Korrajz a magyarság kiirtásáról

Korrajz a magyarság

kiirtásáról

Fölállt már a gladio nálunk is , a vakoló páholyok elegendő fegyvert raktároznak , még egy pár kábítószer üzlet , és a szervkereskedelem beindítása , még nyereségessé is teszi a polgárháborúk kirobbantását , és közben az egész ország az ölünkbe fog hullni , és a nagy zsidó állam alapjait le tudjuk rakni !!!!!!

Így esik meg az hogy a második felét is a szabadkőművesek fogják elveszejteni ennek a szép országnak . A nép ugyan nincs a zsebükben , de az elitet a markukból etetik , ha fellázadnak mindenkit lefoggnak gyilkolni , mert nem születtek rabszolga népnek még a magyarok sem !!!!

Az igazi szövetségesünk a Palesztinok , mert egyforma sorsot szántak nekünk , tehát ki a kazárokat az országból , építsenek máshol maguknak hazát !!! A németek biztos befogadják őket , vagy a franciák , hát szedjék a batyujukat , és lépjenek olajra !!!!

KI VOLT A REJTÉLYES PARASZTBÁRÓ? Szücs Sándor labdarúgót Farkas Mihály és Péter Gábor pribékjei 1951. június 4-én kivégezték..., holtestét névtelen tömegsírba temették a rákoskeresztúri köztemetőben. Banánköztársaság | Szerző: Kollár Erzsébet  | 2017. március 8. | 2 hozzászólás Tóth – Balogh II, Laborcz, Kirádi, Szűcs Sándor, Balogh I, Suhai, Szusza, Zsengellér, Sárdi, Várnai… Emlékszik még valaki erre a csapatra? Ők hódították el az első helyet 1945-ben a “Budapest” bajnokságnak nevezett vetélkedőn, majd az 1945-46-os országos illetve az 1946-47. évi Nemzeti Bajnokságon. Az UTE (az Újpesti Dózsa, majd az Újpest FC elődje) legendás labdarúgóit soroltam fel, akik közül a magyar sportélet egyik legkiválóbbikát, a 163 NB I-es meccsen szerepelt, 19 alkalommal a nemzeti válogatottban is játszott Szücs Sándor labdarúgót Farkas Mihály és Péter Gábor pribékjei 1951. június 4-én kivégezték…, holtestét névtelen tömegsírba temették a rákoskeresztúri köztemetőben. E komor hónapban – csak Budapestről! – 15 ezer embert telepítettek ki… A sztálini Magyarországon ezekben az években az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) és a rendőrség csaknem 1,3 millió embert tartott bűnügyi nyilvántartásban, a rendes és különleges bíróságok 387 ezer embert ítéltek el (ebből 30 ezer személyt “államellenes” tevékenység miatt). A kitelepítettek száma elérte a 22 ezer főt, bírósági ítélet nélkül 6000 állampolgárt internáltak, a kivégzettek száma – a háborús bűntettek miatt halálra ítélteket nem véve figyelembe! – 510 volt. Szűcs Sándor sírja a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában Amikor dörgött és villámlott…

Szűcs Sándor sírja a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájában

Amikor dörgött és villámlott…

Kovács Erzsébettel, korának ünnepelt sztárjával, a “Rejtély”, a “Tűzpiros virág” és a “Donáti úti orgonák” előadójával személyesen sohasem találkoztam – holott még mindketten élünk. A szörnyű titkot (hogy ki volt valójában az a provokátor, aki elárulta őket) ő is csak 1993-ban ismerhette meg egyik nyilatkozatomból, mikor hazatértem a németországi emigrációból – én pedig telefonon beszélgetve vele, azokat az éveket, melyeket gyermekként (és “osztályidegenként”), távol a fővárostól, kitelepítésben éltem át.

“Az Aranycsapat nem egy tagja megfordult nálunk. Sanyinak Lantos és Hidegkuti voltak a legjobb barátai. Én akkor már énekelgettem különböző szórakozóhelyeken, ahol G. Dénes György, Szenes Iván, Horváth Jenő, Fényes Szabolcs, Seres Rezső dallamai szálltak – az ország mindeközben mozgalmi dalok bűvöletében robotolt.

Egy napon Sanyi előállt az egyetlen elfogadhatónak vélt megoldással: nincs más lehetőségünk, menjünk ki, hagyjuk el az országot… Említette, hogy sporttársai útján ajánlatot kapott az AC Milan-tól és arról is beszélt, hogy akadt egy ember, aki segítené szökésüket. – Fél kiló aranyat kért a ’segítő’ és még ötezer dollárt, ha kijutunk. Amikor az előzetes megbeszélésre elmentünk, találkoztunk a férfival, láttam, hogy nem tiszta a tekintete, de nem mertem szólni.

Elindultunk a végzetes útra. Szerelmem megkért, akármi is történjen, soha ne valljam be, hogy disszidálni akartunk. Voltak gyanús jelek, de mi naivan hittünk… A határ előtt ’segítőnk’ megkérte a Sanyit, hogy fogja meg a fegyvert, amit a kezébe ad és állítsa élesre a biztonság kedvéért. – Néhány perc múlva az árkokból fegyveres katonák ugrottak elő… Bevittek bennünket az örsre, engem a falhoz állítottak, a Sanyit megbilincselve azonnal elvitték valahová. Én később az ÁVH rettegett Gyorskocsi utcai épületébe kerültem, elvették gyűrűmet, órámat, meztelenre vetkőztettek, kívűl-belül megmotoztak… Kivették a bugyimból a gumit, levágták a szoknyámról a gombokat, elvették a cipőfűzöt. Az öt lépés hosszú zárkában két fapriccs volt és egy kübli. Szigorúan hanyatt kellett feküdni éjjel, a mellen, az őrség számára láthatóan, összekulcsolt kézzel. Itt tanultam meg a kenyeret elszopogatva enni, úgy tovább tartott… A kihallgatásokon vallattak, vertek, lekurváztak – de tagadtam.

Egy napon Sanyi kézírásával hoztak egy papírt, melyen egyetlen mondat volt olvasható: ’Mondjál el mindent, én is elmondtam mindent!’

Vallottam. – A tárgyaláson ott volt az Újpesti Dózsa két embere, mint ülnök. A ’segítő’ sehol. Minden jéggé dermedt, világossá vált, hogy tőrbe csaltak. – Szücs Sándor vádpontjai: hazaárulás, tiltott határátlépés kísérlete, fegyvercsempészés a kapitalistáknak, csoportos szökés… Az ítéletet is hamarosan kimondták: az Ő ítélete kötél általi halál, én négy év börtönt kaptam.

Még az elején a börtönparancsnokot a cellában lemisiztem… Az egyenruhás őrjöngve ripakodott rám: ’Tetűmári! Maga szemét, utolsó ribanc, hogy meri Farkas Mihály elvtárs nevét a mocskos szájára venni!’ – Rögtön a sötétzárkában találtam magam. Kis üvegdarabbal felvagdostam az ereimet, de a vérem kicsurgott a folyosóra, ezért még életben találtak rám. Másfél év után munkára vittek bennünket, akkor kezdték el építeni a Csepeli Autógyárat. Mivel szépen raktam a téglákat, engem neveztek ki csoportvezetőnek. Gróf Apponyi Júlia keverte nekem a betont…

Azt sem tudtam meg 1989-ig, hogy a Sanyit hová temették. Puskás Feri, az Aranycsapat, az egész futballvilág egyetlen olyan játékosa volt, aki talán tehetett volna valamit Szűcs Sándorért. A ’száguldó őrnagy’ állítólag igyekezett is kijárni a kegyelmet csapattársának, de mindhiába…”

Az aranycsapat

Amit a háború utáni évek híres énekesnője sem tudhatott: szerelmét, Szűcs Sándor futballistát egy soha ki nem hirdetett – ebből következően nem hatályos – 1950. évi 26. számú törvény (“fegyveresen elkövetett tiltott határátlépés bűncselekménye”) alapján végezték ki… Az ismert sportoló nem kért kegyelmet. Kovács Erzsi akkor és még évtizedekig ennyit tudhatott meg a válogatott labdarúgó haláláról, illetve a saját büntetőügye hátteréről. – Azt, hogy Puskás Ferenc (eredeti nevén: Purczeld Ferenc), a későbbi legenda, valóban akart-e segíteni, és volt-e valós alapja a 20 NB I-es focista disszidálási szándékának 1951-ben, az valószínűleg soha nem derül ki. Aztán később, öt év múltán “Öcsi” és még egy egész csatársorra való világhíresség 1956-ban úgy döntöttek, hogy nem térnek haza. – Megérezhettek valamit. Elhatározásuk őket igazolta – a rémálom a levert szabadságharc után folytatódott.

“Parasztbáró”, a pártállam ügynöke

1990 után ugyan volt lehetőség a múlt feltárására, de előbb Horváth Balázs, majd Boross Péter belügyminiszter nyilvánította titkosnak azokat a titkosszolgálati iratokat, melyek fényt deríthettek volna Kovács Erzsébet és Szűcs Sándor tragédiájára. Azokban az években – tétova kísérletként – egy könyvet is megjelentettek “Rejtély” címmel az újpesti labdarúgó halála okait kutatva, de a valóságot az egyébként jó szándékú szerzők meg sem közelíttették. Kádár János 1989-ben halt meg, ő, mint ismert, díszsírhelyet kapott a hálás utókortól – az egykori történet főszereplői pedig beteget jelentettek. Az Állambiztonsági Szolgálat belső elhárításra kiképzett ügynökei egy részét a Gyűjtő Fogház területén működött Elmemegfigyelő Kórház falai közé menekítették, a BM III/III-as Csoportfőnökség vezetője, Horváth József tábornok is olyan igazolásokkal rendelkezett, melyek szerint az ideg- és elmeállapota nem teszi lehetővé a kihallgathatóságukat.

Úgy egyébként, pártállami vezetők, a népellenes bűncselekményeket elkövetett személyek mellett, az összes, még élő bűnöző részére is közkegyelmet hírdetettt az Antall-kormány. – Amnesztiában részesült az ÁVH, majd a Kádár-korszak leghírhedtebb ügynöke, Kovács József, vagy ahogyan a nemzeti ellenállás bebörtönzött tagjai ismerték, a “Parasztbáró” is.

Jómagam a pártállam legbecsületesebb szigetén, a Gyűjtőben találkoztam a mindig mosolygó fejvadásszal. 1971-ben, mert a katolikus egyház pápája túlzottan is nagy érdeklődést mutatott a börtönben sínylődő Tabódy István iránt, helyezték cellánkba azt a “Parasztbárót” akiről ugyan majdnem mindenki tudta, hogy nem valódi politikai elítélt. Viszont sejthető volt az Operatív Osztály célja: ezzel a kiváló, magasan képzett ügynökkel kívánják elkészíttetni azt a jelentést, amely Kádár János számára ad majd tájékoztatást Tabódy és paptársai általános állapotáról, jövőbeli terveiről. – Így került negyedikként társaságunkba Kovács József, az ÁVH, majd a kádári Állambiztonsági Szolgálat hírhedt fejvadásza.

“A zsidókat valahogy nem találtam szimpatikusnak…”

Mivel mi hárman a ránk kiosztott közel negyven év fegyházbüntetéssel sem voltunk éppenséggel zöldfülűek, naivnak pedig még börtönőreink sem tartottak bennünket, így meglehetősen szórakoztató hónapokat töltöttünk együtt négyesben. A szórakoztatásról az egészen más feladatokkal megbízott Parasztbáró gondoskodott, elmesélve kalandos életének egy-egy hátborzongató epizódját – többek között azt a történetet is, hogy miképpen juttatta a negyvenes-ötvenes évek válogatott labdarúgóját, Szűcs Sándort a bitófára. Az ő elmondása alapján az Újpesti Dózsa focistája maga is rendőrtiszt volt. A szökési kísérlethez magával vitte szolgálati fegyverét, és mivel a “segítő” joggal tételezhette fel, hogy munkája végeztével a menekülő vele is leszámol – az egész tervet előre (!) bejelentette az Államvédelmi Hatóságnak.

Így, önmagában hihető is lett volna a történet, amennyiben később nem említett volna néhány más, hasonló esetet. Mivel, ki tudja miért, bennünket is antiszemitának tartott, hátborzongató esetleírásokat ismertetett az ÁVH-val folytatott együttműködéséről. Mint említette, az Államvédelmi Hatóságnak voltak ismeretei azokról a zsidó családokról és értelmiségiekről, akik munkahelyükön, baráti köreikben említést tettek disszidálási szándékaikról… Mivel neki “csak” gazdasági ügyei voltak – innen a “Parasztbáró” elnevezés – együttműködést ajánlottak fel számára, sőt, megfelelő kiképzésben is részesítették. Az ÁVH tájékoztatta őt a célszemélyekről, olyan körökben mozgatták, ahol kapcsolatokat létesíthetett ezekkel az emberekkel – még arról is gondoskodtak, hogy a Szombathely közelében élő gazdálkodóról olyan hírek terjedjenek el, miszerint jó pénzért hajlandó segíteni a Nyugatra igyekvőknek.

Aranyért és más vagyontárgyakért végezte a munkáját – a zsákmány egy részét az ÁVH tisztjeivel is meg kellett osztania – de, mint mesélte, az üzlettel mindenki jól járt.

Az ÁVH fejvadásza nyugati típusú gépkocsit vásárolhatott, az akkori legjobb minőségű technikával (távcső, hírközlési eszközök, álcaruha) szerelték fel, ugyanakkor vadászatra hivatkozva az úgynevezett határőr örsök úttörőinek szüleit is tájékoztatta arról, hogy mikor tartsák otthon a gyermekeiket.

“Parasztbáró” állítása szerint jó néhány alkalommal meghiúsult az akció. Nem egy esetben ő maga sem akarta nagyon – de a több kiló arannyal menekülő zsidókat nem találta szimpatikusnak. “Az ÁVH-val ugyan felesben dolgoztam, de a tiszta ügyek jobban tetszettek…” – fejtegette Kovács József. “Volt, akit én hagytam belefutni a határőrök karjaiba vagy éppen a tűzvonalba, volt, hogyan éppen azok nézegettek másfelé…”

A kiválóan képzett ügynök-gazdálkodó külföldről, belföldről felvásárolta a kombájnokhoz, mezőgazdasági gépekhez szükséges alkatrészeket – majd a hiányt (melyek gyakran voltak) megvárva, busás haszonnal adott tovább a portékán. Innen kapta a “Parasztbáró” gúnynevet is. A Dunántúlon alig-alig akadt olyan szövetkezet, melynek elnöke ne lett volna az ügyfele.

E békés munkáját 1970-ig végezte. Néha, olykor haramiatársai – az ötvenes években az ÁVH, a hatvanas években Kádár rendőrsége – bevonták a forgalomból (“kicsit pihenni”, mondták), de ott is, mint politikai elítéltnek hazudott ügynök dolgozott, olykor, mint mesélte, meg is csömörlött az egésztől.

*

Péter Gábor, Farkas Mihály és az ÁVH vezetői hatalmas magánvagyonokat halmoztak fel az ötvenes években. Talán nem tévedés leírni: az őket 1956 után leváltó új szocialista-kommunista rendszernek nem morális aggályaik voltak velük szemben, sokkal inkább az összeharácsolt véres pénzt irigyelték meg. Azt, hogy az 1993 januárjában elhunyt Péter Gábort és véreskezű ÁVH más vezetőit miért nem vonták felelősségre a “rendszerváltást” követően – nos… erre talán nem a krónikásnak kell választ adnia. Mikor a németországi emigrációból 1993-ban hazatértem, és egyik nap a Blaha Lujza téren akkor még meglévő Sajtóházban jártam, elsőként is, nem kis meglepetésemre dr. Győrffy Tibor újságíró “kollégával” (az ÁVH egykori őrnagyával) futottam össze – aki négyszemközt gúnyosan kérdezte meg: “Hogy s mint kolléga úr! Úgy gondolja, hogy maguk győztek?”

Néhány nap múltán, nyitott szemmel járva, úgy a Blaha Lujza téri Sajtóházban, mint a Magyar Újságírók Országos Szövetség Andrássy úti székházában egyre-másra csodálkozhattam rá azokra a “demokratákra”, akiket évtizedekkel azelőtt a börtönvilág rettegett uraiként az Államvédelmi Hatóság, a hírhedt Állambiztonsági Szolgálat tisztjeként, vagy valamelyik szerkesztőség párttitkáraként ismerhettem meg.

Szemenyei-Kiss Tamás
Nemzeti Könyvtár
Bibliotheca Nationalis Hungariae
Kézirattár, 567 jelz. fond

Akasszuk fel mindet?

György Zsombor, 2017. március 19., 00:01 

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Levelet hozott munkahelyemre a posta. Nem is akármilyet, ajánlottat. Évek óta csak az adóhivataltól és a parkolótársaságoktól kaptam ilyen feláras küldeményt, meg is illetődtem, amikor sürgönyöztek utánam, hogy vegyem át a borítékot, ha hazaértem tíznapos külföldi csavargásomról. Ajánlott levél – furcsa, valahogy úgy beitta magát a tudatomba ez a kifejezés, hogy utána mindennap eszembe jutott, mégis, mi a csuda lehet az. Talán meg kellene kérni valakit, hogy bontsa fel, és olvassa be a tartalmát a telefonba? De ilyet mégsem lehet, az ajánlott levél átvételének megvan a maga hivatalos menete, meg különben is, mi van, ha a szöveg kifejezetten bizalmas?

Hazaérkezve első dolgom a boríték megkaparintása volt. Kiderült, tartalma valóban bizalmas. Le is írom gyorsan, miről szólt. Persze az illető neve, életkörülményei titokban tartása mellett. Amit írt, számomra igen tanulságos, talán nem haragszik meg érte az illető, hogy most ide citálom a gondolatait.

A levél szerzője történetesen egy egykori ügynök, aki fölött akár ítéletet is lehetne mondani, bűnös-e, vagy ártatlan. Bűnös-e, vagy ártatlan. Ha hihetünk szavainak, és miért ne hinnénk, a verdiktet könnyű kimondani: miért is lenne bűnös az, akit a kényszer szorított, másoknak viszont nem ártott?

A levél előzménye egy cikkem volt, az ügynökügyet pedzegettem, ezúttal azért, mert a kérdés a Momentum népszavazási terve miatt újra aktuálpolitikai felhangot kapott. A magam részéről a történészszakmai szempontok alapján meghatározott majdnem teljes nyilvánosságnak vagyok a híve, lepleződjön le a bűnös rendszer minden mozgatója, az összes túlteljesítő – de megfontolandó, hogy biztosítsunk adatvédelmet azoknak, akik maguk is áldozatként nem okoztak bántódást soha, sehol, senkinek.

A cikkben Tar Sándorra, a néhai remek íróra is hivatkozom, mint aki aláírta azt a bizonyos kartont, mégis áldozat ő, figyelembe véve, milyen magánéleti ügyekkel zsarolták, miként szorongatták fizikailag is. Végül, ne szépítsük, a halálig itta magát. Történész ismerősöm figyelmeztetett: halottról jót vagy semmit, de Tar esete a legkevésbé sem egyszerű, aktívan jelentett ugyanis, túlteljesítve az elvárásokat. A (többek között a) Mi utcánk szerzőjével irodalmi okokból elfogult vagyok, egyes írásait kötelező olvasmánnyá kellene tenni minden riporter és a társadalom mélyrétegeivel foglalkozó tollforgató számára – de tudom, élet és életmű nem mindig fedi egymást.

Na mármost, levélíróm, az egykori ügynök hangsúlyozza: „egyetlen csavart (ti. az ügynököket) kiemelni, az egész működéséért a felelősséget rá hárítani szánalmas, bár tetszetős kísérlet… Aki tehát egyetlen ördögért kiált, az a valódi ördögök hadának szekerét tolja…”

Nem emlékszem, hogy valaha is egyetlen csavart akartam volna kiemelni, csak annyit jeleztem finoman legutóbb is, hogy a rendszer bonyolultságára meg az úgynevezett rendszerváltozás körüli iratmegsemmisítésre kár folyton hivatkozni, rendelkezésre áll annyi adat, amellyel már előrébb léphetnénk. Arról nem beszélve, hogy ez most masszívan politikai kérdés, elválhat végre a salakanyag a májtól, mélyen a jobboldali választók szemébe kell nézzen az a kormánypárti vezető, aki továbbra is a nyilvánosság ellen érvel. Olvasónkkal a diskurzus két (immár elektronikus) levélváltás után sajnos megszakadt, azt írta, világok választanak el minket egymástól, az ügyet részéről lezártnak tekinti. Pedig jó volna még beszélgetni, másokkal is, és örülni neki, hogy hiába telt el huszonhét év, ez az ügy láthatóan nagyon sok olyan ifjú gondolkodót is foglalkoztat, aki még meg sem született 1990-ben.

Ha már részben kiadtam a levelezés tartalmát, mivel szerintem közérdekű, és a személyes rész garantáltan védve marad, röviden felvázolok egy furcsa családi kapcsolatot is, amely a mi környezetünket érintette közvetlenül, és szintúgy tanulságos. Festőművész apai nagyapámat elvitte a tüdőkór a második világháború végén, anyai felmenőm viszont szerencsére viszonylag szép kort élt meg, a nyolcvanötödik évét taposta, amikor rövid betegeskedés után elment közülünk.

Ő ludovikás, lovagkereszttel kitüntetett katonatisztként szolgált a háborúban, és mint ilyen, ’45 után jól tudta, hogy éveken, évtizedeken át megbélyegzett ember lesz. Nyolc és fél éves hadifogsága (szovjet vendégszeretet, majd kazincbarcikai internálás) alatt ennek többször hangot is adott, amit a vamzerek nem mulasztottak el jelenteni. Talán ez is oka volt, hogy csak 1953-ban térhetett haza. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából kikért anyagából mindez kiderül, a nevek, amelyek azért igencsak érdekesek lennének, persze nem szerepelnek az anyagban, csak fehér csíkok.

Akadt azonban olyan távolabbi rokon, aki az államvédelmi gépezet munkatársaként úgymond a másik oldalon állt. Ezt nagyjából mindenki tudta-sejtette róla környezetében, politikáról még a nyolcvanas években sem nagyon esett ezért szó a „sátoros ünnepeken”. Az említett hatvan-egynéhány oldalas levéltári anyagban a neve természetesen nem szerepel, de a leírásokból azonosítható. Eszerint soha nem ártott a családnak, azt meg, hogy ártott-e másoknak, nem tudjuk. Az ő generációjuk nagy része már elvitte titkait a sírba. Továbbra is azt mondom, jó volna most még menteni, ami menthető, és végre szembenézni az igazsággal. Még ha több is létezik belőle.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 18.

Ilia Mihály Egy régi jelentés és elé néhány szó  Az egykori BM III/III-as és más osztályainak rám vonatkozó jelentéseiből közöltem már a Bárkában és Korunkban néhány részletet (a lehallgatók beszereléséről, a névtelen, kompromittáló levelek írásáról, a tervezett „kiszorításomról"), most egy összefoglaló jelentés közlök itt. Ez a „műfaj" gyakori és kedvelt formája volt ennek a szervnek, az összegyűjtött lehallgatási, besúgói anyagokat időnkint jelentették fölfele, meghatározták a teendőket, gyakran kijelölték a besúgók föladatait. A módszer jól látható: levélidézetekből, lehallgatási töredékekből koncepciót alakítanak ki a megfigyeltről, távoli, össze nem függő ügyeket, eseményeket szorítanak egymáshoz, hogy az eleve ellenségesnek hitt valakit bevarrhassák egy ellenséges csoportba, ahová nem is tartozik vagy csak véletlenek a kapcsolatai. Az itt fölsorolt „Subások" nevű „ellenséges tevékenység folytatásával gyanúsíthatók" csoportja is ilyen ötletszerűen kialakított társaság volt, a szervek kapcsolták össze őket. Az elnevezés is érdekes, van, ahol engem neveznek „Subás" néven, utóbb meg a megkonstruált ellenséges csoportot „Subásoknak", nyilván a népi irányultságot ezzel akarták jelezni. Ami persze semmiképpen nem összefoglaló jellemzője mindazoknak, akiket itt fölsorolnak. Később az én nevem ezeknél a szerveknél ez lett: „Szerkesztő". Itt is, mint annyi más rólam szóló jelentésben a fő vád a nacionalizmus, irredentizmus, a szomszédos országok magyar íróival és a nyugati magyar emigrációval való kapcsolat, egyetemi hallgatóimnak ilyen irányú tájékoztatása, ill. az ő pályafutásuk segítése, a külföldi, főleg nyugati magyar nyelvű kiadványok megszerzése, kölcsönzése. Ezeknek nagyobb részét, ami postán jött, elkobozták és az Országos Széchenyi Könyvtárba a zárt anyagok osztályára vitték. A könyvtárban dolgozó régi hallgatóim, a Tiszatájnál írásokat közlő könyvtáros szerzőim néha megmutatták az elkobzott könyv- folyóirathalmok között a nevemre jött küldeményeket, de nem merték átadni nekem, nem is kértem, mert tudtam, hogy az állásukat kockáztatnák. Ezek a kiadványok más úton jutottak el hozzám, ebben a szomszéd országok magyar író voltak segítségemre. Természetesen tudtam, hogy ezeknek a kölcsönzése büntethető, leginkább csak az előadásokon idézetem belőlük. Előttem volt Bálint Sándor professzorom, kedves tanárom szomorú példája, akit ilyen könyvek kölcsönzéséért ítéltek el és kényszerítettek nyugdíjba az egyetemről. A jelentésben szereplő levélidézeteket nem tudom kipótolni az eredeti szöveg-összefüggésekkel, mert nincsenek levélmásolataim ebből az időből, de bizton állíthatom, hogy az idézetek tendenciózus csonkítások, hogy a vád az ellenséges magatartásra vonatkozóan hitelesnek tűnjön. A jegyzetekben néhány kérdésre még külön kitérek. CSONGRÁD MEGYR RENDŐRFŐKAPTÁNYSÁG                     Szigorúan tikos! III/III. Osztály Tárgy: Dr.Ilia Mihály egyetemi adjunktus és társai ellenséges tevékenységéről ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Szeged,1976. január 24. 1974. augusztus 29-túl „Subások" fedőnéven 11-Cs-780 számon a MB III/III-4. Osztály (1) bizalmas nyomozást kezdeményezett az irodalmi élet területén elhelyezkedő néhány személy ügyében, akik nacionalista platform alapján ellenséges tevékenység folytatásával gyanúsíthatók. Megállapítottuk, hogy a csoportosulás tagjai - Dr.Czine Mihály, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Sánta Ferenc, Kiss Ferenc (2) budapesti lakosok - bizalmas baráti kapcsolatot tartanak Dr.ILIA MIHÁLY Tápé,1934.szeptember 29. Dobó Erzsébet Egyetemi adjunktus MSZM-tag (alapszervezeti vezetőségi tagja), nős,vagyontalan büntetlen előéletű magyar nemzetiségű és állampolgár (3) Szeged, Tarjántelep 611 szám alatti lakossal, aki ebben az időben a Tiszatáj c. irodalmi folyóirat főszerkesztője volt, ezért a központi osztállyal együttműködve a csoportosulás ellenséges tevékenységének felderítése és dokumentálása céljából bizalmas nyomozást vezettünk be. I.  Ellenőrzött adataink bizonyítják, hogy a nevezett a folyóirat szerkesztését saját és baráti nacionalista koncepciójának szolgálatába állította. Célkitűzései megvalósítása érdekében szoros kapcsolatokat alakított ki a nyugati emigráns központokkal és személyekkel, hogy rajtuk keresztül megszerezzen magyar nyelvű ellenséges tartalmú kiadványokat. Közvetítő szerepet vállalt a nyugaton, illetve a Román Szocialista Köztársaságban élő magyar írók között. Baráti kapcsolata dr. Komáromi Mihály nőgyógyász, magyar származású román állampolgár (aki jelenleg Svájcban él, ahova 1973-ban Magyarországon keresztül disszidált.) Nevezett a HUNGAROCAMION-nál dolgozó és a BM III-II-6-c.Alosztálya által „Karácsonyi" fedőnéven ellenőrzés alá vont személy felhasználásával titkos csatornát létesített. (4)  Ezt használta fel ellenséges politikai tartalmú anyagoknak Magyarországra való bejutására, melyekből rendszeresen kapott a célszemélyünk is. (5) Dr. Komáromi jelezte feléje, hogy a nyugati emigráns körök is felfigyeltek a Tiszatáj nacionalista profiljára, és kilátásba helyezte nevezettnek a húszezer frankkal járó Herder-díj odaítélését, amennyiben a folyóirat erősíti a Kárpát-medencei jellegét. (5) Dr. Ilia levelezés útján kapcsolatot létesített Szépfalusi (Seligmann) István Bécsben élő evangélikus lelkésszel a Bornemissza Társaság vezetőjével, aki 195?-túl ellenséges tevékenységet folytat a Magyar Népköztársaság ellen. (6) Együttműködik az osztrák belügyminisztériummal, a SZER bécsi kirendeltségével, egyházi reakció vezetőivel.1962-ben alakította meg fedőszervül a „Bornemissza Társaság"-ot, melynek valódi célja a nyugati befolyás erősítése a magyar művészeti életben. Levelezést folytat olyan emigráns személyekkel, mint pl. Hanák Tibor bécsi lakos, aki CIC hadnagyként amerikai hírszerző központban oktatóként tevékenykedett. Lukács Györgyről írott könyvét azzal küldte meg nevezettnek, hogy  „... örülnék, ha sikerülne elhelyeznie egy kis ismertetést, vagy - akár csípős - bírálatot is nagyrabecsült folyóiratában" (7) Baráth Tibor USA állampolgár szintén könyvbírálatot kért: „ közeljövőben egy nagyobb könyvem, jelenik meg, címe: A külföldi magyarság ideológiája. Tudom érdekelni fogja a tanár urat, ha másként nem, legalább negatívan. Majd küldök belőle talán a Tiszatáj címére. Az nem baj, ha majd a kritikus elítéli. A konfrontáció egyik módja az eszmék és elvek tisztázásának." (8) Számos nyugaton megjelenő, magyar nyelvű emigráns lap szerkesztőjével is levelezett. A  Tiszatáj főszerkesztőjeként hivatalos minőségében tett csereajánlatot (Magyar Műhely, Mérleg, Új Látóhatár, stb.) Az USA-ban megjelenő ITT-OTT c. lap 1974/1. számban a „Tiszatáj" folyóirattal kapcsolatban a következőket írja: „ ... Folyóiratunk nem egy tájirodalom lapja, az összmagyar irodalom igényével szerkesztődik..." A felsorolt és még számos nyugati kapcsolata írásait lapjában közölte, illetve ígéretet tett későbbi megjelentetésükre. Dr. Ilia rendkívül kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik elsősorban az erdélyi magyar írók körében. Gergő András budapesti lakosnak írt levelében megjegyzi: „Erdélybe ne mehettek anélkül, hogy ne találkozzatok olyanokkal, akiket én ismerek..." (9) Rendszeresen közöl tőlük írásokat, illve a megjelent kötetekről könyvismertetéseket. A folyóirat hazai szerzőgárdáját személyes kapcsolataiból alakította ki, a bizalmas nyomozás alá vont csoport tagjain kívül olyan személyektől publikált, akiknek politikai koncepciója megfelel saját elképzeléseinek (dr. Péter László, dr.Bálint Sándor szegedi  „F" dossziés személyek, dr. Für Lajos budapesti lakos, Ratkó József költő). (10) Balogh Edgár romániai magyar írónak küldött levelében állásfoglalásáról a következőket írja: „írásaikat azért közöltem, mert egyetértettem velük, nézeteiket osztottam és osztom ma is." (11) A szerzőgárda összetétele és szerkesztési alapelvek érvényesülés jól kimutatható a publikációk százalékos megoszlásában: (12) Budapest                Szeged             Románai        Jugoszlávia         Csehszlov.      Szu 1972 55%                       15%                   25%                3%                     1%                  2% 1973 60%                        10%                   30%                3%                     1%                  3% 1974 41%                         12%                  28%                 1%                     2%                  3% A lap szerzői elsősorban a fővárosi romániai személyes barátságon, politikai nézetek azonosságán alapuló kapcsolatokból kerültek ki, s a „határainkon túli magyarság" koncepció is elsősorban Románia vonatkozásában érvényesült. Szerkesztői alapelvét számos kapcsolata előtt kifejtette, és így összegezte: - összmagyar irodalmi folyóirat - a szomszédos országok magyarságának kérdései - a Kelet-Európa-i kapcsolatok ápolás - a magyarság sorskérdéseivel való állandó foglalkozás Leváltás után erről a következőket mondja: „Ezekben az ügyekben keményen benne voltam, részben a lappal. Mert a lap azért mégiscsak egy bizonyos irányt képviselt és azért, hogyha szervezetten nem is tartozott oda bizonyos helyekre, de hát azért oda csatlakozott." (13) Támadja a kultúrpolitikánk mai irányítási módszerét, gyakorlatát, valamint pártunk és kormányunk vezetőit. Erről Ambrus Lajos III. éves bölcsészhallgató előtt a következő kijelentést tette: „Oly kicsi és bizonyos szempontból a nemzet testétől oly idegen az a csoport, amely velünk szemben tartalmi (helyesen: hatalmi) pozícióban áll és ehhez nem mindig szükséges, hogy vele tömeg álljon szemben, hanem a minőség, itt nem mindig az szükséges, hogy nagy, nyílt harc történjen. Elegendő a politikai gyakorlat egy picike változása".(14) A „minőség" érdekében helyet adott több politikailag zavaros, nacionalista tartalmú írásoknak, mint pl. dr. Für Lajos, Dr. Péter László publikációi, dr. Ádor László (helyesen Ódor László) „Kós Károly portréja", vagy Balogh Edgár tanulmánya. Ezeket az írásokat a kritikusok - elsősorban a Népszabadság - elmarasztalták. A Tiszatájban megjelent nacionalista tartalmú írások, versek, novellák, tanulmányok, valamint szerkesztői tevékenységét ért bírálatok miatt 1974 őszétől a lemondás gondolatával foglalkozott. Ellenséges beállítású budapesti kapcsolatai Illyés Gyulát kérték fel, hogy beszélje le nevezettet lemondási szándékáról. (15) Illyés Gyula közbenjárására Dr. Ilia Mihály egyelőre nem mondott le, de a különböző pártfórumokon elhangzott elvi, politikai bírálatok hatására 1974. december 31-én véglegesen elhatározta és benyújtotta a főszerkesztői megbízatásáról való lemondását. Kiszorítását elősegítette az állambiztonsági szervek a birtokukba került információkról rendszeresen tájékoztatták az illetékes pártszervezeteket. (16) Ebben az időben Kiss Ferenc budapesti lakosnak küldött levelében a következőket írta: „Körülöttem ver a hullám. E. Fehértől a nagy ház különböző tisztségviselőiig gyakorolják  rugótechnikájukat rajtam... Egy összmagyar irodalmi értékű folyóirat Szegeden nem illik bele semmiféle koncepcióba. Ezt csak úgy tudnám elviselni, ha a folyóirat mellett nem csupán jó szerzőgárda lenne, hanem a hatalomban, a politikában is levő emberek állnának mellettünk.  Ez nincs így." Ugyancsak ezzel összefüggésben Funk Miklós budapesti lakosnak a következőket mondja: „Nem vagyok az ellenzéki típusnak az a fajtája, amit a pártfegyelem, a párttal szemben úgy, valamit végig visz. Mert nem vihetem végig, nem abban a helyzetben vagyok. Ha nekem az egyetemen van olyan helyzetem, amelynek neki vethetem a hátam, akkor biztos nem mondtam volna le. (17) Felmérte, összegezte, hogy lemondása milyen következményekkel jár a nacionalista platformon csoportosuló kapcsolatai számára, akik ezzel elveszítik a legális publikálási lehetőségeiket: „Belátom, hogy ezzel annak tábornak,vagy barátaimnak,vagy annak a minőségnek, amit szerzőim képviseltek, egy fórumát veszítem el, mert nem tudom biztosítani, hogy aki utánam jön, ezt a vonalat, vagy ezt a  szerzői gárdát működtetni fogja..." II. Főszerkesztői beosztásból való kiszorítását követően bizalmas kapcsolatai előtt rendszeresen támadta az MSZM XI. kongresszusa irányelveiben megfogalmazott kül- és belpolitikánkat, gazdagságirányítási rendszerünket, kulturális célkitűzéseinket. Szegedi írókkal beszélgetve elemezte a XI. pártkongresszus várható irányvonalát: „Nyilvánvaló, hogy nem inflációt jelentünk be, hanem szellemi megszigorítást. A kongresszusi cirkusz pont ellenünk dolgozik... A szocialista államot az jellemzi, nem bukhat meg egy kormány gazdasági okok miatt. Csongrád megyében nem az ipar rossz termelését, a vagy megbukott beruházásokat fogják negatív tényezőként feltüntetni, hanem a Tiszatájt." (18) A vezetőket tehetségtelen, hozzá nem értő embereknek tünteti fel, olyanoknak, akikkel nem lehet együttműködni: „Az elképesztő, hogy egy pártra egy hivatalnokréteg annyira ráépüljön, mint nálunk. Az ügyeket decentralizálták, az embereket nem. A koponyákat nem lehet kicserélni. Az, aki az ötvenes években is ebben a funkcióban volt, még most is ebben a funkcióban van, az ugyanúgy intézkedik,... cserélte ki az agyát..." (19) Politikát nacionalista platformról támadta Csoóri Sándornak írt levelében kifejtette, hogy: „Az a nemzedék, mely éveit és munkásságát tekintve legerősebb - ez a Csoóri nemzedéke - nincs ott, ahol lennie kellene: a közélet, irodalmi élet zsilipjeinél, irányító, befolyásoló szerepüket hivatal, hivatalnok veszi át..." Az erdélyi magyar írók műveinek magyarországi megjelentetése korlátozásával kapcsolatban támadja a politikát, az összmagyar irodalom visszaszorítását hangoztatja: „Nagyon elkeseredett vagyok. Publikáljanak csak ők otthon és ne tiszteljenek meg bennünket az írásaikkal, mert nem érdemeljük meg. Az egész magyar kultúrpolitika ezt az ügyet olyan pitinek tekinti és olyan divatnak, hogy soha komoly lépést sehol sem tettek." (20) A nemzetiségi kérdés megoldatlanságát, főként az erdélyi magyarság ügyében megnyilvánuló „tehetetlenségünket" a Szovjetunió befolyásoló szerepének tulajdonítja, s ezt nacionalista, szovjetellenes szellemben értékeli: "A Szovjetunió a mi román viszonyainkba nem engedte meg, hogy belevegyük a magyar kérést. Újra megkötöttük a szerződést és ez nem szerepelhet. A Szovjetunió nem képviseli az európai biztonsági értekezleten a kisebbségek ügyét...Egyáltalán nem engedi ezt a kérdést napirendre tűzni a népidemokratikus országokban, mert attól tart, hogy ez tovább gyűrűzik a saját országában is." A Tiszatáj c. folyóirat főszerkesztői beosztásából kiszorítva felmérte azokat a lehetőségeket, melyeket felhasználva megtarthatja, sőt bővítheti nyugati és romániai kapcsolatait, növelheti és elmélyítheti nacionalista befolyását. Egyetemi hallgatók előtt a következőképpen elemezte helyzetét: „Bach korszak...Nem lesz mindig éjszaka. Én egyes dolgokat nem adtam fel. Igaz, nagyon kicsi területre szűkül jelenleg, amit tehetek. Én azért bizakodom, hogy fordul ez az ügy. Nem ez a Tiszatáj, más ügyek. Lesz út, más út, vagy más alkalom." III. Dr. Ilia jelenleg mint a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Irodalomtörténeti Tanszékének  adjunktusa oktató-nevelő munkáját felhasználva folytatja nacionalista, szovjetellenes tevékenységét. Rövid idő alatt több olyan bölcsészhallgatót vont befolyása alá, akik az erdélyi magyarság kérdésében, pártunk politikájának bírálatában egyetértenek vele, érdeklődnek a nyugati emigráns magyar irodalom iránt. Tevékenységének legalizálására meghirdette a „Határainkon túli magyarság irodalmi élete" című speciális kollégiumát. (21) Ennek jegyében szervezett előadásokon tanítványai szűk csoportja előtt részletesen foglalkozik a környező országokban élő valamit a nyugati disszidens magyar írókkal és azok műveivel, elvonatkoztatva azok hazánk ellen irányuló ellenséges tevékenységétől, attól, hogy számos kiadványukban a szocialista rendszert gyalázzák, aknamunkát folytatnak Magyarország és a Szovjetunió ellen. (22) 1975. március 14-én a nyugati magyar irodalommal ismertette meg a speciáliskollégiumán a résztvevő hallgatókat. Előadásához saját - részben illegális úton bejuttatott - anyagokat, valamint az Irodalomtudományi Intézet által a pártközpont számára készített jelentést használta fel, melynek a Tiszatájban történő publikálására korábban nem kapott engedélyt. Tekintet nélkül az egyes nyugati országokban megjelenő magyar nyelvű folyóiratok és az ezekben publikáló írók politikai arculatára, és az összmagyar irodalom művelése szempontjából pozitívan értékelte azokat, így többek között az „Új Látóhatár","Katolikus Szemle","Nemzetőr" c. lapokat, a különböző könyv- és lapkiadó vállalatokat. Kihangsúlyozta, hogy: „.... Egy Márait, Zilahyt, Cs. Szabót...stb. nem lehet kiiktatni. Olyan esztétikai teljesítmény az összmagyar irodalomra vonatkozóan, olyan reflexióik vannak, irodalmi, kritikai,  szépirodalmi munkásságuk - Határ Győző pl. - akiknek munkáit, ha kiiktatnánk, szegényebbek lennénk kétségtelen... (23) Farkas Árpád, romániai lakosnak küldött levelében ugyancsak megerősíti, hogy rendszeres, aktív kapcsolatban áll nyugaton élő disszidens személyekkel, és a tőlük kapott anyagokat felhasználja előadásain: (24) „Hallom, hogy Veress Dániel úr (romániai magyar író) ment Bécsbe Szépfalusiékhoz. Sőt már bizonyságom is van felőle, mert megküldték a programot. Szegények mindig küldik, mintha én állandóan menendő lennék a Bornemisszások üléseire. Egyszer ki kell menni, ha mód lesz rá, hadd lássam, kik azok, kikről óráimon hallgatóimnak annyit beszélek." A speciális kollégiumon részleteket olvasott fel pl. Baráth Tibor: A magyarság őstörténete" c. nacionalista tartalmú könyv harmadik kötetéből, Illyés Elemér - Münchenben kiadott -  „Erdély változása" c. munkájából, Márai: „Föld,Föld. Emlékezéseim '44-49 c. írásából. Szintén az összmagyar irodalom kialakítása mellett szállt síkra fellazítás szellemében is, amikor ismerteti disszidens magyar fiatalok tevékenységét: „Minden évben Münchenben,vagy Nyugat-Németországban tanuló magyar egyetemi hallgatók összegyűlnek és a hazai, vagy a nyugati magyarok irodalmáról előadásokat tartanak. Annál is inkább figyelemmel kell lenni iránta, mert azt a feladatot tűzték ki maguk elé, hogy az egyenrangúság alapján a nyugati diákok magyar diákkörökkel és diákmozgalmakkal kapcsolatot tartsanak." A befolyása alatt álló egyetemi hallgatók előtt azt a politikai meggyőződését fejtette ki, hogy a magyar íróknak - akár itthon élnek, akár külföldön - nem a politikai tevékenységüket kell bírálni, hanem mint „értékeket" kell besorolni az összmagyar szellemi életbe. Az előadása iránt érdeklődő hallgatókat tanulmányozza. Azokkal, akik azonosulnak ellenséges, nacionalista, revizionista koncepciójával, egyéni beszélgetéseket folytat. Hatására egyes tanítványai is szovjetellenes, nacionalista, rendszerünket bíráló nézeteket fejtenek ki. Célszemély a kiválasztott és befolyásolt politikai nézeteivel teljesen azonosuló hallgatókat romániai és nyugati „futárszolgálattal" bízza meg.  Leveleket, esetenként ellenséges tartalmú kiadványokat küld velük, illetve hozat be hazánkba. A kioktatás alkalmával felhívja figyelmüket, hogy a BM szervek ellenőrzéseket tartanak, s a leveleket átvizsgálják. 1975.április 24-én Duró Győző II.éves bölcsész hallgató - aki az Egyetemi Színpad tagjaként egy fesztiválra utazott Ausztriába - megbízta, hogy Bécsben keresse föl Szépfalusi Istvánt és Hanák Tibort. Szépfalusitól könyveket kellett behoznia, Hanáknak pedig megüzente, hogy ígérete ellenére nem tudott a könyvéről ismertetést közölni a Tiszatájban. Tanítványát kioktatta, hogy Hanákkal legyen óvatos, mert a Szabad Európa Rádió állandó munkatársa. Duró végrehajtotta a megbízatást és Szépfalusitól több ellenséges tartalmú könyvet kapott, melyet intézkedésünkre a határőrizeti szervek elkoboztak. (25) Hasonló feladattal bízta meg Románia felé Ambrus Lajos III. éves bölcsészhallgatót, aki  szüleinek  küldött levelében az alábbiakról számolt be: „Küldtek (két tanár) velem leveleket, üzenteket, könyveket... Ez nagyon komoly dolog, hiszen a tanulmányok végeztével ezen a területen szeretnék elhelyezkedni, s ezek a kapcsolatok aranyat érnek. Ilia nem küldött az egyetemről mást, még senkit sem ezekhez az emberekhez. (Balogh Edgárhoz, Kányádi Sándorhoz, Kántor Lajoshoz, Benkő Samuhoz kell most mennem...) Veress Dániel erdélyi írónak a tanítványaira gyakorolt hatásáról a következőket írta: „Hallgatóim, kikkel éppen miattatok vagyok kapcsolatban a speciális kollégiumon rongyra olvassák drámáidat...Ha más haszon nem is lett volna mindebből, ez haszon, mert ezek tanárok lesznek, s tovább visznek sok mindent, a jót is ..." A fentiek is bizonyítják, hogy a befolyása alá került hallgatók fanatikusan hajtják végre megbízatásait, pályaválasztásukat  is e politikai tevékenység szolgálatába kívánják állítani. Hasonló céllal futárként többször járt Erdélyben Csapody Miklós I. éves bölcsész, Borhidán Éva IV. éves főiskolai hallgató is. (26) Adataink szerint rajtuk kívül számos kapcsolata ajánlkozik, illetve vállalkozik küldeményei továbbítására (pl. Fülöp Miklós, Funk Miklós pesti, Lezsák Sándor lakiteleki lakosok.) (27) A befolyása alá került egyetemi hallgatókat, valamint a romániai magyar kapcsolatait az egyetemen alakuló Kelet-Európai Kutatócsoporthoz való csatlakozásra ösztönzi és legmegbízhatóbb tanítványait kádertartalékként kívánja ott majd foglalkoztatni. Minden lehetőséget megragad legális befolyásolási fórumok teremtésére és felhasználására.28 Száraz György budapesti lakosnak küldött levelében erről a terveiről a következőket írja: „Valahogy a fajtámban van a kivárás elve. Egy Kelet-Európai kutatócsoport alakulgat itt. Ezt írtam már neked. Az leköt, mert az irodalmi rész az enyém lenne." Meghívására az egyetemen gyakran tartanak előadást romániai és jugoszláviai magyar írók, a hallgatók részére  pedig zártkörű vitákat szervez, melyeken gyakran juttatják kifejezésre nacionalista koncepciójukat. IV. Dr. Ilia az elhibázott kultúrpolitika, a rossz vezetők áldozatának tekinti magát. Lemondását egyik legális fóruma elveszítését ideiglenesnek tartja, taktikai lépésnek tekinti: „Mindig vallottam, hogy egy cenzori társadalomban rengeteg akadály lehetséges... Taktikázást is vállaltam sokszor, belementem olyan dolgokba, hogy a jobbat kierőszakolhassuk... De sokáig nem lehet taktikázni, amikor a stratégia rovására megy..." A bizalmas nyomozás alá vont személyek és más, a vele egy platformon lévő kapcsolatai kényszerűségből belenyugodtak lemondásába, de támogatására számos mentőakciót indítottak, a beosztásukat felhasználva különféle pozíciókat igyekeztek biztosítani számára. Bakos István budapesti lakos levelében így fogalmaz: „Fogunk mi még találkozni harcostársakként, amikor Te egy másik folyóirat szerkesztését, vagy szerv vezetését veszed át, mert ez az ország a mi országunk, s a hatalom is a mienk kell legyen..." Csoóri Sándor annak szükségességéről ír, hogy mielőbb egyeztessék terveiket: „Nagyon össze kellene dugnunk a fejünket, hogy mi legyen velünk, veled. Ha engedjük folyni az időt, szabadidőt engedünk a hordalékának is.Valaki kijelentette: Elegünk van már abból, hogy Nagy László, Páskándi, Csoóri annyira pártfogásukba vették a népi kultúra ügyét: tudni való, hogy emögött a mozgalom mögött ellenzékiség húzódik meg." Felelős beosztásokba való elhelyezésére ezután számos kezdeményezés indult. Juhász Ferenc író felajánlotta neki az Új Írás c. irodalmi folyóirat szerkesztői állását. (29)  Király István, Sőtér István, Béládi Miklós irodalomtörténészek az MTA Irodalomtudományi Intézetének egy státuszát. Funk Miklós, László Gyula professzor és mások különféle könyvkiadói, lapszerkesztői és régészeti feladatok végzését helyezték kilátásba. Többen anyagi megsegítésén is fáradoztak. Bakos István féléves TOT, Funk Miklós ugyancsak ennyi időre szóló írószövetségi ösztöndíjat ajánlott fel számára. Kiss Ferenc a bizalmas nyomozás alá vont csoport vezetője, valamint Bodnár György budapesti egyetemi tanár közbenjárására Szabolcsi Miklós az ELTE egyik állami vezetője 1976. első félévére ösztöndíjat helyezett kilátásba részére. Sükösd Mihály és Huszár Tibor budapesti lakosok Szinetár Miklósnak a Magyar Televízió művészeti igazgatójának javasolták, hogy helyezze a nevezettet felelős beosztásba. 1976. január 6-ra felelős beosztású párt- és állami vezetők rendelték fel Budapestre és felajánlották számára, hogy vállalja el a Kulturális Minisztérium Színházi Főosztályának vezetését. (30) 1976.január 9-ig kapott gondolkodási időt, akkor ismét felutazott Budapestre és bejelentette, hogy a megbízást nem fogadja el. Felhívták figyelmét a beszélgetés bizalmas voltára és nyomatékosan kérték, hogy az elhangzottakról senkinek ne tegyen említést. Ennek ellenére több szegedi kapcsolata előtt részletesen beszámolt a tárgyalásairól, a vele kapcsolatos elképzelésekről. Közölte kapcsolataival, hogy őt titoktartásra kötelezték, sőt figyelmeztették, hogy levélben sem írjon erről, mert azt ellenőrzik. Száraz György budapesti lakosnak ezzel kapcsolatban levélben az alábbiakban számolt be: „...fölajánlották a kult. min. színházi főosztályának vezetését. Nem vállaltam. Bár gondolatban mindig csak te jártál az eszemben, ha elvállalom, akkor... Nyilván közös barátainkban nagy ellenkezését vált ki a nemleges válasz, de te megérted..." Többször kifejtette, hogy elutasító magatartása miatt nem számíthat jelentős beosztás betöltésére, mégis bízik abban, hogy befolyásos budapesti kapcsolatai révén az irodalmi élet terültén kap majd felelős beosztást. (31) Arra számít, amennyiben a közeljövőben a Kortárs c. irodalmi folyóirat szerkesztésében személyi változás történik, úgy felajánlják számára a főszerkesztő-helyettesi állást. Irodalmi és kultúrpolitikai elképzelései változatlanok. Erről a következőket írja dr. Ódor László budapesti kapcsolatának: „Ha én az életben még olyan helyzetbe kerülök, hogy az élő irodalomban valami rám lesz bízva, azonnal fordulok azokhoz az emberekhez, kikkel eddig együtt dolgoztam..." Az ellenséges tevékenyég felderítése érdekében a bizalmas nyomozást folytatjuk, külön intézkedési tervet dolgozunk ki Dr. Ilia Mihály csoportosuló egyetemi hallgatók leválasztására, illetve a csoport bomlasztására. (32) Egyetértek: Dr.Molná István  r.alezredes                                    Dán István r.alezr.  főkapitány áb.helyettese Láttam: Dr.Kelemen Miklós r.vezérőrgy. megyei főkapitány Jegyzetek 1. A BM III/III-4 osztálya: kulturális elhárító osztály 2. A névsor (bármennyire is megtisztelő, hogy egybesodortak ezekkel a személyekkel), nagyon megtisztelő, de nagyon konstruált, hiszen van köztük barátom, szerzőm a Tiszatájnál, de van, akivel csak egyszer találkoztam az életemben, nem lehettem vele valami nagy összeesküvésben. 3. A BM iratanyaga anyám nevét mindig Dobónak írja, pedig ő Bodó volt, ami egy kis különbség. 4. Nem tudom, hogy a Hungarocamionnál ki lehetett az a „Karácsonyi" fedőnevű megfigyelt, aki továbbította nekem Komáromi Mihály küldeményeit. 5. Dr. Komáromi Mihály kovásznai orvos barátom, kedves, szépen éneklő és szavaló, kicsit bohém valaki volt, még Bálint Tibor regényének is hőse lett (Zarándoklás a panaszfalhoz). Nem hiszem, hogy komolyan gondolta a Herder-díjat. Emigrációja alatt aktívan vett részt a nyugati magyarság kulturális életében. 6.Szépfalusi István (1932-2000) evangélikus lelkész,az ausztriai magyarság áldozatos kulturális munkása, szervezője, a Bornemisza Péter Társaság megalapítója és vezetője, a bécsi egyetem magyar lektora. Több, jelentős könyvet írt az ausztriai magyarokról, a Bornemisza Társaság konferenciái fontos fórumai voltak a nyugati magyarságnak, ahová mindig hívott magyarországi előadót is. A magyar belügy tendenciózusan feketített be alakját. 7. Hanák Tibor (1929-) filozófus, szerkesztő, jelentős magyar filozófiatörténeti munkák szerzője, az itt említett könyve: A filozófus Lukács György. Párizs,1972. Jó levelező volt, de kézírásos levelét alig tudtam elolvasni. 8.Baráth Tibor (1906-1992) kanadai magyar történész, munkásságáról az Új Magyar Irodalmi Lexikonban és Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, 1992. c. munkájában is olvashatunk.  Érdekes, hogy a BM a lehallgatott szemináriumi beszédemet mint bűntettet idézi, pedig én Baráth művéből elrettentésül idéztem őstörténeti képtelenségeit. 9. Gerő András - ez nyilván névelírás, Gergely András történészről van szó, aki a Tiszatájnak is szerzője volt. 10. Péter László és Bálint Sándor tanáraim voltak az egyetemen. Bálint Sándor a szakrális néprajz világhírű tudósa volt, sokat tanultam tőle, jó barátságban voltam vele. Péter László irodalomtörténész a szegedi művelődéstörténet jeles művelője, vele már hallgató koromban együtt dolgoztam a Juhász Gyula- kritikai kiadás munkálataiban. Szereplésük a Tiszatájban szakmai nyereség volt számomra meg érzelmi kötődés is. Ratkó József költőt már egyetemista korában ismertem (1956-58), később, amikor szerkesztő lettem, gyakori és kedves szerzőm volt. A holtak derese c. verse körüli kalamajkát együtt vészeltük át. 11. Balogh Edgár közíró, szerkesztő, aki előbb a csehszlovákiai, majd élete végéig a romániai magyar közélet és kulturális élet jelentős baloldali alakja volt, valami okból nem volt kedves a szegedi és Csongrád megyei párthivatalnokoknak. Amikor 1974-ben egy magyar közéletet is bíráló írását  titkos kezek a nyomdából vették ki a Tiszatáj kinyomtatott ívéből, a megyei pártbizottság ideológiai titkárhelyettese azt mondta, hogy ő nem tudja, hogy kicsoda Balogh Edgár, de hogy nem marxista, az biztos. Szegény Edgár, kényetlen voltam megírni neki ezt abszurd véleményt. 12. A kis statisztikai összeállítás jelzi, hogy milyen buzgón foglalkozott a BM az irodalmi lapokkal. Néha persze tévedtek, pl. az én anyagomban Simonffy Andrást romániai magyar írónak vélik, Danilo Kis szerb írót pedig a párizsi magyar emigráció tagjának. 13. Ezek az idézetek telefonlehallgatási anyagokból vannak, nem mindig pontosak, nem érthetők. Magam sem értem mindegyiket, pedig a jelentés szerint én mondtam volna ezeket. Három helyen volt lehallgató készülék az én megfigyelésemre: a Tiszatáj szerkesztőségében, az egyetemi szobámban és a lakásunkon. Az első kettő kiszereléséről van jegyzőkönyv, de lakásunkról való eltávolításról nincs. 14. Ambrus Lajos (1950-) író, szerkesztő, a Kortárs főszerkesztője. 1978-ban végzett a szegedi egyetemen magyar-történelem szakon. Már hallgató korában erősen érdeklődött romániai magyar irodalom iránt, ebből a témából írta szakdolgozatát és ilyen tárggyal szerepelt diákkörökön is. Az egyetemi diáklapok szerkesztőségében is dolgozott. Működésére igen korán fölfigyelt a rendőrség, egyetemi hallgató besúgók jelentettek róla. 15. Nem tudom a BM honnan vette, hogy Illyés Gyulát kérték föl, beszéljen le a főszerkesztőségről való lemondási szándékomról. Ismertem személyesen Illyés Gyulát, szerzője volt a Tiszatájnak (a „Babits szemébe nézni" c. írását én hoztam a laphoz még rovatvezető koromban, azután sűrűn szerepelt nálunk), de a lemondásomról sem előbb, sem utóbb nem beszéltem vele. Naplójában elítélően említi ezt az elhatározásomat. 16.Több BM jelentés végződik azzal a megjegyzéssel, hogy  eljuttatják a megyei pártbizottsághoz, gyakran az első titkár nevére küldik. Tehát a belügyi jelentések itt kötöttek ki. 17. Funk Miklós (1935-) kritikus, többször voltam vele munkakapcsolatban pl. a Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályában, ahol ő vezető volt, és kapcsolatban voltam vele mint szerkesztő, amikor ő a Kulturális Minisztérium Irodalmi Szakosztályán dolgozott. Jóindulata, segítő gesztusai kiemelték a merev, hivatalnoki világból az ő személyét. 18-19-20. Ezek is lehallgatott szövegek, a tendenciózus idézés meg a pontatlanság is okozhatja, hogy ilyen suták. 21. A külföldi magyar irodalommal foglalkozó speciális kollégiumot általában az egyetemi szobámban tartottam, nem tudtam, hogy lehallgatják ezt a szobát, így aztán szem (és fül) előtt volt minden, amit mondtam. Nem felejtem el Temesi Ferenc íróbarátomat, aki az egyetemi szobámba lépve harsány hangon mindig ezt mondta: fiúk, kapcsoljátok be a magnót! Úgy látszik, a fiatalabb korosztály nem volt ekkor sem olyan naiv, mint mi. 22.Valóban így volt, a jelentés nem téved. Én az emigrációban élő magyar írókról úgy beszéltem mint magyar írókról. Sem a politikai nézeteiket nem taglaltam, sem pedig a politikai szereplésüket nem részleteztem. 23. Persze ilyenkor, amikor neveket mondtam és idézetek hangzottak el, a könyveket is  kézbe adtam, gyakorta a szobámban olvasták ezeket a könyveket a hallgatók. 24. Farkas Árpád - „romániai lakos" - jellemző stílus, nincs író, művész, alkotó, lakos van, a korabeli politikai frazeológiára jellemző szóhasználat. 25. Duró Győző (1953-) dramaturg, színházi szakíró, bécsi útja után nem indítottak rendőrségi eljárást ellne, mert Szépfalusi István könyvei mégsem voltak politikai fölforgató irodalomnak tekinthetők, de kötelezték az egyetemet, hogy kapjon fegyelmit. A fegyelmi bizottságnak nem adták át a behozott könyveket, úgy kellett ítélkezniük, hogy nem tudták: miről van szó. A fegyelmit így is megadták, Koestler és Orwell regényeibe illő történet. 26. Csapody Miklós (1955-) szegedi egyetemi hallgató, magyar-történelemszakos, irodalomtörténész, politikus. A külföldi magyar irodalom iránti érdeklődését már középiskolából hozta magával, szakdolgozata és egyetemi doktorija is ebből témából volt (az Erdélyi Fiatalok), több kötetben foglalkozott Bálint Sándor munkásságával. Az egyetemi diáklapok szerkesztőségében is működött, a rendőrség figyelmét elég korán fölhívta magára, jelentős mennyiségű megfigyelési anyagot produkáltak róla. Borhidán Rozália (emlékem szerint nem Éva, ahogyan a jelentés írja), román szakos főiskolai hallgató volt, a jelenkori román irodalomból szakdolgozott, románul jól tudott, ilyen témákról beszélgettem vele. 27. Lezsák Sándor (1949- ) tanár, író, politikus, a szegedi főiskolán volt levelező hallgató a magyar szakon. Szegedi útjain találkoztam leggyakrabban vele, így alakult ki a lakiteleki kapcsolat. Fülöp Miklósra nem emlékszem, lehet, hogy ez is névelírás. 28. A Kelet-európai Kutató csoport az én ötletem volt, kis tervet is dolgoztam ki hozzá, de az egyetemi vezetés átvitte az egészet az egyik történeti tanszékre a pártközpont nemzetiségi tanácsadójának a fölügyelete alá, ahol csöndesen megszűnt. Ez is volt a cél. 29. Ez az Új Írással kapcsolatos történet pletyka lehetett, magam soha nem tudtam erről, Juhász Ferenccel sem beszéltem róla, pedig ismertük egymást. 30. A sok segítő terv és szándék közül ez valósult meg: Bakos István szerzett TOT ösztöndí-    jat, Bodnár György irodalomtörténész barátom pedig egy félvére beszervezett az MTA Irodalomtudományi Intézetébe. Persze mindvégig a szegedi egyetemen voltam státuszban. De most jó olvasni mindazoknak a nevét, jóindulatát, akiket a jelentés emleget. Király Istvánét, aki  első tanszékvezetőm volt a szegedi egyetemen, és akinek emberi habitusáról nekem más véleményem van, mint  azoknak, akik irodalompolitikusként ítélik meg és ítélik el, Sőtér István akadémikusét, SI szegedi volt, itt  járt középiskolába, regényeiben megörökítette Szegedet, a vele való ritkás találkozásokon soha nem felejtette el, hogy a  közös város emlékét fölemlegesse, László Gyula régész professzorét, akinek felgyői ásatásain baráti menedéket leltem, elfeledkezhettem a sírbontás közben az élők világáról és nagyon sokat tanulhattam az ősök világáról, Szinetár Miklós néhány baráti, segítő ajánlatára gondolok most vissza, soha nem találkoztunk sem akkor, sem később, de érezhető volt, hogy érdek nélkül nyújt kezet, Sükösd  Mihály a barátom volt, szerzője a Tiszatájnak, levelei  tényleg panaceának hatottak, Huszár Tibor távoli, szinte máig megmagyarázhatatlan gondoskodása, érdeklődése, pedig nem ismertük akkor még egymást, olyan szép, emberi gesztus volt, hogy a bajban is fölragyogtatta a reményt, hogy nem volt hiába, amit igyekezetem csinálni. Sokan kérdezték, hogy lehet az, hogy Szabolcsi Miklóssal én olyan jóban vagyok. Hát éppen azért, mert megtapasztaltam, hogy a Tiszatájtól való megválásom után mennyi visszaköszönés maradt el, hány kéznyújtásra nem mozdult kéz, hány levél maradt válasz nélkül. Én Szabolcsi Miklóssal nem voltam eszmetárs szerkesztő koromban, mégis, amikor bajban voltam, őszintén közeledett hozzám és segíteni akart, ha kérem. 31. Azt hogy én a Tiszatájtól való megválásom után valami „felelős beosztásban" reménykedtem, valószínű, hogy a szervek találták ki. Ha reménykedtem, az 1989 után volt, 1975-ben még az ajánlatot is elutasítottam, annyira megcsömörlöttem attól a kulturális irányítástól. 32. A leválasztás és a bomlasztás nem sikerült, minden évben volt hallgatóm a külföldi magyar irodalmi szemináriumon, igaz, utóbb a megkapott anyagokból látom, hogy sikerült a hallgatót beépíteni a speciális kollégiumba. Megjegyzés: a jelentés eredeti szövegében csak a hosszú ékezeteket tettem föl (a rendőrségen is NDK-s írógépek voltak, amelyeken nem szerepel hosszú ékezet), és néhány nyilván való névelírást javítottam ki. Az eredeti megfogalmazást mindenütt meghagytam. Megjelent a 2011/6-os Bárkában.

 

A behálózott első szabadon választott magyar országgyűlés

Volt ügynökök, titkos megbízottak, titkos munkatársak mint az új rend képviselői

1990. május 2-án  délelőtt 10 órakor a BM  III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége   III/III-as csoportfőnökségének - a belső reakciót és szabotázst elhárító politikai rendőrség  - volt vezetői elégedetten tekintettek végig az első szabadon választott magyar országgyűlés képviselőinek padsorain. Igyekezetük nem volt hiábavaló: a 386 megválasztott országgyűlési képviselő között ott volt az a hirtelenjében összeszámolt, legkevesebb 25   állambiztonsági hálózati személy, akiket oda küldtek vagy akik küldés nélkül is jól érezték a hallgatólagos támogatást,   nem különben azok, akiknek már volt valamilyen kapcsolatuk a titkosszolgálatokkal, mégis morális gátlás nélkül, veszélyérzetüket némiképp elaltatva  tűntek fel  a másik oldalon valamely rendszerváltó párt színeiben. A  Cég volt vezetői persze tudták, hogy a 25-ös létszám valószínűleg nem teljes, mert nem voltak  információik a katonai hírszerzés és elhárítás hálózatához tartozókról, sőt, valójában a III/I-es csoportfőnökség operatív és hálózati nyilvántartásáról sem, mert a hírszerzés, a III. Főcsoportfőnökség elitje  azt mindig  külön tartotta nyilván, mint ahogy a számítógépes nyilvántartásból, a mostanában üzemképessé tett mágnesszalagokról is lementette saját nyilvántartását a jogutód  Információs Hivatal 1990-ben , s a mai napig hozzáférhetetlenné tette a másolatot őrző winchestert, amely pedig hiteles, hisz a törzspéldányt is  ők  készítették a rendelkezésükre álló 5-ös kartonokból és a hálózati anyagokból.

1990 május 2: összeül az első szabadon választott magyar országgyűlés

Semmilyen törvény, jogszabály nem állt útjában a titkosszolgálatok korábbi vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal 1990. február 14-i megalakulása  után is  további  szolgálatokat vállaló volt hálózati  embereinek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs), a T. Ház átmenetileg sem állított semmilyen szűrőt, a pártok többsége pedig  előzetesen a képviselő jelöltek úri becsületszavára hagyatkozott, esetlegesen  moralizáló vagy etikai  közhelyeket tartalmazó nyilatkozat  kitöltésével is beérte arról, hogy a leendő képviselő nem volt  úgymond "ávós, karhatalmista vagy besúgó."

Az aláírásoknak nem volt súlya, az érintettek nem alaptalanul bizakodtak múltjuk ellenőrizhetetlenségében,  s abban,  hogy nem lesz semmi bántódásuk. Kilencven évre akarta zárolni a február 14-ig keletkezett hálózati anyagokat és a tovább nem foglalkoztatott hivatásos állomány iratait - a volt karhatalmisták tevékenységére vonatkozó iratokkal együtt - egy törvényjavaslat, melyet Fodor  István, Király Zoltán és Pozsgay Imre nyújtott be az első szabadon választott országgyűlésnek. Emlékszem, amikor 1990-ben  a 13 tagú Nemzetbiztonsági Bizottságban fel akartuk fedni a négy  beépített hálózati személyt, ("Havasi Zoltán" MDF, "Nagy László" MDF, "Palotás János" FKGP, és"Magyar Károly" KDNP.),  s egy nyilatkozatot készítettünk elő  arról, hogy soha semmi kapcsolatunk nem volt az állambiztonsági szervekkel, a bizottsági ülésen mindegyik jelen lévő  érintett szemrebbenés nélkül, némi vállrándítással  aláírta azt.

A Nemzetbiztonsági Bizottság négy tagja 1990 őszén a Parlament  előtt a Pesti Hírlapot olvassa. Balról: Kátay Zoltán, Demszky Gábor,  Szokolay Zoltán: „Havasi Zoltán” tmb. (kezében az újsággal) és Szarvas Béla: „Nagy László” tmb.

A rendszerváltó történelmi pártok egyes vezetőiről nem tudta a közvélemény, hogy kellő számú ütőkártyával  kézben tartja őket  "A Cég". Például: Pártay Tivadart, a Kisgazda Párt örökös elnökét, aki  már  1948-49 fordulóján, kihallgatását követően  informátori feladatokat vállalt az ÁVH helyettes vezetőjétől,  Szűcs Ernő ezredestől;  ennek ellenére letartóztatták és  Kistarcsára majd Recskre vitték, ahol 1952-ben  beszervezte az I/4 osztály "Budai"/"Buday" fedőnéven, s 1956 november 25-én már az első  besúgó jelentését adta az új hatalomnak, majd  1965-ig a párt legbizalmasabb  tanácskozásairól, vezető köreiről és  kiút kereső terveiről tájékoztatta a politikai rendőrséget.   Keresztes Sándort, a KDNP első  elnökét  előbb 1957 szeptember 30-án  szervezte be a BM Politikai Nyomozó Főosztályának  II/5-a alosztálya, majd  1974 július 24-én a III/III-1-a., az egyházi elhárítás; 1990-ben országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi és a nemzetbiztonsági bizottság tagja, de szeptemberben   - megóvandó az esetleges itthoni  támadásoktól és nemzetközi  egyházi kapcsolatait hasznosítandó - gyorsan elküldik vatikáni nagykövetnek, akkreditálva a Máltai Lovagrendhez is; visszatérve  1994-98 között  azonban ismét ott van a parlamentben, előbb a KDNP  majd a független frakcióban, a külügyi bizottság  és az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja.

Felkészületlenség, tájékozatlanság

.

Teljes felkészületlenség, tájékozatlanság 1990 tavaszán,  a bemondásra történt nyilatkozatokat nem ellenőrzi senki, a pártok vezetői nem tudnak, de nem is nagyon akarnak tudni  semmi biztosat képviselőik  állambiztonsági múltjáról,  nem szervezik meg  hiteles önvédelmüket,  a tények  dokumentálható feltárása érdekében apparátusaik  később  sem folytatnak levéltári kutatásokat; néhány,   a holdudvarukban mozgó történészre  időnként kurzus jelleggel támaszkodnak,  változó  aktuálpolitikai érdekeik szerint. 1990 májusától  már működik a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, majd tárca nélküli miniszter, de  még a következő ciklusokban is könnyedén beszivárog egy-egy hálózati ember, sőt szigorúan titkos állományú tiszt is a parlamentbe, például: Tóth István ("Faragó János" tmb.) MDF, Szolnok megye, III/III;  Szita Károly ("Krakus Péter" tmb.)  FIDESZ, Somogy megye, III/II;  Boros Imre D-8–as  SZT-tiszt,  III/II-es fő operatív rendőr százados FKGP, MDF, független, az Orbán kormány minisztere, vagy  "Sziklay" informátor, FIDESZ-KDNP, a katonai elhárítástól.  Az MSZP sem hagyja, hogy egyedül tartsa a frontot  a szegedi irodalomtörténész  "Csanádi" tmb.,  a második ciklusra behozza  "Stefán" és "László Péter" tmb.-t is, s egy ezredest is az állományból, Lusztig Pétert Pécsről, aki fajsúlyos állambiztonsági tapasztalatokkal rendelkezik.

A homály a mai napig tart, jellemző, tavaly előtt egy pártelnök érdeklődött nálam, mondjam már meg végre - de 19 évre visszamenőleg -, hogy kinek  sáros a múltja az ő pártjában, annak frakciójában és  választmányában.  Tragikomikus példák sora: a  győztes rendszerváltó párt,  az MDF  titkárságán az első pillanattól  ott van az állambiztonság embere: előbb "Erdélyi Miklós" tmb. a III/III-tól, ( korábban a rendőrség bűnügyi hálózatának besúgója ), majd a K-3054-es hírszerző felesége. Antall József miniszterelnök titkárságán a sajtó-és médiaügyeket intézi régi kedves ismerőse, a munka-pszichológus  "Kátai György"/"Kovács Jenő" tmb; a képviselők irodaházában, a " Fehér Házban"  az MDF frakció sajtóirodáján  "Koroknai" III/III-as  tm. kap bizalmi állást. Amíg Antallt nem választják meg miniszterelnöknek hivatalosan  nem jár neki a biztonsági őrizet, de az MDF választmányának egyik tagja látszólag önként  vállalkozik, hogy "kormányőrként"  vigyáz rá, mindenhova elkíséri, a parlament folyosóján is árnyékként követi;  mint utólag rájöttem , ő, a köpcös, jól fésült, sűrű, fekete hajú, kerek arcú, halk szavú testőr volt a "Kovács János" fedőnevű ügynök, civilben nyolc általánost végzett kisiparos,  akit terhelő adatok alapján szervezett be 1981-ben a BRFK III/III osztálya az egykori  politikai elítéltek ellenőrzésére, s  a jelek szerint 1990 után is vállalta a további szolgálatokat. Magyaros slamposság, elnagyoltság, felszínesség.  Antall azt sem tudta például - környezete pedig nem világosította fel arról -, hogy az a magyarosított nevű külpolitikai újságíró, akinek kinevezéséhez áldását adja 1990-ben az egyik legfontosabb magyar hírközlő szerv élére, az "Zsigmondi" fedőnév alatt már 1970 októberétől a hírszerzés titkos munkatársa, akit 1978-ban átvett a III/II. "Zsigmondi" szép karriert fut be Antall halála után is, meghálálta a nemzeti oldal bizalmát: 2002-ben belépett az MSZP-be.

1990 tavaszán a rendszerváltó politika átmenti és megtűri a volt állambiztonsági vezetés és hivatásos állomány 90 százalékát. Csak a legfelső vezetés távozik. De az is nagy megbecsüléssel. Az Antall-kormány több hónapig irodát tart fent Harangozó Szilveszter r. altábornagynak, volt állambiztonsági főcsoportfőnöknek, Aczél György bizalmas,  közvetlen referálójának és Rédei Miklós r. vezérőrnagynak, volt III/II-es csoportfőnöknek (kémelhárítás), hogy javaslatokat dolgozzanak ki a BM III. Főcsoportfőnökség felszámolására. Ők pedig kidolgozták a békés átmentés módszertanát és  menetrendjét. Jól tudták, hogy a titkosszolgálatoknak minden rendszerben az információs monopólium és a mindenütt jelen lévő ügynökhálózat ad igazi  hatalmat. (Emlékeztetőül: 1945-ben Péter Gábor visszakéri a szovjetektől Ujszászy István vezérőrnagyot,  Horthy első számú nemzetbiztonsági tábornokát, a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjét, s  a börtönben leíratja vele - szinte tankönyvszerűen  - a  védelmi  szolgálat (hírszerzés, elhárítás) felépítését, módszereit, az információ szerzés, s a hálózat működtetésének szabályait, gyakorlatát. A Horthy korszak politikai rendőrségének szakemberei közül még 1969-ben is 46-an dolgoztak a III/II-nél, 38-an a III/III-nál, 17-en a katonai elhárításnál, a III/IV-nél  és 16-an a BM Gyorskocsi utcai Vizsgálati Osztályán.)

Harangozó Szilveszter  altábornagy, volt állambiztonsági

főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes (1985-89)  és

Ilkei Csaba a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén 1990-ben.

Rédei Miklós vezérőrnagy, kémelhárítási csoportfőnök (1977-1988)

Tovább szolgálók, eltüntetett iratok

Az Antall által nyugdíjból visszahívott Boross Péter 1990 májusától júliusig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár, júliustól decemberig pedig tárca nélküli miniszter. Októberben óvatos átszervezést hajt végre az akkor kb.  2500-as létszámú NBH-nál és a  600 fős Információs Hivatalnál. Az NBH állományából távozik  48 volt III/II-es (a kémelhárítási igazgató is, volt  párttitkár) és  40 volt III/III-as tiszt, főtiszt; a volt függetlenített régi pártfunkcionáriusok eltávolítása koalíciós kérés volt. Az 1990 előtti szt-tisztek többsége  - mintegy  600 fő -, a III/II-nél szolgált,  létszámuk októberre az NBH-nál 145 főre olvadt.

Boross Péter a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter 1990-ben.

Információs hatalom és ügynökhálózat - ez a titkosszolgálatok kenyere. Ez teszi lehetővé, hogy ne csak végrehajtói legyenek a politikának, hanem befolyásolói és a háttérben urai is. Mivel a történelemben uralkodókra, politikusokra és pártokra is gyűjtöttek adatokat, információkat, a nyilvános  hatalom folytonosan fél a háttér hatalomtól. A befolyásolással hivatásszerűen foglalkozó szervezett és fegyelmezett titkosszolgálatiak hamar és könnyen kiismerik a  "civil bagázs"-t: a locsogó-fecsegő, rendetlen,  hanyag, széthúzó, veszekedő , félrelépő politikusokat, s kellő szakmai fölénnyel és derűvel megvezetik és kijátsszák őket, olyan zsákutcába viszik a manipuláció, a dezinformáció, a lejáratás, a bomlasztás,  az elszigetelés, a kiszorítás, stb. eszközeivel, amiből az esetek többségében nincs szabadulás. (Az nem volt véletlen, hogy a párt-és állami vezetők a III. Főcsoportfőnökségre (ezen belül is elsősorban a hírszerzéshez) dugták be gyerekeiket, lásd az Apró, Biszku, Brutyó, Cseterki, Gyuricza, Korom és Várkonyi családok csemetéit, Péter János ésRónai Sándor gyermekét. Volt olyan káder papa, aki lányát a hírszerzésnél helyezte el, fiát a kémelhárításnál, feleségét pedig a külügyben)

Biszku Béla belügyminiszter, az MSZMP KB titkára

Amikor 1990. január 18-án Horváth István belügyminiszter parancsára jogutód nélkül megszűnik a III/III, s szerveződik a III/II helyett az új kémelhárítás:  a február 14-én megalakuló Nemzetbiztonsági Hivatal, annak emberei Nagy Lajos ezredes vezetésével nemcsak a III/II-ből vesznek át hálózati személyeket, hanem a III/III-ból is azokat, akik vállalják a további szolgálatot. (A III/III-asok közül egyébként szemezget a katonai hírszerzés és a bűnügyi hálózat is.)  Az NBH válogat a BM Roosevelt téri székházának pincéjében, az egykori banktrezorban február 2 és 12, majd április 4 és május 15 között, s közben magához véve eltüntet 17-18 ezer kartont, adatlapot az operatív és hálózati nyilvántartóból, melyekkel a mai napig nem tud elszámolni. Nagy Lajos  III/I-es ezredes, az NBH  alkalmatlan és igen kártékony első főigazgatója (1990 február - 1990 október) előbb  2002-ben, majd  2007-ben két  televíziós interjúban is   bevallja a jól sejtett tényt: igen, egyes fontos hálózati személyek esetében igyekeztek eltüntetni a rájuk vonatkozó kompromittáló dokumentumokat. Hiánytalanul megmaradt viszont az 1200 SZT-tiszt anyaga  a BM külügyi osztályán, továbbá  a III/I kartonos és - mint már említettem - a volt Lumumba utcai bázis  központi  számítógépéről lemásolt, elvitt nyilvántartása. Mikrofilmre is vitték a kartonos nyilvántartást a Bűnügyi Technikai Intézetben. (1990 őszén hallottam azt a később meg nem erősített hírt,  hogy előkerült egy viaszlemez is, amelyen egy hang folyamatosan olvassa a hálózati neveket.)

Nagy Lajos ezredes, a Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója

1989 decemberében az állambiztonság vezetői már jól látják az új pártok meghatározó politikusait,  vannak hazai és  nemzetközi információik arról: kik lehetnek az ország leendő vezetői a legfontosabb közjogi posztokon. Ennek tulajdonítják egyesek annak a rejtélyes folyamatnak a megindulását, melynek nyomán fontos dossziékból kritikus oldalakat emelnek ki selejtezés címén és megsemmisítik azokat. Semmi sem indokolja ezt a múlt valós megismerése elleni, a  történettudomány és a levéltárak  alapvető érdekeit  negligáló   drasztikus lépést, hacsak nem  a tények meghamisításának politikai szándéka.

Aczél György fogdaügynök

Az egyik feltűnő beavatkozás 1989 december 18 és 22 között történik Bibó István, Göncz Árpád és társaik  1957-58-i büntető eljárási  és bírósági peres  anyagait őrző tucatnyi dossziéban. A csonkítás Bibót és Gönczöt egyaránt érinti. Eltűnik a leendő köztársasági elnök 3.1.9. V-150.003/2-c jelű vizsgálati dossziéjának záró lapja (400. old.), a 3.1.9.V-150.003 /5 jelű dossziéból csaknem 100 oldal, köztük záró lapok, összefoglaló jelentés, figyelési jelentések, őrizetbe vételi javaslat, térkép, fényképek, fotókópiák, nyilvántartási határozat, feljegyzések, kérdőjegyek, stb.

Irat kiemelés Göncz Árpád egyik dossziéjából 1989 december 18-án

Iratok kiemelése Göncz Árpád másik dossziéjából 1989 december 22-én

Az utóbbiak különösen érdekesek voltak, mert sok mindenről árulkodtak volna, ha véletlenül megmaradnak, ha bent felejtették volna őket a dossziékban.  A kérdőjegyeken, szolgálati jegyeken a belügyi szervek - szigorú belső szabályok betartásával - az operatív és hálózati nyilvántartásból "priorálhattak", azaz ellenőrizhették, hogy egy-egy személynek van-e kartonja a nyilvántartásban, illetve, hogy az priusz tárgyát képezhette-e.  A karton alapján  lehetett eljutni az illető   dossziéjához. Némi kitérővel egy példa.

Egy ilyen  priorálást kérő szolgálati jegyből tudjuk, hogy a BM  X. osztálya, az operatív nyilvántartó 1954 június 15-i  "Szigorúan titkos - H" válasza szerint Aczél György a BM Büntetés végrehajtás Operatív Osztályának hálózati ügynöke - tehát fogdaügynöke - volt. (ÁBTL. 3.1.9. V-142696)

Aczél György, a BM BV  hálózati ügynöke

[Aczél (Appel)  György, 1917. aug. 31. Weimann Aranka. Alkalmi munkás, 1932-ben belép a Somér cionista ifjúsági mozgalomba, 1935-től az illegális KP tagja, vándorszínész, majd  egy szociáldemokrata színjátszó csoporttal lép fel. 1945-ben az MKP propaganda osztályának munkatársa, 1945 nyarától V. kerületi propagandista, 1946 szeptemberében a párt Zemplén megyei titkára, 1948 májusától Baranyai megyei titkár. 1949 július  6-án az ÁVH letartóztatta. 1950 március 22-én a Budapesti  Törvényszék   népellenes bűntett, folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny  részvétel  bűntette miatt 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlásának 10 évre való felfüggesztésére és egész vagyonának elkobzására ítélte. Fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság 1950 május 13-án az ítéletet jóváhagyta, ám a népellenes bűntett vádja alól felmentette. 1954 július 29-én szabadult. 1956. május 11-én a legfőbb ügyész közli vele, hogy perújítási eljárás során a Legfelsőbb Bíróság az összes vádpont alóljogerősen  felmentette, ezért büntetlen előéletűnek tekintendő. 1956-tól az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1957-67 között művelődésügyi miniszterhelyettes, illetve annak első helyettese, , 1967-74 és 1982-85 között a Központi Bizottság titkára, 1970-től 1988-ig a Politikai Bizottság tagja, 1974 és 1982 között miniszterelnök-helyettes, 1985-től országgyűlési képviselő.]

Aczél György az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, KB-titkár, a

Minisztertanács elnökhelyettese, országgyűlési képviselő

Az Aczél György  priorálását kérő Szolgálati jegy 1954-ben  "Szigorúan titkos H" minősítésű volt, ami az ÁVH 1952 január 2-án kiadott Titkos Ügyviteli Szabályzata szerint a titkosság legmagasabb fokát jelentette, mely kategóriába a legbizalmasabb iratok tartoztak, s a címzetten kívül más nem bonthatta fel az ilyen küldeményt. A BM Büntetés végrehajtás Operatív Osztályának belső elhárítási hálózatában elvállalt ügynöki szerepét tán az a mondata magyarázhatja, mely egy  1954-ben, a börtönben  saját kezével írt kérelmében olvasható: "A börtönben, ahol ellenség és árulók közé voltam zárva, még jobban megtanultam szeretni a pártot és gyűlölni az ellenséget." (ÁBTL. 3.1.9.V-142696).

Aczél  György 1956-ban sem tagadta meg önmagát. Berecz Béla,  előbb honvéd (1951)-, majd rendőr vezérőrnagy (1953) feljegyzéseiben azt írja 1956 októberének és novemberének eseményeiről, hogy ő látta el fegyverekkel az ávéhásokat és a "partizán elvtársakat", akiket Aczél György vitt oda hozzá. "... mindenki annyi fegyvert kapott, amennyit kért, sok idő nem volt a gondolkodásra. Így láttam el igen sok elvtársat Aczél György elvtárs révén, aki odahozta őket...nagyon sok partizánt öltöztettünk fel rendőr egyenruhába.” (ÁBTL. 3.1.9. V-150393/9)

Berecz Béla :  ’56-ban  Aczél hozta  hozzám a partizánokat  fegyverért

Aczél levéltári anyagában  - zömmel az ÁBTL. 3.1.9. V-142696/1 jelzetű dossziéban - 1958-ban nyilvántartásból törlés, 1959-ben kiemelés történt megsemmisítés céljából.

A mágnesszalagok menthetetlenül lelepleznek

Ha nem sikerült volna 2009 november 5 és 23 között  adatvesztés és manipuláció nélkül sikeresen beolvasni és lementeni  -   a rossz tárolás miatt összetapadt, de finom  hőkezeléssel biztonságosan olvashatóvá tett - mágnesszalagokat, akkor is megdőlt volna az a nagy igyekezettel terjesztett legenda, miszerint az iratok  többsége 1989 december második felében (Duna-gate) és  1990 január elején  megsemmisült, más részüket hamisították, a maradékból pedig a múlt megismerhetetlen, tehát reménytelen az ügynök ügyeket felderíteni, felesleges velük foglalkozni. Több példa is azt bizonyította, hogy eredményt  hozhat  - teljes bizonyossággal vagy nagy valószínűséggel -  a megmaradt kartonos operatív és hálózati nyilvántartás anyagának keresztellenőrzése, azaz egybevetése a kiegészítő vagy ráutaló okmányokkal, így a BM volt  személyzeti főosztályának és külügyi osztályának  zárt irattári anyagával, továbbá a  a pénzügyi osztályon fellelhető bizonyítékokkal (fizetési listák, elszámolások, jutalmak); a bíróság előtt hatásos lehet  az egykori beszervező és kapcsolattartó tiszt vallomása, kiegészítve a vonalvezető tisztével, aki ellenőrizte a hálózati személy és a kapcsolattartó tiszt viszonyát. Senki sem vette a fáradságot, hogy jelentések tartalomelemzésével állapítsa meg a szerzőt, amikor az szükséges. A Független Kisgazda Párt egyik  frekventált történelmi vezetőjéről nem maradt fenn  sem beszervezési, sem munkadosszié, s nincs 6-os kartonja sem. Mégis a meglévő jelentéseibőltartalomelemzéssel (életútja, politikusi pályája eseményeinek és a jelentésíró által említett tények, körülmények összefüggéseinek feltárása) tökéletesen azonosítható. Tartalomelemzésre persze nem vállalkoztak az átvilágító bírák, s mai ítélkező kollégáik sem töltik ezzel az időt, sablonos és mechanikus  maradt a rossz átvilágítási törvény itt ragadt gyakorlata: ha az érintettséget igazoló négy bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, jelentések, pénzügyi dokumentumok) közül nincs meg legalább kettő, akkor a hálózati személy érintetlenségét megállapítva általában  felmentik őt a beszervezettség gyanúja alól. (Kivétel: saját beismerése vagy a beszervező-, kapcsolattartó- és vonalvezető tiszt érintettséget bizonyító vallomása.)

A BM 1974-től  számítógépre vitt  állambiztonsági adatai 18 + 1 mágnesszalagon az Egységes Gépi Prioráló Rendszer (EGPR)  részei, illetve alrendszerei voltak. A most beolvasható és kinyomtatható állapotba hozott, korábban 2060-ig titkosított szalagok közül 18 a Nemzetbiztonsági Hivatalban található, rajta a következőkkel:

- "G" jelű adatbázis: operatív nyilvántartás a célszemélyekről;

- "H" jelű adatbázis: hálózati nyilvántartás személyekről (ügynök, tmb., tm.);

- "K" jelű adatbázis: az egykori III/II-es csoportfőnökség központi kémelhárítási adattára;

- "J" jelű adattár: az előzetes nyomozásokról;

- "U" jelű adattár a bizalmas nyomozásokról;

A 19. szalag az Információs Hivatalban található:

- "I" jelű adatbázis: a volt III/I csoportfőnökség, a hírszerzés hazai és nemzetközi hálózata.

Mindezek teljesebb iratanyagot feltételeznek, mint amennyi papíron megmaradt, s melynek kb. 92-93 százalékát adták át eddig  az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltára

A mágnesszalagok anyagának megismerése, kinyomtatása alkalmas lesz  legalább két babona felszámolására is. Az első: annak bebizonyosodása, hogy  a beszervezettséget igazoló 6-os hálózati nyilvántartó kartonokat nem hamisították, eddig még egyetlen ilyet nem találtak. A beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető tiszt aláírásával ellátott okmány 8 kontroll ponton ment át, míg eljutott a  kartonos nyilvántartóba majd 1974 -től felkerült a számítógépközpont mágnesszalagjára.  Az adatbázisok a fedőneveket és a valós neveket is tartalmazzák, alkalmasak  a teljes azonosításra. A második: ha valaki nem adott sem  írásos, sem szóbeli  jelentést, azt hamar kizárták a hálózatból. Ám ha valaki ragaszkodott a szóbeli jelentéshez, úgy azt lejegyezték vagy magnóra rögzítették, legépelték és aláíratták vele, így lett szóbeli  információjából mégiscsak írásos jelentés. (Az utóbbit azok kedvéért, akik úgymond soha egy betűt nem vetettek papírra...) A megsemmisített, eltüntetett dokumentumok tartalma a lementett adatbázisokból feltárható.

forrás és folytatás:

http://www.utolag.com/BehalozottMagyarOrszaggyules.htm

És mi változott

A belügyminiszter igazolást ad ki az

ÁVH – n nem verték az embereket !!!!

A Táncos Gábort koncepciós perben ártatlanul 10 évet rásóztak , és ők is tudták , hogy ártatlan , a kazár gyilkost meg futni hagyták de a traubi gyárat felszentelték H Zsófi vérével , csak azt nem értem , hogy miért nem égették még fel !!!!!

Az alvilág és a politikai elit összefonódva együtt rabolja a népet . Megszületett a maffia állam intézményeivel erőszak szervezetével igazság szolgálatával .

A nemzetet kamatrabszolgaként kezelik , és mindenéből kiforgatják . Földönfutóvá teszik , és a gyermekek nap – nap után éhesen korgó gyomorral fekszenek le , mert nem jut nekik egy szelet zsíros kenyér sem !!!

Míg az elit 2. - 3. -ik luxus villáinak berendezésére gyűjt , és kikötők tulajdonosok , mig a nép az isten adta nép a legutóbbi ételosztásnál is már hajnali 3 órakor sorban áll , hogy egy tányér meleg étel jusson neki , és sajnos nem csak felnőttek , de gyerekek is osztoznak e nyomorúságos sorsba !!

Hát ne csodálkozzunk , hogy fiatalságunk kitántorog Angliába , vagy valamelyik nyugati országba , hogy a megélhetésüket biztosítsák maguknak , mert itt csak a szabadkőműves politikai maffiának van helye , és a betelepülő kazároknak...

És , hogy melyik páholy diktálja a ritmust a maffiózó politikusainknak azt csak sejthetjük , hisz azért kellet a stadionnak álcázott koncentrációs táborokat kiépíteni, és az égetőműként beüzemelt szemétégető , mely nagyüzemben tüntetheti el a legyilkolt magyarságot !!!

Hát ezeknek tapsoltok ti , de ne feledjétek az erőforrások kimerülőben vannak , így ti fogtok sorra kerülni !!!

A többi pártról csak azért nem írok , mert nem érdemlik meg , hogy szóljunk róluk , mind Soros vagy valakinek a zsebéből uzsonázik .

Íme :

Ez Ukrajna !!!

Putyin: Az USA 5 milliárd dollárt fektetett a Janukovics-ügybe

Vlagyimir Putyin amerikai televíziós csatornáknak elmondta, hogy az Egyesült Államok milliárdokat fektetett Janukovics megbuktatásának ügyébe.

Az orosz elnök szerint nem titok, hogy az USA támogatta Janukovics ellenségeit, és erre dollármilliárdokat áldoztak. Putyin szerint akár ötmilliárdról is szó lehet.

Vlagyimir Putyin egy amerikai újságírónak adott korábbi interjújában is elmondta, hogy az USA közvetlenül kapcsolatba hozható a Janukovics-kormány megbuktatásával.

"Ebben teljes mértékben bizonyos vagyok. Kapcsolataink vannak olyan személyekkel, melyek Ukrajnában élnek. Tudjuk, ki készítette elő a Janukovics-kormány megbuktatását, mely országokból érkeztek, hol folytak az előkészületek, mennyit fizettek, mindent tudunk”- fejtette ki Oroszorzág elnöke.

Vlagyimir Putyin szerint az ukrajnai válság is egy kívülről irányított „katonai puccs” eredménye, és a NATO-bővítésnek köze van az ukrajnaihoz hasonló geopolitikai krízisek kitöréséhez.

Putyin, anélkül, hogy megnevezte volna az Egyesült Államokat, bírálta „a dominancia egyetlen központját”, ami a hidegháború után jött létre, és ami az ENSZ megkerülésére törekszik. Szerinte az Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt bevezetett nyugati szankciók ellentétesek az ENSZ alapelveivel, és a rendezésnek figyelembe kell vennie a Donyec-medence lakóinak érdekeit, és hogy csak a minszki megállapodások maradéktalan végrehajtása vethet véget a vérontásnak Ukrajnában.

A föderáció belügyeit illetően Putyin elmondta, hogy Borisz Nyemcov ellenzéki politikus meggyilkolása szégyenletes Oroszországra nézve és az elkövetőket felelősségre kell vonni.

Az oroszországi meleg közösség incidensével kapcsolatban pedig az elnök kijelentette, hogy bizonyos politikai erők szándékosan ellenségeskedést próbálnak szítani a föderáció területén, és valójában semmilyen probléma nincsen a szexuális kisebbségekkel.

NÁLUNK MENNYIT fektettek már be a pártjainkba , a vakoló páholyokba , ha már gyurcsánynak ki kellett adnia a jelszót , és az úkászt , hogy a koncentrációs táborok , és a megsemmisítő tábor felállítása mindenek előtt elvégzendő feladat !!!!

Igen szándékosan írtam kisbetűvel a nevét , mert nem érdemli meg a tiszteletet . Na őt nem értékeljük semmire, a kazár zsidók állatnak értékelik a gojokat , mi még állatnak sem értékeljük ezt a hülye vakolót !!!!!

A gládió nálunk is fel állt már a volt posta igazgatósági épülete alatt mennyi harckocsi áll készenlétbe , hogy belője a parlamentet , és kik fognak kikre lövöldözni a Judapesti majdanon ???? És milyen napidíjért fognak a tömegek törni zúzni , de hát te is tudod ez a tömeg az ÁVH - s unokák , és gyerekek hada lesz , vagyis kazár vakolók gyermekeik randariroznak mint az egyetemeken a múlt évben .

Na most feltenném a kérdést ki védené meg a nemzetinek mondott kormányunkat , kik lerabolták a többi párttal az országot , - kivétel itt a Jobbik .

Az olaj maffia meg nem volna olyan erős , hogy szembe szálljanak az elégedetlenkedőkkel , és már itt is van a polgárháborús helyzet !!!! Már a nyakatokon is fog ülni a vakolópáholyok vezérkara a lump politikusi elit , és a pénzügyi világ haramiái élükön a Soros , meg a többi zsidó , hogy itt a zsidó nagy birodalmat létre hozza , mert Palesztinába már nagyon büdös a helyzet , és innen jobban tudnak majd irányítani , és zsarolni bármely nemzetet .