Haditechnikai körkép

Haditechnikai körkép

A Pentagon Patriot rakétákat küld Törökországnak

Leon Panetta, az Egyesült Államok védelmi minisztere aláírta a Patriot légvédelmi rakéták és 400 katona Törökországba való telepítéséről szóló parancsot.

Összesen hat rakétaüteget fognak Törökországba telepíteni a lehetséges Szíriai rakétatámadások elhárítására. Két rakétaüteget az Egyesült Államokból, kettőt Németországból, kettőt pedig Hollandiából szállítanak majd. 2013 januárjáig minden felszerelés Törökországba érkezik.

A NATO képviselőinek elmondása alapján a Törökországba szállításra kerülő Patriot rakéták olyan módon lesznek átalakítva, hogy csak a szíriai rakéták ellen lehessen őket használni és mindössze 16 km-es hatótávolságuk lesz, hogy ne tudják átlépni a török-szíriai határt. Az eredeti Patriot rakéták 80 km-es hatótávolsággal bírnak.

Oroszország ballisztikus rakétával fegyverzi fel Szíriát

• Nagyvilág

Órákkal azután hogy december 6-án a NATO engedélyezte a Patriot rakéták szállítását Törökországba a Szíriai válságra hivatkozva, Oroszország le is szállította Szíriának első Искандер (Iskander) rakéta szállítmányát.

Azt nem tudni pontosan, hogy az Ikszander-M, Ikszander-E, vagy az Ikszander-K rakétarendszerek kerültek leszállításra, és azokból hova, mennyit szállítottak, de eleget hogy a Törökországba telepített Patriot rakétarendszereket elpusztítsa. Az Ikszander-M a legnagyobb hatótávú és folyamatos célzó berendezéssel van ellátva. Az Ikszander-E külkereskedelembe szánt, fele akkora hatótávú és célzó rendszer nélküli változata fegyvercsaládnak. Az Ikszander-K a „legújabb” az Ikszander sorozatban. A sorozat mindegyik tagja egylépcsős, szilárd üzemanyag meghajtású.

Általános meghatározott méreteik: a teljes rakétatest hosszúsága 7,3méter, az átmérője 0,92méter, a súlya felszereltség függvényében 3,5-4 tonna közé tehető. A fölöttes Ikszander-M képes a hiperszonikus –magasság függvényében- 2,09-2,6 kilométer/másodperc sebességre (6-7 Mach), 450,62Km hatótávolságra, és a mondhatni hajszálpontos célzásra (5-7méter a pontosság 400km-en belül!) az akár 800Kg-os robbanófejet képes célba juttatni. Az Ikszander-E megközelítőleg 300km hatótávolságú, a pontossága 280km-en belül 30-70m.

Oroszország már figyelmeztette Törökországot, kerülje a Szíriai válságba való beavatkozást. Törökország Patriot fegyverrendszer kérelmére válaszul Oroszország azonnal le is szállította Szíriának az Ikszander rakétarendszereket. Amint az Orosz haditengerészeti logisztikai hajók megérkeztek a Szíriai Tartusz kikötőbe, az átadás meg is történt.

Az Ikszander egy föld – föld (szárazföldről indított, szárazföldi célpontok ellen) típusú rakéta, melyet a jelenleg rendszerben lévő légelhárító rendszerek nagyon nehezen képesek bemérni, és kilőni. Oroszország egyszer már kénytelen volt válaszlépéseket megfogalmazni a Patriot rakéták ügyében, mikor Amerika azokat Lengyelországba akarta telepíteni, válaszul Oroszország áthelyezte volna rakétavédelmét a Lengyelország és Litvánia között található Oroz fennhatóságú Kalinyingrádba.

Köztudott hogy az egyik fő felbujtója a Szíriai válságnak, az izraeli aranyborjú imádók kormányzata, akiknek célja hogy stratégiailag, geopolitikai megváltoztatása körzetet, és a jelenlegi „Ellenálló Vonalat” Szíriát és Iránt leigázza.

Az Iráni Iszlám Köztársaság Irakon keresztül mind földön, mind levegőben fegyverekkel, és a Qud elit egységekkel segítik Szíriát. A Szíriát megszálló Amerikai, NATO erők sikertelensége oda vezetett, hogy Hillary Clinton elő is vette a cionisták jól ismert „vegyi fegyvert fognak használni, Amerikának közbe kell lépni” lapját. Egyes titkosszolgálati adatok alapján –melyet nincs lehetőségünk megvizsgálni-, az Iráni legfelsőbb vezető Ali Khamenei Ajatollah elrendelte, hogy a Gárda és a Qud egységek minden képességük szerint védjék meg Bashar Assad-ot, és viseljenek háborút azok ellen, kik segítik a Szíriai lázadókat (legfőképp Szaud Arábia és Törökország).

A Bashar Assad-nak segítségül küldött rakétaszállítmány tisztán mutatja, Szíria biztonsága és rendíthetetlensége Oroszország fontos feladata.

- iraq-war.ru - 

Fordította: Mészáros Dániel - Jövőnk.info

Oroszország kilövéssel fenyegeti az amerikai rakétapajzs európai elemeit

Oroszország kész megsemmisíteni az amerikai rakétavédelmi rakétarendszer Európába telepítendő elemeit, ha valódi fenyegetésnek tekinti azokat - figyelmeztetett pénteken Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter.

A telepítés "bizonyos aggodalmakat kelt, ezért meg fogjuk semmisíteni a rakétavédelmet" - hangoztatta a katonapolitikus, aki a Fekete-tenger mentén fekvő Szocsiban nyilatkozott újságíróknak. 

Szergyukov közölte, hogy az orosz fegyveres erőknek nincs szükségük semmilyen további eszközre e feladat elvégzéséhez, a rendelkezésükre álló Iszkander rakéták ugyanis képesek kiiktatni az amerikai rakétarendszer elemeit. Moszkva mindazonáltal továbbra is várja az Egyesült Államok javaslatait a vitatott rakétarendszerrel kapcsolatban - tette hozzá.

Oroszország elutasítja azt az amerikai érvet, hogy a határainak közelébe telepítendő eszközöket az iráni rakéták ellen szánják. Attól tart, hogy a rendszer elég erős lesz ahhoz, hogy Oroszország nukleáris elrettentő képességét aláássa. Orosz részről ezért azt javasolták, hogy üzemeltessék a NATO-val közösen a rendszert, de az indítványt elutasították.

Vasúti rakétakomplexumok és Oroszország nukleáris potenciálja

Az orosz média beszámolt arról, hogy az országban kifejlesztik az új generációjú harcászati vasúti rakétakomplexumot (BZSRK). A komplexum prototípusát 2020-ra hozhatják létre. Hasonló vasúti komplexumok kifejlesztésével foglalkozik India is.

Az új komplexumok egyáltalán nem hasonlítanak majd a Szovjetunióban létrehozott, RT-23 rakétával ellátott „Mologyec” komplexumokra. A program realizálása esetében az sokkal nagyobb mértékben befolyásolja majd az Oroszország és az USA közötti nukleáris egyensúlyt, mint annak idején, amikor megvalósították a “Mologyec” programot. Hatalmas ütőerejének ellenére a szovjet komplexumnak voltak hibái, amelyek korlátozták használhatóságát. Orosz hivatalos személyek felszólalásaikban szívesen beszéltek a szovjet BZSRK harci képességeiről, hangsúlyozva, hogy lemondás az ilyen rendszerekről hatalmas politikai engedmény lenne Oroszország részéről, de a rendszer reális alkalmazási feltételei nem hagytak választást Moszkvának.

Gyártásukat megszűntették, korlátozták az őrjáratokat, és végül a START-2 egyezmény alapján 2005-ben kivonták az állományból. Ez akkor is megtörtént volna, ha nem kötöttek volna semmilyen egyezményt az USA-val.

A „Mologyec” komplexum főproblémáját hatalmas, 105 tonna súlyú RT-23UTTX rakéta jelentette. Miatta nehezebb lett a vasúti szerelvény, amely hordozta a komplexumot. Bár a szerelvény tudott közlekedni a szokásos vasútvonalakon, de miatta a pálya gyakran megsérült, ami vasúti szerencsétlenségeket eredményezte. Emiatt békeidőben korlátozták az őrjáratokat.

A Szovjetunió összeomlása után egy másik problémával is álltak szemben: RT-23UTTX rakétát és annak két első lépcsőjét Ukrajnában gyártották. Ezért a Szovjetunió összeomlása után csak a hajtóművek élettartama lejártáig alkalmazhatták. A rakéták garanciális határideje 2005-ben járt le.

Minden hiányossága mellett szovjet vasúti rakétakomplexum különös aggodalomra ad okot az USA-nak. A gépkocsi alvázára szerelt mobil interkontinentális rakétához képest a vasúti komplexum nagyobb autonómiával rendelkezik. A gépkocsira szerelt komplexumok számára speciálisan előkészített területek vannak, amelyek nem esnek messze bázisuktól. A BZSRK közlekedhet az ország vasúti hálózatán, és bármilyen pontról indíthatja a rakétát. A BZSRK-t nagyon nehéz felfedezni, mert a kocsikat és a mozdonyokat közönséges tehervonatoknak álcázzák. A tömeg problémájának megoldása és kompaktabb rakéta alkalmazása esetén az ilyen komplexumot egyáltalán nem lehet megkülönböztetni a civil objektumtól.

Köztudomású, hogy Oroszországon kívül a vasúti rakétakomplexumok kifejlesztésével India is foglalkozik. Már megalkották a vasúti indítóállványokat az Agni I., Agni II. és a nemrég létrehozott Agni V. rakétához. Úgy tűnik, hogy Kína nem fejlest hasonló típusú rendszereket, és előnyben részesíti az autó karosszériás mobil rendszereket.

Orosz "Lovag" fogja őrizni az Északi-sarkvidéket

Fotó: RIAN

A gyalogsági harcjárműveket gyártó legnagyobb gyárban, a Kurganmaszavodban egy teljesen új, sarkvidéki viszonyokra tervezett jármű fejlesztéséhez kezdtek hozzá, melynek neve Ricar (Lovag).

A sajtóban megtalálható adatok alapján ez az új jármű semmiben sem hasonlítható az Oroszországban eddig gyártott páncélozott harcjárművekhez.

A Ricar, az eddig megszokott dízeles motor helyett gázturbinással lesz ellátva. Ezek a hajtóművek könnyebben indulnak és megbízhatóbban működnek sarki körülmények között és mindemellett még kompaktabbak is. Oroszország a második ország az Egyesült Államok mellett, amelynek van tapasztalata ilyen hajtóművek gyártásában és fejlesztésében páncélozott harcjárművek számára.

A jármű még ennél is fontosabb alkotóelemének számít az elektromechanikus sebességváltó és a két részből álló gépváz, ezekkel biztosítják ugyanis a szükséges teret a fegyverzet, a nagy mennyiségű üzemanyag és a gyalogos katonák számára.

A Ricar gyalogsági harcjármű (BMP) fejlesztése, a nála egyszerűbb Kurganyec-25 BMP-vel együtt, még kezdeti szakaszban van. Mivel van összefüggésben, hogy párhuzamosan két fejlesztéshez kezdtek hozzá? Világos, hogy a Ricar, gyalogsági harcjármű egy nagyon bonyolult rendszer, melynek gyártása leghamarabb csak a következő évtizedben indulhat el. Ezen jármű fejlesztésének finanszírozása az északi-sarki orosz katonai jelenlét megerősítése projektjeinek keretein belül történik, és a kezdeti szakaszt tekintve egyelőre nem emészt fel nagy forrásokat . Jelenleg Oroszország már több nagy költségű intézkedéshez kezdett hozzá, melyeknek célja a sarkvidéki katonai lehetőségek növelése.

Az orosz honvédelmi minisztérium készül felülvizsgálni a sarkvidéki Tikszi katonai repülőtér bezárásának korábbi tervét is. A repülőteret 2015-ben modernizálják. A Novaja Zemlja, sarkvidéki szigetcsoportra 2013-ban egy csoport MiG-31-es elfogó-vadászgépet fognak telepíteni. A korábban meghirdetett állami program szerint az Északi-sarkon egy új hadseregcsoportot hoznak majd létre, amely az orosz érdekeket fogja képviselni a térségben.

Jelenleg a sarkvidékben érdekelt országok között egyre élesebb vita van kialakulóban a térség jövőjét illetően. Oroszország igényt tart a Jeges-tenger nagy részére , és ragaszkodik a térség nyersanyag-felhasználásának elsőbbségi jogához. Ebben a kérdésben Oroszország véleménye ellentétben áll olyan, a régióhoz nem kapcsolódó országokéval, mint Kína, amely szerint a térség nyersanyagaihoz a világ minden országának joga van. Az ehhez hasonló, az északi határok védelmére szolgáló nagy léptékű tervek azt mutatják, hogy a sarkvidék kérdésében Moszkva nem készül feladni pozícióit.

Oroszország új típusú interkontinentális rakétákat hoz létre

Oroszország és Kína modernizálja stratégiai erőit. De eltérő koncepciókat választottak a nehéz rakétáik felcseréléséhez.

Oroszország két teljesen új típusú interkontinentális ballisztikus rakétát fejleszt ki. Az orosz média szerint, az egyik projekt: a Szármát nevű folyékony hajtóanyagú óriásrakéta, amely felváltja az RS-36M „Vajda” szovjet komplexumot, ezt a Nyugaton Sátánnak nevezik.

A Vajda komplexum immár több éve az orosz stratégiai nukleáris erők fontos eleme. Jelenleg ez a legnehezebb interkontinentális ballisztikus rakétatípus a világon. Felszálló tömege több mint 200 tonna, a rakéta hajtóműve lehetővé teszi akár 10 nukleáris robbanófej és számos más eszköz (például hamis cél) hordozását is. A rakéta röptávolsága elérheti 11-16 ezer kilométert.

Az RS-36M tömege tekintetében csak a kínai DF-5 interkontinentális rakétával hasonlítható össze, amelynek súlya 183 tonna. Csakhogy a kínai rakéta kevésbé tökéletes. Így például a start előtt hosszan tartó előkészítést igényel: tankolása csaknem két órát tart. Emiatt a rakéta az első csapással sebezhető. Kína azonban megtart körülbelül 20 darab DF-5A rakétát, mert ez az egyetlen kínai stratégiai rendszer, amellyel csapást tud mérni az USA bármelyik pontjára.

Oroszország és Kína eltérő módon közelíti meg az alapvető nehéz rakétáinak a cseréjét. Oroszország úgy döntött, hogy új technológiai szinten visszaállítja az RS-36 rendszert. Azért választották a folyékony üzemanyagú rakétát, mert a szilárd üzemanyagú rakétához képest nagyobb hasznos terhet hordozhat. Oroszország arra számít, hogy a jövőben az Egyesült Államok a világűrben kezd telepíteni rakétavédelemi rendszereit, és kiszélesíti saját rakétavédelmi lehetőségeit Európában. Nehezebb és erősebb rakéta garantáltan leküzdheti ezt a védelmet.

Ezen túlmenően, a folyékony hajtóanyagú rakéta lehetővé teszi nagypontosságú, nem-nukleáris felszerelésű, globális elérhetőséggel rendelkező stratégiai fegyver létrehozását. Oroszország megalkotja azt abban az esetben, ha az Egyesült Államok hozzálát egy ilyen fegyver kidolgozásához.

A nehéz folyékony rakéta kidolgozásával párhuzamosan Oroszország dolgozik egy új mobil szilárd üzemanyagú rakéta létrehozásán is, amely felváltja majd a Topol-M és a Jarsz komplexumokat. Így a belátható jövőben Oroszország meg akarja őrizni stratégiai nukleáris erőit.

Ami Kínát illeti, köztudomású, hogy a jelenleg gyártott mobil, szilárd üzemanyagú DF-31A rakéta mellett munkálkodik egy nehezebb szilárd üzemanyagú rakéta megalkotásán is. Ez a fegyver választ jelent az amerikai rakétavédelmi rendszerek erősítésére, de nehéz lesz biztosítani olyan röptávolságot és hasznos teherhordozást, amilyennel a DF-5 rendelkezik.

Ez a megközelítés megfelel a nukleáris erők építése kínai stratégiájának. Kína eredetileg sem törekedett arra, hogy nukleáris paritást érje el az Egyesült Államokkal. Figyelmének központjában az áll, hogy fenntartson egy kis rakétacsoportosítást, amely képes túlélni az első csapást és ezután válaszcsapást mérni.

Új passzív hírszerzési komplexum: szenzáció vagy kacsa?

Az orosz média aktívan megfoglalkozik egy katonai újdonsággal. Több lap jelentése szerint, a Védelmi Minisztérium befejezte a felderítő és az információs rendszer (MRISz) projektjének egyeztetését. Az újságcikkekből az következik, hogy az új rendszer passzív rádiós felderítési elveken alapszik, és a célt annak berendezései (a radarok, kommunikációs és navigációs rendszerek) sugárzása alapján érzékeli.

A rendszerről szóló részletes információ egyelőre nem áll rendelkezésre. De egy dolog biztos: az ilyen technika nem valami új, a passzív elektronikus hírszerzési rendszerek (RTR) kifejlesztésével szinte minden vezető ország foglalkozott a világon. A médiában a legtöbbet írtak a Kolcsuga nevű RTR-ről, amelyet még a szovjet korszakban fejlesztettek ki Ukrajnában. Hasonló rendszerek (a Vega és a Valéria) vannak Oroszországban is. És ha hiteles az új kifejlesztésről szóló információ, akkor a MRISz nevű komplexum a két rendszer tökéletesített változata, amely nagyobb távolságról érzékelheti a célt.

Külföldi tapasztalat szerint, a rendszerbe betáplálhatók a különbözőbb forrásokból kapott adatok: a mobiltelefon tornyokról, és a Wi-Fi hozzáférési pontokról, a televíziós és a rádióantennáról érkező jelek, csak az a fontos, hogy hozzáférhető legyen a megfelelő hálózat.

Az is fontos, hogy a MRISz civil célokból is alkalmazható: segítségével javítható a légi helyzetet meghatározása, ami rendkívül fontos a légiforgalmi irányítószolgálatok számára. A polgári repülőgépek holléte nagy távolságokról és nagy pontossággal meghatározható.

A katonai szféra számára azért fontos az RTR, mert segítségével észrevétlenül felderíthető az ellenség. Az ilyen állomások azonban nem tekinthetők gyógyírnak: ezek csak pótolhatják a felderítés és a hírszerzés komplex rendszerét, de nem helyettesíthetik azokat.

Ugyanakkor szélesíthetők az RTR lehetőségei: a csatornák száma növelésével nagyobb pontossággal felderíthető a cél. A jövőben az RTR reális időben átadhatja adatait a csapásmérő rendszereknek.

Azonban túl korai lenne így beszélni a MRISz-ről: a rendszert még meg kell vizsgálni.

Interkontinentális Ballisztikus Rakétacsapatok: a legbékésebb fegyvernem

53. születésnapjukat ünnepelik 2012. december 17-én a stratégiai rakétacsapatok (IBR). Ez a fegyvernem rendeltetésével tűnik ki az összes többi közül: soha nem harcolnak, ugyanakkor mindig készen állnak a háborúra. Ma az IBR, mint ahogy a többi fegyvernem is, modernizáción esik át. Hogyan fog viszont kinézni 2020-ban?

Igor Korotcsenko, katonai szakértő:

- A stratégiai rakétacsapatok a legfontosabb alkotóeleme az orosz nukleáris erőknek, és az ő állandó készenlétük a legfontosabb része Oroszország biztonságának. Jelenleg folyik az IBR modernizációja, mely a csapatok új RS-24 szilárd üzemanyaggal működő, rakétasilóból, vagy mobil eszközökről indítható interkontinentális rakétákkal lesznek ellátva.

Az, hogy az IRB a Szovjetunió felbomlása után is megmaradt a harci készenlétet fenntartó nem nagyszámú csapatok egyikének, az a fegyvernem fontosságát felismerő felső vezetés józanságának köszönhető. Ha azonban ennek a fegyvernemnek az alkotóelemeiről beszélünk, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen csapatok felszerelésének és fegyvereinek modernizációjában a legnagyobb részt a Moszkvai Hőtechnikai Intézet és a votkinszki gyár vállalták magukra, akik megtervezték és gyártják a Topol, Topol-M és a Jarsz rakétákat.

A mobil kilövőállások jelentősége az után nőtt meg jelentősen, hogy Barack Obama és Dmitrij Medvegyev aláírták a START-3 szerződést, mely eltörölte a mobil kilövőeszközök telepítésének és tárolásának lehetséges körzeteiről szóló korlátozásokat. Az, hogy lehetetlen lesz a hatalmas területeken előre kiszámítani, honnan fog indulni egy rakéta, nagyságrendekkel nehezebbé teszi annak észrevételét és elfogását. Ezzel a mobilitás sokkal fontosabb tényezővé válik, mint a több ezer tonna beton és több tíz centiméter vastagságú páncélzat a kilövőállásokon.

Fotógaléria

Az elkövetkezendő 10 év alatt a Jarsz rakéták teljesen le kell, hogy váltsák a szovjet gyártmányú Topolokat. Ha ez a feladat végre lesz hajtva, akkor el lehet majd mondani, hogy az IBR harci készültségének fenntartásának minimuma teljesítve van az amerikai rakétaelhárító rendszerek telepítésének közepette. A maximum terv azonban már nem csak az IRB számára elkülönített anyagi forrásoktól függ. Mobilitása ellenére ez a fegyvernem is védelemre szorul. Itt már olyan körzetek létrehozásáról van szó, amelyek megfelelően le vannak fedve légi és kozmikus védelmi eszközök által, és melyek határain belül a rakétakilövő állások biztosan védve lesznek az esetleges váratlan első csapástól

Nukleáris tényező: Mi tartja vissza a világot, hogy ne kezdjen egy nagy háborút?

A nukleáris elrettentés nem védi meg a világot a helyi háborúktól, de továbbra is megmenti azt a nagyhatalmak közötti háborútól. Milyen szerepet játszik manapság a nukleáris elrettentés, és fenntartja-e ezt a szerepet a jövőben?

A nukleáris elrettentés kulcsfontosságú tényezője nem a legnagyobb erejű bomba, hanem nukleáris rakétaerők megléte. A bombázórepülőgép rekeszében elhelyezett nukleáris bomba és ugyanolyan bomba között, amely egy interkontinentális ballisztikus rakéta fejében van elhelyezve, a különbség az, hogy bombázó repülőgépek támadását vissza lehet verni, az interkontinentális ballisztikus rakétatámadást viszont nem.

Az ilyen csapás visszaverhetetlensége és hatalmas pusztító ereje „abszolút fegyverré” teszi az interkontinentális ballisztikus rakétákat.

A nukleáris fegyver alkalmazásának következményeiről beszélve, figyelembe kell venni annak gyorsaságát: a második világháború idején nagy légi támadások közötti időben az állam képes volt részben, vagy teljes egészében pótolni az okozott kárt, és tovább tudta folytatni a háborút. Több ballisztikus rakéta egyidejű felrobbanása helyrehozhatatlan kárt okoz.

A hidegháború elején az USA-ban úgy véltek, hogy a Szovjetunió katonai vereségéhez elég lesz 300 darab első generációs bomba. De akkor nem állt rendelkezésre az ilyen fegyverek szükséges mennyisége, ami lehetetlenné tette az ilyen csapás mérését. Majd a koreai egekben szovjet vadászgépek megmutatták képességeiket, és meggyőzték az USA-t, hogy klasszikus bombázó repülőgépekkel aligha érheti el célját. Arra az időre, amikor az USA-ban megalkották az első nukleáris rakétákat, ez a fegyver már megvolt a Szovjetuniónak is. A nagyhatalmak rájöttek, hogy nem lesznek győztesek a nukleáris háborúban, később éppen ez képezte az Egyesült Államok és a Szovjetunió egymás mellett élésnek az alapját.

Ez a helyzet fennáll ma is. Méghozzá az meg is erősödött: hiszen minél fejlettebb egy ország, annál nagyobb kárt okoz neki a nukleáris csapás.

A nukleáris elrettentés hatékonysága a legjobb garanciája a nagyhatalmak közötti békének. De közben az államok törekedni fognak arra, hogy megvédjék magukat a nukleáris csapás ellen. A rakétavédelmi rendszerek legnagyobb veszélye nem abban rejlik, hogy reálisan megsemmisíthetik a rakétát, hanem a pszichológiai hatásban. A kormányok túlbecsülték saját képességeiket, és ez gyakran kalandos lépésekre ösztönözte őket. A nukleáris korszakban viszont a kalandorság ahhoz vezethet, hogy nem lesznek meg a bírók, akik ítélhetik majd a bűnösöket sok kis háború közepette, amelyet a megmaradt élelmiszerért, vízért és a gyógyszerekért folytatnak.

A nukleáris fegyver ereje és annak lehetséges következményei talán a legjobb érvként szolgálnak, hogy lemondjunk a nukleáris elrettentésről, különösen az egyre szaporodó helyi háborúk közepette. Sajnos, egyelőre továbbra is dominál a „nukleáris tényező”. Csak arra remélhetünk, hogy egyszer eljön majd az a nap, amikor az emberiség másként, nem pedig az önpusztítás fenyegetése révén lesz képes fenntartani a békét.

„Szeverodvinszk”: első ütések a földön

A legújabb többcélú Jaszeny 885. típusú „Szeverodvinszk” atom-tengeralattjáró elvégezte a szárnyas szuperszonikus rakéta első elindítását földi célokra. A tengeralattjáró gyári kipróbálása végéhez közeledik, és az elkövetkező hónapokban a tengeralattjárót átadják a flottának. A „Szeverodvinszk” lesz az első nyolc többcélú tengeralattjáró között, amelyet a 2011-2020-ra szóló állami fegyverzeti program szerint át kell adni a haditengerészetnek.

A 885. típusú fő-tengeralattjárót 1993-ban kezdték építeni, de a következő 10 év során a finanszírozás hiánya miatt a hajó építésével kapcsolatos munka gyakorlatilag megszűnt. A katonai kiadások növekedésével lehetővé vált a hajó építésének befejezése, de figyelembe véve, hogy eltelt egy bizonyos idő, a projektet át kellett dolgozni, pótolva azt korszerű berendezésekkel és a modern fegyverekkel.

A „Szeverodvinszk” vízrebocsátása 2010 júniusában történt, és 2011 júniusában megkezdődött a tengeralattjáró tökéletesített változatának kipróbálása. Ezen a tengeralattjárón a hazai hajóépítési gyakorlatban sok mindent először használtak, beleértve az Irtis-Amphora legújabb szonár komplexum alkalmazását is, amely ugyanúgy, mint az amerikai tengeralattjárókon, csaknem az egész orr-részt foglalja el. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy javítsák a komplexum teljesítményét. Ugyanúgy, mint az amerikai tengeralattjárókon, az ilyen antenna alkalmazása követelte, hogy megváltozzák a torpedó indítócsövek helyét: az orr-részről a központi részre helyezték át azokat.

A rakéta komplexum a tengeralattjáró fő fegyvere: a nyolc egyetemes indítószerkezet 24 különböző típusú rakétákkal tölthető. Ezek főleg Onyx típusú szuperszonikus hajóromboló rakéták, különféle rakéták, a Kaliber rakéta-torpedó komplexum, valamint a Gránát típusú stratégiai szárnyas rakéták. A rakéta-fegyverek sokfélesége a 885. típust valóban többcélú tengeralattjáróvá teszi, amely képes bármilyen feladat végrehajtására.

Ugyanakkor nagy lehetőségek növelik a hajó árát is: több mint 3 milliárd dollárba kerül egy ilyen egység. Majd sorozatgyártás bevezetésével az árat 20-30%-ra lehet csökkenteni, de kizárólag az ilyen drága és nagyobb hajók révén nem lehet megoldani új tengeralattjárók hiányát a flottánál.

A meglévő szovjet építésű atom-tengeralattjárók javítása és korszerűsítése révén csak részben lehet támogatni a flottát: az ilyen hajók üzemideje nem végtelen, a teljes modernizálásra viszont ugyanolyan összegek kellenek, mint egy új tengeralattjáró építésére.

A problémát meg lehetne oldani egy új, kisebb méretű tengeralattjáró-építésével, amelyet ugyanolyan felszerelésekkel lehetne ellátni, mint a Jaszenyt.

A fegyverek révén is meg lehetne takarítani a pénzt: nem minden feladat végrehajtásához kell 10 torpedó és 8 univerzális indítócső. Az új, 2 milliárd dollárba kerülő, 7000 tonna vízkiszorítású többfunkciós tengeralattjáró igazi „igásló” lehetne az orosz flottában. Azzal lehetne helyettesíteni a 671. projekt alapján készült tengeralattjárók különböző változatait, amelyeket a Nyugaton Viktornak, a brit tengerészek viszont „Fekete Hercegnek” hívnak.

«Vakleszállás» a fedélzetre

Az orosz mérnökök egy olyan navigációs rendszert fejlesztettek ki a haditengerészet számára, amelyik biztosítja a repülőgép-hordozókra való «vakleszállást». A közeljövőben megkezdik ennek a szerkezetnek a tesztelését, amelynek a sikere esetén új lehetőségek nyílnak meg a haditengerészet előtt.

A fedélzetre való leszállás önmagában véve nem gyáváknak való: a vadászgép normális körülmények között egy 2000 méter hosszú és 50 méter széles sávon száll le, amit itt egy gyakran mozgó, másfélszer keskenyebb és tízszer rövidebb szakaszon kell letenni. A gép megfékezését a fedélzeten a repülési irányra merőlegesen kifeszített acélkötelekkel oldják meg, amelyekbe a gép farkáról lenyújtott horog beakad (vagy azonnal felállított fékező ernyőkkel, ha már nem maradt más lehetőség), de a leszállást akkor is után-égetéssel kell végrehajtani, annak érdekében, hogy ha a kötél elcsúszik, fel tudjon szállni egy újabb körre.

Nagyon kevés olyan ember van, aki képes leszállni egy fedélzetre, az időjárási nehézségek pedig tovább csökkentik azon személyzet számát, akik készek felszállni a légvédelem ellenségével szemben: egyetlen parancsnok sem engedi a levegőbe a gépet, ha a leszállás várható feltételei meghaladják a pilóta képességeit.

Az amerikai haditengerészet nagy tapasztalatra tett szert az évek során a fedélzeti repülőgépek «vakleszállásában», ugyanakkor nem mindenki képes letenni a gépet homokviharban a Perzsa-öbölben vagy hóesésben az Észak-atlanti/Csendes-óceán felett.

Az orosz haditengerészet számára az időjárási viszontagságok kérdései még nehezebbek: az orosz haditengerészet mindkét óceáni bázisa olyan területen található, amelyik az időjárási meglepetéseiről híres. Északon ezeket a meglepetéseket tovább terheli a sarki éjszaka.

Az új «vakleszállás» rendszer SRNC néven (műholdas navigációs komplex) az úgynevezett relatív navigációnak köszönhetően drámaian növeli a repülőgépek koordinátáinak meghatározását. Ennek alapja egy régóta használt műholdas navigációs rendszer, azonban ebben az esetben a leszálló repülőgép valós időben még egy gépnek jelez, amely ezzel a szerkezettel van felszerelve. A további referenciaérték 10 cm-re javítja a koordináták meghatározásának a pontosságát és egybeveti azt a hajó koordinátáival, figyelembe véve a repülőgép-hordozó fedélzetének az ingadozását a hullámokon. A szélvédő mutatójára vetített célirány, amelyet a pilótának egy adott ponton meg kell tartania, biztosítja a leszállás irányának megtartását, valamint a fedélzet elenyésző eltéréssel való érintését, akár nulla láthatóság mellett is.

A jövőben az SRNC-t bármelyik repülőgépre felszerelhetik: a pontos leszállás bármilyen időjárási körülmény mellett nem csak a haditengerészet pilótái számára lényeges. Az SRNC egységet nem csak a repülőgépekre szerelhetik fel, hanem a repülőtér irányítótornyára is, lehetővé téve a gép leszállását akkor is, ha nem a föld nem látható. Ideális esetben egy ilyen rendszer kiküszöböli az olyan katasztrófákat, mint ami 2010. április 10-én történt a szmolenszk-i repülőtér közelében, amikor lezuhant egy Tu-154 típusú repülőgép fedélzetén a lengyel elnökkel.

Az SRNC előzetes tesztelése már bizonyított: a Szu-30 vadászgép, amelyet ezzel a szerkezettel szereltek fel, már több leszállási kísérletet hajtott végre az «Kuznyecov Tábornok» fedélzetén, kerekeivel érintve a fedélzetet. Ha a tesztelések sikeresek lesznek, akkor az SRNC-t felszerelik a szolgálatban lévő Szu-33 gépekre, valamint a jövőben a MiG-29K gépekre, amelyeket az orosz haditengerészet rendelt a 2011-20 közötti állami fegyverkezési program keretein belül.

Harci lézer: fantázia és valóság

Arról jelentek meg hírek a médiában, hogy Oroszországban ismét nekiláttak egy légi telepítésű harci lézer kifejlesztésének. Ez a projekt az A-60-as rendszer szovjet időkben megkezdett fejlesztésének lesz a folytatása. Az érdekes ebben az, hogy Oroszország éppen akkor porolja le a „lézeres” koncepciót, amikor az USA már pont felhagyott a saját ABL (Airborne Laser) programjával.

Az első amerikai kutatások ebben a témában még a múlt század 70-es éveiben kezdődtek, amikor megépült az NKC-135ALL repülőgép. Ennek a repülő labornak a fedélzetére a United Technologies vállalat szén-dioxid lézerét (СО2 lézer) telepítették. Azonban a lézer hatótávolsága nem haladta meg a néhány kilométert, ami kizárta a harcászati alkalmazását.

A fejlesztések a 1990-es évek második felében folytatódtak, amikor felmerült az igény az USA rakétavédelmi rendszerének létrehozására. Ezek után 2000-ben kezdődött a YAL-1 repülőgép fejlesztése, aminek a fedélzetére három, a célzásra és a célpont megsemmisítésére szánt lézert telepítettek.

Ennek a kimondottan drága és bonyolult rendszernek a próbák során mutatott teljesítménye nem töltötte el nagy lelkesedéssel az amerikai hadvezetést, így a védelmi kiadások csökkentésekor a projektet törölték. Az egyetlen harci lézerrel felszerelt hordozórepülő idén februárban a „repülőgép temetőben”, vagyis az USA légiereje 309. Légijármű Karbantartó és Felújító Egységének telepén (AMARG) végezte.

Ugyanekkor vették elő Oroszországban a régi A-60-as terveit. Azonban az amerikai tervekkel ellentétben, ahol a fejlesztések egy globális rakétavédelmi rendszer részeként folytak, az orosz program kezdetektől fogva egy szűkebb feladatra összpontosít. A hazai harci lézert űrjárművek elleni harcra szánják, ami első hallásra könnyebb feladatnak tűnik.

Nem kizárt, hogy az orosz lézer a rakétavédelemben is alkalmazható lesz majd. Abban az esetben a fő feladata a „rossz kezekbe került”, közepes hatótávolságú rakéták elfogása lehet.

Nukleáris elrettentés: A világ új támpontra szorul

Nukleáris elrettentés továbbra is a stratégiai stabilitás sarkköve marad, de új fenyegetések hatására szerkezete, amely a hidegháború éveiben alakult ki, összeomlani kezdett. Moszkvában a „Nukleáris fegyverek és nemzetközi biztonság a XXI. században” c. nemzetközi konferenciára került sor, amelyet új utak keresésének szentelnek a változó világban.

„A politikában nem szándékok, hanem a képességek a fontosak,” idézte Bismarckot Dimitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes, kommentálva az USA lépéseit, amelyek a rakétavédelmi rendszer telepítésére irányulnak. Mindazonáltal a stratégiai stabilitás mindenáron történő fenntartása, amely orosz-amerikai nukleáris egyensúlyon alapszik, napjainkban egyre jobban megkérdőjelezhető.

Miután múltba merült a hidegháború, Oroszország és a NATO közötti nagy konfliktus veszélye gyakorlatilag megszűnt. De a katonák konzervativizmusa és politikai hagyományok miatt nem könnyű felszabadulni azoktól a koncepcióktól, amelyek hosszú ideig benne voltak a fejekben.

Napjainkban egyre aktuálisabbá válik a nukleáris fegyverek alkalmazásának a kockázata egy helyi konfliktusban. Azok az országok, amelyek a nukleáris fegyverek kifejlesztésével foglalkoznak, ebben látják garanciát függetlenségük megőrzéséhez. Ugyanakkor számolni kell a nukleáris terrorizmus kockázatával is, hiszen jelenleg a világon elegendő számú uránforrás létezik, hogy komolyan vegyük ezt a veszélyt.

Megőrizni a világbékét és lemondani a nukleáris elrettentésről, mint az egyensúly fenntartásának az alapjáról csak közös erőfeszítésekkel lehet, véli Richard Burt, a Global Zero szervezet vezetője. Oroszország és az Egyesült Államok tevékenységében, amely a nukleáris fegyverek csökkentésére irányul, más országok is részt vehetnének, köztük Kína is.

Ugyanakkor a rakétavédelmi kapacitásépítésnek és az USA csapásmérő potenciáljának növelése a jövőben olyan helyzethez vezethet, amelyben a nem eléggé felelős vezetőség felülvizsgálhatja saját lehetőségeit az Oroszországgal folytatott vitában. Hasonló esetek nem egyszer fordultak elő a történelemben. És naiv dolog lenne azt gondolni, hogy a modern világ alapvetően megváltozta az ember természetét. Csak egy dolog változott meg: egy lehetséges hibának az ára.

Új tengeralattjárók: miért késik a Jurij Dolgorukij?

A Jurij Dolgorukij rakétahordozó tesztelése befejeződött. A hajót jövő évbe állítják hadrendbe. Ugyancsak akkor kapja meg a flotta aSzverodvinszk legújabb atom tengeralattjárót, amelynek átadása eredetileg 2012-ben lett volna.

Az új tengeralattjárók építése és tesztelése elhúzódásának okát elsősorban az építés első felében a finanszírozás késlekedésében lehetne megjelölni. De vannak más okok is: így az új fegyverrendszerek és berendezések kidolgozásával kapcsolatos problémák és a hajók állomásoztatásához szükséges infrastruktúrák kialakításának késedelme. A Jurij Dolgorukij és a Szeverodvinszk már a tengeren van, de egyes szakemberek szerint az elhúzódó építésnek vannak következményei. Igor Kaszatonov tengernagy, aki az 1992-1999-es időszakban az Orosz Haditengerészeti Flotta helyettes főparancsnoka volt, rámutatott, hogy szükség lehet egyes mechanizmusok javítására.

- Az építés után tíz évvel esedékes lehet egyes mechanizmusok tervszerű javítása. A flottába való felvételkor technikai szempontból minden egyes mechanizmust értékelni kell. Nyilván lehetnek itt problémák, de bízzunk benne, hogy rendben lesznek a dolgok.

Ugyanakkor a tengeralattjáró állapotának értékelésekor meg kell jegyezni, hogy a felszerelések, berendezések jelentős részét akkor helyezték el, amikor az utóbbi évtized közepén felújították a rendszeres finanszírozást. Vagyis: ezek a szerkezetek az eltelt idő alatt nem koptak el. Ugyanakkor az építés kezdetén beszerelt rendszerekre kiemelt figyelmet kell szánni.

Az új tengeralattjárók bázisának infrastruktúráját Viljucsinszkban hozzák létre. Az új tengeralattjárók a Csendes-óceáni Flottához kerülnek. Miután a támaszpont sem volt egészen kész, egyes információk szerint ez is oka lehetett a késedelmes építkezésnek. Ez elsősorban a Jurij Dolgorukijra vonatkozik, miután a Haditengerészeti Flottánál egyelőre nincs a Bulava rakéták számára megfelelő hajó. Ezen kívül kérdések vannak annak kapcsán is, hogy mennyire áll készen a flotta rakéta-technikai bázisa az ilyen típusú rakéták fogadására és kiszolgálására.

Az idei esztendőt azonban mégis pozitívnak tarthatjuk az orosz tengeralattjárók két projektje történetében. Hiszen a Jurij Dolgorukij és a Szeverodvinszk tesztelése során az alapvető jellemzők beigazolódtak. Nyilván a teljes üzemképességhez idő kell, de az új tengeralattjárókat majd sorozatban lehet gyártani.

Folyékony üzemanyagú rakéta a hadászati rendeltetésű csapatok számára

Az év végén megkezdik az új, folyékony üzemanyagú interkontinentális, ballisztikus rakéta gyártását. Ez a rakéta váltja majd fel az RSZ-20 típust.

Korábban rámutattak, hogy a stratégiai rendeltetésű rakétacsapatoknál (RVSZN) az új rakétát az évtized második felében állítják hadrendbe. A gyártás megkezdése lehetővé teszi, hogy betartsák a tervezett határidőt.

A silóban elhelyezett folyékony hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakéták huzamosabb ideig jelentették a Szovjetunió nukleáris erejének alapját, és ma is jelentős szerepet játszanak Oroszország nukleáris arzenáljában. Ugyanakkor az RSZ-20 (Nyugaton Satana néven ismert) elavuló rakéták kivonása egyik oka lett az orosz nukleáris erőforrás éles csökkenésének. Ebben a helyzetben kezdődött el az új generációs silótelepítésű, folyékony hajtóanyagú rakéta kidolgozása. Ugyanakkor itt komoly problémák merültek fel.

A silóban elhelyezett indító berendezések sok szempontból nyújtanak biztonságot: hiszen egy néhány száz méterre történő nukleáris robbanás sem biztos, hogy üzemképtelenné teszi a silóban elhelyezett rakétát. De a nagypontosságú rendszerek fejlődése ahhoz vezetett, hogy mostantól akár hagyományos lőszerrel, néhány száz kilogrammnyi robbanóanyaggal bármelyik siló üzemképtelen válhat.

A nagypontosságú fegyverek használatának veszélye jelenti az egyik fő okot arra, hogy az RVSZN-nél a „súlypontot” áthelyezték a mobilrendszerekre. Ezek ugyanis nehezebben fellelhető célpontot jelentenek: sem a műholdak, sem a drónok nem garantálják, hogy időben felfedezik ezeket a gépeket, vagy, hogy a megtalált objektum nem hamis célpont-e.

A silókat nem lehet elmozdítani. Oroszország területének jelentős része a meteorológiai okok miatt a műholdas felderítésre nem alkalmas. Ugyanakkor a pilóta anélküli gépeknek, a drónoknak óriási távolságokat kellene megtenniük. Mindez együttesen jelentős előnyt biztosít a mobil, a mozgatható komplexumoknak.

Oroszország és a kozmikus szállítások: itt az idő, hogy megváltoztassuk szakmánkat

Oroszország magabiztosan megtartja vezető pozíciót olyan szolgáltatásnyújtásban, mint a kozmikus szerkezetek röppályára történő kivezetése: az elmúlt 10 évben 640 sikeres indításból Oroszország 255-t hajtott végre. A második helyen az Egyesült Állomok áll 191 sikeres indítással, a harmadikon viszont Kína, amely 10 év alatt 87 sikeres indítást valósított meg.

A kozmikus szállító szerepét Oroszország a 90-es években vállalta magára. Akkor saját űrhajóinak indítása ugrásszerűen csökkent, de az ágazatot valahogy fenn kellett tartani. A műszaki-tudományos forradalomnak köszönhetően virágzásnak indultak az üzleti jellegű kozmikus utazások, ennek következtében megnövekedett az üzleti indítások száma is.

De mialatt Oroszország elsajátította a kozmikus szállító szerepét, rendszerszintű változások mentek végbe ebben az ágazatban. Az első tendenciát az jellemezte, hogy hirtelenül megelőztek bennünket a fő versenytársak - az Egyesült Államok és az EU. A Hubble, a Cassini, Mars-járók stb. bonyolult feladatokat valósítottak meg az világűrben. Ugyanakkor csökkent a bonyolult orosz projektek száma.

A másik terndencia abban állt, hogy a másdik lépcsőhöz tartozó országok – Kína és India – hozzáláttak nemzeti programok megvalósításához a hordozórakéták építésének területén. E két ország már bizonyos eredményeket ért el, és idővel az általuk indított kozmikus szerkezetek száma csak növekedni fog. A jövőben betörhetnek az indítások nemzetközi piacára is.

Végül fontos tényezővé lett a SpaceX társaság is, amely a Falcon-9 rakétával és a Dragon űrhajóval egyre magabiztosabban foglalja helyét ezen a piacon. Fontos szerepet játszottak új európai és japán kifejlesztések is.

A fenti tényezők kombinációja oda vezetett, hogy Oroszország vezető pozíciója a kozmikus indítások piacán veszélybe kerül. A Falkon-9 és a Dragon program fejlesztése a közeljövőben kereskedelmi szempontból előnyesebb komplexumot adhat a rendelőknek, mint a Szojuz vagy a Progressz.

Az egyetlen reális megoldás Oroszország számára saját kozmikus programjának tervszerű fejlesztésében rejlik, függetlenül a kereskedelmi jellegű kozmikus indításoktól. Itt több feladat vár megoldásra: először is, javítani kell a már meglévő rendszerek megbízhatóságát, amely rendszerek egyelőre az orosz kozmikus program alapját jelentik. Másodszor, üzembe kell helyezni a hordozóból és a szállító platformból álló új komplexumot, amely képes helyettesíteni a Progressz-t és a Szojuz-t, és amely versenyképes lenne az új generációjú külföldi szerkezetekhez képest. És végül Oroszországnak önálló játékosként vissza kell térnie az űrkutatás komplex és költséges projektjeinek mezejére. A Hold és a Mars, mint fontos stratégiai célok, nem takarhatják el a hatalmas Föld körüli térség tevékenységi mezejét. E fejlesztéshez pedig meg kell valtoztatnunk a világűrhöz való viszonyunkat. Ezen ágazat perspektíváit nem lehet kizárólag kereskedelmi előnyökhöz kötni: egyébként a meglévő lehetőségek hamarosan kimerülhetnek.

Ki fél a „Kaukázus-2012”-től?

 

A „Kaukázus-2012” nevű hadgyakorlat, amely a déli katonai körzetben kezdődik, ürügyként szolgált azokhoz a vádakhoz, hogy Oroszország katonai akcióra készül. De a soron levő manőver szervezői azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy ellenőrizzék az orosz hadsereg készültségét a 2008-as katonai reform megkezdése óta.

Következetesen négy katonai körzetet ellenőrzik, a hadgyakorlat tapasztalatát viszont a reform korrigálására használják. Már megtartották a „Nyugat-2009”, a „Vosztok-2010”, a „Központ-2011” nevű manővert, és most sor került a „Kaukázus-2012”-re. Fő feladata, hogy ellenőrizzék és javítsák a parancsnoki és a törzsvezetési struktúrákat. Azok a kiigazítások, amelyekre feltétlenül sor kerül, a továbbiakban nemcsak a Déli Katonai Körzetet érintik majd.

Természetesen, a dolog nem korlátozódik csak a parancsnoki struktúrák ellenőrzésére. A hadgyakorlat során különböző típusú fegyvereket, beleértve az Iszkander rakétakomplexumokat, légvédelmi rakétákat, légi erőket is alkalmaznak majd. A manőverekben nyolcezer ember vesz részt.

Oroszország számára várható volt, hogy a hadgyakorlat ürügyként szolgál majd különböző sejtésekhez. A grúz külügyminisztérium szerint például, a Kaukázus-2012 orosz hadgyakorlat fenyegeti Grúziát és az egész régiót, bár Oroszország olyan területen folytatja a manővereket, amely távol esik a grúz határtól.

De a parlamenti választások küszöbén a grúz vezetésnek az orosz fenyegetésről szóló mítoszt kell terjesztenie. Nem titok, hogy Mihail Szaakasvili ezzel a kártyával játszik, amikor meg akarja erősíteni saját pozíciót a belpolitikai porondon.

Lesz-e új ballisztikus rakéta?

 

Az amerikai rakétavédelmi rendszer kialakítására aszimmetrikus válaszként Oroszország 2018-ra új interkontinentális ballisztikus nehézrakétát hoz létre.

Ezt Szergej Karakajev vezérezredes, a hadászati rendeltetésű rakétacsapatok (RVSZN) parancsnoka jelentette ki. Az új rakéta folyékony üzemanyagú lesz.

A perspektivikus nehézrakéta kialakításával összefüggő tervekről már 2010-ben szó volt. Ugyanakkor a megvalósítás politikai tényezőktől függ. Mindenekelőtt attól, milyen haladás lesz az orosz–amerikai rakétavédelmi tárgyalásokon. Ezért ezt a perspektivikus rakétát a szakértők és a média egyre inkább úgy tekinti, mint „válaszunkat az amerikai rakétavédelmi rendszerre”. Ugyanakkor a döntés szerint a közeli évtizedekben az RVSZN csoport alapját a könnyebb rakéták alkotják – mondja Igor Korotcsenko katonai szakértő.

- Én úgy gondolom, hogy Oroszország hadászati nukleáris erőinek fejlesztésében az alapvető vonal a szilárd üzemanyagú RSZ-24 Jarsz típusú ballisztikus rakéták jelentik. A RVSZN csoport alapját az elkövetkezendő 50-60 év alatt ezek a rakétarendszerek fogják alkotni. Ami pedig a szilárd üzemanyagú nehéz ballisztikus rakétát illeti, annak a sorsa egyrészt attól függ, mennyire képes Oroszország és az Egyesült Államok egymással megállapodni az európai rakétavédelemi rendszert illetően, másrészt pedig a gazdaság lehetőségeitől. Lesz-e lehetőség arra, hogy egyidejűleg finanszírozzuk a szilárd üzemanyagú és a folyékony üzemanyagú rakétákat?

A gazdasági elgondolások mellett figyelembe kell venni a stratégiai célszerűséget is. Több szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy a silóban elhelyezett interkontinentális rakéták – akár a könnyűek, akár a nehezek – túlságosan is sebezhetők. Vlagyimir Dvorkin szakértő véleménye.

- Feltételezhető, hogy nem célszerű az új stacioner, folyékony üzemanyagú nehézrakéta kiépítése. A fegyverzeti rendszerben csak az első csapás elvégzésekor vagy esetleg a válaszcsapás feltételei között lehet szerepe. De ezek a forgatókönyvek számomra abszurdnak tűnnek, ha figyelembe veszsük, hogy milyenek a kapcsolatok a nukleáris klub fő tagjai – Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia – között.

Ebben a helyzetben a silóban elhelyezett új rakéták csoportjának kialakítása csak egyetlen esetben indokolt: ha az Egyesült Államok forszírozza a rakétavédelmi rendszer elhelyezését, és ez valóban veszélyezteti az orosz nukleáris erőforrásokat. De ez a forgatókönyv csak abban az esetben lehetséges, ha a felek visszatérnek a teljes hidegháborúhoz, ez pedig napjainkban kevéssé valószerű.

Az APEC védelmétől Távol-Kelet védőpajzsáig

Vlagyivosztok közelébe, Nahodka városba telepítik azt az ezredet, amelynél a legújabb légvédelmi eszköz, a Sz-400-asrakétakomplexum van rendszeresítve. Az új fegyver az Sz-300-aslégvédelmi rakétakomplexumot váltja fel és az ország stratégiai szempontból fontos térségeit ballisztikus rakéták esetleges támadásától fogja védelmezni.

A legújabb rendszer nahodkai telepítését hivatalosan azzal indokolják, hogy védelmet kell nyújtani a rövidesen Vlagyivosztokban rendezendő APEC-csúcsnak. Egy ilyen nagyszabású rendezvény bizonyára magára vonhatja a terrorista szervezetek figyelmét, amelyek elméletileg szervezhetnek valami hasonlót ahhoz, ami 2001. szeptember 11-én történt. Az efféle veszéllyel számolni kell és védelmet kell biztosítani ilyesmivel szemben, de nyilvánvaló, hogy az új távol-keleti légvédelmi alegység feladatai nem merülhetnek ki ezzel. Az Sz-400-asok később is Primorjéban maradnak.

A térségben a helyzet nem nevezhető nyugodtnak: a Koreai-félszigeten tapasztalható gyakori összetűzéseken kívül, amelyek Oroszországot is érintő forró konfliktussá válhatnak, azzal is számolni kell, hogy a távol-keleti és ázsiai-csendes-óceáni térség egészében véve egyre komolyabb katonai verseny színterévé válik. A térség nagyobb országai egyre fokozzák potenciáljukat, és Oroszország sem kivétel ezen a téren.

Nehéz megjósolni, hogy mely repülőgépek és egyéb légi objektumok válhatnak az Sz-400-asok célpontjává, azonban a legaktuálisabb veszélyek listája nem is olyannyira terjedelmes. Ezen előkelő hely illeti meg Japánt, amely ország egyre gyakrabban és egyre nagyobb hangerővel nyilvánítja ki Oroszországgal szembeni területi igényeit. Nem nagyon valószínű, hogy Japán katonai úton próbálja meg megoldani a problémát, azonban ezzel is számolni kell.

Az Sz-400-asok sorozatgyártása 2007-ben indult be, de 2011-ig mindössze két ezrednél rendszeresítették a rakétakomplexumot (egy-egy ezrednél négy-négy tüzérosztály, mindegyiknél 8-8 indítóállvány). Tavasszal még egy ezredet helyeztek el Kalinyingrádban, egy másikat pedig most telepítenek Nahodkába. 2011–2012 során a védelmi tárca kell, hogy 54 Sz-400-as tüzérosztállyal rendelkezzen.

Ugyanakkor komoly probléma marad napjainkban az új légvédelmi rakétarendszer telepítése helyének kiválasztása. A kézenfekvő térségek – Észak-Nyugat, Távol-Kelet, Uráli ipari térség – mellett léteznek nem ennyire egyértelmű vidékek, amelyek szintén figyelmet igényelnek. Többek között az orosz sarkvidékről van szó, ahol jelenleg a Kola-félszigeten kívül gyakorlatilag hiányzik a szervezett légvédelmi infrastruktúra. Az új légvédelmi rakétarendszerek nagy hatótávolságára való tekintettel a komplexumok Északon való telepítésének köszönhetően pótlólagos akadály alakítható ki az ellenség számára, amely az arktiszi övezeten át próbál behatolni Oroszország területére.

Az orosz légierő arktiszi gyakorlatai

Az orosz légierők nagyszabású gyakorlatokat rendeznek a sarkkörön túli vidéken a különféle repülőnemek együttműködése céljából. A manőverek során a helyi nem nukleáris konfliktusok esetére a távolsági légierő lehetőségeit kívánják begyakorolni.

Nyilván nem véletlen, hogy a gyakorlatok színhelyéül a sarkkörön túli vidéket választották. A régió iránt egyre nagyobb az érdeklődés. 2012-ben ott már gyakorlatilag mindegyik arktiszi ország manővereket rendezett.

Elvileg a sarkkörön túli vidéknek vajmi kevés alternatívája van az orosz távolsági légierő szempontjából. Hiszen a térség a hadászati rakétahordozók fő „tanterme”: a gyéren lakott óriási térség kiváló lehetőséget biztosít a gyakorlóterepek elhelyezésére. Azonban az idei gyakorlatoknak más az irányultsága. A hagyományos szárnyas rakéták indítása mellett a hadászati bombázók a Szu-27-es és a MiG-31-esvadászgépekkel való együttműködést, valamint a harcászati lőszerek alkalmazását gyakorolják be. A manőverekben nemcsak vadászgépek és bombázók vesznek részt: a harci repülőgépeket az A-50-eslégtérellenőrző repülőgépek vezetik célra, az Il-78-asok pedig üzemanyaggal töltik fel a levegőben.

A sarkkörön túli vidék nemcsak a távolsági légierő fő gyakorlóterepe, hanem a fegyveres erők bevetésének potenciális térsége is az Északi-Jeges-tenger készleteiért, ill. az északi tengeri út ellenőrzéséért kitörhető helyi konfliktusok, valamint egy hipotetikus nukleáris háború esetére. A pillanatnyi politikai helyzetből nem feltételezhető, hogy a belátható jövőben ilyen fajta konfliktusok törhetnek ki, azonban az orosz politika a „lehetőségek számbavétele” elvéből indul ki a katonai kérdésekben. Addig, amíg bármelyik külföldi ország, ill. országok tömbje fenntartja vagy fejleszti a sarkkörön túli térségben katonai lehetőségeit, az orosz fegyveres erők készülni fognak a rendelkezésükre álló minden eszköz harci bevetésére a térségben.

Az európai rakétavédelmi rendszer bővítése és a potenciális veszély Oroszország számára

Fotó:© www.navy.mil

Az európai rakétavédelmi rendszer (EMDS) telepítésének első fázisa inkább ”előkészítő” jellegű. A legfontosabb feladat ebben a szakaszban a riadó- és célmeghatározó rendszerek fejlesztése, valamint a szolgálati hatóságok együttműködésének biztosítása. Oroszország számára az EMDS telepítésének harmadik és negyedik fázisa a legveszélyesebb.

Az EMDS telepítésének második szakaszában a déli szárnyra kerül a hangsúly: a Földközi-tengeren bővíteni fogják az Aegis rendszer hajócsoportjait, amelyeket a ballisztikus rakéták elfogására fejlesztettek ki. Ezen kívül 2015-re tervezik az első szárazföldi mobil elemek telepítését az SM-3 block 1-es rakétákkal, amelyek Romániában, a Devesolu bázison kerülnek kihelyezésre.

Ebben a szakaszban tervezik továbbá az SM-3 block Ib továbbfejlesztett változatú rakéták telepítését is, amelyek modernizált, infravörös önirányító fejjel vannak felszerelve. Az EMDS ebben a formájában, a törökországi radar segítségével, képes lesz a Kelet- és Közép-Európát célzó, Irán területéről egyeként kilőtt közép-hatótávolságú rakéták elfogására. E célpontok a NATO katonai bázisai lehetnek.

Az EMDS lehetőségeinek erőteljes növekedése 2015 után várható. A harmadik fázis során tervezik az SM-3 block IIa rakéták tengeri- és szárazföldi telepítését, továbbá az SM-3 rakétákkal és a SPY-1 radarral felszerelt szárazföldi komplexum megjelenését Lengyelországban, a Balti-tenger partjaihoz közel.

A rakéta- és az Aegis radarrendszerek potenciális telepítése Európa északi részén, különösen az ezzel a rendszerrel felszerelt hajók az északi tengereken – Balti-, Norvég- és Barents-tengeren – már veszélyeztethetik az orosz stratégiai nukleáris erőforrásokat.

Az északra telepített hajók és az Aegis rendszerű szárazföldi komplexumok bizonyos feltételek mellett képesek lesznek azon rakéták elfogására, amelyeket az Oroszország európai részén található Stratégiai Rakéta Erők bázisairól és az északi-flotta tengeralattjáróiról bocsájtanak ki. Ezek a lehetőségek tovább erősödnek az SM-3 block IIb rakéták negyedik fázisban való telepítésüket követően.  Az Aegis rendszer hajóinak száma 20-ra emelkedik az Atlani-óceán térségében. Ezek a hajók Spanyolországban és Nagy-Britanniában fognak állomásozni, amelyeket könnyen áttelepíthetnek a Barents- és Norvég-tengerekre.

Azonban meg kell jegyezni, hogy az északi tengereken állomásozó hajók az ”Irán elleni pajzs” formájában elméletileg hatástalanok. Még ha Irán létrehozna egy interkontinentális ballisztikus rakétát azért, hogy az Egyesült Államok területén található célpontokat semmisítsen meg, a Skandinávia és a hozzá tartozó vizek feletti röppályája több mint ezer km feletti magasságon haladna, amely kizárja az SM-3 rakétákkal való elfogást.

Az európai rakétavédelmi rendszer nagyobb része egyelőre csak papíron valósult meg, továbbá a lengyel bázis sorsát sem határozták meg. Barack Obama az Egyesült Államokbeli elnökválasztáson való győzelme esetén nem kizárt, hogy ez a terv, az Aegis rendszerű hajók Észak-Európa tengerein való telepítésének tervével együtt törlésre kerül, így pedig az EMDS súlypontja továbbra is délen maradna. Ebben az esetben az új hordozórakéták és radarok például Bulgáriában jelenhetnek meg. Ez védelmet nyújthat Iránnal szemben anélkül, hogy fenyegetnék az orosz Stratégiai Nukleáris Erőforrásokat.

Azonban, ha az aktivitást áthelyezik északra, Oroszország annak megfelelően fog reagálni. Az ”Iskander” komplexumok telepítése csak egy, a lehetséges intézkedések közül. Ha nem sikerül megállapodni az Egyesült Államokkal, akkor megvalósul a jelenlegi európai biztonsági rendszer teljes felülvizsgálata, beleértve Oroszország végleges kivonulását a Hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből (CFE), amelynek végrehajtására moratóriumot vezettek be. Szélsőséges intézkedés formájában lehetséges a Közép- és rövid hatótávolságú rakétákról szóló szerződésből és a Stratégiai támadó fegyverek csökkentéséről szóló szerződésből való kilépés (START-3)

Új orosz légvédelmi rendszerek: a Pancir védelmet fog biztosítani az Sz-400-asnak

Fotó: RIAN

Az esetleges ellenség csapásaival szembeni lég- és rakétavédelmi rendszerek védelme a legfontosabb feladat  a mai  háborúban. Az Almaz-Antej légvédelmi konszern szerződéseket kötött a védelmi tárcával a csapatok új fegyverzeti rendszerekkel való ellátására a 2012. évi  állami hadiipari megrendelés keretében. Ez megköveteli az üzemek műszaki új berendezésekkel való ellátását, de a gyártás üteme növekszik.

A szállítani kívánt fegyverzetek és technika közt található 28 Pancir-Sz1légvédelmi rakéta-ágyúkomplexum. A nevezett mobil közelharci komplexumok a  nagy hatótávolságú légvédelmi-rakétavédelmi rendszerek védelmét szolgálja szárnyas rakéták és egyéb precíz fegyverek támadásával szemben.

Jelenleg a légvédelmi alegységeknél összesen 10 ilyen gép van rendszeresítve, amelyet 2010-ben szállítottak ki. Az üzemeltetés során szerzett tapasztalatok alapján a haditechnikát továbbfejlesztették, és a szállítás nagyobb mennyiségben történt. A Pancir különosztályokat előreláthatólag légvédelmi rakétadandárok kötelékébe helyezik, aminek köszönhetően fokozható harci  stabilitásuk: a mai háborúban a nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek a „tiszta égboltot” biztosítani kívánó  ellenség elsőrendű célpontjává válnak.

 A Pancir nem az egyedüli rendszer, amelyik efféle feladatokat láthat el. Rövidesen a Morfej közelharci komplexummal bővülhet ki, amelyikhez 10 km hatótávolságú új rakéták tartoznak majd.

Az Almaz-Antej légvédelmi konszern a fegyverkezési állami program megvalósítása keretében modernizálja termelési kapacitásait. Az állami fegyverkezési program keretében modernizálni kívánják  azAvangard moszkvai gépgyártó üzemet, ahol különböző típusú légvédelmi rakétákat gyártanak. A konszern jelentős pénzösszeget fektet be az Avangard felfegyverzésébe, az üzemben a termelés az utóbbi években tízszeresre fokozódott, a gyártás üteme évente több száz rakétát tesz ki és a jövőben a növekedés folytatódik.

Az üzem együttműködést  alakít ki  felsőoktatási intézményekkel, többek között a Bauman Műszaki Egyetemmel, ahol Avangard innovációs központot hoztak létre, aminek köszönhetően a diákok bekapcsolódhatnak az üzem tevékenységébe, a gyár pedig újabb szakembereket kap.

Repülőgép-hordozó az orosz Haditengerészetnek

Fotó: en.wikipedia.org

A repülőgép-hordozó manapság elengedhetetlen eleme a nagyhatalmak tengeri flottáinak. Az orosz Haditengerészet számára új repülőgép-hordozók építsének lehetőségéről már nagyon rég óta szó van. Oroszország azonban ahhoz, hogy egy új, teljes értékű hajója legyen, nem rendelkezik egy sor kulcsfontosságú elemmel.

A modern repülőgép-hordozónak sokféle jellemzője van. Az egyik legfontosabb ezek közül a repülőgépek fel- és leszállásának módja. Ez alapján a következő csoportokat különböztetik meg:

CATOBAR – Catapult Take-Off But Arrested Recovery – a repülőgépek gőzkatapult segítségével szállnak fel és fékezőkötéllel lassítva, fékhorog segítségével szállnak le. Az ilyen típusú repülőgép-hordozók képesek felemelni a levegőbe akár 40 tonnás gépeket is, beleértve a fedélzeti transzportereket és az AWACS repülőgépeket – „repülő-radarokat” is.

STOBAR – Short Take-off But Arrested Recovery – ezek a gépek saját erőből rövid nekifutással szállnak fel, a leszállást azonban fékezőkötelek segítik. Az orosz „Kuznyecov Admirális” is ilyen típusú repülőgép-hordozó.

A STOBAR előnye az egyszerűsége és az, hogy bár olcsóbb, mint a CATOVAR, méretét tekintve viszont hasonló. Mindezzel együtt a STOBAR alapvető hibákkal rendelkezik: a felszállási súly korlátozva van. Ezen kívül az ugródeszkáról lehetetlen a levegőbe emelni egy repülőgépet vagy repülő radart.

A harmadik repülőgép-hordozó típus a STOVL – Short Take-off and Vertical Landing, ezek a hajók azonban súlyos korlátokkal küzdenek. Arról már nem is beszélve, hogy ez a típus megköveteli a vertikális fel- és leszálló vadászrepülőgép létét, amellyel Oroszország nem rendelkezik.

Így Oroszország egy egyszerű választás előtt áll: STOBAR vagy CATOBAR típusú legyen az új hajó?

Vegyük sorra most azokat a kulcsfontosságú elemeket, amelyek nélkül egy perspektívával rendelkező orosz repülőgép-hordozónak nincs esélye.

A katapult. Az ezzel kapcsolatos szovjet próbálkozások csak néhány kísérleti példányig jutottak. Ezeket tovább fejleszteni aligha van értelme, hiszen az amerikai és a brit Haditengerészetnél már az EMALSelektromágneses katapultot használják. A szakértők szerint egy hasonló szerkezet kidolgozása és kísérleti fázisa mintegy 6-7 évbe telik. Tekintve, hogy a repülőgép-hordozó körülbelül 2015-16-ra készülne el, és 2022-23-ban vetnék be, ez az időintervallum nem jelent problémát.

A következő kulcsfontosságú elem a szállító repülőgép vagy a repülő radar. Ilyennel Oroszország nem rendelkezik, az An-71 és a Jak-44 kidolgozását már rég leállították. Így ezt is nulláról kellene kezdeni, talán a Jak-44 alapján, amelynek időtartama nem kevesebb 6-7 évnél.

Végül a repülőgép-hordozó számára elengedhetetlen egy harci repülőgép: a Szu-33-at többet nem gyártják és egyértelmű, hogy elöregedett, a MiG-29K a jelenlegi formájában ugyan végrehajt harci feladatokat, de ezt a modellt a 70-es években dolgozták ki, így ez is öregedőfélben van. A legésszerűbb változat a T-50-es harci repülőgép. Ennek kidolgozása mintegy 10 évet vehet igénybe.

Ezeknek a berendezéseknek és rendszereknek a kidolgozása több milliárd $-ba kerül. Azt, hogy ilyen költségek indokoltak e, az ország felső vezetésének kell eldönteni. Azt azonban érdemes észben tartani, hogy egy teljes értékű légi fedezet nélkül, beleértve a partoktól távoli hadiflottát is, amelyre az állam 5 trillió rubelt kíván költeni, mindez csak egy igen költséges kevéssé értelmes játéknak minősül.

Oroszország tengeralattjáró flottájának jövője

Fotó: RIAN

Oroszország a tengeralattjárókon szolgáló katonák napját ünnepli. Az orosz Haditengerészet tengeralattjáró-egységei nincsenek könnyű helyzetben. Nagyon nagy jelentőségűek az elkövetkezendő évek, amelyek meghatározzák a fegyverkezésről szóló állami program végrehajtásának menetét.

A 955-ös „Borej” program elsőszámú, a K-535-ös Jurij Dolgorukij névre keresztelt rakétahordozó hajóját már idén tavasszal-nyáron üzembe helyezik. A másodikat, a K-550-es Alekszandr Nyevszkijt pedig ősszel, amikor is a harmadik hajó – Vlagyimir Monomah – is vízre száll. Idén a negyedik hajó munkálatai is meg kezdődnek.

Az építkezés üteme nő. A Jurij Dolgorukij elnevezésű hajó alapozási munkálatai és vízrebocsátása között 17 év telt el. Az Alkeszandr Nyevszkij és a Vlagyimir Monomah esetében ez az idő 8 évre csökkent.

Oroszország nukleáris pajzsának haditengerészeti eleme teljes mértékben biztosított.  Manapság azonban a legfőbb hiány a többcélú tengeralattjáró hajókból van, amelyeket különböző feltételek mellett lehet bevetni és elengedhetetlenek a saját flottájuk segítésére, ill. az ellenséges flotta megsemmisítésére.

„Mindenkinek sok, de nem Oroszországnak” . Így érdemes megfogalmazni azt a programot, amely Oroszország számára a többcélú atom és diesel tengeralattjárók építését valósítja meg. Az elkövetkezendő évtizedben a tengeralattjáró flotta 8-10 diesel tengeralattjáróval és 10 többcélú atom tengeralattjáróval lesz gazdagabb a 885 Jászeny program keretein belül.

Jelenleg Oroszország Haditengerészetének birtokában 27 többcélú atom tengeralattjáró van, amelyek közül 2020 után mindössze 10-12 hajó – a 949A Antyej és a 971 Suka-B projektek hajói – lesz működőképes.

Végül is az orosz flotta az 50 többcélú hajójából úgy 26-30-at veszít el, amelyekért cserébe 20-at kap. Ez 6-10 hajó veszteség. Elképzelhető, hogy ez nem olyan kritikus, de ez a hajószám, amellyel az orosz hadiflotta rendelkezik nem elég, annál is inkább, mivel a tengeralattjárók nagy része felújítás alatt áll, vagy arra vár.

Az a terület, amelyen az orosz flottának mindenekelőtt szüksége van a többcélú tengeralattjárókra, a Távol-Kelet. Itt feltétlenül számolni kell Japán haditengerészetével, amely 18 modern diesel tengeralattjáróval rendelkezik, és amely rendszeresen fitogtatja erejét. A japán hadiflotta továbbá fejlett felszíni flottát és tengeralattjáró-elhárító repülőgépeket is a magáénak tudhat. Oroszország csendes-óceáni flottája alulmarad Japánéval szemben, és az egyensúly megtartásának az egyik legfőbb részét a haditengerészet képezi. Formálisan a csendes-óceáni flotta is 18 többcélú atom és diesel tengeralattjáróval rendelkezik, azonban nagyrészük harcképtelen. Az orosz flottában 15 évnél fiatalabb hajó nincsen. Összehasonlításképp: a 18 japán tengeralattjáró közül 15-öt az elmúlt 15 év során építettek.

A többcélú tengeralattjárók hiányának kompenzálása lehetséges, ehhez a program jelentős modernizálására, ill. atom és diesel tengeralattjárók minél gyorsabb építésére van szükség.

Vlagyimir Putyin Oroszország nukleáris pajzsáról

Vlagyimir Putyin elnökjelölt programcikket közölt a nemzetbiztonság kérdéseiről, és részletesen kitért a fegyveres erők új technikával történő felszerelésére. Az általa közölt számadatok alapján előre lehet jelezni, hogy milyen lesz a fegyveres erők új arculata az évtized végére. Mindenekelőtt a hadászati nukleáris erőkről van szó.

A hadsereget a következő évtizedben több mint 400 korszerű, földi és tengeri irányítású interkontinentális ballisztikus rakétával, 8 stratégiai rendeltetésű tengeralattjáró-cirkálóval látják el…” – írja Vlagyimir Putyin.

10 év alatt elérhető a 400 rakéta legyártása. 2011-ben a hadsereg közel 30 interkontinentális, ballisztikus rakétát kapott: földi indítású Jarsz és Topol-M, valamint tengeri indítású Bulava és Szinyeva rakétákat. A pénzügyi és az adminisztratív intézkedések összehangolásával sikerül egyharmadával növelni a rakéták gyártását. A kérdés itt az orosz stratégiai nukleáris erők konfigurációja 2020-ban, ami nyilván különbözni fog a mostanitól.

A flotta állományába 8 tengeralattjáró rakétahordozó nehézcirkáló kerül a 955-ös projekt alapján. A három első cirkáló, a Jurij Dolgorukij, az Alekszandr Nyevszkij és a Vlagyimir Monomah 16-16 Bulava interkontinentális, ballisztikus rakétát hordoz. Az 955U terv alapján épülő öt cirkáló 20-20 ilyen típusú rakéta hordozására lesz alkalmas. Összességében az új rakétahordozókon 148 rakéta helyezhető el. Figyelemmel az oktatási és a műszaki kísérletekkel kapcsolatos kilövésekre, a gyártási program így 160-70 Bulava rakétát irányoz elő.

A Flotta kötelékében marad hat 667BDRM projektű tengeralattjáró. Ötöt közülük már felszereltek R-29RMU2 Szinyeva rakétákkal. A hatodik felszereléséhez 16 ilyen rakétára van szükség. Figyelemmel a próbafellövésekre, valamint a Szinyeva új modifikációjára, a Lajnyer rakétára, az R-29RMU modernizált változatának gyártása az évtizedben elérheti a 40-et.

Így a nukleáris erők tengeri komponensének aránya 200-210 rakéta, azaz az orosz stratégiai nukleáris erőforrásnak közel a fele. Ez gyökeres változást jelent az orosz nukleáris stratégiában: az 50-es évektől kezdve a nukleáris lőszerek nagyobb része a szárazföldi indítású rakétákra jutott.

Így a hadászati rendeltetésű rakétacsapatok 190-200 rakétával rendelkeznek majd. Gyakorlatilag garantálható, hogy mindezek a rakéták az RSZ-24 Jarsz típushoz tartoznak, miután a RSZ-12M2 Topol-M rakéták gyártását 2011-ben beszüntették a Jarsz javára. Ugyanakkor a most kidolgozás alatt álló új generációs rakéták sorozatgyártásig még sok idő telik el.

190-200 Jarsz elég ahhoz, hogy felváltsák a rakétacsapatoknál levő –a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején gyártott - 170 darab RSZ-12M Topol rakétákat és biztosítva legyen a műszaki próbákhoz szükséges rakéták száma is. Ezen kívül 2020-ig a rakétacsapatok rendelkezésére áll még az R-36M2 utolsó sorozataiból 20 rakéta. Ezeket majd a 2020-2025-ös években váltják fel az új típusú rakéták. Hadrendben marad 70 Topol-M rakéta (ezek 1997-2011-es gyártásúak), amelyek egy részét a használat meghosszabbítás céljait szolgáló kilövésekre használják fel.

Milyen lesz összességében Oroszország stratégiai nukleáris potenciálja 2020-ra? A Haditengerészeti Flotta 14 tengeralattjáróval rendelkezik, amelyen 244 indító berendezés lesz elhelyezve. A rakétacsapatoknál közel 250 mobil és siló telepítésű rakéta lesz. A légierőkhöz közel 80 hadászati bombázó tartozik, amelyek mindegyikéhez a START-3 szerződés értelmében egy nukleáris töltet tartozik. Összesen több mint 570 hordozó közel kétezer töltettel. Vagyis: Oroszország nem éri el a START-3-ban megadott korlátozási határt a hordozók számára (ami 700 telepített és összességében 800  – telepített és telepítetlen - hordozót jelent), de jelentékenyen túllépi a töltetekre vonatkozó korlátozást (1550).

Ilyen formán realitássá válik a hadászati rendeltetésű rakétacsapatok főparancsnokának még 2011-ben elhangzott kijelentése, hogy az új rakéták telepítésével és a töltetek számának korlátozásával egészében véve „beleférnek” a szerződésben foglalt korlátozásokba. A „fölösleges" tölteteket raktárokon tarthatják, és szükség esetén juttathatják el a hordozókhoz, például a nemzetközi helyzet kiéleződése esetén.