2019. április 16., kedd

Az írástudók árulása








Az írástudók árulása



Egyedül vagyunk!

Mit tehetünk?

I. rész
Nemzeti tragédiánkká lészen, hogy rosszkor vagyunk rossz helyen, immár ezer év óta?

A kora középkori Európának már - már sikerült elfelejtenie az isten ostorát Attilát és az [elpusztított] avarokat, amikor a Vereckei hágón megjelentek az újabb "barbár" törzsek Árpád vezérlete alatt. Voltaképp édes mindegy, hogy visszajöttünk, vagy csak idejöttünk. Itt maradtunk! Ez a baj!
Európa népeit azóta egyetlen eszme képes egyesiteni: a hungarofóbia, azaz a magyargyűlölet. Ebben egységesek, kivéve a lengyeleket.
Az európai immunreakció hamar működésbe lépett ellenünk, de Árpád serege 907-ben Pozsonynál megsemmisítette a keleti frankok háromszoros túlerejét. [Hulltak a püspökök és a grófok mint a legyek.] Aztán kalandozni kezdtünk, de nem csupán a saját szakállunkra! A "keresztény" Európa népei veszett ebek módjára marakodtak egymással már akkor is. Amikor döntetlenre állt az egyik mérkőzés, eszébe jutottunk az egyik pihent agyúnak. Hiszitek - nem hiszitek, nyugati meghívásra mentünk nyugatra, nyugatiakat öldösni, rabszíjra fűzni és persze rabolni. [A keresztény európai erkölcsökbe bőven belefért az ilyesmi. Gondoljunk csak arra, hogy valamivel később a "legkeresztényibb" francia királyoknak egyáltalán nem derogált a pogány törököket behívni, beengedni, sőt hajóval szállítani Európába a többi keresztény "testvérnép" pusztítása végett.]
Az európai történelem csak csak ránk tettesekre hajlandó emlékezni, a felbújtókra nem. No meg a gaztettek isahhoz mérten évülnek el, hogy ki követte el azokat.
Velünk csaknem egy időben azaz, a VIII - XI században dulták Európát a vikingek, akiket viszont senki se' hívott. "Rettegésben tartották egész Nyugat- és Dél-Európát, meghódították Anglia és Írország nagy részét, Normandiát a mai Franciaország területén, nagy szerepet játszottak az első orosz államalakulat, a Kijevi Rusz létrehozásában[Wikipédia] Harcmodorukra az alábbi epizódból lehet következtetni "793-ban a lindisfarne-i kolostor körüli vizeken különös, sárkánydíszes csónakok tűnnek fel, melyből, mire a helyiek észbe kaphatnának, borotválatlan, termetes harcosok vetik ki magukat és lemészárolva mindazokat, akiket találnak, elviszik a kolostor és a környék teljes vagyonát." Ma már keresgélni kell, ha tudni akarjuk, mely nációkból verbuválódtak a piros hajúak. Sőt van olyan vélemény is, hogy a "viking" név tulajdonképp egy "foglalkozást" jelent... Ha viszont a magyar esik szóba, a vádló ujjak tüstént Európa közepére mutatnak, arra a csomóra ami belőlünk még megmaradt.
A kárpátmedencei ezer év története az egykor szilaj magyar törzsek elpusztításának története. A homokórán már az utolsó szemek peregnek. Mit lehet tenni? Meg kell fordítani a homokórát! Lehet e? Muszály!
Sorsunk fordulóját a keresztény "államalapítás" jelentette, ami tulajdonképp államcsíny volt. "Az államcsíny (franciául coup d'état) során a hatalomátvételt a politikai elit egy része hajtja végre, a rendelkezésére álló politikai eszközökkel, vagyis 'alkotmányos eszközökkel' felszámolja magát az alkotmányosságot és magához ragadja a hatalmat. [Wikipédia]
Az első magyar alkotmány 892-ben még külföldön, az Etelközben,jött létre az Álmos kötötte Vérszerződés formájában, amely a honfoglalásra vonatkozó megállapodásokat tartalmazta. Ezt követte 892-ben az Árpád által kötött, a helyi viszonyokra adaptált, Pusztaszeri Vérszerződés, amely a honalapítás elhatározásait rögzítette.

A magyar vér eztán nem csorgott a kupákba, de patakokban ömlött "Szent" István hóhérai, a jobbára külföldi zsoldos martalócok, gyilkos döfései nyomán. Az "államalapító" király csuhás sáskák légióit szabadította nép nyakára. Tarisznyájuk ugyan lapos volt, hisz azt megtölteni jöttek ide, de pergament, kalamárist és irótollat mind hozott. Az új keresztény magyar alkotmányt akarták tán megírni? Egy fenét! A jobbágyokat írták össze, meg az adókivetéseket, továbbá az adományleveleket, amelyekkel István Árpád földjét idegen és "magyar" hóhértársainak, és a "hittéritőknek" adományozta. Ez volt a sürgős, ez volt a fontos.
És az alkotmányozás? Hát arra a "szent" királynak nem volt se' ideje, se' gondja. A hálás utókor nyálas történészei István fiához Szent Imre herceghez intézett intelmeit nevezik alkotmánynak, de a dolog nem ilyen egyszerü. István 997-ben került hatalomra, aztán...
"Az államalapítás lényeges része volt a latin nyelven írásba foglalt törvények létrehozása. A törvények szövege korabeli kéziratban nem maradt fenn. A XII. századi Admonti kódex és kilenc XV-XVI. századi kézirat őrizte meg 56 törvénycikkely szövegét. 50 törvénycikkelyt tartalmaz az Admonti kódex két törvénykönyvre bontva. A másik kilenc kézirat 55 törvénycikkelyt közöl bontás nélkül, de első törvénykönyvként Szent István Imre herceghez intézett 'intelmeit' írja le. Egyes nézetek szerint az első törvénykönyv Szent István uralkodásának elején, a második pedig a végén keletkezett, de a törvények létrehozásának idejére semmilyen feljegyzés sem utal. Valószínűleg István egész uralkodása alatt folytatott jogalkotó tevékenységet a királyi gyűlés közreműködésével, de törvényeit csak halála után foglalták törvénykönyvekbe. Az első törvénykönyv tartalmilag egységesebb, és a második inkább a jogi hézagok pótlására jöhetett létre. A törvények csak egy-egy kérdéskört tárgyalnak, és nem rendezik az egész társadalom jogviszonyait, bár kétségtelen, hogy nem maradt ránk az összes törvénycikkely szövege. Ennek bizonyítéka, hogy Könyves Kálmán hivatkozik Szent István olyan gazdasági törvényeire, amik számunkra ismeretlenek, mint például a vásári árusokra kivetett vámról szóló cikkely. Itt viszont figyelembe kell venni azt is, hogy a későbbi magyar királyok szívesen vezették vissza intézkedéseiket Szent István törvényeire még akkor is, ha ennek nem volt semmi tényleges alapja."
Tetszenek érteni? Hiteles, eredeti papír nincs! "Alkotmányunkat" utólag írták olaszok, németek - latinul... Az "alkotmányos rend" mibenléte viszont utólag egész pontosan rekonstruálható. Lemészároltak mindenkit, aki a "vérrel írott" alkotmányokhoz ragaszkodni próbált. Elpusztították az ősi hit szent helyeit, papjait, mesemondóit, énekeseit, stb.
Az egykori szabad harcosokból jobbára jobbágyok lettek. Németek, olaszok, papok jobbágyai.
És mégis, a magyar őserő évszázadokig formálta Európa arculatát és térképét. Gondoljunk csak "Luxemburgi" Zsigmondra, Nagy Lajosra, vagy Mátyásra. Magyarország európai nagyhatalom volt! [Mátyás pl. Bécsbe is "haza" mehetett, gyengélkedni...] Erről írta a kis Petrovics, hogy "Magyar tenger vizében húnyt el éjszak, kelet s dél hullócsillaga."
Álmos és Árpád idején a hatalom öröklődésének rendje még teljesen világos, minden vitán felül álló volt. Eleinte úgy látszott, hogy István király örökébe Imre herceg lép; de ez már István életében meg lett kontrázva és nem a vaddisznó kontrázta meg. Imre még megnősülhetett, de "szűz" házasságot kényszerítettek rá, nehogy az Árpádház vérvonala természetes úton fennmaradhasson. Ám mivel Szent Imrénére nem lakatolhattak erényövet és Imre fütyülőjét sem köthették görcsre, garanciálisabbnak látszott a vadkan.

Mellessleg szólván a történészeknek nem sikerült rájönniük, ki volt Imre felesége.
"Pontosan nem tudjukmegállapítani feleségének kilétét, csak annyi bizonyos, hogy szűzi házasságban éltek egymással. Amint a legenda gyönyörűen mondja: ez a csodálatos ifjú ,,keblében hordta a lángot, de el nem perzseltetett annak égésétől.''. István keresztény mintaállamában, ahol minden malac fiat számon tartottak, vagyis "anyakönyveztek", a trónörökös házasságáról nincs papír. Jellemző...

Imre halála kapcsán derült ki, hogy vagy nincs alkotmány, ill. alkotmányos öröklési rend, vagy szart se ér. Így eshetett, hogy egy olasz kurafi Orseolo Péter ült a trónra és a magyar oldalági rokont Vazult sebtében meg kellett vakítani és süketíteni, gyermekeit pedig ki kellett [volna] miskárolni. Mindezt a "keresztény" Európa kellős közepén "Szent István" sunnyogása mellett a bajor Gizella mami parancsára... Jellemző, hogy a krónikás Imre királyfi temetését és Vazul megcsonkítását egy képen ábrázolja.

Az istváni államalapítás után következő második sorscsapás a 
Habsburg ház trónutódlása volt. Voltaképp ezt is "Szent" Istvánnak köszönhetjük... Ez a nyomorult ember önnön utódlását sem tudta biztosítani, hogy tudott volna öröklési rendet hátrahagyni a következő évszázadokra?
A Habsburgokról azt mondogatták: "Bella gerant alii, tu felix Austria nube!" [Háborúzzanak mások, te szerencsés Ausztria házasodj.] "A magyar trónon az első Habsburg-házi uralkodó 1437–1439 között Albert király volt [V. Albert néven osztrák uralkodó herceg, II. Albert néven német-római király, I. Albert néven cseh király], aki a feleségének, Luxemburgi Erzsébetnek, Zsigmond magyar király és német-római császár leányának jogcíme révén jutott a magyar trónra." Pofonegyszerű, nemde? Az egész olyan viccesnek tűnik. Aztán jó hatszáz évig nyögtünk miatta, alatta. A Habsburg ház hatszáz éves rémuralmának "méltatása" e cikknek nem tárgya.

Mint tudjuk Magyarország területe "senki földjévé" vált a mongol és a török hódítás nyomán. Nagy területek váltak néptelenné, ahova beszivárogtak a "nemzetiségek", akiket később a Habsburgok a lázadozó magyar nemzet sakkban tartására használtak fel.
"A 16. században a mohácsi vészt követően szerb felkelés tört ki ... Cserni Jován (Црни Јован) vezetésével. A lázadók elsősorban ugyan haszonszerzés végett hajtottak végre dúlásokat, de meghatározott célpontjaik voltak az alföldi magyar lakosok, az erdélyi szászok, sőt a románok is. A szerb-magyar ellentét a következő évszázadokban fokozatosan kiéleződött, különös a török dúlások korában, mivel a támadó oszmán egységek soraiban igen sok szerb szolgált, akár eltörökösödöttek, akár nemzetiségüket örzők, amelyek részt vettek a pusztításokban. A Rákóczi-szabadságharc alatt az udvar gerjesztette az indulatokat a szerbekben, horvátokban és szászokban, akik végig az osztrákok mellett álltak. 1704. március 13-án Rabutin egységei felgyújtották Nagyenyedet.
Említést érdemel I
I. József, a kalapos király katolicizmus-ellenes regnálása alatt bekövetkezett 1784. évi Horea–Cloşca-féle parasztfelkelés Erdélyben. A lázadók célpontjai magyar uradalmak, kastélyok, falvak, városok voltak. Az általuk feldúlt, elpusztított, felégetett magyar vagy részben magyar települések: Kurety (Curechiu), Kristyor (Crişcior), Brád (Brad), Miheleny (Mihăileni), Déva (Deva), Verespatak (Roşia Montană), Aranyosbánya (Offenbánya, Baia de Arieş), Abrudbánya (Abrud) stb. Ez utóbbi településen gyakran volt hallható: Öljétek válogatás nélkül azokat a magyarokat, akik nem hajlandók román hitre térni. – Horea parancsa. A felkelők 389 magyar falut dúltak fel, egyes települések teljes lakosságát kiirtották. Az etnikai alapú magyargyűlölet a soviniszta eszmék megjelenésével terjedt el ...Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során Dél-Magyarországon az ott élő szerbek csapatai gyilkoltak. Az 1848. július 18-án visszafoglalt, Szenttamás közelében fekvő Földvárra bevonulva a magyar katonák 37 levágott gyermekfejet találtak a katolikus templomban. Zentán 1849 februárjában kb. 2000–2800 magyart mészároltak le.Erdélyben pedig a Avram Iancu, Axente Sever és Prodan Simion román ortodox pópák által fölhergelt felkelők támadtak a magyar lakosságra, egész településeket gyújtva fel. Nagyenyed közel 1000 lakosát, akik a sarkvidéki fagyban az erdőbe menekülni nem tudtak, fölkoncolták. Gyermek, asszony, aggastyán sem remélhetett kegyelmet. A nemzetiségek magyargyűlöletét a bécsi udvar szította, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során szövetségesekre tegyen szert. ... A gyilkosságokat sokszor rendkívül kegyetlenül hajtották végre: végtagok lefűrészelése, elevenen megégetés, földbe ásás, eke elé fogás, megvakítás, karóba húzás stb. Jellemző volt a lányok, asszonyok megerőszakolása is. Friedenfels erdélyi szász író ezt jegyezte meg: „De hát mire való lenne leírni itt a szétdúlt helységek nevét, és a lemészárolt áldozatok számát? A mongolok betörésétől és a XVI., XVII. század harcaitól eltekintve, nem volt egyetlen olyan időszak sem, amelyben az elszabadult szenvedélyek az egész országban (Erdélyben) annyi rablást, gyújtogatást, és gyilkolást okoztak volna, mint ebben az esztendőben.” [Wikipedia.]
[Közbevetőleg említem: még kisdiák koromban olvastam e szörnyűségekről. Azóta sem tudok a rohadt Európa térképére, vagy egy jóltáplált, fölényes európai pofára úgy ránézni, hogy ezek ne jussanak eszembe.]
1948-ban ezek a praktikák már nem voltak elégségesek. A sebtében felállított, kiképzetlen, hiányosan felfegyverzett honvédsereg állta a sarat a svarcgelb ármádiával szemben. Kétszázezer muszkára volt szükség ahhoz, hogy a Habsburgok megérhessék a világosi "diadalt" és kivégezhessék a forradalom hőseit, köztük katonákat, akasztófán. Aki mindezt abszolvál ta Haynau táborszernagy a "bresciai hiéna" melléknevet kapta az utókortól.
Én viszont azt mondom, hogy Haynau a XXI századi judeodemokrata Európa urainak archetipusa!  [Ős forma, őskép-minta, őslenyomat. ősi alak, őskép.] Hogy José Manuel Barrosoék nem akasztatnak? Csak várjuk ki a végét. Ha "felkelünk" tüstént bevetik az "EuGendFor" alakulatait, amelyek "megsemmisítik" a célpontokat [pl. a "rohamoszó" kisgyerekeket, mint amerikai példaképeik Afganisztánban, Pakisztánban és máshol.]
De ne fussunk előre, mert még a XIX század "magyar csodáját", a fogcsikorgatva aláírt 1867-es kiegyezést és az osztrák -  magyar dualista államot kell méltatnom. 48'-ban hiába vertek le katonailag a bennünket, a békében nem boldogultak velünk, bár Haynau katonai diktatúráját a "békés" Bach korszak követte. Ezen azért érdemes kissé elméláznunk, mert az eljövedő EU biztosok és a hajdani Bach huszárok között biztos lesznek hasonlóságok.
"A korszak 1850-től 1859-ig tartott. Hazánkat teljesen be akarta olvasztani az abszolút módon kormányzott Habsburg monarchiába. Az országot feldarabolták ... A kormányzás ... császári pátensekkel és rendeletekkel történt, ezeket kinevezett tisztviselők hajtották végre. A közigazgatás nyelve a német lett; a legnagyobb részt német és cseh, egyenruhás hivatalnokok, akik népünket nem ismerték s ez nagy zavarokat okozott a közigazgatásban. Szigorú cenzúra, jól megszervezett kémrendszer s a csendőrség nagy hatalma minden szabad megmozdulást lehetetlenné tett ... Súlyos adókkal terhelték meg az ország népét. [A Bach-rendszer hibáit Széchenyi István mutatta ki Ein Blick auf den anonymen "Rückblick" c. művében.] Az Ausztriát sorozatosan ért külpolitikai kudarcok, Ferenc József császárt arra kényszerítették, hogy 1859-ben Bach minisztert elbocsássa.
Tehát mit volt mit tenni, el kellett bennünket ismerniük államalkotó nemzetnek, a magyar gyílkos nemzetiségek [szerbek, horvátok, szlovákok, románok] rovására. Már csak a dél hullócsillaga hunyt el magyar tenger vizében, de Magyarország középhatalom maradt és még úgy - ahogy érvényesíthette nemzeti érdekeinket a nemzetközi porondon. 
Ezután jött az első világháború, majd a trianoni "békerendszer". Nem mondhatjuk, hogy a háború miattunk tört ki, de a napnál világosabb, hogy a versaillesi békediktátum elsősorban ellenünk irányult. Az Európába tévedt idegen faj végzetes és végleges meggyengítését célozta azzal a távlati elképzeléssel, hogy elindítsanak bennünket az "avar úton", azaz a megsemmisítés irányába. Nemzeti létünk nagy temetője nem a mohácsi csatavesztés, hanem a trianoni békevesztés volt.
A "trianoni békerendszer" miatt a "tigrisnek" becézett hiénát, francia külügyminisztert Clemanceaut, valamint méltó társág Lloyd George brit külügyminisztert szokás pocskondiázni, amit meg is érdemelnek. Szinte egyáltalán nem esik szó viszont a (hülye) amerikai elnökről Woodrow Wilsonról. Róla azt tudjuk, hogy megalkotta a 14 pontot amelyből semmi sem valósult meg. Európa sorsáról a Wall Street zsidajai döntöttek. Németország 1916 nyarán békeajánlatot tett Angliának (Franciaországnak). Cionista befolyásra ezt elutasították, mivel a cionisták felajánlották Amerika háborúba lépését, cserébe azért, hogy Palesztinát megkapják. A trianoni "békefeltételeket" már nem Wilson szabta meg, hanem a kiséretében levő 117 zsidó,
"szakértő", 
Bernard Baruch vezetésével. Európai millióknak kellett meghalniuk azért, hogy a zsidóság "hazára" találjon.









A béke célja a magyarság létalapjainak megsemmisítése volt! A magyar országtestből még osztrákok is koncot kaptak: Nyugat Magyarország egy részét, a legszebb magyar várossal Sopronnal együtt. [Sopront csak a fegyverek és saját hűsége mentette meg. A "soproni példa" e cikk egyik fő gondolati motívuma, amint az a későbbiekből kiderül.]

A térképeken nem látszik, de tudjuk, hogy a győztes hatalmak gondosan ügyeltek arra, hogy a magyar vasúti körpálya a leszakított területre essen. Természetesen ásványkincseinktől is megszabadítottak minket.

Ami a népesség eloszlást illeti, nem voltak tekintettel a Monarchia néprajzi térképére, amely így festett akkoriban. Elvették a magyarlakta városok közül Sopront, Pozsonyt, Komáromot, Ungvárt, Munkácsot, Szamárnémetit, Nagyváradot, Aradot, Kolozsvárt, Szabadkát Újvidéket, stb. Az osztrákok viszont megtarthatták azokat a "birodalmi" területeket, ahol osztrákok laktak.
A trianoni békerendszer további hozadéka volt az egykori nemzetiségek - immár önálló nemzetek - magyarellenes államszövetség be tömörítése [Kisantant]. Ennek a szövet ségnek a csapatai támadtak ránk, úgymond a Tanácsköztársaság miatt. A románok még Budapestet is megszállták és kirabolták.

Lehetett e ezek után a magyar külpolitikának más célja, mint a revízió, sőt a reváns? Nem lehetett volna, de lett. A Horthy féle külpoliti kát az jellemezte, ami Kállay Miklós minisz terelnöksége idején vált nyilvánvalóvá: a "kállai kettősnek" nevezett hintapolitika.

Országgyarapitó Vitéz Nagybányai Horthy Miklós úr úgy szerette volna, hogy a második világháború vérzivatarában "békés revizió" keretében, anyagi és véráldozatok nélkül, azaz sült galambként, kaphassuk vissza, amit elvettek tőlünk. A maga részéről az altengernagyi egyenruhával és a fehér lóval kivánt hozzájárulni az istentisztelethez. Csakhogy ez az elképzelés a hülyeségig naiv volt.

Nem mondom, szép gesztus volt Mussolini részéről, hogy elviekben támogatta a magyar reviziót. Veje Ciano gróf is ügyesen ügyködött a bécsi döntések tető alá hozásánál. De ki garantálhatta a reviziót? Hát a Führer, senki más! Mi sem természetesebb, minthogy ennek megkérte az árát abban a formában,hogy Magyarország erejéhez mérten vegye ki a részét a közös harcból.

[A baloldali kép a német magyar barátság egy jellegzetes epizódjához kapcsolódik. 1938 márciusában Horthy megbeszéléseket kezdeményezett Hitlerrel. A látogatást Hitler egy páratlan gesztussal tette ünnepélyessé. Felkérte ugyanis Horthyt, adjon nevet a Kriegsmarine legújabb Admiral Hipper osztályú nehézcirkálójának. Horthy örömmel vállalkozott a "keresztelőre". A Führer meglepetése a hajó neve volt. A cirkálót a Prinz Eugen (Savoyai Jenő) névre keresztelték, azaz "véletlenül" ugyanazt a nevet kapta mint az az osztrák csatahajó, amelynek parancsnokságát Horthy 1918. február 1-jén vette át... Horthy oda mag vissza volt a megtiszteltetéstől, de máris azon spekulált, mibe kerül majd neki ez a führeri gesztus...]

Nem állíthatjuk, hogy Hitler vitte volna vágóhídra a magyarokat. Horthy és az úri Magyarország sötét foltja a II. Magyar Hadsereg pusztulása. A hadsereg téli felszerelés nélkül vonult a Donhoz. [Ugyanezt azonban elmondhatjuk a Wehrmacht Moszkva ellen támadó seregtesteiről is.] Az is nyilvánvaló, hogy a hadfelszerelés hiányos, ill. korszerütlen volt. Annak azonban nincs nyoma, hogy Horthy a II. Hadsereg harcbavetését ahhoz a feltételhez kötötte volna, hogy felfegyverzését Németország biztosítsa a Wehrmacht szinvonalát elérő, vagy megközelitő mértékben. [Több mint összeesküvés elmélet az a feltételezés, hogy a II. Hadseregbe "nemkivánatos elemeket" hivtak be, akiknek a frontról való visszatérésre nem számitottak igazán...]
Aztán mi lettünk az "utolsó csatlós". Nem is lehetett másképp, hisz Románia kiugrása folytán a szovjet főcsapás iránya a Kárpát Medencén keresztül vezetett Bécs, ill. Berlin felé. Az ország hadszintérré, Budapest "Európa Erőddé" vált.
"Üde" szinfoltja a redves Európa történetének az 1944. október 9-i moszkvai "cetlipaktum" amelyet Churchill és Sztálin kötöttek Európa, főleg Kelet Európa, rovására. Az esemény bővebb leírása itt olvasható.
Aztán jöttek a további hátulütők. A csehszlovák köztársasági elnök 1945. május 19-én kelt 5. számú dekrétuma, az u.n. "Benes Dekrétum", amely kimondja a magyarok [és a németek] teljes jogfosztását. A dekrétum ma is maradéktalanul érvényes mind Csehországban, mind Szlovákiában, az "alkotmányos rend" pillérét képezi itt is, ott is. [Európának ehhez nem volt szava akkor, nincs szava ma sem... Európa! Mi magyarok mit szeressünk rajtad?] 1946. február 27-én Magyarország és Csehszlovákia lakosságcserére vonatkozó, azaz deportálási szerződést kötöttek.  Az 1947 február 10-én Párizsban aláirt békeszerződés maradéktalanul helyreállitotta a trianoni békeszerződést. [A csehszlovákok kértek még néhány falut. Megkapták...]

Magyarország még a trianon utáninál is rosszabb helyzetbe jutott azáltal, hogy újra-csonkolt állapotában a szovjet érdekszfé rába taszították. "Hazatértek" a moszkovita zsidók Rákosival az élen. A magyarság rövidesen újra átélhette a '19-es patkány forradalom "legszebb" napjait. Be voltunk döngölve az agyagba nyakig. Aztán megint csoda történt! Koppány lelke tizenéves srácokban éledt ujjá és ledőlt a vörös gólem. Véletlen az, hogy akkor 
így csak a magyarok mertek lázadni? Hol a titok nyitja? A magyar génekben (!), amelyek ezer év óta folyton feszegetik az európa-tömlöc falait, rácsait.
Hát persze ennek is akasztás lett a vége, mint '49-ben. Mi is lehetett volna ha az amerikai külügyminiszter John Foster Dulles 1956 novemberében a következőket nyilatkozta az amerikai beavatkozás gondolatáról. Az egyetlen mód a magyar forradalmárok megmentésére a nukleáris háborúlenne. Van-e épeszű ember, aki azt mondaná, hogy indítsunk nukleáris háborút ebből a célból? És ha sikerülne is amerikai hadosztályokat Magyarországra juttatni, a szovjet haderő egyszerűen elsöpörné azokat. Ellenünk van a földrajzi helyzet. És mi lenne a magyarok sorsa? Az ország az egyik végétől a másikig le lennének taglózva” Ez az oroszok irányában úgy hangzott, hogy Amerika szabadkezet ad nekik a magyarországi operációkra.

És a világ mégis megváltozott! Sajnos nem előnyére. Az egypólusúvá lett világ rosszabb lett a kétpólusúnál. Az átmenet nálunk a "rendszerváltás" formájában jelentkezett, amely a magyar történelem egyi legsötétebb fejezete. Azt mondhatnám, hogy a magyarság pusztulásában érdekelt erők ekkor jutottak egyezségre a 'hogyan' kérdésében. A téma kapcsán felemlegethetném a "rózsadombi paktumot", de nem teszem, mert az országrontás dimenziói már rég túljutottak rajta.

Az Európai Unióval folytatom. Újkeletü bajaink tőlük erednek. Az EU az európai kultúrnépek szabad szövetkezésének indult, aztán olyan egérfogónak bizonyult, amit Izrael és Zsidó Amerika üzemeltet. Európa, újabban már a "Fiskális Európa", egyetlen dicstelen feladata, hogy Európa népeiből kifacsarja az uzsoratőkével szembeni "tartozásaikat".
Nyilvánvaló, hogy Európa népei ebbe belepusztulnak, ha nem lázadnak.
Most vezessünk be két fogalmat. A "visszafordíthatatlan folyamat" és a "megszoritások következmé nyei" fogalmát. Az előbbi szókapcsolat a Google keresőben 224.000 , az utóbbi 347.000 találatot eredményez, ami azt jelenti, hogy e fogalmak igen népszerűek...
Az európai országok kirablásának két direkt módszere van. Az egyik, hogy az évi költségvetés hiányát 3  %- alatt, az államadós ság mértékét pedig a GDP 60 %-a alatt kell tartani. Talán a zsidó számmisztikusok tudnák megmondani, mi szükség ezekre a számokra és miért ennyi az egyik, miért annyi a másik.
Az EU tagállamai nem vették tul komolyan ezeket a kalkulusokat, ezért megérlelődött az a gondolat, hogy a tagállamok kapcsolatait szorosabbra kell füzni annak érdekében, hogy a költségvetési előírások betartását ki lehessen tőlük kényszeríteni. E reformok szükségességét Soros kezdte pengetni. Ez a "Fiskális Európa" modellje, amelynek vízióját  2011.12.10-i kommentáromban vetitettem a falra. Az ott írottakat csak azzal kell pontosítanom, hogy az EU mára egy adóközösséggé, a nemzetközi tőke sáfárává, pénzbehajtójává degradálódott. A nemzetközi tőke régi kivánsága egy olyan pénzügyi rendszer, amelyben minden dollár útját nyomon lehet követni, sőt ki is tudja jelölni. [A "globális adóközösség" szükségességét a HÉT már 2000.01.07-én kelt cikkében megpedzette!]
A 3 %-ok és a 60 %-ok voltaképp tarthatók lennének, ha a nemzeti jövedelmek "árfolyamának" stabilitását a nemzetközi tőke garantálná. De nem garantálja, mivel a profit csak úgy "optimalizálható", a kamatjövedelem mellett, ha a "hitel-dollár" értéke folyamatosan növekszik az "adós-forinttal" szemben. Ez azt jelenti hogy a nemzetközi valutaárfolyam-spekuláció a "szent százalékokat" napról - napra a bázis fölé tolhatja, tolja is.
Közhely, hogy a "nemzeti" jövedelem voltaképp az az összeg, amelyet az állam az adóprés segítségével a termelőerőkből kisajtol. Ezt az összeget egy szuverén állam úgy igyekszik elosztani [redisztribúció]  hogy a társadalom jövedelem-termelő képessége [életképessége] fennmaradjon, sőt növekedjen. [Bővitett ujratermelés.]
Ha az állam önállóságát elveszíti, azaz a hitelező adósrabszolgájává válik, arra kényszerül hogy fizetési kötelezettségeit a bővített újratermelés, vagyis a társadalom életképességének, túlélési forrásainak rovására teljesítse, azaz kizsigerelje saját gazdaságát, polgárait.
Ezt a tevékenységet becézik takarékosságnak, nevezik továbbá megszorításnak befelé, adósságszolgálatnak kifelé. Jegyezzük meg: a "nyakas" Orbán a legbuzgóbb adósságszolga Európában. Kaméleont megszégyenítőmimikrijét ábrázoltam egy cikkben.
Ami most történik, az ország túlélési alapjainak módszeres lerombolása, a felperezselt föld taktikája. Leginkább Hitler "Nero Tervére" emlékeztet. Már most kezdjünk töprengeni azon, hogy amit most a Nyugat  tesz velünk, cél, vagy "csupán" eszköz?
2012.03.04
Sz. Gy.
II. rész
 Linkgyüjteményem egyik gyöngyszeme az a videoklip, amelyen Cohn (Kohn) Bendit az Európa Parlament ülésén "kiosztja" a magyar miniszterel nököt. Nem izgat különösebben, ha nyilvános helyen egy mosdatlan szájú, zsiroshajú és büdös hónaljú jakhec a nyálát veri ezért, vagy amazért. Az ám, de Kohn úr nem csupán egy egy mikrofon-tartozék. Kohn úr egyhangulatjel, aki a "művelt" Európa ezeréves magyargyülöletét szólaltatja meg. [Kohn úr mutatványa egyáltalán nem volt ellentétes a gyűlésterem hangulatával. A hozzászólók kontráztak neki.]
Tényleg, mit keresünk mi Nyugateurópában, ill. az Európai Unióban? Egyáltalán nem vagyunk közéjük valók! Köztük kell viszont maradnunk, mert csak mint a fiskális Európa-börtön rabjai leszünk képtelenek ellenállni egy második, az elsőnél sokkal végzetesebb Trianonnak, amelynek célja megmaradt földünk kiparcellázása irzaeli telepesek számára; a népesség számának radikális csökkentése oly létszámra, amelyre a gyarmatositók kiszolgálása végett szükség van.
Én tulajdonképp nem is kicsiny, silány önmagunkon csodálkozom. Nem csodálkozom Anglián sem, amely önérdekből mindíg is szembenállt Európával. Franciaországon sem, hisz e hitvány nemzet évszázadokon át a pogányt uszította más keresztény nemzetekre, hogy fenntarthassa nyomorult önmagát. Utólag elgondolkodtam azon, nem használtam e túl erős kifejezést a franciákkal szemben. Hát nem, egyáltalán nem. Rábukkantam egy emlékirat részleteire, ame lyek Olaszország volt miniszterelnöke, F. Nitti könyvéből  valók. A történet Németország Trianon utáni megszállásáról szól... "A francia és belga katonák úgy bánnak a lakossággal, mint valami gyarmati népséggel. A községeket arra kényszerítették, hogy nyilvános házakat állítsanak fel a maguk költségén és azokat német lányokkal lássák el. Egy jegyzékből megállapítottuk, hogy - az egyes községek nagyobb kiadásait még nem is számítva - az állam 802, 000 márkát költött erre a célra." A franciák a második világháboruban "boche" gúnynévvel illették az őket megszálló német csapatokat. Semmi nyoma azonban annak, hogy a "boche"-ok hasonló módon visekledtek volna a legyőzöttekkel. Hát ennyit a francia mentalitásról.
Én Németországon, Nagy Frigyes, Bismarck, Hitler népén csodálkozom. Ők süllyedtek a legmagasabbról a legmélyebbre. Nem véletlen, hogy magyargyűlölő zsidóink [Kertész Imre és Konrád György] az ő áporodott környezetükben érzik jól magukat.
Mi már tulajdonképp nem számítunk, de - nyakig a szarban ülve - még feltehetjük a költői kérdést: "quo vadis Europa"?

Európa és általában a Nyugat alkonya régóta látható már. Most az egyik legnevesebb jós: Oswald Spengler próféciáit veszem sorba. [Már nem először.] Spengler német volt. "Hazájában" azonban nem válhatott igazi prófétává. Nem is csoda. Lássuk csak, miket látott előre, miket írt le már 1922-ben!

A demokrácia lényegét a következőkkel jellemezte. 
"Minél nagyobb lesz a gazdagság, amely egyesek kezében koncentráló dik, annál inkább a pénzkérdés körül forog a politikai hatalomért folytatott harc ... Hamis lenne, ha ennek okán korrupcióról beszélnénk ... Nem az erkölcs elfajulása ez, hanem maga az erkölcs; az érett demokrácia erkölcse, amely sorsszerü szüksé gességgel ilyen formát ölt."  [II. köt. 659. old.]
Jól látta azt is, honnan fúj a szél. "Az európai - amerikai politika a sajtó révén a szellemi és politikai feszültségeknek az egész földre kiterjedő olyan erőterét hozta létre, amelybe - anélkül, hogy tudomásuk lenne róla - mindenkit bevont, mégpedig úgy, hogy innen kezdve mindenkinek azt kell gondolnia, akarnia és tennie, amit és ahogy azt valahol a távolban egy uralkodó személyiség célszerünek tart. ... Nem párbeszéd zajlik az emberek között; a sajtó és vele együtt az elektromos hírszolgálat egész kontinensek éberlétét elvek álláspontok, jelenetek, érzések állandó bénitó pergőtüze alatt tartja napról napra, évről évre úgy, hogy az egyes egyének fokozatosan valamiféle gépezet puszta funkcióivá válnak." [U.o. 663 old.]
Jól jegyezzük meg, Spengler nem antiszemita, nem is zsidózik, de grandiózus művének minden sora a zsidóságra mutat, lévén a pénz és a sajtó az ő kezükben. Ami a pénzt illeti... "Titáni rohamot intéz a szellem hatalma ellen. Még az iparban is van valami földhöz kötöttség, ahogy a parasztban ... Csak a finác oligarhia teljesen szabad és kézzelfoghatatlan. A bankok és a tőzsdék 1789 után a félelmetessé növekvő ipar [kielégíthetetlen] hitelszükséglete folytán önálló hatalommá fejlődtek ... A pénz diktatúrája halad előre és közeledik természetes csúcspontjához." [U.o. 725 old.]

[Spengler világosan átlátott a zsidó szitán a kapitalizmus és a kommunizmus látszólagos ellentéte vonatkozásában is. 
"A gyakorlati kommunizmus az 'osztályharccal', ezzel a már régóta elavult és hamissá vált frázissal egyetemben nem más, mint a nagytőke egyik megbízható szolgája, s a nagytőke alkalmasint igénybe is veszi szolgáltatásait "[U.ott 725 old.]
Felvázolja a népnyomort is, ami a kapitalizmus velejárója. "A legtágasabb értelemben vett éhség gazdaságilag fenyeget. Az életet, lealacsonyítja, lealázza ... Egész népek tünnek el megélhetésük sorvadó szegényessége, a rassz elerőtlenedése következtében. Az éhség rút, közönséges érzéseket ébreszt: szorongást, félelmet az élettől - mindezek hatására a kultúra magasabb formavilága hirtelen összeroskad és kezdetét veszi az elállatiasodott ember puszta élethalálharca." [U.o. 674, 675 old.]
E vigasztalan világkép, az alkony, felvázolása után a civilizáció új jelenségeit vázolja fel. "Végső harc kezdődik, amelyben a civilizáció elnyeri végleges formáját: kezdetét veszi a pénz és a vér közti harc. A cezarizmus felemelkedése töri meg a pénz diktatúráját és annak politikai fegyverét a demokráciát. ... A kard győz a pénz felett.[U.o. 726 old.] "A történelemben az életről van szó és mindíg csak az életről, a rasszról ... A történelem ... halálra ítélte azokat az embereket és népeket, akiknek az 'igazság' fontosabb volt, mint a tett." [U.o. 727 old.]
A könyvben nem esik nem eshet szó Hitlerről, mégis rá és a leendő III. Birodalomra vonatkozik a prófécia! A nemzeti szocializmus kardja győzött a pénz felett, de elbukott a zsidó világkoalició túlerejének csapásai alatt.
És mi lett utána? Megváltoztak 'tán a demokrácia és a kapitalizmus társadalmi törvényszerűségei? Nem változtak meg! Sőt kiteljesedtek. Olyannyira, hogy mára világossá vált: a kapitalista demokrácia és az emberhez méltó létezés együtt elképzelhetetlenek. A megoldást a kapitalizmus gazdasági, politikai rendszerének és annak az osztálynak az elpusztítása jelentheti, amely a rendszert müködteti. Lehet, most az olvasó felkapja a fejét, de nem mondok újat. Volt már ilyen "kicsiben". Könyv is jelent meg róla "A kizsákmányoló osztályok felszámolása ... a Szovjetunióban" cimmel. [Több cikkemben "méltattam" ezt a könyvet.] Akkor a keresztény kapitalista osztályt likvidálták. Immár e precedens megoldásait követve "a" kapitalista osztályt kell likvidálni nemre, korra, fajra és vallásra tekintet nélkül. Lehetséges ez? Elkerülhetetlen!
Persze észre kell venni, hogy a világon csak a kapitalizmus ragadozó természete nem változott, minden egyéb körülmény igen!
A legfontosabb változás, hogy Amerika a cipője talpáig lezüllött; anyagilag és erkölcsileg jóvátehetetlenül tönkrement!

Az egész világon az egész világ ellen szüntelenül hadakozó Amerika Németország legyőzése után egyetlen háborújá ban sem tudott győzni, sőt megalázó vereségeket szenvedett. Mi ennek a vitathatatlan ténynek a magyarázata? A válasz furcsa lesz: az amerikai 
rassz erőtlensége! Mára kiderült, a legmodernebb eszközökkel vívott háborúk döntő fegyverneme változatlanul a gyalogos katona, annak morális értéke. A háború célja továbbra is az ellenfél morális megtörése. No', ez nem sikerült Amerikának a vietnami dzsungelekben, az iraki sivatagban, Afganisztán és Pakisztán hegyei között. A kelleténél jóval kevesebb információ kerül napvilágra az amerikai hadseregen belüli állapotokról. Néhány napvilágra került ocsmány eset azonban villámfényként hasít a sötétbe.

A Wiki Leaks jóvoltából ismerhettük meg annak az Irakban történt "bevetésnek" az eseményeit amelynek során egy helikopter legénysége szadisztikus orgia formájában mészárolta le fegyvertelen újságírók csoportját, majd a segítségnyujtásra érkezett mentőgépkocsin utazó személyzetet és sebesülte ket is. Ezen épületes események kapcsán derültek ki a következők. Az amerikai "harcosok" lelkileg képtelenek elviselni a bevetéseknél fellépő idegi terheléseket. Emiatt különféle "hangulatjavító" szereket kapnak. Érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban a 
Timecikkét, amit az [origo] ismertet. E szerek tudatmódositó hatásuak is. Ennek tudható be, hogy egy Afganisztánban operáló alakulat légicsapást kér egy civilekből álló fegyvertelen csoportra. A minap pedig egy "frusztrált" amerikai vitéz tizennyolc alvó embert mészárolt le, köztük nőket és gyermekeket is.
Az efajta hadviselés hozadéka a harci állomány maradandó fizikai és mentális károsodása. Vagyis a frontokról hazatérők voltaképp emberroncsok. Régebben is tudtuk, hogy a Vietnamot járt veteránok jelentős hányada hazatérve képtelen a polgári életbe visszailleszkedni. E jelenség okait, méreteit, hatásait azonban nem vizsgálták, vagy ha vizsgálták, nem kötötték a közönség orrára.
Az US Army eddigi, teljesíthetetlennek bizonyult, vállalkozásain tulmenő újabb kihívásoknak néz elébe. Új frontokat kell nyitnia Közelkeleten és Európában.
Közelkeleten Izrael fülsiketítő hisztériázásának hatására belecseppenhet egy Irán elleni háborúba, amelynek következtében elkezdődik az Iszlám civilizáció elleni totális háború.
Rövidesen fegyverrel kell megvédenie az "Európa Erődöt" is, amelyet egyre inkább szorongat Európa népeinek lázadozása és az ott megtelepedett sokmilliós iszlám közösségek nyomása [de akár puszta létük is]. Az erők felvonulása már megkezdődött a leendő hadszinterekre. Ideje tehát számba vennünk saját helyzetünket, lehetőségeinket.
Elegendő csupán megpörgetni az utóbbi ezer év európai történetének lepjait, hogy teljesen világossá váljék: a háborút nem vészelhetjük át a periférián, hisz annak kellős közepére kerülünk ha nem is harciasságunk, de országunk középponti területi fekvése miatt. E háború fontos hadművelete lesz a zsidó beözönlés, ill.
annak meghiusítása. Ebben a müveletben nem játszhatjuk a kibic szerepét, még ha szeretnénk is.
Mit tehetünk? Ha van Európában "erőtlen rassz" az kétségtelenül mi vagyunk. De talán  még nem szelidültünk mindannyian vágóhídi barmokká és képesek leszünk ellátni a már késeiket fenegető sakterek baját? Részt vehetünk e a pénz és a vér eljövendő spengleri harcában? Ami engem illet, bizakodó vagyok.
Ha valaki figyelemmel kiséri "irodalmi munkásságomat" észre kell vennie a következőket. 2006 január 11-én nyitottam meg első fórumomat. Az egyetlen topicnak a kövertkező nevet adtam: "Faji kérdések. Léteznek e emberi fajok? Következtetések." Mindjárt az első lapon olvasható a Svédországban élő Timár Imre bejegyzése a magyar sorstragédiáról Szabó Dezső értékelésében. Nos, bevallom önöknek, én még mindíg itt tartok. Láthatják, honlapomon kitüntetett helye van Szabó Dezső személyiségének, munkásságának. Ide is jut tőle egy fontos idézet.
"Az emberiség termésének alapformája, erői megszervezésének végső titka a faj: a természeti adottságok, a vér, az idegek, az átörökölt lelkiségek egysége. A nem rég múlt szörnyű napok prófétái kezet emeltek irodalmunk és művészetünk ellen egy "nemzetközi művészet" nevében. Nem akarták észrevenni, hogy nemzetközi művészet alatt két igen ellentétes dolog érthető. Vagy a pesti, bécsi, párizsi, londoni nemzetközi betűélősdi gyökértelen, minden irodalomból összebábelezett exportdrámái, regényei, versei, Molnár Ferencségei, tehát tagadása minden művészetnek. Vagy a Tolsztojok, Balzacok, Dickensek és Petőfik minden fajiságon átkonduló művészete. És Tolsztoj, Balzac, Dickens, Petőfi éppen fajuknak roppant tömörülései, kik művészetük erejével belém zsúfolják oroszságuk, franciaságuk, angolságuk, magyarságukat: milliók sajátos életével és sok század meggazdagodásával élhetem meg az embert. Minden igazi művészet egy fajnak mély mondanivalója. A magyarságnak legnagyobb szerencsétlensége, hogy a fajnak, ennek a termő alapszolidaritásnak fogalmát mindjárt európai élete küszöbén elhomályosította egy másik általánosabb fogalom: a nemzet, az állam fogalma. Természetes, hogy eleinte a faj és a nemzet fedte egymást, s minden hódításunk a faj gazdagodását jelentette. A faj európai élete első lépésénél rászorult, hogy idegeneket hívjon be, hogy életszükségletei egy részének kielégítését azokra bízza, azoktól várja, hogy idegenségük minden sajátságában kímélje és kiváltságokkal dédelgesse őket, s hogy saját magát ne tartsa elégségesnek a megélhetésére. Történelmi szükségből s bizonyos képességek tragikus hiányából már bölcsőnkben belénk fúrt a liberalizmus, mint egy kielégíthetetlen galandféreg, mely később hatalmassá szíva magát, magába eszi a faj minden életerejét. Egy egészen különös, perverz és beteg liberalizmus, mely öngyilkosságává lesz az egész fajnak. A magyarság minden hatalmi szót vakon követő, az életösztön eltompulásáig engedelmeskedő alaktalan tömeg lett, melyből bárki bármit gyúrhat, s melytől a nagy történelmi pillanatok hiába várják a felriadt életösztön kezdeményezését, merész ellenállását." [Virradat, 1921. I. 1.]
Ami engem illet, optimizmusomat még nem sikerült véglegesen legyürnöm önmagamban. Abból amit a megyarság történetéből sikerült megismernem, ill. megértenem, a következő tanulságokat szürtem le.
A magyarság történelme során gyakran került az eltompult, alaktalan tömeg állapotába. Ebben a masszában azonban mindíg akadt annyi gyúanyag, amely az első szélfuvallatra lángrakapott és megrázta a rothadt Európát. Valami ilyesmiben bizakodom most is. Kérem, ne feledjék: Európa és az "európaiság" sohasem sodródott még olyan közel a nemlét szakadékához mint napjainkban. Nem kötelességünk vele együtt zuhanni. Már megvoltunk akkor is, amikor Európa még nem létezett. Megleszünk akkor is ha már nem fog létezni. Számunkra csak önmagunk lehetünk fontosak.
2012.03.12
Sz. Gy.



Kik között jött létre 1944-ben az úgynevezett cédulaegyezmény?


Dátum: 2010. October 09. Saturday, 00:00Rovat: Krónika
1944. október 9-én állapodott meg Churchill és Sztálin az ún.”cédulaegyezményben” a befolyási övezetek felosztásáról, mely következtében az érintett területek – köztük hazánk - további sorsáról a nagyhatalmak döntöttek.


1944. október 9-én késő este a Kreml egyik termében Winston Churchill és Joszif Visszarionovics Sztálin befolyási övezetekre osztották Délkelet-Európát. A moszkvai konferencia október 9-től 17-ig tartott, s az 1941-es Molotov–Eden külügyminiszteri megbeszéléseket leszámítva a legtovább tartott a három szövetséges hatalom második világháború alatti tárgyalásainak sorában. „Tolsztoj-konferencia”: a korabeli brit külügyi iratokban e fedőnévvel illették az 1944. októberi tárgyalásokat. A kilenc napig tartó, sokszor az éjszakába nyúló megbeszéléseken Lengyelország jövője volt a fő téma, a konferencia jelentőségét mégsem ez adta. A moszkvai kilenc nap a híres-hírhedt „százalékos megegyezés” révén vált ismertté és gyakran idézetté. A „százalékegyezmény” (cédulaegyezmény) valódi fontossága, a létrejöttéhez vezető út, a Churchillt és Sztálint befolyásoló elképzelések, Roosevelt távolmaradása, az amerikai elnök s a külügyi vezetés magatartása nemcsak októberben, hanem az egész 1944-es év során: olyan tényezők ezek, melyekkel a magyar történetírás csak érintőlegesen foglalkozott, pedig magyar szempontból a konferencia rendkívüli fontosságát az is fokozta, hogy pontosan azokban a napokban tárgyalt a magyar fegyverszüneti delegáció az oroszokkal Moszkvában. Történészek körében nagyjából elfogadott a nézet, miszerint Churchill és Sztálin – az amerikaiakat kirekesztve – percek alatt befolyási övezetekre osztották Délkelet-Európát vagy legalábbis annak jó részét, amit aztán Eden és Molotov hosszas alkudozása, majd megegyezése követett. Lényegében ebből következik az a leegyszerűsített álláspont, hogy Moszkvában Churchill „eladta”, másként fogalmazva „elárulta” Kelet-Európát az oroszoknak. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy nem egészen ez a helyzet.

1944. október 9-én Churchill így szólt Sztálinhoz: „Jussunk dűlőre a balkáni ügyekben. Az önök seregei Romániában és Bulgáriában vannak. Nekünk érdekeltségeink, képviseleteink és ügynökeink vannak ott. Ne keresztezzük jelentéktelen ügyekkel egymás útját. Ami Nagy-Britanniát és Oroszországot illeti, mit szólna hozzá, ha önöknek 90 százalékos túlsúlyuk volna Romániában, nekünk ugyancsak 90 százalékunk Görögországban, Jugoszlávián pedig fele-fele arányban osztoznánk?” Amíg Sztálinnak ezt fordították, tárgyalópartnere egy papírfecnire firkantotta javaslatát, amely egészen pontosan így szólt: „Románia: Oroszország 90 százalék, a többiek 10 százalék; Görögország: Nagybritannia 90 százalék (az USA-val egyetértésben), Oroszország 10 százalék; Jugoszlávia: 50–50 százalék; Magyarország: 50–50 százalék; Bulgária: Oroszország 75 százalék, a többiek 25 százalék”. A brit miniszterelnök így emlékezett a továbbiakra: „Pillanatnyi szünet következett. Sztálin akkor fogta a kék ceruzáját, vastagon kipipálta a feljegyzést, majd visszacsúsztatta felénk. Az egész nem tartott tovább, mint amennyi idő alatt most leírtam (…) Végül így szóltam: Nem gondolja, hogy meglehetősen cinikus dolog volna azt a benyomást kelteni, hogy csak úgy félvállról vesszük ezeket a több millió ember sorsát eldöntő dolgokat? Égessük el azt a papírt!
- Ne, tartsa csak meg – mondta Sztálin.” Churchill és Sztálin ezzel kölcsönösen elismerték egymás elsőségét a Földközi-, illetve a Fekete-tengeren.

Churchill „százalékos javaslata” valamennyire váratlanul érhette az oroszokat, hiszen másnap, október 10-én Eden és Molotov tovább tárgyalt. Október 11-én végül is Molotov a következő számokkal állt elő: Bulgáriában és Magyarországon 80–20 százalékos orosz befolyás, Jugoszláviában pedig az eredetileg javasolt 50–50 százalék. Eden ezt elfogadta. Úgy tűnt, az angolok katasztrofális diplomáciai vereséget szenvedtek. A valóságban azonban nem így volt.

Ugyanezen a napon Churchill levelet írt Rooseveltnek és Sztálinnak is. A Sztálinhoz írt levélben az állt, hogy szerencsétlen dolog volna, ha a megegyezés széles körben ismertté válna. Churchill így írt: „Ezek a százalékok, amelyeket leírtam, nem jelentenek többet, mint módszert a szándékainkban, hogy lássuk, mennyire bízunk egymásban, és aztán majd döntsünk a végleges egyezményhez szükséges lépésekről. Amint mondtam, a százalékok durvának és kíméletlennek hatnának, ha a Foreign Office vagy a világ diplomatái elé kerülnének. Ezért jelenleg egyetlen nyilvános dokumentum alapjául sem szolgálhatnak. Mindazonáltal vezérfonalat jelenthetnének ügyeink további menetében.” Egyértelműen kitűnik tehát, miként értelmezte Churchill a megállapodást, amelyben az is félreérthetetlenül benne volt, hogy egyik fél sem kényszerítheti rá politikai rendszerét más népekre. Csakhogy a miniszterelnök a levelet – Averell Harriman moszkvai amerikai nagykövet kifejezett kérésére, aki csak október 12-én értesült róla, hogy a százalékos felosztást írásban rögzítették, hiszen nem volt jelen az október 9-i megbeszélésen – nem küldte el Sztálinnak. Harriman szerint ugyanis Roosevelt és Cordell Hull amerikai külügyminiszter visszautasította volna a levél tartalmát.

Október 12-én Churchill levélben minisztertársainak is beszámolt a megállapodásról. „A százalékos rendszer nem arra való, hogy a különféle balkáni országokkal foglalkozó bizottságok taglétszámát szabja meg, hannem inkább hogy megmutassa, milyen érdeklődést és érzelmeket tanúsít a brit és a szovjet kormány az illető országok problémái iránt, s hogy ennek alapján érthető formában hozhassák egymás tudomására elképzeléseiket. Csak efféle vezérfonalnak szántuk, amely természetesen semmilyen kötelezettséget nem jelent az Egyesült Államokra nézve, s nem akartunk vele merev befolyási övezeteket létesíteni.”6

Vajon igazuk van-e azoknak, akik úgy vélik, hogy Churchill balek volt, akit Sztálin becsapott? Vagy azok gondolkodnak helyesen, akik szerint Churchill cinikusan viselkedett? Egyáltalában, helyes-e Churchill-lel szemben cinizmust emlegetni? Éppen vele szemben, aki Franciaország eleste után kilátástalan helyzetben teljesen egyedül folytatta a harcot Hitler ellen, és a német diktátor megegyezési kísérleteit következetesen elutasította? Esetleg – mint egyes szerzők vélik – a „százalékos egyezmény” rendkívüli naivitásról árulkodott? De egészen furcsa, hihetetlenül hangzó magyarázatok is napvilágot láttak. Egyik magyarázat sem kielégítő, sőt némelyik képviselője inkább nevezhető cinikusnak, mint Churchill.

Mégis, mi késztette a brit miniszterelnököt arra, hogy Moszkvában egész nemzeteket utaljon orosz uralom alá? Mi állt – ahogyan később ő maga nevezte a „félreértésre okot adható dokumentum” történetének hátterében? A válasz röviden így hangzik: Churchill meg akarta menteni Délkelet-Európából az oroszok elől azt, ami még menthető volt, és 1944 októberében ennyit látott lehetségesnek.

A „százalékegyezmény” létrejöttének megértéséhez szükséges a hozzá vezető út rövid felvázolása. Az első világháború alatt bizonyossá vált, hogy Európa két lehetőség előtt áll:

1. Németország uralja az egész kontinenst;

2. Európa nyugati fele brit és francia befolyás alá kerül, a keleti viszont orosz alá, a kettő között egy gyenge és megosztott Németországgal. Tulajdonképpen erre törekedett Sztálin harminc év múlva. E második lehetőség mögött Churchill számára lényegében az a megfontolás állt, hogy Európa fele (és Németország fele) még mindig jobb a semminél.

Természetesen az alapvető kérdésekben való egyetértés és a tényleges rendezés két különböző dolog. Volt rá lehetőség, amikor a nyugati demokráciák a saját szempontjukból kedvezőbb megegyezést teremthettek volna. A legkitűnőbb alkalom furcsa módon éppen az orosz bolsevik forradalom volt, amit persze sosem ismertek be. Lenin és társainak forradalma ugyanis azt jelentette, hogy az antanthatalmaknak nem kellett megosztani a győzelmet az oroszokkal. A bolsevik forradalom visszavetette a hatalmas orosz birodalmat, amely ennek következtében húsz évre eltűnt Európából. A nyugati hatalmak mindezt nem használták ki. Ehelyett megalázták Németországot és szövetségeseit, de anélkül, hogy a németek katonai erejét lényegesen csökkentették volna. Lényegében semmit sem tettek azért, hogy helyrebillentsék az erőegyensúlyt Kelet-Európában, ahol továbbra is Németország maradt a legerősebb hatalom.

Húsz évvel később, a második világháborúban az európai demokráciák még amerikai támogatással sem lettek volna képesek legyőzni Németországot. És ezért fizetniük kellett. Elsősorban Nagy-Britanniának kellett fizetnie. Az ár Kelet-Közép-Európa nagy részének az átengedése volt. Azé a Kelet-Közép-Európáé, amelynek egyes országairól Churchill igen különféleképpen vélekedett. Hiszen például Romániát balkáni államnak tekintette, Magyarországot közép-európainak, Bulgáriával kapcsolatban pedig vegyes érzéseket táplált.

A „százalékegyezmény” egyszerre volt siker és kudarc. S ami a különös: Churchill a roosevelti demokráciának köszönhette a kudarcot, a sikert pedig a sztálini kommunizmusnak. A brit miniszterelnök mindenkinél jobban tudta, hogy az oroszok nem fognak Berlinig masírozni a semmiért. Oroszország területi ambícióit bizonyos mértékig akceptálni kellett. És Churchill megértette – és leginkább ebben különbözött a véleménye az amerikaiakétól –, hogy az orosz ambíciókat pontosan meg kell határozni. Az európai orosz terjeszkedés korlátozására két út volt lehetséges:
1. politikai eszközök;
2. katonai eszközök.

Az első azt jelentette, hogy hasznos lenne megegyezni az orosz birodalom háború utáni határairól addig, ameddig az oroszok még rászorulnak a nyugati hatalmak és az Egyesült Államok segítségére. Tehát jóval a háború befejezése előtt. A második út azt jelentette, hogy Délkelet-Európa bizonyos részeit a brit és az amerikai seregeknek kell megszállniuk, a leginkább Görögországot, Jugoszláviát (Churchill egységes Jugoszláviában gondolkodott a háború utánra) Ausztriát és talán még Nyugat-Magyarországot is. Churchill mindkét számítását Washingtonban húzták keresztül. 1944-ben az angol miniszterelnök több alkalommal kétségbeesetten érvelt az olaszországi angol–amerikai előrenyomulás meggyorsításáért, Roosevelt és a State Department vezetői azonban elutasították javaslatait. Nagyjából azt gondolták, Churchill azt szeretné, hogy az amerikaiak kaparják ki Angliának a gesztenyét. Nem erről volt szó.

1944 késő tavaszára a dolgok sok szempontból válságosra fordultak Európában. A franciaországi angol–amerikai invázió a küszöbön állt ugyan, de az orosz seregek már Lengyelországon belül és a Balkán kapujában álltak. Európa nagy részén egyszerűen ők váltották volna fel a németeket Május 4-én Churchill az alábbiakat írta Edennek egy feljegyzésben: „Nem mondhatnám, hogy Olaszországban nagy dolgokról volna szó, általánosságban szólva azonban az a kérdés, hogy belenyugszunk-e a Balkán és talán Olaszország kommunizálódásába (…) Nem vitás, hogy közeledik az erőpróba az oroszokkal olaszországi, jugoszláviai és görögországi kommunista cselszövéseik miatt. Úgy látom, napról napra nehezebb szót érteni velük.” Ebben a helyzetben a Foreign Office-ban javalatot fogalmaztak meg az oroszoknak, melynek lényege azonos volt a „százalékegyezményben” szereplő megoldással: Romániában az oroszok, Görögországban az angolok kapjanak vezető szerepet a háború után. Százalékos arányokról még nem esett szó, az októberi megegyezés közvetlen előzményei azonban ide nyúlnak vissza.Az oroszok ravaszok voltak. Május 18-án Ivan Majszkij londoni szovjet nagykövet azt mondta Edennek, hogy a javaslatot elfogadnák, de előbb ki kell kérni az amerikaiak véleményét. Sztálin bevett trükkje volt ez. Tudta jól, hogy az idő neki dolgozik.Roosevelt és az amerikai külügyminisztérium, a State Department nem támogatta teljes szívvel Churchill javaslatát, és vonakodtak állást foglalni. Churchill június 11-i válaszában ezt írta Rooseveltnek: „Összegezve azt javaslom, hogy a rendezés, amit 687. számú táviratomban előterjesztettem, kapjon 3 hónap próbaidőt és azután a három hatalom újra tekintse azt át.” 1944 júliusának végén Roosevelt és az amerikai külügyi vezetők – többszöri Roosevelt–Churchill levélváltás után – végül is beleegyeztek a brit javaslatba. A Vörös Hadsereg gyors előrenyomulása Délkelet-Európában azonban mindent megváltoztatott. Mire Churchill visszatért Moszkvából Londonba a „százalékegyezménnyel”, az oroszok már három balkáni fővárost elfoglaltak: Bukarestet, Szófiát és Belgrádot. És már Budapest felé nyomultak. Az angolok ugyanakkor Athénba küldtek csapatokat.A májusi orosz–angol megállapodásban kikötött három hónapos próbaidő lejárt októberre, ezért Churchill e tekintetben is gyengébb pozícióban volt. 1944. szeptemberében a québeci találkozón Churchill és Roosevelt nem tárgyalt e megállapodás meghosszabbításának lehetőségeiről. A brit miniszterelnök utolsó kísérlete, hogy kieszközölje az elnöknél az isztriai partraszállást, kudarcot vallott. Az elképzelés főként Eisenhower ellenállásán bukott meg.

A „százalékegyezmény” mégsem volt teljesen kudarc. 1944 decemberében, amikor kommunista felkelés tört ki Athénban, a britek kegyetlenül leverték. Sztálin és az orosz sajtó nem szólt egy szót sem, miközben Churchillt nemcsak az angol és amerikai liberális intelligencia kritizálta hevesen, hanem az amerikai külügy- és hadügyminisztérium is, sőt közvetve maga Roosevelt. Amikor aztán az angolok és az amerikaiak – ez már Jalta és Potsdam után történt – tiltakoztak amiatt, hogy az oroszok demokrata hazafiakat raboltak el Romániában és Bulgáriában, Sztálin így reagált: „Szóltam egy szót is Görögország miatt? Vagy Belgium és Hollandia miatt?” Az orosz vezető tehát tartotta magát a „százalékegyezményhez”.

Hosszú távon pedig még kevésbé volt kudarc az 1944. októberi megállapodás. 1944 novemberében Churchill Párizsban a többi közt ezt mondta De Gaulle-nak: „Ami a Szovjetuniót illeti, ez olyan óriás, amely már régóta ki van éheztetve. Ma nem lehet megakadályozni az evésben, annál kevésbé, mivel az áldozatok nyájának kellős közepéig jutott. Most arról van szó, hogy ne falja fel az egészet. Iparkodom mérsékelni Sztálint, akiből közbevetőleg megjegyezve a nagy étvágy mellett a gyakorlati érzék sem hiányzik. Amikor elkövetkezik az emésztés órája, az elbóbiskolt oroszoknak nehézségei lesznek. Szent Miklós akkor talán majd fel tudja támasztani azokat a szegény gyerekeket, akiket az emberevő óriás a sózódézsába rakott.”

A „százalékos megállapodás” kényszer volt, amelyet Roosevelt és az amerikai vezetés rövidlátása miatt kellett megkötni. A megfelelő súlyú amerikai támogatás hiánya késztette Churchillt e lépés megtételére.

Rooseveltnek az volt az álláspontja, hogy európai ügyekkel a háború végéig nem érdemes foglalkozni, hiszen az Egyesült Államoknak szüksége volt az oroszok támogatására nemcsak az európai hadszíntér, hanem Japán miatt is. Ez pedig döntő tényező volt abban, hogy az elnök ne álljon ki egyértelműen Churchill javaslata mellett. Ezen túl Rooseveltnek hajlama is volt rá, hogy minden nehéz problémát elhalasszon.

1944 október elején az amerikai elnök már igen beteg és erőtlen volt, és szinte teljesen lekötötte a választási kampány. Tanácsadója, Harry Hopkins forszírozta, hogy ne adjanak Churchillnek szabad kezet Moszkvában, mert az Egyesült Államoknak a világon mindenütt szerepet kell kapnia a háború után. Roosevelt, Hull, Hopkins és több más amerikai politikus végig gyanakodott Churchillre, nehogy valamiképpen összetűzésbe kerüljön az oroszokkal, s esetleg az Egyesült Államokra nézve hátrányos következményeket idézzen elő a Távol-Keleten.Ezenkívül az amerikai elnök általában ellenzett mindenféle „érdekszféra-felosztást”. Igaz, nem volt következetes, hiszen a Távol-Keletről megegyezett Sztálinnal, s 1944 nyarán a német zónafelosztást is jóváhagyta, akkor is, ha csak átmenetinek tekin-tette.

Végeredményben az amerikai külpolitika rövidlátónak bizonyult. Rövidlátónak, mert:
1. nemigen érdekelte Kelet-Európa sorsa a háború után;
2. félt és gyanakodott a brit érdekszféra-politika miatt.

Az amerikai elnök, a tanácsadói és a State Department meghatározó tisztviselői nem vették észre, hogy mindkét esetben jóval többről volt szó, mint Európa egyik feléről vagy Churchill és az angolok külön ambícióiról. Erélyes és eredményes amerikai támogatással az 1944. októberi moszkvai konferenciára esetleg nem lett volna szükség, s ha Kelet-Európa orosz megszállása valószínűleg így is bekövetkezik, a régió egyes országai, beleértve Magyarországot, talán elkerülhették volna a rájuk váró közel fél évszázadot.

Bán D. András

Forrás: Európai Utas

Polgár Info 





"Közölhetem önökkel, hogy ma már csak néhány lépés választ el célunktól. Már csak kis darabot kell megtennünk ahhoz, hogy a Jelképes Kígyó, amellyel népünket jelképezzük, befejezze az egész hosszú utat, amelyen végigmentünk. Ha bezárul az ő köre, Európa minden állama be lesz zárva gyűrűi közé, mint egy hatalmas satuba. Napjaink alkotmányos berendezéseinek mérlegserpényői hamarosan le fognak szakadni"Cion bölcseinek jegyzőkönyvei 3 sz. jegyőkönyv.





A kigyó köre

A "fiskális" Európa viziója
Olvasom az interneten, "volt egyszer egy "Wirtschaftswunder", az úgynevezett német gazdasági csoda". Amikor az olvasásba kezdtem azt hittem az írás Hitlerről szól... De nem, Ludwig Erhard gazdasági miniszterről, a későbbi német államfőről van szó. Igy is érdekes olvasni, hogy a kettészakított Németország nyugati fele mit produkált néhány évtized alatt. Talpraállt a gazdaság. Újjáépült a rommá bombázott ország. Kifizette amit követeltek tőle, (pl. Ausch witz miatt a zsidók). Keblére ölelte, majd - úgy ahogy - kimosta a szarból a keleti országrészt. Mindezt úgy, hogy bőven jutott a bérből ill. fizetésből élőknek, a parasztoknak, meg a nyugdíjasoknak. Erre mondták: jóléti állam. De miért is ne lehetne jóléti az az állam, amelynek "olyan" polgárai vannak? Sőt! Az esélyek javulni látszottak, amikor bedőlt a Szovjetúnió. A NATO úgyszólván "munkanélkülivé" vált. Csökkenthetők voltak (lettek volna) a hadikiadások. Felfénylett a horizont.
De voltak, akik ezt másképp gondolták. Akik másképp gondolták Európa "egyesítésén" kezdtek munkálkodni. E terv egyik része volt olyan púpot rakni Németország hátára, amelynek súlya alatt idővel össze kell roskadnia. Persze ez eleinte nem is látszott púpnak, hisz pl. Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország hajdani nagyságuk vissz fényében sütkérezve, még mindíg kivánatos politikai, gazdasági partnereknek látszottak. A ő kedvükért meg lehetett hallani a szegény szomszédok Csehország, Szlovákia, Magyarország, stb. félénk kopogtatását is.

Németország tehát léprement. Nem hallgattak a nagy szkeptikusokra, pl. De Gaulle-ra, akik az Új Európát a "Hazák Európájának" gondolták - álmodták. Azt sem vették észre, hogy Európa esküdt ellensége a gonosz Anglia csak fél seggel űl be a ringlispilbe. (Megőrzi pl. magának a Fontot.)

Európa rontása hasonló a fertőző betegséghez. A gyengébbeket betegíti meg a leghamarabb és legsúlyosabban. Aki esetleg talpon marad, azt leköti a többiek istápolása. Valahogy így járt Németország is.

De hogy működik a rontás? A "receptet" 1897-ben Bázelben az I. Cionista Világkongresszuson ismertették.
 
"Gazdasági válságokat idéztünk elő a gójok számára egyszerűen azáltal, hogy pénzt vontunk ki a forgalomból. Óriási tőkéket stagnáltattunk s vontunk el így az államoktól, úgyhogy azok kénytelenek voltak ugyanezekhez a stagnáló tőkék hez folytatólagosan kölcsönökért folyamodni. Ezek a kölcsönök kamat fizetési terheket róttak az államokra és a tőke rabszolgáivá tették őket...
Azokat az újításokat, amelyeket a gójok pénzügyi intézményeiben és eljárá sában tervezünk, olyan formákba fogjuk öltöztetni, hogy senkire sem fognak riasztólag hatni. Ki fogjuk hangsúlyozni, hogy az újításokra azért van szükség, mert a gójok az ő rendellenességeikkel zavaros állapotokat teremtettek a pénzügyek terén. A legfőbb rendellenesség, amint erre rá fogunk mutatni, abban áll, hogy olyan állami költségvetést irányoznak elő, amelyet minden évben ki kell bővíteni a következő okból: a költségvetésből félévig futja, azután külön költségvetést kérnek azért, hogy helyrehozzák a dolgokat, ezt kimerítik három hónap alatt, mire pótköltségvetést kérnek, mindez kiegyen lítési költségvetéssel végződik. Mármost, mivel a következő évi költségvetést az összes pótlások összegének megfelelően irányozzák elő, a szabályostól való eltérés akár 50 százalékot is kitesz egy év alatt, és így az évi költségvetés tíz év alatt meghárom szorozódik. Az ilyen módszerek következtében, melyeket a gój államok gondatlansága megenged, államkincstáraik üresek. Ezt nyomon követi az államkölcsönök időszaka, ez pedig végképp kikészítette és csődbe juttatta az összes gój államot.

Mit is üzent haza Orbán Brüsszelből? A költségvetést azonnal át kell dolgozni! Orbán most a "lógós" szerepét próbálja alakítani. [Lógós a befogott lovak mellé kötött, de nem húzó ló.] Vajon sikerül neki? Jó lenne, de nem osztozhatunk léhaságában.
Tehát mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változatlanul megmarad - kifizetetlen adósságnak.

Ebből világos, hogy az állam mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garaso kat is csak azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktől pénzt vett kölcsön..." 
(20. jegyzőkönyv).
A most zajló brüsszeli európai csúcsértekezlet célja egy olyan új megállapodás aláírásának kikényszerítése a tagállamoktól, amely a "monetáris" Európát "fiskális" Európává változtatja. Mit jelent ez? Hát csak annyit, hogy"... Napjaink alkotmányos berendezéseinek mérlegserpényői hamarosan le fognak szakadni..." vagyis a tagállamok teljességgtel elveszítik eddigi látszat függetlenségüket is.
A rabszolgaság legszilárdabb formája az adósrabszolgaság. De miért váltak adósrabszolgává az államok abban az Európában, amelyben 1945 óta vagyis 66 éve béke honol? (Eltekintve a perifériális délszláv háborútól.) Hát csak azért, mert Amerika amióta létezik és azóta is, hogy megnyerte a Második Világháborút, állandóan hideg, vagy meleghábo rút visel a világ minden pontján a világ minden országa ellen és ez bizony sokba kerül, végső soron a világ országai nak...
A témaközelítést kezdjük egy "vicces" kis cikk-kivágással. A feltaláló Matt Miles persze nem tudja, hogy Amerika államadósságát nem Amerikának, hanem az egész világnak kell megfi zetnie a "begyűrüzés" miatt, amiről bővebben ejtek szót.
Persze az adósság már nem annyi.
Szépen gyarapodott 2009 óta. 
"AzEgyesült Államok államadóssága átlépte a 15 ezer milliárd dollárt. A tartozás így már meghaladta Amerika tavalyi, 14,5 ezer milliárd dolláros GDP-jét. Ezzel az Egyesült Államok is azon országok egyike, ahol az államadósság meghaladja a GDP-t. Rázós hetek előtt az amerikai döntéshozók..." olvasható a Privátbankár honlapján.

Ennek ellenére egy idő óta Amerika (és Anglia is) a beteg Európáról és a kényszergyógyításról példálózik, holott...

Holott a sokadik és legújabb világválság, mint a korábbiak is, Amerikában kezdődött 2008-ban a Lehman Brothers bankház csalárd csődjével. Majd sorra dőlt a többi (belülről üreges) dominó is. Ez az egy bank 75 milliárd dollárt "produkált'.

Persze érdekeltté vált ez ügyben (a vén szaros) Anglia is, aki most a kivülálló lezserségével szemléli Európa kúrálását. "A Lehman-dráma egyik főszereplője, a brit Barclays bankcsoport papírja délelőtt 8,8 százalékos veszteségben volt, de a kereskedés korábbi szakaszában előfordult 9 százalék feletti árfolyamzuhanás is. (A Barclays egyike volt a Lehman Brothers átvételét fontolgató bankoknak.)" 
Hogy honnan kígyózott elő az "Európa kúra" ötlete, majd terve? Senki sem fog meglepődni, ha egyből rávágom: Wall Street, Soros György!
Soros úr nemrég egy brüsszeli szállodában ücsörögve, Európa sorsáért rettegve, a következő sajtónyilatkozatot tette a Welt am Sonntag riporterének. Kérdés - "Azt is hiszi, hogy Európa veszélyben van. Válasz - Halálos veszélyben. Vissza kell hódítanunk a pozitív dolgokat, amelyeket Európa jelképez. Újra fel kell találnunk a kívánatos Európát, az olyan Európát, amely ér nekünk valamit, és amelyet nem csupán eltűrünk."A zsidó pökhendiség miatt most nem érek rá felháborodni, mert fontosabb a szereposztás, a Németországra kiosztott szerep tárgyalása. "Az EU pénzügyminiszterei 2009 novemberében nyilatkozatot tettek közzé, amely szerint a Lehman Brothers csődje után minden rendszerszerűen fontos bankot megóvnak a bukástól. Angela Merkel azonban nem sokkal később kijelentette: igen, de ezeket a garanciákat minden egyes országnak egyénileg kell megadni, nem pedig az EU-nak vagy az euróövezetnek mint kollektívának. Ez volt az a pillanat, mikor megkezdődött Európa széthullása. Merkel asszony jól megértette a német közvéleményt. És követte, ahelyett, hogy vezette volna. Lépése következményeit csak most értette meg, most váltott radikálisan irányt, és most már kész megmenteni az eurót. Ezért elismeréssel kell adózni neki."
Tetszenek figyelni? Szó sincs Angliáról és a kis francia jakhecről? Sárközynek nyilván semmi se' drága. Az utolsó franciáig fog küzdeni - az Euróért. Anglia pedig ellép az asztaltól mire a pincér hozza a cehhet. A szőke tehén viszont hagyja megfejni - Németországot...
Sorosnak már rég megvoltak a tervei, mielőtt az európai vezetőket Brüsszelbe rendelték volna raportra. az [origo] ban megjelent nyilatkozata szerint  "... Azt indítványozta, hogy az euróövezeti országok kormányai haladéktalanul állapodjanak meg egy új európai pénzügyihatóság (!) felállításáról. A közbülső időben - Soros második javaslata szerint - az európai nagybankokat az Európai Központi Bank (EKB) felügyelete (!) alá kell helyezni, amiért azok cserébe egyfajta időben korlátozott garanciát kapnának. Harmadik lépésként pedig az Európai Központi Banknak az adós orszá gok, mint például Olaszország és Spanyolország számára biztosítania kellene adósságaik rendkívül alacsony költségek kel történő ideiglenes refinanszírozásának lehetőségét." Eddig minden normális közgazdász azt hangoztatta, az olasz államadósság akkora, hogy azzal Európa nem bírkózhat. Most Soros azt mondja, kell! A pénzt pedig hatósági úton kell kifacsarni Európából. Mit jelent ez? Kitalálják? Nem találják? Jó, megmondom! Semmi egyebet mint az európai lakosságot sújtó könyörtelen megszorításokat. "Az állam azzal a ténnyel találja magát szemben, hogy rendkívül terhes adósságot vett magára. Hogy fizetni tudja a kamatokat, újabb kölcsönökhöz kell folyamodnia, ezek azonban nem szün tetik meg, hanem csak növelik a tőkeadósságot. És ha ez a hitel is kimerült, új adókkal (!) kell fedezni - nem a kölcsönt, hanem csak annak kamatait. [21. jegyzőkönyv.]
Ez a zseniálisan kifundált és működtetett verkli nem öncélú. "Minden országban megzavarjuk a nép és kormány közti viszonyt, annyira összetörve az emberiséget egyenetlenséggel, gyűlölettel, veszekedéssel, irigységgel, sőt még sanyargatások alkalmazásával, éhínséggel, betegségek beoltásával, nyomorral is, hogy a gójok ne lássanak más kivezető utat, mint azt, hogy menedéket keresnek a mi teljes pénzbeli és minden egyéb vonatkozású főhatalmunknál." [10. jegyzőkönyv.] Észlelhetők ezek a tünetek a hajdan gazdag és művelt Európában? Ítélje meg az olvasó.
Soros nem feledkezik meg a (pusztító) államkötvényekről sem (lásd fent). A Le Monde c. lapnak a következőnyilatkozatot tette.  "Meg van arról győződve, hogy az eurókötvények létrehozása lesz a megoldás, amely jobb gazdasági integrációt és fiskális harmonizációt (!) fog eredményezni. Ha meg akarják menteni az eurót, a vezetőknek nem lesz más választása Hozzátette: de ezenfelül most újra kell az európai gondolatot fogalmazni, megtalálni azokat a pozitív elemeket, amelyek lelkesítő vággyá és eszmévé tették Európát. Azt nem részletezte milyen legyen "a lelkesítő vágyak és eszmék Európája". Aligha tévedünk, ha arra gyanakszunk, hogy a Bázeli I. Cionista Világkongresszuson megfogalmazott vágyakra és eszmékre gondol. Mi másra gondolhatna.
Buzgón kontrázik a pánikkeltéshez a kis párizsi biboldó is.  "Nicolas Sarkozy francia államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy ha pénteken Brüsszelben nem születik megállapodás az eurózóna gazdasági kormányzásáról, Európának nem lesz második esélye. Azonnal dönteni kell. Minél tovább halogatjuk a döntést, annál drágább és kevésbé hatékony lesz ... ha pénteken nem tudunk megállapodni, akkor nem lesz második esélyünk - fogalmazott Sarkozy a kongresszu son. Európára még soha nem volt ekkora szükség, de Európa sem volt még ekkora veszélyben. Soha ennyi ország még nem akart csatlakozni Európához, de Európa szétesésének sem volt még ilyen nagy a kockázata - hangsúlyozta a francia államfő." 
Nemrég még Irán bombázása mellett is ugyanígy kardoskodott. Abból se lett semmi. Ebből se lett (pénteken) semmi. Úgy lehet, nem is lesz semmi.
Egyébként kifejezetten érdekes, hogy egyedül Orbánnak jutott eszébe (vagy csak ő merte kimondani), hogy az euró pai államok alkotmányos státusát oly mértékben érintő változásokról van szó, amelyekhez a szuverén (?) parlamen tek hozzájárulására van szükség!  A többi szarházinak nem jutott eszébe saját hazájának alkotmánya? Érthetetlen! A "lelkesítő vágyak és eszmék Európája" a sakter kése alatt lassan kivérző apatikus barmok Európája? Sajnos úgy tünik: igen! Vagy mégsem?
Még jut eszembe valami. Kedves "szentkorona szolgák", nincs (jogi) mondanivalótok a történtekkel, ill. a bekövetke zendőkkel  kapcsolatban? Még mindíg nem láttok ki a korona pereme alól?
Meg akarok még emlékezni a (hülye) gójokkal szemben oly eredményesen alkalmazott sokkoló eszközökről a (szél hámos) "hitelminősítőkről".AMoody’s Corporation esetében nem sokat tudtunk meg - írja az "Ingatlan.net", ugyanis a honlapjukon található bármely információ elérése regisztrációhoz kötött. Ennek elvégzése után is szomorúan tapasztaltuk, hogy a rendszernek még ez sem elég („Acces denied”), ugyanis a kiírás egyértelművé tette, hogy a céginformáció megtekintéséhez sincs jogosultságunk. A Londonban és New Yorkban található székhelyek nem véletlenek, ez a két világváros ugyanis a világ pénzpiacainak központja is, így evidens, hogy ezek az intézetek is itt tömörülnek. Az már másik téma, hogy a londoni székhelynek köszönheti az Egyesült Királyság az igencsak kedvező adósbesorolását, mert ezen minősítők közvetlen befektetései is itt összpontosulnak, ezért nem fog a GDP-hez viszonyított 11%-os államháztartási hiánnyal (Magyarországon most a cél a 3,8 %-os hiány ), a 2,5 millió munkanélkülivel és az 1% körüli GDP növekedéssel rendelkező Egyesült Királyság sohasem bedőlni. Olyannyira számít a székhely szerepe, hogy az Egyesült Királyság a legkedvezőbb „aaa” besorolást kapja. 
Ezzel szemben a magyar recept a következő. "A Moody's ... szerint fennáll az a veszély, hogy csak újabb sokkoksorozatának eredményeként jön létre a kellő politikai lendület egy olyan terv életbeléptetésére, amely hatékony megol dást kínál euróövezeti adósságválságra. Eközben azonban még több tagország elveszítheti hosszabb időre hozzáféré sét a piaci finanszírozáshoz, és így támogatási programokra szorulhat." Sokkterápia! Óh mennyire jól emlékszünk e kifejezésre! A megboldogult SZDSZ gazdasági programjának vezéreszméje volt... A Moody 's ugyan mire gondol? Éhséglázadásokra? Utcai harcokra? Igen!
A New Yorki székhelyű Standard & Poor's  "ugyancsak egy pénzügyi szolgáltató cég. A cég termék illetve szolgáltatásai közé tartoznak a hitelminősítések, S&P index, alapok értékelése, kockázati megoldások, kormányzati tanácsadás, értékelések és adatszolgáltatás.

 
A Standard & Poor's nem lacafaszázik. "A leminősítést valószínűsítőfelülvizsgálat alá vette szinte a teljes euróövezetet. Az amerikai hitelminősítő az eurózóna 17 országá ból 15 adósságbesorolásának felülvizsgálatát kezdte el, csak Ciprus és a lejjebb lénye gében már nem minősíthető Görögország maradt ki a listából (a görögök eggyel vannak a tényleges államcsődöt jelző besorolás fölött, a ciprusiaknak eddig is negatív volt a besorolásuk). Nem marad egy AAA-s sem?" Már hogyne maradna? Mé' ne maradna? A fosos vén oroszlán Anglia marad, dehát Anglia sohasem tartozott Európához... Érdemes lenne a már romjaiban álló Németország és a "virágzó" Anglia minősítési paramétereit összevetni, de fölösleges. Úgy is tudható, hogy a Poor's hamis rőffel és mérleggel dolgozik, mint általában a zsidók, mindenütt a világon.
Még egy borús gondolat. Éjjel egy óra felé szoktam fülembe dugni a rádió fülhallgatóját és úgy alszom el, többnyire Bolgár úron. Reggel öt körül ébredek, néha arra amit álmomban hallok. Nos, ma reggel azt hallottam, hogy Kína hajlandó lenne a bugyellárist Európa érdekében megnyitni, de csak az IMF-en keresztül. Remélem, rosszul hallottam. Ha jól hallottam, beteljesülni látszik komor blogjóslatom Kína "árulásával" kapcsolatban.
Érdekes adalék, hogy a Standard & Poor's egy kivétellel rontott az amerikai bankok besorolásán, viszont javított a legnagyobb kinai bankokén "... Vagyis a nagyobb kínai bankok a Bank of China, és a China Construction Bank, valamint az Industrial & Commercial Bank of China Ltd immár jobb besorolással rendelkeznek az S&P-nél, mint - a JPMorgan kivételével - amerikai társai." Ez is arra utal, hogy valami nagy - nagy pakli lehet a háttérben...
Mire ideértem a cikk írásában sikerült elszomorítanom önmagamat. Gondolom ugyanezt a hatást sikerült elérnem olvasóimnál is... El kell tehát gondolkodnom,  miket írkáltam itt össze - vissza.
A következő - vigasztaló - eredményre jutottam.
A zsidóság régi kedvenc terve Európa meghódoltatása. Ez a Bázeli Kongresszus idején már egészen közelinek látszott. Kiderült azonban - délibáb volt. Lássuk hát a most felvázolt jövőképet, vajon nem fata morgana ez is?
Gondolkodjunk el kissé a zsidók egyetemes történetén.
Kijövet Egyiptomból, útban a megigért Kánaán felé, negyven évig barangoltak a pusztában, jóllehet nappal egy felhő, éjjel egy tűzoszlop mutatta számukra az utat. De milyen utat? Az ókori vándor népek és a hajósok nappal a napot, éjjel a csillagok járását figyelték és különösebb út és időveszteség nélkül érték el úticéljukat. Mi a különbség ("khölömb ség")? Hát az, hogy a nap és a csillagok természeti létezők, a világító felhő és a tűzoszlop viszont beteges képzeletük szüleményei. Úgy tűnik, a zsidók ma is képzeletüket követik.
Üldöztetésük végtelen története még egy fontos tanulsággal szolgál. Mindíg akkor érte őket baj, amikor már - már elérték a szemük előtt lebegő, amúgy nemlétező, célt. Miért van ez? Ebből az okos fajból hiányzik egy természetes ösztön. Nem képesek érzékelni a tűréshatárt, ezért minduntalan túllépik. Ez már bekövetkezett az "Ígéret Földjén". Onnan kifelé áll a szekerük rúdja. Most Európára vetik magukat. De Európa általuk tönkretett mai nyomorúságos állapotában sem "lelkesítő vágyaik és eszméik Európája". Úgy lehet ismét árnyékra vetődnek.

Hogy is szól Varga Miklós Európa dala?
Megszülte hűtlen gyermekét,
Nem sírt, akkor sem ha elvetélt,
Akármi történt, mindig büszke nő maradt,
Így élt a sok-sok év alatt.
Ennek már vége? Európa olyan ringyóvá vált, aki kilóra megvehető? Lehet fiúk, de nem biztos! Nyilván elkészítettétek már a zsidóüldözések történelmi - földrajzi mappáját. Hol sűrűsödik a legtöbb pötty? Talán csak nem Európában? Ha igen, ne csak előre, hátra is nézzetek.
2011.12.10

Sz. Gy.



passiójáték a középkori misztériumjáték legismertebb alfaja; a bibliai történetnek Jézus szenvedésével és halálával foglalkozó részeit dramatizáló színjáték. A műfaj fénykora a késő középkorra esett.




Nemzeti ellenállás, vagy ...
Orbán passiójátéka

Most légy okos, vagy inkább pragmatikus, óh magyar! Sokat írtam ezen a honlapon és a blogon Orbán Viktorról, csupa rosszakat. Egyaránt lecsepültem jellemét, szellemi képességeit, és politikai érzékét. Most viszont srasbourgi szereplése alapján el kell ismernem, hogy szónoknak, ill. komédiásnak, nem utolsó. Ami pedig legutóbbi húzását, a "békemenetet" illeti, Kohn bácsival együtt mondom: ügyes!
Mindenesetre ha Pesten négyszázezer, vagy akárcsak százezer, ember tüntet mellette azt nem lehet szó nélkül hagyni. Nincs is szándékomban.
Három sikon vizsgálnám a kérdést: a szándék, a tett és a következmények vonatkozásá ban. Politikáról lévén szó fel kell idéznem, már nem először, a napoleoni aforizmát, amely így szól: az ember gondol egyet - belevág - aztán (majd) meglátja... Ez a megfogalmazás Hitlernek is szerfölölött tetszett. Többször ismételgette.
Azt már nem ők mondják hanem a történelem, hogy az eredmény a legritkábban esik egybe a szándékkal és az emberi cselekedettel. Elegendő, ha ennek igazolására csupán Napoleon és Hitler sorsára hivatkozom...
A politika közege a tömeg, a legbonyolultabb összetételü massza, ami a világon létezik. Ezzel a masszával mesterke dik a politikus. Ez a massza jön rezgésbe a politika hatására, így vagy úgy. A tömeg atomjai az, emberi egyedek, igen sokfélék az ösztönlényektől az intelligens egyénekig.
A politikára gyakorolt tömeghatás, mint valamiféle tehetetlenségi nyomaték, elvileg három irányban hat: lendületében fékezi,- eredeti céljain túl-lendíti,- vagy célbavett iránytól eltéríti a politikát.
Mára eljutottunk oda, hogy Orbánhoz, így vagy úgy, viszonyulni kell. Nem Orbán személyi kiválósága, vagy tetteinek önmagában vett jelentősége, hanem amiatt mert a törpe égő gyufával mászkál a szalmakazlak között és máris füstöcs kék jelennek meg itt és ott [Lengyelország, Svédország, stb.]

[Viszonyulni kell - mondom - azaz nem tehetünk úgy mint a Jobbik, amely nem áll be a menetbe, nem szervez ellentün tetést, de még "abcúg orbán-t" sem kiált. Ejh Jobbik! Kedvem volna mást is mondani, de most nem rólatok van szó.]

Ami Orbán feltételezhető szándékait illeti, nem hunyhatunk szemet afölött, hogy a legpofátlanabb politikai kaméleon, aki mindfenféle színt fel tud ölteni, a szégyen pírját kivéve. Ami engem illet, nem hiszem, hogy Orbán kutyából szalonnává vált volna.
Viszont -

Nem tudom feltünt e a kedves olvasóknak, hogy az az Orbán, aki 1989 junius 16-a [Nagy Imre és társai újratemetése] óta sohasem beszélt világosan, most áperté kijelenti, hogy a nemzetnek meg kell őrizni politikai és gazdasági függetlenségét, a földet, a víz és ásványkincseket. Ezeket a kiszólásokat mi, akik ismerjük Orbánt, nem vesszük túl komolyan, ám más európaiak, különösen lengyel testvéreink, nagyon is komolyan veszik. Miért e fogékonyság? Kézenfekvő a magyará zat! Európa népei Skandináviától - Görögországig fokozódó dühvel és undorral szemlélik azt a tényt, hogy Zsidó-Amerika bekebelezésükre és megnyomorításukra törekszik, a "nemzeti" gój csahosok cinkossága mellett.

Érdekes fejlemény, hogy néhány ilyen politikai csahost [Berlusconi, Papandreu] kénytelenek voltak gazdasági csahosokra, azaz "szakértőkre" kicserélni [Mario Monti, ill. Lukasz Papademosz].
Igenám, de Orbán kétharmados, fülkeforradalmár miniszterelnök, akit nem lehet csak úgy seggberugni, mert annál azért több esze van, minthogy népszavazást emlegessen, mint Papandreu. Orbán elmozdításához Magyarországot kell olyan mértékben tönkresílányítani, hogy a "népharag" söpörje el a felcsúti böllért egy koki, vagy saller alkalmazá sával.
Dehát erről van szó egyáltalán? Nos épp ez az amiben nem lehetünk biztosak!

Gondolkozzunk!
Orbán a zsidó-amerikai mérce szerint a legideálisabb európai politikus! Olyan önkényuralmi államot hozott létre, amely a két legfontosabb cél megvalósítására leginkább alkalmas Európában: a könyörtelen adószedésre és az emiatti esetle ges ellenállás letörésére. Orbán "hiánycél-politikus" és legfőbb gondja a mérleghiány, ill. az államadósság néhány százalékos csökkentése, kerül amibe kerül. Azt máris látjuk, hogy nagyon sokba kerül: a szociális és egészségügyi ellátás, az oktatás, stb. totális leépitése az ellentétel. Az Orbán ellen acsargó zsidók [bolgárúrék] hamisan fütyülnek. Nekik az IMF és az EU kell és nyilván látják, hogy Orbán épp a nekik kedvező irányba kormányozza az ország szeke rét.
Már máskor máshol írtam róla, itt csupán ismétlem: könnyen elképzelhető egy olyan forgatókönyv létezése is, amely mellett maga Orbán provokálja ki az államcsődöt és idézi elő az Ország gyámság alá helyezését. Ebben az esetben az "alkotmányos" intézmények látszat önállósága is megszünik és az "ügyvezetést" az IMF ill. EU csődbiztosok veszik át. Ez lesz az utolsó véres szüret, amelynek során kihuzzák lábunk alól a termőföldet és kiszivattyuzzák az édesvizet. Ledőlnek a tömeges zsidó beözönlés virtruális sorompói. Mindenből [emberből is] csak annyi marad, amire a hódítóknak szükségük van, hogy elfogyasszák, vagy elsefteljék.
Hogy ez elképzelhetetlen? Már miért lenne az, ha Palesztinában szóról - szóra ez történt, történik. A zsidó törekvések szempontjából kedvezőbb az európai helyzet, mint a közelkeleti. A magyar palesztinok ugyan többen vannak, de butábbak és jámborabbak mint a keleti palesztinok. A környező államok pedig nem fegyverkeztek fel, csak vonaglanak a kígyó szorítása alatt.
Dehát muszály ennek így lenni? Talán nem.
A továbbiakban az szeretném vázolni, mit tehetne a "szélsőjobb" egy kedvező fordulat érdekében.
Ehhez mindenekelőtt meg kell határoznom, mit értek szélsőjobb alatt. Hát ugyanazt, amit a hatalom, ill. a háttérhatalom ért: olyan egyedeket, ill. csoportokat, amelyeket világszemléletük, ill. létérdekeik szembeállítanak a zsidó világhódítás sal. Ez ilyen egyszerü!
Sajnos az is nyilvánvaló, hogy nincs Magyarországon még egy olyan politikai irányzat, amely annyira széttartó lenne, mint épp a szélsőjobb. Jellemző a helyzetre, hogy a szélsőjobb egyetlen parlamentáris szervezetét, a Jobbikot, mennyi gyanúsítás, sőt támadás éri épp a szélsőjobb nem domesztikált csoportjai, képviselői részéről - méltán.
A képletet most úgy állítom fel, van e matematikai esélye annak, hogy a szélsőjobb csoportok egy nemzeti minimum mentén akcióegységre lépjen? Nem lenne jó elhamarkodni a választ. Nem is teszem.
A következőket ajánlanám megfontolásra.
Lengyel testvéreinknek a Solidarnoœć mozgalom létrehozásával sikerült egy fülkén kivüli (!) békés forradalmat sikerre vinni a diktatúra körülményei között. Ez most sokaknak eszébe jut itthon és külhonban is. Az amerikai mórickáék [Amerikai Népszava] is lelkesednek! Nézzék csak meg a frontképet a daliás Kónya Péterrel és Árok Kornéllal az előtérben és a Solidarnoœć zászlajára emlékeztető transzparenssel a háttérben!
Komolyan hiszi bárki is, hogy ezek az erők azért szervezkednek az Orbán diktatúra ellen, hogy helyette az IMF, az EU, végeredményben a zsidó Amerika diktatúráját ültessék az Ország nyakára?
Aztán szó esik holmi kerekasztalokról is, jóllehet a kerekasztalok mellett módolták ki a rendszerváltást, azaz a nyugati bankok bevonulását a kivonuló szovjet tankok helyébe. Így cseréltünk eben gubát...
Azazhogy mégis kellene valami asztal, hogy leülhessenek köréje a "Szolidaritás" és a "szélsőjobb" képviselői. Hogy mi végre? Megmondom! Néhány fogalmat kellene mindenekelőtt tisztázni. [Közbevetőleg meg kell jegyezni: a "szélsőjobb" kicsinyke csoportjai együttesen biztos kitesznek legalább annyi embert, amennyit a "békemenet" alkalmából Orbánék összetereltek.]
  • Meg kellene határozni a magyar alapérdekeket, ill. ezek fontossági sorrendjét, érvényre juttatásuk időrendjét.
  • Állást kellene foglalni a közös, ill. együttes cselekvés lehetőségeit, helyét, idejét, módját illetően.
  • Ki kellene dolgozni a nemzetközi kapcsolatok kiépítésének és ápolásának módozatait.
  • Meg kellene határozni e két irányzat közös megnyilatkozásainak nyelvi kifejezésmódját [annak érdekében, hogy a magyar érdekek melletti kiállást ne illethesse az antiszemitizmus vádja].
Ez a tervezés bátran túlléphet az országhatáron. Miért? Mert merőben új helyzet alakult ki a lengyel Szolidaritás harcai óta.

A globalizálódás sokkal összetettebb folyamat annál, mint amilyennek kiötlői szeretnék. A "Solidarnoœć" már nem lengyel, hanem legalább európai, de inkább világfogalom, ill. jelenség. Az információcsere, a többnyelvüség, meg a fizikai helyváltoztatás új lehetőségei, merőben új helyzetet teremtettek. A hasonlóan érző, gondolkodó és cselekvési hajlandóságú emberek szerte Európában, sőt szerte a világon, szinte másodpercek alatt nyerhetnek információt a "forró" eseményekről. Percek alatt hozhatnak döntést arról, hogy az adott helyzetben hogyan reagáljanak. Órák alatt megszervezhetnek, ill. végrehajthatnak "határontúli" fellépéseket.
Az elsődleges feladat az Orbán kormányzat cselekedeteinek folyamatos ellenőrzése és ismételt egybevetése az immár konkretizált orbáni ígéretekkel, fogadkozásokkal. Minden eltérést azonnal a legszélesebb nyilvánosság elé kell tárni, ill. rendelkezni kell a számonkérés legcélszerűbb módozatai tekintetében.
Az éledező nemzetközi szolidaritást, szükség esetén, az Orbán kormányzat helyett a tényleges magyar ellenállás mellé kell állítani, ha ennek szükségessége felmerül.
A következő téma a tömegmozgalom kezelésének kérdése.
Orbán a tömeg mozgósításának kétélü (!) fegyveréhez nyult. Ezt azonban óvatos duhajként tette. Ezt alárulja az a tény, hogy a "szimpátiatüntetés" diszkrét, de példátlan méretű (!) rendőri biztosítást kapott a patyolat erkölcsű Pintér martalócai részéről.

A tömegmogzások manipulálása ugyanolyan ősi mesterség, mint a kémkedés, vagy a kurválkodás. Emlékezzünk csak az '56-ops Forradalom nyitányát képező műegyetemi tüntetésre. A tüntetők kart karba öltve, szorosra zárt sorokban meneteltek, nehogy provokátorok furakodjanak közéjük és kiprovokálják az elnyomó szervezetek erőszakos fellépé sét, ill. a felvonulás oszlatását.
Azon szabálynál fogva, hogy egyszer volt (lehetett) Budán kutyavásár, nem valószínű, hogy Orbán havonta masíroztat ná a Csurka népénél is butább talpasait. Ezt teljes bizonyossággal azonban nem lehet kizárni, hisz Csurka Raszputyin nak is többször sikerült a mutatvány és sok tyúkszemnek kellett addig kinőnie, amíg a népek rájöttek, hogy szélhámos provokációnak ültek fel.
Ha tehát az orbáni mutatvány netán ismétlődne a nemzeti erőknek igenis be kell ékelődniük a "nemzeti díszmenetbe" és kifejezésre kell juttatniuk, hogy "rendezvényről", nem pedig nemzeti megmozdulásról van szó. Ez persze nem veszélytelen, hisz a Pintér fogdmegek ékei nyomban behatolnak a nemzeti lelkesedés közepébe, hogy kiemeljék a "rendbontókat". Nem árt, ha ilyenkor lengyelek és svédek, stb. is látják mi történik voltaképp. Meg a nemzetközi sajtó "elhallgatott híreket" közlő ágensei is jól jöhetnek ilyenkor. 
A nagy nemzeti banzáj előtt néhány levelet kaptam olyan barátaimtól, ill. kvázi barátaimtól, akiket szélsőjobboldaliként emleget a krónika és tart nyilván a titkosszolgálat. Legnagyobb meglepetésemre lelkesek voltak és azt a meggyőződésüket juttatták kifejezésre, hogy most aztán Orbán mellé kell állni, mert "mégis" ő áll most a nemzet élén.
Megvallom, lelkesedésük egyáltalán nem ragadott magával. Ezt kifejezésre is juttattam, de nem jártam sikerrel, sőt kikoktatást kaptam arra nézve, hogy nem olvasok figyelmesen és képtelen vagyok a helyzetet tárgyilagosan értékelni, azaz a "nagy időket" érzékelni.
Nem, kedves felebarátaim! Szerintem ti vagytok hülyék és nem is kicsit. Szerencsére ebben a gyorsuló időben igen hamar ki fog derülni, ki fogott falsot.
Mindenesetre hallgassatok egy szerény javaslatomra.
Ha senki sem ül veletek asztal mellé, legalább ti üljetek körül egy jó nagy asztalt, amely mellett elfér annyi ember, akik tömegüknél fogva már képesek valamit tenni.
Epilógus.Egy lényeglátó a történtekből az alábbi következtetésre jutott."Ez a nap minden reményt eloszlatott. Ha most otthon volnánk, holnap nem mennénk dolgozni, hanem egész nap csomagolnánk, és lesz, ami lesz, azonnal elhagynánk ezt az országot. Akinek egy kevés esze van, az most menekül, amíg lehet." Hogy ki ez a Kasszandra? Hát a Bartus Laci Amerikából. Kedves "honfitársaink", akik a magyar haza és a magyar nyelv börtönében sínylődtök, mit szóltok a Laci ötletéhez? Nem buta ez a fiú. Hátha megint eltalálta szarva között a tőgyét.
2012.01.22
Sz. Gy.




Pálffy István Betiltott Jegyzete






Embereket rabolnak szerveikért a szíriai terroristák

Posted on 2013/04/26Szerző: Admin
A szíriai kormány Oroszországhoz fordult, hogy segítsenek tudatni a világgal, mi folyik Szíriában. Hiába tesznek bármilyen hivatalos jelentést, senkit nem érdekel, a terroristák pedig azt tesznek a nyugat támogatásával, amit csak akarnak.
2013-04-25-embereket-rabolnak-szerveikert-sziriai-terroristakSzíriai és orosz források jelentették, hogy tömegesen rabolnak el embereket a szerveikért a szíriai terroristák. Egy halottért 10 000 szíriai lírát kapnak, és 300 000 jár egy élő fogolyért. A foglyokat és a holttesteket az elfoglalt területek kórházaiba, vagy egyből Törökországba szállítják. Független újságíró beszámolt róla, hogy egy apa 300 000 lírát fizetett a sebesült gyerekéért, hogy visszakaphassák, de a gyermeket napokkal később holtan találták meg. Kiszedték a máját, veséjét és a szemeit.
Mivel a Törökországba szállított foglyokat az ottani kórházakban “szedik szét”, ezekről az ottani hatóságoknak is tudniuk kell – állítja az újságíró. Egy elfogott terrorista vallomást tett róla, hogy valóban elrabolják az embereket, és erről magas rangú amerikai, francia és török tisztségviselők is tudnak. A legkeresettebbek a 18-20 év körüli egészséges fiatalok. Mindegy, hogy katona vagy civil.
Egy szemtanú elmondta, hogy szeme láttára dobtak ki a kórházból egy fiatalt, aki még élt. Kivették a veséit, és emiatt már nagyon rosszul volt, hatalmas fájdalmai voltak. A nyugat így áll bosszút azért, mert a szíriai nép tartott ki legtovább a zsidók elleni küzdelemben. Nem kötöttek békét, nem alkudoztak, nem térdeltek le senki elé. A cionista bosszú ilyen. Libanon kivételével semmirevaló, megalkuvó népség veszi körül őket. A nyugat hátsóját nyalogató arab és török senkiháziak, akik már régen elfeledték milyen volt egykor virágzó birodalomnak lenni, ehelyett csak azt lesik az uralkodó családjaik, kinél lehet jobban lefetyelni, hogy ülhessenek a vagyonokon. Undorító népség. Nem hiába rettegnek Irántól, ahol vallási alapú szociális állam van. Mert ha ezt kiterjesztenék, akkor az összes monarchia megdőlne, és vége lenne a milliomosok korszakának.
Ezért inkább ilyen alávaló népséget támogatnak, akik özönlenek jó pénzért gyilkolni, és embereket eladni a szerveikért. Ilyenek a férgek!

Kemény Gábor – Hídfő.net






október 23 a zsidó húsdarálók ma is dolgoznak

Hóhéraink unokái

2012


A HÁROM TENOR
REKEDTRE TÉPTE A SZÁJÁT
Ez a harc lesz a végső?

A zsidó bérencek talán szovjet ügynökök is, az út amin járnak nem a mi utunk, a láncos kutyák a láncot elvesztették, és csak ugatnak a szélben a húsdaráló meg bebetonozva véresen a föld alatt holokausztról álmodik. Az ÁVH zsidó gépkezelők cipőit meg fújja a szél a Duna-parton. Álmodj királylány......

EGÉSZ ÉLETÉBEN


SZOVJET ÜGYNÖK
VOLT A CÁRGYILKOS


Gyilkosoktól hemzsegő libás kormányok, az ordasok vigyáznak gágogásuk ne halatszon fel az égig, mert úgy tévedtek ők e honba mint a libák a Pesti útra. Kár hogy a sakterük nincs pozícióban.


A VÁDLOTT KULCSÁRBÓL
VÁDLÓ LETT                         
ILYEN IS CSAK A CIONISTA   
PATKÁNYKÖZTÁRSASÁGBAN 
TÖRTÉNHET                                 


HOLOKAUSZT VOLT IZRAELBEN




Ő ezt most hallotta először BKV- s maffia erről nem tájékoztatta, hogy ilyen is van a világban, nahát.

Itt a vég? Viszik a hóhért akasztani

Újabb kis halat áldoznak be






Így élnek a lopásból és rablásból, mint az erdélyi cigók


















És már úri embernek képzelik magukat, pedig csak zsidók, mint ahogy ők cigányok, de együtt jól rabolnak.

Erről a raszista huhogás jutott eszembe.

SzektATV - Rasszista huhogás Krakkóban


A Nagy Györgynek mezítláb szaggatott ruhában és korbáccsal a kezében kell megjelenni az elvonókúrán. Időnként a hátára kellene csapnia a korbáccsal kifejezve a megbánást, amiért nem zsidónak született. De aranyos a holló kórus birói vezénylettel éneklik a Tiszaeszlári dalt Solymosi Eszterről. Itt már minden az oroszoké, jaj bocsánat a zsidóké az életünk a lelkünk a gondolataink is a holló jegyében foganhatnak.
Hazádnak rendületlenül légy híve …...
























Kicsit beszélni a hébert de jó antimagyar vagyok

























Most kaptam az utasítást, megyek a temetőbe ,mert a zsidók társbérletben fekszenek a parcellákban. A gojok hollókosztja kevés a sírhely kiváltására. Ez az életmenet lesz a Kanossza járásom.

Le is rakom a cipőm , és megtépem ruhámat az ártatlan zsidókat cionisták fosztogatják, nem volt elég a magyar gojok ledarálása, most a fajtársát is lerabolja.
Ha esetleg e vonulókkal találkozol ők nem kivonulnak.

EZEK NEM KIVONULNAK,
HANEM CSAK VONULGATNAK

GYURCSÁNY VOLT A TARTÓTISZT?

Immár hetek óta azt halljuk, hogy a cigány gyilkosok főszereplője, Cs. István a titkosszolgálatok bérgyilkosa volt. Lehet hogy a társai is azok voltak. Gyurcsány volt a tartótiszt, aki kiosztotta lenti beosztottjainak, hogy meg kell ölni pár cigányt, különböző helyszíneken, akik teljesen ártatlanok, hogy az egészet aztán a magyarokra lehessen fogni. Megtudtuk, hogy a bérgyilkosok a titkosszolgálat emberei voltak már 2006 óta és jelentettek a tartótisztjeiknek.

A racsi bácsi fia volt az összekötő, azért akasztották fel , hogy ne érjen el a szál Gyurcsányhoz. Ébresztő fiatalok a per még folytatódik és nem a főbűnösök lesznek elítélve, hanem ezek a balekok. De vigyázatok a maszkos nagyon figyel lehet hogy te is beleszel kaszlizva, mint Budaházy, mert nem imádta a zsidó bűnözőket.
Na és az egész azért lett kitervelve, hogy polgárháború alakuljon ki, az etnikum felheccelve a zsidó már résen áll , megszabadít vagyonunktól, és megritkít bennünket, hogy fogadni tudják testvéreiket. Hát ez már nem húsdarálós eset.

Erre még Nagy Imre is azt mondta::


Elhazudott forradalmunkat, el hazudott rendszerváltás kísérte, mid ezt a zsidók tették mivelünk, és közben elrabolták nemzeti vagyonunkat is, de még kell nekik a földünk és a vízkészletünk is, természeti kincseinkkel.
Meddig dugjátok a fejeteket a homokba, mikor kapcsoltok már , hogy itt a vég , ölni kell vagy meghalunk, tutyi mucsi népnek nincs hazája, most ez a nép leigáz kifoszt szerinted van helye e hazában ???? 56- ot is kisajátították maguknak mi csak sútyomba juthatunk a színhelyre megalázva átvizsgálva, mintha mi is rablógyilkosok lennénk, mint az ÁVH zsidó gyilkos társaság.



 Két éve még habosra ordították a pofájukat, hogy mindenért „azorbánviktorafelelős”, ő volt az ügyeletes szörnyeteg, akit illett köpködni minden csatornán. Most 2010 őszén? Most ugyanezek a zsidó szennycsatornák kellő tisztelettel és udvariassággal méltatják a Nemzeti Együttműködés-kormányát, hiszen a korábbi állások, poziciók és a büntetlenség megőrzése mindennél fontosabb számukra. Ezért aztán Likud Viktor békén is hagyja a véreskezű és véresszájú zsidó kommunistákat, akik most baloldalinak nevezik magukat. Tessék csak megnézni az ATV adásait, szinte fényesre nyalják a Fidesz fenekét.

AUGUSZTUS 24 - ÁVÓSVILÁGBÓL NARANCSVILÁGBA


ORBÁN VIKTOR CSAK A MAGYAR GÁRDÁT KÖPKÖDI

AZ ÁVÓS TÖMEGGYILKOSKOK

 MEG RÖHÖGNEK A RÓZSADOMBON



AUGUSZTUS 30 – A ZSIDÓK MINDEN

RENDSZERHEZ ALKALMAZKODNA


csak ő legyen a hóhér a vén büdös miért nem néz végig rajtuk ja hogy még hiányzik a rabi a tömegből , őt már akasztják.


HELLER MIÉRT NEM A ZSIDÓURALOMRÓL BESZÉLT?



Az örmény népirtás sem történt volna meg az ifjú törökök vezetői mind zsidó volt. Nemzetközileg összehangolt cselekmény volt ez mert egész Európában az ifjú mozgalmak vezetői zsidók voltak , már akkor is készültek valamire, de hogy gyilkoltak az biztos és gyilkoltattak a tudatlan néppel.
Valaminek a főpróbája volt itt élesbe kipróbálva, van itt annyi történész miért nem végez egyik sem ilyen jellegű tanulmányt , vagy ez már antiszemitizmus volna, a tények antiszemiták lennének a zsidók meg gyilkosok , mert elkövették e tetteket, és mivel ők a megmondó emberek azt hiszik így a tényeket antiszemitának bélyegzik, a húsdarálóba velük egyik se ússza meg a haleledel mivoltát, úsztassuk meg mint ők minket 56 előtt.

Nem ölnék a gyerekeket






Izraeli külügyminiszter-helyettes: politikai terrorizmus ha zsidó állam bűncselekményeit szóvá teszik !!! 
Mondja ezt egy terrorista, kik egy népet tartanak koncentrációs táborba, és kényükre kedvükre gyilkolják őket , gyerekeket öregeket asszonyokat, válogatás nélkül, és még ezeket kellene befogadni nekünk. Fogadják be őket Hitler hóhérai, és szabadítsák meg a földet tőlük.


Vasláncra kell
verni a Haza-áruló  
 söpredéket!
A szívárvány szinekbe rejtöző (vörös, narancs, kék, sárga) idegen bűnbandánál teljes vagyonelkobzást kell csinálni és ebből az összegből kárpótolni a magyar áldozatokat.

ORBÁN-KORMÁNY DÉDELGETI AZ ÁVÓS GYILKOSOKAT
Ugyan miért hallgat a kormány az 56-os gyilkos sortüzekről? Mert senkit sem akar és nem mer megkérdezni. Pedig sok gyilkos még mindég él és röhög a markába.
 És talán sok sortüzesnek a rokona ma a parlament padsoraiban terpeszkedik. Kéri Edit: Kik lõttek a Kossuth téren ´56-ban? c. könyvében sok tanút megszólaltatott. A halottak számát 1000 fölött állították többen. Az ávósokon és az oroszokon kivül a partizánszövetség zsidajai mutattak nagy lelkesedést a mészárlásban. 
Nagy Imre Moszkva ügynöke volt az akasztófa alatt is és az egykori Ludovikás partizán Maléter Pál elkövette a sokadik hazaárulást. Gyávaság és amatőrizmus jellemezte viselkedését. Mint hadügyminiszter bement az oroszlán barlangjába, a tököli orosz főparancsnokságra tárgyalni egy nálánál alacsonyabb rangú orosz parancsnokkal. Az oroszokat kellett volna odarendelni tárgyalni a saját bázisa fedezete alatt.

Tulajdonképpen melyik ördögöt szolgálja a sunyító Orbán kormány?

A VÖRÖS MÚMIA MEGÚSZTA

LENDVAIRA LIFTET AKARTAK 

RÁENGEDNI?


A bikát kellene ráengedni,a zsidó kurvára, és utána a húsdarálójukon átengedni haleledelnek a többi rohadt rablóval, kik megszabadították a népet a vagyonától.  Bizonyítékok Budaházy ügyben nincsenek, csak koholt vádak, ahogy az ávós időkben. Ahol ma is tartunk. Most már csak arra leszünk kíváncsiak, hogy a vörös múmiát megkérdezik-e a tévékben, hogy mit szól ehhez az álhírhez?  Csak a húsdarálót ásták el és temették be lebetonozva a többszintes pince rejtelme e rémet is el kellet volna nyelnie. Az anyja is utálta és inkább a mocsarat választotta , mint az életet vele.


SIMORNAK KEVÉS A HAVI 2 MILLIÓ
Kétszázmillió forint keretösszeggel kötne szerződést hirdetésszervezésre az egyik amerikai üzleti magazinban az év legjobb jegybankelnökének választott Simor András – tudta meg lapunk. A nyertesnek egyebek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) álláshirdetéseihez, ösztöndíjaihoz kapcsolódó hirdetéseket kell gondoznia. Feladata lesz a látogatóközpont népszerűsítése, s tájékoztatnia kell a Múzeumok Majálisa rendezvényről is. A kétszázmilliótól ötven százalékkal el lehet térni, felfelé. „Nem hiszem, hogy erre külsőst kell megbízni, ráadásul ennyiért” – mondta Boros Imre közgazdász. Kiemelte: az MNB inkább a középiskolákban oktasson pénzügyi ismereteket. E téren van mit pótolnia, annak idején elmulasztotta a felvilágosítást a devizahitelezés kockázatairól is. (MH, részlet)

A drága ÁVH- s apuka kevés vagyont hagyott rá, de jó verőlegény lenne ő is, veri is a magyart elég sok a kilakoltatott család az országban , és még mondjátok hogy nem az ÁVH – s gyerekek uralkodnak hazánkban . A népnek alamizsnát adnak ők meg lerabolnak mindent a patkányok erkölcse a hóhér erkölcse.

Egy szinten vannak a farkuk után mennek, ösztönös állatok, de ők az állatnál is rosszabbak , mert ők embertársait taszítják a halálba. Miért nem ment az anyjuk moziba ennyi büdös metszet farkú hazaárulót a föld sem igen tolerálja. Hollókosztos ebéd lesz Orbán módra , Én még mindig jól lakom , míg téged a bank kitessékel a házadból. A metszetteket vajon mikor lakoltatják ki a hazafiak. Jön a tél azt a sok üres lakást mikor bocsájtják a hajléktalanok rendelkezésére, Orbánnak mikor jut ez eszébe, vagy ő nem is gondolkodik, helyette más intézkedne. De neki is ott áll üresen 12 drb lakás, nehogy már felhívja a figyelmét a problémára, még megkérdezik hogyan jutott e lakásokhoz, kiderülne hogy lopta, hisz a rendszerváltáskor csak egy ócska öltönye volt, de kikupálódott, a lakásmaffia meg tejelt , hogy a munka simán folyjon.
De majd jön a felszabadító sereg az illúminátus diktatúrájával földbe taposunk mindenkit, hisz egyszer már kiirtották az őslakosokat , szegény indiánok csak a rezervátumokban élnek egypáran, most haza látogatnak Európába, és az itthon maradottakat nyírják ki, hisz a népesség 90% - át át kell segíteni a másvilágra.



ÁVH-s nyugdíjak és a rendvédelmi szervek szösszenete


A rendvédelmi szervek tiltakozása a nyugdíj rendszer módosítása miatt. Hogy 40 évesen ne tudjanak elmenni nyugdíjba, sztrájk bizotságot alakítottak . Egy kis adalék az ÁVH - s nyugdíjról, míg szüleink hajba kaptak mikor megtudták a rokonságon belül egyik másik tagja 34000 Ft - ot is kap nyugdíjként, és nem tudták , hogy az ÁVH-s pribékek százszoros nyugdíjára még a Német Állam Zsidó kárpótlást is fizet nekik.

Ime az írás mely leírja ezt az áldatlan állapotot. Az ÁVH- s pribékek és gyermekeik így tudják felvásárolni hazánkat. E zsidó pribékek ma is ott ülnek a bársonyszékekben szétlopják az országunk még megmaradt értékeit , és fennen hirdetik csak annyi magyart kell meghagyni akik kiganéznak utánunk. Konrád és liberális hazaáruló zsidó társai így kalkulálnak velünk ungarisi palesztinokkal. De kell e- nekünk ez az ingyen élő cionista zsidó bagázs, kik a magyarnak valló zsidókat is meglopják , meglopták, és amúgy mindenkit zsarolnak kifosztanak megölnek. Legszívesebben ledarálnának mint a Rákosi időkben, de erről nem szeretnek hallani a hollókosztosok. Na bégessünk tovább a múltat ne bolygassuk, mert még tényleg polgárháborúba kényszerítenek bennünket a cionista szervezetek. A zsidó hódoltsági területen nem értem meg a cigányokat miért a szegény magyarokat gyilkolják, mikor a gazdag zsidó főleg cionista zsidó a fő ellenségük.Abban ugyan hasonlítanak, hogy mindkét etnikumot el kell tartanunk, el kell viselnünk , hogy meglopnak megaláznak, és egyikünket másikunkat még meg is ölik.
 Eredmény: ÁVH-s zsidó ledarálta megölte a módosabb parasztokat ,értelmiségieket, birtokosokat, itt maradt egy identitás nélküli tömeg maszlag kinek az agyát többször átmosták, és még a sajtot is ki akarják énekelni a szájából.
               Cionista zsidó már nem darál uralja a hazát a Nemzeti Vagyont megszerezte az állam apparátusba beült uralja a bíróságot ügyészséget igazságszolgálatot . Nem is lehet zsidót bebörtönözni.
              A döntéshozatalból mikor ebrúdalják már ki őket a megcsúfolt kommunistákkal , liberálisokkal együtt.  Eljön az az idő, és a magyar nép megint szép lesz méltó régi nagy híréhez , mit rákentek a századok....
  
Hazánkért Online, 2006. december

Egy másik fajta „kártérítés”

Nyugdíj-kiegészítések a ’60-as években

Hazai Levél

Édesanyám a magyarországi Nyugdíj Intézetnél dolgozott a hatvanas - hetvenes években. A Német Szövetségi kormány – (nyugat-német kormány) a hatvanas évek vége felé új törvényt hozott. A zsidóknak szóló állandó jóvátételek törvényeit kiegészítették azzal, hogy ’a nyugdíjazott zsidók hazai nyugdíját kiegészítik, ha a hazai (magyar) nyugdíj nem ér el bizonyos szintet.’ Ekkor megindult a hazai zsidókommunista vezetők "rohama" a Nyugdíj Intézet központjába. Édesanyám szavait idézem:
   
 " Megjelent az irodában egy ÁVH tiszt, közölte hogy szüksége van egy HAMIS nyugdíjigazolásra - a kommunista párttag - ésÁVH tiszt nyugdíjba vonulása esetén akkor (1968-ban) havi  476, 000 forint lett volna - a hazai átlag magyar melósok nyugdíjánaktöbb mint százszorosa - de, követelte hogy állítsunk ki részére egy hamis igazolást miszerint: a havi nyugdíja ’csak 800 forint’...!
     
Ezt természetesen megtagadtuk. Erre lehívatta a Nyugdíj Intézet igazgatóját s igazolta magát, hogy ő kicsoda, s az igazgató hajlongva végighallgatta - majd megparancsolta nekünk, hogy mostantól kezdve minden hamis igazolást kérő magas rangú kommunista zsidó részére kötelesek vagyunk kiállítani a HAMIS igazolást az alacsony nyugdíjról.
     
Ezt a gyakorlatot 1968-tól kezdve rendszeresen végrehajtottuk. Így a hazai átlag nyugdíjak százszorosát kézhez vevő kommunista zsidó közép és felső vezetők hivatalos igazolássalnyomorgóknak  voltak beállítva (300 ezer kommunista zsidó) s így, a nyugat-német kormánytól, a kárpótlásokon felül, még kiemelt nyugdíj is járt nekik.”

Nos, Édesanyám később, velem együtt külföldre távozván mindezt elmondta a menekültügyi hatóságoknak Nyugaton, nem is sejtve, hogy külföldön sem lehet az igazat elmondani. Tanúvallomásáért később Nyugaton, örökös feketelistán szerepelt: Mintegy 25 esztendős üldöztetést – mint „a demokrácia és az emberi jogok halálos ellensége” --szenvedett el azért, mert ezt elmondta. Végül idegileg összeroppant a rengeteg baj és üldözés miatt. Én természetesen már nem szólok és nem tanúskodom többé sehol, mert van éppen elég bajom enélkül is.

Szeretném, ha a sötétben botorkáló honfitársaim már egyszer s mindenkorra tudomásul vennék: a hazai kommunista vezetők MINDIG mindenben örökkön örökké hazudtak. A tömeggyilkos - tolvaj-hazaáruló kommunista csürhe nem elég, hogy a hazai nyugdíjak százszorosát kapja kézhez havonta, de még a mai napig is hamisított nyugdíjigazolások alapján dollár milliárdokat vesznek fel a német kormánytól - nyugdíj kiegészítésnek - mivel hamis papírokkal úgy állítják be, hogy ők minimum nyugdíjból nyomorognak. Undorító, hogy ezek a istentelen  gazemberek a születésüktől kezdve a haláluk másodpercéig csak hazudnak és lopnak.
Néhány példa
Egyik jó barátom a BM (Belügyben) könyvelő. Elmondta:
- egyszerű BM-alkalmazott (párttag) havi nyugdíja most 650, 000 forint.
- belügyes (ÁVH) tiszt havi nyugdíja 1 és 1, 5 millió forint havonta
- KÖZÉP szintű kommunista pártvezető nyugdíja havi 3 millió forint
 - felső szintű kommunista nyugdíja havi 6 millió forint
                          
Édesanyám nyugdíja havi 34 ezer forint. A kommunista tömeggyilkosok büntetés helyett milliós nyugdíjakat kapnak havonta, és lopnak-hazudnak rendületlenül tovább! És ez az ostoba nép újra és újra a gyilkosaira szavaz. Nálunk a lakosság elmebeteg más magyarázatot nem látok. +++

Üdvözlettel olvasója: K. István
Ez a nyugdíj téma mindig felkavar, az ÁVH – s pribékek a rabolt villákban tengetik nyugdíjas éveiket, majdnem éhen hallnak, még kutya kajára is alig jut nekik, ha az utódaik csak segédmunkások lehettek volna mint az 56 – os ok vagy nyilasok, akkor nem ők ülnek még mindig a bársonyszékekben. Mi így nem is tudtunk volna titeket lerabolni , kifosztani és a csendes holokausztal meg tizedelni, ledarálni is csak 56 előtt tudtunk benneteket. A pince labirintusok elnyelték legjobbjaitokat, és ti egy nagy emberi maszlaggá degenerálódtatok. Így gondolnátok ti cionista kazárok, kik oly messze vagytok a zsidóságtól, mint gojok az állatoktól.

Ezt tudjátok ti rabló cionisták.







Újabb zsidó szervkereskedőt fogtak el







Kivégezték a végrehajtót kilakoltatás közben


|
2012. július 4. Németország, Karlsruhe
Egy a végrehajtó által kezdeményezett erőszakos kilakoltatáson (zártörés, stb.) a közben felfegyverkezett adós ahelyett, hogy porig gyalázva elhagyta volna elárverezett otthonát, túszul ejtette az egész kilakoltató hiéna bandát.
Az önálló bírósági végrehajtót, az adóstól elvett lakás új tulajdonosát, a végrehajtó csicskását, a zártörőt, valamint egy nőt, akiről eddig még nem derült ki, hogy milyen minőségben volt ott. Feltehetően a végrehajtó segédje volt. (Újabb információk szerint a bérház tulajdonosa volt. - a szerk.)
A férfi a kiérkező rendőröknek azzal fenyegetőzött, hogy kivégez mindenkit, majd önmagát is, ha a hatóság bármiféle komoly akcióba kezd. Hosszú várakozás után az időközben kiérkezett különleges egységek lövöldözést hallottak, de csak akkor indítottak rohamot a lakás ellen, amikor füstöt észleltek és erős lett a gyanú a gyorsan keletkező tűz elharapódzására is.
A füstben indított rohammal betörték az ajtót, ám a kommandósokat semmiféle ellenállás nem fogadta, mert már mindenki halott volt a lakásban. Az adós kivégezte a végrehajtót, a segédjét, meg a zártörő lakatost, valamint a lakás "új tulajdonosát" is. Végül önmaga ellen fordította a fegyvert. Így vitte a halálba önmagával a nyomorúságának okozóit, a kilakoltató, bűnöző hiénákat.

Na zsidók a példa itt van csak követőre kell találnia, és a bankok futhatnak a rabolt pénzük után.


Mi a faszt keresünk mi a NATO- ban előbb Líbiába, most Szíriába képeznek ki és dobnak be terrorista egységeket, kérem a kormányt vizsgálja felül álláspontját, és lépjünk ki a terrorista hálózatbólne keljen a mi fiainknak meghalni, holmi cionista érdekekért. A Líbiai kormány aranyára fájt nekik a foguk , de főleg Sárközinek , és elhatározta megszerzi az aranyat és az olajat a törvényes Líbiai kormány megbuktatásával és a martalócaikat beküldte ebbe a kis földi paradicsomba a Kadhafit megölték vagyonát ellopták az olajat most már megint dollárért adják , ami szart sem ér a nép meg majd a betevő falatjáért kinlódik az aranybánya felett , csakhogy most ezek a büdös cionista zsidók szedik le a hasznot. Hát bizony nem csak Francia országban kellene a zsidó gyerekeket géppisztolyal szaporítani, ideje volna minden európai országban elkezdeni a fogat fogért elv alkalmazását . Nem vetemednének odáig a cionista ordasok , hogy ellopják a nemzetek vagyonát. Mint kiderült törvényes kormányok ellen képeznek ki terroristákat a CIA emberei pénzelik fegyverrel ellátják az alkaida csoportokat, és ha úgy fordul a helyzet akkor, ők lesznek a feláldozható balekok, ők meg eredményt felmutatva kijelentik , hogy nagyarányú terrorakcióra készültek a térségbe , és ezért volt szükség lecsapni a terroristákra, hol ott egy pár hónapja ezek a nincstelen arabok még birkát legeltettek a pusztában . A cionisták meg meglovagolva a helyzetet itt is ott is robbantgattak és gyilkoltak , hogy a számlájukra terheljék az ártatlanok vérét. Úgy hogy ha kérhetném a kormányt lépjünk ki a terroristákat gyártó cionista NATO kötelezetségeinkből, mielőtt a CIA terrorista akcióba kezdene hazánk területén és a kormány megbuktatására egy cionista zsidó különítményt akcióztatna itt hazánkban. Mert nem nehéz e különítményhez cigány szabadcsapatokat is toborozni, gondoljanak Olasz liszkára és a cionista CIA – s amerikai üzletemberre ki egy tál rizsért megvette ezeket a cigányokat, és képes lett volna polgárháborút szítani , kerül amibe kerül , nem az ő bőrére ment volna, a zsidók meg nevetve kihúzták volna a földet is a lábunk alól. Úgy hogy kedves zsidó cigány Orbán testvér ha nem csak a hatalomért vagy a bársonyszékben kérlek, kérd számon a NÁTO terrorista toborzását, és a szekér kormányrúdját akaszd ki a NÁTO kötelékéből, ne keljen nekünk terroristákkal bajlódnunk épp elég nekünk a mi cigány és zsidó rablóinkkal küzdeni, mert rabolnak gyilkolnak mi meg csak szipogunk ejnye ejnye fiuk ez fájt a befogadó nemzet fiainak, és ha nem hagyjátok abba mindegy szálig leölünk benneteket , mert az nem járja , hogy még védekezést sem engeditek meg nekünk mikor a nyakunkhoz tartjátok a késeiteket. Nem lesz itt önvédelem , mint 56 – ban is a zsidó bolsevik ÁVH - s önkény ellen kinyírunk minden ÁVH- s utódot a cigányokkal karöltve főleg a kettős állampolgárokat nem kímélve mert ők lopták el a nemzeti vagyont, ezért a családjukat is kinyuvasztjuk, hogy ne legyen érdekük a vagyon megtartására. Veszed a lapot Gyurcsány , Gergényi, Pintér, olajos milliárdosok, Kókák , nagy hatalmú zsidók a nemzeti vagyont kitapossuk a beletekből, a többi negyven rablót értesítsétek ti , Ali baba már vallot.
Apropó drágáim , hogy álltok a szerv kereskedelemmel hallom a szigeten nem csak a kábítószer dívott , de a szervkereskedelem is jó hasznot hozott, járnak még azok a nagy sötét kocsik a a körúton és egyezményes jellelleintve a balek mindjárt a magánklinikán találja magát utoljára még álmodik ,és álmában csengetnek egyet és már is a másvilágon találja magát. És azok a büdös kurva zsaru főrendőrök megint csak félre néztek, és elúszott egy élet a cionista mámor a szigeti mámor in -kál seku jobblétre szenderit, csak igény bejelentés kell a drága kis szervedre, már is postázzák a moszados reptér ellenőrzés még véletlenül sem szúrja ki a titkos szervkereskedést, és különben is a fő zsaru is benne van majd ő szépen elsimítja az ügyet, elvégre azért kapják azt a szép summát. Hogy is van ez csúszó mászók, ti azért kapjátok a nagy lóvét, hogy magyart öljetek , a szátokkal meg azt ordítjátok , hogy kevés a magyar, zsidó SZDSZ – es banda kik nyíltan és burkoltan ölitek öltétek és ölni fogjátok a magyart míg itt hagyjuk hogy éljetek, holnaptól ti is az étlapon fogtok szerepelni, a fő rendőrökkel együtt, mert inkább a férgese hulljon mint a jó magyar ember.

Az elsődleges terror a pénzügyi terror itt mutatkozik meg ahol államokat kontinenseket terrorizálhat egy pénzügyi terrorista. Az uzsora kamatra épülő nyugati demokrácia valójában uzsora civilizáció, a halállal színpatizál, mert ezt a kamatot soha sem tudja senki vissza fizetni, mert már feléltük az újratermelés minden hasznát, csak az uzsora kamatra megy el minden és nem tudunk kilábalni az uzsora szorításából, de a kedves vezetőink az orunknál fogva ráncigálnak bele az újabb és újabb hitelekbe, hogy ők még talpon maradjanak ebben a káoszban és jól megtömjék a drága kis zsebüket, nekünk fűt és fát hazudnak , nemzeti mázt kennek magukra, holott csak egy bábfigurák és elrángatják őket a politika színpadán, mi meg ehetjük a kutya kaját ha jut még rá pénzünk, a svájci frankban felvett lakáskölcsön elvisz mindent házat vagyont otthont életet családot. Csak a zsidó él e tájon , de ő lop és csaló, ha kell gyilkol és rabszolgának elad jönnek majd a drága testvérei addig minket ki kell, hogy fosztjon vagyonunkból el kell vennie földjeinket , a vízünket az életünket, és ha lehet a szerveinket értékesítenie kell, hogy ne menjen veszendőbe, ez a sok goj szerv . Na jó barár ez a helyzet innen kell felállnunk, és ha kell a zsidót kiűzni hazánkból, ha kell leölni mindegy szálig, de rabszolgák nem leszünk ez itt az én hazám, vagy mi hazánk magyaroké, nem zsidóké, nem cigányoké, egyetlen nációnak sem adjuk el. Hirdessünk moratóriumot egyetlen zsidót sem fogadjunk be ettől kezdve , csak távozhatnak de jönni nem jöhetnek, számukra Magyarország megtelt, úgy hogy zsidók hagyjatok békén minket, kettős állampolgárok ti is távozzatok. Ez itt a mi hazánk, ti látogatni se jöjjetek, csak szítottátok az ellentétet és csak leraboltatok nincs rátok szükségünk menjetek békével míg mehettek.

Mit keresünk mi egy ilyen pénzügyi cionista terrorista banda oldalán talán nekünk kell a csalánra pisilni ha füttyentenek , és a golyókat nekünk kell felfogni mielőtt drága testüket eltalálnák. Nem mondom jó a király udvari bolondja lenni, csak az a baj hogy mindenhez jópofát kell vágni, kifordul a gyomrom rohadt kettős állampolgárok, hogy erre kárhoztatjátok a magyart. Ha több eszünk és több lehetőségünk volna, a rabló zsidóinkat már lámpavasra vertük volna mint 56 . ban a zsidó ÁVO – sainkat. Veszitek a lapot ÁVH – s utódok Gyurcsányok , bankárok, keresztapák , keresztanyák, olajosok, nemzeti vagyon rablók, közéleti maffiák – rendőri , katonai titkosszolgálati, birói ügyészi megvesztegetett közszolgák, végrehajtók, ti mind a magyar emberek vérét szívjátok, a fejünkre ültettek benneteket és mi cipelünk benneteket mint koloncot, de miért is?Mikor szabadulunk meg tőletek , mikor lesz már elegünk a mocskos hordátokból, mikor dobunk kötelet a nyakatokba , nem veszitek észre mi építeni akarjuk ezt az országot ami a mi hazánk, ti csak bitoroljátok az elbitorolt jogainkat , és megfosztatok emberi mivoltunktól, mint az állat úgy kezeltek gojoknak néztek , majd kinyomjuk a szemeteket és ki tessékelünk benneteket, a nagyvilág csak rátok vár kurva rabló banda anyátok nem tudott volna szülés helyett mást csinálni, kevesebb gondja lenne most a világnak , ha egy mondjuk Draskovics rabló keresztapát nem kellet volna megismernünk, és főleg nem kellet volna kiraboljon bennünket .

Jó messzire jutottam az 56- os forradalom mártírjainak a megemlékezésében, ez a sok rossz ami körülvesz bennünket még az élő 56-osok is megosztottak lettek , de ez legyen az ő ügyük mi csak rólatok akartunk megemlékezni és egy gyertyát gyújtani egy szál virágot szorongatva rátok gondolni. Nyugodjatok békével , még mindig a zsidó az úr, de a hazánk még mindig a mienk kamatrabszolgáké, és ha igaz ez a miénk is marad még ha minden zsidót meg is kell ölni érte. A húsdaráló helyett kifinomultabb gyílkossági módszerekkel operálnak, ez csöndesebb és nem olyan látványos , igaz a halak nem híznak meg tőle , de mi szépen fogyunk, ahogy elő van írva , mégis ledarálnak bennünket, mert olyan a kormányunk a politikai elitnek nevezet rabló képződményünk , hogy egy tál lencséért eladott bennünket. Most jól jönne a Pesti srácok hazaszeretete és harcos kiállása, hogy el tudnánk kergetni a cionista hazaáruló SZDSZ - es Kommunista bagázst, amit az MDF- es olajos keresztanyák apák akasztottak a nyakunkra elszámolás helyet. Géppuskával kellene őket szaporítani, és akkor nem lenne több hazaáruló köztünk.

Hát elég rosszak a kilátásaink, de nem adjuk fel , még nem , a földünk még megvan, ha majd kiforgatnak belőle , akkor mindennek vége, harcolni sem engednek , de ere nem is kéne engedélyt kérni, csak legyilkolni őket, mint ahogy a Palesztinokat irtják ők.

És ne feledd a háború már a szomszédunkban dúl. A fasiszta zsidóknak Ukrajnára fájt a foguk , hát polgárháborút robbantottak ki , és irtják a népet , El kéne gondolkodnunk , hogy ne hogy úgy járjunk mint Ukrajna , itt is minden fontosabb poszton egy zsidó csücsül , és az adott jelre a fillérekért megvett harceszközöket bevetve megvívják a saját polgárháborújukat , és nekünk se földünk se vizünk nem marad , csak a nadrágunkból kikandikáló seggünk lesz amire ráülhetünk , ha éppen nem vernek rá 25 – öt a vesszővel , mert akkor bizony , csak hason fekve lesz elviselhető ez a rohadt cionista világ .


Tényleg mi a faszt keresünk mi a terrorista NATO kötelékében , miért kell nekünk cionista érdekekért Afganisztánban , Maliban , és a világ más térségeiben futóhomokért harcolni, hogy a NATO nagyjai olajat aranyat , és más természeti kincsekhez jussanak . Miért kell nekünk is a cionista rablót eljátszani ? Nem elég , hogy a közéletünk tele van ÁVH – s zsidó unokákkal , párt és kisz vezetőkkel , söpörjük már ki ezeket a fél zsidókat a közéletből , hogy a magyar érdekek kerüljenek a felszínre , és ne forduljon elő , hogy egy országgal holokamut űnnepeltesenek egy évig , hisz lett volna miről megemlékeznünk , itt van mindjárt a mi halottaink méltó emlékeinek az ápolása, de nem mi a holokamut ápoljuk és eltakarjuk.
Na károgjatok mint a holló , és higyjétek azt , hogy énekes madarak vagytok , pedig csak egy kilövésre ítélt kártevők vagytok .

Hogy is mondjátok : kár – kár – kár .



De : Írástudók !!!!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése