2018. június 30., szombat

És a nép az isten adta nép








És a nép az isten adta nép






Kásler a népegészségügyi programról 

2018. június 28. MTI - medicalonline.hu 
Elkészült a kórházi fertőzések megelőzését célzó program tervezete, minden kórházban létrehoznak egy infektológus csoportot, amely folyamatosan ellenőrzi a fertőzéseket, mondta Kásler Miklós. 
Kásler a népegészségügyi programról

Az öt nemzeti programra épülő népegészségügyi program évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését, a rendszer középpontjában pedig a betegségek megelőzése és az egészség megtartása szerepel - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán. 

Kásler Miklós azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán benyújtották az országos intézetek vezetői a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok megelőzését és kezelését szolgáló nemzeti egészségprogramokat. A miniszter úgy fogalmazott, a megelőzés már akkor elkezdődik, amikor "az édesanya áldott állapotba kerül", aztán folytatódik a bölcsődében, az óvodában és az iskolában is. Olyan szemléletet és környezetet szeretnének kialakítani, amely az egészséges életmódot természetessé teszi. 

Közölte, az öt nemzeti program mellett dolgoznak az alap- és a sürgősségi ellátás fejlesztésén, valamint már elkészült a kórházi fertőzések megelőzését célzó program-tervezet. Minden kórházban létrehoznak egy infektológus csoportot, amely folyamatosan ellenőrzi a fertőzéseket, és gondoskodik arról, hogy a megelőzés szabályait betartsák. 

A Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az 1993-ban indult és azóta Európában mintaértékűvé vált nemzeti rákkontrollprogram adta a gondolatot, hogy minden lényeges betegségcsoportban kialakítsanak egy nemzeti programot. A kórházi fertőzések kapcsán a miniszter jelezte, Európában szinte egyedülálló fertőzésmegelőzési szisztémát szeretnének kialakítani. Az erről szóló miniszteri rendelet nemsokára megjelenik. 


From: András Tejfalussy
To: Siklósi András

Kedves András!

Véleményem szerint a cég gátlástalan és megbízhatatlan, miután azon hamis indokolással, hogy a konyhasót kálisóval való helyettesítés gyógyhatású a magas vérnyomásban, keringési betegségekben szenvedők részére, részt vállal a STOP SÓ program

Kedves András!
    
Köszönöm gyors válaszodat, ill. a mellékelt anyagokat. Mivel illetékes hatóságként az OÉTI garanciájára hivatkoztál, ezért megnéztem a honlapjukat (
http://www.oeti.hu/?m1id=10&m2id=88), s ebből az derült ki számomra, hogy ők is nyakig benne vannak a szervezett népirtásban, hiszen ők is a STOP SÓ programot reklámozzák. Ezek után arra is képesnek tartom őket, hogy bármilyen hamis tanúsítványt kiadjanak, pl. a lengyel só esetében, hogy tovább mérgezzenek bennünket. Ezért valóban csak külföldön érdemes a sót beszerezni (pl. Erdélyben, Kárpátalján vagy Lengyelországban), ahol még biztosan kiküszöbölhetjük a "magyar" (zsidó!) átcsomagolást, azaz az eredeti összetétel megváltoztatását. Javaslom, hogy egyik körleveledben erre is hívd fel az olvasók figyelmét, hogy nálunk már semmilyen cégnek és hivatalos szervnek nem hihetünk, tehát ajánlott nagyobb tételben a határon túlról (b aráti-rokoni szervezésben) behozni és szétosztani az étkezési sót. Vagyis üzletekben ezután senki ne vásároljon, azaz bojkottáljuk a hazai sókészletet, ha nem akarunk idő előtt megdögleni. Egyébként pár napja laikusként jómagam ismét szóltam e témakörről a legutóbbi Magyar Jelen Sajtóklubban (lásd http://szentkoronaradio.com/letoltes/2011_03_29_sajtoklub , kb. 45-54 perc közt ).

Minden jót! Üdvözlettel Siklósi András
    
Forrás: 
keszthely.jobbik.hu


Izraeli kutatók szerint 2050-re teljesen nemzésképtelenné válhatnak a nyugati férfiak

Izraeli tudósok kutatásai szerint a nyugati férfiak hímivarsejtjeinek száma pár évtized alatt a felére csökkent. Az utóbbi negyven évben a férfiak átlagos hímivarsejtjeinek koncentrációja, mely nagy mértékben hozzájárul a sikeres megtermékenyítéshez, közel felére csökkent a nyugati világban. A kutatásai eredmények hátterében álló okok kétséget kizárólag mindmáig tisztázatlanok. Egy azonban biztos: valami rendkívül drámai dolog megy végbe a férfiak reprodukciós képességeit illetően. A férfiak szaporodási képességeit nagy mértékben befolyásolják a külső faktorok, hangsúlyozta dr. Hagai Levine, a jeruzsálemi Héber Egyetem oktatókórházának epidemiológusa. A termékenységhez, a nemzőképességhez az új élet létrehozásához nyugodt, biztonságos környezetre van szükség, ami a szervezetünknek is jelez, hogy érdemes új életet hozni a világba – mondta a kutatóorvos. Megdöbbentő adatok Dr. Levine volt a vezetője annak a kutatócsoportnak, amely mind ez idáig a legátfogóbb munkát végezte a férfiak nemzőképessége kapcsán, még 2015-ben. A csapat résztvevői mintegy 7500 különböző tudományos kutatást vizsgáltak át, és ebből 185 eredményeit tudták felhasználni. Ezeket speciális kritériumok alapján elemezték. Az összesen mintegy 43 ezer fős minta alapján kijelenthető, hogy 1971 óta a milliliterenkénti hímivarsejtkoncentráció 52 százalékkal csökkent, míg ennek az ondó mennyiségével arányosított száma közel 60 százalékkal. Negyven évvel ezelőtt milliliterenként 99 millió hímivarsejtet regisztráltak átlagosan, ez a szám mára 47 millióra esett vissza. A kutatócsoport azóta folytatott vizsgálatai alapján egy folyamatosan romló trendről beszélhetünk. Ha ugyanebben az ütemben folytatódna a csökkenés 2050-re teljesen nemzésképtelenné válnának a nyugati férfiak. Ez a riasztó feltételezés azonban nem egy előrejelzés, és nincs tudományosan alátámasztva, emlékeztetett a kutató. Se Afrikában, se Ázsiában nem tapasztaltak hasonló visszaesést Dr. Levine kutatásai szerint se Afrikában, se Ázsiában nem tapasztaltak hasonló visszaesést, ám ez lehet a megfelelő számú mintavétel és az ezeket feldolgozó tudományos munka hiánya. Ugyanakkor rámutatott: egy kínai és egy japán tanulmány hasonló eredményeket regisztrált a közelmúltban. A kutatások során feltárt folyamatok az orvosokat is meglepték, akik kezdetben szkeptikusak voltak az eredményekkel kapcsolatban, de végül igazoltnak láttak az azok alapján megfogalmazott állításokat. Levine doktor egy ébresztő jelnek tartja a a feltártakat. Úgy véli, hogy az emberiségnek sürgősen válaszokat kell adnia erre a problémára. Elképzelhető, hogy a globális felmelegedésnek is köze lehet a spermaszám visszaeséshez, mivel a túlzott meleg bizonyítottan csökkenti a nemzőképességet. Az olyan civilizációs változások, mint az egyre több műanyag használata, a tartósítószert tartalmazó élelmiszerek fogyasztása, vagy akár a nadrágzsebben hordott mobiltelefonok szintén kihathatnak a megtermékenyítőképességre. Emellett komoly problémát jelent még a növényvédő-szerekkel kezelt zöldségek és gyümölcsök fogyasztása is. Izraeli kutatók a boltokban forgalmazott tehéntejet is alapos vizsgálat alá vetették a reproduktív egészségre gyakorolt hatása okán, mivel azt sejtik, hogy ez is negatívan befolyásolhatja a spermiumok számát. A kutatás eredményeit azonban egyelőre még nem hozták nyilvánosságra. A tudósok szerint a reproduktív egészség megőrzése érdekében a férfiaknak csökkentenie kell a hőforrásokat a nemi szervük környékén, így a zsebben tárolt mobiltelefon, és az ölben elhelyezett laptop használatát, valamint a szűk nadrág és alsónadrág viselését. Emellett a rendszeres sportolás is jó hatással van a hímivarsejtek képződésére. (Híradó - Haárec)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/179568/






Szócska: A kormány látja az egészségügy problémáit

A kötelező nyugdíjazásról egyeztettek szerdán a kórházi és a szakmai szervezetek az egészségügyi államtitkárral. Az orvosok a kormányrendelet hatályba lépésének elhalasztását szeretnék elérni. A tárgyalásokat követően Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára tartott sajtótájékoztatót.

LIPPAI ROLANDEgészségügy: csak kiválasztottaknak?

LIPPAI ROLANDKiskirályok és csicskák az egészségügyben

   
A kormány látja az egészségügyben felmerülő erőforrás-problémákat – kezdte sajtótájékoztatóját Szócska Miklós. Az Emmi államtitkára elmondta: a nyugodt légkörben lezajlott, mintegy kétórás tárgyaláson elsősorban a helyzetet tekintették át. Szócska beszélt arról is, hogy a nyugdíj mellett dolgozók jövedelme nem fog csökkenni, az államtitkár szerint erre biztosíték a 2012-es béremelés.
Hat-hétezerre tehető azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akiket érint a kötelező nyugdíjazás rendszere. Ők egyénileg, szervezett eljárás keretében folyamodhatnak a nyugdíjazás alóli felmentésért – mondta Szócska. Az egyeztetést után azt mondta: az érintettek köréről elindult egyfajta „számháború”, ezért a következő időszakban tisztázzák a pontos adatokat, valamint a felmentés eljárásrendjének részleteit.
Szócska Miklós szakmai szervezetekkel egyeztetett
Fotó: Kocsis Zoltán / Magyar Nemzet
Orvoshiánytól tartanak
Olvassa el az MNO cikksorozatát!
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület úgy látja, a nyugdíjazási rendelet azonnali végrehajtása orvoshiányt idézne elő az ágazatban, mivel a jelenleg dolgozó mintegy 40 ezer orvos tíz-tizenöt százaléka nyugdíjaskorú. Csiba Gábor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója szerint a nyugdíjazás egyben létszám-csökkentést is jelent, mert – a rendelet szerint – az érintett orvos státusát is meg kell szüntetni.
Múlt csütörtökön a Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete közös levélben fordult Szócska Miklós egészségügyi államtitkárhoz, egyeztetést sürgetve az egészségügyi dolgozók kötelező nyugdíjazásáról. Másnap a Magyar Orvosok Szövetsége, az Orvosegyetemek Szakszervezete, a Mentődolgozók Szakszervezete, a Független Egészségügyi Szakszervezet arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Orbán Viktorhoz fordultak, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara pedig a kormányfőnek és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek juttatta el levelét a kötelező nyugdíjazással kapcsolatos aggodalmaik miatt.
Valamennyi szakmai szervezet szerint az érintettek nagy száma miatt a kormányhatározatban leírt egyedi mentességi eljárásrend kezelhetetlen lesz az egészségügyben. Szócska Miklós pénteken azt mondta, hogy az egyeztetések egyik célja épp az, hogy megtalálják azt a megoldást, amellyel szervezett formában lehet alkalmazni az új szabályozást, de mindeközben az egészségügy működőképessége is fenntartható.Különösen fontos érdek
A közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveket rögzítő kormányhatározat a múlt év utolsó Magyar Közlönyében jelent meg. E szerint a kabinet január 31-ei határidővel kérte fel a tárcavezetőket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy intézkedjenek azok munkaviszonyának megszüntetéséről, akik a hozzájuk tartozó költségvetési szervekkel közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, és betöltötték a rájuk irányadó nyugdíjkorhatárt, továbbá megszerezték az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt. A határozat viszont azt is rögzíti, hogy ha a foglalkoztató különösen fontos érdeke vagy a költségvetési szerv alaptevékenysége indokolja, akkor a munkáltatói jogok gyakorlója – a kormány véleményének kikérése után – dönthet más közalkalmazott, illetve kormánytisztviselő vagy kormányzati ügykezelő továbbfoglalkoztatásáról is.
Fejlesztések az Új Széchenyi Terv keretében
Az Új Széchenyi Terv keretében az év végéig mintegy 268 milliárd forint áll rendelkezésrea konvergenciarégiókban lévő járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények – kórházak, szakrendelők – fejlesztésére, támogatására.
Szócska Miklós szakmai szervezetekkel egyeztetett
Fotó: Kocsis Zoltán / Magyar Nemzet


Óriási veszélyben van az Egyesült Államok?

Négy alapvető területen kell megoldani az Egyesült Államok problémáit annak a széles külpolitikai konszenzusnak az elérése érdekében, melynek célja, hogy az ország a 21. század viszonyai között is megőrizze vezető szerepét a világban – állítja egy amerikai külpolitikai szakértő. Kathleen H. Hicks szerint csak így lehet megállítani az USA térvesztését
Vízválasztóhoz érkezett az amerikai külpolitika, mivel az ország egyszerre komoly pénzügyi problémákkal kénytelen szembenézni, politikailag megosztott, egy tíz éve tartó katonai konfliktus is beárnyékolja, és mindezt tetőzi a látható térvesztés a világban – olvasható Kathleen H. Hicks külpolitikai szakértő tanulmányában. Ilyen környezetben kell az amerikai érdekeket sikeresen érvényesíteni, s mikéntjéről mindenképpen széles körű konszenzusra van szükség – tette hozzá.
A szakértő emlékeztetett arra, hogy a biztonságpolitika körüli megosztottság egyebek között a tervezett szíriai beavatkozás idején vált világossá, hasonlóan a vietnami háború idején tapasztalt stratégiai sodródáshoz. Úgy látja, a nemzetbiztonsági konszenzus megteremtése, mint amilyen a második világháború után jellemző volt, azért is szükséges, mivel az segít a szövetségeseknek eligazodni, valamint megfelelő elrettentő erővel is bír.

Négy feltétel

Hicks elemzésében rámutatott arra, hogy a külpolitikai konszenzus csak négy egymásba fonódó probléma megoldása esetén teremthető meg az Egyesült Államokban. „Első, hogy a belső gondok megoldását – ilyen például az oktatási rendszer és az egészségügy rendbetétele – kell a legfontosabb célnak tekinteni a tengeren túli kalandok helyett.” Ezt bizonyítja egy 2012-es felmérés is, miszerint a megkérdezettek 83 százaléka szerint kevesebb figyelmet kell fordítani az országon kívüli gondokra.
Második probléma, hogy a rendelkezésre álló erőforrások szűkülnek, ráadásul a szövetségi költségvetés egyre nagyobb hányadát teszik ki a jóléti juttatások, így kevesebb pénz jut a védelemre, a diplomáciára és a fejlesztésekre – vélekedik az elemző. Hicks szerint nagy kérdés, hogy mit tesz az USA a jövőben: növeli az adókat, esetleg csökkenti a jóléti juttatásokat vagy pedig megvágja a katonai költségvetést. A szakember erre a helyzetre Churchill csípős megjegyzését tartja időszerűnek: „Uraim kifogytunk a pénzből, most kell gondolkozni.”

Ami a legfontosabb az Egyesült Államoknak

Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a magánélet és a biztonság között.” A szakember írásában rámutat arra, hogy ez régóta húzódó ügy, a bizalmatlanság folyamatosan nő az emberek és a kormány között, így meg kell találni a megfelelő megoldást ezen a területen, hogy a kabinet lehetőségei pontosan körül legyenek határolva.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

 FELIRATKOZÁS
A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Hicks szerint mindezeken túl a legfontosabb, hogy a demokraták és a republikánusok között létrejöjjön a minimális konszenzus arról, hogy mi is az Egyesült Államok szerepe a világban. Úgy látja, egyes kérdésekben minél jobban mélyül a szakadék a rivalizáló politikai erők között, annál nagyobbak az ellentétek a nemzetbiztonsági kérdések kapcsán is.

Nem a kulisszák mögött kell egyeztetni

Két évvel a következő elnökválasztás előtt, 2014-ben alapvető kérdésekről kell párbeszédet folytatni a közvéleménynek. A szerző ezek közé sorolta, hogy vajon mik az Egyesült Államok legfőbb érdekei a világban, a belső szükségletek és a külső viszonyok, hogyan rendezhetők össze, hogyan lehet a szövetségesekkel jobban együttműködni, érdemes-e beavatkozni a különböző kontinenseken, vagy éppen folytatni az Al-Kaida elleni harcot.
Éppen ezek azok a felvetések, amelyekben széles körű nemzeti konszenzusra van szükség, és nem csak a washingtoni kulisszák mögött kell megállapodni, hanem közvélemény bizonyos szintű beleegyezése is szükséges a követendő stratégiáról.” A célok és az elvek koherens egyezése hozhat létre olyan nemzetbiztonsági konszenzust, amely esetén az USA megtarthatja aktív vezető szerepét a világban, amit egyébként az amerikaiak is szeretnének – zárul az elemzés.
Forrás: csis.org


Egészségügy: megy az ötletelés

2018. április 23. 05:55



Nagy a nyüzsgés a negyedik Orbán-kormány újraformálódó egészségpolitikája körül. A Népszava szerint szinte mindenki koncepciót ír.
Még nem tudni, hogy a miniszterelnök milyen formában – egy óriás tárca részeként, vagy önálló minisztériumként – működtetné az egészségügyet. A lap információi szerint a kormányfő még nem döntött az új kormány végleges struktúrájáról, s ha ez megvan, csak akkor kerülhet szóba ki, milyen területet irányít.
Források szerint Novák Katalinnak, a családügyi államtitkárnak van a legnagyobb esélye arra, hogy az egészségügyet más területekkel együtt irányíthatja. Volt olyan is, aki szerint Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter kerülhet, ha egyben marad, az EMMI élére. A politikus ugyan pénteki nyilatkozatával azt erősítette, hogy inkább visszatér Hódmezővásárhelyre, de azt sem zárta ki, hogy kaphat visszautasíthatatlan ajánlatot a miniszterelnöktől. Államtitkárként Velkey György, a Bethesda gyermek kórház főigazgatója,Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Nagy Anikó, a Heim Pál gyermek kórház főigazgatója neve is felmerült.
Gyakorló egészségpolitikusokból, szakértőkből több műhely is alakult, megy az ötletelés, készülnek a koncepciók. Ha a miniszterelnök választása valamelyikükre is esne, gyorsan legyen kéznél javaslatuk. Ezekben főként a forráshiányra, a magán- és a közellátás kapcsolatára, s legolcsóbb költségcsökkentésként a megelőzésre fókuszálnak. Van olyan, aki megemlíti azt is, hogy szükség volna a kórházi szektor méretének csökkentésére, ám rögtön hozzá teszi: az intézménybezárásokra a helyi tiltakozások miatt nem kerülhet sor. Ellenben összevonni, feladatokat összehangolni szabad. Van olyan javaslat is, amely szerint térítésmentes egészségügyi szolgáltatásokat nyújtanának a határon túli magyaroknak az egyházak bevonásával. A betegelégedetlenség orvoslására kampányszerű kórházi mosdó-, és várófelújításba kezdenének.
A háztáji koncepcióktól függetlenül az bizonyosan várható, hogy az egészségügy irányításának gyakorlata nem változik. Legalábbis annyiban, hogy a feladatra kijelölt minisztérium foglalkozhat a szakpolitikával, de azt továbbra is a gazdasági tárca dönti el, mire költhet, s mire nem az ágazat.
Kapcsolódó cikkek
(forrás: Népszava Online)







Még nem dőlt el a csúcsminisztérium sorsa (Bővítve: Orbán Viktor)

2018. április 10. 12:25


Már a Bálnában, a választások éjszakáján beszélt új kormánya megalakításáról a VIP-szinten Orbán Viktor, aki fiatalítani akar, mondták el az ATV-nek. A miniszterelnök 3-4 hétig tartó kormányalakítási tárgyalásokról beszélt.
Kósa Lajos nyert, de fideszesek szerint a minisztersége elúszott a csengeri nővel kapcsolatos botrány miatt. Rogán Antal pozíciója a lehető legstabilabb, a Fidesz kétharmados győzelmében oroszlánrésze volt. Szijjártó Péter külügyminiszteri posztja is biztos. Lázár János bravúros hódmezővásárhelyi come backje után személyes elhatározásán múlik a folytatás. Balog Zoltán választhat a humán csúcsminiszterség és a polgári világ formálása között, a kormányfő mellett, tudta meg a lap, amely szerint Novák Katalinnak esélye van családügyi miniszteri stallumra, ha változik a kormányzati struktúra, Matolcsy György még mindig nagyon akarja a gazdaságfejlesztési miniszterséget.
Az, hogy Varga Mihály gazdasági miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter pozíciója is biztos, kiderült már a választások előtt. Az atv.hu írta meg, hogy a belügyminiszter a távozásáról, nyugdíjba vonulásáról szóló hírekkel szemben megbeszélte Orbánnal, hogy újabb két évre vállalja a kormányzati stallumot. A külgazdasági és külügyminiszteréről pedig Orbán Viktor azt mondta: olyan "fiatal titán" Szijjártó Péter, "aki még hosszú ideig képes magyar szívvel, európai kitekintéssel, higgadtan képviselni az országot".
Az, hogy Orbán Viktor indokoltnak lát-e újszerű kormányzati struktúrát, még nem dőlt el. Amennyiben az EMMI csúcsminisztériumát szétbontaná, Novák Katalin egy, a családügyet koncentráló tárca minisztere lehet. Róla Orbán Viktor a választások előtt azt mondta: meg fogják majd látni, jelentősége van annak, hogy megtaláltuk azt a hölgyet Novák Katalin személyében, aki a demográfiai fordulathoz szükséges kormányzati politikát a következő években képes lesz összeilleszteni, és talán le is vezényelni". Ami az EMMI-t illeti: az ATVfőmunkatársához az a hír jutott el, hogy Balog Zoltán, akivel a miniszterelnök elégedett, mérlegelheti, hogy mint humán csúcsminiszter folytatja, vagy a polgári Magyarország szolgálatában es formálásában a miniszterelnök közvetlen környezetében vállal szerepet.
Már tavaly ősszel megírta az atv.hu: Balog Zoltán oktatási államtitkára, Palkovics László a nemzeti fejlesztési tárca bázisán innovációs miniszter lehet, kérdés, hogy az oktatási terület is bekerül-e a statutumába, vagy ha az EMMI átalakul, a felsőoktatás Novák Katalin felségterülete lesz-e. Seszták Miklós fejlesztési miniszter távozása a levegőben van, ahogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszteré is, tavaly szeptemberben értesült úgy az atv.hu, hogy a KDNP-s miniszter a kormányfő szándékai szerint a jövőben egy ügynökséget vezethet.
Gulyás Gergely sorsa egyelőre talány. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője nem ambicionál miniszteri pozíciót, noha Orbán az igazságügyi tárca vezetésére is kifejezetten alkalmasnak tartaná.
Részben új emberekkel, részben új struktúrákkal
Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón a kormányalakításról azt közölte: nagy részben új emberekkel és részben új struktúrákkal készül kabinetet alakítani. Jelezte, "nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem egy új kormány jön létre, nem az előző ciklust szándékozzuk meghosszabbítani, hanem egy ciklust fogunk megnyitni", minden miniszter, államtitkár munkája véget ért.  Ebből fakadóan jelentős változások, módosítások várhatók, "nagy részben új emberekkel, részben új struktúrákkal" készül kabinetet alakítani. A Fidesz elnöksége kedd reggeli ülésén felhatalmazta őt a kormány megalakításához szükséges munka megkezdésére, a KDNP-nél már be is jelentkezett a tárgyalások megkezdésére, "más koalíciós párt bevonása nem indokolt", közölte. Hozzátette: a kormányalakítási tárgyalások 3-4 hétig tarthatnak.
Arra a kérdésre, meg tud-e nevezni olyan minisztert, aki az előző kormánynak tagja volt, és az újnak is az lesz, azt felelte: "meg tudnék, de nem akarok". Szintén kérdésre elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkek
(forrás: ATV)




A többség szerint a kormány a felelős a haldokló egészségügyért

Ma már a lakosság kétharmada fizetne vizitdíjat, ha az a pénz az állami egészségügybe menne – derül ki a Publicus Intézet kutatásából. A Vasárnapi Hírek megbízásából készült felmérés szerint az elmúlt években romlott az állami egészségügyi ellátás, a válaszadók kétharmada elégedetlen. Többségben vannak azok, akik fizettek már hálapénzt orvosnak vagy nővérnek, és a megkérdezettek, illetve közeli családtagjaik több mint fele is vett igénybe magánegészségügyi ellátást – ők átlag 133 ezer forintot költöttek erre. A megkérdezettek több mint fele a kormányt tartja felelősnek az egészségügy jelenlegi állapotáért.







A kormány támogatja az egészségügyi intézmények konszolidációját - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár.


Rétvári Bence szerint nőtt az orvosok száma és csökkent a kivándorlás. Ellenzéki szakpolitikusok szerint viszont ez csak bűvészkedés a számokkal. Rejtett kamerával bementünk a János kórházba, megdöbbentő állapotokat találtunk.

Megbecsülés helyett a kormány listázza az egészségügyi dolgozókat?




hvg.hu
2010 előtthöz képest elértük a Kánaánt a kormányzat szerint.

Ónodi-Szűcs Zoltán Emmi-államtitkár Székesfehérváron adott jelentést a magyar egészségügy állapotáról. Szerinte:
- 2012 óta a műtéti 70 ezres várólista 24 ezresre csökkent mára (más, pl. CT-, MR-, egyéb diagnosztikai várólistákat nem emlegetett).
- 2010 előtt forráskivonás volt az ágazatban, azóta infláció felett emelkedik az egészségügyi kassza összege.
- Csökken az orvoselvándorlás, a 2010 előttihez képest 2017-ben harmadakkora volt.
Valahogy épp az egészségügyi dolgozók mintha nem éreznék az eredményeket, március 24-én tüntettek a Parlament előtt. A felszólaló egészségügyi dolgozók túlterheltségre, stresszre panaszkodtak, és gyorsabb bérfelzárkóztatást követeltek a Mérce tudósítása szerint.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!



Facebook: Az unokámat szerettem volna egy szakrendelésre elvinni. Akkor szembesültem ezzel a várólistával...Pártunk és kormányunk szerint a stadionépítésben vagyunk tűrhetetlenül lemaradva. Előbb azt kell megoldani.

A NATO felbomlásáról beszélt Donald Tusk 
2018.06.29. hidfo.ru 
Az Európai Uniónak fejlesztenie kell saját védelmi képességeit, hogy képessé váljon az Egyesült Államoktól független cselekvésre - áll az EU vezetőinek nap folyamán kiadott közös nyilatkozatában. 
A NATO felbomlásáról beszélt Donald Tusk

A csúcstalálkozó során az Európai Tanács elnöke aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Trump elnöksége alatt az USA "túlzott nyomást" gyakorol az észak-atlanti szövetségre, ami végül a NATO összeomlásához vezethet. 

"Annak ellenére, hogy fáradhatatlanul próbáljuk megőrizni a Nyugat egységét, a transzatlanti kapcsolatok fokozott nyomás alá kerültek Trump elnök politikája miatt" - mondta. 

A The Times napilap szerint Tusk azt mondta, hogy az európai vezetőknek látniuk kell az intő jeleket, és az amerikai acél- és alumínium tarifák kérdésén felül a NATO felbomlásának lehetőségével is számolniuk kell. 
A NATO felbomlásáról beszélt Donald Tusk
A NATO felbomlása a Times címlapján.

"Sajnálatos módon a megosztottság ma már túlterjed a kereskedelmi kérdéseken. Úgy hiszem, hogy miközben a legjobbakat reméljük, fel kell készülnünk a legrosszabb forgatókönyvekre is" - mondta. 

Donald Trump az ebben a hónapban megrendezett G7 csúcstalálkozó során ismét kijelentette, hogy a NATO "túl költséges az Egyesült Államok számára". Az amerikai elnök kampánya során korábban nyíltan beszélt arról, hogy a NATO egy elavult gépezetté vált, és az Európai Unió többé nem számolhat azzal, hogy az amerikai adófizetők pénzén az USA megvédi Európát. 

A Times beszámolója szerint Tusk egyértelműen azt mondta; Európa annak okán kell fokozza a védelmi kiadásokat, mert az európai vezetők ma már a NATO esetleges felbomlásával is számolnak. 








Putyin elérheti, hogy az amerikaiak kivonuljanak Szíriából


Donald Trump amerikai elnök abban reménykedik, hogy sikerül megállapodásra jutni Vlagyimir Putyin orosz államfővel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai fegyveres erők elhagyhassák Szíriát – derült ki a CNN beszámolójából. Trump szerint a kivonulás olyan gyorsan kell történjen, “amilyen gyorsan csak lehet”.
A két vezető július 16.-án találkozik Helsinkiben, ahol az Egyesült Államok és Oroszország viszonya mellett számos nemzetközi kérdést megvitatnak, beleértve a szíriai és ukrán helyzetet is. A CNN azt írja, Trump egy olyan megállapodást akar kötni az orosz államfővel, ami alapján rendkívüli zónákat hoznának létre Szíria délnyugati részén. A beszámoló szerint ez lehetővé tenné, hogy az amerikai fegyveres erők zavartalanul elhagyják Szíriát, “amilyen gyorsan csak lehet.”
A CNN szerint az amerikai javaslatnak gyakorlatilag az lenne a lényege, hogy szüntessenek be minden harcot azokban a régiókban, ahol a szíriai kormányerők folytatnak offenzívát, és a terroristák menekülnek. További célnak nevezték annak megakadályozását, hogy az iráni hadsereg hídfőállást építsen ki Szíriában.
Trump beiktatása óta elsőként áprilisban beszélt arról, hogy az amerikai fegyveres erők nemsokára megkezdenék a kivonulást Szíriából. Kijelentését azonban a Pentagon részéről semmilyen hivatalos forrás nem erősítette meg.
Az elnök közlése szerint ezeket a terveket először megvitatná a koalíció szövetségeseivel, és a térség országaival. A lap szerint ez a kérdés csütörtökön a jordán királlyal tartott találkozón is felmerült.
2017. december 22.-én Szíria ENSZ-nagykövete, Bassár Dzsafari a török és amerikai katonák jelenlétét agressziónak nevezte, és felszólította a két ország fegyveres erőit, hogy azonnal és feltétel nélkül hagyják el az országot.
A szíriai külügyminisztérium korábban már számos alkalommal felszólította az amerikai fegyveres erőket, hogy hagyják el az országot. Ezt az Egyesült Államok mindeddig – többszöri felszólítás ellenére – nem tette meg.
Korábban Bassár el-Aszad, Szíria demokratikusan választott vezetője szintén egyértelműen kijelentette, hogy az amerikai fegyveresek engedély nélkül, megszálló erőként vannak jelen az országban.


Kásler Miklós:
A Szent Korona-tan a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált
 
2018. június. 18. hvg.hu/MTI 


Az Emmi minisztere arról is beszél Nagyváradon, hogy Szent István közvetlen kapcsolatba került a mindenhatóval, amikor felkenték királynak. A Szent László Napok célja a családokhoz és fiatalokhoz közelebb vinni a Szent László-i eszmeiséget. 
Kásler Miklós: A Szent Korona-tan a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált

Szent Istvánról és Szent Lászlóról tartott előadást az Emmi minisztere, Kásler Miklós onkológus Nagyváradon, a Szent László Napok nyitórendezvényén. Szent István apostoli királyságot hozott létre, megszervezte a magyar államot és az egységes egyházat, "felkenésével" pedig közvetlen kapcsolatba került a Mindenhatóval. Kásler Miklós beszélt a magyar beavató koronáról, amelyből a Szent Korona és a Szent Korona-tan következett, utóbbi "a világon egyedülálló erőként nemzetösszetartó erővé vált". 

Szent Lászlóval aztán befejeződött Szent István állam- és egyházszervező munkája. "Szent László, az államférfi helyreállította a királyi hatalom és a magyar birodalom szerveződését" - mondta Kásler Miklós, majd részletesen elemezte "az egyik legkiválóbb magyar hadvezér", "a rettenthetetlen bátorság jellemezte hős", illetve "a világtörténelem első lovagkirályának" életútját, munkásságát kiemelve: az uralkodót már életében szentként tisztelték, s a középkor legnagyobb legendaköre alakult ki körülötte. 

Az egy hétig tartó programsorozattal főleg a családokhoz, a fiatalokhoz szeretnék közelebb vinni a Szent László képviselte eszmeiséget, aki "kitartásban, magyarságban, helytállásban példát adott, s ezen erényeket üzeni a ma emberének is" - összegezte a Szent László Napok célját Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke. 


"Magyarnak születtél, ezt soha ne feledd!" 
AMIT, VALAHOGYAN ELFELEJTETTEK TANÍTANI.... 

Mily furcsa, hogy míg a 933-as merseburgi ütközetet vagy a 955-ben való augsburgi csatát - melyeket csalfa módon a magyarság legnagyobb vereségének mondanak - még kicsiny gyermekkorunkban üstökünkbe verik, addig megfeledkeznek egyetlen szót is ejteni, mondjuk a 954-es győztes "kalandozásunkról". 

"Kalandozás". A szó, amely őseink hadjárataira ismeretlen fogalom volt egészen a XIX- századig. A katonai és politikai szövetségeink megcsúfolása ez a szó, amely magyar ember szájába nem való. Mindazonáltal az alábbi írásból az is ki fog derülni, hogy az előre megszervezett, stratégiai és hadi vállalkozásaink még ezeken a jeles szempontokon is túlmutatnak... 

Munkámhoz Padányi Viktor (1906-1963) történészeti munkáját hívjuk segítségül, melynek forrásanyaga mind magyar, mind külhoni hivatkozások és adatok sokaságát használja fel kiváló dolgozatához: 

A magyar hadak 954 tavaszán indultak meg az őket támogató bolgár és besenyő harcosokkal. Főseregükhöz csatlakozott Boleszláv cseh herceg, uszkve négyezer harcosával. A kontingens lélekszáma 35 ezer főre rúgott, hozzávetőlegesen annyira, amely létszámmal atyáik vették fel a harcot egykoron Pozsony mellett, majd ötven esztendővel előbb. 
AMIT, VALAHOGYAN ELFELEJTETTEK TANÍTANI....

A félelmetes sereget Bulcsú horka és Lehel törzsfő vezette (mindketten keresztények), céljuk Arnulf bajor herceg (Bulcsú horka nővérének férje), Vörös Konrád és Ludolf sváb herceg megsegítése a központi uralomra törő "Nagy" Ottó német király (későbbi német-római császár) és hűbéresei ellen. 
A magyarok serege elébb a szövetséges bajor és sváb tartományokon vonultak keresztül-általuk támogatva- majd a Rajna vonaláig a frankok három-Ottóval szövetséges- grófságát dúlja fel. A folyón átkelvén, Lotharingiában Brúnó hadát semmisítik meg és adják vissza Vörös Konrádnak jogos jussát; Lotharingiát. 
Ezt követően Köln és Maastricht területeinek elfoglalása után Brabantba (mai Belgium), Lobbesben mutatják meg a magyarok a fajtájuk vitézségét, hogy a későbbiekben Cambray városát ostromolhassák. Az égi Hadúr, - kit az újhitűek Istennek mondanak - 945. évében, a szelek havának hatodik napján Bulcsú horka félelmetes hadai a frankföldi Cambray város alá érkeztek. Innen Észak-Franciaországba, Burgundiába térnek, amelyet árulásukért méltóképpen megbüntetnek. A Riviérán át Itália földjére mennek a bátrak és napokon belül Friult, Veronát, Aquielát hódoltatták meg a magyar fegyverek előtt. 
"A magyarok egymást nem hagyták el, hanem mindenképpen rajta voltak, hogy a veszedelemben maradt résznek segítségére legyenek. Mint sebzett oroszlánok, úgy rohantak a fegyverek közé, s legyőzni is csak nagy veszteségek árán lehetett őket. Magyarjaink készek voltak inkább meghalni a csatában, mint diadalt elveszíteni." (Anonymus) 
Miután politikai és hadi céljaikat elérték a szövetségesek, úgy hét hónap után, ötezer kilométert maguk mögött hagyva - öt folyót átlépve; Enns, Rajna, Rhone, kétszer a Pó- tértek haza Hunniába a dicső magyarok... 
A hadjárat, melyet "kalandozásnak", "rablásnak" mondanak a maiak, a valóságban a két sógor; Bulcsú horka és Arnulf herceg szövetsége és akarata volt, amellett, hogy koruknak legnagyobb haditettét vitték végre. 
Szóval akkor Bulcsú vezér keresztény volt, és az egyik legerősebb keresztény király sógora? 
Igen, de még húsz esztendőt hozzátéve az időhöz: 
"Magyarországon a lakosság nagyobbik része keresztény"-írta papírra 974-ben Piligrim püspök. Pedig a vastag lexikonok másról beszélnek: "974-ben a magyarok még pogányok, akiket majd a későbbi Szent István király térít meg Rómának..." 
Ugye, mennyi és mennyi kérdés maradt még bennünk? 
Bízzunk abban, hogy rövidesen eljön az idő, amikor a teljes igazság kiderül! 
Mert az igazságot és az időt nem lehet megállítani. 
Így legyen! 
Zetényi-Csukás Ferenc 



Nem kell dicső történelmet hazudnunk magunknak: nekünk az van



"Magyarok vagyunk, és büszkék vagyunk rá. Ha valakinek ez nem tetszik, az legyen az ő problémája" - vallja Bán János, a Hunyadi című, óriási sikert aratott történelmi regénysorozat szerzője.

A Bán Mór írói néven alkotó szerző az Echo TV Kettesben Szabó Anettel című műsorának vendége volt, melyben elmondta: nem tartozik azok közé, akik szerint kudarcokról, vereségről, népirtásról nem kell beszélni, hiszen ezek sajátos módon részesei történelmünknek. Ugyanakkor egészséges nemzettudat nem épülhet ezekre – vallja.
Nem is tudjuk, mekkora szerencsénk van, hogy ilyen hősies a történelmünk” – indította a beszélgetést Szabó Anett, rámutatva vendége munkásságának fő gondolatára. Bán János író, újságíró szerint a helyzet ahhoz hasonló, mint amikor egyik napról a másikra fölfedezzük, hogy egy olajmezőn ülünk – nekünk viszont nem anyagi, hanem szellemi és kulturális értelemben vannak felbecsülhetetlen értékű kincseink, csak sajnos ezzel nem vagyunk tisztában, illetve nem értékeljük, és nem vagyunk képesek levonni történelmünk tanulságait. Az író szerint ennek legfőbb oka az, hogy a kommunista ideológiai rendszerek
nagyon sokat tettek azért, hogy ne legyünk tisztában az értékeinkkel.
A történelmünk dicsőséges évszázadait hosszú évtizedeken át nem tették a kirakatba” – mutat rá. „Ez azért van így, mert féltek attól, hogy ez a nacionalizmust erősíti.
Ugyanakkor a nemzeti öntudatnak van egy egészséges, erőt adó, egyben senki ellen nem irányuló szintje.”
A történelmi regények, filmek égető hiányára is felhívja a figyelmet. „Történelmi regényeket sokáig csak ifjúsági regény formájában kaptunk. Ám az ember kinő abból, hogy csak Fehér Tibort, Mórát, Mikszáthot olvasson – a könyvesboltok polcai ennek ellenére más nemzetek történelméről szóló könyvekkel vannak tele, magyar történelmi írások nem jelennek meg ilyen mennyiségben. Az írói küldetéstudatom is abból a kérdésből fakad, hogy miért nem?”
A Jókai Mór nevét mesélőkedve miatt kölcsönző Bán János szerint a regényíró, illetve a történelmi filmek készítőinek feladata az, hogy szerettessék meg a történelmet. Ezt ugyanis sok tanár nem tudja elérni. Mint mondja, a cél, hogy a gyerek szeressen bele a korszakba – ezt a korábbi filmes alkotások, mint az Egri csillagok vagy a Tenkes kapitánya el tudták érni. Az író nem ért egyet azzal, hogy az irodalomtanításban lejjebb kellene adni a színvonalból: szerinte például Jókai Mór regényeit igenis tanítani kell, az már azonban más kérdés, hogy mikor.
Rámutatott, hogy az, hogy nem a magyar hősök, hanem az amerikai filmek szuperhősei vonzzák a fiatalokat, az nem a gyerekek hibája.
Azért a pókemberes pólót veszi meg, mert az van, más nincs szem előtt. A kérdés az, hogy mi tudunk-e a filmes szuperhősök mellé alternatívát adni.
Azért nem Toldi a magyar gyerekek hőse, mert Arany János rímeiből egy vizuális korszakban nem fogja tudni megszeretni a karaktert: amit a gyerek nem lát filmen, azt nehezebben alkotja meg a képzeletével.”
Megjegyezte, hogy az idén 50 éves Egri csillagok történelmi filmre annak idején néhány év alatt 9 millió mozijegyet adtak el, míg a mai magyar filmek ennek a nézettségét a töredékét sem tudják produkálni.
Mit néz a mai szerencsétlen magyar tévénéző? A Szulejmánt. A mohácsi csatát is a törökök szemszögéből látjuk” – emeli ki.
A filmkészítők mulasztásáról is szól:
Több mint száz éve van filmgyártás Magyarországon, és Szent Istvánról, Hunyadi Jánosról, Mátyás királyról, Zrínyi Miklósról nem készítettünk nagyjátékfilmet. Honnan is tudnák a gyerekek, hogy nem Pókember az igazi sztár?”
Hozzáteszi, hogy a mai magyar irodalmi életben a történelmi regények szerzői mégis kívülállónak számítanak, meglátása szerint szinte mindegyikük a vidéki Magyarországot képviseli, és nem részei a hivatalos irodalmi intézményrendszernek, struktúrának – ahol talán nem is várják őket tárt karokkal. Ugyanakkor a történelmi regényekre, filmekre mégis van igény: mint meséli, még kiadói is meglepődtek, milyen hatalmas sikert aratott Hunyadi-regénysorozata.
Bán János eddig tízkötetes Hunyadi-sorozata egy három nemzedéket felölelő családtörténet. A szerző szerint ebben minden benne van, ami a magyar történelemre jellemző: „A semmiből felemelkedő hős, aki nemcsak a magyar hazát, de a keresztény Európát is megvédi.”
A szerző megosztotta hallgatóságával, hogy regényeiből a tervek szerint tévésorozat készül majd, melyet nemzetközi színvonalon és nemcsak a magyar közönségnek szeretnének elkészíteni.
A mai Nyugat azért sem érti Magyarországot, mert a történelmét sem ismeri.”
Hangsúlyozza: hőseposzainkat el kell mondanunk, de nemcsak magunknak, hanem mindenkinek, a világnak is. „Nekünk nem kell kitalálnunk, hazudnunk a dicsőséges történelmet, mert nekünk az van” – fogalmaz.
A teljes beszélgetés megtekinthető ezen a linken.
Borítókép: Bán János (Bán Mór)
tortenelemportal.hu / Bárdossy László



1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    WhatsApp: +16626183756



    VálaszTörlés