2017. június 14., szerda

Hírháló 2014-ben XVIII.









Hírháló 2014-ben XVIII.



Autóhitel: visszajár a befizetett pénz?

2014. február 23., 17:43 
MNO


Nem veheti vissza a bank az autót akkor sem, ha kiderül, érvénytelen a szerződés, a szerződés lezárása után pedig még öt évig támadható a kifogásolt ügylet.

Lízingből visszavett autók egy csepeli telepen. Nem csak a kocsit, a hitelt sem könnyű elpasszolni
(Kurucz Árpád - NOL)

Amint arról az MNO is beszámolt, az autóhitel-szerződések ezreire lehet hatással a Fővárosi Törvényszék által kihirdetett jogerős ítélet, ami kimondta: érvénytelen a pénzintézet hitelszerződése, ugyanis azt egy arra nem jogosult autókereskedő írta alá.
A hír első hallásra biztató az elkeseredett autóhitelesek számára, viszont felvet néhány egyszerű, de annál fontosabb kérdést. Hogyan tovább, ha precedensértékkel, vagy később jogegységi döntéssel tömegesen mondják ki az autóhitel-szerződések érvénytelenségét? A bank visszautalja a befizetett összeget, a tulaj visszaadja az évekig törlesztett és használt kocsit? Mi a helyzet azokkal, akik kifizették a megemelt törlesztőt és lezártnak tekinthetik a sokéves pénzügyi vesszőfutásukat? Visszamenőleg is perelhetőek lesznek a hitelintézetek a lezárt szerződések kapcsán? Az MNO az autóhiteles ügyekre specializálódott ügyvédnőt, dr. Damm Andreát kérdezte.
Nem veheti vissza a bank a kocsit
"Ha egy autóhitel-szerződésre kimondja a bíróság, hogy érvénytelen, attól még maga a gépjármű a tulajdonosnál marad, hiszen az »csak« a hitelszerződés fedezetéül szolgál, és nem a hitelező pénzintézet tulajdona. Nem veheti vissza a bank, mert a tulajdonjog a hitelfelvevőé, a gépjármű is az ő nevén van" - mondta el az MNO kérdésre az ügyvédnő. - "Ebben az esetben csak a törzstőke és a banki alapkamat jár a hitelező banknak. Ha a befizetett összeg több, mint amennyi a szerződésben megállapított tőketartozás és az alapkamat, úgy az visszajár a hitelfelvevőnek. Ha a szerződést nem a bank, hanem egy felhatalmazással nem rendelkező autókereskedő írta alá, ugyanúgy érvénytelen, mint azokban az esetekben, amikor a szerződés nem tartalmazza a kamatot vagy a deviza alapján az árfolyamot" - vázolta a helyzetet dr. Damm Andrea.
Lezárt szerződések
Felvetődik a kérdés: mi a helyzet azokkal a lezárt autóhitel-szerződésekkel, ahol most, utólag derül ki, hogy érvénytelen lehet?
"Ezek a szerződések a lezárástól függetlenül érvénytelenek. A törvény szerint csak akkor lehet érvényes, ha a két fél, a bank és a hitelfelvevő is aláír egy kétoldalú szerződést, amiben megegyeznek, hogy a kölcsönügyletet mindkét fél lezártnak tekinti. A gyakorlat az, hogy a futamidő végén a hitelfelvevő a törzskönyvvel együtt kap egy formalevelet, amiben megköszönik, hogy az ügyfelük volt, és ezzel a bank lezártnak tekinti az ügyletet. A jog szerint bár a kölcsönszerződés időkorlát nélkül támadható, anyagi követelést a bank felé lezárástól számított öt éven belül lehet támasztani.
Jogegység vagy jogalkotás?
A megoldás dr. Damm Andrea szerint semmiképpen sem a jogegységi döntésben rejlik, mivel a hazai joggyakorlatban nem született még ugyanabban az ügyben több ellentétes jogerős döntés. Az ügyvédnő szerint itt törvényi jogalkotás szükséges. "Ha a bíróság megállapítja egy blankettaszerződés (formai szerződés, ami alapján tömegével kötötték meg az autóhitel-szerződéseket) bármelyik pontjának helytelenségét, és az alapján ítélet születik, akkor az kellő alapot ad a jogalkotásra, ami alkalmazható lesz minden autóhitel-szerződésre. A jogalkotó meghatározhatná, hogy bankoknak kötelező lenne az elmarasztaló ítélet alapján önként a többi autóhitel-szerződésnél is önként eljárni. Ezzel nemcsak időt, de pénzt is lehet spórolni, hiszen a magyar törvénykezésben egyetlen tárgyalás nyolcvanezer forintjába kerül az államkasszának - mondta el dr. Damm Andrea.
Íme a lista
A Magyar Nemzeti Bank nyilvántartása szerint azt, hogy a pénzintézetek nevében mely vállalkozások voltak jogosultak a hitelszerződések aláírására a 2009. december 31-én hatályos engedélyek alapján, a bankok esetében itt olvashatják, az egyéb pénzintézetek esetében pedig itt tekinthetik meg.
A listák tartalmazzák mindazon pénzintézeteket, amelyek igénybe vettek olyan vállalkozásokat, amelyek a nevükben eljárhattak, illetve azon cégek, úgynevezett ügynökök listáját is, amelyek jogosultak voltak a velük kapcsolatban álló pénzintézet nevében önállóan eljárni. Amennyiben az Ön hitelszerződését az az autókereskedő írta alá, ahol autóját vette, s a hitelügylet 2010 előtt jött létre, viszont nem találja az autókereskedő cég a nevét az MNB listáin, úgy vélhetően hitelszerződése szabálytalan módon jött létre.
****************************************************************

Izraeli segítség érkezik Ukrajnába


| 2014. 02. 24. 11:28:00 MTI - 
Híradó
Azonnali segélyt küld Ukrajnába az izraeli székhelyű Zsidó Ügynökség a zsidó intézmények védelmének megerősítéséhez - közölte a Maariv című izraeli napilap hétfőn.

Az újság értesülése szerint a nemzetközi diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló Zsidó Ügynökség vezetősége rendkívüli ülésen értékelte az ukrajnai helyzetet. Ezt követően Natan Scsaranszkij elnök bejelentette, hogy azonnali segélyben részesítik az ukrajnai közösségeket.
A sajtóbeszámolóból kiderül, hogy az ülésen voltak, akik az ukrajnai zsidók azonnali tömeges Izraelbe vándorlását szorgalmazták.
Jakov Hagoel, a szervezet egyik vezetője levelet is írt Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, közbenjárását kérte benne a közösség zsidó államba költöztetésének támogatásához. "A megrázó helyzet nyomán fokozódik az ukrajnai zsidókért érzett aggodalom" - fogalmazott Hagoel.
"A tüntetők egy része már eljutott a zsidó közösség lakónegyedébe, és ott üzleteket tettek tönkre. Sokan elhagyják a várost a közlekedés és a gazdaság teljes megbénulása miatt" - tette hozzá, megjegyezve, hogy "sajnálatunkra a jelenlegi helyzet előtt is veszélyes volt Ukrajnában kipával vagy más zsidó jelképpel mutatkozni."

"A csőcselék már nem csak a donyecki oroszokat, krími tatárokat, kárpátaljai magyarokat, hanem a budzsáki bolgárokat is terrorizálja. Megérkezett a demokrácia Ukrajnába."

****************************************************************

Szevasztopol az orosz felmentőseregre vár +VIDEÓ


Nincs mindenki elragadtatva az ukrán hatalomváltástól
2014. február 24., hétfő Moscow Times - 
MHO
Szevasztopol nem fogadja el az ukrán parlament döntéseit és puccsnak tekinti az ellenzéki hatalomátvételt. Emellett nem utalja át az adókat Kijevnek,nem hajlandó kiadni a lázadók ellen harcoló rendfenntartókat, fegyveres önvédelmi egységeket állítanak fel, és átveszik az irányítást a helyi rendfenntartó erők fölött.

A történet vasárnap kezdődött a Fehér Ház bejelentésével, miszerint Oroszország ne avatkozzon be katonailag Krímben, ahol az orosz flotta állomásozik évek óta.
Moszkva válasza a következő volt: Egy esetleges szétszakadás esetén nem hagyják cserben a régiót.
Az oroszok lakta Szevasztopolban ezután több tízezres tömegtüntetést szerveztek, és megválasztották Alekszej Csalijt polgármesternek, ami egy rendkívül problémás lépésnek bizonyulhat, hiszen az ukrán parlamentnek előzőleg jóvá kellett volna hagynia a döntést.
A 400 ezres lakosú déli városban vasárnap az orosz zálszó felvonásával ünnepelték az ukrán ellenzék hatalmát elutasító döntést, és a tömeg ukrán zászlók égetésével ünnepelte az elhatárolódást. Az elhatárolódást szó szerint is értelmezhetjük, mivel a flotta páncélozott csapatszállítói lezárták a városba vezető utakat.
Kapcsolódó:
   
Miért éppen Ukrajna?

****************************************************************

Visszavonja európai uniós tagsági kérelmét Izland


2014. február 22., 14:41 
magyartudat.com
Visszavonja európai uniós tagsági kérelmét Izland. A törvényjavaslatról már megegyezett a két kormánypárt, a centralista Haladás Párt és a jobboldali Függetlenségi Párt. Az euroszkeptikus pártok ugyanis ellenzik, hogy a szigetország uniós tag legyen.
A társulást a tavalyi választásokon vereséget szenvedett balközép pártok szorgalmazták a válságból való kilábalás érdekében. A tárgyalási témák többségét már le is zárták Brüsszellel, de a közvélemény-kutatások szerint egy népszavazáson az izlandiak az uniós csatlakozás ellen voksoltak volna.
A lépés előre látható volt, mivel a jelenlegi kormány felfüggesztette az uniós csatlakozási tárgyalásokat, írja a Globalpost.


Mit keresünk mi az unióban? - 2014.02.18. Világ-Panoráma

****************************************************************

Támogassuk a hülyéket?

24 Feb 2014
Negyvenezres ösztöndíj cigányoknak a 2,5-ös átlagért
Egy hódmezővásárhelyi, háromgyermekes édesanya levele Lézer Jani városának képviselő-testületéhez:
Tisztelt Képviselő-testület!
Az Önökhöz címzett levelemben megdöbbenésemnek és felháborodásomnak kívánok hangot adni.
Gyermekem a helyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola hetedik (nem gimnáziumi) évfolyamán tanul. Tegnap (2014. február 19-én) az iskolában szülői értekezlet volt, amelyen egy szóval sem tettek említést ama hírről, amelyről hazaérkezésem után gyermekem tájékoztatott.
A megdöbbentő információ közlése előtt, még megemlíteném, hogy pár héttel ezelőtt megakadt a szemem a Délmagyar.hu 2014. január 27-i rövid, ámde annál velősebb cikkén, miszerint a Roma Nemzetiségi Önkormányzat pályázatot hirdet roma tanulóknak. Ösztöndíjra pályázhatnak azon tanulók, akik min. 2,5-ös átlagot elérnek és igazolatlan hiányzásuk nincs.
Ezen a cikken már akkor felháborodtam, de a dohogás után úgy gondoltam, hogy biztosan valami álhír, ill. ha nem is az, nincs épeszű ember, aki megvalósíthatónak ítélné ezt, mivel akárhonnan is nézem: a 2,5-ös átlag - mindenféle számítás szerint - nagyon-nagyon gyenge teljesítménynek minősül.
Tehát valamelyest megnyugodtam, ebben a hitben. Míg, tegnap este gyermekem elő nem állt a képtelennek tűnő valósággal.
Egyik osztálytársa tegnap nem ment iskolába, édesanyja igazolta távollétét, mert az ösztöndíjra kapott negyvenezer (!) forintot a szegedi bevásárlóközpontban le/elvásárolták. A "jutalmazott" hetedikes kislány félévkor legkevesebb egy tárgyból bukott, az osztályátlagot számítva is kimondottan rossz tanulónak minősül. Kérdezem én, mint két kamasz és egy óvodás gyermek édesanyja: Önök szerint hogyan kellene ezt a problémás ügyet kezelni?
Mert igenis problémásnak, erősen aggályosnak tartom, hogy a többi, jobban teljesítő diákban ez az intézkedés, ez a teljesítmény nélküli jutalmazás, milyen benyomásokat kelt. És mit kell nekünk, normálisan gondolkodó, gyermekünknek tanulását, jövőjét, majdani munkahelyen történő helytállását szorgalmazó szülőknek tennünk, hogy az ilyen diszkriminatív helyzet ellenére, ők azért ne felejtsék el, hogy nekik igenis tanulniuk kell, hogy érdemes, hogy a tudás hatalom, hogy szükség van a képességeiktől elvárható legmagasabb szintű tanulmányokra, ha meg akarnak élni Magyarországon, munkából, becsületes emberekként, ahogy azt tőlünk, szülőktől látják, hogy nekik nem lesz olyan szerencséjük, hogy a semmiért is ölükbe hulljanak a javak, hogy mindenért meg kell dolgozni, hogy munka nélkül nincsen eredmény?
Még a legbékésebb, legbeletörődőbb, legidealistább gyermekekben is felmerül a kétely, alábbhagy a törekvés.
Ebben az életkorban ráadásul a kamaszodás természetes velejárója az ellenkezés, az addigi értékrendek felülvizsgálata, a könnyebb utak keresése. Hogy fordítsuk le azt a magyar származású gyermekeinknek, hogy csírája sem ültetődjön el bennük (hiszen ez is nyilvánvaló elvárás felénk) a kisebbségek aránytalan támogatása miatti rossz érzésnek, haragnak?
És szeretném tudni, hogy aki ezt a pályázatot kiötölte, útjára bocsátotta és alkalmasnak ítélte, milyen szándékkal tette ezt? Milyen felzárkózást, milyen könnyebb beilleszkedést remélt ettől? Talán azt, hogy a legeslegminimálisabban is elvárható 2,5 feletti átlagnál jobban teljesítsen a roma diák, hogy a bukása melletti 40 000 forintos (meg nem érdemelt!) ölbe hullott pénznél még többet akarjon majd elplázázni a családjával, és ezért esetlegesen néha elővegye a nyilván ingyenes tankönyvét és ne csavarogjon iskola helyett, ami pedig nekünk úgymond evidens?
Saját magukat alacsonyítják le ezzel a pályázat megalkotói és véghezvivői, hiszen diákjaikról állítanak ki olyan bizonyítványt, melyben elismerik, hogy a többségnél gyengébb szellemi képességűek, kevesebb tudás várható el tőlük, hogy jutalom jár nekik azért, mert nem iskolakerülők, holott ez a legtermészetesebb lenne.
Az osztályközösségekben feszültséget keltenek, fokozzák az ellenérzést velük szemben, hiszen minden egészséges értékrendben felnövő gyermekben megfogalmazódik ilyenkor az "ő miért és én miért nem?" kérdéskör.
Véleményem szerint ez a pályázat a lehető legrosszabb intézkedésnek tekintendő, amennyiben a célja a felzárkóztatás, az elfogadás, az integrálódás.
Másrészről, azokkal a nem cigány származású gyermekekkel szembeni "támadás", akik igenis törekvőek, tudásszomjasak, és akiknek szülei a bukást, ill. a kettő és feles átlagot nem tartják elegendőnek, és saját nevelési elveikkel ellenkezik a rossz tanulásért járó dicséret.
Én a gyermekeimet - tudomásom szerint nagyszámú szülőtársammal egyetemben - nem szoktam ötös osztályzatért SEM pénzzel jutalmazni, csupán dicsérettel, hangsúlyozva, kiemelve a majdani jövőjének alakulásában való okos, törekvő hozzáállását.
És szeretném, ha beleszólásom lehetne abba, hogy a tisztességes munkával keresett adóforintjaim milyen célra használódnak fel, mert ezen pályázat finanszírozását, és ehhez hasonló, esztelen pénzszórások létjogosultságát a legmesszebbmenőkig elutasítom.
Kérem Önöktől ezen pályázat alapos felülvizsgálatát, vétózását, mert a diszkrimináció bizony nekünk is fáj, és tűrhetetlennek tartom, hogy az erőfeszítés nélküli valahová jutás csíráját is elültessék a gyermekeimben, a másokéiban, és ezzel a felelős szülők életét, gyermekeik jövőjét aknázzák alá!
Tisztelettel:
A Németh László Gimnázium, Általános Iskola egyik diákjának édesanyja
Itt meg a kommentek:https://www.facebook.com/delmagyar/posts/805170242833269
Zoltán Wagner hozzászólása:
Csak 2 dolog ami eszembe jutott: - A megkülönböztetés senkit sem zavar ha nem hátrányos? Viszont ha úgy vesszük ez minden nem romára tekintve hátrányos megkülönböztetésnek minősül. - A 2,5-ös átlagot miért is kell jutalmazni? Pláne 8. osztályosként. Mert akinek ilyen sz@r átlaga van ilyen fiatalon az jószerivel analfabéta. Most akkor mi is a cél? Támogassuk a hülyéket?
Másik hozzászóló:
"Ez a hódmezővásárhelyi édesanya értelmiségiként, jogos felindulásában is eleganciával, okos józansággal érvel. Egyet nem vett azonban - mindezidáig - tudomásul...valamit, amit utolsó pillanatig hárítunk - talán mindannyian.
Nevezetesen azt, hogy ez a 40000 forintos ösztöndíjjal jutalmazott, bukás-közeli cigány tanuló az a gyomnövény, amelynek funkciója (már most! - de egy életen át is) az, hogy eltakarja a fényt, elszívja a táptalaj erőit az ő fia/lánya - a kultúrnövény - elől. Ez a rá testált feladat. Ezért trágyázzák bőkezűen pénzzel és előjogokkal. "
Ha ez a 40 ezres díjazás nem lenne elég, akkor itt egy másik:http://helsinkifigyelo.hvg.hu/2013/09/11/nebulok-sitten/
"A fogva tartott fiatalkorúak túlnyomó része jár iskolába. Az iskolaköteles korúaknál ez nem csak lehetőség, hanem kötelesség is. Nem kell nagyon megfeszülni, hogy a börtönök rábírják a fiatalkorúakat legalább az iskolába járásra, az ugyanis némi változatosságot hoz a rabélet egyhangúságába, a jelenleg havi 10 333 Ft-os ösztöndíj pedig újabb ösztönzést jelent, ráadásul enyhíti a fiatalkorúakat különösen sújtó börtönszegénységet"
Hozzászóló:
"a pofátlanság netovábbja, hogy az elítélteknek még zsebpénzt is osztogassanak az adófizetők pénzéből"
****************************************************************

Stadion Viktor tornáca mögött


2014.02.24. 09:01 
vastagbőr
Viktor Janukovics bukása után az ukránok szétfotózták a házat és a birtokot, így derült ki, hogy Janukovicsnak golfpályája, arany vécékefe, régi autók gyűjteménye, egy hajója, saját temploma, vagy mondjuk állatkertje volt. (Itt van egy 26-os lista, amit a Twitterről szedtek össze, itt meg a videók.)
Amúgy le a kalappal az ukránok előtt, hogy ellenálltak a fosztogatásnak, ilyen méltóságteljes birtokbejárást bukott elnök rezidenciáján még nem láttam.
Szóval golfpálya meg állatkert, de van-e Viktor Janukovicsnak stadionja a háza mögött?
Nincs.
Viszont egy másik Viktornak van ...

Ha egy gifben össze lehetne foglalni Magyarországot, akkor ez lenne az.
Lassan elkészül a stadion, amiben a miniszterelnök szerint nincs közpénz, viszont van "támogatás" a társasági adóból, amit a cégek nem adó formájában fizettek be a NAV-nak, hanem a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapta meg.
Ennek pénzügyi hátterét pedig egy törvénymódosítás (a sportágnak adható társasági adókedvezmény) teszi lehetővé, amit a magyar parlament hagyott jóvá, annak a pártnak a szavazataival, melynek az elnöke Orbán Viktor, és a legnagyobb haszonélvezője éppen az általa alapított Akadémia.
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által elnyert összegek:
2011/2012: 2 828 680 000 Ft
2012/2013: 2 643 863 252 Ft
2013/2014: 1 543 647 923 Ft
Ez 7 milliárd forint.
"Nem közpénz".
Olyannyira nem, hogy még az MLSZ TAÓ-jelentése szerint is a taó-t a NAV hagyja jóvá, csak ugye az benne a "trükk", hogy fizikailag nem kerül befizetésre a NAV-hoz.

Orbán szó szerint azt nyilatkozta az épülő stadionról, hogy "ebben nincsen egyetlen fillér közpénz sem. Ezért lógunk ki a sorból. Ezt két okból tartottam fontosnak. Az egyik, hogy így is támadnak bennünket eleget, ne adjunk felesleges támadási felületet. Minden klub kap állami támogatást a stadionjára, egy klub van, amelyik nem, ez pedig mi vagyunk. A miniszterelnöknek helyzeti előnye van, az üzleti élet szereplőit meg tudja győzni arról, ha egy ügy fontos. És nekem magánadományokból sikerült is annyi pénzt ide összegyűjteni, hogy meg tudjuk építeni az új centerpályát."
Az Akadémia szerint sem közpénzből épül a stadion: "A már félkészen is messzeföldön híres Makovecz-stadion magáncégek adományaiból épül. a TAO-program keretében, utánpótlás-létesítményként épülő pálya 3.8 milliárd forintra tervezett költségeinek 30 százalékát önrészként kellett vállalnia a Puskás Akadémiát működtető alapítványnak, a többi pénzt nyereséges magáncégek ajánlották fel a profitjukból a program szabályainak megfelelően."
A támogatók listája mindenesetre publikus ...
Az is csak egy Ukrajnánál fejletlenebb demokráciájú ország torkán tud lecsúszni, hogy a miniszterelnök "meggyőzi" az "üzleti élet szereplőit", hogy "támogassák" a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, amit az ő általa alapított Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia működtett, a stadionját pedig a tornáca mellé húzzák fel. Az ő földjére.
A nyugat.hu kikérte a tulajdoni lapokat.

A stadion valójában Orbán telkén épül fel, csak a használati jogát 50 évre ingyenesen átengedte az Alapítványnak. Ez szerepel is a vagyonbevallásában:

Az Akadémia szerint pusztán csak véletlen, hogy éppen Orbán Viktor "hétvégi háza" mellett lesz a stadion:
"Nem igaz, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök hétvégi házának szomszédságában épülő stadion a politikus sajátja volna, hiszen a tulajdonos a Puskás Akadémiát működtető nonprofit alapítvány, amely 2004-es alapítása óta adományokból tartja fenn magát. Igaz viszont, hogy Orbán Viktor miniszterelnök maga is térítésmentesen bocsátotta a Puskás Akadémia rendelkezésére a saját földterületeit, hogy azok a felcsúti labdarúgó-utánpótlás-nevelés nemes céljait szolgálják. A pálya egyébként nem azért épül ott, ahol, hogy közel legyen a miniszterelnök családjának hétvégi házához, hanem ők vásároltak telket évekkel ezelőtt a 2013-ban 81 esztendős Felcsút SE régi falusi pályája mellett, ahol Orbán Viktor gyermekkorában sportolt, s amelynek a helyén az új centerpálya is épül."

De megtudjuk, hogy "az építkezés magánberuházás. Az építtető alapítvány takarékosságból közvetlenül szerződik minden kivitelezővel, (...) Ezek között ott van a faluban sok beruházást felajánlásként, térítésmentesen végző Mészáros és Mészáros Kft., a polgármester Mészáros Lőrinc cége, egyik támogatónk, a Közgép és egy sor más kisebb és nagyobb vállalat."
Amúgy 3,8 milliárd forintból építenek egy 3500 férőhelyes stadiont egy 1800 lelkes faluban.
Apró kis érdekesség, hogy Mennyei Bajnokság mérkőzéseit csak minimum 5000 férőhelyes stadionban lehet rendezni, ennek a szabálynak a betartásáról az Eger tudna hosszan mesélni, aki kénytelen volt Vácon megrendezni a hazai mérkőzéseiket.
Új Fradi-stadion: 22 043 ülőhely, 13,5 milliárd forint. Egy ülőhelyre 614 ezer forint jut.
Új Loki-stadion: 20 000 ülőhely, 11,45 milliárd forint. Egy ülőhelyre 625 ezer forint jut.
Új Juventus-stadion (2011): 41 000 ülőhely, 125 millió euró. Egy ülőhelyre 3048 euró jut (950 ezer forint).
Felcsúti-stadion: 3500 férőhely, 3,8 milliárd forint. Egy ülőhelyre 1,085 millió forint jut.
Új Athletic Bilbao-stadion (2013): 53 332 ülőhely, 218 millió euró. Egy ülőhelyre 4087 euró jut (1,250 millió forint).

Az Akadémia szerint nem drágább a felcsúti stadion a Juventus stadionjánál, mert "össze sem lehet hasonlítani a kettőt, hiszen több mint tízszer annyi ülőhely van az olasz stadionban, mint Felcsúton, ahol egy utánpótláspálya készül. Igaz, az egy főre jutó költség valóban nem alacsony, de ez éppen a kis kapacitás, meg persze a tökéletes felszereltség és a lélegzetelállító építészeti megoldások miatt van így."
A Makovecz-emlékmű stadionban múlt héten a Sport1 TV-nek sikerült bejutnia:
Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=xKs5lfDlNU8
****************************************************************

A Norvég Hírszerző szolgálat a szíriai dzsihád-veszélyt jelentette be


24.02.2014, 21:49 
Oroszország Hangja
A norvég titkosszolgálat bejelentette, hogy azok a norvégok, akik Bashar al-Assad ellen harcolnak, veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra nézve. A jelentést a France-Presse hírügynökség közölte, a norvég titkosszolgálatra (NIS) hivatkozva.

A titkosszolgálat szerint minimum 40-50 iszlamistáról van szó, akik bármikor visszatérhetnek Szíriából Norvégiába. A jelentés közli, hogy rendszerint ezek a személyek az Al-Nusra Front és az Irak és a Levantei Iszlám Állam legradikálisabb szervezet soraiban harcolnak.
A norvég hírszerzés szerint, most a szíriai iszlamisták csapataiban mintegy kétezer európai harcol.
****************************************************************

Újabb óriástüntetés Venezuelában


Az eddigi legnagyobb tüntetést tartották Nicolás Maduro elnök ellen Caracasban szombaton, ezen több tízezren vettek részt. Beszédet mondott Maduro legfőbb politikai riválisa, Henrique Capriles, aki arra szólította a résztvevőket, hogy továbbra is tartsák nyomás alatt a kormányt követeléseikkel.

Kormányellenes tüntetés Venezuelában. EPA/JORGE CASTELLANOS

A kormányellenes és a politikai vezetést támogató csoportok is újabb tüntetéseket tartottak szombaton Venezuelában, ahol az elmúlt héten a tiltakozó akciók során tíz ember meghalt és száznál többen megsebesültek.Caracasban a Nicolás Maduro elnök elleni eddigi legnagyobb tüntetést tartották, ezen több tízezren vettek részt. Az elnöki palotánál ugyanakkor - egy nőpárti rendezvényen - az államfőt támogatók sorakoztak fel, jóval kisebb létszámban.Ez utóbbi helyszínen megjelent Maduro is, aki arra szólította az ellenzéket, hogy hagyjon fel az erőszakkal. Hozzátette, hogy amíg ez nem történik meg, nem csökkentik a biztonsági erők jelenlétét az utcákon.A hatóságok és a kormányellenes tüntetők az elmúlt napokban egymást vádolták azzal, hogy felelősek a tüntetéseken kirobbant erőszakért. Az ellenzék egyik vezetőjét, Leopoldo Lópezt ilyen vádakkal le is tartóztatták.
A nagyobbik tüntetésen beszédet mondott Maduro legfőbb politikai riválisa, Henrique Capriles, aki arra szólította a résztvevőket, hogy továbbra is tartsák nyomás alatt a kormányt követeléseikkel, köztük a szárnyaló infláció és a megnövekedett bűnözés megfékezésével.A szombati fővárosi rendezvényeken komolyabb incidens nem történt. A nyugati San Cristóbalban mindazonáltal két rivális tüntetőcsoport összetűzésének következtében négyen megsebesültek.Szombaton jelentették be azt is, hogy a kórházban elhunyt a korábbi tüntetések egyik sebesültje, egy 23 éves egyetemista lány, akit rendőrségi gumilövedék talált el az arcán.
Forrás: MTI/hirado.hu
Emlékeztető: "Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető." (Indián közmondás)sokkaljobb.hu
Kapcsolódó:
   
Békemenet volt Venezuelában
Szíriai Hírek: Parkot neveznek el Chavez elnökről Damaszkuszban
Damaszkusz egyik fő egyetemének a parkját nevezik el Hugo Chavez elnökről, Chavez halálának első évfordulójának napján, a döntés meglett szavazva a diákok és a tanárok által egyaránt, melyel a szír nép mégha csak szimbólikusan is köszönetét mutatja ki, a barát Venezuellai népnek, és vezetőségnek, melynek alapjait a mártír Hugo Chavez hozott létre..
Hugo Chavez nyugodj békében..

Elhallgatott paktum a bankokkal - miről tudott Veres János?


Az ácsi vezérmore visszaigazolt a döbrögista hordába!
Lakatos Béla fideszes ácsi polgármester szerint remény van arra, hogy tovább segítse a roma népesség helyzetének javítását, ezért visszaállította párttagságát.
Úgy 140km-rel arrébb (délkeleti rányba) érkezett a döbrögista helytartó figyelmeztetetése a nem kis létszámú more népséghez!
CSAKIS A FIDESZNEK SZABAD ALÁIRNI! MÁSNAK NEM!
Mert látjuk ám a papirokat, és tudjuk, hogy ki hova irt alá! Aki MÁS PÁRT JELÖLTJÉT IS ajánlja, nem fog kapni semmiféle juttatást!
A helybéli morek természetesen vették a lapot! (Valószinűleg igy van ez országszerte!)
Aláirásgyűjtés: A döbrögista magyarcsapatos horda aláirásgyűjtéskor a zömmel idősebb és a láthatóan tájékozatlanabb aláiróknak a lelkükre kötötte, hogy CSAK EGYETLEN JELÖLTET TÁMOGATHATNAK!-másnak aláirni TILOS!
Postások, rendőrök, közalkalmazottak NEM MERNEK AJÁNLANI DÖBRÖGISTÁN KIVÜL MÁS JELÖLTET!
Megállapitható, hogy a döbrögista horda fenyegeti és megtéveszti-tévedésben tartja a választópolgárokat!
(Kádár Ibolya Facebook)
****************************************************************

Választás 2014 - Mi a véleménye az elmúlt 4 évről?





O.Gy. Választás 2014
Szavazzon a független Nemzeti Hírháló felmérő oldalán!

****************************************************************

Bogár László: A csinált forradalmak egyik döntő célja, hogy a kifosztás zavartalan maradjon


2014. február 25. 19:23 
Hunhír.info
Ha értenék az ukránok, hogy milyen sorsot szánt nekik a Nyugat - amiről pedig ezek szerint Kijevben is nyíltan beszélnek, igaz, nem hazai használatra -, akkor talán nem egymást pusztítanák, hanem éppen ebben a "nem létező" világerőben ismernék fel közös ellenségüket. Ám ez még odébb van.
Mesterséges forradalmak
Ahogyan az várható is volt, az elmúlt évtizedek "csinált forradalmainak" forgatókönyve Ukrajnában is kivá­lóan működik. Sokat elárul a jobb sorsra érdemes ország lakóinak mentális állapotáról, hogy velük egyszer már - nem is olyan régen - eljátszottak egy ilyen önpusztító "forradalmat", azzal a biztatással, hogy aztán majd minden sokkal jobb lesz.
Hát nem lett jobb, sőt! Ukrajna anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi szabadesésben zuhan a semmibe évtizedek óta, lényegében tökéletesen függetlenül attól, hogy milyen hatalmak bábfigurái ígérik éppen a megváltást e sokat szenvedett nemzetnek. Adalékként elég annyi, hogy Európa legbetegebb társadalma az ukrán, minden évben kétszer annyian halnak meg, mint amennyien születnek. Így csak egy olyan közösség képes cselekedni, amely már eldöntötte: "kivezeti magát" a történelemből.
A berlini fal leomlásától a bukaresti forradalmon át a felbomló Szovjetunió utódállamaiban precízen kirobbantott narancsos, rózsás és még ki tudja, hányféle fantázianéven futó forradalmakig és persze az arab tavaszig a globalizáció látványtechnikai tűzijátékai egyébként mindig és minde­nütt teljes sikerrel zárulnak. (Mármint a konstruktőrök számára!) A globális média véleményhatalmi gépezete rutinszerűen azonnal igyekszik mindenkit bezárni a hamis értelmezés már jól kipróbált ketreceibe. A feladat most is a szokásos, azonnal el kell igazítani a közönséget, vagyis meg kell mondani, hogy kik a jók és kik a rosszak. S mindkét fél egyaránt rossz abban az értelemben, hogy végzetes tévedésben van. Az, hogy esetleg a jó célokat mindent elpusztító eszközökkel próbálja elérni, az itt fel sem vethető. Az elengedhetetlen hiszterizálás ugyanis csak akkor lehet igazán sikeres, ha minden abszolút fekete-fehér, a kellőképpen leépített közvélemény egyébként sem vevő az árnyalt magyarázatokra.
A globális véleményhatalmi diktatúra masinériája most éppen azt sulykolja, hogy az antidemokratikus Putyin és Oroszország rossz, a demokratikus Nyugat, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió meg a jó, és Ukrajnában most a jó és rossz mérkőzik egymással. Mármint hogy a tüntetők mind jók, aki ellen pedig tüntetnek, azok mind rosszak. Márpedig attól, hogy az előre hozott választásokon majd a rossz birodalmának korrupt kollaboránsait felváltják a jó birodalmának ugyanolyan korrupt kollaboránsai, a nép végtelen nyomora aligha fog enyhülni. Arról az elemi logikai szinten is felvetődő lehetőségről nem is beszélve, hogy a Nyugat és a Kelet birodalma ugyanannak a történelmi rossznak két olyan alakváltozata, amelyet bábfiguraként azért épített fel a "nem létező" világerő, hogy a tisztelt publikum, az intellektuálisan kifinomult B közép rekedtre ordíthassa magát a saját csapatát biztatva.
Nos, éppen ez az, ami fel sem vethető. És azért nem vethető fel, mert az így kialakított hamis tér és a hamis törésvonalak mentén provokált csinált forradalmak permanens polgárháborúja a lehető legalkalmasabb közeg ahhoz, hogy közben a kifosztás zavartalan maradjon. A csinált forradalmak egyik döntő célja ugyanis éppen ez. Vagyis hogy az állandósuló anarchia és káosz nyomán minden igazán értékes vagyon a valóságos ár töredékéért jusson a "nem létező" világkonstruktőr kezébe, aki mellesleg kiváló üzleti érzékkel is rendelkezik.
Ukrajna látszólag szegény ország, de csak azért, mert Európa legnagyobb összefüggő és elsőrendű minőségű termőföldjeinek kifoszthatósága a szegénység állandósításával volt a legkönnyebben biztosítható. A világerő ugyanis sok száz, talán sok ezer éves horizonton értelmezi a világot, és pontosan tudja, hogy az éppen általa gerjesztett technoevolúciós hókuszpókuszok látványos díszletvilágának hamis sugallatával szemben a föld és a víz mint őselem mindig az élet meghatározó talpazatát jelentette, és jelenti majd a jövőben is. Így aztán igyekszik közvetlen ellenőrzés alatt tartani a készleteit, pontosabban a lehető legmegbízhatóbb bábfiguráinak lokális uralma alá helyezni azokat.
Az Európai Unió nevű bábfigura most kétségtelenül megbízhatóbb gazdatiszt számára, mint Putyin Oroszországa, bár persze ez utóbbi sem üzemelhetne az ő jóindulatú és diszkrét támogatása nélkül. Igaz, Jelcin alatt jobb volt a világerő számára, hisz a kifoszthatósági ráta kvázi korlátlan lehetett.
Az Ukrajnában zajló boldog és önfeledt önfelszámolás igazi oka az, hogy a nép csodára vár. Arra, hogy jöjjön már valaki, és csináljon már valamit, amitől jobb lesz. De hogy valójában miről is szól a történet, azt talán az világítja meg a legjobban, amit a CASE Ukraine ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott meg, hogy Ukrajnának a jelek szerint először át kell esnie az elkerülhetetlen államcsődön, majd jöhetnek a rendkívül fájdalmas reformok, a Nemzeti Valutaalappal kötendő megállapodás, és csak ezután kerülhet ismét napirendre az európai uniós társulási szerződés. (A CASE egyébként egy, a Harvard Institute makroökonómiai reformprojektjéből kinőtt hálózat.) Sajnos, állapította meg szomorúan, ma nincs olyan politikus, aki vállalná a szükséges reformokat. Ha értenék az ukránok, hogy milyen sorsot szánt nekik a Nyugat - amiről pedig ezek szerint Kijevben is nyíltan beszélnek, igaz, nem hazai használatra -, akkor talán nem egymást pusztítanák, hanem éppen ebben a "nem létező" világerőben ismernék fel közös ellenségüket. Ám ez még odébb van.
Magyar Hírlap
Ugyanezt mondhatjuk úgy is, ha értenék a magyarok, románok, tótok, szerbek, ukránok, hogy milyen sorsot szánt nekik a Nyugat, akkor talán nem egymást pusztítanák, hanem éppen ebben a "nem létező" világerőben ismernék fel közös ellenségüket.
****************************************************************

Zsidó összeesküvés Kijevben is?


2014. február 25. - 10:30 
Paraméter
Felejtsd el, amit eddig tudtál az ukrán forradalomról! Túltolta a propagandát a Schwarzenberg-szimpatizáns szakértő.
Nincs mókásabb a konteó-elméleteknél! Ha azt hiszed, hogy a Szíriusz bolygóról származó Tudás Népe örökös küzdelme a legjobb tartalom e műfajban, tévedsz. Az ukrán belpolitikai események kapcsán is olyan szép történetek születnek, hogy Bogár László vagy Szaniszló Ferenc legyen a talpán, aki ezt követni tudja! Most megtudhatod, hogy még a Majdan mögött is külföldi katonai táborokban kiképezett, ukrajnai zsidók állnak!

Tüntetők a Majdanon izraeli zászlóval

Ugye azon nem már senki nem lepődik meg, ha azt mondom, a Jobb Szektor szerint a Janukovics kormány zsidó, amely elárulta Ukrajnát (kép). A Jobb Szektor szerint Klicskó és Jacenuk is zsidók és elárulták Ukrajnát. Janukovicsék szerint Kijev utcáin náci horda tombolt, amely elárulta Ukrajnát. Moszkva és a budapesti Kossuth Rádió szerint terroristák lövik a rendőröket. A Szabadság Párt megköszönte a Jobb Szektornak a harcot, mert amit tettek, azt lehet hazafiságnaknevezni. És a kör bezárul, a minap megtudhattuk: a Jobb Szektor tagjai zsidók, a Berkut pedig náci!
Hétfőn én dicsértem meg a cseh közszolgálati televíziót, mert színvonalas műsorokkal tájékoztatta az ukrán eseményekről a tévénézőket. De csak nem bírta ki ez a csatorna sem propaganda nélkül, igaz, ellenkező előjellel. Történt mindez a ČT24 február 20-i Horizont elnevezésű, egy órás speciális háttérműsorában. Kubala műsorvezető egy ukrajinistát mutatott be nekünk, nézőknek. Valentyna Lyulya a Nemzetközi Kérdések Társaság tagjaként mutatkozott be, aztán máris belefogott. A videót a dotoho blogon megtekintheti!
Ukrajna: a Jobb Szektor tagjai zsidók
Az ifjú vendég hamarosan ecsetelni kezdte milyen barbár cselekedeteket hajtottak végre a Berkut emberei, akiket nemes egyszerűséggel csak a nácikhoz hasonlított. Amikor Kubala műsorvezető párhuzamba állította a Berkut túlkapásait a tüntető radikálisok szélsőséges cselekedeteivel, a stúdió-vendég kikérte magának az összehasonlítást, mert szerinte a Jobb Szektor tagjai nem banderisták, hanem zsidók! Ezt itt kétszer is visszascrolloztam, jól hallom-e. Jól.
A láthatóan meglepett riporter is érdeklődött, akkor ez most így hogy. Megtudhattuk, hogy Kijev utcáin a Tryzub szervezet tagjai, ukrajnai zsidók harcolnak, akik valamikor régen elhagyták Ukrajnát, de most visszatértek harcolni. Ezek az emberek állítólag a Zahal nevű hadseregben voltak kiképezve. Kapkodtam a fejem, de már ott gyanút foghattam volna, amikor Lyulya a Russian Today fegyveres tüntetőket mutató felvételeit úgy kommentálta, gyanúsak, mert egyetlen egy másik csatornán sem látta a felvételeket.
A Zahal youtube profiljából megtudhatjuk, hogy egy olyan az izraeli hadsereggel folyamatosan együttműködő, félkatonai szervezetről van szó, amely lőfegyveres edzéseket is tart, fegyvereket és kiegészítőket árul. Behívott vendégünk gyorsan közli azt is, hogy az Euromajdan egyik vezető alakja, Josef Zisels, az Ukrán Zsidó Szervezetek Szövetségének vezetője is egyben azt nyilatkozta, hogy együttműködik a Jobb Szektorral. Miről lehet akkor még most itt beszélni? - kérdezte a vendég, mire Kubala műsorvezető csak ennyit mondott, semmiről, mintha ezzel minden világos volna és berekesztette a beszélgetést.
A Kossuth rádió esetében a hírszerkesztő, a cseh közszolgálati csatorna hírháttérműsorában Kubala műsorvezető nem állt a helyzet magaslatán.
****************************************************************

Térden állva kérettek bocsánatot az ukrán rohamrendőrökkel a kijevi akciókért


Nyilvános bocsánatkérésre kötelezték Lvivben hétfő este a rendőrség speciális egységeinek száz tagját. A nyugat-ukrajnai városban külön színpadra vitték a Berkut száz tagját, akiknek térden állva kellett bocsánatot kérniük a belbiztonsági erők kijevi akcióiért.

"Ugyanúgy elítéljük a tüntetők szétzavarását, ahogyan ti is. Nem tudom, kik tették, de a nevükben bocsánatot kérek" - mondta egyikük a mikrofonba. Biztosította a tömeget arról, hogy a lvivi egység nem járt Kijevben. A Zxid.net viszont úgy tudja, hogy az összecsapások napjai alatt a Berkut lvivi egységének 130 tagja volt az ukrán fővárosban.
Míg Nyugat-Ukrajnában bocsánatért esedeztek, a Krímben hősöknek kijáró ünneplést kaptak a Kijevből a hazatért Berkut-egységek Szevasztopolban.
Bár a tüntetések alatt beérett Jobb Szektor (Pravij Szektor) a tiltakozások radikális szárnyának számított, a szervezet is óva intett attól, hogy a népharag elszabaduljon. "Új Ukrajnát építünk, amely a nemzeti érdekeken, méltányosságon és erkölcsön alapul" - állt az Ukrainszkaja Pravda által idézett közleményben, amely azonban végül mégis kissé fenyegetően folytatta: "Adjunk esélyt a bűnözők szüleinek, feleségeinek, gyermekeinek, hogy lelkiismeretük szerint önként és őszintén ítéljék el gyermekeik, férjeik, apáik tetteit!"
Index - ultrasliberi.hu
Rudolf Nagy: Akkor Ők most nem parancsot teljesítettek??? Legközelebb, ha az új rezsim a nép ellen vezényli Őket, térdeljenek le és gondolják át a parancsot???
****************************************************************

Orosz csapatok a Krím-félszigeten


Február 25, 2014 
ibtimes.cominfowars.com
Az elmúlt két napban egyre több hír jelent meg az alternatív médiában arról, hogy Oroszország különleges alakulatokat küldött Ukrajnába. Mára az orosz haditengerészet flot.com oldala is megerősítette, hogy már a hétvégén csapatokat indítottak Szevasztopolba.

Azt is megerősítették, hogy a fekete-tengeri orosz flottához tartozó Nyikolaj Flicsenkov nevű partra szállító dokkhajóval tengerészgyalogosokat küldtek a térségbe az oroszországi Temryukból. A Flicsenkov tíz BTR-80-as páncélozott szállító harci járművet és 200 katonát szállított a haditengerészet weboldala szerint és további négy hajó csatlakozik még hozzájuk a különleges alakulat katonáival a fedélzetén. A 45. ejtőernyős különítmény katonáit pedig a fekete-tengeri Anapába szállították. A német Nemzetközi és Biztonságügyi Intézet információi szerint Szevasztopolban amúgy is 26.000 orosz katona állomásozik.
Az Ukrán Interfax hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a jaltai autópálya szevasztopoli szakaszára tankcsapdákat helyeztek el. Egy helyi újság azzal magyarázza a lépést, hogy a környéken elszaporodott autólopásokat akarják így megakadályozni. [?]
A múlt heti kijevi felfordulás közben Oroszország szép csendben a helyszínre küldte Vlagyiszlav Surkovot, Putyin egyik vezető tanácsadóját, hogy találkozzon Anatolij Mogilev-vel a Krím-félsziget vezetőjével, Vlagyimir Konsztantinov-val és Volodimir Jacuba-val, Szevasztopol polgármesterével (aki azóta lemondott).
Február 20-án egy magát megnevezni nem kívánó orosz kormánytisztviselő azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy Oroszország, ha kell, a háborútól sem riad vissza a Krím-félszigetért. "Ukrajna esetleges széthullása háborút robbanthat ki," mondta. "Először a Krím-félszigetet fogják elveszíteni, mert mi odamegyünk és megvédjük, ahogy tettük ezt Grúzia esetében is."
Kapcsolódó:
   
Szevasztopolban az oroszok

****************************************************************

Magyarország, Bulgária és Románia elítélte az ukrajnai nyelvtörvény hatályon kívül helyezését


26.02.2014, 13:31 
Oroszország Hangja
Magyarország, Bulgária és Románia elítélte az ukrán parlament döntését a kisebbségi nyelvek használatával kapcsolatos nyelvtörvény hatályon kívül helyezéséről.

A bolgár külügyminisztérium nyilatkozatban hívta fel Ukrajna új politikai vezetőit, hogy vegyék fel az összes etnikai csoportot az ukrajnai társadalomba, tartsák tiszteletben az emberi jogokat és a törvény felsőbbségét. A hivatalos bolgár álláspont szerint, az ukrán parlament döntése károsan hat ki arra a 200 ezer bolgárra, akik Ukrajna déli részén élnek, ahol a bolgár nyelvnek regionális státusa volt.
Martonyi János külügyminiszter az Ukrajnában élő 150 ezer magyar számára követelte az anyanyelv szabad használatát. Elítélte a Jobboldali Szektor aktivistáit, akik meggátolták a kárpátaljai Beregszászban a lakossági fórumot és a közgyűlést.
Traian Basescu, Románia elnöke kijelentette, hogy Ukrajna - ahol 400 ezer román él - csak akkor őrizheti meg egységét, ha a hatóságok részéről a kisebbségek megkapják a megfelelő tiszteletet.
****************************************************************

Merkel az Izraellel szembeni gazdasági bojkott ellen foglalt állást


2014.02.25. | 21:31 
KomlóMédia
Németország "semmiképpen sem támogatja" az Izrael elleni gazdasági bojkottot, amely az utóbbi hetekben előtérbe került - közölte Angela Merkel kedden Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Németország számára ez nem lehetőség - hangsúlyozta a német kancellár. Mint mondta, a Ciszjordániából származó termékek megjelölését elképzelhetőnek tekinti, de bojkott helyett inkább a felek közötti tárgyalásokat szorgalmazza.
Netanjahu kifejtette, hogy a bojkott szerinte egyrészt nem erkölcsös eszköz a zsidó történelmi tapasztalatok miatt, másrészt nem is hatékony, mivel mind a palesztinokat, mind az izraelieket arra ösztönzi, hogy jobban ragaszkodjanak álláspontjukhoz, és ezzel nehezíti a kompromisszumok elérését, eltávolítja a békét.
A palesztin-izraeli békefolyamattal kapcsolatban Angela Merkel közölte, hogy kormánya támogatja John Kerry amerikai külügyminiszter erőfeszítéseit. A sok évtizedes viszály a kétállami megoldással orvosolható, melynek keretében a felek kölcsönösen elismerik a világos határok között létrejövő másik országot - hangoztatta a német vezető. Kijelentette, hogy támogatja Izraelnek a megbeszéléseken központi szerepet játszó biztonsági igényeit, s nem fogadja el a zsidó állam állandó fenyegetettségét. Reményét fejezte ki továbbá, hogy sikerül megoldani a ciszjordániai telepesek általa aggodalommal figyelt ügyét is.
Merkel a szintén napirendre került iráni atomprogram kérdésében kifejtette, hogy szerinte Teherán nemcsak Izrael, hanem egész Európa számára potenciális fenyegetést jelent különösen ballisztikus rakétakísérletei miatt. A német kancellár azonban már nem állt ki Netanjahu arra vonatkozó követelése mellett, hogy a nagyhatalmaknak rá kellene venni Teheránt arra, hogy teljes mértékben hagyjon fel az urándúsítással. Angela Merkelt hivatalos izraeli látogatására szinte a teljes német kormány elkísérte. Délelőtt a szakminiszterek tárgyaltak egymással a különböző területeken lehetséges további együttműködésről. A két kormány képviselői délutáni együttes ülésükön hat új megállapodást írnak alá, egyebek mellett a német konzuli szolgáltatások kiterjesztéséről, a gépjárművezetői igazolványok elismeréséről, valamint fiatalok kölcsönös munkavállalási lehetőségéről.
A két ország jövőre ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulóját, és a kétnapos nagyszabású diplomáciai esemény ennek előkészítését is szolgálja.
Simon Peresz államfő délután a civileknek adható legmagasabb izraeli kitüntetést, az Elnöki Kitüntető Érdemérmet adományozta Angela Merkelnek az ország iránti "rendületlen elkötelezettségéért" és az antiszemitizmus elleni küzdelméért.
****************************************************************

Soros György euróövezeti "befektetésekre" készül


Euróövezeti bankokba készül tőkét befektetni Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember.
Fotó: wikipedia

"Bízom az euróban" - emelte ki Soros György a Der Spiegel című német hetilap hétfői számában megjelent interjúban. Elmondta, hogy befektetési szakértőkből álló csapatával hamarosan "nagyon sok pénzt" keresnek majd Európában, egyebek között azzal, hogy tőkeinjekciót adnak sürgősen tőkére szoruló bankoknak.
Az euróövezetnek a jelenlegi helyzetben éppen ilyen típusú elköteleződésre van szüksége a magánbefeketetők részéről - tette hozzá Soros György.
Az Európai Központi Bank (EKB) "nagyon sikeresen pumpált pénzt a valutaunió bankjaiba", de a pénzügyi szektor ezt a forrást nem továbbította megfelelő mértékben a vállalatoknak - mondta. Úgy vélte, a hitelszűke megszüntetését célzó jegybanki törekvés helyes, de az EKB lehetőségei korlátozottak, és az övezet válsággal küszködő országaiban nincs sok remény (a kilábalásra), amíg nem vesz részt több magánbefektető a gazdaság talpra állításában.
Hangsúlyozta, hogy akár görögországi befektetésekre is hajlandó. "A csapatom vizsgálja a helyzetet. A gazdasági viszonyok javultak, és most az a kérdés, hogy lehet-e tartósan pénzt keresni. Amennyiben lehetséges, befektetünk Görögországban" - mondta Soros György.
A befektetési szakember a Der Spiegelnek nyilatkozva bírálta a német kormány válságkezelő politikáját. Korábban többször kifejtett gondolatait megismételve úgy vélte, hogy a megszorítások, amelyeket Berlin a válságba jutott országokra kényszerített, csak tovább fokozták a bajt. A pénzügyi piacok ugyan megnyugodtak, de fenntartható gazdasági növekedésnek nincs jele. "Attól tartok, hogy az euróövezetben hosszú stagnálás következhet, mint amilyet Japán átélt az utóbbi 25 évben" - fogalmazott Soros György.
Forrás: MTI/hir6.hu - sokkaljobb
sokkaljobb-kommentár: Sajnos nálunk is kifejtette "áldásos" tevékenységét Soros György. A Nyílt Társadalom Alapítványa még mindig itt ronthatja a levegőt, és terjeszti a liberális eszméket. Szegény görögöknek ha valami nem hiányzik, az a Soros-féle segítség. Egyetlen határozott ellenfelére akadt eddig: Putyin orosz elnökre. Erről bővebben ITT !
A kilencvenes években a jelcini időkben hatalmas kárt okozott Oroszországnak. Ott aztán nem foglalják imába a nevét, az biztos. Finanszírozni szokta a világégést is: a narancsos és egyéb forradalmakat.
Békéscsaba, 2014. február 26.
F. I. - T. Z.
Emlékeztető: "A nagy bankok komoly érdeklődést mutattak a háború iránt, mert az széleskörű profitálási lehetőséget kínált számukra." (William Jenning, a második világháború idején az USA külügyminisztere)
****************************************************************

Újratöltve: Ávósok - a zsidó dinasztia hatalma (betiltott dokumentumfilm 1994-ből, I., II. és III. rész)

2011-03-06. 18:05 
Kuruc.info
Alábbi cikkünket előrehozzuk, hogy ne maradjon le erről a hiánypótló filmről senki.
Kik is azok az ávósok? Az utóbbi évek irodalmából erre talán már sikerül adekvát választ adnunk. Ám arra a kérdésre, hogy a Magyarországon élő zsidók körében miért tabutéma, illetve miért minősül antiszemitizmusnak az, ha az ávós dinasztiák származását firtatjuk, vagy csak szóvá tesszük, nos, erre a kérdésre a 21. század beköszöntével sem tudtunk válaszolni. Mármint mi, mint a magyar társadalom egésze.
A nemzeti radikális oldal már régóta tudja és próbálja ismertetni hazánk szélesebb rétegeivel, hogy a kommunista diktatúra kialakításában, az ávósok által elkövetett vérengzésekben, a Tanácsköztársaság borzalmaiban, '56 leverésében és az azt követő megtorlásokban milyen nagy szerepet játszottak a zsidók.
A téma ismertetésének egyik úttörője Chrudinák Alajos, a Magyar Televízió egykori sztárriportere. Chrudinákról sok mindent el lehet mondani, jót és rosszat egyaránt, illetve fel lehet vetni azt is, hogy ő maga is kiszolgálta a kommunista titkosrendőrséget egy időben. Ettől függetlenül munkássága kitörölhetetlen a hazai sajtótörténetből, és visszatekintve az elmúlt húsz év hazai televíziózásának eredménytelenségére, azt nyugodtan kijelenthetjük: hiányzik Chrudinák, hiányoznak a Chrudinákok.
1994-ben, abban az esztendőben, amikor az '56-os forradalom leverésében és az azt követő megtorlásokban pufajkásként segédkező Horn Gyulát az alapos agymosáson átment magyar nép miniszterelnökké választotta, akkor adták át a Magyar Televíziónak Chrudinák Alajos és Kubinyi Ferenc legújabb filmjüket, "Ávósok - A kommunista párt terrorszervezete" című három részből álló dokumentumfilmjüket. És ebben bizony nemegyszer elhangzik az ÁVH-alapítók adatainak felsorolásakor, "vallása: izr.". A filmet azon nyomban betiltották. Az erről szóló hírt pedig Kocsis L. Mihály, akkoriban műsorigazgató írta meg Kubinyi Ferencnek. Ha minden igaz, ugyanis az alábbi levelet csak írott formában találtuk meg a világhálón, annak eredeti, beszkennelt példányáról nem tudunk. Ettől függetlenül közzétesszük, bízva abban, hogy olvasóink közül hátha valaki közel állt az MTV belső köreihez abban az időben, és érdemi információval ki tud minket segíteni. (Frissítés: Azóta sikerült megszereznünk, lásd a gépelt változat alatt.)

A levél:
(Kelt Budapest, 1994. március 25. Ikt. sz.: M/69/94. Feladója Magyar Televízió, Kocsis L. Mihály műsorigazgató)
Kubinyi Ferenc történész úrnak
Tisztelt Kubinyi Úr!
Szeretném tájékoztatni arról, hogy az Ávósok I-III. című dokumentumfilm ismétlését, amely a Magyar felmúlt - a törvénytelen szocializmus című történelmi sorozat részeként került sugárzásra a Magyar Televízióban, dr. Nahlik Gábor alelnök úr utasítására vettük ki a műsorból. Tájékozódásom szerint erre valóban az izraelita hitközség, illetve különböző zsidó szervezetek tiltakozására került sor.
Az említett szervezetek és név szerint dr. Schweitzer József főrabbi kifogasolták az ávós tisztek életrajzában a zsidó származás túlhangsúlyozását, amelyre most, a Holocaust 50. évfordulóján különösen érzékenyek zsidó, illetve zsidó származású polgártársaink. Az Alelnök úr a Főrabbi úrral folytatott beszélgetésen végül is akceptálta ezt az észrevételt, s ezért hozta meg a fenti intézkedését.
Arról pillanatnyilag nem tudom tájékoztatni, hogy vajon sor kerülhet-e a sorozatnak egy későbbi, kevésbé érzékeny időpontban történő megismétlésére.
Kérem, fogadja el tájékoztatásom, egyben szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy levelemnek publikálásához semmilyen formában nem járulok hozza.
A fentieket Önnek válaszolva, személyes tájékoztatásul adtam. Megértését köszönve, szívélyes üdvözlettel:
Kocsis L. Mihály (s.k.)
(SzKR nyomán Geyer, Kuruc.info)
És az eredeti levél:
E levél megjelent Kubinyi Ferenc Fekete lexikon c. 1994-ben kiadott könyvében fénymásolatként is.
A könyv azóta természetesen teljesen eltűnt a könyvpiacról.

A film:
És akkor tekintsék meg a film első részét. (A dokumentumfilm három részből áll, mindegyik rész öt videót tesz ki a Kuruc.infón.) Elöljáróban szeretném megismételni: a film 1994-ben készült, az akkori ismeretanyagnak megfelelően a köztelevízió számára. Ne várjon senki tomboló zsidóellenességet, illetve ne rajtunk kérje számon, ha ilyen irányú hiányérzete támad. Ám a ridegen bemutatott tények, a származás nem elhallgatása önmagában is eléggé üt. A második rész szombaton következik.
 
Alább látható a film második és harmadik része:
http://kuruc.info/r/34/63537/
Ajánló: 
ÁVH - történelmi olvasókönyv 4.



PUTYIN RIADÓT RENDELT EL A NYUGATI KATONAI KÖRZETBEN



2014.02.26 14:14 
Hídfő.net
Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy a Honvédelmi Minisztérium végezze el a nyugat-és közép katonai kerületek csapatai harckészültségének átfogó vizsgálatát. Ezt az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu jelentette be. Összhangban az elnök rendeletével, ma 14:00-kor hirtelen riadót rendeltek el a nyugati katonai körzet csapatai, valamint a területen állomásozó valamennyi katonai egység számára. Emellett a légierő hosszú távú szállító gépei is teljes készültségben vannak. - mondta Sojgu a Honvédelmi Minisztérium ülésén.
2013-ban, az elnök utasítására összesen hat, hirtelen átfogó ellenőrzést tartottak a fegyveres erők készenlétének ellenőrzésére. Putyin szerint a tesztek célja, hogy megmutassa a hadsereg készültségének valódi helyzetét, ezzel lehetővé téve, hogy reálisan felmérjék, hogyan képesek megoldani előre nem ismert és hirtelen felmerülő kihívásokat. A nyugati katonai körzet riadóztatása és az olimpia lezárultát követő nagyarányú csapatmozgás egyben azt is mutatja, hogy Oroszország felkészül a katonai beavatkozásra Ukrajnában.

Katonai védelmet a kárpátaljai magyaroknak!


Katonai védelmet a kárpátaljai magyaroknak! - Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő felszólalása az Európai Parlament ukrajnai helyzetet tárgyaló strasbourgi plenáris ülésén és Stefan Füle uniós bővítési biztos válasza. Morvai Krisztina egyedüli magyarként szólalt fel a kárpátaljai magyarok ügyében ebben a vitában.

****************************************************************

Összeállítás az elmúlt évek cselekedeteiről



2014. február 26.
Mit tett a nemzetinek mondott kormány a magyar átlagemberek ellen? Elmúlt négy évezzünk egyet!
- Megszüntette az adójóváírást.
- Drasztikuson csökkentette a béren kívüli juttatást (az adható 18 ezer forintról 11.250 forintra, illetve 5000 forintra).
- Cafetéria (béren kívüli juttatás) megadóztatása.
- Munkavállalói járulékok emelése a bruttó 300 000 forint alatt keresőknek.
- A világ legmagasabb (27 százalékos) áfájának bevezetése.
- Baleseti adó bevezetése (ez az állami autókra nem vonatkozik).
- illetékek emelése átlagosan 35 százalékkal.
- Cégautó adójának 12 százalékos emelése.
- "chips" adó bevezetése.
- "chips" adó kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)
- A foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése.
- A termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20 százalék feletti többlet 48 százalékkal adózik.
- Egyszerűsített vállalkozói adó 30 százalékról 37 százalékra emelése.
- Környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd mértékének emelése.
- Szeszes ital jövedéki adóemelése.
- Dohányáruk jövedéki adóemelése.
- Üzemanyagok jövedéki adójának emelése ("ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját"- Fidesz 2010.)
- A választás megnyerése után a gázolaj árának egyszeri, 17 forint/literes emelése.
- Bioetanol jövedéki adójának 75 százalékos emelése.
- Autógáz jövedéki adójának 100 százalékos emelése.
- Munkanélküli járadék 9 hónapról 3 hónapra csökkentése.
- Rokkant nyugdíjak megnyirbálása.
- Az egykulcsos adó bevezetésével adóztatják a minimálbéresek is. Az adó mértéke a 100 ezer forint körüli bérből ugyanannyi, mint például a kormány és holdudvarának havi kétmilliós jövedelméből. Éljen az esélyegyenlőség!
- Gyógyszerkassza (gyógyszerár támogatás) csökkentése.
- Szociális segélyek megnyirbálása, befagyasztása.
- 184 milliárd elvonás a felsőoktatástól (az egyetemek támogatása intézményfüggően 30-80 százalékkal csökkent).
- Egészségügyi járulék emelése.
- Bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése.
- Szociális hozzájárulási adó bevezetése.
- Kötelező kamarai tagság (regisztráció) 5000 forint éves tagdíjjal, mely fizetnivaló 2013-tól 7000 forint lett.
- Autópálya használat 4 napról 10 napra történő emelése, természetesen áremeléssel.
- A magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12 ezer forintról 17 ezer forintra emelhető.
- Banki tranzakciós díj bevezetése, majd emelése.
- Bankbetétek egészségügyi hozzájárulással történő megterhelése.
- "Csekkadó".
- Telekommunikációs adó.
- 32 ezer fő elbocsátása a közszférából.
- 3000 milliárd forint magán-nyugdíjpénztári megtakarítás államosítása úgy, hogy az érintettek nem kaptak róla elszámolást.
Ennyi szerepel a Facebookon keringő összeállításban. Valószínűleg tovább is van... Az emberektől ezekkel az intézkedésekkel több, mint 4000 milliárd forintot vontak el.
2002-ben a szocialista kommunisták a "Nem lesz gázáremelés", a 13. havi nyugdíjemelés, valamint a köztisztviselők és közalkalmazottak bérének 50 százalékkal történő emelésének ígéretével nyerték meg a választást. A választások után minden negyedévben jelentős mértékben emelték a gáz árát. A 13. havi nyugdíjat évente egy heti mértékkel emelték, mire elérte volna a 13. havit, akkorra megszüntették. A 13. havi bér mindenkinek járna, mert régen minden héten volt fizetés, ezt változtatták meg havonkénti fizetésre. A hetenkénti fizetésen Amerika és Svájc nem változtatott, ott az emberek megkapják!
A közalkalmazottak és köztisztviselők bérét 50 százalékkal emelték, de a kormányfő és a miniszterek fizetését TÉVEDÉSBŐL (ezt mondta Medgyessy Péter, meg is ígérte a javítást, de ez nem történt meg!) 100 százalékkal emelték. 500 ezer forintról egymillió forintra. Aztán azóta is rakódik a havi egymillió forintra, miközben a fél ország alig jut jövedelemhez.
A munkaügyi statisztikába beleveszik a külföldön dolgozó fiataljainkat is, mintha itthon dolgoznának. Beleszámítják a 200 ezer téli beiskolázáson tartott létszámot is, amely azon kívül, hogy felesleges, bevallottan 24 milliárd forintba kerül. Még nincs vége a tanfolyamnak, a tényleges költség valószínűleg csak a választások után derül ki. A többi közmunkás szerepel természetesen a statisztikában, holott az nem nyugdíjalap, nem biztosított munka! Amennyiben egészségügyi hozzájárulást nem fizet a havi 47 ezerből (7000 forint havonta), akkor nem jogosult orvosi ellátásra, kórházi kezelésre.
A "mezei" közalkalmazottak és köztisztviselők el kell, hogy döntsék, vagy a munka, vagy a nyugdíj - nincs tovább kettős ellátás. Ez a törvény azonban az országgyűlési képviselőkre és a miniszterekre nem vonatkozik, ők akár hármas ellátásban is részesülhetnek! Kegyetlen igazságtalanság!
Megváltozott a munkatörvénykönyve, amely a munkavállalók számára rendkívül hátrányos, vagyis munkáltatóbarát.
Alkotmányoztak, illetve alaptörvényt alkottak, melyből kihagyták a termőföld, a vízbázis, a társadalombiztosítás és a nyugdíj védelmét! Csak az egykulcsos adó alkotmányos védelem alá helyezése volt a fontos, mert azzal a hatalom és holdudvara gyerekszámtól függetlenül havi nettó 200-500 ezer forinttal jól járt. Ekkora nettó jövedelemről a nép egyszerű gyermekei még csak álmodni sem mernek! Az alaptörvényt megalkotása óta már vagy ötször módosították, de ez a négy nagy horderejű pont kimaradt a módosításból is!
A forint egyre gyengül, ami miatt a még mindig az út szélén várakozó devizahitelesek reménytelen helyzetbe kerülnek. Az árfolyam-gátba belépettek számára öt évig gyűlik a fizetni való (180 forinton van rögzítve a svájci frank árfolyama...). Ez egyértelműen a teljes ellehetetlenül elnapolása, vagyis időhúzás. Aki most nem rokkan bele, az majd öt év múlva, illetve amint belépett az árfolyamgátba, annak a keltétől számított öt év múlva fog.
A devizahiteltől megszabadultak a parlamenti képviselők és a hatalom kedvencei, néhány celeb is, de a nagy többségnek ez nem jött össze. Volt olyan érintett, aki 16 millió forinttal járt jól a végtörlesztéssel.
Az élelmiszer-forgalmazás gabonától a húson át a dinnyéig továbbra is a maffia kezében van, amibe belepusztul a termelő és a fogyasztó, de óriási kár éri az adóbevétel kiesés miatt az államot is. Mégsem igazán történik az ügyben semmi, illetve annyi, hogy a problémát feltáró Horváth Andrást vegzálják...
Az offshore lovagok (adóelkerülők) ellen sincs fellépés! Annyi az adóelkerülő, hogy az már szinte fáj. Mégis ezek nyerik az állami pályázatok és az állami támogatások javát! Normális országban ez nem történhetne meg! Évente cirka 1000 milliárd forint adóbevétel esik ki, amibe bele fogunk pusztulni! Azt a lovat ütik, amelyik húz: nálunk az egyenlő közteherviselés nem működik. Itt csak a kis jövedelműeket kapják el, ha sumákolni merészel. Elterjed szlogen, hogy lopni itt csak nagy tételben szabad! Emiatt bizony komoly erkölcsi válságban is szenvedünk. Amit lehet Jupiternek, nem lehet a kis ökörnek! A kis ökröknek kezd elege lenni, hiszen a kormányzati propagandáért nem adnak neki semmit a boltban...
A két héten belüli rendteremtésbe egyre több magyar honfitársunk szó szerint belehal. A romák által elkövetett rablásokat, lopásokat, gyilkosságokat nem számolják fel. A magyar ember nem áldozat, csak az a hat roma, akiket ki tudja miért, valakik megöltek. Az még mindig hír a művelt Nyugaton is, de az idős magyarok sérelmére elkövetett gyilkosságok nem érik el az ingerküszöbüket.
Nem történt meg az elszámoltatás és a felelősségre vonás, csak a felszínt vakargatták milliárdokért! Mi is ezt tettük - ingyen! És most is jönnek, ígérgetnek! Néhány hétig Honfitársaknak és Tisztelt Választóknak fognak bennünket titulálni...
A rezsiharccal, az Őszödi böszme-beszéddel, egymásra mutogatással, fröcsögéssel az elkövetkező hetek el fognak telni.
Miben lehetünk biztosak? Abban, hogy a három választás és a holokauszt emlékév jócskán megterheli a büdzsét, és a választások után - bárki is nyeri meg - kemény megszorítások következnek. Ennyi többmilliós jövedelmű fehérgallérost és ennyi romát már nem tud eltartani a jövedelemhez alig jutó magyar társadalom. Ezen kellene elgondolkozni az elkövetkező hetekben, de még inkább a szavazófülkében!
F. I.
Emlékeztető: 
"Az emberek vadászat után, udvarlás közben és választások előtt szoktak a legnagyobbakat hazudni egymásnak." (Otto von Bismarck)


Kósa Lajos beismerte: a Fidesz vezérkara ismerte az őszödi beszédet és a párt legfelsőbb körei egyeztetettek annak nyilvánosságra hozataláról. Most már nem gyanú, hanem tény: a 2006-os események előzetes megszervezésében és levezénylésében Orbánék vastagon benne voltak. (
168 Óra)



"Legfőbb ideje, hogy a kapitalizmust valódi természetének megfelelően kezeljük, azaz halált hozó rákbetegségként bánjunk vele. Megvan hozzá a jogunk, és rendelkezünk is a kellő eszközökkel ahhoz, hogy kigyógyítsuk társadalmunkat és megszabadítsuk ettől a ráktól.
A gyógyulás érdekében együtt kell munkálkodnunk azon, hogy fölépítsük azt a kultúrát és azokat az intézményeket, amelyek a valamennyiünk által álmodott igazságos, fenntartható és részvétteljes világ alapját jelentik."David C. Korten

****************************************************************

Tárki: Együtt gyengébb az Összefogás, erősebb lett a Jobbik


2014. február 26. 17:34 
mandiner
Januárban az Összefogás pártjai külön-külön kérdezve a biztos választók között összesen 35%-ot értek el a Tárki felmérésén, a közös listára azonban februárban már csak 27%-uk voksolna. A teljes népesség körében januárhoz képest majdnem duplázott a Jobbik, az LMP ebben a körben négy, a biztos választók között hat százalékon áll. A kutatás módszertana is változott.

A Tárki hónap közepén 1000 ember megkérdezésével készült kutatása szerint továbbra is a Fidesz vezet mind a teljes népesség, mind a biztos választók között, itt a választók majdnem fele tenné voksát a kormánypártra. Az Összefogás pártjai januárban külön-külön kérdezve összesen 35 százalékot értek el a biztos választók között, februárban Összefogás néven azonban csak 27 százalékot. A Jobbik a teljes népesség körében nyolcról tizenöt százalékra növelte arányát, míg a biztos választók között tizennégyről tizenkilenc százalékra. Az LMP a teljes népesség körében egyről négy százalékra, a biztos választók között kettőről hat százalékra növelte arányát.
A közvélemény-kutatás során a szavazási helyzetet szimulálták, így a válaszadók egy szavazólapra hasonlító cédulán válaszoltak, melyet a kérdezőbiztos nem látott (a módszertani változtatás érdemben módosíthatja a kutatási eredményeket is, például azért, mert így kevésbé akarnak a válaszadók megfelelni a kérdezőbiztos vélelmezett elvárásainak - a Szerk.).

A Tárki mérése szerint februárban a teljes népesség körében a Fidesz 38, az Összefogás 21, a Jobbik 15, az LMP 4 százalékon áll. A biztos pártválasztók között a Fidesz 49, az Összefogás 27, a Jobbik 19, az LMP 6 százalékos arányt ért el. A megkérdezettek negyven százaléka kormányváltást, harminckilenc százaléka Fidesz-újrázást akar. A bizonytalanok aránya 40%-ról 22%-ra csökkent.

A válaszadók 39 százaléka elégedetlen a kormánnyal, 31 százalékuk közepesre, 26 százalékuk jóra vagy kiválóra osztályozta az Orbán-kormány teljesítményét. Míg a válaszadók 38 százaléka tartja Orbán Viktort alkalmas miniszterelnök-jelöltnek, addig Mesterházy Attiláról csak 14 százalékuk mondta el ugyanezt. A Tárki arra a következtetésre jutott, hogy a választók nem a kormánnyal elégedetlenek, hanem az ellenzékkel elégedetlenek.

Mi így szavazunk!


****************************************************************

Sagittarius: A rabbik tanácsa


2013. jan. 20. 
betiltva.com
A ZSIDÓK ELŐTT ALÁZKODÓ KERESZTÉNYEK SZÍVES TUDOMÁSÁRA!
Naiv okoskodás, hogy a zsidók azért érvényesülnek, mert okosabbak, mint a keresztények. A zsidókat nem "magasabbrendű" intelligenciájuk juttatta mai pozíciójukba; sikerük egyetlen titka: eszközeik aljassága.
Bizonyságképpen közrebocsátunk egy XV. századi levelet. 1489. január 13-án Chemor, a franciaországi Provance Arles városának rabbija tanácsért folyamodott az akkortájt Konstantinápolyban székelő Nagy Sanhedrinhez. Tudakolta, mitévő legyen a zsinagógát fenyegető arlesi polgárokkal szemben. A Sanhedrin Chemor rabbinak küldött válasza:
"Szeretett Hívünk Mózesben!
Kézhez vettük leveled, amelyben tudatsz a benneteket sújtó bajokról és szerencsétlenségekről. Panaszaid hallván minket is áthat a ti nagy fájdalmatok.
A Nagy Satrafák és Rabbik tanácsa a következő:
1. Arra vonatkozóan, amit mondasz, hogy Franciaország királya a keresztény hitre térést kényszeríti rátok; engedelmeskedjetek, mivel nem tehettek másként, de tartsátok meg Mózes törvényeit szívetekben.
2. Arra vonatkozóan, amit mondasz, hogy a parancs megfoszt benneteket vagyonotoktól: fiaitokat tegyétek meg kereskedőknek, hogy ily módon ők foszthassák meg lépésről-lépésre vagyonuktól a keresztényeket.
3. Arra vonatkozóan, amit mondasz, hogy életetek ellen merényleteket követnek el: fiaitokat taníttassátok doktoroknak és patikusoknak, hogy ők vehessenek el keresztény életeket.
4. Arra vonatkozóan, amit mondasz, hogy lerombolják zsinagógáitokat: fiaitokból képezzetek papokat és kanonokokat, hogy ők rombolhassák le a keresztények templomait.
5. Arra vonatkozóan, amiket egyéb panaszaidban előadsz: tegyétek lehetővé, hogy fiaitokból törvénytudók és ügyvédek legyenek, hassatok oda, hogy belefolyva az államügyek intézésébe, a keresztényeket jármuk alá hajtván, a világhatalom birtokában bosszút állhassatok rajtuk.
6. Ne térjetek el ettől a parancstól, amit nektek adunk, mert tapasztalni fogjátok, hogy a megalázottságból a tényleges hatalomra fogtok emelkedni.
V.S.S.V.F.F. a Zsidók Hercege,
1489. Caslue (november) 21-én."

A fenti levél James de Rothschild, prominens zsidó milliomos támogatásával jelent meg 1889-ben a REVUE DES ETUDES JUTVES-ben - eredetiségéhes tehát semmi kétség sem férhet. A benne foglalt és az elmúlt 500 év során híven követett parancs biztosította a zsidóságnak az előnyt az anyagi előmenetel és a politikai sikerek terén a keresztény becsülettel szemben. A parancs erkölcstelensége azonban éppen a zsidóság alacsonyabbrendűségét bizonyítja. Alacsonyabbrendűsége pedig bukásának záloga.




Gorbacsov az amerikai és uniós banditákról




Gorbacsov: Az USA és az EU nem küldhet banditákat Ukrajnába, a nép saját maga döntsön jövőjéről. A "tanácsadók" csakúgy hemzsegnek, szinte csak buldózerrel lehetne őket eltolni.
Megjegyzés: ki is mondta ezeket a szavakat Galíciáról is: "Olyan kis ország részéről, mint mi, ez szinte döbbenetes. Azt látom, hogy fölvásároljuk Manhattant, és fölvásároljuk Magyarországot, és fölvásároljuk Romániát, és fölvásároljuk Lengyelországot. S ahogy én látom, nincsenek problémáink. A tehetségünk, az összeköttetéseink és a dinamizmusunk jóvoltából szinte mindenhová eljutunk."




Cristiano Ronaldo: Én nem cserélek mezt gyilkosokkal!


Ultras Liberi - 
jobbikit
Én nem cserélek mezt gyilkosokkal! - Így reagált a portugál sztár, mikor az újságírók a tavalyi Izrael-Portugália meccsen történt incidensről faggatták.

Az ominózus találkozó után az egyik izraeli játékos próbált közelebb kerülni Ronaldohoz, de a portugál klasszis nem volt hajlandó mezt cserélni, pókerarccal végig sétált a pályán.
A sajtótájékoztatón, CR7 kifejtette, hogy ő nem cserél mezt gyilkosokkal.
Egyéb iránt Ronaldo elárverezte a futballcipőjét (1,4 millió euróért) és az Izrael által lebombázott palesztinoknak adományozta a befolyt összeget.

****************************************************************

Orosz hadihajó tart a Krím-félsziget felé


02/26/2014 - 15:06 
Kárpátinfo.net
Míg tengerészgyalogosokat és páncélozott járműveket a fedélzetén szállító hadihajók tartanak Oroszország irányából a Krím felé, addig Szevasztopol fővárosába már megérkeztek az orosz páncélozott harckocsik, írja az olasz La Stampa c. lap.
A kiadvány megjegyzi, hogy az autonóm köztársaságban állomásozik az Orosz Fekete-tengeri Flotta, melyen 26 ezer katona teljesít szolgálatot.
"Az orosz páncélozott harckocsik Szevasztopol belvárosában, a Nahimova téren állnak az Orosz Fekete-tengeri Flotta székhelye mellett. A város utcáin szintén páncélozott járművek fedezhetők fel" - írja a lap.
A Krím irányába tart ezenkívül a Nikolaj Filycsenkov deszant-hajó, melynek fedélzetén 10 páncélozott harci jármű, 200 katona és 328 tengerészgyalogos van.
A kiadvány megjegyezte, hogy egyelőre nem tudni, hogy ez egy katonai hadművelet kezdetét jelenti, vagy csupán a katonai haderő rotációjáról van szó.
Mint ismeretes, legalább ötezer krími tatár kezdett szerdán tüntetést Szimferopolban, az ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság fővárosában, Ukrajna területi egységének megőrzését követelve a helyi vezetéstől.
A krími tatárok ukrán és EU-zászlókkal, illetve a tatár közösség lobogóival a kezükben az egész teret megtöltötték az autonóm terület parlamentje előtt.
Közvetlen közelükben oroszpárti aktivisták, köztük a helyi kozákság képviselői gyűltek össze ellendemonstrációra, karjukon fekete-narancsszínű, orosz cári György-szalaggal. A két tábort rendőrök választják el egymástól.
Délután rendkívüli ülést tart a krími parlament. Elemzők nem zárják ki, hogy a jelenlegi krími kormány távozik hivatalából.

Oroszország bővíti katonai jelenlétét a határain kívül. Vietnam, Kuba, Venezuela, Nicaragua, a Seychelle-szigetek és Szingapúrban






Érkeznek a Fekete-tengerre az amerikai hadihajók


2014. febr 03. 13:21 MTI - 
Népszava
A hét közepére várják azoknak az amerikai hadihajóknak a Fekete-tengerre érkezését, amelyek a szocsi téli olimpia idején tartózkodnak majd a térségben - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

A USS Ramage amerikai rakétaromboló. Fotó: Hulton Archive/Getty Images

Korábban az Interfax orosz hírügynökség egy név nélkül nyilatkozó orosz katonai-diplomáciai illetékesre hivatkozva jelentette, hogy a Ramage rakétaromboló és az amerikai 6. flotta Mount Whitney nevű zászlóshajója több mint 600 tengerészgyalogossal a fedélzetükön nemrég kelt át a Dardanellákon és a Boszporuszon.
A forrás szerint az amerikai hadihajók mozgásából arra lehet következtetni, hogy Ukrajna fekete-tengeri partjai felé tartanak és egyelőre nincs szó arról, hogy behajózzanak orosz felségvizekre.
Korábban a Pentagon bejelentette, hogy a két hadihajót a szombaton kezdődő szocsi téli olimpia biztonsága érdekében küldik a Fekete-tengerre. Michael McCaul, az amerikai képviselőház nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a Novaja Gazeta című orosz ellenzéki lapnak úgy nyilatkozott egy hete, hogy a Fekete-tenger partvidékén fog járőrözni két amerikai hadihajó, amelyekre rendkívüli helyzetben, csak az esetleges kimenekítésnél lehet szükség.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint keddre vagy szerdára várható az amerikai hadihajók megérkezése a Fekete-tengerre, és a tervekben nincs szó azoknak az ukrán felségvizekre behajózásáról. A Mount Whitney és a Ramage február 24-25-ig tartózkodik majd Szocsi térségében.
A Mount Whitney az Egyesült Államok 6. haditengerészeti flottájának Blue Ridge típusú zászlóshajója. Több mint 18 ezer tonna vízkiszorítású, hossza 189 méter, sebessége 23 tengeri csomó. A hajó önvédelmi tüzérségi fegyverekkel van felszerelve és egy helikopter is található rajta. 2008 augusztusában a Mount Whitney volt az első hadihajó, amely a NATO kötelékében a grúziai Poti kikötőjébe szállítmányokat juttatott el a Dél-Oszétiában zajló orosz-grúz villámháború idején.
Az Arleigh Burke osztályú Ramage az amerikai haditengerészet egyik legkorszerűbb, manőverező robotrepülőgépekkel is felszerelt rakétarombolója. 1995. július 22-én állt hadrendbe. A hadihajó 8775 tonna vízkiszorítású, sebessége 32 tengeri csomó. Stratégiai csapásmérő fegyverekkel, Tomahawk robotrepülőgépekkel, tüzérségi-, és légvédelmi rakétákkal, torpedókkal, helikopterrel szerelték fel. 337 fős a legénysége, 23 tiszt szolgál rajta.

****************************************************************

Menekítenék a zsidókat Ukrajnából




Azonnali segélyt küld Ukrajnába az izraeli székhelyű Zsidó Ügynökség a zsidó intézmények védelmének megerősítéséhez - közölte a Maariv című izraeli napilap hétfőn.
Az újság értesülése szerint a nemzetközi diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló Zsidó Ügynökség vezetősége rendkívüli ülésen értékelte az ukrajnai helyzetet. Ezt követően Natan Scsaranszkij elnök bejelentette, hogy azonnali segélyben részesítik az ukrajnai közösségeket.

Natan Scsaranszki

A sajtóbeszámolóból kiderül, hogy az ülésen voltak, akik az ukrajnai zsidók azonnali tömeges Izraelbe vándorlását szorgalmazták. Jakov Hagoel, a szervezet egyik vezetője levelet is írt Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, közbenjárását kérte benne a közösség zsidó államba költöztetésének támogatásához. "A megrázó helyzet nyomán fokozódik az ukrajnai zsidókért érzett aggodalom" - fogalmazott Hagoel.
"A tüntetők egy része már eljutott a zsidó közösség lakónegyedébe, és ott üzleteket tettek tönkre. Sokan elhagyják a várost a közlekedés és a gazdaság teljes megbénulása miatt" - tette hozzá, megjegyezve, hogy "sajnálatunkra a jelenlegi helyzet előtt is veszélyes volt Ukrajnában kipával vagy más zsidó jelképpel mutatkozni."
Bővebb információ ITT !
Békéscsaba, 2014. február 26.
Alapinformáció: MTI/FacebookAnton
****************************************************************

A módszerváltás antalli öröksége... - KJ

Vezető pártmunkással "emlékezett" a HírTV a kommunizmus áldozataira


2014-02-26. 13:26 
Kuruc.info
Porubszky István, az 1956-os Antibolsevista Szövetség elnökének írása:
Minden évben egy alkalommal, február 24-én emlékezünk meg a kommunizmus áldozatairól. Így volt ez az idén is.
A normális, jó érzésű ember arra gondol ilyenkor, hogy a rádióban, a tv-ben azok az emberek beszéljenek a kommunizmus borzalmairól, akik maguk is áldozatai voltak ennek az embertelen rendszernek, melynek világszerte 100 millió áldozata volt. Magyarországon is félmillió volt, akit fizikailag és több millió, akit lelkileg nyomorított meg a kommunizmus.
Még él talán egy-kétszáz olyan ember, akik megjárták a Gulág poklát, olyan civil, akit az utcán fogtak el és vittek el "kicsi robotra", de csak évek múlva tért vissza a szibériai lágerből, miközben tanúja volt ezrek értelmetlen pusztulásának. Még él néhány száz olyan forradalmár, aki 1956-ban a kommunista rendszer megdöntéséért fogott fegyvert, és ezért hosszú éveket töltött börtönben. Még él néhány hozzátartozó, akinek szeretteit 1945 és 1956 után végezték ki. Ezeket kellett volna megkérdezni a kommunista rendszer bűneiről, és nem olyanokat, akik maguk is aktív részesei voltak a rendszer fennmaradásának.
Ha az ATV posztkommunistákat vagy liberális, kozmopolita történelemhamisítókat szólaltat meg, azon nem csodálkozom, azonban az, hogy a HírTV, amelyik a jobboldali (?) kormány hírcsöve, egy kommunista történelemhamisítót szólaltasson meg, ez megdöbbentő!
Ugyanis az esti híradásban egy Horváth Miklós nevű, magát történésznek feltüntető történelemhamisító bértollnok ítélte el a kommunista rendszert, és kívánta azt, hogy az soha ne térhessen vissza. A jóhiszemű tévénéző, aki nem ismeri Horváth Miklóst, elégedetten dől hátra a képernyő előtt. Azonban aki ismert az ügyes köpönyegforgató előéletét és az elmúlt 25 év történelemhamisító manipulációit, az megdöbben, és elgondolkozik. Milyen rendszerváltás volt itt az elmúlt negyed században?
Mert ki ez a dr. Horváth Miklós? A Kádár-rendszert az utolsó pillanatig vezető pártmunkásként szolgálta. A Honvédelmi Minisztérium egyik központi szervének volt függetlenített pártbizottsági titkára, természetesen politikai tiszti beosztásban. Azonban még érdekesebb, hogy doktori címét miért kapta.
Disszertációja - ami egy normális államban még érettségi dolgozatnak is gyenge volna - azt fejti ki, hogy a Honvédségen belüli párt- és politikai szerveknek mik a feladatai a katonák kommunista szellemben való nevelése terén. Ez önmagáért beszél! 1990 után is katona maradt, és amikor megszüntették a Honvédségben a pártszervezeteket. Áthelyezték a Hadtörténeti Intézetbe, és politikai tisztből átminősítették csapattisztté. (Jellemző az elszabotált rendszerváltásra, hogy a hadseregben lévő közel 3000 politikai és pártmunkást, ahelyett, hogy tartalékállományba helyezték volna, nevüket "humántisztté" változtatták, és minden maradt a régiben.)
Horváth Miklós "hadtörténészt" (?) ekkor fedezték fel a Soros által fenntartott 56-os kutatóintézet vezetői, Litván György, Vásárhelyi Miklós, Hegedűs B. András, és bevonták őt a kutatásba. Sorra íratták vele azokat a tanulmányokat, könyveket, melyek a történelemhamisítás etalonjai lehetnének.
Ugyanis amit leírt, az mind igaz, de ez csak az igazság egyik fele, a másik felét gondosan elhallgatta. És a fél igazság nem az igazság fele, hanem hazugság.
Meg is kapta ezekért a munkákért járó több milliós írói és tiszteletdíjakat.
Történészi munkásságát egyre csiszolgatták, és egyre magasabb tudományos címmel jutalmazták szorgalmát.
Napjainkban ez a Horváth Miklós az 1956-os forradalom elsőszámú szakértője, a kommunizmus nagy elítélője. A rendszerváltás nagyobb dicsőségére!
A híradásban továbbá megmutatták, illetve bemondták, hogy a különböző emlékhelyeken az állam vezetői közül kik és hol koszorúztak. És ekkor ért a második megdöbbenés. Az Új köztemetőben, a 300-as parcellában emlékeztek meg a kommunizmus áldozatairól. Ez az emléknap megcsúfolása volt! Hiszen mindenki tudja, illetve tudnia kellene, hogy ebbe a parcellába temették újra azt a négy kommunistát, akiket a kommunisták egymás közötti marakodása során saját társaik végeztek ki, akiknek a kommunizmus elleni küzdelemhez semmi közük nem volt. Ugyanakkor a 100 méterrel odább lévő 298-as parcellában több mint 2000 antikommunista hős van még ma is jeltelen sírba elkaparva, akiket a kommunisták végeztek ki 1945 és 1956 között. Több száz katona van itt eltemetve mint háborús bűnös, akiknek egyetlen "bűnük" az volt, hogy katonai esküt nem tagadták meg, és az utolsó pillanatig harcoltak a bolsevizmus ellen.
Itt kellett volna megemlékezni, és egy zászlóaljjal díszsortüzet lövetni a kommunizmus elleni harc hőseinek a tiszteletére!
Ez elvárható lett volna a választófülkék forradalmának kormányától!

Balog Zoltán miniszter szerint, Orbán Viktor meghozza a döntést és neki az a feladata, hogy azt támogassa. Tényleg ennyi lenne csupán egy miniszter feladata?
Tudtommal ez egy kegyenc feladatköre.

****************************************************************

Czike László: Kiáltvány a magyarokhoz az államadósságról

Rendszerváltás jelzáloggal
Senki, sohasem látta azt a levezetést, vagy bizonylati alá támasztást, amely hitelt érdemlően megmagyarázta, bizonyította volna: miből keletkezett a + 22 milliárd USD adósság, egyetlen év alatt - közvetlenül az első szabad választások előtt, 1990-ben?
Hiszen 1973-1989. között mindössze 1 mrd USD kölcsönt vettünk fel, a melyet 12-szeresen vissza is fizettünk.
Mit takar ez a 22 mrd USD, utólag előtalált "adósság", melyet azután a rendszerváltó Antall-kormány készségesen, teketória és verifikálás nélkül, maradéktalanul átvállalt, noha erre a tanúk szerint senki nem kötelezte?
Egyáltalán: miféle demokrácia s független jogállam az, amelynek KORMÁNYA, "NEMZETI" BANKJA úgy és akkor vesz fel az országgyűlés megkérdezése nélkül bármekkora hiteleket, s vállal át illegitim elődjétől, bármekkora államadósságot, ahogy és amikor csak akar?Aztán eladja a nemzeti termelő tőkét, ugyanígy...
Kitalált államadósság
Becsapták a népet: valójában ez az "államadósság" soha nem is létezett.
Kitaláció az egész, mint nagyjából minden globális elmélet és gyakorlat, ami ennek a hazug, nemzet áruló "reformkommunista" pénzelitnek a nevéhez fűződik.
Az IMF-fel és a Világbankkal összefogva és összefonódva, szisz­tematikusan eladósították Magyarországot, hogy az­után potom áron, mindenestül kiárusíthassák a nemzet év tizedek alatt felépített összes termelőerejét, vagyonát.
Ameddig Magyarországon is ez a külföldi, szuprana cionális hódítókkal, jutalékért (rózsadombi-) paktu motkötött janicsár-klikk uralkodik, addig soha nem lesz itt - sem az olajfák alatt - sem béke, sem jólét.

A Rózsadombi Paktum
"Íme a PAKTUM, amelyről nem lehet beszélni.
Ez volt írásom kiinduló pontja.
Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalá zatos szerződés szövegét.
Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt, saját jól felfogott érdekében, az Angliában élő Révffy László azonban a közel múltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő árulást.
Szövegét Németországban élő barátom küldte, az­zal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyetértek vele: ezt mindenkinek meg kell ismernie."
Írását azzal kezdi, hogy 1989. március 15-én, amíg hazánk népe első szabad megemlékezését tartotta - egy budai villában titkos tárgyalás volt, melyen a kö vetkezők vettek részt:
a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkos-rendőrség (a KGB) ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat (a Mossad) képviselője, a római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezető, akik kö zül négy ma is vezető pozícióban van.
A Paktum kötelező előírásai
Akkor most a Paktum, lényegében maradéktalanul meg valósult 20 pontja, lényegtelen rövidítésekkel:
1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása
2. A Szovjetúnió kárpótlása a hátrahagyott javakért
3. Barátságos viszony kiépítése a Szovjetúnióval
4. A szovjetellenes tevékenységek megakadá lyozása
5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetúnióval
6. A volt párttagok mentesítése minden büntetés a lól
7. A volt karhatalmisták megvédése a megtor­lástól
8. A kommunisták beépítése a választási pártokba
9. Az államvagyon átmentése a kommunisták kezébe
10. Az igazságszolgáltatás a kommunistáké marad
11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás megtorlása
12. A jobboldali pártok szervezésének akadályozása
13. A magyar határokon többé nem lehet változtatni
14. A magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobb oldali emigrációs személyekkel vagy szervezetekkel
15. A volt kommunista országok irányában csak ba rátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot
16. Az 1956-os eseményeket a kommunizmus megja vítását célzó mozgalomnak kell beállítani, és csak a zokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik
17. A hadsereg létszámát egyharmadára csök­ken tik
18. A Szovjetúnió megőrzi a politikai befolyását, az USA pedig megerősítheti befolyását az üzleti életben.
19. Magyarország garantálja a nemzetiségek nyel vi, kulturális, politikai, gazdasági jogai gyakorlását
20. Magyarország kártalanítja a magyar zsi­dóságot a II. világháborúban elszenvedett vesz­teségeiért.
A fenti megalázó feltételek megfogalmazásukkor mégköt hették az aláírókat, de ma, a Szovjetúnió, Jugoszlávia és Csehszlovákia összeomlása után semmi esetre sem.
Akik 1989. március 15-én aláírták a fenti 20 pontot, még akkor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Viszont ha 1992-ben, a közép-és kelet-európai események után is érvényesnek tartják a Paktumot, akkor ez a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért a tör vény előtt kell felelniük.
Íme, a sokat emlegetett "Rózsa dombi Paktum", mely mindeddig megakadályozta hazánk valódi politikai átalakulását, a magyar milliók emberi élet nívójának megteremtését, mely népünk fejlődésének, jövő­jének, demokratikus életének és jólétének alapfeltétele.
folytatás a következő oldalon......
A linkeket nem csak reklám céljából helyeztem el az oldalak alján , szerintem fontos információkat tartalmazó lapok.Ha a cenzúra nélküli tájékoztatást választod, biztosan kedvelni fogod.



Újabb történelmi csúcson az államadósság



2014. február 27., csütörtök 
hvg.hu
Februárra 22 934 milliárd forintra hízott a magyar államadósság, a komolyabb januári növekmény után ez újabb történelmi rekordot jelent.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) adatai szerint 2014. február 21-én a központi költségvetés adóssága az előzetes adatok alapján 22 934,8 milliárd forintot tett ki, ami 936,2 milliárd forintos növekedést jelent a 2013. év végi adóssághoz képest. Az adósság a 2014-es várható GDP-előrejelzés alapján a GDP 78,0 százalékát tette ki.
Az ÁKK adatai szerint tavaly decemberről idén januárra egyetlen hónap leforgása alatt 845,6 milliárd forinttal növelték az adósságot a megnövelt kibocsátással. A januárban beállított 22 844,2 milliárd forintos érték is már történelmi rekord volt. A Napi.hu azt írja, hogy az elfogadott 2014-es költségvetési törvény szerint az év végére a központi költségvetés bruttó adóssága 23 392,7 milliárd forint lehet, az önkormányzatok 40 és ez egyéb kormányzati szervezetek 163,4 milliárd forintos adóssága mellett.
****************************************************************

Orbánék 1000 milliárdot "szétosztva" tolják a Fidesz kampányát


2014. február 28., péntek 
hvg.hu
Körbeturnézták az országot a miniszterek, államtitkárok, pedig alig telt el 12 nap a választási kampány hivatalos kezdete óta. Beszállt tehát a kormány is a Fidesz népszerűsítésébe: szalagot vágnak át, utakat, hidakat, állami támogatást ígérnek, büszkélkednek az eredményekkel. Számításaink szerint már közel ezer milliárdnyi ígéretet tettek a kabinet vezetői.

A kabinet és a mögötte álló párt szorosan együttműködik a kampányban is, a kormány tagjai jelentős segítséget nyújtanak a Fidesznek. Mint arról február elején beszámoltunk, plakátokkal, tévéreklámokkal jelentkezik ismét a kormányzati kommunikáció, a téma az eddig elért sikerek lesznek. Az Index pár nappal később írta meg, hogy a kabinet ingyen adta át a Fidesznek a közel 800 millió forintnyi közpénzből kialakított "Magyarország jobban teljesít" arculatot és szlogent, amely minden egyes képviselőjelölt plakátján és szórólapján feltűnik a kampányban.
Hivatalosan a Fideszben Orbán Viktor február 16-i évértékelő beszéde indította el a kampányt, de a párt az aktivistaseregével - amely egy német minta alapján a Magyar Csapat nevet kapta - már jó ideje terepen van, ahogy a kormány mellett rendszeresen kiálló CÖF is több ezer plakáttal kampányol a köztereken. A honlapjára kikerülő beszámolók alapján összeszedtük, hogyan kampányol a kormány a Fidesznek.
Elmosódó határok
A korábbi választások tapasztalatai alapján nem meglepő, hogy az aktuális kormányok tagjai ígéreteket tesznek, ismertetik, hogy szerintük az elmúlt négy évben milyen eredményeket értek el. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a 2006-os kampányban évekre előre szétosztotta a hétéves uniós támogatási ciklus százmilliárdjait, kormánya pedig csökkentette az áfát, amit viszont a választások után a rossz államháztartási helyzet miatt vissza kellett vonjon. Bírálta is ezért az ellenzékben lévő Fidesz, amely a kampányfinanszírozásról folyó parlamenti vitában azt kérte, tiltsák meg a kormánynak és az állami cégeknek, hogy a választások előtt a "sikereiket" propagálják. (Az új törvény megalkotásakor erről a tilalomról viszont már elfeledkeztek.)

A kormány is jól teljesít a kampányban - Fotó: Túry Gergely

Ugyanakkor a kabinet tagjainak többsége nemcsak állami tisztviselő, hanem pártpolitikus is, igaz, korábban igyekeztek éles válaszvonalat húzni a kormány és a párt tevékenysége között. Giró-Szász András kormányszóvivő például rendszeresen elutasította azokat a kérdéseket, amelyek a Fidesszel voltak kapcsolatosak, hangsúlyozva, hogy neki távolságot kell tartania a politikától. Mint kinevezésekor a hvg.hu-nak elmondta: "nem lehet feladatom, hogy Fidesz-szavazókat rekrutáljak". Idén február 20-án viszont már részt vett egy olyan makói rendezvényen, ahol Lázár János államtitkár mellett jelen volt Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke is, aki a pártja előtt álló teendőkről számolt be. A beszélgetésen a térség képviselőjelöltje, Lázár megígérte: rövidesen megépül majd a határ menti város mellett a határátkelőhely. Az eseményről a kormány honlapja is beszámolt.
Nemcsak a Miniszterelnökséget vezető államtitkár élt ezzel a lehetőséggel. Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter február 14-én a választókerületében, Veszprémben jelentette be, hogy kormány átvállalja a városi sportaréna építési hitelének törlesztőrészleteit - csütörtökön alá is írták 600 milliós szerződést. Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozik, mégis Hende Csaba honvédelmi miniszter avatta fel február 24-én a Kreatív Intézetet Szombathelyen - abban a városban, ahol újraindul a választásokon. Szijjártó Péter pedig február 20-án Tatabányán jelentette be, hogy a kabinet átvállalja a város 6 milliárdos lízingjét - ezt a fórumon Bencsik János köszönhette meg, a Fidesz helyi képviselőjelöltje.
Ráadásul nemcsak a Fidesz kormányban szerepet vállaló politikusai kampányolnak nagy lelkesedéssel. Miközben az Összefogás azt állítja a kampányában, hogy több százezer gyerek éhezik, a plakátokon azzal reklámozza magát az állami Erzsébet-program, hogy hány gyereket táboroztattak. Nagy Anna, a program szóvivője - korábbi kormányszóvivő - pedig az utóbbi két hétben két olyan rendezvényen is megjelent - az idei 3,5 milliárdos támogatásról beszélve -, ahol jelen voltak a Fidesz képviselőjelöltjei is.
Vágják a szalagot
Több mint 931 milliárd forintnyi ígéretet tettek eddig a kormánytagok - a hvg.hu számításai szerint - a kampány törvényben rögzített kezdete, február 15-e óta. A miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok rendszerint figyeltek arra, hogy olyan állami támogatásokat ígérjenek oda, amelyek benne vannak már az idei költségvetésben vagy majd uniós támogatásként hívhatók le. A beígért támogatások egy része nemcsak 2014-re vonatkozik, hanem a következő 4-5 évre. Igaz, nem számoltuk bele az olyan jellegű ígéreteket, mint: "a következő hét évben 1000 milliárdot költhetünk a mezőgazdaságra".

Több méternyi szalag esik áldozatul a kampánynak - Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Voltak ugyanakkor meglepetésszerű bejelentések is. Balog Zoltán pár napja 10 milliárdos többletjuttatást jelentett be a háziorvosoknak, védőnőknek, korábban pedig az iskolák fejlesztésére ígért másik 10 milliárdot, Völner Pál államtitkár az M3-as mellett több tízmilliárdos útfelújításról beszélt. Persze, nemcsak pénzbeli ígéreteket tesznek: Orbán február 21-én közölte, 2018-ra szélessávú internet lesz minden háztartásban.
Így kampányolnak az országban a kormány tagjai:Kormány a kampányban nagyobb térképen való megjelenítése
A kormánypolitikusok kedvence a felavatás és az alapkőletétel. A kormany.hu-n megjelent beszámolók szerint szeretnek más tollával is ékeskedni, magánberuházások ünnepségén részt venni. Hende február 15-én egy új raktárcsarnokot tekintett meg, hat nappal később Szijjártó egy egri beruházás szalagját vágta át, február 24-én Varga Mihály pedig egy soltvadkerti üzemet adott át a helyi jelölttel. V. Németh Zsolt államtitkár pár napja A pankaszi cigányzene című könyv bemutatóján tette tiszteletét, a vidékfejlesztési miniszter, Fazekas Sándor Visegrádon pedig egy pálinkaversenyt harangozott be.
A kabinet tagjainak beszámolói szerint többek között szárnyal a turizmus, történelmi csúcson a női foglalkoztatás, rendbe tették a horgászatot, visszaszorították a tejimportot. Ha kellett, akkor a szemöldöküket vonták össze: Lázár kétszer is jelezte, szerda a közműszolgálatok "fekete napja" lesz, igaz, a drasztikus intézkedéseket elhalasztották, Fazekas pedig a zsebszerződést kötött külföldieknek üzent, hogy kemény kézzel szabadítják meg tőlük a 4 nyugati megyét.
A kormany.hu hírei alapján február 15-a és 27-e között 62 olyan - zömében vidéki - eseményt számoltunk össze, ahol kormánypolitikusok 12 nap alatt fórumoztak, ígéreteket tettek, felavattak, alapkövet tettek le. Fenti térképünkről kiderül, hogy a kormány a legnagyobb figyelmet a Fidesz számára billegő körzetnek számító Miskolcnak szentelik (illetve olyan régióknak, melyeket könnyen el lehet érni autópályán). Az egyik legtöbbet szereplő kormánypolitikus a fejlesztési miniszter, a közszereplést korábban kerülő Németh Lászlóné. Nem számoltuk össze azokat a rezsifórumokat, melyekről a fidesz.hu számolt be, és ahol a kormány tagjai valóban fideszes politikusként jelentek meg. Kocsis Máté szerdán arról számolt be, eddig 120 helyen tartottak ilyen rezsifórumot.

Orbán Viktornak jelentjük... 
"Az a miniszterelnök, akinek kormányzása alatt az euró 300 forint fölé emelkedik, nem tud kormányozni, és le kell mondania!" (Orbán Viktor 2008 áprilisában a parlamentben) Orbán úrnak jelentjük, az euró mai árfolyama 316 forint. Akkor mi is a teendő?



Szegedi Csanád az itt tanuló izraeli egyetemi hallgatóknak: minél több zsidót kell visszatéríteni a gyökerekhez!



2014-02-27. 09:58 
Kuruc.info
Szegedi Csanád a Magyarországon tanuló izraeli orvostanhallgatóknak tartott előadásában szorgalmazta, hogy hozzá hasonlóan minél több zsidó ébredjen a zsidóságának tudatára, mert ez az egyetlen módja az antiszemitizmus megfékezésének. Az előadás moderátora, fordítója Oberlander Baruch rabbi, Szegedi megtérésének egyik egyengetője volt - írja a Sturem vallásos hírportál.
Azt ismét nem kérdezték meg tőle, hogy miért nem adja vissza EP-mandátumát a Jobbiknak, miként azt sem, hogy ha sajt bevallása szerint már legalább fél évvel a pártból való kilépése előtt tudott származásáról, akkor miért indult el hónapokkal később a Jobbik alelnökválasztásán (melyen végül megbukott, pedig akkor még nem is volt köztudott a származása)? Zsidó fajtársait nemcsak a mandátumtolvajlás nem zavarta, de az sem, hogy valójában csak akkor lépett ki a Jobbikból, s "tért meg" egy nap alatt, amikor napvilágot látott egy korrupciós hangfelvétele, amely miatt a Jobbik elnöksége mandátumának visszaadására szólította fel. Tehát amikor a nemzeti oldalon már nem volt jövője.
A Fidesz-közeli Chabad haszíd zsidó vallási irányzat az elmúlt hét végén zsidóságerősítő szemináriumot rendezett Budapesten a Magyarországon tanuló izraeli orvostanhallgatók számára a szekta Károly körúti központjában. A zsinagógai imádsággal, a "szombat királynőjének" elbúcsúztatásával és eszem-iszommal egybekötött piknik meglepetésvendége Szegedi Csanád volt.
"Szombaton este a szeminárium vendége Dávid Csonád Szegedi úr, a Magyarországi neonáci párt egykori vezére volt, aki fölfedezte a zsidóságát és a Chabad magyarországi rabbijainak segítségével megkezdte visszatérését a gyökerekhez", írja szó szerint a Sturem (Vihar) jiddis című izraeli vallásos hírportál. Oberlander Baruch, a Chabad vezető rabbija volt a moderátor, pontosabban Szegedi szavainak héberre, míg az izraeli diákok mondandójának magyarra fordítója.
A tudósítás szerint az egyik izraeli orvostanhallgató megkérdezte Szegeditől: hogyan lehetne gátat vetni az antiszemitizmusnak? "Amikor majd még egy (és még egy) zsidó tudatára ébred a zsidóságának, egész nemzedékeket mentünk meg a tudatlanságból fakadó gyűlölettől. Az antiszemitizmus megakadályozásának módja az, hogy újabb és újabb zsidót térítsünk vissza az eredetéhez", hangzott Szegedi érdekes, ám a kérdéssel nehezen összhangba hozható válasza.
Hering J. - Kuruc.info
Nézegessünk Csonád-képeket:





Zsidó megbízásra gyilkolták a cigányokat Magyarországon!



Mára már a napnál is világosabb,hogy a Magyarországon folyó zsidó térhódítás áldozatává váltak a cigányok Kislétán,a bírósági eljárás során kiderült,hogy a zsidók bérelték és pénzelték politikai hátsószándékkal a több tagból álló több roma ellen elkövetett emberöléseket.A cél a Magyarok és a cigányok közti ellentétek fokozása és a Magyarság nácinak való kikiáltása!Ezzel is kivonni a politikából és a szavahihetőségből,minden Magyart,hogy szabadon lophassanak és élősködhessenek rajtunk

****************************************************************

ANONYMOUS: MEGKEZDŐDÖTT A KRÍMI TATÁROK FELFEGYVERZÉSE


2014.02.28 13:56 
Hídfő.net
Az Anonymous nevű hackercsoport feltörte több ukrán kormánypolitikus levelezését, - a nyilvánosságra hozott levélváltások pedig alátámasztják, hogy a krími tatárok felfegyverzése folyamatban van.
A célpontok közt voltak Klicsko pártja valamint az ukrán cionfasiszták levelezései is. Az ukrajnai Anonymous nyilvánosságra hozott egy levelezést, amely Andrej Tarasenko (a Jobboldali Szektor koordinátora) és a krími tatárok fő képviseleti szerve, a Mejlis közt zajlott le. A levelezésben részt vevő másik személy kiléte nem egyértelmű, de feltehetően Omer Kirimli, a Mejlis elnökhelyettese.

Omer Kirimli, a Mejlis elnökhelyettese

A levelezésben a tatár vezető jelezte, hogy "minden a terv szerint halad", "készen állnak a játék második felvonására". "Igen, vannak még kéréseink. Több játékszer kellene, vadászfelszerelésre, sisakokra lenne szükségünk. Szódásüvegekre, valamint üzemanyagra. Emellett mégtöbb gázmaszk, elsősegélykészlet sem ártana."
A krími tatár vezető fegyvereket kért, valamint információkat fegyverraktárak elhelyezkedésére vonatkozóan Kercs, Feodoszia, Szimferopol, Szevasztopol és Jalta térségében. A válaszlevélben pedig Tarasenko biztosította arról, hogy a megfelelő fizetséget is megkapják, valamint - ha sikerrel járnak - jóval többet is.
Az Anonymous által nyilvánosságra hozott levél január 28. keltezésű. Ami azt jelenti, hogy a krími tatárok felfegyverzésének megszervezése már akkor folyamatban volt, amikor Kijevben még elő sem kerültek a fegyverek. Mindez jól mutatja, hogy az Ukrajnában zajló összes "békés tüntetésként" kezdődő felkelés egyetlen nagy, nyugatról irányított felforgató művelet, amit a nyugat szervez, biztosítja az ellátását és hatalmas összegeket helyeztek kilátásba kisebbségi veztőknek sikeres felkelés esetére.
Az Anonymous saját bevallása szerint NATO hivatalok levelezéseit is feltörte, valamint Ukrajnában működő amerikai tisztek kódolt üzeneteit fogta el, amit egyelőre fenyegetésként közöltek, majd a későbbiekben hozzák nyilvánosságra.

Victoria Nuland amerikai diplomata 3 hete (!), még az ukrán hatalomdöntés előtt találkozott az ellenzék vezetőjével: Klicko-val; a neo-náci Tyahnybok-kal és az azóta Janukovics utódjává kinevezett központi bankár Yatsenyuk-kal. VÉLETLEN ? ALIGHA.....
Jatsenyuk most bejelentette, hogy az általa vezetett kormány támogatni fogja az IMF "javaslatait" akkor is, ha azok népszerűtlenek lesznek. Egyben azt is kijelentette, hogy kormánya kész bármit megtenni az IMF hitelért..... Ugye minden világos ?
Az IMF programjának részletei lentebb ! 
https://www.youtube.com/watch?v=ChV-sCFr7qA
Csak, hogy a dolog itt nem ér véget. Messze nem.
A történet még csak most kezdődik.....
Ismét egy furcsa déja vu-t érzünk:
olyan erőket juttat hatalomra a cionista nyugati politika, mely nyíltan sérti Oroszország érdekeit és egyben komoly fenyegetést is jelent területi integritására nézve.. Ráadásul meggyőzi az orosz társadalmat arról, hogy a frissen hatalomra juttatott ukrán kormány veszélyt jelent Oroszországra és ezt a veszélyt katonai úton kell elhárítani.
Az Anonymous nevű hackercsoport feltörte több ukrán kormánypolitikus levelezését, - a nyilvánosságra hozott levélváltások pedig alátámasztják, hogy a krími tatárok felfegyverzése folyamatban van.
A Wikileaks által kijuttatott dokumentum egy az Egyesült Államok által az IMF számára "ajánlott" program cserébe 16 milliárd $-ért:
1. Nyugdíjkorhatár megemelése férfiak számára 2, nők számára 3 évvel. Az összes nyugdíj-korkedvezmény megszüntetése, beleértve a fokozott egészségügyi kockázattal járó munkakörök korkedvezményes nyugdíját is.
2. Összes nyugdíj-kiegészítés megszüntetése, beleértve a tudósok, kormánytisztviselők, állami vállalatok vezetői számára biztosított kiegészítéseket is. Nyugdíjasok munkavállalásának korlátozása. Katonatisztek esetében a nyugdíjkorhatár 60 év.
3. A gáz árának emelése, önkormányzati vállalatok számára 50%-al, egyéni fogyasztók számára két lépcsős gázemelés. Villamos energia árának növelése 40%-al, beleértve a lakossági áram árát is. Benzin jövedéki adójának növelése.
4. Szállítmányozásra 50%-os adó kivetése, a korábban elérhető kedvezmények eltörlése. Nem emelhetik a létminimumot, kiterjedt segélyezést vezetnek be.
5. Az ország összes bányájának privatizálása, a bányászoknak járó összes juttatás eltörlése. Az önkormányzati közművekkel, közlekedéssel kapcsolatos és egyéb támogatások eltörlése. Az ingyenes étkezés és tankönyv állami támogatásainak eltörlése.
6. Az egyszerűsített adózás gyakorlatának korlátozása. Az elmaradt térségekben elérhető adómentesség teljes felszámolása. A gyógyszertárak és a gyógyszerészek megadóztatása.
7. Moratóriumok kihirdetése a mezőgazdaság terén. A baromfi és sertés ágazat állami támogatásainak teljes megvonása.
8. A minisztériumok méreteinek csökkentése, állami foglalkoztatottak tömeges leépítése. A fogyasztóvédelem és az Állami Vagyonkezelő Alap Pénzügyminisztérium alá rendelése.
9. Állami alkalmazottak béreinek befagyasztása.
10. Munkanélküli ellátások csak 6 hónap munka után elérhetővé tétele. A táppénz 70%-ra csökkentése úgy, hogy a mindenkori létminimumot ne érhesse el. A táppénz kifizetése csak a betegség 3. napjától kezdődik.


Milan Mitrovic: 2000 orosz légideszantost dobtak le a Krímbe. Ezzel hivatalosan is megtörtént az orosz beavatkozás (
kresy.pl)


1 megjegyzés:

  1. A gyors és megbízható finanszírozás jelenleg csak 2% -on áll rendelkezésre. Keresi a megbízható finanszírozási eszközöket? Tervezi az álomvállalkozás megkezdését, de még nincs tőke? Szeretne otthon lenni, de nem tudja, hogyan szerezheti meg a szükséges pénzeket? Ez végül egy aranyos lehetőség a küszöbénél, hogy finanszírozás nélkül legyen gond és stressz nélkül, mivel garantáltan élvezheti megbízható pénzügyi szolgáltatásainkat, amelyek mindössze 2% -on állnak rendelkezésre. Kérjen minket a Finance.4all@aol.com címre. Vagy a Johndykeoffice@gmail.com címen, és kapjon jóváhagyást ma.

    * Üzleti hitelek
    * Oktatási kölcsönök
    Jelzálog
    * Kölcsönök refinanszírozása
    * Lakáshitelek
    * Személyi kölcsönök

    Kínálunk minden típusú hitelek, így lépjen kapcsolatba velünk a FINANCE.4ALL@AOL.COM és kap az álom hitelek ma.

    VálaszTörlés