A Leleplező cikkeiből
Vajó Sándor:EMBERVADÁSZAT
Sziszifuszi bírói igazságkeresés. Kik, s miért ölték meg a romákat?
Részletek:
Vádirat ismertetés
Az
öttagú bírói tanács Miszori László bíró vezetésével
tárgyalja a hat halálos áldozatot követelő
bűncselekmény-sorozatot. K. Árpád Sándort és társait előre
kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember
életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem
töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és
más bűncselekményekkel vádolja a Pest Megyei Főügyészség
A
bonyodalom, mint írtam már az elején elkezdődött, és a
későbbiekben folytatásért kiáltott. Többek között az előzetes
ígéret ellenére a bíró döntése értelmében az újságírók
mégsem juthattak hozzá a 90 oldalas vádirathoz, ami alig egy nap
múltával már az interneten landolt, megkönnyítve a dolgunkat.
Megtudtuk
a pontos tárgyalási napokat is: március 25. 30. Április 1. 5. 6.
8. 13. 15. 19. 20. 27. 29. Május 4. 6. 8. 13. 17. 18. 25. 27. Június
1. 3. 8. 10. 15. 17. 21. 22. 29. július 1. 6. 8. 12. és 13.-a lesz.
Ha
önmagában a vádiratot veszem figyelembe, akkor kitűnik, hogy egy
profi csapat, profi módon, előre kidolgozott forgatókönyv
alapján, és hidegvérrel hajtotta végre a rájuk terhelt
cselekményeket. Első nekifutásra ugyan nem akartak ölni, csak
félelem- és zavarkeltés volt a cél, később viszont kimondott
gyilkossági szándékot igazolnak a közelről leadott lövések. És
nem volt kizárt, hogy politikusokat is támadás érhet a részükről.
A
helyszínek kiválasztásakor elsődleges szempont volt: a korábbi
híradások szerint konfliktus alakult ki romák és nem romák
között, és különös figyelemmel kísérték az interneten a
"cigánybűnözés" kategóriába sorolt erőszakos
cselekményeket. Egyfajta polgárháborúra való felbujtást akartak
eszközölni. Ezt egyébként Csontos István vallomásában szó
szerint említi.
A
vádlottak úgy vélték, az igazságszolgáltatás nem tölti be
megfelelően feladatát a cigány származású elkövetőkkel
szemben, így személyes sérelmeik és a kisebbségi csoportokkal
szembeni ellenérzésük mellett "rendcsinálási"
elhatározásukban az Olaszliszkai gyilkosság is nagy szerepet
játszott.(erre a Tiszalöki esemény taglalásakor bővebben
kitérek).
Mindezen
folyamatok véghezviteléhez fegyverekre volt szükség, amit bűnös
úton szereztek be, majd azokkal lőgyakorlatokat tartottak. Kiss.
Árpád rendű vádlott a gyanú szerint a debreceni menekülttábor
második emeleti ablakára két célzott lövést is leadott.
(Csontos. Istvánnak mesélt bővebben).
Miközben
jegyzetelni próbáltam, alig vettem kezembe a tollat amikor
megdöbbentem kicsit. Az ügyészség szerint 2007 augusztusában a
Kiss- testvérek elmentek a Magyar Gárda tagjainak avatására, de
„a szervezetet nem tartották kielégítőnek az általuk
sérelmesnek tartott társadalmi helyzet megoldására". Ekkor
döntöttek úgy, hogy „fegyvereket szereznek, és cselekedni
kezdenek". Ezt követően egy besenyszögi vadászt raboltak ki
a testvérek, Pető Zsolt és egy ismeretlen személy, így szereztek
fegyvert. (erről később bővebben írok).
A
vádirat szerint a 2008. július 21-én történt első támadás
helyszínéül azért választották Galgagyörköt, mert
ott konfliktus alakult ki roma és nem roma lakosok között, és
erről a sajtó is részletesen beszámolt. Mivel akciójuk nem érte
el az általuk remélt hatást, újabb célpontot kerestek: 2008.
augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember
29-én Tarnabodontámadtak.
Az
ügyészség kitért arra: miután Tarnabodon "félresikerült"
az akció (nem romák lakására támadtak), az elkövetők úgy
döntöttek, megelégednek azzal, hogy biztosan romákra támadjanak.
A megközelítési és menekülési útvonalak figyelembe vételével
szemelték ki Nagycsécset, ahol 2008 novemberében
Molotov-koktélokat dobtak egy házra, emellett közelről több
lövést is leadtak, amelyek következtében egy középkorú
testvérpár meghalt.
Ez
a bűncselekmény fordulópont volt: a halálos áldozatokkal járó
támadás megerősítette a vádlottakat abban, hogy így érhetik el
céljaikat. Ezt követően már nem romák lakóházát, hanem az
azokban élő embereket vették célba; kifejezetten ölési
szándékkal támadtak december
15-én Alsózsolcán,
ahol egy roma fiatalt sebesítettek meg.
A
következő helyszín 2009.
február 23-án Tatárszentgyörgy volt.
Miután Molotov-koktélokkal felgyújtották a kiszemelt lakóházat,
csőre töltött fegyverekkel várták a tűz elől menekülő
embereket, s közelről adták le rájuk a lövéseket. Az akkori
támadásban egy 27 éves férfi és négyéves kisfia vesztette
életét, míg egy ötéves lány súlyosan megsérült. A támadást
aprólékos részletességgel leíró vádirat szerint a halálos
lövéseket Kiss. István adta le.
A
vádlottak ezután olyan célpontokat kerestek, akik megtámadása
ellenérzéseket válthat ki a romák körében, erőszakos
cselekményekre sarkallja őket; ezért rendezett életvitelű
embereket szemeltek ki. A fokozott utcai rendőri jelenlét miatt
módszert is váltottak: bevonták a korábban szerződéses
katonaként Koszovót is megjárt Csontos. Istvánt, aki a Tiszalöki
és a Kislétai támadásnál sofőrként vett részt az akcióban.
Tiszalökön
2009. április 22-én mintegy 20 méterről leadott egyetlen lövéssel
ölte meg Kiss. Árpád az éppen munkába induló Kóka Jenőt.
Csontos. István a támadás idején a mintegy 35 kilométerre lévő
Polgáron várakozott, ahol időközben rendőri igazoltatás alá
vonták. Miután a testvérpárt felvette a gépkocsiba, menekülés
közben elakadtak a sárban, ezért arra kérték a debreceni Perényi
1-ben dolgozó kolléganőjüket, Fehérné Nyalka Évát, aki a
vádirat szerint "mély érzelmeket táplált" Kiss. Árpád
iránt, hogy segítsen nekik. Az ügyben tanúként kezelt nő saját
autóján visszavitte a testvéreket Debrecenbe, ahol a vádlottak a
szórakozóhelyen újra elrejtették a támadáskor használt
fegyvereket. Ezt követően visszatértek az elakadt autóhoz, majd
helybéliektől segítséget kérve egy traktorral kihúzták a
járművet.
A
vádlottak tettüktől felbátorodva újabb fegyvereket akartak
szerezni, az interneten újra vadászfegyver-hirdetéseket böngésztek
és az eladók lakóhelyének feltérképezésébe is belekezdtek, de
azt is fontolóra vették, hogy nagy tűzerejű automata fegyvereket
szereznek, ezért be akartak törni a Hajdúhadházi laktanyába, de
tervüket végül elvetették.
Kislétán
nemcsak romákat, hanem a helyi polgármestert is meg akarták
támadni. A lakásáról fotókat készítettek és többször
bejárták a környéket, de végül úgy döntöttek, a Bocskai úti
házban élő roma családot támadják meg. A földeken át
gyalogosan közelítették meg 2009. augusztus 2-án éjjel a házat,
majd Kiss. István és Pető. Zsolt behatolt az udvarra, miközben
Kiss. Árpád biztosította őket. Pető. Zsolt két lövést adott
le az ablakra, majd szétlőtte a bejárati ajtót. Kiss. István az
ajtónyíláson belőve tüzelt, és megsebesítette a házban
tartózkodó 13 éves lányt. Majd mindketten bementek a lakásba és
néhány méterről rálőttek az ablak alatti ágyban fekvő anyára.
Kiss. István a még a fegyverében maradt négy lőszert lőtte ki
az asszonyra, míg társa egyetlen célzott lövést adott le. A
támadás után elmenekültek.
A
szakértői jelentések, a lefoglalt bizonyítékok és a
tanúvallomások, a kihallgatási jegyzőkönyvek alapján a négy
férfi ellen a vád: ötszörösen minősülő emberölés. A
vádlottak kilenc támadásban 78 lövést adtak le, 11
Molotov-koktélt dobtak el. Tettükkel 55 ember életét
veszélyeztették, hat halálos áldozat, öt életveszélyes és öt
súlyos sérült volt, köztük nők és gyermekek is. Az ügyészség
tényleges életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. A
felsoroltakon kívül más bűncselekmények a terheltek rovására
írható, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, de ez már
csak hab a tortán. A 90 oldalas vádirat 30 ezer oldalnyi iratanyag
alapján jött össze.
Számomra
kissé érdekes... olvasván a vádiratot (többedik alkalommal is),
olybá tűnik mintha valakik előre elképzelték mindazt, ami és
ahogy történt, és történni fog. Gondoljuk csak végig:
tanúvallomások, és különböző jegyzőkönyvek alapján
összeállítható-e olyan vádirat, mely meghazudtolja a legprofibb
forgatókönyvírókat is. Rengeteg a feltehetőleg, és a fel nem
deríthető, ismeretlen tettes, vagy elkövető, de azért ott van,
mert többen voltak. Ráadásul hemzseg az egész az eljárási
hibáktól, ami az NNI nyomozóit minősíti. A jónak titulált
vádirat úgy néz ki, hogy tákolmány, hiszen sok minden nem is kap
említést benne, de ezekre később bővebben kitérek. Nem más,
mint egy részleges kimutatás az események láncolatáról, és az
esetlegességet bizonyítandó, vagy bizonyítható, tények illetve
tényszerűségek halmazával.
(A
részletes tudósítás a Leleplező 2011 júniusi számában.)
Mándoki Andor:
Az európai keresztény civilizáció jövője
A
XX. század elején a fehér keresztény ember méltán tarthatta még
a világ vezető erejének az európai civilizációt. Mára ez már
a múlté. A keresztény és Európa ellenesség jegyében generált
világháborúk szétrombolták ezt az erőt, hatalmat. Eszmélő
gyermekkoromban nagy érdeklődéssel lapozgattam az I.
világháborúról szóló képes köteteket. Nem értettem, hogyan
lehetséges, hogy a Központi Hatalmak mindenütt az ellenség
földjén mélyen bent vannak, és a háborút vereséggel végzik.
Felnőtten megismerve Wilson amerikai elnök békéltető, hamis
pontjait még inkább értetlenül álltam Trianon és Versailles
békediktátumai előtt. Megrettenve éltem át a II. világháborút
és a szovjet rémuralmat kérdezve, hogy miért történnek ezek a
szörnyûségek és miért pont Európában? A rendszerváltó
események elemzése döbbentett rá a világot uraló, irányító
gyûlölettel terhes háttér erők létezésének felismerésére.
Egypólusú
világrend
A
globális pénzvilág egypólusú világrendet akart felépíteni, a
Földi Királyságot. Ehhez igényel csekély létszámú
arisztokratikus elitet, gondolkodásra képtelen, lusta szakbarbár
értelmiséget és egy robotoló, fogyasztó konzumidióta rabszolga
tömeget. Ennek érdekében törte meg a XX. században az európaiak
gyarmatbirodalmát. A világháborúk után erre találja ki a
gazdaság feletti uralma megszerzésére a globalizáló
gazdaságpolitikát, az újkori gyarmatosítást a nemzetgazdaságok
felszámolásával. A globalizáció sikerrel számolja fel
Amerikában, Európában a fehérek földjén a nemzetgazdaságot. A
siker titka, visszatérés az Aranyborjú imádásához, a hazugság,
csalás, tolvajlás technikájához, a becsapáshoz, átveréshez. A
siker növelése érdekében ennél még tovább is megy, az európai
keresztény civilizációt akarja tönkre tenni, felszámolni, mint a
globalizáció feltételezett ellenlábasát. Európa technikai
tudását veszi át Amerika, majd a tőke és a munkaerő szabad
áramlását biztosítva keletre telepíti a globalizáció a profit
növelésének gerjedelméből fakadóan mérhetetlen
munkanélküliséget hagyva a technika szülőföldjén. Kibérli az
amerikai LaRouch szenátort, hogy hirdesse Európában ennek hazug
nagyszerûségét.
Ezzel
hiúsította meg ostoba módon a pénzvilág tervét, az egypólusú
világrend létrehozását. Az emberiség szerencséjére ma már
többen építenek világbirodalmat. Élenjár Kína és Oroszország.
Az előbbi rövidesen lekörözi az Amerikai Egyesült Államokat.
Remélhetőleg így fuccsol be a globalizáció terve a világ
feletti uralom megszerzésére. Ilyenképpen talán megmenekülhet az
emberiség a Földi Királyság apokaliptikus víziójától. Amiért
tenni is kell még, hogy végleg megbukjon a terv, és ne legyünk a
pénzvilág urainak a rabszolgái.
Keresztény-
és Európa-ellenesség
Amennyiben
van muszlim, cigány és egyéb kisebbség ellenség,
antiszemitizmus, úgy lennie kell keresztényellenességnek is. Ezek
az ellenérzések egymást feltételezik. A XX. században Európa
vezető szerepét a világban felszámolják. Európa ellenesség
nélkül, ez nem jöhetett volna létre. Az utóbbi évszázad
eseményei az európaiak ellenére szánt események sorozata.
Civilizációjuk szétverése folyik. Tudásuk, gazdaságuk
megszerzéséért, vallásuk, hitük, erkölcseik szétveréséért
van háború ellenük a globalizáció ürügyén most is az utóbbi
évtizedekben. Európa azért ellenség, mert fehér keresztény
emberek lakják, mert vezető szellemi erő tulajdonosa és mert
birtokolta a fél világot. Detronozálása a XIX. század elején
Monroe amerikai elnök nyilatkozatával veszi kezdetét. „Amerika
az amerikaiaké!" Ezt követően a gyarmatosítóknak el kell
hagyni Amerika területét. Majd jön a XX. század, amikor is két
világháború után fel kell számolni a gyarmatait. Vezető helyét
a világban át kell adnia az Egyesült Államoknak, mert a pénzvilág
urai ezt így kívánják a Föld feletti uralmuk megszerzése
érdekében.
Európa
története a XX. században megrontásának históriája. A
Luzitánia megtorpedóztatása teremti meg a lehetőséget, hogy az
Egyesült Államok hadat üzenjen a Központi Hatalmaknak a háború
befejezése előtt. Wilson amerikai elnök hamis békepontjai veszik
rá az ellenfeleket a fegyverszünet és a béke elfogadására.
Kapják a teljesíthetetlen diktátumokat, amelyek szülik a
következő háborút. Még előtte tőkés segítséggel hozzák
létre a Szovjetuniót Európa megosztására és a következő
háború egyik ellenfelének. Ugyancsak kisarjad a pénzvilág
segítségével a nácizmus is a szovjet hatalom ellenfelének a II.
világháború drámájához. Pótlólagos feladata még a zsidók
üldözése, az antiszemitizmus kivirágoztatása a társadalmi béke
megbontására Európában. Mindezek jól szolgálják a keresztények
és az Európa-ellenes gyûlöletet. Kitör a II. világháború,
rettenetes pusztítást okozva. A partra szállás késleltetése,
fél Európa átengedése a bolsevizmusnak ugyancsak a vak gyûlölet
jegyében fogant meg.
A
háború után tovább rombolják Európát. Felszámolják az
európai gyarmattartók birodalmait sorra, rendre mindegyiket.
Rabszolgának adják el Kelet-Európa népeit a szovjetek hasznára,
pusztítva még ezzel is a keresztényeket. Majd jön a hidegháború,
a fegyverkezési hajsza, felkészülés a III. világháborúra
atombombával a keresztények, európaiak kiirtására. Időközben
találtak egy lukratívabb megoldást a globalizációt, amelyik
teremti a szegénységet és a nyomort, ami éppen úgy gyilkol, mint
az atombomba. Ebben a vetélkedésben furcsa menetrendszerûséggel
követik az új amerikai fegyvertípusokat a szovjet hasonlók.
Erősítve ezzel a Szovjetuniót hogy most már biztonsággal
győzhesse le Európát. Ezek mind a keresztények és az európaiak
elleni érzületből fakadnak. Persze morbid szellemeskedéssel lehet
ezen túllépni holmi összeesküvés elméleteket huhogni. A tények
azonban nem hazudhatók el. A keresztények elleni támadás is a
második világháború után több, mint másfél millió német
hadifogoly likvidálása az amerikai táborokban „eisenhoweri"
módon a szabad ég alatt, földben vájt üregekben, halálra
éheztetve akár még a kannibalizmusra is késztetve a
szerencsétleneket. Meg kellett halniuk, mert keresztények,
európaiak voltak. (James Bacque: Other Losses, Stoddard Publishing
Co. Ltd. Toronto 1989.) A hadifoglyok ellátmánya, az amerikai
becsületes adófizetők pénze még el is tûnhetett a pénzcsinálás
tébolyulatában. Hasonlóan gyilkolja a szovjet rémuralom is az
európai keresztényeket fogolytáboraiban a gulágokon. Tel-Avivban
2007. október 10-én a Hilton szállóban egy rendezvényen Simon
Perez elnök bejelenti, hogy felvásárolják Manhattant,
Lengyelországot, Magyarországot... Nemrégen pedig Elie Wiesel
Budapesten előadásában közli... „a keresztényeknek már eljött
a Messiás, a zsidók számára még nem..." Az egyik a
mennyországi, a másik a földi boldogulást ígéri népének. Az
európaiak gazdaságát pusztítják, gyarmatait elveszik, hitüket,
vallásukat, erkölcseiket mérgezik, rombolják. Az Európa- és
keresztényellenesség a XX. században sokba került: több mint 150
millió ember veszítette el életét, amiben 6 millió a zsidó
áldozat.
Fordult
a világ. Ázsiát erősítve Európát gyarmatosítja a pénzvilág
a globalizációval. Az egykori gyarmati kizsákmányolásnál a
mostani sem jobb! Úgy tûnik, hogy Európa sorsa a XX. században a
keresztényellenesség jegyében pecsételődött meg. A felebaráti
szeretet sem kötelez azonban arra, hogy önfeladóan tûrje azt még
Jézus Krisztus szerint sem. Védje magát Európa!
Európai
Unió
A
nyugati világ gyarmatbirodalmainak igazi urai, haszonélvezői
mindig leginkább a kereskedők, bankárok, befektetők, a pénzvilág
reprezentánsai voltak. ők adták a pénzt a gyarmatosító
hódításokhoz. A nemzeti zászlót lobogtató népek a katonákat,
a hullákat és az uralmat fenntartó tisztségviselőket. A
pénzvilág urai, a háttérhatalom a XX. században az európai
gyarmatosítókat az Egyesült Államokra cseréli le. Ezt a célt
szolgálták a világháborúk és most a globalizáció.
Ezt
ismerte fel a II. világháború után De Gaulle tábornok és a
francia, német, olasz kereszténydemokrata politikusok egy
csoportja. Létrehozták az Acél és Szén Közösséget, az Európai
Unió elődjét. Az angolszász vadkapitalizmus ellenére
kialakították a felebaráti szeretet szellemében fogant, közjót
megvalósítható piacgazdaságot, az emberközpontú élhető
kapitalizmus változatát. A hatvanas évek elején megjelent egy
tanulmány Nyugat-Németországban. A szerző arra hívja fel a
figyelmet, milyen balgaság hagyni, hogy a tradíciók, történelem
nélküli szuperhatalmak kijátsszák, leigázzák Nyugat-Európát,
amikor annak gazdasági, szellemi, erkölcsi ereje különb azokénál.
Az Európai Unió létre is jön, de amerikai gyámság alatt a
globalizáló gyarmatosítás keretei között annak érdekében.
Jelenleg 27 ország részvételével 4 millió km-en 500 millió
lakosságával jelentős szerepet tölthetne be, ha nem a
globalizáció foglya lenne.
A
globalizáció a nemzeti gazdaságokat teszi tönkre, leépíti az
életszínvonalat, akadályozza a gyarapodást, szegénységet,
nyomort hoz létre. Válságokat generált a gazdasági rontás.
Ezeket megszorításokkal kezeli. A gazdaság élénkítéséhez a
piaci kereslet növelése szükséges. Forrás elvonással ez
lehetetlen. Pénz kell a gazdaság bővítéséhez. Ezt még az
ostoba is beláthatja. Nem úgy a globalizálók. Ebből
következtethető, hogy a globalizáló válságok kezelése
szándékos pusztítás. Jólétet is teremthetne a globalizáció.
Nem azt teszi! Támadás az európaiak, a keresztények ellen.
Helyettesíti az atombombával tervezett III. világháborút az unió
szétverésére az európai keresztény civilizáció
megsemmisítésére. Az unió helyzetét jellemzi a nemrég elhunyt
Molnár Tamás Amerikában élt kereszténydemokrata tudós. Utolsó
nyilatkozatai egyike arról szólt, hogy Amerika miért nem tartja
riválisának Európát, „mert már gyarmatosította". Barát
nem gyarmatosítja a barátját, csak az ellenségét!
Hír
jelenik meg 2005-ben, hogy az amerikai titkosszolgálat 2020-ig
terjedő időre prognózist ad a világ sorsáról. A Föld lakói
megközelítik a nyolcmilliárdot. A szegények szegényebbek, a
gazdagok gazdagabbak lesznek, vagyis a globalizáció sikeresen
rabolja ki a Földet. Kína és India egyre erősebb a XXI. század
az ázsiaiaké. Elemzők jósolják az EU szétesését, muzulmánok
lepik el Európát. Ez utóbbiak akár a globalisták szándékai is
lehetnek. Hiszen a prognózisok inkább tervek, mint jövendölések,
ami ugyancsak az Európa ellenességre utal. Az ellentét a
gyarmatosító és a nemzeti gazdaságpolitika között feszül. A
globalizálóknak csak gyarmatosított Európára van szükségük.
Az unió sorsát ellenlábasai szívesen látnák válságban,
szétverve, pénzét devalválódva, földjét muszlimokkal
elárasztva. Jelenlegi vezetői talán még nem ismerik ezt fel, vagy
elégedettek kollaboráns részvételükkel megszolgált sorsukkal?
Az
Európai Unió jelenleg egy gyarmat. A globalizáció igájától meg
kell szabadulnia. Térjen vissza a keresztény gyökereihez.
Egyesítse Európa nemzeteit egy világbirodalomba. Mentse meg az
európaiak évezredes keresztény civilizációját. Ha nem teszi,
akkor elpusztul, megsemmisül. Vége a komédiának!
Európai
Társult Nemzetek Szövetsége
A
jövőt tervezve a globalizáció érdeke az eurót gyengíteni ne
legyen a dollár vetélytársa, az uniót hagyni szétesni, vagy
bővíteni idegenekkel vallási, kulturális feszültségek
növelésére. Ne erősödjön meg az unió, legyen gyarmat a
globálizáció céljait szolgálva. Az európaiak érdeke ezzel
ellentétes, nemzeteiket gazdaságilag, védelmileg és kulturálisan
egyesíteni a világ feletti uralomért folyó globalizáló hatalmi
harc ellenébe, amelyik a fehérek keresztény civilizációjának
elpusztítására tör. Ilyen értelemben az Uralon túlra is, az
orosz kultúra határáig, a Csendes-óceán partjáig terjed az
európai keresztény civilizáció érdeke.
Az
európai nemzetek nyelvük, kultúrájuk, identitásuk megőrzése
mellett társulásba tömörülhetnének gazdaságuk, védelmi erejük
integrálásával a globalizáló világgazdasági verseny
kihívásainak kivédésére, a gazdaság hatékony mûködtetésére
a szociális gondoskodás, a közjó legteljesebb biztosítása
érdekében, valamit a gyarmatosító globalizáció elhárítására
törekedve.
Az
európai nemzetek olyan társulása jöjjön létre, amelyik elveti a
keresztény- és Európa-ellenes globalizáló angolszász típusú
XIX. századi vadkapitalizmust, az istentelenek uralmát. Visszatér
a keresztény erkölcsi alapokon nyugvó, közjót teremtő, a XX.
században már mûködött emberközpontú szociális piacgazdasági
modellhez fejlesztve azt a köztulajdon bővítésével a szociális
gondoskodás érdekében. Ami a kapitalizmus eddig ismert
legfejlettebb, leghatékonyabb változata lehet. A különböző
gazdasági fejlettségû országok számára nem valószínû, hogy
szükséges a közös pénz. Összehangolt gazdaság viszont igen.
Vámmentes és pénzmentes cserével, klíring elszámolással talán
jobban járnának a társultak. A világpiaci versenyben is előnyhöz
juthatnak összefogással...
A
szövetkezés célja lehet kitörni az alacsony rendû globalizáció
igájából, lerázni azt. Kiszabadulni a kamatszedő uzsora
uralomból. Visszaszerezni a pénzügyi önállóságot a társultak
számára. Egyesíteni a gazdaságot és a katonai erőket a
védekezésre. Megőrizni a keresztény kultúrát és továbbvinni a
fehér ember évezredes európai civilizációját.
Az
európai társult nemzetek óriási erőt képviselnének. A 22
millió km2 Föld feletti hatalom, ennek mérhetetlen anyagi kincsei,
a 700 millió főt kitevő lakosság munkaereje, évszázadok
felhalmozódott tudásával, korszerû katonai erejével, két
évezred keresztény kultúrájával az Istenbe vetett hitével,
felebaráti szeretetével hosszú ideig a világ egyik,
megkerülhetetlen hatalmává válhatnának. Ami még fontosabb az
európai fehér emberek keresztény civilizációja így élheti túl
az újkori Aranyborjú-imádó barbárok globalizáló támadását,
és őrizheti meg a mindenható Istenbe vetett hitük fennmaradását.
A francia szellemiség, a német technikai tudás, az orosz hatalmas
anyagi gazdaság a társulást világbirodalommá teheti polgárainak,
és a keresztény felebaráti szeretetből fakadóan a Föld többi
lakóinak is a jóléte érdekében munkálkodva. Közös nyelvük az
elegánsan gördülő francia lehetne. Ebben a társulásban Európán
kívüli idegen nációknak, kultúráknak semmi keresnivalójuk!
Európa az európaiaké!
Epilógus
Európát,
a keresztényeket halálra ítélik. Európa bûne, hogy keresztény,
az „eredendő bûntől" terhelt embert megváltani akaró
Jézus Krisztust követi. Akit halálra ítéltek, felakasztottak,
feltámadott, felebaráti szeretet hirdetésével azóta is töretlen
a hatalma. Ezt akarják pusztítani! A keresztény Európa életben
maradhat, ha visszatér keresztény gyökereihez és kitör a rabló
globalizáció igájából, a gyarmati sorából. Az
Aranyborjú-imádók globalizációja megbukott, vele együtt a
multikulturális program is. A népeknek nem kell az istentelenek
zagyvasága, a bábeli zûrzavar. Ezért ha Európa fel is adja
magát, mi magyarok ne! Térjünk meg az egy Istenhez, Jézus
Krisztus felebaráti szeretetéhez, a családhoz, hazánkhoz, az
emberhez, a környezetünk, a természet védelméhez! Ha marad a
habzó szájjal fröcsögve üvöltő cohnbenditek uniója, akkor
lépjünk ki belőle! Csak az ádáz ellenségeinket veszíthetjük
el. Addig se legyen eurónk! Legyen stabil forintunk és erős
hadseregünk, gazdaságunk! Fogjunk össze! Keressünk barátokat,
védelmet keleten! Legyünk mi is erősek és gazdagok. Ne féljünk
kimondani az igazságot!
(a
szerző mérnök, külkereskedő közgazdász)
(
A teljes cikk a Leleplező 2011 júniusi számában...)
VIRÁG ANDRÁS
Az orosz kérdés az új világrendben
A Halott újra felemelheti a karját
Az
idei év megremegteti a világot. Természeti és ipari katasztrófák
sorozata söpör a kontinenseken. A gazdasági, politikai és
társadalmi struktúrák félelmetes táncba kezdtek. Békének,
stabilitásnak nyoma nincs. A rutinos hírmagyarázó újságíróknak
és a politikához semmit nem értő politológusoknak minden percük
foglalt. Szerkesztőségből szerkesztőségbe, stúdióból stúdióba
rohangálnak, nem győzik osztani az észt, életükben nem kerestek
annyit, mint manapság. A hírügynökségek pedig megállás nélkül
ontják a beszámolókat.
Csakhogy... A hajmeresztő sztorikból nem kerekedik ki semmi értelmes dolog. Az emberek többsége - köztük nem kevés politikus - képtelen magyarázatot találni az elmúlt fél év eseményeire. Nincsenek útjelzők, megzavarodtak az iránytűk. Mindenki összevissza beszél, amit éppen akar. A dolgozó emberek, az egyszerű családok sorsa napról napra mostohább, a politikai jövő, a társadalmi perspektíva egyre zavarosabb. Az elmúlt két évtized sorozatos politikai hazudozásai, az államok sorát romba döntő háttérhatalom félrevezető kommunikációs hadműveletei ellenére nyilvánvaló, hogy a világ feneketlen válság örvényének foglya lett. Nincs hitele az összeomlást vezénylő kormányok sanda jósolgatásainak, hogy még egy-két-három év, és kilábalunk a válságból. A jelen tendenciák mellett még az sem világos, mikor mondhatjuk, hogy a legnehezebb szakaszon túljutottunk. Minden középiskolás diák rájön, hogy a gazdasági teljesítmény időlegesen kierőszakolt növelése, a produktív folyamatok mesterséges felpörgetése nem jelent kivezető utat a válságból. Éppen ellenkezőleg: tovább növeli a társadalmi feszültségeket, mélyíti az eltüntethetetlen törésvonalakat. Európa-szerte romlik a helyzet. Néhány országban - így Magyarországon is - közvetlen veszélybe került a politikai és társadalmi struktúrák stabilitása. Mindenki érzi, hogy hatalmas változások korszakába értünk, de senki nem tudja; honnan merre haladunk. (...)
Csakhogy... A hajmeresztő sztorikból nem kerekedik ki semmi értelmes dolog. Az emberek többsége - köztük nem kevés politikus - képtelen magyarázatot találni az elmúlt fél év eseményeire. Nincsenek útjelzők, megzavarodtak az iránytűk. Mindenki összevissza beszél, amit éppen akar. A dolgozó emberek, az egyszerű családok sorsa napról napra mostohább, a politikai jövő, a társadalmi perspektíva egyre zavarosabb. Az elmúlt két évtized sorozatos politikai hazudozásai, az államok sorát romba döntő háttérhatalom félrevezető kommunikációs hadműveletei ellenére nyilvánvaló, hogy a világ feneketlen válság örvényének foglya lett. Nincs hitele az összeomlást vezénylő kormányok sanda jósolgatásainak, hogy még egy-két-három év, és kilábalunk a válságból. A jelen tendenciák mellett még az sem világos, mikor mondhatjuk, hogy a legnehezebb szakaszon túljutottunk. Minden középiskolás diák rájön, hogy a gazdasági teljesítmény időlegesen kierőszakolt növelése, a produktív folyamatok mesterséges felpörgetése nem jelent kivezető utat a válságból. Éppen ellenkezőleg: tovább növeli a társadalmi feszültségeket, mélyíti az eltüntethetetlen törésvonalakat. Európa-szerte romlik a helyzet. Néhány országban - így Magyarországon is - közvetlen veszélybe került a politikai és társadalmi struktúrák stabilitása. Mindenki érzi, hogy hatalmas változások korszakába értünk, de senki nem tudja; honnan merre haladunk. (...)
Elérkezett
az utolsó pillanat
Nem
alaptalan az a feltételezés, hogy az amerikai külpolitika jelenleg
érvényesülő két - ellentétes előjelű - stratégiája
egyszerre szolgálja a globalizmus térnyerését, az orosz reakciók
megfékezését és az európai helyzet további módosításának
lehetőségét. Obama az elmúlt évben külpolitikai sikerként
próbálta learatni a START III. tető alá hozásának babérjait,
annak ellenére, hogy az oroszok a legmagasabb szinten jelentették
be, hogy az Oroszország elleni rakétagyűrű továbbépítésének
esetén Moszkva egyoldalúan kilép a szerződés hatálya alól. Az
amerikai elnök idén ismét a harcias és erős Amerika képét
tolja előre Európában és a közel-keleten egyaránt. Minden
komoly megfigyelőnek az a véleménye, hogy ezek az ellentmondások
rávilágítanak arra, hogy az USA az eddigiekhez képest kénytelen
beépíteni olyan új tényezőket nemzetközi stratégiájába,
melyek tényleges súlya egyelőre meghatározhatatlan. Nem csak
arról van szó, hogy az amerikai stratégák világosan érzékelik
azt az utolsó pillanatot, amikor Oroszország és az USA együttesen
még erősebb bármilyen potenciális ellenfélnél, ezért
feltétlenül érdemes megvizsgálni, hogy az ellentmondásos és
bonyolult nemzetközi viszonyok ellenére kialakítható-e valamiféle
orosz-amerikai biztonsági konszenzus. E tekintetben természetesen a
legnagyobb probléma az, hogy az USA nem tesz le arról, hogy a
feltételeket ő diktálja, amit Moszkva meglehetős határozottsággal
elutasít. Az orosz álláspont éles kritika alá vonja az expanzív
és agresszív amerikai politikát és elutasítja a más államok
belügyeibe történő beavatkozást, elítéli az USA és a NATO
fegyveres erőinek háborús cselekményeit. Van egy másik tényező
is, amit az USA ugyan egyelőre nem ismer be, ám a CIA, a Pentagon
és a nemzetbiztonsági hírszerző szolgálatok egyre
nyomatékosabban hangsúlyoznak. Nevezetesen arról van szó, hogy az
amerikai prognózisok hatalmasat tévedtek az orosz hadsereg harci
erejének prognosztizálásában. Már most az a helyzet, hogy
Oroszország maximálisan képes területének totális védelmére.
Amerikai specialisták ez év elején állapították meg, hogy
Oroszország gyakorlatilag behozta a kilencvenes években
elszenvedett technikai hátrányokat és pillanatnyilag olyan
fegyverzettel rendelkezik, amelyik legalábbis egyensúlyban áll a
legkorszerűbb amerikai fegyverekkel. Több új típusú
rakétafegyvert állítanak hadrendbe az orosz hadseregben, amelyek
közül a legfélelmetesebb a sokat emlegetett Topol-M óriásrakéta,
ami ellen az USA-nak nincs hatékony védelme. Kiszivárgott, hogy a
jelenleg 10 nagyerejű nukleáris robbanófejet különböző
célpontokra eljuttatni képes fegyvernek már készül a
továbbfejlesztett változata, amely az űrből közvetlenül
vezényelt orosz nukleáris csapásmérő erő első generációja.
Ehhez a félelmetes csapásmérő fegyverhez hasonlóval nem
rendelkezik az Egyesült Államok hadereje.
Oroszország
nem csinál titkot abból, hogy 2012-ben megkezdi űrfegyverkezési
programjának végrehajtását, amelyet Putyin tavaly jelentett be.
Nyugati információk szerint a program első ütemében száz -
jórészt pillanatnyilag ismeretlen tipusú - űrobjektumot emelnek
pályára, amelyek a Föld egész felületére kiterjedő
információs, felderítő és vezénylési hálózatot hoznak létre
és közvetlenül összekapcsolódnak a hagyományos haderők
korszerű egységeivel. A legteljesebb titok fedi, hogy sor kerül-e
konkrét orosz harcászati eszközök űrbe történő telepítésére,
különös tekintettel arra, hogy az orosz rakétaerők jelentős
részének ellenőrzése és irányítása az űrparancsnokság
hatáskörébe kerül.
Az
egy erőközpontú világ helyett az USA kénytelen szembenézni
azzal a ténnyel, hogy az orosz katonai potenciál nagy ütemben
erősödik és területen ismét elérte a legkorszerűbb
színvonalat. Az Egyesült Államok erőpolitikája ebben a
helyzetben rendkívüli veszélyt jelent a békés nemzetközi
viszonyokra. Már most látható, hogy - miközben újabb és újabb
konfliktusokba bonyolódik - Amerika képtelen normálisan és
konszolidáltan kiszállni az előző években elkezdett háborúiból.
Jelenleg úgy tűnik, hogy az USA - bár érzékeli az orosz katonai
potenciál minőségi változásait - nem változtat lényegesen
stratégiai vonalán. Ez a tény ma a nemzetközi feszültség
növekedésének egyik fő forrása.
Európa
- érdekei és politikai lehetőségei ellenére - önkéntelenül
sodródik bele az USA által fölállított háborús csapdákba. A
NATO belezavarása az észak-afrikai hadműveletekbe teljesen
nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy a harmadik világ
ellencsapásai ne amerikai, hanem európai területeken történjenek.
Oroszország folyamatosan figyelmeztet ennek a kalandor-politikának
a veszélyeire, de az EU erről mintha nem venne tudomást. A
legutóbbi időszakban orosz katonai szakírók behatóan
foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a Nyugat háborús tervei
következtében az egykor szövetséges közép-kelet európai
államok ma már az orosz hadsereg csapásainak célpontjai lettek.
Megkezdődött azoknak a rakétabázisoknak a fölszerelése,
melyekről Európa keleti felére irányítják a harcászati
rakétákat. Állítólag újra hadrendbe állítanak olyan - ma is
korszerűnek számító - rakétafegyvereket, amelyeket annak idején
az európai fegyverzetcsökkentési megállapodások nyomán kivontak
a szovjet harci rendszerekből.
A
halott karja újra fölemelkedik
Az
idők változásának jele, hogy az amerikai sajtóban - mindenek
előtt a katonai vonatkozású szaklapokban - mostanában viszonylag
gyakran jelennek meg olyan tanulmányok, amelyek azt elemzik, hogy a
nem túl távoli jövőben milyen háborúkba keveredhet az Egyesült
Államok. E tanulmányok egy része kiemelt figyelmet fordít egy
Oroszország és az USA közötti háború esélyeire és
kimenetelére. A cikkek abból a szempontjából nem egyoldalúak,
hogy az egy erőközpont koncepcióját érvényesítenék. Sokkal
inkább az jelent újdonságot, hogy a hivatalosan ma is érvényes
stratégia helyett nyitott kérdésként kezelik egy ilyen háború
kimenetelét és az ismert állásfoglalásokkal szemben rendkívül
magasra értékelik az orosz hadsereg háborús erejét és harci
képességét. A világ meglehetősen keveset tud arról a színfalak
mögött az elmúlt években lezajlott tisztogatásról, amely az
orosz hadsereg vezetésében lezajlott. Orosz források szerint a
hadsereg vezetésének kétharmad része cserélődött ki és az
irányító posztokon teljes generációs váltás ment végbe. Az új
parancsnokok magas képzettségűek és teljes birtokában vannak a
legmodernebb harcászati tudományoknak. Bár az orosz hatalmi
piramis legfelső fokát Medvegyev elnök és Putyin miniszterelnök
jelenti, sok elemző szerint közel egyenrangú velük Putyin közeli
barátja, a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Szergej Ivanov
első miniszterelnök-helyettes. Az elnökváltási periódusban egy
ideig őt tartották Putyin legvalószínűbb utódjának. Hosszú
évek óta az ő közvetlen felügyelete és irányítása alá
tartozik az orosz hadsereg és a hadiipar. A legutóbbi években
hatásköre tovább növekedett azzal, hogy a hatalmas orosz
regionális ipari-gazdasági körzetek komplex tevékenységét mind
több szálon kapcsolják az ismét teljes gőzzel működő
hadiipari komplexumokhoz. Ez ugyan nem jelenti a szovjet idők
speciális gazdaságirányítását - amit sokan leginkább a
hadigazdálkodás egyik formájának tartanak -, de kétségtelen,
hogy ma az ipar és a gazdaság fejlesztési koncepcióinak egyik
alapbázisát a hadiipari követelmények jelentik. A tisztikarban
lezajlott generációváltás részleteiről nem sok szivárgott ki,
de az tudható, hogy a folyamat nem szűkölködött drámai
fordulatokban és éles konfliktusokban. A hadsereg legfelső
vezetésében kemény vita zajlott arról, hogy az orosz hadsereg
fejlesztési programjainak lefékezéséért, a hadiiparban is
jelentkező anarchiáért és a zavaros védelmi politikáért
személy szerint kik hibáztathatók. Erről a kérdésről egy
alkalommal Putyin is beszélt, megemlítve, hogy a katonai vezetés
bizonyos köreit súlyos felelősség terheli a hadseregben uralkodó
kritikus állapotokért és a technikai fejlesztések
visszaszorításáért. Több cikk hangsúlyozza, hogy szabályszerű
politikai bűncselekmény volt, amikor felfüggesztették a szovjet
hadiipar fejlesztését. A szovjet fegyverzetek egy része a
nyolcvanas évek végén több területen utcahosszal előzte meg az
USA-t, amit az bizonyít, hogy ebben az évben ismét hadrendbe
állítanak olyan 15-20 évvel ezelőtt leszerelt fegyverzeteket,
amelyek ma is korszerűnek számítanak. Ezek közül kimagasló
jelentősége van az SS-20 kódjelű rakéta bizonyos típusainak és
a szuperszonikus vadászrepülőgépek legmodernebb változatainak.
A
háborús prognózisok általában két olyan körülményt
említenek, melyek 10-15 éven belül nagy valószínűséggel
háborúba sodorhatják az Egyesült Államokat és Oroszországot: a
klíma-változást és a migrációs hullámot. Az elemzők szerint
nem szükségszerű, hogy ezek a krízisek egymás ellen fordítsák
a két nagyhatalmat, de a lehetőséget nem is lehet határozottan
kizárni. A legkritikusabb helyzet a nyersanyag-kincsek és az
energiaforrások fölötti rendelkezéssel összefüggő
konfliktusokkal kapcsolatban alakulhat ki, amely - a jelenlegi
politikai stratégiákból következően - egymás elleni háborúba
sodorhatja az USA-t és Oroszországot. Nemrég látott napvilágot
egy olyan tanulmány, amely szerint egy ilyen szituációban mindkét
nagyhatalom a másikkal történő végleges és teljes leszámolásra
fog törekedni, ami a nukleáris csapások mellett biológiai és
vegyi háborút von maga után. Egy ilyen totális összecsapás
kimenetele bizonytalan a tanulmány szerint, amely már föl sem veti
az USA egyoldalú erőfölényét. Ezzel szemben fölelevenít egy
csaknem negyedszázada elfelejtett állítólagos szovjet stratégiát,
amely a két ország hatalmi bázisainak megsemmisítését követően
lépne életbe. Nem lehet a teljes igazságot tudni ennek a
feltételezésnek a realitásáról, de tény, hogy a nyolcvanas évek
elején a legtitkosabb tanácskozásokon több alkalommal célzás
hangzott el egy szupertitkos szovjet tervről, amely egy nukleáris
összecsapás esetén a legnagyobb harcok idején is hatalmas
potenciált tartalékol egy legutolsó periódus bekövetkezésének
esetére. Az amerikaiak szerint konkrétan arról van szó, hogy a
legnagyobb orosz bázisok lerombolása esetén egy titkos rendszer
automatikusan és összehangoltan hozza működésbe a tartalékban
tárolt, illetve a megmaradt orosz nukleáris potenciált, ami
egyetlen hatalmas erejű csapással gyakorlatilag megsemmisíti az
amerikai hatalmat. Feltételezhető, hogy ez a kicsit sci-fi jellegű
koncepció a Topol-M óriásrakéták, illetve az űrbe telepítendő
vezérlő centrumok miatt került ismét előtérbe, tekintettel
arra, hogy az USA nem rendelkezik olyan technikával, ami
megfékezhetné az ezekkel végrehajtott pusztító támadásokat. A
tanulmány szerint amikor az amerikai parancsnokok győztesnek hiszik
magukat és pezsgőt bontanak, megdermedve veszik észre, hogy a
halott karja ismét fölemelkedik és egy hatalmas csapással
szétzúzza Amerikát.
(A
teljes cikk a Leleplező 2011/2, új számában olvasható)
Tőke Péter
Drábik Jánost barátságosan megölelte Teheránban Ahmadinezsad iráni elnök
A
legnagyobb magyar alternatív magazin, a Leleplező könyvújság
nemzetközi főszerkesztő-helyetteseként dr. Drábik Jánost hívták
meg a Teheránban megrendezett GAATJP (Global Alliance against
Terrorism for a Just Peace), Világöszefogás a terrorizmus ellen az
igazságos békéért konferenciára. Ezen 70 ország, köztük az
USA, Oroszország, Izrael és Kína is képviseltette magát. A két
tagú Hungary-delegáció másik tagja az az Afrikában és az arab
világban is nagy tisztelettel övezett dr. Mihálffy Balázs volt,
aki a Koránt arabból magyarra fordította (mellesleg MPILO címû
könyvét a Leleplező közli folytatásban). Drábik János előadást
tartott angolul a teheráni központi egyetemen, de azt álmában sem
gondolta volna, hogy három tévé és két iráni újság is
interjút készít vele, arra meg aztán még inkább nem számított,
hogy Ahmadinezsád, Irán elnöke barátságosan megöleli. Iráni
élményeiről szer-kesztőségi interjút készítettünk Jánossal.
-
Mi volt az előzménye az elnökkel történteknek?
-
A fontosabb delegációk vezetőit váratlanul meghívta magához az
iráni elnök az elnöki rezidenciájára. - mesélte Drábik János
- Abba a terembe, ahol 90 100-an lehettünk engem a második sorba
ültettek le. Amikor az első sorba is megérkeztek a vendégek,
akkor derült ki, hogy az elnök ült elém. Kicsit furán éreztem
magam közvetlenül a háta mögött. Mint minden rendezvény ez is
azzal kezdődött, hogy bejött az egyik vallási vezető, aki a
Koránból a szokott módon fohászt olvasott fel énekelve. A hangja
olyan tükéletes volt, hogy akár Carreras is megirigyelte volna. A
muszlim többségû hallgatóság a szokott módon válaszolt rá.
Ezt
követően öt fontos delegátus röviden köszöntötte az elnököt
és a résztvevőket.
-
Kik voltak ezek?
-
Ezek között volt az izraeli küdöttség egyik tagja egy
tekintélyes ortodox rabbi, de szólt néhány szót az a brit
állampolgásráságú személy is, akit pakisztánban őriztbe
vettek, majd guantanamóban több éven át elkülönített zárkában
fogva tartottak, aztán vádemelés és minden indokolás nélkül
szabadon engedtek és azóta Londonbanb él. Nagyon érdekes volt az,
amit egyik írországi professzorasszony foglalt össze az IRA
küzdelmének a tanulságairól. Utánuk következett hatodikként
Ahmadi-nezsad elnök, aki rendkívül érdekes beszédet tartott.
-
Fel tudnád idézni?
-
Beszédében hangsúlyozta az emberiség békéje szempontjából
rendkívül fontos az igazságosság és ebből kiindulva fejtette ki
álláspontját a terrorozmus elleni küzdelemről. Kitért arra,
hogy ,,Az USA nem azért ölte meg bin Ladent, hogy harcoljon a
terrorizmus ellen és nem azért, hogy felszámolja azokat a
csoportokat, amelyekről azt állítja, hogy teroristák. Ez az akció
a választási propaganda részét képezte, hogy így szrerezzen az
elnök szavazatokat magának". Ahmadinezsad elnök ehhez
hozzátette: pontos információi vannak arról, hogy bin Ladent a
halálát megelőzően fogságban tartotta hosszabb időn át az
amerikai hadsereg. ,,Az előző amerikai elnök, Gerorge W Bush azért
támadt a térségükre, hogy megmentse országa gazdaságát és
szavazatokhoz jusson, megölt egymillió embert, és az utóda
ugyanezt a stratégiát folytatja"
Ahmadinezsad
arogánsnak nevezte ezt a hanyatló rendszert ,,Nem lesz változás,
egy igazságtalan globális rendszerben a bábfigurák
meváltoztatásával". Említést tett arról is, hogy véleménye
szerint a jelenlegi rendszer az USÁ-ban és Izraelben meg fog
változni és az igazságosság diadalmaskodni fog a Földünkön.
-
Rátérnél az elnöki ölelésre?
-
Igen. A nagy tetszéssel és hosszú tapssal fogadott beszédét
követően közölték a hallgatósággal, hogy az elnök hajlandó
néhány résztvevővel közös fotót készíteni. A jelenlévők
közül zöbben is éltek ezzel a lehetőséggel és kimentek ahhoz
az emelvényhez, amelyen az elnök állt és sorban állva
várakoztak.
Én
ülve maradtam, de mégiscsak beálltam a sorba a kísérőm
unszolására, mert ő arra hivatkozott, hogy egyedüli magyar
vagyok, én se maradjak ki. Előttem egy Izraelnől érkezett ortodox
rabbi állt, aki fontos és katarktikus beszédet mondott. Azt
láttam, hogy a többi muszlim részvevőhöz hasonlóan ő is átadta
az ajándékát, ő például egy díszes könyvet. Erre a helyzetre
én nem készültem. Semmit se hoztam magammal. Ekkor eszembe jutott,
hogy a zsebemben van az aranyozott nyakkendőtûm, amely a
szentkoronát, a legfontodabb nemzeti szimbólumunkat ábrázolja.
Gyorsan döntöttem, ezt adom ajándékba az elnökenk. De azt is
jelezni kellett, hogy én a szokásos muszlim üdvözlési mód
szerint én nem ksözönthetem őt, ezért csak annyi mondtam: I am
hungarian, vagyis magyar vagyok és átadtam a díszes nyakkendőtût
azzal, hogy rajta van népünk szent jelképe a Szentkorona. ő
kedvesen megköszönte. Utána mindkét karjával átölelt ezt
mondta angolul: ,,I like the hungarians", vagyis szertetem a
magyarokat. Teljesen zavarban voltam, mert közben barátságosan
magához szorított.
-
Mire gondoltál közben?
-
Arra, hogy nem mondhatta ugyanezt a többi országból érkezett
delegációk vezetőinek. Ezek a belőle spontán előjövé kedves
szavak személy szerint nem nekem szóltak, hanem a magyaroknak.
Vajon mit tudhat az iráni elnök népünkről, hogy ezt mondta? 1956
jutott eszembe, aztán a magyar történelem, a ma-gyar kultúra. Nem
tudom, hogy valójában hogyan került a ma-gyarokkal kapcsolatba
ennek a 7o milliós nagy multú népnek a hivatalban lévő elnöke.
-
Mivel érhetted el ezt, János?
-
Nem tudom, hiszen elég mostoha körülmények között fogadott a
konferencia. Először is az uruguay-i delegációhoz soroltak, aztán
amikor helyesbítettek magyar lettem, de akkor meg a szlávok közé
tettek és így kaptam orosz-arab tolmácsot. Még sze-rencse, hogy a
német és az angol mellett valamennyire oroszul is tudok. Fiatalabb
koromban, amikor még Magyarországon éltem én vezettem az ERBE
jogi osz-tályát így nekem is ki kellett többször is kiutazni a
Paksi Atomerőmû szerződéseinek jogi előkészítésére. Akkor
sokkal jobban beszéltem oroszul, de utána emigráltam, s szinte az
angol lett az anyanyelvem. Elnézést, hogy elkalandoztam, de az volt
a kérdésed, mivel érhettem el, hogy az iráni elnök is
kiválasztott? Nos, vaszínûleg az előadásomra figyelhettek fel,
amelyik igencsak egyedi volt.
-
Miről szólt?
-
Azt kíséreletm meg kimutatni, hogy mi a terrorizmus leglényegesebb
tulajdonsága, ami megkülönbözteti az összes többi harci
módszertől, az erőszak al-kalmazásának minden más változatától.
Ezt azért nem részle-tezem, mert a Leleplező mostani számában
olvasható a teljes szöveg. A másik téma, amit egy szekcióülésen
előadtam sokakat elgondolkoztatott. Azt elemeztem, hogy milyen
összefüggés van a makrozgazdasági tényezők és a terrorizmus
között. Pontosabban bevezettem egy új fogalmat, a pénzügyi
terrorizmusét. Rávilágítottam arra, hogy miként lehet pénzügyi
eszközökell olyan visszaéléseket elkövetni, amely ártatlan
milliók életét teheti lehetetlenné és akár a halálukat is
okozhatja.
-
Felfigyehettek a Leleplező-ben megjelent egyedi írásaira is?
-
Igen. Bizonyára ismerhették a Leleplezőben közölt, hamarosan
könyvben is megjelenő izraelita tudósok és kutatók munkáit
összegző és elemző zsidó-sorozatomat...
-
Szerintem felfigyelhettek arra az írásodra is, amiben a világon
egyedül te állítottad azt...
-
Igen, a grúz-orosz konfliktust elemezve épp az ellenkezőjét
állítottam annak, amit a hivatalos nyugati média szajkózott,
vagyis azt, hogy nem az oro-szok támadtak, hanem az
ellenkezőleg a grúzok. Grúziában ugyanis akkor a miniszterelnök,
a hadügyminiszter és még egy kulcsfontosságú miniszter is
izraeli állampolgár volt. Azt bizonygattam, hogy a
konfliktust felthetően izraeli ösztönzésre a grúzok
kezdeményezték. Az ok nyilvánvaló volt: az akarták
elérni, hogy egy esetleges iráni elleni háborúban a náluk
kialakítandó támaszpontokról az izraeli vadászgépek percek
alatt irán területére repülhesenek. A cikkem eljutott a
Kremlbe és orosz lapok, majd ameriakiak is reagáltak rá.
(A
folytatás a Leleplező 2011 / 2 - új számában olvasható)
Drábik
János:
A
svájci belföldi WIR mintára
olcsóbb hazai második pénzt!
A
WIR a német Wirtschaftsring-Genossenschaft (amely magyarul Gazdasági
Gyűrű Szövetkezetet jelent) rövidítése. Ez a szövetkezet
1934-ben a svájci Zürichben jött létre, és immáron 77 éve
sikeresen működik. Ma a központja Bázelban van, de hét svájci
városban vannak kirendeltségei. A szövetkezet tagjai nemcsak
magánszemélyek, de kis- és középnagyságú vállalatok is. A WIR
hivatalos jelzése CHW, amely Svájc latin nyelvű ország jelzésének
- Confœderatio Helvetica - és a WIR-nek az összekapcsolására
utal. A CHW, mint pénzhelyettesítő, csak számlapénz formájában
létezik. A Wirtschaftsring szövetkezet kezdetben kétféleképpen
bocsátotta ki a pénzhelyettesítőt. Az egyik módozat az volt,
hogy a szövetkezet tagjai svájci frankot fizettek be, és 5%-kal
több pénzhelyettesítőt kaptak. A másik változat az volt, amikor
a Wirtschaftsring kamatmentes pénzhelyettesítő hitelt nyújtott.
Ez a fajta pénzhelyettesítő kibocsátási módszer ma is létezik.
A
CHW-vel a szövetkezet tagjai egymásnak fizetnek. A CHW, illetve WIR
iránti keresletet az tartja fenn, hogy az ebben a
pénzhelyettesítőben kapott hiteleket a használók egymásnak
visszafizethessék. A CHW-ben kapott hitelt az alpesi ország
hivatalos pénzében, a svájci frankban is vissza lehet fizetni. A
WIR elfogadása azonban további forgalmat is létrehoz, tehát
serkenti a gazdasági és a kereskedelmi tevékenységet.
A
Wirtschaftsring szövetkezet is hosszú és eredményes fejlődési
folyamaton ment keresztül az évtizedek során. Működésének első
éveiben nem volt eléggé óvatos a hitelek kihelyezésénél, és
ezért többször is pénzügyi nehézségekkel kellett megküzdenie.
Ezeket azonban a szövetkezet tagjainak a pótbefizetéseivel
sikeresen megoldották. A WIR-rendszer 1936 óta a Svájci
Bankfelügyelet ellenőrzése alatt működik. A Bankfelügyelet a
WIRBankot ugyanúgy felügyeli, mint Svájc többi bankját és
hitelintézetét. A különbség csak annyi, hogy a WIR állományára
vonatkozóan azokat a likviditási követelményeket, amelyek a többi
pénzintézetre kötelezőek, nem kell betartani. 2000-ig a
Wirtschaftsring csak WIR-ben hitelezett, de az ezredforduló óta
svájci frankban is folytat pénzügyi tevékenységet. A svájci
pénzhelyettesítő hitelállománya már meghaladja az egymilliárd
WIR-t, de svájci frankban lévő hitelállománya még ennél is
több. Több mint hatvanezer tagja van, és banki tevékenysége
mellett - elsősorban a tagjai számára - rendszeresen szervez
továbbképzéseket, és olyan üzleti jellegű összejöveteleket,
ahol a tagok egymást személyesen is megismerhetik, és üzleti
kapcsolataikat ápolhatják.
A
„Gazdasági Gyűrű Szövetkezet" bankja, vagyis a WIRBank
tevékenysége hatékonyan segítette az alpesi országban a kis- és
középvállalatok egymás közti együttműködését. Az így
kooperáló gazdasági vállalkozások forgalmuk nagyobb részét
svájci frankban számolják el, és csak annyi WIR-t fogadnak el
egymástól, amennyit biztosan tovább tudnak adni. Ez az óvatos, de
hatékony módszer biztosítja, hogy a WIR nem inflálódik
gyorsabban, mint a svájci frank. Ugyanakkor a WIR forgási sebessége
jelentősen meghaladja a svájci frankét.
A
WIR-rendszer lényege, hogy a benne résztvevők alternatív
elszámolási rendszert használnak. Ennek a rendszernek az a
lényege, hogy az adott térségben a gazdaság szereplői 100%-os
árufedezettel megfelelő mennyiségű és kamatmentes (vagy csak
igen alacsony kamatozású) pénzhelyettesítő eszközt hoznak
létre. Ezt a pénzként funkcionáló eszközt nem lehet átvinni
más vidékekre, így az helyben látja el a gazdasági tevékenység
közvetítését, és ily módon a helyi gazdaságot erősíti. Svájc
ennek köszönheti többek között, hogy a 2008-ban kirobbant
pénzügyi és gazdasági válság más országokhoz képest kevésbé
hatott rá.
Nemcsak
megvédte az alpesi ország társadalmát és gazdaságát a
szélsőséges pénzügyi kilengésektől, de hozzájárult a svájci
frank folyamatos erősödéséhez is. A belső elszámolási
rendszerhez eddig hatvanötezer svájci cég és harmincezer egyéni
vállalkozó csatlakozott. Ez már nagyon jelentős gazdasági erőt
jelent. A WIR-rel közvetített reálgazdaság haszna túlnyomórészt
helyben marad. Az is fontos szempont, hogy a WIR-rendszer olcsóbbá
teszi a pénzt. Összehasonlításképpen megemlíthetjük, hogy a
kereskedelmi bankok kamatai ma Magyarországon átlagosan 10 és 20%
között mozognak, ezzel szemben a svájci franké mindössze 2%. A
WIR pedig még ennél is kedvezőbb, nagyjából 1%-os kamattal
működik. Könnyen beláthatjuk, hogy egy cég mennyivel olcsóbban
juthat hitelhez, ha az 1%-os WIR-t használja, hiszen a banknak
versenyeznie kell a helyi pénzhelyettesítővel. Svájcban a
gazdasági élet szereplői, köztük az érték-előállító és a
reálgazdaságban működő cégek részben WIR-ben kapnak kölcsönt.
Ezt a tevékenységet az erre szakosodott és csak Svájc
felségterületén működő WIRBank intézi.
De
nemcsak Svájcban működik pénzhelyettesítő, hanem több mint
ötezer ehhez hasonló rendszer működik az Egyesült Államoktól
Európáig és Dél-Amerikától Skandináviáig. Brazília is
figyelemreméltó gazdasági és pénzügyi sikereket ért el az
elmúlt tizenöt évben, és ezt az ott működő közösségi
pénzhelyettesítő eszközöknek is köszönheti. A siker másik
fontos oka, hogy a bankok és a multik kötelesek Braziliában
befektetni profitjukat és annak csak egy csekély részét vihetik
ki az országból. A brazil központi bank pedig nemcsak a brazil
kormánytól független, de a nemzetközi Pénzkartell univerzális
hatáskörű pénzintézeteitől, az IMF-től, a Világbanktól, a
bázeli BIS-től, a Wall Streettől, a washingtoni FED-től és a
Citiy of London pénzhatalmasságaitól is független ma már.
Pénzhelyettesítő
olcsóbb jel
A
pénzhelyettesítő is jel, a gazdasági élet közvetítését
segítő eszköz. Ennek a közvetítő közegnek az előállítása
ingyen van, az összes többi pénzhez hasonlóan, ami nem a termelő
szektorban, munkával keletkezik, hanem amit a Pénzkartell által
tulajdonolt és irányított pénzrendszer a levegőből állít elő.
A pénzhelyettesítő azonban lényegesen olcsóbb, mint a munkát
végzők által teremtett fizetőeszközök, mert nem a gátlásokat
nem ismerő és ellenőrzés nélküli Pénzkartell állapítja meg a
használati díját irreálisan magas, uzsorakamatok formájában..
De olcsóságánál is fontosabb az a tulajdonsága a
pénzhelyettesítőnek, hogy lehetővé teszi a globális
pénzrendszertől való minél nagyobb függetlenséget. Ez a
pénzrendszer, amely az államok feletti nemzetközi Pénzkartell
működése nyomán globális méretű szerencsejáték kaszinóvá
alakult át, ma már rendkívül ingatag és kiszámíthatatlan. A
szélsőséges kilengések jellemzik. A közösségi pénzhelyettesítő
viszont segíti az önellátásra való berendezkedést. Hozzájárul
olyan biztonságos helyi közösségek létrejöttéhez és
megerősödéséhez, amelyek már saját elszámoló eszközeikre
támaszkodhatnak.
A
globális pénzrendszerben a multinacionális világcégek mindig
előnyben vannak a helyi, kisebb vállalatokkal szemben. A közösségi
pénzhelyettesítők, ha széles körben elterjednek, képesek arra,
hogy megfordítsák a helyzetet. A termelőszféra lokális
résztvevői jutnak előnyökhöz a globális méretű
multinacionális cégekkel szemben. Ez azért van, mert a helyi pénzt
nem lehet kivenni az adott régió gazdaságának a rendszeréből.
Így nem működhet a nemzetközi Pénzkartell által kiépített
pénzszivattyú rendszer, amely profit és kamat formájában viszi
el a pénzt az adott országból. Így például a Magyarországra
ráerőszakolt magánpénzrendszer az évente megtermelt
huszonhétezer milliárd forint nemzeti jövedelemből minden évben
kivisz az országból hétezer milliárd forintot profit és kamat
formájában.
A
közösségi pénzhelyettesítő ezzel szemben a helyi termelőket,
vállalkozásokat és szolgáltatókat látja el olcsó tőkével és
anyagi eszközökkel. Ezért a pénzhelyettesítő rendszerek
tanulmányozása és alkalmazása különösen fontossá vált egy
olyan időszakban, amikor meggyengült a dolláralapú
világkereskedelmi elszámolási rendszer, és már nem képes
feladatai ellátásra. Ebben a beteg rendszerben már kisebb mértékű
globális válság is pusztító hatású lehet a helyi gazdaságokra.
A világ pénzrendszere ma magántulajdonban van, és olyan
hitelpénzzel működik, amelyet a kamatmechanizmus mozgat. Ha
pénzügyi csődök, netán globális pénzügyi összeomlás
következik be, akkor a pénzrendszer tulajdonosai kivonják pénzüket
a termelőszektorból, és nincs elég közvetítő jel a termelő
szektor számára. Közvetítő közeg hiányában az élethez
szükséges javakat előállító termelés lelassul, sőt leáll.
Ezért van nagy jelentőssége annak, hogy helyi pénzből lehessen a
gazdaság működését elősegítő tőkét létrehozni. Ez
védettséget biztosít a ciklikus világválságok és a gátlástalan
spekulációk ellen is. A helyi pénzek esetében azért nem tudnak a
pénzügyi szektort a kizárólagos ellenőrzésük alatt tartó és
magukat „piacnak" becéző befektető pénzemberek hatékonyan
spekulálni, mert ez a fajta pénzeszköz a termelőtevékenység
közvetítő közege, és a termelőszektort erősíti.
Sikeres
kezdeményezés Sopronban
A
közösségi pénzeket az esetek többségében kamatmentesen lehet
kölcsönkérni az azt kibocsátó közösségtől. Ezt a kamatmentes
hitelt a közösség által előállított termékekkel,
szolgáltatásokkal és munkával lehet visszafizetni. Természetesen
pénzt is lehet erre a célra használni. De ha nem áll
rendelkezésre pénz, akkor a kölcsönt munkával is lehet
törleszteni. A saját termékért, szolgáltatásért kapott
pénzhelyettesítőkért cserébe viszont a közösségen belül
bármire el lehet költeni, amivel mások számára is munkát és
jövedelemszerzést lehet biztosítani. A helyi- és közösségi
pénzek, illetve pénzhelyettesítők előnye, hogy akinek van ilyen,
az nagyobb valószínűséggel költi el a pénzt használó
közösségen belül, mint másutt.
A
Győr-Moson-Sopron megyei Cégbíróság 2009. december 18-án
jegyezte be Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezetet, amelynek a
tagjai felvállalták a Kékfrank helyi pénzként való kibocsátását
és használatát. 2010. február 5-én pedig Perkovátz Tamás, a
szövetkezet elnöke, már arról számolhatott be, hogy sikerült
élénkíteni a Kékfrank utalvány használatával Sopron és a
határokon átnyúló összefüggő járások gazdasági
tevékenységét. A hatósági bejegyeztetés sem volt egyszerű,
mert a Cégbíróság a szokásosnál alaposabban vizsgálta a
kérelmet. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől is kért
állásfoglalást. Eszerint a Kékfrank működtetése nincs
engedélyhez kötve. Magyarországnak jelenleg nincsenek a
pénzhelyettesítőkre vonatkozó szabályai, rendelkezései, csupán
kerettörvények vannak. Ez azért van így, mert hazánkban eddig
senki nem akart ilyen jellegű helyi pénzt bevezetni. Ezért a
szövetkezet folyamatosan egyeztet a pénzügyi apparátus
szakembereivel, amikor szabályzatokat készít, illetve
szerződéseket köt. Közben folyamatosan bővült, és egyre
hatékonyabbá vált a Kékfrank használók hálózata.
A
Kékfrank hat címletben jelent meg, és azokon Sopron és környéke
híres személyiségei láthatók. Az 500-as Kékfrankon Esterházy
Pál portréja és fraknó képe látható. A 10000-es Kékfrank
Joseph Haydn előtt tiszteleg, aki Fertődön 30 éven át volt
főzeneigazgató. A legnagyobb címletű Kékfrankon, a 20000-esen a
Domborjában született Liszt Ferenc, a magát rendületlenül
magyarnak valló zongora-virtuóz és zeneszerző látható.
A
Kékfrank tanul a WIR-től
A
Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet alapítóinak a figyelmét
nem kerülte el a svájci Wirtschaftsring-Genossenschaft sikere,
mivel az a válság idején hatékonyan tudta védeni nehéz
helyzetbe került ügyfeleit. Az alapítása óta szövetkezeti
formában működő bank pénzét Svájc második valutájának
tartják. A svájci pénzügyi szakemberek szerint azért maradhatott
meg a WIR, ez a helyi pénz, a nagy pénzügyi óriások mellett,
mert a WIR-rendszerben lévő tagok között a bankon átmenő
WIR-forgalom elenyésző a WIRBank 1,6 milliárdos forgalmához
képest. Ezen kívül a vállalkozásösztönző hatása is igen
erős. A WIRBank vezetői pénzügyi műveleteiben természetesen nem
egyeztetnek más bankokkal is, kizárólag a Svájci Nemzeti Bank
felügyeli őket.
Amikor
a Ha-Mi Szövetkezet tizenöt-tagú küldöttsége ellátogatott
Bázelba, elsősorban azt szerette volna megtudni, hogy melyek azok a
WIR-tapasztalatok, amelyeket ők is tudnának hasznosítani. A
találkozó színhelye egy olyan épület volt, amelyet WIR-hitelből
építettek. Ez egy kiüresedett és lerobbant üzemcsarnok, amelynek
a felújítására létrejött egy vállalkozókból álló
szövetség. Ennek a tagjai átépítve a régi csarnokot, azt új,
működő vállalkozásokkal kívánják működtetni. Az
építtetőktől a kereskedelmi bank visszavonta a hitelt, ezért a
WIRBanktól próbálták beszerezni a hiányzó összeget. Sikerrel
jártak, mert nemcsak a kölcsönt kapták meg, de lényegesen jobb
feltételekkel is, mint az előző banknál. Az építési vállalkozó
kényszernek érzi ily módon a WIR használatát, mert a nagy
szállítók csaknem mind svájci frankban gondolkodnak. Ugyanakkor a
WIR-nek komoly előnyei vannak. A hitel sokkal kedvezőbb, mint más
pénznemekben, ráadásul a biztosítékok is kisebbek. A vállalkozók
kétféle módon reagálnak a WIR-fizetésre. Ha például egy
vállalkozó venni akar egy gépet, akkor először az árra
alkuszik, és csak azután kérdezi meg, hogy a vételár hány
százalékát fizetheti WIR-ben. Ha viszont valamilyen munkára
hirdetnek versenytárgyalást, akkor az a vállalkozó jut
megbízáshoz, aki a fizetség fejében minél nagyobb mértékben
fogad el WIR-t. Ebben az esetben a számlapénz elfogadása előnyt
jelent.
A
WIR hátránya, hogy külön tervezni kell a WIR-forgalmat, és csak
annyit szabad belőle elfogadni, amennyi nem zavarja a vállalkozás
pénzügyi egyensúlyát, azaz amennyit tovább lehet adni. Nagy
előnye a WIR-nek, hogy élénkíti a vállalkozásokat, és
többletforgalmat hoz létre. Ehhez járul az, hogy a banki kondíciók
és költségek is jóval kedvezőbbek, mint a normál kereskedelmi
bankoknál vagy más valuta esetén. Figyelemreméltó az is, hogy a
WIR-szövetkezet a WIR-hálózat tagjainak vállalkozási tanácsokat
is ad. De még eladósodni is előnyösebb WIR-ben, mint svájci
frankban.
A
WIRBank egyik igazgatója elmondta, hogy a WIRBank még a válságokat
is másképp kezeli. 1929-ben a nagy világgazdasági válság idején
nem egy bankvezér kiugrott az ablakon. Ma viszont sorban állnak az
állami banktámogató, konszolidációs segélyekért. Az elmúlt 77
év tapasztalata bizonyítja, hogy a WIR-t nem fenyegeti a válság.
Ellenkezőleg. Pénzügyi válság idején megnő a WIR forgalma. Ez
azért van, mert a helyi pénz jó eszköz arra, hogy
elhatárolódjanak a szociális kötelezettségeket és a társadalmi
igazságosságot nem vállaló multiktól és a globalizmus
erőltetésétől .
Már
említettük, hogy a WIR-rendszerben hatvanezer kis- és közepes
vállalkozás található, valamint harmincezer magánszemély. De
magának a WIR-szövetkezetnek csak 2200 tagja van, és a WIRBankot
ez a szövetkezet működteti. A WIR-rendszer tagjai helyi szinten
személyesen ismerik egymást, és saját körükön belül vállalnak
munkát, vagy adnak megbízásokat, rendelnek árut vagy
szolgáltatást, illetve nyújtanak szolgáltatást. A rendszer, noha
zártan működik, valójában mégis nyitott, mert bárki
csatlakozhat hozzá, ha beszerzi a megfelelő ajánlásokat.
A
csatlakozásnak két feltétele van. Az illető fogadja el, hogy
használni fogja a WIR-t, mint pénzhelyettesítőt, továbbá legyen
megbízható személy. Amikor hitelfelvételre kerül sor, a
hiteligénylő maga dönti el, milyen legyen ez a hitel, konkrétan
mennyi legyen benne a svájci frank és a WIR aránya. A hitel
WIR-ben felvett részét WIR-ben kell visszafizetni, csupán a
kamatokat svájci frankban. A WIR nem ölt papírformát, vagyis nem
papírpénzként használatos, csupán számlapénzként. De a
WIRBank is lépést tart a modernizációval és bevezette a
kártyarendszert, valamint az elektronikus számlavezetést is.
Miért
nincs Magyarországon duális pénzrendszer?
2011.
októberében és novemberében tanúi lehettünk annak, hogy milyen
hátrányokkal jár Magyarország számára, hogy nincs duális
pénzrendszere. Csak külföldről ideérkező, kamattal terhelt
devizával finanszírozza magát. Ez a magántulajdonban lévő
hitelpénz, amelyhez csak uzsorakamat fizetése ellenében juthat
hozzá Magyarország, megalázó függőséget tart fenn. A magyar
gazdaság azért van mértéktelenül eladósodva, és azért
deficites a költségvetés, mert a profit- és kamatszivattyúk -
mint már utaltunk rá - kiviszik a magyar gazdaság teljes hozamát,
és még hitelt is fel kell venni a többletkivonás pótlásához.
Ha ezt a pénzkivonást a helyi közhatalom, amelyet demokratikusan
választanak meg, és amely politikai felelősséggel tartozik a
társadalomnak, akárcsak részben is mérsékelni próbálja, akkor
a hitelminősítő intézetek és a Nemzetközi Valutaalap elkezd
fenyegetni, leminősíteni, és ha mindez nem elég, büntetni. Ami
2011. novemberében történt, az mesterségesen szított hisztéria
volt. Magyarországnak nagy kereskedelmi aktívuma miatt erősödő
forinttal kellene rendelkeznie. A nemzetközi pénzkartell azonban
kihasználva a rendelkezésére álló pénzügyi technikákat,
történelmi mélypontra lökte a magyar fizetőeszközt. A
gátlástalan spekulációs támadás leállítása miatt volt
szükség a globális végrehajtó szerepét betöltő Nemzetközi
Valutaalappal való egyezkedésre. Ez azért szomorú, mert az elmúlt
években kivétel nélkül megbuktak azok a kormányok, amelyek
elfogadták az IMF álszent és megtévesztő módon segítségnek
álcázott diktátumát.
Egyelőre
olyan pénzügyi és vagyoni fölénnyel rendelkezik a nemzetközi
Pénzkartell, hogy a 'piacnak' becézett spekulánsok képesek
összehangoltan és módszeresen csődbe vinni egész országokat.
Ezért nagyon fontos, hogy mielőbb gyakorlati lépéseket tegyünk
Magyarországon a közösségi pénzhelyettesítők bevezetésére.
Ezeknek jótékony szerepük lenne a magyar államadósság
csökkentésében is, mert ha létrejönne egy országos lefedettségű
alternatív fizetőeszköz, azzal nagyrészt finanszírozható lenne
az exporttermelés jelentős része is.
A
Kékfrank még fiatal, de meggyőzően életképes. Még nincs
kiaknázva minden lehetőség, például a WIR sikerében oly fontos
szerepet betöltő helyi szintű hitelezés. Ugyanakkor sikerei
nyomán készülődik a Rábaközi Tallér és a Mosoni Korona,
valamint Fejér megye négy kistérsége is, ahol huszonnyolc
önkormányzati szövetkezet tervezi 2012. januárjától helyi pénz
bevezetését. Ezek a tervek mutatják, hogy a magyar társadalom egy
része már érti és rokonszenvvel fogadja a pénzhelyettesítőket,
és aktívan támogatja ilyeneknek a bevezetését. A sikerhez
azonban elkerülhetetlen az erkölcsi értékrend megszilárdítása
a magyar társadalomban, mert a helyi pénzek és pénzhelyettesítők
sikerének legfőbb biztosítéka az, ha az emberek megbízzanak
egymásban. Itt találkozunk azzal, hogy az erkölcs nemcsak
spirituális-lelki tényező, hanem rendkívül fontos életmegtartó
erőforrás, amely nélkül életképes társadalom és sikeres
gazdaság elképzelhetetlen.
Mit
tehet az állam és mit tehet az egyén?
A
közhatalom is kibocsáthatna országos pénzhelyettesítőt, mert
ennek megvan az európai uniós és a magyarországi jogi háttere.
Kézenfekvő lenne Síklaky István javaslatának megfelelően a
meglévő forint érintetlenül hagyásával az ún. fehérpénz
bevezetése. Ennek a pénzhelyettesítőnek a kibocsátásával rövid
időn belül 20%-kal meg lehetne emelni valamennyi közalkalmazottnak
és nyugdíjasnak a fizetését, illetve járadékát. Ezt a pénzt
havonta le kellene vásárolni a Magyar Áruk Boltjában, amely
önkéntes alapon, erre a célra jönne létre. Az el nem költött
fehérpénz a következő hónapban már elveszíti értékét. A
Magyar Áruk Boltjában magyar élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt,
baromfit, tejterméket, tojást és ehhez hasonlókat lehetne
elsősorban vásárolni. Magyar árunak az számít, amelyben
legalább 80% a magyar munka aránya. A magyar áruk hálózatához
azonos feltétellel, akár a nagy, külföldi tulajdonban lévő
áruházláncok is csatlakozhatnak. A Magyar Áruk Bolthálózatában
azonban a jelenlegi körülmények között nem lenne elég magyar
áru. Ezért fontos, hogy ez a bolthálózat kiegészüljön olyan
elszámoló-klíring házakkal, amelyek a fehérpénz forgalmát
nyilvántartanák és elszámolnák. Az elszámoló házak hitelt is
nyújtanának 1%-os kamattal ebből a fehérpénzből azoknak a
magyar vállalkozóknak (illetve mindenkinek, aki az EU-s szabályok
alapján felvállalja az azonos feltételek teljesítését), akik
hajlandóak magyar termékeket előállítani a magyar bolthálózat
számára.
Azok
a fehérpénzzel rendelkezők, akik nagyobb értékű árut akarnak
vásárolni, például egy magyar gyártásban készült kisgépet,
és ehhez szeretnék összegyűjteni a fehérpénzüket, azok ezt
átadhatják az elszámoló háznak, amely azt kikölcsönzi a
fehérpénz hitelezés keretében. Ilyen esetben a fehérpénz nem
veszíti el értékét, és így lehetővé válik nagyobb értékű
magyar termék megvásárlása is. A fehérpénz alapján vállalkozók
ilyen pénzzel fizethetnék az adóikat is. A magyar állam tehát
nem adósodna el, nem vállalna újabb kamatterheket, mégis egy
jelentős lökést tudna adni a magyar szükségletekre termelő
magyar gazdaságnak. Ezzel fizetőképes magyar keresletet lehetne
létrehozni a magyar áruk számára. Ha sikeres egy ilyen
kezdeményezés, akkor a következő években is lehet fehérpénzzel
kiegészíteni a közalkalmazottak bérét és a nyugdíjasok
nyugdíját. A fehérpénz rendszer bevezetésének és működésének
a részleteit már ehhez értők szakemberek részletesen
kidolgozták. Bevezetéséhez valójában csak a gyors és bátor
kormányzati döntés hiányzik. A nemzetközi Pénzkartell
természetesen mindent elkövetne ennek a kezdeményezésnek az
elfojtására, de mégse tudná a fehérpénz bevezetését
megakadályozni, ha ebben a kérdésben a nemzeti kormány és a
magyar társadalom egymásra találna.
Ha
a fehérpénz bevezetésére most mégse tud különböző okokból
vállalkozni, akkor is megvan a lehetőség a duális pénzrendszer
bevezetésére Magyarországon állampolgári kezdeményezésre. E
sorok írója ezért kezdeményezte a „Drábik János Új Pénz
Alapítvány" létrehozását, mert megvan arról győződve,
hogy a svájci WIR-hez hasonló rendszert Magyarországon is be
lehetne vezetni. Nem hiúságból viseli ez az alapítvány a nevét,
hanem azért, mert már megtapasztalhatta, hogy neve bizonyos
értelemben útjelzővé vált a közvéleményben, és segíti a
magyar emberek eligazodását. A bejegyzés alatt álló alapítvány
célja a jelenlegi pénzrendszerek fejlesztésével kapcsolatos
kutatási, ismeretterjesztő és nevelési feladatok ellátása,
szervezése. Ide sorolhatók az e célhoz kapcsolódó művek
létrehozásának, kiadásának és termesztésének a támogatása.
Az alapítvány arra törekszik, hogy tanfolyamokat rendezzen a
duális pénzrendszer működéséről vállalkozók és a
nagyközönség részére. E tanfolyamok célja, hogy segítse a
magyar társadalmat megérteni, miként működnek a helyi pénzek és
a pénzhelyettesítők. E cél érdekében az alapítvány tervezi
nemzetközi konferenciák, szimpóziumok szervezését külföldi és
magyar szakemberek bevonásával. Különösen kiemelt célja a
hitelkárosultak kellő információkkal történő támogatása.
Célja még az alapítványnak, hogy a főáramlatú
tömegtájékoztatásból teljesen kizárt Drábik János műveit
széles körben megismertesse, illetve életművét gondozza. Az
alapítványnak kiváló szakember, Vezér-Szörényi László az
elnöke, és Drábik János csak az öttagú kuratórium egyik tagja.
Az
alapítvány finanszírozása fogas kérdés, de már eddig is a
rokonszenv annyi megnyilvánulásával találkoztak a szervezők,
hogy a beindulásához szükséges minimális pénzeszközök
előteremtése reálisnak tűnik. Minden rokonszenvező honfitársunk
segítségét, ötleteit és egyéb támogatását előre is hálásan
köszönjük.
A
WIR-hez hasonló pénzhelyettesítő bevezetését Magyarországon
nem lehet egyszerűen azzal lesöpörni, hogy megvalósíthatatlan
utópia. Ha a svájciak ezt be tudták vezetni, és 77 év óta
sikeresen tudják működtetni, akkor ezt mi, magyarok is megtehetjük
saját túlélésünk érdekében.
Tőke
Péter: Fojtogató az EU-s
gyarmatdemokrácia
Kiközösíteni
a nemzet árulóit! Ha igazi puccs lett volna, akkor már más
országban élnénk. Négy jelölt Orbán helyére? A brüsszeli
bohózat csak gumicsont, a valódi ok a pénzvilágnál van.
Líbiától az olaj kellett, Irántól a bankok.
(RÉSZLETEK)
A puccs mégsem puccs
Vita alakult ki arról, hogy az egész nemzetközi cirkusz egy puccs-e, vagy összeesküvés. Ugyan már, hogyan lehetne puccs? Az néhány órán belül sikerrel járt volna, ha azt a CIA és társai szervezik. Már rég más irányítaná az országot. A pénzhatalom megelégedett a gazdasági kutyaszorítóval. Pontosan tudták azt, hogy nemcsak Orbánt, az egész magyar népet meg kell leckéztetni, hogy lábhoz tett nyelvvel, parancsra váró gyarmat legyen. (A többi csak a politikai bohózat kedvéért EU-nak odadobott gumicsont. Nekik a demokrácia csak egy kellék. Kicsit nagyobbra sikeredett, mint gondolták. Sebaj, arra jó volt, hogy sok fontos kérdésről, a PIGS adósországokról, az egyre fenyegetőbb világháborús veszélyről elterelje a figyelmet.)
A támadás be is indult a hitelminősítők, s pénzpiaci spekulánsok első csapásaival, aztán a gyarmattartókat, vagyis a nemzetközi pénzkartellt kiszolgáló liberálisok, szocialisták stb. politikai lejárató kampánya révén. Mintha egy karmester irányította volna, még a nagyobbrészt a banki- és multivilág tulajdonában álló ,,független” európai és amerikai sajtó is rázendített. Ha nálunk nem Orbán Viktor, hanem bukott görög kollégájához hasonló, mondjuk magyarítva: Pap André lett volna a miniszterelnök, akkor ő már sírva, jajongva térden csúszkált volna kegyelemért könyörögve Barroso, Christina Lagarde, a gesztikuláló-király, Cohn Bendit, Hillary Clinton, Angela Merkel és mások előtt. A kiszúrósdi nemcsak Orbán, hanem az egész magyar nép ellen folyt. A forint lerontásával, az összehangolt spekuláns tőzsdei támadásokkal sokak pénzét, értékpapírban lévő vagyonkáját sikerült agyagba döngölni és félelmet kelteni.
Ki legyen Orbán Viktor utódja?
Közben beindult a színfalak mögött a miniszterelnök-keresés. Az első és legkézenfekvőbb jelölt az olaszokéhoz és görögökéhöz hasonlóan az ő kutyájuk kölyke, Andor László, az EU foglalkoztatási és szociális biztosa lehetett. Fiatal, energikus, alkalmazkodó, ambiciózus, brüsszelizálódott. Csakhogy előkerült a hallgatás homályából Bajnai Gordon is. Kipihenten, tervekkel, harcra készen, jókora magánvagyonnal. Hogy valaki hívta-e, vagy csak betoppant, hogy héééé, itt vagyok!, nem érdekes. Szakértői kormány esetén Andor és Bajnai is megfelelő lehetett volna. Csakhogy számolni kellett a Fidesz kétharmadával is. Mi van, ha e parlamenti renitens többség nemet mond mindenfajta nemzetközi sarokbaszorítósdira? Nosza, nézzünk jelöltet a kormányzópárt körében is! Igen kis időre Varga Mihály neve is felmerült, de őt túlságosan orbánistának találhatták. Erre nyilatkozni, bírálni kezd Orbán barátja, Járai Zsigmond, aki lemond a Költségvetési Tanács-beli szerepéről, de marad az MNB felügylőbizottságának az elnöke. Bírálja a kormány gazdaságpolitikáját, annak módosítását jaavasolja, plusz csupa olyasmit, ami az EU bírálóinak is oly kedves. Egy csapásra termett egy új, elfogadható miniszterelnök-jelölet, aki már MNB-elnök is volt. Miniszteri posztot nem vállal, de szívesen ad tanácsot a kormánynak – mondta. Csilla-gos ötös!
Csakhogy ezzel még nincs vége. Moszkvai információink szerint nekik egyik sem megfelelő. Valakik állítólag újra Gyurcsány Ferencet látnák miniszterelnökként a legmegfelelőbbnek. Hogy pontosan kik is azok, arra csak utalások vannak, vagyis az orosz felső vezetés. Ám nincs konkrétan megnevezve Putyin és Medvegyev sem. Vizsgálódjunk csak egy kicsit! Ennek a ,,felső vezetésnek” nyolc oligarcha (nagyhatalmú milliárdos) is tagja. Remélem, nem leszek mindjárt rasszista, ha leírom, hogy a nyolcból hét kettős állampolgár, vagyis orosz-izraeli. Feltehetően nekik a magyar kolléga, a magyar oligarcha, Gyurcsány tetszene. Érti az oligarcha nyelvet, gyarmat esetén jó és hűséges helytartó, a Lisszaboni Szerződést is látatlanban elsőként aláírta. Ha Fletó lenne a number one, akkor akár tízszeresére is nőhetne a magyar–orosz árucsere. Vagyis ez a ,,senkinek se kell” ország tényleg az oroszok és a kínaiak barátja lehetne.
Itt kell megjegyeznem, hogy a magyar totojázás közepette a ,,gyarmattartók” erőgyűjtés céljából, vagy csak a mi ijesztgetésünkre a jól bevált rutinnal lecsaptak Romániára. Már megvolt a brüsszeli saját kutyájuk kölyke jelöltjük, amikor a ravasz Bacescu a távozó Boc miniszterelnök helyére azonnal kijelölte Ungureaut, a külföldi hírszerzési főnököt. Olyan gyorsan történt, hogy az EU és IMF Románia-irányítók még csak köpni és nyelni sem tudtak.
Orbán Viktor menesztése is gellert kapott. Az összeesküvő liberális-szocialista-zöld brancs és magyarországi szövetségeseik, akik már hónapok óta készültek a magyar kormány elleni széleskörű támadásra, igencsak pofára estek.
Meglepetés Strasbourgban, Brüsszelben
Orbán Viktor ugyanis elképedésükre személyesen megjelent Strassbourgban az Európa Parlament ülésén, és minden felvetett kérdésre, vádaskodásra válaszolt. A legjobban a gesztikuláló- király járatta le magát. Daniel Cohn-Bendit az Alkot-mánybíróság elleni támadás-ként értékelte a bírák nyugdíjkorhatárának csökke-nését, miközben a taláros testület tagjaira nem is vonatkozik a módosítás. Őszintén szólva nagyon jól szórakoztam a támadók dilettantizmusa, tájékozatlansága és főleg gyermetegsége miatt. Hála Istennek, hogy ilyen tehetségtelen, néha már hazudozó ellenfeleink voltak, mert így Orbánnak a tényekkel és az igazsággal könnyű volt helyre tennie őket, és ő került ki győztesen, sokak rokonszenvét megnyerve. Azt hiszem, kijózanítólag hatott sok ellenfelére, hogy Lengyelország és Litvánia, no meg néppárti társai is mellé álltak. A kákán való csomókeresés
persze folytatódott, de Orbán Viktor leváltása, lecserélése a gumicsontosok fogcsikorgató dühe ellenére is lekerült a napirendről. Legaláb-bis kis időre, mert a támadók tudták, hogy a magyarok elleni kiszúrósdi folytatódik, a Fidesz–KDNP-kormány emberfeletti küzdelmét a szocli-berálisok által hátrahagyott, elrejtett időzített bombái, aknái, ahogy már utaltam rá, még robbanni fognak és a csőd felé hajt-hatják az országot. Lásd a Malév-csődöt, és a Ferihegy Airport-féle titkos záradékot.
A strasbourgi sikeres Orbán- fellépés, és a 400 ezres békemenet is figyelmeztetőleg hathatott. Ugyanakkor az egész strasbourgi, majd brüsszeli bohózat rávilágított arra, hogy az Európai Unió rossz, manipulálható, erőszakos tagállami-érdekellenes vízfejjé vált. Mastrichti és Lisszaboni Szerződés elavult, megreformálásra vár. Ez az EU nem az az EU, amivel elkápráztattak bennünket, csupán néhány tagállamnak jó, a többinek a tarhálósdi, a kéregetősdi, elszegényesítő kifosztósdi. Ma sokkal kevesebben élnek jól, mint az EU előtt, a szkeptikusok száma egyre nő, s kiderült: egyre több függetlenséget, nemzeti jogot kell feladni. Magyarország ,,lázadása” ezért is váltott ki gyarmattartói megnyilvánulásokat. Az EU ma már nem egy vágyálom, szerethető közös jövő, hanem teher, ellenszenv, nemzeti elnyomástól való félelem. Tele kettős mércével, kivételekkel, az európai polgárok elleni megszorításokkal, adósrabszolgaság kiterjesztéssel. E birodalom elkezdte a saját sírját ásni.
Probléma van a demokráciával?
Melyikkel? Azzal, amelyet az amerikai ügynökök a rendszerváltáskor
ránk erőltettek? A liberális, alkotmányos népképviseleti
demokráciával, ami a népet csak szavazógépezetnek tartja, és
négy éven át fityiszt mutat neki, s az uralkodó politikai elitet
szolgálja? Hát igen, ezzel baj van. Mi inkább a Lincoln-i, nép
általi, népért hadakozó részvételi demokráciában kezdünk
hinni. Itt is reformokra van szükség, mert a húszéves puding
próbája gyenge kettesre vizsgázott. Csak ez a fajta neoliberális
demokrácia teszi lehetővé, hogy a népek feje felett átnyúlva
szűk érdekcsoportok dönthessenek. Ahogy Gyurcsány is a
megkérdezésünk nélkül aláírta a Lisszaboni Szerződést.
Tetszenek már érteni, miért támadják az új Alkotmányt,
sarkalatos törvényeit? Miért tanácskozik róla a mi kizárásunkkal
Hillary Clinton, Charles Gati és neoliberális környezetük? Fogalmaz-
hatok magyarul is: a népnek soha, semmilyen beleszólást se!
Mellesleg igazuk van. Tudomásul kell venni, hogy a katonai, politikai
és pénzügyi hatalmasságok diktálnak. Az általuk uralt, felügyelt
kis országocskák pedig egyet tehetnek: jó pofát vágnak hozzá és
eleget tesznek az elvárásoknak. Újfajta gyarmatosítás? Ugyan!
Hiszen kaptok elég szabadságot, persze csak annyit, hogy ne tudjatok mit kezdeni vele. (…)
Prognosztizálható balos pofáraesés
Amint azt kifejtettem, vagyis hogy Orbán és a Fidesz ellen nem szerveződött igazi puccs, azt azért el kell ismerni, hogy a Fletó- vírus hatott, hiszen olyan sokan, olyan sok helyen, sok országban,
sok fórumon megmozdultak, hogy az már inkább egy nemzetközi (Hazafias helyett) Kollaboráns Népfront-mozgalom lett. A kétharmados magyar miniszterelnök leváltása, és a választók által
megbüntetett SZDSZ-MDF stb. politika visszacsempészése, a neoliberális rablóuralom visszaállítása volt a céljuk. Csak itt jegyzem meg: ha nem Orbán jön, akkor a magyar adósság már
másfélszer annyi, és hetente kellene újabb megszorító intézkedést hozni, béreket és nyugdíjakat csökkenteni.
Azt, hogy Orbánt kikkel cserélnék le, már kifejtettem. Ám az kevés lett volna. A magyarokat is le kell cserélni. Tervez-gettek szakértői kormányt, aztán előrehozott választásokat és egyebeket. Mesterházy Attila arra készült, hogy váltópárt legyen, persze gyurcsányi besegítéssel. Azt bizonygatták, hogy a Fidesz- KDNP választói úgy összezsugorodtak, hogy már utolérték őket.
Ám jött egy váratlan fordulat: Orbán Viktor sikeres strasbourgi kiállása, aztán a Békemenet, meg a magyar választók kijózanodása és szolidaritása. A Nézőpont Intézet február elején nyilvánosságra hozta a legfrisebb kitatásait: A Fideszre 54 százalék szavazna, a Jobbikra 18 százalék, az MSZP-re ennél kevesebb, az LMP-re 7 százalék, Gyurcsá-nyékra pedig 3. A nemzet összetartott és útilaput mutatott a gyarmati helytartó-pártoknak. Mert ha a Jobbik is hatalomra kerül, akkor nektek, bizony mondom, mennetek kell az SZDSZ és az MDF után. Kivéve: amerikai megszállás esetén az LMP lehetne a kiszolgáló párt és Charles Gati a megbízható új helytartó-miniszterelnök. Orosz megszállás esetén pedig Gyurcsány (Putyinuska) Ferencet illetné meg ez a poszt.
Mi történne, ha a Jobbik irányítana?
Először is minden volt és jelenlegi szocialista, MDF-es és SZDSZ-es politikus, tisztségviselő vagyonát, bankbetétjét zárolnák, nyugdíjuk, bérük valamint egyéb juttatásaik ötven százalékát
elvonnák a rossz döntéseik miatti kártérítésre. Olli Rehn, Neelie Croes, Cohn Bendit és társaik, valamint minden ellenségesen nyilatkozott és Benes-dekrétumot fenntartó szlovák és cseh
politikus részére beutazási tilalmat rendelnének el. Népszavazást tartanának az EU-ban maradásról és az izlandiak példájára az uzsoraadósság törléséről, vagy átütemezéséről. A Magyar Nemzeti Bankot megfosztanák Nemzeti nevétől, mert nem az. Helyette az Európai Központi Bank budapesti kirendeltsége, vagy Gyarmati Központi Bank nevet kaphatná, és pénzt nem utalhatna külföldre. A
magánbankok csak akkor kaphatnák meg uzsorapénzüket, ha Görögország mintájára a felét elengednék. A pénzkibocsátás jogát visszavenné a kormány és a kormányfő, a köztársasági
elnök, a Költségvetési Tanács és a Magyar Fejlesztési Bank vezetőinek közös döntésére bízná, amibe semmilyen külföldi beleszólást sem engednének. A liberális demokrácia helyett a
nemzeti hűség és elkötelezettség demokráciáját léptetnék. Új törvényt hoznának a nemzetárulásról. Minden EU-s megszorítás, vagy belső csontváz miatt fizetendő összeget elkülönítenék a
költségvetéstől, és nevén neveznék, ki miatt kell fizetni. Gyurcsány-, Bajnai-, Oszkó-, Olli Rehn- stb. adók, hogy mind a tízmillió magyar szidja és megvesse őket. És így tovább. No, persze fuccs lenne a háborús menekülő bevándorlásnak is. És itt elérkeztünk a lényeghez.
Miért nem a közeli háború a téma, EU-gumicsontrágók?
Olli Rehn, Neelie Croes, Cohn Bendit, s Mínusz Egyes, Mínusz Kettes és társaik vajon tudják, hogy mi történik a szemhunyásukkal lebombázott és ,,felszabadított” Líbiában? Azt, hogy XIX. századi mintájú újgyarmatosítás megy végbe? A demokratikus erők a kiszorított oroszok szerint lényegében terroristák. A cél az ország vagyonának, aranyának és olajának megszerzése volt? Háborús összeállításunkban (123. oldaltól) megtudhatják, hogy az amerikai hadsereg már elfoglalta az olajlétesítményeket és kutakat. De megtudhatják az Irán elleni támadás fő háttérokát is:
Európa pénzügyi urai szemet vetettek az iráni bankokra, s azokat a háború alatt szemrebbenés nélkül bekebelezik, elsősorban az Iráni Nemzeti Bankot.
Ahogy az amerikaiak igyekeznek lebeszélni Izraelt az áprilisi, májusi támadásról, bevezető cikkemben én is korainak tartom, igyekszem amellett érvelni, hogy a világon legalább negyven fontos államfőválasztás lesz, év vége előtt tehát nincs ideális időpont. Izraelt meg kell védeni, a NATO nyakig bele fog keveredni már csak azért is, mert fontos tagállama, Törökország egymilliósnál nagyobb hadseregével, tengernyi tankjával és harcirepülőjével nem fog nyugton maradni.
Az EU-nak már most, előre fel kellene készítenie tagállamai polgárait, hogy értékeiket mibe, hogyan mentsék, milyen élelmiszereket, hogyan és hol lehetne tárolni, mi van akkor, ha a
bankok bezárnak és az automaták nem adnak ki pénzt. Van-e elegendő légópince, bunker, ahol nincs mit lehet csinálni? Kiknek és hogyan tudnak menedéket nyújtani a metrók? Hogyan lehet szervezetté tenni a sok tízmilliós keleti és déli uniós tagállami menekülő áradat északra, vagy a hegyes központi részekre áttelepülését? Lesz-e ott ideiglenes szálláshely, élelmiszer-tartalék és
tisztálkodási lehetőség stb.
Pánikkeltésre persze semmi szükség, de nem akkor kell majd kapkodni, amikor már a fejünkre potyognak a rakéták. Sokkal bölcsebb lenne az EU vezetőitől, ha nem Magyarország politikai és
gazdasági kicsinálásában serénykednének, hanem összefogva erélyesen fellépnének a háború ellen. Kína sem akarja, az oroszok sem, akkor miért nem hallgattatják el az uniós héjákat? Fel kell
ébrednie az unió népeinek, és széleskörű összefogással megtiltani az Izraelhez, USA-hoz csatlakozást. A legeslegelső prioritású program a béke megérzéséért való összefogás kell,
hogy legyen!
Ideje, hogy könnyedebb, megnyugtatóbb politikai témára térjek át...
(A teljes cikk a Leleplező 2012 /1 – márciusi számában)
A puccs mégsem puccs
Vita alakult ki arról, hogy az egész nemzetközi cirkusz egy puccs-e, vagy összeesküvés. Ugyan már, hogyan lehetne puccs? Az néhány órán belül sikerrel járt volna, ha azt a CIA és társai szervezik. Már rég más irányítaná az országot. A pénzhatalom megelégedett a gazdasági kutyaszorítóval. Pontosan tudták azt, hogy nemcsak Orbánt, az egész magyar népet meg kell leckéztetni, hogy lábhoz tett nyelvvel, parancsra váró gyarmat legyen. (A többi csak a politikai bohózat kedvéért EU-nak odadobott gumicsont. Nekik a demokrácia csak egy kellék. Kicsit nagyobbra sikeredett, mint gondolták. Sebaj, arra jó volt, hogy sok fontos kérdésről, a PIGS adósországokról, az egyre fenyegetőbb világháborús veszélyről elterelje a figyelmet.)
A támadás be is indult a hitelminősítők, s pénzpiaci spekulánsok első csapásaival, aztán a gyarmattartókat, vagyis a nemzetközi pénzkartellt kiszolgáló liberálisok, szocialisták stb. politikai lejárató kampánya révén. Mintha egy karmester irányította volna, még a nagyobbrészt a banki- és multivilág tulajdonában álló ,,független” európai és amerikai sajtó is rázendített. Ha nálunk nem Orbán Viktor, hanem bukott görög kollégájához hasonló, mondjuk magyarítva: Pap André lett volna a miniszterelnök, akkor ő már sírva, jajongva térden csúszkált volna kegyelemért könyörögve Barroso, Christina Lagarde, a gesztikuláló-király, Cohn Bendit, Hillary Clinton, Angela Merkel és mások előtt. A kiszúrósdi nemcsak Orbán, hanem az egész magyar nép ellen folyt. A forint lerontásával, az összehangolt spekuláns tőzsdei támadásokkal sokak pénzét, értékpapírban lévő vagyonkáját sikerült agyagba döngölni és félelmet kelteni.
Ki legyen Orbán Viktor utódja?
Közben beindult a színfalak mögött a miniszterelnök-keresés. Az első és legkézenfekvőbb jelölt az olaszokéhoz és görögökéhöz hasonlóan az ő kutyájuk kölyke, Andor László, az EU foglalkoztatási és szociális biztosa lehetett. Fiatal, energikus, alkalmazkodó, ambiciózus, brüsszelizálódott. Csakhogy előkerült a hallgatás homályából Bajnai Gordon is. Kipihenten, tervekkel, harcra készen, jókora magánvagyonnal. Hogy valaki hívta-e, vagy csak betoppant, hogy héééé, itt vagyok!, nem érdekes. Szakértői kormány esetén Andor és Bajnai is megfelelő lehetett volna. Csakhogy számolni kellett a Fidesz kétharmadával is. Mi van, ha e parlamenti renitens többség nemet mond mindenfajta nemzetközi sarokbaszorítósdira? Nosza, nézzünk jelöltet a kormányzópárt körében is! Igen kis időre Varga Mihály neve is felmerült, de őt túlságosan orbánistának találhatták. Erre nyilatkozni, bírálni kezd Orbán barátja, Járai Zsigmond, aki lemond a Költségvetési Tanács-beli szerepéről, de marad az MNB felügylőbizottságának az elnöke. Bírálja a kormány gazdaságpolitikáját, annak módosítását jaavasolja, plusz csupa olyasmit, ami az EU bírálóinak is oly kedves. Egy csapásra termett egy új, elfogadható miniszterelnök-jelölet, aki már MNB-elnök is volt. Miniszteri posztot nem vállal, de szívesen ad tanácsot a kormánynak – mondta. Csilla-gos ötös!
Csakhogy ezzel még nincs vége. Moszkvai információink szerint nekik egyik sem megfelelő. Valakik állítólag újra Gyurcsány Ferencet látnák miniszterelnökként a legmegfelelőbbnek. Hogy pontosan kik is azok, arra csak utalások vannak, vagyis az orosz felső vezetés. Ám nincs konkrétan megnevezve Putyin és Medvegyev sem. Vizsgálódjunk csak egy kicsit! Ennek a ,,felső vezetésnek” nyolc oligarcha (nagyhatalmú milliárdos) is tagja. Remélem, nem leszek mindjárt rasszista, ha leírom, hogy a nyolcból hét kettős állampolgár, vagyis orosz-izraeli. Feltehetően nekik a magyar kolléga, a magyar oligarcha, Gyurcsány tetszene. Érti az oligarcha nyelvet, gyarmat esetén jó és hűséges helytartó, a Lisszaboni Szerződést is látatlanban elsőként aláírta. Ha Fletó lenne a number one, akkor akár tízszeresére is nőhetne a magyar–orosz árucsere. Vagyis ez a ,,senkinek se kell” ország tényleg az oroszok és a kínaiak barátja lehetne.
Itt kell megjegyeznem, hogy a magyar totojázás közepette a ,,gyarmattartók” erőgyűjtés céljából, vagy csak a mi ijesztgetésünkre a jól bevált rutinnal lecsaptak Romániára. Már megvolt a brüsszeli saját kutyájuk kölyke jelöltjük, amikor a ravasz Bacescu a távozó Boc miniszterelnök helyére azonnal kijelölte Ungureaut, a külföldi hírszerzési főnököt. Olyan gyorsan történt, hogy az EU és IMF Románia-irányítók még csak köpni és nyelni sem tudtak.
Orbán Viktor menesztése is gellert kapott. Az összeesküvő liberális-szocialista-zöld brancs és magyarországi szövetségeseik, akik már hónapok óta készültek a magyar kormány elleni széleskörű támadásra, igencsak pofára estek.
Meglepetés Strasbourgban, Brüsszelben
Orbán Viktor ugyanis elképedésükre személyesen megjelent Strassbourgban az Európa Parlament ülésén, és minden felvetett kérdésre, vádaskodásra válaszolt. A legjobban a gesztikuláló- király járatta le magát. Daniel Cohn-Bendit az Alkot-mánybíróság elleni támadás-ként értékelte a bírák nyugdíjkorhatárának csökke-nését, miközben a taláros testület tagjaira nem is vonatkozik a módosítás. Őszintén szólva nagyon jól szórakoztam a támadók dilettantizmusa, tájékozatlansága és főleg gyermetegsége miatt. Hála Istennek, hogy ilyen tehetségtelen, néha már hazudozó ellenfeleink voltak, mert így Orbánnak a tényekkel és az igazsággal könnyű volt helyre tennie őket, és ő került ki győztesen, sokak rokonszenvét megnyerve. Azt hiszem, kijózanítólag hatott sok ellenfelére, hogy Lengyelország és Litvánia, no meg néppárti társai is mellé álltak. A kákán való csomókeresés
persze folytatódott, de Orbán Viktor leváltása, lecserélése a gumicsontosok fogcsikorgató dühe ellenére is lekerült a napirendről. Legaláb-bis kis időre, mert a támadók tudták, hogy a magyarok elleni kiszúrósdi folytatódik, a Fidesz–KDNP-kormány emberfeletti küzdelmét a szocli-berálisok által hátrahagyott, elrejtett időzített bombái, aknái, ahogy már utaltam rá, még robbanni fognak és a csőd felé hajt-hatják az országot. Lásd a Malév-csődöt, és a Ferihegy Airport-féle titkos záradékot.
A strasbourgi sikeres Orbán- fellépés, és a 400 ezres békemenet is figyelmeztetőleg hathatott. Ugyanakkor az egész strasbourgi, majd brüsszeli bohózat rávilágított arra, hogy az Európai Unió rossz, manipulálható, erőszakos tagállami-érdekellenes vízfejjé vált. Mastrichti és Lisszaboni Szerződés elavult, megreformálásra vár. Ez az EU nem az az EU, amivel elkápráztattak bennünket, csupán néhány tagállamnak jó, a többinek a tarhálósdi, a kéregetősdi, elszegényesítő kifosztósdi. Ma sokkal kevesebben élnek jól, mint az EU előtt, a szkeptikusok száma egyre nő, s kiderült: egyre több függetlenséget, nemzeti jogot kell feladni. Magyarország ,,lázadása” ezért is váltott ki gyarmattartói megnyilvánulásokat. Az EU ma már nem egy vágyálom, szerethető közös jövő, hanem teher, ellenszenv, nemzeti elnyomástól való félelem. Tele kettős mércével, kivételekkel, az európai polgárok elleni megszorításokkal, adósrabszolgaság kiterjesztéssel. E birodalom elkezdte a saját sírját ásni.
Probléma van a demokráciával?
Melyikkel? Azzal, amelyet az amerikai ügynökök a rendszerváltáskor
ránk erőltettek? A liberális, alkotmányos népképviseleti
demokráciával, ami a népet csak szavazógépezetnek tartja, és
négy éven át fityiszt mutat neki, s az uralkodó politikai elitet
szolgálja? Hát igen, ezzel baj van. Mi inkább a Lincoln-i, nép
általi, népért hadakozó részvételi demokráciában kezdünk
hinni. Itt is reformokra van szükség, mert a húszéves puding
próbája gyenge kettesre vizsgázott. Csak ez a fajta neoliberális
demokrácia teszi lehetővé, hogy a népek feje felett átnyúlva
szűk érdekcsoportok dönthessenek. Ahogy Gyurcsány is a
megkérdezésünk nélkül aláírta a Lisszaboni Szerződést.
Tetszenek már érteni, miért támadják az új Alkotmányt,
sarkalatos törvényeit? Miért tanácskozik róla a mi kizárásunkkal
Hillary Clinton, Charles Gati és neoliberális környezetük? Fogalmaz-
hatok magyarul is: a népnek soha, semmilyen beleszólást se!
Mellesleg igazuk van. Tudomásul kell venni, hogy a katonai, politikai
és pénzügyi hatalmasságok diktálnak. Az általuk uralt, felügyelt
kis országocskák pedig egyet tehetnek: jó pofát vágnak hozzá és
eleget tesznek az elvárásoknak. Újfajta gyarmatosítás? Ugyan!
Hiszen kaptok elég szabadságot, persze csak annyit, hogy ne tudjatok mit kezdeni vele. (…)
Prognosztizálható balos pofáraesés
Amint azt kifejtettem, vagyis hogy Orbán és a Fidesz ellen nem szerveződött igazi puccs, azt azért el kell ismerni, hogy a Fletó- vírus hatott, hiszen olyan sokan, olyan sok helyen, sok országban,
sok fórumon megmozdultak, hogy az már inkább egy nemzetközi (Hazafias helyett) Kollaboráns Népfront-mozgalom lett. A kétharmados magyar miniszterelnök leváltása, és a választók által
megbüntetett SZDSZ-MDF stb. politika visszacsempészése, a neoliberális rablóuralom visszaállítása volt a céljuk. Csak itt jegyzem meg: ha nem Orbán jön, akkor a magyar adósság már
másfélszer annyi, és hetente kellene újabb megszorító intézkedést hozni, béreket és nyugdíjakat csökkenteni.
Azt, hogy Orbánt kikkel cserélnék le, már kifejtettem. Ám az kevés lett volna. A magyarokat is le kell cserélni. Tervez-gettek szakértői kormányt, aztán előrehozott választásokat és egyebeket. Mesterházy Attila arra készült, hogy váltópárt legyen, persze gyurcsányi besegítéssel. Azt bizonygatták, hogy a Fidesz- KDNP választói úgy összezsugorodtak, hogy már utolérték őket.
Ám jött egy váratlan fordulat: Orbán Viktor sikeres strasbourgi kiállása, aztán a Békemenet, meg a magyar választók kijózanodása és szolidaritása. A Nézőpont Intézet február elején nyilvánosságra hozta a legfrisebb kitatásait: A Fideszre 54 százalék szavazna, a Jobbikra 18 százalék, az MSZP-re ennél kevesebb, az LMP-re 7 százalék, Gyurcsá-nyékra pedig 3. A nemzet összetartott és útilaput mutatott a gyarmati helytartó-pártoknak. Mert ha a Jobbik is hatalomra kerül, akkor nektek, bizony mondom, mennetek kell az SZDSZ és az MDF után. Kivéve: amerikai megszállás esetén az LMP lehetne a kiszolgáló párt és Charles Gati a megbízható új helytartó-miniszterelnök. Orosz megszállás esetén pedig Gyurcsány (Putyinuska) Ferencet illetné meg ez a poszt.
Mi történne, ha a Jobbik irányítana?
Először is minden volt és jelenlegi szocialista, MDF-es és SZDSZ-es politikus, tisztségviselő vagyonát, bankbetétjét zárolnák, nyugdíjuk, bérük valamint egyéb juttatásaik ötven százalékát
elvonnák a rossz döntéseik miatti kártérítésre. Olli Rehn, Neelie Croes, Cohn Bendit és társaik, valamint minden ellenségesen nyilatkozott és Benes-dekrétumot fenntartó szlovák és cseh
politikus részére beutazási tilalmat rendelnének el. Népszavazást tartanának az EU-ban maradásról és az izlandiak példájára az uzsoraadósság törléséről, vagy átütemezéséről. A Magyar Nemzeti Bankot megfosztanák Nemzeti nevétől, mert nem az. Helyette az Európai Központi Bank budapesti kirendeltsége, vagy Gyarmati Központi Bank nevet kaphatná, és pénzt nem utalhatna külföldre. A
magánbankok csak akkor kaphatnák meg uzsorapénzüket, ha Görögország mintájára a felét elengednék. A pénzkibocsátás jogát visszavenné a kormány és a kormányfő, a köztársasági
elnök, a Költségvetési Tanács és a Magyar Fejlesztési Bank vezetőinek közös döntésére bízná, amibe semmilyen külföldi beleszólást sem engednének. A liberális demokrácia helyett a
nemzeti hűség és elkötelezettség demokráciáját léptetnék. Új törvényt hoznának a nemzetárulásról. Minden EU-s megszorítás, vagy belső csontváz miatt fizetendő összeget elkülönítenék a
költségvetéstől, és nevén neveznék, ki miatt kell fizetni. Gyurcsány-, Bajnai-, Oszkó-, Olli Rehn- stb. adók, hogy mind a tízmillió magyar szidja és megvesse őket. És így tovább. No, persze fuccs lenne a háborús menekülő bevándorlásnak is. És itt elérkeztünk a lényeghez.
Miért nem a közeli háború a téma, EU-gumicsontrágók?
Olli Rehn, Neelie Croes, Cohn Bendit, s Mínusz Egyes, Mínusz Kettes és társaik vajon tudják, hogy mi történik a szemhunyásukkal lebombázott és ,,felszabadított” Líbiában? Azt, hogy XIX. századi mintájú újgyarmatosítás megy végbe? A demokratikus erők a kiszorított oroszok szerint lényegében terroristák. A cél az ország vagyonának, aranyának és olajának megszerzése volt? Háborús összeállításunkban (123. oldaltól) megtudhatják, hogy az amerikai hadsereg már elfoglalta az olajlétesítményeket és kutakat. De megtudhatják az Irán elleni támadás fő háttérokát is:
Európa pénzügyi urai szemet vetettek az iráni bankokra, s azokat a háború alatt szemrebbenés nélkül bekebelezik, elsősorban az Iráni Nemzeti Bankot.
Ahogy az amerikaiak igyekeznek lebeszélni Izraelt az áprilisi, májusi támadásról, bevezető cikkemben én is korainak tartom, igyekszem amellett érvelni, hogy a világon legalább negyven fontos államfőválasztás lesz, év vége előtt tehát nincs ideális időpont. Izraelt meg kell védeni, a NATO nyakig bele fog keveredni már csak azért is, mert fontos tagállama, Törökország egymilliósnál nagyobb hadseregével, tengernyi tankjával és harcirepülőjével nem fog nyugton maradni.
Az EU-nak már most, előre fel kellene készítenie tagállamai polgárait, hogy értékeiket mibe, hogyan mentsék, milyen élelmiszereket, hogyan és hol lehetne tárolni, mi van akkor, ha a
bankok bezárnak és az automaták nem adnak ki pénzt. Van-e elegendő légópince, bunker, ahol nincs mit lehet csinálni? Kiknek és hogyan tudnak menedéket nyújtani a metrók? Hogyan lehet szervezetté tenni a sok tízmilliós keleti és déli uniós tagállami menekülő áradat északra, vagy a hegyes központi részekre áttelepülését? Lesz-e ott ideiglenes szálláshely, élelmiszer-tartalék és
tisztálkodási lehetőség stb.
Pánikkeltésre persze semmi szükség, de nem akkor kell majd kapkodni, amikor már a fejünkre potyognak a rakéták. Sokkal bölcsebb lenne az EU vezetőitől, ha nem Magyarország politikai és
gazdasági kicsinálásában serénykednének, hanem összefogva erélyesen fellépnének a háború ellen. Kína sem akarja, az oroszok sem, akkor miért nem hallgattatják el az uniós héjákat? Fel kell
ébrednie az unió népeinek, és széleskörű összefogással megtiltani az Izraelhez, USA-hoz csatlakozást. A legeslegelső prioritású program a béke megérzéséért való összefogás kell,
hogy legyen!
Ideje, hogy könnyedebb, megnyugtatóbb politikai témára térjek át...
(A teljes cikk a Leleplező 2012 /1 – márciusi számában)
Virág András: Európa átjátszása
Ázsiának!
Hatalmas
gazdasági pofon vár az EU-ra - Nincs összefogás a háború
ellen?
Német–francia hatalmi centrum
Körülbelül két évvel ezelőtt következett be az a pillanat,
amikor a két nagy hatalmú európai vezető arra a következtetésre
jutott, hogy – vállalva a valószínűsíthető politikai,
gazdasági és társadalmi konfliktusok sorozatát – a fenyegető
pénzügyi és gazdasági válságot csak a legdrasztikusabb és a
legkeményebb, új szemléletű európai reformpolitikával élheti
túl az EU. Ha a mélyére ásunk ennek a gondolatnak,
kristálytisztán kirajzolódnak azok a hatalmi ambíciók, amelyek az
európai közösség létrehozásánál egyértelműen motiválták
Németország és Franciaország cselekedeteit. Magyarán szólva
Merkelben és Sarkozyben egyaránt tudatosult, hogy a NATO keretei
által meghatározott – és egyértelműen az USA érdekeinek
alárendelt – külpolitika és nemzetközi fellépés semmiképpen
nem elegendő országaik világpolitikai pozícióinak megőrzéséhez,
vagy erősítéséhez. Ettől kezdve lassan, de annál határozottabban
érzékelhetővé vált, hogy az agyonadminisztrált és valójában a
nemzetektől mind jobban elidegenedő európai intézményrendszert
Berlin és Párizs kényszerítő erővel fogja presszionálni az EU
eredeti céljainak megvalósítása érdekében. Ez pedig nem más,
mint egy olyan hatalmi és gazdasági erőcentrum létrehozása, amely
meghatározó szerepet játszik az új világrend kialakításában.
A mai világpolitika mélytendenciáinak elemzése során kevesen
veszik figyelembe azt az alapvető tényt, hogy a második
világháború utáni újrarendeződés a két ellentétes
ideológiájú világrendszer létrejötte melletti leglényegesebb
eleme éppen a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország
viszonyának alapvető változása és az a történelmi jelentőségű
erőfeszítés, amellyel Konrad Adenauer kancellár és de Gaulle
tábornok képes volt lebontani a válaszfalakat, amelyek a két
legnagyobb európai nemzet közeledésének útjában álltak. Annak
idején akár Bonn, akár Párizs volt a kiindulópont, egyértelművé
vált, hogy a német–francia kérdés egyrészt alapvető feltétele
mindkét nemzet további fejlődésének, másrészt az, hogy
amennyiben sikerül megtalálni a megbékélés, a múlttal történő
őszinte és nyílt szembenézés és a mindenre kiterjedő szoros
kooperáció lehetőségét, akkor egész Európa egy új és erős
hatalmi centrum vonzásába kerül. Kicsit nyersen fogalmazva: ez volt
az eredeti értelme egy európai együttműködési platform
kialakításának, amelynek nyomán egy olyan világpolitikai, illetve
világgazdasági konstrukció alakulhat meg, amely ugyan az USA
mögötti pozíciót foglalhatja el, de mindenki másnál erősebb. Az
minden vitán felül áll, hogy az Európai Unió létjogosultságát a
német–francia megbékélés alapozta meg és tette lehetővé. A
második alapvető vonása az uniós gondolatnak az a látens, de
reális elképzelés, hogy egy európai szövetség elméletileg
rendkívül erős versenytársa lehet az Egyesült Államoknak. De
Gaulle ebből nemigen csinált titkot, hiszen a tábornok ősellensége
volt az amerikai diktátumoknak. Ugyanakkor van egy harmadik, ugyancsak rendkívül lényeges eleme a német–francia bázisra épülő
Európának: ez pedig a geopolitikai realitások figyelembe vétele,
vagyis annak elkerülhetetlen és szükségszerű beépítése az
uniós gondolatkörbe, hogy határozott és együttműködésre
törekvő aktivitással erős és tartós kapcsolatrendszert kell
kiépíteni a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal. Ezek a
tényezők állnak de Gaulle híres kijelentése („Európa az Uralig
terjed”), a Willy Brandt és Helmut Schmidt nevével fémjelzett
„új keleti politika” mögött és a már ma legendásnak mondható
nagy német–francia csúcspolitikus-párosok: Adenauer és de Gaulle,
Schmidt és Giscard d’Estaing, majd Kohl és Mitterrand új európai
víziójának hátterében.
Nem lehet tudni, hogy pontosan miért, de a német–francia
együttműködés világpolitikai sodrása érzékelhetően gyengült
Merkel és Sárkozy színrelépésének kezdő periódusában, annak
ellenére, hogy a két főszereplő mindent megtett a külsőségek
terén e látszat eloszlatására. Nem valószínű, hogy egyáltalán
fölmerült volna a koncepció felülvizsgálatának igénye bármely
oldalon. Inkább arról lehetett szó, hogy a francia elnök
elképesztően dinamikus és határozott fellépése óvatosságra
intette az amúgy is rendkívül megfontolt Merkelt. Kicsit furcsa volt
látni azt az operativitást, amellyel Franciaország bekapcsolódott a
NATO hadműveleteibe, valamint azt a fenntartás nélküli támogatást
is, amiben Németország részesítette ezeket a katasztrofálisan
rossz lépéseket. Mindez nyilván a szövetségen belüli pozíciók
stabilizálásának eszköze volt. Körülbelül ugyanebben az
időszakban hangzott el Putyin nyilatkozata arról, hogy az orosz–EU
kapcsolatok további fejlesztésének feltétele az, hogy a lényeges
kérdésekben az EU minél előbb dolgozza ki a tagállamok közös
álláspontját, és ezek alapján folytassák a kooperációs
tárgyalásokat. A pénzügyi válság megfékezhetetlen vírusa és a
kelet-európai tagállamok ellentmondásos politikai és gazdasági
helyzete azonban aggasztó mértékben gyengítette az EU belső
kohéziójának erejét és az összeomlás réme jelent meg a
horizonton.
Európa újraalapítása
A két vezető a krízis kellős közepén eszmélt rá arra, hogy ha
nem dinamizálják közös érdekeik szerint az EU-projektet, a
regionális főhatalom sajtja egyszerűen kirepül a szájukból. A
pénzügyinek nevezett válság bomlasztó széruma már a tavalyi
évben erőteljesen éreztette hatását, főként a dél-európai
övezetben és a volt keleti tömb néhány országában. A válság-
kezelés értelmezése nem azonos a washingtoni és a francia–német
politikai centrumokban. Az Egyesült Államok számára a katonai
felvonulási terület védelmezése, illetve a globális
pénzszivattyú működtetéséhez szükséges társadalmi stabilitás
jelenti a prioritást, és ez a követelmény egészen a legutóbbi
időkig teljes mértékben meghatározta az EU irányító-
apparátusának tevékenységét. Ettől eltér Berlin és Párizs
megközelítése. A két ország korántsem akar ingyen áldozatokat
vállalni az amerikaiak expanzív háborúskodásáért és
határozottan kiáll az európai gazdasági potenciál erősítése, az
államok közötti sokoldalú kooperáció fejlesztése és a francia–
német regionális mozgástér maximalizálása mellett. Míg az USA
kizárólag az IMF és a globális pénzvilág szemüvegén át
értékeli az európai fejleményeket, a két vezető európai hatalom
most már teljesen nyíltan beszél arról, hogy az európai pénzügyi
válságnak alapvetően politikai okai vannak, tehát a megoldás felé
a regionális politikai hatalom erősítésén és az unió egységes
politikai akaratának biztosításán keresztül vezet az út. A
világhelyzet pillanatnyi stádiumában az amerikai és az európai
megközelítés eltérő vonásai nem okoznak súrlódást a NATO-
keretek közé szorított szövetségi külpolitika gyakorlatában,
annak ellenére, hogy a legutóbbi hetekben az afrikai, közel- és
távol-keleti események több komoly érdekellentétet hoznak
felszínre Amerika és Nyugat-Európa érdekei között. Az orosz
külpolitika csendesen, de stabilan áll a francia–német közös
koncepció érvényesítése mellett.
Ezek a felismerések felpörgették az eseményeket. Merkel és Sarkozy
megbeszélések sorozatát tartotta a problémák egységes
értelmezéséről. Érdekesnek látszik a kirajzolódó végeredmény,
amely nem jelenti sem az eredeti német, sem az eredeti francia
koncepció győzelmét. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a két vezető
közös cselekvési iránya a Giscard d’Estaing által meghatározott
normarendszer szerint halad, amelyik nem más, mint intelligens és
óvatos összehangolása a bilaterális kapcsolatokat favorizáló
német és a határozottan föderatív szellemiségű francia
klasszikus eu-elképzeléseknek.
A megbeszélések olyan intenzitással zajlottak, hogy a politikai
pletykák azon csemegézhettek, hogy az EU legnagyobb
előkelőségeinek tiszteletére rendezett protokolláris
hangversenyről Merkel és Sarkozy diszkréten leléptek, és egy
különteremben folytatták egyeztetéseiket. Egy ilyen megbeszélésen
került sor arra, hogy az addig tartózkodó magatartást tanúsító
kancellár asszony szívélyesen gratulált a francia elnöknek és
feleségének gyermekük megszületése alkalmából és egy
plüssmacival ajándékozta meg az újszülöttet. A megfigyelők
szerint ez a gesztus a megegyezés első jele volt. A két állam
egyetértésre jutott a pénzügyi válságkezelés és a közös
hatalmi pozíció biztosításának kérdésében. Mindezt persze
sokféleképpen lehet magyarázni, ám a lényeg mégiscsak az, hogy a
jövőben változnia kell az EU-irányítás szellemiségének, és az
amerikai dominancia mellett megjelenő sajátos európai hatalmi
viszonyok érvényesítésének fokozott szükségessége. A két
állam közötti megállapodás létrehozta azt a valóságos
„gravitációs központot”, amely a jövőben meghatározza az
unió politikai arculatát, és döntő lépést tett az európai
politikai akarat határozott megjelenítése érdekében.
Hogy az USA miként viszonyul ehhez az újszerű megközelítéshez,
egyelőre kérdéses. Hiszen a francia–német egyezség egyszerűen
lesöpörte és a perifériára szorította azokat a tagállamokat
(mindenek előtt az eurózónán kívül lévő országokat), amelyek
képtelenek fölvenni a Berlin és Párizs által megkövetelt
dinamizmust és túlságosan gyöngék ahhoz, hogy tevőleges részt
vállaljanak az európai érdekek kemény képviseletére a globális
világrend kialakításában. Nem véletlen, hogy az USA diplomáciája
aggódik amiatt, hogy a perifériára szorított szövetséges
államokban olyan súlyos társadalmi feszültségek keletkeznek,
amelyek megzavarhatják az észak-atlanti tömb stabilitását. Nagyon
könnyen előállhat egy olyan furcsa helyzet, hogy az USA inkább az
unió hátsó udvarában lévő politikai rend fenntartására
összpontosít, miközben a nagy európai projektek irányítása a
Berlin–Párizs érdekszövetség befolyása alá kerül. A maga
módján ennek mintegy előképe volt Berlusconi megbukatása, amit nem
az USA, hanem Merkel és Sarkozy döntött el. Állítólag maga Merkel
telefonált az olasz köztársasági elnöknek Berlusconi azonnali
menesztése érdekében. Ez mindenesetre új jelenség az európai
politikai világban. Berlusconi leváltása nem csak az EU-tagok
számára szolgál tanulsággal. A lépésbe Merkel és Sarkozy
valószínűleg finoman belekomponált egy bizalomerősítő, egyben
figyelemfelkeltő hangsúlyt Moszkva irányába is. Oroszország minden
esetre érdemi kommentár nélkül, némán vette tudomásul egyik
legfontosabb nyugat-európai szövetségesének hirtelen
leléptetését a politika színpadáról.
A jelek szerint tehát Német-ország és Franciaország megerősödve,
nemzetközi hatósugarát megnövelve foglalta el az irányító
pozíciót az európai válságkezelésben. Lehetséges, hogy valóra
vált Joschka Fischer évtizedes jóslata arról, hogy az unió
politikai és gazdasági súlyának fönntartása és növelése
elképzelhetetlen Európa újraalapítása nélkül.
Ez volt az utolsó pillanat
Egészen biztos, hogy az óriási erőfeszítéssel tető alá hozott
német–francia paktumnak egy egész sor olyan titkos eleme van, amely
egyhamar nem lesz ismert a világ előtt. Még azt is meg lehet
kockáztatni, hogy Merkel és Sarkozy csak az utolsó pillanatban vette
észre, hogy a katasztrófával fenyegető pénzügyi válság adja meg
azt a valóságos kiinduló pontot, amelyről végrehajtható a nagy
európai manőver, azaz a keleti ballasztok kidobálása a nyugat-
európai kosárból, a déli régió kemény megszorítása és az
unió északi (fejlett) régiójának fölszabadítása német–
francia irányítással. A világsajtó egyelőre a válságkezeléssel
kapcsolatos ügyekkel van elfoglalva, és nincs abban a helyzetben,
hogy érdemi elemzéseket közöljön a Berlin– Párizs paktumról.
De tény: ha kétséges az, hogy a két államnak máris kezében lenne
a nyerő lap Európa helyzetét illetően, legalább annyira
valószínűtlen, hogy az Európai Unió vonata tovább mehet a
korábban lefektetett vágányokon. A paktum lényegét elsőként azok
az (északi) államok értették meg, amelyek elszántak,
felkészültek és elég erősek ahhoz, hogy a globalizmus viszonyai
között megvédjék nemzeti érdekeiket, ugyanakkor prosperáló,
fejlődő gazdaságot működtessenek. Ez az igazi választóvíz az
úgynevezett gravitációs centrum és a periféria között.
Lényegében akárhogy is nevezzük ezt a stratégiát, teljesen
nyilvánvaló, hogy Berlin és Párizs kivárta a történelmi
pillanatot, amikor egyetlen huszáros suhintással képes ismét
kettévágni Európát, amely innentől kezdve valóban kétsebességes
lesz, sőt a valódi helyzet az, hogy a periférián rekedt államok
sorsa teljesen kiszámíthatatlan. Jellemző, hogy a hivatalos
szóhasználattal szemben korántsem csak az euróövezet
kérdéséről van szó, hiszen a gravitációs erőteret képező és
a német vezető pozíciót feltétel nélkül elismerő tábor szerves
része – Hollandia, Finnország, a balti államok, Lengyelország,
valamint Németország és Ausztria mellett – Svédország és Dánia
is. Egyelőre persze nincs szó semmiféle „északi unió”-ról, de
kétségtelen tény, hogy a nemzetközi politikában az egypólusú
erőtér teóriáját drasztikusan félresöpri a geopolitikai
stratégia teljesen újszerű megközelítése. Ez az a tényező,
amire Brzezinski évek óta figyelmezteti az amerikai politikai
döntéshozókat, de szavai süket fülekre találtak Washingtonban.
Európa jövője az erős észak és a gyenge dél közötti politikai
és gazdasági kiegyensúlyozás minőségétől függ és
elkerülhetetlen, hogy Németország – Franciaország-gal az oldalán
– világpolitikai felelősséget vállaljon Európa sorsáért.
Kérdés, hogy Németország kellően felkészült-e az új
történelmi szerepre. Az óriási horderejű döntés megköveteli,
hogy a német külpolitika átgondolja és a kialakult új helyzethez
illessze a német nemzeti prioritások egész rendszerét. Nem vitás, hogy az Egyesült Királyság nem mond le kiváltságos globális pozíciójáról az USA oldalán, és ebben a kényszerhelyzetben Franciaország számára elutasíthatatlan az európai „másodhegedűs” regionális hatalmi pozíció elfoglalása. A német–francia hatalommegosztásnak nemcsak politikai és gazdasági, de rendkívül komoly lélektani sajátosságai vannak.
Németországnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az
elkerülhetetlenül válságba sodródó déli övezet – mindenek
előtt Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália –
a legsötétebb történelmi analógiák talaján fogadja majd a német
diktátumokat. Világos, hogy már ideig-óráig sem alkalmazható a
gyenge-erős gazdaságokra történő hivatkozás, hiszen Olaszország esetében Berlusconi a világ nyolcadik legerősebb gazdaságát
reprezentáló állam vezetői pozíciójából bukott ki egy pillanat
alatt. A német politikai befolyás rendkívül erős és Amerikának
rövid távon semmiképpen nem érdeke, hogy megzavarja az európai
német manővereket. A pénzhatalom ebből a meggondolásból teljes
mellszélességgel bevetette magát a német érdekek érvényesítése
mellett, és nincs a világon jelenleg olyan gazdaság, amely
ellenállhat a pénzhatalom összpontosított támadásának. Ez a
helyzet késztette Sarkozyt arra, hogy a Merkel által fölkínált
pozíciót villámgyorsan elfogadja, amivel egyébként elképzelhető,
hogy kiütötte saját magát a közelgő elnökválasztás győztes
pozíciójából. A francia politikai osztály egyelőre nem
emésztette meg, hogy egy olyan helyzetben találja magát, amelyben a világháborúban győztes Francia-ország a vesztes Németország
mögé kénytelen besorolni. Ugyanakkor az is tény, hogy a realitások
elől nem lehet meghátrálni. A soha ki nem mondott, de a valóságban
létező orosz–német paktum alapján egységesült Németország az
NDK területének visszaszerzésével a legerősebb európai állammá
vált, és ennek politikai hozadékát most látja aktuálisan
érvényesíthetőnek.
Az amerikai politika végülis a mai napig nem fedte fel európai
kártyáit. Sarkozy a maga módján mindent megtett azért, hogy
Franciaország a transzatlanti pályán ne kerüljön hátrányba
Németországgal szemben. Az USA egyelőre hallgat erről a
kérdésről, értelmezésében a politikai szövetség jellegét
szigorúan a NATO keretei határozzák meg. Ennek ellenére Franciaor-
szágnak reális világpolitikai pozíciói vannak, amelyek látszólag
érintetlenek és globális szinten legalábbis kiegyensúlyozzák az
európai német előretörést. Brzezinski, aki egyre kritikusabban
szemléli az USA külpolitikáját egy tavaly decemberben adott
interjújában félreérthetetlenül céloz arra, hogy az USA
Európában egy teljes évtizedet vesztegetett el (itt nyilvánvalóan
a keleti bővítés körüli problémákra gondol), miközben
pozíciója Oroszországgal szemben meggyengült, így az –
egyébként indokolható – európai politikai és gazdasági
„visszavonulás” nem kívánatos felhangokat kap. Vagyis: egyelőre
kénytelen passzívan tudomásul venni, hogy Európa politikai
irányítása egy olyan dominancia befolyása alá kerül, amelynek
érdeke Oroszország minél intenzívebb és hangsúlyosabb bevonása
az európai erőtérbe. Brzezinski úgy látja, hogy az USA nemzetközi
politikája egyre inkább diszharmóniába kerül a reális
folyamatokkal, ezért fölvetette: itt az ideje annak, hogy az
Egyesült Államok felülvizsgálja egész külpolitikai rendszerét
és új nemzetközi stratégiát dolgozzon ki.
Német–francia hatalmi centrum
Körülbelül két évvel ezelőtt következett be az a pillanat,
amikor a két nagy hatalmú európai vezető arra a következtetésre
jutott, hogy – vállalva a valószínűsíthető politikai,
gazdasági és társadalmi konfliktusok sorozatát – a fenyegető
pénzügyi és gazdasági válságot csak a legdrasztikusabb és a
legkeményebb, új szemléletű európai reformpolitikával élheti
túl az EU. Ha a mélyére ásunk ennek a gondolatnak,
kristálytisztán kirajzolódnak azok a hatalmi ambíciók, amelyek az
európai közösség létrehozásánál egyértelműen motiválták
Németország és Franciaország cselekedeteit. Magyarán szólva
Merkelben és Sarkozyben egyaránt tudatosult, hogy a NATO keretei
által meghatározott – és egyértelműen az USA érdekeinek
alárendelt – külpolitika és nemzetközi fellépés semmiképpen
nem elegendő országaik világpolitikai pozícióinak megőrzéséhez,
vagy erősítéséhez. Ettől kezdve lassan, de annál határozottabban
érzékelhetővé vált, hogy az agyonadminisztrált és valójában a
nemzetektől mind jobban elidegenedő európai intézményrendszert
Berlin és Párizs kényszerítő erővel fogja presszionálni az EU
eredeti céljainak megvalósítása érdekében. Ez pedig nem más,
mint egy olyan hatalmi és gazdasági erőcentrum létrehozása, amely
meghatározó szerepet játszik az új világrend kialakításában.
A mai világpolitika mélytendenciáinak elemzése során kevesen
veszik figyelembe azt az alapvető tényt, hogy a második
világháború utáni újrarendeződés a két ellentétes
ideológiájú világrendszer létrejötte melletti leglényegesebb
eleme éppen a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország
viszonyának alapvető változása és az a történelmi jelentőségű
erőfeszítés, amellyel Konrad Adenauer kancellár és de Gaulle
tábornok képes volt lebontani a válaszfalakat, amelyek a két
legnagyobb európai nemzet közeledésének útjában álltak. Annak
idején akár Bonn, akár Párizs volt a kiindulópont, egyértelművé
vált, hogy a német–francia kérdés egyrészt alapvető feltétele
mindkét nemzet további fejlődésének, másrészt az, hogy
amennyiben sikerül megtalálni a megbékélés, a múlttal történő
őszinte és nyílt szembenézés és a mindenre kiterjedő szoros
kooperáció lehetőségét, akkor egész Európa egy új és erős
hatalmi centrum vonzásába kerül. Kicsit nyersen fogalmazva: ez volt
az eredeti értelme egy európai együttműködési platform
kialakításának, amelynek nyomán egy olyan világpolitikai, illetve
világgazdasági konstrukció alakulhat meg, amely ugyan az USA
mögötti pozíciót foglalhatja el, de mindenki másnál erősebb. Az
minden vitán felül áll, hogy az Európai Unió létjogosultságát a
német–francia megbékélés alapozta meg és tette lehetővé. A
második alapvető vonása az uniós gondolatnak az a látens, de
reális elképzelés, hogy egy európai szövetség elméletileg
rendkívül erős versenytársa lehet az Egyesült Államoknak. De
Gaulle ebből nemigen csinált titkot, hiszen a tábornok ősellensége
volt az amerikai diktátumoknak. Ugyanakkor van egy harmadik, ugyancsak rendkívül lényeges eleme a német–francia bázisra épülő
Európának: ez pedig a geopolitikai realitások figyelembe vétele,
vagyis annak elkerülhetetlen és szükségszerű beépítése az
uniós gondolatkörbe, hogy határozott és együttműködésre
törekvő aktivitással erős és tartós kapcsolatrendszert kell
kiépíteni a Szovjetunióval, illetve Oroszországgal. Ezek a
tényezők állnak de Gaulle híres kijelentése („Európa az Uralig
terjed”), a Willy Brandt és Helmut Schmidt nevével fémjelzett
„új keleti politika” mögött és a már ma legendásnak mondható
nagy német–francia csúcspolitikus-párosok: Adenauer és de Gaulle,
Schmidt és Giscard d’Estaing, majd Kohl és Mitterrand új európai
víziójának hátterében.
Nem lehet tudni, hogy pontosan miért, de a német–francia
együttműködés világpolitikai sodrása érzékelhetően gyengült
Merkel és Sárkozy színrelépésének kezdő periódusában, annak
ellenére, hogy a két főszereplő mindent megtett a külsőségek
terén e látszat eloszlatására. Nem valószínű, hogy egyáltalán
fölmerült volna a koncepció felülvizsgálatának igénye bármely
oldalon. Inkább arról lehetett szó, hogy a francia elnök
elképesztően dinamikus és határozott fellépése óvatosságra
intette az amúgy is rendkívül megfontolt Merkelt. Kicsit furcsa volt
látni azt az operativitást, amellyel Franciaország bekapcsolódott a
NATO hadműveleteibe, valamint azt a fenntartás nélküli támogatást
is, amiben Németország részesítette ezeket a katasztrofálisan
rossz lépéseket. Mindez nyilván a szövetségen belüli pozíciók
stabilizálásának eszköze volt. Körülbelül ugyanebben az
időszakban hangzott el Putyin nyilatkozata arról, hogy az orosz–EU
kapcsolatok további fejlesztésének feltétele az, hogy a lényeges
kérdésekben az EU minél előbb dolgozza ki a tagállamok közös
álláspontját, és ezek alapján folytassák a kooperációs
tárgyalásokat. A pénzügyi válság megfékezhetetlen vírusa és a
kelet-európai tagállamok ellentmondásos politikai és gazdasági
helyzete azonban aggasztó mértékben gyengítette az EU belső
kohéziójának erejét és az összeomlás réme jelent meg a
horizonton.
Európa újraalapítása
A két vezető a krízis kellős közepén eszmélt rá arra, hogy ha
nem dinamizálják közös érdekeik szerint az EU-projektet, a
regionális főhatalom sajtja egyszerűen kirepül a szájukból. A
pénzügyinek nevezett válság bomlasztó széruma már a tavalyi
évben erőteljesen éreztette hatását, főként a dél-európai
övezetben és a volt keleti tömb néhány országában. A válság-
kezelés értelmezése nem azonos a washingtoni és a francia–német
politikai centrumokban. Az Egyesült Államok számára a katonai
felvonulási terület védelmezése, illetve a globális
pénzszivattyú működtetéséhez szükséges társadalmi stabilitás
jelenti a prioritást, és ez a követelmény egészen a legutóbbi
időkig teljes mértékben meghatározta az EU irányító-
apparátusának tevékenységét. Ettől eltér Berlin és Párizs
megközelítése. A két ország korántsem akar ingyen áldozatokat
vállalni az amerikaiak expanzív háborúskodásáért és
határozottan kiáll az európai gazdasági potenciál erősítése, az
államok közötti sokoldalú kooperáció fejlesztése és a francia–
német regionális mozgástér maximalizálása mellett. Míg az USA
kizárólag az IMF és a globális pénzvilág szemüvegén át
értékeli az európai fejleményeket, a két vezető európai hatalom
most már teljesen nyíltan beszél arról, hogy az európai pénzügyi
válságnak alapvetően politikai okai vannak, tehát a megoldás felé
a regionális politikai hatalom erősítésén és az unió egységes
politikai akaratának biztosításán keresztül vezet az út. A
világhelyzet pillanatnyi stádiumában az amerikai és az európai
megközelítés eltérő vonásai nem okoznak súrlódást a NATO-
keretek közé szorított szövetségi külpolitika gyakorlatában,
annak ellenére, hogy a legutóbbi hetekben az afrikai, közel- és
távol-keleti események több komoly érdekellentétet hoznak
felszínre Amerika és Nyugat-Európa érdekei között. Az orosz
külpolitika csendesen, de stabilan áll a francia–német közös
koncepció érvényesítése mellett.
Ezek a felismerések felpörgették az eseményeket. Merkel és Sarkozy
megbeszélések sorozatát tartotta a problémák egységes
értelmezéséről. Érdekesnek látszik a kirajzolódó végeredmény,
amely nem jelenti sem az eredeti német, sem az eredeti francia
koncepció győzelmét. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a két vezető
közös cselekvési iránya a Giscard d’Estaing által meghatározott
normarendszer szerint halad, amelyik nem más, mint intelligens és
óvatos összehangolása a bilaterális kapcsolatokat favorizáló
német és a határozottan föderatív szellemiségű francia
klasszikus eu-elképzeléseknek.
A megbeszélések olyan intenzitással zajlottak, hogy a politikai
pletykák azon csemegézhettek, hogy az EU legnagyobb
előkelőségeinek tiszteletére rendezett protokolláris
hangversenyről Merkel és Sarkozy diszkréten leléptek, és egy
különteremben folytatták egyeztetéseiket. Egy ilyen megbeszélésen
került sor arra, hogy az addig tartózkodó magatartást tanúsító
kancellár asszony szívélyesen gratulált a francia elnöknek és
feleségének gyermekük megszületése alkalmából és egy
plüssmacival ajándékozta meg az újszülöttet. A megfigyelők
szerint ez a gesztus a megegyezés első jele volt. A két állam
egyetértésre jutott a pénzügyi válságkezelés és a közös
hatalmi pozíció biztosításának kérdésében. Mindezt persze
sokféleképpen lehet magyarázni, ám a lényeg mégiscsak az, hogy a
jövőben változnia kell az EU-irányítás szellemiségének, és az
amerikai dominancia mellett megjelenő sajátos európai hatalmi
viszonyok érvényesítésének fokozott szükségessége. A két
állam közötti megállapodás létrehozta azt a valóságos
„gravitációs központot”, amely a jövőben meghatározza az
unió politikai arculatát, és döntő lépést tett az európai
politikai akarat határozott megjelenítése érdekében.
Hogy az USA miként viszonyul ehhez az újszerű megközelítéshez,
egyelőre kérdéses. Hiszen a francia–német egyezség egyszerűen
lesöpörte és a perifériára szorította azokat a tagállamokat
(mindenek előtt az eurózónán kívül lévő országokat), amelyek
képtelenek fölvenni a Berlin és Párizs által megkövetelt
dinamizmust és túlságosan gyöngék ahhoz, hogy tevőleges részt
vállaljanak az európai érdekek kemény képviseletére a globális
világrend kialakításában. Nem véletlen, hogy az USA diplomáciája
aggódik amiatt, hogy a perifériára szorított szövetséges
államokban olyan súlyos társadalmi feszültségek keletkeznek,
amelyek megzavarhatják az észak-atlanti tömb stabilitását. Nagyon
könnyen előállhat egy olyan furcsa helyzet, hogy az USA inkább az
unió hátsó udvarában lévő politikai rend fenntartására
összpontosít, miközben a nagy európai projektek irányítása a
Berlin–Párizs érdekszövetség befolyása alá kerül. A maga
módján ennek mintegy előképe volt Berlusconi megbukatása, amit nem
az USA, hanem Merkel és Sarkozy döntött el. Állítólag maga Merkel
telefonált az olasz köztársasági elnöknek Berlusconi azonnali
menesztése érdekében. Ez mindenesetre új jelenség az európai
politikai világban. Berlusconi leváltása nem csak az EU-tagok
számára szolgál tanulsággal. A lépésbe Merkel és Sarkozy
valószínűleg finoman belekomponált egy bizalomerősítő, egyben
figyelemfelkeltő hangsúlyt Moszkva irányába is. Oroszország minden
esetre érdemi kommentár nélkül, némán vette tudomásul egyik
legfontosabb nyugat-európai szövetségesének hirtelen
leléptetését a politika színpadáról.
A jelek szerint tehát Német-ország és Franciaország megerősödve,
nemzetközi hatósugarát megnövelve foglalta el az irányító
pozíciót az európai válságkezelésben. Lehetséges, hogy valóra
vált Joschka Fischer évtizedes jóslata arról, hogy az unió
politikai és gazdasági súlyának fönntartása és növelése
elképzelhetetlen Európa újraalapítása nélkül.
Ez volt az utolsó pillanat
Egészen biztos, hogy az óriási erőfeszítéssel tető alá hozott
német–francia paktumnak egy egész sor olyan titkos eleme van, amely
egyhamar nem lesz ismert a világ előtt. Még azt is meg lehet
kockáztatni, hogy Merkel és Sarkozy csak az utolsó pillanatban vette
észre, hogy a katasztrófával fenyegető pénzügyi válság adja meg
azt a valóságos kiinduló pontot, amelyről végrehajtható a nagy
európai manőver, azaz a keleti ballasztok kidobálása a nyugat-
európai kosárból, a déli régió kemény megszorítása és az
unió északi (fejlett) régiójának fölszabadítása német–
francia irányítással. A világsajtó egyelőre a válságkezeléssel
kapcsolatos ügyekkel van elfoglalva, és nincs abban a helyzetben,
hogy érdemi elemzéseket közöljön a Berlin– Párizs paktumról.
De tény: ha kétséges az, hogy a két államnak máris kezében lenne
a nyerő lap Európa helyzetét illetően, legalább annyira
valószínűtlen, hogy az Európai Unió vonata tovább mehet a
korábban lefektetett vágányokon. A paktum lényegét elsőként azok
az (északi) államok értették meg, amelyek elszántak,
felkészültek és elég erősek ahhoz, hogy a globalizmus viszonyai
között megvédjék nemzeti érdekeiket, ugyanakkor prosperáló,
fejlődő gazdaságot működtessenek. Ez az igazi választóvíz az
úgynevezett gravitációs centrum és a periféria között.
Lényegében akárhogy is nevezzük ezt a stratégiát, teljesen
nyilvánvaló, hogy Berlin és Párizs kivárta a történelmi
pillanatot, amikor egyetlen huszáros suhintással képes ismét
kettévágni Európát, amely innentől kezdve valóban kétsebességes
lesz, sőt a valódi helyzet az, hogy a periférián rekedt államok
sorsa teljesen kiszámíthatatlan. Jellemző, hogy a hivatalos
szóhasználattal szemben korántsem csak az euróövezet
kérdéséről van szó, hiszen a gravitációs erőteret képező és
a német vezető pozíciót feltétel nélkül elismerő tábor szerves
része – Hollandia, Finnország, a balti államok, Lengyelország,
valamint Németország és Ausztria mellett – Svédország és Dánia
is. Egyelőre persze nincs szó semmiféle „északi unió”-ról, de
kétségtelen tény, hogy a nemzetközi politikában az egypólusú
erőtér teóriáját drasztikusan félresöpri a geopolitikai
stratégia teljesen újszerű megközelítése. Ez az a tényező,
amire Brzezinski évek óta figyelmezteti az amerikai politikai
döntéshozókat, de szavai süket fülekre találtak Washingtonban.
Európa jövője az erős észak és a gyenge dél közötti politikai
és gazdasági kiegyensúlyozás minőségétől függ és
elkerülhetetlen, hogy Németország – Franciaország-gal az oldalán
– világpolitikai felelősséget vállaljon Európa sorsáért.
Kérdés, hogy Németország kellően felkészült-e az új
történelmi szerepre. Az óriási horderejű döntés megköveteli,
hogy a német külpolitika átgondolja és a kialakult új helyzethez
illessze a német nemzeti prioritások egész rendszerét. Nem vitás, hogy az Egyesült Királyság nem mond le kiváltságos globális pozíciójáról az USA oldalán, és ebben a kényszerhelyzetben Franciaország számára elutasíthatatlan az európai „másodhegedűs” regionális hatalmi pozíció elfoglalása. A német–francia hatalommegosztásnak nemcsak politikai és gazdasági, de rendkívül komoly lélektani sajátosságai vannak.
Németországnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az
elkerülhetetlenül válságba sodródó déli övezet – mindenek
előtt Görögország, Olaszország, Spanyolország és Portugália –
a legsötétebb történelmi analógiák talaján fogadja majd a német
diktátumokat. Világos, hogy már ideig-óráig sem alkalmazható a
gyenge-erős gazdaságokra történő hivatkozás, hiszen Olaszország esetében Berlusconi a világ nyolcadik legerősebb gazdaságát
reprezentáló állam vezetői pozíciójából bukott ki egy pillanat
alatt. A német politikai befolyás rendkívül erős és Amerikának
rövid távon semmiképpen nem érdeke, hogy megzavarja az európai
német manővereket. A pénzhatalom ebből a meggondolásból teljes
mellszélességgel bevetette magát a német érdekek érvényesítése
mellett, és nincs a világon jelenleg olyan gazdaság, amely
ellenállhat a pénzhatalom összpontosított támadásának. Ez a
helyzet késztette Sarkozyt arra, hogy a Merkel által fölkínált
pozíciót villámgyorsan elfogadja, amivel egyébként elképzelhető,
hogy kiütötte saját magát a közelgő elnökválasztás győztes
pozíciójából. A francia politikai osztály egyelőre nem
emésztette meg, hogy egy olyan helyzetben találja magát, amelyben a világháborúban győztes Francia-ország a vesztes Németország
mögé kénytelen besorolni. Ugyanakkor az is tény, hogy a realitások
elől nem lehet meghátrálni. A soha ki nem mondott, de a valóságban
létező orosz–német paktum alapján egységesült Németország az
NDK területének visszaszerzésével a legerősebb európai állammá
vált, és ennek politikai hozadékát most látja aktuálisan
érvényesíthetőnek.
Az amerikai politika végülis a mai napig nem fedte fel európai
kártyáit. Sarkozy a maga módján mindent megtett azért, hogy
Franciaország a transzatlanti pályán ne kerüljön hátrányba
Németországgal szemben. Az USA egyelőre hallgat erről a
kérdésről, értelmezésében a politikai szövetség jellegét
szigorúan a NATO keretei határozzák meg. Ennek ellenére Franciaor-
szágnak reális világpolitikai pozíciói vannak, amelyek látszólag
érintetlenek és globális szinten legalábbis kiegyensúlyozzák az
európai német előretörést. Brzezinski, aki egyre kritikusabban
szemléli az USA külpolitikáját egy tavaly decemberben adott
interjújában félreérthetetlenül céloz arra, hogy az USA
Európában egy teljes évtizedet vesztegetett el (itt nyilvánvalóan
a keleti bővítés körüli problémákra gondol), miközben
pozíciója Oroszországgal szemben meggyengült, így az –
egyébként indokolható – európai politikai és gazdasági
„visszavonulás” nem kívánatos felhangokat kap. Vagyis: egyelőre
kénytelen passzívan tudomásul venni, hogy Európa politikai
irányítása egy olyan dominancia befolyása alá kerül, amelynek
érdeke Oroszország minél intenzívebb és hangsúlyosabb bevonása
az európai erőtérbe. Brzezinski úgy látja, hogy az USA nemzetközi
politikája egyre inkább diszharmóniába kerül a reális
folyamatokkal, ezért fölvetette: itt az ideje annak, hogy az
Egyesült Államok felülvizsgálja egész külpolitikai rendszerét
és új nemzetközi stratégiát dolgozzon ki.
Soros
az unió összeomlásától tart
Korántsem lehet azt állítani, hogy a Merkel–Sarkozy akció
egységesen pozitív fogadtatásra talált a világban. Elsőként és
nagyon határozottan Soros György illette kemény kritikával a német
kancellárt és kifejtette, hogy a határozottsága és az aktivitása
példamutató, de az általa kijelölt irány nemcsak hogy rossz, de
előbb-utóbb Európa teljes szétesését fogja eredményezni. Soros
nem csinál titkot abból, hogy amennyiben nem sikerül megfékezni a
krízist, a pénzügyi válság megrengeti az északi régió államait
is, ami ellenőrizhetetlen pénzügyi és politikai anarchiába
taszítja az egész földrészt. Soros kritikájának legfontosabb
eleme látszólag a társadalmi szolidaritás talajáról fogalmazódik
meg, ugyanis állítása szerint a Merkel által diktált
megszorítások a déli államok gazdasági teljesítményének
drasztikus visszaeséséhez, a fogyasztás csökkenéséhez,
végsősoron társadalmi ellentétek kirobbanásához vezetnek, amelyek
aláássák a politikai stabilitást. Soros ebből kiindulva követeli,
hogy Németország tegye lehetővé bizonyos új hitelkonstrukciók
bevonását a pénzügyi reorganizációs rendszerekbe. Figyelemre
méltó, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának egy
friss elemzése hasonló aggodalmakat fogalmaz meg, ami azt jelzi, hogy már az első ütemben ütközésre kerülhet sor az európai német
és a globális amerikai megközelítés között.
Minden jel arra mutat, hogy az USA a krízis jelenlegi szakaszában
Európa irányában a politikai stabilitás kritériumának ad
prioritást, és nem kíván közvetlenül beavatkozni az egyes
országokat közvetlenül érintő pénzügyi műveletekbe. A globális
pénzhatalom azonban – annak ellenére, hogy számít az
elkerülhetetlen részleges amerikai politikai visszavonulásra –
mindenáron folytatni akarja az európai országok
kizsákmányolását, és nem kívánja enyhíteni a pénzszivattyúk
szorítását. Jelenleg felmérhetetlen mennyiségű pénz áramlik az
amerikai hadiiparba, és semmi jele annak, hogy ez a helyzet a
közeljövőben változik.
Merkel azonban nem egyetlen kottából akarja vezényelni az európai
műveleteket. A világ vezető hatalmai hónapok óta elemzik azt a
helyzetet, ami egy pesszimistán alakuló európai tendencia esetén
bekövetkezhet. Amit Soros jósol, nem a megalapozatlan fantasztikumok
birodalmába tartozik, hiszen a megoldatlan problémák egész hegyét
maga előtt toló Európa hatalmasat bukhat egy rosszul kezelt
pénzügyi krízis következményeként. Ezt egyébként maga Merkel is
hangsúlyozza. Ez a dilemma az egész Európai Unió
alapfilozófiáját érinti és felszínre hozza, hogy a nemzetek
fölé növő „európai kormányzás” valóban képes a teljes
összeomlásba és egy új háborúba taszítani a földrész
államait. Ennek veszélyére már közel egy évszázaddal ezelőtt
Lenin hívta fel a figyelmet, amikor mélyreható vizsgálat alá vette
a nemzetek fölött álló Európai Egyesült Államok problémáit.
Híres állásfoglalása ismert a világ előtt: a Szovjetunió igent
mondott a szabad nemzetek Európájára és nemet a globális tőke
hatalma alá vont Európai Egyesült Államokra.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az amerikai kritikákat,
amelyek az egész amerikai Európa-stratégia biztonságát,
mindenekelőtt az Oroszországgal szembeni elégséges
erődemonstráció stabilitását látják veszélyeztetve az Európai
Unió egyre zavarosabb belső viszonyai miatt. Ezek a kritikák arra a
már korábban is megfogalmazott teóriára épülnek, amely szerint az
önálló Európa valójában nem más, mint politikai fikció, mivel
Európának csak statisztikai értelemben van ereje, saját politikai
arculata nincs, de ha lenne is, nincs valóságos (katonai) ereje
saját érdekeinek érvényesítéséhez. Az európai konstrukció
tetején billegő kormányzati vízfej semmi másra nem alkalmas, mint
arra, hogy adminisztrációs tengerekbe fojtsa a fellépő
problémákat, véget nem érő és teljesen eredménytelen vitákkal
vezesse le a jelentkező belső feszültségeket. Az Európai Unió
egyetlen tényleges ereje a NATO, ami viszont egyértelműen az USA
irányítása alatt áll. Ezen az alapon tartják veszélyesnek az
európai ügyek átadását akár Németországnak, akár más európai
hatalomnak, hiszen az unió adminisztrációs képessége adott esetben
nem helyettesítheti a szükségessé váló katonai fellépést.
Márpedig az USA jelenlegi világstratégiája egyértelműen
legalizálja az amerikai érdekek védelmében történő katonai
fellépéseket.
Soros nem kis részben ugyanezen a bázison látja kockázatosnak a
jövőt, amely a végsőkig kiélezheti bizonyos európai államok
között az ellentéteket. Az elmúlt hetekben bizonyos források
szerint titkos konzultációkra került sor az USA, Anglia,
Németország, Franciao-rszág, illetve Oroszország és Kína magas
rangú diplomatái között az európai válságkezelés
kérdéséről, mindenekelőtt a legrosszabb forgatókönyv
érvényesülése esetén bekövetkező helyzetről. A hírek szerint
Oroszország és Kína egyaránt leszögezte, hogy nem áll érdekében
az unió összeomlása, és a krízishelyzet további európai
terjedése. Megállapodás született arról, hogy mind Oroszország,
mind pedig Kína jelentős összegekkel segíti az európai válság
rendezését.
Stratégiai ütközések Európában
A német dominancia alá kerülő Európa előbb-utóbb olyan
kérdéseket hoz felszínre, melyek igencsak kényes pozícióba
szorítják a világ vezető hatalmait. Biztosra vehető, hogy
Oroszország és Kína sajátos szerepvállalása az unióban csak idő
kérdése, az ide vezető utakat már kikövezték. Ez egyrészt
bizonyos értelemben segítheti az európai konszolidációt,
mindenekelőtt a legproblematikusabb déli területeken, egyúttal
azonban fölveti annak valószínűségét, hogy Kína új és nem
gyönge pozíciókhoz jut az európai gazdaságban. Más természetű
az a perspektíva, ami Oroszország befolyásának
föltartóztathatatlan erősödésével jár. A Moszkva–Berlin
tengelynek ma is kényes pontja Ukrajna kérdése, aminek kapcsán igen könnyen számottevő feszültségek keletkezhetnek az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Érdekes módon ebben a tekintetben Németország fogja kijátszani a francia gyökerű föderatív
megközelítés aduját, ami bonyodalmakhoz vezethet a transzatlanti
kapcsolatokban. Arról van ugyanis szó, hogy már most látható, hogy
Oroszország pontosan érzékeli az Európai Unió bizonytalanságait a
keleti bővítések által előállt helyzet kezelésében és –
részben ezt kihasználva – magasabb sebességre kapcsolt a
Belorussziával és Kazahsztánnal előkészített Eurázsiai Unió
megalakításában. Nincs kétség afelől, hogy Ukrajna potenciálisan
értékes és fontos tagja lehet ennek a szövetségnek, és várható,
hogy a közeljövőben valamilyen formában fölmerül Kijev (sőt
akár Moldova) integrációjának kérdése is, aminek politikai
vetülete súlyos bonyodalmakat jelez mind az Európai Unió, mind a
NATO szempontjából. A közelmúltban Hu Jintao kínai elnök
látogatást tett Ukrajnában (Oroszország és Kazahsztán mellett),
és mindkét fél stratégiai fontosságúnak nevezte a kétoldalú
kapcsolatok fejlesztését. De ezen túlmenően nem lehet szem elől
téveszteni azt, hogy az orosz külpolitika nem adja fel a pánszláv
orientáció eszméjét, amit a szláv országokkal történő
kétoldalú kapcsolatok új szintre emelését vetíti előre. E
tekintetben Szlovákia az egyik fő célországa az eurázsiai tömb
európai aktivitásának. Pozsony, Moszkva és Peking jelenleg is több
nagy volumenű közös projekt megvalósításának lehetőségeit
vizsgálja. A Szerbiával ápolt orosz viszony politikai felhangjait
legalábbis kiemeli, hogy a balkáni államok a legutóbbi időszakban
látványosan fejlesztik katonai kapcsolataikat Kínával. A román
nemzetvédelmi miniszter Pekingben tartózkodott a Kínai Kommunista
Párt kongresszusa idején, és táviratban köszöntötte a
kongresszust, ami éppenséggel nem megszokott gesztus a NATO-államok részéről. A kínai központi katonai tanács elnökének belgrádi
látogatása, illetve a szerb védelmi miniszter pekingi tárgyalásai
egyaránt komoly konzultációkat valószínűsítenek Kína és
Szerbia vonatkozásában. A magas rangú kínai katonai delegáció
Bulgáriában haditengerészeti bázisokat látogatott meg és
megállapodás jött létre Kína és Bulgária haditengerészeti
együttműködéséről. A NATO belgrádi csúcsértekezlete és az azt
kísérő nyugati kommentárok egyértelművé teszik, hogy Szerbiának
megkülönböztetett jelentősége van/lenne az európai NATO-
stratégiában. Ezt a reménykedést a jelek szerint nem árnyékolta
be, hogy a tanácskozás ideje alatt a belgrádi fiatalok folyamatos
tüntetéseken adtak új értelmezést a NATO nevének (Észak-Atlanti
Terror Szervezet).
Az igazi probléma kétségtelenül az, hogy Európa katonai vonalon
egyetlen olyan önálló lépést sem tehet, ami abban a pillanatban ne
robbantana ki globális fegyveres konfliktust. Az európai haderő –
bár létezik egy-két, inkább egyfajta kirakatnak szánt, a NATO-tól
látszólag független „európai” hadosztály bizonyos államok
együttműködése keretében – gyakorlatilag alkalmatlan az európai
érdekek önálló védelmére. Ez komoly problémát jelent, hiszen a
közeljövőben több európai országnak súlyos biztonsági
konfliktusokkal kell szembenéznie, nemcsak a nemzetközi terrorizmus,
hanem a beláthatatlan méretű és erőszakos bevándorlás, a
vallási és etnikai szegregáció és nem utolsósorban a tömeges
elszegényedés miatt. Az a helyzet sem tartható fenn az idők
végtelenségéig, hogy miközben a legnagyobb európai államoknak
eminens érdeke a kiegyensúlyozott és prosperáló viszony
kialakítása Oroszországgal, a NATO-csapatok keretében tevőlegesen
részt vesznek olyan hadműveletekben, amely közvetlenül érintik
Oroszország biztonságát, és felvetik az orosz katonai
válaszlépések lehetőségét. Ez az érdekütközés már jelenleg
is létezik és Moszkva jelezte, hogy a kooperáció és a diplomáciai
gesztusok nem ellensúlyozzák az Oroszország katonai beszorítására
törekvő észak-atlanti hadműveletek fenyegetését. Ne legyen
kétsége senkinek a tekintetben, hogy az orosz fegyveres erők
elrettentő csapásokkal képesek válaszolni minden potenciális
támadásra – jelentette ki nemrég Medvegyev.
Vissza a geopolitikához!
Az elmúlt hónapok folyamán az EU-ban szinte csak olyan események
zajlanak, amelyeket mindössze vékony és gyönge határvonal választ
el a súlyos konfliktusok kirobbanásától. Már önmagában az a
tény is figyelemre méltó, hogy Anglia szótlanul és passzívan
szemléli, hogy Németország és Franciaország foglalja el az egykori
– brit részvétellel létrejött – vezető triumvirátus
pozícióját. Több megfigyelő szerint Nagy-Britanniának a jelenlegi
helyzetben is megfelel a viszonylagos európai elszigeteltség (a
történelmi „splendid isolation”), mivel az USA első számú
szövetségeseként minden tekintetben módjában áll megkerülni az
európai intézményeket saját hatalmi politikájának
érvényesítése érdekében. Mindemellett azonban nyilvánvaló, hogy
a három nagy európai állam között több nézetütközés áll fenn
a globális világrend berendezkedését illetően. Anglia fellépésének határozottságát erősíti a szoros politikai kötődés az USA nemzetközi aktivitásához és az a rendkívül erős amerikai fegyveres stratégiai katonai potenciál, amely a brit szigeteken lévő támaszpontokon állomásozik. Kétségtelen, hogy Anglia sokkal inkább a katonai akciókon keresztül érvényesített amerikai külpolitikához áll közelebb, mint a diplomáciai eszközök, a bonyolult tárgyalások és véget nem érő egyeztetések módszerével operáló Európai Unió.
Brzezinski „Stratégiai Vízió” (Strategic Vision) című,
rövidesen megjelenő nagy tanulmánya kiemeli, hogy a fejlődő világ
válsága és Oroszország megerősödése (amit a „Szovjetunió
reinkarnációjának” nevez) mélyreható befolyást gyakorolnak az
USA jövőbeni politikájára. A nagy amerikai stratéga a
legjelentősebb globális folyamatnak az általa „második
vonalbeli” országok közül Japán, India, Brazília
megerősödését, illetve az Egyesült Államok és Oroszország
jövője előtt álló kérdőjeleket tekinti. Brzezinski nyíltan a
globális hatalom hanyatlásáról beszél, és a korábbinál is
nagyobb hangsúllyal áll ki amellett, hogy az európai stabilitás
elválaszthatatlan az Oroszországgal való stratégiai
megállapodástól. (Lásd: Leleplező, 2011/1.) A világfolyamatok
legnagyobb kockázata az, hogy a demokráciák egyelőre nem találták
meg a megerősített nemzetbiztonság szavatolásának módszerét, ami
pedig alapvető követelménye lenne az új világ berendezkedésének.
A jelenlegi helyzet már most eléri a legmagasabb háborús
kockázatok szintjét, és olyan konfliktusok alakulnak ki
világszerte, amelyek bármelyike gyújtópontja lehet egy új
világháborúnak.
Brzezinski ugyan tételesen nem mondja ki, de felfogása egyértelműen
mutatja, hogy az Oroszország katonai beszorítását célzó amerikai
katonai stratégia kudarca minden tekintetben új megközelítések
kidolgozását követeli az Egyesült Államoktól. Ennek az új
stratégiai vonalnak szerves része az európai szerepvállalás és
katonai jelenlét átalakítása. Ezzel kapcsolatban egyre
kategorikusabb és egyre vészjóslóbb prognózisok kerülnek ki a
világ nagy stratégiai tervező központjaiból. Az a tény, hogy az
Egyesült Államok olajszükségletének már ma is legfeljebb 50
százalékát képes saját forrásaiból biztosítani, azt jelenti,
hogy az USA legkésőbb 2020-ban drámai helyzet elé kerül,
amennyiben nem sikerül rátennie a kezét a Föld legjelentősebb
energiaforrásaira. E probléma megoldása – a most látható
perspektívák alapján – csak nemzetközi méretű és rendkívül
kockázatos háborúkon keresztül lehetséges. Alapvető kérdés,
hogy az európai NATO-szövetségesek számára hol a határa az
amerikai érdekekért vállalt fegyveres részvételnek. Az ugyanis
teljesen egyértelmű, hogy minden látszat és politikai manőver
ellenére az európai államok politikája nem mondott le végleg a
nemzeti fejlődés perspektívájáról, ami akár oda is vezethet,
hogy az USA európai szerepének gyengülése az Európai Unió
jelenlegi szerkezetének villámgyors összeomlását vonja maga után.
Ez ma még teljesen beláthatatlan politikai változások sorozatát
indíthatja be Európában. Brzezinski kiemeli, hogy a
bizonytalanságból fakadó óriási kockázatok mérséklése
Európában csak az oroszokkal kialakított új geopolitikai
stratégiai együttműködés alapján lehetséges.
A jelek szerint Oroszország nem fél az európai változásoktól.
Moszkva magabiztos abban a tekintetben, hogy Európa saját érdekei
miatt nem törekszik olyan fordulatra, ami tovább mélyítené az EU
és Oroszország közötti árkokat. A fő kérdés pillanatnyilag az,
hogy az erős amerikai presszió, ami a rakétapajzs telepítésével
kapcsolatban érvényesül, mennyire fékezi le az Európa–
Oroszország kapcsolatrendszer fejlődését.
Az orosz diplomácia ezekben a hetekben óriási aktivitást fejt ki
annak érdekében, hogy az európai államok és Moszkva viszonyai ne a
konfliktusok, hanem a kooperáció irányába fejlődjenek. Az európai
politika rettegve várja az amerikai „kivonulás” kezdetét, ami a
politikai átrendeződések sorozatát indíthatja el a földrészen.
Bár az USA egészen egyszerűen tagadja ezt az összefüggést, és
nem is emeli be az európai politikusokkal folytatott tárgyalásainak
témakörébe, figyelemre méltóak azok a hírszerzői információk,
amelyek a kínai alelnök, Kszi Jinping (a „trónörökös”) idén
februári amerikai látogatásáról szivárogtak ki.
Csomagol az amerikai és az izraeli tőke?
A kínai alelnök amerikai látogatása legalábbis különösnek
mondható. Programját az USA-ban és Kínában is nagy
sajtónyilvánosság követte, és a tudósítások szerint a
kétoldalú kapcsolatok, illetve a világgazdasági helyzet állt a
tárgyalások középpontjában, megkülönböztetett fontosságot
tulajdonítva természetesen a pénzügyi krízisnek. Kína már az
eddigiekben is többször kinyilvánította, hogy intézkedések
széles skálájával kész kivenni részét a válság
megoldásából. Mindemellett Peking a Sanghaji Egyezmény keretében
gazdasági kapcsolatainak egy részében áttért az egyezményes,
rubel elszámolásra, amelyet az utóbbi hetekben kiterjesztett az
Iránnal folytatott együttműködésre is. E témák mellett a sajtó
igen nagy nyilvánosságot biztosított annak, hogy Kszi Jinping
személyében egy olyan kínai politikust üdvözölhetett Amerika, aki
ismeri, érti és rendkívül nagyra becsüli a hagyományos amerikai
gazdálkodás erényeit, ráadásul elkötelezett híve az amerikai–
kínai gazdasági kapcsolatok elmélyítésének. Kszi Jinping 28
évvel ezelőtt a kínai Hebei tartomány tisztviselőjeként tett
tanulmányutat az USA-ban és az Iowa-állambeli Muscatine-ben
ismerkedett meg az igazi amerikai farmergazdáolkodással, ami –
szavai szerint – mély benyomást tett rá. Mindez ma már csak a
múlt emléke. Kszi Jinping pályafutása során soha nem feledkezett
meg Muscatine-ról. Hebei és Iowa immáron két évtizede
testvérállamok, az Iowából Hebeibe irányuló szállítások
értéke az elmúlt évben megközelítette a 700 millió dollárt. A
minden területen fejlődő kapcsolatok ellenére sem hitték azonban
Muscatine lakói, hogy az egykori szerény és lelkes kínai
fiatalember a világ legnagyobb gazdasági hatalmának alelnökeként
visszatér hozzájuk. Kszi Jinping ugyanis ragaszkodott a város
meglátogatásához, és az Obama elnökkel folytatott első
tárgyalását követően be is kopogtatott egykori szállásadóihoz.
Muscatine ezzel fölkerült a világpolitika színpadára, és az
újságokat ellepték a kedves, családias hangulatú találkozókról
a kínai alelnökről szóló visszaemlékezésekről szóló hírek. E
két vezető sajtótéma mellett azonban a látogatásnak volt egy nem
nyilvánosságra került vonatkozása is, ez pedig a kínai és az
amerikai álláspont egyeztetése az európai problémákkal
kapcsolatban. A rendkívül érzékeny témáról Obama és Kszi
Jinping négyszemközti megbeszélést tartott, amelyen állítólag
megegyeztek abban, hogy mindkét nagyhatalom tart attól, hogy a
közvetlen amerikai befolyás gyengülése veszélyes folyamatok
beindulásával fenyeget az Európai Unión belül. Nyilván-való,
hogy a közeljövőben a már meglévő és egyelőre nem csillapodó
pénzügyi krízis mellett egy sor újabb válsághullám érheti el
Európát, amely recesszióhoz, a társadalmi feszültségek drámai
kiéleződéséhez, politikai változásokhoz vezethet. Egyelőre
pontos prognózisok nincsenek, de ijesztő találgatások annál
inkább arról, hogy a várhatóan növekvő migrációs hullám
hátán Európába benyomuló szélsőséges iszlám szervezetek minden
bizonnyal közvetlen veszélyt jelentenek az európai országok
biztonságára és stabilitására. Orosz információk szerint Európa
rövidesen képtelen lesz ellenőrizni és politikailag kezelni az
amerikai háborúk következtében elszabaduló szélsőséges
irányzatok tevékenységét. Az orosz hírszerzésnek vannak adatai
arról, hogy a legutóbbi időszak folyamán Nyugat-Európában
történt szélsőséges, antiszemita megnyilvánulások és a zsidók
ellen elkövetett merényletek mögött az Európában berendezkedni
készülő iszlám terrorszervezetek állnak, amelyek gyorsan
kapcsolatot találnak a helyi antiszemita erőkkel. Összességében a
jelenlegi helyzet rendkívül bonyolult és nagy veszélyeket rejt
magában. Vitán felüláll, hogy ha megkezdődne az amerikai,
ráadásul az izraeli tőke kivonulása Európából, azonnali
következményként munkahelyek milliói szűnnének meg, és az
európai gazdaság jelentős része teljesen megbénulna. A CIA joggal
tart attól, hogy a szélsőséges iszlám szervezetek mögött álló
hatalmas pénzek révén félelmetes politikai átrendeződés indulna
meg Európá-ban. Ez az alapja annak, hogy az USA hónapok óta titkos konzultációkat folytat Kínával és Oroszországgal a helyzetről.
Henry Kissinger professzor, a politikai stratégák koronázatlan
királya, aki mostanában csak a legritkább esetben mozdul ki
luxuspalotájából, néhány hete váratlanul Moszkvában tűnt fel,
ahol – mint kiderült – megbeszéléseket folytatott Putyinnal és
Medvegyevvel. Feltűnésénél csak az okozott nagyobb meglepetést,
hogy a kíváncsiskodó újságírókkal mosolyogva közölte, hogy az
utóbbi időszakban legalább tíz személyes találkozóra került sor
közte és Putyin között. A három nagyhatalom közösen keresi a
megoldást a közelgő nagy európai válságra. Oroszország és Kína
egyaránt kinyilvánította, hogy nem érdekelt egy európai gazdasági
összeomlásban, ezért feltételezhető, hogy óriási összegek
beforgatásával fogják enyhíteni a várható amerikai
tőkekivonásokat. A feltételezések szerint Kszi Jinping és Obama
között létrejött az erre vonatkozó titkos megállapodás, míg az
orosz–amerikai egyeztetések egyelőre nem zárultak le. Európa
óriási kihívások előtt áll, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy
felkészülten várja a nagy megpróbáltatásokat. Nagyon rossz jel,
hogy az amerikai és az izraeli tőke a Távol-Kelet felé veszi az
irányt. Senki nem tudja megmondani, mi várható, ha Európa magára
marad. Egy biztos: a történelem folytatódik.
Korántsem lehet azt állítani, hogy a Merkel–Sarkozy akció
egységesen pozitív fogadtatásra talált a világban. Elsőként és
nagyon határozottan Soros György illette kemény kritikával a német
kancellárt és kifejtette, hogy a határozottsága és az aktivitása
példamutató, de az általa kijelölt irány nemcsak hogy rossz, de
előbb-utóbb Európa teljes szétesését fogja eredményezni. Soros
nem csinál titkot abból, hogy amennyiben nem sikerül megfékezni a
krízist, a pénzügyi válság megrengeti az északi régió államait
is, ami ellenőrizhetetlen pénzügyi és politikai anarchiába
taszítja az egész földrészt. Soros kritikájának legfontosabb
eleme látszólag a társadalmi szolidaritás talajáról fogalmazódik
meg, ugyanis állítása szerint a Merkel által diktált
megszorítások a déli államok gazdasági teljesítményének
drasztikus visszaeséséhez, a fogyasztás csökkenéséhez,
végsősoron társadalmi ellentétek kirobbanásához vezetnek, amelyek
aláássák a politikai stabilitást. Soros ebből kiindulva követeli,
hogy Németország tegye lehetővé bizonyos új hitelkonstrukciók
bevonását a pénzügyi reorganizációs rendszerekbe. Figyelemre
méltó, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának egy
friss elemzése hasonló aggodalmakat fogalmaz meg, ami azt jelzi, hogy már az első ütemben ütközésre kerülhet sor az európai német
és a globális amerikai megközelítés között.
Minden jel arra mutat, hogy az USA a krízis jelenlegi szakaszában
Európa irányában a politikai stabilitás kritériumának ad
prioritást, és nem kíván közvetlenül beavatkozni az egyes
országokat közvetlenül érintő pénzügyi műveletekbe. A globális
pénzhatalom azonban – annak ellenére, hogy számít az
elkerülhetetlen részleges amerikai politikai visszavonulásra –
mindenáron folytatni akarja az európai országok
kizsákmányolását, és nem kívánja enyhíteni a pénzszivattyúk
szorítását. Jelenleg felmérhetetlen mennyiségű pénz áramlik az
amerikai hadiiparba, és semmi jele annak, hogy ez a helyzet a
közeljövőben változik.
Merkel azonban nem egyetlen kottából akarja vezényelni az európai
műveleteket. A világ vezető hatalmai hónapok óta elemzik azt a
helyzetet, ami egy pesszimistán alakuló európai tendencia esetén
bekövetkezhet. Amit Soros jósol, nem a megalapozatlan fantasztikumok
birodalmába tartozik, hiszen a megoldatlan problémák egész hegyét
maga előtt toló Európa hatalmasat bukhat egy rosszul kezelt
pénzügyi krízis következményeként. Ezt egyébként maga Merkel is
hangsúlyozza. Ez a dilemma az egész Európai Unió
alapfilozófiáját érinti és felszínre hozza, hogy a nemzetek
fölé növő „európai kormányzás” valóban képes a teljes
összeomlásba és egy új háborúba taszítani a földrész
államait. Ennek veszélyére már közel egy évszázaddal ezelőtt
Lenin hívta fel a figyelmet, amikor mélyreható vizsgálat alá vette
a nemzetek fölött álló Európai Egyesült Államok problémáit.
Híres állásfoglalása ismert a világ előtt: a Szovjetunió igent
mondott a szabad nemzetek Európájára és nemet a globális tőke
hatalma alá vont Európai Egyesült Államokra.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az amerikai kritikákat,
amelyek az egész amerikai Európa-stratégia biztonságát,
mindenekelőtt az Oroszországgal szembeni elégséges
erődemonstráció stabilitását látják veszélyeztetve az Európai
Unió egyre zavarosabb belső viszonyai miatt. Ezek a kritikák arra a
már korábban is megfogalmazott teóriára épülnek, amely szerint az
önálló Európa valójában nem más, mint politikai fikció, mivel
Európának csak statisztikai értelemben van ereje, saját politikai
arculata nincs, de ha lenne is, nincs valóságos (katonai) ereje
saját érdekeinek érvényesítéséhez. Az európai konstrukció
tetején billegő kormányzati vízfej semmi másra nem alkalmas, mint
arra, hogy adminisztrációs tengerekbe fojtsa a fellépő
problémákat, véget nem érő és teljesen eredménytelen vitákkal
vezesse le a jelentkező belső feszültségeket. Az Európai Unió
egyetlen tényleges ereje a NATO, ami viszont egyértelműen az USA
irányítása alatt áll. Ezen az alapon tartják veszélyesnek az
európai ügyek átadását akár Németországnak, akár más európai
hatalomnak, hiszen az unió adminisztrációs képessége adott esetben
nem helyettesítheti a szükségessé váló katonai fellépést.
Márpedig az USA jelenlegi világstratégiája egyértelműen
legalizálja az amerikai érdekek védelmében történő katonai
fellépéseket.
Soros nem kis részben ugyanezen a bázison látja kockázatosnak a
jövőt, amely a végsőkig kiélezheti bizonyos európai államok
között az ellentéteket. Az elmúlt hetekben bizonyos források
szerint titkos konzultációkra került sor az USA, Anglia,
Németország, Franciao-rszág, illetve Oroszország és Kína magas
rangú diplomatái között az európai válságkezelés
kérdéséről, mindenekelőtt a legrosszabb forgatókönyv
érvényesülése esetén bekövetkező helyzetről. A hírek szerint
Oroszország és Kína egyaránt leszögezte, hogy nem áll érdekében
az unió összeomlása, és a krízishelyzet további európai
terjedése. Megállapodás született arról, hogy mind Oroszország,
mind pedig Kína jelentős összegekkel segíti az európai válság
rendezését.
Stratégiai ütközések Európában
A német dominancia alá kerülő Európa előbb-utóbb olyan
kérdéseket hoz felszínre, melyek igencsak kényes pozícióba
szorítják a világ vezető hatalmait. Biztosra vehető, hogy
Oroszország és Kína sajátos szerepvállalása az unióban csak idő
kérdése, az ide vezető utakat már kikövezték. Ez egyrészt
bizonyos értelemben segítheti az európai konszolidációt,
mindenekelőtt a legproblematikusabb déli területeken, egyúttal
azonban fölveti annak valószínűségét, hogy Kína új és nem
gyönge pozíciókhoz jut az európai gazdaságban. Más természetű
az a perspektíva, ami Oroszország befolyásának
föltartóztathatatlan erősödésével jár. A Moszkva–Berlin
tengelynek ma is kényes pontja Ukrajna kérdése, aminek kapcsán igen könnyen számottevő feszültségek keletkezhetnek az Európai Unió és az Egyesült Államok között. Érdekes módon ebben a tekintetben Németország fogja kijátszani a francia gyökerű föderatív
megközelítés aduját, ami bonyodalmakhoz vezethet a transzatlanti
kapcsolatokban. Arról van ugyanis szó, hogy már most látható, hogy
Oroszország pontosan érzékeli az Európai Unió bizonytalanságait a
keleti bővítések által előállt helyzet kezelésében és –
részben ezt kihasználva – magasabb sebességre kapcsolt a
Belorussziával és Kazahsztánnal előkészített Eurázsiai Unió
megalakításában. Nincs kétség afelől, hogy Ukrajna potenciálisan
értékes és fontos tagja lehet ennek a szövetségnek, és várható,
hogy a közeljövőben valamilyen formában fölmerül Kijev (sőt
akár Moldova) integrációjának kérdése is, aminek politikai
vetülete súlyos bonyodalmakat jelez mind az Európai Unió, mind a
NATO szempontjából. A közelmúltban Hu Jintao kínai elnök
látogatást tett Ukrajnában (Oroszország és Kazahsztán mellett),
és mindkét fél stratégiai fontosságúnak nevezte a kétoldalú
kapcsolatok fejlesztését. De ezen túlmenően nem lehet szem elől
téveszteni azt, hogy az orosz külpolitika nem adja fel a pánszláv
orientáció eszméjét, amit a szláv országokkal történő
kétoldalú kapcsolatok új szintre emelését vetíti előre. E
tekintetben Szlovákia az egyik fő célországa az eurázsiai tömb
európai aktivitásának. Pozsony, Moszkva és Peking jelenleg is több
nagy volumenű közös projekt megvalósításának lehetőségeit
vizsgálja. A Szerbiával ápolt orosz viszony politikai felhangjait
legalábbis kiemeli, hogy a balkáni államok a legutóbbi időszakban
látványosan fejlesztik katonai kapcsolataikat Kínával. A román
nemzetvédelmi miniszter Pekingben tartózkodott a Kínai Kommunista
Párt kongresszusa idején, és táviratban köszöntötte a
kongresszust, ami éppenséggel nem megszokott gesztus a NATO-államok részéről. A kínai központi katonai tanács elnökének belgrádi
látogatása, illetve a szerb védelmi miniszter pekingi tárgyalásai
egyaránt komoly konzultációkat valószínűsítenek Kína és
Szerbia vonatkozásában. A magas rangú kínai katonai delegáció
Bulgáriában haditengerészeti bázisokat látogatott meg és
megállapodás jött létre Kína és Bulgária haditengerészeti
együttműködéséről. A NATO belgrádi csúcsértekezlete és az azt
kísérő nyugati kommentárok egyértelművé teszik, hogy Szerbiának
megkülönböztetett jelentősége van/lenne az európai NATO-
stratégiában. Ezt a reménykedést a jelek szerint nem árnyékolta
be, hogy a tanácskozás ideje alatt a belgrádi fiatalok folyamatos
tüntetéseken adtak új értelmezést a NATO nevének (Észak-Atlanti
Terror Szervezet).
Az igazi probléma kétségtelenül az, hogy Európa katonai vonalon
egyetlen olyan önálló lépést sem tehet, ami abban a pillanatban ne
robbantana ki globális fegyveres konfliktust. Az európai haderő –
bár létezik egy-két, inkább egyfajta kirakatnak szánt, a NATO-tól
látszólag független „európai” hadosztály bizonyos államok
együttműködése keretében – gyakorlatilag alkalmatlan az európai
érdekek önálló védelmére. Ez komoly problémát jelent, hiszen a
közeljövőben több európai országnak súlyos biztonsági
konfliktusokkal kell szembenéznie, nemcsak a nemzetközi terrorizmus,
hanem a beláthatatlan méretű és erőszakos bevándorlás, a
vallási és etnikai szegregáció és nem utolsósorban a tömeges
elszegényedés miatt. Az a helyzet sem tartható fenn az idők
végtelenségéig, hogy miközben a legnagyobb európai államoknak
eminens érdeke a kiegyensúlyozott és prosperáló viszony
kialakítása Oroszországgal, a NATO-csapatok keretében tevőlegesen
részt vesznek olyan hadműveletekben, amely közvetlenül érintik
Oroszország biztonságát, és felvetik az orosz katonai
válaszlépések lehetőségét. Ez az érdekütközés már jelenleg
is létezik és Moszkva jelezte, hogy a kooperáció és a diplomáciai
gesztusok nem ellensúlyozzák az Oroszország katonai beszorítására
törekvő észak-atlanti hadműveletek fenyegetését. Ne legyen
kétsége senkinek a tekintetben, hogy az orosz fegyveres erők
elrettentő csapásokkal képesek válaszolni minden potenciális
támadásra – jelentette ki nemrég Medvegyev.
Vissza a geopolitikához!
Az elmúlt hónapok folyamán az EU-ban szinte csak olyan események
zajlanak, amelyeket mindössze vékony és gyönge határvonal választ
el a súlyos konfliktusok kirobbanásától. Már önmagában az a
tény is figyelemre méltó, hogy Anglia szótlanul és passzívan
szemléli, hogy Németország és Franciaország foglalja el az egykori
– brit részvétellel létrejött – vezető triumvirátus
pozícióját. Több megfigyelő szerint Nagy-Britanniának a jelenlegi
helyzetben is megfelel a viszonylagos európai elszigeteltség (a
történelmi „splendid isolation”), mivel az USA első számú
szövetségeseként minden tekintetben módjában áll megkerülni az
európai intézményeket saját hatalmi politikájának
érvényesítése érdekében. Mindemellett azonban nyilvánvaló, hogy
a három nagy európai állam között több nézetütközés áll fenn
a globális világrend berendezkedését illetően. Anglia fellépésének határozottságát erősíti a szoros politikai kötődés az USA nemzetközi aktivitásához és az a rendkívül erős amerikai fegyveres stratégiai katonai potenciál, amely a brit szigeteken lévő támaszpontokon állomásozik. Kétségtelen, hogy Anglia sokkal inkább a katonai akciókon keresztül érvényesített amerikai külpolitikához áll közelebb, mint a diplomáciai eszközök, a bonyolult tárgyalások és véget nem érő egyeztetések módszerével operáló Európai Unió.
Brzezinski „Stratégiai Vízió” (Strategic Vision) című,
rövidesen megjelenő nagy tanulmánya kiemeli, hogy a fejlődő világ
válsága és Oroszország megerősödése (amit a „Szovjetunió
reinkarnációjának” nevez) mélyreható befolyást gyakorolnak az
USA jövőbeni politikájára. A nagy amerikai stratéga a
legjelentősebb globális folyamatnak az általa „második
vonalbeli” országok közül Japán, India, Brazília
megerősödését, illetve az Egyesült Államok és Oroszország
jövője előtt álló kérdőjeleket tekinti. Brzezinski nyíltan a
globális hatalom hanyatlásáról beszél, és a korábbinál is
nagyobb hangsúllyal áll ki amellett, hogy az európai stabilitás
elválaszthatatlan az Oroszországgal való stratégiai
megállapodástól. (Lásd: Leleplező, 2011/1.) A világfolyamatok
legnagyobb kockázata az, hogy a demokráciák egyelőre nem találták
meg a megerősített nemzetbiztonság szavatolásának módszerét, ami
pedig alapvető követelménye lenne az új világ berendezkedésének.
A jelenlegi helyzet már most eléri a legmagasabb háborús
kockázatok szintjét, és olyan konfliktusok alakulnak ki
világszerte, amelyek bármelyike gyújtópontja lehet egy új
világháborúnak.
Brzezinski ugyan tételesen nem mondja ki, de felfogása egyértelműen
mutatja, hogy az Oroszország katonai beszorítását célzó amerikai
katonai stratégia kudarca minden tekintetben új megközelítések
kidolgozását követeli az Egyesült Államoktól. Ennek az új
stratégiai vonalnak szerves része az európai szerepvállalás és
katonai jelenlét átalakítása. Ezzel kapcsolatban egyre
kategorikusabb és egyre vészjóslóbb prognózisok kerülnek ki a
világ nagy stratégiai tervező központjaiból. Az a tény, hogy az
Egyesült Államok olajszükségletének már ma is legfeljebb 50
százalékát képes saját forrásaiból biztosítani, azt jelenti,
hogy az USA legkésőbb 2020-ban drámai helyzet elé kerül,
amennyiben nem sikerül rátennie a kezét a Föld legjelentősebb
energiaforrásaira. E probléma megoldása – a most látható
perspektívák alapján – csak nemzetközi méretű és rendkívül
kockázatos háborúkon keresztül lehetséges. Alapvető kérdés,
hogy az európai NATO-szövetségesek számára hol a határa az
amerikai érdekekért vállalt fegyveres részvételnek. Az ugyanis
teljesen egyértelmű, hogy minden látszat és politikai manőver
ellenére az európai államok politikája nem mondott le végleg a
nemzeti fejlődés perspektívájáról, ami akár oda is vezethet,
hogy az USA európai szerepének gyengülése az Európai Unió
jelenlegi szerkezetének villámgyors összeomlását vonja maga után.
Ez ma még teljesen beláthatatlan politikai változások sorozatát
indíthatja be Európában. Brzezinski kiemeli, hogy a
bizonytalanságból fakadó óriási kockázatok mérséklése
Európában csak az oroszokkal kialakított új geopolitikai
stratégiai együttműködés alapján lehetséges.
A jelek szerint Oroszország nem fél az európai változásoktól.
Moszkva magabiztos abban a tekintetben, hogy Európa saját érdekei
miatt nem törekszik olyan fordulatra, ami tovább mélyítené az EU
és Oroszország közötti árkokat. A fő kérdés pillanatnyilag az,
hogy az erős amerikai presszió, ami a rakétapajzs telepítésével
kapcsolatban érvényesül, mennyire fékezi le az Európa–
Oroszország kapcsolatrendszer fejlődését.
Az orosz diplomácia ezekben a hetekben óriási aktivitást fejt ki
annak érdekében, hogy az európai államok és Moszkva viszonyai ne a
konfliktusok, hanem a kooperáció irányába fejlődjenek. Az európai
politika rettegve várja az amerikai „kivonulás” kezdetét, ami a
politikai átrendeződések sorozatát indíthatja el a földrészen.
Bár az USA egészen egyszerűen tagadja ezt az összefüggést, és
nem is emeli be az európai politikusokkal folytatott tárgyalásainak
témakörébe, figyelemre méltóak azok a hírszerzői információk,
amelyek a kínai alelnök, Kszi Jinping (a „trónörökös”) idén
februári amerikai látogatásáról szivárogtak ki.
Csomagol az amerikai és az izraeli tőke?
A kínai alelnök amerikai látogatása legalábbis különösnek
mondható. Programját az USA-ban és Kínában is nagy
sajtónyilvánosság követte, és a tudósítások szerint a
kétoldalú kapcsolatok, illetve a világgazdasági helyzet állt a
tárgyalások középpontjában, megkülönböztetett fontosságot
tulajdonítva természetesen a pénzügyi krízisnek. Kína már az
eddigiekben is többször kinyilvánította, hogy intézkedések
széles skálájával kész kivenni részét a válság
megoldásából. Mindemellett Peking a Sanghaji Egyezmény keretében
gazdasági kapcsolatainak egy részében áttért az egyezményes,
rubel elszámolásra, amelyet az utóbbi hetekben kiterjesztett az
Iránnal folytatott együttműködésre is. E témák mellett a sajtó
igen nagy nyilvánosságot biztosított annak, hogy Kszi Jinping
személyében egy olyan kínai politikust üdvözölhetett Amerika, aki
ismeri, érti és rendkívül nagyra becsüli a hagyományos amerikai
gazdálkodás erényeit, ráadásul elkötelezett híve az amerikai–
kínai gazdasági kapcsolatok elmélyítésének. Kszi Jinping 28
évvel ezelőtt a kínai Hebei tartomány tisztviselőjeként tett
tanulmányutat az USA-ban és az Iowa-állambeli Muscatine-ben
ismerkedett meg az igazi amerikai farmergazdáolkodással, ami –
szavai szerint – mély benyomást tett rá. Mindez ma már csak a
múlt emléke. Kszi Jinping pályafutása során soha nem feledkezett
meg Muscatine-ról. Hebei és Iowa immáron két évtizede
testvérállamok, az Iowából Hebeibe irányuló szállítások
értéke az elmúlt évben megközelítette a 700 millió dollárt. A
minden területen fejlődő kapcsolatok ellenére sem hitték azonban
Muscatine lakói, hogy az egykori szerény és lelkes kínai
fiatalember a világ legnagyobb gazdasági hatalmának alelnökeként
visszatér hozzájuk. Kszi Jinping ugyanis ragaszkodott a város
meglátogatásához, és az Obama elnökkel folytatott első
tárgyalását követően be is kopogtatott egykori szállásadóihoz.
Muscatine ezzel fölkerült a világpolitika színpadára, és az
újságokat ellepték a kedves, családias hangulatú találkozókról
a kínai alelnökről szóló visszaemlékezésekről szóló hírek. E
két vezető sajtótéma mellett azonban a látogatásnak volt egy nem
nyilvánosságra került vonatkozása is, ez pedig a kínai és az
amerikai álláspont egyeztetése az európai problémákkal
kapcsolatban. A rendkívül érzékeny témáról Obama és Kszi
Jinping négyszemközti megbeszélést tartott, amelyen állítólag
megegyeztek abban, hogy mindkét nagyhatalom tart attól, hogy a
közvetlen amerikai befolyás gyengülése veszélyes folyamatok
beindulásával fenyeget az Európai Unión belül. Nyilván-való,
hogy a közeljövőben a már meglévő és egyelőre nem csillapodó
pénzügyi krízis mellett egy sor újabb válsághullám érheti el
Európát, amely recesszióhoz, a társadalmi feszültségek drámai
kiéleződéséhez, politikai változásokhoz vezethet. Egyelőre
pontos prognózisok nincsenek, de ijesztő találgatások annál
inkább arról, hogy a várhatóan növekvő migrációs hullám
hátán Európába benyomuló szélsőséges iszlám szervezetek minden
bizonnyal közvetlen veszélyt jelentenek az európai országok
biztonságára és stabilitására. Orosz információk szerint Európa
rövidesen képtelen lesz ellenőrizni és politikailag kezelni az
amerikai háborúk következtében elszabaduló szélsőséges
irányzatok tevékenységét. Az orosz hírszerzésnek vannak adatai
arról, hogy a legutóbbi időszak folyamán Nyugat-Európában
történt szélsőséges, antiszemita megnyilvánulások és a zsidók
ellen elkövetett merényletek mögött az Európában berendezkedni
készülő iszlám terrorszervezetek állnak, amelyek gyorsan
kapcsolatot találnak a helyi antiszemita erőkkel. Összességében a
jelenlegi helyzet rendkívül bonyolult és nagy veszélyeket rejt
magában. Vitán felüláll, hogy ha megkezdődne az amerikai,
ráadásul az izraeli tőke kivonulása Európából, azonnali
következményként munkahelyek milliói szűnnének meg, és az
európai gazdaság jelentős része teljesen megbénulna. A CIA joggal
tart attól, hogy a szélsőséges iszlám szervezetek mögött álló
hatalmas pénzek révén félelmetes politikai átrendeződés indulna
meg Európá-ban. Ez az alapja annak, hogy az USA hónapok óta titkos konzultációkat folytat Kínával és Oroszországgal a helyzetről.
Henry Kissinger professzor, a politikai stratégák koronázatlan
királya, aki mostanában csak a legritkább esetben mozdul ki
luxuspalotájából, néhány hete váratlanul Moszkvában tűnt fel,
ahol – mint kiderült – megbeszéléseket folytatott Putyinnal és
Medvegyevvel. Feltűnésénél csak az okozott nagyobb meglepetést,
hogy a kíváncsiskodó újságírókkal mosolyogva közölte, hogy az
utóbbi időszakban legalább tíz személyes találkozóra került sor
közte és Putyin között. A három nagyhatalom közösen keresi a
megoldást a közelgő nagy európai válságra. Oroszország és Kína
egyaránt kinyilvánította, hogy nem érdekelt egy európai gazdasági
összeomlásban, ezért feltételezhető, hogy óriási összegek
beforgatásával fogják enyhíteni a várható amerikai
tőkekivonásokat. A feltételezések szerint Kszi Jinping és Obama
között létrejött az erre vonatkozó titkos megállapodás, míg az
orosz–amerikai egyeztetések egyelőre nem zárultak le. Európa
óriási kihívások előtt áll, és jelenleg nem úgy tűnik, hogy
felkészülten várja a nagy megpróbáltatásokat. Nagyon rossz jel,
hogy az amerikai és az izraeli tőke a Távol-Kelet felé veszi az
irányt. Senki nem tudja megmondani, mi várható, ha Európa magára
marad. Egy biztos: a történelem folytatódik.
A
LELEPLEZŐ KÖNYVÚJSÁGOT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY
RENDELJE MEG AZ ALÁBBI ERLÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ
ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:
SZLIMÁK HAJNALKA TEL: +36 20 221 95 77
Mail: hajnalka.szlimak@gmail.com
Ára: 1490 Ft + POSTAKÖLTSÉG
2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON, 1050 Ft + POSTAKÖLTSÉG, csak internetes rendelés esetén.
SZLIMÁK HAJNALKA TEL: +36 20 221 95 77
Mail: hajnalka.szlimak@gmail.com
Ára: 1490 Ft + POSTAKÖLTSÉG
2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON, 1050 Ft + POSTAKÖLTSÉG, csak internetes rendelés esetén.
Tőke
Péter: Megmentik az EU-t, ha Lisszabontól
Vlagyivosztokig
harmonikus lesz!
USA-dollár helyett BANCOR lenne az olaj-világpénz? Az izraeliták már elkezdték a kivándorlást Franciaországból és máshonnan is. Elkerülni a háborút!
Mielőtt a fenyegető idei izraeli-iráni háborúra rátérnék,
folytatnom kell Virág András121. oldalon befejezett gondolatait. Ez ugyanis mindennel összefügg és más kulcsfontosságú témákra is kihat. Xi Jinping kínai alelnök (Hu Jintao várható utóda) amerikai látogatása és Obama elnökkel folytatott részben bizalmas tárgyalásai, valamint Henry Kissinger moszvai útja és Putyinnal, Medvegyevvel tartott sikeres megbeszélései alapján elmondható, hogy lérejött egy Washington-Peking-Moszkva háromszög a kiélezett
nemzetközi helyzet kezelésére és Európa megmentésére.
Folytassuk előbb Európával: mi itt a probléma? Először azzal
kellett szembesülnie az USA-nak és Izraelnek, hogy az unióra
ráerőltetett multikultúra, a népek szabad keveredése gellert
kapott. Alig fékezhető az iszlám vallásúak és velük együtt a
terroristák beáramlása. Ezek hamar kapcsolatot találnak a helyi szélsőjobboldali erőkkel, és máris ugrásszerűen terjed az
antiszemitizmus. Franciaor-szágban, ahol a legtöbb, 400 ezer zsidó él, és már másutt is megkez-dődött az izraeliták menekülő emigrációja. Egy részük Oroszországba vándorolna, visszatérne Izraelbe, a többi az USA-ba menne, ahol most néznek nekik új területeket az ottani Ígéret Földje alapítására.
A másik, a még nagyobb probléma, hogy a globális pénzhatalom profit és befektetési szempontból kilátástalannak ítéli az EU gazdasági válságát. Emiatt az amerikai és izraeli tőke fokozatosan kivonulna és a sokkal ígéretesebb, fejlődő-képesebb ázsiai területekre vonulna át. Igen ám, de ez azt a veszélyt rejti magában, hogy az itt támadó működőtőke-űrt az arab és iszlám terrorista befektetők töltenék ki, és egyre nagyobb befolyást, amivel politikai beleszólást is nyernének. Ez pedig roppant kínos.
Ezt a nagyhatalmak sem tűrhetik. Nos, ezért volt fontos Kszi Jinping kínai alelnök washingtoni és Kissinger moszkvai látogatása. Bizalmas háttérmegállapodás születhetett arról, hogy a kivonuló amerikai és izraeli tőke helyére orosz és kínai jön be az unióba, ezzel segítve, hogy ne szűnjenek meg százezrével a munkahelyek, az európai gazdaság - persze feltételekkel - zavartalanul tovább működhessen. Ebből persze ki kell hagyni a piacot, a manipulálható tőzsdéket és spekulánsokat. Én úgy tudnám elképzelni a tőkék és befektetések értékesítését, hogy előre összehozzák a feleket, és ahogy a sportban a stafétát, az eladó átadja a vevőnek. Ennek a sajátos mentő-átadásnak persze feltételei is vannak. Hogy a kínaiak mit követeltek, nem tudni, ám az oroszoké kiderül Putyin február 27-ei éjszakai Kreml-
közleményéből: Oroszországnak és Kínának is az az érdeke, hogy egy erős Európai Unió legyen, s Putyin a Sarkozy-Merkel
költségvetési szigort, a pénzügyi és gazdaségi mechanizmusok
átalakítását követeli meg. Mindezt egy sokkal erősebb orosz
(kínai) partnerség mellett. Putyin javasolja: az érintettek üljenek le és dolgozzák ki egy Lisszabontól Vlagyi-vosztokig érő, harmonikusan összedolgozó és együttműködő szövetség alapjait, ami képes megteremteni és megmutatni az új gazdasági együttműködés legfejlettebb formáját! Ennek alapján örömmel állapítanám meg, hogy valamelyest csökkent a világháborús veszély. Ezért is kellett győznie Putyin elnöknek. A kollégám, aki a választási eseményeket figyeli, nyilván utal arra, hogy a külföldről pénzelt demokratikus, fehérszalagos és egyéb nyugati titkosszolgálatok a Washington-Moszkva-Peking tengely miatt is visszahátráltak az ellenzék mögül. Ez azt is jelenti, hogy nem fordulhat elő mégegyszer arab tavasz, vagy hasonló pénzelt átalakítás, amely áldemokratikus, iszlám terrorista erők hatalomra jutását segíti elő. Békén kell tehát hagyni Szíriát, és bizony, ami még súlyos probléma, Iránt is. Azoknak, akik tudnak következtetni akár egyetlen kis közjátékból: azon a bizonyos moszkvai repülőtéren tébláboló újságírók döbbenten látták, hogy a minap Vlagyimir Putyin személyesen kíséri a gépéhez Henry Kissingert. Amikor megkérdezték őket, az orosz atyuska mosolyogva
felelt: ,,Rendsze-resen szoktunk találkozni. Már vagy tízszer volt itt Henry úgy, hogy maguk észre sem vették!"
Ki kell térnem az USA problémáira is. Az egyik Spektrum-, vagy NatGeo-műsorban láttam, hogy Amerika pénzjegy
USA-dollár helyett BANCOR lenne az olaj-világpénz? Az izraeliták már elkezdték a kivándorlást Franciaországból és máshonnan is. Elkerülni a háborút!
Mielőtt a fenyegető idei izraeli-iráni háborúra rátérnék,
folytatnom kell Virág András121. oldalon befejezett gondolatait. Ez ugyanis mindennel összefügg és más kulcsfontosságú témákra is kihat. Xi Jinping kínai alelnök (Hu Jintao várható utóda) amerikai látogatása és Obama elnökkel folytatott részben bizalmas tárgyalásai, valamint Henry Kissinger moszvai útja és Putyinnal, Medvegyevvel tartott sikeres megbeszélései alapján elmondható, hogy lérejött egy Washington-Peking-Moszkva háromszög a kiélezett
nemzetközi helyzet kezelésére és Európa megmentésére.
Folytassuk előbb Európával: mi itt a probléma? Először azzal
kellett szembesülnie az USA-nak és Izraelnek, hogy az unióra
ráerőltetett multikultúra, a népek szabad keveredése gellert
kapott. Alig fékezhető az iszlám vallásúak és velük együtt a
terroristák beáramlása. Ezek hamar kapcsolatot találnak a helyi szélsőjobboldali erőkkel, és máris ugrásszerűen terjed az
antiszemitizmus. Franciaor-szágban, ahol a legtöbb, 400 ezer zsidó él, és már másutt is megkez-dődött az izraeliták menekülő emigrációja. Egy részük Oroszországba vándorolna, visszatérne Izraelbe, a többi az USA-ba menne, ahol most néznek nekik új területeket az ottani Ígéret Földje alapítására.
A másik, a még nagyobb probléma, hogy a globális pénzhatalom profit és befektetési szempontból kilátástalannak ítéli az EU gazdasági válságát. Emiatt az amerikai és izraeli tőke fokozatosan kivonulna és a sokkal ígéretesebb, fejlődő-képesebb ázsiai területekre vonulna át. Igen ám, de ez azt a veszélyt rejti magában, hogy az itt támadó működőtőke-űrt az arab és iszlám terrorista befektetők töltenék ki, és egyre nagyobb befolyást, amivel politikai beleszólást is nyernének. Ez pedig roppant kínos.
Ezt a nagyhatalmak sem tűrhetik. Nos, ezért volt fontos Kszi Jinping kínai alelnök washingtoni és Kissinger moszkvai látogatása. Bizalmas háttérmegállapodás születhetett arról, hogy a kivonuló amerikai és izraeli tőke helyére orosz és kínai jön be az unióba, ezzel segítve, hogy ne szűnjenek meg százezrével a munkahelyek, az európai gazdaság - persze feltételekkel - zavartalanul tovább működhessen. Ebből persze ki kell hagyni a piacot, a manipulálható tőzsdéket és spekulánsokat. Én úgy tudnám elképzelni a tőkék és befektetések értékesítését, hogy előre összehozzák a feleket, és ahogy a sportban a stafétát, az eladó átadja a vevőnek. Ennek a sajátos mentő-átadásnak persze feltételei is vannak. Hogy a kínaiak mit követeltek, nem tudni, ám az oroszoké kiderül Putyin február 27-ei éjszakai Kreml-
közleményéből: Oroszországnak és Kínának is az az érdeke, hogy egy erős Európai Unió legyen, s Putyin a Sarkozy-Merkel
költségvetési szigort, a pénzügyi és gazdaségi mechanizmusok
átalakítását követeli meg. Mindezt egy sokkal erősebb orosz
(kínai) partnerség mellett. Putyin javasolja: az érintettek üljenek le és dolgozzák ki egy Lisszabontól Vlagyi-vosztokig érő, harmonikusan összedolgozó és együttműködő szövetség alapjait, ami képes megteremteni és megmutatni az új gazdasági együttműködés legfejlettebb formáját! Ennek alapján örömmel állapítanám meg, hogy valamelyest csökkent a világháborús veszély. Ezért is kellett győznie Putyin elnöknek. A kollégám, aki a választási eseményeket figyeli, nyilván utal arra, hogy a külföldről pénzelt demokratikus, fehérszalagos és egyéb nyugati titkosszolgálatok a Washington-Moszkva-Peking tengely miatt is visszahátráltak az ellenzék mögül. Ez azt is jelenti, hogy nem fordulhat elő mégegyszer arab tavasz, vagy hasonló pénzelt átalakítás, amely áldemokratikus, iszlám terrorista erők hatalomra jutását segíti elő. Békén kell tehát hagyni Szíriát, és bizony, ami még súlyos probléma, Iránt is. Azoknak, akik tudnak következtetni akár egyetlen kis közjátékból: azon a bizonyos moszkvai repülőtéren tébláboló újságírók döbbenten látták, hogy a minap Vlagyimir Putyin személyesen kíséri a gépéhez Henry Kissingert. Amikor megkérdezték őket, az orosz atyuska mosolyogva
felelt: ,,Rendsze-resen szoktunk találkozni. Már vagy tízszer volt itt Henry úgy, hogy maguk észre sem vették!"
Ki kell térnem az USA problémáira is. Az egyik Spektrum-, vagy NatGeo-műsorban láttam, hogy Amerika pénzjegy
nyomdájában
minden egyes nap 700 millió dollárnyi bankjegyet állítanak
elő. A fedezete az olaj. Csakhogy mi van akkor, ha belép egy
másik valuta, és azért is lehet vásárolni? Ez már meg is
történt. Számos ázsiai ország és Irán is úgynevezett
egyezményes rubelért ad el, illetve vásárol olajat. Sok
ország kíván csatlakozni ehhez a megállapodáshoz.
Amerikai tudósítónk, Julius Mohácsi írja, hogy a mexikói HBSC
bankfiókok már nem engednek dollárszámlát nyitni, mondván: nagyon bizonytalan e valuta jövője. Jim Rogers (Soros György korábbi jobbkeze) tekintélyes nemzetközi befektető azt nyilatkozta a hongkongi tévében, hogy a dollár nemcsak egy letűnő valuta, hanem a világ legnagyobb pénzügyi kuplerája. Robert Zoelick, a Világbank első embere szerint az USA téved, ha a dollárt megingathatatlannak tartja. Nemrég tartottak egy titkos találkozót Kína, Oroszország, Franciaor-szág, Szaúd-Arábia, Kuwait és más Öböl-menti országok résztvételével, és felvetették, hogy a legfontosabb valuták, euró, japán jen, kínai jüan, a rubel és az arany értékéből egy ,,kosarat", vagyis olajelszámoló nemzetközi pénzt kellene létrehozni, amelyet az Öböl-menti országok bocsátanának ki, és ezzel kellene fizetni az olajért. Hogy ez mennyire nem fantazmagória, az IMF-nél már készen is állnak a hasonló kosár-tervek. A világpénz neve BANCOR lenne, és a kibocsátásához, forgalmazásához egy nemzetközi központi bankot kellene alapítani.
(Bővebbet az IMF honlapján, ha még ott van!)
Mindez arra figyelmeztet, hogy az USA és a pénzügyi háttérhatalom sem tétlenkedhet. Talán ez is oka az említett Háromszögnek?
Egy biztos: rendkívül bonyolult és kiélezett a helyzet. A
háttérmegállapodások nemismerői még a régi kardcsörtető
világ csendőre szerepet várják el az USA-tól, Izrael pedig azt
hiszi, hogy ebben a zűrös helyzetben is azt tehet, amit akar. A
háborúellenes erők sokat erősödtek, és Putyinra meg Kínára is
jobban oda kell figyelni. Az sem elhanyagolható, hogy az érintett hatalmak készülnek a háborúra, erről szól összeállításunk a 123. oldalon.
Hogy lesz-e és mikor, nagyon nehéz prognosztizálni. Talán sikerült már lebeszélni Izraelt az áprilisi, vagy májusi támadásról. Az is ellenérv, hogy a világon vagy negyven országban lesz idén elnökválasztás, köztük most Moszkvában, ősszel pedig az USA- ban, amint ezt már kifejtettem. Ám az elindítókat egyre nehezebb féken tartani.
Hogyan kezdődne majd? Az én verzióm szerint - amely gazdag írói fantáziám műve - az Izraelnek kölcsönadott magyar MiG-eket átfestik iráni felségjelűvé, aztán ezek több izraeli katonai
létesítmény, sőt a lakosság ellenit is támadást indítanak. Ez
még nem igazán nagy durranás, fel kell háborítani az amerikai
közvéleményt is, ezért az állirániak a Hormuzi-szoros
környékére küldött harmadik repülőgéphordozót
szétbombázzák. Úgy tudom, ott már eddig is tartózkodott két
szupermodern USA - repülőgépanyahajó, az elavult, öreg harmadikat, amelyet bontásra ítéltek, csak azért küldik oda, hogy megsemmisítsék. Olcsóbb, ha a költséges, hosszadalmas bontás helyett néhány óra alatt a hullámsírba küldik.
Izrael azonnal visszavág, az amerikaiak kénytelenek lennének a sérelem miatt beszállni, s akiket kell, a NATO-val együtt bennünket is belerángatnának.
Csak abban reménykedhetünk, hogy nem globális, hanem csupán regionális lesz. Hála a Háromszög háttér-megállapodásnak! Mellesleg az izraeli miniszterelnök Washing-ton D. C.-be utazik, és személyesen közli Obama elnökkel a tervezett támadás időpontját. Azzal próbálnak nyugtatni bennünket, hogy helyi összecsapás lesz, s legfeljebb Libanontól Afganisztán legmagasabb hegyeiig tart.
Amerikai tudósítónk, Julius Mohácsi írja, hogy a mexikói HBSC
bankfiókok már nem engednek dollárszámlát nyitni, mondván: nagyon bizonytalan e valuta jövője. Jim Rogers (Soros György korábbi jobbkeze) tekintélyes nemzetközi befektető azt nyilatkozta a hongkongi tévében, hogy a dollár nemcsak egy letűnő valuta, hanem a világ legnagyobb pénzügyi kuplerája. Robert Zoelick, a Világbank első embere szerint az USA téved, ha a dollárt megingathatatlannak tartja. Nemrég tartottak egy titkos találkozót Kína, Oroszország, Franciaor-szág, Szaúd-Arábia, Kuwait és más Öböl-menti országok résztvételével, és felvetették, hogy a legfontosabb valuták, euró, japán jen, kínai jüan, a rubel és az arany értékéből egy ,,kosarat", vagyis olajelszámoló nemzetközi pénzt kellene létrehozni, amelyet az Öböl-menti országok bocsátanának ki, és ezzel kellene fizetni az olajért. Hogy ez mennyire nem fantazmagória, az IMF-nél már készen is állnak a hasonló kosár-tervek. A világpénz neve BANCOR lenne, és a kibocsátásához, forgalmazásához egy nemzetközi központi bankot kellene alapítani.
(Bővebbet az IMF honlapján, ha még ott van!)
Mindez arra figyelmeztet, hogy az USA és a pénzügyi háttérhatalom sem tétlenkedhet. Talán ez is oka az említett Háromszögnek?
Egy biztos: rendkívül bonyolult és kiélezett a helyzet. A
háttérmegállapodások nemismerői még a régi kardcsörtető
világ csendőre szerepet várják el az USA-tól, Izrael pedig azt
hiszi, hogy ebben a zűrös helyzetben is azt tehet, amit akar. A
háborúellenes erők sokat erősödtek, és Putyinra meg Kínára is
jobban oda kell figyelni. Az sem elhanyagolható, hogy az érintett hatalmak készülnek a háborúra, erről szól összeállításunk a 123. oldalon.
Hogy lesz-e és mikor, nagyon nehéz prognosztizálni. Talán sikerült már lebeszélni Izraelt az áprilisi, vagy májusi támadásról. Az is ellenérv, hogy a világon vagy negyven országban lesz idén elnökválasztás, köztük most Moszkvában, ősszel pedig az USA- ban, amint ezt már kifejtettem. Ám az elindítókat egyre nehezebb féken tartani.
Hogyan kezdődne majd? Az én verzióm szerint - amely gazdag írói fantáziám műve - az Izraelnek kölcsönadott magyar MiG-eket átfestik iráni felségjelűvé, aztán ezek több izraeli katonai
létesítmény, sőt a lakosság ellenit is támadást indítanak. Ez
még nem igazán nagy durranás, fel kell háborítani az amerikai
közvéleményt is, ezért az állirániak a Hormuzi-szoros
környékére küldött harmadik repülőgéphordozót
szétbombázzák. Úgy tudom, ott már eddig is tartózkodott két
szupermodern USA - repülőgépanyahajó, az elavult, öreg harmadikat, amelyet bontásra ítéltek, csak azért küldik oda, hogy megsemmisítsék. Olcsóbb, ha a költséges, hosszadalmas bontás helyett néhány óra alatt a hullámsírba küldik.
Izrael azonnal visszavág, az amerikaiak kénytelenek lennének a sérelem miatt beszállni, s akiket kell, a NATO-val együtt bennünket is belerángatnának.
Csak abban reménykedhetünk, hogy nem globális, hanem csupán regionális lesz. Hála a Háromszög háttér-megállapodásnak! Mellesleg az izraeli miniszterelnök Washing-ton D. C.-be utazik, és személyesen közli Obama elnökkel a tervezett támadás időpontját. Azzal próbálnak nyugtatni bennünket, hogy helyi összecsapás lesz, s legfeljebb Libanontól Afganisztán legmagasabb hegyeiig tart.
_______
Tőke
Péter - Peter Sheldon: Titkos
összefogás Orbán Viktor
győzelméért
nyomán...
A
Nagy testvér még trükkösebben
figyel
A
Titkos összefogás Orbán Viktor győzelméért című lehallgatós,
kémes könyvem ismertetett ,,betechnikázásai" mellett sorra
derülnek ki az újabb alkalmazások: A Nagy testvér még
trükkösebben figyel.
140
millió okostelefonra telepítettek kémszoftvert - maguk a gyártók
Robbant
a hír: számos Android, Nokia, Samsung, Blackberry és iPhone
készüléken a szolgáltatók rootkitet helyeztek el. A rootkit a
felhasználó tudta nélkül a beírt szövegek, jelszók,
bankkártya-adatok, e-mail-ek, SMS-ek tartalmát továbbítja
harmadik félnek. Több szolgáltató kénytelen volt bevallani, hogy
megfigyelés alá helyezte előfizetőinek okostelefonjait, naplózva
róluk minden lehetséges adatot. Ők persze csak a mi érdekünkben
cselekedtek, hogy az összegyűjtött adatokat elemezve javítsák
szolgáltatásaikat, mondják. Körülbelül olyan ez, mintha a
postánál felbontanák a leveleinket - kizárólag a mi érdekünkben,
a jobb kiszolgálás végett.
Tulajdonosuk
tudta nélkül lehet fényképezni az iPhone-okkal, Blackberrykkel
Az
iPhone, Blackberry és Windows Phone készülékek segítségével
azok tulajdonosa tudta és jóváhagyása nélkül lehet fotókat
készíteni, az azokon folytatott beszélgetéseket lehallgatni és a
velük elküldött üzeneteket naplózni. Legalábbis ez derül ki
egy, a WikiLeaks által csütörtökön nyilvánosságra hozott, több
száz dokumentumot magában foglaló, kiszivárgott
információhalmazból, amelyek többek között a különböző
hírszerző ügynökségek praktikáit leplepezik le.
,,A
jelenlévők közül kinek van iPhone-ja, Blackberryje, vagy ki
használja a g-mailt?" - vezette fel a fenti információk
lelepezését is magában foglaló beszédét Julian Assange, a
WikiLeaks alapítója azon a csütörtökön, Londonban megtartott
tájékoztatón, ahol az új dokumentumokat bemutatták.
Assange
szerint az iPhone-, a Blackberry- és a g-mail-felhasználók
biztosan nincsenek biztonságban. (...) Az érintett telefonokkal
akkor is készíttethetők felvételek a környezetről beépített
kamerájukkal, meghatározható a helyzetük beépített GPS
berendezésükkel és lehallgathatók a közelükben folytatott
beszélgetések, ha azokat tulajdonosuk úgymond kikapcsolta.
Sőt,
a kiszivárgott dokumentumokból kiderül az is, hogy a különböző
kémszervezetek nem csak megfigyelni tudják a telefonok
tulajdonosait, de manipulálni tudják a készülékeken megjelenő
információkat is. A beérkezett üzenetek szövegét például
átírhatják, vagy olyan emailt hamisíthatnak rájuk, amelyeket
valójában azok látszólagos feladója soha nem is küldött el -
ezzel nemcsak dezinformálva a címzettet, de akár hamis
bizonyítékot is hamisítva a készülékekre.
Magyarország
is szerepel a PC-s és mobilos lehallgatószoftvereket gyártó
nemzetek térképén. Assange elmondása szerint a világ 25
országában mintegy 160 cég gyárt olyan szoftvereket és
berendezéseket, amelyek segítségével ezek a műveletek
elvégezhetők. A szóban forgó cégek részletes listáján
egyébként egy magyar vállakozás is szerepel, ami az oldal szerint
az internet és a mobilok lehallgatására alkalmas megoldásokat is
szállít, nyilvánvalóan akár kormányzati ügynökséges részére
is. Utóbbiak pedig - állítják szakértők - egyre inkább
válogatás nélkül be ezeket a megfigyelőrendszereket,
gyakorlatilag a teljesen ártatlan polgárokkal szemben is. (...)
Az
új információk egyébként alig néhány nappal egy hasonló
botrány kirobbanását követően érkeznek, amelyben kiderült,
hogy világszerte akár több tíz- vagy százmillió mobilkészülék
- köztük az Apple iOS-alapú termékei, illetve Androidot futtató
telefonok - is egy olyan szoftverrel előtelepítve kerültek a
felhasználókhoz, amely az utóbbiak által folytatott hívásokról,
üzenetcserékről és egyéb tevékenységekről is rendszeresen
küldött és küld jelenleg is adatokat a készülékek gyártói,
valamint a mobilszolgáltatók számára.
A
szóban forgó, ,,Carrier IQ" nevű szoftver jelenlétéről
ráadásul a gyártók a legtöbb esetben semmilyen módon sem
tájékoztatták a felhasználókat, a kémprogram eltávolítására
vagy kikapcsolására pedig számos esetben utóbbiaknak nem volt
ill. jelenleg sincs lehetőségük.
Julis
Mohácsi: A CIA mindent tud rólad, Kedves Facebook használó!
A
CIA elismeri, hogy külön egységet hozott létre abból a célból,
hogy a Facebookon, az Amazonon, valamint a különböző blogokban
posztoló, ott véleményüket elmondó egyének hozzászólásait,
fotóit, adatait begyűjtse, azok alapján mindenkiről egy file-t
állítson fel. Mi ez ha nem maga a „Sátán"? Sok félnótás
pedig teljesen kiteregeti az életének legapróbb részleteit is
ezeken a helyeken. Ha 10 álneved van, akkor is képesek téged is
beazonosítani! Tudtad, hogy még ha ki is jelentkezel, a Facebook
akkor is tud minden mozdulatodról, arról, hogy mit csinálsz az
interneten? Az általad feltöltött sok fotónak rendkívül örülnek
a hatalmon lévők, hiszen a beépített arcfelismerő rendszerrel
már csak gyerekjáték, hogy életedet, mint egy kirakósjátékot,
összeállítsák. A privacy (privátszféránk) teljesen megszűnt
létezni!
Nem
titok egyébként, hogy például az adóhivatal is hozzáfér
ezekhez az adatokhoz.
Julius
Mohácsi (Florida, USA)
http://tv.naturalnews.com/v.asp?v=8E1B5D44F10362472F3A06C2312D3A2D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése