell elképzelni, mintha egy ember (lélek) beülne egy nála nagyságrenddel nagyobb dömperbe (anyagi test), azzal a céllal, hogy vezesse azt egy adott cél felé.  Apró nehezítő körülmény akad, mégpedig a dömpernek is van önálló tudata, ez pedig az ego. A “gyenge” ember próbálja vezetni a hatalmas dömpert, mindenféle hidraulika és mechanika segítségével, azonban a dömper gyakran önállósítja magát. Egy idő után a vezető (lélek) kezd elégedetlenkedni, mert ő látja a célt, de a dömper nem hajlandó arra menni. Ahogy fokozódik a feszültség a vezetőben, úgy lesz egyre inkább beteg (lelki beteg), majd amikor végleg elege van, megnyomja a piros színű önmegsemmisítő gombot, amit autoimmun betegségnek nevezünk.
Az ember csak akkor tud felemelkedni, ha megérti, hogy  világ sokkal több annál, mint amennyit szabad szemmel lát. A problémák megoldása és a lehetőségek széles tárháza egy másik síkban érhető el. Ez a sík is itt van mellettünk. Az emberiség következő évtizedei, évszázadai arról fognak szólni, hogy ezeket a lehetőségeket ki fogjuk aknázni. Azonban előbb túl kell lépni a jelenlegi gondolkodásunkon. Ez maga a világvége, amit 2012 év vége jelentett.




Az élet illúziója

.
Az egyik országos hetilap egy érdekes történetet mutatott be. Az 1960-as években történt Svájcban. Egy nagyon értékes kápolnát kellett restaurálni. Ehhez jó nevű olasz restaurátorokat fogadtak. Az összes ellenőrzés során az olaszok ettek, ittak, nevetgéltek, jó hangulat uralkodott közöttük, egy nagy buli volt az egész. Igaz, hogy dolgozni sosem látták őket, de a munka szépen haladt, a minőség maximális volt. Azonban a svájci tulajdonos elvárt munkamorálja más volt, ezért elküldte az olaszokat és hívott egy híres német restaurátor céget. Ők pontosan és precízen dolgoztak az első perctől az utolsóig, szünet csak minimális volt. Azonban a munka minősége elmaradt az olaszoké mögött, többször helyreállíthatatlan károsodást okoztak és megmagyarázták, hogy ezt másképp nem lehet. A svájci tulajdonos végül úgy döntött, hogy jöjjenek ismét az olaszok. Az olaszok pedig tovább buliztak, és közben határidőre elkészült a munka, maximális minőséggel.
Napjainkban, ha május hónapban elmegyünk Horvátországba, szintén hasonlót tapasztalunk. Május közepén megjelennek a tengerparti vendéglők, bárok tulajdonosai, 4-5 üzlettárssal, baráttal, akár a családdal, gyerekekkel és egy héten át felújítják a vendéglőt, a bárt a nyitás előtt. Egy hétig buli van. Akár az utcán sütnek, főznek, iszogatnak, ha jó az idő fürödnek a tengerben, játszanak a gyerekeikkel, és dolgoznak. De a munka során nem folyik róluk az izzadtság, nem sietnek, nem káromkodnak, hanem nyugodtak, boldogok. Mégis olyan tempóban halad a munka, hogy megdöbben az ember. Akkora fa felületeket festenek le, és olyan mértékben takarítanak ki, hogy az idegenek csak döbbeneten állnak a látottak előtt. Nekik valahogy jó a munkához való hozzáállásuk. Mert boldogok a munkától. Európa középső és északi területein nem tudom hány ember boldog attól, amit dolgozik, hány európai ember éli meg buliként a munkáját.
Az élet egy illúzió. Akkor leszünk boldogok, ha bármit, amit teszünk, úgy tesszük, hogy ne teremtsünk többletpotenciált. A görcsös, „mindenáron” típusú munkavégzés eredménye a belefáradás, fásultság, lelki bajok megjelenése, majd akár fizikai betegségek. Ha megtaláljuk azt a munkát, amit szeretünk, és azt lazán tudjuk végezni, hogy az ne munka legyen, hanem buli, akkor boldogok leszünk és sikeresek. Ha pedig most nem ilyen a munkánk, akkor vállaljuk fel a döntést, és váltsunk. Megéri.  Az élet egy illúzió.


Érzékelés, érzékenység


.
Az ember az érzékszerveivel érzékeli a külvilágot. Az érzékelés milyenségét, azaz a felfogott információhalmaz mennyiségét és minőségét az érzékszervek felbontóképessége valamint az információt tároló és feldolgozó rendszer határozza meg. Ez pedig minden embernél más és más. Ezért mindenki kicsit másképp értelmezi a körülötte zajló életet. Az egyik ember jobban hall, mint a másik. Az egyik ember jobban lát, mint a másik. Aki vak, annak nagyon jól kifejlődik a hallása és a tapintása.
Az emberhez képest a kutya nagyságrenddel jobban hall. Ez nem csak azt jelenti, hogy jobb a „belső erősítője”, tehát az olyan kis zörejeket is meghallja, amiket az ember nem, hanem a hallás során keletkezett információt is jobban dolgozza fel. A kutya már az utca végén meghallja a gazdája lépteit, és a járásnak a hangját meg tudja különböztetni más emberek járásának hangjától. Ezt ugatással jelzi. A család autóját annyira ismeri a kutya, hogy több ugyanolyan típusú, ugyanolyan motorral szerelt autó közül egyértelműen jelzi, melyik autó a családé. Tehát nemcsak a finom, apró hangokat hallja meg, hanem a hangok mintázatát is precízen eltárolja emlékezetében. Azonban azt is tudja mindenki, hogy a túlzott érzékenység azzal jár, hogy hangos környezetben a kutya nem érzi jól magát. Szilveszterkor nem bírja a petárdázást, a tűzijátékot, mert túl hangos számára. Ilyenkor könnyen megvadulnak és esetleg kárt is tesznek magukban. Tehát az adottság néha hátrány is.
Ha megvizsgáljuk az emberek érzékenységét, akkor több kategóriát találunk. Vannak olyanok, akikre azt mondjuk, hogy érzéketlenek. Őket sokszor illetik meg olyan jelzőkkel, mint bunkó, tuskó, neveletlen. Pedig ők nem jók és nem rosszak, csupán kevésbé érzékenyek a külvilág finom ingereire. Ettől ők még nagyon jó emberek lehetnek.
A külvilág durva ingereit mindenki tudja érzékelni, például egy hátbavágást. Azonban a finom ingereket már nem mindenki. Akik ezeket is érzékelik, azok az érzékenyek. Ők megérzik a másik ember hangulatát, jó vagy rosszkedvét, érzéseit.
Akik még ennél is érzékenyebbek, azok a szuperérzékenyek. Ők képesek megérezni a mások testi és lelki bajait, ők képesek ingával, pálcával mérni, másoknak segíteni a testi és lelki egyensúlyuk helyreállításában. Ezen túl vannak még a hiperérzékenyek, akik egyenesen a természettel tudnak kommunikálni, mint például a sámánok.
Azt mondják, hogy boldogok a tudatlanok. Én azt mondom, hogy boldogok az érzéketlenek. Az, akinek a hátán fát lehet vágni, anélkül, hogy neki belső lelki problémái keletkeznének, az örök életű. Neki biztos nem lesz autoimmun betegsége, depressziója. Lehet, hogy elhízik a nem megfelelő táplálkozás miatt, lehet, hogy az alkohol tönkre teszi, de lelkileg stabil marad, ugyanis ő a legkevésbé sérülékeny. Mire egy érzéketlen ember lelki beteg lesz, arra az érzékenyek már mind kihaltak. Az érzéketlenek tipikus munkahelye a büntetés, ellenőrzés, számonkérés. Ha bemegy az ember egy “büntetésre szakosodott” hivatalba, akkor az ott dolgozók többsége érzéketlen, ugyanis csak ők bírják elvégezni azt a feladatot lelki sérülés nélkül, amit rájuk bíztak, a mások megbüntetését. Ezt egy érzékeny ember nem tudja sokáig lelki sérülés nélkül végezni. Aki érzékeny és mégis sokáig ilyen helyen dolgozik, az durván elhízik, ugyanis elszigetelődik attól, ami ott történik, esetleg gyakran elájul, azaz nem akar részt venni abban a világban, amelyikben él például olyan kényszerből, hogy jó a fizetés.
Az érzékenyek élete még nem különösebben nehéz, azonban a szuperérzékenyek már rendesen szenvedhetnek, ha nem tudják magukat levédeni a környezeti ingerektől. A szuperérzékenyek jellemzője, hogy átérzik a mások érzéseit, baját, örömét, gondolatait. Ők biztosan nem dolgoznak egy napig sem büntető intézményben. Meg sem fordul a fejükben. Ők nagyságrenddel érzékenyebbek az érzékenyeknél, ez sokszor inkább átok, mint áldás. Nekik sokszor el kell vonulniuk pihenni, szeretik a csendet, sokat vannak a természetben, ott sportolnak, fát vágnak, festenek, stb. Ők sokat alszanak, ha kifáradtak, csak így tudnak regenerálódni. A szuperérzékenyeknek meg kell tanulniuk saját magukat életben tartani. Ők gyakran szenvednek lelki betegségekben, és innen eredő fizikai betegségekben, autoimmun betegségekben. Meg kell tanulniuk a lelküket is kezelni, napi rendszerességgel. Nekik nagyon tudatosan kell élniük hiszen a környezetből sokkal több ingert vesznek fel, mint az érzékenyek vagy az érzéketlenek. Számukra a környezet sokkal ingergazdagabb, és vigyázniuk kell magukra.
A szuperérzékenyeken túl létezik még a hiperérzékenyek csoportja, akik egy nagyságrenddel érzékenyebbek a szuperérzékenyeknél. Ők azok akik, tényleg beszélnek a természettel, a széllel, nappal, vízzel, földdel. Régen ők voltak a sámánok. Számuk nem túl nagy, néhány százra teszik. Ha lehet, ők még sérülékenyebbek, mint a többiek, ugyanakkor mindent le tudnak szedni a létezésből. 
A szuperérzékenyek közép és felső csoportja, valamint a hiperérzékenyek „természetfeletti” képességekkel bírnak. Például teákat pálcáznak teljesen ismeretlen embereknek, kimérik mások karmikus kapcsolatait, az energiaáramlásokat emberek vagy csoportok és szervezetek között. Vannak, akik nem mérik, csak egyszerűen érzik, de olyan pontosan, hogy számszerűsíteni tudják a „mért” információkat. Vannak olyan üzletemberek, akik ilyen képességű „tanácsadókat” alkalmaznak, és sikereik nem maradnak el, mert nem lehet becsapni őket, hiszen akitől negatív energia árad feléjük, azzal nem szabad üzletet kötni. Az ősi történelemben a király akkor indult harcba, mikor a sámánja azt mondta, hogy most alkalmas, egyébként akár hetekig várt. A Himalájában az ott élő törzsek ma is csak akkor indulnak sóért, ha a sámán erre engedélyt kap a létezéstől.
Hogyan kezeli a szuper-, és hiperérzékenyeket a modern társadalom? Rosszul. Nagyon rosszul. A modern világ az érzéketlenségre épül. Ahogy a szakemberek mondják, folyamatosan csökken az empátia. Napi életünk (értékrend, törvénykezés, elvárások), a környezetünk, mind az érzéketlenséget részesíti előnyben. Sőt így neveli a társadalmat, hogy az egyre érzéketlenebb legyen. Ez a jövő útja, az érzéketlenség. Az tud túlélni, aki érzéketlen. Ezzel együtt nagyon sok túlérzékeny ember van. Ők napi szinten beleütköznek a túl harsány világba. Olyan ez, mint aki állandóan chipset eszik. Neki egyre erősebb ízek szükségesek, hiszen az ízlelése egyre érzéketlenebb. Ehhez alkalmazkodik az élelmiszeripar is, így egyre erősebb, egyre radikálisabb ízekben gyártják a chipseket, melyek messze meghaladják a természetes ízlelés szintjeit, ezért a természet úgy védekezik, hogy egyre csökken az illető személy ízlelési szintje. Olyannak, aki rendszeres chipsfogyasztó, annak az ízek fokozódása fel sem tűnik, mert az ő ízlelése egyre tompább. Az ilyen ember már nem tudja érzékelni a természet finom ízeit, neki csak a brutálisan erős ízek jelentenek ingert. Viszont az, aki lágy, természetes ízeken él, ha chipset eszik, akkor szinte szétég a szája, szétég az ízlelése. Fizikai sérüléseket okozhat számára az a sok fűszer. Ehhez hasonlóan a társadalom éppen saját életvitele révén egyre érzéketlenebbé alakítja tagjait. Aki túlérzékeny, nem tehet róla. Így született, de meg kell tanulnia kezelni, megvédenie saját magát. A társadalom nincs ott és nem is lesz soha a jövőben, hogy ezekre az értékes emberekre vigyázna. A túlérzékeny ember, lelki, majd ebből kialakuló fizikai betegségeket hozhat létre saját magának. Ha nem az okot kezeli, akkor könnyen függőségbe kerülhet, úgy mint alkohol, drog, gyógyszer, betegség, stb.
Nézzünk egy kicsit a jövőbe. Nézzük meg különböző országok és nemzetek jelen idejű és jövő idejű érzékenységét. Érdekes, egész világra kiterjedő tendenciát tapasztalunk. Ha egy 0-100-as skálán mérjük, a következő eredményt kapjuk.
Érdekes jövőkép látható.  A világ tényleg radikálisan érzéketlenebbé válik. Radikális esés a most következő 5-10 éven belül lesz. Az érzékenység azt jelenti, hogy figyelünk a másikra, érdekel a másik, és az szempontjai számítanak az én döntéseimben Egy másik személyre emberként tudok nézni. Az érzéketlenség azt jelenti, hogy mennyire nem érdekel a másik, mennyire nem számít nekem a másik, simán átgázolok rajta, ha az én érdekeim úgy kívánják. Egy másik személy a számomra nem több mint egy robot, egy gép.
Tibet az egyik legérzékenyebb, ahol nagyon figyelnek egymásra az emberek. 10 év alatt nagyon nagyot esik az érzékenység. Japán már most is kimondottan érzéketlen, de Németország is, bár lényegesen kisebb mértékben. Európában az északi államok az érzékenyebbek, itt főleg Dánia. Még Dánia esetében is látványosan nő az érzéketlenség, bár egy adott érték végig megmarad. Magyarországon a következő években nagyot fog esni az érzékenység, szinte nullára, Ausztria most közel azonos szinten van velünk, azonban a csökkenés lényegesen kisebb lesz. Érdekes mód Románia most kevésbé érzékeny mint mi, viszont nem is fog esni oly mértékben.
Általában elmondható, hogy a következő időben, rövidebb távlatban kb. 5 éven belül, hosszabb távlatban kb. 10 éven belül olyan események fognak történni, amelyek érzéketlenebbé teszik a világot, az életet. Az EU államaiban nagy mértékű lesz a csökkenés, addig amíg az USA-ban nem lesz csökkenés. Lehet ez gazdasági válság, megélhetési problémák sora, gazdasági háború, bizonyos struktúrák összedőlése, vagy olyan események, amelyekkel eddig még nem találkoztunk. Aztán kb. 10 év múlva el kezd működni egy új struktúra, rendszer, társadalmi rend, stb.
Ami még látható, hogy kb. 400 év múlva nem mérhető semmilyen érték sem. Ahogy mondani szoktam, az emberiségnek még kb. 350 éve van hátra. Az ember tragédiája analógiájára, most van az ipari forradalom vége, kezdődik a falanszter korszak, az űrrepülés, majd a jelen emberi társadalom vége. Ezekről bővebben a Jövőkép c. részben (hamarosan).


Találmányok, feltalálók


.
Minden földi materiális megnyilvánulás tervrajza a morfogenetikus tér. Szigorúan csak az fog megvalósulni, ami a morfogenetikus térben rögzítve van. Az viszont mindenáron. A Föld morfogenetikus tere minden olyan információt tartalmaz, ami szükséges az élet számára. Az emberi fejlődés nem más, mint a materiális élet válasza a morfogenetikus térben tárolt információ változására.
(A morfogenetikus térről részletesen lehet olvasni 
itt, illetve a tér hatásáról az emberi fejlődésre itt.)
A feltalálók azok az emberek, akik a szuperérzékenységi skála felső tartományában vannak, vagy hiperérzékenyek. (Az érzékenységről részletesen lehet olvasni itt.)
Ők leszedik a morfogenetikus térből a “találmányokat”. Általában valamin gondolkodnak, akár éveken át, és időnként egy-egy pillanat alatt megjönnek a válaszok. Olyan gyorsan jön az információ, hogy szinte beleszédülnek, futkos a hideg a hátukon, és olyan nagy mennyiségű információ érkezik egy pillanat alatt, hogy órákig tudnak róla beszélni. Ilyenkor semmi más nem történik, mint az univerzum kihelyezett egy információt a Föld morfogenetikus terébe, egy olyan információt helyezett fel az égi internetre, amelyik szükséges a materiális élet fejlődéséhez, és azok az emberek, akik tudnak kapcsolódni az égi  internetre, azok letöltik ezeket a “találmányokat”. Ezért fordulhat elő, hogy párhuzamosan többen is megvalósítják ugyanazt a találmányt, és aztán egymást vádolják azzal, hogy ellopták egymástól.
A világ találmányainak kétharmadát magyarok szedték le. Ez azért van, mert a magyar nemzet karaktere az enneagram szerinti négyes. (A karakterekről részletesen lehet olvasni itt). A magyar nemzet identitási problémákkal küzd, magába forduló, depresszív hajlamú, ugyanakkor spirituális, komoly égi kötődésekkel bír. Ez a kapcsolat, az érzékenység teszi alkalmassá a találmányok leszedésére. Fontos tudni, hogy az ember csak egyvalamit tud jól csinálni. Aki le tudja szedni a találmányokat, az SOSEM tudja azokat sikerre vinni. Mert LEHETETLEN. Mindig kell valaki, aki ővele együttműködve sikerre viszi a találmányt. Mivel a magyar nemzet a már említett négyes karakterű, ezért magyar találmány Magyarországon igazi nagy sikerre nem fog jutni. Ez egy fizikai törvényszerűség és jó lenne már, ha végre megértenénk és elfogadnánk. A találmány, ez a mag, olyan földbe kerül, mely nem képes maximális fejlettségű növény kinevelésére. A találmány egy hármas karakterű nemzet területén tud a legjobban hasznosulni. Tipikusan ilyen az USA. Az EU-ban nincs hármas karakterű nemzet. Az is érdekes, hogy a világban nincs több négyes karakter, csak a magyar nemzet, tehát leginkább a magyarok képesek a találmányok leszedésére, és legjobban az USA-ban lehet őket sikerre vinni.
Például, Paulo Coelho mondhatni egy próféta, aki megértette a világ működési elvét, azonban saját maga nem tudta írásait eladni. Aztán találkozott valakivel, aki nem tud írni, de jól el tudja adni a könyveket. Így ketten együtt jutottak sikerre. Coelho leszedett információi széles néptömegekhez eljutottak, és mivel ez a karmája, így jól meg is él belőle. Az őt segítő személy, aki jól ért az üzlethez, szintén a karmája szerint él, ezért ő is sikeres. De sikerük közös. Csak együtt, egymással szimbiózisban tudnak sikeresek lenni. Valahogy így működik a világ. Kell egy feltaláló és kell egy üzletember. A kettő CSAK EGYÜTT TUD SIKERES LENNI. Önállóan egyik sem lesz igazán sikeres.
Egy találmány sokszor korai. Ha a környezete nem érti meg, akkor nincs esélye. Vagy ha az élet nem teszi szükségessé. Például Tesla vízzel működő autóját amellyel ő maga évekig közlekedett, ma kezdik megérteni azok, akik hasonló felfedezésekre jutottak. Annak idején még az USA sem tudott vele mit kezdeni. Pedig annál jobb helyen nem is lehetett. Száz évvel megelőzte a korát. A vízzel hajtott autó csak akkor lesz érdekes, ha valamiért teljesen hiánycikk lesz a kőolaj. Ameddig kevés van és drága, addig a pénzvilágnak ez jó. Azonban amikor egy csepp sem lesz, akkor majd ők maguk veszik a saját kezükbe a vízzel hajtott autó fejlesztését, mert akkor már az érdekük lesz.
Már az első világháború után kezdték az USA-ban tanulmányozni a morfogenetikus teret. Azonban csak a hatvanas években jutottak el a tér megértéséig. Ekkor már mindkét világhatalom komoly sikereket ért el a tér alkalmazásában. Kevesen tudják, és még kevesebben írják le például azt, hogy az USA minden megtalált UFO-t úgy őriz, hogy nem csak fizikailag tartja távol az emberek elől, hanem még a morfogenetikus teret is leárnyékolják. Ugyanis egy UFO magával hozza azokat az infókat, amelyek hozzá kapcsolódnak, de nincsenek a Föld morfogenetikus terében. Egy feltaláló, aki le tud szedni találmányokat, ha egy UFO mellé áll, biztos módon le tud szedni néhány földönkívüli találmányt, azaz olyat, amelyik nem tartozik a Föld találmányai közé. Éppen azért árnyékolják le az idegen eszközöket, hogy nehogy valaki ilyen információkat leszedhessen. Ugyanakkor amerikai tudósok sora dolgozik nem működő UFOk mellett és sok földönkívüli hadászati találmányt alkot.
Egyesek szerint az ember igyekszik, hogy beavatkozhasson a Föld morfogenetikus terébe, hogy azon olyan változtatásokat eszközöljön, amelyek számára előnyösek. Azonban ez necces terület…
És mit tegyen egy feltaláló nemzet? Szedjen le minél több találmányt és alkalmazza azokat. A magyar négyes karakter integrálódó állapotában az egyes, a reformer. A magyar találmányokat külföldi, már befutott magyarok segítségével meg kell valósítani. Egyedül képtelenek vagyunk rá, ha elfogadjuk, ha nem. De alkalmas körülmények között nagy sikereket érhetnénk el. Ez a magyar nemzet karmikus feladata. Aki a karmája szerint él, az boldog, egészséges és semmiben nem szenved hiányt.


Emlékezni jó?


.
Van egy kislány, óvodás korú, és emlékszik az egyik korábbi életére, annak sok részletére, legfőképpen a boldog párkapcsolatára. Megtalálta az akkori boldog párját egy mai férfiban, aki negyven fele jár. Aprólékosan el tud mindent mondani abból a világból és úgy viselkedik, mintha az ottani élete most folytatódna. Óvodás kora ellenére olyan dolgokat tud a szexről, amiket csak az érett házas asszonyok. A múltnak az ilyen szintű ismerete teljesen megváltoztatta az életét. Most még csak óvodás, de mi lesz 10-15 év múlva? Természetesen léteznek karmikus kapcsolatok (egy felsőbb létsíkban eldöntött kapcsolat), ezekről részletesen az Ébredés c. könyvben írok, és valószínűleg ez egy korábbi, be ne teljesedett, vagy hamar véget érő boldog kapcsolat “jutalomjátéka”. De ez az “emlékezés” mindenképp radikálisan megváltoztatja ezt az életet.
Van egy másik, szintén iskolás kor előtt álló kislány, ő tudja, hogy angyal. Mindent tud a másik világról, nagyom magas szintű a tudata, ismeri a világ működését. Mindent tud arról ami a születése előtt történt mikor az anyukája hasában volt, emlékszik a születése legapróbb részleteire, és eddigi élete minden pillanatára. Nagyon tudatos afelől, hogy ki ős és miért jött (hogy a szüleit tanítsa), bár sokszor úgy tűnik, hogy ez egy lehetetlen feladat. Ő olyan mint egy tudatos katona. Őt nem zavarja másik síkbeli élete, annak ismerete. Ő nagyon tudatos maga felől.
A világot páholyok irányítják. 99 fehér és 99 fekete. Bár elvileg a fehérek és a feketék különböznek, azonban nem. Hasonló módszerekkel, hasonló technikákkal végzik a munkájukat. Nincs jó és nincs rossz. Csak EZ VAN. A páholyok vezetői és még néhányan (pár száz ember) halhatatlanok. Ez nem azt jelenti, hogy nem halnak meg, hanem azt, hogy részletesen emlékeznek a korábbi életeikre. Elmondásuk szerint ez hatalmas teher. Gondoljuk csak el. Ha tegnap valaki nagyon megsértett, tönkre tett, akkor ma tudok-e én ővele ugyanolyan kedves lenni, mintha sosem találkoztunk volna? El lehet-e felejteni a tegnapot? Ha emlékszik rá, hogy a szent inkvizíció nevében egyik fél elégette a másikat, és most karmikus kapcsolatuk révén a modern Rómeó és Júlia páros, akkor a múlt ismerete mennyire befolyásolja a jelent? Meghatározó módon. Ezért a halhatatlanok, azért hogy bele ne bolonduljanak a túlzott emlékezésbe, rendszerint a művészetbe, vagy a természetbe menekülnek. A világ irányítói vagy annyira a háttérben vannak, hogy nem is ismerjük őket, vagy ismert művészek, természetvédők, természetkutatók. Nagyon nehéz igazi színészként megérteni, hogy az élet csak egy színdarab, és a szerepet nem szabad összetéveszteni saját magunkkal.
Napjainkban divatos az “utaztatás”. Boldog-boldogtalan tanulja a technikáját a pénzszerzés reményében. Az emberek pedig azt hiszik, hogy a félresiklott jelenlegi életüket az menti meg, ha a korábbi életeikben kutakodnak. Ezért divatos “utazni”. Az “utazás” következménye sokszor az, hogy az emberek összezavarodnak, mondhatni megbolondulnak egy egész életre. Amit látnak és átélnek, azt nem tudják hova tenni, nem értik az egészet, nem értik az összefüggéseket. Nem egyszer kiderül, hogy jelenlegi felesége az anyukája volt, vagy az anyósa, és ez az “emlék” tönkreteszi jelen szexuális életét. Sokszor a megélt élmény még jobban tönkre teszi a jelent. Nem mindenki tud együtt élni a valamikori gyilkosával, hiába ez most karmikus feladata. Nem véletlen, hogy a korábbi szerepek el vannak zárva mindig amikor ilyen alacsony tudattal rendelkezünk, és az emlékek megnyílnak amikor átmegyünk a másik síkba és lényegesen magasabb tudatunkkal meg tudjuk azt érteni. Természetesen hogy érdekesebb legyen a dolog, van rejtett technikák arra, hogy áttörjük a falat. Azonban kérdés, hogy érdemes-e?
Nyilván van ellenkező példa is, de ehhez magas tudat szükséges. Van két ember, aki minden életében együtt “játszik”, és hol az egyik a gazdag és a másik szegény, és önzetlenül segít a másiknak, hol pedig fordítva. Ők azonban tudatosak maguk felől, és ezt élvezik. Ilyen is van, de ez kivétel.



Születés és halál élményei

.
Az idő fogalma
Az időt még senki sem tudta definiálni. Ugyanis az idő mint olyan nem létezik. Végtelen folyamatok esetén nincs értelme. A végtelen folyamatok adott eseményeit kinagyítva, az ember tudata megalkotta az időmérés fogalmát. Az univerzumban nincs idő. Egy-egy bolygón viszont az ott élő intelligenciának szüksége van az idő múlásának a mérésére. Hiszen egy film sem több, mint az időrendbe rendezett képkockák halmaza. Mindenki a saját bolygójához és ebből kifolyólag a saját életéhez köti az idő változásának a mérését. Emiatt hatalmas különbségek vannak rendszerek között és nincs egy átlagos átszámolási mód, az idő mértékek nem átválthatók, hacsak a két világ nem találkozott. Például az első annunakik akik kb. 470.000 évvel ezelőtt leszálltak a Földre, meg voltak döbbenve, hogy itt a Földön, alig hogy felkel a nap, máris este van, és az ő megszokott időmérésükben alkalmazott egy nap alatt, nálunk többször felkel és lenyugszik a nap. Erre ők csak akkor döbbentek rá. Az ő tudósaik erre korábban nem is gondoltak.
A Nippuri naptár megjelenése ( i.e. 3.760-ban) indította el a jelen civilizáció esetén az idő használatát. Azonban hiába az idő mérése, az emberi élet eseményei nem konstans sebességgel zajlanak, hanem egyre gyorsuló ütemben. Az annunaki hőskorban földi értelemben 100.000 év telt el genetikai kísérletekkel, ez az ő időszámításuk  szerint 25-30 év. Nem is olyan rossz. Később, az ember megjelenésével a földi élet ritmusa átállt a Föld rövidebb és emiatt gyorsabb ritmusára. Ami régen néhány száz év volt, az ma akár néhány nap. Így gyorsul az életünk, de azt nem tudni, hogy hol az a holtpont, ahol ha átesünk, másképp fognak a dolgok zajlani.
Általában elmondható, hogy az idő nem ugyanúgy zajlik két ember számára. Ha valaki egy vezérigazgatói értekezleten ül, órákon keresztül, azt unalmasnak tartja és végig szenvedi, akkor az az érzése, hogy többször annyi időt töltött ott, mint amennyit valójában. Ilyenkor az illető elhasználódása többszöröse annak, mint amennyinek lennie kellene. Mintha 3 óra helyett tényleg 9 órát szenvedett volna. Ugyanakkor ha ez idő alatt másvalaki a vezérigazgató titkárnőjével szeretkezik, tudván, hogy senki nem zavarja meg őket, akkor az ő számára az a néhány óra csak néhány pillanatnak tűnik. Tehát az idő nem ugyanúgy telik a két ember számára. Ez azért lehetséges, mert az időt az ő tudatuk hozza létre és tartja fenn. A tudatukat pedig befolyásolja a megélt élmények széles skálája, az érzelmek, stb.
.
Születés
A születés az egy folyamat. Kezdődik azzal, hogy a nő a nemi szervével egy dimenziókaput nyit, és egy lelket köt a megtermékenyített petesejthez. Erre csak nők képesek. Nők nélkül nincs élet. Klónozással nem lehet lelket kötni anyaghoz, hanem egy, az állatokhoz hasonló állapot áll elő, ezekről részletesen hamarosan a “növény, állat, ember – evolúció” c. részben.
A terhesség a nő esetén egy beavatás, ettől változik ő meg, ettől lesz anya. E kilenc hónap alatt, főleg az első harmadban a lélek még nem sokat tartózkodik itt. Ahogy telik az idő egyre többet. Ez az a szakasz, amikor a színész felveszi a jelmezét, beöltözik a szerepére. Közben aggódik, izgul, hogy milyen lesz. Közben fürkészi a közönséget, hallgatózik, nézelődik. A születendő gyerek is érzékel, érzi a családi viszonyokat már az anya hasában kialakulnak olyan érzései, hogy örülnek-e neki vagy sem, érzi a családi békét vagy annak a hiányát, stb. Ha úgy dönt, hogy nem szívesen fogadják, vagy olyan rosszak a körülmények, akkor bármikor jogában áll visszalépni. Ilyenkor van vetélés, halva születés. Itt kell megemlíteni az abortuszt is, amikor a gyerek jönne, de a szülőnek nem kell. Van olyan nő, akinek több abortusza is volt, majd később gyerekei születtek. Ezeket a gyerekeket egész életük során mint egy átok húzta a mélybe az eldobott lelkek negatív rezgése, mely áthatott a másik dimenzióból. Családállítással lehetett segíteni a helyzeten.
Még a terhesség elején a születésre váró léleknek megmutatják a leendő élete fő sarokpontjait, olyan módon, mintha egy fényképalbumot nézegetne. Nincs minden előre definiálva, de a sarokpontok adottak (erről részletesen az 
Ébredés c. könyvben). Van olyan lélek amelyik ilyenkor megijed a szerep nagyságától, összeomlik. Ők lesznek azok, akik idegrendszeri problémák miatt rendellenességgel születnek. Ez egy egész életen át elkíséri őket. A betegség egy módosult tudatállapot és aki benne van, az másképp éli meg a világot.
Korunkban egyre jobban terjed a funkcionális meddőség. Ilyenkor fizikailag minden rendben van, azonban mégsem jön össze a gyerek. Ennek mindig lelki oka van. Olyan a “hangulat” a családban, vagy az anya lelki világa alakul úgy, hogy ide gyerek nem hajlandó leszületni. Szoktak erőszakoskodni hormonkezelésekkel, spirituális technikákkal, azonban személyes tapasztalataim alapján mondom, hogy ahova nem akar gyerek születni oda nem is kell, mert hosszútávon nem lesz jó vége. Érdemesebb inkább párt cserélni, új házasságot kötni, vagy radikális változáson átmenni. Ilyenkor egy pillanat alatt jön a gyerek.
A terhesség állapota kb. 9 hónap. Azonban a születendő léleknek ez egy végtelen valóság. Abban a világban, ahonnan jön, nincs idő, a terhesség élménye egy végtelen ringatózás, mely különböző érzéseket vált ki a születendő lélekből, és ezek alapján dönt ő úgy, hogy megpróbálja az életet vagy sem. Születés után néhány napig még van lehetősége úgy dönteni, hogy távozik. Később már nem tud visszalépni (gyermekágyi halál). Az a gyermek, amelyet szeretettel várnak, és ezt nem csak mondják, hanem úgy is van, az teljes biztonsággal életben marad.
.
Halál
A halál azt jelenti, hogy a lélek elhagyja a testet. Ez egy pillanat. Viszont sok lélek akár napokig nem akarja ezt elhinni. 42 napra nyílik egy dimenziókapu, amikor is a lélek el tud menni a másik dimenzióba, ami nem más, mint egy párhuzamos világ. A születés előtt, halál után c. résznél további részletek olvashatók.
A másik világba átlépni tényleg csak egy pillanatig tart, nincs egy másodperc egy élő ember számára. Viszont aki átmegy, annak több napig tartanak az események. Legalábbis ő így éli meg. Először úgy érzi, mintha teste (ami a lélek) felölelné az egész Földet, és találkozna mindenkivel, akivel egész élete során találkozott. Ha az illető nem él, akkor a lenyomatával (mintha az árnyéka lenne).  Aztán átéli élete minden egyes pillanatát úgy, hogy azt érzi amit a másik fél érzett, amikor ő egy adott dolgot tett vagy mondott. Egyfelől látja életét mint egy-egy lelassított, megállított képkocka sorozatot, ugyanakkor érzi a másik szemszögéből azokat az érzéseket, amiket a másik emberben generált az ő viselkedése. Ez nyilván lehet akár jó, akár rossz. Az élet filmje gyorsan pörög, de így is az elmondások szerint legalább 2 földi napnak megfelelő idő. Tehát másképp telik az idő az itt élő materiális testtel rendelkező embernek, és teljesen másképp a materiális világban levő, de már ahhoz nem kötődő léleknek. Igazából a test nélkül már nem létezik az idő. Nincs értelme. Ezért van az, hogy a materiális világban ragadt lelkeknek 100-300 év sem jelent semmit.
Ahogy a lélek végignézi filmjét, lassan kialakul benne egy érzés, hogy jó voltam, rossz voltam, megítéli saját magát, és kialakul benne az a vágy, hogy ilyen többet ne legyen, hogy legközelebb élje meg az ellenkezőjét. Ekkor, azaz kb. 2-3 napnak tűnő eseménydús időszak után lehetősége van átmenni a párhuzamos dimenzióba. Ez a 2-3 nap, a földi embernek nincs egy másodperc. Az átlépés előtt megvalósult átélés meghatározza a következő szerepre való készülődést. Ilyenkor köttetnek karmikus kapcsolatok (erről részletesen az 
Ébredés c. könyvben), ígéretek és tervek, amelyek majd materializálódni fognak.
.
Végtelen körforgás
Az egy égi ciklus (kb. 26.000 év) alatt többször fejest ugrunk az életbe és többször kiszállunk pihenni. Egy elv létezik, az energia kiegyenlítődés elve, nevezhetjük ezt a karma törvényének is. Van aki többször jön le, van aki kevesebbet, nyilván ez a szereptől függ. Van aki szeret lejönni, van aki kevésbé. Ez nagyon változó. Viszont mindenki eljut oda, hogy vége a szereplésnek. Ekkor lesz ő karmán felüli. Azaz mindent kiegyenlített mind az adok, mind a kapok oldalon. Mikor vége a Földhöz kötött szerepjátéknak, akkor az univerzum másik része felé indulunk, szétszéled a színész csapat, újak jönnek helyünkre. Attól még találkozhatunk időnként az univerzum más területein, más szerepekben, mint például UFO vagy egyéb lények.
Olyanok is vannak, akik csak egy-két földi szerepre “szerződtek le”, és vannak öreg szellemek, akik nehezen és lassan tanulnak, ők nagyon sokat vannak az anyagi világban.



Növény, állat, ember – evolúció?


.
Ember
Azt már mindenki hallotta, hogy az ember test, lélek és szellem egysége. Ezt van aki elfogadja és van aki nem, azonban az élet mindenkit tud olyan helyzetek elé állítani, amikor elfogadja ezt. Tény viszont, hogy nagyon kevesen tudják, hogy konkrétan mindez mit is jelent. A neten még nem találtam rá valós magyarázatot, leginkább csak misztikus, megfoghatatlan meséket, igaz gyönyörű szép képekkel illusztrálva. Ezért most elmondom, egyszerűen, érthetően.
A szellem örök és végtelen, egy nagyom magas szintű rezgés. Isteni szintű rezgés. Isten számomra a világmindenség tudata. A szellem isteni mivolta miatt, minden embereben ott van isten. Ez a szabad szellem amelyik az univerzumban korlátlanul jelen van, úgy dönt, hogy színészként megél eseményeket, érzéseket, élményeket gyűjt. Teszi mindezt egy sokkal alacsonyabb szintű rezgéssíkban, az anyagi világban, az anyagi világ színpadán. Ehhez még azt is bevállalja, hogy bizonyos korlátok közé kényszeríti saját magát. Azonban ez a végtelenül magas tudat, végtelenül magas szintű rezgés, köszönő viszonyban sincs az anyagi világgal. Olyan mértékben eltérnek egymástól, hogy nem is tudnak egymással kommunikálni. Ez a szellem fel sem tudja fogni és meg sem tudja érteni az anyagi világot, nem hogy érvényesülne benne.
Ahhoz, hogy a szellem meg tudjon nyilvánulni az anyagi világban, szüksége van egy köztes rezgésre, mely a lélek. A lélek köti össze a szellemet az anyagi testtel. A lélek mindig egy adott bolygóhoz kötődik. A Föld esetén a szellem mikor úgy dönt, hogy megnyilvánul a Föld nevű színpadon, akkor felveszi a Föld egyenruháját, mely egy, a Földhöz kötődő lélek. Ez nem más mint egy kevés földi anyag (ez az a pár gramm, amivel minden ember könnyebb lesz halálakor) és nagyobb mennyiségű magas szintű rezgés, de nem annyira magas mint a szellem. A szellem a Föld egyenruhájában van kb. 26.000 évig, illetve ettől eltérően addig, amíg itt meg szeretne nyilvánulni. A Föld nevű színpad mögött az “öltözőben” ül és készül a szerepére. Mikor belép a színpadra (megszületik), akkor felveszi a szerepének megfelelő anyagi ruhát és játszik. A szerepe végeztével leteszi az ideiglenes anyagi ruhát (halál), visszamegy az öltözőbe (szellem a földi lélekruhában) és készül a következő szerepre. Mikor már sokat szerepelt és megunta, vagy megtanulta amit szeretett volna, akkor itt hagyja a Föld nevű színpadot, ekkor leteszi a Föld egyenruháját, a lelket és mint puszta szellem tovább megy, új kalandok felé, egy másik színpadra.
Az ember esetében a szellem a tobozmirigyben lakozik. A lélek az auránk, amelyet mindenki képes látni. A test, maga az emberi test, a maga fizikai valóságában. Olyan ez, mint egy taxi – sofőr -utas hármas. Az emberi test maga a taxi. A gépet kezelő személy a lélek. A szellem a főnök, aki csak nagyvonalú utasításokat ad. Hogy még érdekesebb legyen a dolog, a testnek is van saját tudata, az az ego. Konkrétan a szellem kiadja az utasítást, hogy induljunk jobbra, mert úgy látja, hogy arra van az elérni kívánt cél. A kezelő személy (sofőr), a lélek pedig kezdi kezelni a gépezetet, amelyik elindul és vagy hallgat a lélek vezetésére, vagy a maga feje után megy, azaz az ego átveszi a hatalmat a test felett.
Ha a szellem által kijelölt utat a taxi nem tudja tartani, mert a gépezet önállósította magát (ego), akkor a lélek egyre jobban igyekszik korrigálni, majd végül belefárad. Ekkor alakulnak ki a lelki betegségek. Ha a lélek beteg, akkor ennek materiális következményei is lesznek, betegségek. Egy idő után, ha már a szellem sem bírja követni az eseményeket és rájön, hogy ő hiábavalóan, feleslegesen ad utasításokat, mert úgysem az történik amit ő szeretne, akkor megnyomja a fizikai önmegsemmisítő gombot, mely az autoimmun betegség. Ez a szellem-lélek öngyilkossági kísérlete. “Ebből elég!” – felkiáltással, ezt nem csinálom tovább. Olyan autóba nem ülök, amelyik nem hallgat rám. A betegség egy módosult tudatállapot, akár a drog, az alkohol, a cigaretta, vagy az édesség.
A materiális jólét is kihat a lélekre. Ha egy olyan autópályán haladunk, amelyik nyíl egyenes és nem ér minket semmilyen inger, az unalmas. Az unalomban elfáradunk, esetleg elaszunk. A modern ember, azáltal, hogy megteremtette magának a materiális biztonságot, lelki és szellemi síkon unalmassá tette az életét. Nincsenek világháború, nincsenek nagy betegségek, elérhető az orvosi ellátás, mindenki tud enni valamit, van nyugdíjrendszer. Most nem az ellátások minőségéről beszélek, nem sok élelmiszer egészségtelen voltáról, hanem arról a tényről, hogy ezek vannak. És ez lelki nyugalommal tölti el az embert. Innentől kezdve a lélek unatkozik, elsorvad. Hogy ez ne így legyen, kitalál magának történéseket.
Jobb esetben el kezd érdeklődni a spiritualitás világ irányába, és csatlakozik valamely irányzathoz. Innentől kezdve mozgalmas lesz az élete, és radikálisan meg is változik. Kész vicc, hogy a materiális biztonság generálja a spirituális emelkedést. Ezt el nem hinnék a materialisták. Azért ébred korunk emberisége, mert ez törvényszerű a jelen materiális viszonyok között. Az életben nincs jó és nincs rossz, és mindennek van következménye, rendszerint olyasmi, amire nem is mernénk gondolni. De ettől érdekes.
Szintén gyakori a kaland keresése. Az emberek beutazzák a világot, hogy találjanak kihívásokat, hogy a lelkük ne unatkozzon, hogy a “sofőr” vezessen kihívásokkal teli úton. Ha már az élet nem ad kihívásokat, akkor talál magának.
Rosszabb esetben az unatkozó szellem-lélek páros rosszat tesz másoknak, feljelenti a másikat (életkarmát generál), megbünteti a másikat, megnyomorítja a másik életét, értelmetlen módon bíróságokon pereskedik, illetve sok olyan dologba kezd bele, amelyiknek értelme erősen megkérdőjelezhető, viszont előre ki nem számítható és hosszú, több éves folyamat. Ide tartozik még a mások fizikai bántalmazása is, például a terror támadások, kisebb országok megtámadása, kisebb helyi háborúk, forradalmak, saját nép sanyargatása. A szellem-lélek páros  olyan mint a katona, ha unatkozik, akkor vagy önként tanul (spirituális fejlődés), vagy “rosszat” tesz.  Ha az élet nem foglalja le, akkor majd ő saját magát. Vagy így, vagy úgy.
.
Növény
A Földön mindennek van lelke. A növénynek, az állatnak, az asztalnak, az autónak, a villanyoszlopnak. A valós életben nincs élet és halál, élő és élettelen. Ugyanis minden rezgés, ugyanolyan rezgés, az egyetlen különbség élő és élettelen között a regeneráció képessége, bár ennek a mértéke is különböző. Minden anyag ami a Földé, annak van lelke. Úgy kell elképzelni, mintha lenne egy egyméteres mérőszalag, amelyiknek fele a számunkra látható tartományba esne, míg a másik fele egy szabad szemmel nem látható tartományba, de ki tudnánk következtetni, hogy az a másik fele is létezik és a kettő az egy egész. Hasonlóan a Föld mint anyag látható, de létezik maga a gravitáció is, és a kettő együtt alkot egy egészet. Bár nem látjuk, de érezzük, hogy van gravitáció. Sőt ha nem lenne a szabad szemmel nem látható gravitáció, akkor nagyon nagy bajban lennénk.
A növény esetében a lélek-test kötődés nagyon szoros. A lélek felelős az életben maradásért, a fejlődésért, a regenerációért. A lélekben egyetlen program fut, a fajra jellemző program. A növények regenerációs képessége a legnagyobb. Akárhogy vágjuk a növényeket, azok képesek újra kihajtani. Amikor egy növény kipusztul, akkor már nagy gond van. A növények lelkei kommunikálnak egymással. Gyakorlati példa, hogy amikor kártevők támadnak meg egy fát, akkor a szomszéd fa is előre felkészül a támadásara, ugyanúgy összecsavarodnak a levelei, pedig még egy kártevő sem jelent meg azon a fán. A növények csak kívülről képesek megbetegedni, belülről nem. Nincs lelki beteg növény.
.
Állat
Minden állatnak van lelke. Ebben olyan, a fajra jellemző program fut (ösztön), melynek célja a fennmaradás. Az állatoknál a regeneráció mértéke bár nagy, de mégis sokkal kisebb, mint a növényeknél. Minél egyszerűbb az állat, annál jobb a regeneráció. Például ha egy gilisztát több darabba vágunk, akkor több példány lesz belőle és tovább él mind. Egy fejlettebb állat esetén ez már nem működik. Bár kísérletileg elektromágneses terekkel tudtak már magasabb szintű állatoknál is utólagos végtag növekedést produkálni.
Az állat lelke a Földé. Mikor egy kutya elpusztul, akkor a lelke feloldódik a Föld rezgéseiben, és az a lélek ugyanolyan formában többé nem tér vissza. tehát az a kutya nem fog többé leszületni sem kutya, sem macska, sem más formában. Olyan ez, mint amikor a gyerekek gyurmáznak. Készítenek egy kutyát, majd belegyúrják a többi gyurmába és készítenek egy macskát. Lehet hogy az előző kutya gyurmájából egy kevés anyag most felhasználásra kerül, de az is lehet, hogy nem. Igazából nincs jelentősége.
Addig, amíg a növény belülről nem tud megbetegedni, azaz nem tud lelki beteg lenni, addig egy állat igen. Minél magasabb rendű, annál inkább. Kutyák, macskák, majmok, ketrecbe zárt állatok gyakran lelki betegek, ha nem is pusztulnak el, de például nem hajlandók szaporodni és látható módon nem boldogok, életük nem boldog, csak szenvednek.
.
Élettelen” tárgyak
Az élettelen tárgyaknak is van lelkük. Minden bolygón a lélek az anyag kiegészítése, melyet materiális szemmel nem látunk. Olyan ez, mint ahogy minden embernek vannak emberi kapcsolatai. Fizikailag látjuk a barátunkat/barátnőnket, de szabad szemmel nem látjuk az ő emberi kapcsolatait. Ez a kapcsolatrendszer csak akkor fog értelmet nyerni, mikor sorra bemutatja őket nekünk. Mert ezentúl, ha tetszik, ha nem, ezekkel az emberekkel is számolnunk kell, életünk további részében.
Az élettelen tárgyak aurája ugyanúgy látható, mint az élőké. Struktúráját tekintve az élettelen tárgy ugyanolyan rezgés mint az élő. Egyetlen különbség a regeneráció hiánya. Valami olyan módon történt beavatkozás vagy a természet részéről, vagy a mi részünkről, hogy a lélek nem tudja elindítani a regenerációs folyamatokat anyagi szinten. Tehát az autónknak is van lelke, de sajnos nem regenerálódik, így drága pénzért szervizbe kell őket hordani, ahogy ezt nagyon jól kitalálta a fogyasztói társadalom.
Az atlantiszi technológiát használó társadalmak nem csak az anyagot látják, hanem annak a lelkét is. Konkrétan látják például egy ágy lelkét, és ki tudják belőle olvasni az ágy történetét. Bármikor tudják, hogy mikor készült, kik használták, milyen rezgést adtak át a benne alvók, stb. Számukra látható módon egybeolvad maga a tárgy és az ő lelke.
Ezért fontos például, hogy milyen táplálékot veszünk. A piacon vásárolt alma, amit egy olyan embertől veszünk, aki imádja az almafáit, imádja az almáját, teljesen más hatással lesz ránk, mint például a legbiobb bio élelmiszer, amit nyomorúságos pénzért “rabszolgák” szüretelnek, majd egy-két olyan viszonteladó kezén megy át, akit csak a pénz érdekel és az egekbe emeli az árat azért, hogy egy újabb terepjárót vegyen. Más lesz a táplálék rezgése, a hozott információ.
.
Evolúció
A minket körülvevő világ a mi játszóterünk, a mi színpadunk. Mint amikor a kisgyerek játszik egy kővel. Kézbe fogja és azt mondja, hogy ez egy autó. Aztán fél óráig húzza-vonja a szőnyegen, mint egy autót. Mikor megunja, akkor ugyanarra a kőre azt mondja, hogy hajó. Ekkor a szőnyeg tengerré változik és a következő fél órában a kő hajóként úszik a vízen. A minket körülvevő világ, növények, állatok, élővé, színessé teszik a színpadunkat, amiben mi megnyilvánulunk. Ennyi és nem több.
Az ember teljesen más struktúrájú. Mondhatni hogy e struktúra szerint nem illünk bele a környezetünkbe. Az embernek van tudata. A növénynek és az állatnak nincs. Ez a tudat a szellem. Az ember csak materiálisan hasonlít a környezetére, azaz szén alapú, és a környezetéből él, az eszi bizonyos mértékig.
Tehát az, hogy a növényből állat lett, majd ember, így ebben a formában nem állja meg a helyét. Mert az lehet, hogy a paprika elindult és macska lett belőle, de egy állatból nem tud csak úgy magától ember lenni, még a végtelen is rövid idő ehhez, ugyanis teljesen más az emberi környezet és az ember struktúrája. Az ember éppen a szelleme (tudata) révén más mint a környezete.
.
Klónozás
Érdekes kérdést vet fel a klónozás, mely ma már egy működő technika. Sőt, a sumer időkben is alkalmazták, mikor Osiris és Seth életre-halálra harcoltak Egyiptom birtoklásáért (i.e. 9.780 körül). Osiris meghalt. Felesége Isis (aki egyébként féltestvére volt) gyereket szeretett volna. Isis apja Thoth, profi génsebész, megoldotta a feladatot, így született meg Horus, aki megszólalásig hasonlított az “apjára”, Osirisre, mind külsőleg, mind belsőleg, sőt ugyanazokat a célokat követte, mintha apja feltámadt volna.
A klónozás nem más, mint másolás. Ez azonban csak és kizárólag földi szintű másolás. A lelket és testet le lehet másolni, de a szellemet nem. Ugyanis a szellem egy messze magasabb szintű rezgés. A valóságot le lehet fényképezni. Ez egy másolás. nem adja vissza az eredeti 3D világot, de hasonlít rá. Aztán ezt a fényképet is másolhatom, akárhányszor. De egy fénykép sosem lesz az eredeti világ. Még különböző szoftverekkel animálhatom is a 3D valóságot, de az csak egy illúzió és messze nem a valóság.
Egy növényt, vagy egy állatot klónozni azt jelenti, hogy lemásoljuk testét, lelkét. Megdöbbentően hasonló lesz. A teste genetikailag hasonló lesz, bár másoláskor kihangsúlyozódnak a génhibák (szerintem a materiális eljárás könnyen tökélesíthető). A lelke is tejesen hasonló lesz, hasonló program fut benne, mint amikor egy programot lemásolunk. A lélek másolása tudattalanul történik. Addig, amíg a materiális másolás komoly technikai hátteret és szaktudást igényel, addig a lélek úgy automatikusan másolódik, mint az anyag láthatatlan része. Olyan ez, mint amikor az ember megnősül, ha akarja, ha nem, kap ajándékba egy anyóst. Aztán hogy mit kezd vele, az az ő dolga.
A FÖLDÖN ANYAGOT MÁSOLNI CSAK AZ ANYAGHOZ TARTOZÓ LÉLEKKEL EGYÜTT LEHET. Hiába csak az anyagot másoljuk, az anyag láthatatlan része a lélek, és az is másolódik kötelező jelleggel. Ugyanis a Földön nincs anyag lélek nélkül.
Az ember másolása, klónozása már érdekesebb. SZELLEMET ALACSONYABB SZINTEN MÁSOLNI NEM LEHET. Ezért az ember klónozása azt jelenti, hogy létrehozunk egy állatot, amelyik testben és lélekben hasonlít az eredetire, de nincs szelleme. Amíg az állat másolásakor a lelkében az eredeti, a fajra jellemző program fut (mert azt másoltuk), addig egy klónozott ember lelkében az eredeti ember lelkében futó program fog futni. Ezért a másolat egy ösztönlény lesz, mely egy az egyben az eredetivel hasonló. Egy élő robot. És már el is jutottunk odáig, hogy az ideális hadsereghez nem kell más, mint egy kellően agresszív, jó harcos katonát kellő létszámban klónozni. Ő az igazi harcoló robot. Egy gyilkoló gép. Jól lehet a lelkét programozni, mert nincs tudata, nincs szelleme. A nem létező szellem sosem fog a lélek ellen fordulni, csak azért mert a megélt szerep nem tetszik.
Ugye mennyi ilyen scifi van már? Talán nem véletlenül…
.
Fogantatás
Ez az a “módszer” ahogy a szellem-lélek páros kötődik az anyagi testhez. Erre a kétnemű világokban csak a nő képes, dimenziókaput nyit és egy lélekbe öltözött szellemet köt a megtermékenyített petesejthez. Az ősi magyar mondavilág nagyon szépen leírja, elmeséli, hogy mi történik ilyenkor. Nő nélkül nincs fogantatás, csak maximum klónozás.
A sumer történelem erre ékes példa. Az annunaki faj jó 470.000 évvel ezelőtt erre vetődött, és igyekeztek valamilyen relatív értelmes fajt létrehozni abból, amit itt találtak. Genetikai kísérletek sokasága által, aminek részeredményei voltak például a görög mitológiából ismert szörnyek, létrehozták a homo sapiens-t. Az eljárás lényege az volt, hogy az itt található állati fajokat igyekeztek keresztezni saját genetikájukkal. A természet letiltja hogy nagyon eltérő fajok kereszteződjenek, például az egér az elefánttal, de jó genetikai ismertekkel fel lehet oldani ezeket a korlátokat. Így az annunaki űrhajósnők méhébe beültették a genetikailag “felszabadított” állatok spermáját, és várták az eredményt. 9 hónapra meg is lett az eredmény, mely először nem volt képes szaporodásra (akár az öszvér), de újabb genetikai beavatkozás révén létrejött az előember. Fogantatáskor az annunaki űrhajósnő egy dimenziókaput nyitott és egy szellem-lélek pársot kötött az ő petesejtjéhez, melyet megtermékenyített egy majom sperma. A fenti folyamat kikísérletezésére az annunakik legalább 200.000 földi évet szántak. Egyszerűen nem ismertek más módszert.
Azonban idővel ők is fejlődtek. A Horus esetnél már klónozásról beszélünk. Horus egy az egyben az apja volt. Viszont nem volt szelleme.
.
Szervátültetés
Azok, akik szervátültetésen esetek át, gyakran panaszkodnak olyasmire, hogy kettős személyiségük lett. Valami átjött a szervvel együtt. Szervátültetéskor sok minden más mellett átjön egy másolat a donor lelkéből. Ugyanis lélek nélkül nincs anyag. Egy szerv, magával hozza a donor lelkének a másolatát is. Kínában nagyon komolyan foglalkoztak a problémával. Ott a donorok legnagyobb része rab volt. Nyilván érdekes lélek másolatok kerültek át, így most már megszüntetik a rabok szerveinek felhasználását, bevállalva, hogy sokkal kevesebb szervátültetést hajtanak majd végre.




Feng Shui



.
A feng shui-t az emberek kétféleképpen ítélik meg. Vagy azt mondják rá, hogy az egész egy nagy baromság, vagy úgy gondolják, hogy az ebédlőbe belógatnak egy kristályt, és emiatt másnaptól talicskával tolják be a pénzt a házba.
Nos, egyik sem igaz.
Az életben minden rezgés, így az egész élet nem más, mint egy folyamatos energiaáramlás. Minden energiaáramlás célja az energia kiegyenlítődése. Ez maga az élet. (Részletesen az Ébredés c. könyvben).
A felhalmozódó energiapotenciál maga az Erő, amelyik mindig ki fog egyenlítődni, ezáltal munkát fog végezni. Olyan ez, mint amikor a duzzasztógát sok millió köbméter vizet fenntart egy bizonyos magasságban, és a felhalmozott víz helyzeti energiája az Erő. Ennek az erőnek nincsenek érzelmei, és ahogy teheti, kiegyenlítődik. A víz számára közömbös, hogy áramot termel a turbinákon, vagy elmos egy egész várost. Az energiának és az erőnek (energiapotenciál) nincsenek érzései.
A mágia az Erőtan. Mivel nagy energiákat mozgat meg, ezért jól érezhető hatása van. A mágia az nem fehér és nem fekete, hanem a mágus fehér vagy fekete. A mágia egy kés, amivel vághatunk kenyeret, vagy ölhetünk embert. Az, aki a kést a kezében fogja, az dönti el, hogy mire használja azt. A mágia megtalálható úgy a titkos rituálékban, mint a vallásos szertartásokban. Sőt újabban a fogyasztói társadalomban szívesen használják az emberek befolyásolására az élet sok területén (pl. reklám, közösségi oldalak, marketing, stb.).
Addig, amíg a mágia az energiapotenciált hozza létre és küldi munkába egy adott cél elérése érdekében, addig a feng shui az energiaáramlást befolyásolja. A mágia a már említett víztározóban gyűjtött víz helyzeti energiája (egy hatalmas energiát képvisel), a feng shui pedig a lassan áramló energia, a lassú folyó vize. Azonban tudjuk, hogy a lassú víz, partot mos. A lassú víz idővel képes átépíteni a medrét, alámosni partokat, vagy éppen építeni partokat.
A mágiát sok sámán használja arra, hogy másoknak segítsen, erőteljes változásokat képesek létrehozni materiális szinten akár igen rövid idő alatt is. A Feng Shuit viszont mindenkinek saját magának kell alkalmaznia, hogy a saját életében jól áramoljon az energia. Mert nem mindegy, hogy az energiafolyam kimossa alólunk a partot, vagy ellenkezőleg segít felépíteni a házunkat. Nem mindegy, hogy épít vagy bont az életünkben az energiaáramlás.
Mire jó a Feng Shui?
Arra, hogy megértsük, hogy milyen típusú emberek vagyunk, mely égtáj jó nekünk aludni, dolgozni, milyen energetikai környezetben vagyunk kiegyensúlyozottak. Arra jó, hogy megértsük, hogy íróasztalunkon, szobánkban, lakásunkban, kertünkben mi az, hogy harmónia. Nem egy belógatott kristálytól lesz sok pénzünk, de úgy környezetünkben, mind magunkban, ha rend van, ha úgy áramlik az energia, hogy az minket támogasson, akkor még pénzünk is jobban lesz. Valahogy úgy csavarja mindig a létezés, hogy az számunkra előnyös legyen. Ugyanis a körülöttünk áramló energiák nem bontani fogják alattunk a partot, hanem építeni. Az energiának mindegy hogy épít vagy rombol, de valamit mindenképp tesz.
Ma már nagyon sok könyv kapható ebben a témában. bátran nézzünk át kettőt-hármat és apránként kezdjünk el belőle megvalósítani dolgokat. Nyilván akinek van kellő pénze, az fogadhat szakembert is, mindettől függetlenül, saját magunk is jól tudunk boldogulni.  Amit szoktam javasolni, először fordítsuk ez az ágyunkat és kezdjünk abba az irányba aludni, amerre a legelőnyösebb számunkra. Egy-két éjszaka után azonnal saját bőrünkön érezzük, hogy jobban alszunk, kipihentebben ébredünk. Ezután érdemes megtervezni egy-egy szoba berendezését, színeit. Ilyenkor derül ki, hogy mennyi felesleges kacat van a házunkban, és milyen rossz helyen. Tipikus példa családi házaknál, hogy az udvar egyik végén szemétdomb, méteres kacathegy van. Aztán kiderül, hogy a feng shui szerint az a terület a családi siker és boldogság területe. Pont olyan lesz a család boldogsága, mint a szemétdomb. A felhalmozott kacathegy nem tesz mást, mint rossz irányba tereli az energiákat, és az energiák elmossák a sikerünket. Azonban ha itt rend van, szemet gyönyörködtető növényzet, gondozott kert, akkor az pozitívan fog hatni a család sikerére is.
A Kínai nagy falat feng shui mesterek tervezték. Ők úgy alkották meg, hogy a természet lehetőleg építse és ne bontsa azt. Nyilván a nyomvonal helyenként olyan területeken megy át, ahol nem előnyös. Évszázadok múlva jól látható az eredmény. Ahol az energiaáramlás támogatja, ott több száz év távlatában is jó minőségben áll a fal. Ahol az energiaáramlás romboló hatása érvényesül, azokon a szakaszokon állandóan omlik. Így működik a természet.


Enneagram: személyiségtípusok, karakterek


.
Ajánlott olvasmány még: temperamentumokszám misztika és a kínai öt elem karakterek (Egészség c. könyvben)
.
Sokszor előfordul, hogy olyan dolgok történnek, amikre nem vagyunk felkészülve és megdöbbenünk. Például valaki öngyilkos lesz, és ismerősei értetlenül állnak az események előtt, mert nem gondoltak ilyesmire, nem volt semmi olyan előzmény, amiből következtetni lehetett volna az esemény eljövetelére. Hasonlóan, mikor valaki „rossz” társaságba keveredik, pedig „jó” nevelést kapott. Ilyen sorsdöntő pillanatokban jövünk rá, hogy mennyire nem ismertük az illetőt.
Ennél már csak az durvább, mikor valaki olyat tesz, legyen az jó, vagy rossz, hogy ő sem ismer magára. Ekkor derül ki, hogy magát sem ismeri az ember.
Enneagram
Senki sem ismeri pontos eredetét, azonban gyökerei már megtalálhatók i.e. 3.000 körül a sumer területeken, majd Egyiptom területén, később a X.-XI. században vallási körökben. Az ennea szó görögül kilencet jelent, az enneagram szó jelentése kilences diagram. Míg a világ sok részén ez a tudás valamilyen formában létezett, napi használatban volt, addig a fejlett nyugaton ismeretlen volt egészen az utóbbi időkig. Az 1970-es évektől kezdődően tűnt fel az Egyesült Államokban az enneagram, napjainkban két fő szakembere van: Don Richard Riso és Russ Hudson. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ők helyezték le a modernkori enneagram alapjait. Elterjedését nagyban segítette a multinacionális cégek azon vágya, hogy minél jobban átvilágíthassák beosztottaikat.
Azonban megjelent az enneagram civil alkalmazása is, rengetek képzés, tréning indult útjára. Míg a munkahelyi alkalmazás arra irányul, hogy ismerjük meg a beosztottat a jobb irányíthatóság, nyereségesebb működés végett, addig a civil alkalmazás inkább önismereti tréning, azaz ismerjem meg magam, majd ezzel a tudással megismerem a velem kapcsolatban álló embereket.
Emberi karakterek
Az ember karaktere, az ÉN kialakulása gyermekkorban kezdődik, a 3-5 éves korban. A kisgyermek 3 éves korában szembesül azzal, hogy a környezet már kezd elvárni tőle bizonyos dolgokat. 3 éves korára kezdi megérezni és megérteni a helyzetet. Még azt is megérzi, amit nem lát. 5 éves korára ki is alakul a karakter, ami nem más, mint viselkedési forma, viselkedési minta, majd 7 éves korára ez teljes mértékben rögzül is, életét e szerint fogja élni. Megváltoztatni nem lehet. A karakternek vannak egészséges, illetve kevésbé egészséges fázisai.
A kisgyerek érzékeli a családi viszonyokat. Megérzi, hogy a családban ki tölti be a főnök, az irányító szerepet. Tőle várja az irányadó viselkedési mintát, a dicséretet, a korlátozásokat. Szintén megérzi, hogy ki tölti be a gondoskodó szerepkört, aki enni ad, megsimogatja, ha valami fáj, segít a fájdalom enyhítésében, stb. Nyilván az emberi fejlődés eredményeként, genetikailag kódolva ott a szerepek kiosztása, az irányító a férj, a gondoskodó az anya. Azonban jelen társadalmunkban minden pont másképp működik, mint kellene. Nagyon sok családban az irányító a sikeres, jangos üzletasszony, azaz a feleség, vagy a mindenkire rátelepedő nagymama. Sok esetben a férj munkanélküli, önértékelési problémákkal küzd, így nyilván nem tud ő irányító szerepben létezni. Sok házasság úgy jön létre, hogy a fiatalok nincsenek felkészülve igazából semmire. Mindezek a helyzetek azt eredményezik, hogy torz erőviszonyok és minták alakulnak ki, melyeket a gyerek átvesz, ezekhez alkalmazkodik. Ennek következményeit csak akkor látjuk, mikor már felnőtt lesz és az életben meghatározó, markáns döntéseket kell hozzon, vagy mások sorsáról dönt.
A mozgató erők
Ez a hármas tagozódás azt mutatja meg, hogy hol van bennünk a legfőbb egyensúlyvesztés, a probléma elhárítás három módját ábrázolja, felfedi saját korlátainkat. Ez a csoportosítás azt jelenti, hogy egyéniségünk fő mozgatója az ösztön (düh), az érzelem (szeretet), vagy a gondolkodás (félelem). Bármelyik típusba is tartozunk, mindhárom mozgatórúgó megtalálható egyéniségünkben, azonban valamelyik domináns. Az is természetes, hogy helyzetről helyzetre más-más erő hajt minket, de összességében viselkedésünket főleg az egyik határozza meg. Mindhárom tagozódás 3 karaktertípust tartalmaz. Ezek radikálisan eltérnek egymástól, bár hasonló mozgatóerő van bennük. Az ösztön, a szeretet vagy a félelem. Összesen 9 karaktertípus van, ezeket számokkal jelöljük.
Az ösztön vezérelte karakterek jellemzője, hogy mindent megtesz a személyes énérzés fenntartása érdekében, foglalkoztatja a környezettel szembeni ellenállás, a környezet irányítása. Problémát okoz nekik az agresszió és annak elfojtása. Amit keresnek: autonómia, béke, biztonság. Alapérzése a düh. Az ösztönös karakterek az akaratukkal próbálják meg befolyásolni a világot úgy, hogy az lehetőleg ne hasson vissza rájuk. A nyolcas kimutatja ösztönét, a kilences tagadja, az egyes belül éli meg.
Az érzelem vezérelte karaktereket foglalkoztatja az énkép, az énkép szeretete. Problémát okoz az identitás és az ellenségeskedés. Keresi a figyelmet, hogy rá figyeljenek, alapérzése a szégyen. A kettes kimutatja a szeretetet, a hármas tagadja, a négyes belül éli meg. Az érzelem vezérelte karakterek közös jellemzője, hogy gyerekkorukban nem értékelték őket olyannak, amilyenek voltak valójában.
gondolkodás vezérelte karaktereket a bizonytalanság, a félelem érzésének kezelése jellemzi. Az ötös belül éli meg a félelmet, a hatos tagadja, a hetes kimutatja. A gondolkodás, illetve a félelem a jövő felé irányul. Jellemző rájuk, hogy állandóan pörög az agyuk, nem állnak le. Ez sokszor a siker forrása is, mert többet tesznek, mint amennyi szükséges lenne. Ugyanakkor gyakran túlzottan kimerítik saját erőforrásaikat
Hármas, a sikerorientált
A hármas tipikus szójárása:
– „ha keményen dolgozom, mindent el tudok érni”
– „mindenkinél jobb vagyok”
– „a cél szentesíti az eszközt”
– „az érzések fölöslegesek”
– „bármi lehetek, ami csak akarok”
– „a siker minden számomra”
– „szeretem, ha sikeremet oklevéllel igazolják”
– „sokan irigyelnek azért, mert sikeres vagyok, de ez így van rendjén”
– „szívesen beindítok új dolgokat, minthogy végezzem a napi rabszolgamunkát”
– „bármit el tudok adni”
– „fontos a látszat”
– „sokat kell dolgoznom, hogy az emberek értékeljenek”
– „ha kidobnak az ajtón, bemegyek az ablakon”
– „sokat számítanak az első benyomások”
– „mindenre képes vagyok”
– „mindegy mit kell eladni, mindenből sikeres tudok lenni”
– „céljaim vezérelnek”
– „fogadjunk”
– „nem maradhatunk le a szomszéd mögött”
A hármasok igazi sikerorientáltak. Az élet szinte bármely területén tudnak sikeresek lenni, ha megcélozzák azt. Ők az élet sztárjai. Sokan felnéznek rájuk eredményeik miatt és legalább ugyanennyien nem szeretik őket éppen sikereik miatt. Az egészséges hármasok folyamatosan fejlesztik magukat, nem kímélnek senkit és semmit a cél elérése érdekében. Az élet adott területén ők akarnak a legjobbak lenni, és szeretik, ha ezt értékelik az emberek, ha sztárolják őket, és követendő példának tekintik őket. A siker hajhászása mögött az a belső indíttatás áll, hogy a hármasok úgy hiszik, őket csak akkor szereti bárki, ha sikeresek, ha fel lehet rájuk nézni. A hármasok nem hiszik, hogy csak úgy magukért is lehet az embert szeretni, náluk egy számít, a külső megfelelés és elismerés. A legtöbb hármas csak a külsőségeknek él.
Az összes karaktertípus közül a hármasok vannak legjobban tudatában saját képességeiknek, ki is tudják azokat használni, ezért sikeresek. A hármasok ego kiterjesztők, azaz saját sikereiken felbuzdulva, rá akarnak kényszeríteni másokat is arra, hogy kövessék példájukat. Sehogy sem akarják viszont megérteni, hogy az emberek különbözők. A hármasok gyakran a külsőségekben nyilvánulnak meg, a családok egy részében a siker mértéke nagy ház, drága autó,és egyéb státuszszimbólumok. A családok másik részében gondolati síkon érvényesül a siker, ilyenkor fontos, hogy a hármas elismert tudós, színész, modell, író, vagy akár politikus legyen.
A hármasok gyermekkoraA hármasokat gyermekként nem önmagukért értékelték, hanem azért, amit tettek. Hamar megtanulták, hogy mit kell tenni, hogyan kell tenni, hogy a külső környezet ezt értékelje. Minél jobban dicsért, értékelt a környezet, minél pozitívabbak a visszajelzések, annál érdemesebb úgy cselekedni. Gyermekként nagyon kötődnek a nevelőhöz, a legtöbbször az anyához, és azt szeretik, ha az visszajelzi, hogy ez jó, ügyes vagy stb. Mivel a nevelő nem mindig mondja ki nyíltan elvárásait, ezért a hármas megtanulja kitalálni azokat. Kialakul egy intuíció, megfejti a rejtvényt. Nagy korában is igyekszik, ennek a ki nem mondott elvárásnak megfelelni.
Egészséges fázis
Az egészséges hármasok jellemzője az önbecsülés. Magabiztosak,ambiciózusak, kitartóak, tisztában vannak saját értékeikkel, korlátaikkal. Az emberek nagyon élvezik az ilyen kiegyensúlyozott hármasok társaságát, követendő példaként tekintenek rájuk. A hármasok sok időt, energiát, munkát fektetnek saját magukba anélkül, hogy ebben bármiféle énközpontúság lenne. Nem csak saját magukba hajlandók befektetni ennyi energiát, hanem másoknak is szívesen segítenek, hogy hasonlóan sikeresek legyenek.
Egészségtelen fázis
Az egészséges fázistól az egészségtelen fázisig haladva, a hármasok attól kezdenek félni, hogy mások eredményei háttérbe szorítják őket. Erre úgy reagálnak, hogy túlzásba viszik a siker hajszolását. Ennek következtében még jobban elidegenednek maguktól, még jobban csak a célt látják. Igyekeznek továbbá, hogy még vonzóbb képet mutassanak magukról. Az emberek azonban már érzik, hogy valami nincs rendben, olyan túl mesterkélt az egész, már nem önmaga a valamikori sikeres hármas. Ambíciójuk tovább nő, azonban ugyanolyan mértékben csökken önbizalmuk, illetve megszűnik saját életük, intimitásuk. Ilyenkor szoktak eltávolodni párjuktól. Továbbhaladva az egészségtelen fázisban a hármasok el kezdenek félni, hogy amit állítanak, az nem igaz. Sajnos ekkor ez már részben így is szokott lenni. Hatalmas traumát okoz nekik, hogy maguk is kezdenek kiábrándulni abból, amit végeznek, illetve rájönnek, hogy nem minden igaz, amit mondanak. Ez egy hatalmas belső konfliktus, mert meghasonuláshoz vezet. Végső momentum, mikor a hármasokra már senki sem figyel, ilyenkor elvesztik önuralmukat. Ennek következménye, hogy bosszút akarnak állni azokon, akinek tulajdonítják vereségüket.
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődés
A fejlődés azt jelenti, hogy az egészséges hármasok átveszik a hatosok pozitív vonásait, így még sikeresebbek lesznek. Megtanulják a hatosoktól, hogyan kötelezzék el magukat olyan célok mellett, melyek meghaladják személyes érdekeiket. Ekkor már nem az a legfontosabb, hogy fenntartsanak magukról egy ideális sikerképet, hanem támogatnak maguktól független és sokkal fontosabb célokat, eszméket.
Dezintegráció alkalmával a hármas kezd átmenni kilencesbe, átveszi annak negatív tulajdonságait. Elveszti saját sikerét meghatározó tulajdonságait. Ilyenkor kiábrándulnak az életből, úgy érzik, ők gyengék, képtelenek bármire. Külső megfigyelő úgy látja, hogy kiégtek.  Jellemző a fizikai kimerültség a túlzott, kíméletlen munka miatt, önámítás, hamis énkép, belső üresség, érzelmi zavarok, szakmai féltékenység, irreális vágyak, ellenségek felfedezése.

Kettes, a segítő
A kettes tipikus szójárása:
– „bárkivel megkedveltetem magam”
– „milyen közel állunk egymáshoz”
– „hagyd, majd én megcsinálom neked”
– „hol lennél te nélkülem”
– „sok ember rászorul a segítségemre”
– „fontos segíteni másoknak”
– „nem az a fontos, hogy nekem mi a jó”
– „sokan jönnek, hogy nálam vigasztalódjanak”
– „nekem nem sok mindenre van szükségem”
– „van, hogy nem értékelik, amit értük teszek”
– „sokan kihasználnak”
– „nem megyek üres kézzel sehova”
– „gyakrabban keresem barátaimat, mint ok engem”
– „bátorítom az embereket”
– „befogadom a kóbor állatokat”
– „nagylelkű vagyok”
– „nekem az a jó, ami neked”
– „jobb érzés adni, mint kapni”
A kettesek a legőszintébb segítők, nagyon sok energiát fektetnek abba, hogy segítőkésznek lássák őket. Ez a sok munka, mely mások segítésébe fektetődik, azt az érzést kelti a kettesekben, hogy ők élik a leggazdagabb életet az embertársak közül. A kettesek főleg a szeretettel foglalkoznak, főleg ezt adják a megcélzott személynek, valamint közelséget, barátságot. Ezen kívül az egészséges kettesek nagylelkűek, figyelmesek, mindig ugrásra készen állnak, hogy segítsenek másokon, mielőtt még bárki igényelné is a segítséget. Vannak olyan emberek, akik nem bírják a kettesek túlzott önzetlenségét, segítőkészségét,bennük ellenszenvet vált ki. A kettesek fontos tulajdonsága, hogy nagyon sok embert vonzanak magukhoz, azonban fejlődésükben gátat jelent, hogy túlságosan beleszólnak a mások életébe. Túl sokat tudnak másokról, és hordják is a „híreket”. Énjük árnyoldala az önámítás és a mások manipulálása. Legnagyobb félelmük az értéktelenség. Attól félnek, hogy nem szeretik őket csak úgy önmagukért. A kettesek úgy tesznek, mintha mások iránt megmutatkozó szeretetük, szolgálatkészségük teljesen önzetlen lenne, pedig belülről nagy elvárásaik vannak a be nem vallott érzelmi szükségletek terén. A kettesek úgy hiszik, csak akkor szeretik őket, ha előbb ok szeretnek, kiszolgálnak másokat. Manipulációs eszközük a bűntudat, igyekeznek másokban bűntudatot kelteni, hogy szeretet kapjanak.
A kettesek gyermekkora
A kettesek arra a felfedezésre jutottak, hogy más szükségleteit a sajátjuk elé kell helyezni, továbbá ha kapni akarnak, akkor előbb adni kell. Úgy érezték, a családban, ahol felnőttek az a legfontosabb, hogy adjanak, ha maguk helyett mindenki mással törődnek, akkor megkedvelik őket. A gyerek kettesek akkor érzik jól magukat a családban, ha van egy kistestvér, akit lehet pátyolgatni, lehet elhalmozni szeretettel. Testvér hiányában sokat segítenek az édesanyáknak a házimunkákban, felkérés nélkül, önzetlenül. Ez az önzetlenség odáig fajul, hogy feláldozzák magukat azért, hogy szeretetet kapjanak.
Egészséges fázis
Az egészséges kettesek célja, hogy jót tegyenek másokkal. Vigyáznak beteg gyerekekre, felnőttekre, a tér és idő nem jelent korlátot, hogy szeretetüket másoknak adják. Nem csak fontosnak tartanak másokat, nem csak felnéznek rájuk, hanem tesznek is értük. Jól érzik magukat, önfeledten nevetnek, életörömöt sugároznak. A kettes a szeretetére kapott választ, még ha az negatív is, nem veszi túl komolyan, hiszen o inkább ad, sem mint kap. A kettesek segítségükkel azt akarják, hogy mások is jól érezzék magukat, szeressék az életüket, és természetesen viszonozzák a kettes szeretetét.
Egészségtelen fázis
Az egészséges fázisról az egészségtelenre történő áttérés első szakaszában a kettesek attól kezdenek félni, hogy amit tesznek az nem elég. Úgy érzik, ennyi munkával sem érik el azt az elismerést, azt a társasági figyelmet, amire szükségük lenne. Az emberek szeretete már önzésből történik, saját szükségleteik kielégítése céljából. Ilyenkor viselkedésük változik, inkább hízelgő, mint segítő. Az egészségtelen fázis fokozásaként a kettesek kezdenek haragudni, hogy mindenki természetesnek veszi az o segítőkészségüket, de nem mutatják ki megbántottságukat, továbbra is mások szükségleteit helyezik maguk elé. Egyre többen tekintik az önzőségből adott „szeretetet” erőszakos rámenősségnek, így egyre többen idegenednek el a kettestől. Végső stádiumban a kettesek rájönnek, hogy sok mindent megvontak maguktól. Ekkor úgy döntenek, joguk van mindenre, amit eddig nem kaptak meg. Ilyenkor széthullanak, és a mártír szerepét kezdik játszani. Ilyenkor szoktak idegenek közbelépni és gondjukat viselni.
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődésAz egészséges kettesek fejlődése azt jelenti, hogy kezdik felvenni a négyesek bizonyos jó tulajdonságát. A kettesek alapvetően nem foglalkoznak magukkal, csak a mások szükségleteire figyelnek, azonban átvéve a négyesek önmegfigyelését, kezdik felismerni, hogy nekik is vannak saját szükségleteik, szembesülnek azokkal.
Ha kezdenek visszafejlődni, akkor a nyolcas irányába indulnak, átveszik azok rossz tulajdonságait, nyersek lesznek és agresszívek. Bár kifele a szeretetet mutatják, azonban kiderül, hogy a felszín alatt az ellenkezője lappang. Ilyenkor nyíltan panaszkodnak, hogy nem kapják azt a viszonzást, amit szeretnének. A kettesek elkezdenek foglalkozni létfenntartási ösztöneikkel, és egyre keményebben dolgoznak, hogy teljesíteni tudják kettesbeli küldetésüket és újonnan felfedezett nyolcasbeli igényeiket. Vészjelek a kettes életében: az önámítás megjelenése, mások manipulálása, szerelmi rohamok, elfojtott agresszió, testi tünetekkel járó érzelmi problémák.
Négyes, a különc, az individualista, a felfedezni való (felfedezésre váró)
A négyes tipikus szójárása:
– „engem senki sem ért meg”
– „mindenki olyan kegyetlen velem”
– „mindenki olyan érzéketlen velem”
– „cserbenhagynak azok, akik a legfontosabbak nekem”
– „nosztalgiával gondolok a múltra”
– „szeretek könnyednek, vidámnak látszani, természetesnek,még ha nem is vagyok az”
– „vonzódom a szimbólumokhoz”
– „senki nem érez olyan mélyen, mint én”
– „én annyira más vagyok”
– „foglalkozom a halál, az elmúlás gondolatával”
– engem mélyebben érintenek a kapcsolatok, mint másokat
– „olyan vagyok, aki könnyein keresztül mosolyog”
– „érzelmileg hol a csúcson vagyok, hol a padlón”
– „azt mondják, túl drámaian kezelem a dolgokat”
– „a művészi kifejezés fontos nekem”
– „bárcsak megértenének”
– „magányos vagyok”
– „mentsen meg valaki”
A négyesek alapvetően különbözőnek látják magukat másoktól. Azt érzik, hogy ők teljesen mások, mint embertársaik, őket senki sem érti meg, és nincs senki, aki szerethetné. Két véglet között ingáznak. Vagy tehetségesnek látják magukat, vagy teljesen tehetségtelennek, hátrányos helyzetűnek. Az összes típus közül a négyesek vannak leginkább tisztában karakterük hátrányaival, és nagy figyelmet fordítanak erre. Fő félelmük, hogy nincs identitásuk, nincs személyes jelentőségük.
Fő vágyuk, hogy megtalálják önmagukat, belső élményeikből tudjanak identitást készíteni. A négyesek alapeleme, hogy hűek magukhoz, tehát amit hisznek, tudnak magukról, aszerint élnek, viselkednek. A négyes intuitív, labilis, érzékeny, érzéki, könnyen kibillenthető egyensúlyi állapotából, mindig magából indul ki. Jellemzője az irigység, mert sosem azt kapja meg, amit szerinte megérdemelne. A négyesek visszavonulnak, és magukba zárkózva figyelik az életet. Őket fel kell fedezni. Fel kell figyelni rájuk. Misztikus, megfejthetetlen köd övezi őket. Jellemzőjük a depresszív hajlam, nehezen illeszkednek be, nem tudnak sok mindenkit a szívükbe zárni. Ugyanakkor finom stílusú emberek, elvont elegancia jellemzi őket, általában közük van a telepátiához, spiritualitáshoz.
A négyesek gyermekkora
A négyesek gyakran hiszik, hogy ők nem is hasonlítanak szüleikhez. Gyakori képzelgésük, hogy ok nem is szüleik gyermekei, hanem elcserélték őket, vagy örökbe fogadták. Fő gyermekkori problémájuk, hogy nem kötődtek eléggé a szüleikhez, nem alakult ki az identitásuk. Ennek következménye, hogy egy életen át keresik, hogy kik ők maguk, úgy érzik valami nincs rendben velük. Ennek egyik következménye, hogy egy életen át arra összpontosítanak, amiből hiányuk van. Úgy érzik, hogy szeretteik elhagyták, félreértették őket. A négyesek egész életükben, mindenkiben az apát vagy az anyát keresik, mert érzésük szerint, ezek sosem álltak igazán mellettük.
Egészséges fázis
A négyesek lelki mesterek, képesek rá, hogy az emberi létre vonatkozó titokzatos igazságokat felderítsék, és kimondják. Ők fel tudják hívni a figyelmet emberi mivoltunkra. A négyesek mivel saját maguk lélekbúvárai is, ezért igen kreatívak, intuitívak, általában valamilyen művészi hajlammal is rendelkeznek. A négyeseket fel kell fedezni. Mikor egy négyest felfedeznek, akkor a négyes rájön, hogy ő maga sem más, mint az őt felfedező személy, o is csak ember. Ez a felfedezés arra vezet, hogy a négyes csökkenti saját bezárkózását, kezd nyitni a világ felé, kezd kapcsolatokat kialakítani.
Egészségtelen fázis
Ez a fázis azzal kezdődik, hogy kezdenek aggódni, kezdenek magukba fordulni. Attól félnek, hogy mások nem fogják őket elismerni, értékelni, ezért megjátsszák az elérhetetlent. Így teszik próbára a többi embert, hogy valóban érdeklődnek-e irántuk. Ilyenkor a négyesek képzeletvilágukba burkolóznak, illetve semmi nem felel meg nekik, mindennel elégedetlenek. Tovább haladva az egészségtelen fázisban, a négyesek attól félnek, hogy hiába az álomvilág, sosem jön a felfedező, aki kimenekítené őket a valóságba. Később a négyesek kezdik elpazarolni az életüket, mindent és mindenkit elutasítanak, ilyenkor jellemző rájuk az elfojtott düh, depresszió, fásultság, és folyamatos kimerültség. Ilyenkor kezdenek tönkretenni mindent az életükben, ami még jó volt eddig.
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődésAz egészséges négyesek az egyes irányába fejlődnek, ilyenkor értelmes tevékenységek révén kinyílnak a világ felé. A saját álomvilágon túlmutató eszmék, célok mellett kötelezik el magukat, mely stabil, megbízható kapcsolatot jelent a külvilággal. A kapcsolat másik előnye, hogy kiszabadulnak saját képzeletvilágukból. A változás eredménye, hogy nem hangulati alapon működnek, hanem célvezérelten.
A négyesek visszafejlődése azt jelenti, hogy kezdik átvenni a kettesek néhány tulajdonságát. Ha már nagyon magába fordulnak a négyesek, akkor egy idő után átcsapnak az ellenkezőjébe és elkezdenek erőltetett barátságokat kötni, ezzel próbálva helyrehozni mindent, amit elrontottak. A ketteshez hasonlóan aggódni kezdenek kapcsolatukért, igyekeznek közelebb kerülni ahhoz, akit kedvelnek. Ilyenkor bizonygatják a többi embernek, hogy milyen fontos számukra a kapcsolat. Előfordul, hogy a négyesek érzelmektől fűtött helyzeteket hoznak létre, hogy a kettesekre jellemző módon kapjanak viszonzást. A valóság és a fikció összekeveredése egy bizonyos szinten már összezavarja a valós életet.
Hatos, a szövetséges (lojális)
A hatos tipikus szójárása:
– „szeretek megadott határok között mozogni”
– „szeretek tartozni valahova”
– „én érzem a veszélyt”
– „jó, ha van valaki, akit követhetek”
– „túl szép, hogy igaz legyen”
– „és ha kiderül, hogy…”
– „biztos azért nem hív fel, mert haragszik rám”
– „biztos azért nem tetszek neki, mert szemüvegem van”
– „azért nem jött még haza, mert baja esett”
– „azért vitte kollegáját ebédelni, mert meg akar csalni”
– „nem félek, de nem árt óvatosnak lenni”
– „nem félelemből tettem, csak reflexből”
– „én mindent előre látok”
– „én mindenre fel vagyok készülve”
– „mindegy”
– „attól félek, hogy”
– „előre tudtam”
– „ezt csak azért mondta, mert…”
– „te most biztos azt gondolod, hogy…”
– „jó problémamegoldó vagyok”
– „optimista vagyok”
– „bármi lehet”
– „jó, de más szempontból meg …”
A hatosok a leghűségesebbek barátaikhoz, elveikhez, eszméikhez, a végsőkig kitartanak. Fő félelmük, hogy nem kapnak támogatást és útmutatást, hogy egymagukban nem tudnak fennmaradni. Fő vágyuk biztonságos támaszt találni. A hatosnak szüksége van „tekintély személyre”. Ez lehet ember, cég, irányzat, politika, egyház, stb. A hatosok azért szövetségesek, lojálisak, mert nem akarnak magukra maradni, mivel fő problémájuk a magabiztosság hiánya. Mivel úgy gondolják, hogy egymaguk nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy túléljenek, ezért keresnek olyan társat, eszmét, elvet, ahova kötődhetnek. Így teremtődik meg biztonságérzetük. A hatosok nagyon sokat gondolkoznak, állandóan pörög az agyuk, sosem pihennek gondolataik, sokat aggódnak. Mindig megpróbálnak felkészülni mindenre, ami várható. Agyukban, félelemből előre lepörgetik bármely esemény elképzelhető legtöbb megoldási módját, így nagy valószínűséggel, mikor valami meg fog történni, akkor erre a hatosok már felkészültek, erre már gondoltak. Sok hatos ezt úgy nevezi, hogy o intuitív. Pedig az teljesen más.
A hatos gondolkodását úgy értjük meg a legjobban, mintha több tudatuk lenne, azaz az agyukban egy 6 tagú bizottság döntene mindenről. Így fordulhat elő, hogy változik, ingadozik a véleményük, vagy patthelyzet alakul ki. A nyugati emberek több mint kétharmada hatos. Ezt maga a társadalom generálja. De ez jó is a rend irányítóinak, mert a hatost könnyű csatlakoztatni pártokhoz, irányzatokhoz, egyházakhoz. A hatos csak ritkán lesz szabad oroszlán. Ritkán kérdőjelez meg már működő képtelen rendszert.
A hatosok szeretnek vitatkozni, hihetetlenül jó a logikájuk, nagyon jól kérdeznek, kérdésre sokszor kérdéssel válaszolnak. Foglalkozásban olyan helyen sikeresek a hatosok, ahol gyors helyzetek vannak, gyorsan kell reagálni, vagy előre felkészültnek kell lenni lehetséges megoldásokra. Érzelmeik, belső konfliktusaik kiülnek az arcukra. Nem tudnak „bölcsen” hallgatni, könnyen kerülnek konfliktusba, hagyják magukat sok mindenbe belerángatni, provokálni.
A hatosok gyermekkoraA hatosok gyermekkorára jellemző, hogy felborult családi egyensúly volt a jellemző. Apa fizikai távolléte, hiánya, gyenge apa, domináns anya, a szülő nem tudta valamiért betölteni szerepkörét, és a gyermekben kialakult a félelem. A hatosok félelme a múltból táplálkozik, de ők a jövőre vetítik ki. 
Egészséges fázis
Az egészséges hatosok hihetetlenül nagy kitartással rendelkeznek, szívós munkával célba is érnek. A részletek nagyon fontosak, minden problémát alaposan körüljárnak, módszeresen felkutatnak, aprólékosan kidolgozzák a megoldást, legtöbbször több variációban. Az egészséges hatosok sokra értékelik a tudást, a becsületességet és ezt igyekeznek nyújtani másoknak is. A veszély iránti érzékenységük miatt „előre látják” a problémákat és felkészülnek rájuk. Szeretnek tanulni, főleg olyan dolgokkal foglalkoznak, ahol egyértelműek a törvények, szabályosságok. Kerülik az átláthatatlan helyzeteket, a kalandor magatartást. A hatos főnök jó a munkáltatónak, de kevésbé a beosztottnak, mert mindig többet kér a dolgozóktól, mint minimálisan szükséges lenne.
Egészségtelen fázisAmikor a hatosok az egészséges fázisból elindulnak az egészségtelen fázisba, akkor egyre jobban igénylik a támogatást, bár ez a támogatás egyre nagyobb bizonytalanságot indukál. Ilyenkor szorongóak, bizonytalanok lesznek és legfőképpen borúlátók. Később a hatosok elkezdenek félni attól, hogy szövetségeseik nem támogatják eléggé őket. Elkezdik keresni szorongásaik okát. Ilyenkor megkeseredetté válnak, és cinikussá. Másokat hibáztatnak és gyakran hatalmi harcokba kezdenek. Utolsó előtti momentumként áldozatnak állítják be magukat. Úgy viselkednek, sőt ki is mondják, „mindent feláldoztam érted”. Később a hatosok aláássák saját létüket, reaktív viselkedésükkel válságot gerjesztenek maguk körül. Önmagukat kezdik büntetni.
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődés
Az integrációs, a kilences pozitív vonásainak átvételét jelenti. A hatosok úgy számolnak le félelmeikkel, hogy használni kezdik ösztöneiket, ezáltal egy belső stabilitáshoz jutnak, mely eddig nem volt jellemzőjük. Ilyenkor a hatosok képesek elfogadni embertársaikat olyannak, amilyenek, nem ítélik meg őket. Ez az igazi elfogadás. Ilyenkor a legsikeresebb a hatos, mert a kilenceshez hasonló lelki békéje és kiegyensúlyozottsága, egyesülve az „intuícióval” nagy segítséget jelent nagyobb kihívások esetén.
Dezintegrációkor a hatosok kezdik átvenni a hármasok előnytelenebb tulajdonságait. Ilyenkor még megszállottabbak lesznek, sokszor munkamániássá válnak. Igyekeznek alkalmazkodni, hogy fenntartsák társadalmi és anyagi helyzetüket. A hatosok ebben az állapotban kezdenek sikerorientálttá válni, ami siker a külső elismerést jelenti ez esetben. Igyekeznek úgy viselkedni, hogy másoknak ez tetsszen. Remélik, hogy elnyerik mások elismerését, tetszését. A hatosok is kezdenek versengeni, de nem önmaguk, hanem az eszmét, amihez csatlakoztak, versenyeztetik egy konkurens eszmével, munkahelyüket egy másikkal, stb. Gyakran megjelenik a dicsekvés, önmutogatás, saját felsőbbrendűségük bemutatása.

Ötös, a szakértő
Az ötös tipikus szójárása:
– „ezt még nem ismerem eléggé”
– „érzéseimet megtartom magamnak”
– „mindig valós információra támaszkodom”
– „sok időre van szükségem”
– „másokra hagyom a kezdeményezést”
– „szeretek egyedül lenni”
– „problémáimat majd én megoldom, ésszel”
– „ha felmerül egy kérdés, előbb utánanézek, csak azután beszélek”
– „sajnálom az időt és a pénzt a testem kényeztetésére”
– „nem tudok érzésekről, személyes dolgokról beszélni”
– „egyedül szeretek dolgozni”
– „nem értem hogyan tud működni a világ, hiszen az emberek tudatlanok”
– „szakértő vagyok”
– „néhány területen nem sokan tudnak nálam többet”
– „az idő nem számít”
– „az emberek bolondnak néznének, ha tudnák, mivel foglalkozom szombat este”
– „racionálisan dönteni, csak pontos információk alapján lehet”
– „nem szeretem az emberi normákat”
Az ötösök mindig szeretne mélyre hatolni a tudásban. Mindegy az, hogy makro világ, vagy mikro, élőlények, technika, vagy belső világuk. Mindig feltesznek egy kérdést, és arra keresik a választ. Nem fogadják el a készen kapható válaszokat, meg akarnak győződni azok igazságáról, sőt még mélyebben, még komplexebben bele akarnak látni a megoldásba. Az ötösök tudásvágya mögött egy mély bizonytalanság lakozik, azt hiszik nem képesek ugyanolyan jól csinálni dolgokat, mint mások. Egyszerűen csak meg akarják mutatni, hogy igenis, képesek arra, amire mások. Ahelyett, hogy belekezdenének valamibe, azt bizonyítandóan, hogy értenek valamihez, inkább visszavonulnak, bezárkóznak saját világukba és felkészülnek, tanulnak, informálódnak. Az ötösök sokat foglalkoznak megfigyeléssel, legyen az élet bármely területe. Sokat töprengenek, elmélkednek. Ahogy telnek információval, kezdik magabiztosnak érezni magukat. A megszerzett információt később kreatívan használják. Az ötösöknek szükségük van legalább egy olyan területre, amelyben szakértővé válhatnak. Itt igyekeznek a legjobbnak lenni.
Az ötösök gyermekkora
Az ötösök elmondása szerint, gyerekként nem érezték magukat biztonságban a családban. Érzésük szerint az volt a probléma, hogy szüleik nem tekintették egyenrangú partnernek őket, így először is visszahúzódtak, magukba fordultak, majd kerestek egy olyan területet, ahol információgyűjtés után okosabbak lettek, mint szüleik, és ekkor ki mertek állni a család előtt. Az ötös gyerekek csendesek, legtöbbször egyedül játszanak,nagyon jól le tudják magukat kötni a képzeletük segítségével,vagy belemélyednek egy-egy dolog tanulmányozásába, legyen az akár a hangyák élete. Az ötös gyerekek közül sok nyer folyamatosan matek vagy informatika versenyeket, vagy helyesírásban kitűnőek.
Egészséges fázis
Az egészséges ötösök megtanulják, hogyan lehet birtokolni ösztöneiket, azaz kezdik átvenni a nyolcasok jó tulajdonságait. A magabiztosság, melytől egyébként mentesek az ötösök, jó segítséget nyújt az életben, és ez a nyolcasok egyik fontos jellemzője. Ezek eredménye, hogy az ötösök kezdik használni tudásukat. Eddig elméleti emberek voltak, most azonban alkalmazni is tudják tudásukat. Olyan ez, mint amikor valaki nem csak tud valamit, de azt tanítani is tudja.
Egészségtelen fázis
Az ötösök úgy érzik, hogy kevés a tudásuk ahhoz, hogy ki merjenek állni az emberek elé, hogy kapcsolatokat létesíthessenek. Ilyenkor visszahúzódnak, tanulnak, információt gyűjtögetnek. Minimálisra csökkentik szükségleteiket, túlfeszítik magukat a munkájukban, ezért ingerültté válnak. Zavarja őket mások magabiztossága. Ha tovább romlik a helyzet, akkor az egészségtelen ötösök már nem képesek helytállni a világban, mindent elutasítanak kívülről, azonban ezzel együtt is egyre nagyobb félelmek gyötrik őket. Tele vannak sötét képzelgésekkel. Végső stádiumban el akarnak menekülni a világ elől, ilyenkor többfajta pszichotikus betegségbe menekülhetnek
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődésAz integráció az esetükben azt jelenti, hogy átveszik a nyolcasok pozitív tulajdonságait, kiterjesztik egojukat (jó értelemben), azaz megszerzett tudásukat, információikat átadják másoknak. Sokan éppen ezzel válnak vezéregyéniségekké. Az egészséges ötös a megszerzett információt nem csak tárolja, hanem használja, alkalmazza, erre épít.
Dezintegrációkor, egészségtelen állapotban az ötös átveszi a hetes karaktertípus rossz tulajdonságait. Ennek következménye, hogy egyre szűkebb területre összpontosítanak, ami látószögük erős csökkenését eredményezi. Ilyenkor megfontolás nélkül vágnak bele előre nem látható következményekkel járó dolgokba. El kezdik a jövő homályában keresni boldogságukat. Nyugtalanok lesznek és zaklatottak, elzárkóznak a jelen problémái elől.

Hetes a felfedező
A hetes tipikus szójárása:
– „a cél szentesíti az eszközt”
– „ha az élettől citromot kapsz, készíts belőle limonádét”
– „semmiből nem maradhatok ki”
– „gyerünk, had pezsegjen az élet”
– „nálatok a fű se nő”
– „akarom”
– „mindig csak előre figyeljünk”
– „a dolgok mindig a legjobban alakulnak”
– „jó, ha az ember nem veszi úgy a szívére a dolgokat”
– „mindenkit kedvelek”
– „szeretek történeteket mesélni”
– „szeretem az életet”
– „szeretem jó kedvre deríteni az embereket”
– „pozitívan nézek a jövőbe”
– „inkább sok mindennel foglalkozom, mintsem egy dologgal részletesen”
– „próba szerencse”
– „ha már nem élvezem, abbahagyom”
– „jó dolog élni”
– „magával ragadnak az új dolgok”
– „bármit kipróbálok”
– „egész év karácsony”
– „több vidámságot”
A hetesek mindenért rajonganak, amit csak észrevesznek. Az életre derűlátóan figyelnek, kaland az élet, mint amikor a gyerek beszabadul a cukorkaüzletbe. Lendületesek, elevenek. Soha semmit nem fejeznek be!!! Fő vágyuk a boldogság, azonban erre oly módon törekednek, hogy a jelen problémáit nem hajlandók észrevenni. Nem foglalkoznak semmivel, ami a jelen. Ők a jövőben élnek. Mindig vizionálják a pozitív jövőt grandiózus tervekben, de aprópénzre nem tudják váltani. A hetesek nagyon gyakorlatiasak, sok mindennel foglalkoznak egyszerre, párhuzamosan futnak a szálak. Mivel a jelenből elmenekülnek a jövőbe, ezért sosem fejeznek be semmit. Ok akkor sikeresek, ha van valaki társuk, aki befejezi a jelenben terveiket
 A hetesek gyermekkoraA hetesek fő problémája az, hogy gyermekkorban megvonták tőlük az anyai gondoskodást akkor, amikor ezt ok még igényelték volna. Ennek sok oka lehetett: például megjelent egy kisebb testvér, vagy betegség jelent meg a családban (ő maga lett beteg, vagy az édesanyja), vagy az anyának dolgoznia kellett menni. Erre a hiányra a hetesek úgy reagálnak, hogy ok magukat gondozzák. Ettől még nem álltak közel édesanyjukhoz, azonban valamiért a tudatalatti úgy döntött, jobb, ha maga gondoskodik saját magáról. A gyerekek, ebben a fázisban átmenetileg játéktárgyakkal vigasztalták magukat. Felnőttkorban szintén ilyen „játékszereket” keresnek maguknak. Amíg ezeket próbálják megszerezni, addig el tudják nyomni belső frusztrációjukat.
Egészséges fázis
A hetesek általában kreatívak. Mikor két lábbal a földön járnak, akkor fantasztikus emberek. Ilyenkor komoly sikereket érnek el a világban. A hetesek csak akkor sikeresek, ha nem élnek az álomvilágukban. Nem elégednek meg mások eredményeivel, azokat felhasználva új dolgokat hoznak létre. A hetesek pozitív vonásaik közé tartozik, hogy feldobják, felpörgetik a világot. Egészséges állapotukban párhuzamos szálakon is sikeresen tevékenykedhetnek. Azonban ha elvesztik földi stabilitásukat, gyakran gabalyodnak saját dolgaikba. A párhuzamos szálak összeakadnak. A hetesek legfontosabb pozitívuma a pozitív életszemlélet fenntartásának képessége. Amíg ezt fenn tudják tartani, addig sikeresnek érzik magukat. Ha a helyi problémák elnyomják a pozitív életszemléletet, akkor kiesik a talaj a lábuk alól, és elmenekülnek az álomvilágukba.
Egészségtelen fázisA hetesek, mikor kezdenek az egészségtelen fázisba kerülni, elkezdenek félni, hogy lemaradnak valamiről, ezért kezdenek nyugtalanná válni. Ennek következménye, hogy még jobban pörög az agyuk, igyekeznek még több dolgot, lehetőséget nyitva tartani a maguk számára. Felvillanyozzák környezetüket ötleteikkel, terveikkel. Ilyenkor szoktak magukkal ragadni olyanokat, akik az ötleteket készpénznek veszik, és emiatt csődbe megy életük, munkájuk. A hetesek ilyenkor már szétszórtak, mivel csak kapkodnak, nem tudnak semmire sem figyelni igazából még csak ötlet, terv szinten sem. Tovább súlyosbodva a helyzet: a hetesek egyre többet akarnak, azonban ha megkapják, sem elégülnek ki. Ezért kezdenek követelőzők lenni, ugyanakkor pazarlók, fölényesek, bűntudatukat tagadják. Úgy érzik, mások azért vannak, hogy az ő anyagi biztonságukat  megteremtsék.
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődésA hetesek fejlődése azt jelenti, hogy kezdik felvenni az ötösök pozitív vonásait. Az agyuk pörgése lelassul, lecsendesül, ugyanakkor a kapkodás helyett az ötösök szakértői vonásai kezdenek megjelenni. Ilyenkor a hetesek képesek egy-egy dologban jobban elmélyülni, nem csak felületesen belekapni. A jobb elmélyülés azt eredményezi, hogy jobban kitartanak egy-egy dolog mellett, magyarul véghezvisznek olyan dolgokat, melyeket azelőtt nem. Ezáltal sokkal sikeresebbek lesznek.
Dezintegrációkor kezdik felvenni az egyesek bizonyos tulajdonságait. Elkezdenek keményen dolgozni, azonban ez komoly lelki válságot is okoz náluk, mert éppen ellentétes saját belső működésükkel. Az egyesekhez hasonlóan tovább erősödik az ego kiterjesztése, azaz akaratukat próbálják érvényesíteni másokon. Ha nincs igazuk, felemelik a hangjukat. A visszafejlődés jelei: szélsőséges szétszórtság, káros szenvedélyek megjelenése, meggondolatlanság, sértő viselkedés, infantilis reakciók, pánik, rémület.
Kilences a béketeremtő
A kilences tipikus szójárása:
– „nekem mindegy”
– „nem tud semmi sem felbosszantani”
– „ezzel majd holnap foglalkozom”
– „minél többet mondod, annál kevésbé csinálom meg”
– „mindig nyugodt vagyok”
– „mindig jól alszom”
– „semmi nem olyan sürgős, hogy ne várhatna holnapig”
– „ne mondd, hogy: csináld már”
– „utálom, ha molesztálnak”
– „ne macerálj”
– „nem hiszem, hogy fontos személy lennék”
– „ne sürgess”
– „jó, majd meglesz”
– „az idő mindent megold”
– „ráérünk mi arra még”
– „mindig ma van”
– „sohasem tudok azzal foglalkozni, amivel én akarok, mert mindig valami mást kell tenni”
– „sose volt úgy, hogy valahogy nem lett volna”
– „mindjárt”
– „ha neked ez kell”
– „ha neked így jó, nekem is jó”
A kilencesek a béketeremtők, ugyanis legnagyobb igyekezetük arra irányul, hogy megteremtsék a külső és a belső békét. Fő félelmük a veszteségtől, elkülönüléstől való félelem. Ezek az emberek gyakran spirituális útkeresők, akik szeretnek kapcsolatot teremteni a kozmosszal és a többi emberrel. Érdekes ellentét, hogy amellett, hogy a kilences a spirituális világ felé orientálódik, mégis cselekedeteit az ösztönök vezérlik és ereje, nyugalma saját testében gyökerezik. A kilencesek visszahúzódnak élénk fantáziájukba, és mikor nem hasznosítják belső energiáikat, akkor ez az energia pangani kezd, és saját maguk ellen indul. Azonban, amikor egyensúlyban vannak, akkor ösztönük és belső stabilitásuk, energiájuk révén egy hatalmas folyamként könnyen elérik céljukat és magukkal tudnak ragadni bárkit, bármit. A kilences az enneagram koronája, mert az egészet magába foglalja. A kilencesek rendelkeznek a nyolcasok erejével, a hetesek kalandozási hajlamával, a hatosok kötelességtudatával, az ötösök intellektualizmusával, a négyesek kreativitásával, a hármasok vonzerejével, a kettesek nagylelkűségével, az egyesek idealizmusával. Ezzel együtt a kilences csak egyvalakire hasonlít, a kilencesre.
A kilencesek gyermekkora
Sok kilences gyermek számol be arról, hogy boldog gyermekkora volt, pedig ez nem mindig igaz. A családi konfliktusok esetén a kilences gyermek megtanulta, hogy háttérbe húzódott, mondván van elég baj a családban, legalább „én ne zavarjak”. A kilences gyerekek megtanulták, hogy ha nem érvényesítették túlságosan magukat, akkor le lehetett csillapítani a család felnőtt tagjait. Ezekre a gyerekekre mondták a felnőttek, hogy áldott jók, nincs velük semmi probléma. Mindezek következménye, hogy a kilences gyerekek soha nem tanulták meg jogaikat érvényesíteni, így nem is nagyon fedezték fel képességeiket, lehetőségeiket. Ok inkább háttérbe húzódtak a saját világukba, megtanultak vizualizálni, haragjukat és akaratukat elfojtani.
Egészséges fázis
A kilencesek legnagyobb előnye, és a bennük rejtőző hatalmas erők forrása a lelki béke, kiegyensúlyozottság. A kilencesek úgy tartják, hagyni kell másokat is létezni, teszik ezt végtelen türelemmel. Míg a többi típus lélekben kiegyensúlyozatlan és energiáinak egy része arra használódik el, hogy magával viaskodik, az egészséges kilences nyugodt és laza, nem kapkod. Az egészséges kilencesek nyugodtak, kitartóak, biztosan haladnak céljuk felé. Akaraterejük nagy, határozottak, páratlan belső stabilitással rendelkeznek. Képesek ítélkezés nélkül „bölcsen” hallgatni, a helyzetet igyekeznek pozitívan értelmezni.
Egészségtelen fázis
Az egészségestől az egészségtelen fázisba haladva, a kilencesek a külső konfliktusok dacára úgy igyekeznek megtartani belső békéjüket, hogy igazodnak másokhoz. Ennek következménye, hogy nem vitatkoznak, ha saját érdekeiket meg kellene védeni, így sok olyan igent mondanak, amit nem kellene, sok „békát le kell nyeljenek”. Elvesznek a kényelmes rutinfeladatok végzésében, elpepecselnek, nem akarják észrevenni a problémákat. Amikor már kénytelenek lennének szembenézni a problémákkal, kezdenek depressziósok lenni, fásultak, akár emlékezetkiesésben is szenvedhetnek. Végső esetben tudatuk több alszemélyiségre eshet, így ki tudják küszöbölni valós tudatukat.
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődésA kilencesek fejlődése azt jelenti, hogy felveszik az egészséges hármasok jó tulajdonságait. Ekkor döbbennek rá, hogy micsoda belső erővel és képességekkel rendelkeznek. Az integrálódó kilencesek azt tapasztalják, hogy energiájuk fokozódik, szinte kifogyhatatlan. Eddig féltek megszólalni, most azt tapasztalják, hogy mások egyenesen keresik a társaságukat. Az integrálódó kilencesek szinte sugározzák az energiát, és vonzzák az embereket. Megtanulják, hogy kiálljanak magukért, rátalálnak önmaguk fejlesztésének módjára, szívük szeretete és erőssége legyőzhetetlen gyógyító erővé válik a világban.
Dezintegráció alkalmával a kilencesek a hatosok tulajdonságait kezdik átvenni. Hirtelen elkezdenek aktívak lenni. A félelem kezdi el működtetni őket. Megszűnik a látszólagos belső stabilitás. Vészjelek a kilencesek estében: súlyos problémák tagadása, csökkenő vitális kapacitás, alkalmatlanság érzése, másoktól való függőség, elveszettség érzése, depresszió, zavartság.

Nyolcas a főnök (keresztapa)
A nyolcas tipikus szójárása:
– „téged meg milyen fából faragtak?”
– „majd én megmondom, hogy mi lesz itt”
– „majd én megmutatom nektek”
– „vagy megszokik, vagy megszökik”
– „úgy nézel ki, mint egy nyálas buzi”
– „nekem senki ne mondja meg, hogy mit tegyek”
– „ami nem tetszik, azt megmondom”
– „asszonynak konyhában a helye”
– „élvezem a hatalmat”
– „gyenge ember, gyáva ember”
– „megvédem azokat, akik hozzám tartoznak”
– „az önvizsgálat semmit sem ér”
– „nincs alku”
– „ez volt az utolsó szavam”
– „azt nem hagyom annyiban”
– „engem nem lehet sarokba szorítani”
– „ha harc, hát legyen harc”
– „mindenért meg kell küzdeni”
– „ne feszítsd túl a húrt”
– „nekem ne feleselj”
– „le is út, fel is út”
– „nem vertem meg többször az asszonyt, mint ahányszor megérdemelte”
A nyolcasok szeretik a kihívások, szinte szárnyalnak, ha feladatot kapnak. Mind fizikai, mind szellemi adottságaik alkalmassá teszik őket arra, hogy a kihívásoknak megfeleljenek. A nyolcasok legnagyobb félelme, hogy bántják őket, mások irányítása alá kerülnek, megsértik a függetlenségüket. Ebből fakad fő vágyuk is,, megvédeni önmagukat, alakítani saját életútjukat. Énképük azt sugallja, hogy akkor jók, ha erősek és urai a helyzetnek. A nyolcasok nagy akaraterővel, vitalitással rendelkeznek. Akkor érzik a legjobban magukat, mikor ezeket alkalmazni tudják. Munkájuk eredménye, hogy látható változást eredményeznek a környezetükben. Minden karaktertípus közül ők a legönállóbbak, igazi kemény legények. Tudják, hogy a külső környezet mit gondol róluk, azonban a legtöbbször ez nem hat rájuk, nem befolyásolja őket. A nyolcas védi, segíti azt, aki őt elfogadja főnöknek, aki támogatja őt.
A nyolcasok gyermekkora
A nyolcasokra jellemző, hogy már fiatalon felnőtté kellett válniuk. Ezt gyakran okozta szerencsétlenség, háború, vagy csonka családi háttér. Előfordul még a veszélyes környék hatása is, bandák, háborús övezet, stb. Az olyan nyolcasok, akikre mindez nem volt jellemző, azok is beszámolnak arról, hogy ismeretlen okok miatt 3-4 éves korukban is már meg kellett védeni jogaikat erővel. A nyolcasok úgy érzik kis gyermekkorukban is, hogy csak akkor maradhatnak életben, ha erősek és megvédik magukat. A gyermek nyolcasok hamar védőpajzsot emelnek maguk köré, és azt szinte sosem engedik le. A gyerek nyolcasok sokat küszködtek az elutasítottság, az elárultság érzésével, azonban nem vonultak vissza, hogy nyalogassák sebeiket, hanem kardot rántottak és indultak, hogy megmutassák, ki az úr. A nyolcas gyermekek így hamar magányos lázadókká váltak, akikre gyakran rásütik a fekete bárány bélyeget.
Egészséges fázis
A nyolcasok a határozottság mintaképei. Lelki örömöt okoz nekik, ha építő jellegű tevékenységeket végeznek, alkotnak. Ez újabb belső erőt ad számukra. Vezetőként pozitívum a gyakorlatiasság. Nem elméletben okoskodnak, hanem megmondják, megmutatják, hogy mit, hogyan gondolnak. A hetesekkel ellentétben, akik mindenbe csak belefognak, a nyolcasok szeretnek mindent az elejétől a végéig elvégezni. Az egészséges nyolcasok ránéznek egy szemétkupacra és meglátják, hogy milyen vállalkozást lehet belőle indítani. Főnökként meglát egy szétszórt, szétesett fiatalembert és meglátja benne, hogy milyen munkára alkalmas. Képesek másokat arra sarkallni, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából. Szavuk törvény, becsületük mindennél fontosabb. Ha valamire kezet adnak, akkor az többet ér bármilyen írásnál. Személyes sérelemként élik meg, ha ártatlanul bántalmaz a világ valakit, valakiket. Ilyenkor a gyengébb védelme érdekében közbeavatkoznak.
Egészségtelen fázisAz egészségtelen fázis felé indulva a nyolcasok kezdenek attól félni, hogy nem képesek ellátni saját védelmi feladataikat, ezért kezdenek ravaszabbá válni, elkezdenek versengeni, ugyanakkor saját maguk még jobban visszavonulnak a maguk köré vont védvonalak mögé. Ilyenkor a nyolcasok úgy érzik, hogy nem kapják meg az őket megillető tiszteletet, ezért igyekeznek kihangsúlyozni saját fontosságukat. Hatalmukat felhasználják, hogy másokat meggyőzzenek saját nagyságukról. Úrrá lesz rajtuk a dicsekvés, blöffölés, tarthatatlan ígéretek osztogatása. Ebben a fázisban alakulnak igazi diktátorokká. Ahogy romlik a helyzet, az egészségtelen fázisban az emberek kezdenek fellázadni a nyolcasok zsarnoksága ellen, akik úgy érzik ok törvények felett állnak, ezért nekik mindent szabad. Gyakran nyúlnak törvénytelen eszközökhöz.
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődésAz egészséges nyolcasok a kettesek pozitív vonásait kezdik átvenni. Ilyenkor megtanulják kitárni a szívüket, lebontják az őket körülvevő védőfalakat. Mindenezek következménye, hogy az ilyen nyolcasok nagyon jó vezetők lesznek. Elismerik kollégáik, beosztottjaik munkáját, teljesítményét. Tudnak keményen dolgozni, de ugyanakkor megtanulnak pihenni, lazítani, nem hajtja őket belső görcsös tenni vágyás.
Egészségtelen állapotban a nyolcas a stressz hatására kezdi felvenni az ötös rossz tulajdonságait. Elbújnak a konfliktusok elől, hogy kidolgozzák saját stratégiájukat, összeszedjék magukat. Ilyenkor órákat töprengenek, olvasnak, információkat gyűjtenek, mindent alaposan átrágnak. Hajlamosak arra, hogy minimálisra csökkentsék igényeiket, kényelmüket, egyszerűen elhanyagolják magukat. Végső esetben teljesen kívülállók lesznek. Ilyenkor nem sok esély mutatkozik már a visszatérésre.

Egyes, a maximalista (reformer)
Az egyes tipikus szójárása:
– „én tudom, mit hogyan kell megcsinálni”
– „mindenki lusta, és munkakerülő”
– „valami vagy fekete, vagy fehér, átmenet nincs”
– „állandóan javítom, fejlesztem magam”
– „bosszant, hogy jobban is mehetnének a dolgok, mint ahogy mennek”
– „utálom elpocsékolni az időmet, mikor fontosat is tehetnék”
– „sokszor bosszankodok azon, hogy nem vagyok elég hatékony”
– „sokszor apróságokon bukik meg fontos dolog, ez bosszantó”
– „nem tudok lazítani, mindig figyelnem kell”
– „fontos, hogy igazam legyen”
– „mások ridegnek tartanak, pedig én csak teszem a dolgom”
– „belső kényszerem, hogy egyre javítsam magam”
– „az embernek tökéletesnek kell lennie”
– „a laza világ maga az anarchia”
– „az emberek lusták és felelőtlenek”
– „alapos vagyok”
– „gyűlölöm a hibákat”
– „gyűlölöm azt, aki hibázik”
– „ez a helyes”
– „ez nem helyes”
– „szabályok nélkül nem lehet élni”
Az egyes maximalista magával szemben, embertársaitól pedig elvárja, hogy az o maximalista normái szerint éljenek, dolgozzanak. Azért is reformerek, mert küldetéstudatuk van, hogy jobbá tegyék a világot. A történelemben sok egyes van, aki reformerként mutatta meg az utat, feláldozva saját kényelmes életét, megélhetését. Küldetésük, hogy csökkentsék magul körül a szervezetlenséget, rendetlenséget. Az egyesek sokat töprengenek tetteik helyességén, és igyekeznek magyarázatokat keresni, hogy igazolják cselekedeteik helyességét. Külső megfigyelő ridegnek, merevnek látja az egyeseket, azonban belülről ok ezt nem érzékelik, nekik az a fontos, hogy rend legyen, illetve legyen, aki a rendet létrehozza és fenntartja, azaz ok maguk. Az egyesek szigorúak magukhoz, mondván így egyre tökéletesebbek lesznek. A valóságban azonban hosszú idő alatt saját szabály és norma dzsungelűkbe kerülnek, melyből nem tudnak kiszabadulni.
Az egyesek gyermekkora
Az egyesek igyekeztek jó gyermekek lenni, igyekeztek igazolni létezésük jogosságát, hasznosságát. Ok hamar felnőtté érnek, nem voltak igazi gyerekek, számukra gyereknek lenni kicsinyes, komolytalan. Úgy érezték szüleik sokat várnak tőlük, ezért igyekeztek hősökké nőni. Az egyesek úgy érezték gyermekként, hogy elveszítették domináns szülőjüket, ezért maguk kezdtek apáskodni maguk felett, azaz másra nem hallgattak, csak saját magukra. Az egyesek úgy érzik, többre kell vinniük, mind szüleik, ezért szigorúbb szabályokat alkotnak, nagyobb elvárásokat támasztanak saját magukkal szemben, mint szüleik.
Egészséges fázis
Az egyesek nem szeretik a hazugságot, igyekeznek mindig őszinték és becsületesek lenni. Ők életükkel igazolják, hogy amit mondanak, azt úgy is gondolják. Nem csapnak be senkit, és nem állítanak magukról olyat, ami nem igaz, azaz személyes jó példával élnek. Igyekeznek mindenkivel igazságosan bánni, senkit meg nem sérteni. Az egészséges egyeseket nem hajtja személyes nyereségvágy, gyakran lemondanak saját kényelmükről egy ügy érdekében. Ők bátran szigorítanak a szabályokon, ha úgy látszik, ez hosszútávon megtérül. A széles néptömegek ilyenkor nem értik meg őket, sőt ellenük fordulhatnak, ahogy ez a történelemben rendszeresen lenni szokott. Mivel nagy önfegyelemmel rendelkeznek, és pontosan tudják, mit akarnak, az egyesek általában látható sikereket érnek el, mely sikerek országok, népek előrehaladását is jelentik.
Egészségtelen fázis
Az egyesek egészségtelen fázisukban attól kezdenek félni, hogy az általuk kialakított szabályok senkit sem érdekelnek, ezért egojuk kiterjesztésével igyekeznek mindenkit meggyőzni igazukról. Megszállottakká válnak, nem engednek igazukból. Félnek attól, hogy mások elítélik, hogy nem hűek saját szabályaikhoz. Komoly lelki problémát okoz, hogy nem ismerik el korszakalkotó szabályrendszerüket, esetleg bírálják is azokat, mondván túl merev, tarthatatlan, élhetetlen. Az egyesek nagyon egészségtelen fázisukban kezdik elhinni, hogy eszményképeik, szabályaik helytelenek, és nem is a rend fenntartását szolgálják. Ekkor már nagyon beszűkül látóterük. Sem kompromisszumra, sem vitára nem hajlandók. Kezdik kielégíteni a szigorú szabályok miatt addig elfojtott vágyaikat, bár kifelé hangoztatják eddigi értékrendjüket, igaz már nem nagyon hisznek benne. Inkább demagógok lesznek. Végső fázisban elveszítik ellenőrzésüket szabályaik felett és pont az ellenkezőjét teszik, mint amit valamikor képviseltek.
Integráció-fejlődés, dezintegráció-visszafejlődésAz egyesek fejlődése azt jelenti, hogy az egészséges állapotból előremozdulnak, és átveszik a hetesek jó tulajdonságait. Ilyenkor csökken a konokságuk, jobban odafigyelnek a kínálkozó lehetőségekre, rájönnek, hogy élet nem csak a szigorú szabályok mögött van. Bátran terveznek, a biztonságot jelentő szabályok mögül ki mernek nézni a bizonytalan jövőbe.
Dezintegrációkor stressz esetén az egészségtelen egyesek kezdenek úgy „működni” mint a négyesek, azaz igyekeznek visszavonulni, elzárkózni a világ elől. Azonban egyes lévén, túl sok szabályt, korlátot építettek ahhoz, hogy mindez csak vágy legyen, és fizikailag ne tudjon megvalósulni, azaz eléggé gátlásosak ilyen esetben. A stressz hatására, a négyesekhez hasonlóan, kezdik úgy érezni, hogy senki sem érti meg őket, pedig jót akarnak. Ekkor kezdenek visszahúzódóvá válni. Ha ez tovább fokozódik, akkor felmentést adnak maguknak saját szabályaik alól eleinte alkalmanként, később rendszeresen. Az egyesek igazán akkor vannak bajban, mikor merevek, rugalmatlanok, álszentek, kiábrándultak, levertek, állandóan dühösek, és egyre szigorúbb szabályokkal büntetik saját magukat.

Összefoglalva
A 7,8,3-as karakterek az ego kiterjesztők. Ők különböző indíttatásokból, saját védelmük érdekében rákényszerítik akaratukat a környezetükre. A stresszre, a problémákra énjük kihangsúlyozásával reagálnak. Mindhárom típusnál problémát jelent saját érzéseiknek a feldolgozása. Ezek a karakterek úgy reagálnak, hogy „én” vagyok a központ.
..
.
Az 1,2,6-os karakterek az engedelmesek. Nekik fontos, hogy hasznosak legyenek. Ok a gyermekkorban megtanult szabályoknak próbálnak meg engedelmeskedni. Így az engedelmesség nem feltétlenül azt jelenti, hogy másoknak engedelmeskednek, hanem saját szabályaiknak, s azok szerint élnek, döntenek, cselekszenek.
.
.
A 4,5,9-es karakterek a visszahúzódók. Ők az álmodozók, akiknél gyakran keveredik a vizualizált valóság a materializált valósággal. Mindhárom típus stressz esetén eltávolodik a valóságtól, visszamenekül saját világába.
..
..
..
.
..Alapszabály
SOHA SENKI NEM TUD KILÉPNI A KARAKTERÉBŐL, SOHA SENKI NEM TUD KARAKTERT VÁLTOZTATNI. Az egyetlen mozgástér az integráció-dezintegráció. Például a négyes karakter magában hordozza karaktere jellemzőit, mikor integrálódik felveszi az egyes pozitív vonásait és a négyes karaktere kiegészül ezekkel a pozitív képességekkel, azaz több lesz mint a négyes alapjáraton, egy kibővült képességekkel bíró négyes. Neki ez a siker. Mikor dezintegrálódik, felveszi a kettes negatív vonásait, azaz négyes karaktere kiegészül ezekkel a negatív képességekkel és így éli a szerepét. Nincs az a módszer, amivel a négyest hármassá tudnánk alakítani!!! Ez azért fontos, mert napjaink slágere a hármas, a sikeres. MEG KELL ÉRTENI, HOGY NEM VAGYUNK EGYFORMÁK, MINDENKINEK MÁS-MÁS A SIKER FOGALMA, JELENTÉSE. NEM LEHET EGY KAPTAFÁRA ALAKÍTANI AZ EMBEREKET. A mezőn végtelen sok virág van, és ettől egész, ettől szép. MEG KELL TANULNI MEGÉRTENI ÉS ELFOGADNI A MÁSIK EMBERT, MERT Ő IS A VÉGTELENÜL INTELLIGENS LÉTEZÉS EGYEDI MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁJA.
A hatos és a politika
A demokrácia következménye, hogy a politikában résztvevők többsége hatos. Ők azok, akik mindenképp keresnek egy tekintélyszemélyt, ami például egy párt. Másfelől a demokrácia az intézményrendszerein keresztül megfogja azokat a nyolcas, egyes, hármas karaktereket, amelyekre mondhatnánk, hogy diktatúrát tudnak kialakítani. A hatos nagyon lojális és sikerre tud vinne eszméket, amiben bízik. A sok hatos közszereplő viszont egy érdekes helyzetet gerjeszt, a lassú, nehézkes döntésekét. Tudjuk, hogy a hatos olyan, mintha az agyában egy bizottság ülésezne állandóan, és folyamatosan. Ennek a külső megnyilvánulása, hogy a politikai vezetők egyszemélyben nem döntenek, hanem mindenre bizottságot hoznak létre. Viszont a végtelen számú bizottság munkája lassú, és sokszor inkább iszapbirkózásnak tűnik. Belgiumi egyetemen tanították, hogy egy kellően nagy cég, vagy államapparátus olyan mint egy dinoszaurusz, mire a farkától a fejéig ér az inger, kipusztul. Valahol a kettő között az igazság. A skála egyik végén a diktatúra, a másik végén a hatosok által meghatározott bizottságok konszenzusa. Egyik véglet sem jó.
A hatos és a globalizáció
A globalizálódó világ szintén generálja a hatosokat. Hogyan? A cég igyekszik függőségi viszonyt kialakítani közte és a beosztott között. Fizetésen kívül sok mindent ad (szabadidős programok, baráti kapcsolatok, nyaralás, hobbi, stb.), és cserébe egyet kér, a lojalitás. Egy-két évtized alatt olyan függőség tud kialakulni, hogy a dolgozó úgy érzi, nincs világ a cégen kívül. Nap mint nap hazaviszi ezt az infót, akarva-akaratlanul tovább is adja családjának és a gyerekei is átveszik ezt a függőségi érzést. Az otthoni légkör teljesen megfelel a hatos gyerekek kialakulásához (domináns szerepkör be nem töltése, függőségi érzés, bizonytalan jövőkép), akik képezik majd a jövő nemzedéket. Egy hatos több évi munka után, nehezen mond fel munkahelyén, nagyon lojális, mindenre hajlandó, fát lehet vágni a hátán. Agy multinak ilyen munkavállaló kell.
Összeférhetetlenség
Bizonyos karakterek jól kiegészítik egymást, viszont mások nehezen léteznek együtt. Például a négyes, ötös, kilences megvan egymással, nagyon jó egy hatos – kilences házasság, illetve a kilences szinte minden karakterrel ki tud jönni, lévén kaméleon. A két dudás egy csárdában elv érvényesül, nagyon nehéz két hatos együttléte, lévén hogy kiidegezik, félelmekbe kergetik egymást. Két hármas addig verseng egymással, míg bele nem betegszik, két kilences pedig könnyen átesik a lusta Garfield szerepkörbe. Legjobb, ha megismerjünk magunkat, családunkat, barátainkat, munkatársainkat, így megértjük, hogy mit várhatunk tőlük, megértjük, hogy ők mit várnak tőlünk. legjobb, ha elfogadunk mindenkit olyannak, amilyen és nem akarjuk őket megváltoztatni, mert nem lehet. Lehet viszont segíteni őket, hogy karakterük integrálódjon és ne dezintegrálódjon.
Nincs jó és nincs rossz karakter.Az egyes karakter, a reformer, lelkiismeretes, mélyen érzi mi a helyes és mi a helytelen, útmutató, hatalmas önfegyelemmel rendelkezik, igazi fáklya, útmutató. Azonban a túl sok belső szabály, illetve az abszolút igazság birtoklásának gondolata, gyakran nehézzé teszi vele a közös munkát, esetleg családi életet. Ilyen karakter: II. János Pál pápa, Margaret Thatcher, Harrison Ford.*
A kettes karakter, a segítő, együtt érző, jószívű, segítőkész, barátságos, kedves. Azonban mikor túlzásba esik, bűntudatot ébreszt, érzelmileg zsarol. Ilyen karakter: Teréz anya, Barbara Bush.*
A hármas, a sikerorientált, magabiztos, energikus, magas önértékeléssel, népszerű, realista, sok pénz folyik át a kezei között (sokat keres, sokat költ). Mikor túlzásba esik, azt várja mindenkitől, hogy ugyanilyen legyen. Mivel a hasonló karaktereket vonzza be, ezért vetélytársairól sokszor azt hiszi, hogy barátai, ezért sokat csalódik ezen a téren.  Ilyen karakter: Bill Clinton, Tom Cruise, Sharon Stone, Arnold Schwarzenegger, Schobert Norbert és felesége Réka.*
A négyes, az individualista, érzékeny, intuitív, kreatív, finom, tapintatos, jószívű. Mindenkit megért, jó terapeuta. Egyéni, hű érzéseihez. Mikor rossz állapotában található, akkor érzelmileg megbénul, önmarcangoló életet él, szégyenkezik saját maga miatt és belsőleg összezavarodik. A négyessel nem könnyű együtt élni, az ötös, a kilences, vagy egy ego kiterjesztő nyolcasnak azonban sikerülhet.  Ilyen karakter: Michael Jackson, Roy Orbinson, Maria Callas.*
Az ötös, a szakértő, szellemileg éber, kutató, lényeglátó, egy-egy terület igazi szakembere. Nála többet senki nem tudhat az adott területről. Mikor túlzásba esik, elszakad a valóságtól és olyan mélyre jut az adott szakterületen, hogy észre sem veszi, hogy van élet azon kívül is. Ők az elismert, sikeres kutatók, akik “néha kenyeret sem tudnak venni a boltban”. Ilyen karakter: Albert Einstein, Stephen Hawking, Bill Gates, Stephen King, Vincent van Gogh.*
A hatos, a lojális, állhatatos, meggyőződéses, szeretetteljes. Maximálisan kiszolgál egy-egy eszmét, mozgalmat, végtelen munkabírású, maximálisan lojális. Semmit nem kérdőjelez meg. Rossz állapotban kisebbrendűségi érzés gyötri, elveszti a tekintélyszemélyt, bár ereje és tudása korlátlan mégis fél a jövőtől. Ilyen karakter: George Bush, Tom Hanks, Diana hercegnő, Julia Roberts.*
A hetes, a felfedező, fogékony, lelkes, extravertált, élénk, könnyen teljesít, könnyen él el sikereket. Rossz állapotában csak a jövőben él, a jelent nem is veszi észre. A hetes a jó haver, viszont egész életében ilyen lesz. Aki férjként többet akar egy vicces jó havernál, az válasszon más karaktert. A hetes karakter jellemzője, hogy nem tud bánni a pénzzel, egyszerűen elfolyik a kezei között. Ezért nem tanácsos, hogy vállalkozását egymaga vezesse. Ilyen karakter: Mozart, Arthur Rubinstein, Federico Fellini, Robin Williams, Elton John, Liza Minelli, Bruce Willis.*
A nyolcas, a keresztapa, mindig jól érvényesül, magabiztos és erős.  Jó vezető, jó probléma megoldó. Szeret és oltalmaz. Segít és vigyáz másokra. cserébe elismerést vár, nyilvánvaló módon. Rossz állapotában kemény diktatúrát hoz létre, mely szenvedést okoz minden ebben élő személynek. Ilyen karakter: Mihail Gorbacsov, Indira Gandhi, Marlon Brando, Lee Iacocca, Frank Sinatra, Fidel Castro, Szaddam Husszein, Bonaparte Napoleon.*
A kilences, a béketeremtő, fogékony, elfogadó, érzelmileg stabil, nem aggódik, türelmes. Segítőkész, gyógyító, nyugtató hatással van másokra. Rossz állapotában nem akar semmivel sem foglalkozni, levertté és fásulttá válik, ő lesz a lusta Garfield. Ilyen karakter: Ronald Reagan, II. Erzsébet királynő, Kevin Costner, Janet Jackson. *
*A külföldi karakter példák forrása: Don Richard Riso -Russ Hudson: Személyiségtípusok.

Nemzetek karaktere
Az egyedi emberekhez hasonlóan a nemzeteknek is van karaktere. A nemzet karaktere nem egyenlő az állampolgárai karakterének összegével. A nemzetek karaktere ugyanúgy a nemzeti gyerekkorban alakult ki, a megélt élmények alapján. Egy több országos szövetség sikere azon múlik, hogy mennyire tudnak együttműködni a karakterek. Egy ilyen “apróság” például eldönti az EU létét. Részletek a “Merre tovább Magyarország” c. résznél.
Egyes, maximalista: iszlám országok, Svájc.
Kettes, segítő: Olaszország
Hármas, sikerorientált: Amerikai Egyesült Államok
Négyes, különc: Magyarország
Ötös, szakértő: Anglia, régi Kína
Hatos, szövetséges: Japán, Németország
Hetes, felfedező: Franciaország
Nyolcas, főnök: Irak, Szicília, Oroszország, ősi cigány kultúra
Kilences, béketeremtő: India, Görögország
Ide kötődő téma: Merre tovább Magyarország, az EU és a világ enneagram szemmel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése