2018. június 22., péntek

Valami nincs itt rendbe legbelül









Valami nincs itt rendbe legbelül





Meggyilkolták Kakuk Györgyöt? 
2017. január 04. pokolraveluk.com 

2017.1.3: Meghalt Kakuk György, a DK politikusa 

Kakuk Györgynek nem volt ismert tartós betegsége 

Az Index információi szerint az újságíró-politikus kedd reggel szívrohamot kapott, összeesett, az életét nem lehetett megmenteni. 

Kakuk György volt az, aki korábban nyilvánosságra hozta az igazságot a Teréz-körúti robbantásról is, még mielött az megtörtént volna. Mint ahogy az Antikrisztus-figyelöbe írtam: 

2016.9.23: A DK attól tart, hogy a Fidesz terrortámadásokat fog megrendelni 

"A Demokratikus Koalíció egyik elnökségi tagja arra szólította fel a Fideszt és a kormányt, hogy "ne szimuláljon terrortámadást és végképp ne hajtson végre semmiféle merényletet" annak érdekében, hogy a szavazók részt vegyenek a népszavazáson. A DK nem akar bombariadókat, "hamis vagy még inkább valós, kormány által megrendelt terrorcselekményeket" - fogalmazott Kakuk György

2016.9.25: Robbanás volt a Király utcánál, sérültek 

Kicsi Sztálinnak úgy hiányzott ez a robbantás, most a migráns-kvótás népszavazás elött, mint csecsemönek az anyatej. Ha október 2-án elegen jelennek meg a népszavazáson, és az érvenyes lesz (s természetesen gyöznek a NEM-ek), akkor azt az EU további lebontására fogja használni a háttérhatalom, tulajdonképpen erröl szól az egész magyar népszavazásos cirkusz, az EU lebontásáról ... úgy mint a BREXIT is 

A titkosszolgálat mesterségesen, elektromágneses hullámok segítségével is képes akárkinek tönkretenni a szívét úgy, hogy még az orvosok se nagyon tudják az ilyet megkülönböztetni a természetes szívinfarktustól. 

Lesznek még hullahegyek Közép-Európában, ha nem vigyázunk! 

És mind ezt teszik bűntetlenül a temetetlen halottak szerte a rónaságban a Kádári megtorlás mértékét többszörösen felül mulva alusszák az igazak álmát !!!
Közben a magyarság fogyásáról papolnak e hóhérok. És tuva tudják , hogy 2050 - re 6 millió magyar élhet a Kárpát -Medencében . Erre kaptak felhatalmazást , hogy ezt vezényeljék le , és közben engedik , hogy ők is meglophatják e kifosztott népet . Helytartó gyilkosok ülnek a nép nyakán kiket a vakoló páholyokból utasítgatnak , hogy mit is kit is végezzenek ki . Csupa öröm az élet , valyon mikor ébredünk már fel , és a maffia kazár páholy ok megmondó embereit a páholyba beterelve beégetve elbúcsúztathatnánk az élettől ????!!!!!

2015.okt.1: Jön az újabb stadionépítési hullám 
http://nepszava.hu/cikk/107165...esi-hullam 

A tavaly átadott három "szuperstadion" csak a kezdet, a fejlesztési program ezután pörög fel igazán. Noha idehaza értékelhetetlen tartományba zuhant a futballmeccsekre járók száma, a következő években országszerte húsznál is több arénát építenek, vagy újítanak fel 

Az elmúlt 5-10 évben felépített sok stadion az NWO-ban megsemmisítötáborként, koncentrációs táborként fog müködni. 

A titkos terv szerint Magyarország és környéke lesz az NWO egyik új gulágja a "szép új jövöben". Globális hatáskörrel! 
Új börtönök, stadionok (vagyis jövőbeni gyüjtő és koncentrációs táborok), drótkerítések a határokon 
Kicsi Sztálin müködik 

2016.12.31: Nyolc új börtön épül Magyarországon, ebből hét keleten 

2016.11:19: Orbán is ott szurkolt a dunaszerdahelyi stadionavatón 

parameter.sk fotóin látható, hogy Orbán is ott volt a meccsen, az FC DAC 1904 tulajdonosa, Világi Oszkár mellett ült. 

Orbán szlovákiai jóbarátja és bizalmasa, a jóságos Világi Oszkár is ott volt. 


Emberek! Kakuk György jelentette be a robbantás előtt egy nappal, hogy nem szeretné, ha fals vagy valódi robbantások lennének Magyarországon. Kakuk György hirtelen meghalt teljes jólét közepette Budapesten Budán egy bevásárlóközpontban 2017. jan.3-án. Pedig előtte kint volt októberben Szíriában háborús körülmények között, nagy stressznek kitéve. Akkor érdekes nem kapott szívinfarktust. Béke időben itthon meg állítólag mégis. Nos, Kakuk György Szerbiában dolgozott mint EBESZ sajtós ÉVEKIG. És az állítólagos VALÓDI elkövető szerbiai magyar volt, aki régen a magyar rendőrségnek dolgozott. Nos nem lehet hogy Kakuk György Szerbiából kapott titkosszolgálati információkat arról, hogy ki a valódi elkövető, és ezért kellett meghalnia? (Fórizs Eszter






Rothadó vasút - Felháborító a MÁV trehánysága és arroganciája! (Polgár Zoltán - Molnár F. Árpád)





Titkosszolgálati múlttal amerikai és magyar titkokat tereget a betiltásokra válaszul



Demszky megerőszakolta a volt élettársát Romániában? (Fürst Izabella - Molnár F. Árpád)



YouTube, betiltások, titkosszolgálatok - Kubínyi Tamás interjúja Molnár F. Árpáddal







LEJÁRT A MUNKAIDEJE, A SEMMI KÖZEPÉN HAGYTA MAGA MÖGÖTT AZ INTERCITYT A MOZDONYVEZETŐ



A híresen pontos magyar vasútközlekedésben már nem csak az utasok, de a mozdonyvezetők sem bírják a csúszásokat. A Nyíregyházára tartó InterCity vezetője legalábbis biztosan nem. Munkaideje lejártával leszállt a vonatról és elballagott.
Bors beszámolója szerint a Dália IC mozdonyvezetője Füzesabony előtt állt meg a pusztában és hagyta maga mögött a vonatot.
A lap egyik olvasója elmondta, hogy műszaki hiba miatt a járat eleve késve indult reggel a Keleti pályaudvarról, amit ugyan reggel 7 után sikerült kijavítani, de a Budapest-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza vonalon csak délutánra állt helyre a közlekedés.
Volt, aki nyugodalmas álmából arra ébredt, hogy a vonat áll a semmi közepén és a kalauz sűrű elnézések közepette meséli, hogy egy ideig még várakozniuk kell, ugyanis a mozdonyvezető munkaideje véget ért.
Nagyjából fél órát kellett várniuk, mire Füzesabonyból megérkezett egy másik mozdonyvezető, akivel folytatni tudták az utat. A vonat így reggel 9 óra helyett 10 óra 30 perc körül érkezett meg Füzesabonyba.
A Bors kereste a MÁV-ot az esettel kapcsolatban, de a vasúttársaság nem kívánta kommentálni az incidenst.
Frissítés: Egy olvasónk tájékoztatása szerint a mozdonyvezetőnek mindenképpen le kellett állítania a vonatot, amennyiben nem kívánta kockáztatni a börtönt. 12 óra vezetési idő után egy esetleges baleset esetén ugyanis a mozdonyvezetőt vonják felelősségre.
Frissítés: a MÁV magyarázata









HÍRMIX
Így hazudik és csúsztat a Pestisrácok.hu újságírója - 7 éve megbukott egy cikklopással, most akart „elégtételt” venni

Privatkopo.hu
2018.04.17. 16:36:00


A Pestisracok.hu munkatársa, Csibra Tibor tegnap beszámolót jelentetett meg a Privatkopo.hu főszerkesztője, Valencsik Ferenc a Teréz körúti robbantó ügyében zajló büntetőperben tett tanúvallomásával összefüggésben. Tekintettel arra, hogy Csibra tudósítása csúsztatásokra, hazugságokra épül - csak elvétve tartalmaz olyan mondatot, amely megfelel a valóságnak -, ezért a bűnügyi portál főszerkesztője az alábbiakban reagál az irományra.


Csibra a cikk bevezetőjében azt állítja: „Bennfentes, fedett nyomozóktól kapott a hivatalos állásponttól eltérő, releváns információkat a Teréz körúti robbantásról a Privatkopo.hu főszerkesztője, Valencsik Ferenc, aki tanúként azonban már kiváló kapcsolatainak nevére sem emlékezett.”
Csibra hazugságával ellentétben a valóság az, hogy nem kaptam fedett nyomozóktól bennfentes, a hivatalos állásponttól eltérő információkat a Teréz körúti robbantásról. Ilyet sem korábbi, a témában született cikkeimben, sem a Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsa előtt nem állítottam. Ebből egyenesen következik, hogy „fedett nyomozók” - mint „kiváló kapcsolataim” - nevére sem emlékezhetek, ilyet egyébként sem a bíró, sem a vádat képviselő ügyész nem kért tőlem.
Csibra egy finom csúsztatással folytatta újságírói ámokfutását: „Valencsik Ferenc a hétfői tárgyaláson már igyekezett árnyalni korábbi, a Privátkopó.hu-n még jelenleg is olvasható bejegyzésének sejtetéseit, amelyek szerint a két rendőr életveszélyes, illetve súlyos, valamint egy civil nő könnyű sérülését okozó merénylet hátterében politikai motiváció van, mivel az mindössze néhány nappal előzte meg a betelepítési kvóta elutasításáról szóló, a kormánypárok kezdeményezte népszavazást. A tanú a Fővárosi Törvényszéken azt mondta, a korábbi írásában nem feltétlenül arra gondolt, hogy a támadás mögött a Fidesz állt, hanem arra, hogy valakik - például akár a Demokratikus Koalíció - a kommunikációjával a kormánypártra igyekezett tolni a merényletet.
Csibra fantáziálásával ellentétben a Fővárosi Törvényszéken tett tanúvallomásomban nem igyekeztem árnyalni a korábbi cikkemben megfogalmazott állításokat, azokat továbbra is fenntartottam. Bírói kérdésre válaszolva közöltem: nem zárom ki annak lehetőségét, hogy politikai indíttatású merénylet történt a Teréz körúton, de nem feltétlenül a kormánypártot sejtem a bűncselekmény hátterében, bár a Demokratikus Koalíció egyik elnökségi tagja két alkalommal is igyekezett a Fideszre tolni az életellenes bűntettet.
A témában íródott korábbi cikkem itt olvasható:
Csibra mert nagyot álmodni akkor (is), amikor a következő mondatot helyezte el „művében"A hétfői tárgyaláson Valencsik utalt Gyurcsány Ferencre, aki épp a robbantás előtti napokban szólalt fel azzal, hogy a kormány ne merjen titokban merényletet szervezni a migráció jelentette veszély demonstrálására is.
Csibra egyszerűen hazudik. Ugyanis Gyurcsány Ferenc neve sem az én számból, sem más szájából nem hangzott el a tárgyaláson.
Csibrának ezen a ponton sem sikerült észhez térni, rutinból hazudott tovább firkálmányában: „A főszerkesztő másik története szerint néhány héttel a Teréz körúti robbantás után rendőrségi kapcsolatai révén megtudta, hogy annak elkövetője egy szerb férfi lehetett, aki korábban hasonló ügyek miatt már a magyar hatóságok látókörébe került.”
A valóság ezzel szemben az, hogy a bírói tanács előtt azt vallottam, közvetítő útján megkeresett egy, korábban fegyver- és robbanószer-csempészettel foglalkozó férfi, aki elmondta, hogy évekig információkkal segítette két BRFK-s nyomozó bűnügyi munkáját. Egyikük egyszer bemutatott neki egy ORFK-s fedett nyomozót, akivel három alkalommal találkozott. A harmadik, egyben utolsó találkozás alkalmával a fedett nyomozó bemutatott neki egy szerb állampolgárságú férfit, akivel kapcsolatban a fedett nyomozó azt kérte a nálam 2016. október közepén informátorként jelentkező személytől, hogy mutassa be fegyvercsempészettel foglalkozó kapcsolatának. Történt mindez a 2000-es évek elején. Az informátor azt követően vette fel a kapcsolatot velem, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nyilvánosságra hozta a feltételezett robbantóról készült video- és fényképfelvételeket, ugyanis az azokon látható férfiben azt a szerbet vélte felfedezni, akit az ORFK fedett nyomozója mutatott be neki. Tehát - Csibra zagyválásával ellentétben - nem rendőrségi kapcsolataim révén szereztem tudomást a robbantóra nagyon hasonlító szerb emberről. A tanúvallomásomban sem állítottam mást.
És még mindig nincs vége Csibra Rémusz bácsi meséjének! „Az újságíró (azaz én) P. László apjának egyfajta védelmében kifejtette, hogy ha a fiatalember benne is volt a támadás szervezésében, akkor sem követhette azt el egyedül.
Értelmezhetetlen számomra: miért kellene nekem a robbantással vádolt férfi APJÁT védenem? Id. P. László ugyanis nem vádlott a büntetőügyben. Az viszont - véletlenül - megfelel a valóságnak, hogy a bírói tanács előtt azt mondtam, amennyiben a vádlott részt vett a merénylet szervezésében, a cselekményt nem követhette el egyedül. Ezt most is fenntartom.
Újabb „fantasztikus” gondolat Csibra agyából: „a hétfői tárgyaláson pedig kiderült, hogy (a vádlott apja) magánnyomozásai közben Valencsik Ferenccel is többször egyeztetett.”
Csibra konteójával szemben a valóság az, hogy a vádlott apja 2016. november végén, közel másfél hónappal azután keresett meg, hogy megjelent a Privatkopo.hu bűnügyi portálon az írásom, amelyben felvetettem, hogy az elkövető szerb állampolgár lehet. Ezt követően még egy alkalommal találkoztam id. P. Lászlóval, amikor az informátoromtól kaptam két fotót a szerb férfiról, és kértem, nézze meg, hasonlít-e a fiára a fotókon látható személy. Ennyit a Csibra által említett „egyeztetésekről”.
A Pestisrácok.hu pazar képességű sajtószakembere szerint „A perben hétfőn a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség képviselője igyekezett megtudni az újságírótól, hogy kik azok a fedett nyomozók, akik állítólag az említett információkhoz segítették Valencsiket.
Akkor még egyszer, hátha így már eljut Csibra tudatáig: EGY fedett nyomozó szerepelt a történetben. Akivel nem én, hanem az informátorom találkozott. Három alkalommal. Ez a fedett nyomozó mutatta be az informátoromnak a szerb férfit, aki sokkal jobban hasonlít a kamerafelvételeken látott, feltételezett robbantóra, mint a vádlottak padján ülő P. László. Az ügyész nem igyekezett megtudni tőlem, kik azok a fedett nyomozók, akik állítólag az említett információkhoz segítettek. Az ügyész elsősorban az informátorom, másodsorban annak a BRFK-s rendőrtisztnek a nevét igyekezett megtudni tőlem, aki az informátoromat bemutatta az ORFK fedett nyomozójának.
Végül az utolsó arcátlanság Csibrától: „az újságíró (azaz én) jelezte, hogy megpróbálja megtalálni állítólag nagyon jó kapcsolatait, akiknek amúgy a nevére sem emlékezett (...)
Csibrán kívül minden, a tárgyalóteremben jelenlévő ember megértette, hogy az informátorom nevét tudom, de nem kívánom azt felfedni az igazságszolgáltatás előtt, mivel az informátor korábban kikötötte, hogy a hatóságoknak nem árulhatom el a nevét. Mégpedig azért nem, mert nem bízik bennük, ugyanis korábban többször is megvezették, nem tartották be, amiket megígértek neki. Egy, az ügy szempontjából esetleg érdekes személy nevére valóban nem emlékeztem, ő az a BRFK-s rendőrtiszt, akit a cikkemben H.-ként említett az informátorom, és aki bemutatta az ORFK fedett nyomozóját az informátoromnak. Csibra tehát azt rója fel nekem, hogy másfél év elteltével nem emlékeztem egy olyan névre, amelyet egyszer, 2016. október közepén  hallottam az informátorom szájából, sem előtte, sem azt követően nem. Csibra azt már nem tartotta lényegesnek megírni, hogy ennek a BRFK-s rendőrtisztnek a teljes nevét közöltem a Nemzeti Védelmi Szolgálattal a cikkem megjelenésének délelőttjén, amikor meghallgattak. Az pedig, hogy a vádat képviselő ügyész másfél év elteltével, bírósági szakban tőlem akarta megtudni a rendőr nevét, fényesen bizonyítja, hogy egy lépést nem tettek a szerb szállenyomozása érdekében. Ment a kukába az információ. A nyomozók kizárólag P. Lászlóra fókuszáltak.  Csibrának inkább erre illett volna odafigyelnie. De nem, ő kizárólag a lejáratásomra, hiteltelenné tételemre törekedett élete fő művében.
Miért írom ezt? Ezért.
Tolvajtempó
Csibra 2011 májusában még a Magyar Nemzet újságírójaként firkálgatott (aztán a Magyar Hírlapnál bukkant fel, majd kikötött a jelenlegi helyén, a Pestisrácok.hu-nál), és - vélhetően - szeretett volna valami nagyot dobni, hogy felfigyeljenek rá a felettesei és a pályatársai.
De mivel saját, kurrens információkban hiányt szenvedhetett, úgy gondolta, lopikázik egy kicsit. Tőlem.
2011. május 18-án, a reggeli órákban tettük közzé a Privatkopo.hu bűnügyi portálon , hogy egy volt kiemelt operatív főnyomozónál jelentkezett egy férfi, aki 1998. július 2-án, az Aranykéz utcai robbantás időpontjában, a négy halálos áldozatot követelő merénylet közelében látta Jozef Rohácot. Írásom címe ez volt: „Új szál az Aranykéz utcai merényletben: egy férfi a robbantás idején a bűntett közelében látta Rohácot”.
Csibra gondolt egy meredeket, és magáévá tette a cikkemet, azzal az aprócska változtatással, hogy másnap, 2011. május 19-én saját információként találta azt a Magyar Nemzetben, szerzőként pedig a saját nevét tüntette fel. A legfontosabb mondatokat gyakorlatilag egy az egyben „átemelte” írásába. Ja, nem. Ellopta.
Íme, néhány részlet a cikkemből, valamint Csibra - egy nappal később megjelent - szajréjából:
Privatkopo.hu: „Új szál bukkant fel az 1998. július 2-án, a belvárosi Aranykéz utcában végrehajtott, négy ember - köztük Boros Tamás „vállalkozó” - életét kioltó robbantásos merénylet ügyében. Jelentkezett egy férfi, aki az esemény idején a helyszín közelében látta Jozef Rohácot…”
Csibra Tibor (Magyar Nemzet): „A napokban jelentkezett egy szemtanú, aki látta őt (Rohácot - a szerk.) az 1998-as, négy áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás helyszínén, a merénylet idején.”
Privatkopo.hu: „Fordulatot hozhat a bűnügyben, hogy a közelmúltban egy férfi azzal kereste meg a jelenleg magánnyomozóként, korábban a BRFK kiemelt operatív főnyomozójaként tevékenykedő Labanc Ferencet, hogy a merénylet elkövetése körüli időpontban a robbantás helyszíne közelében látta Rohácot. Labanc az ORFK illetékes munkatársához irányította a férfit, aki már fel is vette vele a kapcsolatot.””
Csibra Tibor (Magyar Nemzet): „ÚGY TUDJUK, az Aranykéz utcai merénylet ügyében tizenhárom év után jelentkezett tanú a rendőrség egyik volt operatív tisztjével osztotta meg értesüléseit, aki az ORFK-hoz irányította a robbantás idején a környéken pincérként dolgozó férfit.
Privatkopo.hu: „A volt operatív főnyomozó elmondta: a felszolgálóként dolgozó férfi nem bízott a korábbi rendőri vezetésben, félt, hogy Rohác tudomására juthat a vallomása, és ezzel életveszélybe sodorja magát. Most viszont úgy érezte, hogy a nyomozóhatóság valóban fel akarja göngyölíteni a szlovák bűnöző viselt dolgait, ezért kereste meg az egykori operatív rendőrtisztet, akiről köztudott, hogy jelenleg is a leszámolásos ügyek „megfejtésén” munkálkodik.”
Csibra Tibor (Magyar Nemzet): „ÉRTESÜLÉSEINK szerint a tanú eddig azért nem számolt be információiról a nyomozóknak, mert félt, hogy az elkövetők felderíthetik kilétét.”
Csibra „kolléga” lopását az alábbi írásomban tártam a nyilvánosság elé hét évvel ezelőtt, 2011. május 30-án.
Egy információ utóélete: így lop és hazudik a Magyar Nemzet!”
Csibra tehát - hét év várakozás után - tegnap vélte elérkezettnek az időt arra, hogy elégtételt vegyen rajtam korábbi sérelméért. Ennek érdekében felhasználta a munkaadója lapját, visszaélt az újságírói hivatásával, önös érdektől vezérelve igyekezett hiteltelenné tenni a Pestisracok.hu olvasóközönsége előtt.
A 7 évvel ezelőtt elkövetett cikklopása után ebbe is belesült. Odakozmált. Megint.
Az alábbiakban bemutatom, hogyan tudósítottak más lapok munkatársai ugyanarról a bírósági tárgyalásról, amelyen Csibra is jelen volt.
Magyar Idők (Tar Hajnalka)
24.hu (Kolontár Krisztián)
(Valencsik Ferenc)
További friss információk




Botrány: Lekeverték az ATV élő műsorából Paul Lendvait, amikor ki akarta borítani a Lázár-ügy részleteit (+videó!)

Lendvai sokat tud Lázár János titokzatos osztrák eurómilliárdos üzleti partneréről. Nem engedték neki elmondani.


Szürreális jelent zajlott az ATV-ben pénteken este. Az Egyenes Beszédvendége Paul Lendvai volt, a tekintélyes magyar származású újságíró, aki évtizedek óta osztrák lapokban elemzi a politikát.
Lendvai 1957 óta Bécsben él, döbbenetes alapossággal ismeri az osztrák politikát és gazdasági életet, így Lázár János legújabb botrányáról is tudott volna új információkat mondani (Lázár friss vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy egy titokzatos osztrák eurómilliárdos üzlettársa lett).
Lendvai azonban épp csak belekezdett volna a kínos témába, amikor az ATV műsorvezetője viharsebességgel lekeverte őt az adásból.
Paul Lendvai ennyit tudott elmondani:
Ez egy cabaret-ba illő jelenet, hogy a potenciálisan legveszélyesebb ember (Orbán) környezetében, Lázár János, most arról beszélnek, hogy ő milyen spekulációval hogyan társult be egy osztrák vállalatba. Véletlenül erről mindent tudok, mert az egyik legjobb barátom nagyapja volt ennek a vállalat tulajának az igazgatója…”
Itt a riporter félbeszakította és kikapcsolta az adásból az újságírót.
Videó:
.
A jobbik eset az, hogy lejárt a beszélgetésre szánt idő. Ez esetben “csak” egy súlyos szakmaiatlanság történt: épp akkor szakították meg az interjút, amikor az alany a személyes tudása okán valami exkluzív dolgot mondott volna el, ami abban a műsorban hangozhatott volna el először. Ilyenkor talán megérné 1-2 percet ráhúzni a beszélgetésre, a következő vendég idejének rovására.
A következtetések levonását az olvasókra bízzuk.
(A teljes beszélgetést itt találod.)






Kósa: Menjen ahhoz, akire szavazott, ön annak a gazdája!

Ha Simicska Lajosnak tudomása lenne olyan plakátügyletről, amely a Fidesszel kapcsolatban problémát okozhat, már régen feljelentést tett volna, állítja Kósa Lajos.
Mint arról mi is beszámoltunk, a Jobbik 1100 hirdetési helyet vásárolt, hogy megkerülje a tavaszi kampánya miatt hozott plakáttörvényt. A falragaszok miatt az Állami Számvevőszék összesen 660 millió forintra büntette a pártot múlt héten. A testület szerint a Jobbik túl olcsón plakátolhatott Simicska Lajos cégeinél, ami tiltott pártfinanszírozásnak minősül. A bírság miatt a héten el kellett adnia a pártnak a plakáthelyeket. A Hír TV múlt szombaton a Fidesz kommunikációs igazgatóját kérdezte arról, hogy a Fidesz a korábbi években kapott-e Simicska Lajos cégeitől kedvezményt a hirdetéseire, ám a szóvivő nem adott egyértelmű választ.
Most Debrecenben arról kérdeztük Kósa Lajost, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztert egy sajtótájékoztatón, hogy ha egy milliárdos úgy ad el plakáthelyeket egy pártnak, hogy le se számlázza őket, akkor azt is tiltott pártfinanszírozásként értelmezik-e.
Kósa azt felelte, hogy egészen biztos, és ha a Hír TV riportere tud ilyenről, akkor tegyen feljelentést, az ÁSZ meg fogja vizsgálni az ügyet, ami súlyos büntetést is vonhat maga után.



Kitért arra is, hogy ha leszámlázzák az ügyletet, az még külön adócsalás is, hiszen a „Jobbik az ominózus Simicska-plakátbiznisz kapcsán nemcsak a tiltott pártfinanszírozást valósította meg, hanem nyilvánvalóan az áfát sem fizették be”.
A sajtótájékoztatón leszögezte: a kormánypártok a szokásos piaci árért vettek ilyen szolgáltatásokat, többször is vizsgálta őket az ÁSZ, semmi rendellenességet nem találtak, az adatok pedig, hogy ki mennyi plakáthelyen hirdetett a múltban, mindenki számára hozzáférhetők.
Kapcsolódó kép
Ezt követően Kósa egy „összefüggésre” hívta fel munkatársunk figyelmét:
Biztos észrevette, hogy az ön gazdája, Simicska Lajos most nincsen jóban a Fidesszel. Ha Simicska Lajosnak tudomása lenne olyan plakátügyletről, amely ilyen értelemben a Fidesszel kapcsolatban problémát okozhat, már régen feljelentést tett volna. Kérdezze meg majd egyszer, hogy miért nem tett feljelentést, hogy ha igaz az, amit sugall, hogy mi mindenféle jogtalan kedvezményt kaptunk.
Simicska Lajos a tulajdonosa annak a televíziónak, ahol én dolgozom. Ha ő az én gazdám, akkor értelmezhetem úgy, hogy én mint adófizető állampolgár az önök, vagy a kormány gazdája vagyok?
Hát, amennyiben ránk szavazott, akkor feltétlenül…
Egyébként pedig…?
Egyébként pedig menjen ahhoz, akire szavazott, mert ön annak a gazdája. (…) De csak vicceltem, nem. Én még akkor is képviselem az ön érdekét, ha adott esetben nem támogat bennünket a szavazatával, de ez így van rendjén. Nagyon szépen köszönöm!
Mindez videón:

(hirtv)
Bal-Rad komm: “…Biztos észrevette, hogy az ön gazdája, Simicska Lajos most nincsen jóban a Fidesszel…”
-Valahol ez a mondatrész – és folytatása – fejezi ki leg élethűbb módon “EZEK” lelkületét és gondolkodásmódját.
MAGYUKAT GAZDÁKNAK TEKINTIK! MINDENHATÓKNAK! ŐK A GAZDÁK!
Képtalálat a következőre: „Kósa Lajos-mém”
Innen már csak egy őszinteségi roham, és jön a folytatás: MENJ TE A KURVA ANYÁDBA BÜDÖS CSICSKA!







Kitüntették Kósát pedagógusnap alkalmából


Megtisztelő, hogy közéleti szereplőként elsőként vehettem át a Nemzedékek jövőjéért díjat a Debreceni Tankerülettől – írja Facebook-oldalán Kósa Lajos. A bejegyzésben – melyet először a hvg.hu vett észre- képeket is láthatunk az Országos Szövetkezeti Tanács új elnökéről, aki büszkén mutatja a díját.
Azt nem tudni, hogy Kósa mivel érdemelte ki ezt a díjat.
(kiemelt kép: Kósa Lajos Facebook oldaláról)






Hatalmas tűz ütött ki vasárnap azokban a bagdadi raktárakban, ahol a május 12-i parlamenti választások szavazólapjait őrzik, a polgári védelmi erők megpróbálják ellenőrzés alá vonni a tüzet - közölték helyi illetékesek és a belügyminisztérium.
Az iraki parlament szerdán döntött arról, hogy újraszámolják a májusi parlamenti választás szavazatait, mert csalás és szabálytalanságok gyanúja merült fel.
"Égnek a választási bizottsághoz tartozó raktárhelyiségek, ahol elhelyezték a májusi választások szavazóurnáit. A polgári védelmi erők úton vannak, de elmondhatom, hogy valamennyi szavazóurna és papír elégett" - mondta Mohamed el-Rabej, a bagdadi tartományi tanács tagja.
A belügyminisztérium szóvivője szerint viszont a tűzben bár számos dokumentum és berendezés semmisült meg, azonban a tűzoltók megpróbálják megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek azokra a helyiségekre, ahol valójában a szavazóurnákat tárolják.
A bagdadi keleti részén lévő Ruszafa negyedben lévő raktár négy épületből áll, és csak egy égett le, amelyben elektronikus eszközöket és dokumentumokat őriznek.
A legfontosabb szavazóurnák többsége a másik háromban van, ahol ellenőrzés alá vonják a tüzet
- hangoztatta a szóvivő, de lehetségesnek nevezte, hogy a lángra lobbant raktárban is voltak szavazóurnák.
A parlament szerdán elfogadott törvénye értelmében országszerte kézzel újra kell számolni a májusi parlamenti választásokon leadott szavazatokat, és a rendelkezés a választási bizottság vezetését egy kilenc fős bírói testület kezébe adta.
Az iraki kormányfő keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy súlyos jogsértések történtek a parlamenti választásokon. A központi választási bizottság a múlt szerdán jelentette be, hogy megsemmisítették több mint ezer szavazóhelység voksait.
A választásokat követően számos politikai csoportosulás számolt be szavazatmanipulálásról és az első alkalommal használt elektronikus szavazórendszer gépeinek meghibásodásairól.








Toroczkai: Koncepciós ítélet a kizárásom

Koncepciós ítéletnek tartja a Jobbikból való kizárását Toroczkai László - Ásotthalom polgármestere, Facebook oldalán azt írta: szerinte azért szorították ki, mert akadályozta volna Vona Gábor visszatérését a párt élére.

HÍR TVKizárták Toroczkait a Jobbikból

HÍR TVDúró Dóra kilép a Jobbikból, távozott Novák Előd is

A politikus egyúttal azt is bejelentette, hogy június végén zászlót bont régi bajtársaival.
Toroczkai László kizárásáról, mert úgy ítélték meg, hogy a volt alelnök az elbukott elnökválasztás után a kormányközeli médiában több alkalommal is támadta pártját, valamint belső információkat szivárogtatott ki, mindemellett pedig egy új platform alakítását is bejelentette.
Toroczkai kizárása miatt Dúró Dóra, valamint egy budapesti és egy csongrádi jobbikos politikus is bejelentette a pártból való kilépését.
A Jobbik etikai bizottsága azért döntött Toroczkai László kizárásáról, mert úgy ítélték meg, hogy a volt alelnök az elbukott elnökválasztás után a kormányközeli médiában több alkalommal is támadta pártját, valamint belső információkat szivárogtatott ki, mindemellett pedig egy új platform alakítását is bejelentette.
Toroczkai kizárása miatt Dúró Dóra, valamint egy budapesti és egy csongrádi jobbikos politikus is bejelentette a pártból való kilépését.
 ÚJRA AKARTÁK SZÁMOLNI A SZAVAZATOKAT, HIRTELEN TŰZ ÜTÖTT KI A SZAVAZÓLAPOKAT ŐRZŐ RAKTÁRBAN
Hatalmas tűz ütött ki vasárnap azokban a bagdadi raktárakban, ahol a május 12-i parlamenti választások szavazólapjait őrzik, a polgári védelmi erők megpróbálják ellenőrzés alá vonni a tüzet - közölték helyi illetékesek és a belügyminisztérium.
Az iraki parlament szerdán döntött arról, hogy újraszámolják a májusi parlamenti választás szavazatait, mert csalás és szabálytalanságok gyanúja merült fel.
"Égnek a választási bizottsághoz tartozó raktárhelyiségek, ahol elhelyezték a májusi választások szavazóurnáit. A polgári védelmi erők úton vannak, de elmondhatom, hogy valamennyi szavazóurna és papír elégett" - mondta Mohamed el-Rabej, a bagdadi tartományi tanács tagja.
A belügyminisztérium szóvivője szerint viszont a tűzben bár számos dokumentum és berendezés semmisült meg, azonban a tűzoltók megpróbálják megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek azokra a helyiségekre, ahol valójában a szavazóurnákat tárolják.
A bagdadi keleti részén lévő Ruszafa negyedben lévő raktár négy épületből áll, és csak egy égett le, amelyben elektronikus eszközöket és dokumentumokat őriznek.
A legfontosabb szavazóurnák többsége a másik háromban van, ahol ellenőrzés alá vonják a tüzet
- hangoztatta a szóvivő, de lehetségesnek nevezte, hogy a lángra lobbant raktárban is voltak szavazóurnák.
A parlament szerdán elfogadott törvénye értelmében országszerte kézzel újra kell számolni a májusi parlamenti választásokon leadott szavazatokat, és a rendelkezés a választási bizottság vezetését egy kilenc fős bírói testület kezébe adta.
Az iraki kormányfő keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy súlyos jogsértések történtek a parlamenti választásokon. A központi választási bizottság a múlt szerdán jelentette be, hogy megsemmisítették több mint ezer szavazóhelység voksait.
A választásokat követően számos politikai csoportosulás számolt be szavazatmanipulálásról és az első alkalommal használt elektronikus szavazórendszer gépeinek meghibásodásairól.


Dúró Dóra kilép a Jobbikból, távozott Novák Előd is

Miután Toroczkai Lászlót kizárták, Dúró Dóra önként távozik a Jobbikból - jelentette be a képviselő az InfoRádióban.
Dúró lépése nem meglepő, ugyanis korábban jelezte, hogy támogatja Toroczkai László platformáját, ezt követően a párt kizárta a parlamenti frakcióból. A parlamenti mandátumával minden képviselő maga rendelkezik, senki nem hívható vissza hivatalosan, de a jobbikosok korábban egymás között esküt tettek, hogy ha a közösség többsége úgy dönt, visszaadják önként a mandátumukat.
Dúró korábban azt mondta, hogy a parlamenti mandátumának sorsát a Toroczkai László által június 23-án megalakítandó platformon támogatottsága alapján fogja eldönteni.
Távozott a pártból férje, Novák Előd is, a politikus ezt a Facebookon jelentette be.


Mások is követik

Véget ér egy korszak, lezárul egy hosszú időszak: sok bajtársammal együtt kilépek a Jobbikból, mert nincs hova hátráljunk, s vétkesek közt cinkos, aki néma - fogalmazott Dúró Dóra a képviselő a Facebookon, jelezve, hogy a párt alapító nyilatkozatához hűen úgy érezzük, erkölcsileg most már a kilépés a helyes döntés.
A politikus szerint hiába tett meg minden tőle telhetőt a békéért és az egyben maradásért, nem sikerült, mert sok vezetőnknek sajnos a belső tisztogatás volt a fontosabb.
Keserűségemet csupán az oldja, hogy emelt fővel, tiszta lelkiismerettel és egy erős közösséggel együtt tekinthetek a jövőbe, ami bizakodással tölt el. Június 23-án Ásotthalmon zászlót bontunk Pongrátz Andrással. Csak a nemzet! - zárul az üzenet.
Szintén a közösségi oldalon jelentette be távozását Szőcs Norbert , a párt Baranya megyei elnöke, aki a mai vállalhatatlan etikai döntésetekre, és a Dúró Dóra elleni "aljas támadásra" hivatkozva lemond a Baranya megyei elnökségről és a bólyi szervezet vezetéséről is, jelezve, hogy az utóbbi feloszlatja magát. Szégyen, hogy csak azért, mert valakinek a tiétektől eltérő véleménye van, ki kell zárni! - írta.
A Facebookon jelentette be kilépését Fazekas Gabriella is, aki 2010-ben a párt terézvárosi polgármester-jelöltje volt. A tisztújítás előtti sokszor erőszakos agitáció, - főleg azok irányába, akik nem rejtették véka alá a véleményüket - Torockai László előre levezényelt eltávolítása, Dúró Dóra elleni, az 50-es éveket idéző koncepciós eljárás, mellyel kizárták a frakcióból és mandátuma visszaadására szólították fel, a pohár túlcsordult. A számomra nehéz döntést a mai nappal meghoztam, kilépek a Jobbik tagjainak a sorából - fogalmazott.
Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke szintén a Facebookon közölte, hogy kilép a Jobbikból. Wass Albertet idézte: "Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj." 

Durvul a kilépési hullám a széteső Jobbikból

Tovább folytatódik a Jobbik szétesése. Sorra jelentik be kilépésüket a párt politikusai – írja az Origo. Többek között Pasztorniczky István, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselője, korábbi országgyűlési képviselőjelöltje elégelte meg a párt balra tolódását, és hagyta faképnél Vonát és embereit. Egyre több jel utal arra azonban, hogy a Jobbik vezetői akár szakadás árán is végig akarják vinni a párt radikálismentesítését. A tudatos kiszorítás célja: akadály nélkül össze tudjanak állni a baloldallal, hogy aztán elszipkázzák a szavazóikat.
Az elmúlt napok történéseinek ismeretében egyre inkább belátható, nem volt élete nyilatkozata Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik elnökhelyettesének, frakcióvezetőjének, amikor május végén azt mondta, hogy nincs semmiféle szakadás a Jobbikban, csak egy-két hőzöngő képtelen elfogadni a tisztújítás legitim eredményét.
Ugyanis a valóságban az „egy-két hőzöngőből” komplett alapszervezetek, a „semmiféle szakadásból” az elmúlt jó pár év legkomolyabb szakadása lett. Ismert, a radikálisok kiválása Toroczkai László kizárásával és Dúró Dóra kilépésével kezdődött meg rendszerszinten, korábban csak elszeparált esetekről lehetett hallani, igaz, ezek előrevetítették a néppártiak és a radikálisok szakítását. Az elvándorlási folyamatnak továbbra is megjósolhatatlan a végkimenetele.
Annyi biztos: a pártszakadás a vártnál is intenzívebben kezdődött, és minden jel arra utal, hogy a párttagság többsége Toroczkaiékkal fog tartani. Ez az ásotthalmi polgármester várakozását igazolja, aki korábban azt mondta, hogy az ő politikai formációjuk egy éven belül erősebb lesz, mint a Jobbik. A radikális vezér múlt csütörtöki kizárása óta folyamatosan lépnek ki a Jobbikból, és alapszervezetek oszlatják fel magukat.
Nem állt meg a Jobbik erodálódása, újabb politikusok hagyták ott Sneideréket: Pasztorniczky István, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselője, korábbi országgyűlési képviselőjelöltje is megelégelte a párt balra tolódását. Közösségi oldalán jelezte, lemondott a Jobbikban betöltött tisztségeiről és kilépett a Jobbikból, valamint a Jobbik Borsod megyei képviselőcsoportjából is. A politikus független képviselőként, „a nemzeti radikális irányvonal mentén” fogja képviselni azokat a választókat, akik 2014-ben az akkori Jobbikra szavaztak. Pasztorniczky nem igazán finomkodott, szerinte a mai napig Szegedi Csanád szelleme kísért a Jobbikban.
Hogy pontosan mire gondolhatott a képviselő, azt valószínűleg csak ő tudja. Döntéséhez a végső lökést a Toroczkai-Dúró páros elleni „megtorlás” jelentette. Számára az országgyűlési frakció és az országos elnökség magatartása olyan fokú hatalmi arroganciát és gőgöt jelentetett, amelyet nem tudott sem elfogadni, sem támogatni. Jelezte, hogy június 23-án ott lesz Ásotthalmon.
Úgy tudjuk, Markó Elemér István a párt zuglói politikusa és Czeglédi János korábbi budapesti képviselője szintén kiléptek a Jobbikból. Utóbbi a Fővárosi Közgyűlésben arról értekezett 2011-ben, hogy meg kell akadályozni a „homokos olimpiát” a fővárosban. Távozik a Jobbik XI. kerületi szervezetéből Kósa Gyula 1956-os (Széna téri) szabadságharcos is, aki ’56-ban fegyverrel harcolt, majd az esetleges halálbüntetés elől Angliába emigrált, ott közgazdászként dolgozott, és 2006-ban az őszödi beszéd hatására költözött haza, majd a Gyurcsány-rezsim alatt egy tüntetésen való demonstratív fellépéséért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. – írta Novák Előd Facebook-oldalán, aki a kerületi alapszervezetnek volt sokáig meghatározó politikusa.
Otthagyta Sneider Tamásékat a svájci Jobbik korábbi vezetője, Walter Pál Péter is. A politikus a Figyelőnek adott interjút, amiben azt mondta, hogy számára a néppártosodás nem a Spinoza Házban tartott turnét vagy a tanácsadók által irányított pártközpontot jelenti. Döntése közösségi oldalán is olvasható, azonban nem akarta ezt megindokolni, mert szerinte ez nem tartozik a nyilvánosságra.
Pongrátz András: A Jobbik ne hivatkozzon a jövőben Pongrátz Gergelyre!
Újabb közleményt adott ki Pongrátz Gergely, 1956-os hős testvére, Pongrátz András. Ebben felszólította a Jobbik vezetőit, ne hivatkozzanak többet a jövőben Pongrátz Gergelyre, mert méltatlanná váltak hozzá!
Szegény Gergely bátyám forog a sírjában a vonásodás és Sneider Tamásék viselkedése miatt.– tette hozzá Pongrátz. Arra kérte a baloldallal együttműködő pártot, többé ne használja pártcélokra a lyukas zászlót, és keressenek új szimbólumot. Ennek kapcsán kiemelte, hogy az ’56-osok zászlóját Toroczkai Lászlónak fogja átadni június 23-án Ásotthalmon, és mindenkit arra kért, hogy „lelkiismeretére hallgatva” csatlakozzon az új mozgalomhoz.
A Jobbik vezetése tudatosan szorította ki a radikálisokat
Nehéz elképzelni, de a kiválási folyamatot a Jobbik vezetése szándékosan idézte elő, erről egy hosszabb elemzésben írtunk a hétvégén. Vona Gábornak eltökélt szándéka, hogy pártját beviszi a politikai centrumba annak érdekében, hogy a választók minél szélesebb rétege számára elfogadhatóak legyenek. Ugyanis a bukott pártelnöknek a fejében él egy olyan elképzelés, hogy szavazókat a megroggyant baloldali pártoktól kell elhalászni, ott van erre lehetőség.Egyre nyilvánvalóbban kirajzolódik Vona távlati célja: a Jobbiknak le kell fednie az egész baloldalt, elszipkázva a szavazóikat. Az erősen kétes tervének komoly akadályai voltak a visszatartó erőt jelentő radikálisok, akik a választást megelőzően meghiúsították az összefogást a baloldallal.A problémát pedig egyetlen módon lehetett kezelni: minél előbb ki kellett szorítani a radikálisokat. Arra, hogy a Jobbik vezetése tudatosan távolította el a radikálisokat, az elmúlt időszakban több apróbb jel is utalt.
A párthoz köthető médiafelületek látványosan elkezdték támadni a Jobbik szimbolikus, nemzeti radikális arcait, így Budaházy Györgyöt és Morvai Krisztinát, erősen utalva arra, más szelek fújnak a választás óta. A Zsúrpubi egészen odáig ment, hogy tegnapi anyagában „immár fideszorientált gondolkodásúnak” titulálta a Budaházy családot, amelyben a radikális szimbólum testvérét, Eddát támadták, mert a gyerekvállalás ösztönzése céljából készített egy videót. Ma pedig a „Jobbikban éppen elválik a háncs a fától” címmel jelentettek meg vezércikket, aminek az üzenete egyértelmű.
Nemcsak a pártsajtó írásaiban, hanem a politikusok viselkedésében is megfigyelhető volt, hogy tudatos forgatókönyv alapján ki akarták szorítani a radikálisokat, akár szakadás árán is. A vesztes választás után egy másodpercig sem tanúsítottak együttműködési készséget a pártbeli ellenzék irányába a Jobbik vezetői, ez leglátványosabban Toroczkai platformalapítását követően volt megfigyelhető, amit mindvégig támadásként értékeltek, és nem voltak hajlandóak meghallgatni őt. Ez arra enged következtetni, hogy ekkorra már bőven megvolt az akarat a pártvezetőiben, hogy elszánják magukat a drasztikus lépésre, a Jobbik radikális-mentesítésére. Volner Jánosnak volt egy elszigetelt próbálkozása az ATV-ben, amikor azt mondta, hogy meg kellene hallgatni a tisztújításon épphogy alulmaradt Toroczkai-Dúró párost, és követőit, de ezek a hangok gyorsan elhaltak. A Jobbik alelnökét pedig a rossznyelvek szerint a balratolódás pártiak meggyőzték egy Európai Parlamenti választás listavezető helyével.
A Jobbik-politikusok retorikájában is észrevehető volt, hogy a vezető jobbikos politikusok a radikálisok kiszorítására játszottak jó ideje. Ezt a szerepet Gyöngyösi Márton vállalta magára, aki szándékosan fogalmazott több esetben is keményen, kiadva Toroczkaiék útját. A korábban zsidókat listázni akaró, de ma már nagyon európai politikus tipikusan szocialista szóhasználattal bomlasztónak nevezte Toroczkaiékat, akik a párt belső ellenzékét jelentették.
Szintén a párt elnökhelyettesének szerencsétlen megnyilvánulása volt, hogy a kongresszuson 46 százalékos eredményt elérő radikálisokra az „egy-két hőzöngő” szóösszetételt használta. Valamint véletlenül elszólta magát Toroczkai László etikai eljárásának eredményéről, mielőtt még meghallgatták volna az érintetett.


(VIDEÓ!) ELŐKERÜLT TOROCZKAI JOBBIK ÁLTAL ELTITKOLT KONGRESSZUSI BESZÉDE

Lassan egy hónapja várok arra, hogy kiadják a Jobbik viharos tisztújító kongresszusán elhangzott beszédemet, ha már Vona Gábor nyilvánosságra hozta az övét- írja Toroczkai László Facebook oldalán.
Válaszra sem méltattak. Szerencsére azonban egy küldött felvette a beszédet, így – ha nem is tökéletes minőségben -, de közzé tudom tenni. Í


Elhunyt Lovas István

Hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Lovas István újságíró, a Magyar Idők publicistája, az Echo TV Sajtóklub című műsorának állandó tagja. A gyászhírt Bayer Zsolt, Lovas István barátja jelentette be blogján, a Bádogon a következő címmel: Elment Lovas Pista. 
Reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az Echo TV-nek, sem a Magyar Időknek. Egész nap kerestük telefonon, de nem vette fel. Aztán nem jelent meg a ma esti Sajtóklub felvételén. -Meghalt a Pista? – kérdezgettük egymástól még a stúdióban, és nevettünk, mert úgy voltunk ővele, hogy nem hal meg soha. Lovas Pista nem az az ember, aki csak úgy meghal. Ugyanis lényegesen erősebb a halálnál. Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé. És most nem is tudok mondani semmi többet. Majd később. Isten nyugtasson csöndesen, barátom” – írta Bayer Zsolt megrendülten.

Őt is meggyilkolták ??????


A Budaházy-háló


Budaházy György, a már hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő, sokak számára nemzeti hősként felmutatott férfi szabadon bocsátása érdekében tüntetést rendezett az Igazságügyminisztérium előtt a Jobbik. A gyűlés vezérszónoka természetesen Morvai Krisztina volt, aki felolvasta elkészített petíciójának fő részeit, amelyben jogászi szakszerűséggel, hatásosan megindokolja Budaházy fogva tartásának jogi és erkölcsi képtelenségét, kiáll a vele együtt fogságban lévő másik tizenöt harcosért. A hatásos, sodró erejű nemzeti kiállás ellenére azonban ez is szövött háló, ugyanolyan, mint amilyenben a Fradi vergődik, mert az alapkérdés azonos. Ki szervezi, és miért?
 Budaházy 15 éven át kocsmát tulajdonol a XI. kerületben, amelybe a harcias szellemű fiatalság, Nagy Feró közönsége jár mulatni és tudtán kívül névjegyzékbe kerülni. Budaházy György az úgynevezett „híd-botrány” óta vált ismertté, amikor nyolcad- vagy tizedmagával eltorlaszolta az Erzsébet hidat, a 2002-es választások újraszámlálását követelve. A rendőrség nem számolta fel a kezdetben csekély erőfeszítéssel felszámolható blokádot, hanem megvárta, amíg tömeg verődik össze, sőt délutánra jókora tüntetés a Kossuth téren és összecsapás is kialakul. Nagy balhénak kellett lennie a dologból, hogy az újraszámlálás ügye ne lehessen sem nemzeti, sem polgári követelés. Nem is lett, a Fidesz beletörődött a vereségébe. A szervező azonban ismert ellenállási személy lett, de kapcsolatrendszerét senki nem ismerte. Később felmászott a Szabadság téri szovjet emlékműre, hogy lepiszkálja a tetejéről a vörös csillagot. Elkezdték ellenőrizni, más felszólalásaiért, tévéostromban való Toroczkai Lászlóval való kezdeményező szerepéért körözni, de körözés alatt is nyitva volt a kocsmája és jómaga is símaszkban tartott beszédeket nyilvános gyűléseken, miközben a rendőrök nem ismerték fel. Végül aztán elkapták és a „Magyarok nyilai” szervezet megszervezésével és mozgatásával vádoltan most előzetesben van. Emberei állítólag Molotov-koktélokat dobáltak üres házakra, amelyekben szocialista képviselők tartózkodhattak volna, de nem tartózkodtak és amelyben senki sem sérült meg és az anyagi kár is jelentéktelen. Közben Draskovics igazságügyminiszter és Petőfi Attila rendőrtábornok forgalomba hoztak egy hamis filmfelvételt, amely egy lakott területen kívüli robbantást mutatott be és azt állították, hogy ezt a robbantást Budaházy szervezte követte el, próbarobbantásként. Kiderült, hogy ez szemenszedett hazugság. Draskovics erre nem mondott le, Petőfi Attila is a helyén van. Budaházy és 15 társa azonban letartóztatásban. Most pedig Morvai Krisztina petíciózik és a gyér tömeg üvölt, Budaházyt skandál és szidja a kormányt, valamint növeli a hős képviselőnő és pártja népszerűségét, nemzeti kiállását, karakánságát. De: a./ ki tudja, milyen kötelékbe tartozik Budaházy és milyenbe Baló György felesége, Morvai Krisztina. b./ nem volt-e szükséges Budaházy György hosszú futásának eltűrése és az érte való kiállások megszervezése a harcos Jobbik-kép kialakulásához? c./ Miért tarthatott lázító beszédeket a rendőrség szeme láttára a körözés alatt álló Budaházy György és d./ miért csak ez után a hosszú felfuttatás után kapták el, mindjárt egy minden normális esetben minisztert buktató hazugság lelepleződése közben, amelyet a más, nem jobbikos tévék hoztak nyilvánosságra. e./ Ennyi idő után miért nincs még ítélet? Netán, mert így terjed jobban a Jobbik tűz? f. / Miért nem áll ki Budaházy most már valóban értelmetlen fogva tartása ellen az Országgyűlés emberjogi bizottsága? Csak nem azért, mert a szélsőséges elemekért való kiállást ráhagyják a Jobbikra? Vagy az büdös? g. / Mert, ha van jogsérelem, túlkapás a Budaházy ügyben, vagy van benne hatalmi hamisság, akkor a szélsőségesnek mondott ember esetében is ez van benne. h. / Vagy ha az Országgyűlés egy másik bizottsága érzékeli a titkosszolgálati összefüggéseket a dologban, miért nem beszél róla, miért nem tájékoztatják a közönséget és miért szövik maguk is hallgatásukkal a hálót –maguk köré? j./ Nincs tehát semmilyen titkos együttműködés, netán összeesküvés, hogy az emberjogi és nemzeti tartalmú kiállást meghagyják a Jobbik csillag-asszonya kezében, mert az ő gyermekei a Lauder Javne zsidó iskolába járnak? A magyarság a nemzetközi zsidóság hálójában vergődik. A hálót kell szétvagdalni.


Bírósági ítélet margójára - tények az MTV-székház 2006-os felgyújtásáról

Bírósági ítélet margójára - tények az MTV-székház 2006-os felgyújtásáról
2006. szeptember 18-ról 19-re virradó éjszaka tüntetők egy erőszakos csoportja felgyújtotta a Magyar Televízió akkori, a budapesti Szabadság téren álló székházát.
  • Tény az, hogy az MTV székháza előtt tüntető, részben erőszakos tömegben többen jobbikos zászlót lengettek. 
  • Tény az, hogy a tévészékház felgyújtása közvetlenül kötődik a jobbik későbbi országgyűlésiképviselő-jelöltjének, megválasztott önkormányzati képviselőjének, Kisgergely Andrásnak a személyéhez, akit jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság, s aki a gyújtogatáshoz szükséges benzineskannát az MTV székházához vitte. 
  • Tény az, hogy Fejes István, a Jobbik akkori III. kerületi képviselője az események során jelen volt az MTV székházánál és az épületen belüli jelenlétét is dokumentálták – ezt Fejes István maga sem tagadta. 
  • Tény az, hogy az MTV székházát később megostromló tömeget az a Toroczkai László vezette a Szabadság térre, aki később a Jobbik Csongrád megyei listavezetője lett.
  • Tény az, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke saját bevallása szerint büszke arra, hogy a békés tüntetésnek induló, azonban az ismert eseményekbe torkolló demonstráción részt vett a Jobbik. 
  • Tény az, hogy Novák Előd, a Jobbik akkori szóvivője, későbbi alelnöke, jelenlegi parlamenti képviselője azon a napon arról tájékoztatta a BRFK-t, hogy a Jobbik jogilag a saját rendezvényeinek ismeri el a 2006. szeptember 18-án kialakult tüntetéseket. 
Sajnálatomra a jobbikos zászlók, személyek és nyilatkozatok ellenére a bíróság eredménytelennek tartotta annak bizonyítását, hogy a Jobbik, mint párt és az MTV-székház felgyújtói között szándékegység állhatott fent. 
Ezért az ítéletet tudomásul véve és a Fővárosi Ítélőtábla ítéletének eleget téve a Jobbik Magyarországért Mozgalom felé elismerem, hogy megsértettem a Jobbik Magyarországért Mozgalom jóhírnévhez fűződő jogát és emiatt – ugyancsak az ítéletnek megfelelően – sajnálkozásomat fejezem ki. 
A bíróság ítéletének ezzel eleget tettem. Ugyanakkor továbbra is mélységesen elítélem mindazokat a Jobbikhoz bármilyen módon köthető személyeket, akik 2006. szeptember 18-19-én részt vettek a rendőrök megtámadásában, az MTV székházának és az előtte parkoló autók felgyújtásában, a Szabadság tér köveinek felszedésében és dobálásában. Elítélem mindazokat, akik a történteket politikai haszonszerzésre használták fel, és mindazokat, akik megfélemlítettek minden békés, jó érzésű budapesti polgárt. 
Horváth Csaba,
fővárosi képviselő


Itt a felvétel a Teréz körúti robbantásról 
2016. szept. 26. YouTube 
Közzétette a rendőrség az elkövetőről készült felvételeket. A felvételen látszik, ahogy a zsákos, halászsapkás férfi elhelyezi a robbanószerkezetet, elmegy, majd következik a robbanás. 


Fórizs Eszter: Nem úgy gondolja minden épp eszű ember, hogy nem szoktak robbantók kamera előtt robbantani, hacsak nem PONT AZ A CÉL, hogy mindenki rögzíteni tudja az agyába a félelmetes, borzasztó képeket, tehát hacsak nem DIREKT A KAMERA ELÉ RAKJÁK A ROBBANTÁS HELYSZÍNÉT, HOGY A LAKOSSÁG JÓL MEGJEGYEZZE, HOGY KELL FÉLNIE KÖTELEZŐ SZERŰEN?





hvg.hu
Szerdán megkezdődött a Teréz körúti robbantással vádolt P. László első bírósági tárgyalása, 16 hónappal a 2016. szeptember 24-i bűncselekmény után. A férfi visszavonta korábbi vallomását, ennek okát azonban nem fejtette ki, arról kezdett beszélni, hogy szerinte a börtönben különféle technikákkal kínozzák.

8 kilós bomba, chip a fejben - itt a körúti robbantás vádlottjának vallomása, melyet most visszavont  

Elkezdődött szerdán a 2016 őszi Teréz körúti robbantás elkövetésével vádolt P. László első bírósági tárgyalása. A merénylet sértettjei 20 és 30 millió forint kártérítést igényelnek. A tárgyaláson felolvasták P. László korábbi vallomását, amelyet azonban most visszavont, és közölte, új vallomást sem kíván tenni. Újabb elmeorvosi vizsgálat következik.


RIASZTÁS - Teréz körúti robbantó





A KGB-s, aki elhamvasztotta Hitlert


A 2000-es években került elő az az egykori KGB-tiszt, aki 1970-ben elhamvasztotta Adolf Hitler maradványait.
A 73 éves Vlagyimir Gumenyuk arról soha nem volt hajlandó beszélni, hogy a hamvakat hol szórták szét, mert attól tartott, hogy a helyszín a "neonáci zarándokok" kedvelt helyévé válhatna. A férfi elmondása szerint tagja volt annak az 1970-ben összeállított kutatócsoportnak, amely Magdeburg mellett megtalálta Adolf Hitler, Eva Braun és a Göebbels család maradványait, majd azokat az utasítások szerint elhamvasztotta, és szétszórta a szélbe.
Minderre egy közeli folyón került sor, ahol halásznak álcázták magukat, és 20 másodperc alatt végeztek is a munkával.


Andropov 1970. március 13-i keltezéssel feljegyzést írt a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának, amelyben célszerűnek minősítette a Führer, felesége, Eva Braun, valamint a Goebbels-család földi maradványainak megsemmisítését. Az Archívum fedőnevű terv célja az volt, hogy megsemmisítsék a "Magdeburgban 1946. február 21-én, a helyőrségi telepen, a Westendstrasse 36. számú ház közelében eltemetett háborús bűnösök maradványait".


Az 1970. április 4-én elvégzett munkáról két akta született: az egyik a nevezettek exhumálását, a másik a maradványok fizikai megsemmisítését rögzíti. Az utóbbiban egyebek között az áll, hogy "a maradványok fizikai megsemmisítését a Magdeburgtól 11 kilométerre lévő Schönebeck térségében nyílt tűzön való elégetéssel, majd a hamunak...a Bideritz folyóba való szórásával végezték el".


A Führer nem lett öngyilkos Berlinben, hanem elmenekült, és vígan élt tovább?
A kiszivárgott dokumentumok alapján egyesek most újra felmelegítenék azt a legendát, amit maga Sztálin indított útjára 1945. május 8-án, vagyis, hogy Adolf Hitler nem halt meg a berlini bunkerben, hanem feleségével együtt Argentínába távozott. 
Sőt, most már egyenese azt állítják, hogy nem csak hogy igazak a híresztelések, hanem egyenesen az amerikai kormány is tudott arról, mi történt a Harmadik Birodalom vezérével.


A kanonizált történelmi nézetek szerint Adolf Hitler öngyilkos lett bunkerében 1945. április 30-án Berlinben, holttestét felgyújtották, majd azonosították, és már száguldottak is vele Moszkvába. A történet szerint mindez, az azonosítás és a holttest elszállítása a Katinyban is rossz hírnevet szerzett Vörös Hadsereg és a Szovjetunió nevéhez fűződik, amelyről, mint ismert azt állították évtizedekig, hogy nem ők, hanem a németek gyilkoltak meg több tízezer lengyel tisztet. 
Az FBI kiszivárgott dokumentumai szerint a bolsevizmus kérlelhetetlen ellenfele elmenekült a háború sújtotta Németországból, és idilli, békés életet élt az Andok csodálatos lábánál.


A hírszerzők tudták
A jelek szerint nem csupán a a birodalmi kancellár úr és Eva Braun öngyilkossága volt kamu, hanem egyenesen az amerikai hírszerzés vezetőjétől, személyesen Allan Dullestől, az Eisenhower-kormány külügyminiszterének, John Dullesnek a testvérétől kaptak segítséget.
Egy Los Angelesben keltezett jelentés szerint az amerikai hírszerzés pontosan tudta, hogy egy tengeralattjáró hajózott fel egészen az argentin partokig magasrangú német tisztekkel a fedélzetén. Ami még meglepőbb, az az, hogy az amerikaiak tudták, hogy a Führer él és virul az Andok lankáin.
Ki a titokzatos szivárogtató?
Az 1945 augusztusában a Los Angelesben keltezett jelentés szerint egy azonosítatlan informátor egyetértett azzal, hogy politikai menedékjogot kínáljanak fel információért cserébe. Amit elmondott az meglepő.
A hírforrás nem csak azt tudta, hogy Hitler és Eva Braun Argentínában van, hanem a között a négy megerősített ember között volt, akik találkoztak is a német tengeralattjárókkal. Két hajó kötött ki, a második fedélzetén volt a két említett személy.
Az argentin kormány nem csupán üdvözölte a Harmadik Birodalom korábbi vezetőjét, hanem segítette is őt az eltűnésben. A hírforrás ráadásul nem csupán megadta azon falvaknak a nevét, melyeken keresztülhaladt a korábbi vezető, hanem hiteles és pontos fizikai leírással is szolgált azon férfiről, aki visszaszolgáltatta elrabolt hazánk egy részét.
Bár a hírforrást sosem nevezték meg érthető okokból a hivatalos iratokban, kellő hitelességgel bírt a szövetségi ügynökök előtt ahhoz, hogy higgyenek neki.
Az FBI megpróbálta titkolni Hitler hollétét
A részletes fizikai leírások és útirányok ellenére sem tett semmit az FBI. Annak ellenére, hogy a bizonyítékok szerint az U-530 valóban megjelent az argentin partoknál, és több szemtanú is látott leszállni német tiszteket róla, ezek után senki sem nyomozott.
Más bizonyítékot is találtak
Az FBI szemtanúja mellett más bizonyíték is felmerült arra vonatkozóan, hogy sem Hitler, sem Eva Braun nem halt meg a berlini bunkerben.
1945-ben a haditengerészeti attasé arról informálta Washingtont, hogy igen nagy a valószínűsége annak, hogy Hitler és Eva Braun épp megérkeztek Argentínába. Ez épp egybeesett azzal az időponttal, amikor látták az U-530-at az argentin partoknál. Ekkor arról is cikkeztek a helyi lapok, hogy bajor stílusú kúriát építenek az Andokban.
Alejandro Bustillo építész is írt arról, hogy a Führer új otthonát tervezte és építette, amit korábbi gazdag német bevándorlók finanszíroztak.
Cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy a birodalmi kancellár megszökött
A legbiztosabb bizonyítékot azonban az oroszoknál találjuk. A hirtelen azonosított, majd a Szovjetunióba cipelt tetemet sohasem láthatta senki - egészen 2009-ig. Akkor egy connecticuti archeológus, Nicholas Bellatoni DNS mintát vehetett a koponyatöredékből. Az eredmény szerint azonban a minta nem csupán nem vágott egybe a többi, Hitlernek tulajdonított maradvánnyal, nem egyezett Eva Braun családi DNS-ével sem. De akkor mit őriztek a szovjetek?
Mind Eisenhower, mind Sztálin aggódott Hitler teljes eltűnése miatt. Előbbi a Csillagsáv nevű amerikai lapban 1945-ben fel is vetette, hogy valós a lehetőség, hogy a Harmadik Birodalom korábbi vezetője biztonságban és kényelemben él Argentínában.
Kommentár: nem állítjuk, hogy biztosan így volt, ahogy a fenti elmélet szól, pusztán érdekességként közöltük le, az FBI dokumentumainak hitelességét, a hírszerzés információit nem tudjuk ellenőrizni. Nem célunk, hogy "igazságot" tegyünk a kérdésben...
(forrás: Redflagnews nyomán Deres.TV)



Svédországban 55 különösen veszélyes no-go zóna van – Videó!

Lokál2018. 03. 17. 10:06
Hiába próbálják meg lejáratni Natalie Contessa af Sandeberget, azt a svéd–magyar nőt, aki az M1 Híradójának beszélt a stockholmi migránshelyzetről, szavait alátámasztja az a riportfilm is, amelyet egy norvég tévétársaság készített 2017-ben. A filmből kiderül, hogy az északi országban 186 no-go zóna van, közülük 55 különösen veszélyesnek tekinthető.
Nagyot „ment” a héten a magyarországi ellenzéki sajtó, ami nem meglepő, hiszen ha hazánkat kell ócsárolni és a migránsokat védeni, akkor teljes erőbedobással megy az „oknyomozás” és a lejáratás. Ennek szellemében megtalálták maguknak Natalie Contessa af Sandeberget is, azt a svéd–magyar nőt, aki az M1 kamerái előtt beszélt arról, hogy miért költözött haza Svédország fővárosából, Stockholmból. Természetesen a törvények felett álló migránsok miatt, akiket oly nagy szeretettel véd itthon a baloldali sajtó. Lehet szidni a hölgyet, azonban minden egyes szavát alátámasztja az a norvég riportfilm, amely 2017-ben került adásba. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a maguk a skandináv újságírók is „szemét idegengyűlölők”, és Orbán Viktor miniszterelnök kottájából játsszanak, akárcsak a filmben megszólalók…


Svéd rendőrségi adatokból kiderül, hogy csak Stockholmban több mint 50 zóna van, ahol a bűnbandák uralnak mindent – hangzik el a riportfilm felvezetőjében. A műsorvezető hozzáteszi, hogy ezekben a – ahogy a svédek nevezik – tilalmi zónákban magas a bűncselekmények száma és a munkanélküliség, viszont nagyon alacsony az iskolázottság.
Tino Sanandaji
A film nagyon meggyőzően egy rendőrségi üldözéssel kezdődik. A narrátor szerint a járőr hölgy Stockholm egyik legdurvább negyedébe tart, ahonnan rongáló gyerekekről érkezett lakossági bejelentés. Amikor a rendőrnő utoléri a háromfős csoportot, az első szavuk az, hogy tüntessék el a kamerát. Az előállítás során kiderül, hogy a fekete gyerekek 15 évesek, és azért hívtak rájuk rendőröket, mert köveket dobáltak a kerületi iskola ablakaira. Biljana Flyberg rendőrnő elmondja, hogy mivel kiskorúak, el kellett engedni őket, de értesítik a szüleiket.






Megtudjuk, hogy az üldözés Stockholm Husby negyedében történt, ahol a rendfenntartó szervek lényegében elveszítették a hatalmukat. Szinte az összes itt lakó afrikai vagy ázsiai bevándorló.
A nyolcvanas évektől kezdve a társadalmi egyenlőtlenségek gyorsabban nőttek, mint bármelyik másik országban – mondja Tino Sanandaji társadalomkutató, azonban az interjút félbe kell szakítani, ugyanis egy maszkos fiatalokból álló banda megtámadja az operatőrt.
Svédországban 1990-ben három tilalmi zóna volt, mára 186 van, amelyek közül 55 különösen veszélyesnek tekinthető.
Lars Alvarsjö
A problémákat a szőnyeg alá söprik és egy szépített retorikát nyomnak le a torkunkon. Mindenkit rasszistának bélyegeznek, aki felszólal a bevándorlás ellen. A fiatalokon csattan az ostor, nem a politikusokon, akik a „fehér negyedekben” laknak. Tehát ők egy buborékban élnek, és van pofájuk megkérdezni, hogy miért elégedetlenek az emberek – magyarázza Sanandaji.
Lars Alvarsjö rendőrtiszt szerint Stockholm bizonyos részei „a törvények felett állnak”.
Kövekkel dobálnak minket, a mentőket és a tűzoltókat is, de az is előfordult már, hogy kézigránátot dobtak a járőrökre, vagy rájuk lőttek. A helyzet nagyon komoly – mondja Alvarsjö.
Azok, akik bandáznak, általában kihasználják az új tagokat. Arra kényszerítik őket, hogy lopjanak és drogot áruljanak. Azok pedig, akik szeretnének pluszpénzt keresni, kaphatók erre. A rendőrség nem mer keményen fellépni a drogdíler bandák ellen, pedig naponta történik halálos lövöldözés – mondja Mahmoud Aldebe, a Svéd Muszlim Tanács képviselője a metró bejáratánál, ahol hirtelen egy hatalmas kővel dobják meg a biztonsági őröket. Aldebe szerint azért, mert el akarják ijeszteni őket. Hozzáteszi, hogy ez maffiamentalitás.
Mahmoud Aldebe
A Tensta kerületben a nőket nemcsak a bűnbandák tagjai zaklatják, hanem az iszlamisták is, akik egyre nagyobb hatalomra tesznek szert.
Tensta kezd olyan országokhoz hasonlítani, amelyekben az iszlám törvények uralkodnak, mint Afganisztán vagy Törökország. Korábban volt egy gyűlés a stadion mellett, ahol a bevándorlók arról beszéltek, hogy zavarja őket, hogy a nők rövid szoknyában járnak az utcán. Sokkolt. Vannak olyan „morális őrök”, akik leköpik és szidalmazzák a nőket. Egy bevándorló hölgy például farmerban, kabátban ment az utcára, fejkendővel a fején, de azt mondták neki, hogy meztelenül van – mondja Nalin Pekgul, a Svéd Szociáldemokrata Párt Nőszövetségének elnöke.
A riportfilm egy rajtaütéssel zárul, egy drogot áruló bandára csapnak le.
További cikkek:








Zoltan Laszlo: 
Na ez az, az az idióta liberális német állam: Susanna gyilkosát visszahozzák Németországba! 
1. Irak kurd autonóm tartományában két hét alatt elitélték volna, halálbüntetést vagy életfogytiglanit kapott volna. Németországban majd kap egy luxusbörtönt 15-20 évre. 
2. A gyilkos nem német állampolgár. A német állam nem lenne köteles a jogi eljárást ellene levezesse. A világ semmilyen törvénye nem kötelezi erre, ha a vádlott személyt az otthonában is a bírósági eljárás lehetséges. 
3. A gyilkos visszahozás egy csomó pénzbe kerül a német adófizetőknek, nem is beszélve a bírósági és a luxus börtön költségeiről. 
Orbán a Soros terv legfőbb része
Vegyük tudomásul végre, hogy Orbán a Soros terv része!
Felemelkedésétől a bukásáig! 
(KJ)



D. TÓTH KRISZTA: ELÉG 

Mi a fene történt velünk, emberek? Mi történik velünk? A szemünk láttára csorog a méreg a kútba. Látjuk, ahogy öntik, erre nemcsak hogy iszunk belőle, még mi magunk is csepegtetünk utána. Az lesz a vége, hogy a saját szemünk láttára fulladunk bele mind a saját dühünkbe. Mert ennek így nem lehet más a vége. 
Hetek, sőt, hónapok, de az is lehet, hogy évek óta érzem: valami nincs rendben. 
D. TÓTH KRISZTA: ELÉG.

Nincs rendben az, ahogy egymással vagyunk. 
Ahogy szólunk a másikhoz, ahogy nem figyelünk, ahogy túlreagálunk, ahogy odavágunk, ahogy hibáztatunk, ahogy felmentünk, ahogy magyarázzuk a magyarázhatatlant, mentegetjük a menthetetlent, ahogy szemet hunyunk, ahogy szelektálunk. 
Ahogy mindent megteszünk azért, hogy csökkentsük a kognitív disszonanciát, amit az eddig ismert rendszereink ledőlése okoz. 
Megosztódunk, acsarkodunk, fotelből háborúzunk, "jólmegmondjukneki", okoskodunk, fröcsögünk, beszólunk, leszólunk, megbélyegzünk, hibát keresünk, kategorizálunk, ellenségeskedünk. 
Migráncsozunk, cigányozunk, sorosozunk, brüsszelezünk, nácizunk, fasisztázunk, liberálisozunk, köcsögjobberezünk, buzizunk, droidozunk. 
Feministázunk. Nőgyűlölünk. Férfigyűlölünk. Gyűlölünk. 
Árkot ásunk. Tabusítunk. 
Öklöt rázunk, rádudálunk, középső ujjat mutatunk, korrumpálunk, lefizetünk, mert mindenki csinálja, és különben is, ez nem az. 
Ez más. 
Ez nem olyan. 
Mind egyforma. 
Az összes politikus, az összes vállalkozó, az összes rendőr, az összes tanár, az összes főnök, az összes beosztott, az összes kereskedő, az összes beszállító, az összes megrendelő, akkor mi miért ne? 
Fogd be a pofád. 
Ne ugass bele onnan kintről. 
Relativizálunk, áldozathibáztatnunk, egymásnak esünk, szmájlival tompítunk, bűnbakot keresünk, találunk, kiköpünk oldalra, kezeinket mossuk, felelősséget hárítunk. 
Vagdalkozunk. 
Kicsinálunk. 
Megbosszulunk. 
Tönkreteszünk. 
Erőszakoskodunk. 
Hatalmunk van. Használjuk. Kihasználjuk. 
Visszaélünk. 
Masszőrként bugyiba nyúlunk. 
Bajnokként csoportban támadunk. Medence falához szorítunk. 
Megfogjuk a fenekét. A mellét. A farkát. 
Rendezünk és rendelkezünk. 
Odadörgölődzünk. 
Hisz csak rámenősen udvarlunk. 
Vállfával nevelünk. 
Lehúzatjuk a gatyáját. 
Hisz ez csak művészet. Nevelés. Kiteljesedés. Szabálytalan. 
Ne merj szólni, úgysem hinne neked senki. 
Minek ment oda. 
Minek szállt be. 
Miért nem jött el. 
Miért nem öltözött föl rendesen. 
Mégis, mire számított. 
Miért hallgatott húsz évig. 
Ez egy ilyen szakma. 
Érdekes, hogy velem sosem. 
Pedig én is. Pedig én sem. 
Kevés a mítú. Sok a mítú. 
Akkor most már semmit se szabad? 
Gyerekre ordítunk. 
Szülői pofont osztunk. 
Ráverünk a fenekére, csak egyszer, hogy megtanulja. 
Mi is kaptunk,rendes ember lett belőlünk. Mégis. 
Ugyan már, liberális bullshit. 
Tanulja meg az a gyerek, hogy ki az úr a háznál. 
Büdös kölke. 
Amíg az én kenyeremet eszed. 
Nem figyelsz órán? Itt egy tockos. Vonalzóval. Nincs abban semmi. Tisztelet. Mindennél fontosabb. 
Ezek a mai fiatalok. A jogaikkal nagyon tisztában vannak, bezzeg a kötelességek. 
Bezzeg. 
Nem szólunk, ha fáj. 
Nem szólunk, ha másnak fáj. 
Nem szólunk, ha nincs rendben. 
Nem szólunk, ha nem fér bele. 
Nem szólunk, ha látjuk. 
Nem nézünk oda. 
Nem halljuk meg. 
Nem rajtunk múlik. 
Nem tudtunk róla. 
Inkább nem tudunk róla. 
Szánkat befogjuk, hallgatunk, csöndben meghúzódunk. 
Csak nehogy valami baj legyen. 
Csak éljük túl. 
Semmi más nem számít. 
Senki más nem számít. 
Elhisszük, hogy ezt érdemli. 
Elhisszük, hogy ezt érdemeljük. 
Elég. 
(F

Adolf Hitler elévülhetetlen szavai az arany és a munka értékéről (VIDEÓ)


Adolf Hitler az arany és a munka értékéről (1940. december 10. Berlin




Körözik a 89 éves nagymamát, akire 2 év letöltendőt szabtak ki holokauszttagadásért



a letöltését.
A 89 éves Haverbecket kétéves büntetésre ítélték, miután többször is azt állította, nem igaz az, hogy a nemzetiszocialista rezsim milliószámra gyilkolta és égette a zsidókat. Haverbeck, akinek nézetei miatt a múlt héten kellett volna börtönbe vonulnia, eddig annak ellenére nem került soha rács mögé, hogy korábban is elítélték már úgynevezett "holokauszttagadás" miatt.
A német hatóságok már keresik a világszerte “náci nagymamaként” ismertté vált Ursula Haverbecket, miután a betiltott nézeteket hirdető idős asszony nem jelentkezett, hogy megkezdje börtönbüntetésének

A 89 éves Haverbecket kétéves büntetésre ítélték, miután többször is azt állította, nem igaz az, hogy a nemzetiszocialista rezsim milliószámra gyilkolta és égette a zsidókat. Haverbeck, akinek nézetei miatt a múlt héten kellett volna börtönbe vonulnia, eddig annak ellenére nem került soha rács mögé, hogy korábban is elítélték már úgynevezett "holokauszttagadás" miatt.
A Deutsche Welle német hírportál szerint Haverbeck otthona a a Bielefeld közelében lévő Vlothóban van, s a jelek szerint az elítélt asszony napok óta nem tartózkodik otthon, az ajtó előtt ugyanis egyre nagyobb halomban állnak a postai küldemények. Haverbeck a per során sem vonta vissza állításait, azt ismételgette, hogy "Auschwitz is egy hazugság volt, a lengyelországi tábor szerinte nem megsemmisítő láger volt, hanem csak egy munkatábor".
Haverbeck és néhány éve elhunyt férje, Werner Georg Haverbeck – a NSDAP egykori aktív tagja – alapította meg korábban a Collegium Humanum nevű jobboldali oktatási központot, amelyet végül 2008-ban betiltottak a cionista német hatóságok. Ursula Haverbeck gyakran írt a Stimme des Reiches – a Birodalom hangja – című folyóiratba, s itt is többször megismételte holokauszttal kapcsolatos, államilag üldözött gondolatait. Németországban - akárcsak Magyarországon - a holokauszt történetének megkérdőjelezése "gyűlöletbűncselekménynek" minősül, s akár ötéves börtönnel is büntethető.


Életkép a gyarmatdemokráciából Aradi Pál megrázó elbeszélés a mai magyar szegénységről és embertelenségről

Életkép a gyarmatdemokráciából A rend őreinek fényes győzelme - Anya, én éhes vagyok - szólal meg a hét gyermek közül reggel a legkisebb fiúgyermek. Alig 5 éves. Rárivalkodik a nagyobbik : Hallgass, te kaptál tegnap túrórudit egyedül. Erre a többi gyerek zúgolódásba kezd, a gyerekmoraj arról szól, hogy, miközben ők mindösszesen kenyeret ettek, no meg soványan kiküszködött paprikáskrumplit, amiben paprika nem is volt, a legkisebbik finomságot ehetett. A zúgolódásnak az egykedvű családfő vet véget. - Hallgassatok, készüljetek az iskolába, mert elkéstek. Egyébként is Robika tegnap azért kapott túrórudit, mert nagyon ügyesen ásta a vasat. Tudni kell a történethez, hogy a fényes külsejű városközpontú Ózd szociális fekete város. A környékén tombol a nyomor. A szegénység már odáig kényszeríti az ilyen helyzetben élőket, hogy a valamikori bányaművelés okán keletkezett meddőhányókat most az emberek végigtúrják. Teszik ezt most nap mint nap, mint a vakondok, azt remélve, hogy a valamikori bányaművelés során oda vasat, egyéb hasznosítható hulladékot öntöttek. - Anyu - szólal meg több gyerek is - mit vihetünk enni a tízóraira? - Most semmit, tudjátok, még most visszük le Robikával a vasat, s ha kapok érte pénzt, bevásárolok, kenyeret, zsírt, és amire jut. - A rákba is - szólal meg ingerülten az apjuk - kaptok ebédet vagy nem? Mi anyátokkal tegnap semmit nem ettünk, mégis kibírtuk. - Jól van, jól van - szólal meg a legnagyobb gyerek - tudjuk. A gyerekhad elindul, köszönnek, majd elcsendesedik a ház. A családfő, az anya és a legkisebb gyerek, Robika maradnak. Ők ugyanis készülnek, a tegnap ásott „kincsüket” - mert a fürgekezűnek tartott Robika így hívja az éhségcsökkentő, értékesíthető hulladékot - kis kézikocsira rakják. A körülbelül 30 kilónyi rozsdás vashulladék alatt roskadozik a babakocsiból készült tákolmány. - Anyu, szólal meg Robika - kapok túrórudit? - Hát persze, kincsem. Feleli az asszony. - Anyu, én éhes vagyok. Az asszony szemébe könny tolul, megsimogatja a vézna, maszatos gyermeket és elindulnak. Csikorog a kiskocsi, többször kiesik a kereke. - Haj ez a kocsi, csak még ezt az utat bírná ki. Többszöri kerék- és rakományigazgatás közben mondogatja az asszony. A falutól a Méh telepig Ózd városon keresztül 8 kilométert kell menniük. Hol a járdán, ahol az nincs, az útszélen mennek. Az asszonyka, miközben többször is megáll a kerék és a rakoncátlankodó rakomány igazgatása miatt, az éhség miatt kesergő gyereket gondosan, maga mellett terelgeti, féltve a forgalomtól. - Tiszta kínszenvedés - fakad ki az asszony, a megannyiszor kieső kocsikerék igazgatása közben - mire odaérünk, este lesz. - Soká érünk a bolthoz? - kérdezi az anyját a gyerek. - Nem, nem - nyugtatja. Közben lelassít egy személyautó, vezetője letekeri az ablakot és leköpi az asszonyt. - Te rohadék, miért nem húzódol le az útról? - Hova húzódjak, te állat? - felelte. Az autó, ahogy hirtelen jött, úgy el is tűnik. - Na, mondjátok - mormolja az asszony keseregve - alig élek, kínlódok ezzel a vacakkal, és még leköpnek. - Anyu, miért köptek le minket? - meglepődve kérdi a gyerek. - Á - feleli az asszony - nem minket köptek le, hanem ezt a vacakot, mert útban van nekik. Közben lassan halad az asszony a gyermekkel, az autók nagy sebességgel haladnak el mellettük. Megint lelassít egy autó mellettük, majd megáll, kiszáll belőle két rendőr. - Jó napot - köszönnek és kérik az asszonyt, még jobban húzódjon az út szélére. - Kérem a személyi igazolványát, a lakcímkártyáját! - intézkedik a rendőr. Az asszony rémülten előkotorássza, majd odaadja. A rendőr végiglapozgatja az okmányt, s mivel ahhoz nincs lakcímkártya, azt kéri. Az asszony remegő hangon mondja, - az benne van a személyiben. - Nos, asszonyom én önt megbírságolom! - Megbírságol, de miért? Ezt a vasat én nem loptam, ezzel a csöppséggel ástam tegnap. - Nem, nem is azért - feleli a rendőr. A kézikocsin nincs fényvisszaverő macskaszem és nincs rajta névtábla. Az asszony csodálkozással reagál. - De kérem, biztos úr, ez egy babakocsiból van tákolva, alig bírja el ezt a kis vasat, erre én névtáblát tegyek meg azt a szemet,vagy mit? - Na jó, nem vitatkozok önnel, forduljanak vissza, és a csekket fizessék be. Vegye tudomásul asszonyom, rend a lelke mindennek. A törvény, az törvény. Az intézkedő rend őrei beülnek a személygépkocsiba és elmennek. Az asszony feljajdul, átkot szór és sír. Majd kisvártatva az útmelletti árokba borítja a kiskocsit és visszafordul, bizonyára hazamennek. A csöppség eközben a túrórudiját követeli. Az eltávolodó asszony melletti gyermeksírást most is hallom, éhes vagyok. A történet nem egyedi. Ebben az esetben a büntetés tízezer forint, de volt példa harmincezer forintos büntetésre is. Büntetés, rend, szegénység? Amolyan rend, a demokrácia jegyében, mint ahogyan az illik az amerikai gyarmatokon.



Ideje szembenézni a múlttal
"Ideje szembenézni a múlttal" - hajtogatják a libero-zsidók. Hát nosza ideje szembenézniük történelemhamisításaikkal és több évezredre visszanyúló emberiségellenes bűncselekményeikkel.
Polüld nicknevű bajtárs története, az én nagyapáim túl fiatalok voltak katonának akkoriban :

Nagyszüleim bajor-németek, ükapám Münchenből vándorolt a Monarchiába, ahol kedvesét nőül vette. Családunk a hagyományosan erős német és magyar erkölcs elveinek megfelelően élt, becsületben túlélve a magyar nemzet oldalán, a fronton harcolva az I. világháborút, küzdve a magyar népet tizedelő, zsidó vezetők által végrehajtott merénylet, a Tanácsköztársaság ellen. Mélyen keresztény értékrendjüket alapjaiban sértette a Kohn Béláék által, az őket befogadó magyar és német kultúrnemzet hátbadöfése, mely a hadban álló magyar és német népnek egy világháború elvesztését jelentette. A patkányok által szervezett sztrájkok következtében magyarok és németek vére folyt patakokban a harcmezőn, mivel nem volt mit enniük, nem volt lőszer a puskában. A hatalomra jutó zsidó származású vezetők mindkét ország hadseregét feloszlatták, szétzüllesztették, nehogy egyetlen zászlóaljnyi katona eltapossa őket, mint a férgeket szokás. Az eredmény ismert. Az állóháborút Németország idegen földön veszítette el, hatalmas háborús jóvátétel fizetése mellett, mely nagyban hozzájárult az 1929-33 közti világgazdasági válság súlyos nehézségeihez. Magyarország területeinek kétharmadát veszítette el Kohn Béláék árulása folytán.

Magyar és német könny és vér indult el csermelyként, majd patakká, folyóvá egyesülve mosta el a nemzetietlen, az anyanemzetet mérgező vezetőket és tanaikat. A Csonka-Magyarország újra élni kezdett. Horthy végtelen hazaszeretete egyesült a magyar népével: túléltük az árulást. Németország talpra állt, és a japán ipari forradalomra előre rácáfolva emelkedett ki a nyomorból, a német nép szorgalmának és hazaszeretetének köszönhetően.

Jött a II. világháború. Nagyapám egy magyar elitalakulat tagjaként harcolt a háborúban. Igazi hős volt, magyar és német népét egyformán szerette. Többször sebesült meg súlyosan, testében élete végéig megmaradtak az aknaszilánkok, de nem adta fel. Önként újra és újra visszatért a frontra, vállvetve harcolni a magyar és sváb véreivel. Volt, hogy a 40 fokos hidegben fagyott krumplit evett, volt, hogy azt sem. Sírt akkor, amikor az előrenyomuló oroszok átkeltek a Kárpátokon, és mocskos csizmáikkal a magyar földet taposták. Sírt akkor, amikor az ellentámadások után az oroszoktól visszafoglalt falvakban magyar és német lányokat, asszonyokat látott meggyalázva és lemészárolva. Zokogott akkor, amikor Magyarországot elhagyta a visszavonuló német hadsereghez csapódva. Sajnálta a testvéri magyar népet, sajnálta és féltette a barbár győztesektől. Németország területén, súlyosan megsebesülve esett amerikai fogságba. Alakulatának 1200 tagjából 42 szerencsés(?) élte túl a világégést. Megszökött két mankóval a hóna alatt, csodával határos módon, mivel hazavágyott. Rövid úton elfogták az oroszok. Agyon akarták lőni, mivel ilyen állapotban nem volt jó egy kis "málenkij robotra" sem. Nyelvtudása mentette meg. Bevagonírozták, hogy ismeretlen helyre szállítsák. Éjszaka szétfeszegette társaival a vagon deszkáit, és a döcögő vonatból mankóit maga alá kapva kivetette magát. Több csontja törött, de mellette voltak bajtársai, akik keresztényi könyörületességgel felemelték és támogatták. Így érkezett haza. Nagymamám nem ismerte meg. Talán az ő szeretetének köszönhetően felgyógyult és talpra állt. Rákosi Rosenfeld Mátyás őrült magyarellenes diktatúrájában kitelepítették, nyelvismeretének és mérnöki diplomájának egy vidéki TSZ disznóhizlaldájában vette állatgondozóként hasznát. Az ÁVÓ többször elvitte, mint reakciós elemet, német származása miatt. Véresre verték, megkínozták. Keserűen nézte, hogy az ávós zsidó családok miképpen fordítanak köpönyeget, és a magyar nép jószándékát és becsületességéből eredő naivitását kihasználva miképpen ragadják magukhoz '94-ben a hatalmat. Keserűen nézte, hogy a háborúban a munkatáborok biztonságát élvező zsidóság egy része meghamisítja a történelmet a többi cinkos hallgatása közepette, majd az általuk százszor-ezerszer meglopott és elárult magyar és német kultúrnemzetet kárpótlás révén (is) miként szipolyozza. Nagyanyám volt a vigasza, aki az asszonyok bölcsességével nyugtatta meg felháborodott urát. Egymás kezét fogva éltek életük hátralevő részében, míg rövid idő leforgása alatt egyiküket a rák, másikukat a bánat vitte el. Az egész falu búcsúztatta mindkettőjüket.

Nagyapám az őt ért tengernyi szenvedés miatt soha nem kért kárpótlást. Azt mondta, "csak megcselekedte, amit megkövetelt a haza". Nem tartoznak neki semmivel.

Ő EGY BECSÜLETES EMBER VOLT. PÉLDÁVAL SZOLGÁLHATNA A GUSZTUSTALANUL MEGHAMISÍTOTT TÖRTÉNELMET KIHASZNÁLÓ, KÁRPÓTLÁSÉRT SORBANÁLLÓ ZSIDÓSÁG RÉSZÉRE IS.
---idézet vége---
A zsidók intellektuális tulajdonsága az évezredek folyamán nehéz iskolán ment keresztül. "Okosnak" tartják őt és bizonyos tekintetben tényleg okos volt mindig.

Eszessége azonban nem saját fejlődésének, hanem az idegen népek szemléltető oktatásának eredménye.
Egész emberi gondolkodásunk csak igen csekély része épül fel saját tapasztalainkon, legnagyobb részét az elmúlt idők tapasztalatai alkotják.
Minthogy pedig a zsidónak sohasem volt saját kultúrája, szellemi munkálkodásának alapját mindig másoktól vette. Elméjétől elejétől fogva az őt környező kultúrvilág fejlesztette.
Bár a zsidók faji önfenntartási ösztöne nem kisebb, sőt inkább nagyobb, mint más népeké, szellemi képességei könnyen azt a benyomást keltik, mintha egyenértékűek volnának a többi faj szellemi képességeivel, mégis hiányzik belőle a kultúrnép
leglényegesebb előfeltétele: az ideális lelkület.
A zsidó nép áldozatkészsége az egyes ember önfenntartási ösztönét sohasem szárnyalja túl.
A látszólag oly nagy összetartozás érzése csak a világ sok más élőlényénél hasonló módon észlelhető, igen primitív hordaösztönön alapszik. Emellett említésre méltó, hogy a hordaösztön csak addig nyilvánul megaz egyedek kölcsönös támogatásában, míg a közös veszély folytán ez célszerűnek vagy elkerülhetetlennek látszik.
Ugyanaz a farkascsorda, mely az imént még közösen támadta meg áldozatát, szétoszlik, mihelyt csillapította éhségét. A ménes ugyancsak együttesen védekezik támadója ellen, de szétszéled, mihelyt elmúlt a veszély.
Hasonlóképpen viselkedik a zsidó is. Áldozatkészsége csak látszólagos.
Csak addig uralkodik lényén, míg egyes egyén létérdeke ezt megköveteli.
A zsidók csak akkor értenek egyet egymással, ha közös veszély kényszeríti őket erre vagy közös zsákmány reménye kecsegteti őket. Ha ez a két ok hiányzik, akkor ennek helyébe határtalan önzése lép és az egyetértő nép rövidesen egymás ellen küzdő patkányok véres hordájává változik.
Ha a zsidók ezen a világon egyedül lennének, akkor megfulladnának a piszokban, szennyben és gyűlöletteljes küzdelemben próbálkoznának egymást rászedni és kiirtani, ha áldozatkészségüknek gyávaságukban megnyilvánuló teljes hiánya nem csinálna eme küzdelemből
merő színházat.
Helytelen úton járunk tehát akkor, ha a zsidók összetartásában, jobban mondva embertársaik egyetértő kifosztásában bizonyos ideális áldozatkészséget akarunk látni.
A zsidót itt nem vezérli egyéb, mint az egyén puszta önzése.
A zsidó nem különb a cigánynál. Sem a zsidó sem a cigány nem integrálható az európai kultúrába. Az egyik Közel-Keleti tolvajnép, a másik pedig ázsiai tolvajnép.
Így a deszegregációs törekvések ellentétes irányúak. Társadalom és közizlésromboló hatásúak.
Nem a Mohácsi Viktória által "verekedős gyerek"-ként emlegetett európai civilizációtól rettegő túlkoros cigánypurdé lesz jól neveltebb, ha fehér tisztaruhás kislány mellé kényszerítik a padban. Hanem az addig jól nevelt kislányban indul be a túlélésért folytatott ösztön, a személyiségzavar és a tanulmányi eredmények visszaesése. rettegés a megerőszakolástól és értéktárgyainak erkölcsének, testi épségének tragikus romlásától, életének veszélyezetésétől a folyamatos cigányterrortól.
Egy cigánygyerek fél az európai kultúrára és munkakultúrára, európai munkahelyeken való viselkedésre, felelősségvállalásra, erkölcsre, és egyáltalán munkára nevelő közintézményektől és oktatási intézményektől, tanároktól.
Mivel félnek tőle, ezért bántalmazzák és megalázzák, akár az életüket is elveszik tanártól európai embertől: lásd Szögi tanár úrat meg is ölték.
Lásd: 8. kerületi fizika tanár és a 16 éves túlkoros cigánygyerek esete, vagy a szintén elhíresült Kaposvári cigányluvnya, aki leköpködte, megalázta, gúnyolta rendszeresen tanárait is.
A M1 közszolgálati tévében pedig Krizsó Szilvia zsidó szociológusokkal kénytelen vitázni arról, hogy a tanárok mennyire hibásak és mennyire nem tudnak nevelő hatást gyakorolni a (szándékosan kihagyjáka a cigány származást - ezzel elbizonytalanítva a többi magyar gyermekbe vetett társadalmi hitet) tanulókra. (Lásd kihátrált a zsidó Soros Alapítvány segítségével igazgatónővé lett Süveges Éva. ezzel ő is "belerúgott" egyet a fizika tanárba a cigány gyerek után. Ha nem cigány, vagy nem zsidó lett volna a gyerek, már rég kirúgták volna az iskolából...)
És ahogyan a cigány-gyerek a TelAviv2-ön fogalmazott a zsidó Jakupcseknek:
"Botrányos kijelentéseket tett Vadász Róbert (25), a TV2 ma esti Az igazság ára című műsor forgatásán. Annál a kérdésnél ugyanis, hogy ön szerint létezik-e egy felsőbbrendű faj, azt válaszolta, hogy igen. A nagy botrányt kavaró mondatok a játékos szerint csak azt bizonyítják, hogy ő mindig őszinte. A roma fiatalember, aki másságát is őszintén vállalja, árvaházban nőtt fel, ahol többször bántalmazták, olyan élete volt, ami erőssé tette - írja a Blikk." - no persze a zsidó Blikktől mit is várhatnánk.
"– A származásom miatt ért rengeteg támadás, az emberek nem tudják, hogy én, bár a kisebbséghez tartozom, tisztában vagyok vele, hogy ez a népcsoport alkalmatlan az életben maradásra. Magyar Rita, a TV2 PR-csoportjának megbízott vezetője elmondta: mindekit megdöbbentett a játékos kíméletlen őszintesége, de a műsorból természetesen egyetlen részt sem vágnak ki, hiszen Az igazság ára abban is segít, hogy évek óta cipelt, ki nem mondott dolgainktól, hazugságainktól megszabaduljunk." - pénzért kiárusítva azt olykor nem várt igazságokkal... Látható, hogy a játék licenszét nem Banánköztársaság szerű kvázidiktatúrákra készítették....
A cigány pénzt remélve először és talán utoljára bevalotta, hogy önálóan gazdaszervezet nélkül életképtelen az élősködő etnikum a cigány.
A zsidóknál ugyanez a helyzet, és ami szomorú, hogy ezt Nepáltól Chiléig mindenki tudja, de a zsidók még egy ilyen műsorban sem biztos, hogy a talmudista nyílt "üzleti titkot" beismernének a gójok előtt...


Megérti az antiszemitizmust
Háborog az "értelmiség": Bayer zsidózott a Magyar Hírlapban (+ tiltakozók listája)
Nyílt levélben tiltakozott száz magyar értelmiségi, amiért Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban véleményük szerint azt írta, hogy "megérti az antiszemitizmust". A levélírók Széles Gábortól, a lap tulajdonosától azt akarják megtudni, hogy vállalhatónak tartja-e újságjában az "ilyen zsidóellenes publicisztikákat".
Széles Gáborhoz, mint a Magyar Hírlap tulajdonosához fordult kedden, nyílt levélben mintegy száz értelmiségi az újságban egy hete megjelent egyik publicisztika miatt, egyebek mellett arra várva választ a nagyvállalkozótól, hogy vállalhatónak tartja-e: olyan lapot finanszíroz, amelyben "egy vezető publicista nyíltan antiszemitának vallja magát".
Széles Gábor korábban egy interjúban azt hangoztatta, hogy korunk nagytőkéseinek erkölcsi kötelességük beruházni a sajtóba, és azt sem rejtette soha véka alá, hogy orgánumai arculatainak kialakításában érvényesíteni kívánja mércéjét - emlékeztetnek az aláírók, akik Bayer Zsolt egyik írása miatt fordulnak a nagyvállalkozóhoz.
Ebben az szerepel: "1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust.
Az aláírók arra várnak választ, felvállalja-e a lap munkatársi gárdája a kollegiális együttműködést Bayer Zsolttal, és elvárja-e ezt a tulajdonos tőlük, "vállalható gazdasági és erkölcsi tettnek tekinti-e Ön, akinek nemcsak érdekeltsége van a Magyar Hírlapnál, hanem (ellentétben sok más, a sajtó területén is beruházó vállalkozóval) tekintélyes közéleti személyiség is, hogy olyan lapot finanszíroz, amelyben - az országos napilapok közül elsőként - egy vezető publicista nyíltan antiszemitának vallja magát.
Érdeklődnek arról is, hogy "amennyiben Bayer Zsolt írásának közlése egybevág a Magyar Hírlap szerkesztési koncepciójával, körvonalazná-e Elnök úr a nyilvánosság előtt is, hogy milyen értelemben tekinti az ország érdekeit szolgáló erkölcsi kötelességének az antiszemitizmus szellemiségének publicisztikai rangra emelését, a közgondolkozásban és közbeszédben való legitimálását"
Megfogalmazásuk szerint Bayer Zsolt érvelésével a Magyar Hírlap egy fontos határt lépett át a magyarországi publicisztika 1945 utáni történetében: a magyar sajtó és közélet egyes képviselőiről ez idáig kritikusaik állapították meg, hogy antiszemiták, amit ők rendre visszautasítottak.
"Bayer Zsolt azonban most maga vállalja ezt fel, kifejezetten is azt hangoztatva, hogy zsidónak gondolt személyek egyesek vagy éppen többek által kifogásolhatónak tekintett megnyilatkozásai jogosan alapozzák meg az antiszemitizmus magatartását" - írják, hozzátéve, a publicista érvelése a klasszikus antiszemita argumentáció része, amellyel közéletileg is mérvadó orgánumok részéről csak az 1930-as és 1940-es évek szélsőjobboldali publicisztikájában találkozhattunk.
A Széles Gábornak szóló nyílt levelet az alábbi személyek írták eddig alá: 
(1-2 kivétellel mind zsidók)
Andai György, újságíró
Agárdi Péter, irodalomtörténész
Ágoston Vilmos, irodalomkritikus
Bacsó Béla esztéta, egyetemi tanár
Balla Zsófia, költő
Bán Zsófia író, irodalomtörténész, egyetemi docens
Bánó Anna, fotográfus
Bárdos-Féltoronyi Miklós, a louvaini katolikus egyetem ny. tanára
Bárdos Judit, esztéta
Báthori Csaba, író
Benda Iván, fotóművész
Benedek István Gábor író, újságíró
Békés Pál, író
Békés Vera, tudományfilozófus, tudományos főmunkatárs
Bitó László, író, ny. egyetemi tanár
Bodansky György köz- és magáníró
Bodor Béla, irodalomtörténész
Bodor Pál, újságíró
B. Köves Hajnalka, szerkesztő
Csaplár Vilmos, író
Csákó Mihály, szociológus, egyetemi docens
Dósai Tamara, reklám-szakember
Dr. Donáth Ferenc, orvos
Erős Ferenc, pszichológus, egyetemi tanár
Fazekas Csaba, történész, egyetemi docens
Fáy Éva, könyvkiadó
Fehér Márta, tudományfilozófus, egyetemi tanár
Fekete György, mentálpedagógus
Fleck Zoltán, jogszociológus, egyetemi docens
Dr. Fóti Éva, könyvkiadó
Föld S. Péter, újságíró
Gaul Emil, pedagógus, egyetemi docens
Gábor György, filozófus, tudományos főmunkatárs, egyetemi docens
Grüll Tibor, történész, főiskolai tanár
Gyáni Gábor, történész, egyetemi tanár
György Péter, esztéta
Hajdu István, műkritikus, főszerkesztő
Herczog Mária, szociológus, egyetemi docens
Horváth Ágnes, tanár, egyetemi docens
Iványi Gábor, theológus, főiskolai rektor
Jakab Attila, vallástörténész
Karády Viktor, szociológus, egyetemi tanár
Karsai László, történész
Kálmán László, nyelvész, tudományos főmunkatárs, egyetemi docens
Kelemen Éva, egyetemi docens
Kelemen János, filozófus, egyetemi tanár
Kende Péter, az MTA külső tagja, Párizs
Dr. Kende Péter, újságíró
Kertész Erzsébet, szociálpolitikus
Kertész Péter, Pulitzer-emlékdíjas újságíró
Kéri László, politológus
Komoróczy Géza történész, professor emeritus
Kozák Gyula, szociológus
Körmendi Zsuzsa újságíró, szerkesztő
Krausz Tamás, történész, egyetemi tanár
Kricsfalvi Péter orvos, igazgató főorvos
Léderer Pál, újságíró
Ludassy Mária filozófus, egyetemi tanár
Lukács Péter oktatáskutató, főiskolai tanár
Majsai Tamás, theológus, egyetemi tanár
Marsovszky Magdolna, kultúra- és antiszemitizmuskutató (sic!)
Márton László regényíró, műfordító
Mártonffy Marcell irodalomtörténész, egyetemi docens
Molnár Gábor, pszichológus
Nagy Péter Tibor szociológus, egyetemi tanár
Neményi Mária, szociológus
Novák Attila, történész
Pap Ágnes szociológus, újságíró
Parti Nagy Lajos, író
Pálné Kutasi Éva ny. közgazdász
Perecz László filozófiatörténész, egyetemi docens
Petőcz András, író
Petschnig Mária Zita, közgazdász
Pünkösti Árpád szociográfus, újságíró
Radnóti Sándor esztéta, egyetemi tanár
Ripp Zoltán, történész
Rugási Gyula filozófus, egyetemi docens
Schein Gábor író, irodalomtörténész, egyetemi docens
Schwendtner Tibor filozófus, egyetemi docens
Szacsvay Pál, képzőművész
Szalai Erzsébet szociológus, egyetemi tanár
Szalatnay Katalin ny. külkereskedő
Szilágyi Ákos esztéta, egyetemi docens
Tamás Tibor, újságíró
Tatár György filozófus, egyetemi docens
Tillmann József tanár, egyetemi docens
Toronyi Zsuzsanna, levéltáros-múzeológus
Törzsök Erika, szociológus
Trencsényi László pedagógus, egyetemi docens
Ungvári Tamás, egyetemi tanár
Ungváry Krisztián, történész
Vadász János, társadalomkutató
Vajda Mihály filozófus, professor emeritus
Vas Gábor, könyvkiadó
Vári György, tanár
Vásárhelyi Mária szociológus, tudományos főmunkatárs
Vekerdy Tamás, pszichológus
Veres András, irodalomtörténész
Vörös Miklós szociológus, kulturális antropológus
Závada Pál, író
Zolnay János szociológus, kutató
Zvolenszky Zsófia filozófus, egyetemi tanársegéd
A levélírók egy emberként tiltakoznak az alábbi cikk ellen, és majdnem mindannyian zsidó származásúak. Mindig egyszerre mozdulnak, bármilyen ügyben. Döntse el mindenki maga, hogy ki-kit rekeszt ki. Felmerül a kérdés egyben, hogy az egy hete írott cikkre miért most reagál a "szakma"?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése