Kettős
mérce
Párhuzamos életrajzok: a tömeggyilkos zsidó lágerparancsnok és a magyar csendőrtiszt
Posted
on 2011/02/19 by Nifadmin
„Ami a németeknek öt év alatt nem sikerült Auschwitzban, azt én öt hónap alatt véghezvittem Schwientochlowitzban”.
(Shlomo
Morel, néhai zsidó haláltábor-parancsnok)
A
gyarmati lét legfőbb attribútuma, hogy külső hatalmi központok
döntenek a kolónia területén élő leigázott, jogfosztott
népesség sorsáról, jövőjéről, megmaradásának vagy
kipusztításának feltételeiről, egyszóval a nemzeti önérdek
minden tekintetben idegen hatalmi, pénzügyi és stratégiai
célkitűzéseknek és érdekeknek rendelődik alá.
Egy
bizonyos jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ lassan
egy évtizede meghirdette az „Utolsó esély” fedőnevű ún.
nácivadász akcióját. Ennek az a lényege, hogy azokat a második
világháborús hősöket és veterán idős embereket, akiket az
Efraim Zuroff vezette társaság zsidóellenes, háborús bűntettek
elkövetésével vádol, az ő bemondásuk alapján azoknak az
államoknak az igazságszolgáltatási szervei vonják felellőségre,
amelyeknek állampolgárai, s a lehető leghamarabb ítéljék el,
börtönözzék be, folyamatos hatósági zaklatással
lehetetlenítsék el és kergessék a halálba őket.
Magyarország,
illetve mi, magyarok Zuroff feketelistáján mindenkor kiemelt helyen
álltunk. Ismeretes, hogy az egyetlen zsidó ember megölésével
vádolt Zentai Károlyon nem teljesedhetett be a talmudi bosszú, őt
ugyanis az illetékes ausztrál bíróság – hosszú tortúrát
követően – végül is nem adta ki a közép-európai cionista
provinciának. Igaz, a döntés ellen az ausztrál belügyminiszter
fellebbezést nyújtott be. (Ismét egy jogi abszurditás: amennyiben
a magyar katona el is követte volna a terhére rótt emberölés
bűntettét, az már többszörösen elévült 1944 óta). Nos, nem
meglepő, hogy a 2010. évi Wiesenthal-proscriptio aranyérmes helyén
továbbra is Magyarország áll, tudniillik a rögeszmés
„nácivadász” halállistájának legkeresettebb „bűnöse” a
most 97 esztendős Képíró Sándor. A jeruzsálemi zsidó civil
szabadidős önszervező csoport áskálódásainak meg is lett az
eredménye: a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2009. szeptember 14-én
meggyanúsította a volt csendőr századost, 2011. február 14-én
pedig vádat emelt ellene társtettesként elkövetett háborús
bűnök okán.
Képíró
Sándor az első világháború kitörésének évében született.
1932-33 folyamán Nyíregyházán, a VI. Tüzér Osztálynál
szolgált, s hadapród tűzmesterként szerelt le. 1932-37 között a
szegedi – eredetileg hazánk második egyetemeként 1876-ban
Kolozsvárott alapított és Trianon után onnan áttelepített –
Ferenc József Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának
hallgatója volt, s itt szerzett államtudományi doktori fokozatot.
A következő tanévben már Budapesten, a Kereskedelmi Akadémián
találjuk, majd 1938-ban a Magyar Általános Hitelbank munkatársa
lesz. 1939-40-ben elvégzi a Ludovika Akadémia csendőrtiszti
tanfolyamát, melynek végén hadnaggyá avatják, 1941-ben pedig
előléptetik főhadnaggyá.
Miután
a Magyar Királyi Honvédség a Versailles-ban mesterségesen
összetákolt első jugoszláv állam törvényszerű szétesésekor
visszafoglalta a Muraközt, a Baranya-háromszöget és a Bácska
déli részét, a szerb terroristák (polkorrekt interpretációban:
partizánok) azonnal magyarellenes akciókat, gyilkosságokat és
pogromokat szerveztek. Ennek megtorlásaképpen került sor 1942
januárjában – több hullámban – az újvidéki razziára. Ennek
során a honvédség és a csendőrség egységei magyar adatok
szerint 3300, szerb források szerint 3800 terroristát és velük
együttműködő polgári személyt öltek meg, túlnyomó
többségében szerbeket, kisebb részt zsidókat, bár kétségtelen,
hogy a háború szörnyű törvényei következtében ártatlan
áldozatok is voltak. Az akkori vezérkari főnök, Szombathelyi
Ferenc már 1942. február 4-én vizsgálatot rendelt el az újvidéki
razzia ügyében, azonban ekkor még senkit nem vontak felelősségre
az eljárás során. Szombathelyi 1942 nyarán megismételtette a
belső vizsgálatot, azonban a három legmagasabb rangú főtiszt,
Feketehalmy Czeydner Ferenc altábornagy és Deák László ezredes ,
valamint Grassy József vezérkari ezredes elkerülték a
felelősségre vonást, minthogy az első két katonával szemben
Horthy kormányzó mint legfelsőbb hadúr megszüntette az eljárást,
majd nyugállományba küldték őket, Grassy pedig ekkor már a
keleti fronton tartózkodott a 2. magyar hadsereg kötelékében.
További 12 honvéd- és csendőrtiszt, köztük Képíró Sándor
ellen is, lefolytatták az eljárást. Végül 1943 decemberében
vezérkari főnökségi bíróság elé került az ügy, melynek
során mind a 15, az újvidéki razziában főszerepet játszó
személyt a törvényszék elé idézték. Képíró Sándort ekkor
börtönbüntetésre ítélték hűtlenség vádjával, azonban
rövidesen kiszabadult, Csatay Lajos honvédelmi miniszter
rehabilitálta, sőt 1944. február 18-ai hatállyal visszakapta –
akkor már – századosi rendfokozatát is.(A rendelet száma: 40116
eln. fbü. 1944. május 25.). 1944 végén az országot megszálló
szovjet ármádia elől német területre vonult egységeivel, a
háború befejeződése után Linz környékén élt és dolgozott.
Közben a budapesti ún. népbíróság 1946-ban azzal vádolta meg,
hogy saját kezűleg is ölt meg civileket 1942 januárjában a
Délvidéken. (Az alkotmányos jogrend teljes helyreállításáról
Magyarországon majd akkor beszélhetünk, ha ennek a politikai
bosszúra verbuválódott kompániának minden justizmord ítéletét
hatályon kívül helyezik az illetékes hazai igazságszolgáltatási
testületek, az ártatlanul meghurcolt és kivégzett politikusokat
és katonatiszteket pedig rehabilitálják, s a róluk terjesztett
hazugságokat, illetve rágalmazó tényállításokat a
történelemkönyvekből is kihúzzák). Képíró Sándor végül
1948 augusztusában Argentínában telepedett le, s Buenos Airesben
élt csaknem egy fél évszázadig. Miután az 1990-es impériumváltás
után ottani magyar diplomatáktól ígéretet kapott arra, hogy nem
lesz bántódása, 1996-ban hazatelepült. (Sok furcsaság történt
Horn országlása időszakában diplomáciai vonalon is, emlékezzünk
arra, hogy Wass Albertnek nem adta vissza a Kuncze-féle
belügyminisztérium a magyar állampolgárságot, s egy ausztráliai
magyar ügy – a Bárdy Magda kontra Vajda Tibor ál-fogorvos, volt
ÁVH-s őrnagy tíz évig húzódó új-dél-walesi pere – kapcsán,
ismét csak „lop stop” Gábor hivatala, olyan egetverően hazug
tartalmú dokumentumot adott ki a sydney-i bíróságnak, miszerint
az ötvenes évek elején az ÁVH nem alkalmazott testi kényszert,
kínvallatást a foglyokkal szemben). Azonban amikor a Wiesenthal
Center által 2002-ben elindított az „Utolsó esély” projektjet
2004-ben kiterjesztették Magyarországra is, Képírót a minden
spionnak kijáró 10 ezer euró júdáspénz ellenében
feljelentették, s így kezdetét vette a derék magyar hazafi
kálváriája, vagyis – miként fentebb már említettem – 2009.
szeptember 14-én büntetőeljárást indítottak ellene, 2011.
február 14-én pedig megtörtént a vádemelés a 97 esztendős,
tisztességben megőszült idős ember ellen. A történethez
hozzátartozik, hogy Ungváry Krisztián történész véleménye
szerint a Képíró elleni vádak alaptalanok, esetlegesen csak abban
terhelhetné felelősség, miszerint nem ellenőrizte kellőképpen
beosztottai munkáját.
Azonban
van itt egy, a nemzeti szuverenitásunk mibenlétével súlyosan
összefüggő kérdés is. Nevezetesen az, hogy a történelem
színpadáról belátható időn belül lelépő közel-keleti
miniállam – nem hatósága, hanem – valamely civil szervezete
egyáltalán miféle jogalapon ad instrukciókat, fogalmaz meg
elvárásokat, nyújt át egyfajta ultimátumot bármely, Izraelen
kívüli állam hatóságainak? S
az illető országok miért gazsulálnak és csúsznak hason Zuroffék
előtt? Ki ő? Mi köze van neki történetesen Magyarország bel- és
igazságszolgáltatási ügyeihez? Egy, a magyar állam
felségterületén történt bármilyen katonai-, polgári- vagy
büntetőjogi vonatkozású perhez? Zuroff az ügyészség döntésének
ismeretében elégedetten nyilatkozta a sajtónak, miszerint „most
már végre láthatjuk a fényt az alagút végén”. Ezt szívből
reméljük mi is. Egyszersmind őszintén kívánjuk a
Wiesenthal-expressz zsidó utasainak, hogy ama vizuális élményforrás
a szembe jövő tehervonat reflektorfénye legyen.
S
mivel írásunk címében párhuzamos életrajzokat ígértünk,
nézzünk egy olyan esetet, amikor egy zsidó követett el emberiség
ellenes bűntetteket, tömeggyilkosságok aktív résztvevője volt,
illetve ezek elkövetésére adott parancsot – nem elhanyagolható
körülményként -, mindezt békeidőben. Az aligha meglepő a
tisztelt olvasónak, hogy Izrael számára a nemzetközi joggal a
legteljesebb összhangban, a világ bármely állama megfogalmazhat
egy zsidó háborús bűnös elítélésére vagy kiadatására
irányuló diplomáciai kérelmet, a „választott nép” minden
egyetemes törvényen felül és kívül álló állama ezt
negligálni fogja, s kimenekíti a büntetőjogi felelősségre vonás
elől akár a legcégéresebb hóhérlegényeit is. Emlékezetes
lehet , az 1990 utáni időszakban nagy vihart kavart a Shlomo Morel
– ügy. A második világháború befejeződésekor 26 esztendős
zsidó terrorista Lengyelországban, a felső-sziléziai
Schwientochlowitzban, németek számára létesített
megsemmisítő táborának lett a parancsnoka.
Egy
amerikai zsidó író és újságíró, John Sack Elhallgatott
történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett
bosszúhadjáratról című – hosszadalmas küzdelem után és árán
– 1993-ban megjelentetett könyvének Solomon bosszúja
fejezetében
szemtanúk
visszaemlékezései alapján elmondja, hogy Morel parancsára a nőket
és gyermekeket kisméretű kutyaólakba kényszerítették, és
megparancsolták nekik, hogy ugassanak, s aki nem tette ezt elég
hangosan vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott a helyszínen
eszméletlenre verték vagy halálra kínozták. Megparancsolták az
embereknek, hogy teljes erővel a földön fekvő társaik gerincére
ugorjanak. Az egymás elleni bokszmeccseken a németeknek véresre és
eszméletlenre kellett egymást verniük, s olyan horrorisztikus
jelenet is előfordult, hogy az egyik fogolynak a sok ütéstől
kiesett az üvegszeme. Rendszeresen, társaik szeme láttára a zsidó
fogdmegek tucatjával erőszakolták meg a német nőket, a pribékek
az aktus előtt hosszú sorban állva vártak arra, míg
mindegyikükre sor kerül. A
smasszerek arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött
öregembereknek és kisfiúknak rohanva szétmarcangolják a nemi
szervüket. Ezeken
a szörnyűségeken Morel személyesen részt vett , vezette a
haláltábor foglyainak kínzását.
1990
után a Morel-ügy a lengyel bűnüldöző- és igazságszolgáltatási
szervek látóterébe került. S
minthogy a szadista vadállat zsidó terrorista rémtettei
bizonyítást nyertek, Varsó, illetve az ügyben jogilag illetékes
katowicei államügyészség többször is kérte Izraeltől a
schwientochlowitzi tömeggyilkos kiadatását. 1998-ban az ügyészség
nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Morel ellen, újólag kérve
Tel-Avivot, hogy a gazembert 1600 rendbeli gyilkosságban való
részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. „Természetesen” a
zsidó állam elévülésre hivatkozva megtagadta a lengyel hatóság
kérésének a teljesítését. Nem
tartozik ugyan szorosan tárgyunkhoz, ám óhatatlanul felötlik
bennünk, hogy az egy esztendeje, Auschwitzban elkövetett közönséges
rongálás vétsége esetében (emlékezetes: néhány személy
leszerelte a főbejárat fölötti „Arbeit macht frei” felirat
összes betűjét) az izraeli vezetés óriási nemzetközi botrányt
kavart, s követelte (sic!) a lengyel államelnöktől és
miniszterelnöktől a tettesek mielőbbi kézre kerítését,
valamint példaértékű, és elrettentő hatású megbüntetését.
Leghangosabban a gójok ügyeiben közismerten viccelődő-ironizáló
kedvű mókamester, Simon Peresz államfő.
Nos,
tehát az akasztófa helyett Morel békésen éldegélt álnéven az
izraeli fővárosban a Moszad –
amely nem mellesleg az összes létező nemzetközi jogszabályt és
diplomáciai normát lábbal tiporva 1960-ban egy szuverén állam,
Argentína területéről, annak hatóságai és állami szervei
tudta és beleegyezése nélkül, elrabolta Adolf Eichmannt, akit
majd Jeruzsálemben „bíróság” elé állítottak és kivégeztek
1962-ben –védelmét
élvezve a nap 24 órájában, továbbá állami, kiemelt nyugdíjban
részesült 2007-ig, amikor is „ágyban, párnák közt” a
gyehenna kénköves tüzére szállott ördögi lelke.
Morel
és Képíró életútja tragikusan példázza az új, cionista
világrend lényegét. Izrael és a zsidóság a választott,
ennélfogva uralkodó nép, a vele szemben megfogalmazott kritika
antiszemitizmus és fajgyűlölet, mi több maga a tervezett
genocídium előjátéka. Ellenben ők bármilyen borzalmas és
kegyetlen zsidó gaztettet is igazolhatnak, illetve felmentést
adhatnak annak terhe alól maguknak a történelmi szenvedésekre és
az ún. holokausztra történő permanens és kissé már unalmas
hivatkozással.
Mit
is várhatunk a terrorista zsidó államtól, a kiválasztott néptől
az emberiség hóhéraitól, végezzen velük az atom holokauszt ,
drága hollókosztosaink túl drágák vagytok nekünk.Huzzatok innen
a picsába cionista földön nektek mindent megbocsájtanak , de mi
csak ÁVH -s gyilkosoknak tartunk benneteket és azok
leszármazottainak, kiknek nincs megbocsájtás csak a húsdarálóban.
Mert kiírtottátok a népünk főrendjét, az értelmiségét, a
módosabb gazdákat, és mindenkit akire számítani lehetett volna,
hogy ez a nép nemzetté váljon. Elraboltátok vagyonunkat, az
embereket földönfutóvá tettétek azáltal hogy kilakoltatjátok a
családokat házaikból. Fáj a fogatok a termőföldjeinkre a
vízkészletünkre , és minden értékeinkre melyek még a miénk.
Mutatkoztok uzsorásként, cionistaként, hazaárulóként, ki
megveti e népet ki befogadott benneteket, hogy végül gyilkosai
legyetek népünknek, mint Amerikában kinyirjátok az őslakosokat,
mert be kell telepednetek a Kárpátmedencébe, melynek mezei zőldek
termékenyek vizei tiszták és bő hozamúak,
már
minden a tietek csak a szellemünk maradt még Magyar, és üldözött
saját hazájában. Azt kívánom testeteket ne fogadja be – e –
föld, és lakói ne engedjék, hogy békében nyugodjatok, ti
cionista mocskos hollókosztosok.
Nem
volna itt semmi baj, ha nem volnátok itt, és a világnak sem lenne
semmi baja, ha ti nem volnátok, nem volna az a sok szenvedés . Ti
vagytok minden baj okozói minden baj forrásai, ti vagytok az
utálatos nép az emberi faj sötét oldala, kiket mindenki megvet,
és kiutál a közösségből. Hát így állunk mi az
utálatosnéphez, megvetünk, s ahol nem látnak leköpünk titeket
kazárokat, kik azt hiszik , hogy zsidók, a kiválasztott nép.
Kisértet járta be a világot, de nem a kommunizmus vörösposztós
kisértete, hanem a kazárok átváltozásának vöröseltolódása
zsidóba, melynek 100 millió hallotja volt a II. világháborúban.
A zsidó bankárnak az élet nem számít, csak a haszon meglegyen,
lenullázza ő a föld lakosságát is a kamatért. Mikor jön már
meg az eszünk, és látjuk meg az erdőben a fát is, tüzelni kell
, hideg tél lesz , ki kell vágnunk az erdőben a fákat, vagy az
egész erdőt fejszére kell fognunk. Vagy jön a jégkorszak és
újból kipusztul fajunk az emberiség, Istenem ehhez adj erőt, hogy
elkerüljük e katasztrófát az önző zsidó mentalitásért.
Inkább pusztuljon mindenki aki zsidóvá akar válni, és ragyogjon
fel a nap az emberiség bölcsessége egén.Úgy legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése