Atomtengeralattjáró balesetek

K–141 Kurszk

A K–141 Kurszk orosz Antyej-osztályú (NATO-kódja: Oscar–II) robotrepülőgép-hordozó atom-tengeralattjáró volt, teljes legénységével elsüllyedt a Barents-tengeren 2000. augusztus 12-én. Katasztrófája az év egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődést kiváltó eseménye volt.

A hajó a nevét Kurszk városáról kapta, amely térségében a II. világháborúlegnagyobb páncéloscsatája zajlott 1943-ban. Azok közé az orosz atom-tengeralattjárók közé tartozott, amelyeket már a Szovjetunió felbomlása után építettek. Az orosz Északi Flottánál állították szolgálatba. Honi kikötőjeVigyajevóban volt.

Története [szerkesztés]

A Kurszk építése 1992-ben kezdődött az Arhangelszk közelében fekvőSzeverodvinszkben. 1994-ben bocsátották vízre, és még ugyanabban az évben, december 30-án hadrendbe állították. A hajót 1995-ben szentelték meg ortodoxrituálé szerint. A Kurszk volt az utolsó tagja a még a szovjet időkben tervezett 949A Antyej (Oscar–II) típusú hajóknak. A dupla hajótörzs miatt ezt az osztályt elsüllyeszthetetlennek tartották. A külső héj mindössze 8,5 mm vastagságú, magas nikkel- és krómtartalmú ötvözött acélból készült, az ötvözet jól ellenáll akorróziónak, és mágneses tulajdonságai is kedvezőek, mert csak kis mértékben módosítja a Föld mágneses mezejét, ez pedig megnehezíti a hajó felderítését amágnesesanomália-detektorokkal. A robbanás kétméteres lyukat ütött a belső, 51 mm-es acélhéjon.[1]

A Kurszk az orosz Északi Flottában szolgált. Forráshiány miatt a flotta az 1990-es években hatalmas leépítéseket volt kénytelen elszenvedni. A Barents-tengerről sok tengeralattjárót dokkba vontattak, és sorsukra hagyva lassú korrózióra ítéltek. A hadfelszerelés legszükségesebb részét leszámítva mindent elégtelenül szervizeltek, a kereső és életmentő berendezéseket és felszerelést is. Az 1990-es évek közepére költségvetési átcsoportosítások következtében az Északi Flottánál szolgáló tengerészeket egyre rosszabbul fizették. Az évtized vége azonban a flotta új reneszánszát hozta. 1999-ben a Kurszk sikeres felderítést hajtott végre aFöldközi-tengeren. Célja az Egyesült Államok Hatodik Flottájának megfigyelése volt a koszovói háború idején. A 2000. augusztusi hadgyakorlat a legnagyobb nyári gyakorlat volt a Szovjetunió felbomlása óta. Négy hadi tengeralattjáró, a flottaNagy Péter nevét viselő zászlóshajója (Pjotr Velikij rakétás csatacirkáló) és több kisebb hajó vett részt rajta.

A robbanás [szerkesztés]

A K–186 Omszk, egy a K–141 Kurszkhoz hasonló, Oscar–II osztályú tengeralattjáró

A Kurszk feladata a gyakorlat során az volt, hogy hatástalanított torpedókat lőjön ki a Kirov-osztályú Pjotr Velikij rakétás csatacirkálóra. 2000. augusztus 12-én, helyi idő szerint 11:28-kor (UTC 07:28) kilőtték a torpedókat, majd röviddel ezután robbanás történt a Kurszk fedélzetén. Az egyetlen hitelesnek nevezhető jelentés szerint a robbanás kiváltója egy újonnan kifejlesztett torpedó meghibásodása volt. A robbanás ereje 100–250 kg TNT robbanásának erejével ért fel, 2,2 fokozatot ért el a Richter-skálán. A tengeralattjáró körülbelül 135 kilométerre Szeveromorszktól (69°40′N 37°35′E) 108 méter mélyre süllyedt. A második robbanás 135 másodperccel az első után következett be, 3000–7000 kg TNT erejével ért fel, 3,5 és 4,4 közötti fokozatot ért el a Richter-skálán. Mind az első, mind a második robbanás ereje rengeteg törmeléket lökött hátra a tengeralattjáróban – ez minden, a torpedóteremben bekövetkezett robbanás velejárója.

Az első robbanás [szerkesztés]

A gyakorlat 2000. augusztus 12-én, kora reggel kezdődött. A Kurszk feladata az volt, hogy két (hatástalanított) torpedót lőjön ki egy Kirov-osztályú rakétás csatacirkálóra. Helyi idő szerint 11:28-kor (07:28 UTC) magas koncentrátumúhidrogén-peroxid (a torpedók hajtóanyaga) szivárgott be egy rozsdás részen keresztül a torpedóvetőcsőbe. Ez a csőben található sárga- és vörösrézzelreakcióba lépve láncreakciót váltott ki, ami kémiai eredetű robbanáshoz vezetett.

A szivárgásmentesen záródó ajtó, ami a torpedótermet a hajó többi részétől elválasztotta, tüzelés előtt nyitva maradt. Ez az eljárás nyilvánvalóan megszokott volt a torpedóteremben a tüzelés során keletkezett felesleges sűrített levegő eltávolítására, a baleset során viszont ez a körülmény felel azért, hogy a robbanás közvetlenül elért kettőt is a tengeralattjáró kilenc rekeszéből. Hét, az első rekeszben tartózkodó tengerész valószínűleg azonnal meghalt, további harminchat legalábbis megsebesült a második rekeszben.

Mivel a tengeralattjáró szellőzőcsatornája gyengén működött, az első robbanás hulláma könnyen végigterjedt benne, füsttel és lángokkal töltve be a hajó más részeit is, például a parancsnoki hidat. Az első robbanást követően a kapitánynak a rutineljárás szerint el kellett volna rendelnie a vészemelkedést, ami a tengeralattjárót a lehető leggyorsabban a felszínre juttatja, de a füst ezt megakadályozta. Az elméletileg automatikusan felszínre indított vészjelzőbója is csődöt mondott, ennek vészhelyzet (ilyen például a nyomás hirtelen megváltozása vagy a tűz) esetén magától kell működésbe lépnie, s a felszínre jutva a mentőalakulatok munkáját segíti a bajba jutott hajó helyzetének meghatározásában. A bóját az előző nyáron végrehajtott földközi-tengeri küldetés során hatástalanították, mikor attól tartottak, hogy a bója véletlenszerű és hibás felmerülése elárulhatja az amerikai flottának a hajó helyzetét.

A második robbanás [szerkesztés]

Két perc tizenöt másodperccel később egy sokkal nagyobb robbanás rázta meg a hajót. Észak-európai szeizmológiai mérések szerint a második robbanás a tengerfenék mélységében következett be, ami arra utal, hogy a tengeralattjáró a fenéknek ütközött, és ott az első robbanás következtében létrejött magas hőmérséklet miatt újabb torpedók robbantak fel. A második robbanás 3-7 tonna TNT erejével volt egyenértékű, ami körülbelül fél tucat robbanófejet jelent. A robbanás 3,5-ös értéket ért el a Richter-skálán. A második robbanást követően az atomreaktorokat lekapcsolták, hogy megelőzzenek egy nukleáris katasztrófát, bár a robbanás ereje önmagában is majdnem elég volt, hogy elpusztítsa a reaktorokat.

A baleset helyszíne

A második robbanás két négyzetméter átmérőjű lyukat ütött a hajó oldalán, amelyet úgy terveztek, hogy 1000 méteres mélység nyomását is kibírja. A robbanás a harmadik és negyedik hajórekesz zárófalát is feltépte. Víz áramlott ezekbe a rekeszekbe, másodpercenként 90 000 liter. Ennyi elég volt, hogy megöljön mindenkit, aki ott tartózkodott, többek között a Hetedik SSGN Hadosztály Főparancsnokságának öt főtisztjét. A hajó ötödik rekeszében voltak az atomreaktorok, további öt hüvelyk vastag acélba ágyazva. A rekesz válaszfala kibírta a robbanást, a szabályzórudak a helyükön maradtak, nem következett be atomkatasztrófa. A nyugati szakértők csodálatukat fejezték ki a szovjet/orosz mérnökök teljesítménye iránt – olyan tengeralattjárót terveztek, ami csodálatos módon ennyit kibírt.

A túlélők utolsó órái [szerkesztés]

A hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik rekeszekben dolgozó huszonhárom ember túlélte a robbanást. A kilencedik rekeszben gyűltek össze, ahol a másodlagos menekülőcsatorna is volt (az elsődleges a megsemmisült második rekeszben volt). Dmitrij Kolesznyikov másodkapitány – a három életben maradt másodkapitány egyike – úgy tűnik, átvette a parancsnokságot és leírta mindazon túlélők nevét, akik a hajó kilencedik rekeszében tartózkodtak. A robbanáskor a kilencedikben a nyomás akkora volt, mint a felszínen, fizikailag tehát lehetségesnek tűnt, hogy a menekülési fedélzeti nyíláson keresztül egyesével hagyják el a hajót. Ez 100 méteres emelkedést jelentett volna a sarki vízben, mentőöltözékben, hogy aztán a felszínen lebegve várják meg a segítséget. Nem ismeretes, hogy a fedélzeti nyílás belülről működtethető volt-e – a vélemények még mindig megoszlanak arról, hogy a szerkezet mennyire sérülhetett meg a robbanás során –, az azonban valószínű, hogy a legénység nem vállalkozott volna a veszélyes menekülési kísérletre akkor sem, ha a fedélzeti menekülőnyílás működőképes. Esélyeiket inkább talán abban látták, hogy megvárják, amíg a mentőhajó rácsatlakozik a fedélzeti nyílásra.

Nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a legénység megmaradt része meddig volt életben. Miután az atomreaktorok automatikusan lekapcsoltak, a vész-energiaellátás lassan kimerült. A legénység körül teljes lett a sötétség és csökkenni kezdett a hőmérséklet. Kolesznyikov még két bejegyzést tett, sokkal rendezetlenebb sorokkal, mint a korábbiak. Az utolsó így szól:

„	Sötét van itt az íráshoz, de megpróbálom vakon. Úgy tűnik, nincs esélyünk, talán 10-20%. Reméljük, legalább ezt elolvassa valaki. Itt a lista a más rekeszekből idegyűlt legénységről, akik most itt vannak a kilencesben, és megpróbálnak kijutni. Üdvözlet mindenkinek, nem kell kétségbeesni. Kolesznyikov.	”
– a túlélők parancsnokának, Kolesznyikov másodkapitánynak az utolsó feljegyzése

Nagy vita folyt arról, vajon meddig maradhattak életben a tengerészek. Egyes – különösen orosz – szakvélemények szerint nagyon gyorsan meghalhattak. Ismert tény, hogy a mozdulatlan Oscar–II osztályú tengeralattjárókban a propellertengely közelében szivárog a víz, amit 100 méteres mélységnél lehetetlen eldugaszolni. Mások arra mutatnak rá, hogy rengeteg elhasználtszuperoxid-tartalmú kémiai patront találtak, amit a szén-dioxid elszívására és oxigén kémiai úton való előállítására alkalmaznak. Ez lehetővé tehette, hogy a tengerészek akár napokig életben maradhassanak. Keserű csavar, hogy egyben haláluk oka is ez lehetett. Egy tengerész véletlenül vízzel hozhatta kontaktusba valamelyik patront, ez kémiai reakciót indított el és hirtelen fellobbanó tüzet okozhatott. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy néhány tengerész vízbe merülve valószínűleg túlélte a tüzet – a falon a tűz nyomai azt jelzik, hogy a víz magas szinten állhatott a hajó alsóbb részeiben. A tűz azonban gyorsan felemésztette a megmaradt oxigént is, az életben maradt tengerészek tehát valószínűleg megfulladtak.

A Science Channel által közvetített Raising the Kursk („A Kurszk kiemelése”) című oknyomozó műsora így fogalmaz: „2002júniusában az Orosz Haditengerészet kiemelte a Kurszk orr-részét. Röviddel ezután az orosz kormány vizsgálata megállapította, hogy a Kurszk 2000. augusztusi elsüllyedését meghibásodott torpedó okozta.”

A baleset kezelése [szerkesztés]

Az orosz kormányzat viselkedése [szerkesztés]

Ahogy azt a The Guardian egyik szakértője megjegyezte: „Vlagyimir Putyin számára a Kurszk-válság nem pusztán emberi tragédia volt, hanem személyes PR-katasztrófa. Huszonnégy órával a tengeralattjáró eltűnése után, miközben az orosz haditengerészeti vezérkar a 118 tengerész szerény esélyét latolgatta, Putyint feltűrt ingujjal láthattuk, amint fekete-tengeri nyaralójában kerti hússütést rendez.”

Az első nyilatkozat, amit az Orosz Haditengerészet a sajtónak küldött, úgy fogalmaz, hogy a tengeralattjárón „kisebb műszaki nehézségek” merültek fel. A kormány jelentéktelennek tüntette fel kezdetben az incidenst, utóbbi nyilatkozatok szerint viszont a rossz időjárás tette lehetetlenné a fedélzeten tartózkodók kimentését.

Augusztus 18-án Nagyezsda Tilik, a Kurszkon szolgáló Szergej Tilik hadnagy édesanyja egy sajtótájékoztatón élő egyenes adásban heves szavakkal minősítette a hivatalos szervek eljárását a hajó katasztrófája ügyében. Miután az elhallgattatására tett kísérletek kudarcot vallottak, egy ápolónő nyugtatóinjekciót adott be az asszonynak, majd öntudatlan állapotban eltávolították a teremből. Ez a nemzetközi sajtó által is rögzített esemény olaj volt a tűzre, súlyos kritikák érték a kormány katasztrófa-kezelési intézkedéseit és kommunikációs stratégiáját is.

Mentési kísérletek [szerkesztés]

Az AS–28 Priz mentőkomp

A hadgyakorlatban résztvevő és a robbanást észlelő többi hajó először nem jelentette az eseményeket. Mindegyikük csak a saját szerepét ismerte a hadgyakorlatban – azt feltételezték, hogy a robbanást olyan mélységi akna okozta, ami a gyakorlat része volt. A gyakorlat parancsnokai utóbb úgy nyilatkoztak, egészen estig nem tűnt föl nekik, hogy nem hallottak semmit a Kurszkról. Később az este folyamán, miután az ismételt kapcsolatteremtési kísérlet is eredménytelen volt, mentési műveletet indítottak el. A Rudnyickij nevű mentőhajó, amely két, alámerülésre alkalmas mentőkompot szállított (egy AS–32-est és a Priz nevű AS–34-est), másnap reggel 8:40 körül érte el a mentési zónát.

A mentőkompok akkumulátorai igen rossz állapotban voltak: gyorsan lemerültek és körülményes volt őket feltölteni. Az AS-32-es gyakorlatilag használhatatlannak bizonyult. A Priz eredményesebb volt: hétfő délután elérte a Kurszk kilencedik rekeszét, de a dokkolás sikertelen volt. Kedden és szerdán a rossz időjárás lehetetlenné tette a további próbálkozásokat. Csütörtökön egy újabb kísérlet során létrejött a kapcsolat, de a dokkoláshoz szükséges vákuumzár nem.

Az Egyesült Államok – akárcsak a brit kormány – felajánlotta, hogy az oroszok rendelkezésére bocsátja két mélymerülésű mentőkompja közül az egyiket. 2000. augusztus 16-án az orosz kormány elfogadta a brit és a norvég kormány segítségét.Augusztus 17-én Norvégiából egy mentőhajó indult útnak, augusztus 19-én ért a helyszínre. A brit mélytengeri búvárok augusztus 20-án, vasárnap érték el a kilencedik rekesz mentőnyílását. Megállapították, hogy a rekeszt víz árasztotta el, túlélőket találni reménytelen.

A hajó kiemelése [szerkesztés]

A tengeralattjáró törzsének legnagyobb részét felszínre hozták, kivéve a hajó részben megsemmisült orr-részét. A munkálatokat aholland Smit International és Mammoet roncsmentő társaságok végezték 2001 őszén, egy Giant 4 típusú uszály segítségével. A roncsot az Orosz Flotta roszljakovói hajójavítójába vontatták. A 118 fős szerencsétlenül járt legénység 115 tagjának holttestét találtak meg, és helyeztek örök nyugalomra. Putyin elnök rendeletben tüntette ki posztumusz a legénység minden tagját aBátorság Érdemrendjével. A Kurszk kapitányát, Gennagyij Liacsint az Orosz Föderáció Hőse címmel tüntették ki. Az orosz kormányzat határozottan tagadta, hogy a Kurszk nukleáris robbanófejeket szállított volna.

A robbanás okait magyarázó összeesküvés-elméletek [szerkesztés]

Öngyilkos merénylő [szerkesztés]

Szinte közvetlenül a Kurszk elsüllyedése után a független csecsen hírügynökség, a Kavkaz-Center jelentette, hogy a robbanást a legénység egy tagja, egy öngyilkos merénylő okozta, aki a dél-oroszországi, muszlim többségű Dagesztánból származik. Állítólag azért robbantotta fel magát, hogy a muszlim csecsen szabadságharcosok ügyére irányítsa a közfigyelmet. A hivatalos szervek gyorsan elvetették ezt a lehetőséget.

A hivatalos jelentés álca lenne? [szerkesztés]

A 2002-ben kiadott kétezer oldalas hivatalos jelentés szerint – melynek alapján az eseményeket ismertettük – a Kurszkelsüllyedését végső soron hajtóanyag-szivárgás, az annak nyomában bekövetkező torpedórobbanás, majd pedig a fenékhez csapódás után az orr megsemmisülését további torpedók felrobbanása okozta. Az összeesküvés-elméletek hívei szerint a hivatalos jelentés csak álca, ami az Oroszország és az USA közti viszony megerősítését szolgálta.

Vezetői hiba [szerkesztés]

Mások annak adnak hangot, hogy a Kurszk elvesztését neves és hiteles elemzői jelentések komoly hibaként értékelték. 2002-ben a témával kapcsolatban megjelent két említésre méltó könyv – Kursk, Russia's Lost Pride („Kurszk, Oroszország elvesztett büszkesége”) és A Time to Die: The Kursk Disaster („A halál órája: a Kurszk-katasztrófa”) – ismertetőjében a The Guardian így írt:„A reménytelenül elrontott mentési kísérlet, amit csak akadályozott a rosszul megtervezett és idejétmúlt felszerelés, jól illusztrálta Oroszország katonai erejének hanyatlását. A haditengerészet érzéketlen bánásmódja az eltűntek családtagjaival szemben az egyén szenvedésével szembeni korábbi szovjet közönyösséget idézte. A haditengerészet és a kormány hazugságai és leplezési kísérletei a glasznoszty előtti időkből keltek újra életre. A nagyban ellentmondásos összeesküvés-elméletek, hogy mi okozta a Kurszk katasztrófáját, megegyeztek abban, hogy a tengerészet felső vezetését zűrzavar jellemzi, és hogy a vezetés inkábbbűnbakot keresett, semmint hogy a balesettel magával foglalkozott volna.”

Ütközés-elméletek [szerkesztés]

Számos elmélet látott napvilágot a Kurszk és egy másik tengeralattjáró vagy hajó összeütközéséről. Mivel a Kurszk nagyszabású orosz tengeri hadgyakorlat során süllyedt el, sok haditengerészet és kormány szívesen ellenőrizte volna a keresési műveleteket, köztük az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Amíg a felszíni tengeri hadgyakorlatokat könnyen meg lehet figyelnikémműholdakkal, addig a rakétajelzéseket és más adásokat ezek az eszközök nem érzékelik. Számos ok miatt nem képesek továbbá tengeralattjárókat sem észlelni. Következésképp bevett szokás, hogy hadgyakorlat alkalmával kémhajókat és tengeralattjárókat küldenek a terület közelébe azok az országok, amelyek ilyen információhoz kívánnak jutni.

USS Memphis és USS Toledo [szerkesztés]

A USS Memphis

Röviddel a Kurszk elsüllyedése után két amerikai Los Angeles-osztályú tengeralattjáró, aUSS Memphis és a USS Toledo európai kikötőben kötött ki. A tengeralattjárók behatóbb ismerete nélkül néhány ember úgy vélte, hogy vagy rosszban sántikáltak, vagy összeütköztek, de minden bizonnyal a hadgyakorlatot figyelték meg. Mikor a Kurszkelsüllyedt, a Memphis és a Toledo adatokat gyűjtött a robbanásról. A baleset után a gyakorlatot lefújták, és a két amerikai tengeralattjárót kikötőbe rendelték, hogy további elemzés céljára átadják a gyűjtött adatokat az Amerikai Haditengerészeti Parancsnokságnak.

Tartalék-akkumulátorok [szerkesztés]

Az első robbanással kapcsolatban az az elgondolás is szárnyra kapott, hogy az egyik tartalék-akkumulátor robbant fel. Abban az időben nem volt szokatlan, hogy az akkumulátorok szivárgás következtében felrobbannak. Az akkumulátorok tartalékenergiaforrásként szolgálnak, ha a reaktorok nem működnek. Hasonlóan a személyautók akkumulátorához működés közben töltődnek, hidrogént állítanak elő, és ha ez szivárog, felrobbanhat. Az elméletet megdöntötte, hogy a torpedóvető csőben olyan nyomokat találtak, amelyek arra utaltak, hogy az robbant fel először, azonban a torpedócső az orr-résszel együtt a víz alatt maradt.

Torpedó tévedésből [szerkesztés]

A Napi Világgazdaságban megjelent cikk szerint a Kurszk olyan manővereket végzett, amit a megfigyelő amerikai tengeralattjárók támadásként értékeltek, és „védekezésként” torpedót indítottak. Az értesülést rádióamatőrök által elfogott és visszafejtett diplomáciai levelezésre alapozták.

A film: Kurszk, avagy tengeralattjáró veszélyes vizeken [szerkesztés]

Jean-Michel Carré francia filmrendező 2005. január 7-én a francia tv France 2-es csatornáján bemutatott Kurszk, avagy tengeralattjáró veszélyes vizeken (Koursk: un sous-marin en eaux troubles) című filmjében azt állítja, hogy a Kurszk a USS Toledoamerikai tengeralattjáróval történt ütközése miatt süllyedt el. Carré szerint a Kurszk egy Skval típusú torpedót tesztelt, amit a térségben tartózkodó két, szolgálatot teljesítő tengeralattjáró figyelt meg, a USS Toledo és a USS Memphis.

A Kurszknak a Pjotr Velikij rakétás csatacirkáló volt a kijelölt célpontja. Ennek elkerülő manővert kellett volna végrehajtania, amikor megszakadt a tengeralattjáróval a kapcsolat. Állítólag,a Kurszk roncsmentése során a csatahajó olyan zöld-fehér vészjelzőbójákat talált, amit csak az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Norvégia haditengerészete használ.

A történet szerint a Kurszk és a USS Toledo összeütközött és az utóbbi megsérült (videofelvétel mutatja be a Kurszk oldalában vájt mély barázdákat). Elkerülendő, hogy a Kurszk torpedót lőjön ki a USS Toledóra (amire a torpedóvető cső nyitásának hangjából következtettek), a USS Memphis egy Mark 48-as torpedót lőtt ki az orosz tengeralattjáróra. A történet szerint az amerikai torpedó aKurszk egy régi típusú torpedóját találta volna el, ami csak később robbant fel. Amikor ez megtörtént, a robbanás óriási kárt tett aKurszkban. Carré – aki nem jártas a tengeralattjárókban, amerikai vagy orosz haditengerészeti műveletekben – azt állítja, hogy Putyin szándékosan titkolta el az igazságot arról, hogy valójában mi is történt, és szándékosan hagyta a legénységet odaveszni, hogy elkerülje az amerikai kormánnyal a feszültséget (lásd a Libération francia újság cikkét: [1]). A New York Times később felfedte, hogy a USS Memphis ténylegesen a Kurszk torpedótesztjét figyelte meg. A zöld-fehér automatikusan működő vészjelzőbójákat, amit a Pjotr Velikij csatahajó talált, csak az amerikai, az egyesült királysági és a norvég haditengerészet használja (az orosz vörös-fehér bójákat alkalmaz).

Egy másik esemény, amivel alá akarták támasztani a történet igazságtartalmát, hogy a USS Toledo kikötött a HåkonsvernTengerészeti Állomáson Bergenben, Norvégiában. Itt, amint az szokás, csak amerikaiak vizsgálhatták meg a hajót. (A USS Toledoés USS Memphis bergeni tartózkodásával kapcsolatban lásd a From a Russian magazine report („Egy orosz magazin riportjából”) című részt a következő forrásban: [2]) Ezt a változatot erősíti az is, hogy az USA elengedte Oroszország egy komoly pénzügyi tartozását és további kölcsönre adott lehetőséget. Továbbá, habár a hajó testét végül egy holland cég kiemelte, a sérült orr-részt levágták, és a tengerfenéken hagyták. A nyilvánvaló titoktartás ellenére egy, a kiemelt tengeralattjáróról készült videofelvétel mutatja be azt a homorú sérülést, ami a becsapódásnak köszönhető. (Lásd a képeket: [3] és [4]) Az áldokumentum állítása szerint ez az amerikai gyártmányú MK-48-as torpedó tipikus jele. Mára a Kurszk roncsát beolvasztották és megsemmisítették.

Néhány jól informált nyugati tengeralattjáró-szakértő rámutat arra, hogy számos probléma merül fel az ütközés teóriájával kapcsolatban:

A nagyobb Kurszk és a kisebb USS Toledo méreteinek összehasonlítása

1. Az orosz Oscar-osztályú tengeralattjáróknak alámerült állapotban a vízkiszorítása(fizikai tömege) kétszer annyi, mint Los Angeles-osztályú társainak. Így alapvető fizikai okokból kifolyólag nem valószínű, hogy a Kurszk ennyivel sokkal nagyobb sérülést szenvedett volna egy ilyen ütközés során.
2. A békeidőre vonatkozó amerikai harcérintkezés szabályai semmi esetre sem engedték volna meg az amerikai tengeralattjárónak, hogy tüzet nyisson a Kurszkra, anélkül hogy az torpedót lőtt volna ki rá. Erre vonatkozólag semmilyen hiteles forrású vita nem hangzott el.
3. Ha az állítólagos ütközés tényleg bekövetkezett volna, az amerikai tengeralattjáró közelsége megakadályozta volna a másik amerikai tengeralattjárót, hogy torpedót lőjön ki a Kurszkra. Mivel az MK-48-as torpedó csak hangalapú lokációt használ, ez ugyanúgy veszélyeztette volna a tüzelést végrehajtó tengeralattjárót is.
4. Az az ötlet, hogy egy amerikai torpedó eltalálhat egy még ki nem lőtt orosz torpedót – ami csak később robbant föl – elég valószínűtlen. Természetüket tekintve a torpedók úgy működnek, hogy a célpont közelébe kerülve felrobbantják masszív robbanófejüket, és így pusztítják el a közeli ellenséget. Egyik ország sem alkalmaz olyan tengeralattjáró torpedókat, amelyek kis lyukat képesek ütni, mint azt a történet állítja.

További részletekért lásd a Sundance Channelt: [5]

K–141 Kurszk
Az Antyej osztályú tengeralattjáró jellegrajza
Hajótípus	robotrepülőgép-hordozó atom-tengeralattjáró
Üzemeltető	Orosz Haditengerészet
Hajóosztály	Antyej osztály (Oscar II)
Pályafutása
Építő	Szevmas
Építés kezdete	1992
Vízrebocsátás	1994. május 16.
Szolgálatba állítás	1994. december
Szolgálat vége	2000. augusztus 12.
Általános jellemzők
Konstrukció	elsüllyedt
Vízkiszorítás	13 400 t (vízfelszínen) 16 400 t (lemerülve)
Hossz	154,0 m
Szélesség	18,2 m
Merülés	9,2 m
Maximális merülési mélység	420 m
Végzetes merülési mélység	500 m
Hajtómű	2 db OK–650b típusú atomreaktor, 2 db gőzturbina, 2 db hétlapátos hajócsavar
Sebesség	32 csomó (59 km/h) alámerülve 16 csomó (30 km/h) felszínen
Fegyverzet	24 db P–700 Granyit, 4 db 533 mm-es és 2 db 650 mm-es torpedóvető cső
Legénység	112 fő (ebből 44 tiszt)

tengeralattjáró

Olyan tengeri hajó, amely képes tartósan a víz alatt tevékenykedni.
Első típusai tulajdonképpen csak víz alá merülő képességű hajók voltak; a II. világháborúban pl. az ilyen hajó üzemidejének 85%-át még a felszínen töltötte.

Merülését, lebegését és emelkedését az alábbi ábra mutatja be.

A leghosszabb idejű víz alatti őrjáratozást 1982-83-ban a Warspite hajtotta végre az Atlanti-óceán D-i részén. 111 napos útján 30 804 tengeri mérföldet (57 085 km) tett meg. Ezt a teljesítményt a beépített atomhajtómű tette lehetővé, amely a turbinák meghajtásához szükséges gőzellátást folyamatosan biztosítja.
Az atomtengeralattjárókon is legtöbbször nyomottvizes reaktorokat alkalmaznak, melyek mérete kisebb, mint az erőművi reaktoroké. A szekunder körben a gőzmegforgatja a turbinát, az viszont egy áttéttel (fordulatszámcsökkentővel) kapcsolódik a hajócsavarhoz, tehát a gőz gyakorlatilag közvetlenül a hajócsavart forgatja. Ezenkívül temészetesen elektromos energiát is termelnek a generátorok, ez látja el a tengeralattjárót energiával. (Létezik olyan rendszer is, ahol csak villamos energiát állítanak elő, a hajócsavart pedig villanymotor hajtja meg.) Az atomreaktor segítségével oldják meg a légkondicionálást, és az édesvízdesztillálását tengervízből, emiatt a tengeralattjáró akár hónapokig a víz alatt tud maradni felszínre emelkedés nélkül.
A nukleáris fegyverzet, a ballisztikus rakéták, mint amilyen a Polaris (és újabban a Poseidon) befogadásával a tengeralattjáró a legerősebb fegyverzetű, hadászati fontosságú hadihajóosztállyá vált.
Ma rendeltetés szempontjából két alaptípusa van.
- A torpedókkal és rakétákkal telszerelt támadó vagy vadászosztály feladata a hajók (beleértve a tengeralattjárók) elleni harc. Másik alaposztálya nagy hatótávolságú rakéták mozgékony, úszó bázisa.
- A ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárók (SSBN), amelyek hadászati ballisztikus rakétákkal (SLBM) vannak felszerelve, ma már kizárólagatomhajtóművesek, és az amerikai, orosz, brit, francia és a kínai haditengerészet állományában szolgálnak.
A hidegháború megszűnése után egyre inkább eltűnnek.
Kutatási célokra számos speciális típusuk létezik, amelyek igen nagy ménységekbe (akár a Mariana-árokba) is képesek lemenni.

Az első atomtengeralattjáró a Nautilus 

A Kurszk tengeralattjáró katasztrófája

/Harmat Árpád Péter/

A K–141 Kurszk orosz Antyej-osztályú robotrepülőgép-hordozó atom-tengeralattjáró volt, a nagyhatalmi státuszát elvesztett Oroszország legnagyobb, legmodernebb és legütőképesebb fegyvere. A 2000 augusztus 12-én történt váratlan elsüllyedése, és 118 fős legénységének váratlan halála egyike volt a történelem legnagyobb katasztrófáinak és rejtélyeinek! A hajó a nevét Kurszk városáról kapta, ahol 1943 nyarán a Szovjetunió a II. világháború legfényesebb győzelmét aratta a németek felett, a történelem egyik legnagyobb páncéloscsatájában. A Kurszk azok közé az orosz atom-tengeralattjárók közé tartozott, amelyeket már a Szovjetunió felbomlása (tehát 1991 december 8) után építettek. Különleges jelentőségét az adta, hogy az oroszok szemében nemzeti nagyságukat a hajdani idők nosztalgiáját jelentette, hisz a Föld egyik legjelentősebb fegyverének tartották még az amerikaiak is.

A Kurszk építése 1992-ben kezdődött az Arhangelszk közelében fekvő Szeverodvinszkben. Alig két év után, 1994-ben bocsátották vízre, és még ugyanabban az évben, december 30-án hadrendbe is állították. A dupla hajótörzs miatt ezt az osztályt szinte elsüllyeszthetetlennek tartották. A külső héj mindössze 8,5 mm vastagságú, magas nikkel- és krómtartalmú ötvözött acélból készült, az ötvözet jól ellenáll a korróziónak, és mágneses tulajdonságai is kedvezőek, mert csak kis mértékben módosítja a Föld mágneses mezejét, ez pedig megnehezíti a hajó felderítését a mágnesesanomália-detektorokkal. A hajó méretei is méltóságot sugalltak, hiszen a hossza 154m, szélessége, a legszélesebb részen: 18m, súlya: 17 ezer tonna, legnagyobb sebessége: 52 km/h volt (118 fős legénységgel). A napjainkban legnagyobb amerikai atomtengerelattjáró, a 155 fős legénységgel bíró USSPennsylvania (SSBN-735) összesen 171 méter hosszú, 13m széles, 18 450 tonnás de „csak” 46 km/h –ra képes. A világ sokak szerint máig legnagyobb atomtengeralattjárója az 1980-ban épült orosz Akula (Typhon) osztályú Dimitrij Donszkoj valójában nagyobb volt a Kurszknál összesen 175 m hosszú, 23 méter széles, 26 ezer tonnás, és 50 km/h –ra képes. Ám páncélzata és modernsége alatta maradt a Kurszkénak.)

A Kurszk az orosz Északi Flottában szolgált, mely 2000. augusztusában egy jelentős hadgyakorlatra készült a Barents-tengeren. Négy hadi tengeralattjáró, a flotta Nagy Péter nevét viselő zászlóshajója (Pjotr Velikij rakétás csatacirkáló) és több kisebb hajó is résztvett a hadműveletekben. A Kurszk feladata a gyakorlat során az volt, hogy hatástalanított torpedókat lőjön ki a Kirov-osztályúPjotr Velikij rakétás csatacirkálóra.

A katasztrófa

A hadgyakorlat során, 2000. augusztus 12-én, helyi idő szerint 11:28-kor (UTC 07:28) a Kurszk végrehajtotta a számára kiadott utasítást, és kilőtte a kijelölt cirkálóra az előtte hatástalanított torpedóit. Ám röviddel ezt követően, váratlan robbanás történt a fedélzetén. Az egyetlen hitelesnek nevezhető jelentés szerint a robbanás kiváltója egy újonnan kifejlesztett torpedó meghibásodása volt. A tengeralattjáró ekkor körülbelül 135 kilométerre volt Szeveromorszktól (69°40′N 37°35′E). A hajótest a robbanás miatt 108 méter mélyre süllyedt. Ekkor egy második, sokkal nagyobb robbanás történt, 135 másodperccel az első után. A szivárgásmentesen záródó ajtó, ami a torpedótermet a hajó többi részétől elválasztotta, tüzelés előtt nyitva maradt. Ez az eljárás nyilvánvalóan megszokott volt a torpedóteremben a tüzelés során keletkezett felesleges sűrített levegő eltávolítására, a baleset során viszont ez a körülmény felel azért, hogy a robbanás közvetlenül elért kettőt is a tengeralattjáró kilenc rekeszéből. Hét, az első rekeszben tartózkodó tengerész valószínűleg azonnal meghalt, további harminchat legalábbis megsebesült a második rekeszben.

Mivel a tengeralattjáró szellőzőcsatornája gyengén működött, az első robbanás hulláma könnyen végigterjedt benne, füsttel és lángokkal töltve be a hajó más részeit is, például a parancsnoki hidat. Az első robbanást követően a kapitánynak a rutineljárás szerint el kellett volna rendelnie a vészemelkedést, ami a tengeralattjárót a lehető leggyorsabban a felszínre juttatja, de a füst ezt megakadályozta. Az elméletileg automatikusan felszínre indított vészjelzőbója is csődöt mondott, ennek vészhelyzet (ilyen például a nyomás hirtelen megváltozása vagy a tűz) esetén magától kell működésbe lépnie, s a felszínre jutva a mentőalakulatok munkáját segíti a bajba jutott hajó helyzetének meghatározásában. A bóját az előző nyáron végrehajtott földközi-tengeri küldetés során hatástalanították, mikor attól tartottak, hogy a bója véletlenszerű és hibás felmerülése elárulhatja az amerikai flottának a hajó helyzetét. A második robbanást követően az atomreaktorokat lekapcsolták, hogy megelőzzenek egy nukleáris katasztrófát, bár a robbanás ereje önmagában is majdnem elég volt, hogy elpusztítsa a reaktorokat. A második robbanás két négyzetméter átmérőjű lyukat ütött a hajó oldalán, amelyet úgy terveztek, hogy 1000 méteres mélység nyomását is kibírja. A robbanás a harmadik és negyedik hajórekesz zárófalát is feltépte. Víz áramlott ezekbe a rekeszekbe, másodpercenként 90 000 liter. Ennyi elég volt, hogy megöljön mindenkit, aki ott tartózkodott, többek között a Hetedik SSGN Hadosztály Főparancsnokságának öt főtisztjét. A hajó ötödik rekeszében voltak az atomreaktorok, további öt hüvelyk vastag acélba ágyazva. A rekesz válaszfala kibírta a robbanást, a szabályzórudak a helyükön maradtak, nem következett be atomkatasztrófa. A nyugati szakértők csodálatukat fejezték ki a szovjet/orosz mérnökök teljesítménye iránt – olyan tengeralattjárót terveztek, ami csodálatos módon ennyit kibírt.

A túlélők halála

A robbanásokat a 118 fős legénységből 23-an élték túl a hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik rekeszekben. A kilencedik rekeszben gyűltek össze, ahol a másodlagos menekülőcsatorna is volt (az elsődleges a megsemmisült második rekeszben volt). A robbanáskor a kilencedikben a nyomás akkora volt, mint a felszínen, fizikailag tehát lehetségesnek tűnt, hogy a menekülési fedélzeti nyíláson keresztül egyesével hagyják el a hajót. Ez 100 méteres emelkedést jelentett volna a sarki vízben, mentőöltözékben, hogy aztán a felszínen lebegve várják meg a segítséget. Nem ismeretes, hogy a fedélzeti nyílás belülről működtethető volt-e – a vélemények még mindig megoszlanak arról, hogy a szerkezet mennyire sérülhetett meg a robbanás során –, az azonban valószínű, hogy a legénység nem vállalkozott volna a veszélyes menekülési kísérletre akkor sem, ha a fedélzeti menekülőnyílás működőképes. Esélyeiket inkább talán abban látták, hogy megvárják, amíg a mentőhajó rácsatlakozik a fedélzeti nyílásra. Nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a legénység megmaradt része meddig volt életben. Miután az atomreaktorok automatikusan lekapcsoltak, a vész-energiaellátás lassan kimerült. A legénység körül teljes lett a sötétség és csökkenni kezdett a hőmérséklet. Nagy vita folyt arról, vajon meddig maradhattak életben a tengerészek. Egyes – különösen orosz – szakvélemények szerint nagyon gyorsan meghalhattak. Ismert tény, hogy a mozdulatlan Oscar–II osztályú tengeralattjárókban a propellertengely közelében szivárog a víz, amit 100 méteres mélységnél lehetetlen eldugaszolni. Mások arra mutatnak rá, hogy rengeteg elhasznált szuperoxid-tartalmú kémiai patront találtak, amit a szén-dioxid elszívására és oxigén kémiai úton való előállítására alkalmaznak. Ez lehetővé tehette, hogy a tengerészek akár napokig életben maradhassanak. Keserű csavar, hogy egyben haláluk oka is ez lehetett. Egy tengerész véletlenül vízzel hozhatta kontaktusba valamelyik patront, ez kémiai reakciót indított el és hirtelen fellobbanó tüzet okozhatott. A hivatalos vizsgálat megállapította, hogy néhány tengerész vízbe merülve valószínűleg túlélte a tüzet – a falon a tűz nyomai azt jelzik, hogy a víz magas szinten állhatott a hajó alsóbb részeiben. A tűz azonban gyorsan felemésztette a megmaradt oxigént is, az életben maradt tengerészek tehát valószínűleg megfulladtak.

A kiemelés

2000 augusztus 12-én este, miután az ismételt kapcsolatteremtési kísérlet is eredménytelen volt, mentési műveletet indítottak el. A Rudnyickij nevű mentőhajó, amely két, alámerülésre alkalmas mentőkompot szállított (egy AS–32-est és a Priz nevű AS–34-est), másnap reggel 8:40 körül érte el a mentési zónát. Az Egyesült Államok – akárcsak a brit kormány – felajánlotta, hogy az oroszok rendelkezésére bocsátja két mélymerülésű mentőkompja közül az egyiket. 2000. augusztus 16-án az orosz kormány elfogadta a brit és a norvég kormány segítségét. Augusztus 17-én Norvégiából egy mentőhajó indult útnak, augusztus 19-én ért a helyszínre. A brit mélytengeri búvárok augusztus 20-án, vasárnap érték el a kilencedik rekesz mentőnyílását. Megállapították, hogy a rekeszt víz árasztotta el, túlélőket találni reménytelen. Innentől az orosz hatóságok már csak a hajó kiemelésének problémájával kezdtek foglalkozni. Erre végül egy évvel a hajó elsüllyedése után került sor. A tengeralattjáró törzsének legnagyobb részét felszínre hozták, kivéve a hajó részben megsemmisült orr-részét. A munkálatokat a holland Smit Internationalés Mammoet roncsmentő társaságok végezték 2001 őszén, egy Giant 4 típusú uszály segítségével. A roncsot az Orosz Flotta roszljakovói hajójavítójába vontatták. A 118 fős szerencsétlenül járt legénység 115 tagjának holttestét találtak meg, és helyeztek örök nyugalomra. Putyin elnök rendeletben tüntette ki posztumusz a legénység minden tagját a Bátorság Érdemrendjével. AKurszk kapitányát, Gennagyij Liacsint az Orosz Föderáció Hőse címmel tüntették ki. Az orosz kormányzat határozottan tagadta, hogy a Kurszk nukleáris robbanófejeket szállított volna.

Összeesküvés elméletek

Az öt legfőbb elmélet a következő: 1.) A Kurszkon történt robbanás egy csecsen katona terrorakciója volt. 2.) Mások szerint hajtóanyag szivárgás miatt bekövetkező torpedórobbanás okozta a katasztrófát. 3.) Sokan vélik úgy, hogy a Kurszk összeütközött egy amerikai kémtengeralattjáróval (az orosz hadgyakorlat után az USS Memphis és az USS Toledo szokatlan módon európai kikötőben kötött ki)! 4.) Az első robbanással kapcsolatban az az elgondolás is szárnyra kapott, hogy az egyik tartalék-akkumulátor robbant fel. 5.) A Napi Világgazdaságban megjelent egyik cikk szerint a Kurszk olyan manővereket végzett, amit a megfigyelő amerikai tengeralattjárók támadásként értékeltek, és „védekezésként” torpedót indítottak. Az értesülést rádióamatőrök által elfogott és visszafejtett diplomáciai levelezésre alapozták.

Mi lehet az igazság? Jean-Michel Carré francia filmrendező 2005. január 7-én a francia tv France 2-es csatornáján bemutatottKurszk, avagy tengeralattjáró veszélyes vizeken (Koursk: un sous-marin en eaux troubles) című filmjében is az ütközés elméletet erősíti. Azt állítja, hogy a Kurszk a USS Toledo amerikai tengeralattjáróval történt ütközése miatt süllyedt el. A legtöbb amatőr szakértő ezt valószínűsíti. Ám az igazi tengeralattjáró szakértők szerint az orosz Oscar-osztályú tengeralattjáróknak alámerült állapotban a vízkiszorítása (fizikai tömege) kétszer annyi, mint Los Angeles-osztályú társainak, így alapvető fizikai okokból kifolyólag nem valószínű, hogy a Kurszk ennyivel sokkal nagyobb sérülést szenvedett volna egy ilyen ütközés során.Sokkal valószínűbb az az elmélet, hogy az egyik fedélzeten lévő torpedó meghibásodott és felrobbant. Ez indított el bizonyos láncreakciószerű folyamatokat. Baleset volt tehát minden bizonnyal a történelem egyik legnagyobb tengeri katasztrófája.

Tűz egy amerikai atom-tengeralattjárón

Tűz ütött ki egy amerikai támadó atom-tengeralattjáró fedélzetén az Egyesült Államok egyik kikötőjében - jelentette be csütörtökön a haditengerészet.

A közlemény szerint csak könnyebb sérülések történtek. A baleset helyszíne Maine állam egyik hadikikötője volt. A jelentés szerint az atomreaktor érintetlen maradt, és két hónapja nem is üzemelt. A Los Angeles osztályú, Miami nevű hadihajó felújítás alatt állt. A tűz helyi idő szerint szerda délután tört ki, és csütörtök hajnalban oltották el.

A második tengeralattjáró-csoportosítás parancsnoka, Richard Breckenridge ellentengernagy által kiadott közlemény szerint károk keletkeztek a parancsnoki állásban és a legénység szállásán. A hét sérült - három kikötői tűzoltó, két civil tűzoltó és két tengerész - jó állapotban van.

Az ellentengernagy egy sajtótájékoztatón hősiesnek minősítette a tűzoltásban részt vevők teljesítményét, tekintettel a "rendkívüli hőségre és füstre". A felújítás alatt álló tengeralattjáró torpedókamrájában nem voltak fegyverek - mondta az admirális. A tűz okát még nem tudják. A tájékoztatásból nem derült ki, hogy hányan voltak a hadihajón, amikor a baleset bekövetkezett.

A Miamit 1990-ben bocsátották vízre. Legutóbbi útjáról márciusban érkezett a kikötőbe, miután öt hónapot töltött a Földközi-tengeren. Ennek a hajóosztálynak a feladata többek között a repülőgép-hordozók és a nukleáris csapásmérő tengeralattjárók védelme, valamint a felderítés.

Csak senki meg ne tudja

A Kurszk legénységének tragédiája kapcsán nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy a régi-új orosz elit körében továbbra is kísért a megalapozatlan titkolózás szelleme. És ez - egyelőre legalábbis úgy fest - éppúgy igaz az elit katonai, mint politikusi részére. Nem vonatkozik viszont a sajtóra. A moszkvai média mértékadó tényezői a baleset bejelentését követő első napok türelme után igen kritikus hangra váltott: éppúgy értetlenül állt a mentés körüli tétovázás és szakszerűtlenség, mint a hivatalos tájékoztatás halandzsája előtt. Amire, mint láttuk, minden oka meg is volt.

Szovjet atom-tengeralattjárók az óceánok mélyén

A szovjet hadiflotta a Kurszk katasztrófájáig három atom-tengeralattjáróját veszítette el baleset következtében. Az első harminc évvel ezelőtt, 1970 áprilisában következett be. A szovjet haditengerészet K-8-as November osztályú tengeralattjárója két hónapos földközi-tengeri szolgálat után visszatérőben volt északi-tengeri bázisára, de időközben utasítást kapott, hogy kapcsolódjék be a szovjet haditengerészet történetének máig legnagyobb szabású gyakorlatába. Az "ceán-70 elnevezésű flottagyakorlat a K-8 számára végzetesnek bizonyult. Az atom-tengeralattjáró központi és hátsó rekeszében tűz ütött ki, amit nem sikerült eloltani. A hajó háromnapi küzdelem után, április 11-én a Vizcayai-öböl mélyére süllyedt. Ötvenkét tengerész nem élte túl a katasztrófát. A legénység egy részét a helyszínre érkező bolgár és szovjet hajók mentették ki.

A második baleset 1986 októberében, a Bermuda-szigetektől északra következett be. A K-219-es stratégiai rendeltetésű rakétahordozó atom-tengeralattjáró ballisztikus rakétákkal a fedélzetén az egyik rakéta robbanásának következtében irányíthatatlanná vált. A tüzet itt sem sikerült elfojtani, de az atomreaktorokat le tudták állítani. Egyes feltételezések szerint a katasztrófa egy amerikai tengeralattjáróval történt ütközés nyomán következett be. Washington máig tagadja érintettségét. Ennek ellenére néhány évvel ezelőtt amerikai filmesek az ütközéses verzió szellemében feldolgozták az esetet.Az ellenséges vizeken jellegzetesen hidegháború utáni hangulatú és szellemű film: a tengeralattjáró legénysége nem gonosz vörös idiótákból áll, hanem a végzetes katasztrófa elkerüléséért hősiesen küzdő tengerészekből. A balesetnek négy halálos áldozata volt. Az incidens csak néhány nappal előzte meg Gorbacsov és Reagan reykjavíki találkozóját.

A harmadik baleset 1989 áprilisában történt a Norvég-tengeren. A K-278-as Komszomolec nevű atom-tengeralattjáró a szovjet flotta különleges, titántestű hadihajója volt. Ez a különleges anyag példátlan, ezerméteres merülési lehetőséget adott a Komszomolecnek. Ezúttal is elfojthatatlan tűz ütött ki a fedélzeten. A legénység egy részét sikerült evakuálni, de így is meghalt 42 matróz. A mintegy 1600 méter mélyre süllyedt K-278-as, mely nukleáris fegyvereket is hordozott a fedélzetén, a baleset után különleges betonszarkofágot kapott. Független szakértők ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a védőburok állapotát a 90-es évek elejétől senki sem vizsgálta.

Még egy szovjet atom-tengeralattjáró fekszik az óceánok mélyén. A K-27-es azonban nem baleset következtében került oda. Javíthatatlanná vált, és az illetékes szovjet hatóságok döntöttek elsüllyesztéséről. Igaz, nukleáris hajtóművének kiszerelésére és hasznosítására nem került sor, így elvileg ugyanazt a környezeti fenyegetést jelenti, mint a baleset következtében elmerült társai.

Két amerikai atom-tengeralattjáró is elsüllyedt. Az első 1963-ban, a második 1968-ban.

Orosz atom-tengeralattjáró - harmadik mentőakció

A NATO segítségét kérik az oroszok?

Az orosz haditengerészet hajnal hatkor újabb kísérletet tett arra, hogy egy távvezérlésű mentőkapszulával - harmadszorra - megpróbálja kiszabadítani a Barents-tengerben elsüllyedt atom-tengeralattjárón rekedt 116 embert. A CNN értesülései szerint tapogatóznak afelől is, hogy a NATO milyen segítséget tudna nyújtani az esetleges további mentési akciókban. Az orosz mentőkapszula ugyanis először a viharos időjárás miatt nem tudott a Kurszkhoz kapcsolódni, másodszorra viszont elérte az elsüllyedt tengeralattjárót, de nem sikerült rákapcsolódnia a bajbajutott harceszközre. A The New York Times szerint amerikai tengeralattjárók szombaton hallottak egy robbanást a Barents-tengeren, ezért valószínű, hogy a Kurszk elsüllyedése egy nappal a korábban megadott időpont előtt következett be. Az orosz flotta parancsnoka szerint a tengeralattjárón augusztus 18-áig tartanak ki az oxigénkészletek.

A svájci televízió francia nyelvű adása szerint az orosz haditengerészet első mentőakciója nem járt sikerrel. A legfrissebb hírek szerint a tengeralattjáró legénysége a jármű falának kopogtatásával (morze-jelekkel) kommunikál a mentőegységekkel. A legutolsó hírek szerint az egyik üzenet így szólt: "Egyre gyengébbek vagyunk..."

Megfigyelők szerint ez arra utalhat, hogy esetleg egyre fogy az oxigén is a Kurszk fedélzetén. A Russiatoday.com szerint egyébként nincsenek halálos áldozatok a tengeraléattjárón - legalábbis ez derült ki az Északi Flotta szóvivőjével folytatott telefonbeszélgetésből.

Mentőkapszula egy orosz mentőhajón Elsőre nem sikerült a mentés

Az NTV orosz televízió híradója szerint a Rudnyickij mentőhajóról lebocsátott Priz típusú mentőkapszulával, melyen 2-3 kezelő tartózkodik, és egyszerre 12-15 személy kimentésére képes, az első kisérletre nem sikerült megbízhatóan összekapcsolni az elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjárót.

Újabb mentési kísérlet

Igor Digalo fregattkapitány, az orosz haditengerészeti flotta sajtófőnöke azt mondta, hogy hajnal hatkor ismét lemerült a mentőszerkezet. Annak ellenére, hogy a felszínen az időjárás javult, kisebb lett a szél és a hullámzás, a mélyben a változó tengeráramlatok nehezítik a tevékenységet.

Az Interfax közli, hogy orosz tengernagyi csoport indul Brüsszelbe, hogy a NATO parancsnokságon konzultációt folytasson a mentésről és a nyugati partnerek részvételének lehetőségeiről. Az esemény okát továbbra is csak találgatják, a bizonytalanságot növeli az, hogy a hajótest közelében megtalálták az egyik rakétasiló leszakadt fedelét és a tengeralattjáróról származó több tárgyat.

A mentés legalább hajnalig tart, de érkeznek brit segítők is?

Vlagyimir Kurojedov admirális, a flotta parancsnoka szerint a mentés 6-8 órát vesz majd igénybe.

Kurojedov tengernagy szerint a kisebb tengeralattjárót a Rudnyickij mentőhajóhoz ,,kötik hozzá", s így közelíti majd meg a 107 méteres mélységben lévő Kurszkot, amelyen több, mint száz tengerész teljesített szolgálatot.

Kurojedov admirális a CNN szerint bejelentette a Kurszk elsüllyedésének okát is: a tengernagy szerint egy torpedó felrobbant a tengeralattjáró orrában.

Egy tavalyi kép a Kurszkról

Az orosz haditengerészeti flotta sajtóközpontjának közlése szerint a Barents-tengeri mentőakcióban az Északi Flotta 15 hajója vesz részt. Ugyanakkor húsztagú brit tengeralattjáró-mentő csapat indul szerdán Skóciából, hogy segítséget nyújtson a Barents-tenger mélyén rekedt 116 orosz tengerész megmentéséhez.

A brit mentőalakulatot orosz Antonov szállítórepülőgép viszi az Ayrshire megyei Prestwick repülőteréről Norvégiába, együtt az egység egyik LR5 típusú merülő mentőhajójával, amely afféle víz alatti mentőcsónakként használatos: 16 embernek van benne hely - adta hírül az MTI.

A Yahoo! hírei szerint ugyanakkor az oroszok visszautasították a britek által feljanlott segítséget.

Kiemelik a tengeralattjárót?

Ha nem sikerül mentőkapszulával a felszínre hozni az elsüllyedt atom-tengeralattjáró legénységét, akkor az orosz haditengerészet megpróbálja majd kiemelni az egész tengeralattjárót - jelentette kedd este az Interfax orosz hírügynökség Vlagyimir Kurojedov flottatengernagyot idézve.

A Kurszk Típus: Oscar-II besorolású atommeghajtású tengeralattjáró, elsősorban felszíni célpontok megsemmisítésére Épült: 1994-ben Felszerelése: 65 önvezérlő torpedó vagy SS-N-19-es osztályú - hagyományos vagy nukleáris robbanófejjel ellátott - robotrepülőgép. Meghajtása: egy dupla, összesen 380 MWatt teljesítményű atomreaktor Méretei: 154m hosszú, 18,2m széles, merülése 9m Maximum merülése 500m,sebessége 28 csomó (tengeri mérföld/óra) víz alatt, 15 csomó felszínen

Az orosz haditengerészet főparancsnoka szerint az első számú terv továbbra is az, hogy mentőkapszulát használnak, amelyet megpróbálnak az elsüllyedt tengeralattjáró zsilipjéhez kapcsolni: a kapszula egyszerre 15-20 embert hozhatna a felszínre.

Ám ha ez a terv nem működik - s még orosz szakértők is kételkednek az akció sikerében, a kapcsolódás szempontjából túl nagynak tartva a tengeralattjáró dőlését - akkor Kurojedov szerint létezik egy pótterv is: egyenként 400 tonnás gumitömlőket erősítenek a hajó mindkét oldalára, s azokat a víz alatt, magas nyomású levegővel felfújják, hogy igénybe vegyék a felhajtóerőt.

Már szombaton megtörtént a baleset?

Az orosz Kurszk atom-tengeralattjáró balesete szombaton történt, egy nappal korábban, mint ahogyan azt korábban feltételezték - ez derül ki az MTI szerint abból a hivatalos orosz jelentésből, amelyet kedden adtak át Oslóban a norvég külügyminisztériumban.

A Barents-tengeren szerencsétlenül járt tengeralattjárót vasárnap sikerült lokalizálni. A norvég külügyi szóvivő közölte: a jelentés sejteni engedi, hogy robbanás történt a hajó fedélzetén, ugyanakkor nincs utalás arra a több orosz illetékes által említett feltételezésre, mely szerint a Kurszk összeütközött volna egy másik tengeralattjáróval. Azt viszont megerősíti a dokumentum, hogy nem sérült meg a hajó atomreaktora, és nem került radioaktív szennyeződés a levegőbe.

Flottatisztek is a fedélzeten voltak, nem csak a hajószemélyzet

A korábbi hírekből már kitűnt, hogy a Kurszk fedélzetén lévők mintegy fele tiszti rangban szolgált a hadseregben. Az Interfax orosz hírügynökség most mindezt azzal egészítette ki, hogy szeverodvinszki források szerint az Északi Flotta főhadiszállásának tisztjei is a szerencsétlenül járt tengeralattjárón tartózkodtak, hogy a Barents-tengeren zajló hadgyakorlatot személyesen is megtekintsék.

A Yahoo szerint a szerencsétlenség idején a közelben tartózkodott két amerikai tengeralattjáró is, amelyek állítólag robajt - esetleg robbanást - észleltek a Barents-tengeri orosz hadgyakorlat során. Mindezt megerősítette a The New York Times is.

MIT KEZDENÉL EGY NORVÉG TENGERALATTJÁRÓ-TÁMASZPONTTAL?

2012.06.04. JD Rockefeller

Diktátorok, csendes őrültek, tengeralattjáró-tulajdonosok és bohém milliárdosok, figyelem! Norvégia ráunt atomtengeralattjáró támaszpontjára - de könnyen lehet, hogy csak lecserélte egy még titkosabbra és sokkal modernebbre -, így most eladná azt valakinek a fent említett célszemélyek közül.

Az Olavsvernben lévő tengeralattjáró-támaszpont Norvégia északi részén fekszik, viszonylag közel az oroszokhoz. A környék gyönyörű, az ingatlan pedig hatalmas: csak a föld alatti része 13 500 négyzetméter, 2500 m2 rakparttal és szárazdokkal a komolyabb javítási munkákhoz. A föld alatti bunkerben találhatók még műhelyek, irodák, raktárhelyiségek, csatornarendszerek, üzemanyagtöltő-állomás és nem hiányzik a minden, egykor titkos katonai objektum elengedhetetlen eleme, a tartalék áramforrás sem. Utóbbival kapcsolatban nem árt tudni, hogy a földalatti lét és a nem kimondottan modern hálózat miatt a bunker villanyszámlája jó eséllyel magasabb, mint a Parlamenté.

A támaszpontot eredetileg az amerikai tengeralattjárók használták a hidegháború idején, 2003 óta viszont semmilyen katonai funkciót nem lát el. Ennek fényében aligha meglepő, hogy az objektum kissé lepukkant, mérete és egyedisége miatt azonban így is 105 millió koronát, azaz 4,1 milliárd forintot kérnek érte. A potenciális vevők között remélhetőleg nem csak szociopaták lesznek, hanem olyanok is, akik egy tökéletes világ elöli rejtekhelyet keresnek, de a környezet láttán - komoly ráfordítást követően - akár dizájnhotelnek is el tudjuk képzelni. No és persze ne feledkezzünk meg azokról sem, akik el szeretnének rejteni ezt-azt - például egy tengeralattjárót - a világ elől.