2017. június 14., szerda

Rejtélyes helyek, titkos bázisok




Rejtélyes helyek, titkos bázisok






Rejtélyes helyek, titkos bázisok: Ha

az ember felüti...









    "Ha az ember felüti a számos konteós alapkönyv bármelyikét, óhatatlanul rábukkan azokra az elméletekre, amelyek olyan titokzatos bázisok létérehívják fel a széles közvélemény figyelmét, ahol rejtélyes erők gyülekeznek és fondorlatos terveikkel azon ügyködnek, hogy az emberiség számár
    a valóban lényeges dolgokat jó mélyen eldugják előlünk. Mai posztunkban (melynek témáját ti választottátok ki a múltkori nyitszavazáson) kísérletet teszünk arra, hogy a titkos bázisok és rejtélyes helyek örökzöld témakörét körüljárva a fátyol egy részét félrelebbentsük róluk.
     Ma nyolcat veszünk górcső alá a legismertebbek közül úgy, hogy alkalomadtán emlékeztetni fogunk benneteket már megjelent posztokra, ahol annó részletesen kiveséztük egyik-másik szereplőt.
    Gondolom egyetértünk abban, hogy egy magára valamit is adó titkos bázissal szemben támasztott legfontosabb követelmény az, hogy TITKOS legyen. Nos, a titkos bázisok legismertebbje pont ennek az alapelvárásnak hány fittyet (hogy úgy mondjam), hiszen épületének jellegzetes alakja naponta feltűnik a híradókban és jóformán nincs olyan CNN-összefoglaló, amelyben ne hivatkoznának rá.
    1.) A Pentagon
    McCloyWashington közigazgatási határán kívül, aVirginia állambéli Arlington megyében található épületet 1941. szeptember 11-én kezdték el építeni (és napra pontosan hatvan évvel későbbbel ecsapódik a 757-es Boing…). Akkoriban a világhatalmi státusz küszöbén álló USA fegyveres erőinek koordinációjáért felelős minisztérium a főváros kilenc, illetve a környező államok további hat különböző pontján rendelkezett objektumokkal és telephelyekkel, ezért teljesen érthető, hogy központosítani akartak.
    A Pentagon ötlete (ellentétben a hivatalos verzióval, mely szerint Brehon Sommerville tábornoknak jutott eszébe) egy John McCloy nevű pasas fejéből pattant ki, akivel itt és most nincs időnk részletesen foglalkozni. A konteósok számára elég sokat elmond, hogy olyan beosztásokat töltött be, mint a Council on Foreign Relations elnöke, a Chase ManhattanBankigazgatótanácsának vezetője, hadügyminiszter-helyettes, stb.
    Az már tényleg csak hab a tortán, hogy John meggyőződéses szabadkőműves is volt. Pent1Elképzelését makacs következetességgel végigvitte, s még Roosevelttel is szembeszállt, amikor az elnök kifejtette, hogy a háború küszöbén (alig valamivel vagyunk Pearl Harborelőtt…) másra is el lehetne költeni azt a sok tízmillió dollárt.
    Az épület alakja (a klasszikus ötszög) a szabadkőművesek egyik kedvenc geometriai szimbóluma, de az ötágú mértani ábrákat (a pentagrammát, vagyis az ötágú csillagot) a sátánisták is előszeretettel használják.
    Ha már sátánistákról esik szó: azt a területet, ahová a Pentagont építették, eredetileg úgy nevezték, hogy Hell’s Bottom (A Pokol Feneke). Az ötös szám amúgy is a tervezők rögeszméje lehetett, hiszen az alaprajz ötszög alakja mellett Pent3-300x285az épületnek öt emelete van, szintenként öt teljes körfolyosóval, ráadásul a középpontjában található (természetesen szintén ötszögletű) szabadtéri udvar összterülete 5 acre (vagyis úgy 20 ezer négyzetméter).
    A konteósok esküdni mernének arra, hogy a Védelmi Minisztérium leple alatt a Pentagonban a klasszikus katonáknál sokkal okkultabb és titkosabb szervezetek működtek (és működnek a mai napig). Beszélnek itt például arról a csoportról, amely a Majestic-12 nevet viseli, s amelynek tagjai az 1947-es roswelli események óta azzal vannak megbízva, hogy a földönkívüliekkellétesített intézményes kapcsolatot ápolják.
    Egy másik elmélet arról szól, hogy a Pentagon alagsorában volt az a központ, ahová a második világháború után a jenkik által az USA-ba áthozott náci tudósokból kifacsartak mindent, ami az amerikaiak későbbi technológiai (és más típusú) MJ12fejlődését és fölényét megalapozta (elég, ha itt csak a rakétakutatást, az űrutazásokat és a BigMac-et említjük).
    Joggal vetődhet fel a kérdés: mi értelme van egy hadügyminisztériumi központban elhelyezni nagyon titkos társaságokat, laborokat, kutatóintézeteket, satöbbit? Egy olyan épületben, amelyről több fotó és filmfelvétel készül, mint egy celeb-esküvőn. Nos, pont ezért. A Pentagonba naponta 25 ezer ember megy be dolgozni (az ugyancsak átlagos napi 400 szervezett látogatót, továbbá a kétezer külsős munkatársat és vendéget nem számítva); külső parkolójában kilencezer, a belsőkben további pár száz gépkocsi elhelyezésére van lehetőség.
    Megfigyelő legyen a talpán, aki ebben a tömegben ki tud szúrni pár tucatnyi olyan arcot, akik nem a mintegy hétezer ismert iroda valamelyikében töltik a napot, s nem a háromszáz hivatali mellékhelyiség egyikét használják, ha menni kell.
    Mert ahogy a klasszikus aranyszabály is mondja: ha el akarsz dugni egy könyvet, válassz egy könyvtárat. És emlékezzünk csak Az elveszett frigyláda fosztogatói című film záró képeire: hol is rekkentik el az ominózus ládát..? Azt a felvetést pedig, hogy felülről a Pentagon olyan, mint egy stilizált végbélnyílás, már nem is fejtegetem…
    2.) Montauk
    Nem szeretném ismételni önmagam (korábbi posztból bekezdéseket átemelni pedig nem lenne elegáns), ezért itt csak annyit, hogy a Montauk-bázisrólolvashattok a tökéletes katona-poszt vége felé, ami most hétfőn jelent meg. Aki nem akar visszalapozni, az elégedjen meg annyival, hogy a Montauk Point egy rejtélyes légibázis, amely egy szigeten található, New York mellett.
    Montauk1-585x382
    A hetvenes évek óta olyan találgatások kaptak lábra vele kapcsolatban, amelyek szerint ott az USA hadseregének pszichológiai és ezoterikus hadviselési központja található. Túl azon, hogy az 1943-as Philadelphia-kísérletet folytatják (teleportáció és talán időutazás), agymosással, emberek (bocsánat: katonák!) átprogramozásával, továbbá távolbalátással és gondolatolvasással is kísérleteznek.
    Montauk2-585x405Az amerikai kongresszus 1969-ben hivatalosan minden anyagi támogatást megvont a Montauk Pointtól, de ez továbbra is folytatta működését; azt, hogy az ehhez szükséges dollármilliókat az US Army honnan szerezte: rejtély. 1984-ben a washingtoni kormány hivatalosan is átadta a terület feletti rendelkezési jogot New York államnak, de van itt egy másik furcsaság: a hivatalos okiratban az a kitétel szerepel, hogy „a föld alatti részekhez fűződő tulajdonjog érintetlen”, vagyis csak a felszíni terület feletti résszel rendelkezhetnek a new yorki új illetékesek.
    Montauk3-300x218Noha 2002 óta a sziget ezen részét is megnyitották a turisták előtt, a konteósok szerint a bázis föld alatti része (amely a kiszivárgott alaprajzok szerint négy szintes és több ezer négyzetméteres) továbbra is működik. Ezt alátámasztja, hogy a szigeten nagyon sok a fegyveres parkőr (és más egyenruhás), akik a látogatókat meglehetős határozottsággal szokták elterelni, ha azok – legalábbis szerintük – veszélyes helyre tévednek.
    Bónusz érdekesség: a második világháború végén, röviddel halála előtt többször is Montaukra látogatott az az Aleister Crowley nevű brit okkultista, jógi, mágus, író, asztrológus és önjelölt filozófus, aki a gondolatátvitel és a távolbalátás egyik apostolaként írta be magát az ezoterikus évkönyvekbe, s akinek különleges képességeit a szövetségesek hírszerzése többször is igénybe vette a nácikkal szemben folytatott információs hadviselés során.
    Crowley-187x300Bónusz plusz: A terület valaha a montauk törzshöz tartozó indiánoké volt, akik a nyolcvanas években megpróbálták visszaszerezni őseik földjét. Az USA egyik szövetségi bírósága azonban – ésmost kapaszkodjatok meg! – a kormány előterjesztése alapján hivatalosan kihaltnak nyilvánította a törzset (megfosztva így őket mindenféle reprivatizációs lehetőségtől). A bíróságot nem igazán érdekelte, hogy több száz indián vallja magát továbbra is a törzshöz tartozónak.
    Ja: a montauk indiánok hagyományai szerint azon a területen, ahol a katonai bázis épült,valaha rituális imahely és temető volt, mert (legendáik szerint) a környéken olykor átjáró nyílik más világokba…
    3.) Az Antarktisz
    Erről a helyről egy egész poszt született, ezért minden további (a nagy fehér déli kontinenst illető) információért kattintsatok bátran oda. kattintsatok bátran oda.
    4.) Az Elnök titkos bázisai
    COG1-300x83Ez az alpont végül is semmiféle konteót nem tartalmaz, ettől függetlenül úgy gondoltam, hogy szervesen ide tartozik. Nem meglepő (és önmagában nem is titok), hogy minden országnak van egy olyan minősített terv-csomagja, amely azokat a forgatókönyveket tartalmazza, hogy igazán nagy balhé esetén a politikai-katonai vezetés hová fészkeli be magát és hasonlók.
    Nos, ezt az USA-ban a „Continuity of Government” (CG, vagyis A kormányzás folytonossága) című, nagyon alacsony FEMA1-299x300példányszámú dossziéba fűzték le, és évente legalább egyszer (szükség esetén többször) felülvizsgálják az erre kijelölt szakemberek. Eredetileg (a nyolcvanas években) egy szovjet nukleáris csapásra történő felkészülés jegyében hozták létre, azóta persze a dolgok finomodtak (a „szovjet” szót például tutira törölték, a többiben nem vagyok biztos…).
    A CG fő felelőse a FEMA(Federal Emergency Management Agency, amit leegyszerűsítve katasztrófaelhárítási ügynökségnek fordíthatunk), s a legfontosabb együttműködők között megtalálható a Rand Corporation (lásd még a háborúk privatizálását…), illetve a Mining Bureau,ami egyfajta bányászati főhatóság a tengeren túlon.
    Innen is látszik, hogy a CG kulcsa a föld alatti (lehetőleg hegyek, sziklák gyomrában megtalálható) rejtett irányító- és túlélési központok, ahová az elnököt (és a kiválasztott pár száz, maximum egy-két ezer) nagyfejűt elviszik, ha a helyzet ezt megkívánja.
    Az egyik legfontosabb ilyen bázis a Washingtontól mintegy 80 kilométerre nyugatra elterülő Mount Weather Emergency Operations Center, amely ötven éve várja az elnököt és stábját – mindeddig hiába.
    MWEOC-585x399
    Ezen kívül az USA területén még további mintegy 150 (százötven!),speciálisan kialakított óvóhely található (tehát államonként átlagosan 3), ahová a helyi döntéshozók bevackolhatják magukat, ha a Geiger-Müller számlálójuk elkezdeneFEMA2fülsiketítően kattogni (akkor mondjuk már késő, de olyan jól hangzik…)
    Azt ígértem ugyan, hogy ebben az alpontban nem lesz konteó, de most kénytelen vagyok helyesbíteni. Említettem a FEMA-t. Nos, ez a szervezet az amerikai konteóhívők legfőbb ellenségei közé tartozik; többen félnek tőle és többen gyűlölik, mint a CIA-t vagy az FBI-t (ami azért nagy szó).
    Az összeesküvés-elméletek szószólói szerint a FEMA önmagában rosszabb, mint az összes titkosszolgálat és rendészeti szerv összesen, mert a katasztrófaelhárítás lesz az amerikai kormány intézkedéseinek legfőbb végrehajtója, ha az Új Világrend elérkezik abba a stádiumba, hogy már nem kell dugdosni az emberek elől.
    Tabla3-585x424
    A FEMA (így a konteósok) az Egyesült Államok területén nyolcszáz olyan titkos fogolytábort tart kulcsrakész állapotban, ahová a globalizáció (és a washingtoni politikai elit) ellenségeit fogják internálni, amikor a Fehér Házból ez az ukáz jön.
    B1-585x321
    A táborok egyenként 10-15 ezer fogvatartottat tudnak (áram alá helyezett szögesdrótok mögött, veszettül ugató német juhászkutyák és rezzenéstelen arcú, gonoszul rágógumizó, agymosott gépkarabélyos őrök társaságában)vendégül látni, de az alaszkai Fairbanks melletti (természetesen titkos) gigatábor több, mint egymillió ember befogadására alkalmas.
    Rex84-585x406
    Ezeket a táborokat a Rex 84 (Readiness Exercise 1984) fedőnevű, belső szükségállapoti terv alapján állították fel szerte az országban, s arra szolgálnak, hogy „a nemzetbiztonsági szempontból veszélyes egyének” fogvatartását biztosíthassák egy hazai vészhelyzet esetén, amikor az alkotmány által biztosított valamennyi szabadságjogot felfüggesztik.
    Angolul olvasóknak/értőknek ajánlom ezt a blogot a FEMA viselt dolgairól. Nem lehet kihagyni ezt az oldalt, ahol tételesen fel vannak sorolva az Area51-215x300Egyesült Államokban található, szövetségi és/vagy állami tulajdonban lévő föld alatti katonai bázisok. Angolul tudóknak igazi csemege!
    5.) Area 51
    Biztosan emlékeztek a híres roswelli incidensre, amelyről nem is olyan régen élesítettük a posztot.
    Nos, a lezuhant ufót (benne a már élettelen idegenekkel, meg az esetleges és állítólagos túlélővel) rövid hezitálás után elvitték a Nevada állambantalálható egyik légibázisra, amely azóta is egyike az Egyesült Államok legjobban őrzött helyeinek; a Fehér Ház kerítésén átmászni sem az a kifejezett életbiztosítás, de az 51-es Körzetbe meghívó nélkül behatolni… na, innen szép nyerni.
    A roswelli ufót (és ki tudja, hogy még hányat…) ráadásul nem is magán a bázison őrzik, hanem a tőle 15 kilométerre elterülő (S4-es kódú) föld alatti laborban, ahol – nem mellesleg – az első vegyes fenntartású (alien-ember) biogenetikai labor is működik.
    Area51 b-585x339
    Maga a katonai bázis sem kicsi (170 négyzetkilométeres, vagyis akkora területen fekszik, mint Sopron), de a tiltott zóna (amely magába foglalja akiszáradt Groom Lake teljes területét) ennek a tízszerese.
    Area51 c-585x379
    Az idegenekkel történő feltételezett kapcsolattartás mellett itt folynak azok aszuperbizalmas kutatások, amelyek a teleportálásra, az antigravitációs hajtóművekre, a telepátiára, a gondolatátvitelre, a távolból történő befolyásolásra, az időutazásra, stb. koncentrálnak. 
    A titkosságra jellemző, hogy még a mindenkori amerikai elnök is csak egy pár oldalas összefoglalót kap az Area 51-ről, amit kizárólag a bázis illetékeseinek társaságában olvashat el, s ezután a dokumentumot vissza kell adnia ezeknek a szigorú tekintetű embereknek (akinek valódi személyazonosságát jobban őrzik, mint az atomtöltetek indítási kódját).
    Az 51-es Körzetről is rengeteget írtak; nem csépelem tovább a szót, elvégre  – ahogyan azt többször hangsúlyoztam – ez a poszt (akárcsak a többi, amely márt megjelent, vagy amelyik élesedés előtt áll) csak előétel. Az étvágyadat magadnak kell csillapítani.
    6.) Tibet
    A világ tetejének nevezett terület (melynek rövid kis történeti összefoglalóját ide kattintva olvashatjátok) nem csak a jetit vagy az imamalmokat adta az emberiségnek, hanem (James Hiltonon keresztül) a titokzatos Shangri-La-t, a földi paradicsomot is. 
    Tibet1-585x377
    Az a meggyőződés, hogy Tibetben évezredek óta olyan dolgok vannak, amelyeket a modern, nyugati agy nehezen képes felfogni, elég mélyen gyökerezik a konteósok gondolataiban. Sokan és sokszor állították, hogy amagas hegyek közötti völgyekben olyan emberek (?) élnek, akiknek egyéni és kollektív bölcsessége messze meghaladja az átlagos halandókét, s akik a spiritualitáson keresztül elképesztő hatalom birtokosai.
    Tibet2-585x376
    Minden jel arra utal, hogy a nácik vették ezt a legkomolyabban. Az SS mellett működő Ahnenerbe (Elődök [avagy Ősök] Ahnen-200x300Öröksége) nevű árjakutatási központ 1938-ban Ernst Schäfer Sturmbannführer (kábé őrnagy) vezetésével tudományos expedíciót szervezett Tibetbe, ahol jó egy évet töltenek el. Amikor 1939 augusztusában hazatérnek, a számtalan fénykép, feljegyzés, növény, állat és egyéb dolog mellett titokzatos ládákat és ősi dokumentumokat is hoznak, amelyek tartalmáról csak Himmler és maga Adolf szerezhetnek tudomást.
    Egy héttel később bekövetkezik a gleiwitzi provokáció és elkezdődik a második világháború.
    Mintha Hitler csak egy utolsó megerősítésre várt volna, amit Schäfer ládáitól kapott meg… Viszonylag kevesen tudják, de amikor a szovjet csapatok ’45 tavaszán elfoglalják Berlint, a Hitler-bunker mellett, illetve a Prinz-Albrecht-Strasse egyik furcsán berendezett irodájában SS-egyenruhás tibetiek holttestére bukkannak, az egyenruhák karján az Ahnenerbe szimbóluma.
    Úgy tűnt, valamennyien öngyilkosok lettek, ráadásul (még egy rejtély) mindannyian zöld kesztyűket viseltek; köröskörül Ernst-196x300elégetett papírok, összetört szobrok és egyéb, beazonosíthatatlan rendeltetésű tárgydarabok hevertek.
    A szovjetek mindent összecsomagoltak és Moszkvába vittek, beleértve a holttesteket is – további sorsukról azóta sincs semmi hír.
    1950-ben a kínai csapatok megszállják Tibetet, ugyancsak hatalmas ládákba pakolnak mindenfélét a kolostorokból, majd ezeket Pekingbe szállítják.
    Mondanom sem kell: azóta sem tudni, mi lehetett a csomagok tartalma(vélelmezem, hogy nem avas jakvaj), de hogy Kína azóta is körömszakadtáig ragaszkodik Tibethez, az tény.
    A 2.) pontnál (Montauk) említettük Aleister Crowley nevét.
    Tibet3-272x300Nos, ez a brit úriember a huszas években járt Tibetben, a legendás Shangri-Lát keresve (amit akkoriban még Shambalának neveztek).
    Ja, és hogy el ne feledjem: 1942-ben az OSS (a CIA elődje, vagyis az amerikai hírszerzés) ugyancsak expedíciót szervez arrafelé, amelyet Georgij Ivanovics Gurdzsjev, egy örmény származású orosz misztikus vezet. Hogy mit találtak (már ha találtak valamit), nem tudni.
    7.) A Bermuda háromszög
    Erről a helyről, illetve a környékén történt furcsaságokról ugyancsak olvashattok egy kimerítő posztot, ha ide kattintotok. 
    8.) A Szfinx
    Képről mindenki ismeri a Kairótól 10 kilométerre nyugatra található óriási homokkőszobrot, és egészen biztosan azt is, hogy a viszonylag új (éppen ezért elég sokat támadott) kutatások szerint (John A. West egyiptológus és Robert M. Schoch geológusSp0úgynevezett esővíz-elmélete) nagyjából 8-9 ezer évvel ezelőtt készülhetett – vagyis az eddig ismert legősibb emberi civilizációkat jócskán megelőző korban.
    Most azonban nem az archeológiai vitát szeretném feleleveníteni, hanem inkább arról ejtenék pár szót, hogy évszázadok óta az a hír járja, hogy a Szfinx alatt olyan katakombák rejtőznek, amelyek egy régen eltűnt civilizáció tárgyi és spirituális emlékeit tartalmazzák (esetleg az ősi időkben bekövetkezett, emberek és idegenek közötti kapcsolatfelvétel bizonyítékait).
    West1995-ben egy amerikai kutatócsoport (szeizmológiai módszereket alkalmazva) kiderítette, hogy a szobor alatt valóban járatok húzódnak, s több, elégtágasnak tűnő kamrát is feltérképezett.
    Rá egy évre Floridai Állami Egyetem által ahelyszínre delegált tudóscsapat megerősítette a hírt, azzal kiegészítve, hogy az egyik bejárat valahol a Szfinx mellső lábai körül keresendő.
    A tokiói Waseda Egyetemrőlérkezett harmadik régész-expedíció pedig a Gízai fennsík alatt húzódó egész alagút-rendszerről készített (ugyancsak távméréses) vázlatokat.
    Sp1-300x202Ezt követően többarcheológus-csoport kérelmet nyújtott be az Egyiptomi Régészeti  Hivatalhoz, hogy engedélyezzék a feltárást.
    Szerintetek milyen választ kaptak a teljhatalmú vezetőtől, Zahi Hawass-tól? Aki mellesleg alig tíz napja régészeti miniszteri (!) kinevezést kapott a jelenleg elég kényes helyzetben lévő Mubarak elnöktől.
    Bizonyám… Hawass doktor elzavart mindenkit a francba. Vajon mitől tart..?"

Az Antarktisz-összeesküvés



A konteótudomány (művészet?) külön fejezetét képezik azok a rejtélyes földrajzi helyek, ahol a gonosz összeesküvők meghúzzák magukat, s fondorlataikat ezeken az eldugott, általában néptelen vidékeken szövögetik, mindannyiunk legnagyobb megelégedésérerémületére.
Mai posztunk azzal a geográfiai területtel foglalkozik, amellyel a konteósok (többféle megközelítésben, de változatlan vehemenciával) talán a legtöbbet foglalkoztak az elmúlt évtizedekben, tárgyi és spirituális bizonyítékok garmadáját felkutatva az elméletek igazolására.
Készítsetek hát magatok elé valami meleg italt, mert elég hideg lesz, kérjetek még egy gyapjútakarót, a kinti farkasordító hidegből engedjétek be a macskát és dőljetek hátra: az Antarktisz következik!
Annak ellenére, hogy egy egész földrésznyi területről van szó (a maga 13 millió négyzetkilométerével 30 százalékkal nagyobb, mint Európa, közel kétszer akkora, mint Ausztrália, s a lángoktól öleltmintegy száznegyvenszer férne el rajta), a hivatalos felfedezése elég sokig váratott magára. Már több száz (ha nem több ezer) éve pusmognak ugyan egy nagy, déli kontinensről, de a modern időkben egy 
Fabian Gottlieb von Bellingshausen nevű orosz (!) haditengerész-kapitány (itt jobbra) volt az első, aki 1820 januárjában hivatalosan is felfedezi azt.
Az ezt követő évtizedekben aztán (előbb lassanként, majd egyre nagyobb intenzitással és számban) különböző szakmák képviselői bukkannak fel a jéghegyek és a hóbuckák között, kezdve a fókavadászokkal és a pingvintollgyűjtőkkel, folytatva a csillapíthatatlan bizonyítási lázban égő klasszikus felfedezőkkel, nem megfeledkezve napjaink (általában meteorológusnak és éghajlatkutatónak álcázott) katonai hírszerzőiről.

1.) Előzmények

Mielőtt rátérnénk arra, hogy mi, illetve ki is rejtőzködhet a jégréteg alatt, érdekességként villantsunk fel pár életképet és esetet a Déli-sarkot körülvevő kontinens történetéből. Olvassátok figyelmesen, mert egyikük-másikuk segíthet a végső titok feloldásában, ami végül is mai írásunk egyik célja.

1.1.) A Piri raissz-féle térkép

Amikor 1930-ban elkezdik felújítani és múzeummá átszervezni az egykori isztambuli szultáni épületegyüttest, egy fiók mélyén rábukkannak több, a XVI. század elejéről származó katonai térképre. Ezekről kiderült, hogy egyPiri Ibn Hadzsi Mehmed nevű török tengerészkapitány (raissz) művei, aki1515 és 1530 között készítette őket. A térképeken kísérteties pontossággal szerepel például a dél-amerikai keleti partvidék (ez Kolumbusz felfedezése után húsz-harminc évvel nem túl meglepő ugyan, de azért sokan felkapták a fejüket), továbbá egy olyan déli sziget északi körvonala, amely meglehetősen hasonlít Antarktisz partjainak rajzolatához – ráadásul olyan állapotban, amilyenben jég nélkül láthatnánk.
Piri admirális (mert később ilyen szép karriert futott be) bevallottan felhasznált régi térképeket és útleírásokat is. Kérdés, hogy milyen régi térképről másolhatta (már ha másolta) ezt a részt, amikor csak a huszadik század közepének technikáival sikerült a több ezer méteres vastagságú jégréteg alá „látni” és megállapítani, hogy milyen is a partvidék talajának rajzolata…

1.2.) A náci kutatásokAdolfról (és főleg Heinrich Himmlerről, az SS atyjáról és főparancsnokáról) köztudott, hogy mennyire rajongott az okkultizmusért, s közvetlenül a második világháború előtt két horogkeresztes expedíciót is indított az Antarktiszra (az elsőt 1938-ban, a másodikat 1939-ben), hogy ott az árja múltra utaló maradványokat keressenek, valamint titkos kísérleteket folytassanak. Az expedíciók vezetője Alfred Ritscher kapitány volt, s a zászlóshajó a sokat sejtető Neuschwabenland(Új-Svábország) nevet viselte (itt alul), s ugyanezt a nevet kapta az általuk részletesen feltérképezett terület is – de erről majd később.
















1.3.) A High Jump művelet

1946-ban az USA hadügyminisztere, James Vincent Forrestal kiadja az utasítást egy minden addigi méretet meghaladó antarktiszi expedíció megszervezésére. Pár hónapon belül 4700 ember, 16 hajó (többek között az itt alul látható CV-47 Philippine Sea repülőgéphordozó), nyolc helikopter, továbbá kéttucatnyi repülőgép állt készen a feladatra. Na és rengeteg nehéz láda, amelyeken nagy betűkkel ez volt olvasható: Tudományos felszerelés, nyílt láng használata tilos! – Az Egyesült Államok tulajdona.
A jenkik 1946 karácsonyán érik el az antarktiszi partokat, majd Vízkeresztkor partra is szállnak. A hivatalos tervekben az szerepel, hogy legalább fél évet fognak ott tölteni; készleteik, tartalékaik ennek megfelelő nagyságúak: minden eshetőségre felkészülve nyolc havi élelmet és üzemanyagot vittek magukkal. Hatalmas lendülettel kezdik feltérképezni a vidéket, repülőgépekkel és motoros szánokkal járnak be több százezer négyzetkilométert, optimizmustól és harsányságtól eltelve…
..mígnem alig hat hét elteltével, 1947 februárjának közepén hirtelen fogják magukat és mindenféle hivatalos magyarázat nélkül összepakolnak és hazamennek. A High Jump egyike a negyvenes évek azon kevés amerikai (tudományos? katonai?) műveleteinek, amelyeket a mai napig államtitokként kezelnek és nem vonatkoznak rájuk a tudományos kutatás szabadságát biztosító jogszabályok sem.
Bővebbet ugyancsak később, a teóriák között.

1.4.) Tolongás

A közhelyesen csak Hatodik Földrésznek nevezett terület iránt igen élénk a nemzetközi érdeklődés. Hét országnak vannak nyílt területi követelései (ezek olykor átfedik egymást és diplomáciai anyázások gyakori előidézői), s további hat állam már jelezte, hogy ha tényleg elkezdődik a torta hivatalos felosztása, ebben az örömteli pillanatban ők is szeretnének az asztal környékén tartózkodni.

1.5.) Az Antarktisz-egyezmény

Számos nemzetközi megállapodás létezik, amelyek közül a legelső és a legfontosabb az 1961-ben hatályosult Antarktisz-egyezmény. Ennek alapján itt bármelyik állam létesíthet tudományos célbólállomásokat (46 élt, illetve él is ezzel a lehetőséggel), de bármiféle hulladék lerakása és tárolása szigorúan tilos. Ugyancsak tiltottak a katonai célú kísérletek és kutatások. Ha-ha.
Az egyezményt a mai napig negyvenhét állam képviselői látták el kézjegyükkel.

2.) A konteók

Abszolút érthető, hogy ez az eldugott, mindenféle civilizációtól távoli, gyakorlatilag érintetlen földrész (valamint a nemzetközi diplomácia időről időre felerősödő, ezt megcélzó tevékenysége) felkeltette az összeesküvéselméletek hirdetőinek figyelmét. Lássuk, milyen körmönfont teóriák lebegnek a jég és a hó fölött.

2.1.) Atlantisz

Nem csak a hangzásbeli hasonlóság az oka annak, hogy sokan az elveszett kontinensek archetípusának tartott Atlantiszt látják a hatodik földrészben. 2500 éve, vagyis Platón óta megszámlálhatatlanul sokan keresték (és vélték megtalálni) az egykoron virágzó, majd az istenek által elsüllyedéssel büntetni rendelt szigetet, a római Marcellus Ammianustól a brit Francis Bacononkeresztül az amerikai Ignatius Donnellyig, s a kutatók egy része az Antarktiszra voksol. Közülük is vannak, akik szerint az eltűnt kontinens lakóinak leszármazottai a mai napig egy föld alatti barlangrendszerben élnek, melynek egyik ki-, illetve bejárata itt található, a gleccserek és a több ezer méteres hegyláncok között. Az atlantiszi antarktisziak (nyelvtörőnek sem rossz…) fenntartották önmaguk számára őseik kultúráját, civilizációját és az okkultizmussal rokon technológiájukat, s bennünket csak megfigyelnek, mert ez a világ (mármint a miénk) nagyon nem a kedvükre való.
A huszadik század ötvenes éveinek vége felé egy Charles Hapgood nevű amerikai történész elővezette a kontinensek gyors sodródás-elméletét, melynek értelmében (bizonyos feltételek megléte esetén) a Föld tektonikus lemezei évente (egymáshoz képest) nem pár centit mozdulhatnak/mozdultak el, hanem akár több száz, vagy több ezer kilométert is, tehát az eredetileg az Atlanti-óceánban, Európa és Amerika között található Atlantisz úgy 12 ezer évvel ezelőtt bizony „lecsúszhatott” jelenlegi helyére, a rajta található fejlett, „vízözön előtti” civilizációval együtt. Ehhez (mármint az elmélethez) később csatlakozott Graham HancockErich von DänikenGeorge Berlitz és a Flem-Ath házaspár (Rand és Rosa) is.
2.2.) A nácikGyorsan olvassuk vissza az 1.2-es alpontot itt fent, majd folytassuk.Szóval miután a Ritscher kapitány által vezetett expedíció kikötött az Antarktiszon, lázasan nekiláttak katonai bázisok építéséhez azokon a területeken, ahol (a legnagyobb meglepetésükre) egészen tűrhető viszonyokat találtak (valószínűleg a föld alatti melegvizes források miatt). Az egymás után (titokban) érkező hajók és repülőgépek rengeteg felszerelést hoztak, s több ezer megbízható, fizikai, egészségügyi, erkölcsi és faji szempontból százszor leellenőrzött árja férfit és nőt telepítettek ezekre a támaszpontokra (különböző források 50 ezer és 200 ezer fő közötti végső létszámról beszélnek), ahol egész kolóniák jöttek létre. A hosszú sarki éjszakákon olyan sok tennivaló nem akadt arrafelé, ezért szépen szaporodtak is, miközben fokozatosan a föld alá húzódtak.Amikor 1945-ben Hitlert olyan látványosan fenéken billentették, a Harmadik Birodalom tudományos színe-java (már aki tudott a projektről) felpattant pár tengeralattjáróra, összecuccolták a fejlesztés alatt álló haditechnikát (meg még egy jó csomó tudományos érdekességet, tán még ufót is), és meg sem álltak Neuschwabenlandig, ahol berendezkedtek és folytatták az ígéretes kísérleteket.
Olyan elképzelés is van, hogy maga Adolf is lelépett a körülzárt Berlinből és az itt alul látható, VII/C osztályba tartozó U-977 fedélzetén (Heinz Schaeffer kapitány vezényletével) végül az antarktiszi Negyedik Birodalomban kötött ki. Ugyancsak gyakran felbukkan az állítólag









szintén a Kiel-Antarktisz viszonylatban ingajáratként közlekedő, IX/C osztályú U-530 is (parancsnoki hídján a kellemesen csengő nevű Otto Wermuth fregattkapitánnyal; itt felül az  1945-ös argentin őrizetbevételi rendelvénye), mint roppant gyanús náci közlekedési és szállítási eszköz.
Emlékszünk még az 1947-es amerikai High Jump műveletre (lásd 1.3. alpont), amelyik nagyon érdekes körülmények közepette, gyakorlatilag egyik napról a másikra szakította meg „tudományos” tevékenységét ott lent és lóhalálában takarodott haza?Nos, Richard Byrd ellentengernagy, a művelet értelmi szerzője (nem mellesleg maga is Antarktisz-szakértő és elsőosztályú sarkkutató, akit 1938-ban a németek maguk hívtak a saját expedíciójukra, de ő ezt nem fogadta el), szóval Byrd admirális (aki itt jobbra látható) 1947 tavaszán olyasmit nyilatkozott egy újságírónak, hogy „az USA-nak fel kell lennie készülve egy olyan támadásra, amely a sarkvidékekről kiindulva érheti”. Kérdésre válaszolva pedig elmondta, hogy „az expedíció által tett tudományos felfedezések engem megerősítettek azon hitemben, mely szerint az Egyesült Államok biztonságát az eddigieknél is komolyabb erőfeszítésekkel lehet csak garantálni.”
A hülyének is nyilvánvaló: a jenkik ráfuthattak a német bázisok nyomaira (ha ugyan nem egyenesen a németekre), és olyan ultimátumot kaptak, aminek kénytelenek voltak engedelmeskedni…
Az sem elképzelhetetlen, hogy Harry S. Truman elnök már előre értesült a sarkvidéki náci jelenlétről és egyenesen azzal a feladattal bízta meg Byrdéket, hogy füstöljék ki onnan a németeket (a közel ötezres expedíciós létszám inkább egy intervenciós hadosztályra enged következtetni, nem pedig tudományos kutatócsoportra), de vagy a káposztazabálók létszámát becsülte mélyen alá, vagy azok (hadi)technikai ellátottságát…

2.3.) Idegenek

Az antarktiszi jégmezők alatt évtízezredek óta a földönkívüliek titkos támaszpontja és földi bázisa rejtőzik. Innen indulnak és ide érkeznek vissza a repülő csészeljak, a kis zöld emberkék, valamint a feketébe öltözött emberek is. Nagyon sokáig ideális helyszín volt ilyen célokra, de az utóbbi 150 évben ez az izgága, a saját bőrében férni sem tudó emberi faj nagyon bekavart szegény idegeneknek. Az egész konspiráció felborult, s kénytelenek voltak alkut kötni legalább a nagyhatalmakkal (esetleg megzsarolni őket): időről időre tudományos és technológiai segítséget nyújtanak ezeknek, cserébe pedig viszonylagos nyugalmat és cseszegetésmentes további évtizedeket kérnek (minimum addig, amíg felszámolják a háztartást és vissza nem repülnek oda, ahonnan jöttek).
Ha ez a verzió a frankó, akkor Byrdék nácikat kerestek, de (a legnagyobb megdöbbenésükre – képzeljük csak el az arcukat!) magát ET-t és kollégáit találták abban a kurvanagy hidegben.

2.4.) A Iaszón Társaság

Ezt a bandát hivatalosan Jason Defense Advisory Group-nak hívják, s nevét a görög mitológiából, az argonauták vezetőjéről kapta; ez volt az a hős, aki megszerezte Péliásznak az Aranygyapjút.
A Jasont (és akkor így hivatkozom rá a továbbiakban) 1960-ban hozták létre Eisenhower elnök személyes utasítására, mint egy tudományos tanácsadó testületet, melynek elsődleges célja olyan tanulmányok elkészítése a washingtoni kormány részére, amelyek a klasszikus tudomány és a paranormális határán mozgó területeket veszik górcső alá. A Jasonnak nem véletlenül van állandó megbízási szerződése a Pentagonnal, az amerikai hírszerző közösség több tagjával (CIA, NSA, DIA, stb.), valamint az USA Energetikai Minisztériumával.
Sokak szerint Nixon volt az, aki 1973-ban új feladatot adott a Jasonnak: onnan kezdve szinte kizárólag a titkos (és részben elfeledett) földi civilizációk örökségét kutatják, különös tekintettel ezek pusztulásainak, eltűnésének okaira. S mindezt azért, hogy a jelenlegi emberi civilizáció (okulva az elődök póruljárásából) elkerülhesse a globális katasztrófákat.
Ez a teória tehát azt állítja, hogy az Antarktiszon a Jason központja található, mindenféle kutatólaborral és kísérletező kedvű, jólfizetett tudósok (műszakiak, matematikusok, nyelvészek, néprajzosok, történészek, katonák) százaival, akik a modern kor Aranygyapjúját (Bölcsek Kövét, Szent Grálját, stb.) kutatják. És persze nagyon nem szeretik a nyilvánosságot.

2.5.) A szabadkőművesek

Régi ismerőseink természetesen az Antarktiszon is felbukkannak. Nem bonyolítom a dolgokat, szerintem ennyi általános konteótudással, amennyivel olvasóink már rendelkeznek, mindenki el tudja képzelni, mi az ábra. Bónusz érdekességként elmondom, hogy ide kapcsolható az az alverzió is, amely szerint a Templomosok alapították az első antarktiszi bázisokat (amikor még nem volt olyan barátságtalan a vidék), majd a jegesedés után távoztak, tudniillik nem rendelkeztek megfelelő üzemanyaggal a kívánt hőmérséklet eléréséhez. A maszonok viszont csak a XIX. században lakták be ismét a régi barlangokat, s itt rendezték be a világ legtitkosabb könyvárát is, na meg egy genetikai tartalékbankot, ahová apránként a földkerekség minden élőlényfajából (mikroorganizmusok, gombák, növények, állatok) származó DNS-mintát elhelyeznek, egyfajta Noé bárkája utánérzésként, felkészülve a legrosszabbra.
És végezetül még egy kérdőjel:
1998-ban az Antarktisz Ausztrália felé eső odalán egy hatalmas, mindent elsöprő erejű földrengés következett be (a Richter-skálán 8,2-nek lőtték be, s a szeizmológusok gyakorlatilag az egész világon kimutatták). Ha ez bárhol máshol történik, elképesztő pusztítást végez, ha pedig tengerpar közelében, akkor több tíz méteres cunamit indít útjára.
Nosza, egész Dél-Ausztráliában készültségbe helyezték a polgári védelmet, kiürítették a strandokat és rettegve várták a szökőárt. Ami nem jött. És azóta senki sem érti, miért nem.
Ja: az Antarktisz alatt nincsenek egymásnak feszülő vagy egymásra csúszó tektonikus lemezek, amelyek (legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint) ezeket a földrengéseket kiválthatják. Úgyhogy a szakemberek azóta is vakargatják a fejüket és megpróbálják kitalálni, hogy mi okozhatta azokat a rezgéseket, amelyek egyértelműen földrengésre utaltak.
Vagy robbanás lehetett? Ki robbantott, miért, hogyan? És ekkorát?!
Ha különvéleményed van, fejtsd ki a kommentek között!




A Bermuda-háromszög



Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul ezek kiterjedése és egyéb, sajnálatos módon számszerűsíthető (és bemagolandó) paramétere is csupa-csupa olyan adat, amit az átlagos ember (pláne tizenéves) nem szívesen sajátít el.
Van azonban egy olyan konteóföldrajzi fogalom, amelyről mindannyian hallottunk, függetlenül geográfiai előképzettségünkről: ma – közkívánatra – a Bermuda-háromszögről beszélgetünk egy kicsit.

A múltkori preferencia-szavazáson ez a téma végzett ugyanis az első helyen, roppant kényelmes előnnyel a második helyezett 
mormonok előtt. Az Irak, Irán és a kontrák téma bronzérmes lett, míga globális felmelegedés az utolsó (annak ellenére, hogy aktualitását tekintve ez a legforróbb, hogy stílszerű legyek).
Tekintsük akkor át a Bermuda-háromszög eseményeinek rövid történetét.

1.) Történelmi összefoglaló

A szakirodalom a szóbanforgó régiónak több változatát ismeri; a különböző térképeken váltakozó egyenesek kötnek össze más-más koordinátájú pontokat, de nagyjából ugyanarra a területre vonatkoznak. Mai posztunkban a legelterjedtebb (legnépszerűbb) vélemény szerinti Bermuda-háromszöget vesszük alapul, melynek csúcsai Puerto Ricót, a Bermuda-szigetcsoportot és a floridai Miamit érintik; na nem mintha az elméletek szempontjából ennek különösebb jelentősége lenne.

Mindaddig, amíg 
Kolumbusz Kristóf nem tette meg azt a szívességet a spanyol koronának (majd később valamennyiünknek), hogy áthajózik az Atlantin és úgymond felfedezi az Újvilágot, erről a vízfelszínről nem rendelkezünk semmiféle információval. Amerika őslakói nem voltak valami nagy tengerhajózós népség, ezértfogalmunk sincs, hogy a XVI. század előtt történtek-e furcsa jelenségek a körzetben. Kolumbusz azonban már 1492 őszén (amikor először hajózott át a háromszöget is érintő Sargasso-tengeren) beszámolt furcsa jelenségekről, amelyekről hajónaplója 400 év után is tanúskodik: furcsa fények a levegőben, megbolondulni látszó iránytűk, az égből érkező és a vízbe csapódó lángnyelvek, stb.
Az elkövetkezendő évszázadokban ez a (forrástól és a szerző grafikai hajlandóságától függően összesen 7-12 magyarországnyi), 80 százalékban nemzetközi vizekhez tartozó terület számos olyan titokzatos esemény helyszíne volt, amelyekben egyetlen dolog közös: az eltűnések.
Mert tűnt el itt nyom nélkül vitorlás, gőzös, repülőgép (néha egész harci kötelék), de olyan is volt, hogy egy-egy jármű utóbb sértetlenül felbukkant, csak a legénység hiányzott, de az viszont teljesen.A teljesség halvány látszatát is kerülve (mintegy ízelítőül) álljon itt pár eset az elmúlt 160 évből:
1.1.) A USS GrampusAz amerikai haditengerészet szkúnere talán a modern idők első dokumentált BH-áldozata. 1843 márciusában tűnt el nyom nélkül 150 fős legénységével együtt úgy, hogy az időjárás optimális volt a hajózáshoz, az élénk (de nem viharos) széltől eltekintve – de hát egy szkúner végül is vitorláshajó, könyörgöm, mozgási alapfeltétele a szél.1.2.) A USS CyclopsA huszadik század elején eredetileg katonai szénszállításra épített 20 ezer tonna vízkiszorítású gőzös már nyolc éve járja a tengereket (főleg a karibi térséget), amikor 1918 márciusában belép a BH-be, majd 240 főnyi legénységgel és 60 utassal a fedélzetén nyoma vész. Ez az eset azért is érdekes,mert (állítólag) ez volt az első, rádióadóval felszerelt jármű eltűnése a körzetben. Mondanom sem kell, hogy egy olajfoltot vagy tépett zsebkendőt sem találtak a haladéktalanul mozgásba lendülő mentőalakulatok.

1.3.) A USS Proteus és a USS Nereus

Az előző alpontban említett Cyclops két testvérhajója (ez a kettő is szénszállító volt) 1941 novemberében tűnik el (úgyszintén nyom nélkül) a BH-ben 160, illetve 180 fős legénységgel a fedélzetén.

1.4.) A 19. repülőraj

Talán a leghíresebb, légijárműveket érintő BH-eset, amely még a Harmadik típusú találkozások című opusz végén is fel-, illetve előbukkan a semmiből/múltból.
1945 decemberének elején a floridai Fort Lauderdale-i katonai támaszpontról öt TBM Avenger típusú torpedóbombázó száll fel, repülési gyakorlat végrehajtása céljából. Az öt géppel két óra elteltével szakad meg a kapcsolat; az utolsó információ róluk az volt, hogy a gépek iránytűje elromlott, s tájékozódási problémáik adódtak. A kötelékparancsnok, Taylorfőhadnagy még egy – meglehetősen furcsa – üzenetet lead, majd kikapcsol: „Itt minden olyan furcsa; még az óceán is szokatlan színű…. Ezt követően az adás megszakadt, s azóta sem lehet tudni, hogy pontosan mi is történt. Sem emberi, sem műszaki maradványok nem kerültek elő.
Csak egy helyen olvastam, de szerintem érdekes: közvetlenül eltűnés előtt a raj parancsnoki gépe harminc másodpercen keresztül az „FTbetűkombinációnak megfelelő morze-jeleket sugározta, majd kikapcsolt. Sokan próbálták már értelmezni, de nem sok sikerrel. Talán neked itt és most sikerül….
A kapcsolat megszakadását követően – mentési célzattal – azonnal útnak indítanak egy Martin Mariner típusú hidroplánt, amely 24 perccel a felszállás után ugyancsak eltűnik a radarok képernyőjéről, s később nyomát ennek sem lelték.

1.5.) A Star Tiger és a Star Ariel

A két, Avro Tudor típusú személyszállító repülőgép 1948 januárjában, illetve 1949 januárjában tűnik el 31, illetve 20 emberrel a fedélzetén. Roncsokat vagy emberi maradványokat nem találtak.

Nem folytatom, elvégre a neten legalább ezer helyen (egymással nem feltétlenül egyező) tételes listákat találunk. Azzal azonban a szerzők jelentős része egyetért, hogy a BH-ben eltűnt úszó, illetve légi járművek száma meghaladja a százat, a rejtélyesnek minősíthető esetek is több tucatra rúgnak. Mivel blogunk irányultsága (nagyképűen azt is mondhatnánk: szakterülete) az összeesküvéselméletek felvázolása és nem az események felelevenítése, folytassuk akkor a konteókkal.
Azzal a teóriával most nem foglalkozunk, amely szerint semmiféle titokzatos dolog nem történt a BH-ben, s a túlburjánzó emberi fantázia (továbbá a nyereségvágyból elkövetett lódítások) rovására írják az esetek mindegyikét.

2.) Természettudományos magyarázatok

Ezek külön-külön, továbbá együtt, egymás hatását kiegészítve és erősítve okozhatják a statisztikainál nagyobb számú légi és vízi balesetet.

2.1.) Az extrém időjárás

A BH területe egyike bolygónk azon részeinek, amelyek elsősorban a trópusi viharjaikról nevezetesek. A hurrikánszezonban (az északi féltekén ez általában július és október között szokott bekövetkezni) az itteni légmozgások sebessége meghaladhatja a 200-220 km/órát, ami értelemszerűen roppant erős (esetenként 15-18 méter magas) hullámverést is eredményez, márpedig ezek komolyan megterhelik a hajókat és a repülőgépeket. Mindez összevetve azzal, hogy a világ legforgalmasabb hajózási útvonalai közül több is érinti a BH-t, már elegendő magyarázattal szolgálnak a megnövekedett katasztrófaszámnak.

2.2.) A Golf-áramlat

Ez a tengerföldrajzi jelenség (amely a BH nyugati részét érintve átszeli az Atlanti-óceánt, gyakorlatilag egy 70-75 kilométer széles és ezer méter mély „folyó” a tengerben, melynek környezetében a víz és a levegő hőmérséklete több fokkal melegebb, mint az őt körülvevő területeken. A Golf-áramlat által folyamatosan mozgásban tartott víztömeg nagyságát érzékeltetendő megemlítjük, hogy másodpercenként átlagosan 50-70 millió köbméter vizet szállít, ami a világ legbővízűbb folyamának számító Amazonas torkolati hozamának körülbelül a háromszázszorosa. Ez a 8-10 km/órás sebességű sodrás (egy átlagos városi családapa kocogási tempója) bármilyen roncsot órák alatt messze visz az esemény színhelyétől.
A hőmérsékletkülönbség ráadásul légnyomásváltozást, ez pedig viharokat idéz elő – és innen GO TO 2.1. pont.

2.3.) A mély víz

A roncsok hiányát az is okozhatja, hogy a BH-ben van a világtengerek egyik legmélyebb része; a tengerfenék mélysége errefelé gyakran meghaladja a 3,5 – 4 kilométert, de akad olyan szakasz, ahol ez meghaladja a hétezer métert. Láthatjuk, hogy nem az a kifejezett Kék Lagúna; ha itt bármi elsüllyed, még a jelenlegi legkorszerűbb eszközökkel is nehéz a nyomára bukkanni.

2.4.) A metánfelhő

Az utóbbi időben széles körben terjesztett feltételezés, mely szerint a BH kontinentális talapzatában elképesztő mennyiségű szénhidrogén-zárvány van (főleg metánról beszélnek a szakemberek).Namármost: ha bármilyen okból (akár csak apróbb, víz alatti földrengés vagy más tektonikus mozgás folyományaként) innen gázkitörések történnek, ezek az óriási, több köbkilométernyi össztérfogatot elfoglaló buborékok elsüllyeszthetik a kisebb hajókat és/vagy megölhetik a legénységet, amely (végső kétségbeesésében) esetleg a tengerbe is veti magát. Lévén, hogy a metán a levegővel keveredve sújtólégrobbanáshoz is vezethet (ehhez a légköri elektromosság egy apró szikrája is elegendő, lásd még lidércfény); tán még az alacsonyabban szálló repülőgépekre és azok utasaira is veszélyes lehet.

2.5.) Az infrahang

Az infrahangok (vagyis a 16 hertz alatti frekvenciájú rezgések) harcászati felhasználásával egy orosz születésű, később franciává átlényegült tudós (Vlagyimir Gavrovszkij) már az ötvenes években foglalkozott. Rá, illetve kutatásaira csatlakozott a kilencvenes években egy másik (ugyancsak orosz) kutató, Vlagyimir Azsazsa, aki egy viszonylag új elméletet fejtett ki a BH-ben történtek magyarázatául.
Azsazsa szerint (aki óceánográfus) a szóbanforgó földrajzi terület gyakori viharainak egyik természetes következménye az infrahangok keletkezése, amelyek terjedési sugara elérheti a többezer kilométert is. Az emberekre (és más élőlényekre) gyakorolt, lehetséges élettani hatásokon túl (szívmegállás, keringési rendszer összeomlása, erek maradandó károsodása, eszméletvesztés, depresszió, öngyilkossági rohamok, stb.) műszaki következményei is lehetnek: technikai szerkezetek meghibásodása, alkatrészek károsodása, extrém rezonancia, egyes illesztések széthullása érzékelhető ok nélkül, stb.

2.6.) Az a fránya elektromágnesesség

A BH-n keresztül húzódik az egyik olyan (agonikusnaknevezett) vonal, amelynek mentén a mágneses észak, illetve a földrajzi észak pontosan egybeesnek. Ez a mágneses iránytűk viselkedésére van hatással, tudniillik itt nem kell kompenzálni a más tájakon megszokott deklinációs szögek segítségével. A rengeteg eltévedés és rossz útirány-választás ennek a jelenségnek tudható be.

3.) Az emberi tényező

A leggyengébb láncszem itt is az ember. Vannak általános (mondhatni földhözragadt) speciális magyarázatok, amelyek biztosítási csalásról, kicsinyes bosszúról, háborús veszteségekről vagy szabotázsról szólnak; mivel ezek főleg csak egyedi esetekre vonatkoznak (és nem is annyira izgalmasak), nem foglalkozunk velük részletesen.

3.1.) A kalózok

Gyermekkorunk olvasmány- és filmélményei óta tudjuk, hogy a karibi térség évszázadokon át a tengeri rablók egyik kedvenc területe volt (ki hallott akkoriban  ilyen összefüggésben még Szomáliáról meg Afrika szarváról..?): Henry Morgantól Vörös Kalózon át Sir Francis Drake-ig számos kollégájuk munkaköri leírásában szerepelt a kereskedelmi hajók megtámadása, a rakomány átpakolása, a legénység torkának átvágása, majd a tetemek vízbe hajigálása. Nem volt ez másként az újkorban, sőt, a huszadik században sem. Ez az alteória tehát kifejezetten a kalózokra veri a balhék többségét – értelemszerűen mindezek csak a hajókra vonatkoznak, az eltűnt repülőgépekre nem.

3.2.) Az USA

Az amerikai kormány a BH-ügyet sem ússza meg. Lelkes konteósok esküsznek rá, hogy Washington évtizedek óta titkos föld- (akarom mondani: víz-) alatti kutató- és kísérleti bázist üzemeltet arrafelé, ahol (többek között) olyan experimentális fegyverek tesztelése folyt (és talán folyik a mai napig is), amelyek távolról képesek befolyásolni a hajók és repülőgépek műszaki berendezéseit, valamint ezek személyzetének pszichikai állapotát (lásd még korábbi posztjainkat a HAARP-berendezésről, vagy a tökéletes katona – projektet, stb.).
A jóindulatúbb összeesküvéselméletesek nem is feltételezik, hogy a jenkik szándékosan levadásznák a hajók és repülők x százalékát(elvégre a veszteséglistán az USA az első), hanem „csak” azt mondják, hogy azoknak a járműveknek (és személyzetüknek) kell eltűnniük, amelyek előtt (valamilyen okból) a titkos katonai tevékenység dekonspirálódott.   
Az elmúlt ötven évben a „gyanúsítottat” még jobban beazonosították: mindenről a kanadai-amerikai kettős irányítású NORAD (North American Aerospace Defense Command, vagyis az Észak-amerikai Űrvédelmi Parancsnokság) tehet, amely esetleg infrahang-fegyverrel (lásd 2.5. alpont) is kísérletezik.
És persze nem véletlenül települtek oda, hiszen tudják, hogy arrafelé a különleges jelenségeknek több évszázados múltjuk van, nem lesz nagyon feltűnő, ha egyiket-másikat ők fogják előidézni.

4.) A természetfölötti

Na ezek az igazán izgalmas, vérpezsdítő lehetőségek, amelyeknél holmi természettudományos korlátok nem szabnak határt a szárnyaló kreativitásnak.

4.1.) Az ufók

Szinte kézenfekvő magyarázat, amely részünkről sem is igényel túlzott szájbarágást: évszázadok (ha nem évezredek) óta földönkívüli bázis lapul a biztonságos, több kilométeres mélységben (lásd 2.3. alpont), ahonnan a kis zöld (mások szerint a nagy szürke, esetleg a közepes kék, jómellű) emberkék felügyelik az emberi civilizációt és műszaki haladást. Olyan hajóknak (és repülőknek) kell nyom nélkül eltűnniük, amelyek legénysége vagy észlelt valamit, vagy pedig valamilyen okból simán felkeltették az idegenek érdeklődését. Esetleg véletlenül belekerültek egy olyan örvénybe, amely kapuként szolgált a bázishoz; márpedig ez földi járművek számára csak egyirányú közlekedést tesz lehetővé.
Puerto Rico amúgy is közkedvelt célzónája lehet a földönkívülieknek, hiszen számos ufó-észlelést jelentenek a környékről.

4.2.) Atlantisz

Nem földönkívüliek, hanem a saját őseink vagy rokonaink maradványai és teljes civilizációja lapulnak a víz alatt. Az egykoron elsüllyedt földrész olyan ősi technológiát használt, amelygyökeresen eltér az általunk megszokottól: gyakorlatilag kimeríthetetlen energiaforrásaik például elképesztő méretű (és mindeddig azonosítatlan szerkezetű és összetételű) kristályok voltak, amelyek a mai napig, több tízezer év múltán is sugároznak – sajnos teljesen véletlenszerű időpontokban és irányba. Ez a sugárzás (ami végül is nem sugárzás, legalábbis nem a mi mostani fogalmaink szerint, de nincs rá jobb földi szó) megbolondítja a műszaki berendezéseket és az emberi agyat is – és innen már lásd 2.5. alpont, az infrahangok hatásáról.
Persze az sem zárható ki, hogy az atlantisziak leszármazottai a mai napig ott élnek a víz alatt, s a sugárzás rendszere nem is annyira sztochasztikus, hanem ők irányítják, mert – lásd az ufós forgatókönyv a 4.1.-nél.

4.3.) A szörny

Genetikai deformáció miatt óriásira nőtt szörny, esetleg ezek egész hordája (tintahal, ámbráscet, cápa vagy mindezek valamiféle torz keveréke) garázdálkodik a mélyben, egyfajta rosszindulatú Nessie-ként. Ha úri kedve úgy hozza, hajókat támad meg és pusztít el, majd visszatér a tenger mélyén található barlangjába.

4.4.) Időörvény

A BH legérdekesebb tulajdonsága, hogy (bizonyos természeti feltételek megléte esetén) időkapu nyílik, amely (egy általunk nem ismert logika szerint) hol a múltba, hol a jövőbe, hol egy párhuzamos jelenbe repíti az abba bekerülő hajót, repülőgépet, esetleg csak ezek személyzetét. Vagy sima féregjárat, amely rövidebb utat biztosít az Univerzum két, egymástól nagyon távoli pontja között.
Ide illik Carolyn Helen Cascio esete, amelyet (mintegy bizonyításul ehhez az elmélethez) röviden ismertetek.
Carolyn egy bevállalós déli leányzó volt (ahogyan azt a Deep South rajongói tudják, Mississippiben soha nem születtek puhányok), aki 1964 júniusában beült a saját tulajdonú, 172-es Cessnájába, s a több, mint 100 repült órát igazoló pilótaigazolványával a zsebében (továbbá egy utassal a fedélzeten) elhatározta, hogy a Bahama-szigetekről átrepül a körülbelül 700 kilométernyi távolságra fekvő Turks- és Caicos-szigetekre. Ragyogó, szélcsendes, tiszta idő volt végig, az egész térség fölött.
A célállomáson a reptér több alkalmazottja is tisztán látta, amint az előírt időpontban a Cessna megjelenik az égen, majd – ahelyett, hogy leszállna a teljesen üres kifutóra – körözni kezd úgy 400 méter magasságban. Megkísérelték felvenni vele a rádiókapcsolatot, sikertelenül, noha a háttérzajból arra következtettek, hogy a mikrofonja bekapcsolt állapotban van. Pár perc elteltével a következő beszélgetés fültanúi lehettek:
Carolyn: Na ezt végképp nem értem. Lehet, hogy eltévedtem volna? Ez a Grand Turk sziget kéne legyen, de itt lent semmi sincs: se reptér, se házak, se semmi…
Utas: Hm, tényleg…
Carolyn: Pedig a térkép szerint jó helyen vagyunk, és a sziget körvonalai is pont így néznek ki, mint ez ittalattunk… de ez a sziget itt lent… ez teljességgel lakatlan… Odanézz: se épületek, se utak, pedig ez pontosan olyan, mint a Grand Turk sziget… Semmit sem értek…
Az irányítótorony (ahonnan tökéletesen látták a lassan köröző, nyolc méter hosszú és tíz méter fesztávolságú gépet) folyamatosan próbált rádiózni, meg még jelzőpisztollyal is lőttek vagy négyet, hogy felhívják a gép figyelmét magukra, minden eredmény nélkül.
Úgy tíz perc elteltével még annyit hallottak, hogy Carolyn (kétségbeesetten) ezt kérdezi (feltehetően az utasától, vagy inkább saját magától): „Hát ebből tényleg nincs kiút..?”, majd megfordul és a tenger felé veszi az irányt.
Utólag kiderült, hogy a kiindulási reptérrel még kommunikált: elmondta, hogy elérkezett arra a helyre, ahol a Grand Turks-i reptérnek kellett volna lennie, de odalent csak buja növényzetet látott, emberi létnek még a nyomát sem, ezért visszaindult Nassauba. Tájékoztatása szerint üzemanyaga elég lett volna a visszaútra is, de ennek ellenére további negyed óra múlva megszakadt vele a kapcsolat (az időjárás továbbra is ideális repülési feltételeket biztosított) és soha senki nem látta többé; sem őt, sem utasát, sem a gépet.
A Grand Turks körülbelül háromszáz éve lakott; a reptér és környékének infrastruktúrája (többek között az 1800 méteres, aszfaltozott kifutópályák) pedig több ezer méter magasból is világosan látható, arról nem beszélve, hogy a létesítmény alig két kilométerre van az ötszáz hektáron elterülő Cockburn Towntól, a szigetek fővárosától.


Kedveseim, ezek voltak hát a (szerintem) fontosabb konteók a Bermuda-háromszöggel kapcsolatban; ha kimaradt volna valami ütős, nyugodtan dobjátok fel a hozzászólások között. A legnagyobb szívfájdalmam, hogy sem a Moszadra, sem a szabadkőművesekre nem találtam terhelő adatot, de talán megteszitek ti, a kommentekben.
Ápdétide kattintva olvashattok egy másik posztot az alternatív Bermuda-háromszögekről!
Ápdét: A Bermuda-poszt kibővített verziója is elolvasható a Konteó 1című könyvben, amelyet 20%-os engedménnyel ide kattintva rendelhetsz meg, vagy 2013. november elsejétől megvásárolhatsz az Alexandra és a Libri nagyobb boltjaiban.





Egyszerű és örökké tartó csoda: Az

Orgonit...



Orgonit piramisok
    Végre valami, amiben teljes mértékig hihetünk: Egyszerű és örökké tartó csoda, *Az Orgonit! Az orgonit Wilhelm Reich orgon-energiával kapcsolatos kutatásain alapul, összetevőipolieszter gyanta és alumínium- vagy másfémforgács nagyjából 50-50%-os keverékében egy kisebb darabkvarckristály.
    Ezt a három összetevőt beszerezve bárki könnyedén készíthet otthon orgonitet. A műgyanta szilárdulás közben valamelyest összezsugorodik, ezáltal a belül lévő kvarckristályra állandó nyomást gyakorol. Az orgonit a környezetében előforduló természetellenes és életformákra káros energiákat alakítja át pozitív (élet-)energiává!
    009Az orgonit nem (csak) eliminálja a káros energiákat, hanem pozitív (élet-)energiává alakítja azt, ebből a szempontból valamilyentermészetellenes energia jelenléte esetében az orgonit hatásosabb, mintha nem lenne éppen ott semmiféle átalakítandó káros energia, amely esetben az orgonit se csinál semmit.
    005Az orgonit nem merül ki, és örökké használható. Magát a rádió-, tévé-, mobil stb. adást nem zavarja, csupán annak káros hatásait alakítja éltető energiává. Ezen az oldalon a TB (=tower buster) nevű, muffinformájú orgonit otthoni készítéséhez adok tanácsokat, saját tapasztalataim alapján.
    Bár a TB alapvetően muffin alakú, tetszés szerint bármilyen formájú és nagyságú orgoniteket készíthetünk, attól függően, hogy majd mire akarjuk használni. Ha általános használatra szánjuk, válasszuk a muffin formát. Ezenkívül idegen nyelven is beszélő olvasóimnak ajánlom még ezeket a kitűnő képes leírásokat tartalmazó oldalakat németül és angolul.
      Kristály és más opcionális belevalók
    kvarckristályt és esetleges más kristályokat (jó még ametiszt, lápisz lazulifelhasználás előtt töltsük valahol egy darabig, például tegyük ki a szabadba több napra olyan helyre, ahol nap süti és éjszaka is rásüt a hold, eshet rá eső is.
    Vagy lehet őket ilyen piramislemezek közt tárolni, vagy kisméretű saját készítésű piramis belsejébe (középpontjába) tenni. Akinek nincs ilyesmije, az csinálja a kinti nap/hold alatti többnapos feltöltést. A kristályokat lehetőlegközvetlenül a gyanta-fémforgács keverékbe helyezés előtt vegyük ki a toltőhelyről.
    A gyanta szilárdulása után a belehelyezett kristály töltése megőrződik,viszont (a tőltőhelyen kívül) szabadon heverve hagyva az idő múlásával lemerül. Egyszerű TB-be elég egy kislábujj köröm méretű darab kvarckristály.
    (Az alábbi, egészségügyi szempontból rendkívül fontos információkat tartalmazó videóban, az Orgonit egyéb pozitív, és a Chemtrailra gyakorolt hatásairól van szó. (vilagok):
    VNTV - Az orgon energia gyakorlati alkalmazása


VNTV - Az orgon energia gyakorlati alkalmazása -- Csőr Gábor, Ja

VNTV - Mi az orgon energia -- Dr. Dárdai Ágnes, Jakab István



    "Hogy megértsük, milyen fantasztikus eszköz van a kezünkben, ahhoz meg kell ismerjük azt is, hogy milyen támadásokkal kell minden nap szembenéznie az emberiségnek. A HARP energia mellett most egy új energiát is bemutatunk, az úgynevezett chemtrailt - magyarul kémiai csík-, amely nap, mint nap bombázza életünket. Ez egy olyan fajta vegyi fegyver, amit állítólag azért használnak, hogy az ózonsugárzást visszaverje, ugyanakkor alumíniumot, báriumot és mindenféle mikro szálas szemcséket tartalmaz, amelyek közvetlenül beépülnek az emberek szervezetébe, és mérgezést okozhat. Hogy milyen módon lehet ezt az orgonit készülékkel kikompenzálni, erről beszél Csőr Gábor Jakab Istvánnal." (youtube)
    Saját magunk megnyugtatasára tehetünk valamivel nagyobb darabot, de pazarolni felesleges. Az esetleges plusz kövek, mint ametiszt vagy lapisz lazuli stb lehetnek még kisebbek, hiszen a kvarc a fő szereplő. Kvarc mindenképp szükséges. Lehet rózsakvarc is. Folytatáshoz kattints ide!
    008A Szilfek is szeretik az Orgonitot, ahogy az alábbi fotón is látszik! Róluk bővebben itt olvashatsz (vilagok)
    szilfek
    (forrás: http://orgonitneked.info/





Klónozással keltenék életre a

neandervölgyi embert...



"Egy amerikai tudós szerint a fosszíliákból nyert DNS-ből klónozással életre lehet kelteni a neandervölgyi embert: a faj feltámasztása számos betegség, köztük a rák és a HIV-fertőzés gyógyítását szolgálhatná. Sikerült elegendő mennyiségű örökítőanyagot kivonni a neandervölgyi ember
(Homo neanderthalensis) csontmaradványaiból, hogy rekonstruáljuk a 33 ezer éve kipusztult faj DNS-ét - hangoztatta George Church, a Harvard Egyetem genetika professzora.
Az emberi géntérkép létrehozásának egyik kezdeményezője a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjújában abból az alkalomból nyilatkozott, hogy megjelent új könyve, Regenesis: How Synthetic Biology Will Reinvent Nature and Ourselves (Újjászületés: miként fogja megújítani a szintetikus biológia a természetet és az embert) címmel.



A professzor elmondta: képes arra, hogy a neandervölgyi ember örkítőanyagát emberi őssejtekbe juttassa laboratóriumi körülmények között, és klónozással létrehozzon egy olyan magzatot, amelyet azután egy "vállalkozó kedvű nő" méhébe ültetnének.
"Számos állatot képesek vagyunk már klónozni, és nagyon valószínű, hogy emberklónozására is képesek vagyunk" - hangsúlyozta a professzor, aki szerint a neandervölgyi ős a hiedelmekkel ellentétben nem brutális és primitiv, hanem intelligens lény volt.
"gondolkodtak, mint mi. Tudjuk, hogy nagyobb volt a koponyájuk. Még az is lehet, hogy intelligensebbek voltak nálunk ...Amikor eljön az idő, hogy megküzdjünk egy járvánnyal, vagy esetleg el kell hagyni a bolygónkat, gondolkodásának módja nagyon hasznos lehet számunka... Az újjászülető neandervölgyi ember létrehozhat egy új neo-neandevölgyi kultúrát, amely politikai erővé is válhat" - fejtegette. A professzor az interjúban kizárta, hogy korábbi emberősöket vagy dinoszauruszokat keltsenek életre, mint például a Jurassic Park-filmekben, mivel közlése szerint a hasznos DNS korhatára körülbelül egymillió évre tehető." (forrás: mult-kor.hu)





Megváltoztatták az élet egyik

alappillérét egy baktériumban...



A biológia mélyszerkezetébe nyúltak bele amerikai tudósok azzal, hogy átírták egy baktérium genetikai kódszótárát. A „meghekkelt” kódú baktériumellenáll a vírusoknak, környezetbarát, és különleges fehérjéket termelhet. A genetikai kód univerzális – tanítják ma már a középiskolai biológiai órákon is,
ami nem mást jelent, mint hogy a DNS négy „betűjéből” (A, C, G és T) összeálló valamennyi hárombetűs „szó” minden élőlényben ugyanazt a fehérjealkotó aminosavat képviseli. Az, hogy a teljes élővilág egyetlen genetikai nyelvet beszél, számos fontos következménnyel bír, részben magukra az élőlényekre nézve – például egymással nem rokon baktériumfajok is szabadon cserélgethetnek egymás között hasznos géneket –, részben a modern biotechnológiára nézve, hiszen ennek révén akár egy élesztőgombával is megtermeltethetünk egy táplálkozásban vagy gyógyászatban fontos emberi fehérjét.
A kód univerzalitásának ugyanakkor kellemetlen mellékhatásai is vannak. Ez teszi például lehetővé a vírusok számára, hogy gazdasejtjeik genetikai fordítóberendezését, amely a DNS-RNS kód tolmácsolásával a fehérjéket termeli, saját nukleinsavukkal átprogramozzák és a maguk hasznára működtessék.
S ez a fajok közötti átjárhatóság az, ami a génmódosított élőlények ellenzőit is aggasztja: ők attól tartanak, s nem minden alap nélkül, hogy a GM-növények az ember által átfabrikált DNS-szakaszokat terjeszthetnek el vadon élő rokonaik között. A vírusokkal szembeni ellenállás kialakítása és a GM-élőlények genetikai „elszigetelése” napjaink biotechnológiájának nagymegoldatlan problémái közé tartozik.
S hozzájuk sorolhatjuk még azt a természet adta korlátozást is, amely abból ered, hogy az élővilág mindössze 20 fajta aminosavat használ általánosan a fehérjék felépítésére, miközben elvben ennél nagyobb kémiai sokféleség létrehozására is megvolna a lehetőség. Mindezen kihívásokra egyszerre próbált megoldást keresni az a több neves amerikai egyetem munkatársaiból összeállt kutatógárda, akik létrehozták az első teljes egészében átalakított – mondhatnánk azt is: „megberhelt” – genetikai kódú organizmust.
A Farren J. Isaacs vezette csoport nem kevesebbet tett, mint hogy újraírta a jól ismert E. coli baktérium egyik törzsének komplett genetikai anyagát, méghozzá oly módon, hogy a három, közönségesen „állj!” parancsként működő RNS-szó egyikét módszeresen eltávolította a fehérjekódoló génszakaszok végéről. Ezáltal a három úgynevezett stop-kodon – RNS-bázisokkal írva: UAA, UGA és UAG – egyike, az UAG megszűnt megállj-jelzésként funkcionálni, s egyidejűleg szabaddá vált arra, hogy újfajta alkalmazásával a módosított baktérium genetikai kódszótárába rendhagyó, a természetben nem használatos aminosavakat illesszenek.
Az eredményekről beszámoló közlemény a Science most megjelenő, október 18-i számában lát napvilágot. A kutatók kiemelik, hogy az átírt genetikai szótárú organizmus nemcsak hogy ellenállóvá válik a vírusok támadásaival szemben – hiszen hibásan olvassa le a vírusok által ráerőszakolt géneket, de a bábeli nyelvösszezavarás révén a rajta kívül álló élővilág egészétől elszigetelődik, miáltal lezáródik a közte és a többi élőlény között lezajló géncsere lehetősége.
Egy átprogramozott genetikai kóddal rendelkező GM növény például egyszerre lenne mentes a vírusok kártételétől és a természetes rokonok felé történő génátadás kockázataitól. Ráadásul olyan, eddig legfeljebb vegyészek által, laboratóriumban szintetizálható fehérjéket tudna előállítani, amelyek a nem-természetes aminosavak beláthatatlan kémiai gazdagságát csempésznék be a proteinek hagyományos világába.
Az így módosított baktériumok egészen egzotikus, minden eddigitől eltérő tulajdonságú biopolimereket tudnának gyártani, akár ipari mennyiségben is. 





Naperőművet telepíthetnek az

űrbe: John Mankis,...



"Naperőművet telepíthetnek az űrbe: John Mankis, a NASA volt munkatársa azt reméli, hogy alig több mint tíz éven belül pályára állíthatják az óriási kapacitású „napenergia-műholdat” A Vice nemrég számolt be róla, hogy John Mankis, a NASA-veteránból
lett technológiai vállalkozó, az „űr-napenergia” (space-based solar power, SBSP) kitermelésének világszerte ismert szakértője elkészítette a világ első orbitális naperőművének terveit. Ha minden jól megy, a Solar Power Satellite via Arbitrarily Large PHased Array-t (röviden SPS-ALPHA-t) már 2025-ben pályára állíthatják.
Egy Föld körüli pályán keringő naperőműnek számos előnye lenne a ma használatos szolárfarmokkal szemben. Az egyik, hogy teljesítményét sem az időjárás, sem az atmoszféra szűrőhatása, sem pedig napunknak az a megrögzött szokása nem befolyásolja, hogy reggel felkel, este pedig lenyugszik így az SBSP-technológiák rendszerbe állítása drámai mértékben csökkenthetné az emberiség fosszilis energiaforrásoktól való függőségét.
Mivel az erőmű orbitális pályán kering, a bolygó bármely pontjára továbbíthatja a megtermelt energiát – mondta Mankis Becky Ferrierának, a Vice újságírójának. – Egyetlen ilyen napenergia-műhold az emberiség egyharmadának energiaigényét kielégíthetné.”
A szakember szerint az SPS-ALPHA emellett a katasztrófa-elhárítást is forradalmasíthatná, megbízható energiaforrást teremthetne a fejlődő országok számára, és megfizethető, környezetbarát alternatívát kínálhatna a világnak a lassan kiapadó fosszilis energiaforrásokkal szemben."
(Forrás: Dávid Imre, 2013. augusztus 26. pcworld.hu)








Akkor mozdulsz, ha akarom:

működő agy-agy interfészt...



"Akkor mozdulsz, ha akarom: működő agy-agy interfészt fejlesztettek. A Washingtoni Egyetem tudósainak kísérletében az egyik tesztalany a gondolataival irányította a másik mozgását. Hatalmas – és egyben meglehetősen rémisztő – áttörést értek el
Washingtoni Egyetem kutatói: olyan agy-agy interfészt fejlesztettek ki, amely lehetővé tette, hogy egy tudós a gondolataival irányítsa egyik társa mozgását. A kutatók ún. noninvazív (sebészi beavatkozást nem igénylő) módszerrel hozták létre az agy-agy kapcsolatot.
A megoldás lehetővé tette, hogy egyikük „telepatikus” jeleket küldjön a kampusz másik oldalán ücsörgő társának agyába – és gyakorlatilag átvegye az irányítást a mozgása felett. A kutatók szerint ez volt az első alkalom, hogy sikeresen teszteltek egy ilyen módszert; a korábbi demonstrációk során csak a patkány és patkány, illetve ember és patkány közötti agyi kapcsolatot sikerült bizonyítottan létrehozni.
A kísérlet során egy egyszerű videojátékot kellett irányítaniuk a résztvevőknek. Rajesh Rao, a Washingtoni Egyetem professzorának, aki több mint tíz éve foglalkozik az emberi agy és a számítógépek közötti kommunikációt lehetővé tévő interfészek kifejlesztésével, feladata az volt, hogy egy monitor előtt ülve kellett figyelemmel kísérje a játék menetét, és levadássza az ellenséges repülőgépeket, úgy, hogy az irányítást lehetővé tévő billentyűzetet egy másik helyiségben tartózkodó társa, Andrea Stocco kezelte.


Direct Brain-to-Brain Communication in Humans: A Pilot Study




A kettejük közötti egyetlen kapcsolatot az egyetem munkatársai által kifejlesztett agyi interfész jelentette. Rao egyszerűen elképzelte, ahogy jobb kezével folyamatosan nyomogatja a space-t a billentyűzeten –Stocco jobbja pedig mindenféle tudatos elhatározás nélkül automatikusan teljesítette a kapott parancsot.
Más szóval Stocco kezét Rao gondolatai mozgatták. Egyszerre izgalmas és hátborzongató volt látni, ahogy az agyam által elképzelt mozdulatot egy másik ember agya valódi cselekvésre fordítja le – mondta Rao. – Gyakorlatilag egyirányú információs áramlást létesítettünk a kettőnk elméje között.”
A kapcsolatot két jól ismert technológia segítségével hozták létre. Rao agyi aktivitását egy EEG-berendezéssel monitorozták, Stocco idegrendszerének „meghackeléséhez” pedig egy transzkraniális mágneses stimulációra (TMS) épülő megoldást használtak.
Rao hangsúlyozta: a rendszer jelenlegi formájában csak bizonyos egyszerű tevékenységhez kapcsolódó agyhullámokat képes leolvasni: a következő lépésben megpróbálják továbbfejleszteni és szélesebb körben is tesztelni a technológiát."
(Már csak ez hiányzott! - vilagok)





Egy asztrális utazó történeteiből (3.

rész) Kíváncsi vagy milyen lehet

odaát?...



Egy asztrális utazó történeteiből Mi történik az inkarnáció alatt” című cikkünkben beszámoltunk arról a valóban nagyon különleges párról, (Anne és Daniel Meurois-Givaudan) akik asztrális utazásaik tapasztalatait papírra vetették, melyből több könyv is születet,
és kiadásra is került, jobbára francia nyelven, sajnos magyar nyelven egy sem. Most egy újabb beszámoló következik az „Egy asztrális utazó történetei című könyvükből, melyben egy szellemi útmutató vezetésével az írók szemén keresztül bepillantást nyerhetünk az asztrális világ különböző síkjaiba, s az ott lakók életébe. (Anne and Daniel Meurois-Givaudan - Recits d’un voyageur de l’Astral c. könyvből)
Az 1. részt ide kattintva, a 2. részt pedig itt olvashatod!
Végül a befejező, 3. rész következik:
A Föld
"Daniel ismét elhagyja testét, és egy színpompás tenger asztrális lagúnájában találja magát. Megkérdezi vezetőjét, hogy neki van e otthona az asztrális világban? Nincs, de általában abban az asztrális erdőben tartózkodik, ahol azokat a hatalmas virágokat látták előző látogatásuk során. Az igazi otthona a léleknek a fény és a felső asztrális világ. Nincs szüksége otthonra. Ő választotta ezt az életet amiben most él, és egy idő után az Atyához megy egy másik énbe. Ilyenkor az emberek a magasabb asztrális birodalmakban élnek. Elmagyarázza, hogy nem csak egy asztrális világ van, hanem sok, mert mindegyik világnak, vagy bolygónak megvan a saját asztrális birodalma. Olyan lények is, mint ő, akik egy másik bolygóról valók, és föld asztrális világában dolgoznak, azért fenntartják a kapcsolatot a szülőbolygójuk asztrális világával.
Útjukat folytatva, a vezető Danielt az űrbe viszi, és onnan figyelik a földet, melynek aurája jól láthatóan javarészt szürke. A vezető elmagyarázza, hogy a Föld beteg és nagyon fáradt, nem bírja táplálni az embereket, akik ennek tudatában még mindig egymást ölik, és folyamatosan káros gondolatokkal mérgezik a környezetet. A sok gyűlölettől a bolygó már olyan beteg, hogy hasonló volt katasztrófákat fog létrehozni, mint egykor Atlantiszon volt.
Sok jelenleg is élő ember élt e legendás fölrészen de úgy tűnik nem tanultak semmit, ugyanazokat a hibákat követi el, mint annak idején. Az embereknek meg kell tanulniuk szeretni a bolygójukat, mint életfenntartásuk forrását, de nem csak ezért, hanem önmagáért is tisztelni kell a földet, mert Ő egy szent élőlény. Mint Atlantisz építői, az ember is a Vízöntő korszak elején kissé elragadtatja majd magát, és felfelé törekszik. A vezető elárulja, hogy egy új típusú légi jármű fog általánossá válni. Először csak követet módon, később pedig másik bolygóról érkezett lények közvetlen segítségével fog ez történni. A 21. században lehet várni a csillagemberek érkezését, akik majd egyesülni akarnak az emberekkel.
A világegyetem memóriája
Daniel a múltszázadban találja magát, és egy másik személy életébe csöppenve újraéli az Orosz forradalom egy epizódját. Ezt követően ismét az asztrális világban kerül vezetőjéhez, aki nyomban elmagyarázza neki, hogy mi is történt! Daniel bekopogtatott az univerzum memóriájába, de ahhoz, hogy olvashasson az akasa krónikaként ismert emlékekbe, kell egy „meghívó” a magasabb asztrális lényektől, s a jelek szerint Daniel megkapta az engedélyt.
Majd hozzáteszi, hogy erre sokan képesek lennének, de nincsenek tudatában. Ebbe a különös memóriájába, csak fizikai dolgok emlékei találhatók, például történelmi vagy geológiai. A vezető elmagyarázza, hogy az asztrális fény úgy működik, mint egy film, minden, ami megtörténik, bárki, bármit tesz a világegyetemben, örökre rögzítve lesz. Mindemellett az univerzumban vannak speciális helyek, ahol könnyebb olvasni a memóriába, mint más helyeken, az asztrális világban például több ilyen hely is van.
A földön használhatunk erre kristálygömböt. A napfény hiányában a kristálygömbnek megvan az a tulajdonsága, hogy nagy mennyiségű asztrális fényt koncentráljon és fogadjon be. A kristályszerkezet és forma hipnotikus hatással van az emberre, így az képes kapcsolatba lépni az univerzum memóriájával. Daniel és vezetője folytatják útjukat az asztrális vidéken, majd egy hegy bejáratához érkeznek, ahol egy folyosón át haladnak tovább befelé.
Egy kupola alakú szobába érkeznek, amit zöld fényt világít meg. Átsétálnak a valójában gömb alakú, félig átlátszó padlón, mely két félre van osztva. A szoba közepén tartózkodva az ember az időn kívül találja magát. Koncentrációval és gyakorlással tud választani egy időszakot a világegyetem történelméből arról a földi helyről, melynek meg akarja ismerni a történetét valakinek a szemén keresztül, aki abban az időben élt. Az útmutató elmagyarázza, hogy miután a fizikai test meghal, egy hasonló jellegű helyen láthatjuk majd múlt életünk kibontakozását, s mint önmagunk bírája végignézhetjük hogyan éltünk.
Földönkívüli élet
A hegyről való távozás után a vezető a földönkívüli lényekre tereli a beszélgetést. Az emberek mindig is tudtak a földönkívüli lényekről, hisz bizonyos értelemben azok leszármazottai, de a földön kívül az ember még sok - sok más világot is magáénak tudhat. A föld korai időszakában távoli bolygókról származó lények megváltoztatták a föld evolúcióját. Embereket hoztak a földre a galaxisból, tehát nem volt soha majom, nem attól származik, nem fejlődött állatokból, vagy növényekből, ám a testi megjelenése nem mindig volt ilyen.
A vezető visszaviszi Danielt a hegy belsejébe a gömbszoba közepére, ahol egy nagyon távoli múltba nyerhet betekintést. Megmutatkozik egy helyszín, és Daniel egy akkor élt személy életébe csöppen, s egyé válva vele átéli mindazt, amit az átélt.
Más emberekkel együtt egy fém-helyiségbe találja magát. Néhányan meztelenül vannak, és néhánynak az ágyékuk köré tekert rongy az összes öltözéke, mindemellett mindenki nagyon nyugodt. Kinyílik egy afféle tolóajtó és kilépnek a napfénybe ragyogó, távoli hegyekkel teli, gyönyörű zöld síkságra. Daniel észreveszi, hogy az emberek igen alacsony növésűek, és bőrük erős sápadtságuk ellenére, kékes színű. A magasabb növésű lények narancssárga öltözékbe vannak, szemlátomást ők a vezetők és egy adott irányba vezetik őket.
Ahogy visszanéz, látja, hogy valójában egy kb. 200 méter hosszú elliptikus (tojásdad) gépből szálltak ki. A szürke és sima gép egy sárgás fényudvart bocsájt ki magából, mely egyre intenzívebb, végül az úrhajó dübörgő hang kíséretében az ég felé emelkedik és elrepül.
Különböző földönkívüli teremtők egymást követő hullámokba hozták az eltérő fajokat a földre. Az alkotók még mindig tudatában vannak az Isteni testvériségnek, de az ember a földön már elfeledte földönkívüli és spirituális eredetét, mely nagyon sok hibát eredményezett. A vezető segítségével most Daniel egy másik helyszínen egy másik jelenetet él újra a híres Atlantiszon. Az emberek a most Gobi sivatagként ismert gyönyörű és akkoriban még termékeny helyen éltek, és szintén elfeledve szellemiségüket a repülőgépről ledobált fénygolyókkal felégették a városaikat. Ennek a valaha nagy civilizációnak az emléke teljesen eltűnt.
További tanítások az ET-ről az emberiségnek
A földönkívüli lényeknek munkája harmóniába van a spirituális világgal, de nehéz megmondani, hogy hol kezdődik a spirituális világ. Néhány dolog spirituális is meg nem is. Például, az antianyag az anyag ellentéte, de nincs köze a szellemhez. Néhány UFO jelenség és repülő gép az antianyag világából érkezik. A Földnek megvan a szimmetrikus ikerpárja és előfordul, hogy a lelkek néha az egyik, néha a másik világba inkarnálódnak.
A földönkívüli lények sokat adtak az embereknek, de voltak ott is olyan negatív erők, melyek behálózták a földet és ellene fordultak. Még mindig lesz egy nagyon materiális, fizikai csata az intergalaktikus térben (egy olyan térrész, mely a galaxisok közötti űrt foglalja magába) ahol a Föld a tét. Az embereknek meg kel végre tanulnia, hogy nem bálványozhatja más bolygók lényeit (akik gyakran Istenekké váltak az elmúlt kultúrákban)
Az Atlantiszi barlang
A vezető Danielt most az asztrális síkon Dél-Amerikába viszi, egy különleges barlangba. Daniel egy üres föld alatti barlangba találja magát, melynek trapéz ajtaja egy nagy lapos kőből készült. Az ajtón túl van egy másik helyiség, ahol több száz kerek lemez található. A lemezek 4-5 milliméter vastagok kb. 15 cm átmérőjűek és olyan fémből készültek, melynek összetételét az emberek már elfeledtek. Felszínüket finom spirál faragások díszítik.
A vezető elmagyarázza, hogy ezek egyfajta felvételek, melyeket az Atlantisziak helyeztek ide, egy másik világ lényeinek segítségével. Tartalmazzák a föld, az Atlantiszi és azelőtti civilizációk feljegyzéseit is, továbbá tartalmazzák a Föld jövőjére vonatkozó Isteni tervet, és sok-sok mester neveit is. A lemezek és az eszközök, mellyel olvasni lehet őket a Himalájában vannak, de csak akkor fogják megtalálni, ha majd az emberiség tudásban és lelkileg készen áll erre. Jelenleg úgy sem értené meg a feljegyzéseket, és valószínű, hogy meg is rongálná a lemezeket, mivel rögzítésének elvei teljesen mások és idegen számukra.
Daniel azt kérdezi, ha a spirituális lények tudták, hogy a jövő mit tartogat számunkra, miért nem akadályoztak meg néhány dolgot, ami árthat a föld szellemiségének. A vezető kifejti, hogy ezek a lények ismerték a jövőt, de csak egy bizonyos részét, mert a jövő változik, csak valószínűségek, lehetséges jövők vannak. Tudták, látták a teljes képét a fontos eseményeknek, de azt is tudták, hogy azt bármikor meg lehet változtatni.
Az Asztrális könyvtár
A könyv végén Daniel leírja egyik látogatását az asztrális könyvtárban. Ebben a könyvtárban könyvek ezrei sorakoznak falra erősített fapolcokon, de nem ettől érdekesek. A vezető elárulja, hogy ezek itt az eredeti könyvek, azaz valaha fizikai síkon a földön voltak, de magasabb asztrális entitások, akiknek ehhez megvan a hatalmuk transzformálták és átszállították őket az asztrális világba. A könyveket szellemi értékük szerint válogatták össze, majd fizikai rezgésüket asztrális rezgésekre változtatták.
Néha dematerializálnak egy-egy könyvet a fizikai világból, ha az nem a megfelelő időben jelenik meg. Nem helyénvaló, hogy olyan ismeretek birtokába jussanak az emberek, amelyekre nincsenek felkészülve. Az utolsó találkozásuk alkalmával Daniel vezetője azzal búcsúzik, hogy korlátaink csak azért léteznek, mert létrehoztuk őket.
Az embernek meg kell látnia önmagában a fényt és egyre mélyebbre és mélyebbre menni ebbe a fénybe, egészen vissza a forrásig..."





Egy asztrális utazó történeteiből

(2.rész) Kíváncsi vagy milyen lehet

odaát?...



Egy asztrális utazó történeteiből - A „Mi történik az inkarnáció alatt” című cikkünkben beszámoltunk arról a valóban nagyon különleges párról, (Anne és Daniel Meurois-Givaudan) akik asztrális utazásaik tapasztalatait papírra vetették, melyből több könyv is születet, és kiadásra is került,
jobbára francia nyelven, sajnos magyar nyelven egy sem. Most egy újabb beszámoló következik az „Egy asztrális utazó történetei” című könyvükből, melyben egy szellemi útmutató vezetésével az írók szemén keresztül bepillantást nyerhetünk az asztrális világ különböző síkjaiba, s az ott lakók életébe. Valamelyik álmodból neked is ismerős lehet némelyik helyszín!
Az 1. részt itt olvashatod! Itt peig a befejező 3. részt találod!
Alacsonyabb asztrális világok
2. rész: Az alacsonyabb asztrál síkról beszélgetünk. Danielnek egyszer volt egy szörnyű testek kívüli élménye, melyben átutazik egy gyökér-testtel rendelkező, iszap-szörny szerű lények szürke világán, akiknek gonosz tekintetük volt, és rettenetesen sírtak. Az útmutató elmagyarázza, hogy mindez azért történt, mert erős félelmet érzett a test elhagyásakor. A félelem csökkenti az asztrális test rezgését, így az áthalad az alacsonyabb asztrális világokon.
Az alacsonyabb asztrális világokban vannak olyan az elementálok, melyek a természeti erők asztrális kivetülései, mint például tündérek, törpék stb. Itt szintén találkozhatsz (árnyékok) olyan elhunyt emberekkel, akik valamiért nagyon lassan megy az átmenet. Jobb, ha nem lépünk kapcsolatba ezekkel a világokkal, mert nagyon bonyolult és kockázatos.
Asztrális épületek
Tovább utazva egy hegyhez érkezünk. Ennek a hegynek a lábánál találkoznak a lények azokkal, akik az asztrális birodalom fejlődését irányítják. Ez az egyik találkozóhely. Őket más magasabb lények képeztek ki az emberiség régmúlt korszakaiból. Itt döntenek bizonyos asztrális épületek, kórházakkal kapcsolatos ügyekben is.
Az asztrális kórházakban olyan nemrég elhunyt lelkek tartózkodnak, akiknek szükséges egyfajta asztrális alvással felfrissíteni magukat az új inkarnáció előtt. Azok a lelkek is itt kapnak támogatást, akik kábítószer-függők voltak a földi életükben. A függőség a személyiség mesterséges hasadását okozza, és az asztráltest is kettészakad. Az asztrális test egyébként ugyanolyan felépítésű, mint a fizikai test, szó szoros értelemben a kiköpött mása annak, illetve teljesen egyformák. Azok a lelkek, akik a kórházakban dolgoznak, általában már a földön is az orvosi hivatást gyakorolták. Itt folytatni akarják, és bővíteni szeretnék tudásukat.
A Múzeum
Egy újabb helyre érkeznek, ahol egy kupola alakú épület áll. Ez tartalmazza az emberiség történelmének egy részét, magasan fejlett lények szobrainak formájában, akik korábban éltek a földön, hogy hirdessék az Istenből áradó kozmikus szeretetet. Ennek a múzeumnak az a célja, hogy tanulmányozza a vallások fejlődését. Azok a lelkek, akik spirituális feladattal születnek, mind eltöltenek valamennyi időt ebben az épületben. Minden faj és nép szobrai megtalálhatóak itt. Néhányuk az özönvíz előtti korból származik.
Bukás és az eredendő bűn
Daniel és a vezetője a bukás és az eredendő bűn közötti különbségről kezdenek el beszélgetni. Ez két különböző dolog. Az ember bukása egy kozmikus esemény, míg az eredendő bűn egy bizonyos idő alatt elkövetet esemény. A bukás azt jelenti, egy mozgás fentről lefelé, az Isteniből a nem Istenibe, a fényből a sötétségbe, más szóval a szellem anyaggá válik. Ez a mozgás szükséges volt, hogy a világegyetem élhessen. Általában a vallások képviselik ezt a mozgást kőr alakjában. 
kigyoEz egy körkörös rendszer, mely az egyik irányból a másikba halad és vissza, ezzel létrehozva az egész univerzum univerzális motorját és forrását. Néhány kultúrában eztOuroboros szimbolizálja, a saját farkába harapó kígyó. A folyadék melyben az energia áramlik, az az asztális fény. Isten minden gondolata azonnal távolodni kezd tőle a spirituálisból az anyagi felé mozogva. Ez a bukás a folyamatos teremtés.
A bukás szükséges egy létezőnek az anyagi világban való tanuláshoz, hogy ezáltal a valós természetére ráébredjen és végül visszatérjen az igaz forrásához. Az eredendő bűn az emberiség történetében egy döntés volt, abban időben, és az ember tudta, hogy képes fellázadni az erő ellen, mely életet adott neki. De utal arra is, hogy az eszme, az üdvözülés az anyag folyamatos megtisztítása. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, újra és újra inkarnálódunk emberi testben.
Reinkarnációról már a régi világokban is tanítottak, Jézus szintén beszélt róla. Az első században a katolikus egyház eltávolította a reinkarnációról szóló összes referenciát, hivatkozást a szentírásból (és más tanításokat is) hogy megalapozza erejét, mint domináns hatalmat.
Még mindig a múzeumban a vallási szobroknál Daniel és vezetője odamegy egy szoborhoz, ami alkímiai aranyból készült. Az eredeti példány (az asztrális szobor, csak másolata az eredeti fizikai szobornak) még mindig létezik a földön. Bár az özönvíz előtti időben készült, már több mint 10 ezer éve fekszik az Atlanti-óceán mélyén Amarika partjainak környékén.
A szobor félmeztelen teste trónon ül, és az arca, mit egy hatalmas energiát sugárzó nap. Lábán szimbólumok, egy négyzet, tájoló, négyzet egy kőrben. Mellkasán egy egyszerű egyenlőszárú kereszt. Daniel vezetője elárulja, hogy ez az Atlantisziak legnagyobb Istene, egyenlő a keresztény Atya-val, a Hindu Brahma-val, és az Egyiptomi Ra-val. Ő nem volt egy különös lény, de ma is létezik, ő a szellem, az elv, a határtalan. Ahogy az összes többi szobrot, ezt sem kell bálványozni, csak a koncentráció, az összekapcsolódás eszközei. Amúgy négyzet és a tájoló voltak a föld és az ég szimbólumai, mielőtt a szabadkőművesség kisajátította volna magának.
A Piramis kórház
Daniel most egy virágokkal, rétekkel, fűzfákhoz hasonló fákkal teli, hatalmas parkban találja magát. A parkba van egy kórház, de nem olyan, mint ahogy a földön ismerjük, ez egy olyan hely, ahol az elhunyt személyek feltöltődhetnek, és kipihenhetik magukat. Ez a kórház egy piramis forma, mely, mint egy kondenzátor előállítja a kozmikus energiákat. Így jelentős erő koncentrálódik az asztrális fény életrészecskéivel.
A vezető elmagyarázza, hogy a Kheopsz piramist (Egyiptom) az Atlantisziak egy másik világ képviselőivel, közösen építették fel. Nézelődés közben Daniel megfigyeli, hogy az épület alumíniumhoz hasonló, de csillogó, kristályszerű anyagból készült. Belépnek egy háromszög alakú nyíláson.
A folyosók nem horizontálisak, magyarázza a vezető. Minden működőképes a piramisban, és nem jellemző a szimmetria és a racionalitás, itt minden az épület elhelyezésétől függ. A koncentrált energiák miatt, nincs két ugyanolyan hely. Ezért minden szoba más, és bizonyos típusú gyógyításokra használatos. A legsúlyosabban sérült asztrális testeket a piramis csúcsában egy olyan szobában kezelik, mely megfelel a Kheopsz piramis királyok kamrájának.
Egy újabb szobába lépnek. A szoba közepén van egy fehér asztal formájú parallellepipedum (hatlapú test, melynek minden oldallapja paralelogramma) A falak áttetsző kék és fehér színűek. Ez egy fajta „operációs” asztal, ahol az emberek csakráit kezelik, másrészt ezt a szobát egyfajta tanulószobaként is használják olyan lények, akik a földön orvosként dolgoztak, de még tökéletesíteni akarják mesterségüket.
Daniel vezetője egy emberi test csakra-rendszerének képét jeleníti meg az egyik falon és széleskörű felvilágosítást ad a csakrákról. Aztán átmennek abba a szobába, amelyik Kheopsz piramis Király Kamrájának felel meg. Ennek falai szintén átlátszóak, de arany színűek. A szoba közepén itt nem asztal van, hanem egy koporsó. A padlón a koporsót 12 kis sárga piramis veszi körül. Ez a koporsó képes regenerálni a legsúlyosabban sérül szervezetet is. Folytatjuk...





Egy asztrális utazó történeteiből

(1.rész) Egy szellemi útmutató

Vezetésével...



Egy asztrális utazó történeteiből - A „Mi történik az inkarnáció alatt” című cikkünkben beszámoltunk arról a valóban nagyon különleges párról, (Anne és Daniel Meurois-Givaudan) akik asztrális utazásaik tapasztalatait papírra vetették, melyből több könyv is születet, és kiadásra is került,
jobbára francia nyelven, sajnos magyar nyelven egy sem. Most egy újabb beszámoló következik az „Egy asztrális utazó történetei” című könyvükből, melyben egy szellemi útmutató vezetésével az írók szemén keresztül bepillantást nyerhetünk az asztrális világ különböző síkjaiba, s az ott lakók életébe. (Anne and Daniel Meurois-Givaudan - Recits d’un voyageur de l’Astral c. könyvből)
"2. részt itt3. részt itt olvashatod!"
A Vezető
1. rész: "A könyv azzal kezdődik, hogy Daniel elhagyja a testét és egy erdős területre érkezik. Ott találkozik vezetőjével, egy középmagas, hosszúkás arcú, hosszú koponyájú, kis szemű, kékes bőrű lénnyel. A könyvben később a vezető elmagyarázza, hogy még soha nem élt fizikai testben a földön, bár volt egy megtestesülése egy távoli bolygón. Ebben megtestesülésében részt vett a föld gyarmatosításában, mint vallási tanácsadó, de ez egy másik korszakban történt. Halála után, miután megérkezett az asztrál síkra, folytatta földi munkáját és személyes lelki fejlődését.
Most Daniel útmutatója az asztrál síkon, mivel őt kérték fel erre a lények egy csoportja, akiknek egyfajta speciális bizottságként az a feladatuk, hogy megvizsgáljanak minden lehetőséget bizonyos eszmék fejlesztéséhez és terjesztéséhez. Daniel vezetője ennek a csoportnak a képviselője. A vezető elmondta azt is, hogy csak az utóbbi évekbe tudták olyan irányba terelni az életét, melyben lehetőségük nyílt arra, hogy felkészíthessék az előttük álló feladatra.
Kifejtette, ha az emberek nem abban a hitben élnének, hogy ők csak egy fizikai test, akkor ez nem minden esetben lenne indokolt, nem mindig így történik, ahogy most vele. Régen abban az időben, amit „Aranykorként” emlegettek, az embernek sokkal nagyobb tudása és tudatossága volt. Vissza kell nézni és fel kell ismerni a politikai, bölcseleti, antropológiai, vallási hibákat és véget kell vetni az ezzel kapcsolatos tévedéseknek.
A túlvilág
Egy másik alkalommal Daniel egy réten találja magát. A vezető elmagyarázza, hogy a holtak világába érkezett. Bár mi elhunytnak, halottnak nevezzük őket, de ők ugyanúgy élnek, mint a fizikai síkon, csak most az asztrális világban. Az emberek különböző „kosztümökben” járkálnak, attól függően, hogy legutóbb milyen korban élt a földön.
Miután eltöltött bizonyos időt az asztrál síkon újra vonzani kezdi a fizikai világ, ha még nem szabadította meg magát minden fizikai kapcsolattól. A reinkarnációban az erre szakosodott lények segítenek.
Mikor valaki meghal, olyan világba találja magát a túlvilágon, amilyet elvár, amit hisz róla. Ha ateista volt élete során, akkor egy nem feltétlenül kellemetlen fekete, meghatározhatatlan anyagban. Még, ha vallásos volt is, de korlátozott, akkor fel kell oldania saját korlátait, mert a világ, ahová érkezik, korlátozni fogja elvárásai, hitrendszere szerint. Minél többet fejlődik valaki, annál könnyebb odaát eligazodnia az új helyzetbe.
Általában az elhunytat azok a családtagok, barátok fogadják, akik már átköltöztek a másik síkra. Daniel rengeteg szépséget és eredetiséget talál ebben a világban. Az asztrális világban elegendő vágyni valamire, hogy az megjelenjen, mindaddig, míg az nem sérti az ott lakó lények általános érdekeit. Így bárki teremthet magának gondolataival egy luxuslakást vagy egy kastélyt, ha arra vágyik.
Az állami vezetők
Daniel és a vezetője most egy gyönyörű épület felé sétálnak. A vezető kifejti, hogy ez az épület emlékezteti őt az Atlantiszi időkre, s hogy ez az asztrális világnak egy olyan nyilvános területe, ahol bizonyos személyek ügyeit tanulmányozzák. A tanulmányok egyfajta irányadók a következő megtestesüléshez.
Daniel és a vezetője odamennek a lények egy olyan csoportjához, akik állami vezetők lesznek a következő inkarnációjukba. Ezek a lények azért jönnek, hogy létrehozzanak egy új típusú civilizációt. Ők nem bölcs emberek (jelenleg az emberiség nem fogad el bölcs vezetőket) de értelmes lények, személyes ambíció nélkül. A képességeik miatt választották őket.
Vallás
A következő asztrális kivetüléskor a vezető elmondja, hogy az asztrális kivetülés egy aktív dolog, ellentétben a médiumokkal, akik passzívak. A spiritiszta csoportok az alsó asztrális birodalmakra összpontosítják az energiáikat. míg a szent emberek, vagy a szentek, akik szintén passzívak, elsősorban a magasabb asztrál síkokra, sőt a spirituális birodalmakra.
A vezető részletez egyes vallási kérdéseket. Nem vallási, vagy ezoterikus csoportok azt mondják, hogy övék az egyetlen igazság. Mindegyik vallás, vagy hit-rendszer feltűnik egy bizonyos időre az emberek lelki fejlődésében, fajtól, földrajzi helyzettől, éghajlattól függően. Jelenleg sok vallásból eltűnt a szertartások jelentése, s ez azért sajnálatos, mert a szertartások célja a spirituális világ lényeivel való kommunikáció lenne.
Például az emberek már nem tudják miért előnyös összekulcsolni a kezüket imádkozás közben? Azért érintjük össze a kezünket, hogy lezárjuk az energiaáramlást a szervezetben, ami nagyobb koncentrációt és erőt eredményez. Vagy, hogy miért fontosak a színek, amit a pap visel? A színek különleges rezgéseket továbbítanak, függetlenül attól, hogy mit jelképeznek.
Élet az asztrális világban
Mikor enyhe szellő kezdte mozgatni az asztrális fák lombjait, Daniel csodálatát fejezi ki ama tény előtt, hogy van szél asz asztrális világban. A vezető elmagyarázta, hogy minden, ami a földön megtalálható, az megtalálható az asztrális világban is, kivéve a zivatarokat, tornádókat, vagy egyéb heves időjárási szélsőségeket.
Az asztrális világ lakói csak békét és harmóniát akarnak. Az emberi lelkeket általában vonzza a szépség és a jóság. Így hát nincs háború, nincs veszekedés, mert nincs két lélek, aki ne lenne harmóniában egymással. A lélek itt szeretné kipihenni a korábbi fizikai élet fáradalmait. Egy idő után megunják, mert minden kívánságuk azonnal teljesül. Aztán elkezdik gazdagítani tudásukat, hogy javítsanak magukon, és felkészülnek egy újabb földi életre.
Daniel feltesz egy kérdést, mely sok embert érdekel: Vajon azok az emberek, aki szeretik egymást, és harmóniában élnek, haláluk után megtalálják egymást az asztrális birodalomban? Igen, de csak akkor, ha nem csak felületes, hanem valódi mély harmónia van közöttük. Csak erős érzelmi szálak, és kapcsolatok teszik lehetővé a lelkeknek, hogy együtt maradhassanak az asztrális világban."
Folytatjuk…






A fizikai sík szerve, a szem! Valaha a

tobozmirigy volt az első szem..



Valaha a tobozmirigy volt az első szem! A fizikai sík szerve, a szem: Ha belenézünk egy másik ember szemébe, megláthatjuk a lelkét, s azt, ami őt leginkább jellemzi: melegség, őszinteség, hamisság, megérezzük gondolatainak minőségét, megláthatjuk a legbelső lényeget is, mert a szem nem tud hazudni.
Lehet egy arc képmutató, mutathat alázatot, igazságot, de ha körültekintően megvizsgáljuk a hozzátartozó szemet, az tolmácsolja a tulajdonos szándékait, érzéseit, ahogy Ciceró mondta: „Az arc egy kép a lélekről, a szem pedig annak tolmácsa”
Partnerválasztásban is gyakran szerepet játszik a szem. A zöld szem például sokkal ritkább, mint a többi szín. Zöld szeme az emberiség csak körülbelül 2 százalékának van. 90 % -ban barna szemű, s inkább csak az északi országokban kék szeműek.
Pedig szemünk színe egyedül csak attól függ, hogy az íriszünkben mennyi festékanyag található. Világosabb szemben kevesebb, a barna szemben több. „Bár a kék szemszín a wiki szerint nem festékanyag, hanem a fény szóródásának eredménye - tudományosan megfogalmazva a Rayleigh-szórás miatti Tyndall hatás okozza.
eye1
Zöld szem különlegessége
Ha mindkét szülőnek zöld a szeme, akkor általában a gyerekeik is zöld szeműek lesznek, mivel a szülőknél mindkét (azaz mind a négy), a szemszínt meghatározó gén a zöld színt kódolja. Habár a zöld szemet sokan a kékhez gondolják közelebb állónak, valójában a barna szemnek egy kisebb pigmentációjú változata.
A végleges szemszín általában három éves korra alakul ki, de sok embernek még ez után is változik a szemszíne. A barna szem előfordulásának aránya a legnagyobb a világon, ez tartalmazza a legtöbb melanint. A legelterjedtebb szemszín Ázsiában és Afrikában, míg a legritkábban Észak-Európában, illetve a Baltikumban fordul elő.”
Egy ember jellemét nem a szemszíne határozza meg, mégis, talán tudattalanul párosítjuk egy-egy tulajdonsággal.
kékszeműekhez sokan vonzódnak, mert a derűs kék égre, vagy a hűs tengerre, a tisztaságra, ártatlanságra emlékezteti őket. Mások pont az ellenkezőjét gondolják, hideg árulással azonosítják a kék szemet.
Néhány kúltúrában a következő tulajdonságokkal társítják a szemszíneket, s ha nem is teljesen igaz, néhányuk érdekes megállapítás:
Barna szem: szenvedélyes, hűséges, kifürkészhetetlen, élénk, erős élet
Kék szem: szelíd, békés, angyali, ártatlan, hűséges, egyenes,
Zöld szem: Bátor, szenvedélyes, misztikus, titokzatos, hipnotikus, szabadságszerető, energikus, változékony, barátságos
Szürke Szemek: hideg, kemény, számító, lelketlen, határozott, figyelmetlen
De mind közül, csak a zöld szemnek volt kiemelkedő szerepe a múltban. Gyengeség vagy az életerő szimbóluma?
szem3
Főleg a nyugati világban az inkvizíció és az anyaszentegyház ostoba előítéleteinek köszönhetően elterjedt az a nézet, hogy a zöld szeműek boszorkányok, démonok által megszállt veszélyes nők, akik megkísértik, szemmel verik az embereket. Legyen az zöld szem, vagy szín, az csak méreg, gonosz és bajlós dolog lehet.
A kereszténységben a sárkányok, kígyók zöld színük miatt a gonosz szimbólumai voltak. Némely ábrázolásban az ördög zöld szoknyában jelenik meg, s a féltékenység is egy zöld szemű szörny.
Az iszlám és arab országokban ellenkező jelentése van: A zöld az élet és a termékenység megvalósulása. A zöld oázisok, a víz, s növények nélkül nem lenne élet. A kínai zöld sárkány a bölcsesség, az erő, a természetes életritmus, az isteni erő, átalakulás szimbóluma.
Más országokban viszont szentnek számítanak. A buddhizmusban például a Zöld Tárá a tibeti király, Szongcen Gampó nepáli feleségében testesült meg. A zöld szín jelenti a tevékenységet és megvalósulást. Ezért Amóghasziddhi - az öt meditációs buddha egyike, aki minden tett megvalósítását képviseli - szintén zöld színű.
A tiszta zöld és a kék szemekben függetlenül a nemektől, valóban van némi misztikum, s csak a babonás emberek félnek tőlük. Talán mert áthatóbb a tekintetük, s ha a hozzátartozó lélek egy erős és pozitív személyiségben nyilvánul meg, csak attól félhetünk, hogy leleplezi valódi természetünket, esetleg titkainkat, de ha szívünk tiszta, nincs mitől tartani.
Te mit látsz, ha saját szemedbe nézel? Bölcsességet, erőt, tüzet, békét, titkot, netán árulást, gonoszságot…?
Régen nem is volt fizikai szemünk?
A nemek kettészakadását a dualitás megjelenését bizonyítja?
Egy érdekes összefüggés Wictor Charon – Akasa krónika c. könyvéből:
A két misztériumszerv összefüggése
A Glandula Pinealisnak titkos összefüggését a hipofízissel csak kevesen ismerik és még az okkult irodalombanis igen ritka a Harmadik Szemre vonatkozó megbízható leírás. A hermetikus hagyományokban a tobozmirigy volt az első szem. Lemuriában, a cherubok leszármazottainak földjén, atobozmirigy a mentális látás szerve, amely azonban nemcsak képek felfogására való, hanem egyúttal a szaporodás, testalkotás androgin forrása is.
Atlantisban a látás és mágikus irányítás a Pituitáriára megy át. Az orgánum most az asztrálsíkkal áll összeköttetésben; az akarati, vágybeli, lassan kialakuló intellektuális funkciók szervévé alakul át. A változó körülmények, a fajok süllyedése, a planéta sorsát intéző egregórák irányítása mellett a felső mentális látás élettani központja elszakad az asztrálsíktól.
Az ősi lemur kontinens pusztulása elégtelenné teszi a pusztán mentális szemléletet. A ritkább összetételű mentális anyag alkalmatlanná válik afokozatosan lehűlő s ezzel sűrüsödő Föld felszínén az életfenntartására. Ez hozza létre az asztrális látás szemét.
Egyidejűleg kifejlődik az érzékelés, a fokozottabb fájdalom és gyönyör átélésének képessége. Atlantisz bukása után a Föld még jobban lehűl, s már az asztralitás szerve is elégtelen; most fejlődik ki a fizikai látás szerve, a pituitárium pedig követi elődje sorsát, s visszavonul a kemény agyburok védelme mögé.
tobozmirigy
A tobozmirigy az ind antropológiában az ezerlevelű lótusz csakrájával egyezik meg, a pitiutárium az orrgyöknél fekvő Adzsna-csakrával. A hermetika ezenfelül még a fizikai sík szervét is megadja, ami a már duális szempárban van jelen. Tehát mindent összegezve: a tobozmirigy a mentálsík szerve, a hipofízis az asztrálsíké, a szempár pedig a fizikai síké.
A mentális Glandula Pinealis még egységes, minthogy a nemek homogenitásának idejéből származik. A Pituitárium egységes, de már kettős tagozódású, mivel az atlanti korszak elején az ember még androgin-hermafrodita, később azonban követi a bekövetkező nemek kettészakadásának szimbolikus vonalát.
A szempár már teljesen kettős, a Homo Sapiens duális természetének megfelelően. Az egyik szem pozitív, a másik negatív töltésű. Egyik az alsóbb asztrálsíkkal és feminin elemmel áll misztikus kapcsolatban, másik az alsóbb mentálissal és maszkulin elemmel.
A baloldal negatív, feminin, asztrális, a jobboldal pozitív, maszkulin és mentális.A két szemen, a pituitárium antennáján és a Glandula Pineálison keresztül a titkos praxisban kiképzett neofita a három síkkal ál összeköttetésben.
A három szerv a három hermetikus síkösszekötő hídja." (vilagok)
Egy szép idézet:
"Ha valkivel találkozol, gondolj arra, hogy az egy Szent találkozás.
Ahogy Te Őt látod, magadat fogod látni,
Amit róla gondolsz magadról fogod gondolni,
Ne felejtsd el soha, mert benne fogod magad felismerni vagy elveszíteni." Tatiosz



Elátkozott tárgyak: Voltak és vannak

olyan tárgyak itt a Földön....



"Voltak és vannak olyan tárgyak itt a Földön, amelyek szorgos krónikások szerint eddig kizárólag bajt hoztak tulajdonosaikra és mindazokra, akik kapcsolatba kerültek velük. Ilyen volt az az autó, amelyben a merénylők 1914 nyarán Szarajevóban agyonlőtték Ferenc Ferdinánd trónörököst.
Ez volt a jel az első világháború kitörésére, és a nagy, vörös, hatszemélyes kocsi a későbbi gazdáinak sem hozott szerencsét. A jármű néhány évig egybécsi múzeumban állt, aztán Bosznia és Hercegovina kormányzójánaktulajdonába jutottÁm szinte minden úton balesetet szenvedett az utasa és a sofőrje.
001Végül úgy látták, hogy a kocsi igen "rosszindulatú", gazdája már-már idegösszeroppanást kapott miatta. Végül eladták. Újabb gazdája egy gazdag bosnyák lett, akinek egyik útján a motor megállt, és nem volt hajlandó elindulni.
Végül egy váratlan pillanatban, amikor már senki sem számított rá, a szerkezet emberi beavatkozás nélkül mégis elindult, és halálra gázolta tulajdonosát.
Egy nagy Benz autó története sem jobb. Kezdetben Henrik porosz hercegévolt, aki a német császár öccseként megengedhette magának az akkor még ritkaságnak számító járművet.
0011Az új tulajdonos meg egy asszonyt gázolt vele halálra, mire ő is eladta. A harmadik tulajdonos is gázolt, a negyediket pedig maga a Benz ölte meg: egy hídon haladtak éppen, amikor a kormányszerkezet önállósította magát, áttörte a korlátot, és gazdájával együtt a mélybe zuhant.
Nehéz lenne ezekre a példákra azt mondani, hogy mindez csupán a véletlenek összjátéka. A véletlenek éppen azért véletlenek, hogy ne ismétlődjenek ugyanakkor vagy ugyanott. Vagy ugyanazon személlyel, tárggyal kapcsolatban. A jóból is megárt a sok, hát még a rosszból! Talán mégis azoknak van igazuk, akik szerint ezeket a tárgyakat elátkozták, és mindig vérnek kell tapadnia hozzájuk?
Számos ékszerről mesélnek ugyanilyen történetet. Egy híres autóversenyző a nizzai pályán veszett oda évtizedekkel ezelőtt. A halál pillanatában egypecsétgyűrűt viselt az ujján, amely (mint kiderült később) előző öt tulajdonosának is halálát okozta valami módon.
Ugyanilyen történetek keringenek nyakláncokról, gyémántokról és egyéb drágakövekről, amelyeket az emberek régtől viselnek. Ismeretes aHopegyémánt esete is.
Ez kék színű, meglehetősen ritka kő volt, nagyon drága. A francia királyi udvarban viselték a soron következő királyok mindig éppen soros feleségei vagy szeretői. Többek között természetesen Marie Antoinette birtokában is volt. Aki nem sokáig örülhetett neki, mert hamarosan hóhér csapta le a fejét... Később állítólag még több sajnálatos "baleset" is fűződött ehhez a kőhöz. A következő héten újabb történetekkel bővítjük a tulajdonosaikra bajt, sőt katasztrófát és halált hozó tárgyakról szóló beszámolónkat.4584 hopegyemant-d000025A24250fedc1d15
Orosz forrásokból ismerhettük meg annak a nyakéknek a történetét, amelyet valamikor a tizennyolcadik században készítettek Franciaországban. Az ékszer első tulajdonosa, egy márki a francia forradalom végén egész családjával guillotin alá került. De még előtte egyik rokonuk a nyakékkel és más értékekkel együtt Brüsszelbe szökött, ahol eladta az ékszert.
Neki semmi baja sem lett - mintha az elátkozott tárgy csak arra várt volna, hogy valaki ne kényszerből, hanem saját akaratából váljon tulajdonosává. Amint ez megtörtént, ismét irtani kezdte az embereket. Új tulajdonosát rablók ölték meg, a következő vízbe fulladt, a harmadik idejében eladta, így neki nem esett baja. De a pechsorozat a negyedik tulajdonostól kezdve folytatódott. Nem egészen száz év alatt a nyakéknek tíz tulajdonosa volt, és egy kivétellel mindnyájan erőszakos, szomorú halált haltak.
A nyakék végül négyezer fontért egy orosz nagykereskedőhöz került, aki természetesen semmit nem tudott annak múltjáról. Hiszen ha ismeri, aligha adott volna ennyi pénzt egy "gyilkosért". Viszont megúszta a dolgot, ugyanis a nyakéket nem magának, hanem egy táncosnőnek vette, és szinte azonnal át is adta neki. Arról nem szól a fáma, mit kapott érte cserébe - de a táncosnő már a következő héten megbetegedett, ott kellett hagynia a színpadot, az életet jelentő deszkákat, majd amikor a kereskedő is elhagyta, nyomorba süllyedt. Ekkor pénzzé tette a nyakéket.
Az új tulajdonos egy másik orosz nagykereskedő lett, aki Monte-Carlóban váratlanul életét veszítette. Az örököse a többi ékszerrel együtt megkapta a nyakéket is. Szinte minden vagyonát elveszítette ruletten a monte-carlói kaszinóban. Készpénze már nem volt, így pénzzé tette a maradék ékszert, beleértve a nyakéket is. Egy tehetős tőzsdeügynök vette meg kétszáz fontért a feleségének.
Az ékszer ekkor Angliába vándorolt, és tovább gyilkolt. Az addig példásan élő házaspár ugyanis - amint az ékszer bekerült a házukba, és az asszony többször is viselte - nagyon megváltozott. Folyton veszekedtek, sőt olyan indulat forrt bennük, hogy a végén a férfinak elborult az agya, és őrült rohamában megölte feleségét
Érdekes, hogy ettől kezdve a nyakék eltűnt, és többé nem is hallottak felőle. Lehetséges, hogy elveszett, vagy valaki vízbe, tűzbe dobta, elásta? Csak olyan tehette, aki rájött, hogy a tárgyon átok ül. De azt sem lehet kizárni, hogy valahol egy poros fiók mélyén lapul, és egyszer majd újra előkerül. Egyszer valaki megleli, és nagyon boldog lesz! Nos, ha a megtaláló azonnal eladja jó pénzért, neki talán csakugyan nem esik baja.
Viszont annál több gondja lesz majd vele az új tulajdonosának... Még ezt a hihetetlennek látszó történetet is felülmúlta egy bizonyos másik ékszer, amely számos koronás főnek hozott szerencsétlenséget. A tulajdonosaikra bajt hozó tárgyak között az egyik legismertebb az úgynevezett Mefisztó-gyűrű volt.Mára már közismert a tény, hogy minden tulajdonosának kárt okozott, de az első időkben ez még nem volt annyira egyértelmű. A gyűrű egy szép smaragd foglalata is egyben, és a spanyol uralkodócsalád tulajdonát képezi.004Nem tudható, annak idején honnan került II. Fülöp spanyol királyhoz. Egyes vélekedések szerint arab földről, mások holmi amerikai indiánok bosszújáról beszélnek, de ez mind ellenőrizhetetlen. Tény, hogy a boszorkányos gyűrűt elsőnek II. Fülöp húzta az ujjára, és sokan vélik ma úgy, hogy abban a pillanatban kezdődött az egykori világhatalom, Spanyolország töpörödése mai méreteire.
Persze a gyűrűtől később próbáltak megszabadulni. A ma már legendásnak számító spanyol-amerikai háború idején a királyi család a gyűrűt az ország egyik ismert templomának ajándékozta. A templom nem sokkal később rejtélyes módon kigyulladt, és porig égett.
Csak a gyűrű maradt sértetlen, amit egy múzeumnak adtak. Ám a múzeumba hamarosan villám csapott... Ekkor az illetékesek úgy látták jónak, ha a különös ékszert visszajuttatják a királyi családnak, amely nem tehetett egyebet, elfogadta a "bumeráng-ajándékot".
Egy hét sem telt bele, és a spanyol királyi hadak nagy vereséget szenvedtek a Fülöp-szigeteken. Egyesek szerint ugyanez, mások szerint egy másik gyűrű okozta több családtag tragikus halálát a madridi udvarban. Tény, hogy volt olyan időszak, amikor az uralkodó család fiatal és idős, női és férfi tagjai szinte néhány hónap leforgása alatt elhaláloztak.
Többen állítják - akadnak köztük egészen komoly történészek is -, hogy ezt atragédiasorozatot egy opálköves gyűrű okozta, amelynek semmi köze sem volt és nem is lehetett a Mefisztó-gyűrűhöz. Az opálos gyűrűt jelenleg Almudena egyik templomában őrzik egy Mária-szobron - remélve, hogy több bajt nem csinál.
002
A kuriózumok, a különleges történetek kedvelői tudnak olyan fotelról, amelyet elátkoztak. Ezért aki benne üldögélt, hamar megbetegedett. Beszélnek néha olyan házakról is, amelyek valami okból - talán, mert rossz, káros kisugárzású helyeken állnak, vagy mert egyik tulajdonosuk valaha falaik között erőszakos halálnak esett áldozatul - a későbbi lakókon állnak bosszút.
Ha valaki kizárólag természettudományos gondolkodásmóddal közelíti meg az eseményeket, még nem biztos, hogy nevetve legyinthet, és ezzel meg is oldotta a problémát. Egyre több a jele ugyanis annak, hogy erős emberi akarattal tárgyakra is átvihetőek bizonyos szándékok.
Úgy tűnik, egyes emberek és egyes tárgyak között erősebb szövetség szövődik, mélyebb kapcsolat alakulhat ki, mintsem sejtenénk vagy megérthetnénk jelenlegi tudásunkkal. Ugyanez vonatkozhat a Föld egyes pontjaira, helyeire is. Még házakra, használati tárgyakra, vagy éppenséggel ékszerekre is. Mert a világ egy sokismeretlenes egyenlet, és még messze vagyunk a megfejtéstől."
Nemere István




Hogyan fejleszthető az intuíció?!

Intuíció mindennap!....



Az intuíció, a magasabb én, Isten, vagy az egyetemet tudat kifejező eszköze, hírvivője, mely megérzéseinken keresztül szól hozzánk. Ez egy természetes, ösztönös képesség, gyakran nevezzük hatodik érzéknek is. Csak úgy, mint fizikai jóllétünket a testi ösztönök irányítják, (pl. táplálkozás)
hatodik érzékünknek funkciója az, hogy lelkünk növekedését irányítsa, s hogy megmutassa a léleknek, hogyan maradjon kapcsolatban a teremtővel.
Körülvesz minket egy intelligens életerő, mely áthat mindent és mindenkit, ott lakozik mindannyiunkban, mint egy mély bölcsesség, mint tudás. Ezt acsodálatos forrást az intuíción keresztül tudjuk elérni, hogy elmondja mi a jobb, igazabb számunkra egy adott pillanatban.
Az ember egész élete során kérdéseket tesz fel, egy állandó kommunikáció zajlik közte és a forrás között. Isten, a lelkünk, az univerzum folyamatosan beszél hozzánk, nevezd az megérzésnek, érzéknek, álomnak, látomásnak, mind ugyanazt közvetíti: Válaszokat!
Csak az intuíción keresztül tudunk beszélni az "angyali" világgal is, akik kezdettől fogva velünk vannak, s bíztatnak, megihletnek, terelnek minket a kijelölt ősvényen, mert számukra is fontos, hogy célba érjünk.
Az intuíció túlmutat a fizikai érzékeken, s mindig a legjobb lehetőséget világítja meg számunkra. Intuíció rendszeres fejlesztése olyan szinten teljesebbé teheti életünket, amilyet a racionális elménkkel el sem tudunk képzelni.
Nem fontos, hogy az Intuíciót teljes egészében megértsük, a villamos-energia működését sem kell értenünk, lényeg, hogy egyszerűen „tudjuk” hogy létezik és teszi a dolgát.
004intuicio
Képekben, hangokban, vagy érzelmekben gondolkozol? Nálad melyik az erősebb?
A hozzánk érkező információ öt érzéken( látás, tapintás, ízlelés, hallás, szagláson keresztül érkezik. A legtöbb embernél ezek egyike a többihez képest fejlettebb, dominánsabb. Belső értelmezésük bizonyos rendszereken keresztül fejeződik ki.
Elsődleges értelmezésünk lehet vizuális (képi), kinesztetikus, (érzések), vagy auditív, (hallás) folyamat.
Hallás (auditív): Hangok, zene, szavak, illatok, ízek érzése. Érezhetünk illatokat, izmaink megfeszülését, egy érintést, kellemetlen érzést, hányingert, fájdalmat (empátia)is. Mintha a fejembe, vagy azonkívül egy hang szólna hozzám. Amit hallunk, az lehet egy szó, egy egész mondat, vagy akár egy dal is. Az érzékelési terület inkább a fül mögött a fej mindkét oldalán.
Érzés (kinesztetikus): Testi érzetek, egyensúly, vagy egyensúlytalanság érzése, testünkön végigfutó borzongás, biztonság, vagy bizonytalanság érzése. Leginkább tiszta spontán érzések. (tudtam, hogy fel fogsz hívni) (mintha lenne valaki a szobában, holott üres) Nem tudom honnan, de tudom. Kiváló ötlete támad hirtelen, nem tud, lát semmit, csak érzi, hogy ez az információ Istentől (fentről) jön, s csak úgy spontán tudásként megjelenik. Érzékelési terület a fejtető.  
Képi (vizuális) Belső látás. Az információ, mint egy kép mutatkozik, mely lehet szimbolikus is, de konkrét, már 001megtörtént, aktuális, vagy jöbőbeli események képei, létező történések képmásai is lehetnek. Aki látja mások energia mezőit (aura) az erős intuícióval rendelkezik, s a harmadik szem teszi lehetővé számára annak érzékelését. Ez történik akkor is, ha álmodozunk, vagy ábrándozunk, olyankor aktivizálva van a belső látásunk. A harmadik szem, a két szem között található érzékszerv, melyet csukott szemmel lehet legkönnyebben érzékelni. Érzékelési terület, fejen belül, vagy kívül.
Ha megtanulunk befelé figyelni, megtanuljuk értelmezni az információkat, s intuíciónkkal együtt fejlődik igazságérzetünk, megértésünk, önbizalmunk is, s egy áldássá válunk önmagunk számára. Olyan lesz, mintha egy „kirendelt” védőügyvéd lenne mellettünk, érezzük, hogy minden értünk van, csak nekünk dolgozik.
Az első megérzés mindig jó, szoktuk mondani, ám ha elkezdünk tudatosan figyelni érzéseinkre, ha elkezdünk befelé figyelni, először saját elménk félelmei, szorongásai, aggodalmai fognak mutatkozni. Ez nem az intuíciónk, ezekre nem szabad hallgatni.
Az intuíció megismerésével, kreativitással, jóléttel, a belső útmutatással, a forrással kapcsolatban ajánlom: „Shakti Gawain - Fedezd fel benső kreatív forrásodat” című kiváló könyvét, melyből egy rövid idézet következik:
Hogyan fejleszd intuíciódat?
Hunyd be a szemedet vegyél nagy levegőt, és lassan fújd ki... Figyeld, min jár az eszed, mire gondolsz..
Figyeld megtested érzeteit. Milyen érzelmeid vannak? Többé-kevésbé „egy áramlatban" úszol az energiáddal, netán feszült vagy, nehézségekkel küzdesz, esedeg rossz a kedved?
003Lélegezz megint mélyen, lassan fújd ki a levegőt, és fordítsd befelé figyelmedet, mélyen önmagadba... Van-e valami, ami segíthetne, hogy jobban ráhangolódj a bensődre?
Valamilyen erős érzés, amelyre figyelned kellene?
Akár kapsz információt akár nem, élvezd ezt a nyugalmas pillanatot, mielőtt folytamád a napot.. Valójában mindegy, hogy a gyakorlat alatt mi történik velünk. Már maga az gyógyítóan hat, hogy néhány percet magunkkal foglalkozunk, és befelé fordulunk. Segíthet a jelen pillanat mélyebb átélésében is.
Minél inkább jelen vagyunk, és összekapcsolódunk bensőnkkel, annál valószínűbb, hogy észrevesszük és követjük megérzéseinket, és hatékonyabban tesszük a dolgunkat.
Hogy ne feledkezzünk el erről a kis gyakorlatról, kitehetünk apró emlékeztetőket a munkahelyünkön és az otthonunkban oda, ahol minden bizonnyal észrevesszük. Ez lehet valamilyen följegyzés, versike, kép vagy tárgy, amely az intuícióval való kapcsolatunkat testesíti meg. Néha érdemes áthelyezni, hogy mindig újdonságként hasson, és ne nézzünk keresztül rajta, ne olvadjon be a környezetébe.
Ne feledjük, hogy intuitív bölcsességünk mindig bennünk van, és a rendelkezésünkre áll. Lehet, hogy nem tudunk mindig lehatolni hozzá. Ez általában olyankor fordul elő, amikor túlságosan belemerülünk a teendőinkbe a gondolatainkba vagy az érzelmeinkbe.
Nem kell kétségbeesnünk: ez is a folyamat része. Ha gyakran végezzük ezt a gyakorlatot vagy egy hasonlót, egyre szorosabbra fűzzük a kapcsolatot intuitív énünkkel, így az gyakrabban és tisztábban tud majd a tudatunkig hatolni. Ha rá tudunk szokni, hogy legalább olyan gyakran „meghallgassuk" intuitív üzeneteinket, mint a telefonüzeneteinket, akkor formába jövünk!" (Gréasai)





Mi kell egy magasabb rendű

spirituális úthoz...




Mi kell egy magasabb rendű spirituális úthoz: Az emberi élet több, mint anyag, mint kémiai folyamatok, ha csak anyag lenne, nem lenne szükség kényelemre, érzésekre. Az anyag nem érez kényelmet, fájdalmat, szépséget és csúnyaságot, Fogj egy téglát és törd össze! Érez fájdalmat, vagy bármit?
De az élet több is, mint szellem, ha csak szellem lenne, nem lenne szüksége vízre, ennivalóra, vagy pihenésre. Az élet ennél is több, ha csak szellem és anyag volna, nem lenne szükség intuícióra, kifinomult érzékekre, együttérzésre. Az élet e három kombinációja, anyag, szellem, lélek.
A lélek útján törekednünk kell e hármasság megértéséhez
A lelki tapasztalatok kifejeznek egy értéket, mégis ezek az értékek kifejezhetetlenek és felfoghatatlanok. Ezért törekednünk kell arra, hogy megértsük az élet spirituális dimenzióit, a lélek, szellem, anyag kapcsolatát és megélhessük ezeket az értékeket egy minőségi módon. Ezek az értékek a kényelem, szeretet, öröm, szépség, tudás, megértés, együttérzés, béke…
Az életben bármit is csinálunk, a cél mindig a boldogság vagy a kényelem. Gyakran az emberek a kényelmet az anyagi jólléttel párosítják, holott azt inkább egy tudatos, minőségi komfortérzésnek nevezném, melyet a hozzáállás és a megértés aktivál. Meg kell értenünk a lélek természetét. A tudás a szellem, a testünkben, de a megértéshez az intuícióra is szükségünk van, az pedig a lélek az anyagban.
A tudás minden tudatszinten jelen van, ez a tudatosság, ha nem lenne, akkor nem lenne jelen. Olyan, mint a végtelen, nem lehet megmérni, mégis jelen van. Tudatosan kell éljünk.
A spirituális a lelki megértés útja, és nem a könnyebb út.
A lelki megértés több felelősséggel is jár. Ha tehernek érzed például a gyermeked nevelését, a partnered, a munkádat, akkor a spirituális úton kapsz sok „gyereket”, (óvoda) hogy lásd, az előző milyen könnyű volt. A minőségi lelki élet hatékony és kemény munkát igényel, ezért megérdemled a pihenést, de együttérzést csak akkor várhatsz, ha egy napos munkát képes vagy egy óra alatt megcsinálni úgy, hogy az nem veszít a minőségéből.
Egy másik aspektusa a lelki életnek, egyfajta „szentség”! Ha az életedet egy mindenre kiterjedő hálával, tisztelettel éled, az egyfajta szentség. Mi van a lelkedben: félelem, harag, vagy szentség?
A csendre is szükség van, tudsz e csendben lenni
Mit találsz a csendben? A csend gyógyít, segít békét teremteni, új, kreatív gondolatokat hoz, elmélyít, és együvé kapcsol a teremtővel. A csend hiánya depressziót, elégedetlenséget, békétlenséget, energiahiányt szül. A csend egyfajta szolgálat, mikor meghallgatod a mindenséget, a dimenziókat. Minél mélyebb a csend, annál kreatívabb a külső megnyilvánulásod, mert a csendben a szellem alkot, majd az anyagban megvalósít.
De mindehhez bizalom kell. Bíznod kell magadban. Aki nem bízik magában, nem ér el semmit. A bizalom eltörli a kételyt. A bizalom a kétely ellenpárja. Ha megszüntetem a bizalmatlanságot, látom a célomat elérni. Ha megérted mi a kétség, a bizalmat választod majd.
Persze van a természetes félelem, de mindig magában hordozza a bátorságot, a bizalmat is. Így a bizalmatlanság, csak egy segítség kell legyen az úton, hogy megtanuld kezelni, s a barátoddá váljon.
Együttérzés nélkül nincs spirituális élet
Ha képes vagyok egy másik lény érzéseit tudatosítani magamban, megértem az életét, akkor az az én lelki értékemmé válik, egy igaz és magasabb rendű szeretetet fejez ki, a békét erősíti, mely így eljut mindenhová a spirituális dimenziókon keresztül.
A végső cél a béke
Ha békébe vagy, akkor az megnyilvánul igazadban, energiádba, mozgásodban, beszédedben. Ez az én-tudat, az én-szeretet, s aki tudatosan megérti a lélek természetét, az megérti a spirituális dimenziókat is. Enélkül az élet boldogtalan, függő és sekélyes.
A béke adja a hovatartozást, a felelősséget az együttérzést, törődést az egész emberiség számára, de ha a spirituális dimenziók igazi sajátosságát megtöri vallás, a nemzeti hovatartozás szűk kasztja, megszűnik a szeretet, ellenségek születnek, márpedig a háborúba nincs lelki megértés. A tudatos béke megakadályozza a háborút.
A tudatos béke csak, ami a különbözőségeket megérti. Ha azt mondom keményen dolgoztam és megérdemlem a békét, akkor az egy intelligens tudatos béke születése, egy minőségi spirituális megértése az életnek, mely majd tovább vezet a magasabb dimenziók megértéséhez. Ez nem feltétlenül könnyebb út, de meglelem az pihenést, mint anyagot, értelmet, mint szellemet, s mint lelkem kifejeződését, az örömöt és együttérzést.
Ismerd meg ezt a békét: Képzeld el magad egy hatalmas fényességben és tudatosítsd magadban, hogy ez a spirituális dimenzió. Majd csendesen jelentsd ki a következőket: Békével jöttem, Békével megyek, Én vagyok a Béke, Béke van a lelkemben, Békét hozok a világba is. (Gréasai)



Kóbor lelkek: Legáltalánosabb

fogalomban a kóbor...




Kóbor lelkek: "Legáltalánosabb fogalomban a kóbor lélek nem más, mint egy elhunyt személy testetlen szelleme vagy lelke, ami valamilyen okból a Földön ragadt a halál után. Mérete és alakja megegyezik az emberekével, de ezüstös, félig átlátszó,
vagy füstszerű a megjelenése, és tudnak hangokkal jelezni, kopogás, tárgyak mozgatása. Állítólag tudnak alakot váltani is, emberi szemnek láthatatlanná, de a gépeket (például fényképezőgép, kamera) nem tudják becsapni.
Egy régi fotós egy kastélyt próbált lefényképezni, aminek a históriájában egy nő halt meg. A fotós vissza hívatta a kémiai fotót és látott rajta egy félig átlátszó szoknyás nőt. A kép felvételekor a fotós nem látott semmit. Még számtalan fotóval találkozni, melyeken megmagyarázhatatlan okból emberi alakok, arcok, elhunyt hozzátartozók állnak a fotón lévő személy, személyek körül.
Itt-ragadtak?!
A világ valamennyi kultúrája hordoz kísértetekről szóló történeteket, de különböznek az elképzeléseik arról, hogy pontosan mik is ők és hogy mennyiben valóságosak, vagy csak a képzelet szülöttei. Jelenlétük káros az emberek számára, mert energiát vonnak el az élő emberek energiáiból, mely előbb utóbb valamilyen betegséghez vezet.
003
Egy lélek nem mindig önszántából maradt itt. Különböző kúltúrák szerint a következő okai vannak egy lélek jelenlétének: ha a hozzátartozók közül valaki nem tudja elfogadni az eltávozott lélek halálát, (túlzott ragaszkodás) ha valamilyen harag, gyűlöletlerendezetlen ügy volt a lélek és itt maradtak között.
Gyakran hallani, mikor valaki ezt mondja szerette eltávozása után: „nem tudom elfogadni, hogy nincs itt, mintha még mindig itt lenne, soha nem bocsájtok meg neki, beszélgetek vele,“ stb.
Azt hiszem a megbocsájtás fontosságában mindannyian egyetértünk,akár élők vagyunk, akár holtak, ám törekedjünk még életünkben erre, mert lehet valóban ez kell az üdvözüléshez, vagy ahhoz, hogy békére lelhessünk akár itt, akár egy másik világban.
(Egy ismerősömmel történt nemrég: Anya fia kapcsolat: Az Anya 70 éves, mikor a fia 50 évesen meghal.
Ő nem tudja feldolgozni a fia elvesztését, folyton beszél hozzá, hívja, gyakran megy a temetőbe, nincs nap, hogy valamilyen téma kapcsán ne említené.
Az Anya megváltozik, folyton sír, teljes önsajnálatba vonul, már-már mártírt faragva az eltávozott fiúból, s látszik valóban megszakadt a lelke: „Ha ő itt lenne minden más volna, ő ezt nem engedné, ő figyelne rám, ő ezt szerette, ezt nem szerette, s így tovább!”
Az Anya másik gyermeke, (ismerősöm) álmában találkozik az eltávozott testvérrel, aki abba a szobába invitálja, ahol még halála előtt tartózkodott, s az egy kalitkában lévő madarat mutat neki. Beszélgetnek, majd az élő testvér hívja, hogy kísérje ki, mert neki most már mennie kell, mire a férfi kötelességtudóan, szomorú mosollyal azt válaszolja: „Nem mehetek, mert Anyu fog!
Milyen érdekes üzenet! A madár a kalitkában egyértelműen a „fogságba esett” fiút szimbolizálta, aki a való életben is nagyon ragaszkodott az édesanyjához. Mindig is nagyon erős kapocs volt közöttük, a férfi a válása után visszaköltözött a szülői házba, így ez a kapocs még erősebb lett, valahogy kiegészítették egymást.
Az Apa sosem élt velük, de már ő is eltávozott, és semmilyen érzelmi szálat nem képviselt. Az Anya gyakran mondogatja, hogy érzi fia jelenléttét, ami fizikailag is megnyilvánul: a lábánál úgy érzi, mintha valaki rángatná a nadrágja szárát, plusz egy meleg érintést is érez.
Úgy tűnik, egyik sem tudja elengedni a másikat, a fiú megvárja az édesanyját, s együtt térnek majd vissza a fénybe? Ez, egy szinte természetes eset, de ennél sokkal tragikusabb és extrém esetekkel is találkoztam már, melyben sem az itt maradt, sem az eltávozott lélek nem volt ilyen szelíd.) (Gréasai)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése