2017. április 1., szombat

Praktikák




Praktikák


Indián gyógymód



2013.09.01 17:44

Előzmények:

Az indiánok gyógyító tudománya

Levegő, föld, víz és tűz. Ennek a négy elemnek az erejét használták fel az indián gyógyítók az egészség megőrzése érdekében.
Az észak-amerikai indián törzsek gyógyító tudású férfijai és asszonyai az évszázados hagyományokban és a természetben hisznek. Úgy tartják, hogy az, aki összhangba kerül a természeti erőkkel, rendszeresen figyel a belső hangjára, és komolyan veszi a test, a szellem és a lélek egységének fontosságát, megóvhatja az egészségét.

Tűz: töltődjön fel!

Az indiánok elképzelése szerint a tűz az az erő, amelyik mindent életben tart, biztosítja számukra a meleget és a fényt, valamint összekapcsol bennünket a kozmosszal. Üljön le egy égő gyertya elé. Érezze a meleget, és félig behunyt szemmel figyelje a tüzet! Képzelje el, ahogy minden egyes belégzéssel egyre jobban és jobban elárasztja belülről a melegség, a kilégzések során pedig a test hője kifelé áramlik.
Közben koncentráljon a kívánságaira: képzelje el, miként ragyogja be a tűz fénye ezeket a vágyakat. Kérje meg, hogy adjon Önnek elegendő energiát a tervei megvalósításához. Ez a rövid meditáció egész napra feltölti majd erővel!
Víz: felejtse el a negatívumokat!

Ez a folyékony elem az érzelmeinkhez, a fantáziánkhoz és az álmainkhoz kapcsolódik. A víz nemcsak a testünket tisztítja meg, de az érzelmei életünket is. Próbálja ki zuhanyozás közben! Képzelje el, miként lélegzi be a víz energiáját és frissességét, miként fújja ki magából a terhes gondokat, és hogyan mossa le magáról a negatívumokat szappanozás, majd tusolás közben Ha szeret szaunába járni, ajándékozza meg magát egy igazi indián ceremóniával! Ehhez előzetesen tisztítsa meg a helyiséget szárított zsályából készült füstölővel. A ráhangolódás érdekében néhány percre hunyja be a szemét, és próbáljon meg "belülről" is megnyugodni. A szaunában tilos beszélgetni! Ezután képzelje el, amint minden nyomasztó érzése távozik és elillan a pórusain keresztül. Utána tisztának és könnyűnek érzi majd magát, de pihenjen legalább fél órát, hogy a vérkeringése helyreálljon. Fontos, hogy két nappal korábban már ne igyon alkoholt!
Levegő: megtisztítja a szellemet

Levegőre főleg az agyunknak van szüksége, hogy megfelelően tudjon teljesíteni. Az indián sámánok ezért kapcsolták össze az agyat, a szellemet és az értelmet ezzel az elemmel. Minél tisztább és frissebb a környezetünkben lévő levegő, annál jobban érezzük magunkat, és annál könnyebben tudunk tisztán gondolkodni. Megfelelő légzéssel pozitív irányba befolyásolhatjuk a szív-és keringési problémákat vagy az asztmát, de a félelmek és a stressz leküzdésében is segít. Ha valami nyomasztja, hívja segítségül a levegő energiáját, és ligetben, erdőben tett, rövid séta közben próbálja ki a következő gyakorlatot!

1.Lépés: Tudatosan lélegezzen be, érezze, hogyan árad befelé a levegő, kitisztítva a fejét. Közben számoljon el négyig
2.Lépés:Számoljon ismét négyig, ezalatt fújja ki a levegőt, közben pedig engedjen el minden egyes negatív gondolatot!
3.Lépés: Ismét lélegezzen be, közben pedig figyelje, könnyebbnek érzi-e magát. Képzelje le a fejét egy nyitott ablakú házként, ami lágy szellő jár át.
4.Lépés: Látja, miként fújja ki a szél a port a házból? Addig folytassa ezt a gyakorlatot, amíg teljesen tisztának nem érzi a fejét!
Föld: erősíti a testet

Hány lépést tett meg ma? Biztosan lényegesebben kevesebbet, mint az elődeink, akiknek kilométereket kellett gyalogolniuk. Pedig testük még mindig ugyanezt a mozgásmennyiséget igényli. Ha sokat ülünk, gyengül a vérkeringésünk, feszültnek érezzük magunkat, és minden apróságra idegesen reagálunk. Az indiánok elképzelése szerint ilyenkor a Föld-elem nincs egyensúlyban. Hogy ezt elkerülje, amikor csak teheti, iktasson be egy-egy rövid sétát. Az is jót tesz, ha nyújtó gyakorlatokat végez. Álljon egyenesen, emelkedjen lábujjhegyre és kezdjen el egy helyben járni. Közben lélegezzen egyenletesen, mindkét kezét emelje a feje fölé és kulcsolja össze! Ezután egyenes tartással lassan hajoljon előre, közben a talpát tegye a talajra. Meg tudja érinteni a kezével? Meglátja, idővel egyre lazább lesz, és végül már a homlokát is hozzá tudja majd érinteni a lábához! Belégzéskor egyenesedjen ki és nyújtózkodjon felfelé. Négyszer ismételje meg a gyakorlatot. Élénkíti a vérkeringést, elűzi a fáradtságot és segít ellazulni.
Mielőtt az asztalhoz ül...

Az indiánok szerint minden, amit megeszünk, a föld ajándéka, így egészséges ételekkel a Földelemet erősíthetjük magunkban. Nemcsak az a fontos, mit veszünk magunkhoz, hanem az is, hogyan!
Helyes kombináció:
Egyes élelmiszereket nem szabad együtt fogyasztani: Ilyeneket például:

1. a keményítőtartalmú ételek (burgonya, rizs, tészták) hússal, gyümölccsel, sajttal és édességgel. Legjobb, ha zöldségekkel fogyasztjuk.

2. Húst vagy halat tejtermékekkel, édességgel vagy gyümölcsökkel.
Ezeket is inkább zöldséggel egye!

3.Citrusfélék tejtermékekkel.
Alapanyagok: Törekedjen arra, hogy hazai származású zöldségeket és gyümölcsöket egyen!

Csökkentse a hús-, az alkohol - és az édességfogyasztást, ezek ugyanis savat képeznek! Ideális esetben az általunk elfogyasztott ételek 80%-ának zöldségnek és gyümölcsnek kellene lennie.

A sámánok

sá­mán szó a man­dzsu-tun­guz saman, haman szó­ból szár­ma­zik, je­len­té­se tu­dó, tu­dós. A bronz­kor­ban ala­kult ki a no­mád élet­mó­dot foly­ta­tó né­pek kö­zött. Kis­sé meg­vál­to­zott for­má­ban, de to­vább élt az állattenyésztő, növénytermelő né­pek­nél.  A sá­mánt egy kö­zös­sé­gen be­lül nagy tisz­te­let öve­zi, mert tud kom­mu­ni­kál­ni a szel­le­mek­kel, gyó­gyí­tó, lélek­ve­ze­tő, tér­ben és időben tá­vo­li dol­go­kat tud lát­ni, ezen kí­vül költő, ének­mon­dó és előadó; mind­ez tár­sa­dal­mi­lag meg­kü­lön­böz­te­ti a többiektől. Hi­va­tá­sá­nak kö­vet­kez­té­ben men­te­sül a va­dá­szat, ha­lá­szat és ter­me­lé­si mun­kák alól, ezért a kö­zös­ség fel­ada­ta, hogy el­lás­sa őt. A sá­má­niz­mus a ter­mé­szet tisz­te­le­tén ala­pu­ló ősi hi­e­de­lem­rend­szer, kap­cso­lat­ban áll az ani­miz­mus­sal, amely min­den élőnek és élet­te­len­nek lel­ket tu­laj­do­nít, és a to­te­miz­mus­sal, mely a nem­zet­ség őseként ál­la­tot tisz­tel. Nem tekinthető kü­lön­ál­ló val­lás­nak, mert nincs fi­lo­zó­fi­ai és mo­rá­lis rend­sze­re.
A sámánisztikus vi­lág­kép sze­rint a vi­lág­min­den­ség hár­mas fel­osz­tá­sú: a középső vi­lág­ban él­nek az em­be­rek, itt ered a Vi­lág­fa, Élet­fa is, mely össze­kö­ti a há­rom vi­lá­got. A felső vi­lá­got a fa lomb­ko­ro­ná­ja jel­ké­pe­zi, ál­ta­lá­ban több szin­tű, itt van­nak az is­te­nek, jó lel­kek, a boly­gók és a csil­la­gok. A fa gyö­kér­vi­lá­ga az al­só ré­gió, ez a rossz lel­kek, va­la­mint a középső vi­lág­gal együtt a szel­le­mek lak­he­lye. Ez a vi­lág­kép te­hát függőleges, lé­te­zik azon­ban víz­szin­tes el­kép­ze­lés is, mint pl. a szi­bé­ri­ai evenki né­pek­nél. Itt a felső vi­lá­got reg­ge­li­nek, az al­sót pe­dig éj­sza­ka­i­nak ne­ve­zik. A kettő kö­zött van a középső vi­lág. Mind­ezt egy ha­tal­mas fo­lyó kö­ti össze. A sá­mán be­ava­tá­sa há­rom­fé­le­kép­pen tör­tén­het: öröklődéssel, ta­nu­lás­sal és belső el­hi­va­tott­ság­gal. Öröklődéssel a ha­lott tál­tos lel­ke vagy az úgy­ne­ve­zett tál­tos be­teg­ség öröklődik, va­gyis a sá­mán fog­gal, haj­jal, tíz­nél több uj­jal vagy több csont­tal szü­le­tik. Ta­nu­lás ese­tén az illető ön­ként je­lö­li ma­gát, ilyen­kor a szel­le­mek ta­nít­ják vagy az öreg sá­mán vá­laszt­ja ki utó­dát. Belső el­hí­vás ese­tén ál­má­ban meg­je­le­nik egy szel­lem, és kez­det­ben kedvező aján­la­to­kat tesz a hi­va­tás el­fo­ga­dá­sá­nak ér­de­ké­ben. Ál­ta­lá­nos je­len­ség, hogy a je­lölt nem fo­gad­ja el hi­va­tá­sát, ezért a szel­lem kí­noz­ni kez­di. Ha to­vább­ra sem en­ged, a szel­lem ha­lál­ra is kí­noz­hat­ja. Ha el­fo­gad­ja, ak­kor kö­vet­ke­zik a sá­mán­be­teg­ség, amely alatt a sá­mán több na­pig esz­mé­let­le­nül fek­szik ét­len-szom­jan. Az eksz­ta­ti­kus él­mé­nyek ál­ta­lá­ban a következő szer­tar­tássé­mát kö­ve­tik: szen­ve­dés, ha­lál, fel­tá­ma­dás. A be­ava­tá­si ál­mok a követ­kező té­má­kat tar­tal­maz­zák vagy egyet, töb­bet belőlük: a test fel­da­ra­bo­lá­sa, me­lyet a belső szer­vek és zsi­ge­rel meg­új­ho­dá­sa kö­vet; ég­be­szál­lás és pár­be­széd az is­te­nek­kel vagy szel­le­mek­kel; al­vi­lág­já­rás és be­szél­ge­tés a szel­le­mek­kel és a ha­lott sá­má­nok lel­ké­vel. A be­ava­tás alatt sze­rez­te meg a to­váb­bi te­vé­keny­sé­gét nagy­ban be­fo­lyá­so­ló segítő szel­lem jó­in­du­la­tát (se­gít­sé­gét).
A sá­mán szer­tar­tá­sa­i­nak a cél­ja a rossz­aka­rat ki­kü­szö­bö­lé­se vagy a jó in­du­lat, tá­mo­ga­tás el­nye­ré­se a ter­mé­szet­fe­let­ti erőktől. A szer­tar­tá­sok al­kal­má­val el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán a ré­vü­let­be, az eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, en­nek két for­má­ja van. A meg­szál­lott eksz­tá­zis (passzív) ese­tén a sá­mán in­ten­zív lel­ki­ál­la­pot­ba ke­rül, mert a sá­mán tes­tét egy szel­lem ve­szi bir­tok­ba. A má­sik for­má­ja pe­dig az uta­zó eksz­tá­zis (ak­tív), ilyen­kor az élet­funk­ci­ói mi­ni­má­lis­ra csök­ken­nek, a sá­mán lel­ke el­hagy­ja a tes­tét. A sá­má­nok az eksz­tá­zis el­éré­sé­hez különböző se­géd­anya­go­kat hasz­nál­nak, pl. dob, pszichedelikus nö­vé­nyek. A dob az egyik leg­fon­to­sabb kel­lé­ke a sá­mán­nak. Ez kör, né­ha el­lip­szis ala­kú, mely­nek külső, belső ré­szét is jel­ké­pek dí­szí­tik. A dob üte­mes ve­ré­se hoz­zá­se­gí­ti a sá­mánt a ré­vü­lés el­éré­sé­hez. Mi­kor a sá­mán lel­ke uta­zik, a dob szim­bo­li­zál­ja az ál­la­tot, a dobverő pe­dig az os­tort, ha ví­zen uta­zik a dob a csó­na­kot, a dobverő pe­dig az evezőt jel­ké­pe­zi.
A sá­má­nok a szer­tar­tá­sok al­kal­má­val min­dig ri­tu­á­lis kö­penyt vi­sel­tek, amely a segítő szel­le­met jel­ké­pez­te, ál­ta­lá­ban egy ál­la­tot, ami le­he­tett ma­dár, szar­vas, med­ve stb. A fej­dí­sze is szar­vas­agancs­ból ké­szült, vagy egy olyan sza­lag­ból, ame­lyek­be tol­la­kat tű­zött. Vas szarvaspaták, ma­dár­kar­mok, med­ve­man­csok al­kot­ták a láb­be­lit; ezek is szim­bo­li­kus je­len­té­sű­ek. El­mond­hat­juk, hogy mai fo­gal­mak­kal él­ve a sá­mán pap, fi­lo­zó­fus, se­bész, má­gus, bo­ta­ni­kus és pszi­cho­ló­gus is egy­ben.
Az ősmagyar sá­mán­iz­mus
A ma­gya­rok hon­fog­la­lá­sa előtti időkről nin­cse­nek hi­te­les­nek tekinthető ada­ta­ink, konk­rét in­for­má­ci­ó­ink a szár­ma­zá­sun­kat illetően. Köz­tu­dott, hogy a hon­fog­la­lás ko­ri időkben a ma­gya­rok po­gá­nyok vol­tak, a val­lá­si vezető sze­rep­kör­ét a tál­tos lát­ta el, ami a sá­mán ma­gyar megfelelője.
Az ősmagyar sá­mán­iz­mus­ra jellemzők vol­tak a fen­tebb le­írt tu­laj­don­sá­gok. Va­ló­ban kap­cso­lat­ban állt az ani­miz­mus­sal, hi­szen em­be­rek­nek, ál­la­tok­nak, tűz­nek, li­ge­tek­nek stb. mind lel­ket tu­laj­do­ní­tot­tak a ma­gya­rok. A to­te­miz­mus ugyan­csak jellemző volt a ma­gyar vi­lág­kép­re: a ma­gya­rok egy ősma­dár­tól, a tu­rul­ma­dár­tól szár­maz­tat­ták ma­gu­kat – ezt bi­zo­nyít­ja az Eme­se ál­ma cí­mű mon­da is. Dió­sze­gi Vil­mos ku­ta­tá­sai sze­rint a ma­gyar sá­má­nok gyó­gyí­tók, jó­sok, lélekvezetők stb. vol­tak, mint ezt lát­ni is fog­juk len­nebb. A ma­gyar tál­tos be­ava­tá­sa két­fé­le­kép­pen tör­tén­het: öröklődés vagy belső hí­vás út­ján. A leendő tál­tos szü­let­he­tett fö­lös­le­ges csont­tal, fog­gal, több uj­jal vagy bu­rok­ban. Már kis­gyer­mek­ko­rá­ban érezhető volt kü­lön­le­ges tu­laj­don­sá­ga: csen­des, vissza­hú­zó­dó gye­rek volt, ko­rá­hoz ké­pest erős és lá­to­má­sok gyö­tör­ték. Ha hét éves ko­rá­ig a szel­le­mek el­lop­ták a fo­gát vagy a fö­lös­le­ges csont­ját, ak­kor nem le­he­tett sá­mán, ellenkező eset­ben a töb­bi tál­tos el­vit­te ta­nul­ni. Né­hol vizs­gát is kel­lett ten­nie, meg kel­lett mássza a vi­lág­fát, ame­lyet egy fa vagy egy lét­ra jel­ké­pe­zett.
Belső el­hí­vás ese­tén a fen­tebb már em­lí­tett sá­mán­­be­teg­ség kezd­te kí­noz­ni (a tál­tos el­rej­te­zett). Hoppál Mi­hály ku­ta­tá­sai sze­rint ál­má­ban a szel­le­mek fel­da­ra­bol­ták, hogy meg­szá­mol­ják fö­lös csont­ja­it, és ki­pró­bál­ják, hogy lel­ke a testétől va­ló­ban el tud-e vál­ni. A szi­bé­ri­ai né­pek­nél meg­halt a sá­mán­je­lölt, ha nem volt fö­lös­le­ges csont­ja – vagy meg­vált­hat­ta em­ber­éle­tek­kel. Egy ja­kut sá­mán­nak pél­dá­ul öt csont­ja hi­ány­zott, ez azt je­len­tet­te vol­na, hogy öt csa­lád­tag­ja kel­lett vol­na meg­hal­jon. De a sá­mán in­kább le­mon­dott és meg­va­kult. A betegségtől kezd­ve a tál­tos im­már rend­kí­vü­li ké­pes­sé­gek bir­to­ko­sa lett. Az „em­ber anya­gi lé­te az ál­lat anya­gi lététől függ, a ter­mé­szet­fö­löt­ti erőket megszemélyesítő szel­le­mek is jó­részt ál­lat ala­kú­ak. Ép­pen ezért a sá­mán min­den te­vé­keny­sé­ge hang­sú­lyoz­za az ál­la­ti ere­de­tet” – ír­ja Dió­sze­gi Vil­mos. Öl­tö­zé­ke a tál­tos segítőszellemét jel­ké­pez­te: leg­több­ször ma­da­rat, rit­káb­ban szar­vast.
A tál­tos dob­já­nak Y-típusú fo­gó­ja volt, mely Tej­utat jel­ké­pez­te. A bőrt 12 he­lyen erősítették hoz­zá a ke­ret­hez, ez a 12 csil­lag­ké­pet szim­bo­li­zál­ta. A do­bot különböző szim­bo­li­kus áb­rák­kal dí­szí­tet­ték.  Nap­ja­ink em­lé­ke­ze­té­ben is élén­ken él még a sá­mán­dob em­lé­ke és sok­szor a szi­tá­val pá­ro­sul, ami a gyer­mek­ver­sek­ben is előfordul: Ad­jon Is­ten las­sú esőt, / Mos­sa össze mind a kettőt; / Szi­ta-szi­ta pén­tek, / Sze­re­lem csü­tör­tök, / Dob szer­da.
A szer­tar­tá­sok al­kal­má­val el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, amit a ma­gya­rok ré­vü­lés­nek hív­nak. A szer­tar­tá­so­kon a családfők vet­tek részt, akik a tál­tos jur­tá­já­nak fa­la men­tén he­lyez­ked­tek el. Ilyen­kor sá­mán min­dig ri­tu­á­lis öl­tö­zék­ben je­lent meg, dob­já­val és il­la­tos nö­vé­nyek füst­jé­vel ér­te el az ön­kí­vü­le­ti ál­la­po­tot. Az eksz­tá­zis so­rán egy fa tör­zsé­be vá­gott lépcsőfokok meg­má­szá­sa jel­ké­pez­te égi út­ját. A szer­tar­tá­sok cél­ja a gyó­gyí­tás, jós­lás, ál­dás­ké­rés volt.
A ma­gyar tál­to­sok kö­zött is lé­tez­tek jók és rosszak is (fe­hé­rek és fe­ke­ték), ezek gyak­ran vi­as­kod­tak egy­más­sal bi­ka alak­já­ban, de előfordult, hogy ke­re­kek, lán­gok vagy csődörök alak­já­ban. Minden­nek cél­ja az időjárás jó­ra vagy rossz­ra for­dí­tá­sa volt. Min­dig tud­ták előre, hogy hol, mi­kor, mi­lyen alak­ban és ki­vel fog­nak vi­as­kod­ni.
Az in­di­án sá­mán­iz­mus
A sa­ma­niz­mus ural­ja a val­lá­si éle­tet, vagy a leg­fon­to­sabb ré­sze an­nak. Mi­vel ál­ta­lá­ban min­den fi­a­tal fér­fi alá­vet­te ma­gát a látomáskereső rí­tus­nak, va­gyis egy sa­ját segítő szel­lem ke­re­sé­sé­re in­dult, ezért mond­hat­nánk min­den in­di­án sámánizált egy ki­csit. De nem min­den­ki váll­ha­tott sá­mán­ná, mert csak a sá­mán volt ké­pes a szel­le­mek se­gít­sé­gé­vel a ter­mé­szet­fe­let­ti erők köz­vet­len meg­ta­pasz­ta­lá­sá­ra.
Mint ál­ta­lá­ban min­den kul­tú­rá­ban, úgy az in­di­á­nok­nál is a sá­mán fő fel­ada­ta a gyó­gyí­tás, ezért or­vos­sá­gos em­ber­nek is hív­ják, de emel­lett ő szel­le­mi ve­zér, jós, költő, ének­mon­dó, előadó, a va­dász­szer­tar­tá­sok vezetője, va­gyis az ő fel­ada­ta, hogy fenn­tart­sa a vi­lág­ré­te­gek köz­ti har­mó­ni­át. A har­mó­nia alap­elv, mely min­den in­di­án tár­sa­da­lom gyó­gyí­tá­si mód­já­ban visszatükröződik, ám kul­tú­rán­ként eltérő meg­fo­gal­ma­zás­ban. A pimák és a navahók sze­rint ha he­lye­sen él az em­ber, be­tart min­den előírást, tud­ja, hogy mit le­het ten­ni és mit nem és en­nek meg­fe­le­lően cse­lek­szik, ak­kor jó egész­ség­nek fog ör­ven­de­ni. A be­ava­tás tör­tén­het spon­tán mó­don vagy szán­dé­kos ke­re­sés­sel. Spon­ta­ne­i­tás­ról be­szél­he­tünk, ak­kor, ha egy ha­lott sá­mán lel­ke vagy az ún. sá­mán­be­teg­ség öröklődik, ilyen­kor a gye­rek fog­gal, haj­jal vagy tíz­nél több uj­jal szü­le­tik (fö­lös csont­tal), vagy ak­kor, ha a je­lölt­nek ál­má­ban meg­je­le­nik egy szel­lem, és kez­det­ben kedvező aján­la­to­kat tesz a hi­va­tás el­fo­ga­dá­sá­nak ér­de­ké­ben. Ta­nu­lás ese­tén az illető ön­ként je­lö­li ma­gát, ilyen­kor a szel­le­mek ta­nít­ják vagy az öreg sá­mán vá­laszt­ja ki utó­dát, ezt ne­vez­zük szán­dé­kos ke­re­sés­nek. A suszvap in­di­á­nok­nál a sá­mánt ál­la­tok avat­ják be, akik majd a védőszellemei lesz­nek. A még szűz serdülő fi­ú­nak iz­zasz­tó­kuny­hót kell épí­te­nie, éj­sza­ka a gőzben tisz­tul, tán­col, éne­kel, ad­dig, amíg a védőszellem meg nem je­le­nik, és se­gít­sé­gét fel nem ajánl­ja. Később az ál­lat meg­ta­nít­ja sa­ját nyel­vé­re is. A paviotszo in­di­á­nok­nál a ha­lott sá­mán je­le­nik meg az illető ál­má­ban és ta­nít­ja.
 A be­ava­tá­si ál­mok meg­ha­tá­ro­zó él­mé­nye a tes­ti fel­da­ra­bolt­ság át­élé­se volt, va­la­mint ég­be­szál­lás és pár­be­széd az is­te­nek­kel vagy szel­le­mek­kel; al­vi­lág­já­rás és be­szél­ge­tés a szel­le­mek­kel és a ha­lott sá­má­nok­kal. A szer­tar­tá­sok­nak min­dig van egy jól meg­ha­tá­ro­zott okuk, ilyen­kor el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán ré­vü­let­be, eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, me­lyet bi­zo­nyos esz­kö­zök hasz­ná­la­tá­nak se­gít­sé­gé­vel ér el. Nö­vé­nyek ki­vo­na­ta­it, füst­jét is hasz­nál­ták a tu­dat­ál­la­pot mó­do­sí­tá­sá­hoz. Carlos Castaneda Don Juan ta­ní­tá­sai (A tu­dás meg­szer­zé­sé­nek ja­ki mód­ja) cí­mű köny­vé­ben is ol­vas­ha­tunk ezekről a pszichedelikus növényekről: „Don Juan, egy­más­tól füg­get­le­nül és különböző al­kal­mak­kor, há­rom­fé­le hal­lu­ci­no­gén nö­vényt hasz­nált: peyote-ot (Laphophora williamsii), csat­ta­nó masz­la­got (Datura inoxia, il­let­ve D. me­te­lo­i­des) és egy gom­bát (ta­lán Psilocybe mexicana). Az ame­ri­kai in­di­á­nok már az eu­ró­pa­i­ak­kal va­ló ta­lál­ko­zá­suk előtt is­mer­ték e há­rom nö­vény hal­lu­ci­no­gén tu­laj­don­sá­gát. Ha­tá­suk mi­att eze­ket a nö­vé­nye­ket szé­les kör­ben hasz­nál­ták öröm­szer­zés, gyó­gyí­tás, va­rázs­lás és egy­faj­ta eksz­tá­zis el­éré­se cél­já­ból.” Ugyan­ak­kor a dob üte­mes ve­ré­se is hoz­zá­se­gí­tet­te a sá­má­no­kat az ön­kí­vü­le­ti ál­la­pot­hoz. A dob ál­ta­lá­ban to­jás­dad for­má­jú, bőre rén­szar­vas-, já­vor­szar­vas- vagy lóbőr. A fel­szí­nét raj­zok dí­szí­tik, ame­lyek ál­ta­lá­ban a vi­lág­min­den­sé­get áb­rá­zol­ják. Le­het­nek: ter­mé­sze­ti ké­pek, Nap, Hold, Csil­la­gok, ál­la­tok, nö­vé­nyek, em­be­rek, esz­kö­zök vagy vo­na­las, su­ga­ras, geo­met­ri­kus alak­za­tok is.
Az észak-ame­ri­kai sá­má­nok­nak in­kább jel­ké­pes szer­tar­tás öl­tö­ze­tük van: sas- vagy más­fé­le ma­dár­tol­lak, egy­faj­ta csörgő vagy egy kis dob, zacs­kók he­gyi­kris­tály­ok­kal, kö­vek­kel és más va­rázs­tár­gyak­kal. Rit­káb­ban, de van­nak szer­tar­tá­si öl­tö­zé­kek is, az apa­csok­nál pél­dá­ul a sá­má­nok­nak van egy rom­bu­sza, egy va­rázs­kö­te­le és egy szer­tar­tá­si ka­lap­ja is. A sá­mánt, ami­kor be­teg­hez hív­ták, gyó­gyí­tá­sát a be­teg­ség oka­i­nak ki­de­rí­té­sé­vel kezd­te. A be­teg­ség oka le­he­tett egy tárgy, amely be­ke­rült a test­be, vagy a lé­lek el­vesz­té­se. Az első eset­ben el kell tá­vo­lí­ta­ni a har­mó­ni­át meg­bon­tó, a bajt oko­zó tár­gyat. A má­so­dik­ban meg kell ta­lál­ni a be­teg szö­ke­vény lel­két, és vissza kell hoz­ni. A gyó­gyí­tás so­rán el­en­ged­he­tet­len az eksz­ta­ti­kus ké­pes­sé­gek al­kal­ma­zá­sa; a szer­tar­tás szük­ség­kép­pen ma­gá­ba fog­lal­ja a szel­le­mek meg­idé­zé­sét. Az ár­tal­mas tár­gyak le­het­nek ka­vi­csok, pi­ri­nyó ál­la­tok, bo­ga­rak, ame­lye­ket a go­nosz szel­lem vagy bo­szor­kány a gon­do­lat ere­jé­vel he­lye­zi be a test­be. A lé­lek el­vesz­té­sé­nek okai le­het­nek ál­mok, ame­lyek a lé­lek szö­ké­sét idé­zik elő, hol­tak, akik nem tud­ják itt hagy­ni a föl­di éle­tet; vagy ma­ga a be­teg lel­ke, amely túl messze csa­va­rog a testétől.
A szer­tar­tá­sok­ra ál­ta­lá­ban éj­sza­ka, a be­teg há­zá­nál ke­rül sor. A paviotszó in­di­á­nok­nál a sá­mán egy tol­mács kí­sé­re­té­ben vagy egy táncosnővel ér­ke­zik meg a szer­tar­tás hely­szí­né­re. A szer­tar­tás kö­zös pi­pá­zás­ból, éneklésből áll, majd a di­ag­nó­zis fel­ál­lí­tá­sa után (ese­ten­ként ez eksz­ta­ti­kus ké­pes­sé­gek al­kal­ma­zá­sát igény­li) kö­zös tánc kö­vet­ke­zik a tűz kö­rül. De oly­kor a sá­mán me­di­tá­ci­ó­ba mé­lyed­ve ke­re­si a baj okát, pl. az acsumavi in­di­á­nok­nál. Az észak-ame­ri­kai in­di­án sá­má­nok szer­tar­tá­sai nagy vo­na­lak­ban ha­son­lí­ta­nak. Ez­zel szem­ben rit­káb­bak a lát­nok- és időjárás-varázsló szer­tar­tá­sok.
/Kató Mária Magdolna – Fülöp Csenge: A sá­mán­iz­mus ma­dár­táv­lat­ból/
INDIÁN GYÓGYÍTÓ MANDALA
Mit jelenthet ma a nyugati ember számára az indián kultúra, az indián filmek és regények nosztalgiáján kívül? Biztosíthatom, hogy nagyon sokat!
A fent látható mandala mintát a Navahó indiánok használták gyógyító szertartásaik keretében.
Mi történik egy ilyen szertartáson?
Hogyan, s mitől gyógyulnak meg a betegek?


 
Kezdjük először a szertartással.
A sámán (a közösség szent embere) előkészítette a sátrat a szertartásra. Tüzet rakott a sátor közepén, megtisztította a sátor belsejét, majd elkészítette a homokmandalát (belülről kifelé felépítve, mint a buddhista szerzetesek), és megidézte a törzs segítő szellemeit a szertartáshoz.
A homokmandala készítésekor szabad kézzel szórták a színes homokot, minden segédeszköz nélkül. Így nem olyan tökéletesek ezek a mandalák, mint a klasszikus buddhista homokmandalák, de így gyorsabb volt az elkészítése, és a célnak tökéletesen megfeleltek.
Nem használtak sok színt, általában 10 alatt volt a felhasznált színek száma. Egyszerű mintákat használtak, és akkorára készítették el a mandalát, hogy egy ember kényelmesen beleülhessen.
Mikor a sámán végzett az előkészületekkel, behívta a beteget és a homokmandala közepébe ültetve, elkezdte a szertartást énekléssel, és csörgővel vagy dobbal kísérve.
Minden mandala, és ének mögött van egy mítosz, egy történet, amelyet mindig a betegséghez választottak meg. A történetben mindig van egy hős, aki sikeresen megoldotta a betegséggel kapcsolatos problémáit és sikeresen felgyógyult a betegségből. A betegnek azonosulnia kell a hőssel, a történettel, ebben segíti az ének és a mandala, amelyek szimbolikusan jelenítik meg a történetet. A mítoszt nem mondják el, feltételezik, hogy a beteg ismeri már ezt, hiszen a törzs mindennapos életében folyamatosan megjelennek ezek a mítoszok, és teljesen áthatják az életüket. Így a nevelés is egyszerűbb volt. Ha egy gyerek megkérdezte, hogy miért nem tehet meg valamit, akkor az volt a válasz, hogy ez, meg ez a hős sem tette meg, mert ez a tett nem vezetett előre, s nem szolgálta a törzs életben maradását. Ezeknek a mítoszoknak, történeteknek nagyon erős kapcsolat megtartó erejük van. A beteget így magával ragadja, és mélyen megérinti a szertartás. Azonosul a történettel, a sámánnal, a mandalában megtestesülő erővel, a hőssel, és az azonosulás révén belsőleg végig éli a gyógyulás folyamatát. Minden a helyére kerül, egyensúlyba kerül a betegben. Ezt végtelen nyugalomban, csendben, erőben és bizonyosságban éli meg, tudja, hogy hol van a helye, s tudja, hogy mit kell tennie. Mikor a szertartás véget ér, a test még beteg (műszerekkel még kimutatható), de a beteg lelke már meggyógyult, erős, egészséges, tettre kész, és szép lassan meggyógyítja a testet is, helyreállítja a fizikai testben is az egyensúlyt, az egészséget, amit még gyógynövényteákkal is támogatnak.

Az indiánok mitológiája, mítoszai, és történetei tették a kapcsolatukat élővé és olyan szorossá a természettel.

A mandalaminta nagyon egyszerűen, letisztulva, szimbolikusan emlékeztet a gyógyulásra. A középpont egy rombusz (négy oldala egyenlő) a világunk kicsinyített mása, ahol megjelenik a négy irány. Ezen kívül, van még egy nagyon fontos tulajdonsága, az, hogy a függőleges irányt hangsúlyozza ki azáltal, hogy a függőleges átlója sokkal hosszabb, mint a vízszintes átlója. Vagyis a spirituális élet sokkal fontosabb az ember életében, mint a fizikai világban elért eredményei. Ezt jelképezi a benne található kereszt is. A függőleges vonal az Ég és Föld összekapcsolásának, és a jelen idő, itt és most kihangsúlyozása. Mindig a jelen pillanatban kell a földi és égi minőségeket megvalósítanunk életünkben, a testi és lelki egyensúly megtartásával.
A rombusz mögül a Nap süt ki, amelyről tudjuk, hogy minden élet a naptól függ a Földön. Ezért is a Napisten foglalja el általában az indiánok vallásaiban a főhelyet, a középpontot. A napsugarak így alakítják át a rombuszt teljessé, vagyis körré. A Nap sugarainak színei, szintén a legfontosabb négy irányt jelképezik, a négy évszakot, a négy ember típust a Földön. A sárga a Nap, amely körül keringünk, ő adja az életet, ő a mi apánk. A fehér a tisztaságot, ártatlanságot szimbolizálja. A hó a Földanyát betakarja, hogy megpihenhessen. A vörös a vért jelképezi, a lemenő napot, ami megnyugvással tölti el spirituális lényünket. A fekete a gyász színe, lelkünk és szellemünk megpihen az éjszaka folyamán. Mindezek az életünk erőire, szabályaira, törvényeire hívják fel a figyelmünket, hogy ezeket nem tudjuk megkerülni, ezeket a törvényeket érdemes elfogadni, és figyelembe venni életünk során, és ne akarjuk megváltoztatni mindenáron a környezetünket, inkább mi alkalmazkodjunk hozzá, inkább mi változzunk meg.
A középpontban még minden együtt van, s innen áradnak ki a különböző minőségek - jelen esetben a négy elem, szín - a négy irányban.
A csillagok, mint archetípusok szimbolizálják a hősöket (a négy minőségben, dualitásban megjelenítve -két ellentétes színnel megrajzolva-, jelképezve ez által, hogy ők is emberek), a gyógyuláshoz szükséges tulajdonságaikat, az élethelyzethez való hozzáállásukat, mint fényforrásokat, amelyek megvilágítják, s mint égi csillagokat, amelyek megmutatják a helyes utat.
A belőlük kiáramló energia az aktivitást jelképezi. Itt már mindegyik csak a saját minőségét tudja átadni, minden hősnek meg volt a maga életfeladata, és az ahhoz tartozó eszköztára (tulajdonságai).
A villám az égből érkezik, az istenek ajándékának (gondoljunk a tűzre) számított. Még a mi nyelvünkben is használjuk „a felismerés villámként hasított belém” kifejezést. A gyógyulás is ilyen belső villám (szikra) hatására indul be, mikor a beteg megérti betegségének az okát.
Friedrich Nietzsche így ír erről a belső villámról:
Az ember érez, nem keres, elfogad, s már nem kérdi, ki ad, úgy ragyog fel a gondolat, mint a villám, szükségszerűen, bizonytalanságok nélkül: soha nem tudtam választani. Az elragadtatás iszonyú feszültsége néha könnyekben oldódik fel, és akaratlanul is hol lassítja, hol gyorsítja a lépteimet, teljes önkívületi állapotban vagyok, s közben egészen tudatosan érzem, hogy véget nem érő, finom reszketés ráz egészen a lábujjam hegyéig, mélységes öröm ez, amiben a lehető legfájdalmasabbat és legkomorabbat nem úgy érzékeled, mint ellentétet, hanem mint szükségességet, mint egy új színt, amire ennyi fény közepette szükségünk van.”
A villám összefüggésben van a szivárványokkal (amelyek szegélyezik körben a mandalát, kialakítva a teljes kört), hiszen a vihar után látunk szivárványt. Túl éltük a vihart (a betegséget), és a megjelenő szivárvány kapuja mosolyogva emlékezteti ijedt énünket egy másik létező világra, a támogató tudatalattink világára, amelyet a beteg, a gyógyulást követő megkönnyebbülésben érzékelhet, hogy nincs egyedül, hogy vigyáznak rá, hogy a betegség érte s nem ellene volt. Ez a mandala tulajdonképpen egy szivárvány mandala. A természet egyik csodája a szivárvány egy megfoghatatlan, de látható kaput mutat meg nekünk. 
Ha jobban megnézzük a szivárványokat, akkor észre lehet venni, hogy a szivárvány belsejében fényesebb, világosabb az ég, mint rajta kívül. Mintha egy másik dimenzióba vezetne. A színek befelé nőve (a legkisebb rezgésű pirossal kezdődik a külső szélén és a legmagasabb rezgésű lilával végződik a belső szélén) mutatják az utat. A mandalában leegyszerűsítve a két szélső színt jelenítik csak meg, emlékeztetve bennünket a kívül és belül dimenzióira, emlékeztetve a kapura, az átjáróra. Emlékeztetve a feladatra, hogy át kell mennünk a kapun, a szivárvány alatt.
S legvégül a szélén a gömbök mi vagyunk emberek (személyiségek, egók), akik mint bolygók keringünk a belső napunk körül, és akibe belevág az „Isten villáma” ha szükséges (ha a kapcsolat megszűnik), ha kérjük. A gömb az ember teljességét, egységét, tökéletességét szimbolizálja. Itt négy részre osztva (fent és lent – ég és föld, bal és jobb – múlt és jövő) jelképezi földi állapotunkat, megosztottságunkat, de a metszéspontban létrejön egy pont, ahol a vízszintes és függőleges találkozik, egy középpont, a szív. Sokat hallottuk már, hogy az indiánok a szívükkel "gondolkoznak", a fejük helyett.
Az igazi indián filozófiája szerint indiánnak lenni egyfajta tartást, szellemi állapotot jelent. Indiánnak lenni egyfajta létállapot, amit az ember a szívében hordoz. Ez azt jelenti, hogy a szív szavát követed, s mintegy energia-elosztóként működsz ezen a bolygón. Hallgatsz a szívedre, az érzéseidre, a megérzéseidre, hogy eloszthasd az energiádat, hogy a Föld és az Ég hasonló energiáit mágnesként magadhoz vonzzad, s a szívedből – lényed valódi központjából - újra eloszthasd. Ez a mi feladatunk.”
(Brook Medicine Eagle, Nez Percé és Lakota indián asszony
 
Egyszerűen csodálatos ez a mandala! Egyszerű, tiszta formáival, színeivel, impulzív, kiáramló energiáival nagyon erős hatással van az emberre.
Az indián gyógyító mandala összegezve nem más, mint egy eszköz, egy segítség, egy kapu, amely a megváltozott tudatállapot segítségével, tudatalattink támogató erőit mozgósítva helyreállítja a megcsorbult egységet, és a felborult egyensúlyt bennünk a gyors, és eredményes gyógyuláshoz.
Mára már a tudomány is elismeri a megváltozott tudatállapot hasznosságát. Lust Iván így ír erről:
A közösségben együttesen átélt megváltozott tudatállapot és látomásos, képi agyműködés olyan bonyolult információk feldolgozását és integrációját teszi lehetővé, amelyet a fogalmi gondolkodás -elszakadva a mélyebb érzelmi és fejlődéstörténetileg ősibb agyi gyökereitől - nem lenne képes.”
A betegnek aktívan kell részt vennie a szertartásban, hinni kell, és tevékenyen összpontosítani arra, ami történik. A sámán szerint a gyógyulás egyedül a betegen múlik.
Jung szerint a tudattalan képekben formálódik meg, olyan mintha ez volna a tudattalan nyelve. A gyógyítás nyitja a képzeletben rejlik. Jung mindig biztatta a betegeit, hogy ne tartsák magukban vissza a mondanivalójukat, hanem öntsék valamilyen formába azokat. Ezért, aztán aki spontán módon, tudatosan dolgozik ezekkel a képekkel, kapcsolatot létesíthet a tudattalannal. Jung megfigyelte, hogy betegei által készített képekben felbukkanó formák, témák, történetek mind megtalálhatók már az emberiség tárházában (a mitológiában, a művészetben, a tudományos művekben, stb.). Minden egyes szimbólumnak ereje van, és a festője minden esetben elbeszélést teremt köré. A képnek az a szerepe, hogy hatalma van, segít áthozni a tudattalanból a tudatosba a számunkra létfontosságú tudást. A jelképrendszernek, a képeknek, a szimbólumoknak el kell jutniuk a beteg tudatába, és tudatosulniuk kell az eredményes gyógyuláshoz. Ma egy nyugati embert hiába ültetnénk egy ilyen csodálatos mandala belsejébe, nem sokat használna, mert nem tudna a helyzettel és magával mit kezdeni. Ma, ha a mandala segítségével szeretnénk gyógyítani, akkor először nekünk kell segíteni a betegnek, hogy megteremthesse a saját szimbolikáját, amellyel lehet majd dolgozni, amire a gyógyítást lehet majd építeni.
Elmesélem, hogy gyermekkoromban hogyan gyógyultam meg a betegségeimből, hogy jobban megértsétek az indiánok gyógyító tudását. Ha megbetegedtem elvitt édesanyám az orvoshoz. A rendelő ugyanazt a hatást gyakorolta rám, mint az indiánokra a sámán kunyhója gyakorolhatott, és a fehér köpenyes szertartásosan viselkedő (várakozás az orvosra, az orvos határozott beszéde, és mozdulatai), tiszteletet ébresztő orvos olyan volt számomra, mint a sámán lehetet az indiánok számára. Mikor kijöttem a rendelőből már sokkal jobban voltam, szinte ugrálnivaló kedvem volt, mert tudtam, hogy meggyógyulok, és egy csodálatos hét elé nézek, ami alatt élvezhetem édesanyám szeretetteljes gondoskodását, ápolását, és a gondtalan pihenést. Ez után testileg, lelkileg megerősödve térhettem vissza az életforgatagába.
A ma emberének mítosza, története, vallása a tudomány. A ma emberét a csillogó, méreg drága gépekkel történő vizsgálatok, kezelések, a fehér köpenyes nagy tudású professzorok közreműködése, és új fejlesztésű tabletták adagolása gyógyítja a leghatékonyabban.
A mandala azoknak az embereknek adhat ma hatékony segítséget, akik elindultak a tudatos, spirituális fejlődés felé. Akik számára létszükséglet lett az önismeret elsajátítása.
Befejezésül álljanak még itt idézetek a Sascha Wuillemet, Andrea-Anna Cavelius: Színmeditációk című könyvéből az indiánok lelkivilágával kapcsolatosan, és váljanak mindenki épülésére.

A csinukok imája
Szólítjuk a Földet, hazánkat,
szólítjuk a hegyeket, a csönd bérceit,
szólítjuk a vizeket, melyek átszövik a földet,
és kérjük őket:
»Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.«
Szólítjuk a földet, mely megtermi táplálékunkat,
szólítjuk az egekig nyúló erdőségeket,
szólítjuk a síkság vadjait, melyek megosztják velünk hazánkat,
és kérjük őket:
»Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.«
Szólítunk mindenkit, aki valaha élt ezen a Földön,
szólítunk mindenkit, akit szeretünk,
szólítjuk a Nagy Szellemet, aki az egész mindenséget betölti,
és kérjük őket:
»Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.«"

Indián kozmosz

A bölcs Luther Standing Bear [Álló Medve -A szerk.] meséli: „Megtanítottuk gyermekeinket, hogy csöndben üljenek, és örömüket leljék ebben. Megtanítottuk őket hogyan használják érzékszerveiket: hogy figyeljenek akkor is, ha elsőre nem ötlik szemükbe semmi látnivaló, hogy füleljenek akkor is, ha minden csöndesnek tűnik.
Elutasítottuk a túlzó, föltűnő viselkedést, mert őszintétlen. A szüntelenül fecsegő embert neveletlennek, üresfejűnek tartottuk. Sohasem kezdeményeztünk meggondolatlanul beszélgetést, és sosem heveskedtünk.
Senki nem kérdezett elhamarkodottan, ha mégoly fontos volt is a kérdése.
Valóban udvarias ember csak közös, töprengő csönd után kezdett bele bármilyen társalgásba. Beszélgetés közben is gondosan figyeltünk minden kis szünetre, hogy ha társunk elhallgatott, fontolóra vehesse a mondottakat, és elgondolkodhasson kissé."

 

Virágok
(Navahó ének)
Jártam a világ végén.
Jártam a vizek végén.
Jártam a menny végén.
Jártam a hegyek végén.
Senkit sem találtam,
aki ne volna a barátom."


Törzsfőnök

A bölcs Héhaka Szapa mondja: »Az índián minden cselekedetében megtalálhatjátok a kör formáját, mert a világerő mindig körben fejti ki hatását, és minden a kör formára törekszik. Valaha régen, amikor még hatalmas és boldog nép voltunk, egész erőnk népünk szent köréből származott, s amíg meg nem tört ez a kör, addig jól is ment a dolgunk. A kör középpontja a virágzó fa volt, amelyet a négy égtáj köre táplált. Kelet békét és fényt adott, Dél meleget, Nyugat esőt, Észak pedig erőt és kitartást jeges viharaival.«

Az indiánok gyógymódjai

A bennszülött indiánok tudásának csak egy kis töredékét ismerjük, pedig számos betegségre ott a megoldás!
Amazónia őserdejének 16,5%-át már sikerült kiirtani 2004-re. Például Brazília a 2009-es koppenhágai klímacsúcson elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ig nyolcvan százalékkal csökkenti az Amazonasi esőerdő irtását. Az elmúlt tizenegy hónapban azonban az azt megelőző év ugyanezen időszakához képest a kiirtott erdőterület 34 százalékkal nőtt.

Ős-Mexikó, Ős-Peru

Ős-Mexikó és Ős-Peru művészeti emlékein talált motívumoknak az egyiptomiakkal való hasonlósága, az analóg építészeti stílus, a közös piramisépítés, az írás azonos fejlődése valószínűvé teszik, hogy Amerika ősbirodalmainak műveltsége Egyiptoméval közös forrásból táplálkozott. Amerika őskorának orvosi ismeretei mégis inkább a babiloni asztrális orvostudománnyal való rokonságot mutatják.
Amerika ősi népeinél az orvosi ismeretek művelése szoros összefüggésben állt a vallásos kultusszal. Talán még kifejezettebben, mint Egyiptomban, amit a helyi viszonyok magyaráznak. Hosszú száraz évszakokra tartós esőzés, ennek nyomán meg tömérdek megbetegedés jött. Nem csoda, ha legfőbb betegségokozónak a vizet, illetve az eső istenét, Quaxolotl-ot tekintik. Aki az őróla elnevezett hónapban született, el lehetett készülve, hogy vak, béna, kiütéses, vagy rühes lesz. A klímának fontos egészségügyi szerepe időjósokká tette a paporvosokat. A paporvosok templomokban éltek s e templomi iskolákban nevelték utódaikat. Istenük az orvosisten, a Quetzalcoatl, a szélisten. A betegségek istene Xiuhatlatl, a szülésé a Holdisten, kinek fejére csigát rajzolnak, az anya méhéből kibúvó gyermek jelképét. A halál istene Kukulcan, akit madárral és kígyóval ábrázoltak.
Isteneken kívül még gonosz varázslók befolyásolhatták az ember egészségét. Ezek ellen ellenvarázslat segített. Terápiájukat ez a misztikus kóroktan képezte. Sok esetben a ráolvasáshoz, valamint a betegségnek - a mai indián terápiában is alkalmazott - kiszívásához folyamodtak. Gyógyszereiket inkább a külsőleg látható megbetegedésekben használták. Így foghúsgyulladásnál sós paprikát, a foghúzás után sót. Fejfájás ellen a cocoiatic-levél füstjét szagoltatták. Ismerték a gőzfürdőt, és a masszázs hatásait, mely dörzsölés, csipkedés és gyúrás formájában volt divatos.
Szülésnél természetellenesnek tartották az ikerszülést, a magzatokat ilyenkor elpusztították. Következtethetünk arra, hogy operációkat is végeztek. A múzeumokban őrzött antropomorf vázák legtöbbje orrukon, ajkukon vagy lábukon megcsonkítottakat mutat. Bár ez utalhat betegség, büntetés, sebesülés ábrázolására is, de tudunk róla, hogy a sebeket aloé-lében mosott emberi hajjal varrták össze és kaucsukkötéssel fedték. Ez műtétekre utal. A legtöbb nyom a gyógynövények alkalmazásáról maradt fenn. Az "Indák első orvosa" címmel megtisztelt Francisco Hernandez 1570-ben érkezett az Újvilágba. Hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött a mexikói gyógynövényekről, az ősi gyógymódokról, az ősi kultúráról. 16 kötetes műve sajnos csaknem teljesen megsemmisült. Néhány gyógynövény a mexikói népi orvoslásból:
A mexikói mocsárciprus. Fanyar, keserű gyantájával sebeket, fekélyeket, mindenféle bőrbetegséget kúráltak, de használták fogfájás és köszvény ellen is. Kége vizelethajtó. Leveleit bőrviszketegség enyhítésére alkalmazzák. Megfázás, mellkasi bántalmak, például bronchitis gyógyítására a feldarabolt mocsárciprus fát egy gödörbe rakva és földdel letakarva meggyújtották. A föld alatt elégő és a földdel elkeveredő gyantás fából egy szurokhoz hasonló anyag keletkezett. Ezt rakták a beteg mellkasra. Az avokádó. Olajban, vitaminokban, tápanyagokban gazdag gyümölcsét főként salátának és köretnek eszik ma is. A termés húsa elfogyasztva afrodiziákum, sérülésekre kenve jó sebforrasztó. Kérgének főzetét régóta belső élősködők kiűzésére alkalmazzák. Elpépesített magvaiból készített kenőcsöt bőrpirosítónak használták. Fogfájás csillapítására egy kis magdarabkát helyeztek a lyukas fogba. A termés finom olajával kiszáradt, kirepedezett bőrt kezeltek. A Bocconia fajokat a legősibb érzéstelenítők közé sorolhatjuk. A terméséből kipréselt olaj szétoszlatja a daganatokat, eltünteti a tályogokat. Csípős és összehúzó anyagokat is tartalmaz. A kéregtől megfosztott hajtásokból a szem gyulladásos, fekélyes betegségét gyógyító szert lehet készíteni. A növény nedve és a gyümölcs is szélhajtó és a megfázásos betegségek gyógyítója. Az összezúzott levelek hegesítik az elhanyagolt sebeket és szétoszlatják a szemölcsöket. A sárga tejnedvét tették a bőr alá az operáció előtt, helyi érzéstelenítés céljából.
A varázsmogyorófélékhez tartozó ámbrafa gumiszerű gyantája volt az első rágógumi, amit leheletillatosítónak és a fogak konzerválása végett rágtak. A folyékony balzsammal vérhast kezeltek, hasmenést csillapítottak és hurutos megbetegedéseket kúráltak. A balzsammal készült ital segíti az emésztést, erősíti a hasat és a daganatokat is szétoszlatja. A mikulásvirág szép mexikói virág, tejnedvét orbánc és mindenféle bőrbetegség gyógyítására használták. Lángvörös murvaleveleinek főzetét szoptatós anyákkal itatták, hogy több tejük legyen. A tejnedvet szőrtelenítésre használták.
Még a gyapot is gyógynövény.Egyes fajok levél- és virágfőzetével torokgyulladást, pirított magjával vérhast kezeltek. Ősi magzatelhajtó. A trópusi dinnyefa, papaya. Sárgadinnyére emlékeztető termése nagy értékű vitaminokat, tápanyagokat tartalmaz. Ételnek, italnak, nyersen és főzve egyaránt fogyasztják. A növény csaknem minden része gyógyhatású. Főként bélférget és rákbetegségek ellen használták. Tejnedvével égési sebeket, középfülgyulladást kezeltek. Manapság a pollenallergia súlyosabb eseteiben orrcseppnek alkalmazzák az idegen fehérjék feloldása céljából.
Ismerték a szágót idegnyugtatóként, egyes fenyők leveléből forrázott teát gyomorpanaszokra, a duglászfenyő fiatal hajtásrügyeit nemi baj ellen, A szarszaparilla örökzöld cserjének a gyökerében lévő hatóanyagok a nemi baj és a köszvény legősibb gyógyszerei. A yukka-fajok magvainak szélhajtó hatását ismerték, A filodendron érett terméseiből préselt nedv az izületi gyulladás szere. A szent tea egy borsfaj. Illatos leveleit főként helyi érzéstelenítésre, fej- és fogfájás csillapítására használták. A fekete fűz kérgéből ősi lázcsillapító és orbánc elleni szer készült. A mexikói dió leveleit felmelegítik, és a reumás testrészekre téve enyhítik a fájdalmat, csökkentik a gyulladást.


Íme néhány ősi idők óta máig fennmaradt gyógyszer. Napjaink emberein is sokat segít. (Tehát elsősorban fitoterápiát, balneoterápiát, masszázst alkalmaztak, valamint a ráolvasások bizonyos pszichoterápiának felelhettek meg. )
A manapság újra felfedezett fül- és testgyertya is az ősi indiánok öröksége:
Ez az ősi, természetes gyógymód a leírások szerint Dél-Amerikából származik. Indián törzsek fedezték fel először, hogy egy tölcséres eszköz testen történő elégetése megtisztítja a testen belül futó energiapályákat, megszabadítva így a beteget a gyulladásos gócoktól és fájdalmaktól, azaz a blokádoktól, melyek akadályozzák a szabad energiaáramlást. A gyertyákat kezdetben puha törzsű fák vékony háncsából csavarták és nagy levelű növények leveleiből. Később rájöttek, ha méhviaszba mártják, a gyertya égése lassabb, így növekszik a hatékonysága, és nagyobb mennyiségű salakanyagot képes kioldani a szervezetből.
Az aztékok, maják öröksége
Közép- Amerikában a gyógyítók és javasasszonyok jól ismerték az emberi testet, a mágia és a gyógyfüvek hatását. Az aztékok ásványokat és bizonyos állatok húsát is gyógyításra használták. Vizelettel csillapították a lázat, gyakran csapoltak vért. A sebészek szükség esetén koponyát lékeltek, végtagokat amputáltak, császármetszést végeztek, és ismerték a fogorvoslást is. Műtéteikhez pattintott obszidiánból készült kést és szikét használtak. Feltehetően pontos anatómiai ismeretekkel rendelkeztek, melyeket az isteneknek bemutatott emberáldozatok során szerezhettek. Szobraikon és domborműveiken is megjelenítették gyógyító tudományukat. Az aztékok mindennapos családi szokása volt a gőzfürdőzés, mely a test mellett a lélek megtisztulását is szolgálta.
A 18 maja törzs papkirályai uralkodók és indián sámánok voltak egyben, akik több napos böjt után, önkívületi állapotban gyógyító- és áldozati szertartást mutattak be az isteneknek.

 
Ismerték a módosult tudatállapotot előidéző növényeket, melyeket önmaguknál transzállapot előidézésére, emberáldozataiknál pedig elkábításra használtak.
Az „istenek növényeit” pedig azért fogyasztották, hogy hallucinogén állapotban kapcsolatba kerüljenek a túlvilággal, hogy látomásaik legyenek és meglássák a jövőt. A légyölő galócát a guatemalai maják még ma is a megvilágosodás eszközeként használják.
A mexikói népi orvoslás a világon egyedülálló. Közel 20 000 növényfajt használtak gyógy-, illetve haszonnövényként – sokuk hatásmechanizmusa még napjainkban is feltáratlan. A mexikói őslakosság a napot rendszerint papaya gyümölcs fogyasztásával kezdi, magját bélféreg ellen fogyasztja, de a növény többi részét is gyógyításra használja. Az indiánok a különféle betegségek hatékony gyógyításán túl a mérgező növények hatását is ismerték és használták, például mérgezett nyilaikon ellenségeikkel szemben és vadászatokon. Mexikóban a 12 méterre is megnövő óriás kaktusz fiatal hajtásainak levéből az indiánok narkotizáló italt készítenek. Az indián papok a nyílfű nevű kúszónövény magjától transzállapotba kerülve lépnek kapcsolatba halottaik lelkével.
A mexikói fikuszfajok levegőn gumivá szilárduló tejnedvét az őslakos indiánok a törött csontok rögzítésére használták, de jó még szemölcsök, sebek, tályogok kezelésre is. A bűzcserje erős fokhagyma illatú növény. Levelét lázcsillapításra, magzatelhajtásra, valamint fejfájás és skorpiócsípés ellen használták. A mexikói liliomfa, az azték nemesség díszfája volt. Illatos virága a beteg szív egyik legfontosabb gyógyszere volt, de bénulást is gyógyítottak vele. Az ámbrafa illatos gyantáját füstölőként használták, de ebből készült az első rágógumi is a lehelet illatosítására és a fogak konzerválása. A Bocconia arborea a mákfélékhez tartozó növény. Sárga tejnedvét operáció előtt a bőr alá juttatták, mint helyi érzéstelenítőt. Az újvilági festőcserje a legősibb indián festékanyag és gyógynövény. Magjainak főzetét az aztékok húgyúti megbetegedések, epilepszia, kígyómarás, fekélyek és sebek kezelésére használták. Az álomhozó almafa gyümölcse közkedvelt Mexikóban. Kérgét – az indiánoktól eltanulva – a mexikói orvosok is sokáig alkalmazták nyugtatóként, altatóként. A szoptató nők a zúzott levelek nedvével kenték be mellbimbójukat, így óvták meg gyermeküket a hasmenéstől.
Sokféle elképzelést ismerünk a misztikus „kristály koponyákról”, melyek mérete az ököl nagyságútól egészen az 5,3 kg-os súlyúig terjed. Mindegyik egyetlen hegyikristályból került kifaragásra, ami még a mai technikai színvonalon is szinte kivitelezhetetlen. Talán a legelfogadhatóbb Chris Morton és Ceri Thomas „Az istenek könnye” című könyvében leírt teória: a kristálykoponya a béke korszakát hozza el a Földre, ha egyesítik 12 másik társával. Ezen elgondolás jegyében a világon eddig megtalált 12 kristálykoponyát a hopi indiánoknak adták át megőrzésre. Bízzunk benne, hogy a 13. koponya megtalálása végül elhozza majd a békét Földünkre!
Ma már a gyertya a jól bevált természetgyógyászati eszközök közé tartozik, világszerte használják kiegészítő terápiaként a különböző egészségügyi problémáknál, vagy akár önálló kezelésként is bizonyos esetekben. Készítéséhez általában tiszta lenvásznat, pamutvásznat, a mártáshoz méhviaszt és parafint használnak, különböző arányban keverve. A gyertya szélesebb végét meggyújtva és a testpontra helyezve a kéményhatás következtében vakuum keletkezik, amit az égés általi hőhatásból keletkezett felhajtóerő hoz létre. A szívóhatás által kihúzott salakanyag megjelenik az elégetett gyertya csonkjának belsejében összegyűlt üledékben.
 Hosszan sorolhatnánk az indiánoktól kapott olyan értékes ismereteket, melyeket napjainkban is hasznosítunk.
A kinint a jívaro indiánoknak köszönhetjük, amivel legyőzhettük a maláriát. Az ayahuascat gyógynövényként csak 1995-ben ismerte meg a világ, de már fontos gyógyszer alapanyag, akárcsak a maca, az „Andok ginzengje”. Az ayahuasca nevű hallucinogén (pszichoaktív) itallal elsősorban a purguerok gyógyítanak béltisztító hatása miatt.
A gyógyító embereket a szerint nevezik el, amivel fő gyógyító tevékenységüket végzik. A tabaquerok dohánnyal, a camalonguerok az Andok eddig azonosítatlan camalonga nevű növényének magját fogyasztva kezelik betegeiket. Az ayahuasquerok a beteg belső megtisztítása után szigorú diétát írnak elő neki, hogy a növény gyógyító hatása maradéktalanul kiteljesedjen. A pasuchaca vércukorszint csökkentő hatása miatt nagy karrier előtt áll.
A kokalevélből, az Andok lakóinak ősidők óta szent növényéből kivont kokain a gyógyászat ma már nélkülözhetetlen alkotóeleme. Az inkák fontos gyógynövényével a gyomorfekélytől a hegyibetegségig számos bajt kezeltek. Ismerték helyi érzéstelenítő hatását, ezért műtéteknél is használták. Ma is népszerű: fejfájás csillapítására a leveleit a halántékukra teszik, orrvérzés esetén a megpárolt magvakat az orrlyukakba dörzsölik, csonttörések gyógyításakor tojásfehérjével és sóval kevert kokalevelekkel borítják be a sérült felületet.
A gyógynövények csak akkor hatásosak, ha a lelket már meggyógyítottuk.” (mapuche gyógyító, Chile) „A növényeknek lelkük van, ha arra használjuk, amire kell, nekünk adják azt, amijük van. Ezért tisztelnünk kell őket.” (bolíviai indiánok). Az indiánok úgy gondolják, hogy a lélek és a természet egyensúlyának visszaállításával megszűnik a betegség. Peruban, a paraguayi határhoz közel, a Banados de Isoso vidék kórházában két gyógyító dolgozik egymás mellett. A helyi guaraní indiánok sámánja és egy képzett orvos. Attól függően tevékenykednek, hogy a beteg állapota mit kíván meg. A sámán elsősorban a lelki eredetű betegségeket gyógyítja.
Bolívia amazóniai régiójában a lepkeszúnyog fekélyeket okozó parazitákat terjeszt. A chimán indiánok ezeket az evanta nevű növény levelével borogatva gyógyítják. Találmányukat ma már a modern világ is hasznosítja. A szúnyog által terjesztett betegség évi 350 millió embert érint az egész világon, ezért is volt a közelmúlt egyik legfontosabb felfedezése 1987-ben.
macskakarom a perui Andok bennszülött növénye. A trópusi őserdő fás liánjának belső háncskérgéből készülő gyógyhatású készítményt 1994-ben ismerték el gyógynövényként, mivel a 80-as évek óta folyó klinikai vizsgálatok igazolták különleges hatását. Jelentőségét a malária elleni küzdelemben rendkívül fontos kininhez hasonlítják. Növeli a fehérvérsejt számot, javítja a vérképző szervek működését, alkalmas a kemoterápiás kezelések mellékhatásának csökkentésére, de daganatos, ízületi- és szívbetegségek kezelésére is használják. A német származású Artur Brell fedezte fel, hogy a macskakarmot fogyasztó ashaninkák között ismeretlen a rák. Peru legnépesebb amazóniai törzse évszázadok óta fogyasztja a növény minden részét. Ma már tabletta (gyomor- és bélbetegségek, fekélyek, nőgyógyászati panaszok, légzőszervi bántalmak, ízületi- és csontfájdalmak kezelésére ill. megelőzésére), gél (sebek, bőrgyulladások, gombás fertőzések, herpeszek, övsömör, aranyér esetén) és tea formájában nálunk is kapható. Citosztatikus hatásánál fogva képes elfojtani a tumoros sejtek szaporodását és a fagocitózist (sejtfalás) serkentő hatása miatt pedig erős immun-stimuláns.
Bár sok mindent ellestünk már az indiánoktól, mégis keveset tanultunk. Míg ők a betegségek megelőzésére ismernek hatékony módszereket, mi csak akkor kezdünk élni ismereteikkel, amikor már baj van.
Ha tehetjük, addig válasszunk, amíg nem késő.








Ősi gyógymódok,

csodálatos magyar szokások



2014.03.07 09:52
Kiemelt linkek..
Előzmény..
Kapcsolódó link..
A magyarság ősi hitvilága talán nem is tudatosan, de hatékonyan használta azokat a gyógyító technikákat, amellyel például elűzték a fáradtságot, megtisztították csakrájukat.Most megmutatjuk, hogyan!
Ősi gyógymódok, csodálatos magyar szokások
A magyar néptánccal nagyszüleink, dédszüleink elűzték az aratás, hihetetlenül nehéz munkájával járó fáradtságot. Ilyenkor tartották az aratóbálokat, és a hajnaltól napnyugtáig tartó aratás után, egész éjjel mulattak. Megmutatta, hogy a népitáncnak, főleg a legényeseknek, szinte minden mozdulata egy-egy zodiákus jegynek felel meg, ezzel hozva harmóniába az energiákat, és a csettintésekkel, tapsolással, a lábak csapkodásával, kurjongatásokkal pedig kitűnően megtisztították a csakráikat, meridiánjaikat, bár valószínűleg, ezeknek nem voltak tudatában, de így óriási energiákat nyertek.
Gondoltátok volna, hogy csakráink mindegyike, szépen sorban behangolható a szolmizációs hangokkal. Ha betegek, vagy csak nagyon fáradtak vagyunk, feküdjünk bele egy kád meleg vízbe úgy, hogy a fejünket is belerakjuk. Öntsünk bele pár csepp, bármilyen illóolajat, és próbáljuk meg megkeresni azt a dó hangot, (énekeljünk) amely a gyökércsakránkra el kezd rezonálni. Ha megtaláltuk, ezt erősen lehet érezni, akkor utána énekeljük végig a ré, mi, fá, szo, lá, ti hangokat is. Ezzel az összes csakránkat képesek vagyunk kitisztítani, harmóniába hozni, és aktiválni. A gyógyulásunk pedig megtörténik. Tulajdonképpen a magyar népdalok hangkészlete, és ezek éneklése is felér egy ilyen csakra harmonizálással.
Ha felrajzoljuk egy táblára, a hosszanti tengelyünket (gerincünket), amelyre bejelöljük a csakrákat, és a hozzá tartozó szolmizációs hangokat, majd ezeket felülről lefelé haladva, és visszafelé olvasva, (a szívcsakrához tartozó “fá” hang kivételével, az ó hangokat ő-vel helyettesítve, a következő értelmes mondat állt össze: ITT ÁLL ŐS FA, ÍM ERŐD.
- 7-es, korona csakra                     TI                            IT
- 6-os, harmadik szem csakra        LÁ                           ÁL
- 5-ös, torok csakra                        SO                         OS
- 4-es, szív csakra                          FA                          FA
- 3-as, napfonat csakra                  MI                          IM
- 2-es, nemi csakra                         RE                         ER
- 1-es, gyökér csakra                      DO                        OD
Döbbenetes, nem? Egyszerűen hihetetlen. Az Ős fa, a gerincünk, mely alul a gyökér, fenn a korona, melyből úgy kapjuk erőnket, hogy lent a Földbe, fenn az Égbe vagyunk bekötve. Vajon Kodály Zoltán tudta azt, hogy az általa elnevezett hangok ezt a bölcsességet adják ki? Bizonyára fogalma sem volt róla, ezt minden valószínűség szerint, odaátról súgták neki.
Még néhány népi gyógymódot megosztunk veletek:
Ízületi fájdalmakra, gyulladásokra: napközben mézes káposztalevelet kell rátenni a gyulladt, duzzadt testrészre és átkötni, éjszakára vízben főtt kukoricadarát , azaz puliszkát kell melegen rákenni, és fóliával majd kendővel bekötni. Erre jó még a fekete nadálytő pakolás is.
Hólyaghurut, felfázás: nagyon jó a kamillatea meginni, de a fájó és égető vizelési inger megszüntetésére hatásos, ha a gőze fölé ülünk, vagy beleülünk egy lavór kamillás vízbe.
Torokfájás, köhögés: gőzölés a jó öreg kamillatea fölött, törülközővel a fejen, és nagyon jó a következő teakeveréket meginni: kamilla, útifű, kakukfű, zsálya mézzel, citrommal, lehet még a teavízbe tenni egy kis fahéjat és szegfűszeget. Ez ajánlott forralt borba is. A lenmag teája is nagyszerűen oldja a légúti váladékokat, enyhíti a köhögést.
Fülfájás, övsömör: nagyon hatásos a kövirózsa nedve, fülbe csöpögtetni, vagy az övsömörös részt bedörzsölni, kitűnően csillapítja a fájdalmat. Fülfájásnál még nagyon jó a meleg só is, amit egy kis vászonzacskóba kell belevarrni, és jól átmelegítve a fülre tenni.
Herpesz, kiszáradt, vagy gyulladt bőr: nagyon jó a körömvirág kenőcs, amelyet érdemes házilag elkészíteni, egy marék, lehetőleg napos időben leszedett körömvirágot, ennek szárát, levelét és virágát összevágni, és beletenni kb 20-25 dkg disznózsírba, majd ezt pár percig sütni benne. Ezután 1 napig hagyjuk állni, majd szitán vagy egy gézen átszűrni, és kis üvegbe beleönteni. Hűtőben sokáig eláll, és bármikor felhasználható.
Nagyanyáink szinte mindenre használták az ecetet is, pl. a haj öblítésére, az öblítővízbe kevertek egy evőkanál ecetet, ettől a hajuk szép fényes lett. Korpásodása ellen is hatásos szer volt, ha ecettel bekenték a fejbőrt, és azt egy kicsit bedunsztolták. De az ecetes borogatást használták duzzadt ízületre is, vagy csípések okozta viszketés vagy fájdalom enyhítésére.







Konyhai turpisságok otthonról...


2012.02.14 16:06
Kapcsolódó link..
Ez még hasznos lehet mindenkinek!
Mivel soha nem kedveltem a csirkemellet, főleg a tyúk vastag, száraz húsát, mindig igyekeztem tőle megszabadulni, holott a legdrágább alkatrésze a szárnyasoknak. Itt tanultam meg, hogy mielőtt pl. kirántanám, éjszakára íróban (savanyú tej) kell áztatni, amitől igen finom zamatos íze lesz. Nem lesz száraz, hanem olyan lesz, mint a borjúhús.
Van úgy, hogy rengeteg gyönyörű petrezselyem van a - kb. 2 nm-es -  kertemben, de van úgy, hogy egyáltalán nincs. Itt tanultam meg azt is, hogy amikor sok a petrezselyem, akkor le kell szedni, jól meg kell mosni, nem kell összevágni, nem kell kiszárítani, mert akkor elveszti a jó ízét és az aromáját, hanem össze kell tekerni szivar alakúra, és be kell csomagolni jó szorosan nylon zacskóba és így kell tárolni a mélyhűtőben. Ha szükség van rá, úgy fagyott állapotban gyönyörűen lehet szeletelni, és épp olyan az íze és az állaga, mintha épp akkor szedtem volna frissen a kertből.
A petrezselyem-, lestyán- és zellerlevelet szárítás után összekeverem, így teszem zárható üvegbe.
Ezt a keveréket minden töltelék húshoz használom
(fasírozott, töltöttpaprika, töltött csirke),
valamint a zsemlyegombóc galuskájába is szórok.

Ha szilikonformában sütünk, a tűpróbát makarónival vagy spagettivel
végezzük, így biztos nem károsodik a forma.

A krumplifőzelék akkor lesz igazán finom, ha a
rántásba reszelt hagymát teszünk.

Ha a szárazbabhoz főzés közben fél zöldpaprikát adunk, kihozza a bab ízét, legyen az főzelék vagy leves.

Ha a csirkemájat sütés előtt villával megszurkáljuk,  nem "köpköd" sütés közben

Amikor olcsóbb citromhoz jutok, bevásárolok belőle akár 1-2 kg-t is. A jól megmosott gyümölcs
héját lereszelem, és cukorral   összekeverve egy műanyag, zárható tetejű edénybe teszem és lefagyasztom..
Süteményekhez kiváló.
A levét kifacsarom, és jégkockakészítőbe téve lefagyasztom. Bármikor elővehetem tea, limonádé ízesítéséhez.
De a kézen lévő halszag eltüntetéséhez is nagyon jó.

Fasírozott készítésekor a masszához tegyünk egy evőkanál étolajat,így nem ragad az edényaljához,
és az olaj is kevésbé habosodik.

A sovány húsokat panírozás előtt kenjük meg olajjal, akkor sütés közben nem száradnak ki..
A fejes saláta nem tárolható sokáig, előfordulhat, hogy kissé megfonnyad.
Ilyenkor nyers burgonya szeletekkel együtt tegyük hideg vízbe néhány percre.>

Fűszereket nem csak a húsokra tehetünk grillezéskor.
Ha  faszénparázsra babérlevelet, rozmaringot vagy
más illatos fűszereket szórunk, a húsok átveszik az aromás illatokat.

A füstölt kolbászról úgy tudod a legkönnyebben eltávolítani a héját, ha előtte hideg vizet engedsz rá.
Ezután pikk-pakk lejön a bőre.

Ha túl világos, sápadt a tojás sárgája, piskótához, rántottához,  nokedlihez, stb.
teszek bele egy kis kurkumát.Nagyon szép színe lesz tőle.

A bablevest rántás helyett úgy sűrítem, hogy a benne főtt zöldséget összeturmixolom.
Így mindenki megeszi, finom és egészséges is!
A szárított zeller- és petrezselyemlevelet mozsárban összetöröm,és amikor már majdnem kész a leves
(gulyás, bab, stb.),csak akkor teszem bele. Finom az íze és az illata.
A túrógombócot érdemes fagylaltos kanállal szaggatni a forróvízbe. Gyors és nem maszatolós.

Ha a másnapos kenyeret párpercre nedves konyharuhába csavarod, majd előmelegítettsütőbe teszed 5-10 percre, olyan lesz, mintha friss lenne..

Kovászos uborka készítésekor a kaprot és a kenyeret egy sűrű szövésű anyagban helyezem az üvegbe,így nem lesz zavaros a lé és egyben kiemelhető.
Muffin sütéskor is hasznos egy fagylaltos kanál. Meleg vízbe mártva szépen, egyenletesen osztható el a tészta a kapszlikba, amiben sütjük.

A kávézacc a hűtőben is jó szolgálatot tesz: eltünteti kellemetlen szagokat.
A mikróban újramelegíteni kívánt rántott húst húzzunk el folyó csapvíz alatt: nem lesz cipőtalp ha megmelegítjük. Ugyanez igaz bármilyen ételre, amit mikróban melegítünk, víz vagy tej rácsöpögtetésével nem szárad ki.
Mikróban melegített folyadékban nem mindig egyenletesen oszlik el a hő ezért miután kivettük, keverjük fel.
Mikrohullámú sütőben is fellehet olvasztani a csokit,ha vízfürdőbe rakjuk
(pl. mikrózható tálba félig vizet teszünk, abba pedig beletszünk egy magas
falú mikrózható üveget, amibe beleaprítottuk a csokoládét).
Garantáltan nem ríkat meg a vöröshagyma, ha megmossuk hideg vízben és a kést isbevizezzük, mielőtt vágni kezdjük.
A felezett hagymát, amit épp nem vágunk, friss felével lefelé fordítsuk a vágódeszkára, így kevesebb illóolaj kerül a levegőbe.
Ha megégettük az ujjunkat,és nincs kéznél semmi hideg - mártsuk sóba az égett részt: nem fog felhólyagosodni.
Megmaradt tojásfehérje, mert csak a sárgája kellett? Tegyük be a hűtőbe a fehérjét, és másnapig használjuk fel:rántottához, omlettekhez, panírozáshoz lazítónak kiváló,
ill. habcsókot is készíthetünk belőle, díszíthetünk habjával süteményeket is.
Befőttesüveget úgy is kifertőtleníthetünk, hogy félig megtöltjük vízzel, és a fedele nélkülnéhány percre a mikróba, a legmagasabb fokozatra betesszük.

Magunk is készíthetünk házi ételízesítőt:
vegyünk a piacon friss leveszöldségből több csomaggal, majd daráljuk le.
Tegyük kifertőtlenített csavaros üvegekbe, adjunk hozzá sót, Ez tartósítani fogja.
Felhasználáskor figyeljünk a benne lévő plusz sómennyiségre!
Általában minden gyümölcs hűthető kivéve a déligyümölcsöket.
Banánt egyáltalán ne tegyünk a hűtőbe, mert nagyon hamar megfonnyad,
Ne tároljuk a kenyeret a hűtőszekrényben lehet, hogy azt hisszük, sokáig
eláll, viszont a tésztája gyorsabban öregszik, szívósodik.
Ne öntsük ki a befőttek vagy konzervek levét salátákba, süteményekbe
tökéletes ízadó komponensek lehetnek.

Ha a palacsintatésztát szénsavas ásványvízzel vagy szódavízzel
készítjük cukor és tej nélkül, sokkal könnyebb állagú lesz, nem ragad le,
és nem utolsósorban olcsóbb az előállítása is. Kétszer annyi szénsavas
ásványvízzel vagy szódavízzel még könnyebb és vékonyabb tésztát kapunk, sokkal több palacsinta süthető belőle.
A főtt tészta nem áll össze, ha kiszedés előtt egy pohár hideg
vizet öntünk a főzőléhez.
A rántott hús sokkal finomabb, ha a panírozásnál a tojásba egy
kis sört is öntünk.
Ha mézet kell kimérned kanállal, előbb olajozd be a kanalat. Garantáltan
lecsusszan róla a méz!
A citrom héját nem dobom ki, mélyhűtőbe teszem, fagyottan könnyen
reszelhető.
A hússzeletek közé folpackot teszek, így fagyasztom le, mert ezzel a
módszerrel nem fagy össze. Annyi szeletet veszek ki belőle, amennyire
szükség van.
Tésztát, levest, meggyet, stb. úgy fagyasztok le,
 hogy egy 1 literes tejes doboz tetejét levágom, zacskóval kibélelem,
 ebbe teszem a fagyasztani valót, ha megfagyott, kiveszem a dobozból ,   így kis téglákat kapok, melyek jól pakolhatók a fagyasztóban.
A hangyák nem szeretik az uborkát, tegyetek uborka héjat oda,
   ahonnan el akarjátok űzni őket!!!
Áttetsző jégkockát akarsz, akkor előzőleg forrald fel a vizet.
A Tükör gyönyörű lesz ha Vhite Spirittel tisztitod (festék hígító)
Rágógumi a ruhában ? Tedd egy órára a mélyhűtődbe
A fehérnemű nem elég fehér ? Áztasd 10 percig egy szelet citrommal a meleg vízben !-ÉS ADJ HOZZÁ SZÓDABIKARBÓNÁT!!!
Hajad nem elég fényes ? Tegyél egy kávéskanál ecetet a hajadra és úgy mosd meg, VAGY INKÁBB AZ ÖBLÍTŐBE!!!
Hogy a citrom kiadja a az összes levét, áztasd egy órát meleg vízben és csak utána csavard.
Hogy ne legyen a káposzta főzéstől kellemetlen szag, tegyél egy szelet kenyeret a káposzta tetejére,(egy kis zacskóban, hogy a morzsák ne kerüljenek a káposzta közé)
A hagymától könnyezik a szemed, rágcsálj egy rágógumit.
Hogy a krumpli előbb főjön meg, hámozd meg, csak az egyik oldalát
Tintafolt a ruhán ? Tegyél jó vastagon fogkrémet a foltra, hagyd megszáradni, és csak utána mosd ki.
Távol tartani egeret, és patkányt, hintsd meg fekete bors porral a területet ahol tanyáznak. Elmennek másfelé.






Hagyma, de holnap is..



2012.06.08 10:30
Kapcsolódó link..
Vadász Ákos Tullió cikke
Szerencsére akadnak kiváló orvosok, pártatlan kutatók, akik nem a gyógyszerlobbi, vagy a pánikra szomjazó média madzagon rángatott Marionett-bábui.

Dr. Bieler és dr. Gurewich is ezek közé tartozik. Ezért aligha hallhattál róluk.

Nézzük meg, mit tanulhatunk tőlük a koleszterinről! (Ne aggódj, a végén nem akarok semmit eladni.)

Dr. Bieler föltette azt az egyszerű kérdést, hogy hogyan tudja az érfalunk egy életen át megőrizni épségét.
Az érfalad ugyanis hasonlatos egy igen sebes sodrású patakhoz, melynek falát a víz folyton vájja.

Lassú víz partot mos. Hát még a gyors...

Ha a partot hamar kimossa a víz, hogyan lehetséges akkor, hogy a rendkívül gyors folyású véred mégsem veri szét az érfaladat?


Elgondolkodtál-e már azon, hogy ha a szíved percenként 5-20 liter vért forgat meg érrendszeredben, hogyan maradhatsz életben 70-80 évig?

Az érrendszer épségét többek között egy csodálatos kenőanyag biztosítja.
Ez a „gépzsír” ha nem lenne, a véráram hamar cafatokra szaggatná az érrendszeredet.

 
Ezt a bámulatos kenőanyagot májad állítja elő, ez a hihetetlen szerved, mely több, mint 500 különféle feladatot tud ellátni!

Adózz egy pillanatra csodálattal májadnak, e pompás műremeknek, mely megtermeli minden kenőanyagok öregapját: a koleszterint!
A kocsidban rendszeresen cserélned kell a kenőanyagot, míg a májad jobbat készít, és nem is tudsz róla.
Kerüld a zsírban, olajban sült ételeket (minden sült hús annak számít, hiszen saját zsírja hő hatására átalakul), a melegen sajtolt olajok használatát!

Ugyanakkor fokozd hidegen sajtolt olajok jelenlétét étkezéseidben! Ne gondolj semmi misztikumra, salátádra bőven locsolj olíva-, napraforgó-, mák-, szőlőmagolajokat!

Emellett fogyassz sok olajos magvat: diót, mandulát, mogyorót, napraforgómagot stb. Ez főleg télen fontos, mert az olajból nemcsak érrendszered kenőanyaga származik, de szervezeted ezzel tudja az állandó testhőmérsékletedet tartani.
Továbbá az olajokban található hőérzékeny E-vitamin fontos építője ez érrendszernek.


Mi a titokzatos vörös koleszterinbajnok?




A népi gyógymód évezredek óta ismeri és veti be ezt liliomfélék családjába tartozó növényt.

Javítja a májfunkciót, az emésztést, használták vértisztítóként, szíverősítőként. Jól alkalmazható megfázások ellen, de mégis most a koleszterinjavító hatását emelném ki a vöröshagymának.

Dr. Gurewich, a Tufts Egyetem professzorát elkeserítette a szívinfarktuson átesett betegei koleszterinszintje.

Ugyanis a szívroham egyik oka a kevés HDL koleszterin, és sok LDL koleszterin. Ha a beteg ugyanazt az étrendet folytatja, ami szívrohamának oka volt, a jövőben további szívrohamokra számíthat, és előbb-utóbb belehal.

Szóval a professzor - jó orvosként együtt érezve betegeivel - kereste a megoldást. Egyik lengyel származású munkatársára hallgatva döntötte el, hogy szívbetegeit hagymakúrára fogja.

Szokatlan a közönséges élelmiszerek gyógyszerhatástani kutatása, de mint pártatlan tudós, nyitottan nekivágott.

A napi egy nyers hagyma fogyasztása megdöbbentő eredményekre vezetett.
Minden 1%-nyi koleszterinszint-csökkenés 2%-kal csökkenti a szívroham kockázatát!

A kilónként 39 Ft-os vöröshagyma (10 kg-os zsákban ennyi az ára) bebizonyította, hogy a természet megint jobbat alkot, mint a vegyipar.

Koleszterinügyben a hagymák közül a vöröshagyma bizonyult a leghatékonyabbnak, de csak nyersen okozott javulást. Sajnos a hőkezelés hatására a hagyma értékes illóolaja megsemmisül.
A kísérlet kapcsán arra is felfigyeltek, hogy minél csípősebb a hagyma, annál hatásosabb.


Mitől működik a dolog?

A professzor nem találta meg azt a vegyületet, ami ezt a rendkívül kedvező hatást okozta. További 150 hatóanyagot fedeztek még fel a hagymában, további kutatás kérdése, melyik hogyan védi egészségedet.

Mik a vöröshagyma főbb alkotói?

100 g hagyma 85-90%-a víz, fehérjetartalma 4-5%, gazdag ásványi anyagokban, kálium, kalcium, magnézium, cink, réz és bór tartalma jelentős.

A magyar a hagymát is hagymával ette, s még népdalaink némelyike is utalt a tarisznyában lapuló vöröshagymára. Nem is betegeskedtek annyit, míg kenyéren és hagymán éltünk.

Még miért jó ez Neked?

A hagyma hígítja  a vért, csökkenti a vérrögképződést (ezt sütve, főzve is képes), elpusztítja a baktériumokat, szabályozza a vércukorszintet. Még az emésztést is segíti!

Koleszterinjavító hatása mellett a hagyma kiváló tüdőtisztító is, ezért a városi embernek egyenesen kötelező, bár erre a lila fajta a megfelelőbb.

Hát nem hihetetlen, hogy egy ilyen gyakori növény ennyire csodálatos gyógyszer?
Nem azért ilyen olcsó, mert csak ennyit ér, hanem mert a természet nagyvonalú, és azt szeretné, ha mindenki hozzájuthatna!

Hogyan edd?

Nyersen rakhatod kenyérre, vagy vághatod salátába. A nyers-fogyasztás szabályát betartva csak képzeleted szab határt annak, hogyan, mivel készíted el.
Mennyit egyél?
A kísérletek alapján már napi fél vöröshagyma hatásos.

Meddig tartson a kúrád?

Ha koleszterincsökkentés a célod, legalább 2 hónapig végezd!

Összegezve, koleszterinszinted javulása érdekében:

1, Egyél több nyerset, és kerüld a zsírban, olajban sütött dolgokat. Használj hidegen sajtolt olajat és egyél magvakat, hogy májad az érvédő HDL koleszterint állítsa elő. Ezt tanácsolja dr. Bieler.

2, Egyél hónapokig naponta legalább egy fél fej vöröshagymát, hogy megjavítsa csökkentse a rossz, és javítsa a jó koleszterin mennyiségét véredben - javasolja dr. Gurewich. Minél csípősebb a hagyma, annál jobb a hatásfoka!

+1 ötlet: az LDL koleszterin magas értéke miatt az érfalra rakódó nyálkát kiválóan oldja egy csodálatos déligyümölcs: a grapefruit. Sajátos vegyületei úgy oldják fel a lerakódott, érszűkítő anyagot, mint zsíroldó a tűzhelyre égett zsírt.
Ha nem vagy hajlandó lemondani a zsíros ételekről, legalább fogyassz rendszeresen grapefruitot!

Ne várd a csodát, mert csodák között élsz.
Egyik ilyen csoda a hagyma, kezdd el fogyasztani még ma!

Ui.: hagymaszag ellen zárd az étkezésedet szegfűszeg vagy édesköménymag rágásával, utóbbi kiváló erjedésgátló is egyben.






A magyar gyomor étke

2014.02.03 19:21
Kapcsolódó link..
A magyar gyomor étke 
 
A téli megbetegedések időszakában gyakran előkerülnek a jól bevált, házi gyógymódok. Mi magyarok szerencsés helyzetben vagyunk ezen a téren, két olyan jelképünkké vált növényünk is van, ami ilyenkor segíthet. A paprikát nem nehéz kitalálni, de mi lehet a másik?
Napjainkra központi témává vált az egészség. Nincsen tévézés percekig tartó gyógyszerreklám nélkül, az alternatív gyógymódok iránt érdeklődőkre pedig csak úgy zúdulnak a különféle csodaszerekről szóló ismertetők, a tutibiztos népi praktikák. Nehéznek tűnik eldönteni, hogy melyiket válasszuk, ám jó kiindulópontot adhat, ha egyszerűen csak odafigyelünk a természetre. Ha az évszaknak megfelelően eszünk, könnyedén hozzájuthatunk az immunrendszer megerősítéséhez elengedhetetlen vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz. Tavasszal és nyáron persze ez egyszerűbbnek tűnik ez, hiszen sokféle zöldség és gyümölcs terem ilyenkor, ám télen sem kell panaszkodnunk.
1. Nyitókép
A címernövény
A pirospaprika mára elválaszthatatlan lett a magyar konyhától, de sok időnek kellett eltenie ahhoz, hogy ez így legyen. Más amerikai eredetű zöldségfélékhez hasonlóan, évszázadokig nem épült be táplálkozásunkba, eleinte nemesi udvarok dísznövényeként ismerték. Majd a szegedi szerzetesek – hatását felismerve – elkezdték reuma, hideglelés és megfázás ellen használni, s mivel hatásos szernek bizonyult és olcsóbb volt a borsnál, hamar elterjedt a parasztság körében. A magyar konyha kedvence tehát gyógyszerként indult hódító útjára és csak a 19. században vált kihagyhatatlanná ételeinkből.
Ha tudni akarjuk, hogy mit ettek előtte őseink, érdemes fellapoznunk Lippay János jezsuita szerzetes kertészeti munkáit. A 17. századi Pozsonyi kertben a következőket írja: „Ez a Magyaroknál olly közönséges palánta, hogy alig élhet az szegény ember annélkül. Sőt, a savanyú káposztát még az eleinktől maradott névvel Magyarország tzímerének szokták nevezni.” Lippay igazat mond, régi szakácskönyveinkben, főúri visszaemlékezéseinkben, lakomasorainkban hemzsegnek a káposztás ételek. Minden társadalmi réteg ette, minden formában. A 17. sz. „szendvicse” is ez volt, a hosszú utazásra ekkoriban  még nem  kenyérszeletre tett, abba szeliden belenyomódó, a kenyérbélben sötétre égett prézliszemekkel tarkított zsírfoltokat hagyó rántott húst vagy fasírtot vittek: a kocsin „az első ülésben való párnazsák alatt rendszerént az […] pokrócok volt, azon hátul az fazék káposzta” – emlékszik vissza Apor Péter. (Szintén ő írja azt is, hogy „amint most levest esznek elsõben, akkor fõtt sós káposzta vala.”)
A savanyú káposzta jó választás volt és jó választás ma is, hiszen csak úgy hemzseg az egészséget óvó összetevőkben. Sok benne a C-vitamin és tartalmaz mustárolajat, ami szintén jó a fertőzések ellen. Az ásványi anyagok közül foszfor, kalcium, kálium, magnézium és nátrium található benne, magas víztartalma (92,5 g/100 g) pedig a kiszáradástól is óv. Az erjedésekor keletkező tejsavbaktériumok segítenek helyreállítani a bélflórának a stressz, a helytelen táplálkozás, a hasmenéssel járó fertőzések és a gyógyszerek miatt felborult  egyensúlyát. Emellett jelentős mennyiségű rostot is találunk benne, ami tisztító hatású.
3. kép A káposzta tisztítása
A káposzta tisztítása
Igaz tehát, amit 17. században élt Apor mondott: „a káposztánál magyar gyomorhoz illendőbb étket nem tartának a régi időben.” A szükségletet valahonnan fedezni kellett: a Nyírség, a Rétköz, a Hajdúság és a Mátyusföld is káposztáskertjeiről volt nevezetes egykor. Utóbbi vidékről ősszel hajókkal szállítottak Vác és Pest piacaira, savanyított változatát pedig Pozsony, Bécs, Brünn és Prága lakosai is vásárolták. (E zöldség termesztése olyannyira összeforrt a mátyusföldiek életével, hogy még az 1947. évi kitelepítés után is folytatták, immár Békés megyében.)
4. kép A káposzta termesztése
A káposzta termesztése
A savanyítás
Mint láthattuk, a savanyú káposzta véd a téli legyengülés ellen. A természet tökéletességét mutatja, hogy éppen ilyenkor van szezonja: a salátaként használt vagy szendvics mellé járó paradicsom, paprika, uborka hiányát éppen ezzel a növénnyel pótolhatjuk ilyenkor. A felsorolt zöldségekhez hasonlóan nyersen a legjobb enni, hiszen a benne található C-vitamin hőérzékeny – erre oda kell figyelni a C-vitaminban szintén gazdag csipkebogyó és a bogyós gyümölcsök esetén is, ezért teát ne forrázással, hanem áztatással készítsünk belőlük.
Ha tehát a legjobb hatást akarjuk elérni, savanyítva vagy kovászolva együk a káposztát. Utóbbi ma már nem olyan elterjedt, pedig ahogy nyáron az uborkát, úgy télen a káposztát ették így. Persze ehhez szükség van kovászra is, ami most már kevés háztartásban található meg, hiszen az otthoni kenyérsütés sajnos nem gyakori, az élelmiszeripar pedig tömegnövelőkkel, ízfokozókkal és egyéb kemikáliákkal helyettesíti az élő kovászt. Nem nehéz elkészíteni. 3 evőkanál búzalisztet keverjünk el 3 evőkanál langyos vízzel és tegyük egy befőttes üvegbe vagy egy zárható tetejű edénybe. Zárjuk le és melegebb helyen hagyjuk állni 48 órát. Ezután adjunk a keverékhez, ismét 3 evőkanál lisztet és 3 evőkanál langyos vizet, lezárva hagyjuk állni újabb 24 órát. Végül 5 evőkanál lisztet és 1 dl langyos vizet adunk hozzá, majd egy napi pihentetés után használhatjuk. (Később mindig annyi liszttel és vízzel pótoljuk, amennyit elvettünk belőle.) Ha ez megvan, Rézi néni 1876-ban megjelent szakácskönyvének receptje sem okozhat gondot: „A káposztát gyaluld meg és tedd fazékba; áztass meg langyos vízben kovászt, öntsd ezt a káposztára, töltsd meg a fazekat sós vízzel és tedd meleg helyre, hogy megsavanyodjék. Ha a kovász nem volna, szórj a káposztára egy marék lisztet és leforrázva tedd félre.”
5. kép A káposzta savanyításához készülve
A káposzta savanyításához készülve
Csodaszer a tányéron
Akkor sincs gond, ha nyersen már unjuk, amíg nem főzzük szét, addig nem tűnik el teljesen belőle a vitamin. Németh Zsuzsána 1835–ben Kassán kiadott szakácskönyvében olvasható a tőkehallal készült savanyú káposzta receptje, ami bármilyen hallal, ikrával, szárnyassal vagy más húsfélével működik: „A savanyú káposztát vízben lágyra főzik. Ezután egy darab lúdzsírt felolvasztaank, lisztet hagymával megpirítanak, a savanyú káposztát apróra vagdalt kaporral beleteszik. Ezalatt a tőkehalat megfőzik, szétszedik, vajjal és zsemlyemorzsával pároltatják, végre savanyú tejfölt öntenek reá. Ha tálalnak, középre jön a káposzta, körülötte a hal.”
Bogos Zsuzsanna
(Képek: Boross Marietta felvételei, Magyar Néprajzi Múzeum)






Nosalty - Fűszeres-mézes

gyógylikőr recept



2014.12.01 16:51
Kiemelt..
Előzmény..
Kapcsolódó link..
Nálunk ez a finomság már évek óta családi hagyomány karácsonykor. Sajnálom, hogy előbb nem jutott eszembe, hogy feltöltsem! De, mint azt az elkészítésnél láthatjátok, nem tragédia az sem, ha csak kevesebb idő jut az érlelésére. Szerintem ez esetben praktikus lehet szűretlenül, "ágyasan" ajándékba adni, csak az üveg legyen ilyenkor valami gusztusosabb darab...
(Üvegfestéssel mindent fel lehet dobni.)
Fűszeres-mézes gyógylikőr

hozzávalók / 10 adag

  • 7 dl pálinka
  • 3 hüvelykujjnyi gyömbér (gyerekököl méretű friss, ha nagyon nem kapunk, lehet diónyi szárított, de azért frissel az igazi)
  • 15 g fahéj (egész)
  • 10 g szegfűszeg (egész)
  • 30 dkg méz (ízlés szerint)

 

Elkészítés

  1. A gyömbért vagy nagyon alaposan mossuk meg, vagy még inkább vékonyan hámozzuk meg, majd vágjuk egészen vékony szeletekre. (Nagyon jó illatú lesz tőle a kezünk!)
  2. A gyömbért és a fűszereket szórjuk az üveg aljára.
  3. Öntsük rá a kimért mézet és a pálinkát.
  4. Egy-két napig, míg a méz nem oldódik fel teljesen, napi egy alkalommal rázogassuk, kevergessük meg. (A képen a háttérben látszik a mi, épp érőben lévő itókánk.
  5. Igazán finom csak 3-4 hét múlva lesz a likőr, mikor a fűszerek leülepszenek az aljára, a nedű pedig szépséges, óarany, vagy borostyánsárga színben tündököl. :-) (Megnyugtatásul: velünk előfordult már, hogy csak 2-3 hetet tudtuk érlelni, hisz' Szentestére szántuk és későn ért ide a pálinka, de akkor is nagyon finom lett. Viszont tény: minél tovább érik, annál finomabb lesz! Legideálisabb az 5 hét, de annyi már nincs karácsonyig.)
  6. Végezetül, ha ki bírtuk várni az időt és nem kóstolgattuk el az egészet, szűrjük át (vagy csak töltsük, a sűrűje úgyis az alján marad) csinos kis üvegekbe. Remek ajándék lehet belőle! (Nálunk tavaly az volt, nagy sikert aratott!)

Ajánlat

Akkor se keseredjünk el, ha nem készülünk el vele épp karácsonyig. Ebben a szutykos, inluenzás-vírusos időszakban a legjobb immunerősítő! A gyömbér és a méz természetes antibiotikumok, gyulladáscsökkentők, immunrendszer erősítők - és még sorolhatnám pozitív, egészségmegőrző tulajdonságukat. Csábuljunk hát el nyugodtan! Mert finom és egészséges itóka ez.






Talpignő - 10 tipp, hogy mire

használd a kiáztatott teafiltert!



2014.10.05 12:49
Kiemelt..

Előzmény..

Kapcsolódó link..

 
Teát inni jó! Akkor is, ha kint fogvacogtató hideg van és akkor is, ha épp patakokban folyik rólunk az izzadtság. Az, hogy rengeteg elhasznált és kiáztatott teafilter marad a nyakunkon vagy a szemetesünkben minden egyes kancsó tea után, már jóval kevésbé nevezhető jónak. Pedig ezek a filterek rengeteg mindenre használhatók még otthon – hogy mire, most azt mutatjuk be.

Lássuk hát, mit kezdhetünk a teafilterekkel, mielőtt végleg a szemetesben kötnének ki.
teafilter
1. Húspuhító: Szeretnél olyan húst grillezni, ami ízletes, lágy és szaftos? Akkor áztasd be a húst négy használt teafilterrel egy csésze forró vízbe, és hagyd egy kicsit főni benne – még a legkeményebb, legszívósabb hús is omlóssá válik ettől. A marináláshoz használhatsz még más hozzávalókat is: hagyma, fokhagyma, zöldségek, fűszerek, így a tea rusztikus ízhatását még tovább fokozhatod.
2. Rozsdamentesítés: Szeretnéd, ha öntöttvas edényeidet nem enné meg a rozsda? Akkor egy használt teafilterrel dörzsöld át az edényedet, alaposan és mindenhol. A teában lévő tannin láthatatlan réteget képez majd az edény falán, ami megakadályozza az oxidációt és a rozsdásodást.
3. Vágások és horzsolások gyógyítása: Kemény volt a focimeccs, és ez meglátszódik a gyerek térdén vagy bokáján? Szoríts a sérült felületre egy használt, vízzel benedvesített teafiltert pár percre, pillanatok alatt lehúzza a duzzanatokat. Ez szintén a tanninnak köszönhető, ami a véredényeket összehúzza és felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat.
4. Tiszta otthon: Bizony, a teafilter erre is tökéletes! Pár filteres teát tegyünk egy pohár forrásban lévő vízbe – lehet friss vagy használt is a filter. Meríts a folyadékba egy puha, tiszta ruhát, nyomkodd ki belőle a felesleget, majd töröld át vele a szennyeződött felületet – ami lehet ablak, ajtó, bútor, de akár tükör is!
5. Természetes trágya: Ha van komposztálód, nem is kérdés, hogy a zöldségek-gyümölcsök maradékai oda kerülnek – de dobd bele ezentúl a használt teafiltereket is! Amellett, hogy jól bomlik, azért is jótékony hatású, mert a teában lévő savak jó táptalajt adnak azoknak a baktériumoknak, melyeknek köszönhetően sokkal gyorsabban lesz termékeny és gazdag komposztod.
6. Tündöklő szemek: A stressz és a hajtás a mai élet része, nincs mese. De a teafilterek segíthetnek abban, hogy ezek minél kevesebb nyomot hagyjanak a szemeden: a használt teafiltert tedd duzzadt, fáradt szemeidre, hagyd rajta pár percig, majd csodálkozz, milyen szépen megnyugtatta a szem körüli érzékeny bőrt. Ráadásul a duzzanatok is eltűnnek és revitalizál is.
7. Leégés esetén: Lassan itt a jó idő, talán kisüt a nap is, és megjelennek az első komolyabb leégések is! Amit egyetlen teafilterrel remekül lehet enyhíteni: mindössze dobj bele egy használt filtert a fürdővízbe, majd merülj bele. Meglátod, máris sokkal kevésbé lesz fájdalmas a meggondolatlanságod!
8. Vérzéscsillapításra: Véletlenül megvágtad az ujjad darabolás közben? Ne a sebtapasz felé vedd az irányt, hanem keríts gyorsan egy használt teafiltert és nyomd a sérülésre, míg el nem áll a vérzés. A filteres tea összehúzza az ereket, lassítja a véráramlást, míg a tanninok gyorsítják a véralvadást és a sebgyógyulást.
9. Fájdalomcsillapítás injekció után: Akkor is remek hasznát veheted a teafilternek, ha valaki injekciót vagy oltást kapott a családban. Nedvesítsd meg a teafiltert, rakd az érintett területre – a csersav megnyugtatja a szöveteket, csökkenti a fájdalmat és felgyorsítja a gyógyulást.
10. Természetes szájvíz: Imádod a mentatea illatát? No, akkor készíts borsmentás szájvizet, ami nemcsak azért jó ötlet, mert nem kell aggódnod a leheleted miatt, hanem azért is, mert fertőtlenítő hatású mentol van benne. Ha netán lenne némi ínygyulladásod, egyúttal azt is kezeled vele – lehet, hogy még a fájdalomcsillapítót is kiválthatod néhány használt filter segítségével.
Van egyéb ötletetek a teafilterek felhasználásra?


Tudásfája - Citotoxikus szerekkel tömegesen gyilkolják a tájékozatlan embereket



2014.10.05 11:19
Kiemelt..


 
Előzmény..
Kapcsolódó link..

Az alábbi bejegyzést Susanne Sauerland juttatta el hozzánk e-mailen azzal a kéréssel, hogy terjesszük.


clip_image001

 

Előszó


Gyógyszerésztechnikusi alkalmazottként évek óta foglalkoztat engem ez a téma, de valójában nyomja a lelkemet, mert olyannyira komplex és döbbenetes, hogy röviden nem is tudom leírni. Ezért néhány általános gondolat az ügyre vonatkoztatva talán nem is teljesen elfogadható, mert iszonyú sok embert érint, és sajnos az érintettek száma egyre nő.
Az alábbi információk nem csak szakmai lapokból, könyvekből vagy különböző internetes oldalakról származnak. Nemcsak magánemberként, de a munkámból kifolyólag közvetlenül a frontvonalról is szereztem tapasztalatokat.
Az aktuális agymosó médiák a rákkal kapcsolatban mostanában azt sulykolják belénk, hogy az utóbbi években a rákos megbetegedések száma drámaian emelkedett és jelenleg mind Németországban, mind Amerikában a teljes lakosság 25%-a rákban hal meg.
Ez a hír beprogramozza az emberi agyba, hogy: „Rákos diagnózis, meghalok”, és ezzel a félelemkeltéssel óriási hatást ér el. Mivel az ember semmi mással nem támadhatóbb és manipulálhatóbb, mint a félelemmel, ez a hír már önmagában berántja őt a gyógyszeripar zsivány spiráljába.
Ha tehát utolér minket az összes lehetséges diagnózis legborzasztóbbika, halálfélelemmel bénultan és megzavarodva fordulunk az onkológushoz, hogy meghozzuk magunkról amegfelelő döntést. Végül is manapság már elfogadott, hogy a rák egyenlő a halálos ítélettel, ezért alávetjük magunkat a szenvedésnek.
Tapasztalataimat és az ebben a beszámolóban leírt tényeket azoknak az érintett embereknek ajánlom, akik segítségre szorulnak a döntés meghozatalában annak érdekében, hogy a diagnózis első sokkja és a jövőjüktől való páni félelmükben ne hagyják, hogy bármit megtegyenek velük. 
Az olcsó vagy az ingyenes és a nem szabadalmaztatható rákos kezeléseknek politikailag a legcsekélyebb esélye sincs az engedélyeztetésre. Agyonhallgatják, elnyomják, nevetségessé teszik és hiteltelenné teszik őket. Rákos betegek millióitól és százmillióitól szándékosan megvonják a szükséges terápiát és a gyógyszerlobbi alantas profitéhsége miatt gyötrelmes kínok között kell meghalniuk.
Ez egy állami jóváhagyással történő tömeggyilkosság. A sugár- és kemoterápia rombolja az egészséges sejteket, károsítja az immunrendszert, önmagukban pedig fokozottan rákkeltők!!! Ez az orvostudományi eljárás az oka a rákos elhalálozások számának rohamos növekedésének. Mert a betegek nem a rákos betegségbe halnak bele, hanem a kemoterápia következményeibe. Gyakran azért, mert a szervek felmondják a szolgálatot.
A cinikus módon orvostudománynak nevezett értelmetlen csonkítás (műtétek), égetés (sugarazás) és mérgezés (kemoterápia) „tudomány” fedőnév alatt, legálisan elkövetett kínzás és gyilkosság annak érdekében, hogy a hatalmas és globális gyógyszeripar, valamint a bűnöző gyógyszerlobbi garantálja magának a milliárdokra rúgó profitot és hogy elérje a maximumot.
Egy kemoterápiás „blokk” kb. 40.000 Euróba kerül. Már egyedül itt fel kell hogy vetődjön a kérdés, vajon miért kerül majdnem kivétel nélkül minden kemoterápiás szer ennyire aránytalanul sokba, amikor pl. a fájdalomcsillapító szerek vagy a pajzsmirigyhormonok ára 10 Euro alatt van. A betegeknek – ha túlélik – 10 blokkot kell átszenvedniük. Évente 400.000 a rákos betegek száma Németországban. A gyógyszeriparnak ez minden évben 16 milliárd Eurós bevételt jelent – csak a kemoterápia!
Ezt az egészségbiztosító fizeti. Vagy mondjuk úgy, hogy a sínylődő áldozatok?
A háború végétől kezdve a gyógyszeripar forgalma évről évre egyre növekszik, mely 2002-ben közel 320 milliárd Euró volt – ez a német bruttó szociális termék 12,5%-a!
Csakis emiatt a Német Szövetségi Köztársaság „egészségügyi” kiadása 1950 óta több százszorosára nőtt. Ez fordított arányban áll a népesség katasztrofális egészségügyi állapotával.

Milyen „gyógyszerek” kerülnek bevetésre a kemoterápia során?

Amikor az onkológusok a kemoterápiáról beszélnek, akkor egy gyógyszeres kezelésre gondolnak, amelyet citosztatikumnak vagy citotoxikumnak is neveznek (jelentése: sejtekre mérgező hatású szer).
A citosztatikumok erősen mérgező anyagok, melyek elsősorban minden gyorsan osztódó sejtet elpusztítanak, például a vérsejteket, a csontvelőt, a nyálkahártyasejteket és a hajsejteket. Emiatt a terápia ideje alatt a betegeken olyan tipikus tünetek lépnek fel, mint a gyengeség, a nyálkahártya-sérülés, a hányás és a hajhullás, a szörnyűséges mellékhatásokból csak néhányat említve.
Az egész szervezet, vagyis maga az emberi test könyörtelen mérgezését megalapozottnak tartják ahhoz, hogy citotoxikus szerekkel a gyorsan osztódó rákos sejteket elpusztítsák.

A kemoterápiás kezelésnek alávetett betegek elhalálozási aránya 98%.

Haláluk oka hivatalosan a rák. Aki nem közvetlenül a kemókezelés következményeibe hal bele, annál 100%-os valószínűséggel az elkövetkezendő 5 évben újabb rák keletkezik a lehető legrákkeltőbb anyagok, a kemoterápiás szerek miatt.

Pontosan mik azok a citosztatikumok?

A citosztatikum olyan folyékony vagy poralakú tiszta anyag, melyeket konyhasó-keverékinfúziós szabványpalackban oldanak fel, olyanban, mint amit a kórházakból ismerünk (csepegtető).
A rák fajtájától függően számos különféle citosztatikumot alkalmaznak. Néhány gyakori hatóanyag közé tartozik pl. az Epirubicin, a Paclitaxel, a Cisplatin, a Gencitabin stb.
Aki pontos információt szeretne róluk kapni, keressen rá az interneten a citotoxikus hatóanyagokra.
A folyékony anyagot felszívják egy injekciós tűvel az ampullából, a poralakúakat először általában steril vízben feloldják, majd utána beinjektálják a hordozó infúziós oldatba, amit utána rákötnek a betegre és akár négy óráig is eltarthat, míg az „lefolyik”.

Ki gyárthat citosztatikus infúziókat?

Citosztatikus infúziókat csak szakismeretekkel rendelkező egyén gyárthat. Az illető egy ezirányú, speciális kiképzést kap és egy bizonyos orvosi munkavégzést megelőző, az ún. G40-es vizsgálatnak kell alávetnie magát:
Általános rákkeltő, veszélyes anyagok”. Amennyiben itt egészségügyi rendellenességet állapítanak meg nála, pl. májfoltot a bőrén, vagy ha fennállhat a veszélye annak, hogy azok a májfoltok rosszindulatúvá válnak, nem kapja meg az engedélyt.
Adott esetben az sem gyárthat citosztatikumokat, akinek a családjában gyakran történt előzőleg rákos megbetegedés. Minden lehetséges „rendellenesség” nyilvántartásba kerül, melyek alapján valakit a rizikós csoportba sorolhatnak.
Pontosan tehát ez azt jelenti, hogy: Ha egy leendő munkaerő családjában régebben valaki rákos volt, úgy ő valószínűleg nem gyárthatja ezt a „Rák-Ellenes-Szert”, azaz nem érintkezhet vele.

Biztonsági intézkedések a citosztatikumokkal való érintkezés során

A citosztatikumok összetevőinek erős mérgező hatása miatt a feldolgozás során kőkemény előírások vannak érvényben. A citosztatikus szereket nagyrészt infúzió formájában adják be, melyet röviddel azelőtt szakavatott személyzet szigorú biztonsági intézkedések szerint állít elő.
Az előállítás egy szellőzőnyílással ellátott speciális biztonsági fülkében történik. A gyártó személynek kötelező a zubbony, a szájmaszk és egy különleges, extrém vastag kesztyű viselése. A fotókon úgy látszik, mintha életveszélyes vírusmutációk utáni kutatás folyna egy legfelsőbb biztonsági szintű részlegen.
A legyártott citosztatikus infúziókat gyártói tanúsítvánnyal rendelkező, szúrás- és törésálló, tömören záró tartályokban kell szállítani. Mielőtt elindul a szállítmány az orvosi rendelőkbe, kötelező lemosni a tartályt kívülről és el kell látni speciális figyelmeztető jelzésekkel. Ez gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy fokozottan veszélyes hulladékot szállító Castor-tartály.
A munkaterületen kötelező törlésmintákat venni, ami azt jelenti, hogy a gyártórészlegben a munkafelületeket megvizsgálják, maradt-e rajtuk olyan anyag, melynek tilos ott lennie, nehogy veszélyt jelentsen a személyzet számára.
Ha a gyártás során baleset történik, pl. eltörik egy ampulla és kifolyik belőle a szer, kötelező az esetet jegyzőkönyvben rögzíteni. Ezután kötelező a vér- és vizeletvétel, hogy megvizsgálják, bekerült-e a szervezetbe ez az anyag, amikor érintkezett vele a dolgozó. A térbeli veszélyzónák biztosítása érdekében figyelmeztető táblák állnak felállításra készen:
Vigyázat, citosztatikai baleset, belépni tilos!”
Az a dolgozó, aki érintkezik a szerrel, jogosult a balesetet követő tíz éven keresztül kártérítést követelni a gyógyszergyártó cégtől, amennyiben rosszindulatú megbetegedés alakul ki nála.
Az onkológiai intézetekben az infúziót beadó nővérek saját védelmük érdekében mindig kesztyűt hordanak.

Részlet az orvosi rendelők egészségügyi személyzete számára írt kézikönyvből: 

  • A citosztatikumok önmagukban rákkeltők, mutagenitású (öröklődő genetikai károsodással járó) és reprodukció toxicitású (magzatot veszélyeztető) tulajdonságuk van.
  • A citosztatikumok csak biztonsági fülkékben állíthatók elő. A méreganyagok áthatolásának megakadályozása érdekében a speciális kesztyűket minimum 30 percenként cserélni kell.
  • Fő szabály a gyártó helyiségek takarításánál: Csak eldobható termékeket szabad használni, vízálló védőzubbony, megfelelő védőkesztyű, oldalfallal ellátott védőszemüveg, speciális szájmaszk (a műtőmaszk nem elegendő!) viselése kötelező.
  • A betegek test- és kiválasztott nedvei veszélyes anyagokként kezelendők, mert azok 0,1% citosztatikumot tartalmazhatnak!
(Emlékezzünk rá hogy citosztatikumos infúziókkal olyan embereket kezelnek, akiknek gyenge immunrendszerük miatt saját sejtvédekezése felmondta a szolgálatot és daganatos elváltozásaik vannak a szervezetükben.)

A kontaminált (szennyezett, fertőző) anyagokra vonatkozó hulladékgyűjtési előírások

A gyártás során keletkezett szemetet, az injekciós tűket, az infúziós üvegeket és az infúziós eszközöket speciális, ugyancsak jelzéssel ellátott konténerekben kell elhelyezni. A szemetet egy különleges hulladékgyűjtő cég viszi el és égeti el (l. az egészségügyi intézményekből származó hulladékok és berendezések előírásszerű kezelésére vonatkozó LAGA-irányelv (Szövetségi hulladékgazdálkodási törvény.)
Az törvény összefoglalása:
A citosztatikus gyógyszermaradványok (nem teljesen kiürített eredeti edényzetek, felbomlott MR-gyógyszerek, az infúziós tartozékokban maradt oldatok (>20ml)) a fokozott felügyelet alá tartozó AS 180108 (EAK), korábbi D csoport (LAGA)  hulladékainak csoportjába tartoznak, külön kell gyűjteni gyártói tanúsítvánnyal rendelkező, szúrás- és törésálló, tömören záró, egyszer használatos konténerekben és egy – a megfelelő, megsemmisítési tevékenységre vonatkozó engedéllyel rendelkező – hulladékégetőbe kell szállítani, mely során a hulladékszállítás és a KRESZ szabályai kötelezően betartandók.
A citosztatikumokkal csekély módon kontaminált anyagok (kiürült tartályok és alkalmazási rendszerek, egyszer használatos védőruhák stb.) az AS 180104-es kódszámú kategóriába tartozó hulladékokhoz sorolhatók (hulladékok éles tárgyak nélküli, korábbi B csoportba tartozó, nem fertőzésveszélyes hulladékok), melyeket a keletkezési helyükön nagy szilárdságú, nedvességálló és tömören záró konténerekben, a településen keletkező, kevert hulladékoktól elkülönítetten kell gyűjteni és elszállításukig áttöltés és osztályozás nélkül a konténerben kell tartani. Ezeket a hulladékokat munkavédelmi okokból előzetes kezelés nélkül az arra kijelölt létesítménybe kell szállítani és ott elégetni.

A kemoterápiás beteg hozzátartozói veszélynek vannak kitéve

Ha a beteg ambuláns kezelést kap az onkológusnál, akkor ott ül a kezelő osztályon és helyben megkapja az infúziót. Ez idő alatt olvashat. Majd hazamegy. A legtöbb beteg örül neki, hogy nem kell napokig a kórházban feküdnie.
Tájékoztatják a hozzátartozókat a citosztatikus gyógyszerek veszélyeiről?!? Bizony alig! A verejték, a vizelet, a nyál és a hányadék akut kontaminációveszély forrása! A beteg szoros kapcsolatot ápol az őt ellátó hozzátartozóival. Senki nem világosítja fel őket a szükséges biztonsági intézkedésekről, hogy saját magukat megvédjék a mérgezéstől.
És egyáltalán: A „kontamináció” csak a nagyon mérgező és veszélyes anyagokkal kapcsolatban használatos szó.
Ha évente csak százezer ember kap többször ilyen kezelést, mekkora terhelést jelent ez akkor a talajvizünkre és általában a környezetünkre? Minden ilyen ember a normális WC-ket használja és mind a klinikán, mind pedig otthon súlyos mérgeket választanak ki. Semmit sem gyűjtenek! Tulajdonképpen mindent különleges hulladékként kellene kezelni.

Van-e értelme a rákmegelőző vizsgálatoknak?

Az ún. korai diagnosztika egyre bővül és egyre pontosabb, ezért egyre több rákos esetet regisztrálnak. Így már nagyon sok embert lehet kemóval kezelni és egyre jobban lehet a társadalombiztosítót szipolyozni akkor is, ha az érintetteknek még semmilyen panaszuk nincs. Miért nem tájékoztatják az embereket arról, hogy – reálisan nézve – folyamatosan képződnek kis rákos daganatok a szervezetünkben, és hogy azokat a daganatokat az immunrendszerünk a legtöbb esetben felismeri és így a sejtcsomó elhalását a test maga oldja meg? A legritkább esetben olyan legyengült a sejtvédekezési mechanizmus, hogy elfajul a sejtszaporulat és tényleg rosszindulatú rákos daganatok keletkeznek. Ez azt jelenti, hogy már mindannyian többször rákosak voltunk, de magunktól meggyógyultunk. De most még ezeket az embereket is levadásszák, még őket is meg akarják mérgezni.

Ki vonja kétségbe a kemoterápiát?

A rákot kemóval és sugárral kezelik, és senki sem kételkedik benne!!! Fel kell ébrednünk és fel kell ismernünk, hogy a tüneteinknek okuk van. Arra neveltek minket, hogy ha fáj a fejünk, beszedjünk egy tablettát és utána egy másikat… Senkit sem érdekel, hogy miért? Még az orvost sem, mert őt azért nem fizetik. Nem, neki szerződései vannak a gyógyszergyártó cégekkel. Az egészségügyben nem az a cél, hogy meggyógyítsanak, hanem az, hogy függővé tegyenek minket.
Egy terápia nem azt jelenti, hogy eltüntetjük a tüneteket, hanem azt, hogy feltárjuk és megszüntetjük az okokat. A rák azt jelzi, hogy van az immunrendszerünknek egy gyenge pontja. A józan emberi ésszel rá kell jönni arra, hogy ha egy gyenge szervezetet megmérgeznek, annak ezt követően teljesen össze kell omlania.
Ahelyett, hogy meggyógyulnánk, kap az immunrendszerünk egy halálos döfést. És ha a gyógyszeriparnak szerencséje van, a legyengített beteg halálát mesterséges táplálással hetekig meg tudják akadályozni. Ez képezi a további vastag bevétel forrását.

A lakosság megtévesztésének másik hajmeresztő módja a rákstatisztika

A gyógyulást, vagyis a rákmentességet a következőképpen értelmezték át:
A beteg a diagnózis után még mindig él 5 évet”. Ez azt jelenti, hogy a beteg ez alatt az öt év alatt végig lehet rákos, de majd ha csak az  5. év után hal meg, akkor már gyógyultként kerül be a statisztikába.
Emberek bizonyos csoportjait fel sem veszik a statisztikákba. Ugyanez vonatkozik egyes rákfajtákra is: Azokról vezetnek statisztikákat, melyek nem életveszélyesek és könnyen gyógyíthatók. A korán elhalálozó betegeket a rákos kezelések tanulmányaiból egyszerűen törlik.
A kétszeres Nobel-díjas Pauling Linus véleménye szerint a rákkutatás nagy része szélhámosságra épül és a rákos megbetegedések kutatását végző legfontosabb szervezetek a részükre anyagi támogatást nyújtók elkötelezettjei.

Kényszer-kemoterápia

Egy anya a 9 éves fiával elmenekült az Amerikai Egyesült Államokból. Kereste őt az állami rendőrség, hogy gyámság alá helyezhessék és elszakíthassák tőle a fiát, hogy az anya által elutasított kemoterápiás kezelést rákényszerítsék a fiúra. Kijelentették, hogy az anya felelőtlenül cselekszik, és hivatalból el kell venni tőle a gyermeket. Borzongunk, ha belegondolunk, hogy az állítólagos modern országokban nincs választási lehetőségünk arra, hogy ezt a halálos terápiát elutasítsuk. Az ilyen eseteket nem hagyhatjuk szó nélkül!!!

A rák lehetséges okai

A rákos megbetegedések száma egyre nő a nagyiparilag feldolgozott, az értékes tápanyagot nem tartalmazó élelmiszerek, a dohányzás, a mobiltelefonok sugárzásai és az egyre újabb frekvenciasávú elektroszmog stb. által előidézett rákkeltő hatások miatt. Feltételezni kell, hogy mindez szándékos, hisz ellenkező esetben egy ilyen dolog egyszerűen tilos lenne vagy ritkán fordulna elő. Ennek ellenére újra és újra megvetetik velünk a legújabb mobiltelefonokat. A reklámokból folynak a szervezetünktől és a természettől teljesen idegen egészségtelen édességek, mélyhűtött pizzák, alkoholos italok és egyéb ilyen termékek reklámjai. A háztartási lágyító és az öblítő szer szilikont tartalmaz. A teflonbevonatú serpenyők mérgezők, és a sort a végtelenségig folytathatnánk.
Gyermekeinknek az iskolában nem azt tanítják meg, hogy milyen fontos az egészséges és természetes táplálkozás. Nem, – táplálkozástan az nincs. Pedig az egész szellemi és egészségi közérzetünk ezen múlik.
Gyermekeink betegek, 13 évesen már gerincproblémáik és gyomorbántalmaik vannak. A rák egyre fiatalabb embereket érint. A függőséget okozó játékoknak és az évezred Istene, a TV miatt az outdoor-aktivitás egyre népszerűtlenebb. Ez az újabb rákot előidéző tényező, hiányzik a természetes fény és így könnyebben megbetegszünk.
Hogyhogy nem tudja senki, hogy egy rendes adag D-vitamin, amit csak a nap termel a bőrünkben, megvéd minket a ráktól?
Hogy sokan alternatív módszerrel, nagy adag vitaminnal, oxigénterápiával, lúgosítással és egyéb természetes módon sorra meggyógyulnak?
Ezeket az eseteket mind elnyomás alatt tartják azért, hogy minket függőségben tartsanak. Minden nap újabb ezer áldozat akad fenn a kemópokol hálójában, ahol már mohón várják őket.
Bizonyított tény, hogy azoknak az embereknek, akik nem vetik alá magukat a kemoterápiának, folyamatosan nő a túlélési esélyük. Ezzel párhuzamosan csökken azoknak a túlélési esélye, akik alávetették magukat egy kemoterápiának és/vagy egy sugárkezelésnek.
Fel kell ismernünk, hogy megbetegítenek és betegen tartanak minket, a rákos megbetegedések esetében pedig mérgeznek minket. Ha valóban az emberek egészsége lenne a cél, egészen más lenne minden. Folyamatosan ízesítik nekünk a függőséget okozó anyagokat, mint pl. a nikotint, az alkoholt, a cukrot és a zsírt, melyek nagyon beteggé tesznek minket. Vagy netán reklámozzák a TV-ben a céklát vagy a brokkolit???
Fel kell ébrednünk, utána kell járnunk a dolgoknak. Kezünkben van az egészségünk. Nevezzük nevén a gyereket és mondjuk ki nyíltan, hogy naponta emberek ezreit mérgezik meg és végzik ki, amiért ráadásul még drágán meg is fizetünk. A saját életünkről van szó, a túlélésünkről.

Egy másik példa

Az ipari országok lakosainak 90 százaléka az elégtelen táplálkozás miatt szelén- és krómhiányban szenved (krómhiány miatti diabetes). Saját magam végeztettem egy tesztet és mindez beigazolódott, mert én is érintett voltam. A fontos szelén-nyomelem nélkül sejtjeink nem tudnak eléggé védekezni a szabad gyökök és az elfajzás ellen. Rengeteg különféle tápanyag bizonyul hiánycikknek az ételeink közül, melyek szükségesek ahhoz, hogy testünk rendőrei zökkenőmentesen működhessenek.
De hol vannak ezek a polgárok számára igen fontos információk???
Nem akarják, hogy egészségesek legyünk!
Ezért a rákbeteg nem vitamint, szelént és táplálkozási tanácsadást, hanem mérgeket kap. A diabetikus drága inzulint kap króm és magnézium helyett.

Zárszó

Gúny tárgyát képezi, hogy a nagyon legyengült immunrendszerű és a sejterősítő anyag nagyfokú hiányában szenvedő embereket a legsúlyosabb mérgekkel kezelik. Ezzel szemben az egészséges embereket kötelezik arra, hogy az ezekkel az anyagokkal való érintkezést a legszigorúbb szabályok szerint kezeljék. Ezt azzal indokolják, hogy a kemoterápia arra szolgál, hogy egy kicsit meghosszabbítsa az életet, vagyis hogy gyengítse a daganat növekedését. Tehát evidensnek tartjuk a néhány éven belüli halált. Ha tehát végiggondoljuk, tulajdonképpen minden betegből halálos beteget csinálnak, akiknek így nem adják meg a gyógyulás lehetőségét. A sugárkezelésekre ugyanez vonatkozik, melyek ugyancsak fokozottan rákkeltők.
Nem szabad megbíznunk a nyugati orvostudományban. Az életünk múlik rajta, és ezért döntsünk róla mi magunk. Nem háríthatjuk át másokra.
Végezetül mindig a mi döntésünk, hogy a kezeléseknek melyik formáját választjuk, mert rajtunk kívül senki más nem vállalja a következményekért a felelősséget.
Üdvözlettel,
Susi Sauerland
Továbbvezető német nyelvű linkek:
Biztonsági adatlapok:
http://www.uni-erlangen.de/einrichtungen/arbeitssicherheit/gefahrstoffe/umgang/zytostatika_stmgev.pdf
http://www.gaa-m.bayern.de/imperia/md/content/regob/gaa/downloads/gaed/zytostatika_2009.pdf
http://www.medac.de/data/sicherheitsdatenblaetter/medoxa.pdf
http://publikationen.dguv.de/dguv/pdf/10002/i-8533.pdf
http://www.onkologie2013.de/zytostatikahandhabung/zytostatika_entsorgung.htm
http://publikationen.dguv.de/dguv/pdf/10002/i-504-40h.pdf
http://www.drjoachim-selle.de/g-40-krebser-stoffe.html
http://www.medizinische-abkuerzungen.de/sonderzeichen/G-Ziffern.pdf
http://www.deinehaut-bg.de/html/sich_ges/av/gebuehren/g40.pdf
http://www.medac.de/data/downloads/urologie/mitoBasisdokumentation-web.pdf
http://www.esop.li/downloads/national/de/quapos-2003-de.pdf
http://www.laga-online.de/servlet/is/23874/M18_VH_Abfaelle_aus_Gesundheitsdienst.pdf?command=downloadContent&filename=M18_VH_Abfaelle_aus_Gesundheitsdienst.pdf
http://www.mufv.rlp.de/fileadmin/mufv/img/inhalte/abfall/Info_MedizinAbfall1.pdf
http://www.umwelt-online.de/recht/abfall/laga/krkh2.htm
Kérem, itt üsse be a LAGA szót a keresőbe:
Legjobb oldal:
Véleményem szerint a legjobb cikk egyáltalán, szuper érvek és minden benne van! Láthatod, hogy hányan dolgoznak rajta. Itt a probléma okait vizsgálják.
továbbá:
Ezen kívül néhány könyvet szeretnék ajánlani:
Fordította: Kelemenné Dévényi Julianna (Mindenki figyelmébe szeretném ajánlani Dr. Ryke Geerd Hamer magyar nyelvű honlapját, ahol választ kapunk a betegségek kialakulásainak okairól és így az oki terápiáról is:www.germangyogytudomany.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése