2020. április 9., csütörtök

Magyar jelen
























Magyar jelen
















Mazsihisz-elnök: Nem kaptunk válaszokat
A megbeszélés feszült, de őszinte hangulatú volt, sokan elmondták a problémáikat, ugyanakkor "nem kaptunk választ a kérdéseinkre" - nyilatkozta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Zsidó Közösségi Kerekasztal tárgyalása után. Heisler András közölte: azt az ígéretet kapták Lázár Jánostól, a Miniszterelnökséget vezető államtitkártól, hogy tájékoztatja Orbán Viktor miniszterelnököt a problémákról. Heisler András kiemelte: a Lázár által is említett három témában "végig konzekvensek voltak, nem akartak alkudozni", és el akarják kerülni a történelem "nem hiteles tárgyalását". Szakály Sándor történész Kamenyec-Podolszkról tett kijelentésével kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy "egy ilyen fontos kormányintézménynek ennél méltóbb vezetőre van szüksége". A Mazsihisz elnöke szerint a német megszállás emlékművét "nemcsak mint zsidó szervezet, hanem mint magyar állampolgárok károsnak tartjuk az ország vonatkozásában", ami "konfliktusokat gerjeszt és félreértelmezésekre ad lehetőséget". Szólt arról is, hogy az emlékmű felállítását nem javasolják, már csak "szimbolikája és kétes értékű esztétikája" miatt sem. Megjegyezte: pillanatnyilag nem látnak semmiféle együttműködési készséget a Sorsok Háza projektvezetője részéről. A Mazsihisz azon az állásponton van, hogy biztosítani kell az intézmény hiteles történelemszemléletét - tette hozzá. (MH)
ÜZENJÜK AZ ÉLŐSKÖDŐK FÖNÖKÉNEK
Mióta is magyar állampolgárok nálunk a zsidók? 1868 óta, amikor a Habsburg-kormány emelte őket a magyarok közé (nem fölé, csak közé!), de csak azért, hogy a magyarságot megtörjék és fölhigítsák, persze akkor még Habsburg segítséggel. Később szovjet segítséggel urakodtak a magyarok fölött. Most meg az EU-nak köszönhetik ittlétüket, semmi másnak. Az, hogy betelepülhettek a magyar királyságba II. József alatt, azt is a Habsburgoknak köszönhetik. A zsidók hallgatnak arról, hogy Mária Terézia alatt miért nem telepedhettek le? Azért, mert úgy jártak volna mint a cigányok, akiknek megiltották a kóborlásokat és vándorlásokat. A degenerált és „felvilágosult” II. Józsefet viszont az akkor már tehetős zsidók lefizették. Tehát a magyar állampolgársággal jobb ha nem jönnek elő, mert nálunk a zsidóság – a történelmi tények szerint - alattomosan betolakodott és befurakodott, s 1945 óta megszállóként ténykednek. A Mazsihisz jobban tenné, ha tanulmányoznák az Alaptörvény állampolgárokra vonatkozó fejezetét. Abban ugyanis nincs benne az, hogy a zsidók fölötte állnak a magyar törvényeknek. A zsidóknak és zsidó szervezeteknek véleményük lehet, de beleszólásuk magyar ügyekbe nem. Ezt illene tudomásul venniük. Annál is inkább, mert az illem nagyobb erejű erkölcsi parancs mint a törvény. Olvastuk az elnök úr életrajzát is, mivel érdekelt bennünket, hogy milyen hasznos munkát végzett eddigi életében, de csak ennyit találtunk:”Egy formaruházati ellátást végző Zrt vezérigazgatójaként dolgozom.”



Orbán Viktor és maffiózó társainak vagyona!



Orbán vagyona!   
(fjudit 2014 december 1. serfozoistvan.hu)
network.hu network.hu
network.hu 

network.hunetwork.hu 








network.hu 
network.hu 
network.hu 
network.hu 







Kommentként érkezett L'Espresso: "Orbán már az öt leggazdagabb magyar egyike" című cikkünkre. A fotókat illusztrációként mi tettük hozzá. (szerk.)
Orbán épp csak azóta lop, amióta lehetősége van rá: 1993 óta. Az Orbán család ingatlangyarapodásáról kulcsfigurája a felesége.

Utolsó hozzászólás



Orbán épp csak azóta lop, amióta lehetősége van rá: 1993 óta. Az Orbán család ingatlangyarapodásáról kulcsfigurája a felesége. A kormányfőt ő egy olyan vállalkozónak tekinti, akinek nincs cége, "a politika maga a vállalkozása. Lévai Anikó pedig ennek a politikai vállalkozásnak a gyümölcsszedő asszonya". "Volt egyszer egy farmeres srác, most meg van egy dandy család... Ma már egyértelmű, hogy Orbán újfeudalizmust épít és saját dinasztiát, nem négy, nem nyolc évre, hanem hetedíziglen." Lévai Anikó 2010-es vagyonnyilatkozata ismert csupán, abban 38 ingatlan szerepel. (Noha a törvény szerint a házastársnak is évente be kell nyújtania a nyilatkozatát, ez nem nyilvános: csak a Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagjai tekinthetnek bele, de ők is csak hivatalos vizsgálati eljárás során.)
network.huA 2010-es adatok szerint a Lévai Anikó tulajdonát képező 38 ingatlanból áll.. Az Orbán-család az első miniszterelnökség idején ment át először igen látványos vagyongyarapodáson. A szűkebb család két fő ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), majd azonnal hozzáláttak (több tízmilliós) átépítéséhez is. A miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).
Tehát: Összegezve! Orbán a kormányzati hatalmat használta föl a családi vagyongyarapításra-, azt leglátványosabban a Tokaj hegyaljai szőlővállalkozás (Szárhegy Dűlő - Sárazsadány - Tokajhegyalja Kft.) története igazolja, ahol a miniszterelnök és üzlettársai csak vissza nem térítendő állami szőlőtelepítési támogatásból mintegy 64,5 millió Ft-ot nyertek el. A második miniszterelnökség nagy projektje a felcsúti focibirodalom felépítése - ugyancsak közvetett (adóból leírható adomány) vagy közvetlen állami pénzekből. A tulajdoni viszonyok átláthatatlanok, Orbán 50 évre ingyen használatba adott földjein épült föl számos objektum. De 50 év lejárata után, az övé az egész Stadion és az akadémia!!! Stróman-gyanús személyek Orbán körül.

A miniszterelnök közvetlen környezetében legalább 3 olyan ember (család) van, akik mesés vagyongyarapodáson mentek keresztül az elmúlt években: Mészáros Lőrinc, a Flier-család és Garancsi István. Mészáros a földbérleti pályázat második legnagyobb nyertese az egész országban. A kormányfő megyéjében - osztották ki a legtöbb földet5 350 hektár, illetve 121 588 aranykorona értékben. Ez az országosan bérbe adott összterület 24,4%-a és a földérték 30,8%-a. Mészárosék nemcsak Fejérben a másodikak, hanem országosan is. Az Orbánnal szoros kapcsolatban álló két család (a Mészáros és a Flier) nyerte el az országban kiosztott földterület 8,8 százalékát, aranykoronában a 11,6 százalékát! A Mészárosék és a Flierék által elnyert földek több helyen érintkeznek Orbánné földjeivel, a légi felvételeken egy nagybirtok körvonalai sejlenek föl. Mészáros és alpolgármesterének családja nyerte el az ország 10 legnagyobb Auchan áruházának trafikjogát. Mészáros alvállalkozói (a Gere-testvérek) nyertek el további 10 frekventált dohányárusító helyet országszerte. Mészáros szerelőcége 2007-ben még veszteséges, 2009-ben már félmilliárd bevétele volt, 2010-ben 835 millió, 2011-ben több mint 2,2 milliárd, 2012-ben pedig 4,6 milliárd, ami a kormányváltás óta ötszörös növekedés. A tiszta nyereség 2010-ben ez még csak 250 millió, 2011-ben már meghaladta a 850 milliót, 2012-ben pedig az egy és negyed milliárdot (1,264) 2012-ben fele-fele arányban 800 milliós osztalékot vett ki M. és felesége, ám az utóbbi lemondott a maga részéről a férj javára.
És ő? A mesés gyarapodás forrását busás állami és önkormányzati beruházások adják. Garancsi a Videoton FC elnöke, a Duna Takarék tulajdonosa. Utóbbi 600 milliós hitelt adott Orbán alapítványának - a Duna Takarékot a törvény egyedüliként mentesítette a takarékpénztárak államosítása alól. Garancsi egyik budai lakása szomszédos a Lévai Anikóéval. Az utóbbiban Orbán Ráchel lakott házassága előtt, Garancsiéban »bérlőként« Orbán Gáspár. Garancsi 2012 júliusában 75 százalékos tulajdonos lett Kékessy Dezső 2000 hektáron gazdálkodó tiszaigari agrárcégében. (Kékessy volt Orbánék üzlettársa Sárazsadányban, ő vette meg aranyáron a korábbi lakásukat, majd a tokaji szőleiket is.) Garancsi az egyik tulajdonosa annak az offshore cégnek, amelyik hatalmasat kaszált a gázüzleten: az Index szerint 55 milliárdos osztalékot vettek ki a cégből tavaly. Aki elhiszi, hogy mindez véletlen egybeesés, az ..Ork, vagy....? Nos.
Összegezzük: Azt tudjuk, hogy Orbán 1998 és 2002 közt vette meg romániai kastélyát, több száz hektár földterülettel, egy nagy hotelt is elkezdtek akkor építeni, de mivel 2002-ben megbukott, az építkezést abbahagyták. Budán is van egy hoteljuk, gyermekeinek egy lakást vettek Párizsban és Londonban. Tokai hegy a szőlővel biztosan az ő tulajdona. Debrecenben is van házuk. A falusi gázszerelő bekerült 3 év alatt a leggazdagabb magyarok közé Orbán jóvoltából. Szívjóság? Orbán is jó ingatlanos lesz, ha egyszer abbahagyja a politikát. A múltkor vett az V. kerületi önkormitól egy olyan lakást 560 000 (ötszázhatvanezer) forintért, aminek a felújítására előtte 6-7 milliót költött az önkormi, majd néhány évre kiadta albérletbe egy amerikai nőnek havi 2000 dollárért, azután eladta az üzlettársa, bizonyos Kékessy Dezső vejének 63 000 000 (hatvanhárom millió) forintért. A mostani házát is elég jól vette, valami 75 millióért, pedig szakemberek szerint még most is ér vagy 250 milliót, így válság után. Haris-köz-i ingatlanokat bagóért megszerezték, amit 100-szoros áron adnak el valami csoda folytán. "Az Orbán-család vagyonát egyes közírók 500 milliárd forint körülire teszik, amihez hozzátartozik egy Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen vásárolt és fenntartott horvátországi sziget az Adrián, valamint egy kb.600 millió Ft értékű jacht, amely francia lobogó alatt került nyilvántartásba..."! Lopni törvényesen is lehet, anélkül, hogy bizonyítható bűncselekményről beszélhetnénk. Erre a Fidesz-kormány idején működő Országimázs Központ, Happy End Kft. és Ezüsthajó Kft. mesterhármasa szolgál ékes példával. "Magyarországról az elmúlt 25 év óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba. Most akkor ezt forintosítjuk, hogy a nagyságrend még jobban látszódjon: 48 ezermilliárd forintot!!! (200 forintos dollár árfolyamon)
A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt. 242 milliárd dollár magántőke - a teljes magyar államadósság két és félszerese - került offshore számlára. Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: ezzel a világranglista 12. helyét foglaljuk el. Európából senki nem előz meg bennünket, és a többi kontinensről is csak gazdasági világhatalmak és néhány olajország. El kell olvasni Ferenczi Krisztina könyvét, a "Szüret az Orbán vagyonok nyomában" címűt, és akkor a kezdetektől láthatjuk dokumentálva az első Ft-okat. Még több gaztett található:
http://mozgovilag.com/?p=5012 http://www.parlament.hu/irom37/18470/18470.pdf  
Nem lesz addig kormányváltás amíg be nem vágják a sittre, ha mégis lenne, Orbán nem késlekedne egy hetet és lángba borítaná egész Pestet, ha nem az egész országot. Amíg szabad lábon van itt fű nem terem.
(A szerkesztő megjegyzése:
Na de ki váltsa le Orbánt és maffiózó csapatát? Az MSZP, az LMP, az Együtt, netán a Jobbik?
Egyik sem különb a másiknál! A mammon és a hatalom érdekli őket, nem a nemzet!
Csakis egy pártok nélküli, elkötelezett Hunmagyar emberekből álló –bármikor visszahívható-, a helyi közösségért tenni akaró és tevő képviselőkre (élenjáró szolgálattevőkre) van szüksége a Hunmagyar Nemzetnek!
Ezt csak alulról lehet felépíteni, mert a demokrácia nevezetű maszlag esetén kijelölik, hogy Te, mint á Nép egyik tagja, közülük vagy köteles választani!
Azaz kicsit, közepesen, vagy nagyon nagy hazaáruló között! Szép jövő, ha hagyjuk!


LE A PÁRTOKKAL! NINCS RÁJUK SZÜKSÉGE A NEMZETNEK!













































A 2014-es zsidóseggnyalási verseny végeredménye:


Politikusok, egyházi vezetők és más közéleti személyiségek a magunk mögött hagyott évben is alaposan kitettek magukért a hazánkat uraló cionista oligarchia kegyeinek kereséséért zajló öldöklő versenyben. Nem csupán a helyezési sorrend megállapítása bizonyult nehéz feladatnak, de nem volt egyszerű eldönteni azt sem, kik kerüljenek be a legjobb tíz közé. Végül az egyszemélyes zsűri meghozta döntését. Íme, a 2014. évi zsidóseggnyalási verseny végeredménye:
1. Török Csaba teológus,
network.huaz Istenkép Auschwitz után címmel, a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett "vallásközi kerekasztal-beszélgetésen", a Gál Ferenc Főiskolán: "Auschwitz ezért valóban a kereszténység halála, hiszen amikor a lombkorona elkezdi kiirtani a saját gyökérzetét, igazából önmagát pusztítja el. Nem egyszerűen az emberi gonoszságról van szó, hanem annak a hatványáról, egyfajta totális önmegtagadásról, amely éppen ezért lezárhatatlan tény marad a kereszténység lelkiismeretében."
2. Surján László,
az Európai Parlament néppárti alelnöke a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából a brüsszeli Európa Kápolnában tartott ökumenikus megemlékezésen felhívta a figyelmet Ferenc pápa intelmére: „Az antiszemitizmus szemben áll a keresztény értékekkel”. Majd így folytatta: "Arra a mérhetetlen szenvedésre emlékezünk ma, melyhez fogható kevés van a történelemben. Hatmillió áldozat, de mit számítanak a számok, amikor már egy ember is végtelen érték? Az áldozatok számánál sokkal nagyobb a zsidóság vesztesége, hiszen a holokauszt óta eltűnt a hagyományosan sokgyermekes zsidó család".

3. Bölcskei Gusztáv református püspök
network.hu
a reformatus.hu honlapnak adott interjúban, Hegedűs Loránt ügyével kapcsolatban: "Az antiszemitizmus olyan bűn, amely a keresztyén etikával, tanítással nem egyeztethető össze".
4. Lázár János
Miniszterelnökséget vezető államtitkár a nemzetközi holokauszt-emléknapon az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székházában tartott ünnepi megemlékezésen: "Magyarországnak szembe kell néznie azzal, hogy nemcsak ellenünk követtek el bűnöket, és nemcsak mások felelőssége a magyarországi holokauszt, hanem mi is vétkeztünk önmagunk ellen." Mint mondta, a kormány célja, hogy "a holokauszt magyarországi emlékévét a szembenézés idejévé tegye, fordulóponttá a szabad Magyarország történelmében". Ez pedig szerinte úgy valósulhat meg, hogy "nincs többé kétféle történelemkönyvünk politikai preferenciáink és világnézetünk szerint, csak közös történelemkönyvünk, amelyből tanulva az új nemzedékek úgy nőnek fel, hogy az iskolában elsajátított nemzeti emlékezet és azok az emlékek, amelyeket a szüleiktől, nagyszüleiktől örökölnek, végre nem mondanak egymásnak ellent". „Magyarország megtanulta a történelmi leckét, és azt nem is engedi elfelejteni senkinek” - fogadkozott Lázár János. 

5. Pokorni Zoltán
a budapesti Cipők a Duna-parton emlékműnél kijelentette: "Nem egy távoli európai ország ügyének tekintjük a holokausztot, hanem a magyar történelem részének.” „Magyarok voltak a gyilkosok, és magyarok voltak az áldozatok is, tehát ez a mi ügyünk…" Arról is beszélt, hogy rendkívül fontosak az iskolai megemlékezések ezen a napon, és jó lenne, ha "nem egy plusz történelemóra vagy egy muszáj ünnep" lenne ez a diákoknak, hanem valamilyen személyesen átélhető élményben lenne részük. 


6. Balatoni Mónika,
network.hua Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a holokauszt "gyermekáldozatainak és a gyermekmentő tanároknak" állított emlékmű avatási ünnepségén, a makói József Attila Gimnáziumban: "Nem szabad hagynunk, hogy az évek múlása elhalványítsa a fájdalmat és veszteséget, amelyet a világnak és Magyarországnak kellett elszenvednie" - hangsúlyozta. Az államtitkár elmondta, hogy felnőtt fejjel kellett szembesülnie azzal, hogy hetven éve "magyarok voltak a holokauszt áldozatai, de magyarok voltak az elkövetők is". Balatoni Mónika a Római Magyar Akadémián az év elején, a holokauszt-emlékév keretében „magyar és olasz zsidó identitású” kortárs művészek alkotásaiból nyílt kiállítás megnyitóján: ”Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért, de a mai magyar állam általi bocsánatkérésnek a nemzeti emlékezet és identitás részévé kell válnia."
7. Orbán Viktor miniszterelnök
  az egyik holokauszt-emléknapra a Mazsihisz számára írt levelében kijelentette: A holokauszt a "nemzet közös fájdalma és vesztesége". „A magyar zsidóság fájdalma minden magyar ember fájdalma. Bár a holokauszt borzalma zsidó honfitársainkra méretett, az ő életüket, javaikat pusztította el, a nemzet közös fájdalma és vesztesége volt. Felfogásunk szerint ugyanis a magyar zsidóság a magyar nemzet része volt, és az is marad" – szögezte le Orbán Viktor, biztosítva a Mazsihisz elnökét arról, hogy a magyar zsidók közössége a most alakulófélben lévő kormány tiszteletére, barátságára és védelmére a jövőben is számíthat. "A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából kérem, fogadja együttérzésemet, és engedje meg, hogy kifejezzem a magyarországi zsidó közösség iránti nagyrabecsülésemet" - zárta levelét a miniszterelnök. Orbán Viktor a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságnak is írt egy levelet, melyben a biztonság kedvéért ismételten kinyilvánította: "A holokauszt az egész magyar nemzet tragédiája" 

8. Áder János köztársasági elnök
a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából kiadott nyilatkozatában: "Auschwitz, bár sok száz kilométerre van hazánktól, mégis a magyar törtelem része. Ez a haláltábor közel félmillió honfitársunk embertelen gyötrelmeinek, megaláztatásának és halálának helyszíne volt.” "A magyar zsidók tragédiája egész politikai nemzetünk fájdalma és pótolhatatlan vesztesége" - olvasható a nyilatkozatban, amely a következőképpen folytatódik: "Felhívással fordulok a magyarországi rádiók és televíziók szerkesztőségeihez, arra kérve őket, hogy a maguk lehetőségei szerint segítsék elő, hogy 2014. január 27-én este 7 órakor a holokauszt 70. évfordulója alkalmából 70 másodperces néma gyásszal közösen emlékezzünk meg ártatlanul elpusztított honfitársainkról. Legyen ez a csend közös gyász, a halálba taszított honfitársainkért érzett közös fájdalmunk csendje." A köztársasági elnök az egykori auschwitzi munkatáborban, az Élet Menetének megemlékezésén kijelentette: „Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője”.

9. Székely János katolikus püspök
http://uj.katolikus.hu/kepek/puspokok/szekely.jpga holokauszt-emlékévhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen, Budapesten: "A kereszténység és a zsidóság egymás szövetségese az ordas, szélsőséges eszmék elleni küzdelemben."

10. Kelemen Hunor (volt) román miniszterelnök-helyettes
network.hu a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház egyik holokauszt-megemlékezésén: Nem lehet tudni, mivel gazdagította volna városát, országát az a zsidó közösség, amely "odaveszett a náci haláltáborokban", "nélkülük azonban mindannyian szegényebbek lettünk".
Perge Ottó - Kuruc.info












Történelemhamisítás Orbán-módra



Történelemhamisítás Orbán-módra: "zsidó bajtársiasságnak" hazudja a Kun Bélák aknamunkáját
network.hu



















































"A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy nemzetünkből nem veszik ki az életerő" (!) – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Kozma utcai zsidótemető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen. A kormányfő beszédében erkölcsi kötelességnek nevezte a még létező katonasírok felkutatását és egy olyan adattár létrehozását, amely "megőrzi az elesett katonáink nevét". Orbán Viktor hangsúlyozta: "felfoghatatlan az az út, amely az első világháború hősi magyar zsidó bajtársiasságától a koncentrációs táborokig vezetett". Úgy látszik, Orbán Viktor nem tudja, hogy az úgynevezett zsidó bajtársak folytatták legnagyobb szájjal a harci morált gyengítő háborúellenes propagandát, ezek a "zsidó bajtársak" lázítottak folyamatosan a hátországban, majd vették át a hatalmat, s vezettek be rémuralmat, halomra gyilkolva a magyarokat, ezek a "zsidó bajtársak" szerelték le és eresztették szélnek a hazatérő katonákat, akik meg tudták volna védeni hazánkat a ránk törő, gyenge felszereltségű oláh, cseh és rác csapatoktól, s elsősorban ezeknek a "zsidó bajtársaknak" köszönhetjük Trianont, az oláh megszállást és nagyjából mindent, ami az első világháború katasztrofális végkimenetelével járt, merthogy semmi sem így történt volna, ha fegyverben marad az egymilliós haderőnk.






Kőműves Géza: TERRORVESZÉLY!
A LIKUDNYIK FIDESZ HANDABANDÁJÁBÓL ÉS NEMZETVESZTÉSÉBŐL IS ELEGÜNK VAN!
A magam részéről nem, hogy nem értek egyet a likudnyikok által feltett kérdésekkel, hanem egyenesen a tőlük megszokott módon cinikusnak és félrevezetőnek, amolyan „parasztvakításnak” tartom a kérdésegyüttest.
Egy hunmagyar számára nem kérdés, hogy idegenvérű, idegenkultúrájú, jobb megélhetést kereső, a Hunmagyar Nemzetet szétzüllesztő népeknek, miként a vezető, álmagyar parazita réteget adóknak sincs  semmi keresnivalójuk  a Hazánkban!
Még akkor sem kell a menekültáradat, ha a valójában szerencsétlenek és  a  helytartóink nemzetközi bandájának köszönhetően váltak földönfutóvá!
Vagyis e nemzetközi, gyarmatosító banda fosztotta ki hazájukat, borította fel többször társadalmi rendjüket és dönti őket romlásba a mai napig. Valamint jól láthatóan szándékosan szabadítja ránk szerencsétleneket.
Akkor sem kellenek az uraink - parazitáink sem, ha már generációk óta itt élnek! Amit főztek, egyék meg módon kell hozzáállni!
Orbánék hatalmasan kétszínű játékot játsszanak és aljasul terelik el a figyelmet arról, hogy a könnyen valósággá váló magyarországi terrorcselekmény alapvető indítéka, hogy a likudnyik Fidesz éppen magyar katonákat küld abba a katyvaszba, melyet nemzetközi bandája hozott létre. Az a nemzetközi banda, mely a menekültáradatot is létrehozta. Az a nemzetközi banda, melynek adósságtörlesztés címén Orbán talicskázza a pénzt, kedvez a cégeiknek, s jutalom biza nem más, mint

JÓ MINŐSÍTÉS = A HUNMAGYAR NÉP KIFOSZTVA NÉLKÜLÖZ.
ORBÁNÉK AZ UN. BALOLDALLAL EGYETEMBEN KÉRJENEK MAGUKNAK MENEDÉKJOGOT IZRAELTŐL ÉS MINDJÁRT NEM LESZ HUNMAGYORSZÁGON TERRORVESZÉLY!

network.hu













































A zsidó-Olstein story mégis ül!






Neten kering az alábbi levél, a többi részt korábbi anyagaim képezik
"Nézzük csak, hogy (a rossznyelvek szerint) milyen közismert hazai közéleti „személyiségekkel” van
 kedvenc Orbán Viktorkánk ugyanabban a színtiszta zsidó B’nai B’rith névre hallgató szabadkőműves páholyban!


network.hunetwork.hu

Elképesztő, hogy ezek a jómadarak többségükben SZDSZ-esek, mint pl. Bauer Tamás, Demszky Gábor, Eörsi István, Farkasházy Tivadar, Jancsó Miklós, Kiss János, Magyar Bálint, Pető Iván, Szentiványi István, Tamás Gáspár Miklós, Zwack Péter.

Továbbá: igen tisztelt miniszterelnökünk az MSZP-s Bolgár Györggyel, Suchmann Tamás zsidó-rabbival, Mazsihisz-elnökkel, a hitgyülekezetes Németh Sándorral; a Fideszes kötődésű Lovas Istvánnal; MDF-es Dávid Ibolyával, Jeszenszky Gézával; az MSZDP-s Kapolyi Lászlóval; az MNB-s Surányi Györggyel; hazánk legelvetemültebb ország-rablójával, Demján Sándorral van egy és ugyanazon szabadkőműves páholyban.

Nagyon fontos tudni, hogy ebbe a szabadkőműves páholyba csakis zsidókat vesznek fel. Azt is fontos tudni még, hogy a zsidóságot anyai ágon tartják számon, mivel egy gyermek felmenőinek vonatkozásában csak az anya lehet biztos; míg az apa lehet bárki.

Itt igazolódik be, hogy Orbán Viktorunk anyai ágon zsidó, és apai ágon cigány. Ez ma a lehető legszimpátikusabb vérkeveredés Magyarországon. Egy ilyen alak zöld lámpát kap nem csak itthon, de a nagyvilágban mindenhol.

Ha elolvassuk ennek a B’nai B’rith nevű zsidó szabadkőműves páholynak több internetes oldalon is fellelhető, alábbi nagyon rövid történetét, akkor azonnal érthetővé válik, hogy hazánkban miért történik minden a zsidók érdekei szerint.

Ha ehhez hozzávetjük a zsidóknak az általunk évek óta már ismert magyarországi stratégiáját, akkor egy percig se lehet előttünk kétséges, hogy itt minden intézkedést a magyarság létérdekei ellen kell meghozni. Persze csak akkor van ez így, ha "felülünk" a csúnyábbnál is csúnyább rémhíreknek! -- mint ahogyan ilyeneknek már több ízben is felültünk. Sajnos.

Tehát nem szabad felülnünk a rémhíreknek, mert ezek később egytől-egyig mind beigazolódnak!

Vattay Szabolcs
B’nai B’rith (héberül: 
בני ברית, ejtsd: bné brit, jelentése: a Szövetség fiai) a világ legrégebben működő, nem vallási zsidó civilszervezete. Az elnevezésben a „Szövetség” szó Istennek Ábrahámmal kötött szövetségére utal (ószövetség) A B’nai B’rith egyetlen zsidó szervezetként állandó képviselővel rendelkezik az ENSZ-ben. 1843. október 13-án alakult New Yorkban.
Tartalomjegyzék
• 1 Szervezete
• 2 Története
o 2.1 Magyarországon
• 3 Főbb tevékenységi körei
• 4 Külső hivatkozások

Szervezete [szerkesztés]
• Központja, a B’nai B’rith International, Washingtonban működik, alá tartoznak az egyes regionális szervezetek, így a B’nai B’rith Europe is, amelynek központja Brüsszelben található. Ma több százezer tagja van, nagyobb részt az Egyesült Államokban.
• Indulásakor a szervezet felépítését és bizonyos rítusait a szabadkőművesség mintájára alakították ki, bár formálisan soha nem kapcsolódott ehhez a mozgalomhoz. Ezen hasonlóságoknak a jelentősége egyre kisebbé vált.
• Tagjai csak zsidók lehetnek.
Története [szerkesztés]
• 1843-ban alapították New Yorkban.
• Mint ENSZ-képviselettel rendelkező szervezetnek, jelentős szerepe volt abban, hogy a Szovjetunió közreműködésével 1975-ben meghozott „cionizmus = rasszizmus” határozatot 1991-ben az ENSZ közgyűlés visszavonja.


A szervezet logója
Magyarországon [szerkesztés]
Magyarországon a 19. század végétől az I. világháború végéig működött. Mind a két világháború között, mind a kommunista időkben be volt tiltva. 1990 februárjában alakult újjá.
Főbb tevékenységi körei [szerkesztés]
• jótékonyság
• a rasszizmus és ezen belül az antiszemitizmus elleni fellépés
• a zsidó kultúra ápolása, a zsidó identitás erősítése
• Izrael állam támogatása, lobbizás
A Fegyveres és Rendvédelmi Szervek Hivatásos Állományú Tagjainak üzenete Magyarország Kormányának, kormánypárti képviselőinek"
.............................................................................

Hír: : 
Az Olstein-Orsós-Orbán story kikerekedni látszik 
(Kategória: Napló)
Küldte: postaimre
2010, július 12. hétfő-13:33'14"

"Ne bújj cigány, lát a magyar!"
Amikor a névcserélgetéses történetbe belementem, jöttem rá, hogy az összefüggések ugyan rejtettek, de megfejthetők, ha elég információ áll rendelkezésünkre. Soros (Schwartz) György és Fekete János, majd Morvai Krisztina (an.: Schwartz Klára) származási paramétereit még nem sikerült cáfolni, sőt! Miközben az Orbán Viktorral kapcsolatos valódi miértekre megtalálnánk a megfelelő választ, rákerestem az Olstein névre, de magyarul csak ezt az értelmezhető cikket dobta ki a gép, még 2005-ből. Maga a cikk is nagyon érdekes, de kiderült, hogy a Robert Olstein "Financial Alert Fund" névre keresztelt alapja igen is komoly befektető, mégpedig mások válságába ruház be. A cikk végén, ott található Soros György neve is, mint üzleti kapcsolat. Az már közismert, hogy Orbán a Soros Alapítvány támogatásával készülhetett fel mostani szerepére a Oxford-i Egyetemen, s politikából csiszolták az agyát 1989-ben. Most derült ki az is, hogy Szijj-ártó is ebbe a nyomdokba lett léptetve és követte mostani gazdájának receptjét, s ő is ott kapott felkészítést úgy, hogy a munkával ezidáig még nem sikerült összekennie a kezét. De olvassuk csak, mit ír a cikk:

„Rossz hírekből milliárdok
Rossz hírekbe fektet egy amerikai részvényalap -- a 2 milliárd dollárt kezelő "Pénzügyi Riadó Alap" rendre olyan cégekbe fektet, melyek árfolyama mereven zuhan(t) a tőzsdéken. Az alap az amerikai tőzsdén elérhető irányadó hozamot rendre meghaladó nyereséget biztosít, legnagyobb befektetője mára Soros György lett.
Érdekes befektetési stratégiát alkalmaz Robert Olstein "Financial Alert Fund" névre keresztelt alapja: leginkább olyan részvényekből vásárol, amelyek árfolyama nemrég összeomlott. A stratégia a jelek szerint célravezető, az alap hozama az elmúlt kilenc évben nyolcszor meghaladta az S&P 500 hozamát - írja a Bloomberg. (Egyedül 1998-ban maradt el attól, amikor a tőzsdeindex 29 százalékos megugrásával nem sikerült lépést tartania.)

A legrosszabbkor jó vásárolni
"Mindig azt nézzük először, mennyit veszthetünk, s csak azután vizsgáljuk az esetleges nyerési lehetőségeket" - nyilatkozta Olstein a hírügynökségnek. A legjobb a rossz hírek után vásárolni, miután már összeomlott az árfolyam - véli a 63 éves menedzser.
A 2 milliárd dollárt kezelő alap legjelentősebb befektetése jelenleg egy Interpublic Group-részvénycsomag, az alap vagyonának 2,8 százalékát fektette a világ harmadik legnagyobb reklámügynökségébe. Pedig első ránézésre nem sok jóval kecsegtet. Egy sor elhibázott akvizíció következtében az árfolyam a 1999-es csúcshoz képest 78 százalékkal zuhant, ráadásul még számviteli botrányok is borzolták a kedélyeket a társaság háza táján.

Sorosnak tetszik a taktika
Persze dollártízmilliók elköltéséhez nem elegendőek a rossz hírek, bevásárlás előtt mindig alaposan tanulmányozzák a kiszemelt cég kimutatásait. Elsősorban olyan társaságokat keresnek, ahol a non-cash költségek elfedik a javuló nyereségkilátásokat, s bár erre mások is képesek lennének, a cégek háza tájáról napvilágot látott rossz hírek elhomályosítják a pozitív jelek után kutató elemzők mégoly éles tekintetét is. Hasonló történik az Interpublic esetében is. Az elhibázott akvizíciók nyomán hatalmas amortizációs teher nehezedett a társaságra, s bár ez a jövőben jelentősen csökken majd, a cégről csak rossz hírt halló befektetők valamiért erről nem hajlandók tudomást venni - véli Olstein. Az alap teljesítménye - az átlagos éves hozama 16 százalék volt eddig - Soros György érdeklődését is felkeltette, olyannyira, hogy jelenleg a magyar származású tőzsdeguru az alap legnagyobb befektetője.

Soros most is folyamatosan kaszál a válságból és az Olstein Fund olyan csendben zsebeli a milliárdokat utána, hogy nem is lehet szinte hírt kapni róluk. Annyi bizonyos, hogy a felügyelő Bizottságában helyet foglal egy George P. Orban, de ez biztosan csak névegyezés. Ez az oldal többet elárul róla is. - Link -
Befektetési alap-kezelést sejtek a háttérben, aminek köze van a MOL-hoz is. Felügyelő bizottsági tag a Ross Stores, Inc-ben is.

Szóval, vagy szavak nélkül is, de alakul ez a családi vállalkozás és érthetővé válik, hogy Orbán, aki valójában Olstein, miért ennyire elkötelezett híve a zsidó-ügyeknek és miért veteti magát körbe velük ugyanúgy, mint az eddigi „kiválasztottak”. A családban marad úgy is! Mivel a szálak sokfelé futnak és a levéltári adatokhoz nem könnyű hozzáférni, ezért még kutakodni kell a valóság megismeréséért, bár jobban szeretném, hogy Vitya maga állna elő valami hihető variációval és visszavezetné a családfát legalább az ükszülőkig. Ha ezt Soros is megteszi, lehet, hogy kiderül, hogy a fél magyarországi parlamenti társaság, szegről-végről, de direkte Juda-népsége szerint is vérrokon. No kedves rokonyok, megtudhatnánk, hogy hányadán is állunk a kérdéssel?

A történetnek egyébként van egy másik szála is, amit meg kell vizsgálnunk, s ez a Gescheit család vonatkozásai, amelyek az Olstein familiával közös szálon futnak a múlt század derekától.

Itt pedig Orbán életrajza:

Életrajz (1996-ig)

Orbán Viktor (Fidesz-MPP) - Fejér megyei területi lista

1963. május 31-én született Székesfehérváron (Fejér megye). Apai nagyapja a második világháború után került Alcsútdobozra gazdálkodónak. Édesapja, Orbán Gyõzõ
mezõgazdasági üzemmérnök, édesanyja, Sípos Erzsébet gyógypedagógus és logopédus. Két testvére közül Gyõzõ (1965) mérnök, Áron (1977) tanuló. 1986 óta nõs, felesége
Lévai Anikó ügyvéd. Három gyermekük született: Ráhel (1990), Gáspár (1992) és Sára (1994). Általános iskolába Alcsútdobozon, Vértesacsán és Felcsúton járt. 1977-ben a család Székesfehérvárra költözött, a középiskolát a Teleki Blanka Gimnázium angol tagozatán végezte, 1981-ben érettségizett. 1981-1982-ben sorkatonai szolgálatot teljesített Zalaegerszegen. 1987- ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Az egyetem elvégzése után, 1987 és 1989 között Szolnokon lakott, innen járt föl Budapestre elsõ munkahelyére, a Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetõképzõ Intézetébe, ahol 1987 novemberétõl 1988 márciusáig
szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt. 1988. áprilistól a Soros Alapítvány támogatásával mûködõ Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa. 1989. szeptembertõl a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ban az angol liberális politikai filozófia történetét tanulmányozta; ösztöndíját az 1990. évi országgyûlési választások közeledése miatt 1990. januárban félbeszakította. Gyermekkorától kezdve sportol. Több egyesületben játszott, 1982 óta a Medosz-Erdért igazolt labdarúgója. 1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) egyik alapító tagja volt. 1984-ben több társával megalakította a
szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget, amelynek egyik szerkesztõje. Alapító tagja a hivatalosan 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének. Ugyancsak alapító tagja a Fidesz szolnoki szervezetének. 1988. márciustól 1989. októberig a Fidesz egyik szóvivõje. 1988. októberben, a szervezet I. kongresszusán az országos választmány tagjává választották, e tisztét 1989. októberig látta el. 1989. június 16-án a Hõsök terén, Nagy Imre és mártírtársai ravatalánál elmondott radikális beszédében - amelyben szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonulását követelte - országosan ismert politikussá vált. 1989. nyarán, a politikai egyeztetõ tárgyalásokon a Fidesz képviselõjeként az I/1. politikai albizottságában (Az alkotmánymódosítás kérdései) tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának, a plenáris üléseken is képviselte pártját. 1990. júniustól ismét választmányi tag lett. Az 1990. évi országgyûlési választások második fordulójában Budapest 13. sz. (IX-XX. ker.) választókerületében második lett, a Fidesz Pest megyei területi listáján választották képviselõvé. 1990. májustól 1993. májusig a Fidesz frakcióvezetõje. 1993. májusban az új szervezeti szabályzat elfogadása után a párt elnökévé választották, tisztségében az 1994. július 9-i és az 1995. április 30-i (a párt nevét a Magyar Polgári Párt elnevezéssel kiegészítõ) kongresszusokon megerõsítették. Az 1994. évi országgyûlési választásokra készülve pártja nevében egyik aláírója a négy liberális párt választási együttmûködési megállapodásának. 1992. szeptember 6-án, a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké, 1993 januárjában a szervezet
végrehajtó bizottságának a tagjává választották. Irányítása alatt a Fidesz egy radikális ifjúsági politikai mozgalomból nemzeti elkötelezettségû mérsékelt liberális középpárt lett. Az 1994. évi országgyûlési választásokon Fejér megye 1. sz., Székesfehérvár központú választókerületében indult, illetve a Fidesz Fejér megyei területi és országos listáját vezette. Mint egyéni jelölt a választások második fordulójában a harmadik helyen végzett, mandátumát a megyei listáról szerezte. Az Országgyûlés európai integrációs ügyek állandó bizottságának az elnöke, ezen belül a jogharmonizációs albizottság tagja. 1995. szeptember 8. és november 30. között részt vett a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló állandó bizottság munkájában is. Az 1996 áprilisában megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának az elnöke.
Hivatali címe: Képviselõi Irodaház, 456., 526. szoba.

Lezárva: 1996. május 6." (
Sajnos még nincs lezárva, mert szabadlábon garázdálkodik!)

Szóval, a téma adott, lehet kutakodni, mert biztosan van mit!

________________________________________
http://postaimre.euroweb4you.eu/archiv/comment.php?comment.news.2203
Olstein Viktor és a kazár vitus
Elkezdődött hát, nincs mellébeszélés! Az elkövetők ismertek, nyíltan vállalják a civil, külföldi állampolgárok leölését úgy is, ha fehér zászlók és török lobogók alatt, humanitárius céllal hajóznak egy harmadik „független” állam megsegítésére. Mivel az itt olvasgatók jól tudhatják már, hogy nincsenek véletlenek, ezért azt is elképzelhetik, hogy a most is zajló események sem azok. Az izraeli támadással egyidőben a kurdok török katonákra támadtak és Dél-Koreában is tovább alakulgat a helyzet. Mindez be van és be is volt kalkulálva. A meglepetéscsomag biztosan elő van készítve, de az is körvonalazódik, hogy Izraelnek mindenképpen be kell fellegzeni. Törökországban már elkezdték a zsidó-gógákat izzítani és talán még ma erőszakos halált hal majd pár szerencsétlen Júdás is. Bennem is azonnal felmerült a kérdés, hogy menjünk szimpátia-tüntetésre a törökök mellett, vagy a zsidó nagykövetségre, ha tudnánk hogy egyáltalán hol van. Rossz nyelvek szerint oda csak erős bunkerrombolókkal juthatunk be, de ha ez ki lesz próbálva, akkor meg már minek? A törökök tudták, mit csinálnak és biztos vagyok benne, hogy számoltak azzal a lehetőséggel, hogy halálos áldozatai lesznek az incidensnek.

Mindig mondom, hogy gondolkozzunk nagyban és ne ragadjon el bennünket az indulat. Szívem szerint azonnal kitiltanám az izraeli nagykövetet és aztán lángszóróval mehetne a számonkérő egység a barbár zsidó katonaság egységeinek felkutatására az országban, de ennek még sincs helye. A beugratás lényege éppen az, hogy kocka-fordultával a bilderbergi nézőpont változhatott és egy erős Izrael-ellenes vonal fizikai és etnikai tisztogatását kellene végrehajtatni velünk, de ezt válogatás nélkül, miközben a fejek a helyükön maradnának. Ha valaki esetleg Soros koponyájával a kezében szeretne Omlettot játszani a Vígszínházban, azt meg tudom érteni, de lássuk be, hogy ez az akció elő volt készítve. Honnan lehet ezt tudni? Onnan, hogy mindenféle előkészítést nélkülözve, teljes elhallgatása mellett hirtelen hozta a hangzatos címeket a magyarországi zsidó média. Onnan, hogy egy Jobbikos képviselő (talán Gyöngyösi Marci volt az) a Martonyit kérte számon Bilderberg ügyben a Parlamentben felszólalva! Normális? Persze, hiszen már be kell dobni a köztudatba, hogy különböző érdekcsoportok vannak itt és az izraeli vonalról illik átnyergelni a bilderbergesre, s ezt becsempészni valahogy a sajtóba is. Tehát, gondolkoztam, hogy menjek-e és trombitáljam –e össze a lelkes olvasótábort egy villám-tüntetésre, vagy tegyük nyugodtan azt, amit más nem nagyon képes helyettünk megcselekedni és gondolkozzunk. Az orosz ott van a török mögött, ahogyan Irán és Szíria is. Mi is szeretnénk szabadulni a zsidóktól, még ha kazárok is de nyílt levadászásuk egyelőre törvénybe ütköző tevékenység és még az is antiszemitizmusnak számít, ha valaki megró mást azért, ha ilyesmire vetemedik gondolataiban. Igen, rendszert kell váltani s igen, szolidárisak vagyunk a török néppel, együtt érzünk az áldozatok hozzátartozóival és közösnek tartjuk a harcot, amit itt is meg kell vívnunk, s amelyben a világ összes tisztességben élni akaró nemzetére számítunk, akár fegyveres megoldás esetén is. Én is azt mondom, hogy amit Izrael nevében eddig elkövettek, az megalapozhatja a zsidóság felszámolásának jogi és fizikai, vallásbéli kérdéseinek revízióját, de azt is értem, hogy egyelőre a demokratikus rend látszatát éppen a sok nagyon sötét állampolgár miatt fenn kell tartani minden részről, de nem bármi áron. Ennek a folyamatnak vagyunk tanúi és szereplői, s egyben kárvallottjai, de jövendő hősei is egyben. Nem vagyok híve az értelmetlen szájtépésnek és egyelőre azt látom, hogy annyi zsidót kellene lapátra tenni ezzel a húzással, hogy kiürülne fél Budapest és a teljes Parlament. Ehhez a manőverhez több kell és más eszközök, mint amit most külső irányításra a kezünkbe adtak. Nem szeretem a reaktivitást, mert ezzel is számolhattak ellenségeink és ezért itt nem is lehet csatát nyerni. Ha valakinek nagyon viszket a tenyere, nyugodjon meg, jut neki is egy vasdarab, amivel összevérezheti a mancsát ha ezt látja célravezetőnek, de most egy-egy gyújtó hangú beszéd, vagy egy látszat és hangzatos felvillanás, hangos részvétnyilvánítás ezen nem változtat. A csata színhelyét, idejét és a fegyvernemet a jó tábornok választja meg és csak akkor megy bele kikényszerített ütközetbe, ha nincs más választása. Emlékezzetek, mit mondtam bő fél évvel ezelőtt! Hamarosan lehet itt zsidózni és fognak is, mint a pinty! Ezt ők is tudják, mert nincs más lehetősége egyelőre Bilderbergnek, csak az, hogy rákenje a világ bajait erre a terrorállamra, ami eddig nekik is sok hasznot hajtott. A kérdés tehát spirituális és nem lényegtelen! Nem most kell még elővenni a gumicsirkéket a raktárakból! A „magyar” kormány egyre nagyobb bajba kerül. Varga már hebeg-habog, Orsós is vakarózik, mert megint rossz helyre helyezkedett, csak nem látta át. Nem is láthatta szegénykém, mert hamis szemüvegen keresztül nézi a világ-cirkuszt. Ugye már hozzászoktatok, hogy semmi nem az, aminek látszik. Sem a konfliktus, sem a megoldás, sem az aki mindezt felvezeti. Nem ugorjunk be annak, amit még nem látunk át kristálytisztán, még ha az momentán érzelmileg nagyon fel is kavar bennünket. Igaz, hogy a kazárok pszichopaták, de nem ostobák. Jól álcázzák magukat és tudják, mikor kell ruhát és identitást is cserélni. Ahogyan Ellie Wiesel sem az, akinek mondja magát, úgy Kertész Imre se nem Kertész, de még csak nem is Imre, úgy az kezd körvonalazódni, hogy Orbán Viktor sem nem Orbán, de még talán nem is Orsós, ahogy azt a napokban egyik beszélgetőpartnerem a tudomásomra hozta. Orbán=Orsós=Olstein (kóser)! Én is csodálkoztam, de kicsit rákeresve a neten, kiderült, hogy más erről a kérdésről talán többet is tudhat. Íme egy bejegyzés:

"…És hogy legyen egy kis csemege a másik oldalnak is:
Orbán (Olstein) Viktor
Csak a legszebbet emelem ki:
"A csaladról
Olstein nevet viseltek 1946 elott. Orban Viki nagybatyja az Alt. Bőrgyar boltjat vezette. Ez a szemely ma is Mohacson lakik a Kalvin u.2-ben. Ismerunk olyan ma elo szemelyt, aki gyerekkoraban az Olstein csaladnak koser elelmet szallitott. Orban Viki apukaja jo kaderkent ment teeszesiteni, megtettek Szederkenyben tsz-elnoknek (feluton Mohacs es Pecs kozott). Egy plebanos elokotorta 1970-es emlekeibol egy fejermegyei plebanostarsa telefonhivasat: "Gyere ide, ha csudat akarsz latni. Van itt egy nagyon jo feju fiugyerek, Orban Viktor. Olyan joeszu, hogy penzert -2FT-ert- felmondja neked az egesz Toldit, ha kered" - marmost magyar gyerek csinal-e ilyet, hogy penzert produkalja a Toldi-versmondast? Orban Viki 2 kislanyat Rakhel es Sara nevre "keresztelte". Vonasai ugye "nagyon magyarok"..."
Ezek utan mind a két szélsőség kenheti a nézeteit a hajára.
nahat „

Rákerestem a neten, de minden Olstein komoly zsidó vonatkozásúnak ítélt köröket implikáló linkeket találtam, s magyarban szinte semmit. Kérem a titkosszolgákat, feküdjenek már rá kicsit az ügyre, mert nem zörög az Olstein, ha a szolgálat nem fújja! Nem véletlenül retteg már az Orsós család sem. Tán meg is van alapozva a félelmük.

„Aggódik fiáért Orbán édesanyja
Részben magáénak érzi az ország dolgai iránti felelősséget Orbán Viktor édesanyja, aki a miniszterelnöki eskütétel után nyilatkozott az [origo]-nak. Azt mondta, aggódik fiáért, de reméli, hogy nem egyedül kell majd megbirkóznia a kormányzás terheivel.
Nem kis dolog, ha ez ember fiából miniszterelnök lesz - mondta az [origo] tudósítójának Orbán Viktor édesanyja, amikor távozott a miniszterelnöki eskütétel után a parlamenti díszpáholyból.
Meghatódott az eskütétel közben és azt mondta, ez a ciklus nem olyan lesz, mint az 1998-2002 közti időszak, most jobban aggódik a fiáért, bár mindig keresztülviszi, amit akar, ezért reméli, hogy a kormányfői munka során lesznek mellette olyan emberek, akik segíteni fognak neki és nem egyedül kell megbirkóznia a terhekkel.
Olyan mintha a konyhájába jönne be az ország gondja - jellemezte a mostani helyzetet, amelyben úgy érzi, övé is a felelősség. Orbán édesanyja azt mondta, a most megkezdődött parlamenti ciklus nem fogja annyira befolyásolni az életüket, mint az 1998-2002 közötti. Akkor nagyon érzékenyen érintette, ha támadták a fiát. Fontosnak nevezte, hogy a családból senki ne hozzon szégyent a kormányfőre, és megismételte, hogy nagyon büszke a fiára.”

De ha már a hamisításoknál és a látszat-balhéknál tartunk, akkor ne hagyjuk szó nélkül azt sem, hogy a Pintér alterego lányával kapcsolatosan titkos NBH-s dokumentumokat hozott le több portál is. Hogy lehet ez? Sanyi bá’ ezt nem engedte volna meg, s ha élne szegény, akkor ez meg sem történhetett volna. Pár hete már nálam van egy komolyabb gondolatsor vele kapcsolatban is, de hagyom még érlelődni a dolgot, hátha nem nekem kell ezt a dögöt is kidönteni a biedermeierből. Elég legyen az hozzá, hogy ott is a családi vonatkozások kérdése dettó Orsós és Olstein mintára hajaz. Bár mindezt azért nehéz eldönteni, mert még mindig nem vették szokásba a teljes családfa-kutatást a népek, mielőtt valakire a voksukat adnák. Kiderülhet megint hogy nem tévedtünk, de az sem kizárt, hogy igazunk van. Lehet választani!

postaimre - 2010, május 31. hétfő-13:09'26"
http://postaimre.euroweb4you.eu/archiv/comment.php?comment.news.1842

Ezt mondja erre Tökös Péter Fux álelnök (alias Peter Scheldon)

„Tôke Péter: Sikertelen mocskolódás, primitívlejáratási kísérletek Orbán ellen

A betegesen becsmérlôk, zsidózók, romázók, és egyéb hazugságokat terjesztôk – Liqud, Orsós, Olstein stb. –Viktornak nevezik a miniszterelnököt. A sok szamárságon csak nevetni lehet.” 
Link

De hát ő meg lebukott III/III-as ügynök, így hiszek neki.
Link Link






A teljes zsidó csőcselék és szervezeteik mind tüntetnek, na nem Magyarországért!







Összenő a teljes 'szalámízott sz@rkupac'!
network.hu 
Mint ismeretes, Vasárnap délután 15 órától a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány tömegdemonstrációt szervez a Kossuth térre, tiltakozásul Gyöngyösi Márton jobbikos képivselő kijelentései ellen. A tüntetés soha nem látott széles összefogást eredményezett, beszédet mond Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014 mozgalom egyik vezetője is. A rendezvényhez csatlakozott a Raoul Wallenberg Egyesület, az Országos Örmény Önkormányzat, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt, a Magyar Nők Szövetsége, a Magyar Antifasiszta Liga, a MEASZ Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége – Összefogás a Demokráciáért, a Nemzeti Kör, az Izraeli Kulturális Intézet, a Magyar zsidó Kulturális Egyesület, a Radnóti Miklós Antirasszista Díj Alapítvány, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége, a Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom, valamint a Jövőképp! Egyesület. A tömegdemonstrációt az ATV és a Klubrádió is élőben közvetíti!
Az MSZOSZ is csatlakozott a vasárnapi tömegtüntetéshez
Az egyik legnagyobb magyarországi szakszervezet, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) is csatlakozott a vasárnap délutáni antifasiszta tömegdemonstrációhoz.

A rendezvény 15 órától kezdődik a Kossuth téren, felszólal – többek között – Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt 2014 mozgalom egyik vezetője. A tömegtüntetés újabb médiatámogatást is kapott, ugyanis a Népszava napilap is csatlakozott a rendezvényhez.
Tömegdemonstráció: a krisnások és Köves Slomóék is csatlakoztak
További egyházak is csatlakoztak a vasárnap délután 15 órakor megrendezésre kerülő náci ellenes tüntetéshez.
A tömegdemonstráción részt vesz a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Tett és Védelem Alapítvány is. „Elemezve a kialakult helyzetet és megvizsgálva a tüntetés tervezett üzenetét, úgy ítéltük meg, hogy mind az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), mind pedig a Tett és Védelem Alapítvány elkötelezett híve a megmozdulás által képviselt céloknak, ezért csatlakozunk a rendezvényhez”- közölték. Ahogy beszámotunk róla, Szenczy Sándor baptista lelkész, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány vezetője is jelezte, hogy csatlakozik a rendezvényhez.

Mint ismeretes, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány tömegdemonstrációtszervez a Kossuth térre, tiltakozásul Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentései ellen. A tüntetés soha nem látott széles összefogást eredményezett, beszédet mond Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014 mozgalom egyik vezetője is.
Nácizmus elleni tüntetés: egymillió tagú szervezet is csatlakozott
A Nyugdíjasok Országos Képviselete is csatlakozott a vasárnap délutáni, nácizmus elleni tömegdemonstrációhoz.
Szervezetünk a legnagyobb magyarországi érdekképviselete az időseknek. Több mint 20 éve jött létre, bejegyzett szervezet. Jelenleg 39 tagszervezete van, közöttük olyan országos szervezetek, mint amelyek tömörítik az ország vasutas, pedagógus, energetikai szektor, faiparból, a közművelődési intézményekből, levéltárakból nyugdíjba menteket. Közel 1 millió szervezett tagunk van. A vasárnapi tüntetésre tagszervezeteink, megyei szervezeteink szervezik a tüntetőket” – olvasható a szervezet szerkesztőségünkhöz elküldött közleményében.

Árok Kornél pártja, a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt (SZEM) is csatlakozik a vasárnap délutáni antifasiszta tömegdemonstrációhoz. „Hitünk szerint antiszemitának lenni alantas dolog. Alantas embereknek pedig nincs helye a Magyar Parlamentben! A SZEM ezért követeli, hogy Gyöngyösi Márton kérjen nyilvánosan bocsánatot a Magyarországon élő zsidóktól és azonnali hatállyal mondjon le mandátumáról” írja a párt közleményében. Egyúttal megkérik pártjuk tagjait és szimpatizánsait, hogy együtt tüntessenek a nácizmus ellen.

Ahogy beszámoltunk róla, az egyik legnagyobb szakszervezet, az MSZOSZ is csatlakozott a rendezvényhez, továbbá újabb egyházak is jelezték részvételüket.
ATV.hu
















  2011-04-10 15:45:50, vasárnap


Az eljutatott levél szerint az 1998-ban Körmenden meggyilkolt 11 éves kislányt nem a kézzelfogható bizonyítékok híján elítélt, ártatlanságát máig hangoztató, 9 éve börtönben ülő Tánczos Gábor ölte meg, hanem zsidók.

Vérgyilkosság, zsidók, titkok, döbbenet

A levélíró egy kilenc évvel ezelőtt történt, az egész országot megrázó brutális gyilkossággal kapcsolatban hívja fel egy új eshetőségre a figyelmünket. Olvasónk szerint az 1998-ban Körmenden meggyilkolt 11 éves kislányt nem a kézzelfogható bizonyítékok híján elítélt, ártatlanságát máig hangoztató, 9 éve börtönben ülő Tánczos Gábor ölte meg, hanem zsidók, akik akkoriban a városban tartózkodtak. A móri ügy után, amikor végleg kiderült, hogy a magyar rendőrség képes bárkit ártatlanul, koncepciós ítéletekkel börtönben tartani, már semmin sem lepődünk meg, ám azért ez a feltevés minket is megdöbbentett. Bár, a körmendi ügy így első hallásra is meglehetősen hasonlít az 1882-es tiszaeszlári perhez. Az úgynevezett vérvád szerint ugyanis egyes zsidó fundamentalista csoportok a zsidó húsvétkor, a Pészah idején keresztény gyermekeket gyilkolnak meg és rituális célokra használják fel a vérüket. Annak ellenére, hogy a vád - különösen így az ezredforduló táján - hihetetlennek tűnik, szerkesztőségünk mindenre kiterjedő nyomozásba kezdett, már csak azért is, mert az ismeretlen levélíró szerint már több újságnak is elküldte írását, ám mindezidáig senki sem merte a körmendi gyermekgyilkosságot ebből az irányból megközelíteni. Ahogy kutakodásunk során fokozatosan feltárult előttünk egy látszólag érthetetlen gyilkossági ügy, döbbenetes, iszonytató összefüggésekre bukkantunk.


1998 tavaszán az egész országot sokkolta a hír: H. Zsófit, egy 11 éves kislányt brutálisan meggyilkoltak a család körmendi, lakótelepi lakásában. Az édesapa talált rá a holttestre, amikor hazatért a munkájából. A gyilkos követte Zsófit, aki fél hat körül az iskolából tartott hazafelé a barátnőjével, s csak éppen felugrott a lakásba, hogy a táskáját letegye, majd visszajöjjön a játszótérre a barátai közé. Zsófi azonban sohasem tért vissza. A gyilkos ugyanis benyomult utána a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül, s megtámadta. Először dulakodtak, a kislány védekezni próbált, de végül a túlerő, a felnőtt gyilkos ereje legyőzte a gyermek ellenállását. A lakásban volt egy számadó juhászt ábrázoló kerámia szobor, amit a gyilkos felkapott és azzal vágta fejbe áldozatát. Miután a kislány teste elernyedt, a tettes éles vágóeszközt, minden bizonnyal egy kést vett elő, s módszeresen - két felületi sérülést okozó próbavágás után - fültől fülig átvágta Zsófi torkát. A kislány még mozgott, halkan nyöszörgött, s ahogy levegőért kapkodott, habzott a vére. A metszés és az elkövetés módszere profi gyilkosra vall, akinek még ahhoz is volt lélekjelenléte, hogy borzalmas tette után a kezeit és a kést lemossa a lakás fürdőszobájában, majd észrevétlenül távozzon.

Amikor Zsófi édesapja, H. Ferenc este hazaérkezett, rosszat sejtett, hiszen az ajtó szokatlan módon nyitva volt. Gyermekét kitekert testhelyzetben, vérbe fagyva, holtan találta meg a lakásban. Egyik szeme még nyitva volt, a másik az ütlegeléstől feldagadva már örökre lecsukódott. Az édesapa teljesen összeomlott, ahogy a foglalkozását tekintve tanárnő édesanya is, aki a gyilkosság idején Zsófi testvérével Finnországban tartózkodott, ahová az osztályát kísérte el. Az ügy az egész országot sokkolta, Körmendet ellepték az újságírók. Senki sem értette, hogy a jó kedélyű, szorgalmas, segítőkész szőke kislánynak miért kellett meghalnia. Épeszű ember erre magyarázatot nem találhat, de a kéjgyilkosság is kizárható volt, mert annak, ahogy a szexuális indíttatásnak sem volt semmi jele. A lakásból semmi sem tűnt el, tehát a rablógyilkosság is kizárható volt. A rendőrség, az újságírók és a körmendiek sem találtak semmiféle indítékot a brutális kegyetlenségre.

A gyilkosság másnapján egy akkoriban 18 éves fiú, Tánczos Gábor ment be a körmendi Zsade bisztróba, ahol - mint akkoriban egész Körmenden és az országban is - természetesen a gyermekgyilkosság volt a téma. Innentől egy ideig átadjuk a szót Balaton Balázsnak, aki A Tánczos-dosszié címmel könyvet írt az egész történetről. Azt maguk az érintettek, Tánczos Gábor, a szülők és dr. Tóth László, Tánczos ügyvédje is elismerik, hogy az egész ügyet Balaton Balázs újságíró ismeri a legjobban, aki elsőként érkezett a gyilkosság helyszínére, végigülte a hosszú tárgyalásokat, személyesen találkozott és interjúkat készített az összes érintettel, Zsófi szüleitől kezdve Tánczos Gáboron át a rendőrökig, nyomozókig, ügyészekig. Balaton Balázsra és könyvére is visszatérünk még tényfeltáró írásunkban többször, annál is inkább, mert mi magunk is felkerestük az újságírót, aki akkoriban a Mai Nap című napilap munkatársa volt, jelenleg pedig a főváros II. kerületi önkormányzatának kommunikációs vezetője. Mindenekelőtt álljon itt a részlet Balaton Balázs könyvéből, amelyből kiderül, hogy pontosan hogyan keveredett bele a zárkózott fiatalember, Tánczos Gábor az ügybe, akit a legtöbben csupán egy olyan szerencsétlen bűnbaknak tartanak, akivel elvitették a balhét:

,,A rendőrök még forró nyomon dolgoznak, amikor Tánczos Gábor április másodikán bemegy az egyik körmendi bisztróba. Ott dolgozik egyik ismerőse, akivel korábban váltott már pár szót, köszönőviszonyban vannak. A hölgynek szintén tíz év körüli gyereke van, s abban a lépcsőházban lakik, ahol a gyilkosság történt. Gábor aggódva kérdezi: ugye nem az ő kislányát ölték meg? Az eladónő megnyugtatja, hogy nem. Erre Gábor elmondja: ő a gyilkosság körüli időben a környéken volt, sőt bent volt a lépcsőházban, amikor éppen barátjához ment. A nő azt tanácsolja, mondja el a rendőröknek amit tud, lehet, hogy segíthet a nyomozásban. A barátok nélküli, magányosan éldegélő, mindig kirekesztett fiúnak felcsillan a szeme. Nagyotmondásai miatt kevesen vannak, akik közel állnak hozzá. Ő pedig mindig is úgy állt a világhoz: majd meglátjátok, egyszer híres ember leszek, egy hős! Most itt a nagy lehetőség - gondolta! Koronatanú lehetek egy gyilkosságban! Mindig is nagy dobásra készült, olyat akart tenni, amiért felfigyelnek rá az emberek, irigykednek majd rá a srácok és a város legszebb lányai esedeznek kegyeiért. Mi más lehetne ez, mint az egész országot lázban tartó emberölés? A fiú meglát egy civil ruhás rendőrt, akit korábban csak látásból ismert, s odamegy hozzá. Elmondja: ott járt az előző napi gyilkosság helyszínén, s esetleg tud újabb információkat. A férfi felhívja a kapitányságot, ahol azt mondják neki: küldje be a szemtanút. Gábor önként megy be késő délután a kapitányságra. Megvan az első tanú. Megkérik, működjön közre a gyilkos kézre kerítésében. A srác rábólint, s elmeséli mit látott:
- Amikor a kapu elé értem, egy férfi rohant ki a lépcsőházból. Zaklatottnak tűnt, mint akivel nem stimmel valami. Furcsálltam egy kicsit, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Felmentem a barátomhoz Sz. Györgyhöz, akivel úgy tíz-tizenöt percig beszélgettem. Gyurit telefonon hívták, majd elindultunk lefelé. Amikor megálltam befűzni a cipőm a harmadikon, nyöszörgő, hörgő hangot hallottam a Gyuriék alatti lakásból. A ház előtt elváltunk, hazamentem és csak ma reggel tudtam meg, hogy mi történt abban a lakásban - szól Gábor első vallomása".

Tánczos Gábor tehát önként jelentkezik a rendőrségnél tanúnak. Egyrészt, mert segíteni szeretne, másrészt pedig feltűnési vágy is hajtja a fiút, aki végre szeretne a figyelem középpontjába kerülni. Nos, oda is került, bár aligha úgy, mint ahogy szerette volna. Tánczos később már hezitál, mindenesetre az a szemtanúk és Sz. György vallomása alapján is bebizonyosodik, hogy valóban ott volt a házban a gyilkosság elkövetésének idején, ahogy az is, hogy Zsófi meggyilkolására és a nyomok eltüntetésére mindössze kb. 10 perce lett volna. Ezután pedig azonnal a kislány fölött lakó ,,üzlettársához" (valójában Amway termékeket forgalmazó házaló ügynökök voltak) Sz. Györgyhöz ment, aki semmiféle zaklatottságot nem vett észre rajta. Sőt, Sz. György szintén a lakásban tartózkodó gyermekei is tisztán emlékeztek, hogy Tánczos Gábor teljesen nyugodt volt, sőt még viccelődött is. Holott egy ilyen brutális gyilkosság után még egy bérgyilkosnak is gyorsabban verne a szíve, a ruhája pedig minden bizonnyal véres lett volna. Arról nem is beszélve, hogy elképzelhetetlen, hogy valaki egy ilyen gyilkosság után még felugorjon a felette lévő lakásba az ismerőséhez egy kicsit csevegni. A 18 éves fiatalember nemhogy profi gyilkos nem volt, de a családtagjai és ismerősei elmondták, hogy - a szó szoros értelmében - még a légynek sem tudott ártani, és soha nem volt büntetve. Az erőszakot pedig végképp nem bírta, még a szülei sem adtak neki soha egy pofont sem, mert gyermekkora óta képtelen volt elviselni bármilyen fizikai agresszivitást. A rendőrség azonban, amely az első pillanattól kezdve döbbenetes hibákat vétett, néhány nap múlva hirtelen tanúból gyanúsítottá minősítette át Tánczos Gábort. A hatalmat sürgette az idő, ugyanis közeledtek a választások. Kuncze Gábor, akkori belügyminiszter siettette az ügy mielőbbi megoldását, s a rendőrség, a nyomozóhatóság a jelek szerint ennek igyekezett is megfelelni. Gyorsan kijelentették, hogy Tánczos a gyilkos, Kunczéék pedig rengeteg jutalmat, előléptetést osztottak ki, bár a választásokat azért mindennek ellenére elbukták. Utána már különösen kényelmetlen lett volna bevallani, hogy egy fiatalembert ártatlanul hurcoltak meg és börtönöztek be, így hát maradt minden úgy, ahogy volt. Pedig a rendőrség és az ügyészség kezében mind a mai napi lényegében csak azok a beismerő vallomások vannak, amelyekről mára bebizonyosodott, hogy veréssel, kényszerítéssel adták azokat az éppen gyengesége miatt már az első pofon után megtört Tánczos Gábor szájába, s amelyeket az 1998 óta börtönben ülő, jogerősen 13 év börtönbüntetésre ítélt fiú már többször visszavont. Tánczos egyébként valószínűleg már jövőre, 10 év letöltése után kiszabadulhat, ám ő ennek ellenére továbbra is köti az ebet a karóhoz, s ártatlannak vallja magát. Sőt, nemrégiben azt nyilatkozta, hogy szabadulása után külföldre költözik, mert itt már nem tud tovább élni, de előbb még szeretné megtalálni az igazi gyilkost. Ugyan, miért mondana ilyeneket? Most már lényegében úgyis mindegy neki, hiszen a gyilkosságért rá kiszabott büntetést már majdnem teljes egészében letöltötte, az élete romokban hever, és szellemileg, fizikailag a börtönben megrokkant. Balaton Balázs meggyőződése szerint mindenesetre Tánczos ártatlan, s ezt a könyvében is bizonyítja. A rendőrség és a bíróság munkájáról sommás véleménye van, amelyet így összegez: ,,A napvilágot látott tények már eddig is bizonyították: semmi valóságalapja nincs a vasi zsaruk kitalációjának. Egy ország előtt bolondot csináltak magukból, ám struccpolitikát folytatva elhitetik magukkal: kiváló szakemberek, akiknek sikerült elkapniuk egy gyilkost".

Arról sem sokat lehetett hallani, hogy Tánczos Gábor beleegyezett a poligráfos vizsgálatba (a Zsanett megerőszakolásával vádolt rebiszesek például nem), azt el is végezték, s bebizonyosodott, hogy Tánczos Gábor nem hazudik, amikor azt állítja, hogy ártatlan. Balaton Balázs számos megmagyarázhatatlan rendőri mulasztásról, tudatos hibáról ír a könyvében, például a következőket jegyezte le: ,,Az elsők között a helyszínre érkező mentőorvosnő, dr. K. Katalin vallomása is érdekes. Elmondása szerint a lakás egyáltalán nem úgy nézett ki, mint azt később a rendőrök leírták. Sőt, emlékezete szerint a kislányon más ruha volt, mint ami a hivatalos papírokban szerepel. Az már csak hab a tortán: biztosan emlékszik, hogy a hatósági tanúk lábán nem volt nejlon zsák, pedig ez a későbbi nyombiztosítás szempontjából kulcsfontosságú kérdés. Ki és hogyan engedhette be a civileket a lakásba lábvédő nélkül? Ki és miért hazudik a kislány ruháját, feltalálási helyét illetően?"
És van még egy nagyon fontos kérdés Tánczos esetében: mi volt az indíték? Merthogy erre a kérdésre eddig senki sem tudott megnyugtató választ adni. Ha sem szexuális aberráció, sem rablás nem jöhet szóba, akkor miért ölhette meg valaki a mindenkivel kedves, jó kedélyű gyermeket? Tánczos esetében, sőt bármilyen más szóba jöhető gyanúsított esetében a mai napig képtelen volt a rendőrség egy elfogadható indítékot felmutatni. Az általunk megkérdezett körmendiek és Balaton Balázs is említést tett arról, hogy talán alvilági leszámolás, bosszú lehetett az indíték, s a bérgyilkos valójában a szomszéd lépcsőházban lakó helyi vállalkozó (a Zsade tulajdonosa) hasonló korú gyermekét szerette volna meggyilkolni, csak eltévesztette a házszámot. A másik lehetséges indok, amelyet Balaton Balázs vet fel végső elkeseredésében a könyvében, miután rájön, hogy Tánczos Gábor ártatlan, hogy esetleg a szülők keze van benne a gyilkosságban. Mind rendőrségi, mind magánjellegű nyomozásokból azonban kiderült, hogy mindkét feltevés nagyon távol áll az igazságtól, s teljességgel kizárható verziók, nem beszélve arról, hogy elképzelhetetlen, hogy egy édesapa ilyen módon végezne a saját kislányával. Tánczos családja és ártatlanságában hívők elkeseredésükben már szinte bárkit meggyanúsítottak volna, valójában azonban ezidáig mindenki csak sötétben tapogatózott. Ép ésszel felfogható magyarázat, vagyis indíték ugyanis nincs erre a brutálisan elkövetett gyilkosságra. Zsófi édesapja, H. Ferenc a következőket nyilatkozta arra a kérdésre, hogy mi lehetett ennek a szörnyű tettnek az indítéka: - Fogalmam sincs. Zsófi senkinek sem ártott, őt mindenki szerette. Mindig a közösség irányítója volt, énekórára, hittanra, népi táncra és vívóedzésre járt, kiváló tanuló volt. Ha megkérdi, akkor az iskolában is csak jót tudnak róla mondani - nyilatkozta az édesapa.

S itt következik az első igazán döbbenetes tény: a hozzánk eljuttatott névtelen levélben említett vérgyilkosság az egyetlen eddig felbukkant indíték, amelyet nyomozásunk alatt nemhogy megcáfolni, de inkább megerősíteni tudtunk.

Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, hogy mit lehet tudni a zsidók által állítólag elkövetett rituális gyilkosságokról, vagyis a vérgyilkosságokról és a vérvádakról. Például azt, hogy egy antiszemitizmussal aligha vádolható izraeli történész professzor, Ariel Toaff nemrégiben könyvet jelentett meg Olaszországban, az Il Mulino kiadónál, Pasqua di Sangue (Véres Húsvét) címmel, amelyben bebizonyítja, hogy a zsidó rituális vérgyilkosságok megtörténtek. Ariel Toaff ugyanis azt állítja, hogy a zsidók ellen a középkorban emelt vérvádnak volt racionális alapja, a Rajna vidékén a 11. századtól a zsidók valóban elkövettek rituális gyilkosságokat, válaszul az átvonuló keresztes hadak zsidóellenes pogromjaira és mészárlásaira. Az így nyert vért Pészahkor, közelebbről Széder estén, az Egyiptomból való kivonulás ünnepén borba csepegtették, illetve maceszba sütötték. A könyv érdekessége, hogy a szerző Ariel Toaffot senki sem vádolhatja antiszemita elfogultsággal, ő ugyanis a római főrabbi fia, s maga is nem csupán zsidó, de rabbi is. Szakmai hozzáértéséről pedig annyit, hogy Toaff az izraeli Bar-Ilan Egyetem történész professzoraként a középkori és reneszánsz történelem, s benne a zsidó vonatkozások kutatója. A vérgyilkosságokról, vérvádakról a leplet lerántó könyv tehát 2007 elején megjelent, ám a szerző váratlanul leállíttatta a könyv forgalmazását, sőt a már kikerült példányokat is visszarendelte, s közölte, hogy átírja művét. Nemsokára kiderült, hogy Ariel Toaffot halálosan megfenyegették, s ennek, valamint az ellene indított gyűlöletkampánynak volt az eredménye, hogy a szerző végül visszavonta a saját könyvét. Mielőtt Toaff visszakozott, még a következőket válaszolta az őt támadó zsidó vezetőknek, rabbiknak: ,,Egy kis (zsidó) szélsőséges csoportra korlátozódtak ezek a tettek. Az iszlámot sem lehet elmarasztalni kis szélsőséges csoportok tevékenysége alapján. A gyermekgyilkos zsidók bosszút álltak és megváltást kerestek" - fogalmazott Ariel Toaff mielőtt a támadások hatására visszavonatta saját könyvét.

A leghíresebb magyarországi vérvád-ügy, az 1882-83-ban lezajlott tiszaeszlári per volt. Ekkor egy 14 éves keresztény kislány, Solymosi Eszter tűnt el nyomtalanul a helyi zsinagóga környékén a szabolcsi településen. A gyanú hamarosan a helyi zsidókra terelődött, akiknél éppen idegenből jött koldus zsidók tanyáztak. Eszter édesanyja feljelentést is tett a zsidók ellen, de a karhatalom először csak országos körözést adott ki. Később azonban a zsinagóga (zsidó) gondnokának 4 éves kisfia a focipályán keresztény játszótársainak kikotyogta, hogy a bátyja, Scharf Móric a kulcslyukon keresztül látta, ahogy a zsidók rituálisan kivégzik (a torkát elvágják) Solymosi Esztert, akit korábban neki kellett becsalogatnia a zsinagógába. A 16 éves Móric először vonakodott vallomást tenni, végül mindent részletesen előadott a nyomozóknak. Ennek alapján több zsidót letartóztattak. Bizonyítja, hogy Solymosi Eszter nem baleset áldozata lett, hogy hónapokkal a kislány eltűnése után (június 18-án) zsidó tutajosok egy fiatal nő holttestét fogták ki a Tiszából, aki Solymosi Eszter ruháit viselte. Az orvosszakértők azonban megállapították, hogy a kifogott nő 20 év körüli volt, Solymosi Eszter pedig 14, a holttest eredetileg szőke (haját leborotválták), az eltűnt kislány pedig barna volt. Végül az édesanyja egyértelműen kijelentette, hogy a holttest nem a lányáé, valakik tehát egy idegen holttestet öltöztettek fel az ,,eltűnt" Solymosi Eszter ruháival. A tiszaeszlári per nemzetközi érdeklődést váltott ki, a nemzetközi pénzvilág zsidó mágnásai is figyeltek az ügyre, s végül valamennyi zsidó vádlottat felmentették. Az akkori helyzetet jól jellemzi, hogy az ítélet hírére zavargások robbantak ki, a gyanúsított zsidók pedig elmenekültek az országból. Később felröppent a hír, hogy a felmentő ítélet a zsidóknak hatvanmillió forintjába került, s több köztisztviselő számolt be vesztegetésekről.

Nos, mindezek ismeretében vegyük górcső alá a körmendi gyermekgyilkosságot! A vérgyilkosság lehetőségét azonnal kizárhatja az elkövetés időpontja, hiszen effajta zsidó rituális gyilkosságot csak a zsidó húsvét, a Pészah idején követhetnek el. Ebből a szempontból a tiszaeszlári vérvád megáll, hiszen Solymosi Eszter közvetlen a Pészah előtt, vagyis április 1-én tűnt el. És most kapaszkodjanak meg, tisztelt olvasóink: H. Zsófit 116 évvel később ugyanezen a napon, vagyis április 1-én gyilkolták meg Körmenden!

Van még egy lehetőség, amellyel szintén kizárhatnánk a zsidó vérgyilkosságot: az elkövetés módszere. Mivel a rituális gyilkosság lényege, hogy a vért kifolyassák az áldozatból, a leírások szerint a gyilkosságot sakterek hajtják végre. A sakter zsidó mesterség, az a személy, aki a kóser eljárás keretében az állatok nyakát éles késsel elvágja, vérüket kifolyatja. A sakterek tehát az elbeszélések szerint a rituális gyilkosságot késsel követik el, méghozzá úgynevezett sakter-metszéssel, amelynek lényege, hogy fültől fülig vágnak, hogy minél nagyobb legyen a vérveszteség. A tiszaeszlári per koronatanúja, Scharf Móric - aki vallomása szerint a zsinagóga kulcslyukán keresztül nézte végig a gyilkosságot - arról beszélt, hogy Solymosi Eszter torkát egy sakter vágta el egy éles késsel. A körmendi gyermekgyilkosság esetében jóval könnyebb a dolgunk, hiszen itt megtalálták a holttestet, így hagyatkozhatunk az orvosszakértői jelentésekre.

Ezek egyértelműen megállapítják, hogy Zsófi nyakát fültől fülig átvágták egy éles tárggyal, ami minden bizonnyal egy kés volt. Amennyiben bárki, akár Tánczos Gábor hirtelen felindulásból öli meg egy késsel, akkor indulataitól hajtva agyonszurkálja, mint történt ez számos hasonló esetben. Tavaly például Zsombón volt egy hasonló eset, ahol egy 17 éves lány dühében és pillanatnyi elmezavarában egy késsel megölte öccsét: nem a torkát vágta el, hanem 70 (sic!) késszúrással halálra szurkálta. Zsófit viszont módszeresen ölték meg. Először ütlegeléssel ártalmatlanná tették, majd nekigyürkőztek és mondhatni ,,szakszerűen", fültől fülig, ha úgy tetszik sakter-metszéssel átvágták a torkát, s hagyták, amíg elvérzik. Az elkövetés módját is megvizsgálva tehát szintén elmondhatjuk, hogy nemhogy kizárhattuk volna a vérgyilkosság gyanúját, hanem éppen ellenkezőleg: a sejtés kezd bizonyossággá válni.

Nyomozásunk természetesen a rettenetes gyilkosság helyszínére is kiterjedt. Az általunk megkérdezett körmendiek közül azonban senki sem akadt, aki eddig hallott volna a zsidók által elkövetett vérgyilkosság lehetőségéről. Azzal kapcsolatban viszont egyetértés mutatkozott közöttük, hogy Tánczos Gábort gyenge idegzetű, ám ártalmatlan baleknak tartják, akivel a rendőrök és a bíróság elvitette a balhét. És, bár Körmenden nem akadtunk egyetlen olyan helyi lakos nyomára sem, aki bármit tudott vagy mert volna mondani a zsidó vérgyilkosság lehetőségéről, a világhálón találtunk egy nemrégiben keletkezett írást, amely megerősíti mindazt, amelyről a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levél értekezik. A Suttogó.hu internetes oldal fórumába Aakum néven írta be valaki a következőket:





,,Az eset egyik furcsasága, hogy aznap nagyszámú, külföldi rendszámú buszon közlekedő haszid zsidó tartózkodott a városban. Tánczos vallomása szerint egy feketeruhás, szakállas egyénnel ütközött össze, aki éppen a helyszínről távozott sietve. Mivel ő volt az egyetlen tanú az ügyben, neki kellett elvinni a balhét. A másik furcsaság az ügyben, hogy a gyilkossági ügyekben szokásos létszámtól jóval többen jelentek meg a rendőrség részéről, és nem a helyiek, hanem a szombathelyi rendőrök szálltak ki egy Farkas vezetéknevű (a rangjára már nem emlékszem) zsidó rendőr vezetésével. A kislány torkát ún. sakter-metszéssel vágták el, ami fültől-fülig történő vágást jelent, így rövid idő alatt rendkívül nagy vérveszteséget okozott. A város zsidó nevezetességeit aznap látogató busznyi zsidót természetesen senki nem tartóztatta fel, az országhatárt még aznap elhagyták, magukkal víve az ügy részleteit és titkait... Az eset eme részleteit még 1998 második felében hallottam, személyesen egy akkor még a BM kötelékében dolgozótól. (Neve és címe még megvan). Mindezt akkor leírtam - sajnos csak egy példányban - és elküldtem egy emigrációban működő lapnak, de sajnos nem hozták le (talán meg sem kapták?). A fentieket már csak emlékezetből írom, a részletek sajnos közel 10 év távlatából kezdenek kikopni... Annyi még beugrott, hogy a meggyilkolt kislány apja vadász volt, otthon tartotta a puskáját. Mivel számára nyilvánvaló volt akkor, hogy a lányt nem Tánczos ölte meg, ezért keserűségében megpróbált néhány zsidót levadászni a környéken. A rendőrség egyből bevonta az engedélyét és az ország másik végébe költöztette át az apát."

Természetesen a fenti sorok szerzőjével is felvettük a kapcsolatot, következő lapszámunkból kiderül, hogy mire jutottunk. Folytatjuk nyomozásunkat, s többek között nyakunkba vesszük az országot, hogy felkutassuk Zsófi szüleit, akik időközben Körmendről elköltöztek, a nyilvánosság elől teljesen eltűntek. Szintén felkutattuk a rejtélyes ügy legjobb ismerőjét, Balaton Balázs újságírót is, akit egyébként - az üggyel kapcsolatos nyomozásai miatt - 1999 májusában Budapest közelében egy rendőrautóból kiszálló férfiak agyba-főbe vertek, miután ráripakodtak, mondván: ,,Jó lenne, ha nyugton maradnál!" Balaton Balázs súlyos egészségkárosodást szenvedett, s természetesen feljelentette a támadóit, s mivel valószínűsíthetően rendőrökről volt szó, az ügyészségi nyomozóhivatal vette át az ügyet. Gondolom, olvasóink már meg sem lepődnek, ha eláruljuk, hogy ismeretlen elkövető címszóval még 1999 szeptemberében lezárták a nyomozást. A dolog érdekessége, hogy mindezek után Balaton Balázs személyes védelmét az izraeli kötődéseiről ismert In-Kal ,,security" nevű őrző-védő cég látta el.

A folytatásból kiderül az is, hogy valóban volt egy fekete hajú idegen, aki már jó ideje követte Zsófit a gyilkosság előtt. Sőt, a rendőrök kezdetben egy fekete hajú idegent kerestek olyannyira, hogy még a körmendi cigánytelepen is egész napos razziát tartottak.
 A meggyilkolt kislány pedig még halála után is szorongatott a kezében egy idegen felnőttől származó fekete hajszálat.

1. Kiegészítés:

Eötvös Károly, a tiszaeszlári perben vádlott zsidók védőügyvédje a könyvében említést tesz arról, hogy a vérvádról, vérgyilkosságokról van egy német leírás, amelyet az ügyben eljáró bírósághoz beküldtek, s a bíróság vizsgáló tagjai lehető figyelembevétel céljából az ügy irataihoz csatoltak. E leírás szerint így áll elő a vérvád alapját képező cselekmény:
,,A pászkához, amit macesznak is neveznek, kóser liszt kell. Kóser szó a közhasználatban azt jelenti: tiszta. Az őrlésnél rabbinak vagy legalább egyházfinak kell jelen lenni, másként a liszt nem lehet kóser. A kóser lisztből a rabbi felügyelete alatt készül az áldozó pászka. A rabbi megáldja a pászkát, héber nyelven imádkozik, s imáját így végzi, de már német nyelven: Íme ez a pászka vértől, vérből, vérben és vérhez. Vegyétek s nőjetek és tenyésszetek általa, hogy egészségesek, erősek és tiszták legyetek. Tartsátok meg a törvényt szigorúan.'
Erre minden jelenlevőnek pászkát ad, s ki-ki azt áhítattal eszi. A hatása az, hogy aki eszi, nemcsak bűntől, de betegségtől is mentes. A pászka elkészítésének módja se a zsidó szentírásban, se a talmudban nincs leírva, de a hagyomány tisztán őrzi. Tizenhárom zsidónak kell ott jelen lenni, kik nagy esküt tesznek a titoktartásra. Ártatlan keresztény szárított vérének porát keverik a lisztbe. Rendesen szűznek vérét szerzik meg. A vérből, amikor azt megszerzik, haza is visznek, s a küszöb körül vele a falat befecskendezik."

2. Kiegészítés:
Részlet Huber Lipót: A vérvád és vérgyilkosságok története c. művéből:

,,Móric, kis idő múlva kimenvén az udvarra, a zsinagógából jövő jajveszékelést és három vagy négy segélykiáltást hallott. E kiáltásra kíváncsian odaszaladt a zsinagóga előpitvarának ajtajához, de azt zárva találta; azért annak mélyedésében meghúzódva benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy Eszter, akinek szája már be volt tömve, a földön fekszik egy ingben, hogy őt Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót a földre leterítve s kinyújtóztatva tartják; látta, hogy Schwarz Samu, tiszaeszlári sakter egy nagyobb késsel nyakát elmetszette; látta továbbá, hogy Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wollner Hermann a leány testét fölemelték és hogy ekkor Schwarz Salamon egymás után két vörös cserépedényt tartott alája, amelyben a leány kiömlő vérét felfogta és azután ezekből egy nagyobb edénybe átöntötte. Mikor a leány már nem mozdult, nyakát egy ronggyal bekötötték és ismét felöltöztették, mire a zsinagóga belsejéből az előpitvarba jöttek: Lusztig Sámuel tiszaeszlári kereskedő, Braun Abrahám tiszaeszlári napszámos, Weiszstein Lázár, tiszaeszlári bérlő és Junger Adolf, tiszaeszlári földbirtokos, akik a hullát körülállották."

Mindezek ismeretében különösen érdekes, hogy a fősodrú média és a hivatalos Magyarország mélyen hallgat a lapunk által felvetett új eshetőségről, holott a vezető lapok, televíziók, rádiók kilenc éve folyamatosan foglalkoznak a máig megoldatlan körmendi gyermekgyilkossággal.

Korábbi lapszámunkban ígértük, hogy felkeressük Balaton Balázst, akit a körmendi gyermekgyilkossági ügy legjobb ismerőjének tartanak. Sikerült is felkutatni, és jómagam egy budai kávézó teraszán találkoztam vele. Futólag ismertük egymást, mert évfolyamtársak voltunk az egyetemen, így - bár nem tudta, hogy konkrétan miért keresem - könnyen kötélnek állt. Tánczos-dosszié címmel könyvet is írt a témáról és Tánczos Gábor évekig húzódó kálváriájáról. Végigülte a tárgyalásokat, beszélt minden szereplővel és az elsők között érkezett a tett helyszínére. Balatoni Balázs azt mondta, hogy körülbelül két éve már nem foglalkozik annyira intenzíven az üggyel, Gábor úgyis hamarosan szabadul, mostanában nem is látogatta meg a börtönben, holott korábban rendszeresen bejárt hozzá. Amikor megb&üotta, hogy a zsidó vérgyilkosság lehetőségéről akarom kérdezni, akkor csak annyit mondott, hogy azt a bizonyos névtelen levelet annak idején ő is megkapta, ahogy a legtöbb, az üggyel foglalkozó újságíró is, de senki sem akart ez irányban nyomozni. Annyiban maradtunk, hogy nem kívánja kommentálni ezt a teóriát. Persze, nincs ebben semmi meglepő, hiszen az egykor a Mai Nap újságírójaként dolgozó Balaton Balázs időközben átkerült a mikrofon másik oldalára, s a II. kerületi önkormányzat sajtóreferense lett. Vannak ma még Magyarországon olyan témák, amelyekről ilyen állásban nem tanácsos nyilatkozni. Hamarosan kiderült azonban, hogy a nevét felvállalva lényegében senki sem mer megszólalni ebben az ügyben, amennyiben zsidókról is szó esik. Azon már meg sem lepődtem tehát, hogy az általam szintén felkeresett, az ügyben érintett szakértő a neve elhallgatását kérte tőlem, a segítségéért cserébe.
Megígértem neki, így betekinthettem több hivatalos szakvéleménybe, a bírósági aktákba, s levelezésekbe is.

Hol a vér?

Nos, akkor tényszerűen nézzük, hogy valójában milyen állítások szerepelnek a lapunk birtokába jutott bírósági dokumentációban megtalálható szakértői véleményekben, amelyeket a Magyar Jelennek nyilatkozó hivatalos személy is megerősített. Az alábbiakban szó szerinti idézeteket olvashatnak a dokumentumokból:
,,Rögzítést nyert a halottszemle jegyzőkönyvben, hogy az elhalt sértetten lévő hosszúszárú farmernadrág begombolt, de a cipzár lecsúszott állapotban volt. A nadrág lehúzása közben a combok elülső felületén, a felső combok között, közvetlenül a nemi szerv alatt szabálytalan alakzatban egy hosszú hajszálnak látszó anyagmaradvány található, amely 40 cm hosszúságú, és az elhalt hajzatánál sötétebb színű. A bizottság a hajszálnak látszó anyagmaradványt eredetben rögzítette. 18. számú bűnjel".
(A szerkesztőségünkhöz eljuttatott névtelen levélben azt írják, hogy a hajszál azért kerülhetett oda, mert a rituális, emberáldozat-jellegű gyilkosságok előtt meg kell vizsgálni, hogy szűz-e az áldozat).

A Legfelsőbb Bíróság dokumentációjában ezzel a hajszállal kapcsolatban a következők állnak:
,,A 1/3. kötet 401. és 409. oldalán elfekvő szakértői vélemények szerint a gyermekkorú sértett combjáról eredetben rögzített 44 cm hosszúságú 75 mikron vastag kihullott vörös tónusú hajszál eredeti színe szürkésbarna. A vizsgálat megállapította, hogy a kérdéses hajszál színben és szerkezetben eltér Tánczos Gábor hajmintájától"

A halottszemle alkalmával pedig a következőket rögzítették: "a holttest szabaddá tett, a bal kéz mutató és gyűrűs ujján, a körmön és az ujjbegyen szemmel alig észlelhető elemi szálak voltak láthatók. A bizottság az elemi szálakat eltávolította és azokat üvegfiolában eredetben biztosította. (13. számú bűnjel)
A bizottság a bal kéz v. ujjáról körömvágatot és körömkaparékot biztosított üvegfiolában. (16. számú bűnjel)
A szabaddá tett jobb kézről a hüvelykujjon és a kisujjon szabad szemmel alig észlelhető elemi szálakat találtak. A bizottság azokat csipesszel eltávolította és üvegfiolában, eredetben biztosította. (18. számú bűnjel)
A jobb kéz v. ujjáról körömvágatot és körömkaparékot biztosított ugyancsak üvegfiolában (21. számú bűnjel)"

Nos, ezeknek a kétségtelenül perdöntő bűnjeleknek a vizsgálatakor megállapították, hogy azok nem Tánczos Gábortól származnak, s a fiú DNS-ét sem tudták kimutatni a gyilkosság helyszínén. Találtak viszont a lakásban idegen ujjlenyomatot, az ajtón pedig füllenyomatot, amelyek szintén nem a fiúé. De akkor kié? És kié a hosszú hajszál (vállig érő hajat feltételez), ha nem Tánczosé? Az üggyel kapcsolatban az elmúlt években kevésszer esett szó arról a tényről, hogy a Zsófinál néhány évvel idősebb barátnője a rendőrségen tett vallomásában annak idején elmondta, hogy Zsófit a gyilkosság előtti napokban egy idegen férfi követte. Balaton Balázs még abban az időben találkozott Szilviával, a barátnővel, s szó szerint a következőket vetette papírra:
,,Zsófi pár évvel idősebb barátnőjét is beviszik a rendőrségre. A lány megadja annak a fekete hajú, bajuszos férfinak a fantomképét, akiről pár nappal a gyilkosság előtt Zsófi azt állította: napok óta követi.
- Mikor mutatta meg Zsófi azt a férfit, aki követi?
- Nem emlékszem pontosan. Egy vagy két héttel halála előtt.
Iskola után lejött játszani. Bementünk a házuk melletti Spar áruházba. Azt hiszem csokit akart venni. Sétáltunk a diszkontban, amikor odahajolt hozzám és rámutatott egy férfira.
-,,Ő követ már napok óta" - mondta.
- Odamentetek a férfihoz, megkérdezni, hogy mit akar?
- Nem. Mert ezt is Zsófi hóbortjai közé soroltam. Néha mondott olyat, amelyet nem kellett komolyan venni. Sokat viccelődött. Ezt is annak tartottam, de most már tudom: nem hülyéskedett.
- Miből gondolod? Zsófi megváltozott a halála előtti napokban. Félt. Észrevettük, hogy nem nevetgélt, jókedve és vidámsága eltűnt."

Amikor Tánczos Gábor önként jelentkezett tanúnak a rendőrségen, vallomásában azt mondta, hogy egy férfi rohant ki a lépcsőházból, amikor odaért.
Személyleírást is adott erről az idegen, minden jel szerint nem körmendi, sőt még csak nem is magyar férfiról. Tánczos Gábor ,,mediterrán külsejűnek" írta le a fekete hajú férfit. A rendőrök emiatt tartottak eredménytelen razziát a körmendi cigánytelepen, pedig mediterrán külső alatt elsősorban nem az Indiából származó cigányokat szokták érteni, hanem a Földközi-tenger mellett élő népeket: olaszokat, görögöket vagy éppen izraelieket. A rendőrség miután Tánczos Gábort letartóztatták, nem kereste tovább a mediterrán külsejű férfit, ahogy a bíróság sem foglalkozott ezzel, holott a védelem még azt a két munkást is tanúként be kívánta idéztetni, akik a gyilkosság idején, a lakóház oldalán lévő állványzaton dolgoztak, és szintén láttak egy hasonló külsejű férfit. Az egész ügy és a zsidó vérgyilkosság teóriája szempontjából is a legfontosabb kérdés: a vér!

A lapunknak nyilatkozó összes érintett és maguk a szakértői vélemények, bírósági dokumentumok: is azt tartalmazzák, hogy a gyilkosság helyszínén nem volt vér! Mindössze az áldozat nyakán és közvetlen közelében volt egy vékony vércsík, de a lakásban sehol sem találták nyomát. Több liter vér egyszerűen hiányzik!

Tánczos Gábor ruháján egyetlen csepp vért sem találtak. Pontosabban két cseppet igen, ezt mutogatták is akkoriban a nyomozók, aztán egy ideig mélyen hallgattak arról, hogy a szakértői vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy Tánczos igazat mondott, a két vércsepp ugyanis tőle származott, még egy korábbi konyhai balesetéből. A nekünk nyilatkozó szakértő, de az ítéleti tényállás szerint is a halál oka a nyak lágy részeinek átvágásából - mely verő - s visszereket is érintett - heveny külső elvérzés!

Ebben az esetben azonban több liter vérnek kellett kifolynia! Az ügyben eljárt szakértők szerint a száj- és orrnyílás befogása a nyak átmetszése után sem fejeződött be.

A bonc jegyzőkönyv szerint tűszúrásnyi, gombostűfej nagyságú gócok voltak a kislány testén, amely fulladásos mechanizmusra utalnak. Ez esetben úgy az elkövetőnek, mint a környezetének vérrel kellett szennyeződnie. Az ítéleti tényállás és a vádirat szerint is Zsófi a kanapén hátrahajlott testtartásban, hátrabicsaklott fejjel szenvedte el az ölési cselekményt. A szakértők szerint ebben az esetben mindennek úsznia kellett volna a vérben! A nyomozók a lakásban úgynevezett luminolos eljárással vérnyomot kutattak, de nem találtak semmit!

Erről az eljárásról tudni kell, hogy egy vegyszert (luminolt) permeteznek szét a helyszínen, ebben az esetben a lakásban, s a luminol megfelelő fényviszonyok között a szemmel láthatatlan, tehát a már felmosott, eltüntetett vért is kimutatja. Azonban ezzel az eljárással sem tudtak vért találni a lakásban! Több liter vér "nyomtalan" eltűnésére az általunk megkérdezett szakértő (és a józan paraszti ész is) csak egyetlen magyarázatot tudott mondani: a kifolyó vért egy edényben felfogták. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a nyak el-metszése után a gyilkos továbbra is befogta áldozata száját és orrát. Nem szúrta meg, csak megvárta, amíg elvérzik.

Meglepően ismerősek a rendőri vezetők

Ahogy azt a korábban jeleztük, a Suttogó.hu hónlap fórumában talált hozzászólás szerzőjével is felvettük a kapcsolatot. Több levelet váltottunk vele. Kiderült, hogy az általa említett ,,BM dolgozó", akitől a zsidó vérgyilkosságot 1998 második felében hallotta, egy barátjának az ismerőse volt. Kérésünkre megpróbálta felkutatni, ám ez két hét alatt nem sikerült, pusztán a személyleírása és annak a budai utcának a neve van meg, ahol akkoriban lakott. így közvetlen interjú helyett megpróbáltuk ellenőrizni a hozzászólásban szereplő részinformációkat, hiszen azokból lehet következtetni az egész írás valódiságára. Mindenekelőtt kiderítettük, hogy az áldozat, Zsófi édesapja valóban vadász. Azt ugyanakkor senki sem tudta megerősíteni, hogy "keserűségében megpróbált pár zsidót levadászni a környéken", sőt az általunk megkérdezettek ezt kifejezetten cáfolták.

Az viszont igaz, hogy elköltözött a tett helyszínéről, de nem az "ország másik végébe", csak az egyik Körmend környéki faluba. A Fórum hozzászólója a BM-es informátorra hivatkozva említést tesz arról, hogy volt az ügyben egy "Farkas vezetéknevű zsidó rendőr".

Rendkívül fontos kérdés a hozzászólás valódiságtartalma szempontjából, hogy ez igaz-e, hiszen ez az egyik konkrét információ. Nos, utánanéztünk, s a nekünk név nélkül nyilatkozó hatósági személy megerősítette, hogy valóban volt egy Farkas István nevű szombathelyi rendőr az ügyben. Tánczos Gábor édesanyját is megkérdeztük, s ő is emlékezett arra, hogy egy ilyen nevű rendőr nyomozott a gyilkossággal kapcsolatban, s nem is akármilyen beosztásban, hiszen 
Farkas István volt az, aki a nyomrögzítésért felelt, vagyis a nyomozás szempontjából leglényegesebb dologért. Farkas István rendőr alezredest egyébként szereti a baloldali-liberális hatalom, hiszen 2004-ben Lamperth Mónika belügyminiszter akkor tüntette ki Szent György Érdemjellel, amikor Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt dandártábornokból rendőr vezérőrnaggyá léptette elő.

'07 március 15-e alkalmából pedig Farkas Istvánt a Gyurcsány-kormány igazságügyi és rendészeti miniszterének javaslatára köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki. Azon kívül, hogy a nekünk nyilatkozó hatósági személy, külső jegyei alapján elképzelhetőnek tartja, hogy Farkas István zsidó, erre természetesen bizonyítékot nem tudunk felmutatni. Mindenesetre, a nevet a legnépszerűbb internetes keresőbe bepötyögve, az 1944.-ben Auschwitzban elhunyt Farkas István festőt kapjuk.

És ha már az ügyben érintett rendőröknél tartunk! Az egész körmendi gyilkosság legérdekesebb rendőrségi vonatkozása az a tény, hogy 1998-ban a Vas megyei rendőrfőkapitány az a Bene László volt, aki a 2006-os őszi rendőrterror idején, mint az egész rendőrséget irányító ORFK vezetője vált hírhedté. Bene László kiugró karrierjét Tánczos Gábor letartóztatásának köszönheti. A körmendi gyerekgyilkosság ugyanis közvetlenül az 1998-as választások előtt történt, abban az időszakban, amikor szinte naponta robbantott valahol a politikával is összefonódott maffia, így az akkori MSZP-SZDSZ-es kormánynak különösen kényelmetlen volt az egész országot felkavaró körmendi gyilkosság.

A közvélemény megnyugtatása érdekében még a választások előtt meg kellett találni a "gyilkost".

A vasi rendőrök igyekeztek is, és 1998. április 23-án letartóztatták az addig tanúként kezelt, segítségét önként felajánló Tánczos Gábort.

Bene Lászlót már másnap, azaz április 24-én megyei főkapitányból dandártábornokká lépteti elő a köztársasági elnök, vagyis Göncz Árpád. Az akkori belügyminiszter, az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor is azonnal a helyszínre siet, és pénzjutalmakat, kitüntetéseket kezd el osztogatni a nyomozásban részt vevő rendőröknek, április 30-án pedig Bene Lászlóval közösen tartanak a média kiemelt érdeklődése mellett sajtótájékoztatót, amely során elmondják, hogy a vallomások és tárgyi bizonyítékok alapján alapos a gyanú Tánczos Gábor bűnösségére.

Sietni kellett, mert az országgyűlési választásokat 1998. május 10.-én tartották, s bármi áron kellettek az eredmények. Azóta bebizonyosodott, hogy a nyomozó hatóság kezében egyetlen - a fiú bűnösségét alátámasztó, a védelem által nem cáfolt - tárgyi bizonyíték sincs, Tánczos Gábor pedig visszavonta azokat az egymásnak is ellentmondó, indítékról nem szóló beismerő vallomásokat, amelyeket - orvosi szakvélemény szerint igazoltan - tudatmódosító gyógyszerek (Xanax és Dormicum) hatása alatt, kényszerítéssel és veréssel passzíroztak ki belőle, a fiú továbbra is börtönben maradt, Bene László karrierje viszont azóta is meredeken fölfelé ível.





Az Orbán-kormány alatt ugyanakkor nem lépett előre a ranglétrán, s abban az időben a körmendi gyilkossággal kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság egyszer új eljárásra kötelezte az első fokon eljáró bíróságot, a Tánczos Gábor ártatlanságában bízók tehát joggal reménykedhettek. Hiába szavazott azonban még 1998-ban a fiú a Fideszre (a családtagjaitól tudjuk - a szerk.), az Orbán-kormány idején újra elítélték.

A 2002-es kormányváltást követően Bene László karrierje újra meglódult, 2002 júniusában a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetője lett, s ugyanebben az évben kapott központi tiszt címet az MSZP-SZDSZ miniszterelnökétől, a D-209-es Medgyessy Pétertől.

Aztán 2006-ban Bene László már országos rendőrfőkapitányként jegyezte az őszi rendőrterrort, ám 2007-ben a rendőrség sorozatos botrányai után a közvélemény nyomására Gyurcsány Ferenc kénytelen volt Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánnyal együtt leváltani. Valami miatt azonban az MSZP-SZDSZ hatalom hálás szeretete övezi Bene Lászlót, ugyanis néhány héttel ezelőtt repült fel a hír, hogy a Gyurcsány Ferenc által frissen kinevezett, a 2006-os őszi események idején a rendőrséget védő nyilatkozatairól elhíresült volt ombudsman, Takács Albert rendészeti miniszter szakállamtitkára a frissen kirúgott Bene László lehet. Ritka az az ember, aki fölfelé tud bukni. Az már csupán hab a tortán, hogy a körmendi lakásba, ahol Zsófit megölték, a gyilkosságot követően Marksz Attila határőr alezredes költözött be, aki nem engedélyezte, hogy a nyomozás után Tánczos Gábor részvételével rekonstruálják a gyilkosságot, így megakadályozva azt is, hogy esetleg a helyszínen derüljenek ki a kétségtelenül meglévő ellentmondások.

Rendületlenül hisz a fia ártatlanságában Tánczos Gábor édesanyja. Közvetlen, kedves asszony.
Kutatom a tekintetét, szemeiből jóság árad.

Szabadkozik, amiért kendőben és Gábor régi melegítőnadrágjában, az utcán fogad. A házuk előtt találkozunk.

Az utca Körmenden a Batthyányiak kastélya mellett van, s egyenesen a híres történelmi család parkerdőjébe vezet. Az utolsó kis szegényes tömbházban laknak, amely mögött már az erdő kezdődik.
Itt vár rám Tánczos Gábor édesanyja. Nem invitál föl a lakásukba, attól tart, hogy lehallgatnának minket. A tekintetem alapján megbízhatónak talál, s rögtön felajánlja, hogy szólítsam Gyöngyinek. Az egyik kezében egy, az ügyről szóló szatyornyi újságcikket tart, a másik kezében a kutyája pórázát.
Kedves, játékos a magyar vizslára emlékeztető eb. Mindig volt kutyájuk, Gábor is imádta őket.

Tánczos Istvánné - Gyöngyi - a mai napig rendületlenül hisz a fia ártatlanságában, s az sem tántorította el ahogy nemcsak Tánczos Gábor egészsége, hanem az övé is megromlott az elmúlt kilenc év alatt. A szatyorban az újságcikkek mellett egy pirulákat tartalmazó dobozt is látok, szívgyógyszerek. A fia a börtönben epilepsziás lett, s cisztát fedeztek fel az agyában - állítólag a sok veréstől.
Gábor csecsemőkori, gyermekkori, majd a börtönben készült fényképeit mutogatja, s az egész ügyet két gyermek tragédiájának nevezi: az egyik tragédia Zsófié, a másik Gáboré. - Mindketten ártatlanok. Egyiküket bestiálisán megölték, a másiknak derékba törték az életét - mondja.
A zsidó rituális vérgyilkosság verziójáról ő is hallott, nem sokkal a fia letartóztatása után - mint szinte minden érintett és szerkesztőségünk is megkapta az erről szóló névtelen levelet.
Az édesanya azonban nem akar erről beszélni, a fiát félti, aki ,,még mindig a kezükben van".
A 80 éves édesapját is félti, magáért viszont nem aggódik. Nekem már csak egy dolog maradt az életemben: tisztára mosni a fiam becsületét, amelyet befeketítettek - mondja.

A jelek szerint van is mitől tartania, hiszen nemcsak Balaton Balázst verték össze 1999-ben, hanem szinte mindenkit megfenyegettek, bántalmaztak, aki Tánczos Gábor mellé állt az évek folyamán. Gyöngyit háromszor verték meg, a fiú nagyapját megtámadták, az országosan ismert és elismert dr. Lépold Józsefné igazságügyi írásszakértőt, aki Tánczos Gábor írása alapján lényegében ártatlannak minősítette a fiút, szintén összeverték.

De még az éjszakai életben dolgozó körmendi kidobót is meg tudták félemlíteni, mert a Tánczos mellett tanúskodó férfi egyszer csak közölte a bírósággal, hogy csak akkor hajlandó tanúvallomást tenni, ha állandó rendőri védelmet kap, mert ebben az ügyben nagyon sötét erők érdekeltek.

Órákig beszélgetünk a Batthyány család obeliszkjének tövében, az erdőben. Közben kutyájukat sétáltató, kerékpározó vagy gyermekeikkel játszó körmendiek mentek el mellettünk, többen köszöntek is Tánczos Gábor édesanyjának, de senki még csak nem is nézett csúnyán Gyöngyire. Sőt, két idősebb asszony meg is állt, s hosszasan bizonygatták nekem, hogy a fiú ártatlan. Egyikük megjegyezte, hogy az ő gyerekeire is Tánczos Gábor vigyázott annak idején. Egyébként jellemző a körmendiek hozzáállására, hogy Gábor édesanyja és nagyanyja azért maradhattak a lakásukban, mert senki sem ment el arra az árverésre, amelyet azért írtak ki, mert a rendkívül szegény család nem tudta kifizetni a többmilliós perköltséget, amelyet a 13 év fegyház mellett, mintegy mellékbüntetésként, szintén a fiú nyakába varrtak. Tánczos Istvánné - Gyöngyi - ezt is a szolidaritás jeleként értelmezte, már csak azért is, mert a Gábor tulajdonát képező fél lakást potom kétmillió forintért árverezték volna el, ami szerinte igazán jutányos ár.

Visszatérve oknyomozó riportunk legmegdöbbentőbb felvetéséhez, a zsidó rituális gyilkosság lehetőségéhez, Körmenden járva több kérdés is felvetődött bennem. Felkerestem az igen elhanyagolt állapotban lévő helyi zsidó temetőt, a ravatalozó épületéről fényképeket is készítettem, de a sírok között egyetlen hozzátartozót, vagy zsidó gondnokot sem láttam. Azt a tárgyilagosság kedvéért fontosnak tartom leszögezni, hogy minden fellelhető, többek között zsidó történészektől származó tanulmány - mint az előző számunkban hivatkozott Pasqua di Sangue (Véres Húsvét) című könyv - szerint a zsidóknak csak egy relatív kis részét kitevő fundamentalista irányzat követhetett el ilyen borzalmas tetteket. De hol van manapság Vas megyében ilyen fundamentalista zsidó közösség? Az idézett internetes írás haszid zsidókat említ, akikről néha Magyarországon is hallani ugyan, de nem a nyugati megyékből

Szombathelyen például egészen a XIX. századig le sem telepedhettek a zsidók, s Vas megyében egészen a huszadik századig a legtöbb helyen nem is tudták megvetni a lábukat, kivéve a Batthyányiak birtokain, ahol befogadták őket.

Mivel Körmend a Batthyányiak központja volt, érthető, hogy a vidék egyik legkiemelkedőbb zsidó közössége éppen itt alakult ki. 1888-ban zsinagógát is építettek Körmend központjában, amelyet azonban 1945-ben a német és magyar katonák raktárnak használtak, majd visszavonulásukkor felgyújtottak. A helyén ma a háború alatt elhurcolt 384 körmendi zsidó lakosra emlékeztető táblát találunk. A város szélén ma is megtalálható a zsidó temető közepén a dávid-csillagos épülettel. Az tehát még érthető, ha a megyébe érkező zsidó látogatók mondjuk Körmendre utaznak először. Sőt, ha zsidók bosszújáról lenne szó, akkor is érthető lenne Körmend, hiszen itt nem csak közel 400 zsidót hurcoltak el, de a zsinagógát is megsemmisítették. De miért pont Vas megye? A most következő sorok elolvasása után kiderül, hogy a gyilkosság idején azonban megjelentek fundamentalista zsidók a megyében.

Amikor a Batthyány család egykori parkjának szélén Tánczos Gábor édesanyjától elköszöntem, s elindultam, önkéntelenül is visszanéztem. Mivel már mélyen a reflexeimbe ivódott, hogy ösztönösen ügyeljem a hátamat, észrevettem, hogy egy fehér autó kanyarodott ki utánam az utcából. Kb. száz méter után máris jobbra kell fordulni, s az utca végében ott magasodik a katolikus templom tornya.

A visszapillantó tükörben láttam, hogy ebbe a történelmi hangulatú kis utcába is utánam kanyarodott a kocsi. A templom főbejárata elé parkoltam le, majd keresztet vetettem és határozott léptekkel a templom elkerített udvarának jobb hátsó sarkában található emlékműhöz mentem. Az alkotás tulajdonképpen egy nagy fakereszt a megfeszített Jézussal, alatta a kőtömbön a felirat hirdeti, hogy ,,emlékezzünk Zsófikára".

Mivel a templomot megkerülve a kegyhely mögött balra ki lehet látni az utcára, miközben az emlékművet fotóztam, a szemem sarkából észrevettem, hogy a fehér autó az utcában éppen megfordul, majd járó motorral, égve hagyott fényszórókkal megáll. Készítettem gyorsan egy fotót az autóról is, majd a templom udvarán átvágva visszatértem a kocsimhoz. Beültem a járművembe, s eszembe jutott, hogy fel kell hívnom az egyik munkatársamat, ezért pár percig telefonáltam. Éppen végeztem, amikor a hátam mögül egy férfi lépett az autómhoz és a letekert ablakon keresztül megszólított. Összerezzentem.
-Tudom, miért van itt. A Traubisoda körül kutakodjon - mondta az ismeretlen férfi, s bár még kérdezni akartam tőle, minden további beszélgetést elhárított, s éppen olyan gyorsan, ahogy érkezett, eltűnt.
Fel sem ocsúdhattam, csörgött a telefonom. Tánczos Gábor édesanyja hívott. Véletlenül nálam maradt a kulcscsomója abban a zacskóban, amelyben azok a dokumentációk voltak, amelyeket az üggyel kapcsolatban adott nekem. Még visszakanyarodtam Tánczosék utcájába, és Gyöngyi kezébe nyomtam a kulcsokat, majd erőt kívántam neki, ő pedig azt, hogy Isten legyen velem. Bár sokszor jártam már életemben Körmenden, tele van a város barátokkal, ismerősökkel, de most úgy éreztem, hogy jobb, ha magam mögött hagyom a települést. A gyomromat szorító nyomasztó érzés valahol Veszprém környékén kezdett oldódni.

Íme, a haszid zsidók





A ,,jótanácsnak" megfelelően utánanéztem Salamon Berkowitznak.

Már, amikor először hallottam a nevét Körmenden, akkor tudtam, hogy ő a botrányairól hírhedté vált Traubisoda-gyáros, aki rendkívül agresszív stílusáról és botrányos ügyeiről, pereiről vált hírhedté. Annak idején újságíróként eredménytelenül próbáltam tőlük egy interjút kicsikarni, amikor a Promontorbor Rt-vel pereskedett a Márka üdítőital jogtalan bitorlása miatt. Nos, nézzük akkor, hogy ki az a Traubi-gyáros Salamon Berkowitz? Az amerikai állampolgárságú, külsőségeiben is ultraortodox zsidó Salamon Berkowitz az úgynevezett rendszerváltozás idején települ Magyarországra, és itt rögtön privatizációs ügyekbe keveredett.

Hogy ne vádolhassanak elfogultsággal, kizárólag újságcikkekből, országos lapokból, közöttük a zsidó hírportálról, a Sófár.hu-ról idézek:

,,Salamon Berkowitz privatizálta a '90-es évek elején a Badacsonyi Állami Gazdaság balatonvilágosi üzemét, amelyben jogszerűen csak 1994-ig gyárthatott volna Traubisodát. Hiába vesztett már többször pert védjegybitorlás miatt, az amerikai üzletember érdekeltségei, 1994 után is folytatták az üdítőital gyártását. Salamon Berkowitz cégei használati, védjegy- és bitorlási perek indításával, sorozatos fellebbezésekkel késleltetik az ellenük indított eljárások lezárulását, miközben sok tíz millió forintos köz- és magántartozást halmoztak föl. Salamon Berkowitz emellett büntetőügyben is állt már bíróság előtt."

Egy másik cikkben a következőket írják:
,,A támadások elkerülése végett már az írás elején jelzem, hogy egy Berkowitz által indított büntetőügyben egyik kollégámmal évek óta vádlottként járok a bíróságra. A bűnünk: írni merészeltünk arról, hogy Salamon Berkowitz a Magyarországon folytatott gazdasági tevékenysége kapcsán már állt büntetőbíróság előtt. Azzal pedig, hogy erről, valamint ennek eredményéről részletesen beszámoltunk, olyan különleges adatokat hoztunk nyilvánosságra, amivel az ügyészség szerint megsértettük Salamon Berkowitz személyiségi jogait. Szerintünk viszont az embereknek tudniuk kell, ki is Salamon Berkowitz.
Azt, hogyan keveredett ide a rendszerváltás körül, miként juthatott nagy összegű állami hitelhez akkor, amikor más magyarországi vállalkozók többségének nem volt erre.

A közvéleménynek tudnia kell arról is, hogy milyen eszközökkel próbált embereket és vállalkozásaikat tönkretenni, hogyan használta fel az alulinformált, ostoba politikusokat és diplomatákat a közszerepléseihez, illetve, hogy miért felkészületlen és tehetetlen vele szemben az igazság kiderítésével már régóta nem bíbelődő ,,magyar igazságszolgáltatás".

Salamon Berkowitz és ügyletei egy-két fajsúlytalan cikk után gyakorlatilag kikerültek a balliberális sajtó látóköréből, annak ellenére, hogy egyre több disznóság derült ki róla. Ezekről kizárólag a Napi Magyarország adott, illetve a Magyar Nemzet ad rendszeresen hírt.

Pedig Berkowitz időközben közszereplővé is vált: karácsony idején a hanukának tisztelegve menórát állított a Parlamentnél, ahol tájékozatlan (vagy éppen jól tájékozott - a szerk.) miniszterelnökökkel - 2002-ben Medgyessy Péterrel és Adrién Nastaséval -, MSZP-s miniszterekkel és politikusokkal mutatkozott együtt."

És íme egy szösszenet az ultraortodox zsidó ,,üzletember" stílusáról:
,,Berkowitz megérkezéséig minden a törvényeknek megfelelően zajlott. A végrehajtó, természetesen rendőrök jelenlétében, tételszerűen felvette a leltárt, szabályszerűen zajlott az eljárás. A helyszínre érkező tulajdonos (azaz Berkowitz - a szerk.) azonban az első perctől kezdve vitatta az eljárás törvényességét. Azt mondta, ez az egész - mármint a foglalás - náci eljárás, és az ilyen náci módszerek felett már eljárt az idő. Azután lenácizta a résztvevőket, vagyis minket is. A fia verekedni is akart, és miután legfeljebb csak szavakat tud magyarul, nagyon agresszíven ilyesmiket kiabált nekem: ,,leülsz,! nem szólsz"!
Tényleg csak a rendőrök határozottságán múlt, hogy nem lett verekedés. Berkowitz összegyűrte és összetépte a jegyzőkönyvet...""

No, ennyit Salamon Berkowitzról, az üzletemberről, akinek viszont van egy másik tevékenységi köre is, erről így ír a Magyar Nemzet:

,,A történet előzményeként az Ortodox Zsidó Világtanács és a Mechon Simon Szociális és Foglalkoztatási Alapítvány nevében közleményt adott ki Salamon Berkowitz (...), amelyben arról értesítette az érintetteket és a sajtó munkatársait, hogy Nyírtasson, a Mózes-hitű ortodoxok székhelyén rituális fürdőt avatnak a közösség Szatmárból elszármazott tagjai.



A közlemény szerint a beruházás értéke meghaladja a harmincötmillió forintot, a vendéglátás költsége pedig több mint négyszázmillió forint.

Berkowitz azt írta: "a kanadai Québecben élő nyírtassi haszid közösség Magyarországra költözik, s újra otthont teremt magának azon a helyen, ahol a XVIII. században több Mózes-hitű letelepedett, létrehozva a szeretet és összefogás szigetét az akkor még parányi községben"

Berkowitz ötödik éve szervezi a haszid zsidók nyírtassi hazatérését, a tavalyi találkozójukról - amely során több ezer, hagyományos öltözetet viselő ortodox zsidó özönlötte el a nyírségi községet - a következőket írja a Sófár.hu zsidó hírportál:

,,Szemet szúrt, hogy egyetlen nőt sem láttam a tömegben, kizárólag 6-90 éves fiúkból és férfiakból álló közösség szürreális képe tárult elém."

Ugyanerről a találkozóról a következőket nyilatkozta a Magyar Nemzetnek tavaly egy nyírtassi helybéli férfi:
,,- Isten az atyám, hogy nem vagyok antiszemita - méltatlankodott a zarándoklat második napján Nyírtass Bem utcájának egyik férfi lakója -, de amit ezek az emberek művelnek itt, az túltesz mindenen. Eljöttek Kanadából, az Egyesült Államokból és még vagy húsz országból. Kellemes társaságra számítottunk, erre mi történik'? Vagy azonnal megfeledkeznek magukról, vagy ez a természetes viselkedés náluk. Ha hiszi, ha nem - erősítette meg a családapa az elmondottakat-, nyílt ajánlatokat tesznek asszonyainknak, lányainknak.

És még ők csodálkoznak, amikor felháborodunk, s azt kérdezzük: hol van a tisztességtelenség határa? Nézze meg, őrző-védő csapattal vigyáztatják nyugalmukat bizonyára nem kevés pénzért a falu ellenében, miközben a mi nyugalomhoz való jogunkra nincsenek tekintettel. Ilyen körülmények között részünkről legfontosabb az éberség: szeretjük a vendégeket, de ami sok, az sok.





Ez megy 2001 óta, és amennyiben nemtetszésünknek adunk hangot, azonnal az a válasz, hogy antiszemiták vagyunk, utáljuk a zsidókat

Találtunk tehát Magyarországon a névtelen levélben is említett haszid zsidókat, Berkowitzék ugyanis ennek az irányzatnak a hívei.

A haszid irányzatról ezt írja a lexikon: ,,a legnagyobb súlyt az úgynevezett 'kávánára', azaz a parancsolatok teljesítésének lelki aspektusára helyezik. Vallási révületeikben Istennel való misztikus egyesülésre törekednek, ami a haszidizmus kialakulásának korában éles ellenreakciókat váltott ki a mitnágdimok, vagyis a haszidizmust ellenzők körében. Mára a haszidizmus ortodox felekezetként küzd a zsidóságot veszélyeztető újítások ellen. Az irányzat tagjai betűhíven ragaszkodnak a vallás minden parancsolatához, fokozottan ügyelve a külsőségekre.

Rendszerint elkülönülve élnek, s féltve őrzik identitásukat minden külső hatástól"

Hogy Salamon Berkowitzék mennyire ragaszkodnak az ősi hagyományaikhoz és a Tóra betűjéhez még az üzleti életben is, nemcsak az bizonyítja, hogy gyárukban ugyancsak haszid zsidók dolgoznak, az üdítőitalaikat pedig héber nyelvű pecséttel látják el, hanem az Index.hu 2004 novemberi tudósításából vett következő idézet is:

,,Berkowitz úr végre rátért a sajtótájékoztató egyik fő témájára, a kóser traubi gyártásra. A kóser terméknek minden alkotóelemének kósernek kell lenni. Hogy mitől kóser valami, azt ne kérdezzük, azt a Tóra mondja meg, ősi törvény."

Foglaljuk össze hetekig tartó, mindenre kiterjedő nyomozásunkat, megvizsgálva a hozzánk eljuttatott névtelen levélben és a Suttogó.hu oldal fórumában található hozzászólás legfőbb állításait:

1. A kilenc éve börtönben ülő Tánczos Gábor bűnösségét ma már egyetlen, meg nem cáfolt bizonyíték sem támasztja alá.
2. A rendőrség és az ügyész szándékosan vagy véletlenül, hibák sorozatát vétette.
3. A névtelen levelekben szereplő, leinformálható állítások valódiak.
4. A gyilkosságnak 9 év után sincs semmiféle indítéka. Egyetlen indítékot nem sikerült cáfolni (igaz, a rendőrség és az újságírók bár hallottak róla, nem vizsgálták), s az a zsidó rituális vérgyilkosság.
5. A kislány nyakát fültől fülig átvágták. A szakirodalom a saktermetszés alatt ezt érti.
6. Eltűnt a meggyilkolt kislány több liter vére, amelyre egyetlen magyarázat van: egy edényben felfogták, éppen úgy, hogy arról a zsidó vérgyilkosságokról szóló írások szólnak.
7. H. Zsófit éppen azon a napon ölték meg, amikor a tiszaeszlári Solymosi Esztert, vagyis április 1-én, akkor, amikor a leírások szerint a zsidó vérgyilkosságok történnek, vagyis a zsidó húsvét, a Pészáh előtt.
8. Volt egy szombathelyi Farkas nevű rendőr az ügyben, a megyei vezetőket pedig azóta a legmagasabb szintre emelte az MSZP-SZDSZ kormány.
9. Egy mediterrán külsejű, idegen férfit láttak kirohanni a házból a gyilkosság idején.
10. A levélben említett haszid zsidók jelen vannak Magyarországon, legismertebb képviselőjük Salamon Berkowitz, aki bár büntető ügyben is állt már bíróság előtt, mégis együtt gyújtotta meg a hanuka-gyertyákat a parlament előtt az MSZP-SZDSZ kormány tagjaival. Kapcsolatrendszere tehát lényegesen kiterjedtebb, mint egy átlagemberé. A haszid zsidók a Tóra betűjéhez ragaszkodnak és a több ezer éves, legősibb zsidó rituálékhoz. Egyetlen kérdés maradt még, amelyre nem kaptunk választ:

Hogyan kerülhettek volna haszid zsidók akkoriban Vas megyébe?

Nos, ezzel kapcsolatban vérfagyasztó felfedezést tettünk: Salamon Berkowitzék éppen a körmendi gyilkosság idején, 1998-ban nyitották meg ünnepélyesen a Traubisoda új üzemét Szombathelyen! Azt most csupán mellékesen jegyezzük meg, hogy Berkowitz egyik cége az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank érdekeltségébe tartozó Nemzeti Ingatlanfejlesztő és Lakásberuházó Rt.-nek a legóvatosabb becslések szerint is kétszázmillió forintos kárt okozott azzal, hogy a szombathelyi üzem telephelyét 1998 óta érvényes szerződés nélkül bitorolja, miközben bérleti díjat nem fizet.

Bár a fenti tényekkel nyilván nincs összefüggésben az, hogy a tiszaeszlári perben a vádlott zsidókat védő - Eötvös Károly könyvében szereplő - leírás szerint a zsidó rituális gyilkosság egyik célja, hogy az ártatlan (szeplőtelen szűz) keresztény vérét ,,hazaviszik és az új ház küszöbe körül vele a falat befecskendezik", azt pusztán érdekességként jegyezzük meg, hogy a névtelen levélíró szerint új épület (amely lehet akár egy gyár, üzem is) ,,felszenteléséhez" kellett a vér.

Epilógus

Salamon Berkowitzék előszeretettel perelik be azokat a magyar újságírókat, akik a zavaros ügyeikről írni merészelnek.

Én azonban nemhogy nem félek ettől, hanem egyenesen bízom abban, hogy engem is beperelnek, mert akkor legalább van esélyünk arra, hogy a bíróság előtt is kiderüljön a máig feltáratlan igazság.
Azt csupán utóiratként jegyzem meg, hogy bár a hatalom mindent elkövetett, hogy Tánczos Gábor minél tovább börtönben maradjon, s kifogástalan magaviselete ellenére a büntetésének harmadolását is elutasították, az eddigi teljes felnőtt korát börtönben töltő férfi 2008 januárjában minden bizonnyal kiszabadul.

Utána érdemes lesz figyelni, nehogy azt halljuk a hírekben, hogy Tánczos Gábor nem tudta feldolgozni a szabad életet, s öngyilkos lett.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése