Fedezd fel a Leleplező könyvújságot.

Fedezd fel a Leleplező 

könyvújságot.

Tőke Péter: Vége a fogyasztói 

társadalomnak, adós-rabszolgaság,

 vagy új rend jön.

Jöhet az izlandosodás: népszavazások az adósság nemmegfizetéséről, vagy az újabb globális válságok elleni B-terv. Helyi pénzek a belső fogyasztásra. Kínos SFR-ügy

Embercentrikus új gazdasági rend jöhet

Eljárt az idő a válságokkal megbukott neoliberális globális világrend felett. Előbb-utóbb létre fog jönni egy nemzetközi összefogás az uzsorás bankok és haszonélvező tulajdonosi körük ellen ellen.

Jól mondta Orbán Viktor: a fogyasztói társadalomnak vége, a válság előtti világ nem tér vissza. Ebből csak arra lehet következtetni, hogy valami más következik. Hogy mi, az a nemzeti kormányunk bátorságától és lehetőségeitől függ. Bátorítom őket, nemsokára nem lesznek egyedül. Ahogy elindult az észak-afrikai tavasz, úgy előbb-utóbb berobbanhat egy dél-európai hatalmas tömegû igény is a változásra, az Izlandéhoz hasonló gazdasági függetlensesedésre, szabadságra. És ez az egész világon végigsöpörhet.

B-tervre lesz szükség az eltorzult pénzügyi világ megváltozásához

Előre ki kell dolgozni egy nemzeti B-tervet, hogy ne álljunk lebénultan, tátott szájjal, mint szamár a hegyen, hogy az elsők között válthassunk! A B-tervnek kell számolnia a dollár és az euró bedőlésével, trónfosztásával, fel kell készülni egy márka alapú nemzetközi német vagy kínai pénz berobbanására, és arra, hogy az új kapcsolatrendszereké a jövő! Ezeknek már nemcsak meg kell teremtődnie mielőbb, hanem jól is kell mûködnie. Kína után már más nagy, ázsiai országok is, mint például Irán, Magyarországot választanák hídfőállásul. Nem vagyunk tehát egyedül. Attól sem kell becsinálni, hogy jön a nyugati dádá. Ha az ország nagy többsége kiáll a nemzetéért, akkor birtokon belül leszünk. Arra azonban vigyáznunk kell, hogy ne legyünk kakukktojások, az EU-ban is szövetségesekkel együtt fellépve követeljük a további válságok elleni védelmet, előbb a kontinensnyi, majd globális gazdasági rendszerátalakítást. Ebben a B-tervnek már konkrét intézkedéseket is tartalmaznia kell. Mivel a válságok fő oka a tőke túlzott, államok fölötti, már-már ellenőrizhetetlen szabadsága, a globális spekuláció és a manipulált piac, így először ezek ellen kell fegyvert kovácsolni. A különféle elgondolások közül néhány nem biztos, hogy jó, ma még vitatható, de mindenképpen hatékony megoldás:

A B-terv átalakítaná a pénzvilágot

1. Viccesen fogalmazhatunk úgy is, hogy a tőke és a pénz utazgatásához ,,útlevelet” kellene bevezetni. Ez persze nem jelent az emberéhez hasonló útiokmányt. Amire gondolnak, az maga a spekulánsok mumusa: átutaláskor egy kötelező elektronikus jel a küldő országtól, és érkezés után egy hasonló visszajelző jel a fogadó ország bankjától. Ez a jel a küldő és fogadó ország adóhivatalainak a jele. Bárhová vándorol is a tőke és a pénz, ahogy a légi irányítások a repülőt, úgy az elektronizált adóhivatalok is átadják egymásnak a kísérő jelet. Képzeljék csak el: mindennek nyoma van, mindenhol regisztrálják a befektetőt, a spekulánst, de a simlis brókercégeket és a bankokat is, és adót fizettetnek velük!

2. Az előbbi szisztéma továbbalakítása elősegíti a feketén, csalással és lufizással szerzett, vagy csak banki trükkökkel terremtett pénzek eredetének felderítését és legalizálási kísérleteit is. (Vagy tíz éve megkérdeztem az akkor legnevesebb magyar topbankártól, Erős Jánostól: hogyan legalizálódik a simlis pénz? A válasz az volt: csak úgy, ha valahogy egy bankszámlára kerül, s egy bank utalja tovább. Így megvan a születési helye.) Ha megvan az extraprofit, vagy a lufipénz hogyanja és mennyisége, akkor a bankszámlához kapcsolódó utazójel alapján normális, sőt kirívó esetben büntetőadó is kivethető a spekulánsra, a lufió-zóra. Egyértelmû szélhámosság és csalás esetén pedig büntetőeljárást lehet indítani ellene.

3. Egy ország vagy térség spekulációs tönkretétele és kifosztása utáni tőke- és profitkimenekítés ellen az átutalások átmeneti befagyasztásával, vagy ahogy Szingapúr és Malajzia tette, az extrahaszon kiviteli tilalmával, helyi befektetésével korlátozhatja. Ha a külföldi cég végleg távozna, akkor vissza kell térítenie az adott országbeli beruházásaihoz kapott állami támogatást.

4. A hazárdjátékkal felérő shortolást, és a különfléle manipulatív tőzsdei mûveleteket és valós értéket nékülöző lufi értékpapírokat, s a fedezet nélküli buborék-pénzkibocsátást törvényekkel meg kell szüntetni, vagy korlátozni. A csalás és szálhámosság körébe kerülők előidézőit 5 évi börtönnel kellene büntetni, vagy ha nem történt bûncselekmény, az extrahaszonra nemzetközileg 50-90 százalékos büntetőadót kellene kivetni.

5. Büntetni kellene az uzsorakamatot. Pontosan körül kellene határolni a tisztességtelen haszon mértékét, és annak nemzetközileg limitálni az elfogadható százalékát. Ha egy ország, vagy nemzetközi cég már törlesztett, kifizette kamatokkal együtt a felvett hitel legalább kétszeresét, akkor ország esetében automatikusan megszüntethető a további fizetés, ha cégről van szó, akkor minden további kölcsön és kamattörlesztésre 90 százalékos büntetőadó vethető ki, amelynek nagy részét a cég visszakaphatja.

6. Hogy a svájci frankéhoz hasonló eszelős emelkedés többé fordulhasson elő, az adott országot első lépésként negatív kamat kivetésére kellene kényszeríteni, ha ez sem megy, akkor minden vagyonmenekítőt nyilvántartásba kell venni, lejelentve országa adóhivatalának, végső esetben nemzetközileg korlátozni kell a sztárvaluta átválthatóságát.

7. Válságot előidéző és tovább élező tőkés csoportokat, tőzsdéket, bankokat, brókercégeket és hitelminősítőket mûködésük felfüggesztésével, tulajdonosaikat vagyonelkobzással kellene sújtani. Súlyos esetekben (például öngyilkosságok, helyi háborúk, egy ország szándékos tönkretétele és élet elleni következményekkel járó cselemények esetén) a felelősöket börtönnel is büntetni kell.

8. Szükség van egy világméretû független adósság-felülvizsgálatra és -rendezésre. Igazságtalan lenne a pazarló államok adósságát elengedni, de lehet törlesztéskönnyítést, vagy néhány évi szünetet engedélyezni, hogy a gazdaságuk elindulhasson egy fejlődési pályán. Ugyanakkor a felülvizsgálat kiderítheti, hogy valamelyik állam már kétszer vagy többször is törlesztette teljes adósságát, mégis tartozik még a felével, háromnegyedével. Ilyen esetben azt egy nemzetközi választott bíróság törölhetné.

9. Végül a túlgazdagokra – ahogy nálunk egyes multikra – válságadót kellene kivetni. Az ebből befolyó pénzből pedig támogatási alapot létrehozva Új Hitel-Marshall-tervvel lehetne segíteni az arra rászoruló országokat.

Ma még nincs realitása

A B-terv még sok egyébből is állhat, de nincs realitása annak, hogy az uralkodó globális liberális gazdaságpolitika közepette a mellette kitartó pénzügyi lobbi túl sok változást megengedne. Pedig már csak az első pont a tőke és pénzmozgás jellel való ellátása is hatalmas féket jelentene a piaci és pénzügyi manipulációk és spekulációk burjánzása ellen. Ma még a globális hatalom a neki kedvező anonimitást és adócsalást megkönnyítő jelenlegi anonim rendet védi. Csak egy új világpénz és még nagyobb válság, no meg az elégedetlen európai és ázsiai országok izlandosodási forradalmi hulláma és sok ország összefogása kényszerítheti ki a B-terv önvédelmi lépéseket igérő globális megvalósítását. (...)

Át vannak verve a magyar svájci frank-hitelesek?

Meglepő dologra figyeltem fel. Bankár társaságban ülve a híradót néztük, aztán jött Müller János, a bankszövetség vezető tanácsadójának a magyarázata. Pénzügyes ismerőseim elmosolyodva nézték, aztán felnevettek:

– Ez a Müller papa olyan jól adja elő, hogy még mi is elhisszük!

Ide kívánkozik az ATV interjúban Róna Péter hasonló mosolya. A Müllerből alaposan felkészült Kálmán Olga több állításán is derûssé vált Róna arca. Mondania sem kellett, széles mosolya egyértelmûen jelezte, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy belénk szuggerálta a majdhogynem tévén át is zseniális elhitető mûvész, Müller papa. (Orbánék-nak is őt kellene szóvivőként alkalmazniuk, mert még a nyomorgó éhezőkkel is elhitetné: drága polgártárs, a te pocakod tulajdonképpen tele van, ma is ötször kapsz enni, csak az érzékcsalódásaid hitetik el veled, hogy éhes vagy és nincs tető a fejed felett!)

Kedves Müller úr, én – már csak koránál és remekül végzett munkájánál fogva is – komoly, sokat tudó szakembernek tartom önt. Épp ezért kérem, erősítse meg abbéli belső információimat, hogy a svájci frank alapú hitelben a svájci valuta csak egy képzeletbeli elszámoló egység! Adhattak volna ennek a hitelformának más nevet is, mondjuk pipikaki, s akkor stabilabb lett volna, legfeljebb a csirkék piaci árához igazodott volna. Ugye, abban sem tévedek, hogy ez a termék svájci frank valutát sohasem, vagy csak ritkán látott? Önök igencsak bajban lennének, ha adásvételi bizonylatokkal kellene igazolniuk a bankfelügyelet felé, hogy letétbe helyezték az ezernél is több milliárdos svájci frank alapú hitel fedezetét helvét valutában. A takarékszövetkezetekről és a hitelközvetítőkről ne beszéljünk, mert az ő esetükben nagyjából áll az, amit ön olyan meggyőzően hirdet, nekik valóban mindig elő kell teremteni a fedezetet, méghozzá piaci áron! Csakhogy ezt a silány terméket nem ők, hanem a mi nagyobb bankjaink találták ki. És most jön a bukta, kedves Müller János.

Kimondjam a bûvös szót? Tartalékráta!

Hol van és mennyi a valós svájci frank-fedezet?

A magyar törvények szerint ha egy bank hitelt ad ki, akkor a tartalékráta határozza meg, mennyi fedezet szükséges hozzá. Mostanában ez 2-5 százalék között van. Ha tehát Józsi bácsi betett a bankba 5 ezer S frankot és azt lekötötte, akkor nyomban kiadhatnak belőle 100 ezer hitelt. Vagyis 95 ezret teremtettek a semmiből. Méltányolhatná jóindulatomat, Müller kolléga, hiszen nem a két százalékos tartalékrátával számoltam, nem akartam mohónak láttatni a példaként felhozott képzeletbeli bankot, hiszen az 5 ezer frankos betétre kiadhatott volna akár 250 ezer frank hitelt is. A konklúzió: nemcsak annyi hitelt adnak ki, amennyi a betétállomány, hanem annak húszszorosát, esetleg még a százszorosát is. Ugye, nem tart engem nyeretlen kétévesnek, kedves Müller János, hogy elhiggyem, a svájci frank alapú hiteleknek megvan a teljes fedezete? Honnan lett volna bármelyik banknak is például egyetlen kuncsaft igényeire százezer svájci franknyi betétje, hogy azt egy az egyben átszámítva 18 millió forintot kölcsönözzön? A válság előtt beszerezték tehát a pénzpiacról akármilyen valutában, de példánk szerint csak az 5 ezer svájci franknak megfelelő devizát, amiből 100 ezer lett, vagyis 18 millió Ft hitel fedezete 5 százalékos tartalékráta figyelembevételével. Ugye, jól gondolom, Müller úr, hogy a turpisság ott kezdődik, hogy amikor erősödik a svájci frank mint elszámoló egység, akkor a nagybankok nemcsak az 5 ezer svájci frank árfolyam emelkedését, hanem a 95 ezres lufiárfolyamemelkedést is áthá-rítják a jószándékú, birkaként fizetni kész hiteltörlesztőre? A butuska úgysem érti, mi ebben a csízió. Remélem, tévedek, mert ha tényleg úgy van, ahogy leírtam, akkor ön nagyon nagy bajban lesz a bankszövetséggel együtt. Ráadásul az utóbbi napokban olyan információk is napvilágot láttak, hogy ha van is bármennyi svájci frank fedezet, azt a multibankjaink anyacégeinek központjában tartják, vagyis ellenőrizhetetlen, hogy mennyit. Azt is mondják a nemzetközi szakértők, hogy azok a bizonyos multibankok ezt a hitelkonstrukciót nem merték megcsinálni a ,,civilizáltabb” országokban, vagyis a hazai területen. Felsejlik tehát, hogy a 2008-as ingatlanválsághoz hasonló sajátos hitel-lufiról lehet szó. Én úgy csináltam volna, hogy szólok a tesó-bankoknak: minimálisra csökkenteni a normál forint-hiteleket, hogy jöhessen a scájci frank alapú. Még elgondolni is kínos, hogy becsapták Orbán Viktort és a kormányát, no meg a tönkretett svájci frankhiteleseket. Le sem merem írni azt a hatalmas számot, amit az idei (magyar) banki nyereségekről közzétett a sajtó.

(A teljes cikk a Leleplező 2011/3 új számában olvasható)

Dr. Ilkei Csaba: 

Egy KGB-CIA kettős ügynök jött 

hozzám a paradicsomból

(…) (részlet az interjúból)

Amerikából Budapestre Németországon át

- Valójában milyen állapotban volt édesapád? Politizált még?

- Belefáradt a politikába, az emigráció veszekedéseibe, a vezetők személyes torzsalkodásaiba. A Magyar Nemzeti Bizottmány válságba került, 1952-re szétesett, apám csalódott Nagy Ferenc volt kisgazda miniszterelnökben, összeférhetetlenségi bejelentést is tett ellene. Kilépett ebből a körből, jogász diplomával szövőmunkásként dolgozott. Irogatott, színdarabjait előadták, otthon főzött, jól és ízesen, ha kedvemben akart járni, hazai sztrapacskát készített. Soha sem tanult meg angolul. Egyszer fogadta Eisenhower elnök a Magyar Nemzeti Bizottmány tagjaként, akinek azt mondta: „Elnök úr, hamarabb fog Ön megtanulni magyarul, mint én angolul!” Élete (1904-1984) utolsó 22 évében rákos beteg volt, ez alatt eltemette öt orvosát, napi 21 gyógyszer tablettáját mindig fröccsel vette be. Halálakor én épp Békéscsabán voltam a műrepülő világbajnokságon. Derűs történet, de igaz: néhány orvos több gallon bort hozatott abból, melyből apám a fröccseit készítette és azzal vetették be ugyanazon gyógyszereket a hasonló bajban szenvedő betegekkel, mert feltételezésük szerint csak ennek volt köszönhető, hogy apám rekordideig: 22 évig élt együtt betegségével.

- Hogyan kezdődött amerikai életed?

- Befejeztem a szentendrei ferenceseknél megkezdett gimnáziumot, 1958-ban leérettségiztem, s nyomban megvettem életem első autóját 25 dollárért. Ekkor egy moziban voltam jegyszedő. Két évvel később megnősültem, egy kanadai francia lányt vettem el New York államban, ő volt Elizabeth. Hama-rosan megszületett Cristopher fiam, aki 6 hónapos volt, amikor 1962-ben behívtak katonának, pedig még csak zöld kártya tulajdonos voltam, de a szolgálat így is kötelező volt. Repülős alapvizsgám jó belépő volt, hamarosan egy vezérőrnagy helikopterének szerelője lettem, Németországba irányítottak, Mannheimbe, mint kiderült, nem véletlenül, származásom és magyar anyanyelvem predesztinált küldetésemre. Igaz, első németországi eltávozásaim egyikén egyenruhám ellenére letartóztatott a katonai rendőrség egy szórakozóhelyen, mert rossz angolsággal adott válaszaim hallatán gyanús lettem, „ez inkább kém, mint amerikai katona”, mondták. Bevittek, s noha tisztáztam magam, ettől kezdve csak civilben mentem ki, ne nyelvészkedjenek velem. Viszont megtanultam németül, az oroszra pedig kicsit emlékeztem. Három éves katonaidőm majdnem négy lett, mert a mannheimi gyalogsági ezredtől egyik napról a másikra áthelyeztek Budapestre, s 1963 májusában tizedesként már egyenruhában álltam őrséget az amerikai nagykövetség Szabadság téri épülete előtt. Mindenkit magyarul igazítottam el. Reggelente az épületben tartózkodó Mindszenty bíborossal imádkoztam, oly annyira megkedvelt, hogy később, amikor halála (1975) előtt Ausztriából New Yorkba jött, találkozhattam, s beszélgethettem vele, bár már nagyon beteg volt. Szabadidőmben pedig látogathattam a rokonaimat, több mint százan voltak, köztük 49 unokatestvérem. Oly annyira megszokták gyakori csöngetésemet, hogy Jolán néném a Logodi utcai lakásban kis unokája azon kérdésére: „Ki az?”, azt válaszolta: „Senki, csak a Péter jött meg…” Három-négy hónapi szolgálat után szabadságra mehettem, hazarepültem, amikor pedig visszajöttem Budapestre, mindig összegyűjtöttem a rokonságot kedvenc helyemre: a patinás Budagyöngye vendéglőbe, amelynek vezetője, Pali bácsi, régi családi ismerősünk volt.

- És a Budagyöngyében alakult másképp az életed…

- Nem, a Vörösmarty téren, a Gerbeaud cukrászdában. De addig, 1972-ig, még történt velem egy-két dolog. Miközben sorra felkerestem a rokonságot az ország legkülönbözőbb pontjain, észre vettem: követnek, figyelnek. Történt persze velem olyan esemény, s aztán több is, amelyen essünk túl itt és most. Amikor 1965-ben Szentendrén meglátogattam volt iskolatársaimat a ferences gimnáziumból, köztük volt egykori szerelmem: Enikő is. Újra és végzetesen egymásba estünk, aminek az lett az eredménye, hogy elvettem feleségül, s kivittem Amerikába. De nem sikerült a házasságunk, gyermekünk nem született, másfél év után elváltunk. Szerencsétlenül alakult a sorsa, még háromszor férjhez ment, aztán fiatalon meghalt. A harmadik feleségem egy félig olasz, félig lengyel nő, Marika volt, ma is él, két lányunk született, aztán elváltunk. A sváb származású Arlene volt a negyedik, elvált asszonyként két lányt hozott a házasságba, nekem is volt kettő, így négy lányt neveltünk egyidejűleg. Néhány évig, aztán következett Magdi, akinek üzlete volt a Déli pályaudvarnál, kijött Amerikába az unokabátyjához nyaralni, ott ismerkedtünk meg. Másfél évig volt a feleségem, későn tudtam meg, hogy itthon eléggé szabadosan kezelte és váltogatta a kapcsolatait, nem is ingyen. Ott hagyott egy német férfi kedvéért, aztán még négyszer férjhez ment odakint. Hatodikra találtam meg az igazit, Erikát, akit 1991-ben ismertem meg, s most már 19 éve felhőtlenül élünk egymással itthon, Magyarországon.

- A hatodik házasság után térjünk vissza a Budagyöngyébe…

- 1969-ben már egy olyan cégnél dolgoztam, amely fegyvereket árult Közép-Amerikában, repülőgépeket adtunk el az egész világon, bemutatókon repültem, újságokban szerepeltem, marketinggel foglalkoztam, hírességek oldalán tűntem fel, úgy, ahogyan Caidin megírta, s az oroszok felfigyeltek rám. Amikor pedig hazajöttem, nem győztem látogatni a rokonságot. S jöttek utánam mindenhova a magyar állambiztonság emberei, egyszerre többen is, már pofáról ismertem őket. Követésem egyszer váratlan fordulatot hozott. Egy tikkasztóan forró nyári napon délben odalépett hozzám a három figyelő egyike, s a következő párbeszéd zajlott le köztünk: „Maga egy kém, aki feltérképezi az országot!” „Csak a rokonokat látogatom, nem tehetek arról, hogy szanaszét szóródtak az országban.” „Ha most elmegy valahova, mikor jönnek vissza?” „Valamikor délután.” „És hol lesz majd este?” „Ahol szoktam: a Budagyöngyé-ben.” „Akkor majd ott találkozunk – mondta fáradtan és kimerülten a homlokát törölgetve – a rosseb fog magával szaladgálni ebben a kánikulában!”

A BM. III/I CsoportfŐnökség 5. osztálya

bejelentkezik

- S mikor jelentkezett a beszervező tiszt?

- 1972-ben. Jolán néném Logodi utcai lakásában csöngött a telefon és a Tamás jelentkezett.

[R. Tamás alezredes, az 1990. előtti Belügyminisztérium III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége III/I-es Hírszerző Csoportfőnökségének 5. osztályán tudományos és műszaki hírszerzéssel foglalkozott. Moszkvában végzett repülőmérnökként, perfekt orosz, rangos diplomata szülők gyermeke. Ma PvV. üzlettársa.]

Udvarias volt, azt mondta a repülésről akar velem beszélgetni, találkozzunk egy kávé mellett a Gerbeaud cukrászdában. Találkoztunk. Aztán még háromszor-négyszer. Méregetett, puhatolózott, nyilván jelentett rólam, újra visszajött, új kérdésekkel. Oda lyukadt ki, hogy be kéne szerezni néhány dolgot, amely fontos az országnak.

- Közbevetőleg, korábban hazautazásaidkor találkoztál már belügyis emberrel?

- Második feleségemnek, Enikőnek az unokatestvére a Belügyminisztériumban dolgozott, kiváló sportoló volt, rajta keresztül tudtam útlevelet szerezni többeknek. Volt például úgy, hogy hat MALÉV-stewardess lakott nálam New Yorkban, híres művészeket vittem ki New Jerseybe , olyanokat, akik évek óta nem kaptak útlevelet, pedig mindent megpróbáltak.

- Tudott erről a megkörnyékeződ?

- Hát persze. Később, amikor már dolgoztam neki, még azt is elmesélte: mi volt a menü az esküvői bankettünkön, amit a Krisztina városban rendeztünk, a Déryné cukrászdában.

-Hogyan folytatódott ismeretségetek?

- Azt hiszem már 1973-at írtunk, amikor felhívott New Jerseyben: „Mikor jössz haza?” „Épp most indulok…”, „Akkor találkozzunk Bécsben!” - mondta. „OK!” - válaszoltam.

- Mi történt Bécsben?

- Egy repülési útmutatót, vékony könyvet vett meg tőlem először, semmi titkos nem volt benne, nem ért többet 4-5 dollárnál, de 100-at adott érte, lássam: mennyit lehet keresni nála. Kért még szaklapokat, folyóiratokat.

- És nyomban ráálltál a folytatásra?

- Látszólag. Legközelebb, amikor már alkatrészeket rendelt, s komolyabbra fordult az üzlet, visszarepülve Amerikába, kerestem a CIA-t. De nem tudtam elérni, hiába lapoztam a telefonkönyvet. Éber reagálás helyett egy nehézkesen mozgó, bürokratikus gépezettel találtam szemben magam. Hívtam az FBI-t. Megpró-báltam nekik elmondani a történetet, de az oly valószínűtlennek hangzott, hogy végig sem hallgattak, felírták a nevemet, a telefonszámomat és azt mondták: „Ne hívjon minket többé. Várjon. Keresni fogjuk.” De nem kerestek. Türelmetlen voltam. Odaát már vártak, de lebukni sem akartam abban az országban, melynek állampolgára voltam és vagyok.. Szóltam az öcsémnek, aki a Bevándorlási Hivatal ügyvédje volt. Így álltak szóba velem két és fél hónap után. Ráadásul olyan kezdő figurával, hogy menjek először egy bizonyos postára, ott jelentkezik nálam valaki, s az majd megadja a további utasításokat.

- Nem volt mégis valami értelme ennek a várakoztatásnak?

 De volt. Ellenőriztek, de alaposan, s egyúttal felmérték: alkalmas vagyok-e az együttműködésre a kettős szerepkörben. Amikor végül is egy tökéletes rejtekhelyen elém állt az illetékes tiszt, s elmondatta velem beszervezőm személyleírását, előhúzott egy fényképet és azt kérdezte: „Ő volt az?” És kezében tartotta a Tamás fényképét. 

- Gondolom ezek után megkezdődött a felkészülésed a kettős életre…

- Igen. És néha beleremegtem a kockázatba, mert – ahogy Caidin is írta – egyik nap feltűnő szakszerűtlenség, másnap tökéletes összehangoltság, s nem tudtam, mire számíthatok a harmadik napon.

[A kezdődő kettős szerepről hadd idézzem itt a filmnovellát: „Hamarosan visszatért Európába, hogy felvegye első megbízatását, majd gyorsan visszautazott az Egyesült Államokba, hogy szigorúan titkos elektronikai alkatrészeket vásároljon fel. A kormány megszervezte, hogy ezek az alkatrészek ’felvásárolhatók’ legyenek és Péter meg is szerezhesse őket. Ezeket az árucikkeket vagy dokumentumokat néha a saját poggyászában szállította. Máskor a megvásárolt holmikat dobozokba csomagolta és légipostai küldeményként továbbította. Miután most már ’fontos tétel’-ként tartották számon, mindig nyilvánvaló volt, mikor kell elhagynia az Államokat. A papírjai mindig rendben voltak. A poggyászát sohasem ellenőrizték, sőt elkülönülve surrant át a repülőgépekhez elkerülve a biztonsági ellenőrzéseket. Amikor kereskedelmi ügyekben utazott, a különböző légitársaságok ’dolgozói’ gondoskodtak róla, hogy személyes rakománya mindig a gép fedélzetére jusson.”]

Az áru a Hotel Pentából Moszkva felé tart

…egyik utamon már a nyolcvanas években velem repült hazafelé a két lányom. Egy asztalnyi repülőgép motort kellett célba juttatnom. A Kennedy repülőtérről szálltunk fel, Münchenben le, ahol már vártak, természetesen akkora kocsival, hogy a csomagtartóban elférjen az árú. Bécsben mindig ugyanabban a szállodában laktam (akárcsak ma), a garázs minden sarkát ismertük. Másnap azt az utasítást kaptam a magyar összekötőmtől, hogy menjek utánuk, s ne álljak meg sehol a határon. Hegyeshalomnál már nyitva volt a sorompó, a gyerekeknek feltűnt, hogy nem kérték az útlevelet és nem volt vámvizsgálat. Lassítottunk, kiszóltak az előttem lévő kocsiból: „Tovább, egyenesen a Pentába!” Budapesten akkoriban a Déli pályaudvar és a Vérmező között felépült Penta Hotel részben annak az angol repülőgépgyárnak volt a tulajdona, ahol dolgoztam. Az volt a főhadiszállásunk. (Ma is, bár ma már másnak hívják.) Odaadták a szobakulcsot, elkérték a kocsiét, s azt mondták: félóráig ne menjek utánuk az alagsorba. Este a Budagyöngyében azzal nyitott Tamás a vacsoránál, hogy „A motor már úton van Moszkva felé!”

- Bizonyára szép jutalmat kaptál…

- Tévedsz. A magyarok hülyére keresték magukat az oroszoknál, amiből én egy fillért sem kaptam. Hullottak is a csillagok az állambiztonságiak vállára soron kívüli előléptetések formájában. Kitüntetések és anyagi elismerés , de nem nekem.

- Egyáltalán tudtak rólad az oroszok?

- Hát hogy a fenébe ne tudtak volna. De én direktben sohasem találkoztam velük. Az lehet, hogy akikkel Moszkvában, Bécsben, Amsterdamban vagy idehaza találkoztam és társaságban vodkáztam, azok között voltak KGB-tisztek, de én ezt nem tudhattam, másképp mutatkoztak be.

- Ha a KGB dollárjait kézhez kaptad, hogy vidd ki és vásárolj értük meghatározott terméket, sikeres üzlet esetén téged illetett a vételár 30 százaléka. Ha ezt állításod szerint az amerikaiak elvették és csak a költségeidet térítették, akkor - miután a magyar állambiztonság sem becsült meg anyagilag - miért csináltad ezt az életveszélyes kettős szerepet 18 éven át?

- Bármennyire is furcsa, azért, mert volt törleszteni valóm Rákosiék bűneiért, amiért tönkretették a családunkat, másrészt segíteni a-kartam második hazámnak azzal, hogy becsaptam az oroszokat.

- Mielőtt sajnálni kezdenélek, azért ugye nem fizettél rá?

- Nem, mert Amerikában a civil életben én mindig sokat dolgoztam és jól megfizettek a repülőiparban, ahol elég sok mindent csináltam és letettem valamit az asztalra. Elnézést, de nekem a világkereskedelmi cégem mellett ma is vendéglőm van például Palm Beach-en, a lányom vezeti.

- Fiadat viszont elvesztetted tavaly…

- Igaz. Kábítószer túladagolásban halt meg Arizonában. Kiváló zenész volt, itthon is ismerték. Viszont van két szép unokám.

- Azért még visszaugrok egy pillanatra az amerikai-orosz „árucserére”. Nem lehet, hogy az oroszok átláttak a szitán és hamis képet, információkat közvetítettél megrendelések formájában a tényleges műszaki fejlettségükről?

- Elvileg nem zárható ki, gyakorlatilag azonban nem hiszem. Az elmúlt két évtized nem igazolta ezt a feltevést.

- Voltál valaha is igazi életveszélyben?

- Pisztolyt nem szorítottak a tarkómhoz. De a veszély állandó volt, hisz a legkisebb hiba is nagy bajba sodorhatott volna. Az állandó készenléthez működőképes veszélyérzet és kifogástalan idegrendszer kell, az megóv sok mindentől, de meg kell tanulni az önellenőrzést és még jó néhány rutin fogást is.

- Az említett kettős szerepen kívül különleges szolgálatokat is tettél az amerikai hírszerzésnek, elhárításnak. Ezek már „szóló számok” voltak…

- Amerikai elnökök előfutára voltam. Látogatásaik előtt észrevétlenül el kellett vegyülnöm a célállomás környékének kocsmáiban, üzleteiben és szállodáiban, s jelentenem, ha valami gyanúsat találtam. Amikor megérkeztek, nem maradhattam, tovább kellett állnom. 1988. májusában például Reagan előtt jártam Helsinkiben, ennek köszönhetően ugorhattam át Budapestre, ahol május 23-án Mark Palmer amerikai nagykövet fogadott és a „csendes szobában” (lehallgathatatlan) beszélgettünk.

Az elnök elŐfutára Orbánt figyeli Oxfordban

- No de magyarok ellen is bevetettek.

- Mire gondolsz?

- Arra, hogy volt egyszer egy Soros Alapítvány melynek ösztöndíjával Oxford-ban tanult a rendszerváltás előtt néhány reményteljes ifjú politikus…

- Ja?! 1986 és 88 között elküldtek néha: nézd meg mit csinálnak a honfitársaid, nem rendetlenkednek-e a mi rovásunkra. Három-négy napig voltam a közelükben, ma már biztosan nem ismernének meg, de akkor „Apuci”-nak szólítottak, sörözés közben beszélgettünk. Általában a késődélutáni ebéd után jöttek le a kocsmába, néha lányokkal. De nem hangoskodtak, nem verekedtek, mint jó néhányan. Elsőként Szájer József érkezett 1986-ban egy évre az Oxfordi Egyetem Baliol College-be, 1987-ben Kövér László követte őt, Orbán Viktor 1989. szeptember 25-én jött ki Soros jóvoltából az oxfordi Pembroke College-be, s akkor nagy liberálisnak vallotta magát. 

[Pontosabban: az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta Viktor; 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé választották, 1993-ban pedig a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává, - megj. I.Cs.] 

- Őszintén szólva nem nagyon érdekeltek, Soros jól ellátta őket zsebpénzzel. Amikor hazamentem Ameri-kába és jelentenem kellett: milyenek a fiúk odaát, de tömören, azt válaszoltam: „Beképzelt fütyik!”

- Huúú de szigorú voltál! Az angol kémelhárítással nem találkoztál környezetükben?

- Egyszer találkoztam. De ez önmagában nem jelent semmit. Vigyáztak rájuk.

[„Őrnagy Úr”-nak erről más az értesülése, de még nem fejti ki. Szerinte PvV. is többet tud, de még nem kapott felmentést a titoktartás alól.]

- És mi volt azokkal az eminens tanulókkal, akik az SZDSZ színeiben tűntek fel többnyire New-York-ban?

- Általában a Columbia Egyetemen tanultak, s a „Piros Tulipán” nevű magyar vendéglőbe járt az SZDSZ-es garnitúra. A tulajdonos, Bandi jó barátom volt, én is meg szoktam fordulni ott, munka után cigányzenét hallgatni. Láttam ott – ha jó a memóriám – Haraszti Miklóst, aki 1988-89-ben a New York állambeli Bard College-ben vendégeskedett, Kis János ugyanebben az időben a New-York-i Új Társada-lomtudományi Főiskolán volt vendégtanár, a vékony kis Molnár Péter pedig (FIDESZ majd SZDSZ) 1989-ben érkezett az USA-ba. Bandi ugratott, azt mondta: na itt vannak a honfitársaid, a holnapi főnökeid.

- Apropó: mikor találkoztál utoljára belügyi összekötőddel és ismerőseiddel?

- Meg kell jegyeznem, hogy azért időnként voltak más összekötőim is Tamás mellett, így például amikor 1981-ben Angliába érkeztem, ott meg kellett keresnem egy másik magyart, bizonyos Dr. R.-t a követség környékén, s meg is találtam. Nyolcvankilenc végén kirúgták Tamást, aki ma társam a cégben és perfekt oroszsággal képvisel Moszkva felé. Ekkor már Nagy Lajos ezredes volt a közvetlen főnök.

[Nagy Lajos hírszerző ezredes, a BM karhatalom önkéntese, moszkvai KGB-kiképzéssel saigoni és New-York-i megbízott, 1990. február 14-től Németh Miklós miniszterelnök bizalmából az újonnan szervezett Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója fél évig. Kártékony működéséért 2005-ban Mádl Ferenc köztársasági elnök Kiss Péter kancelláriaminiszter előterjesztésére egyszerre két rendfokozatot ugorva vezérőrnaggyá léptette elő, pedig a „nagy hazug” körül akkor már bűzlöttek az üzleti ügyek, melyekben Nagy az S-Komplextől az Apró klánnal a Földesi-Szabó nevével fémjelzett Együtt Egy-Másért bűnszövetségig jutott el . 2005 és 2007 között ügynök ügyekben végighazudta az egész magyar sajtót és egyes tévéműsorokat, melyekhez mindig akkor hívták, amikor az aktuálpolitikának szüksége volt egyesek gyanúba hozására. A III/I-es hírszerző csoportfőnökség vezetői PvV. tevékenységének időszakában, 1973 és 1990 között: Rajnai Sándor vezérőrnagy, Bogye János altábornagy és Dercze István ezredes. Megj.: I.Cs.]

- Tamás után J. János lett az új társam, de ő nem értett semmihez. Két találkozóra emlékszem. Az egyik 1990 nyarán volt Óbudán, a Siposban, ahol a Lajos nagyon berúgott, ott volt még Cs. Jóska meg a Dönci, ( de ma napig nem tudom ki volt az a Dönci valójában.) Utoljára 1991. áprilisában jöttünk össze ugyanott, de az már nagyon szomorú volt, mert akkorra már mindenkit kirúgtak a belügyből.

A háborúnak most üzlet a neve

- Céged viszont ma is jól prosperál…

- A fenét!

- Megvetted a sármelléki repülőteret, aztán jól eladtad az angoloknak…

- Az angolok meg nagyon rosszul a skótoknak, most két település is perli őket, tulajdonjogi problémák vannak, járok a bíróságra…

- Nagyon kedvező árajánlatot adtál a HM-nek egy AN-26-os szállító repülő ügyében…

- Annak az árnak az egyharmadáért megszereztem volna egy kifogástalan gépet, mint amennyiért megvették az ukránoktól közbeszerzés nélkül, egy ciprusi offshore cégen keresztül. De nem kellett az ajánlatom. Így lehetett osztozkodni a HM-ben. Ahhoz persze volt eszük, hogy rám küldjék a rendőrséget, mert azt hitték, hogy engedély nélkül kereskedek…

[…és azt, hogy a garázsodban tartod a repülőgépet, amit el akarsz adni – így „Őrnagy úr” – pedig az Németország-ban állt és várt egy repülőtéren.]

- Milyenek a kilátások?

- Pocsékok. Ma egy csavarhúzóra nem lehet árajánlatot kapni az oroszoktól, ezt nemcsak a Baksa mondja (Oroszországban tanult repülőmérnök), hanem Igor is, aki Putyin unokaöccse és bejegyzett vállalata, irodája van Budapesten. (Egyebek között léglökéses kis repülőgépekkel, yachtokkal kereskedik, ő vette meg a tököli repülőgép javító bázist)

[Ezen a ponton szól ismét „Őrnagy Úr” megmagyarázva a helyzetet: Jelcin és Gorbacsov alatt még mindent el lehetett adni, üzletelt az orosz tábornoki kar egy szétszór rendszerben, a HM-ben pedig aki nem volt partner a korrupcióhoz és a saját zsebre dolgozáshoz, azt nyugdíjazták, a katonai elhárítás és hírszerzés látott, tudott mindent, de szóltak nekik: üldögéljenek csak csendben és szépen a fizetésükért. Jött Putyin és Medvegyev, elzárták a csapokat, megkerülhetetlenül centralizálták a fegyvergyártó-és javító ipart és kereskedelmet egyetlen minisztériumban. Ezért aztán itthon is megváltozott a kereslet és a kínálat helyzete, amit mindenki megérez. Keresni kell tehát olyan gyártmányokat, melyeket nem Oroszországban gyártottak, hanem például Ukrajnában, ott még lehet játszani a közvetítéssel és az árakkal. Nemcsak a HM., mi is, volt állambiztonságiak tele vagyunk önmagukat leamortizált, kilátástalan alakokkal, aki még ebből a felhígult, nívótlan mai szakmából is kilógnak…]

- No nekem mennem kell – mondja PvV – vár Igor titkárnője: Kati, akinek egy orosz ügyvéd a férje, s azért vannak tippjei. Nem adjuk fel, az üzletnek mennie kell…

- Honnan tájékozódsz?

- Csak azért van internetem, hogy a munkámhoz használjam. A televízió? Csak a híreket nézem a CNN-ben. Telefon? Ha hazaérek, kikapcsolom a mobiltelefonomat, ami egyébként régi reflex is…

- Mi változott szerinted az utóbbi 21 évben?

- Csak a díszletek, de a hatalom természete maradt, akárcsak a békétlenség, ám a háborúnak most üzlet a neve.

Az üzlet kissé elnehezült piaci körülmények között, de szabadon és háborítatlanul zajlik a mai Budapesten, amelynek kávéházaiban, luxus hoteljeiben, éttermeiben, bárjaiban és wellness fürdőiben rendszeresen megfordulnak a legnagyobb titkosszolgálatok rezidensei, átutazó ügynökei ; békésen beszélgetnek egymással , iszogatnak és nevetgélnek, adnak-vesznek híreket és árút az egykori ellenfelek, volt amerikai és orosz tábornokok, magyar állambiztonsági főtisztek és közvetítő új arcok, azzal a különbséggel, hogy most már mindenki a saját szakállára játszik, a profitot együtt kockáztatja az egykori hálózati személy és kapcsolattartó tisztje, a volt hírszerző főnök és a kémelhárító parancsnok, s mindkettő egykori főnöke a pártközpontból, mert az is üzlettárs. A tegnapi garnitúra már a paradicsomban van, de az újak is oda akarnak menni. Ez az újabb harc viszi előre az örök üzletet ma és holnap is.

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató

Tőke Péter: A ,,magyar út", a saját 

lábra állás alternatíva lehet, még ha 

fájdalmas is

Az izlandi nemfizetés dominódőlést 

hozhat, ám nálunk kevés ennek az 

esélye

E lapszám már a nyomdában volt, amikor meggondoltam magam és ennek az oldalnak a cseréjét kértem. Azt a címet adtam ugyanis az anyagomnak, hogy ,,Az izlandi nemfizetés dominódőlés lehet". Igen. Csakhogy nem valószínű, hogy ez bennünket is érint. Az utóbbi napokban kezdődött, s az ezen a héten is tartó újabb válság-kivédő tanácskozások, a többlet-hiány pótlására tervezett adóemelések és intézkedések arról győztek meg, hogy Orbán Viktor nem adja fel elszántságát, nem enged az ezévre kitűzött hiánycsökkentő célokból, s abból sem, hogy folytatnia kell az EU-n belűli külön útját, vagyis azt a célját, hogy Magyarországot a saját lábára kell állítani. Tovább óhajtja csökkentei az államadósságot, amely a ciklus végére 60 százalék alá eshet. Nem enged az agymosott káráló neoliberális közgazdász kórusnak, amely visszatérne a jóságos IMF tyúkanyó óvott csibéi közé, visszaállítaná újra a többkulcsos adót, hogy több juthasson az élősdieknek és az államot szipolyozóknak. Az urak egyébként a 2012-es költségvetést Orbán bukásával együtt vizionálják.

Valahol persze a saját nézőpontjukból nekik is igazuk van, hiszen a husz év alatt beléjük sulykolt eu-s és amerikai majmolást nehéz máról holnapra megváltoztatni. Az izlandosodás dominója akkor dőlhetne nálunk is, ha a neoliberális még jobban eladósodó áljólét irányában váltanánk. Az orbáni saját útnak, ázsiai barátkeresésnek is nagy a rizikója, hiszen a dühös szegényeknek, de a még nyögve nyelősen talpon maradni akaró középosztálynak is szimaptikus lehet az izlandi ideológia miszerint: miért fizessük meg mi a külföldi bankokkal és hitelt nyujtó nemzetközi szervezetekkel összejátszó tehetségtelen, saját hasznát néző előző politikai elit káros uzsora-adósságát?

Bölcsebb lenne tehát, ha kussolnának, mert a népharag először őket söpörné el. Jobb, ha nem említek neveket, mert valakik még felírnák és célpontok lehetnének.

Visszatérve az izlandosodásra. „Ha megnövünk, izlandiak akarunk lenni", „Talpra, Spanyolország, mint Izland tette!" - ilyen és hasonló jelszavakat láthatunk manapság a spanyolországi tüntetéseken, és valljuk be, elég meglepő, hogy ez a pár százezer lakosú apró sziget ekkora hatással lehet az európai kultúrában régóta fontos szerepet játszó, 46 millió lakosú Spanyolországra. - írta a Jövőnk info. Az ok az Izlandon történt, népharag által kikényszerített és elért adósságcsapdából való sikeres kitörés. Nézzük mi is történt a szigetországban?

2008 - a válság éve Izlandra is eljött, aminek következtében a nemzeti valuta összeomlott, a pénzpiac leállt, az ország 'de facto' csődbe jutott - államosítják a legnagyobb bankot.

2009 - nagy demonstrációk által a kormányfőt és az egész kormányt lemondásra kényszerítik, a politikusok a Nagy-Britanniával és Hollandiával szembeni adósság visszafizetéséért kardoskodnak - ez 3500 millió euró, amit 5,5% kamatra kéne törleszteni 15 év alatt, ami véglegesen romba döntené Izlandot.

2010 - az emberek újra az utcákra vonulnak és kiharcolják, hogy népszavazás legyen, de az elnök ezt nem ratifikálja és már januárban kijelenti, hogy ezt előbb konzultálnia kell az EU-val (az meg világos, hogy mit jelentene). Az emberek természetesen újra az utcákra vonulnak és márciusban megtartják a népszavazást, amiben 93%-ban (természetesen) elutasítják a tartozás visszafizetését. A kormányt annak kivizsgálására kényszerítik, hogy milyen jogi felelősség terhel egyes politikusokat a válságért, majd több bankárt is letartóztatnak - a többiek menekülőre fogják. Mindeközben elkezdődik az új alkotmány előkészítése.

2011 - februárban, a lakosok által a közülük közvetlenül kiválasztott 25 emberből álló alkotmányozó nemzetgyűlés benyújtja az alkotmánytervezetet, ami már nem a dán alkotmányból van levezetve, hanem az izlandi polgárok konszenzusa által jött létre. A többit a másik cikkemben már leírtam és e számban Drábik János is kifejtette elemző írásában.

Kétségtelen, vonzó egy banki és hitelezői pénzszívóktól megszabadult országban élni, ahol a végzett munkáért annyit fizetnek, amennyit az a valóban ér, s nem fele, vagy negyedannyit. Ez teszi követendő példává őket. Kinek ne lenne szimpatikus az adósrabszolgaság alóli felszabadulás? Ha az ügy óriási hírverést kaphatna, és az egyszerű emberek is megértenék miről is van szó, akkor az EU eladósodott déli államainak a lakossága is követné a példát, s a dominó dőlhetne tovább. Csakhogy a multik és a pénzhatalom érdekszféréjába tartozó média hallgat róla, az államok vezetői sem verik nagy dobra. Inkább kisegítik a bajba jutottakat, hogy minden maradhasson a régiben.

Az izlandosodás realitása más okok miatt is kevés. A példának felhozott Spanyolország társadalma szinte össze sem hasonlítható az izlandival. Míg a viking-utódok a mai napig megőrizték a kemény természethez való kapcsolatukat és egészséges öntudatukat, Spanyolország Franco ideje óta a liberális rendszer előretörésével hihetetlen mértékben lezüllött - ennek csak egy darabkája a kínlódó gazdaság, amely csak a bőséges EU-dotációk segítségével tudta fenntartani a „virágzó gazdaság" illúzióját. - írja cikkében Kürti Balázs - Az ifjúság pedig értékteremtés helyett átadta magát a drogoknak, diszkóknak, erkölcsi züllésnek és egyéb liberális örömöknek. Ezért is meglepő a mostani tüntetések ereje és - bár még legyünk inkább egy kicsit óvatosak - úgymond „ideológiai kiforrottsága". A spanyol politikai elit több elemző szerint gyakorlatilag pánikba esett, erre nem számítottak, pedig számíthattak volna, mert a munkanélküliség a fiatalság körében az elképesztő 45%-ot verdesi!

Magyarország még a spanyoloknál is kevésbé Izland-követő. Először is, amikor a rendszerváltáskor lehetőség lett volna az adósság nagy részének elengedésére, Antal gyávasága jóvoltából, úri-dzsentris módon fizettünk. A hitelezőkkel szembeni konfrontálódás mélyen bele ivódott az elit agyába. Másodszor, a magyar nép nem egységes, egy része nemzeti, a másik kollaboráns, külföldi gazdihoz szoktatott, a többinek pedig mindegy. Harmadszor, most nem hagyjuk sodortatni magunkat a PIGS országok tehetetlenségével, hanem megpróbálunk a saját lábunkra álni. Igaz, nem egyedül, magányos farkasként tesszük, hanem ázsiai segítőkkel. A jövő hatalmaival. Orbán Viktor említette az izraeli működő tőkét is, amire a radikális jobboldalon sokan felhördültek: ..Lám. kimutatta a foga fehérjét!" Erre csak azt tudom mondani, a pénznek, mármint a bankjegyesnek lehet, hogy van szaga, de az egyáltalán nem érdekes, hiszen elektronikusan, banok közti transzferekkel érkezik. Sunnyogva, trükközve amúgy is ide jönne az izraeli tőke, hiszen ismerik a vicces mondást: ha kirugják az ajtón, bejön az ablakon. Nem korrektebb, ha a kínaiakkal, indiaiakkal, oroszokkal együtt az izraeli befektetőket is hívjuk?

Ha az izlandosodás elkerülhető is, az igazságosság elve azért megkívánná, hogy a csődközeli helyzet következményeit ne csak az adott ország lakossága, hanem annak bankjai és a nemzetközi hitelezők is viseljék. A válság ugyanis a falánkságuknak, beborékbefektetéseiknek és határtalan spekulácóiknak köszönhető. Ha rásóztak ügyfeleikre egy rossz terméket, vagy tudták, hogy az óriási veszteségbe torkollik, akkor időben szólniuk kellett volna. Ahogy a tőzsdénél van egy stop-loss, ami a zuhanás első jeleinél azonnali eladást, kiszállást ír elő, így ők is figyelmeztethették volna ügyfeleiket. Nem tették. Felelősek, talán bűnösök is. Én hiszem, hogy ez a ,,magyar út" alternatíva. Ha fájdalmas is...

 Drábik János: A pénzkartell hódító 

háborúja

A pénzügyi terrorizmus III. Egy láthatlan karmester vezényli a hitelminősítőket, a spekuláns tőkét, az óriásbankokat, a nagybefektetőket és a picot. Nem tudni, hogy Soros György kiket és hogyan irányít, de ő a kulcsfigura? (...)

Soros György és az Európai Unió válsága

Ismert tény, hogy a 2007-2008-as pénzügyi válság nyomán a Soros Fund Management vagyonkezelő pénzintézet tovább gyarapította az általa kezelt vagyont, miközben a vetélytársak óriási összegeket buktak. Egyedül 2008-ban 1,1 milliárd dollárral sikerült Soros Györgynek a magánvagyonát gyarapítania. A befektetőbankárnak az a véleménye, hogy egy erős és egységes közép-európai hatalom hiánya miatt a jelenlegi pénzügyi válság súlyosabb kimenetelű lehet, mint amilyen a Lehman Brothers világcég 2008. szeptember 15-i összeomlása után következett. Soros kijelentette: „Igen nagy az esély arra, hogy ez a válság súlyosabb kimenetelű legyen, mint a Lehman Brothers bukása nyomán bekövetkezett válság. Ezért is jelent komoly problémát. Szükség van a válságra, hogy Európában kialakuljon a központi hatalom iránti igény és közös akarat. Azonban azt még nem lehet tudni, hogy mit fog tenni ez a központi hatalom." (Olvasható a New York Times 2011. szeptember 6-i számában)

Hozzátette még, hogy Európának három hiányzó tényezőre van sürgősen szüksége: központi hatalomra, euró-kötvényekre és egy kilépési mechanizmusra az euró-zónából a csődbe jutott országok számára. Soros utalt arra is a New York Times-nak adott interjújában, hogy az Egyesült Államokban újabb mély válság van kialakulóban. Erre ő személy szerint úgy reagált, hogy saját fedezeti alapja 2011. szeptember közepétől már nem elérhető külső befektetők számára.

Nemcsak Soros György, de Jean-Claude Trichet is központi kormányzást akar Európában, amely képes lenne szorosan integrálni az Európai Unió-hoz tartozó országok gazdasági életét, és azt hatékonyan irányítani. Az Európai Központi Bank elnöki tisztségét 2011. november 1-ig betöltő Trichet (utóda az olasz központi bank elnöke Mario Draghi lett) valójában a mostaninál kevésbé „nehézkes", vagyis kevésbé demokratikus rendszert akar ráerőltetni az európaiakra. A tagállamok polgárainak többé már nem lenne semmilyen beleszólása abba, hogy miként használják fel az adóikból befolyt összegeket. A jelenleg érvényben lévő rendszer szerint a görög kölcsön folyósításához valamennyi tagállam parlamentjének meg kell szerezni a jóváhagyását, és ratifikálnia kell ezt a döntést. Egy ilyen eljárás több hónapot is igénybe vesz. Amikor azonban sürget az idő, az ilyen lassú, nehézkes rendszer már nem kielégítő.

Trichet a Bilderberg csoporthoz tartozó közéleti személyiség, és az államok feletti Pénzkartell bizalmi emberének számít. Véleményét tehát a globalista hatalmi elit álláspontjának is tekinthetjük. A Pénzkartell azért kívánja gyengíteni az Európai Unió gazdasági rendszerét, hogy előkészítse az egységes világkormány hatalomátvételét a válság megoldásaként. Maga Trichet, az EKB korábbi elnökeként, számos pénzügyi tranzakcióval készítette elő azt a pénzügyi válsághelyzetet, amely nemcsak Görögországot sújtja, de súlyos következményekkel járhat az euró-zóna valamennyi tagállamára és az Európai Unió egészére. Trichet 2010-ben a nagyhatalmú Külkapcsolatok Tanácsának a New York-i központjában terjesztette elő a G20-ak és a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS tervezetét egy világszintű központi kormányzati struktúra létrehozására. A bázeli Bank for International Settlements irányító bankárai közé tartozik többek között Ben Bernanke, a FED első embere, valamint Mervyn King, a Bank of England, a brit központi bank elnöke is, vagyis a világ két legfontosabb pénzpolitikusa.

2011. április 8 és 11 között a New Hampshire tagállamban lévő Bretton Woodsban a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap alapításának színhelyén Soros György fontos tanácskozást szervezett, ahol az új pénzügyi világrend aktuális kérdéseit vitatta meg a tudományos élet, az üzleti világ és a kormányzat mintegy kétszáz vezető személyisége az Institute for New Economic Thinking, INET (az Új Gazdasági Gondolkodás Intézete) rendezésében. A Mount Washington Hotelben tartott tanácskozáson részt vett többek között Paul Volcker, a FED korábbi elnöke, Gordon Brown, volt brit kormányfő, valamint Joseph Stiglitz, a Columbia Egyetem tanára, a Világbank egyik Nobel-díjas volt irányítója.

Soros György azért választotta a történelmi helynek számító Bretton Woods-ot, mert így is jelezni akarta, hogy olyan korszakalkotó reformokat szeretne, mint amilyenekre 1944-ben került sor John Maynard Keynes, brit közgazdász irányításával. A XX. század talán legkiválóbb közgazdásza már 1936-ban befejezte fő művét, „A Foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete", röviden az „Általános elmélet" című korszakalkotó munkáját. A keynesianizmus tette lehetővé a Nyugat kiemelkedését a világháborús pusztításából. Keynes ugyanis javasolta, hogy tegyék lehetővé az államoknak és a kormányoknak a pénz kibocsátását, és szüntessék meg azokat a korlátozásokat, amelyeket a pénz aranyfedezethez való kötöttsége jelentett. Már ekkor is a nemzetközi Pénzkartell és globális pénzügyi struktúrái ellenőrzése alatt állt a világ aranykészletének a túlnyomó része, Keynes mégis keresztül tudta vinni elképzelését. A Pénzkartell azért egyezett bele a keynesianizmus általánossá tételébe, mert elősegítette a gazdasági növekedést és a gazdasági stabilitást. Ez a növekedés és egyensúly hosszabb időn át biztosította a Nyugat jólétét. Hátránya viszont az volt, hogy a történelemben eddig nem ismert mértékben adósította el a világ egészét, beleértve az államokat és a gazdasági élet szinte minden szereplőjét, a vállalatokat, a bankokat és az egyes személyeket. Ennek a rendszernek a hátrányos következménye végül is a világ pénzügyi rendszerének az összeomlásában csúcsosodott ki.

Soros György az 'új Keynes'

Úgy tűnik, hogy Soros György egyfajta ‘új Keynesként‘ kívánja megmenteni a világgazdaságot, létrehozva az új pénzügyi világrendszert. Az ő fennkölten hangzó kétértelmű megfogalmazásában a világ pénzügyi problémáit reformokkal, kooperációval, egyenlő részvétellel és hasonlókkal lehet megoldani. Soros akkor mondja ki a lényeget, amikor az eddig ismert állami szuverenitás feladását szorgalmazza. Véleménye szerint az új világrendnek túl kell haladnia a pénzügyi rendszeren. („Reorganizing the world order will need to extend beyond the financial system", idézi Pete Papaherakles az American Free Press 2011. április 7-i számában.)

Ugyancsak Pete Papaherakles idézi fenti írásában Soros Györgyöt, amely szerint „America should be replaced by a world government with a global currency under UN rule" Eszerint a pénzügyi összeomlástól és gazdasági válságtól gyengélkedő Amerikát fel kell cserélni egy világkormányzattal, amelynek átmenetileg saját világvaluta áll a rendelkezésére az ENSZ keretében. Soros szerint már most el kell ismerni, hogy a világgazdaságban Kína a legfontosabb szereplő, és az Egyesült Államok jövőben csak másodhegedűs lehet. Az államok feletti Pénzkartell frontembere, Soros, elhallgatja azt, hogy az Egyesült Államok iparának a több évtizede tartó kiszervezése, „offshore"-olása - kitelepítése Ázsiába és Dél-Amerikába - valamint az amerikai határok megnyitása és az erőforrások értelmetlen háborúkra való elpazarolása, a nemzetközi Pénzkartell világstratégiájának megfelelően került megvalósításra. Be volt tervezve az is, hogy a nemzetközi Pénzkartell és nagyhatalmú irányítói most azt mondhassák a világnak: a jelenlegi pénzrendszer összeomlott, és pontosan azok a spekulánsok, akik ezt az összeomlást előkészítették és végrehajtották, alkalmasak arra, hogy ezt a rendszert egy újjal, egy állítólag jobbal lecseréljék.

A hivatalos tömegtájékoztatás nem sokat beszél róla, de megfigyelők számon tartják, hogy Soros György első milliárd dollárját devizaspekulánsként 1992-ben szerezte, amikor megshortolta az angol fontot, és ezáltal brit polgárok millióit károsította meg. Ismertebb Sorosnak az 1993-tól 1999-ig tartó oroszországi gazdasági és pénzügyi válságban játszott szerepe. Ennek részleteit elolvashatjuk Szergej Glazijev „Népirtás, Oroszország és az Új Világrend" című munkájában, amely angolul (Genocide, Russia and the New World Order) 1999-ben Washingtonban jelent meg.

Egy másik orosz kutató, O. A. Platonov azt is megírja könyvében (O. A. Platonov: 'Oroszország a szabadkőművesek uralma alatt.' Moszkva, Ruszkij Vjesztnyik, 2000, 53. old.), hogy Soros György volt csaknem az összes olyan pénzügyi-gazdasági manipuláció központi alakja és kezdeményezője az 1990-es években Oroszországban, és az általa szorgalmazott sokkterápia volt az, amely végül az 1998-as pénzügyi összeomláshoz vezetett. Ő állt  Csubajsz, Gajdar, Burbulisz és más újonnan feltűnt magasrangú orosz szabadkőműves funkcionárius háta mögött a privatizációnak nevezett közvagyon-fosztogatás végrehajtásában. Ezek eredményeként az orosz nép tulajdonának döntő hányada rövid idő alatt a nemzetközi pénz-és korporációs oligarchia tulajdonába került. Az Állami Vagyon-bizottság (Goszkomimusesztvo) elnökének, V. P. Polevanovnak az adatai szerint Oroszország 500 legnagyobb privatizált vállalatát, amelyek reális értéke 200 milliárd dollárt tett ki akkori árfolyamon, szinte ingyen adták el (körülbelül 7,2 milliárd USA dollárért) a multinacionális korporációknak és felbérelt stróman-struktúráiknak. A Pénzkartell Oroszországot is az arctalan pénzviszonyokba elrejtett és ellenőrizhetetlen jogiszemély-hadosztályaival szállta meg.

Soros Györgynek tehát kulcsszerepe volt abban, hogy az 1990-es években csaknem összeomlott Oroszország gazdasága, és az orosz állam csődbe jutott. Ami akkor bekövetkezett, azt történészek az emberi történelem egyik legnagyobb méretű kollektív rablásának nevezik. Két évvel korábban, 1997-ben, Soros hasonló spekulációs tranzakciókat hajtott végre Thaiföldön és Malajziában is. Ezzel váltotta ki az ázsiai pénzügyi válságot. A malajziai kormányfő, Mahathir Mohamad, Soros Györgyöt gonosztevőnek, míg Thaiföld miniszterelnöke egyszerűen Drakulának nevezte. A Pénzkartell frontembereként fontos szerepe volt a Jugoszlávia felbomlasztásával járó nyugati stratégia kidolgozásában, de Japánban, Indonéziában, Grúziában, Ukrajnában és Burmában is számon tartják romboló hatású pénzügyi spekulációit. A Soros György által finanszírozott alapítványok és mozgalmak jelenleg is támogatják az abortuszt, a könnyű kábítószerek legalizálását, a szexuális tabuk rombolásának túltengő reklámozását, az eutanázia elterjesztését, a feminizmus minden változatát, az önvédelmi fegyverviselés korlátozását, a tömeges ázsiai bevándorlást, az azonos neműek házasságát, a multikulturalizmust és a gyökértelen kozmopolitizmust. Soros György bőkezűen támogatta Barack Obama elnökválasztási kampányát, és ezért szívesen látott és gyakori vendég a Fehér Házban. A 81 éves Soros György azt is nyíltan elmondta már széleskörű nyilvánosság előtt, hogy élete legnagyobb kihívásának tekinti, hogy megszabadítsa a világot az Egyesült Államoktól, mint nemzetállamtól, amely a stabilabb és igazságosabb új világrendnek az egyik akadálya. Soros György véleménye szerint ahhoz, hogy egy új Amerika megszülethessen, a régit le kell rombolni, mert eljött az idő a világfejlődés mély és alapos kiigazítására.

A jelenlegi monopolista pénzrendszer bírálói Soros Györgyöt a globalista pénzügyi-ragadozó prototípusának tartják. Már utaltunk rá, hogy 1992-ben egy milliárd dollár haszonra tett szert az európai monetáris politika szabotálásával. Támadást intézett az európai valuták árfolyamát szabályozó rendszer, a European Exchange Rate Mechanism (ERM) ellen. Ezt rendkívül magas-szintű tőkeáttételes spekulációval hajtotta végre az angol font ellen. Így tudta kikényszeríteni Nagy-Britannia nemzeti valutájának a leértékelését, és az Európai árfolyam-mechanizmus felbomlasztását.

Neil Clark volt az, aki a News Statesman hasábjain 2003. júniusában részletesen dokumentálta a „nyílt társadalom" prófétájának is nevezett Soros György agresszív befektetői tevékenységét. Ebből kiderül, hogy többmilliárdos hasznot húzott a kelet-ázsiai országok pénzügyi összeomlásából 1997-ben. 2002-ben pedig egy francia bíróság marasztalta el és bírságolta meg tiltott bennfentes kereskedésért. Amikor megkérdezték, mi a véleménye az általa okozott pénzügyi zavarokért, azt válaszolta, hogy „mint piaci résztvevőnek, nem kell törődnöm tetteim következményével". Tény, hogy Soros milliárdokat keresett éveken át olyan tevékenységgel, amellyel világszinten millióknak okozott súlyos károkat. A nyílt társadalom is elsősorban azt jelenti számára, hogy akadálymentesen tud bármely országban akár pusztító hatású spekulációs műveleteket is folytatni, amelynek a teljes hasznát akadálytalanul viheti ki az adott országból. Barátai és együttműködő politikustársai között megtalálhatjuk Zbigniew Brzezinski-t, Al Gore-t, Wesley Clark tábornokot és a neokon politikusok olyan ismert személyiségeit, mint Richard Perle és Paul Wolfowitz.

1998-ban levélben szólította fel Bill Clinton, akkori amerikai elnököt olyan átfogó politikai és katonai stratégia kidolgozására, amely eltávolítaná a hatalomból Saddam Hussein iraki elnököt, és rendszerváltást hajtana végre Irakban. Soros György ma is szoros kapcsolatban áll a Carlyle Group-pal, amely hatalmas profitokat zsebelt be háborúval kapcsolatos üzletkötésekből. E csoport üzleti partnerei közé tartozott az idősebb George Bush, volt elnök, James Baker, a külügyminisztere, Colin Powell, aki ebben az időben a vezérkari főnökök egyesített tanácsának az elnöke volt, de közöttük van John Major, korábbi brit miniszterelnök és még a Bin Laden család tagjai is. A Soros György által alapított vállalatok, NGO-k, civil szervezetek szorosan összefonódtak annak a Pénzimpériumnak a terjeszkedésével, amely eszközként használta e célból az Egyesült Államok erőforrásait és katonai erejét.

Soros keményen bírálta az ifjabb Bush elnököt, de nem stratégiai céljai, hanem az ezekhez vezető taktikai lépései miatt. A tények arról győzik meg a kutatót, hogy Soros György mindig is erőteljesen támogatta mind a pénzügyi eszközökkel, mind a hagyományos katonai módszerekkel vívott hadviselést a nagyobb profit elérése érdekében. Nyíltan megmondta, hogy célja globálisan megszerezni az ellenőrzést a pénzügyek, a gazdasági és kereskedelmi erőforrások felett. Mindezt azonban simulékonyan, lehetőleg a nyilvánosság elkerülésével hajtja végre, és így állítja kész helyzet elé a világot.

Soros György Kelet-Európa

'koronázatlan királya'

A nemzetközi Pénzkartell megbízottjaként - 'ügyvezető igazgatójaként' - Soros rendszerint jól célzottan befektet néhány milliárd dollárt a megfelelően kiválasztott vagy általa létrehozott civil szervezetekbe. A rendszerváltás elérése érdekében hatékonyan tudta alkalmazni a „narancsos forradalom" több helyen is bevált technikáját. Így költséges háborúk nélkül tudta eltávolítani az üzleti világ számára kényelmetlen kormányzatokat, olcsón megszerezve az adott ország közvagyonát, és egyidejűleg még tetszeleghetett is a nemzet filantróp jótevőjének a pózában, zsebre téve a kifosztott 'hasznos idióták' háláját a kifosztásukért.

Mivel a jugoszlávok makacsul ellenálltak, és többször is megválasztották Szlobodán Milosevics reform-kommunista pártját, ezért Soros Nyílt Társadalom Intézete több mint százmillió dollárt fordított a Milosevics-ellenes erők támogatására. Ebből az összegből finanszíroztak politikai pártokat, kiadókat és a 'független' tömegtájékoztatási eszközöket. Mindezt a nyugati életforma és a demokrácia térhódításának tüntették fel, miközben Soros György, a nemzetközi Pénzkartell frontembere, valamennyi országban komoly üzleti előnyökhöz jutott a valódi szabadság, az érdemi demokrácia és a társadalom egészének a jóléte rovására.

Soros György Koszovóban ötvenmillió dollárt fektetett be azért, hogy az ellenőrzése alá kerüljön a Trepca bányászati komplexum, ahol nagymennyiségű nemesfém, arany, ezüst, ólom és más ásványkincs található, amelyek értékét ötmilliárd dollárra becsülik. Megismételte azt, amit egész Kelet-Európával kapcsolatban alkalmazott: a sokkterápiát és a gazdasági reformokat. Ezután pedig a vele együttműködő kollaboránsokkal felvásárolta az adott ország vagyonát a valódi értékének a töredékéért. Sorost joggal tekinthetjük a pénzügyi hadviselés és hódítás elsőszámú világstratégájának, a pénzügyi világháború győzelmet győzelemre halmozó vezénylő-tábornokának.

(A teljes cikk a Leleplező 2011/4 számában olvasható)

 Drábik János:

A Bilderberg Csoport világállamot akar

A Lisszaboni Szerződés, amely az Európai Unió alkotmányának szerepét tölti be, azt a célt szolgálta, hogy előkészítsék egy európai szuperállam létrehozását. Ehhez hozzátartozik egy uniós külügyminiszter is, aki koordinálja a tagállamok külpolitikáját. A terv része volt, hogy az Európai Unió venné át az ENSZ Biztonsági Tanácsá-ban az állandó tagságot Nagy-Britanniától. Cél volt még egy közös európai védelmi politika kidolgozása, vagy a NATO-n belül, vagy attól különállóan. Gondoltak európai szintű igazságszolgáltatási rendszer létrehozására is, kiegészítve közös menedékjogi és bevándorlási politikával. Célul tűzték ki, hogy az Európai Uniót felhatalmazzák a pénzügyi- és gazdaságpolitika koordinálására, valamint a munkavállalási feltételek közös szabályainak a megalkotására. Abból indultak ki, hogy az Európai Unió joga felülírja a tagállamok nemzeti jogszabályait, ezért ily módon az egyes nemzetállamok a központosított szövetségi kormányzatnak az autonóm provinciáivá válnának.

A Lisszaboni Szerződés létrehozta az Európai Unió Tanácsa elnökének a tisztségét. Az Európai Tanács elnöke Herman van Rompuy Belgium korábbi miniszterelnöke lett. 2009. november 12-én Etienne Davig-non, a Bilderberg Csoport elnöke összehívott egy rendkívüli tanácskozást, amelyen a szervezet legtekintélyesebb tagjai, köztük Henry Kissinger is részt vett. Ezen a tanácskozáson hallgatták meg Herman van Rompuyt és döntötték el, hogy alkalmas-e az Európai Unió elnöki tisztségének a betöltésére. Tárgyaltak az uniós szintű adók jövőbeni bevezetéséről, amelyekből a nemzetek feletti birodalmi struktúra költségeit kívánták a jövőben fedezni. Herman van Rompuy megköszönve a Bilderberg Csoport bizalmát és támogatását, a következőket mondta:

„Rendkívül nehéz időket élünk: a pénzügyi válság és drámai hatása a foglalkoztatásra és a költségvetésekre, továbbá a klímaválság az emberiség túlélését fenyegeti. Erre az időszakra rányomja bélyegét az aggodalom, a bizonytalanság és a bizalom hiánya. Az országokon belüli és kívüli együttműködéssel azonban mégis leküzdhetjük ezeket a nehézségeket. A 2009-es esztendő a G20-ak létrehozásával való globális-kormányzás első éve pénzügyi világválság kellős közepén; a koppenhágai klímakonferencia egy másik lépés Bolygónk globális menedzselése irányába."

A 2011. június 9. és 11. között a svájci St. Moritzban megtartott Bilderberg Tanácskozá-son az egyik - talán a legfontosabb - téma az volt, hogy a Bilderberg Csoport tagjai miként tarthatják egyben a pénzügyi világválság által recsegő-ropogó euró-zónát. St. Moritz-ban heves vita folyt a görög helyzetről, amely a tanácskozás idején az egyik legégetőbb probléma volt. Már világos volt, hogy újabb adósság-átütemezésre és adósság-elengedésre, valamint egyéb mentőcsomagokra van szükség. Számolni kell továbbá a társadalmi feszültség kiéleződésével, utcai lázadásokkal, a görög gazdaság összeomlásával, és azzal a lehetőséggel is, hogy athéni kormánynak ki kell lépnie az euró-zónából. A görög problémához csatlakozott az ír válság és az egész globális pénzügyi rendszer megingása.

Ezeken a Bilderberg vitákon aktívan vett részt az Európai Tanács első elnöke, Herman van Rompuy is. Társaságában voltak az Euróapi Unió olyan kulcsfontosságú tisztségviselői is, mint Joaquín Almunia, az Európa Bizottság alelnöke, továbbá Rompuy hivatali stábjának vezetője, Frans van Daele és Neelie Kroes, az Európai Bizottság másik alelnöke. Jelen volt még az Európai Központi Bank azóta már távozott elnöke, Jean-Claude Trichet is. Érdemes azokról is szólni, akik ugyan részt vettek ennek a nagyhatalmú, ámbár senki által meg nem választott testületnek a tanácskozásán, de nevüket elhallgatták. Közéjük tartozott Anders Rasmussen, a NATO főtitkára, Jose Luis Zapatero, spanyol kormányfő, Angela Merkel, német kancellár, Bill Gates, a Bill és Melinda Gates Alapítvány elnöke, a Microsoft korábbi irányítója, valamint a vele névrokonságban álló Robert Gates, az Egyesült Államok távozóban lévő védelmi minisztere. Ezeknek a „nem hivatalos" vendégeknek a részvételéről a kerítéseknél leselkedő oknyomozó és tényfeltáró újságírók kitartó erőfeszítései nyomán szerezhetünk csak tudomást.

A Bilderberg Csoport senki által meg nem választott és politikai felelősséggel nem tartozó tagjai behatóan megvitatták azt a kérdést, hogy az Európai Uniónak miért van szüksége hatáskörének és hatalmának a nagyarányú növekedésére, amit angolul „massive power grab"-nek (a hatalom erőteljes megragadásának) neveztek. Erre azért van szükség, mert Európának és ténylegesen az egész világnak mély gazdasági válsággal kell szembenéznie. A hatalom további nagyarányú növelése nélkül az euró-zóna és valójában az egész Európai Unió összeomolhat. Ezt a Bilderbergek St. Moritz-ban a leghatározottabban ellenezték, mivel a Bilderberg tanácskozások 57 éves történelme során a céljuk egy nemzetek feletti birodalmi állam létrehozása volt. Ennek lényege az, hogy az Európai Unió, mint központosított szövetségi állam, egyedül kormányozhassa magát, és az Unióhoz tartozó országokat. A bilderbergek mindig is arra törekedtek, hogy a brüsszeli bürokráciának lehetősége legyen megbünteti azokat a tagállamokat, amelyek nem követik engedelmesen az általuk előírt szabályokat. St. Moritzban az egyik bilderberger ezt így fogalmazta meg: „Következetesen megvalósítunk egy tényleges gazdasági kormányzást."

Az Európai Központi Bank azóta már távozott elnöke, Trichet, még a St. Moritz-i összejövetelt megelőzően kijelentette: „A tagállamok kormányainak tervbe kell venniük a 17 államból álló euró-zóna számára közös pénzügyminisztérium felállítását. Mivel ennek az államcsoportnak meg kell küzdenie, az euró-zóna egészét érintő szuverénadósság-válság leküzdésével."

Trichet hozzátette: „Talán túl merész lenne egy olyan gazdasági térségben, amelynek egységes piaca, egységes valutája, egységes központi bankja van, tervbe venni egy közös európai uniós pénzügyminisztériumot?"

A Bilderberg tanácskozáson egyetértettek Trichet további elgondolásaival is, amely szerint az Európai Uniónak vétójoggal kell rendelkeznie minden tagállam költségvetését illetően, különösen olyan tagállamok esetében, amelyek veszélyesen kilépnek a sorból, és túlságosan önállósítanák magukat. Ennek érdekében - Trichet szerint - a Lisszaboni Szerződést is meg kellene változtatni. Ez a változtatás felölelné a fiskális politika és a versenyképességre vonatkozó döntéshozatal központosított felügyeletét. Ily módon az Európai Unió szintjén is integrált pénzügyi szektor jönne létre, amely egységesítené a pénzügyi szolgáltatásokat, és a nemzetközi pénzügyi intézményeknél, pedig, egységesen képviselné az Európai Uniót.

Ez egybecseng azzal, amit még 2010-ben mondott Yves Leterme belga miniszterelnök Európa gazdasági kormányáról. Ennek az a lényege, hogy eljött az idő egy erős gazdasági kormányzat bevezetésére. Ennek keretében létrejönne az Európai Adósságkezelő Hivatal (European Debt Agency), vagy egy hozzá hasonló intézmény. Ez a hivatal elősegítené Európa pénzügyi stabilitását, és az Európai Unió föderációvá való átalakítását. Egy ilyen változás logikusan következik abból, hogy az euró-zónában már közös valuta van.

Yves Leterme elődje az a Herman van Rompuy volt, aki a Bliderberg tanácskozáson már az Európai Unió elnökeként szorgalmazta a föderális szintű gazdasági kormányzást, és az egy-központból irányított globális kormányzást. A globális hatalmi elit gazdasági kormányzásra vonatkozó elképzeléseinek a megvalósítása csak úgy lehetséges, ha Franciaország és Németország azt erőteljesen támogatja. Ez is az oka lehetett annak, hogy Angela Merkel kancellár is részt vett St. Moritzban a Bilderberg tanácskozáson.

Franciaország elsősorban azt szeretné, ha maga az Európa Tanács, amely a tagállamok állam- és kormányfőiből áll, alakulna át unió gazdasági kormányává. Mivel kezdetben csak az euró-zónához tartozó országok lennének a tagjai, így ezt a tervet Christine Lagarde, az IMF jelenlegi elnöke, aki ezt megelőzően francia pénzügyminiszter volt, a „16 plusz" projektnek nevezte. A Bilderberg tanácskozáson német részről azt szorgalmazták, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (European Financial Stability Facility, EFSF), amely tulajdonképpen egy ideiglenes pénzügyi uniós mentőcsomag, alakuljon át egy Európai Stabilitási Mecha-nizmussá, ESM-mé 2013-ban. Ez utóbbi abban különbözik a jelenlegitől, hogy nem átmeneti, hanem végleges intézmény lenne, és a pénzügyi nehézségekkel küszködő tagállamokat szigorú takarékossági intézkedések meghozatalára kényszeríthetné cserébe az általa nyújtott pénzügyi támogatásokért.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank új elnöke, aki korábban a Bank of Italy élén állt, és a nagyhatalmú bázeli bank, a Bank for Inernational Settlements, a BIS irányító testületének is tagja, évek óta valamennyi Bilderberg tanácskozáson részt vett. A görög válság kapcsán Draghi azt hangoztatta, hogy az euró-zónában az eddiginél sokkal erősebb gazdasági kormányzásra van szükség, koordinált strukturális reformokkal és megerősített pénzügyi fegyelemmel. A Bilderberg Csoport tehát közös európai gazdasági kormányzást akar, és ezért az elkövetkező években számítani kell egy ilyen lényeges intézményi átalakulásra az Európai Unióban.

Kína és a Bilderberg Csoport

Kína már évek óta az egyik legfontosabb téma a Bilderberg tanácskozásokon. A St. Moritz-i tanácskozáson megvitatták Kína és Pakisztán egyre szorosabb együttműködését annak kapcsán, hogy az afganisztáni háború egyre inkább átterjed Pakisztánra. Kína azonban fontos szereplővé vált Afrikában is és ez kihívást jelent a nyugat - a Világbankon és a Nemzetközi Valutaalapon keresztül gyakorolt - eddig sértetlen pénzügyi egyeduralmára a kontinens felett. Tény, hogy Kína vált az Egyesült Államok legnagyobb gazdasági versenytársává, és az IMF szerint 2016-ban Kína már túlszárnyalja az Egyesült Államok gazdaságát. A Bilderberg tanácskozáson nemcsak a pénzügyi és gazdasági szempontokat vitatták meg, de azt is, hogy ez nagyarányú geopolitikai változást okoz a világ politikai és katonai viszonyaiban is. St. Moritzban azonban a Bilderberg tanácskozások történelmében először két kínai meghívott is részt vett. Az egyik Huang Yiping, a Pekingi Egyetem gazdasági professzora, a másik pedig Fu Ying, Kína külügyminiszter-helyettese volt. A Bilderberg tanácskozás eddig elsősorban az euró-atlanti térség hatalmi elitjének az összejövetele volt. Amikor David Rockefeller és Zbigniew Brzezinski 1972-ben javasolta Japán meghívását is, akkor ezt Csoport európai tagjai elutasították. Ennek nyomán jött létre a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság) 1973-ban, hogy integrálja Nyugat-Európa, Észak-Amerika és Japán hatalmi elitjének együttműködését.

A Trilaterális Bizottság japán szekciója később átalakult Pacific Asian Grouppá (Csendes Óceáni Ázsiai Csoporttá), amelyben már Japán mellett megtalálható Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland, Indoné-zia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld is. A Bilderberg Csoport kezdeményezésére 2009-ben a G20-aknak nevezett államok szervezetét felhatalmazták a globális gazdasági válság menedzselésére. Ez csak Kína és India közreműködésével lehetséges. Ily módon vált a G20-ak csoportja a globális gazdasági kormányzás elsődleges megvalósítójává. Ugyanebben az évben jelentette ki az Európai Unió újonnan választott elnöke, Herman van Rompuy, hogy 2009 a globális kormányzás első éve.

2009-ben Kínát és Indiát hivatalosan is felvették a Trilaterális Bizottságba. Ez jelzi India, de különösen Kína fokozott részvételét a világot érintő döntéshozatalban. A Bilderberg tanácskozáson való részvétel egyik célja az volt, hogy ne idegenítsék el Kínát a már eddig létrejött globális intézményektől, a mögöttük álló ideológiáktól, a globális hatalomgyakorlás rendszerétől. Az elérendő cél pont az ellenkező, vagyis teljes mértékben szeretnék ebbe a rendszerbe bevonni Kínát. A globális elit törekvéseit leginkább a Bilderberg Csoport képviseli. A Bilderbergek nem fogadják el, hogy a jelenlegi pénzuralmi világrend, amely Amerika birodalmának látszik, de amelyben Amerika valójában csak az igazi hatalom gyakorlójának - a Pénzimpériumnak - az izomzata, összeomoljon, és egy új világrend lépjen a helyébe.

A Bilderberg Csoport rendezetten akarja irányítani az amerikai hegemónia átalakítását egy teljesen új rendszerré, az egy-központból irányított globális kormányzat rendszerévé. Mindezt nem lehet Kína részvétele nélkül megvalósítani. A Bilderbergek szilárdan elkötelezték magukat a globális kormányzat megvalósítására, és ezért szinte természetesnek tekinthetjük, hogy 2011-ben már Kína is érdemben képviseltette magát St. Moritzban.

Denis Healey brit munkáspárti politikus, aki több ízben is betöltött kormányzati tisztségeket, 30 éve tagja a Bilderberg Csoport politikai irányító bizottságának (a Steering Committee-nak). Ő mondta el 2001. március 10-én a Guardian munkatársának, hogy túlzás ugyan azt állítani, hogy egységes világkormány létrehozására törekszünk, de ez mégsem teljesen alaptalan. Sokan közülünk a Bilderberg Csoportban úgy érzik, hogy örökké harcolhatunk egymás ellen semmiért, megölve az embereket, és otthontalanná téve milliókat. Ezért érezzük úgy, hogy egy egységes világközösség létrehozása kedvező fejlemény lenne. A Bilderberg Csoport tevékenysége az egyik módja annak, hogy összehozzunk politikusokat, a gazdasági vezetőket, a pénzügyi befektetőket és az újságírókat. A politikában olyanoknak is részt kell venniük, akik nem politikusok. Tudatosan törekszünk fiatalabb politikusok bevonására, akik előtt karrier áll, hogy összehozzuk őket a pénzügyi és az ipari szektor vezetőivel, akik bölcs tanácsokkal látják el őket. Mindez megnöveli egy érzékeny globális politika sikerességének az esélyeit.

A brit Observer című hetilap korábbi főszerkesztője, Will Hutton többször is részt vett a Bilderberg Csoport tanácskozásain. Ő volt az, aki e csoport tagjait a ‘globalizáció főpapjainak' nevezte azért, mert azok a személyek, akik ebben a hatalmi hálózatban részt vesznek, döntő módon befolyásolják azt, ahogyan a világ egésze működik. Hutton szerint az a mód, ahogy a csoport politizál, lehetővé teszi a „nemzetközi józanész" politikájának az érvényesítését. A már hivatkozott Etienne Davignon véleménye szerint a Bilderberg Csoport tagjai nem alkotnak globális uralkodó osztályt, egyszerűen azért, mert ilyen globális uralkodó osztály nem létezik. Davignon szerint mindössze arról van szó, hogy rendszeresen eszmét cserélnek olyan emberek, akik abban érdekeltek, hogy egy közös cél érdekében befolyásolják az emberiséget.

Az, ahogy a Bilderberg Csoport távol tartja magát a nyilvánosságtól, s minden érdemi információt megtagad a működéséről - e sorok írója szerint - rossz fénybe állítja azt a módot, ahogy a világ-elit a konszenzus kialakítására törekszik saját közösségén belül. A nagy titkolódzás ellenére is ma már nyilvánvaló tény, hogy a Bilderberg Csoport az egy-központból irányított világrend híve, és egy globális kormányt szeretne létrehozni. A Bilderberg Csoport számára minden pénzügyi összeomlás és gazdasági világválság kiváló alkalom arra, hogy saját világstratégiáját megvalósítsa. Egy globális káoszból sikeresen emelkedhet ki egy teljesen új globális világrendszer. Szemtanúi vagyunk, hogy a görög pénzügyi és gazdasági válságból miként emelkedett ki egy olyan stratégia, amely az Európai Unió gazdasági kormányzatát kívánja átültetni a gyakorlatba.

A világ-elit tagjai számára közhelynek számít, hogy a válság olyan alkalom, amit nem szabad elszalasztani. A Nemzetközi Valutaalap korábbi igazgatója, Dominque Strauss-Kahn (akinek nőügyei miatt kellett lemondania) már 2010 májusában sürgette egy új világpénz kibocsátását és egy globális központi bank felállítását, amelynek mint világszintű kormányzati intézménynek széles körű monetáris hatásköre lenne. Egyébként klasszikus szabadkőműves jelmondat az, hogy „káoszból születik a rend". A szabadkőművesség pedig, ahogy azt Stephen Knight bebizonyította Brotherhood című könyvében, a világ hatalmi-elitjének a hálózatához tartozó nagy múlttal rendelkező tekintélyes szervezetnek tekinthetjük.

2009 áprilisában döntött úgy a G20-ak csúcstalálkozója, hogy megkezdik egy új globális valuta bevezetését, amely új világpénzként és tartalék-valutaként a gyengélkedő amerikai dollár helyébe lépne. Ekkor az volt az elképzelés, hogy a már létező SDR-t (Special Drawing Rights) újraaktivizálják, és világpénzként helyreállítják vele a pénzrendszer likviditását. Az SDR olyan szintetikus papírpénz, amelyet a Nemzetközi Valutaalap bocsátott ki. A G20-ak mindössze annyit tettek, hogy felhatalmazták az IMF-t egy olyan világméretű likviditásbővítésre, amelyet végül is az amerikai Federal Reserve hajtott végre több lépésben, meghirdetve a „quantitative easing" politikáját. A Nemzetközi Valutaalap, amely nem áll semmilyen szuverén hatalom ellenőrzése alatt, valódi nemzetközi pénzügyi hatóssággá alakulhatott volna át. Globális bankként egyformán szolgálhatta volna valamennyi állam pénzügyi kormányzatát. Az IMF lehetőséget kapott volna arra, hogy maga bocsássa ki saját pénzét, és abból hiteleket nyújthasson világszinten a pénzpiacoknak. Átvette volna tehát az amerikai Federal Reserve és a többi nagy központi bank funkcióját.

Miközben az IMF mindent megtett, hogy az új világvaluta minél előbb bevezetésre kerüljön az ő irányításával, aközben a bázeli Bank for International Settlements, BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) továbbra is megmaradt a központi bankok központi bankjának az egész világon. Ez azt jelenti, hogy a BIS ma is az igazi pénzügyi hatalom irányítója az egy-központból irányított új világrend korszakában. Az IMF ezzel tisztában volt, amit az is bizonyít, amit saját lapjában, a Finance and Developement-ben, 2009-ben publikált:

„A Nemzetközi Fizetések Bankját 1930-ban hozták létre. Ez a globális kormányzati berendezkedés koordinációjának a legrégibb és leghatékonyabb központja."

Trichet pedig 2010 áprilisában az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának (Council on Foreign Relations, CFR) a találkozóján az egy-központból irányított világkormányzással kapcsolatban három példát említett. Az első az, hogy létrejött a G20-ak csoportja, mint a világszintű gazdasági kormányzás elsődleges fóruma miniszterek, kormányelnökök és államfők szintjén. Másodikként említést tett arról, hogy intézményesült a központi bankok elnökeinek és kormányzóinak a rendszeresen megtartott világgazdasági tanácskozása. Ezeket a BIS irányítja, mint az az elsődleges pénzhatalmi központ, amely irányítja a központi bankok világszintű kooperációját. Harmadikként pedig a Financial Stability Boardot említette, amely a feltörekvő piacgazdaságok valamennyi szereplőjét tömöríti. Trichet szerint a globális kormányzás lényege a világ pénzügyi rendszerének a rugalmassá és hatékonnyá tétele.

Az új világrend és a világkormány bevezetésével kapcsolatosan érdemes idézni a Bilderberg Csoport egyik legtekintélyesebb és ma is aktív tagjának, a 96 éves David Rockefellernek még az 1991-es Bilderberg tanácskozáson elmondott szavait:

„Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time magazinnak és más nagy publikációknak, akiknek az igazgatói részt vettek tanácskozásainkon, és csaknem 40 éven át tiszteletben tartották a diszkrécióra tett ígéretüket. Lehetetlen lett volna számunkra kidolgozni a világra vonatkozó tervünket, ha a nyilvánosság nyomása alá kerültünk volna ezekben az években. A világ ma azonban sokkal kifinomultabb, és sokkal inkább hajlandó egy világkormányzat irányába menetelni. Az intellektuális elitnek és a világ bankárainak az államok feletti szuverenitása kétségtelenül előnyösebb, mint a nemzeti önrendelkezés, amely az elmúlt évszázadokban a gyakorlat volt."

Mindezt el is fogadhatnánk, ha a világ-elit a római jog szerinti 'bonus et diligens paterfamilias' módjára, vagyis a jó gazda gondosságával irányítaná az emberiséget. Bogár László szerint a világot irányító szuperstruktúra ámokfutóvá vált. Hatalma úgy terjed, mint a rákbetegség. Ahogyan a rákos burjánzással, úgy vele sem lehet közölni, hogy az általa elpusztított civilizáció összeomlásával neki magának is vége lesz.

Ha mégis lehetne ehhez a magasságokban trónoló világ-elithez kérdéseket intézni, akkor Bogár László szerint az emberiség elvileg három választ kaphatna. Az egyik az, hogy „hogyne tudnám, hogy elpusztulok, ha már elpusztítottam a világot, de addig is átélhetem azt a mámorító érzést, hogy azt csinálok, amit akarok, zabálok belőled, és ürítek is beléd mértéktelenül, ám te szerencsétlen lúzer emberiség ezt úgysem értheted".

Bogár László szerint a második válasz az lenne, hogy „Tudom, hogy utam a semmibe visz, és szeretném is megállítani saját magam, de művem felett már én is elvesztettem az ellenőrzést, így a világ most már tehetetlenségi pályán halad az általam felidézett végzete felé."

És végül válaszolhatná Bogár László szerint ez a világ-elit azt is, hogy „Jó, egyezzünk ki a döntetlenben, és akkor ámokfutó parazita helyett megpróbálok bölcs élősködő lenni, aki mindig visszahagy annyi erőforrást a világnak, amiből az a számára hosszú távú, kényelmes kifoszthatóság állapotába tudja magát rendszeresen visszahozni."

Azért idéztünk Bogár Lászlónak 2011. november 29-én megjelent írásából, mert egyetértünk azzal a véleményével, hogy az emberi civilizáció kritikus elágazási ponthoz érkezett. Ha nem akar elpusztulni, akkor nevén kell neveznie a dolgokat, és frontálisan szembesülve, nyíltan kérdőre kell vonnia a világ tényleges urait. Ez lenne a valódi politikai korrektség. Sok mindent kell tisztelnünk, de a legkorrektebb magatartás, ha legjobban az igaz tényeket tiszteljük.

VÖRÖSBELŰ A FIDESZES NARANCS... AVAGY, A BEVÉTEL ERŐSÍTI A SZABÁLYT?

 

Hagyóék családi koalíciója a Jászságban is őrzi a „Hagyó"- mányokat: itt is a kubikosok talicskáznak kevesebbet?

Szinte nincs olyan jelentős párt, melynek képviselőit ne lehetne megtalálni a BKV botrányokról elhíresült Hagyó Miklós családjában. Amíg Hagyó Miklós az MSZP-t erősítette, édesapja (id. Hagyó Miklós) a Kisgazda Párt színeit viselte, máskor Fideszesként vagy függetlenként ült a jászberényi önkormányzatban. Ugyanakkor a kisebbik fiú, Hagyó Tamás aki a jászberényi Fidesz szervezetet és később a terézvárosi Fidelitast is vezette, 2002 és 2006 között önkormányzati képviselő volt Jászberényben, valamint a 2002-es országgyűlési választásokon 135. a Fidesz országos listáján.

A testvérek édesanyja pedig egy ideig az MDF jászberényi szervezetének alelnöki tisztségét töltötte be.

Történetünk további szereplői sem esnek messze a családtól. A család barátja Juhász Dániel (alpolgármester) korábban a FIDELITAS jászberényi szervezetének vezetője pedig, Hagyó Tamás gimnáziumi barátja, akárcsak az a Piroska Miklós, aki jelenleg a helyi Polgármesteri Kabinet Iroda vezetője. A nagyszerű összefonódást erősíti Ifj. Szatmári Zoltán személye, akinek édesapja korábban az MSZP polgármester jelöltje volt, jelenleg pedig őt választották a JVVZRT Városi Vagyonkezelő cég felügyelőbizottságnak elnöki posztjára.

Az Id. Szatmári fia tulajdonában álló cég, a LOGI-LOGÓ Kft. lehetett a kivitelezője az épülő helyi óvodacentrum tetőszerkezet munkálatainak és a teljes beruházás bonyolítás is hozzájuk került. Korábban ők nyerték el annak a fahídnak a megépítésére kiírt pályázatot is, melynek kivitelezéséért 25 millió Ft-ot kaptak, bár szakemberek szerint a híd megépítése jóval kisebb költséget igényelt. A hidat ugyan már régen tervezett megépíttetni az önkormányzat, de csak akkor vált sürgőssé, amikor a Juhász - Piroska - Ifj. Szatmári által alapított gazdasági társaság (Tri-Jász Kft) a helyi piacon kibérelt egy vendéglátó egységet, és megközelítéséhez a híd különösen hasznossá vált. A tendernyertes Kft. a pályázat kiírása előtt rövid idővel alakult, korábban építési tapasztalata nem volt. A híd nem az elfogadott tervek szerint készült el, és mintegy 10-15 Millió Ft - tal olcsóbban is meg lehetett volna építeni, állítja egy szakértői vélemény.

Zavaros a helyzet Jászberény egyik legértékesebb telkének az un. csemegetömb értékesítése, hasznosítása körül is. Megtévesztették a képviselő testület tagjait, hogy a telkek tulajdonosai már mind belegyezésüket adták az új beruházáshoz, így a képviselők is elfogadták az előterjesztést, azonban ez nem volt igaz. Az elfogadás után még a szerződés tartalmát is megváltoztatták, az eredetileg javasolt 50 Mft kötbér helyett, csupán 5 Mft szerepel a szerződésben, az építkezés fél éven túli csúszása esetén.

A telek azóta is üresen áll.

Hogyan lehetséges mindez? Talán azért, mert Juhász Dániel alpolgármester, egyben a helyi képviselő testület tagja, és ezzel párhuzamosan a Közbeszerzési Döntő és Felügyelő Bizottság elnöke. Talán azért, mert a FIDESZ többségű képviselő testület továbbra is jó barátságot ápol az MSZP-s érzelmű üzlettársaikkal.

A városatyák tagjainak névsorát böngészve, a laikus is észreveheti, hogy ugyan azon személyek voltak a tagjai Jászberény Város Önkormányzat Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságának, mint a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt. Felügyeleti Bizottságának. Tehát saját magukat ellenőrizték. Hasonló érdek összefonódások találhatók a Szent Erzsébet kórház üzemeltetői, és a vagyonkezelést ellenőrző korábbi felügyelő bizottság tagjai között is.

A jászberényi Polgármesteri Hivatalt a helyiek csak „rabosított városházának" nevezik.

Mégpedig azért, mert ha egy egyszerű polgár szeretne bejutni az intézmény vezetőihez, akkor háromszoros beléptetői rendszeren keresztül kell áthatolniuk, személy azonosságukat okmányokkal igazolniuk kell, és felveszik az adataikat, hogy mikor, ki, és milyen ügyben járult a tisztviselők elé? E szigornak bizonyára oka van; hogy vajon mi, azt döntse el ki - ki saját maga....

Ez még csak, a kezdet folytatás a következő lapszámunkban...

Szlimák Hajnalka

 Drábik János:

Leckéztetett a szervezett magánhatalom?

A főszerkesztő-helyettes kezéből durván kitépték a mikrofont és elhallgattaták a Pázmányon. Még Schiffer és Gaudi sem merte megvédeni. A katolikus egyetemen nem tudják, mi a szólásszabadság?

A magyar alkotmányozás mellőzi a szervezett magánhatalom szabályozását, ezért 2011. február 16-án elmentem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudomány Karán tartott országos konferenciára, amely az új alkotmányról szólt, és a Hallgatói Önkormányzatok szerveztek, hogy felhívjam erre a mulasztásra a figyelmet. A résztvevők között ott volt Gulyás Gergely (Fidesz), Salamon László (KDNP), Bárándy Gergely (MSZP), Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik), Schiffer András (LMP). A konferenciát vezető moderátor szerepét Jakab András, az Alkotmányjogi Tanszék docense töltötte be.

A vita elsősorban a résztvevők között folyt, és az egyes kérdésekben valamennyi résztvevő kifejtette véleményét. Az első témakört követően jeleztem, hogy kérdést szeretnék feltenni valamennyi résztvevőhöz. Bemutatkoztam, és feltettem a kérdést: Hogyan kívánja az új alkotmány szabályozni a szervezett magánhatalmat? Mivel a 'szervezett magánhatalom' kifejezés még nem ment át a köztudatba, ezért szükségesnek tartottam magyarázatként – a kérdés felvezetéseként – elmondani:

„Ma Magyarországon a hatalmi ágak megosztása szempontjából elsősorban az a meghatározó, hogy két független, elsődleges hatalom létezik. Az egyik az állam, mint szervezett közhatalom, a másik a szervezett magánhatalom. A hagyományos felosztás szerint három hatalmiágazat van: a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói. Mindhárom azonban csak a közhatalomra vonatkozik és annak az alrendszereit alkotja. Az államhatalom valódi ellensúlya a mai Magyarországon a szervezett magánhatalom.”

Amikor ideértem, fel akartam olvasni egy papírról Carrol Quigley, főáramlathoz tartozó neves amerikai történész két mondatát arról, hogy mi a szervezett magánhatalom világstratégiája. Ekkor Jakab András moderátor lejött a dobogóról, s kirántotta a kezemből a mikrofont azzal a felkiáltással: „Nem engedem meg kiselőadás tartását!” Szándékom az volt, hogy a nem eléggé közismert 'szervezett magánhatalom' fogalmat kissé megvilágítva tegyem fel ismét a vita résztvevőinek a kérdést: Hogyan kívánja az új alkotmány szabályozni a szervezett magánhatalmat? Az érvek ereje helyett az erő érvével kellett szembesülnöm. Csak annyit mondtam, de ezt is inkább csak magamnak, hogy 'íme, ez a szólásszabadság'.

A szervezett magánhatalom alkotmányos szabályozásáról a vita egyik résztvevőjének sem volt mondanivalója. Válaszaik során valamennyien hallgattak erről a fontos kérdésről. A szervezett magánhatalom témakörét ezen a konferencián sem sikerült közéleti vita tárgyává tenni és bevinni végre legalább az egyetemi közgondolkodásba.

Másnap elolvashattam a „Kerekasztal és vitafórum a Pázmányon” címmel az interneten közzétett jegyzőkönyvet. Ebben az ismertetett incidensről nagyvonalúan csak annyi szerepel: „Az Úr (Drábik János) előadást próbált kezdeményezni, de a pázmányos moderátor lekapcsolta”. Gondosan mellőzték, hogy néhány szót azért mégiscsak elmondtam a szervezett magánhatalomról.

Miért fontos közérdek a szervezett magánhatalom alkotmányos szabályozása?

Annak vagyunk a tanúi, hogy a jelenlegi politikai elit alkotmányozása is csak a magyar pénzügyi, gazdasági, társadalmi és kulturális életet irányító egyik szervezett hatalom, a szervezett közhatalom, közkeletû nevén az államhatalom szabályozására szorítkozik. Már az 1989-es elitalkotmányozás is teljesen figyelmen kívül hagyta a szervezett magánhatalom szabályozását, mûködésének összekapcsolását a társadalmi felelősséggel, a közjó és a közérdek szolgálatával. Ezért a szervezett magánhatalom könnyedén tudta kisajátítani a maga számára a magyar nemzet által létrehozott, és a közérdek szolgálatára rendelt nemzeti vagyont, valamint az állam monetáris hatáskörét. A szervezett magánhatalom megszerezte a kulturális élet feletti hegemóniát, beleértve a véleményhatalom intézményeinek ellenőrzését. Mivel a vagyon hatalom, a szervezett magánhatalom magyarországi és nemzetközi struktúrái a közvagyon magánvagyonná alakításával megfosztották a magyar nemzetet, mint közösséget, érdekérvényesítési képességének az anyagi bázisától.

A szervezett magánhatalmat nem könnyû beazonosítani, mivel legfőbb mûködési elve az, hogy nem is létezik. Mindig valamilyen maszkot visel, s valamilyen álcázó fedőszervezet mögé rejtőzik. Ezt rejtőzködő és nemzetközileg is megszerveződött magánhatalmat arról lehet felismerni, hogy mindenütt kétpólusú társadalom létrehozására törekszik. Világstratégiája végrehajtásához szerteágazó hálózatot épített ki. Eszmerendszere, a liberalizmus egy elfajult dekadens változata, amelyben a pénzvagyonnal rendelkezők számára a szabadság a mások szabadságával való visszaélés korlátlan szabadságává degenerálódik. Ennek előfeltétele az, hogy a pénzügyi, a gazdasági és a véleményhatalom – az ellenőrzés alatt nem álló – szervezett magánhatalom világot behálózó struktúráinál legyen, és ne a részben még demokratikus kontroll alatt álló közhatalmi szervezeteknél, a nemzetállamoknál.

A szervezett magánhatalom nem az értéktermelő munkán alapuló gazdasági egyenjogúságot és esélyegyenlőséget, vagyis a társadalom többségének az érdekeit képviseli. Ez hatalom a pénzrendszert kisajátító, és kamatmechanizmussal mûködtető pénz és korporációs oligarchia – egy létszámát tekintve elenyésző kisebbség – ellenőrizetlen hatalmát testesíti meg. Az általa kialakított és globalizálódott pénzuralmi világrendben a társadalom többsége kamatjáradék formájában évről évre hatalmas privátadót fizet a pénz szervezett magánhatalmával rendelkező érdekcsoportoknak. A globális hatalmi elitnek a magyar emberek 2010-ben 2321 milliárd forint (11,6 milliárd dollár) privát-adót fizettek adósságszolgálat és kamatok formájában.

A szervezett magánhatalom magyarországi hálózata a magyar választók többségének akaratát képviselő demokratikus kormányt is legyőzendő riválisnak tekinti. Ezért – nem riadva vissza az alantas eszközöktől és módszerektől sem – folyamatosan a lejáratására és a gyengítésére törekszik. A szervezett magánhatalom hegemóniája alatt mûködő tömegtájékoztatási intézmények hisztérikusan támadják a közhatalom jogosítványait, és  félelmet keltenek a demokratikus állammal és a nemzeti kormánnyal szemben. A pénzuralmi világrendet és annak hazai globalista haszonélvezőit kiszolgáló tömegtájékoztatás tudatosan egybemossa az egykori pártállami nomenklatúra által vezetett kommunista államot, a demokratikusan legitimált és ellenőrzött állammal, a társadalom többségének érdekeit egyedül képviselő közhatalommal.

A szervezett magánhatalom tulajdonában, illetve szolgálatában álló tömegtájékoztatási intézmények átértelmezték a magyar társadalom számára a demokráciát. Az a demokrata, aki a nemzetközi pénzkartell globálisan szervezett magánhatalmának az alapjához – a kamatmechanizmussal mûködtetett hitelpénz-rendszeréhez – nem nyúl hozzá. Ez a privatizált, s így a gátlástalan magánérdekek ellenőrzése alá került pénzrendszer a magyar társadalom eladósodásának és elszegényedésének a legfőbb okozója. A pénzuralmi világrendnek ezt a hatalmi gazdaságát a szervezett magánhatalom szolgálatában álló véleményformálók (politológusok, szakértők, újságírók) még mindig piacgazdaságnak nevezik, holott ez a rendszer ténylegesen a gazdasági esélyegyenlőségen nyugvó piacgazdaság ellentéte, hasonlóan másik ellentétéhez, a kommunista diktatúra tervgazdaságához.

A degenerálódott reáldemokrácia valójában csak a tömegek ellenőrzését szolgáló uralmi-ellenőrzési rendszernek a fedőneve. Ma már természetesnek tûnik, hogy a helyi politikai vezetők mind a kormányzati pozícióban, mind ún. ellenzékként, arra vannak kényszerítve, hogy szorosan együttmûködjenek, sőt versengjenek a globális érdekek kiszolgálásában. A lincolni elv: a „nép kormánya, a nép által a népért” átalakult egy szoros pórázon tartott hatalomgyakorlássá, ahol a véleményhatalom intézményei naponta mossák a globális pénzügyi hatalmi elit érdekeinek megfelelően a tömegek agyát. A mai csúcstechnológia, az internet-korszak, a kábeltévé-gyarmatosítás olyan láthatatlan hatalmat jelent, amely egész nemzeteket és országokat alakít át a transznacionális pénzimpérium szervilis alattvalóivá. A szervezett magánhatalom mindezt megteheti, mert az ő magánmonopóliumát alkotják az alapvető gazdasági, pénzügyi, politikai, tömegtájékoztatási technológiák, a monetáris felségjogok, a katonai és társadalomlélektani tényezők.

Elgondolkodtató, hogy ez a globális, nemzetek-feletti pénzimpérium az emberek túlnyomó többsége számára továbbra is láthatatlan. De nemcsak azért nem látszik, mert maszkot és jelmezt visel az általa létrehozott kulissza demokráciában, hanem azért is, mert nincs megnevezhető és lokalizálható világközpontja. Ez a nemzetek feletti pénzimpérium – korunk egyetlen szuperhatalma – ugyanis mindenütt jelen van egyidejûleg, és ezért nincs is ilyen formális központra szüksége. A pénzimpérium láthatatlanságában kulcsszerepet játszik az informatika és elektronika, amely rejtőzködve is biztosítja számára a hatékony mûködés feltételeit.

Ezt a rejtőzködést szolgálja az is, hogy bonyolulttá vált világunkban a komplex problémák megoldásához nehéz megtalálni a szükséges információkat. Olyan óriási mennyiségben áll rendelkezésre információ, hogy rendkívül nehéz eljutni a valóban fontos ismeretekhez. Ez gyakran vezet a hiábavalóság érzéséhez és a túl gyors önfeladáshoz. A nemzetek feletti pénzimpérium hatékonyan használja a közvélemény befolyásolására a bevált társadalomlélektani technikákat. Ezek egyrészt ahhoz a tévképzethez vezetnek, hogy a globális hatalmi elit uralmi struktúrái sokkal erősebbnek, másrészt az uralmuk alatt élő közösségek pedig sokkal gyengébbeknek tûnnek, mint amilyenek valójában. Ebben a lélektani háborúban az emberiség jelentős része reményvesztetté válik, és a félelem által kiváltott depresszió következményeként túl hamar kapitulál. Ma már láthatjuk, hogy mit tud a globális hatalmi elit az emberiségnek felajánlani: rendőrállamot, totális megfigyelést, kötelező oltásokat, beépített mikrochipeket, az alkotmányos kormányzás felfüggesztését, újabb és újabb konfliktusokat, kisebb és nagyobb háborúkat.

A szervezett magánhatalomnak van világstratégiai mesterterve. Ez az emberiség ellenőrzését célozza. Már a néhai Carrol Quigley, a Harward, a Princeton és Georgetown egyetem tanára, a hivatalos főáramlatú történetírás reprezentánsa, aki a legtekintélyesebb pénzdinasztiák magánarchívumait is kutathatta több éven keresztül, felismerte mindezt. Befejezve a magánarchívumokban végzett kutatómunkáját, közreadta „Tragédia és remény” címû munkáját, amelynek a 324. oldalán többek között ezt írta:

„A pénztőke hatalmasainak messze tekintő célja nem kevesebb, mint a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő irányítása, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét, és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon ellenőriznék, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak. (…)”

Carrol Quigley a globális hatalmi elit bizalmi emberének számított, és könyvének címe azt jelenti, hogy az az egész emberiség tragédiája, ha nem követi önként ezt a világprogramot. A civilizációt csak az mentheti meg – ez az emberiség reménye –, ha az emberek elfogadják, hogy pénzuralmi eszközökkel irányítsák őket, és ezt az uralmi rendet a nemzetközi pénzkartell struktúrái feudális módon ellenőrizhessék, összhangban azokkal a döntésekkel, amelyeket a Bilderberg Csoport, a Trilaterális Bizottság, a Külkapcsolatok Tanácsa, a Királyi Külügyi Intézet és más gondosan álcázott magánszervezetnek az évente rendszeresen megtartott találkozóin fogadnak el.

A szervezett közhatalom egyelőre a demokratikus formák betartásával, de a lakosság érdemi döntéshozatalból való tényleges kizárásával mûködik. Ezzel szemben a szervezett magánhatalom a demokratikus formákat sem tartja be. Mivel hatalma a magánpénzrendszer irányításán és monopolhelyzetén alapszik, ezért hatalomgyakorlására az autokratikus, sőt gyakran még a maszkot is levető diktatórikus módszerek a jellemzők. Mindezek azonban gondosan el vannak rejtve az arctalan pénzviszonyokba, hogy az uralom alá vetett lakosság ne ismerhesse meg valódi urait, akik a hatalmat önző magánérdekeik szolgálatában gyakorolják felette. A közhatalom kénytelen négyéves kormányzati ciklusokban gondolkodni. A szervezett magánhatalom struktúrái hosszútávra tervezhetnek, mert stratégiai programjaikat nem kell választási ciklusokhoz igazítani. A bankok és a nagyvállalatok tulajdonosait, igazgatóit és vezetőit nem a lakosság választja demokratikus szabályok szerint, ezért nem is tartoznak felelősséggel a népnek. Cselekvésüket egyetlen dimenzió, a profit és a kamatjövedelem növelése határozza meg. Ennek rendelik alá a társadalom egészének szükségleteit és érdekeit.

A szervezett magánhatalom a XXI. században már nyíltan át akar térni az új világrend bevezetésére. A kibontakozó világkormányzat nemcsak azt akarja az alullévőktől, hogy általa kijelölt módon viselkedjenek, de arra is törekszik, hogy az alattvalókká átalakított emberek az általa meghatározott módon gondolkodjanak. Mivel a szervezett magánhatalomnak nincs saját hadserege, a történelem során lehetőleg mindig a geopolitikailag létező – területhez kötött – államok hadseregeit és gazdasági erőforrásait használta saját világstratégiája végrehajtására. A globális hatalmi elit arra törekedett, hogy az ő szolgálatában álló nagyhatalmak (ma elsősorban az Egyesült Államok és szövetségesei) a béke, a társadalmi igazságosság, a demokrácia, az emberi jogok és politikai szabadságjogok védelmezőinek látszódjanak. Az emberiséget arra idomítják, hogy elhiggye: a jelenlegi kamatmechanizmussal mûködtetett magánpénz-rendszer az egyetlen életképes rendszer, és hogy az emberiségnek nincs más választása. A pénzuralmi világrend szabályai azonban kártyajáték szabályok, és a hazárd póker helyett lehet ultizni, kanasztázni, vagy bridzsezni is. A szervezett magánhatalom képviselői következetesen tagadják, amit ma már olyan kiváló tudósok is bebizonyítottak, mint Silvio Gesell vagy Milton Friedmann, hogy a felesleges kamatrendszer kizárásával, valamint a magán-ellenőrzés alatt álló központi bankok nélkül is mûködtethető a pénzrendszer. Ténylegesen az a helyzet, hogy a közérdek és a közjó szolgálatában álló szervezett közhatalom, a szuverén állam hatékonyabban és olcsóbban tudná mûködtetni a pénzrendszert, ha visszavenné saját hatáskörébe a monetáris felségjogokat.

A világgazdaság mint globális korporáció

Ezt a pedofil buzit keresték a migrámsok , őt akarták likvidálni , de nem találták így szörnyen begurultak , már elég lett volna egy bankár is , hogy kioltsák az életét , de az sem volt a közelbe , így aztán válpgatás nélkül likvidáltak mindenkit akit értek , hogy tudják meg a franciák is milyen az mikor kibombázzák otthonaikból az arab népet !!!

Vajon ki a terrorista ????? Az aki kibombázta ezeket az embereket , és így neki mentek a vakvilágnak , és közben fel ébredtek , hogy e gazemberek tették őket földönfutóvá , és még nem is nevezhetik őket terroristának , mert csak az a terrorista aki őket vissza mer terrorizálni !!!

Na terrorista buzik Európára terrorizáltátok az arab világot , megérdemlitek , hogy ezek az emberkék elűzzenek földjeitekről !!!

A magát gondosan álcázó nemzetek feletti pénzimpérium – a szervezett magánhatalom legmagasabb szerveződési formája – úgy mûködik, mint egy globális korporáció, mintha az egész világgazdaság egy óriási multinacionális nagyvállalat lenne. A globális korporáció tulajdonosai – Daniel Rothkopf egyetemi tanár 2010-ben megjelent 'Superclass' címû munkájában mintegy háromszáz dinasztiára és hatezer főre tette létszámukat – a szupergazdag pénzvagyon-tulajdonosok. Valamennyien jól ismerik egymást, és a világ pénzrendszerére és gazdaságára vonatkozó hosszútávú stratégiai döntéseket ők hozzák meg az elérendő célok és alkalmazandó módszerek kijelölésével.

A globális korporáció igazgatóinak az univerzális hatáskörû nemzetközi szervezetek irányítói tekinthetőek. E szervezetekhez tartozik az ENSZ és szakosított intézményei, a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, a NATO, az Európai Unió, a NAFTA, továbbá a világstratégia részleteit kidolgozó CFR-hálózat (Külkapcsolatok Tanácsa nevû szervezet), a fejlett ipari térségek koordinációját ellátó Trilaterális Bizottság, a világ-elit tájékoztatását és kapcsolattartását szolgáló Bilderberg Csoport, vagy az olyan rendszeresen megtartott találkozók, konferenciák, mint amilyen a Davosi Világgazdasági Fórum. Az Európai Unió formális vezető és döntéshozó testületeit – Bizottság, Tanács, Parlament – számos olyan magántestület irányítja érdemben, mint amilyen például a European Round Table of Industrialists (Nagyiparosok Európai Kerekasztala) vagy a The Financial Services Roundtable (Pénzügyi Szolgáltatások Kerekasztala). Egyre erősebb az ugyancsak magánérdekeket érvényesítő hivatásos lobbizó csoportok befolyása is.

Ez csak nagyon hézagos felsorolás. Fontossága miatt azonban célszerû még utalni a különböző kapcsolati-hálókra, amelyek a nemzetközi tömegtájékoztatást irányítják, és a hegemóniájuk alatt tartják a globális kulturális szférát. (Vallási, egyházi szervezetek, NGO-k, a különböző irányzatú szabadkőmûves nagypáholyok, zárt társaságok stb.)

A globális korporáció menedzserei pedig az egyes államok kormányzatát irányító politikusok. ők a fentebb megjelölt struktúrák operatív vezetői. Az ő feladatuk már a végrehajtás. Tulajdonosként a szupergazdag pénzdinasztiák tagjai hozzák meg a stratégiai döntéseket. Az igazgatótanács tagjaiként a legfontosabb nemzetközi szervezetek irányítói képviselik a tulajdonosok döntéseit a pénzimpérium globális szervezeteinél. A globális korporáció menedzsereiként pedig, az egyes kormányok mint kötelességtudó, szorgos menedzserek, hajtják végre a tulajdonosok döntéseit az igazgatótanács felügyelete alatt.

Így tekintve az Európai Unió is valójában kettős-természetű mert csak részben képviseli az Európai Unióba tömörült államok és népek közös érdekeit. Aki közelebbről szemügyre veszi az EU tevékenységét, szembesül azzal, hogy elsősorban a globális hatalmi elit érdekeinek képviselője, az ő döntéseinek végrehajtója és végrehajtatója. Ezért is volt lehetséges, hogy a sajtószabadság ürügyén egyes EU-s szervek – a magyarországi kozmopolita, komprádor és kollaboráns érdekcsoportok kezdeményezésére – hisztérikus támadást intézzenek az ellen a magyar kormány ellen, amely a közérdek szolgálatában általános normává akarta tenni a tömegtájékoztatásban a kiegyensúlyozottság fontos, közérdeket és közerkölcsöt szolgáló követelményét. Az Európai Unió ezt a követelményt emberjogi alapértéket sértőnek minősítette, amely korlátozza a szólás- és sajtószabadságot. Valójában egy alacsonyabb rendû követelmény védelmére kelt, hiszen a kiegyensúlyozottság követelményének gyengítése vagy mellőzése, lehetővé teszi a sajtószabadsággal visszaélés szabadságát. Azok, akik hozzáférhetnek a tömegtájékoztatási eszközökhöz, tetszés szerint állíthatnak valótlanságot, sértegethetnek, rágalmazhatnak, a felelősségvállalás és a felelősségrevonás mellőzésével. A szabadságot az Európai Unió ultra-liberálisai ezúttal is összekeverték a szabadsággal való visszaélés szabadságával.

(A cikk teljes szövege a Leleplező 2011/1  számában olvasható, illetve megrendelhető a lenti elérhetőségeken)

 Tőke Péter: Felénk, az EU-ban is dőlhet a dominó...

Helyre tenni a sztárolt ,,szent teheneket”! Vizsgálatot a neoliberális művészi lobbiknak osztott pénzekről! Megúsztunk, hogy 4 milliárddal kifosszák a magyar népet?

(Részletek a cikkből:)

Kudarba fulladt a magyar nép újabb kifosztása? (avagy szélhámoskodás az Aranyvonat elrabolt zsidó kincseivel)

Észrevehették, hogy semmiféle utalás sem hangzott el eddigi fejtegetésemben bizonyos etnikummal szemben. A következő téma miatt sajnos ez elkerülhetetlen. Ám nehogy antiszemitizmussal vagy holokauszttagadással vádolhassanak, sőt egy bianco felmentést kaphassak, e számban leközlöm, hogyan írja meg a közelkeleti háborúban Izrael fantasztikus győzelmét egy zsidó harcos, izraelita író dicsőítve hős népét. (Ezt a részletet nem merte a könyvében megjelentetni a kiadója.) Közöljük, hogy Schmidhuber német tábornokot, az elsőt hamarosan magas posztumusz kitüntetésben részesíti Izrael, mert Budapest ostrománál a zsidó gettót lemészárolni akaró nyilasok és SS-katonák közé lövetett és szétkergette őket.

További jópontokat érdemlek azért is, mert a Leleplező korábbi számaiban elemző kutató cikkünkben közöltük: igenis volt holokauszt, tervszerűen semmisítettek meg több milliónyi zsidót, s egy részüket gázkamrákban, krematóriumokban. Ugye bianco megkaptam, hogy nem vagyok antiszemita. Egyetért velem, Szalai Annamária, kedves? Merhetem szóba hozni a következő nagyon cikis témát?

Nos, ez is a holokauszthoz tartozik, pontosabban a II. világháború végén az Aranyvonattal külföldre vitt magyar aranykészlet és a zsidó családoktól elrabolt műkincsekkel kapcsolatos. Tagadhatatlan, hogy e mai értékben számolva több mint kétmilliárd dollár értékű nagyrészt zsidó vagyont elvitték, aztán jó részét a német, majd az amerikai katonák megdézsmálták. Visszaszolgáltatásukra nemzetközi és államközi egyezmények születtek, a kártérítés több lépcsőben megtörtént. Persze nem minden érintettet kielégítően, s perek is folytak, folynak. A jogosságuk azonban a legtöbb esetben megkérdőjelezhető. Ezekre nem is térnék ki, hiszen hietetlenül nagy irodalma van.

Más ok miatt téma. Drábik János főszerkesztő-helyettes kollégám a minap kint járt az USA-ban és Kanadában, előadásokat tartott a magyar emigráció közösségeinek. ők tettek fel egy sor kérdést, kérve, hogy továbbítsuk. Ezt itt és most megteszem.

– Igaz-e, hogy az Aranyvonattal külföldre rabolt zsidó kincsek tulajdonosainak kártalanítása ellenére rá akarták kényszeríteni magyar államot, hogy az Aranyvonat teljes értékét kártérítésként újra kifizessék egy lobbinak az adófizetők pénzéből?

– Igaz-e, Sólyom László exköztársasági elnök úr, hogy ön teljes tekintélyét bedobva megpróbálta ezt keresztül vinni, és szinte Herkulesként harcolt érte?

– Igaz-e, Surányi György exnemzeti bankelnök úr, hogy ön bedobva minden monetáris zsenialitását, elő akarta, s állítólag elő is tudta volna varázsolni ezt a nagyjából nyolcszázmilliárd forintnyi összeget, hogy kifizethessék?

– Tudta-e ön, Sólyom és Surányi úr, hogy a magyar néptől ellopandó négymiliárd dollár duplája az Aranyvonat átszámított teljes értékének, amit az 1945-ös akkori 200 millió dollárról 1999-2000 tájékán 2 milliárdra szoroztak fel, beszámítva még a magyar állam aranykészletét is, ami nem a zsidók elrabolt vagyona volt?

– Igaz-e, hogy ez a hatalmas kártérítési lufi azért pukkadt ki, mert az ügy amerikai tudományos kutatója, Kenneth D. Alford akkoriban, 1999 decemberében Patrubány Miklós, az MVSZ alelnöke meghívására épp Budapesten járt, és erről a témáról tartott minden sunyi mesterkedést leleplező előadást, s ezt a nemzetközi hírügynökségek is világgá kürtölték?

Madeleine Albright: Magyarország nem felel az Aranyvonatért

– Tudják-e önök és névtelen társaik azt, hogy Madeleine Albright, az USA külügyminisztere a nagy nézettségű History Channel tévécsatornán leadott húsz részes sorozatában többször is kifejtette, hogy az Aranyvonattal külföldre vitt holokausztkincsek jelentős részét az amerikai hadsereg lopta el, másik számottevő részét elárverezték a New York-i tőzsdén, a többit pedig megkapták külföldi zsidó szervezetek, ezért a magyar állam semmilyen formában sem felel?

– Tudják-e önök, hogy az ügyet megtorpedózó Patrubány Miklós előzőleg a meghurcolt, deportált zsidók alvó számláit kutatta Svájcban, és nyilván nem önök, de valakik úgy lejáratták, majdnem teljesen tönkretették, s talán életben sem maradhatott volna, ha a helvét ország elnöke és külügyminisztere személyesen nem jár közben az érdekében?

– Tudják-e önök, hogy az 1999-es Alford általi leleplezést követően Patrubányt elnökké választották (a javasolt Boross Péter helyett), s azóta – főleg a négymilliárd dolláros csalás megakadályozása miatt – nem kap semmilyen állami támogatást a Magyarok Világszövetsége?

– Azt már önök tényleg nem tudhatják, hogy Mr. Alford később, az Aranyvonat dokumentációja titkosításának feloldása után betekintett az iratokba, és hihetetlenül precíz leltárt talált. Minden egyes elrabolt zsidó festmény, arany és ezüst műtárgy stb. egy sorszámot kapott és ennek alapján az is megállapítható lett, hogy mennyi a reális értékük, felkutathatták, hogy hová kerültek stb.

Úgy gondolom, hogy a nezetközi zsidó szervezetek és a külföldi, főleg amerikai és izraeli politikusok az ügyben korrektül jártak el, és megvetik a holokauszt drámából nyerészkedni, arról újabb kóbőrt lehúzni akaró pénzéhes hittestvéreiket. Az amerikai kormány kifizette a reálisan járó kártérítést és azt megkapták azok, akiket megilletett. Így alaptalan a MÁV és minden más Magyarország elleni per is. Mint ahogy az Alkotmánybíróságunknak is törölnie kell azt a rendszerváltás után hozott felháborító döntését, miszerint minden kárért örök időkig a Magyar Állam felel. (Mellesleg ebben Ausztria illetékesebb, mivel előbb oda adtak vissza sok mindent, mert a Rákosi-féle Magyarország elsikkasztotta volna.)

Szándékosan csak kérdeztem, bár sok dokumentum is fel lett kínálva, a részletekbe nem kívántam belemenni. Ez egy parlamenti vizsgáló bizottság, vagy Budai Gyula dolga. Ám az a négymilliárd dollár, amit Surányi állítólag elővarázsolt volna, nem hagy nyugodni. Átszámítva az a nyolcszázmilliárd forint nagyon kellene most a Fidesz kormány mozgásterének növeléséhez, a 2013-as és a 2014-es kamatfizetéséhez és adósságtörlesztéséhez. Épp ezért ezúton arra kérem Járai Zsigmondot, az MNB felügyelő bizottságának elnökét, hogy indítson a banknál belső vizsgálatot a négymilliárd dollár ügyében. Honnan lehetett volna előteremteni, hová lett az a pénz, egyáltalán van-e jogköre a mindenkori elnököknek ilyen ellenőrizetlen, ki tudja hova elkönyvelhető hatalmas összegek feletti rendelkezésre, esetleges külföldi bankokban ,,elrejtésre”?

Úgy gondolom, hogy egy ilyen léptékű fondorlatos holokausztcsalás, ha azt valóban kitervelték, igencsak sérti az áldozatok emlékét. Ezért – előrebocsátva azt, hogy a magam részéről kétlem, hogy Surányi és Sólyom önként és dalolva csak úgy asszisztált volna ehhez a mocskos ügyhöz – az európai zsidó szervezetnek, de Izrael államnak is követelnie, segítenie kellene az ügy kivizsgálását és a szélhámosságot háttérből kitervelő személyek leleplezését.

A ,,szent tehenek” trónfosztás

A címlapon feltettem egy kérdést: Eltakarítható a liberális mocsok? A válasz: igen! Ám csak törvényesen, megfelelő, szakszerűen folytatott vizsgálat eredménye után. Az alcímben az is ott van: ,,Csak a valós érdemeikért díjazni a szent teheneket!”Aki a mozaik képen látható, az a filozófusok botrányának főszereplője. Sokan talán eme összerakott puzzle változatban is felismerik. Szerintünk ő tényleg nagy filozófus, és nem egy pénzéhes, korrupt csaló. A vizsgálat kideríti majd, hogy mennyire érintett.

Azért választottuk őt, mert egyben egy liberális szimbólum is. Az ő neve, mint ahogy Konrád Györgyé, Eszterházy Péteré, Paul Lendvaié és társaiké is, jelképe egy korszaknak.  (Lendvai itt csaknem kakukktojás, hiszen Ausztriában média-vezérürü és talán csak állambiztonsági ügynöki jelentéseiben író, mint a Látogatós Konrád, vagy Eszterházy, akinek el sem kell olvasni új műveit, csak azt mondani: Húúú, azannyát!) Ez a húszéves neoliberális éra tavaly lezárult, a maiba már nem illenek bele, mert most már ki merjük mondani: nem szeretjük a „szent teheneket”. Rá kell jönnünk, hogy a nemzeti oldalon is vannak tehetségek, nagy művészek, csak nem hagyták kibontakozni őket, nem lettek agyonsztárolva. Joggal írta előző számunkban Pákh Imre, a Munkácsy-festmények nagy gyűjtője és a Munkácsy-kiállítások vezéralakja, hogy eljött az ideje a kulturális rendszerváltásnak. Igen. Eljött. És véget kell vetni annak, hogy egyes írók és költők nyernek el minden támogatást, és ők kapják az egymásnak írott, kis példányszámban sem eladható gyenge művekért a nagy pénzeket. Az átkosban Aczél György válogatta ki és hagyta futtatni őket, utána meg a neoliberális brancs. Csaknem ugyanazokat. Mintha semmi sem változott volna.

Érdemes megnézni a névsorokat, kik szerepelnek rajta. Az, hogy kik kapták a leértékelődött kitüntetéseket, díjakat, amelyek egyben minősítik az odaítélőit is. Kossuth-díj az is, amit Rákosi Mátyás adott, s az is, amit Kádár, Göncz, vagy Sólyom. A többiről nem is  beszélve.

Csiribí, csiribá, a száz milla oda má!

Ugyancsak érdemes megnézni kik nyertek el támogatásokat és miért mindig az a szűk, belterjes kör? Ügyesen bűvészkedett az állami százmiliókkal a filmszakma elitje is. Ha élne a bűvész Rodolfó, még ő is megirigyelné az egyik-másik szent tehenet: ,,Tessék nézni a kezemet! Csiribí, csiribááá, a száz milla oda máááá!” Micsoda kollektív gágogás fogadta Andi Wajna biztosi kinevezését. Nagyon gazdag, nem lehet neki baksist visszaosztani, nem művészeti sógor-koma, a szakmához is ért és világszerte ismert neve is van. Azt biztosra vehetik, hogy az ő filmszakba-beli országlása idején a szent tehén pereputtyok nem fognak néhány száz mozinézőt sem hozó filmeket rendezni. Egy Budai Gyula-féle vizsgálat érdekes dolgokat tárna fel.

Visszatérve a szellemi ,,szent tehenekhez” itt az ideje, hogy Konrád György helyett, aki állítólag fél itthon és szívesebben él Németországban, vagy Eszterházy Péter helyett, aki pocsondiázta a magyarokat, nemzetiek, hazájukat szerető, ahhoz hű írók, költők lennének az elismertek, s kapnának kiemelkedő megbecsülést.

Ide kívánkozik egy kiemelés Csurka István mostani számunkban olvasható cikkéből:

A leszerepelt tábornokok helyébe újakat neveznek ki.

Konrád György generalisszimusz mégis marad itthon, Göncz tatával sem íratnak alá újabb aláíróívet, úgysem érti már, miről van szó, és a női hadosztályt vezénylő élemedett szüfrazsett – civilben filozófusnő – kilép az Akadémia Filozófiai Intézetéből, mert nagynak találja az ottani korrupciót.

Jönnek az új fiúk és az új lányok.

Új fegyverekre, új érvelésre és sokkal nagyobb fenyegetésre is szükségük van.

Valószínűleg belátták, hogy nem voltak elég alattomosak és sok régi, 18-20 éve bevált aknát használtak.

Új elaknásításra készülnek.

Soros ebben segíteni fog…

Én kétlem. A levitézlett figurák már használhatatlanok.

Visszatérve a szellemi szent tehenek bírálatához, az esélyegyenlőséget és a valódi tehetségeket támogató elvnek kellene érvényesülnie az egyéb művészeti ágakban, területeken is. A Fidesz-kormány is így gondolja ezt. Andy Wajna kormánybiztossá kinevezése jelzés értékű is, egyben a fent leírt az új szellemet tükrözi. Nem a brancs, a lobbikör lekent filmtervei, hanem a művészileg is értékes, vagy nagy nézettségre számítható, piacképes alkotások kerülnek megvalósításra.

Szó van arról, hogy a tudományos akadémiához hasonlóan szerveződik majd egy művészeti akadémia is. Így az eddig mellőzött írók, költők, festők, szobrászok, zenészek is bekerülhetnek egy színvonalas, tudósokéhoz hasonló közösségbe.

(A cikk tejes terjedelemben, az észak-afrikai és az EU-t is fenyegető dominódőléssel az honlapon megrendelhető, és újságárúsoknál kapható 2011 / 1  számunkban olvasható.)

_____________________

 Tőke Péter: A dollár és a vazallus euró alkonya

Kitolni minél későbbre az európai közös pénzhez való csatlakozást, mert mire eljönne az ideje, már a süllyesztőbe kerülhet.

Dermesztő jóslat: darabokra hullhat az eurózóna

Szerencsére Magyarország nagyon távol van az eurótól

Néhány éve azon kevesek egyike voltam, aki több cikket is írtak arról, hogy egyáltalán nem jó nekünk, ha áttérünk az euróra. Tettem ezt azért, mert akkoriban a hitelezőink és az országunkat pénzügyileg markában tartó globalista háttérhatalom 320-350 forint/eurós árfolyamot ,,irányzott elő” az átváltásra. Ez azt jelentette volna, hogy minden magyar dolgozó munkáját leértékelték volna majdnem negyven százalékkal. És nemcsak a dolgozókét, A nyugdíjasok nyugdíját, az ingatlanok és a magánvagyonok, s temészetesen a magyar vagyonok értékét is. Újabb hatalmas érvágás lett volna az amúgy is kifosztott, eladósított hazánkon. Akkor, a tomboló és uralkodó neoliberális korszakban ez volt a módi. Szavaim, hiába írtuk le néhányan, marginalizálva lettenk, legyintettek rá, csak a globalizációt irányító háttérhatalom lakájainak számító pénzügyi és közgazdasági liberális szent tehenek diktátumai érvényesültek.

Ma a pénzügyi szabadságharcunk idején más a helyzet. A szent tehenek egy része kijózanodott, és más tekintélyes szakértők is kezdenek rájönni, a válság megmutatta: rossz ez a spekuláns, uzsorás lufikapitalizmus, a neoliberális világrendszert valami másnak kell felváltania. Orbán Viktor ma még csaknem kakukktojás a ,,maradi agymosottak” között. A csőd szélén tántorgó déli EU-tagállamok elitje is keresi a kiutat – abból a csapdából, amibe belerángatták. Ne felejtsük el: az egész EU, majd az ebből kialakítandó Európai Egyesült Államok ötlete is a háttérhatalomtól ered. Nekik ugyanis az lenne a jó, ha nemzetekből helyi folklórok lennének, és a spekuláns tőke még szabadabban, nemzeti korlátoktól mentesen garázdálkodhatna. Most nem akarok ennek az orvelli világnak sem az előnyeivel, sem a hátrányaival, főleg a gazdaságával nem, csak a pénzével. A pénz ugyanis a minden. A pénz és annak birtokosai uralkodnak. A többi mind csak demokratikus színjáték báb, vagy olyan tökösebb figurákkal, amilyen Orbán Viktor is.

A sátán gyermekei milliókat ölnek a sátán 

dicsőségére , saját népüket terrorizálják

9/11

Jelen összeállításom csak egy kóstoló abból, hogy nem vagyok egyedül, egyre többen ismerik fel, hogy rossz a ránk eröltetett jövőkép. És tudják ezt a szorgalmazói is. Hiszen ők a nagy játékosok, akik már régen eltervezték, hogy az egész világot megcsapolják azzal, ha a dollárt ,,bedöntik”. Összeomlásával mindenki nagyon sokat veszít, mert egy FED által gátlástalanul és fedezet nélkül nyoktatott papír, akkor semmit sem, vagy csak nagyon keveset ér majd. Ja persze, az olaj a fedezete: ma még. Kitalálták a jövő nemzetközi pénzét, az amerót, verettek is belőle arany százdollárosokat mutatóba, vagy inkább csaliba. De az amerón is vacillálnak. Még nekik sem tetszik igazán.

Az is olyan játékpénz, mint a dollár, nincs mögötte termelés, értéktöbblet előállítás, arany ingatlan vagy egyéb, amit be lehetne számítani.

Kína, amely a legnagyobb dollár-többlettel rendelkezik, azért keményen megdolgozott, nagyon dühös lenne, ha a globalista hatalmasságok kiszúrnának vele. Az USA másik fő hitelezője, Japán sem tűrné el.

Csak nem képzelik, uraim, hogy ők tétlenül, kézzel malmozva várnak? Hogy miként és hogyan fognak védekezni, azt még nem tudni, de ha az ember odafigyel az olyan nemzetközi hírmorzsákra, amelyeket itthon, s talán az EU-ban is elhallgatnak, akkor felsejlik valami más. Ázsia szervezkedik, összeszűri a levet az oroszokkal. Feltűnt önöknek, hogy Putyin kevesebbet villog a médiában? Tudják-e, hogy keményen dolgozik, ellátogat a fontosabb oroszországi, még a legtávolabbi szibériai támaszpontokra is? És az a csillagháborús program, amely Reagan elnök korában padlóra küldte a Szovjetuniót, most szép csendben folytatódik, és az oroszok kezdenek élre törni benne? Mit gondolnak, mit jelent az, hogy Medvegyev elnök a legutóbbi kínai látogatása során egyebek közt egy olyan fura megállapodást is kötött, miszerint a közeljövőben az orosz iskolákban a kínai nyelvtanulás, a kínaiakban pedig az orosz kerül bevezetésre – és nem az angol. Ijesztő perpektíva, ugye?

Szeretek egyszerűen fogalazni: az EU jövője Oroszország és a vele kialakítható minél szélesebb kör kapcsolata lesz, mert az USA ejt bennünket. Nekünk, magyaroknak nagyon kínos, hogy Oroszországgal elrontottunk sok mindent, de Kínával nagyon jó a viszonyunk, s mint jövendőbeli kínai hídfőállásnak, az orosz megítélésünk is sokat javul, sőt tiszteletet ébreszt majd. Nevetséges ilyen évtizedes kilátások mellett euró után sóvárogni. Leszünk mi még olyan állam, amelyikhez szívesen dörgölőznek majd az egyes pórul járt, eurót bevezetett kisebb államok.

Persze ehhez mindenekelőtt rendbe kell tenni az ország gazdaságát, csökkenteni eladósodottságát, és a nemzet igazi pénzévé tenni a forintot. Ez sok megpróbáltatással jár, de keresztül kell vinni. Akár önerőből, akár kínai segítséggel, de semmiképp se IMF és globalizációs mézesmadzagokkal. Ezért fontos a pénzügyi szabadságharc folytatása és a neoliberalizmus mindent elferőzött maradványainak fokozatos felszámolása. Orbán Viktornak fél évig, amíg az EU soros elnöke, szinte tudathasadásos állapotban olyasmiket kell szajkóznia, amit a neoliberális, ganyakvó brüsszeli méhkas elvár. Hiába igyekszik, teszi azt, amit elvárnak tőle, találkozik még az európai zsidókongresszus vezetőivel, gyanakvással fogadják, bár azt a látszatot kelti, nem hiszik el, hogy az kutyájuk kölyke. Néha nyelnek is nagyokat.

Cikkem és az összeállítást a Deesillustration.com fotógrafikáival és a Love for Life információi alapján készítettem: a dollár napjai meg vannak számlálva, az uralkodó elit még húzza az időt...

(Az összeállítás további részei a Leleplező most megjelent számában olvashatók)

Virág András: A Brzezinski-doktrína külpolitikai útvesztő lett

Irányváltás egy globális konfliktus felé

Kiszabadult a szellem a Pentagonból. Obama elnök nemzetközi politikája szinte a kiismerhetetlenségig homályos. Beszédei időnként lelkesítő, vonzó perspektívákat vetítettek a világ elé. Amikor az egyenjogú nemzetekről, a hatalmi dominanciának a nemzetközi kapcsolatokból történő kiiktatásáról és a népek szabadságáról szónokolt Berlinben, egész Európa ünnepelte őt. El kellett telni egy bizonyos időnek, míg a nemzetközi közvélemény kénytelen volt rádöbbenni arra, hogy a megváltóként várt elnöknek valójában nincs is nemzetközi politikája.

Fordulat előtt az USA külpolitikája

Kétségtelen, hogy – legalábbis a felszínen – sok tekintetben szelídülni látszik az USA politikájának Bush elnök ideje alatt megszokott agresszív karaktere, de a nagy nemzetközi konfliktusgócok mit sem veszítettek veszélypotenciáljukból, a világban meglévő feszültségek nem enyhültek. Voltak időszakok, amikor az amerikai elnök a verbalitás helyett különös, ellentmondásos gesztusokkal jelenítette meg nézeteit a világ nagy problémáival kapcsolatban. Ezek a gesztusok nem egy esetben zavart, sőt ijedelmet váltottak ki az USA szövetségeseinek köreiben. Európa több állama előtt annak rémképe jelent meg, hogy az amerikai elnök megfeledkezik az öreg földrészről, ezért aztán a diplomácia-történetben példa nélkül álló demonstratív levelekben fordultak hozzá, jelezve, hogy az európai érdekek védelme az USA számára is rendkívüli fontosságú, sőt figyelmeztették az amerikai elnököt arra, hogy béketeremtő munkája mellett sem feledkezhet meg az európai katonai biztonság szavatolásáról, konkrétan a rakétavédelmi rendszerek kelet-európai telepítéséről. Kivételes pillanatok voltak azok is, amikor Nyugat-Európa országai döbbenten állapíthatták meg, hogy Obama bármikor kész átnyúlni fejük felett, hogy titkos stratégiai egyeztetésekbe kezdjen Oroszországgal. Kiderült, hogy Obama világképe valójában egy lassított és tompított változata a Bush-féle víziónak, ugyanakkor Obama lényegesen nagyobb figyelmet fordít Moszkva politikai érzékenységére és az orosz érdekek valamilyen szintű elismerésére, mint elődje. Nyilvánvaló, hogy ez az alap – a néhány kétségtelenül megmutatkozó pozitív jel ellenére – mindenképpen elégtelen egy új amerikai nemzetközi politikai koncepció kialakításához. Obama erőtlen és karakter nélküli külpolitikájánál talán csak Hillary Clinton külügyminiszter szereplése kiábrándítóbb. Ahhoz képest, hogy milyen óriási várakozás előzte meg az Obama–Hillary Clinton páros szereplését, ma inkább az az érzése az embernek, hogy a Clinton-csapat aktivizálásának feltétele az egykori elnök feleségének külügyminiszteri kinevezése volt. Hillary amolyan tiszteletbeli nyugdíjas-álláshoz illő, visszafogott lendülettel tölti be hivatalát és csak a legjobban értesült körök rendelkeznek kompetens információval arról, hogy a felszínen bénának tűnő amerikai külpolitika mögött milyen viharos nézet-ütközések, koncepcionális viták húzódnak meg. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a világgazdaság kihívásai és a nemzetközi politikai helyzetben végbemenő intenzív változások közepette milyen irányt vesz az USA külpolitikája. Az azonban biztos, hogy Amerika nagy politikai fordulat előtt áll. Az Obama-adminisztráció nem tudott új választ megfogalmazni. Több jel utal arra, hogy az amerikai külpolitika mérsékeltebb formában alapvetően ismét a Brzezinski által kidolgozott stratégiára alapozza tevékenységét, amelynek domináns iránya részben az amerikai befolyás és uralom globális mértékű kiterjesztése, részben az orosz hatalmi érdekekkel szembeni feltartóztatás folyamatos érvényesítése. Obama azonban radikálisan szakított azzal az egyoldalúsággal, ami az orosz relációt illetően a Bush-adminisztrációt jellemezte és e tekintetben realistább megközelítést alkalmaz. Az Egyesült Államok ma már nem becsüli le Oroszország nemzetközi érdekérvényesítési képességét és nem propaganda-érdekeknek rendeli alá a politikai taktikát. Minden jel szerint ez lehetett a témája Condoleezza Rice és Obama elnök tavalyi négyszemközti találkozójának, amely után Condi optimistán nyilatkozott Obama külpolitikai koncepciójáról. Az amerikai elnök minden fontos nemzetközi problémával kapcsolatban konzultációt kezdeményez az orosz vezetéssel. Úgy tűnik, Moszkva pozitívan fogadja az USA tárgyalási készségét, de Medvegyev elnök magatartása nem hagy kétséget afelől, hogy az orosz vezetés egyelőre rendkívül óvatos az amerikai kártya kijátszását illetően. Ez az oka annak, hogy Obama ezidáig nem tudott jelentős eredményeket felmutatni az orosz vonalon sem, bár a nagy nehezen tető alá hozott START egyezményt az amerikai politika jelentős eredményének tekinti.

Irán szerepe az amerikai–orosz stratégiai háborúban

Irak után nyilvánvalóan Irán lett volna az USA katonai akciójának következő célpontja. A helyzet reális megítéléséhez figyelembe kell venni azt a tényt, hogy Iránt minden oldalról atomhatalmak veszik körül. Északról Oroszország, keletről Kína és Pakisztán, délről India nukleáris ereje helyezkedik el. A legnagyobb fenyegetést az Irántól nyugatra fekvő Izrael nukleáris fegyverarzenálja jelenti. A nemzetközi elemzések 150 és 300 között határozzák meg az Izrael rendelkezésére álló nukleáris csapásmérő bombák számát. A zsidó állam hadserege képes akár korlátozott, akár szélesebb pusztító erejű nukleáris támadást végrehajtani Irán ellen. Izrael Államnak jelentős saját érdekeltsége van a Kaszpi-tenger körüli olajbázis kiaknázásában. Részben emiatt különleges kapcsolatokat épített ki Törökország és Grúzia kormányaival valamint a régió volt szovjet köztársaságainak bizonyos politikai szereplőivel. Bár kevés konkrétum ismert az USA és Izrael egészen az észak-kaukázusi régiókig elérő titokzatos kapcsolatrendszeréről, ennek az összefüggésnek fokozódik a nemzetközi politikai jelentősége. Az izraeli kormány részéről hagyományosan van akarat Irán megtámadására, és ezt az akaratot Tel-Aviv nem egyszer a Washing-tonra gyakorolt erőteljes politikai presszióval támasztja alá. Ennek köszönhető, hogy a Pentagon szerint az Irán elleni katonai akció terve változatlanul asztalon van és nem veszítette el aktualitását. Izrael a közelmúltban olyan katonai lépéseket tett – főként rakétavető naszádjai új pozícióinak kijelölésével –, amelyek úgy  értelmezhetőek, mint egy Irán elleni támadás konkrét előkészületei. Az Egyesült Államok kész forgatókönyvvel rendelkezik egy olyan helyzet kialakulására, amely előirányozza az USA haderejének közvetlen bekapcsolódását az Irán elleni háborúba. Mindez azt jelenti, hogy Irán geostratégiai pozícióját magas fokú közvetlen veszélyeztetettség jellemzi. Ebben a kontextusban kell értelmezni az iráni atomprogram körüli nemzetközi feszültséget, illetve azt a viharos reakciót, amit az  iráni rakétakísérletek váltnak ki az USA és szövetségesei részéről.

(…)

Egy korszak végnapjai

A legutóbbi időszak amerikai és orosz külpolitikai lépéseinek elemzése két uralkodó tendenciát mutat. Egyrészt mindkét nagyhatalom egy rendkívül jelentős stratégiai korszakhatárhoz érkezett. Az egyelőre ismeretlen új korszakot a globális konfrontációtól, és a kontroll alól kiszabaduló nukleáris háború rémétől való félelem jellemzi. Másrészt viszont nem kétséges, hogy az USA és Oroszország jelenlegi politikai manővereiben megmutatkozó megtévesztő, teátrális elemek ellenére mindkét oldalon jelen van az orosz–amerikai stratégiai kiegyezésre és egyensúlyozásra vonatkozó politikai akarat. Ma már nem kétséges, hogy Brzezinski nagy feltűnést keltő tavalyi újévi tanulmánya nem pusztán elméleti fejtegetés, hanem annak jelzése, hogy az amerikai külpolitikába ismét beépült az Oroszországgal történő stratégiai kiegyezésen alapuló kollektív biztonság elérése, vagy legalábbis ennek a lehetőségek szerinti megközelítése (Lásd: Leleplező 2010/3. A harmadik félidő). Moszkva ezzel kapcsolatban folyamatosan pozitív jelzést ad Washington felé, de az orosz vezetők megnyilatkozásai egyértelműen kifejezik, hogy az ehhez szükséges bizalmi szint elérése nem lehetséges a kölcsönös érdekeket egyenlő módon elismerő kompromisszum-rendszer kialakítása nélkül. Márpedig a tények egyelőre azt mutatják, hogy az USA nem fékezte le a Bush elnök által beindított globális haderőátcsoportosítás lendületét és lépésről lépésre folytatja a meghatározó nyersanyagbázisok és energiaforrások fölötti amerikai kontroll kiterjesztését. Ennek az alapvető ellentmondásnak köszönhető, hogy az Obama által nagy körítéssel beharangozott új START-egyezmény valójában meglehetősen vitatható állomást jelent az orosz-amerikai stratégiai kiegyensúlyozás felé vezető úton. Az egyezmény aláírását nem stratégiai garanciák, hanem rövid távú taktikai kompromisszumok tették lehetővé, ami nem túlságosan bíztató perspektívát mutat. Az USA ideiglenesen felfüggesztette és módosította kelet-európai rakétatelepítési terveit, míg Moszkva fehéren-feketén kijelentette, hogy az amerikai rakétatelepítési korlátozás feloldása esetén a maga részéről kilép az új START-egyezményben vállalt kötelezettségeinek teljesítése alól.

Más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy az új START-egyezmény jelentősége meg sem közelíti a korábbi orosz–amerikai stratégiai fegyverzetkorlátozási megállapodásokat. Nem titok ugyanis, hogy 2012-től mindkét nagyhatalom új fejezetet nyit a fegyverkezési versenyben. Megkezdődik az űrfegyverkezés, ami a végzetes versengés minden korábbinál veszedelmesebb szakaszát jelentheti. Semmit nem lehet tudni arról, hogy e vonatkozásban folyamatban van-e bármiféle orosz–amerikai konzultáció, mivel ezidáig mindkét fél kizárólag egyoldalú nyilatkozatokat tett. Tekintettel azonban a jelenleg is zajló orosz–amerikai űrhajózási és űrtechnikai együttműködésre, nem lehet kizárni, hogy bizonyos titkos csatornákon megkezdődött valamiféle párbeszéd a két ország illetékes vezetői között.

A két ország tényleges politikai viszonyának megítélését az a körülmény is nehezíti, hogy sem Washington, sem Moszkva nem jelenít meg precíz és hosszabb távon is orientáló értékrendet a nemzetközi partnerség területén. E vonatkozásban érthető Európa elbizonytalanodása az USA-val való szövetség koordinátáit illetően, de legalább ilyen intenzitással fogalmazódnak meg kételyek Nyugat-Európában az orosz partnerség bizonyos kérdéseit illetően is. Az elmúlt évben – bizonyos szempontból váratlanul – teljesen pozitív visszhangra talált Moszkva részéről az az amerikai törekvés, hogy a nyugat-európai államok politikai problémáit a NATO kereteibe illesztve próbálják megoldani. Bár Oroszország néhány európai állam esetében fenntartja a kapcsolatok különleges jellegét (mindenek előtt Németországról, Franciaországról és Olaszországról van szó), Putyin nemrég szinte követelményként fogalmazta meg, hogy az orosz–európai együttműködés fejlesztéséhez feltétlenül szükséges a közös európai érdekek megfogalmazása. Vannak szakértők, akik ezt a finom megközelítést nem csak a különutas európai próbálkozások gátjának tekintik, hanem arra hívják fel a figyelmet, hogy Moszkva valójában teret akar biztosítani az USA számára az orosz–európai gazdaság-stratégiai irányok kijelölésében. Kétségtelen tény, hogy a Medvegyev– Putyin kettős teljesen új karaktert adott a modern orosz politikának, amelyet a mértéktartás, a nyitottság és a széles hatósugarú pragmatizmus jellemez. Ebbe az értelmezésbe beleilleszthető az a mindkét oldalon elhallgatott felismerés és tény, hogy Moszkva és Whasington minden valószínűség szerint a legutolsó periódushoz érkezett abban az időszakban, amikor az orosz–amerikai kétoldalú stratégia még elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy meghatározza a világ arculatát.

(A teljes cikk a Leleplező tavaszi számában)