2019. április 16., kedd

Invázió alatt Európa










Invázió alatt Európa

-
az új megszállók már most gyilkolnak, 


erőszakolnak


  • a rendőrség beismerten elhallgatja,
  • Soros évi egymilliót akar belőlük a 
  • nyakunkba
Fehér könyvek !
2015-09-30 19:27
ÉBREDJ MAGYAR, HA VAN MÉG ISTENED!
Invázió alatt Európa: az új megszállók már most gyilkolnak, erőszakolnak – a rendőrség beismerten elhallgatja, Soros évi egymilliót akar belőlük a nyakunkba
Amit Európa jelenleg tapasztal, az nem menekültkrízis, nem bevándorlási krízis, hanem egyértelműen megszállás. Idegen, agresszív, követelőző és haszonleső, az ENSZ adatai szerint is 75%-ban katonakorú férfiakból álló tömegek özönlik el Európát. Végeláthatatlanul jönnek, s amennyiben erővel nem lesznek megállítva, ennek az áradatnak nem lesz vége, amíg Európa el nem pusztul.

A megszállókat babusgató ENSZ beismerése szerint is ez még csak a kezdet és sok milliónyira lehet számítani. Mindeközben zsidók és az elzsidósodott politikai légkörben elit pozícióba emelt fajáruló gój bábjaik tudatosan engedik és hívják a megszállókat a fehér ember életterébe. Néha nehéz lehet eldönteni, hogy például Angela Merkel értelmi fogyatékos-e, vagy egyszerűen pszichopata. Kétségtelen, hogy nem ostoba; kijelentette ő már, hogy a multikulturalizmus “teljesen megbukott”, így a helyzet világos: szándékosan akarja erőszakkal átformálni saját népét, annak életterét átengedni idegeneknek, annak kulturális és etnikai karakterét visszafordíthatatlanul átszabni. Nyílt ellensége a hagyományos európai civilizációnak. (Nem meglepő: a saját nemzete zászlójától is undorodik.)
A multikulturalizmus valóban teljesen megbukott; Európa többi bevándorlásfertőzött országához hasonlóan, a berlini rendőrfőnök, Bernhard Witthaut egy interjúban elismerte, hogy bár jellemzően tagadják ezt, Németországban is léteznek ún. No-Go Zónák, ahol a rendőrség is tehetetlen már.
Minden rendõrbiztos és belügyminiszter tagadni fogja, de persze mi tudjuk, hogy hova mehetünk rendőrautóval, és hova csak csapatszállító harcjárművekkel. Az oka ennek az, hogy kollégáink már nincsenek biztonságban kettesével, és attól kell tartaniuk, hogy ők maguk is bűntény áldozataivá válnak. Tudjuk, hogy ezek a környékek léteznek. Még rosszabb: ezeken a környékeken a bűncselekmények már nem járnak következményekkel. Magukra vannak hagyva. Csak a legsúlyosabb esetekben hallunk ezekről, mi a rendőrség. Az állam hatalma szóba sem jöhet.
Az új kontinensfoglalók is azt adják, amit a már letelepedettek: élősködés, gyilkosság, nemi erőszak
Augusztus 18-án pár szociális és nőjogi szervezet levelet írt a politikai pártok vezetőinek. Persze őket sem az őshonos fehér német nők, gyerekek jóléte aggasztja, hanem a táborokban élőké, mindenesetre fontos dolgokat tudunk meg tőlük az új kontinensfoglalókról:
A sátortáborok használata, melyekben nincsenek nemekre szabott részek, helyek, melyek zárhatók, a nőknek és gyerekeknek való biztonságos területek hiánya – csak hogy párat említsünk – a nők és gyerekek kiszolgáltatottságát növeli a táborban. Ez a helyzet azoknak használ, akik a nőknek alárendelt szerepet szánnak és őket “szabad prédának” tekintik, ha kíséret nélkül vannak. […] Amit ez eredményez, az számos nemi erőszak és szexuális bántalmazás. Szintén kapunk egyre növekvő számú bejelentéseket kényszerített prostitúcióról. Ki kell hangsúlyozni: ezek nem elszigetelt esetek. […] Nők jelentik, hogy ők, illetve gyerekek nemi erőszak és támadás áldozatai voltak. Emiatt sokan utcai ruháikban alszanak. Sokszor jelentik, hogy nem használják a mellékhelyiséget éjjel, mert félnek, hogy nemi erőszak vagy rablás áldozatai lesznek útközben. Még nappal is; a táborokon áthaladni félelmetes sok nőnek.
Pár nappal a nyílt levél megjelenése után az aláírók azt levették oldalukról indoklás nélkül. A levélben említett helyzet nem egyedi, München táborában is ugyanerről számolnak be nővédő szervezetek, annak ellenére, hogy itt már külön vannak elszállásolva a nők és férfiak. A Bayerischer Rundfunk hasonlóról ír; egy szociális munkás szerint “ez a legnagyobb kupleráj Münchenben”, megjegyezve: 10 eurót kérnek egy táborlakó nőért a striciskedő “menekültek”. Erfurtban is ez a helyzet, a Junge Freiheit egy elismerten valódi levél alapján jelenti:
A Bundeswehr (Szövetségi Védelmi Erő) elviselhetetlen körülményekről panaszkodott az erfurti menekülteket fogadó központ kapcsán. Szexuális zaklatások történnek és emberek a földre vizelnek egy belső levél szerint, amit a tisztifőorvos írt. […] Szó szerint az áll benne, hogy ‘a helyiséget naponta kétszer tisztítják. Ettől függetlenül, az épület higiéniája – véleményem szerint – nem megfelelő, mivel a szemetet folyamatosan a földre dobálják. A sarkokba vizelés rutin. A szálláshelyeken egyedülálló nőket vizelnek le más országokból származó férfiak, még akkor is, amikor azok alszanak. A szexuális zaklatás mindennapos.’
Mivel a nemzetáruló Merkel szerint nincs felső határa a beáramló idegenek befogadásának, és minden “szírt” automatikusan három évre befogadnak (amiből három év múlva már valószínűleg nem lesz kitoloncolás), nem is csoda, hogy a hamis szír iratok már könnyen beszerezhetők bárki által némi pénzért. A merkeli hívásra idejövő idegenekről számol be a Daily Mail egy bevándorló, Atif Zahoor és testvére kapcsán:
Otthagyták jó állásaikat Karachiban, Pakisztánban és most európaiak akarnak lenni. Július végén hárman beosontak Németországba feleségeikkel és gyerekeikkel, hamis iratokat használva. Együtt élnek egy ötszobás házban, melyet Angela Merkel kormánya bérel nekik, 40 percnyire Giessentől, mely az ország legnagyobb menekülttáborának ad otthont. ‘Embercsempészeknek fizettünk hamis iratokért, hogy iderepüljünk Németországba’ mondja a 34 éves Atif. ‘Menekültstátuszért folyamodtunk és a giesseni táborba jöttünk más migránsokkal. Három hete, mivel családjaink vannak, adtak nekünk egy valódi otthont.’
Atif jól öltözött és tökéletesen beszél angolul. Transzportmenedzser volt Karachiban a repülőtéren és egy tehetős családból származik. Teli szájjal hozzáteszi: ‘erőszak van politikai bandák között Karachiben. Sokan jönnek Európába. Az embercsempész úgy döntött, hogy Németország megfelelő számunkra, mert itt szívesen látják a menekülteket.’ A nyers valóság viszont az, hogy Atif nem menekül üldöztetés elől. Egyike azoknak a megélhetési bevándorlóknak, akik Németországba jönnek, mialatt a krízis egyre nagyobbra nő.
A Daily Mail riportere a fenti Bayerischer Rundfunk cikkben erőszakos prostitúció és nőkre vizelés kapcsán említett tábornál is járt, ahol hasonló történetekkel találkozott:
A Bayernkaserne tábor mellett, például, találkoztam Alival, aki nyolc napja érkezett Görögországon át. Utazásszervezőként dolgozott Lahore-ban, Pakisztán kulturális központjában. ‘Mikor elvesztettem állásomat, nekivágtam az útnak hat barátommal’ mondja. ‘Van mindenféle nemzetiség a táborban – sokan Pakisztánból, mint én is. Németországot választottam, mert ők akarnak minket itt.’
Ugyanez a történet mikor Janaid Jamshaddal találkoztam, egy 25 éves egykori diákkal. Szintén Lahore-ból, már itt van tíz napja. ‘Először 2013-ban jöttem Németországba, de kitoloncoltak’ mondja nevetve. ‘Visszajöttem, mikor hallottam, hogy Merkel asszony kinyitotta a határokat. Menekültstátuszért folyamodtam és most dolgozzák fel a kérelmemet. Mivel fiatal vagyok, remélem megkapom.’
Még a giesseni étteremben folytatom Atiffal a beszélgetést. ‘Szerintem az, hogy gyerekeink vannak segíteni fog’ mondja. ‘A házunk nagyon nagy és adnak pénzt is.’ Megjegyzem Atifnak, hogy a politikai erőszak ellenére nincs háborús helyzet Pakisztánban. ‘Gyerekeim jobb életet érdemelnek, mint Pakisztánban lenne’, mondja. ‘Boldogan nőnek majd fel Németországban.’
Amíg Atif és a többi élősködő házat és pénzt kap tehát a hazaáruló jelenlegi kormánytól, addig németeket lakoltatnak ki, hogy lakásaikban betolakodókat szállásoljanak el, egy új befogadóállomás építése ugyanis túl drága lenne, az őshonos német meg csak valami fehér ember, nem számít. Tehát nem csak szeméthegyeket hagynak maguk után minden országban, amin pofátlanul átcsörtetnek, esetleg temetőkben európaiak sírjain táboroznak, vagy maguk alá piszkítanak a sátraikban, de még az alvó nőket is levizelik, mint az állatok. A fent említett esetekhez hasonlókról pár helyi lap is beszámol:
Höchstädt: Augusztus 28-án egy 22 éves eritreai “menekült” egy év nyolc hónapra lett ítélve, amiért megkísérelt megerőszakolni egy 30 éves iraki-kurd nőt egy menekültszállón.
Stralsund: Augusztus 26-án egy 34 éves “menekült” próbált megerőszakolni egy 34 éves nőt a menekültszállás mosodájában.
Detmold: Csak augusztus 6-án jelentette be a rendőrség, hogy egy 13 éves lányt megerőszakoltak az egyik menekültszálláson, bár az eset még júniusban történt, a rendőrség visszatartotta az információt, amíg a helyi média be nem számolt róla. A lap szerkesztői megjegyzése szerint a rendőrség azért hallgatja el a bevándorlókkal kapcsolatos bűneseteket, hogy “ne adjon legitimációt a bevándorlást ellenzők kritikáinak”. Tehát politikai okokból a németek adójából fenntartott és őket védeni hivatott szerv az idegen bűnözök érdekeit védi a német érdekkel szemben.
Habenhausen: Június 12-14. között egy 15 éves táborlakó lányt folytatólagosan megerőszakolta két másik táborlakó férfi. A helyet “rémségek házának” is nevezik, mert koszovói és afrikai fiatalkorú bandák rivalizálnak benne s emiatt az erőszak gyakori.
Mint felelős európaiakat, nyilván minket jobban kell érdekeljen, hogy mennyire jelentenek veszélyt a mi népeinkre, a mi lányainkra és asszonyainkra ezek az idegenek. Nézzünk egy kicsit körül tehát, mit is hoznak még magukkal ezek a betolakodók a mi életterünkbe. Továbbra is Németország, csak az elmúlt hónapokból:
Heilbronn: Július 26-án egy 14 éves fiút bántalmaztak szexuálisan egy vonat mellékhelyiségében. A rendőrség egy “sötétbőrű” 30 év körüli férfit keres és egy 40 év körülit, aki “arabosan nézett ki”.
Karlsruhe: Szintén július 26-án egy 21 éves tunéziai “menekült” erőszakolt meg egy nőt. A rendőrség elhallgatta augusztus 14-ig, mikor a helyi sajtó beszámolt róla.
Bad Kreuznach: Június 9-én egy 20 és egy 18 éves szomáliai “menekült” lett elítélve hét és fél évre, amiért megerőszakoltak egy 21 éves nőt, még 2014 december 13-án.

München: Június 5-én egy 30 éves szomáliai betolakodó, akit Ali S-nek hívnak, négy év kilenc hónapra lett ítélve amiért megkísérelt megerőszakolni egy 20 éves nőt. A nyomorult már ült hét évet nemi erőszakért és öt hónappal a bűnismétlés előtt szabadult. Azért, hogy védje a bűnöző személyazonosságát, egy helyi lap “Joseph T.”-nek nevezte, mely így németesen hangzik és aljas mód ezzel az olvasóban azt a téves képet alakítja ki, hogy az elkövető “egy közülük”, holott egy idegen betolakodó bűnismétlő.
München: Május 20-án egy 25 éves szenegáli betolakodót tartóztattak le, miután megkísérelt megerőszakolni egy 21 éves német nőt.
Drezda: Május 22-én egy 30 éves marokkói férfit ítéltek el négy év kilenc hónapra, egy 55 éves nő megerőszakolásának kísérletéért.
Straubing: Április 16-án egy 21 éves iraki betolakodót ítéltek el három év tíz hónapra, amiért egy 17 éves lányt megerőszakolt 2014 augusztusában.
Alzenau: Április 7-én egy 29 éves “menekültet” tartóztattak le, amiért megkísérelt megerőszakolni egy 14 éves lányt.
Kirchheim: Március 17-én egy 19 és egy 20 éves afganisztáni betolakodót ítéltek el öt évre, amiért “különösen visszataszító módon” megerőszakoltak egy 21 éves nőt 2014 augusztus 17-én.
Stralsund: Február 11-én egy 28 éves eritreai idegent ítéltek el négy év börtönre egy 25 éves nő megerőszakolásáért.
Reisbach: Február 1-én, egy 27 éves szomáliai betolakodó lett letartóztatva, amiért megkísérelt megerőszakolni egy nőt.
Drezda: Január 16-án egy 24 éves marokkói bevándorló megerőszakolt egy 29 éves nőt.Essen: Egy “balkáni”, minden bizonnyal egy onnan jellemzően bevándorló koszovói albán férfi erőszakolt meg egy 14 éves lányt. Ezt az esetet is elhallgatta a rendőrség.
Alzenau: Egy 29 éves “menedékkérőt” tartóztattak le, miután megkísérelt megerőszakolni egy 14 éves lányt.
München: 2014 december 12-én egy 29 éves iraki betolakodó kísérelt megerőszakolni egy 37 éves nőt. A nőt leteperte, bántalmazta, de az sikeresen ellenállt és el tudott menekülni.
Greifswald: Február 11-én, négy évre ítéltek egy eritreai “menedékkérőt” amiért az megerőszakolt egy 24 éves nőt még 2014 októberében.Drezda: Szeptember 17-én egy 31 éves marokkói betolakodó megerőszakolt egy 31 éves nőt. Fegyverként törött üveget használt.
Megoldatlan esetek is vannak, ahol a rendőrség jellemzően polkorrekt módon “délies” (Südländer) külsejű elkövetőt keres, mely arabos kinézetet jelent. Csak augusztus havából néhány:
Stuttgart: Augusztus 1, egy “délies” férfi megkísérelt megerőszakolni egy 27 éves nőt.
Dortmund: Augusztus 12, “sötétbőrű” férfi megkísérelt megerőszakolni egy 35 éves nőt.
Ansbach: Augusztus 17, három “délies” férfi megkísérelt megerőszakolni egy 42 éves nőt.
Hanau: Augusztus 16, “délies” férfi megerőszakolt egy nőt.
Hannover: Augusztus 12, “délies” férfi megkísérelt megerőszakolni egy 17 éves lányt.
Kassel: Szintén augusztus 12-én egy “délies” férfi mutogatta magát egy 31 éves nőnek. Hasonló eset történt a közelben egy nappal korábban is.
Mönchengladbach: Augusztus 10, öt török férfi megkísérelt megerőszakolni egy lányt.
Rinteln: Szintén augusztus 10, egy “délies” férfi megerőszakolt egy 15 éves lányt.
Siegen: Augusztus 8, egy “délies” férfi megkísérelt megerőszakolni egy 20 éves nőt.
Chemnitz: Augusztus 3, egy “észak-afrikai” féreg egy 7 éves kislányt erőszakolt meg egy játszótéren. Az esetről a Kuruc.info külön is beszámolt már.
Mering: Szeptember 11-én egy 16 éves lányt erőszakolt meg egy “sötétbőrű férfi, aki törten beszélt németül” egy menekülttábor közelében. A helyi rendőrség felszólította a szülőket, hogy ne engedjék gyerekeiket el hazulról kíséret nélkül. Szintén kérték a nőket, hogy ne sétáljanak a vasútállomáshoz, mert az egy menekülttábor közelében van.
Felszólítgatós kedvében volt Pocking egy gimnáziumának igazgatója is. (A felháborító esetről magyar sajtóban valószínűleg a Kuruc.info oldalain lehetett hallani először egy korábbi írásomban, majd pár hét múlva a Blikk is említésre méltónak tartotta azt.)
A szírek többnyire muszlimok és arabul beszélnek. A menekülteknek megvan a saját kultúrájuk. Mivel iskolánk pont mellettük helyezkedik el, szerény öltözet viselése ajánlott, nézeteltérések elkerülése végett. Nyílt felsők vagy blúzok, rövidnadrágok és -szoknyák félreértésekhez vezethetnek.
Micsoda nyegle, gerinctelen félrebeszélés “félreértésekről”, miközben betolakodók veszélyt jelentenek a saját népének lányaira, a rábízott diákokra, félrebeszélés helyett inkább azért kéne lobbizzon, hogy eltakarítsák onnan a közveszélyes idegeneket. Ez a stílus látható egy helyi politikus kapcsán is, aki még a nevét se vállalja:
Mikor muszlim tinédzser fiúk szabadtéri úszómedencékhez mennek, letaglózza őket a bikinis lányok látványa. Ezek a fiúk, kik olyan kultúrából jöttek, ahol a nőket elítélik, ha azok bármilyen fedetlen testrészt is mutatnak, követni fogják a lányokat és zaklatják őket anélkül, hogy ezt felfognák. Természetesen ez félelmet gerjeszt.
Az alábbi videó jól bemutatja, milyen embertömeg árasztja el Európát jelenleg. Ezekkel szemben az ilyen férfiatlan hozzáállás, mely inkább a saját lányainkat korlátozza, ahelyett, hogy a veszélyforrás idegeneket zavarná el, nem ér el semmit.

A fenti esetekben többször is felbukkanak marokkóiak. Beilleszthetetlenségükről II. Hasszán marokkói király egy franciaországi interjúban a következőképp nyilatkozott:
II. Hasszán: Nem szeretném ha [a marokkói bevándorlók] ilyen irányú [integrációs] törekvéseknek lennének kitéve, mert sosem lesznek integrálva.
Riporter: Úgy hiszi, hogy nem akarnak [integrálódni] vagy, hogy a franciák nem akarják ezt?
II. Hasszán: Mondani fogják valaha is, hogy nem tudnak [integrálódni]? [Az integráció] lehetséges európai emberek között. Az alapok azonosak. […] Nem tehet ez ellen semmit. Ők [a marokkóiak] rossz franciák lesznek. […] Lebeszélném róla önöket, az én népem, a marokkóiak részéről, hogy megkíséreljenek bármilyen változtatást a nemzetiségükben, mert ők sosem lesznek száz százalékig franciák. Ezt garantálom önnek.
Olaszországban is hozza formáját a megszálló sáskahad. Az elefántcsontparti 18 éves néger Mamadou Kamara is európai életre vágyott. Neki is vágott az útnak és hamarosan hívatlanul, illegálisan tette be lábát az olaszok földjére. A két nyugdíjas szicíliai Vincenzo Solano (68) és felesége, a spanyol származású Mercedes Ibanez (70) szerencsétlensége az volt, hogy egy menekülttábor közelében lakott, ahol ezt a négert elszállásolták, háromezer társával együtt. Egyike volt azoknak a “nőknek és gyerekeknek”, akiket az olasz hatóságok mentettek ki a tengerből és akiket a liberális média annyira szeret sajnálni. Egy napon a deviáns néger úgy döntött, hogy fehér embert öl, így besétált a házaspár otthonába, a férfit összeverte, torkát átvágta, majd feleségét kidobta az emeleti ablakon, de feltehetően szexuális természete is volt az esetnek, mert az asszonyt meztelenül találták. A gyilkos néger persze semmi elől nem menekült Elefántcsontpartról, így be se kellett volna engedni az országba, de mindenképpen azonnal deportálni oda ahonnan jött. Június 8-án érkezett Líbián keresztül, 1143 másik betolakodóval együtt, akiket a hajóról Catania megyébe szállítottak a hatóságok. Az áldozatok lánya, Rosita Solano emiatt is vádolta Matteo Renzi olasz miniszterelnököt azzal, hogy ő is felelős szülei haláláért. Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője ennél is továbbment és az egész kormányt nevezte az eset fő felelősének. Ő nemrég utánajárt; a Catania megyében található Mineo településen tartózkodó 4 042 “menekült” közül (melyek közt 2 895 a férfiak száma) mindössze kettő jött háborús övezetből.
Érdemes megnézni Svédország legfőbb körözöttjeinek listáját is. Az arcaik és neveik alapján a negyvenháromból mindössze négy svéd, egy lengyel és pár albán/bosnyák. Az összes többi arab, néger, török… Fontos megérteni, hogy a fentiek nem kiragadott, elszigetelt esetek. Mint azt korábban alaposabban részleteztem több európai statisztikára alapozva (lásd még Sneider Tamás írásait a témában: itt és itt), ezek az arabok, négerek, harmadik világbeli Európa-idegen népségek a fehér európai nemzetekhez képest többszörösen felülreprezentáltak a bűnözésben, így tehát a fenti esetek ennek a tendenciának a jellemző példái. Aki mindezzel tisztában van, azt az új jövevények devianciája és bűnözése eleve nem lepi meg.
Befolyásos cionista zsidók támogatják Európa züllesztését
Svédország kapcsán érdemes tudni, hogy a svéd multikulturalizmust többnyire zsidók harcolták ki annak idején. Mint ez az alapos tanulmány bemutatja, a befolyásos zsidók a legmagasabb politikai szinteken többszörösen felülreprezentáltan kardoskodtak a bevándorlásért, amíg el nem érték azt. A jelenlegi fertő többnyire nekik köszönhető, beleértve a sajtót és médiát, melyet olyanok birtokolnak Svédországban túlnyomórészt, mint a zsidó Bonnier család (Bonnier AB vállalat), illetve Peter Hjørne (eredeti nevén Kaplan), a Schibsted médiabirodalom (melyben olyan zsidó pénzintézetek rendelkeznek anyagi befolyással, mint a J. P. Morgan, The Bank of New York Mellon vagy a Goldman Sachs) akiknek tulajdonában vannak a legnagyobb újságok, mint Aftonbladet, Dagens Nyheter, Expressen, Svenska Dagbladet, Sydsvenskan, Dagens Industri, vagy TV csatornák, mint LNK, TV4… Hjørne például anyagilag finanszírozta, hogy Göteborg minden gimnazistája megnézhesse a Schindler listája zsidó propagandafilmet. Jellemző módon a Dagens Nyheter szerkesztője és publicistája egy olyan zsidó, Peter Wolodarski, aki szerint a svéd fiataloknak többet kéne fajilag keveredniük, nekik “ki kell nyitniuk az ajtókat” a tömeges fajkeveredés előtt.
Egy másik befolyásos sajtó- és médiazsidó az országban Robert Aschberg, ő nem csak a tulajdonosok között, de a képernyőn is gyakran feltűnik, például olyan műsorokban, mint a Trollvadászok, amely internetes kommentelőket kutat fel otthonaikban, és kamerát az arcukba nyomva zaklatja őket a “rasszista” hozzászólásaik miatt.
Németországot éri leginkább ez az új megszállás, ennek ellenére a német(ellenes) kormány közben inkább a csúnya “rasszisták” szabad véleménnyilvánítása miatt ideges, mert nyílván az az igazi veszély a német népre. A Bloomberg számol be róla (lásd még itt), hogy Merkel két sereg betolakodóval való szelfizgetés közben a nemzetükért aggódó németek ellen se felejt el fellépni:
 
A mocskos "Erika" fedőnevű kommunista Stasi besúgó Angela Merkel német kancellár kérdőre vonta a tetves Facebook  zsidó vezérigazgatóját, Mark Zuckerberget arról, hogy miként haladnak a rasszista hozzászólások visszaszorításával, miután kormánya panaszkodott, hogy a szociális oldal nem tesz meg eleget az idegenellenes kirohanások ellen. […] Miután Merkel röviden érdeklődött a gyűlöletírások felől, a Facebook főnöke azt mondta, hogy ‘dolgoznunk kell’ az ügyön. ‘Dolgozol rajta?’ kérdezte Merkel angolul. ‘Igen’ – válaszolta Zuckerberg, mielőtt a párbeszédet megszakította a jelenlévők bemutatása.

A hónap elején a Facebook azt jelentette, hogy megnöveli a német oldalain lévő rasszista tartalmak elleni fellépését. Elmondásuk szerint szeptember 14-én csatlakozik a német Multimédiás Szolgáltatók Önkéntes Önellenőrzése nevű internetfigyelők non-profit csoportjához, hogy gyűlölködő bejegyzéseket figyeljenek.
‘Elkötelezettek vagyunk, hogy a német kormánnyal szorosan együttműködjünk ezen a fontos ügyön’ mondta Debbie Frost szóvivő egy e-mailben. ‘Szerintünk a legjobb megoldás a rasszista és xenofób hozzászólásokat tévő emberek kezelésére az, ha internetszolgáltatók, a kormány és a civil társadalom mind együttműködik, hogy ezt a közös kihívást kezelje.’
Nem az egymásra vizelő, gyerekeket erőszakoló, hamis papírjaikat újságíróknak nyíltan beismerő betolakodók jelentik a legnagyob bajt a németeket gyűlölő jelenlegi kozmopolita kormánynak, hanem a mindez ellen felszólaló gazdanép tagjai. Nem meglepő, hogy ennek is egy zsidót találunk az élén. A Bild beszámolója szerint hétfőn (szeptember 28-án), a Facebook egy delegációt küldött, hogy találkozzon Heiko Maas igazságügy-miniszterrel, akinek terve volt minderre – nevezetesen, hogy egy speciális csoport felügyelje a Facebookot és töröljön minden hozzászólást, amit az állam nem tart elfogadhatónak. A zsidó Zuckerberg kérésére a Netz gegen Nazis (Náciellenes Hálózat) németországi szervezet is része lesz az orwelli cenzúrának. A szervezetet 2007-ben az Antonio Amadeu Alap hozta létre, melynek feje a zsidó Anetta Kahane, aki nem csupán egy kommunista családból származik, de maga is az Állambiztonsági Minisztérium (Stasi) titkosügynöke volt 1974-1982 között. Manapság pedig Európa-ellenes aktivista és hivatásos fehérgyűlölő. Ebben az interjúban például annak örül, hogy Európa egyre kevésbé fehér és a hagyományos nemzetek egyre kevésbé léteznek egységben.
A bevándorlás a jövő. Nem élhetsz és dolgozhatsz a globalizált világ közepén, Európa közepén bevándorlás és mozgó népek nélkül. Így egy jó bevándorlási törvényt kell alkotni Európa-szerte, és láthatjuk, hogy Európa történelme, a nacionalizmus hosszú történelme és kis országok most krízisbe kerülnek, így sokáig tart még amíg jobbá tesszük, de kell, hogy elébe menj ennek és kell egy ilyen irányelv a bevándorlásról Európán belül. Ez nagyon fontos, hozzá kell igazítani az oktatást és az államok önmeghatározását, melyek már nem csak fehérek, csak svédek, csak portugálok, csak németek, hanem multikulturális helyek a világon.
A szokásos cionzsidó hozzáállás: hazánk csak “egy hely a világon”, mely nem a miénk, nincs jogunk nemzetet alkotni, azt megőrizni, ahogy őseink nekünk megőrizték, hanem össze kell keverednünk teljesen idegen fajokkal. Természetesen Kahane erősen zsidó identitással rendelkezik, a németeknek irdatlan szenvedést, tömeges halált, nemi erőszakot hozó évtizedes kommunista megszállást is “felszabadulásnak” nevezi, mert zsidó szemmel a fajtájának az volt. Nem lehet egy zsidótól elvárni, hogy németként, európai fehér emberként lássa a világot, mert arra képtelen. A bevándorlást is tehát zsidó szemmel látja, s mint olyan, a hagyományos fehér nemzetek felbomlása, gyengülése zsidó faji érdekeknek kedvező folyamat.
Ez a mentalitás jellemző az Európa átformálásán, felforgatásán munkálkodó zsidók között. Roger Cohen, a The New York Times publicistája a szokásos zsidó manipulációval ösztökéli az európaiakat, hogy fogadjanak be idegen tömegeket, mert “csúnya náci múlt”, és mert “vízbefulladt szír kisfiú”, azért. Nem hagyja ki ő sem, hogy az egyébként pont az ő fajtájának köszönhető kommunizmus tankjai elől menekülő 1956-os magyarokat ezekhez az egymásra vizelő, gyerekeket megerőszakoló, alacsony intelligenciájú, beilleszthetetlen és deviáns sáskahadakhoz hasonlítsa. Fehér európai menekültek vagy munkavállaló bevándorlók összemosása teljesen Európa-idegen fajtákkal aljas manipuláció. (Mint emlékezetes, a Helsinki Bizottság, MigSzol és hasonló idegenszívű szervezetek is a határon túli magyarok csonkaországi munkavállalásának sikerével, “beilleszkedésével” próbálja velünk elfogadtatni az idegen megszállókat.)
A nyíltan cionista Cohen is erős zsidó identitással rendelkezik, a világot zsidó szemmel látja, ezt a fentebb említett zsidó mentalitást tükrözi ő is, mikor így ír:
A zsidó tapasztalat az évezredek alatt azt igazolja, hogy semennyi tudományos kutatás, vallásos elkötelezettség, eltökélt emancipáció, vagy büszke hazafiság és szolgálat sem ad biztonságot. Emberek és egész nemzetek fordulhatnak ellened.
Fontos megérteni, hogy a zsidó egy rendkívül paranoiás és rögeszmés fajta. Magát örök kívülállónak érzi, mialatt zsigeri megvetés és félelem az amivel a homogén, hagyományos fehér európai gazdanépekre tekintenek; ezek bomlasztása, gyengítése emiatt is fontos nekik. Ez a paranoia és fanatizmus az, ami miatt képesek velük egyébként jellemzően ellenséges arabokat is támogatni Európa elárasztásában, a fehér nemzetek gyengítése és felforgatása ugyanis mindennél fontosabb nekik: történelmileg e fehér nemzetek voltak a zsidó faji gőg és hatalomvágy legfőbb akadályai, a zsidó felforgatók legfőbb megbüntetői. A fanatizmus és a zsidó múltban már sokszor előfordult európai ellenállástól való félelem pedig felülírja a primitívebb ellenséges araboktól való félelmüket. Már idéztem máskor, de itt fontos újra felidézni Earl Raab, a rendkívül befolyásos Rágalmazásellenes Liga egyik mellékszervezetének ügyvezető igazgatója által a Jewish Bulletin 1993. február 19-i számában elmondottakat:
A Központi Statisztikai Hivatal most jelentette, hogy az amerikai népesség fele hamarosan nem fehér, nem európai lesz. És ezek mind amerikai állampolgárok lesznek. Átléptünk egy pontot, ahol egy náci-árja párt már nem lesz képes hatalomra jutni ebben az országban. Kialakítottuk a légkört az etnikai bigottság ellenzéséhez az elmúlt fél évszázadban. Ez a légkör még nem tökéletes, de népességünk heterogén természete ezt már visszafordíthatatlanná és ezen bigottság elleni gátakat minden eddiginél praktikusabbá teszi.
Senkit sem lephet meg, hogy az aljas vén zsidó, George Soros is megtesz mindent azért, hogy Európát átformálja (lásd itt és itt). A milliárdos szeret nemzetekkel, országokkal, kultúrákkal sakkjátékot folytatni zsidó érdekek mentén. Így tett a közelmúltban Amerikában, ahol a négereket uszította fehérek ellen, vagy Ukrajna kapcsán is, ahol a viszonylag zsidómentes orosz hatás alól a nyugati zsidók kezébe játszotta át azokat, illetve korábban az arab tavasznak nevezett felforgató folyamatok támogatójaként, melyeknek komoly köze van a jelenlegi Európát érő embertömegekhez is, főleg Líbia felől. Miután a zsidó részleges hozzájárulásával felforgatták a cionisták és bábjaik a Közel-Keletet, most az onnan megindult embertömegeket igyekszik minél sikeresebben Európa vérkeringésébe fecskendezni, mely természetesen felgyorsítja a fehér ember, élettér és kultúra hanyatlását. A napokban megjelent tervezete szerint évi legalább egymillió idegent akar a fehér nemzetekbe belekeverni, mely kb. 20 milliárd euróba kerülne nekünk, európaiaknak:
  • Az EU évi legalább egymillió idegent kell befogadjon, s őket szétossza a tagállamok között. “Menekültenként” évente 15 ezer eurót (kb. 4,7 millió forint) kellene költsön fejenként rájuk, mely tartalmazná a szállásolást, egészségügyi ellátást, oktatást és azt, hogy a tagállamoknak szimpatikusabb legyen a “menekültek” befogadása. A “menekültek” abban az országban telepedhessenek le, amelyikben akarnak.
  • Az EU kell vezesse azt a globális folyamatot, mely megfelelő anyagi támogatást nyújt Libanonnak, Jordániának, Törökországnak, hogy a már ott lévő migránsokat támogassa. Ezek migránsonként 5000 euró (1,5 millió forint), vagy összesen 20 milliárd euró (6 289 200 000 000 forint). Az EU évente 8-10 milliárd euróval kellene támogassa az európai frontországokat ahol a migránsok elérik Európát, mely összeget hozzá lehetne adni a “menekültek” ellátásához. (Tehát a pénz nem a határok védelmére menne, hanem a betolakodók segítésére.)
  • Az EU azonnal ki kell alakítson egy központi migrációs és menekültügyi ügynökséget és végül egy központi EU-határőrséget melyek egyedül döntenék el ki a megfelelő menekült és ki nem. (A francba az önrendelkezéssel, a nagy testvér döntsön a tagállamok felett.)
  • Biztonságos folyosók kialakítása a betolakodóknak, hogy kényelmesen, könnyen elérjék a célországot. (Netán nagyuraknak kijáró vörös szőnyeg használatával.) Illetve megkönnyíteni nekik, hogy a frontországokat (Görögország, Olaszország) elérjék.
  • Végül beolvasztani legalább egymillió migránst évente, az EU-nak mobilizálnia kell a privát szektort, hogy azok szponzorként működjenek.
Mindezt persze az “emberi jogok” és az “EU értékei” nevében. A hagyományos nemzetek érdekei, melyek évszázadok, ezredek óta itt élnek, nem számítanak a zsidónak. Nem volt ennyire humánus, mikor a közel-keleti felforgatásokat támogatta. Hogy miért nem veti be tekintélyét, hogy Izraelt is rávegye a migránsok fogadására (mely a hetekben falakat emel pont a szírek ellen), rejtély. Mivel Sorosnak köze van az arab tavaszhoz és így Moammer Kadhafi megbuktatásához, érdemes felidézni Kadhafi szavait egy 2011. márciusában a francia France 24 televíziónak adott interjújából, melyben figyelmeztetett, hogy egy stabil Líbia nélkül nem lesz ami visszatartsa a fekete afrikaiakat attól, hogy meginduljanak Európa felé:
Milliónyi fekete van, akik megindulhatnának a Mediterrán felé Olaszországba és Franciaországba, Líbia a Mediterrán biztonságában játszik szerepet.
Fia, Seif hozzátette:
Líbia Észak-Afrika, a Mediterrán Szomáliájává válhat. Látni fog kalózokat Szicíliában, Krétán, Lampedusa szigetén. Milliónyi illegális bevándorlót fog látni. A terror a szomszédságában lesz.
Így is történt, és hogy Soros fenti tervezetének szövegéből idézzek, melyet a szíriai helyzet kapcsán írt: “az emberáradat jól előrelátható volt”. Az volt Líbia kapcsán is; Kadhafi évekkel ezelőtt kimondta, mi történik, ha Líbiát destabilizálják. Soros is tudta ezt jól, de neki persze jól jön Európa bomlasztására ez az idegen tömeg. Korábban bemutattam, hogy nemzetközileg és Európa-szerte befolyásos zsidók minden szinten támogatják az inváziót. Így van ez azóta is, például az arcátlan angliai zsidó politikus, Gerald Kaufman szerint a 20 ezer tervezett “szír menekült” befogadása nem elegendő, Anglia is, mint Németország napi 10 ezret kéne befogadjon. Az évről-évre egyre többen lévő “holokauszt-túlélők” is megszervezték magukat, s követelik Németországtól, hogy fogadjon be még többet a beilleszthetetlen idegenekből. Megtudhatjuk azt is, hogy a dúsgazdag és befolyásos, elit körökben járatos zsidó vezetők, mint a Zsidó Világkongresszus alelnöke, Ronald S. Lauder és Josef Schuster, a németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke “érti a nehézségeket, melyeken a menekültek mennek keresztül”. Nyilatkozatot adtak ki, melyben ilyen szépségek állnak:
A zsidó közösség Németországban és világszerte üdvözli ezt az evolúciót egy nyílt társadalom felé. Ez a helyes dolog. Sok zsidó a múltban a hazája elhagyására kényszerült, el lettek üldözve és máshol kellett letelepedniük, hogy megmentsék életüket. […] A menekültek többsége bátor ember. Hálásak amiért megengedik nekik, hogy itt éljenek biztonságban és cserébe adni akarnak a befogadó társadalomnak. Meg kell adnunk nekik a lehetőséget, hogy ezt megtegyék.
Valamiért ez a nemzetközi zsidó közösség nem üdvözli, vagy akarja, hogy Izrael “nyílt társadalom” legyen; azt faji törvényeivel, idegeneket kizáró falaival, palesztinok tömeges mészárlásával együtt támogatják. Ahogy az értékes, nagyon adni akaró, bátor idegenekkel sem Izraelt akarják gazdagítani. A fentiek ismeretében világos, hogy miért.
A zsidó Jewish Telegraphic Agency cikkéből tudjuk meg, hogy az ún. Zsidó Koalíció a Szír Menekültekért (mert ilyen is van) 148 ezer USA dollárt (kb. 41,5 millió forintot) adott a “menekült” nők és gyerekek, illetve az őket (értsd: a 75%-ban férfi betolakodókat) segítő önkéntesek támogatására. A különböző zsidó szervezetek koalíciója feltehetően naiv gójoktól gyűjtött pénzzel támogatja a migránsokat Jordániában, Törökországban, de Európa elárasztásához is hozzájárulnak, s olyan magyarországi csoportokat pénzelnek, mint a szegedi egyetem Életvezetési Tanácsadó Központja, és a szélsőliberális Menedék – az a Menedék, mely oldalának “tolerancia” részén olyan perverz, vérraszista zsidókat dicsér és a bevándorlás jó példájaként mutat, mint a felforgató Freud, vagy Madeleine Albright, aki amerikai külügyminiszerként egy 1996-os interjúban elmondta: félmillió iraki gyerek halála “megérte” (a zsidó érdekek mentén zajló katonai beavatkozásokat).

Ha a zsidó rabbi által bevallottan évi 300 ezer gyereket rabolnak el az USA – ban , és legyilkolva kivéreztetve , és a húsukat bedarálva a hamburgerbe , akkor ez 5 év alatt bizony a zsidók számlájára írt Solymosy Eszter gyilkosság .
Azt még megérti az ember , hogy az amerikai fiatalokat zsidó érdekekért feláldozzák – hisz a munkanélküli fiatalságot el kell tüntetni , hát a háborúk elnyelik ezeket a drága gyermekeket , kiket a szülei haza várnak , de miért nem a zsidó gyerekeket fogják be harcolni zsidó érdekekért ???? Ja hogy a végén elfogyna a kiválasztott nép !!!! A gojokért meg nem kár !!! Az állatok csak azért élnek , hogy a kiválasztott népet szolgálják , és ha nekik úgy tetszik , hát le is gyilkoltatják őket !!! Ha megúszták a kora ifjuságukban a zsidó emberrablást !!!
Éves szinten 500 ezer gyermeket rabolnak el a rabbi ebből 300 ezret az ők ténykedésüknek tud be a másik 200 ezret a zsidó sátánisták , és pedofilok számlájára kell írni .
Mert szex rabszolgaként tengetik életüket , és ha ráunnak a sátánista közösség Hillari -féle bagázs ember álldozat felmutatására használja őket !!! Így jön össze az évi 500 ezres elrabolt gyerekeknek a száma , akiket a szüleik hiába várnak haza !!! De vannak nekik testvéreik is , azok miért nem torolják meg ezt a vérgyilkosságokat !!! És miért masíroznak még mindig a halálba cionista zsidó érdekekért ??????

Lehet hogy az Amerikai nép is mélyen alszik , és még nem vette észre , hogy az USA zsidó gyarmat !!!!!

Ébresztő fiuk a koncentrációs táborok csak titeket várnak !!!!! A 800 egynehány tábor majd csak befogad benneteket családostul , már olyan koporsókat is felhalmaztak amelyben egy családot is 5 6 főt is befogadó koporsóik vannak innen látva , de nem biztos , hogy ti onnan látjátok az eseményeket , de jobb lesz ha hozzá szoktok , az elkövető eseményekhez .. . Még mindig jobb ez a módszer, mint amit a mi népünknek szántak minket húsdarálóval irtottak a kulákjainknak titulált parasztjainkat , kik önállóak lehettek volna kulákká kiáltotta ki a zsidó szabadkőműves ÁVH – s cionista horda , és bedarálta őket hal eledelnek a Dunába !!!!!
Azóta is az ő vezetésük alatt irtják a magyart máig is !!!
De volt vérgyilkosság is Solymosy Eszter , és H Zsófika személyében , és a cionista helytartóink nem győztek falazni a kazár gyilkosoknak , mert tömeges zsidó kazár irtás lett volna belőle , de ti amint látom hozzá vagytok edződve , hisz évente 300 ezres létszámban irtják gyermekeiteket , és ez a szám évről évre ismétlődik a ti cionistáitok vérszomjas állatokká váltak , és még ők mondják rátok , hogy goj állatok !!!!
A MeGdonalc hálózaton keresztül terítik a feldolgozott hamburgert világszerte , és az ígéretes helytartó réteg gyermekei azóta vígan zabálják a gyermekek húsával gazdagított hamburgereket , és így váltak világszerte kannibállá ezek a kiválasztott helytartó rétegek !!!

Hogy miért csak ők , mert az egyszerű családoknak nem telik arra , hogy a gyerekeket hamburgerrel táplálják !!!!
Nekik , jó , ha zsíros kenyérre jut , és így nem lettek kannibálok !!!
Így nem támadta meg őket a Krajcer jakov kór , amit a marhákra fogtak , pedig az emberevés velejárója !!!
Ugye , hogy össze függnek az események !!!

Ma már a mi fiainkat küldik a halálba zsidó érdekek miatt , és azért mert a hadügyminiszter anyukája homokért baszik , a fiuknak homokot kell hozniuk a kiküldetésük végén , ha életben maradnak !!!!



Szép dolog is az ilyen embereket tolerálni, de a magyar nemzetféltés persze üldözendő. Tipikus deviáns “liberálisok”. A cikkből megtudhatjuk, hogy olyan fanatikus zsidó érdekérvényesítő és Izrael-párti szervezetek is tagjai a koalíciónak, mint a Rágalmazásellenes Liga (ADL), vagy a fehér nemzetekbe idegen fajtájú tömeges bevándorlást már régóta aktívan támogató American Jewish Committee is, akiknek korábbi igazgatója, a beismerten zsidó felsőbbrendűségre nevelt Stephen Steinlight által már idéztem egy írását, melyben nyíltan beismeri: a tömeges nem fehér bevándorlás a zsidó elit számára egy “oszd meg és uralkodj” helyzetet teremt, így az zsidó érdek.


Jelenleg tehát életterünk Európa-igeden népségek általi agresszív megszállása zajlik, melyet zsidók a civil szférától a politikai elitig támogatnak, újfent bizonyítva, hogy a zsidó örök ellensége az európai civilizációnak. A fehér fiatalság feladata, hogy fellépjen ez ellen és megvédje hazáját, szakrális életterét: Európát. Nekünk, magyaroknak már szétszabdalták hazánkat és népünket, az egymilliónyi degenerált cigány mellé egyetlen új megszálló letelepedését sem tűrhetjük, ahogy azt is ki kell mondani: hazánk nem átjáróház Nyugat-Európa megszállásához! Egy elsötétülő Nyugat-Európa semmiképp nem lehet érdeke a magyarságnak. A megszállók bűnözésének napi szintű hírei közt viszont ne felejtsük el: az idegenek puszta jelenléte is veszély a fehér emberre, és ránk, magyarokra. A bűnözést egy nemzeti, gerinces hatalom a jövőben sikeresen meg tudná szüntetni, de ha demográfiailag tovább sorvad fajtánk és nemzetünk, ha egyre több és több idegen áramlik a mi vérkeringésünkbe, egy idő múlva már nem leszünk képesek visszavenni hazánkat, kultúránkat; mindazt amit pár generáció alatt lecserél ez az idegen fajta. Számarányunkkal együtt érdekérvényesítő képességünk is csökken az egyre nagyobb idegen tömegekkel közöttünk. Már az elmúlt évtizedekben letelepedett idegenek is súlyos veszélyt jelentenek Európára; már most számos városban, illetve elemzők szerint évtizedeken belül egész országokban kerülnek kisebbségbe fehérek, ha ez a folyamat nem lesz megváltoztatva – szülőföldjeiken, melyeket adott esetben évezredek óta őriznek. Az új, végeláthatatlan megszálló tömegek nem fognak maguktól megállni. Európa még sokáig magasabb életszínvonalú lesz, mint Afrika, vagy a Közel-Kelet, ahogy a fekete afrikaiak jelenlegi 1,1 milliárdos száma évtizedeken belül 
megduplázódik, az arab világban pedig még sokáig nem lesz béke és jólét, így ezek a tömegek addig áramlanak, amíg a fehérellenes politikai elit és liberális elmebetegek azt az üzenetet küldik, hogy jöhetnek.
Erőt kell felmutatni, hogy érezzék: nem éri meg ide jönni.
Csonthegyi Szilárd
Lásd még:





Az Erika "fedőnevű" egykori Stasi besúgó Merkel kiszolgáltatja Európát az amerikaiaknak



2015.10.27
Az osztrák Contra Magazin újságírója arra hívta fel a figyelmet, hogy Németországban a független sajtó csak a német kormánytól független; Angela Merkel továbbra is lehetővé teszi, hogy az USA totális médiacenzúrát gyakoroljon Németországban, és passzívan végignézi a német nép megsemmisítését.
Obama és Merkel
Obama és Merkel
Henry Paul az osztrák sajtóorgánum hasábjain arról értekezett, hogy Merkel egy totalitárius rezsimmé formálta Németországot, ami a témamegjelöléssel és a hírek egyoldalú interpretációjával teljes ellenőrzés alatt tartja a társadalom többségének gondolkozását. Az újságíró szerint “mára a vak is látja”, hogy Merkel idegen hatalmak bábjaként áll az ország élén, és helytartóként az Egyesült Államok stratégiájának végrehajtását folytatja. A sajtó és a televíziós talk-show műfajának egésze egyaránt amerikai ellenőrzés alatt áll, és az Egyesült Államok a német kormány beleegyezésével a tömegek manipulálását folytatja Németországban.
Tüntetés
Tüntetés
A szerző szerint az is Merkel helytartó szerepére vezethető vissza, hogy csendben, passzívan nézi, amint a bevándorlók elárasztják Európát, és eközben semmit nem tesz a helyzet megoldása érdekében. Ennek eredményeként Németország évek leforgása alatt egy olyan helyzetbe juthat, ahol ismeretlen személyazonosságú tömegek ellenőrzés alatt tartása már nem lehetséges, és ez a helyzet azok számára kedvez, akik bizonytalan függetlenségi törekvések miatt sakkban akarják tartani a német kormányt.
Népünk a megsemmisülés szélére jutott. Országunkat elveszik tőlünk. A demokráciánk már felbomlott, és egy idegen ellenőrzés alatt álló totalitarizmus jött létre Merkel asszony vezénylete alatt.”
Az újságíró hangsúlyozza, hogy Németország egyre mélyülő válsághelyzetben van, és a nép ellenállást kell tanúsítson a bevándorlók seregével szemben, mielőtt túl késő lesz. Henry Paul szerint azonnal le kell zárni az ország határait, kivétel nélkül mindenkit vissza kell fordítani az ország határain, el kell utasítani minden menedékkérelmet, és a Németországba már bejutott migránsokat azonnal deportálni kell a származási országukba.
Paul szerint a nép saját kezébe kell vegye a migrációs válság kezelését, és megelőző lépéseket kell tegyen, hogy a bevándorlóknak ne merjenek Németországba utazni. Amennyiben ezek a “megelőző lépések” elmaradnak, a hatalmi elit semmittevésének köszönhetően a történelem megismétli önmagát, mert idővel a nép megmentése csak olyan brutális eszközökkel lesz kivitelezhető, ami a jelenleg elképzelhető szélsőségeket is felülmúlja.


Ez valami döbbenetes őrület!

A NATO hordja százezresével a bevándorlókat Európába



2015. október 22. 08:01
Hunhír.info
A NATO érdekeltté vált a tömeges bevándorlás fenntartásában, mert az Európába importálja a biztonsági kockázatokat, és így megteremti a szükséges feltételeket (terrorfenyegetést) ahhoz, hogy a NATO rendfenntartó erőként próbálja újradefiniálni magát. Szeptember közepén huszonnyolc európai szabadkőműves páholy írt alá egy közös nyilatkozatot, amiben felszólították az európai vezetőket, hogy engedélyezzék a korlátlan bevándorlást, és ne zárják le az Európai Unió határait.
A görög parti őrség honlapján megjelenő információk szerint csak szeptemberben 142 ezer illegális bevándorlót tartóztattak le. A NATO Európába szállítja a bevándorlókat, hogy rendfenntartó erőként tüntethesse fel magát.
A szerdán nyilvánosságra hozott információk szerint csak szeptemberben összesen 142 ezer illegális bevándorlót fogtak el a görög tengerparton, miközben mindössze 91 (kilencvenegy) bevándorlót akadályoztak meg abban, hogy elhagyja az országot. A görög útvonalon keresztül Európába érkező migránsok száma exponenciálisan nő: májusban 18000, júniusban 31300, júliusban 55000, augusztusban 107000 fő érkezett Görögországba, majd ez a szám szeptemberben meghaladta a 142 ezret. A Nemzetközi Bevándorlási Hivatal szerint idén 15-ször annyian érkeznek a Földközi-tengeren keresztül, mint 2014-ben.
Görögország – mint NATO-tagállam – ahelyett, hogy megvédené Európa és a schengeni övezet határait az illegális bevándorlóktól, a Földközi-tengeren Görögország felé úton lévő migránsokat összefogja (“kimenti”), és Európa partjaihoz szállítja. Mint a parti őrség által kiadott statisztika is mutatja, a százezer számra Európa partjaihoz hordott migránsokat utána szabadon továbbengedik Európába, akik így a balkáni útvonalon át eljutnak Magyarországig, majd tovább utaznak Németországba, Angliába és Svédországba.
Mivel Görögország NATO-tagállam, ez a gyakorlat láthatóvá teszi, hogy a NATO nem megakadályozza, hanem épp ellenkezőleg: segíti Európa elárasztását afrikaiakkal és közel-keleti bevándorlókkal.
Szeptember közepén huszonnyolc európai szabadkőműves páholy írt alá egy közös nyilatkozatot, amiben felszólították az európai vezetőket, hogy engedélyezzék a korlátlan bevándorlást, és ne zárják le az Európai Unió határait. A nyilatkozatot Görögország Nagypáholya is aláírta.
Az Európai Unió máig nem tudott döntést hozni a schengeni övezet külső határainak lezárásáról, Magyarország emiatt október 16-án a horvát határszakaszt is le kellett zárja.
hidfő.ru



Minden negyedik német azt fontolgatja, hogy elhagyja a migránshullám miatt idegenné váló hazáját



2015-10-20 14:51
Minden negyedik német azt fontolgatja, hogy elhagyja a migránshullám miatt idegenné váló hazáját
Korábbi írása, A megvásárolt újságírók hamar bestsellerré vált és esélyes, hogy menekülthullám visszásságairól szóló új könyve szintén az eladási listák élén végez.
A könyvből kiderül, milyen hasznot hajt egyes nagyvállalatok malmára a “menekültipar”, például azok a gyógyszer cégek, akik a migránsoknak eladott gyógyszerekkel növelték kereskedelmi forgalmukat, vagy hogy hány német szociáldemokrata politikus dolgozik mellékállásban menekülteket elszállásoló szervezetekben. Természetesen számos párt jut törvénytelen módon pluszpénzekhez a “migránsbiznisz” keretein belül, de az újságíróknak is jár egy kis mellékes a menekültek történetéből szőtt érzékenyítő történetekért, amelyek között szép számmal akadnak kitalált sztorik is.
A könyvben szó esik arról a 300 ezer németről – közöttük 32 ezer gyerekről – is, akik hajléktalanként élnek a célországban, miközben Merkel hatalmas erőkkel politizál azért, hogy országa minél több menekültnek szolgáljon új otthonul. Mindeközben a német polgárokra havonta 3500 eurónyi plusz teher hárul minden egyes menekült után. Ez éves szinten 42 milliárd terhet ró az országra.
Ulfkotte leírja, hogy amíg Németország lett az “új haza”, addig jelentős kiáramlás indult el az országból: jelenleg minden negyedik német fontolgatja, hogy elhagyja az országot. Ez a szám éves szinten 165-170 ezer, többségük fiatal pályakezdő, friss diplomás. Az ő utánpótlásuk lesz majd a beáramló afgán és afrikai írástudatlan tömeg.
A könyvből az is kiderül, hogy sok menekültet szállodákban helyeznek el, amely ellen a tulajdonosok sem emelhetnek szót. De nem ritka, hogy kastélyokba, vagy magánnyaralókba vagy éppen idős otthonokba helyeznek el migránsokat. Az pedig, aki menedékben részesül és eltöltött 15 hónapot az országban jogosulttá válik arra is, hogy családját maga után hívja. Végül egy statisztika: Berlinben a zsebtolvajlások száma 55 százalékkal megemelkedett.


"Szeretett amerikai megszálló haderő! Kotródjatok már végre haza!"

– üzenik az eszmélő német hazafiak

"Szeretett amerikai megszálló haderő! Kotródjatok már végre haza!" – üzenik az eszmélő német hazafiak
A szükség és a kényszer, még ha lassan is, de meghozza a németek eszét. Legalábbis csak a német nép egy részének, mert kollaboráns vezetőinek útmutatása alapján a többsége továbbra is önmarcangoló, lemondó, saját alapvető érdekei ellen cselekvő. A mára kialakult tudati állapotot a vesztes háborút követően külső tényezők, erőszakos folyamatok is előidézték: a drezdai terrorbombázástól kezdve a Hollywoodban gyártott németgyűlölő filmekig, míg Európa keleti felében a korábban kommunista, manapság cionista zsidók dominálta sajtó és irodalom.
A második világháború után keleten és nyugaton nemzedékek nőttek fel a közelmúlt történelmének egyoldalú, szelektív, kizárólag a győztesek – köztük a zsidók – mártírságának, igazának és jóságának sulykolásán. Mi, hatvanasok, ötvenesek és negyvenesek reggelente a szovjet ember háborús küzdelmének dicshimnuszára ébredtünk, míg estelente a zsidók mérhetetlen szenvedésének történeteivel tértünk nyugovóra. Közben elhallgatták előttünk, nem ismertették meg velünk például a határon túli magyarok és a hazai németek háború alatti és utáni kálváriáit, de jóformán még a puszta létezésükről sem volt szabad beszélni.
Auschwitzról, Dachauról és a „hős” Osztapenko kapitányról éjjel-nappal szólt (az első kettőről továbbra is – H. J.) a verkli, de például Barcaföldvárról, Szolyváról, Csúrogról, Pozsonyligetfaluról, illetve Rudolfsgnadról (Rezsőháza), Jarmoschról (Tiszaistvánfalva), vagy éppen a fentebb említett drezdai terrorbombázásról e sorok írójával együtt sokunk csak vénülő fejjel hallhattunk először, ismerhettük meg az igazságot.
A negyed századdal ezelőtti történelmi változások egyik eredményeként egyesülhetett a kettészelt Németország, ám onnan csak az egyik megszálló hadsereg, a szovjet távozott, míg az Amerikai Egyesült Államoké továbbra is német földön állomásozik, Németországot katonailag megszállva tartja. Amiképpen a német egyesítésig a Német Demokratikus Köztársaságban és a Német Szövetségi Köztársaságban kevés kivétellel olyan kollaboráns politikusok irányították a kettéosztott, megszállt államot, akik nem elsősorban a német érdekek, a német nemzeti önérzet szószólói, alakítói voltak.
Ilyen németellenes, anyai ágról vitatott németségű politikus Angela Merkel jelenlegi németországi kancellár. Az ajvékolók lehiggasztására rögtön hozzátesszük, hogy Angela Merkellel nem az a baj, hogy az édesanyja állítólag lengyel zsidó volt, hiszen például a háború utáni Ausztriának politikai és gazdasági értelemben az eddigi legjobb kancellárja Bruno Kreisky személyében zsidó volt. Nem is az a baj vele, hogy az NDK-ban karriert futott be az ottani KISZ-ben, a Freie Deutsche Jugend (Szabad Német Ifjúság) nevű ifjúkommunista szervezeteben, s annak harcos tagjaként hevesen ellenezte Németország újraegyesítését. Hanem Merkellel az a baj, hogy a közvéleményformáló német liberális sajtó elvárásainak eleget téve, a Németországba irányuló jelenlegi tömeges népvándorlás folyamát a környezetében levő, hozzá hasonló politikusokkal együtt néhány nappal ezelőtt még bátorította, majd amikor már a veszély mérete mindenki számára világossá vált, már az elmúlt hét évtized alatt megfélemlített németség is egyre inkább háborog, a kancellár akkor sem hajlandó önmagát felülbírálva radikális lépéssel menteni a menthetőt, azaz megálljt parancsolni a teljesen más fajtájú, kultúrájú és vallású migránsáradatnak.
Németország lakosságának tekintélyes része és egyes szövetségi tartományok politikai vezetősége az elmúlt napokban kicsit későn, de már nyíltan kimondja: Merkel muß weg!, azaz Merkelnek mennie kell!
De a berlini legfelsőbb politikai vezetőségen túl a németségnek már elege van a megszálló amerikai hadseregből is. Németországban, amiképpen nálunk, Magyarországon is, egyre többen értik meg, merik kimondani azt, hogy a mostani több százezres, illetve a jövőben várható több milliós migránshordát, sáskajárást valakik jól kitervelt módon útnak indították Európa, s leginkább Németország felé, annak tönkretételére. A sáskahad útnak indításának kezdete pedig Amerika és tettestársainak hadüzenet nélküli támadása volt előbb Afganisztán, majd Irak ellen, illetve a titkosszolgálatok által szított „arab tavasz” utolsó felvonásaként a Bassár el-Ászád vezette, 2011-ig viszonylag jól működő szíriai kormány elleni nemzetközi terrorháború megindítása. Az Irak és Szíria elleni háború elsősorban izraeli érdeket képviselt, miután a tömegpusztító fegyverekről szóló mesére alapozva Amerika és szövetségesei eltávolították a hatalomból a palesztin népet nem csak szavakban támogató Szaddám Huszejn elnököt, szétzilálták az országban rendet tartó politikai vezetést és a fegyveres testületeket, aminek „köszönhetően” Mezopotámiában mára egyre nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá az iszlamisták.
A Bassár el-Ászád elnök Szíriája elleni nemzetközi iszlamista és világi terrortámadást, a máig húzódó háborút azért indították meg, mert addig Izrael legnagyobb potenciális ellensége a Szíria-Irán-Hizbullá sí’ita tengely volt. Ezért nem támadja komolyan Amerika a Bassár el-Ászád megdöntéséért harcoló Iszlám Államot, ezért segíti, támogatja Izrael például a Dzsabhát en-Nuszrá nevű iszlamista terrorszervezetet. És elsősorban honnan érkezve döngetik Európa, s azon belül Magyarország és Németország kapuit a migránstömegek? Onnan érkezve, ahol Washington és szövetségesei elkergették vagy szeretnék elkergetni a korábban rendet tartó kormányokat: Afganisztánból, Irakból és Szíriából. De a helyzet hasonló az ”arab tavasz” másik beérett gyümölcsének vidékén, Líbiában is. Itt ugyan nem Amerika, hanem elsősorban a franciák, olaszok és a cionisták érdekében állt az észak-afrikai arab ország lakosságát az olajbevételeknek köszönhetően addig viszonylagos jólétben tartó Mu’ámmár el-Kaddzáfi (a nyugati nyelvekből átvett átírásban: Moammar Kadafi – H. J.) elnök eltávolítása. A „forradalom” gyümölcseként Líbia területének tekintélyes részén ma már az Iszlám Állam az úr, miközben Afrika felől az országon háborítatlanul átvonulnak és eljutnak előbb a Földközi-tenger déli partjára, onnan pedig Olaszországba a néger migránstömegek.
A migránsáradat fojtogatta német nép egyre inkább feleszmél, felismeri a jelenlegi baj okait, annak okozóit, s ami a legfontosabb a felelősöket meg is meri nevezni.
A Freiheit für Deutschland (Szabadságot Németországnak) nevű közösségi portál tette ki a Németország-szerte fölbukkanó transzparenst, amelynek üzenete magyarul így hangzik:
Szeretett, nagyra becsült Felszabadítók – Amerikai Megszálló Haderő!
A ti háborúitok idézik elő a tömeges menekültáradatot!
Szíriában, Irakban, Afganisztánban… és itt!
Kotródjatok már végre haza!
De vigyétek magatokkal a veletek kollaboráló politikusokat is!



A vélhetően meghibbant, talán drogos  egykori Stasi besúgó, az "Erika" fedőnevű
bolsevik-komcsiMerkel: Kelet-Európának migránsbefogadással kell viszonoznia az uniós bővítést
2015-10-17 11:11
Merkel: Kelet-Európának migránsbefogadással kell viszonoznia az uniós bővítést
A vélhetően meghibbant egykori Stasi besúgó, az "Erika" fedőnevű bolsevik-komcsi Angela Merkel szerint a menekültválság miatt eljött az ideje annak, hogy a kelet-európai uniós tagországok viszonozzák az Európai Unió bővítésével kapott szolidaritást (ezért kaphattak a friss uniós magyar gazdák jóval kevesebb támogatást a versenyelőnyben lévő nyugati társaiknál – a szerk.). A német kancellár erről péntek este beszélt pártja, a konzervatív CDU ifjúsági szervezetének (Junge Union) háromnapos hamburgi konferenciájának megnyitóján.
A pártelnök-kancellár hangsúlyozta, hogy a válság kezelésében mindenkinek részt kell vennie "képességeinek és lehetőségeinek megfelelően".
Láthatóan eltérő elképzelések vannak arról, hogy milyennek kellene lennie az európai társadalomnak, ami önmagában nem gond, "de az nem lehet, hogy az emberi méltóság csak azt illeti meg, aki keresztény" – fogalmazott, hozzátéve: az emberi méltóság "egy muzulmánt is megillet, és igen szerencsétlen, hogy ezt muszáj külön elmondani".
Úgy vélte, hogy ez EU-ba igyekvő ezrek nyomását kerítések nem fogják visszatartani, a bezárkózás pedig az okostelefonok korában kudarcra van ítélve.
A kutyája (büdös kommunisták fattya)   és ő maga


Inkább a görög-török külső határ hatékony biztosítására kell összpontosítani, és ezért az EU-nak tárgyalnia kell Törökországgal, és törekedni kell a menekülthullámot kiváltó okok kezelésére – mondta a német kancellár.
"A menekültválság olyasmi, mintha a globalizáció fonákja lenne" – tette hozzá.
A németek mindig is értették a globalizációt, legalábbis azt az oldalát, hogy a jelenség támogatja az exportot, a német gazdaság egyik fő hajtóerejét, most viszont a globalizáció révén "a szíriai háború eljön hozzánk. Meg kell tanulnunk bánni ezzel is" – idézte a kancellárt online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Angela Merkel szerint nem érdemes számítani a válság gyors megoldására. "Nem hiszem, hogy túl sok lehetőségünk van", és a türelmetlenség ugyan érthető, de tudomásul kell venni, hogy Németország "történelminek nevezhető, óriási feladat" előtt áll – mondta a kancellár.
Hangsúlyozta, hogy mindenképpen föl kell állítani a tranzitzónákat a határokon. "Nem nyugszom addig, amíg meg nem győzöm erről a szociáldemokratákat" – mondta Angela Merkel, utalva ara, hogy a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) egyelőre elveti a konzervatívok elképzelését a határ térségében kijelölendő övezetekről, amelyekben a menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával Németországba érkező embereknek meg kellene várniuk, hogy a hatóságok gyorsított eljárással eldöntsék, jogosultak-e ilyen kérelem benyújtására.
Ugyanakkor a tranzitzóna is csak arra alkalmas, hogy rendezettebbé tegyék a menedékkérők beáramlását – mondta Angela Merkel.
A Hitler-leányzó, Rothschild Negyedik Birodalma és még sok minden más
Sokak szerint Merkel, Adolf Hitler és Éva Braun gyermeke.....
Hatalmas tüntetések Merkel ellen
Egyes tüntetők plakátjain "Ki az országunkból, te cafat!", "Hitler lánya, ki Németországból, nem akarunk negyedik birodalmat!" feliratok szerepeltek"
Sajnos ez nem egy áprilisi tréfa. A szemmel látható hasonlóság nem véletlen... A képek hitelesek, a bal felsö Angela Merkel kép például a Time magazin egyik 2006-os számában jelent megA bal alsó kép pedig Eva Braunt, Adolf Hitler élettársát ábrázolja. Merkel a háttérhatalom egyik legtitkosabb fegyvere (volt), s egy ideig nagyon úgy tünt, hogy ami annak idején nem sikerült az édesapjának durva eröszakkal, az most öneki - kifinomult átverés alkalmazásával- sikerülni fog: teljesen egybeolvasztani Európát egy Negyedik Birodalomba. De szerencsére a dolgok egy picit megbonyolódtak. A cikk nagyvonalakban felvázolja, hogy mely, az illuminati felsöbb körökben régóta lappangó belsö ellentétek miatt .
Kezdjük Angela Merkellel, kinek már a wikipédiában szereplö „hivatalos“ életrajza is fura. A wikipédia szerint:
Az apja, aki luteránus pap volt, képes volt Angelával együtt ki-be járni a vasfüggönyön, és a családnak már azokban az idökben két autója volt, amikor mindenki másnak egyre is sokat kellett várni. A papok abban az idöben "osztályellenségek" voltak, sokszor börtönben ültek, Angela apja viszont élt mint hal a vízben. A hivatalos életrajz ezt azzal magyarázza, hogy behódolt a rezsimnek. Nos, aki élt a kommunizmus alatt, az tudja, ilyesfajta életstílus folytatásához azokban az idökben (ki-be járni a vasfüggönyön + két autó) nemhogy a behódolt egyszerü papoknak, de még a párttagok közül is csak a felsöbb vezetésböl valóknak volt lehetöségük!
További érdekes epizód a wikipédiás Merkel életrajzból:
Egyetemi évei alatt Angela a fejébe vette, hogy egy történelmi várbástyában (!) diákklubot és üdülöt alakít ki a diáktársaival együtt. A leipzigi egyetem vezetése csípöböl elutasította, de aztán "leszólt" nekik a párt, hogy Angelának az is megengedett . A wikipédia még megjegyzi, a néhai NDKban ez teljesen precedens nélküli volt abban az idöben. Az apja pedig még a felsöbb pártvezetésnek se volt tagja, csak egy sima luteránus pap volt.
Aztán jött a "rendszerváltás", gondolnánk, hogy az ilyen komcsibébik nem viszik semmire. De nem!
Merkel azonnal Helmut Kohl kancellár kormányának lett a tagja, rögvest az újraegyesítés után! Érted nem! Egy ismeretlen, állítólag kommunista kollaboráns lutheránus pap mindössze 34 éves, szintúgy ismeretlen „komcsibébije“ azonnal Helmut Kohl kormányába került. 1990-ben Kohl ifjúságügyi miniszternek nevezi ki, pár hónapra rá 1991-ben már a német kormánypártjának, a CDU-nak az elnökhelyettese!
S most!
Nézzük meg az ONI egyik még 2007-es kiszivárogtató írását, melyböl már a kukac.sk-n én is fordítottam, és tartalmaz néhány igazságot...
A történet az egykori kommunista Kelet-Németország egyik náci háborús bünösöket fogva tartó börtönében kezdödik, amikor is a szovjet KGB rájön arra, hogy az ott fogva tartott egyik, Mengeléhez hasonló "halálangyal", bizonyos Dr. Carl Clauberg, jóval több annál, mint ahogy eredetileg gondolták. Valójában a náci Németország mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó kutatásának az atyja:
Cserébe a szabadságáért és hogy Nyugat-Németországba költözhessen, Clauberg felkínálja a szovjeteknek, hogy elárulja, hová lett rejtve Adolf Hitler lefagyasztott állapotban levö spermája, melyet még a nácik rejtettek el a háború vége felé, abban bízva, hogy valamikor még képesek lesznek létrehozni szeretett Führerüknek egy utódát. A KGB, miután megtalálta a spermát (az egykori NDK területén, elrejtve valakinél), és rájött, hogy életképes spermiumokról van szó, elindította egyik talán legbizarrabb titkos projektjét: létrehozni Adolf Hitler egy utódát. Az ügyröl tákékoztatták a nyugati illuminatikat is (mint tudjuk, hidegháború ide-oda, legfelsöbb szinten a szovjet vezetés és a Rothschildek/Rockefellerek közt bizonyos mértékig együttmüködés volt..) , és megegyezezés született, hogy Gretl Braun, Eva Braun fiatalabb, életben maradt leánytestvére lesz megtermékenyítve mesterségesen Hitler spermájával.
Mivel a szovjetek nem voltak hajlandóak kiengedni Kelet-Németországból (az egykori NDK-ból) Clauberg doktort, míg nem születik meg a bébi, így Gretl Braun ment titokban az NDK-ba. Megegyezés született, hogy a Hitler bébi a lehetö legnormálisabb családi környezetben fog felnöni a nyugatnémet luteránus egyház gondozásában az NDK-ban. A hivatalos Merkel életrajz is említi, hogy az "édesapja" 1954-ben költözött Nyugatról a kommunista NDK-ba.
...
Az egyezség szerint aztán Angelát ez a pap házaspár nevelte fel, és szintén a nagyhatalmi egyezség szerint ki-be járhattak vele a "szülei" a vasfüggönyön (ez utóbbi el van ismerve a hivatalos Merkel életrajzban is). Angela sohasem volt politikailag aktív az egykori NDK-ban, se kommunista, se kommunista-ellenes mozgalomban. S lám, ennek ellenére a német újraegyesítés után, 1990-ben, rögvest Helmut Kohl kormányában találta magát mint miniszter, minden tapasztalat nélkül, gyakorlatilag ismeretlenül és mindössze 34 évesen.
Amikor 2011 februárjában az alábbi sorokat írtam a kukac.sk-ra, még lényegében igaznak voltak tekinthetöek:
Amikor 1990-ben Németország újraegyesült, azt nemcsak a németek kedvéért engedték meg az Illuminatik, hanem azért is, mert tudták, ezzel az országgal még komoly terveik lesznek. A következö lépés az illuminatik stratégiájában olyan lesz, amit csak kevesen várnak: a következö világbirodalom az USA ´leáldozása´ után úgy néz ki, hogy Németország lesz. Amennyiben nem lesznek képesek totálisan leuralni a világot, és beléptetni azt az "új világrendbe", az illuminatik célja (legalább) egy Európai Egyesült Államok kiépítése lesz, melyben a föszerep Németországé lesz.
S ha szemügyre vesszük a helyzetet, látjuk, hogy pontosan errefele tartanak a történések. Az Egyesült Államok a totális csöd szélén áll, nagyjából ott, ahol a Szovjetunió volt 1989ben, míg Németország, euro krízis ide vagy oda, gyakorlatilag virágzik, s nincsen eladósodva. Az euro-krízis, és a dél-európai államok emiatti versenyképtelensége gyakorlatilag hasznára van a németeknek. Annak ellenére, hogy a német lakosság létszáma mindössze töredéke a kínainak, az ország exportja vetekszik Kínáéval. A német export továbbra is rekordokat döntöget, és a német az egyedüli olyan gazdaság, mely méltó ellenpólusa (lesz) Kínának.Kína nem lesz szuperhatalom, soha!
Az illuminati-vatikáni-német tengely célja átvenni az Európai Egyesült Államok irányítását, és eliminálni az angolszász befolyást. Az USAnak harmadik világbeni szerep van szánva, az sem kizárt, hogy fel lesz darabolva. Ebben a "bizniszben" nyakig benne van (volt?) a jelenlegi német nemzetiségü "szentatya" is, akit fura (vagy nem annyira?) módon április 20-án, vagyis Adolf Hitler születésének napján szentelték pápává. Az "euró mentésére" hivatkozva egyre viharosabb sebességgel igyekeznek az illuminatik föderális állammá kovácsolni legalább az Európai Uniót."
Hogy az Európai Egyesült Államokról, vagyis a készülö Negyedik Birodalomról, íródott sorok mennyire igaznak bizonyultak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt hetek történései, amikoris már teljesen nyíltan elkezdtek az Európai Unió vezetöi is beszélni az Európai Egyesült Államokról a fösodratú médiumokban.
Egyes angol médiumok, mint a Daily Mail - aggódva az egyre nagyobb német befolyás miatt - pedig váratlanul messzire is elmentek:
Rise of the Fourth Reich, how Germany is using the financial crisis to conquer Europe
(A Negyedik Birodalom felemelkedése, avagy Németország Európa leigázására használja a pénzügyi válságot)
Valójában persze nem(csak) Németország, hanem föként a Rothschild dinasztia.
A Negyedik Birodalom építése mára nem halad a tervezett ütemben, az egyik fö probléma ugyanis maga a Hitler-lány!
Tudni kell, hogy Angela Merkel egyik fö protézséje az illuminatik köreiben mindig is a Bush-család volt. Már az édesapjának, Adolf Hitlernek is a legföbb pénzügyi támogatója George Bush nagyapja, Prescott Bush volt (a Rothschild/Windsor vonal nagybankjai mellett). Nem is csoda, hogy Merkel hatalomra jutása után ilyen és ehhez hasonló cikkek jelentek meg sajtóban:
German leader emerges as key Bush ally in EU
(Merkel Bush leghüebb támogatójának bizonyult)
Merkel - akkor még csak mint ellenzéki vezér - támogatta Bushék 2003-as iraki invázióját is, ami nagyon nem volt jellemzö a többi nyugat-európai vezetöre abban az idöben.
Késöbb viszont jöttek a 2008-as események, amikoris az illuminatik „békésebb szárnya“ megakadályozta Bushékat abban, hogy atomkonfliktust robbantsanak ki. (lásd a Drogok, sátánizmus, atomkonfliktus, Bush család c. írást).
Az illuminatiknak tudnillik két fö szárnya van manapság: a háborúpárti és a békésebbnek vélt, az új világrendbe „pusztán“ pénzügyi összeomlás által belejutni óhajtó szárny (például Barack Obama is ide sorolható). Merkel viszont mindig is a Bush vonal embere volt. Egyfajta „harmadik pólusként“ bejön a képbe még a Vatikán is, mely egészen 2008 nyaráig szintén benne volt Bushék minden mocsokságában. Ezért hallgat mellesleg a Vatikán máig olyan makacsul szeptember 11 felöl, mert Bushékkal együtt nyakig benne volt. Igen, a jezsuiták, a „roszikruszik“ (a rózsakeresztes banda) valamint maga a „szentatya“ is nyakig benne volt szept 11-ben.
Az elöbb említett „békés illuminati vonal“ kiéheztetés árán akarja az emberiség egy részét elpusztítani, míg a Bush-vonal atomfegyverekkel próbálta... az egyik tényleg jobb mint a másik.
2008-ban a Vatikán szembekerült mind a két másik illuminati vonallal, a 2008-as atomháborús tervekben már nem volt benne. Ennek külön története van, még majd említem.
A 2008/09-as események kapcsán jön be a képbe még egy érdekes alak, Benjamin Fulford is, akinek a blogjából korábban már többször is idéztem. Fulford egyáltalán nem „ellenálló“, mint aminek feltünteti magát, hanem a Rothschild család „békésebbnek“ számító szárnyának a megmondóembere. A blogbejegyzései info/dezinfo keverékek, ennek ellenére mégis ajánlom az olvasásukat, mert annak tudatában, hogy ki Fulford valójában, bizonyos mértékig könnyen „dekódolhatók“, kiszürhetök belölük a dezinfok, és az ember a végén értékes bennfentes infokhoz juthat a hatalom legcsúcsáról, melyek a 100 százalékban kontrolált globális médiumokban garantáltan nem jelenhetnének meg.
Az „Arab Tavasz“ mögött is a „békésebb“ európai illuminati szárny áll, melyhez Obama is sorolható. A líbiai invázió nem volt tervezett, eredetileg azt hitték, hogy Kadhafi ellen sikerül majd fellázítani a líbiai lakosságot. Amikor viszont nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem fog menni, és hogy Líbiát bombázni kell, az európai vonalhoz nem túl hüséges Merkel bejelentette, hogy Németország ebben nem vesz részt. „Érdekes“ dolgok történnek ezután.
Fulford március 21-i bejegyzésében például szintén leleplezi, hogy kicsoda Merkel valójában:
Fulford, 2011. március 21:
"Chinese and Russian intelligence now report that Germany’s Angela Merkel is the daughter of Adolf Hitlerthanks to the use of frozen sperm and the expertise of a Nazi doctor captured by the Soviets. That means she is almost certainly one of the ringleaders of the Nazi faction still hoping for a fascist world totalitarian government."
Ez mindössze egy nappal azután történt, hogy Merkel helikoptere kishíján lezuhan a CIA merényletkísérlete miatt...
2011. március 20:
Ezer méteres zuhanás: Merkel szerencsés balesete
Késöbb pedig ez a „békésebb“ illuminati szárny biológiai vegyifegyvertámadást hajt végre Németország ellen... (lásd: A német e.coli "járvány" bio-terror támadás volt c. írást)
Ezeknek a mai napig dúló ellentéteknek köszönhetjük, hogy a Rothschild féle „európai integráció“ Merkel nem mindig engedelmeskedö magatartása, és a német politikusok kifejezett ellenállása miatt zötykölödve halad.
Az e.coli támadás nemcsak a líbiai invázióban elutasított részvétel miatt volt bosszú, hanem azért is, mert a németek nem voltak hajlandóak „menteni“ Görögországot a Rothschild elvárások szerint. Amennyiben Görögország idö elött csödbe megy, úgy könnyen bukhat akár az áhított Negyedik Birodalom is.
A terv ugyanis az, hogy a válságra hivatkozva belekényszerítsék az európai államokat a szuverenitásuk feladásába, mondván a válságot csakis teljesen egybeolvasztott pénz- és gazdaságpolitikával lehet leküzdeni (ami hazugság). Amennyiben viszont a szuverenitások feladása ELÖTT beindulnak az európai csödsorozatok, úgy az Európai Egyesült Államok (a Negyedik Birodalom) terve is füstbe mehet. Ne tévesszem meg senkit: az EURO mindenképpen bukni fog, viszont nem mindegy, hogy még az elött, mielött az európai országok feladják a függetlenségüket, vagy pedig azután. Az EURO-t felváltani hivatott globális pénzt ugyanis csakis egy olyan Európában lehet majd könnyen bevezetni, ahol az európai országok már le vannak fokozva egyszerü régiókká. Máskülönben ezek az országok újból a saját nemzeti pénznemeiket vezethetik be! Ez az amitöl a Rothschild család irtózatosan retteg.
Mivel egyre jobban úgy tünik, a görög csöd elkerülhetetlen, a Rothschild család által uralt központi bankok a napokban bejelentették, hogy az ÖSSZES emiatt bajba került bankot a világban megpróbálják majd megmenteni! Az EUROT és az európai bankrendszert ugyanis bármi áron életben akarják tartani addig, míg az európai államok nem adják fel a szuverenitásukat.
Minden tehát a németektöl és a Hitler-leánytól függ majd a jövöben. Reményt ad, hogy újabban már a Vatikán és a hozzá mindig is erösen kötödö Berlusconi se teljesen partnerük ebben. Ami Olaszországban fog történni az EURO kapcsán, kulcsfontosságú lesz. A Hitler-leány jelenleg sajnos mintha ingadozna, a napokban például Sárközyvel közösen bejelentette, hogy Görögországot mégse hagyják csödbe menni. S hogy még bonyolultabb legyen a kép, a korábban „békepárti“ illuminati szárny egyes elemensei kezdenek háborúpártivá válni ...
De nem akarok ezekbe a heti rendszerességgel változó „szappanopera“ részletekbe belemenni, a helyzet képlékeny, tessék követni a Médiafigyelöt.
Hogy szétesik avagy teljesen összeolvad az EU a legvégén, továbbra is marad mint „millió dolláros kérdés“.
Egy késöbbi cikkben – A 2009-es harc a pénzügyi rendszerért“ lesz a címe - , kitérek még pár nagyon érdekes dologra, melyekröl a mediális elhallgatás miatt máig vészesen keveset tudni, s én se tudok majd a teljes „nagy képpel“ szolgálni. Viszont itt az ideje ezeket elkezdeni.
A Vatikánról lesz szó, mely minden jel szerint kishíján fatális hibát követett el azzal, hogy támogatta a sátánista illuminati Bush vonalat az új világrend kialakításában. 2008 augusztusában ugyanis egy felettébb érdekes per kezdödött a pápa ellen: a Templomos Lovagok kései „jogutódai“ beperelték a katolikus egyházat az öket még az 1300-as években ért sérelmekért, s követelték emiatt maguknak a Vatikán vagyonának jelentös részét! Hasonló ez ahhoz, mintha Magyarország jelenleg beperelné Mongóliát az 1200-as évekbeni tatárjárás miatt.
De nem, nem viccelek, a dolog a szabadkömüvesség „elödének“ számító Templomos Lovagok részéröl komoly volt, még a Daily Telegraph is írt róla:
Talán ezért van az, hogy a Vatikán már mintha nem lenne túl lelkes az „európai integrációért“, mivel 2009-ben szembe találta magát a „békésebb“ európai illuminatusi vonallal is, mely az eseményeket jelenleg is uralja. Na de ezekröl a dolgokról, melyekben Fulford szintén benne volt/van, majd még késöbb.
Ebben a görög újságcikkben található fotón pedig az ifjú Merkel fényképe a nagyanyja, Klara Hitler fiatalkori fényképével van összehasonlítva.
A hasonlóság szintén nagy:http://en.protothema.gr/top-se...asi-files/
Az ifjú Merkel újnácikkal találkozgatott a ´90-es években (képekkel)

When Merkel hung out with Nazi friends (photos) http://en.protothema.gr/when-m...ts-photos/






Morvai és Balczó üzenete a Merkel-beszéd alatt: "Önök elárulták Európát!"







2015-10-07 20:50
Morvai és Balczó üzenete a Merkel-beszéd alatt: "Önök elárulták Európát!"
A mai – Merkel és Hollande látogatásával fémjelzett – EP-vita során Morvai Krisztina és Balczó Zoltán képviselők a következő szövegű transzparenst mutatták fel Strassburgban, Angela Merkel beszéde alatt: "Merkel, Hollande: you betrayed Europe! / Merkel, Hollande: önök elárulták Európát!"
Angela Merkel a  lerobbant "Erika" fedőnevű Stasi komcsi, és a cion zsidó Hollande.
A véleménynyilvánítási szabadságot rendre semmibevevő Európai Parlament diktatórikus elnöke, Martin Schulz erőszakkal koboztatta el az ülésteremben békésen feltartott feliratot.
Egy iskolázatlan bunkó cionista zsidó Martin Schulz és Daniel Cohn-Bendit szemlélteti az européer nívót
A gyilkos cionista zsidók nagy barátja érettségi nélkül vezeti az Európai Parlamentet!!!


 „A NATO háborúba, az Európai Unió a nyomorba taszít.

Független Magyarországot!”

 



Elválik az ocsú a búzától





2015-10-03 08:29
Elválik az ocsú a búzától
Elképedek az európai primitivizmustól. A mi EU-s házigazdáink a világméretű terrorizmus támogatói!
Az Assad elnök elleni erőket támogatják amolyan mondva csinált ürüggyel, miszerint leszámolnak egy diktátorral, demokráciát exportálnak a helyére, mindeközben a legállatiasabb, vérszomjas bandáknak küldik a fegyvereket és muníciót!
Bármit küldenek, bármilyen címszóval, végül a terroristákhoz jut. Ergo a terrorizmust támogatják.
Kadhafit is EU-s háttértámogatással tették el láb alól és lám mi lett az eredmény! Talán a fehér, felsőrendű nagy brüsszeli agyak ezt nem látták előre?
A cionista bérenc Szijjártó rosszul mondja, hazudja. Hiszen ő és  Fidesz-KDNP kormánya pontosan ezeknek cionista világrontó bűnözőknek a megélhetési szolgája!
Nem az Iszlám Állam és a szíriai háború okozza a menekültáradatot. Nem igaz.
A háború és az Iszlám Állam eszköz, következmény. Az ok más. Ha nem mondjuk ki az okot és nem teszünk ellene, akkor nem tettünk semmit.

A cionista zsidó pénzvilág, a bankárdinasztiák, a Soros-féle hatalmak az ok.
Amíg ők léteznek, addig a világ sohasem lesz békés hely.
Hál’ istennek valami mocorog, látszik a fény az alagút végén. Lassan elválik az ocsú a búzától. A világ egy törésvonal mentén lassan kettéválik. Látszik egy tengely, aminek egyik felén a szarkeverők, manipulálók, a világ megrontói állnak, a másikon pedig azok, akik ebből ki akarnak törni. Új játékszabályokat akarnak.
A háttérhatalmak hiába próbálják a homályt a szemekre tenni és iszlám-kereszténység konfliktusának mutatni a jelen eseménysorát.
Nemsokára lehull a lepel.




"Pufferzóna" leszünk: NATO-bázis épül Fehérváron, "baráti" jenkik fognak hazánkban "állomásozni"



2015-10-02 15:01
Óh Istenem magyarok, hát ti soha semmiből sem tanultok?
Katonai bázist hoz létre a NATO Székesfehérváron – írja a Magyar Idők. Erről – hivatalosan – a jövő heti védelmi miniszteri találkozón döntenek Brüsszelben.
A parancsnoki központok létesítéséről már határoztak a balti államokban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. Ehhez csatlakozik a jövő csütörtöki döntéssel Magyarország egy negyvenfős parancsnoki központ létrehozásával, ahová fogadni lehet a szövetség gyors reagálású erejének katonáit és eszközeit. A koordinációs központ tesztelése már megkezdődött azzal, hogy gyakorlatozás címén nagy létszámú nemzetközi haderő és modern katonai eszközök készültek fel "az ukrajnai konfliktus miatt kialakult orosz fenyegetésre".
Az új parancsnoki központok a hivatalos közlések szerint tervezési és koordinációs szerepet töltenek majd be katonai gyakorlatok során, illetve az újonnan felálló gyors beavatkozású erő esetleges bevetésekor. Valójában azonban a későbbiekben amerikai katonai eszközök fogadását és állomásoztatását is el kell vállalni az említett bázisokon. A támaszpontok célja egyrészt a megfelelő katonai védelem, másrészt az, hogy "figyelmeztesse Oroszországot arra, hogy a NATO megvédi valamennyi tagállamát". A katonai központokból, az úgynevezett összhaderőnemi nemzetközi koordinációs egységekből (NFIU) egy körülbelül 5000 főből álló, rendkívül gyorsan, akár 48 óra alatt bevethető NATO-erő egységeit irányíthatják majd háborús konfliktus esetén. Katonai szakértők szerint ez egyértelmű jele annak, hogy az Egyesült Államok egyfajta pufferzónaként akarja használni a Baltikumot és Kelet-Európát (az nem gond, hogy mi nem is oda tartozunk – a szerk.) a Nyugat és Oroszország között.
A nemzetközi haderő és az amerikai eszközök telepítése – egyelőre csupán hadgyakorlatokra – már meg is kezdődött, legalább október végéig Magyarországon marad csaknem ötszáz amerikai katona 58 darab HMWWV páncélozott terepjáróval, 38 darab Strykers páncélozott lövész járművel, hat darab Howitzers tábori ágyúval és 39 teherautóval együtt. Szeptember végéig a légi mentésre is nagyszabású hadgyakorlaton készültek fel nemzetközi összefogással. A Combined Joint Personel Recovery Strategic Course 2015 gyakorlaton a magyar Gripenek mellett többek között két francia Caracal, három olasz AMX harcászati repülőgép, német, olasz, spanyol, belga és lengyel helikopterek vettek részt.
Hamarosan orosz atomrakéta fordul Magyarország felé.....
Lásd még:
http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blogs/mikozben-a-...
HozzászólásokAutomata szerkesztőrobot által a Október 2, 2015-on 2:04pm-kor
Ennél a két képnél többet nem lehet mondani a szíriai háborúról
2015. 10. 2. 09:51
ÉBREDJETEK
MAGYAROK, HONFITÁRSAIM OTTHON!
A TUDTOTOKKAL VAGY ANÉLKÜL TI A VILÁG LEGNAGYOBB GYILKOSAINAK VAGYTOK A SZOLGÁI ÉS TETTESTÁRSAI!
Döbbenetes képeket közölt a The Economist online kiadása. Ezeknél a műholdas felvételeknél talán semmi sem mond többet a szíriai polgárháború iszonyatos pusztításáról. 
A fotókon a világűrből látható éjszakai fények láthatóak, amelyek 2011 tavasza óta
több mint 80%-al csökkentek. 
A képek mellé néhány szintén elképesztő adatot is tesz a lap. Szíria lakossága a háború előtt: 22 millió fő volt, napjainkban mindössze 16,6 millió.
Vagyis az ország négy év alatt   elvesztette népessége negyedét.
ISIS, ISIL, Mossad, CIA
A vérontásban eddig mintegy 250 ezren vesztették életüket. Az ENSZ mintegy 4 millió menekültről tud, ám becslések szerint további 1 millió szíriai él a környező országokban, akiket hivatalosan nem regisztráltak. 
 
Az álnok EU és az ENSZ is fogadkozik, hogy a jövőben lényegesen több támogatást adnak a törökországi, libanoni és jemeni menekülttáborokban élők szükségleteinek biztosítására. Van azonban egy hatalmas embercsoport, akik többen vannak, mint ők, a nemzetközi közvélemény mégis alig vesz tudomást a létezésükről. Ők azok, akik nem tudták, vagy akarták elhagyni a hazájukat, ám az otthonukból elüldözték őket. Szíriában nagyjából
7 millió belső menekült van s egyre csak jönnek és jönnek! 
Mivel ők még annyi külföldi támogatást sem kapnak, mint a szomszédos államokba távozó sorstársaik, eltartásuk pedig a különböző hadviselő felek számára a háborús célok kérdések mellett másodrendű kérdésnek számít, többségük nyomorúságos körülmények között tengődik. 
ÉBREDJ MAGYAR, HOGY NE JUSS ILYEN SORSRA!
Már működik a cionista propaganda és hazugság-gépezet, ami egy cseppet sem javít azon a tényen, hogy a világ a vesztébe rohan.... Illetve mi mindannyian tudjuk, hogy a cionista tervek része volt mindez....
Ahol a "magyar" megélhetési kollaboráns kormányok barátai jártak, ez maradt utánuk!!!
De amikor Ukrajnában és  Szíriában megjelentek az oroszok, kussol s fülét farkát behúzta a cionista zsidók megvett fekete bábuja!
Köszönhetően a cionista terrorista (Amerika, Izrael, Szaúd Arábia) világrendnek, és mindezek (Európai Unió) kollaboránsainak!
Már 7 millió belső menekült van!!! Közöttük megszámlálhatatlan az ISIS terrorista!
Senki se csodálkozzon otthon Magyarországon és az EU  és NATO tagországokban sem, ha valami egészen elképesztő borzalom kezdődik el, egy napon! Mert barátaitok gyilkosokat szabadítottak rájuk! Ki és elüldözték a családokat otthonaikból stb.
Mert a hírek szerint elkezdődik  a .....szörnyű borzalom Európában is!
Visszatekintés: Az Iszlám Állam félmillió "bevándorló" küldésével fenyegette meg Európát februárban!
Megérkeztek!
Egy dolgot elfelejtünk: az Iszlám Állam már februárban fenyegetett, hogy félmillió menekültet küld Európa ellen !
A CION EURÓPAI SZOLGÁI NEM TETTEK ADDIG SEMMIT!
A terroristák új fegyvere: káosszal a Földközi-tenger térségében, valamint menekültek és köztük dzsihádista harcosok Európába küldésével fenyegetett az Iszlám Állam még februárban...., amennyiben Líbiával szemben bármilyen beavatkozás készülne....

Nos ki merem jelenteni, hogy 
azóta az iszlám harcosok egy része már alvó sejtként Európában tartózkodik, más részük éppen bebocsátásra vár, a többieket pedig folyamatosan szállítják jól szervezetten belső Afrikából és a Közel-Keletről Európa felé ...
Amióta az Egyesült Államok parancsára a NATO felszámolta az államszervezetet és a rendet Irakban, Líbiában és Szíriában, polgárháborús káoszba taszítva ezen országokat, azóta az iszlám fanatizmus és terrorizmus melegágya, menekültek millióinak pedig kibocsátója lett az összes olyan ország, ahol ez a beavatkozás bekövetkezett....

"Ha fegyveres erőt küldtök Líbiába, mi 500.000 menekültet küldünk nektek !"
 
- ez a dzsihádisták által küldött üzenet lényege, amit eljuttatott az olasz kormánynak a Daesh, az iszlám állam líbiai ága.....
Még februárban erősítette ezt meg az olasz külügyminiszter Angelino Alfano és közölte, hogy a líbiai helyzet kell, hogy legyen az 'első számú prioritás' a nemzetközi közösség számára, mert a következmények beláthatatlanok lesznek. Amennyiben az Iszlám Kalifátus gyorsabban terjed, mint ahogy mi lépést tudunk tartani, egy "precedens nélküli exodus-nak" leszünk szemtanúi....Azóta az exodus megérkezett Európába és a java még csak ezután következik ! 
Akkor még Matteo Renzi óvatosabb volt és azt mondta nincs itt az ideje egy katonai beavatkozásnak....  Ma már tudjuk, hogy az Európai Unió béna kacsa módjára "tötymörgő" döntéshozatala az utolsó pillanatig hagyta feszíteni a húrt és megtörténni az eseményeket...

Amikor a 21 kopt keresztényt a tengerparton kivégző dzsihádisták üzenték, hogy 
"Rómától délre vagyunk már !" ..., akkor ezt a kijelentést akár szó szerint is lehetett volna érteni, mert így van....

Líbia stratégiai 'belépési pont' az Iszlám Államharcosai számára

A februárban lehallgatott ISIS terroristák telefonbeszélgetései arra utalnak, hogy az Iszlám Állam 500.000 - 700.000 bevándorlót akar útnak indítani Európa felé, mintegy 'pszichológiai fegyverként' ! Elsősorban Olaszországról beszélnek és több ezer menekültekkel (és dzsihádistákkal teli) bárkát küldenek majd Európa felé. 
Ma már benne vagyunk a menekültekkel elindított "háború" első fázisában, amikor százezrek érkeznek majd a kontinensre és kérnek bebocsátást.... Nagyon sok közöttük az életerős fiatal férfi, akik észrevétlenül és a parancsnak megfelelően vegyülnek el a szerencsétlen menekültek és földönfutók között...... Rengeteg köztük részben zsoldos, részben fanatikus iszlamista harcos.......  

Szóval amikor írom ezeket a sorokat, akkor már elindult az a második fázis, amit én csak nyár végére és ősz elejére gondoltam beindulni. Nem hittem, hogy ennyire hamar akcióba is lépnek. Ez a fázis arról fog szólni, ami a mai híreket is meghatározta: 
Konkrét támadások lesznek európai célpontok vagy közkedvelt turista látványosságok ellen, hogy az európaiak és kőkeményen megérezzék a fenyegetettséget, amit szeretnének elérni...

2015. Június 25. Péntek : 
1., Iszlamista fegyveresek támadtak meg egy francia gázgyárat, egy embe...
2., Tunéziában hajóval érkeztek a tengerpartra a terroristák Sousse-ban és lőni kezdték a strandolókat, majd bevonultak a az Imperial Marhaba Hotelbe és a gépfegyverekből, amit esernyőben vittek be, tüzet nyitottak az ott lévőkre... (videó) - 27 halálos áldozat
3., Kuwaitban 25 halálos áldozat egy siíta mecset elleni támadás során 


Mindhárom támadásban a közös pont : a szunnita Iszlám Állam beteg háborúja   


A harmadik fázist ne akarja senki látni, mert az már nagyon durva összecsapásokról, etnikai zavargásokról és harcokról fog szólni Európa multi-kulti, bevándorlóktól sűrűn lakott vagy azóta elözönlött városaiban.....

Az USA-ban így néz ki egy etnikai jellegű lázongás >>>
Ez vár Európára is ! 


A cél Európa térdre kényszerítése és egy olyan állapot elérése, amelyben az állampolgárok kérik majd olyan intézkedések bevezetését, amiket "egy borzalmas eseménysorozat" nélkül nem lehetne megtenni....

Hamarosan az eddig józan és nyugodt európaiak is utcára vonulnak, illetve 
szembe kerülnek majd az itt élő muzulmánokkal, hiszen eljön az a pillanat, amikor a lefejezések, terrortámadások és vallási-faji alappú attrocitások miatt mindenki gyanús lesz, aki szakállas, turbános vagy csadort visel.....

A beözönlő, eltartásra és nem munkavégzésre szánt menekültek pedig olyan mértékű gazdasági terhet rónak majd a tagállamokra, hogy az adófizetők saját adójukból nem tudják és (FONTOS), nem is akarják ezen emberek eltartását finanszírozni.... Már most olyan társadalmi feszültség alakult ki, ami nehezen fenntartható, pedig ez még csak az előszobája az elkövetkező eseményeknek.... 

Gondoljunk csak bele, hogyan viszonyult eddig az állam a munkájukat, otthonukat elvesztett európai hajléktalan emberekhez ! 
Adott-e nekik azonnal szállást, élelmet, befogadta-e őket egy olyan állam, ahol jobb a szociális ellátás......?. Míg az ide érkező illegális bevándorlók (érthető humanitárius okokból) egyből szociális gondoskodás alá kerülnek.....  (pl. ez a fiatalember több hónapja él feleségével és gyermekével az...

Most már az átlagember számára is nyilvánvaló humanitárius katasztrófa képe rajzolódik ki. Még akkor is, ha ez az átlagember nincs tisztában az események valódi okával és a mögötte lévő tervekkel, a terveket létrehozó irányítók szándékaival..... Ezt a katasztrófát használja majd fel az Iszlám állam a káosz megteremtésére, amit Moammer Kadhafi elnök pontosan előre jelzett halála előtt, ha Líbiát ledönti a NATO beavatkozása ...... Igaza lett ! 

Érdekes fejlemény : Líbia bombákkal fenyegeti az uniós hajókat


"Bármely, a líbiai vizeken előzetes engedély vagy együttműködés nélkül hajózó vízi járművet harci repülőgépekkel veszünk célba" - mondta Szakr Al-Dzsarúsi, a líbiai légierő parancsnoka. 
Ennyit az Európai Unió (látszat-)tervéről... ! ! ! 
A nemzetközileg elismert líbiai kormány fegyveres erői kedden azzal fenyegették meg az európai országokat, hogy légierejük támadást indít bármely, a líbiai vizekre engedély nélkül belépő hajó ellen....
Egy nappal korábban az európai uniós tagországok külügyminiszterei meghozták a döntést az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának megkezdéséről.
"Nehéz feladat lesz a líbiai kormány segítsége nélkül" írja a cikk..., de kérdezem én, miféle líbiai kormányról beszélünk egy polgárháborús ország esetében ??? ...hiszen megszűnt létezni az államszervezet és 4 éve polgárháború uralkodik Kadhafi nyugati likvidálása óta....
Számomra egyszerűen azt igazolja minden, hogy 
a háttérhatalmi terveknek megfelelően Afrikában és a Közel-Keleten megnyitották a menekültáradat "csapjait" és gondoskodnak is róla, hogy a 'tenni akarás látszata' mellett a tervek végig-vitelébe gyakorlatilag semmi ne szólhasson közbe .... 

Újabb és újabb menekülteket, dzsihádistákat, zsoldosokat fognak Európába szállítani
, hiszen számos országot, de akár egy kontinenst is sokkal egyszerűbb és észrevétlenebb belülről legyőzni és felszámolni, mint pusztító háború segítségével !
A módszereik kifinomultak és változatosak korlátlan anyagi forrásokkal a hátuk mögött és kulcspozícióban ülő bábokkal a kezükben !

Hamarosan több millióan és még ennél is százszor többen indulnak útnak..... És nincs az az erő, ami megakadályozná, hogy beszivárogjanak Európába.....
Engem még mindig kétségek gyötörnek mai napig is, hogy írjam le vagy ne írjam, ami várható.... (?) Pozitív ember vagyok, de azért nem vak, hogy ne lássam, ami a szemem előtt zajlik....
Ha leírom, akkor azzal vádolnak, hogy már megint a negatívat erősítjük, ahelyett, hogy olyat vizualizálnánk, ami jó lesz... meg, hogy bevonzzuk a rosszat ...stb, .....
Ilyenkor gondot jelent, hogy tisztában vagyok azzal, mire megy ki a játék és attól függetlenül, hogy ki mit tart erről a vizualizálásról, attól a hajók még érkeznek, bent mélyen Afrikában a menekülteket ezrével szervezik és pénzelik az őket Európa felé útnak indítókat.... A dzsihád harcosok köztük vannak, ezt is tudom.... 

Azt is, hogy elképzelhetetlen nagy pénzek forognak ebben a mostani projektben és ennek ellenére mégis mit lehet mondani, amikor még az átlagember ebből nem érzékel szinte semmit ?

Hónapokon belül meg fogja tudni az is, aki eddig nem foglalkozott semmivel..... (írtam ezt pár napja, nem gondoltam, hogy már ma elindul a terrortámadás és akciósorozat) Szerencsére Magyarország egy ideig nem érintett az első hullámban, de hogy nem marad érintetlen ez valószínűsíthető....

Nem akarok jósolni és nem is szabad, ezért szoktam inkább tendenciákat és várható eseményeket jelezni konkrét dátum nélkül.... Hiszen ez nem egy kuruzsló, hanem igazságkutató, alternatív-hírforrás és gondolatokat ébreszteni szándékozó oldal.... Ezért csinálom és nem azért, hogy egyesek megijedjenek, amikor szembesülnek majd a valósággal....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése