2018. június 30., szombat

Apró házak





Apró házak

















a talmi csillogás































Mire is készül fel az emberiség ? A mások leigázására , trabszolgává tételére , kirablására , Egyes kormányok ma is ezt gyakorolják !!!!
És valyon meddig jutnak el ? Hát bizony szégyellik bevallani , de csak a halálig jutnak el !!! Minden ember sorsa az élettel kezdődik , és egy jó , vagy rosz sors után , mely lehet betegségekkel terhelt is , de a végén a sirig jut az ember . Hogy a nagyratörő tervéből mit valósít meg , az az önzéséből , és a gőgjétől függ , de a lényeg mindent itt kell hagynia !!! Lehet olyan gazdag , hogy , már a 10 . szívet ültetik be neki , és félévente lecserélik a vérét , és közben egyes szerveit is ki kell cserélniük , mert a sok gyógyszermellékhatása tönkre vágta az egészséges szerveit is , de végül ő is a tulvilágra jut :::: . A jámbor jóravaló lélek ezért nem vágyik ilyen hivságokra , és ahol tudd segít embertársain , és nem gyilkolja mint a koszos cionista kazár , ki betolakodó , és bajkeverő volt egész életében , hogy úgy mondjam meg is érdemli a sorsát , és remélem a migráns muszlimok harcosabbak , és erőszakosabbak lesznek mint ők , a keresztényeknek , meg azt kell elérniük , hogy ez az erőszak csakis e kazár ingyenélőkre terjedjen ki , hogy , vagy meneküljenek el , vagy öljék meg őket ,. Mert amit művelnek azzal a Palesztin néppel , amelyik tulajdonképpen ogazából a sémi zsidó faj megtestesítője , nem úgy mint a kazár , aki átesett egy fityma műtéten , és azt üvölti torka szakadtából , hogy ő bizony a legnagyobb zsidó , és közben , még a héber ábéclt sem ismeri !!!!
Úgy van ez mint a németeknél a leghülyébb bekerül az EU parlamentbe , de még éretségije sincs , de a bólogató segg nyaló technikája megvan , így a páholy szentenciáit végrehajtva a leghülyébbet küldték , hogy biztosak legyenek , hogy nem basz el semmit , mert nem lesz egy önálló gondolata sem , ő a megtestesült biorobot , és hány szaladgál belőlük a Lajtán túl , most épp a migráns btelepítést végzik , a jó német nép , meg azon fáradozik . Hogy ,itt az idő , és elhagyja a hazáját , mert már elviselhetetlen az élet számára, mert annyi mindenkit kell már eltartania , hogy a robot a jenkire , a kazárra , a muszlinra , már nem egyeztethető össze az ő preciz tudatos életében betöltött tényekkel !!!
Hitlernek , volt koncepciója , és ha nem kényszerítik bele a háborúba , ma mindenkit lepipáltak volna !!! A másik über faj ugye a kazár volt , de ők sosem akartak dolgozni , csak élősködőek voltak világ életükben , és úgy is akarnak élni , ha fel tudják rugni ezt az állapotot , akkor a migránsokkal együtt a kazárokat is a helytartó hitleri leányzót is a történelem szemétdombjára vetik ahová valók , és úgy talán megújúlhatnak a németek is , és ha a többi nyugati ország követi a példát , úgy kiűzi a kazárt , a muszlint , a segnyaló helytartóikat , és egy keresztény kulturális nemzetet tudnak létrehozni egy pár generációs váltás után !!! De ehhez a szabadkőműves páholyokat is ki kell füstölniük , főleg azért , mert a páholyokat a kazárok működtetik , és a kazár világbirodalomról álmodoznak , és cselekedeteiket is ez motiválja nagyon sok jó embert likvidáltak már , mert a felhangjuk eltért a kazár világbirodalom álmuktól !!!
Ha ti is olyan szorgalmasan irtanátok őket mint ahogy ők bevált módszereikkel titeket tizedelnek , már nem igen volna kazár aki a világbirodalom álmait dédelgetné , hanem azon tanakodna, hogy megvárja , hogy ő következik a likvidálás nál, vagy usgyi neki szaladjunk , hátha így tovább élhetnek !!!!!


1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    WhatsApp: +16626183756



    VálaszTörlés