ÁLLAMADÓSSÁGOK ÚJ UTAKON

EU/IMF LÁZADÁS:GÖRÖGORSZÁG, IZLAND, LETTORSZÁG UTAT MUTAT

ÁLLAMADÓSSÁGOK

ÚJ UTAKON

(MAGYARORSZÁGON SENKI NEM MER AZ ÁLLAMADÓSSÁGRÓL - annak törvényi vagy erkölcsi alaptalanságáról - beszélni - most)

** It's NOT About The Money, It's About The Lifestyle! **

EU/IMF LÁZADÁS:
GÖRÖGORSZÁG, IZLAND, LETTORSZÁG UTAT MUTAT

Ellen Brown, December 7th, 2009
http://www.webofdebt.com/articles/eu_imf.php

A teljes pénzügyi összeomlás, ami azelőtt csak a fejlődő országok problémája volt, megérkezett Európába. Európa kicsi és adóssággal terhelt országai Argentina pédáját követhetik, egyszerűen felmondva hiteleiket. Ez, a terhet a hitelező országokra tolná, akik az egész problémát egyszerűen a könyvelési szabályok megváltoztatásával megoldhatnák.

A teljes pénzügyi összeomlás, ami régen csak a fejlődő országok problémája volt, most elérkezett Európába. Az IMF a "megszorító intézkedései" az Európai Unió peremén, Görögországot, Izlandot és Lettországot sújtják a legjobban. De ezek nem a szokásos harmadik világbeli adósságkérelmezők. A történelemben az izlandi vikingek mindig visszaverték az angol hódítókat, a lett törzsek még a vikingeket is elkergették és a görögök az egész perzsa birodalmat elfoglalták.

Ha valaki képes szembeszállni az IMF-fel, akkor ezek a bátor népek képesek.

Az elmúlt évtizedekben országok tucatjai váltak fizetésképtelenné. Legutóbb pl. Dubai, amelyik 2009 november 26-án hirdetett moratóriumot az adósságaira. Ha az egykor pazarul gazdag arab emirátus is fizetésképtelen lehet, a kétségbeesettebb országokkal is megtörténhet ugyanez. És amikor az az alternatíva, hogy pusztítsák el a helyi ipart, akkor nehéz érvelni, hogy ez helyes.

Ez különösen igaz, amikor főleg a hitelezők a hibásak az adósok bajaiért és jó alappal lehet érvelni,hogy az adósságok nem is léteznek.

Görögország problémái akkor kezdődtek, amikor az alacsony kamatlábat, ami nem volt jó Görögországnak, csak azért tartották fenn, hogy megelőzzék a német gazdasági visszaesést.

Izlandot és Lettországot olyan magánadósságokért tették felelőssé, amelyhez semmi közük.

Michael Hudaon közgazdász írja:
"Az Eeuópai Unió és az International Monetary Fund azt mondta nekik, hogy helyettesítsék a magánadósságot közösségi kötelezettségvállalással, adóemeléseken, a közkiadások megkurtításán és a lakosság megtakarításainak megcsapolásán keresztül. A felháborodás növekszik, nem csak azokkal szemben, akik felhalmozták az adósságot...hanem azonneoliberális külföldi tanácsadókkal és hitelezőkkel szemben, akik nyomást gyakoroltak a kormányokra, hogy adják el a bankokat és a köszolgáltatásokat bennfennteseknek.

A diszfunkcionális EU: ahol hiányzik a közös valuta

Görögország lehet az első EU peremállam, amelyik fellázad.

Ambrose Evans-Pritchard a vasárnapi Daily Telegraph-ban azt írja:, "Görögoerszág az első ország, Európa repedező monetáris unijának peremén, amelyim ellentmond Brüsszelnek és elutasítja a sötét középkori jövedelem inflálás pióca terápiáját. George Papandreou miniszterelnök pénteken azt mondta: "A fizetésből élők nenm fognak fizetni ezért a helyzetért: sehova nem jutunk a bérbefagyasztással és költségvetés-csökkentéssel. Nem azért jutottunk hatalomra, hogy lebontsuk a szociális államot."

Evans-Pritchard szerint:
"Mr Papandreou-nak jó oka van, hogy Európa lábához dobja a kesztyűt. Görögországnak azt mondják, hogy fogadja el az IMF típusú megszorítási csomagot, leértéklés nélkül, ami az IMF központi terve. A recept romboló és garantáltan önpusztító." A valutát nem lehet leértékelni, mert ugyanazt az eurot használják mindenütt. Ez azt jelenti, hogy míg az ország adósságtörlesztési képességét a megszorítások megbénítják, az adósságtehet semmilyen módon nem csökkenthető.

Evans-Pritchard következtetése:
"Az a mélyebb igazság, hogy Europában kevesen mernek arról beszélni, hogy az EMU diszfunkcionális - Görögországnak, Németországnak, mindenkinek."

Ez is még egy oka, amiért Izland, amelyik még nem EU tag, lehet, hogy felülvizsgálja álláspontját. A tagság feltételekeént azt kívánják, hogy Izland olyan megállapodást kössön, amelyik a holland és német számlatulajdonosokat kártalanítaná, az IceSave öaazeomlásával elszenvedett veszteségeikét. Az IceSave Izland magánbankjának offshore leánybankja volt.

Eva Joly, egy norvég-francai önkormányzati szakértő, akit az izlandi bankcsődök vizsgálatával bíztak meg ezt zsarolásnak nevezi. Figyelmeztett, hogy ha engednek az EU követelésnek, akkor megfosztják Izlandot erőforrásaitól és embereitől, akik munkakereső kivándorlásra kényszerítenek.

Lettország tagja az EU-nak és azzal számolnak, hogy bevezeti az eurot, de még nem érte el ezt a fázist. Időközben az IMF és az EU azt mondta a kormánynak, hogy vegyen fel valuta kölcsönöket, hogy stabilizálja a helyi valuta árfolyamát, azért hogy segítse a az idegen bankoktól valutában felvett jelzálog kölcsönök törlesztését. Az IMF pénzek feltételeként a szokásos költségvetési megszorításokat is követelik.

Nils Muiznieks, a lett Advanced Social and Political Research Institute-ban, Riga-ban így panaszkodott:
"A viág többi része ösztönző csomagokat léptetnek életbe, a GDP 1 és 10 százaléka közötti értékben, és Lettországtól azt kérték, hogy súlyosan csökkentse kiadásait - idén kb. 38 százalékkal a közszférában - és emelje az adókat a kieső bevételek pótlására."

Novemberben a lett kormány elfogadta a legutóbbi évek legszigorúbb költségvetését, 11%-kal csökkentéssel. A kormány már megemelte az adókat, csökkentette a közkiadásokat és kormányzati béreket, bezárta iskolák és kórházak tucatjait. Ennek eredményeként a nemzeti bank előrejelzése 17.5%-os gazdasági visszaesést jövendöl erre az évre, ha egyáltalán a termelő gazdaság talpon marad.

Izlandon a gazdaság 7.2%-kal csökkent a harmadik negyedévben, ami a legnagyobb csökkenés, amióta az adatokat nyilvántartják.

Ahogy más országokban is, ahol feltették a termelékenység kopott neoliberális hanglemezét, a foglalkoztatottság és a termelés megbénul, és a gazdaságok térdrekényszerülnek.

Az a cinikus vélemény, hogy ezeket szándékosan idézik elő.

Ahelyett, hogy a poszt-szovjet nemzeteket segítették volna, önálló gazdaságuk megteremtésében Marshall Auerback szerint, "a Nyugat gazdasági kagylónak nézte őket, amiket fel kellett törni, eladósítani hogy kivonják a kamatjövedelmeket és elvégezzék a tőkelecsapolást, majd otthagyták az üres kagylókat."

De az emberek nem engedelmeskednek vakon mindennek. Lettországban a múlt héten, amikor a parlament azt tárgyalta, hogy mit kezdjenek az adóssággal, tüntető diákok és tanárok ezrei lepték el az utcákat, tiltakozván a többszáz iskolat bezárása és a tanári fizetések 60%-ra csökkentése miatt. A tüntetők transzparensei: Eladták a lelküket az ördögnek" és "Mi a szegénység ellen vagyunk".

Az izlandi parlamentben, az IceSave vita 140 órán át tartott, ami új rekord. A lakosság növekvő része ellenzi, hogy elfogadjon egy olyan adósságot, amit nem a kormány csinált.

Egy december 3.-iu cikkében, a Daily Mail-ben: "Mit taníthat Izland a konzervatívoknak", Mary Ellen Synon azt írja, amióta az izlandi gazdaság tavaly összeomlott, "a brüsszeli birodalomépítők biztosak voltak, hogy a csődbement és reszkető izlandiak végül készek lesznek, hogy elcseréljék a függetlenségüket az EU tagság "stabilitására".

De a múlt hónapban a közvéleménykutatások szerint az izlandiak 54%-a ellenezte a tagságot és csak 29 százalék volt mellette.

Synon azt írja: "Lehet, hogy az izlandiakat a hideg rázta ki tavaly, de mostmár lassan kimásznak a jólétük romjai alól s eldöntötték, hogy a es legértékesebb dolog, ami megmaradt nekik az a függetlenségük. Nem akarják elcserélni, még akkor sem, ha esetleg az Európai Központi Bank kimentené őket."

Izland, Lettország és Görögország, abban a helyzetben vannak, hogy a lapok kiterítésére kényszerítsék az IMF-et és az EU-t.

Egy október 1.-i cikkében (Lettország - folytatódik az őrület)," Marshall Auerback leírt véleménye szerint Lettország adóságproblémája egy hétvégén megoldható egy sor intézkedéssel:
(1) nem kell felvenni a telefont, amikor a külföldi hitelezők hívját a kormányt;
(2) Bejelenteni a bankok fizetésképtelenségét, a külső adósságaikat alaptőkévé alakítani, és ujra megnyitni őket és helyi valutában adva 100%-os garanciát a betéteseknek; és
(3) helyi valutában minimálbéres állásokat nyitni az egészségügyben, mindenkinek aki kész és képes dolgozni, úgy, ahogy azt Argentinában csinálták, amikor a Kirchner kormény elutasította az IMF adósságtörlesztésre vonatkozó toxikus csomagtervét."

Evans-Pritchard hasonló gyógyszert ajánl Görögországnak, hogy kitörjön ebből a halálos forgásból, Argentina példáját követve.

Helyreállíthatná valutáját, leértékelhetné azt, hozhatna olyan törvényt, ami a belső euroban fennálló adósságot helyi valutává konvertálná és újratárgyalhatná a külföldi szerződéseket."

A járatlan út: nemet mondani az IMF-nek

Az IMF-fel szembeszállni, nem egy kitaposott út, de Argentina megmutatta merre kell menni.

Szemben a jóslatokkal, hogy a gazdaság összeomlana a külföldi hitelek nélkül, 2001-ben elutasította a hitelezőket és egyszerűen felmondta az adósságait.

2004 őszére, a több mint 100 milliárd dolláros adósság felmondása után 3 évvel, az ország jó úton volt a gazdasági helyreállás felé; és ezt idegen segítég nélkül érte el.

Két egymást követő évben 8%-kal növekedett a gazdaság.

Növekedett az export, a valuta stabil volt, visszatértek a befektetők, csökkent a munkanélküliség.

"Fontos történelmi tény, ami megkérdőjelezi 25 év hibás politikáját." mondja Mark Weisbot közgazdász egy 2004-es interjúban, amit a New York Times idéz. "Míg más országok csak sántikálnak, Argentinában nagyon egészséges a fejlődés és semmi nem mutat arra, hogy ezt ne lehetne hosszútávon fenntartani. És mindezt úgy érték el, hogy semmilyen engedményt sem tettek a külföldi tőke beáramlás kedvéért."

Weisbrot a washingtoni agytröszt, Center for Economic and Policy Research, egyik igazgatója, aki 2009 októberében 41 IMF-nek adós országról készített tanulmányt. A tanulmány szerint az IMF-e megszorító intézkedések, beleértve a kiadáscsökkentést és a szigorú monetáris politikát, inkább károkat okoztak, semmint segítették volna ezeket a gazdaságokat.

Ugyanez volt a következtetése annak a tanulmánynak, amit tavaly februárban Yonca Özdemir, az ankarai Middle East Technical University-n publikált, összehasonlítva az Argentinának és Törökországnak nyujtott IMF segélyt. Mindkét "emelkedő" piac súlyos gazdasági válságon ment át 2001-ben, amit megelőzött a krónikus fiskális hiány, elégtelen export növekedés, politikai intstabilitás, nagy eladósodottság és gazdasági egyenlőtlenség.

Amikor Argentina szakított az IMF-fel, Törökország megfogadta az IMF tanácsokat.

A végeredmény:

Argentina talpraállt, míg Törökország még mindig pénzügyi krízisben van.

Törökországot függősége a külföldi beruházásoktól nagyon érzékennyé tette a globális recesszióval szemben. Argentina ehelyett a közvetlen belső beruházásokat választotta, és fejleszteni kezdte honi iparát.

A pénzt a fejlesztésre Argentina nem külföldi befektetőktől kapta. Saját pénzt bocsátott ki, a saját nemzeti bankján keresztül.

Korábban, amikor 1995-ben, majd 2000-ben, a nemzeti valuta teljesen összeomlott, Argentina helyi kormányzatai helyi kötvényeket bocsátottak ki, ami pénzként funkcionált. A tartományok az alkalmazottakat papír utalványokkal fizették, amit "adósság-törlesztő kötvénynek" neveztek, és amit az argentin peso valuta egyenértékében fejeztek ki. A kötvények megszünették a tartományok adósságát az alkalmazottak felé, amit azután a helyi közösségben költöttek el. A tartományok "pénzt csináltak" az adósságukból, azzal, hogy a kötvényeiket pénzként elismerték.

Argentina nagy ország, sokkal több természeti erőforrással, mint Izland, Lettország vagy Görögország, de az új technológiák ma már lehetővé teszik a kis országoknak is, hogy önellátók legyenek. Lásd: David Blume, Alcohol Can Be a Gas.

Helyi valutát, a helyi fejlesztéshez

A valuta kibocsátása és kölcsönzése a kormányok szuverén joga, és ez az a jog, amit Lettország és Izland el fog veszíteni, ha csatlakozik az EU-hoz, ami megtiltja a tagállamoknak, hogy kölcsönt vegyenek fel a saját központi bankjaiktól.

Lettország és Izland olyan természeti erőforrásokkal rendelkeznek, amiket ki lehet fejleszteni ha kapnak rá hitelt; és a helyi valutájuk szuverén irányításával, hozzájuthatnak ehhez a hitelhez egyszerűen, ha az állami tulajdonban lévő banjaikban egyszerű könyvelési lépéssel létrehozzák.

Tény, hogy semmi rendkívüli nincs ebben a javaslatban.MINDEN magánbank úgy jut hitelhez, hogy egyszerűen könyveléssel kölcsönt nyujtanak. A közkeletű felfogással ellentétben, a bankok nem a saját pénzüket vagy betéteseik pénzét kölcsönzik.

Az amerikai Federal Reserve a példa, a bankok új pénzt kölcsönöznek, kettős könyveléssel, úgy, hogy a hitelt a felvevő betétjének könyvelik le, míg a másik oldalon ugyanazt az összeget kintlévőségnek könyvelik le.

A befagyott hitel csatornák felengedése mellett a kormányok által létrehozott hiteleknek az az előnye, hogy kamatmentesen lehet kibocsátani.

 A kamatköltségek kikapcsolása drámaian lecsökkenti a termelési költségeket.

A kormány által kibocsátott pénz közüzemi projectek céljára hosszú és sikeres történet, aminek kezdete a 18. század elejére nyúlik vissza, amikor Pennsylvania, amerikai gyarmat, pénzt bocsátott ki, amit egyszerre költöttek és kölcsönöztek a helyi gazdaságban. Az eredmény páratlan properitás volt, amit ár infláció és az emberek megadóztatása nélkül értek el.

Guernsey a szigetállam, Angia és Franciaország között a Csatorna szigeteken, az infrastrukturáját kormány által kibocsátott pénzzel finanszírozta 200 éven át, ár infláció és kormény adósság nélkül.

Az első világháború alatt a magánbankok 6% kmatot kértek, míg Ausztrália állami Commonwealt Bank-ja, ennek egy töredékét, 1%-ot számított fel az ausztrál kormény háborús kiadásainak finanszírozásáért, ami csak bankköltségben 12 millió dollár megtakarítást jelentett.

Az első világháború után, a bank kormányzója arra használta a bank hitelét, hogy megmentse az ausztrálokat a más országkat sujtó depressziótól, azzal, hogy meghitelezte a termelést, a lakásépítést és kölcsönt nyujtva az önkormányzatok útépítési, villamosépítési, kikötő építési, földgáz hálózatépítési és elektromos vezeték építési projectjeihez.
A bank profitját befizették a kormány költségvetésébe.

Egy kamatmentes nemzeti hitellel finanszírozott infrastruktúra programot vezetett be Új Zealandon is az első munkáspárti kormány a múlt század harmincas éveiben.

Az államosított bankok által kibocsátott hitel, lehetővé tette, hogy Új Zealand egy olyan időszakban virágozzon, amikor a világ többi része a szegénységgel és az alacsony termelékenységgel küzdött.

Az érv az ellen, hogy a kormányok bocsássanak ki és hitelezzenek infrastruktúra projecteket, az, hogy ennek inflációs a hatása. De ez nem szükségszerű.

Árinfláció akkor keletkezik, amikor a "kereslet" (pénz) gyorsabban növekszik, mint a "kínálat" (javak és szolgáltatások). Ha a nemzeti valuta bőség produktív projectek finanszírozására megy, a kereslet együtt emelkedik a kínálattal, amitől a fogyasztói árak változatlanok maradnak.

Bármi is az eset, a fentiek szerint a privát bankok maguk hozzák létre azt a pénzt, amit kölcsönöznek. A mód, ahogy létrehozzák a pénzt, önmagában is inflatórikus, mert ők csak a hitelösszeget adják ki, de nem a hitel törlesztéshez szükséges kamat összegét. A kamat fizetéséhez, ujabb hiteleket kell felvenni, ami folyamatosan inflálja a pénzkínálatot. És mivel pénz inkább a hitelezőkhöz kerül és nem produktív felhasználásra, új javak és szolgáltatások előállítására, a kereslet (pénz) anélkül növekszik, hogy a kínálat növekedne, aminek árinfláció az eredménye.

Ha a hiteleket kamatmentesen adnák közösségi infrastruktúra fejlesztésekre, az inflációt még csökkenteni is lehetne, azzal, hogy csökkene az állandó kereslet az új hitelek iránt, amivel a régebbi kölcsönök kamatait kell fizetni.

Az újonnan létrehozott pénz vagy hitel felhasználásának kulcsa, hogy produktív projectekrehasználják, ami növeli a javak és szolgáltatások mennyiségét és ne spekulációra vagy idegen valutában fennálló államadósság törlesztésére használják(ebbe a csapdába Zimbabwe esett).

A nemzeti valutát meg lehet védeni a spekulációtól a valuta árfolyam szabályozással, ahogy Malajzia tette, 1998-ban, vagy a tőkemozgás szabályozásával, ahogy most Brazilia és Tajwan teszik; be lehet tiltani a származékos ügyleteket; be lehet vezetni a Tobin adót, vagy egy kis adót a pénzügyi termékek keresekedelmében.

Kielégíteni a hitelezőket

Ha a hiteletők tényleg azt akarják, hogy visszakapják a pénzük, akkor elég bölcsek lesznek, hogy hagyják az adós országokat, hogy felépítsék a termelő gazdaságukat, hogy legyen miből fizetni.

Ha a hitelezőket nem érdekli különösebben a törlesztés, hanem az adósságot csak az adós ország kihasználására alkalmazzák, hogy megfosszák javaitól, akkor meg kell kérni a hitelezőket, hogy terítsék a lapjaikat.

Amikor az adós ország megtagadja a törlesztést, akkor a hitelezőknek kell gondoskoniuk a pénzükről.

Az angol közgazdász Michael Rowbotham azt javasolja, hogy az elektronikus pénz modern világában, ezt kreatív bankszabályozók is elérhetik egyszerűen a könyvelési szabályok megváltoztatásával.

Az "adósság" ma könyvelési tételként keletkezik, amit könyvelési tétellel visszájára lehet fordítani.

Rowbotham szerint a szabályokat két módon lehet megváltoztatni, hogy felszámolják a visszafizethetetlen adósságot:
"Az első opció, hogy felmentik a bankokat a kötelezttségek és kintlévőségek egyensúlyának fenntartási kötelezettsége alól… Így ha egy kereskedelmi bank egy fejlődő ország kormánykötvényéből 10 milliárdot tart nyilván, akkor az eltörlés után megengednék, hogy a végtelenségig megtartsa ezt a 10 milliárd dollár deficitet a könyvelésében. Ez egyszerű nyilvántartási kérdés.

"A másik lehetőség…az adósság kötvények megszüntetése, de mégis megengeve a bankoknak, hogy megtartsák a kötvényeket könyvelési célra. Az adósságokat a fejlődő országokban eltörölnék, de megtartanák a bankokban könyvelési célra. Ezután a kötvényeket forgalomképtelen, állandó tőkeként névértéken tartanák nyilván."

Ha megengednék a bankoknak, hogy a visszafizethetetlen kölcsönöket megtartsák a könyvelésükben vagy, hogy az adósságot helyi valutában törlesszék, akkor a tőkéjük és a fizetőképességük megmaradna. Mindnenki kezet rázhat és mehet vissza dolgozni.

Ellen Brown kaliforniai ügyvéd és tizenegy könyv szerzője, beleértve a "Adósság-háló: megrázó igazság a pénzügyi rendszerünkről és hogyan szabadulhatnánk meg ettől", ami kapható angol, svéd és német nyelven. A weblapjának címe: www.webofdebt.com és www.ellenbrown.com.

Az izlandi elnök megakadályozza milliárdok kifizetését

Spiegel online, 2010, január 01.

Izlandot nagyon megrázta a pénzügyi válság. Most a parlament egyetlen szavazattöbbséggel elfogadta, hogy az angol és holland külföldi betétesek betéteinek visszafizetését az állam garantálja.

Csak az államelnök állt ellen és megállította a törvényt.

Reykjavík - Szorosz volt a szavazás: az izlandi parlament csütrörtökön hozzájárult, hogy Nagy Britanniának ésb Hollandiának visszafizessenek 3,8 milliárd eurot. Úgy látszott, hogy a kormány túljutott egy nehéz akadályon, mert nagy a dologgal szemben az ellenállás a szigeten, a polgárosk tüntetnek az államfő fogadta a tüntetők képviselőit, akik 40,0000 aláírást gyüjtöttek, ami az ország 320,000 lakosának több mint 10 százaléka és gyorsan cselekedett.

Olafur Ragnar Grimson a törvény ratifikálását elhalasztotta. Meglepetésre bejelentette, hogy elhalasztja a döntést. A kérdéses összeg a szigetország GDP-jének 40 százaléka.

Az aláírás elhalasztásával Grimsson-nak népszavazást kell kiírnia. A megoldatlan kártérítési kérdés hátráltatja Izland EU tagságát és az IMF segítség kifizetését. A kifizetés módszeréről a három ország hónapok óta tárgyal, és októberre úgy látszott, hogy megegyeznek.

A bankok

A jelenlegi helyzetet Izland vonzereje hozta létre: több mint 320,000 angol és holland ügyfelet az Icesave internetbank magas kamatlába vonzotta a szigetre.

Amikor az anyabank, a Landesbanki, a pénzügyi válság következtében államosításra került, a betétesek elvesztették a pénzüket. Nagy Britannia és Hollandia elkezdte követelni az Icesave betétesek kártalanítását éa Izlandtól követelte vissza a pénzt. A reykjaviki parlament szerda este szűk többséggel elfogadott egy komptomisszumos javaslatot, hogy a szigetrország lépcsőzetesen 2024-ig visszafizet 3,8 milliárd eurot.

Johanna Sigurdardottir a szavazás előtt a kudarc esetére a baloldali koalíci felmondásával fenyegetőzött. Végül 33 képvoselő szavazott a megállapodás mellett, és 31 ellene.
sev/mik/dpa/AFP

NEW UNDERGROUND ECONOMY

by Richard W. Rahn
Richard W. Rahn is a senior fellow at the Cato Institute and chairman of the Institute for Global Economic Growth. Added to cato.org on December 9, 2009
This article appeared in the Washington Times on December 9, 2009.

A feketgazdaság gyorsan bővül, főként a kormányzati hibák miatt. Itt a bizonyíték.

A Federal Deposit Insurance Corp. (FDIC) a múlt héten kiadott egy jelentést, hogy az ameriksi háztartások 7.7 százaléka, amelyikben legalább 17 millió felnőtt él, nem rendelkezik bankszámlával és a becslések szerint az amerikai háztartások 17.9 százaléka, 21 millió felnőttel, kevés bankszámlával rendelkezik (vagyis ezek a nem-banki intézményektől függenek, mint amilyen a csekk beváltás vagy a postai átutalás).

Ahogy egy gazdaság gazdagodik és a jövedelmek növekszenek, az lenne a normális elvárás, hogy csökken a bankszámlával nem rendelkezők száma és nem emelkedik, mint ahogy ez most történik az USA-ban.

A vártnál jobban csökkenek a szövetségi, állami és helyi adók, már egy kisfokú GDP csökkenésnél is és az olyan adóváltoztatásoknál, mint amilyet a válság hatására bevezettek.

A pénzügyminisztérium, a Federal Reserve és a betéti intézmények birtokában lévő készpénzen felüli pénzmennyiség vagyis az a pénzmennyiség ami az egyének és cégek birtokában van, az elmúlt két évben 13.3%-kal növekedett, mialatt a nominális (inflációra nem korrigált) GDP egyáltalán nem növekedett és a reális GDP jövedelem (inflációra korrigálva) több mint 3 százalékkal csökkent.

Az elektronikus fizetési módok és pénzügyi szolgáltatók számának növekedésével az lenne várható, hogy a GDP készpénz komponense csökken és nem emelkedik.

R A feketegazdasághoz tartoznak legális tevékenységek, amit gyakran látni az építési ágazatban és a szolgáltatásokban, ahol nem vonják le és fizetik be az adókat, és illegális tevékenységek, mint amilyen a kábítószer kereskedelem és prostitució.

Az olyan országokban, mint az Egyesült Államok, Svájc és Japán, történelmileg viszonylag kicsi a be-nem-jelentett, illegális szektor, ami a GSD 13%-át állítja elő.

A legtöbb európai országban valamivel nagyobb a feketegazdaság (kb. 20% körüli), a magasabb adószint elkerülése miatt.

Olaszországban és egyes dél-európai államokban a gazdasági tevéeknyég 30% vagy több százaléka a feketgazdaságban zajlik.

Emlékszem, amikor egy olasz pénzügy miniszter azt mondta néhány évtiteddel ezelőtt, hogy politikai szempontból, felételezi, hogy a gazdaság 40%-kasl nagyobb, mint amit a statisztikák mutatnak. Egyes fejlődő országokban és/vagy nagyon korrupt országokban, a feketegazdasági vagy "könyvelésenkívüli" tevéknységek a teljes gazdasági tevékenység 70%-át ius kitejetik. Az anmeikai bankon kívüli vagy alig-bankolt szektor azért ad okot az aggodalomra, mert akik nem használják a banki szolgáltatásokat, többet kénytelenek fizetni a csekkek beváltásáért, a számlák fizetéséért vagy átutalásokért. Akik otthon készpénzben tzartzják a megtakarításaikat a bankok helyett, könnyebben lesznek bűnözők áldozatai és könnyebben elvesztik a pénzüket tűzben, árvízben vagy gondatlanság miatt. Nem meglepő.hogy azoknak, aiknek nincs bankszámlájuk, a 70%-ának éves jövedelme kevesebb, mint 30,000 dollár.

Az embereknek nagyon sok ok miatt nincs bankszámlájuk. A bankok, mioúvel "megismerik az ügyfeleiket" és egy sor pénzmosás elleni szabályt betartanak, a gyökértelen embereknek, mint a fiataloknak, a legális és illegális bevándorlóknak a számlanyitást megnehezítik.

És ugyanezen szabályok nagyrésze a felelős a banki költségek növekedéséért, ami az alacsony jövedelműek számára jelent terhet.

Biztosak lehetünk, valahányszor a kongresszus valamilyen új törvényt hoz, vagy az adóhatóság ujabb lépéssel megy az "adócsalások" után, az ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtási költségét azok fizetik, akik ezt a legkevésbé tehetik meg, míg azok, akik miatt hozzák ezeket az intélzkedéseket, megkerülik az intézkedéseket.

Az emberek azért is kerülik a bankszámla nyitást, mert sebezhetőek a foglalásokkal, ítéletekkel, büntetésekkel,. stb. szemben.

A bankárokat és a pénzügyi szolgáltatókat a kormányok egyre inkább arra kényszerítik, hogy kémkedjenek ügyfeleikről, és ez a valódi oka, ami miatt az emberek arra törekszenek, hogy más módon biztosítsák maguknak az anyagiakat.

Sok tanulmány kimutatta, ha az emberek azt hiszik, hogy a megkívánt adók fizetése ésszerű és politikai vezetőik okosan költik az adóbevételeiket, emelkedik az adófizetés. És ugyanez a helyzet fordítva is.

Az Egyesült Államokban, növekszenek a bizonyítékok, hogy az adódollárokat nem bölcsen költik és sokszor arra használják, hogy politikai szövetségeseket kenjenek meg.

Tavaly különösen megismerhette a nagyközönség, hogy Washingtonban, azok közül akik nagyobb adókat hirdetnek, sokan nem tartják be az adótörvényeket és szabályokat.

Amikor a pénzügyminisztert és a kongresszusi számvevőszék elnökét adócsalással vádolják, akkor ez nagyban aláássa az adószedők morális felhatalmazását, az egyszerű polgárt hülyének nézik, aki ettől sokkal hajlamosabb lesz maga is megkerülni az adófizetést.

A bizonyíték egyértelmű; a kormányok nem képesek az adófizetési hajlandóságot növelni és csökkenteni a feketegazdaságot a szaporodó szabályzókkal.

Nem véletlen, hogy azok a kormányok, amelyek meghagyják polgáraik pénzügyi szabadságát és okosan, becsületesen és hozzáértően költik az adófizetők pénzét, sokkal kisebb feketegazdasággal rendelkeznek, mint a korrupt, elnyomó kormányzatok.

Izland megmutatja a jövőt

Julian Delasantellis , Asian Timews 2010.Jan.10.

Még kicsi voltam, amikor az 1972-es sakk világbajnokságon az orosz kommunista Borisz Szapsszkij és az amerikai pszichopata Bobby Fischer nagyobb izgalmat keltett, mint bármelyik hagyományos amerikai sportrendezvény.

Különös volt a verseny helyszíne is: Reykjavik. Megrázó volt olvasni, hogy azért választották ezt a helyet, mert olyan unalmas, hogy semmi nem vonja el a versenyzők figyelmét.

Kb. 10 évvel ezelőtt az Icelandic Airways az északkeleti repterekről felszállóknak nagyon olcsó, 100 dollárnál olcsóbb, hétvégi körutazást kínált Rekjavikba. Majdnem elmentem a feleségemmel, de egy norvég kollégám azt mondta: "Hát, ha szép a hotelszoba, akkor egész hétvégén ihatsz." Ezért inkább maradtunk.

Később a hely izgalmasabb lett. Rájöttek hogyan szedjék el az emberek pénzét, megígérve hogy kamatostul visszafizetik, de azután csak megtartották maguknak. Ha még nem vett volna észre, ez a cikk a gazdaságról szól és nem az erkölcsről. Ha azt akarja megtudni hogyan takaríthat meg egy dollárt, akkor olvasson tovább; ha a lelke a megváltásra vágyik, akkor jobb lenne valami mást olvasnia.

A gazdasági kérdések általában a maximalizálásról, szólnak vagy arról, hogy különböző lehetőségekhez számszerű, marginális vagy haszon értékeket adnak. Erre példa lehetne, hogy x gazdasági ösztönzés mennyi gazdasági növekedést eredményez vagy hogy érdemes-e y állást megszüntetni, hogy z értékkel csökkenjen a széndioxid szint.

Ez alól nevezetes kivétel a University of California, Berkeley közgazdásza, Brad DeLong véleménye, egy befolyásos és tájékozott résztvevő a makrogazdasági vitákban, hogy mitől induljon ismét be a nemzetgazdaság.

Akár el akarják ismerni, akár nem, a világ két legnagyobb gazdasági rendszere, a szabadpiaci kapitalizmus és a megmaradt államszocializmus, a magántulajdont tekinti központi morális fogalmának.

A szocialista rendszerek elismerik és respektálják a magántulajdont azzal, hogy ellopják jogos tulajdonosaiktól és köztulajdonná teszik; a kapitalista világban a magántulajdon annyira szent, hogy az elmúlt 3,600 évben a hit legszentebb, metafizikai irányítója lett - a 10 mózesi parancsolatból a 8. azt mondja, hogy "Ne lopj!".

A ne lopj parancsa az emberi faj valódi morális gátlója.

A kérdés különösen sürgetően jelentkezik. Az Egyesült Államokban és máshol amerikaiak, britek, spanyolok és mások milliói, akik ittak az elmúlt 10 év pénzügyi deregulált mérgező patakjából, hatalmas morális vagy pénzügyi döntés elé kerülnek: "otthagyják-e" a lakásukat és az ahhoz tartozó adósságot.

Nem erre készültek. Nem is olyan régen, 5 vagy 7 évvel ezelőtt, ezek a háztulajdonosok szándékosan nagy jelzálog hiteket vettek fel, sokan olyan törlesztési feltételekkel, ami a havi törlesztő-részletek óriási emelkedésével járt. Ők a legrázósabb szerencsejátékra fizettek be az ingatlan őrületre és az elmúlt évtized legnagyobb buborékjára, ami mint áldott manna biztosította a gazdagságot - de csak azoknak akik megvették a jegyet.

A legtöbb embernek a kérdés, hogy maradjon és fizesse-e a jelzálog kölcsönöket arra az ingatlanra, aminek jelenlegi értéke kisebb, mint a hitel adósság, gazdasági és személyes kérdéssé vált.

A legtöbb esetben többe került a jelzálog törlesztés, mint egy bérlés, mivel a törlesztés nagyobb része mindig tartalmaz egy tényleges készpénz fizetést az ingatlan maradványértékéből, amit egyébként "tőketartozásnak" neveznek. Amikor a tőketartozás nagyobb lesz, mint az ingatlan piaci értéke, ez azt jelenti, hogy a piaci érték olyan sokkal és olyan gyorsan zuhant, hogy a tulajdonos ideges lett.

Egy példa: valaki vett egy $500,000-os házat 5% ($25.000 készpénz letéttel). Amikor 2 évvel később, a ház értéke 40%-kal csökkent és most $300,000-et ér, de lehet, hogy a tulajdonos csak még 5%-ot törlesztett, ami azt jelenti, hogy a tartozása, még mindig $400,000.

Ha nem szerez valahonnan még $100,000-t, a tulajdonos nem tudja eladni a házat és elköltözni. Előbb ki kell fizetni a jelzálogot. És nincs garancia, hogy a ház értéke nem fog tovább csökkenni. Ha a befektetés rosszul teljesít, sokan még több okot találnak a további finanszírozásra és nem mennek olcsóbb bérelt lakásba.

Ez nem egyszerű. A jelzálog törlesztés megszüntetése egy nagyon fekete pont és azt jelenti, hogy az illető 7 évig nem kap hitelt. Lényegében kivetik a hitelgazdaságból és a készpénz sötét világában kell élnie, megnehezül az állás-szerzés, lakás és autóbérlés, szállodai szobafoglalás - nem kap hitelkártyát.

A háztulajdonos mérlegelheti a 

pénzügyi száműzetés és a pénzügyi kivéreztetés alternatíváját,

és a jelenlegi morális rend őrei itt nyitják meg a bűntudat csatornáit. Azt írja Márk 12:17, "add meg a császárnak, ami a császáré", ami világos utalás arra, hogy adjuk meg a világi adósságokat, mielőtt a túlvilágon jutalmat várnánk, ugyanúgy, ahogy a lopást is tiltják?

Egy keresztény személyes pénzügyekkel foglalkozó weblapon, a rossz adósságban való megmaradást, a rossz házasságban való megmaradáshoz hasonlítják:
Amennyire én látom, amikor pénzt kölcsönzöl egy banktól vagy valakitől beleegyezel, hogy visszafizeted. Ez nem feltételes megállapodás ami megszűnik, ha a dolgok nem jól alakulnak a számunkra. Ugyanúgy mint a házasságban, gyermeknevelésben, vagy Isten szolgálatában, nem mindig könnyű és sokszor úgy érezhetjük, hogy a rövidebbet húztuk, de elköteleztük magunkat, ezért ki kell tartanunk! Olyan világban élünk, amelyik elfelejtette, hogy mi a személyes felelősség. Sem a kormányok, sem a nagyvállalatok nem mutatnak példát - de az, hogy másik hogy cselekszenek, nem teszi a cselekvést helyessé.

Most, hogy a fizetésképtelenség lehetősége összemosódik az ördög szarván való égéssel a középosztályban, azt hihetnénk, hogy hasonló félelmek keletkeznek a felsőbb osztályokban is, ahol a tényleges hitelezés és kölcsönzés nagyrésze zajlik. De ez nem így van.

Decemberben bejelentették, hogy a Morgan Stanley Ingatlan bank leáll és visszaadja öt nagy san franciscoi belvárosi irodafejlesztés kulcsait (112,000 négyzetméter) amit a Blackstone Grouptól szerzett meg 2007-ben az ingatlan boom csúcsán. A múlt héten bejelentették, hogy a Tishman Speyer Properties és a BlackRock elmulasztott egy kamatfizetést, ami a hagyományos első lépés a kiszálláshoz vezető úton. A hitel a hatalmas Peter Cooper/Stuyvesant Town Apartment Complex jelzáloga a Manhattan keleti részén, amit a Metropolitan Life-tól vettek $5.4 milliárdért 2006-ban.

Azután itt az izlandi példa.

A 20. század végére Izland végre megtalálta, hogy mit csináljon. Ez az volt, hogy szívjon magához tőkét Európából, különösen Nagy Britanniából, azzal, hogy sokkal nagyob betéti kamatokat kínálnah, mint a hazai pénzintézetek.

Amikor 2008 decemberében a világ pénzügyi válsága elérte Izlandot, sokan egyszerűen az amerikai subprime hitelezés gyakorlatát hibáztatták, ami nem teljesen megalapozatlan ilyen sötét időkben. Azóta több részletet megtudtunk, de a világ nem lett sokkal okosabb.

Sokkal jobban mint az USA-ban vagy Angliába vagy Spanyolországban vagy Új Zealandon.

Izland e lehető legjobban belefulladt a pénzügyi deregulációba. Minden prudenciális szabályozót felfüggesztettek az ország három legnagyobb bankjával szemben; így a bankok nagyon gyors növekedésnek indultak, az európai átlagnál magasabb kamatlábakat kínálva a betéteseknek, és lenyeltek minden zavaros pénzügyi "terméket", amit a zavaros wall streeti MBA-k kitaláltak, és ennek az eredménye az lett, hogy nagyobbak lettek, mint az Izlandi Nemzeti Bank.

De 2008 végzetes őszén egyetlen hónap alatt, mindhárom izlandi bank, Glitmar, Landsbanki és Kaupthing, csődbe ment és államosították. Amikor a tőzsde ismét kinyitott az október 14-i kényszerzárás után, a tőzsdeindex azonnal 77%-ot esett és 93%-ot csökkent a 2007-es csúcsához képest.

Tavaly júliusban, az izlandi parlament elhatározta, hogy Izland felvételét kéri az Európai Unióba. A honatyák rájöhettek, mennyivel simábban mennének a dolgok, ha Izland valamilyen erőfeszítést tenne, ha valamennyit visszafizetne a bankok angol és holland betéteseinek. December végén az izlandi parlament elfogadta, hogy kifizetnek 3.9 milliárd eurot az angol és holland betéteseknek.

Azután, január 5.-én Izland eddigi legceremoniálisabb elnöke, Olafur Rangnar Grimmson, fogta beadta a kulcsot és kisétált a fizetési kötelezettségből. Valamikor idén február 20 körül az izlandiak szavazni fognak a fizetésről és a "nem fizetni" lesz a többség.

Bármi is történjen a hideg északi vizeken, elgondolkoztató, hogy az izlandi adósságpiac és az amerikai ingatlanpiac a hitelválság megoldásának első reménysugara. A boom idején felhalmozott magánadósság visszafizetésének elutasítása, és a nyugati társadalmak kormányzati adósságának megemelése. Ez a kapitalista kánon hitehagyása - a kapitalista társadalomban az adósság határozza meg az életmenetet. A hiteltörlesztés elutasítása olyan, mintha elfordulnának a papoktól és Jim Jones féle halálkultuszhoz fordulnának. Az adósság elutasítása az egyik olyan dolog, amit a konzervatív szabadpiacosok az életük árán is meg akarnak akadályozni. És mivel az USA-ban és Angliában most a konzervatívok nyernek terek, az adósságot elutasítóknak a politikai széllel szemben kell menetelniük.

És ha a vállalati, politikai, sőt a spirituális elit az adósságok felmondása ellen van, akkor ki fog kiállni mellette?

Ez könnyű - az emberek, a dühös, mérges, kolerikus, abszolút apoplektikus középosztályok, akik azt látják, hogy ingatlan vagyonukat és tekintélyüket saját önhibájukon kívül elveszik. Ők fognak elmenni az izlandi vagy amerikai szavazásra üres pénztárcával, ami Amerikában lehet egy egyszerű időközi kongresszusi és szenátusi választás novemberben, de lehet egy államcsíny is.

A szabvány közgazdasági tankönyvi ellenérv az adósság felmondása ellen, hogy aki felmondja, a jelzálog hitelt felmondó polgárhoz hasonlóan egy hétéves hitel purgatóriumba kerül, így a nemzetközi hitelezésben egy bizonyos ideig magasabb büntető felárat kell fizetnie. Rövid távon ez biztosan igaz, de azután a 90-es évek részleges csődjeiből után Argentínát és Oroszországot elárasztotta az idegen tőke?

Mindkét országban sok a nyersanyag és a világpiacokon keresett termékek. Az amerikai dollár a világ pénze. És a hitelezők kitörik egymás nyakát, hogy kedvezőbb feltételek mellett nyújthassanak hitelt.

Hosszútávon, akik ellenzik az adósság felmondását, meg kell válaszoljanak egy nehéz kérdést. Mennyi nemzeti vagyont, kincset, mennyi jövőbeli termelőkapacitást hajlandóak feláldozni a múlt hibái miatt?

Az Ószövetség által minden hetedik évre ajánlott adósság elengedéshez hasonlóan, a hitel felmondása lehet a védekezés a nemzeti erőforrások hibás kihelyezése ellen, amit sz elmúlt 30 évben a viág kapitalistáinak túlzásai okoztak.

Nézzük, hogy az idióta leszármazott és kuponvagdosó osztály hogyan reagál, ha a havi kamat-csekkjei nem érkeznek meg és dolgozniuk kell az istállóban, és nem csak lovagolni az ott tartott lovakon.

Julian Delasantellis is a management consultant, private investor and educator in international business in the US state of Washington. He can be reached at juliandelasantellis@yahoo.com.

Rövidre vágott hajak mindenütt

Nov 2. 2004
From The Economist Global Agenda

Argentina új ajánlatot tett hitelezőinek, akikkel szemben három évvel ezelőtt felfüggesztette az adósságtörlesztést. Ezzel végetér a történelem legnagyobb állami adósságcsődje?

Hajvágás vagy skalpolás?

Ezt kédezik Argenzina elégedetlen hitelezői maguktól, miután az ország gazdasági minisztere, Roberto Lavagna, felfedte legutóbbi tervét, hogy restruktruálja Argentina 100 milliáérd dolláros adósságát.

Anélkül, hogy egy hadsereg támogatná őket, a magánhitelezők soha ne remélhetik, hogy az országok teljesen visszafizetik az adósságaikat.

De az adósság leírás aránya, "a hajvágás", amit morogva elfogadnak.

Hogy az argentin kötvények tulajdonosai belemennek-e Mr.Lavagna leutóbbi ollós trükkjébe - még kérdéses.

A keményebb wall streeti pénzvarázslók, tudhatták, hogy mit csinálnak amikor bevásároltak az 1990-es évek argentinai "gazdasági csodájába".

Mások, pl. az argentin nyugdíjalapok, csak egyszerűen beragadtak az összeomlásban.

Mások, a kisbefektetők Japánban, Németországban, és különösen Olaszországban, akik elhittek mindent amit a lelkiismeretlen bankárok és brokerek mondtak nekik, hogy hova helyezzék el megtakarításaikat.

Mr.Lavagna azt reméli, hogy megoszthatja országa hitelezőit azzal, hogy felajánl egy cserét a három különböző típusú kötvény csoportnak. A kisbefektetők, akik panasza a legtöbb szimpátiát váltja ki Rómában, Tokióban és Berlinben, "par" kötvényeket kapnak, dollárban kifejezve, ugyanolyan névértéken mind a rossz államkötvények. Ezek kifizetését 2038-ra halasztják el, és időközben valami nyomorúságos kamatot is fizetnek.

A hazai nyugdíjalapok és társaik az értéktelen dollár kötvényeiket korlátozott számú peso kötvényre cserélhetik, a névértéket 30.1%-kal csökkentve, 3.31%-os kamatozással, és négy évtized múlva esedéses kifizetéssel.

És Argentina legnagyobb külföldi hitelezői, akiket senki nem sirat, "diszkont" kötvényeketkapnának.

A diszkont ebben az esetben kulcsszó: a mostani államkötvény névértékének 66%-át levonják, amit 2001 dsecembere előtt nem fizettek ki, de nem ismerik el azt a 20 milliárd kamatot, ami azóta halmozódott fel. Az új kötvényeket visszadátumozzák 2003 december 31-re, amivel 475 millió kamat azonnal esedékessé válik.

Mr Lavagna félretesz egy összeget a kötvénytulajdonosoknak, ha Argentina gyorsabban növekedne a mai évi 3%-nál. A hajvágás igazi mértéke nem lesz látható, addig amíg az új kötvények nem kerülnek a piacra.

De nem valószínű, hogy az eredeti kötvények névértékének 30%-ánál többet érnének. Összehasonlításként, Ecuador az 19999 októberi csődje után 33%-62%-ot ajánlott a hitelezőinek. Oroszország az 1998-as csődjénél 35%-ot ajánlott.

Képes lenne Argentina többet fizetni? A J.P.Morgan befektetési bank szerint az argentin gazdaság idén (2004) 8%-kal növekszik. A szövetdségi költségvetési többlet, a kamatkifizetések nélkül, a GDP 4.6%-át is eléri, és a központi bank félretett egy 18 milliárd dolláros valutatartalékot.

De a lakosságnak majdnem a fele a nyomorszint alatt él.

Az Argentin Kötvénytulajdonsook Globális Bizottsága, ami állítólag Argentina adósságainak nagyrészét képviseli, meg van győződve, hogy képesek lennének többet fizetni.

Az ajánlat "sokkal azalatt van, amit Argentina képes lenne kifizetni", modta Hans Humes, a bizottság társelnöke.

Ezeknek a hitelezőknek az elszomorítása politikailag népszerű Argentinában.

De ezzel Argentina szimpátiát veszít az IMF-nél.

Argentina 14.4 milliárd dollárral tartozik az IMF-nek és várhatóan 5.5 milliádot fizet vissza jövőre a kamatokkal együtt.

A múltban az IMF átvitte ezeket az adósságokat, és újabb hiteleket adott, amivel Argentina a régieket törleszette.

De saját szabályai szerint az IMF csak olyan csődben lévő országnak hitelezhet, amelyik a többi hitelezővel az adósságot "jóhiszeműen" tárgyalja újra.

Az IMF megtagadta annak meghatározáást, hogy mi az a jóhiszeműség.

De Argentina a lehető legjobban kiterjesztette a fogalmat. Augusztusban az IMF egy újabb kölcsönt tagadott meg az országtól, addig, amíg nagyobb előrehaladást ér el hitezőivel.

Minden ajánlat, ami mondjuk a kötvénytulajdonosok 30%-a számára elfogadhatatlan, az IMF számára is elfogadhatatlan lesz.

A pénzügyminiszer kitalált egy-két ravasz módot a hitelezők egyetértésének megnyerésére. Minél többet elfogadnak a javaslatából, annál több új kötvényt fog kibocsátani.

Ráadásul, kizárta, hogy ennél jobb ügyletek szülessenek az Egyesült Államokban (ahol a kötvényeket kibocsátják), Olaszországabn (ahol jelenleg 7 per folyik, Németországbnan (ahol 100 per folyik), vagy Argentinában.

Ha a vonakodó hitelező jobb eredményt ér el a bíróságokon, Argentina akkor is jobb üzletet fog ajánlani azoknak a hitelezőknek akik belemennek ebbe a cserébe.

A "kedvezményezett hitelező záradék" nehéz helyzetbe hozza a hitelezőket. Akik belemennek Mr Lavagna adósságcseréjébe, azok megspórólják a bírósági eljárás költségét és kockázatát, és hozzájutnak a jogi eljárás előnyeihez.

De ha ez így van, akkor miért kezdenének a kötvénytulajdonsok bírósági eljárásokba? És mi van ha Mr Lavagna keménysége és trükkjei más országok számára is példát jelenthetnek, ha csődbe jutnak?

A piacok egyenlőre nem nagyon számolnak ezzel a lehetőséggel, mert csak nagyon kis "spreadet" számítanak fel (az amerikai államkötvény kamata feletti kamatprémium) azokra a kötvényekre amiket Argentina szomszédaitól és hitelezőitől vásárolnak.

Mivel az árutőzsdei cikkek ára emelkedik, a kamatlábak emelkednek, kiderül, hogy ez a kényelmesség kifizetődik-e?

Addig is, Argentina példája nem riasztotta el az új őrülteket, hogy berohanjanak a piacra.

Egyébként is, Argentina a hitelezők cserbenhagyásának múltbéli nagymestere.

Egy IMF tanulmány szerint (Kenneth Rogoff, Carmen Reinhart és Miguel Savastano) Argentina történelmének egy egynegyedét 1824 óta vagy adósság-csődddel vagy adósság restrukturálással töltötte.

A 2001 végi csőtöt megelőzte az 1989-es, 1982-es, 1890-es és 1828-as csőd. A befektetők mindig visszatértek, bár felárral. Mr Lavagna reméli, hogy most is rövid lesz a memóriájuk. A világ tőkepiacai többször is megégnek, mielőtt elkezdenének óvatoskodni.