Plutónium- 239 – es előállítása

Plutónium- 239 – es előállítása

plutónium 239-es

Írta magász több éve

1939 augusztus 2-án, Albert Einstein levelet küldött Franklin D. Roosevelt amerikai elnöknek. A levélben arról tájékoztatták az Elnököt, hogy az uránium elem a közeljövőben új, fontos energiaforrássá válhat, mivel nagy tömeg urániumban lehetséges nukleáris láncreakciót megvalósítani.

A láncreakcióra 1934-ben Szilárd Leó jelentett be szabadalmat. Rájöttek arra, hogy ha az atommagokat neutronnal bombázzák, akkor azok befogják - főleg a lassú - neutronokat. Így az atom tömegszáma eggyel nő, a rendszáma marad, tehátugyan annak az elemnek egy izotópja keletkezik, ami instabil: a neutron protonná és elektronná bomlik. Az elektron béta-részecske alakjában távozik. Ha az urán magját (92 proton, 146 neutron) bombázzák neutronnal, akkor egy új - instabil -elem a neptúnium (1939-ben mutatták ki a létezését) keletkezik, ami egy béta részecske leadásával nagyobb rendszámú, mesterséges elemmé,plutóniummá alakul. (94 proton 145 neutron.) A plutóniumot 1941-ben mutatták ki.Otto Hahn vette észre, hogy még bárium és kripton is keletkezik a folyamatban,és ezek rendszámának összege (56 36=92) pontosan megegyezik az uránéval.Tehát az uránmag kettéhasadt és két hasadványtermék keletkezett. Közben felszabadult 200 MeV energia és több neutron is keletkezett, azaz láncreakció jött létre. Hasításra azonban csak az urán 235-ös rendszámú izotópja volt hajlamos, amiből a természetes uránban csak 0,7% van, a többi 238-as izotóp, ami nem hasadt.Az új elem, a plutónium 239-es izotópja, szintén alkalmas volt a láncreakció létrehozására.

1942-ben Chicagóban Szilárd és Fermi vezetésével beindítják az első szabályozott láncreakciót - az atommáglyát. Ez grafittéglákból és kadmium rudakból állt. Agrafit összetartotta és lelasította (moderálta) a neutronokat, a kadmium pedig elnyelte (szabályozta) őket. Ez volt az első atomreaktor, amire Enrico Fermi és Szilárd Leó kapott szabadalmat.

Mi történik akkor, ha nem szabályozzák, nem állítják meg a láncreakciót? - Óriási energia szabadulhat fel igen rövid időn belül, tehát a láncreakció alkalmas bomba készítésére.

Történelmi tény, hogy több magyar származású tudós működött közre abban, hogy elkezdődjön az atombomba gyártása. Ez Amerikában elnöki segítség nélkül elképzelhetetlen lett volna .

Teller Ede volt az, aki kitalálta, hogy ha el akarnak juttatni az amerikai elnökhöz egy levelet, akkor azt Einsteinnek kell megírnia, mert így biztosan vevő lesz rá az elnök. Végül a levél elkészült és Alexander Sachs bankár segítségével célhoz is ért. A tényleges levelet Einstein diktálta németül, Wigner fordította angolra, és az általa fordított változat maradt fönn. A levélben összefoglalta az atomkutatás eredményeit és lehetőségeit. Javasolta az atombomba gyártás megkezdését, a láncreakció elvének gyakorlati továbbfejlesztését. A bomba elkészítéséhez a tudósok és az ipar összefogására, továbbá pénzre, és uránra volt szükség. Abban az időben Csehszlovákiában és Belga Kongóban voltak jeleltős uránkészletek. A tudósok felhívták a figyelmet arra, hogy a belga kongói uránt a németek is megkaparinthatják. Wigner Jenő emlékeztette Einsteint, hogy ő egyszer már találkozott a belga királynővel. Erre Einstein Long Islandból írt a belga királynőnek is egy figyelmeztető levelet urán témában. Roosevelt elnök Einstein levelének hatására konferenciát hívott össze a Szabványügyi Hivatalban, ahol a maghasadás katonai felhasználhatóságáról tárgyaltak és megalakították az Uránium Bizottságot amely rögtön elő is irányzott 6000 dollárt az atomprogram elindítására. A bizottság az első időkben igyekezett a külföldi tagjait amerikai születésűekre cserélni, így lecserélték Wignert, Tellert, Szilárdot és Enrico Fermit is. 1940-ben azonban a kisérletek felelős vezetőjéül Fermit nevezték ki. 1941-ben már az atombomba elkészítéséről is döntöttek, de az igazi munka csak a Pearl Harbor-i japán támadás után indult be. Elkezdték az "atombomba előállítására irányuló maximális erőfeszítések" megtételét. A tudósok megkapták a beígért 6000 dollárt is, amiből megvásárolhatták a szükséges grafit mennyiséget. A kutatás központja a Chicagói Egyetem Metallurgiai Laboratóriuma lett. A tudományos vezető Arthur H. Compton, a katonai vezető pedig Leslie R. Groves vezérőrnagy volt. Oak Ridgeben az urán 235-ös, Hanfordban pedig a plutónium 239-es izotópját állították elő.

                                                Hanfordi reaktor sémája

Az első atombombák (később a szovjet és az angoloké is) töltete plutónium volt. Ennek az a magyarázata, hogy a plutóniumot egyszerűbb és gyorsabb -negyven, negyvenöt nap besugárzás - volt előállítani a reaktorban,mint a 235-ös izotópban magasan dúsított uránt a bonyolúlt és időigényes gázdiffúziós, vagy centrifugás dúsítókban. A plutónium-239 izotóp legegyszerűbben úgy hozható létre, hogy az urán nehezebb izotópja, az urán-238 atommagja befog egy neutront, majd két lépésben plutónium-239 atommaggá alakul át. A mai energiatermelő vagy kísérleti atomreaktorok üzemanyagában túlnyomórészt urán-238 izotópok vannak. Az urán-235 hasadása során felszabaduló neutronok egy részét az urán-238 magok befogják, és plutóniummá alakulnak át. Az atomerőmű típusától függ, hogy ez az átalakulási folyamat milyen mértékben megy végbe. Egyes reaktortípusokat kifejezetten plutónium gyártására fejlesztettek ki. Ilyen például a természetes uránnal, grafit-szabályozókkal üzemelő reaktortípus. Ha a fűtőelemeket nem távolítják el elég korán, vagyis üzemszerűen, békés céllal használják a reaktort, akkor a keletkező Pu-239 folyamatosan Pu-240-né alakul, így a kiégett fűtőelemekben lévő Pu-239-tartalom túl szennyezett lesz. A katonai célú plutónium csak legfeljebb 7%-ban tartalmaz Pu-240-et, ideális esetben pedig csupán 2-3%-ot. A civil reaktorokból kikerülő plutónium azonban akár 20%-nál is több Pu-240-plutónium-izotópot tartalmazhat.

Hanford-i üzemanyag

Az amerikai fegyveriparnak három központja alakult ki: a Washington államban lévőHanford, 60 ezres barakkvárossal, a Tennessee államban lévő Oak Ridge és az Új-Mexikó államban, Santa Fétől 50 kilóméterre lévő Los Alamos, amelyet 1943-ban - kizárólag az atombomba előállítására - hoztak létre. A nukleáris telephelyeket úgy választották ki, hogy azok jól elkülöníthetők és védhetők legyenek, ugyanakkor az energiaellátásuk is biztosítva legyen. Például a hanfordi telep egy sivatagi medencében, a Columbia folyó mentén lett felépítve. Hanfordban 1944. szeptember 26-án indult el az első - jelentős teljesítményű - plutónium termelésére alkalmas reaktor: a "B Pile". Ennek felépítése hasonló volt a chicagói atommáglyáéhoz, de itt már gondoskodni kellett a hűtésről is. Ezt a zónán keresztül másodpercenként 5 köbméter víz áramoltatásával oldották meg, Wigner Jenő javaslatára. A reaktort DuPont építette Wigner és csoportja tervei szerint. A neutronokat lassító moderátor szerepét 1200 tonna szupertisztaságú grafit töltötte be. A töltetet 200 tonna fémurán alkotta. A "B Pile" 250 MW teljesítménnyel üzemelt és egy hónap alatt kb. 6 kg plutóniumot termelt.

B Pile

"Hanford volt Wigner mérnöki tevékenységének koronája, és ez egymagában elegendő bizonyíték arra az állításomra, hogy ő volt az első nukleáris mérnök, vagy e szakma megalapítója." - mondta Wigner Jenőről Alvin Weinberger. (Alvin Weinberger, Wignerrel együtt - többek között - az Oak Ridgei Nemzeti Laboratórium igazgatói is voltak.) Wigner tervezett egy víz-hűtéses, víz-moderátoros átalakítót is, amely lehetővé tette, hogy a hasadó plutóniumból kiszabaduló neutronok a tóriumot urán-233-rá alakítsák át, ezzel ő lett a mai kutató-reaktorok, tengerészeti reaktorok és atomerőművek "nagyapja".

1945-ben három atombombát készítettek az USA-ban. Ebből kettő plutónium töltetű, egy pedig urán 235-ös volt. Az első atombomba, amit Alamogordoban robbantotak fel, plutónium bomba volt. Működésbe hozatala szerint a második bomba, a "Little Boy", urántöltetű volt és 1945. augusztus 6-án, helyi idő szerint 8 óra 15 perckor robbant Hirosima felett. A harmadik a "Fat Man" az első bombához hasonlóan plutónium bomba volt és bevetését már semmi sem indokolta. Mégis három nap múlva, augusztus 9-én, 11 óra 02 perckor Nagaszakit atomtámadás érte...A második atombomba bevetésének valójában már politikai okai voltak. Truman így akarta Sztálin tudtára adni Potsdamban, hogy az amerikaiaknak több bombájuk is van. A két támadásban közel 150 000 ember azonnal meghalt, több tízezer pedig a sugárzás következtében később halt meg, vagy szenvedett maradandó károsodást.)

Little Boy

Fat Man

Honnan volt az USA-nak annyi uránja, hogy bombát tudtak készíteni?
Jacques Vanderlinden professzor a Brüsszeli Szabadegyetem történelem szakos tanára 2004-ben közzétette, (The Mainichi Newspapers, 2004. augusztus 5.i szám.) hogy az általa megtalált iratok alapján bizonyítható, hogy a Japánra ledobott atombombákhoz szükséges uránium 75%-ban Belga-USA titkos szerződés alapján került Kongóból az USA-ba. A fuvarokmányokon az uránium oxid "Q-11" a rádium "K-65" néven szerepelt. A II. Világháború kezdetéig a Belga Kongóban 30 000 tonna körüli uránércet bányásztak ki, ennek az értéke 100 millió dollár volt.

Az USA egyik vezérkari főnöke, William D. Leahy légi admirális szerint "Ennek a barbárbár fegyvernek alkalmazása Hirosimában és Nagaszakiban nem volt lényeges segítség a Japán elleni háborúnkban. A japánok már majdnem vereséget szenvedtek és készek voltak a fegyverletételre." 1945. május 23-án és 25-én 500-nál több B-29-es nehézbombázó -  mindkét napon -  4500-4500 tonna gyújtó és rombolóbombát dobott le Tokióra, óriási pusztítást okozva. Ezt megelőzően 1945 áprilisában és májusában Japán a semleges Svédországon és Portugálián keresztül három kísérletet is tett a háború békés befejezésére.

Ma, szinte kivétel nélkül azt tanítják az iskolákban, azt láthatjuk a történelmi témájú filmekben, hogy az atombomba "milliók életét mentette meg", mert elősegítette a háború gyors befejezését. A csendes-óceáni térségben harcoló amerikai és szövetséges katonák bizonyára így is érezték, hálát adva Istennek, hogy nem kell tovább harcolniuk a fanatikus japcsikkal. Az igazságot - ötven év távlatából nézve - jobban megközelítik Edward Stettinius külügyminiszter szavai, amelyeket 1945 májusában mondott az ENSZ alapító okiratának aláírásakor, egy magánbeszélgetésen:

"Ha Japán kilép a háborúból, nem lesz olyan élő népesség, amelyen kipróbálhatjuk a bombát."

John Foster Dulles reagálása ez volt:

"Tartsuk Japánt háborúban három hónapig és bevetjük a bombát a városaikra. A háborút úgy fogjuk befejezni, hogy a világ összes népe rettegni fog tőlünk és engedelmeskedi fog az akaratunknak." ("Elhallgatott történelem -  Japán bombázása a második világháborúban." AustraliaFreePress.org)

A plutónium előállítása valamivel egyszerűbb. Az U-238 neutronbesugárzásra Pu-239-cé alakul. A nukleáris reaktorokban ez a folyamat állandó, de ez az anyag újabb neutron hatására Pu-240-né alakul tovább, amely már elvileg nem használható nukleáris robbanótöltetbe, mivel a Pu-240 túl sok neutront szabadít fel spontán. Ahhoz, hogy a kinyerhető anyag ne legyen túl szennyezett, a reaktorból viszonylag rövid idő alatt el kell távolítani a Pu-239-et tartalmazó fűtőrudat, melyből kémiai úton kivonható a szükséges izotóp.

Ha a fűtőelemeket nem távolítják el, vagyis üzemszerűen, békés céllal használják a reaktort, akkor a keletkező Pu-239 folyamatosan Pu-240-né alakul, így a kiégett fűtőelemekben lévő Pu-239-tartalom túl szennyezett lesz. A katonai célú plutónium csak legfeljebb 7%-ban tartalmaz Pu-240-et, ideális esetben pedig csupán 2-3%-ot. A civil reaktorokból kikerülő plutónium azonban akár 20%-nál is több Pu-240-plutónium-izotópot tartalmazhat.

Az X-10 plutóniumgyártó kísérleti reaktor 1943-ban

Noha az általános vélemény az, hogy ez a plutónium nem használható atomfegyverben, ezt némi kétkedéssel kell fogadnunk. Anglia 1953-ban egy kísérleti atombombát robbantott fel, a Totem I-et, ami hagyományos nukleáris reaktorból kikerült plutóniumból készült. Legalább 17%-os volt a Pu-240 tartalma, célja pedig pont az volt, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek a Pu-240 szennyezésről. India legalább egy kis robbanóerejű kisérleti töltetett robbantott fel, amely civil nukleáris reaktorból származó plutóminot használt.

Egy 11 cm átmérőjű, 5,3kg-os, 99,96%-os tisztaságú Pu-239-gyűrű

Ugyan kétségkívűl nem ideális az ilyen kiégett civil reaktor-fűtőanyagból származó plutónium egy nukleáris fegyver létrehozására, de a jelek szerint korántsem lehetetlen. A nagyhatalmak általában speciális reaktorokat használtak, melyek feladata kifejezetten a Pu-239 előállítása volt, de mára ezek jó részét leállították, mivel egyfelől kevés új plutónium fegyver készül, ráadásul a nukleáris leszerelés miatt sok bombát szétszereltek, amelyekből szintén jelentős mennyiségű plutónium került a raktárakba. A mai napig mintegy 300 tonna katonai célú plutóniumot gyártottak, az USA mintegy 100 tonnát, Szovjetunió/Oroszország körülbelül 180 tonnát, Franciaország, Anglia és Kína pedig 12 tonna körül. 

A bomba alapvető működése

Adva van tehát a szükséges mennyiségű U-235 vagy Pu-239 hasadóanyagunk. De hogyan fogjuk elérni, hogy rövid idő alatt megfusson a reakció? Ez két fő eljárással valósítható meg. Az elsőnél két vagy több, a kritikus tömegnél kisebb anyagmennyiséget robbanótöltetekkel összelöknek, amihez általában plusz neutronforrást is biztosítanak, hogy a láncreakció garantáltan beinduljon. A hirtelen megfutó reakciót a gyors neutronok hozzák létre. Rövid idő alatt hatalmas energiák szabadulnak fel, és a másodperc milliomod része alatt több millió fokos hőmérséklet keletkezik. 

Ez az eljárás egyszerű, és a hatása sem kérdéses. Ilyen elven működött a Little Boy, amit Hirosimára dobtak le 1945 augusztusában. Azonban ez az eljárás csak U-235 esetén működhet, Pu-239 esetén nem, mivel abból nagyobb számban szabadulnak fel spontán neutronok, és a láncreakció által keletkező hő egyszerűen szétvetné a bombát, mielőtt a részek megfelelően egybeérnének, és kellően reaktívvá válna. Ennek a problémának a megoldására dolgozták ki a berobbantásnak nevezett megoldást.

Itt a reakcióanyag egy üreges gömb (de egyes bombáknál később állítólag áttértek az amerikai focilabdára emlékeztető alakra), amely körül robbanóanyag van. A robbanóanyagnak igen rövid idő alatt kell a Pu-239-et egyetlen pontba összenyomnia. A hirtelen felületcsökkenés (ahol a keletkező neutronok megszökhetnek) és a megnőtt sűrűség miatt szuperkritikussá válik az anyag. A reakció megindulását itt is egy neutronforrás biztosítja, és egy U-238- vagy berilliumtükör veszi körbe a plutóniummagot, amely nagyban javítja a fegyver hatásfokát. 

A modern, összetett berobbantási módszerekkel hatásosan lehet csökkenteni a szükséges reakcióanyag mennyiségét. Amíg egy tiszta Pu-239 hasadóanyag kritikus tömege gömb formában mintegy 10 kg körüli, berobbantásos eljárással ez 4 kg-ra, a fejlettebb berobbantásos megoldásokkal pedig egyes becslések szerint akár 1-2 kg-ra is lecsökkenthető. A berobbantásos eljárás használható az U-235-bombáknál is, ahol a kritikus tömeg mintegy 15 kg-ra csökkenthető le.

A szupernehéz elemek a fejünk felett vannak

ORIGO

Az ununpentium felfedezésével a periódusos rendszer VII. periódusa lezártnak tekinthető, ám a sor vége még nyitott. Az uránnál nehezebb elemek furcsa birodalmával a mindennapi életben is találkozhatunk.

A 115-ös elem (szabványos ideiglenes nevén ununpentium) előállítását már 2004-ben bejelentette egy dubnai orosz és egy livermore-i amerikai, egymással együttműködő kutatócsoport, a felfedezés elismeréséhez azonban az kellett, hogy egy független laboratórium sikeresen megismételje a kísérletet. Az igazolást idén augusztusban a svédországi Lund Egyetem kutatócsoportja jelentette be. Az ununpentium legstabilabb izotópjainak egyötöd másodperc a felezési ideje, tehát az emberiség által eddig előállított 80 ununpentium atom egyike sincs már meg.
Az ununpentium akkor kap majd végleges nevet, ha további kísérletek is megerősítik a létezését. Két szomszédja a tavaly megerősített és elnevezett 114-es rendszámú livermorium (Lv) és a 116-os rendszámú flerovium (Fl). Ez azonban még nem a periódusos rendszer vége.
Nincs elméleti határ
Mivel eredeti táblázata hiányos volt, a periódusos rendszert megalkotó kémikus, Mengyelejev feltételezte, hogy a rendszer lyukaiba addig még fel nem fedezett elemek kerülnek. Az alumínium és a szilícium alá például az ekaalumíniumot, illetve az ekaszilíciumot javasolta (a szankrit „eka” szó jelentése: „egy”), ezeket ma galliumként és germániumként ismerjük. Mengyelejev az új elemek kémiai tulajdonságaikat is sikeresen megjósolta.

Dimitrij Mengyelejev (balról a harmadik), a periódusos rendszer megalkotója

FORRÁS: AFP/RIA NOVOSTY/DEBABOV DMITRY

Ma már általánosan elfogadott, hogy a kémiai elemek periódusos rendszere korlátlanul folytatható, az egyre növekvő rendszámú elemek sorának nincs elméleti felső határa.
Az új bejelentéssel a periódusos rendszer a hetedik periódusig (VII) lezártnak tekinthető (lásd az alábbi ábrán). A 117-es rendszámú, átmenetileg ununseptiumnak nevezett elem előállításáról ugyanis már 2010-ben  beszámoltak orosz fizikusok.

FORRÁS: WIKIPEDIA

A sort lezáró, 118-as rendszámú ununoktium létezése azonban még megerősítésre vár. A várakozások szerint ez az elem nemesgázként viselkedne (Mengyelejev ekaradonnak nevezte volna el). Clinton Nash amerikai professzor szerint azonban az ununoktium – ha sikerülne makroszkopikus mennyiségben előállítani – normál hőmérsékleten és nyomáson szilárd, higanysűrűségű nemfém lenne, sok vegyülettel. Eddig hét vagy nyolc ununoktium atommagot állított elő az emberiség, 2002-ben és 2006-ban, azok 0,9 ms felezési idővel elbomlottak. Még elektronokkal "felöltözni" sem volt idejük.
Hol vannak?
A Földön jelenleg a 92-es rendszámú urán a legnehezebb elem a természetben, de van bizonyíték arra, hogy ennél nagyobb rendszámú, úgynevezett transzurán elemek léteztek a geológiai múltban. A gaboni Oklóban például egy olyan „természetes atomreaktort” fedeztek fel, melyben kétmilliárd évvel ezelőtt játszódtak le maghasadásos reakciók, és ennek melléktermékeként transzurán elemek is létrejöttek (de azóta elbomlottak). Neptúnium és plutónium pedig – nyomnyi mennyiségben – ma is keletkezik uránércekben.
Transzurán elemek a mesterséges atomreaktorokban is létrejönnek. A neptúnium, plutónium, amerícium stabilabb izotópjainak (ezek mind alfa-bomlóak) felezési ideje évezredekben, sőt évmilliókban mérhető, reaktorbeli lebomlásuk tehát nem tud lépést tartani keletkezésükkel.

Szupernóva-robbanás maradványa. A robbanás során természetes módon is keletkeznek transzurán elemek

FORRÁS: AFP/NASA

Szupernóvákban, a csillag magjának felrobbanásakor is nagy mennyiségben keletkeznek transzurán elemek. Szupernóvák színképeinek vizsgálatakor kimutattak ameríciumot (rendszáma 95). Az amerikai Burbidge professzor már 1956-ban a 98-as rendszámú kalifornium egyik izotópjának bomlási tulajdonságaival próbálta magyarázni a szupernóvák fénygörbéjének formáját (kaliforniumot először 1950-ben állítottak elő).
Mire jók?
A neptúnium, a plutónium és az amerícium elvileg alkalmas nukleáris fegyver gyártására, mindháromnak van hasadó izotópja. Gazdasági is technológiai okok miatt közülük csak a plutóniumból gyártottak bombát. A Nagaszakira dobott bomba, a Fat man plutónium-239-et tartalmazott (az elem neve után álló szám az atommagjában levő protonok+neutronok száma).
Nagyenergiájú neutronok érzékelésére neptúnium-237-et tartalmazó detektorokat használnak. Az amerícium-241-et füstdetektorokban használják. Ennek az izotópnak a sugárzása ionizálja a detektor lemezei közötti levegőt, ami így vezetővé válik. Ha füst kerül a lemezek közé, a térrészen átfolyó ionáram lecsökken és az érzékelő jelez.

A füstérzékelőben nem mindennnapi elemek vannak

FORRÁS: AFP/JULIEN THOMAZO

Egy ilyen detektor 0,2 mikrogram ameríciumot tartalmaz gyártáskor, ennek fele 432 év alatt bomlik le neptúniumra. Nagyon valószínű, hogy a tisztelt olvasó közelében előfordultak már ezek a transzurán elemek, ha pedig radiográfiával foglalkozik, akkor ez biztosra vehető, mert hordozható gamma sugárzójában is amerícium van. A most elismert ununpentiumot amerícium-243 és kalcium-48 magok ütköztetésével állították elő.
A kűrium-242 és -244 alfa sugárzása még intenzívebb, mivel ezeknek az izotópoknak 163 nap, illetve 18 év a felezési ideje. Oxidjukat radioizotópos termoelektromos generátorban használhatják, Naptól távol küldött űrszondáknak a jövőben kűrium-244 lehet az energiaforrása. Sugárforrásként már eddig is használtak kűrium-244-et, például a Mars Exploration Roverben. Míg az ameríciumból kilónyi mennyiségeket gyártottak le, a kűriumból grammokat.
A berkéliumnak és a többi, nehezebb transzurán elemnek – egyelőre - nincs gyakorlati felhasználása. Ezeket az izotópokat tudományos alapkutatásra, azaz további transzuránok előállítására használják. A kalifornium-252 erős neutronforrás, egy mikrogrammja 139 millió neutront bocsát ki percenként. E tulajdonsága miatt indítóforrásnak használják atomreaktorokban, valamint neutronforrásnak aktivációs analízisnél.
Miért bomlanak a nagyok?
Mint már említettük, a Földön jelenleg a 92-es rendszámú urán a legnehezebb elem a természetben, amely nagyobb mennyiségben is előfordul. Ám az urán is bomlik, és hosszú idő múlva elfogy majd. Ennél azonban gyorsabban bomlanak a transzurán elemek: minél nehezebbek, annál gyorsabban.
Első közelítésben azért nem stabilak a transzurán elemek atommagjai, mert míg az atommagot összetartó magerők rövid hatótávolságúak (csak a szomszédos nukleonok között hatnak), addig a taszító elektromos erők messzire hatnak és összeadódnak. Az úgynevezett Coulomb-taszítás azonban csak protonok között lép fel (a legegyszerűbb hidrogént kivéve nincs is kizárólag protonokból álló mag), így ez a magyarázat megengedné a csupa neutronokból felépülő magok létezését.
A  Pauli-elv azonban tiltja az azonos állapotú nukleonokat egy atommagban, így az újabb neutronok csak lazábban kötődhetnek, ami a stabilitás szempontjából kedvezőtlen.
Újabb elméletek szerint azonban elképzelhető, hogy a transzurán elemek birodalmában léteznek úgynevezett stabilitási szigetek, amikor a megfelelő proton-neutron arány esetén viszonylag stabil elemek is létrejöhetnek. A fizikusok szerint a most megerősített ununpentium is egy ilyen szigeten helyezkedik el (további részletekért lásd keretes írásunkat).
A sziget csúcsa
Ha a fentieket figyelembe vesszük, akkor még egy további korrekcióra van szükség. A páros protont és páros neutront tartalmazó magok ugyanis stabilabbak, a páratlan protont és páratlan neutront tartalmazók pedig bomlékonyabbak az itt leírtak szerint előrejelzettnél. Ennek az eltérésnek az abszolút értéke a tömegszám -3/4-edik hatványával arányos. Ha az egyik nukleonból páros számú van, a másikból páratlan, erre a korrekcióra nincs szükség.


Az itt leírt szabályszerűség a teljes magra vonatkozik (a mag teljes lebontásáról szól) és nem árul el semmit a „legkülsőbb” nukleon kötési energiájáról. Erről az derült ki, hogy azok a magok a különösen nehezen „ionizálhatóak”, amelyekre N, Z vagy N+Z értéke 2, 8, 20, 28, 50, 82 vagy 126. A 126-os rendszámú elem tehát várhatóan tartósabb lesz szomszédainál. Ha a neutronszám-protonszám diagramon ábrázoljuk az eddig felfedezett vagy előállított atommagokat, kirajzolódik a „stabilitás szigete”: egy, a környezeténél stabilabb tartomány a 110-es rendszám környékén. Lakói szupernehéz szférikus atommagok. Ez a sziget még nincs teljesen feltérképezve, eddig ismert legmagasabb, azaz legstabilabb pontja a 114-es rendszámú fleorium-289 1,1 perces felezési idővel. A fizikusok úgy sejtik, hogy a most megerősített ununpentium, vagyis ekabizmut egyik izotópja lesz a sziget csúcsa.

A gyors tenyészreaktorok jövője

2009, október 13 - 18:44 | Fuhl Ádám

Plutónium 

A plutónium reaktorokban történő felhasználásának két fajtája lehet. Az egyik, klasszikus megoldás, hogy üzemanyagként felhasználva elégetjük, azonban vitatott ennek a kivitelezhetősége; soha nem próbáltuk még, és alapvetően másfajta eljárásmódot jelentene egy másfajta moderátor használatát beleértve. Egy sokkal kézenfekvőbb megoldás lenne, ha valamilyen kombinációban használnánk az uránnal. Ez azonban nem oldja meg azt a problémát, hogy az urán ritka lesz, így ez a megoldás nem fogja helyettesíteni az uránt.

Mintegy 240 tonna plutónium található a világ raktáraiban, melyet civil célokra is felhasználhatunk. Elméletileg ezt két forrással tudnánk bővíteni; a régi fegyverzeti célra használt plutónium (nagyjából 150-200 tonna); és az elhasznált üzemanyagban lévő plutónium, de itt a kinyerési folyamat még egy néhzségi réteget ad hozzá a kereskedelmi használatú gyors tenyészreaktorok gördülékeny működéséhez. Az egyesült királysgbeli Thorp kinyerőüzemet bezárták egy hatalmas szivárgás után és valószínűtlen, hogy újra üzemelni fog. A plutónium kinyerése valamekkora részben Franciaországban, Oroszországban, Japánban és Indiában is folyik, de annyira trükkös folyamat, hogy az USA például betiltotta.

A gyors tenyésztés egy nagyon vonzó technológia. Tegyük fel, hogy az összes plutónium a Földön 240 tonna és van elég urán, hogy használjuk reaktorokban. Ebből a mennyiségből nem sok reaktort tudunk működtetni. Anglia 106 tonnányi készlete (a kevert oxidos állapotúval együtt) két reaktor teljes ellátására lenne elég, tehát világszerte 4 reaktort tudnánk táplálni. Aztán az élettartamuk végén (mondjuk 24 évnyi maximális teljesítményű üzemidő elteltével) a plutóniumot elhasználnák; utána be kéne zárni őket, mert nem lenne elég urán üzemanyagnak. Így logikus a feltevés, hogy a plutónium erőművek tenyésztő erőművek legyen, vagyis ne csak elektromosságot termeljenek, hanem szaporítsanak még több plutóniumot.

Az uránércben 0.7%-ban található meg a számunkra hasznos komponens a 235U. A maradék csak a reakció szempontjából haszontalan 238U-ból áll, és főleg ez okozza a radioaktív hulladékprobléma jelentős részét. Ámbár az 238U nagyon termékeny tud lenni. Ha egy kezdei üzemanyagból, mint például 235U, vagy 239Pu neutronokkal bombázzák, akkor egy neutron befogással 239U-á válhat, ami gyorsn elbomlik 239Np-á, majd 239Pu-á. Ez azt jelenti, hogy a 239Pu-ot lehetne használni, hogy további 239Pu-ot gyártsunk, többé kevésbé korlátlan ideig. Itt jön be a képbe, hogy az atomenergia így nagyon olcsóvá válhat. A Nukleáris Energia Ügynökség (NEA) és a Nemzetközi Atomenergia  Ügynökség (IAEA) feltételezi, ha az összes ércet kibányászták, és a gyors tenyésztőreaktorokat tökéletesítették és megvalósították, akkor 20 ezer évnyi nukleáris energiatermelés vár még ránk. Azonban itt van a buktató. Ez egy bonyolult technológia. Három alapvető részből áll: tenyésztés, újrafeldolgozás és üzemanyag előállítás, és mindhárom zökkenőmentesen kell műkdjön.

Elsőnek a nézzük meg a tenyésztést: ez nem csak egyszerűen átalakítja az 238U-at 239Pu-á, hanem mellette egyidőben termel 241Pu-ot, ameríciumot, curiumot, ródiumot, techníciumot, palladiumot és sok mást. Ez a nagyon radioaktív keverék erősen korrodálja  a berendezést. Vannak elképzelések, hogy hogyan tökéletesítsék ezt a folyamatot, de kereskedelmi szintű mértékben még soha nem értek el még jelentős eredményt.

A második probléma az újrafeldolgozás. A végeredményként kapott radioaktív termékekből álló keverékből, ki kell nyerni a 239Pu-ot. A folyamat során feloldhatatlan vegyületek is keletkeznek eldugítva a berendezést. A keverék felmelegszik és radioaktív gázokat ereszt ki, miközben a plutónium és az urán jelentős része kárbavész. Vita folyik arról is, hogy a plutónium akkora mennyiségben lehet jelen a folyamat során, hogy eléri a kritikus tömege és nukleáris robbanás következhet be. Ha magát a tenyésztő folyamatot nézzük az sem túl bíztató, mert nem sikerült még zavartalanul működő kereskedelmi szintű újrafeldolgozási folyamatot elérni.

A harmadik feladat az újrahasznosított plutóniumból üzemanyag gyártása. A keverékből nagy mennyiségű alfa és gamma sugárzás származik, tehát az üzemanyag gyártási folyamatot csak távirányítással lehetne megoldani. Ezt is még fejleszteni kell a zavartalanul működő kereskedelmi szinthez.

És természetesen, ha a három feladat közül egy nem működik, akkor az egész folyamat nem működhet. A világon eddig három gyors tenyészreaktor van Beloyarsk-3 Oroszországban, Monju Japánban és Phénix Franciaországban; A Monjou és Phénix már rég üzemen kívül van, a Beloyarsk-3 még üzemel, de soha nem tenyésztett még.

De nézzük meg mindennek a jó oldalát. Tegyük fel, hogy 30 év intenzív kutatás és fejlesztés után a világ nukleáris energia ipara fel tudja használni az összes plutóniumot üzemanyag rudakban. Láthatjuk, hogy milyen csábító ez a technológia, hiszen ha a plutóniumot gyors tenyésztőkben használjuk fel hatalmas 238U köpenyekkel körülvéve, akkor elméletileg csak 3 kg plutóniumra van szükség, hogy végigvigye a folyamatot, így (legalábbis elméletben) 80 gyors tenyésztőreaktort tudnánk elindítani egyidőben, tehát 2035-ben kezdhetnének el termelni. Azonban a folyamat nem olyan gyors, mint amire a neve utal (a “gyors” kifejezés a szubatomikus folyamtok időigényére vonatkozik, nem a teljes tenyésztés időtartamára) és a kimenetel egyáltalán nem bizonyos. De tegyük fel, hogy minden a terv szerint halad. 40 évvel később minden reaktor megtermelt annyi üzemanyagot, hogy elindíthassunk egy másikat. Feltéve ezeket az ideális körülményeket 2075-re - jóval az energiaválság tetőpontja után - 160 reaktorunk lenne világszerte (439 reaktor működik jelenleg világszerte), és ennyi lenne összesen, mert az általános 235U reaktorok nem üzemelnének már ekkorra.

Felmerül azonban a biztonság problémája is. A balasetmegelőzés bonyolultsága lehetettlené teszi az egész megvalósulását. Szisztematikus hiba van a gyors tenyésztőreaktorok terveiben. A nukleáris katasztrófa olyan romboló erejű, hogy gyakorlatilag minden eshetőség között is a nullára kell csökkenteni a valószínűségét. Ezt azt jelenti, hogy a védelmi rendszerek nagyon összetettnek kell lenniük, ami azt okozza, hogy a berendezésnek elég nagynak kell lennie, hogy méretgazdaságosságból származzon - egyéb esetben gazdaságtalan lenne. Azonban ez azt jelenti, hogy nem lehet bizontsági kupolát építeni semmilyen elfogadható tervezési irányelv szerint, ami elbírna egy nagyobb balesetet. Emiatt a védelmi rendszereknek még bonyolultabbak kell lenniük, ami azt eredményezi, hogy még problémásabbá válnak, mint a berendezés, amit meg kell védeniük.

Egy japán tanulmány a következőt mondja ki: “Egy sikeres gyors tenyésztőreaktornak három dolgot kell tudnia: tenyésztenie kell, gazdaságosnak és biztonságosnak kell lennie. Habár egy, vagy kettő ezek közül elérhető elkülönítve és megfelelő tervezéssel a fizika törvényei lehetetlenné teszik, hogy mindhárom egyszerre fentálljon, nem számít, hogy mennyire jó a tervezés”

Tórium

A másik módszer nukleáris üzemanyag előállítására a tórium. A tórium egy fém, ami megtalálható a legtöbb sziklában és kőben, és van néhány érc, ami tóriumban gazdag (10%-os tórium-oxid tartalom). A számunkra fontos izotóp a kevésbé radioaktív 232Th. Felezési ideje háromszorosa a Föld élettartamának, szóval nukleáris üzemanyagként hasztalan, azonban felhasználható kiindulásként további hatékony nukleáris üzemanyag előállításához. Kezdésnek besugározzuk a 232Th-ot egy kezdeti üzemanyaggal (például a 239Pu megteszi). A 232Th nagyon termékeny és gyorsan befog egy neutron, majd 233Th lesz belőle. A 232Th felezési ideje 22,5 perc, mely után 233Pa-á bomlik. A 233Pa felezési ideje 27 nap, amiből 233U lesz. Az 233U könnyen hasad, szóval nem csak nukleáris üzemanyagként lehet használni, hanem kezdő üzemanyagnak is, hogy a folyamat tovább folytatódjon.

Azonban a helyzet korántsem ilyen egyszerrű. Láttuk, hogy a 239Pu két lépcsős tenyésztése milyen nehézségekkel jár, a 232Th négy lépcsős folyamata még több problémát vet fel. A folyamat végén kapott 233U erősen szennyezett 232U-vel és a nagyon radioaktív 228Th-al. Mindkét szennyező anyag erős neutronforrás, így csökkentik a keverék hatékonyságát üzemanyagként, valamint megvan a hátránya, hogy nukleáris fegyverekben is használható. A 233Pa 27 napos felezési ideje miatt további problémák adódnak, ugyanis tekintélyes mennyiség marad vissza, közel egy évig. Néhány reaktor - mint például a Kakrapar-1 és 2 Indiában - teljes energiatermelést tudtak elérni tórium felhasználásával, tehát ha maghasadással akarunk energiát termelni a jövőben, akkor a tórium lehet az üzemanyag. Ettől eltekintve a tórium tenyésztés még nagyon messze van a kivitelezéstől. Ha el is jön ez az idő, akkor is kevés hozzájárulása lesz a jövő energiallátáshoz, ugyanis a folyamat beindításához kezdő üzemanyagra van szükség, vagyis egy neutronforrásra. Három alapvető forrásból eredhet. 235U-ból, ami nagyon ritka lesz, de talán felhasználhatunk egy keveset a tenyésztőreaktorokban. Esetleg eredhet plutóniumból, de abból sincs túl sok, ami meg van azt el fogjuk használni reaktorok üzemanyagaként, és ajánlott lenne elkülöníteni a 239Pu-ot az 233U-tól. A harmadik lehetőség az 233U lenne, ami a folyamat végterméke, szóval amíg nem megy végbe a folyamat, addig ez sem áll rendelkezésünkre.

De tegyük fel, hogy van elég 235U, vagy 239Pu, hogy egy reaktort a teljes élettartama alatt ellásunk vele. Nehéz megjósolni, de ilyen ideális esetben is 2075-re két tórium reaktor létezhetne, ami energiát szolgáltat a hálózatba.

Összefoglalás

Láthatjuk, hogy a szaporítóreaktorok bármennyire is ígéretesek közel sem állnak olyan technikai szinten, mint amilyen reményeket fűznek hozzájuk. A folyamat komplaxitása nagy technikai kihívásokat tűz elénk, és egyáltalán nem biztos, hogy a három feldolgozási folyamat (tenyésztés, újrafeldolgozás és üzemanyag előállítás) közül mind a három egyszerre műdköőképes lesz. Amennyiben csak egy is hiányos úgy az egész rendszer nem lehet gazdaságos. Habár kevésbé tűnik távolabbinak, mint a fentebb tárgyalt fúzió, mégsem mondhatjuk biztonsággal azt, hogy erre alapozhatjuk a nukleáris energia jövöjét. A koncepció jó, üzemanyag is áll rendelkezésre, azonban erre is nagy erőforrásokat kéne bevetni, hogy rövid időn belül működőképes technikai megoldásokkal álljunk elő, különben - ahogy a fúzió esetében -  kicsúszunk az időből. Valamint a technológia EROEI mutatója is komoly vizsgálatra szorulna, de annyira gyerekcipőben jár még, hogy nehéz előre jósolni a várható költségeket és energiaigényt.

Boszorkányok pedig intsenek

Sziasztok, a múlt héten az ELTE hálózat kimaradozása, a cikket ígérők elfoglaltsága, és a nemzetközi helyzet fokozódása miatt nem volt cikk a rovatban, ám ez utóbbi kifogás egyben kiváló témát nyújt, ugyanis Németországban megint hallatták hangjukat az atomenergia ellenzői, hiszen az atomerőmű (ha van) pompás célpont a terroristák számára.

Jövőre lesz hatvan éve, hogy Compton, Fermi, Szilárd és Wigner munkájaként 1942-ben Chicagóban megépült az első atommáglya, amúgy meg Magyarország energiaszükségletének 40%-a a paksi atomerőműből származik, ami pompás ok egy sétára a témában. (A paksi részletet Vida Zoltántól kölcsönöztem, továbbá mindenkinek ajánlom Marx György Atommagközelben című könyvét).

A természetben található urán több, mint 99%-a ²³⁸U, a többi nagyrészt (0.7%) ²³⁵U. Maghasadásos láncreakcióra elsősorban az utóbbi alkalmas, mivel egy neutron hatására jó eséllyel elhasad, és a hasadványokon túl további neutronok is felszabadulnak, amelyek további hasadásokat idézhetnek elő. De lassú neutronok hatására sokkal inkább hasad, a gyors neutronok legtöbbször csak "lepattannak" róla. A ²³⁵U hasadásakor azonban gyors neutronok keletkeznek, amelyeket a 140-szer gyakoribb ²³⁸U magok befognak, igaz ezekből még előnyösebb²³⁹Pu keletkezik.

Bár vannak természetes uránnal is működő reaktorok, a reaktorok többségében valamennyire dúsítják a természetes uránt, azaz növelik ²³⁵U tartalmát, 2-4 %-ra. Mivel kémiailag azonosak, ezért ez csak a (nagyon csekély) tömegkülönbséget kihasználó fizikai eljárásokkal lehetséges, ez azonban nagyon költséges és lassú művelet (és annál költségesebb, minél jobban dúsítunk). Közel 100%-os ²³⁵U -t előállítani csak atombombához érdemes és szükséges, ebből Amerikában a második világháború utolsó két éve alatt 10 kg-ot, azaz egyetlen (a hirosimai) bombára elegendő mennyiséget tudtak előállítani.

40-60%-ra dúsított uránt használnak a "gyorsneutronos" reaktorokban is (amelyek szaporító reaktorok is lehetnek). Ezekben nem lassítják a neutront, a dúsítás miatt fenntartható a reakció így is és, a ²³⁸U-ból keletkező ²³⁹Pu további fűtőanyaggá lesz. Ha hasadásonként egy neutron egy másik hasadást idéz elő, egy neutron pedig egy ²³⁸U-ból ²³⁹Pu-t csinál, akkor nem csökken a hasadóanyag mennyisége és fennmarad a láncreakció is. Így eltüzelhető az ²³⁸U jelentős része is, nem csak a 0,7%-ban előforduló ²³⁵U.

A "hagyományos" reaktorban valamilyen módon le kell lassítani a gyors neutronokat, hogy újabb hasadást keltsenek. Erre ajánlotta Szilárd Leó az inhomogén reaktort, melynek elve a következő: vékony uránrudakat készítenek, melyekből a gyorsneutronok ütközés nélkül ki tudnak lépni. Az uránrudak olyan közegbe vannak ágyazva (ez a moderátor), amelyek nem nyelik el a neutronokat, de azokkal ütközve az energia minél nagyobb hányadát átveszik, így lassítva azokat. Ilyen moderátor például a grafit, ezzel készült az első reaktor Amerikában, míg a németek nehézvíz moderátorral próbálkoztak.

Néhány szót Csernobilról: ez a típus (RBMK) forralóvizes, vízhűtésű, csöves, grafitmoderálású reaktor, azaz könnyűvíz a hőhordozó, az párolog el a reaktorban, és a turbinában a gőzzel áramot termelünk. A neutronokat grafit lassítja le, 1 700 darab 25 cm x 25 cm x 350 cm méretű függőleges grafitoszlopba vannak az 1,8%-os dúsítású fűtőelem-szálak beágyazva. A teljesítményt az operátorok kadmium- vagy bórtartalmú kontrollrudak besüllyesztésével szabályozhatják (ezek elnyelik a neutronokat). A hűtővíz számára csatorna fut végig minden grafitoszlopon. A 6,5 atmoszféra nyomású vízből másodpercenként 10 000 litert kell átszivattyúzni rajta, ez a turbinákban 1 GW teljesítményt fejleszt. Polgári célú reaktor, de a grafitmoderálás miatt viszonylag sok plutóniumot termel, amit elsősorban katonai célokra használnak fel. Ha plutónium termelésre használják, akkor 1-2 év után ki szokták emelni az üzemanyagszálakat, mivel ezután már a ²³⁹Pu mennyisége nem változik, a keletkező többlet ²⁴⁰Pu -má alakul, ami nem alkalmas a láncreakcióra és eltávolítása költséges.

Egy erőműben sajnos számos pozitív visszacsatolású folyamat növeli a baleset kockázatát. Már az első hanfordi reaktoron megfigyelték, hogy alacsony teljesítményű üzem esetén felgyülemlik a ¹³⁵Xe izotóp, amely veszélyes reaktorméreg, mivel még a szabályozórudakhoz használt, neutronelnyelő kadmiumnál is 150-szer neutronéhesebb. A ¹³⁵Xe felgyűlése a reaktort instabillá teheti: a neutronáram növekedése esetén fogy (elhasad) a neutronfaló ¹³⁵Xe, és tovább növekszik a neutronmennyiség. A neutronáram csökkenése viszont tovább engedi szaporodni a¹³⁵Xe-t, ami tovább ejti a neutronsűrűséget. Ezért a reaktort tilos alacsony teljesítmény mellett működtetni, kikapcsolás után pedig legalább egy napig kell várni, amíg az összes ¹³⁵Xe elbomlik.

A másik kockázati tényező (ami miatt Teller Amerikában keresztülvitte az ilyen típusok leállítását), hogy ennél a típusnál pozitív az üregtényező. Ez azt jelenti, hogy ha valamilyen okból a reaktor egy része túlhevülne, ez a hűtővezetékben a víz - ami pedig gyengén neutronelnyelő - elforrásához vezetne, buborékok keletkeznének, ami pedig gyengén neutronelnyelő. Így ez neutronelnyelő anyag vesztését jelentené, amitől megszaladna a reakció, és egyre csak tovább nőne a hőmérséklet.

Csernobilban éppen egy, a biztonságot fokozó kísérletet végeztek a szabályozó automatikák kikapcsolása mellett, amikor ez bekövetkezett, miközben alacsony teljesítménnyen való üzemeltetés miatt már felgyülemlettek a reaktormérgek. Tetézte a hibát, hogy a szabályozórudakat a megengedettnél is jobban kiemelték. Közben nem számoltak azzal a tervezési problémával, hogy a bóracél rudak két vége grafitból volt, így amikor azok sülylyesztését megkezdik, a gyengén neutronelnyelő hűtővíz helyét a neutront nem fogyasztó grafit foglalja el, és a szándékolt csökkenés helyett először nőni fog a neutronok száma.

A vészleállásnál a hirtelen hőtágulás miatt a kontrollrudak félúton elakadtak, majd eltörtek az uránrudak, végül az elrepedt hűtővezetékek vizével érintkezve a hirtelen gőzfejlődés szétvetette a reaktort, a rudak cirkóniumával és a grafittal 1 000 °C-on reakcióba lépő víz, H₂ és CO fejlődött, amely a külső oxigénnel érintkezve felrobbant, elsodorva az épület tetejét is. A magas fokon meggyulladó grafittüzet csak tíz nap alatt sikerült elfojtani. Közben a hosszú üzem alatt (már nem használták plutóniumtermelésre) felgyülemlett radioaktív hasadási termékek szétszóródtak, amelyek közül főleg az emberi szervezetbe beépülő cézium és jód volt veszélyes, elsosorban a gyermekek és magzatok fejlődésére. Később kimutatták a pajzsmirigy megbetegedések növekedését a baleset egyetlen utóhatásaként.

A grafitmoderátoros reaktorok kevésbé veszélyes változata a széndioxid és a hélium hűtésű. Másik népszerű verzió a nehézvíz moderátorú és könnyűvíz hűtésű típus. Wigner és Weinberg eredetileg atomtengeralattjárókra tervezte reaktorában a technikai egyszerűség és megbízhatóság végett a moderátor is természetes víz volt, cserébe valamivel jobban dúsított (3%-4%) uránt kellett használni, a vizet pedig nagy nyomás alá helyezték, így forráspontja 300 °C-ra emelkedett, ami növelte a termikus hatásfokot. Ez a nyomottvizes reaktor lett a legelterjedtebb típus, ilyen a ma üzemelő négyszáz erőművi reaktor többsége.

Külön érdekesség, hogy a Gabonban, kétmilliárd éves kőzetekben felfedezett természetes reaktor is ilyen "típusú" volt (akkoriban a természetes uránkoncentráció magasabb volta még lehetővé tette ilyesmi kialakulását a kőzetekben).

Részletesebb ismertető a Paksi Atomerőműről: Nyomottvizes erőmű (VVER-213). Az aktív zóna alakja henger, átmérője kb. 3 050 mm. Ebben a hengerben helyezkedik el a 312 darab körülbelül 2,5 m hosszú hatszög alakú üzemanyagkazetta, és a 37 db dupla hosszúságú szabályzó kazetta. A szabalyzókazetták felső része bóracélból készült, ami elnyeli a neutronokat, az alsó részük rendes üzemanyag-kazetta. Ha felső helyzetben vannak, akkor az üzemanyag rész van a zónában, ha leeresztjük őket, vagy védelmi működés következtében a saját súlyuknál fogva leesnek, akkor a neutronelnyelő bóracél kerül a zónába, leállítva a láncreakciót. Egy hatszög alakú üzemanyag-kazettában 126 db 2 500 mm hosszú és 9,1 mm átmérőjű fűtőelem pálca van. A pálcák tulajdonképpen zárt cirkónium csövek, bennük helyezkednek el a kb. 7 mm átmérőjű, körülbelül 20 mm magas 1,2% - 3,6%-os dúsítású uránium-dioxid pasztillák. Ezekben a pasztillákban a ²³⁵U arányt dúsítják fel 3,6%-ra, és ez "ég" ki 1,1- 1,2%-ra négy év alatt.

Az atomerőművi hulladék négy kategóriába osztható: inaktív, kis-, közepes- és nagyaktivitású hulladék. Inaktív hulladék az, ami a szabványos küszöbértéknél kisebb aktivitást mutat. Némely kommunális hulladék ennél aktívabb, egy erőműnél nem jutna ki az ellenőrzésnél. Elhelyezése kommunális szeméttelepen történik. Kis- és közepes aktivitású hulladék: ezek jobbára védőruhából, felaktiválódott szerszámokból, építőipari hulladékból, kimerült, elaprózódott ioncserélő gyantákból áll. Aludni már nem célszerű mellettük, de védőruhában, kellő óvatossággal, eszközökkel kezelhetők. Ezeket a hulladékokat szokás bitumenbe ágyazni, elégetni, vagy összepréselni, cementtel összekeverni és hordóba tölteni. A hordóban már tömörített hulladék van, ennek az aktivitása nagyobb, mint a kiindulási nyersanyagé volt, de a hordó is és a cement is árnyékol. Ellentétben a szintén hordóban tárolt vegyipari hulladékokkal, ez a fajta hulladék néhány (kevesebb, mint ötven) év alatt teljesen elveszti veszélyességét, közönséges kommunális hulladékká válik. Így nem igazán érthető, miért aggódunk annyira ezen anyagok tárolását illetően. Bármi is történik egy ilyen a hordóval, előbb válik veszélytelenné, mint tömörtelenné. Az utolsó kategória a nagyaktivitású radioaktív hulladék, ami kiégett fűtőelelmekből áll. A fűtőelemek kiégésük után a bennük felaktiválódott, illetve a maghasadás során keletkezett radioaktív bomlás miatt melegszenek. A szabad levegőre kitéve őket ez a hőtermelés elegendő lenne a megolvadásukhoz. Ezért a zónából történő kirakásuk után a reaktor mellett lévő úgynevezett pihentető medencében tárolják őket öt éven át, víz alatt. Ezután a radioaktív hőtermelésük annyira lecsökken, hogy áttehetők az erőmű mellett felépült kazetta átmeneti tárolóba, ahol nitrogéngázban tárolócsövekben állnak, és természetes cirkulációval a környező levegő hűti a tárolócsöveket. Ezekkel a fűtőelemekkel kapcsolatban szokás sokezer éves tárolást emlegetni, és félni, hogy 25 000 év alatt biztosan lesz árvíz, földrengés stb. Az ilyen hosszú előrejelzések azért veszélyesek, mert nem lehet bekalkulálni a tudomány és a technológia fejlődését. A fűtőelemekkel kapcsolatban az utóbbi időkben újra felvetődött egy kezelési mód, amit úgy hívunk: transzmutáció. A kiégett fűtőelemben megtalálható gyakorlatilag a teljes periódusos rendszer az összes lehetséges izotópokkal együtt. Ezek közül azok a veszélyesek, amelyek erősen és hosszan sugároznak (felézesi idő 20 év < T_f < 500 év), vagy veszélyes a bomlási soruk (pl. radon), vagy erős mérgek (pl. plutónium). Ha ezeket az elemeket el tudnánk tüntetni a fűtőelemkből, azok átalakulnának hasznos nyersanyagforrassá. Ezt biztosítja a transzmutáció. Minden atommag rezonál bizonyos energiaszintű neutronokra, más energiájúakkal nehéz eltalálni őket. Annyi a dolgunk, hogy a számunkra kellemetlen atommagokra rezonáló energiájú neutronnyalábbal kell besugározni a fűtőelemeket, és ezek az atommagok elbomlanak. A transzmutáció technológiáját is kidolgozták már, készíthető olyan erőmű, amely transzmutálja a kiégett fűtőelemeket, amelyek rövid pihentetés után gyakorlatilag inaktívak, és feldolgozhatók. Ez a speciális erőmű elegendő energiát termel a transzmutációhoz, meg egy keveset ki is ad a hálózatra. Szóval lehet, hogy egy belátható ideig tárolni kell a kiégett fűtőelemeket, de hogy nem évszázadokig, az biztos.

Reméljük, hogy a radioaktivitástól való félelmen úrrá tud lenni az emberek korrekt tájékoztatása, ahogy Teller egy Könyves Kálmán idézettel kifejezte: "De strigis, quae non sunt, nulla questio fiat." - vagyis: A boszorkányokról, mivelhogy nincsenek, szó sem essék.

Koronczay Dávidfu@hali.elte.hu

E-bombák
 
Kamo | 2005. május 24., 16:49
 

Az 1950-es években a Csendes-óceán felett végzett atombomba (hidrogén-bomba) kísérletek során azt tapasztalták a kutatók, hogy a robbanástól több száz kilométerre fekvő Hawaii-sziget egy része elsötétült, sőt a még távolibb Ausztráliában is zavart észleltek a rádió berendezésekben. Miután kiderítették, hogy a robbanás következtében kialakult elektromágneses sugárzás a vétkes, a terv megszületett az ilyen hatást kiváltó fegyverek készítésére. Egyikük lett – a civil lakosságra szerencsére ártalmatlan E-bomba –, amely pillanatokon belül képes egy nagyváros összes elektromossággal működő berendezését a lélegeztetőgéptől a számítógépeken át az autóik megbénítani.

A fejlesztés egyik mozgatója volt, hogy a hidegháború idején az Egyesült Államok már attól tartott, hogy a Szovjetunió nagy magasságban (kb. 50 km) nukleáris töltetet fog robbantani, hogy megkárosítsa mind a stratégiailag fontos, mind a gazdaság és a polgári lakosság számára nélkülözhetetlen elektromos berendezéseket. Elképzelhetjük, hogy milyen eredménnyel járna, ha pl. a katonai számítógépek, kommunikációs, légvédelmi berendezések, radarok, a katonai repülőgépek használhatatlanná válnának. A hadsereg megvakulna és megsüketülne, nem érkeznének parancsok, nem lehetne informálni a vezetőket, védtelenné válnának a légitámadásokkal szemben, stb. A gazdaság krízishelyzetbe kerülne, ha a bankok, a tőzsde számítógépes rendszere felmondaná a szolgálatot, adataik megsemmisülnének. A robotizált gyártósorokon megállna a munka, de ha nem is automatizált a gyártás, az áram hiánya ugyanolyan végzetes lenne. A nyersanyagok kitermelése szünetelne. A civil lakosság  morális állapota pedig mélypontra juthatna egyrészt az áramszolgáltatás szünetelése, másrészt az elektromos kommunikáció teljes kiesése miatt. Nem tudnánk telefonálni, nem hallhatnánk a híreket a rádióban, nem informálódhatnának a TV-ből, újságokból és az internet is „lefagyna”. A kórházakban a gépek működésképtelenné válnának, annak minden borzalmas következményével. Ráadásul még az autók, tűzoltók, mentők, stb. is leállnának, miután egyre több és fontosabb szerepet töltenek be bennük az elektronikus eszközök. Az ily módon, az információs hadviselés szempontjai szerint (Information Warfare) megtámadott ország, több száz évvel zuhanhatna vissza az időben.

Napjaikban, az ilyen irányú kísérletezéseknek tulajdoníthatóan már nincs szükség hidrogén-bombára, megoldható az előbb felvázolt káosz létrehozatala egyszerűbb eszközökkel is. A fluxus sűrítő generátorok (Flux Compression Generator – FCG), nagy energiájú mikrohullám források (High Power Microwave Sources - HPM), mint pl. a Vircator (Virtual Cathode Oscillator), a mágneses hidrodinamikus eszközök (Magneto-Hydrodynamic generator – MHD) mind ezt a célt szolgálják.

Az FCG talán a legegyszerűbb az említett fegyverek közül, nem igényel komoly technikai-, mérnöki-, hadiipari hátteret (persze otthon azért nem készíthető el). Akár a fejlődő országok által is előállíthatóak, nem kis veszélyt jelentve a fejlett demokráciák számára, miután olcsó, de annál hatékonyabb eszközzé válhat terrorista csoportok kezében. Az FCG az elektromágneses fluxus (adott felületen merőlegesen áthaladó indukcióvonalak száma) kompressziójával, sűrítésével éri el a kívánt nagy energiájú elektromágneses lökéshullámot. A bombában található tekercs érintkezőire pl. egy külső energiaforrásról feltöltött nagy kapacitású kondenzátor szolgáltat kezdeti feszültséget. Ekkor már jelentős erejű mágneses tér keletkezik, amely úgy sokszorozódik meg, hogy a tekercs belsejében végighúzódó robbanóanyaggal teli töltet – , amelyet az egyik végén gyújtanak be, elérve, hogy ne egyszerre, hanem a tekercs egyik végétől a másikig haladva robbanjon fel – a detonáció során először lekapcsolja a feszültségről a tekercset, „csapdába ejtve” az áramot, majd fokozatosan rövidre zárja a tekercs mind nagyobb szeletét, lecsökkentve ezáltal induktívellenállását. 

Ennek eredménye lesz egy – a bomba végső megsemmisülése előtti – hatalmas energiájú mágneses impulzus. Az FCG-vel így létrehozott tíz MegaJoule-nál is nagyobb elektromos energia –, amely ugyan csak maximum pár száz mikro szekundumig tart – úgy teszi tönkre az adott területen található elektromos eszközöket, hogy közben emberi áldozatot nem követel.  

A hadviselés eszköztárában az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet kapnak ezek az új, emberre „ártalmatlan” fegyverek, amelyek nyilván nem csupán a demokráciák védelmét, hanem a terrorizmus és a diktatúrák céljait is szolgálják. 

A helyszűke miatt nem részletezem a HPM és MHD típusú eszközök működését, de a téma iránt érdeklődők számtalan internetes site-on találnak információkat.

A megmagyarázhatatlan

Publikálva 2009.okt.12. | Tibor bá' blogja | Szólj hozzá

Nem a világmindenséggel, nem a természettudományokkal, hanem a mindennapi élettel kapcsolatos jelenségeket szeretem tisztán látni. Ha valami szokatlant, vagy látszólag illogikus eseménnyel találkozom, iparkodom találni rá valami logikus okot, valami racionális hátteret, rendszerint kielégítő sikerrel. Most azonban valami megakadt a torkomon, ami nap, mint nap elcsodálkoztat. Nézzük először is mi ez a nyilvánvaló esemény.

Izrael és az USA egyre gyakrabban fenyegeti Iránt azzal, hogy ha nem hagy fel az urániumdúsítással, akkor lebombázza. Mivel nem mindenki tudja, mi az urániumdúsítás, egy picit átvesszük a középiskolás fizikát. A közönséges, természetben található uránium semmire se jó, mert a láncreakcióhoz alkalmas izotópból (U-235) csak nagyon kevés van (0,7%) benne. Tehát az U-235 izotóp tartalmat fel kell dúsítani ahhoz, hogy alkalmas legyen atomreaktor fűtőelemének (3-5%), vagy nukleáris fegyverek robbanóanyagához (minimum 70%). A dúsítás nem egy könnyű mutatvány, mert izotópok szétválasztása kémiai úton nem végezhető, hiszen az U-238 és az U-235 vegyileg tökéletesen azonos módon viselkedik. A szétválasztás kizárólag az eltérő atomsúlyukat kihasználva, centrifugák segítségével lehetséges. A két izotóp közötti súlykülönbség alig több mint 1 %, ezért a légnemű állapotba hozott uránium vegyületet (urániumhexafluorát) centrifuga sorozaton engedik át hónapokon keresztül.

Akkor most vissza a politikához! A nukleáris fegyverek elterjedését akadályozó nemzetközi szerződés, aminek Irán az egyik aláírója, megengedi, hogy a tagok urániumot dúsítsanak 5 %-ig, ami alkalmas atomreaktorok fűtésére. Izrael, amely az említett szerződést nem írta alá, és különben 200-300 termonukleáris robbanófejjel rendelkezik, azzal vádolja Iránt, hogy valójában atombombát akar előállítani, amit minden erővel meg kell akadályozni, mert „ezek” eszeveszett fanatikusok, és ha lesz atombombájuk, akkor Izraelt le fogják söpörni a térképről, ahogy ezt az Iráni elnök már többször is bejelentette (ami különben nem felel meg a valóságnak). Ez tehát a felállás.

Érzelmektől és politikai megfontolásoktól függetlenül, engem a téma kifejezetten a racionalitás vizsgálata céljából érdekel. Ugyanis a fenyegetés betartásának nem látok semmi reális alapját. Irán alapos lebombázása, a hatalmas emberáldozat mellett, kiszámíthatatlan következményekkel járhat, mind gazdasági, mind politikai, mind pedig nemzetbiztonsági okok miatt. Az üres fenyegetésre a jelek szerint az Irániak tojnak, vagyis már rég abba kellett volna hagyni, mert a be nem váltott fenyegetés előbb vagy utóbb nevetségessé teszi a fenyegetőt. A lebombázást tehát komolyan gondolják. Viszont ilyen rizikós tetet csak igen nyomós okok miatt szabad felvállalni. Van-e ilyen nyomos ok? A válasz egyszerű, nincs. Az Izraeliek nagyon jól tudják, hogy Irán nem akarja őket letörölni a térképről, hiszen ezt a propaganda szöveget ők maguk találták ki. De nézzük a dolgokat a csőbehúzott Izraeli állampolgárok szemszögéből. Irán kínkeservesen elkészíti az első atombombáját, ami akkora, mint egy teherautó. Évekig dolgozik rajta, hogy elfogadható méretűre zsugorodjon (különben 7 kg, kb. 300 ccm U-235 egy tömegben már láncreakcióba lép), hogy beférjen egy célba juttató rakétába. Közben Irán megépíti azt a 2000 km hatótávolságú rakétát, amivel célba lehet a bombát juttatni. Technikailag nem egy könnyű feladat, de nem lehetetlen. Az 1000 km-re, nyugati irányban levő, célba vett fél azonnal észleli, de a becsapódáshoz kell még 30 perc, ami bőven elég az elhárításra, az azonnali ellencsapásra, és a lakósság óvóhelyekre menekítésére. Tegyük fel, hogy az iráni rakéta telibe találja, a különben elég apró, Izraelt. Meghal, mondjuk 4 millió ember, aminek a fele zsidó, a másik fele muszlim arab. Válaszként néhány tucat ellenrakéta elsöpri Iránt, meghal 80 millió iráni. Nem lehet valaki annyira fanatikus, hogy ezt az egészen biztosan bekövetkező helyzetet elfogadhatónak tartsa. Mondjuk, Irán az első hidrogénbombáját nem lövi ki, hanem gyárt még hozzá húszat. Felmerül a kérdés, minek? Izraelre nincs értelme kettőnél többet ledobni, mert nincs hova. Máskülönben az Izraelben felrobbant hidrogénbombák radioaktív szennyezése Jordániában is milliókat ölne meg. A Jordánok is muszlimok. Szóval miért nem lehet az Irániaknak atombombájuk, amit egyébként nem akarnak?

Évek óta tartó töprengésemre a napokban kaptam meg a választ. Nem igazán racionális, de egy válasz. Van egy angol pasi, úgy hívják, hogy Alan Hart, aki mint Közel-keleti tudósító a BBC Panorama műsoraiban jelent meg, és az Independent TV híreit látta el anyaggal. Legújabb könyve: Zionism – The Real Enemy of the Jews, (Cionizmus a zsidók valódi ellensége) segítségemre sietett. Véleménye szerint egy létező iráni atombombát Izrael elfogadhatatlan stratégiai hátránynak tekint, ugyanis meggátolja Izraelt abban, hogy egy hagyományos háborúban felhasználhassa atom fegyverét. A magyarázat szerint, ha Izrael termonukleáris fegyverhez nyúl, Irán bevetné a hidrogénbombáját. Ezek szerint az iráni hidrogénbomba semlegesítené az izraeli hidrogénbombákat. Konvencionális harcokban viszont a muszlim tömegek elsöpörnék az izraeli katonai erőket. Szó sincs tehát arról, hogy az izraeli katonai vezetők tartanának az irániak hidrogénbombájától. A problémájukat az adja, hogy ha Izraelnek megszűnik a nukleáris privilégiuma a Közel-keleten, egyúttal elveszíti akaratának ráerőltethetőségét a szomszédjaira, és valójában az egész világra.

Miért hiszik, hogy ez számukra akkora nagy katasztrófa lenne? Ezt nem tudni, de így érzik, és ezen nem lehet segíteni. Illetve vegyük számba Joel Gilbert 2007-ben megjelent (sok vihart kavart) dokumentum filmjét: Farewell Israel – Bush, Iran and The Revolt of Islam.(Minden jót Izrael – Bush, Irán és az iszlám lázadás) A dokumentumfilm egy mondatban elintézhető: iszlám-zsidó viszony a VII. századtól napjainkig. Több mondatban pedig: A film fő mondanivalójának címzettje az USA mindenkori elnöke, az üzenet pedig ez: „Ne kényszerítsd Izraelt olyasmire, amit nem akar, mert ha a megsemmisülés valós veszélyével kell szembenéznie, akkor végső esetben az egész Földet elküldi a pokolba. A valós veszély pedig az lenne, ha Amerika elvárná Izraeltől, hogy olyan békét kössön, amit valamennyi palesztin, és gyakorlatilag majd minden muszlim elfogadna.” Sajnos a dokumentumfilm ennél egy kicsit többet is mond, mert írója arra a következtetésre jut, hogy a Nyugat és Izrael nem ismeri az iszlámot, aminek következménye egy elkerülhetetlen háború lesz, ez viszont a Nyugatra, de leginkább Izraelre nézve elfogadhatatlan katasztrófát jelent.

Ha tovább fűzzük a szálakat és a cionista vagy Izrael barát szerzők sorai között szétnézünk, akkor felfigyelhetünk arra, hogy nagy részük meg van győződve róla, nincs messze az idő, amikor az amerikai adminisztráció rádöbben, Izrael barátsága jóval több hátránnyal jár, mint előnnyel. Innen már csak egy lépés olyan nyomás gyakorlása, ami a megfelelő muszlim-zsidó békét megteremti. Ez pedig arra mutat rá, hogy Joel Gilbert dokumentumfilmje nem más, mint egy gondosan megválasztott cionista propaganda.

Az eltitkolt Csernobil

Megosztás link: 

képtelenség.hu » csatornák » vicc, szöveg » Az eltitkolt Csernobil

Sokáig hittük, hogy a csernobili nukleáris katasztrófa Földünk legnagyobb ilyen jellegű szennyezése. Ám a kilencvenes évek elején kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy nem így van. A Szovjetunióban létezik egy még ennél is szörnyűbb hely. Majak.

Majak
Teljes nevén Majak Termelési Egyesülés korábbi nevein Kombinát–817, Mengyelejev Állami Vegyiművek, PO 21, Majak Vegyi Kombinát) nukleáris fűtőanyag termelését és újrafeldolgozását végző üzem Oroszország Cseljabinszki területén, az ozjorszki zárt közigazgatási egységben. 1994 előtt Ozjorszk várost Cseljabinszk–40, illetve Cseljabinszk–65 néven illették.
A kiáramlott radioaktív anyag tekintetében a majaki szennyezés illetve 4x10 a tizennyolcadikon Bq (Bequerel), ami duplája a csernobili katasztrófának.


Eszerint a táblázat szerint a levegőbe került sugárzó anyagok mennyisége szerint Csernobil csak a szerény 5. helyen áll.

A másik különbség, hogy míg Csernobilban a szennyezés jórészt helyi és regionális volt és a lakosságot jórészt evakuálták, addig Majakban a felhő nagy területen szórta szét a szennyeződést és a lakosságnak csak kis részét evakuálták és őket is több éven keresztül tartó kitelepítés formájában. Az akkori politikai és katonai vezetők nagyon kevés információt osztottak meg a lakossággal.



A vegyi üzem fennállása alatt több baleset is történt, aminek következtében nagy mennyiségű radioaktív anyag szabadult fel. Ezek közül a legsúlyosabb az 1957-es Kistim-tragédia, amely azzal véste be magát a nukleáris katasztrófák közé, hogy az okozott kár és nukleáris szennyezés felülmúlta a csernobili katasztrófát!
A város építését 1945-ben rendelte el a szovjet kormányzat, és Majak komplexum építésének munkálatai még az év augusztusában meg is kezdődtek. A 17 ezer munkára vezényelt rabot és hadifoglyot 12 környező tábOrban helyezték el. Az első urándúsító reaktor "Anotchka" névre hallgatott, 18 hónap alatt készült el (!). Az első, "A" jelű urándúsító reaktor teljes üzembe helyezésére1948. június 19-én került sor. A cél a szovjet atomfegyverekhez szükséges plutónium előállítása volt. A reaktorban kapott dúsított uránt a telepradiokémiai üzemében radioaktív bomlástermékekkel együtt fölLdották, majd az így nyert plutóniumot a metallurgiai-kémiai üzemben tisztították. 1949. április 29-ére gyűlt össze elegendő mennyiségű plutónium az első szovjet atombomba, az RDSZ–1 megépítéséhez. Az első után további öt reaktor épült 1950 és 1952 között.



A Kistim-baleset
A feldolgozási folyamat maradványa nem más mint savak és hasonló vegyszerek, melyek radioaktív nuklidokat nagy mennyiségben tartalmaznak. Ezeket a feldolgozáskor visszamaradó vegyületeket egy nagy tartályban gyűjtik össze.
A 300 köbméter befogadóképességű, rozsdamentes acélból készült, henger alakú tartályokat betonköpenyben tíz méter mély munkagödörbe süllyesztették, és felülről 160 tonna súlyú bOrítással látták el, amelyre két méter vastagságban még földet is döngöltek. A radioaktív bomlás miatt az anyagok hőt termelnek – ezért a tartályt folyamatosan hűteni kell. Miután az 1956-os évben az egyik ilyen 300 köbméteres lezárt tartály hűtővezetéke meglazult, majd a hűtés leállt, a tartály belső tartalma elkezdett kiszáradni. 1957. szeptember 29-én a kikristályosodott nitrátsók egy ellenőrző berendezés elektromos szikrájától berobbantak (tehát egy vegyi és nem egy nukleáris robbanás történt), így nagy mennyiségű radioaktív anyag szabadult fel. Amikor a délutáni órákban az ellenőrző berendezés meghibásodása következtében leállt a hűtés, a tartály felrobbant (a robbanás ereje 80-90 tonna trotilnak felelt meg), és 80 köbméternyi 740 PBq (peta-bequerel) aktivitású radioaktív izotópot tartalmazó anyag került a levegőbe. Ennek egy része 1-2 kilométeres magasságba emelkedve felhőt alkotott, amelyet a szél 10-11 óra leforgása alatt a robbanás helyétől északkeleti irányban 300-350 kilométeres távolságba sodort, és ott lecsapódott. A nukleáris szennyezés bebOrította a kombinát több üzemét, egy laktanyát, egy tűzoltóállomást és egy kényszermunkatábOrt, továbbá egy 23 ezer négyzet-kilométernyi (kb. öt magyar megyényi) területet, amelynek 217 településén 270 ezer ember élt. A levegőbe került anyagok hosszú felezési idejű izotópok mint stroncium-90, cézium-137 és plutónium.



A robbanás olyan látványos volt, hogy szemtanúk vallomásai alapján még több száz kilométerről is látható volt.
Három nap múlva küldöttség érkezett Moszkvából a baleset okainak kivizsgálására és a mentesítési munkák irányítására, amelyet J. Szlavszkij középgépipari (értsd: hadiipari) miniszter vezetett. Sok ezer katonát, polgári lakost vezényeltek a helyszínre, akik segítettek a lakosság kitelepítésében (ami csak 7-14 nappal a baleset után kezdődött meg), részt vettek a sugárzásnak kitett háziállatok leölésében, a radioaktív hulladékkal szennyezett talaj eltávolításában.

A balesetről semmiféle hivatalos információt, még egy rövidke hírt sem tettek közzé, igaz, a dezinformációról gondoskodtak. Miután a robbanás nyomán magasba emelkedett narancssárga-vörös színű füstoszlopot egészen messziről is lehetett látni, valamint megváltozott az ég színe – ragyogó kék lett a sugárzás által ionizált légköri molekuláktól, a cseljabinszki megyei újságban az e vidéken fölöttébb ritkán jelentkező sarki fényről szóló színes hírt tettek közzé. A rendkívüli esetnek azonban így is híre ment a Szovjetunióban, hiszen a károk felszámolásában sok tízezer ember vett részt, és bár velük titoktartási kötelezvényt írattak alá, annak teljes mértékben nem tudtak érvényt szerezni.



A katasztrófa okozta sugárségben a robbanást követő tíz napban kb. kétszázan haltak meg. A további áldozatokról nincs, de nem is lehet pontos kimutatás, hiszen hitelesen nem állapítható meg, hogy a közeli települések lakóinak, illetve a károk felszámolását végzőknek a szervezetében azóta is jelentkező, sokszor végzetes daganatos megedések a nukleáris sugárzás következményei-e. Egyes becslések szerint a baleset hatásaként összesen mintegy 250 ezer embert ért káros mértékű radioaktív sugárzás, ebbe közvetlenül vagy közvetetten mintegy 15 ezren haltak bele az első évtizedben.

A folytatás
Az 1960-as évek elején a vállalat radioaktív hulladékot feldolgozó és radioaktív izotópok előállítására alkalmas üzemek építésébe kezdett, s később a hulladékfeldolgozás és az izotópok előállítása váltak elsődleges feladataivá.
A létesítmény összterülete lassan meghaladta a 90 km²-t (kb. egyhatod Budapest méretű(!)). A létesítmény egy része a föld alatt kapott helyet.
Az üzem ekkoriban már 17 000 embert foglalkoztatott. A területen többek között egy újrafeldolgozó-létesítmény és hét (!) atomreaktor található. A létesítmény ezen kívül eddigre rendelkezik egy atomhulladék-lerakóval is.

Karacsáj-tó
A szovjet tervek a kezdetektől fogva mellőzték a radioaktív anyagokra vonatkozó legminimálisabb biztonsági előírásokat és figyelmeztetéseket. Ezzel emberek tízezreit tették ki a radioaktivitás veszélyeinek. A Tecsa folyó vizét közvetlenül a reaktormagba vezették annak hűtésére, majd súlyosan szennyezett formában visszavezették a radioaktívvá vált hűtővizet a folyóba.


Figyelmeztetés a Tecsa partján


Maga a folyó igen impozáns.




A folyóparton csak romok

A Tecsa egy 120 000 fős régió ivóvízbázisa, és egyébként az Ob folyóba ömlik. Ez és egy másik körülmény vezetett egy hosszan elnyúló szennyezéshez. Az egyre nyilvánvaló tarthatatlan állapotok miatt később a szomszédos Karacsáj-tóba vezették a hűtővizet. Természetesen tisztítatlanul. A tó teljes élővilága az első hónapban kipusztult. De ez a legkisebb gond volt a ketyegő időzített bombaként hullámzó tóval.
1960-as években a rendkívül száraz időjárásnak köszönhetően kezdődött a tó kiszáradása. Területe az 1951-es 0,5 km²-ről 0,15 km²-re zsugorodott. 1968-ban a tó környékének aszályos időjárása miatt a szél a kiszáradt tómederből a leülepedett radioaktív port széthordta, több milliónyi embert 185 PBq (petabecquerel) sugárzásnak kitéve.


A rádioaktív szél által elsődlegesen elszennyezett terület

Ma a Karacsáj-tó nukleáris szennyezés tekintetében a Föld toronymagasan legszennyezettebb pontjai közé tartozik. A tóban felgyülemlett szennyezés 4,44 EBq (exabecquerel) mennyiségű radioaktivitást bocsát ki. Ebből 3,6 EBq-t a cézium–137 és 0,74 EBq-t a stroncium–90 izotópok sugárzása teszi ki. A tó partján mért sugárzási szint egy óra alatt 600 röntgen volt, ami bőven meghaladja az emberi szervezetre ható halálos dózist. Egyszerűbben mondva egy óra elég, hogy halálos radioaktív sugárzás érjen egy felnőtt szervezetet, a többi a rák dolga.
A Szovjetunióban első ízben csak a peresztrojka idején, 1989 júliusában, a Legfelső Tanács ülésszakán beszéltek nyíltan a kistimi katasztrófáról és a Karacsáj-tó szennyezésről. A parlament különbizottságot hozott létre a történtek feltárására, majd a vizsgálat eredményét a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség rendelkezésére bocsátották. Nagyjából nemzetközi segítségre és pénzre számítanak.
Egy 1991-es jelentés szerint a „Cseljabinszk-40” megnyitását követően a leukémiás megedések száma 41%-kal emelkedett. A megedések összesített számai sajnos nem feltétlenül tükrözik a valóságot, ugyanis a számok kozmetikázásának hagyománya Oroszországban erős. Talán inkább jellemzi a kialakult katasztrofális helyzetet, hogy az egyik közeli faluban 1993-ban egy átlagos férfi élettartama mindössze 45 év volt.


Sugárzásmérés 2010-ben a Tecsa partján.

A máig fennálló katasztrófahelyzet elhárítására még nem született átfogó terv a sugárzás azóta is folyamatos, sőt az üzemek további szennyezései miatt növekedhetnek. A Karacsáj-tó medrét igyekeznek betontömbökkel feltölteni, ennyi a legtöbb, amit eddig az ügy érdekében tettek.


Teherautó betontörmeléket önt a Karacsáj tóba

Segítség a mértékegységek értelmezéséhez:
E = exa 10 a 18-adikon 1.000.000.000.000.000.000 (1 Trillió)
P = peta 10 a 15-ödiken 1.000.000.000.000.000 (1 Billiárd)
T = tera 10 a 12-iken 1.000.000.000.000 (1 Billió)

Köszönöm a figyelmet!

Forrás: Kulcsár István (168 óra), Wiki, Deutsche RF, Greenpeace

Behatoltunk az anyag titkába és ezt hagytuk hátra , a földi poklot a békés tájból , csak a halál szele lengedez , teljesen mindegy kelet vagy a nyugat nyult bele a természet rendjébe , a mocsok a táplálkozási láncig hatolt eddig is . És a nukleáris tél az betesz a földnek nem marad táplálkozási lánc az értelmes életnek pusztulnia kell , mert nem nőttünk fel a feladathoz , csak a gyilkolási vágyunk tombolt az ember sátáni oldala a halálkultusz győzött az életen , de oda se neki , jönnek majd a bogarak , ők túl élik , és meglesz a táplálék láncuk is . Csak az értelmet váltja fel az ösztön , és jöhetnek a földönkivüliek , hogy az értelmes életnek elszórják a magvait, hogy meg is telepedjen ahoz idő , és a jégkorszak végének az eljövetele kell , hogy eljöjjön , és persze a köbaltás állapot , egy csomó mutáns állatfaj tulélése , ami sajnos bizonytalan tényező , de lehet , hogy a kőbalta mellet találnak majd egy – két atomfegyvert is , melyeket kivőáncsiságból tudatlanságból el is sütik a baltás őseink . Nagyobb kárt már úgy sem tudnak okozni.

A BUMM-ÁRUHÁZ

Atombomba-evolúció

Büszkék lehetnek a fegyverfejlesztő mérnökök: nemrégiben bejelentették, egy minden eddiginél hatásosabb atombombatípussal lehetségessé vált eddig „atombiztosnak” hitt bunkereket és föld alatti létesítményeket aránylag nagy hatékonysággal megsemmisíteni. Az atombomba a Hirosimára ledobott ormótlan ősszerkezet óta közel hat évtizedes szüntelen fejlesztéssel jutott el a kifinomultság – B61–11 kódjelű legújabb szuperfegyver képviselte – stádiumáig.

Fegyverszakértők rendszerint elnéző mosollyal emlegetik a sajtóijesztgetéseket, melyek szerint egy fizika szakos egyetemi hallgató vagy egy internetbúvár amatőr manapság akár már otthon is képes atombombát barkácsolni. Hogy a dolog – hál’ istennek – valószínűleg mégsem ilyen egyszerű, bizonyítja, hogy máig még azokban az ennél felkészültebb országokban sem voltak képesek erre, amelyek esetében (e tekintetben is) van mitől tartania a világnak. Az atombomba és különféle változatai (lásd keretes írásunkat) már őseredeti formájukban is igen bonyolult, nagy és drágán felépíthető szerkezetek voltak, nem beszélve azokról a technológiai követelményekről, amelyeket az újabb és újabb bombagenerációk támasztottak.

Mint nemrég például közismertté vált, a föld alatti fedezékek megsemmisítésére szánt robbanószerkezetnél – mondják a szakértők – nem csupán a mélybe hatolást kellett megoldani, hanem azt is, hogy a laikus számára ellenőrizhetetlennek tetsző gigantikus robbanás ne pazarolja az erejét szerteszét, inkább lefelé fejtse ki a legnagyobb hatást. E bonyolult elméleti és gyakorlati feladatok megoldására mostanáig igen sok pénzt és energiát fordított az emberiség.

A fejlesztést egyébként, az atomfegyverek hatóerejét tekintve, két nagy időszakra szokták bontani. A hatvanas évek végéig a nagy- és közepes hatalmak főleg a robbanóerő és a hatás maximális növeléséért futottak versenyt. A Hadtudományi lexikon szerint a szovjetek ekkoriban – 1961-ben – állították fel az eddigi bombarekordot, aminek a hatóereje (a pontos adatok persze máig titkosak) 50-60 megatonna között lehetett. Szakemberek úgy próbálják emberközelbe hozni e grandiózus robbanóerő-teljesítményt, hogy ha e hatalmas, a hirosimainál 2500-szor erősebb bombát Budapest belvárosa felett robbantanák fel (természetesen optimális magasságban), úgy az 30 kilométer sugarú körben, tehát jóval a város határain kívül is teljes mértékben képes lenne elpusztítani az épületeket, és 3-5 kilométeres körben már a robbanás pillanatában elpusztulna minden atomóvóhelyen kívül maradt élőlény.

Az oroszok abban az időben – mondják – azért próbálkoztak az ilyen gigászokkal, mert viszonylag pontatlanok voltak a bombákat célba juttató eszközeik. Ám ők is hamar rájöttek, hogy az atombombákra is igaz a minden robbanóanyagra érvényes szabály, miszerint a hatóerő növelésével nem egyenes arányban növekszik az elért pusztító hatás. Egy 50 megatonnás, tehát 50 ezer kilotonnás bomba aligha 2500-szor hatásosabb, mint a mindössze 20 kilotonnás hirosimai előd, amelynek épületromboló hatása – szemben az 50 megatonnás 30 kilométeres hatósugarával – egy másfél kilométeres sugarú körre terjedt ki. A tervezők ezért le is tettek a további megatonna-vetélkedőről, különösen, amikor kiszámították, hogy ugyanazon a területen 50 darab 1 megatonnás szerkezettel sokkalta hatékonyabban lehet „anyagi és élő erőt” elpusztítani, mint egyetlen 50 megatonnással.

Más kérdés persze, hogy nagy bombát csinálni viszonylag egyszerűbb, mint kicsit, de – ahogy mondani szokták – amit az ember el tud képzelni, azt képes meg is csinálni. Ez esetben is ilyesmi történt, bár a még a szakértő közvélemény előtt is hétpecsétes titokként rejtegetett gyártási „trükkökre” sokszor csak az eredmények oldaláról lehet következtetni. A fejlődést mindenesetre sejteti a Zrínyi Katonai Kiadónak az atomfegyverrel részletesen foglalkozó Arzenál évkönyve, amelyből megtudhatjuk, hogy míg a már többször hivatkozott hirosimai bombánál még egy 5500 kilogrammos szerkezet rejtette magában a 20 kilotonnás hatóerőt, addig például az AGM–109-es amerikai robotrepülőgépekbe épített atomtöltet már mindössze 123 kilogrammot nyom, mégis tízszer akkorát „szól”.

A pusztítás – más megfogalmazások szerint ellenkezőleg: az ettől való elrettentés – művészei, a vázolt célok és eredmények érdekében, elsősorban magát a hasadóanyag összetételét, maximalizálását vették szemügyre. Fejlesztősztárok neveiről, a felfedezések bejelentésének dátumáról a dolog természeténél fogva manapság nincs adat. Így az emberiség kollektív tudásának kell minősítsük azokat az igen drága és bonyolult technológiákat, melyek segítségével sikerült növelni a hasadóanyag sűrűségét, s így az azonos tömeg mellett sokkal nagyobb pusztító energiát képes felszabadítani. A fejlesztést új, a Földön természetes formájukban elő sem forduló elemek felfedezése is segítette. Ilyen például az először 1950-ben négy amerikai tudós által laboratóriumi úton előállított, igen radioaktív kalifornium, melynek rendkívüli drágaságát (a katonák szemében) teljes mértékben ellensúlyozta, hogy kritikus tömege néhány százszor kisebb a bombákban korábban használt hasadóanyagokénál.

Időközben az a korábban fantazmagóriának tűnt elképzelés is valóra vált, miképpen lehetne bizonyos stratégiai megfontolások érdekében mégiscsak „szabályozni” a szabályozatlan láncreakciónak is nevezett atomrobbanást. Például oly módon, hogy a „végtermék” ne elsősorban a hagyományosan fellépő hőhatás és nagy erejű légnyomás legyen, mert az túlzott méretű és szükségtelen anyagi kárt okoz. Így született meg az elsősorban az élő szervezetet károsító, az energiát neutronsugárzás formájában felszabadító neutronbomba. De ugyancsak e fejlesztési irány terméke a most újdonságként ismertté lett, föld alatti rombolásra kifejlesztett B61–11 jelű új bombafajta is, amelyről az amerikai Defense News című hetilapban Eugene Habiger tábornok, a hadászati csapásmérő erők parancsnoka azt állította: ezzel mintegy megoldódott a rombolóhatás adott irányba terelése. A haditechnikusok feltételezése szerint a körülbelül 500 kilotonnás hatóerejű és legfeljebb fél tonnás szerkezeti tömegű szuperfegyver kifejlesztéséhez ezenkívül még egy másik alapvető problémát is meg kellett oldani. A hírek szerint ugyanis olyan burkolatot sikerült készíteni, amely nemcsak a bomba becsapódását tűri jól, hanem még egy bizonyos szintig „lefúrni” is képes a talajba; ugyanakkor a töltet elektronikus vezérlését és finommechanikai szerkezetét is megóvja a károsodástól.

A hatóerő optimalizálásában és a rombolás természetének befolyásolásában kétségtelenül nagy szerepet játszott az elektronikai-informatikai forradalom is. Például a robbanási folyamat vezérlését végző, a láncreakció beindításáért felelős elektronikus rendszerek fejlesztésében. „Az esetleges felhasználó szempontjából rendkívül fontos ugyanis, mikor robban egy bomba: az aktuális légköri jellemzők (például a hőmérséklet, a légnyomás) vagy a tengerszint feletti magasság ugyanis alapvetően befolyásolják az elért hatást” – állítja Szentesi György mérnökezredes, haditechnikai szakértő. Elképzelhetjük a bevetést elrendelők csalódottságát, amikor azt kellett tapasztalniuk, hogy a Nagaszaki japán város felett 1945. augusztus 9-én felrobbantott, a hirosimaival teljesen azonos erejű bomba – éppen az ideálisnak tekinthető időjárási körülmények és terepadottságok hiányában – alig harmadakkora mészárlást és pusztítást végzett, mint három nappal korábban ledobott ikertestvére.

A hatásfokjavítás másik tényezője már nem is maga a bomba, hanem az azt célba juttató hordozóeszközök fejlesztése volt. E tekintetben jelentősebb fejleménynek az interkontinentális ballisztikus rakéták megjelenését tekintjük. Persze az első Szputnyik 1957. októberi indítása után még tizenhárom, lázas munkával eltöltött évnek kellett eltelnie, amíg elkészülhetett a fejrészében több, más-más célra irányítható töltetet hordozó interkontinentális rakéta, amely ellen gyakorlatilag nem lehetett mást tenni, mint egy ugyanilyen fegyver „visszalövésével” hasonló pusztítást végezni. A Washingtonban kiadott, az Egyesült Államok nukleáris fegyvereivel foglalkozó US Nuclear Forces and Capabilities című szakkönyv szerint ezeket a még a becsapódás előtt is másodpercenként 5-6 kilométert megtevő, egyre nagyobb találati pontosságú, így egyre kisebb töltetet igénylő bombákat egészítették ki aztán azok a robotrepülőgépek (például az amerikai Tomahawk), melyek igen alacsony magasságban, a terep domborzatát követve haladnak, és néhány tucat méter pontossággal operálnak, szinte már szó szerint az ellenség testében.

Mindazonáltal a nagy sajtónyilvánosság előtt kötött fegyverzetcsökkentési egyezmények – mint azt az új bomba kifejlesztésének a híre is mutatja – korántsem állították le az agyakban évtizedekkel ezelőtt beindított láncreakciót. A második világháború „leckéztetve bosszuló” bevetéseitől eltekintve azonban mind ez idáig legfeljebb kísérletek folytak az újabb és újabb ötletek használhatóságának igazolására – na meg egymás elrettentésére. Miközben az ijedező polgárt azzal nyugtatták, hogy éppen ez az elrettentés akadályozta meg a potenciális felhasználókat a bevetéstől. Meg azzal, hogy nincs ennél biztonságosabb fegyver; véletlen atombomba-robbanás, az ezt kizáró műszaki megoldások miatt, még nem történt. De legfőképpen azzal, hogy egy bevethető bomba összeállításának bonyolultsága és költségei – a híreszteléssel ellentétben – lehetetlenné teszik a felelőtlen házi barkácsolást.

HVG 1997/14 04.05. 100. Szellem cikk, keretes

Így robbannak ők

Működési elve alapján háromféle atombombát különböztetnek meg: egy-, két- és háromfázisút. A klasszikus egyfázisú – mint például a Hirosimára 1945. augusztus 6-án ledobott, Little Boy nevű amerikai – bomba felszabaduló energiáit hasadóanyagok (az urán 235-ös vagy a plutónium 239-es izotópjainak) láncreakciószerű maghasadása szolgáltatja. A láncreakciót az indítja be, hogy a robbantás pillanatában a töltetben létrehozzák a hasadóanyagnak azt a kritikus tömegét – például két kisebb méretű urántömb hagyományos robbanószerkezettel való „összelövésével” –, amelyben megfelelően időzített egyidejű neutronbesugárzás hatására megindul a maghasadás. A Teller Ede ötlete nyomán először az USA-ban elkészített kétfázisú – vagy más néven: hidrogénbomba – abban különbözik az egyfázisútól, hogy pusztító hatását a hidrogénizotópok fúziós (egyesüléses) magreakciója során felszabaduló energia okozza. Az egyesüléshez szükséges óriási (becslések szerint 11 millió Celsius-fokos) hőmérséklet és nagy nyomás létrehozásához persze nem elég az egyfázisú bombát „beindító” hagyományos robbanószerkezet. Ezt, a fúziós töltet belsejében, egy egyfázisú bomba felrobbantásával érik el. E kétfázisú reakció egyik változata a neutronbomba, melyben a keletkező pusztító energia nagy része – a szakirodalom szerint 90 százaléka – nem lökéshullám, hő és fény, hanem neutronsugárzás formájában szabadul fel, aminek elsősorban az élő szervezetekre van végzetes hatása. A háromfázisú – hadrendbe sosem állított, ámde létrehozható – bomba egy olyan kétfázisú szerkezet, melyet természetes uránréteggel is körbevesznek. Az első két fázis „berobbanása” során felszabaduló igen nagy mennyiségű neutron aztán ez utóbbiban is megindítja a maghasadást. Ily módon – ígérték a bomba kiagyalói – jelentős mértékben növekszik a pusztító és sugárszennyező hatás.

Nukleáris fegyverek

Az atommagok hasadása vagy fúziója során felszabaduló energiát felhasználó fegyver.

Bevezető, elmélet

Igyekszem technikai szemszögből megközelíteni ezeket a veszélyes szerkezeteket, valahol félúton a "dobjunk rájuk atomot" illetve "egy atomtól kipusztulnak a tündibündi fókák" vélemények között. Kérnék minden sötétzöldet, politikai felbujtót, elvakult militaristát és más szemellenzőst, hogy most zárja be az ablakot.

Elmentek a lányok? Most már beszélhetünk a bombákról. Az egyes fejezetek a minimumot tartalmazzák, néhol kicsit konyhanyelven. Akit mélyebben érdekel az adott téma, ajánlom becses figyelmébe a cikk végén található linkeket. A hivatkozásokat igyekszem jelölni valahogy így: [1] Pár alap adat, hogy érthető legyen:

neutron - töltés nélküli részecske, az atom magjában található (kivéve, ha éppen hasad valami)
proton - pozitív töltésű részecske, szintén atommagban
elektron - negatív töltésű részecske
atommag - protonok és neutronok együttese, ami körül az elektronok keringenek. A protonok száma határozza meg, hogy milyen elemről beszélünk
izotóp - Atomok különböző tömegszámú (neutronok számában térhetnek el, mert a protonok száma nem változhat), de azonos rendszámú előfordulásai, amelyek a periódusos rendszerben mind ugyanazon a helyen vannak. Az elem különböző izotópjainak tömege eltérő.

Egy kis fizika

Igyekszem nem nagyon erőltetni, megkímélek mindenkit a képletektől, amennyire lehet. Az első és legfontosabb, hogy miből lesz nekünk sok-sok energiánk. Einstein bácsi már régen felírta, hogy az energia egyenlő a tömeg és a fénysebesség négyzetének szorzatával. Mivel a fénysebességet (vákuumban) állandóként használjuk, így marad a tömeg, amiből energiát állíthatunk elő. Két jelenleg ismert módon tudunk tömeget energiává konvertálni: maghasadással és fúzióval.

Maghasadás akkor jön létre, ha nehéz elemek neutront fognak be, majd ennek hatására instabillá válva két részre esnek szét. [1] A hasadás során neutronokat - és energiát - bocsájtanak ki. Megfelelő feltételek mellett az emittált neutronok újabb magok hasadásához vezetnek, amik újabb magokat hasítanak szét... Ezt az önfenntartó folyamatot láncreakciónak hívjuk. Atomreaktorokban a neutronok egy részét elnyeletve stabil környezetet teremtünk, ahol egy hasadásra egy befogott neutron jut, ami alkalmas energiatermelésre. A cikkben azonban az az érdekes, amikor szuper-kritikus módon egy hasadásra több olyan neutron jut, ami megint széthasít egy újabb magot. Ilyenkor egy hatványozottan növekvő görbét rajzolhatnánk fel, ami egyre több energiát termel hihetetlen kis idő alatt. Ez a reakció - pontosabban a termelt energia - végül szétveti az egész szerkezetet.

Ezzel meg is van, hogy mi kell egy atombombához:

- Hasadóanyag, ami alkalmas láncreakcióra (pl. PU-239 átlagosan 2.95 N/hasadás, U-235 2.43 N/hasadás)
- Szuper-kritikus tömeg elérése adott jelre nagy sebességgel
- Nagyon gyors reakció, ami a lehető legtöbb generációt teszi lehetővé mielőtt szétrepül a hasadóanyag
- Ha lehet valami ház, ami a lehetőleg minél tovább összetartja a hasadóanyagot (Nehéz, vastag mondjuk Urán, Wolfram, Wolfram-karbid, de akár acél is lehet.)
- Neutron forrás, mint gyújtógyertya

Fúzió során könnyű elemek atomjai ütköznek plazma állapotban és állnak össze egy új elemmé. [2]Melléktermékként energia, illetve szabad részecskék keletkeznek. Az alábbi reakciókat használják jellemzően a termonukleáris fegyverekben. D - deutérium, T - trícium, He - Hélium, Li - Lítium izotópok, MeV energia, n - neutron, p - proton

1. D + T = He-4 + n + 17.588 MeV
2. D + D = He-3 + n + 3.268 MeV
3. D + D = T + p + 4.03 MeV
4. He-3 + D = He-4 + p + 18.34 MeV

neutron befogással létrejövő reakciók:

5. Li-6 + n = T + He-4 + 4.78 MeV
6. Li-7 + n = T + He-4 + n - 2.47 MeV

Az első reakciót lehet a legkönnyebben begyújtani, erre egy atombombában uralkodó hőmérséklet (50-100millió fok) is alkalmas. A problémák ott kezdődnek, hogy a trícium előállítása nagyon költséges, ráadásul rövid a felezési ideje, így folyamatosan cserélni kell és még erősen sugároz is. Kezelését nehezíti, hogy gáz halmazállapotú. Az 5-ös reakcióval viszont viszonylag könnyen elő tudjuk állítani, ha Litiumhidrátot használunk (Li-6 és D) A tervezésnél figyelembe kell venni, hogy a Li-6 bomlásához időre van szükség. A hátrányok mellett van előnye is. A létrejövő neutron nagy (180 MeV) energiájú, ami a bomba köpenyében használt lemerített uránban is képes reakciót elindítani. Az így tuningolt (boosted) bombák hatóereje kb. a duplája az eredetinek.

A deutérium alapú reakcióknak a legnagyobb előnye, hogy gyakorlatilag korlátlan mennyiségben van földünkön alapanyag a tengerben és könnyen elkülöníthető (nehézvíz). Azonban a 2. és 3. transzmutáció nehezebben indítható be és a reakció sebessége is sokkal kisebb. A megoldás az, hogy az anyagot jól összenyomjuk és felhevítjük. A gyakorlati megvalósításról a következő oldalon olvashattok.

Alkotóanyagok

Az uránt a földből kibányászott uránszurokércből vonják ki. [3] A 235-ös izotóp mennyisége 0.711% alatt van az előállított fémben, így fel kell dúsítani. Először a fémet Urán-fluoriddá (UF6) alakítják. Mivel a fluornak csak egy izotópja van, lehetséges a diffúziós vagy tömeg alapú szeparáció is. A Manhattan projectben több módszerrel is kísérleteztek, de nagyobb mennyiségben a centrifugás szétválasztást használták. Forgásba hozva az UF6 gázt ugyanúgy szétválnak az urán izotópok, mint mikor a csészében kevergetjük a koktélt. [4] A valóságban a gázt felhevítve hosszú hengerekben pörgetik, amitől a henger közepén és szélén szétválnak a könnyebb és nehezebb urán izotópok. Persze a dúsulás csak minimális mértékű, ezért a műveletet sokszor végzik el az egyre nagyobb U-235 tartalmú anyagon. Belátható, hogy a megfelelő mennyiséghez sok centrifuga kell. A centrifugák anyaga nagyon kritikus, mert egyrészt a hangsebességhez közel van a faluk pörgés közben, másrészt az UF6 is eléggé reakció képes. A hírekben hallhatjátok, hogy Irán pont ilyen dúsító farmon mesterkedik. Az elmúlt 55 évben sok más módszert is ki dolgoztak, például diffúziós, lézeres (Izrael), vortex (Dél-Afrika)... A visszamaradó 235-ben szegény uránt hívják depleted, azaz kimerített, lemerített... uránnak. Nagy sűrűsége miatt jó a bomba házához, páncéltörő lövedéknek...

Plutónium 239 a természetben nem fordul elő. Lemerített uránt (U-238) lassú neutronokkal bombázva viszont könnyedén előállítható, majd kémiai úton szeparálható. Mint tudjuk U-238, mint melléktermék van rogyásig. Apró probléma, hogyha hosszabb ideig tartjuk besugárzás alatt, akkor felszaporodik a Pu-240. A 240-es izotóppal az a baj, hogy nagyon aktívan bomlik, így a bombában robbantáskor a reakciót már akkor is spontán beindulhat, amikor még nem érte el a maximális kritikusságot az anyag, ezzel bombánk teljesítménye kisebb lesz. A megoldás, hogy kell egy tenyésztő reaktor, amiben az enyhén dúsított rudakat könnyedén, leállás nélkül tudjuk cserélni, így csak Pu-239-et termelve. Az orosz típusok jellemzője a grafit moderátor volt. Hmmmm, hol már láthattunk ilyet_ Igen, Csernobilban, ahol az elektromos áram melléktermékeként kis Pu-239 is keletkezett.

Deutériumot a természetben előforduló víz is tartalmaz. A dúsítás többször ismételt desztillációval, vagy elektrolízissel lehetséges. Nem rocket science. A második világháborúban (Norvégiában) a Harmadik Birodalom hektószám termelt nehézvizet, amit az angolszászok jól fel is robbantottak.

Burkolat (Itt az angol tampers-t értem alatta, nem a külső burkolatot) Mint említettem nagyon fontos, hogy egyben tartsuk az anyagot, amíg lehetséges. Erre a legnehezebb fémek alkalmasak. Ha egy thermonukleáris töltet felrobban, a házat elpárologtatja a sugárzás. Ilyenkor a ház atomjainak tehetetlensége biztosítja a szükséges időt, hogy ne repüljön szét az egész idő előtt. Az anyag választás nagyon fontos. Az acél, vagy Wolfram reflektorként is jól funkcionál, míg a lemerített urán másodlagos bomlása megtöbbszörözheti a bomba erejét.

Reflektor [5] Kicsit gondoljunk az autónk reflektorára. Az izzó mögött egy tükör van, ami visszaveri megfelelő irányba a fényt. Ugyanez igaz a neutronokra is, azokat is vissza lehet reflektálni a hasadóanyagba, így növelve a hatásfokot, illetve csökkentve a kritikus tömeghez szükséges hasadóanyag mennyiséget. Nagyon jó anyag a berillium, illetve jól használható az U-238, wolfram karbid, de még az acél is. Uránium tampernél előny, hogy a reflektor másodlagosan még kicsit hasad is, további energiát termelve. A táblázatban látható, hogy pár cm Berylium milyen mértékben csökkenti a hasadóanyag igényt.

Beryllium Alpha fázisú Pu Kritikus tömeg(d = 19.25)
Vastagság (cm) (kg)
0.00 10.47
5.22 5.43
21.0 3.22

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Fatman, Littleboy, Teller-Ulam

Atombombák felépítése

Alapvetően az a cél, hogy a hasadóanyagot rövid idő alatt szuperkritikus állapotba hozzuk és együtt tartsuk amíg lehet. Az általában felhasznált két alapanyag (urán-235, plutónium 239) kicsit eltér egymástól. Az Uránnak kisebb a természetes bomlása, így alkalmas egyszerű szerkezetű bombákhoz. A plutónium viszont hatékonyabban alkalmazható és "tenyészthető." Cserébe a plutóniumot bonyolultabb bombaként használni

Gun-type

Nagyon egyszerű szerkezet. Az egész egy ágyúcsőre épül, ahol a két szubkritikus tömegből az egyiket nekilőjük a másik jól megtámasztott darabnak. Hogy ne legyen kritikus simán elérhetjük azzal, hogy gyűrű formára alakítjuk az egyik (reálisan a nagyobb) darabot, a másik felét pedig a reflektortól viszonylag távol helyezzük el. Általánosan használt robbanóanyaggal elérhető, a szükséges 100m/s feletti inzerciós sebesség. Sajnos most nem találom, de láttam egy számítást, hogy néhány száz tonnához elég pár emeletet felcipelni és a megfelelő végére ejteni a csövet. Nagy előnye még az erőhatásokra való érzéketlenség a vastag falú cső miatt. Ezt kihasználva gyártottak belőle bunker rombolót és tüzérségi lövedéket is. Hátrányaként a súlyát, a limitált teljesítményét és a hasadóanyag pazarló felhasználását említeném meg.

Működését az alábbi ábrán lehet megfigyelni. A cső végén helyezkedik el a závárzat (1), amin keresztül a robbanóanyag (2) a gyújtást kapja. A reflektor (3), mintegy fojtásként szolgálva a gyűrű alakú U235-al (4) együtt a másik része felé mozdul, amit szintén reflektor vesz körbe. A becsapódási energia elnyeléséért, illetve az anyag egyben tartásáért megerősített ház (5) felel.

Ilyen elven működött Little Boy [5], illetve a Apartheid rendszer bombája is. Igaz, a másodikat politikai adunak fejlesztették és a lényeg a bolond biztos működés volt. Érdekes, hogy eddig ez az egyetlen ország, ahol teljesen leszerelték a nukleáris arzenált. (Talán féltek Mandeláéktól...)

Implosion

Sokkal kifinomultabb és hatékonyabb szerkezet, amiben az anyagot kritikus tömeggé nyomjuk össze. Képzeljétek el, hogy egy tömör fémgolyót nagyon kis időtartamra több, mint dupla sűrűségűre nyomunk össze a tér minden irányából. Erre csak robbanóanyagok által keltett lökéshullámok alkalmasak. A lökéshullámokat nagyon precízen kell kontrollálni, indítani, majd a legnagyobb sűrűség elérésekor neutronokkal beindítani a reakciót.

Az első felrobbantott eszköz (Gadget, majd Fat Man [7]) a több pontból elinduló lökéshullámok egy pontba koncentrálásán alapult. A robbanóanyagokból lencséket öntöttek, amiket akár egy futball labdát állítottak össze. A labda belsejében foglalt helyet a plutónium mag. Az elérhető kompressziót a robbanóanyagok ereje, illetve a gyújtás pontossága határozza meg. Mivel mind a kettő véges, alakítottak a rendszeren.

Újabban lökéshullám formálást alkalmaznak, illetve a robbanóanyag gyújtását egyszerűsítve, csökkentik a gyújtási pontok számát. Egy modern robbanófej működése erősen sematikusan a következő. A hasadóanyagot (1) gyűrű alakúra képezik ki (hollow core), a közepén egy hengeres szilárd maggal (2) (levitated core). A gyűrűt körbeveszik jó reflektáló képességgel rendelkező, szilárd burkolattal (3). Ezt követi egy légrés (4) és az úgynevezett "flying plate" (5). Ezt a lemez robbantjuk á a belső gyűrűre. A robbanóanyag (6) gyújtási késedelmétől függ a kialakítása, ugyanis a harang alakkal kompenzálják azt. A robbantás végén gyűrű alakot vesz fel a lemez. A lökéshullám formálása két lépesben történik. A lemeznek van ideje felgyorsulni, de a lefékezés sokkal rövidebb idő alatt történik meg. Ez hasonlít ahhoz, mintha betonfalnak hajtanánk padlógázzal. A felhalmozott energiát egy impulzusba sűrítve kapja meg a burkolat és a belső hasadóanyag. Amikor a gyűrű beroppan és nekicsapódik a belső álló magnak a lökéshullám nagy része visszaverődik, nagyjából megduplázva a helyi kompressziót. A végeredmény szuper kritikus tömeg és egy szép gombafelhő.

Hidrogén bomba felépítése

Helyesebb lenne termonukleáris eszközökről beszélni, de itt is igaz, hogy nem minden hidrogénbomba, amiben termonukleáris reakció játszódik le. Erre jó példa a már említett boosted atombomba, de az első orosz megoldást is csak a félutat képviselte. Ivánék, először a hasadó és fúziós anyag rétegzésével kísérleteztek. Ennél a megoldásnál csak a D-T reakció jöhet szóba, ami igen költségessé teszi ezt a megoldást. Természetesen Li-6 alkalmazásával ez megkerülhető. Az Alarm clock/Sloika felépítéssel az oroszok egy 40kt-ás bombát 400kt-sá tuningolták. A növekménynek csak 15-20 százaléka volt a fúziós energia és nagyjából 280-300 kt jött az U-238 burkolat bomlásából. A praktikusan (súly, hordozhatóság) elérhető tartomány 1Mt körül van.

Teller-Ulam felépítéssel [8] viszont elméletileg bármekkora bomba építhető. Stanislav Ulam 1951 januárjában állt elő az ötlettel, hogy a fúziós tüzelőanyagot egy kis atombombával kellene kompresszálni, elvégre az kb. hat nagyságrenddel jobb a legjobb hagyományos anyagoknál. Teller Ede rájött, hogy itt nem a trigger (1) lökéshullámát, hanem az általa termelt hősugárzást kell felhasználni. A házról (2) visszasugárzott hővel elpárologtatják a besugárzási csatornában lévő anyagot (2). A létrejövő nagy nyomású gáz a fúziós üzemanyag házát (3), mint egy üres kólás dobozt összeroppantja. A kompresszió hatásfokát javítandó a "kólásdoboz" kívül tartja a meleget. (emlékeztek? p*V/T) Igen ám, de így nem indul be a reakció, mert nem melegszik fel eléggé a deutérium (4). Ezen egy plutónium "gyújtógyertya" (5) segít, egy második fúziós reakcióval belülről felfűtve a dobozt. Az eredmény, akár 50Mt is lehet, mint az oroszok bizonyították [9], de ott az U238 házat lehagyták. Azzal tovább növelhető 100Mt körülire a robbanás.

Speciális kivitelek

Az előző konstrukciókat kicsit továbbfejlesztették és speciális bombákat állítottak elő. A két legismertebb a kobalt és a neutron bomba. Az kobalt bombát hívják a végítélet bombájának is. A ház anyagához kobaltot adnak, ami a robbanáskor felaktiválódva hosszú évekre lakhatatlanná teszi a területet, ahová a radioaktív por kihullik. Megfelelő magasságban és méretben robbantva országunkat 1-2 darabbal ki lehetne vonni teljesen a forgalomból.

A neutronbomba nagyon kis hatóerejű és viszonylag tiszta. 1kt körüli energiát szabadít föl, annak is a nagy részét neutronsugárzásként, jellemzően deutérium - trícium reakcióból. Ekkora robbanás pár száz méteren belül lerombolja a civil épületeket, de páncélozott járművekben (T-72) túl lehet(ne) élni. A felszabaduló neutron sugárzás azonban felaktiválja a páncélzatot és a másodlagos sugárzás rövid időn belül végez a személyzettel. A rövid felezési időnek köszönhetően az esetleges új személyzet sem húzza sokáig. Pár hét eltelte után már nem okoz gondot a sugárzás.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Bomba hatásai, kísérletek, linkek

Nukleáris csapás hatása

Egy nukleáris robbantásnak elsődleges (azonnal megnyilvánuló) és másodlagos hatásai vannak. [10] Az elsődlegesek gyakorlatilag azonnal, vagy nagyon rövid időn belül kifejtik hatásukat.

A radioaktív sugárzásra gondol mindenki először. Érdekes módon az ionizáló sugárzás csak a felszabaduló energia 5%-a körül van egy átlagos bombánál. A sugárzás a felszabaduló energia 0.19 hatványával arányos. Ez azt jelenti, hogy csak a bomba közvetlen közelében lehet belehalni. 500 rem sugárzást esetén az áldozatok fele elhalálozik, a tünetek pár óra elteltével megjelennek és súlyosbodnak. Jelentős gondokat 200rem közvetlen okoz, ilyenkor rövid - pár napos - lappangás után jelennek meg a sugárbetegség jelei, azaz hányás, hasmenés, vérzések...

A lökéshullám már a robbanás energiájának 0.33 hatványával arányos. Könnyen belátható, hogy sokkal nagyobb rombolásra képes, mint a sugárzás. Ha ideális magasságban robbantják kártyavárként fújja el az épületeket a nyomásváltozás. A szétrepülő törmelék halálos sebeket okoz az embereknek. Vízben robbantva a hajókat papírcsónakként dobálja, egy sikeres torpedó találat egy harccsoportnak megpecsételheti a sorsát. Ehhez a videóhoz azt hiszem nem kell komment.

A hősugárzás teszi ki a legnagyobb részét a bomba hatóerejének, annak 0.41-ik hatványával arányos. Harmadfokú égést, vakságot okoz. Ezen a kínai videón jól látható, ahogy lángra kapnak az épületek. Az ellátatlan sebek elfertőződhetnek és végül halált okozva. Légköri robbantással lehet a legnagyobb területet lefedni, értelemszerűen földön vagy az alatt robbantva a tereptárgyak takarják a rálátást. Ha a villanást túléltük és nem vakultunk meg, akkor érdemes követni a régi katonai szabályzatot kicsit módosítva. Földre fekszünk, lábunk a villanás irányába néz, fejünkre húzzuk a ruházatot és a lökéshullám elvonulása után irány a lehető legmesszebbre.

Electro Magnetic Pulse alakul ki az ionizált gázok mozgásának (hő és radioaktivitás) hatására. Az emberekre gyakorlatilag veszélytelen, de az elektronikus eszközöket hosszabb-rövidebb időre kivonja a forgalomból. Ionoszférikus robbantással a kommunikációt nagy területen lehet blokkolni. Szerintem senkit nem vigasztal, hogy szép sarki fényt lehet utána megfigyelni.

A másodlagos hatások napokkal, hetekkel, évekkel később figyelhetőek meg. Ezek egy része annak köszönhető, hogy az infrastruktúra romokban hever. Egy földrengéshez hasonló az eredmény. Temetetlen testek szerteszét, nem járhatóak az utak, nincs ivóvíz és egészségügyi ellátás. Ezek teret adnak a járványoknak. A hőhatás tüzeket okoz, amik hatalmas területeket tarolhatnak le. A hatóságok csak a legfontosabb dolgokkal tudnak foglalkozni, ha egyáltalán... Érdemes összevetni a II. világháborús Drezdát Nagaszakival, a sugárzást leszámítva sok hasonlóságot találunk, miközben az elsőt "csak" gyújtóbombákkal támadták.

Ami egyedi, az a radioaktív szennyezés, angolul fallout. A kiszóródás nem csak a robbanás helyén, hanem onnan nagyon messze is lehetséges. Mértéke függ a bomba felépítésétől és a robbanás magasságától. Ha a földön, vagy annak közelében történik az explozíció sokkal több anyag tud aktivizálódni. A rövid felezési idővel rendelkező izotópok a legveszélyesebbek. rövid idő alatt össze lehet szedni a halálos sugárzást. Szerencsére ezek radikálisan csökkennek. ökölszabályként használható a 7-es szabály. Az első órát követően, minden 7 hatványban egy tizedére csökken a sugárzás. Azaz 7. órában az első órai 10%-a a maradék sugárzás. 49 óra után mar csak 1%... Az első két héten 25% pontossággal lehet így saccolni. A pajzsmirigyben felhalmozódó jód ellen jód tablettákkal lehet védekezni. A hosszabb felezési idejű anyagok a rák, illetve a mutációk (halvaszületés, 3 láb...) veszélyét növeli. Meglepő, de a rák nagyon magas szintnél is 1% alatt marad és a mutációk is csak töredék százalékban kimutathatóak. Ez valószínűleg azért is van így, mert a komolyabb sérültek nem élik túl és nem terhelik a társadalmat.

Female Breast 1.0%/100 rems
Bone Marrow 0.2%/100 rems (0.4% for children)
Bone Tissue 0.05%/100 rems
Lung 0.2%/100 rems

Tesztek, felhasználás

NTS

Oldalakat lehetne írni a nukleáris tesztekről én csak pár gondolatébresztőt szeretnék írni. Mivel az amerikai sorozatokról van a legtöbb információ, így a Nevada Test Site-ot [11] választottam ki a többi közül. Itt egy szép kép a Holdról. Nem, mégsem a kísérőnk van rajta, hanem néhány robbantási kráter. Kattints rá és szörnyedj el.

A tesztek 160 kilométeren belül voltak Las Vegastól, ami turistalátványossággá tette a robbantásokat. Szerintem a legmagasabb szálló tetején volt egy szoba teli pakolva orosz "turistákkal". A legnagyobb robbantás Mt nagyságrendű volt, igaz ez már a föld alatti szériához tartozott. 1,021 robbantást végeztek csak itt, amiből 921 volt föld alatti. Ezzel gyakorlatilag évezredekre lakhatatlanná tették a site-ot. A robbantások kb. 10,000 - 75,000 pajzsmirigy rákért tehetőek felelőssé az USA területén.

Itt elértünk egy elgondolkoztató adathoz. Figyelembe véve, hogy a populáció bőven 200milló feletti (cca 300 millió) töredék százalékokról beszélünk. Az aktív években a légköri robbantások egymást követték nem csak az NTS-en, hanem a Bikini szigeteknél, de az angolok, oroszok, franciák sem tétlenkedtek. Az emberiség mégis él és virul, maximum kicsit görcsöl a gazdasági válságon. A tapasztalat azt mutatja, hogy bár nem lenne kellemes egy korlátozott atomháború, az az ember, aki elég messze tartózkodnak csak statisztikailag lenne veszélyben. Ilyen helyzet kialakulhat az arab (perzsa) térségben, esetleg Indiával kötözködhet valamelyik szomszéd. Remélem egyik sem lesz annyira idióta, hogy megnyomja a gombot.

Békés felhasználás

Kicsit vicces, de az atombombákat megpróbálták békés célra használni. Az amerikai plowshare programban azt vizsgálták, hogy lehetséges-e kikötőt, csatornát robbantani. Bár az eredmények biztatóak voltak, néhány próbálkozás után leállították a teszteket. A szovjetek sokkal eredményesebbek voltak, 115 robbantást végeztek el. Bár volt víztározó robbantás is (nem szeretnék inni belőle) nagyjából 80% földgázzal volt kapcsolatos:

39 Szeizmikus kutatás gáz után. Hatalmas terület vizsgálható egy robbantással, a tajgában jól jöhet
25 Gáz kinyerés fokozása
22 Föld alatti gáztározó kialakítása (Ebből a gázból sem szeretnék fűteni)

Felhasználók

Atomfegyverrel rendelkezők: USA, Oroszország, UK, Franciaország, Kína, India, Pakisztán, Észak Korea, Izrael
Akik rövid idő alatt összerakhatnak egyet: Németország, Kanada, Svédország, Japán
Leszerelt: Dél-afrikai Köztársaság
Ismert programok: Brazília, Algír, Argentína, Irán, Irak...

A listához hozzátenném, hogy egy nukleáris program költséges. Nagyon költséges és csak egy politikai adut ad az ember kezébe, amit maximum a végjátékban dobhat az asztalra. Sok ország van azon a színvonalon, hogy a finomító kapacitása és technikai szintje is megvan a megvalósításhoz. Például Japánnak szerintem pár hónap alatt lenne implosion cucca, esetleg némi boost-al együtt. Technikailag Magyarország nagyjából egy évtizedes programmal simán tudna építeni pár darabot. Ugyanez igaz a világ legalább közepesen fejlett részére. Jellemző, hogy több ország indított programot, amit idővel pénz hiányában leállított, esetleg politikai alkuként adta fel (Brazil-Argentin) azonban csak egy van, amelyik saját maga megsemmisítette a bombáit.

Ha idáig eljutottál köszönöm a figyelmed és örömmel várok bármilyen véleményt, csak a politikát hanyagoljuk. A linkek között igyekeztem jól hozzáférhetőeket kiválogatni, nem filmekre, könyvekre hivatkozni. A wikipedia pontosságáért nem teszem tűzbe a kezem, de a nuclear weapon archive egy nagyon jó oldal.

Linkek

[1] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq2.html#nfaq2.1
[2] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq2.html#nfaq2.2
[3] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq6.html#nfaq6.2
[4] http://en.wikipedia.org/wiki/Gas_centrifuge
[5] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq4-1.html#Nfaq4.1.7.3
[6] http://en.wikipedia.org/wiki/Little_Boy
[7] http://en.wikipedia.org/wiki/Fat_Man
[8] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq4-4.html#Nfaq4.4.1
[9] http://en.wikipedia.org/wiki/Tsar_Bomba
[10] http://nuclearweaponarchive.org/Nwfaq/Nfaq5.html#nfaq5.5
[11] http://en.wikipedia.org/wiki/Nevada_Test_Site

Bencze Gyula

KELL-E FÉLNÜNK A NUKLEÁRIS ENERGIÁTÓL?

 

I. BEVEZETÉS

Manapság a nukleáris energia - vagy elterjedtebb nevén atomenergia - emlegetése az emberekben rossz érzést kelt, és sokan azonnal Csernobilra asszociálnak. Valóban ennyire veszélyes az atomenergia? Miért és mitől kell félnünk? Jelen előadás azzal igyekszik eloszlatni ezt a félelmet, hogy röviden áttekinti, mi is a nukleáris energia valójában, mely tulajdonságai különböztetik meg (ha egyáltalán) a többi energiafajtától, és létezhet-e modern társadalom atomenergia nélkül. Az alapvető ismeretek birtokában mindenki képes lehet felmérni a nukleáris energia felhasználásának előnyeit és kockázatát, a misztikus félelmet így felválthatja a racionális mérlegelés. 

1. Mi az energia?

A hétköznapi beszéd fordulataiban gyakran szerepel az energia szó valamilyen kapcsolatban. A fiatalok energikusak, valaki nagy energiával lát neki a munkának, vagy telve van energiával. A szóhasználat jelzi, hogy az emberek ösztönösen tudják, mi az energia, amelyben sajnos nem mindig bővelkedünk.

           

Itt kell megjegyezni, hogy az „alternatív gyógyászat” is kiterjedten használja - főleg szimbolikus értelemben – az energia szót (pl. bioenergia), továbbá sokat beszélnek káros, negatív energiáról is. Ez az energiafogalom az „életerő” valamiféle új megfogalmazása, egyértelmű definíció hiányában azonban az eredmény csak a posztmodern gondolkodásra jellemző szemantikai zűrzavar.

A fizika pontosan fogalmaz: „Az energia anyagi rendszerek munkavégző képességének mértéke. SI-mértékegysége a joule (J)”.

2. Az energia fajtái, egymásba való átalakulásuk, az energia megmaradásának elve

Az energiának számos ismert fajtája van, a mozgással a mozgási (kinetikus) energiát asszociáljuk; egy erőtérben, mint például Földünk gravitációs erőtere, a test helyzetéből adódóan helyzeti energiával is rendelkezik. A mechanikai energián kívül a hővel is társítható energia, amelynek megnyilvánulási formáival a hétköznapokban gyakran találkozunk. Közismert továbbá a kémiai, az elektromos és mágneses energia, valamint legújabban a nukleáris energia.

           

A különböző energiafajták átalakulhatnak egymásba, az energia mennyisége azonban eközben semmiképpen nem növekedhet. Az energia megmaradásának elvét először Julius Robert Mayer mondta ki 1842-ben fizikai rendszerekre és biológiai jelenségekre. A tudomány fejlődése során aztán bebizonyosodott, hogy ez az elv jóval általánosabb érvényű, és valamennyi energia fajtára fennáll. A modern fizika, konkrétan Einstein ún. speciális relativitáselmélete ismerte fel a tömeg és az energia egyenértékűségének elvét, mely szerint a testek kölcsönhatásakor az energiaátadást mindig egy vele arányos tömegátadás kíséri. Más szavakkal megfogalmazva: a testek nyugalmi tömegéhez is tartozik energia, amelyet a sokat idézett Einstein-féle képlet, E=mc² , határoz meg. Ez az elv egyesíti a tömeg és az energia megmaradásának elvét a legáltalánosabb keretek között.

3. Miben különbözik a nukleáris energia a többi energiafajtától?

Először is némi pontosításra van szükség. A nukleáris energiát atomenergiaként szokás magyarra fordítani, valójában azonban az atom magjában rejlő energiára gondolunk. A természetben jelenlegi ismereteink szerint négy alapvető kölcsönhatás létezik, a gravitációs kölcsönhatás, az elektromágneses kölcsönhatás, a gyenge kölcsönhatás, valamint az erős - vagy nukleáris - kölcsönhatás. Ez a felsorolás egyben erősségük sorrendjét is jelzi. A hagyományos, a hétköznapokból ismert mechanikai energia alapvetően a gravitációval társítható.

           

Az atomok és molekulák szerkezetét, amiben a kémiai energia forrása rejlik, alapvetően az elektromágneses kölcsönhatás (a töltések között ható Coulomb erő) szabja meg. A kémiai energia tehát lényegében az elektromágneses kölcsönhatás megnyilvánulása (ide sorolhatók továbbá az emberi testben lezajló biokémiai folyamatok, amelyek az életünk fenntartásához szükséges energiát szolgáltatják, másrészt a terroristák bombáit működtető folyamatok is.)

           

A nukleáris energiát annak mértéke különbözteti meg a többi energiafajtától, mivel felszabadítása minden eddiginél látványosabb és pusztítóbb hatásokat képes elérni. Az atomi és nukleáris kölcsönhatás között 5-6 nagyságrend különbség van. Az atomok mérete átlagosan 10^-8 cm, a centiméter százmilliomod része, míg az atommag sugara ennél százezerszer, egymilliószor kisebb. Az atomokban a külső elektronok kötési energiája néhány, esetleg 10 elektronvolt (eV), míg az atommagoknál ez az érték millió elektronvoltokban (MeV) mérhető. Ez az 5-6 nagyságrend a hatást tekintve alapos különbséget jelent. Egyes tankönyvek azzal a példával szokták ezt illusztrálni, hogy 1kg uránium-235 hasadásakor 18,7 millió kilowattóra energia szabadul fel hő alakjában. Ha a hagyományos energiaforrásokat vesszük alapul, az összehasonlítás ijesztő.

II. AZ ATOMMAG MINT A NUKLEÁRIS ENERGIA FORRÁSA

1. Az atommagok szerkezete és alkotórészeinek alapvető kölcsönhatásai

Az atommagok fizikája a múlt század első negyedében született meg, amikor 1911-ben Rutherford kísérletekkel igazolta az atommag létezését, illetve amikor 1919-ben létrehozta az első mesterséges magreakciót. Az elméleti atommagfizika tudományáról pedig lényegében 1932-től beszélhetünk, amikor Heisenberg egy úttörő cikkében az atommagok szerkezetének leírására a kvantummechanikát alkalmazta.

Az atommagok pozitív töltésű protonokból és semleges neutronokból állnak, amelyeket egységesen nukleonoknak szoktak nevezni. A nukleonok között erősen vonzó magerők hatnak – ezeket szokás erős kölcsönhatásnak is nevezni. A nukleonok között fellép még egy ún. gyenge kölcsönhatás is, amely lényegében a protonok és neutronok közti átalakulásokért és a radioaktivitás egyes fajtáiért felelős. A pozitív töltésű protonok között természetesen hat a taszító Coulomb kölcsönhatás is. Míg az erős és gyenge kölcsönhatás rövid hatótávolságú, a Coulomb kölcsönhatás a távolság négyzetével fordítottan arányosan csökken, tehát valójában hatótávolsága végtelen.

Az atommagok alapvető jellemzői az erős, a gyenge és az elektromágneses kölcsönhatás tulajdonságainak ismeretében nagy pontossággal leírhatók – nincs szükségünk a nukleonok, már ismert, belső szerkezetének figyelembevételére.

           

Az atommagban levő protonok Z száma - az atommag töltésszáma (rendszáma), valamint a neutronok N száma  szabja meg az atommag A=N+Z tömegszámát. Az azonos töltésszámú, de különböző tömegszámú atommagokat izotópoknak szokás nevezni, a körülöttük felépülő elektronburok által létrehozott atomok kémiai tulajdonságai azonosak.

           

Az atommagfizikában használatos energiaegység az elektronvolt egymillió-szorosa, rövidítése MeV; ez akkora energiának felel meg, amelyet egymillió voltos feszültségkülönbség befutásakor nyer az elektron.

           

Az atommagok jellemző méretei a Fermi tiszteletére elnevezett fermi=10^-13 cm egységekben adhatók meg, és ez is a jellemző méret. Az Einstein-féle E = mc² relációt felhasználva a magfizikában a tömegeket MeV egységekben is szokás megadni. Ennek megfelelően az atommag két alapvető építőkövének, a neutronnak és a protonnak a tömege energia egységekben  rendre: m_n = 939,55 MeV, m_p = 938,26 MeV.

           

A neutron tömege, így energiája is nagyobb a protonénál. Mivel a fizikai rendszerek mindig a legalacsonyabb energiájú állapot elérésére törekednek, a gyenge kölcsönhatás hatására a szabad neutron elbomlik protonra, elektronra és antineutrinóra:

Ezt a magreakciót nevezzük béta-bomlásnak. A szabad neutron béta-bomlásának felezési ideje 11 perc. Az atommagokban kötött neutron azonban stabil marad, ha maga az atommag is stabil a gyenge kölcsönhatások által indukált bomlási folyamatokkal szemben.

           

Az atommagok kísérletileg meghatározható tömege kisebb, mint a benne lévő protonok és neutronok együttes tömege. A kettő különbsége az ún. „tömegdefektus”. Einstein híres egyenlete alapján a tömegdefektust c²-el szorozva megkapjuk az atommag kötési energiáját,

W(Z,A) = [ Z ∙ m_p + N ∙ m_n – M(Z,N)] ∙ c²

amely tehát mérésekkel meghatározható.

Az atommagok szerkezetének pontos elméleti leírása rendkívül nehéz feladat, ezért a főbb tulajdonságok magyarázatára több egyszerű modell is született. Az atommag ún. csepp-modelljét, amely az atommagokat egy összenyomhatatlan folyadékcsepphez hasonló tulajdonságokkal ruházza fel, elsőként George Gamow vetette fel 1935-ben, majd később Niels Bohr általánosította a modellt az atommag-reakciók leírására 1938-ben. A későbbiekben kiderült, hogy bizonyos proton- és neutronszámoknál (az ún. „mágikus számoknál”, 2, 8, 28, 50, 82, 126) különösen stabilak az atommagok. Ezen a megfigyelésen alapul az atommag„héjmodellje”. A különféle modellek tulajdonságainak, valamint a kísérleti eredményeknek az egybevetésével született meg az atommagok „félempirikus kötési energia formulája”, amely elsősorban C. Weizsäcker nevéhez fűződik, és az atommag W(A,Z) kötési energiáját az A tömegszám és a Z töltésszám függvényeként elméleti megfontolásokkal határozza meg. Az így megszerkesztett egyenletben szereplő szabad paramétereket a kísérleti eredményekhez való illesztéssel határozzák meg. Innen ered a „félempirikus” jelző.

           

Az atommagok tulajdonságairól jó áttekintést ad egyrészt a kötési energia felület W(A,Z) (3.ábra), valamint az egy nukleonra jutó kötési energia függése az atommag tömegszámától (4.ábra).

           

Az ábráról látható, hogy a kötési energia nem növekszik határtalanul, hanem „telítésbe megy” – ami a magerők rövid hatótávolságának a következménye. A legstabilabbak az A = 60 körüli tömegszámú atommagok, pl. a vas, míg a kötési energia csökken mind az alacsonyabb, mind pedig a magasabb tömegek tartományában. Ebből azonnal kiolvasható, hogy mind a nehéz magok hasadása, mind pedig a könnyű magok fúziója (nukleáris) energiát szabadíthat fel.

           

A 266 stabil atommag mellett ma már több mint 500 radioaktív izotópot ismerünk, és ez a szám egyre növekszik a kísérleti technika rohamos fejlődésével.

2. Magreakciók

A magreakciók mesterségesen előidézett atommag átalakulások, amelyek két atommag vagy nukleáris részecske ütközésének során jönnek létre. Az első atommag-reakciót Rutherford figyelte meg 1919-ben, amikor természetes radioaktiv forrásból származó alfa részecskékkel végzett kísérletet. Az első megfigyelt magreakció során a nitrogén atommagja oxigén atommaggá alakult át:

           

Általában egy magreakció kezdeti állapotából (a szakmai szóhasználat szerint bemenő csatornából) számos végállapot (kimenő csatorna) jöhet létre.

Az  folyamatot röviden a következőképpen jelölik: A(a,b)B; és az (a,b) kifejezés egyben egy reakciótípus jelölésére is használatos. A reakció kezdeti és végső állapotában a részecskék kötési-  és kinetikus energiájának összegét ( a tömegközépponti koordinátarendszerben) meghatározva a teljes energiának meg kell maradnia.

 A reakció folyamán felszabaduló vagy elnyelt energia, a reakció ún. Q-értéke a fenti reakcióra például

Q = E_a + E_A – E_b – E_B

A Q-érték a kémiai reakcióhőnek megfelelő magfizikai fogalom. A negatív Q értéket a reakció küszöbértékének is nevezik.

A magreakció σ_ab hatáskeresztmetszete az egy másodperc alatt bekövetkező reakciók N_ab számának és a beeső részecskék S_a áramsűrűségének aránya

σ_ab = N_ab/S_a

3. A maghasadás fizikája

A neutron és az atommagok erős kölcsönhatásának tanulmányozása során Enrico Fermi és munkatársai 1934-től egy sor radioaktív elem keletkezését regisztrálták. Hasonló kísérleteket végzett Párizsban Irene Curie és Pavle Savic. Otto Hahn, Fritz Strassmann és Lise Meitner Berlinben már 1937-ben legalább kilenc radioaktív termék jelenlétét bizonyította, a gond ezeknek a reakciótermékeknek az azonosítása volt. A két kémikusnak, Hahnnak és Strassmannak sikerült a termékek között a báriumot azonosítani, amiről 1939 januárjában számoltak be a Naturwissenschaft c. folyóiratban. Néhány héttel később ezt követte a Nature hasábjain az időközben Svédországba, ill. Angliába emigrált Lise Meitner és unokaöccse, Otto Frisch cikke, amelyben szintén az uránium szétbomlásával foglalkoztak. A „maghasadás”elnevezés valójában Lise Meitnertől és unokaöccsétől ered. Ennek az újfajta magreakciónak az azonosítása azonban alapvetően Otto Hahn és munkatársa, Fritz Strassmann érdeme.

           

A maghasadásnál tehát az atommag két nehéz fragmentumra hasad szét, amelyek radioaktívak – ezért tovább bomlanak –, valamint további neutronok is keletkeznek.

           

A részletes számítások azt mutatják, hogy az atommag alakja gerjesztésekor megnyúlik, amihez energiára van szükség – más szóval az atommag egy bizonyos mértékig „ellenáll”, ahogy ezt egy másfajta rugalmas közeg is teszi. Ez az ellenállás azonban egyszer csak megszűnik, és a mag széthasadásának nincs többé akadálya. Ennek a hasadási gátnak (barrier) a következő szemléletes, de eléggé leegyszerűsített képe rajzolható meg:

Az ábrán G (ground state) jelzi az atommag alapállapotát, a megnyúlás függvényében pedig a kialakult nem egyensúlyi állapot energiáját. B (barrier) a hasadási gát magassága, S pedig az ún. szétszakadási (scission) pont. A hasadási gát magassága magról magra változik, és az adott mag hasadóképességére jellemző, amely a Z²/A hányadossal van összefüggésben. Minél nagyobb ugyanis ez a hányados, annál alacsonyabb a hasadási gát magassága, annál nagyobb a hasadásra való hajlam. Deformált, tehát nem gömbszimmetrikus atommagok esetén a helyzet kissé bonyolultabb, a hasadási gát alakja akár két csúccsal is rendelkezhet („kétpúpú” is lehet.). Ez azonban a megfontolásokat csak a részletekben módosítja. (Az érdeklődőknek javasolom az ajánlott irodalom jegyzékében szereplő könyvek tanulmányozását.)

           

Egy atommag hasadása csak egy folyamat első lépése, ugyanis a hasadási termékek tovább bomlanak.

Az eseménysorozat időbeli lefolyását a fenti ábra szemlélteti. A hasadási termékek béta-bomlással további magokká alakulnak, azok esetleg magasan gerjesztett állapotban képződnek, és egy neutron kibocsátásával szabadulnak meg fölös energiájuktól. Az így keletkezett neutronokat „késő neutronoknak” nevezik, ugyanis a hasadást követően annyi idővel későbben jelennek meg, mint az őket kibocsátó atommagokat létrehozó béta-bomló magállapot átlagos élettartama (felezési idő = 0.60 ∙ átlagos élettartam). Az alábbi példa egy tipikus bomlási sorozatot mutat be:

           

A maghasadás során jelentős energia szabadul fel, közel két nagyságrenddel nagyobb, mint az átlagos magreakciókban. A maghasadás energiamérlegét a következő táblázat illusztrálja:

A maghasadásnál felszabaduló energia megoszlása

²³⁵U termikus neutronokkal történő hasadásakor

A hasadási termékek kinetikus energiája	168 MeV
Hasadási neutronok energiája	5 MeV
Prompt γ-kvantumok energiája	7 MeV
Hasadási termékek béta részecskéinek energiája	8 MeV
Hasadási termékek γ –sugárzásának energiája	7 MeV
Hasadási termékek által kibocsátott antineutrinók energiája	10 MeV
ÖSSZESEN	205 MeV

4. A hasadási láncreakció

A láncreakció fogalma a kémiában már régen ismeretes. Alapvető és szükséges tulajdonsága, hogy a reakciót létrehozó egyik alkotóelemnek a reakció során újra kell termelődnie, így az újabb reakció kiváltására lesz képes. Ha ezek a reakciók elég gyorsan követik egymást, gyakorlatilag egy időben zajlanak le, megfelelő anyagmennyiség esetén jelentős energia szabadulhat fel.

           

A nukleáris láncreakció gondolatát először Szilárd Leó vetette fel Londonban, és a nukleáris láncreakcióra vonatkozó elképzelését 1936-ban szabadalmaztatta is.

           

Szilárd ötletének alapja a ⁹Be(n, 2n) 2 ⁴He reakció volt. A négy protont tartalmazó berillium atommagnak csak a 9-es tömegszámú izotópja stabil. A 8-as tömegszámú izotóp, amelynek átlagos élettartama 10^-16 másodperc, ami magfizikai skálán ugyan nem annyira rövid, a gyakorlatban azonban azonnal szétesik két alfa részecskére – két  hélium-4 atommagra. A reakciót kiváltó neutron a berilliumból kilök egy neutront, a maradék mag felbomlik, a neutron pedig újra termelődik. Megvannak tehát a láncreakciónak az alapfeltételei. A gyakorlatban azonban ez az ötlet nem vált be, a folyamat nem önfenntartó.

           

Amikor 1938-ban felfedezték a maghasadást, Szilárd azonnal felismerte a hasadáson alapuló nukleáris láncreakció óriási jelentőségét, s egyben az esetleges katonai alkalmazások borzalmas következményeit is. Azonnal megkereste a brit Admiralitást, és kérte, hogy a láncreakcióra vonatkozó korábban megkapott szabadalmát haladéktalanul titkosítsák annak lehetséges katonai alkalmazásai miatt. Az Egyesült Államokba kiutazva ezután figyelmét a láncreakció lehetőségének vizsgálatára összpontosította.

           

Szilárd Leó és Walter Henry Zinn mérte meg elsőként az uránium-235 hasadásánál keletkező másodlagos neutronok átlagos számát – azokét a neutronokét, amelyek az elsődleges hasadás mellett azonnal keletkeznek. Az eredmény 2,3 ± 0,3 neutron hasadásonként, vagyis az önfenntartó láncreakció megvalósításának megvannak a fizikai feltételei.

Az események további menete szinte mindenki számára jól ismert, Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede látogatást tett Princetonban Einsteinnél, és meggyőzte, fel kell hívnia az Egyesült Államok elnökének figyelmét annak veszélyére, hogy a németek atombombát állíthatnak elő. A küldetés sikerrel járt, Einstein megírta híres levelét Roosevelt elnöknek, aminek nyomán beindult az amerikai atomprogram.

Chicagóban Enrico Fermi vezetésével összeállt egy csapat, amelynek tagja volt Szilárd Leó és Wigner Jenő is. 1942. december 2-án a láncreakció önfenntartóvá vált, így Chicagóban beindult a világ első nukleáris reaktora, amely a CP1 (Chicago Pile 1) nevet viselte - innen ered a korabeli „atommáglya” kifejezés. A reaktorban Wigner Jenő tanácsára grafit moderátort használtak. Feltétlenül említést érdemel még, hogy a háború után Fermi és Szilárd Leó szabadalmat kapott az atomreaktorra.

Az első siker után az erőfeszítések az atombomba előállítására összpontosultak, ami alapvetően másfajta feladat, mint egy atomreaktor létrehozása. A bombánál a cél a neutron-sokszorozási tényező minél magasabb értéken való tartása, hogy a láncreakció lefutása igen gyors legyen. Ehhez lényegében a másodlagos neutronokra van szükség, a „késő neutronoknak” ebben nem jut szerep. Fontos még a hasadóanyag mennyisége és geometriai formája. Ha az anyag mennyisége kicsi, a keletkezett neutronok nagy része elveszik, és nem indul be a láncreakció. Azt a legkisebb anyagmennyiséget, amelynél már megvalósul a láncreakció, kritikus tömegnek nevezik, aminek a kiszámítása nem triviális feladat. Mivel az uránium 238-as izotópja nem hasad, csak az igen ritka 235-ös izotóp, óriási erőfeszítéseket kellett tenni ennek az izotópnak a szeparálására. A Tennessee állambeli Oak Ridge-ben felállított létesítményben – a későbbi Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumban – csak erre a feladatra koncentráltak. Időközben megindult egy nagyteljesítményű grafit moderátoros és vízhűtésű reaktor tervezése is. Ezt a reaktort a Washington állambeli Hanfordban építették meg, a kivitelező a Dupont cég volt. A folyamatot Wigner Jenő felügyelte, akinek vegyészmérnöki képzettsége sok gondtól kímélte meg a kivitelezőket. Ebben a reaktorban plutóniumot állítottak elő, amelynek még az uránium-235-nél is nagyobb a hasadási hatáskeresztmetszete. Ez a 250 megawattos reaktor tette lehetővé, hogy létrejöjjön a második amerikai atombomba is. Bár az atombomba elkészítése az elvek egyszerűsége ellenére sem triviális feladat, a szabályozható kritikus rendszerek tervezése sokkal komolyabb fizikai és műszaki problémákat vet fel.

A háború után megalakult Oak Ridge Nemzeti Laboratórium igazgatója Wigner Jenő lett, míg a Chicago közelében létesített Argonne Nemzeti Laboratórium igazgatójává azt a Walter Henry Zinn fizikust nevezték ki, aki Szilárd Leó munkatársaként dolgozott az első reaktoron.

5. Néhány szó az atombomba megszületéséről és a tudósok felelősségéről

Az atomfegyverek különböző fajtáiról rengeteg szó esett különféle fórumokon és szinte minden médiumban, ezért erre a témára itt nem érdemes időt pazarolni. Vessünk inkább egy pillantást Új Mexikó állam térképére, mert ebben az államban született meg az atomfegyver, amely életünket olyan nagymértékben megváltoztatta.

Új Mexikó az ötödik legnagyobb szövetségi állam, három magyarországnyi területén csak kétmillió ember él. A piros pont jelzi Los Alamos helyét, amely az állam fővárosától, Santa Fé-től 60 km, a legnagyobb várostól, Albuquerque-től mintegy 160 km távolságra van. Albuquerque városában található az amerikai Légierő Kirtland Légibázisa, ennek a területén helyezkedik el a Nemzeti Atommúzeum (National Atomic Museum), ahol az érdeklődők láthatják az 1945. augusztus 6-án Hirosimára ledobott “Little Boy” becenevű atombomba másolatát, valamint a három nappal később Nagasakira ledobott “Fat Man” becenevű plutónium bomba másolatát sok más mellett. Ugyancsak Albuquerque városában működik a Sandia Nemzeti Laboratórium, amely az Energiaügyi Minisztérium felügyelete alatt nemzetbiztonsági kutatásokkal foglalkozik.

Az első kísérleti robbantás az Alamogordo városa közelében lévő sivatagban történt 1945. július 16-án. A helyszínt, az ún. “Trinity Site”-ot, pontosabban a robbanás keltette óriási krátert minden év októberében a nagyközönség is megtekintheti.
( Érdekesség, hogy mind Los Alamos, mind pedig Alamogordo nevében előfordul a spanyol „alamo”  szó, amelynek a jelentése nyárfa. Így Los Alamos magyarított neve “Nyárfás”  is lehetne, Alamogordo pedig szó szerint vastag nyárfa, a fa egyik változata.)

Az óriási cseppkő-barlangjáról híres, európaias hangzású Carlsbad kisváros közelében épült meg az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legkorszerűbb radioaktív hulladéktároló létesítménye 655 méter mélységben a föld alatt. (A kisváros eredeti neve Eddy volt, azonban – feltehetően európai hatásra – 1899-ben nevét Carlsbadra változtatták.)

Térjünk azonban át egy jóval fontosabb kérdésre, amely Jéki László korábbi előadásán elhangzott: felelősek-e a tudósok az atombombák okozta pusztításért és a nukleáris fenyegetettség érzéséért? Érdemes felvillantani néhány fontos és hiteles személy véleményét, köztük elsőként Otto Hahnét, aki a maghasadás jelenségét felfedezte.

A II. világháború végén a Németországba behatoló amerikai csapatok egy különleges egysége elfogta a német atomprogramban dolgozó atomtudósok egy részét, és rövid franciaországi tartózkodás után Angliába, a Cambridge közelében levő “Farm Hall” nevű udvarházba internálta őket a legnagyobb titokban. A ház minden helyiségében mikrofonokat rejtettek el, rögzítették a bennlakók minden szavát, és megfigyelték viselkedésüket. Az angol tudóskörök nyomására ezeket a lehallgatott beszélgetéseket, illetve a felügyelő tisztek valamennyi jelentését 1993-ban könyv alakban publikálták Farm Hall Transcripts címmel. Idézzük most az őrszemélyzet vezetője, T. H. Rittner őrnagy 1945. augusztus 6-i jelentésének egy részletét:

 „Augusztus 6-án röviddel vacsora előtt informáltam Hahn professzort, hogy a BBC bejelentése szerint ledobtak egy atombombát. Hahn a hírtől teljesen összetört, és azt mondta, személyes felelősséget érez több százezer ember haláláért, mivel az ő felfedezése tette lehetővé ezt a bombát. Elmondta, hogy amikor felismerte felfedezésének esetleges borzalmas következményeit, már akkor foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, és most, hogy ez valóban megtörtént, csak őt lehet hibáztatni. Jelentős mennyiségű alkohol segítségével sikerült azonban kissé megnyugtatni, és lementünk vacsorázni, ahol ő jelentette be a hírt a többieknek.”

Szilárd Leó, aki szintén jelentős szerepet játszott az amerikai nukleáris programban, a következőket mondta a háború után néhány évvel: „Egyszer megkérdeztek, egyetértek-e azzal, hogy a tudósnak az a tragédia, ha felfedezését az emberiség pusztításra használja.  Azt válaszoltam, hogy ez nem a tudós, hanem az emberiség tragédiája.”

Az érzelmek lecsillapodása után Simonyi Károly a következőket írta A fizika kultúrtörténete c. monumentális művében egy tudós nyugalmával és objektivitásával:

„Az a tény, hogy a XX. század fizikájának gyakorlati szempontból legnagyobb jelentőségű eredményei elsősorban a pusztítást szolgálják, felveti a tudomány, és itt konkrétebben a fizika, pontosabban a fizikusok felelősségét. Erről a témáról számtalan cikk, könyv, regény, vers, tanulmány, színdarab, film jelent meg. Itt csak azt szeretnénk megjegyezni, hogy a fizikus ugyanolyan tagja a társadalomnak, mint bárki más, sem nagyobb, sem kisebb felelősséggel. A legtöbb ember odaadással és lelkesedéssel végzi munkáját, ez különösképpen áll az alkotó tevékenységre, és nagyon sokszor egyáltalánnem gondol arra, hogy mi lesz munkájának további következménye [...]

A fizikus tehát hajlandó volt, és valószínűleg a jövőben is hajlandó lesz beadványokat készíteni a kormányok számára minél hatékonyabb fegyverek gyártásának előmozdítására, ugyanakkor békeidőben szívesen vesz részt béke-konferenciákon.”

           

Meg kell azonban jegyezni, hogy az amerikai tudósok jelentős része Szilárd Leó kezdeményezésére még az első atombomba ledobása előtt fellépett a további katonai alkalmazások ellen.

 

III. ÚJ TUDOMÁNYTERÜLETEK: REAKTORFIZIKA ÉS NUKLEÁRIS TECHNOLÓGIA

1. Az új tudományterületek feladatai

A maghasadás fizikájáról kimondhatjuk, hogy nagyjában-egészében megértjük az alapvető fizikai folyamatokat. Bár még bizonyára vannak tudásunkban hézagok, drámaian új fejleményre nem számítunk. Ezzel szemben a reaktorok fizikája és a berendezések konstrukciója terén még nyitottak a lehetőségek.

           

A reaktorfizika három alapvető feladata:

            · a reaktor adott összetétele mellett meghatározni a rendszerben a neutronok térbeli, időbeli, valamint sebességeloszlását

            · nyomon követni a reaktorban lejátszódó magreakciókat, vagyis megadni a reaktor összetételének a változását: a hasadóanyag fogyását, a plutónium és a hasadási termékek felhalmozódását stb., szakkifejezéssel élve: ellenőrizni a reaktor-üzemanyag „kiégését”.

            · módszereket kidolgozni a reaktor üzemvitele szempontjából fontos mennyiségek mérésére.

           

A felsorolt feladatok matematikai alapját a transzport-egyenlet (Boltzmann-egyenlet) képezi, amelynek megoldása a legnagyobb erőfeszítéseket és hatalmas számítástechnikai kapacitást igényel.

A reaktorok tervezésével kapcsolatos mérnöki munka ugyancsak nagyfokú kreativitást, új ötleteket kíván meg, amelyeket az ellenőrző reaktorfizikai számítások után lehet a gyakorlatba átvinni.

2. Az atomreaktorok alapvető szerkezeti elemei

A szabályozott láncreakció legfontosabb tulajdonsága, hogy nem gyorsan megy végbe, hanem az általunk megszabott ütemben és energiatermelési feltételek mellett. Az elrendezés legfontosabb tulajdonsága az effektív neutron sokszorozási tényező (k), amelynek értéke megszabja a rendszer viselkedését. Ha k = 1, akkor a rendszer stacionárius (kritikus), állandó energiatermelés folyik, ha k < 1, akkor a rendszer szubkritikus, a láncreakció leáll, míg k > 1 esetben a folyamat felgyorsul. Az alábbi ábra a reaktor egy általános sémája, amely a fő alkotóelemeket mutatja be.

           

A láncreakcióhoz természetesen hasadóanyagra van szükség, amely az elrendezésben rudak alakjában helyezkedik el. A hasadásnál keletkező neutronok lassítására szolgál a moderátor, aminek az a feladata, hogy lelassítsa a gyorsneutronokat, így azok a sokszori ütközések révén sokkal nagyobb valószínűséggel képesek hasadást létrehozni. Az üzemanyagban felszabaduló hőt a hűtőközeggel vezetik el és villamos energiává alakítják.

3. A reaktorok típusai

 

Zéró reaktorok

Ezek a kritikus rendszerek gyakorlatilag nem termelnek energiát, hűtésre nincs szükség, és a működésnél sugárveszély sem lép fel. Elsődleges céljuk reaktorfizikai vizsgálatok végzése, és az elméleti modellek alkalmazhatóságának ellenőrzése mérésekkel. A KFKI 1990-ig működő ZR-6 kritikus rendszerével végzett kutatások az elmúlt évtizedekben nagymértékben hozzájárultak a hazai atomenergetika fejlődéséhez, és ahhoz, hogy a paksi atomerőmű működtetéséhez és fejlesztéséhez megfelelő tudás és szakembergárda álljon rendelkezésre. A ZR-6 működése során nyert kísérleti eredmények után egyre jobban érdeklődik a tudományos világ. Az Egyesült Államok, Franciaország, India, Japán, Argentína és Spanyolország kutatói évek óta használják számítógépes programjaik tesztelésére. Az OECD most szervezi az elmúlt 50 évben végzett zéró reaktor kísérletek eredményeinek összegyűjtését és kritikai elemzését. Mielőtt a munka nagy léptékben beindulna, kér kísérletet választottak mintául, egy angolt és a ZR-6-ot.

Kutatóreaktorok

A kutatóreaktorok kettős célt szolgálnak: oktatásra használják őket, valamint neutronforrásként funkcionálnak egyéb tudományterületek, például az anyagtudomány számára. Hazánkban két kutatóreaktor működik, a BME Nukleáris Technikai Intézetében egy tanreaktor, amely az oktatásban játszik fontos szerepet, valamint a KFKI AEKI 10MW teljesítményű reaktora, amely az anyagtudományi és szilárdtestfizikai kutatásokban játszik fontos szerepet, és a Budapest Neutron Center keretében külföldi felhasználóknak is rendelkezésére áll.

           

A kutatóreaktor köpenyét a reaktor magjáig megfúrva csatornák alakíthatók ki, amelyeken keresztül a hasadáskor keletkező neutronok eltávozhatnak. Egy kutatóreaktornál több csatorna is létezik, így egyidejűleg többféle mérés is végezhető. A kijövő neutronok sebességét (energiáját) megfelelő szelektorokkal lehet kiválasztani. Igen fontos megjegyezni, hogy ilyen csatornákat csak a kisteljesítményű kutatóreaktoroknál lehet kialakítani.

Atomerőművek

Az atomerőművek tervezésénél sok szempontot kell figyelembe venni, köztük a gazdaságosságot, a viszonylag egyszerű konstrukciót és a biztonságot. Az egyes típusok így az üzemanyag tulajdonságaiban, a moderátor anyagban és a hűtés módjában különböznek egymástól.

A világon a legelterjedtebb az ún. nyomottvizes reaktor, amelynek moderátora és hűtőközege egyaránt a könnyű víz (H₂O), amely nagy nyomás alatt még több száz fokon sem forr fel. Az üzemanyag általában alacsonyan (3-4 %) dúsított urán-dioxid, néha urán-plutónium-oxid keverék (ún. MOX). A nyomottvizes a legelterjedtebb reaktortípus: a világon jelenleg üzemelő atomreaktorok összteljesítményének mintegy 63,8 %-át adják. Ilyen a Pakson működő VVER-440 típusú reaktor mindegyik blokkja.

A reaktorok egy másik típusa a forralóvizes reaktor, amelyben mind a moderátor, mind a hűtőközeg szintén könnyűvíz. A konstrukció megengedi azonban, hogy a reaktortartályban a víz egy része elforrjon, így az aktív zónából víz-gőz keverék lép ki. A termelt gőz közvetlenül a turbinára kerül, ezért a vizet és a gőzt szét kell választani (a gőzben lévő vízcseppek károsítják a turbinát). Mivel a reaktorban megengedett a víz elforrása, a nyomás kisebb, mint a nyomottvizes reaktoroknál: kb. 60-70 bar. Az üzemanyag többnyire urán-oxid. A friss üzemanyag dúsítása általában kisebb, mint a nyomottvizes típusnál. Hatásfokuk 33-35 %. A világon ma működő atomreaktorok összteljesítményének 22,5 %-át adják forralóvizes reaktorok.

Az erőművi reaktorok egy része nehézvizet (D₂O) használ moderátornak és hűtőközegnek egyaránt. Ennek a típusnak az a hátránya, hogy a nehézvíz igen drága. Ugyanakkor a nehézvíz a legjobb moderátor anyag és csak kis mértékben nyeli el a neutronokat, nem akadályozva ezzel a láncreakciót. Ezért itt az üzemanyag csak alig (1-2 %-ra) dúsított, vagy akár természetes urán is lehet. A nehézvizes típus fő képviselője a kanadai CANDU reaktor, amely azért került kifejlesztésre, hogy a költséges urániumdúsítás feleslegessé váljon. A primer körben a nyomottvizes reaktorokhoz hasonlóan itt is nagy nyomás uralkodik. A nehézvizes reaktorok a világ mai atomerőmű-összteljesítményének 5,3 %-át adják, az építés alatt levőknek pedig 13,2 %-át, tehát erősen elterjedőben vannak.

Az előzőekben ismertetett reaktortípusokban (ezek az ún. termikus reaktorok) a hasadások döntő többségét az U-235 képviseli, az U-238 csak kis mértékben járul hozzá az energiatermeléshez. Az U-238 magja azonban egy neutron befogásával több lépcsőben Pu-239-é alakulhat. A Pu-239 hasadóképes, leghatékonyabban a gyors neutronok hasítják. A tenyésztőreaktorokban mindkét folyamatot kihasználják. Ennél a típusnál nincs szükség moderátorra, a hűtést pedig folyékony alkáli fémmel biztosítják. A gyors (gyors neutronokkal működő) tenyészreaktorok a világ atomerőművi összkapacitásának kevesebb, mint 1%-át adják. 1994 óta ilyen reaktort az Egyesült Államokban nem állítottak üzembe.

A felsoroltakon kívül még számos más reaktortípus létezik, amelyek felsorolására itt most nincs idő. Egy típust azonban még feltétlenül meg kell említeni, mert ez okozta a csernobili reaktorbalesetet. Az RBMK egyedi reaktor: moderátora grafit, hűtőközege elgőzölgő nagynyomású könnyűvíz. Az RBMK típus őse a világ legelső erőművi reaktora volt, amelynek első példánya 1954-ben Obnyinszkban állt üzembe. Ebből került kifejlesztésre az 1986. április 26-án szerencsétlenül járt csernobili blokk is.

RBMK reaktorok ma már csak a volt Szovjetunió néhány utódállamában működnek. A típus részesedése a világ atomerőművi összkapacitásából 4 %. Előnye, hogy nagy teljesítményre képes, a biztonság szempontjából azonban sok kívánnivalót hagy maga után.

Az RBMK reaktor működésének vázlata

http://www.atomeromu.hu/mukodes/tipusok/rbmk.htm

Külön fejezetet képeznek a hajtómű reaktorok, amelyeket tengerelattjárók és hajók meghajtására fejlesztettek ki. A hagyományos tengeralattjárók (melyek a felszíni közlekedéshez dízelmotort, a víz alatt pedig villanymotort használtak) a második világháború után műszakilag elavultak. Ennek oka, hogy a villanymotorok energiaellátását szolgáló akkumulátorok behatárolták a víz alatti tartózkodás idejét. Többek között ezt a gondot oldotta meg az atommeghajtás. 

Az atommeghajtású tengeralattjáró kifejlesztését 1949-ben határozták el az Egyesült Államokban. Ehhez a feladathoz olyan, elsősorban biztonságos működésű, reaktort kellett megépíteni, amelyet tengeralattjáróba is be lehet építeni. A Nautilus nevű nukleáris tengeralattjárót 1952 júniusában kezdték építeni, és két év múlva, 1954-ben bocsátották vízre. Nemrég került csak nyilvánosságra Alvin Weinberg visszaemlékezéseiből, hogy ennek a prototípusnak a fejlesztésében Wigner Jenő is részt vett, akinek az atomreaktorok tervezése terén 37 szabadalma született a második világháborút követő években. A Nautilust 1983-ban vonták ki a szolgálatból.

5. A reaktorok biztonsága

 Az atomerőművek biztonságosságára a tervezők nagy figyelmet fordítanak. Egy működő reaktorban az üzemanyagrudak jelentik a legnagyobb sugárveszélyt. Éppen ezért többszörös védelmi rendszert építenek ki, hogy normális működés közben a radioaktív hasadási termékek ne juthassanak ki a szabad levegőre. A hasadóanyag korróziónak ellenálló csövekben (fűtőelem burkolatban) helyezkedik el. A nyomottvizes reaktoroknál a primér hűtőkör vastag acélfallal van körülvéve. A hűtővíz maga is elnyeli a biológiailag olyan hatásos radioaktív izotópokat, mint a jód. A harmadik biztonsági gát pedig az acélból és betonból készült épület (containment).

A reaktorrendszerek állapotát bonyolult műszerek sokasága figyeli működés közben, készen arra, hogy abnormális körülmények között azonnal leállítsák a reaktort. A tartalék biztonsági rendszer bórt adagol a hűtőközegbe, amely azonnal elnyeli a neutronokat és leállítja a láncreakciót. A könnyűvizes reaktorok nagy nyomás alatt működnek. Nagyobb csőtörés esetén a víz elforrna, és a hűtés megszűnne. A reaktormag hűtésének leállása esetén vészhűtő rendszer lép működésbe, amely automatikusan bekapcsol a primér kör nyomásának csökkenése esetén. Abban az esetben, ha gőz jut a zárt reaktorépületbe, azonnal locsoló-berendezések indulnak be, amelyek hatására a gőz lecsapódik, és csökken a nyomás az épület belsejében.

Az atomerőmű működése közben elkerülhetetlen kisebb mennyiségű radioaktív vegyületek kibocsátása. Ezek azonban a környezetben élő emberek számára minimális kockázatot jelentenek, mivel a természetes háttérsugárzásnak csak egy-két százalékát teszik ki. A reaktorokkal kapcsolatban a fő baleseti ok az, hogy a fűtőelem megsérül, vagy a biztonsági berendezések felmondják a szolgálatot, és radioaktív anyag kerül ki a rendszerből. Ha a hűtőrendszer meghibásodik, akkor a reaktor magja be is olvadhat. Ekkor hasadási termékek juthatnak a hűtővízbe, onnan pedig csőtörés esetén a reaktor épületébe.

Ilyen bonyolult biztonsági rendszer megbízató működtetése csak alkalmas számítógépes rendszer segítségével lehetséges. A számítógépes reaktorirányítás kutatásában hazánkban élen járt a KFKI, majd jogutódja, a KFKI Atomenergia Kutatóintézet, amely a Verona számítógépes rendszer folyamatos továbbfejlesztésével járul hozzá a paksi erőmű biztonságos működtetéséhez. Itt meg kell jegyezni, hogy a világon működő több mint 400 atomerőmű között a paksi blokkok az üzembiztonság szempontjából a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség illetékes szervétől igen jó bizonyítványt kaptak.

Az atomreaktorok közel fél évszázados működése alatt három nagy reaktorbaleset történt. 1957-ben az északnyugat angliai Windscale erőműben, 1979-ben az Egyesült Államokban  a Harrisburg melletti Three Mile Island atomerőműnél, valamint 1986-ban Ukrajnában a csernobili erőműnél. Az első két esetben csak anyagi kár keletkezett, míg Csernobilban súlyos katasztrófa történt, amiről részletesen beszámolt a média. Mindhárom esetben súlyos emberi mulasztás vagy gondatlanság okozta a balesetet. Külön említésre méltó, hogy Csernobilben egy kísérlet miatt kikapcsolták az automatikus védőrendszer, nem véve tudomást arról, hogy a kezelőszemélyzet instabil működést jelzett a reaktorblokknál. Ennek a hihetetlen, bűnös gondatlanságnak és felelőtlenségnek büntetőjogi következményei is lettek. Mindent egybevéve, megfelelő gondossággal és felkészültséggel mindegyik baleset elkerülhető lett volna.

IV. ÖSSZEFOGLALÁS: SZÜKSÉG VAN-E NUKLEÁRIS ENERGIÁRA?

Az országok fejlettségének egyik jellemzője a felhasznált energia mennyisége; ha úgy tetszik, ez is a civilizáltság mértéke. Minél fejlettebb egy társadalom, annál energiaigényesebb az ipara, annál több műszaki berendezést használ, amelyek szintén energiaigényesek. Vannak szerencsés országok, amelyekben bőven található fosszilis energiaforrás, vízierő, szélerő vagy geotermikus energiaforrás. Minél nagyobb egy ország, annál valószínűbb, hogy több energiaforrás áll rendelkezésére. A kicsi, és főleg a gyorsan fejlődő országoknak azonban jelenleg nincs más alternatívájuk, mint a nukleáris energia, annak számos előnyével és hátrányával együtt. Az alábbi táblázat az atomenergia felhasználásának földrészek szerinti megoszlását ábrázolja. Nem véletlen, hogy ebben a táblázatban az ún. „harmadik világ” országai nem jeleskednek, valamint hogy Európa messze megelőzi az Egyesült Államokat.

A világon üzemelő atomreaktorok földrészek szerinti eloszlása

FÖLDRÉSZ	REAKTOROK SZÁMA
Európa	212
Ázsia	94
Észak-Amerika	119
Dél-Amerika	3
Afrika	1

           

A következő táblázatból az olvasható ki, hogy a természetes energiaforrásokban szegény és fejlődő kis országok kényszerülnek rá elsősorban az atomenergia használatára.

Igen figyelemreméltó az Egyesült Államok 20. helyezése. Az USA mind fosszilis, mind pedig egyéb természetes energiaforrásokban bővelkedik, ugyanakkor az is közismert, hogy fejlettségénél fogva a világ legnagyobb energia-felhasználója, ha minden energiafajtát figyelembe veszünk. Az Egyesült Államok Energia Minisztériuma szerint az USA teljes villamos energia kapacitása 1997-ben 747 GW (1 gigawatt = egymilliárd watt) volt, és az előrejelzések szerint az igényeknek megfelelően 2020-ra 906-1044 GW, 2050-re előre láthatóan 1200-1700 GW lesz. A jelenlegi arányok szerint az energiatermelés 52 %-át a szén adja, az atomenergia aránya 19,8 %, a földgázé 15 %, a vízierőművekből származik 9 %, a kőolajból 3 %, az egyéb energiaforrások (szélenergia, napenergia stb.) 2 %-ot tesznek ki. Az Egyesült Államoknak óriási szénkészletei vannak – a becslések szerint a jelenlegi kitermelési móddal 250 évre elegendőek a készletek, ha azonban a teljes kitermelhető készletet új módszerekkel hozzák felszínre, a jelenlegi igények mellett akár 1500 évre is lesz elegendő szén. Ilyen körülmények között az alacsonyabb költségek miatt az atomenergia nem kulcskérdés, és az elkövetkezendő évtizedekben is a szén fog domináns szerepet betölteni az Egyesült Államokban az energiaforrások között.

ORSZÁG	REAKTOROK SZÁMA	ÖSSZKAPACITÁS MEGAWATT	RÉSZESEDÉS A VILLAMOS ENERGIA-TERMELÉSBŐL
Franciaország	57	60313	76,4 %
Litvánia	2	2370	73,7 %
Belgium	7	5713	56,8 %
Szlovákia	6	2488	53,4 %
Ukrajna	13	4884	47,3 %
Bulgária	6	3538	45,0 %
Magyarország	4	1729	42,2 %
Dél-Korea	16	12949	40,7 %
Svédország	11	9440	39,0 %
Svájc	5	3077	38,2 %
Japán	52	43650	33,8 %
Örményország	1	376	33,0 %
Németország	19	21107	30,6 %
Finnország	4	2656	32,1 %
Spanyolország	9	7289	27,6 %
Tajvan	6	4884	23,6 %
Egyesült Királyság	33	12400	21,9 %
Csehország	4	1680	20,1 %
USA	103	10799572	19,8 %

A fenti táblázatokból kiolvasható, hogy Magyarország nem nélkülözheti a nukleáris energiát. Természetesen e kijelentéssel csak saját személyes véleményem fejezem ki. A helyzet elvben gyökeresen megváltozhat ugyan, ha az atomenergiát más, biztonságosabb energiaforrás képes igen rövid határidőn belül, lehetőleg azonnal kiváltani.

Hosszabb távon megoldást jelenthet a deutérium és trícium atommagok egyesítésén alapuló fúziós energiatermelés. Ebben minden radioaktív anyag az erőművön belül marad, és a leállítás után 30-40 évvel a berendezés anyagai újrafelhasználhatóvá válnak. Sajnos a szükséges magas (100 millió fok) hőmérséklet miatt a mai kísérletekben még csak a befektetett energiát tudják visszanyerni. Ha a jelenleg előkészítés alatt álló ITER kísérlet sikeres lesz, akkor az első áramtermelő fúziós reaktor 2040 körül állhatna üzembe.

Olcsó dolog lenne azzal példálózni, hogy a lőfegyverek sokkal több ember életét oltották ki, mint az atomenergia-ipar balesetei, mégsem követelték jelentős civil mozgalmak a lőfegyverek gyártásának betiltását. Az is sajnálatos tény viszont, hogy az autó a legveszélyesebb üzem hazánkban, és a halálesetek száma e téren is aggasztóan nő. Mégsem merült fel az autóközlekedés megtiltása! A statisztikák szerint 2-3 tízezred a valószínűsége annak, hogy valaki autóbalesetben hal meg. A reaktorok esetében az Egyesült Államokban az az alapvető követelmény, hogy a káros hatások bekövetkezésének valószínűsége nem haladhatja meg a tízmilliomod értéket, azaz a reaktorok a statisztikák tanúsága szerint ezerszer biztonságosabbak, mint a gépkocsik.

Ezek után az előadás címében feltett kérdésre a felvonultatott ismeretek és érvek alapján az a válaszom, hogy nem az atomenergiától kell félni, hanem az emberi felelőtlenségtől, képzetlenségtől és ostobaságtól!

Azt hiszem ennyi kitekintés a leendő bővités alkalmazása előtt elegendő megvilágítást ad a témába . Mint látható , a békés céloknál is elszaladhat az ellenőrzés alól az anyag titka . Az önálló életre kelt energia , viszont megmutatta veszélyességét , és bizony nem jó Istent játszani , mert a gyin kiszabadulhat a palackból , és az pusztít , arról nem szeretnék ítéletet mondani , hogy a beképzelt gőgös emberfajta , miként akarja a világoi elpusztítani , de jó ha belelátunk a kártyáikba , és tudjuk , hogy kirablásunk utolsó fázisa lehet az atom holokauszt , és ezt bizony a cionista neokolos sátánista bankárkaszt tüzte ki célul. Ugyan is az emberiség 80 % - ának a megsemmisítése lenne a céljuk. És még ezek beszélnek holokamuról , a hollókoszton jól el vannak az egész világot zsarolják , pedig a holokausztot is a zsidók csinálták , mert akkor is és később is bármikor fel fogják áldozni a nincstelen zsidó bagázst , és majd ráfogják , az illetékes ellenség képre , de sosem ők a felelősök . A két világégést is büntetlenül uszták meg pedig ők robbantották ki , és pénzelték az egészet , és százmilliókat gyikoltattak meg , már ezért is megérdemlik a jalált . Az a 300 bankár család felelős a XXI. század kamatrabszogaságáért , likvidálni kell őket , és ez emberiség megszabadul a kamtrabszolga sorstól, az uzsorakamatos bankjaikat meg be kell tiltani , és be kell vezetni az iszlámbankrendszerű pénzintézeteket , ahol közös a kockázat a bankkal , és a vállalkozással . Így nincs az hogy a jel és a rá szedett kamat minden jövedelmet elvon a gazdaságtól , és nem tud megújúlni sem a termelőtőke sem a munkaerő , ezért lesz a népesség kamatrabszolga , és ezért akarnak a zsidók világhatalomra törni , hát jól gondold meg , és inkább öljétek meg az elérhető bankárokat , hogy változzon meg a banki életforma. Ez még rajtad áll tegyél érte ugyan olyan eredményt érsz el ha a vakoló szabadkőműveseket ölöd meg , hisz ők a felelősek az ország kétharmadának az elvesztéséért , megérdemlik a halált , bár a tanulók mit sem tudnak a nagy célról de a 33 – as fokopzatúak leosztják a feledatot és aszerint cselekednek , még a rohadt politikai maffiózóink is előbb a vakolók akaratát hajtják végre a kormányzásban , és csak aztán jöhet a nép kívánsága , de akkorra már kint van a nadrágjukból az enberek feneke , és így legatyásodva már azt csinálnak velük amit akarnak , mert a megélhetésükön kívül másra nem igen futja , hát ezt csinálta népünkkel a fülkeforradalmárok serege , kilopták a szemünket , nem azért mondom , de a baloldali ősszefogás még ennél is rosszab let volna ott a segnyaló helytartók , még gyilkolták volna a magyart , azért , hogy elismerő dicséretet kapjanak a rabszolga tartó cionista zsidó rablóinktól . A FIDESZ koprmányban is van egy – két mocskos alak csuszómászó , mint a Balog úr , aki még a fücskösét is átszabadta , hogy a Tórát hordozhassa a zsidó templomba . Ez a kivetkőzött pap osztja nekünk az észt , mert a zsidók így kívánják , hogy mégis egy ilyen kikeresztelkedett hollópróféta dagonyázzon a parlamentbe , de jó volna ha kegyvesztettként neki is belekellene ugrani a nagyolvasztó acélüstjébe mint annak idején a Vájinak kellet csinálnia . Mindnyájan emlékeznénk , hogy az a zsidó segnyaló , nem selyemzsinórt kapot , de az acél üstött nem kerülte el , a füst milán . Én csakl abban reménykedem , hogy ezt a Paksi beruházást a magyaroknak építjük , és nem a rabszolgatartónknak a zsidó megszállóinknak , azt még nem tudom meddig állomásoznak a területünkön , de az oroszoknak is eé kellet meniük , remélem , ők is kereket oldanak , ha másként nem megy , hát benzines üvegekkel kifüstöljük őket cionistákat , kik a nemzeti vagyonunkat már ellopták , de még itt a földünk és a víz késtletünk is , innen szép a nemzetünk felállása , ha összefogunk , bizony kimennek ők maguktól is csak égve lássák az összerabolt ingatlanjaik égését , és a füstbe ment terv azt tanácsolja nekik , hogy más éghajlat alatt éljék le az életüket , mert itt bizony ujra és ujra leéget az ingatlanjuk . Bizony ez kárt tehet az egészségükben is. Nekünk nincs atombombánk de van benzines üvegünk , de jó sokvan belőle , és ha felpaprikázták a népet , lesz emberi kéz is kik eldobálják azt a sok üveget az össze rabolt ingatlanokra , a zsidó és vakoló haramiákra.

De addig is csak ölnek bennünket , jó lesz ha figyelünk egymásra és mi is beindítjuk a közlekedési balesetek elkövetését mint ahogy ők már évtizedek óta ezt csinálják velünk. Figyelj oda mert a kerekek alátaszítanak az áldott kezek , és távolról úgy néz majd ki mintha elakartak volna kapni , nehogy a kerekek alá ess. Tanuld meg ne álj az első sorba , hogy ne tudjanak a kerekekl alá billenteni. Ha mégis az első sorba kerülsz és gyanus a környezeted készülj fel rá , hogy magaddal rántsd a tetest , így egyel kevesebb itéletvégrehajtójuk lesz . A lakás árverésnél , meg ha eldöntötted , hogy öngyilkos leszel , ezt úgy csináld , hogy mikor megjönnek a végrehajtók és a zsidó maffia , akkor robbantsd fel a házad , hogy a végrehajtó maffia is a halálba kerüljön , a végén nem lesz elég végrehajtó , ha midegyiket átsegítitek a halálba , és rájönnek , hogy meg kell változtazni a törvényt , mert az ne,m járja , hogyegy élet munkáját kilopják a család alól . Ne legyen lelkifurdalásotok megérdemlik a halált , a lakásmaffia család , így lassan megszünteti tevékenységét , tudom , hogy a birói kar is benne van a dologba , de nemállíthatunk minden ügyvéd melléegy rendőrt , , ha elég rablózsidó ingatlant gyujtatok fel el lesznek ők foglalva a saját bajukkal , és leállnak a kirablásunkkal. Tudom , hogy úgy látszik mintha nem volna számunkra hely , de tegyünk róla , hogy a fegyver , kábítószerkereskedő , és a leánykereskedők is úgy érezzék , hogy nincse számukra hely , és ezt végezzék a Pintér gyilkosság BT – jei , ne csak a magyart öljék , van itt elég zsidó bűnöző kik megérdemlik a halált , de még perbe sem szebad fogni őket , hát köpjétek szembe magatokat és tegyetek valamit e népért , a fenn maradásunkért. A plutónium 239 – est is úgy kellet a világra segíteni , és mikor elég sokan lettek akkora robbantást végeztek ,hogy beleremegett a föld is . Hát , ha polgárháborúra játszatok akkor bizony számolni kell azzal is , hogy beleremeg itt a füld is , és nem áll meg a határainkon a forradalmi láz , de elönti az egész kontinenset is, és nem az új világrend fog megszületni ,hanem a bankárkaszt fog végleg kihalni . Titkosszolgálatok ide vagy oda , jól fizetett helytartók , azért lesz elég lámpa oszlop , és nyakkendő is , hogy talpatok alatt fücsüljön a szél.

Ezt még hozzá kel venni !

Az iráni nukleáris programmal kapcsolatos világméretű néphülyítés

Jogi és műszaki megvilágításból tárgyalom a kérdést. A tárgykör mérete miatt egyszerűsítéseket végzek, és a technikai dolgokban a közérthetőségre törekszem. Csupán néhány helyen utalok a forrásra, hogy ne növeljem az írás terjedelmét.

JOGI HELYZET

 Az ENSZ közgyűlés XXII. Ülésszakának 1968. VI. 12.-i határozata felszólítja a világ nemzeteit, hogy csatlakozzanak a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez. Magyarország 1970. évi 12. törvényerejű rendelettel emelte be ezt jogrendjébe. Irán ugyanezt írta alá 1970-ben. Köznapi használatban Atomsorompó-egyezmény az elterjedt. Irán közelében Pakisztán, Izrael, India nem írták alá!

A fenti egyezmény X. cikkelye (1) kimondja:

(1) Állami szuverenitás gyakorlásának keretében a SZERZŐDÉS bármely részesének joga van a SZERZŐDÉST felmondani, ha úgy ítéli meg, hogy a SZERZŐDÉS tartalmával összefüggő rendkívüli körülmények országának magasabb érdekeit veszélyeztetik!

Ma folyamatosan azzal vádolják Iránt, hogy nukleáris programja tulajdonképpen atomfegyver előállítását célozza. Ez koholmány, úgy mint Irak megtámadása előtt a vegyi és nukleáris iraki fegyvergyártás.

Irán szuverenitásának jogán 3 havi felmondási idővel a X. cikkely nyomán bármikor felmondhatja a SZERZŐDÉST! Kiszállás okaként megjelölhető és támadhatatlan érvei lennének! És akkor ha szándékában van, minden bonyodalom nélkül gyárthatna atomfegyvert.

Érvei elsősorban nemzetbiztonságiak lehetnének.

1. Az izraeli állami terrorizmus ellen nincsenek biztonságban a térség népei!

Például az iraki békés célú osiris atomreaktorokat Izrael két ízben is lebombázta! Pedig Irak aláírta az atomcsend egyezményt!

Franciaország az 1975. nov. 18-i együttműködési szerződés alapján szállította teljesen jogszerűen a TAMMUZ I és a TAMMUZ II berendezéseit.

1980. okt. 2-án támadás érte a létesítményt, amit ekkor még Iránra kentek. (IRAK-IRÁNI háború miatt)

1981. Pünkösd vasárnapján Rafael Eitan parancsára F-15 és F-16-os vadászbombázók teljesen szétbombázták TAMMUZ (termékenység istene a mezopotámiai mitológiában) létesítményeit.

/MAGYARORSZÁG hetilap XVIII. Évf. 24. (907.) szám 1981. JÚNIUS 14. ÁRA: 5 FORINT/

2. 1986-ban a SUNDAY TIMES világgá röpíti a hírt Izrael atomprogramjáról. Amit már sejtett mindenki, azt MORDECHAI VANUNU izraeli nukleáris szakértő konkrétan megerősítette.

MORDECHAI izraeli hazafi, aki lelkiismereti okokból tárta fel BERSHEBA közelében a NEGEV sivatagban a föld alá rejtett IZRAELI DIMONA becenévre keresztelt nukleáris boszorkánykonyha titkait!

Izrael nagyon régen indította el programját. 1952-ben már megalakult az IZRAELI ATOMENERGIA KOMMISSZIÓ.

ERNST DAVID BERGMANN indította el a programot, aminek célja az atomfegyver előállítása volt.

1964-ben már plutóniumot dúsítottak.

1967-ben egy saját MIRAGE, 1973-ban egy LÍBIAI utasszállító véletlenül megközelítette a „BOSZORKÁNYKONYHÁT”. MINDKETTŐT LELŐTTÉK!

1977-ben az USA és a SZOVJET műholdak egyaránt jelezték a KALAHÁRI SIVATAGBAN

1979-ben az INDIAI ÓCEÁN felett a nukleális robbantást. Én is hallottam a SZABAD EURÓPA rádión ezeket a híreket. Mindezeket már akkor Izraelnek tulajdonították! VANUNU mindezeket megerősítette.

Izrael nem csak célba juttatáshoz alkalmas rakétával, hanem „DOLPHIN” mintájú német gyártmányú tengeralattjárókkal is rendelkezik, amelyről a víz alól is kilőhető a rakéta!

Nos, ez a két érv már elég lenne hozzá, hogy a X. Cikkely által biztosított joga alapján felmondja a szerződést és atomfegyvert gyártson saját védelmére.

Mégis Irán békeszerető népe, a körülötte folyó őrjöngő rágalomhadjárat ellenére nem ezt teszi! Higgadt bölcsességgel érvel, védi igazát! Védi jogait!

Vizsgáljuk meg az iráni atomipar történetét, és jelenlegi helyzetét!

A PERZSA nép egy nagykultúrájú, öntudatos, NEMZETTUDATTAL RENDELKEZŐ NÉP! A nukleáris technikában nem mondható járatlannak!

1967-től A TEHERÁNI MŰSZAKI EGYETEMEN működik egy 5MW-os kutató reaktor. Az amerikaiak építették. Üzemanyaga 93 %-os dúsítású urán.

1992-ben ezt modernizálták a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG (NAU) felügyelete mellett.

IRÁN fejlettségét példázza, hogy a földfelszín tanulmányozása céljából 2005. okt. 27-én saját műholdat állított pályára orosz rakétával.

IRÁN 1970-től tagja az atomsorompó egyezménynek, MELYNEK IV. FEJEZETE KIMONDJA:

Azok az országok, amelyek nem rendelkeznek nukleáris technológiával, megszerezhetik és működtethetik azt!

Ennek megfelelően építettek az amerikaiak 5 db kutatóreaktort IRÁNBAN.

FRANCIA, NÉMET, ANGOL együttműködéssel 23 atomerőmű létesítését tervezték.

Az 1979 februári „ISZLÁM-FORRADALOM” előtt 1975-ben elkezdték építeni BUSHEHRBEN 2 db 1300 MW-os energetikai reaktor-blokkjukat.

A tervező, szállító és a kivitelező a SIEMENS volt. (akkor KERN KRAFTWER UNION – K.W.U.-nak hívták)

Az IRAK-IRÁNI háborúban (1980-1988) rakétatámadásokkal szétlőtték.

A németek levonultak az építkezésről, és otthagytak rengeteg berendezést, több mint 35 ezer szállítási egységet. IRÁNT NEMZETKÖZILEG TELJESEN ELSZIGETELTÉK! CSUPÁN SZIRIA ÉS LIBANON TARTOTT KI MELLETTE.

Az IRAKI támadás nagyon sikeres volt. Oka, hogy olyan SUPER ETENDARD MIRAGE francia gépekkel támadtak, amelyek AM, 39-es EXOCET támadó rakétákkal voltak felszerelve. Ugyanakkor az erőművelt védő szintén francia légvédelmi rakétákkal szembeni védelemmel rendelkeztek.

Közel húsz évig álltak a romok a sivatagban. Nem akadt vállalkozó, aki folytatta volna az építkezést.

A nukleális programját kutatóreaktoraiban 1984-ben ismét elkezdte.

1992-ben 15 évre szóló OROSZ-IRÁNI kormányközi szerződést az együttműködésről, megkötötték.

1995 augusztusában OROSZORSZÁGGAL aláírták a BUSHEHRI atomerőmű megépítéséről szóló szerződést. Szovjetunió szétesése után az OROSZ NUKLEÁRIS IPAR válságban volt. Nem volt munka! A feladat óriási volt. ÁTTERVEZÉSEN sok száz OROSZ SZAKEMBER DOLGOZOTT. SIKERESEN!

1995 januárjában VIKTOR MIHAILOV AZ OROSZ MINATOM VEZETŐJE aláírt egy jegyzőkönyvet R. AMROLLAHIVAL az IRÁNI ATOMENERGETIKAI SZERVEZET elnökével, amiben sok más mellett megemlítik, hogy szerződéstervezetet készítenek egy IRÁNBAN ÉPÜLŐ URÁNDÚSÍTÓ ÜZEM LÉTESÍTÉSÉRŐL!

Közben a NOVOVORONYEZSI ATOMERŐMŰVES OKTATÓ KÖZPONTBAN folyt az IRÁNI szakemberek képzése. Hasonlóan, mint azt a PAKSI ATOMERŐMŰ létesítése során is tették.

A NOVAJA GAZÉTA 2006.03.09-i számában „IRÁN DÚSÍTÁSA” címmel cikket írt róla. Ekkor elkezdtek az amerikaiak visítani! IZRAEL és USA hisztériakeltő támadásba kezdett.

Urándúsítás központi téma, ezért szükséges némi magyarázat hozzá, a közérthetőség miatt

Urán dúsításával állítják elő a reaktorok döntő többségének üzemanyagát. HUSZEIN MUSZAVIAN, IRÁNNAK a Nemzetközi At6omenergia-Ügynökséghez delegált főképviselője hangoztatta, IRÁN független akar maradni, európaiakat nem fog bevonni erőműveinek fűtőanyag ellátásába.

JOGA VAN URÁNDÚSÍTÁSRA, AZT MINDEN TILTAKOZÁS ELLENÉRE FOLYTATNI FOGJA.

Itt EURÓPÁBAN JOSCHKA FISCHER akkori német külügyminiszter a leghangosabb IRÁN-bíráló (FISER JÓSKA egy BUDA-KÖRNYÉKI sváb gyerek, egy 1968-as nagypofájú anarchista! Jobban beszél magyarul, mint németül. Liberális-zöld zagyvapolitikus lett belőle. Külügyminisztersége után az USA-ba ment, és ÉRETTSÉGI NÉLKÜL egy amerikai egyetemen tanít.)

ORIGO 2005.05.03. FISER JÓZSI fenyeget!

IRÁN mondjon le az urándúsításról, ellenkező esetben az EURÓPAI UNIÓ támogatni fogja az USA álláspontját a N.A.Ü. BÉCSI tanácskozásán, hogy IRÁN ügyét utalják az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé!

Dúsított uránt többféleképpen lehet előállítani. Jelen technológiai ismereteink szerint a centrifugával történő a leghatékonyabb.

Az urán gázállapotban kerül a centrifugába. Az URÁNHEXAFLUORID (UF6) formában. U235-ös izotópot a centrifugális erő szétválassza a nagyobb atomsúlyú U238-as izotóptól.

Az UF6 csupán kétféle molekula keveréke, és igen fontos a tisztasága. Ha molibdénnel, ezüsttel vagy más fémmel szennyezett, a hangsebességnél gyorsabban forgó centrifugák meghibásodnak. Ez történt IRÁNBAN is, a kísérleti 164 centrifugából kb. 50 tönkrement 2003-ban.

Az ipari méretek esetén minimum 2-3ezer centrifugát kell üzemeltetnie. Ezek a centrifugák nem túl nagyok. Az anyagok szilárdsága szab határt a méreteknek.

A feladat nem egyszerű, mert sok gépet kell sorba kötni, működését összehangolni. Körülbelül ~ 1,5 m Ø-szuperszónikus sebesség, precíz mágneses csapágyazás, bonyolult és precíz tömítőrendszerek jellemzik a berendezést.

A rokon kultúrnép rendelkezik kellő technikai tudással, hogy megoldja ezt a feladatot, ha a nemzetközi jogot lábbal tiporva, az atomsorompó egyezmény 4. pontját megsértve ezt megtagadják tőle, a dúsítási technológiában jártas hatalmak!

Az urándúsító centrifuga egyszerűsített elvi vázlata.

A dúsító üzemeket kettő felhasználásúnak (polgári és katonai) tekintik, és nemzetközi ellenőrzés alá esnek. IRÁN AZ ellenőröket beengedte létesítményeibe.

Az ilyen termékek exportját a NUKLEÁLIS SZÁLLÍTÓK CSOPORTJA (NUCLEAR SUPPLIERS GROUP, N.S.G) ellenőrzi. Magyarországon ezt a feladatot a MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL (MKEH) látja el.

Magyarországon is volt ilyen megszorítás. Az épülő kubai atomerőmŰbe nem engedték kiszállítani a víz alatti átrakást végző, GANZ-ban gyártott reaktor fűtőelem átrakó gépet. A tervek és néhány speciális fődarab már le volt gyártva. (Ez USA nyomásra történt.)

Kettős felhasználásról csupán annyit érdemes megemlíteni, hogy a konyhakéssel rendszerint zöldséget pucolnak. Ha a szakács életére törnek, akkor hasznos önvédelmi fegyver lehet.

Ilyen logika szerint ellenőrizni, betiltani kellene minden konyhakést!

A másik butaság, amit gyakran említenek, hogy nem „polgári” dúsítási fokú uránt is előállíthatnak! Csupán népbutításnak feldobnak egy 50%-os U235-ös értéket. Ilyen korlát nincsen. IRÁN egyetemeinek kutatóreaktoraihoz ~20% dúsítási fűtőelemek kellenek.

A tendencia az, hogy „KIÉGŐ REAKTORMÉRGEK” pl. gadolínium fűtőelembe keverésével a dúsítást növelik, átrakási ciklusokat kitolják! Teljesítményt növelik.

Hajók reaktoraiban ez 80% érték is lehet.

A PAKSI ATOMERŐMŰBEN is emelték a dúsítás mértékét. Ezeknél a régi erőműveknél ez kis mértékben lehetséges számtalan korlát miatt (zónahőmérséklet és több szerkezeti korlát pl.) újabb típusoknál ez emelkedni fog!

Nem esik szó arról, hogy a PAKISZTÁNI, KÍNAI és más ázsiai együttműködés IRÁNNAL sérti USA gazdasági érdekeit!

Ha valaki energetikai reaktorblokkot akar IRÁNNAK eladni, megindul az IZRAELI, AMERIKAI POLITIKAI TERRORGÉPEZET. A zsidó kézben lévő nagy hírügynökségek szédítik a tájékozatlan közvéleményt! ATOMVESZÉLY! IRÁN PLUTÓNIUMOT VON KI A KIÉGETT FŰTŐELEMEKBŐL! Ezért kell az erőmű.

Erre választ ad Dr. SZATMÁRI ZOLTÁN, az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 1991/28. SZ. „KI TUD ATOMBOMBÁT GYÁRTANI” cikke. Ebben leírja, hogy az energetikai reaktorok fűtőelemeinek kiégés során olyan az összetétele, hogy elszaporodnak a „páros, páros” (rendszám, tömegszám) izotópok. Ez a bomba működése szempontjából káros, pl. a 240, 242 plutónium-izotópok.

A fűtőelemekben lévő PU239 túl szennyezett lesz. A katonai célú plutónium legfeljebb 6-7%-ban, ideális szennyeződés viszont 2-3% csupán a megengedett. A PU240 plutónium-izotóp a polgári reaktorok fűtőelemeiben kiégés során 20% körül van, fűtőelem-típustól függően. ENNEK TISZTÍTÁSA BONYOLULT!

Valóban az első atombombák (USA, szovjet, angol) töltete plutónium volt.

A PU239 izotóp legegyszerűbben úgy hozható létre, hogy az urán nehezebb izotópja az U238 atommagja befog egy neutront, majd két lépésben plutónium PU239-á alakul át.

A mai reaktorok üzemanyaga túlnyomó részben U238-as izotópot tartalmaz. Az U235 hasadása során felszabaduló neutronok egy részét az U238-as magok befogják és plutóniummá alakulnak át. Az atomerőmű típusától függ, hogy ez az átalakulás milyen mértékben megy végbe.

Egyes reaktortípusokat kifejezetten plutónium gyártásra fejlesztettek ki. A besugárzási idő 40-45 nap körüli, mert ha tovább tart, a fent leírtak szerint a PU239 elszennyeződik.

A világ csendőreinek hisztériája a fenti technológiai lehetőségeken alapszik! TERMÉSZETESEN MÁS VAN MÖGÖTTE! Számunkra az lenne kedvező, ha IRÁN BÜSZKE NÉPE KŐBALTÁVAL JÁRNA, ÉS ÜVEGGYÖNGYÖKÉRT DOLLÁRNAK NEVEZETT FESTETT PAPÍROKÉRT ADNÁ ODA A MULTIKNAK SZÜLŐFÖLDJÜK KINCSEIT, OLAJAT, GÁZT, URÁNT ÉS A JÖVŐ REAKTORAINAK FŰTŐELEMÉT A TÓRIUMOT!

A reaktor fűtőelem kazettáinak költségösszetevőinek ~ 42%-át a dúsítási költség adja. A világ erőműveinek nagy részét az USA látja el fűtőelemmel. INDIA, PAKISZTÁN, KÍNA hatalmas piacot jelentene IRÁNNAK. A konkurenciát visszabombázni a kőkorszakba többszörös haszon! Hiszen a ledobott bombákon is extraprofitot zsebelnek be a multinacionális fegyvergyárak!

Fűtőelem gyártási folyamata, fő lépései

Bányaművelet, érczúzás

U3O8 előállítása a bányaüzemben

(Magyarországon a PÉCSI U3O8 után sárga pornak szokták hívni. A hordozókőzettől függően ez máshol gyakran fekete.)

Csomagolás, szállítás

URÁN-HEXAFLUORIDDÁ (UF6) átalakítás I.

(leírásokban a latin KONVERZIÓ szót használják igen gyakran. Más folyamtokra is latin, görög szavakat használnak. A nagy nukleális technológiákat alkalmazó nemzetek nyelve igen szegényes a magyarhoz képest.

Csomagolás, szállítás

DÚSÍTÓ ÜZEMBEN szétválasztják, megfelelő arányban keverik az U235 és a U238-as izotópokat.

Csomagolják, szállítják

A KAZETTA GYÁRTÓMŰBEN elvégzik az átalakítást UO2-vé. Egy cirkónium ötvözetű fémcsőbe töltik. A pálcákat kötegekbe rendezik, ezt nevezik üzemanyag kazettának.

A C-787-96 és a C996-96 ASTM szabványokból minden megtudható, ha valakit érdekelnek a BESUGÁRZATLAN URÁNIUMBÓL NYERT UF6 és a DÚSÍTOTT KERESKEDELMI UF6 adatai.

Természetesen ez a folyamatleírás nagyon egyszerűsített. MEGFELELŐ TUDÁST ÉS IPARI HÁTTERET KÖVETEL! IRÁN ezekkel rendelkezik! SZUVERENITÁSA és a NEMZETKÖZI JOG ALAPJÁN a felsorolt műveleteket saját hatáskörbe akarja vonni.

Nem engedi magát egy embargós zsarolás spiráljába belehajszolni, hogy reaktorai esetleg üzemanyag nélkül maradjanak.

Egy öntudatos nemzet minden barbár katonai fenyegetés ellenére bölcs mérséklettel védi igazát. Menetel tovább a hite szerint helyes úton.

A világ multinacionális, globalizált csendőrei attól rettegnek legjobban, hogy IRÁN bebizonyítja a világ népeinek, hogy a GYÁVA meghunyászkodás HELYETT a nemzeti öntudat vállalása járható út!!!

Tekintsük át Irán nukleális létesítményeit

Itt elég sok bizonytalanság lehet a feladatokban, a helyszínekben. Az állandó IZRAELI TERRORFENYEGETŐZÉS MIATT MOSTANÁBAN ehhez USA IS CSATLAKOZOTT.

IRÁN megnyitotta kapuit a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG ELLENŐREI ELŐTT, de ha az IRÁNI nukleális programot az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszik, az ellenőrzést megtiltja.

IZRAEL az állami terrorizmus pitbullja, az amerikai katonai védernyő mögül őrjöngve fenyegetőzik, ÉS FOLYAMATOSAN FEGYVERKEZIK.

A ZSIDÓ ORSZÁG csupán a 2005-ös évben 5000 db légi fegyvert, köztük 500 BW-109-es bunkerromboló bombát kapott az USA-tól.

A PENTAGON páratlan cinizmussal ezeket a civilekre „biztonságos bombának” nevezi. Ugyanis ezek befúródnak és a felszín alatt robbannak!

Így természetesnek tartom, hogy minden részlet a helyszínekről nem publikus!

TEHERÁN: a főváros közelében KUTATÓREAKTOROK, EGYETEM, FIZIKAI INTÉZETEK vannak, melyek segítik a jövő energiájának gyakorlati és elméleti fejlődését. Első kísérleti reaktor 1967-ben lett beüzemelve. 5 MW-os és az amerikaiak építették.

BUSHEHR: csaknem kész 2 db WWR-1000 OROSZ nyomottvizes reaktorblokk. A helyszínen több száz orosz szakértő is tartózkodik.

BONAB, RAMSAR: kutatóreaktorok, fizikai intézetek.

JASD: uránbánya. Valószínűleg teljes bányafeladati vertikummal.

ISFAHAN: uránfeldolgozó; dúsítás valószínű

NATANS: laboratórium. Valószínű urándúsítás folyik. IPARI MÉRETEKBEN KÉPES MŰKÖDNI.

ARAK: nehézvíz előállítására alkalmas berendezések. Itt nehézvíz moderátoros reaktor lehet. Valószínű, CANDU típusú.

SAGANO: uránbánya – kiépítés alatt.

GEHINE: uránbánya.

Nehéz pontos információt találni a létesítmények egy nagy részéről. Egy biztos, 10-15 jelentős építkezés és tudományos központ működik IRÁN területén, ami már nem megsemmisíthető!

Sok ezer ember hordozza az ismereteket. A nukleális technológia egy széles alapokon nyugvó kollektív tudás!

USA érzi, hogy IRÁN nem IRAK. A közvetlen katonai beavatkozás, nehezen belátható kockázatokat hordoz! Inkább titkosszolgálati módszerekkel belső lázadást szít. Rendszerváltozást hozva létre. Halljuk is ennek jeleit „A RENDKÍVÜL ELÉGEDETLEN FELVILÁGOSULT” lakosság tüntetését a „SÖTÉT KÖZÉPKORI” vallási vezetés ellen!

Az USA titkosszolgálatai gyakran keverték össze vágyaikat a valósággal! MINDEN JEL ARRA MUTAT, HOGY IRÁN ESETÉBEN IS EZ TÖRTÉNIK!!!

Az atomhisztéria mindig jól jön! Ugyanis a barbár HIROSIMA és NAGASZAKI atomtámadás óta MINDENKI FÉL TŐLE! Lehet riogatni a világot, a saját lakosságot. El lehet ilyen módon fogadni, fogadtatni, lenyomni a népek torkán, a lehetetlennél lehetetlenebb dolgokat, IZRAELI ÉRDEKEKET, A GLOBALIZÁLT PÉNZHARAMIÁK EMBERELLENES BŰNEIT, STB.

Vizsgáljuk meg, milyen érdekek mozgathatják az usa, irak és irán tömegpusztító fegyverei körüli műbalhékat

Először megemlíthető IZRAEL RETTEGÉSE! IZRAEL állami terrorgépezete oly sok, és szörnyű bűnt követett el a környező népek ellen, hogy mindentől retteg! RETTEG A KŐDOBÁLÓ GYEREKEKTŐL, AKIKET PÁNCÉLOSOKKAL GÁZOL LE! Minden cselekedetével maga ellen fordítja a világ népeit.

Az USA pénzügyi élete döntően zsidó bankárcsoportok kezén van, és ezek befolyásolják az amerikai politikát.

Az USA KORMÁNYA 1971. aug. 5-én bejelentette, hogy nem teljesíti a korábban vállalt kötelezettségét, NEM VÁLTJA ARANYRA A DOLLÁRT! A F.E.D pénzügyi főguruk ezt az ÁLLAMCSŐDÖT ÚGY ÁLLÍTOTTÁK BE, MINT A PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI FEJLŐDÉS PARANCSÁT, AMI SZÜKSÉGESSÉ TETTE A DOLLÁR ELSZAKÍTÁSÁT AZ ARANYTÓL!!!

Így megszűnt a fék. AZ AMERIKAI NEMZETI BANKJOGOKAT BITORLÓ, egyébként zsidó kézben lévő magánbankok szövetsége annyi színes papírt nyom, amennyit akar. Elkezdődött a F.E.D uralma a világ felett.

Az USA hihetetlen mennyiségű szolgáltatást, árut kap, amiért nem ad mást, mint színes papírokat. A VILÁGBAN MEGTERMELT JAVAKÉRT AZ ÓRIÁSI AMERIKAI HADSEREGET FENNTARTJÁK! FELADATA VÉDENI A DEMOKRÁCIÁT! MAGYARUL: BOMBÁZNI AZT, AKINEK EZ NEM TETSZIK.

Európában újfasiszta, nacionalista, populista, a mohamedán világban fundamentalista terrorista akinek ez nem tetszik!

A sárgákkal nagy bajban vannak. Keresik rajtuk a fogást, de nem találják! FŐ A FEJÜK, DE NAGY IGYEKEZETTEL DOLGOZNAK A PROBLÉMÁN!

Jó tanpélda az olajüzlet

SZAÚD-ARÁBIA uralkodó oligarcháit az USA megvásárolta. Az OPEC-ben Szaúd-Arábia ÁRMEGHATÁROZÓ. Olajt csak dollárért lehet venni! Aki olajt akar, az kénytelen AMERIKAI SZÍNES PAPÍROKAT SZEREZNI!

Két meghatározó olajtőzsde van: a NEW-YORKI (NYMEX) és a LONDONI NEMZETKÖZI OLAJTŐZSDE, az IPE. Természetesen mindkettő amerikai, és dollárforgalmú!

SZADDAM HUSZEIN 2000-ben kezdte lecserélni a dollárt. MÁS VALUTÁÉRT IS ADOTT OLAJAT. Példája ragadós volt. IRÁN is kezdett Jenért, Euróért olajat eladni.

SZADDAM azonnal atombomba-gyáros, népirtó zsarnok lett. ORSZÁGÁT MEGTÁMADTÁK, SZÉTZILÁLTÁK, ŐT MAGÁT KIVÉGEZTÉK!

NINCS „OLAJAT ÉLELMISZERÉRT” program. OLAJAT SZÍNES AMERIKAI PAPÍRÉRT, VILÁGHEGEMÓNIA HELYRE ÁLLNI LÁTSZOTT!

De kezd kialakulni az IRÁNI OLAJTŐZSDE. Mi lesz, ha KÍNA, INDIA, PAKISZTÁN, esetleg JAPÁN, AZ ÁZSIAI ÓRIÁSOK NEM DOLLÁRÉRT KAPNAK OLAJAT IRÁNTÓL?!

A BEVÉTELEKET NEM NYUGATI LUXUSHÜLYESÉGEKRE KÖLTIK, MINT SZAÚD-ARÁBIA, VAGY AZ ÖBÖL-MENTI SEJKSÉGEK! HANEM A NEMZET FELEMELÉSÉRE.

IRÁN azt veszélyezteti, hogy a világ dolgozik, AMERIKA PEDIG FELÉLI A TERMELT JAVAKAT!

IRÁN is atombomba-gyárosok, népelnyomó MULAHOK és KÖZÉPKORI ZSARNOKOK ORSZÁGA LETT. Vissza kell bombázni őket az amerikai akolba! A VILÁG NÉPEIT MEG HÜLYÍTIK mindenfélével! A demokráciát elnyomják! Nincsenek Teheránban szingli-klubok! Nem leszbikus műsorok mennek a tv-ben! A nő nem mutogatnivaló árucikk!

Valóban szörnyű, itt csak a bombázás segíthet!

Erőss Zoltán - Jövőnk.info