A mai civilizáció egy régebbi ismétlődése???

A mai civilizáció egy régebbi ismétlődése??? A történelem ciklikusan váltakozik. A felhőkarcolókkal tűzdelt mega-városok nem új keletűek. Sok millió évvel ezelőtt, jóval a dinók előtt is volt nem egy ilyen világ mint a mai.Az Oroszország Hangja és más források arról számoltak be, hogy 300 millió éves alumínium gép darabját találták meg Vlagyivosztokban. Szakértők azt mondják, a talált fogaslécet gyártották, nem természeti erők műve. Zamanskaya szerint, egy Vlagyivosztoki illetőségű férfi egy hideg téli estén bukkant a fogasléc formájú fémre, ami egy széndarabból állt ki, amivel éppen az otthonát akarta fűteni. A felfedezése megbabonázta, és mint felelős polgár úgy döntött, hogy segítséget kér a Primorye régióban élő tudósoktól. Miután vezető szakértők megvizsgálták a fémtárgyat, a férfi megdöbbent, mikor megtudta felfedezésének feltételezett korát. A fémdarab feltehetően 300 millió éves, amire még a kutatók is csak azt tudták mondani, hogy valószínűleg nem természeti erők hozták létre, hanem azt valaki legyártotta. Az, hogy kik használhattak alumínium fogaskereket még az idők hajnalán, továbbra is megválaszolatlan kérdés. A lelet nagyon hasonlít egy fogazott fémlécre, melyet mesterségesen hoztak létre. Olyan, mint a mikroszkópoknál használt fogasléc, illetve különböző műszaki és elektronikai eszközökben használatos alkatrész, mondja az író Natalia Ostrowski a KP UA Daily munkatársa. Napjainkban viszonylag gyakori, hogy furcsa tárgyak kerülnek elő ásványi anyagokból. Az első ilyesfajta felfedezés még 1851-ből való, mikor Massachusetts-i bányászok találtak egy cink-ezüst, díszített vázát egy kibányászott kődarabban, melynek korát egészen a kambriumi időkre datálták, ami körülbelül 500 millió évet jelent. Hatvanegy évvel később amerikai tudósok Oklahomában egy vasedényt találtak, ami egy széndarabba volt ágyazódva, és ami 312 millió évesnek bizonyult. Aztán 1974-ben egy romániai homokkő bányában egy alumínium szerkezet részét találták meg, melynek eredete ismeretlen volt. Egy kalapácsra vagy egy Apolló űrhajókon használt lábtámaszra hasonlított, a darab korát a Júra korzsakra tették, melyet ember akkor nem készíthetett. Mindezek a felfedezések nemcsak, hogy tanácstalanná teszik a tudósokat, de aláássák a modern tudomány legalapvetőbb tanításait is. A fémdarab, amit nemrég Vlagyivosztokban találtak egy újabb tény, ami zavarba ejti a tudósokat. A széndarab, amiből a tárgy előkerült a Chernogorodskiy bányából, Khakasia régióból került Primorye-be. Tudva, hogy a szénkészletek ebben a régióban körülbelül 300 millió évesek, orosz szakértők csak arra tudnak következtetni, hogy a tárgy csak a szén képződése előtt kerülhetett oda. Egy másik kérdés, ami nagyon érdekli a tudósokat, hogy az alumínium ötvözet vajon földi eredetű-e? Meteoritok tanulmányozása alapján ismert, hogy létezik a földön kívüli eredetű alumínium-26, mely ezt követően magnézium-26-tá bomlik le. A 2%-os magnézium tartalom talán jelentheti, hogy a darab a földön kívülről érkezett. De lehet bizonyíték korábban a Földön létező ismeretlen civilizációk létezésére is. Mindenesetre további vizsgálatok szükségesek ezen feltevések megerősítésére. Az első vizsgálatokat Oroszországban végezte az anomália kutató és biológus Valerij Brier, aki az alumíniumból vett mikroszkópikus méretű mintákat tanulmányozta. Valery Brier röntgendiffrakciós elemzésnek vetette alá a fémet. Ez azt mutatta, hogy nagy tisztaságú alumíniumról van szó, melynek mindössze 2-4% százalékos a magnézium tartalma. A Szentpétervári Magfizikai Intézet főmunkatársa Igor Okunev is megerősítette a lelet korát. Egy Cape Nazimova közeli orosz szigeten végzett tengerfenék alatti 9 méter mélyen történt szikla minta fúrásakor egy furcsa fémötvözet került felszínre, melyet a történelem előtti korban a homokkő tartósított, korát 240 millió évesre tették. A különleges ötvözet drabjai szokatlan összetételűek voltak, és nem tett túl jót a fúrógépnek sem. Az ötvözetek egyértelműen mesterségesek voltak, amit csak intelligens lények hozhattak létre, mondta Brier. Nem olyan régen szintén Oroszországban találtak egy mechanikus szerkezetet, mely vulkáni kőzetből került elő, korát 400 millió évre becsülik. Megállapítást nyert, hogy a Kamcsatka-félszigeten, 150 mérföldre Tigil falutól a Szentpétervári Egyetem régészei furcsa kövületeket találtak. A leletek megbízhatóságát igazolták. Yuri Golubev régész szerint elcsodálkoztak azon, hogy a szakértők szerint ezek egy valamiféle gép alkatrészei. A legősibb vázát 1851-ben Massachusetts-ben egy kőbányában történt robbantás eredményeként fedezték fel. Ez egy ezüst-cink váza, melyen szőlőre hasonlító díszítés látható. A váza életkorát 534 millió évesnek találták, ahogy a sziklát is, amiből előkerült. Egy másik furcsa lelet amit egy darab szénben találtak, egy fém edény, ahogy az alábbi képen is látható. 1912-ben Oklahomában került elő, korát 312 millió évre becsülik. Romániában 1974-ben, egy homokkő bányában nem kevesebb mint 1 millió éves alumínium alkatrészt találtak, ami egy kalapácsra vagy a “Viking" és az “Apollo" űrhajókon található lábtámaszra hasonlít. - Az emberi faj rejtélyes eredete c. könyv olyan bizonyítékokat tár elénk, amelyek alátámasztják azt, hogy a jelenleg ismert darwini elképzelés nem helyes. Michael A. Cremo ismeretterjesztő előadása könyvének anyagából. Az emberi faj rejtélyes eredete című könyv 1997 novemberében jelent meg magyar nyelven, s gyors egymásutánban még kétszer került kiadásra. - Ebben az időben Michael A. Cremo hazánkban járt, s nyilvános előadásokon, egy vitafórumon, televízió és rádióműsorokban, valamint a sajtó képviselői számára adott interjúkban mutatta be kutatómunkája eredményét. Az alábbiakban nyilvános, diavetítéses előadásának rövidített formáját közöljük. Nagy tisztelettel adózom Charles Darwin és korai követői előtt, hiszen hasonló helyzetben voltak, mint amilyenben én vagyok most, és azt hiszem, nagyon nagy bátorságra volt szükségük, hogy megtegyék azt, amit tettek.A darwinizmus alapvető tétele az, hogy a hozzánk hasonló emberi lények primitívebb elődökből fejlődtek ki. Először a mai majmok és emberszabású majmok ősei léteztek, utána az ember elődei, a majomemberek illetve ősemberek, végül pedig a hozzánk hasonló emberi lények. Az emberi faj eredetével kapcsolatos kérdésekre azonban másféle válaszok is vannak. Amikor az emberek a darwini elmélettel szemben álló véleményeket hallanak, általában azt gondolják, hogy ezek biztosan a Bibliából származnak. Engem az inspirált a kutatásra, hogy huszonöt éven keresztül tanulmányoztam India ősi írásait. Ezek az ősi szanszkrit írások többek között arról számolnak be, hogy a hozzánk hasonló emberi lények rendkívül hosszú időn keresztül éltek együtt majomemberszerű élőlényekkel. Más szóval, a majomemberek elképzelése nem egy új dolog − ezek az ősi írások is hasonló élőlényekről beszélnek. Nagyon érdekesnek találtam ezt, s azon tűnődtem, vajon létezik-e valamiféle kézzelfogható bizonyíték, amivel ez alátámasztható lenne. Egyesekben persze felvetődhet az, hogy megfelelő dolog-e tudományos kutatómunkát végezni ősi könyvekből származó elgondolások alapján. De ha szigorúan tudományos szempontból nézzük, teljesen mindegy, honnan származik egy elképzelés: jöhet a saját elménkből, egy ősi könyvből, egy barátunktól − a lényeg az, hogy van-e olyan bizonyíték, amely alátámasztja az elméletet. Nyolc éven keresztül teljes körű régészettörténeti kutatómunkát végeztem. Általában azt halljuk, hogy az összes valaha felfedezett bizonyíték az emberi evolúció bevett elméletét támasztja alá. Az alaptörténet úgy szól, hogy körülbelül kétmilliárd éve kezdődött el az élet a bolygón, s úgy ötvenmillió éve jelentek meg a legelső majmok és emberszabású majmok. Mintegy 4-5 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első ősemberek, az Australopithecusok, körülbelül száz, vagy kétszázezer évvel ezelőtt pedig a legelső modern típusú emberi lények. És általában azt halljuk, hogy az összes felfedezett bizonyíték ezt a bevett forgatókönyvet támasztja alá. Nyolcéves kutatómunkám alatt azonban arra a felfedezésre jutottam, hogy az utóbbi százötven évben a régészek és az antropológusok hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot fedeztek fel, amelyek azt támasztják alá, hogy e hosszú idő szinte teljes tartamán keresztül olyan emberi lények, amilyenek mi is vagyunk, ugyancsak léteztek a bolygón. Ezeket a leleteket szakavatott régészek, geológusok és paleontológusok fedezték fel, tudományos folyóiratokban számoltak be róluk, és tudományos konferenciákon vitatták meg őket. De azt találjuk, hogy e leletanyag teljes egészében hiányzik a mai kézikönyvekből. Miért van ez? Erről a Tiltott régészet című könyvemben beszélek, amelyben több száz olyan esetet mutattam be, amelyek azt bizonyítják, hogy sok millió évvel ezelőtt is léteztek emberi lények. A könyv nagy figyelmet keltett a tudományos világban. És nem csupán negatív reakciókat váltott ki, pozitív visszajelzések is vannak. Például az egyik tudománytörténeti folyóiratban, a könyv egyik precenziójában az állt, hogy előttem még senki nem pillantott bele ilyen mélyen a régészet történetébe. A világ számos egyetemén, régészeti tanszékén is beszéltem, s számos régészeti konferencián tartottam előadásokat. Mindig azt hangsúlyozom, hogy legalább tudniuk kell az összes olyan bizonyítékról, ami tanulmányaikhoz, kutatási területükhöz tartozik. Azt mondom nekik: ,,Bármit is szeretnétek kezdeni ezekkel a bizonyítékokkal, az a ti dolgotok, de legalább tudatában kell lennetek minden létező leletnek. Talán úgy ítélitek meg, hogy a bizonyítékok egy része elfogadható, egy másik része viszont nem, de legalább tudnotok kell róla, hogy léteznek." Miért hiányzik annyi lelet a mai szakkönyvekből? Ennek az oka egy olyan folyamat, amit én tudásszűrésnek nevezek. Azok a jelentések, leletek, amelyek összhangban vannak az általánosan elfogadott elméletekkel, nagyon könnyen átjutnak ezen a szűrőn. Azokat a jelentéseket pedig, amelyek élesen szemben állnak az elfogadott elméletekkel, általában elutasítják. Így vagy feledésbe merülnek, vagy mellőzik, illetve bizonyos esetekben elhallgatják, tudatosan eltussolják őket. 500 - 600 millió éves vasból készült váza Ma este csak egy párat szeretnék megosztani Önökkel abból a több száz esetből, amiket a könyvemben részleteztem. Az esetekkel kapcsolatban két szempontot fogunk figyelembe venni. Először is az ember rendkívül ősi múltjának tényleges bizonyítékait, másrészt pedig a tudásszűrés folyamatát vizsgáljuk meg, és megpróbáljuk feltárni annak az okát, hogy miért nem hallunk manapság ezekről a leletekről. Mivel a régészetnek az egész történetét megvizsgáltam, a ma este bemutatásra kerülő esetek egy része természetesen régebbi, más leletek viszont újabb keletűek.Az első eset egy múlt századbeli kaliforniai felfedezés. Aranylelőhelyre bukkantak Kaliforniában, s bányászok dolgoztak a helyszínen, hogy felszínre hozzák az aranyat. Vájatokat fúrtak a sziklába, s az aknákban, több ezer lábnyi mélységben, olykor emberi csontvázakat, lándzsahegyeket és mindenféle kőeszközt találtak a hegy különböző pontjain. Ezekben a leletekben az a szokatlan, hogy a szikla, amelyben találták őket, a korai eocén időszakból való, vagyis több mint ötvenmillió éves. A geológusok nagyon alapos vizsgálatnak vetették alá a helyet, s mind egyetértettek abban, hogy a rétegek ilyen idősek. Persze a modern régészet szemszögéből ez igencsak meghökkentő dolog. Senki nem számított arra, hogy olyan bizonyítékra bukkannak, ami az ember ötvenmillió évvel ezelőtti létezését támasztja alá. De a bizonyíték ott van, s a tudományos világnak Dr. J. D. Whitney számolt be róla, aki akkoriban Kalifornia állami geológusa volt. Egy nagy könyvet írt a leletekről, amit a Harward Egyetem adott ki. Miért nem hallunk manapság ezekről a felfedezésekről? Ez Dr. William Holmesnak, a washingtoni Smithsoni Intézet tudományos munkatársának köszönhető. Azt mondta, hogy ha " Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, akkor nem hozta volna nyilvánosságra a felfedezéseit, az elébe táruló bizonyítékok hatalmas mennyisége ellenére sem." Más szavakkal, hogyha a " leletek nincsenek összhangban az elfogadott elmélettel, akkor, bármilyen meggyőzőek is, félre kell őket tenni! Sajnálatos dolognak tartom, hogy a tudományos közösségen belül van egy réteg, amely inkább ideológiai, politikai mintsem tudományos okok miatt kötelezi el magát a darwinizmus mellett. S ez a leletek kezelésében is megmutatkozik. A tudásszűrés folyamata ez, ami mind a mai napig tart. Tavaly egy televíziós műsorban szerepeltem, amit az MBC, az Egyesült Államok legnagyobb tévétársasága készített. A tévéprogram Az ember rejtélyes eredete címet viselte. A műsor készítése során azt javasoltam a producereknek, hogy menjenek el a berkeleyi Kalifornia Egyetemen lévő Természettudományi Múzeumba, ahol e leletek találhatóak, s filmezzék le őket. Nem mondom most el az egész történetet − a lényeg az, hogy a múzeum vezetői mindenféle kifogásokat találtak, s végül nem engedték meg, hogy a tévétársaság lefilmezze a leleteket. Ez egy valódi " X akták "eset, s nem egy olyan dolog, ami csak a televízióban történik. A tudományos közösségen belüli politikai rétegben nagy felháborodást keltett, amikor a műsort leközölték a televízióban. A vezető tudományos szervezetek tagjai arra akarták rávenni a kormányt, hogy büntesse meg az MBC tévétársaságot, amiért az amerikai népnek bemutatta a műsort. Megpróbálták rábírni a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (ami az Egyesült Államok kormányának az a szerve, amely a tévétársaságok számára kiadott engedélyekért is felelős), hogy több millió dollárral büntesse meg a tévétársaságot a műsor bemutatása miatt. Noha a próbálkozás nem járt sikerrel, maga a tény, hogy ilyen irányú erőfeszítéseket tettek, azt mutatja, hogy van egy réteg a tudományos közösségen belül, amelyik nem szívesen látná, ha nyílt párbeszéd folyna az emberi eredettel kapcsolatos összes bizonyítékról. Vajon manapság is tesznek-e hasonló felfedezéseket? − kérdezhetné valaki. Az előbbi leletek kora 40-50 millió év, amikor, a bevett elmélet szerint, még csak a legelső majmok és emberszabású majmok léteztek. S ahogy mondtam, azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy rendben van, a múlt században történhetett ilyesmi, de vajon fedeznek-e fel manapság is ehhez hasonló dolgokat? A válasz: igen, ma is fedeznek fel ilyen leleteket. 1979-ben Afrikában, Tanzániában, Mary Leakey több tucat lábnyomot talált. A fizikai antropológusok, akik megvizsgálták a lábnyomokat, azt állították, hogy azok teljesen megegyeznek a mai ember lábnyomával. De olyan kőzetben találták őket, ami majdnem négymillió éves. A jelenlegi elképzelések szerint abban az időben nem létezhettek olyan élőlények, melyek ilyen lábnyomokat tudtak volna hagyni. Akkor viszont milyen magyarázatot próbálnak adni ezekre a lábnyomokra? Azt mondják, hogy négymillió évvel ezelőtt élt egy majomember Kelet-Afrikában, amelynek a lábnyoma pontosan olyan volt, mint a miénk, s ő hagyta ezeket a nyomokat. Ez egy nagyon érdekes javaslat, de nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték, amivel alátámasztható lenne. Az akkoriban létező majomembernek, az Australopithecus afarensisnek a csontjait már megtalálták. Megtalálták a lábcsontjait is, ám a lábujjai sokkal hosszabbak, mint az emberi lábujjak. Egy ilyen láb nem tudott volna olyan lábnyomokat hagyni, mint amilyeneket Mary Leakey talált Tanzániában. A tudomány csak egyetlen olyan élőlényt ismer, ami ilyen lábnyomokat hagyhatott maga után: ez a hozzánk hasonló emberi lény. Egy másik példa a tudásszűrésre. Mexikóban, egy Hueyatlaco nevű helyen, az antropológusok árkokat ástak a földbe, s nagyon fejlett kőeszközökre bukkantak. A kőeszközök korát megállapítandó, megkértek egy geológust, hogy határozza meg a kőzetréteg korát, amelyben találták őket. A geológus, Dr. Virginia Steen-McIntyre, munkatársaival együtt négy különböző módszert használt a lelőhely korának meghatározására, s mindegyik módszer kb. háromszázezer éves kort mutatott. Ez két ok miatt is különös. Az egyik az, hogy ebben az időben sehol a világon nem létezhettek olyan élőlények, akik ilyen eszközöket tudtak volna készíteni. Másrészt Észak-Amerikában, kb. harmincezer évvel ezelőttig nem is élhetett emberi lény. Tehát az, hogy hozzánk hasonló, háromszázezer évvel ezelőtt élő emberek bizonyítékaira bukkantak Mexikó területén, meghaladta azt, amit az antropológusok el tudtak fogadni, ezért megtagadták, hogy nyilvánosságra hozzák a geológus kormeghatározását. Ehelyett húszezer évben határozták meg a lelőhely korát. A geológus pedig, aki a háromszázezer éves kormeghatározást adta, nagyon nagy nehézségekkel találta magát szembe a szakmájában, melyet végül fel kellett adnia. Amikor cikket írtam e felfedezésekről, eredetileg a kőeszközökről készült fényképeket akartam hozzá felhasználni, de amikor engedélyt kértem az antropológusoktól a fényképek megjelentetésére, azt válaszolták, hogy csak abban az esetben járulnak ehhez hozzá, ha nem említem meg a lelőhely háromszázezer éves korát. Ez egy újabb példa a tudásszűrés folyamatára. Természetesen hosszasan folytathatnánk a sort, több száz ilyen esetről tudnék Önöknek beszámolni, sok héten át beszélhetnék róluk. A kőeszközök nagyon fontos régészeti leleteknek számítanak. A múlt évszázadban Carlos Ribeiro, Portugália vezető geológusa sok száz kőeszközt fedezett fel húszmillió éves kőzetrétegekben. Hasonló korú kőeszközökre bukkantak Franciaországban is, melyekről a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban jelentek meg beszámolók. Egy német geológus, az Indiai Geológiai Szolgálat szakembereivel együtt húszmillió éves leleteket fedezett fel Burmában. A felfedezések eme nagyon érdekes sorát, a 40-50 millió éves kaliforniai aranybánya-leleteket, a nagy számú húszmillió éves kőeszközt, az ötmillió éves afrikai lábnyomokat stb. szemlélve azt láthatjuk, hogy igencsak ellentmondanak annak a jelenleg elfogadott elméletnek, mely szerint az emberi lény százezer évvel ezelőtt jelent meg. Előadásom hátralévő két-három percében egy rövid pillantást vethetünk arra, hogy vajon milyen messzire nyúlhatnak vissza a leletek az időben? A The Geologist című tudományos újság egy nagyon érdekes jelentést közölt egy emberi csontvázról, amit Illinois Államban találtak kilencven lábbal (2,7 m) a föld alatt. A jelentés szerint, közvetlenül a csontváz fölött, érintetlen, szilárd kőzetréteg volt. Illinois állami geológusától megtudtam, hogy a kőzetréteg, ami alatt a csontvázat találták, háromszázmillió éves. Egy másik jelentés olyan aranyláncról számol be, amit kb. háromszázmillió évesre datált szénben találtak. A Scientific American beszámolót közölt egy fémvázáról, amit ötszázmillió éves kőzetben tártak fel. Számos olyan beszámoló is van, melyek jóval régebbi korokba nyúlnak vissza. Dél-Afrikában például fémgolyókat találtak, párhuzamos vésetekkel az egyenlítőjük körül, több mint kétmilliárd éves ásványi üledékben. A régészet teljes történetét megvizsgálva azt találjuk, hogy több száz olyan bizonyíték van, amely azt támasztja alá, hogy hozzánk hasonló emberi lények mérhetetlenül hosszú ideje léteznek már e bolygón. Természetesen majomemberek is léteztek, de a leletanyagot megvizsgálva azt látjuk, hogy pusztán egy időben éltek az emberekkel, s nem az történt, hogy az egyik a másikból fejlődött volna ki. Szóval úgy tűnik, hogy a jelenlegi, az ember eredetére vonatkozó darwini elméletet nem támasztják alá a tények.ELŐADÁS - Aktuális-e a védikus tudás a modern világban?  Link Kerekasztal beszélgetés H.D. Drutakarma Prabhu és Őexcellenciája Gauri Shankar Gupta között A kérdésről folytatott kerekasztal-beszélgetés résztvevői: H. G. Drutakarma Prabhu (Michael A. Cremo), a Tiltott régészet és az Emberi devolúció című könyvek szerzője Őexcellenciája Gauri Shankar Gupta, az indiai kormány nagykövete Moderátor: Radhanatha dasa (Dr. Sonkoly Gábor) A kerekasztal-beszélgetés helyszíne: Budapesti Haré Krisna Oktatási és Kulturális Központ, Konferenciaterem Cím: Budapest, 1039. Lehel utca 15-17. Időpont: 2011. augusztus 14. vasárnap de. 10 óra. A héten a Budapesti Haré Krisna Oktatási és Kulturális Központ vendége Drutakarma Prabhu, A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada tanítványa. A tudományos világban Michael A. Cremo néven ismert tudománytörténész a Tiltott régészet, Az emberi faj rejtélyes eredete, valamint az Emberi devolúció című könyvek szerzője. A védikus tudás modern világban való alkalmazásáról szóló Bhakti Klubunkban az indiai kormány nagykövetével, Őexcellenciája Gauri Shankar Guptával folytat kerekasztal beszélgetést.

Kiengesztelődés a zsidóság és kereszténység között? Majd ha Kiengesztelődés a zsidóság és kereszténység között? Majd ha visszavonják a Talmud keresztényellenes kitételeit! A jelek szerint megint megy a porhintés. Amint a Mazsihisz honlapján olvassuk, május 21-én az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kezdeményezésére két rabbi, egy katolikus püspök és egy protestáns lelkész ül le egymással, hogy ,,segítse a párbeszédet a zsidóság és a kereszténység között, és segítse a kiengesztelődést a társadalomban". Érdekes. A két rabbi közül az egyik korábban még úgy nyilatkozott, hogy a zsidóságnak nincsen szüksége a kereszténységre. Akkor most hogyan is van ez? Még mielőtt Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Radnóti Zoltán neológ rabbi, Székely János esztergomi-budapesti segédpüspök és Lackner Pál evangélikus tábori püspök e ,,beszélgető est"-en bármit is nyilatkoznának a két fél közötti együttélés ,,gyümölcsöző lehetőségeit kutatva" - ráadásul a jezsuiták budapesti lelkiségi és kulturális központjaként tekintett ,,Párbeszéd Házá"-ban! -, nem állhatjuk meg, hogy ne tegyünk fel néhány kérdést. Először is azt, hogy mégis miféle kiengesztelődésről van szó, amikor az egyik fél - Köves Slomó - korábban már számtalanszor félreérthetetlenül jelezte, hogy a zsidóságnak nincsen szüksége a kereszténységre? Nincs bizony, hiszen ott van a Talmud. Amelyről Huber Lipót (1861-1946), a jeles kalocsai kanonok, biblikus teológiai tanár művében (A Talmud, különös tekintettel az Újszövetségre (1897) ezt olvassuk: ,,A Talmud alapelve, hogy csak Izrael, mint kiválasztott nép, kedves az Isten előtt, s hogy tulajdonképpen csak ez bír létjogosultsággal; a többi népek, mint Istentől elrugaszkodott pogány sereg, megvetendők s csak annyiban tűrendők, amennyiben Izraelnek meghódolnak. Minthogy pedig az igaz Isten helyett annak teremtményeit, vagy kezeik alkotását imádták, a Talmud őket, mint bálványozókat, az emberi méltóság magaslatáról lebukottaknak tekinti s nem egyszer az ész nélküli állathoz, baromhoz hasonlítja." Huber hosszú évtizedeket áldozott a zsidóság és a kereszténység viszonyának tüzetes tanulmányozására, így megtanult héberül is, éspedig irodalmi szinten. Ennek során megállapította, hogy bár vannak a Talmudban kétségtelenül építő szövegek, de zömében mégis ,,a sötétség több és erősebb, mint a világosság", amiért is nem véletlenül került rá valaha a katolikus egyházi tanítóhivatal által tiltott könyvek jegyzékére (Index librorum prohibitorum). Mindmáig nélkülözhetetlen alapművében (Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről (1933), Zsidóság és kereszténység Krisztustól a középkor végéig (1936)) az ókortól a huszadik századig a zsidóság és a kereszténység viszonyát meghatározó irodalmi emlékeket egybegyűjtve jutott a kettő összeegyeztethetetlenségét megállapító következtetésekre. Világosan tisztázta benne a Talmud szerepét a zsidó életben és viszonyát Krisztus hitéhez: ,,Ortodox zsidók előtt a Talmud, amelyet a Biblia mellett a legfontosabb és legszentebb könyvnek tartanak, a legnagyobb tisztelet tárgya, sőt nem hiányoznak közöttük, akik ezt még manap is mint a bölcsesség és legtisztább etikai kincsesbányáját magasztalják, s majdnem a tévmentesség trónjára helyezik. Keresztények között azonban alig akad a Talmudnak magasztalója, hanem annál több az ellensége, akik a Talmudot teszik felelőssé mindazért a bajért és bűnért, amit valahol zsidó elkövet. S ha ez az állítás némileg túlzás is, mégis sok esik a Talmud teherlapjára. Tagadhatatlan, hogy a Talmud megmételyezte az ószövetségi erkölcstant és jogtant, amennyiben más-más követendő elvei vannak a zsidóval és a nem zsidóval szemben, s így erkölcstanában és jogtanában sok a kivetnivaló, sok az, ami éppenséggel nem egyeztethető meg a keresztény morálissal. De nemcsak etikája és jogtana, hanem általában egész szelleme és világfelfogása is homlokegyenest ellenkezik az evangéliummal, a kereszténységgel, amelynek valláserkölcsi és társadalmi alapelveivel a Talmudot soha nem lehet összhangba hozni, minthogy a Talmud nem az evangéliumi általános felebaráti szeretet, hanem a zsidó és nem zsidó közötti legélesebb ellentétet, Izrael örök érvényűnek képzelt kiválasztottságát hirdeti, hittana pedig valóságos torzképe az ószövetségi kinyilatkoztatásnak. Egészen sajátos módon elhomályosította az Istenről, az angyalokról, a rossz szellemekről, a lélekről, a bűnről, a túlvilági életről és más hasonló dolgokról szóló tanokat, amit pedig a názáreti Jézus Krisztusról és anyjáról, a Boldogságos Szent Szűzről mond (fattyú, döglött kutya, ganéj stb.), az egyenesen égbekiáltó blaszfémia." Ebből levonta aztán a következtetést: ,,A kereszténység, mint olyan, nem köszön a Talmudnak semmit, hisz a Bibliát háttérbe szorító, a mózesi törvényt szellemétől megfosztó, a messiási profétizmust teljesen elhomályosító s a messiási eszmét politikai utópiává torzító Talmud tartotta és tartja vissza Izraelt a kereszténységtől és zárja be előtte az Isten országát. A Talmud annyira belopta magát Izrael lelkébe, hogy tanulmányozását sokkal fontosabbnak és érdemszerzőbbnek tartja, mint a Biblia tanulmányozását. Ebben lelki magyarázatát az is, hogy a keresztény elvek, a keresztény szellem még általánosságban sem tudott érvényesülni az ortodox zsidóságban." Ezek után aligha kérdés tehát, miféle kiengesztelődés lehetséges? Egyáltalán mit tekint a négy beszélgetőpartner annak? A hagyományos keresztény felfogás (amint a jezsuita Bangha Béla (1880-1940) által jegyzett Katolikus Lexikon ban (1931) olvassuk) e fogalomról ugyanis ezt tartja: ,,Az okozott sérelem jóvátétele vagy az erre irányuló szándék nyilvánítása. Előbbinek inkább elégtétel a neve. Az elégtételnyújtás szándékának nyilvánítása bizonyos fokig szintén alkalmas a sérelem jóvátételére, akkor is, ha nem maga a vétkes nyújtja, magában véve azonban nem elegendő a bűn megbocsátásának kieszközlésére." Kérdés, hogy a Talmud által okozott sérelmek jóvátétele vajh meddig késik? Mert az ugye nem lehet kérdés, legalábbis, ha levesszük a szemellenzőt, hogy e sérelmek száma aligha kevesebb, mint ahány parancsolatot adott a Teremtő az Ószövetségben. Aminek felismeréséhez ráadásul nem is feltétlenül szükséges mondjuk közgazdasági diploma. Untig elég a józan paraszti ész is. Ilyetén egy egyszerű pénzügyi tisztviselő, bizonyos Csopják Attila (1853-1934) 1919-ben megjelent dolgozatában (A magyar zsidóság sok és nagy bűne) fel is sorolta őket. Eszerint a zsidóság 1. Elhagyta eredendő vallását, a mozaizmust. 2. Lelkiismeretlenül űzte az uzsorát. 3. Az országot tönkretevő kocsmárosok 90%-át adta. 4. A kétes gazdálkodású pénzintézetek legalább 60%-át képezte. 5. Kezében tartotta a közvetítő kereskedelmet. 6. Nagyvállalkozói tömege kiszipolyozta a közmunkásokat. 7. A nagy földbérleteket a nép elől elvette, és megtartotta magának. 8. Erkölcstelenségekhez szoktatta saját gyermekeit is. 9. Megkaparintotta és elvtelenné tette a sajtót. 10. Rabbijai nem nevelték gyermekeit sem tisztességes munkára. Sapienti sat. Mindennek tudatában érdeklődéssel várjuk a május 21-i beszélgető estet. Legyünk ez egyszer optimisták, hátha még csoda történik, és az érintettek visszavonják a Talmud keresztényellenes kitételeit!

Botrány: magyargyűlölő írók érettségi anyagok lettek Botrány: magyargyűlölő írók érettségi anyagok lettek - de egy állítólag nemzeti kormány alatt? Úgy tűnik, valahogy nincsen határa a megfeleléskényszernek. Ahelyett ugyanis, hogy maradandókat alkotott és méltatlanul elfeledetett költőinket-íróinkat végre érettségi tananyaggá tennék az arra illetékesek - Herczeg Ferenctől Tormay Cécile-n és Nyirő Józsefen át Wass Albertig lennek kiket választaniuk -, folyik továbbra is a selejtes, magyargyűlölő szerzők reklámozása. Most éppen Márai Sándoré meg Bródy Sándoré. Márai ámokfutásairól rovatunkban már részletesen megemlékeztünk, Bródyéról viszont kevésbé. Az idei érettségin a választható tételek közül az egyik egy Márai-idézeten alapuló szövegalkotási feladat volt, a másik pedig Bródy Sándor (1863-1924) Kaál Samu című ,,írása" elemzése volt. Igen, csak így: írása. Ennyire szemérmesen fogalmazva! S nem véletlenül. Mert aki ezen, már világhálón is elolvasható Bródy-opuszt elolvassa, elképedve kérdezheti: Tessék mondani, irodalom ez? Ha igen, mégis mitől? De miről is van szó? Egyik legnagyobb irodalomtudósunk, Várkonyi Nándor így fogalmazott kézikönyvében (Az újabb magyar irodalom 1880-1940, 1942) Bródyról: ,,Nincs még egy írónk, aki annyira gyűlölné a magyarságot: egész művében egy jó szót, egy szép indulatot nem ad neki: gyűlöli a gazdag zsidót is, aki el akar szakadni a fajtájától, s a gazdanéphez dörgölődzik. Erkölcsileg kívül került a magyarságon." Bródy ugyanis azok közé tartozott, akik, miként ma mondjuk Spiró György és Eszterházy Péter, nem adnak semmi eszményit olvasóiknak. Nem lesznek szebbek, jobbak, igazabbak köteteik olvastán. Nincs bennük esztétikai emelkedettség, világnézeti útmutatás. Nem is beszélve a nemzeti önérzetről. A magyar tájak, emberek, korok megmutatásáról. Van viszont önkritikátlan pózolás, pongyola szószaporítás, és ami a legfőbb: fülledt erotika, házasságtörés. Mert nála a nő csak amolyan csecsebecse, használati tárgy a vásárfián. Műveit forgatva olybá tűnik, úgyszólván más világot nem is ismert, mint - saját származása révén - zsidót. Amelyben mindenki lezüllik, mint Dada című színművének magyar parasztleánya. Vagy A tanítónő fiatal falusi leánya, akiről csak annyit tudunk meg, hányan környékezik meg. De említhetjük A medikus történetét is. A zsidó orvosnövendéknek el kell vennie a nem kívánt leányt, csakhogy annak hozományából végezhesse tanulmányait. A férfi aztán kinevelteti magát a nő költségén és ebből a családi üzletből házasság lesz. Száz szónak is egy a vége: hiányzanak történeteiből az ideák. Mindenütt csak fehérnépek, kékharisnyák, félkegyelműek szerepelnek bennük. Amiért is a vele egyazon származású, de a magyarsághoz asszimilálódni kívánt Heinrich Gusztáv irodalomtörténész például A tanítónő ről megállapította (amint Pintér Jenő művében (A magyar irodalom a XX. század első harmadában, 1941) olvassuk), hogy annak ,,legkisebb irodalmi értéke sincsen". Persze korántsem csak e darabjáról mondható el ez. Valamennyiről. Ezért, hogy valaha legjobb irodalomtörténészeink, mint Alszeghy Zsolt, Bartha József, Bánhegyi Jób, Pintér Jenő és Zoltvány Irén, alighanem nem művei értéke, hanem csak azok sajnos nem mindennapi hatása miatt foglalkoztak vele. Mert elképesztő, hogy már a huszadik század elején is mennyi selejtes regény, elbeszélés és dráma jelenhetett meg nálunk a könyvpiacon - s ami az utóbbiakat illeti, színpadokon is -, melyekről Zoltvány Irén könyve (Erotika és irodalom, 1924) kimerítően tájékoztat. (Lehet, hogy a jó ízlés és magas műveltség már akkor is csak meglehetősen kevesek sajátja volt?) S akkor még nem is említettük politikai hovatartozását! Zoltvány leírja, hogy saját folyóiratában (Fehér könyv) komoly képpel ítélkezett ,,nevetséges semmiségek fölött", és fölényesen akarta elintézni a ,,világproblémákat", aztán irodalmi és politikai hetilapjában (Jövendő) Bokányi Dezsőtől pedig már ,,teljesen kommunista ízű" cikkeket és verseket közölt. Ám ez még csak a kezdet volt. 1919-ben már Szamuely Tibort köszöntötte. Tormay Cécile írja Bujdosó könyvé ben: ,,Bródy Sándorról mesélik, hogy pezsgőzés közben átölelte és felköszöntötte: Tibikénk, prófétánk!" S végül még egy. Amint Heinrich kritikájában fogalmazott, figyelmet csupán nyelve miatt érdemel, ,,mellyel, úgy látszik, egy új magyar nyelvjárás kopogtat az irodalom kapuján. Itt-ott igen magyaros akar lenni, és úgy látszik, próbál a nép nyelvén beszélni, de persze siker nélkül, mert nincs egészséges nyelvérzéke, a nép nyelvét pedig nem tanulmányozta. Valószínűleg azt hiszi, hogy a rossz magyarság már eo ipso népnyelv. Ideje volna már, hogy szakférfiaink ezt a külvárosi romlott zsargont, mely nemcsak ebben a darabban uralkodik, figyelmükre méltassák." E ,,külvárosi romlott zsargon"-ra Pintér Jenő imént idézett művében néhány iskolapéldát is nyújtott. Íme tehát néhány ,,Bródy-mondat": ,,A kántor pipázik magának." ,,A legalsóbb faluban is van egy főúr." ,,Az anyám kérdezett önre." Vagy kifejezés: ,,a föld dosztig tele van a legfinomabb ennivalókkal", ,,ez pechelt el bennünket", ,,mit álmodoztál neki?". S akkor még a most választható érettségi tétellé lett ,,írásá"-ból - nem minden szándékosság nélkül, elvégre a Bródy-idézésnek is vannak határai - nem is idéztünk! Ennyit hát Bródyról, a magyargyűlölő íróról, meg a mostani magyar érettségiről. Amin még jó, hogy lehetett választani. Bródyn és Márain kívül Berzsenyit vagy Aranyt. Kettő ide, kettő oda. Hja, paritás! De mindez egy állítólag nemzeti kormány alatt?

Az Illuminátus Rend dióhéjban Bajorországban Ingolstadt egyetemének tanára Ádám Weishaput alapította meg az Illuminátus Rendet 1776. május 1-jén. Ez a társaság a megvilágosodottak, és beavatott rendje. Nem véletlen, hogy a bal oldali pártok, és a szakszervezetek is május elsejét jelölték ki a munka ünnepének. Míg a szovjet birodalom fennállt, ez volt az egyik legnagyobb ünnepe. A hivatalos történetírás, még most is nagy ívbe ki akarja kerülni azt a tényt, hogy az Illiminátus Rend szoros összefüggésbe hozható a kommunista világmozgalommal. A történetírás, hogy ezzel nem akar foglalkozni az egy dolog, de a valós történelmi események a fent írtakat igazolja. Ádám Weishaput katolikus neveltetést kapott. Nagyon fiatalon már az ingolstadti jezsuita egyetem egyházi jog tanára lett. 1771-ben minden előzmény nélkül tanári állásáról lemondott. Célja a következő öt évben megalapítani egy szabadkőműves szerű titkos társaságot. Úgy tervezte, hogy az általa alapított társasának a szabályai sokkal szigorúbbak lesznek, mint más szabadkőműves páholyoknak. Az új társaság egyik célja már akkor egy új világrend volt. Ahhoz azonban, hogy létre hozzon egy új világrendet, a régit le kell bontani! A társaságnak támadnia kellet az egyházi világi hatalmat, Vatikánt, és a dinasztikus monarchiákat is. Weishaupt mindig is arra törekedett, hogy a szabadkőművességet összekapcsolja az Illuminátus Renddel. Mozgalmában résztvevőket, három csoportba sorolta. Az elsőbe tartoztak a novíciusok, minerválok, és az alacsonyabb fokozatú illuminusok. A második osztályba a szabadkőművesek tartoznak, és a hagyományos skót rítusú lovagok. A harmadik osztályba a minisztériumok, papok, régensek, mágusok, és a király tartozott. Persze a király ő volt. Weishauptnak nagyon fontos volt, hogy tekintélyes, befolyásos embereket nyerjen meg maga számára, már kezdettől fogva. Az Illuminátus Rend első fokozataként olyan szigorú szabályokat követelt meg, hogy aki ehhez a rendhez akart tartozni, az minden ellenállástól meg lett fosztva. Hermann Ahlwardt Több fényt - a Jezsuita Rend című írásában közölte, hogy Weishaupt megismerkedett báró von Knigge-vel Frankfurtban, és a ,,nemes proletárral" barátságot kötött. Később a nemes Ádám eszméit terjeszteni kezdte elit körökben. Németországban ettől kezdve lépett be sok báró, nemes, és befolyásos ember az Illuminátusi Rendbe. A titkos társaságba katonatisztek is bekerültek, állami hivatalnokok, nagy gondolkodók, írók, és művészek is. Két nagy befolyású, de nagyon titkos ember Knigge, és Bode segítségével Weishaupt tagja lett a müncheni szabadkőműves páholynak. Weishaupt könyvében megírta, hogy aki jónak látja, elvileg kiléphet az általa megalapított Illuminátus rendből. A gyakorlat egyáltalán nem ezt igazolta hiszen, aki belépett a rendbe halálbüntetés terhe mellett kellett nekik teljesíteni a rend utasítását, életük végéig! Azokat a parancsokat is kötelesek voltak végrehajtani, amikor megbízták őket valamivel, amihez egy esetleges bűncselekményt kellett végrehajtani. A Rend kezdő novícius tagjainak is félelmetes esküket, és magukra kimondott átkokat kellett kimondani, hogy beavatottak lehessenek. Aki a társasághoz tartozott feltétlen engedelmességgel tartozik. Amennyiben megszegik, akkor az egész Renddel szembe kerülnek. A legszigorúbb titoktartási kötelezettséget vállalták, és soha senkinek nem volt szabad elmondani, hogy mi történik a rend berkein belül. Egy rendtagot csak akkor avattak be a végső célokba, amikor a tagnak sikerült már az Illuminátusok belső köréhez tartozni. A Rend végső céljai a következők: Minden meglévő kormány leváltása Magántulajdon eltörlése Az örökösödési jog megszüntetése A hazafiság elpusztítása Valamennyi vallás felszámolása A család felbomlasztása Egy új világrend létesítése Weishauptnak sikerült tekintélyes emberek kegyeit megszerezni, így mint Németország fejedelmeinek érdeklődését is. Ezek a fejedelmek már kezdő korukban több titkot tudtak, mint a Rend többi kezdő tagjai, mert nagy befolyással bírtak. Ádámnak ők azért kellettek, hogy a katolikus egyházat, így hatékonyan tudták gyöngíteni. Az egyház volt az Illuminátusok első ellensége. A ravaszság a dologban az volt, hogy ezek a fejedelmek tovább nem juthattak a ranglétrán, mert akkor megtudták volna a Rend valódi végső romboló szándékait, amiről fentebb már írtunk. Ezeken a fejedelmeken keresztül sikerült Weishauptnak betekintést nyernie a szabadkőműves mozgalom belső dolgaiba. 1782. július 16-án a németországi Wilhelmsbad-ban egy szabadkőműves összejövetel alkalmával szövetséget kötött a Szabadkőműves Mozgalom az Illuminátus Renddel. Az Illuminátus Rend eredetileg a Jezsuita rend mintájára volt felépítve. Mindenki tisztában volt azzal, hogy renden belül ki az, aki vele egy szintű beosztásban van, de arról is tudtak, hogy ki az elöljáró. Az elöljáróknak kötelességük volt jelentést készíteni félévente minden rendtagról. A rendtagoknak is szintén kötelességük volt jelentést készíteni elöljáróikról zárt borítékban! A rendtagok gyónni is kötelesek voltak. II. Katalin orosz cárnő is tagja volt az Illuminátusoknak, és kellemetlennek tartotta, hogy ő is kontroll alá volt vonva, noha nem sok rendi titkot kötöttek az orrára. Az Illuminátus tagoknak gyakorlatilag állandóan egymást meg kellett figyelni. Ez nem volt más, mint kémkedés. Állandóan jelentéseket kellett egymásról írni, és gyámkodni kellett. Ez egy természetellenes, és nagyon kellemetlen módszer volt, hiszen az ember szabadságát jelentősen megkötözte. A módszert azért dolgozták ki, hogy így a néhány rendvezető információkhoz jusson a tagokról. Az illuminátusok dinasztia, és egyházellenes magatartását a beavatási szokások igazolták, amelyet egy magas szinten lévő Illuminátus tag tarthatott. Aki a rendbe be akart lépni, bevezették egy olyan terembe, ahol volt egy trón. Ez előtt egy asztal, amelyen volt egy jogar, egy kard, és egy korona. A királyság jelképei. A beavatottakat megkérték, hogy vegyék magukhoz ezeket a tárgyakat, de egy időben közölték azt is velük, hogy ha ezt megteszik, nem lehetnek a rend tagjai. Majd a pályázót átkísérték egy másik, teljesen sötét szobába, ahol egy oltár volt fekete terítő rajta. Ezen egy üres kereszt, és egy vörös frígiai sapka volt. Ez nagyon hasonlított a Mithras misztériumhoz. A rituális sapkát átadták a pályázónak, és ezt mondták: "Hordd ezt, mert többet jelent, mint a királyok koronája". Weishaupt ügynökeit elhelyezte Európa döntést hozó központjaiba. Itt állandó kapcsolatba kerültek a bíborosokkal, hercegekkel, fejedelmekkel, sőt még a királyokkal is. Az ügynöki jelentések folyamatosan érkeztek Európából mindenhonnan a közméltóságokról Weishaupthoz. A Rendhez nőket, férfiakat egyaránt beszerveztek. Ezzel hangot adtak a nemek közti egyenjogúságnak. Hirdették a vallásszabadságot, amely segítette az egyház bomlasztását. Előtérbe került a szexuális szabadság joga is. Egy felszabadult emberiségben hitt, amely újra megteremtheti az egykor elvesztett aranykort. Az egyházat szembe állította Jézus Krisztus eredeti tanításaival szemben, mert az egyház már csak az anyagi érdekeket nézi. Az Illuminátusok ezen, s más törekvései miatt 1785-ben a bajor rendőrség minden titkos társaságot betiltott. Ebbe az Illuminátus Rend is bele tartozott. A hivatalos történetírás szerint 1785 az Illuminátusok megszűnésének éve.A Rend azonban gyakorlatilag nem szűnt meg, hanem tovább működött ,,földalatti" mozgalomként. Még titkosabban, és még alattomosabban. Egy legenda szerint 1785-ben egy Párizsba siető illuminátus futárt villámcsapás ért, majd meghalt. A rendőrök számos titkos dokumentumokat találtak nála, melyben a francia forradalom előkészítésének tervei voltak részletes utasításokkal. A dokumentumok a német illuminátusoktól származott, és a franciaországi szabadkőműves nagypáholy nagymesterének voltak címezve. Így elindul egy átfogó rendőrségi razzia, és több Illuminátus tag lakását átkutatták, ahol további titkos dokumentumokat találtak. Ezt a bajor kormány rendelkezésére bocsátották. A kormány egy bizonyos fehér könyv formájában nyilvánosságra hozta a titkos iratok tartalmát ,,Az Illuminátus Rend, és Szekta eredeti írásai" címmel. A könyveket eljuttatta Európa uralkodóinak. Köztük Anglia, és Oroszország uralkodói számára is, akiket nem igazán érdekelt a dolog, hiszen ők is be voltak épülve a rendszerbe. Az Illuminátusok célkitűzései Az első cél a fennálló kormányok eltávolítása volt. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy az akkori Európa uralkodó dinasztiáinak megdöntése volt az egyik cél. A vezető dinasztiákhoz a Habsburgok, a német Hohenzollerek, és az orosz Romanovok tartoztak. A hatalomból az osztrák, és az orosz arisztokrácia ki lett iktatva a hatalomból. Angliában a Windsorok nem kerültek ilyen sorsra, mert az Illuminátus úgy döntött, hogy szüksége van egy pénz oligarchiára, és így a Windsor családot az új nemzetközi elitnek titulálta. Személyükben a nemzetközi pénzügyi közösség egyik elitje volt. Európában egyébként más országoknak a pénzoligarchiáit is megszerezte az Illuminátus. A második cél a magántulajdon megszüntetése volt. Ennek az egyik taktikája az, amikor egy ország vagyona, egy bizonyos elit tulajdonába száll át. Amikor egy szűk gazdag kör uralma alá hajt egy országot, akkor gyakorlatilag megszűnik az állam magántulajdona. Egy társadalom jó többsége vagyontalan, és csak úgy tud megélni, hogy a számára rendelkezésre álló elit malmára hajtsa a vizet megélhetési kényszerből, munkával! Az ilyen bérmunkások valójában az önrendelkezésüket ugyanúgy elvesztették, mint az állam, amelyben élnek. A harmadik cél az örökösödési jog felszámolása. A nemzetközi oligarchia a vagyonát alapítványokba fektette be, és így a tevékenység adómentessé vált. Több pénzdinasztia is alapítványokba tartja a pénzét. A Rothschildok is, akik családi alapítványba tartják vagyonukat, így nem örökölhetőek. Nem is adóznak érte. Nem örökölhető, fel nem osztható. A célját mégis eléri, hiszen generációkon keresztül biztosítja a család milliárdos jólétét. Tehát az örökösödési jog meg van, csak az átalakult, így az adózást megkerülve. Tehát az oligarchiáktól az állam nem követelhet adót, így azt megkevesbítve. A társadalom többségének, csak elvont lehetőségek állnak rendelkezésére, gyakorlatilag semmi. Akinek nincs jelentős vagyona az bérből, és fizetésből él. Annak öröklési joga elméletileg nincs. A negyedik célkitűzés a nemzetállamok, és azokat fenntartó patriotizmus felszámolása. A szabadkőműves világállam útjában állnak a nemzetállamok, mert a nemzeten belüli összetartások veszélyt jelentenek rá. Az államok elvileg szuverenitással rendelkeznek, és egy új világállamot akarnak létrehozni, hogy ez az önrendelkezés szét legyen zilálva. Meg akarják szüntetni az állampolgárság intézményét, és helyébe a világpolgár gyakorlata kerülne. Ennek az lenne a lényege, hogy az egyén bárhol feltalálhatja magát a világban. Így tulajdonképpen a nemzettudat idővel meg is szűnne. Ez az oligarchiának jó lenne, hiszen egy szétszórt országot könnyen megkaparinthat, és teljesen mindegy, hogy ki lép az adott ország élére, hiszen itt már a nemzet megszűnt. Ez az álma az Illuminátusnak. Teljhatalmat gyakorolni országok felett. Ötödik cél a vallások legyengítése. Az istenhitre való neveltetés jelentősen háttérbe szorítása. Az egyház szakadásainak előidézése. Az egyén megfosztása a gyülekezethez való tartozástól, hiszen így is az egyén el tud bizonytalanodni, ha nem tartozik egy erkölcsi közösséghez. Egy globális világvallás kialakítása, amelyet egyedül az Illuminátus határozna meg. Hatodik cél a család felbomlasztása. Mondhatnánk úgy is, hogy megszüntetése, ami szintén az egyén elszigetelését okozza. Egy családi közösségtől elszakított egyén sokkal jobban ki van szolgáltatva a pénzvilág irányításának. Egy erős család nagyon erős védelmet nyújthat a nemzetközi pénzoligarchia tömegtájékoztatásai ellen. A család megerősíti az egyént, és összetartóvá kovácsolja. Hetedik cél a világállam létrehozása. Ez a bizonyos világállam még nem jött létre, de minden bizonnyal az előkészületei meg vannak. Ezt bizonyítják azok az előjelek, amelyeket tapasztalhatunk napjainkban, a világban, a politikában, és bőrünkön. Ebben a tervben nagy szerepet játszik az ENSZ. A világot átfogó pénzoligarchia hatáskörében van a pénzvilág, az energetikai hatalmak, és a világ élelmiszer ellátása is. 1994-ben született az elfogadott Római Klub hivatalos jelentése, mely szerint országonként 100-1000 főig van kiszolgáló személyzetre a politikából, hogy hatalmát globálisan gyakorolhassa. Ez világ szinten viszonylag ötvenezer általuk kiválasztott embert jelent. Ezekbe nemcsak a politikai közéletben szereplők tartoznak bele, hanem a nagyvállalatok irányítói is. Ez egy zárt csoportot alkot, amely globálisan képes dönteni az emberek sorsáról. Egy százfős szuper elit dönthet háborúról, békéről, csődökről, válságokról, és azok kimeneteléről is. Az Illuminátus fél a demokráciától. A választásoktól is, mert ez még megmaradt elvileg a nemzeti állampolgároknak. A demokrácia ,,veszélyét" úgy kompenzálja, hogy megpróbálja kiiktatni azon politikusokat a közéletből, akik veszélyt jelentenek számára. Átgondolhatjuk az Illuminátusok szándékát, és láthatjuk, hogy ezek a célok közül némelyek már megvalósultak, vagy még tervbe vannak. Napjainkban az Illuminátus Rend már nem igazán működik, de az utódszervezetei igen, és rendszerüket fenntartják, és fejlesztik. Ezeket a szervezeteket már csak úgy tudjuk felismerni, hogy a fenti hét pont gyakorlatát hajtják végre, vagy akarnák végrehajtani?

Emlékezzünk Trianonra!

Levente Szöllősi, 2012. jún. 4. 12:14   [ 2012. jún. 4. 12:21 frissítve ]

Trianon misztériuma Gondolatok Kocsis István drámaíró Perc-emberek és örökkévalóság c. írása kapcsán Június 4. Egyeseknek gyásznap – mások (félretéve lelkiismeretüket és igazságérzetüket) a Monarchia nemzetiségeinek államalapításaként, “igazságos győzelemként” ünneplik. Egy kívülálló azonnal feltenné a kérdést: mi történhetett Trianonban, hogy két ennyire eltérő álláspontot fogalmazott meg a “legyőzött” és a “győztesnek kikiáltott”? Ha az érdeklődő a kereszténység talaján felépült európai kultúra képviselője, még azt is megvizsgálná, vajon az erkölcsi szempontok és az igazság milyen mértékben kapott helyet a fizikai erőfölény mellett a békediktátum megfogalmazásában. Híres emberek véleménye Trianonról “Magyarországot valóban mint legártatlanabbat büntették, ellenfél és szövetséges helyett egyaránt.” – mondja Monzi szenátor, aki döbbenten ismeri fel, hogy Trianonnal miképp kerül a keresztény Európa a halálos bűn állapotába. “Magyarországot keresztre feszítették az I. világháború után – és nem bűnei, hanem hite, Istenhez való hűsége miatt, és így lett áldozata az elvakult szabadkőművesség gyűlöletének és kapzsiságának . /Degrelle/ Henri Pozzi is a világtörténelem legördögibb, ugyanakkor a legostobább, legszégyenteljesebb mesterkedés eredményének tekinti Trianont, és sejteti, hogy ő bizony szeretett francia nemzete lelkétis félti: cinkosságáért megbűnhődhet az Ég akaratából… “1919-ben a hazugság volt Franciaország ellensége. Ha hazám csak századrészét is ismerte volna mindannak, amit eltitkoltak előtte: nem lett volna háború! Franciaország és vele együtt Európa most nem ott tartana, ahol ma tart…” – írja 30-as években. “A háború hiénái közül a románok a legaljasabbak. Franciaország szövetségesei voltak, ennek ellenére két esztendőn keresztül úgy viselkedtek, mintha a németekhez tartoznának. Milliókat harácsoltak össze az ellenségnek eladott gabonából és petróleumból…” /Clemenceau/ Clemenceau tehát a románokat tartotta a legbűnösebbnek az I. világháborúban részt vevő nemzetek közül. S végül nevét adta a 137 000 km2-es Románia 295 000 km2-es soknemzetiségű birodalommá válásához. Későbbi tetteit mérlegelve felmerül egy kérdés: akkor talán tudatosan küzdött a bűn megjutalmazásáért? Kinek lehet érdeke, hogy a legyőzöttekből tömegesen olcsó munkaerő váljék? A Római Birodalom idején – mely az utolsó előtti évszázadig “pogány” volt – a fizikai értelemben vett rabszolgák munkája biztosította a gazdaság egyik alapját. A XX. századra “sikerült” elérni, hogy az olcsó és érdekeit felismerni sem képes munkaerőt már nem kell fizikai fenyegetéssel munkára kényszeríteni: a pszichológia és a manipuláció módszerei megteremtették a “szellemi rabszolgákat”. A recept felettébb egyszerű: a szigorú erkölcsi normák helyett csábítsd élvezetekre (lásd a középkort felváltó reneszánszt), az oktatásban a szigorú számonkérés helyett (porosz iskolarendszer) vezesd be a liberális iskolamodellt (s “képezz” funkcionális analfabétákat, akik a reklámokból diktált “divatot” követve élvezkedhetnek: alkoholizálhatnak, drogozhatnak, dohányozhatnak, ismerkedhetnek a szexualitás különböző válfajaival). A könnyen elérhető kölcsön pedig fogyasztásra csábít: még nem dolgoztál meg érte, s máris a tiéd lehet – addig, amíg tudod fizetni a törlesztő részleteket. Ha nem, akkor elvész a televíziód, a kocsid, a lakásod. S amikor már ennivalóra se jut, és teljesen kiszolgáltatottá válsz, megismerheted, milyen érzés, ha “a munkabér, a munkaerő ára cincog zsebünkben”. Vajon az anyagi csábítás, a zsarolhatósági csapda, a fenyegetés elvezethet-e odáig, hogy a nép vagy nemzetiség “választott” vezetői - nem állnak ki választóik kollektív bűnösségét megfogalmazó törvények ellen (pl. a Benes-dekrétum, mely ellen az Európai Parlamentben eddig csak egy Kassáról Brüsszelbe került magyar emigráns “merte” felemelni a szavát – a hivatalos politikusok nem), a “nemzetállamban gondolkodó” hatalommal összejátszva sürgősen olyan jogszabályt fogadtatnak el a Parlamentben, amely lehetetlenné teszi saját belső ellenzékének pártként indulását a választásokon (s eközben fennhangon “demokráciáról” papolnak), az anyaország állampolgárait tömeges munkaerő-beáramlással fenyegetik, mely munkahelyük megtartását és nyugdíjukat “veszélyezteti” (a politikai elutasítás oka inkább abban keresendő, hogy a nemzetegyesítéssel a konzervatív és keresztény pártokra szavazók száma jelentősen megnőne), liberálisként meghirdetik a szabad verseny filozófiáját – s közben a mezőgazdasági termelés dotálásával teljesen egyenlőtlen feltételeket teremtenek (lásd a kettős mérce tipikus alkalmazását az EU-ban), Vajon minek nyilvánítanák hazájában az így gondolkodó, cselekvő francia, német, izraeli vagy amerikai politikust? Talán perc-emberek látszat-sikereinek – mely a nyugati “világ” receptjeit (s érdekeit) követi. A média pedig el tudja hitetni, hogy demokráciában élünk: a legrátermettebbekből választunk (persze csak azok közül, akiket “tálcán” elénk raknak), a hosszú távú nyugodt munkavégzés érdekében nem illik elszámoltatással zavarni a négyéves időszak során “képviselőinket” (magyarul: nem lehet őket visszahívni választási ígéreteik megsértése miatt). Furcsa helyzetek Furcsa, hogy az 1868. évi nemzetiségi törvényt megszületésekor éppen azok képviselői tagadják meg, akiket egyenrangúsít. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a nemzetiségek nem becsülték meg a magyar nemzet nagylelkűségét: nem teljesítették azt, aminek ellenében nekik egyenlő jogokat adtak. A magyar szupremácia, hegemónia egyébként csak nacionalista szónoklatokban valósult meg – a gyakorlatban nem. Ugyanis éppen ez a törvény tette lehetetlenné, hogy a magyarság eredményesen védekezhessen az irredenta román, szerb és szlovák nemzetiségi vezetők ellen: a törvényt ugyanis kisebbségvédelemre (és nem a “többség” akaratérvényesítésére) szánták alkotói. A horvát képviselők a kiegyezés után így hivatkoztak a Szentkorona-tanra: “A magyar királyság a Szent Korona birodalma, amelynek minden állampolgára Hungarus s a magyar csak nemzetiség, amelynek nincs több joga, mint egyéb nemzetiségeknek” – mondja Miskolczy Gyula. Egy román irredenta 1923-ban így nyilatkozott: “Magyarországon kezünkben volt a törvények védőpajzsa: a törvények számunkra is törvények voltak. Magyarországon nem voltunk rabszolgák.” Az előbbi idézetek is alátámasztják, hogy a Szent Korona tanának köszönhetően tudott hosszú ideig békességben megférni egymás mellett a magyar nemzet és a nemzetiségek. A magyar király a német-római birodalom császára is, és székhelye nem Magyarországon van. A “császár” szabadulni szeretne a magyar alkotmánytól, de még inkább a Szentkorona-tantól: ugyanis azok a hatalmát gyöngítik. A nemzetiségi vezetők különös taktikát választanak: szövetséget próbálnak kötni a német-római császárral (ugyanazon személy:) a magyar király ellen! A Diplopma Leopoldinum (1691) szerint minden görög katolikus román egyenrangú minden római katolikus magyarral (ez az erdélyi országgyűlés értelmezése). A vallási uniót elfogadó románokra nem vonatkoznak a rendi társadalom kötöttségei (Micu-Klein ortodox püspök és követői értelmezése, melyet nem fogadnak el a magyar és szász rendek). A püspök később az őshonosi jogra kezd hivatkozni a diplomák és dekrétumok helyett – ám ehhez új őstörténetet (a románság őshonos Erdélyben) kell elfogadtatnia népével. Látszatra teljesen reménytelen az ötlet: a korabeli alkotmányban ugyanis nem szerepel semmiféle őshonosi jog… Ezért 1735-ben egy kérvényben – a szászok szabadságjogaival kapcsolatban -- írásba foglalja az addig ismeretlen fogalmakat: az “őshonosi” és “katolikus” jogot. Lehet, hogy Bécsből “súgtak” neki? A 19. századi román irredenta törekvések mögött sem elsősorban a román nemzeti célokért (független állam), hanem osztrák érdekekért (Erdély kiszakítása a Szent Korona országai közül, majd az Osztrák Császársághoz csatolása, Moldvával és Havasalfölddel együtt). A magyarországi és erdélyi románság többsége nem óhajtotta a Magyar Korona országai területi épségének a megbontását, ugyanis a moldvai és havaselvi (havasalföldi) románság összehasonlítatlanul rosszabbul élt nála, és az egyesítés életszínvonal-csökkenéssel és egyéb szokásbeli, közjogi problémákkal jár. Széchenyi István 1835-ös rémálmában már meglátta a nemzeti Nagy-Ausztria képét, amely a magyarok kiszorításával (és az ország feldarabolásával) előrevetítette Trianon rémképét. Deák Ferenc az illír és pánszláv mozgalmakra utalva fogalmazza meg 1842-ben, hogy “a Monarchiát veszély, Magyarország önállását s nemzetiségét halál fenyegeti.” Sokan áltatják még ma is magukat azzal, hogy 1848-49-ben magyarok és nem magyarok célja azonos volt, csak tragikus módon ezt nem ismerték fel. Vagy inkább az a valóban tragikus, hogy nem volt azonos? Andrei Saguna (magyar állampolgár!) Magyarország feldarabolását kérelmező beadványa főpaphoz méltatlan cinikus hangvétellel már nem is beszél erdélyi vagy magyarországi románokról, hanem csak osztrák románokról! Mintha túlbuzgóságában elfelejtette volna, hogy Magyarország valaha is létezett... Mindenesetre kísérteties az egyezés az 1948-49-ben elképzelt magyar-román határ és az 1940-es bécsi döntés alkalmával meghúzott között. Trianonban az is megtörténik, ami senkinek (még a fináncarisztokráciának) sem érdeke. Lázálomban élő, elmegyógyintézeti esetek hoznak döntéseket, ráadásul nem tudatlanságból, hanem a részletkérdések ismeretében. Trianonban nem azok döntöttek, akik a nyilvánosság előtt szerepeltek. D. Lloyd George visszaemlékezéseiből kiderül: Trianonban még nem tudta, mit miért tesz. Később persze meg akarja tudni, annyira, hogy Trianon után tanulmányozni is kezdi mindazt, amit már Trianonban ismernie kellett volna. G. B. Clemenceau is csak egy “báb” volt (lásd a bevezető idézetet követő mondatokat)? Hogyan válik az istenfélő, igazságkereső Wilson egy pillanat alatt “irányított robottá”? Mi lehet az oka Wilson hirtelen pálfordulásának? T. G. Masaryk “egyetemi tanár” és Wilson elnök furcsa viszonya? A szabadkőműves Masaryknak “engedelmeskedő” államférfiak (köztük Wilson) miért nem tartják be a szabadkőművesség legközismertebb elveit se? Érdemes felidézni, hogy Wilson elnökségének idején “magánosítják” az amerikai központi bankot, s hozzák létre a Nemzetek Szövetségét is. Ideológiai háború az ateizmus és a klerikalizmus, a militarista monarchizmus között (melynek oka a “vasárnapi templombajárók” és a dogmákhoz hű katolikusok értékrendjének eltérése)? Az amerikai hadseregnek nem kell hatalmas csatákban győzedelmeskednie, hogy térdre kényszerítse a Központi Hatalmakat. Wilson meghirdeti az örök békét, amelyben nem diktátumok, hanem népszavazás fogja eldönteni a határvitákat, s a népek önrendelkezési joga minden nemzetet megillet majd. Nem lesz sem annexió, sem kártalanítás, az új világrend alapja pedig a jog és az igazság lesz, nem pedig az önzés – így szól az “ígéret”. A végső csatározások elmaradnak: az erőfölényt elismerve a Németország és az OMM hadseregei is hazaindulnak (nem kapitulálnak!). Wilson azonban Versailles-ban és Trianonban szembefordul eszméivel, megtagadja nyilatkozatait, híres 14 pontját (melyben a 10. pont éppen az autonómiákról beszél), s ezzel halálos sebet ejt az európai szellemiségen is. Ezzel hosszú távon teret enged a fasizmusnak, a nácizmusnak, a kommunizmus térhódításának – mindannak, ami a II. világháborút elkerülhetetlenné teszi. Masaryk elképzelései – amelyeket a “megvesztegethetőségéről elhíresült” francia, az angol és az amerikai sajtó is messzemenően támogat, a klerikális osztrákok elleni gyűlöletet keltve -- győzedelmeskednek: a soknemzetiségű OMM feldaraboltatik, s helyén újabb soknemzetiségű “birodalmak” (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) jönnek létre. A népszavazások pedig elmaradnak, mivel a felmérések kiderítik, hogy azok a régi status quo fennmaradását óhajtanák… Így a népek helyett azok (kijelölt) vezetői döntenek. A béketárgyalás előadói, hozzászólói pedig bíztatást kapnak: nem kell ragaszkodniuk az igazsághoz (sőt annak látszatához sem), senki nem fog “rákérdezni” állításaik “valódiságára”… A fegyverszüneti megállapodások után pedig a román fél “eléri”, hogy hadserege újra és újra átléphesse a demarkációs vonalakat (s cinikusan kijelenti, hogy a magyarok is nagy örömmel és köszönetnyilvánításokkal fogadták a demarkációs vonalat önkényesen átlépő román hadsereget, sőt küldöttséget is menesztettek (?!) Romániába, amely kérte, hogy vonuljanak be Budapestre)… A “Magyarországtól elcsatolandó területek” vissza kell kerüljenek Romániához – miközben minden jelenlévő tudja, hogy azok sohasem tartoztak oda (mégis hagyják, hogy így kerüljön be a jegyzőkönyvbe). “A magyarok is könnyebben belenyugszanak Kelet-Magyarország elvesztésébe, ha Bánságot, Partiumot és Kelet-Tiszántúlt is Erdélynek nevezik” – érvelt a ravasz román diplomácia. A négy földrajzi egység időtlen idők óta egy és oszthatatlan, s a legrégibb idők óta román. A szerves egységből kiragadni egyetlen magyar falut sem lehet, mert akkor az egész elvérzik… A nemzetközi sajtó teljes mellszélességgel támogatja a román elképzelést, köztük Seton-Watson, a magyarellenes propaganda legfőbb terjesztője, akit a döntéshozók és a megbízók egyaránt bértollnoknak tartanak – olyannak, akire nagyon is szükségük van. Egy árulkodó jel: a hazudozás “minősége” A kutatók valószínűsítik, hogy az I. világháború nem két-, hanem csupán egyesélyes volt. Azaz csak az egyik fél győzhetett – az amelyik előkészítette a háborút… Ez a “fél” persze csak akkor kockáztatta kilétének felfedését, amikor fennállott a békekötés veszélye. Végül a háború felelősei diktálták a béke feltételeit. Valahogy úgy, ahogy a nagy Szovjetunió megteremtését, majd szétesését is…A “szabadság látszata”, az (ál)demokratikus formák betartása ugyanúgy az egypólusú világrendhez és központi irányításhoz vezet, mint a globális kommunista diktatúra világállama /lásd Orwell Állatfarmjában/, a szinkretikus világvallás elterjesztését előkészítő “szekták” támogatása is ugyanennek a programnak része. Drábik szerint a nemzetközi pénzrendszer bankjai ugyanis hatékonyabb, biztonságosabb és szalonképesebb módját biztosítják egy globális méretű monopóliumrendszer kialakításának, mint a sikertelen szovjet diktatórikus kísérlet.Hiszen Oroszországban a cárok többévszázados uralma már összeomlott. Görögország pedig kénytelen volt visszatérni liberális alkotmányához. Az eddigiek alapján felvetődik a választási rendszer reformjának szükségessége. Ennek része kell legyen - a helyi eredmények nem egy, hanem három helyszínen tárolása, - az ellenőrizhetőség érdekében a cédulák megőrzése egy évig, - a választók megjelölése a többszöri voksolás elkerülése érdekében – lásd Szerbiát, ahol a szórakoztatóiparban bevált, több napig foszforeszkáló /lemoshatalan, letörölhetetlen/ pecséttel jelölik meg a szavazatát leadó kezét, - az esetleges beavatkozást megkísérlők súlyos megbüntetése, a befolyásolt eredményeket felmutató körzetek eredményeinek megsemmisítése, ill. a választás megismétlése. - hogy a helyi eredmények aláírásokkal hitelesített listájának másolatát minden érdekelt párt/szervezet a szavazókörzet lezárásakor megkapja, Trianon metafizikai megközelítése A józan ész teljes “hiánya” Már az I. világháború kitörése is józan ésszel érthetetlen, s csak a “manipulátorok” hallatlan ügyességén múlott, hogy sikerült Oroszországot és az Osztrák-Magyar Monarchiát /a továbbiakban OMM/ “belerángatni” a háborúba, noha azoknak nem volt valódi háborús célja. A Ferenc Ferdinánd elleni sikeres merénylet után pedig mindenki megkönnyebbült, aki aggódott a Monarchia jövőjéért – még maga Ferenc József is. De a legnagyobb rejtély mégsem a háború kitörése, hanem az, hogy miért nem volt szabad elfogadniuk 1917-ben az Antant vezető politikusainak az OMM új uralkodójának, Károly császár-királynak a különbéke-ajánlatát. Talán azért, mert a háború egyik titkos célja éppen az OMM felszámolása volt? No meg a dinasztiák közül legalább a három “konzervatívnak” – az osztrák Habsburgnak, az orosz Romanovnak és a német Hohenzollernnak – a megbuktatása… Az eredeti cél tehát az OMM köztársasággá alakítása (azaz a Habsburg-ház trónfosztása, de a közép-európai birodalom megtartása) volt. Hogyan lett ebből “megsemmisítés”, vagyis a Kárpát-medence gazdasági és politikai ellehetetlenítése? Az Istenhez leghűségesebbek, a Szent Korona országainak a “keresztre feszítése”? Nem Romániát akarták megjutalmazni (hiszen nem szolgált rá ekkora “ajándékra”). A cél inkább Magyarország legyengítése lehetett: nehogy képessé váljon a jövendő szláv “mintaállamtól”, Csehszlovákiától visszaszerezni a magyarlakta területeket. Az I. világháború tervét többek között azzal a csellel fogadtatták el a korabeli uralkodókkal, hogy a háború klasszikus háború lesz, és csupán néhány hónapig ha elhúzódhat. S ebből “gyártottak” a kulisszák mögött olyan ideológiai küzdelmet, amely a kompromisszumos béke fogalmát nem ismeri, s helyette bevezeti a végső győzelem (s a bűnös nép) fogalmát. A béketárgyalások (a “modern diplomáciai játékok”) központi kérdésévé az vált, hogy miképpen lehet elfogadtatni a világgal, hogy Németországot átmentik a jövő számára, az OMM-t viszont megsemmisítik. Nem is volt könnyű a frontokon küzdő franciák és angolok németgyűlöletét “átalakítani” osztrák-, illetve magyargyűlöletté – azaz bűnbakot találni Németország helyett… Miért volt Németországnak “szerencséje”? A Párizs környéki békék valódi urai azt már nem tehetik meg, hogy ne keltsék legalább a példás büntetés látszatát. Németországnak hatalmas jóvátételt kell fizetnie. Megfizethetetlent. És nem is gondolják komolyan, hogy valaha meg fogja fizetni… Területi egysége megmarad, “csupán” közjogi hagyományait kel feladnia – s ez automatikusan elvezet Hitler hatalomra jutásához. (Vajon ez a náci uralom is a versailles-i terv része, vagy “csak” programozási hiba?) És végül még a történelmi Ausztria részére is területeket hasítanak ki Magyarországból, majd az osztrákokban is magyarellenes indulatok ébrednek… Hálából Szent István kereszténység-felvételéért, Muhiért, Mohácsért. Az eljárás nem igazán keresztény, s egyáltalán nem újszövetségi. A régi “szemet szemért”-elv érvényesül – megelőző csapásként. Ennyire más kultúrát, nyelvet, genetikai állományt képviselünk, hogy kb. ezer évvel a “befogadás” után is csak mi lehetünk a változás vesztesei, bárkik legyenek is Európában a bűntények, háborúk vétkesei? Ennyire erős a gyilkolási és rablási vágy az “idegen test” ellen, amely a 907-es pozsonyi csatában az elpusztítására induló egész “római-keresztény” világot önvédelemből megverte… Úgy látszik, hogy az igazi bosszú kikényszerített lehetősége több, mint 1000 év múlva jött el… A történelmi Orosz Birodalom területi egysége is megmaradhat: ugyanis ezen egy nagyszabású kísérlet kezdődik (a kommunizmusé)… A Nagy Misztériumjáték XX. századi újrajátszása -- avagy a legártatlanabb keresztre feszítése Istenben való hűségéért Előképei és fokozatai: Egy Isten(fiú) keresztre feszítése Egy ország (nép) keresztre feszítése A Föld keresztre feszítése A kozmosz keresztre feszítése Az első és a második már megtörtént – a harmadik “csak” folyamatban van... Trianon halálos csapás a hagyományos és keresztény Európa lelkén. Még a pápaság sem állt ki a békediktátum előkészítése során megjelenő “hazugság kultusza” ellen – de 1956-ban is csak bíztató, harcra buzdító szavakat kaptunk, no meg a Szabad Európa Rádió hergelését. S az orosz tankok a feltámadó legártatlanabbat Trianon után 36 évvel ismét keresztre feszítették. “Valakik” a pillanatért odadobják az örökkévalóságot. Minden ésszerűségnek ellentmondó tettük az ember számára felfoghatatlan. Akkor lehet, hogy nem emberi kezdeményezésre történt mindez? A Földre érkezett bukott angyalok, kiknek vezére az Antiszakrális Fejedelem, az Antikrisztus? Akiknek eszköze az ellentradíció, az álbeavatás, a spekuláció, a megtévesztés, az újabb aranykor “illúziójának” terjesztése. Akikben kialudt az Időtlenséggel összekötő titokzatos fény, a lélek? Aki Istenre emelt fegyverrel képes szándékosan ölni, aki elköveti a felfoghatatlanul súlyos bűnöket: elárulja saját népét, vagy ateista létére nem lép ki a papi rendből, aki ártatlant ítél el, aki kereskedőként rendszeresen becsapja vevőit, aki üzleti érdekből provokál háborút… A “megszállt hasonmások” (Hamvas Béla szavaival élve: az asztrális démonok) legszívesebben misztériumjátékot rendeznek. A legigazabb, a legártatlanabb keresztre feszítése elégíti ki őket. A hasonmások “atyja” a Sátán. De mindennek ára van: a hasonmás halála teljes, mert lelke sem halhatatlan. Lehet, hogy a XX. században az ilyen “megszállt hasonmások” váltak hangadókká, vezetőkké a kormányokban, a pénzvilágban? Trianon tudatos szembefordulás Istennel. A döntnökök tudatos lemondása a lelki üdvösségről. Milliárdnyi arany odadobása egy garasért. A szánalmas sátán tudatos szolgálata. Az Élet helyett a (kisbetűs) élet, a Szellem helyett az Anyag választása, a földi gazdagság káprázatáé. Kényelmes ballagás a Széles Úton a Pokol felé. Kába szereplők kikényszerített “dicső” győzelme, melynek ők maguk is szellemi, lelki áldozatai. Hiszen ők is csak az örök misztériumjáték újrajátszásának szereplői. S az összes lény közül az Antikrisztus a legrászedettebb. Hiszen neki is be kell töltenie saját szerepét, hogy az Isteni Terv beteljesedhessen a világban – vallja Guénon. Aki erőszak révén “megkapta” a Kárpát-medencét, még arra sem képes, hogy etesse, működtesse. A Szent Korona megtagadásának pedig a magyar nemzet eljelentéktelenedése a következménye. De sorsában az egész kereszténység osztozik. Trianonban a döntéshozók saját, nyugat-európai hagyományaikra is csapást mértek. Kizökkentették az időt, eltüntették az éltető hagyományokat, semmibe vették a szakrális hierarchiát. Miért éppen Magyarországot akarták megsemmisíteni? Mert tudták, hogy itt vethetik meg lábukat mindazok, akik a kizökkent időt helyre akarja tolni: akik visszavezethetik a kereszténységet a szakrális hagyományokhoz. TRIANON TITKÁT ma még titikos(ított) és nem állami levéltárokban őrzött iratok őrzik. Biztos volt a döntéshozók között olyan, aki megpróbált visszafordulni (habár a “beszervezés” azzal indul, hogy megpróbálják zsarolhatóvá tenni a jelöltet). Az ő nyilvános megnyilvánulásuk nagyon fontos lenne. A mai jogutódok alapvető kötelessége (lenne), hogy elrendeljék a tükörbe nézést: az IGAZSÁG teljes feltárását. A felmérhetetlen károk enyhítésére valódi jóvátételre és igazságtételre van szükség. Ez saját érdekük is. Rombolásaik úgysem lehetnek végzetesek. Isten ugyanis az önmaga helyett keresztre feszítettet mindig feltámasztja. Megsemmisíthetetlenné teszi. Az archaikus hagyomány szerint mindaz, ami földi, az Égi Őskép megtestesülése. Magyarországnak is van Égi Ősképe: az Égi Magyarország. Ez az Égi Más megsemmisíthetetlen., s ma is ép egész. S ez a szerves egység remélhetőleg nemsokára újra leképeződik a Földre, a mai csonka, tönkretett, feszültségekkel teli, önző és erkölcstelen vezetőkkel megterhelt ország helyére, s egy csapásra visszaállítja az ősi harmóniát.