2018. június 30., szombat

Terroristák tűzfészket csinálnak Európában is.






Terroristák tűzfészket csinálnak Európában is.




Figyeljétek az idegen zsoldosokat! – Magyaroktól kér

segítséget Donbassz



Posted on 2014/06/23Szerző: Admin
Idegen egyenruhák
A fenti fotó illusztráció, nem az itt szereplő helyszíneken készült. – De érzékeltetni kívánjuk az olvasókkal, nem árt megszokni az idegen egyenruhák látványát, hogy később eredményesen lehessen beazonosítani viselőiket.

A Bal-Rad ma reggel utánaeredt egy hírnek. Ennek eredményeképpen közzétesszük Donbassz kérését a kelet-magyarországi és kárpátaljai olvasóink és szimpatizánsaink felé:

Miskolc és Debrecen környékén az “ACADEMI” zsoldoshorda oroszul beszélő tagjait mostanság “vagonírozzák” be – Kelet-Ukrajna orosz ajkú területei; Donbassz úti cél irányába.
Mintegy 80 teherautónyi bérgyilkos kel útra, a Miskolc és Debrecen környéki kiképzőbázisaikról. Az információk azt valószínűsítik; hogy orosz katonai gyakorló ruhát viselnek.
Donbassz kéri; hogyha valaki a fentebb említett helyszínek közelében, észrevesz valamit, ami az amerikai zsoldosok készülődésére, vagy mozgására utal, – vagy rendelkezik bármiféle információval ebben a kérdésben, – akkor azt, lehetőleg képanyaggal alátámasztva, – juttassa el a Bal-Rad szerkesztőségébe.
Elsődleges csatorna a következő email cím: balrad13@gmail.com. – De az információt közvetlenül a Bal-Rad oldalára, – a komment rovatba is be lehet tenni.
Donbassz külön kéri Kárpátalja velük szimpatizáló lakosait, hogy elsősorban az éjszakai határforgalmat figyeljék;
Magyarország felől: a Záhony – Csap,Tiszabecs -Tiszaújlak, – Románia felől: a Halmi – Nevetlenfalu (Gyakovo), illetve a Máramarossziget – Técső határátkelőhelyek környékét.
A zsoldosokat szállító konvojok feltételezhető vonulási útvonalai közúton a következők lehetnek. Magyarország felől:
Záhony – Csap – Sztrij – Ternopol – Hmelnyickij – Vinnyicja – Umany – Dnyepropetrovszk útvonal,
A Tiszabecs -Tiszaújlak – Nagyszőlős – Técső – Huszt – Tatár-hágó – Csernyivci – Umany utvonal,
Illetve Románia felől: A Halmitól és Máramarosszigettől a Tatár-hágó felé vezető útvonalak.
Vasúton is elképzelhető a szállításuk; Csapnál Magyarország felől, – illetve Nevetlenfalutól (Gyjakovotól), Románia felől.
Megkérjük tehát az Új Oroszország népének hősies küzdelmével szimpatizáló olvasókat: Különösképpen Miskolc, Debrecen és Kárpátalja térségében:
Éles szemeikkel, – az idegen amerikai zsoldosok mozgását kísérjék figyelemmel!
Szabad Riport - Bal-Rad



A terrorista zsidó nemzetinek vallott kormányunk terroristákat képez ki egy legális hatalmat elsöprő zsidó fasiszta söpredék támogatására.



Ukrajna – a NATO utolsó szalmaszála



Posted on 2014/06/19Szerző: Admin
Szlavjanszk június 16 Az ukrán tüzérség ágyúzása után
Szlavjanszk június 16. – Az ukrán tüzérség ágyúzása után.

…”Ébredezik Európa népe. Az ukrajnai tervezett háború nem fogja mákonyként további révületben tartani az európai népeket, hanem egy brutális ébresztő lehet, mely miatt igen dühösek leszünk mindannyian…”

A fuldokló igyekszik a felszínen maradni, és ezért mindenbe kapaszkodik, még akkor is, ha annak nincs is semmiféle veszélyelhárító hatása. Mint egy szalmaszálnak. A NATO, mely valóban fuldoklik (a saját hibáinak a következményeiben), görcsösen kapaszkodik a cionisták által megszervezett és kirobbantott ukrán válságba, mint végső lehetőségbe.
Az elmúlt évek sorozatos kudarcai után élet-halál kérdéssé vált számukra valami eredmény felmutatása. Irak, Afganisztán, Szíria súlyos katonai és erkölcsi vereségek színhelyei, mert mint tudjuk, az szenved vereséget, aki képtelen az akaratát rákényszeríteni az ellenségeire. Ukrajnában látják a kiutat a válságból, mivel érdekeik egyeznek a cionista érdekekkel és a hatalombitorló ukrán vezetők érdekeivel is. Minden érintett jól tudja, hogy egy ideig csak úgy őrizheti meg hatalmi helyzetét, ha sikerül egy helyi háborút kirobbantani Ukrajnában. Lehetőleg több tízezer halottal, százezernyi sebesülttel, örökre rokkanttá válóval. Hosszú évekig elhúzódó rombolásokkal és örök ellenségeskedéssel.
Mariupol csata után június 14
Mariupol csata után. – Június 14.
Európa keleti fele mégsem Ázsia, ahol a távolság, az idegen kultúra, a vallási ellentétek és az acélossá rögzült bizalmatlanság miatt minden NATO katona még szövetségesként is ellenség maradt. Ukrajna, és azon belül Galícia mindig zsidófészek volt. Kazáriából és Galíciábol szabadultak a világra az askenázi zsidók, akik valójában genetikailag zsidók soha nem voltak, csak egy kultúra nélküli hordaléknépség, zsidó vallással, furcsa szektákkal. Egyetlen európainak nevezhető tulajdonságuk sincs, az európai szellemiséget képviselő tényezők közül (görög kultúra, római jog és a keresztény vallás) egyetlen eggyel sem voltak eddig képesek azonosulni. Egy erkölcstelen, nyerészkedő, mindenkit ellenségként kezelő népség, mely a cionisták támogatásával most hatalomra került Ukrajnában. Jellemző a NATO politikai és erkölcsi alapállására az, hogy ezt az európaidegen népséget támogatja az európai értékek utolsó képviselői, az orosz nép ellenében.
Ezek tények, bizonyíthatóak és kőkemények. Ezért a most készülő helyinek tervezett háború nem politikai, hanem erkölcsi, kulturális és gazdasági elsősorban, és csak annyiban tekinthető politikainak, amennyiben ezek az elemek politikai szinten is jelentkeznek. A fajtalankodó, természetellenes, hazug, vallás és kultúra ellenes Nyugat a rothadásának végső stádiuma előtt egy óriási vérengzéssel, vérszopó vámpírként ki akarja tolni a megsemmisülésének időpontját.
Ahogy eddig is minden tervük dugába dőlt, ez is így fog végződni. Egy kultúrkörben élő, hasonló vallású, nagy háborúkat együtt győztesként végigharcoló népeket ideig óráig az önzés (sovinizmus) érzületének a felkorbácsolásával egymás ellen lehet hangolni, de a kijózanodás hamarabb bekövetkezhet, mint azt a gyilkos terv kiagyalói gondolnák. Egyetlen ukrán ember élete sem érdekli őket, minél több hal meg, annál jobb a számukra, mivel ilyen háborúkban a bátrak halnak. Az oroszokat meg teljesen kiírtanák, ha tehetnék.
Luganszk jún 18 temetik az ukrán tüzérség áldozatait. Koporsók felnőtteknek gyerekeknek.
Luganszk jún. 18. – Temetik az ukrán tüzérség áldozatait. – Koporsók felnőtteknek, gyerekeknek.
Másik cél Oroszország tönkretétele, belső politikai feszültségek gerjesztésével. Az ötödik hadoszlopuk készen áll és várja a kedvező időpontot. Az oroszországi zsidó milliárdosok többsége ellensége a mai rendszernek, de félnek a keménykezű Putyintól és csak titokban támogatják a nyugati hitsorsos testvéreiket. A mai ukrajnai történésekben is benne vannak az általuk támogatásként oda juttatott milliárdok, és számukra is élet halál kérdése a putyini rendszer összeomlasztása, mert az okok kivizsgálása során fény fog derülni piszkos machinációikra, és a büntetés igen kemény lesz.
Oroszország ki fogja álli ezt a próbát is és nagyon megerősödve fogja befejezni a háborút, mely után olyan világ köszönt a népek ellenségeire, amire a legrosszabb álmukban sem gondolnak. A természetes életvitel, a társadalmi igazságosság, a vallási és kulturális értékrend térnyerése, a hagyományok tiszteletének minden nép és nemzet vonatkozásában történő megvalósulása az Új Európai Erkölcsi Rend keretén belül az ukrajnai háború tán törvényszerűen be fog következni. A NATO ez ellen harcol, eleve vesztésre ítélve.
Ha végignézzük úgy az ukrajnai, mint a brüsszeli politikusokat, szörnyű kép tárul elénk. Torzszülöttek, antiemberek, rossz arcúak, nemtelenek. Az emberiség negatív karikatúrái, akikből csak a szabók és a sminkesek csinálnak távolról elfogadható emberszabású lényeket. Ezek akarnak dönteni az európai emberek sorsáról? A kényelemszeretettel és az önzés végletekig történő felkorbácsolásával eddig hatalmi helyzetüket valahogy biztosíthatták, de már csordultig a pohár.
Ébredezik Európa népe. Az ukrajnai tervezett háború nem fogja mákonyként további révületben tartani az európai népeket, hanem egy brutális ébresztő lehet, mely miatt igen dühösek leszünk mindannyian. Ekkor a végső háború már elkerülhetetlenné válik, mely időben, térben és hatásaiban kiszámíthatatlan, de mindenesetre az emberiség történelmének legnagyobb kalandja lesz. Ha túléljük!
Kassai Ferenc




A kijevi hatalom magára vonta a pszichiáterek figyelmét



Posted on 2014/06/19Szerző: Admin

A romlás virágai arcukra fagyott a mosoly , ez legyen az utolsó tettük , és többet ne lélegezzenek .
Porosenko és Jacenyuk - Magukra vonták a pszichiáterek figyelmét
Porosenko és Jacenyuk – ‘Nem adekvát magatartás’ - A kijevi kormányzat magára vonta a pszichiáterek figyelmét

…”Az orosz szakértői közösség, a kijevi hatóságok magatartását jellemezve, egyre gyakrabban használja a „nem adekvát magatartás affektusa” kifejezést. A pszichiáterek ezzel a jelzővel illetik „a nem adekvát reagálást a kitűzött cél elérésében elszenvedett balsikerre”. Legfontosabb megnyilvánulásai a fokozott sértődöttség, makacsság, negatívizmus és elzárkózottság…”

Moszkva meghökkenéssel vette tudomásul azt az ukrán nyilatkozatot, hogy Ukrajna megkezdi az ukrán-orosz határ „egyoldalú demarkációját”. Erről az Ukrán Nemzetbiztonsági Tanács titkára, Andrij Parubij nyilatkozott a Tanács ülése után, amelyen Petro Porosenko ukrán államfő elnökölt.
Június 17-én a kijevi kormány megbízást kapott a gyakorlati aspektusok kidolgozására vonatkozólag. Ezek után Porosenko elnöki rendeletet ír alá, és beindulhat a határoszlopok ledöntése. Orosz szakértők állítják, hogy az efféle megközelítés az országhatárok kijelöléséhez abszolút hallatlan dolog a nemzetközi gyakorlatban.
(Megjegyzés: Mi is az a ‘demarkáció’? – “Az államhatárok megvonása a kötött szerződés alapján”. – Kislexikon - a szek.)
Nem létezik a határ „egyoldalú demarkációja” – jelentette ki az orosz parlamentben Alekszej Puskov, az alsóházi külügyi bizottság elnöke.
– Ha Kijevnek erről nem lenne tudomása, akkor közlöm vele, hogy a demarkáció céljából vegyes bizottságot alakítanak és ez két fél ügye. Erre vonatkozólag az országok külön egyezményt kötnek. Olyan határvonalnak, amelyet az egyik fél jelöl ki, nincs jogi ereje, ennélfogva a határ egyoldalú demarkációja folytonos határkonfliktust jelentene az Oroszországgal fenntartott viszonyban.
Ezt elismerik ukrán szakértők is. Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács első titkárhelyettese, Sztepan Havris az ukrán televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy „az ukrán-orosz határ egyoldalú demarkációja esetén Oroszország azzal vádolhatja országunkat, hogy elfoglaltuk Oroszország területének egy részét”. Nem kevésbé abszurditásnak nevezhetők azok a tervek is, miszerint az ukrán-orosz határ mentén ötméteres acélfalat vonnának fel, magasfeszültségű árammal, ami szintén szerepel Kijev tervei közt. Havris rámutatott, hogy némely területen az ukrán-orosz határ településeken át vezet, vasutakat, hidakat, üzemeket szel ketté, vagyis ennek a törekvésnek nincs semmilyen gyakorlati értelme, ez „tisztán politikai nyilatkozat”.
Moszkva és Kijev a kilencvenes évek dereka óta foglalkozik a határvonalak demarkációjával. A vonatkozó egyezményt Kijevben írta alá 2010 májusában Konsztantin Hriscsenko ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Akkor létrehozták a kétoldalú bizottságot a demarkációval kapcsolatos problémák rendezése érdekében. Semmilyen egyéb mechanizmust és semmilyen „egyoldalúságot” a nemzetközi normák nem irányoznak elő.
Az orosz szakértői közösség, a kijevi hatóságok magatartását jellemezve, egyre gyakrabban használja a „nem adekvát magatartás affektusa” kifejezést. A pszichiáterek ezzel a jelzővel illetik „a nem adekvát reagálást a kitűzött cél elérésében elszenvedett balsikerre”. Legfontosabb megnyilvánulásai a fokozott sértődöttség, makacsság, negatívizmus és elzárkózottság.
Mindezek a szimptómák megvannak. Arszenyij Jacenyuk kormányfő olyan mértékben megsértődött Oroszországra, hogy június 16-án, a kudarcba fulladt gáztárgyalások után kijelentette: Kijev „többé nem kívánja dotálni a Gazpromot”?! Közben az ukrán Naftogaz 4,5 milliárd dolláros adósságot halmozott fel Oroszország előtt.
Avakov belügyminiszter „elzárkózottsága” pedig oly erős lett, hogy Ukrajnával és legtöbb beosztottjával kizárólag a Facebook által kommunikál.
Azonban az abnormalitás a volt megbízott külügyminiszter, Andrij Descsica magatartásában csúcsosodott ki. Descsica június 15-én éjjel a kijevi orosz követség épületénél helyeselte a pogromot rendezők fellépését. „Lelki affektációja” nyomdafestéket nem tűrő, Vlagyimir Putyin orosz elnököt illető szavakban nyert formát.
Kiev Times – Oroszország Hangja – Szabad Riport


Kemény férfiak – Szolgálnak és kilakoltatnak

Posted on 2014/06/24Szerző: Admin
kilakoltatas05_gs

Népellenes parancsot hajtott végre a rendőrség – 74 éves nénit lakoltattak ki!

…”Nem maradnak örökké büntetlenek az erőszakkal elkövetett népellenes cselekedetek. Akárki követte is el őket, – az aki a határozatot, a végzést, vagy a parancsot kiadta, vagy akár “csak” teljesítette, – bankár, bíró, ügyintéző, végrehajtó, vagy rendőr, – egyszer a nép bírósága előtt fognak felelni azért, – hogy embereket fosztottak meg egyetlen otthonuktól.

És még örülhetnek majd, ha “csak” a bíróság vonja őket felelősségre, s nem a kilakoltatott áldozataik, vagy azok hozzátartozói. Ha egyszer a nép dühe fellángol”… – Lesújtó véleményünk a hír után olvasható.

- Hír és vélemény -
Hír: “Rendőri segítséggel lakoltatták ki a 74 éves nő Kecskésen – írta aSzegedma.hu

...”Egy 74 éves nő Kecskés-telepen lévő otthonához hívta a nyilvánosságot reggel 9 órára Tóth Péter, a Jobbik szegedi és megyei elnöke. Az idős asszonyhoz az invitálásnak eleget tevőkön kívül egy végrehajtó iroda képviselői, illetve az iroda által hivatalosan segítségül kért rendőrségi szervek látogattak el. Mint kiderült, a ház – immáron volt – tulajdonosa még 2005-ben vett fel devizaalapú jelzáloghitelt lánya vállalkozásának megsegítésére, de az ügy, negatív irányt véve, azóta egészen odáig gyűrűzött, hogy a jelzálog által terhelt ingatlant elárverezték a feje fölül. A hétfő délelőtt pedig már a kilakoltatás időpontját foglalta magában.

Mentségére’ legyen szólva, – az eljárást lefolytató végrehajtó szakmája egyik legjobbja lehet, legalább is a fellépése ezt türközte. Hiába kérlelték őt szép szóval, kérték őt jogszabályi érvelésekkel, hajthatatlannak bizonyult a halasztást illetően. Másfél órán át tartó tortúra révén végül átléphette a telek határát, miközben az idős nő lányát rendőrök kísérték el sokadik felszólítás után erőszakkal a kapu elől.
kilakoltatas06_gs
Az ajtózárat lakatos tette ártalmatlanná, így a néni már tehetetlenül kellett, hogy végignézze, amint a több mint 50 éve az otthonául szolgáló házat a végrehajtó és az új tulajdonos birtokba veszik – sebtében elvégzett seregszemlénk szerint közel egy tucatnyi rendőr kíséretében.
Egy újabb szomorú történetnek lehettünk ma itt szemtanúi. Folytatódnak a kilakoltatások, de el kellene gondolkodni azon, hogy talán nem csak a devizahiteles ügyekben lenne fontos a moratórium, hanem minden egyéb ügyben is. Ha igaz, amit a végrehajtó mondott, közel 20 ezer eljárás van folyamatban jelenleg, csak itt a környékben. Azt gondolom, megdöbbentő, ha idős emberek, akik egy életet becsülettel dolgoztak végig, ilyen körülmények közé jutnak. Ebből is jól látható, hogy a bankok diktátumai, egyoldalú szerződései miként hatnak, míg a kormány továbbra is cselekvőképtelen. Keményen kell harcolnunk, mert a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan” – fogalmazott a történtek kapcsán Tóth Péter.
Azt gondolom, szükséges lenne a végrehajtási szakág államosítására. Sajnos vannak olyan végrehajtók – általánosságban mondhatom, legalább 90 százalékuk -, amelyek különböző maffiamódszerekkel, másokkal összejátszva kizsákmányolnak még idős embereket is. A szakág államosítása mellett szintén fontos lépés lenne a végrehajtás sikerdíját minimalizálni törvényileg” – tette hozzá Rácz Tibor, jobbikos önkormányzati képviselő.”








































A rendőrség siralmas közleménye, az ‘Ügyintézés’ rovatban:

Bírósági végrehajtásnál működtek közre
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
2014. június 23. 15:18
Két embert előállítottak.
A végrehajtást foganatosító bíróság végzése alapján működött közre egy bírósági végrehajtásnál a Szegedi Rendőrkapitányság és a Készenléti Rendőrség Szegeden a Kandó Kálmán utcában 2014. június 23-án.
A rendőrség a helyszínről két személyt állított elő, akik a rendőri felszólítás ellenére is akadályozták a bírósági végrehajtó eljárását. Ellenük jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt indult eljárás.”

A Szabad Riport – Bal-Rad véleménye:

Micsoda kemény férfiak ezek a rendőrök! Szolgálnak és kilakoltatnak! Nem a nép érdekében intézkednek, – hanem az embertelen végrehajtó, a fosztogató bank és a hiéna ‘új tulajdonos’ érdekében.

Ezt tudja a készenléti rendőrség: Öreg nénikkel, rokkantakkal keménykedni, – de amikor az egyszerű magyar állampolgárnak szüksége lenne rájuk, nincsenek sehol. Gyáván megbújnak, későn érkeznek. Közben pedig a bűnözők gyilkolnak, rabolnak, kifosztanak. Több városban fényes nappal kockázatos az utcán lenni anélkül, hogy az embert ne a kifosztás, az agyonverés, vagy a meglincselés veszélye fenyegetné, – eközben a magyar rendőrség öreg néniket lakoltat ki egyetlen otthonukból.
Ezek a ‘férfiak’ nem rendőrök már, – hanem a hiénák őrzői, – bankőrök, a kifosztó piszkos kapitalista rendszer hűséges pribékjei. Bűnlajstromukat most újabb idős és beteg néni kilakoltatásával tetézték.
De pillantsunk csak bele, – milyen bátrak is voltak ezek rendőrnek nevezett emberek az elmúlt években:
484369_428906510508277_324417497_n
És egy másik mélységesen ember alatti bűntett:
Fotó Etam Samat, 2012. júl. 02.
De nem maradnak örökké büntetlenek ezek az erőszakkal elkövetett népellenes cselekedetek. Akárki követte is el őket, -az aki a határozatot, a végzést, vagy a parancsot kiadta, vagy akár “csak” teljesítette, – bankár, bíró, ügyintéző, végrehajtó, vagy rendőr, – egyszer a nép bírósága előtt fognak felelni azért, – hogy embereket fosztottak meg egyetlen otthonuktól.
És még örülhetnek is majd, ha “csak” a bíróság vonja őket felelősségre, s nem a kilakoltatott áldozataik, vagy azok hozzátartozói. Ha egyszer a nép dühe fellángol… akkor itt kő kövön nem marad.
Nagy a pusztítás – Vége a bank legyőzhetetlenségi mítoszának
Vége lett a bank legyőzhetetlenségi mítoszának, hiába tesznek úgy, mintha nem történt volna semmi. - A robbantónak hiába tűztek ki a fejére 10 milliós vérdíjat, – a rendőrségnek ez a feladat meghaladta erejét.
12360_589010407815030_134958282_n
Ámde az idősek és rokkantak kilakoltatásában példás eredményeket tud a rendőrség felmutatni.
Ennyit érnek, ilyen kemények, – a gyengékkel és védtelenekkel szemben. – De, amikor a valódi bűnnel és agresszivitással találják szembe magukat, – az egész testület egy nagy nulla!
Tovább folytatódik tehát a magyar emberek kifosztása, a családok megsemmisítése. – Az úgynevezett ‘Kilakoltatási moratórium’ egy nagy humbug. És nem is tartják be. – Amúgy sem vonatkozik eredetileg a számlaadósokra, a forint hitelesekre, és a devizahitelesekből lett albérlőkre, akik saját otthonukban lettek albérlői az ‘új tulajdonosnak’, – aki a banktól szerezte meg potom pénzen az ő otthonukat. – Mert bizony a végrehajtási eljárások egyetlen percre sem álltak le.
A fosztogatók, a hiénák és a burzsoázia nem nyugszanak, míg ki nem provokálják a társadalmi összeomlást. – Otthontalanok és éhezők ezrei, tízezrei, sőt milliói bolyonghatnak majd zombiként az utcákon, vagy szerveződnek szabadcsapatokba, – s kezdhetik majd el gazdagék kifosztását, így fizetvén kamatostul az évtizedes nyomorukért, s a kezeletlen betegségben, éhségben, s a kilakoltatás után elpusztult családtagjaikért. – Na uraimék, és hölgyek, nemzetessyék, – akkor aztán lehet jajgatni, ajvékolni, – ha lángolnak a paloták.
De nem a néptől kell félnie elsősorban a fosztogató burzsoáziának, – hanem saját magától. Hiszen a társadalmi válságot ők maguk idézik elő, ők az eredői mindennek. – A mindenképpen bekövetkező pénzügyi összeomlásban tekintélyes vagyonok olvadnak majd semmivé, szinte órák alatt. – Nem lesz már pénz semmire, – s dominó máris dőlni is kezd.
Lehetetlennek tűnik. Nem az.
Ha a kormánykörök – és velük együtt, az eddig mindig napos oldalon járó, s minden hasznot kizárólagosan élvező bankár, végrehajtó és befektetőnek nevezett hiénák, – Magyarország ukrajnaizálását akarják, – hát a legjobb úton vannak afelé.
Szabad Riport/Fort András – Bal-Rad/Bohun – Népköztársaság Mozgalom


Ezek a humanoidok már beszélő szerszámok , a biorobotok alcsaládjába valók , már csak a halál cshipp beültetése hiányzik belőlük , és akkor aki sokat tud azt likvidálni lehet, vagy ha nem tetszik a pofájuk , hát át lehet segíteni a másvilágra őket .
Az Ukrajnai terrorista zsoldosok azért mennek Ukrajnába gyilkolni , hogy eltarthassák a családjukat , ezek a rendőrök is azért válalják a biorobot szerepet , hogy a családjukat el tudják látni élelemmel . Szar ez a zsidó erkölcs , és szar ez az egész rendszer ahol így kiforduknak az emberek önmagukból , és ne prédikáljanak nekem e terrorista férgek , mert Hitler egy úri ember volt hozzájuk képest . Ellenben a fasiszta zsidók ott is kimutatták a foguk fehérjét Gulág volt az egész szocialista tábor , és az emberek mint a csukok kapirgáltak a dudva közt de jött a róka , az ÁVH – s zsidó banda és már vitték is őket a darálóba . A dudva kakas a párttitkár és a besúgó banda már leste a következő áldozatot.
Hogy ne mondjak nektek semmi újat az Afganisztáni terrorizmus azért tart ma is , mert terroristákat rejtegettek , mi meg terroristákat képezünk ki , egy nemzet nyakára nőtt cionista fasiszta zsidó horda fenntartására , a magyar törvények tiltják a terrorszervezetekkel a kapcsolatokat , és a kiképzésüket egyenesen bünteti is .
Ezek a háborús bűnös kormányzati erők a NATO - val közösen emberiségellenes cselekedeteket végeznek már 9/ 11 – es MOSZAD – os robbantás óta , mióta a terrorista tövvényeket életbe léptették .
Ne legyen kettős mérce , hogy nekünk lehet az Afgánoknak meg nem , a Szálasi is csak a kor szellemében cselekedet , mint a mi olajmaffián nevelkedett politikai elit maffiánk , semmivel sem különbek nála , kináljuk meg mi is egy kötéllel a fülkeforradalmárokat , mert a magyar ember jaj szavát sehogy sem akarják meghallani .
Miért kell nekünk ez a zsidó maffia , hogy a nyakunkon üljön miért nem magyar emberek döntenek a magyarok sorsa felett , hogy a nemzeti vagyonunkat ellophassák , az természetes volt számukra , a számonkérés az már nem járt ilyen sikerrel , hát égessük fel az ellopott vagyonokat zsidóstól , maffiózóstól , hogy a számonkérés jelképesen megtörténjen.



Drónok alatt az élet… és halál





Posted on 2014/06/25Szerző: Admin
Élet a drónok alatt

A ‘Dupla csapás hadművelet’

2004. óta 884 ártatlan civil, köztük legalább 176 gyerek halt meg az amerikai dróntámadásokban, – Pakisztán Észak Vazirisztán régiójában.
A Stanford és a New York Egyetem új beszámolója szerint a drónok használata széleskörű poszttraumás stressz-zavart (PTSD), és a társadalom működésének összeomlását okozzák Észak Vazirisztánban.
A riport a ‘Dupla csapás hadműveletről’ is beszámol, ahol egyik dróntámadást egy másik követ röviddel az első után, ami segélynyújtók és orvosok halálához vezet.
Sokan elmondták a kutatóknak, hogy a dróntámadások előtt ők nem tudtak sokat Amerikáról. Most amit tudnak Amerikáról; az a halál és a terror.


Drónok alatti élet HD




Szilvási László
(Figyelni kell a drónok üzelmeit, mert információink szerint, Európában is bevetni szándékozzák ezeket a gyilkos gépeket! – a szerk).


Amerika biológiai fegyverekkel káoszt szabadít

a világra?



Posted on 2011/10/25Szerző: Admin
(Csak nem? A paranoia ragályos?) Érdekes összeesküvés-elméletre bukkant szerkesztőségünk, mely szerint az USA és nyugati szövetségesei a következő évben katasztrofális események útnak indítására készülnek, mert szerintük túl sokan vagyunk ezen a világon.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Putyin miniszterelnöknek az egyik magas rangú kínai katonai vezetővel történt megbeszéléséről készült sokkoló jelentése arra figyelmeztet, hogy az USA és nyugati szövetségesei a következő évben katasztrofális események útnak indítására „készülnek aktívan”, hogy a világot káoszba taszítsák, aminek hatására reményük szerint a világgazdaság és társadalmi rend helyreállíthatóvá válik.
Az FSZB jelentés szerint a kínai Állambiztonsági Minisztérium a nagyszabású összeesküvés vázlatát egy korábbi Blackwater zsoldostól, bizonyos Bryan Underwoodtól szerezte meg, aki a kínai amerikai konzulátuson dolgozott biztonsági őrként. A férfi hitt abban, hogy ha Kína és Oroszország hozzájut az információkhoz, elhárítható az „apokalipszis”. Underwoodot azóta letartóztatták és az FBI a következő jelentést tette: A vádirat szerint Underwood 2011. március 1. és augusztus 5. között tudatosan és törvénytelenül próbált meg fényképeket és egyéb nemzetbiztonsági dokumentumokat átadni a Kínai Népköztársaság képviselőjének, azzal a feltételezhető szándékkal és okkal, hogy ezek az anyagok árthatnak az Egyesült Államoknak és egy idegen ország előnyére válnak.”
A jelentés szerint a kínai hírszerzés igazolta Underwood félelmeit és megjegyezték, a megszerzett több mint 1000 top-secret dokumentum és fénykép egy olyan amerikai kormányt mutatott be, ami többféle fenyegetés által is “ostromolva van”, és amelyek aggodalmaik szerint egy olyan “soha nem látott káoszt” szabadíthatnak el, amiből a “normális rendet” nem lehet újra felállítani.
Tömeges népirtás része volt a sertésinfluenza is
Ezek az amerikai félelmek megalapozottnak tűnnek, hiszen a gazdasági válság hatására világszerte terjedő tüntetések elérték magát az Egyesült Államokat is, tömeges letartóztatási hullámhoz vezetve. Ami még rosszabb, hogy az amerikai kormány “retteg” a friss jelentések miatt, melyek azt mutatják az Északi Sark fölött “példanélküli módon” tűnik el a Földet védő ózonréteg, a mérséklődésnek semmi jele, ami még több természeti katasztrófához vezethet, a jövőben pedig a bolygó még az idei – a történelem során legköltségesebbnek minősülő – csapásokból is csak nehezen tudott egyensúlyba kerülni.
A “Nemzetközi Pénzügyi Apokalipszis” hatására, ami milliók megtakarítását tünteti majd el, Amerikában nyílt forradalom zajlik, és miközben az ökoszisztéma is komoly változáson megy keresztül, a jelentés szerint az ármányos amerikai kormány összeesküvést sző, hogy “irányítsa és ellenőrizze” ezeket a katasztrófákat, amikkel szövetségeseivel együtt szembenéz, és “átfogó és tömeges népirtás” segítségével próbál meg túlélni.
Az egyik leghátborzongatóbb dokumentum, amit Underwood átadott a Kínaiaknak, az a részletes beszámoló, miképpen indított példátlan biológiai-támadást a CIA menedzselte Haqqani-hálózat Pakisztánban a dengue-láz vírusát használva, amit Amerika “módosítani” tervez, mielőtt rászabadítja saját lakosságára.
1981 tavaszán és nyarán Kuba súlyos vérzéses dengue-láz járvánnyal nézett szembe. 1981 májusa és októbere között a szigeten 158 halálos áldozatot szedett a láz, 75000 jelentett megbetegedés mellett. A járvány csúcsán naponta 10000 ember kapta el a vírust, és 116150 személy került kórházba. Ugyanebben az időben titkos biológia támadások indultak a kubai lakosság és a növényzet ellen a CIA irányítása alatt. A legszörnyűbb, a Castro által szintén a CIA-nek tulajdonított sertésinfluenza járvány volt. William H. Schaap kutató, a Covert Action magazin szerkesztője szintén azt állítja, a kubai dengue-láz járvány a CIA műve volt.
1982-ben a szovjet média szerint a CIA Pakisztánból küldött ügynököket Afganisztánba, hogy dengue-láz járványt indítsanak. A szovjetek azt állították, az ügynökök malária-kutatóknak adták ki magukat, de valójában dengue-tól fertőzött szúnyogokat engedtek szabadon. A CIA tagadta a vádakat. 1985-ben és ’86-ban Nicaragua vádolta a Céget az országban ezreket megfertőző járvány kitöréséért.
Eljövendő borzalmakkal riogatnak
Az összeesküvés-elmélet szerzői szerint, aki kételkedik az Egyesült Államok kegyetlenségében, annak elég csak végignézni az elmúlt hét eseményein, amikor a történelem során először rendelte el 2 amerikai állampolgár orvul történő meggyilkolását a saját elnökük, méghozzá bizonyíték vagy tárgyalás nélkül, pusztán az USA kormánya által birtokolt, de nyilvánosságra nem hozott “titkos bizonyítékok” alapján igazolva az államilag-szponzorált gyilkosságot.
Már nem ér sokat a valaha nagyszerű Egyesült Államok, mikor a New York Bar Association szerint gulág rendszert hozott létre, több embert tart börtönben, mint bármely más ország a világon, és ezek közül mintegy nyolcvanezret kínoz – folyamatosan megsértve minden nemzetközi és humanitárius jogot. Nagyon fontos megismerni az Egyesült Államok és az azt irányító elit igazi és gonosz állapotát, mivel e nélkül a tudás nélkül senki sem értheti meg teljesen az eljövendő borzalmakat.” – olvasható az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak tulajdonított jelentésben.Link










Atomháború a láthatáron





Posted on 2011/12/24Szerző: Admin
Talán egyszerűbb csak ülni és elfogadni a nyugati fővonalú média mindent elborító mocskát és a hazugságait az iráni és szíriai eseményekkel kapcsolatban. De érdemes-e? Vajon akik elfogadják ezeket a hazugságokat, akkor is azt gondolják-e majd, hogy megéri továbbra sem keresni az igazságot, miután felismerik, hogy egyenesen egy harmadik világháború felé tartunk?
Van egy időbeli pont, ahonnan már nincs hátraarc. Valakinek elege lesz, megteszi azt a bizonyos lépést, és meggyullad a szikra. Ez jelenti majd az új világháború kezdetét. A világ olyan közel van a háborúhoz, mint a kubai rakétaválság idején.
1962 októberében a világ feszülten figyelt Nyikita Hruscsovra és John Kennedyre, amikor szerencsére megpróbálták elkerülni a két szuperhatalom közötti összecsapást.
Egy Kuba szigetén végrehajtott kémmisszió során bevetett U2 repülőgép fedezte fel, hogy a szigetre rakéták lettek telepítve, hogy megelőzzenek egy Kuba ellen irányuló esetleges inváziót.
Kennedy egy Kuba körüli tengeri blokád létrehozása mellett döntött. Ennek a “karanténnak” a célja volt, hogy megakadályozza a Szovjetunió további hadfelszerelés-szállítását Kubába. Követelte az elhelyezett rakéták elmozdítását és az állások felszámolását.
Október 22-én Kennedy elnök televíziós adásban beszélt a népnek a krízishelyzetről. Később szemtől szembeni, nehézkes és durva tárgyalások után mindkét hatalom képes volt leállni, és megállapodást kötöttek.
Hruscsov követelte, hogy az USA ne avatkozzon be Kuba belügyeibe. Később a béke és együttműködés felé elmozdulás magába foglalta egy a Kreml és a Fehér Ház közötti “forróvonal” létrehozását és az atomkísérletekre vonatkozó szigorításokról szóló megállapodás aláírását 1963. július 25-én.
Az iráni hadsereg bejelentette, hogy lelőtt egy amerikai drónt az ország keleti részén, ezt egy katonai forrás jelentette az állami televíziónak. Vajon mit keresett ez a drón Irán légterében?
A két szuperhatalom közötti közvetlen összeütközés lehetősége egyre fenyegetőbb szintre lépett a Földközi-tengeren jelen lévő orosz és amerikai hajók konfrontatív pontokra manőverezésével.
Az Amerikai Egyesült Államok és európai szövetségesei lábbal tapossák a nemzetközi hadijogi előírásokat, ezzel teljesen érvénytelenítve azokat. A Líbia elleni véres agresszió és népirtásszerű hadjárat csak a vég kezdete volt.
A Jugoszlávia elleni hazugságkampány és hamis gyanúsítgatások újra megismétlődtek, mikor az ENSZ-ként ismert beszivárgott ügynökök megadták a barbár fosztogatások szövetségének a legitimáció álarcát az ENSZ 1970 és 1973-as határozataival, amelyen később szintén átgázoltak, és a kukára dobták mikor a repüléstilalmi zóna és a földi csapatok jelenlétének tilalma helyett inkább totális háborúba, teljes invázióba kezdtek.
Becstelen hazugságok voltak az “iraki tömegpusztító fegyverekről” szóló hazugságok, és legalább ennyire képtelen volt az, hogy a “Kadhafi kormány saját népét gyilkolja”. Most ugyanezt állítják Szíriáról, illetve Iránt azzal gyanúsítják, hogy az atomenergiát atomfegyverek előállítására használja.
A bíróságon, ha a bírák hazugságon kapnak, akár csak egyszer is, totálisan megbízhatatlannak nyilvánítanak, mert hazudtál. Csak egyetlen hazugság. És ezzel teljesen és örökre leromboltad a hitelességedet a szemükben.
Ha rájövök, hogy egyszer hazudtál nekem, attól kezdve mindig alá kell támasztanod, hogy amit mondasz, az igaz, ellenkező esetben azt fogom gondolni, hogy ismét csak hazudozol.
Így egyetlen egy gondolkodó ember sem tekintheti hitelesnek amit az USA, Európa vagy izraeli barátai mondanak vagy állítanak – még ha hihetőnek is tűnik. Minden esetben bizonyítaniuk kell, hogy nem hazudnak, mert eddig mindig csak hazudtak.
Még jobban igaz ezekre az entitásokra, hogy saját szándékaikat kivetítik a kiszemelt célpontjaikra, áldozataikra.
Tehát emberek, ne fogadjátok el, amit szemtől szembe mondanak, mert hivatásos hazudozók!
Irán, az egyik következő lehetséges célpontjuk, nem jelent veszélyt a globális biztonságra, vagy Izrael biztonságára. Irán nem hajtott végre semmiféle agressziót az elmúlt 250 évben… Azon túl többször is beengedtek megfigyelőket, ami biztosított másokat arról, hogy nem áll szándékukban atomfegyver előállítása.
Szíriával kapcsolatban gyorsan és ádázul jönnek a hazugságok… kitalálnak dolgokat, amik soha meg sem történtek. Több bejelentett incidens esetében is az ott élők utólag azt állították, hogy semmi hasonló nem történt.
Miért küld a Nyugat terroristákat – ahogy Líbia esetében is tette – és küld fegyvereket Szíriába? Miért lőnek mesterlövészek ártatlan civilekre és rendőrökre/katonákra?
Kijelentették, hogy Asszad távozását akarják, ahogy kijelentették korábban, hogy Kadhafi távozását akarják.
Ki ad nekik erre jogot? Hagyják inkább, hogy az emberek döntsenek, nem pedig terroristák csoportjai, vagy az ártatlan civilekre repülőgépről bombákat dobálók. Hagyják csak magára a népet!
A nemzetközi közösségnek elege van ebből. Kína és Oroszország nem vesz tudomásul több szankciót vagy katonai beavatkozást.
A démoni gonosz erői most orrtól orrig (szemtől szembe… a szerk.) állnak az ésszerűség erőivel. Hajók a Egyesült Államokból és hajók Oroszországból egyaránt vannak Szíria partjainál. Bármi megtörténhet.
Valami történni fog.
Ez a két ország, Kína és Oroszország tudja, hogy ők is ott vannak a célpontok listáján.
Nem lehet teljesen felfegyverzett, atomfegyverekkel rendelkező Izraeled, ha azt mondod Iránnak, nem használhat atomenergiát békés célokra… joguk van rá, mint az atomsorompó-egyezmény aláíróinak, egy olyan szerződésének, amit Izrael nem írt alá, miközben nem enged be semmilyen külső megfigyelőt.
A számos konfliktus közül valamelyik a következő világháború kezdete lesz. Ezek a hatalomvágyó elitisták azt képzelik, hogy elkerülhetik egy atomháború következményeit. Ami jól mutatja, hogy megtébolyodtak. Meg kell állítani őket, és ezt a figyelmeztetést a lehető legkomolyabban kell venni.
A világ polgárai vagy követelik, hogy fékezzék le magukat ezek a háborús őrültek, vagy globális atomháborúval kell szembenézniük. Követeld, hogy hagyják abba a hazudozást. Követeld, hogy hagyjanak fel a terroristák küldésével, akik a te testvéreid békés életét zavarják meg.
Lisa Karpova – Pravda.ru - Jövőnk Info






Kína: Japán, ne játsszon a tűzzel







Posted on 2012/09/20Szerző: Admin
A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Lapja kedden közölt vezércikkében példátlanul erősen figyelmeztette a japán kormányt a Tiaojü-szigeteken tanúsított magatartásával kapcsolatban.
Az alábbiakban a vezércikk teljes szövegét olvashatják:
A japán kormány szeptember 10-én délutáni ülésén megerősítette a Tiaojü-szigetek „államosításának” irányelvét, amely a Kína és Japán kapcsolatát romboló döntések sorozatában kiemelkedik. Ezzel a Tiaojü-szigetek ügyét a válság küszöbére sodorta.
A japán kormány figyelmen kívül hagyja Kína határozott ellenkezését és komoly tárgyalását, továbbá Hu Jintao kínai elnök a minap az APEC konferenciáján tett hangsúlyos figyelmeztetését, és ragaszkodik a „szigetek megvásárlásának” tervéhez, amivel megsértette a kínai nép érzelmeit. Ez a második világháború óta a legnyilvánvalóbb kihívás, amely Kína szuverenitását érinti. Noda Josihiko japán miniszterelnök kormánya kijelentette, hogy az „államosítás” legfőbb oka, hogy „zökkenőmentesen fenn lehessen tartani az igazgatást”. Valójában felettébb mulatságos, hogy vajon ki is igazgatja a Tiaojü-szigeteket? Mit igazgat? A japán kormány milyen alapon „igazgatja” Kína szent területét? Igazság szerint a japán kormány ezt a Tiaojü-szigetek feletti ellenőrzésének megerősítésére használja, és egyoldalúan eláll a kínai-japán kapcsolatok normalizálásakor, negyven évvel ezelőtt született megegyezéstől a vita jegeléséről.
Széles körben tudott tény, hogy a Tiaojü-szigetek a XVI. század óta Kína fennhatósága alá tartoznak, és nem „fennhatóság nélküli területek”, ahogy azt Japán hosszú idő óta állítja. Kizárólag Japán véres inváziójának köszönhető, hogy „ügy” lett a Tiaojü-szigetek kérdéséből.
A második világháborúban a teljes győzelem felé vezető időszakban Kína, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia több csúcstalálkozót tartott, és elfogadták a kairói nyilatkozatot és a potsdami határozatot, amelyek megalapozták a háborút követő világrendet, ugyanakkor meghatározták a háború után a vesztesek közé tartozó Japán alapvető kereteit. Ez a két dokumentum világosan megszabja, hogy Japánnak vissza kell vonulnia az illegálisan megszállt, más országokhoz tartozó területekről. A háború után Japán fennhatósága kizárólag Hokkaidó, Honsú, Kjúsú és Sikoku főbb szigetekre, valamint a Kína, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által meghatározott környező szigetekre terjed ki.
Ugyanakkor az Egyesült Államok nyilvánosan megsértette az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányát és a gyámsági területre vonatkozó döntését, amikor 1972-ben A Rjúkjú-sziget (Okinawa) Visszacsatolási Szerződésében a Tiaojü-szigeteket a Rjúkú-szigettel együtt önhatalmúlag Japánnak adományozta. Eme megoldás alapján az Egyesült Államok mindenekelőtt tisztában van azzal, hogy irracionális lépés ez Kínának, és ennek következtében a Japánnal lebonyolított magánakciójában csupán a szigetek „igazgatási jogát” adta át. Ezért arra következtethetünk, hogy a Tiaojü-szigetek nem is kerültek Japán fennhatósága alá az Egyesült Államoktól. Ezt még az amerikai külügyminisztérium szóvivője sem meri tagadni, aki nap mint nap felemlegeti az Amerikai-Japán Biztonsági Szerződést a Tiaojü-szigetekkel kapcsolatban.
A jobboldali Isihara Sintaro tokiói kormányzó arrogáns módon meg kívánja „vásárolni” a Tiaojü-szigeteket, amely nem is tartozik Japán fennhatósága alá. A japán kormány ebben a komédiában nyilvánosan „államosítani” szeretné a nem is a saját területét képező Tiaojü-szigeteket. Ez a modern nemzetközi kapcsolatokban abszurd és szemtelen példaképül szolgál az egyéb országoknak, ugyanakkor a háború utáni világrendet is kihívás elé állítja. Ez nagyfokú éberséget követel a nemzetközi közösségtől, de különösen a japán agressziót és inváziót megélt ázsiai országoktól.
Amennyiben a japán kormány az Amerikai-Japán Biztonsági Szerződést kívánja védőernyőjeként használni a más országok területére történő betörésre, akkor elszámolta magát. A nemzetközi közösségnek jól meg kell fontolnia, hogy a „japán militarizmust”, ezt a vadonból szabadult gonosz tigrist szabadjára engedi-e, mert azzal nem tesz mást, mint felnyitja Pandóra szelencéjét és békétlenséget hoz a világnak, amivel esetleg buborékká válik az ázsiai—csendes-óceáni térség békéje és prosperitása.
A mai Kína már nem hasonlít az 1894-95-ös kínai-japán háború Kínájára, sem pedig a japán invázió Kínájára. A tény erőteljesen bizonyítja majd, hogy a szuverenitás és fennhatóság kérdésében a kínai kormány, illetve a vasgerincű és tántoríthatatlan kínai nép egyáltalán, semmiképpen nem hátrál fél lépéssel sem! Ezennel a leghatározottabban figyelmeztetjük a japán kormányt, hogy ne játsszon a tűzzel! Ellenkező esetben a japán félnek vállalnia kell a felelősséget ezért a veszélyes és egyébként hiábavaló komédia következményeiért.
Szerkesztette: Wang Xuejun – China Broadcast


Mikor dől már össze minden?”





Posted on 2012/04/17Szerző: Admin
Az MNA az elmúlt tíz év során rendszeresen kifejtette álláspontját, miszerint az idő a változásra nem érett meg. Amikor 2006 őszén megtörtént ami megtörtént, az úgynevezett nemzeti radikálisok szemünkre hányták, miért nem voltunk mi is ott az utcán. Érveinket, akinek füle volt meghallotta. Amikor azt mondtuk, 2012 környékére várhatóak azok az események, melyek beindítják a valódi változásokat, sokan újfent nekünk estek, mondván már azonnal itt az idő. De hogy ki mit szeretne, az nem mérvadó, mivel a valódi tényállást kell figyelembe venni.
Most újabb kérdés vetődik fel. Néhányan szavainkat úgy értékelték, 2012-ben, lehetőleg január elsején harcok kezdődnek Magyarországon. Most, hogy itt van 2012, egyesek gunyoros felhanggal kérdezik tőlünk, hol van a várva várt összeomlás?
Nos őket megnyugtatjuk, hogy a várva várt összeomlás nem jön, hanem nyakig benne ülünk. És akár milyen óvatosan is süllyedünk bele, azért süllyedünk. Az összeomlás nem csak Magyarországot, hanem az egész nyugati társadalmat megrengeti. Ám először nézzük meg, mi az, aminek úgymond össze kellene dőlni?
Adott egy kapitalista gazdasági alapokon álló, liberális cionista világ, melyet leginkább multikulturális társadalomnak szoktak hívni. Adott egy EU vezetés, mely cionista hatás alatt áll, ezek alatt pedig a kis cionista kormányok, amelyek éppen azt hazudnak a népnek, amit hallani akarnak. Itt tehát nem egy adott régiónak, népnek vagy országnak kell összeomlani, hanem ezeknek szépen sorban.
Tavaly év közepén Merkel kancellár tett egy érdekes és nagyon fontos kijelentést: “a multikulturális társadalom összeomlott”. Sokan akkor fel sem fogták, mekkora jelentőségű kijelentés volt ez. Ezzel ugyanis a kancellár asszony semmi mást nem jelentett ki, mint azt, hogy a felsorolt tartópillérek közül az egyik összedőlt. Méghozzá a két legfontosabb közül az egyik, a kapitalizmus és a liberális életfelfogás közül a liberalizmus csődjét ismerte be ezzel. Az ő kijelentésével valójában az egész nyugati társadalmi rend ideológiai alapja megszűnt létezni. Maradt a kapitalista gazdaság, ami mostantól kezdve a pénz nyílt terrorisztikus uralkodása, mindenféle megideologizált felhangok nélkül. A minap Sárközy francia elnök a következőket mondta: vagy határvizsgálatot vezetnek be és kilépnek a Shengeni Egyezményből, vagy az országok komolyan fellépnek az illegális bevándorlókkal szemben. Mivel az ilyen fellépésnek esélye sincs, ezért a kijelentés második része csak retorikai megnyilvánulás. Vagyis az egész EU nagy mesevilága még azelőtt összeomlásba kezdett, hogy egyáltalán kiépülhetett volna. Soros György zsidó milliárdos, a liberális kapitalista világ oszlopos tagja szerint az EU nem éli túl a közelgő időszakot.
Van még egy nagyon fontos esemény, ez pedig az orosz választások. Az elmúlt évben volt szerencsém több orosz, politikával foglalkozó személlyel beszélni, alacsonytól a magasabb beosztásúig. Valamennyien valóságos félelemként élték meg, és valós fenyegetésnek tartották, hogy a Nyugat képes lesz exportálni a narancsos pestist Oroszországba. Ez nem sikerült. Csakhogy Oroszország az első, ahol ez nem sikerült. Idáig ez a fajta felforgatás mindenhol sikerre vezetett, csak itt nem. De nem csak az oroszok ellenállása miatt, hanem azért is, mert a Nyugat már nyakig ül velünk együtt a teljes összeomlásban, és már csak erre képes. Most fog kibontakozni a tavalyi visszafogott orosz év után a visszavágó, ami úgy néz ki Szíriában fog elkezdődni, ahol a nagyhatalmak között a Nyugattal szemben a rendezést már az oroszok ragadták magukhoz. A Nyugat ugyan mindent elkövet, hogy fenntartsa a káoszt, de a katonai beavatkozásnak egyre kevesebb az esélye. Irán ügyében szintén Oroszország lépett fel a mostani tárgyalások előtt hathatósan, jelenleg ennek is megvan az eredménye.
Hazánkban a változásra vonatkozó jelzéseink szinte pontosan, az általunk megjelölt időben jelentkeztek. Többen mondogatják, hogy állandóan csak azt mondjuk, hogy jön, de sosem jön el. Különösen fontos kiemelni, hogy régóta beszélünk a változásokról, de annak időpontját, illetve a változásokat kiváltó folyamatok beindulását soha nem tettük 2012 elé, még 8-10 évvel ezelőtt sem. Ezt azért emeljük ki kétszer aláhúzva, mert valóban sok olyan személy irkált az interneten, akik jövő hónapra, sőt már azonnal jelezték az összeomlást. Ezekkel a személyekkel a kapcsolataink pontosan ezekből az okokból szakadtak meg.
Fontos az is, hogy körbenézzünk magunk körül az országban, és mérlegeljünk. Hazánkban a gazdasági mutatók a legrosszabbak egész Európában. Az államcsőd mutatóink folyamatosan a legmagasabb fokon állnak. Nyugodtan utána lehet nézni a nemzetközi elemzőintézetek irányadó elemzéseinek. Az országot semmi egyéb nem tartja álló helyzetben, mint saját állampolgárai tehetetlensége. Mint kísérleti nyulak, a magyarokon tesztelik, meddig lehet elmenni. A magyarok szempontjából nézve azonban az összeomlás már bekövetkezett, és nem részleges, hanem a totális összeomlás. Itt már csak egyetlen kérdés van, beismerem-e az összeomlást, vagy nem. Ahogy egy évvel ezelőtt Orbán az érdekképviseleti tárgyalásra megüzente, “uraim vegyék tudomásul, sokkal rosszabbul állunk mint a görögök, csak ők beismerik, mi meg nem”. Az érdekképviseleti szervezetek jó része lefizetett, de ez az év lesz, amikor ezeknek komoly döntést kell meghozni. Vagy valóban érdekképviseleti szervekként viselkednek, vagy saját tagjaik fognak ellenük fordulni.
Az adórendszerünk gyakorlatilag szintén a káosz és az összeomlás szélén táncol. Bevételeit az ország rendezetlenül elkótyavetyéli, bizonyos szinteken a pazarlás olyan szintű, hogy az már fájdalmas, másik oldalon egyszerűen semmire sincs pénz, szó szerint népnyúzó sarcokat vetnek ki. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy már láthatóak a Fidesz és a felső pénzkörök részéről a vagyonkimentés jelei. Ilyenkor kezdődnek a mozdítható értékekbe való befektetések, valamit az ingatlan ügyletek, főleg a közeli országokban. Ez magyar részről újra leginkább a horvátországi területekre jellemző. “Valamit sejtenek?” – szokott ilyenkor elhangzani a szintén költői kérdés. A változás beindulása az idei Élet Menete rendezvényen is felmérhető volt. Eddig ugyanis ezen a jelentéktelen felvonuláson alig téblábolt valaki. Idén nagyon nagy tömeg jelent meg, és ennek az az oka, hogy a nemzetidegenek megérezték: süllyed a hajó! Rettegnek! Félnek a most beindult változásoktól és így akarnak tömeget, erőt demonstrálni. A zsidók akkor tömörülnek, amikor veszélyt éreznek, és minél nagyobbat, annál többen jönnek össze. Látható volt a zavarodottság és a tanácstalanság. A mennyiséggel akartak valamiféle erőt, védekező erőt felmutatni, de csak növelték az ellenszenvet, mert most legalább láthatóvá vált, hogy mennyien is vannak. A politikusok beszédei is a félelem megnyilatkozásai voltak. Egyszóval: tényleg nagy a baj.
Annak jeleit is komolyan érzékeljük, hogy elkezdődött egy nagy összerendeződés a nemzeti ellenállás vonalán. Ezekből az idáig nagyszájú utcahuligánok már kimaradnak, ők már eljátszották a maguk játékait. Most azok jönnek, akik eddig csendben tették a dolgukat, és végezték a monoton kemény építkezést és munkát. A jövő az övék lesz. Az összeomlásról pedig csak annyit a vakoknak, hogy van egy tökéletes hasonlat erre. Ha a békát forróvízbe dobják, akkor kiugrik a vízből. Ha hideg vízbe teszik és lassan megforralják, akkor pedig csendben megfő. Attól, hogy valaki nem látja a folyamatokat, azok még működnek, és bekövetkezésükre már várni sem kell, csak körül kell nézni. A változás már zajlik.
Kemény Gábor – Jövőnk.info



A DHS informátor szerint Amerika „kiterjedt

polgárháborúra készül”



Posted on 2012/05/08Szerző: Admin
…”A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak…”
TruNews Rádióban múlt hét szerdán elhangzott, rendkívül felkavaró interjúban Doug Hagmann, magánnyomozó megosztotta a hallgatókkal az egyik magas beosztású forrásától kapott információkat, amelyek szerint az amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS) „kiterjedt polgárháborúra” készül Amerikában.
Egy kiterjedt gazdasági összeomlásra készülünk emberek!” mondta Hagmann a TruNews házigazdájának, Rick Wiles-nak. „Gondjaink vannak… A szövetségi kormány civil felkelésekre készül,” mondta, hozzátéve, hogy „valahányszor katonai csapatmozgásról, katonai felszerelések mozgatásáról, a rendőrség katonai eszközökkel történő felszereléséről, lőszerbeszerzésekről és hasonlókról hallunk… a tömeges felkelésekre készülnek (a nemzetvédelemnél).”
Hagmann elmondta, hogy a forrás szerint a DHS aggodalmai a dollár összeomlása és a hiperinfláció okozta következményekből erednek. Mit eredményezhet a világ elsődleges tartalékvalutájának számító dollár összeomlása egy 311 milliós országban, ahol szinte mindenkinek van fegyvere?
A görögországi tüntetések komoly problémát jelentenek, azonban az semmi ahhoz képest, amit felfegyverzett amerikaiak által kirobbantott felkelések okozhatnak. Ez egy olyan nemzetbiztonsági kockázat, amit a Pentagon is részletesen tárgyalt nemrégen kiadott jelentésében, nyomatékosítva mekkora veszélyt jelenthet egy ilyen esemény például egy kiterjedt hadgyakorlat idején, mint például, amilyet tavaly tartottak az Egyesült Államokban, ahogyan arról Jim Rickards közgazdász, a hadgyakorlat egyik résztvevője is beszámolt.
Hagmann forrása megerősítette Rickards elméletét, amely szerint az 1000 milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy tulajdonos, Kína által hozott intézkedések, az Orosz lépések által képviselt veszéllyel megtetézve (lásd az aranyfedezetű rubel kibocsátására vonatkozó terveket) részben válaszul az USA Irán és Szíria ellen képviselt politikájára, a dollár összeomlását eredményezhetik.
A forrásomat 1979 óta ismerem,” magyarázza Hagmann. „Járőrtisztként kezdte és jelenleg a DHS fennhatósága alatt működő szövetségi hivatal munkatársa, olyan beosztásban, hogy minden irányelvváltozásról és tervről tud. Azt mondta, hogy amit látunk, az csupán a jéghegy csúcsa. Arra készülünk, mármint a kormány arra készül, hogy kiterjedt polgárháború alakul ki az országban, mondta a forrásom.”
Ez nem túlzás,” tette hozzá, megerősítve Gerald Celente, a Trends Research Institute alapítójának tavalyi előrejelzéseit. Celente a dollár összeomlására és felkelésekre számít Amerikában még ebben az évben.
Celente tavalyi előrejelzései óta a határozatlan idejű fogva tartásról szóló NDAA törvény és az Országos Védelmi Erőforrás Felkészülés végrehajtói utasítás Barack Obama aláírását követően törvényerőre emelkedtek.
A DHS legújabb beszerzési pályázata 450 millió üreges lőszerre (aminek használata, a lőszer különösen durva hatásmechanizmusa miatt, civilek számára több országban tiltott) újabb találgatásokat indított el egy esetleges tragikus eseménysorozat kirobbanására Amerikai földön.
Ami igazán megdöbbentővé teszi a folyamatot, hogy ezeket a példa nélküli eseményeket egy választási év során hajtották végre.
A végrehajtói hatalom és a DHS által az elmúlt évtized során fokozott tempóban végzett előkészületek – a Patriot törvénytől számos végrehajtási utasításig, amelyek egytől egyig a személyes szabadságjogok fokozatos elvesztését eredményezik – csupán a készülő rémálom „kezdetét jelentik,” mondja Hagmann.
A választások közeledtével a helyzet romlani fog,” tette hozzá Hagmann. „Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán lesznek-e választások ebben az országban. Ennyire komoly a helyzet és ezt saját forrásaimtól tudom. Az egyik forrásom nem győzte kihangsúlyozni mennyire komoly a helyzet. Ezek valós dolgok. Ezek az emberek, a Nemzetvédelmi Minisztérium (DHS), kész harcolni az amerikai nép ellen.”
Ki ellen készül harcolni a DHS? Egy újabb észak a dél ellen vagy a jenkik a szövetségiek ellen helyzet?” kérdezte Rick Wiles az interjú során Hagmann-től.
Hagmann elmondta, hogy a helyzet sokkal komolyabb bármilyen két amerikai frakció harcánál. Országos vészhelyzetre számítanak, ami a nemzeti valuta körül forog.
A DHS arra számít, és ismétlem, ezt saját forrásaimtól tudom, hogy a dollár fenntarthatatlanná válik,” mondta Hagmann. „Az ténykérdés, hogy Amerika már nem képes finanszírozni saját adósságát. Hiperinfláció jön… a dollár elértéktelenedik… A gazdasági összeomlás komoly lesz, és a legtöbb embert teljesen felkészületlenül éri majd.”
Nemzeti Hírháló – Időkjelei.hu /Thea
Ajánlja: SzRTI



Ukrajna: ‘Pax Porosenko’ – Bakteriológiai fegyverek

– Orvlövészek



Posted on 2014/06/26Szerző: Admin
Pax Porosenko - Пакс Порошенко
Pax Porosenko – Пакс Порошенко

Most baktériumokat tartalmazó gránátokkal, – orvlövészekkel – és tüzérséggel irtják az ukránok, – Donbassz orosz ajkú lakosait.

Tegnap délután Birjukovo falu közelében, tüzérségi párbajba keveredett a donbasszi milícia, a kijevi kormány erőkkel.

A lövöldözés elcsitultával a milicisták mentek a dolgukra. Ám egy furcsa, fel nem robbant, csak “szétesett” gránátfélélét találtak. Az egyik milicista – eléggé óvatlanul, – megfogta. Tapasztaltabb társai rögtön rászóltak, hogy, “Azonnal dobja el”! – De már késő volt.
Estére a fiatal milicistának már komoly láza és kiütései voltak. A gránát-leletet pedig a milicisták óvatosan becsomagolták, és magukkal vitték. Az elsődleges vizsgálatok eredménye a következő: bakteriológiai gránáttal lőtte őket az ukrán tüzérség!
мина
A bakteriológiai gránát
Ez az első, kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy a kijevi hiénahatalom latorhada bakteriológiai fegyvert vet be Donbasszban.
Időközben ez az információ több más forrásból is megerősítésre került, sőt kiderült, hogy nem elszigetelt esetről van szó!
Az Luganszki Népköztársaság (LNK) vezetősége kijelentette, hogy Kijev a köztársaság folyamait próbálta megmérgezni!
A népköztársaság vezetőségének helyi információi szerint; Birjukovo település térségében a kijevi egységek megkísérelték a helyi folyamok és tavak vízének megmérgezését.
9RIAN_00565395.HR.ru
Megmérgezik az élő vizeket a latrok!
Az LNK honlapja rámutat, hogy a helységre többször aknavetőkből nyitottak tüzet. Az egyik akna, a parti övezetben csapódott le, de nem robbant fel. A megfelelő biztonsági előírások betartásával felbontott akna belsejében, – több réteg géz között gyanús gilisztákat, lárvákat és szőrt találtak.
Az LNK hatóságai a bakteriológiai vizsgálat hivatalos eredményét várva kijelentik, hogy „már most sincs semmilyen kétség afelől, hogy a junta csapatai nem átallnak felhasználni minden eszközt annak érdekében, hogy destabilizálják a helyzetet a köztársaságban”.
Levadászták a lengyel vadásznőt
A Szaur-sir egy domb a donyecki-régió bányavidékén. A dombtól nem messze van egy bányaüzem.
Tegnap a bányaüzem dolgozói arra lettek figyelmesek, hogy egyikük közelében, – nagyon a közelében, – valami nagyot koppant a falon, és szétspriccelt a vakolat. Nem volt nehéz kitalálniuk, hogy az egy puskalövedék, – ám lövéshang nem hallatszott.
Rögtön le is vonták a következtetést: hangtompitós puskával mesterlövész dolgozik a környéken. Pillanatok alatt kikalkulálták, hogy a lövés a Szaur-sir felől jött. Egyedüli magaslatként csak az jöhetett szóba.
Telefonáltak gyorsan a népi miliciának, és vázolták a helyzetet. Fedezékükből pedig szemmel tartották a dombot. A milicia igen gyorsan érkezett, megfelelő szerszámmal felszerelkezve.
Egy NSZB “Utyjosz” nehézgéppuskával. Kiválóan alkalmas nagy távolságban lévő mesterlövész levadászására.
gc3a9ppi
Az NSZB “Utyjosz” nehézgéppuska
Néhány sorozat után megállapították, hogy a célterületről valószínűleg már nem fenyeget veszély. Természetes kiváncsiságuknak engedve fölmentek a dombra. Kissé meglepődtek.
Némi latolgatás után arra a következtetésre jutottak, hogy a mesterlövész, feltehetőleg nő volt az életében. Később a maradványok közül előkerültek az iratai is. Ebből kiderült, hogy lengyel női zsoldos volt az illető.
A 12,5 kaliberű, amerikai gyártmányú, – szupermodern romboló puska darabjait is megtalálták mellette.
Szabad Riport




Népirtás! – Fehér foszforral bombázta a civil lakosságot

az ukrán tüzérség



Posted on 2014/06/12Szerző: Admin

- Tényleg ki akarják irtani az orosz ajkú lakosságot Kelet-Ukrajnából -

(A fenti videót már törölte a YouTube – a szerk.)
Fehér foszforral bombázta Szlavjanszk elővárosát az Ukrán Nemzeti Gárda tüzérsége, – a Karacsun-hegyről.
Eljutott a kelet-ukrajnai háború ide is. – A tarackok és aknák, majd a vegyi fegyverek, katyusák és a kazettás bombák rendszeres használata után, – fehér foszfort tartalmazó gránátokat vetett be Porosenko elnök hadereje az orosz ajkú felkelők és a civil lakosság ellen.
  1. Sistergő tűzeső
Szemjonovka tulajdonképpen Szlavjanszk kapuja. A falu, az orosz ellenállók egyik központjának számító várostól keletre fekszik. Jó stratégiai elhelyezkedése miatt, a Szlavjanszk bevételéért folytatott küzdelem egyik legforróbb pontjává vált. Az ukrán hadsereg és a népfelkelők folyamatosan harcolnak érte. Így lett az eredetileg jelentéktelen kis Szemjonovka, az ukrán haderő egyik legfontosabb célpontja.
Június 11-én, csütörtökön késő este, 11 óra körül, megszólalt az ukrán nehéztüzérség a Karacsun-hegyről. Tarackokkal, s önjáró nehéz aknavetővel kezdték lőni a falut. – Majd felsüvítettek a “Grad rakétavetők” ismertebb nevükön; a katyusák is.
Éjfél tájban elhallgatott a nehéztüzérség, viszont mintha felgyulladt volna a sötét égbolt, olyan világosság lett. Félelmetes tüzijáték kezdődött, melyet ismét a már hírhedt Karacsun-hegyről indítottak. Az eseményeket a közelből figyelő újságírók először naivan azt feltételezték, hogy világító gránátokat lőnek föl az ukránok, – a tüzérség megfigyelők munkáját megkönnyítendő, hogy le tudják ellenőrizni a találataikat. – De míg a világító lövedékek, a nagy fényözön után, még a levegőben elalszanak, s kihunyva hullanak a földre, – ezek a hegyről kilőtt gránátok bár tüzijátékként robbantak fel ám sistergő tűzeső formájában hullottak a földre. Iszonyú, tomboló tüzeket okozva. Majdnem az egész falu hevesen lángolni kezdett.
Fotó Alexander Kots
A Komszomolszkaja Pravda helyszínen tartózkodó tudósítói döbbenten és megrendülten számoltak be az eseményekről – erős feltételezésük szerint; fehér foszfor gránátokat vetett be az ukrán tüzérség, Szemjonovka civil település ellen!
Alexander Kots és Dimitrij Steshin újságírók elmondták azt is, hogy előzőleg a népi milícia tagjai figyelmeztették őket, – hogyha a földön találnak ismeretlen eredetű narancssárga, vagy fehér anyagot, – ne próbálják megérinteni, mert a szétrobbant lövedékekből szertefröccsent foszfor puszta érintése is súlyos sérülést okozhat!
Ez a hihetetlenül brutális támadás és pokoli tűz, még a sok szörnyűséget átélt helyieket is elborzasztotta. Ráadásul a Genfi Egyezmény is tiltja a fehér foszfor gránátok bevetését civil célpontok ellen. Egyértelmű, hogy itt, Kelet-Ukrajnában ismételten háborús bűncselekmény történt, – melyet az alig egy hete beiktatott új ukrán elnök, Porosenko hadereje követett el.
Mindnyájan hallhattunk már arról, hogy milyen károkat és borzalmas sebesüléseket okoznak ezek a gyújtó gránátok az élő testekben, vagy akár az épületekben. Például az amerikaiak alkalmazták már 2006-ban az iraki Falludzsában, az iszlamista felkelők ellen, vagy az izraeli haderő (IDF) 2009-ben Gázában, – úgyszintén, mint most is Ukrajnában; civilek által lakott területek ellen.
2. Lángra lobbantja a testet
Borzalmas sebeket okoz a foszfor az élő szövetekben, s ha valakire az égő foszfor rácseppen, azt nem tudják eloltani, a csontig égeti a húst.
Halálra égett kisgyermek, az izraeli foszforbombaeső után. Gáza City. 2009. január 8. – Fotó Fady Awan
Halálra égett kisgyermek, az izraeli foszforbombaeső után. Gáza City. 2009. január 8. – Fotó Fady Awan
800-1000 fokon ég hosszú percekig, s mivel a folyadékkal érintkezve fellobban, s foszforsavvá alakul át, – ezért az emberi testben lévő vizet is lángra lobbantja! Hihetetlen kínok között pusztul el az, aki egy ilyen találatot kapott, elszenesedik a teste, mivel a tüzet elfojtani nem lehet. – Az épületeket pedig porig égeti.
Eddig még nem vetettek be ilyen szörnyű fegyvert az ukrajnai konfliktusban a kijevi hatóságok. Viszont nem ez az első eset, hogy nemzetközileg tiltott fegyvereket vetnek be az ukránok, az orosz ajkú civil lakosság ellen:
Május 2-án Odesszában, majd pár nappal később Mariupolban, vegyi harcanyagot; mérgező gázt használtak a tüntetők ellen, melyben többen az életüket vesztették, vagy súlyos mérgezést szenvedtek.
Az elmúlt hetekben pedig kazettás bombákkal támadták Szlavjanszkot, amelyet a nemzetközi egyezmények szerint, szintén nem lehet bevetni a civil lakosság ellen. De használtak a lakónegyedek bombázására nehéz, önjáró aknavetőket, tarackokat, sorozatvető katyusákat (Grad), – és most a fehér foszfor gránátokat.
A Nemzetközi Jog szerint; a foszfort tartalmazó gránátokat csakis a katonai létesítmények ellen lehet bevetni, – de semmiképpen nem használhatják a felek, a lakóterületek közelében. – Itt pedig, (akárcsak 2009-ben Gázában), lakott területeket bombáztak fehér foszforral. Így a magát “Anti-terrorista” egységnek nevező Ukrán Nemzeti Gárda maga a terrorista, a civilek hihetetlenül brutális és kegyetlen bombázása miatt.
3. Nincs kegyelem a háborús bűnösöknek, de a támogatóiknak sem!
Szemjonovka infrastruktúrája teljesen megsemmisült ebben a pokoli támadásban. Nincs víz, se villany, sem pedig telefon. A A gázvezetékek lángolnak. Akárcsak a romok, amelyek alatt felmérhetetlen számú civil áldozat fekszik. Az áldozatok borzalmas sebei, még a sokat látott, afganisztáni veteránokat is elborzasztják.
A város életben maradt lakosai a romok között bolyonganak, keresve hozzátartozóikat. Az utcákon kaotikus állapotok uralkodnak, aki csak teheti, menekül. A város vezetése minden civilt evakuálni akar.
Ám ezek a súlyos bűnök nem maradnak válasz nélkül!
A hírek szerint a donbasszi népi milíciák egyesített erői kemény válaszcsapásra készülnek, a Karacsun-hegyen állomásozó háborús bűnös ukrán tüzérség ellen…
Az orosz kormányzat is a bűnösök megbüntetésére készül. Alekszandr Basztrikin, az Orosz Nyomozati Bizottság elnöke, már tegnap bejelentette, hogy a Kelet-Ukrajnában súlyos háborús bűncselekményeket elkövetett személyeket felelősségre fogják vonni, s ezért ha kell, – akár a tengerfenékről is előkerítik majd őket.
Mind a népellenes parancsok közvetlen végrehajtóit, – de azokat is, akik ezeket a parancsokat kiadták, – keményen meg fogják büntetni!
4. A civilek…
A Kobacsenko család Szemjonovkában ragadt. – A papa a védelmi vonalon.
A fotókat Alexander Kots és Dmitry Steshin készítették, még június 11-én délben, a foszfor-bomba támadás előtt. Arról, hogy túlélték-e az éjszakai bombázást, – nincs információnk…
A Kobacsenko család 2A Kobacsenko család

Szabad Riport / Fort András

Ополченцы: Нацгвардия обстреляла Славянск фосфорными минами





Gyilkolják orosz ajkú hazafiakat Szlavjanszknál!

– Frissítve



Posted on 2014/04/24Szerző: Admin
Bl_WYCBCIAEWD2J

- Putyin jogosan dühös – Küszöbön az orosz válasz -

Putyin: “Amennyiben jelenlegi kijevi rezsim, a hadsereget veti be Ukrajnán belül a lakosság ellen, – akkor ez egy nagyon komoly bűncselekmény saját népe ellen.” – Hozzátette, – “Még Viktor Janukovics, – Ukrajna törvényesen megválasztott elnöke sem határozta el magát arra, hogy bevonja a hadsereget a kijevi tüntetések szétkergetésébe, bár erre neki volt felhatalmazása.”

Páncélosokkal és helikopterekkel megerősített egységeket küldött a kijevi terrorista kormány, – az általa “terroristának” nevezett orosz ajkú hazafiak ellen, a kelet-ukrajnai Szlavjanszkba és Kramatorszkba.
Az ‘Ukrán Spetsnaz’-nak nevezett, ám valójában jórészt amerikai zsoldosokból álló felfegyverzett hordák, – azonnal harcérintkezésbe is léptek a helyi népi milícia útzárakat őrző csoportjaival,- akik közül többen is fegyvertelenek voltak.
Bl_gGrxCEAA_ksq
A majdanista banditákkal is kiegészített zsoldos csapat, – melyeket Kijev “biztonsági erőknek” titulál meg is ölt 5 orosz ajkú hazafit a 3 úttorlasz felszámolása közben.
Bl_eBWlCUAASGi5
Egyik áldozatuk egy 18 éves fegyvertelen fiú; Alekszej Lubnyin volt. Ő a helyszínen vesztette életét.
Támadásukat számtalan, egyes jelentések szerint 5, mások szerint 10 darab BTR, (8 kerekű páncélozott harcjármű) segítette. Melyek frontális támadásban törték át a torlaszokat. Gyalogsági fedezetüket a két oldalól, – az erdősávokból előtörő lövészek alkották.
Bl_phZRCEAEOLLg
Az összecsapások közben Kijev állítása szerint; a “biztonsági erők” egy tagja megsebesült. Mely a felkelők számára elég rossz arány; 1 az 5-höz, – ám ez csak jobban sarkallja a helyi oroszokat a további ellenállásra.
Nem adják meg magukat a fasisztáknak
A szlavjanszki városházán berendezkedett népi milícia egységei, – a majdanisták és az amerikai martalócok rohamára készülnek, – mely nem tudni, hogy végződik. – Egy azonban biztos; Ők nem adják meg magukat a “fasisztáknak”, – ahogyan a puccsista Kijev által odaküldött csapatokat nevezik.
blgfu-eimaa6lj6Az önkormányzat polgári alkalmazottait utasították, hogy hagyják el az épületet, a népi milícia fegyveresi viszont a helyükön maradnak.
A városban elég nagy a zűrzavar. A mobiltelefon szolgáltatás és az internet akadozik. Tömegével viszik haza a szülők gyerekeiket az iskolákból és az óvodákból. A levegőben a kijevi támadók helikopterei kőröznek.
Vjacseszlav Ponomarjov, a szlavjanszki népi milícia parancsnoka és egyben a város népe által megválasztott polgármestere kijelentette; hogy a végsőkig kitartanak a támadók ellen. – Ugyanakkor megtorolják azt is, ha valaki a helyiek közül gyávaság miatt árulásra vetemedne, s az idegeneket segítené.
Álszent Ashton síránkozik
catherine Ashton az EU külügyi biztosaMindezalatt az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton hirtelen nagyon aggódni kezdett az ukrajnai fejlemények miatt. Emberrablásokról, kínzásokról és gyilkosságokról beszélt. A külügyi főképviselő külön kiemelte a megkínzott és megölt Volodimir Ribak és Pavel Kovelko esetét, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hasonló esetekben független és átlátható vizsgálatnak kell maradéktalanul fényt derítenie a történtekre, az elkövetőket pedig bíróság elé kell állítani.
Mindenesetre az EU külügyi biztosa, közleményében a fegyveres csoportok által jogtalanul fogva tartott emberek azonnali elengedését követelte.
Ashtonnak, – aki ukrajnai erőszak eszkalálódásának egyik fő felelőse, – előbb kellett volna gondolkodnia, – már akkor, amikor a Majdanon lázította a banditákat, Janukovics törvényesen megválasztott kormánya ellen
Álszenten most pedig azt követeli, hogy “A genfi megállapodás értelmében érjen véget az erőszak, a megfélemlítés és a provokáció” – áll az Európai Külügyi Szolgálat által kiadott közleményben. – Ashton a kommünikében hangsúlyozza, hogy a múlt heti genfi megállapodást minden félnek kötelessége végrehajtani, így a törvénytelen fegyveres csoportoknak is fel kell hagyniuk az erőszakkal és a provokációval, és le kell őket fegyverezni.
Putyin pedig jogosan dühös
9RIAN_02413452.LRVlagyimir Putyin egy szentpétervári sajtófórumon csütörtökön komoly népellenes bűncselekménynek nevezte a kijevi puccsista kormány brutális fellépését a kelet-ukrajnai orosz ajkú lakossággal szemben.
Úgy fogalmazott: “Amennyiben jelenlegi kijevi rezsim, a hadsereget veti be Ukrajnán belül a lakosság ellen, – akkor ez egy nagyon komoly bűncselekmény saját népe ellen.” – Hozzátette, – “Még Viktor Janukovics, – Ukrajna törvényesen megválasztott elnöke sem határozta el magát arra, hogy bevonja a hadsereget a kijevi tüntetések szétkergetésébe, bár erre neki volt felhatalmazása.”
123
Az orosz államfő nehezményezte, hogy a múlt csütörtöki genfi megállapodásban meghatározott feltételek nem teljesültek: sem a ‘Jobb Szektort’, sem a többi ukrán radikális szervezet nem fegyverezték még le, – a magukat hivatalosnak nevező kijevi junta un. kormányerői.
Küszöbön az orosz válasz
Hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, válaszul az ottani helyzet kiéleződésére – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter csütörtökön.
Szergej SojguA tárcavezető azt mondta, hogy az erőszak alkalmazása Délkelet-Ukrajnában aggodalomra ad okot, és Oroszország “kénytelen reagálni” ezekre az eseményekre. Az Ukrajnával határos régiókban Oroszország Déli és Nyugati Katonai Körzeteinek összfegyvernemi harcászati zászlóaljai kezdtek gyakorlatot. Szergej Sojgu nem ismertette a csapatok létszámát, – de érzékeltette, hogy adott időben elegendőek lesznek ahhoz, hogy elvégezzék a feladatukat.
Sojgu beszámolt arról, hogy az információik szerint, “a délkelet-ukrajnai békés lakosság ellen több mint 11 ezer automata fegyverekkel felszerelt zsoldost, “nemzeti gárdistát” és egyéb martalócot küldött a kijevi junta, – hogy megtörje az orosz ajkú lakosság ellenállását a törvénytelenül és amerikai segítséggel hatalomra juttatott kijevi kormánnyal szemben.
Általános mozgósítás Donyeck megyében a szlavjanszki harcok miatt
Donyeckben általános mozgósításra szólították fel elvtársaikat az orosz ajkú hazafiak, – az ukrán fegyveres banditahadsereg szlavjanszki hadműveletei miatt.” – tájékoztatta a médiát a Donyecki Népköztársaság médiabizottságának vezetője, Alekszandr Hrjakov.
Hrjakov szavai szerint csütörtökön reggel a kijevi hatóságok „katonai agressziót követtek el a Donyecki-medence népe ellen”. Az aktivista elmondta, hogy a mozgósítást kiterjesztik Donyeck más városaira is.
Frissítés: Kijev visszavonul?
Egy ma este 7 órakor keltezett hír szerint már 7 hazafi vesztette életét a banditákkal vívott harcokban. A nép hősként tiszteli őket!
Néhány órával ezelőtt az ukrán titkosszolgálat a Kyiv Post’ internetes lapnak azt az információt adta, hogy a “kijevi hatóságok” leállították az orosz ajkú népesség elleni hadműveletet, mivel a határ oroszországi oldalán csapatok jelentek meg.
Közben Ukrajna megbízott elnöke” Oleksandr Turcsinov, – aki erre a gyalázatos támadásra az utasítást kiadta, – a médián keresztül továbbra is habzó szájjal fenyegetőzik, átkozódik és változatlanul pimaszkodik az oroszokkal. – De mától már 7 újabb gyilkosság terheli a lelkét, – ha ugyan van neki. – Nem lesz menekvése…
Szabad Riport
Források: MTI – B-R 



Ne lőjetek bele népbe! – Ne engedelmeskedjetek a

bűnös parancsoknak!



Posted on 2014/04/14Szerző: Admin
Szlavjanszk - Április 13.
Szlavjanszk – Április 13.

…”A kelet-ukrajnai “antiterroristának nevezett műveletekről” – a kijevi puccsista vezetők, – a CIA igazgatójával történt konzultáció után döntöttek…”

Janukovics: “A jelenlegi kijevi vezetők meg fognak bűnhődni.” - Zaharcsenko: “Provokáció készül az orosz hadsereg ellen”…

Viktor Janukovics, Ukrajna negyedik elnöke ma este váratlanul sajtótájékoztatót tartott Rosztov-na-Donuban, melynek során kijelentette, Ukrajna fél lábbal már a polgárháború állapotában van.



Janukovics
Janukovics
Janukovics kijelentette, a jelenlegi kijevi vezetők meg fognak bűnhődni. A magát elnöknek tekintő Janukovics felszólította az ukrán fegyveres egységeket, ne lőjenek bele a népbe! 
Ukrajna negyedik elnöke úgy tudja, a kelet-ukrajnai “antiterroristának nevezett műveletekről” – a kijevi puccsista vezetők, – a CIA igazgatójával történt konzultáció után döntöttek, – miközben ezen régiók lakossága csak anyanyelvhasználata védelmében lépett fel. Janukovics az Egyesült Államokat vádolta meg az ukrajnai polgárháború kiélezésével.
Janukovics véleménye szerint az egyszerű emberek sora egyre rosszabbra fordul, az ország az összeomlás felé halad. A május 25-re kiírt elnökválasztást el kell halasztani, népszavazást kell tartani, és új alkotmányt elfogadni. Ez mentheti meg Ukrajnát a polgárháborútól.
Janukovics mellett megjelent a sajtótájékoztatón Vitalij Zaharcsenko volt belügyminiszter és Viktor Psonka volt főügyész is. Zaharcsenko arra szólította fel a rendőröket, ne engedelmeskedjenek “bűnös parancsoknak”. – A volt belügyminiszter úgy tudja, “provokáció készül az ukrán határ mentén állomásozó orosz hadsereg ellen.”
Echo Moszkvi – Gazeta.ru – Oroszvilag.hu – Stainless Steel Rat, – SzRTI



Magyarország kérésére, – a Gazprom növelni fogja a

gázbeszivattyúzást a magyar földalatti tárolókba



Posted on 2014/06/25Szerző: Admin
Orosz-Magyar gázüzletág - Kollázs Oroszország Hangja
Magyarország azzal a kéréssel fordult a Gazpromhoz, hogy növelje a gázbeszivattyúzást a magyar földalatti tárolókba (FT). Alekszandr Novak energiaügyi miniszter szerint, a Gazprom valószínűleg pozitívan válaszol a kérésre.
A Gazprom érdekelt a gáztartalékok növelésében az európai FT-ban, figyelembe véve az Ukrajnával folytatott gázvitát. Hosszú és eredménytelen tárgyalások után a Gazprom június 16-tól az előrefizetéses gázszállítási rendszert vezette be a Naftogaz számára.
Ettől kezdve csak az Európának szánt tranzitszállítási mennyiségek érkeznek az ukrán gázszállító rendszerbe. Egyelőre a transit a szerződésben meghatározott paraméterekben folyik, de a Gazprom és az Európai Bizottság nem zárja ki, hogy a télen problémák lehetnek, amikor Ukrajna elfogyasztja a földalatti tárolóiban felhalmozott tartalékokat.







Az európai gázvezetékek felrobbantásával

fenyegetőzik Jaros



Posted on 2014/03/16Szerző: Admin
Gázvezeték robbanás _ Illusztráció
Az eddig nyugati érdekeket szolgáló neonáci Jobb Szektor vezetője azzal fenyegetőzik, – hogy felrobbantja azokat a gázvezetékeket Ukrajnában, melyek orosz gázt szállítanak az Európai Unió tagállamaiba.
Tervét, mely az európai jog szerint is már terrorcselekménynek minősül, – azzal indokolja, – hogy meg kívánja fosztani Oroszországot a finanszírozási forrásaitól, – vagyis attól a pénztől, amit az orosz gázért az európaiak fizetnek a Gazpromnak.
Dimitri JarosJarost persze édeskeveset érdekli az ezek után kialakuló európai gázválság, – a fagyoskodni kényszerülő európai családok százrei, mert ő nem ilyen “érzelgős”.- Hiszen Jarost az sem érdekelte, hogy a terrorizmusra való felhívása után, – melyben gerilla és szabotázs csoportokat kívántak létrehozni Oroszország területén, – ártatlan orosz civilek, asszonyok és gyermekek estek volna áldozatul a Jobb Szektor oroszországi terrorakcióinak.
Ugyanígy kérte Jaros nemrégen Doku Umarov csecsen hadurat, akit egyesek Oroszország Bin-Ladenjének is neveznek, – hogy a Jobb Szektorral szövetségben fokozza terrorista tevékenységét Oroszország ellen.
Ezért, mivel a Jobb Szektor vezére nyilvánosan szólított fel terror- és szélsőséges cselekmények elkövetésére, – az Orosz Szövetségi Nyomozó Hivatal nemzetközi elfogató parancsot adott ki ellene, – mint elvetemült terrorista vezér ellen.
A Jobb Szektor aktívan részt vett az Ukrajna törvényesen választott kormánya elleni fegyveres puccsban, – s jelentős szerepe volt a mostani kijevi fasiszta junta uralomra segítésében.
Az alábbi két térképen pedig világosan látható, hogy Nyugat-Ukrajnából négy helyen lépnek ki az orosz gázt szállító vezetékek az Unió területére. 1. Lvov közelében, Galíciából Lengyelországba, 2. Ungvár közelében Kárpátaljáról Szlovákiába, 3. Magyarországra, 4. és délre, Romániába.
Szabad Riport
Források: Politikus.ru – Orosz Russia Today









Nincs többé forradalmi biznisz – Az ukrán terrorista

vezért utolérte saját végzete





Posted on 2014/03/26Szerző: Admin


Látjátok ők tevőlegesen is részt vesznek a betolakodók elleni harcban , míg a magyarság a homokba dugja a fejét , hogy Viktorék lerabolhassák a maradék vagyonunkat is . A vakolók biznisze így lett kitalálva , és feltálalva . A hoppon maradt nép koppan majd a fagyos földön , és az arra járó úzis mindjárt lekaszálja , így ez lesz sírod is .
Ezek a fasiszta percemberek meg kiélik hajlamaikat , és eladják az országot , ahol őket csak befogadták . Kamatrabszolgák , kamatrabszolgák nincs már semmitek , volt aranyatok , természeti kincsetek , volt szép álmotok , nincs már hazátok , csak rém álmotok , nem is mertek aludni sem csak bóbiskoltok a lélek is csak hálni jár belétek mindent elrabolt a cionista Amerikai bankár birodalom , de ne feled ők nem az Amerikai nemzet állam képviselői ők a zsidó bankárok pusztító kezei , kik kamatrabszolgákat akar csinálni a föld lakosságából . Úgy , hogy megérett a helyzet az ők likvidálására is 6000 főt az emberiség javára likvidálni kell , hogy eltöröljük a kamatrabszolgaságot , és a cionista zsidók világuralmi álmait.
















Keddre virradóra kivégezték az ukrán ‘Jobb Szektor’ nyugat-ukrajnai koordinátorát, Alexandr Muzicskót.

1. Visszaszállt fejére az erőszak…

Muzicsko, ragadványnevén; Szasa Belij, (Fehér Szása), sok ukrán és orosz ‘kedvence’, – a nyugatiak által ultranacionalistának és radikálisnak nevezett, – ám valójában a nyíltan neonáci elveket valló ‘Jobb Szektor’ egyik meghatározó funkcionáriusa volt.
A nyugati érdekek kiszolgálása közben előszeretettel alkalmazott terrorista módszereket, – miközben azért a saját jól felfogott érdekeiről sem feledkezett meg.
Most azonban az általa előnyben részesített nyers erőszak, a saját fejére ütött vissza. Az első hírek arról szóltak, hogy Muzicskót keddre virradóra két lövéssel szó szerint kivégezték, a nyugat-ukrajnai Rivnében.
Két gépkocsi elvágta a férfi autójának útját, kiszállították Muzicskót, majd a támadók saját autójukba tuszkolták a terroristát. – Kezét hátrabilincselték, majd kétszer szíven lőtték és egy elhagyatott helyen kidobták az autóból. – Más információk szerint, nem szíven, hanem fejbe lőtték.
A későbbi információk szerint; Muzicsko egy rendőrségi akció közben közben vesztette életét. Az Ukrán belügyminisztérium letartóztatási parancsot adott ki ellene, – banditizmus miatt.
Azám, csakhogy egy fegyveres bűnözőt elfogni, letartóztatni, aki többedmagával kalasnyikovokat hord, – nem olyan egyszerű. – Ezért a jelentések szerint, – tűzharc alakult ki Muzicsko és a rendőrök között, mely során a terrorista az életét vesztette. – De van, aki úgy tudja, hogy először megsebesült, elfogták, majd szíven lőtték.
Arzen Avakov, az ukrán belügyminiszter később azt nyilatkozta; Muzicsko nem hazafi volt, hanem egyszerűen bandita. “Azok, akik cégeket és birtokokat vesznek ostrom alá, azokat úgy hívják, hogy banditák”.
Jaros, a ‘Jobb Szektor’ teljhatalmú vezetője, Muzicsko cimborája, aki maga is hasonszőrű terrorista, – az ukrán belügyminiszter lemondását követeli, s bosszút esküdött.

2. A hírhedt ‘Jobb Szektor’

BelwM9RCcAALeHL
Alexandr Muzicsko, (Szasa Belij – Fehér Szása), a Dimitrij Jaros által vezetett ‘Jobb Szektor’ nyugat-ukrajnai “koordinátora” volt.
A törvényes és legális választásokon uralomra jutott Viktor Janukovics elnöknek és kormányának fegyveres puccsal való megbuktatásában a cionfasiszta ‘Jobb szektor’ banditái aktív szerepet vállaltak. Ugyanakkor a testvérüknek nevezték a ‘Kék sisakos’ majdani harci egységek zsidó parancsnokait, – kik az IDF (Israel Defense Force) – Izraeli Védelmi Erők veteránjai voltak, – s képezték ki az erőszakos utcai harcra a majdanista civileket.
A ‘Jobb Szektor’ tagjai hírhedtek lettek a keménységükről és kegyetlenségükről, s több rendőr (berkutos) halála is szárad a lelkükön. Első számú vezetőjük Dimitrij Jaros; akiről többször írtunk mi is, – legutóbb akkor, mikor bejelentette; Felrobbantja azokat a gázvezetékeket Ukrajnában, melyek orosz gázt szállítanak az Európai Unió tagállamaiba.”
A ‘Jobb Szektor’ ezelőtt nem sokkal terrorista fehívást is közzé tett, – melyben gerilla és szabotázs csoportokat kívántak létrehozni Oroszország területén, – ártatlan orosz civilek, asszonyok és gyermekek estek volna áldozatul a ‘Jobb Szektor’ oroszországi terrorakcióinak. Ugyanígy kérte a ‘Jobb Szektor’ nemrégen Doku Umarov csecsen hadurat, akit egyesek Oroszország Bin-Ladenjének is neveznek, – hogy a Jobb Szektorral szövetségben fokozza terrorista tevékenységét Oroszország ellen. – Ezért, mivel a Jobb Szektor első számú vezetője Jaros, nyilvánosan szólított fel terror- és szélsőséges cselekmények elkövetésére, – az Orosz Szövetségi Nyomozó Hivatal nemzetközi elfogató parancsot adott ki ellene, – mint elvetemült terrorista vezér ellen.

3. Így terrorizálta a civileket


















Nos, ennek a mindenki számára veszélyes terrorista bandának volt a nyugat-ukrajnai, (galíciai) koordinátorra, helyi vezetője, Muzicsko, aki ellen szintén távollétében eljárás indult Oroszországban; – nemzetközi körözést adtak ki ellene is; gengszterizmus, terrorizmus, tömeggyilkosság és háborús bűnök vádjával, melyeket a Csecsenföldi Háborúban követett el. A vád szerint több mint húsz orosz katonát ölt meg az Észak-Kaukázusban. 

Ilyen embert szabadított rá Ukrajna népére a Nyugat. Adott kezébe fegyvert és hatalmat.

Amellyel persze azonnal vissza is élt, s nemrégiben a botrányos jelenetei miatt került az internetes portálok vezető híreibe. Előszeretettel terrorizálta felfegyverezve az ukrán civileket, akik féltek tőle, mint a tűztől.
Egyszer fegyverrel, terepszínű ruhában jelent meg és tartott szónoklatot (“lógni fogtok, mint a kutyák”), – a rivnei megyei önkormányzat elnökségének ülésén, máskor pedig pedig terrorizált, megvert, s halálosan fenyegetett hivatalnokokat és egy rivnei ügyészt is, kifogásolván munkáját.

4. Háborús bűnös

ykdd564
Muzicsko, az általa vezetett ukrán neonáci egységével együtt, (‘Ukrán Nemzeti Önvédelem – (UNA-UNSO’), – kisebb nagyobb megszakításokkal, – részt vett az első és a második Csecsenföldi Háborúban, 1994 és 2000 között. A csecsen hadúr Shamil Basayev és a szaudi Hattab terrorista kötelékeiben harcoltak Oroszország ellen.
Ezekben a harcokban elfogott orosz katonákat, – legalább húszat, – Muzicsko és bandája, megkínzott és megölt. Háborús bűntetteiket egészen a csecsen háborúk befejeztéig, a 2000-es évig folytatták.
Muzicsko büszke volt arra, – hogy a csecsen terroristák elismerően szóltak gaztetteiről, szívesen hangoztatta, hogy a csecsenek 3 nem csecsent tartottak nagyra, ezek közül az egyik ő volt.

5. Köztörvényes gengszter

Közben persze a időszakos ukrajnai tartózkodásai alatt sem tétlenkedett. ’95-ben verekedésbe keveredett egy kávézóban, a bíróság utána súlyos testi sértéssel vádolta. ’97-ben felgyújtott egy kijevi szórakoztató központot, – bár ezt nem tudták rábizonyítani, s a bíróság ennek hiányában fölmentette.
A csecsen háború után, már csak Ukrajnában ‘dolgozott’. – 2003 januárjában több erőszakos bűncselekmény elkövetéséért a Rivnei Városi bíróság, 3 és fél év börtönbüntetésre ítélte.
2007-ben egy rivnei öntödében lett biztonsági főnök, amely beosztását arra használta föl, hogy szó szerint erőszakos hatalomátvétellel a saját tulajdonába vegye a vállalatot.

6. Forradalmi biznisz: Zsarolás, fosztogatás

Az Ukrán ‘forradalomban’ és a ‘Jobb Szektor’ galíciai koordinátoraként megszerzett pozícióit is a zsarolásra és a fosztogatásra használta fel. Így kell védelmi pénzt szedni a forradalom ürügyén.
news_20140305031314_563A rovnoi milícia ezredesétől Alexander Semenyuktól 10 ezer dollárt kért és kapott. Majd heti 2 ezer dollárt követelt tőle, – úgymond a ‘Jobb Szektor’ fejlesztésére. Klasszikus védelmi üzlet volt ez mindkettőjük számára, – mert amikor Semenyuk munkájával elégedetlen Rovno régió képviselői a lemondását követelték, – Muzicsko azzal fenyegetőzött, hogy eltöreti a képviselők lábait.
2014. február 24-én, a rovnoi régió rendőrségi központjában, a forradalom nevében lefoglalta egy Nissan Terrano rendőrségi terepjáró kulcsait, – majd egyszerűen elhajtott az autóval. Amikor a rendőrök reklamáltak, csak ennyit mondott: “Szüksége van rá a forradalomnak!”
Ugyanakkor ez a ‘forradalmi csoport’ ellátogatott a helyi közlekedési hatóság vezetőjéhez, Zhupanyukhoz, s elébe tette a lemondó levelét, – vagy pedig fizessen 10 ezer dollárt. – Cserébe megígérte, hogy nem megy a házába, és nem fogja zavarni többé.
25-én még két autót foglaltak le az egyik helyi vállalat menedzsmentjétől. Érvelésük: “Szüksége van rájuk a forradalomnak”.
Február 26-án Muzicsko 700 ezer (!) dollárt kért – és kapott, – a Rovno kerületi államigazgatási hivatal egyik vezetőjétől, Vaszilij Karpenchuktól, azért, hogy békén hagyja. Megjegyezzük: Vajon mennyi vaj lehetett Karpenchuk füle mögött, hogy ezt egy bandita meg tudta vele csinálni? – Így fosztja ki az egyik hiéna a másikat.
Ezek után a rovnoi (rivnei) régióban a “Jobb Szektor” pontosabban Muzicsko átvette az ellenőrzést a ‘Berkut’ egységei fölött, – (akik ott maradtak, már régen nem képviseltek semmiféle harcértéket), – és a parancsnokuknak, Dmitrij Lazarevnek azontúl maga Muzicsko adta személyesen az utasításokat. Ezek után a ‘Jobb Szektor’ használta a rendőrség teljes infrastruktúráját, – irodát, garázst és egyéb felszereléseket. – Így kerekedik nyíltan a törvényes rendőrség fölé, egy bűnöző társaság.

7. Putyin életére is tört volna a bandita

Március 12-én értesült az orosz sajtó arról, hogy Alexander Muzicsko elrendelte emberei között; “Meg kell ölni Putyint!”
MuzicskoEnnek érdekében gyűjtést kezdeményezett Ukrajna ‘hazafiai’ között, – s remélte, hogy hamar összejön 10-12 millió dollár, – mely a jutalma lesz annak, aki meggyilkolja az orosz elnököt. – Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a hatalmukat féltő, maffiába szerveződő ukrán oligarchák csak összeadták volna ezt a pénzt. – Ám, ha kitudódik, hogy melyikük is adott volna bele, nem sok jót jósolunk neki.
***
Ceterum censeo: A terrorista módszerek, előbb-utóbb visszaütnek azokra is, akik alkalmazzák ezt. De azok sem menekülnek, akik maguk ugyan nem terroristák, de elfogadják ezeket az eljárásokat. – A visszalendülő inga nem válogat a kicsi és a nagy bűn között.
Az ukrán terrorista vezért is utolérte saját végzete. Visszaszállt fejére az erőszak.
Szabad Riport / Garbolczy János
Felhasznált források: MTI, Unian.ua, Euronews, – Russian News, – Nevnov.ru, – SzRTI archivum




A Jobb Szektor igazi arca – Ami a gyilkosságok

mögött van



Posted on 2014/04/20Szerző: Admin
ukrán_jobbszektor_videokép
Egy sokkoló, ám egyáltalán nem meglepő videót hozott nyilvánosságra a minap a Jobb Szektor, mely a Dmitrij Jaros, nyilatkozatával indít

Szigorúan + 18! – Erős idegzetűeknek.

A videó elmarad bejelentkezési probléma miatt
Jaros, ez év március 5-e óta nemzetközi körözés alatt áll; az Interpol nyilvános felbujtás, terrorizmus és szélsőségesség cselekmények elkövetése miatt adta ki a körözést.Jarosnyilatkozat_a_gyilkos_videon
Íme a nyilatkozat
Ezekben a nehéz időkben Kelet-Ukrajnában a krími forgatókönyv ismétlődik!
A szeparatisták elfoglalják a hatósági épületeket, elfogják biztonsági szervek vezetőit, hogy írásban lemondassák őket. Jarosnyilatkozat_20140412Ezeket az ellenlázadásokat támogatják a helyi önkormányzatok és a tétlen új rendőrség.
A rendőrségnek meg kell védenie Ukrajna területi integritását és határainak sérthetetlenségét és minden rendőrség általi  mulasztást a Jobb Szektor Ukrajna elleni hazaárulásnak tekint.
Dmitrij Jaros
Ha deja vu érzésünk lenne, az nem a véletlen műve.
Az utóbbi időben, Ukrajnával kapcsolatban zömmel csak olyan hírek láttak napvilágot, amellyel kapcsolatban ilyen érzésünk keletkezik. Leginkább a kettős mérce, az önkontroll, és felelősségteljes viselkedés tekintetében.
Amikor a majdanista terroristák hivatalokat, gyárakat foglalnak el erőszakkal, fegyverrel, lopnak, rabolnak és gyilkolnak, akkor a nyugat, élén a hármak bandájával (EU-Izrael-USA) ujjong, legalizálja a bűncselekményeket és a terrorizmust, sőt rohant elismerni a puccsista kormányt is. De az épületfoglalást önvédelmi felfegyverkezést már nem teheti meg a nép, mert akkor ugyanezek rásütik a terrorizmus bélyegét.
A terroristák terrorizmussal vádolnak mindenki mást, a hazaárulók hazaárulással. A puccsista zsidó Jacenyuk, magától értetődően puccsal vádolja Oroszországot.
A nyugati „demokráciák” meg antidemokráciával vádolnak másokat, ahol nem a szájízük szerint, (nem az és nem úgy) történnek a dolgok. Mert a nyugati „demokrácia” ténylegesen a kisebbség uralmát jelenti a többség felett.
Ezért amikor a mainstream média azt harsogja, hogy az Oroszország bekebelezte a Krímet, akkor csupán olyan tényekről, „feledkezik” meg egyöntetűen, vagyis inkább szokás szerint nem vesz tudomást arról,
- hogy a Krím csak autonóm köztársaságként tagja Ukrajnának,
- hogy történt egy népszavazás, melyen nem 61%, hanem az emberek 90% -a vett részt, és ezen a résztvevők nem 27%-a, hanem 96%-a döntött amellett, hogy nem kér az EU-ból, nem kérnek a jelenlegi puccsista illegitim ukrán vezetésből, (mely a jelenlegi zsidó-fasisztatimosenko_a_siratofalnal–cionista „összeborulás” következménye) ellenben Oroszországhoz kívánnak tartozni,
- hogy a Krímben szerződéses feltételek mellett működnek orosz támaszpontok, melynek előnyeiből Ukrajna is profitált, vagyis nem szállták meg.
Meg aztán ugyanez a fősodor média „elfelejtkezik” arról is hogy J. Timosenko és bandája olyan remek ötletekkel állt elő, miszerint a keleti orosz ajkú lakosság ellen radioaktív anyag szétszórása lenne kívánatos, hogy ne használhassák saját anyanyelvüket sem, és még sorolhatnánk a sok rendkívül „barátságos” elképzelésüket.
A jobbszektoros „ügyintézéssel” sok hasonlóságot mutat a timosenko-féle politikai tisztogatás is.
A tervezett hatás
Visszatérve a brutális gyilkosságra, melyet videón is rögzítettek a majdanista jobbszektoros fasiszták, épp úgy, mint még sok hasonló „bátor” tettüket (pl. mikor egy iskolás gyermeket fajtalankodásra kényszerítettek), feltehetőleg a megfélemlítés volt a céljuk. Ám ezúttal is elszámították magukat, mivel tettük a megfélemlítés helyett egyöntetű felháborodást és ellenérzést keltett a normális emberekben.
Donyeck_rendör_kapitánya_Константин ПожидаевA korábbi donyecki rendőrkapitány, K. Pozsidajev meggyilkolásához és felesége megerőszakoláshoz vezető bűntett előzménye – úgy látjuk – a bosszún és félelemkeltésen túl más motivációra is visszavezethető, mely a politikai babérokra törő (sic) Jobb Szektor irányítóinak, támogatóinak (mint pl. az IDF-es veteránok – Israeli Defennse Force – és amerikai zsoldosok, – Greystone volt Black Water -, ukrán oligarchák és politikus haszonélvezőik) ezt a gyűlöletét és brutális tettét kiválthatta.
Bosszút esküdött a Jobb Szektor Muzicskóért, Ukrajnában a belügyminiszter lemondását követelte az ultranacionalista Jobb Szektor azután, hogy egyik vezetőjét meggyilkolták. Maguk a párttagok egyszerűen azt üzenték Arzen Avakovnak, hogy bosszút állnak rajta.
Arzen Avakov úgy fogalmazott, hogy számára mindenki, aki a Jobb Szektor vagy a Haza párt uniformisában tetszeleg, bandita. Az igazi hazafiak – folytatja a miniszter – most Ukrajna határát védik. Azok, akik cégeket és birtokokat vesznek ostrom alá, azokat úgy hívják, hogy banditák – ismételte meg Arzen Avakov, akit lemondásra szólított föl a Jobb Szektor a hétfő éjszakai rendőrségi rajtaütés miatt.
A november végétől február végéig folyamatos lakossági tiltakozás finisében, az utcai harcokban és a barikádokon a fasiszta mozgalom fizetett tagjai az első sorokban tüntették ki magukat a vandál és erőszakos cselekedetekkel Ukrajna szerte.

Bosszút esküdött a Jobb Szektor Muzicskóért



Pozsidajev másik bűne, hogy április 12-én a terroristák ellen küzdő Donyeck Népköztársaság képviselőit fogadta, sőt meg is meghallgatta, majd a rendőrség felsorakozott a szabadságáért küzdő nép mellé, ezzel együtt lemondott R. Romanov javára, mi több fegyvereket is adtak nekik, hogy megvédhessék új népköztársaságukat a puccsisták által rájuk szabadított „ukrán kormány” felfegyverzett nemzetközi terroristáitól és szadista hordáitól.
Egy másik ok, meglátásunk szerint az lehetett, hogy a rendőrfőnök vezetése alatt is a donyecki klánokkal és más kapcsolódó ukrán oligarchákkal szemben hatékony bűnüldöző munka folyt.
Roman_Romanov_Donyeck_új_rendörkapitányaFeltehetően sokaknak a tyúkszemére lépett azok közül, akiknek a jelenlegi puccsista politika és maffia összefonódás kedvez. Azonban a mérsékeltebb Romanov is útjában állhat majd sokaknak, hiszen az ő vezetése alatt zajló 
korábbi bűnüldözői tevékenység is szálka lehet sokak szemében.
Az időzítés
A történtek kapcsán ki kell emelnünk még az időzítést is.
Ugyanis nem mehetünk el szó nélkül bizonyos ukrán és nemzetközi események „véletlen” egybeesése mellett sem.
A brutális, nemi erőszak és kivégzés 2014. 04. 17-én éjjel történt.
Az ukrán dominó nyugat felé dől. Egyértelmű lett, hogy Ukrajna egységét az illegitim ukrán vezetés (a majdanista cionfasiszta horda) képtelen megőrizni, nincs meg hozzá sem a pénzügyi, sem a katonai, sem az erkölcsi ereje, épp úgy ahogyan a nemzetközi – külső – beavatkozók sem rendelkeznek ezzel.
2014.04.09. Jacenyuk ultimátumot ad a leszakadó Kelet-Ukrajnának, (Donyeck és Luganszk Népköztársaságoknak) fenyegetőzik, és titokban az ottani klánokkal és oligarchákkal tárgyal.
2014.04.10. Megkezdődött a fasiszta horda és puccsista kormány erők terrorja, és Kelet-Ukrajna megszállása.
jobbszektor3m2014.04.13. Moszkva felszólítja a ”Majdan protezsáltjait”, hogy fejezzék be a ”saját népükkel való háborúzást”, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az EBESZ elé terjeszti Délkelet-Ukrajna válságos helyzetét azonnali felülvizsgálatra – közölte az orosz Külügyminisztérium.
2014.04.14. Az USA-ban pedig megerősítették: Donyeck és Luganszk térségébe 400 amerikai (Greystone) zsoldos érkezett! A támadók közül sokan nem beszélnek se oroszul, se ukránul. 9000 ukrán katona állt át az orosz hadseregbe. NATO csapatok kezdik elárasztani a Kelet-Európai országokat.2014.04.16. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyilatkozott arról, hogy lehetetlenség ENSZ-békefenntartókat küldeni Ukrajnába. „AZ ENSZ Biztonsági Tanácsa szabatos meghatalmazása és engedélye nélkül nem tehetek semmit” – mondta a főtitkár. Miután Turcsinov azt javasolta, hogy Ukrajna keleti részén az ENSZ békefenntartóival közös akciót indítsanak be. Ennek hátterében a felelősség megosztása állt. (a szerk.)Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Kijev ötlete ENSZ békefenntartókat meghívni Ukrajnába „törvényellenes tevékenységben való részvételre” kész képtelenség.
2014.4.17. Genf-ben az ukrán, az orosz, az amerikai külügyi tárca vezetője, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője több mint négy órán át tartó egyeztetés után megállapodtak.
Minden illegitim félkatonai szervezetet fegyverletételre és az elfoglalt középületek azonnali elhagyására szólítunk fel. Minden közterületet és utcát el kell hagyniuk az összes érintett kelet-ukrajnai városban. Akik ezt önként teszik meg, azok amnesztiát kapnak” – fogalmazott Szergej Lavrov.
Határozottan elítéltük a szélsőségek, a rasszizmus, az antiszemitizmus és a vallási intolerancia minden megnyilvánulását” – jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter.
Önmagáért beszél, hogy ki mit tartott fontosnak (a szerk.)
2014.04.20. A Kelet-Ukrajnai lövöldözéseket követően Moszkva felszólította Kijevet a genfi négyoldalú megállapodás betartására melyet „a felbérelt fegyveresek provokációja”-nak minősített, amely „arról tanúskodik, hogy a kijevi hatalom nem akarja megfékezni és lefegyverezni a nacionalistákat és a szélsőségeseket”. Az orosz külügyminisztérium szerint a szélsőségesen radikális ukrán Jobboldali Szektor fegyveresei megsértették a húsvéti fegyverszünetet. Felhívva a figyelmet arra, hogy a genfi egyezség „minden erőszakos cselekménytől, félelemkeltéstől és provokációtól való tartózkodásra” szólította fel az érintetteket.
Ami azt illeti az elfoglalt épületeket a puccsisták nem hagyták el a mai napig sem, sőt berendezkedtek ott, valamint a fegyvereiket sem szolgáltatták be. Költői a kérdés akkor vajon a megtámadottakat miért kényszerítenék erre?
cionbérenc jobbszektorEz a gyilkosság, és a további fegyveres támadások például a Jobb Szektor részéről is furcsa lehetne, (mert idén egybe esik a pravoszláv és keresztény húsvét), ha nem tudnánk, hogy olyanok tették és pénzelték ezeket az akciókat, akiknek semmi sem szent, ezért mi már nem is csodálkozunk ezen (SEM!).
Ha bárkiben felmerülne a kérdés, ki is a terrorista valójában, akkor emlékeztetőnek tekintsen meg egy videó összeállítást a német kollégáktól, mely a “Békés tüntetők” terrorista akcióiról számol be, leleplezve a fent említett fősodor médiák vakolását a kezdetektől.
Köszönet a fordításért a “Forró Hirek” munkatársainak.

"Békés tüntetők" terrorista akciói

Amerikából irányított rendszerváltás Ukrajnában a Pentagon kézikön





A legrosszabb fasizmus, – a cionfasizmus


Posted on 2014/05/04Szerző: Admin
Odessza 2014 május 03 Fotó Nigina Berojeva Komszomolszkaja Pravda
Odessza 2014. május 03. – Fotó Nigina Berojeva, – Komszomolszkaja Pravda

Egyre szadistább módszereket alkalmaz a fasiszta ukrán junta, egyre nő a fegyvertelen civil halálos áldozatok száma.

…”Az ukrajnai fasisztákkal összefogott zsidófasiszták felelőssége, és típusos brutalitása nem leplezhető tovább! – Különösen, hogy az egyik főkolompos zsidó bankár, Igor Kolomoszkij, (izraeli állampolgár) – Ukrajna egyik leggazdagabb zsidó vállalkozója és bankára,  -10.000 dollár vérdíjat tűzött ki minden függetlenségre vágyó orosz ajkú ukrán állampolgárért…”

Az ukrán junta minél jobban szorítja a markát, annál többen csúsznak ki belőle.
Mivel a cionfasiszta junta a népakaratot fegyverrel, brutalitással népirtással igyekszik elfojtani, ezért nem is hagy más választást a civil közösségek számára, mint a függetlenségbe való menekülést.
A Krím, Kelet- és Dél-Ukrajna után Odessza és Kárpát-Ukrajna is kicsúszott a kezükből. Ráadásul, vannak, akik egyenesen az anyaország, Oroszország oltalma alá helyezték magukat, autonóm Népköztársaságként, de egyidejűleg az Orosz Föderáció jövendőbeli tagjaként.
Aggasztó tények
Túl sok aggasztó tényre derült fény az elmúlt időkben. (Mottónk szerint: „Minden kiderül, csak idő kérdése” – és ez a cionista vakolás ellenére is így működik).
Ilyen aggasztó tény például, a zsidók és cionisták tevőleges részvétele az események eltervezésében, finanszírozásában és kivitelezésében.
Valamint a cionista oligarchák, bankárok, no meg zsoldosaik és a fasiszta hordák összebútorozása.
Sok cikkben rántottuk le a leplet már korábban is (
IDF veteránok a fasiszta kijevi harci egységek élénA terrorizmus a pénzhatalom eszközeA Jobb Szektor igazi arca – Ami a gyilkosságok mögött van.)
Aggasztó, hogy miután az Ukrán hadsereg, valamint a Berkut és az Alfa megtagadta a népellenes parancsok végrehajtását, – ezután a nyugati és izraeli  befolyás alatt álló, s már maga is cionista, de még mindig illegitim ukrán „kormány” létrehozta az úgynevezett „Nemzeti Gárdáját”, melyben főként a ‘Jobb Szektor’ ukrán fasiszta martalócai, – valamint  külföldi; zömmel amerikai és izraeli zsoldosok szolgálnak. Ráadásul mivel még a tömegesen nyitott toborzó irodáik sem tudják biztosítani a szükséges létszámot, és még mindig nagyon kevesen vannak, – ezt a szánalmasan alacsony létszámot a tartalékosok behívásával, és a kötelező sorkatonaság létszámának gyors bővítésével próbálják növelni.
További aggodalomra ad okot; az ukrajnai és a nyugati a cionmédia félrevezető, féligazságokkal zsúfolt maszatolása.
Aggasztó az is, hogy a CIA és az FBI is segíti az illegális ukrán kormányt, mely Ukrajna feldarabolásában is bűnös.
A legaggasztóbb, hogy a cionista bankoligarchia és csatlósai (köztük hazánk is) politikai, gazdasági és katonai támogatást nyújt a puccsista kijevi junta valódi terroristáinak, – mellyel lényegében a terrorista módszereiket legalizálja.
Ez nem polgárháború. Hanem az ukrán nép egyoldalú lemészárlása.
Az IDF vezérlésű majdani pogromokat és a kormány puccsot követően egyre durvábban gázolja le saját lakosságát a cionfasiszta Jacenyuk-féle bábkormány, mely nem riad vissza a nehéz fegyverek, a 
külföldi zsoldosok , és a szadizmusa miatt hírhedetté vált fasiszta ‘Jobb Szektor’ horda bevetésétől se.
A junta intézkedései nyomán, például sorra rúgták ki azokat a rendőröket, akik nem tudták 3 generációra visszamenőleg bizonyítani, hogy orosz ajkú felmenők nem voltak a családjukban, – Odessza így maradt szinte teljesen rendőri védelem nélkül. Akik megmaradtak, azok pedig a Jobb szektort támogatták.
A folyamatos atrocitások után, szemforgató módon elvárnák a lakosságtól, ne védekezzen a mészárlás, a népirtás ellen. Ezzel szemben a kijevi juntát szolgáló banditáknak viszont eszük ágában sincs letenni a fegyvereket.
A nemzetközi támogatású katonai diktatúra brutalitása a május 2-i odesszai és tömeggyilkosságban csúcsosodott ki.


Shocking Odessa video: Trapped people jump out of burning buildin



Először nézzük a vakolást
MTI/Népszava/Inforádió: 
A helyi rendőrség közlése szerint 38-an haltak meg, közülük 30-an füstmérgezésben, nyolcan pedig úgy, hogy kiugrottak a lángok elől az ablakokon. … A tüzet helyi médiajelentések szerint Molotov-koktél okozhatta. A lángok az ötemeletes ház második és negyedik szintjét borították be.”
Nos, az ablakon kiugrottak így haltak meg:Odessza_jobbszektorosok_vasrudakkal_verik_agyon_a_menekülőketSzemtanúk arról számoltak be, hogy a szakszervezetek házában elbújt szakadárokkifelé lövöldöztek az épületből, köveket és Molotov-koktélokat dobáltak le a tetőről és az ablakokból.”
És íme az állítólagos ellentüntetők – valójában 
jobb szektorosok” molotov koktél gyártása:jobbszektoros_molotovgyártás_OdeszzaŐk pedig az állítólagos „füstmérgezettek”odessza_a_tüz_áldozazaiA fenti médiáknál, még az Euro News is visszafogottabban fogalmazott. „A tűzoltóság szerint bedobált molotov-koktélok lobbantották lángra az épületet, de azt nem tudni, melyik táboré volt az ötlet. Az odesszai harcot állítólag az új kijevi vezetés támogatói kezdték, amikor rátámadtak a szeparatisták egyik bázisára a székház előtt.
Igaz az MTI/Népszava/Inforádió tudósítóinak egyike sem volt jelen, így hát szokás szerint egymás és saját „fantáziájukra” hivatkozva közlik a gazdáiknak tetsző verziójú híreket. Számukra már nem polkorrekt a mondás, miszerint „A hír szent, a vélemény szabad.”?
Hát akkor talán nézzék végig az alábbi két videót is.


A két videó elmarad bejelentkezési probléma miatt. 
És most tekintsük a tényeket
A cionfasiszta kijevi kormány futball-huligánokat és szélsőjobboldali aktivistákat fizetett le, hogy felvonulást tartsanak a városközpontban. A felvonulás célja azonban kizárólag a provokáció volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint a „késeljétek meg az oroszokat” skandálása és lincshangulat a Kijev-párti tüntetésen.
A helyszínen tartózkodó tudósítónk arról számolt be, hogy a zsidó Jacenyuk banda busszal szállított kb. 1500 felfegyverzett “jobb szektoros” mészárost Odesszába, ahol a kiprovokált összecsapásba bekapcsolódtak, és ezekre a zömmel fegyvertelen ellentüntetőkre rátámadtak. Amikor pedig az ellentüntetők bemenekültek a Szakszervezetek Házába, akkor – Molotov-koktélokkal lelkifurdalás nélkül (sic!) rájuk gyújtották a székházat!
Nemcsak a tűzoltók bejutását akadályozták, hanem a tűz áldozatainak kimenekülését is. A jobb szektorosok pisztolyokkal lőttek azokra, akik odabent az ablak közelébe merészkedtek, akik mégis kiugrottak azokat pedig botokkal, vasrudakkal verték agyon az odesszai Jobb Szektor párti rendőrök asszisztenciája mellett. De történt olyan eset is, amikor egy tűzhalál elől ablakon át kimenekülő embert szabályosan széttéptek!!! Mindezen rémtetteket pedig ujjongással és tapssal honorálta a többi hordatag, valamint „Égessük el az oroszokat!” üvöltözéssel. Ez pedig vegytiszta rasszizmus! Ráadásul egy olyan földön, melyen az orosz ajkú többségi lakosság évszázadok óta él.
Íme a tipikus 
füstmérgezéses esetek:
Ez a videó is ugrott.


Oroszellenes 
pogrom Odesszában! Több tucat halott!
Azonban még ennél is súlyosabb, hogy az odesszai zsidó kórház egyszerűen megtagadta az orosz ajkú sérültek ellátását. Úgy tűnik, ez az odesszai zsidó orvosok Hippokratészi esküjébe belefér!
Az ukrajnai fasisztákkal összefogott zsidófasiszták felelőssége, és típusos brutalitása nem leplezhető tovább.
kolomojskij-topit-biznes-tsarevaKülönösen, hogy az egyik főkolompos zsidó bankár, Igor Kolomoszkij, (izraeli állampolgár) Ukrajna egyik leggazdagabb zsidó vállalkozója és bankára, 10.000 dollár vérdíjat tűzött ki minden függetlenségre vágyó orosz ajkú ukrán állampolgárért. (!) (Nem pedig orosz ügynökökért, meg a fegyvereikért, ahogyan azt a vakoló média próbálja elhitetni.)
Kolomoszkijról tudható, hogy nem csupán gazdag zsidó vállalkozó és bankár, de 2013-ban a második leggazdagabb ukrán oligarcha, no meg a Privátbank tulajdonosa is, hanem, hogy az Európai Zsidó Szövetség (EJU) elnöke is.
És ha még valakinek kétsége lennevan_e_még_kérdésMagyarország kormánya az illegális ukrán kormánnyal szorosra fűzi a gazdasági és baráti szálakat – ahogy ezt a gyáva a bankárkaszt által vezérelt kormányok vezetői is teszik. A Martonyi féléknek köszönhetően az agonizáló EU és USA elvárásai szerint oroszellenes politikát folytat, és gázt szállít egy fasiszta népirtó rezsimnek.
Az erkölcsös és valóban humánus embereknek meg kell mutatniuk, hogy nem támogatják a terrorizmust, és a fasizmust, melyet a cionfasiszta ukrán vezetés folytat. És amelyet az antidemokratikus, álszent magyar kormány is teljes mellszélességgel támogat.
Az a “magyar” kormány, mely kipában, ruháját szaggatva, pénzt nem kímélve az egész magyarságot az izraeli forgatókönyv szerint bűnös népnek akarja beállítani. Ezek után nem is csodálkozhatunk, ha szokásos cionista forgatókönyv szerint a bűnösből, a terroristából és cionfasisztából áldozatot, – az áldozatból pedig bűnöst kreál.

Szabad Riport – Szász Gerda
Források: Szabad Riport/Bal-Rad/Hídfő/Euro News/MTI/Népszava/Inforádió/Russia Tuday







Lengyel halálbrigádok is harcolnak Ukrajnában – Titkos

CIA hadművelet?



Posted on 2014/06/05Szerző: Admin
ukraine-cia-400x232_

…”És a palagáz kitermelési szerződést úgy írták meg; hogy a kormány köteles akár erőszakkal is elvenni az ingatlanokat törvényes tulajdonosaiktól, ha a Shell kijelenti, hogy fúrni akar azokon a földeken. A Szlavjanszkhoz közeli területet választották ki az első gázfúró tornyok felállítására…

Ez a pusztító és kegyetlen háború Donbassz orosz lakossága ellen, – főleg Szlavjanszk és Kramatorszk környékén, ahol a büntető haderők és a Donyeck Medence lakóinak legvéresebb összecsapásai történtek, – mindössze a kijevi rezsim, valamint Amerika és Lengyelország politikai elitjének az üzleti érdekeit szolgálja…”

Május 11-én egy ismeretlen katonai gép érkezett a kijevi repülőtérre; melyet a szigorú titoktartás értelmében; a szokásos polgári személyzet helyett, a repülőtér katonai személyzete fogadott. A gép belsejéből NATO katonai egyenruhákat, 500 csomag amphetamint, és figyelmeztető megjelöléssel ellátott; mérgező anyagot tartalmazó” konténereket pakoltak ki.
Az SBU (Ukrán Biztonsági Szolgálat), kijevi igazgatósága parancsának engedelmeskedve, sem a szállítmányt, sem pedig a mérgező anyagokat tartalmazó konténereket a katonák nem vizsgálták át, hanem azokat a már felsorakoztatott elsötétített ablakú furgonokba rakodták, majd azok sietve elhagyták a repülőteret.
A szállítmányt egy CIA ügynök; Richard Michael kisérte. Ugyanakkor ezzel a géppel érkezett Ukrajnába Lengyelországból, – a ‘Jobb Szektor’ és egy lengyel katonai magánvállalat, az ASBS (Analizy Systemowe Bartlomiej Sienkiewicz) Othago’ jónéhány harcosa is. – Ezt a katonai magán vállalatot, maga Lengyelország jelenlegi belügyminisztere, Bartłomiej Sienkiewicz alapította néhány évvel ezelőtt.
A rendelkezésre álló információk szerint, ez a lengyel katonai vállalat eddig 6 embert vesztett Kelet-Ukrajnában, (a kijevi juntának dolgozó külföldi zsoldosok többi veszteségeit pedig ; egyrészről az American PMC Academi’ és annak leányvállalata a PMC Greystone Limited’ szenvedte el, – egyikük 50 a másik pedig 14 harcost veszített eddig. A CIA és az FBI pedig 25 ügynöküket vesztették el, közülük 13-at pedig bizonyítottan megöltek).
(Az SzRTI megjegyzése: A donyecki és a luganszki népi milíciák azonban ennél sokkal nagyobb arányú ellenséges veszteségekről számolnak be. Bizonyosan több százra tehető a súlyos sebesülés és az elhalálozás aránya az idegen zsoldosok között).
A lengyelek 2013. szeptembere óta tevékenyen részt vettek az ukrajnai halálbrigádok megalakításában, amikor is R. Sikorski meghivta a ‘Jobb Szektor’ 86 tagját kiképzésre Leginiwo-ba, a rendőrségi kiképző központba, – mely Varsótól 23 km-re található.
A harcosok, akik egy egyetemi diákcsere program’(!) ürügyén jöttek, – főleg 40 év körüli férfiak voltak. – Egy hónapos kiképzést kaptak a következőkből: tömegtüntetés szervezés, barikád építés, kormányzati épületek elfoglalása, utcai verekedési taktika, lövés technika, orvlövész puska használata, stb. – A lengyel hetilap, a ‘Nie’ közzé is tett egy fényképet Leginiwoból, melyen náci egyenruhába öltözött ukrán fasiszták láthatók, – együtt a civil ruhás lengyel oktatóikkal.
Miközben a lengyel különleges szolgálat kiképezte a jövő büntető műveleteinek elkövetőit, a Lengyel Külügyminisztérium egy hivatalos bejelentést tett közzé 2014. február 2-án. Íme:
Mi támogatjuk a ‘Jobb Szektor’ kemény vonalát. – A ‘Jobb Szektor’ és a tüntetők más fegyveres csoportjainak radikális cselekedetei, s az erőszak használata, – jogosnak mondhatók… A ‘Jobb Szektor’ minden felelősséget magára vállalt a közelmúlt tüntetésein végrehajtott erőszakos cselekedeteiért. Ez egy becsületes állásfoglalás, és mi tiszteletben tartjuk ezt. – A politikusoknak a béke megőrzésére tett kezdeményezései, – kudarcot vallottak. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen elfogadható út; a ‘Jobb Szektor’ radikális cselekedeteinek útja. Nincs más alternatíva.
(A GR szerkesztő megjegyzése: Ez a kijelentés még megerősítésre vár).
Ugyanakkor, a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk figyelmeztette Janukovics ukrán elnököt, hogy ne alkalmazzon a Majdanon tüntetők ellen, aránytalanul nagy erőszakot. – Ugyanakkor most viszont Tusk azt követeli, hogy a kijevi junta bánjon a “keleti lázadókkal” olyan keményen, mint a “terroristákkal” szokás.
Május közepén Tusk pedig azt követelte; hogy a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, – aki szerint a fasiszta Ukrajna “egy kihívás az Európai Unió számára,” – tartózkodjon az ilyen kijelentésektől, mert eltereli a figyelmet a fő ellenség; az Oroszország elleni harcról.
Az a probléma, hogy Varsó keleti politikáját nagyrészt a lengyel titkosszolgálat irányítja, amely szorosan együttműködik az amerikai és a brit titkosszolgálati ügynökségekkel,” - állítja Leszek Sykulski, a Czestochowa Geopolitikai Intézet főnöke.
A CIA igazgatója, John Brennan április elején látogatást tett Kijevben. A látogatását követő napon, a kijevi rezsim főnöke Turcsinov bejelentette; “Nagyszabású ‘terrorellenes’ (sic! – a szerk.) műveletbe kezd az ukrán haderő Délkelet-Ukrajnában. – Ebben a hadműveletben az ukránok igénybe vették a már fent említett katonai magánvállalatok zsoldosainak szolgálatait, – mely harcosok között nemcsak amerikaiak, hanem lengyelek is voltak szép számmal.
A CIA igazgatója után, április 21-22-én az amerikai alelnök; Joseph Biden is tett látogatást Kijevben. Beszédet tartott a kijevi parlamentben, a Verhovna Rada-ban, melyben kifejezésre juttatta kormánya álláspontját, – miszerint Washington támogatja az ukrán kormányt a “megalázó fenyegetésekkel” szemben, – s ezzel nyilvánvalóan Oroszországra célzott.Arra kérdésre, hogy mi kell az Egyesült Államoknak Kelet-Ukrajnában, egyszerű a válasz:
Azon a városok alatt, amelyeket a kijevi junta mindenáron ellenőrzése alá akar vonni a Dnyeper-Donyeck Medencében, – tehát ezen városok alatt; óriási palagáz lelőhelyek vannak. A ‘Royal Dutch Shell’ vállalat, már meg is szerezte a bányászati jogot ezen területek tekintélyes részére, a kijevi kormánytól.
Én azt mondanám, hogy ebben az esetben maga a gazdasági érdek az, ami ráviszi a kijevi puccsista rezsimet a katonai műveletek végrehajtására saját polgárai ellen. Mivel így haszonra, (profitra) tehetnek szert, – az előző kormány által aláirt szerződésekből” – mondja Nebojsa Malic, amerikai külügyi szakértő.
Robert Hunter Bident, az amerikai alelnök fiát, – aki Kijev gyakori látogatója lett, – nemrég kinevezték Ukrajna legnagyobb magán gázkitermelő vállalatának, a ‘Burisma Holdings’ igazgatói testületébe. Ez a társaság Ciprusban van bejegyezve és engedélyei vannak a Dnyeper-Donyeck Medence palagázmezőinek kiaknázására. – Áprilisban, Devon Archer, az amerikai külügyminiszter családjának egy közeli barátja, aki Kerry mostohafiának kollégiumi szobatársa és John Kerry 2004-es elnökválasztási kampányának fő tanácsadója volt, – szintén kapott egy állást ebben a vállalatban.
A legmagasabb rangú amerikai hivatalnokoknak és közeli rokonaiknak, bizony komoly személyes érdekeltségeik vannak az összes amerikaiak által lerohant és megszállt országokban; Jugoszláviától kezdve, Irakon keresztül, egészen a napjainkban elfoglalt és meghódított államokig. Például, Kerry elődjének, Madeleine Albrightnak is komoly üzleti érdekeltsége van a “független Koszovóban,” és Biden alelnök elődje, Richard Cheney és családja, együttműködve a másik ex amerikai külügyminiszterrel, Condoleeza Rice-szal; Irak energiaforrásaira tették rá kezüket, – a ‘Halliburton és Chevron’ cégekben lévő érdekeltségeik által. Ugyanilyen érdekeltségek bukkannak elő azoknál is, akik az amerikaiakat szolgálják Kelet-Európában. Például, Ukrajna volt környezetvédelmi minisztere; Mikola Zlocsevszki és Lengyelország volt elnöke; Aleksander Kwasniewski, – szintén a ‘Burisma Holdings’ igazgatói testületének tagjai.
Az egyik kiaknázatlan gázmező, amelynek bányászati jogát Kijev a ‘Burisma Holdings’-nak adta; a Juzivszka palagázmező. Ezen kívül pedig a kijevi kormány a Shellnek adott egy jelentős területet Szlavjanszk mellett, a 160.000-es lélekszámú Kramatorszk város egy részével együtt, valamint nekik adta Krasznij Lucs és Szvjatogorszk városokat Donyeck régióban és Balakeját, s Izjumot a szomszédos Harkov régióban.
És a palagáz kitermelési szerződést úgy írták meg; hogy a kormány köteles akár erőszakkal is elvenni az ingatlanokat törvényes tulajdonosaiktól, ha a Shell kijelenti, hogy fúrni akar azokon a földeken. A Szlavjanszkhoz közeli területet választották ki az első gázfúró tornyok felállítására.
0_880e9_1577083d_L
Az a hely tehát, ahol az ukrán hadsereg összevonja erőit, jelentősen megtámogatva a fasiszta oligarcha; Igor Kolomojszkij büntető zászlóaljaival, a ‘Jobb Szektorral’, – valamint az amerikai és lengyel katonai magánvállalatok zsoldosaival, – egyenesen rámutat a büntető hadműveletek egyik fő okára: mely nem más, mint pusztán üzleti érdek.
Ez a pusztító és kegyetlen háború Donbassz orosz lakossága ellen, – főleg Szlavjanszk és Kramatorszk környékén, ahol a büntető haderők és a Donyeck Medence lakóinak legvéresebb összecsapásai történtek, – mindössze a kijevi rezsim, valamint Amerika és Lengyelország politikai elitjének az üzleti érdekeit szolgálja.
Az itt következő lista pedig elárulja azt, hogy milyen módszereket és technikát használnak az ukrán, az amerikai és lengyel egységek ebben az orosz ajkú lakosság elleni büntető hadműveletben:
- támadó és szállító helikopterek, páncélozott járművek, 122 mm-es tarackok, és “Grad” rakétavető rendszerek, amelyekből egy kilőtt sortűz képes elpusztítani minden életet 14.5 hektáron,
- városok bombázása aknavetőkkel, aminek következtében több civilt öltek meg, mint fegyveres ellenállót,
- orvlövész tevékenységek, még gyerekeket is gyilkolva,
- UN feliratos helikopterek használata a Kramatorszk elleni légitámadásokhoz. Ezeket a helikoptereket lengyel pilóták vezették, mert még ukrán kollégáik is megtagadták a nemzetközi normák megszegését.
Mindez együtt, egy konkrét válasznak vehető arra a kérdésre, hogy egész pontosan milyen rakományt is szállítottak repülőgépen Ukrajnába a lengyel zsoldosok, az amerikai hírszerzés felügyelete alatt. És a lengyel Kwasniewski miért van annak a vállalatnak igazgatói tanácsában, amelynek megvalósítandó terveihez az ukrán fasiszták fegyveres csoportjai (a “nemzeti gárda”), valamint az amerikai és a lengyel zsoldosok ‘készítik elő a terepet’, – orosz ajkú ellenállókat és civileket gyilkolva.
Úgy tűnik, hogy a kijevi junta és nyugati mesterei készek bármilyen provokáció elkövetésére, ideértve kémiai fegyverek bevetését is a helyi lakosság ellen, – ahogy az nemrég történt Szíriában, és korábban Irakban, ahol szintén lengyelek voltak a specialisták az ilyen akciókban.
(És, ahogy azóta megtörtént már Ukrajnában; Odesszában május 2-án, majd pár nappal később Mariupolban is).
Fordította: Szilvási László / Szabad Riport
Forrás: Global Research / Nyikolaj Malisevszkij






Magyarország magyarok nélkül – migrációs stratégia



Posted on 2014/05/30Szerző: Admin
Itthon 1990 óta mindegyik kormányt a szelektív segítségnyújtási és befogadási módszerek gyakorlata jellemezi. Ez pedig egyre több kár okoz.
néger_fehér2A rengeteg afrikai, ázsiai, izraeli, stb. betelepülő özönli el az országunkat.
Magától értetődően vetődik fel a kérdés.
Miért kell mindegyiket befogadni, állampolgárságot, és teljes állampolgári jogokat adni nekik? Meddig maradnak, mikor küldjük vissza őket? Figyelemmel kíséri-e bárki is, hogy mit csinálnak itt, miből élnek? Tesznek-e bármit az új hazájukért, vagy csak kihasználják a kiskapukat és csak elvárásaik vannak?
Miért nem az elszakított országrészek magyarjain segítünk? Honnan és mennyi pénz van erre? És ha van pénz a betelepítettekre, (akik zömének valóságban semmilyen köze sincs a magyarsághoz) akkor miért nincs pénz az elszegényített, kifosztott magyar családokra és gyermekeikre?
Nos, a válasz egyszerű, mert a hazai eu-s bábkormányoknak valójában nem a segítségnyújtás a valódi célja, hanem a magyar lakosság szisztematikus lecserélése. (No meg, a fehér vagy keresztény lakosság lecserélése, ahogyan ez az USA-ban is nagyon komolyan megvalósulni látszik)
kisebbségi_önkorm_képv_zalaAz egyre gyorsabban fogyó magyar többséget ’90 óta már nyíltan, szisztematikusan teszik tönkre és áldozták fel a „rendszerváltó” kormányok a belterjesen és aktívan szaporodó nem magyarok javára. (Ennek egyetlen célja a magyarok mielőbbi végleges eltüntetése a Kárpát-medencéből)
E tisztogatás eszközei pedig a fizikai, erkölcsi, mentális ellehetetlenítés, a magyarok megfosztása az élhető élettől, az önrendelkezés, a döntés- és választás, a szólás- és vélemény nyilvánítás szabadságától, természetes jogaiktól.
Néhány konkrét megvalósítás:
-a mérgezések (élelmiszer, gyógyszer, oltás, víz- levegő-, és környezetszennyezés, vegyi szennyezés)
-a betelepült nem fehérekkel való keveredés támogatása,
-a szexuális devianciák erőltetése, a magyarok természetes népességnövekedésének csökkentése, az erre való képesség és akarat közvetlen és közvetett akadályozásával. (létfeltételek és élettér elvétele, az olcsóbb élelmiszerek és ivóvíz vegyszerezése)
-a nemzeti hagyományok, erkölcsök (értékrend) és a vallás lerombolása, illetve lecserélése magyar idegen változatokkal, mint pl. buziság népszerűsítése, krisztusi értékrend judeo-kereszténységre változtatása, az „európaiság” (azaz, a pénz orientált értékrend) erőltetése, új szokások pl. Valentin-nap, haloween, meghonosítása, a barna bőrszín favorizálása („csokicső” reklám – aki nem barna bőrű, az nem „trendi”)
-a természetes magyar kreativitás kiirtása, magyar fiatalok elbutítása oktatással, tömeg-tájékoztatással és „kultúrszeméttel” (szelektív „művészettel”).
-a betegségek terjesztése titokban, az egészség alárendelése a gyógyszergyártóknak,  + egészségügyi szolgáltatások drasztikus csökkentése = korai halál + nyugdíj megtakarítás az „államnak”.
kinaiak_magyarországon_04_Nö_a_kínai_befolyás_Mo_nAz ázsiai betelepültekkel némileg mellélőttek épp úgy, mint az afrikaiakkal. (Ennek részleteire később érdemes lesz visszatérni.)
Az Izraelből, Hollandiából stb országokból betelepültek pedig valójában nem tényleges menekültként, munkavállalóként érkeztek a számukra gondosan előkészített lakásokba, pozíciókba és birtokokra, hanem, mint az új uralkodó elit. E törekvés nem csak politikailag támogatott (a titkolt állampolgárságú szabadkőműves kormányok által), hanem fegyveresen is. (Pár éve rendszeresen érkeznek a félhivatalos információk olyan repülőgépek landolásáról melyeken 
Izraelből száz számra érkeztek/érkeznek fegyveres „családok”.
A pénzügyi támogatás direkt és közvetett módszerei is ismertté váltak az évek során. Kitalált, papíron fabrikált felmenőkre hivatkozva jelentős mennyiségű 
termőföld kárpótlások, illetve pénzbeli kifizetések történtek e külföldiek számára. Az egyéb kedvezményekről nem is beszélve. (Gondoljunk a kaszinóváros, Traubi Soda, stb államilag támogatott illegális mutyikra)
A szándékos lakosságcsere, genetikai leromlása, a munkahely elvételek, s az, hogy a magyar nép lassan elfogyjon valójában egy jól átgondolt és előkészített és szokás szerint NEM NYILVÁNOS terv következménye. Összhangban az EU és a mögötte állók elvárásaival.
Magyarország_magyarok_nélkül_mirgácio_05
Elgondolkodtató, hogy vajon ezeket a jeleket miért nem látják, vagy legalább nem érzékelik oly sokan. Talán azért mert a felelősen érző és gondolkodó magyarok máris erősen megfogyatkoztak? Vagy már ennyire hatott az elbutítás, az agymosás?
Mindenesetre, akik elmentek szavazni (áprilisban és májusban) azokra, akik a magyarok végromlásában segédkeznek, maguk sem jobbak, mint akikre, illetve amikre szavaztak.
A “kisebb rossz” választása nem azonos a jó választásával. A rossz az rossz, mérettől függetlenül. A méretnek legfeljebb a kirótt büntetés szempontjából van jelentősége. Az egyetlen tisztességes cselekedet az lehet, hogy nem “játsszuk” az ő játékukat, nem fogadjuk el a számunkra kártékony játékszabályaikat, vagyis részvételünkkel nem legalizáljuk az illegálist.

Szász Gerda – Szabad Riport





Gázháború – csak a kezdet?


Posted on 2014/04/23Szerző: Admin
Figyú! Gáz van!
Van egy szerencsejáték, amit így hívnak „Itt a piros – Hol a piros?” Nos, a gáz ügy is sok hasonlóságot mutat ezzel. Hol van (illetve lesz) gázvezeték, hol meg mégsem, hol itt épül meg, hol meg amott, hol meg előre halad benne a gáz, hol meg visszafelé.
Az energiahelyzet háttere
Jelenleg Európa, a Nyugat és a világ fejlett országainak energia falánksága nem ismer határokat.
Még azok az országok sem helyeznek elég hangsúlyt az energia takarékos megoldásokra, melyek az energiahordózóból teljesen importra vannak utalva.
Amerika, – miközben saját készletének egy részét a jobb időkre tartogatja -, például mások forrását veszi el erőszakkal, eközben azt állítja, hogy ezeket megvásárolja. De valójában semmit sem érő, fedezetlen papírosokat, (azaz hamis pénzt) az vagyis üveggyöngyöt tukmál az eladókra, miközben fegyvert szorít a homlokukhoz.
NATO légicsapás Tripoliban, a városban 2 millió ember_tripoli1Azok az országok, amelyek ilyen-olyan okokra visszavezethetően nem rendelkeznek kellő katonai ütőerővel és az amerikaiakét sem tudják maguk mögött, „ráfaragnak”, vagyis méreg drágán jutnak jutnak az energia hordozókhoz. Hogy ennek ellenére miért nem takarékoskodnak a véges készletekkel annak egy másik ütőerő, a háttérhatalom – a tényleges pénzhatalom üzleti érdekének erőszaka az oka.
Európa bár látszólag maga mögött tudja az amerikai ütőerőt, valójában csupán kiszolgáltatott neki, épp úgy, mint a háttérhatalomnak (a bankár oligarchiának).
Első látásra úgy tűnhet, hogy aki rendelkezik ezekkel a stratégiailag fontos energia hordozókkal, az akár diktáló pozícióba is kerülhet, vagy akár függetlenedhet másoktól. Ám, hogy ez mennyire nem így van, azt a pénzéhes cionista politika számtalan esetben bebizonyította.
Mert, ha emellett nem rendelkezik a szükséges (elrettentő) fizikai erőfölénnyel is, akkor rövid úton „megszabadítják” ezen (és minden más) természeti kincseitől is.
E kérdéskört tehát rövidre zárva megállapíthatjuk, hogy csak azoknak az országoknak van önrendelkezése a saját természeti kincsei és minden más felett, amelyek rendelkeznek az ennek megtartásához szükséges erőfölénnyel, vagy olyan háttértámogatókkal, akiknek ez az érdeke; de csak addig, amíg ez az érdekük fennáll!
Magyarország energiahelyzete
Nos, nekünk, magyaroknak rengeteg saját természeti kincsünk maradt (még Trianon után is), és nem csak az energiahordozók tekintetében, mely jó részt biztosíthatná saját önellátásunkat, vagy annak ellenértékét.
Ez a szocialista időkig egyértelmű is volt. Azóta bűnöző elemek elkótyavetyélték, aprópénzzé tették ezeket, – minden tiltakozásunk ellenére.
Egyfelől a probléma az, hogy ezek nagy részét vagy pazarlóan használtuk ki, vagy sehogy sem. Másfelől azóta, hogy az ország irányítói tervezetten és saját hasznukra a nyugati nagytőke kezébe játszották át mindezt, a helyzet alaposan megváltozott.
Látni kell, ahogyan maga az élet úgy a gazdaság és a kereskedelem sem működhet egészségesen az erkölcs és a tisztesség nélkül. A nemzeti közösség javára semmiképpen.
magyar_orosz_gazdasági_kapcsolatok
Mit tehetünk?
Most hát szinte a semmiből kell főznünk, – ahogy mondani szokás. E kérdésben a jelenlegi és a korábbi rezsimek felelőssége nem megkerülhető. Ezért most talán jobban, mint valaha, szükségünk van egy olyan belső erőre és külső támogatókra, akik hosszú távon az erkölcsiséggel megerősített „nyer-nyer” politikáját alkalmazzák, partnereik kifosztása helyett. Vagyis olyan erős barátokra és támogatókra, akik minden tekintetben szöges ellentétét képviselik a jelenlegi nemzeteket kifosztó atlantizmusnak, és akik rendelkeznek a szükséges erővel és akarattal, hogy meg is védjék saját érdekszféráikat és barátaikat. Ez nem az EU, és nem a hozzá hasonló hamis “barátaink”.
A mi feladatunk elsősorban az, hogy megszabaduljunk a hamis  barátoktól.
Vissza kell vennünk (és nem vásárolnunk!) a magyar nép, a haza közösségi tulajdonába mindazon természeti kincseinket és vagyonunkat, amelyeket csalással, korrupcióval elloptak és elmutyiztak tőlünk.
Új barátainkkal olyan kapcsolatot kell kialakítani, mely e törekvésünknek megfelel. Olyan megállapodásokat és üzleti kapcsolatokat létesíteni, mely minden résztvevő fél számára előnyösek.
Sajnálatosan a sokszorosan hátrányunkra (a magyar nép közösségének hátrányára) módosított jelenlegi törvények ezt igyekeznek megakadályozni. Mivel a népakarat népszavazással történő érvényesítését törvénytelenné tették. Valamint a nyugati típusú demokrácia (kisebbség uralma a többség felett) alkalmazása mellé a sorozatos választási machinációkkal is ellehetetlenítették az emberek akaratának érvényesítését. Így egyre kevesebb lehetőséget hagytak nekünk az igazság és az igazságosság törvényes érvényre juttatására. Ezért ennek az útnak járhatóvá tétele nem kis feladat.
Mi van az EU-val?
Az EU többi országának sem sokkal jobb az energiahelyzete, a jelenlegi energiapolitika és (még a 2009-es csökkenő felhasználás ellenére is) a pazarló felhasználás pedig csak ront rajta. Az EU jelenleg erős függésben van az orosz gáz és kőolaj tekintetében is. És mint 2009-ben jósolták a következő 20 évre további 30%-al nő a gázigény. Atomerömüvek_EUbanMég az a Franciaország is érintett ebben, ahol pedig a legtöbb atomerőmű működik az EU-ban. A keletkező atomhulladék elhelyezése pedig igen problémás.
Bár az EU célként tűzte ki magának, hogy csökkentse ezt a domináns földgáz és kőolaj függőségét Oroszországtól, alternatív és megújuló energiaforrásokkal, valamint nem orosz importőrök hangsúlyos bevonásával kiváltva azt, ennek ellenére ez a megoldás még messzebb van annál, mint szeretnék.Ezért a mostani kiélezett politikai helyzet, mely egy fizikai, vagy gazdasági háborúba torkollhat Oroszországgal – kész öngyilkosság lenne az EU számára. Különösen, hogy egy ilyen háború, még, ha Ukrajnát is tolják maguk előtt ürügyként, megállíthatatlanul eszkalálódni fog. Nem csupán Európára, de Amerikára, sőt az egész világra beláthatatlan hatással lehet. Ami azt illeti a dollár (főként a petrodollár) értékvesztése megállíthatatlan, akárcsak a hozzá kötött Euróé.
Tehát a palackból kiengedni a szellemet, azzal a veszéllyel járhat, hogy a háttérből manipuláló bankárkaszt elveszítheti faz események feletti rányítást, és akár mást is. (A kétes ügyleteket végző vezető bankárok már most is megmagyarázhatatlanul hullanak, mint a legyek.)
A típusos átpolitizálás vezetett az „Itt a piros-Hol a piros?” művelethez, mely az Oroszországból, és más országokból érkező gáz vezetékrendszerének nyomvonalát, elosztóközpontjainak helyszíneit is folyton megváltoztatja. Egyik alternatíva a másik után keletkezik és múlik ki, vagy változik meg persze a projektek költségeivel és finanszírozóival egyetemben.
Nariskin_Történelmi pillanat számunkra a krími népszavazásRáadásul a megtervezett ukrán válság miatt felmerült az ukránok gázhoz juttatásának problémája is.
Hiszen, ha a puccsista ukrán vezetés nyíltan szembefordul az oroszokkal, és egyoldalúan megszegi a korábbi Oroszországgal kötött gázmegállapodásait, (hogy a cionfasziszta Jobboldali Szektor gázvezeték felrobbantásával való fenyegetőzését már ne is számoljuk bele) illetve nem rendezi a tartozásait, akkor az érintett gázszállítási megállapodásaikat is felmondhatják az oroszok. Ezért Ukrajnának egy választása marad, méghozzá az EU gazditól való lényegesen drágább áron történő gázbeszerzés.
eusradieren_ukrajnaTetejében az új gazdi amúgy típusosan nem ismeri a határokat sem, azaz nem csupán a gáz árának megfizetését várja el az új csicskától, hanem ennél sokkal többet.
No és persze ne felejtkezzünk meg arról, hogy az EU nem egységes ebben a kérdésben sem, hiszen a románok után most a szlovákok is kijelentették, hogy nem adnak el gázt az ukránoknak (hivatkozva a Gazprommal kötött szerződésre). Holott Fico április 10-én a Szlovákia, Ukrajna és az Európai Bizottság képviselői tárgyalására készülve, még azt mondta kész arra, hogy földgázt juttasson el Ukrajnának. Az EU bérenc Martonyi pedig kijelentette, hogy a gázszállítás megkezdésére bármikor készen áll. Vajon minket nem köt a Gazprom megállapodás?
A németek és franciák szintén szállítanának az oroszoktól vásárolt gázból az ukránoknak.
Persze nem a szlovákok az egyetlenek, akik „vissza a babaruhát” játszanak. Maguk az ukránok is összevissza beszélnek a Janukovics féle Ukrajna januárban még azt mondta, hogy továbbra is kizárólag az oroszoktól vásárolna, a puccsista illegitim kormány alig egy hete épp az ellenkezőjét.
Van, aki játék pisztollyal, van, aki éles lőszerrel lő
Az EU és Oroszország kölcsönösen megfenyegették egymást; melynek apropója a gázügy, valamint politika által ezzel összekapcsolt illegitim ukrán kormány népellenes terrorja.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz földgáz európai vásárlóinak az előző héten küldött levelében közölte, hogy a kiegyenlítetlen ukrán gázszámla az európai szállítások biztonságát fenyegeti, mert Ukrajna a területén áthaladó vezeték megcsapolásával pótolhatja a hiányt. (értsd leállítják az ukrán vezetéken történő gázszállítást, esetleg mást is.)
Az EU korábban már meghatározott szankciók mellett megfenyegette Oroszországot, hogy korlátozza az exportját valamint a gázimportját.
  eu_exporpartnerei_2011   eu_importpartnerei_2011 
Az exporttal kapcsolatban az a helyzet, hogy az EU (huszonhét tagországa) 2012-ben összesen 123 milliárd euró értékben exportált Oroszországba, míg az EU importja 213 milliárd euróra nőtt. Ez ugye 90 milliárdos deficit az EU-nak bár a Magyar Hírlap ebből (ki tudja hogyan) arra következtetésre jutott, hogy inkább Moszkva függ az uniótól. Feltehetően a magyar statisztikára hagyatkoztak.
Tehát egy estleges export korlátozás az EU-t vagy tagállamai egyikét-másikát, akár katasztrófába is sodorhatja.
hipotézis egy 10 év alatti leválásra a orossz gázimportról 2025-re
De legalább jól megmutatták az oroszoknak.
A gázzal kapcsolatban azt mondták, hogy az Európai Unió fontolgatja, hogy az Oroszország elleni szankciók részeként nem adja meg a még hiányzó engedélyeket a Magyarországot is érintő Déli Áramlat gázvezeték európai szakaszának megépítéséhez. (Mellékesen mindjárt Bulgáriát is befenyegette ezzel kapcsolatban az EU.)
Az Unió azt képzeli, hogy hosszabb távon kb. 10 év alatt képes lenne függetlenedni az orosz gáztól, ez azonban, még ha megvalósulhatna is lényegesen megnövelné a gáz árát. Az Eu földgázfüggősége átlagosan közel 83%. Jelenleg a földgáz közel negyedét szerzi be Oroszországból. (Már, ha hinni lehet az uniós statisztikáknak!)
EU_földgázfüggöségeA dolog pikantériája, hogy alig pár napja Dimitrij Medvegyev az alsóházi éves beszédében a Moszkva ellen hozott nyugati szankciók és az ország csökkenő gazdasági teljesítményére hivatkozva javasolta, hogy Oroszországot tegyék önellátóvá. Ehhez egyébként rendelkeznek minden szükséges feltétellel.
Korábban pedig az amerikai fenyegetésre válaszként a dollár elszámolás leállítását helyezte kilátásba. Ami egyébként a dollár további gyengülését és a rubel stabilizációját vonná maga után.

Audie – Szabad Riport

források: Lakatos István: A KŐOLAJ ÉS FÖLDGÁZ TERMELÉSÉNEK ÉS FELHASZNÁLÁSÁNAK PERSPEKTÍVÁJA A XXI. SZÁZADBAN című tanulmánya / Eurostat




Kína komolyan gondolja – Xi Jiping beszéde a hágai


atom csúcson


Posted on 2014/04/21Szerző: Admin
nuklecaris_biztonsagi_csucstalalkozo_haga_2014Magyarról magyarra
Xi Jinping kínai államelnök a március 23-i hágai atomcsúcson elmondott beszéde megérdemli, hogy alaposabban is átolvassuk, ügyelve a finom retorika mögött megbújó lényegi elemeire is. Különösen annak fényében, hogy Hágába menet megfordult még itt-ott a világban, sőt még a csúcs előtt is folytatott megbeszéléseket néhány ismert politikussal.
Miről is szól ez a szépen megfogalmazott, a kínai udvariasságnak megfelelően becsomagolt beszéd?
Amit persze nem árt komolyan venni az érintetteknek. Vegyük hát sorra Xi Jiping elnök úr által elmondottakat.
Kína komolyan veszi a biztonságos nukleáris energiafejlesztést és felhasználást, nem csak Kínában, de a világon mindenütt.
A nukleáris biztonság megerősítése egy tartós folyamat, az atomenergia fejlesztése nem szűnik meg, nem adjuk fel az erőfeszítéseket a nukleáris biztonság megerősítéséért”, „Ragaszkodnunk kell a racionális és összehangolt állásponthoz”, „…mind a fejlesztés, mind a biztonság fontos”, „..amennyiben nem tudjuk garantálni a nukleáris biztonságot és nem tudjuk ésszerűen kezelni a nukleáris anyagokban és létesítményben rejtett kockázatot, az atomenergia katasztrófát jelent az embereknek, „Szabályok nélkül nem megy a dolog.”
Amikor azt mondja hogy felelősséget vállal, akkor ez azt jelenti, hogy megtesz mindent azért, hogy elhárítson minden veszélyeztető tényezőt.
Egyebek között ugyanerre a felelősségteljes viselkedésre szólítja fel a többi országot és kormányt is.
A különböző kormányoknak és a nukleáris energiával foglalkozó cégeknek el kell ismerniük, hogy nem szabad a biztonság feláldozása árán atomenergiát fejleszteni.”
Kína arra szólította fel a különböző országokat, hogy gondolkodjanak a nukleáris anyagok védelméről és a nukleáris terrorizmus visszaszorításról szóló egyezményeken.”
A nukleáris biztonság először egy állami feladat és a kormány vállalja érte a felelősséget. A nukleáris biztonság megerősítése nemcsak az ország, hanem a világ számára is felelősséggel jár”
bendib-iran-and-israel-nukes-cartoonMeglátásunk szerint néhány komoly fricskát – figyelmeztetést (!) is tartalmaz ez a beszéd
Ugyanakkor elismeri, hogy az atomenergia békés felhasználásoz való jogát minden országnak, sőt azt is, hogy biztonsági információik védelméhez is joguk van. „Tiszteletben kell tartanunk, ha egy ország az adottságainak megfelelően megpróbál nukleáris biztonsági politikát bevezetni és intézkedéseket tenni. Tiszteletben kell tartani az országok nukleáris biztonsági információk védelméhez való jogát is.”
Ha Irán folyamatos vegzálására, bojkottjára, és pénzeinek zárolására (ellopására) gondolunk, akkor feltehetően az nem véletlen. Ahogy az sem, hogy az atomegyezményen kívüli Izrael nem csak békés atom arzenálját, meg a kutya sem felügyeli. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Haaretz írása arról a bírósági meghallgatásról, mely 44 egészségkárosodást szenvedett dolgozó keresetét vizsgálja. Ugyanis Dimonia atomreaktorban üzembe helyezése óta sorozatosan fordultak elő a dolgozók egészségét veszélyeztető balesetek és szivárgások. Sőt, mint Danni Ajalon, izraeli külügyminiszter-helyettes közölte Izrael az Egyesült Államok támogatásával fenntartja a “homály” politikáját atomfegyverprogramjával kapcsolatban. Mohammed Kázi levele szerint éppen az izraeli atomarzenál jelenti “a legközvetlenebb és legkomolyabb fenyegetést a világra és a térségre nézve”.
300-tons-radioactive-water-japan1Aztán van még más finom oldalvágás a beszédben, méghozzá Japán felé: Az egyik országban szivárgó nukleáris anyag az egész világot fenyegeti.”
És az USA figyelmeztetése sem maradhatott ki: 
A nukleáris biztonsági kérdés gyökeres és végleges megoldásához pedig stabil és békés körülményeket kell teremteni az országok között”
Kínát nem lehet megkerülni, és nincs egyedül
Kína a nukleáris anyagok illegális kereskedelmének visszaszorítása érdekében erősíti meg az együttműködést Oroszországgal és Kazahsztánnal.”
És ha még bárkinek kétségei maradtak volna Kína elszántságát illetően, Xi Jiping egyértelművé tette, hogy Kína nem megkerülhető tényező a nukleáris kérdésben sem.
Kína támogatja a NAÜ vezető szerepét abban, hogy segítséget nyújtsanak a fejlődő országok nukleáris biztonsági képességének fejlesztésében. Kína továbbra is részt vesz a nukleáris biztonsággal foglalkozó rendezvényeken.”
Kína határozottan biztosítani kívánja a világ és a térség békéjét és stabilitását; ragaszkodik ahhoz, hogy az egyenlőségen alapuló tárgyalásokon és baráti tanácskozásokon keresztül ésszerűen kezeljék az ellentéteket és nézeteltéréseket”

Arató Péter – Szabad Riport




1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    WhatsApp: +16626183756



    VálaszTörlés