A zsidókazár aratni akar , pedig a paraszt még nem is vetett, már nem is fog, Palesztin lett hazájában !!!!!

A zsidókazár aratni akar , pedig a paraszt még nem is vetett, már nem is fog, Palesztin lett hazájában !!!!!

Raskó György: Orbán bukása után a Mészáros Lőrincek vagyona sem marad fenn 

2018. augusztus. 08. hvg.hu 

Interjút adott a 24.hu-nak Raskó György, az ország egyik legnagyobb földbirtokosa, volt MDF-es politikus, egykori agrárállamtitkár. Egyebek között azt mondta, félfeudális autokrácia van kialakulóban, a versenyt nem ismerő vállalkozók tarolnak az irányított közbeszerzéseken, és az állami vagyon pofátlan lenyúlása folyik. Szerinte Orbánnak elemi érdeke Putyinnal szövetkeznie, mert a Paks 2-re érkező orosz pénzből egy-kétezer milliárd forint lenyúlása társasága számára csupán ujjgyakorlat. 

Raskó a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta: szerint a szocializmus mezőgazdaság-ellenes intézkedései egyszerűen elvágták a földművelés évszázadok óta tartó hagyományát, és a magyaroknak már nincsen kedvük a mezőgazdasághoz, zömében csak az egyszerűen művelhető növények termelésébe fognak bele. 

A másik probláéma a földek mérete, mondja Raskó, mintegy 250 ezer ház áll üresen vidéken, de ezeknek a telkeknek a többsége nem elég nagy ahhoz, hogy jövedelmezően mezőgazdasági termelést lehessen rajtuk folytatni. Ezért azt javasolja, vonják össze az ingatlanokat, dózerolják el az egyenkocka szocreál házakat, és adják el a földeket olyan magyar fiataloknak, akik szeretnének földet művelni. Ökofalvak kialakítását látná megoldásnak, erre volt is egy kísérlet, Kishantoson, csak Orbánék azt is szétverték: megszüntették az organikus termelést a földeket pedig eladták a haverjaiknak. 

Raskó azt mondja, ő részt vesz egy halom fontos kormányellenes megmozdulásban, de nem látja az erőt a fiatalokban, pedig egy versenyre épülő piacgazdaság sokkal jobb, mint a most kialakuló félfeudális autokrácia a versenyt nem ismerő vállalkozóival, irányított közbeszerzéseivel, és az állami vagyon pofátlan lenyúlásával. 

Raskó szerint az állami földek fideszközeli tulajdonba kerülését a média ennek ellenére túlharsogta, az érintett területek szerinte a mezőgazdaságilag hasznosítható földek csupán három százalékát teszik ki. És szerinte ez sem tart majd örökké, mivel Orbán bukása esetén a Mészáros Lőrincek vagyona maximum öt-tíz évig marad fenn, ahogy Simicska esete is bizonyítja, hiszen bevételük zömét az államtól és az uniótól szerzik, cégeik a piacon életképtelenek. Ha a nyilvánvaló visszaélések miatt a közbeszerzésekből kizárják őket, vállalkozásaik kártyavárként omlanak majd össze. 

Új pártok kellenek 

Az egykori agrárállamtitkár szerint az LMP a Fidesz által mozgatott párt, akik inkább küzdöttek azért, hogy a DK és az MSZP eltűnjön, vagy legalábbis minél kisebbre zsugorodjon, minthogy megakadályozzák a Fidesz újabb kétharmadát. 

Már korábban is lehetett hallani, hogy a Fidesz finanszírozza az LMP-t, de amit a most választási kampányban műveltek, nyilvánvalóvá tette, hogy kinek tartoznak elszámolással. 

Ebben a parlamentben nincs semmi értelme bent ülniük az ellenzéki pártoknak, folytatja, ki kéne vonulniuk, és fel kellene oszlatniuk magukat, mert a társadalomnak semmi szüksége rájuk, reménytelen társaság, soha nem döntik meg se Orbánt, se a Fideszt, ellenben puszta létükkel akadályozzák, hogy új mozgalmak induljanak, melyekből kompetens ellenzék fejlődhetne. 

A földbirtokos úgy véli, Putyin és Orbán remekül talált egymásra, hiszen Putyinnak elemi érdeke, hogy ne jöjjön létre teljes integráció Európában, mert az politikailag és gazdaságilag jóval Oroszország fölé kerekedne, Orbán pedig hatékonyan képes gyöngíteni az európai egységet, sőt, lassan Orbán lesz az egység megbontásának vezéralakja, éppen ezért esze ágában nincs kilépni az Unióból: egyik oldalról jön az EU-s pénz, a másikról pedig épül Paks 2, és az abból érkező 7-10 ezermilliárd forint körüli összegből egy-kétezer milliárd lenyúlása egy ilyen tehetséges társaság számára ujjgyakorlat. 

Raskó a Momentumban látta, és látja egyedül a megoldást, a Nolimpia kampány szerinte jó ötlet volt, de nincs meg a mozgalomban az a harcias tűz, amely kellene. 

De bárhogy is, az idő megold majd mindent, hiszen egyetlen kurzus sem marad fönn örökké. 

4-5 ÉVIG AZ ÁLLAM FIZETHETI A DEBRECENI BMW-GYÁRBAN DOLGOZÓK BÉRÉT

Egy közgazdász szerint az első időszakban nem a német autógyártó, hanem a magyar adófizetők állják a költségeket.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a BMW gyárat épít Debrecenben. Vértes András közgazdász, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke a Vasárnapi Hírekben kommentálta a fejleményeket. Kifejtette, hogy a német multi állami támogatásának összege nem ismert, de nagyjából annyi munkahelyet teremthet, mint az indiai Apollo Tyres abroncsgyártó, utóbbi cég 30 milliárdos támogatást kapott az államtól. Ez a mostani bérszínvonalon azt jelenti, hogy 4-5 évig tulajdonképpen a magyar állam fizetheti a BMW debreceni alkalmazottait.

Vértes nem tartja jónak, hogy a magyar gazdaság ennyire egyoldalú a sok nagy autógyártó jelenlétével, ez a túlsúly növelheti a technológiai vagy akár a politikai kockázatokat is, de egyelőre nem tartunk itt.

GYANÚSÍTOTTKÉNT HALLGATTÁK KI BURÁNY SÁNDOR MSZP-P-S POLITIKUST

Az MSZP-Párbeszéd politikusa elismerte, hogy vezetés előtt ivott. Már csak az a kérdés, hogy mit csináltak a rendőrök az elmúlt 7 hónapban.

Burány Sándort ugyanis még a választások előtt,

január 19-én ellenőrizték a járőrök,

és már akkor elismerte, hogy mielőtt kormányhoz ült volna, ivott.

Ennek ellenére a képviselő mentelmi jogát már az új összetételű országgyűlés vonta meg júliusban,

és csak augusztus 8-án hallgatták ki a politikust a rendőrök.

A hivatalos beszámoló szerint Burány Sándor a kihallgatásakor tényfeltáró, bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást tett, és nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.

Nehezen hihető, hogy erre muszáj volt 7 hónapot várni, sokkal valószínűbb, hogy ez az ügy is arra várt, hogy ha a szükség úgy hozza, a kampányban felhasználja azt az állampárt.

Mivel végül erre nem volt szükség, kapóra jött akkor, amikor Burány átigazolt a Párbeszédbe, biztosítva ezzel a virtuális párt parlamenti frakcióját.

(Címlap- és borítókép: Burány Sándor és a Párbszéd-frakció háromötöde - fotó: Béli Balázs / Alfahír)

DARABONKÉNT 119 EZER FORINTÉRT VÁSÁROLT HUSZÁRCSÁKÓKAT A RENDŐRSÉG

Sivatagi kalapokat is vettek.

A hatóság 5,59 millió forintért rendelt 50 huszárcsákót – szúrta ki a Népszava a rendőrség oldalán. Darabonként 119 ezer forintot fizetnek a készítőnek.

A rendőrök „BV” – valószínűleg büntetés-végrehajtási – sivatagi kalapokat is rendeltek, 18,1 millió forintért.

Nem csak fejfedőket vesznek, hanem 144 millióért 26 ezer könnyfakasztó habot, valamint 59,4 millióért két VIP-autót a Porsche Hungáriától.

(fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

220 MILLIÓS VÉGREHAJTÁS INDULHAT A VOLT TERÉZVÁROSI SZOCIALISTA ÉS SZABAD DEMOKRATA KÉPVISELŐK ELLEN

A Fővárosi Ítélőtábla márciusban kötelezett 12 egykori önkormányzati képviselőt a pénz megfizetésére.

Az ítélet ellenére egyetlen forintot sem fizettek be az önkormányzathoz – írja a kormánypárti Magyar Hírlap. Korábbi ingatlaneladások miatt Fürst György vagyongazdálkodásért felelős volt alpolgármester két év, öt évre felfüggesztett börtönt kapott hűtlen kezelés vádpontban, képviselőtársait csak megrovással jutalmazták hanyag kezelés miatt.

Az önkormányzat polgári igényét 123 millió forintban állapította meg a bíróság, ez kamatokkal 220 millióra nőtt. Ha nem érkezik meg a pénz, Terézváros végrehajtást kezdeményezhet.

(fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

ÚGY MEGÜTÖTT EGY AMERIKAI KOSÁREDZŐ EGY FLORIDAI MAGYART, HOGY BELEHALT

Félreértés volt az egész.

A vád szerint a 35 éves Jamill Jones, az észak-karolinai magánegyetem, a Wake Forest kosárcsapatának segédedzője ütötte le a floridai Sandor Szabót – írja a 444 a New York Daily News-ra hivatkozva. A vádlott feladta magát a rendőrségen.

Az áldozat testvére szerint félreértés volt a történet. Szabó a mostohatestvére esküvője után a szállodájába indult, bekopogott egy a járda mellett parkoló terepjáró ablakán, valószínűleg taxinak nézhette. A sofőr, Jamill Jones viszont rögtön arcon ütötte, amitől Szabó hanyatt esett, és beverte a fejét.

Koponyájának bal oldalán szenvedett törést, elvesztette az eszméletét, és többet nem tért magához. Két nap után lekapcsolták a kórházban a gépekről.

Jones-t egyelőre vétséggel vádolják, ez a bántalmazás legenyhébb fokozata, de még tart a nyomozás.

(fotó: A tett helyszíne - Google Street View)

SOK ÁLLAMTITKÁR MÉG A MINISZTEREKNÉL IS TÖBBET KERES

Az RTL Klub híradója számolt be róla, hogy öt minisztériumban is előállt az a szituáció, hogy az államtitkár több pénzt vihet haza, mint a miniszter.

Értesüléseik szerint a Belügyminisztériumban havonta 200 ezerrel forinttal többet kaphatnak az államtitkárok, mint a belügyminiszter, pedig a tárcavezetők akár ötmilliót is kereshetnének havonta, ha Orbán Viktor úgy döntene.

Orbán a tűzoltóktól is elveszi a túlórapénzt

2018. August. 08. 19:10

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) arra kéri a Belügyminisztériumot: kezdeményezze az Országgyűlésben a szolgálati törvény módosítását, annak érdekében, hogy 2019 január 1. után is kifizethetőek legyen a túlórák a tűzoltók számára - mondta az érdekvédelmi szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Salamon Lajos emlékeztetett arra, hogy a jogszabály szerint a jövő év elejétől a túlórákat már csak szabadidővel válthatnák meg a tűzoltók.

Ez azonban a jelenleg is égető létszámhiány miatt a lakosság biztonságának, a tűz- és kárelhárítás hatékonyságának rovására menne - figyelmeztetett.

Közölte: az lehetne a megoldás, hogy a parlamenti ciklus végéig halasszák el az intézkedés végrehajtását, mert attól tartanak, az csak a jelenlegi minimális szolgálati létszám csökkentése mellett valósítható meg. 

Az intézkedés átlagosan 15 százalékos jövedelemcsökkenést jelentene az állománynál,

ami gyengítené a pálya vonzerejét. Annál is inkább, mert jelenleg plusz ezer ember kellene a tűzoltóság zökkenőmentes működéséhez - fűzte hozzá Salamon Lajos.

Azt is kifogásolta, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) annak ellenére nem egyeztet az életpályamodell megvalósításáról a szakszervezettel, hogy a Belügyminisztérium azt kérte, egyeztetett állásponttal érkezzenek a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésére.

Forrás: MTI

IZRAEL TITKOS TERVEI MAGYARORSZÁGGAL,

ÉS MEGTORLÁSOKAT PROVOKÁLÓ KILAKOLTATÁSOK!

2018-08-06

Mindenkit felzaklató filmünk valódi titkokkal, plusz síró és megtorlást emlegető kilakoltatás előtt asszonnyal, további kilakoltatni akarttal, plusz a leghíresebb jogvédők és harci modellek közül Molnár F. Árpáddal, Dr. Polgár Zoltánnal és Balog Istvánnal. Megrázó filmünk jelenünk áldemokratikus amerikai-izraeli-magyar borzalmának mindenütt elhallgatott titkaival és népirtó mindennapjaival.

Hazafiak, akiktől az USA és Izrael retteg, és sátáni gonoszság által hajtva egyszerre titkolja el őket minden vonalon, ahol csak lehetséges, és egyszerre tiltja be és üldözi őket, ahol csak tudja. Mert puszta létük is fenyegeti azt a történelmien sötét, velejéig romlott és gonosz, irtózatosan népgyűlölő rosszindulatú rezsimet, amit Netanjahu és Orbán Viktor ördögi összefogása, és a mögöttük álló, minden bűnt elnyelő, gyártó és megtámogató háborús csahos kutya, Donald Trump és sötét titkosszolgálati bandája alkot.

FIGYELEM! Az USA a film megjelenését követően, nagyjából 24 órán belül betiltotta a Magyarország nemzetbiztonságára életbevágó tartalmú magyar dokumentumfilmet! Ezért válaszul feltöltöttük pl. ide (klikk!), plusz feltöltésre kerül az Indára is, plusz fizető szerződést kötünk a Vimeóval, és azt követően oda is nagy felbontású HD szuperfilmként töltjük fel, további, az USA és Izrael részéről betiltott dokumentumfilmekkel, plusz Molnár F. Árpád tüntetést jelentett be a magyar rendőrségen szombatra, 16 órától az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége elé, ahol - ha pedig ott nem engedékyezik, akkor további megtorló válaszintézkedésekkel egyetemben másutt - élő műsorban, már az első 24 órában legalább 20-szor annyian fogják megtudni, mit tervezett Izrael és Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök Magyarország népe ellen és Magyarország demokratikus rendszerének felszámolására és megsemmisítésére, továbbá végtelenített alkalommal fogjuk ismételni a betiltott filmben elhangzott, Izrael számára államtitkokat, amiket Magyarország népe és demokratikus rendszere ellen terveztek, továbbá a síró asszony, Majzer Ildikó és Hering Vilmos, akiket jövő héten tervez kilakoltatni a Likud-Fidesz-maffia, nemzeti hősök lesznek, és örökre ismételgetni fogjuk, hogy betiltotta őket Donald Trump és Benjamin Netanjahu egypárti diktatorikus népirtó és népgyűlölő gyűlöletbandája.

Mert amit a Trump-Netanyahu népirtó gyűlöletbanda betilt, azt sok százszoros embertömegnek juttatjuk el, és soha nem felejtjük el az üldözötteket és a halottak tengerét, akiket Dobald Trump és Benjamin Netanjahu emberiséggyűlölő sátáni gonoszsága ítélt tömeges halálra.

(A fenti, piros betűvel szedett rész utólagos hozzáfűzés, 2018. augusztus 07. napján, 21 óra után.)

Izrael Titkos Tervei Magyarországgal, és Megtorlásokat Provokáló Kilakoltatások!

A videó már nem érhető el !!!

Ha bajban van, ha információval szolgálna, ha segítene: Tel.: +36/30/919-6386.

Szólnak:
Molnár F. Árpád "ÉLI" (az USA által tömegével betiltott, világszerte ismert, amerikai hírszerző jelentések kapcsán a WikiLeaks-be is bekerült politikai üldözött tényfeltáró újságíró, dokumentumfilmes, médiaalapító)
Dr. Polgár Zoltán (az USA által halmozottan betiltott közéleti személy, Magyarország egyik legnépszerűbb jogásza, halhatatlanná vált nemzeti hős, a Kék Taláros Testület alapítóinak egyike)
Balog István (az USA által halmozottan betiltott emberjogvédő, a Svédországban bejegyzett Jogállamért Egyesület elnöke, a Koppány Csoport volt alelnöke, a devizahiteleseket védő szervezetek neves alakja, számos és nagyszabású tüntetés legfőbb szervezője, a Kék Taláros Testület 7 alapítójának egyike, Magyarország egyik legnagyobb hatású jogvédője és polgárjogi aktivistája)
Majzer Mihályné Ildikó (a népirtó militáns nyugat által kilakoltatásra és teljes vagyonelkobzásra ítélt ártatlan állampolgár, a népirtó imperialista multinacionális burzsuj bankár és politikai söpredék politikai-gazdasági üldözöttje)
Hering Vilmos (a népirtó militáns nyugat által kilakoltatásra és teljes vagyonelkobzásra ítélt ártatlan állampolgár, a népirtó imperialista multinacionális burzsuj bankár és politikai söpredék politikai-gazdasági üldözöttje)

Operatőr:
Molnár F. Árpád "ÉLI"

Executive Producers:
Molnár F. Árpád (ELI)
Domján Tibor
Emma Paradigma

A HÍRHÁTTÉR 3D-Animációi:
Sid Modwooder

A Bejátszott Filmek:
1. Kilakoltatás! Fidesz: Nem a pénze, a lakása kell! Letartóztatni a Molnár F. Árpádot!
2. FOR N.A. '72 And Superior Delta Code
3. Búza utca Super 8 (Kilakoltatási és amerofasiszta maffiabotrányok a Mennynek és Pokolnak)

Zeneszerzők:
Doug Maxwell/Media Right Productions
Aakash Gandhi
Wayne Jones
Biz Baz Studio

A filmben érintett személyek (ABC-sorrendben):
Almási Mária (Orbán Viktor közpénz-bandája által 68 ezer Ft tartozás címén kilakoltatott idős és beteg asszony; a kilakoltatásról készített dokumentumfilmet az USA és Izrael üldözi, a film címe: "Kilakoltatás! Fidesz: Nem a pénze, a lakása kell! Letartóztatni a Molnár F. Árpádot!")
Julian Assange (a világtörténelem egyik legfőbb vagy legfőbb tényfeltárója; a világ minden népének és nemzetének végzett életvédelmi munkássága miatt az USA rezsimje meg akarja gyilkolni)
Balogh Béla (az otthonvédő Koppány Csoport örökös elnöke, halhatatlan nemzeti hős, minden magyar idők legnagyobb hatású otthonvédő szervezetének vezetője)
Domján Tibor (az USA által a magyar történelem egyik legtöbbször betiltott embere, a HírAréna Online lapigazgatója, a Hírháttér Multimédia főmunkatársa, az amerikai elmeprogramozásokat leleplező első magyarok egyike)
Ferenczi és Társai Végrehajtó Iroda (Budapest, Prielle Kornélia u. 19d, 1117.; ők vannak megbízva Majzer Ildikó és Hering Vilmos utcára dobásával)
Hermán Péter (az USA által halmozottan betiltott magyar, az amerikai-izraeli-orbáni maffia által kilakoltatott civil, az újkori magyar történelem egyik legaktívabb személye a tüntetéseken való részvételben; koncepciós perek áldozata; a kilakoltatásáról készített dokumentumfilmet az USA és Izrael betiltásokkal üldözi)
Adolf Hitler
Szklenkáné Kovalcsik Enikő (az USA által halmozottan betiltott civil, minden magyar idők egyik leghírhedtebb kilakoltatásának áldozata, Orbán.és Netanjahu rezsimjének politikai és gazdasági üldözöttje, a kilakoltatásától kezdve családanyából lett nemzeti hősnő; a kilakoltatásáról készített dokumentumfilm címe: "Búza utca Super 8 (Kilakoltatási és amerofasiszta maffiabotrányok a Mennynek és Pokolnak)")
Matolcsy György (Fidesz; a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke (jegybank); miután Orbánnal eltulajdonítottak az MNB-ből 250 milliárdot, öngyilkosságba kergetve több ezer embert, ő mondta ki először, hogy mert a közpénz elveszítette közpénz jellegét)
Mészáros Lőrinc (gázszerelő, Felcsút polgármestere, Orbán Viktor közpénzből százmilliárdossá tett strómanja)
Benjamin Netanjahu (Netanyahu, Izrael szélsőjobboldali pártja, a Likud vezetője, Orbán Viktor szövetségese, a sajtó- és szólásszabadságot üldöző miniszterelnök, akit háborús bűnök miatt számos nyugati vezető is megpróbált a nemzetközi emberjogi bíróság elé állítani; az ő nevéhez fűződik és Orbán Viktorral való kapcsolatának eredménye Magyarország demokratikus berendezkedésének, lakossági jogainak és szociális hálójának felszámolása)
Orbán Viktor (Magyarország miniszterelnöke, oligarcha, keresztapa, a magyar maffiaállam létrehozója és vezetője, több ezer öngyilkosság legfőbb előidézője, minden magyar idők legnagyobb külföldre menekülési hullámának legfőbb felelőse, a Soros-terv végrehajtója és további iszlamista stb. bevándorlások szervezője, az egészségügyi rák-várólisták kiépítésével legalább százezernyi magyar tervszerű kivégzője, a magyar történelem talán legfőbb kilakoltatója, nemzeti burzsoá feudalista; a szélsőjobboldali Benjamin Netanjahu izraeli vezető szövetségese; pártja a Fidesz, amely a Netanjahu-féle Likud testvérpártja)
Polt Péter (magyar legfőbb ügyész; Orbán Viktor haverja és régi maffiatársa, az olajmaffia és a Fidesz maffiaállama maffia-bűntetteinek szinte abszolút eltussolója)
Edward Snowden (a világtörténelem egyik legfőbb tényfeltárója, korábbi NSA-s; a világ minden népének és nemzetének végzett életvédelmi munkássága miatt az USA rezsimje meg akarja gyilkolni)
Tállai András (a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) orbáni elnöke, a magyar adóhatóság előző vezetője, aki Orbán Viktor és a fideszesek adóbűnöző stb. bűntetteinek leplezetlen eltussolásáért kapta Orbántól a kinevezést; a tömeges öngyilkosságok egyik legfőbb felelőse)
Tiborcz István (vidéki parasztgyerekből közpénzen lett extrémen multimilliárdos; mivel Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel szeretője (majd férje) lett, ezért Orbán Viktor iszonyatos közpénzeket adott, ad és fog neki adni)
Tóth Béla (az USA által halmozottan betiltott jogvédő, minden magyar idők leghíresebb és legsikeresebb otthonvédő szervezetének, a Koppány Csoportnak az egyik eminense, a Koppány Jogsegély vezetője)
Donald Trump (republikánus, tehát a sajtószabadságot az egész bolygón üldöző militáns amerikai elnök; a világtörténelem legkiterjedtebben sajtócenzora, a világ legfőbb internetes terroristájának, Paul M. Nakasone NSA-s igazgatónak kinevezője; Trump próbálta meg Észak-Koreától kiprovokálni a nukleáris háborút; a magyarok úgy gúnyolják: trampli)

Titkos magyar-izraeli megállapodás

< ÉBREDJ MAGYAR !!!

Több éve lehet is már, hogy ezt olvastam a neten, de most megint előkerült ez a cikk. 
Újra olvastam, és megrökönyödve állapítottam meg, hogy aktuálisabb, mint valaha volt.
Az óta sokkal többet tudunk a világról, és sokkal többet tudunk az Európai Unióról is. 
A mai, tágabb tudásunk, ha már meg lett volna három éve is, még nagyobb felháborodást váltott volna ki a cikk.
Mit tudunk ma már az EU mőködéséről? Tudjuk, hogy vannak szigorú szabályok, tudjuk, hogy a tagállamoknak ezeket be kell tartania, és tudjuk, hogy ezek betartását, és betarttatását az EU szervei ellenőrzik. 
Azt is tudjuk, hogy komoly bírságokat, büntetéseket szabnak ki a tagállamokra, a vétségért. 
Az EU szigorú előírásai védik a fogyasztóvédelmi jogokat, ezek megsértése, adott esetben, viszont sérti a jogszerően eljáró termelők érdekeit. 
A kereskedelmi jogok, és fogyasztóvédelmi jogok egyik fontos részterülete az eredetigazolás, azaz az EU területén csak olyan
áru értékesíthető, amelyről lehet tudni, hogy hol termelték, gyártották. Az EU-n kívül termelt, gyártott áruk átcímkézése egyértelmően, vitán felül sérti az EU szabályokat.
Amennyiben ezért Magyarország büntetést lesz kénytelen fizetni – súlyos euró százezreket – akkor azt végeredményben a magyar adófizetők fogják kifizetni. 
Ez nem irreális, alaptalan feltételezés, mert – mondjuk – egy francia gazda érdekeit keményen sértheti ez a magatartás, amiért társaival együtt eljárást kezdeményezhet.
A lehetőség fennáll tehát, hogy erre sor is kerülhet.
A magyar adófizetők fizethetnek az izraeli silány paprika miatt és helyett! 
Emlékszünk még a paprika-botrányra? 
Akkor elsumákolták, hogy milyen paprikáról van szó.
Előbb-utóbb minden kiderül! 
Itt vannak az összefüggések. 
Miért nem ülnek börtönben a paprika-botrány „hősei”? Tán nem azért, mert összefüggés van köztük, és az alábbi
cikkben írtak valóságával?
Ki hatalmazta fel ezeket a bőnözőket, hogy a magyar nemzet érdekeit sértő nemzetközi egyezményt kössenek? (Mert ez nem megállapodás, ez nemzetközi egyezmény!) 
Nemzetközi egyezmény, amit ratifikálni kötelező. És a belföldi
jogszabályok között ki kell hirdetni!
Milyen jogon fogják esetleg kényszeríteni a magyar adófizetőket, hogy a büntetést „összedobják”? 
Mikor látja be a Köztársasági Elnök Úr, hogy a magyar állam demokratikus mőködését nem veszélyeztető, hanem megakadályozó bőnözők miatt nincs demokratikus magyar állam? 
Mikor fogja e fenti belátás alapján teljesíteni az alkotmányos kötelességét, és kezdeményezni a parlament feloszlatását? 
Itt lenne az ideje elkezdeni összeírni a listát, hogy kiket szükséges majd elszámoltatni a viselt dolgaikról! Ne feledjük a fenti neveket!
E gondolatokra emlékezve olvassák el ezt a többéves cikket!
Íme:
Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás – 2004.04.14
Mindenki ott volt, aki számított 2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai különkülön is felérnek egy hazaárulással.
Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük őket.
Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar kormány, és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
2004. április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete
fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit.
Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004. május 1-én lépett életbe.
A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.
Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józanésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak.
A “nemzetközi elvárások” ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, de elsősorban az általuk kézben tartott média elvárásait jelenti.
Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi.
Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők.
Egy biztos.
Mindenki ott volt, aki számított.
Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött “akcióterv”-nek nevezett megállapodás része.
A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem az EU-Izraeli akciótervről, sem pedig erről a megállapodásról.
Az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát.
Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.
A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország Köztársasági Elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői.
Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor, mint pártelnök, és Pető Iván, mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.
A dokumentum:
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következők voltak:
1, Magyarország befogadó célország.
Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő
zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat
adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további
félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet
az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók
bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.
Kiegészítés 2007.10.16-án:
A ránk vonatkozó szám valószínőleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum
1998. december 17-i számában az izraeli „A Hét Tükre” nevő újságból idézett egy
közleményt, miszerint “a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer
izraelivel gyarapodhat”. Ez különben azért is meglepő, mert az Új Magyarország
(1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Aviv-ban, járt 1991 nyarán, még arról
tudósított, hogy csak „negyedmillió magyar ajkú közösség” volt Izraelben!
Kiegészítés 2007.10.16-án:
Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár (Egy 2004.03.12-i hír:)
Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik
lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Erről a Háárec című
izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetőséget az unió kibővítése hordozza
magában. Olyan, a belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország
ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt előtt
vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe. Az Európai
Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi
sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történő kibővítésével az izraeli zsidók
egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért
folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik
tagállamban születtek – valamint gyermekeik és unokáik – jogosultak arra, hogy
állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal,
mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország,
Franciaország, Olaszország vagy Ausztria. Egy közelmúltban végzett felmérés
szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot,
további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75
százaléka nem helyesli az EU közel-keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU
előnyben részesíti a palesztin álláspontot. (MTI/APA)
Kiegészítés: 2007.09.15-én
Frattini is megmondta, hogy Magyarországnak égetően szüksége lesz a
bevándorlókra.
2, Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és
Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004. május 1. között érvényes
szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén
vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004. május 1.-vel pedig életbe lépett az
EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet
az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó, melyek
nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond
„honosítani” lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás e
része tehát, az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.
3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött, mely
eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja
ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam
kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor
nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni
őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő
megállapodást. A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl.
az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal
támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (Lásd ezt
a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba
került. A “munkahelyteremtés” címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott
pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú
távra az egyébként jó piaci feltételek között mőködő St.Glass Rt. talpra állításával.
Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb, mint 350 embert foglalkoztatott volna,
azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg.
Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézőtől
származó információ is, mely szerint a magyar állam a TB kasszából (!) izraeli kibucépítéseket
finanszíroz, melyek rossz minőségő paprikát termelnek, amit aztán a
kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem
támogatják a haza paprikatermesztést itthon, mert Izraelből légi úton behozva is
olcsóbb.
4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert
dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése.
5, A győlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyőlésben, és
annak szigorú alkalmazása.
Azóta is próbálkoznak. 2007 márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette,
hogy törvényjavaslatot nyújtson be! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a
fenét képzelnek magukról.
6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek mőködésének
ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.
Ez a pont egyértelmő. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti
erők, az ún. “szélsőjobb” eltaposására tett törekvés szentesítése.
7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi
fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli
tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a
pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy
“Izraelnek joga van az “önvédelemhez”, holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem
önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU
képviselőként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a magyar
nemzetiségő kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett
atrocitások, valamint a szomszédos országokban tapasztalható politikusok
magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt, foggal-körömmel védték,
amikor az Európai Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bőnös gyakorlata
miatt.
8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság
korlátozása céljából került bele az egyezménybe. A fenti megállapodást a Magyar
Atlanti Tanács nevő, homályos rendeltetéső szervezet hozta össze, melynek tagsága
– hogy is mondjam – igencsak “színes”. A szervezet költségvetését pénzintézmények
dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd forinttal
részesül a magyar adófizetők pénzéből is. A Magyar Atlanti Tanácsról Drábik János
több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten
is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar
tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe,
hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmő szabadkőmőves
kapcsolatokkal rendelkezik.
***
Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s
politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem
juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában, tekintve,
hogy az illető más esetekben is mindig megbízhatóan tájékoztatott.
Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmő volt számomra, hogy
ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, hogy itt az ideje, hogy
mindenki tudjon erről. Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány
a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai
mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen
további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet
illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is.
Nibiru. 2006.08.25
A fenti anyaghoz melegen ajánlott olvasmány: Csurka István: Zsidó betelepítés
Magyarországra (2001-ben jelent meg)
vitéz Siklósi András, a Kárpáti Harsona főmunkatársa megjegyzése a cikkhez:
Persze, ez a cikk már évekkel ezelőtt föltűnt a neten, s valószínőleg igaz
is, legalábbis a zsidó betelepítés már rég elkezdődött.

Újra közreadta, és bevezető gondolatait hozzáfőzte:
DR. KOLLÁR LAJOS,
jogász,
a Kárpáti Harsona főmunkatársa

forrás: http://nemzethir.gportal.hu/

Titkos magyar–izraeli államközi megállapodás 

Kelte: 2004. április 14.

Izrael az USA támogatásával gyilkolja a gyermekeket és a civileket. Az EU pedig bólogat.
Vagyis a politikusok bólogatnak. A politikusoknak semmi sem drága. Azt hiszik, hogy tetteik következmények nélkül maradnak. Pedig tévednek. Ha mi nem söpörjük el őket, akkor majd megteszik azok, akik Izrael és az USA politikája melletti kiállásuk miatt jönnek majd el a keresztény világot megbüntetni. Évtizedeken keresztül szemet hunytunk a fölött, ami a Közel-keleten történik. Úgy gondoltuk, hogy nem a mi problémánk. Pedig nagyon is az. Az USA messze van. Mi viszont nagyon is közel ehhez a kelethez. Izrael jövője nem kétséges. Az a mód, ahogyan létrejött, és az, ahogyan az ott élőkkel bántak évtizedeken át, és hogy ezt egyáltalán megtehették, az USA bűne, az ENSZ bűne, a nyugat bűne, beleértve bennünket is európaiakat.

Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem az EU-Izraeli akciótervről, sem pedig erről a megállapodásról. Az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát.

Az eredeti EU–izraeli akcióterv anyaga       

Az Európa Unió és Izrael kapcsolata meglehetősen érzékeny téma. Az emberek többsége fel van háborodva azon, amit Izrael művel szinte nap, mint nap, kormányaink, és ellenzéki pártjaink azonban cinkosan hallgatnak és eltitkolják, vagy legalábbis nem publikálják az olyan megállapodásokat és „akcióterveket”, melyek Izrael állammal köttetnek. Sunyi módon az emberek háta mögött cselekszenek, a közvélemény teljes kihagyásával. Vajon ki hatalmazta fel őket, hogy Izrael érdekében tegyenek olyan lépéseket, melyek az EU-ra, vagy szűkebb hazánkra, Magyarországra, és annak lakosaira nézve hosszú távon káros nemzetközi hatásai lehetnek?

Egy 2003-ban történt EU-s felmérés szerint a EU polgárainak 59%-a gondolja Izraelt a világbékét legjobban fenyegető országnak. A második helyezett az USA volt. Ismert tény tehát, hogy az európai nemzetek tagjainak elsöprő többsége nem ért egyet Izrael politikájával, és az USA befolyását sem találja helyesnek a térségben, különösen, ami Izrael és a zsidó politikusok gaztetteinek védelmezését, és Izrael politikájának feltétlen támogatását jelenti. Gondoljunk csak az ENSZ-re, ahol már megszámolhatatlan azon ENSZ-határozatok száma, mely csak és kizárólag azért nem ítéli el Izraelt, mert az USA ezeket a határozatokat rendre megvétózza. Izrael és az USA jelentik a világban a gonosz tengelyét, bármilyen szempontból is nézzük. S bár a média ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni a tömegekkel, az EU népeinek nagyon is helyén van az esze.

Hiába szeretnének azonban Európa népei békét minden áron, ha hatalomban tartanak olyan pártokat és politikusokat, akik Izraelt és az Egyesült Államokat támogatják. Mivel az Izrael, vagy az USA által megtámadott országok lakói joggal azonosítanak bennünket az állítólagos demokráciák politikusaival, így ha jelen helyzetben kitörne egy háború, annak mi, az emberek innánk meg a levét! Ezt akarjuk? Hagyjuk, hogy titkos vagy eltitkolt megállapodások alapján legyünk cinkosai a végtelen butaságában felfuvalkodott

Bush-nak és követőinek, a világagresszor Amerikai Egyesült Államoknak, vagy a mindent és mindenkit semmibe vevő rasszista Izraelnek? Ha elmegyünk e mellett szó nélkül, akkor mi magunk is lesüllyedtünk arra a szintre, ahonnan nincs visszaút. Aki a maga lehetőségeihez mérten nem tiltakozik ez ellen, ami folyik, az ugyanolyan bűnt követ el, mint azok az aktív politikusok és bürokraták, akik az úgynevezett "nemzetközi elvárásoknak" megfelelni akarásukban a háború felé sodorják az egész keresztény világot, miközben folyik a történelemhamisítás, a holokauszt-bűvészkedés.

Amennyiben kitörne egy háború, az arab államok értelemszerűen nem tennének különbséget az USA és Európa között, egyrészt a NATO, másrészt az EU politikája, harmad- és nem utolsó sorban pedig azért, mert a muszlim világ lakói – tetszik vagy nem – ugyanúgy egy kalap alá vesznek bennünket az USA-val, és a többi nyugati állammal, mint ahogy tahó buzgalmában Gyurcsány Ferenc az arab focistákat a terroristákkal. Ha itt háború lesz, az egész keresztény világ megsínyli. Mindezt azért, mert az ún. nyugati demokráciákat elsősorban a pénz, és a legkülönfélébb érdekek mozgatják. 

A demokrácia alapértékei már régen elvesztek. Titkos nemzetközi megállapodások, és érdekek mentén dőlnek el a dolgok a fejünk fölött. Olyan emberekre szavazunk, akik nem méltók és nem valók a képviseletünkre. Ez az egyik oka, amiért a pártok nélküli demokrácia alapvetéseinek megteremtésén fáradozom, ahol nincsenek titkos egyezmények, minden nyilvános. Hazánkban egyébként a legrosszabb a helyzet a közérdeklődésre számot adó események sok évre való titkosítása, adatok szándékos meghamisítása szempontjából. Nem beszélve arról, hogy nálunk választást lehet nyerni hazudozással, az ellenzék pedig utána nem akarja megbuktatni a hazugság bajnokait. Megeszem a fejem, ha létezik még egy ilyen ország, mint a miénk. És most lássuk, mi is történt.

2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük őket. Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar kormány, és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit.

Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004. május 1-jén lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban nem szellőztetett kerettervet. Korunk jellemzője az a kényszer, amibe Izrael és a baloldali pártok belevitték az ellenzéki pártokat. Nem az én feladatom megítélni persze, hogy mennyire érezték ezt politikai kényszernek a jelenlévők.

A dokumentum aláírásán részt vettek:Mose Kacav, Izrael államfője, Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter akkori miniszterelnök, Kovács László és Hiller István az MSZP részéről, Dávid Ibolya és Herényi Károly az MDF részéről, Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán a Fidesz–MPP részéről, a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői. 

Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevük véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor, mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.

A dokumentum 8 pontból áll, melyek a következők:

1. Magyarország befogadó célország. Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500 ezer zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.

2. Izraeli áruk európai terjesztése.
A megállapodás ezen része valójában az uniós törvények kijátszása, tulajdonképpen nem más, mint csempészés állami segédlettel. Ez a pont ugyanis arról szól, hogy az Izraelből érkező árukat átcsomagolással úgymond "honosítanánk" és úgy terítenénk az EU országaiban.
Mi más lehetne ennek a pontnak az értelme, hiszen Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni.

3. Izraeli vállalkozások magyar állami pénzen való támogatása.
A megállapodás után nem sokkal létrejött az a szerződés, mely alapján egy izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban, annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpra állításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb, mint 350 embert foglalkoztatott volna, ráadásul a beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?

Jó példa a 2-es és a 3-as pontokra az is, hogy egy másik megállapodás értelmében a Magyar Fejlesztési Bank Izraelben állami pénzen tart el kibucokat, melyek rossz minőségű paprikát állítanak elő, melyet aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el.
(Idén Navracsics Tibor kétmilliárd forint támogatásról szóló dokumentumokat adott át ünnepélyesen Debrecenben a nagy haszonnal termelő, a válságadótól is megkímélt TEVA gyógyszergyárnak! – F. I.)

4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése, és propagálása a médián keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak.

5. A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
(időközben ezt is megkaptuk!)
No comment.

6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.

7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik bár soha egyetlen egyszer sem szólaltak föl a magyar nemzetiség ellen történt atrocitások esetében, ellenben Izraelt foggal-körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a tevékenysége miatt. Eörsi esetében ez nem egészen igaz, hiszen legutóbb szót emelt szlovákiai magyarokkal történő esetek miatt, de itt is csak arról lehet szó, hogy még nem tudjuk, hogy cui prodest.

8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.
(amikor a magyart bántják, az nem antiszemitizmus, nem rasszizmus…)
      
A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága hogy is mondjam igencsak "színes", és mely szervezet nem megerősített források szerint évente 4 milliárd forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből.

Az információ nem feltétlenül teljes, mert bár egy (azóta már sajnos elhunyt) bennfentestől származik, sajnos csak fejből, töredékesen emlékezett. Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmű volt számomra, hogy ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, hogy erről mindenkinek tudnia kellene.
Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Itt az ideje, hogy mindenki tudjon erről. Kérem továbbá, hogy ha valaki további részletekkel rendelkezik, írja meg nekem, akár névtelenül is.

http://www.nibiru.hu/moiz.htm 
http://www.szittya.com/magyar-izraeli.htm

Tags: 

• Tudástár

A Nagy Izrael terve és megvalósítása

 2017-11-25  Madarasz Világ Megtekintések száma: 382 alkalommal

Sokak talán erős túlzásnak tarthatják az olyan, időnként újra és újra napvilágot látó kijelentéseket, melyek a világpolitikai alakulások értelmi szerzőit és kivitelezőit túlnyomó részt a szabadkőműves zsidóság köreiben vélik megtalálni, és az eseményeket olyan irányba látják változni, amelyek elsősorban és mindenekelőtt az ő érdekeiknek és céljaiknak kedvez.

Ha ez első hallásra túlzásnak is tűnik, a józanul gondolkodók nem vethetik el zsigerből az efféle megközelítéseket, mégpedig két okból sem: 1) az ezzel kapcsolatos információk és utalások relatív gazdagságából adódóan, 2) illetve arra a tényre való éles tekintettel, hogy azok az alakulások, amiket a médián és az oktatáson keresztül el akarnak hitetni velünk, minden bizonnyal nem felelnek meg a valóságnak – aki eddig követte írásainkat, talán már érti, miért mondjuk ezt.

A politikát mozgató (ahogy Bogár László mondaná) „bábmester” egy újabb Oroszország-Amerika illetve ezzel párhuzamosan egy iszlám-keresztény ellentétet szeretne elhitetni a nagyközönséggel, ami a média durva hazugságai, a politika ravaszsága és az általános történelemhamisítás tényei ismeretének fényében elég nehezen elfogadható alternatíva. Ezért szükséges keresnünk egy másikat, amely kétségtelenül sokkal inkább a színfalak mögött játszódik, emiatt nehezebben kikutatható, de ettől még nem biztos, hogy kevésbé valóságos.

Ez a másik alternatíva a történelmet nem a folyton változó érdekek kicsinyes és főként gazdasági szempontok szerinti csatározásaiként értelmezi, hanem olyan valóságként, amit valakik tudatosan mozgatnak és irányítanak. Kevesen vannak, akik komolyan odafigyelnének például a szabadkőműves Albert Pike-nak tulajdonított, állítólag 1871-ben (!) írt levelére, holott az abban leírtak hátborzongató pontossággal jósolják előre a két világháborút, és a mostani, iszlám területeken jelenlevő konfliktust is. Az ilyesmit nem lehet azzal elintézni, hogy biztosan véletlen egybeesés, vagy hogy túl kevés arra, hogy bármit bizonyítson (ez esetben még az sem számít, hogy a levél hitelessége kérdéses). Az ilyen kijelentések részletesebb képet adnak a történelemről, és súlyos tartalmuk miatt igen határozottan felvetik annak gyanúját, hogy az események teljesen másról szólnak, mint ahogyan a legtöbbek állítják.

Disraeli, egykori angol miniszterelnök sokat idézett kijelentését sem söpörheti könnyelműen a szőnyeg alá a körülötte zajló eseményeket tudatosan vizsgáló ember:

„A világot egészen más személyek kormányozzák, mintsem azok képzelik, akiknek tekintete nem hatol a kulisszák mögé.”

Ugyanígy Drábik János határozott állítását sem:

„A világ történelmét, néhány gonosz szándékú egyén írja/írta, rendezi/rendezte meg, hogy véghezvigyék a nagy tervüket, amit Új Világrendnek hívnak.”

A következők alapján szintén nem hajthatja nyugovóra a fejét az olvasó nyugodt lelkiismerettel:

„A közönség nem veszi észre, hogy minden konfliktusban – mind a nemzeten belüli, mind a nemzetek közötti konfliktusokban – a látszólagos szervezőkön kívül rejtett mozgatók vannak jelen, akik érdekektől vezetett számításaikkal elkerülhetetlenné teszik ezeket a konfliktusokat. (…) Mindent, ami a népek zavaros forrongásában történik, titokban készítenek elő, hogy biztosítsák néhány ember uralmát.”

A politikai éleslátás nagymestere, Julius Evola sem fogalmaz másként Okkult háború című írásában:

„A rejtett történelem témakörének érdekes dokumentuma a jól ismert Cion bölcseinek jegyzőkönyvei. (…) A kérdéses dokumentumot úgy hozták nyilvánosságra, mint egy jegyzőkönyvet, amelyet egy titkos zsidó-szabadkőműves szervezettől loptak el. A jegyzőkönyv állítólag felfed egy tervet, amelyet azért dolgoztak ki és hajtanak végre, hogy felforgassák és elpusztítsák a tradicionális Európát. (…) Figyelmen kívül hagyva most a hitelesség kérdését, az egyetlen fontos és lényeges pont a következő: ez az írás ama írások egyike, amelyek – többé-kevésbé fantasztikus, sőt regényes formában – hitet tesznek amellett, hogy a legutóbbi idők rendetlensége nem véletlenek sorozata, hanem megfelel egy tervnek, amelynek fázisait és alapvető eszközeit éppen a fent említett szöveg mutatja meg pontosan.”

Pike-tól megtudjuk, hogy léteznek olyan elgondolások, melyek szerint a második világháború során nem igazán egyik vagy másik nagyhatalom győzelme volt kérdéses, hanem hogy létrejön-e Izrael állam:

„Ennek a háborúnak meg kell semmisítenie a fasizmust, illetve a nácizmust és el kell vezetnie Izrael állam létesítéséhez Palesztinában.”

Eszerint a világméretű csatározások bármennyire is grandiózusak, valójában egyfelől elterelő, másfelől tisztogató hadműveletek, és igazából egyetlen állam, Izrael érdekeivel és a cionista törekvések sikerre vitelével kapcsolatosak.

A tervről térképek is megjelentek. A terület az úgynevezett „Ígéret Földjén”, a Nílus és az Eufrátesz között helyezkedne el, és a világ központi hatalmának címére pályázna. Visszatérve még egy pillanatra a túlzások kérdésére, érdemes belegondolni, hogy a második világháború előtt a „kis” Izrael létrehozatalának gondolata is légből kapott fantáziálásnak minősült, arról nem is beszélve, hogy ez a „kis” Izrael aztán majd olyan nagyhatalmak mozgatója lesz, mint az Egyesült Államok (!). És olybá tűnik, hogy itt egyáltalán nem kíván megállni, amit olyan aktuális apróságok is igazolni látszanak, miszerint – az egyébként Izrael és USA közreműködésével létre jött – ISIS által lerombolt területeket zsidó felvásárlók kaparintják meg sorra.

De hallgassuk erről a történelmi háttérösszefüggések professzorát, László Andrást:

„Mi a zsidóság, és a zsidó-szabadkőművesség voltaképpeni célja? A nemzetközi zsidóság természetesen messze túlterjed Izrael államon, és az egész világot – vagy közvetlenül, vagy közvetve – kézben tartja. Ez még azokra az országokra is érvényes, ahol a zsidóság jelenléte teljesen elenyésző. Mindenesetre Izraelre feltétlenül oda kell figyelnünk, mert a jelenlegi Izraelnél egy nagyobb Izraelt akarnak létrehozni, a Nagy Izraelt, amelyik az Eufratestől a Nilusig terjedne. (Ne kerülje el senki figyelmét, hogy az Eufrates és a Tigris – más területek mellett – Irakban, közvetlenül Bagdad közelében hömpölyög.) A következő lépésben pedig – s ez lényeges – a Teljes Izraelt is létre akarják hozni, amelyik voltaképpen a Föld egészével azonos, és ezen egy zsidó-szabadkőműves-irányítottságú világköztársaságot, majd ezt követően egy zsidó világkirályságot akarnak kialakítani. Mondhatjuk, hogy valójában ez a zsidóság törekvéseinek a végcélja. Ehhez természetesen addig is hozzátartozik a további kibontakozás és prosperálás.”

Itt tennünk kell egy rövid megjegyzést, mert léteznek olyan ortodox zsidó csoportosulások, akik nyíltan elutasítják mindezt, mondván a jelenlegi Izrael nem az „írás szerint” jött létre. Ezért szükségesnek tartjuk leszögezni, hogy amikor ezeket a kijelentéseket tesszük, azt nem valamilyen faj vagy vallás ellen tesszük, hanem egy nagyon sötétnek mutatkozó törekvés ellen, amit a jelek szerint a zsidóság is nagy számban támogat. Senki nem értette meg és nem is akarta megérteni, hogy Orosz Mihály Zoltán liberális körökben nagy felháborodást keltett nyári tiltakozása sem a zsidóság ellen szólt, hanem államuk egyre szemtelenebb erő- és hatalomgyakorlása ellen a Közel-Keleti térségben.

Mind a cionizmust, mind a zsidósághoz való helyes hozzáállást érintő problémakört Baranyi Tibor Imre Zsidó messianizmus és cionizmus című írásában az eddigi legátfogóbban és legmélyrehatóbban taglalja, amelynek alapos megrágása után az általunk felvázolt felvetések további megerősítést és tisztázást nyernek:

„Utalhatnánk itt azokra az immáron évszázadok óta tartó felforgató társadalmi folyamatokra, a hamis vagy „dögvész-szerű” ideológiákra, a romboló forradalmakra és háborúkra, amelyek a tradicionális Európát mára gyakorlatilag alapjaiban felfogatták és megsemmisítették. Siettetve és kényszeríteni próbálva a véget, ebben a diaszpórában élő zsidóság bizonyos tagjainak a szerepe – mind a marxizmushoz, az evolucionizmushoz vagy a freudizmushoz hasonló legpusztítóbb ideológiák kidolgozásának és propagálásának, mind a leplezett világuralmi ambíciók által fűtött titkos társaságok, s a deviatív judeokrácia által áthatott szabadkőművesség tevőleges aktivitásának formájában – mára annyira nyilvánvaló, hogy felesleges is külön kitérni rá.”

Már csak az a kérdés marad hátra, hogy ha valóságosnak is tartjuk az itt felvázoltakat, mihez kezdjünk az információval? Jelen helyzetünkből adódóan nem sokat tudunk tenni. Amire mégis képesek lehetünk, hogy minden lehetséges eszközzel felszólítjuk Európát, hogy egyrészt figyeljen ezekre a folyamatokra, másrészt határolódjon el az ilyen törekvésektől, harmadrészt tegyen meg mindent ennek megakadályozására. Európa világhatalmi státuszát illetően természetesen nincsenek illúzióink, hiszen idegen hatalmak által többszörösen megszállt földrész. Ugyanakkor mást nem tehetünk: Európa maradék hatalma is veszélybe kerül egy esetleges „Nagy Izrael” létrejötte következtében (a hatalmi centrum áthelyeződése miatt). Ezt semmiképp nem szabad hagyni, hiszen akkor már nem csupán Magyarország gyarmatosításáról és külső fenyegetettségéről, hanem egész Európa totális kiszolgáltatottságáról, vezető szerepének minden eddiginél nagyobb elveszítéséről lennénk kénytelenek beszélni.

Réb István

Forrás: Média Vadász

Admin: Köszönjük olvasónknak, hogy felhívta figyelmünket a fenti írásra!

Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás – 2004.04.14

Mindenki ott volt aki számított

2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha az aláírásnál csak a balliberális pártok és azok érdekkörei képviseltették volna magukat, senki sem csodálkozna, de történetesen jelen volt a teljes politikai elit. Beleértve az akkori államfőt, Mádl Ferencet is.

2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.

Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi  egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A “nemzetközi elvárások” ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, és persze az általuk irányított erősen kettős mércés ún. “vezető média” elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt aki számított.

Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött “akcióterv”-nek nevezett  megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be az EU-Izraeli akciótervről, de az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát. Angol nyelvű zsidó magyar meg állapadás itt olvasható:

A dokumentum aláírásán részt vettek:

Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.

Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.

A dokumentum

A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következőek voltak:

1,  Magyarország befogadó célország.

Ennek a pontnak a lényege, hogy abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint.

Jegyzetek az egyes ponthoz

a.) Ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.

b.) A ránk vonatkozó szám valószínűleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum 1998. december 17-i számában az izraeli A Hét Tükre nevű újságból idézett egy közleményt, miszerint “a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer izraelivel gyarapodhat”. Ez különben azért is meglepő, mert az Új Magyarország (1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Avivban, járt 1991 nyarán, még arról tudósított, hogy csak “negyedmillió magyar ajkú közösség” volt Izraelben! 

c.) A 2007 februárjában kirobbant “ázsiai betelepítési botrány” témájában a magyarnak mondott kormány Semjén Zsolt által kiemelt sorokra reagálva a következő közleményt adta ki: “a  félreértelmezett sorok nem ázsiai vagy más külföldi migráns tömeges betelepítéséről szólnak, hanem egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékelik, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzák”. 

Izrael a Közel-Keleten van ugyan, de az egyben Nyugat-Ázsiát is jelenti. Ha ilyen összefüggésben vizsgáljuk az egész botrányt, teljesen más megvilágításba kerül. Nem kínaiakat akarnak tehát az országban letelepíteni, mint az tévesen elterjedt, hanem a zsidók bevándorlását és letelepedését kívánják elősegíteni hazánkban. Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár . Forrás itt:

Ez egy 2004.03.12-i hír, azaz közvetlenül a megállapodás előtt íródott. Kimásolom ide a szöveget, hogy megmaradjon:

“Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Erről a Háárec címu izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetőséget az unió kibővítése hordozza magában. Olyan, a belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt előtt vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe. 
Az Európai Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történő kibővítésével az izraeli zsidók egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik tagállamban születtek – valamint gyermekeik és unokáik – jogosultak arra, hogy állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal, mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország, Franciaország, Olaszország vagy Ausztria. 
Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot, további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75 százaléka nem helyesli az EU közel- keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU elônyben részesíti a palesztin álláspontot.  (MTI/APA)”

Ha összeadjuk a fentebb jelzett számokat, azaz a Magyaroszág, Németország és Lengyelország által bevállalt létszámot, akkor pontosan kijön a cikk címében jelzett “több mint 1,1 millió”.

Frattini is megmondta, azaz megmondták neki, hogy mit mondjon meg, miszerint “

“FRATTINI: MAGYARORSZÁGNAK ÉGETŐ SZÜKSÉGE VAN BEVÁNDORLÓKRA”

BEVÁNDORLÓKRA

Az Európai Uniónak lazítania kell az emigránsokat befogadó politikáján, és a következő 20 évben mintegy 20 millió szezonmunkás előtt kell megnyissa kapuit- foglamazott Franco a Financial Timesnak. Frattini, az Európai Bizottság igazságügyekért felelős biztosa A politikus szerint Magyarországnak mint öregedő nemzet égető szüksége lesz a bevándorlókra. Frattini a szombati Lisszabonban megrendezésre kerülő A munkaerő törvényes áramlásáért szervezett konferencián nyilvánosságra hozza a miniszterek előtt álláspontját az európai bevándorlásról. A politikus szerint a bevándorlókra nem fenyegető veszélyként, hanem kulturális jelenségként kell tekinteni, melynek lehetőségeit ki kell aknázni. Frattini arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Uniónak fel kell vennie a versenyt Kanadával, Ausztráliával és az Amerikai Egyesült Államokkal, és arra kell összpontosítania, hogy bátorítsa a munkaerő piac mobilitását. Statisztikák szerint, míg a szakképesítés nélküli bevándorlók 85 százaléka az Európai Unióba megy és 5 százalékuk az Egyesült Államokba, addig a szakképzett munkaerő 55 százaléka az Egyesült Államokat választja úti célul, míg 5 százalékuk az Uniót. Frattini ezt az arányt szeretné megfordítani. Mint megjegyezte: „Minden képzett munkaerőre szükség van, s a feladatunk az, hogy a munkanélküliek hiányát pótoljuk”. Frattini hozzátette: az öregedő nemzeteknek mint Németország, Olaszország és Magyarország égető szükségük van bevándorlókra. Frattini jövő hónapban az Európa Tanács elé viszi az úgynevezett Kék kártya ötletét is, amit az amerikai Zöld kártya mintájára hoznának létre. Szakképesített munkavállalók kérvényezhetnék a kártyát, amely 2 éves letelepedési engedélyt is biztosítana, s meghosszabbítható lesz. A javaslat értelmében 5 év, egy EU-s tagországban eltöltött idő után, végleges letelepedési engedélyt is kaphatna a bevándorló. A szakképesítés nélküliek számára azt javasolja Frattini, hogy írásban szabályozzák, hogy mit értenek a „szakképesítés nélküli” fogalom alatt, illetve az ezen fogalom alá eső bevándorlók számára külön munkaközvetítő irodákat nyitna. Az Európa Tanács máris hozzákezdett a munkához: 10 millió eurós beruházással egy információs centrumot hoztak létre Malin, ahol érdeklődni lehet spanyolországi és franciaországi munkák iránt. Frattini tart attól, hogy „korszakalkotó” ötletét hogyan fogadják a nemzeti kormányok. Ha a Tanács zöld utat ad a kezdeményezésnek, akkor előreláthatóan 2030-ra megduplázódik az Európában élő bevándorlók száma. The Financial Times-barikád.hu

2,  Izraeli áruk európai terjesztése.

El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. (Fegyverekről?) Ezeket átcsomagolással úgymond “honosítani” lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.

3,  Izraeli vállalkozások állami, azaz közpénzen történő támogatása.

1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd 2006 augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő  megállapodást.
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogatott az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (Lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A “munkahelyteremtés” címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?

Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézőtől származó információ is, mely szerint

 a magyar állam a TB kasszából(!)  izraeli kibucépítéseket finanszíroz, melyek rossz minőségű paprikát termelnek, amit aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem támogatják a haza paprikatermesztést itthon, mert Izraelből légi úton behozva is olcsóbb.

4,  A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián
     keresztül.

Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése is ide tartozik.

5,  A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és
     annak szigorú alkalmazása. 

Ezzel azóta is és folyamatosan próbálkoznak. 2007 márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette, hogy tövényjavaslatot nyújtson be! Törvényjavaslatot, a Mazsihisz!!! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a fenét képzelnek magukról. Látszólagos ellenállásukkal szemben a gyűlölettörvény nem megszavazása inkább politikai alku kérdése lehet a Fidesz részéről, tekintve, hogy azt már kinyilvánították, hogy a holokamu tagadásáról szóló törvényt simán megszavaznák. Mivel azonban ez nyilvánvalóan alkotmányba ütközne, ezért jöttek elő azzal, hogy inkább alkotmányba iktatnák a dolgot, mint azt megtudtuk Répássy Róberttől 2009 június elején. 

6,   A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek
     működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.  

Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, a nemzeti megújulást óhajtó és szolgáló nemzeti erők, az ún. “szélsőjobb” és a civil mozgalmak eltaposására tett törekvés szentesítése. Ezt művelik a rendszerváltás óta folyamatosan. Ha valami kibontani készül a szirmait, rögtön ott terem egy-két balról jövő tégla, vagy provokátor és átveszi az irányítást, hogy aztán ha nem őket szolgálja az ügy, akkor mehessen a levesbe. A Jobbik 2009-es előretörése csak azért volt lehetséges, mert nyílt lapokkal játszottak, nem érdekelte őket a szélsőségesezés, a szavazóikat pedig még annyira sem.
Aztán először a Magyar Gárdát tiltották be abszurd okokra való hivatkozással, majd a baloldalon megjelentek a Jobbik Magyarországért Mozgalom betiltását szorgalmazó és annak lehetőségét elemző hangok, a legfelsőbb bíró pedig elhatárolódás helyett “nem zárta ki annak lehetőségét.” Mindeközben a Fidesz a sehonnai bitang ember hallgatásának bűnét gyakorolta azzal, hogy tartózkodott az ezekkel kapcsolatos nyilatkozattételtől.

7,  Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a
     nemzetközi fórumokon.

Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy “Izraelnek joga van az “önvédelemhez”, holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU képviselőként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a szomszédos országokban élő magyar kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett atrocitások, valamint az ottani politikusok magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt következetesen és foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bűnös gyakorlata miatt. Az ENSZ rasszizmus elleni konferenciájáról is kivonultunk 2009 áprilisában, mert szóba került, hogy Izrael rasszista állam.

8,  Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció
     szellemében.

Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.  

A fenti megállapodást a Magyar Atlanti TanácsHonlapja itt: nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága – hogy is mondjam – igencsak “színes”. A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is.
A MAT-ról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.

***

Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában.

Az ügy azért kiemelten fontos, mert az egyezmény nem csak fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is.

Nibiru 2006.08.25 

Zsidó betelepítés Magyarországra 
Csurka István Magyar szemmel 2001. június 28.-augusztus 02.ű

 Sorozatot kezdek el ma.

A közlendő anyag terjedelme nagy, megmondani sem tudom, hogy ennek az írásnak hány része lesz.

Az Izraelből Magyarországra irányuló tőkebefektetés útját, módját, célját kívánom végigkísérni, különös tekintettel az “ingatlanfejlesztésekre”.

Ez a szó azért van idézőjelben, mert új keletű, és talán szándékosan is homályos tartalmú.

A magyar fül még nemigen érti, hogyan lehet egy ingatlant fejleszteni.

Hiszen, ha ház, történetesen, akkor még csak hagyján, akkor lehet tatarozni, emeletet ráépíteni, szebbíteni, s ezt lehet ugyan “fejlesztés”-nek mondani, de már ebben az esetben is eltérünk nyelvünk tárgyias szellemétől, amely szereti megnevezni a dolgokat és a tatarozást tatarozásnak, a ráépítést ráépítésnek mondja.

A legegyszerűbb ingatlanfejlesztés egyébként húsvét előtt történt, annak idején, amikor a gondos gazdaasszony kimeszelte a házát. Szép fehérre.

Manapság nem ilyen meszelések vannak.

Először papíron meszelik, minősítik át a földet, mezőből, szántóból belterületté, alácsövezik, villanyt, gázt, csatornát építenek bele, s ez már kétségtelenül fejlesztés.

A baj csak az, hogy ez-után a fejlesztés után rendszerint megváltoznak a tulajdonviszonyok.

Érkezik egy vevő valahonnan -, megveszi a telket. No, nem éppen azon az áron, amit mezőkorában ért, de nem is azon, amit alácsatornázva ér.

S ekkor kezdődik, az új, tőkeerős tulajdonos jóvoltából az igazi fejlesztés: rövidesen elkészül a plaza vagy a “gyógycentrum”.

Az Ingatlanbefektetés című újság írja: “1995-ben és 1996-ban a befektetéseknek újabb lendületet adott az izraeli gazdaságban bekövetkezett belső válság, amely a külföld felé terelte a pénzembereket, és az, hogy akkorra Magyarországot a térség egyik legstabilabb, befektetésre alkalmasabb piacaként tartották számon.” – Itt azért álljunk meg egy szóra. Milyen stabilitás volt akkor hazánkban?

A Bokros-féle stabilitás éveit éltük, mindenki – mármint a Bokros-Suchman-Medgyessy-féle bankárkaszt kivételével – sokkal szegényebb lett, minden eladóvá vált, minden leértékelődött, gyorsan elkelt a villany, a gáz, a belterületi földek és Tocsik nemsokára elkezdte felvenni a sikerdíjait.

Demszky a Vector 2000-nek fizetett, harmonikusan együttműködött a Horn-Kuncze-kormánnyal, benne majd a Bokrost váltó Medgyessyvel és a mögötte álló Fekete Jánossal. Még itt van a Leumi Bank, de már szedelőzködik. “1998-ra az izraeli befektetések elérték a 250 millió dollárt, és az előzetes adatok szerint 1999-ben mintegy 300 millió dollárra becsülhető a Magyarországra érkezett izraeli tőke nagysága.

” Azóta a befektetések összege elérte, sőt meghaladta a 900 millió dollárt, s így a kicsiny Izrael bekerült a legnagyobb külföldi befektetők körébe. Nem sokkal maradva el a hatalmas Németországtól vagy a még nagyobb USA-tól.

“Célterületeik közé tartoznak az ipar, a telekommunikáció és legnagyobb mértékben az ingatlanfejlesztések.” (Ingatlanbefektetés) Később majd tételesen felsoroljuk ezeket a fejlesztéseket.

Most azonban álljunk meg egy pillanatra. 1995-96-ban adva van egy “belső válsággal” küzdő ország, ahonnan kimenekül a tőke, amint azt az Ingatlanbefektetés a liberális sajtó szóhasználatát idézve írja, meg egy stabil, ahol éppen ennek a stabilitásnak a következtében minden eladó.

Itt mindenki szegény, s a napi fennmaradás érdekében mindent el kell adni.

Legalábbis ezt mondják azok, akik a gyors privatizációt szorgalmazzák, intézik.

Kik ezek? Az egyik Bokros Lajos, aki “Riccardó” álnéven írt a Beszélőbe gazdasági értekezéseket a rendszerváltás előtt, de ezt soha nem rótták fel neki szocialista elvtársai, sem előtte, sem utána, és akik magát a Beszélőt állítólag üldözték, a másik pedig Suchman Tamás, a marcali zsidó hitközség tisztségviselője, egy marcali zsidó fuvaroscsalád sarja.

Történik még ekkor az országban, hogy folytatják a megkezdett bankkonszolidációt, azaz pénzt nyomnak bele olyan bankokba, amelyek előzőleg nagy hiteleket adtak soha meg nem nevezett egyéneknek, cégeknek, és emiatt elvesztették tőkéjük nagy részét, a Nemzeti Bank éléről eltávolítják a református magyar család történelmi nevű Bod Péter Ákosát, és helyére visszateszik a zsidó származású kedvencet, Surányi Györgyöt, s a stabilitás nagyobb dicsőségére a kormány elkezdi tönkretenni, becsapni, elszegényíteni az államszervezet alapsejtjeit, az önkormányzatokat, visszatartva a korábban elprivatizált belterületi ingatlanaikért járó pénzeket, és sikerdíjat ajánlva fel annak, aki rá tudja beszélni őket, hogy fogadjanak el sokkal kevesebbet is, érjék be egykori vagyonuk töredékével.

Az ügylet egyik lebonyolítója, aki még ma is bíróság előtt áll: Tocsik Márta. A főbűnösök azonban különböző kitüntetések birtokosai. Itt, a stabil országban, ahová a válságövezetből menekül a tőke, a bankárok havonta leértékelik a nemzeti valutát, s így a menekült ingatlanfejlesztő egységnyi dollárjáért minden nappal nagyobb területre teheti rá a kezét.

Bankárjai jóvoltából a magyarnak, legyen akár paraszt, kárpótolt, akár önkormányzat, minden órával több földet kell ingatlanfejlesztés alá bocsátani, hogy ugyanazt az összeget kapja meg érte, mint amit tegnap kapott volna.

1996 elején születik meg a médiatörvény, aminek a következtében gyorsan megalakult a két kereskedelmi csatorna, anélkül, hogy kifizetné az ügylet alapján járó áfát, és egyidejűleg rendszeres pusztítás áldozatává lesz a Magyar Televízió, és a nemrégiben alakult Duna Tv is a létéért, a fennmaradásáért küzd.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, természetesen, hogy mindkét kereskedelmi televízió, de elsősorban a Tv 2, a ma már “mosógép”-tévének nevezett, a Bronfman család tulajdonában van, és az irányítása is ennek megfelelő. Edgar Bronfman úr tudvalevőleg a Zsidó Világkongresszus elnöke.

A Horn-kormány mindjárt hivatalba lépése után magas állami kitüntetéssel jutalmazta. Göncz Árpád elnöksége első ciklusában, a forró napokban, amikor sok jó tanácsra volt szüksége, hét- vagy nyolc ízben járt Amerikában, ennek a világszövetségnek a vendégszeretetét élvezve.

Ennek egyik leányvállalata, az Emanuel Alapítvány – és a Soros rendezte meg ott egyik darabjának a bemutatóját, amiről a Magyar Fórumban tudósítottunk.

Vessünk azonban egy pillantást a válságban lévő országra is, ahonnan magyar ingatlanfejlesztésekbe menekül a tőke. Ott háború van, pontosabban háború volt, háború dúl jelenidőben, és háború készül a jövőre.

A hadsereget állandóan készenlétben kell tartani. Időnként mindenki katona.

Senkinek nincs fogalma róla, hogy mennyibe kerül ennek a mindig győztes és mindig számszerű túlerővel szemben győztes hadseregnek a fenntartása, de hogy ez olcsó nem lehet, az nyilvánvaló.

A tőkének mégis van útja kifelé. Idézzük újra az Ingatlanbefektetést.

“A Magyarországon megjelenő külföldi befektetők közül talán az izraeliek vannak a legspeciálisabb helyzetben.

Míg a nyugati országok befektetői a rendszerváltást követően érkeztek hazánkba azért, hogy megismerjék az országot és felmérjék a lehetőségeket, addig az izraeli üzletemberek számára Magyarország sok esetben a születés helyét, rokoni, baráti kapcsolatokat jelentett.

Ma már kicsit más a helyzet.

A Magyarországon jelenlévő legnagyobb izraeli befektetők közvetlenül általában nem kötődnek az itt élőkhöz – ezeket talán az itt dühöngő antiszemitizmus és a velük született mazochizmus vonzza ide -, de szinte minden esetben olyan képviselőt delegálnak üzleteik élére, aki jól ismeri ezt az országot.

Így a befektetések és a magyarországi üzletek hátterében valóban dominálnak a közvetlen, személyes kapcsolatok.

” Fordítsuk le, értelmezzük az Ingatlanbefektetés ezen mondatait?

Miért is ne?

Még akkor is, ha ez antiszemitizmusnak minősül majd.

Az izraeli befektetések zsidók számára létesülnek, azokat magyar zsidók irányítják, akik jól ismerik a terepet.

Ennyi. Nincs ez másként a másik befektetési ágazatban, a telekommunikációban sem.

Ahol pedig ez csak foghíjasan működik, mint az Állami Televízióban és Rádióban, a foghíjak betömése céljából ezeket állandóan kereszttűz alatt tartják.

Addig, amíg olyan homogén nem lesz a vezetés, mint az izraeli üzletek élén, az ingatlanfejlesztésben.

Izraelből nézve tehát Magyarország nem egyéb, mint egy nagy ingatlanfejlesztés.

Jó üzlet ez? Igen, de egyelőre csak azért, mert potom pénzért lehet hozzájutni a magyar földhöz, ingatlanhoz.

A haszon egyelőre csak a világbanki parancsok szerint tönkretett, elszegényített magyar talaj megvételében jelenik meg.

A nagy üzlet majd akkor valósul meg, ha az új áron eladják ugyanezeket a fejlesztett telkeket.

De eladják-e?
Lehet-e feltételeznünk, hogy más céljuk is van ezekkel az ingatlanokkal, a fejlesztésekkel, az üzletláncok felépítésével, a plazákkal, mint a későbbi továbbadás?

Gondoljunk bele: a pénzt háborús térből hozták ki, egy válságövezetből, ahol a legnagyobb tőke tulajdonosai sincsenek teljes biztonságban, s ahol gyakran a saját rendőrségüknek is szembe kell szállniok, sokszor véresen össze kell csapniok azokkal a telepesekkel, akiket az egykori Szovjetunió területéről hoztak ki.

Ezek követelőznek és ezek nem látják be, hogy ott, a volt Palesztina területén már jóformán nincs számukra hely.

Már Amerika is szót emelt a további telepítések ellen.

Még ha ez meglehetősen hatástalan maradt is.

A volt Szovjetunió területén, az egykori pogromok helyén államilag fedezett, lappangó antiszemitizmus van, nincs és nem is lehetséges semmilyen ingatlanfejlesztés.

Ha ott lakóparkokat építenének és üzleteik élére csak olyan embereket neveznének ki, aki az Ingatlanbefektetés szavaival “jól ismeri az országot”, a helyiek szétvernék a berendezéseket és nem tűrnék el a vezetőket, mert ők meg azt ismerik jól – vagy nem jól -, aki a befektető szerint jól ismeri az országot.

A cionista összegyűjtés programja tehát megfeneklett, mégpedig elsősorban az arabok nagyarányú szaporodása következtében. Nincs hely, s egyelőre nem lehet annyit kiirtani közülük, hogy legyen.

Más hely kell.

Azok tehát, akiket a befektetők megbíznak a fejlesztések vezetésével, akik rokonok és barátok, nem arra figyelmeztetik a terepet nem ismerő sorstársaikat, a pénzembereket, hogy ne gyertek ide, mert itt tombol az antiszemitizmus, hanem éppen ellenkezőleg, azt mondják, azt kell hogy mondják, hogy itt a pénz is és az ember is biztonságban van, mert a nép – hála Istennek – türelmes, és csak a sajtónk írja azt, hogy itt antiszemitizmus tombol, meg kirekesztés, és üldözik a cigányokat meg a zsidókat. Valószínűleg megmondják nekik nyíltan: – Nézzed, elvtárs, ezt csak a mi sajtónk írja, hogy olcsó legyen a telek.

És jön a pénz.

Épülnek a plazák, a lakóparkok, a földeket átminősítik az önkormányzatok, mindenki előzékeny, és kalapot emel a tőke előtt.

Bizony, szálláscsinálás ez, mégpedig olyan, amihez a médiumoknak és a pénznek százszázalékos összedolgozására van szükség, mert a gazdanépnek, a fejlesztés előtti földtulajdonosoknak nem szabad észrevenniök, hogy mi történik.

A folyamatnak rejtve, a demokrácia és az Európához való csatlakozás jegyében kell lejátszódnia.

Kenyeret keveset kell adni a népnek, de cirkuszt annál inkább.

A cirkuszt az ingatlanfejlesztésekhez már évek óta Torgyán szolgáltatja, s ezzel teszi a legnagyobb szolgálatot az ingatlanfejlesztőknek, nem pedig azzal, hogy időnként kipát tesz a fejére.

Cirkusz az is, amikor “komonistázik”, és harag napját tart, s cirkusz az is, amikor letartóztatott mindenesét, államtitkárát védi, holott tudván tudja, kicsoda, micsoda.

A következő részletben az ide érkező pénz útját, esetleges eredetét kísérelem meg nyomon követni.

Az előző részben megállapítottam: az Izraelből Magyarországra irányuló tőkebefektetés aránytalanul nagy része ingatlanbefektetés.

Megkérdőjeleztem, hogy ennek a hátterében csupán az a cél áll, hogy a magyar ingatlanokat megszerezve, a különböző izraeli cégek extra-profitokra tegyenek szert.

Ehhez ugyanis egy idő múlva el kellene adniok ugyanezt az ingatlant.

Ennek azonban semmi jele nincs most.

Feltettem továbbá azt a kérdést is, hogy elegendő magyarázat-e erre az egyirányú, s jellegzetes mozgásra az a tény, hogy a magyar föld igen olcsó, s az ingatlanba befektetett pénz oly csekély, hogy nem is kell törődni azzal, mi történik később.

Vagyis egy ismeretlen befektetési cél fennforgását sugalmaztam.

Idáig elérve még mindig nem akarok többet, mint újabb tényekkel, tények csoportosításával, okok és összefüggések keresésével tovább kérdezni.

Az eddig feltártakból egyelőre csak annyi világos, hogy valami különös, a szokványos tőkeáramlástól eltérő dolog történik. Miként már más helyen is, ezúttal is “szálláscsinálás”-nak neveztem a műveletet.

Meglehet, kissé korán és mintegy megelőlegezve valamit, ami ennyire súlyos kérdések esetében megengedhetetlen, tudománytalan eljárás, legalábbis akkor, ha nem következik az okok feltárása.

Hát következzék!

Az ingatlanfelvásárláshoz és az ezekkel összefüggő nagyarányú plazaépítésekhez előbb meg kellett teremteni a pénzügyi feltételeket.

Az az előfeltétel ugyanis, amelyre az előző részben hivatkoztam, tudniillik a Bokros-csomag és a magyar társadalom vészes elszegényedése, a “minden eladó” állapota maga is következmény.

Olyan szerencsétlen állapot, amelybe el kellett jutni.

Hogyan jutott a magyar társadalom és a magyar gazdaság a Bokros-csomag állapotába, a “minden eladó” állapotába?

Vajon a rendszerváltásnak szükségszerűen kellett ide vezetnie, vagy voltak külső és belső rásegítő körülmények, és ezt a magyarságra nézve káros, veszélyes irányt szorgalmazó emberek?

Terelők és elterelők.

Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy ilyen vizsgálódásokat, amelyek a rendszerváltozás esetleges hátsó céljainak vizsgálatára irányultak, még senki nem kezdeményezett.

A rendszerváltás egy üdvös jelenség, amit nem illik egyes körök hátsó szándékaival bemocskolni.

Aki így kérdez, gyanús.

Az okság különben is, mint olyan, eleve ki van hagyva mai társadalmi kérdésfeltevéseink köréből.

Ma nem szokás megkérdezni, hogy valami vagy valaki az-e, ami, olyan-e, amilyennek látszik, tettével, bűnelkövetésével van-e valami célja, sőt még a törvényeket is úgy hozzák, hogy a következményeivel, a távolabbiakkal különösen nincs tisztában minden törvényhozó.

Akkor, amikor a tudomány, a biológia, az agykutatás, a fizika és a kibernetika egyre több, eddig nem sejtett okra világít rá, addig a társadalmi gondolkozás megreked valami felszínes tudomásulvételben.

Az “állam rossz tulajdonos” mondták ki a rendszerváltás hajnalán a liberálisok, és az állítást senki nem kérdőjelezte, vagy nem merte megkérdőjelezni.

Mindenfajta állam, minden körülmények között rossz tulajdonos?

Továbbá, nincs-e, nem lehet-e érdeke, sőt létérdeke egy közösségnek éppen az állami tulajdonlás esetleg megváltoztatott tartalmú – fenntartása egy adott történelmi szakaszban?

El kell-e jutni az állam rossz tulajdonos elven maradva addig, hogy a vízműveket, a csatornázást, a temetkezést és az energiaipart és kereskedelmet is el kell adni külföldi tulajdonosoknak?

Mi az oka annak továbbá, hogy azokat a kivételes személyeket, akik mégis rákérdeztek ezeknek a privatizációknak az okára, rámutattak a helytelenségükre, rövid úton kipenderítették az állásukból, s lehurrogták, majd elhallgattatták őket? Közelmúltunk története, kinevezései és leváltásai, egyes elemek szélsőségesnek és szalonképtelennek nyilvánítása, egyáltalán: az érvelés és érdemi vita nélküli megbélyegzés gyakorlata arra enged következtetni, hogy mindebben megnyilvánul valami erőszak, valami hátsó szándék, amelyről a népnek nem szabad tudomást szereznie.
Társadalmunk még ma is egyeduralmi jellegű, erőszakra épül, csak ez az erőszak másképpen van előadva.

Ez nem fizikai erőszak, noha sokszor az is, hanem szellemi.

Gúzsba köti a gondolkodást.

Ezt az is bizonyítja, hogy arra sem irányul kérdés, hogy miért bélyegzik meg a kérdezőket és miért nem engedik kérdezni a tudományt.

Miért csak egyfajta, lényegében véve marxista és marxistából liberálissá lett közgazdaságtant tanítanak az egyetemen, miért állapítják meg önkényesen és a sajtómonopólium reklámfogásaival az új irodalmi értékeket, miért nem tanítják a történettudomány mindegyik irányzatát, miért van egyoldalúan liberális tájékoztatás és tömegkultúra?

De az alapkérdésünknél maradva: miért nem kérdez vagy kérdezhet rá a tudomány a rendszerváltás körülményeire, okaira, esetleges rejtett, feltáratlan céljaira, a rendszerváltást irányítók, vagy azok egyes köreinek kapcsolatrendszerére, függésére, külföldi elkötelezettségeire és a sorsunkat eldöntő globális erők velünk kapcsolatos céljaira?

Miért nem lehet megkérdezni, hogy valamely tőke honnan jött, miből származik és mit akar itt?

A gondolkodás megreked ott, hogy a piacgazdaság, amelyet a Nyugat telepít ide, jobb, mint a szovjet szocializmus ami kétségtelen -, de azt már, hogy az ide beérkező tőkének valami más, esetleg politikai, netán etnikai célja is lehet, azt szégyenlősen nem kérdezi senki.

Arról már beszélnek a nemzeti radikalizmus körébe tartozó közgazdászok, hogy egyes piacvesztéseinknek, tulajdonvesztéseinknek akár tragikus következményei is lehetnek nemzetünk számára, de a hátsó szándék, a kiszámított kártétel és a “tudatos ingatlanfejlesztés” gondolatáig nem jut el senki.

A privatizációnak a nemzeti sorssal való összekapcsolása nacionalizmus, és természetesen tabu.

Erre nincs ösztöndíj. Amelyik kutató pedig mégis erre vetemedik, az félredobódik, és műve nem épül bele a tudományos és a közgondolkodásba.

Elhallgatással van eltiltva.

Huszonöt-harminc éve arról esik a legkevesebb szó, mi az érdeke a közösségnek.

Ezzel ma már csak idős, megviselt emberek, hatalom nélküli hagyományőrzők, maradék ötvenhatosok, megbélyegzett horthysták vitézkednek.

Meg újabban, hála Istennek és a mi tevékenységünknek, az ifjúság táguló körei, amelyek még úgyszintén nincsenek hatalomban.

Megtartani egy üzemet, egy birtoktestet és jól működtetni, vagy pedig gyorsan eladni?

És ha eladni, kinek és mennyiért?

Ezt, a nemzeti sors számára legfontosabb kérdést senki nem vizsgálja.

A liberális élcsapat, az SZDSZ ehhez már 1989-ben azt is hozzátette, hogy nem szükséges az állami tulajdont kezelő személyeket, a rosszul működtetőket lecserélni, mert ha megváltozik a tulajdonforma, ha az állami vállalatból részvénytársaság lesz, akkor mindjárt, sőt szükségképpen jól fog működni.

Az állami tulajdont a régi, szovjetes formában rosszul működtetők mind a kommunista nómenklatúra tagjai voltak, de hogy miért ragaszkodott hozzájuk a liberális élcsapat, arra most az Ingatlanbefektetés című honlap már idézett mondatai vetettek valami sivatagian szikrázó fényt, megállapítva, amit már idéztünk, hogy az izraeli befektetők, akik nem őshonos magyarországiak, szeretik rokonokra, barátokra, olyanokra bízni a megvett üzemet, akik előtte is vezették, irányították. Természetesen nemcsak azoknak az üzemeknek a vezetői maradtak a helyükön, amelyeknek most izraeli tulajdonosa van, hanem a többi is.

Ehhez viszont azt kell nyomban hozzátenni, hogy egyetlen külföldi cégről sem tudható pontosan, ki a tulajdonosa.

Végső soron.

A kádermentésben akkor, 1989-ben, 90-ben csak politikai hatalomátmentést látott az ember, s undorodva fordult el az SZDSZ-től mint párttól, hiszen ez korábban ennek éppen az ellenkezőjét hangoztatta, most, tíz év múltán azonban egy céltudatos és rendkívülien előrelátó szálláscsinálást is fel kell felfedezni benne.

Mire kellett és mire nem kell ma már az SZDSZ? Kezdetben a szálláscsinálásra és az átmentésre szervezték, arra tartották fenn, most azonban, hogy már itt vannak azok, akiknek szállást csináltak, nem kellenek, mert megszokott, beléjük rögzült hangoskodásukkal felhívják a figyelmet az eddig sikeresen elrejtett hátsó célokra, az ingatlanfejlesztésre.

Ez áll a Kuncze-Demszky-váltás mögött is.

Remélik, hogy Kuncze arcával el lehet takarni Bauert és a többit.

Merész feltételezés, de teljesen kizárni nem lehet, hogy a ’90-es, ’91-es átmentésekben, görcsös kádermentésben, magában az Antall-Tölgyessy-paktumban valakik már látták a mai plazák helyét, sejtették az árát, ismerték a helyrajzi számát.

Az azonban kétségtelen, hogy a magyar rendszerváltás akkori, hirtelen elkanyarításában, visszafogásában benne volt az egész nómenklatúra burzsoává válása, a piacszerzés és az egész Magyar Ingatlan sorsának ilyen látomása, az aligha lehet vitás.

A paktum csak a tévék, rádiók sorsáról intézkedett.

A többi aztán jött magától. Mindezt a bekövetkezett eladások és vásárlások bizonyítják.

A beszédes tények.

Az eladók köre és a vevők köre. Ha az MSZMP KB hatásköri listájáról kinevezett elvtársnak nyomban mennie kellett volna, akkor nem lett volna lehetősége később, a Bokros-csomag után mint “jó rokonnak” aláírni az egydolláros eladási szerződést.

És esetleg a dolgozókat sem kellett volna mind szélnek ereszteni.

De hát 1988-89-90-ben az egész társadalom át volt itatva liberalizmussal, ami akkor egyedülien, kizárólagosan jelentette a szabadságot a Kádár-rendszer kissé már megszokott, áporodott, rossz levegőjével szemben.

Más lehetőség nem volt?

Harmadik út nem létezett?

Ez volt a nagy csalás.

Aki a harmadik úttal próbálkozott, azt nyomban szélsőségesnek minősítették, kirekesztették, és most itt vagyunk a plazák tövében, az “ingatlanfejlesztésben”.

A nyolcvanas években, amikor Reagan elnök olyan fegyverkezési versenyre hívta ki az oroszokat, amit azok gazdasági fejletlenségük következtében nem bírtak követni, és megindult a glasznoszty, s Gorbacsov elkezdett tárgyalni, egyszerre több jövőkép alakult ki.

A szovjet hatalom teljes és radikális megdöntése nem szerepelt az amerikai tervek között, mert egy esetleges lázadás az atomerő indítógombjait is veszélybe hozta volna, és Kína számára óriási előnyt jelentett volna.

Tehát a lassú átgyúrást és a gyors Coca-Cola-benyomulást választották.

Ezenfelül valószínűleg csak Németország egyesítéséről döntöttek, de a német gazdasági és politikai erő megnagyobbodását Németország európai körbevételével és gazdasági leterheléssel kívánták ellensúlyozni.

Magyarország, ha szóba került egyáltalán, csak mint opciós terület kerülhetett szóba.

Kézenfekvő volt, hogy Ausztria és Németország kapjon opciót Csonka-Magyarországra.

Ez részben meg is valósult, már csak a történelmi körülmények folytán is. Magyarországra azonban, most már látjuk, mintegy hátulról vagy alulról Izrael is opciót jelentett be.

Washingtonban, hogyan, hogyan nem, helyt adtak ennek az opciókérésnek. Persze a német opció sincs kizárva, különösen ha olyan a cég tulajdonosi szerkezete, hogy a másik opciót is érvényesíti (Deutsche Telekom-Matáv).

Magyarország 1982-ben lett tagja az IMF-nek, a Nemzetközi Valutaalapnak. Az ügyet szovjet engedéllyel, PB-hozzájárulással, Kádár rábólintásával az akkori pénzügyminiszter és az akkori AMNB-elnök mellett, pontosabban előtt az a Fekete János MNB-elnökhelyettes intézte, aki később, a kilencvenes években megcsinálta, igaz, csak egy rövid szívásnyira a magyarországi Leumi Bankot, és aki ma már bevallottan izraeli-magyar kettős állampolgár.

A Leumi a Moszad, az izraeli titkosszolgálat kezében lévő bank.

A legfontosabb értesülésekhez való hozzájutás szála tehát adva van. Soha senki nem fogja megtudni, hogy valójában milyen információk kerültek be ezen a szálon és egy-két továbbin, melyekre majd még kitérek, és milyen állapotrajzok, kérések, ajánlatok kerültek ki ugyanakkor.

Egy szép, jól záródó aktatáska nem csupán dollárkötegek Moszkvába kiszállítására alkalmas.

Mi arra vagyunk utalva, hogy a megtörténtekből, a privatizáció lebonyolítási módjából, kedvezményezetti köréből, illetve kárvallottaiból, valamint egyes politikai lépésekből következtessünk.

Kezdem magammal, mert ez a legegyszerűbb.

Már a közösen kiküzdött és Aczélék által árgus szemmel figyelt Hitel egyik első számában leírtam, 1986-os amerikai élményeim, valamint az 1988-ban már erősen fújó rendszerváltó szél hatására, hogy “nekünk, magyaroknak ügyelnünk kellene, nehogy a moszkvai húskampó után most egy New York-i húskampóra akasszanak bennünket”.

A mondatot természetesen megértették. 1989 végén Kis János, az SZDSZ akkori elnöke Amerikából hazajövet kijelentette, hogy a két párt, az MDF és az SZDSZ között lehetséges az együttműködés, a szövetség, ha engem kihagynak belőle.

Mert antiszemita vagyok.

Én persze tudtam, hogy a húskampókról van szó. Nem lehet a vezetésben olyan ember, aki ezt így látja.

Még csak nem is washingtoni, hanem New York-i húskampó? New York a világ legnagyobb zsidó városa.

Miről beszél ez az ember? Az átakasztás megtörtént, és az MDF-ből való kizárásom is.

Sorsom további részletei meglehetősen ismertek, ma az Orbán-kormányt óvják a velem való együttműködéstől, pedig brüsszeli húskampóról még nem is írtam.

Lehet, hogy ott már nem is árulnak bontott sertést, marhát, csak csomagolt darabokat, tehát a hasonlatot keresőnek pultra kitett és vákuumcsomagolt országokkal kell példálóznia.

A vákuumot mi magunk, a hűtést a kereskedelmi tévék állítják elő.

Izraeli beruházásban felépült budapesti irodaházak
Cím Ker. Év Beruházó/fejlesztő
Business Center 99 (Váci út 99.) XIII. 1996 Business Center 99
DUNA PLAZA (Váci út) XIII. 1996 Transelektro, majd Ofer Brothers
Metropol Vision XIII. 1997 nemzetközi befektetőcsoport
Metropol West (Tüzér u.) XIII. 1997 nemzetközi befektetőcsoport
Metropol South (Hun u. 2.) XIII. 1996 nemzetközi befektetőcsoport
Metropol Center (Tüzér u. 2.) XIII. 1995 nemzetközi befektetőcsoport
Metropol East XIII. 1999 nemzetközi befektetőcsoport
Business Center 22 (Baross u. 22.) VIII. 1999
Business Center 99 Kft.
Lotar center (Baross u. 52.) VIII.
1999 nemzetközi befektetőcsoport
Fogarasi út 3. XIV. 1999 Business Center 99 Kft.
Pálya utca XII. 1999 Bes-Net csoport
Hermina Towers XIV. 1999 Bes-Net csoport
http://www.ingatlanbefektetés.hu/szam2/c08.html

Más is történt azonban, ami az ingatlanbefektetés irányába mutat.

1989 nyarán öt időközi választást tartottak, amelyek közül négyet az MDF nyert meg; egyben, Kiskunfélegyházán érvénytelen volt a választás.

Ezekre mindegyikre úgy került sor, hogy az MDF kezdeményezte aláírásgyűjtéssel a régi kommunista képviselőt visszahívták, vagy az a visszahívás elől menekülve lemondott. S a helyére újat választottak.

Így került többek között Pest megyében a hírhedt Cservenkáné helyére Roszik Gábor, aki később, már mint MDF-es képviselő, a hírhedt Dunagate-aktákat nem a saját pártjának, hanem a Fidesz-SZDSZ-nek adta át.

Kecskeméten Debreczeni József, Szegeden Raffay Ernő lett megválasztva, Zalaegerszegen pedig Marx Gyula.

A megválasztottak későbbi elirányulásától eltekintve ez óriási siker volt, előrevetítette az MDF esetleges későbbi abszolút győzelmét, amit éppen a Dunagate-tel felhozott SZDSZ akadályozott meg.

A sikeren felbuzdulva, s az erős pécsi szervezettel együttműködve éppen a következő áldozatra nyomultunk volna rá.

Pécs I. kerületének képviselője, az egykori Baranya megyei első titkár, Aczél György volt. Antall azonban ezt a visszahívást – többedmagával – leállította, mondván, hogy Aczél szívpanaszokkal kórházba került.

Halálát mégsem okozhatjuk ezzel az ingerrel.

A pécsi szervezet meghátrált.

Aczél megmenekült a megszégyenítő visszahívástól, s vele az MSZMP-nek az a szárnya is fennmaradási engedélyt kapott, amelyik később eljutott az ingatlanbefektetésekig és a tőkés létezés gyönyöreiig.

Aczél vonalát a pártban és az MSZP-ben Nyers Rezső vitte tovább, a stafétában ő még közre tudott működni.

Aczél 1991-ben halt meg, minekelőtte részt vett az MSZP megalakulásában, és funkcióitól megszabadulva irattárának rendezgetésével foglalatoskodott, immár Bécsben.

Utolsó pártmegbízatása a Kádár-irattár rendezése.

Végelszámoláskor nincs ennél fontosabb.

Életrajzírója, Révész Sándor vaskos könyve végén megállapítja, hogy 1990-ben valószínűleg az SZDSZ-re szavazott.

Arra a pártra, amelynek a magját, a “demokratikus ellenzéket” állítólag éveken át üldöztette, és amelyik elsőként mondta ki, még Kádár életében, hogy “Kádárnak mennie kell!”.

Akkor, amikor ő még Kádár jobbkeze volt! Bajuk semmi nem lett ebből a nagy kijelentésből.

Később pedig képviselőik minden kádert, különösen azokat, akiket rokoni, baráti szálak fűztek a későbbi befektetőkhöz, a helyükön kívántak hagyni.

Céljukat el is érték.

Ez pedig azért tartozik ide, a mostani ingatlanbefektetési elemzésbe, mert Aczélról közben kiderült, hogy már politikai bizottsági tagként is kétfelé játszott.

Mindezt az a Lovas István hozta nyilvánosságra, akit most minden képzeletet felülmúló aljassággal, magánéletében való vájkálással akar megsemmisíteni két Soros-komisszár, anélkül természetesen, hogy közéleti-politikai cikkeibe foglalt állításaival vitába szállna, azokat idézve cáfolná.

Most fény derült arra, hogy Aczél titokban már a hetvenes években találkozott a Szabad Európa Rádió magyar osztályának vezetőivel, és azokkal a reformkommunisták SZER általi támogatásában egyezett meg.

Erről a találkozásról, mint döntő fontosságú és a szocialista rendszert lényegében véve eláruló megegyezésről most is kevés szó esik. Nem állították be ezt abba a folyamatba, amelyik szükségképpen elvezetett a mai helyzetbe.

Elfelejtették, hogy a SZER-t ezután fokozatosan a demokratikus ellenzék szolgálatába állították. Puddington úr, akinek visszaemlékezését Lovas felidézte, nem ír a későbbi, már nem Aczél, hanem jó emberei által megejtett bécsi találkozókról, a nyolcvanas évek fellazulásairól.

Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy Aczél és társasága már ezen az első találkozón megállapodott abban, hogy idővel Konrád György elvált felesége is a Rádió munkatársa lesz, mint a vákuumosodó Magyar Ingatlan viszonyait jól ismerő, megbízható személy, s az sem következik mindebből, hogy Konrád György ezen a rádiós, vagy talán Aczél-csatornán kapta az értesülést: fel lehet vetni a két Németország egyesülésének kérdését, mert már nem eltiltás jár érte.

Mi a tényt közölhetjük: felvetette, mégpedig akkor, amikor Walter Ulbricht elvtárs fala a két Berlin között még állt és a fal tövében még lőttek.

Nem tudott ő valamit, amit mások nem?

Aczél természetesen nemcsak a müncheni liberálisoktól szerezhetett híreket a világ változásairól, hanem az utazó és világbanki konferenciára járó kettős állampolgár elvtársától is.

Kétségtelenül szükségük volt egymásra, mert itthon a vaskalaposok hevesen támadták mindkettőjüket és egy véd- és dacszövetségben semmi sem jelent többet a bizalmas információknál.

Ők egyébként is összetartoztak.

Ha egyszer a világ legerősebb hatalmi központjában és annak is a pénzt osztó kemény magjában az a vélemény – folyosón, vacsorán, s esetleg döntéshozatalkor is -, hogy a szovjet rendszer napjai, jó, mondjuk évei meg vannak számlálva, akkor az okos ember, s az, aki tudja hová tartozik, nyomban az átmentésen kezd gondolkodni.

A vezető pozíciókba kinevezni, ott megerősíteni a saját embereket, s a rendszeren belül egy olyan alrendszert képezni, amelyik úgy hajtja végre az átmentést, hogy közben megszerzi a hülye nép bizalmát, és a rendszer legnagyobb, legradikálisabb ellenzékének kitüntető címét is.

Szamizdatokat ad ki, amelyeket mi üldözünk, miközben biztosítjuk a következő számok megjelenését és az egész világon való szétterjedését: SZER.

És ellátjuk őket olyan információkkal, amelyekhez a rendszerünk – a közös rendszerünk! népi-nemzeti ellenzéke nem jut hozzá. Amelyhez természetesen maga a nép soha nem jut hozzá.

(Vagy legfeljebb most, 2001-ben, amikor ezeket a levezetéseimet közreadom.) Nem tudjuk miről tárgyalt Aczél Rómában a SZER vezetőivel, de azt tudjuk, hogy a SZER a CIA intézménye volt és a magyar osztály vezetői úgy, hogy a főnökök ne tudjanak róla, semmiképpen nem tárgyalhattak egy olyan magas rangú kommunista vezetővel, mint amilyen Aczél volt.

Ha pedig a CIA vezetői tudtak erről, akkor tudniok kellett a Moszad illetékeseinek is, annál is inkább, mert ők Aczélt másként is számon tartották.

Hogy miként, azt azonban csak 1989-ben tudhatta meg egy szűk kör.

Erről Révész elvtárs, az életrajzíró így ír: “Ezután Aczél egy rövid közbeszólást leszámítva, négy hónapig nem szólal meg a központi bizottság ülésein.

Jelen van, de hallgat. Azon az április 12-ei ülésen is, amelyen Kádár elmondja utolsó, zavarodott beszédét.

Egy KB-ülésről maradt távol (izraeli útja miatt), a május 8-airól, amelyen Kádárt felmentették pártelnöki beosztásából.

Erről Aczél Izraelben szerez tudomást, és felháborítja, hogy ezt teszik egy “haldoklóval”.

Az egyik fővezér, a kulturális és információs főember rendszer végi, a kétségtelen bukás előtti izraeli útját nem szabad csak menedékkérésnek tekinteni, és nem szabad csupán vezeklésként felfogni.

Ennek az utazásnak, amelyet sokáig titkoltak a nagyközönség előtt, jelképes értelme, jelentése volt, amelyet csak azok a beavatottak értettek meg, akikre tartozott.

Kétségtelenül Aczél ezen az úton vezekelt is, amiért elhagyta kora ifjúsága cionizmusát, zsidó hitét, és kommunista lett, Appel Henrikből Aczél György, ahogy Dzsugasviliből, a grúz postarablóból Sztalin, azaz szintén acél.

A vezeklésről és a megbocsátásról, az újra befogadásról később meleg hangú cikkben írt a Szombat című zsidó kulturális hetilap, csak arról nem írt senki, sehol, hogy mi volt, mi lehetett Aczél poggyászában.

Mit vitt ki, mit adott át és mit hozott haza, esetleg üzenetként.

Mert egy ilyen hirtelen feltámadt vágyakozást a Sion hegye és a Város iránt nem magyaráz meg kielégítően az ifjúkori elkötelezettség.

Aczél minden lépését politikai célok vezérelték.

Gyávának sem lehetett – nem is volt annyira gyáva, ahogy látva a kétségtelen bukást, most ott keressen magának menedéket. Nem, ez politikai utazás volt, üzenet, iránymutatás és nyilván elő is volt készítve, azaz valószínűleg hívták.

Izraelnek, a mai ingatlanbefektetőknek, s azok elődeinek szükségük volt azokra a tájékoztatásokra, amelyeket csak tőle, a megtérőtől kaphattak meg.

Tudni kellett, kire számíthatnak, és kire nem.

Kiket kell otthagyni a helyükön és kiket nem, kik tudják megvédelmezni a maguknál kisebbeket, és kik tudják megteremteni a privatizáció előfeltételeit, kire szabad bízni a bankrendszert stb. Ostobaság volna feltételezni, hogy mindezt két hét alatt forgatókönyvszerűen megbeszélték a már betegeskedő Aczéllal odakint.

Ezt természetesen nem is állítom.

De azt már igen, hogy ez is egyik fontos állomása volt annak, hogy ma az Ofer család a legnagyobb plazaépítő.

A Váci úti Duna plaza mellett még tizenvalahány plaza épül, vagy terveződik Magyarországon, mégpedig a legfontosabb, legnagyobb magyar városokban. Zalaegerszegtől Nyíregyházáig.

A Duna plaza mögött – már hogyha a Váci út felől nézzük -, pedig most folynak az előkészületei egy óriási hajó- és jachtkikötő, szállodasor és lakópark építésének, amelyik a plazával együtt egy új, soha nem látott minőségű városmag kialakulásával fenyeget.

Ez az új luxuskikötő a haldokló Csepeli Szabadkikötő fölött épülne akkor, amikor a magyar tengerhajózás és a Duna-tengerhajózás már el van adva. Már nincs magyar hajó a tengeren.

Akadt olyan hajó is, amelyet 1, azaz egy dollárért adtak el, hogy aztán új tulajdonosa röviddel ezután egy, azaz 1 millió dollárért dobja oda a hullámok hátára.

A pénz sorsáról semmit nem tudunk.

Feküdhet Cipruson, az off-shore-paradicsomban, fél lábbal a Közel-Keleten, de megbújhat az ingatlanbefektetést jól ismerő jachtkedvelők zsebében is.

Mindenesetre ahhoz, hogy mindez létrejöhessen, hogy egyáltalán ezeket el lehessen képzelni, fel kellett számolni többek között az Óbudai Hajógyárat is, amely eladdig a közismerten rossz tulajdonos Magyar Állam kezében volt, utána csődbe kellett juttatni a magyar hajózást, és a hajókat el kellett adni, létre kellett hozni az adót sehol nem fizető cégek sorát, és ki kellett választani azokat a vezetőket, akik mindezt, természetesen nagy egyéni haszonhoz jutva végrehajtják.

Ez mindegyik önmagában álló mozgásnak, ténynek látszik, eddig legalábbis senki nem kísérelte meg sorba állítani mindezeket és megkeresni az esetleges összefüggéseket.

Az előző részben megkíséreltem felvázolni Magyarország rendszerváltás utáni átalakulásának általam leglényegesebbnek tartott elemét, az állam státusváltozását.

Az államot már a Kádár-korszakban elkezdte megszállni a liberalizmus, mint előőrs, és nyomban utána mint zöm: a pénzhatalom.

Nem tévedünk nagyot, ha ezt a banknyomulást, a Világbank és az IMF beleszólásának megnövekedését tekintjük a rendszerváltás előkészületeinek.

A Kádár-korszakban az egypárti parancsuralomba beleillesztett liberalizmus látszólag szocialista reform volt, s mint ilyen, rokonszenvet váltott ki, s máig nem lepleződött le, mint szálláscsinálás.

Mert ebbe az irányba, a kérdésfeltevésnek eddig a köréig senkit nem engedtek és senki nem merészkedett.

Csak most, hogy megjelent Révész Aczél-életrajza, tárult föl az a képtelenség, hogy Aczél György, életrajzírója feltételezése szerint, a kilencvenes választásokon nem egyik vagy másik utódpártra, azaz az MSZP-re, vagy az MSZMP-re, hanem az SZDSZ-re szavazott.

A párt második embere.

A reformok atyja, a sztalinisták üldözöttje, a kultúrember.

Még akkor is, ha ez csak feltételezés, döbbenetes erővel mutat rá az irányra, a szándékokra, annak a történetnek a lényegére, ami a magyarsággal történik.

Ha ez igaz, akkor Aczélnak és a kései életrajz-írónak tudnia kellett a következőket: az SZDSZ nem az, ami, nem radikális rendszerváltó párt, hanem a mi pártunk.

A későbbi ingatlanfejlesztőké.

Miben foglalható össze eddigi elemzéseim lényege? A fentiek mellett talán a nagyon tudatos személyzeti politikában.

Már a nyolcvanas években elkezdődött, Aczél káderkiválasztásaival, kinevezéseivel, elhallgattatásaival, eltiltásaival.

A kulturális és a tudományos élet vezető helyeit saját embereivel szállta meg, számukra a párt által uralt sajtóban nyilvánosságot teremtett, hangadóvá és mértékadóvá tette őket, s a már korábban is birtokba tartott pénzügyi rendszer után a gazdasági kulcspozíciók többségét is megszerezte.

A rendszerváltás előtti években és a következőkben is ezt a megszállást sikerült az állandóan magas lángon tartott népi-urbánus vitával elfödnie, s mire a rendszerváltásra sor került, már meg volt szervezve a reformer sajtócsapat – Mester Ákos és csapata -, amelyik ezeket a korábban kinevezett liberálisokat, oda származottakat a jövő embereinek, a demokrácia bajnokainak tüntette fel, és a nem ilyenek iránt legalább fanyalgást mutatott, vagy egyenesen lefasisztázta őket.

Igyekeztek olyan politikai körülményeket teremteni, amelyben a rendszerváltás leegyszerűsödött volna az MSZMP vaskalaposainak, Biszku Béláinak, Berecz Jánosainak eltávolítására.

Az irányítás pedig kerüljön az Aczél-körbe tartozó, egyébként ugyanúgy kommunista múltú, KB-tag és PB-tag kettős állampolgárok, vagy lehetséges kettős állampolgárok körébe.

Ez a művelet mégis csak részben sikerült nekik. Az MDF népi szárnyának, az e sorok írója mögött tömörülők MDF-en belüli elégedetlenségének volt ez köszönhető.

Az “Apák és fiúk” megjelentetése éppen a csomagterv titkosságát vágta szét.

Azért is voltak annyira dühösek érte. Az SZDSZ nem nyert, nem jutott kormányra, paktumot kellett kötni, s ez időveszteséget jelentett nekik.

Aczél kiestével ez a politikai nyomulás nem szűnt meg.

A korábban Amerikába kihelyezett emberek, a kiüldözöttnek látszó lukácsisták, az USA-ba kitelepülő s egyetemeken szállást és némi katedrát kapó emberek – köztük az Akadémia volt elnöke, a Kádár-korszakról egyetemi dicshimnuszokat zengő Berend T. Iván (Gólyavári Esték) -, szorgalmasan szőtték a kapcsolati hálót.

Politikai életbiztosításokkal kellett az otthonmaradt ingatlanfejlesztőknek védelmet és előmeneteli lehetőséget szervezni, a nemzeti kormányt rákényszeríteni az alkalmazásukra, és megakadályozni a nem a körükbe tartozó nemzeti középosztály tőkéssé válását.

Elfoglalták például a privatizációt felügyelő, intéző auditáló, a vállalatokat felmérő és a vevőket kijelölő nagy nemzetközi cégeket, mint a Deloitte and Touche, a Procter and Gamble és a Baker et McKenzie.

De már ekkor is érkeztek szép számban a közvetlenül Izraelből ideküldött emberek.

Még a tőkét ők nem hozták, hanem csak a helyet keresték neki.

Néha egy-egy gikszer is becsúszott.

A rendszerváltáskor amerikai nagykövet nyíltan és diplomáciai hatáskörét túllépve beleszólt a dolgokba, ezért el is kellett innen vinniök, s átkerült a bankszakmába.

A kulcspozíciók megszerzésével egyidejűleg folyt és folyik ma is az állam leépítése, gyengítése és a mindenkori kormány hatókörének a szűkítése.

A liberális állam ma már nem állam és nem hatalom abban az értelemben, amilyen hatalommal hatvan, hetven évvel ezelőtt rendelkezett.

Ez fejlődésnek van feltüntetve, a szabadság nagyobb fokának, egyes ember cselekvési területe megnövekedésének.

Holott nem így van. Az államtól és a kormánytól elvett hatalmat, jogosítványokat, vezetési készségeket nem a köznek, a népnek, még csak nem is a civil társadalomnak adták oda, mint ahogy mondják, hanem ez ma mind, szőröstül-bőröstül a pénz, a pénz hatalmasainak, a nemzetközi tőkés társaságoknak, a bankoknak és a bankároknak a kezében összpontosul.

Ez a globalizmus. Ezt David C. Korten írta le mindeddig legtökéletesebben és a legnagyobb erővel a Nemzetközi tőkés társaságok című könyvében, s ugyanezt fejtegeti filozófiai síkon, egyedülállóan magas színvonalon a mi legnagyobb szétnézőnk és legmélyebben látó magyar filozófusunk, Molnár Tamás is.

A globalizmusba vezető történelmi utat összeköti az állam és az egyház viszonyának tárgyalásával, az értelmiség háttérbe szorításával.

Az egykor dicsőséges polgár, a szabadpiac megteremtője, éppen most nyomorodik bele a globalizmusba.

Természetesen ma már a globalizmusnak, a globalizmus ártalmainak s a jövőféltésnek óriási irodalma van, amelyik mégis, minden túlerő ellenére, azzal kecsegtet bennünket, hogy az emberiség kilábal ebből az új világuralomból, pénzügyi zsarnokságból.

Az úgynevezett liberális demokrata állam kétosztatú.

Egyik oldalon van maga az állam a kormányával, amelyet minden negyedik évben szabad választásokon kell megválasztani, hogy végezze el az adminisztrációt, és egyengesse az utat a tőke szabad áramlása előtt, vezesse az anyakönyveket, már amennyire az adatvédelmi ombudsman megengedi, lehetőleg tartson rendet, “biztosítsa a stabilitást”, de vég-eredményben a lényeges dolgokba ne legyen beleszólása.

A pénz dolgait egy, a választott kormánytól igen, de a nemzetközi pénzvilágtól korántsem független jegybank intézze. Majd minden jegybank legyen csupán fiók, mert a minden államban bevezetendő közös pénz ügyeit egy központi bank intézi. Ez dönt minden, még meglévő nép sorsa felől.

Ha 2002 elején Európa tizenöt államában bevezetik az eurót, megtörténik a nagy lépés ebbe az irányba.

A globalizmus számára kiemelkedően fontos, hogy a legtagoltabb földrész, a kereszténység és a világot megváltoztató racionalizmus együttes kultúrájának bölcsője, a legtöbb egykor nemzeti államot magában foglaló földrész kerüljön bele először a pénzügyi karámba.

A közös pénzzel gyakorlatilag megszűnnek a nemzeti függetlenségek.

A szó mindenütt és állandóan a választásokról esik, de a megválasztott, önmagát belterjesen és titkosan újratermelő pénztulajdonos kör uralkodik.

Magyarország még az uniónak sem tagja, s az euró bevezetésétől még messzibb van, a pénzügyi hatalom azonban már ugyan-azoknak a nemzetközi erőknek a kezében összpontosul, mint az eurós országokban, és a következő vázlatban, elemzésben éppen azt kívánom bemutatni, hogy a mára sikeresen meggyengített magyar államba hogyan nyomul be egy Magyarországra specializálódott tőke, az izraeli tőke, hogyan veszi át a tényleges hatalmat, nemcsak a gazdasági élet nagy vonalakban való irányítását tekintve, hanem akár az apró élettények meghatározásában is.

A liberális állam, a kétosztatú tér egyik felén Magyarországon a gyenge kormányok és állandóan gúzsba kötött állam mellett, a másik terebélyesedő, terjeszkedő, hatalmi teret a nemzetközi tőke, a pénzvilág, az izraeli cégek és embereik töltik ki.

A következőkben ezeket a cégeket, a köztük lévő összefüggéseket fogom elemezni.

Ha alcímet adnék ennek a résznek, azt írnám: Plazaország tulajdonosai. Mindenekelőtt egy érdekes, senki által nem tudott és nem közölt tény: Budapesten jelenleg 167, azaz százhatvanhét olyan izraeli tulajdonban vagy döntő izraeli befolyás alatt álló cég, kft., rt., bt. működik, amelyik vagy kizárólag, vagy részben ingatlanügyletekkel foglalkozik.

Ennek az adatnak a fényében hirtelen megvilágosodik a Grespik László elleni hajsza célja is.

Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, tehát hivatalból felügyelője a külföldiek ingatlanvásárlásainak, a fővárosban elsősorban lakásvásárlásainak. Belenézve a hivatali aktákba, feltűnt neki az évente több mint kétszáz izraeli ingatlanvásárló és az aránytalanság.

A négy-öt milliós Izraelből több igény érkezik, mint a szomszédos, nyolcvanmilliós Németországból? Nyilvánosságra hozta az adatot. Második “Apák és fiúk”.

Majdnem agyonütötte a sajtó, gúny tárgya lett minden mondata, személye. Üldözik ma is.

Az izraeli vagy izraeli többségi tulajdonban álló ingatlanfejlesztő cégek jegyzéke természetesen rendelkezésre áll, és ha majd ez a cikksorozat különkiadásban, együttesen is megjelenik, a jegyzékben ezt is közreadom.

Most csak a valóság és a felszín, a sajtó által felrajzolt hazug világ és a valóság közötti szakadékra kívánok rámutatni.

Ez a 167-es szám még akkor is elképesztő, ha nem mindegyik cég foglalkozik csak ezzel, és hogyha többnek csak az ezzel kapcsolatos kutatások, felmérések, és egyáltalán a magyar állam ellenőrzése lehet a feladata, mások pedig egyéb tevékenységük mellett foglalkoznak ezzel is.

De 167 cég, amelyeknek mégiscsak módjukban van izraeli pénzelőik megbízását teljesítve onnan, vagy máshonnan, de ott is jóváhagyott személyek számára ingatlant vásárolni, a nagyobbaknak a plazaépítésekbe és más városátalakító tevékenységekbe belefolyni, ez bizony már szignifikáns.

Ez már megszállás, vagy legalább előkészület arra. Kétségtelen, hogy egyidejűleg megkezdődött a város, Budapest átalakítása.

A plazaépítések, a bevásárlóközpont-telepítések és a lakóparképítés, a banküvegpaloták köré új városközpontok szervezése és a lakásvásárlások új városszerkezet, tehát új, más kultúra megteremtését célozzák.

Az új csak úgy léphet a régi helyébe, ha a régit eltörlik.

Budapest sok régi szerkezeti eleméért, elkorhadt részéért, eldzsumbujosodott negyedéért természetesen nem kár, ha lenne egy saját magyar terv arra, hogy ezeket mi váltsa fel.

Ha az végre megfelelne a magyar nép ízlésének és nemzeti igényeinek, ha magyar fővárost és benne magyar kultúrát tervezne, álmodna akárki is a régi helyébe.

Budapestet Kádár körülrakatta alvónegyedekkel, tömbökkel, kockalakótelepekkel, amelyek többsége már elöregedett.

Ez a lakótelep-kultúra, vagy inkább eltömegesedés sokat ártott az egész városnak, de kétségtelen, hogy megoldotta a harminc évvel ezelőtti iszonyatos lakáshiányt, és sokaknak, akik ezeken a telepeken jutottak elfogadható áron lakáshoz, kicsihez és szűkhöz, családi életre alkalmatlanhoz, mégiscsak nagyon sokat jelentett.

Százezreket ma is ez köt a kádárizmushoz, holott már régen nincs meg az a munkájuk, amiért a lakást kapták.

Ezek helyett a telepek helyett is mást és máshogyan kellett volna építeni, s már most gondoskodni kellene arról, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiknek jelenleg vagy nemsokára el kell hagyniok a kockaházakat, mert összedőlnek.

Ők fognak a lakóparkokba költözni?

Vagy a romok alá kerülnek?

A bevásárlóközpont- és plazakultúra nemzetidegen, de ne gondolja senki, hogy csak üzleti célokat szolgál.

Igen, elsősorban és jelenleg még azt, de a teljes feltöltődés után ezek a nemzetközivé lett város legfontosabb közterei lesznek.

Az ide érkezett idegen, akinek nincs magyar kultúrája, csak a nemzetköziben érzi jól magát.

Ő még nem tud kutyaeledelt kérni a kutyájának, neki az a jó, ha le tudja venni a polcról.

Neki az otthonosság érzetét nem a magyar kultúrába való beleilleszkedés, a magyar világhoz való alkalmazkodás jelenti majd, hanem a nemzetközies űr, illetve a saját otthon hagyott kultúrájának a jelenléte.

Ezért mindent, ami a régi magyarra, a magyar történelemre utal, el kell sorvasztani, el kell felejteni.

Nem azért, mert az ide érkező netán eleve ellenségesen viseltetik iránta, hanem egyszerűen azért, mert a megtanulása kényelmetlen, és mert az érvényesüléshez, a megélhetéshez nincs is szükség magyarságra, magyar kultúrára.

A város nemzetközi, a vezetői zsidók, a tulajdonosok, akik az őrzött lakóparkokban laknak.

Mi pedig, akik kint lakunk, és fő örömünk egy félnapos ténfergés a plazában, elvagyunk itt. Jó kis ország ez! Mi is volt a neve azelőtt?

Felsorolni is sok, hány plaza épült vagy van épülőfélben ma Magyarországon izraeli vállalkozásban.

Nincs olyan város, megyeszékhely, ahol ilyen ne volna tervbe véve, vagy elkezdve, vagy felépítve.

A méretek mindenütt nagyok, akár az egész város minden irányú kiszolgálására elegendők, a költségek csak tízmilliárd forintokban mérhetők.

Ennyi pénzt nem lehet csak stratégiai befektetésbe helyezni, másnak ebben a nagyságrendben egyszerűen nincs értelme. Az építési piac viszont kezd betelni.

Már megjelentek híradások az építőkedv lanyhulásáról és a várt hasznok elmaradásáról, az építés azonban nem áll le, és most már az olyan kisebb települések is szóba jönnek, mint például Orosháza. A tőke egy része nyomban átáramlik a gyógyfürdő-létesítésbe. Az újabb, sürgős hódítás: a termálvízkincs.
A bevásárlóközpont- és plazaépítés, mint korábban azt már írtam, egy új kultúra elterjesztését szolgálja.

Erre nézve a legárulkodóbb az, amit a kijevi – igen, a kijevi! – plazaépítés céljáról és jellegéről az egyik építő, Székely Péter, a Transelektro Rt. elnök vezérigazgatója közölt a kijevi magyar nagykövetségen, a Libigy Plaza alapkőletételekor.
“A bevásárló- és szórakoztatóközpontnak, mint kereskedővárosnak a lakói bérlők, a mall sétányai mentén sorakoznak az üzleteik, amelyeket sem ajtó, sem ablak nem köt össze a külvilággal.

Kereskedelmi és üzletpolitikai megfontolásokból az épület kifelé vak kell hogy legyen, tekintettel arra, hogy üzletei a mall belső sétányaira szervezettek.”

Más szóval: ezt akár üzlettábornak vagy üzletbörtönnek is nevezhetnénk. S nagyjából ebben a homokvihartól védő sivatagi stílusban épült meg a Demján által felépített Westend City Center a Nyugati mellett. Lechner Ödön vagy Koós Károly nagyobb dicsőségére.

Néhány sorral lejjebb kiderül a fogva tartás üzleti szándéka is: “Kiemelt szempont, hogy annak is meg kelljen tenni ezt a gyalogtúrát, aki a második emeleten lévő mozikat, a biliárd-, vagy bowlingszalont, esetleg az éttermeket kívánja elérni.

A mall célja a kereskedelmi funkciókon túl a szórakoztatás, és adott esetben egy család valamennyi tagjának egész napon át történő >fogva tartása<.” Ez már világos beszéd.

A fogva tartás természetesen nemcsak a kijevi ember számára van elképzelve, hanem a magyar számára is.

Ez a stratégiai cél. Ingyen beléphetsz egy olyan erőd kapuján, amelyben elköltheted a kis pénzed, eltöltheted az időd minden gondolat, minden kérdésfeltevés nélkül, és nevezheted az egészet szabadidőprogramnak.

Minden zsebbe nyúlásoddal beleilleszkedhetsz egy szigorú szabályok közé szorított világba, amelyben már ott szorong, tolong, bambul ezer más társad.

Ott van a munkanélküli, aki csak ezt a nézelődést tudja megengedni magának, ott van az egyke gyereked, aki ekkor és éppen itt teszi meg a szükséges lépéseket, hogy ugyanolyan bamba ember váljék belőle, mint a szüleiből, akik idehozták, annak ellenére, hogy voltaképpen nem érzik jól magukat ők sem. Itt sem és a világban sem.

A plaza voltaképpen ennek a rossz közérzetnek a fel-oldására szolgál.

A rossz közérzetből, a kielégületlenségből csak akkor válhat ellenállás, lázadás – ezt jól tudják a plazaépítők -, ha az embernek valódi érzései, önmagából fakadó kérdései vannak, ha gondolkodik.

Ha egy mallban ődöng, és ki van szakítva a közösségből, elfelejt kérdezni.

A rendszerdöntő forradalmak akkor szoktak kitörni, ha a feltett, de megválaszolatlan kérdések szervezik ellenálló, robbantó közösséggé a népet, a polgárt, az ifjút.

Ha nincs kérdés, nincs ellenállás.

Ha azonban minduntalan elvonja a figyelmet valami, és mindenre az árcédulákon van a válasz, vagy a villódzó klipekben, akkor a rossz közérzet tétlen unalomba fúl.

Ez a szórakozásalapú társadalom alapelve: állandó üres szórakoztatással cselekvésképtelen unalomba fullasztani a tömegembert.

Kijevben óriási plaza épül, sokkal nagyobb, mint akármelyik pesti.

De ezt már magyar cég építi.

Ez fölöttébb érdekes, és mindjárt kérdésekre sarkall.

A Transelektro?

Mit keres ez a valamikor transzformátorok és egyéb nagy villamossági gépek kereskedelme céljából, egykor az ötvenes években létrehozott állami vállalat a kijevi plazaépítésben?

Honnan van erre pénze?

Mert ide aztán sok kell.

Két társa van Kijevben.

Az egyik az az Ofer testvérek különböző cégeinek átváltozásából keletkezett plazaépítő cég, amelyikkel a Váci úti plazában is társtulajdonos a Translektro, a másik pedig a Gazprom nevű orosz-ukrán olaj- és gázóriás, amelyik itthon a Borsodchem-CIB-ügyletben került képbe.

Kiterjedt üzleti tevékenységű cég ez a Transelektro! A turizmustól a szállításig, az elektromos berendezések gyártásától és forgalmazásától az építőipari tevékenységig, az ingatlanfejlesztésig mindennel foglalkozik és mindenütt jelen tud lenni. Afrikában éppen úgy, mint Németországban.

Akár büszkék is lehetnénk rá, hogy van egy ilyen hatalmas magyar nagyvállalat.

Csakhogy éppen ezt nem tudjuk, hogy magyar-e, és hogy valójában kié.

Székely Péteré, az Ofereké, a Leumi Banké?

A cég internetes honlapján mindenről adnak tájékoztatást, csak a tulajdonosi szerkezet honlaprésze üres.

Semmi nincs rajta.

A történeti közlésekből is csak annyit tudhatunk meg, hogy az állami vállalat 1990-ben alakult rt.-vé, és “1992-ben fejeződött be a magánosítás”. Ezek Székely Péter szűken mért szavai.

A céget a cég iránt barátságos menedzsment vásárolta meg.

Ezt is az elnök-vezér közli. Pénzről, árról egy szó sincs.

Valakik, valakik jóvoltából, milliárdosok lettek, és most az Oferekkel üzletelnek, akik nagyon szeretik őket.

Még csak egy homályos utalás sincs pénzre, hitelre, bankgaranciára. Üzleti titok, esetleg államtitok is, sőt esetleg két állam titka is. Most az Ofer testvérekkel működnek együtt, meg a Gazprommal, harmonikusan. Csak ennyi tudható.

Kijev már az övék, legközelebb visszaszerzik a meotiszi ingoványokat és megveszik a csodaszarvas agancsát.

Kiállítják, a plazaközönség meg fogja bámulni, de fogalma sem lesz, mit bámul.

Öt perc bámulás egy euró.

Vagy sékel.

Az Ofereket, akik hárman voltak, de már csak ketten élnek, korábban, még az apjuk idejében, aki a cégüket alapította, Hersovicinek, magyaros ejtéssel Hersovicsnak hívták, de ők valószínűleg nem innen indultak, hanem Galíciából.

Hajóellátó és hajózással üzletelő kicsiny haifai cégből fejlődött ki a mostanra világcégnek számító vállalkozás, amelyben ma már megtaláljuk a banktevékenységet – Leumi -, a tőzsdei műveleteket és a hajóépítést, a kikötőfenntartást egyaránt.

Több, hollandokkal közös cégük is van már.

Külföldi tevékenységük fő iránya az utóbbi időben Magyarország lett, és ezen belül is az ingatlanfejlesztés.

Rendkívül büszkék Váci úti plazájukra, és nyilván ez a büszkeség sarkallja őket, hogy megkezdjék, ismét a Transelektróval közösen, a plaza mögötti hajó- és jachtkikötő, szállodalánc és lakópark, valamint szórakoztatócentrum megépítését a Dunán és a Hajógyári-szigeten.

Erről már szóltam, érintőlegesen.

Ennek a központnak az arányai, luxusa, és természetesen a költségei is elképzelhetetlenül nagyok lesznek.

Bűn ez? Tehetünk talán szemrehányást a Hersovics-Ofereknek, hogy ennyire terjeszkednek hazánkban?

Nem, egyáltalán. Ők csak azt teszik, amit megtehetnek, amit megengednek nekik, amihez van magyar társ, van magyar Transelektro.

A magyar népnek rójuk fel talán, hogy ezt megengedi, mégpedig az érdekei ellen?

De hiszen fogalma sincs arról, ami történik, és a jövőjéről, amit szánnak neki, a plazasétányokon főként nincs.

Mi előzte meg a Hersoviciek hatalmas befektetéseit?

Nem csupán az, amire korábban már utaltunk, hogy minden eladóvá vált, és ezért olcsóvá.

Ingyenes lett a telek, nagyon rossz a magyar pénz, és sokkal kevesebb dollár kellett a beruházáshoz, hanem az is, hogy ezeket a telkeket előttük korábban nem építette be senki.

Ezek a plazatelkek őket várták.

Mert ha Magyarországon még az Antall-kormány idején megrendezi a világkiállítást, akkor nagyon valószínű, hogy ezeket a telkeket, akár a Hajógyári-szigetet is beépítik.

Ha magyarok nem, németek vagy mások.

Szögezzük le: az expó elmaradása szükséges előfeltétele volt az Oferek betelepülésének.

Mert még ha ott, a szóban forgó helyeken talán nem is, de másutt épült volna sok olyan centrum, szórakoztatóüzem, amelyik eleve feleslegessé tette volna a mai plazákat.

Mégpedig nemcsak Budapesten, hanem az ország más városaiban is.

De ki akadályozta meg a világkiállítás megrendezését? Elsősorban az SZDSZ. Meg a bankok, azok, amelyek most az Ofereknek és a Transelektrónak hitelfedezetet adnak.

Az Antall-kormány kétségtelenül nagyot hibázott, amikor elállt a világkiállítás megrendezésétől, de ma már nem tudjuk kideríteni, milyen és mekkora nyomás nehezedett rá.

Végeredményben nem az SZDSZ hárította el a világkiállítást, hanem nála sokkal nagyobb erők, amelyek ezt a liberális pártot megbízták az elhárítással. Azt nem mondhatjuk, hogy éppen az Oferek, akik most fényesen érzik magukat Magyarországon, s legjobban a plazájukban.

Előbb Bécs állt el az expó megrendezésétől, aztán Budapest adta fel.

Ausztriának akkor szociáldemokrata kormánya volt, Magyarországnak csak 1994-ben lett szocialistája.

Az a tőke, amelyik most itt van, épít, vásárol és lakik, akkor még nem volt készen erre a műveletre.

Drágállotta a telket, bizonytalannak ítélte a helyzetet, és a pénz sem érkezett még meg a bankjába.

Az a magyar pénz, amelyik ekkoriban indult el kifelé, vagy valahová.

A HVG 2000. június 3-i számában írta: “Csak diszkréten és szeriőzen – ez volt az az elv, amely a bécsi Central Wechsel- und Creditbank (CW) vezetőit a kilencvenes évek első felében arra ösztökélte, hogy elfogadják egyik ügyfelük, Jevgenyij Lejbovics (vagy ahogyan Magyarországon bejegyzett társaságainak okirataiban szerepel: Evgeni Leibovich) ajánlatát, miszerint a bank más ügyfeleinek is érdemes igénybe venni azt a komoly és megbízható svájci vagyonkezelőt, aki neki dolgozik.”

A CW Bank vezetői hallgattak a jó rokonra, és több megbízást adtak a zürichi Zeno A. Meier úrnak, Leibovichnak pedig potom 8,2 millió dollárt, 1996-ban, amit ő, Leibovich hogyan, hogyan nem, izraeli bankszámlákon helyezett el.

Javukra legyen írva, a CW Bank kihelyezői gyanakodni kezdtek, és visszakérték a pénzt.

Kérték, de nem kapták, csak a felét. A többi eltűnt Leibovichcsal együtt. Akkor már ismét Surányi György volt az MNB elnöke, vagyis a CW Bank tulajdonosa.

Az elnök úr, a nemzetközi szaktekintély, az Orbán-kormány jóvoltából a 150 milliárdos CW Bank-hiány ellenére kitölthette elnöki idejét, minden bizonylatot megsemmisíthetett, és utolsó fázisként még ki is tüntették. Az SZDSZ-es és most már MSZP-s pénzpolitika embere ő, a beavatott.

Mondani sem kell, ellenezte a világkiállítást. Jelenleg a CIB Bank igazgatóságának elnöke.

Most rajzoljunk köröket, és írjuk bele azt, amit eddig tudunk, vagy tudni vélünk. Aztán kössük össze a középpontokat.

Első kör: Magyarországon rendszerváltás történik, de a bankárok a helyükön maradnak, mert ők azzal, hogy bankárok, a kapitalizmus hívei, eleve reformereknek vannak nyilvánítva.

Második kör: a nemzeti kormány, hogy a helyükön maradt bankárok és azok nemzetközi támogatóinak, rokonainak, barátainak jóindulatát elnyerje és a helyén maradhasson, paktumot köt a bankárok kijáróival, az SZDSZ-szel.

Harmadik kör: megkezdődik a széthitelezés, a Leibovicsok – meg persze mások is! – viszik a pénzt. Jön az első bankkonszolidáció, majd a második, az ország elszegényedik, már gondolni sem lehet a világkiállításra, a kormány megbukik, majd a szocialista kormány végighajtja a gyors, mindenre kiterjedő privatizációt, a bányabéka alfele alatt stabilizálja a magyar életszínvonalat.

Negyedik kör: jönnek az Oferek, épülnek a plazák.

Ez kétségtelenül tág kör, időben is több eseményt ölel magába, de hát a Jupiter is sokkal nagyobb, mint a Mars.

Ebben a körben mellesleg még kormányváltás is történt. “Rendszerváltásnál kevesebb, kormányváltásnál több.” A köröket a pénzpolitika, a pénzuralom változatlansága köti össze, az adósságokkal való állandó küzdelem, de az is kétségtelen, hogy már az első kör leglényegesebb cselekményei, tényei is az Oferek irányába mutatnak, holott nekik, személy szerint, még hírük-hamvuk sincs.

A pénzuralom vonalával párhuzamosan van aztán egy másik dolog is, amelyik az egész rendszerváltáson, annak minden korszakán végighúzódik.

Ez pedig az antiszemitizmus.

Akár nagytakarítás és elszámoltatás, akár médiaháború, akár az egyes pártok arculata és a demokráciához való viszonya, akár Szent Korona, akár országzászló és címer, akár az európai normák a téma: mindegyikben hallgatólagosan vagy nyíltan benne van az antiszemitizmus kérdése.

Aki a Szent Koronát akarja, aki a magyarság turáni eredetét vallja, aki rendet akar teremteni a Rádióban és a Televízióban, aki részt vesz a csíksomlyói búcsún, vagy aki Trianonról beszél, annak vigyáznia kell, nehogy az antiszemitizmus gyanújába keveredjék. 1987. szeptember 27-e óta, amióta összeültek a lakiteleki sátor alatt a népi írók és történészek, és nem hívtak meg maguk közé minden liberálist, későbbi SZDSZ-est, magyarán zsidót, és amióta a New York Times már másnap megírta, hogy Magyarországon, Lakiteleken összeültek a nacionalisták beleértendő: antiszemiták -, azóta a leglényegesebb politikai történéseket levizsgáztatják ebből a kérdésből.

Ez fő szempont a kormányok összeállításakor, és minden magyar kormánynak meg kell küzdenie a nemzetközi elismerésért, le kell vizsgáznia és biztosítékokat kell nyújtania valahol, hogy nem antiszemita.

A nemzetnek és különösen már gyanúba keveredett tényezőknek tilos vizsgálnia, hogy ki milyen származású, vagy elkötelezettségű esetleg házasság révén, de látható és érezhető, hogy valahol szemben viszont mindezt számon tartják, pontosan tudják mindenkiről, aki számít, hogy milyen származású, mit lehet várni tőle és hová lehet és hová nem lehet kinevezni.

Ezek a nyilvántartások működnek, és szigorúan érvényesítik akaratukat a gazdáik.

Vannak, akik büntetlenséget élveznek, mert ez a nyilvántartás megvédi őket, és vannak szerencsétlenek, akik sejtenek erről valamit, és megpróbálnak nem odatartozóként védelmet keresni ennél a fórumnál.

Torgyán József, amikor bajba került, vagy irányt váltva előrébb akart settenkedni, többször is megpróbált behúzódni ez alá az eresz alá, és kipát tett a fejére, s olyan nyilatkozatokat lőtt fel, amitől védelmet remélt, és elvállalta Szenes Andreát, mint általa favorizált tévéalelnököt.

A Szenes család az egyik legemlegetettebb zsidó család, mivel közéjük tartozott a tragikus sorsú Szenes Hanna, akit fiatal lányként a háború végén az angolok kém- és partizánfeladatokkal, zsidómentésre ledobtak Magyarországra, de elfogták és kivégezték.

Szenes Hanna élete és halála legenda, Izraelben is, Magyarországon is.

Feladatát mint cionista hajtotta végre, izraeli küldetésben.

Ezenkívül egy dr. Szenes Iván nevű ember, valószínűleg azonos Szenes Andrea édesapjával a 61, azaz hatvanegy bejegyzett magyarországi zsidó, izraeli, ortodox és nem ortodox, vallásos és világi, szocialista és liberális szervezetek egyikének, nem is akármelyikének az elnöke.

Ez pedig a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága (Comitte for the Victims of Nazi Persecution). Elnök: (president) Dr. Szenes Iván. Torgyánt azonban nem védte meg ez az ajánlás, talán azért, mert komolyan sem lehetett venni.

A nácizmus üldözötteinek sem a közszolgálati, sem a kereskedelmi csatornák vezetésébe nem kell ajánlás, sem kisgazda, sem más, a rendszerváltás egyelőre úgy van megszerkesztve, hogy ez hivatalból történik.

Egyes emberek számára korábban a védelmet mindig az jelentette, hogy támadóik antiszemiták.

Mindig ez az ultima ratio. Természetesen az, aki egyszer ilyen vád alá került, és egyszer meg merte kérdőjelezni egy-egy magas állású személy magas állásra való alkalmasságát, de belebukott, soha nem számíthatott elnézésre.

Bekerült a veszélyesek nyilvántartásába, mint ahogy a Kádár-időben a rendszer veszélyes ellenségei bekerültek a figyelődossziékba, célszemélyekké váltak, és természetesen a megfigyeltek nehéz kenyerét ették.

Ugyanakkor tény: a magyar társadalomban nincs említésre érdemes, számottevő antiszemitizmus.

A magyarság irtózik minden fajgyűlölettől, valóban békés, befogadó természetű, és csak akkor keményedik meg, ha megsértik, megalázzák.

A kiszorítottak, megalázottak, a semmihez hozzá nem jutók körében ezért most már fel-felemlítik ezt a különös nyomulást, amit nem lehet nem észrevenni, különösen annak, aki azért marad le valamiről, mert csak magyar.

De ez még nem antiszemitizmus, és azonnal elmúlik, mihelyst a helyelosztás igazságosabbá és méltányosabbá válik. Ugyanakkor az ingatlanfejlesztés érdekében az antiszemitizmus vádját fenntartják, mert fenn kell tartaniok.

Olyan ez ma Magyarországon, mint egy kartellbe tömörülés.

A kartellbe tömörültek távol tartják a jó helyektől, a pénztől, a szép élettől a kartellen kívülieket, mint antiszemitákat.

S közben a titkos nyilvántartás alapján nevezik ki a saját embereiket, a megbízhatókat.

S ha véletlenül mégis kineveznek valakit, aki veszélyes elemként szerepel a nyilvántartásban, arra ráhúzzák a vizes lepedőt, azt a sajtó állandóan támadja, azt kiüldözik a világból.

A rendszerváltás korai idejében európai normaként hirdették meg elfogadásra, hogy az ember, az európai ne legyen antiszemita, mert Európában már senki sem az.

Ez eddig rendben is lett volna, csakhogy akkor Magyarországon, a magyarság köreiben senki nem volt antiszemita, ha tehát mégis ez került legfelülre az értelmiség köreiben és a vezetőkiválasztáskor, akkor annak más oka is kellett legyen.

Volt is, van is.

Ez az az előtét, amivel egyeseket – sokakat – el lehet hárítani, másokat pedig oda lehet juttatni.

Ez ma fegyver, amely valójában nem az esetleg feltámadó antiszemitizmus ellen használtatik, hanem a hatalom megtartása érdekében, az ingatlanfejlesztés érdekében.

Sikerült mélyen belenyomni a tudatba a tiltást, a félelmet, s még az öntudatos magatartástól való tartózkodást is.

Az egész holokausztipar is ezt a célt szolgálja: a bűntudat állapotában tartani az embereket.
Azoknak a zsidó köröknek, pénzügyi hatalmasságoknak, amelyek ezt az állapotot fenntartják, számolniok kell azzal, hogy ez az állapot idővel új antiszemitizmust fog szülni.

Nem mi, nem én, nem ezek az elemzések szülik az antiszemitizmust, hanem az igazságtalanság és a kirekesztés, a tolakodás. Azoknak a tisztességes magyar érzelmű zsidóknak van igazuk, akik ebben nem vesznek részt, akik a saját istenadta tehetségük alapján akarnak érvényesülni, és nincs kettős identitásuk: ha zsidók is, magyarok.

Magyarországon 61 zsidó egyesület, alapítvány, baráti társaság működik, illetve ennyi van bejegyezve.

Közöttük mellesleg két olyan cionista szervezet jegyződött be Budapesten, amelyeknek ifjúsági szervezetük is van, s mindkettő az Izraeli Munkapárt szellemiségét, politikai programját vallja magáénak. Szocialista és cionista. Mint egymást kiegészítő tartalom. Az egyik az Oz V. Shalom Egyesület, XIV. Jávorka Ádám u. 15. elnök (president) dr. Kardi Judit. “Az Izraeli Munkapárt elveivel azonosuló szervezet.” Az Izraeli Munkapárt ma választási veresége ellenére a kormány külügyminiszterét adja, kormányon van. Így talán még érdekesebb az a befolyás, amit ez a kicsiny alapítvány tud itt érvényesíteni. A másik a Hasomér Hacair (Shomer Fellowship) VII. Damjanich u. 28/b. Elnök (president) Nagy Ákos.

Ez baloldali szociális elveket valló szervezet. Az egyik ifjúsági, tehát nyilván hosszú távra szervezett egyesület neve: Habonim Dror, a másiké, a Damjanich utcaié pedig Hasomér Hacair.

Ez is szocialista-cionista alapokon álló ifjúsági szerezet. Ha rövidítem: szocionista szervezet.

Mellesleg bennem ez a szóösszetétel már a nyolcvanas években felötlött, akkor, amikor a párt főideológusai, élükön a népi irodalomtörténészekkel is kacérkodó Király Istvánnal, elindították a “szocialista hazafiság” elnevezésű kampányt, pontosan azért, hogy a valódi hazafias érzés és a nemzettudat vitorlájából kifogják a szelet.

Most azonban, ahogy látom az egyre szaporodó szocialista-cionista szervezeteket, nem is tartom már annyira humorosnak akkori, természetesen csak magam számára készült szóalkotásomat, a “szocionista hazafiság”-ot. Elfeküdt egy-két évtizedet a jegyzeteim között, és megérett.

Mindezekkel csupán az ellentmondásra kívánom felhívni a fegyelmet.

Ebben az állítólag antiszemita hangolású társadalomban 61 zsidószervezet, alapítvány és egyesület működik, békésen és háborítatlanul.

Köztük olyan nagyok, amelyeknek a zsidószervezetek közé való besorolásáról az emberek mit sem sejtenek.

Magam, aki tudván tudom, hogy a nácizmus üldözöttei elsősorban a zsidók voltak, meglepődöm, amikor a gép a zsidószervezetek között löki ki a Nácizmus Üldözötteinek Bizottságát, illetve még inkább, amikor a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségét is. Elnök: (president) dr. Sárközi Sándor.

(A rendszerváltás egyik legügyesebb ingatlanfejlesztőjét, az átalakulási törvény és más törvények kiagyalóját is Sárközinek hívják [Tamás], lehet, hogy rokonok?) Évtizedek során nagy tudatossággal és célszerűséggel megszőtt hálóról van tehát szó, amely mindenkor egy belső, állampolgárságát tekintve magyar réteg igénybevételével érvényesíti az általános zsidó akaratot.

A rendszerváltozás e tekintetben is előrelépést jelentett számukra: a művelet részben nyilvános lett, sőt a két párton keresztül, amelyek ezt az érdeket szolgálják, belekerült a hatalomba is.

Ennek bizonyítására nem másból, mint az Új Élet című zsidó felekezeti lapból idézünk.

“Zsidó politikusok konferenciája”

“Januárban ötödik alkalommal rendezték meg Jeruzsálemben az izraeli külügyminisztérium közreműködésével azt a nemzetközi konferenciát, amelyen 30 ország 70 képviselője vett részt.

Az izraeli fővárosban már a megnyitón is kiemelték a Magyar Köztársaság küldöttjének, Bársony Andrásnak (MSZP) részvételét, akit az izraeli média jól ismer, eddigi közel-keleti útjairól.

Bársony Andrást fogadta Avrahám Burg, a Szochnut elnöke, Ézer Weizman, Izrael Állam elnöke, Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Jákov Neeman pénzügyminiszter is.

A vendég tiszteletére Csejtei István, Magyarország nagykövete vacsorát adott, amelyen megjelent Mohamed Bajszuni egyiptomi nagykövet, Wang Changi kínai nagykövet, valamint az USA nagykövetségének első beosztottja, Richard A. Roth.

A magyar nagyköveti rezidencián tartott fogadásról az izraeli sajtó előkelő helyen számolt be. (Beuer Press)”
Az eset tehát régebben történt, még Netanjahu idejében.

Bársony András több funkciót tölt be. A Nyomdászok Szakszervezetének elnöke, országgyűlési képviselő és a Magyar Köztársaságot képviseli az Európa Tanács mellett működő parlamentben.

Ott tehát nem zsidó, hanem magyar képviselő. És baloldali, mivel az MSZP színeiben ül ott.

Most is.

Megingathatatlanul. Azok közé tartozik, akik nem kívánnak önállóságot Európában.

Autonómiát adni az elszakított területeken élő magyaroknak? Ugyan!

Területi önrendelkezésről pedig hallani sem akar, az SZDSZ-es Eörsi Mátyással és másokkal együtt, mert akkor ez újabb hivatkozási alappá válhatna a palesztinok kezében a saját önállóságuk érdekében.

Ha a palesztinok meghatározhatnák, hogy most már nem épülhet több lakótelep a palesztinok által lakott és látszatönállósággal felruházott, egyébként szögesdróttal körülkerített térségben, akkor az Izraelnek a további telepítésekről való lemondást jelentené.

Mivel Bársonyt szeretik, nagyon kedvelik Izraelben, feltételezhetjük, hogy ezekkel a szempontokkal, mint jó zsidó egyetért, és az európai politikai színtéren is ezt képviseli, hangoztatja, meg akkor is, ha ez a másik minőségében, tudniillik a magyar köztársaság képviseletében sokszor kissé kínos.

Egy bizonyos: Bársony András a magyar nemzet életérdekeit, a legfontosabbat, az önrendelkezést nem képviseli, és ezeket a jeruzsálemi utasításokat, elvárásokat híven is hozza pártjába, pártjaiba.

S aki előtt eddig nem világos, hogy miért ellenzi a Szent Korona-tant, a Trianonra való emlékezést és különösen a trianoni csonkolásunk és annak következményei elleni harcot, a legkisebb területkiigazítást is, mint amilyen a délvidéki lehetett volna, mind az SZDSZ, mind az MSZP, és miért képes ezt az ellenzést, ezt a magyarérdek-elárulást rákényszeríteni nemzeti és keresztény kormányokra is, az előtt most ez világos kell hogy legyen.

Bársony és a Bársonyok hozzák az ukázokat, viszik a híreket és szövik a hálót. Bársonyt egyébként senki nem választotta európai követünknek, mint ahogy a többit sem, kiküldték az MSZP képviseletében, a szocialista és cionista elvek képviseletében, mint szocionista hazafit.

Izrael kultúrájára ma úgy tekint a világ, mint a zsidóság sűrített kultúrájára. Mint ami a történelemben egyszer volt, szétszóródott és most újra megalakult, feltámadt.

Sokkal kevésbé érzékeli a közvélemény azt, ami tény, hogy ez az állam is egy új állam, amely egy gyarmati terület helyén jött létre.

Kétségtelen, hogy Izrael megalakulása nem azokat a jegyeket mutatja fel, mint mondjuk az egykori Belga Kongó helyén létrejött, úgymond felszabadult államok, amelyeknek fekete bőrű lakossága a maga által lakott területen szervezhetett új államot, ugyancsak a második világháború után.

Ezeknek a volt gyarmati államoknak a létrejöttét a népek önrendelkezése, azaz egy huszadik századi liberális elv indokolja, Izraelét egy történelmi beteljesülés, egy történelmi jogosultság, amely úgy valósult meg, hogy az azonos vallású, de más-más kultúrájú zsidók tömegesen visszatelepedtek ősi földjükre, elfoglalták, véres harcokban kiűzték az őslakókat, a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek Szervezete jóváhagyásával államot alapítottak.

Ez nem volt liberális, felszabadító szervezkedés, mint amilyennek sokáig a gyarmati felszabadítást feltüntették.

Ott a felszabadítást vezénylő értelmiséget és a katonák egy részét képezték ki Nyugaton, a gyarmattartók egyetemein, a zsidók esetében az egész nép Európából hozta műveltségét, történelmét és igényét arra, hogy az ő harcát is liberálisnak tartsák.

Ez azonban valami más volt, éppen az, amit a liberalizmus Európában elvet: egy sajátságos nacionalizmus.

A kérdés mármost az, hogy megfelel-e a valóságnak, illetve egyáltalán lehetséges-e, hogy Izrael az ókor zsidó történelmének, Ószövetségének, egykori államának korszerű folytatása, hogy egyáltalán nem történelmi képtelenség-e így államot alapítani. Elfogadja-e az élet, maga a létezés folyamata, rendszere ezt a történelmi hivatkozások alapján, az egyoldalúan kinyilvánított történelmi jogon, de fokozatos betelepüléssel szervezett államot.

Lesz-e az új államból ősi állam?

Avagy a jelenlegi háborúknak, véres merényleteknek, a béke és a nyugalom teljes hiányának éppen az az oka, hogy a történelem nem fogadja be ezt a módszert.

Az az állítás, hogy Izrael népe történelmi jogon folytatja a szétszóródáskor, még az ókorban elvesztett államát, korábban elismerést váltott ki világszerte, részben a hatalmas sajtótámogatás következtében, de ma már elfújta a Sivatagi Vihar ezt az egyöntetűséget.

Előtérbe kerül a történelmi képtelenség.

Lassanként felderül, hogy ilyen történelemalakulás nincs, csak erőszakosan, mert nélkülöz minden szerves fejlődést, minden belső feszültséget, amely a nemzetek, népfajták lakóhelyeiből államokat, királyságokat, később köztársaságokat vagy későbben felszabadítandó gyarmatokat hívott életre.

Egy ókori állam, s egy népi és állami-vallási létezés folytatása történelmi lehetetlenség.

Sem Görögország, sem Olaszország, sem Egyiptom nem folytatása a görög városállamoknak, a Római Birodalomnak, a fáraók Egyiptomának.

Történelme dicső fejezetének, népe eredetének, gyökérzetének természetesen bármelyik állam és bármelyik nép tekintheti ezeket. Az iskoláiban taníthatja, nemzeti öntudata részének mondhatja, de semmilyen területi, állami felségjogot ebből a múltból nem képezhet és nem is képez.

Ezzel csak Izrael él, de folyton háborúznia kell, talán éppen emiatt.

Ezek a példaként felhozott ókori birodalmak megszűntek, népeik szétszóródtak, kihaltak és átalakultak.

Még soha nem fordult elő, hogy az egykori birtoklásra hivatkozva egy nép visszafoglaljon egy területet és ott, azon a régi folytatásaként alapítson államot.

Ciprus szigetén fordult elő, hogy a katonailag erősebb Törökország megszállta és törökké tette a sziget török lakta részét, de nem történelmi jogon, hanem a török lakosság védelmében és a népek önrendelkezési jogára hivatkozva.

Igaz, az sem fordult még elő, hogy egy államától, hazájától megfosztott és szétszóródott nép a legkülönbözőbb népek kultúrájában elmerülve megőrizze vallásában foglalt nemzeti öntudatát, és képes legyen két évezred múltán az állam-újraalapítás igényével fellépni és ezt meg is szervezni.

Mindenki megmosolyogná néhány száz ma élő azték vagy inka szándékát – ha találtatnék ilyen csoport -, ha meghirdetnék az azték birodalom folytatását, és fővárost jelölnének ki maguknak.

Csak akkor fagyna le a mosoly az arcokról, ha kiderülne, hogy ezen aztékok szándéka mögött mesebeli kincsek, hatalmas pénz a fedezet. Izrael tehát nem történelmi jogon folytatott állam, hanem a pénz erejével alakult új állam.

A két világháborúban meggyengült Európa belső ellentmondásaiból született, s a Közel-Keletre kihelyezett európai jellegű és ott, ahol van, tájidegen állam, amelynek létezését a hatalmas pénzügyi fedezet mellett most már az USA hadereje biztosítja.

Izrael mai valóságában keveredik a különböző nemzeti kultúrákból érkezettek hozott, és csak részben zsidó kultúrája a lengyel, az orosz, az ukrán, a magyar, s azon belül is az erdélyi magyar kultúrával, valamint az arab világból érkezettek spanyolos-arabos szefárd, de még európai jellegű, valamint az Ázsiából és Afrikából érkezettek egészen más jellegű, egészen másmilyen zsidóságának kultúrájával, a színes bőrű zsidók zsidóságával, és az az egész együtt feloldódik az angolszász és különösen az amerikai globalizációban.

Az államot vezető alapító elit, vagy azoknak az utódlása ügyel arra, hogy minden népelemben legyen nagyon erős az ortodox vallásos elem, a történelmi Izraelhez kötődés, a zsidó öntudat és nacionalizmus.

Mert a történelmi jogosultság tudatát bent, a mindig harcoló közösségen belül is fenn kell tartani, hogy kifelé a világgal el lehessen ismertetni a történelmietlen létezést.

Ha az egész közösség elszánt áldozathozónak látszik, akkor a rokonszenv könnyebben megszületik.

A “választott népnek” a választottsághoz méltóan kell viselkednie.

Harcának, még ha támadó is, önvédelmi harcnak kell lennie.

Meg kell hagyni, hogy ezt a szerepet az Izraelben élők példás fegyelemmel teljesítik.

Ad abszurdum: ha Izrael nincs veszélyben, akkor megszűnik.

Ez az indulat tartja harci készültségben az egész társadalmat, és különösen az anyagi támogatókat.

A veszélyeztetettség maga a létalap, a történelmi jogigény, az ultima ratio.

Elvégre egy fundamentalista arab, muzulmán konokság, egy eredendő antijudaizmus s egy kommunista zsarnokság – Irak, Szaddám Huszein – nem törölhet el a föld színéről egy államot.

S ez természetesen igaz is. A világközvélemény igazságérzete ki van elégítve.

Épeszű, tiszta erkölcsi érzékű ember ma már nem kívánhatja Izrael megsemmisítését, a zsidók tengerbe tolását, mert Izrael léte ma már tény, különös, de elfogadott realitás.

A nehézség azonban most már abban áll, hogy ezzel egyidejűleg és ezzel azonos súllyal most már ennek a realitásnak az örökös veszélyeztetettségét is el kellene fogadni, az állandó háborút, az egész világ háborús permanenciáját.

S ez már bajos. A NATO egyesített hadserege, amely nyilvánvalóan Izrael érdekében rohanta le és verte szét Irakot, rejtélyesen megtorpant Bagdad előtt, és nem semmisítette meg Szaddám Huszein rendszerét és magát a diktátort, hanem életben tartotta és tartja ma is, kiéheztetve és megtizedelve népét, amely voltaképpen ártatlan.

Szenvedései azonban Izrael és az USA ellen fordítják, s így jelent veszélyt, amelyre éppen annyira szüksége van Izraelnek, mint a fegyverekre. A veszélyeztetve létezésnek ez az állapota egyre több kérdés felvetésére sarkallja a gondolkodó embereket, köztük több zsidót is.

Az állandó veszélyeztetettség által van az egész nyugati világ, elsősorban Európa és a kereszténység erkölcsi kérdésévé téve Izrael fennmaradása.

Azok az európai államok, amelyeknek területén a második világháború során a holokauszt megtörtént, akár a győztes oldalon harcoltak ezek az államok, akár a vesztesen, egyetemlegesen vannak felelőssé téve a holokausztot elszenvedett zsidóság mai államának fennmaradásáért.

Izrael földrajzi fekvése következtében nem lehet tagja az Európai Uniónak, de oda számítódik, sok programjában részt vesz, kedvezményezettként.

Az anyagiak túlnyomó részét azonban még az USA adja, amely úgyszólván 54. államának tekinti Izraelt.

Ez az állapot most változóban van. Az USA már csak akkor tudja elfogadtatni a saját népével az Izrael fenntartásához szükséges hatalmas költségeket, ha Európa hozzájárulásaira is hivatkozhat, ha az amerikai polgár arról értesül, hogy Európát is megcsapolták. A vesztes németeken kívül most már a svájciaknak is fizetniök kellett.

Ez némileg megnyugtatja a pénzre nagyon érzékeny amerikai társadalmat. Különös és szinte betegesen működő hajszálcsövesség ez, amelyben benne van a mai Amerika hatalmas volta, gazdagsága, katonai legyőzhetetlensége mellett az európai életformák lenézése és ugyanakkor az irántuk érzett sznobizmus egyaránt.

Európa, az idősebb, elszegényedett, kiszolgáltatott bátyó mégiscsak mérce, már amikor zsebbe kell nyúlni.

Ahhoz, hogy az USA fizessen és fenntartson két hadsereget, a sajátját és az izraelit, már nem elég az amerikai zsidó tőke és az amerikai zsidó sajtó nyomása, kell hozzá az európai demokráciák rábólintása és bankjaik, nagyvállalataik kárrendezése is.

Ettől az európai adakozástól vagy kikényszerített adakozástól nyugszik meg és dobja bele dollárjait a kalapba a detroiti salesman, a biztosítási kistisztviselő, akitől rendszeresen levonnak hozzájárulásokat, mint valami békekölcsönt.

Válaszul a veszélyben létezésre Izraelben gyakorlatilag kétpártrendszer alakult ki.

Az ortodoxoknak és a hozzájuk tapadó, belőlük táplálkozó fundamentalista pártoknak különös előjogaik vannak, kell hogy legyenek, mert különben nincs Izrael.

Minden különösebb politikai következmény nélkül megölethették Rabint, a miniszterelnököt, aki szerintük túlságosan messzire ment a béketeremtésben.

Nem kevésbé fontosak azonban a liberálisok sem, akik közé Rabin tartozott, mert nekik, a világi zsidóknak, a felvilágosult ateistáknak és pártjaiknak, leginkább a Munkapártnak éppen az a feladata, küldetése, hogy a liberalizmus zászlaját terítse rá erre az ortodox követelésre és ezzel hitesse el a világgal, hogy Izrael éppen olyan európai állam, mint a többi.

Csak nem ott van. Éppen olyan, csak sokkal nagyobb létveszélyben van, azonban eme létveszély ellenére, lám, demokratikus. Voltaképpen az egyetlen állam a világon, amelyet a felvilágosult, európai és amerikai demokratikus erők és elvek tartanak életben a gonosz, vak, hol kommunista, hol fasiszta muzulmán, és perzsa erőszakossággal szemben.

Izrael a két világ kisülése: a demokratikus Nyugat és a kommunizmussal kacérkodó és a mindenféle fundamentalizmusba süllyedt Kelet kisülése.

Izrael létének, jövőjének, háborújának és békéjének azonban mégsem ez a fentebb vázolt történelmi probléma a lényege, hanem ugyanaz, ami ezt az államot alapította: a pénz, a költségek, a fenntartási költségek.

A költségek nagy vonalakban a következők: katonai költségek, az állam fenntartási költségei és a világpropaganda költségei.

Kezdjük ez utóbbival.

A katonai költségekhez és az állam fenntartási költségeinek megszerzéséhez fenn kell tartani az Izrael iránt baráti, de legalább elnéző, s valamelyes áldozatra is készen álló, de semmiképpen nem ellenséges világközvéleményt, különösen a gazdag országokban.

Kell a liberális világrend. Kötelezőek a kereskedelmi televíziók, a liberális újságok, az egész balliberális túlsúly az egyetemeken, a kell a világot szervezetten körülölelő hírhálózat, kell a tömegkultúra.

Ezeknek a fenntartási költségeit az egyes nemzetek viselik.

Ezek többnyire hasznot hozóan működnek.

A baj csak az,hogy az egyes társadalmaknak kezd elegük lenni belőlük.

A globalizmussal együtt. Valami baj van a könyveléssel.

Ha megnézzük azt a görcsös ragaszkodást, amivel a tévé-, rádió- és újságbirtokláshoz, vezénylethez Magyarországon viszonyulnak a balliberális körök, azonnal láthatjuk, hogy itt egy életkérdésről van szó.

Nem elég a kereskedelmi, a közszolgálati is kell.

Minden kell, minden rést be kell tömni, sehol se törhessen be a fény.

Ennek a sajtómonopóliumnak a kialakítása és elfogadtatása évtizedeket vett igénybe és ma is dollármilliárdokba kerül, de ezeket a milliárdokat már sok helyen szeretnék másra, jobb célokra fordítani.

Magának Izrael államnak a fenntartási költségeiről természetesen soha sehol senki nem vezet kimutatást.

Lehet, hogy még Izraelben sem. Izrael előrehaladó, bővülő ország, a víz azonban nagyon drága benne.

Egy zsidó állampolgárnak az ipari létesítményekkel egyetemben napi négyszáz liter jut, egy palesztinnak csak nyolcvan.

A világ csak arról van értesítve, időnként, hogy az USA szenátusa, kormánya évi “X” milliárd dollár vissza nem térítendő segélyt szavazott meg Izraelnek.

Az USA pedig a világ legjobban eladósodott állama. Sem ahhoz, hogy mennyit ad Izraelnek, sem ahhoz, hogy mennyi a saját bankjaival szembeni adóssága, semmi közünk nincs, de a helyzet világgazdasági következményei alól nem tudjuk kivonni magunkat. Sem mi, sem a nálunk sokkal nagyobb gazdaságok.

Izrael Állam fenntartási költségei nyomasztóan nagyok.

Az ezzel összefüggő, vagy akár ebbe bele is értendő katonai költségek pedig még ennél is sokszorta nagyobbak.

Ez a mai Izrael létének alapkérdése.
Izrael fenntartásának költségei kezdik meghaladni az ésszerűen és történelmileg igazolható és elviselhető mértéket.

Mégpedig nemcsak a méretekhez arányítva, hanem abszolút mértékben is.

Izrael fenntartásának költségeihez nemcsak háborúk költségeit kell hozzáadnunk, hanem békefenntartásokét is, és annak a technikának a költségeit is, amellyel ezt a sok pénzt előteremtik.

A technika: a globalizmus.

Természetesen nem azt állítjuk, amivel majd meg fognak vádolni, hogy a globalizmust a zsidók találták ki és az csak Izrael fenntartása érdekében van, de azt igen, hogy az összes országokhoz, nemzetekhez valamilyen módon kötődő nagytőkés csoportok közül az izraeli és a világon másutt működő zsidó tőke tudja a legjobban igénybe venni és a maga hasznára fordítani a globalizmust.

Izrael a globalizmus szimbólumállama.

S ezzel elérkeztünk tulajdonképpeni alapkérdésünkhöz, ahhoz, ami voltaképpen csak ránk tartozik.

Miért van szüksége a világ zsidóságát vezető intézményeknek és magának Izraelnek Csonka-Magyarországra mint területre, miért merjük szálláscsinálóknak nevezni a plazaépítők magyarországi üzlettársait?

Miért gondoljuk úgy, hogy a világot és a zsidóságot irányító pénzügyi központoknak a magyarországi plazaépítés és lakóparképítés támogatásával, valamint a zsidó tömegkulturális és izraeli nyomulással, helyfoglalással nagy léptékű stratégiai céljuk van?

Miért és mi végre alkalmaznak szálláscsinálókat, és miért akarják a magyar földet?

A válasz egyszerű: Izrael fenntartásának magas költségei miatt.

Izraelnek mai helyzetéből és kilátásaiból kell kiindulnunk. Amikor azt állapítottuk meg fentebb, hogy a mai Izrael Állam egy amerikai pénzből és amerikai fegyverekkel fenntartott európai állam, illetve ezzé vált az utóbbi húsz évben, akkor egyúttal azt is kellett hogy állítsuk, hogy a cionizmus megbukott.

Ez rettentő nagy ellentmondás.

Izrael létét semmi nem fenyegeti.

Katonailag minden egyes szomszédját egyenként és egyszerre is tönkre tudja verni. Tetszés szerint indíthat katonai akciókat, megtorolhat és gyilkolhat.

A vele szemben legvadabb ellenállást tanúsító Irakot ki tudja éheztetni, a gyengeség állapotában ellenőrzés alatt tudja tartani. Olaját kirekeszti a világpiacról.

Az eszmék és áruk szabad áramlásából az antiszemita olaj ki van rekesztve.

És ugyanakkor a végsőkig tönkretett Irakot mégis veszélyesnek tudja nyilvánítani.

A korlátlannak látszó akaratérvényesítés mégis belső gyengeséget takar, Izrael vezetői, akik a világ legjobban informált emberei, pontosan tudják, hogy államuk már középtávon is, s éppen ebben az örökös veszélyeztetettségi állapotban, állandóan harcolva történelmi képtelenségei miatt, a mai állapotában, minőségében fenntarthatatlan.

A magas költségek előbb-utóbb felemésztik.

És most már nemcsak a pénzügyi költségekre, hanem a morális költségekre is hangsúlyt kell tennünk.

A jelenlegi támasz, az USA bármikor megszűnhet támaszkénti mivoltában.

A legutóbbi választáskor már nem sikerült az Izraelnek nagyobb biztonságot és előzékenyebb kiszolgálást nyújtó demokrata kormányzatot uralomra segíteni.

Huszonöt-harminc év múlva az USA-ban a színesbőrűek lesznek többségben.

Ők fognak kormányt választani.

Az általuk hatalomba ültetett kormány dönthet másként is.

Kérdés, sikerül-e ezeket a fekete, spanyol és dél-amerikai, vietnami és kínai embereket a plazaközömbösségnek abban az állapotában tartani, hogy fizessenek.

De mégcsak nem is ez a lényeg.

Mert ma már nemcsak ennek a kis területű államnak a költségei képtelenül nagyok, hanem a világhelyzetnek, a status quo világrendszerének a fenntartási költségek is.

Márpedig Izrael léte ezen a világhelyzeten alapszik: az elfojtott szembenállásén, a status quóén.

Az egyre nehezebben megrendezhető G8-as találkozókén, amelybe most már a tüntetések költségei is benne foglaltatnak, meg a tüntetők szétverésének a költségei is.

Az emberiség az előtt a kérdés előtt áll, hogy a globalizmus természetkizsaroló rendszere helyett egyetemlegesen rááll-e a fenntartható növekedés nem profithajszoló rendszerére, vagy elpusztul.

Ha viszont rááll, ha győz az ésszerűség és az életösztön, akkor nem lesz, aki fedezze a globalizmus szimbólumállamának költségeit.

Akkor új hely kell, olcsóbb. Így kerülünk a képbe mi, csonka-magyarok.

Izrael mérhetetlenül nagy fenntartási költségeit ugyanis nem lehet csökkenteni.

Ez is a dolog természetéből következik.

Most ezek a költségek csak növekednek.

Egy háború, minél tovább tart, annál drágább.

A végén már a fegyverszünet is iszonyatos pénzekbe kerül.

Ez az állam minél nagyobb és minél jobban meg van tömve frissen jött zsidókkal, annál többe kerül.

Egyre nehezebb és egyre körülményesebb a pénzt előteremteni, mert a túlzott pénzkitermelés miatt, amelynek persze más célja is van, nemcsak Izrael eltartása, egyre veszélyesebb állapotba kerül a világ pénzügyi rendszere.

Válság válságot követ, és egyszer csak az egész meginoghat és összedől.

Ez tragédia lehet Izralre nézve.

Ezek miatt a növekvő költségek miatt előbb-utóbb békét kell kötni a szomszédokkal, abba kell hagyni a telepítést és a háborút. Izraelt olcsóbbá kell tenni, még akkor is, ha ez nagy fájdalommal jár.

Ha a háború véget ér, és nem jön több telepes Oroszországból, akkor ezt az országot csak a kihelyezett tőkéinek a haszna, a globalizációból lecsapolt, szerényebb, de biztos jövedelem tartja majd el, egy meglehetősen szerény színvonalon, amely már sok mostani ottlakó számára sem lesz vonzó.

Ha megéli. De majd az utódai számára sem lesz az.

Ezek európai őseikre emlékezve megindulnak, az ősi jogon vissza Európába, ahonnan déd- vagy ükszüleik eljöttek, elüldöztettek.

Ezt a visszatelepülést és az Oroszországból és egyéb helyekről való új helyre költözést azonban ugyanúgy meg kell szervezni, mint ahogy a cionizmus megszervezte az Izraelbe települést, még az állam megalakulása előtt.

Most még minden a mai Izrael fenntartására mutat, még nem számítanak a költségek, de ha látjuk azt az elszántságot és összefogást, amely Herzl Tivadar első gondolata óta áthatja az államteremtőket, látnunk kell azt az előrelátást is, amelyik az összes információ birtokában, s a holokauszttal a háta mögött felkészül az új világfelosztásra és biztonságot teremt véreinek. Ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet.

Ez a cionizmus vége.

Új Sion Hegye kell, esetleg szekularizált, mint a Svábhegy. Aligha hihető, hogy maguk a zsidó vezetők ezt ne látnák így, ennyire pontosan, rideg tárgyilagossággal.

Senki nem tehet nekik szemrehányást azért, mert ezt látva, hűséges zsidóként máris keresik a megoldást.

A megoldás: Csonka-Magyarország, a maga fogyatkozó népével, türelmével és egyéb alkalmasságaival.

De ne szaladjunk előre.

Ezek évtizedek munkájával, számos részfeladat végrehajtása után megvalósítható tervek és lépéssorozatok.

Most a vita még az orosz hómezőkről elindult telepesek körül forog.

Az amerikai kormány már többször is hangoztatta, hogy nem tart helyesnek további telepesházakat.

Az ortodoxok azonban még építtetik ezeket és le-lerombolják az arabok viskóit.

De a bölcsebbek már nyilván látják, hogy ez így nem mehet tovább.

Ha a még kívül élő körülbelül kétmillió orosz, ukrán és egyéb zsidó megérkezne a közös cionista hazába, már a vízzel való ellátásukra sem volna fedezet.

Új megoldás kell, új, jobb, olcsóbb helyre kell vinni ezeket a testvéreket, mert otthon hagyni sem lehet őket.

Ott ugyanis Jelcinék-Putyinék kezében túszok. Izrael mai legnagyobb gondja a marxista emlékezetű, Gulag-félelmes, nihilistává tett volt szovjet zsidók elhelyezése, mivel Izraelben már csak költségeket és nehézségeket okoznak, ámde elutasítani sem lehet őket, mert ez ellenkezik a cionista alapeszmével.

A következő tényező, ami miatt a cionista állam nem folytatható, a világháború veszélye. Izrael mai helyi háborúi mind egy-egy a következő világháborúra kötött gyújtózsinórként is felfoghatók, amelyre mindig rátapos valaki, mielőtt a kanóc a robbanótöltethez érne.

De a veszély mindig fennáll, hogy egyszer ez a rátaposás elmarad.

Még a szovjet veszély sem múlt el teljesen, és máris itt van az ismeretlen szándékú Kína felágaskodása.

Az európai hatalmak félnek ettől a háborútól, és azt is látják, hogy a veszély góca Izrael.

Hiába van a kormányok egyetértése, az őket megválasztó népek nem akarnak meghalni.

Csökken az Izrael iránti rokonszenv, egyre több a kérdező.
A harmadik tényező, ami miatt már most le kell foglalóznia a zsidóságnak egy területet, az a népvándorlás.

A szegények és a gazdagok kiéleződő ellentéte mozgásba hozza a világ szaporodó szegényeit, és a népvándorlás alapjaiban változtatja meg a világ arculatát, Izraelhez való viszonyát.

Ha Franciaországban ugyanannyi mecset lesz, mint katolikus templom, egészen más lesz a hozzáállás ehhez a kérdéshez, még akkor is, ha a Liberation ugyanabban a kézben marad.

De a kiszemelt területet is elözönölhetik olyanok, akikre nincs szükség.

Csonka-Magyarországra jöhetnek akár magyarok is a környező országokból, és ellakhatják a földet a gazdaszándékú jövevények elől.

Ezért a földtulajdont már most meg kell szerezni és életforma-megváltoztató plazákat kell építeni.

Meg persze sok más, kulturális szoktató lépést is kell tenni.

Ezek azok az indítékok, természetesen elnagyolt felvázolásban, amelyek új, biztonságos és mégiscsak európai telephely kikeresésére és elfoglalására, megszerzésére késztetik a zsidó vezetőket.

Részükről ez az odaáramlással, illetve megvásárlással szerzett államalapítás nem új, így történt Palesztinában is.

Ahhoz képest ez vértelen és liberalizált beszállásolódás, paktumokon, önkormányzati döntéseken és legfeljebb egy kis korrupción alapszik.

És szemrehányást sem tehetünk azért, mert egy nép vezetői előrelátók és élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyek adva vannak számukra.

Most már csak arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy miért Magyarország van kijelölve erre a célra.

Mi teszi alkalmassá Csonka-Magyarországot erre a szerepre?
Éppen az, hogy csonka.

Népe 1920-ban olyan feldaraboláson esett át, amely hajszál híján az életébe került.

Trianonban éppen a hazájára szóló történelmi jogát vesztette el a magyar nemzet, azt a jogot, amivel Izraelt alapították. Történelmi jogosultsága a magyarságnak ma sincs, és most már lassanként maradék hazájára szólóan sincs: nem lehet nacionalista, még önvédelemből sem.

A huszadik század során, részben önhibájából és vezetőrétegének felelőtlensége miatt elvesztett két világháborút, az 1956-os forradalmát részben az amerikai magárahagyás következményeként véresen eltiporta a szovjet hadsereg, és mindezek következtében, egy önmagát túlélt, betegesen szolgalelkű rendszer önkizsákmányolása folytán, amely 1956 végétől 1989-ig folytathatta nemzetpusztításait, ma mintegy halmazati következményként végzetesen fogyatkozik.

Ha nem történik hathatós, gyökeres változást is jelentő, állami beavatkozás a népesedéspolitikába, 30-50 év múlva legalább hárommillió fehér magyarral, törzslakossal, országfenntartóval, a történelmi jogok birtokosával kevesebb magyar fog élni e hazában.

S akik megmaradnak, hatalom és vagyon nélküliek lesznek.

Ugyancsak akkor, ha e tekintetben is nem történik radikális változás.

Ez az űr és ez a máris érzékelhető alárendeltsége a történelmi jogok birtokosainak kívánatos, kellemes, biztonságos telephellyé avatja Csonka-Magyarországot.

Ezért csak arra kell ügyelni, hogy a magyar nép ne egészüljön ki az egykori közös Kárpát-medencei haza tájairól ideszívott magyarokkal, és lehetőleg ne töltődjön fel másokkal sem.

Maradjon félig üres, megtölthető.

A kintrekedt magyarokat pedig úgyis elintézik a szomszéd népek, még csak biztatni sem kell őket, csupán a status quót kell fenntartani. A magyarokból még a történelmi jogok gondolatát is ki kell irtani.

Nagy-Magyarország?

Szent Korona?

Határkiigazítás?

Európával letorkolni, szájon törülni és megbüntetni mindenkit, aki ilyesmit fel mer vetni. Mert a telephely szigorúan Csonka-Magyarország, s benne az elgyávult, öntudatlan, félénk, plazában csoszogó magyar félprolival, amelyik mindig alamizsnára vár. Az ország kicsiny kiegészülése is hatalmasan meglökné a magyar öntudatot, előre, és sikerélményt jelentene. Az pedig boldogság és gyerekcsinálás. És szülés.

Ez tehát a fő ok, amiért Magyarországra, erre a “teknőre” esik a választás: a várható kiürülés, az elöregedés és az erő nélküliség. (A “teknő” Cs. Szabó László kifejezése a Kárpátok koszorújához képest befelé lejtő csonka hazára.

Ennek a megszemélyesítésnek a szomorú valóságát most érezzük az ismétlődő árvizek során.

Kíváncsiak vagyunk, még ugyanebben a zárójelben, vajon hogyan fognak helytállni a gátakon az Oroszhonból érkezettek, ha menetrendszerűen megjönnek az árvizek, és már alig lesznek tarpaiak, akik éjjel-nappali szolgálatra rendelik magukat.)

A másik ok, ami miatt a volt Kádár-Aczél-országra, avagy másképpen a rendszerváltások éllovas országára esik a választás, az a bázis megléte.

Addig, ameddig az amerikai külügyminisztérium, a State Department évente jelentéseket készített az átváltozó országokról, s azokban is az emberi jogok érvényesüléséről, mindig volt egy passzusa ennek a jelentésnek, amelyik a magyarországi zsidóság helyzetével foglalkozott.

Ez az Antall-kormány idején is csak azt tudta megállapítani, hogy a “a zsidóság reprezentációja” a kulturális életben, a politikában és a gazdaságban jó.

Antall József mindig – érthetően ezt tartotta maga elé a pajzsnak, amikor Horthy-fasizmussal vádolták.

Azt persze ez a jelentés nem tartalmazta, pedig tartalmazhatta volna, ha tudományos alapossággal készül, hogy az említett Horthy-időkben a magyar zsidóság “reprezentációja” szintén igen jó volt, sőt talán még jobb, mint a Kádár-Aczél-rendszerben, amikor a kilencvenes évek “reprezentációját” Aczél és társulata megalapozni szíveskedett.

Mert a rendszerváltás után ez a “reprezentáció” akár meg is fordulhatott volna.

Ha megtörténik a nagytakarítás, ha Antall nem köt paktumot, bizony sok-sok Aczél-kádernek mennie kellett volna, mégpedig nem azért, mert zsidó, hanem mert kommunista és mert alkalmatlan.

De ez nem történt meg, sőt ezek az elemek védelmet kaptak, és ezért volt elégedett a magyar zsidóság helyzetével az amerikai követség, a jelentés elkészítője.

Ma más a helyzet.

De maradjunk még egy pillanatra a Horthy-rendszernél.

Ebben a bűnös, fasiszta rendszerben, amely az SZDSZ-nek ma maga az ellenség, élt, írt egy Bosnyák Zoltán nevű ember, akit kivégeztek a háború után, és akire hivatkozni ma a legnagyobb bűnök közé számít.

Ez a kétségtelenül fajvédő beállítottságú, nyilas író statisztikákat tett közzé.

Ezért kellett meghalnia.

Kimutatta például, hogy 1935-ben az 1 millió pengőn felüli jövedelmet bevalló 126 iszonyatosan gazdag ember közül 105, azaz 83 százalék volt zsidó, valamint azt is, hogy a legnagyobb akkori iparvállalatok igazgatóságaiban, a bankok igazgatóságaiban mennyi volt a zsidó.

A Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű Rt. igazgatóságának 19 tagja közül 12, míg a Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. vezető testületében 10-ből tíz.

Ennek a felemlítésével természetesen nem az akkor vagy ezután hozott zsidótörvényeket, s még kevésbé a háborúban bekövetkezett eléggé el nem ítélhető népirtást és zsidóüldözést akarjuk igazolni, csupán arra, a témánk szempontjából fontos körülményre akarunk utalni, hogy a jelenség, azaz a fontos helyek zsidók általi elfoglalása, a pénz fölötti uralom egyáltalán nem új a magyar életben.

Ez már a fasisztának mondott Horthy-korszakban megtörtént, egy olyan korszakban, amely az 1919-es kommün után, a proletárdiktatúra idején magyarirtásban vétkes zsidók elleni, sokszor valóban durva és magyarhoz méltatlan büntetőakciókkal kezdődött.

Az egész visszatekintésre most csupán azért van szükség, hogy bemutathassuk, miért van kiszemelve Budapest – Demszky-land – visszatelepülési célterület gyanánt: azért, mert egyszer már megvolt nekik.

Ahogy az Ingatlanfejlesztésből idéztük: legszívesebben olyanra bízzák a megszerzett magyarországi vállalat irányítását, aki ismeri a terepet és rokon vagy jó barát.

Úgymint Weiss Manfréd. Jogosan cselekedett Weiss Manfréd?

Jogosan. Liberálisan?

A legnagyobb mértékben. De ez még nem elégséges bizonyíték, mert közben volt egy magyar részről elvesztett világháború, mérhetetlenül sok áldozattal és értelmetlenül sok zsidó áldozattal is.

Csak a budapesti zsidóság menekült meg egyetemlegesen. Ahhoz, hogy az izraeli tőke és majdan az izraeli ember is biztonságban érezhesse magát Budapesten és Magyarországon, más is kell, több.

Mai bizonyosság. A következőkben idézünk és statisztikákat mutatunk be egy friss tanulmányból, amelyet zsidók készítettek magyarországi zsidókról. “Számszaki jelentés, Statisztika a magyarországi zsidóságról.” Lelőhely; http://www.internet.hu./Zsidó/stat/stat4.htm.

A kutatási, kérdezési módszeréről a jelentés a következőt árulja el: “A vallási-származási homogenitás indexét a négy nagyszülőre vonatkozó mutatók alapján állítottuk ki.

A >homogén< csoportba soroltuk azokat a válaszadókat, akiknek mind a négy nagyszülője akár származási, akár vallási szempontból zsidónak minősült a megkérdezettek szerint.

A >részben homogén< csoportba azok kerültek, akiknél a négy nagyszülő közül az egyik nem volt zsidó (egyik szempontból sem).

Végül a >vegyes származásúak< azokat foglalják magukba, akiknek legfeljebb két nagyszülőjük minősült zsidónak.

” Ez mindenesetre eléggé alapos és szigorú vizsgálódás.

Nem tudhatjuk ma már, hogy Bosnyák Zoltán hogyan kérdezett. Bevallása szerint sokszor használt fel zsidók által készített kimutatásokat, lexikonokat, önvallomásokat.

A “Jelentés” azonban egészen más módszert használ, s a “homogén” zsidóságot csak négy nagyszülő egyaránti, vallási és származási zsidóságához köti.

Tehát elismer és meg is különböztet vallási és származási zsidóságot.

Magyar ember esetében ilyen nincs, sőt nem is szabad így megkérdezni.

Ha valaki magyarnak vallja magát, akárhogyan hívták a felmenőit, akármilyen vallásúak voltak is, az magyar.

A népszámláláskor nem tettek fel sem felekezeti hovatartozásra, sem népi gyökérzetre vonatkozó kérdéseket, és még a lakcímet sem volt szabad a kérdezőbiztosoknak beírniok.

Így természetesen más statisztikákban, példának okáért az államiban a “homogén” zsidó is lehet magyar.

Lehet holokausztáldozat és emiatt kárpótolt, de lehet földbirtokos is.

Ez a trükkös fajiszempont-érvényesítés Bosnyák és más fajvédők elpusztítása után, egy egész korszak után, amelyben Aczél és társai üldözték a “faj”-magyarokat, a magyar nacionalizmust, amely fajmagyarság többek között abban is állhatott, hogy valaki származásilag is magyarnak mondta magát, vallását tekintve pedig kereszténynek, mindenesetre legalábbis furcsa.

De nem ok nélküli. Nem arról van szó, hogy valakik pontosan akarják tudni, hogy kikre számíthatnak? Lehet, ez bizony káderkeresés, az ingatlanfejlesztők fejvadászata.

Mindenesetre kivételező, előnyhöz juttató állapot.

Ha akarom, ez vagyok, ha akarom, az vagyok.

Ezenkívül lehet természetesen egy új törvényű, új összetételű államszervezet csendes bevezetése is, amelyben a homogének és a vegyesek, egyelőre titkosan és egy bizalmi hálózaton keresztül, előnyöket élveznek.

Nem tudjuk, mikor kerül sor ennek az állapotnak a nyilvános törvényesítésére. Valószínűleg semmi sem pontosan úgy fog történni, ahogyan Palesztinában történt.

Ez mégiscsak egy ezeréves európai ország, itt ötven év múlva is marad hat-hét millió szegény magyar, aki foggal-körömmel is emlékeztetni fogja Európát, hogy ez valamikor Hunnia volt.

A beteges mostani magyar status quo-nyugalom és tűrés csak addig tartható fenn, amíg a kuruc szegénylegények rá nem ébrednek, hogy mi történik velük.

Ennek a magyar önvédelmi felkelésnek az elkerülése érdekében valószínűleg nem is terveznek ide csak egy nevében magyar, vezetését és az uralmi helyzetét, valamint a kultúráját tekintve azonban vegyes országot, vegyes társadalmat, amelyre a “vallási-származási” kettősség lesz a jellemző.

A vagyoni, jövedelmi különbségek már most is kirívóak.

Ha az ország megmarad a status quóban, ezek a különbségek maguktól növekedni fognak.

A megélhetésről, a fel- és előrejutásról, a művelődésről azonban a bankárok és a velük összenőtt plazások, a régóta itt élő és a nemrégen érkezett homogén vagy vegyes – félig orosz – zsidók döntenek. Odakintről pedig, a nagyjából hasonlóan, de nem ennyire egyoldalúan szervezett Európában ebből jóformán semmi nem látszik majd.

Nem tudjuk pontosan, hogy mit terveznek nagy zsidó etnikai és pénzügyi központokban. Csak azt látjuk, ami most történik, és csak azt tárjuk fel, amit ők leírnak.

A már idézett jelentés adatokat közöl a vizsgálat tárgyát képező zsidók iskolázottsági fokáról és az ennek a magas képzettségi szintnek megfelelő elhelyezkedésükről a társadalomban.

	Teljes minta	Aktív	Inaktív
max. 8 általános	3	1	22
szakmunkásképző	5	3	6
középiskola	29	30	28
főiskolai diploma	19	22	16
egyetemi diploma	37	46	22
összesen	100	100	100

Az adatok egyrészt a populáció igen magas iskolázottságát, másrészt az iskolázottság fokának időben növekvő tendenciáját mutatják.

Jól érzékelhető, hogy már a mai inaktív népesség iskolázottsága is magas volt, a diplomások aránya megközelítette a kétötödöt, és ez számottevően tovább emelkedett.

A mai aktív népesség körében már a kétharmadot is meghaladja a diplomások aránya.

Ezzel egyidejűleg az alacsony képzettségi szintek erősen összezsugorodtak.

Mindez természetesen jelentősen befolyásolja a foglalkozással, munkaviszonnyal kapcsolatos jellemzőket, a foglalkoztatási hierarchiában való elhelyezkedést.

A népesség átlagos életkorát tekintve, viszonylag magas az aktív népesség részaránya.

A munkanélküliek hányada mindössze 1 százalék.

Az inaktív népesség dominanciája magasabb életkorban kezdődik, mint a magyarországi teljes népességen belül.

Viszonylag alacsony a jelenlegi nyugdíjkorhatár előtt inaktívvá válók aránya.

Az inaktív népesség jelentős csoportja a felsőoktatási intézmények hallgatói – főként egyetemen tanulók – közül kerülnek ki (a teljes mintában 9 százalékot tesznek ki).
A foglalkozás szerinti összetétel is a magas képzettségi szintet jelzi.

Az alapadatok mellett itt is az aktivitás szerinti megoszlást mutatjuk be.

	Teljes minta	Aktív	Inaktív
vezető állású	26	25	27
beosztott értelmiségi	29	32	25
önálló, vállalkozó	16	25	6
egyéb szellemi	21	14	29
szakmunkás	6	4	9
egyéb fizikai	2	1	4
összesen	100	100	100

Ebből látható, hogy a teljes minta 92 százaléka a felső kategóriákat foglalja el, csak 6 százaléka szakmunkás és csak két százaléka egyéb fizikai.

Ez az az alap, amelyikre az Ingatlanfejlesztés hivatkozik, amikor az izraeli befektetők bizalmasait megnevezi.

Ismét csak Weiss Manfréd jut eszünkbe, aki ezzel a módszerrel kiváló vas- és acélművet, gépgyárat, de voltaképpen Vörös Csepelt hozott létre.

Az uralom tekintetében azonban nem ismert tréfát: tízből tíz.

Különb elbánást, különösen a holokauszt után, és a második világháborúból győztesként való kikerülés után a plazaépítőktől sem remélhetünk, de ők is nagy nyereséggel fogják üzemeltetni plazáikat.

Debrecenben, a cívis városban, a magyar kálvinizmus központjában és a Váci úton, az addigra megépült jachtkikötő mellett, és bennük nem vörös proletárt, hanem bamba plazaproletárt fognak termelni.

Aztán meg fogják venni a Fradi és az MTK után az Újpestet is, Angyalföldre pedig behívják a Makkabit és a Makkabi-Vasas-Angyalföld fog magyar bajnokként kikapni Bukarestben.

De akkor már a szurkolóknak fognak fizetni, hogy menjenek ki a meccsre, és az államilag fizetett, sima modorú vezérszurkolók utasításai szerint ne a másság kicsúfolásával űzzék el unalmukat a szögesdróttal bekerített lelátón. Az abszurd drámák megelevenedésének a kora köszönt az országra.

És Európára.

Ezekről a tervekről és folyamatokról, a tényekről és az “ingatlanfejlesztések” lényegéről, céljáról a magyarság jóformán semmit nem tud.

Sok mindenről nem is mer tudomást szerezni. Jobbnak látja, ha befogja a fülét, behunyja a szemét.

A megélhetése, legalábbis így van tudtára adva máris, csak e türelem magatartásával van biztosítva.

Pontosabban: a magyar társadalom olyan társadalom lesz, amelyben csak a türelmest tűrik meg, jutalomban pedig csak a másság iránt még türelmesebb részesülhet.

Célom ezzel a tanulmánnyal és ennek a közreadásával elsősorban az, hogy tudomására hozzam a társadalomnak: szerintem mi történik vele.

Vegye tudomásul. Mert addig, amíg nem ért el az agyáig és a lelke legmélyéig, addig nem tud dönteni.

Dönteni az ellenállásról, vagy a további önfeladásról.

Nem állíthatom ugyanakkor, hogy a döntés teljes mértékben a magyarság kezében van még.

A folyamat már a XIX. század végén elkezdődött a galíciai beözönléssel, és a kapitalizmus irányító állásainak elfoglalásával, és tartott az egész huszadik századon keresztül.

Különösen sokat mozdított előre, mármint zsidó szempontból, a szovjet kommunizmus ötven éve, amit a magyarság egésze, java soha nem fogadott el, a zsidóság zöme pedig még akkor is beleilleszkedett és élt a kínálkozó lehetőségekkel, ha a szovjet rendszer időnként durva volt hozzá is.

A marxista korszak volt a magyarság számára a legvészesebb.

A rendszerváltás után pedig a liberalizmus lett a táptalaja a plazások előretörésének.

És természetesen a globalizmus kényszere, amely sokszor európai, uniós mezekben jelenik meg, és mindenkor demokráciát hirdet – nép és nemzet nélkül, a nemzettudat kiiktatásával.

Nem állítható tehát, hogy a helyzet felismerése elegendő a magyarság számára káros folyamat megállítására.

Nem elegendő, de előfeltétel.

Nekem csak annyit enged meg a sorsom, és a jelenlegi lehetőségeimben ez van adva, hogy a nyilvánosság tudomására hozzam ezt a helyzetet, és a magyarság értelmes és semmilyen irányban nem elfogult kemény magjának a kezébe tegyem ezzel a feltárással a döntést, a magyar sors új irányba terelésének dolgát.

Csak annyit mondhatok, hogy ez sorskérdés, élet-halál kérdése.

Talán még választhatjuk nagy áldozatokkal a saját életünket, amelyben mi adunk tudatosan helyet azoknak, akik velünk akarnak élni magyar Magyarországon.

Nem idegengyűlöletet akarok, mert tudom, hogy az nem old meg semmit, hanem becsületes, tisztességes magyar életet, amelyben a magyar megmaradás az első szempont, és a második, de csak időben, a magyarság felvirágzása és kiteljesedése a Kárpát-medencében.

Ez a tanulmány világító gyertya akar lenni a sötét égbolton, és semmilyen tekintetben nem Csonka-Magyarország további csonkulását és további ijedt bénultságát akarja.

De az a belátás is benne van, hogy egyszer mégiscsak fel kell ébredni. Mert a nemlátás maga a halál. A magyarságot szemfelnyitással szolgálni, ez lehet küldetés, magam feladatnak tekintem.

Gyógyászatinak, önmentőnek.

Lehet még itt olyan magyar világ, amelyben a magyar családokban értelmes, egészséges, művelt gyermekek nevelkednek, s olyan, amelyikben ezek előtt, tehetségük szerint az emelkedés minden liftje nyitva van.

Hiszem, hogy megteremthető a tisztességes és nem kiszorításos verseny Magyarországa, a fenntartható növekedés Magyarországa, amelyben nincsenek plazák, és a lakóparkokat nem kell szigorúan őrizni, mert a falaikon kívül is viszonylag elégedett és némi sikerélményben részesült magyarok élnek.

Egyébként nagy becstelenség volna részünkről, ha akárkinek is átengednénk vérrel, szenvedéssel szerzett, gyönyörű hazánkat.

Bloger: B.M.A