2019. április 16., kedd

Isten veled, hazánk!









Isten veled, hazánk!






Buda Cash botrány

























Informátorunktól úgy tudjuk, a Buda Cash-t egy előre megtervezett forgatókönyv alapján, tudatosan döntötték be.

Állami kézbe fog kerülni a DRB csoport

A banki dolgozók már hónapok óta készítik elő a felszámolást, tudtukon kívül.
A BC utasítására "kilopták" a bankok ügyfeleinek pénzét, és átjátszották a BC holdudvarának. A BC a bankfiókokba telepített fantom dolgozókat, akik rendszeresen kaptak fizetést. Ezzel a fiókok illetmény keretét terhelve megakadályozták, hogy a tényleges dolgozók tisztességes bért kaphassanak.
A BC hazudik abban, hogy a bankok hibásak a pénz elherdálásában, ugyanis mint tulajdonosok utasították a bankokat hitelek kihelyezésére, amihez a BC "biztosított" állampapír garanciát.

A DRB Bank ügyfeleinek pénzét is zárolták a Buda-Cash lebukása miatt



2015. február 24. 11:29 , Legutóbb frissítve: 2015. február 28. 17:25 K. E. (Dunántúli Napló), B.A., bama.hu, MTI, fotó: Google Térkép




17:26 - A kamara már 850 érintett DRB-s céget talált
Nagy erőket mozgósított a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, hogy felmérje a DRB-ügy miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodókat, és megoldást találjon pénzügyi problémájuk kezelésére. A kamara felmérése szerint közel 850 cég (nemcsak Baranyában) érintett – árbevételük 100 milliárd forint, alkalmazottaik száma megközelíti a 3 ezret –, nem tud hozzáférni számlájához. Ezek közül mintegy 300-at keresett meg közvetlenül a kamara.
Negyven százalékuk megoldja a gondot, egyötödük viszont súlyosnak jelezte helyzetét. Átmeneti megoldásként új Széchenyi Kártya kiváltását javasolják a vállalkozásoknak, erre gyorsított eljárást vezetnek be. A bankoktól új konstrukciók kidolgozását kérte a kamara. A begyűjtött adatokat eljuttatják a térség politikusaihoz, segítve lobbitevékenységüket az ügyben.
15:20 - Buda-Cash - Ügyvéd: sikkasztás gyanújával nyomozás indult
Sikkasztás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozás indult a Buda-Cash-ügyben, a brókerház vezetőit még nem hallgatta ki a rendőrség - közölte a Buda-Cash vezérigazgatóját, Tölgyesi Pétert védő Bánáti János szombaton a Hír TV-vel. Az ügyvéd előző nap az MTI-nek azt mondta: nem menekültek külföldre a Buda-Cash vezetői, az országban vannak, és a hatóságok rendelkezésére állnak. Az ügyről annyit közölt, hogy védence a hétfői razzia előtt meghallgatást kért az Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőitől, és feltárta a cégcsoport 100 milliárd forinttal "köszönő viszonyban" álló hiányát.
Bánáti János szombaton a Hír TV-nek úgy nyilatkozott - miként a csatorna honlapján olvasható -, hogy "történtek a nyomozó hatóság részéről kényszercselekmények, tehát például házkutatás és lefoglalás, erről jegyzőkönyvek állnak rendelkezésre, és erről hivatalos tudomása van a Buda-Cash vezetőinek. Ismeretlen tettes ellen sikkasztás bűncselekményének a gyanúja miatt indult meg a nyomozás". (MTI)
15:00 - A sportot is érinti a brókerbotrány
A Pécs –Harkány futóversenyt meg fogják tartani annak ellenére, hogy a nevezési díjak egy része, amelyeket a DRB-n keresztül próbáltak utalni, nem érkezett be. Ugyancsak sportvonatkozású hír, hogy a PVSK-Pannonpower férfi kosárlabdacsapata is a DRB-nél vezette a számláját, ez egyelőre náluk nem okozott fennakadást.
-------------------------------------------------------------------------------------
                                    PÉNTEK
14:39 - A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt., a BIOKOM Nonprofit Kft. és a PÉTÁV Kft. közös közleménye
A DRB Banknál kialakult helyzetre tekintettel a pécsi közszolgáltatók egységesen, DRB Bankos ügyfeleik esetében az alábbiak szerint járnak el.
Kérjük, hogy azon DRB Bankos ügyfeleink, akik csekken vagy átutalással rendeznék a szolgáltatás díját, de ez a kialakult helyzet miatt problémába ütközik, írásban (levélben, e-mailben vagy az ügyfélszolgálati irodában nyomtatványon) jelezzék ezt a szolgáltatók felé. A társaságok lehetőséget biztosítanak számukra kamatmentes részletfizetés vagy fizetési haladék igénybevételére.
Azon DRB Bankos ügyfeleink számára, akik korábban csoportos beszedési megbízást adtak a PÉTÁV, a TETTYE vagy a BIOKOM által kiállított számlák kiegyenlítésére, a szolgáltatók az aktuális (már kiállított, de még nem befizetett) számlák teljesítésére csekket postáznak ki, új fizetési határidővel, kamat- és egyéb költségek nélkül. A közüzemi díj az ügyfélszolgálati irodákban is rendezhető.
14:14 - Közel a Buda-Cash és a DRB bankcsoport felszámolása
A Buda-Cash és az érintett bankok felszámolásáról akár már jövő héten dönthetnek, így hamarosan elindulhat az ügyfelek kártalanítása is - nyilakozta a portfolio.hu interjújában Dr. Windisch László. Az MNB alelnöke sajtóhírekre reagálva azt is leszögezte: nem önfeljelentés alapján indult eljárás a brókercég elen. Azt ugyanakkor megerősítette, hogy a 100 milliárdos hiány nagyobb része, 60-65 milliárd forint a DRB bankcsoport bankjaiból tűnt el.
A felszámolás és a kártalanítás gyakorlati oldaláról az alelnök a következőket mondta: „A vizsgálat abban a szakaszban van, hogy akár jövő hét hétfőn döntés születhet a DRB bankcsoporthoz tartozó bankok felszámolásáról, és megindulhat az OBA kártalanítási eljárása is. A bankok ügyfeleinek ebben az ügyben semmit sem kell tenniük, ügyfelenként közel 30 millió forintig automatikus a kártalanítás. A Buda-Cash ügyfeleit közel 6 millió forintig a BEVA kártalanítja, az a folyamat akár jövő hét közepén elindulhat, hiszen az eljárás ott tart, hogy a jövő héten már döntés lehet a Buda-Cash esetleges felszámolásáról. Az OBA esetében 1-2 hét, mire az ügyfelek a pénzükhöz juthatnak, a Beva esetében hosszabb eljárásra számítunk, mivel tisztázni kell a tényleges követelésállományt.”
(A teljes interjú itt olvasható.)
11:41 - Siklós megállapodott az OTP-vel
Az OTP lett a számlavezető bankja a siklósi önkormányzatnak, jövő hét elején megkötik velük a szerződést - számolt be a hírről Marenics János, siklós polgármestere. Az OTP a várható adóbevételek 30 százalékát megelőlegezi az önkormányzatnak. Emellett 30 millió támaogatás érkezik az államtól Siklósnak.
Ez azt jelenti, hogy ki fogják tudni fizetni a dolgozói béreket, és a közmunkások bérét is. A segélyek viszont bentragadtak, azokra egyelőre nincs forgatókönyv. Három-négy napon belül várnak választ a kormányzattól a felvetésekre. Az ÖNHIKI alapból szeretnének előrehozott támogatást kapni.
A Dunántúli Napló tudomása szerint nagyon sok siklósi, harkányi vállakozónak bentragadt a pénze a DRB Bankban. A vállakozóknak a napi műkösésben nehézségeik lesznek, van olyan vállakozó, akinek több mint 100 millió forintja ragadt bent. Ebben a kamara próbál segíteni. A Széchenyi vállakozi hitelprogramból próbálnak keretet  találni.
11:30 A Pécs-Harkány futóverseny is számlát váltott
A DRB bank zárlata egy sporteseményre is kihat, de a Pécs-Harkány futóverseny szervezői szerint a nevezőknek nem kell aggódnia, változatlanul megrendezik az országúti versenyt. Freier Balázs főszervező arról tájékoztatott, hogy az idén 31. alkalommal megrendezett, 25 kilométeres verseny nevezési díjainak egy része valóban a korábban megadott DRB-s számlára érkezett be, de napok óta már egy OTP-s számlára utalhatják az indulni szándékozók a rajtdíjat. Eddig több mint 400 egyéni nevezés érkezett be, de a tavaly több mint ezer futót vonzó verseny idei mezőnyében még a 2014-es évnél is több jelentkezőre számítanak. „Kisebb kellemetlenséget okozott a szervezésben a bankszámla zárolása, de vannak más forrásaink és a legtöbb költséget már kifizettük, így a versenyt változatlanul meg tudjuk rendezni. A pénzünk egy részéhez egy kicsit később jutunk hozzá, de ez a lebonyolítást nem érinti” – árulta el megkeresésünkre Freier Balázs. (Nógrádi L.)
-------------------------------------------------------------------------------------
                                                     CSÜTÖRTÖK
17:43 - Önfeljelentés indította el a Buda-Cash botrányát
Napi.hu piaci forrásokból úgy értesült, hogy hétfő délelőtt egy önfeljelentés indította el a Buda-Cash botrányát. A brókerház vezetői keresték fel a pénzügyi felügyeletet, amely már vizsgálódott a kapcsolódó bankoknál. Az eltűnt 100 milliárdból 70 milliárd hiányozhat a négy kis bank vagyonából, 30 milliárd a brókerház ügyfeleinek számláiról tűnhetett el.
16:32 -  Több mint 80 önkormányzat vezette az érintett bankoknál számlájátMivel több mint 80 önkormányzat vezette számláját a Buda-Cash csoporthoz tartozó pénzintézeteknél, ezért a kormány lehetővé tette, hogy azokban az esetekben, amelyekben a helyhatóság egyetlen számláját zárolták, a további kincstári utalásokat már ne a Buda-Cash és csoportjának pénzintézeteihez utalja az Államkincstár, hanem az önkormányzat által választott más számlára - mondta Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter az M1 Híradónak és az MTI-nek nyilatkozva hozzátette, hogy az intézkedés azért vált szükségessé, mert ezen önkormányzatoknál már márciusban gondot jelenthet a bérek, illetve az önkormányzat által juttatott szociális támogatások kifizetése.
Megerősítette azt is: a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium által felállított közös munkabizottság elsőként most azt méri fel, hogy milyen kár érte a Buda-Cash pénzügyi csoport tevékenységének felfüggesztését követően az államot, illetve az önkormányzatokat. Azt azonban már tudni lehet, hogy az állam esetében "több tíz milliárd forintos kárról van szó" - mondta. (MTI)
16:16 - Szakács László az MNB-t és a Belügyminisztériumot emlegette
Önálló indítvánnyal, megoldási javaslatokkal készülnek a szocialisták a Buda-Cash-botrány miatt a jövő heti parlamenti ülésekre, ugyanakkor nem kell ahhoz a parlament, hogy enyhítsenek a legfőbb problémákon, fogalmazott csütörtökön Pécsett sajtótájékoztatón Szakács László, az MSZP egyik baranyai országgyűlési képviselője. A kormánytól, azon túl pedig az MNB-től és a Belügyminisztériumtól várna lépéseket a honatya. Utóbbinak az önkormányzatok megsegítése miatt lenne fontos szerepe: javaslata, hogy a BM az Államkincstárnál nyisson számlát az érintett önkormányzatoknak, és tegye elérhetővé a zárolt összegeket.
A lakossági számlákat tekintve pedig úgy véli, hogy az MNB van arra módja, hogy jótálljon a banki betétek és számlákon szereplő összegekért. Szerinte a 60 ezer forint bántóan alacsony összeg, mivel akár száznyolcvan napon keresztül is ez lehet a legtöbb, amit megkapnak az ügyfelek. Ennek emiatt az sem lett volna túlzás, ha minimum az ötszörösét engedik kivenni az ügyfeleknek.15:36 - Egy két érdekesség
- Milyen összefüggés van a Buda-Cash Brókerház Zrt. ügye és a DRB Bankcsoportnál történtek között?
* A Buda-Cash Brókerház Zrt. tulajdonosain keresztül szorosan kapcsolódik a DRB Bankcsoporthoz, emellett a bankcsoport tagjai rendszeresen nagy összegű értékpapír-tranzakciókat bonyolítottak a Buda-Cash Brókerház Zrt-vel.
Miért volt szükség a limit csökkentésére?
*A limit 1 millió Ft-ról 60 000 Ft-ra történő módosítására azért volt szükség, mert a bankok azonnali fizetőképessége a vártnál lényegesen rosszabbnak bizonyult.
A jegybank döntése során figyelembe vette, hogy az érintett betétesek legszélesebb köre – ha korlátozott összegben is de – hozzájuthasson a betétjéhez.
Mit tegyek, ha munkabéremet a DRB Bankcsoportnál vezetett fizetési számlámra kapom?
Azonnal jelezze munkáltatójának a fentieket és kérje együttműködését, hogy munkabérét más módon kaphassa meg.
Forrás: 
felugyelet.mnb.hu
15:17 - Új adósságrendezést kért Orbántól Marenics
Sikeresnek ítélte Marenics János siklósi polgármester mai budapesti útjukat, amelyet két alpolgármestere társaságában tett meg, hogy a miniszterelnöknek, a házelnöknek és a gazdasági miniszternek írásban beszámoljanak a kialakult helyzetről. Először a miniszterelnök kabinetfőnökével találkoztak, aki Orbán Viktor mellett a külföldön tartózkodó Kövér László munkatársainak is eljuttatja az anyagot. Egyik javaslatuk az, hogy a Buda-Cash-ügyben érintett 80 önkormányzat kapjon egyfajta fordított adósságrendezést, segítsék ki őket a bankcsoport önkormányzati számláin összesen lévő mintegy 3-4 milliárd forinttal. A másik, hogy érjék el, Matolcsy György, az MNB-elnöke feloldassa az önkormányzatok zárolt számláit. Marenics János arra számít, hogy holnapig Orbán Viktor is elolvassa javaslatukat, és legkésőbb egy héten belül rendeződik a helyzet. Ennyi idő az, ameddig kitarthatnak, utána kifogy a benzin az autókból, elfogy a kézmosószer, nem tudnak fénymásolópapírt venni, és tulajdonképpen semmit, ami a hivatal és az intézmények mindennapi működéséhez szükséges.
Mindeközben befejeződött az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának az ülése is, ahol Tiffán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője kezdeményezte, hogy kiemelt fontosságú ügyként foglalkozzanak a bankbotránnyal.
14:55 - A kertvárosi DRB-nél is sor áll
Szemben a postán pedig sokan sorban állnak folyószámla nyitási szándékkal. Már nagy feliratokkal hirdetik, hogy melyik ablaknál lehet nyitni.
14:30 - Miért volt bankszüneti nap szerdán?
Megkerestük a Magyar Nemzeti Bankot, hogy miért nem nyílt ki a DRB Bankcsoporthoz tartozó fiókok tegnap. Ezt a választ kaptuk az MNB-től:
"A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015. február 24-től a betétesek halaszthatatlan védelme érdekében felügyeleti biztosokat rendelt ki a DRB Bankcsoporthoz. A felügyeleti biztosok kezdeményezésére az MNB 2015. február 25.-re, vagyis a tegnapi napra bankszünnapot rendelt el a DRB Bankcsoport valamennyi bankjánál - a BRB BUDA Regionális Banknál, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Banknál, a DDB Dél-Dunántúli Takarék Banknál és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Banknál is – abból a célból, hogy a betétesek halaszthatatlan védelme érdekében kirendelt felügyeleti biztosoknak legyen lehetősége a bank jelenlegi állapotának felmérésére. A bankszünnap volt az oka tehát annak, hogy a betétesek nem fértek hozzá tegnap pénzeszközeikhez.
Tájékoztatjuk, hogy a vonatkozó jogszabály (hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. tv.) alapján a bankszünnap a Felügyelet által hosszabbítható, de évenként a 3 napot nem haladhatja meg."
12:53 - Két tulajdonosa van a számlának? Akkor kétszer 60 ezer
Egy ügyfél öt perc - ennyi ideig tart az ügyintézés, így könnyű kiszámolni, hány óra alatt végez az ember, ha most áll sorba.
Az ügyintézők nagyon kedvesek, semmi aggresszivitás, idegeskedés nem tapasztalható - jelenti kollegánk a helyszínről.
További fontos információ az, hogy ha a számlának két tulajdonosa van, akkor kétszer hatvan ezret lehet kivenni.
A Barbakánnál 10-15 ember várakozik, a Hal téren 30-40.
15:45-ig van pénztár a Barbakánnál, kifizetéseket addig lehet intézni.
11:59 - Egy ember be, egy ki a Barbakánnál
Egy ember ki, egy be - így engedik be az ügyfeleket a másik pécsi DRB fióknál. A Barbakánnál legfeljebb húszan állnak sorban, nyugalom van. Az viszont beszédes, hogy a Magyar Nemzeti Bank telefonszámát kiírták több helyen is az ajtókra, üvegekre.
11:42 - Komoly sor a Hal téren
fotó: olvasónk
Jelen pillanatban ennyien állnak sorban az egyik pécsi DRB Bank előtt. Nyugalom van, fegyelmezettség. Körülbelül 60-an állnak sorban, kisebb csoportokban engedik be az embereket. A fiók az ígéreteknek megfelelően 11-kor nyitott ki.
11:16 - Siklósi félelmek és elégedetlenkedők
Siklóson egy úr attól fél, hogy mivel ingatlanjelzáloggal terhelt hitele van, és mert nem tudja fizetni a hitelt, veszélyben lehet a háza is.
Az elégedetlenkedők döntő többsége egyébként a politikát is belekeveri az ügybe, azt hangoztatják, hogy a hatalom nem lépett időben.
11:05 - Siklósra ért tudósítónk, 80 ember várakozik
Siklóson 11 előtt kinyitott a DRB, négyesével lehet bemenni a bankba, 80 ember várakozik kint az utcán. Egy helyi asszony elmondta, hogy csak a folyószámláról lehet levenni a bizonyos 60 ezer forintot, a betétekhez nem lehet eképp hozzáférni.
10:54 - Harkányi vélemények: új módszer és kölcsönkért pénz
Volt olyan harkányi vállakozó, aki azt mondta a helyszínen tartózkodó tudósítóknak, hogy új módszert talált ki a pénzügyeire. Ez az eset ugyanis arra ébresztette rá, hogy nincsen biztonságban a pénze semelyik bankban, így amennyire tud majd elővigyázatos lesz: amint beérkezik valamennyi pénzösszeg azonnal leemeli, kis túlzással nem lesz pénz a számláján. Ő már nyitott máshol vállalkozói számlát, ezt is elmondta egyébként.


Beszéltünk egy nővel is, akinek kölcsön kellett kérni pénzt a bevásárláshoz.
10:29 - Barbakánnál is 11-kor nyit a bank
Barbakánnál sokkal nyugodtabbak a kedélyek, 10-15 ember várakozik. Ott is várhatóan 11-kor nyitnak.
10:20 - Harkányban is kinyitott a bank
Harkányban 10:10-kor kinyitottak, korábban nem lehetett tudni, hogy mikor nyitnak. A rendőrök próbálták csillapítani a kedélyeket. Szemtanúk elmondták, hogy pénzszállító autóval hoztak kézpént reggel. Volt, aki fél hét óta itt állt. A helyiek felháborítanak tartják ezt az egész ügyet, kiszúrtak a kisemberekkel - ilyen véleményeket hallott helyszínen lévő tudósítónk.


Volt olyan, aki kedden tett be pénzt a DRB-be, tehát a botrány robbanása előtt néhány órával. 40 ezer forintot fizetett be hiteltörlesztésre. Nem teljesült a befizetés.
Volt olyan is, aki mondta, hogy aznap utalt pénzt, de az utalást nem hajtották végre.
Sokan azt panaszolják, hogy azért állnak sorban hogy megszüntessék a bankszámlájukat, ám ezt csak azok teheti meg, akiknek 60 ezer forintnál kisebb összeg szerepel rajta.
10:14 - Gyűlik a tömeg a Hal téren
Hal téren körülbelül ötven ember van, percenként érkezik valaki. A 60 ezer forintot tényként kezelik az emberek - ki is van függesztve az ablakban, nincsenek nagyobb indulatok - jelentette tudósítónk. Az üvegajtón keresztül a biztonsági ember néha kiszól, hogy türelemre intsen mindenkit. Meglepően sok a külföldi a sorban.
9:49 - 60 ezer forintot lehet felvenni a 3 hónap alatt
A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt az MNB mától 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét. A jegybank döntése során figyelembe vette, hogy az érintett betétesek legszélesebb köre – ha korlátozott összegben is – de hozzájuthasson betétjéhez. Az Országos Betétbiztosítási Alap 100 ezer euró, azaz mintegy 30 millió forint összegig kártalanítja a betéteseket, ha a bankcsoport fizetőképessége nem áll helyre néhány napon belül.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015. február 26-tól ügyfelenként 60 ezer forintra csökkentette a DRB Bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek (BRB BUDA Regionális Bank, DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank, DDB Dél-Dunántúli Takarék Bank és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank) által az ideiglenes intézkedés időtartalma alatt kifizethető betétek és más visszafizetendő források maximális összegét. Erre azért volt szükség, mert a bankok azonnali fizetőképessége a vártnál lényegesen rosszabbnak bizonyult.

A 60 ezer forintos limit a jegybank által korábban elrendelt kifizetési korlátozás Sajtóközlemény: Felügyeleti biztosok a DRB Bankcsoportnál (2015. február 24.) teljes 90 napos időszakára vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha egy ügyfél már korábban felvett 60 ezer forintot vagy annál nagyobb összeget bankjától, akkor mai naptól már nem juthat hozzá további összegekhez.
A jegybank egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, illetve az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal azért, hogy a betéteseket ne érje hátrány az adófizetési kötelezettségek teljesítése, illetve a járadékkifizetések kapcsán.
08:00 - Pécsen 11-kor nyit a Hal téri DRB Bank
Egy ajtóra kifüggesztett papír szerint ma 11 órakor nyit a regionális bank Hal téri fiókja. Ennek ellenére már most 40 ember várakozik - jelentette tudósítónk.
07:52 - Siklóson nem nyitott ki a DRB Bank
Marenics János tájékoztatta lapunkat, hogy Siklóson ma sem nyitott ki a DRB Bank. Azt hogy mára is bankszünnapot rendelt volna el a Magyar Nemzeti Bank, egyelőre nem tudni, tájékoztatást még nem adtak ki.
20:55 - Nem tudni, meddig tart a korlátozás
Egyelőre sem az érintett bankok, sem pedig a Magyar Nemzeti Bank nem tájékoztatott arról, hogy mikorra várható a korlátozások feloldása. Szerdán sem a bankokban (a bankszünnap miatt) sem pedig az ATM-automatáknál nem lehetett pénzt felvenni. Ez abban a pillanatban megváltozhat, ha feloldják a korlátozást. Ahogy a jegybank korábban tájékoztatott, akkor 90 napos határidővel egymillió forintig minden ügyfél hozzájuthat a pénzéhez.
18:33 - Közvetít a kamara
Vállalkozók százai jutottak nehéz helyzetbe a DRB-s számláik zárolása miatt. A tarthatatlan állapot feloldása érdekében közvetítőként lépett fel a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. A gazdasági önkormányzat összefogásával delegáció szerveződött, amelynek tagjai Parragh Lászlóhoz, a Magyar Kereskedeli és Iparkamara elnökéhez, illetőleg Matolcsy Györgyhöz, a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez fordultak meghallgatásért, segítségért. Információink szerint ügyükben csütörtökön születhet megoldás.
16:33 - Északon is mentik a menthetőt
Az Észak-Magyarországi Regionális Bank is érintett a Buda-Cash brókerháznál történt visszaélése-gyanús esetekkel kapcsolatban. Az ÉRB Bank Zrt.-nél vezeti a folyószámláját Abasár, Gyöngyösoroszi, Ludas és Mátraszentimre önkormányzata is, így ők is érintettek az ügyben - írta meg a heol.hu. Testvérlapunknak Dr. Lénártné Benei Anikó, Abasár polgármester elmondta, megtették a szükséges lépéseket, hogy a nyugdíjasoknak, a közalkalmazottaknak és a pályázatokban közreműködő feleknek se ÉRB-s számlára utalják pénzeiket.
15:52 - A villányi borvidék hegyközségei is
Nagyjából kétezer embert érint a villányi borvidéken a DRB-nél kialakult helyzet, mivel a borvidék öt hegyközsége is ennél a banknál vezette a számlát. Bock József, a Villányi Hegyközség elnöke éppen külföldön tartózkodik, de tájékozódott az ügyben, s azt mondta lapunknak, hogy az egyik első és legfontosabb feladatuk most egy új számlavezető bankot találni.
15:26 - DRB-botrány: márciusban a nyugdíjak postán jönnek
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tájékoztatja azon ügyfeleit, akik eddig a DRB-Bankcsoportnál vezetett számlájukra kapták nyugdíjukat, hogy a DRB csoportnál elrendelt korlátozások miatt 2015. március hónapban postai úton kapják kézhez ellátásukat. Az előbbiekről és a további teendőkről az érintettek részére 2015. március hónap első hetében tájékoztató kerül kiküldésre. (Nyugdíjfolyósító Igazgatóság)
13:52 - Siklóson továbbra is parázs a hangulat
Több százan vannak a DRB Bank siklósi fiókja előtt, és továbbra is parázs a hangulat. A polgármester, Marenics János újra a helyszínen van, és próbálja megnyugtatni az embereket. Úgy tudjuk, a városvezető több bankkal is tárgyalt, amelyek az önkormányzat új számlavezetői lehetnek majd, és az egyik feltétel, hogy áthidaló jelleggel segítsék ki az önkormányzatot, amíg a zárolt 172 millió forinthoz nem jutnak hozzá, hogy tudják fizetni a számlákat.
Vannak, akiknek kényszerű szabadnapok jönnek
Siklóson és Harkányban dolgozó vidékiek, jellemzően az Ormánságban élők beszéltek arról, hogy nem tudják, mi lesz, ha nem jutnak mielőbb pénzhez. Egyesek még dolgozni sem fognak tudni menni, olyanok, akik munkába autóval jártak, ugyanakkor nagyon kiszámolt minden forintjuk, és ha nem lesz pénz, nem fogják tudni tankolni az autót.
13:16 - Részletes beszámolót kap a miniszterelnök Siklós helyzetéről
Csütörtökön reggel Siklós polgármestere, valamint mindkét alpolgármestere Budapestre utazik, hogy részletes írásbeli tájékoztatást adjon a város pénzügyi helyzetéről Orbán Viktor miniszterelnöknek, Kövér László házelnöknek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek. Az intézkedés egyike azoknak a lépéseknek, amelyekkel a siklósi önkormányzat megpróbálja áthidalni azt a mintegy 172 millió forintos szakadékot, amelyet a DRB-t övező botrány miatt zárolt a jegybank az önkormányzat számláján.(Forrás: Facebook/Siklós város)
Kétségbeesett ügyfelek több somogyi bankfióknál is
Több tízezer somogyi érintettje lehet a Buda-Cash brókerház botrányának, mert a százmilliárdos csalási ügybe keveredett cégben a Dél-Dunántúli Takarék Bank révén kisbetétesek, önkormányzatok, vállalkozások pénze került veszélybe egyik napról a másikra. Ugyanaz a jelenség ismétlődött meg több városban, Barcson, Kaposváron, Nagybajomban, Igalban is: a betétesek szerettek volna pénzükhöz hozzájutni, de csak bezárt takarékfiókokat találtak - írja a sonline.hu.
Tömegek a Nyugdíjfolyósító Intézetnél
Tömegével keresik fel ma a Nyugdíjfolyósító Intézetet azok az ügyfelek, akiknek a nyugdíját DRB-s számlára utalják. Részükre új bankszámla nyitásának lehetőségét ajánlják (ehhez nyomtatványt is adnak), aki viszont nem tudja elintézni az esedékes nyugdíjig, annak lakcímre küldik meg havi juttatását.
A DRB-s ügyfelek számláinak zárolása kapcsán több kereskedelmi bank is kedvező konstrukcióval lépett a piacra. A vállalkozói, önkormányzati ügyfeleknek folyószámlahitelt ajánlanak, a lakossági ügyfelek is válogathatnak az új lehetőségek közül.
Egyetemi dolgozókat is érint az ügy
Több egyetemi dolgozónak is a DRB-s számlára érkezik a fizetése. A PTE az Államkincstár közbenjárását kérte.
10:15 - Külföldi diákokat is érint a zárolás
Két iráni orvostanhallgató lánnyal sikerült beszélnünk, akik Pécsen tanulnak és a DRB Banknál volt folyószámlájuk. Nem értették, miért nem tudják használni a kártyájukat, semmi információt nem kaptak, mert minden magyarul van kiírva. A bank ajtaján nincs idegennyelvű tájékoztató.
Az egyik iráni hölgy azt mondta, hogy képzeljük magunkat az ő helyzetébe, hiszen tanulóként egyedül van egy idegen országban, neki nincs itt a családja, a szülei, a testvérei otthon, egy másik országban vannak, nem fognak neki tudni most azonnal csak úgy egyszerűen segíteni.
Zárva a DRB összes fiókja a megyében
Ez a felirat várta a DRB Bank pécsi Hal téri fiókjánál az ügyfeleket.
Sőt, nem csak Baranyában, hanem – ahogy a sonline.hu megírta – Somogyban is zárt ajtók (illetve zárt ajtók mögül türelmet kérő ügyintézők) várják az ügyfeleket.
08:56 - Harkányban csak hivatalos értesítés után lépnek újra
Harkány főutcáján is van DRB-fiók, ahol már kedden parázs volt a hangulat. Baksai Tamás polgármester azt mondta, hogy ők szerencsére nem a DRB-nél vezetik a számláikat, emiatt nincsenek bajban. Kedden minden dolgozójukat értesítettek a kialakult helyzetről, és intézledtek arról, hogy ha DRB felé irányuló utalásról lenne szó, azt egyelőre ne teljesítsék a városi cégek és az önkormányzat. Azt nem tudta megmondani, hogy kinyit-e a harkányi fiók, de nagy esély van arra, hogy nem fog. Mindenesetre most is sokan, mintegy ötvenen állnak a DRB előtt, és újra felforrósodott a hangulat, nem tudják, mi lesz, ha nem nyit ki ma a bank.
08:51 - 35 millió forintja van DRB-s számlán Nagyharsánynak
Nagyharsányban sem nyit ki a DRB Bank, mert banki szünnapot rendeltek el, tájékoztatta lapunkat Beregszászi József polgármester. Az 1550 fős településnek 35 millió forintja van DRB-s számlán, ebből 15 millió forint uniós pályázati pénz. Ők is bíznak abban, hogy kormányzati segítséget kapnak, és nem hagyják bajban az önkormányzatokat, ha a bankból esetleg mégsem kapnák meg a pénzüket. Addig is, amin lehet spórolni fognak, egyelőre az is kétséges, hogy meddig tudják tankolni az önkormányzati buszt, amellyel az iskolásokat szállítják.
08:21 - Beremendnek Siklósnál is több pénze ragadt bent
Még a siklósi önkormányzatnál is több pénze és megtakarítása ragadt bent egyelőre a DRB-nél a beremendi önkormányzatnak, ők valamivel kevesebb mint 200 millió forint sorsáról nem tudnak egyelőre bizonyosat, erősítette meg a Dunántúli Napló információit Theisz Ferenc beremendi polgármester. Neki sem volt sok információja, őt is azzal nyugtatták a helyi bankfiók vezetői, hogy a Buda Cash-sel ellentétben a DRB Bank működése megfelelő.
A többi DRB-s önkormányzathoz hasonlóan amiatt nagyon fontos Beremenden is a pénzhez való hozzájutás, mert egyebek mellett önkormányzati dolgozói béreket, segélyeket is ebből kellene fizetni legkésőbb március 5-ig, és bizony mindkét csoportnál nagyon fontos a havi járandóság, akár egy-két nap csúszás is gondot okozhat sokaknál a családi kiadások miatt.
08:15 - Siklós arra kéri a polgárait, hogy ne fizessék be az adó
Marenics János, Siklós polgármester és dr. Héger Zsolt jegyző arra kért minden Siklós önkormányzatával kapcsolatban adófizetésre kötelezett polgárt, hogy az önkormányzatnak 2015. március 15-ig fizetendő adóját a számlavezető pénzintézetnél kialakult helyzet miatt ne fizesse be a korábban kiküldött befizetési csekkekre, számlákra. Siklós önkormányzata a bankváltást követően, új befizetési számlaszámokat fog meghatározni, amelyről az adózókat értesíteni fogják - írja a siklosihirek.hu
07:49 - Hétkor már százötvenen voltak a siklósi DRB-nél
Mintegy százötven ember várakozott szerda reggel Siklóson, a DRB Bank épülete előtt, már jóval a nyitás előtt, hét óra körül. Marenics János polgármester személyesen ment a helyszínre, és próbáltra megnyugtatni az embereket, és elmondani nekik, hogy a mai napon sajnos nincs értelme itt várakozniuk, mert (mint megírtuk kedden késő este) tegnap este kiderült, hogy nem nyitják ki szerdán a siklósi fiókot.

A többség megértette és elfogadta a helyzetet, fél nyolc körül nagyjából harmincan lehettek még a banknál. A polgármestert arról tájékoztatták – és ezt mondta el az embereknek is –, hogy a számítógépes adatmentés miatt, az ügyfelek érdekében döntöttek úgy, hogy még egy napot zárva tartják a fiókot, de az ígéret szerint holnap, csütörtökön kinyitnak, és megkezdik a kifizetéseket. A polgármester azt ígérte, hogy ha bármilyen változásról tájékoztatják, arról értesíti lapunkat.
Pécsen is gyülekeznek az emberek
A Hal téren és a Barbakánnál is több ember áll már sorban, hogy a nap folyamán a pénzükhöz jussanak.
                                   KEDD
22:30 - Nem fogják kinyitni a siklósi DRB-t
Nem nyitják ki a DRB Bank siklósi fiókját szerdán – tájékoztatta a Dunántúli Naplót Marenics János polgármester kedden este. A fiókvezető hívta fel még este a polgármestert, és mondta el azt, hogy egyelőre, avagy legalábbis szerdán mégsem nyithatják ki a fiókot. MIndez amiatt érdekes, mert a ma napközbeni ígéret szerint szerdától legfeljebb egymillió forintot kifizettek volna fejenként a betéteseknek.
20:20 - A pécsi Kertvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet is a DRB-nél vezeti a számláját, és egy kérése van
Balatoni Árpád, a pécsi Kertvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke elmondta a Dunántúli Naplónak, hogy miután a szövetkezet is a DRB-nél vezeti a számláját és az arra beérkező pénzek sorsa bizonytalanná vált, arra kéri a szövetkezet tulajdonosait és a társasházakban élő ügyfeleit, hogy az esedékes befizetéseket ne teljesítsék az eddigi számlára.


A szövetkezet új számlát nyit és erről tájékoztatja majd az ügyfeleket.
18:49 - Vállakozók is aggódnak
Több olyan vállalkozóval beszélt a Dunántúli Napló, akik a DRB-ben tartották a pénzüket. Afelől nyugodtak, hogy megkapják a pénzt, mert náluk 5-10 millió közti összegről van szó, nem tudják azonban, mi lesz addig, amíg nem rendeződik a helyzet, hisz az 3-4 hónap is lehet, miközben számlákat és adót is kell, vagy kellene fizetni.
17:45 - A siklósi várat is érinti a probléma
A várnak is számlavezetőt kell váltania, az ebben való segítségükről Siklós polgármestere biztosította őket - olvasható a Siklósi Híreken. Az új számlavezető előzetes tőkefolyósítása – amit a számla átvezetéséig rendelkezésre bocsáthat – biztosíthatja, hogy a vár dolgozói se maradjanak fizetés nélkül. Lehet, hogy nem lesz harmadikán fizetés, csak annyi, amennyi a kasszában van, de majd lesz ötödikén vagy hatodikán, vagy nyolcadikán – fogalmazott.
Előreláthatóan csúszik a március 15-i átadással tervezett vár projekt is, de a szezonra elkészül az is – mondta a polgármester, most másodlagos problémaként említve.
16:10 - Siklóson gyűlnek a bank előtt az emberek
Marenics János, Siklós polgármester elmondta, hogy március 1-től bankot vált az önkormányzat. Rendkívüli testületi ülésen döntöttek ma erről. Az önkormányzatnak 172 millió forintja, két helyi szociális intézménynek még további 20 milliója ragadt bent a DRB Bankba. A város arra kéri a helyieket, hogy aki még nem fizette be a helyi adót, várja meg a márciust, mert új csekket fognak küldeni.
A közmunkások bérét a munkaügyi központtól közvetlenül próbálják meg elkérni. Siklós polgármestere csütörtökön Budapestre utazik, hogy a minisztériumban tárgyaljon a kialakult helyzetről, s ebben Tiffán Zsolt segítségét kérte.
A Dunántúli Napló értesülései szerint Siklóson a DRB Bank előtt komoly a helyzet, gyűlnek az elégedetlenkedő emberek. Marenics János elmondta, hogy hamarosan kiad egy közleményt, hogy megnyugtassa a kedélyeket. Mint mondta, 90 napig összesen maximum egymillió forintot vehetnek ki a bankból az ügyfelek.
13:19 - Pécsi helyzetkép a DRB Banknál
Információink szerint a MNB ellenőrei jelenleg a pécsi helyszínen tartózkodnak. Az egyik ügyfél felháborodottan jött ki, mert a mai nap technikai okok miatt a pénztári kifizetés és befizetés szünetel.


Mint közölte nem kapott időpontot, és félő, hogy holnap nagy tömeg lesz, mert Pécsen csak egy fiókja van a banknak.
Valójában Pécsen három, Baranyában pedig 10 fiókja van a banknak.
12:57 - Gondban lehet Siklós
A siklósi polgármester Marenics János válságstábot hívott össze délutánra, mert az önkormányzat számlavezető bankja a DRB volt.
12:31 - Három hónapig tart az egymilliós korlát
A DRB Bank ügyfeleinek korlátozása 90 napig biztosan érvényes, azaz közel három hónapon át összesen maximum egymillió forintot vehetnek ki a bankból - tudta meg a Dunántúli Napló. A cég működését vizsgáló felügyelőbiztosok megbízása első körben egy évre szól.
12:08 - 120 ezer DRB-ügyfelet érinthet a Buda-Cash botránya
Míg a brókerháznál 15-20 ezer ügyfél lehet, a Buda-Cash tulajdonosi köréhez tartozó DRB banknak nagyjából 120 ezer betétese van - írja a 444.hu, hozzátéve: az országos Országos Betétbiztosítási Alap 100 ezer euróig kárpótolja a bankok ügyfeleit. A hírportál arra is rávilágít, hogy a Buda-Cash hamis jelentései miatt elképzelhető, hogy sokan olyan értékpapírokról, pénzekről gondolják azt, hogy az övék, amelyek valójában nem is léteznek.
11:53 - Felügyeleti biztosok a DRB bankcsoportnál
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa 2015. február 24-től felügyeleti biztosokat rendelt ki a DRB Bankcsoporthoz, vagyis: a BRB BUDA Regionális Bankhoz, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bankhoz, a Dél-Dunántúli Takarék Bankhoz és az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bankhoz. Az MNB mai végzésében közzétett ideiglenes intézkedését az intézmények működése kapcsán az érdekeltek halaszthatatlan védelme indokolta.
 
A felügyeleti biztosok mai nappal átvették a hitelintézetek irányítását annak igazgatóságától, s gondoskodnak a megfelelő működésről. A jegybank ezzel párhuzamosan ügyfelenkéntegymillió forintban korlátozta a hitelintézetek által az ideiglenes intézkedés időtartalma alatt kifizethető betétek és más visszafizetendő források maximális összegét. Ezen összeghatáron belül – ha igénylik – nemcsak a lakossági, de az egyéb ügyfelek is hozzájuthatnak követeléseikhez.

Az MNB jelenleg átfogó vizsgálatot folytat a hitelintézeteknél. 
(MNB)
11:40 - 100 milliárdos lehet a kár a Buda-Cashnél
Erős a gyanú, hogy több évtizetdes visszaálés-sorozatra bukkant a jegybank a Buda-Cash Brókerház átfogó ellenőrzése során - mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A gyanú szerint a brókerház valamennyi adatszolgáltatását meghamisította az elmúlt tíz évben és jelentős ügyfélpénzekkel nem tud elszámolni. A kár elérheti akár a 100 milliárd forintos nagyságrendet is - fejtette ki.
Közölte azt is, hogy a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható a Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál szintén korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés korlátozást rendelte el a jegybank. (MTI)
Buda-Cash felfüggesztve, a pécsi iroda nyitva
Befagyasztották az ügyfelek pénzét, feljelentést tettek a rendőrségen is, mivel a jegybank szerint bűncselekmény gyanúja is felmerült.
A brókerháznak pécsi fiókja is van, amely kedden kinyitott. A dolgozóktól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy fogadnak ügyfeleket, ám a kialakult helyzettel kapcsolatos további információkért forduljunk a budapesti központhoz. Utóbbit azonban hiába próbáltuk telefonon elérni, a száma folyamtosan foglaltat jelzett.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa azt követően függesztette fel azonnali hatállyal cég működését, hogy a társasággal szemben indított átfogó felügyeleti vizsgálata súlyos visszaélésekre utaló információkat észlelt. A tanács felügyeleti biztosokat rendelt ki a társasághoz.
Az MNB végzésében közzétett ideiglenes intézkedését elsősorban a befektetők halaszthatatlan védelme indokolta. A jegybank ezzel párhuzamosan rendelkezett arról, hogy az intézkedések idején az ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság szünetel.

Vádemelés Hiszékeny ellen

A vád szerint 5 millió forintot kért, hogy egy vállalkozóhoz jutassa egy önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti díját.

A Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő ellen vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt a mai napon vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken – közölte a főügyészség a Hír24-gyel.

Emlékeztetnek, hogy a vád szerint 2013. januárjában Hiszékeny Dezső akkori alpolgármester – akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése – közvetítő útján jogtalanul 5 millió forintot kért a saját részére azért, hogy egy, az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a vállalkozónak juttassa. A jogtalan vagyoni előny átadására végül nem került sor, de a törvény szerint a bűncselekmény ettől függetlenül befejezett.
A vádiratban szereplő korrupciós bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – zárul a közlemény.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a vádakra a szocialista politikus azt mondta: nem követett el bűncselekményt, és véleménye szerint az ügyészség politikai megrendelésre cselekszik. Előre megtervezett forgatókönyv szerinti akcióról van szó, amelyben manipulatív eszközöket használnak - tette hozzá Hiszékeny.
Polt Péter legfőbb ügyész júliusban tett indítványt Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztésére vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. Az Országgyűlés szeptember 15-ei ülésén a képviselők 148 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett döntöttek Hiszékeny Dezső szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről.








Iszonyatos balhé az izraeli kormányban, itt a vég

2014. december 2., kedd 09:09, frissítve: kedd 09:29 , forrás: MTI, szerző: MNO





Europress/AFP


Példátlan vádaskodásba torkollott” a sorsdöntő hétfő éjszakai megbeszélés Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Jaír Lapid pénzügyminiszter között, várhatóan felbomlik a kormánykoalíció, és előre hozott választásokat írnak ki az országban – közölték helyi lapok.
A jobbközép Likud Pártot vezető kormányfő öt pontban meghatározta a centrista Jes Atíd (Van Jövő) pártot vezető Lapidnak a további együttműködés feltételeit. Ezek között szerepel az Izraelt zsidó nemzetállamként meghatározó vitatott törvényjavaslat támogatása, valamint az is, hogy a Jes Atíd lemond a fiatal párok első lakásvásárlásához nyújtandó nullaszázalékos adóról, ami pedig Lapid egyik legfontosabb ígérete volt választóinak.
Lapidnak fel kellett volna hagynia azzal, hogy bírálja a kormány politikáját az Egyesült Államokhoz fűződő viszonnyal, a telepespolitikával és a kelet-jeruzsálemi építkezésekkel kapcsolatban, valamint – mint pénzminiszter – át kellett volna utaltatnia újabb hatmilliárd sékelt védelmi költségekre.
Lapid elutasította Netanjahu feltételeit, és a találkozó után néhány perccel az ellenzéki ultraortodox Sász párt élén álló Arie Deri felszólította a kneszet összes frakciójának vezetőjét, hogy haladéktalanul kezdjék meg az egyeztetéseket egy előre hozott választás időpontjáról – írta a Háárec című újság.
A Jes Atíd hivatalos közleménye szerint „Netanjahu mocskos trükkjéről van szó, előre tudta, hogy olyan feltételeket támaszt, amelyek elfogadhatatlanok, és lényegében kikényszerítette az előre hozott választásokat” – közölte a Jes Atíd párt egyik vezetője a Hááreccel.
Izrael történetének jelenlegi, harmincharmadik kormánya kevesebb mint két évig vezette az országot, majd súlyos válságba került a centrista és a jobboldali koalíciós pártok közötti ellentétek miatt.
A Ynet, vagyis a Jediót Ahronót című újság honlapja szerint a legreálisabb forgatókönyv szerint a kneszet frakciói megállapodnak egy választási időpontban, majd megszavazzák a parlament feloszlatását. Az ellenzéki pártok már hétfőn beterjesztettek egy erről szóló törvényjavaslatot, amelyet első olvasatban szerdán vitathatnak meg a pártok. A végső szavazás már a jövő héten megtörténhet.


Szegedi Csanád elment a rabbihoz, elnézést kért, és Auschwitzba készül 
Reméljük ott is marad.
A volt jobbikos Szegedi Csanád felkereste Köves Slomó rabbit, pénteken találkoztak az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) központjában - írja a hétfői Népszabadság. Az EP-képviselő megerősítette a lap értesülését. Az EMIH vezető rabbijával folytatott megbeszélésen Szegedi Csanád - aki a Jobbikból kilépett, de európai parlamenti mandátumát megtartotta - a lap szerint azt mondta: "ha az elmúlt években tettem bármi olyan kijelentést, ami megsértette volna a zsidó közösséget, azért elnézést kérek". A Köves Slomóval való találkozót Szegedi Csanád kezdeményezte. "Bizonyos értelemben sorstársak vagyunk, hisz az ő nagyszülei is sokáig eltitkolták származásukat. Nincs közöttünk generációs különbség, úgy gondoltam, könnyebben szót értünk. Politikusként mindig is fontosnak tartottam a párbeszédet. Most, hogy szembesülnöm kellett zsidó felmenőimmel - amit nem bánok, hogy megtörtént -, különösen fontossá vált a zsidó közösség vezetőivel való kapcsolattartás" - idézi a lap. Szegedi Csanád elmondta: elutazik Auschwitzba, hogy lerója kegyeletét. "Megdöbbentem" - idézte fel Köves Slomó, mit érzett, amikor Szegedi Csanád találkozót kért tőle. Hangsúlyozta, rabbiként alapvető feladata, hogy mindenkit fogadjon, aki tanácsért, segítségért fordul hozzá. "Azt kívánom neki, hogy képes legyen jóvátenni az elmúlt éveket - mondta Köves Slomó. - És ezt azzal tudja leginkább elérni, ha a családi gyökerek megismerésén túl mindent elkövet annak érdekében, hogy más emberek ne tévedjenek hasonló tévutakra. Szegedi Csanád története, sajnos, nem egyedi. A holokauszt után sokan döntöttek úgy, hogy eltitkolják zsidó származásukat. A zsidó vezetőknek minél nagyobb nyitottságot kell mutatniuk, hogy visszahozzák őket a zsidó közösséghez." (MTI - Nol nyomán) Frissítés: Az alábbi közlemény jelent meg a Zsidó.com oldalon: Köves Slomó közleménye a Szegedi Csanáddal való találkozás kapcsán A sajtó részéről, illetve magánemberektől érkezett nagyszámú megkeresésre reagálva, az alábbiakban egy pár pontban szeretném összefoglalni Szegedi Csanád nálam tett látogatásával kapcsolatos álláspontomat: Szegedi Csanád magánemberként keresett fel. Mint rabbi – származástól és morális előélettől függetlenül – minden válsághelyzetbe jutott embert, és különösen egy származásával most szembesült zsidót kötelességem fogadni. Egy ilyen találkozás nem a feloldozásról, hanem a lehetséges útválasztásokról szól. Ami ezen a – számomra is nehéz, lelkileg megterhelő – beszélgetésen elhangzott, azt, mint rabbi osztotta meg velem. Szegedi Csanád annyit mond el erről, amennyit jónak lát, engem köt a diszkréció, kivéve az ott általa elmondott bocsánatkérést és a szűk közösségünkre tartozó tanulságokat, amelyek nyilván nem csak nekem szóltak. A zsidó vallás tanítása szerint minden ember szabad akarattal bír, és bármikor jóváteheti korábbi tetteit. A jóvátétel, és egyáltalán a megváltozás egy hosszú és göröngyös folyamat, amelynek sok lelki, emberi és közösségi vonzata van. A jelen szituációban úgy gondolom, hogy Szegedi Csanád egy jóvátételi, önismereti, újraértékelési és egy nehéz tanulási folyamat kellős közepén van, amelynek – mindannyiunk reménye és érdeke szerint pozitívan kellene végződnie. Az, hogy ez így fog történni vagy sem, az elsősorban rajta múlik, nekünk azonban a zsidó vallási tanítás szerint minden lehetséges segítséget meg kell adnunk. Tisztában vagyok a téma érzékenységével és az üggyel járó – mindannyiunkra kiható felelősséggel – így én egy nálam személyesen tapasztaltabb és nagyobb tudású rabbit, Oberlander Báruhot kértem fel a helyzet szakmai egyengetésére – abban az esetben, ha erre a továbbiakban szükség lesz. Oberlander rabbi, az üggyel kapcsolatban – eredetileg attól függetlenül – egy teoretikus szakmai tanulmányt adott közre, amely a zsido.com oldalon olvasható. Megítélésem szerint ez – a nem kifejezetten mindennapi – ügy még messze nem ért véget. Arra kérem saját közösségemet és a nagy nyilvánosságot is, hogy várjuk meg az ügy végkimenetelét, ne hozzunk elhamarkodott ítéletet, és addig is hagyjuk a folyamatot, annak emberi aspektusában a média nyilvánosság nélkül alakulni. Ami Szegedi Csanádot illeti: a személyes sorsa az ő kezében van. Tisztelettel, Budapest, 2012. augusztus 6. Köves Slomó rabbi 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/99632/


A BudaCash és a Fidesz

2015. február 27. 09:07 Pápa Levente

A pofám leszakad

Eddig nem akartam megszólalni az üggyel kapcsolatban, direkt vártam egy-két napot, hogy meglássuk, a hatóságok hogyan végzik munkájukat az elmúlt évtized valószínűleg legnagyobb brókerbotrányával kapcsolatban. Mindig adjuk meg az esélyt. Csak valószínűleg a legnagyobb, mert igazából semmi kézzelfogható állítást nem tudunk tenni az ügyben. Ez az, ami végül megszólaltatott. Sok „városi legenda” terjed, hogy miért vonták vissza a működési engedélyét a BudaCash brókercégnek és a hozzájuk tartozó DRB bankcsoportnak. Most nem kívánok a legendákkal foglalkozni, várjuk meg, mit hoz a jövő ez ügyben. Egyelőre szorítkozzunk a tényekre.
lof_6091.jpg






kép: Laufer László, nol.hu
Bankok és befektetési vállalatok időről-időre csődbe mennek, ami - bármennyire is fájdalmas és igazságtalan - teljesen normális. Ez a gazdaság és a pénzpiacok ciklusainak következménye, az egyébként nagyon hatékony piacgazdaságok egy sajnálatosan káros velejárója. Pontosan ezért vesz részt az állam, mint szabályozó hatóság, a pénzpiacok működésében: hogy ezeket a károkat megelőzze, vagy végső esetben minimalizálja. Tehát nem önmagában a csődesemény az, ami felháborító.
Vártam pár napot, hogy megvárjam a híreket. De azok csak nem jöttek. Illetve, ami jött, az meg bicskanyitogató volt. Főleg a tegnapiak.
  •          Először is nem tudok semmit. De az még hagyján, hogy én nem tudok semmit, de az a közel 120.000 károsult Ügyfél (magánszemély, vállalat, alapítvány, önkormányzat) sem tud semmit, akiknek a pénzük bent hever a BudaCashnél vagy a négy DRB banknál. Az MNB (mint felügyeleti szerv) nem mond semmit a sorokban álló vagy otthon rettegő embereknek, hogy mi fog történni a pénzükkel. Semmit. Négy napja. Bankszünnap, korlátozott pénzfelvételi lehetőség, még jobban korlátozott pénzfelvételi lehetőség, de semmit arról, hogy mi fog történni, mire lehet számítani, mi az ilyenkor végrehajtandó eljárás. Olyan ez, mint amikor késik a vonat, mindenki a peronon vár, de senki nem mondja be a hangosbemondóba, hogy mikor jön meg a vonat, megjön-e egyáltalán, vagy mindenki menjen haza. Ennek a felelőssége egyértelműen a szabályozó hatóságé, a jegybanké. Az emberek informálását sokkal tudatosabban és hatékonyabban kellene végrehajtani.
  •          Sajnos több karitatív szervezet, alapítvány és önkormányzat sem tud hozzájutni a pénzéhez. Az elmúlt napokban olvashattunk ezen a téren megrendítő erejű, elkeseredett írásokat. Pár hónapja a Széchenyi bank is csődbe ment, ott is fel kellett használni a betétbiztosító (OBA) pénzét. Azonban óriási és égbekiáltóan igazságtalan különbség látható a Fideszes hivatalok működése között a két esetben: miközben a Széchenyi bank Fideszes oligarcha haverjait a betétbiztosításon felül (!) kárpótolta az állam közpénzekből milliárdos tételben, addig most karitatív és oktatási alapítványok, önkormányzatok sem jutnak hozzá a pénzükhöz. A Fidesz őket nem segíti. Még undorítóbb a helyzet, ha hozzávesszük, hogy közben Matolcsy luxusjegybankja összesen már kb. 300 milliárd forint értékben vett magának csecse-becséket: szép luxusüdülőt, drága irodaházakat, kórházakat, festményeket, szupi csodazongorát, meg épül magánétterem a jegybankban, sőt „okos irodákat” nyitnak éppen Buenos Airesben és Bejrútban. Erre telik 300 milliárd közpénzből, építeni a Matolcsy birodalmat. Meg arra is telik, hogy a jegybanki vezetőket kitömjék havi 3-5 millió forinttal. De arra már nincsen, hogy azokat a reménytelen helyzetbe hozott alapítványi vezetőket, akik hátrányos helyzetű gyerekek felemelkedéséért güriznek napi 12 órában, azokat pár tízmillió forintból megmentsék. Pedig ez is része lehetne a híres-hírhedt jegybanki„társadalmi felelősségvállalási programnak”. Ja, hogy ez igazából egy luxusvásárlási program?
  •          Szintén tegnap jött a hír, hogy vasárnap éjjel-hétfő hajnalban sokan mozogtak a BudaCash épületénél. Jöttek-mentek a nagy fekete kocsik, meg a zsákok, táskák, dobozok. Pont pár órával a razzia előtt. Ekkora hihetetlen szerencsés véletlent! Több minden magyarázhatja ezt a véletlent, most az a verzió terjed, hogy önfeljelentés volt, de lehet, hogy nem. Ha mégis önfeljelentés volt, akkor is az állítás szerint már évtizedek óta működtek szabálytalanul, azt hogyan tudták titokban tartani mindenki előtt? Hogyhogy nem indul belső vizsgálat az MNB-ben, a NAV-nál, a belügynél és a rendőrségen, hogy megnyugtatóan rendezzük, hogy kik voltak benne az állítólagos gigantikus csalásban?
  •          Már azt hittem, nem jöhet újabb hír ez ügyben, amikor hirtelen jött szentéletű Rogán Antal, és kirobbantotta az „újabb baloldali brókerbotrányt. Jesszus. A Fidesz 2010 óta notóriusan minden törvényt, jogszabályt, alkotmányt megváltoztatott. Mindent. Ha rajtuk múlt volna, átírták volna az ENSZ alapokmányát és az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot is. Ezek után arra hivatkoznak, hogy egy 2009-ben (!) hozott jogszabály alapján csak 5 évente kell ellenőrizni a brókercégeket? Tényleg a pofám leszakad. Közel 5 év kormányzás után, amikor egyértelműen a Fidesz-kormány a felelős a pénz- és tőkepiacok szabályzásáért és felügyeletéért, van képük ezt állítani. Pedig 2010-ben ők váltották le a PSZÁF korábbi vezetőjét, és telerakták embereikkel a felügyeletet. Pedig 2013-ban, miután Matolcsy elvtárs átvette a jegybankot, ők hozták meg a PSZÁF és az MNB összevonásáról szóló törvényt, ami alapjaiban szabta újra a felügyeleti jogokat (pl. a szanálási joggal). Amikor nem egészen egy hónapja azt állította a jegybank, hogy minden rendben van a brókercégekkel a svájci frank hirtelen erősödése után. Mert a jegybank megvizsgálta őket.
Persze estére kiderült, hogy Rogán Antal újfent hazudott. Ugyanis elérhető az a BudaCash-t megbüntető korábbi PSZÁF vizsgálati határozat, amit már a Fidesz által kinevezett Szász Károly szignózott 2010 szeptemberében. A tények makacs dolgok.
Egy olyan országban, amit mi akarunk felépíteni, ilyenkor
  • belső vizsgálat indulna a Belügyminisztériumban, a NAV-nál, a rendőrségen és az MNB-n belül, hogy kiderüljön, kik voltak benne
  • azok a közszereplők akik hazudtak, visszavonulnának
  • a jegybank és/vagy az állam segítene azokon a közfeladatot ellátó szereplőkön, akik bajba kerültek.
Az Orbán rezsimben semmi sem fog történni. Nem követelek én semmit ezektől. Nem kérek én semmit ezektől. Mert az egész rendszer az övék. Orbáné, Matolcsyé, Rogáné. Menthetetlen, javíthatatlan. Velük nincs együttműködés. Ezek lopnak.
De tőletek, akik ezt a cikket olvassátok, tőletek kérek valamit. Ti tudjátok csak lebontani ezt a rákos fertőt, ami elburjánzott idehaza. Azt kérem tőletek, hogy senki ne szavazzon ezekre. Úgy tudnak elmúlni. 




Miért politizál az MNB is a Buda-Cash ügyben?

kasnyikm
Az nem olyan meglepő, hogy Rogán Antal és a Fidesz frakciója “szocialista brókerbotrányrólbeszélnek a Buda-Cash és a DRB ügye után, részben hamis érvekkel, hiszen ez a munkájuk (érdekes például, hogy a Bajnai Gordon által a MÁV menedzselésére kinevezett két Buda-Cashes egyike, Andrási Miklós a Fidesz-KDNP EP-listáján szerepelt 2009-ben – de mivel Bajnai nevezte ki, Rogán szerint a brókercég “szocialistává” vált). Ellenzéki politikusok is nyilván megpróbálják a kormányt támadni az üggyel, aminek egyelőre még nem is ismertek a részletei vagy a méretei.
Annál érdekesebb, hogy az elvileg, sőt törvényileg a kormánytól és a kormánypárttól független intézmény, a Magyar Nemzeti Bank olyan sajtóközleményeket küld ki, amiben olyan bekezdések szerepelnek, mintha a Fidesz frakció sajtóosztálya írta volna. Például ez:
Az MNB határozottan felhívja a szocialista politikusok figyelmét arra, hogy a jövőben tartózkodjanak attól a rendkívül felelőtlen magatartástól, hogy politikai haszonszerzés céljából, valótlanságok állításával, a közvélemény megtévesztésének kísérletével próbálják meg aláásni Magyarország pénzügyi stabilitását.”
Azért is fura ez a kioktató-politizáló hangnem, mert az MNB felelőssége több ponton is felmerül a Buda-Cash és a DRB ügyében. A tőkepiacokat és a bankfelügyeletet korábban ellátó PSZÁF beolvadt az MNB-be, ennek a feladata volt a pénzügyi szolgáltatók és a bankok ellenőrzése, tehát a PSZÁF korábbi mulasztásai is az MNB-t terhelik. A csalások már a kétezres évek elején kezdődtek az eddigi nyilatkozatok szerint – bár erről konkrétabbat még mindig nem tudni –, fideszes és MSZP-s kormányok alatt is történtek mulasztások.
  • A Buda-Cash legutóbbi ellenőrzése után, 2010 októberében a Fidesz által kinevezett PSZÁF-elnök, Szász Károly írta alá a mindössze 3 millió forintos büntetésről szóló, apró szabálytalanságokat feltáró határozatot.
  • A DRB bankcsoport 2013 decemberében megkapta a banki működési engedélyt (ez kellett ahhoz, hogy kimaradjanak a takarékszövetkezeti integrációból), ezt a mostani MNB-alelnök, Windisch László írta alá.
Az MNB tehát nem csak a szocialista kormányok időszakában nem végezte a dolgát megfelelően. Arról nem is beszélve, hogy az MNB szempontjából teljesen mindegynek kellene lennie, hogy melyik kormány, vagy melyik jogelőd intézmény melyik kinevezettje alatt történt a mulasztás.

Gyermekpornográfia - 5 ezer euróért büntetlen maradt a képviselő

Németországban hétfőn véget ért az utóbbi évek egyik legsúlyosabb belpolitikai botránya miatt indult bírósági eljárás. A gyermekpornográfia birtoklásával vádolt volt szociáldemokrata parlamenti (Bundestag-) képviselő, Sebastian Edathy perét ítélethozatal nélkül zárták le.
A verdeni tartományi bíróság az ügyészség és a volt politikus megállapodása alapján zárta le az eljárást. A döntés jogerős.
A megállapodás értelmében Edathy ügyvédje a bíróság előtt felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben a szociáldemokrata párt (SPD) volt képviselője elismerte, hogy gyermekpornográfiának minősülő fénykép- és videofelvételeket töltött le szolgálati laptopjára, és kijelentette, hogy ezzel hibát követett el.
A megállapodás másik pontja értelmében Edathy befizet 5 ezer eurót az Alsó-Szászország tartományi gyermekvédelmi szövetség számlájára.
A bíróság cserében nem marasztalta el a vádlottat, hanem lezárta az pert. Ez azt jelenti, hogy Sebastian Edathy továbbra is büntetlen előéletű.
A volt SPD-s képviselő a tárgyalás után a Facebook-oldalán állásfoglalást tett közzé, amelyben hangsúlyozta, hogy nyilatkozata nem számít bűncselekményt beismerő vallomásnak.
Az utóbbi évek egyik legsúlyosabb belpolitikai botránya a bírósági döntéssel nem ér véget, a Bundestag vizsgálóbizottsága tovább foglalkozik az üggyel, amely a párt megítélését romboló, nagy teher az SPD-nek.
Sebastian Edathy az SPD egyik nagyreményű képviselője volt. Az előző ciklusban vált ismertté, amikor a Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű neonáci terrorista sejt ügyének feltárására létrehozott parlamenti vizsgálóbizottság elnöke lett. 
Neve aztán 2013-ban feltűnt egy gyermekpornográfiát az interneten terjesztő kanadai hálózat ellen indult nemzetközi eljárásban. Hangos botrány azért kerekedett az ügyből, mert kiderült, hogy 2013 októberében Hans-Peter Friedrich akkori belügyminiszter tájékoztatta Sigmar Gabrielt, az SPD elnökét arról, hogy Edathy érintett lehet a kanadai hálózattal összefüggő nyomozásban. 
Hans-Peter Friedrich, a bajor konzervatív CSU politikusa a 2013-ban megalakult nagykoalíciós kormányban a mezőgazdasági tárcát birtokolta, és a botrány miatt 2014 februárjában lemondásra kényszerült.
Edathy ugyancsak 2014 februárjában lemondott parlamenti mandátumáról és visszavonult a politikából. Szakértők szerint nincs esélye a visszatérésre. Ügye a Bundestagban továbbra is hullámokat vet, mert a vizsgálóbizottság a meghallgatott személyek egymásnak ellentmondó nyilatkozataiból egyelőre nem tudja megállapítani, hogy Friedrich mellett még pontosan ki mikor kit tájékoztatott az Edathyt érintő nyomozásról.
Akartam nektek mondani itt , is volt próbálkozás , és olyan törvényjavaslat benyújtása , hogy kiskorúakat lehessen fotózni meztelenül emlékeztek még a zsidó pribékre ki erre vetemedett , és így lealjasította a goj államot , hisz akkor úgy nézett ki , hogy egy lépés , és zsidó gyarmat vagyunk perceke belül .
Mikor látnak alkalmassá ilyen perceket , hogy megvalósítsák rémálmukat , és a kegyetlen valóságra ébredve a zsidók gyarmatukká kiáltanak ki a világ előtt is .!!!!
Meg kell nekünk ezt várnunk , vagy megelőző csapást kell mérnünk e cionista terrorgépezetre ????



Ezek a zsidó urak a kisember zsebéből baszták el a kuporgatott garasaikat ,így most majd a temetésre félretett pénz hiányzik a családnak , és az állam fogja kifizetni, mert nem lesz a családnak annyi pénze , hogy el tudja temetni drága halottját. Szégyen gyalázat, hogy ezeket a kisembereket lopta meg a jobb , és bal liberális zsidó maffia. Nem volt elég a nemzeti vagyonunk ellopása, vérszemet kaptak , és ellopták a temetési költségre félretett kuporgatott garasainkat is, így már anya föld sem jut a magyarnak . Meddig hagyjuk , hogy fosztogatnak bennünket , úgy járunk mint a szegényebb zsidók , majd minket is egymás fölé temetnek , mert a zsidónak a temetési költség is kell, mivel a zsidóknál ez bevált , majd a gojoknál is alkalmazzák , és a pénzeket zsebre vágják , mert kell a betelepülőknek ingatlant szerezni olcsó áron , és a betelepülőnek kicsit kipofozva eladni tetemes haszonnal . Mikor égetjük fel ezeket az összerabolt ingatlanokat, hisz ezeket tőlünk rabolták el különböző trükkökkel , és mivel nincs elszámoltatás jöhet a nép felszámolása . Egy üveg benzinre jut még , égjenek a rablott zsidó ingatlanok , nem kell ide még több rabló , ha leégetjük a rablott ingatlanát talán ő is kereket old és eltünik e tájról , hát ne habozz , a gojtól rabolni dicsőség ezeknek , és ezért egy nyakunkba akasztott zsidó vezetés nem vesz elégtételt egy zsidón . Vedd a kezedbe a sorsod alakítását , és égesd fel a rablott zsidó ingatlanokat , így legalább az övé sem lesz , had ajbékoljon , de legalább eltudtad űzni őket , ne várd meg , hogy felhergelje a cigányságot ellened , és míg ti egymásra acsarkodtok ő kiforgat mindkettőtöket vagyonaitokból . Te űzd el akár fondorlatosan ahogy ő készítsd elő a tervet és inditsd, a kinálkozó alkalommal , ahogy ők csinálják . Ne habozz , mert ők nem fognak , és nem biztos hogy lesz még egy alkalom a számodra, mert megelőzésképpen te harapsz a fűbe. 
Mikor azt mondtam , hogy likvidáld azt úgy is értettem látsd ők végeztek Moszkvában Putyin legnahyobb ellenfelével , és semmi latolgatás nem volt, bum, bum , bum és a hapi halott.
Mondok hazai témát a Pintér gyilkosság BT- je a nagy magyar pusztában több embert ölt meg , mint Kádár és a belügyminisztere Biszku igaz , hogy mindkettő metszett farkú volt , de úgy néz ki máig arat a zsidó az élők között. Mert utánpótlás mindig akad jócskán , hiába sok itt a zsidó ÁVH – s örökös , és az ő jussuk a magyarok likvidálása!!


Na goj gondolkozz el az eseten ,, és elő a benzines üvegekkel ,,
holnap azt olvasod majd , hogy az országot lopták el és rátette a kezét a gojok otthonára mondjuk a Soros.
Pedig csak a bal , és jobb lib zsidajaival alkudozott , és mi áldozatul esve hullottunk a markába mint Ukrajna a zsidók ölébe a Nagy Kazár Birodalom létrehozásának lehetőségét kihastnálva elkergették a törvényes hatalmat és meg alakították a birodalmuk magvát , minden vezető zsidó ,minden döntés zsidó érdek , minden Ukrán már kamatrabszolga , az aranyukat még az első bapokban kilopták , csak tengődik az a nép , mindemkinek csak egy zsidót kellene megölni , és helyre állna a rend , a zsidók meg futnának amerre csak tudnának , de míg kiskirályok hadurak osztják az észt ne várjunk semmi jót. Ők elbuktak az Oroszországi játszma vesztesei lettek a pénzügyi hatalmak jóvoltából . Mi ne kövessük el ezt a hibát , mi nyirjuk ki a hazaárulóinkat !!!





Hoppá: Nem veszik őrizetbe a Buda Cash vezetőit





Nem tervezi a rendőrség, hogy a Buda Cash brókercég és a hozzájuk köthető pénzintézetek és egyéb vállalkozások vezetőit őrizetbe vegye. A nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Irodával állítólag együttműködőek az érintett cégek vezetői és ők maguk jelezték, őszintén és tisztességesen, hogy sajnos hiányzik több tiz azaz már 100 milliárd forint. Tény kérdése, hogy más kisebb fajsúlyú és pár százmilliós ügyekben simán előzetes letartóztatásba helyezik az összes érintettet, de most az ügyészség sem erőlködik nagyon. Innentől kezdve pedig bőven igaz lehet az a városi pletyka, hogy a cég rendkivül jó politikai kapcsolatokat ápolt.  A Fidesz frakcióvezetője Rogána baloldali MSZP-re mutogat, míg az MSZP a fideszes politikusok érintettségét kérdezi. 


buda cash


Bár gőzerővel folyik a nyomozás a Buda Cash brókerbotrány ügyében a cég vezetői fellélegezhetnek, mert az NNI és legfőképp az ügyészség nem tartja indokoltnak, hogy az érintetteket előzetes letartóztatásba helyezzék. Pedig úgy tűnik 100 milliárd forint hiányzik és súlyos csalás sorozat folyt évtizedekig a cégnél.
Tény kérdése, hogy az ügyészség csip csup 100 milliós ügyeknél simán előzetes letartóztatást kér mindenkire, ha együttműködő a nyomozókkal, ha nem az érintett személy. Egyedül az ex-MVM vezér Kocsis Itsván 15 milliárdos hűtlen kezelési ügyében volt hasonlóan elnéző a nyomozást felügyelő szerv. Ugye ott sem volt még csak őrizetbe vétel sem. De emlékezzünk visza a hírhedt brókerre Kulsár Attillára is, az is bőven előzetesbe került kevesebb pénz elsikkasztásáért.
Az MSZP somogyi elnöke arra kíváncsi, van-e a összefonódás a Fidesz és a DRB vezetői között. Harangozó Gábor az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: “a Fidesz somogyi vezető politikusai előszeretettel mutatkoztak együtt a DRB vezetőivel – így például a novemberi siófoki fiókavatón Witzmann Mihály, Szamosi Lóránt, Szita Károly együtt paroláztak a bankvezetőkkel – miközben több tucat fideszes önkormányzat vitte a számlavezetését a DRB-hez”.
Nos innentől kezdve valóban nehéz lesz megmagyarázni az állampolgároknak, hogy kérem itt minden rendben van. S, hogy itt a politika nem érintett. S 10-15 évig csak azért nem vettük észre a csalásokat, mert rossz papírokat néztünk, meg átvertek minden tisztességes PSZÁF ellenőrt és MNB vizsgálót s egyéb hatóságokat ezen csúnya firmányos brókerek.






Most már 70 százalékos magyar tulajdont akar a bankrendszerben a kormány



Nem elég az 50 százalékos magyar tulajdon. Seszták Miklós ex-cégügyvéd fejlesztési miniszter azt mondta a Figyelőnek adott interjúban, hogy
jó lenne még magyar részesedést szerezni, ami nem feltétlenül államit jelent”,
és
visszatérve a magyar arányra, úgy 70 százalék jó lenne”.
Ebben az sem tántorítja el, hogy az állami milliárdokkal felpumpált Széchenyi Bank most a csőd szélén tántorog. A Magyar Posta és az FHB közötti üzletelésről “kész helyzetként” értesült a miniszter.
Budapest Bank esetleges állami megvásárlása mindenesetre szépen illeszkedne ebbe a kormányzati törekvésbe.
Egyébként Seszták nem sokkal ez előtt felkészültségéről is vall:
Jeleztem neki [Orbán Viktornak], hogy a bankszektorhoz egyáltalán nem értek”,
így hát nem is meglepő, hogy elkerült alóla az MFB-Posta-takarékos ügycsoport. Az MKB megvásárlásakor kötött parádés üzletben azért még közreműködött a Kisvárda környéki fantomcégeket jól ismerő ügyvéd.




A ferencvárosi képviselők nem bírták gyomorral a spermás játszóteret



Ezért érdemes dolgozni. Ilyenkor igazán jó írástudónak lenni. Nincs annál szebb pillanat egy kis apró „újságíró” életében, mint mikor felér a szava a döntéshozókig. Ez történt most velem is. Persze nem arról van szó, hogy lelepleztem Kocsis Mátét, ahogy belövi a séróját dizájnerdroggal, és Rogán Antalt sem kaptuk le Demszky Gábor-maszkban, bablevessel a kezében Portik Tamás cellájánál.
De egy posztom a 2015. február 19-én 15.00 órakor tartott rendes ülésen kinyomtatott formában a ferencvárosi képviselő-testület minden képviselőjéhez eljutott.
Az történt, hogy másfél éves kitartó gyereklegeltetéssel egybekötött kutatómunka után megírtam alapos, leleplező posztomat a környékünkön uralkodó kétségbeejtő játszótérhelyzetről.
jatszoter3

A Ferencvárosban már fogantatás előtt kiviszik a gyereket a játszótérre

Ki akad ki azon, ha a játszótérre vezető átkelőt pontosan 10 akadálymentesítetlen padka, járdasziget és villamossín szabdalja fel? Átpakolod a gyereket. Legalább mozogsz picit.
Azon morogni, hogy 1 éve van egy lefedetlen akna a játszótér bejárata előtt egyszerűen kicsinyes dolog.
Aki nem tud röhögni azon, hogy a játszótéri összes focikapun az Írtsd a szar zsidót felirat olvasható, az egy citromfej.
Akit zavar, hogy mindig, de mindig irdatlan fűszag van a játszótéren, az menjen homokozni Budára, a Gucci játszótérre, Kóka János gyerekeihez.
Aki nem tud kezelni olyan helyzeteket, amikor a kis ananászfejűek kibokszolják a kisgyerekes apukát is a pályáról, ha az nem takarodik el időben, az inkább ne is menjen utcára!
Annyi rugalmasság mindenkiben lehet, hogy ha hetek óta életveszélyesre van szétkúrva a csúszda, és a kölköt simán felszabdaló szilánkok állnak ki belőle, akkor átviszi a gyereket a hintához, és nem hisztizik apróságokon.
Én is csak akkor akadtam ki, amikor láttam, hogy valaki odaverte a faszát a mászóka tetejére, és a gyerekre rá kellett üvöltenem, hogy ne nyúljon bele a gecibe.
jatszoter_clkfejlevágós csúszda

BOTRÁNY A KÖZGYŰLÉSEN

Baranyi Krisztina (EGYÜTT) képviselő osztotta ki a posztunkat a képviselőknek.
Bácskai János (Fidesz) polgármester mintha előre megérezte volna, mi következik, bevezetőjében finoman felvezette az ifjúsági témát, mikor köszöntötte a Ferencvárosi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat képviselőjét:
Jó megfigyelést és tapasztalatszerzést kívánok, reméljük, hogy ők még jobban fogják csinálni, mint a felnőttek. Elnézve az elénk letett papírokat, van még mit javulni a felnőtteknek, csak a gyermekeinktől várhatjuk a „gyógyírt”.

Részlet a Ferencvárosi Önkormányzat ülésének jegyzőkönyvéből:

Baranyi KrisztinaBaranyi Krisztina: Tisztelt Képviselő-testület!
Kiosztottam a képviselőknek egy tegnapelőtt megjelent, és nagy nyilvánosságot kapott cikket. Ez inkább 18 éven felülieknek szól, keresetlen szavakkal illeti a játszótereink állapotát. Kérem, hogy az illetékes iroda, és a FESZOFE Kft. hasson oda, hogy a szezon előtt, mielőtt megkezdődik a nagyüzem a játszótereken, számolják fel ezeket az állapotokat. Bejártam három játszóteret, valóban vannak hibás játékok, amik felújításra szorulnak, és a tisztasággal is nagy bajok vannak. Kérem, hogy ha lehetséges, akkor minden reggel a közmunkások ellenőrizzék a parkok és a játszóterek állapotát, és szűntessék meg ezeket az állapotokat.
dr_bacskai_janos_kozepesdr. Bácskai János: Ezt én most nem köszönöm meg. A nagy nyilvánosságot kétlem, remélem, hogy nagyon kevesen olvassák ezt a honlapot. Legfőképpen a stílusa miatt tennék kifogást, hiszen most mutattam be a Ferencvárosi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat képviselőjét, neki sem ajánlanám a figyelmébe ezt a „szösszenetet”. Azt gondolom, hogy véleményként, tényként állítani dolgokat az sosem sportszerű, és a stílus bemutatja, hogy az „Ács Dani” nevű szerző ennyire képes. Sajnálom, hogy ilyeneknek helyt kell adni a képviselő-testületi ülésen, és ezt még Képviselőtársunk reklámozni is igyekszik.




Hogyan lehetne elindulni a felfelé vezető úton?





Javaslatok, hogyan lehetne kihúzni a jelenlegi gazdasági helyzetből az országot a lakosság újabb megsarcolása nélkül
Fontos hangsúlyozni, hogy Magyarországon, de nemcsak nálunk, hanem szerte Európában magánpénzrendszer van a közpénzrendszer helyett. Ez annyit jelent, hogy a pénz kibocsátásának joga magánkézben van. A pénz is egyfajta árucikk lett, amit az adott ország megvehet a pénzt kibocsátó bankárkaszttól, és kénytelen is megvenni, hiszen erre a jelrendszerre szükség van. A magyar parlament 1991-ben mondott le erről a jogáról, feles törvényben, sőt 2001-ben még nagyobb önállóságot szavazott meg a Magyar Nemzeti Banknak, amely csak nevében „magyar nemzeti”, valójában se nem magyar, se nem nemzeti, hanem ennek a nemzetközi pénzügyi közösségnek a budapesti pénzügyi kirendeltsége.A Magyar Nemzeti Bank de facto állami tulajdonban van, azonban teljesen magánirányítás alatt működik. Ezt onnan lehet tudni, hogy a parlament az MNB semmilyen döntésébe nem szólhat bele, ha nyeresége van, azt lenyeli, ha veszteséges, akkor belenyúlhat a költségvetésbe, a magyar adófizetők közös befizetésébe. A másik dolog, amiért lehet tudni, hogy magánirányítás alatt van az MNB az az, hogy egy állami tulajdonban lévő intézménynek kutya kötelessége lenne ingyen az állam rendelkezésére bocsátani a kinyomtatott pénzt, ha egyszer az intézmény az államé. A pénz előállítása szinte ingyen történik, egy darab papír, rajta színes festék.
Ehelyett a következő történik: Az állam kincstárjegyeket, államkötvényeket bocsát ki, amelyet a MNB által kinyomtatott pénzzel nagyobbrészt bankok vesznek meg, és így jut az állam a papírpénzhez, kerülő úton. Ezzel az a probléma, hogy ezért még kamatot is fizetnie kell az államnak, mivel az adott banknál van az adóslevele (államkötvény, kincstárjegy). Pontosan annyi kamatot kell fizetnie, amennyi a jegybanki alapkamat mértéke, és ezt is az MNB határozza meg, ez jelenleg 6,25%,de volt már 12% is. Ezzel a módszerrel 1991 óta 14.000 milliárd Ft-nyi adóslevelet bocsátott már ki a magyar állam, vagyis ekkora az államadósság jelenleg. Ezzel könnyen kiszámolható az éves kamat, 6,25%-kal számolva ez évente 875 milliárd Ft, ennyit fizetünk a külföldi bankoknak, bankároknak a költségvetésből, csak azért, mert az állam adósleveleit birtokolják.
Lehet máshogy is? Igen. Az állam vegye vissza a Magyar Nemzeti Bank nevű, pénzügyi oligarchia által irányított magánbanktól a pénzkibocsátás jogát, nyomtasson az állam saját pénzt, hiszen ennek minimális bekerülési költsége van. Ezt még csak nem is 2/3-os, hanem feles törvényben is meg lehetne tenni. Ennek nincs se jogi, se pénzügyi, se közgazdasági, egyedül politikai akadálya van, vagyis, az, hogy a pénzt kibocsátó nemzetközi pénzügyi háttérhatalom érdekeit ez sérti.
Ezzel a döntéssel kettős eredményt lehet elérni. Egyrészt nem kell újabb adóslevelet kibocsátani, ami után évente milliárdos kamatot fizetni, másrészt 2-3 évre elosztva vissza lehetne vásárolni az eddig kibocsátott adósleveleket a bankoktól, szintén megspórolva a milliárdos kamatot. Ehhez azonban még egy lépést meg kell tenni, a banki tartalékrátát az eddigi 5%-ról 100%-ra kell emelni, így a kibocsátott állami pénz nem okozna inflációt, hiszen nem kerülne ki a gazdaságba, hanem a bankrendszerben maradna.
Ha az állam ezt nem meri felvállalni, ha nem mer szembeszállni ezzel a szűk bankárkaszttal, akkor részbeni adósság-elengedést, vagy adósság-átütemezést kell kérni, amire számos példa van a világon. Ezzel a lehetőséggel több, mint 50 ország élt már, nálunk kisebbek, gazdagabbak is. Vajon mi miért nem?
Ha csak azt sikerülne elérni, hogy három évig a kint lévő adóslevelek utáni kamatok összegét megtarthatnánk a költségvetésben, az összesen 875x3, vagyis 2625 milliárd Ft-ot jelentene. Ezzel a pénzzel rendbe lehetne hozni a mezőgazdaságot, az egészségügyet, lehetne nyugdíjat emelni, de tőkeinjekciót juttatni is a veszteséges állami vállalatokba.
A ’90-es évek elején, közepén a bankok anyagi nehézségekkel küzdöttek, a Horn-kormány ezért 500 milliárd Ft-ot fizetett nekik bankkonszolidáció címén. Most, hogy az a gazdaság minden területe, a háztartások úsznak az adósságban, az államot pénzügyi csőd fenyegeti, egyedül a bankszektor az, ami elképesztő nyereséget ér el, itt az ideje, fizessék vissza ezt az ajándékba kapott 500 milliárdot.
1997-ben volt egy második bankkonszolidáció, amely az elsőnél sokkal többe, 3500 milliárd Ft-ba került a magyar adófizetőknek. Ez a pénzügyi bűncselekmény adósságcsere néven híresült el, fő elkövetői Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter, és Surányi György volt MNB-elnök. Az úgynevezett adósságcserével a Nemzeti Bank mintegy 2170 milliárd forint, könyvelési tételként nyilvántartott fiktív adósságot alakított át piaci kamatozású tényleges tartozássá. Ez nemcsak jelentősen megnövelte a belső államadósságot, hanem húsz évig tartó, évi 200-300 milliárd forintra rugó kamatjáradék fizetési kötelezettséggel terhelte meg a költségvetést. A lakosság a mai napig sem tudja, hogy miből jött létre az a 2170 milliárd forintos tétel, amelyet aztán piaci-kamatozású valódi adóssággá átminősítve a költségvetésre, azaz az adófizető polgárokra terheltek. A veszteség összesen a kamatokkal együtt 3500 milliárd Ft. Több adat is utal arra, hogy a pénzügyi hatalom által tudatosan előállított álveszteségekből, a bécsi CW Bank rossz hiteleiből, a nevadai kaszinóból és pénzügyi csalásokból felhalmozódott veszteségekről van szó. Egyszerűen a MNB, a tulajdonában álló, és más bankok veszteségeinek finanszírozására a magyar állam nevében devizahitelt vett fel a Pénzügyminisztérium és a MNB, amit egyszerűen hozzácsaptak a magyar államadóssághoz, megkárosítva ezzel a magyar adófizetőket.
A dolog érdekessége, hogy ezt a közönséges csalást Medgyessy Péter kérdésre válaszolva – igaz kis nyilvánosság előtt 2001. szeptemberében a Kossuth klubban – elismerte. Miután szembesítették tettével, azt válaszolta rákvörösen, hogy igen, ezt így megcsinálták, azért, hogy az állam megtanulja, hogy a pénznek ára van. Jellemző az ország állapotára, hogy ilyen mértékű csalást egy miniszterelnök-jelölt elismerhet minden felelősségre-vonás nélkül, azóta sem történt az ügyben semmi.
Az adósságcserének nevezett mesterséges eladósítást a politikai felelősséggel tartozó országgyűlés, és a kormány egyik napról a másikra megváltoztathatná, és visszaállíthatná az eredeti állapotot. Járai Zsigmond nagy szolgálatot tenne a magyar államnak, ha könnyítene nyomasztó adósságterhein, és ha a magyar társadalom egészét megszabadítaná a felesleges pénzügyi tehertől.
A multinacionális cégek a csatlakozás után is megtarthatták nagy adókedvezményeiket, amelyeket egyébként tiltanak az uniós jogszabályok. Ezt a halasztást, derogációt, kiharcolták az óriás korporációknak, vagyis azok továbbra sem kell, hogy arányosan vegyék ki részüket a közteherviselésből. Vajon miért? Miért kell a magyar vállalatoknak tisztességesen adót fizetni, a külföldi multiknak pedig nem, akik egyébként az ebből származó óriási nyereségüket azonnal kiviszik az országból?
Most, miután egyre több multi hagyja itt az országot az olcsóbb távol-keleti munkaerő miatt, az lenne a tisztességes, ha itt hagyják az országunkat, adják vissza ezeket az adókedvezményeket. Ők azért kapták ezeket, hogy itt munkalehetőségeket teremtsenek, de ha szedik a sátorfájukat, kötelezni kell őket, hogy ha nem jó az országunk, ne is tartsák meg az országunk által biztosított kedvezményeket.
Ezzel a megoldással is sok ezermilliárd forintot lehetne szerezni a költségvetésnek.
Írta: dr. Drábik János előadásai és írásai nyomán
dr. Kalmár Péter közgazdász, Budapest (Az írás kelte: 2009. július 21.)
Forrás: blog.xfree.hu
sokkaljobb-kommentár: A szocialista hatalom figyelmen kívül hagyta a javaslatokat, de nem hasznosította 2010 után a kétharmados parlamenti többséget szerzett párt sem. Marad továbbra is a nép sanyargatása. Annyi változott, hogy a hatalom és egyre népesebb holdudvara alig fizet adót az egykulcsos adónak köszönhetően. Nincs alkotmányos védelem alatt a termőföld, a vízbázis, az egészségügy, és a nyugdíj. Készült egy rendkívül munkavállaló ellenes munkatörvénykönyv, és elég sok polgárpukkasztó törvény. Eddig 700 darabot alkotott a kétharmad. A választójogi törvényeket saját fazonjára igazította a Fidesz, nem engedi levélben szavazni a külföldön dolgozó magyar fiatalokat, csak a kettős állampolgárokat. A budapesti választójogi törvényt a választás előtt nem sokkal szavazta meg magának.
Matolcsy György kiszervezett néhány milliárd adóforintunkat a Magyar Nemzeti Bankból alapítványokba. Kétmilliárdos költségvetéssel már Amerikában mérik fel az 56-osokat és azok utódait, és teszik őket is levélben szavazó kettős állampolgárokká. Medgyessy Péter nyugalmazott miniszterelnök lett, havi három millió forint körüli költséget okozva a magyar adófizetőknek. Egyelőre nemzeti alapon ballagunk lefelé a lejtőn, és zavartalanul folytatóik a haverok helyzetbe hozása, a mutyi, a hanta…
Békéscsaba, 2015. január 7.
F. I. – K. M.
Emlékeztető: Az a miniszterelnök, akinek a kormányzása alatt az euró 300 forint fölé emelkedik, nem tud kormányozni, és le kell mondania.” (Orbán Viktor 2008. áprilisában a parlamentben). Jelentjük, a forint euró-árfolyama 320 forint körül alakul, a 2010-es kormányváltás idején 282 forint volt.






350 Ft-os adócsalókat üldöz a NAV, a nép meg lassan éljenzi ha leszúrkálják őket 


Hozzáadva: 2015-03-01 17:07:34
A történet, melyet most közreadunk, borzasztó abszurd, ennek ellenére nemhogy ritkaságszámba nem megy, hanem teljesen hétköznapi, szinte mindennapos jelenség. Ezért is van különleges kapcsolati jelentősége a nemrég megtörtént szomorú eseménnyel, amikor egy sanyarú sorsú (és lelkű) vállalkozó megkéselt két NAV-os dolgozót, amikor azok, valamilyen okból az otthonában felkeresték. Az egyik meghalt, a másik súlyos sérüléseket szenvedett.
A médiában megjelent hírek alatti kommentek igen jelentős része, bár a halálesettel kapcsolatban némi részvéttel, de a NAV-os "minősséggel" kapcsolatban igen elítélő, haragos és szánalom nélküli magatartást tanúsítottak. Az alábbi történet megismerése, nagy valószínűség szerint tovább fogja csapkodni a biztosítékokat. 
(A címben a leszúrkálják szó, helyesen leszurkálják, bár a NAV anomáliákon ez nem változtat!)



Domján Tibor, Budapest


A történetre a fullánk nevű oldalon találtam, és egy egyedülálló hölgyről szól, aki más munkalehetőség hiányában egyéni vállalkozóként dolgozik otthonában, ami ezer meg ezer esetben jelenti azt a gyakorlatban, hogy kevés, vagy szinte egyáltalán nincs belőle bevétele, ezért - mint az szintén egyre többen teszik - egyszerű önellátásra próbál berendezkedni. Kreatív ember lévén, elvégzett egy kosárfonó tanfolyamot és hosszas gyakorlás után, alkotásai fotóját megosztotta a weboldalán, közösségi oldalán stb., ahol azok igen nagy sikert arattak.


Tavaly nyáron kipróbáltam sok féle kétkezi mesterséget, mert a munkámból megélni már nem tudok, és hát magad uram…. Ha egyedül vagy. Decemberben, – mikor sikerült eladnom az autómat- be tudtam vásárolni anyagokból, amik a fonáshoz szükségesek. Most Húsvétra is készültem, pici tojástartókat készítettem, amiknek az volt számomra a különlegessége, hogy magam találtam ki, hogy kell ezt a kecses formát megfonni. Fel is raktam nektek iziben (a netre), ahogy elkészült az első sikeres darab, és jelentkezett is egy hölgy emailen, hogy ő Brigitta, Balassagyarmaton lakik, és nagyon szeretne 5-öt a kis tojástartókból, el is jönne érte. Másnap el is készítettem neki. 350Ft-ért tettem fel, ebből ugye 200Ft az anyagköltség (peddignád, festékek) és 150 Ft jutott a munkadíjamra, amiben benne van az anyag festése, a forma kitalálása, a kaptafa elkészítése, végül a tojástartó megfonása. Ebből tevődik össze a 350Ft.

Írtam Briginek, hogy ne költsön fölöslegesen benzinre, beviszem én neki Balassagyarmatra, amikor megyek kutyakaját vásárolni. Meg is adtam neki a telefonszámomat, hogy hívjon, amikor ott leszek. Nem hívott…. Ellenben hívott most hétfőn, hogy szerdán eljönne hozzám a kosárkákért, mert neki már késő a csütörtök, amikor én is megyek, elutazik, nem lesz otthon. Mondtam, hogy akkor jöjjön nyugodtan, mert itthon dolgozom, de legyen nagyon óvatos, mert a buszok nem tudnak bejönni a faluba, a nagy havazás miatt. De ő jött a kosárkákért, az ítéletidő ellenére is. A párjával érkezett, kedvesen mosolyogtak, kiválasztották a számukra különleges darabokat (ők mondták így), fizettek, és mentek. Kikísértem őket a kapu elé az autójukig, ahova Brigi berakta a kosárkákat, és mondta, hogy dekoráció lesz belőle. Közben a párja megfordult, a tegeződésről magázódásra váltott, és felmutatta a NAVos igazolványát. 
Ez annyira abszurd, majdnem hangosan felröhögtem! Egy hete hazudozik nekem a lány, majd Salgótarjánban autóba ülnek a lehullott 30 cm-es és az azóta is folyamatosan szakadó hó ellenére, és elautóznak 71 km-ert a 450 Ft-os benzinár mellett, a 350 Ft-ér árult kosárkáimért…. Itt eltöltenek több, mint 2 órát, 8 oldalon keresztül körmölik nekem a jogszabályokat, amik szerint árulhattam volna a kosárkákat.

A pontos nyilvántartás végett elkérik az anyagbeszerzési számláimat, ezzel el is autózik a férfi a hely önkormányzathoz lefénymásolni. Teszi mindezt halált megvető bátorsággal, mert épp fél órával előtte 2 tűzoltóautó mentette ki a helyi buszt, aki időközben mégis megpróbált bemerészkedni a mi kis sózatlan, hegyi utunkra.

(A kiadásom olyan 50 ezer körül lehet kosárka alapanyagra, de nem találtam meg minden számlát….)
Brigi addig körmöli a tényállást…. Mikor visszaérkezik férfi kollégája, közli a lánnyal, hogy kevés ez az 1 oldal, amit leírt, kellenek bizony a pontos törvényi hivatkozások is, ami szerint, árulhatnám a 350 Ft értékű kosárkáimat. Le is ül, fontossága teljes tudatában hívja benti kollégáját, nézze már meg neki a számítógépén, melyek azok a rendkívül fontos paragrafusok, amik semmiképp sem maradhatnak ki ebből a rendkívül fontos jegyzőkönyvből.

Lejegyzetelik, majd elő az újság, és kimásolják nekem belőle a megadott passzusokat. Nem írnám le nektek, de ide felsorolom: Art. 7§, 44§, 45§, 48§, 95§, 98§, 99§ 100§ SZJA tv. 1§ 4§, 6§, 9§, ÁFA tv. 2§, 5§, 6§ . Lehet, hogy kifelejtettem 1-2 törvényt, de bocsássátok meg nekem, ha a 8 apró betűs oldalt nem nyálaztam értük végig.


Még nincs vége! - 2014

2013. április végén a fiam hazajött Angliából, mert leukémiát diagnosztizáltak nála. Sajnos 3 hét alatt el is távozott tőlünk.

Ez idő alatt érkezett meg a drága NAV határozata, miszerint a 350Ft-os kosárkáért 40.000Ft büntetést vagyok köteles nekik fizetni. Tavaly szeptember végén kaptam egy levelet a NAV-tól, hogy teljes körű kivizsgálásnak vetnek alá minden adónemben, ezért igazolásokkal együtt jelenjek meg. Most szerdán érkezett meg a 19 oldalas megállapításuk, amiben tudomásomra hozzák, hogy annyi pénzből nem lehet megélni amennyit keresek, ezért úgy gondolják, továbbra is árusítottam illegálisan a kosárkáimat, és ők kiszámolgatták, mennyit kereshettem. A kitalált adótartozás több százezer forint ÁFA és mindenféle más adónem, és természetesen ezek büntetőkamatai. Tették ezt úgy, hogy kiválasztottak 3 szakmabelit, és megnézték azok bevételeit, és azt átlagolták. Tudjátok, hogy nem árultam azóta, a facebook-os megkereséseket is rendre visszautasítottam.

És a folytatás - 2015

Megjegyzem, a 2013-ban a fiamtól örökölt egymillió forint, jóval több, mint a minimálbérből élő dolgozók éves keresete! Nem beszélve, a közmunkásbérről, ami ennek nagyjából a fele, és a kormánytagok szerint abból bizony meg lehet élni. Azt írják, ez mégsem fedezhette a megélhetésemet. Mi van itt? Földönfutóvá akarnak tenni? És ezt megtehetik? Csak úgy, mert ilyen kedvük van???? Valaki válaszoljon, kérlek szépen benneteket!!!
s itt van a lényeg: “A megbízási jogviszony keretein belül végzett tevékenységért kapott jövedelme valószínűleg nem fedezhette megélhetésének alapvető szükségleteit.” Ezek szerint, ha ma Magyarországon valaki vidékre költözik, és önellátásra rendezkedik be, azt így meg lehet hurcolni? Csak azért, mert az ő szavaikkal kifejezve mély szegénységben él? Valóban, nem azért költöztem ide, hogy a pénzt hajkurásszam, hanem azért, hogy élhessek! Olyan nagy bűn ez?Teljes mértékben figyelmen kívül hagyták azokat a tényeket, amiket az észrevételeimben leírtam, hogy Ricsi fiam segített Angliából a 2013. május 2-ig bekövetkezett haláláig, utána pedig több, mint 1 millió forintot örököltem utána, mint nyugdíjpénztári megtakarítás. Ami teljes mértékben adómentes! 

 
Leírja, hogy azért kellett kitaláció alapján nekem jövedelmet vélelmezni, mert nem állt rendelkezésükre adat sem bevételről, sem kiadásról. Azért, mert NEM VOLT BEVÉTELEM!!!! Mivel pénzem nincs, fellebbezni sem tudok, mert a fellebbezés 65.695Ft-ba kerülne! Ezért 30 napon belül jogerőre emelkedik, és ha nem fizetem be 15 napon belül az általuk kitalált tartozást, akkor 15 nap múlva végrehajtás alá kerül az ügy.

Mivel pénzem nincs, ügyvédet sem tudok fogadni, de amúgy sem hiszem, hogy a jog nekem adna igazat, ha ilyen törvényeket hozott…
Ötletem sincs, mit tehetnék? Ez azt jelenti, másfél hónap múlva akár ki is lakoltathatnak? Kérlek, adjatok ötleteket, mit lehet ilyenkor tenni!
Itt állok letaglózva, és nem hiszek a szememnek, hogy ilyesmi előfordulhat!

Bankárkormány







Trócsányi László elmagyarázza az il-liberális igazságszolgáltatást – nyílt levél Vĕra Jourovának





Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter 2015. február 5. napján írásba foglalta elképzeléseit az il-liberális igazságszolgáltatásról.
Illiberális Igazságügyi Miniszter
Il-liberális Igazságügyi Miniszter
Álláspontja szerint egy il-liberális országban nincs szükség független bíróságokra. A bíróságok helyett ugyanis a parlament végzi el a jogviták rendezését. 
Download Trócsányi László – Miért állnak a devizaperek
(2015.02.05)
Dr. Trócsányi László gondolatai világosan mutatják, hogy Magyarország igazságügyi minisztere nem rendelkezik azzal a tudással, ami egy XXI. századi jogállami igazságszolgáltatás vezetéséhez szükséges.
Annak érdekében, hogy az Európai Unió döntéshozói is megismerhessék a magyar igazságügyi miniszter avítt gondolatait, lefordítottuk a miniszter úr állásfoglalását angol nyelvre és elküldtük Vĕra Jourovának, az Európai Bizottság igazságügyekért is felelős biztosának.
Magyarország csak akkor lesz egy erős és sikeres ország, ha a senki nem kérdőjelezi meg a hatalmi ágak szétválasztását!



Minden devizahitelesnek azt javasoljuk, hogy adjon be az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszt a devizahiteles “mentőcsomag” ellen.
Az általunk javasolt beadvány mintáját az alábbi linken érheti el:
Életbe lépett az önkényes elszámolási törvény – Akarja-e Ön egy életen át nyögni ennek az elszámolásnak a terheit?(2014.11.03.)



Életbe lépett az önkényes elszámolási törvény – Akarja-e Ön egy életen át nyögni ennek az elszámolásnak a terheit?

Alkotmányjogi panasz a deviza alapú hitelszerződések módosításai ellen!

Az Országgyűlés két törvényt alkotott az elmúlt hónapokban, amelyekkel módosítani próbálja a deviza alapú hitelszerződések tartalmát (2014. évi XXXVIII. törvény és 2014. évi XL. törvény). A szerződések törvény erejével kierőszakolt módosításai azt a célt szolgálják, hogy kijavítsák a szerződések azon hiányosságait, amelyek a szerződések semmisségét okozzák.
A kijavított szerződések alapján az adósok havi törlesztő részlete ugyan csökkeni fog, ezzel szemben a szerződés alapján fennálló tartozás összértéke jelentősen megnövekszik. Ha a parlament akarata érvényesül, akkor a módosított hitelszerződések terheit az adósok egy élet át nyögni fogják.
Elszámolás magyar módra
Elszámolás magyar módra
Hiába törlesztettem már milliókat, még mindig sokkal többel tartozom, mint amekkora kölcsönt felvettem – hallani sok devizahitelestől. Rossz hírünk van a többségük számára: még a “bankok elszámoltatása” után is nagyobb lesz a tartozásuk az eredetileg felvett hitelösszegnél. Egy esetleges piaci árfolyamú forintosítás során pedig nagyobb összegű forinthitelt kell felvenniük, mint amekkorát eredetileg bevállaltak. Az elmúlt 6-10 év izzadságos hiteltörlesztései tehát ebből a szempontból mit sem értek.”
Elölről kezdhetik a devizahitelesek – Nyolc év kárba veszett
portfolio.hu, 2014. október 14.
Az Európai Unió fogyasztóvédelmi joga szerint, ha egy bank hibás szerződést köt, akkor annak minden negatív következménye a bankot terheli.
Ha Ön is azt akarja, hogy Magyarországon az Európai Unió fogyasztóvédelmi joga érvényesüljön, akkor nyújtson be alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybírósághoz, a deviza alapúhitelszerződések törvény erejével kierőszakolt módosításai ellen!

Iratkozzon fel a jobb-oldali oszlopban a Hírlevelünkre, Likeoljon minket a Facebookon és kövessen minket a Twitteren, hogy az elsok között értesüljön az eredményeinkrol!

 Alkotmányjogi panasz a szerződések módosításai ellen(2014.11.03) [280 KB]
 Alkotmányjogi panasz a szerződések módosításai ellen(2014.11.03) [280 KB]
Ebben a dokumentumban egy alkotmányjogi panasz mintáját találja. Ezt a mintát bárki felhasználhatja, akinek deviza alapú hitelszerződése van. Ennek az alkotmányjogi panasznak a benyújtásához NEM(!) szükséges, hogy bírósági eljárás legyen folyamatban Ön és a bankja között! A panaszt tehát minden devizahiteles benyújthatja.
Az alkotmányjogi panasz benyújtása előtt (1) nyomtassa ki a beadvány mintáját; (2) írja rá nevét és lakcímét az első oldalra, majd (3) írja alá a beadványt a második oldal alján (ezeknek a helye sárgával ki van emelve). A beadványhoz csatolja a deviza alapú hitelszerződésének a másolatát. A beadványt és annak mellékletét ajánlott levélben küldje el az Alkotmánybírósághoz, és őrizze meg a feladóvevényt!
Az alkotmányjogi panasz illetékmentes. Az ügyvédi képviselet nem kötelező. Ezt az alkotmányjogi panaszt 2015. április 30-ig lehet benyújtani az Alkotmánybírósághoz.
Kövesse figyelemmel, az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eseményeket a http://www.pitee.org weboldalon!
Az európai jogi kultúrának 1950 óta szerves része a hatalmi ágak szétválasztása!
PITEE
Arra kérünk minden devizahitelest, aki él az alkotmányjogi panasz lehetőségével, hogy küldje el nekünk az alábbi e-mailcímre a postai feladóvevény másolatát kép formátumban:
 Alkotmányjogi panasz a szerződések módosításai ellen(2014.11.03) [280 KB]
 Alkotmányjogi panasz a szerződések módosításai ellen(2014.11.03) [280 KB]
Bankárkormány
Bankárkormány

Kérjük, támogassa egyesületünk tevékenységét!
A legkisebb adomány is számít.
Bankszámlaszámunk: Számla tulajdonos:
Pénzügyi Ismeretterjeszto és
Érdek-képviseleti Egyesület
Számlavezeto Bank:
ERSTE Bank Hungary Zrt.
Bankszámlaszám
11600006-00000000-40556309
Támogatását nagyon köszönjük!




Novák Előd az Országházban nem mondott el mindent idősebb Antall József sötét múltjáról

2014-09-28. 13:18 Kuruc.info

Tegnap az Országgyűlésben idősb Antall József halálának 40. évfordulójára is emlékeztek. Novák Előd fölszólalásában azt mondta, hogy id. Antall József nagyszerűen együtt tudott élni az 1945 utáni kommunista rendszerrel, mire a parlamenti patkó jobb- és baloldaláról egyaránt igyekeztek lehurrogni.
Az ülést levezető Latorcai János pedig még a jobbikos politikus történelmi ismereteit is megkérdőjelezte. Pedig Novák Előd nem is említette id. Antall József legnagyobb bűnét: egyik legfontosabb kivitelezője volt a hazai németség elűzésének.

id. Antall József
Novák Elődnek, a Jobbik alelnökének "A halottról igazat vagy semmit" címet viselő tegnapi parlamenti fölszólalása a patkó mindkét oldalán - tehát a szoclib és a fideszes szektorban egyaránt - ellenszenves megnyilvánulásokat váltott ki. Pedig a politikus csak idősb Antall József simulékonyságáról, a kommunistákkal való jó együttműködéséről beszélt. Az ülésteremben jelenlevő posztkommunisták, tehát a hajdani gyilkosok, padláslesöprők, akasztatók szellemi és anyagi örökösei még ki is vonultak az öregebb Antallt bíráló visszafogott szavak hallatára. A piócák exodusával nincs is semmi gondunk, csak azzal, hogy rövid idő után visszaszivárogtak. Az ülést levezető Latorcai János a jobbikos politikus beszéde után az elhangzottakhoz érdekes kommentárt fűzött: Novák Előd nem ismeri, vagy nem teljesen ismeri az általa bírált idősb Antall Józseffel kapcsolatos tényeket.
Latorcai Jánosnak némileg igaza van, mert Novák Előd a rendelkezésére álló rövid megszólalása idő alatt valóban nem sorolta föl Antall József politikai pályafutásának összes visszatetsző cselekedetét, így a hazai németség közel hét évtizeddel ezelőtti elűzésének folyamatában vállalt gyalázatos szerepét sem. Az igazsághoz hozzátartozik az a szemérmesen elhallgatott tény, hogy 1945 tavaszától a Magyarország fölött basáskodó Szövetségi Ellenőrző Bizottság (SZEB) eleinte nem kívánta deportálni a hazai németség százezreit, s erre a "magyar" politikai vezetést nem is utasították.

Német család a deportáló vonatra várva

A németek deportálását vagy elűzését (a német történelemírásban a finomkodó és félrevezető "kitelepítés" helyett a "Vertreibung", azaz "kiűzés" fogalmat használják - H. J.) 1945-ben nem a megszálló szovjetek, nem is a vegyes összetételű SZEB szorgalmazta, hanem a Debrecenben 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány. A szovjeteket kiszolgáló Ideiglenes Nemzeti Kormányon belül leginkább Gyöngyösi János külügyminiszter, az elmúlt két évtized folyamán szinte "szentté" avatott hajdani OGPU ügynök, Nagy Imre, aki Vologya fedőnéven jelentett a szovjet titkosszolgálatnak, és Nagy Ferenc volt a hazai németség elűzésének leghangosabb követelője.
Nagy Imre belügyminiszter irányításával a Belügyminisztérium 1945 májusában fölállította a cinikus módon Népgondozó (sic!) Hivatalnak nevezett intézményt, amelynek elsőrendű feladata a magyarországi németség deportálása volt. Láss csodát, a hírhedt Népgondozó Hivatal élére idősb Antall Józsefet állították az elsősorban a moszkvai emigrációból a szovjet tankok fedezékében visszasompolygó kommunista zsidók. Az Antall József irányította Népgondozó Hivatal "jóvoltából" a legaljasabb és legkegyetlenebb módon, nemzedékek munkáját egyetlen batyuba összezsugorítva (Nagy Ferenc hírhedt mondása alapján - H. J.) kiűzte a németség tekintélyes részét Magyarországról. Elűzték a történelmi Magyarországot, s azon belül Budapestet fölépítő Lechner Ödön, Hauszmann Alajos, Feszl Frigyes, Hild József, Pfaff Ferenc, Schulek Frigyes és Ybl Miklós magyarrá vált német népét.

"Isten veled, hazánk!"

Id. Antall József, Nagy Imre és Nagy Ferenc mellett a hazai németség százezrei kiűzésének további szorgalmazója és kivitelezője a "palástos hóhér" jelzővel is illetett, az előbbieknél nem kevésbé gazember kaméleon Tildy Zoltán volt, akinek "hősiességét" emléktábla is hirdeti egykori lakóházán, a Budapest, II. kerületi Keleti Károly utcában.
Latorcai János a történelmi tudatlanságáról tanúskodó kommentárjai előtt jobban tenné, ha elolvasná a vonatkozó szakirodalmat, például Tóth Ágnes történésznek (nem német származású - H. J.) a '90-es években megjelent Telepítések Magyarországon 1945-1948 között című kitűnő alapművét. Ebben a könyvben lehet olvasni a többi között id. Antall József dicstelen szerepéről is.
Végül ide kell idézni zsidómentéséért a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékközpontban emléktáblával és faültetéssel megtisztelt id. Antall Józsefnek a hazai németség deportálása előtt mondott hírhedt megnyilatkozását: "Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke: minél nagyobb számban hagyják el (sic!) a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől."
Hering József - Kuruc.info
Frissítés: Nem kell azon elmélkedni, hogy Magyarországnak lesz-e valaha zsidó miniszterelnöke
Üdv Kurucok!
A fenti cikkhez szeretnék kiegészítést tenni. Ebben a Kuruc.infón korábban megjelent cikkben Antall József miniszterelnök a somogyi Kötcsén elődei hazafiságáról beszélt, s arról, hogy bár katolikusok voltak, ökumenikus szellem uralkodott a családban. (Ahol volt zsidó is: a miniszterelnök anyai nagyapja, Szűcs István, aki 1867-ben született házasságon kívül, egy zsidó hajadon és egy egyházi férfiú - a nagybácsi szerepében feltűnő piarista szerzetes tanár a váci gimnáziumból - törvénytelen gyermekeként.)
Wikipédia szerint dr. Szücs István (Frankl Mózes, 1867 - 1953) Antall József miniszterelnök anyai nagyapja. Frankl Hermann (Károly) korcsmáros és Steiner Katalin gyermekeként született Szirákon. Gyermekkorában katolizált (Frankl István). 1901-ben nevét Szücs Istvánra változtatta.
Idősebb Antall József 1923-ban megnősült, felesége Szűcs Irén.
Amikor tehát idősebb Antall József zsidókat mentett, és ezért Jad Vasem-emléktáblát kapott, az nem pusztán felebaráti szeretetből történt, hanem felesége, valamint felesége családja révén személyes érintettség okán. Ezen kívül nem kell azon elmélkedni, hogy Magyarországnak lesz-e valaha zsidó miniszterelnöke, mert már volt ifjabb Antall József személyében. (Illetve azt is tudjuk, hogy Orbán Viktor apja szintén kóser, erről bővebben itt: Zsidó származásáról beszélt Orbán Viktor egy francia lapnak - a "magyar" sajtó persze elhallgatja - a szerk.)
Ezekről szintén nem szeretnek beszélni a megmondóemberek.
Üdvözlettel
Hidra
****************************************************************

Akik miatt nem lesz nyilvános az ügynöklista


A Fidesz-KDNP a kétharmados parlamenti többségével mindent visz! Az ügynöklista nyilvánosságra hozatalát viszont nem szavazták meg... Teljes a döbbenet!
Az csak természetes, hogy zsigerből leszavazzák a családilag érintettek. Németh Zsolt (Fidesz) édesapja, Németh Géza volt református lelkész a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-1 alosztályának társadalmi kapcsolata volt. (Ha államtitkár úr tagadná, szívesen nyilvánosságra hozzuk az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat. De addig ne avassanak neki újabb emléktáblát, mert nagyon kínos...) Pokorni Zoltán édesapja "Pákozdi János" fedőnéven szolgálta a BM. III/III-3-a alosztályát. Bárándy Gergely (MSZP) jelen van, de nem szavaz, nagyapját, Bárándy György ügyvéd urat, a vén hazug milliárdost még a HM hírhedt katonapolitikai osztálya és az Államvédelmi Hatóság szervezte be ügynöknek.
Ha valaki úgy el akarja rejteni a véleményét, hogy még a tartózkodását sem hajlandó jelezni, az "Jelen volt, de nem szavazott". Ez történt 23 fideszes képviselővel, köztük volt: Lázár János, Navracsics Tibor, Varga Mihály, Horváth János korelnök és Csóti György, a frissen bekerült egykori MDF-es. De ha a frakcióvezető nem szavaz, akkor ki kiáltja a "Nem"-et? Természetesen Orbán. Gondolnánk. Az első ciklusban frakcióvezetőként ilyenkor így adta ki a parancsot: "Zacsek!" Voltak olyan nyeglék a fiúk, hogy az MDF elnökségének tagjáról, a képviselőként velük szemben ülő és náluk idősebb Zacsek Gyuláról nevezték el a leszavazás parancsszavát. Mert az olyan jópofa dolog volt, hogy még a műemlék panamák milliárdosa, Ráday Mihály is röhögött rajta.
Most Orbánnal együtt leszavazza történelmi múltunk egyik legsötétebb szakaszának megismerhetőségét Lezsák Sándor, az ősemdéefes falusi tanító, akinek szerény intellektuális képességeinél csak naivitása volt nagyobb, azzal viszont mindenféle ellenőrzés nélkül több ügynököt juttatott be az első szabadon választott magyar országgyűlésbe, az MDF választmányába és hivatali apparátusába, mondván "jó magyar keresztény emberek". (Egyszer esetleg elmondhatná, hogyan került a Lakiteleki Népfőiskola a birtokába?)
Nem akar tisztán látni Demeter Ervin egykori titokminiszter sem, pedig hivatali éveiben rendet akart vágni az ávósok és besúgók között. Hát persze, hogy nemmel szavaz Borkai Zsolt is, akinek a mai napig nem sikerült megtisztítani az ügynököktől a Magyar Olimpiai Bizottságot, igaz, Schmitt Pál nagy szemétdombot hagyott maga után (Vad Dezső, Fenyvesi Csaba, Kárpáti Gyurika), de Zsolt nem tornászik az átvilágításért, ha Viktor nem akarja. Viktor pedig az első pillanattól csak szavakban akarta, tettekben soha. Már első kormányzása alatt megtűrte Boros Imrét, Martonyi Jánost, Nógrádi Lászlót, Járai Zsigmondot, Szita Károlyt, s már akkor tetszettek neki a Műszaki Egyetemen három évet végzett besúgó, Kopátsy Sándor mindent leegyszerűsítő közgazdasági rögtönzései, narodnyik ötletrohamai, naponta változó életmodellpályái, az utóbbi alatt értsd a nagy szemfényvesztést: a zembereknek nem pénzt, hanem életmodellpályát kell adni. (Következésképp: Kopátsynak találkoznia kellett Matolcsyval, hogy megmutassák: mire mennek ketten, ha egymást erősítik...) (Kopátsy magas magyar állami kitüntetés birtokosa! Persze, hogy az úgynevezett rendszerváltás óta kapta...)
S ha manapság nincs hetente legalább háromszor képernyőn Boros szt-tiszt, Lenti és környéke legnagyobb földesura, mint hiteles és hazafias közvélemény-formáló, akkor Simicska már kirúgással fenyegeti az Echo és a Hír TV illetékesét. Megy a parasztvakítás és a sunyi NEM, leszavaz még a kétharmados nyájból Kubatov Gábor, Budai Gyula, Fónagy János, Illés Zoltán, Répássy Róbert, Rogán Antal, Tállai András, Turi-Kovács Béla, Cser-Palkovics András, Szabó Erika, Szijjártó Péter, továbbá a nem nagy tiszteletű református pap: Hörcsik Richárd Sárospatakról, a legkorruptabb és legzüllöttebb megyei közgyűlési elnök: Szűcs Lajos, aki megválasztatta magát a Magyar Tenisz Szövetség elnökének, és most szervezi az emléktúrát az Azori-szigetekre Borbás Marcsival, és nehogy már kimaradjon, dik mán, itt van a Flórián, a Farkas is a sor végén, nehogy ne írja alá a következő eljárási kegyelmi kérvényét a köztársasági elnök...
A 21 fideszes tartózkodó közül nem is annyira Ángyán József a meglepetés, a most lemondott államtitkár, egy becsületes siófoki parasztcsalád sarja, (Ángyán professzor sajnos nem szavazta meg a magyar termőföld alkotmányos védelmét sem!), hanem az '56-os hős Wittner Mária, aki azzal indokolja szavazatát, hogy "Nemcsak a megzsaroltakat kéne megnevezni, hanem a tartótisztjeiket is!" Pedig azokat is meg akarja Schiffer, de Mária néni nem olvasta el a törvényjavaslatát és értelmezési nehézségekkel is küszködik, egyre gyakrabban, s nincs, aki segítsen neki. A besúgók többsége pedig önként és dalolva, "hazafias" alapon írt alá, nem kellett zsarolni őket. Mária néni azonban csak a vezényszóra figyel, már belső meggyőződés nélkül. Lojális akar maradni. De hát a Fideszhez? Nincs ebben logika. De Mária néni nem is tanult logikát, így jó ez, ahogy a Viktor mondja.
Azért a 19 IGEN nagy pofon Viktornak. Bátorságuk miatt írjuk ide legalább Bencsik János, Gulyás Gergely, Horváth László, Molnár Ágnes, Hanó Miklós, Nagy István, dr. Nagy István, Szólláth Tibor, Tóth Gábor és Pesti Imre nevét.
"Térdre, imához!"
És mi történt a KDNP-nél?
Még jól emlékszünk, az első ciklusban a kormánypárti kereszténydemokrata képviselők szólásra emelkedésénél rendre megszólalt az ultraliberális és ateista ellenzéki frakcióvezető, Orbán Viktor: "Térdre, imához!"", s kiment a teremből.
De most más a helyzet: ezek az ájtatos megélhetési ülőgépek hívő és hallgatag szövetségesek. Muszáj hinni és Viktorra hallgatni, különben a fülkeforradalmárok leszalámizzák őket, mint elődeiket.
Hallgatnak, noha jelen vannak, de nem szavaznak heten, köztük a jó humorú, színes egyéniség: Harrach Péter frakcióvezető, Latorcai János, akiből már sohasem lesz Budapest főpolgármestere és Salamon László, a szép hangú kórista, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláírója, akit 1990. április 29-én éjjel Antall József elküldött Orbán Viktor lakására a frissen elkészült dokumentum egyik példányával, hogy Viktor képben legyen, nehogy a második legnagyobb ellenzéki párt elnökeként a reggeli újságokból értesüljön az ország jövőjét meghatározó nagy árulásról.
Heten tartózkodnak, így Hargitai János, Soltész Miklós, Seszták Oszkár.
Öten IGEN szavazatukkal támogatják a tisztes előterjesztést, igen, a keresztény erkölcsök következetes képviseletével fel kell tárni a diktatúra bűneit, meg kell nevezni a bűnösöket! Ezt képviseli: Hoffmann Rózsa, Lanczendorfer Erzsébet, Seszták Miklós, Varga László és Pálffy István.
És ezután jön a 17 NEM, köztük olyan válogatott farizeusok, mint a posztjára teljesen alkalmatlan Rétvári Bence igazságügyi és közigazgatási államtitkár, Semjén Zsolt fővadász, Simicskó István örömkatona, Rubovszky György ágazati könyvelő és Szászfalvi László, Csurgó szégyene.
Rétvári külön szám, a jogász szakma oly rögtönzője és példátlanul amatőr ötletelője, mint a maga területén Matolcsy. Bencénk 2010 decemberében egy populista akciós héten meghirdette az állambiztonsági levéltár eredeti iratainak széthordását. Viheti mindenki a magáét, mert az övé. Miután az ostoba merénylet helyrehozhatatlan károkat okozott volna a történettudományi kutatásokban, az ügynökök érintettségének hiteles bizonyításában, a bíróságok előtti eljárásban, közfelháborodásra Rétvárinak visszakoznia kellett, mondván, 2011 októberére előterjeszti módosított törvényjavaslatát. Természetesen nem terjesztett elő semmit, csak időt akart nyerni a feledéshez. Szó nélkül siklott tova a határidőn, annyit sem mondva önkritikusan: bocsánat, tévedtem, nem kellett volna. Ellenkezőleg, a mostani ellenszavazatok egyik indokaként megint előhozta, hogy a levéltári dokumentumok nem a magyar állam, hanem az érintettek tulajdonát képezik. A dilettantizmus állami szintre emelt bizonyítéka.
Igaz, Lázár János - aki Hódmezővásárhelyen kutatókkal feltáratta a város és környéke állambiztonsági múltját - is tett utólag egy övön aluli indoklást: "Az LMP előterjesztését azért nem támogatták, mert azt szakmaiatlannak tartják, ugyanis nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a katonai titkosszolgálatok ilyen típusú adatai napvilágra kerülnének." Ez az alföldi sík butaság. Mert a mai Magyarországot nem kötelezik semmire a Magyar Népköztársaság 1990 előtti titkai. Egy új védelmi és szövetségesi rendszerben, megváltozott nemzetközi feltételek és körülmények között mások a titkaink, kivétel csak egy-kettő lehet, olyan aktív nemzetbiztonsági érdek, mely 22 év után is fontos Magyarországnak. De ezekért nem adjuk fel a tisztázás történelmi feladatát.
Van még egy jellemző életkép 2012. február 20-hoz. Miközben Kövér László - az egykori titokminiszter, a Nemzetbiztonsági Bizottság második elnöke - nem szavazott az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, s a nyilvánosság előtt nem híve a múlt megbolygatásának, a háttérben sürgősségi feladatokkal bízza meg a Fidesz által foglalkoztatott két levéltári kutatót: derítsék ki erről vagy arról ezt és azt, hozzák be neki emez vagy amaz dokumentumot másolatban, de mielőbb. Így fordulhatott elő, hogy miközben a parlamentben folyt a törvényjavaslat süllyesztőbe küldése, addig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az egyik fideszes kutató így sürget: "Még mindig nincs meg? Pedig Kövér házelnök úr már türelmetlenül várja!" Rendkívüli kéréseinek teljesítésére pedig okkal formálhat jogot Házelnök úr, mert hiszen néhány nappal korábban ő nevezte ki a tudományos főigazgató-helyettes asszonyt, az SZDSZ-MDF paktum egyik aláíróját.
Csak egy záró pillantásra ugorjunk vissza az ülésterembe. Az MSZP 34 igenje mellett jelen van, de nem szavaz a már említett Bárándi Gergelyen kívül: Mesterházy Attila, Simon Gábor, Nyakó István és Harangozó Gábor.
Gyurcsány demokratái is megszavazták a tárgysorozatba vételt függetlenként, csak Varjú László nem szavazott, noha jelen volt. A függetlenek közül egyedül a Jobbikból kivált egykori emdéefes Pősze Lajos tartott a Fidesz fő sodrával, és elutasította Schiffer javaslatát.
A kétszínű játék okai
Mi az oka annak a kétszínű játéknak, amivel a vízválasztó kérdéskört tisztázás helyett folyamatosan elszabotálja a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor?
1., A volt állambiztonsági tisztek és értelmiségi besúgók egy része ma a Fidesznek dolgozik, átállításukat Orbán vezényelte le. Nemcsak a politikában, a parlamentben, az állami és államigazgatási életben vannak vezető posztokon, hanem - fontos szempont - ők alkotják Orbán erős emberének: Pintér Sándor belügyminiszternek, a titkosszolgálatok kézben tartójának kabinetjét, tanácsadóit, hivatalának és magánvállalkozásainak hátterét, továbbá az Orbán mögött felsorakozott nagytőke (Demján, Csányi, Széles és mások) alkalmazotti, beszállítói és külső szerződéses állományának kulcsfiguráit. (Az utóbbiak nem egyszerűen őrző-védők, biztonságtechnikaiak, hanem az üzleti hírszerzés és elhárítás kipróbált szakemberei a BM volt III. Főcsoportfőnökségéről. Mindent tudnak, mindenki titkait ismerik, de nem zsarolnak, nem fecsegnek, ők a megbízhatók, az új hatalomnak dolgoznak, mert cserében megfizetik és békén hagyják őket, időnként magas állami kitüntetést kapnak.)
2., Az előbbi kategóriából kikerült segítők működtek közre a Fidesz által 1990 óta elkövetett visszaélések, csalások, korrupciós ügyek, a politikusbűnözés megannyi eseténél, rutinosan eltüntetve a nyomokat. Orbán és szűk körű vezető társasága politikai közösséget vállalt a bűnnel. A bűnös apák gyermekei támogatásra is számíthatnak karrierjükhöz, noha szüleik soha senkitől nem kértek bocsánatot és nem adtak erkölcsi elégtételt.
3., A közvélemény-formáló volt besúgók, a hivatásos állomány tagjai, politikai rendőrök, szt-tisztek némelyike ma a kormány és a Fidesz kommunikációját segíti szemrebbenés nélkül. Megvett és átállt emberek ők, pehelykönnyű senkik egy csendes, de jól kamatozó alku keretei között, élükön a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) havi 2 millió forint személyi alapbérért és esetenkénti prémiumért dolgozó vezérigazgatójával, Böröcz Istvánnal, a politikai rendőrség volt "Nádasdy" fedőnevű ügynökével, aki már 1989-ban is "anyagi érdekeltség" alapján vállalta a szolgálatot a BM. III/III-nál.
4., Nagy csalódások érhetnék a közvéleményt a politikai elit teljes körű átvilágításával, egyesek számára totális erkölcsi vereséget jelentene a mágnesszalagok megnyitása, a katonai elhárítás és hírszerzés iratállományának kutathatóvá tétele. Ha ezeket továbbra is zároltatja Orbán, saját magát hozza olyan helyzetbe, hogy a gyanú árnyéka vetül rá a valóság elhallgatásáért. Mi nem állítjuk, hogy ügynök volt, de azért el kéne számolnia néhány apró mozzanattal, mely egyelőre csak néhány kutató titka, anélkül, hogy a rejtve maradt egész valamennyi összefüggését ismernék.
Orbánnak választ kéne adnia
Orbánnak választ kéne adnia több kérdéskörben a kételyek és aggályok eloszlatása érdekében:
Orbán 1989. szeptember 25-én érkezett meg Soros György jóvoltából az oxfordi Pembroke Collegebe, hogy ösztöndíjasként az angol liberális filozófia történetét tanulmányozza. 1990 januárjában tért haza. Meghívói elégedettek voltak vele, 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává. Radikális és ateista liberalizmusával túltett néhány SZDSZ-es vezetőn.
Írásunk részlet a Nemzeti Hírhálón megjelent anyagból.
Az ügynökügyek anyagában Orbán Viktorról, és több Fideszes mogulról is jelentőségteljes írások vannak. Orbánról például a következőt írják: "...esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik...ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik."
Forrás: kuruc.info/Nemzeti Hírháló - Sokkaljobb.HU
Emlékeztető: "A jobboldal? A konzervatív jobboldal? Sírhatnékom támad, amikor látom kiknek a kezére került. Orbán és csapata nem tett semmi mást a hatalom érdekében, mint lemásolta Lenin és a bolsevikok összes trükkjét a hatalom megszerzésére, polgári körök, utcai demonstrációk, belső tisztogatás, sajtó kiépítése, populizmus, demagógia, és egy teljesen baloldali politikával hatalomra kerülve a jobboldali konzervativizmus álarcában tetszeleg. Csakhogy se nem konzervatívak, se nem jobboldaliak. Leginkább Putyin Oroszországa és a lengyel katolicizmus keverékét valósítják meg. Úgy jobboldaliak ők, mint amilyen baloldali Gyurcsány." (Elek Attila: Mit vesztettünk a rendszerváltással?)

****************************************************************

Az orbáni válasz
Nyílt levélben szóltak be Orbánnak a devizahitelesek

szeptember 16, 2014 civilkontroll.com
A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE) nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek A szavak helyes használatának a helyreállítása címmel, a hétfői parlament expozé nyomán.

Minden valószínűség szerint Önt duplán megvezették a devizahiteles törvénnyel kapcsolatban. Egyrészt megvezette az Alkotmánybíróság, mert 2014. március 20-án kelt határozatában azt állította, hogy az alaptörvény egyetlen rendelkezése sem gátolja a törvényhozást abban, hogy polgári jogi szerződéseket jogszabállyal módosítson. Aztán megvezették azok a jogászok, akik azt állították, hogy a fogyasztók nem fognak tudni az Alkotmánybírósághoz fordulni jogvédelemért a devizahiteles törvénnyel szemben - írta nyílt levelében a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (PITEE), a Parlament őszi ülésszakának megnyitóján hétfőn elhangzottak kapcsán.
Az egyesület szerint az utóbbi állítás biztosan nem igaz, hiszen az Alkotmánybíróságról szóló törvény két különböző lehetőséget is nyújt a devizahiteleseknek arra, hogy a bankmentő törvény (2014. évi XXXVIII. törvény) rendelkezéseivel szemben védjék az érdekeiket. Ami pedig az Alkotmánybíróság márciusi határozatát illeti kérdéses, hogy vajon azzal az Emberi Jogok Európai Bírósága egyet fog-e érteni.
Ezekre a problémákra a PITEE megpróbálta idejekorán felhívni a munkatársai figyelmét. Négy nappal az első devizahiteles törvény zárószavazása előtt elektronikus levelet küldött Nagy Péter ügyvéd úrnak (a Nagy & Trócsányi ügyvédi iroda névadó partnerének, az igazságügyi miniszter üzlettársának), amelyben jelezte, hogy a törvénytervezet elfogadása nehéz helyzetbe hozza a kormányt és az országot. Ha az igazságügyi tárca meghallgatta volna az egyesület véleményét, akkor az államnak nem lett volna szüksége milliárdokért ügyvédeket szerződtetni és több ezer devizahiteles pert felfüggeszteni.
Ha körbenézünk Európában, akkor láthatjuk, hogy bankok megmentéséért a tagállamok soha nem az adósokhoz fordultak pénzért. Sehol soha nem módosítottak törvénnyel hitelszerződéseket. Németországban, Ausztriában és néhány hete Portugáliában az állam segítette ki azokat a bankokat, amelyek rossz szerződéseket kötöttek - hívta el a figyelmet a PITEE.
Ön idén májusban, miniszterelnöki székfoglalóját azzal kezdte, hogy első dolga lesz a a szavak helyes használatának a helyreállítása - olvasható a nyílt levélben. Az egyesület szerint a devizahitelesek számára bántó és velük szemben igazságtalan, amikor a társadalmi közbeszéd arról szól, hogy az országban jelenleg a devizahitelesek megmentése folyik. A devizahiteleseket ugyanis nem kell megmenteni. Ha a bíróságok betartanák a minimális európai jogállami normákat, magyarán független és tisztességes eljárásokban bírálnák el a devizahitelesek kereseteit, akkor valójában a bankok megmentésére lenne szükség - véli a PITEE.
Az egyesület okfejtlése szerint ha a bankok rossz szerződéseket kötöttek, akkor értelmetlen arról beszélni, hogy az adósokat kell megmenteni. Hiszen ha rosszak azok a szerződések, akkor a bankok vannak bajban és nem a devizahitelesek. Ennek csak így van értelme - áll a nyílt levélben. - Napi.hu

Rossz és rosszabb között dönthetnek

****************************************************************

Dobogós helyen Magyarország az egy főre jutó offshore pénzek listáján


2012. július 24., 12:27 Privátbankár
Elképesztően sok pénzt, nagyjából 21 ezer milliárd dollárt menekítettek adóparadicsomokba az elmúlt 30 évben világszerte. Ez a szám csak a becslés alsó szintje, az is elképzelhető, hogy az összeg eléri a 32 ezer milliárdot - írja egy átfogó felmérésre hivatkozva a The Guardian.
A felmérést, amelyben Magyarország bekerült a TOP-20 közé már többen ismertették, mi kiszámoltunk azt is, hogy mennyi pénz jutna egy főre. Ezen a listán viszont dobogósak vagyunk.
A The Guardian által említett felmérés több adatszolgáltató adataira hivatkozik, úgymint a Tax Justice Network, a Bank of International Settlements és a Nemzetközi Valutaalap. Az ezen szervezetek számain alapuló becslés eredménye nagyon durván ijesztő, hatalmas összeg eltűnését feltételezi azokon az offshore helyeken, amelyek elnyelik a pénzt, mert vonzó célpontjai az ügyeskedőknek.
Ország / Offshore számlán tartott vagyon (millió dollár) / Lakosság (millió fő) / Egy főre eső "offshore vagyon" (dollár)
Kuvait 496000 2,597 190 989,60
Szingapúr 169000 4,558 37 077,67
Magyarország 242000 9,982 24 243,64
Dél-Korea 779000 49,233 15 822,72
Venezuela 406000 27,888 14 558,23
Szaud-Arábia 308000 28,161 10 937,11
Malajzia 283000 27,452 10 308,90
Argentina 399000 39,745 10 039,00
Kazahsztán 138000 15,34 8 996,09
Elefántcsontpart 141000 18,373 7 674,30
Oroszország 798000 142,009 5 619,36
Lengyelország 165000 38,116 4 328,89
Mexikó 417000 109,955 3 792,46
Ukrajna 167000 46,287 3 607,92
Brazília 520000 190,732 2 726,34
Törökország 158000 70,586 2 238,40
Irán 147000 65,875 2 231,50
Nigéria 306000 138,283 2 212,85
Indonézia 331000 237,512 1 393,61
Kína 1189000 1356,71 876,38
Az adóparadicsomokban ugyanis vagy nincs adó, vagy nagyon alacsony a mértéke, illetve ezek a helyek jellemzően névtelenséget biztosítanak a számlatulajdonosoknak. Nem egy esetben külön iparággá alakul a pénzmenekítés, sokszor ügyvédek egész hada segíthet eltüntetni a pénzt az illetékes adóhatóságok elől. Az alábbi táblázat segítségével megnéztük mi lenne, ha a kimenekített pénzt szétosztanánk az ország lakosai között. E szerint a lista szerint harmadikak vagyunk Kuvait és Szingapúr után, amely országok is elsősorban a gazdagságuk és az alacsony lakosságszámuk miatt tudtak minket megelőzni. Ha elosztanánk a Magyarországról kimenekített 242 milliárd forintot a magyarok között, akkor minden magyar nagyjából 24 ezer 243 dollárt kaphatna, ez nagyjából 5 millió 770 ezer forint lenne!
A felmérés szerint több országban is meghaladja a külföldre menekített összeg az adott ország külső adósságát, ami azt jelenti, hogy például Magyarország esetében az innen kikerült pénz összege könnyedén meg tudná oldani a gondjainkat, akár az IMF-et is hazaküldhetnénk. Sőt Magyarországról a felmérés tanúsága szerint kiemelkedően sok pénz távozott az elmúlt 30 évben, annyira, hogy a régió egyik államából sem tűnt el ennyi pénz, sok nagyobb államot is lekörözünk.
"(XXIV. p.) Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó, kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbéli nemesek legyenek. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek." Már az Aranybullánál az őseink tudtak valamit! (Mireisz Tibor)

****************************************************************

Orbán: Az ország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja indul

2014. október 04. Privátbankár, MTI
A miniszterelnök szerint Magyarország történetének legnagyobb gazdaságfejlesztési programja indul januárban, konkrétumokat azonban nem mondott. Továbbra is a nemzeti tőkét erősítené, az exportképes magyar középvállalkozások számát a jelenlegi 2-3 ezerről tízezer fölé növelné.
Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Székesfehérváron egy irodaház avatóján. Közlése szerint cserébe azt várják, "a magyar vállalkozások erősödjenek, bővítsenek, újítsanak, és segítsenek abban, hogy realitássá váljon az ötmillió magyar munkahely megteremtése".
A miniszterelnök szerint a következő időszak az új lehetőségeket mutató és bővülni akaró magyar vállalkozások korszaka lesz. "Magyarország elemi érdeke és a természetes életösztön is azt diktálja, hogy a magyar emberek által alapított vállalatok növekedjenek, újabb és újabb beruházásokba kezdjenek, növeljék értéküket, és egyre több embernek adjanak munkát" - fogalmazott.
A kormányfő szólt arról, hogy Európa teljesen nyitott piaccá vált, a kereskedelem globális szinten zajlik. A nemzetek által tudatosan irányított piacokon fokozatosan felértékelődik a nemzeti tőke szerepe, "minden magára valamit is adó ország saját nemzeti iparát és tőkéjét igyekszik erősíteni" - vélte tudni.
Orbán szerint a globális piacokon bármikor pusztító viharok lehetnek, amelyek nemcsak cégeket, hanem egész országokat "löknek szakadékba". Szerinte Magyarország gazdasága akkor lesz biztosítva az ilyen viharok ellen, ha a nemzetgazdaságot mozgásban tartó vállalkozások között megfelelő erőt képviselnek majd a magyar cégek. Ma ez még nincs így, ehhez az kell, hogy az exportképes magyar középvállalkozások száma a jelenlegi 2-3 ezerről tízezer fölé nőjön - állította.
A gazdasági patriotizmus híveiként azt akarják, hogy a magyar tőke egyre erősebb legyen - hangzott el. Ennek érdekében "helyre tettük a magyar állam pénzügyeit, Európa egyik legstabilabb költségvetését fogadtuk el, ezért alakítottunk ki olyan adórendszert, amely a termelést és a munkavállalást támogatja, ezért alakítottuk át a Munka törvénykönyvét, ezért vállaltuk át az önkormányzatok adósságát, hogy a cégek közvetlen gazdaági környezete stabil legyen, és minden követ megmozgatunk újabb és újabb munkahelyek létesítéséért" - állította. (Ezeket az állításokat sok közgazdász és politikus rendszeresen cáfolja.)
Orbán Viktor állítása szerint a magyar gazdaságban vannak biztató jelek: a foglalkoztatottak száma négymillió fölött van, a nemzeti össztermék három százalék felett bővül, miközben a munkanélküliség nyolc százalék alá süllyedt. Szólt arról is, hogy Székesfehérváron a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék, ami "egy teljesen újfajta problémát vet fel a városban és lassan az egész országban is".

****************************************************************

Félnótás Balogunk a "romák felfedezését" javasolta a németeknek - mi már tökéletesen felfedeztük őket

2014-10-03. 20:35 MTI nyomán Kuruc.info
Európa demográfiai kihívásaira és a bevándorlás keltette feszültségekre az európai cigányság, a "romák" "felfedezése" lehet a válasz - mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken Bonnban a német egység helyreállításának évfordulóján mondott "ünnepi" beszédében. Neki ugyanis még erről is az imádott retkei jutnak eszébe.


Itt a munkaerő, csak fel kell fedezni őket

Az elmebeteg miniszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a német nemzeti ünnep alkalmából a Bundestag - a törvényhozás alsóháza - korábbi székhelyén tartott ötszáz fős rendezvény szónokaként az volt a feladata, hogy a szabadságról beszéljen.
És erre miről hablatyolt a szerencsétlen? Felvetette, hogy kinek a szabadságáról van szó, az európai polgárok szabadságáról, a diktatúrák elnyomása elől érkező menekültek szabadságáról, vagy mindazok szabadságáról, akik azért érkeznek, mert jobban szeretnének élni, mint hazájukban. Ezzel összefüggésben a következő csodálatos ötletet osztotta meg hallgatóságával: végig kell gondolni, hogy a társadalom elöregedésére "az-e a megoldás, hogy harmadik országokból, az EU-n kívülről engedünk be bevándorlókat, vagy pedig nem kellene-e végre felfedezni az európai cigányságot, az európai romákat" mint potenciális munkaerőt (nem vicc, nem is "nyomdahiba" - valóban képes volt ezt mondani - a szerk.), amely megfelelő képzettség után "orvosolhatja az olcsó munkaerő hiányának problémáját, és enyhítené a társadalmi integráció területén jelentkező feszültségeket".
A felvetést "nagyon nagy taps" fogadta, ami meglepő, hiszen "ez egy provokatív gondolat" - örvendezett Balog. Arra nem is gondolt, hogy a résztvevők örömükben tapsoltak, amiért ez a nyomorult nemhiábaszületett-imádó végre befejezte a hazug cigányreklámozást a német egység ünnepén...
****************************************************************
Orbán: A cigányság nem probléma, hanem "rejtett erőforrás"
Lovas István: Nyilvános válasz Victoria Nuland-nak,
az USA európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkárának Magyarország elleni kirohanására


Tisztelt Asszonyom!
Ön október 2-án az Európai Politikai Elemző Központ washingtoni konferenciáján Magyarország elleni kirohanásokkal teli beszédet mondott.
Már látom és hallom itteni feltétel nélküli támaszainak - a bal- és neoliberálisoknak - élesen tiltakozó sikolyait: "Nuland államtitkár nem Magyarországot, hanem Orbánt támadta". Állításom helyessége bizonyítására azonban álljon itt az ön Népszabadságának az eseményről tegnap, október 3-án kinyomtatott beszámolója első mondatának bevezető szavai: "Jó sok pofont kaptak a magyarok..."
Ön arról beszélt, hogy Közép-Európa népei a berlini fal leomlásának idején, egy negyed százada harcolták ki a szabad választások jogát, a sajtó szabadságát, a civil szféra létjogosultságát, "röviden, visszaállították a liberális demokráciát". Ám, mondta utána, az ekkor kiharcolt értékeket ismét veszély fenyegeti - kívülről és belülről egyaránt.
A külső veszélyek között Oroszországot és az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet nevezte meg. Ezzel egy füst alatt a magyar miniszterelnökre utalva azt mondta, hogy míg ő éjjel a NATO 5-ik cikkelyével takaródzik, nappal az "illiberális demokráciát nyomatja", és közben felkorbácsolja a nacionalizmust, korlátozza a szabad sajtót, démonizálja a civil szervezeteket... és piszkos üzleteket köt azért, hogy növelje országa függőségét egyetlen energiaforrástól annak ellenére, hogy kinyilvánított diverzifikációs politikájuk ennek az ellenkezője.

Ön mindezt többes számot használva mondta ("vezetők"), de mindenki tudta, kiről beszél. Hangsúlyozta, hogy Orbán e közben élvezi a NATO és az EU tagság előnyeit, elfelejtve azon értékeket, amelyeken ezen intézmények alapulnak. Majd a nálunk lezajló folyamatokat a terjedő rákbetegséghez hasonlította: "a demokratikus visszacsúszás és a korrupció ikerrákja fenyegeti azt az álmot, amelyért annyian dolgoztak 1989 óta".
Ezekre kívánok reagálni azzal kezdve, hogy önt bemutatom e nyilvános válaszom olvasói előtt.
Ön volt az, aki tavaly december 13-án a washingtoni Nemzeti Sajtóklubban szó szerint ezt mondta: "Több mint 5 milliárd dollárt fektettünk be abba, hogy elérjük ezt és más célokat". Az "ezt" a törvényesen és demokratikusan megválasztott ukrán kormány elleni, gyújtogatásokkal, épületfoglalásokkal és gyilkosságokkal kísért puccs ("forradalom") volt. Amit a helyszínen a nyugati világ számos nagyágyúja drukkolt végig, beleértve messze nem utolsósorban önt, aki egy nyilvánosságra került beszélgetésén elmondta, hogy kit szeretne és kit nem szeretne a puccsista ukrán kormány élén látni. Kívánsága egyébként teljesült.
Egy másik, idén február 6-án Geoffrey Pyatt, kijevi amerikai nagykövettel folytatott beszélgetésében pedig az angol nyelvben használt legdurvább szóval küldte el az EU-t ("Fuck the EU") a pokolba, amiért Washington brüsszeli szolgálója nem az önök által elvárt sietséggel támadta Moszkvát. Azt a Moszkvát, amely megrökönyödve figyelte a Washingtonból szervezett államcsíny végrehajtását.
Önt neokonzervatívnak ("becézve" neokonnak) nevezik elsősorban azért, mert férjéhez, a neves neokon Robert Kagan történészhez, a liberális amerikai Brookings Intézet kutatójához hasonlóan minden külpolitikai problémát szankciókkal és bombázásokkal kíván megoldani, másodsorban pedig - és ebben különbözik egy neokonzervatív egy egyszerű hadiipari lobbistától - azon igyekeznek, hogy egy idegen állam, Izrael érdekeit a saját kormányuk érdekei fölé helyezzék.
Ön azt állítja, hogy ma Magyarországon veszély fenyegeti többek között a szabad választásokat, a sajtószabadságot és egyéb "vívmányokat". Tudja, hogy ezt mióta halljuk? Az 1990 tavaszán tartott szabad választások óta akkor, amikor nem az önök emberei, nevezetesen a liberálisok vagy legalábbis a volt kommunisták nyerik a választásokat.
Bizonyítékot óhajt? Íme: "Göncz Árpád államfő aggódik, az ellenzéki pártok indignáltak, még az amerikai külügyminisztérium is vészharangot kongat: négy esztendővel a kommunizmus vége után Magyarországon a szólásszabadság veszélyben van. Az államfő négy, általa egy informális beszélgetésre meghívott, külföldi újságíró előtt azt mondja, hogy a helyzet 'különösen súlyos, mert tavasszal lesznek a politikai választások - az időpontot, amely tőle függ, nem akarja felfedni -, és az elektronikus tájékoztatási eszközök - rádió és televízió - valamint az MTI a kormány kezében vannak'". Mindez 1993. 11. 23-án jelent meg az olasz La Stampa nevű napilapban ezzel a vastagbetűvel szedett ordító címmel a lap első oldalán: "Újra cenzúráznak - Európa, segíts! - elnyomott lapok és ellenséges televízió: Az információ rab, mint a kommunista időkben". Majd az újság véleménye a Göncz Árpád-féle idézet után: "Nehéz a demokrácia Keleten".
Az egykori, a nyugati lapok által a mennyekbe menesztett, az önök budapesti képviseletén imádott, de a magyar választók akarata révén a történelem pöcegödrébe lökött SZDSZ és holdudvara persze rátette a szokásos szívlapátokkal mindazt a mocskot, amit tőle megszoktunk 1990 óta, élén az antiszemitizmus ócska vádjával. Vámos Miklós író az ön hazájában megjelenő Nation című amerikai hetilap 1993. december 13-i számában ezt is leírta: "Most már, hála Csurka satrapának, minden olyan programot és műsort meg szüntetettek, amely nem 100 százalékban lojális a kormányhoz: a szólásszabadság a magyar éteren nem létezik... Sokan félnek, hogy a jobboldali médiacsínyt jobboldali államcsíny követi. Ebben az esetben nem lesznek Magyarországon egy jó ideig választások, és a Nation olvasói lesznek talán az egyetlenek, akikhez cenzúra nélkül szólhatok. Kérem, amerikai olvasók, figyeljétek Magyarországot! Most figyeljetek bennünket, amikor a veszély a küszöbön áll, de a legrosszabb még nem következett be. Ha elveszítjük a szólásszabadság jogát, az az Egyesült Államok számára is veszteség lesz. A hidegháborút nem volt könnyű megnyerni és hosszú ideig is tartott, de a 'békét' megnyerni a jelek szerint még nehezebb lesz."
Vagyis ön beszédében hazudott, hiszen az önök SZDSZ-ből kinőtt Göncz Árpádja és értelmiségije egyértelműen már 1993-ban ugyanazt a látleletet adta, mint amit ön most, október 2-án, azaz akkor már ugyanezért sikongattak. (Miközben a szegény Fidesz-KDNP kormány azt akarja a nyilvánossággal és saját magával is elhitetni, hogy a rezsicsökkentés és a bankok szorongatása miatt jár rá a rúd, holott itt állandósult zsigeri gyűlöletről van szó a magyar jobboldal ellen.)
Visszatérve még az ön "Fuck the EU!" tőmondatára. Noha más oldalról, de én azzal teljes mértékben egyetértek. Cameron brit miniszterelnökkel is, aki a napokban azt mondta: Nagy-Britannia ezerszer többet ér az EU-nál. Magyarország legalább annyiszor ér többet az önök rabszolga alakulatánál.
Jellemző egyébként, hogy miután az EU-ra vonatkozó durva mondatát még az egykori agitpropos KISZ-titkár (ezt a tényt leírni az ön által szabadnak ítélt német sajtóban szintén tilos), Merkel asszony is elítélte, az EU-ban erre - mint a Magyar Nemzetnek akkor erről beszámoltam - az akkreditált több, mint 1200 újságíró közül egyetlen egy sem mert rákérdezni.
Amikor megkérdeztem Elmar Brok urat, az Európai Parlament külügyi bizottsága fenntartás nélkül Amerika-barát, néppárti elnöke véleményét az ön tömör véleményéről, igazi lábtörlőként azt izzadta bele a telefonba, hogy őt "ez a kifejezésmód nem zavarja".
Engem viszont mérhetetlenül zavar az ön, Magyarország és demokratikusan választott kormánya ellen kinyilvánított végtelen aljassága. Az, hogy e kormányt egy füst alatt meri emlegetni az önök és szaúdi szunnita stratégiai partnerük által is életre hívott és pénzzel táplált szunnita Iszlám Állam valódi veszélyével.
Az szintén nagyon bosszant, hogy ön milyen jogon avatkozik be a magyar energiapolitikába, mely valóban diverzifikációra (az energiaforrások monopóliumának megszüntetésére) törekszik annak ellenére, hogy például a száz százalékosan az orosz földgázra hagyatkozó balti államokban a földgáz ára messze olcsóbb a földgáz beszerzése terén nagyon diverzifikált olasz földgáz áránál.
Befejezésül pedig egy rövid megjegyzés ahhoz, hogy nem tetszett önnek, amiért a magyar miniszterelnök "illiberális államot" (és nem "illiberális demokráciát", mint ön Orbán Viktor beszédét a hazai balliberálisoktól, illetve nyomukban a velük teljesen egyívású André Goodfriend budapesti amerikai ügyvivőjétől tévesen átvette) emlegetett egy nemrégiben elhangzott, hatalmasan negatív visszhangot kiváltó beszédében.
Az 1943-ban elhunyt Simone Weil - akit ön sem merne akár egyetlen szóval is bírálni - francia filozófusnő a politikai pártok megszüntetését sürgető könyvében - mely angol fordításban csak tavaly jelent meg - már akkor alapvető kételyét fejezte ki a modern liberális politikai renddel szemben azzal érvelve, hogy az emberek apátiája és dühe, valamint a politikai osztály önmagát szolgáló élete a világ minden részén fenyegeti a demokráciát. Amihez tegyük hozzá: a fenyegetés főként a hidegháború elmúlta, de főként 2001. szeptember 11-e óta már nem az, ugyanis nincs mit fenyegetni. A nyugati világban egyszerűen megszűnt a tényleges demokrácia. És akik ezt ki merik mondani, azok az önök esküdt ellenségük. Akik közé boldogan sorolom magam is. Úgy, hogy ahová nézek, milliárdok vallják ugyanezt. Számuk pedig növekszik. Mint nálunk is az ön arcátlan, arrogáns, hazug, Magyarország kormányát és népét Bill Clinton korábbi és Obama jelenlegi elnök napokkal ezelőtti, hasonlóan otromba beszédei után.
De csak folytassa, Nuland. Növelje a világot a III. világháború felé taszító kormányát szívből utáló emberek számát. (FB, 2014. október 4.)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése