Árpádháziaktól a szarháziakig , és onnan a gyökértelenségig .

Árpádháziaktól a szarháziakig ,

és onnan a gyökértelenségig .

Dr. Papp Attila: Rendfenntartó és rendészeti szervek a népi demokrácia hajnalán, 1945 – 1950.

Helytartóink kazárjai a magyar búzát tarack búzára cserélték , és anya rozzsal etetik a népet !!!!

„Nem elég, ha a gyár élén munkásigazgató van, hanem szükség van arra, hogy az államapparátus, a hadsereg, a rendőrség, a diplomácia, a bíróság, a minisztériumok, a városi önkormányzatok kulcspozícióiba mindenüvé a munkások, parasztok, a haladó értelmiség fiai kerüljenek.” (Rákosi Mátyás: Építjük a nép országát. Szikra, Budapest 1949. 144. o.)

Jelen tanulmányomban minden igyekezetem oda hatott, hogy a Tisztelt Olvasó egy átfogó képet, egy hű lenyomatot kaphasson a második világháborút követő évek rendészeti szerveket érintő változásairól, amelyek – és ez egyértelműen és világosan kijelenthető – általában a zsigeri félelemből táplálkozó, alapvető, gyökeres változások (változtatások) voltak…

A Népbíróságok Országos Tanácsának ítéletei a Magyar Országos Levéltárból, illetve Budapest Főváros Levéltárából valók.

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei. Sohasem tudnak a nép tömegei az új társadalmi rend annyira aktív alkotóiként fellépni, mint forradalom idején. A nép – a fokozatos haladás szűk, kispolgári méreteinek szemszögéből nézve – ilyenkor csodákra képes.” (Lenin: A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban. Kossuth Könyvkiadó, 1972. 144. o.)

Az első világégés óta elmúlt negyedszázad minden rosszát megtestesítő, alapvetőnek tekinthető Horthy-féle rendfenntartó szerv, a csendőrség fennmaradásáról szó sem lehetett. Persze ezen nem is lehet csodálkozni az 1930-as évek csendőrattakjai, az újvidéki razzia, de főleg a zsidódeportálások fényében. 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány egyik fontosabb, identifikációt is szolgáló rendeletei között jelent meg az 1690/1945. M. E. számú rendelet (1945. május 10.), amely amellett, hogy feloszlatta a csendőrséget, megadta a testület volt tagjai számára egy külön erre a célra felállított igazolóbizottság elé való önkéntes járulás lehetőségét is. A rendelet kimondta, hogy a „Magyar Királyi Csendőrség a múlt népellenes kormányait feltétlen engedelmességgel kiszolgálta, a magyar demokratikus mozgalmakat kíméletlen eszközökkel megsemmisíteni törekedett és a magyar parasztság és a magyar munkásság ellen megszámlálhatatlan erőszakosságot követett el”. Ennek megfelelően az illetékes igazolóbizottság 1945 és 1948 közötti tevékenysége is úgy alakult, hogy az elébe járulóknak csak a 12%-át tisztázta. A kormány pedig már előbb, azoktól a csendőröktől, akik 1939. szeptember elseje után is szolgálatot teljesítettek, minden pénzbeli szociális juttatást megvont. A „csendőr” mindannak a típusalakja lett, ami a Horthy-rendszert, a Horthy-fasizmust megtestesítette. A Magyar Királyi Állami Rendőrség volt tagjainak ugyanakkor szintén a demokratikus pártok megbízottaiból megalakuló igazolóbizottság elé kellett állniuk. Itt az első tárgyalásra 1945. április 27-én került sor.

Az első időkben az újonnan létrehozott rendfenntartókra sokrétű feladat hárult. A „rendes köztörvényes” bűncselekmények elkövetőinek üldözésén túl feladatuk volt a fasiszta tevékenységük miatt bűnös elemek felkutatása, elfogása, valamint az új rendszer védelme is.

Kezdetben változatos formákkal találkozhatunk. Volt ahol „népőrséget”, másutt „politikai őrséget” szerveztek, de találkozhatunk újonnan felállított „politikai osztályokkal” is. A Tótkomlósi Nemzeti Bizottság például „titkosrendőröket” nevezett ki a fasiszták által elkövetett bűncselekmények felderítésére, míg Csorváson „politikai rendőrség” alakult, akik a nemzeti bizottság által készített lista alapján keresték és fogták el azokat, akik „a múltban való viselkedésükkel kimerítették a népellenes bűnösség fogalmát.” (Lásd ezt dr. Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok /1945-1950/. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – Zrínyi Kiadó, Budapest 1979. 78. o.)

Általában azonban rendőrséget szerveztek, ugyanis a rossz hírű, régi rendszert jelképező csendőrségnek még az elnevezését sem akarták használni. A nemzeti bizottságok hosszú hónapokon keresztül irányították az újonnan alakult karhatalmi és rendőri szerveket, és felügyeletet gyakoroltak felettük még akkor is, amikor a Belügyminisztérium már működött. Például a Karcagi Nemzeti Bizottság utasította a rendőrséget, hogy a fasiszta egyéneket tartóztassa le, és tartsa mindaddig őrizet alatt, amíg ügyükben a Karcagon felállítandó népbíróság érdemlegesen intézkedni nem fog (Balázs Béla: Népmozgalom és nemzeti bizottságok 1945-1946. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1969. 88. o.).

 Tiszta magyar arcvonások , egyik kirgiz , másik kazár a harmadik tán magyar volna , de egy elfajzott banda verődött itt össze

1. Néhány gondolat a politikai rendészetről

„Munkások, elvtársak, budapesti dolgozók! Miben van a különös jelentősége a mai magyar május elsejének népünk számára, és nyugodtan mondhatjuk, nemzetközileg is? Abban, hogy ezen a napon az októberi ellenforradalmi támadás fölött a munkásosztály nemzetközi segítségével döntő győzelmet aratott magyar dolgozó nép ünnepli szabadon május elsejét, a proletár nemzetköziség ünnepét. Mai május elsejei ünnepünkön messzehangzóan hirdetjük, és ezt hallja meg barát és ellenség egyaránt, hogy népünk begyógyítja az ellenforradalom által okozott sebeket, és eltökélt szándéka, hogy magyar földön, amelyet annyi munkás és paraszt nemzedék vére és verejtéke öntözött, és amelyen a bitang úri rend 12 évvel ezelőtt csak romokat hagyott örökül a népnek, felépítjük szabad, független, szocialista hazánkat, a szocialista Magyarországot.” Részlet Kádár Jánosnak, a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány által szervezett, 1957. évi május elsejei, munka ünnepi, budapesti nagygyűlésen elmondott szónoki beszédéből.

Nézzük meg a központi erőfeszítéseket a karhatalom megszervezése érdekében. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 28. napi minisztertanácsi ülésén Erdei Ferenc belügyminiszter arról számolt be, hogy megbeszéléseket folytatott a szovjetekkel a közbiztonság és közrend érdekében, és tárgyalt a politikai rendőrség felállításáról is. (Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának /Ideiglenes Nemzeti Kormány/ minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23. – 1945. november 15. A-B kötet. Magyar Országos Levéltár, Budapest 1997. A-kötet, 94. o.). Az 1945. január 12-i kormányülésen Erdei Ferenc bemutatta kész rendelettervezetét, amely a Magyar Államrendőrség megszervezését célozta. Ebben a rendőrség kiemelt feladataként szerepelt a közbiztonság fenntartása mellett a demokratikus államrend védelme és megszilárdítása is (Szűcs László: i. m. A-kötet, 114. o.).

Ezzel szinte egyidőben, 1945. január 19-én, a főváros pesti oldalának felszabadulása után egy nappal, a Magyar Kommunista Párt vezetése már határozott is az új rendőrség felállításáról. 1945. január 23-án, a Budapesti Rendőrfőkapitányság vezetője a Budapesti Nemzeti Bizottság döntése értelmében Sólyom László lett, helyettesévé pedig Kádár Jánost nevezték ki. A budai rendőrség, illetve az I., a II., a III., a XI. és a XII. kerületi rendőrkapitányságok sokáig önállóan, a budapesti főkapitányságtól, s nem ritkán egymástól is elvágva működtek. A XI. kerületi rendőrkapitányságot pedig Ratulovszky János volt illegális kommunista szervezte meg. A szintén megalakított politikai rendőrség élére Péter Gábor került, amiről a MKP Politikai Bizottsága határozott. Ekképp a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya hivatalosan 1945. február 2. napján alakult meg.

A bőr hűljön rájuk , ők csak folytatták a nép irtást , hogy csak egy massza maradjon a nemzetből így nem is válhat nemzetté akiket ők kiegyeltek

Időközben, január 26-án Budapestre érkezett Tömpe András, hogy megszervezze a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát, méghozzá a belügyminiszter utasítására. Ez persze rögtön összeütközéshez vezetett Tömpe és Péter Gábor között, hiszen mindketten legitimnek érezték kapott felhatalmazásukat. Végül időlegesen Tömpe egysége, mint a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Osztálya kezdte meg működését, Péter Gábor politikai rendőrségével egy épületben, szintén a korábbi nyilasházban, az Andrássy út 60-ban.

A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya 1945. február 20-án kelt beszámolójában a következő célt tűzte ki: „a Főváros fasiszta bűnözőit a Néptörvényszék elé állítani, a fasiszta érzelmű egyénektől a Fővárost megtisztítani és végül a demokratikus Magyarországgal szemben álló mindennemű szervezkedést és mozgalmat likvidálni.” (Horváth Ibolya: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 2. Kúriai teljes ülések, vizsgálatok és „vallomások”, „párt”-ítéletek, elvi határozatok, az ’56-os megtorlás iratai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1993. 84. o.).

E céloknak az eléréséhez az állambiztonsági szervek egyre több eszközzel rendelkeztek. Erdei Ferenc belügyminiszter egy titkos rendeletben (138.000/1945. BM. Rendelet) bővítette a politikai rendőrség hatáskörét, s – elöljárói hozzájárulás után – módot adott ezzel a bírósági ítélet nélküli internálásra is. Az újonnan kialakított intézményt számos kritika és támadás érte. Például egy kisgazdapárti képviselő interpellációval fordult a belügy- és az igazságügy-miniszterekhez, a bírói és a végrehajtó hatalom hatáskörének szétválasztása tárgyában. A képviselő az internálást támadva, nem is alaptalanul jelentette ki. „Ebben a pillanatban a rendőrség az a szerv, amely ítélkezik elevenek és holtak felett.” (1946. február 27. A Nemzetgyűlés 22. ülése – idézet Jaczkó Pál kisgazdapárti képviselő interpellációjából.)

Internáló táborba velük !!! , mi van most , most koncentrációs tábort építettnek stadionnak álcázva fekete költségvetésből futja a páholyok parancsára a megsemmisítő tábort is be űzemelik !!!

A sok éhes földönfutóból , meg kész lesz a besúgó had . Jöhetnek a kazárok !!

2. Az internálás

„… reakciós az, aki antikommunista, aki az ország háborús vereségénél (…) sokkal nagyobb szerencsétlenségnek tartja azt, hogy a Kommunista Párt a magyar dolgozó nép hatalmas pártjává, a nemzeti és állami élet fennálló tényezőjévé lett (…) Aki a Kommunista Párt politikai elszigetelésén dolgozik: az reakciós, népellenes, mert a Kommunista Párt a magyar munkásság, a magyar dolgozók nagy pártja, amely a nép milliós tömegeit képviseli.” (Lásd ezt Révai József: Élni tudtunk a szabadsággal. Szikra, Budapest 1949. 12. o. „A demokrácia támadásban.”)

Az internálás, mint büntetőjogi szankció egy új intézmény, egy új elem volt, és nem is élt sokáig. A népbírósági gyakorlat rendőri őrizetnek, tulajdonképpen egyfajta előzetes letartóztatásnak tekintette, azonban a kettő nem volt ugyanaz. Az internálás gyakorlati foganatosításával a Budapesti Főkapitányság Fogház és Toloncügyosztálya foglalkozott.

Az internálás legrövidebb időtartamát a népbíróság határozta meg. Annak legkisebb tartama 6 hónap, a leghosszabb 2 év lehetett (lásd ezt: 81/1945. /II. 5./ ME számú népbírósági rendelet /a továbbiakban Nbr./ 3. §.), az ítélet pedig akként szólt, hogy a vádlottat legalább x időtartamú internálásra ítéli, de ezen megszabott idő eltelte után is az internált csak akkor volt szabadon bocsátható, ha példás magatartást tanúsított. Az internált, szabadlábra helyezése esetén általában rendőrségi felügyelet alá került, ami a rendőrség teljes körű ellenőrzési jogosultságát, valamint az ellenőrzött jelentkezési kötelezettségét jelentette. Ellenkező esetben az internálótábor felügyelőhatósága a fogva tartást további nyolc hónappal meghosszabbíthatta. A leghosszabb tartama azonban a 2 évet nem haladhatta meg.
Miután az Nbr.nov (1440/1945. /V. 1./ ME sz. rendelet) kiiktatta a népbírósági büntetőjog eszköztárából (azaz büntetőjogi szankcióként 1945. február 5-től 1945. május 1. napjáig, az Nbr.nov hatálybalépéséig létezett), attól kezdve az internálás már rendőrségi hatáskörbe tartozott, mint államigazgatási kényszerintézkedés. A 190.165/1947. IV. 1. BM rendelet szerint az ÁVO véleményét már minden egyes internálásnál ki kellett kérni, sőt, az ÁVO is kezdeményezhetett internálást.

Ennek megfelelően a háborús és népellenes ügyekre nyitott vizsgálati dossziék jelentős részében találhatunk internálásra vonatkozó javaslatokat, illetve véghatározatokat. Ezek különösen azokban az ügyekben fordulnak elő, ahol az elkövetett háborús, illetve népellenes bűncselekmény nem volt olyan súlyú, amely szabadságvesztés büntetés kiszabását indokolta volna. Arra is találunk azonban példákat, hogy a javaslat, illetve a véghatározat különböző enyhítő körülmények (pl. súlyos betegség) miatt nem internálásra vonatkozik, hanem rendőri felügyelet alá helyezésre. Szintén a csekély súlyú bűneseteknél jellemző, hogy az eredetileg internálással sújtottakat néhány hónap elteltével rendőrhatósági felügyelet alá helyezték. A PRO által internáltak munkaszázadai általában részt vettek a romeltakarításban is. Ilyen romeltakarító munkaszázadok működtek Pesterzsébeten, Zuglóban, Csepelen és Kispesten, valamint Újpesten is.

2. 1. Néhány név nélküli példa az internálási gyakorlatból

„Jeleztem, hogy problémáink keletkeztek a politikai rendőrséggel. A rendőrség ugyanis a gyorsfényképész, s az ilyen gyorsfénykép gyakran torzít. Ha a bíróság retusál, az nem kozmetika, hanem a torzítások eltávolítása. Mi a hivatástudatunk szerint retusáltunk, ha kellett. Lassan ismertük fel, hogy ítélkezési gyakorlatunk nem talált kedvező visszhangra náluk. Ilyen előzmények után érthető, hogy minisztériumunk népbírósági (X.) osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatát, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletét küldje meg a politikai rendőrségnek. 1946 januárjától ezt már 10 naponként kellett megtennünk. A NOT tett ugyan intézkedést a másodfokon jogerősen felmentettek nyombani internálásának megakadályozására, természetesen sikertelenül. A politikai rendőrség törvénytipró eljárása a parlamentben éles ellentéteket robbantott ki, de a NOT intézkedéséhez hasonlóan ez is hatástalan maradt.” Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Minerva, Budapest 1988. 161. o.

- B. E. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést a Népbíróságok Országos Tanácsa az internálásnak nevezett rendőri őrizetben tartással teljesen kitöltöttnek vette (NOT. IV. 465/1946-10 – 1946. július 23.).

- Egy másik ítéletében a NOT egyértelműen megfogalmazta, hogy az internálás ideje a Btk. 94. § alapján minden olyan esetben beszámítandó a büntetésbe, amikor a rendőri őrizet kétségtelenül a vád tárgyává tett okból történt (NOT. III. 818/11/1945 – 1946. január 21.).

- B. S. a Magyar Rádió osztályvezetője és közismert bemondója volt. Mint bemondó, sorozatosan felolvasta a rádióban a népellenes, vagy éppen háborút dicsőítő tartalmú szövegeket. A népügyészség emiatt vád alá helyezte. A Budapesti Népbíróság e magatartása miatt nem vonta felelősségre, a NOT pedig osztotta a népbíróság véleményét. Kifejtette, hogy a vádlott az inkriminált rádióközvetítések alkalmával, mint bemondó kötve volt az eléje letett szöveghez, ő azt a munkájánál fogva csak beolvasta, s így e cselekménye bűncselekményt nem valósít meg. Mivel azonban, a vádlott a közvetítéseiről írt egy hetilapban is, ezzel viszont már megvalósította a népellenes bűncselekményt: „Ugyanis, kényszerű szükség nélkül szegődött a nép és a demokrácia elleni hírverés szolgálatába. Ez még akkor is így van, ha való lenne azon állítása, hogy hatósági kívánságra jelentek meg a riportok. A vádlott, mint a Magyar Rádió osztályvezetője és bemondója semmiféle hatóság által nem volt kötelezhető arra, hogy közvetítéseiről riportot szerkesszen, és ha erre bármilyen kívánalom folytán vállalkozott, úgy ennek felelősségét viselnie kell.” A népbíróság 1 év börtönbüntetésre ítélte, de a szabadságvesztést az előzetes letartóztatásban, illetve az internálásban töltött idő beszámításával kitöltöttnek vette (NOT. II. 1589/1946/14 – 1946. november 13.).

Ez a népbírósági, valamint NOT gyakorlat szintén éles kritikát váltott ki, és a népbíróságokat újból csak a fasiszta bűnösök javára ítélő, azokat mentegető szervezetnek bélyegezte. Sarlós Márton emígy fogalmazott: „A NOT –nál minden ellenállást elsöprő módon érvényesült ez a törvénytapodás az elítélt fasiszták javára. Pirult Justicia, és az igazságügyi kormányzat a reformjavaslatban gondoskodott arról, hogy legalább törvényesítse, ami addig törvénytelen volt.” (Sarlós Márton: Szemelvények a NOT joggyakorlatából. Jogtudományi Közlöny 1947. 23 – 24. szám. 365. o.)

Lóg a farkuk kullognak bérgyilkosok idomított kazárok ők , a páholyból osztják az észt , Apjuk anyjuk kulák listás , ők maguk likvidálták így lett szegény családtalan árva gyermek

Ha a kérdést részletesebben is megvizsgáljuk, akkor az Nbr.nov 1. § azon rendelkezéséből kell kiindulni, amely tudniillik szabadságvesztés büntetésként csak a fegyházat és a börtönt ismerte. Ez a rendelkezés megegyezett az akkor hatályos Btk. 20. § -ával (1878. évi V. törvénycikk, a „Csemegi – kódex”). Az Nbr. 10. § lehetővé tette, hogy a népbíróságok a hatályos Btk. első részében foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazzák, ha azok nem ellentétesek a népbírósági joggal. A Btk. 94. § engedélyezte a vizsgálati fogság beszámítását. Így a népbíróságok az Nbr. 10. § felhatalmazása alapján a vizsgálati fogságban eltöltött időt a büntetés kiszabásánál beszámíthatták a kiszabott fegyház vagy börtönbüntetés tartamába. Viszont a vizsgálati fogság és az internálás azonosságáról semmilyen jogszabály nem rendelkezett. Az addigi köztörvényi gyakorlat szerint az internálás szabadságvesztés büntetésbe való beszámítása nem volt lehetséges. Ugyanis a Horthy-rendszerben is működött az internálás intézménye biztonsági rendszabályok jogcímén. Ezek az internálást elrendelő közigazgatási határozatok (rendelkezések) gyakran bírósági ellenőrzés nélkül, a kontradiktórius eljárás mellőzésével születtek. A Horthy-rendszer Magyarországán több helyütt, így Nagykanizsán, Kistarcsán, Zalaegerszegen, Garanyban stb. is internáló táborokat állítottak fel.

Egy kúriai határozat pedig konkrétan ki is mondta, hogy az internálásban eltöltött időnek a szabadságvesztésbe való beszámítása törvénysértő (a Magyar Királyi Kúria 848. számú jogegységi határozata). Így tehát, ha következetesek akarunk maradni, akkor megállapíthatjuk tulajdonképpen, hogy a NOT helytelenül járt el (jogdogmatikailag mindenképpen) a beszámítás kérdésénél. Viszont ez a tény is egy újabb kézzelfogható érv azokkal szemben, akik a népbíróságokat vérbíróságoknak titulálják, hiszen azok tulajdonképpen törvénysértő módon jártak el, pont a háborús és népellenes bűncselekményekkel vádoltak előnyére.

„Nem is oly régen, a magyarországi ellenforradalom idején és utána, bizonyos nyugati propagandisták, mint annyiszor 40 éven át, ismét arról szónokoltak, hogy a kommunizmus csődbe van. A népi demokráciák és a Szovjetunió vereségéről beszéltek. Hallhattunk és olvashattunk olyat is, hogy a Szovjetunió elszigetelődött. Elvesztette vezető szerepét a világ politikájában. Csődbe jutott a marxizmus-leninizmus. Azóta másfél esztendő sem telt el. Hol vannak ezek a propagandisták, mit látunk? A szocialista országok Szovjetunió vezette tömörülése erősebb, mint valaha.” Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának ünnepi beszéde 1958. április 4. napján Budapesten, Magyarország felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából.

A jó magyar a kiterített bűzlő tetem , no figyelitek a csendőr fideszes modern fegyverrel , már akkor is besegített a nép irtásba . Ő is a Pintér gyilkosság BT – jében irtotta a népet büntetlenül , és francia becsület rend kitüntetéssel hálálta meg a páholya …

 

Következzék egynehány további példa az internálás gyakorlatából:

- Cs. B., aki 1941-ben lépett a rendőrség szolgálatába, 1944. március 25-én helyezték a politikai osztályra, „a zsidótörvények kijátszásával kapcsolatos intézkedések foganatosítására”. Cs. B. és társai internálására a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya 1945. július 23-án tett javaslatot, amiről 1945. július 27-én született véghatározat. Ennek indoklásaként a következő szerepel: „A politikai osztály 9084/945 számú átirata értelmében fent nevezett a Hain Péter-féle politikai rendőrség tagja volt. Összekötő szerepet játszott csoportja és a svábhegyi kirendeltség között, mint detektív népellenes tevékenységet tanúsított, az általa lefolytatott ügyekben a gyanúsítottakkal szemben erőszakosan viselkedett, azokat tettleg bántalmazta.” 1946. december 3-án internálásának megszüntetéséről intézkedtek, s egyben rendőrségi felügyelet alá helyezését rendelték el (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára /a továbbiakban ÁBTL/ 3.1.9. V-102290. CS. B. és társai).

- Dr. B. J., mint rendőr-főtisztviselő az 1930-as és az 1940-es években Szegeden, Győrben, majd Pécsett teljesített szolgálatot. Szegeden és Győrben a baloldaliak elleni erőszakos fellépések egyik fő felelőse volt, Pécsett pedig, mint főkapitány-helyettes a város zsidó lakosságának gettóba kényszerítésében működött közre. Dr. B. J.-t 1945. december 11-én a Magyar Államrendőrség Szegedi Főkapitánysága internálta, majd mivel a Győri Népügyészséghez szállították, internálását megszűntették. Dr. B. J.-t utoljára 1951-ben, a Legfelsőbb Bíróság ítélte 5 évi börtönbüntetésre és a közügyektől való 10 éves eltiltásra a pécsi zsidóság gettóba gyűjtésében való részvételéért (ÁBTL 3.1.9. V-58944. Dr. B. J.).

- Dr. Cs. I. tagja volt a rákosszentmihályi nyilaskeresztes párt szervezetének. Eljárt a pártösszejövetelekre, éjszakánként nyilas röpcédulákat szórt, a házak falaira pártszimbólumokat és jelszavakat festett. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya egy eredeti nyilas pártjegyzékre hivatkozva megállapította, hogy mint „100 %-os hungarista, megbízható tag” volt nyilvántartva. Mindezekért 1946. augusztus 26-án kelt javaslatában rendőri felügyelet alá helyezését javasolta. Az indoklásban az szerepel, hogy cselekményei alapján internálása lenne indokolt, de „ügye elbírálásánál figyelembe vettem azon körülményt, hogy gyanúsított, mint fizikai munkás igyekszik beleilleszkedni a demokratikus újjáépítésbe.” (ÁBTL 3.1.9. V-96900. Radnóti Radocsay László)

- M. M.-né az 1942-es népszámlálás alkalmával német anyanyelvűnek vallotta magát. Ugyanebben az évben, szeptemberben belépett a Volksbundba, eljárt az összejövetelekre, tagdíjat fizetett. 1944. december 8-án Németországba menekült. Mindezekért 1946. január 9-én internálták. Internálását egy 1946. december 7-én kelt véghatározattal megszüntették. 1947. február 24-én intézkedtek rendőrségi felügyelet alá helyezéséről, amelyet 1947. december 12-én szüntettek meg (ÁBTL 3.1.9. V-79701. M. M.-né Volksbund-tag).

- Hétköznapi kisember volt M. A.-né, akit azért vontak eljárás alá, mert 1943. december 15-től egy éven keresztül segéd-házfelügyelő volt az Andrássy út 60-ban. Takarítási munkájáért bentlakási lehetőséget kapott a „Hűség Házában”. Az 1945. június 13-án és 1945. július 3-án kelt véghatározatok tanúsága szerint az állambiztonsági szervek bizonyítottnak nem látták, csak vélelmezték M. A.-né nyilas párttagságát, ezért internálását rendelték el. 1945. szeptember 20-án az internálását megszüntették és rendőri felügyelet alá helyezték. M. A.-né ügyére az állambiztonsági szervek még az 1948-as, 1949-es években is visszatértek. Ekkor arra vonatkozólag hallgatták ki, ismét gyanúsítottként, hogy mennyiben volt tudomása az Andrássy út 60. pincéjében 1944 végén, 1945 elején történtekről. Vádat azonban nem emeltek elenne, bizonyítékok hiánya miatt. Az iratanyagában az utolsó, 1949. június 11-én kelt ÁVH általi feljegyzés szerint „a gyanúsított ellen megkeresésében foglaltakra adatok nem voltak beszerezhetők, mert az érdemleges tanúvallomást tehető Truczka Andrást kivégezték.” Egyébként Truczka András volt az Andrássy út 60. nyilas őrségének a parancsnoka, őt 1947-ben végezték ki (ÁBTL 3.1.9. V-55123. M. A.-né).

Említésre méltó még, hogy 1945 júliusától az Igazságügyminisztérium X. számú Népbírósági Osztálya elrendelte, hogy a népügyészség minden megszüntető határozatot, a népbíróság pedig minden felmentő ítéletet juttasson el az állambiztonsági szervekhez. Majd 1946-tól már szinte rendszeres gyakorlattá vált, hogy a rendőrség bírált felül népbírósági ítéleteket (Palasik Mária: A politikai rendőrség háború utáni megszervezése. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000. 42. o.).

 

3. Új osztályok alakulnak

„A politikai rendőrség működésének 1948 politikailag meghatározó esztendeje lett. A már korábban figyelés alatt tartott, majd kellő időben leleplezett gyanúsítottak bűnösségét már nem évtizedekre visszavetített politikai spektrumanalízissel kellett tisztázni, mint a háborús főbűnösök esetében (amikor az analízis eredményét minden párt a saját színérzéke szerint igyekezett kiértékelni), hanem olyan közvetlen bizonyítékok álltak rendelkezésre, amelyek valós voltában aggály nélkül hittünk. A politikai rendőrség működése belügyi vonalon közvetlenül a belügyminiszter felügyelete alatt állott, pártvonalon pedig Rákosi Mátyás ellenőrizte és irányította gyakorlatilag Farkas Mihályon keresztül. Később pártdöntés alapján közvetlenül már csak az MDP főtitkárának irányítása alatt állt. Közel négy évtized távlatából nyomban szembetűnik, hogy 1948-ban minden jelentős bírósági ügy valamilyen politikai eseményhez kapcsolódott. Egyengette az időszerű politikai fejlődés útját.” (Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség… i. m. 366 – 367. o.)

A kihirdetésre nem került januári rendelettervezet után az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. március 28-án foglalkozott újra a rendőrség kérdésével. Ekkor Erdei Ferenc újabb tervezetet ismertetett, amelyet a minisztertanács jóváhagyott. Így ez a rendelet a csendőrség feloszlatása mellett egy 30 000 fős rendőrség alapjait rakta le (Szűcs László: i. m. A-kötet 303. o.).

Az 1945. április 23. napi minisztertanácson készült el a rendelet végleges változata, amely május 10-én jelent meg a Magyar Közlönyben. Az 1690/1945. III. ME. számú és az 1700/1945. III. ME. számú rendelet értelmében a felállított rendőrségen belül a Budapesti Főkapitányság mellett Vidéki Főkapitányság jött létre. A rendelet az államrendőrség szerveinek feladatává tette a közbiztonság megőrzését, az államrendészet minden ágának ellátását, a hatáskörébe utalt közigazgatási ügyek intézését, és a rendőri kihágási büntetőbíráskodást is. Karhatalmi alakulatokat, nyomozó csoportokat, s más szükségesnek vélt speciális szerveket kellett létrehozni. A rendőrség új felfogásának fontos eleme volt, hogy tagadta a rendőrség pártatlanságáról szóló „ködösítést” és megengedte azt, hogy a nemzetgyűlésben szereplő pártokba belépjenek a rendőrök.

A fővárosi rendőrség hivatalos neve Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság lett. Ez a főkapitányság a romos épületéből a Magyar-Olasz Bank, Nádor utca 16. sz. alatti épületébe költözött. A Vidéki Főkapitányság politikai rendészeti osztályának vezetője lett Tömpe András, míg a Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát továbbra is Péter Gábor irányította.

Ennek a rendőrségen belül kialakult politikai rendészetnek a feladata volt a háborús és népellenes bűnelkövetők felkutatása és cselekményeik nyomozása egészen 1946 októberéig. Ekkor jött létre a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), Péter Gábor vezetésével, amelybe beolvasztották a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályát is. Az ÁVÓ-t közvetlenül a belügyminiszter, Rajk László irányította.

Ez az állambiztonsági szervezeti felépítés 1948 szeptemberéig állt fenn, amikor is egy hónappal az új belügyminiszter, Kádár János hivatalba lépése után az ÁVO helyébe a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH) lépett.

A Berkesi Bauer kiképző tábor átveszi a moszkovita hagyományokat , előbb lövünk aztán kérdezünk !!!

És egy tányér levessel több jut nekik !!

Ma meg helytartóinké ez az ország neki építed , az ő erőforrásait pazarlod el , ezért tégrd is likvidálnak !!!

3. 1. A „Katpol”

„A Belügyminisztérium Politikairendészeti (később Államvédelmi), valamint a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztálya annak idején az adott mostoha lehetőségek között mindent megtett a háborús főbűnösök sürgetett tárgyalásainak nyomozati előkészítéséért. A vádemelés kizárólag ezeken a bizonyítási anyagokon alapult. A Budapesti Népügyészség a sajtóosztályunk anyagával egészítette ki, ha volt ilyen. A minőségi hiányosságokért nem a nyomozóhatóság volt hibás, azokat a sürgősség miatt nagyrészt megoldhatatlan objektív nehézségek okozták. 1947-ben az ún. magyar közösségi összeesküvés hiánytalan felgöngyölítése szakmai és politikai továbblépést jelentett. Az ügyek politikai stratégiai értékelése már túl is nőtt a hatáskörükön. A demokratikus rendőrség megalakulásának harmadik évfordulóján, 1948. január 24-én a politikai rendőrség vezetőjét, Péter Gábor vezérőrnagyot altábornaggyá léptették elő. (Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség… i. m. 366 – 367. o.)

Néhány szóban meg kell említetni a Katona Politikai Osztályt (Katpol) is, hiszen nem egészen ötéves fennállása alatt komoly részt vállalt a háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonásában.

Először a pesti harcok idején alakult meg egy katonai elhárítással foglalkozó szervezet, de két hét után megszűnt. Ezután dr. Vészy István százados szervezte meg Vörös János honvédelmi miniszter megbízásából a katonai elhárítást a Honvédelmi Minisztérium 40. osztálya néven. Dr. Vészyről hamarosan kiderült, hogy se nem doktor, se nem százados, viszont kilencszeresen büntetett előéletű csaló. Így aztán végül Pálffy György, volt vezérkari százados szervezése alatt jött létre 1945 márciusában a Katona Politikai Osztály (Okváth Imre: „Sziget egy reakciós tenger közepén.” – Adalékok a Katpol történetéhez, 1945-1949. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000. 58. o.).

A honvédelmi miniszter rendelete 1945. március 12-én intézkedett egy, a VKF/2 jogutódjaként felállítandó szerv létrehozásáról. Az 1945. november 15-e után már közvetlenül a honvédelmi miniszter alárendeltségébe kerülő Katona Politikai Osztály nyomozásai elsősorban az egykori csendőrség tiszti és tiszthelyettesi állományára, a VKF/2 vezetőire, beosztottjaira, ügynökeire és a volt munkaszolgálatos századok kerettagjaira irányultak. Azonban – a több helyszínen kialakított hadifogoly szűrőtáborok beiktatásával – a honvédség más helyeken szolgáló tiszti és tiszthelyettesi állományát is vizsgálták. A gyanús, illetve gyanúsítható személyeket kiemelték, majd ezután megkezdődtek a kihallgatásaik.
1947 közepétől a belügy külön szerve foglalkozott a volt csendőrök nyilvántartásával, 1949-től pedig az ÁVH ezen az adatbázison alapulva vonta hatáskörébe a volt csendőrök ügyeit, mégpedig a Hálózati Főosztályon működő Belső Reakció Elleni Harc Osztályán belül működő egyik alosztállyal.

Például 1945. október 23-án ezen az osztályon került hivatalosan előzetes letartóztatásba többek között Szombathelyi Ferenc vezérezredes, volt vezérkari főnök is. Ezután nyomban megkezdték a kihallgatását a Katpol vezető nyomozói, úgymint Pálffy György, Toldy őrnagy, dr. Vértes Imre őrnagy, Nagy százados, dr. Erdélyi és Kornis Pál. A Katpol gyorsan dolgozott, mert 1945. november 13-án már át is adták Szombathelyit a Budapesti Népbíróságnak (Györkei Jenő: Idegen bírák előtt. Szombathelyi Ferenc újvidéki pere és kivégzése. Zrínyi Kiadó, Budapest 2002. 27. o.).

De Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok is a Katpolra került. Ő Münchenben élt, és nem szerepelt az amerikai katonai hatóságok által vezetett háborús bűnösök listáján. Ezért nem adták ki a magyar hatóságoknak 1945 őszén – 1946 elején. 1946 őszén Jány úgy határozott úgy, hogy hazatér – vesztére – egy szabályos hazatérő csoporttal. Így került a kaposvári katonai szűrőtáborba, ahol egyenként vizsgálták meg a hazatérőket. Amikor a tábor parancsnoka, Sólyom András őrnagy, felismerte a hazatértek között egykori parancsnokát, rögtön közölte vele, hogy őrizetbe veszik. Jány ezen csodálkozott, majd felháborodottan méltatlankodni kezdett. Kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek semmiért sem, ő csak egy katona volt, aki a kapott parancsokat végrehajtotta. Sem a kaposvári első kihallgatásán, sem Budapesten, a Katona Politikai Osztályon, de még később, a Budapesti Népbíróság előtt sem állította azt soha, hogy ő, mint a 2. magyar hadsereg volt parancsnoka vállalja a felelősséget. Ez a nyomozati és a népbírósági iratokból egyértelműen kiderül. Hazajött, de nem a felelősséget vállalni, hanem azért, mert egyszerűen itthon akart élni. Mivel nem szerepelt az amerikaiak háborús bűnös listáján, joggal hihette azt, hogy Magyarországon nem fog bántódása esni. A kihallgatásai során – ez kiderül a nyomozati anyagokból is – végig tagadott, csak az általa kiadott – és elétárt – írásos parancsok szerzőségét vállalta el, de azokét is csak akkor, ha eredetijüket vagy másolatukat eléje tudták tárni.
Vagyis egyértelműen megállapítható, hogy a hős, bátor, alárendeltjei helyett mindent magára vállaló, és ezért hazatérő parancsnok víziója valóban csak egy vízió, nem több mint elfogult szerzők, írók – mint például Földi Pál – által keltett romantikus illúzió. Ugyanis egy kissé romantikusan és – véleményem szerint – nagyon is elfogultan írja róla Földi: „(...) amikor a kommunista pribékek a háború után a honvédség tisztikarának felszámolását megkezdték, és azokat, akiknek semmi más ’bűne’ nem volt, minthogy katonák voltak, egyre-másra végezték ki és ítélték börtönbüntetésre, Jány Gusztáv nem bírta elviselni, hogy ne álljon ki értük. A biztonságot nyújtó Németország nyugati feléből önként jött haza, hogy minden felelősséget magára vállaljon. A kivégző osztag előtt nem engedte szemét bekötni, úgy nézett szembe a ráirányuló puskacsövekkel.” (Földi Pál: Horthy tábornokai 1938 – 1945. Anno Kiadó, 2007. 42. o.)
A népbírósági tárgyalásra 1947. szeptember 25., 26. és 29. napjain került sor. A tanácselnök kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát, azt felelte, hogy nem, mert ő csak a kapott parancsokat teljesítette, mint katona. 1947. november 26-án, Budapesten, a népbíróság ítélete szerint agyonlőtték, miután kegyelemben nem részesült.

A Honvédelmi Minisztérium Katona Politikai Osztályát a honvédelmi miniszter 1950. január 31. napi parancsa szüntette meg, beolvasztva az eddig önálló katonai biztonsági szolgálatot az Államvédelmi Hatóságba.

 Na ezek sem verébre vadásznak , kazár hóhéraink biorobottá képezték őket , így a saját fajtáját gyilkolja !!

4. A Magyar Államrendőrség

„A cseh elvtársak, már a vezetők, valahogy ezek ilyen kabarisztikus emberek, vagy mi az ördög, itt magyarázzák nekünk, hogy, hogy nem adminisztratív eszközökkel akarnak dolgozni. Hát ugye, ez egy olyan dolog, meg hirdetik, hogy politikai cselekményért senkit január óta nem csuktak be Csehszlovákiában. Mi meg azt mondjuk, éppen ez a hiba, hát valakiket be köll csukni időnként, hát van olyan helyzet, hát mi nálunk is van, becsukjuk, aztán mikor ki köll engedni, kiengedjük, hát mit csináljunk, neki is jobb, nekünk is jobb, mindenki okosodik. Mert ilyen nincs, ilyen társadalmi rendszer nincs a világon, mert ezek valamilyen osztályuralmat jelentenek mégis ezek a társadalmak, még akkor is, ha nem minden nap kiabálunk róla. Úgyhogy nem lehet ilyen, ilyen a felhők közt élni, meg meg hőzöngeni, meg kísérletezni, mert igaz, hogy itt elsősorban őróluk van szó, de nem csak, nem csak, hát mi is érdekeltek vagyunk, természetesen ebben. Hát azért az imperialisták, azok imperialisták, azok akár milyen szép szólamokkal fuvoláznak, így közbe-közbe, de azért azok lesben álló tigrisek, ha egy nekik kedvező helyzet adódik, azok nem haboznak egy pillanatig sem, hogy egy országot elnyeljenek. (…) Mondják, hogy hívtak minket, vagy nem hívtak. Hát persze, a hivatalos cseh pártvezetőség meg kormány, úgy, ahogy van az minket nem hívott természetesen. De minket igenis hívtak, csehszlovák kommunisták, forradalmárok, akik nyugtalankodtak. Na, most valami miatt ott az a harc kedvezőtlenül alakult, és úgy történt, hogy ott nem tudtak nyíltan föllépni, és valahogy utólag sem volt ez számukra kívánatos. Na, hát mi inkább vállaljuk azt, hogy ezen vitatkozzanak valakik, hogy kik hívtak minket, kik nem. Minket hívtak, mi tudjuk, hogy minket hívtak. És előállt egy bizonyos helyzet, ami minket most momentán ugye, megnyugtat. Nem azért, mert, hogy ott minden kérdés meg volna oldva, hanem azért, mert azért mégis sikerült egy árkot ásni, ugye egy olyan folyamat elé, ami hát azért kiszámíthatatlan, és végzetes dolgokra vitt volna. (…) És majd lecsitulnak, és majd gondolkodnak, és akkor talán megértik azt, amit meg kell érteni.” Kádár János 1968 őszén elmondott beszéde a brigádvezetőknek az 1968 tavaszi, csehszlovákiai magyar bevonulásról („prágai tavasz”), a harisnyagyárban tett látogatása alkalmával. Szó szerinti idézet a Magyar Rádió hangarchívumából. Szöveg: Kis Tamás; vágás: Rédley Tamás; www.arta.hu/2011.

Miután Kádár pártfunkcióba került, a Budapesti Főkapitányság helyettes vezetője 1945. május 2-án Ratulovszky János lett. Június közepén a fővárosban már 6000 rendőr teljesített szolgálatot. Új jelenség volt, hogy a két háború közötti viták után az állományban megjelentek a rendőrnők is.

Na ő sem éhezik már többet !!!

És mi van most a gyermekek is beállnak az ingyen konyha éhezői közzé !!!

Az államrendőrség alkalmazottait nyolc állománycsoportba sorolták:
1. „I. áll. csop.” – a fogalmazói kar (magasabb rangú tisztek);
2. „II/A. áll. csop.” – rendőri őrség (egyenruhás rendőrök);
3. „II/B. áll. csop.” – nyomozók;
4. „III. áll. csop.” – egészségügyi szolgálatot ellátók;
5. „IV. áll. csop.” – műszaki szolgálatot ellátók;
6. „V. áll. csop.” – számvevőségi szolgálatot ellátók;
7. „VI. áll. csop.” – irodai szolgálatot ellátók;
8. „VII. áll. csop.” – hivatali altiszti szolgálatot ellátók. Lásd ezt a 140.081/1945. IV.1. B.M. sz. rendeletben (Rendőrségi Közlöny, 1945. szeptember 1.). Érdekes, hogy a Gazdasági Rendészeti Osztály beosztottai csak az I., II/B., VI. és VII. állománycsoportból kerültek ki.

Közvetlenül a háború után addig soha nem tapasztalt bűnözési hullámmal találta magát szembe a frissen létrehozott budapesti rendőrség. Volt olyan éjszaka, amikor 6 helyen is fegyveres tűzharc volt a bűnözők és a rendőrök között. 1945. november 18. napjának éjjelén 5 rablógyilkosság is történt. A helyzetet jól jellemzi, hogy 1945. második felében a rendőrség a fővárosban 315 emberölési, 1329 rablási és 121187 betöréses lopási ügyben nyomozott. 1945-ben 262 razziára került sor, amelyekben általában részt vettek szovjet katonák is. A bűnüldöző szervek munkája eredményeként aztán a főváros bűnügyi helyzete jelentősen javult. Míg 1945-ben 311 gyilkosság történt, ez a szám 1948-ban 11-re csökkent. Ugyanebben az időben a rablások száma 1328-ról 121-re, a betörések száma pedig 121187-ről 7166-ra csökkent.
Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy ezen eredmény eléréséhez a kormány által kilátásba helyezett igen súlyos büntetések is nagymértékben hozzájárultak. Például a 60/1946. ME. számú rendelet már az orgazdaság azon eseteit is halálbüntetéssel rendelte sújtani, amelyet közforgalmú közlekedési vállalat birtokából vagy birlalatából származó, avagy rablásból szerzett dologgal kapcsolatban követtek el: „…az orgazdaság bűntettének büntetése halál, ha az orgazda 1. Olyan lopott dolgot szerez meg, rejt el vagy olyan lopott dolog elidegenítésére működik közre, amelyről tudja, hogy a tolvaj azt közforgalmú vaspálya vagy tömegszállításra rendelt egyéb géperejű közforgalmú közlekedési vállalat birtokából vagy birlalatából, szállítóeszközeiről, pályaudvaráról, üzeméhez tartozó helyiségből vagy területéről lopta el. 2. Olyan dolgot szerez meg, rejt el vagy olyan dolognak elidegenítésére működik közre, amelyről tudja, hogy az rablás bűntette következében jutott birtokosa vagy birlalója kezéhez.” (60/1946. ME. sz. rendelet 1. §)

1946 januárjában alakították meg az R (Riadó) csoportot, az utcákat veszélyes mértékben eluraló banditizmus felszámolására. 1946. május 16-án a főkapitányság élére Münnich Ferenc került, miután Sólyom katonai területen kapott beosztást. Aztán 1946. december 28-án, az 535.420/1946. BM. sz. rendelet részleteiben is rögzítette a fővárosi rendőrség szervezetét.

A rendőri büntetőbíráskodással kapcsolatos hatáskör a kerületi kapitányságok között az alábbiak szerint oszlott meg:

1. Erkölcsrendészeti ügyekben a VI/VII. kerületi kapitányság járt el, mint Erkölcsrendészeti Központi Rendőrbíróság.
2. Fiatalkorúak kihágási ügyeiben a IV/V. kerületi kapitányság járt el, mint a Fiatalkorúak Központi Rendőrbírósága.
3. Közveszélyes munkakerülés ügyeit a VIII. kerületi kapitányság, mint Közbiztonsági Központi Rendőrbíróság intézte.
4. Lakásbejelentéssel kapcsolatos kihágási ügyek a IV/V. kerületi kapitányság hatáskörébe tartoztak. Ennek neve: Bejelentési Központi Rendőrbíróság volt.

A rendőrség szervezetét az 1949. február 14-én kelt 274.000/1949. BM. sz. rendelettel megváltoztatták. Megszűnt a budapesti és a vidéki főkapitányság, helyettük az ország egész területét lefogóan 9 kerületi-rendőrfőkapitányságot hoztak létre. A nagy-budapesti, I. kerületi rendőrfőkapitányság területe kiterjedt Budapest és a rendőrileg hozzácsatolt városok és községek területére.

1949. október 15-én került a főkapitányság élére Ratulovszky János, aki azt megelőzően a rendőrakadémia parancsnoka volt. A rendőrség szervezetéről szóló 15.400/1950. (V. 27.) BM rendelet alapján a főkapitányság neve Budapesti Rendőrfőkapitányság lett. A főkapitányság 1950-ben átköltözött a Deák téren újjáépült, volt Adria Biztosító székházába. Majd 1953-ban a fővárosi főkapitányság neve BM Budapesti Főosztályra változott. Az új szervezet kialakítása még 1954-ben is folyt.

5. A gazdasági rendőrség rövid története

„Olyan rendszert, ami mindenkinek tetszik, olyat nem lehet csinálni, de ha már választani köll, akkor mi azt mondjuk, hogy inkább olyan rendszert védünk mi, és tartunk és erősítünk, ami 5 millió fölnőtt dolgozónak tetszik, mint ami 300 ezer kizsákmányolónak és cselédjének tetsszen.” Kádár János (1912 – 1989)

A különlegesen széles hatáskörű karhatalmi szervek közül a gazdasági rendőrség – hivatalos nevén a Budapesti Főkapitányság Gazdasági Rendészeti Osztálya – a többinél néhány hónappal később, 1945 szeptemberében jött létre.

5. 1. Elvi elképzelések

„A régi május egy, meg a mai, sok mindenbe különbözik egymástól. Azok kisebbek voltak, az ellenséggel való harc közbe zajlottak le, ezek hatalmasak, békések, barátságosak, de egy közös van bennük. Mindegyik május elseje előbbre vitte valamivel a munkásosztály, a dolgozó nép ügyét. Az is, amit a Horthy alatt szerveztünk, az is, amit ma szervezünk. És azért örülök nagyon, mert látom, az emberek jókedvűek – nemcsak innen a tribünről, hanem mikor ott voltam, a gyülekezőn is – és nagyszerű érzés azt látni, hogy százezrek együtt vannak, az emberi haladás, a béke jegyében.” Kádár János rövid televíziós interjúja Budapesten, 1964. május 1. napján, a munka ünnepi felvonulás közben.

Az 1945-ös év tavaszán már létezett a Vas Zoltán vezette Budapesti Közélelmezési Kormánybiztosság mellett egy Közellátási Ellenőrzési Főcsoport, más néven Közellátási Rendészet. A szervezetről kevés tudható, de fennmaradt vezetőjének, Fogass Józsefnek egy 1945. április elején írt javaslata, amellyel az MKP Központi Vezetőséghez folyamodott.

Ebben kifejtette, hogy a gazdasági közállapotok alapos ismerőjeként és ezen a területen működő szakemberként szükségesnek tartja egy úgynevezett gazdasági rendőrség felállítását. Fogass szerint, a felállítandó hatóság valamennyi, gazdasági kérdésekkel foglalkozó minisztérium főosztályát külön-külön képezhetné ugyanazzal a személyzettel. Szükségesnek tartotta a közvetlen rendőri hierarchiából kiemelni az új gazdasági szervet, amely felett a felügyeleti jogkört a minisztertanács, a fegyelmi jogkört pedig a belügyminiszter gyakorolhatná.

A leendő gazdasági rendőrség feladatai közül az első pontban kiemelve állapította meg:

1. A háborús bűnösök által okozott gazdasági károk feltárása és felszámolása.
2. A közellátási érdekek ellen irányuló bűncselekményekkel szembeni fellépés (ami az addigi közellátási rendészet feladata volt).
3. A fiatal demokrata állam pénzügyi és gazdasági érdekei ellen irányuló bűncselekmények (gazdasági szabotázsok, a gazdasági javak nem célszerű felhasználása stb.) felderítése és leküzdése.
4. A magyar állam külföldön levő gazdasági érdekeltségeinek számbavétele és azoknak mozgósítása (ideértve természetesen a magyar állampolgároknak már az előző rendszer törvényeinek megszegésével is külföldre kiajánlott és ott elhelyezett pénz- és értékcikk követeléseit is).” Ezt lásd: Politikatörténeti Intézet Levéltára (a továbbiakban PIL) 274.f. 11/ 8. ő.e. (A Magyar Kommunista Párt iratai)
5. Fogass még kifejtette, hogy a gazdasági rendőrség feladata lenne a jövőben esetlegesen felmerülő kötött gazdálkodással, devizagazdálkodással kapcsolatos rendeletek betartatása is.

Válasz vagy egyéb reagálás erre a beadványra nem érkezett, sőt, Fogass Józsefet időközben – valószínűleg politikai okokból – eltávolították az állásából.

Ezek a padlás söprők az új népvezér nem elégszik meg ennyivel , neki a lakás is kell . A Viktor az úgy kopaszt meg , hogy nem éled meg a következő tavaszt . Éljen , és virágozzon a kazár vakoló had , hogy ne maradjon egy magyar család se a rónán !!!

5. 2. A Gazdasági Rendészeti Osztály létrejötte és működése

„Tisztelt Országgyűlés!
Fájdalmas csapástól lesújtva lépek a szónoki emelvényre, gyászba borult népünk színe elé, midőn a Tisztelt Országgyűlésnek beterjesztem Joszif Visszarionovics Sztálin halhatatlan emlékét törvénybe iktató javaslatot. Elvtársak! Felszabadítónkat, tanítónkat, legnagyobb jótevőnket, oltalmazónkat és segítőnket vesztettük el benne. Történelmünk legsötétebb szakaszán, nemzeti létünk legválságosabb napjaiban, amikor békeszerető, dolgos népünket hazaáruló urai, a tőkések és nagybirtokosok, idegen érdekekért, a világháború vérzivatarába kergették, amikor a fasiszta hordák városainkat és falvainkat üszkös romhalmazzá változtatták, és országunkat a német fasizmus igájába hajtották, Sztálin nyújtott népünknek segítő jobbot, és vezette ki a szabadság világába. Hűséges és hálás magyar nép, ragyogó emlékét törvényben kívánja megörökíteni. Kérem a Tisztelt Országgyűlést, hogy a beterjesztett javaslatot elfogadni szíveskedjék!” Nagy Imrének, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökhelyettesének parlamenti gyászbeszéde és törvényjavaslata 1953 tavaszán, Sztálin halálának (1953. március 5.) apropójából.

Az eközben már szerveződő gazdasági rendőrség a politikai rendőrség körein belül jött létre. Fehér Lajos, a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának (PRO) helyettes vezetője, 1945. augusztus 14-én, az „ügyvitel során mind gyakrabban előforduló gazdasági természetű háborús és népellenes bűncselekmények szakszerű lenyomozása végett”, egy feliratban indítványozta Erdei Ferenc belügyminiszternél az új szervezet létrehozását. Lásd: Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) XIX-B-1-r (1945) 3. dob. 119. (A Belügyminisztérium Elnöki Főosztályának iratai)
A politikai rendőrség új részlege Fehér javaslatában a Gazdaságpolitikai Alosztály nevet kapta (ami aztán ténylegesen csak pár napig működött), és kezdeményezte továbbá a Budapesti Főkapitányság Bűnügyi Osztályán egy Gazdasági Ellenőrző Csoport létrehozását, amely szorosan együttműködne az új PRO alosztállyal, bármilyen függőségi viszony nélkül.
Az iratban a feladatkörét a következők szerint fogalmazta meg: „1. A múltra vonatkozóan: a) A gazdasági vonatkozású háborús és népellenes bűncselekmények felderítése. b) A demokratikus újjáépítés biztonságára aggályos, a múltban fasiszta magatartást tanúsító személyek elleni alapos nyomozás és kellő nyomozati adat alapján közigazgatási eljárás lefolytatására vonatkozó javaslat megtétele. 2. A jelenre és jövőre vonatkozóan: a) A gazdasági és hitelélet, a termelési rend – különös tekintettel az újjáépítésre és a jóvátételi szállításokra – politikai szempontból való ellenőrzése, a fennálló és feltehetően még hatályba lépő jogszabályok alapján. b) Ezen jogszabályokba nem ütköző, de a gazdasági életben akár bűnös szándékból, akár e nélkül is a termelés folytonosságát, az újjáépítés biztonságát veszélyeztető (szabotázs) elemeknek a gazdasági életből közigazgatási úton való eltávolítása. 3. Személyi és cégnyilvántartás vezetése: E nyilvántartásban feldolgozandók: az alosztály teljes ügyiratanyaga, Baross Szövetség, Magyar–Német Kereskedelmi Kamara és hasonló szervezetek teljes anyaga, a gazdasági vállalatoknál, Kereskedelemügyi, Iparügyi, Pénzügy-, Földművelésügyi Minisztériumban nem igazoltak adatai. 4. Jelentősebb fasiszta eredetű gazdasági vagyontárgyak felkutatása: Olyan német vagy fasiszta eredetű tőkék, vállalatok, vagyonok vagy vagyontárgyak felkutatása, amelyek akár álcázva, illetve színleges elidegenítési szerződéssel továbbra is arra illetéktelen kezekben vannak és nem az újjáépítés szolgálatában állnak. Ezeknek az Elhagyott Javak Kormánybiztosságához való egyidejű bejelentése mellett szükség esetén az illetékes szakminiszternek az újjáépítés szolgálatába való állítás végett leendő átadása. 5. Rendelet-tervezetek szerkesztése.” (MOL XIX-B-1-r /1945/ 3. d. 119.)
Fehér Lajos felterjesztésére 1945. szeptember 1-jén érkezett válasz a Belügyminisztériumból. Ez a leirat ideiglenesen hozzájárult a személyi, szervezeti és feladatkör tekintetében az alosztály működéséhez (MOL XIX-B-1-r /1945/ 3. d. 119.)

A Kis Újság a „Gazdasági rendőrség alakul” című tudósításában így tájékoztatta a megalakítandó új szervezetről olvasóit: „Új biztonsági szerv a közellátás érdekében. – A kormány elhatározta, hogy gazdasági rendőrségi szervezetet állít fel. Ez a gazdasági rendőrség most áll szervezés alatt, de rövidesen megkezdi működését. Elsősorban a gazdasági rendőrség feladata lesz ügyelni arra, hogy a kiadott rendeleteket pontosan hajtják-e végre, ellenőrzi a terménybeszolgáltatásokat, a malmok működését, igyekszik megakadályozni a csempészést. Budapesten a gazdasági rendőrség a feketepiacot fogja figyelni, a tőzsde körüli feketézőket és valutázókat, ugyanakkor pedig vigyáz majd az élelmiszer fronton is, nehogy valamilyen fontos rendeletet a közönség kárára kijátszanak. A gazdasági rendőrség feladata lesz továbbá a budapesti pékek ellenőrzése.” (Kis Újság, 1945. augusztus 30. 2. o.)

Augusztus második felétől egészen a gazdasági rendőrség működésének megindulásáig a rendőrség valamint az Áruellenőrzési Főosztály tartott sorozatos razziákat a főváros piacain és csarnokaiban. Például 1945. augusztus 22-én Haris Olivér detektívfőnök vezetésével a rendőrség nagyszabású razziát tartott a Nádor utcai tőzsdénél, amelynek célja a környéket ellepő valutázók begyűjtése volt. Az Áruellenőrzési Főosztály vizsgálatai kiterjedtek a vendéglőkre is, amelyek ellen főleg árurejtegetés, illetve rendeletekben tiltott ételek (pl. borjúhús) felszolgálása miatt léptek fel. Egy esetben pedig a Főosztálynak a VI. kerületi rendőrséggel együttműködve sikerült lelepleznie egy cukor, szaharin és inzulin üzletszerű csempészéséből élő csoportot. Működésük és a nyomozásaiknál használt eljárásaik megegyeztek a későbbi gazdasági rendőrség módszereivel. Az Áruellenőrzési Főosztály akcióiról részletes tudósításokat lehet olvasni a Szabad Nép (a Magyar Kommunista Párt napilapja) 1945. augusztus 23. és 30. napi, valamint a szeptember 1., 5., 6. és 13. napi számaiban is.

Majd a kommunista napilap 1945. szeptember 15. napi számában értesítették a lakosságot arról, hogy aznap hivatalosan is megkezdte a működését a gazdasági rendőrség (lásd: Szabad Nép 1945. szeptember 15. 2. o. „A gazdasági rendőrség megkezdi működését” kezdetű cikket). A Gazdasági Rendészeti Osztály felállításáról – az éppen átszerveződő Budapesti Főkapitányság keretei között – a döntés már szeptember 8-ig megszülethetett, ugyanis aznap a budapesti rendőrség kommunista pártaktívájának gyűlésén Ratulovszky János főkapitány-helyettes már kész tényként beszélt az új osztály létrejöttéről.

A GRO első szervezeti felépítéséről egy 1945. szeptember 24. -i keltezésű felterjesztésből tudhatunk meg adatokat (MOL XIX-B-1-r /1945/ 5. dob. 208.). E szerint a kezdeti állomány teljes létszáma gépírónőkkel, altisztekkel stb. együtt 75 fő volt. Ez már több mint duplája volt az augusztusi, rövid ideig fennálló Gazdaságpolitikai Alosztály tervezett létszámának. A Gazdaságpolitikai Alosztály összeállításánál felmerült 24 fős létszámból 15 fő a GRO állományba is átkerült.
A felterjesztés részletezte a gazdasági rendőrség szervezeti felépítését, amely a dr. Villányi András osztályvezető, a helyettese, titkára, gépírónője, tolmácsa és szolgálatvezetője alkotta törzsön, és a segédhivatalon kívül még hat alosztályból állt: I. alosztály – valuta és hitel; II. alosztály – tüzelő és élelmiszer; III. alosztály – ipari nyersanyagok; IV. alosztály – ipari cikkek és ruha; V. alosztály – közlekedési és üzemanyagok; VI. alosztály – gyógyszer és megfigyelés.
A gazdasági rendőrség szerződéses alkalmazottként igénybe vett még gazdasági szakértőket és hites könyvvizsgálókat is. Ezt a hat alosztályos rendszert 1945 decemberében a nem megfelelő hatékonyság miatt négy alosztályosra csökkentve, és az állomány egy részét is leváltva, Villányi András átszervezte a gazdasági rendőrséget (MOL XIX-B-1-r /1945/ 15. dob. 763.).

A II. alosztály az ipari üzemekben elkövetett gazdasági bűncselekmények és szabotázsok felderítésére és kinyomozására specializálódott. Később Radványi Dezső áv. főhadnagy, az ÁVO VII. alosztályának vezetője készített jelentést a gazdasági rendőrség II. alosztályának tevékenységéről (lásd ezt: PIL 274.f. 11/10 ő.e.).
A III. alosztály valutaügyekkel foglalkozott, és nyomozása eredményeként ítélték el például Ordass Lajos evangélikus püspököt 2 év fegyházra 1948 szeptemberében. Erről lásd Ordass Lajos: Válogatott írások (folytatás). Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya. Budapest, 1998. 439. o. valamint Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban BFL) Budapesti Megyei Bíróság (BMB.) 495/1948.

A Politikai Rendészeti Osztály Gazdaságpolitikai Alosztálya, majd pedig a Gazdasági Rendészeti Osztály vezetésével is – a kezdetektől – dr. Villányi Andrást, egy harminckét éves rendőrtisztet bíztak meg a politikai rendőrség állományából. Dr. Villányi (Wilheim) András 1913-ban született Budapesten. Polgári családban nőtt fel, apja Villányi Ármin Benedek orvos, édesanyja Milch Anna. Jogi egyetemre járt és 21 évesen, 1934-ben szerezte meg a jogi doktorátust. Ezek után 1934-től egészen 1942-ig, 8 éven keresztül a Bodrogi Ügyvédi Irodában dolgozott. Zsidó származása miatt 1942-től munkaszolgálatra kellett bevonulnia Sárospatakra. Későbbi pályafutása szempontjából jelentős, hogy munkaszolgálata alatt összekerült korábbi egyetemi barátjával és jogásztársával, dr. Tímár Istvánnal, aki később az államvédelemnél fontos pozíciókat töltött be. 1944 novemberében, a szovjet hadsereg közeledtével a kaotikus állapotokat kihasználva Miskolc közelében egy Onga nevű községnél Villányinak többedmagával sikerült megszöknie. 1944 decemberében együtt kerültek a már szovjet fennhatóság alá került Debrecenbe, ahol jelentkeztek a frissen megalakult államrendőrséghez. Képességei, jó kapcsolatai és az akkori ideiglenes állapotok káderhiánya miatt Villányi rögtön viszonylag magas beosztásba került, rendőrfogalmazói rangot kapott.
Ide érdekességként jegyzem meg, hogy a Horthy-korszak rendőrségénél használt rendőrfogalmazói rang az új államrendőrségnél az 1945. szeptember 1-jén bevezetett elnevezések szerint rendőr századosnak felelt meg (lásd ezt: Rendőrségi Közlöny 1945. szeptember 1.).
Rövid idő elteltével, 1945 januárjában már alosztályvezetői megbízást kapott az Erdei Ferenc belügyminiszter által politikai rendőrség létrehozásával megbízott Tömpe András szervezetében. Villányi András is tagja volt az 1945. január 26-a körül Debrecenből Pestre érkező Tömpe-féle csoportnak, amely a már említett okok miatt konfrontálódott a helyi Politikai Rendészeti Osztállyal, és annak vezetőjével, Péter Gáborral, aki be sem engedte az első nap őket az Andrássy út 60. alatti, frissen kiválasztott székházba. Villányi hamarosan átkerült Péter Gábor csapatába, aki elégedett volt a jogászból lett fiatal politikai nyomozótiszttel, és őt ajánlotta a gazdasági bűnözés ellen felállítandó szervezet élére.

A gazdasági rendőrség 1945. szeptember 15-én, egy szombati napon kezdte meg működését, amiről a másnapi Szabad Népben lehetett részleteket olvasni:
„A gazdasági rendőrség Wurm utca 3. szám alatt szombaton reggel megkezdte működését. Reggel 7 órakor 150 válogatott nyomozó gyűlt össze a gazdasági rendőrség vezetőjének, dr. Villányi Andrásnak szobájában rövid megbeszélésre. A tanácskozás után 50-en azonnal ellenőrző körútra indultak a feketézők és árurejtegetők ismert központjai felé.
Az első fogás: – Negyed 8-kor megszólal a telefon és jelentik, hogy a Koppány utca 3. szám alá teherautón hagyma és burgonyaszállítmány érkezett. Azonnal elindul három rendőrtiszt, dr. Rigó rendőrfőhadnagy, Lugosi nyomozó százados és Bódi nyomozó alezredes. Félóra múlva már jelentik, hogy a szállítmányt Tót Imre makói hagymakereskedő hozta fel szállítási engedély nélkül. 70 mázsa hagymát és 2 mázsa burgonyát akart elfeketézni…
– Az árut tessék lefoglalni és hatósági áron szétosztani a csepeli gyár dolgozói között! – hangzik az utasítás.”
„– Már az első órák eredményei is megfelelőek – mondja Ratulovszky főkapitány helyettes. – A gazdasági rendőrség hatásosan és gyorsan tud közbelépni, annak ellenére, hogy szervezése még nem is fejeződött be. A gazdasági rendőrség is ugyanúgy, mint a demokratikus rendőrség, a dolgozó népért van. Ne féljen tehát a gazdasági rendőrségtől se a legális kereskedelem, se az ipar, mert nem ellenük, hanem őértük dolgozik. A társadalomnak csak kis rétege spekulál a dolgozók bőrére és mi csak ezek ellen, az engedély nélkül garázdálkodó üzérek ellen lépünk fel. A spekulánsoktól elkobzott közszükségleti cikkeket a rohammunkások és a közönség kapja.” (lásd a Szabad Nép, 1945. szeptember 16. 3. o. „Több mázsa, feketézőktől elkobzott élelmiszert juttattak a dolgozóknak” című cikkét)

Ez itt a kazár zsidó Kovács László aki eurórabszolgává tette

a magyarságot ezért a lerobbant kocsiért !!!

Amint a beszámolóból is kiderült, a gazdasági rendőrség tevékenységének az egyik kiemelkedő részét a razziák alkották. A GRO nyomozóinak feladata volt a közélelmezéssel, közellátással kapcsolatos visszaélések, mint az árdrágítás, áruvisszatartás, közvetítő kereskedelem stb. esetén a szabálysértőkkel szembeni fellépés. Ellenőrizték, hogy a kereskedők bejelentették-e árukészletüket, illetve tudják-e azok eredetét igazolni. Az 1945 októberét követően életbe lépett valuta- és aranyforgalom korlátozó rendelkezés miatt gyakorlatilag nem lehetett a lakosság birtokában külföldi fizetőeszköz, illetve törtarany vagy aranyérme. A gazdasági rendőrség emberei a szórakozóhelyeken tartott razziák során megmotozhatták a vendégeket, valutaüzérekre vadászva. Szintén a szervezet feladatai közé tartozott a hatalmas mértékű csempészet visszaszorítása is. 1946 augusztusától az új fizetőeszköz, a forint értékállóságát veszélyeztető cselekmények elleni eljárások is a GRO-hoz tartoztak. A különféle rendeletek megszegői ellen a gazdasági rendőrség széles hatáskörben léphetett fel. A detektíveknek joguk volt árut lefoglalni, üzleteket, kávéházakat, éttermeket bezáratni, személyeket letartóztatni.
A Gazdasági Rendészeti Osztályról a bűntettek vagy vétségek nyomozati anyagát a Valutaügyészségre, azaz a Budapesti Államügyészség Fizetési Eszközökkel Elkövetett Bűncselekmények Osztályára küldték át, ahol vádat emeltek az elkövetők ellen, méghozzá az Uzsorabíróság előtt. E különbírói fórum az uzsorával kapcsolatos ügyekben bíráskodó szerv volt, és kizárólag árdrágítással kapcsolatos, illetve valutáris bűncselekményekben hozott ítéletet. A kiszabott büntetések között gyakran szerepelt az internálás. Az akkori közállapotokról tanúskodik az, hogy a nyomozók az első tíz nap után már 180 árdrágítási ügyet zártak le és küldtek át vádemelési javaslattal a Valutaügyészséghez.

Tessék mondani ezek itt kazárok , vagy fideszes végrehajtók,

és most lakoltattak ki 30 családot !!!!

A gazdasági rendőrség támogatottsága és az irányába való figyelem fennállásának három éve és három hónapja alatt fokozatosan nőtt. Különösen Rajk László belügyminiszterré való kinevezése után, 1946 márciusától kapott a szervezet egyre nagyobb figyelmet. Dr. Villányi András igen jó kapcsolatot alakított ki új főnökével, egyik bizalmas emberének számított. A gazdasági rendőrség egyre nagyobb térnyerésének jele volt, hogy Villányi – Péter Gábor kimondott ellenkezése dacára – az ÁVO ipari, üzemi elhárítással foglalkozó VII. alosztálya felett is felügyeleti jogot nyert, illetve egyik saját alosztályát egy időre beköltöztethette a politikai rendőrség Andrássy úti központjába. Szintén dr. Villányi András korabeli befolyását és politikai súlyát jelezte, hogy tagja lett az 1948 márciusában létrehozott Államvédelmi Bizottságnak is. Ide jegyzem meg, hogy az 1948. március 4-én létrehozott Államvédelmi Bizottságnak a megalakulásakor Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Rajk László (BM), Péter Gábor (ÁVO), Földi Lajos (Katpol), és Villányi András (GRO) voltak a tagjai.

Addigra már érthető módon, elsősorban Péter Gábor ellenszenve miatt, a két vezető közt kimondottan ellenségessé vált a viszony, márcsak (és elsősorban) személyes ambícióik ütközése és eltérő habitusuk okán is. A gazdasági rendőrség és az ÁVO állománya között is igen rossz viszony alakult ki, az embereik folyamatosan rivalizáltak, sőt nem egyszer akadályozták is a másik szerv munkáját. Rajk László 1948. augusztusi leváltása után ez a rossz viszony volt az oka Villányi gyors eltávolításának is.

1948. december 15-én megszüntették a gazdasági rendőrséget. Az erről szóló belügyminiszteri rendelet szerint: „Az ország gazdasági életének stabilizálódása és megszilárdulása ma már indokolatlanná teszi ennek az önálló szervezetnek a fenntartását.” (lásd: Rendőrségi Közlöny, 1948. december 15. 948. o.)
Alosztályait beolvasztották a Budapesti Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Osztályába, illetve a frissen létrehozott BM ÁVH-ba. Villányi András osztályvezetői beosztást kapott a Pénzügyminisztériumban. A Rajk-per során azonban Dr. Szebenyi Endre tanúvallomásában elhangzott Villányi András neve is (mint Rajk közeli barátja, bizalmasa, ez várható is volt), akit még aznap, 1949. szeptember 20-án letartóztattak. Hosszas vizsgálati fogság után a következő év tavaszán, mint a Szebenyi per másodrendű vádlottja került a bíróság elé. A demokratikus államrend és a népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, valamint külföldön elhelyezett valuta bejelentésének elmulasztása volt a vád ellene. A néhány napos per végén, elsősorban a saját beismerő vallomása alapján dr. Villányi Andrást a Budapesti Büntetőtörvényszék 1950. március 17-én, első fokon kötél általi halálbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság 1950. május 20-án az ítéletet másodfokon is jóváhagyta. Dr. Villányit 1950. május 26-án akasztották fel. Lásd: Történeti Hivatal (a továbbiakban TH) V-142 720/1. – Dr. Villányi András perújításának nyomozati anyaga.

A Sztálin halála utáni enyhülés idején felülvizsgálták az ügyet, és a Legfelsőbb Bíróság 1955. október 13-án dr. Villányi Andrást az ellene emelt vádak alól bűncselekmény hiányában felmentette (TH V-142 753. – Dr. Villányi András perújításának anyaga).

Tessék mondani ez már az új fidesz !!!!

6. Államrendészet

„A bíróságokat is, melyek oly gyakran hoznak felháborító és a demokráciára szégyenletes ítéleteket, az idén szemügyre fogjuk venni és intézményesen gondoskodunk arról, hogy az új magyar szellem közéjük is teljes erővel benyomuljon.” Lásd: Rákosi Mátyás: A fordulat éve. Szikra, Budapest 1950. 164. o. A Magyar Dolgozók Pártjának szintén a fordulat évében, 1948-ban kiadott programnyilatkozata alapján is egyértelmű, hogy Rákosiék egyik fő célja az igazságszolgáltatás és a jogrendszer gyökeres átalakítása lett. Lásd: A Magyar Dolgozók Pártja határozatai 1948–1956. Napvilág Kiadó, Budapest 1998.

A politikai küzdelmek éleződése, a koalíciós pártok egyre fokozódó küzdelme a hatalom megszerzéséért, majd a hatalomváltás miatt a politikai rendészet ismét látható, kiemelt szerepet kapott.

Néhány nappal Pest felszabadítása után a Budapesti Nemzeti Bizottság már ki is nevezte a főváros rendőrfőkapitányát: „A Budapesti Nemzeti Bizottság a magyar államrendőrség budapesti főkapitányává Sólyom László, ny. százados, budapesti lakost kinevezi.” (I/3.–1945. BNB. sz.) Lásd: A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. Szerkesztette: Gáspár Ferenc, Halasi László. In.: Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai VII. Szerkesztő: Ságvári Ágnes. Budapest 1975. 19. o. Ezen első határozatok a BNB által 1945 júniusában kiadott „Határozat-gyűjtemény” –ből valók. A Fővárosi Közlöny első száma 1945. február 16. napján jelent meg, ami szintén január 21-i kelettel közli a BNB megalakulását és iménti határozatait. Más adatok szerint azonban néhány nappal korábban, az MKP Tisza Kálmán téri székházában alakult meg a BNB, a január 21. napi alakuló ülés már csak a hivatalos formalitás volt. Több visszaemlékezés szerint a BNB által kinevezett dr. Csorba János már január 19. napján megkezdte hivatali működését a Vízművek igazgatóságának székházában. Erre vonatkozólag lásd Lestyán Sándor: Az újjászületett Városháza. Budapest, 1946. február. Dr. Gulácsy György e visszaemlékezését közli Pál – Radó: Debreceni feltámadás. Debrecen, 1947. 308. o.; illetve erre vonatkozólag lásd még Vas Zoltán: Hazatérés 1944. Budapest, 1970. 176. o.

Mint korábban már említettem, az újjászerveződő fővárosi rendőrségen belül a politikai osztály az elsők között jött létre. Dokumentum igazolja, hogy Péter Gábor vezetésével már 1945 januárjának legvégén működött a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya (PRO), hatvan fővel. Az elsőként kivégzett háborús bűnösök, a munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedő és azokat legyilkoló Rotyits és Szivós keretlegények ügyét már a PRO vizsgálta ki. Budapesten, 1945. január 29. napján kezdődött el jogi értelemben véve az első népbírósági per a Zeneakadémián, ugyanis a Budapesti Rendőrfőkapitányság ezen a napon tette át az első ügyet a megalakuló népbírósághoz.

A BNB 1945. január 27. napi teljes ülésén elnöklő Vas Zoltán jelentette be, hogy „két bitang, akik maguk több mint száz hazafit végeztek ki, már kézre került… Az egész nemzetegyetem követeli, hogy ezeket a bűnösöket… felelősségre vonják.” Javasolta, hogy az öttagú bizottság állítsa fel az egy jogvégzett elnökből és négy kiküldöttből, valamint egy ügyészből álló bíróságot, amely a vizsgálatokat folytassa le, s ha kell, halállal sújtson le.
A „folyamatba tett bűnvádi ügyben” maga Péter Gábor vezette a nyomozást és a kihallgatásokat. A per kezdete előtt 2 nappal, 1945. január 27-én jelent meg a Budapesti Nemzeti Bizottság (BNB) teljes ülésének határozata, amely „egyhangúlag megadja a felhatalmazást a szűkebb bizottságnak a Népbíróság felállítására és egyben kimondja a sürgősséget.” (II/9 – 1945. BNB. sz. Lásd: A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. i. m. 20. o.) Egyébként a Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. január 27. napi teljes ülésén számolt be részletesen Faragho Gábor miniszter a kormány népbírósági rendeletéről is.

Másnap, azaz január 28-án az „ötös bizottság” deklarálta „a Népbíróságok felállításának sürgős szükségességét” és megalakítását: „A Budapesti Nemzeti Bizottság kimondja a Népbíróságok felállításának sürgős szükségességét és egyben a Népbíróság elnökévé Major Ákos volt hadbíró századost kinevezi. A Népbíróságba a Nemzeti Bizottságban részt vevő négy politikai párt egyenkint egy-egy tagot delegál, akiknek nevét a titkári hivatallal a pártok folyó hó 31-ig közölni tartoznak.” (III/2.–1945. BNB. sz.) Lásd erről bővebben a Budapesti Nemzeti Bizottság ötös bizottsága első gyűlésének (1945. január 28.) határozatait: A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. i. m. 21 – 22. o.

A dr. Major Ákos vezette tanács pedig e felhatalmazással hozta meg első ítéletét február 3-án, Rotyits Péter tartalékos főtörzsőrmester és Szivós Sándor tartalékos szakaszvezető ügyében, akik a 401. számú különleges munkásszázad tagjainak sérelmére követtek el 124 rendbeli gyilkosságot. Részletesen lásd erről Kossa István: Dunától a Donig. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2. kiadás; valamint Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség… i. m. 120. o. – 121. o. Kossa kötete számos, a PRO által készített kihallgatási jegyzőkönyvet közöl. „A Budapesti Néptörvényszék, mint ítélőbíróság N.T. 1/1945 szám alatt 1945. február 3. napján hozta meg az első ítéletét. A Magyar Nép Nevében a bíróság Haynal Alajos vezérőrnagy, Rotyits Péter t. főtörzsőrmester és Szivós Sándor t. szakaszvezető ügyében ítélkezett.” (Dr. Lukács Tibor: i. m. 80. o.)

Csupán érdekességként jegyeznék meg ide két dolgot:
1.
A népi demokrácia hajnalán a kihallgatók kényszervallatási módszerei – amiket akkoriban természetesen nem tekintettek annak – általában (elsősorban) a durva viselkedésben és a pofonokkal kísért verbális bántalmazásban nyilvánult meg, de nem volt idegen tőlük ugyanazon kínzási módszerek alkalmazása sem, amit a nyilasok használtak áldozataik sérelmére elkövetve.
De természetesen lehetne idézni arra is példákat, hogy egyáltalán, még ilyen durvább viselkedés sem történt a kihallgatottal szemben. A Péter Gábor által kihallgatott, a Horthy-korszakban elhíresült, Sallai – Fürst ügyben ítélkező egyik tanácstag, dr. Méhes Ignác első kihallgatási jegyzőkönyvében a következő szerepel: „A Fürst-ügyben csak tagja voltam a tanácsnak és a jogszabályok szerint jártam el. Élek a törvényadta jogommal, semmiféle vallomást vagy felvilágosítást nem vagyok hajlandó tenni.” – nyilatkozta az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított (Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség… i. m. 146. o.).
2.
A Budapesti Nemzeti Bizottság egy négytagú bizottságot küldött ki 5 népbírósági tanács megszervezésére, 1945 januárjának végén. A bizottság tagjai voltak: dr. Hubert Gusztáv, dr. Major Ákos, dr. Némethy Jenő és dr. Ries István. E bizottság 1945. február 19. napján jelölte ki az első négy népbírósági tanács vezető bíráját, valamint a népügyészség vezetőjét és a népügyészeket. A népbírósági tanácsokba a négy párt és a szakszervezet 2-2 tagot delegált. Lásd erről bővebben a Budapesti Nemzeti Bizottság ötös bizottsága első gyűlésének (1945. január 28.) határozatait: A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. i. m. 21 – 22. o.

Kezdetben a Tisza Kálmán téren (ma: Köztársaság tér) levő Magyar Kommunista Párt központjában, majd az Eötvös utca 7. szám alatt, s végül az Andrássy út 60. szám alatt, a korábbi, nyilas „Hűség Házában” volt elhelyezve az újjáalakított államrendőrség politikai osztálya. A PRO egyik helyettes vezetője az a Fehér Lajos lett, aki később, a Kádár korszak 1968-as gazdasági reformjainak egyik kezdeményezője volt. Fehér 1945 januárjától 1946 szeptemberéig volt a PRO munkatársa, majd saját kérésére átkerült a Szabad Föld című újsághoz.

Fentebb már szintén említésre került, hogy ebben az időben, politikai ügyekben egy másik szervezet is tevékenykedett a fővárosban, a Tömpe András által vezetett belügyminiszteri különítmény – azaz a „debreceniek” –, amely azonban nem tartozott a főkapitányság szervezetébe. A különítmény első dolga volt, hogy még januárban beköltözött a nyilasok által elhagyott Andrássy út 60-ba. Egy 1945. február 7-én kelt levél tanúsága szerint, a két szervezet között már a kezdeteknél ellentétek mutatkoztak. Február 20-án, a Péter által vezetett osztály létszáma már 98 főre nőt. Az egymással rivalizáló két szervezet néhány hétig egy fedél alatt dolgozott. Tömpe egysége, átmenetileg, mint a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Osztálya kezdte meg működését, majd, szintén Tömpe vezetésével, a debreceni egységből májusban létrejött a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya (Palasik Mária: i. m. 35. o.).
A PRO kiemelt feladata volt a háborús bűnösök felkutatása és a népbíróság elé állítása. A PRO megalakulásától, 1945. április 12-ig, 5722 „fasiszta és más reakciós elemet” vont ki a társadalomból. Április 12-én az őrizetesek száma az alábbi volt:

- A politikai rendőrség házi fogdájában: 639 fő,
- A kerületi kapitányságokon: 902 fő,
- A Fogház és Toloncügyi Osztályon: 1038 fő.

1387 fő pedig az alábbi internálótáborokban volt elhelyezve: IV. ker.: Kecskeméti utca, V. ker.: Tutaj utca, VI. ker.: Áfonya utca, X. ker.: Gyűjtőfogház, XII. ker.: Böszörményi úti volt csendőrlaktanya, XIV. ker.: Egressy út. Csepel: Királymajor, Széchenyi út; Kispest: Bercsényi úti rendőrlovassági laktanya; Mátyásföld; Kistarcsa; Pestszentlőrinc: Attila út; Pestszenterzsébet: Gubacsi úti téglagyár; Rákospalota: Árpád út.

1946. október 4-én került pont a két szervezet rivalizálásának a végére, mivel a budapesti és a vidéki osztályt Péter Gábor vezetése alatt a budapesti főkapitányság szervezetébe tartozó, de országos hatáskörű, egységes politikai rendőrséggé egyesítették Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven (lásd az 533.900/1946. számú BM rendeletet). Az átszervezésre a működés hatékonyabbá tétele mellett az is okot adott, hogy a PRO tevékenysége – túlkapásai – ellen sok panasz érkezett.
Az ÁVO feladata rendkívül széleskörű volt, és érthetően sokfajta érdeket sértett. Feladata volt többek között a demokratikus államrend és közbiztonság védelméről szóló 1946. évi VII. tc.-be ütköző cselekmények nyomozása és feljelentése. Aztán a népbíráskodásról szóló és az 1945. évi VII. tc.-be iktatott háborús és népellenes bűncselekmények nyomozása és feljelentése. Továbbá az egyesületek keletkezésének és működésének figyelemmel kísérése, politikai vonatkozású röpiratok szerzőinek és terjesztőinek nyomozása és bejelentése, a bejelentett és tudomásul vett gyűlések lefolyásának megfigyelése, államrendészeti vonatkozású bel- és külföldi adatok gyűjtése és nyilvántartása. Javaslattétel az illetékes rendőrhatóság vezetője számára az állambiztonság vagy közbiztonság szempontjából káros személyek kitiltására, internálására, valamint feladata volt még a titkos rádióállomások felderítése is.

A megyei rendőri szervezetekben a rendőrkapitányságok mellett is működtek államvédelmi osztályok. A megfigyelők az osztályvezetők alá, azok pedig, a budapesti ÁVO alá tartoztak. A politikai rendészet összlétszáma felállításakor 2000 fő volt. A szervezet működését közvetlenül a belügyminiszter felügyelte és ellenőrizte.

A kommunista irányítás alatt álló Belügyminisztériumon, valamint rendőrségen belül, a különösen elkötelezettnek számító ÁVO-nak meghatározó szerepe volt az állami hivatalokat a jobboldali beállítottságú, vagy annak tartott személyektől megtisztító, úgynevezett „B” -listázások végrehajtásában is.

A 190.165/1947. IV. 1. számú BM rendelet szerint az ÁVO véleményét minden internálásnál ki kellett kérni, s az ÁVO is kezdeményezhetett internálást. A 191.104/1947. számú BM rendelet alapján pedig a rendőrségi munkára jelentkezők esetében mindenkor ki kellett kérni a területileg illetékes ÁVO véleményét, vagyis egy általános „átvilágító” szervként is működött.

A kommunista pártnak a hatalom megragadásáért folytatott harcában döntő eszközévé vált az ÁVO, amely a politikai ellenfelek ellen is kíméletlen nyomást gyakorolt, és fellépéseivel jelentősen hozzájárult a két munkáspárt egyesüléséhez. Az ÁVO kulcsszerepet játszott a „köztársaság elleni összeesküvés” kapcsán „realizált” hét perből álló persorozat előkészítésében, amelynek során 1946-1947 fordulóján összesen 229, nagyrészt a FKgP-hez közel álló személy került a népbíróságok külön, ún. „ötös tanácsai” elé. Aztán 1948-ban új vonás jelent meg az ÁVO munkájában, ugyanis a kommunista pártvezetés megrendelésére már a Magyar Dolgozók Pártja belső élete iránt is élénken érdeklődtek.

A hatalom megragadása után már arra a látszatra sem volt szükség, hogy a politikai rendészet a rendőrség szervezetében tevékenykedik. 1948. november 25-én az ÁVO kivált a rendőrség kötelékéből és középszintű hatósági szervezetként BM Államvédelmi Hatóság (BM ÁVH) néven folytatta tevékenységét. Az ÁVH magába olvasztotta az Útlevél Alosztályt, a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóságot, a Határ-, Folyam- és Légirendészetet, a Gazdasági Rendészeti Ügyosztályt és a Bűnügyi Osztály Operatív Alosztályát. Az őrszemélyzetét pedig, önálló karhatalmi osztállyá fejlesztették fel. Az ÁVH létszáma megalakulásakor 5000 fő lett, és csak 1956. október 28-án, tehát már az 56-os forradalom és szabadságharc alatt oszlatták fel.

7. A katonai rendészet

„A Magyar Népköztársaság társadalmi életének meghatározó és alapvonása az, hogy ez egy szocialista ország és szocialista társadalom. Nálunk az embernek ember általi kizsákmányolása megszűnt, kizsákmányoló osztályok megszűntek. Nálunk osztályok még vannak, de ezek valamennyien dolgozó osztályok, és az osztályok között kibékíthetetlen ellentmondások nincsenek. Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van, és az is marad.” (1985. március. Az MSZMP XIII. Kongresszusa. Idézet az MSZMP főtitkárának, Kádár Jánosnak a záróbeszédéből.)

Már a Magyar Királyi Csendőrség megszületése előtt, 1878-ban voltak kísérletek egy tábori rendőrség megszervezésére. Ez a hadsereg mozgósításakor került volna felállításra. Még békeidőben kijelölték volna a tábori rendőrtiszteket a lovassági tisztekből, a tábori rendőr legénységet pedig a gyalogsági, a vadász és a lovassági altisztekből. De 1881-ben felállításra került a csendőrség, amelyre építve aztán megszervezték a tábori csendőrséget is.

A tábori csendőrség a csapatok teljes körű tábori rendészeti biztosítását látta el, vagyis katonai rendőrségként működött. A Tanácsköztársaság megszüntette a csendőrséget, így a tábori csendőrséget is. A Magyar Királyi Csendőrség újjá szervezése 1921-tõl indult meg, de a tábori csendőrség újbóli felállítására csak 1938-ban került sor. 1942-ben pedig megszületett a Tábori Rendészeti (Biztonsági) Szolgálat, amely önálló szabályzattal rendelkezett. Ez részletesen meghatározta a Tábori Rendészeti Szolgálat hatáskörét, illetékességét, feladatait.

E feladatokat 1945-ig a Tábori Csendőrség (azaz annak az állományából átvezényelt tábori csendőrök) valósította meg, amelyik a mozgósítás alkalmával került felállításra a csendőrség béke idején kijelölt állományából. A Tábori Csendőrség feladata általános érvényű katonai rendészeti tevékenység ellátása volt, míg a Tábori Biztonsági Szolgálat fő feladata elsősorban csak a katonai rend, a fegyelem biztosítása, fenntartása, vagy annak helyreállítása volt, méghozzá, akár a legkeményebb eszközök (azonnali felkoncolás) igénybevételével is. A Tábori Biztonsági Szolgálat is tábori csendőrség volt lényegében, vagyis itt tulajdonképpen tábori csendőrök (csak a Tábori Csendőrség láthatta el ezt a feladatot, vagyis csak a Tábori Csendőrség állományából válogatott csendőrök lehettek a Tábori Biztonsági Szolgálat emberei, a tábori rendészeti szolgálatra egyébként, főleg a hadtáp csendőrzászlóaljakat szokták alkalmazni) láttak el elsősorban csak katonai rendészeti és rendfenntartási feladatokat. A témáról bővebben lásd Szakály Sándor: A Magyar Tábori Csendőrség Története. 1938 – 1945. Ister, Budapest 2000. valamint Hollós Ervin: Rendőrség, csendőrség, VKF 2. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1971. (1972.) illetve Csendőrségi Lapok XXXII. évfolyam 17. szám (1942. szeptember 1.), Pinczés Zoltán ezredes cikkét a tábori rendészetről. Hasznos információk találhatók továbbá a Tábori Rendészeti Szolgálat Budapest, 1942. című kiadványban is.

A csendőrség 1945-ös megszűntetésével végleg eltűnt a Tábori Csendőrség és a Tábori Biztonsági Szolgálat is. 1945. január 31. napjával felállításra kerültek a honvéd kerületparancsnokságok, és persze ez alapvető változásokat jelentett. A kerület parancsnokságok feladata volt az illetékességükbe tartozó kerületben a katonai rend és fegyelem fenntartása. Ezt a feladatot az alárendeltségükbe tartozó őrszázadokkal látták el.

Az 1950-es évektől, a szovjet típusú államigazgatási rendszernek megfelelően épült ki a fegyveres erők szovjet mintájú rendszere is. 1951. szeptember 1-től állították fel a Budapesti Komendáns Hivatalt. A fővárosban lévő katonai körzetek parancsnokságainak ügyeleti szolgálatai mellett 9 fős ügyeletes alegységek dolgoztak, amelyek a közterületeken, vendéglőkben, szórakozóhelyeken folyamatosan járőröztek és ellenőrizték a katonákat, egészen az alezredesi rendfokozatig. 1956-ban ezek az egységek karhatalmi feladatokat is elláttak.

1957. január 12. napjával a Komendáns Hivatal Budapesti Helyőrségparancsnokság néven folytatta tovább munkáját, míg vidéken, az erre a célra kijelölt laktanyák politikai alapon szervezett (vagyis politikailag megbízható) őrszemélyzete látta el ezt a feladatot.

1971-tõl új szakasz kezdődött, létrehozták ugyanis a Hátország Védelmi Parancsnokságot, amelynek alapvető feladata az országos hatáskörű katonai rendészeti tevékenység volt. Az 1990-es években pedig a Magyar Honvédség katonai rendészeti szerveinél, a helyőrségekben lévő komendáns hivatalok tervezése alapján került végrehajtásra a katonai rendészeti, valamint a gépjármű ellenőrzési szolgálat ellátása. A feladatokat a katonai rendészek ekkor már némely esetekben a rendőrséggel együttműködve látták el.

Megállapítható, hogy az 1945 és 1990 között létező katonai elhárítás, a karhatalom és a Munkásőrség megléte nem indokolta katonai rendőrség, mint speciálisan olyan létezését.

A tanulmányban felhasznált fontosabb irodalmak és dokumentumok jegyzéke

- A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945 – 1946. Szerkesztette: Gáspár Ferenc, Halasi László. In.: Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai VII. Szerkesztő: Ságvári Ágnes. Budapest 1975.
- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára iratai
- Balázs Béla: Népmozgalom és nemzeti bizottságok 1945-1946. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1969.
- Balogh Sándor – Izsák Lajos – Gergely Jenő – Föglein Gizella: Magyarország története 1918 – 1975. Tankönyvkiadó, Budapest 1986.
- Budapest Főváros Levéltára iratai
- Csizmadia Andor: A nemzeti bizottságok állami tevékenysége 1944-1949. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1968.
- Fehér Lajos: Így történt. Budapest, 1979.
- Földi Pál: Horthy tábornokai 1938 – 1945. Anno Kiadó, 2007.
- Györkei Jenő: Idegen bírák előtt. Szombathelyi Ferenc újvidéki pere és kivégzése. Zrínyi Kiadó, Budapest 2002.
- Hajdu Gyula: Jogfejlődés a népi demokráciában. Jogtudományi Közlöny, 1948. évi 19 – 20. szám
- Horváth Ibolya: Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez 2. Kúriai teljes ülések, vizsgálatok és „vallomások”, „párt”-ítéletek, elvi határozatok, az ’56-os megtorlás iratai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1993.
- Korom Mihály: A magyar népi demokrácia első évei. Valóság, 1984. 3. szám
- Dr. Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok (1945-1950). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó – Zrínyi Kiadó, Budapest 1979.
- Magyar Országos Levéltár iratai
- Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései. Minerva, Budapest 1988.
- Molnár János: A gazdasági rendőrség megalakulásának körülményei. Sic Iturad Astra, 2003. 2 – 3. szám
- Nemzetgyűlés 22. ülésének jegyzőkönyve – 1946. február 27.
- Okváth Imre: „Sziget egy reakciós tenger közepén.” – Adalékok a Katpol történetéhez, 1945-1949. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000.
- Ordass Lajos: Válogatott írások (folytatás). Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya. Budapest, 1998.
- Palasik Mária: Bizalmas belügyminiszteri rendelet az internálások ügyében (1945). Társadalmi Szemle 1997. 7. szám
- Palasik Mária: A politikai rendőrség háború utáni megszervezése. In.: Államvédelem a Rákosi-korszakban. Szerkesztette: Gyarmati György. Történeti Hivatal, Budapest 2000.
- Politikatörténeti Intézet Levéltára iratai
- Rendőrségi Közlöny (Az államrendőrség hivatalos értesítője.) 1945. szeptember 1. és november 15. valamint 1948. december 15.
- Sarlós Márton: Szemelvények a NOT joggyakorlatából. Jogtudományi Közlöny, 1947. 23 – 24. szám
- Sas Ferenc: A 125 éves fővárosi rendőrség története. A kiadvány a Magyar Rendészettudományi Társaság szervezésében és gondozásában jelent meg a 2006. évben
- Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23. – 1945. november 15. A-B kötet. Magyar Országos Levéltár, Budapest 1997. (A-kötet)
- Tábori Rendészeti Szolgálat Budapest, 1942.
- Történeti Hivatal iratai
- Zinner Tibor: Háborús bűnösök perei. Internálások, kitelepítések és igazoló eljárások 1945–1949. Történelmi Szemle, 1985. 1. szám

A tanulmányban felhasznált napilapok
Kis Újság 1945. év
Szabad Nép 1945. év

A tanulmányban felhasznált periratok, kúriai döntvények
- Népbíróságok Országos Tanácsa:
NOT. III. 818/11/1945 – 1946. január 21.
NOT. IV. 465/1946-10 – 1946. július 23.
NOT. II. 1589/1946/14 – 1946. november 13.
- A Magyar Királyi Kúria 848. számú Jogegységi Határozata
- 12604/1946. Budapesti Uzsorabíróság
- Budapesti Ítélőtábla 875/1947.
- Budapesti Megyei Bíróság 495/1948.

A felhasznált internetes források jegyzéke
http://www.arta.hu/2011.
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/index.html
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/who/index.html
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/index.html
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/who.html
http://hdke.hu/tudastar/enciklopedia/ki-kicsoda