2018. június 22., péntek

Népességcsere zajlik Európában









A KORMÁNY A BANKOKKAL ÖSSZEJÁTSZVA HAGYTA CSALÁDOK EZREIT AZ UTCÁRA DOBNI.








Szervezett pénzügyi merényletsorozat zajlik a banki károsultakkal szemben!

Az elmúlt években a kormány a bankokkal összejátszva hagyta emberek ezreit az utcára dobni. Szomorúan látjuk, hogy a probléma tekintetében láthatóan nem várható változás a negyedik Orbán-kormány alatt sem.

A legerősebb ellenzéki párt a devizahitelek rendezése érdekében aktív kampányba fog kezdeni az új parlamenti ciklusban.
Ennek részeként minél több, a hitelkárosultakat képviselő személyt fognak bejuttatni az ülésekre, hogy amikor róluk szóló vita zajlik, akkor a kormánypártok magukkal az állampolgárokkal nézhessenek szembe. – Z. Kárpát Dániel.

NCK: Figyelünk, és bízunk benne, hogy a Magyar állampolgárok – családok tízerei érdekében a Jobbik ennél erőteljesebb és sokkal hatékonyabb lépéseket is tesz majd. Mi itt leszünk, és beszámolunk az eredményekről olvasóinknak.

Z. Kárpát Dániel azt szeretné, ha a "deviza"-károsultak a "jogszabályi kereteken belül" szembesítenék a parlamenti képviselőket a valósággal…szerinted a jelenlegi helyzetben ez még hatékony módszer lehet?

A KORMÁNY A BANKOKKAL ÖSSZEJÁTSZVA HAGYTA CSALÁDOK EZREIT AZ UTCÁRA DOBNI.




Szervezett pénzügyi merényletsorozat zajlik a banki károsultakkal szemben!

Az elmúlt években a kormány a bankokkal összejátszva hagyta emberek ezreit az utcára dobni. Szomorúan látjuk, hogy a probléma tekintetében láthatóan nem várható változás a negyedik Orbán-kormány alatt sem.

A legerősebb ellenzéki párt a devizahitelek rendezése érdekében aktív kampányba fog kezdeni az új parlamenti ciklusban.
Ennek részeként minél több, a hitelkárosultakat képviselő személyt fognak bejuttatni az ülésekre, hogy amikor róluk szóló vita zajlik, akkor a kormánypártok magukkal az állampolgárokkal nézhessenek szembe. – Z. Kárpát Dániel.

NCK: Figyelünk, és bízunk benne, hogy a Magyar állampolgárok – családok tízerei érdekében a Jobbik ennél erőteljesebb és sokkal hatékonyabb lépéseket is tesz majd. Mi itt leszünk, és beszámolunk az eredményekről olvasóinknak.

Z. Kárpát Dániel azt szeretné, ha a "deviza"-károsultak a "jogszabályi kereteken belül" szembesítenék a parlamenti képviselőket a valósággal…szerinted a jelenlegi helyzetben ez még hatékony módszer lehet?


Z. Kárpát Dániel a Hír Tv Egyenesen c. műsorában (2018.05.07)



EXKLUZÍV - "Pintérnek állt érdekében elhallgattatni a fiamat


Izraeli honfoglalás Magyarországon, USA banki és magyar csalások (Bognár Tibor)



Novák: Vona olyan tehertétel lett a Jobbikban, mint a baloldalnak Gyurcsány


Szakad a Jobbik: Új párt születhet


Szakadhat a Jobbik? - Toroczkai László - ECHO TV


Tasnádi: megvezettem Gyárfás Tamást


A magyarhülyítés újabb fejezete, avagy tévhitek az államadóssággal kapcsolatban



kedd, október 4, 2011 Szerző: Fényadó
Forrás: Szabad Europa

...

No, kezdjük egy kitalált történettel. Átlagos magyar család, Kovácsék. Kovács, Kovácsné egy fiú és egy lány gyermek. Kovácsék építgetik életüket, dolgoznak, szeretnének anyagilag is előrébb jutni, tervezgetnek. 2000-ben terveznek egy lakásvásárlást, bemennek a bankba, de a kedvezményes kamattámogatású (Fidesz-kormány) hitelt nem képesek felvenni, mert 100 ezer forint lenne a havi részlet, nekik meg 150 ezer az összjövedelmük. Meghagyják tehát a kamattámogatást a gazdagoknak. Azok fel is veszik, van aki 4-5 lakást, házat is vesz belőle és kiadja albérletbe, abból fizetve a törlesztőket. A kormány meg az adófizetők pénzéből gavalléran fizet a tehetőseknek. Kovácsékat 2005-ben felhívja egy hitelközvetítő, hogy van egy remek ajánlata lakásvásárlásra. Ki is megy lakásra és elmondja, hogy a forinthitelnél, ami már nem is támogatott (közben kormányváltás volt és az új kormány nem akarta fizetni a már több százmilliárdos kamattámogatást), ezért így már 110 ezer lenne a havi törle sztése egy vágyott lakás vásárlása esetén.

Sok vakegér pártpolitikus nem érti, nem azért vettek fel az emberek devizahitelt, mert olcsóbb volt a kamata pár százalékkal, hanem mert fele volt a törlesztőrészlet. Ha nem lett volna devizahitel semmilyen hitelt nem vett volna fel a magyar. Csányi meg egyenesen azzal kábít, hogy magyarok azért vették fel a devizahitelt, hogy nyerészkedjenek. És ez az ember az ország elismert guruja. Röhej. Itt várjuk a nyerészkedő devizahitelesek jelentkezését.

Ezzel szemben neki van egy új terméke, ami svájci frank alapon számítódik és a 110 ezer helyett csak 60 ezer a havi törlesztőrészlet. Kovácsék felkapják a fejüket. 60 ezer! Ez már közel jár ahhoz az összeghez, amit ki tudnának fizetni. Gyors tanácskozás, el lehetne költözni a szülőktől, lenne végre saját hálószoba és külön gyerekszoba. Ráadásul mindez szép, új lakás, jó helyen. Nosza, vágjunk hát bele! Kereseti igazolás, rohanás a bankba, 60 oldal aláírása, közjegyző 30 oldal. Ügyvád, adás-vételi, földhivatal, egyebek. Költözés. Öröm. És az élet megy tovább. 

A magyarok százezrei vesztették el munkájukat, vagy kerültek rosszabb feltételekkel új munkába.

Kovácsék éldegélnek. Kovács másodállást is vállal, mert jött egy szórólapon, egy rendkívüli ajánlat. Vadonatúj Suzuki SX4-es most 0% önrésszel és mindössze havi 9.900.- induló részlettel. Soha nem volt még autójuk, mennyivel könnyebb lenne az élet vele. Új lakás, új autó, 3 szoba, négy kerék, két gyerek. Egy kicsit hajtós ugyan az élet, mert a gépkocsiba tankolni is kell és már 200 forint a benzin, de Kovácsék bíznak magukban, sokat dolgoznak. 2006-ban Kovácsné állást vált, hogy több legyen a fizetése, mert emelkednek a költségek, a gyerekek iskolába mentek és bizony az nem 2 forint. 2008, itt a világ vége. Kovácsnak teljesen váratlanul felmondanak munkahelyén. Pár nap után Kovács összeszedi magát, nem akar munkanélküli lenni, mert, egyrészt szeret dolgozni, másrészt, abból nem él meg. Egy vállalkozónál kap munkát. Ez azonban teljesen más, mint az előző munkahelye, ahol 3.-án mindig a számláján volt a pénze. Itt azt látja, hogy a főnöke, aki maga is hiába dolgozik 24 órát nem képes pontosan fizetni. Csúszik a pénz! Részletekben jön, ráadásul egy része zsebbe. Kovács először mérges a főnökére és elkezd titokban más állás után nézni. Kétségbe esve tapasztalja, hogy állami munkahely nincs, a multiknál is leépítések vannak, a többi lehetőség meg hasonló, mint a mostani helye.

Egyik este a felesége bejelenti, hogy őt is elbocsájtották. Kovácsék megrémülnek, mi lesz most velük? Ki segít rajtuk? Kinyitják a TV-t. Ott minden este egy ambíciózus népvezér beszél. Tízezerek előtt tart nagygyűlést. Azt mondja, hogy ő tudja a megoldást. Kovácsék minden este figyelik, mit is kellene tenni. Közben nem tudják fizetni a lakáshitelt, a bank felmondja a szerződést. Választások közelednek. Kovácsék a TV-ben azt látják, hogy az ellenzéki népvezér azt mondja: " Magyarországon nem fordulhat elő, hogy bárkit is elveszítse a tetőt a feje felül. Magyarországon nem lesznek kilakoltatások." Kovácsék hisznek a vezérnek, aki ezen kívül még munkát is ígér és nagyarányú adócsökkentést. A választáskor odateszik az ikszet a neve mellé.
Ma Kovácsék végrehajtás alatt vannak, rájuk nem vonatkozik már a kilakoltatási moratórium, ők nem mehetnek Ócsára, nekik nincs pénzük a matracban, hogy előtörlesszenek, hiszen már lassan kenyérre sem telik. Azóta Kovácsné havi 48 ezerért sárga mellényben utcát söpör és levelet kapirgál, szégyenében ott sül ki a szeme, de hát a gyereknek enni kell. Kovács azóta egy másik vállalkozásnál van, az előzőt ugyanis felszámolták. Tudja, hogy nem azért nem fizet kevesebbet neki az új főnök, mert smucig, hanem azért, mert maga is a csőd szélén táncol. Ő rosszabbul járt a nagy adócsökkentéssel és jövőre még rosszabbul fog járni. Kovács már beletörődött mindebbe, mert barátaival beszélgetve tudja, hogy a többeik sincsenek jobb helyzetben. 

Kovácsék hittek a népvezérnek. Nem kell más csak egyszeri nagyarányú adócsökkentés továbbá Magyarországon nem veszti el senki sem a tetőt a feje felül, itt nem lesznek kilakoltatások!

A TV-t már nem nézik, pedig ott a népvezér ill. annak magyar hangja mindennap elmondja, hogy milyen jól járt mindenki és mennyivel csökkent az államadósság. Kovács a zsíros kenyér vacsora felett éppen adogatja össze a sárga csekkjeit és azt látja, hogy az ő adóssága ebben a hónapban sem csökkent, hanem nőtt.

Ennyi a mese. Magyarország ma több százezer Kovács család hazája. Eközben meg kormányunk azon töri a fejét, hogy - érthetetlen módon - az eddig szapult megszorítások politikájának útjára lép. Hihetetlen nagyságú, 1000 milliárd forintos csomag 2012-ben és még lehet, hogy ez sem lesz elég.

Miközben küzdünk az államadósság ellen, érthetetlen, hogy nincs egy matematikus a kormány közelében, aki elmagyarázná neki, hogy a kútba öntjük a pénzt.

1. A magyar nép sarcolása árán a kormány 4%-kal csökkentette a GDP arányos államadósságot nyáron.
Befektetői válasz: A "befektetők" nem, hogy megnyugodtak volna, hanem válaszul leértékelték a forintot. Mivel az adósság 40% devizában van alig telik el 3 hónap és ugyanannyi az adósságunk, mint a "csökkentés" előtt.

Következmény: A magyar nép éhezik, tönkremegy, de közben a kormány odadob az uzsorásoknak 6,7 milliárd dollárt (1345 milliárd forintot). Mellesleg a nyugdíjpénztárból 3000 milliárd forint volt, hol a többi pénz? Kérdés, kinek az érdeke az ilyen hebehurgya "adósságcsökkentés"?

2. Miközben a kormány elsődleges célja az államadósság csökkentése megveszi a MOL mintegy 25%-át 514 milliárd forintért, ezzel növeli az államadósságot.

Befektetői válasz: Ezután a kormány két hónap alatt elintézi, hogy a MOL árfolyama majdnem felére csökkenjen, és ezzel több, mint 200 milliárd forint veszteség érjen minket. A Befektetők fele annyi pénzért vehetnek most MOL papírt, mint azt a kormány tette.

Következmény: Kérdés, miért nem az alacsony árfolyamon vették meg a MOL-t, hiszen csak a vak nem látta, hogy ilyen intézkedések után meredeken csökkeni fog a tőzsde. Ki járt jól, hová mentek a pénzek?

3. 2011 őszére a kormány újabb államadósság csökkentő lépést jelentett be, amellyel elvileg újabb 3-4%-kal csökkenne az államadósság. Ez persze hazugság, mert a forint leértékelődése miatt, már újra 80% felett van az. Erről mély hallgatás van. És amíg a magyar nem vesz elő egykockás papírt és egy ceruzát, vagy egy számológépet, addig majd behülyítik azzal, hogy ez egy újabb 4%-os csökkenés. A valutatartalékból fizetjük vissza az újabb 4 milliárd dollárt. Idén tehát a kamattörlesztéseket kívül a kormány odaajándékoz a hitelezőinknek több, mint 10 milliárd dollárt, miközben a rendszerváltás óta a legnagyobb megszorítás lesz 2012-ben. A Bokros csomag összegének kb. háromszorosa csak az eddig bejelentett intézkedések összege. 
Kit képvisel ez a lófasz , se párt se mozgalom , csak a páholy kit képviselt az tartja fenn , szarnak a ti ítélőképességetekre , ennek a faszfejnek megélhetést kell biztosítani , hát a ti adóforintjaitokat átcsoportosítják , úgy , hogy ti éhen dögletek , de ő még mindig egy jólakott ütődött hűlyegyerek lesz majd!!!

Bokros Lajos csomagjának többszöröse jön 2012-ben. Tudjuk nem "megszorítás", de tölünk vesszik el a pénzt, hívjuk bárhogy is!

Befektetői válasz: Az ember azt várna, hogy ha ilyen jó fiúk vagyunk és ennyit törlesztünk, akkor a "befektetőink" a hitelezőink megnyugodnak és jelentősen csökken a kamatteher és ezért a jövőben kevesebb uzsorakamatot kell fizetnünk. Ehelyett a következő történik. A magyar államadósság kockázata soha nem látott magasságokba emelkedik. Sokkal több uzsorakamatot kell fizetnünk a hitelekre, mint a törlesztés előtt, ezért ezzel is emelkedik az államadósság. Ráadásul évek nem fordult olyan elő, hogy a befektetők nem vesznek meg állampapírt. Most igen.

Következmény: Nagy mese tehát az, hogy meg kell nyugtatnunk a "befektetőinket" és akkor jól járunk, kevesebb kamat, és jobb hitelfeltételek. Nos, nem! Aki ezt nem látja, az nem érti, a nemzetközi pénzemberek elnyomó cselekedeteit. Nem érti mik a valódi következmények.

4. A kormány rájön arra, hogy bármit is csinál, csak a rövidebbet húzhatja!
Befeketői válasz: Szoríts meg, nyúzd meg a népet! Ha nem teszed, elmozdítunk a hatalomból.

Következmény: Ez a kormány is megszorít, bármit mondott is előtte.

Ki kell mondanunk, hogy az államadósság nem fog attól automatikusan csökkeni, hogy pénzt fizetünk vissza. Az uzsorásnak nem érdeke, hogy visszafizessük az adósságunkat, csak a kamatokat.

Ezért marad hát a cirkusz! Biztos nem fog csökkeni az államadósság a következőktől:

Az új alkotmánytól, a NENYITŐl, az alkotmány asztalától és annak szolgájától, a VIDEOTON bajnoki címétől, az új közoktatási törvénytől, az MLSZ működésétől, Gyurcsány bezárásától, Lázár Audijából lett Skodájától, Szíjjártó focijától, az egyházügyi törvénytől, a VIDEOTON-os Garancsi kerékpárügyi biztosi kinevezésétől. Viszont ezek a cirkuszok alkalmasak arra, hogy a nép ezekkel legyen elfoglalkva lesse a Gyurcsány pert! Egy a lényeg ne gondolkozzék a magyar! 

Amíg mi élvezzük a CIRKUSZT, addig a lényeget nem vesszük észre. 10 milliárd dollár tőkét törlesztettünk és ugyanannyi lesz az államadósság pár hónapon belül. Közben meg éhezünk, de tapsolunk az előadásnak.




 Simándi József 70 évesen énekli: Hazám, Hazám..."Bizony, bizony mondom nektek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan mászik be, az tolvaj és rabló." (Jn 10:1) 

2018.06.13.


 A brüsszeli eurokraták bort isznak és vizet prédikálnak 

Ha olyan remek dolog, hogy az őshonos európai gyermekek migránsokkal együtt járnak iskolába, akkor Önök miért exkluzív elitiskolákba járatják a gyerekeiket, ahol migránsoknak nyoma sincs? - tette fel a logikus kérdést képviselőtársának Morvai Krisztina az Európai Parlamentben. 
2018.06.08.



 Népességcsere zajlik Európában 

Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens "tönkretételével" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. 
2018.05.15.


 Fogalmuk nincs a magyar jogszabályokról és így bírálnak minket 

Az Európai Bizottságnak láthatóan halvány fogalma nincs a magyar jogszabályokról, és ebben a tudatlanságában dagonyázva folytatja ellenünk a 7. cikk szerinti eljárást a "jogállamiság megsértése miatt"- szembesítette Vera Jourova EU biztost a tényekkel Morvai Krisztina Brüsszelben. 
2018.05.07.


Szintet lép az Európai Unió - Teljes cikk itt! 

A tagországokat sújtó közösségi költségvetés-megvonás ellentétes az alapszerződéssel! Elérkezett az idő két újabb petíció benyújtására. Az első arra irányulna, hogy az Európai Bizottság mondja ki, hogy egyetlen uniós szerv sem dönthet az Európai Unió állampolgárainak, illetve a harmadik országból érkezett menekültek vagy bevándorlók akarata ellenére - kvótaszámok meghatározásával - arról, hogy mely tagállam hány bevándorlót köteles befogadni.Miután a gazdasági bevándorlók esetében a római szerződés kimondja a tagállami szuverenitást, Soros György és társai - akik afrikai és muszlim tömegek Európába vándorlásában érdekeltek, és számos gazdasági migránst igyekeznek menekültnek beállítani - zsákutcába kerültek. A menekültekre ugyanis elsősorban ENSZ-egyezmények vonatkoznak, és a befogadható menekültek számáról a gazdasági bevándorlókkal ellentétben sem a római, sem pedig a maastrichti szerződés nem tartalmaz rendelkezést.A másik petíció arra kérné a bizottságot, hogy mondja ki: az Európai Unió szuverén nemzetállamok szövetsége, ahol a tényleges fő hatalom a maastrichti szerződés értelmében a tagállamokat illeti. Az uniós hatáskörök a jövőben kizárólag összeurópai megerősítő népszavazással legyenek bővíthetők. Tekintettel arra, hogy fenti kérdésben az európai polgárok döntő többsége egyetért, várható, hogy az őshonos nyelvi kisebbségek számunkra oly fontos kérdéséhez hasonlóan a jogszabály által megkövetelt egymillió európai polgárnál jóval többen állnak majd a kezdeményezés mögé. (magyaridok.hu) 
2018.05.02.


Juncker úr, nem hagyjuk zsarolni magunkat! 

Morvai Krisztina volt az első magyar, aki reagált azt követően, hogy szerdán Juncker hivatalosan is bejelentette: a "jogállamisághoz" fogják kötni az EU kohéziós/felzárkóztatási pénzeit, nyilvánvalóan Magyarország és Lengyelország migrációellenes politikáját büntetve. Emlékeztetőül: e két ország ellen folyik a hírhedt 7. cikkely szerinti eljárás a "jogállamiság megsértése" miatt. Nincs gond - szerintük - a jogállamisággal például Spanyolországban, ahol százszámra verhette véresre a rendőrség a katalánokat, de Magyarországon sem jelentettek problémát a szemkilövetések az EU számára, hiszen akkor még "mertünk kicsik lenni", ahogy azt elvárták tőlünk... Krisztina Juncker urat s egyúttal az európai választópolgárokat szólította meg egyperces felszólalásában. 
2018.04.26.





Visszautasította és minősített hazugsággyűjteménynek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az úgynevezett Sargentini-jelentést Brüsszelben, az Európai Parlament belügyi-, állampolgári jogi-, és igazságügyi bizottságának a magyarországi jogállamisággal foglalkozó ülésén. A magyar külügyi tárca vezetője leszögezte, Magyarország nem lesz bevándorló ország, s arra lehet készülni, hogy az a kíméletlen vita, ami a migrációról zajlik fenn fog maradni a magyar emberek és Brüsszel között. (Az MTVA engedélyével) 
2018.04.26.


Jönnek a másfajta eszközök 

A globalista erők nyilvánvalóan csalódtak a magyarországi ellenzékben, miután az képtelennek bizonyult rá, hogy megállítsa az Orbán-kormányt. Úgyhogy most jönnek a másfajta eszközök, a külföldről irányított csoportok, a mozgalmi elemek, a tüntetések. Új személyeket keresnek, akiket először a mozgalomban próbálnak ki, hogy aztán ezekből az emberekből új pártvezéreket próbáljanak kinevelni – nyilatkozta a Demokratának Fricz Tamás. (civilosszefogas.hu) 
2018.04.12.


Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő közleménye "visszahívásáról" 

"A sajtóból értesültem róla, hogy a Jobbik elnöksége "visszahívott" európai parlamenti képviselői tisztségemből. Az európai parlamenti képviselők jogállasáról szóló jogszabály ilyen jogi lehetőséget nem ismer, így mandátumom lejártáig, 2019 júliusáig tisztségemben maradok. Az eddigi következetességgel, elszántsággal fogom képviselni Magyarország érdekeit, összhangban saját lelkiismeretemmel és a Jobbik 2009 évi illetve 2014 évi európai parlamenti választási programjával, amelynek végrehajtására a választók felhatalmaztak." 

Pitiáner jobbikos bosszú: visszahívják az EP-ből Morvai Krisztinát 

Nem bírja megemészteni a Jobbik, hogy csúfos vereséget szenvedett a vasárnapi választáson. Vona Gábor pártelnök Facebook-üzenetében még azt írta, vállalja a felelősséget az eredményért, ám most a jelek szerint elkezdték a bűnbakkeresést. Az első áldozat Morvai Krisztina, akit a párt elnöksége ma visszahívott európai parlamenti mandátumából. A balra tolódott egykori nemzeti pártot nyilván zavarja, hogy Morvai a kampány során végig tükröt tartott az elfajzott párt elé, és emlékeztette a közvéleményt arra, eredetileg milyen célokat képviselt a Jobbik. A visszahívással egyébként elsősorban nem a jogvédőként és jogászként is ismert Morvai Krisztinával szúrnak ki, hanem Magyarországgal. Morvai ugyanis a kötelező betelepítési kvóta elleni harc egyik meghatározó európai politikusa. Hazánk Brüsszellel szembeni ellenállását gyengítené és a betelepítéspártiakat erősítené, ha Morvai EP-mandátuma megszűnne. (pestisracok.hu) 
2018.04.06.


 Fidesz-kampányzáró: Orbán Viktor teljes beszéde - ECHO TV  Utolsó nagy hajrát kell indítani. A választás a végén dől el.
Mindig a végén van vége! Hajrá magyarok! 
2018.04.01.


 A miniszterelnök azt üzeni, hogy akinek Magyarország az első, az ne maradjon otthon 

Az ellenzéki pártok a nemzetközi érdekeket tartják szem előtt, és egy olyan hálózatnak a részei, amely cenzúrázza a migrációról szóló híreket - jelentette ki a miniszterelnök Bayer Show című műsorunkban. Orbán Viktor elmondta, Magyarország kultúrájában nagyon fontos szerepet játszik a nemzeti identitás, és ezért nem szabad engedni, hogy a Soros György által finanszírozott szervezetek, sikerrel járjanak. A kormányfő egyúttal bejelentette, hogy a Fidesz április 6-án pénteken tartja kampányzáróját Székesfehérváron, ahová várja mindazokat, akiknek fontos Magyarország jövője. (Bayer show) 
2018.03.26.


Orbán Viktor leleplezi a háttérhatalmi világelitet - Vezető cikk az InfoWars-ban: 

"Magyar politikus figyelmeztet az emberellenes 'globális kormányzás' veszélyeire" - vezető cikkben foglalkozik az InfoWars portál Magyarország jelentőségével a háttérhatalmi hálózat céljainak leleplezésében - ezzel a címmel írt ma cikket az Infowars.com  Kitér a cikk a felszólalás szó szerinti idézésével, hogy a Soros-maffiát a magyar kormány előhozta a fényre és leleplezte annak eddig is titokban zajló tevékenységét."Olyan erők jelentek meg, amelyeket már régen látott a világ. Ha Európa nem tesz semmit, ránk fogják rúgni az ajtót. És Brüsszel nem védi meg Európát, a bevándorlást nem megállítani, hanem támogatni és szervezni akarja. Fel akarja hígítani, ki akarja cserélni Európa népességét, odadobja kultúránkat, életformánkat és mindazt, ami minket, európaiakat elválaszt és megkülönböztet a világ más népeitől." "Még sohasem feszültek egymásnak ilyen nyíltan a nemzeti és a globalista erők. Egyik oldalon mi, a nemzeti érzelmű milliók, a másik oldalon a világpolgár elit. Egyik oldalon mi, akik hiszünk a nemzetállamokban, a határok védelmében, a család és a munka értékében, és velünk szemben azok, akik nyitott társadalmat, határok és nemzetek nélküli világot, újfajta családokat, leértékelt munkát és olcsó munkást akarnak, amely fölött átláthatatlan és számonkérhetetlen bürokraták serege uralkodik. Nemzeti és demokratikus erők az egyik, nemzetek feletti és antidemokratikus erők a másik oldalon." (vilagfigyelo.com) 

 
Nézzétek! A nem létező "háttér hatalom" emberei épp eligazítják a pápát, csak hogy tudja, kik parancsolnak neki. A felvételen nem a Pápának csókolnak kezet, hanem a Pápa csókol kezet "főnökeinek", a Rothschild és Rockefeller családnak... Húsvétkor a migráncsok lábát mosta, nem pedig a tanítványokét, mint Jézus tanította. 
2018.03.20.


 Nagyon helyes! Ki kell zárni az ilyeneket a választásból is! 
Feljelentést tesz a Fidesz a Jobbik ellen a választás rendjének megsértése és korrupció gyanúja miatt. Hangfelvétel bizonyítja, hogy Farkas Gergely, a Jobbik jelöltje pénzt ajánl az LMP jelöltjének, hogy lépjen vissza. (echotelevizio) 
2018.03.19.


 Magyarul osztotta ki Szijjártó az ENSZ-ben Soros civiljeit és az állítólagos emberi jogvédőket2018.03.20.


Az Európai Parlament minden évben elfogad egy ajánlást arról, 

hogy mi legyen a következő évre vonatkozó uniós költségvetésben. A költségvetési javaslatot az Európai Bizottság nyújtja majd be, és az EP és az Európai Tanács (állam és kormányfők testülete) együtt fogadja el. Az EP álláspontjában egy migrációval kapcsolatos bekezdésben azt mondja ki, hogy az uniós költségvetésnek finanszíroznia kell a migránsok származási országában, valamint a menekülteket befogadó országokban végrehajtott intézkedéseket, ideértve többek között a szegénység, a munkanélküliség, az oktatási és a gazdasági kihívások, valamint az instabilitás kezelésére irányuló intézkedéseket
(stresses, to this end, that the EU budget must fund measures in the countries of origin of migrants and in the host countries of refugees, including, but not limited to, measures to tackle poverty, unemployment, educational and economic challenges, and instability). Ez pedig pontosan a magyar álláspont. (mindenszo.hu) 
 Nick Griffin angol EU képviselő az európaiak irtásáról 
Nick Griffin elmondta az EU parlamentben, hogy az európaiak ellenségei, a baloldaliak, kapitalisták és cionisták célja az európaiak kiirtása saját hazájukban. Ezt nem-fehér bevándorlás és fajkeveredés útján akarják elérni, és folyamatosan hajtják végre gonosz tervüket. Tervük és akcióik fajirtás jellegűek, melyeket le kell állítani és azonnal megszüntetni annak kivitelezését. 

Magyarország nem ért egyet az ENSZ globális migrációs javaslatcsomagjának alapállításával, 

amely szerint a migráció jó – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban. Az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott kormányközi tárgyaláson felszólalásában a tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország álláspontja szerint a nemzetközi erőfeszítéseknek nem a migráció szervezésére, ösztönzésére, hanem annak megállítására kellene összpontosítaniuk.

Kijelentette: – Azzal, hogy a világszervezet azt sulykolja, a migráció jó, és ezért ösztönözni, szervezni kell, veszélybe sodorja minden ország, így Magyarország biztonságát, szuverenitását és identitását. Kiemelte: a magyar kormány azt akarja elérni, hogy az ENSZ végre mondja ki, a migráció veszélyes, továbbá adja fel azt a képmutató és a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodó politikáját, amelynek részeként a világ fejlődéséhez szükségesnek nevezi a migrációt. (magyaridok.hu) 
2018.03.12.


 Késelések Ausztriában! Heti terror (2018-03-12) - ECHO TV 

Mai adásunkban a múlt heti bécsi késeléses támadás kapcsán arról beszélgetünk, hogy veszélyesebbek lettek-e az európai nagyvárosok. Kis túlzással már-már baráti a viszony Észak-Korea és az Egyesült Államok között. Miért változott meg minden ilyen hirtelen? És a rejtélyes idegméregről is szó lesz, amivel az egykori orosz kémet, Szergej Szkripalt és lányát mérgezték meg Angliában. 

 Lázár János Bécsben ezt látta
 Vendég: Frank Füredi szociológus professzor.
Kegyetlen kultúrharc folyik Európában. Célkeresztben Magyarország. 
2018.03.02.


 Morvai Krisztina az Európai Parlament "Lengyelország-vitájában" 

Lengyelország súlyos jogsértő, de például a polgárokat véresre verő spanyol állam nem... "A vasfüggöny mögött eltöltött 40 év alatt elegünk lett a diktátumokból. Magyarországot és Lengyelországot számos jogtalan és igaztalan támadás érte az Európai Unió intézményei részéről a közelmúltban..." - idézte a magyar Országgyűlés 2/2018. (II. 21.) számú határozatát a Lengyelország melletti kiállásról Brüsszel nyomásgyakorlásával szemben... Mint ismeretes, Lengyelországgal szemben az Európai Unió - történetében első ízben - bevetette az "atombombát", azaz az ún. 7. cikkelyt. 
2018.02.22.


Az utolsó idők jelei: Az új német családmodell:
egy Ahmed, két feleség, hat gyerek, akik mind segélyből élnek 

Komoly érdeklődést és döbbenetet váltott ki a német közéletben a két feleségével és hat gyermekével Németországban élő szíriai menekültről szóló dokumentumfilm. A Spiegel TV-n bemutatott filmből az derült ki, hogy a teljes egészében csak segélyekből élő, iszlám vallású szír család a német jogrendszerrel teljesen szembemenve poligámiában, azaz többnejűségben él, ráadásul úgy, hogy a család nőtagjai mind kiskorúként mentek feleségül a családfőhöz. A szír férfi Aleppóból érkezett 2015-ben az észak-németországi Schleswig-Holstein tartományba. A német hatóságoktól menedékjogot kapott szír férfit hamarosan követte a családja is, így a család - ami a férj mellett két feleséget és hat gyermeket jelent - most egy kétemeletes házban él. Bár a poligámia törvényellenes Németországban, Ahmadnak mégis megengedték a német hatóságok, hogy második feleségét is maga után hozassa az országba arra való tekintettel, hogy ő a férfi négy gyermekének az anyja. A poligámia mellett a német hatóságokat az sem zavarta, hogy a szíri férfi második felesége, Lina 13 éves korában - a német beleegyezési korhatár alatt - ment férjhez, illetve, hogy az első feleség, Betool éppen csak 14 éves volt a házasságkötése idején. A Spiegel TV története ezen a ponton vett egy igazán érdekes fordulatot, amikor is Ahmad – amúgy mellesleg – elmondta azt is, hogy neki egyébként van egy harmadik felesége is Szíriában, de mint azt az újságíróknak tréfásan elmondta: Ahhoz a háznak (ami most csak kétemeletes) nagyobbnak kellene lennie, hogy ő is jöjjön. Egyébként pedig a jövőben négy feleséget és tíz gyermeket szeretnék." A német tévéseknek nyilatkoztak a feleségek is. Lina és Betool azt mondták, ők örülnek, hogy megoszthatják egymással a férjüket. A poligámiában élő nők szerint "Allah akarata" volt, hogy a dolgok így legyenek. Vallásos muzulmánként Ahmad nem lát abban semmilyen problémát, hogy neki joga van több feleséget is tartani, hiszen ez összhangban van a saría törvényével, amelyet ő követ. A filmből az is kiderült, hogy a feleségek az ötszobás ház második emeletén külön helyiségekben laknak, hogy ne lehessen vita közöttük. A család hálószobája az első emeleten helyezkedik el. Ahmad elmondása szerint ő pedig csak egy feleséggel alszik egy időben. Ahmad családja a német állam által biztosított szociális ingatlanban él, ami mellé az állam még jövedelmet is biztosít. A segélyek, juttatások kapcsán az interjúban Ahmad nagy örömét fejezte ki, és hozzátette, hogy amikor elhagyta Szíriát, akkor a számára már eleve Németország volt a kívánt célpont. Nagyon, nagyon köszönöm, Merkel mama. Ő az egyetlen ember, aki átérzi a szíriaiak szenvedéseit. És köszönöm a németeknek. Még akkor is, ha vannak közöttük rasszisták is. A németek tudják milyen a háború, és nagy együttérzést mutatnak a szíriaiak irányába" - mondta a hálás Ahmad. Ahmad családja jelenleg egy három évre szóló menekültstátusz birtokában él Németországban. Ahmad dolgozhatna is akár, mivel hivatalosan munkát kellene keresnie. Azonban saját elmondása szerint analfabéta, tehát teljesen írástudatlan és minden szakképzettség nélküli férfi, így inkább otthon marad a családjával. Amikor megkérdezték a német tévések, hogy mennyi segélyt kapnak kézhez, erre Ahmad nagyvonalúan azt mondta, hogy ő azt nem tudja pontosan, mivel nem foglalkozik ilyen kérdésekkel. Ő csak azt tudja, hogy a bankszámlájára utalja a pénzt a német állam. (888.hu) 

 
Derek Prince: Az ellenségek, akikkel szemben állunk 3 - 4. rész 
 Rómából szeretettel egy bencés szerzetes 

Akárki - akármit mond - Orbán eddig többet tett az országért, mint elődei, akik csak a nagy adósságot halmozták fel! Sajnos, a magyarokat, mint mindig, 1945 óta az a média irányította, ami nem magyar kézben van. Agymosást csinálnak ... nagyon sokan a médiának dőlnek be, és nem a tényeket nézik. Becsmérlik, befeketítik Orbánt: az Istentelen Európai Unió, a külföldi multik, bankok és államok is (mint pl. USA és Németország), amelyeknek érdeke, hogy Magyarország csődbe maradjon, hogy felvásárolhassák az egész országot (mint Görögországot). Erre még rájön a többi párt sárdobálása (főleg a szabadkőműves baloldalé, amelyek megpukkadnak az irigységtől, mert ők sohasem tudtak ilyen teljesítményt felmutatni, és nem is fognak. Amit viszont nagyon jól tudnak, kérni az IMF-től a rengeteg pénzt, amit aztán külföldre menthetnek. Senki sem tökéletes, Orbán sem. De Ő legalább egy bölcs ember, és mérlegeli mindazt, amit elért, azzal szemben, amit elmulasztott. Megkapta az országot egy nagy adóssággal, erre még rájöttek a természeti csapások, mint: árvíz, a vörös iszap, a veres pataki cián szennyezés.
Ezzel szemben megállította az ország adósságának további növekedését, védi a keresztyénséget/kereszténységet és a család szentségét az Unióval szemben. Más államban az ilyen embert tisztelik és megbecsülik. Nálunk? Ez miért van pont fordítva? Hát imádkozzunk érte! (Kühár Ede bencés atya) 
 A ti bűneitekben fogtok meghalni "Majd Jézus ismét szólt hozzájuk: 'Én elmegyek, és keresni fogtok engem,
és a bűnötökben haltok meg: ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. '" (Jn 8:21) 
2018.02.05.


 Gratulálunk! Szuper jók! BEJÁRJA AZ ORSZÁGOT AZ ECHO TV SAJTÓKLUBJA 

Országjárásra indul az Echo Televízió Sajtóklub című műsora, amelynek első adását az Újszínházban rögzítették. Az adást szombaton 19.05-kor, ismétlésként 23.05-kor láthatják a képernyőn. A műsor további ismétléseit vasárnap 17.05-től, illetve kedden 10.05-től sugározzák. (mindenszo.hu) 
2018.01.30.


 Orbán: Egyetértünk abban, hogy a kötelező kvóta nem megoldás - Teljes cikk itt! 

Nem működik a menekültek Európai Uniós elosztásának rendszere, az illegális migrációt meg kell állítani – ezt mondta az osztrák kancellár miután Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt. Meg kell védeni Európa jövőjét, amelyre a legnagyobb fenyegetést a népvándorlás, a migráció jelenti – ezt már Orbán Viktor mondta a közös sajtótájékoztatón. A magyar miniszterelnök megköszönte, hogy Ausztria partner volt Magyarország déli határainak védelmében. A kormányfő kiemelte: van egy keresztény kultúra, az a mód, ahogy élünk, és ezt az életormát szeretnénk megvédeni. A sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy Sebastian Kurz-cal egy politikai közösséghez tartoznak az európai porondon. Hozzátette, Európában komoly átrendeződés zajlik. "A jövőt meg kell védeni!" - mondta Orbán Viktor a sajtótájékoztatón. Szerinte a legnagyobb fenyegetés a népvándorlás kérdése. Kiemelte: van egy keresztény kultúra, az a mód, ahogy élünk, és ezt az életormát szeretnénk megvédeni, ez az identitás fontos, meg kell őrizni a keresztény alapokat. (hirado.hu) 
2018.01.08.


 Sajtóklub az ECHO TV-n 2018.01.06.Konrád György könyve: A látogató - Teljes cikk itt! 

A múlt század hatvanas éveinek végén megjelent Konrád György könyve a szociográfus igényességével, valódi társadalomkritikát fogalmazott meg a szocialista diktatúráról. Egy gyámügyes hivatalnok dokumentarista jelentése a megalázottak, a szegény sorba taszítottak mélyvilágából, a lumpenélet minden borzalmáról. Úgy tűnt, A Látogató írója ezzel a művével a jelentős magyar írók táborát gazdagítja majd. Nem így történt. Életét a Szabad Kezdeményezések Hálózatán át a Szabad Demokraták Szövetségén keresztül az úgynevezett Soros-féle Nyílt Társadalom befolyásolta, amibe belefért a kommunista rendszerrel, Aczél Györggyel történt alkuk sora, a besúgás, az árulás, majd a világútlevél. Akkoriban egy világútlevél különleges kincsnek számított, csak igen megbízható vagy beszervezett elvtárs rendelkezhetett ilyesmivel.... 

 
2015.02.08. felvett videó bemutatja a migráció hatását
a tanyavilágra Ásotthalom környékén. 
2017.12.27.


A kormányunk a biztonság záloga - Teljes cikk itt! 

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal a Lengyelország ellen elindított uniós eljárásról beszélgettünk. - Megindult Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás, és ha Szanyi Tiboron és magyar ellenzéken múlik, Magyarország sem számíthat sok jóra. Mi váltotta ki ezt a kemény fellépést az unió részéről?- Lengyelországnak – akárcsak hazánknak – tartósan fel kell készülnie arra, amit mi már évekkel ezelőtt, de idén is megtapasztalhattunk: a minden jól felfogott nemzeti érdeket, az európai polgárok hagyományos értékrendjét és identitásait támadó Soros-hálózat és szövetségesei által gerjesztett hangulatkeltésre, a folyamatos külső és belső politikai nyomásra is. Legutóbb jól érezhették például októberben, amikor az abortuszt szigorító lengyel törvény elfogadása miatti - erősen anti-Trump-utánérzésű - nőtüntetések idején még a rendőrség is fellépni kényszerült, és számos dokumentumot, számítógépet foglaltak le nőszervezeteknél az előző adminisztráció alatt gyanított igazságügy-minisztériumi kapcsolatok miatt.- Frans Timmermans az Európai Bizottság első alelnöke szerint "nagyon nehéz szívvel" döntöttek a lengyelek elleni szankcióról...  - Ez arcpirító cinizmus, amely csak erősítheti azt a meggyőződést, hogy jelenleg egy a korábbinál alacsonyabb színvonalú bizottsági vezetéssel van dolgunk. Jacques Delors – az EB volt elnöke – 2010-ben kijelentette, hogy az európaiak között egy igazi, kölcsönös megértésre van szükség, olyanra, amilyet Európa alapító atyái hagyományoztak ránk, és nem csak közös érdekekre. Ez egyenes, tiszta beszéd és a valóságot tükrözi. Visszatérve az előző kérdésre, az mindenképpen elgondolkodtató, hogy 2017 októberében Andrzej Duda lengyel államfő új civil törvényt írt alá, amelynek értelmében minden nem kormányzati szervezetet, NGO-t központilag finanszíroznak majd. A szervezetek központilag történő - ha úgy tetszik: nemzeti szintű és nemzeti érdekű -, ellenőrzött finanszírozása egyben azt is jelenti, hogy az érintett szervezeteket megfelelően nyilvántartják majd. A szabályozás demokratikus, az arra adott brüsszeli válasz nem.- Egy másik bizottsági elöljáró, Dimitrisz Avramopulosz menekültügyi biztos egy hétfői lapinterjúban a szolidaritásra hivatkozva újra kiállt a kvóták mellett. Ehhez képest Donald Tusk és Sebastian Kurz is a kötelező szétosztás ellen érveltek. Uniós jogi értelemben lehet az egyik vagy másik fél igazságáról beszélni?- Ad 1. a kvótának nincs Alapszerződésben kimunkált jogi alapja, az ideiglenes kvóta-határozat egy politikai diktátum. És gyorsan le kívánom szögezni, hogy az Európai Bíróság szeptemberi döntése tartalmilag nem vizsgálta a megoldás jogszerűségét. A magyar Alkotmánybíróság gyakorlata ugyanakkor e körben egyértelműen rögzítette – hitem szerint helyesen –, hogy bármely menekült átvétele jogszerű?en és alkotmányosan csak háromoldalú egyetértés alapján végezhető el: az átadó állam, az átvevő állam (Magyarország) és az érintett menekült (menekültként jogszerűen elismert személy) egyetértésével.

Ad 2. a szolidaritás önkényes kiemelése és értelmezése kapcsán le kell szögezni, hogy a Lisszaboni Szerződés szerint a felsorolt alapelvek, így a szolidaritás tekintetében is az Európai Tanács, azaz az állam és kormányfők legfőbb döntéshozó fóruma határozza meg az unió stratégiai érdekeit és célkitűzéseit.  (civilosszefogas.blogstar.hu) 
2017.12.22.


 Újabb támadás előtt áll Magyarország, 

mert akik kötelező betelepítési kvótát akarnak Európában, jövőre újra próbálkozni fognak, miután a decemberi uniós csúcstalálkozón erről nem született döntés - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban. 
2017.12.15.


 Elemző: Brüsszelben megjelent egy törésvonal 

Donald Tusk világossá tette, mint gondol a kvótákról: azt, hogy azok hatástalanok és rendkívül megosztóak. Az első kérdésben érdemes talán a számokra támaszkodni, a másodikban pedig épp ez a pengeváltás igazolja az egység hiányát. Jóllehet, ma, az uniós csúcs második napján már elsősorban a Brexittel foglalkoztak a tagállamok, de világosan látszik, hogy még mindig a migrációs krízis megoldatlansága nyugtalanítja az európai vezetőket. (hirado.hu) 
2017.12.14.


 Ezt is megértük: Juncker elismerte a V4-ek szolidaritását 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, a visegrádi országok vezetőivel közösen tartott brüsszeli megbeszélést követően kijelentette: az uniós határvédelem erősítését szolgáló, jelentős összegű felajánlás bizonyíték arra, hogy a visegrádi négyek szolidaritást mutatnak, és kiállnak Olaszország és más országok mellett. (hirado.hu) 
2017.12.07.


 A kötelező betelepítési kvótáról szóló döntés végrehajthatatlan 

Végrehajthatatlannak nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést brüsszeli sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás bírósági szakaszba lép. (Forrás: MTVA) 
2017.11.30.


 A Soros-hálózat tevékenysége nemzetbiztonsági kockázat 

A Soros György által támogatott szervezetek az elmúlt két évben mindent elkövettek Budapesten, Brüsszelben és Berlinben azért, hogy megváltoztassák Magyarország migrációval kapcsolatos álláspontját, és bevándorláspártivá tegyék az országot - mondta a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány azonban ellenáll: Magyarországot nem lehet bevándorlóországgá tenni - jelentette ki a tárcavezető, aki közölte, hogy a kormány megtárgyalta a belügy- és a hírszerzésért felelős miniszter jelentését a nyugat-európai sajtóban napvilágot látott "Soros-akták" ügyében. A jelentés döntő része államtitok - jegyezte meg, de kiemelte: azért volt szükség a jelentésre, mert a magyar államhatár védelme, a szuverenitás garantálása nemzetbiztonsági kérdés. Lázár János úgy fogalmazott: nem a kormány támadta a Soros-szervezeteket, hanem ezek akarják megváltoztatni a magyar döntéshozók álláspontját. (MTI) 
2017.11.18.


 Vendég: Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő 

Célegyenesben a Soros-terv: kötelező betelepítési kvótát fogadtak el Brüsszelben, rákényszerítve migránsok szétosztását minden uniós tagállamra. A vita eldőlt, vagy tehetnek még bármit az ezzel szembenálló nemzetállamok? (Echo Tv) 
2017.11.17.


 Mélymagyar 2. rész Echo Tv-n Földi Lászlóval 

Amíg az egyik oldal szerint kritikus probléma a migránsáradat, addig a másik oldal véleménye az, hogy a félelmek fiktívek. Már nem ideológiák harcáról van szó, a törésvonal Európán belül létezik. 
2017.10.17.


 Köszönjük! Nyugdíprémiumot fizet a Kormány! - Echo Tv 

Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés - mondta Orbán Viktor az Idősek Tanácsa ülésen. A kormányfő a tanácskozáson azt is közölte: javasolják, hogy a nyugdíjasok idén is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt. (kormany.hu) 

 
Gulácsy Lajos (1925 - 2016) ny. ref. püspök élete
Kárpátalján a református egyházban végzett tevékenysége miatt a szovjet hatóságok 1949-ben letartóztatták és 10 évre ítélték. 



 Gulácsy Lajos ny. ref. püspök tanúságtétele Budapesten 2013. november 8. Országház, Felsőházi terem 

Megemlékezés a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatairól az elhurcoltatás 69. évfordulóján. 1944 őszén a bevonuló szovjet csapatok nyomában érkező belügyi egységek a magyarok és németek által lakott kárpátaljai településekről minden 18 és 50 év közötti férfit összeszedtek. Becslések szerint mintegy 30-40 ezer embert tartóztattak le, és zártak munkatáborokba. Nagyon sokan nem is jutottak el a gulágokra, már a szolyvai gyűjtőtáborban sokan életüket vesztették az embertelen fogva tartási körülmények miatt. Szinte nincs is olyan magyar család Kárpátalján, akinek egy - két férfi tagja ne veszett volna oda. Az elhurcolt férfiaknak körülbelül mindössze mintegy 1/3-a tért vissza szülőföldjére. 1944 ősze ily módon vált kárpátaljai magyar holokauszttá. 
2017.08.31.


 Fizesse ki az EU a magyar határvédelmi költségek felét!

Orbán Viktor miniszterelnök levélben kéri Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét arra, hogy a brüsszeli testület 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelmi költségekhez, amelyek eddig 800 millió eurót, azaz mintegy 270 milliárd forintot tettek ki - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 96. Kormányinfón, melyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. Lázár János szerint az európai szolidaritás ügyében a határvédelem kérdéséről is beszélni kell, és a szolidaritásnak a gyakorlatban is meg kell nyilvánulnia. Így a magyar oldalon felmerült költségek viseléséből az uniónak is ki kell vennie a részét - mondta. 
A líbiai táborépítés terve egybevág a magyar állásponttal

Egybevág a magyar állásponttal az illegális bevándorlás megállítása az unión kívül - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, felidézve, hogy a magyar kormány már két éve ilyen hot spotok felállítását javasolta. Lázár János jelezte: Líbiában napirenden van a táborépítés kérdése, ahol várakozásra, az eljárások betartására kényszerítenék a migránsokat. Ez, továbbá a származási országba visszaküldés és a bevándorlás okainak megszüntetése egybevág a magyar állásponttal - jelentette ki. A miniszter beszámolt arról is, hogy augusztus 30-ig 773-an lépték át illegálisan a magyar határt, a kerítés hiányában a számok hasonlíthatnának a két évvel ezelőttiekhez is. Lázár János arról is beszélt: Lengyelországgal szemben "hadjáratok indított" és kettős mércét alkalmaz az Európai Bizottság és Németország. Magyarország támogatásáról biztosítja a lengyel népet és kormányt - szögezte le. (kormany.hu) 
2017.08.11.


 Földi László: Invázió folyik Európa ellen 

A polgári titkosszolgálatok volt műveleti igazgatója a nápolyi eset kapcsán kifejtette, hogy nagyon gyorsan rendet lehetne tenni Európában, ha a politika azt hagyná. Ezt a véleményt erősítette meg Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára is a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Földi László elmondta: "A katonák támadása békeidőben nem normális. Egyrészt, mert nem tartózkodnak az utcán, másrészt eszébe sem jut senkinek sem. Ilyen helyzetek háborús övezetben vannak, ahol a katonák az utcán vannak. Ezekben az esetekben ez erkölcsi fölényt is jelent a támadó szempontjából, hiszen nem civilt támad, mint a robbantó és gázoló merénylők, hanem azt a fegyverest, aki számol azzal, hogy megsérülhet, vagy meg is halhat." (magyaridok.hu) 
2017.08.11.


 Dr. Csizmadia László: Az NGO-hálózatok a nemzetállamok ellenségei

Soros György nem kormányzati szervezetekből (NGO) álló, világot átszövő birodalma a nemzetek feletti illegitim hatalom célját szolgálja. Ezek a szervezetek nem spontán alakulnak, nem a közjót szolgálják, hanem jelentős magántőkével alapított féllegális közösségek. Személyzetük busásan fizetett. Olyan munkavállalók, akiknek többsége messze áll a közjóért tevékenykedő nemes eszmeiség gyakorlásától. Kontraszelektált zsoldosfigurák, felbérelt katonák, akik a közjóra fittyet hányva közhasznúnak azt tekintik, amit saját zsebükbe irányíthatnak. A pénzügyi panamák nagymestere, aki a korrupciós megoldásoktól sem idegenkedik, új célpontjául Európát választotta. Gazdasági hatalma mellé kedvenc eszmerendszerét, a neoliberalizmust a nyílt társadalom ideológiájával fűszerezve politikai uralmának megszerzésére fordítja. Úgy véli, hogy a cinkelt lapokkal megszerzett vagyona mindezt lehetővé teszi, nem zavarja, hogy közben mélységesen lenézi az európai polgárok szellemi képességeit. (civilosszefogas.hu) 
2017.06.23.


 Migráns falvakat kellene létrehozni? 2017.06.22.


 Magyarország visszautasítja a migránsfalvak létrehozását 

Magyarország a leghatározottabban visszautasítja az unió határainak megnyitását és a migránsfalvak Közép-Kelet-Európába telepítését - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 93. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. 
2017.05.11.


 Félmillió migránst lát el segéllyel a német állam 

A német munkaügyi hivatal friss kutatása szerint félmillióra tehető azon migránsok száma, akik az állam segélyeiből élnek, és még továbbra sem integrálódtak a társadalomba. A német szociáldemokraták (SPD) munkaügyi minisztere szerint türelmesnek kell lenni, csak hosszú idő elteltével juthatnak ugyanis stabil álláshoz a migránsok. "Ez egy maraton, nem pedig sprintfutás" - fogalmazott a miniszter, Andrea Nahles.A munkaügyi kutatóintézet (IAB) egy munkatársa szerint a problémát csak tetézi az a tény, hogy a migránsok az átlag német lakossághoz képest aluliskolázottak. A BA korábbi vezetője, Frank-Jürgen Weise szerint Németország a szakképzett munkaerő hiányát képtelen lesz megoldani az Afrikából és Közel-Keletről érkező migránsokkal. Az IAB közleménye szerint tavaly decemberben a migránsok mindössze 3 százaléka jutott munkához. (888.hu) 

Kiss Lajos: MIGRÁNS MESE 

Hosszú, 3 hónapos utazás után megérkezett Muhammad migráns Németországba. Az állomás melletti járdán guggolt, és szotyit köpködött a csorba fogai között a földre. Ekkor hirtelen megjelent egy angyal.
- A szocialista-liberális angyal vagyok, és azért jöttem, hogy teljesítsem három kívánságodat. Muhammad alig tudott szóhoz jutni a meglepetéstől, de kipróbálta, hogy igaz-e, amit hallott. - Nézd, milyen rossz fogaim vannak! Szeretném, ha meglenne az összes, és hibátlanul.... 
2017.04.10.


 Nógrádi György: a muszlimok nem integrálódnak, kőkemény lépéseket kell felvállalni! 

Nógrádi György a stockholmi terrortámadásról elmondta: a svéd rendőrség figyelt a merénylőre, ahogyan figyelt sok ezer másik emberre is. Ennyi embert azonban folyamatosan követni lehetetlen. A támadóról tudták, hogy szimpatizál az Iszlám Állammal, figyelemmel kíséri a terrorszervezet videóit és egyetért céljaikkal. A merénylet előtt azonban ez nem volt ilyen egyértelmű - emelte ki. Mindezzel kapcsolatban fontos hangsúlyozni - folytatta, hogy eddig a svéd politika integrációpárti volt, ugyanis a svédek nem voltak hajlandók elfogadni azt, hogy a harmadik világból érkező emberek integrálása "szinte lehetetlen". Azonban aki most bejött, annak nem lehet tudni a nevét, a foglalkozását vagy az életkorát – mutatott rá. Szerinte a svédeknek és a norvégoknak egyaránt át kell gondolniuk a migráns politikájukat. 
2017.03.31.


 Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 

A csalás az csalás, akárki is követi el - nyilatkozta Orbán Viktor a Soros-egyetem kapcsán. Hiába milliárdos valaki, Magyarországon nem állhat a törvények fölött. Ennek az intézménynek is be kell tartania a jogszabályokat. Felfoghatatlan, hogy miért kellene nekünk a saját magyar egyetemeinket hátrányba hozni, és igazságtalan előnyt biztosítani külföldieknek. A Soros-egyetem jövője az amerikai-magyar kormányközi tárgyalásokon múlik. Magyarország bevándorlásügyben az első pillanattól kezdve a jó kérdéseket tette fel, és a jó válaszokat adta meg. A Nyugat pedig egy-két év késéssel követ bennünket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. 
2017.03.30.


A kormány elkötelezett Magyarország és Európa határainak megvédése mellett. 

Orbán Viktor az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnökével folytatott tárgyalást, melyen egyértelművé tette: a határőrizeti szigorítások a magyar és az európai polgárok védelmét szolgálják. Egyes külföldi hátterű szervezetek anyagilag és politikailag is visszaélnek helyzetükkel, és ez jogi vitákhoz vezet, de a kormány elkötelezett Magyarország és Európa határainak megvédése mellett. 

 
Brigitte Gabriel Libanonban született keresztény beszél a családja üldözéséről

Országok sorsa múlik azon, hogy tanulunk-e az iszlám történetéből. Brigitte Gabriel saját tapasztalatait írta le könyvében, és osztja meg a videón a radikális muzulmánokról, az iszlámról és a keresztények üldözéséről. A videó 2015-ben készült. 
Orbán Viktor miniszterelnök arról tárgyalt Petro Porosenko ukrán államfővel, 

hogy kétoldalú megállapodást kell kötni az ukrajnai magyarok kettős állampolgárságáról - mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön Máltán az MTI-nek. 
2017.03.23.
Szijjártó Péter, magyar külügyminiszter helyretette az Európai Bizottság frusztrált alelnökét 

"Magyarországra azonosítatlanul, átvizsgálás nélkül nem jöhet be senki, ezt el kell fogadnia az Európai Bizottságnak és annak alelnökének is." Az Európai Uniót az olyan képmutató és hazug brüsszeli bürokratáktól kell megvédeni, mint amilyen az Európai Bizottság alelnöke - jelentette ki Szijjártó Péter, reagálva ezzel Frans Timmermans kijelentésére.

Frans Timmermans, a brüsszeli testület első alelnöke egy német lapinterjúban azt mondta, hogy az Európai Bizottságnak nagyobb támogatásra van szüksége az uniós tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. A magyar külügyminiszter bicskanyitogatónak nevezte, hogy miközben az Európai Unióban újabb terrortámadást követtek el, a bevándorlási válságra pedig még mindig nincs válasza a közösségnek, amelynek versenyképessége "napról napra veszik el", az Európai Bizottság alelnökének mondanivalója mindössze a "Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni lázítás". Szijjártó Péter kijelentette, hogy az Európai Unió elképesztő válsághelyzetekbe lavírozta magát, hiszen soha ilyen súlyos terrorfenyegetettséggel nem kellett még szembenéznie, mint most.A világ ötödik legjelentősebb gazdasága ugyanis úgy döntött, hogy elhagyja az EU-t, a bevándorlási válsággal szemben pedig képtelen a közösség közös válaszokat találni, és képtelen arra, hogy megvédje saját magát. Brüsszel kizárólag arra volt alkalmas az elmúlt években, hogy ezeket a problémákat súlyosbítsa - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Álláspontja szerint az Európai Bizottság kudarcot vallott a válságkezelés során, a testület alelnökének ilyenkor a "Magyarország és Lengyelország elleni lázítás" helyett inkább arról kellene beszélnie, hogy nem sikerült válaszokat adnia az Európai Bizottságnak az általa felsorolt súlyos kérdésekre. Szijjártó Péter azt mondta, világos, hogy Frans Timmermanst frusztrálja, hogy az Európai Bizottsággal ellentétben Magyarország sikeres választ adott a bevándorlási válságra. Hozzátette, ezért is támadja az alelnök folyamatosan Magyarországot.

"Akárki akárhogyan is támad minket, akárki akárhogyan lázít is miellenünk, legyen az akár az Európai Bizottság alelnöke is, Magyarország kormánya senkinek nem fogja megengedni a jövőben sem, hogy illegálisan Magyarország területére lépjen” – mondta a miniszter. Szijjártó azt is hozzátette, hogy Magyarországra azonosítatlanul, átvizsgálás nélkül nem jöhet be senki, ezt el kell fogadnia az Európai Bizottságnak és annak alelnökének is.Arról is beszélt, a brüsszeli intézmények az elmúlt időszakban azt a politikát favorizálták, hogy százezerszámra jöjjenek be Európába az emberek mindenféle azonosítás vagy átvizsgálás nélkül. Közölte, ennek a politikának a következményeit láthattuk az elmúlt időszakban, de Magyarország ebből nem kér. Számunkra továbbra is a magyar emberek biztonságának garantálása az első számú feladat, mindegy, mit mondanak a brüsszeli bürokraták vagy az Európai Bizottság alelnöke – tette hozzá. Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján megismételte a kormány szerdai nyilatkozatát, és részvétét fejezte ki a londoni terrortámadásban meghaltak családtagjainak, a sérülteknek pedig gyors felépülést kívánt. A brit parlamentnél szerdán elkövetett merényletben a támadóval együtt négy ember vesztette életét, míg további 40-en megsebesültek. 
2017.03.19.
Bogár László: "Gyáva népnek nincs hazája..." 

Bogár László professzor szerint lehet finomkodni, de a közösség pusztulását kockáztatja az, aki az elvont és hamis "emberi jogok" feltétlen tiszteletben tartását előbbre valónak tartja, mint a közösség létének elemi feltételeit egyáltalán: megmaradását. Közeleg a pillanat, amikor világossá válik majd, hogy a liberális demokrácia a biztos pusztulásba viszi az ezt ma még szentként tisztelő közösségeket. Ma ez a nyugatosodott világ számára a legsúlyosabb kihívást jelenti, és sajnos egyelőre nincs megnyugtató és pláne egyszerű és könnyű válasz erre a kérdésre.
Gyáva népnek nincs hazája, tartja a régi magyar mondás, és valóban, hazája csak bátor és erős népeknek van, ezt a magyarság elmúlt ezeregyszáz éve elég meggyőzően és megrendítően bizonyítja. Helyre kell tehát állítani ez egészséges védelmi rendszerünket, ez most mindennél fontosabb, a liberális demokrácia hamis és csalárd értékeinél mindenképpen. (preshaztarsasag.eu) 
2017.03.15.


 Kiállunk Orbán Viktor miniszterelnökünk mellett "Brüsszelt meg kell állítani, a határainkat meg kell védenünk, a betelepítést meg kell akadályoznunk." (Orbán Viktor) Hajrá Viktor! Hajrá magyarok nemzeti kormányunkért, a keresztény értékekért, a családokért! 
2017.03.03.


 Kósa Lajos a Mélymagyarban - Bayer Zsolt műsorában 

Egyebek között Majtényi László köztársaságielnök-jelöltségéről, a Momentum Mozgalom politikai szerepvállalásáról, valamint az LMP népszavazási ötletéről is beszélt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Felhívta rá a figyelmet, hogy már 6,5 millió azoknak a száma, akik úton vannak Európába. A kontinensen tapasztalható tehetetlenség, valamint az önmagát lejárató politika Kósa Lajos szerint oda vezet, hogy megágyaz olyan politikusoknak, mint Marine Le Pen. A frakcióvezető kiemelte: a migrációs helyzet kezelésének kontextusában hazánk egyre inkább felértékelődik. Ma már 40 ezer olyan európai uniós polgár van, aki hazánkban vett ingatlant, és tartósan Magyarországon él. (echotv.hu) 
2017.02.14.


"Magyarország nem rabszolga az Európai Unióban" 

Magyarország nem rabszolgaként lépett be az Európai Unióba, nem elszenvedője az EU-nak, hanem aktív tagja, alakítója" – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden az M1-en. Kósa Lajos ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a közeljövőben nagy viták várhatóak Brüsszellel az adópolitikáról, az energiaárakról, a foglalkoztatáspolitikáról és a migrációról. A frakcióvezető úgy fogalmazott, Magyarország nem eltartottja az uniónak, mert rengeteget ad például a piacnyitással, valamint a tőke és a munkaerő szabad áramlásával, ezért lehet saját véleménye – írja az MTI. (888.hu) 
2017.01.26.


 Újra naggyá tesszük Európát 

Brüsszelben rosszul mennek a dolgok, még az irány is hibás, mindezek ellenére van lehetőség megreformálni és "újra naggyá tenni Európát" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Antall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány csütörtöki brüsszeli rendezvényén mondott beszédében. 
2017.01.23.

 Orbán Viktor így értékelte Donald Trump beiktatása után Európa és a világ helyzetét 2017.01.15.


 Fricz Tamás: A történelem vége nyomában - Teljes cikk itt! 

A globalizmus oldalán elképesztő pénzügyi, gazdasági, média- és sajtóbeli, kulturális és szellemi erő halmozódott fel. Egy olyan transznacionális, nemzetek feletti hálózat jött létre az elmúlt mondjuk két évtizedben, amelynek az erejét egy pillanatra sem szabad alábecsülni, mert ezzel magunkat csapnánk be. Az elmúlt évben olyan események történtek a világpolitikában – először a Brexit, utána Donald Trump elnökké választása, majd az osztrák szabadságpárti Norbert Hofer kiváló szereplése az osztrák elnökválasztáson –, amelyek miatt sokan már arról írtak-beszéltek, hogy a globalizmus, a neoliberalizmus és a politikailag korrekt beszédmód és ideológia korszaka befejeződött. Mások viszont, akik szintén a globalizmusellenes táborba tartoznak, azt hangoztatják, hogy ne higgyünk a látszatnak: a világot uraló globális erők csak játszanak velünk, a Brexit, Trump megválasztása arra jó, hogy a gőzt leeresszék, elhitessék a kiszolgáltatott és alávetett tömegekkel, hogy valódi változások következhetnek be politikában, gazdaságban, hogy csökkenhet a távolság a világelit és az emberek léte, gondolkodásmódja között. Kétfajta szemlélet, kétfajta reakció azok körében, akik – teljesen indokoltan – abban hisznek, hogy a globális uralommal és a kozmopolitizmussal szemben a hagyományos intézményekre, a kereszténységre és a szuverén nemzetállamokra épülő létmód az egyetlen, amely élhető, és amely megőrzi az egyének és közösségek szabadságát. Mind a kétféle megközelítés némileg finalista. De mi is a finalizmus? Olyan gondolkodásmód, amely a természet és a társadalom, a történelem mozgásában egyfajta céltudatosságot, irányultságot feltételez.... (magyaridok.hu) 
2017.01.08.


 "Háború van Európában" - Földi László az Echo Tv-ben 

Az idei évben megjelenhetnek az igazi profi terroristák, akiket a hatóságok nem tudnak majd felfedni - jelentette ki Földi László, az Echo Televízió Heti mérleg című műsorában. A titkosszolgálati szakértő szerint, Európát közösen kell megvédeni azokkal az országokkal együtt, akik nem az unió tagjai. Földi László hangsúlyozta: drasztikus módszerekre van szükség a terrorizmus megállításához, tehát akik illegálisan érkeztek Európába, azok nem tartózkodhatnak itt. 
2017.01.08.Földi: muszlim katonák követik el a merényleteket Európában 

A muszlim katonák által végrehajtott európai terrortámadások nagyon is végiggondolt akciók. A floridai lövöldözés ugyanakkor nem tartozik ebbe a kategóriába – véli Földi László titkosszolgálati szakértő. A szakértő szerint három csoportba sorolhatók a világban manapság elkövetett merényletek. Az egyik típusra a floridai lövöldözés a példa, amikor egy mentálisan sérült férfi vaktában lövöldözve öt embert megölt, nyolc másikat pedig megsebesített. Földi tehát kizárta annak lehetőségét, hogy a 26 éves férfi fanatizmustól vezérelve gyilkolt volna.A másik csoportba a klasszikus terrortámadások tartoznak, amelyek elkövetői általában valamilyen ideológia nevében gyilkolnak. A támadások harmadik fajtájába a muszlim katonák által végrehajtott, nagyon is végiggondolt, a háború által determinált akciók sorolhatók, amelyek jelenleg Európában zajlanak. Utóbbi kapcsán gyakran számon kérik a különböző országok titkosszolgálatain az együttműködés hiányát, vagy például azt, hogy nem iktatnak ki gyanússá vált személyeket. Földi szerint ennek oka a politikai döntések között keresendő, mert a közéleti vezetők sem működnek együtt, az egyes országokon belül is gyakorlatilag háború folyik az érdekcsoportok között.A szakértő példaként említette az USA-n belüli, illetve az Egyesült Államok és Oroszország közötti konfliktusokat. Földi szerint jól látható, hogy az amerikai elnökválasztást elvesztő demokrata oldal még mindig nem nyugszik bele az eredménybe, és az utolsó erejével Oroszországot piszkálja azzal, hogy NATO csapatokat küld a kelet-európai ország határaihoz, és az amerikai választási kampányba avatkozó orosz hackertámadásról beszél. (Hirado.hu) 
2017.01.05.


Ostobaság lenne még több tagállami jogkört átadni az EU-nak 

Ostobaság lenne még több tagállami jogkört átadni Brüsszelnek, különösen akkor, amikor látható, hogy a történelmi kihívásokra a tagállamok adnak használható válaszokat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel. A tárcavezető arra reagált, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a német Süddeutsche Zeitung lapnak adott interjújában úgy nyilatkozott: "a Kohl-Mitterand generáció még azzal a mondattal utazott Brüsszelbe, hogy az erős Európa a mi országunk érdeke. Az Orbán-generáció azt mondja: országunk érdekeit Európával szemben kell megvédeni. Mintha azokat Brüsszelből támadnák." Az EP elnöke szerint a nemzetállamok éveken át egyre több hatáskört ruháztak át Brüsszelre, de a legtöbb kormány ezt nem magyarázta el a polgárainak. Akik Brüsszelben valamit megszavaznak, "úgy tesznek otthon, mintha egy anonim hatalom kényszerítette volna őket", és "ez halálos" - vélekedett. Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kiemelte: Martin Schulz téved, erős Európai Uniót ugyanis csak erős tagállamok alkothatnak. Ostobaság lenne még több tagállami jogkört átadni Brüsszelnek, különösen akkor, amikor jól látható, hogy a történelmi kihívásokra a tagállamok adnak használható válaszokat - mutatott rá. Úgy vélte, az EU az illegális bevándorlással szemben évek óta tehetetlen, "Brüsszel önvédelemből megbukott". Szijjártó Péter úgy fogalmazott, "olyantól várni, hogy megvédjen, aki a veszélyt sem ismeri fel, na az halálos". (MTI) 

 
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő Juncker és Schultz, Európa két vezető politikusának alkalmatlanságáról beszél.
Mindent elmond arról, miért tart itt az EU. 
 Nagy küzdelem vár Magyarországra - Echo Tv 

2016.12.14.


Nagy a nyomás a bevándorlók kötelező szétosztása ügyében 

Lázár János szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kormányülés szünetében felidézte, hogy két álláspont versenyez egymással a kérdésben, az egyik az illegális bevándorlók önkéntes, a másik a kötelező szétosztásának elvén alapul. A magyar álláspont szerint nem lehet szó kötelező kvótáról, nem megszervezni, hanem megállítani kell a migrációt, és nem az EU területén, hanem a határokon kívül kell lefolytatni az eljárásokat - erősítette meg. Hozzátette: a szolidaritást minden nemzetállam sajátosságaihoz kell illeszteni, továbbá meg kell erősíteni a külső határvédelmet. A Schengenen belüli ellenőrzőpontok felállítását - amilyen az osztrák határon van - Magyarország ellenzi. Magyarországnak nincs joga igent mondani a kötelező szétosztásra A tárcavezető értékelése szerint Magyarország és Orbán Viktor miniszterelnök a következő 48 órában nagy küzdelem előtt áll, azonban mind a népszavazás, mind a parlament és az Alkotmánybíróság döntései kötik a kezét, nincs joga igent mondani olyan uniós felvetésre, amely a kötelező szétosztást kényszerítené az országra. Mint mondta, Brüsszelben végérvényesen el akarják dönteni a kötelező kvótát, amely "él, köszöni szépen jól van és megpróbál mindenhol győzni". Csütörtökön megtörténhet, hogy bizonyos európai nagyhatalmak - köztük Németország - győzelmet szeretnének aratni azok felett, akik náluk jóval kisebbek - mondta a miniszter. Kifejtette, hogy az ülés 3. napirendi pontja, vagyis a dublini reform arról szól, lesz-e kötelező kvóta vagy sem. Szerinte egyhangú döntés kell ebben a kérdésben, de már korábban is megpróbáltak feles döntéssel szabályokat hozni a kvóta érvényesítéséért. A tanácsülés fő napirendi pontjaként hivatkozott az EU és Törökország megállapodására, amely értékelése szerint részben eredményes volt, hiszen csökkent a Törökországból Görögországba tartó migránsok száma, másrészt azoké is, akik tengerbe fulladtak. Az uniónak érdeke a korrekt megállapodás Törökországgal - mondta. Fontosnak nevezte azt is, hogy az Európai Tanács kész felhatalmazni az EU-t, kössön partnerségi megállapodásokat harmadik országokkal, ami a nyugat-balkáni országoknak segítség, Olaszországnak pedig kulcsfontosságú. Ebben felmerül az illegális bevándorlók visszairányítás lehetősége Észak-Afrikába, ami alapvetően kedvez a magyar álláspontnak - mondta Lázár János, hozzátéve, ez precedenst teremthet arra, hogyan lehet ellenőrzés alá vonni a bevándorlást és még a határokon kívül elvégezni a beléptetési vizsgálatokat. (kormany.hu) 
 2016.12.14. Kormányinfó 74 - Nagy a nyomás a bevándorlók kötelező szétosztása ügyében 2016.12.11.


Bogár László professzor szerint egyre nyilvánvalóbbá válik 

a globálissá tágult nyugatias modernitás csődje. Paradox módon a világot uraló szuperstruktúra is tisztában van ezzel, és Donald Trump megválasztásának okaként felsorolja azokat az evidens tényeket, amelyek már évtizedek óta jelzik ezt a fokozódó csődöt. Most persze fanyalog és fintorog a számára gusztustalan következményeken, és többé-kevésbé azt is látja, hogy milyen okok vezettek ehhez az okozathoz, de reflexivitása odáig már nem terjed, hogy a legmélyebb lényeggel is szembesüljön. Azzal az evidens ténnyel, hogy a számára visszataszító következmények megjelenését egyedül és kizárólag önmagának köszönheti. Egyelőre teljesen tisztázatlan, hogy az egyre inkább csődbe jutó nyugatias világmodell korrekcióját milyen mélységbe hatolva kellene elkezdeni. (Magyar Hírlap) 
2016.12.04.


Fricz Tamás: Elitokrácia vagy demokrácia * Teljes cikk itt! 

A XXI. század második évtizedében át kell értékelnünk az elittel kapcsolatos eddigi sztereotípiáinkat. Megjelent ugyanis egy olyan, globális, elsősorban pénzügyi és gazdasági elit, amelyik olyan mértékben elkülönül a világ társadalmainak, nemzeteinek egyéb rétegeitől, csoportjaitól és miliőitől, hogy ennek a jelentősége túlmutat egy pusztán szociológiai megosztottságon.Ez a szupergazdag csúcselit lényegében véve olyan pénzügyi, gazdasági és politikai hatalommal rendelkezik, amely immáron rendszerré állt össze: megszületett az elitokrácia rendszere. S ezt már nem szociológiai, hanem politológiai módszerekkel lehet és kell elemezni, ugyanis itt már nem a vertikális társadalmi rétegződés, hanem az elitlétből kibontakozó hatalmi status quo vált fontossá.Ez a globális elitokrácia külön kasztot képez. Hihetetlenül arrogánssá válik akkor, ha hatalmát bármi veszélyezteti. Ebből kettő is volt mostanában: a Brexit és Donald Trump győzelme az Egyesült Államokban. Nézzük és figyeljük meg, milyen reakciók érkeztek a neoliberális elitokrácia tagjaitól! (magyaridok.hu) 
2016.12.07.


Orbán Viktor miniszterelnök szerint népvándorlásról van szó. 

A folyamat évek óta lopakodva, csendben zajlik. Most annyi történt, hogy felgyorsult és látványossá vált. Láthatóvá váltak a részletek, a szándékok, a veszélyek és a következmények. Ráadásul ez még csak az előőrs, az igazi nagy nyomás majd akkor nehezedik Európára, amikor Afrika belsejében is megmozdulnak az ott várakozó sok-sok milliós tömegek. A bevándorlók áldozatai a helyi konfliktusoknak és annak a liberális európai politikának, amelyik elhitette velük, hogy ide lehet jönni, és itt lesz számukra a Kánaán.De ebből nem következik az, hogy nekünk - családjainknak, szokásainknak, életelveinknek, európai életünknek - is áldozatul kell esnie. Ha tényleg segíteni akarunk, akkor a segítséget kell odavinni, és nem a bajt kell idehozni. A keresztény felelősségből az következik, hogy arra kell vállalkozni, amihez megvan az erőnk."A magyarországi népszavazással minden európai polgárnak üzentünk. Megüzentük, hogy csak rajtunk, európai polgárokon múlik, észhez térítjük-e közös erővel az uniót, vagy hagyjuk, hogy szétverje önnönmagát." (Magyar Idők) 
 Az ember a név mögött: Donald Trump életéről 

A híres, befolyásos és megosztó személyiségek igazi arcát eddig csak kevesen ismerhették meg. A filmek hitelességét a megszólalók személye is biztosítja: olyan ellenségek, szövetségesek, közvetlen munkatársak, bizalmasok, valamint oknyomozó újságírók nyilatkoznak egy-egy hírességről, akik valóban sokat tudnak róluk és jól ismerik őket. A film vetítésének aktualitását az adta, hogy Donald J. Trumpot 2016. november 8-án az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választották. 
2016.11.29.


Trump elnökségének igazi értelme: a globális elitokrácia elleni küzdelem * Teljes cikk itt! 

Hatalmas médiagépezet dolgozott azon, hogy sem az amerikaiak, sem mi, európaiak ne ismerjük fel az Egyesült Államokban zajló elnökválasztás valódi tétjét. Ez sok tekintetben sikerült is nekik; éppen ezért kell hangsúlyosan kimondani: Trump elnökké választása történelmi esemény, óriási esély arra, hogy a globális elit uralma megtépázódjon, és az amerikai társadalom újra talpra álljon - mind gazdaságilag, mind szuverenitásában. Ez a valódi tét, amely a következő négy évet meghatározza Amerikában. (...)Nos, Donald Trump úgy döntött, hogy informálja az amerikai és a nemzetközi közvéleményt arról, hogy az összeesküvés létezik és egyre láthatóbb. Egy, természetesen a magyar első nyilvánossághoz soha el nem jutott kampánybeszédében így fogalmazott (a szöveg fontossága miatt engedtessék meg a kicsit hosszabb idézet): "Ez egy globális hatalmi rendszer, mely felelősséggel tartozik a gazdasági döntésekért, melyek meglopták a dolgozókat, az országnak a vagyonát szétlopták, és egy kis csoport hatalmas vállalatainak és politikusok zsebébe tették azt. Ez a harc a nemzetünk túléléséért folyik, és ez az utolsó esélyünk megmenteni azt. Ezek a választások határozzák meg, hogy szabad nemzet vagyunk-e még, vagy csak illúzió a demokrácia és mi gyakorlatilag egy kis embercsoport kezében vagyunk, kiknek globális érdekeik a rendszer korrupciójában rejlenek. A mi rendszerünk pedig korrupt, ez a realitás. ...Clinton gépezete egy ilyen táprendszer közepében van; mi ezt a a Wikileaks dokumentumaiból tudtuk meg, kik feltárták, hogy Hillary Clinton titokban találkozik a nemzetközi bankokkal, hogy megtervezzék az USA szuverenitásának a megsemmisítését, hogy meggazdagítsák a globális pénzügyi erőket, megvédjék a szponzorok és barátok különleges érdekeit...A leghatalmasabb fegyver, amit elővettek Clintonék, ezek a vállalati médiák, a sajtó; valljuk meg, a vállalati médiák többé nem foglalkoznak újságírással; ők a politikusok különleges érdekeit védik, amelyek nem különböznek más lobbisták és bankárok érdekeitől, személyes célok által hajtva. Nem az önök érdekeit, hanem a sajátjukat követik. Mindenkit, aki kihívást jelent számukra, elátkoznak és megvádolják szexizmussal, rasszizmussal, idegengyűlölettel. A politikai elit, mely védi őket, be van vonva egy hatalmas, titkos és szélesen szétterjedt bűncselekménybe." (Mindkét beszéd forrása: www.alternativhirek.blogspot.hu) (civilosszefogas.hu) 
2016.11.24.


 Izráelben a védelmi miniszter az Army rádióban azt mondta, 

a tüzek felét biztosan gyújtogatás okozta. Egy haifai tűzoltó például arról számolt be, hogy korábban is volt tudomásuk arról, hogy a tűzoltó központ közelében gyújtogatni akarnak. (atv.hu) 
 Haifában több lakónegyedet kiürítettek a hatóságok, 

és felajánlották azoknak a szállodai elhelyezését, akik nem találtak megfelelő helyet rokonaiknál vagy barátaiknál. 

 
Interjú Nógrádi Györggyel - Angela Merkel vállalná - Echo Tv 

Angela Merkel hivatalosan is bejelentette, hogy indul a 2017-es szövetségi parlamenti választásokon. A politikust pártja a Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja egyöntetűen támogatja. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a németek 55%-a szeretné, hogy a 62 éves politikus negyedszer is elvállalja a kancellári tisztséget. Merkel népszerűsége a menekültválság miatt valóban visszaesett, de pártja a CDU rájött, hogy csak a jelenlegi kancellárral lehet esélyük a győzelemre a jövő évi választáson. 

 
Trump mint Kennedy az elit és az új világrend ellen.
Donald Trump választási videója Alex Jones műsorában. 
Orbán Viktor az amerikai elnökválasztás eredményét így értékelte: 

"filozófiai-ideológiai szinten úgy éreztük, hogy mi itt a nyugati világban liberális nem-demokratikus rendszerben élünk, és ennek most vége. Ennek az ideológiának, amely megteremtette a politikai korrektségre alapuló saját nyelvezetét, és ezzel szürke, egyforma megközelítést alakított ki minden kérdéshez, vége van. " Az újságíró felidézte Orbán Viktor egy korábbi kijelentését, amelyben a kormányfő azt mondta, hogy Trump megválasztása Magyarország és Európa számára is jó lenne. Az újságíró kérdésére a miniszterelnök ezt megerősítette. "Ez az érzésem erősebb, mint valaha. Ha az erős alapokkal bíró államok nem teszik világossá, hogy hol vannak a határok, mit tartanak elfogadhatónak és mit nem, az destabilizálhatja a nyugati világot, és erre nincs szükségünk. Véleményem szerint ebből a szempontból Trump jobb Magyarország és jobb Európa számára is." (Kenéz Endre) 
2016.11.10.


 Magyarország csatába száll a bevándorláspárti politika megakadályozása érdekében. Nem lesz könnyű a kvóta megállítása. Hajrá igaz hazafiak! 

Lázár János szerint Magyarország a december 16-án, az európai uniós csúcson "csatába száll", hogy a bevándorláspárti politikát megakadályozza. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, ebben a csatában fontos eszköz lett volna a magyar kormány kezében az alaptörvény módosítása, amit az ellenzéki pártok saját, pitiáner érdekeik miatt megakadályoztak. Ami ezután következik, azért az ellenzéket is terheli a felelősség - hangoztatta. Hozzátette: jövő héten az igazságügyi miniszter javaslatot tesz a jogi helyzet tisztázására. Lázár János össznemzeti ügynek nevezte ezt a kérdést, és szerinte ha mégis lesz bevándorlás Magyarországra, akkor gazdasági visszaesés lesz, romlani fog az emberek életkörülménye és a biztonság is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, ebben a csatában fontos eszköz lett volna a magyar kormány kezében az alaptörvény módosítása, amit az ellenzéki pártok saját, pitiáner érdekeik miatt megakadályoztak. Ami ezután következik, azért az ellenzéket is terheli a felelősség - hangoztatta. (MTI; kormany.hu) 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése