2019. április 17., szerda

Percemberek Magyarország szú ette házában, fájában











Percemberek Magyarország
szú ette házában, fájában



Portik: Úgy élek, mint egy állat, felajánlottak már huszonnyolc vádalkut!




Kőkeményen szorongatta és sarokba akarta szorítani a Fenyő-gyilkosság miatt Gyárfás Tamást a leszámolásos ügyek kulcsfigurájának tartott rettegett olajmaffiózó, Portik Tamás – ez derül ki egy, a PestiSrácok.hu által megszerzett hangfelvétel 52 oldalas leiratából. A felvételt rögzítő Portik egyértelműen abban volt érdekelt, hogy kicsikarjon a Nap TV volt elnökétől egy mondatot, miszerint az ő parancsára likvidálták Fenyő Jánost. Noha az Energol-vezér többször, visszatérően megemlítette, hogy Gyárfás a megbízója „az évszázad egyik bűnügyének”, Gyárfás mindig visszautasította beszélgetőpartnere állítását. Jelenleg mindkettőjüket felbujtással gyanúsítják a Fenyő-ügyben, de Portik és Gyárfás Tamás is ártatlannak vallja magát. Gyárfás portálunknak úgy nyilatkozott, „abszurdum”, hogy köze van a gyilkossághoz és szerinte az új leiratok is ezt igazolják. A dokumentumban a médiacézár másik nagy ellensége, a volt Postabank-vezér, Princz Gábor neve is előkerül. 
Néhány nappal ezelőtt egy hangfelvétel-leirat alapján az Index.hu írt arról, hogy a bujkálásból 2003-ban hazatérő, ma már az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság megrendelése miatt jogerős fegyházbüntetését töltő Portik Tamás Gyárfás segítségét kérte egy állítólagos zsarolási ügyben, ami miatt újra a rendőrség látókörébe került:
Állítólag benne vagyok egy zsarolásban. 98-as ügy, ami 8 év múlva évül el. Mindig, mindig tudod valami új…”
1998. március 16-án ismeretlenek robbantottak Torgyán József lakásánál. Fotó: MTI

VAN EGY EMBER, AKI TUDJA, HOGY MI TÖRTÉNT A POLITIKAI ROBBANTÁSOKNÁL”

Portikot 1997. őszétől a végül nevetség tárgyává váló Energol-ügy miatt körözték hat évig. Ezután kereste fel a Nap TV egykori elnökét, akit arra kért, hogy kapcsolatai révén hozza össze tekintélyes politikusukkal, vagy rendőri vezetőkkel. A felelősségre vonástól rettegő maffiózó közölte Gyárfással, hogy ő olyan információkkal rendelkezik, amely az akkori MSZP-SZDSZ kormány számára nagyon értékes lehet, és abban bízott, hogy Gyurcsányék ezért cserébe szemet hunynak bűnei fölött. Portik ezzel kapcsolatban az úgynevezett politikai színezetű robbantásokra utalt:
Én azt gondolom, hogy, hogy nagyon nagy szívességet tettem neked. Egy ruppót nem adtál, hanem azt ígérted meg, hogy ha én segítek neked, te is segítesz nekem… Jó, szeretnék nyílt kártyákkal játszani… Van egy ember, aki tudja, hogy mi történt a politikai robbantásoknál…. Össze is lett állítva a dolog, a Torgyán, stb.”
Ahogy az köztudott, az 1998-as országgyűlési választások előtt és után ismeretlen személyek, hivatalosan ismeretlen okból különböző robbantásos merényleteket hajtottak végre Magyarországon: bomba robbant Torgyán József és Szájer József lakásánál, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházánál is. Az Index azt is megírta írta, hogy az általuk megszerzett leiratok szerint Portik arra törekedett, hogy kiprovokáljon Gyárfástól legalább egy olyan mondatot, miszerint neki köze lenne a Fenyő-gyilkossághoz. A portálunk birtokába került új, 52 oldalas, Nemzetbiztonság Szakszolgálat által írt leirat lényegében ennek a beszélgetésnek a folytatása, amely az eddig nyilvánosságra került iratoknál is pontosabb, hiszen jóval kevesebb helyen van kipontozott, vagy érthetetlen rész. Olyan beszélgetésrészlet egyelőre nem került elő, amiben Gyárfás elismeri, hogy gyilkosságra adott megbízást.
Portik hosszú időn keresztül rögzítette Gyárfással folytatott beszélgetéseit. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

MINDEN A ZSAROLÁSI ÜGGYEL KEZDŐDÖTT

Ismert, 2017 őszén a zsarolók Gyárfás otthonának levélszekrényébe bedobtakegy kazettát, amit Gyárfás 2017. november 27-én egy szlovák maffiózó, Imrich K. által korábban átadott öt oldalas irománnyal együtt maga vitt be az NNI-be. Végeredményben ezek alapján lett Portikkal együtt a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottja. A bedobott kazettán található felvételek manipuláltak voltak, a közülük megismertetett hét rövid bejátszásban rengeteg helyen szavak, mondatrészek, vagy teljes mondatok egyáltalán nem érthetőek. A zsarolók nyilván úgy állították az össze, hogy Gyárfás megrettenjen tőle, és fizessen. A hatóságok által megszerzett, vágatlan felvételek már követhetőek, még ha ebben is vannak érthetetlen részek.
Portik: Felajánlottak már 28 vádalkut, most szórakozol velem? 28-at, és én úgy élek mint egy állat. …. Én nagyban segítettem neked, és te segítesz nekem. Én szeretnélek megkérni arra, hogy 3 havonta, vagy 6 havonta néha becsöngetek, és akkor beszéljünk fél órát…
Gyárfás: Sok összefüggést, minden szavadat nem értem, de nem is kell.
Portik: De mondjad, akkor melyiket nem érted?
Gyárfás: Azt, hogy velem kapcsolatban ígérnek vádalkut? …Velem?
Portik: A Fenyves-ügyet, hogyne… Én segítettem neked a Fenyvesi ügyben, így van… Lesz egy olyan időszak, mikor be fogok menni, főleg most, lehet, hogy így néz ki.
Gyárfás: Nem is értem, tényleg nem értem…, olyan messze áll tőlem ez a fajta szemlélet, ez a … könyörtelen farkastörvény…tehát, hogy a másikat meggyalázni vagy eltüntetni vagy agyonverni, vagy megsemmisíteni…

AMÍG ÉLSZ, BÖRTÖNBEN LESZEL”

Utóbbi párbeszédből is kitűnik, hogy Portik valamilyen segítséget akart kikényszeríteni Gyárfástól, akiről pontosan tudta, hogy a találkozásuk idején az egyike volt azoknak, akire a rendőrség a Fenyő-gyilkosság miatt gyanakodott, ezért szorult helyzetben van. Gyárfás a rendőrségnek elmondta, Portik csupán azt ajánlotta fel neki, hogy az ellene 1996-ban adócsalás miatt Kaposváron folyó eljárásba megpróbál belenyúlni. A segítség végül elmaradt, mert kiderült, Portiknak ott nem voltak rendőri kapcsolatai. Gyárfás szerint az is a kaposvári üggyel kapcsolatos, amikor arról beszél, hogy Portik valamit mutogatott, jelzett. A rendőrök úgy vélik, ez Fenyő meggyilkolására vonatkozott, Gyárfás viszont azt mondja, Portik a kezével a pénzre utalt:
Gyárfás: Azon túl, hogy te azt mondtad, hogy nekem segít(sz)…  mutogattál!
Portik: Igen.
Gyárfás: Én becsületszavamra nem tudom, hogy te mit csináltál, és én mindent elhiszek neked.
Portik: De, várjál, nem segítettem?
Gyárfás: Az ügy megoldódott!
Portik: De nehogy azt mondd, hogy én nem segítettem.
Gyárfás: Én azt mondom neked, ahogy mondtad, hogy egy ruppót nem fizettem. Ilyen (ember) nincs a Földön, hogy az életét kockáztatja, és tesz egy ilyen szolgálatot…
Portik: Hát én be tudom bizonyítani Tamás, hogyha akarod. Neked örök életedben börtön lesz, amíg élsz, börtönben leszel!…
Portik azzal fenyegetőzött, hogy bemegy a rendőrségre és vallomást tesz Gyárfásra. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

AZT LE SE TAGADOM, TETTÉL JELEKET”

Volt, hogy Portik a fenyegetések után hirtelen negédessé vált: „Gazdám vagy akkor! Gazdám vagy!…Legmesszebb menőkig tisztellek.” Ma már tudható, hogy ezeket a húzd meg, ereszd meg párbeszédeket az energolos hosszú évek során rögzítette, és a hatóság meg is kérdezte Gyárfástólmiért találkozott annyiszor Portikkal. A Nap TV  egykori tulajdonosa azt állította, azért, mert tartott Portiktól, aki nem pénzzel, hanem pszichésen zsarolta, nyíltan fenyegette a beszélgetések alatt, amelyek sokszor – Portik közbevágásai miatt – nehezen érthetőek:
Gyárfás: És utána jött egy pali, és még csak nem is beszéltünk erről, hanem te, azt le se tagadom, tettél jeleket, hogy, hogy ami ő, értelmezhető sokféleképpen, és utána a helyzet megoldódott… van-e ilyen ember a földön, ilyen áldott jó?…
Portik: Most melegítesz. Én nem tettem ilyeneket (pedig a leiratok szerint ezt ő maga ismeri el – PS). Te azt mondtad nekem, ha már ennyire akarsz, és nyugodtan vetkőztessél le.
Gyárfás: Igen.
Portik: Te azt mondtad nekem, mikor én megkérdeztem még akkor is, hogy igaz, lassan nem tudom hány éve volt, ’96? Azt hiszem, lassan 8-9 éve.
Gyárfás: Igen.
Portik: Én azt kérdeztem tőled, hogy mi legyen az emberrel? Szétbasszuk? Erre te azt mondtad, hogy igen. Ne, nem én tettem(?) ilyeneket (?), most nehogy kitaláld a végén.
Gyárfás: Én azt úgy emlékszem akkor, hogy…
Portik: És te mondtad nekem, hogy külön, hogy nem érted, hogy miért, de tönkre akarja tenni, el akarja venni tőled a tévét, stb. (ezt Gyárfás soha nem tagadta – PS)
Gyárfás: Így van. 

KEZET IS FOGTUNK, AZT IS TUDOD”

Később Gyárfás megemlíti beszélgetőpartnerének, hogy halála előtt kibékült Fenyővel: „…kezet is fogtunk, azt is tudod.”, de Portik újra közbevágott: „
Ha  megmaradt volna az az ember, akkor te nem maradtál volna meg… El is taposott volna.
Amiket Portik állít, az egyértelműen a Fenyő-gyilkosságra vonatkozik, és a rendőrök azt feltételezik, hogy párbeszédeik „kényesebb” részei is a Margit utcai gyilkosságról szólnak, ám mivel Gyárfás mindig visszautasította, hogy ő erre utasítást adott, a felbujtás ezek alapján nehezen állna meg. Gyárfás szerint Portik mindig úgy irányította a beszélgetést, hogy a Fenyő-ügyre terelődjön a szó. Igaz, azt nem tudni, hogy mik azok a hanganyagok és tanúvallomások, amiket nyomozati érdekből visszatart a rendőrség. Az igazi áttörést persze az jelentené, ha a pár hónapja lefoglalt több százórányi hangfelvétel között találnának olyat, amely a gyilkosság előtt készült, és azon konkrétumok hangzanak el, ám a Nap TV volt tulajdonosa szerint ilyen szövegrészlet nem kerülhet elő, mert nem adott megbízást Portiknak a gyilkosságra.

AZ ÉVSZÁZAD ÜGYE”

Az olajmaffiózó fenyegetőzött azzal is, hogy bemegy a rendőrségre és közli, Gyárfás a megbízó:
Há’ megmondom, hogy hát ő a megbízó, ő csinálta, mi közöm hozzá, leközvetítettem. Elmondom neked, mennyit kapnék érte, szerintem semmit. Tehát az, hogy (nem érthető egy szó) üggyel. Az évszázad ügye. Majd mosd ki magad, ahogy tudod! Vannak nagy nevek, politikai barátaid.”
Ez az újabb kiszólás azért irreális, mert Portiknak tudnia kellett, ezzel az állítással saját magát is gyanúba keverné, hiszen egy ilyen cselekedet miatt ugyanúgy felelősségre vonhatnák a hatóságok (ez később meg is történt – PS).
Gyárfás később nyomatékosítja Portiknak, azt szeretné inkább tőle hallani, ő sem vett részt semmiben,  „mert, nem volt mit tennie”. Erre reagálva Portik újra „ráugrik” a Fenyő-témára: “Dehogynem! Ne hülyéskedj már! Lett volna mit! Most mér’, megint mér’, ja értem, hogy nem volt mit. Jó! Hát te vagy a megbízója az egyik ilyen évszázad ügyének!” Aztán így folytatta:
legyen egy síp a nyakadban neked és egypár nagy embernek. Ha szükségetek van rám –én nem is jelentkezem, el tudok menni külföldre is -, megfújjátok a sípot, ha kellek, ha nem, akkor én nem megyek. Ennyit szeretnék elérni tisztán. Erre vágyok 15 éve, vagy 20 éve! Ezt mondom, én nekem ez a filozófiám, fekete és fehér. Ha te azt mondod nekem, hogy a következő célpontom az az…”
mondaná tovább Portik, de Gyárfás itt is elzárkózik: „Isten őrizz!”. Emlékezetes, hasonlóan utasította el Gyárfás azt is, hogy Portik elintézze”Tasnádit, aki az energolos állítása szerint megkereste őt azzal, tudja, milyen viszonyban van az úszószövetség volt elnökével:
Portik: Elintézem, ha kell? (Tasnádit-PS)
Gyárfás: De nem kell.
Portik: Csak mondom.
Gyárfás: De nem.
Tasnádi Péter volt az, aki a rendőrségen és korábban az alapügy bírósági szakában tett vallomásában azt állította, hogy 1997. őszén Gyárfás megbízta őt Fenyő megölésével, ám a „munkát” nem hajtotta végre, csak a megbízási díjat vágta zsebre.
A leiratokkal kapcsolatban portálunk Gyárfás Tamást is megkereste. A Nap TV volt tulajdonosa a PestiSrácok.hu-nak újfent elmondta, Portik arra törekedett, hogy kiprovokáljon tőle egy olyan mondatot, miszerint neki köze lenne a Fenyő-gyilkossághoz. Gyárfás hangsúlyozta, egészen az utolsó találkozójukig fogalma sem volt, hogy Portik rögzíti a beszélgetéseiket, emiatt a mindenkori diskurzusuk ilyen értelemben igencsak egyoldalúak voltak, hiszen Portik tisztában volt azzal, hogy újra és újra mit miért mond, ő tulajdonképpen a magnóra beszélt. Gyárfás nyomatékosította, ha lett volna félnivalója az őt szintén szorongató Tasnáditól, akkor nem tiltakozik Portik ajánlatakor, bár annak még a feltételezése is borzasztó, hogy ilyenre képes lett volna –emelte ki a Nap TV egykori vezetője, hozzátéve, hogy tanúvallomások igazolják: Tasnádi egy ideig azzal hivalkodott, hogy ő ölette meg Fenyőt, majd váltott és „csak” azzal büszkélkedett, hogy a semmiért pénzt csalt ki tőle. Szerinte képtelenség, amit Tasnádi mond és a volt keresztapa csak ráült arra a hangulatra, amit a Fenyő-ügy egykori főnyomozója, Kovács Lajos keltett ellene.
Princz Gábor volt Fenyő másik nagy ellenfele. Fotó: MTI

PRINCZNEK RENGETEG MUNKÁT MEGCSINÁLTAM”

Az 52 oldalas irat érdekessége még, hogy abban Portik beszél a nemrég elhunyt Postabank-vezérrel való kapcsolatáról is: „a Princzel nagyon jóban vagyok különben. Azt tudom, hogy a Princznek rengeteg munkát megcsináltam és a Princz a legmesszebb menőkig , leemelem a kalapomat a Princz előtt. amikor megkerestem idáig, ha pucolós voltam, ha nem, szó nélkül jött, mindenbe’ segített”. Majd hangsúlyozta, kapott „lét is”, kedvezményes hitelt annak idején a Postabanktól. A bankár több vallomás szerint a Portik tulajdonában lévő Művészinas étterem rendszeres vendége volt és az energolos egyik embere, H. Tibor rajta volt a hírhedt VIP-listán. Princzre Gyárfáshoz hasonlóan ugyancsak potenciális felbujtóként tekintettek a hatóságok, miután a Postabankhoz tartozó sajtóportfólió miatt konfliktusba keveredett Fenyő Jánossal, aki bizalmasa, Perczel Tamás szerint apáncélszekrényében őrizte a bank eredeti és a meghamisított mérlegét is, ám ezek a dokumentumok Fenyő halála után rejtélyes módon eltűntek.

PORTIK A BANKÁRT IS SZORONGATHATTA?

Információink szerint a gyilkosság után a rendőri vezetés megtiltotta a Fenyő-gyilkosság ügyében eljáró rendőröknek, hogy „rádolgozzanak” Princz Gáborra. Princz esetleges érintettségéről Radnai László is beszélt a nyomozóknak. Az egykori keresztapa Portik albán katonájától, Salihi Meadtól hallotta, hogy az olajos nagyvállalkozó jóban volt a bankárral. A külföldi gengszter arról is beszélt a Conti-Car főnökének, hogy nem sokkal Fenyő János médiacézár halála után Portik Tamás megbízta egy ismerősét, T. Tamást, hogy a Keleti pályaudvarnál lévő egykori Postabank-fiókból vegyen föl részére 120 millió forintot. A rendőrségi nyomozás szerint, ha nem is konkrétan a pályaudvarnál, de a környékén volt bankfiók, igaz, Princz Gábor a kihallgatásán tagadta, hogy ilyen pénzfelvétel történt volna. A Princz-szál abból a szempontból is érdekes, ha Portik valóban minden fontosabb beszélgetését rögzítette, akkor elképzelhető, előkerülhetnek olyan hanganyagok, amelyeken az Energol-vezér Gyárfáshoz hasonlóan a bankelnököt is szorongatta.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS



Élet-halál harc a média uralásáért: Régi felvételen szólal meg Gyárfás és a később meggyilkolt Fenyő János! (PS-videó!)



Igazi kordokumentumra bukkant a PestiSrácok.hu, hiszen egy olyan, több, mint húsz éve készült videót mutatunk be olvasóinknak, amiben az 1998-ban meggyilkolt Fenyő János és a gyanú szerint az ő kivégzésére utasítást adó Gyárfás Tamás is nyilatkozik. Az 1996-os híradófelvételen ráadásul éppen a vérre menő, fő konfliktusukról, a kereskedelmi televíziókra kiírt pályázatról van szó. Mindkét médiacápa szeretett volna ugyanis országos magántévét. A tét nemcsak a milliárdos bevétel volt, hanem a politikai-hatalmi fölény, a televízió által megszerezhető befolyás. A gyanú szerint Gyárfás végül a rettegett olajmaffiózóval, Portik Tamással ölette meg riválisát.
Arról már több korábbi cikkünkben is írtunk, hogy Fenyő és Gyárfás fő konfliktusa a kereskedelmi televíziókra kiírt pályázat miatt keletkezhetett, mivel mindketten szerettek volna országos magántévét. Fenyő végül Székely Ferenc segítségével egy ideig betette a lábát a Nap-keltébe, amelyet addig Gyárfás cége gyártott. A kereskedelmi tévés pályázathoz, a külföldi befektető bizalmának elnyeréséhez szakmai csapat szükségeltetett: ez volt a Nap-kelte stábja, amelyet mindkét médiacápa magáénak akart tudni.
Részlet a védett tanú vallomásából. Fotó: PS

A CÉL A POLITIKAI BEFOLYÁS VOLT

A tét nemcsak a milliárdos bevétel volt, hanem a politikai-hatalmi fölény, a műsor által megszerezhető befolyás. Ezt az érvelést igazolhatja a PestiSrácok.hu által megszerzett, több, mint húsz éves, 1996. februári felvétel, ami egyben kordokumentum is, hiszen a Magyar Televízió híradós összeállításában a külföldi befektetőn kívül mindkét médiamágnás megszólal.Nyilatkozatukból kiderül: mindketten be akartak szállni a TV2-ért folyó versenybe. Végül egyikük sem járt sikerrel, és az 1997. októberében induló kereskedelmi csatorna egy német üzleti csoport kezébe került, állítólag az akkori miniszterelnök, Horn Gyula személyes döntése után.
Fenyő megtudta, hogy át akarják verni. Fotó: PS

EGY MAGÁNTÉVÉT AKART GRÜNDOLNI PORTIK

Egy védett tanú vallomása szerint azonban sem Gyárfás, sem Fenyő nem mondott le arról, hogy egy magántévé is a portfóliójához tartozzon. A tanú megemlítette: hasonló álmokat dédelgetett az olajszőkítési ügyekből vagyont szerző, ma már több leszámolásos gyilkosság miatt is elítélt, rettegett Portik Tamás. A koronatanú megjegyezte, hogy az Energol Rt. volt marketingigazgatója úgy gondolta: a médiában az olajnál is több pénz van, ezért felvetette a vele már kapcsolatban álló Gyárfásnak, hogy vágjanak bele és pályázzák meg az ORTT következő, magántelevíziókra kiírt pályázatát.A Nap TV tulajdonosának tetszett a maffiózó ötlete, és azt tervezték, hogy a közös tévécsatornán délelőtt egy Nap-kelte típusú adás, napközben magazinműsorok, délután pedig újra politikai műsorokat vetítettek volna, majd este az amerikai filmek és reality show-k kapták volna a főszerepet.Utóbbiak ráadásul akkor még nem voltak Magyarországon, így reményeik szerint „ontották volna a reklámbevételeket a csatornához” – állította a szigorúan védett tanú, hozzátéve, hogy Portikék egy teljes csapatot akartak hozni Amerikából, akik a tévét elindítják, ezért, illetve az amerikai filmekhez és műsorokhoz való könnyebb hozzájutás miatt Fenyő János szakmai segítségére és kapcsolataira is szükségük lett volna.
Gyárfás nem bánta volna Fenyő halálát? Fotó: PS

ÁT AKARTÁK VERNI A MÉDIACÉZÁRT

A vallomás szerint a terv az volt, hogy Gyárfás a háttérben marad és csak felhasználják Fenyőt, majd a végén kiteszik az üzletből. Portik a médiacézárral egyik szeretőjén keresztül lépett kapcsolatba, akinek előadta tévés ötletét (persze Gyárfás említése nélkül). Fenyőnek tetszett az Energol-vezér koncepciója, és arról biztosította Portikot, hogy „az amerikai kapcsolatok révén minden működni fog”, az olajos vállalkozó pedig megígérte: „rendelkezik olyan politikai kapcsolatokkal, hogy a tévécsatorna indításának jogát megkapják”. A tanú szerint ugyanakkor Fenyő valahonnan megtudhatta, hogy nagy ellensége, Gyárfás Tamás is ott van a háttérben, ezért kihátrált az üzletből (itt érdemes megemlíteni, hogy a védett személy ugyan 1997 januárjáról beszélt, ám a határidő valójában az év áprilisában volt, de húsz év távlatából ennyi tévedés nem is csoda).
Hatalmas lehetőségtől estek el Portikék, ezért nem kegyelmeztek Fenyőnek. Fotó: PS

A HÁZA ELŐTT AKARTÁK MEGÖLNI

A tanú megemlítette, hogy Portik Tamás a Művészinas étteremben értesült a rossz hírről; ekkor őrjöngeni kezdett és kijelentette, hogy „hazavágja”Fenyőt, amire az étteremben jelen lévő Gyárfás Tamás úgy felelt: „Tomikám, ezzel nekem is nagy szívességet tennél”, „ez a szemét tényleg golyót érdemelne”! A védett tanú információkkal rendelkezett arról is, hogy Fenyőt a Portik által megszabott határidő utolsó napján likvidálták, ugyanis Portik Tamás a gyilkosságoknál és robbantásoknál határidőt szabott katonáinak, meddig kell végrehajtaniuk a bűncselekményt. Fenyőt eredetileg nem ott és nem akkor akarták megölni”, hanem két nappal korábban, a háza előtt. Portik a tanú szerint kijelentette, hogy Fenyőt mindenképp a háza előtt csinálják meg, majd megtanulja ez a rohadt köcsög, hogy vele nem lehet szórakozni”.Azonban abban az időpontban nem ment haza, illetve nem volt egyedül, ezért döntött Roháč úgy, hogy a Margit utcánál lövi le a médiacézárt – állította az Energol-vezér kiugrott embere, hozzáfűzve, hogy Fenyő János aznapi programját a szeretőjétől tudták meg, miszerint fodrászhoz, majd vacsorázni megy, és feltehetően egyedül lesz a kocsiban. A tanú megemlítette azt is: Roháčéknál bevett szokás volt, hogy dupla öltözékben öltek, majd a felső ruházatot a merénylet után eldobják, és így egy fel nem ismerhető öltözékben tudnak tovább menekülni.
Vezető kép: MTVA

Régi felvételen szólal meg Gyárfás és a később meggyilkolt Fenyő János!






Gyárfás a nemzetközi pozíciójába kapaszkodva akarta megúszni a Fenyő-ügyet



A Fenyő-ügyben ellene indított nyomozás megszüntetését kérte Horváth András nyugalmazott dandártábornoktól a nemzetközi sportdiplomáciában betöltött pozíciójára hivatkozva a felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a ’90-es évek leszámolásos ügyeit koordináló miniszteri biztos. Pintér Sándor belügyminiszter egyik legközvetlenebb bizalmasának számító Horváth András szerint Gyárfás konkrétan azt mondta: „hasson oda”, hogy megszüntessék ellene az eljárást. A tábornok természetesen nem teljesítette az úszószövetség volt elnökének kérését.
Ismét megszólalt a PestiSrácok.hu-nak Horváth András nyugalmazott dandártábornok, a belügyminiszter által kinevezett miniszteri biztos a Gyárfás-üggyel kapcsolatban, miután szerinte újabb valótlan információk jelentek meg a sajtóban. Az 1990-es években elkövetett leszámolásos gyilkosságok felderítését koordináló tábornok portálunknak kifogásolta, hogy a HVG múlt héten megjelent egyik cikke már a címben is koronatanúnak állította be Gyárfás Tamás zsarolási ügyében úgy, hogy abban az eljárásban nem is tett tanúvallomást, csupán meghallgatta az ex-úszóelnököt és megtette a megfelelő intézkedéseket. A nyugalmazott dandártábornok csupán a volt fellebbviteli főügyész ellen bűnpártolás gyanúja miatt indított ügyben lett tanúként kihallgatva.
Gyárfás Pintér egyik legközelebbi bizalmasánál próbálkozott. Fotó: MTI

MAFFIÓZÓ LÁTOGATTA MEG GYÁRFÁST

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az Ihász-ügy – és lényegében Gyárfás meggyanúsításának is – az előzménye, hogy Horváth András 2017. október 11-én Gyárfás kérésére találkozott az egykori úszóelnökkel ügyvédje, Bánáti János irodájában. Gyárfás a miniszteri biztosnak elmeséltemilyen körülmények között jelentkezett nála egy férfi: telefonos bejelentkezés után meglátogatta a lakásán, Gyárfás kiment a kapuhoz, az illető pedig közölte, hogy ő egy küldönc, aki egy levelet hozott. Az úszószövetség volt elnöke állítása szerint a levelet (ami egy Portik Tamás által készített hangfelvétel leirata volt) a rossz fényviszonyok miatt bevitte a házba, majd beleolvasott. Gyárfás ekkor jött rá, hogy Portik úgy irányította a beszélgetéseiket, hogy az rá terhelő legyen a Fenyő-gyilkosság ügyében. Gyorsan lemásolta a levelet, majd visszament és közölte a küldönccel, ha akarja, vigye be a rendőrségre a papírt. A férfi Gyárfás szerint annyit mondott, hogy újra jelentkezni fognak, és elutasítás esetén „tragédia lesz”. Ezt a levelet kapta meg Gyárfástól Ihász, akinek a KNYF gyanúja szerint fel kellett volna ismernie, hogy ez egy új bizonyíték a Fenyő-ügy felbujtója ellen. A volt főügyész ennek ellenére ezt nem adta át a hatóságoknak, hanem az irodájában tárolta.
Gyárfás “sértettből” végül gyanúsított lett. Fotó: MTI

NEM ÉPPEN ÚGY VISELKEDETT, MINT EGY TIPIKUS SÉRTETT

A HVG azt írta, hogy a tábornok az Ihász-ügyben tett vallomásában úgy nyilatkozott: Gyárfás feljelentése nélkül, hivatalból is nyomozást kellett volna indítani az ügyben. Horváth András portálunknak hangsúlyozta: a zsarolás persze hivatalból üldözendő bűncselekmény, tehát van lehetősége a hatóságnak, hogy elrendelje a nyomozást és tanúként hallgassa ki a sértettet,ebben az esetben Gyárfás Tamást. De a lényeg az volt, hogy egyetlen ember találkozott a zsarolók küldöncével, Imrich K.-val (akit Jozef Roháčcsal együtt zsarolás kísérletével gyanúsít a rendőrség – a szerk.), Gyárfás Tamás. Ő viszont sokáig nem akart együttműködni, így kétséges lett volna annak kimenetele, hogy így felismeri-e a szlovák férfit – mondta a miniszteri biztos, aki újra megerősítette portálunknak, hogy Gyárfás nem úgy viselkedett, mint egy tipikus sértett: a magatartása aggályos volt, hiszen a tábornoknak nem tett említést arról, hogy a zsaroló levélről másolatot készített, és mivel nyilvánvalóvá tette, hogy ezt a bizonyítékot ő visszaadta a küldöncnek, nem volt mit elkérni tőle.
Portik Tamás a Fenyő-ügy másik gyanúsítottja. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

JÓ OKA VOLT HALÁLOSAN MEGIJEDNI

Gyárfás Tamás csak azután tett végül nagy nehezen feljelentést, hogy a hangfelvételt is eljuttatták hozzá a bűnözők. Gyárfásban ekkor végleg tudatosult, hogy ez az a felvétel, amit Portik Tamás titokban készített, és olyan emberek állnak a zsarolási kísérlet mögött, akik közvetlen kapcsolatban állnak Portikkal, tehát jó oka volt halálosan megijedni
emelte ki a nyugalmazott dandártábornok, hozzátéve, hogy mindez már az első megbeszélésük után történt. “Bíztunk benne, hogy a zsarolók a leszámolásos ügyekben is érdemi információkkal szolgálnak majd, ami később be is következett” – mondta a tábornok, aki megjegyezte azt is, hogy nem három hónappal – ahogy a HVG írta –, hanem már három nappal később átadott egy összefoglaló-értékelő jelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vezetőjének, Bolcsik Zoltánnak, akit szóban még aznap értesített, és másnapra összehívtak egy értekezletet, amin az NNI és a felderítésben érintett szervek tagjai, vezetői vettek részt. A cikkben arra is kitérnek, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek is igazolják: Gyárfás beszámolt Ihász Sándornak a tábornokkal való találkozójáról, így a volt főügyész mindvégig abban a tudatban cselekedett, hogy a hatóság is tudott Gyárfás megzsarolásáról. Horváth András szerint ugyanakkor a kérdés az, hogy Ihász Sándornak Gyárfás elmondta-e, hogy átadta a zsaroló levelet a rendőröknek, avagy sem, és ezután a volt főügyész mire inspirálta az úszószövetség volt elnökét. A nyugalmazott dandártábornok leszögezte azt is: el akarja kerülni, hogy Ihász Sándor ügyében állást foglaljon, viszont álláspontja szerint az általa elmondottak – a HVG sugalmazásával ellentétben – nem erősítik az egykori főügyész védekezését.

GYÁRFÁS KÉRTE, HOGY SZÜNTESSÉK MEG ELLENE A NYOMOZÁST

Gyárfással a tábornok az ex-úszóelnök meggyanúsítása után, 2018 nyarán is találkozott.
Itt Gyárfás előadta, hogy nagy károkat okoz a magyar sportéletnek az ő gyanúsítása, és a nemzetközi pozíciójára, illetve a „nemzet érdekére” hivatkozva azt kérte tőlem, miniszteri biztosként hassak oda, hogy ellene az eljárást megszüntessék
mondta portálunknak Horváth András, aki megdöbbent az úszószövetség volt elnökének kérésén, és határozottan kijelentette, hogy ez elképzelhetetlen.
Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság megrendelőjeként tartja számon a rendőrség. A volt médiavállalkozó terhére azt rója a hatóság, hogy valamikor 1997 végén, 1998 elején megbízta az olajügyekből jól ismert, azóta több leszámolásos gyilkosság miatt jogerősen elítélt Portik Tamást, hogy bérgyilkosokkal ölesse meg legnagyobb üzleti riválisát, Fenyő Jánost.
Vezető kép: nepszava.hu
Facebook hozzászólások



A rettegett maffiavezér, Sátor Lajos bandájával ölethette meg ellenségeit Alsóhatár polgármestere






A felvidéki Galántai és Nagyszombati járásban négy személyre csaptak le nemrégiben a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) kommandósai. A Valentin fedőnevű akcióban elfogott férfiak egyike nem volt más, mint Alsóhatár polgármestere, Dora Ferenc, akinek fiát is őrizetbe vették a rendőrök. A gyanúsítottakat öt gyilkossággal, csalással és bűnszervezet támogatásával hozták kapcsolatba a hatóságok.
A nyomozás azután vette kezdetét, hogy a csallóközi maffiaper néhány vádlottja azt vallotta, hogy a falu első embere és fia a kétezres években a Sátor-bűnbanda tagja volt. A besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon a Sátor Lajos vezette bűnszervezet még életben lévő tagjai ülnek a vádlottak padján.Többen egymásra és önmagukra nézve is terhelő vallomást tettek, így évtizedes titkok kerültek felszínretöbbek között az, hogy egy, januárban, a szlovákiai Csallóközkürt határában megtalált férfi meggyilkolását a polgármester rendelhette meg. Alsóhatár polgármesterének számlájára egy másik emberölést is írnak a nyomozók: az I. C. monogramú személy maradványait Nyékvárkony közelében ásták ki. A gyanú szerint utóbbi gyilkosságot 2009-ben vagy 2010-ben a Sátor-féle csallóközi bűnszervezet kivégzőosztagának tagjai, N. Zsolt “Csonti” és B. György hajtották végre. A hatósági dokumentumok arra is rámutatnak, hogy a polgármester egy harmadik haragosát is meg akarta öletni, mivel közel 300 ezer euróval tartozott a vállalkozónak, amit nem akart visszafizetni. Dora közvetítők útján két bérgyilkossal is tárgyalt, akiknek 130 ezer eurót ígért, illetve előlegként megkapták Tallós községben, a helyi tó partján lévő vendéglátóhely működtetési jogát. Végül nem tudtak megegyezni, így a polgármester egy harmadik kivégzőembert is megkeresett. Ő elvállalta ugyan a megbízást, ám valaki a gyilkosság elvégzése előtt nem sokkal őt is likvidálta.
A polgármester jóban volt Sátor Lajossal. Fotó: parameter.sk


KÖZÖS NYARALÁS A KÖRÖZÖTT MAFFIÓZÓVAL


Dorát az életellenes cselekmények mellett évek óta adócsalással is vádolja az ügyészség, mert még 2006-ban mezőgazdasági cégén keresztül, fiktív számlák alapján jogosulatlanul igényelt áfa-visszatérítést a galántai adóhivataltól. A vád szerint Dora cége, az ASTER PLUS 2006 februárjában több, mint 333 ezer euró értékben vásárolt ezer tonnányi trágyát egy nagyszombati cégtől, de csak papíron. Az üzlet csupán fiktív módon ment végbe, és a hamis számlák alapján az alsóhatári polgármester vállalkozása 53 ezer eurós áfa-visszatérítési igénylést adott le a galántai adóhivatalban. A pénzt akkoriban a polgármester cége meg is kapta, de a hatóságok később derítették ki, hogy Dora csalás útján juthatott a tetemes összeghez. Ami még pikánsabbá teszi a történteket, hogy a fent említett nagyszombati cég ügyvezetője, Vojtech R. később eltűnt, majd idén január 19-én az ő holttestét találták meg a NAKA kommandósai Csallóközkürtnél. A megalapozott gyanú szerint vele is Dora parancsára végeztek Sátor emberei. A jelenleg is vizsgálati fogságban ülő politikusról a hatóságok már évekkel ezelőtt kiderítették, hogy baráti kapcsolatban állt Sátor Lajossal. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség vizsgálói 2016-ban, majd egy évvel később is kihallgatták a polgármestert a Sátor Lajos-féle bűnszervezettel kapcsolatos büntetőeljárás során. Dora Ferenc tanúként, igazmondásra kötelezve beismerte, hogy 2008-ban együtt nyaralt Sátorral Olaszországban.Az olaszországi kiránduláson ráadásul a nemzetközi körözés alatt álló dunaszerdahelyi bűnöző legközelebbi emberei is ott voltak.

BÁRMIT MEGTEHETETT


Sátor Lajos Szlovákia egyik legrettegettebb és legkegyetlenebb maffiavezére volt, akit a húsz éve végrehajtott dunaszerdahelyi mészárlás megrendelőjének tartanak a hatóságok. 1999. március 25-én a hírhedt Fontana bárban rendőrségi akciót álcázva kommandósnak öltözött bérgyilkosok több, mint száz lövéssel kivégezték a rivális banda, a Pápay-klán tíz vezetőjét. A dunaszerdahelyi vérfürdőt követően Sátorék átvették a dél-szlovákiai régió ellenőrzését. Leginkább védelmi pénzt szedtek és vállalkozókat fenyegettek, de a helyi rendőrség a bűnbanda, illetve más bűnszervezetek ámokfutását is sokáig tétlenül szemlélte. A hamis iratokkal rendelkező, nemzetközi körözés alatt álló Sátor az elfogatóparancs ellenére szabadon járt-kelt Szlovákiában,így rendszeresen utazott külföldre is. A 2000-es évek elején azt is megengedhette magának, hogy villát építsen Alsóhatáron, hogy a külvilágtól távol eső helyen rejtőzhessen majd el legközelebbi emberei társaságában. A villa végül azért nem készült el teljesen, mert a rendőrség kiszimatolta az építkezést. A félkész ingatlan ma Dora Ferenc tulajdonában van.
1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban lemészárolták a Pápay-bűnbanda tíz tagját. Fotó: parameter.sk

ÚJRA LEPOROLTÁK A TÖMEGGYILKOSSÁG AKTÁJÁT


Visszatérve a dunaszerdahelyi mészárláshoz, a Sátor Lajoshoz köthető „tízes gyilkosság” aktáját a legfrissebb hírek szerint nemrég újra leporolták a szlovák nyomozók, akik már több, mint egy évtizede azt feltételezik, hogy a tömeggyilkosság megszervezésében a helyi alvilágban jól ismert Raisz-fivérek vettek részt. A testvérpár 2008. szeptember 17-én tűnt el nyom nélkül. Szemtanúk utoljára egy dunaszerdahelyi bevásárlóközpont előtt látták őket aznap délután, ahol egy Mercedes terepjáróba szálltak be, és Sátor egyik embere, Nagy Zsolt „Csonti” nyékvárkonyi házába indultak egy találkozóra. A rendőrség csak 2011 márciusában találta meg a két férfi holttestét a 2016-ban kirobbant csallóközi maffiaügyek kapcsán tanúskodó H. Lehel csótfai telkén, ahol később még több tucat tetemet is kiástak a rendőrök. Sátor Lajos állítólag azért dönthetett úgy, hogy likvidálja egykori szövetségeseit, mert a tömeggyilkosság ügyében alkut akartak kötni. A Csallóközben és a dunaszerdahelyi járás közelében rejtőzködő Sátor tudta: ha a Raisz-testvérek beszélni kezdenek, örökre bujkálnia kell.

SAJÁT EMBEREI VÉGEZTEK VELE


Sátoron végül teljesen elhatalmasodott a paranoia, rettegni kezdett saját embereitől, ezért ő maga is felvette a kapcsolatot a rendőrökkel, majd felajánlotta, büntetlenség reményében beszélne az általa és társai által elkövetett emberölésekről, gazdasági bűncselekményekről. A maffiózó még Milan Lucansky akkori országos rendőrfőkapitánnyal is találkozott Komáromban. Ezután lett belőle is célpont. A keresztapát 2010. december 2-án ölték meg, ugyancsak Csótfa közelében. A ravaszt a telek tulajdonosa, H. Lehel húzta meg, állítása szerint azért, mert nem volt más választása: Sátor ellenfele, K. Krisztián H. birtokára csalta a maffiavezért, hogy megölje, ám a célpont kiszúrta K.-t, ezért H. Lehelnek kellett lelőnie Sátort, mielőtt utóbbi fegyvert ránt.
Észrevette K-t. Nem tudom, hogy ez véletlen volt-e, de úgy mértem föl a helyzetet, hogy nincs más választásom. Ha tovább fajul a dolog, Sátor rögtön elkezdett volna lövöldözni
– mesélte egy interjúban a szlovákiai Parameter portálnak H. Lehel, aki azt is elmondta, mit csináltak Sátor tetemével:
Elástuk egy előre elkészített gödörbe, amit én ástam ki. Ehhez a bágert Krisztián biztosította, nekem nem volt hozzá gépem. Az egészet tulajdonképpen ő tervelte ki. Az ő érdekében állt ez az egész, mert ha Krisztián nem öli meg Sátort, akkor Sátor öli meg Krisztiánt.
Sátor tetemét később kiemelték a földből és egy másik, ismeretlen helyen ásták el. Földi maradványai a mai napig nem kerültek elő.
A szerző írása a Magyar Nemzet szombati számában jelent meg.
Fotó: parameter.sk






Prisztás-ügy újratöltve: Doszpot Péterék már húsz éve tudták, hogy Portik ölethette meg a vállalkozót



Hétfőn kezdi ismét tárgyalni a Prisztás-gyilkosságot a Fővárosi Törvényszék Laczó Adrienn vezette tanácsa. Az 1996-ban történt leszámolás ügyében tavaly rendelt el perújítást a Fővárosi Ítélőtábla, miután Jozef Roháč azt vallotta: nem Portik egykori testőre, hanem ő végzett az áldozattal. A portálunk által megszerzett iratok szerint ugyanakkor a rendőrség és az ügyészség összesen harmincegy (!) pontban cáfolja Roháč elmondásait. Szerintük a szlovák bérgyilkos csak menteni próbálja bűntársát, Portik Tamást, akinek a felbujtói szerepét már 1997-ben ismerte a Doszpot Péter vezette gyilkossági csoport, de – ki tudja, miért – mégis eredménytelenül szüntették meg a Prisztás-ügy első nyomozását.
A budapesti éjszakai élet egyik legismertebb alakját, Prisztás József vállalkozót 1996. november elsején gyilkolták meg fényes nappal a III. kerületi Ladik utcában. A férfi az ügy későbbi vádlottjával, F. Ferenccel ment egy ingatlanügyet intézni, ám amikor beszállt volna az autójába, egy kerékpárral közlekedő bérgyilkos a közelébe ért és fejbe lőtte az ismert vállalkozót.

MEGDÖBBENT AZ ALVILÁG


Azt az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás videovallomásából tudhatjuk, hogy a gyilkosság sokkolta az akkori alvilágot. Boros szerint „városban mindenki tudta”, hogy Portikék útjában állt az olajüzletbe belekotnyeleskedő” Prisztás.
Itt tudatosult a városban, az éjszakában, hogy na, akkor itt nem viccelnek, minden megtörténhet. Elég brutálisan lett kivégezve Prisztás, és ebben a városban tényleg nem történt még ilyen. Össze lehetett verekedni, lehetett köpködni egymásra, bokszolni, fölvonulni, de azt, hogy egy olyan embert, aki számít, és szembe mer helyezkedni valakivel, ilyen brutális módon intéznek el pillanatok alatt, még nem volt. Ekkor vált világossá és érthetővé, hogy egy új erő jelent meg, amely gyorsan tesz pontot a dolgokra
mondta Boros, aki szerint a merénylet következménye „a félelem volt, és a Prisztás mögött csoportosuló erők, az ütőemberek és a gazdasági erők is leblokkoltak”.
Rendőrségi helyszínelés a Prisztás-gyilkosság után. A háttérben Doszpot Péter. Fotó: MTI

ÉRTHETETLEN, MIÉRT NEM NYOMOZTAK TOVÁBB


A BRFK életvédelmi alosztálya a gyilkosság utáni nyomozást viszonylag gyorsan, egy éven belül lezárta, annak ellenére, hogy már részben feltárták a bűncselekmény indítékát, illetve azokat a személyeket, akik részfeladatokat láthattak el a merényletben. Ezekre a megállapításokra az akkori nyomozók leginkább a híváslisták és a cellainformációk elemzésével jutottak. Már 1996-ban több szálon futott a nyomozás, hiszen Prisztás József halála nagyon sok embernek érdekében állt. Felvetődött az orosz szál, illetve a vagyonhoz hozzájutott H. István és M. Judit szerepe. H. Istvánt egyébként 1997. október 9-én, a hagyatéki tárgyalást követően, egy kerékpárra szerelt távirányítós bombával akarták megölni. A férfi súlyos sérüléseket szerzett, de túlélte a támadást. Az elsőfokon eljáró ügyész szerint H.-t azért robbanthatták fel, mert Portik a Prisztás-vagyonból nem kapta meg a részét. Visszatérve Prisztás megöléséhez: a nyomozók már 1996-1997-ben tudtak a Kisbandi-féle ingatlanvitáról is, illetve egy olajos üzleti nézeteltérésről Portikék cége, az Energol Rt. és Prisztás között. Az ügy akkori előadója szerint utóbbi vita volt a nyomozás megoldásának „kulcsa”. Pesti Tibor az 1997. október 22-én írt összefoglaló jelentésében meg is nevezte, hogy Portik Tamás (akit, mint informátort (!) hallgattak csak meg az ügyben) állhat a bűncselekmény hátterében. Annak ellenére, hogy ott álltak a megoldás kapujában, a Doszpot Péter vezette alosztály végül tizenegy és fél hónap után megszüntette a nyomozást. 
A rendőrök már 1997-ben tudták, hogy Portik Tamás a felbujtó. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

PORTIK: PRISZTÁST KI KELL NYÍRNI!


Portikot csak 2012-ben tartóztatták le, majd pár évvel később a bíróság is bűnösnek mondta ki az emberölésben. A jogerős ítélet szerint Prisztás József és az Energol-vezér elszámolási vitába keveredett egymással, ezért Portik Tamás elhatározta, hogy megöleti a milliárdos üzletembert. A gyilkosságot a Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint Portik testőre, H. István hajtotta végre. Az ítélet indoklása kitért rá: az áldozat és Portik Tamás is üzletelt az alvilág bankárának tartott Lakatos Andrással, becenevén Kisbandival, akinek Portik 80 millió, Prisztás József mintegy 100 millió forintot adott kölcsön. Ennek fedezetéül Kisbandi mindkettőjüknek ugyanazokat a nagy értékű, XII. kerületi ingatlanokat ígérte biztosítékként. Portik és Prisztás igényt tartottak a több, mint 300 millió forint értékű ingatlanokra, ezért találkozót beszéltek meg a Művészinas Étteremben, de nem tudtak megegyezni. Portik ezután döntötte el, hogy végez Prisztással, ezért parancsba adta testőrének, H. Istvánnak, hogy „nyírja ki Prisztás Józsefet”. Az üzletembert néhány nappal a találkozó után az óbudai Ladik utcába csalták, ahol 1996. november 1-jén H. egy kerékpárról leadott célzott lövéssel fejbe lőtte Prisztást, aki a helyszínen életét vesztette. Mindezekért Portikot és H. Istvánt is 15 évre ítélte jogerősen a táblabíróság, a harmadrendű vádlott, F. Ferenc, aki a vád szerint a helyszínre csalta a sértettet, tíz évet kapott. A bíróságon felvonult a fél alvilág, de a jogerős ítéletet leginkább Portik egykori titkárnőjének és mindenesének vallomására, valamint okiratokra, híváslistákra és cellainformációkra alapozva hozták meg.

SÚLYOS KRITIKA A RENDŐRÖKNEK


A bíróság súlyos kritikával illette a korábbi, 1996-97-es nyomozást, megjegyezve, hogy érthetetlen, a felbujtó azonosítása után miért nem nyomoztak tovább. A tanácsvezető kiemelte, hogy az akkori kihallgatók „elfelejtették” feltenni F. Ferencnek azt a kérdést, hogy „véletlen-e, hogy pont akkor járt arra egy biciklis és öli meg Prisztást, amikor együtt mentek ügyet intézni a későbbi sértettel?” A nyomozók „elfelejtették” beszerezni F. cellainformációit is, de a bíróság utóbbi tény mellett azt sem akarta minősíteni, hogy „a harmadrendű vádlott 1996-os kihallgatásának felületessége a véletlen műve volt-e, vagy sem”. Az akkori rendőrségi viszonyokat jól ismerők szerint egyébként F.-nek „percei lettek volna hátra”, ha már az első kihallgatása alatt kipakol Portikról, mert abban az időben szinte minden fontosabb információ kiszivárgott az alvilághoz.
Roháč hosszú vallomásában beszélt arról, hogy ő Prisztás gyilkosa. Fotó: MTI


ROHÁČ ÁLLÍTJA: Ő LŐTTE LE A VÁLLALKOZÓT


H. István és védője, Patócs Ilona indítványára a Kúria sokak meglepetésére tavaly nyáron arra hivatkozva rendelt el perújítási nyomozást az ügyben, hogy az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság elkövetéséért jogerős szabadságvesztését töltő Roháč azt állította: ismeri az ügy hátterét és meg tudja nevezni a valódi elkövetőt. A szlovák bérgyilkost meghallgatták a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, akiknek Roháč nyolc órás vallomásában kifejtette: nem az ügyben jogerősen elítélt H. István, hanem ő lőtte le egy bicikliről Prisztás Józsefet. Az ügyészség nem hitt a szlovák bérgyilkosnak és az indítványok elutasítását kérte a Fővárosi Ítélőtáblától. A táblabíróság ugyanakkor tavaly novemberben úgy döntött: H. István esetében Roháč vallomása elegendő a perújításhoz, és mivel az eredeti vád és a korábbi ítéletek szerint Portik H. Istvánt utasította a gyilkosságra, így az Energol-vezér szerepét is újra vizsgálni kell az új eljárásban (azóta a tábla helyt adott a harmadrendű vádlott kérelmének is).
Részlet Roháč vallomásából.
Jozef Roháč a PestiSrácok.hu által megszerzett vallomásában a nyomozóknak hangsúlyozta: az ukrán-orosz maffia kérését egy dunaszerdahelyi csoporton keresztül volt bűntársa, Jozef Hamala közvetítette felé, ő elvállalta a megbízást, ám ennél többet a megbízói körről nem tudott vagy nem akart elárulni. Elmondta: Prisztást már napok óta követték, ő pedig a megfelelő időben a megfelelő helyre ment, majd fél óra várakozás után biciklivel elindult Prisztás felé:
megindultam olyan gyorsasággal, hogy ott legyek addigra, mire a kocsihoz ér Prisztás. Amikor kinyitotta az ajtót, éppen odaértem hátulról és menet közben a kezemen lévő zacskón keresztül kb. fél méterről fejbe lőttem. Olyan gyorsasággal történt, hogy senki nem vett észre semmit, sem Prisztás, sem a kocsi utasa.
Roháč vallomását itt elolvashatják.
Részlet a Roháč-vallomásból.

HARMINCEGY PONTBAN CÁFOLJÁK A BÉRGYILKOS VALLOMÁSÁT

A perújítással összefüggésben a fővárosi főügyész is megszólalt. Ibolya Tiborportálunknak adott interjújában arról beszélt, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azért ellenezte a perújítás elrendelését, mert a meglévő bizonyítékok alapján Roháč vallomását enyhén szólva is megkérdőjelezhetőnek tartja. A főügyész hozzátette: ez a perújítás során a bíróság számára is nyilvánvalóvá fog válni. A főügyész feltehetően arra a rendőrségi összefoglalóra alapozta az állítását, amely összesen 31 pontban cáfolja Rohác tanúvallomását. A rendőrök többek között rögzítették: Roháč az elkövetés évét, de még az évszakot sem tudta meghatározni; megállapították, hogy a szlovák bérgyilkos itt is – ahogy korábban az Aranykéz utcai ügyben – a már halott Jozef Hamalára ken szinte mindent (Hamalát a szlovák hatóság vádja szerint éppen ő lőtte fejbe). A jelentésben azt is leírták, hogy Jozef Roháč a Prisztás által használt Jeep színét is eltévesztette, ahogy arra sem találtak adatot, hogy az áldozatot követték volna, de a rendőrök megjegyezték, hogy erre nem is volt szükség, mivel a harmadrendű vádlott nyomozati és bírósági vallomásában is elmondta, hogy közölte Portikkal, hogy mikor és hol fog találkozni a sértettel. Emellett Roháč ruházatát máshogy írták le a helyszíni tanúk, mint amit a férfi most elmondott, ráadásul az igazságügyi szakértői vélemény szerint Prisztást a lövés oldalról érte, nem pedig hátulról, amiről Roháč beszélt – olvasható a portálunk által megszerzett jelentésben, amiben azt is leírták, hogy Roháč vallomása után nem volt olyan nyomozati cselekmény, amit el lehetett volna végezni, hiszen Hamala halott, a „dunaszerdahelyiek”, azaz a Pápay-klán tagjai ugyancsak halottak. A hatóság szerint Roháč vallomásának az igazi célja – mivel már nincs vesztenivalója -, hogy ezzel segítse bűntársát, Portik Tamást.
Roháč nyolc órán át vallott a gyilkosságról.

AZ OLAJOS ALVILÁG SZERINT IS ROHÁČ A GYILKOS

Azt ugyanakkor mindenképp meg kell jegyezni, hogy több tanú is beszélt arról, hogy Jozef Roháč követte el a bűncselekményt, igaz, nem az orosz-ukrán-maffia, hanem Portik Tamás és volt cégtársai megbízásából. A Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László is azt vallotta a 2004 decemberében tett titkosított vallomásában, hogy Roháč végzett Prisztással. Radnai ezzel kapcsolatos ismeretei magától Portiktól, illetve régi barátjától, az Energol Rt. egykori belkereskedelmi igazgatójától, Drobilich Gábortól származnak. Drobilich állítólag azt mondta a volt keresztapának, hogy Roháč „egy igazi professzor, nejlonzacskóval fogta a fegyvert, hogy ne maradjon lőpor a kezén”. Radnai mellett volt üzlettársa is azt vallotta a bíróságon, hogy a szlovák férfi lőtt, továbbá a szintén az olajmaffiához köthető Zsóvár Imre is jegyzőkönyvbe mondta korábban, hogy az energolosok Roháčot bízták meg a likvidálással. A férfi állította: a halála előtt nem sokkal találkozott Prisztás Józseffel, akiről Portikék egyik embere megjegyezte, hogy „na, ez sem fog itt sokáig szaladgálni”. De a vallomásban szerepelt az is, hogy Zsóvár fültanúja volt, amint az Energol Rt. három vezetője az 1996-ban meggyilkolt vállalkozó sorsáról tárgyalt, aki „ha nem változtat a hozzáállásán, akkor a Fogászra”, azaz Roháčra „bízzák az ügyet”. Egy televíziós interjúban a sokáig Brazíliában bujkáló Kisbandi is megemlítette, hogy ő is úgy hallotta: a szlovák férfi húzta meg a ravaszt.
H. István hét éve ül börtönben, Roháč szerint ártatlanul. Fotó: Mészáros Péter
A VÉDŐK BÍZNAK A FELMENTÉSBEN
Szikinger István, Portik Tamás ügyvédje az üggyel kapcsolatban a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott: kétséget kizáróan nincs bizonyítva, hogy ezt a bűncselekményt védence követte el. Jozef Roháč sem állította a mostani vallomásában, hogy Portik bujtotta fel az emberölésre, így azt várom, hogy a bíróság felmentse Portik Tamást – hangsúlyozta az ügyvéd, hozzátéve, hogy ha H. Istvánt felmentik, akkor okszerűen védencét is fel kell menteni, mert akkor borul a tényállás. Patócs Ilona, H. István védője pedig arról beszélt portálunknak, hogy ügyfele már hét éve ül börtönben egy olyan bűncselekmény miatt, amit el sem követett, de most abban reménykednek, hogy Roháč vallomása végre fordulatot hozhat. A védő megjegyezte: ők már korábban tanúkkal igazolták, hogy H. az emberölés napján nem tartózkodott Budapesten, mert vidéken, a rokonainál volt. Patócs Ilona elmondta: szerinte Roháč vallomásával minden a helyére került, mivel a korábbi bírósági döntések „megerőszakolt” ítéletek voltak, de mára kiderült az is, hogy mi történt a gyilkos fegyverrel és a biciklivel a leszámolás után. Az ügyvédnő hozzátette még: a tanúk is egy alacsony, átlagos testalkatú elkövetőről beszéltek, ami nem H. Istvánra, hanem Jozef Roháčra illik. Ifj. Balsai István, F. Ferenc kirendelt védője azt emelte ki portálunknak: a perújítás sikere azon fog múlni, hogy a bíróság mennyire találja Jozef Roháč vallomását szavahihetőnek, ugyanakkor arra kell készülni, hogy az ügyészség annak minden pontját igyekszik majd cáfolni, hiszen a perújítási nyomozás során a rendőrség 31 ponton próbálta megkérdőjelezni a Roháč vallomásában foglaltakat. Valószínűsíthetően a perújítási eljárás Roháč vallomásának az ellenőrzéséről és az ügyészség keresztkérdéseiről fog szólni – mondta ifj. Balsai István.
A megismételt per hétfőn Portikék meghallgatásával kezdődik a Fővárosi Törvényszéken.




PS Mozi: Boros vallomás



EXKLUZÍV - "Pintérnek állt érdekében elhallgattatni a fiamat"







Még nem úszták meg az alvilággal való összeborulást a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetői



Hétfőn kezdte újra elsőfokon tárgyalni a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek perét a Kaposvári Törvényszék. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatója, Galambos Lajos és “a cég” volt műveleti osztályvezetője, Gyarmati György terhére azt rója az ügyészség, hogy kilóra vette meg őket a magyar alvilág hírhedt alakja, Jakubinyi Róbert, aki Portik Tamáshoz hasonlóan ugyancsak rögzítette a legfontosabb beszélgetéseit egykori MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel. Ezek a felvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról.
Hétfőn, zárt ajtók mögött megkezdődött Jakubinyi Róbert és a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek megismételt, titkosított pere a Kaposvári Törvényszéken – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a törvényszék szóvivője, Vadócz Attila. Mivel minősített ügyről van szó, a szóvivő ennél többet nem mondhatott, de úgy tudjuk, a tárgyalás-sorozat március végén folytatódik, amikor már várhatóan tanúkat is meg fog hallgatni a bíróság.

KORRUPCIÓVAL VÁDOLJÁK AZ NBH VOLT VEZETŐIT

Az Egymásért, Egy-másért Alapítvány kulcsfiguráját, Jakubinyi Róbertet és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábban kémkedéssel is vádolt, ám végül jogerősen felmentett volt főigazgatóját, Galambos Lajost, illetve “a cég” volt műveleti osztályvezetőjét, Gyarmati Györgyöt még 2013-ban folytatólagosan elkövetett, hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség. A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa a titkosított perben 2016-ban elsőfokon mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki. A Pintér Sándor lejáratásával is összefüggésbe hozott Jakubinyi Róbert elsőrendű vádlottat kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett vesztegetés miatt négy év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélték. A másodrendű vádlott Galambos Lajos folytatólagosan elkövetett vesztegetésért és államtitoksértésért öt évet kapott, valamint nyolc évre a közügyektől is eltiltották. Gyarmati György harmadrendű vádlottat három év börtönnel és öt év közügyektől eltiltással sújtották. A bíróság emellett Galambost 150, Gyarmatit 100 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte. Az ügyészség ugyan súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta, ám a Fővárosi Ítélőtábla tavaly júniusban úgy döntött, hogy eljárásjogi okok miatt hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla a megismételt eljárás lefolytatására a Kaposvári Törvényszék másik katonai tanácsát jelölte ki, amely hétfőn meg is kezdte a büntetőügy tárgyalását.
Jakubinyi Róbert is rögzíthette fontosabb beszélgetéseit. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

TITKOSSZOLGÁLATI KIFIZETŐHELY

Ahogy azt már többször megemlítettük, a titkosított ügy szálai a Gyurcsány-kormány idején fénykorát élő Egymásért alapítványig vezethetők vissza: a vád szerint az alapítvány – melynek megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2006-ban elhunyt első igazgatója kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban hozott Ázsiából az országba milliárdos értékű vámárut, több tonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira kerültek, így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Később feltáró vallomásokból kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, cserébe a hatóságok vezetői elsimították Jakubinyi büntetőügyeit. Szolgálataikért a vádlottak százmilliós összegeket kaphattak a csalással, sikkasztással és csempészéssel is vádolt nehézfiútól, akit legutóbb bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntette miatt ítélt el jogerősen a bíróság.

NEMCSAK PORTIK, JAKUBINYI IS RÖGZÍTETTE LEGFONTOSABB BESZÉLGETÉSEIT

Jakubinyi nem ma kezdte a bűnözést: az 1980-as évek közepén egy sok vádlottas ügyben volt az egyik érintett egy olyan betörőhálózat tagjaként, amely tippek adásával foglalkozott és híres művészeket, operaénekest, gazdag kisiparosokat fosztott ki. Ez volt a magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának első állomása, az úgynevezett Presztízs-ügy. Még évekkel ezelőtt a Figyelő azt írta meg Jakubinyiről, hogy a férfi – vélhetően az Egymásért alapítvány nevében tárgyalva – hosszú időn keresztül rögzítette fontosabb beszélgetéseit MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel, illetve korábbi nemzetbiztonsági vezetőkkel. Jakubinyi állítólag annyira magabiztos volt, hogy még a legfontosabb csúcsvezetőkkel is szinte lekezelően beszélt a hangfelvételeken. Ezek a felvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról. Noha forrásaink nyomatékosították, hogy a férfi számára a szocialista kormányok „klímája” volt inkább kedvezőbb, Jakubinyi a jobboldal felé is kereste a kapcsolatot.
Portik már a ’90-es években kapcsolatban állhatott az FBI-jal. Fotó: MTI

MAGYAR BŰNÖZŐK KÜLFÖLDI SZOLGÁLATOK MARKÁBAN?

Korábban arról is beszámoltunk, hogy amikor Jakubinyi nyolc éve Ausztriában kiadatási őrizetbe került, az osztrák hatóságok közelébe férkőzött és beszélni kezdett a Gyurcsány-kormány alatti hazai közállapotokról és arról, hogy „zsebében volt” több magas beosztású NBH-s. Egy hónappal az elfogása után az illetékes bécsi bíróság el is rendelte a férfi házi őrizetétami értesüléseink szerint megdöbbentette a magyar szerveket, akik azt is gyanították, hogy Jakubinyi az orosz és amerikai titkosszolgálatokkal is felvette a kapcsolatot. Informátorunk hangsúlyozta: Jakubinyi Róberthez hasonlóan annak idején Portik Tamás is kapcsolatba kerülhetett több külföldi hatósággal, köztük az amerikai titkosszolgálattal és az FBI-jal is. Utóbbit Portik el is ismerte, hiszen 2011-ben, a Fenyő-gyilkosság ügyében zajló kihallgatásán jegyzőkönyvön kívül elmondta, hogy a 2010-es kormányváltás előtt Bécsben az FBI megzsarolta: „ha nem mondja el őszintén a magyar alvilág, rendőrök és a politikusok összefonódását”, akkor neki és családjának megtagadják a beutazási lehetőséget az USA-ba. Ezek után állítása szerint „kénytelen volt” részletes vallomást tenni. Forrásunk ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a Portik és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közti kapcsolat már a ’90-es években is meglehetett, hiszen az energolosnak bujkálása alatt több gyermeke is született az Egyesült Államokban, ráadásul, amikor élettársát kint letartóztatták, Portik néhány óra alatt elintézte, hogy az asszony szabadlábra kerüljön. Informátorunk megemlítette, hogy kértek ugyan információkat az amerikaiaktól Portikkal kapcsolatban, ám az ottani illetékes szervek azt a választ adták, hogy nem tudnak róla semmit. Arról, hogy mennyire veszélyes, ha idegen titkosszolgálatok irányítanak magyar bűnözőket, Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori főrendőre is hangsúlyozta egy interjúbanportálunknak.
A legújabb információ Portikkal összefüggésben továbbra is az, hogy néhány hónapja tetemes mennyiségű, általa rögzített hangfelvételt foglalt le egy nyomozati alkunak köszönhetően a rendőrség. A vágatlan felvételek egy részén Portik az alvilági üzlettársai mellett a közélet több szereplőjével, köztük a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamással is hosszú beszélgetéseket folytat. Azonban a hangfelvételek túlmutatnak a Fenyő-ügyön, sőt, választ adhatnak az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira. Azt már a Magyar Nemzet írta megtegnap, hogy néhány hónapja megjelent az éjszakai életben egy nagyobb mennyiségű, Jakubinyinak tulajdonított hanganyag is, amit eladásra kínáltak. A lap szerint a vélhetően bizonyos feltételrendszer mentén válogatott hanganyagok között biztosan találhatók olyanok, amelyeken a néhai Kiss Ernő rendőr dandártábornok arról beszélget Jakubinyi Róberttel és egyik alapítványi társával, hogy miként lehet „kifehéríteni” bizonyos pénzeket svájci, illetve olasz banki közreműködéssel.
Vezető kép: MTI






Gyárfás: Portik információkért cserébe védelmet akart kérni Gyurcsánytól



Azért nem fordult az újabb zsarolási kísérlet után a rendőrséghez, mert félt az alvilág bosszújától – többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott hosszú interjújában a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás. A sportvezető az interjúban azt is elmondta: Portik Tamás valóban szeretett volna az ő közvetítésével találkozni Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel, mert a maffiózó olyan információkat akart a bukott kormányfővel megosztani, “amelyek ellentételeként védelmet kaphat”. Az ex-úszóelnök azt állította, nem tudja, Portik mit akart elmondani, de a kérését nem teljesítette.
Az interjú készítője erre reagálva megemlítette Gyárfásnak: a leiratokból az körvonalazódik, hogy Portik a fideszes és a kisgazda politikusok lakásainál történt robbantásokról szeretett volna beszélni Gyurcsánnyal. Ismert, az 1998-as országgyűlési választások előtt és után ismeretlen személyek, hivatalosan ismeretlen okból különböző robbantásos merényleteket hajtottak végre Magyarországon: bomba robbant Torgyán József és Szájer József lakásánál, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházánál is. Azt nem tudni, hogy Portik akár személyesen, akár közvetítők útján beszélt-e erről végül Gyurcsánnyal, de az tény, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányok regnálása alatt a bűnözőnek a haja szála sem görbült, sőt, 2008 nyarán még Laborc Sándor egykori NBH-főnökkel is találkozott, a hivatalos verzió szerint két alkalommal. Portik a találkozókon az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tüntette fel magát, és minden szolgálatát felajánlotta az MSZP-nek és Laborc Sándornak:
Én mindenben, mindenben, amit önök mondanak, én bármit, százötven százalékig elhatároztam, régóta ez (van – PS) a lelkemben, meg a szívem… Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg.
A maffiózó azzal is dicsekedett Laborcnak, hogy számos MSZP-s politikust lefizetett, majd elmondta: nagyon szeretné, hogy Gyurcsány 2010 után is kormányon maradjon, továbbá ezeken a megbeszéléseken is szóba hozta a politikai robbantás-sorozatot, abban a megközelítésben, hogy azok önmerényletek voltak. Bizonyítékokkal persze nem tudott szolgálni.
Gyárfást azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy bérgyilkosokat küldött üzleti riválisára. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

LEVÉL GYURCSÁNYÉK PISZKOS ÜGYEIRŐL

Itt érdemes megemlíteni, hogy fél évvel a Laborc-találkozók után az MSZP belső köréből valaki egy névtelen levélben mesélt Gyurcsány és társai sötét ügyeiről, többek között arról, hogy akár Roháčcsal is alkut kötöttek volna, ha a székházrobbantásokkal kapcsolatban fideszesekre vall:
Annyira kell, hogy ez a mindenki által megvetett Rohác nevű szlovák bérgyilkos, akinek a kezéhez közvetve vagy közvetlenül egy tucat ember vére tapad, elmondhassa végre a vádalku részeként, hogy személyesen Demeter Ervin és barátai bízták meg az 1998-as robbantásokkal a fideszbeli és kisgazdapárti politikusok lakásánál, hiszen másként az ellenzéknek esélye nem lett volna megnyeri a 98-as választást, nem? Majd Rohác úr mélyen belenéz a kamerába (ATV, Szólás szabadsága Baló úrral, esetleg pár kommunikációs millióért TV2 vagy mindegyik, ahogy a média taktika megkívánja…) és a nagyobb hitelesség kedvéért felháborodottan megjegyzi: a Demeter emberei voltak olyan szarrágók, hogy dollár helyett lejben fizetettek! És a Szilvásy Gyuri körül nyüzsgő kommunikációs stáb tagjai a jól végzett munka érzésével dőlnek bele megérdemelt  vodkájukba. Mert annyira kell az a rohadt hazugság, hogy már hónapokkal ezelőtt benyilatkozták a hűbéreseid: ha Rohác elmondja mit tud az akkori idők megoldatlan ügyeiről, nem kéritek rajta számon az Aranykéz utcai halottakat. Erről szól a Ti vádalkutok. Hányan is haltak meg ott a robbanásban Feri? Bástya elvtársnak megér ennyit egy hamis vallomás?
Jozef Roháč a levél megírásakor már magyar börtönben ült, mivel Csehország kiadta őt a sikertelen Seres-merénylet ügyében, ugyanakkor az Aranykéz utcai robbantással és a Fenyő-gyilkossággal csak a 2010-es kormányváltás után gyanúsították, majd vádolták meg Portik kivégzőemberét…
Visszatérve az interjúhoz, Gyárfás abban kitért arra is, hogy portálunk legutóbbi, Fenyő-üggyel foglalkozó cikkében olyan idézeteket tettünk közzé, amik nem szerepelnek az általa megismert hanganyagok leiratában. A PestiSrácok.hu ugyanakkor úgy értesült, hogy létezik olyan hangfelvétel, amiben elhangzottak az oldalunkon korábban idézett mondatok. A volt úszószövetségi elnök arról is beszélt, hogy hajlandó továbbra is hazugságvizsgálaton részt venni, amennyiben azokat is alávetik egy poligráfos vizsgálatnak, akik lényeges kérdésekben vele ellentétes állításokat tettek. „Február 6-án saját indíttatásból írásban tettem vallomást. Feltételezem, hogy a kisteherautónyi hangfelvétel és a nem velem zajló beszélgetések feldolgozása is hozzájárul a hatóság tisztánlátásához, számos kérdésben hozzásegítenek az igazi bűnösök leleplezéséhez” – jegyezte meg. Gyárfás Tamás az interjúban ismét nyomatékosította, soha senkit nem ösztönözött arra, hogy ölje meg Fenyő Jánost. „Mi Fenyő Jánossal kibékültünk, a vitás ügyeinket rendeztük, erről még írásbeli megállapodás is készült” – mondta.
Fotó: MTI



Portik: “Kérdeztem, mi legyen az emberrel? Szétb@sszuk? Erre te azt mondtad: igen”




Már a 2006-os választások előtt félt a Fidesz esetleges hatalomra kerülésétől, és személyesen Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök és az MSZP sikerében bízott a leszámolásos gyilkosságok miatt jogerős fegyházbüntetését töltő egykori Energol-vezér, Portik Tamás – többek között ez is kiderül azokból a Gyárfás Tamás és Portik Tamás beszélgetését rögzítő, portálunk által is megismert leiratokból, amikkel korábban zsarolni próbálták az úszószövetség egykori elnökét. A dokumentumokból az mindenesetre kiolvasható, hogy Gyárfást okkal gyanúsították meg, igaz, ha csupán ennyi bizonyíték van a hatóságok kezében, kérdés, hogy a bíróság előtt megáll-e az ügy.
Ahogy arról portálunk elsőként beszámolt, pár hónapja Portik Tamás a ’90-es évek elejétől a letartóztatásáig rögzített, több száz órányi hangfelvételét foglalta le a rendőrség. A több házkutatás után megszerzett, kriminalisztikai szenzációval felérő felvételek választ adhatnak az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira. A hanganyagok egy kisebb részén Portik Gyárfás Tamással beszélget. Ezen beszélgetések néhány leiratából idézett hétfőn az Index. A Fenyő-gyilkosság bizonyítékaihoz csatolt több leirat portálunkhoz is eljutott, amiknek a legérdekesebb részeit most közzétesszük.
Portik: De rég itthon lehetnék, hazamehetnék, a gyerekeimet…
Gyárfás: Igen, de…
Portik: …ha én a Fideszre lepaktálok. Én nem paktáltam le. … eljöttem hozzád, most már több, mint egy éve…
Gyárfás: Igen!
Portik: …azóta folyamatosan…
Gyárfás: …tehát az is volt.
Portik: Nem is volt, eljöttem hozzád, ugyanis úgy gondoltam, ha nincs a Fidesz, én hazajöhetek. Mondtuk, hogy azért nem jöhetek, mert… Mert azt mondtuk, hogy azért, mert meg kell várni, a Gyurcsány győz-e? Akkor győzött! Megvárjuk, míg a… lerakja az esküt…

RETTEGETT A KORMÁNYVÁLTÁSTÓL

Utóbbi szövegrészből kivehető, hogy Gyárfás és Portik 2004 szeptemberében beszélhettek, amikor Medgyessy megbuktatása után Gyurcsány lett a miniszterelnök. Portikot ugyan már 2003 tavasza óta nem körözték, de úgy tudjuk, utána is még hosszú ideig illegalitásban élt, és attól félt, ha esetleg Medgyessy bukása után a Fidesz idő előtt hatalomhoz jut, eljárások indulnak ellene.
A leirat szerint a 2006-os választások miatt is aggódott a maffiózó:
Portik: De jobb így végigcsinálni, mint megvárni a… amikor újabb négy évre, bár az Isten adná, hogy a Gyurcsány nyerjen…, mert én attól tartok, hogy…
Gyárfás: …ebben az a…
Portik: …Fidesz, mert én nem paktálok le velük… énbennem látják a lehetőséget. Bennem látnak olyan jövőbeli lehetőséget…

LABORCNAK IS BALOLDALIKÉNT ADTA EL MAGÁT

Portik Gyurcsányhoz és az MSZP-hez köthető „szimpátiája” a 2008-as Portik-Laborc-találkozók leiratából is nyilvánvalóvá vált. A bűnöző a beszélgetések során hű baloldaliként, az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tüntette fel magát, és minden szolgálatát felajánlotta az MSZP-nek és Laborc Sándornak:
Én mindenben, mindenben, amit önök mondanak, én bármit, százötven százalékig elhatároztam, régóta ez (van – PS) a lelkemben, meg a szívem… Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg.
Részlet a Portik-Laborc találkozók a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt is hitelesnek ítélt jegyzőkönyvéből. I: Laborc Sándor, I3: Portik Tamás
A maffiózó azzal is dicsekedett Laborc Sándornak, hogy számos MSZP-s politikust lefizetett, és szocialista kapcsolatokkal rendelkezik. Anyósa, Riskó Judit pedig arról tett vallomást a rendőröknek, hogy veje rendre „felvágott”széles kapcsolati hálójával, illetve elképesztő történeteket mesélt például arról, hogy Horn Gyula miniszterelnök három percen belül visszahívja, ha ő keresi (utóbbi mondat felfogható a bűnöző hencegéseként, de tény, komoly összeköttetései voltak a ’90-es években). Portik Tamásnak az Energolon keresztül más szocialista politikussal is volt áttételesen kapcsolata. Az Energol Rt. volt a fő beszállítója a miskolci ETL Rt.-nek, amelyben felügyelő-bizottsági tag volt Karl Imre korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő és Szűcs Erika, a Gyurcsány-kormány munkaügyi minisztere. Az Energol emellett üzleti kapcsolatban állt a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozott Fortus Rt.-vel is.

LÁTSZIK RAJTAD, HOGY NYUGODT VAGY! MERT TE MEGOLDOTTAD!”

Ugyancsak 2004 őszén történhetett meg az a beszélgetés is, aminek a megvágott hanganyagával először zsarolták meg Gyárfást 2017 szeptemberében (a rendőrség azóta a vágatlan verziót is lefoglalta). A vágott hangfelvétel leiratát megismerve már érthető, Gyárfás miért nem fordult azonnal a rendőrökhöz:
Gyárfás: …én úgy emlékszem erre a történetre, hogy elmondtam, tapasztaltad, hogy engem ütnek-vágnak.
Portik: Megoldottam a te problémádat, kerestél 8 milliárd forintot ezen az ügyön, azóta boldogan élsz.
Gyárfás: …azóta boldogan élek.
Portik: …pénzre lehet fordítani, hogyha az ember megmarad? Ha megmaradt volna az ember, akkor te nem maradsz meg.
Gyárfás: Ez az ember engem kiszúrt, és ütött-vágott.
Az Energol-vezér később azt vágja beszélgetőpartnere fejéhez, hogy lehet, „rossz barátot választott”  és „Fenyőt kellett volna választania”. Majd a leirat szerint az energolos emlékezteti, mire is mondott igent az úszószövetség korábbi elnöke:
Portik: …én kérdeztem: mi legyen az emberrel? Szétbasszuk? Erre te azt mondtad: igen. Te mondtad nekem, hogy el akarja venni tőled a tv-t, stb… Látszik rajtad, hogy nyugodt vagy.
Gyárfás: Mert te megoldottad.
Portik: Most mondod, hogy megoldottam. Még azt is mondtad, hogy van valami másik stáb, akit megbíztál.
Gyárfás: Közelített hozzám egy stáb…
Portik tudott arról a leirat szerint, hogy Gyárfás Tasnádit is megbízta a merénylet megszervezésével. Fotó: facebook.com

A MÁSIK STÁB

„másik stáb”, akire Portik utalt, nagy valószínűséggel Tasnádi Péter és csapata lehetett, akiket Gyárfás több tanúvallomás szerint ugyancsak megbízott Fenyő János megöletésével, ezért készpénzben fizetett is, azonban Tasnádi nem hajtotta végre a feladatot, inkább csak megkopasztotta a bepalizott volt úszószövetségi elnököt. Gyárfás Portiknak meg is említi, hogy a „hideg kirázza”, ha belegondol, hogy Tasnádi kijön a börtönből, mivel tudja, hogy az egykori keresztapa zsarolni akarja. A zsarolásból egyébként az Energol-vezér is kiveszi a részét, amikor közli a Nap TV volt tulajdonosával: „bemegyek és azt mondom, te kértél meg, hogy összehozzalak egy emberrel Fenyő-ügyben, és engem kiengednek! És rád meg vádolnak mindent”. Emellett az energolos emlékezteti az ex-úszóelnököt, hogy „akkor lett nagymenő, amikor meg lett oldva az élete”. „Akkor nyugodtan dolgozhattam” – válaszolta Gyárfás.

A TORGYÁN ELLENI ROBBANTÁS IS SZÓBA KERÜL

Portik később, elég zavarosan újra beszél egy titokzatos emberről Gyárfásnak: „találkoztunk, meséltem neked erről az emberről, aki vagy létezik vagy nem, te elmondtad, hogy akkor a Torgyánt támadjuk meg vele!…”. Gyárfás erre nem reagál, ám később megjegyzi, „megbeszéltem a Parlamentben a Gyurcsánnyal egy úszófogadáson”. Hogy itt pontosan miről van szó, nem tudni; annyi sejthető, hogy esetleg a Torgyán háza előtti robbantásra célozhatott Portik. Ismert, az 1998-as országgyűlési választások előtt és után ismeretlen személyek, hivatalosan ismeretlen okból különböző robbantásos merényleteket hajtottak végre Magyarországon: Torgyán házán kívül bomba robbant még Szájer József lakásánál, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházánál is. Azért is valószínű, hogy a politikai színezetű robbantásokra utalt a maffiózó, mert egy másik beszélgetés alkalmával már Torgyánt keverte gyanúba, aki saját maga rendelhette meg a robbantást, hogy a választások előtt megsajnálják az emberek.
1998-ban ismeretlen személyek robbantottak Torgyán házánál. Fotó: MTI

KÉRDÉS, MI LESZ GYÁRFÁS SORSA

Mindenképp meg kell ugyanakkor azt is jegyezni, hogy Gyárfás Tamás portálunknak többször elmondta, hogy soha nem kérte, vagy utasította Portik Tamást arra, hogy Fenyő Jánossal vagy bárkivel szemben erőszakosan lépjen fel. Gyárfás hangsúlyozta: Portik gyakran azzal fenyegette, ha bemegy a rendőrségre, akkor olyan dolgokat fog állítani róla, hogy évekig is eltarthat, mire tisztázza magát. Hozzátette: ő is csak áldozata a 20 éve történt tragédiának. Az Index emellett legutóbbi cikkében arról is írt, hogy Gyárfás egyetlen olyan ügyet említett a rendőrségnek, amiben Portik felajánlotta neki a segítségét, ő pedig lényegében elfogadta azt. Eszerint Portik vállalta, utánanéz, van-e Kaposváron rendőrségi kapcsolata, merthogy 1996 környékén abban a somogyi városban folyt a Nap TV tulajdonosa ellen egy büntetőeljárás adócsalás miatt. Gyárfás ezzel a kaposvári sztorival magyarázta a rendőröknek, hogy évekkel később Portik miért akarta kimondatni vele, hogy ő, mármint Gyárfás volt az, aki „szarban volt” és segítségért fordult hozzá.Gyárfás védekezése szerint tehát Portik nem a gyilkosságról, hanem a kaposvári ügyről beszélt neki, de szándékosan úgy csűrte-csavarta a beszélgetést, hogy mást, így a Fenyő-ügyet is bele lehessen látni. Hozzátesszük: az általunk ismert leiratokból nyilvánvalónak tűnik, hogy Gyárfást okkal gyanúsították meg, igaz, ha csupán ennyi bizonyíték van a hatóságok kezében, kérdés, hogy a bíróság előtt megáll-e az ügy. Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a hatóságnak megvan a joga ahhoz, hogy az összes terhelő bizonyítékát ne tárja a védelem elé, így elképzelhető, hogy a legfontosabb felvételeket még nem ismerik Gyárfásék.





Gyárfás Portiknak: “Valamelyikünk ebbe belebukik”


Az Index megszerezte több olyan hangfelvétel leiratát is, amelyek Gyárfás Tamás és Portik Tamás kétezres években rögzített beszélgetéseit tartalmazzák. Noha a leiratok arról árulkodnak, hogy az úszószövetség egykori elnökét a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt elítélt bűnöző szorongatta, de csak következtetni lehet arra, hogy ez Fenyő János meggyilkolásával függött össze.
Ahogy arról portálunk elsőként beszámolt, pár hónapja Portik Tamás a ’90-es évek elejétől a letartóztatásáig rögzített, több száz órányi hangfelvételét foglalta le a rendőrség. A több házkutatás után megszerzett, kriminalisztikai szenzációval felérő több száz órányi felvétel választ adhat az 1990-es és 2000-es évek szervezett bűnözésének meghatározó mozzanataira. A hanganyagok egy kisebb részén Portik Gyárfás Tamással beszélget. Ezen beszélgetések több leiratát szerezte meg az Index. A portál a legérdekesebb részleteket tette közzé.

AKKOR KINYÍRLAK! KINYÍRLAK!”

Honnan veszed, hogy én veled ujjat akarok húzni, baszd meg? Hát én meg vagyok őrülve?!
kérdezte az Index által megszerzett leirat szerint hitetlenkedve Gyárfás Tamás attól a Portik Tamástól, akivel időnként találkoztak, és sétálgatva, esetleg kocsiban ülve beszélgettek. Gyárfás nem értette, Portik miért őt sejti egy olyan APEH-ellenőrzés hátterében, amit az adóhivatal az érdekeltségébe tartozó éttermében tartott.
De minek? Mit tudok csinálni azon kívül, hogy bemegyek a rendőrségre és megmondom a rendőröknek, hogy te voltál az, aki ott azt csinálta. És akkor kezdődik a játék
jegyezte meg Gyárfás, mire Portik felhúzta magát és fenyegető stílusra váltva így szólt hozzá:
Hát akkor te… kinyírlak! Kinyírlak! Én el fogok kezdeni arról akkor beszélgetni, amiről egyértelmű, hogy csak te tudhatsz ilyet.
A beszélgetéseket – nem túl jó minőségben – a mindenhova diktafonnal járkáló és mások titkait már-már betegesen fürkésző Portik a 2000-es években rögzítette titokban. Jórészt ezen felvételek tartalma miatt lett gyanúsított Gyárfás Tamás a Fenyő-gyilkosság ügyében. A hangfelvételek között bőven vannak olyan részletek, amelyek arra utalnak, hogy Portik valamivel szorongatta, sőt, zsarolta Gyárfást:
Portik Tamás: Úgy intéztem, hogy a te általad kért embert a közvetítő elintézte.
Gyárfás Tamás: Én azt sem tudtam, hogy mi lesz belőle! Én meg azt mondom, hogy te mutogattál a kezeddel, és akkor el is mondom.
Portik: Ott volt az ember, aki elmondta, hogy (Gyárfás és Portik egymás szavába vágva beszél)
Portik: De ezt mondom, látod, hogy belemegyünk abba, amibe (néhány szót nem érteni), az embert te megkérted erre meg arra.
Gyárfás: (egy mondatot nem érteni) azt mondta, hogy (a mondat végét nem érteni).
Portik: Én meg erre, nekem semmi közöm hozzá (néhány szót nem érteni), hát megmutatom, hát megmutatom.
Gyárfás: (egy mondatot nem érteni)
Portik: Az biztos! Azért mondom! Azt fogom mondani, hogy te megkérted arra, hogy (a mondat végét nem érteni).
Gyárfás: (egy mondatot nem érteni)
Portik: De nemcsak ott, Tamás!
Gyárfás: Erre én azt tudom mondani, hogy a pali ki akar jönni (?) a szarból és azt (néhány szót nem érteni), hogy ő az!
Portik: Így igaz!
Gyárfás: És így van egy patthelyzet, valamelyikünk ebbe belebukik. Neked már rosszabb nem lehet, nekem igen.
Portik: Így igaz! Eljutottam oda, hogy nincs mit vesztenem!
Gyárfás: Hát ez egy zsarolás legalább!
Portik: Én zsarollak téged?
Gyárfás: Hát ezzel, hogy itt hívsz… ez zsarolás, hogy én be vagyok szorítva, mert neked már mindegy.
Portik: Akkor jól van, akkor jó! Akkor én felvállalom, hogy megzsaroltalak téged, mert én azt gondolom, hogy te engem folyamatosan nyomorítasz, én ennyire, ennyire nem hagytad a lehetőséget.
Gyárfás: Mondd meg a lehetőséget most!
Portik: Már ezen túlléptünk, Tamás! 
Portik irányított beszélgetést folytathatott Gyárfással. Fotó: Mészáros Péter

CSAK AZT MONDTAM, TE KURVA OKOS VAGY”

Gyárfás narratívája szerint Portik nem a gyilkosságról, hanem a „kaposvári ügyről” beszélt neki, de szándékosan úgy csűrte-csavarta a beszélgetést, hogy mást, így a Fenyő-ügyet is bele lehessen látni. A kaposvári ügy egy áfacsalási eljárás volt Gyárfás és társai ellen, ám a NAP TV volt tulajdonosát végül felmentették. Fenyő ezt az ügyet szellőztette meg a Népszavában, sőt, a halála előtt néhány nappal is ez a per foglalkoztatta.
Gyárfás: És te azt mondtad, hogy megnézed. Te azt mondtad, hogy Kaposváron nincs.
Portik: Úgy van.
Gyárfás: Majd amikor legközelebb azt mondtad, hogy ha úgy oldjuk meg, hogy így csináltál… Az, ööö… Ez is… megoldás? Te széttártad… és én nem tiltakoztam, de nem erősítettem, nem cáfoltam, csak azt mondtam, te kurva okos vagy.
Ebből a beszélgetésből nem derül ki, hogy Portik mit mutogathatott anno. A rendőrök gyanúja szerint ez már Fenyő meggyilkolására vonatkozhatott, Gyárfás szerint viszont ez is a kaposvári üggyel volt kapcsolatos. Gyárfás magyarázata szerint Portik a kezével a pénzre utalt, arra, hogy mivel nincsenek ott rendőrségi kapcsolatai, így azt esetleg pénzzel lehetne megoldani – írja az Index, hozzátéve, hogy Gyárfás legfőbb érve, hogy már jóval Fenyő halála előtt rendeződött az a konfliktus, ami kettejük között volt, a Vico Rt. elnöke nem tudta megszerezni a Nap TV-t, így tehát nem állt érdekében a meggyilkolása. Egy emberölési ügyekben jártas nyomozó szerint azonban az, hogy papíron rendeződtek a konfliktusok, nem jelenti a harag múlását vagy azt, hogy Fenyő később ne jelenthetett volna veszélyt Gyárfás gazdasági érdekeltségeire – és valószínűleg így gondolják azok a rendőrök is, akik Gyárfást meggyanúsították. Portik szóba hozta még a Torgyán József volt kisgazda vezető lakásánál 1998 márciusában elkövetett robbantást, arra utalva, hogy azt az akkor ellenzéki politikus maga rendelte volna meg, így érve el sajnálatot és annak hangoztatását, mennyire rossz a közbiztonság.
Az egyik felvételen még erről beszélnek:
Portik: Tudod, hogy letettük, letettük a fenyőfát. Ha nem te csináltattad meg, akkor miért találkozol velem tizenkétszer, meg nyolcszor azóta? Ha tudod, hogy a…
Gyárfás: Korrektnek tartalak, mint embert. Korrekt gyereknek tartalak. Kettő. Én is ilyen lennék (a mondat végét nem érteni).
Majd Portik azzal is fenyegeti Gyárfást, hogy bemegy a rendőrségre. “Az, hogy valaki, ha bemegy… és ez megoldás, akkor nem tudok mit csinálni, felteszem a kezem” – reagál erre Gyárfás, mire Portik láthatóan visszakozik. “Na!” – mondja, Gyárfás pedig arra kéri, hogy ne menjen be a rendőrségre. A “fenyőfás” dialógusnál megjegyzendő, hogy értesüléseink szerint a teljes 15 mondatból részben vagy egészben 10 mondat nem érthető.
Az a legbiztosabb, hogy egyikünknek sem jó, ha mi elkezdünk háborúzni
magyarázta Portiknak a Nap TV feje, mire a bűnöző azt felelte: tudja, hogy Gyárfás kvalifikáltabb, jobb kapcsolatrendszere van, de nem bírja úgy a börtönt, mint ő.
De én bírom a börtönt, intézetben nőttem fel
tette hozzá Portik, aki az Index szerint – Gyárfáson keresztül – kapcsolatokat keresett Gyurcsányhoz (erről korábban a Magyar Idők is beszámolt), egy volt gyilkossági nyomozóhoz, illetve egy ismert bankárhoz, az ország egyik leggazdagabb emberéhez, akivel állítása szerint ismerik egymást, mert az olajos ügyletekre több százmillió forint kölcsönt is adott neki. Utóbbi állítás azonban elég életszerűtlennek tűnik.

TASNÁDIÉK VALLOMÁSA KULCSFONTOSSÁGÚ LEHET

A fenti beszélgetések – ahogy az Index is fogalmaz – sokat sejtetőek, azonban, ha csak ennyi bizonyíték lenne a nyomozók és ügyészek kezében, Gyárfást jó eséllyel bizonyítottság hiányában felmentené a bíróság. Azt ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a hatóságnak megvan arra a joga, hogy az összes terhelő bizonyítékát ne tárja a védelem elé, így elképzelhető, hogy a legfontosabb felvételeket még nem ismerik Gyárfásék. Emellett egy védett tanú is azt állítja, hogy az ex-úszóelnök Fenyő halálát akarta, igaz, Gyárfás tagadja, hogy valaha találkozott volna a tanúval és előtte (és Portik előtt) ilyen kijelentést tett volna. Rendkívül fontos bizonyíték még Tasnádi Péter, illetve volt felesége, valamint egykori testőrük tanúvallomása. A vallomások lényege, hogy Gyárfás 1997 őszén a volt keresztapának is megbízást adott Fenyő János megöletésére, ezért Gyárfás készpénzben fizetett, azonban Tasnádi nem hajtotta végre a feladatot, inkább csak megkopasztotta a bepalizott Gyárfás Tamást. Tasnádiék vallomása azért nagyon fontos, mert ezzel igazolható, hogy Gyárfás igenis meg akarta öletni üzleti ellenfelét, ezzel pedig a nyomozás egyik korábbi illetékese szerint más megvilágításba kerülhetnek az ex-úszóelnök Portik Tamással folytatott zavaros beszélgetései.

GYÁRFÁS: NEM ADTAM UTASÍTÁST FENYŐ MEGÖLETÉSÉRE!

Az Index cikkével összefüggésben megkerestük Gyárfás Tamást is, aki ismét elmondta, ő soha nem kérte vagy utasította Portik Tamást arra, hogy Fenyő Jánossal vagy bárkivel szemben erőszakosan lépjen fel. Gyárfás hangsúlyozta, Portik gyakran azzal fenyegette, ha bemegy a rendőrségre, akkor olyan dolgokat fog állítani róla, hogy évekig is eltarthat, mire tisztázza magát. Hozzátette: ő is csak áldozata a 20 éve történt tragédiának. Az ex-úszóelnök közölte azt is, hogy elkészített egy 40 oldalas beadványt, amiben legjobb tudása szerint reagál a legújabb fejleményekre és az őt ért gyanúra. Ezt a dokumentumot csak azért nem adta még oda Gyárfás a hatóságnak, mert ügyvédje, Bánáti János ellen kizárási indítványt nyújtott be az ügyészség, és meg akarja várni, hogy az eljárás jogerősen lezáruljon. Gyárfás ezekről a tényekről a nyomozás illetékesét is értesítette.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS




Kabaré a bíróságon: négy év után sem tart még sehol Vizoviczkiék vesztegetési pere





Négy év után sem tart szinte sehol a bizonyítással a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt már jogerősen hét évre ítélt diszkópápa, Vizoviczki László és társai vesztegetési perében az ügyet tárgyaló Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa. Értesüléseink szerint még hátravan legalább 80 tanú meghallgatása, így csaknem biztosra vehető: jövőre sem várható elsőfokú ítélet a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb vesztegetési ügyében. Handó Tünde, az OBH elnöke pár hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, a bíróságok mutatói évről évre egyre jobbak és egyre több ügyet sikerül időben befejezni. Nos, Vizoviczkiék vesztegetési pere nem éppen ezt bizonyítja, arról nem is beszélve, hogy az eljárás végén Hunvald Györgyhöz hasonlóan a vádlottak akár még kártérítést is kaphatnak a strasbourgi bíróságtól.
Már négy éve tart, de a PestiSrácok.hu információi szerint még jövőre sem várható elsőfokú ítélet Vizoviczki László és társai vesztegetési ügyében. Az éjszaka egykori urának tartott, néhány hete bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt jogerősen hét évre ítélt vállalkozó és több magas beosztású főrendőr ellen 2014 augusztusában emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A nyomozás még a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású, volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van.
Vizoviczki László adócsalási ügye már jogerősen befejeződött. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

MAXIMUM MÁSFÉL ÓRA TÁRGYALÁS

Noha a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsán zárt ajtók mögött zajló eljárás már négy éve tart, csigalassúsággal halad: a Fővárosi Törvényszék a PestiSrácok.hu-nak megküldött tájékoztatása szerint 2015 januárja óta csupán negyven tanút hallgattak ki, pedig az ügyészség összesen 120 érintett személyes meghallgatását, valamint 90 tanúvallomás felolvasását indítványozta. A már kihallgatott tanúk közül Vizoviczki egykori jobbkezének, Varga Istvánnak a meghallgatása tartott a legtovább, már csak azért is, mert a vád jó része az ő vallomására épül, amely 1100 oldalt tesz ki. Emellett úgy értesültünk, Vizoviczki László is túl van több nagyobb lélegzetű, hosszú órákig tartó vallomáson, de az üzletember az elhangzott tanúvallomásokra is hosszan reflektált. Az éjszaka császára felszólalásaiban tagadta a terhére rótt vádakat. A bíróság azt is közölte portálunkkal: a perben idén még négy tárgyalás lesz, majd februárban folytatódik a büntetőeljárás, de az ügy nagy terjedelme és a széleskörű bizonyítás miatt az ítélet várható időpontjáról nem tudtak felvilágosítást adni. Így, négy év elteltével sem. Forrásaink szerint ugyanakkor jó eséllyel jövőre sem várható elsőfokú döntés, hiszen még mindig csak az első vádpontnál tart a bíróság, ami nem meglepő, hiszen az ügyet tárgyaló hadbíró két-három havonta tűz ki kettő, jobb esetben négy napra tárgyalási határnapokat, amelyeken délelőtt, csupán egy-másfél órán keresztül (!) tárgyalnak. Úgy tudjuk, vannak olyan vádlottak, akik már egy éve nem jártak Debrecenben, mivel a rájuk vonatkozó vádpontokba még bele sem kezdett a törvényszék.

PORTIK MEGHALLGATÁSA IS HÁTRAVAN

Értesüléseink szerint emiatt késik a több leszámolásos gyilkosság miatt jogerős fegyházbüntetését töltő Portik Tamás meghallgatása is. Értesüléseink szerint az Energol-vezér tanúmeghallgatása elengedhetetlen, mivel az egyik vádpont arról is szól, hogy a vesztegetési apanázs egy része Portik pénze volt. Portik a vád megértése szempontjából fontos tanúvallomást tehet majd, mivel információink szerint a vesztegetési ügy szálai egészen az Aranykéz utcai robbantásig nyúlnak vissza. Ezt az értesülésünket erősíti a Portik-ügyek egyik koronatanújának vallomása is, akit már meg is hallgatott a Debreceni Törvényszék. A volt bizalmas állította, hogy az olajszőkítésből mesés vagyonra szert tett energolos pénzelte pályafutása kezdetén Vizoviczkit, aki a tanú szerint a rendőri kapcsolatait is Portiknak köszönhette, hiszen azokat a hatósági embereket, akiket az éjszaka császárával együtt letartóztattak, majd eljárás alá vontak, az Energol-vezér mutatta be a diszkópápának. Vizoviczki azonban a mai napig tagadja, hogy köze lenne Portik Tamáshoz, és állítja, nem az olajos pénzekből építette ki birodalmát.
Portikot is meghallgatják majd Vizoviczkiék vesztegetési ügyében. Fotó: Mészáros Péter/PS

TERHELŐ VALLOMÁS AZ OLAJMAFFIA VEZÉRÉRE

Vizoviczki és Portik nem először fog találkozni a tárgyalóteremben, hiszen a diszkócsászár 2016 márciusában terhelő vallomást tett az Energol-vezérre az Aranykéz utcai robbantás ügyében. A milliárdos vállalkozó a bíróság előtt tett vallomásában elmondta, neki Portik már 1997 végén egy találkozón elárulta, hogy fel fogja robbantani Boros Tamást, az olajügyek koronatanúját. Vizoviczki szerint az olajmilliárdos közös megbeszélésükön arra is kitért, a végéhez közeledik, hogy az általa irányított, körülbelül 20 milliárdos vagyon felett rendelkező alvilági csoport átvegye a teljes irányítást. Portik azt is közölte vele, hogy ennek a körnek nagyon magas szintű politikai és rendőri kapcsolatai vannak. Vizoviczki hozzáfűzte, Portik azt is hangsúlyozta, tudja, Boros szembe mer vele szállni, de “hatásosan és látványosan meg fogja oldani ezt a helyzetet”, majd hozzátette: “ha felrobbantja ezt a köcsögöt, az összes embere szét fog széledni”. Állítólag az energolos kérkedett azzal is, hogy nem fog lebukni, mivel “többszintű védelem alatt áll”.

MINDENT TITKOSÍTOTTAK

Visszatérve a per elhúzódásához, a vádlottak és védőik, valamint az ügyészség dolgát nemcsak az nehezíti meg, hogy tulajdonképpen mind a huszonkét vádlott a fővárosból jár Debrecenbe tárgyalni, hanem a titkosítás miatti ügykezelés is. A bíróság mindent titkosított, egyik fél sem viheti magával jegyzeteit, anyagokhoz nem jutnak hozzá, csak szigorúan a bírói tanács vezetőjének szobájában van lehetőség iratbetekintésre. Az érintettek saját jegyzeteit, vagy a tárgyalási jegyzőkönyveket is a bíró szobájában tudják csak megnézni, feltéve, ha bent találják a bírót a törvényszék épületében. Korábban úgy értesültünk, a tárgyalás kezdő szakaszában felvetődött, hogy a bíróságnak kéne feljárnia Budapestre, amire egyébként volna is lehetősége, és van is erre vonatkozó bírósági gyakorlat. A tárgyaló bíró azonban arra hivatkozva utasította el az erre irányuló kérelmeket, hogy rengeteg az iratanyag az ügyben, amit nem tud állandóan Budapestre szállítani. Pedig bizonyos, hogy olcsóbb lenne az államnak is, ha nem az ügy összes szereplője vándorolna Debrecenbe tárgyalni.
Ifjabb Balsai István szerint az ügyek észszerű időn belül való befejezése nem csupán alkotmányos alapjog, hanem követelmény is az igazságszolgáltatás részére. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

NEM EZ A BEVETT GYAKORLAT

Ifjabb Balsai István ügyvéd a PestiSrácok.hu-nak az üggyel kapcsolatban korábban hangsúlyozta, hogy az ügyek észszerű időn belül való befejezése nem csupán alkotmányos alapjog, hanem követelmény is az igazságszolgáltatás részére. Az ügyvéd szerint ez a tempó ugyan eleget tesz a büntetőeljárási törvény kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó szabályok betűinek, azonban azok valódi céljával mégis ellentétes. Hasonló fajsúlyú ügyekben a bevett gyakorlat az, hogy a bíróság havonta 4-5, egész napos, reggeltől késő délutánig tartó tárgyalást tart. Balsai István még azt is hozzátette, nagyon fontos lenne, hogy ebben az ügyben a közvélemény naprakész módon legyen informálva a büntetőeljárás menetéről. Az ügyvéd szerint kiemelt társadalmi érdek a legszélesebb körű nyilvánosság biztosítása, annál is inkább, mert ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy nem járt az igazságszolgáltatás előtt még a rendszerváltoztatás óta. Szerinte, ha kiderül, hogy a nyilvánosság kizárásának és a zárt tárgyalás elrendelésének nem volt megfelelő indoka, akkor az abszolút hatályon kívül helyezési ok lesz a másodfokú eljárásban.
Handó Tünde, az OBH elnöke pár hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, a bíróságok mutatói évről évre egyre jobbak, több ügyet sikerül befejezni, mint amennyi érkezik, így csökken az ügyteher, és a várható pertartam is csökkent. Nos, mi már évekkel ezelőtt egy hasonló kijelentése után megírtuk, Vizoviczkiék vesztegetési ügye nagyon nem ezt igazolja, és ha ilyen csigalassúsággal folyik a per, még évek telhetnek el, mire elsőfokú döntés születik, az adófizetőket is terhelő perköltség pedig minden bizonnyal további milliókkal dagad majd. Nekünk lett igazunk, arról nem is beszélve, hogy az eljárás végén Hunvald Györgyhöz hasonlóan a vádlottak akár mégkártérítést is kaphatnak a strasbourgi bíróságtól.




Vizoviczki legnagyobb ellensége szerint a diszkópápa a mai napig rendőröket és politikusokat tarthat sakkban (PS-videóinterjú!)



Megszólalt a PestiSrácok.hu-nak a nemrég adócsalás miatt jogerősen hét évre ítélt, főrendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkópápa, Vizoviczki László legnagyobb ellenfele, Surnyák Mihály. A Tropical éjszakai mulató tulajdonosa volt az egyetlen, aki nemet mondott Vizoviczki erőszakos belvárosi terjeszkedésére, sőt, 2000 nyarán dokumentum értékű videófelvételt készített arról, hogy rendőrök asszisztálása mellett az éjszaka császára verőembereivel miként terrorizálta a Váci utcát. Noha a férfi a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) és később a bíróságon nem tett terhelő vallomást a diszkókirályra, portálunknak adott exkluzív videóinterjújában mégis minden részletre kiterjedően beszélt Vizoviczki László alvilági felemelkedéséről, rendőri és közéleti kapcsolatairól. Surnyák elmondta, a vállalkozó több kompromittáló felvételt őriz rendőrökről és politikusokról, amiket nyilvánosságra hozhatnak, ha Vizoviczkivel bármi történik. De szóba került egy, a diszkópápával egykoron üzleti és baráti kapcsolatot ápoló, százmilliós vagyonnal rendelkező sztárzsaru, valamint egy volt belügyminiszter és egy igazságügyi miniszter is. Részletek a videóban!
Fotó: PS

Vizoviczki videófelvételekkel tarthat sakkban rendőröket és politikusokat? - PS Mozi




Kisbandi kitáltalt - Százmilliós olajpénzek Csintalannak és Bokros Lajosnak - PS Mozi




1 megjegyzés:


  1. Szia,

    Szüksége van egy törvényes 2% -os hitelkamatra ?, Az Aanna Loan Finance kölcsönöket kínál magánszemélyeknek és szervezeteknek. Hitel, Hiteleink jól vannak biztosítva és a maximális biztonság prioritásunk, rendelkezésre álló kölcsönöket kínálunk.

    * Személyes kölcsönök (biztonságos és nem fedezett)
    * Üzleti kölcsönök (biztonságos és nem fedezett)
    * Kombinált kölcsön
    * Konszolidációs kölcsön és még sok más:

    Ha érdekli, vegye fel velünk a kapcsolatot az e-mail kézhezvételével, hogy lehetővé tegye a tranzakció folytatódását, e-mailben érhető el: annaloanfinance @ gmail.com, gyors csevegés vagy a WhatsApp / +35677926593

    Minden jót,
    Anna Figo,
    Hívja / Whatsaap +35677926593
    C.E.O / főtanácsadó.
    Anna hitelfinanszírozás
    annaloanfinance@gmail.com

    VálaszTörlés