A NATO terrorbombázása Líbiában: "A NATO-betörés előtt Líbia Afrika Svájca volt" |

A NATO terrorbombázása Líbiában: "A NATO-betörés előtt Líbia Afrika Svájca volt" | 

A NATO líbiai jelenléte, lebombázott lakóépületekkel, kórházakkal és iskolákkal, aligha hasonlít a humanitárius küldetéshez. Líbia sikeres ország volt a NATO-támadást megelőzően - nyilatkozta a Russia Todaynek (RT) az aktivista Yvonne Di Vito, a Libiaibarátok.com-tól. Interjú.

RT: Említette, hogy itt, Olaszországban a Líbiában történtekről szóló riportok nagyon zavarosak voltak, sok egymásnak ellentmondó információval. Elmondaná nekünk, mit tapasztalt, és hogyan látja a helyzetet?

Yvonne Di Vito: Július 28-án mentünk Líbiába, augusztus 7-én jöttünk vissza, és teljesen más helyzettel találkoztunk, ugyanis a NATO civileket bombázott. A bombázások nemcsak katonai célpontok ellen irányultak, hanem lakóépületeket, kórházakat, iskolákat, televízióállomásokat is leromboltak, és ez teljesen ellentmondott a humanitárius okoknak amiért, állításaik szerint, ott voltak. Azt hiszem, azért csinálták ezt, hogy pánikot keltsenek a városban. Ezért bombázták a lakosság által naponta látogatott helyeket, ahol ételhez jutnak, és lényeges szolgáltatást kapnak, mint pl. a kórházakban.

Ez a muszlimok számára is nehéz időszak volt a ramadán miatt, és ezért tartózkodtak otthon napközben. Elmentünk Tripoliba és Zitánba, hatalmas tüntetéseket láttunk, ahol sok ezer Kadhafi-támogató a NATO ellen fordult, és mindezeket a tüntetéseket elhallgatták Olaszországban. Ellátogattunk Tanjurba és Sansurba is, és sok asszonnyal találkoztunk, akik ránk kiáltottak: „Ti, olaszok, miért bombáztok bennünket? Mit vétettünk ellenetek? Miért gyilkoljátok gyermekeinket?” Ez volt első számú kérdésük. Zitánban jártunkkor lebombáztak egy házat és két gyermeket megöltek benne. Megpróbáltuk bemutatni ezeknek a halott gyerekeknek a képeit, de rajtunk kívül senki nem tette ezt.

A lebombázott helyeken saját szemünkkel látottakon kívül annyi anyagunk van, melyet líbiai sajtótudósítók és újságírók adtak nekünk, mint bizonyítékot a NATO-bombázás halálos áldozatairól! A látottak után egy kérdésünk van: ez lenne a humanitárius háború? Igaz, hogy valóban segítik a civileket? Mert azt hiszem, mindez gazdasági okok miatt történik, vagy legalábbis más okai is vannak e háború megtörténtének, olaj és más dolgok. Korábban is jártunk Líbiában, és az tapasztaltuk, hogy az ottani helyzet normális volt, és az emberek jól érzik magukat, eltérően más, forradalmon áteső országoktól. Líbiát az afrikai kontinens Svájcának tekintették, mely igen gazdag, és az iskolák ingyenesek az emberek számára, akárcsak a kórházak, és a nők helyzete sokkal jobb volt, mint más arab országokban.

RT: Ön jópár alkalommal személyesen találkozott Kadhafival. Mit gondol, milyen lesz a háború és a Kadhafi utáni Líbia?

YDV: Ha valamennyi tévéállomás Kadhafi ellen harcoló és tüntető embereket is mutat, én személyesen sok Kadhafi mellett tüntető embert láttam. Hogy annyi újságíró miért nem számol be erről, nem tudom. Ezek valójában manipulálják a helyzetet. A független média bemutatja ezt az interneten, mert ott nagyobb a szabadság. Abból ítélve, amit személyesen tapasztaltunk amióta Líbiában voltunk, és a látott dokumentumokra hagyatkozva, a lázadókat szervezetlen csoportoknak találtuk.

RT: Létezik az emberek körében egy olyan félelem, hogy a lázadók hatalomra kerülése a bizonytalan helyzet huzamos folytatását jelenti majd?

YDV: Azt hiszem, Kadhafi után a zendülők nem lesznek képesek a tisztességes munkára. Sok köztük a szélsőséges csoport, iszlamisták, tunéziaiak, és nem értem, miért vannak ott. Az al-Kaida és a líbiai lázadók csak változást akartak, de túlzottan szervezetlenek a megkívánt munkához. Akiket megkérdeztünk, nagyon féltek még elképzelni is, hogy a lázadók átvehetik a hatalmat, mert úgy látják, hogy nem képesek kormányozni az országot vagy megfelelő módon átvenni a hatalmat. A lázadók ezen csoportjainak vezetői egykori politikusok, akik korábban Kadhafival voltak, aztán teljes pálfordulást hajtottak végre. Ahogy Olaszországban mondjuk, mentek, amerre a szél fúj.

RT: Létezik olyan aggodalom, hogy a lázadók közt most sok az ex-politikus, akik egyszerűen leveszik az egyenruhát, csatlakoznak a lázadókhoz, és mennek harcolni velük?

YDV: Azt hiszem, ezek korrupt politikusok. Ezt az is bizonyította, hogy a lázadók újonnan csatlakozó főparancsnokát megölték a vezetőjük parancsára. Sokszor láttuk, hogy ezek a zendülők bűntetteket követnek el, pl. foglyul ejtett líbiai katonák fejét levágták, majd kivágták a szívüket, és megmutatták az embereknek. Épp ezért kérdésünk a következő: szövetségessé teszünk olyan embereket, akik bűntényeket követnek el, és valóban képesek ezek az emberek kormányozni az országot?

RT: A NATO, a humanitárius küldetéssel – kiállja-e ez most a valóság próbáját?

YDV: Úgy vélem, nem hiteles ez a mentség, mert a legtöbb célpont polgári jellegű volt, és sok ember mondta, hogy ők maguk voltak a célpontok, hogy pánikot keltsenek körükben.

RT: Milyen mértékű eltéréssel találkozott aközött, amit a NATO mondott, és ami történt?

YDV: Számos ellentmondással találkoztunk minden nap. Az első napon, amikor a NATO egy polgári célpontot bombázott, bocsánatot kértem az emberektől, mondván: ez véletlen volt. De a rá következő napon folytatták a polgári célpontok bombázását, és amikor a líbiai kormány megkérdezte, miért bombázzák a polgári lakosokat, a NATO letagadta ezt, és azt mondta, az „Kadhafi propagandája”. Márpedig ez nem volt igaz. Láttuk!

RT: Ezt úgy jellemezte, mint a félreinformálás háborúját. Mennyit látott ebből a helyszíneken?

YDV: Továbbra is látjuk, mennyire manipulálja a média a helyzetet – addig mondták, hogy Kadhafi fiait letartóztatták, amíg ez hamisnak bizonyult. Arról számolnak be, hogy egész Tripolit elfoglalták a lázadók, és ez is hamisnak bizonyult. Egy barátunk, aki üzletasszony és Tripoliban él, aki bizottságot állított fel a tények kivizsgálására, hogy mi is történt Líbiában, említette, hogy talált néhány újságírót, akik hamis híreket adnak le, azt állítva, hogy mögöttük már ott vannak a lázadók, míg valójában a város mögöttük üres volt. Láttunk képeket a Zöld-térről (Green Square), amelyik tejesen tele van lázadókkal. De ha összehasonlítja azokat a képeket a Zöld-térről készült más képekkel, teljesen másként néz ki, úgy tűnik szándékosan koreografálták, hogy a nép azt higgye, egész Tripolit elfoglalták a lázadók és az egész Kadhafi család halott.

Az a véleményünk, hogy ez egy NATO-taktika, mert azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy a zendülők hatalomra jutottak, és azt hiszem, azért csinálják ezt, mert a NATO-nak sürgős a dolog augusztus 30. előtt, ugyanis nem akarják tovább finanszírozni a háborút.

RT: Fél-e attól a lakosság, hogy a lázadók hatalomra jutása az ingatag helyzet huzamos folytatását jelenti?

YDV: Ez nem egy nép által támogatott demonstráció volt, hanem egy hatalmas katonai művelet Kadhafi ellen. Azt hiszem Kadhafi után nagyon nehéz lesz a helyzet, és a NATO nem hagyja a National Transitional Councilt (Nemzeti Átmeneti Tanács) kormányozni, mivel igen sok pénzükbe került ez a háború, így valószínűleg a hatalom egy részét akarják majd és a vezető szerepet. Így csak egy mentség vagy kifogás van, hogy segíteni akarják az embereket – továbbra is ellenőrzésük alatt lesz a nagyváros.

RT: Beszélt Líbia törzseiről. Gondolja, hogy a nyugati országok megértik pontosan, mit is jelent majd egyesíteni Líbiát, és demokráciát hozni az országba?

YDV: Korábban nehéz volt működőképesnek tartani a kormányt Líbiában, mert sok törzsből tevődik össze, ez egy törzsi demokrácia, egy törzsekből összeálló társadalom, melyeknek konfliktusaik vannak egymással. Ezért aztán nehéz volt korábban, és el tudom képzelni, hogy most még inkább az lesz.

RT: Mit gondol, mi fog most történni Líbiában?

YDV: Én, és sokan mások, akik figyelik a líbiai helyzetet, attól félnek, hogy egy újabb Afganisztánná válhat – a hosszú évekig elhúzódó háborúk országává. Egy tőlünk és a mi demokrácia-felfogásunktól teljesen különböző társadalomról van szó, ahol a mi demokráciaeszményünket nem fogadják el. Számukra a kormány fogalma a csoporton és a törzsön nyugszik, melynek megvan a maga főnöke, és ezek a törzsi vezetők együtt alkotják a nemzeti tanácsot. Úgy hiszik, ez az egyetlen módja valamennyi társadalmi csoport képviseletének. Pl. nem szeretik a mifajta demokráciánkat, mert ha egy ország 60%-a szavaz egy elnökre, akkor a fennmaradó 40% nem ért egyet az elnökkel. Úgy vélik, ez nem egy demokráciaforma.

Ez az első alkalom, hogy egy országot megtámadtak, noha kérték, hogy bizottság szálljon ki az országba és nyomozza ki, állapítsa meg a tényeket.

(Mellesleg ugyanezt kéri a szíriai elnök al-Aszad, akinek úgyszintén nincs félnivalója egy tárgyilagos kivizsgálástól. Dacára ennek, a „demokratikus” Nyugat, az ENSZ-szel, a Biztonsági Tanáccsal és az Izrael által rövid pórázon tartott világ csendőre USA-val továbbra is egy – „Kadhafihoz hasonlóan, a védtelen, békés állampolgárok körében vérfürdőt rendező” zsarnokról beszél, akit el kell távolítani, és ugye ott is rezsimcserét kell végrehajtani! De a forgatókönyv következő, Líbia esetében már begyakorolt módszerű állomásáról, Szíriáról majd egy más alkalommal bővebben. – A fordító megjegyzése - mellyel szerkesztőségünk nem feltétlenül ért maradéktalanul egyet, fontosnak tartjuk viszont, hogy portálunkon többféle álláspont is megjelenjen az ilyen és ehhez hasonló, a legkevésbé sem egyértelmű helyzetekről.)

A bizottság kiszállása Líbiába nem történt meg. Egyszerűen megtámadták az országot. Ezt az al-Dzsazíra által küldött és a médián keresztül terjesztett hamis képekkel kezdték. Más médiaügynökségek átvették ezeket a képeket és megerősítették, hogy hitelesek, és a háború el is kezdődött. A legfontosabb dolog az, hogy a kormány jelezte, készen áll a tárgyalásokra, de a NATO ezt nem akarta.