2019. április 17., szerda

Teljes ellenőrzés felé












Teljes ellenőrzés felé




A Telegraph vasárnap bejelentette, hogy a brit kormány teljes ellenőrzést akar a nyilvánosság felett, és rögzíteni fogják a lakosság összes kommunikációját, beleértve a telefonhívásokat, SMS-eket és az e-maileket is. A lap szerint a kormány utasítani fogja a telefontársaságokat és minden hazai kiszolgálót, hogy rögzítse és későbbi felhasználás céljából tárolja a telefonhívások adatait, a szöveges üzeneteket, és az e-maileket, valamint hogy korlátlanul tegye azokat hozzáférhetővé a kormány számára egy évre visszamenőleg. A brit kormány tervei az internetes közösségi honlapokat is érintik, a Facebook és Twitter üzenetek is elérhetőek lesznek a szabadkőműves kormányzat számára.


Jelen feltételek mellett a telekommunikáció ellenőrzése a társadalom feletti teljes ellenőrzést jelenti. A folyamat a legutóbbi Bielderberg találkozókon elhangzottaknak megfelelően (az internet teljes ellenőrzése a globalizációt és más szabadkőműves eszméket ellenzők elhallgattatása okán) a teljes nyugati világban megkezdődött, ennek - kezdetleges - részét képezi a szerzői jogok védelmére hivatkozó amerikai SOPA/PIPA tervezet és az európai ACTA.Ezeken a területeken a folyamat még csak kísérleti jellegű, folytatása a lakosság reakciójának megfelelően zajlik. Meg kell hagyni, ami az amerikai társadalomban széleskörű ellenállásba ütközött, az Európában gyakorlatilag ellenállás nélkül lezajlott.
A magyar kormány csatlakozott az egyezményhez a lakosság megkérdezése nélkül, és a lakosság szintén teljesen érdektelen ennek kapcsán, mert be sem került a köztudatba, se a törvénybe iktatás, se a közép-európai országokban lezajló tiltakozó tömegdemonstrációk.

A végkifejlet minden nyugati országban ugyanaz lesz, amit a brit kormány a közelgő iráni háború esetén ellenintézkedésként azonnal be fog vezetni.

Amit a legtöbb nyugati országban fokozatosan akarnak bevezetni, arra a brit kormány nemsokára rákényszerül, mégpedig átmenet nélkül. A tervezetet közvetlenül az MI5 és MI6 adta át a brit vezetésnek, mivel enélkül nem tartják elkerülhetőnek a rend teljes felbomlását. Azzal számolnak ugyanis, hogy egy Irán elleni háború esetén az iráni válasz legveszélyesebb része a muszlim lakosság azonnali reakcióját jelentené szerte a nyugati világban, ami többek között a közösségi honlapokon szervezné meg magát. Egy ilyen helyzetben Londonban nem a nyárinak megfelelő zavargásokkal kell számolni, hanemminden nagyobb város lángokban állna.
A telekommunikáció feletti ellenőrzés nyílt kihirdetése egyvalamit jelent: a cionista vezetés egyre jobban kapkod, egyre tehetetlenebb. Az internetnek köszönhetően hatalmas mértékben terjedtek el olyan információk, amik akadályt állítanak a világuralmi téboly elé, és ezt a lehetőséget minél hamarabb el akarják tüntetni. 
Nem kell különösebben tájékozottnak lenni, hogy egyértelmű legyen:
 Európában szó nincs demokráciáról - a legsötétebb, materialista szabadkőműves diktatúra épül fel a szemünk láttán, és a lakosság többsége ezt teljes passzivitással nézi.

Putyin hadat üzen Soros Györgynek és társainak

Putyin pénzügyi terroristának nevezte és a terrorista törvény alapján, elfogatóparancsot kért Soros Györgyre, a magyar származású milliárdosra. 
Putyin nem engedni, hogy kiárusítsák a hazáját, és az NWO, Új Világrend markába kerüljön!
Ezért elrendelte, hogy 
egy nemzetköz elfogató parancsot adjanak ki Soros György ellen, akit rajta kaptak, hogy pénzügyi segítséget akart küldeni azoknak, akiket ellenzéknek hívnak Oroszországban, és akik nemrég néhány tízezer embert az utcára vittek, hazugságokat bebeszélve nekik a választási csalásokról.

Ettől kezdve mister 
Sorosnak nem sok játéktere marad, hogy folytassa a piszkos játékait, mely térdre kényszerítette az egész világ pénzügyi rendszerét, folyamatosan együttműködve Rothschild és Rockefeller .
Putyin beszédét hivatalosan tették közzé az orosz hatóságok.


"Ma nyilvánosságra hozzuk az Orosz Federáció és miniszterelnökének Vlamimir Putyinnak a közleményét: 
Nemzetközi elfogató parancs kibocsátást kértük a Soros György magyar deviza spekuláns, pénzügyi terrorista ellen. Az orosz titkosszolgálatok felfedezték, tetten érték, hogy dán derivatívák és más külföldi valuták által támadást kezdett az orosz valuta ellen a pénzpiacokon.    
Meg kell említeni, hogy Soros ezeket a Derivatívákat (származékos ügyletek) luxemburgi bankok segítségével használta fel, mely szigorúan tiltva van az EU államai által aláírt Bázel II szerződésben."

Forrás: 
Stampa Libera

A huszonegyedik század magyarországi genocídiuma 

A nemzetközi pénzügyi hatalom és az általuk kontrollált utóbbi két évtized politikai vezetése, rombadöntötte Magyarország gazdaságát.

A mindennapi megélhetés költségeit egyre magasabbra tolták, viszont a multinacionális vállalatoknak adott kedvezmények és a nagyságukból adódó erőfölényük ezzel párhuzamosan megfojtotta a helyi termelést, a hazai ...feldolgozóipart, kereskedelmet és pénzügyi rendszert, valamint megkaparintották a közműhálózatokat is.

Tudatos és kiválóképpen koordinált folyamatokkal, hihetetlen kedvezményes hitelfelvételre buzdították a magyarországi polgárokat, úgy hogy a hazai fizetőeszköz hitelkamatait, indokolatlanul magasan tartották és a forint devizaárfolyamát egy mesterséges védelmi sávval kontrollálták. Ezeket a kedvezményes hitelfelvételeket, "devizaelszámolásúvá" tették, majd ezután megszüntették az árfolyamvédelmi sávot és szabad utat engedtek a spekulációnak.

Az eredmény: egymillió család lakhatása és megélhetése veszélyeztetett, szinte az összes önkormányzat a csőd szélén és többezer öngyilkosság. Személyi felelősök eddig nincsenek, a felügyeleti szervek és nyomozóhatóságok elhárítanak minden ezirányú intézkedést.

A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete több mint három éve dolgozik az igazság feltárásán, de pont azok homályosítják el az igazságot, akiknek feladata lenne mindezt kideríteni és ehhez minden eszközt bevetnek, felhasználva a birtokukba került fősodratú médiát is.

Mindenki segítségét köszönettel fogadjuk, aki konkrét, bizonyítható és felhasználható információkkal rendelkezik.
Kásler Árpád, BAÉSZ elnöke.
Kelt, Gyulán 2012. március 04-én. 

4 milliárdot fizettünk pártállami kitüntetetteknek 

2012, február 28 - 18:36 
Barikád
Évente 200 millió forint nyugdíjpótlékot fizet a magyar állam egykori partizánoknak és korábbi pártállami kitüntetésben részesítetteknek, valamint hozzátartozóinak.

A kommunista nyugdíjak megvonásának ügyében a legutóbbi ötpárti egyeztetésén újabb megdöbbentő adatokra derült fény. A Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság arról tájékoztatta a megbeszélés résztvevőit, hogy jelenleg is évente 1259-en részesülnek nyugdíjpótlékban akiket a szocialista pártállamért kifejtett tevékenységükért kitüntettek. Emellett hozzátartozóik is jogosultak a plusz pénzekre. Ez évente 200 millió forintot jelent. Ha csak a rendszerváltás utáni időszakot nézzük ez összességében majd négy és félmilliárd forintot tesz ki. Félreértés ne essék, ez nem a magas kommunista nyugdíjak tétele, ez csak a pártállam kiszolgálásáért és partizántevékenységért kapott plusz elismerés összege.

Fegyveres harcokban részt vett partizánként 47 ember kap évi összesen bruttó 7,8 millió forint nyugdíjkiegészítést, míg hozzátartozóként ugyanezen a jogcímen 177-en részesülnek évi 23,9 millió forintban. A munka vörös zászlórend kitüntetettjei közül 5 fő kap évente összesen bruttó 911 ezret, de hozzátartozói jogon is jár 3,7 millió forint a családtagoknak.

A szocialista munka hőse érdemrend utáni nyugdíjkiegészítés összesen mintegy harminc embert érint 3,3 millió forint értékben, ahogy a vörös zászló érdemrend után hozzátartozói jogon két fő évi 267 ezer forint nyugdíjkiegészítést kap kézhez. A Vörös csillag érdemrend után is lehet a mai Magyarországon bruttó 111 600 forint juttatást kapni.

A szocialista hazáért érdemrenddel kitüntetteknek, illetve hozzátartozóik részére bruttó 155 millió forintot fizetnek ki évente.

Táblázatunkban a kitüntetések mellett a pótlékban részesülők, vagy hozzátartozóik száma, az éves valamint a havi bruttó nyugdíjpótlék összege látható: 
 
Nyugdíjak táblázata

A kommunista luxusnyugdíjak megvonásának ügyében tartott egyeztetésen közeledett a javaslatot 2010-ben benyújtó Jobbik és az akkor leszavazó kormánypártok álláspontja, abban a tekintetben, hogy nem szabad tovább jutalmazni több százezer forintos nyugdíj formájában azokat a kommunista funkcionáriusokat, akik a XX. században tömegeket börtönöztettek be, végeztettek ki, akik miatt százezrek hagyták el hazájukat. 
LR 

Junge Welt: "Orbán célja a szegénység növelése" 



Techet Péter 
hetivalasz.hu 2011.08.02. - 14:36A magyar jobboldallal szemben eddig felettébb lojális berlini napilap "emberellenességgel" vádolja a budapesti kormányzatot.

A berlini Junge Welt napilap pénteki száma részletes elemzést szentel az Orbán-kormány egyéves gazdaságpolitikájának. A szélsőbaloldali újság szerint a nyugati média főleg a Fidesz-kormány "emberijog-ellenes tetteiről" cikkez, holott - véli a lap - a jobboldali kormány gazdaságpolitikája sokkal "brutálisabb".

Sándor Horváth, a Junge Welt cikkírója szerint az Orbán-kabinet gazdaságpolitikáját egyetlen cél határozza meg: az adósság csökkentése. A "protestáns Orbán" "Max Weber szellemében" egyenesen a Bibliára hivatkozva nyilvánította bűnnek az adósságot.

A marxista lap tavaly még címlapon üdvözölte az Orbán-Matolcsy-tandem gazdasági újításait, és maga is gazdasági szabadságharcról cikkezett - ráadásul címlapon -, amikor a kormány megszakította a tárgyalásokat az IMF-fel, és a saját útját kezdte el járni. Horváth szerint azonban a kormány saját útja nacionalista demagógia csak - ennek példájaként Orbán március 15-i beszédét idézi, amiben a kormányfő Brüsszelt és Moszkvát azonos rangra emelte. A Junge Welt ráadásul úgy véli, hogy Orbán kódoltan zsidózott is, amikor azt mondta: "Nem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy máshonnan diktáljanak nekünk". Horváth szerint Magyarországon a "máshonnan" kitétel alatt a "zsidó összeesküvést" szokták érteni.

Mára a Junge Welt tehát eltávolodott Orbántól, a lap szerint ugyanis a budapesti kormány a "nacionalista szólamok mögött" továbbra is liberális gazdaságpolitikát valósít meg. Orbán gazdaságpolitikája, véli a lap, "kevéssé különbözik más európai országok gazdasági liberalizmusától"; Orbán politikájának sajátosságát tehát csak abban látja a marxista napilap, hogy a neoliberális megoldásokat nacionalizmussal ötvözi. A lap szerint a strukturális átalakítások költségeit az alsóbb osztályokra terhelik, és a megszorítások is főleg a szegényebbeket sújtják. A lap példaként a szociális juttatások megkurtítását említi. "A kormány intézkedései egészen tudatosan a gazdagok javát szolgálják, és a szegények, a rászorultak ellen irányulnak", írja elemzésében Horváth. Szerinte a magyar történelem során nem került sor ilyen nagyarányú szegényellenes és gazdagpárti fordulatra, mint amire a kormány készül. Ennek egyik megnyilvánulása a flat tax bevezetése: a Junge Welt szerint az egységes tizenhat százalékos adókulcs csak a jómódúaknál eredményezett fizetésnövekedést. A lap szerint mindez nem meglepő "egy olyán párt esetében, amely a szegényeket, a betegeket és a kiszolgáltatottakat mindig is felelősnek tekintette saját helyzetükért".

A flat tax révén ráadásul a költségvetés jelentős bevételektől esett el, így a kormány további megszorításokra kényszerül - ismét a szegények ellen, jósolja a Junge Welt. A kormány a költségvetési lyukakat egyrészről a bankadóval, másrészről a magánnyugdíjpénztári vagyon "államosításával" próbálta meg eddig betömködni. (A Junge Welt amúgy mindkét intézkedést üdvözölte egykoron.)

A lap szerint a legnagyobb változások a nyugdíjrendszerben várhatóak, ugyanis annak finanszírozása egyre kevésbé megoldott. A Junge Welt azonban ismét úgy látja, hogy a tervezett reformok a szegényeket fogják még hátrányosabb helyzetbe szorítani.

Mindazonáltal "a kormányváltás óta a bérből és fizetésből élőknek sem megy jobban", a kormány "rendszeresen és ismétlődően megalázza őket". A kabinet az elmúlt egy évben "munkásellenes" irányba változtatta meg a munkajogi szabályokat, véli a berlini marxista napilap. Az újság szerint "harmadik világbeli állapotokhoz" vezet a kormány politikája, amely csak a gazdagoknak akar kedvezni. Ez utóbbira példaként említi Sándor Horváth az örökösödési adó eltörlését. A munkaadók ezentúl egyoldalúan határozhatják meg a munkavállalók szabadságát, a sztrájkjogot pedig megkurtították - sorolja az újság a szerinte aggasztó jeleket.

A családpolitikában szintén szegényellenes tendenciákat lát a Junge Welt. Szerinte a kormány a családtámogatást azért alakította át adókedvezményekbe, hogy ezáltal is a tehetősebb családokat - ahol ugyebár a magasabb kereslet okán az adókedvezmények is jelentősebb többletet eredményeznek - hozza helyzetbe.

A "legbrutálisabb" lépésnek azonban mindközül a munkanélküli segély folyósításának kilenc hónapról három hónapra csökkentését látja a napilap.

Orbán a gazdaságpolitikai intézkedéseit "a társadalom megosztása", valamint "fenyegetések" révén próbálja meg elfogadtatni. Ha egy társadalmi csoport jogait megkurtítja a kormány - véli a lap -, azonnal hangulatot kelt ezen réteg ellen, s bűnözőkként próbálja meg beállítani őket. A társadalom alsóbb rétegeit a kormány folyamatosan megalázó jelzőkkel illeti, és gyűlöletet kelt ellenük. A lap szerint a kormány egyértelműen meg akarja osztani a társadalmat, az egyes rétegeket egymás ellen akarja uszítani, hogy így védje ki egy esetleges szélesebb ellenállás lehetőségét. Eközben a kormány kommunikációja meg - hiába a mindennapi megszorítások - arról szól, hogy "a megszorítások nem vezetnek sehova", "azokat csak az előző kormányok támogatták". A Fidesz a megelőző kabineteket vádolja azzal, amire most ő készül, véli a Junge Welt, mert így akarná Orbán elfedni a megszorítások tényét.

A lap szerint Orbán politikája nem öncélú, hanem egy nagyon is tudatos társadalompolitikai irányba hat: a társadalom kettészakítása egy szűk jómódú és egy hatalmas kiszolgáltatott rétegre. A Junge Welt szerint a kormánypolitika egyáltalán nem a középosztály megerősödéséhez, hanem egy szűk, jómódú elit kialakulásához vezet. "A gazdagokhoz és a szupergazdagokhoz egyre több pénz és előjog kerül", jellemzi a helyzetet a lap. A lap szerint az állam eleve lemondott a szolidaritásról - elvégre az alkotmányban sincs immáron szó az állam szociális felelősségéről -, és így "a gazdagok örülhetnek, hogy egyre kevésbé kell érintkezniük a szegényekkel". "A társadalom kettészakadása immáron tény", jelenti ki a Junge Welt elemzése.

Mivel a Fidesz a parlamenti és demokratikus ellenállás valamennyi lehetőségét "felszámolta", a Junge Welt szerint a kormány szabadon folytathatja politikáját, "amelynek célja a még több szegénység".

A lap szerint Orbán Viktorék tudatosan arra játszanak, hogy a szegénység eleve növekedjék Magyarországon; Demján Sándor állítólag egyenesen azt nyilatkozta, hogy a kínai gazdaság is a munkások szegénysége miatt versenyképes - és a milliárdos üzletember ezt az utat ajánlja Magyarországnak is. A Junge Welt szerint az Orbán-kormány azáltal akarja növelni a magyar versenyképességet, hogy leépíti a munkajogi védelmet, csökkenti a fizetéseket, és teljesen a nemzetközi tőkének szolgáltatja ki a hazai munkásokat. A nemzetközi vállalatoknak persze igencsak előnyös, ha Magyarországon a jövőben nem kell bajlódniuk szakszervezetekkel, sztrájkokkal, és még magas fizetéseket sem kell fizetniük. A Junge Welt úgy látja: az Orbán-kormány egyértelműen a szegénység tudatos növelésével akarja a magyar gazdaságot vonzóvá tenni.

"Magyarország jövője attól függ, hogy a fejekben és a magyar emberek lelkében az értelem, az életben maradás ösztöne vagy az országra évszázadokon át jellemző konzervativizmus, önromboló és kirekesztő nacionalizmus lesz-e az erősebb" - fejezi be elemzését a berlini marxista napilap. 

Elég volt a birodalmakból

Elég volt a diktatúrákból !!!
Le a csillagokkal, le az unióval
Európai nemzetállamokat akarunk!!!!
A cionista zsidó buzi liberálisoknak el lehet menni uzsorát szedni Izraelbe, hogy az arab atombomba ne kímélje őket se. A 300 bankárcsaládot csak ki tudjuk irtani, mint ők a cári családot, a mocskos kommunista csőcselék , ha megkérjük elvégzi ezt a piszkos munkát, ha észre vetted ez is, az is zsidó volt, a gyilkos ösztönt a fajuk ellen bevetni törvényszerű, és járható út !!!


Új Diktatórikus Birodalom a láthatáron - Csillagok új köntösben, de az eszme ugyanaz



Alig tűntek el a szovjet csillagok, azonnal megjelentek az uniós csillagok... A köntös új, az eszme, a háttér ugyanaz és lassan a működés is egyre inkább hasonlóvá válik....
Kommentár nélkül, mert ennél tisztábban nem is lehetne megfogalmazni az Európai Unió működését, de az Új Birodalmi rendszer csapdáját ! Nézd meg ezt a videót, de az 5:40 - 10:20 közötti részt mindenképp! Ha csak kevés időd van, azt egyáltalán ne hagyd ki !
Vladimir Bukovsky, ismert és elismert orosz származású, a gulágot is megjárt költő, író és emberi jogi aktivista gondolatai, amit nagyon meg kellene fontolni és megértenünk!
 


 "A Szovjetúniót 15, soha meg nem választott ember irányította, akik egymást nevezték ki a pozíciókra..., akik nem tartoztak elszámolással senki irányába.
Az Európai Uniót két tucat soha meg nem választott ember irányítja, akik egymást nevezik ki pozíciókra, titokban találkozgatnak és nem tartoznak elszámolással senki irányába, és akiket semmi lehetőségünk leváltani. 
Erre persze valaki azt mondhatja: "De hát az EU-nak van egy megválasztott parlamentje!"
Nos a Szovjetúniónak is volt egy parlament félesége, a Szovjetúnió Legfelsőbb Tanácsa. Annyi volt a dolga, hogy lepecsételte a politikai döntéseket, amiket fent meghoztak. Pontosan annyi, mint az Európai Parlamentnek, ahol a kamarában a felszólalási idő csoportonként limitált és legtöbbször 1 percre korlátozódik felszólalónként. ... Szolgákkal, hatalmas juttatásokkal, bónuszokkal, életre szóló mentelmi jogokkal... pont mint a szovjet rezsim esetében. 

A Szovjetúniót erőszakkal tartották fent, gyakran megszálló katonai csapatok segítségével. 
Az Európai Uniót ugyan nem katonai erővel tartják fent, de szintén erőszakkal, gazdasági szankciókkal és fenyegetőzéssel. Ahhoz, hogy fennmaradhasson, a Szovjetúniónak folyamatosan terjeszkednie kellett. Abban a pillanatban, ahogy nem tudott tovább növekedni, elkezdett összeomlani. Az Európai Unió sorsa is ez lesz !
Nem akarták, hogy nemzetek legyenek, mindenki szovjet volt... Most meg azt akarják, hogy mindenki legyen európai !  Hisz mindkettő legfőbb célja a nemzetállamok felszámolása volt. 
A korrupció mélyen átjárta a szovjet rendszert, ez az EU-ban sincs másképp...
Akik felszólalnak ellene, azokat elhallgattatják vagy megbüntetik. A gulágok helyett most politikai gulágok jelennek meg, amit "politikai korrektségnek" neveznek. Ha valaki felszólal nemi vagy faji kérdésben a fent jóváhagyott nézetektől eltérően, azt azonnal kiközösítik, sőt támadást indítanak ellene. Mindig így kezdődik a gulág, a szabadság elvesztése. 

Sajnálatos, hogy amikor összeomlik - mert kétségünk se legyen, hogy összefog - mindig hatalmas pusztulást hagy maga után, komoly etnikai és gazdasági problémákat. 
De van alternatívája annak, hogy ne két tucat önjelölt hivatalnok és a mögötte lévő érdekcsoport irányítson Brüsszelből! Úgy hívják : FÜGGETLENSÉG !
Nem kell feltétel nélkül elfogadnod, amit ők ott Neked elterveztek ! Meg szokták egyáltalán kérdezni, Te akarod-e ? "


Aki nemmel szavazott kizárták a görög kormányzatból - Az EU zsarolás győzött


Ahogy tegnap élőben láttuk itt a blogon és folyamatosan a FB-oldalunkon megjelenő képek formájában: Görögország rendkívül nehéz órákat élt meg és sajnos a nép megint vesztésre áll az EU érdekekkel szemben. Hiába a rendőr-szakszervezet által bejelentett történelmi javaslat az EU-IMF tisztviselőkre kiadott letartóztatási parancs...a demokrácia "feltalálói" mostantól pusztán az országuk felett uralkodó EU pénzarisztokrácia diktatúrájának alanyaivá silányultak...

 
De milliók szorítanak a görögöknek, hiszen ez a sors várhat mindannyiunkra, ezért vigyázó szemetek most Athénra vessétek... , mert tudjuk, hogy a görögök nem fogják feladni a harcot és odaadni nemzetüket privatizálásra és országuk erőforrásainak kirablására a már startra készen álló IMF kartellnek ... Valószínűleg az eddiginél még elsöprőbb elégedetlenségi hullám következik!
Mindezt azért érdemes tanulmányozni, mert a jövőt vetíti előre, hiszen Románia, Görögország után bármikor berobbanhat ugyanez Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és ha Magyarországra is ráerőltetik az IMF - függést, akkor a forgatókönyv hasonló lesz nálunk is. 


Athén utcáin robbanások, százezres tiltakozó tömegek, miközben a Parlamentbe beszivárgó könnyház füstjében az összes képviselőnek név szerinti nyílt szavazással állást kellett foglalni az EU/IMF megszorító csomag mellett vagy ellen. 

Az Európai Központi Bank zsarolással átnyomta a görög parlamenten a megszorításokat. Aki nemmel szavazott, azonnal el kell hagynia a a kormányzatot. Kizárólag a megszorításokat támogatók maradhatnak irányító pozícióban. Ez volt a feltétel. 

Az EU/IMF/EKB diktátumot 199 igen, és 74 nem szavazattal fogadták el nyílt szavazással. Korábban a miniszterelnök bejelentette, hogy aki nemmel szavaz, nem maradhat a kormányzatban, ami Brüsszel diktátumának is tekinthető, hiszen a görög miniszterelnök az EKB volt alelnöke. A szavazást tíz órányi feszült vita követte a zavargásokkal és a rendfenntartással kapcsolatban. A miniszterelnök szerint "ideje lenne végre elismerni, hogy Görögország az EU integráns része", és a megszorításokat azzal indokolja, hogy Görögország többet költ, mint amennyi bevétele van. Hogy miért nem az EU által diktált projektek megvalósítását fogja vissza, az értelemszerűen szóba sem került.
A parlament ezzel kijelentette, hogy nyíltan szembemegy a népakarattal.
A szavazást követően az Európai Unió lefejezte a főbb görög pártokat. Brüsszel helytartója kijelentéseinek megfelelően, aki nemmel szavazott, az nem maradhatott a kormányzatban.Percekkel a szavazás eredményének kihirdetése után 21 képviselőt zártak ki az "Új Demokrácia" pártból. Azt követőenPapandreu pártjából zártak ki 22 képviselőt, majd még egy politikus lemondott a szavazást követő vita alatt. 

Kizárták pártjából a védelmi miniszter és a belügyminiszter helyettesét. (Konstantinos Markopoulos, Margaritis Tzimas). A Paszok pártból kizártak közt ott voltak a Papandreuhoz közel álló politikusok, mint haris Kastandidis volt igazságügyi miniszter, Spyros Kouvelis (aki a szavazás előtt függetlennek nyilvánította magát), a Paszok alapító tagja Vaso Papandreu, és a korábbi munkaügyi miniszter Louka Katseli. A vita vége felé újabb két politikust kizártak az Ortodox Pártból.

A diktátum értelmében Görögország megkapja az újabb, 130 milliárd eurós hitelcsomagot, és leírják a magánhitelezőkkel szembeni adósságok egy részét. 
Hitel helyett hitelt kaptak, cserébe a kormány 15%-al csökkenti a nyugdíj-kiegészítéseket, 20%-al csökkenti a minimálbért, és 150ezer a közszférában dolgozó lett munkanélküli egyik napról a másikra.
De a kormány politikusai szerint ezzel még mindig nincs vége: a kizárásokat követően Lukasz Papadémosz bejelentette, hogy a február 16-i Eurócsoport találkozón egy újabb megszorító csomag kapcsán fog egyeztetni.
A szavazás után azonnal összehangolt hackertámadás kezdődött a főbb kormányzati honlapok ellen. Az Anonymous hackercsoport elérhetetlenné tette a védelmi minisztérium és a rendőrség honlapját is. A városban a tegnapi szavazás óta a káosz az úr. 
A szavazást követően a városközpontban azonnal kigyulladt egy bank és egy kávézó épülete. A lángok később átterjedtek a szomszédos mozi épületére is. Az athensnews tegnap esti információi szerint a tüntetők 35 bankot, boltot és mozit gyújtottak fel a fővárosban. 54-en sérültek meg az esti utcai harcokban, és 25 embert tartóztattak le.

Reggel a rendőrség összesített információi is megjelentek, a fővárosban összesen 150 bolt lett kifosztva, 48 épület égett le, többszázan sérültek meg az összeütközésekben és 130 embert tartóztattak le Athénban. A városban mindenhol füst terjeng, a rendőri erők minden nagyobb csoportosulásra könnygázzal lőnek.


A görögöknél elfogatóparancsot adnak ki EU/IMF tisztviselőkre - Fordul a kocka

Egy tiltakozó vitatkozik a rendőrökkel a görög Parlament előtt a 24 órás általános sztrájk idején Athénban. 2012. február 7-én. A hatalmas megmozdulások mind az új megszorító intézkedések ellen vannak, amit a bankmentő csomagért cserébe a lakossággal akar lenyeletni az Európai Unió és az IMF. A lakosságnak és a rendőröknek is elege lett !



És Görögországban lehet, hogy fordul a kocka....ugyanis


Görögország legnagyobb szakszervezete bejelentette, hogy elfogatóparancsot adnak ki az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap hivatalnokai, illetve az újabb megszorításokat hirdető politikusok ellen.

A rendőrszakszervezet zsarolással, a demokrácia és a nemzeti függetlenség felszámolásával vádolta az eurokratákat, és közölte, hogy az első célpont az IMF vezetője lesz. A pénteken megszerzett levélben a rendőrség a következőkkel vádolja a politikusokat:
"Mivel tovább folytatják ezt a pusztító jellegű politikát, arra figyelmeztetjük Önöket, hogy nem fognak minket a testvéreink elleni harcra kényszeríteni. Nem szállunk szembe szüleinkkel, testvéreinkkel, gyermekeinkkel és semelyik állampolgárral sem, aki változást követel a politikában."
"Figyelmeztetjük önöket, mint a görög rendőrök legális képviselői, hogy sorozatosan elkövetett zsarolás és a demokrácia burkolt erodálása és eltörlése, a nemzeti szuverenitás megsértése miatt letartóztatási parancsot adunk ki."


A szakszervezet, amely ezt a nyilatkozatot kiadta, képviseli a görög rendőrök kétharmadát.
A levelet közvetlenül az Európai Központi Bank megbízott vezetőjének, Klaus Masuch-nak és az Európa Tanács görögországi megbízottjának Servaas Deroose-nak küldték el.


Eltörlik az Internet szabadságát az ACTA-val és Te azt sem tudod mi ez ?


Mondj NEM-et az ACTA-ra Magyarországon TILTAKOZÓ ESEMÉNY - Feb.11. ! 
Magyarország is csatlakozik az ACTA-hoz! Míg Lengyelországban országos felháborodás és tiltakozás ellene, és a lengyel miniszterelnök is megtagadta az aláírását....addig Neked, kedves magyar állampolgár, ugye fogalmad sincs róla, mi ez ???
NÉZD MEG EZT A VIDEÓT ÉS OLVASD EL A CIKKET !!!


ACTA = Hamisítás elleni Kereskedelmi Megállapodás 

Az internet feletti ellenőrzés átvétele

(THE ANTI-COUNTERFEITING TRADE AGREEMENT)


Miközben a világ a SOPA és PIPA törvények miatti felháborodásra figyelt az EU és Japán képviselői szép csendben aláírtak az említett két törvénynél is sokkal veszélyesebb egyezményt. Az Egyesült Államok és Japán kezdeményezésére és a nyilvánosság informálása nélkül készült Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) drámai módon megváltoztathatja az Internet globális felügyeletét. Az egyezménnyel kapcsolatos tárgyalásokat kizárólag az ágazat és a kormányok képviselőinek részvételével és a média teljes kizárásával tartották, fittyet hányva a demokratikus folyamatoknak.

A megállapodás olyan intézkedéseket vezet be a szerzői jogok védelmének ürügyén, ami az Internet tartalmak feletti átfogó beleszólási joggal hatalmazza fel a privát szektortAz ACTA minden korábbi jogi felügyeletet eltöröl és lehetővé teszi a szerzői jog tulajdonosoknak, hogy bírósági végzés nélkül követelhessék az általuk kifogásolt tartalmak törlését, az Internet szolgáltatókat pedig jogi úton felelősségre vonhatják, illetve megbüntethetik, amennyiben nem tesznek eleget a felszólításnak. 
Elvileg egy oldalt azért is törölhetnek, ha egy cég logóját engedély nélkül megjeleníti, vagy csupán egy szerzői joggal védett tartalomra mutató hivatkozást jelenít meg. Az ilyen vétkekért a felhasználók ellen büntető eljárás indulhat, eltilthatják az Internet használatától és még börtönbe is kerülhetnek.
A megállapodás súlyos következményekkel járhat a szólás szabadságára nézve. Az nyilvánvaló, hogy az igazi cél az információ feletti hatalom visszaszerzésehiszen az Internet segítségével egyre több ember botlik bele a globális elit örök bosszúságába: az igazságba.
A SOPA törvénynél tapasztalt heves tiltakozásból tanulva, Barack Obama, aki mint tudjuk alkotmányjogász, a törvényhozói folyamatot ügyesen megkerülve „végrehajtói megállapodásként” írta alá az ACTA-t, mivel így ennek törvényerőre emelkedéséhez nem szükséges a kongresszus jóváhagyása. A Fehér-ház nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva semmilyen információt nem volt hajlandó szolgáltatni a megállapodással kapcsolatban.
Az Internetszolgáltatókra vonatkozó büntetőjogi szankciók mellett, az ACTA arra is kötelezi őket, hogy a felhasználók személyes adatait átadják a szerzői jog tulajdonosoknak. Az intézkedés által bevezetendő jogi folyamatok ellentétben állnak az aláíró országok jogi szabályozásával, és többek között azt is lehetővé teszi, hogy a bevándorlási hivatal alkalmazottai átkutassák az utasok laptopjait, külső merevlemezeit, vagy bármilyen böngészésre alkalmas eszközt a repülőtereken vagy határátkelőkön.
A magyarországi aláírás nem érte el a hazai fővonalas média ingerküszöbét. A nemzetközi egyezmény még nem emelkedett törvényerőre hazánkban, mivel azt előbb az Országgyűlésnek ratifikálnia kell. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület közleményben tudósított az aláírás tényéről, a jogvédő szervezet szerint az aláírás illetve a ratifikáció nyomán nem változik a magyarországi jogi környezet, ellenben könnyebbé válik a magyar jogtulajdonosok érdekeinek külföldi védelme. Ellenben az aláíró országok bármelyike kifogással élhet magyar oldalak ellen, és kérheti azok lekapcsolását, törlését, illetve a tulajdonos jogi felelősségre vonását.
Az ACTA megállapodás akkor emelkedik törvényerőre az EU országokban, miután azt az Európai Parlament júniusban aláírja. Hivatalos tiltakozással és a társadalom felvilágosításával van némi halvány remény, hogy a megállapodást elutasítják. Az ACTA létezésének ténye önmagában bizonyítja, hogy globális világunk teljes gőzzel robog a rendőrállamiság és központosított hatalom felé, ahol az emberi innovációnak és önfenntartó technológiáknak nincs helye.
Zbigniew Brzerzinski, volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, a Trilaterális Bizottság társalapítója már 2010-ben a Külkapcsolatok Tanácsa előtt a globális politikai ébredés veszélyeire figyelmeztetett. Egyes technológiákban, mint afájlmegosztó rendszerekben, a blogokban vagy a nyílt forráskódú szoftverekben megvan a potenciál, hogy aláássák a központi hatalomra vágyó, a társadalmat saját áruiktól való függésre kényszerítő oligarchikus kormányérdekeket. 
Zbigniew Brzerzinski alábbi, saját könyvéből való idézete is ebbe a törekvésbe enged bepillantást:
A technotronikus kor sajátossága az irányított társadalom megjelenése. Ezt a társadalmat egy elit irányítaná, amit nem korlátoznak a hagyományos értékek. Hamarosan lehetséges lesz szintefolyamatos megfigyelés alatt taratani minden állampolgárt és mindenkiről naprakész, a legszemélyesebb információkat is tartalmazó megfelelőségi naplót vezetni. A hatóságok mindenkor hozzáférhetnek majd ezekhez az adatállományokhoz.”






Palesztína a szabadságért vívott harc szimbólumává vált. Ma kevés olyan ország van a Földön, mely ennyire agresszív és véres elnyomás alatt élne saját szülőföldjén.
Könny és vér tapad minden négyzetméteréhez. Az 
Occupation 101 (Az igazság Izraelről) és a Tears Of Gaza (Gáza könnyei) c. film után érdemes megnézni a következő filmet, melyet nem véletlenül nem engedtek bemutatni.
Túl nyílvánvaló benne a cionista pusztítás, mely mindig az alattomos sunyi emberirtás eszköze volt a történelemben és kiagyalói szeretik, ha ilyenkor mindenki úgy csinál, mint ha semmi nem történne.
De a világ már tudja, egyre jobban tudja és már nem sokáig hagyhatja ezt...

A Farkasok völgye: Palesztina című filmben a Mavi Marmara (Kék Márvány) nevű, a gázai blokádot áttörni akaró török humanitárius segélyt szállító hajó elleni izraeli támadásért vesz elégtételt. 
Az akcióban kilenc palesztinbarát török békeaktivista és török–amerikai kettős állampolgár veszítette életét. Nem mellesleg az incidenst követően Törökország és Izrael kapcsolata teljesen megromlott. A film Németországban már nagy port kavart: a német filmes hatóság, a Freiwillige Selbstkontrolle der Filmwirtschaft (Önkéntes Filmipari Önellenőrzés) technikai okokra hivatkozva nem engedélyezte a Farkasok völgye: Palesztina bemutatóját.



Kapcsolódó cikk és teljes film itt : OCCUPATION 101 - AZ IGAZSÁG IZRAELRŐL

Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is megtudják: ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról? 


Titkolt információk
2012. február 26. 06:50:54 
Neményi.net
Ideje, hogy a zsidók és a magyarok is megtudják!
Ki küldte Auschwitzbe a 460.000 zsidót Magyarországról?
 
Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelem tudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy dúrva megsemmisítésnak voltak alávatve. Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar Történelmi eseményéről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott.

Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!...Hanem a zsidók!

Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok...

1990 után , mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva-nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: magalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak.

Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb színtű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában!

Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam ( a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban , amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal).

Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elüzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrinából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrinák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és pragmatizmustól átitatva.

Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van annélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kivül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal). Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeit szolgálta!

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat.

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások színtjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy eseteg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sírató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a színten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberírtó szerepe van. Hol van innen a híres zsidó szolidarítás? Miért nem működött? Az emberi szolidarításról nem is merek beszélni!

Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantrópikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kissebbek, minél nagyobb a katastrofa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni.

Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cionizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal).

Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elitélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma síratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni.(49.oldal).

Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik síratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmentani!

Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel...

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?...A híres hat millió?

Jegyzet: A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrina szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber!

Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később leellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak...

Milyen helyzetben voltak a magyarorszégi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve?

Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalítási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a konfotját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen előlről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha...Csupán a cionista doktrina követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen...

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek?

Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal.

Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nemkivánatos, az marad a nácik rendelkezésére.Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kissebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal).

Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kissebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára.

Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért itéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról.

Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal).

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok...vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongressus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt.

Néhány tisztázó kérdés:

Az Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel?

Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán?

Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelzyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek.

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus! A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával...Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik.Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra.

Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népírtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően!

Mert ez az igazság lényege.

És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?...
ION COJA

2011. december 22.
http://romanicablues.files.wordpress.com/2011/09/ion-coja.png?w=592
Forrás: internetes körlevél 



Holokausztot megcáfoló dokumentum film
Egy amerikai zsidó David Cole megcáfolja az Auschwitz-i gázkamrákat! 


Légy a levesben: egy amerikai kongresszusi képviselőjelölt különvéleménye a "holokausztról" 
antidogma.hu, szo, 2012/03/03 - 00:21Az amerikai Kongresszus egyik republikánus képviselőjelöltje nyíltan kijelentette, hogy « a holokauszt sohasem történt meg », és hogy ez a történelem legsötétebb hazugsága.

Arthur Jones, aki Illinois állam 3. kerületében a demokrata (és zsidó) Dan Lipinski ellenjelöltje a kongresszusi választáson, világossá tette, hogy szerinte az az állítás, miszerint a nácik zsidók és mások millióit gyilkolták meg a második világháború alatt, "csupán a zsidók által szervezett nemzetközi zsarolás", számolt be a Houffington Post.

"Ez a történelem legsötétebb hazugsága, és dollármilliókat zsaroltak ki a zsidók azzal, hogy elmesélték a sorscsapásnak és siránkozásnak ezt a mítoszát a könyveikben, filmjeikben, színdarabjaikban és a tévében", tette hozzá.

"Minél több a túlélő, annál több hazugságot mesélnek", mondta a 64 éves képviselőjelölt.

Reményei szerint Arthur Jones megnyeri a republikánus előválasztást, és novemberben megmérkőzhet Lipinskivel az állam egyik képviselőhelyéért. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a furcsa kapcsolatra, amely demokrata riválisát a USA befolyásos zsidó lobbijához (AIPAC) köti. Ez utóbbi ugyanis azzal dicsekedett a honlapján, hogy egy másik zsidó képviselő, Frank Wolf (Virginia) társaságában Lipinski a fő szószólója az Irán elleni kemény fellépésnek, beleértve a Kínába irányuló kőolajexport megakadályozását is, ami a harmadik világháborúhoz vezethet.

A vietnami háborús veterán Jones az USA jelenlegi viszonyait Németország első világháború utáni helyzetéhez hasonlította, azt állítva, hogy « országunk a gazdasági, politikai, kulturális és katonai összeomlás határán van ».

"Elsüllyedünk", állapította meg dühösen.

« Ezek a kongresszusi őrült háborús uszítók, mint (a republikánus) Rick Santorum, Newt Gingrich és Mitt Romney azt mondják, hogy Iránnak nem engedhetjük meg az atomfegyvert, de Izraelnek megengedtük, hogy annyi atomfegyvere legyen, amennyit csak akar », jelentette ki Jones. "Ez nevetséges."

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök többször is felszólított a "holokauszt" történelmi vizsgálatára annak érdekében, hogy felfedjék a második világháború e leginkább médiatizált részének a valós tényeit. Kijelentései felháborodást váltottak ki az Izrael-barát nyugati hatalmak körében, amelyek azon nyomban "holokauszttagadónak" nyilvánították. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése