A NATO titkos hadseregei

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 17:47

1990 augusztus 3-án Olaszországban Giulio Andreotti akkori kormányfő megerősítette a Gladio - latinul kard - fedőnevű titkos hadsereg létezését. A római szenátusnak az olaszországi terrorizmussal foglalkozó albizottsága előtt tett vallomása nagy politikai hullámokat vert a parlamentben és az olasz közvéleményben, és ennek nyomán mind többen feszegették a kérdést: lehetséges-e, hogy a titkos hadsereg terrorcselekmények elkövetésével manipulálta a politikát?

Bombaként robbant január közepén Seymour Hersh, az amerikai oknyomozó újságírás gurujának leleplező írása a The New Yorker hasábjain.

Hersh sztorija, mint arról a Népszabadság washingtoni tudósítója is beszámolt, azt állította a középpontba, hogy a Pentagon, jelentős adminisztratív győzelmet aratva, kiszorította a terepről a CIA-t. Pedig a lényeg távolról sem az, hogy Bush elnök a Pentagon vagy a CIA hatáskörébe utalja-e törvénytelen hadműveleteit, hanem az, hogy szinte háboríthatatlanul megteheti ezt.

Persze nincs új a nap alatt: bár Hersh aktuális alkalomból idéz titkosszolgálati és katonai szakértőket arról, hogy Rumsfeld titkos kommandókat telepített a világ különböző pontjaira, hogy legyőzzék “a rossz fiúkat", mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok mindig is élt az állami terrorizmus eszközeivel. 

A múlt hónap végén jelent meg Londonban a Frank Cass kiadójánál egy új könyv Dr. Daniel Ganser tollából A NATO titkos hadseregei. A Gladio hadművelet és terrorizmus Nyugat-Európában címmel.(“NATO’s Secret Armies. Operation Gladio and Terrorism in Western Europe") Ganser, a zürichi Szövetségi Technológiai Intézet Biztonsági Tanulmányok Központjának tudományos főmunkatársa, a hidegháború egy mindmáig agyonhallgatott fejezetéről mutat be nagyrészt újdonság számba menő részleteket.

Nem kevesebbet mond, mint azt, hogy számos nyugat-európai országban a kormányok - az Egyesült Államokkal és az általa uralt NATO-val szövetkezve - titkos hadseregeket tartottak fenn, amelyek saját országaik területén saját polgáraik ellen követtek el merényleteket, számtalan ártatlan embert küldve az értelmetlen halálba. A cél mindvégig az volt, hogy a titkosszolgálatok által irányított terroristacsoportok véres akcióival manipulálják a közvéleményt, elvegyék a kedvüket a baloldali opciótól.

A hivatalosan “a feszültség stratégiájának" nevezett politikát a gyakorlatban azoknak a titkos - és "persze" törvénytelen - hadseregeknek a tagjai hajtották végre, amelyeket a NATO eredetileg - a CIA forrásait felhasználva - azért hozott létre Olaszországban, Portugáliában, Németországban, Spanyolországban és más nyugat-európai országokban (valamint például Törökországban is), hogy a Szovjetunió feltételezett támadása esetén szabotázsakciókat hajtsanak végre a megszállt területeken.

Később, látván, hogy elmarad a rettegett szovjet katonai invázió, a CIA és nyugat-európai testvérszervezetei, futni kezdtek a pénzük után; nyilván nem akarták szélnek ereszteni a titkos fegyveres csoportokat, ezért új feladatokat találtak ki a számukra: hajtsanak végre - együttműködve a szélsőjobboldali terrorszervezetekkel - merlényleteket, amelyeket azután a baloldal nyakába lehet varrni. A cél egyértelmű volt: mindenáron megakadályozni a baloldal megerősödését, közelkerülésüket a hatalomhoz.

Eddig csak három ország - Olaszország, Belgium és Svájc - végezte el a házi feladatát e piszkos polgáháborúcskák hátterének parlamenti kivizsgálásában: az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, amelyek a feltételezések szerint a legmeghatározóbb módokon vettek részt a felforgatásban, mindmáig hallgatnak, ami annál is veszélyesebb, mert aláássák a szervezet hitelét (már amennyi megmaradt belőle). Ganser könyve azért is fontos, mert számos részletet feltár a “demokráciák" háború utáni történetének e sötét fejezetéből, és továbbgondolkodásra késztet: vajon mindaz, amiről ír, már a múlt, tiszta történelem?

Ganser szerint minden akkor kezdődött, amikor - még a háború alatt - Winston Churchill brit miniszterelnök titkos hadsereg felállításáról intézkedett a kommunizmus elleni harcra. Allen Dulles, a CIA első főnöke dolgozta ki az eredeti tervet, majd a brit titkosszolgálat, az MI6 és a különleges fegyveres erők a CIA-val egyesítették erőiket és hozzáláttak a “hátrahagyott" (stay-behind) hadseregek kiképzéséhez szerte Nyugat-Európában, egy lehetséges szovjet invázióra készülve. “Minden nagyon James Bond-i volt" - csak sötét - hamisított útlevelekkel, “halott" postaládákkal, ejtőernyős ugrásokkal a csatorna fölött, az egykori kiképzések egyes, a szerző által idézett résztvevői szerint. A lényeg persze az, hogy amit Washingtonban a terroristák elleni fellépésnek mondtak, gyakran valójában színtiszta - állami - terrorizmus volt, a törvényhozások megkerülésével.

A Ganser által idézett egyik gyakorlati kézikönyvben ez állt a hadműveletek indoklásaként: “...amikor a forradalmárok átmenetileg felhagynak az erő alkalmazásával ... az USA katonai hírszerzésének rendelkeznie kell az eszközökkel, hogy különleges műveleteket indítson, amelyek meggyőzik a Vendéglátó Országok Kormányait (sic!) és a közvéleményt a felforgatás veszélyének realitásáról..."

Magyarán, ha az ellenséges terroristák éppen szabadságoltatták magukat, a titkos hadseregeknek gondoskodniuk kellett róla, hogy mégis legyenek terrorcselekmények.

Ganser szerint a titkos hadsereg Spanyolországban együttműködött Francóval és több mint 1000 támadáshoz lehetett köze. Németországban kész tervei voltak arra, hogy eltegyék láb alól a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőit egy szovjet megszállás esetén. Terrorcselekményeket hajtottak végre Franciaországban de Gaulle elnök ellen és az algériai béketerv megakadályozására. Közük lehetett a volt portugál-afrikai gyarmatok két prominens vezetője, Amilcar Cabral és Edoardo Mondlanemeggyilkolásához, valamint Papandreou görög kormányfő megbuktatásához és a katonai junta hatalomba ültetéséhez, csakúgy, mint a kurdok elleni számtalan terrorakcióhoz Törökország területén.

Ganser, aki külön fejezetekben veszi górcső alá az egyes NATO-országokban folytatott titkos akciókat, úgy tudja, Hollandiában, Luxemburgban, Dániában és Norvégiában nincs jele annak, hogy a titkos hálózat kapcsolatba hozható lett volna a terrorizmussal.

A titkos hadseregekre először 1990 augusztusában derült fény, amikor az akkori olasz kormányfő,Andreotti egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt kénytelen volt elismerni egy ilyen szervezet létezését. Ganser könyve az olasz vonallal indul és nagyon sok izgalmas részletet dolgoz fel.

A svájci kutató a több között ezt írja: 1990 augusztus 3-án Olaszországban Giulio Andreotti akkori kormányfő megerősítette a Gladio - latinul kard - fedőnevű titkos hadsereg létezését. A római szenátusnak az olaszországi terrorizmussal foglalkozó albizottsága előtt tett vallomása nagy politikai hullámokat vert a parlamentben és az olasz közvéleményben, és ennek nyomán mind többen feszegették a kérdést: lehetséges-e, hogy a titkos hadsereg terrorcselekmények elkövetésével manipulálta a politikát?

Andreotti elárulta, hogy a titkos Gladio hadsereget az SISML, a katonai titkosszolgálat egyik részlegekén a hadügyminisztériumban “rejtegették".

Vito Miceli tábornok, az olasz katonai titkosszolgálat egyik korábbi vezetője nem hitt a fülének, és tiltakozott: “Börtönbe vonultam, mert nem akartam felfedni e szupertitkos szervezet létezését. És most Andreotti odaáll és elmondja a parlamentnek!"

Egy, az olasz katonai titkosszolgálat által még 1959-ben készített dokumentum szerint a titkos hadseregeknek kettős stratégiai céljuk volt: 1. egy “hátrahagyott" (stay-behind) csoport működtetése egy feltételezett szovjet invázió esetére, majd gerillahadműveletek végrehajtása a megszállt területeken; 2. belföldi hadműveletek végrehajtása “vészhelyezetekben".

Azt, hogy mit értettek "vészhelyzeten" a hidegháború Olaszországában, pontosan körülhatárolták: elsősorban az olasz kommunista és szocialista pártok erősödését, ezekre ugyanis úgy tekintettek, mint a NATO belső gyengítésének ügynökségeire. Felice Casson, olasz vizsgálóbíró, aki a jobboldali terrorizmus feltérképezése közben jutott - elsőként - a Gladio nyomaira, és kényszerítette színvallásra Andreottit, kimutatta, hogy a titkos hadsereg, hogy szembenézhessen a “vészhelyezetekkel", kapcsolatokat épített ki jobboldali terroristákkal. A terroristák a titkos hadsereg támogatásával, robbantásokat hajtottak végre nyilvános helyeken. Ezeket a támadásokat rendre a baloldal nyakába varrták, az elkövetők pedig a katonai titkosszolgálat védelmét élvezve elkerülhették a felelősségre vonást.

"Civileket, az embereket, nőket, gyerekeket, ártatlan embereket, bármiféle politikai játéktól távol álló ismeretlen embereket kellett megtámadni" - magyarázta el Casson vizsgálóbírónak Vincezo Vinciguerra jobboldali terrorista, hogy mit jelentett az úgynevezett “feszültség stratégiája".

“Az ok egészen egyszerű volt. Az volt a feltételezés, hogy arra kényszerítik ezeket az embereket, az olasz közvéleményt, hogy az államhoz fordul, nagyobb biztonságot kérve. Ez az a politikai logika, amely az összes mészárlás és robbantás mögött meghúzódik, és amely mind büntetlenül marad, mert az állam nem ítélheti el magát és nem vállalhat felelősséget a történtekért."

Egyelőre nagyon kevéssé van feltárva, hogy a NATO és annak meghatározó ereje, az Egyesült Államok milyen mértékben támogatta a terrorizmust, mint a politikai ellenféllel való szembeszállás, magyarán a baloldal diszkreditálásának eszközét, mindenesetre tény, hogy Gerardo Serravalle tábornok, aki 1971-74 között állt a Gladio élén, megerősítette: a titkos hadsereg “a defenzív, posztinváziós logikáról áttérhetett a támadás, a polgárháború logikájára."

Az olasz szenátus ennél egyértelműbb szóhasználatot választott, amidőn 2000-ben, vizsgálatait befejezve rögzítette: “Azokat a mészárlásokat, azokat a bombákat, azokat a katonai akciókat olasz állami intézményeken belüli emberek és, mint legújabban kiderült, az Egyesült Államok hírszerzésének struktúráihoz kapcsolódó emberek szervezték vagy mozdították elő vagy támogatták".

Amióta 1990-ben fény derült a NATO titkos hadseregeire, a “hátrahagyott" fegyveres erők tevékenységével összefüggő kutatások nagyon lassan mentek előre, az elsődleges dokumentumokhoz való hozzáférés rendkívül korlátozott volta miatt és azért is, mert mind a NATO, mind a CIA elzárkózik az ügyben a nyilvánosságtól.

A NATO egyik szóvivője 1990 november 5-én kijelentette: “a NATO soha nem fontolgatott gerillaháborút vagy földalatti (titkos) hadműveleteket". Másnap NATO-tisztségviselők beismerték, hogy az előző napi cáfolat téves volt, hozzátéve, hogy a szövetség nem kommentál katonai titkokkal kapcsolatos ügyeket. November 7-én John Galvin amerikai tábornok, Európában a NATO legmagasabb rangú tisztje, a SACEUR főparancsnoka Manfred Wörner főtitkár, a szervezet legmagasabb rangú polgári tisztségviselője társaságában zárt ajtók mögött tájékoztatta a tagállamok nagyköveteit. “Tekintve, hogy ez egy titkos szervezet, nem várom, hogy túl sok kérdés kerül megválaszolásra" - nyilatkozott, név nélkül akkor egy vezető NATO-diplomata, és még hozzátette: “Ha léteztek bármilyen kapcsolatok terrorszervezetekhez, akkor az ilyenfajta információt nagyon mélyen el fogják rejteni".

Azóta William Colby, a CIA egyik korábbi igazgatója visszaemlékezéseiben megerősítette, hogy a CIA számára “jelentős program" volt a titkos hadseregek felállítása Nyugat-Európában. “A ’projekt’ a második világháború után kezdődött tökéletes titoktartás mellett, és az információk csak Washington, a NATO (és az érintett országok) legmegbízhatóbb embereinek lehető legkisebb köre számára voltak hozzáférhetők".

Mégis, amikor Stansfield Turner admirálist, a CIA egyik korábbi igazgatóját 1990-ben Olaszországban egy tévéműsorban a Gladioról kérdezték, határozottan elzárkózott a választól a kínos ügyben, és amikor az újságíró - a terror áldozatainak emlékére hivatkozva - kötötte az ebet a karóhoz, Stansfield idegesen letépte magáról a mikrofont és azt üvöltötte, hogy “Megmondtam, hogy nem kérdezhet Gladioról" ... minekutána az interjúnak vége szakadt.

Amikor ma a Pentagon krimikbe illő legújabb különleges akcióiról olvasunk történeteket, nem árt felidézni a fentieket, annál is inkább, mert a történelem úgy hozta: egy olyan hajóban evezünk amelynek kapitánya hajlamos a saját szakállára cselekedni. Jó lenne biztosra venni, hogy az Egyesült Államok titkos műveletei bennünket elkerülnek, és azt is, hogy adóforintjaink, amelyek egy részének elköltésébe, mint tudjuk, masszívan beleszól a NATO, semmilyen formában nem vándorolnak titkos, a törvényhozások megkerülésével végrehajtott “különleges" hadműveletek finanszírozására ismeretlen helyekre.

http://www.nol.hu/archivum/archiv-351661
 

CIA ügynökök ölték meg Bobby

Kennedyt

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:02

A BBC2 Newsnight című műsorában eddig soha nem látott videó- és fényképfelvételek elemzésével, és három eleddig ismeretlen CIA ügynök felfedezésével új fényben mutatták be az ifjabb Kennedy meggyilkolását

Akcióban a mandzsúriai merénylő

A Shane O' Sullivan hónapokig tartó nyomozása alapján készült dokumentumfilm hétfő este került adásba. A filmből az derült ki, hogy eleddig ismeretlen ügynökök és azok azonosíthatatlan segítői voltak jelen az Ambassador Hotelben a lövés pillanata előtt, majd nem sokkal később mind eltűntek. De lássuk, mi is volt eddig a hivatalos verzió!

1968-ban úgy tűnt, hogy Robert Kennedy követi bátyját az elnöki székben. Június 5-én megnyerte a kaliforniai elnöki előválasztást, és így Richard Nixonnal szemben indulhatott volna a választásokon. Ünnepi beszédét nem sokkal éjfél után fejezte be a Los Angeles-i Ambassador Hotelben, és épp a konyhai személyzet gratulációit fogadta, amikor egy 24 éves palesztin férfi lépett mellé, rávigyorgott és többször is rálőtt Kennedyre. Ezután a férfit, Sirhan Sirhant letartóztatták; a bizonyítékok arra utaltak, hogy a merényletet magányos elkövetőként hajtotta végre.

A most elkészült dokumentumfilm azonban felsorakoztatta az eset furcsaságait is. Az egyik ilyen Kennedy boncolási eredménye, amely azt sugallja, hogy talán mégsem Sirhan adta le az ominózus lövéseket, amelyek kioltották Kennedy életét. A szemtanúk szerint ugyanis a fiatalember fegyvere pár lépésnyire volt Kennedytől, ám a végzetes lövést közvetlenül az elnökjelölt feje mögött adták le. A helyszínen talált golyónyomok is arra utalnak, hogy lehetett még egy merénylő.

Nagyon furcsák a Sirhan házkutatásakor talált jegyzetfüzetek is, amelyek a hollywoodi filmek sorozatgyilkosaihoz hasonlóan csupán egy mondatot tartalmaznak, ám azt végtelenítve. Az ő esetében ez a mondat a következő volt: "RFK-nak meg kell halnia, RFK-t meg kell ölni, Robert F Kennedyt 68. június 5-e előtt meg kell ölni". Ha ehhez hozzátesszük azt a tényt, hogy Sirhan a merényletből semmire sem emlékezett, akkor őt a filmben megszólaltatott szakértők szerint is minden bizonnyal hipnotizálhatták. A fiatalembert szerintük a mandzsúriai jelölthöz hasonlóan beprogramozták arra, hogy megölje a jövendő
 elnököt.
 A kubai ügyosztály bosszúja

A szakértők az eddig ismeretlen fotók vizsgálatával felfedték, hogy a képeken voltak olyanok is, akikkel eddig nem foglalkoztak. Ilyen volt egy alacsony latin férfi is, akiről egy hosszas nyomozással derítették ki, hogy ő David Sanchez Morales, a JMWAVE, azaz a Castro-ellenes titkos mozgalom miami főhadiszállásának vezető ügynöke. Az eset ezzel nagyon furcsa fordulatot vett, hiszen a CIA ügynököket közismerten nem alkalmazták belföldi feladatokra, és egyébként is Morales ekkor hivatalosan Laoszban volt.

Rajta kívül a JMWAVE több ügynökét is sikerült azonosítani (például a CIA pszichológiai hadviselési osztályának vezetőjét is megtalálták) a fotókon, a megszólaló szemtanúk közül azonban sokan azt hitték, hogy ők is Kennedy biztonsági szolgálatához tartoztak. Az elnökjelölteknek viszont akkoriban még nem járt titkosszolgálati védelem, Kennedyt is csak egy olimpiai bajnok és egy focista védte, akiknek semmilyen gyakorlata nem volt merénylők kiszűrésében. A szakértők elmondták, hogy a jelenlévő CIA ügynököknek biztosan nem volt közük az elnökjelölt védelméhez, főként mivel Morales a kubai invázió bukása miatt gyűlölte a Kennedyeket.

Sullivan szerint Moralesnek mindkét Kennedy-gyilkosságban benne lehetett a keze, hiszen az ügynök egy 1973-as tévéinterjúban saját maga utalt erre: "ott voltam Dallasban, amikor elkaptuk a kurafit, és Los Angelesben, amikor elkaptuk a kis gazfickót" - mondta.

Az elméletet egyelőre konkrét adatokkal nem tudták alátámasztani, hiszen Morales 1978-ban szívrohamban elhunyt. A film készítői azonban bíznak abban, hogy megállapításaik felhasználásával az Egyesült Államokban is megkezdik majd az ügy újbóli vizsgálatát.

http://www.mult-kor.hu/
http://breakfornews.com/forum/viewtopic.php?p=10460
 

 CIA Agents killed Robert Kennedy -- Part 1

http://www.youtube.com/watch?v=q0eh0hRlfCU

CIA Agents Killed Robert Kennedy -- Part 2

http://www.youtube.com/watch?v=cw-6SrVs0K8

A gyilkológép

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 17:51

A vasárnap ideális nap sci-fi regénynek látszó dokumentumok olvasásához. Nemrég bejelentették, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) több száz oldalnyi törvénytelen ügyeket feltáró dokumentum titkosságát oldja fel, melyben külföldi vezetők gyilkossági terveiről is szó esik.

Ezt követően viszont váratlanul leállt a folyamat, hogy aztán egy nappal késéssel hozzák nyilvánosságra a dokumentumokat. Lehet, hogy valaki a Fehér Házban átlapozta az anyagot. Az első dokumentumköteg a "Családi ékszerek" néven ismert; 702 oldala az 1959 és 1973 közötti időszak törvénytelen ügyeit tartalmazza.  Ebből a részből mintegy 100 oldalt hagytak ki.  Az iratok olyan, törvényes jóváhagyás nélküli akciókra terjednek ki, mint külföldi vezetők meggyilkolására irányuló összeesküvések, agykontroll és agymosási kísérletek kábítószerek alkalmazásával, polgárjogi harcosok és újságírók lehallgatása és egyéb kifejezetten tiltott tevékenységek. A dokumentumok összeállítása 14 évvel az első fejlemények után kezdődött, mikor az akkori CIA főigazgatója James Schlessinger megriadt a sajtóban megjelent hírektől, főként Robert Woodward és Carl Bernstein The Washington Post-ban publikált cikkeitől, melyekre már utaltunk a „Kiáltvány a kubai népnek” című írásban.  Cikkeiben azzal vádolták a hírszerző ügynökséget, hogy Howard Hunt és James McCord volt ügynökei részvételével hozzájárult a Watergate szállodában végrehajtott kémkedési kísérlethez.

1973 májusában a CIA főigazgatója azt követelte: „minden operatív főtisztnek haladéktalanul be kell számolnia nekem minden olyan folyamatban lévő vagy korábban végrehajtott akcióról, mely kívül esik az ügynökség alapító okiratában foglaltaktól. Schlessinger-t -akit később a Pentagon élére neveztek ki -, William Colby helyettesítette.  Ez utóbbi a „szekrénybe rejtett csontvázak” utalással hivatkozott a dokumentumokra.  Újabb sajtóleleplezések nyomására, Colby kénytelen volt elismerni 1975-ben a Gerald Ford ideiglenes elnök számára készített jelentések létezését.  A The New York Times leleplezte, hogy CIA ügynökök szivárogtak a háborúellenes csoportokba. A törvény, melynek értelmében a CIA-t létrehozták, tiltotta, hogy a szervezet belső kémkedési műveleteket folytasson Egyesült Államokban.

Ez csak a „jéghegy csúcsa”, mondta az akkori külügyminiszter Henry Kissinger.
Maga Kissinger figyelmezett rá, „vér fog folyni” ha további akciók is nyilvánosságra kerülnek, és azonnal hozzáfűzte: „Például az, hogy Robert Kennedy személyesen ellenőrizte a Fidel Castro meggyilkolására irányuló műveletet”.  Abban az időben az elnök öccse az Egyesült Államok főügyésze volt.  Később ő lett gyilkosság áldozata, mikor az 1968-as választások során az elnöki posztra pályázott, ezzel pedig –egy ilyen erős jelölt kiesésével- lehetővé vált Nixon elnökké választása.  Ebben az a legmegrendítőbb, hogy a látszat szerint ő arra a meggyőződésre jutott, hogy Jack Kennedy összeesküvés áldozata lett. Alapos kutatók -akik megvizsgálták a lövedékek kaliberét és befúródását, valamint az elnök halálát okozó egyéb körülményeket- arra a következtetésre jutottak, hogy legalább három személy lőtt rá.  A magányos, eszközként használt Oswald nem lehetett az egyetlen.  Ez a tény rendkívüli módon felhívta e cikk írójának a figyelmét.  Bocsássák meg nekem, ha elmesélem, hogy a véletlen folytán én lettem a Granma hajón Kubába érkező harcostársaim lőfegyver-instruktora. Hónapokon keresztül mindennap gyakoroltam és tanítottam a távcsöves fegyverrel történő lövést.  Minden lövés után elveszítjük a célpontot, még ha statikus célpontról is van szó, ezért valamennyi lövés után másodpercek töredéke alatt újra kell célozni.

Oswald Kubán keresztül akart a Szovjetunióba utazni.  Már korábban járt ott.  Valaki beküldte, hogy vízumot igényeljen a mexikói nagykövetségünkön.  Senki sem ismerte őt és nem is kapott vízumot. Így akartak kompromittálni minket az összeesküvéssel. Később Jack Ruby, ismert maffiózó, lelőtte egy rendőrökkel teli kapitányságon, mert –kijelentése szerint- nem tudott elviselni annyi fájdalmat és keserűséget.

A későbbiek során nemegyszer találkoztam Kennedy fájdalomtól megtört hozzátartozóival különböző nemzetközi rendezvényeken vagy kubai látogatásuk alkalmából. Ők mindvégig tisztelettel köszöntöttek engem.  A néhai elnök egyik fia, aki még apja meggyilkolásakor kis gyermek volt, 34 évvel később Kubába látogatott, találkoztam vele, és meghívtam ebédre.

Az életteli és jó modorú fiatalember tragikus repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, mikor egy viharos este a Martha’s Vineyard szigetére repült feleségével együtt.  Soha nem érintettem azt a kényes témát velük. Azt viszont többször megjegyeztem, hogy ha annak idején Kennedy helyett Nixon lett volna az Egyesült Államok elnöke, a zsoldos sereget kísérő hadi tengerészeti erők megtámadták volna országunkat, ami a későbbiek során mind két népnek sok emberáldozatába került volna. Nixon nem érte volna be azzal a mondással, miszerint a győztesnek ezer apja van, a vereség árva gyermek.  Köztudomású, hogy Kennedy nem lelkesedett a disznó-öböli kalandért, amibe Eisenhower katonai hírneve és a becsvágyó elnökhelyettese vitték bele őt.

Emlékszem rá, mikor meggyilkolták, én éppen Jean Daniel francia újságíróval beszélgettem messze a fővárostól, egy nyugodt helyen.  Az újságíró közölte, hogy Kennedy elnök üzenetét hozza számomra, és közölte az elnök által elmondottak lényegét: „Keresd fel Castrót.  Szeretném tudni a véleményét a minket fenyegető szörnyű veszéllyel kapcsolatban, ha kitör a nukleáris háború. Amint visszajössz, látni akarlak.  „Kennedy roppant aktív ember, olyan, mint egy „politikacsináló gép” tette hozzá, de nem tudtuk folytatni a beszélgetést, mert valaki közölte a hírt.  El kezdtük hallgatni a rádiót. Akkor már hiábavaló volt, amit Kennedy gondolt. Én természetesen átéreztem a veszély súlyát.  Kuba volt a leggyengébb rész, melyre az első csapást mértek volna, de nem helyeseltük az Egyesült Államoknak tett engedményeket. Erről más alkalommal beszéltem már.

Kennedy nagyobb tekintéllyel került ki a válságból. Elismerte, hogy a szovjet nép óriási áldozatokat hozott, emberi életekben és anyagiak egyaránt, a fasizmus elleni harc során. 1961 áprilisában a legrosszabb még nem következett be az Egyesült Államok és Kuba közötti kapcsolatokban. Mivel nem nyugodtak bele a disznó-öböli végkifejletbe, kitört az októberi válság.  Megsokszorozódtak a gazdaság megfojtására hozott intézkedések, a terroristatámadások, a blokád és a merényletek. A gyilkossági kísérletek és más véres akciók tervei viszont Eisenhower és Nixon kormányzata idején kezdődtek.

Az októberi válságot követően sem utasítottuk volna vissza a párbeszédet Kennedyvel, úgyszintén nem mondtunk volna le a szocializmusért vívott harcunk forradalmiságáról vagy radikalizmusáról, és a SZU-val fenntartott kapcsolatainkat se szakítottunk volna meg, ahogy követelték tőlünk.  Talán ha az amerikai vezetők valóban tudatában lettek volna a tömegpusztító fegyverekkel vívott háború következményeinek, valószínűleg korábban végét vették volna a hidegháborúnak. Akkoriban legalább még így gondolkodhattunk –ahogy mondtam a kubai fiataloknak-, amikor még nem volt szó a globális felmelegedésről, az egyensúlyok felborulásáról, az óriási szénhidrogén-fogyasztásról és azokról szofisztikált fegyverekről, amit a technológia létrehozott. Így több időnk lett volna ahhoz, hogy tudatossággal és a tudomány révén érjük el azt, amit most nagy sietséggel vagyunk kénytelenek megvalósítani.

Ford döntést hozott egy a CIA tevékenységét vizsgáló bizottság létrehozásáról. „Nem megsemmisíteni, hanem megóvni akarjuk a CIA-t” -közölte. A Frank Church szenátor vezette bizottság vizsgálatainak következményeként Ford elnök olyan utasítást adott, mely egyértelműen megtiltotta, hogy amerikai hivatalnokok külföldi vezetők elleni gyilkossági műveletekben vegyenek részt.

A most nyilvánosságra hozott dokumentumokban olyan részletek is szerepelnek, melyek a CIA és a maffia közötti, meggyilkolásom céljából kialakult összefonódásra utalnak. Az 1969-tól legalább hét évig tartó Káosz műveletről ugyancsak felbukkannak részletek, melynek keretében a CIA egy különleges egységet hozott létre azzal a céllal, hogy beépüljenek pacifista csoportokba és vizsgálják „a fekete radikálisok nemzetközi tevékenységét”. Az Ügynökség összeállított egy listát, melyben több mint 300 000 amerikai állampolgár és szervezet neve szerepelt, valamint terjedelmes dossziék 7 200 személyről.

A The New York Times szerint Johnson elnök meg volt győződve arról, hogy a háborúellenes mozgalom kommunista kormányok ellenőrzése alatt állt, melyektől pénzügyi támogatást is kaptak, ezért utasítást adott a CIA-nak, hogy bizonyítékot produkáljon az ügyben. Az iratok elismerik, hogy a CIA több újságírót és művészt lehallgatott, köztük Jack Andersont, Jane Fondát és John Lennont, valamint a Columbia egyetem diákmozgalmát.  Házkutatást tartottak és drogkísérleteket is végeztek amerikai állampolgárokkal, hogy kipróbálják, miként reagál ezekre az emberi szervezet.

1973-ban Walter Elder –aki a hatvanas évek elején John McCone CIA-főigazgató vezető asszisztense volt- a főnöke irodájában magnóra rögzített és átírt beszélgetésekről számol be egy Colby-nak címzett memorandumban: „Tudom, hogy mindenki, aki az igazgató irodájában dolgozott nyugtalankodott az irodában lefolyt beszélgetések és a telefonbeszélgetések rögzítése és átírása miatt. McCone idején mikrofonok voltak az általában használt hivatali helységeiben, a belső hivatali szobájában, az étkezőben, a keleti épület hivatali szobájában, és az otthoni dolgozószobájában, a White Haven utcában.  Nem tudom, hogy valaki hajlandó-e beszélni róla, de az információk rendszeresen kiszivárognak, ebben az esetben pedig az ügynökség sebezhető”.
A CIA-főigazgatók titokban átírt beszélgetései sok „ékszert” rejthetnek. A Nemzeti Biztonsági Irattár már kéri azokat.

Egy memorandum szerint a CIA, az 1972 őszéig létező OFTEN nevű projektjének megfelelően, „veszélyes kábítószerekről kért és gyűjtött információt az amerikai cégektől”.  Egy másik memorandum arról nyújt tájékoztatást, hogy kereskedelemben lévő kábító hatású készítményeket gyártó cégek „rossz mellékhatás következtében visszautasított drogokat „passzoltak át” a CIA-nak.

Az MKULTRA program keretében a CIA az emberek tudta nélkül LSD-t és más pszihoaktiv szereket teszteltek rajtuk.  Egy másik irat szerint Patricio Lumumba egyik gyilkossági kísérletéhez szükséges mérget feltehetőleg Sydney Gottlieb - a CIA Agykontroll Programjának a vezetője-, szerezte meg.

Számos CIA-alkalmazott „nagy ellenérzéssel viselkedett” a vietnámi háború ellen tiltakozó és másként gondolkodó amerikai állampolgárok megfigyelésére szolgáló MHCHAOS műveleten való részvételre kapott megbízatása iránt. Az iratok sor érdekes ügyre fényt derítenek, például arra, hogy a hazánkra vonatkozó döntéseket igen magas szinten hozták. A CIA-ban ma már nem a kényelmetlen áthúzási módszert alkalmazzák a részletek mellőzésére, hanem a számítástechnikai eszközök segítségével fehér csíkot húznak a kitörlésre szánt részekre.

The New York Times szerint a cenzúrázott részek azt mutatják, hogy a CIA nem hozhatja még ki szekrényéből az összes csontvázat; az iratok nem tartalmaznak részleteket számos olyan külföldi akcióról sem, melyet újságírók, kongresszusi kutatók, sőt egy elnöki bizottság megvizsgáltak már. Howard Osborn, a CIA egykori biztonsági igazgatója összegezte a hivatal által összeállított „ékszereket”. Nyolc ügyet sorolt fel –többek között Johnny Roselli gengszter beszervezését a Fidel Castro elleni csapás végrehajtására-, de Osborn eredeti listájából kihúzták az első számú ügyet: két és fél oldalt.

„A CIA Biztonsági Hivatalának első számú ékszere igen jó lehet, ha Roselli programja Castro meggyilkolására csak a második helyen van!” –jelentette ki Thomas Blanton, a Nemzeti Biztonsági Irattár igazgatója, aki -az amerikai információs szabadság törvényére hivatkozva- kérte 15 évvel ezelőtt „a család ékszereinek” nyilvánosságra hozatalát. Szembetűnő, hogy éppen az a kormányzat döntött az újabb átvilágításról, mely a legkevesebb információt hozott nyilvánosságra az Egyesült Államok történetében, épp ellenkezőleg eljárást indított a már titkosítás alól feloldott iratok újra titkosítása végett. Véleményem szerint ez kísérlet lehet arra, hogy az átláthatóság látszatát keltsék, mikor a kormányzat támogatottsági és népszerűségi indexe mélyponton van, és arra, hogy elhitessék az emberekkel, hogy mindaz a múlthoz tartozik és az említett módszerek már nincsenek alkalmazásban. A döntés bejelentése alkalmából Hayden tábornok, a CIA jelenlegi főigazgatója kijelentette: „A közzétett dokumentumok egy teljesen más korszakba, egy teljesen más ügynökség munkájába nyújtanak betekintést ".

Felesleges említeni azt, hogy az itt leírt cselekményekre továbbra is sor kerül, csakhogy brutálisabb módon és szerte az egész világon –beleértve az Egyesült Államokat, ahol növekvő számban hajtanak végre jogellenes cselekedeteket. .

The New York Times által kérdezett hírszerzési szakértők kijelentették, hogy az iratok feltárása figyelemelterelési kísérlet, a CIA-t és a népszerűségi mélyponton lévő kormányt érintő jelenlegi vitákról és botrányokról. Az iratok feltárása arra is irányulhat a választási kampány előestéjén, hogy megmutassa, hogy a demokratapárti kormányok pontosan olyanok voltak, mint a Bush kormányzat, sőt tán annál is rosszabbak. A Központi Hírszerző Ügynökség főigazgatójának írt memorandum oldalain (11-15. old.) a következőket lehet olvasni:
„1960 augusztusában Richard M. Bissell úr megkérdezte Sheffield Edwards ezredest, hogy vannak-e a Biztonsági Hivatalnak olyan ügynökei, akik tudnának segíteni egy bizalmas, maffia stílusú feladat végrehajtásában.  A misszió célpontja Fidel Castro volt.

„a feladatba tekintettel rendkívül titkos jellegére, csak néhány embert avattak be.  Értesítették róla a Központi Hírszerző Ügynökség főigazgatóját, aki jóváhagyta a tervet.  Ugyancsak értesítették a Nyugati Földrész Hadosztályának főnökét, J. C. King ezredest, de a JMWAVE műveleten részvevő tisztek előtt szándékosan eltitkolták a terv minden részletét. A Kommunikációs (Commo) és a Műszaki (TSD) Hadosztályok néhány tisztje részt vett a tervezés első fázisában, de a misszió célját nem ismerték.

„Felvették a kapcsolatot Robert A. Maheu-val, akit miután általánosságban tájékoztattak a tervről, felkértek vizsgálja meg, a kívánt cél felé vezető első lépésként a gengszter elemek megkörnyékezésének lehetőségét.

„Maheu azt állította, hogy Las Vegas-i látogatása alkalmából többször találkozott egy Johnny Roselli nevű egyénnel, akivel csak informális úton, ügyfelein keresztül ismerkedett meg, de tudtára adták, hogy tagja a „Szindikátus” felső hierarchiájának, és La Franja területén kezében tartja az összes jéggyártó-gépet. Maheu szerint, ha Roselli valóban a klán tagja, összeköttetésein keresztül kétségkívül hozzáférkőzhetett a kubai szerencsejáték-iparhoz.

„Maheu utasítást kapott Roselli megközelítésére —akinek Maheu egy hazai és külföldi számlákkal foglalkozó, személyes kapcsolatokkal rendelkező menedzser. Neki azt kellett mondania, hogy nemrég jelentkezett nála egy ügyfél, aki olyan nemzetközi üzleti cégcsoportot képviselt, mely óriási pénzügyi veszteségeket szenved el  Kubában Castro tevékenysége miatt. Ez biztosra veszi, hogy a probléma Castro likvidálásával megoldható, és hajlandó akár 150 000 dollárt fizetni a sikeres akcióért. Roselli számára egyértelművé kellett tenni, hogy az amerikai kormány nem tud az akcióról, és nem is szabad arról tudomást szereznie.

 „Így is mondták el Rosellinek 1960. szeptember 14-én a Hilton New Yorki Plaza szállodában.  Kezdetben nem akart belekeveredni az ügybe, de Maheu rábeszélésére  beleegyezett, hogy bemutassa Sam Gold nevű barátjának, aki ismeri a „kubai embereket”. Roselli világosan értésükre adta, hogy nem akar pénzt a hozzájárulásáért és szerinte Sam sem fogad majd el.  Soha sem adtak nekik semmit az Ügynökség pénzéből.

„Szeptember 25-i héten bemutatták Maheut Samnak, aki a Miami Beach-i Fontainebleau Hotelben szállt meg. A Sammel és a Havanna-Miami közötti futárként bemutatott Joe-val való találkozása után néhány héttel, a Parade című újság vasárnapi mellékletében látta fényképüket, ahol Momo Salvatore Giancana és Santos Trafficante nevekkel illették őket.  Mindkettő az amerikai ügyészségnél a 10 legkörözöttebb személy listáján szerepelt.  Az elsőt a Chicago-i Cosa Nostra feje és Al Capone utódjaként, az utóbbit pedig a Cosa Nostra kubai műveleteinek irányítójaként emlegették.  Maheu azonnal felhívta a hivatalt.

„A megbízás végrehajtását szolgáló módszerek elemzésekor Sam kifogásolta a lőfegyverek alkalmazását és kijelentette, hogy a művelet sikeresebb lehet amennyiben valamiféle, Castro ételébe vagy italába keverhető erős méregkapszulát tudnak adni neki. Sam közölte, hogy erre a feladatra lehetséges jelöltje van Juan Orta, egy szerencsejáték-üzlet kapcsán megvesztegetett kubai tisztviselő személyében, aki Castro közeli munkatársa és pénzügyi gondokkal küzd.

„A TSD (Műszaki Szolgálati Divízió) segítségét kérték hat darab halálos hatású tabletta előállítására. „Joe Ortának adta át a tablettákat. Többheti sikertelen próbálkozás után azonban Orta megijedt, és bejelentette, kiszáll az akcióból. Javasolt egy másik személyt, aki többször is próbálkozott, szintén sikertelenül”.

A fenti bekezdések szövege idézőjelben van.  A tisztelt olvasókat kérem, értékeljék, milyen módszerek alkalmazásával törekedtek már akkortájt világuralomra az Egyesült Államok. Emlékszem, hogy a Forradalom első időszakában dolgozott velem a Földreform Nemzeti Intézetében egy Orta nevű személy, aki tagja volt a Batista-ellenes politikai erőknek.  Modora tisztelettudó és megfontolt volt.  Csak róla lehet szó.  Eltelt néhány évtized és most a CIA jelentésében találkozom újra a nevével.   Nincs hivatkozási alapom arra, hogy hírtelenében meg tudjam mondani mi lett vele. Bocsánatot kérek az említett személy hozzátartozóitól vagy leszármazottjaitól, ha akaratlanul 9is bántom őket, akár bűnös volt, akár nem.

A Birodalom igazi gyilkológépet hozott létre, mely nemcsak a CIA-ból és az általa alkalmazott módszerekből áll. Bush erős, költséges hírszerzői és biztonsági apparátust teremtett, és a légierőből, a haditengerészetből valamint a szárazföldi haderőből olyan világhatalmi eszközt formált, mellyel a világ bármely tájára elviszi a háborút, az igazságtalanságot, az éhséget és a halált az emberek demokráciára és szabadságra való nevelésének ürügyén.

De az amerikai nép egyre világosabban ráeszmél e realitásra.

“Minden embert örök időkre félrevezetni lehetetlen”, mondta Lincoln.

Fidel Castro Ruz

2007. június 30.   d. u. 6. 45

(Nem hivatalos fordítás)

forrás: http://www.embacuba.hu/es/index.html
letöltés: http://www.embacuba.hu/docs/planbush.doc

A CIA története

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 17:43

Az Egyesült Államok hírszerzése történetének kezdete egészen az első amerikai elnökig, George Washingtonig nyúlik vissza. Ő létesítette az első titkos hírszerző hivatalt az angolok ellen vívott függetlenségi háború idején, sőt ő maga is irányította a felderítő erők munkáját. De ez a hírszerző hivatal csak a háború ideje alatt működött az ellenséges angol csapatokkal kapcsolatos információk megszerzése céljából. A következő jelentős katonai hírszerzéssel foglalkozó szervezet Abraham Lincoln elnöksége alatt jött létre az Észak és Dél között folyó polgárháború idején. Ekkor alakították meg az elnök személyi biztonságát védelmező mai titkosszolgálat, a Secret Service előfutárát. Ez azonban csődöt mondott – mint ahogy ez későbbi elnökök elleni merényletek esetén többször is előfordult, valószínűleg nem véletlenül –, hiszen 1865-ben Lincolnt meggyilkolták.

Az 1880-as években hozták létre az első olyan katonai hírszerző szerveket, amelyek állandóan működtek, nemcsak háború idején. Ekkor még külön szolgálata volt a szárazföldi hadseregnek és a tengerészetnek. Az amerikai hírszerzés szervezete így oszlott meg egészen a második világháború elejéig. A változást a Pearl Harbor elleni japán támadás hozta. A több mint kétezer amerikai katona halálával végződő légicsapás okozta sokk hatására fogalmazódott meg egyértelműen az amerikai politikában az igény egy központosított hírszerző szolgálat létrehozására. Pearl Harbor az akkori hírszerzés totális csődjét jelentette, hiszen amerikai kódfejtők már 1940-ben feltörték a japánok titkos, kódolt üzeneteit, így tudniuk kellett egy várható támadás veszélyéről.

Roosevelt 1942-ben létrehozta az OSS nevű szervezetet (Office of Strategic Services – Stratégiai Szolgálatok Irodája), amelynek hivatalosan az volt a feladata, hogy „stratégiai értesüléseket gyűjtsön és elemezzen, különleges feladatokat készítsen elő és hajtson végre”. Ez a szervezet tekinthető a CIA elődjének. Közvetlenül a világháború befejezése után az OSS-t feloszlatták, és Truman elnök létrehozta – Roosevelt erősen központosított hírszerző ügynökség kialakítását indítványozó tervének megfelelően – a Nemzeti Hírszerző Hatóságot, amely felügyelete alá rendelték a Központi Hírszerző Csoportot (Central Intelligence Group). Ebből alakult meg az 1947. szeptemberben elfogadott nemzetbiztonsági törvény értelmében a Központi Hírszerző Ügynökség (Central Intelligence Agency).

Ez a törvény teljesen átalakította az amerikai hírszerzés szervezetét, sőt a politikai döntéshozatal terén is jelentős változásokat hozott. A CIA létrehozása egy központosítási folyamat része volt, amelynek keretében a hidegháborús célok érdekében a hadsereget is centralizálták, növelve ezzel a Fehér Ház befolyását. Ekkor állították fel a Nemzetbiztonsági Tanácsot, s ez alá rendelték a Központi Hírszerző Ügynökséget. A CIA feladatait öt pontban fogalmazták meg: „1. A nemzetbiztonságot érintő kérdésekben, valamint a hírszerzés kérdéseiben tanácsadó szerepet töltsön be a Nemzetbiztonsági Tanács mellett. 2. Tegyen ajánlásokat a Nemzetbiztonsági Tanácsnak a hírszerző tevékenység összehangolására. 3. Az ügynökségnek nincs bűnüldözési, rendőrségi vagy belső biztonsági feladata. 4. A CIA elemezze és értékelje a hírszerzés által szerzett értesüléseket, és gondoskodjék arról, hogy azok az illetékes kormányszervek tudomására jussanak. 5. A hírszerző ügynökség teljesítsen másfajta feladatokat is a nemzetbiztonság érdekében, ha erre a Nemzetbiztonsági Tanácstól utasítást kap.”

A CIA-t az ötödik pontban említett „másfajta feladatok” végzésére való felhatalmazás különbözteti meg a világ bármely részén működő szokványos hírszerző ügynökségektől, amelyek „csak” az államérdekeket védő információk szerzésével, elemzésével, továbbításával foglalkoznak. Ez a pont tulajdonképpen feljogosítja a CIA-t titkos akciók, rejtett hadműveletek végrehajtására, és korlátlan cselekvési lehetőségeket biztosít számára. Ez a bizonyos „másfajta feladatok” teljesítése meglehetősen hasonlít az előd, az OSS „különleges feladatok” előkészítésére és végrehajtására vonatkozó felhatalmazására. Ami nem is meglepő, hiszen a CIA létrehozásában több korábbi OSS alkalmazott vett részt, akiknél annak idején is prioritást élvezett különféle kalandorakciók megtervezése és véghez vitele. A különféle titkos küldetések megszervezése és végrehajtása a kezdetektől fogva eltorzította a CIA működését, előnyben részesítve a „másfajta feladatokat” a hagyományos hírszerzési tevékenységekkel szemben.

„…a CIA eredeti küldetése az lett volna, hogy összhangba hozza a különböző minisztériumok és kormányügynökségek hírszerzési, adatgyűjtési tevékenységét. Ennek alapján olyan jelentéseket készítsen, amelyek az ország vezetésének rendelkezésére bocsátják a külpolitika viteléhez szükséges információkat. A CIA azonban az OSS veteránjainak irányítása alá került, és ők másképpen gondolkodtak. A szemükben a frissen megszületett hírszerző ügynökség titkos eszköz volt olyan külpolitikai célok elérésére, amelyeket a diplomácia megengedett módszereivel nem lehet megvalósítani!...A nemzetbiztonsági törvényben szereplő két szó, amely másfajta feladatok végrehajtását is engedélyezi, beláthatatlan következményekre vezetett. Erre a néhány szóra alapítva a CIA az évek során valóságos titkos működési szabályzatot dolgozott ki, amely elnöki parancsokra vagy a Nemzetbiztonsági Tanács utasításaira épült – s amely sokszor éles ellentétben volt a Központi Hírszerző Ügynökséget létrehozó törvény egész szellemével. Ez a néhány szó szabadságot biztosított a CIA számára ahhoz, hogy titkos akciókat hajtson végre, és titokban beleavatkozzék más országok belső ügyeibe. Ez rendszerint a Fehér Ház beleegyezésével történt – és csaknem mindig a kongresszus és mindig az amerikai közvélemény háta mögött."

A „Cég” (ahogyan a CIA-t „becézik”) az évek folyamán akciók sokaságát hajtotta végre a világ minden táján. Beavatkozásai ártatlan civilek millióinak életébe került. Íme néhány a CIA megannyi bűntette közül. A vietnámi háború alatt a Phoenix hadművelet keretében több mint 20000 ártatlan civilt gyilkoltak meg. A program célja nemcsak azon vietnámiak likvidálása volt, akik veszélyt jelentettek az USA érdekeire, de az ellenzék elnyomása érdekében egész Dél-Vietnám lakosságát terrorizálták. A CIA szervezte meg és – a kokainkereskedelemből származó profitból – finanszírozta a nicaraguai kontrák tevékenységét, akik több tízezer civilt gyilkoltak meg, és a gazdaság összeroppantásával próbálták destabilizálni a legitim sandinista kormányt. A Cég szervezte azt a katonai puccsot 1973-ban Chilében, mely során Salvador Allende törvényesen megválasztott kormányát megdöntve Pinochet diktatúráját segítették hatalomra. Ez a rezsim chileiek ezreit hurcolta el, majd kínozta halálra. A ’90-es években a törökországi kurd kisebbség CIA segédletével zajló üldözése során több tízezer ember halt meg, és milliók menekültek el otthonukról.

A CIA részt vett több, a hidegháborús történelem meghatározó eseményében. Kubában Fidel Castro forradalmi rendszerének megdöntésére zsoldosokat képezett ki, és vetett be a balul sikerült Disznó-öbölbeli invázió során. Franciaországban De Gaulle tábornok ellen szervezett puccsot. Bolíviában a Cég egyik ügynöke gyilkolta meg a híres forradalmárt, Che Guevarát, Kongóban pedig Lumumba elnököt. Kiképezte, támogatta és fegyverekkel látta el az afgán mudzsáhidokat, emellett akciókat hajtott végre Guatemalában, Iránban, Panamában, Haitin, Indonéziában, a Dominikai Köztársaságban és még ki tudja hány helyen a Föld összes pontján jelen lévő ügynökei révén.

A CIA a neve ellenére sosem volt egy hírszerző ügynökség, és ma sem az. A CIA egy titkos fegyver az elnök külpolitikai tanácsadói számára. Működését azonban állandóan hírszerzésként tünteti fel, fedezve titkos hadműveleteit. A dezinformálás fontos része a tevékenységének, és az amerikai nép az egyik legfőbb célpontja hazugságainak. Emiatt maradhat rejtve az emberiség ellen elkövetett bűntetteinek nagy része. Fennállásának első negyven éve alatt, 1987-ig hat millió ember esett áldozatául a CIA titkos hadműveleteinek. Joggal állítható tehát, hogy a CIA nagyon távol áll a hagyományos hírszerzéstől, és nem más, mint egy terrorszervezet. A világ legnagyobb terrorszervezete.

Források:

Gömöri Endre: Rejtett szolgálat – Fejezetek a CIA történetéből; 1979. 21, 26, 28. old.http://www.serendipity.li/cia/cia_terr.html
http://www.serendipity.li/cia/cia_time.htm
--------------------------------------------------------------

A CIA családi ékszerei

Beküldte dallas63 - p, 02/08/2013 - 20:05

2007 júniusában a CIA két dokumentumcsomagot tett közzé honlapján. Az egyik Family Jewels (Családi ékszerek) néven vonult be a köztudatba, és egy 1973-as dokumentumcsomagot tartalmaz, amelyben James Schlesinger akkori CIA-vezető kérésére az alkalmazottak olyan esetekről számoltak be, amelyek szerintük nem voltak törvényesek, illetőleg az Ügynökség chartája alapján nem illeszkedtek a CIA tevékenységi köréhez.

A másik gyűjtemény a CAESAR-POLO-ESAU akták nevet viseli, és főként a Szovjetunióval és Kínával kapcsolatos, részletes szakértői elemzéseket tartalmaz az 1953–1973-as időszakból. Az ESAU dokumentumok között feltűnnek a harmadik világgal kapcsolatos elemzések, illetve csehszlovákiai, lengyel, jugoszláviai problémákat vizsgáló szövegek is. (1969-ből és 1970-ből való szövegek például: The Struggle in the Polish Leadership and the Revolt of the Apparat / Küzdelmek a lengyel vezetésben és az apparátus lázadása; Czechoslovakia: The Problem of Soviet Control / Csehszlovákia: a szovjet irányítás kérdése; Yugoslavia: The Outworn Structure / Jugoszlávia: a kinőtt struktúra.)

A CAESAR-dokumentumok között találunk a magyar politikai helyzetről szóló, 1957 januárjában készült áttekintést is: Factionalism in the Hungarian Workers (Communist) Party (1945–1956). (Viszályok a Magyar Dolgozók [Kommunisták] Pártjában 1945 és 1956 között, 16-os számú irat). Ennek áttekintése alapján is megállapítható, hogy a publikálásra került dokumentumok elsősorban nem tényközléseik révén izgalmasak az egykor szovjet érdekszférába tartozó államokban, sokkal inkább a „Közép-Európa-imázs” vizsgálata szempontjából: hogy mire figyeltek és mikor az Egyesült Államokban, milyen szempontok szerint rendezték el az információkat, hogyan értelmeztek. Az 1956-os forradalom is feltűnik ebben a jelentésben (négy oldalon a nyolcvanháromból), és éppen a dokumentum logikáját követve arra összpontosul a figyelem, hogy az egyes, MDP-n belüli csoportok és klikkek hogyan viszonyultak az eseményekhez, mikor és milyen mértékben kerültek hatalmi pozícióba.

A 24-es, 1959 szeptemberéből származó dokumentum (The Soviet Writer and Soviet Cultural Policy / A szovjet író és a szovjet kultúrpolitika) a szovjet írók hatalomhoz való viszonyát elemzi az 1953 és 1959 közötti időszakban. A 49 oldalas irat kitér ennek az időszaknak az írói tiltakozóakcióira, az írókongresszusokra, illetve arra is, hogy milyen eszközökkel próbálta a hatalom „jobb belátásra bírni” az alkotókat. Hruscsov elve a dokumentum alapján az „elvtársi meggyőzés” volt, nem annyira a közvetlen és erőszakos fellépés. Természetesen ennek is voltak fokozatai és változatai.

1957-ben a moszkvai írók egy jelentős csoportja konfliktusba keveredett a központi pártvezetéssel, illetve a „vidéki” írókkal: hallgatással tiltakoztak az őket ért támadások ellen. Ekkortájt, egy művészek tiszteletére adott fogadáson történt a jelentés szerint: „A május 20-i Pravda beszámolt arról, hogy »élénk eszme-cserére« került sor ez alkalommal, amelynek része volt moszkvai diplomáciai források szerint egy Hruscsov és Margarita Aliger költőnő közötti éles szóváltás is. Úgy tűnik, amikor Hruscsov a magyar írók »ellenforradalmi« szerepére utalt felszólalásában, kijelentette, hogy a magyar vezetés nagy hibát követett el, amikor elmulasztott lelőni két Petőfi Kör-beli vezetőt – amely kör jelentős szerepet játszott a felkelés előkészítésében. Aliger itt közbevágott, és megkérdezte: »Most fenyeget minket?« Hruscsov állítólag azt válaszolta: »Nem, mi kinyújtjuk a kezünket a szovjet írók felé. De az íróknak tudniuk kell, hogy ha szembeszállnak velünk, a kezünk nem fog remegni.« Hruscsov válasza, amelyet töröltek a beszédének augusztusban közreadott változatából, nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy a rendszer komolyan foglalkozik a szépírók soraiban felbukkanó ellenzékiséggel. Egyértelmű fenyegetés volt azok számára, akik a hivatalos vonallal szembeszegültek, és érzékeltette volt, hogy amennyiben folytatják, az »ellenforradalmi« tevékenység komoly vádjával kell szembesülniük.”

1959 májusáig, a Szovjet Írók III. Kongresszusáig úgy tűnt, a Hruscsov által kilátásba helyezett fenyegetések és az egyéb támadások, megszorító intézkedések elhallgattatták vagy háttérbe szorították az ellenzéki hangokat, a lázongó írók többsége nyilvános önkritikát gyakorolt. Az írókongresszuson viszont (az újabb liberalizálódó széljárást is figyelve) olyan írók bírálták az aktuális irodalompolitikát, mint Szemjon Kirszanov, Alekszandr Tvardovszkij, illetve Konsztantyin Pausztovszkij. Az 1959 szeptemberében lezárt CIA-jelentés ezt a kongresszust egy új, kompromisszumos egyensúlyi helyzet kialakulásának kezdőpontjaként értékeli.

Tanulságos még ebben a jelentésben egy beidézett, 1957-es újságcikk, amely a hallgatás alakzatával, értelmezéseivel kapcsolatos – a moszkvai írók tiltakozó akciójáról van szó nyilván. A szovjet irodalompolitikában (akárcsak a román irodalompolitikában egyébként) a hallgatás sosem volt elég a kommunizmus ideje alatt: a megszólalás, a nyilvános véleménynyilvánítás sokáig létező elvárás volt minden íróval szemben. A Leonyid Szoboljev által írt cikk mondatai a következőképpen hangzottak: „A hallgatásotok veszélyes. Elbizonytalanítja az olvasókat. Mit jelez? A mások véleményének fennhéjázó figyelmen kívül hagyását? A saját tévedhetetlenségben való megingathatatlan, másokat lekicsinylő hitet? Netán az áldozathozatal valamiféle drámáját? Nézzétek el nekünk, de nem értjük, és a nép sem érti.”

A CIA-dokumentumok afféle emészthető amerikai esszéstílusban foglalják össze témájukat – többségüket akár tankönyvszövegként is használni lehetne. Természetesen figyelembe véve azt, hogy az ötvenes-hetvenes években írt tankönyvekről lenne szó.

Balázs Imre József

forrás: www.korunk.org

Kennedy konfliktusa a CIA-val

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:10

CIA központjában, a Virginia állambeli Langley-ban csak egy ember volt, aki teljesen tisztában volt a Kennedy elnök és Izrael között kialakult feszültséggel. Ez a személy James Angleton volt. 
Angleton olyan meghitt viszonyban volt a CIA-nál eltöltött egész időszaka alatt izraeli barátaival, hogy amikor 1987-ben meghalt, szobrot állítottak a tiszteletére Izraelben. Andrew and Leslie Cockburn szerint Angleton közel negyed évszázadon át az egyik leghatalmasabb és legtitokzatosabb személyiség volt a CIA-nál. Angleton sok különleges titkos akcióban vett részt és az izraeliek úgy beszéltek róla, mint akihez különösen szoros szálak fűzik őket. Angletont az OSS még a Yale Egyetemen szervezte be és a titkos szolgálatok világában hamarosan ő lett a gyorsan emelkedő sztárügynök. Amikor az OSS a II. Világháború után megszűnt, Angleton átlépett utódszervezetébe, az 1947-ben megalakult Central Intelligence Agency-ba (vagyis a CIA-ba). 1954-ben Angleton átvetette a CIA-n belül a rendkívül fontos kémelhárító ügyosztály vezetését.

Angleton életrajzírója Tom Mangold: Cold Warrior - James Jesus Angleton: The CIA's Master Spy Hunter (A hidegháború harcosa - J.J. Angleton: A CIA mester kémvadásza - New York: Simon and Schuster, 1991.) című könyvének 307. oldalán írja: "Angleton legfőbb támogatói a CIA igazgatója Allen Dulles és helyettese Richard Helms volt, aki később maga is a CIA igazgatója lett Lyndon Johnson kormányzata idején." Mangold azonban mégis csak kijelenti, hogy Angleton elsőszámú patrónusa Helms volt. Dullest J.F.K. elmozdította a CIA éléről és a sors fintora, hogy később tagja lett a Warren Bizottságnak, amely aztán "vizsgálgatott-vizsgálgatott" a J.F.K. elleni merénylet ügyében. Egyébként Helms az, aki Angletonnal együtt aláírta azt a belső CIA memorandumot, amely akaratlanul is, de betekintést engedett abba, hogy a CIA is részt vett a Kennedy elnök elleni összeesküvésben.

Mangold megírja könyvében, hogy Angleton hosszú időn keresztül tartó barátsága Dulles-szal és Helms-szel játszotta a legfontosabb szerepet abban, hogy különleges mozgásszabadsággal rendelkezett a CIA-n belül. Önállósága olyan nagy volt, hogy felettesei gyakran elmulasztották tevékenységének a megfelelő ellenőrzését. Ennek eredményeként úgy tudta végrehajtani akcióit, hogy nem kellett számolnia hivatali beavatkozással. Ha Angleton meg akart valamit tenni, akkor megtette. Megvolt hozzá a tapasztalata, a támogatói és az ereje. Angleton volt a CIA hivatalos kapcsolattartója a szövetségesek külföldi hírszerzőszolgálataival, és ezen belül is különleges viszonyt ápolt az izraeli MOSZAD-dal. Ezeken az összeköttetéseken keresztül Angleton globális méretekben tudott befolyást gyakorolni a hírszerzői tevékenységre.

Angleton egy barátja erre így emlékezik (Andrew Cockburn and Leslie Cockburn, Dangerous Liaison: The Inside Story of The U.S.-Israeli Covert Relationship; New York: Harper Collins Publishers, 1991. - 42.-43. oldalon):
"Munkaköre olyan kényes természetű volt, hogy sokat nem lehet róla olvasni. Miközben a kapcsolatokat ápolta, partnereit rávette, hogy tegyenek szívességeket a CIA-nak, vagyis hajtsanak végre olyasmit, amit a CIA közvetlenül nem akart megtenni. Köznapibb szinten arra tudta használni az izraeli hírszerzéssel fennálló kapcsolatait, amelyet magának tartott fenn, hogy ő legyen az, aki eldönti milyen vonalat vigyen a CIA-nál. Hivatkozhatott arra, hogy »izraeli forrásaim ... mondják« és senki sem mondhatott neki ellent, minthogy senki másnak nem volt megengedve, hogy az izraeli hírszerzéssel tárgyaljon." Mindig az volt a benyomásom, hogy ilyen módon használta az izraelieket, rávéve arra, hogy mondják azt, hogy az oroszok voltaképpen nem szakítottak a kínaiakkal, vagy ehhez hasonlót. Ők boldogan megtették neki ezt a szívességet. Ezen felül igénybe vehette az izraeli hálózatokat és kapcsolatokat világszerte, nemcsak a kommunista tömbön belül."

Angletonnak egy másik barátja így kommentálta Angleton tevékenységét: "Meg kell értenie, hogy Jim központi félelme a kommunizmus volt, amely számára az abszolút és legsötétebb gonosz volt. Semmi sem számított neki, képes lett volna bárkit és bármit felhasználni a kommunizmus elleni harcban. Kétségtelenül kedvelte Izraelt, de nem volt izraeli ügynök, ahogyan egyesek Washingtonban nevezték." - (Cockburn, 43. oldal)

Piper már idézett könyvében azt állítja, hogy Angleton számára a legfontosabb a MOSZAD-dal való kapcsolata volt. Ténylegesen ő volt a CIA önmaga által kinevezett egyik vezető munkatársa, aki az Izraellel való kapcsolattartást végezte. A már idézett Tom Mangold írja, hogy csupán azok a legendák, amelyek körülveszik azt a húsz évet, amit Angleton az izraeli ügykörben eltöltött megtöltene egy kötetet.

Angletonnak hosszú idő óta fennálló szoros kapcsolata volt Ben Gurionnal, Izrael miniszterelnökével. Ha volt valaki a CIA-nál, aki ismerte Ben Gurion J.F.K.-vel szemben érzett ellenszenvét, az Angleton volt. Teljesen tisztában volt azzal, hogy milyen éles konfliktus jött létre az izraeli kormányfő és az amerikai elnök között, aki megtagadta, hogy eleget tegyen Izrael kívánságainak. Figyelemmel arra, hogy J.F.K. meg akarta javítani a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokat is, és erőfeszítéseket tett a hidegháború mérséklésére, akkor felmérhetjük, hogy a fanatikusan kommunista-ellenes Angleton is ellenszenvvel tekintett Kennedy lépéseire. Ehhez jött még az a körülmény, hogy Kennedy keményen fellépett a CIA-val szemben is. Kennedy tehát nemcsak fenyegetés volt Izrael, a CIA és a velük szövetséges Meyer Lansky szindikátus számára, de fenyegetést jelentett személy szerint James Angletonra is. Kennedy CIA-val kapcsolatos elképzelései véget vethettek Angleton karrierjének és világ színtűvé fejlesztett hírszerző birodalmának.

Wilburn Crane Eveland, a CIA egykori tanácsadója és a Fehér Ház politikai tervezőcsoportjának a tagja írja "Ropes of Sand: America's Failure in the Middle East" (Csalóka támasz: Amerika kudarca a Közel-Keleten; New York - 1980.) című könyvének 95. oldalán: "A CIA műveletei elkezdődtek még mielőtt Allen Dulles lett az igazgató, és ez olyan hosszú távú kötelezettségekkel járt, amelyektől az Egyesült Államok később már nehezen szabadulhatott. Mindez az OSS háború alatti kapcsolatából származik, amit a zsidó ellenálló csoportokkal épített ki Londonban. James Angleton létrehozott egy hírszerzési műveletekre vonatkozó csere-megállapodást az izraeli MOSZAD-dal. A CIA arab országokra vonatkozó hírszerzése nagyrészt erre a megállapodásra támaszkodott." Ezt a kapcsolatot azonban nem szükségszerűen a kölcsönös bizalom jellemezte.

Wolf Blitzer, a Jerusalem Post című lap washingtoni tudósítója írja "Between Washington and Jerusalem" (New York - 1985.) című könyvének a 96. oldalán: Amikor iráni fundamentalisták 1979. végén elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget, amely aztán a túszválsághoz vezetett Amerika és Irán között, számos CIA dokumentumot is elvittek a követségről, amit később nyilvánosságra hoztak. "A dokumentumokból kiderül, hogy az izraeli hírszerző szolgálatok főleg az 1950-es években telefonon és elektronikus "poloskákon" keresztül lehallgatták és megzsarolták az amerikai kormánytisztviselőket, hogy szigorúan bizalmas adatokhoz és technikai információkhoz jussanak."

Az Egyesült Államok nyilvánvalóan maga is kémkedett Izrael ellen, noha ez nem derül ki a jelentésből. Mindazonáltal amikor szükségessé vált, hogy a CIA és a MOSZAD közös megállapodásra jusson, James Jesus Angleton volt az, aki közbelépett és - ahogy Blitzer kifejezi magát - "nagyrészt az ő érdeme volt a megállapodás létrehozása." A CIA és MOSZAD számos közös vállalkozást hajtott végre Angleton közreműködésével. Amikor Eisenhower elnök kijelentette, hogy reméli "a Nasszer problémát meg lehet oldani", akkor Allen Dulles és Angleton tervet dolgozott ki Nasszer eltávolítására. Allen Dulles testvére, John Foster Dulles, aki ekkor külügyminiszter volt, azonban lefújta ezt az akciót.

A CIA együttműködött Izraellel Szíriában is. A CIA egyik akciója, amely a kormány megdöntését célozta 1958-ban, azért szenvedett kudarcot, mert a CIA több fizetett szíriai ügynöke feladta magát. A CIA legismertebb művelete az volt, amikor a szervezett bűnözés kulcsembereivel együttműködve a kubai diktátor, Fidel Castro életére tört.

Angleton befolyása a közel-keleti politika alakítására Lyndon Johnson kormányzata idején tovább erősödött. A J.F.K. elleni merénylet szempontjából azonban kulcsfontosságú az a körülmény, hogy Angletont igen bizalmas kapcsolatok fűzték a Meyer Lansky által irányított szervezett bűnözéshez. Már említettük, hogy ez a kapcsolat visszanyúlik Angletonnak az OSS-nél eltöltött éveire, amelyeket Angliában és Olaszországban töltött. Ezekben az években kerülhetett Angleton kapcsolatba Clay Shaw-val is, aki az amerikai hadsereg tisztje volt. Ezekben az időkben Meyer Lansky maga is részt vett az OSS-el közösen végrehajtott titkos akciókban. Clay Shaw volt az a kulcsember, aki a J.F.K. elleni merénylet idején nemcsak a CIA-val, a hírszerző-közösség alacsonyabb szintjeivel, köztük Lee Harry Oswalddal, de Meyer Lansky európai pénzmosási tranzakcióival is kapcsolatban állott a svájci Banque de Credit International-on keresztül.

forrás: Miért kellett meghalnia Kennedy elnöknek?
 

Apja sírjában keresett bizonyítékot ifjabb

JFK

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:00

Ifjabb John F. Kennedy meg volt győződve arról, hogy elnök édesapja kormányon belüli összeesküvés áldozata lett. A Kennedy fiú bármit megtett volna, hogy kiderítse az igazságot: ki akarta ásatni apja holttestét, hogy bizonyítékot találjon elméletére. Tervét azonban nem sikerült véghez vinnie.

Ifjabb John F. Kennedy mindössze három esztendős volt apja meggyilkolásakor, de már egészen korán fejébe vette, hogy kideríti, ki ölte meg. Kennedy elnököt 1963 novemberében lőtték agyon, Lee Harvey Oswaldot kiáltották ki merénylőnek, a Kennedy fiú viszont mindig is úgy gondolta, több van a háttérben, mint egy álmokfutó.

– John meg volt róla győződve, hogy a kormány összeesküvéséről volt szó és, hogy a valódi gyilkosok megúszták. Egész életében azért küzdött, hogy kiderüljön az igazság – mesélte a család egyik közeli barátja a Globe magazinnak.
John anyja, Jackie állítólag mindig is óva intette fiát a nyomozástól, attól tartottak, hogy neki is bántódása eshet, ha kutakodik, a fiú azonban megállíthatatlan volt: felvette a kapcsolatot a Yale Egyetem jogi professzorával, Burke Marshallal, akinek birtokában volt számos titkos irat.
– Marshall kezelte a boncolási papírokat, de meg volt róla győződve, hogy meghamisították őket. Marshall és John nyomozni kezdtek és egy boncnok elmondta nekik, hogy valójában elölről érkezett a lövés az elnökre, nem pedig hátulról, ahogyan azt a nyomozók állították és a holttestről készült képeket is manipulálták – folytatta a bennfentes, aki állítja: ifjabb JFK ki akarta ásatni apja testét, mert úgy gondolta, hogy lövedék töredékek lehetnek még benne, melyekből kiderülhet az igazság.
– John arra jutott, hogy J. Edgar Hoovernek állhatott érdekében apja meggyilkolása és neki voltak olyan kapcsolatai, melyek révén el tudta tüntetni a nyomokat – mondta a család barátja.
JFK junior valóban elkezdett intézkedni annak érdekében, hogy exhumálhassák a testet, de mielőtt bármit is elért volna, meghalt. Gépe 1999-ben lezuhant. Sokak szerint nem véletlen baleset volt a szerencsétlenség, de bizonyítani senki sem tudta.

Burke Marshall ugyan bizonygatta egy ideig, hogy újabb Kennedy-gyilkosság történt, de senki nem hitt neki és négy évvel később, rejtélyes körülmény között ő is elhunyt.

Nemzetközi terrorizmus és a

titkosszolgálatok szerepe

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:12

A vezetők mindig beletörődnek a saját népükhöz tartozók életének feláldozásába mint a lélektani hadviselés egyik eszközének használatába. Így hát Lemnitzer tábornok is letette Kennedy elnök elé 1962 márciusában a szövetségi törzsfőnökség nevében és aláírásával a saját országuk ellen meglepetésszerűen indítandó, álcázva végrehajtandó, véres terrorháború tervét, hogy megnyerjék az amerikai közvéleményt a Fidel Castro és a Kuba elleni háborúhoz.

A „Northwoods hadművelet" nevű terv a nyílt utcán végrehajtandó gyilkosságokat, kubai menekültek bárkáinak a nyílt vízen való elsüllyesztését, Washington DC-ben, Miamiban és az USA egyéb városaiban kirobbantandó erőszakos terrorcselekményeket irányzott elő. A dokumentum szerzői állást foglaltak azért, hogy a bombaterror elkövetését olyan embereknek róják fel, akiknek semmi közük sem lehetett hozzá. Repülőgépek lettek volna eltérítve. Hamis bizonyítékokkal kellett volna Castro felelősségének „tényét" alátámasztani. Igen részletesen tárgyalta a terv azt a javaslatot, mely szerint le kellett volna lőni egy egyetemistákat Jamaicába, Guatemalába vagy Venezuelába üdülésre szállító, bérelt amerikai repülőgépet. Ehhez a tervhez a gép be kellett volna repüljön Kuba légterébe. A „Northwoods hadművelet" egy amerikai katonai repülőgép nemzetközi vizek fölött való, nem kiprovokált lelövésének színlelését is javasolta, egy MIG-típusú kubai, kommunista harci gép lett volna az „elkövető”. A terv a később meggyilkolt  amerikai elnök, J. F. Kennedy ellenállásán bukott meg.
 

A CIA és szeptember 11

A CIA keze a Kennedy-gyilkosságban

Beküldte dallas63 - cs, 12/05/2013 - 22:01

Ezerkilencszázhatvanhárom novemberében gyilkosai már vadásztak John F. Kennedy elnökre. November 2-án lefújták chicagói utazását. Az FBI kubai emigránsokat és egy tengerészgyalogost kapcsolt le, akit a CIA használt kubaiak Castro elleni kiképzésére.

November 9-én a miami rendőrség beszélgetést hallgatott le, amely szerint magas épület tetejéről, távcsöves puskával fogják lelőni JFK-t. November 18-án Tampában a tervezők – így Santo Trafficante maffiafőnök – lefújták a merényletet, mert a hatóságok megtudták, mi készül. Ott is egy kubai emigráns került képbe, aki élt a Szovjetunióban, és Castro-barátnak álcázta magát.

Az elnöki pár november 22-én Dallasba látogatott. Nyitott limuzinban hajtottak át a texasi városon. 12.30-kor dördültek el a lövések a Dealey téren. Az elnök és az előtte ülő Connally kormányzó sebesült meg. Kennedy menthetetlen volt: 13 órakor kórházban hunyt el, három golyó találta el. Az egyik a torkába hatolt: az orvosok bemeneti nyílást találtak, e golyó szemből érkezett. Egy másik a hátába, a gerinctől jobbra. A halált a koponyát szétroncsoló lövedék okozta. Ez is szemből, jobbról érkezhetett: balra, hátra repültek szét szövetek. A kormányzó golyót kapott a hátába, megsérült a combja és a csuklója is. Hat lövéssel számolhatunk: pár másodperc alatt két-három lövész fogta kereszttűzbe a célt.

A szemtanúk kétharmada azt állította, hogy a kocsi haladási iránya szerint jobbról, elölről érzékelte a lövéseket. Az úttól jobbra lankás, füves emelkedő van, rajta léckerítés, mögötte parkoló és sínek. Vasutasok észleltek dörrenést, villanást, felszálló füstöt, lőporszagot. Láttak a lövöldözés előtt három személyautót is, amelyek a parkolóban köröztek. A tankönyvraktár ablakában egy sötétebb bőrű férfit láttak puskával. Egy fiatalabb, fehér bőrű, világosabb hajú férfi is tartott puskát a kezében. Egy harmadik embert is észrevettek a tanúk a hatodik emeleten: testesebb, szemüveges, idősebb, fehér férfit. Ez a három férfi futva szállt be a tankönyvraktár előtt abba a kubai sofőr által vezetett furgonba, amibe később Oswald is.

Hallottak lövést az elnöki konvoj mögül, a Dal-Tex épületből is. A rendőrök ott elkaptak (majd elengedtek) egy férfit, aki azokban a napokban találkozhatott Jack Rubyval, a merénylet előtti hetekben pedig Carlos Marcellóval. A hatóságok 1963-ban csak Lee H. Oswaldot vádolták meg a gyilkossággal. Ő katonaidejében gyatra lövésznek bizonyult, viszont oroszul tanult, azaz valamelyik hírszerző szervezet alkalmazhatta. 1959-ben, a hidegháború mélypontján a Szovjetunióba utazott, két évet ott élt, elvett egy orosz lányt feleségül, majd visszaköltöztek az Államokba. Ott nyílt politikai tevékenységbe kezdett: Castro mellett agitált. Tanúktól tudjuk, hogy ugyanakkor Castro ellen szervezkedő kubai emigránsokkal működött együtt. A CIA mozgathatta. November 22-én a dallasi tankönyvraktárban dolgozott. 12.30-kor az I. emeleten lehetett. 12.45 körül beszállt egy furgonba, amelyet egy sötét bőrű, spanyolul beszélő férfi vezetett. 12.59 táján albérletébe érkezett, és magához vette pisztolyát. A ház előtt megállt egy rendőrautó, és dudálással jelzett neki. A rendőrök elhajtottak, Oswald pedig 13.04 körül elsétált otthonról. 13.45-kor egy moziban tartóztatták le.

Két napon át hallgatták ki, de jegyzőkönyv nem készült. A rajta elvégzett nitrátpróba arra utal, hogy nem sütött el puskát. Éjfélkor sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem ölt meg senkit, és jogi segítséget kért. Állította, hogy csupán bűnbak. A rendőrség november 24-én akarta börtönbe szállítani. A garázsban egy Jack Ruby nevű bártulajdonos a rendőrök szeme láttára, élő adásban hasba lőtte, a kórházban meghalt. Ruby egyaránt barátkozott a rendőrséggel és az alvilággal is. 1959 körül a maffia megbízásából járt Kubában, később pénzt vitt egy találkozóra, ahol egy amerikai ezredes tárgyalt kubai menekültekkel Castróék elleni akciókról.

1963. november első napjaiban egy dallasi lány elmondta, hogy Rubynak csempészett heroint, de kidobták egy kocsiból, mert nem volt hajlandó részt venni azok következő akciójában, az elnök megölésében. A lányt november 22-e után halálra gázolták.

Novemberben Ruby telefonon és személyesen megbeszéléseket folytatott alvilági figurákkal. Szemtanú szerint ő vezette a kisteherautót, amelyből november 22-én, a merénylet előtt egy puskát vitt fel egy fiatalember a füves emelkedőn, a léckerítés mögé. Az elnökre 12.30-kor lőttek rá. Ruby vélhetően jelen volt a lövöldözéskor a tankönyvraktár környékén. Egy órával később biztosan a kórházban hallgatta az elnök halálának bejelentését. A következő napokban kereste a lehetőséget (a rendőrség épületében) az Oswalddal való találkozásra. Vasárnap pontosan akkor sétált le a garázsba, amikor lehozták a gyanúsítottat, akit így dallasi rendőrök segítségével ölhetett meg.

A bíróság tettéért halálra ítélte, 1967-ben börtönben hunyt el, rákban. 1964 júniusában Warren főbíró oda szállt ki, hogy meghallgassa őt, miután a bártulajdonos saját maga kérte, hogy vallomást tehessen. Szinte könyörgött, hogy vigyék el Washingtonba, mert ott sok mindent fel tudna tárni. (Kérését elutasították.) Rejtett utalásokat fogalmazott meg az alvilágról, és összeesküvést emlegetett. 1963. november 29-én Johnson elnök megparancsolta egy politikusokból álló bizottság létrehozását, hivatalosan azért, hogy kivizsgálják JFK halálát. A vezetésre a legfelsőbb bíróság elnökét, Earl Warrent kérte fel. A tagok közé bejutott Allen Dulles, a CIA egykori igazgatója. A bizottság december elején átvette az FBI gyorsan elkészített jelentését, amely szerint „Oswald magányosan gyilkolt”.

1964 szeptemberében nyilvánosságra hozták saját jelentésüket, amely szerint „Oswald és Ruby is magányosan cselekedett.” A Warren-bizottság igazi célja nem az igazság kiderítése volt, hanem a „magányos őrült” teória sulykolása. Így szerelte le Johnson a héják részéről érkező nyomást, mely ki akarta kényszeríteni Kuba megtámadását. Végzetes hasadást okozott volna a lakosságban, ha kiderül, hogy a CIA együttműködött maffiózókkal, valamint amerikai ügynökök és befogadott emigránsok szövetkeztek az elnök megölésére. Castróék 1959-től bezárták a kaszinókat, az ültetvényeket államosították, több maffiózó börtönbe került, megindult az emigránsok áradata. A kubai kommunista vezetés eltávolítására szövetkezett a CIA, az alvilág és az emigránsok.

A kormányzati ügynökségek 1960-ban három maffiafőnökkel léptek kapcsolatba a kérdésben: John Roselli (Las Vegas), Sam Giancana (Chicago) és Santo Trafficante (Florida). A CIA az együttműködést elhallgatta az 1961 januárjában hivatalba lépett új elnök, JFK elől. A disznó-öbölbeli partraszállásra a CIA képzett ki kubai emigránsokat. Az akció kudarcot vallott, mert Kennedy elnök nem vetette be a légierőt. Később leváltotta a CIA vezetőjét, Allen Dullest. Richard Helms lehetett a legmagasabb szintű CIA-vezető, aki utasításokat adott a Castro meggyilkolását célzó akciókra és maffiózók bevonására. Ő Dulles kirúgásakor is a Cégnél maradt, sőt 1966 és 1973 között igazgatta is azt.

A Kennedy-kormányzat később le akarta állítani ezeket a műveleteket: 1963-ban bezáratták a CIA által vezetett, az Egyesült Államok déli részén található kiképzőtáborokat. Helms már 1963 végétől akadályozta a Kennedy-gyilkosság kivizsgálását. Johnson elnöknek is hazudott, mikor letagadta, hogy a CIA valaha is külföldi államfők meggyilkolására készült. Az 1970-es évtized közepétől kongresszusi vizsgálóbizottságok jöttek létre a CIA tevékenységének és gyilkossági ügyeknek a felülvizsgálatára.

Egyiknek birtokába jutott a magnószalag, amely egy november 22-én szolgálatban lévő motoros rendőr rádiójának hangfelvételét tartalmazta. A műszeres vizsgálat 1978-ban kimutatta, hogy legalább egy lövést szemből, a léckerítés mögül adtak le. Meghallgattak sok, az FBI által lehallgatott beszélgetést. A maffiavezérek beszéltek a Kennedy fivérek elleni gyűlöletükről, rebesgették az elnök és öccse „kiütését”, emlegették Rubyt. Marcello vethette fel, hogy Bobby Kennedy igazságügyi miniszter kikapcsolásához az elnök likvidálásán keresztül vezet az út. Viszont nem nagyon emlegették előzetesen Dallast, sem pedig Oswaldot.

A Las Vegas-i főnök, John Roselli a hatvanas évek második felében újságíróknak Santo Trafficantét nevezte meg a november 22-i események egyik fő szervezőjének. Szerinte Trafficante tette meg Oswaldot csaléteknek. Ugyanő 1975–76-ban beszélt a kongresszusi bizottságnak a maffia és a CIA közti kapcsolatról is. Vallomása után két héttel meggyilkolták. A Santo Trafficantéval Kubában együttműködő amerikai ügynök özvegye azt állítja, hogy férje már 1963. november 22-e előtt közölte feleségével: Kennedyt le fogják lőni Texasban. A bizottság meg akarta hallgatni a chicagói Sam Giancanát is. Pár nappal a kitűzött időpont előtt otthonában szitává lőtték. Lánya azt vallotta, hogy apját azok ölték meg, akik a Kennedy-merényletet is megszervezték.

1963 körül egy David Phillips nevű CIA-ügynök irányította a dallasi merénylet körüli dezinformációs akciót. 1963 szeptemberében Oswalddal is találkozott. Később kifejtette gyanúját, hogy amerikai hírszerzők is részt vettek a gyilkosságban, majd halála előtt elárulta családjának, hogy november 22-én ő maga is Dallasban járt. 1978-ban berendelték kongresszusi vizsgálatra David Morales CIA-ügynököt, aki hirtelen meghalt. Erről az agresszív, bérgyilkosként jellemzett férfiról tudjuk, hogy a hatvanas években részt vett Castro-ellenes félkatonai műveletekben, amelyek során a CIA alvilági összekötőként is alkalmazta. Ő többször eldicsekedett vele, hogy CIA-s kollégáival együtt ők „kapták” el Kennedy elnököt, majd később öccsét, Bobbyt is. Howard Hunt egykori CIA-ügynök fiának mesélte el később, hogy 1963-ban Miamiban részt vett egy találkozón, ahol David Morales és társai Kennedy megölését tervezgették. Egy Garett Underhill nevű egykori CIA-ügynök még 1963. november 22-e után mesélte barátainak, hogy CIA-sok kis csoportja ölte meg az elnököt.

Összegzésként megállapítható, hogy J. F. Kennedyt jól szervezett csapat gyilkolta meg. Az akció kivitelezése és az utalások egyértelművé teszik, hogy a merényletben CIA-ügynökök is részt vettek. A közvetlen végrehajtók Castro-ellenes, kubai emigránsok lehettek. A gyilkosság tehát a CIA–kubaiak–maffia zavaros kapcsolati hálójára és a Kennedy-kormány által a hatvanas évek elején még támogatott, Kuba elleni műveletekre vezethető vissza. A Cégnél talán Richard Helms hagyta jóvá az akciót. Az alvilág részéről elsősorban Santo Trafficantét érheti gyanú. Oswald a CIA és a maffia közös bűnbakja volt. Rubyt a maffia bízhatta meg a gyilkossággal.

Lehet, hogy a CIA–maffia–kubaiak háromszög invázióval akarta visszaszerezni Kubát: egy Castro-barátnak álcázott balekra ráfogva a merényletet győzte volna meg a közvéleményt a „vörös sziget” elleni támadás jogosságáról.

Szengáli Zsolt
A szerző történész
(MNO)

JFK gyilkosa az idősebb George Bush

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:07

A tényfeltáró dokumentumfilm azt igyekszik bizonyítani, hogy John F. Kennedy elnök megölését idősebb George Bush szervezte meg, aki már akkoriban is a CIA embere volt.

A másfél órás film szerint az Egyesült Államokban a valódi hatalom nem az elnök, hanem a CIA kezében van, és aki szembefordul a Cég világuralmi törekvéseivel, az a halál fia, még ha Amerika elnökéről is van szó. Márpedig JFK lefejezte a CIA-t, miután az a tudtán kívül elindította a kudarcba fulladt Disznóöböl akciót.

A CIA mögött egy antiszemita maffiaszerű szerveződés áll(t), amelynek egyes tagjai régen a náci Németországgal szimpatizáltak. Köztük volt Prescott Bush is, George apja. Idősebb George Bush csak úgy nyerhette el ennek a hatalmi elitnek a bizalmát és kegyeit, hogy a CIA alkalmazottjaként megszervezte JFK meggyilkolását.

A csattanó: Ifjabb George W. Bush jelenlegi elnöknek majdnem 40 évvel később úgy kellett elnyernie e "maffia" bizalmát, hogy eltette láb alól a karizmatikus és befolyásos ifjabb John Kennedyt. Az eset repülőgép-balesetnek tűnt, ifj. Bush előtt pedig megnyílt az út az elnökség felé.

forrás: skepticX

A KGB története

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:30

A szovjet hírszerző szolgálatok megalakulásának története a bolsevikok hatalomra jutásáig nyúlik vissza. A lengyel származású Feliks Dzserzsinszkij nevéhez fűződik a Cseka (VCSK: Vszerosszijszkaja csrezvicsajnaja komisszija po borbe sz kontrrevoljucijeji szabotazsem-Összoroszországi Redkivüli Bizottság az Ellenforradalom és Szabotázs Elleni Harcra) létrehozása. Dzserzsinszkij komolyan vette feladatát, köztudottan munkamániás volt, embereit a csekistákat következőképpen jellemezte: "a szívük meleg, a fejük hideg, a kezük pedig tiszta"

Az előd iránti tisztelet bizonyítja, hogy a KGB szimbólumainak eredete is a Csekáig vezethetők vissza, a pajzs jelképezi a Forradalom védelmét, míg a tör az ellenség elpusztítását. A szervezet külföldi részlegét (INO) 1920. december 20-án hozták létre, a kezdeti szervezetlenséget mutatja, hogy évekig még a nevében sem tudtak megállapodni a vezetők. A sztálini diktatúra kiteljesedésével az állambiztonsági szervek is egyre nagyobb hatalomra tettek szert. A „Gazda” gyakran alkalmazta a „divide et impera” elvet a vezetők között, ami általában halálos küzdelemmé fajult Sztálin kegyeiért. A Kommunista Párt XVII. Kongresszusa után megkezdődtek a nagy tisztogatások. A munka oroszlánrésze természetesen az 1934-ben újraélesztett NKVD-ra (Belügyi Népbiztosság) hárult, akkori vezetője a kegyetlenségéről híres Genrih Jagoda volt, akit Nyikolaj Jezsov váltott fel (1936) az NKVD élén. Jezsov szintén kitett magáért, méltó utódnak bizonyult, ő sem fordult tanácsadókhoz a brutalitás témakörében. Félreállításuk a szokásosnak mondható forgatókönyv szerint történt, Jagoda vallomásában elismerte, hogy a német, japán, lengyel hírszerzésnek dolgzik, sőt utódja ellen merényletet kísérelt meg, Jezsovnál már elég volt egy egyszerű összeesküvés elmélet.

Kívülállóként nyugodtan mejegyezhetnénk ez már csak egy ilyen állás, a pozíció betöltésénél valószínűleg nem az volt az első kérdés, hogy melyik nemzetközi humanitárius szervezetnél dolgozott korábban. A váltásra újabb két évet kellett várni, ekkor azonban a rendkívül ambiciózus Lavrentyij Pavlovics Berija került az NKVD élére. Berija elődjeitől eltérően egészen Sztálin haláláig megőrizte pozícióját, végzetét azonban ő sem kerülhette el, a Sztálin halálát követő hatalmi harcban a rövidebb gyufaszálat húzta. A háború alatt szerkezeti átalakulást hajtottak végre, létrehozták a kémelhárítással és hírszerzéssel foglalkozó csoportfőnökséget, amely elsősorban a Harmadik Birodalomról gyűjtött információkat, de mindemellett komoly gondot fordítottak saját szövetségeseik elleni kémkedésre.

Ez a taktikai lépés később a hidegháborús évek alatt hozta meg a gyümölcsét. A második világháborút követően a pattanásig feszült nemzetközi politikai életben a két nagyhatalom létfontosságú érdeke volt az ellenség legféltettebb titkainak kifürkészése. Az összegyűjtött információk birtokában előre tervezhetővé váltak a másik oldal lépései a folyamatosan kialakuló nemzetközi válságoknál. Természetesen az is előfordult, hogy a politikai vezetők rosszul mérték fel a helyzetet. Az egyik legjobb példa erre a berlini blokád története. Peter Sichel –BOB helyettes vezetője- megfogalmazása szerint:”Látni akarták, milyen messzire mehetnek el, és túl messzire mentek”. A szovjetek állítása szerint a blokáddal akartak válaszolni a Nyugaton bevezetett valutareformra, az igazi ok valójában a nyugati hatalmak kiszorítása Berlinből. A szovjet katonai, hírszerzési vezetők fejében meg sem fordult annak a lehetősége, hogy a nyugatiak a blokádot követően nem fújnak visszavonulót. Tévedtek, George Marshall az Egyesült Államok külügyminisztere 1948. június 31-én mondott beszédében kijelentette:”Berlinben maradnak, és mindent elkövetnek, hogy légi úton biztosítsák a polgári lakosság ellátását”.

A szovjet hírszerzés legnagyobb kihívása az 1940-es évek második felében a Manhattan-terv kutatási eredményeinek megszerzése volt. Az amerikaiak Los Alamosban végezték tikos kísérleteiket a háború alatt, a bázison dolgozott Klaus Fuchs fizikus, aki több mint két éven keresztül szállította a szovjet atombombához elengedhetetlenül fontos tervrajzokat, képleteket. A szovjet hírszerzésnek szerencséje volt abból a szempontból, hogy nemcsak egyetlen forrásra kellett hagyatkoznia a titkos információk megszerzésekor. Fuchs tudtán kívül rengeteg anyagot adott át a szovjet hírszerzésnek Theodore Alvin Hall fizikus, aki tizenkilenc évesen lépett a kémkedés göröngyös útjára.

A legnagyobb belpolitikai vihart mégis a Rosenberg házaspár esete kavarta, ekkorra már szinte sokkolta az amerikai közvéleményt az országba beférkőző ellenséges kémek rémképe. A történet vége nem éppen happy end-del végződött: a Rosenberg-házaspárt 1953-ban kivégezték, míg Fuchs megúszta tizennégy évvel, de kilenc év után szabadult és az NDK-ba távozott. Egy biztos: a szovjet hírszerzésnek óriási szerencséje volt ezzel a "több csatornás" rendszerrel, hiszen nemcsak nagyobb mennyiségű információhoz tudtak hozzájutni, hanem egyúttal az anyagok összehasonlításával ellenőrizhették kémeik hitelességét is. Annyit biztosan állíthatunk, ha Fuchs és a többiek nem adják át az atombomba titkát a szovjeteknek, az Egyesült Államok még hosszú évekig megőrizhette volna vezető pozícióját.

A másik nem elhanyagolható szempont az idő faktoron kívül az anyagi oldal. A Szovjetunió ennyire olcsón soha nem tudta volna megépíteni saját atombombáját. Sztálin halálát követően az új vezetés erőteljesen megnyirbálta az állambiztonsági szervezeteket jogkörét és személyi állományát, önálló szervezetté alakították a politikai rendőrséget, amelynek új neve KGB (Komityet Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi) lett.

A KGB legnagyobb sikereit Dwight D. Eisenhower (1953-1961) és John F. Kennedy (1961-1963) elnöksége alatt érte el, ami önmagában még nem bírna különös jelentőséggel, ha viszont hozzátesszük, hogy ezt elsősorban nem a szervezeti átalakításoknak, hanem a felajánlkozott önkénteseknek köszönhette a KGB, akkor mindjárt máshogy fest a kép. Ha rossz májúak akarnánk lenni azt is mondhatnánk, hogy ezekben az időkben Fortuna vigyázó tekintete őrködött a Ljubjanka téren, a valóságban természetesen ennél jóval többről volt szó. A hidegháború évei alatt a szovjet hírszerzés egyre kevesebb anyagot tudott megszerezni a szövetségi kormányhivatalokból, így gyakran pletykákra, mendemondákra hagyatkozva alakította ki véleményét a vezetés egy-egy kérdéssel kapcsolatban.

Ebből eredendően Hruscsov meg volt győződve arról, hogy az Egyesült Államok támadásra készül a Szovjetunió ellen. Ez a rögeszme majdnem kirobbantotta 1962-ben a harmadik világháborút a kubai rakétaválság ideje alatt. A szovjetek rakétabázisokat telepítette a szigetre, hogy onnan tartsák sakkban és rettegésben az amerikaiakat. Pechükre egy U2-es felderítőgép lefotózta az épülő bázisokat és ettől a ponttól kezdve az események viharos gyorsasággal követték egymást. Folyamatos üzenetváltás a két elnök között, de egyikük sem akart meghátrálni. Az egyre feszültebb légkörben végül Hruscsov bedobta a törülközőt. Egyoldalúan visszavonta csapatait, a bázisokat leszerelték, egyszóval meghátrált, de miért? - tehetjük fel a kérdést. A válasz igen egyszerű, nem volt beépített ember Washingtonban, aki tájékoztatta volna Hruscsovot, hogy meddig tud elmenni. A válság pikantériája, hogy Hruscsov a moszkvai rádióban mondatta be a csapatok visszavonását, hogy a CIA és rajtuk keresztül Kennedy mindenképpen első kézből értesüljön döntéséről. Történészek egybehangzó véleménye szerint a Kubánál elszenvedett fiaskó is hozzájárult Hruscsov 1964-ben bekövetkezett bukásához.

A KGB új korszaka Jurij Andropov 1967-es kinevezésével kezdődött, aki elsődleges céljának azt tekintette, hogy a KGB-t egy olyan szervezetté alakítsa át, amely a nemzetközi válságoknál nem csupán részese az eseményeknek, hanem azok befolyásolója is. Ehhez viszont kémek kellettek az ellenség soraiból, akik pénzért vagy elvi meggyőződésből dolgoznak a KGB-nek. Utóbbira nem igen volt példa, a Kim Philby típusú kémek eltűnőben voltak a 70-es, 80-as években. J.A. Walker tengerészként szolgált a Norfolk-i bázison, pusztán anyagi haszonszerzés céljából eladta a tengerészetnél használt kódokat. Az üzlet 18 évig virágzott és eközben beszervezte a bátyát, gyermekét, feleségét is.

A családi vállalkozás végül 1984-ben fejezte be működését, amikor Walker elhagyott felesége bosszúból feladta férjét. A másik különösen nagy kárt okozó személy A. Ames volt, akire ígéretes karrier várt a CIA-nél, de nála is az anyagiak előbbre voltak mint a haza szolgálata. Ames 1981-ben Mexikóban megismerkedett későbbi feleségével, akinek meglehetősen anyagias természete vitte Ames-t az árulásra. Ames beosztásánál fogva ismerte a Szovjetunióban dolgozó kémek, kettős ügynökök névsorát, amelyet átadott a KGB-nek. Hogy mi történt azokkal az emberekkel, akik rajta voltak a listán, nem szükséges a válaszhoz túl nagy fantáziával rendelkezni...

A Szovjetunió bukása egyben a KGB megszűnését is jelentette, pontosabban csak a név változott, hiszen ismerjük Fouché - Napóleon rendőrminisztere - híres mondását: "Legyőzheted a fél világot, megölhetsz királyt és császárt, elpusztíthatsz birodalmakat, hitet, nyelvet, hagyományokat, de nem győzheted le a titkosszolgálatokat. Azok elpusztíthatatlanok..."

forrás: Múlt-kor

A KGB 13-as osztálya

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:40

" K " volt a magyar ÁVH gyilkossági csoportja, amit a Szovjetunióban "13-as" osztálynak hívtak. Nálunk " Z " jellel működött Nicolae Doicaru tábornok csapata. Húsz éven át ők rabolták el a politikai menekülteket s vitték vissza Romániába, ők végezték ki külföldön azokat a romániai embereket, akik kellemetlenek, nem kívánatosak voltak a párt számára. Azért kapta a "Z" csopot nevet, mert a " z" az ABC utolsó betűje , tehát a " végső megoldásra " utalt..

Tapasztalatátadás gyanánt a PGU 13. részlege egy Kolkov nevű ukrán emigránst 1957 szeptemberében teljesen új módszerrel akart eltenni láb alól: radioaktív táliummal. Kolkov azért élte túl a gyilkossági kísérletet, mert a fegyver még tökéletlennnek bizonyult... Az új fegyvert úgy tervezték, hirtelen terjedő rákot okozzon és a boncolásnál ne legyen észrevehető a radioaktív anyag, a tálium. Gyorsan kifejlesztettek egy másikat, azzal 1957 októberében Lev Rebet, kommunistaellenes ukrán emigránst megölte a szovjet PGU: az orvosok szívgyengeségre gyanakodtak, miközben percek alatt meghalt. Nagynyomású ciángázt lövellt ki a speciális pisztoly, azonnali szívrohamot okozva.

Pacepa: A kémfőnök becsülete

A Litvinyenko-gyilkosság

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:32

Alekszander Litvinyenko, aki 2006 novemberében a világsajtó nyilvánossága előtt keserves kínok között halt meg Londonban, Fouche örökérvényű igazságát vélhetően azzal egészítené ki: a titkosszolgálatok nemcsak elpusztíthatatlanok, bosszúállók is. Az FSB – leánykori nevén KGB – 43 éves tisztjét a feltételezések szerint saját cége mérgezte meg polónium 210-es izotóppal. Egy miniatűr atombombával, amely pár hét alatt végzett vele.

Kétségtelen, a Litvinyenko-gyilkosság a KGB utódszervezetének egyik legnagyobb nemzetközi botránya, még akkor is, ha hivatalos orosz források korábban és most is tagadják, hogy közük volt a dezertőr hírszerző halálához. Miközben cáfoltak, „minden segítséget megígérve és megadva” megakadályozták, hogy a Moszkvába érkező Scotland Yard ügynökei felgöngyölítsék a Litvinyenko-gyilkosság – minden jel szerint a Kremlig vezető – szálait. Megmutatták, mire képes egy jól szervezett titkosszolgálat, ha valakire megorrol.

Litvinyenko FSB-ügynök volt. Sok mindent látott a Kaukázuson túli területeken, ismerte a moszkvai alvilág szereplőit, az oligarchák politikai törekvéseit és rendszeresen publikált a csecsen sajtóban, cikkeiben élesen bírálta az orosz vezetést. Számtalan kétely fogalmazódott meg benne, ezek közül a kulcskérdés az volt: vajon az FSB valóban az állam, s nemcsak egy szűk hatalmi csoport érdekeit szolgálja? Végül dezertált. Londonban csatlakozott az egyik legismertebb oligarchához, Borisz Berezovszkijhoz,  akinek kiadatását évek óta hiába kérte Moszkva, s akit az akkor még Oroszországot elnöklő Vlagyimir Putyin személyes ellenségének is tartottak sokan.

Az FSB elhagyása vagy a Berezovszkijhoz való csatlakozás önmagában külön-külön is olyan vétség, mellyel Litvinyenko automatikusan halálra ítélte magát. Szakértők szerint a dezertőrre a világ minden titkosszolgálata kimondta volna a halálos ítéletet. Ha nem az FSB tisztje, talán könnyebb halál várt volna rá; a hírek autóbalesetről vagy két fegyveres banda utcai összecsapásáról szóltak volna. Litvinyenkónak azonban keserves kínok között kellett meghalnia; akik Moszkvát sejtik a gyilkosság hátterében, úgy gondolják, az FSB vagy maga Putyin elnök így akart üzenni Berezovszkijnak és a többi oligarchának.

Moszkvának azonban esze ágában sincs magára vállalni Litvinyenko halálát. És nemcsak a külföldön elkövetett állami gyilkosság kínos politikai következményei miatt. Azért sem teheti, mert ha beismeri, arról is beszélnie kell, kik hajtották végre a műveletet. A parancs elrendelőinek azonban nem áll szándékukban kiadni egyetlen ügynök nevét sem, mert ha megneveznék őket, nagyban megkönnyítenék az angol elhárítás dolgát a Moszkvának dolgozó többi tiszt leleplezésében. Ennek elkerülése érdekében a moszkvai döntéshozók bármire képesek.

Miközben az orosz hatóságok nyilatkozatai alapján az orosz sajtó „állítólagos” gyilkosságról cikkezett, az angol lapok meg nem nevezett forrásokra hivatkozva tényként közölték, hogy radioaktivitásra utaló nyomokat találtak a brit hatóságok mindenütt, ahol Litvinyenko a kórházba kerülése előtti napokban megfordult; így például Berezovszkij irodájában és a csecsen szeparatisták londoni szószólójának, Ahmed Zakajevnek az autója alatt is. Mivel a polóniumszennyezés évekre visszamenőleg is kimutatható annak kezéről, aki akár csak egy alkalommal is érintette – az interneten magyarul is olvasható Oroszország Hangja Rádió 2006. december 6-i beszámolója szerint –, a Moszkvába érkező Scotland Yard ügynökei találkozni akartak minden orosszal, aki a gyilkosság feltételezett időpontja előtt két nappal Londonban járt.

Titkosszolgálati elemzők szerint a csecsen szál beleszövése a Litvinyenko-ügybe egyértelműen az FSB-re utal. A finom kis célzás Litvinyenko és Zakajev (a gyűlölt moszkvai házrobbantó, túszejtő) kapcsolatára az orosz közönség manipulálására szolgált. S hogy az angol és általában a nyugati közönségben is kétségeket ébresszenek Litvinyenko megbízhatóságát illetően, két angol lap, a New of World és a Sunday Express hírére alapozva az orosz lapok közölték: az angol titkosszolgálatok azt feltételezik, Litvinyenko maga vitte be a polóniumot Angliába, azért, hogy együttműködjön az al-Kaidával úgynevezett piszkos bombák előállításán. A politikai elemzők azonban elvetik ennek lehetőségét, úgy vélik, az FSB „legendagyára” áll a hivatalos, angol rendészeti forrásokból származó információk mögött.

Tény, hogy soha nem állnak majd bíróság elé Litvinyenko gyilkosai. Soha nem tudhatja meg a világ, hogy kik adtak utasítást a kivégzésére. Sőt, idővel már abban sem leszünk majd biztosak, hogy mit tudnunk, és mi az, amit csak sejtünk. A jövőben egymásnak ellentmondó, ellenőrizhetetlen forrásokból származó hírek látnak majd napvilágot, s a végén mindenki feladja majd a hiábavaló küzdelmet. És akkor valahol majd lezárul egy titkos akta, s az FSB néhány vezetője és ügynöke koccint egyet a művelet sikeres befejezésére. De ha később mégis szükség lenne rá, előkerülhet még néhány kompromittáló adat a dezertőr tisztről, eltűnhet egy-két tanú, aki tisztára moshatná a nevét. A „szabad világ” kénytelen lesz elkönyvelni, hogy csak sejtései maradtak, bizonyítékok nélkül.

Tökéletes munka. Pedig az orosz titkosszolgálat a ’20-as, ’30-as években elszenvedett kudarcok után évtizedekig nem követett el politikai gyilkosságot külföldön. Legalábbis ezt állította Oleg Gordievskij, a KGB egykori ezredese egy, a Washington Postban megjelent írásában. Gordievskij 1985-ben egy akciófilmbe illő szökését követően átállt az angolokhoz, majd Christopher Andrew-val közösen írt "A KGB. Külföldi műveletek története belülről, Lenintől Gorbacsovig” című könyvében felfedte a KGB és utódszervezetének belső életét és legféltettebb titkait. Ami persze azért nem jelenti azt, hogy Moszkvának semmi köze nem volt egyetlen Nyugaton végrehajtott politikai gyilkossághoz sem

forrás: dejure

Jurnalul National interjú, 1. rész

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:38

1992-ben valaki adatokat kezdet gyűjteni a KGB szerepéről, az egykori elnök, John Fitzgerald Kennedy meggyilkolásában Csak az elmúlt esztendőben fejezte be ezt a gyűjtőmunkát. És hozzáfogott egy könyv megírásához. "Gyilkolásra programozva" , ami a szerzője szerint, aki nem más mint Ion Mihai Pacepa, világosságot teremt az ügy kapcsán.

1963 november 22.-én az Egyesült Államok elnökét John Fitzgerald Kennedy (JFK)-t megölték. Gyilkosa, Lee Harvey Oswald, két nap elteltével szintén gyilkosság áldozata lett. A hivatalos nyomozás szerint Lee Harvey Oswald volt, aki az elnök elleni merényletet elkövette, ám széles tömegek még napjainkban is szkeptikusak a hivatalos verzióban szereplő állításokkal kapcsolatban. Különböző összesküvés-elméletek láttak napvilágot a merényletet követő legelső napoktól kezdődően, a mai napig a köztudat részét képezve, ám nem sikerült őket, a különböző erőfeszítések ellenére sem, eloszlatni.

50 ÉV MEGSZÁLLOTSÁGA.

A Kennedy gyilkosság viszonyítási pont lett a nehezen megválaszolható történelmi kérdések között, időszakosan ugyan, de 50 év időszakosságával. Majd két generációnak kellett szembenézzen az 50 évvel, és várjon, hogy megtudhassa az igazságot Kennedy halála kapcsán. A románoknak is megvan a maguk hasonló viszonyítási pontjuk az 1989-es Forradalom kapcsán, vagy épp az Irakban elrabolt újságírók esetében.

1963-2006. Szinte senki nem gondolt arra, hogy már eltelt 43 év abból az 50-ből, amit - elméletileg - várnunk kell, hogy megtudjuk az igazságot Kennedy halálával kapcsolatban. Az igazságot, ami szétzúzza az összeesküvés-elméleteket. Ami valós dokumentumokra épüljön. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezrével születtek írások az ügyről. Készültek filmek. Ki ölte meg Kennedy-t, ki állt Oswald háta mögött? CIA? KGB? A maffia? Az FBI igazgatója, J. Edgar Hoover? Az alelnök Lyndon B. Johnson? Fidel Castro? A mérleg nyelve szinte a kezdetektől a CIA "javára" billent, pedig semmi sem volt 100%-osan biztos.

LÉSZEN VILÁGOSSÁG

JFK meggyilkolása után 43 évvel egy újabb könyvet dedikálnak ennek a szomorú eseménynek. A "Gyilkolásra programozva" című könyvről van szó. Egy könyv a moszkvai "Sárkány" fedőnevű akcióról, egy könyv, ami dokumentáltan bizonyítja Nikita Hruscsov és a KGB szerepét a Kennedy meggyilkolásával kapcsolatban. Az írója a Jurnalul National számára exkluzív interjúban nyilatkozik, elmondja, hogy tíz évet dolgozott azon, hogy dokumentálhassa azt, amit már Romániában is tudott, "most végre lészen világosság". Arnaud de Borchgrave, az amerikai újságírók dékánja és a washingtoni Nemzetközi Stratégiai Kutatóközpont elnöke, mindezzel egyetért. Vladimir Tismaneanu professzor "lenyűgöző és provokáló"-nak tartja a könyvet, ami "véglegesen megváltoztatja majd felfogásunkat a XX. század egyik leg felkavaróbb eseményéről". Claude Matase professzor, a román származású amerikai személyiség az Aghata Christie regényekhez hasonlítja a könyvet és meggyőződését fejezi ki, hogy sikerfilm fog készülni belőle.

AZ ÍRÓ

Lehet mindhármuknak igazuk van. Szerintem viszont Romániában, már az író nevének elhangzása is - Ion Mihai Pacepa tábornok - az indulatoktól és negatív reakcióktól kezdődően akár erős tiltakozásokat is fog provokálni. Ezért úgy döntöttem, hogy az írótól kérdezem, hogy mégis miért ismét... Pacepa. Részleteket kérek arról, hogy mit jelentett a kutató munka a "Gyilkolásra programozva" kapcsán, és részleteket kérek a műből, amiket alább, majd pedig a következő napokban egy mini-sorozatban bemutatok, hogy minél teljesebb képet alkothassunk arról, amit ez a könyv jelent.

Jurnalul National: Tábornok úr, hogy jutott a JFK témához? Mióta foglakozik vele?

Ion Mihai Pacepa: A KGB-nek a gyilkossággal való kapcsolatáról Aleksandr Saharovski ezredestől, a szovjet hírszerzés főnökétől szereztem tudomást, két nappal a gyilkosság után. Saharovski, aki létrehozta a Securitate-t, aminek később a konzultáns főnöke lett, Bukarestbe jött, hogy kiképezzen a "Sárkány" fedőnevű művelethez, aminek a célja a KGB-ről való figyelem elterelés volt, a gyilkosság kapcsán. Néhány hónappal azután, hogy politikai menedékjogot kaptam az USA-tól, úgy döntöttem, hogy összegyűjtök minden fellelhető dokumentumot a KGB-nek a gyilkosságban játszott szerepéről, pont mikor a második szövetségi jelentés elkészült a merénylet kapcsán. Ebben a jelentésben, a Kongresszusi Bizottság kizárta a KGB kapcsolatát, kijelentve: "A szovjet kormány és a szovjet nép reakciója őszintének és megrendültnek tűnt. A Bizottság úgy hiszi, a rendelkezésre álló információk mérleglése alapján, hogy a szovjet kormánynak nem volt köze a merénylethez."  Akkor, Washington nem ismerte a Kreml politikai félreinformáló képességét, amely még a moszkvai telefonkönyveket is meghamisította.

14 év munka

Jurnalul National: Mikor fogott a könyv megírásához?

Ion Mihai Pacepa:1991-ben, mikor a Szovjetunió felbomlott, azt reméltük, hogy a Kreml új urai felfedik a KGB kapcsolatát a merénylettel. De sajnos a KGB túlélte ezt az időszakot - és később maga alá rendelte a Kreml-t -, és a rejtély rejtély maradt. 1992-ben kezdtem el a KGB-ről dokumentumokat gyűjteni a Kennedy gyilkosság kapcsán. Tavaly fejeztem be.

-Hányadik, a Kennedy merénylettel foglalkozó, mű lesz amit most készít?

-Nehéz megmondani. 1992-ben, mikor elkezdtem a nyomozást, kb. 2500 ilyen mű volt. Senki nem hitte volna, hogy Lee Harvey Oswald, aki frissen költözött vissza Moszkvából, saját szándékából ölte meg JFK-t, és nagyon sokan kedtek kitalálni mindenféle összesküvést. Egy könyvben azt is sugallták, hogy két Oswald is volt, ezért még exhumálták is a holttestet - ami persze, azé az Oswald-é volt -, aki a Szojvetunióból repatriált. De ebből a nagy halom könyvből csak egy volt, ami igazán értékes. 1978-ban Edward Jay Epstein publikálta a saját kutatásaira alapozott "Legenda: Lee Harvey Oswald titkos világa" című könyvét. Epstein több mint 400 olyan személyt keresett meg és kérdezett ki, akik kapcsolatban álltak Oswald-dal, köztük 70 tengerészgyalogos, akik együtt szolgáltak vele Japánban és a Távol-keleten, akiket az FBI egyáltalán nem hallgatott ki. Epstein könyvében dokumentálva van, hogy Oswald-nak kapcsolata volt a KGB-vel, még azelőtt, hogy szembeforduljon Moszkvával és a szovjet manipulálásáról azt a beszámolóiban bevallja. Viszont Epstein nem rendelkezett hírszerzési tapasztalatokkal és nem volt képes megfelelően interpretálni a rendelkezésre álló adatokat. Így a viszonylag jól dokumentált könyv befejezetlen marad.

Egy dokumentumokra épülő könyv

-Röviden, mi újat hoz az ön könyve? Mitől lesz hiteles?

-A "Gyilkolásra programozva" dokumentálja, hogy Oswald KGB ügynök volt. A hitelességét az a több száz eredeti dokumentum bizonyítja, amiket nem lehet megcáfolni. Csak egy példa: A Warren Bizottság, moszkvai bizonyítékokra építve és az Oswald útlevelében szereplő vízumokra (amelyek szintén moszkvai származásúak), arra a következtetésre jut, hogy Oswald 1959 szeptember 9.-én egy Londonból felszálló nyugati géppel érkezett Helsinki-be, ahol öt napot töltött a Klaus Kurki hotelben, majd október 14.-én, megkapva a szovjet beutazó vízumot felszállt a Moszkva felé taró vonatra, ahol politikai menedékjogot kért. A rendelkezésemre álló dokumentumokból, a légitársaságok naplói alapján viszont kiderűl, hogy ebben az időszakban nem volt egyetlen közvetlen járat sem London és Helsinki között és Oswald nevű utas nincs a Helsinkibe tartó légitársaságok utaslistáin az adott időszakban.

-Azokban az években, mikor a jeles KGB ügynök Urho Kekkonen volt Finnország elnöke (1956-1981), a Klais Kurki hotel egyfajta finn Athénée Palace volt, ahol a KGB-nek szabad keze volt. Mikor a DIE (külügyi hírszerző osztály) vezetésében résztvettem többször is voltam a Kurki hotelben, úgy magán emberként, mint akciók során. Ez volt Helsinki legelegánsabb szállodája (négy csillagos), így próbálták elkápráztatni a nyugati ügynököket, akiket szintén a DIE szállásolt el ott. Öt napra egy szoba ára a Kurki-ban messze magasabb volt, mint az a 700 dollár, amit Oswald az angliai behajózáskor a brit vámon deklarált. Mi a konklúzió? Oswald-ot titokban vitte a KGB Moszkvába kiképzésre, és miután megérkezett álmai országába, politikai menedékjogot kért. KGB vissza akarta fordítani, ahol szerepet szántak neki. Ám Oswald felvágta az ereit és kórházba került. Végül a KGB kényszerítve volt, hogy megadja a politikai menedékjogot. Az a legenda, hogy Oswald Helsinkiben volt, ahol a KGB-nek szabad mozgástere volt, a merénylet után lett megalkotva és tele van lyukakkal. A "Programmed to Kill" több száz ehhez hasonló esetet sorol fel.

-Mi az a álláspont, amit ön képvisel és amiről azt állítja, hogy az igazság? Vajon ez az az igazság, amire 50 évet kell várnunk és most 7 évvel hamarabb érkezik?

-Miután Kennedy arra kényszerítette Hruscsovot, hogy meghozza azt a példátlan döntést, hogy felépítik a Berlini-falat és visszavonja nukleáris rakétáit Kubából, a szovjet diktátor megparancsolta Saharovski-nak, hogy kapcsolja le azt a "Disznó"-t (ez volt a KGB kódja Kennedy megjelölésére abban az időben). Oswaldot, aki levelet írt a testvérének, hogy sosem fogja elhagyni a Szovjetuniót, hirtelen megházasították egy szovjet nővel, akinek az volt a feladata, hogy "a lába között tartsa" (idézet Saharovski-tól), és visszaküldték az Államokba. A könyvben megdönthetetlen bizonyítékok vannak, melyek tanúsítják, hogy Oswald-ot csak időszakosan honosítatták vissza az Államokba és a feladata végeztével visszatért volna a Szovjetunióba a családjával együtt. Stashinski ügye után azonban a KGB (és a DIE) időszakosan felfüggesztette a külföldi gyilkosságokat és megparancsolta Oswald-nak és a többi, a nyugati politikai ellenfelek likvidálásával megbízott ügynöknek, hogy semmisítsék meg az Központhoz vezető kommunikációs csatornáikat és rejtőzzenek el. Oswald viszont már túlságosan megszállottja lett a saját "történelmi" feladatának ahhoz, hogy megállítható legyen. Kétszer is elment Mexico City-be, hogy meggyőzze az összekötő tisztjét (Valeri Kostikov, fedőneve "Kostin", a KGB gyilkossági szakértője) az akció engedélyezéséről. Moszkva azonban hajthatatlan volt, ezért Oswald írásban kérte a washingtoni szovjet nagykövetségen, hogy engedélyezzék visszatérését Moszkvába (a könyv tartalmazza az eredeti levél másolatát). A többi a könyvben.

A szovjet blokk és az információs közösség

-Kérnék néhány részletet a könyv megjelenésével kapcsolatban: mikorra várható, esetleg lefordítják-e románra is, és miért is ne, néhány szót a szerzői jogokról.

-A könyv az Államokban fog megjelenni a Kennedy elnök elleni merénylet 45. évfordulójának környékén. Románul hamarabb fog megjelenni, mint egy tisztelgésként az országnak, ahol születtem. A szerzői jogokat oda adományoztam, ahogy tettem ezt a "Vörös horizontok" esetében is.

-Tudja, sokan úgy értékelik, hogy ön az amerikai neokonzervatorizmus egyik támogatója, a Bush adminisztráció kemény vonalának a híve, egy "akcióban rekedt" személy, aki a Hidegháború megszállottja. A "Gyilkolásra programozva", vajon nem ezeknek a kritikáknak a malmára hajtja a vizet?

-A könyvben 783 lábjegyzet szerepel, idézve független amerikai és szovjet forrásokat, amelyek fellebbezés nélkűl Moszkva szerepét igazolják a JFK merénylet kapcsán.

-Hogy van az tábornok úr, hogy a mi DIE-nk, a SIE (Hírszerző-szolgálat) elődje, oly sok titkos akcióban megjelenik a világ számos pontján? Nagyon sok, a nemzetközi sajtóban, az ön által jegyzett cikkben utalást találunk a DIE direkt, vagy indirekt részvételére különböző titkos akciókban más országok területén.

-Az összes, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó szervezet, a szovjet blokkon belül érintett volt ilyen-olyan formában ezekben az akciókban. Sajnos azonban, hogy egyetlen "testvér" szervezet vezetője sem "fedte fel" magát és nem lépett a nyilvánosság elé. A jelenlegi titkosszolgálatok pedig zsúfolásig vannak a volt kommunista tisztekkel, akiknek nem érdekük a múlt igazságának kiderítése, nehogy ezzel inkriminálják önmagukat. Ezért a SIE egyetlen olyan akciót sem fedett fel, amiből kiderűlne Ceaşescu NATO ellenes kémkedése, pedig Románia már néhány éve tagja az Atlanti Szövetségnek. Éppen ezért Iulian Vlad ezredes azt nyilatkozta, hogy a magával viszi a sírba a Securitate titkait. Azt se feledjük, hogy azok a volt tisztek, akik vették a bátorságot és feltártak néhányat a régi titkos akciókból, nagy kockázatott vállaltak és árulóként vannak megbélyegezve. Liviu Turcu az egyik legutóbbi eset.

Még egy útban

-Ezek szerint Bukarest egyfajta (a Föld köldöke) központ volt a kommunisták idejében a titkosszolgálatokat tekintve? Abból kiindulva, hogy számos KGB akció többé kevésbé érintette Romániát, következtethetünk erre?

-Nem. De én részleteiben csak a kommunista Románia tevékenységét ismertem. Sajnos a feltárások itt véget érnek. Az egykori Markus Wolf, aki az én funkciómban volt az NDK-ban, például, csak egy szakácskönyvet adott ki és életének egy romantikus összefoglalóját, amiben csak a már, a nyugati sajtóban napvilágra került akciókról számol be.

-Milyen meglepetéseket tartogat még a nyilvánosság számára? A "Gyilkolásra programozva" az utolsó Pacepa könyv?

-Remélem nem. Egy önéletrajzi könyvet készítek elő két írótárssal: egy román ezredessel, aki 1978 július 24.-én kért politikai menedékjogot a bonni amerikai nagykövetségen, és egy nyugat-europai származású amerikaival, aki 1978 július 28.-án kiszállt egy óriási katonai Herkules gépből az "Andrews Air Force Base" elnöki repülőtéren, Washington mellett.

forrás: Jurnalul.ro
fordítás: Helikon

Jurnalul National interjú, 2. rész

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:39

A SÁRKÁNY akció

A könyv nem ígérkezik könnyű olvasmánynak, amit magaddal viszel a strandra . Egy dokumentumkönyv, egy aprólékosan ellenőrzött, tényekre épülő bonyolult beszámoló, amint arról a könyv alkotója Ion Mihai Pacepa ezredes is biztosított bennünket. A "Gyilkolásra programozva", egy könyv a KGB-nek John Fitzgerald Kennedy (JFK) meggyilkolásában játszott szerepéről, amelyről mától kezdődően a Jurnal National beszámol.

Ha létezett volna egy egyszerű mód a JFK gyilkosság megfejtésére, akkor a történet nem maradt volna megoldatlan 1963-tól napjainkig. Sok ezer oldal íródott ezen téma mentén, rettentő sok hipotézis született, jelentések készültek, de senki sem lehetett meggyőződve, hogy az igazat állította. A "Ki gyilkolta meg Kennedy-t", kérdés már anekdotává vált. Egy megnyugtató magyarázat Oswald motivációját illetően még várat magára, elsősorban azért mert egyetlen illetékes hatóság sem sejtette Oswald és az 50-es és 60-as évek kezdetét jellemző szovjet külpolitika és titkosszolgálati közösség közti kapcsolat rendkívül jelentőségét. A "Gyilkolásra programozva", Pacepa tábornoktól, bemutatja a KGB szerepét a Kennedy gyilkosságban és az amerikai közvéleményt meggyőzendő, a CIA-t a gyilkosságért felelőssé tevő, erőfeszítésekről.

PRÓBÁLKOZÁSOK

A 70-es évek végén Edward Jay Epstein önnáló kutatást végzett, és kiadott egy könyvet "Egy legenda: Lee Harwey Oswald titkos világa Oswald ("Legend: The Secret World of Lee Harvey Oswald" - Reader's Digest/McGraw Hill, 1978)" címmel. Ez a könyv új és hasznos anyagokat tár fel Oswaldról, lelkiismeretesen összegyűjtve mindazt, amit mások általában figyelmen kívül hagytak. Epstein, állítása szerint, több mint 400 olyan személyt kérdezett meg, akiknek ilyen-olyan módon köze volt Oswald-hoz. Köztük 70 tengerész gyalogost, akik Oswald-dal együtt voltak besorozva Japánban és a Távol-Keleten, és akiknek nagy részét sosem hallgatta ki az FBI vagy a Warren Bizottság. Epstein könyve arra a gyanúra koncentrál, hogy Oswald-nak kapcsolata volt a szovjet, vagy kubai hírszerzéssel és olyan új és jelentős információkat nyújt, amelyek azt mutatják, hogy Oswald valóban Moszkva által volt manipulálva. Epstein elégséges bizonyítékot gyűjtött a gyanúhoz - helyesen -, hogy George de Mohrenschildt, mint egy orosz nemesi családból származó gazdag amerikai olajvállalkozó, volt megbízva a KGB által Oswald kézbetartására, aki Oswald államokbeli visszatérése után, annak "legjobb barátja" lett.

A LEGVÉGSŐKIG

De Mohrenschildt öngyilkos lett 1976-ban, még azelőtt hogy Epstein és a Kongresszusi nyomozás ügynökei kikérdezhették volna az Oswald-hoz fűződő viszonyáról. Mindezek mellet, úgy Epstein-nek, mint másoknak, akik a JFK gyilkosságról eddig írtak, hiányoztak a szovjet titkosszolgálatok belső működéséről való ismereteik, amelyek segítségével összerakhatták volna az információ morzsákat és egy határozott következtetésre jutottak volna. Epstein később gyanakodott, hogy az amerikai kormányból bizonyos elemek manipulálták volna Oswald-ot.

KÉMKÖNYV

A "Gyilkolásra programozva", Pacepa tanulsága szerint, a Hidegháborús szovjet kémkedésről szól. Az amerikai Lee Harvey Oswald beszervezéséről és manipulálásáról, aki később meggyilkolta Kennedy-t. De, teszi hozzá ő, a könyv egy "sikerrel járt erőfeszítés"-ről szól, amivel a szovjet blokk meggyőzte a világot, hogy Moszkvának nem volt soha semmi érdeke Oswald-dal kapcsolatban. "1978-ban, amikor az USA-tól megkaptam a politikai menedékjogot, meglepetten láttam, hogy senki Washingtonban nem vette figyelembe, sem szóban sem írásban, annak a lehetőségét, hogy Oswald szovjet ügynök volt", emlékezik az író könyvében, amiből a következő napokban részleteket közlünk.

A FÜST FÜGGÖNY. (Idézet a könyvből)

"1963 november 22.-én, mikor az elnök John F. Kennedy-t megölték, szülővárosomban, Bukarestben laktam és a Departamentului de Informatii Externe DIE - Külügyi hírszerző osztály - helyettes vezetője voltam. Akkor a DIE a KGB egyik kirendeltsége volt és minden hónap 20.-án volt a fizetésosztás, hogy ezzel emlékezzünk 1917 december 20.-ára, amikor létre jött a CEKA, az első szovjet politikai rendőrség, amiből később a KGB lett.

1963 november 26.-án este Aleksandr Saharovski ezredes, a szovjet kémszolgálat, más néven PGU (Pervoie Glavnoie Upravlenie) főnöke váratlanul Bukarestbe érkezett. Ezen a napon vettem részt Mongólia bukaresti nagykövetének fogadásán, amivel a Mongol Népköztársaság megalakulásának 39. évfordulóját ünnepelték. Ez volt az első és egyben utolsó kapcsolatom mongol ügyekkel. Visszatértem a DIE székhelyére, ahol a kabinetfőnököm azt mondta, hogy Nicolae Doicaru ezredes a DIE főnöke és Saharovski vár rám. "Nagyon haraso látni régi barát", köszöntött Saharovski a maga orosz-román keverék nyelvén. Nem olyanrég még Románia hírszerzési konzultáns főnöke volt, így de facto a főnököm.

Bukarest az első állomása volt Saharovski villám turnéjának a testvér szervezetek körében. A feladata egy dezinformáló akció megszervezése volt, amivel Moszkváról elterelhető a nemzetközi közvélemény gyanúja, miszerint köze lett volna Kennedy meggyilkolásához és ezt az USA felé fordítsa. Saharovski egy direktívát hozott magával, ami az akció főbb feladatait tartalmazta és a "Sárkány" fedőnevet kapta, viszont túlságosan is titkos volt ahhoz, hogy a szokásos kódolt rádiócsatornákon továbbítható lett volna.

Saharovski a gyilkossággal kapcsolatos néhány részletet mondott el, amelyek szerinte nagyon fel fogják dühíteni Washington-t, ha nyilvánosságra kerülnek. Lee Harvey Oswald, az amerikai tizedes, aki megölte Kennedy-t, viszonylag jól beszélt oroszul mikor Moszkvába érkezett 1959-ben és fanatikus marxista lett mikor repatriált az Államokba 1962-ben. Ezek a tények elégségesek voltak, hogy a Szovjetunió és a testvérei a nyugati provokáció célpontjaivá váljanak, magyarázta Saharovski. De ez csak a kezdet, folytatta Saharovski. "Oswald felesége szovjet állampolgár".

"Egy feleség", súgta fülembe Doicaru. Moszkva mindig követelte tőlünk, hogy "feleségekkel" lássuk el a mi amerikai "tizedeseinket", hogy ezzel "végleg magunkhoz kössük" őket. Ezután Saharovski egy másik problémát vetett fel: a német neve ellenére Oswald legjobb barátja, az amerikai visszatérése után, valójában orosz. Az ezredes nem említett az orosz nevét, de megnevezte azt a nemzetközi szervezetett, amely Belgrádba küldte, ahol mint nemzetközi tisztségviselő volt alkalmazva. Doicaru, akinek rendkívüli névmemóriája volt, azonnal a DIE operatív archivumába ment. Emlékezett, hogy a DIE belgrádi kirendeltségén egy német nevű amerikait akartak besorozni, akit mint a Nemzetközi Együttműködési Hatóság (International Cooperation Administration) képviselőjét kűldték Belgrádba. "Igazam volt", mondta Doicaru, mikor visszatért. Az orosz német neve George de Mohrenschildt volt. A DIE arhivuma szerint 1957-ben, mikor Mohrenschildt Belgrádba lett küldve, a DIE Jugoszláv fővárosi kirendeltsége szándékozta besorozni. Ám azokban a napokban a szabály az volt, hogy mielőtt egy idegen állampolgárt besoroznak a DIE-nek ellenőriznie kell a PGU archivumaiban. Mohrenschildt esetében a PGU válasza az volt, hogy már Moszkva érdekkörébe tartozik. "Látjátok!" morogta Saharovski, mikor Doicaru a kezébe adta az archivumból származó jelentést.

Kapcsolatunk Saharovski-val nyílt és barátságos volt. Viszont létezett egy tabu téma: a külföldi akciókban résztvevő PGA ügynökök neve. Így mikor Doicaru és én rájöttünk, hogy Oswald egy PGU ügynök, akinek a "felesége" szovjet, és orosz barát, megértettük hogy nem firtathatunk tovább.

A "Sárkány" akció nem lepett meg. Megfelelt az új moszkvai normáknak, ami szerint minden "neutralizálás" (a külföldi gyíkosságokra és emberrablásokra használt PGU eufemizmus)után, azt a látszatott kell keltenünk, hogy a CIA a vétkes az adott bűncselekmény elkövetésében. Valójában a "Szikra" épp a CIA-t gyanúsította Oliviu Beldeanu, az emigrációs antikommunista vezér, "neutralitásáért", akit az NSzK-ból rabolt el a DIE a STASI-val együttműködve.

Az összes szovjet blokkba tartozó kémszervezett részt vett a "Sárkány" akcióban. 1994-ben, egy könyvben Oleg Kalughin PGU ezredes (most a Washington-i Kémtörténeti Múzeum társalapítója), aki a New York-I PGU kirendeltségen dolgozott mikor Kennedy-t megölték, ezt írja: "Lázas hangú kódolt távíratokat kezdtünk kapni a moszkvai PGU központból, amikben azt parancsolták, hogy tegyünk meg mindent a Szovjetuniót érintő gyanú megfékezésére, miszerint valami köze is lehetne a merénylethez ? Míg végül az erőfeszítéseinket siker koronázta."

Az eredeti dokumentumok, melyeket 1999-ben Vasili Mitrohin ezredes emelt ki a KGB archivumaiból, azt hozzák a felszinre, hogy a PGU hamis dokumentumokat készített azzal a céllal, hogy meggyőzze az USA közvéleményét arról, hogy a CIA gyilkoltatta meg Kennedy-t."

forrás: Jurnalul.ro
fordítás: Helikon

Jurnalul National interjú, 3. rész

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:39

Útlevél gyilkosságra

John F. Kennedy 1963 november 20.-ai meggyilkolását először egy alkalmi erőszakos cselekmények tartották, ami az egész nemzetet sokkolta. A Dallas-i rendörség és az FBI gyorsan azonosította Oswald-ot, mint az elnök egyetlen gyilkosát. A Jurnalul National (Nemzeti Napló) részleteket fog bemutatni a Mihai Pacepa által írt, ennek a tragikus eseménynek dedikált "Gyilkolásra programozva" című könyvből.

A "Gyilkolásra programozva" négy fejezete tanúsítja vitathatatlanul, hogy az "arisztokrata" George de Mohrenschildt, Oswald "legjobb barát"-ja, aki az Egyesült Államokban egy rejtély maradt a gyilkosság
felderítőinek, valójában titkos szovjet tiszt volt, akit 1938-ban fiktív személyazonossággal küldtek az USA-ba.

Idézet a könyvből:
"Az évek során, de Mohrenschildt életrajza folyamatosan változott, így alkalmazkodva a különböző szovjet kémkedési feladatokhoz. A nácizmus alatt, ő volt George von Mohrenschildt báró, a "Nobel interests" nevű svéd kőolajvállalat Baku-i területek igazgatójának a fia. A II. világhaború vége felé, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nácikat legyőzik, a német báró George de Mohrenschildt-é vált, aki a Napoleon által alapított belgiumi kereskedelmi iskolában tanult. A II. világháború után de Mohrenschildt azt állította, hogy apját, aki Romániában egy Ploiesti-i kőolajvállalatnál, mint orosz származású mérnök dolgozott, az orosz hadsereg elfogta és kivégezte.

1956-ban, mikor Oswald-ot a tengerészgyalogság egyik kaliforniai bázisára helyezték, a PGU de Mohrenschildt-et bízta meg a kapcsolattartással. Miután Oswald visszatért az Egyesűlt Államokba, de Mohrenschildt segítette őt a szociális beilleszkedésben és az összekötő tisztje lett. Miután Oswald megölte Kennedy-t, de Mohrenschildt árnyékba húzódott. 1977-ben lett öngyilkos, néhány órával azelőtt, hogy a Merényleteket kivizsgáló különleges bizottság (House Select Committee on Assassinations) kihallgatta volna.

Oswald "Történelmi naplója"

1964 decemberében a DIE Washigton-i kirendeltsége megküldött egy 13 oldalas dokumentum másolatát, amit kirívóan "Történelmi naplónak" tüntettek fel, amit Oswald hozott magával 1962-ben az Egyesült Államokba, mikor a Szovjetunióból repatriált. Ezt a dokumentumot a Warren bizottság, amelyik a Kennedy gyilkosságot vizsgálta ki, nyilvánosságra hozta, azzal a megjegyzéssel, hogy abban Oswald kézírása azonosítható, de még kétségek vannak annak tartalmának hitelességéről.

Néhány nappal az Oswald-féle "Történelmi napló" kézhezvétele után, Tigran Gregorian ezredes, a DIE angol szakértője, egy jelentést mutatott be, amiben a következtetésre jutott, hogy a naplót a PGU készítette. Gregorian felfedezte, hogy a napló egy sor olyan kifejezést tartalmaz, amelyek specifikusan a brit angolra jellemzőek, melyekben egy műveletlen amerikai, mint Oswald, nem lehetett járatos. Gregorian az okokat is megmagyarázta: a DIE tisztjei, akiket Moszkvába küldenek a külföldi hírszerzési feladatok elsajátítására, kizárólag a brit angolt tanulták meg. A KGB legelőször 1964-ben rendelkezett amerikai angolt ismerő kiképző tisztekkel.

Gregorian vizsgálatából az következett, hogy Oswald naplója hamarjában készült el, mikor szükségessé vált az Egyesült Államokbeli visszatérése és számos ellentmondást tartalmazott. Például: az 1960-ra beírt pénzösszegek az 1961-es rubel leértékelési utáni értékeket jeleztek, John McVickar, akit 1959-ben mint a moszkvai konzuli szolgálat főnökét említi, csak két évvel később volt kinevezve az említett funkcióba.

A 70-es évek végén Oswald "Történelmi napló"-ját dr. Thea Stein Lewinson, amerikai grafológus szakértő vizsgálta meg, és alátámasztotta Gregorian gyanúját, hogy a napló a KGB koncepciója. Az ő következtetése szerint: "Az egész kézirat egy vagy két részben volt megírva, körülbelül az utolsó bejegyzésnek, 1962 március 27, megfelelő időpont környékén, és lemásolva, amit a számtalan helyesírási hiba is sugall."

A KGB által besorozva

A "Gyilkolásra programozva" aprólékosan vizsgálja azt a tényt, hogy Oswald-ot a KGB 1958-ban sorozta be, mikor radarkezelő volt a tengerészgyalogság légi kontroll egységénél (Marine Air Control Squadron No. 1  MACS-1) az Atsugi-i légibázison, Tokió mellet Japánban. "Ez az ultratitkos bázis volt a KGB fő célpontja - persze a DIE-nek is - Japánban, mert a CIA innen indította és irányította az U-2-es kémrepülőgépeket, amelyek titokban a Szovjetuniót területeit derítették fel." A könyv azt is állítja, hogy az Oswald-tól kapott információk segítették KGB-t abban, hogy 1960 május 1.-én lelőjék a Francis Gary Powers által vezetett U-2-es repülőt. Hasonlóképpen azt is állítja, hogy Oswald jelen volt a Powers elleni tárgyaláson, amit a a moszkvai Oszlopok Termében tartottak.

Oswald-ot a PGU egy csábító japán hölgyön keresztül hálózta be, aki táncosnő volt egy éjszakai bárban. Ideológia okokból lett PGU ügynök, ideje nagy részét az orosz nyelv tanulásával töltötte és gyakran nyet-tel és dá-val válaszolt, mikor a kommunizmus iránti érdeklődése felől kérdezték, előszeretettel fogadta, ha bajtársai a tengerészgyalogságtól Oswaldovics-nak szólították.

Oswald azután is folytatta a KGB-nek való katonai titkok továbbítását, hogy 1958-ben visszatért az USA-ba és az El Toro-i, Santa Ana, Kalifornia, 9-es hadtestbe (Squadron No. 9 MACS-9) volt átirányítva. Az ottani szolgálatának vége felé, Oswald megkérte szobatársát Nelson Delgado-t, hogy vigyen el egy zsákot egy Los Angeles-i buszpályaudvar egyik csomamegörzőjéba és hozza el neki a kulcsát. Delgado szerint, a zsák tele volt amerikai katonai repülőgépek fényképeivel, szemből és profilból. Azokban az években, a KGB (akár csak a DIE) vonat és autóbusz állomások csomagmegőrzőit használták a nagy térfogatú dokumentumok továbbítására. A "Gyilkolásra programozva" bizonyítja, hogy hasonlóképpen, azokat az Oswald által az USA-ban használt csomagmegőrzőket de Mohrenschildt szolgálta ki.

Moszkvában

"1959 szeptember 20.-án, Oswald Európába ment az SS Marion Lykes teherszállító fedélzetén, aminek csak másik három utasa volt. Jelentős az a tény, hogy ez a hajózási szállítmányozó vállalat, amely csak alkalmanként szállított utasokat, de Mohrenschild által volt használva a titkos külföldi útjai alkalmával, úgy ezt megelőzően, mint 1959 után is.

1959 november 26.-án, Oswald azt írta az Egyesült Államokban levő Robert testvérének: "Örökké a Szovjetunióban akarok élni". Oswald még írt a testvérének azon évben, 1959 december 17.-én, mondván, hogy többé nem akar hallani semmit Robert-ről. "Egy új életet kezdek és nem akarom, hogy bármi közöm legyen a régi életemhez."

Egy szovjet feleség

1961 május 5.-én, Oswald két év után először azt írta Robert testérének: "Ez év április 30.-án megnősültem. A feleségem Leningrádban született". Egy másik, 1961 május 16.-ai keltezésű levelében Oswald értesíti a moszkvai USA nagykövetséget, hogy megnősült és, hogy "feleségem orosz, leningrádi születésű".

A "Történelmi napló"-ban Oswald az állítja, hogy "Marina N. Prosakoba"-val 1961 március 17.-én találkozott legelőszőr és hogy április 30.-án házasodtak össze. Ez lehetetlen. Abban az időben, a szovjet törvény szerint szovjet állampolgár és idegen állampolgár házasságát a moszkvai hatóságoknak kell engedélyezni. Mint a Román nemzeti vízum és útlevél bizottság alelnöke, ami a hasonló ügyekben járt el, tökéletesen tudtam miként működik a rendszer. Egy bürokratikus rémálom volt, ami évekig elhúzódott. Még ha Oswald a Marina-val való első találkozása napján kérte is volna az engedélyt, lehetetlen lett volna ezt hat hét alatt megkapnia. Egyetlen kivétel létezik ezen tekervényes rendszer alól: ha egy állami szervnek különleges érdeke fűződött a házasság sürgős megkötéséhez.

A "Gyilkolásra programozva" bizonyítja, hogy Marina-t a KGB szemelte ki Oswald feleségének és az életrajzát többször is átírták. Még a születési bizonyítványának eredetijét is, ami szerint Leningrádban született, kicserélték. Mikor 1962-ben az Egyesült Államokba érkezett, Marina a születési bizonyítványa szerint Molotovsk-ban született, egy olyan távoli északi övezetben, ahová idegen állampolgároknak nem volt belépésük, és ahová nagyon valószínűtlen, hogy egy nyugati eljut, hogy ott adatokat szerezhet róla és a családjáról.

Marina lojális maradt a KGB-hez. Norman Redlich, a Warren Bizottság ügyvédje, aki a kihallgatásával volt megbízva, arra a következtetésre jutott, hogy Marina "sorozatosan hazudott a Titkos Szolgálatnak, az FBI-nak és a Bizottságnak, olyan kérdésekben, amelyek életbevágó fontosságúak ennek az ország népének és az egész világnak."

A FŐPRÓBA

1963 április 10.-e este, egy Edwin Walker feje irányába lőtt golyó, miközben az az íróasztala előtt ült otthonában, csak néhány milliméterrel tévesztett célt. Az incidensről beszámolt a sajtó és a golyót megtalálták, de nem sikerült nyomokat találni, amelyek az elkövető nyomára vezethettek volna. Kennedy meggyilkolása után, a Walker háza falában talált golyót ballisztikai vizsgálatnak vetették alá és arra jutottak, hogy egy Mannlicher-Carcano karabélyból származik, ami Oswald-é volt.

A "Gyilkolásra programozva" kikezdhetetlen bizonyítékokat mutat fel, amelyek azt mutatják, hogy Oswald, Walker tábornok meggyilkolásának kísérlete egy főpróbája volt a Kennedy elnök elleni merényletnek. "Romániai karrierem utolsó tíz évében a Kódolt Kommunikációk Osztályát felügyeltem és megismertem a szovjet kódolási és titkosítási sémákat. Megvizsgálva egy látszólag ártatlan üzenetet, amit Oswald írt Marina-nak a Walker tábornok elleni merénylet előtt, felfedeztem, hogy ez egy titkos üzenetet tartalmaz. Oswald azt mondta Marina-nak, hogy ha letartóztatják, küldjön üzenetet a Washington-i szovjet nagykövetségre "információt arról, ami velem történt és az újságcikkeket (ha írnak valamit rólam). Vannak barátaink ott, és Vörös Kereszt segíteni fog neked". Azokban az időkben a "barát" jelentette az összekötő tisztet, a "Vörös Kereszt" pedig a PGU-t. Oswald nem ölte meg Walker tábornokot, de a teszt sikeres volt, mert Oswald nem vonta magára a rendőrség figyelmét. Most már készen állt, hogy megölje Kennedy elnököt, de ezt megelőzően egy beutazó vízumot akart a Szovjetunióba magának, terhes feleségének és lányuknak.

Oswald kérésére, Marina következőket írta az összekötő tisztjüknek a szovjet nagykövetségről, 1963 július 1.-én. "Drága Reznicenko elvtárs! ? A férjem azon őszinte óhaját fejezi ki, hogy visszatérhessen a Szovjetunióba. Teljes lelkemből kérlek, hogy segíts e tekintetben. Kérlek, ne utasíts vissza ... Reméljük, hogy a második gyermekünk a Szovjetunióban fog megszületni. Őszinte tisztelettel, M. Oswald. U.I. Ezen levelemhez csatolom férjem Szovjetunióba való beutazási kérvényét ".

Íme a fentnevezett Oswald kérvény szövege: "1963 július 1. Tisztelt uram, kérem sürgessék meg a beutazó vízum kiadását, hogy Marina N. Oswald szovjet állampolgár hazatérhessen. Ő októberben fog szülni, ebből kifolyólag ki kell adják számára a beutazó vízumot. Ami az én visszatérő vízumomat illeti, kérem hogy kezeljék ettől függetlenül. Köszönettel, Lee H. Oswald (Marina Nicolaiev férje)". Mikor Oswald-ot letartóztatták Kennedy meggyilkolásáért, még az írattárcájában volt Reznicenko neve és a szovjet nagykövetség címe.

A "SÁRKÁNY" FOLYTATÓDIK

A Szovjetunió szétesése után azt reméltük, hogy Moszkva új urai feltárják a KGB szerepét a Kennedy gyilkosságban. Ám a régi KGB-s tisztek a Kreml-be jutottak és Moszkva továbbra is mosta kezeit Oswald-dal kapcsolatban. A hóhérok nem fedik fel magukat. 1993-ban, mikor az USA a Kennedy gyilkosság 30. évfordulóján megemlékezett, Moszkva kiadott egy közleményt "Útlevél gyilkossághoz: Lee Harvey Osald történetét bemutatja legelőször a KGB ezredes, aki ismerte őt" ("Passport to Assassination: the Never-Before-Told Story of Lee Harvy Oswald by the KGB Colonel Who Knew Him"). Ez a könyv, az amerikai közönség számára íródott, nem az oroszoknak, azt állítja, hogy egyetlen kutatás sem talált semmilyen kapcsolatot Oswald és a KGB között. Figyelemre méltó az is, hogy a "szerzője" Oleg M. Neciporenko egy "visszavonult" KGB tiszt, akinek lehetősége van a saját nevében beszélnie, tehát nem hivatalosan a szervezet nevében, így nem vádolható azzal, ha állításai később hazugságoknak bizonyulnak.

1963 őszén, mikor Oswald Mexico City-be látogatott, Neciporenko volt oda delegálva, mint a szovjet nagykövetség tanácsadó tisztje. Egy, az USA hatóságainak tulajdonába került, a Washington-i szovjet nagykövetségre küldött levélben, Oswald azt írta, hogy Mexico City-ben találkozott Valeri Kostikov-val, vagyis "Kostin elvtárssal", aki a KGB 13. osztályának a tisztje volt a külföldön végrehajtandó gyilkosságokkal megbízva. Könyvében Neciporenko hazudik, azt állítva, hogy ő és nem Kostikov találkozott Oswald-dal, hogy a KGB a külföldön végrehajtandó gyilkosságokkal megbízott egységével tartsa a kapcsolatot. Neciporenko szerint, Saharovski tábornok azt mondta volna: "Oswald nem volt érdekes a mi kémszolgálatunk számára". Ezt az álláspontot fejtette ki a KGB kémelhárítási igazgatóságának főnöke is. Hogy világosabbak legyenek a dolgok, Vladimir Semiciastni tábornok, aki a KGB főnöke volt azokban az időkben, mikor Oswald a Szovjetunióban tartózkodott, azt mondta volna: "Nem volt semmi kapcsolatunk Marina-val, Oswald egymaga találta meg. Számunkra is érthetetlen volt, hogy miért vette feleségül". Semiciastni lett volna a fő gyanúsított abban az esetben, ha bebizonyosodik a KGB köze az Kennedy elleni merénylethez.

forrás: Jurnalul.ro
fordítás: Helikon

Helikon megjegyzése: "Mindenesetre a Pacepa könyv hangvétele, amit sajnos minden próbálkozásom ellenére sem sikerült az elvárásaimnak megfelelően lefordítanom - egyrészt az idő szűkössége, másrészt a két nyelv közötti széles logikai távolság miatt -, megerősítette azon meggyőződésem, hogy a "Gyilkolásra programozva" egy a CIA megrendelésére és az elvárásainak megfelelő "dokumentumkönyv", amit Pacepa sajátságos nimbuszának árnyékában kívánnak a világ tudomására hozni, még a "hivatalos verzió" előtt, mintegy felkészítve a népet az elmaradó szenzáció megemésztésére."

Maradék interjúk:http://www.jurnalul.ro/stire-special/pacepa-vorbeste-romanilor-dupa-29-de-ani-97994.html
http://www.jurnalul.ro/stire-magazin/pacepa-la-gaudeamus-programat-sa-ucida-lee-harvey-oswald-kgb-ul-si-asasinarea-lui-kennedy-109813.html

Pacepa: A kémfőnök becsülete

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:47

Ezzel a címmel láthattunk riportfilmet szerda este a Duna Televízióban Ceausescu Szekuritátéjának egykori vezéréről, Ion Mihai Paceparól. Bár az 1978-ban Amerikában politikai menedékjogot kapott és azóta két plasztikai mûtéten is átesett, mai napig titkos lakhelyen élő személy annak idején megírta több nyelven megjelent szenzáció-könyvét, a Vörös horizontokat, a filmből mégis sok újdonságot tudhattunk meg tőle.

Saját pályája alakulásáról, a titkosszolgálatba fiatal vegyészmérnökként 1951-ben történt bekényszerítéséről, a diktátorhoz fûződő nem szívélyes kapcsolatáról, a huszonkét esztendő alatt a kommunizmusból való kiábrándulásáról. Részleteket említett meg az ’56-os magyar forradalom idején a bukaresti hatalomnak játszott szerepéről. A Gheorghiu-Dejt követő Ceausescut a legrettegettebb gonosztevőnek, a nacionalizmus nagy mesterének, politikai kaméleonnak nevezte, aki semmilyen eszköztől nem riadt vissza. Külföldön elkövetett válogatott emberrablások, gátlástalan gyilkosságok, terrorista akciók, kétkulacsos kémkedések, fegyverkereskedelem és még sorolhatnánk, mi mindennel foglalkozott a sokoldalúan fejlett, a nemzetiségi kérdést „véglegesen" megoldó román kémszolgálat.

Huszonkét évi lelki bezártság után a sok nyelvet beszélő, kitûnő technikai tudással megáldott, de a moszkvai kiképzést elkerült Pacepa az USA-ban keresett és talált menedéket. Azóta sem mutatkozik nyilvánosság előtt, s bár 1999-ben Romániában hivatalosan rehabilitálták, ma is sokan eltennék láb alól: nagy vérdíjakat tûztek ki a fejére. Pacepa egyik elszólása, hogy a jelenlegi államelnökünk teljes neve, apja feltétlen Lenin-pártiságát tükrözendő, Ion Iljics Iliescu, aktuális üzenet az országnak.

A filmet a Duna tv két fiatal munkatársa, M. Szabó Imre riporter és Farkas György operatőr Amerikában forgatta. Mivel Pacepa, érthető okokból, nem volt hajlandó kamera elé állni, csak a telefonbeszélgetésre szorítkozhattak. Ennek ellenére a tálalás megoldotta a személyes megjelenés hiányát, sok korabeli bejátszást, egykori fényképet láthattunk.

Rá egy nappal, csütörtök este, a Világtérkép címû mûsorban a bukaresti kis- és nagyemberek mondtak véleményt. Hogy áruló tábornok-e Pacepa? Kétségtelenül az. De kit-mit árult el? Országát? Vagy a hazarendelt sok kémtársát, akiknek kettétörte a karrierjét és akik sosem képesek ezt megbocsátani neki? A közvélemény, ahogyan az lenni szokott, gyorsan felejt. Mircea Dinescu szerint a hajdani rettegett szeku első emberének megítélésekor nem szabad szem elől téveszteni az általa elkövetett népellenes károkat. Ma sokan már nem tudnak róla, másokat meg nem érdekel a személye. Mégis egy valami biztos: az egykori román kémfőnök jóval túlélte az általa gazdasági és morális csődnek nevezett kommunizmust.

Ördög I. Béla

TITOKZATOS BESZÉLGETÉS ION MIHAI

PACEPÁVAL

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:47

Duna TV 2000. augusztus 15-én interjút sugárzott Pacepával:

M . SZ ABÓ IMRE - FARKAS GYÖRGY

TITOKZATOS BESZÉLGETÉS ION MIHAI PACEPÁVAL

Munkacím  

Kép: Sejtelmes alak, óvatosan lopakodó ember halad a csillogó kockaköves úttesten, esik az eső, szürke, árnyékos minden. Fény alig szüremlik. Megáll, körülnéz, csak sziluettje kivehető. Aztán szembe jön egy autó, alakunk riadtan félrehúzódik és sietősen tovább megy a kockaköves úton...

Induló zene : Liszt Ferenc - Haláltánc, vagy Bartók Béla - Concerto, esetleg a Divertimento - végig a jelenet alatt marad, szöveg alatt leúszva tovább szól.

( A zenei megjelölés részemről csak ajánlatnak tekintendő ! )

Narrátor : Bordi András

Soha nem láttam Ion Mihai Pacepa tábornokot. A persze valószínű, ő ennek ellenére találkozott velem...Ez az műsor különös körülmények között készült. Pacepa tábornok ugyanis tíz esztendővel ezelőtt adott legutóbb interjút, azután át is kellett operálni az arcát, mert valaki ugyanis véletlenül mepillantotta .... Akkor az az arc a harmadik változat volt. Ám a személye iránt meglehetősen élénken érdeklődő titkosszolgálatok az arcát keresik, mert a kép birtokában hamarabb a nyomára akadnak.

Hogy miért ? Sokan nem felejtenek. S az emlékezet ébren tartása érdekében millió dolláros vérdíjakat tűznek ki a tábornok fejére, amelyek még a mai napon is érvényesek...

Mielőtt elmélyülünk a témában, bemutatom stúdiónk vendégeit : Kun Miklós történészt, aki éppen most fordítja Pacepa tábornok egyik könyvét és Dr. Bíró Gáspár politológust, aki személyesen is találkozott vele.

Elöljáróban: egy-egy percben vázolják fel uraim , ki is volt Pacepa ?

1. BEJÁTSZÁS : Kun Miklós és Dr. Bíró Gáspár - 3 perc

1. ZENE: átköt s alatta marad

Narrátor:

Az amerikai nagyvárosban előkelő üvegpalotában jelöltek ki számomra időpontot. Többszáz mérföldnyi autózás után nagyon kedvesen fogadtak, talán negyven percig lehettem egy alelnöknél. Pacepa tábornok elzárkódzott minden találkozástól, nyilatkozattól, kérdés-felelettől , s kiváltképp a filmforgatástól. Tíz esztendeje nem állt szóba riporterrel, vajon miért éppen a Duna Televízió munkatársával tegyen kivételt. A közvetítővel megállapodtunk 3 , azaz három kérdésben.. Aztán vártam egy hetet s előálltam harmickilenccel . Pár hét múlva megérkezett az első adag kézirat. Angolul, majd bizonyos részét, jóval később, románul magnetofonszalagra mondta.

ZENE: leúszik

Hang :Pacepa megszólal románul -

KÉP: Pacepa arcai átúsznak egymásba , végül egy marad, a háttérben mozgalmas amerikai városképekkel

Hang: - majd leúszik s alatta marad:

Pacepa:

( Hangja : Ulbrich András )

" Mindenekelőtt meleg üdvözletemet küldöm innen az Egyesült Államokból, ahol nagy figyelem és megbecsülés kíséri a magyar társadalomnak azt az igyekezetét, hogy megszabaduljon a kommunista korszak súlyos örökségétől és az ország újra elfoglalhassa helyét a nyugati világ közösségében. Ezúton mondok köszönetet a Duna Televíziónak, hogy beszélhetek a közelmúlt egyik leggyűlöletesebb zsarnokáról, Nicolae Ceausescuról, erről a gonosztevőről - akinek sokáig közeli munkatársa voltam. Örvendek, hogy szerepeltetnek ebben a műsorban, amelyet nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is láthatják a nézők.

George Santayana, a közismert amerikai író és filozófus szerint:

"Akik elfelejtik a múltat, azok arra ítéltetnek, hogy megismétlődjék velük mindaz, ami történt... "

Annak a román diktátornak az arcát és korát igyekszem majd felvillantani, aki romlásba vitte Romániát, s olyan visszataszító, hisztérikus nacionalista politikát folytatott, amelynek gyökereit máig sem lehetett egészen kitépni. Ez a gyűlöletes ember azzal alapozta meg politikai karrierjét, hogy kihasználta, szította a román - magyar ellentéteket, s aki titkos ügynökei révén a kábítószer- és fegyverkereskedelemmel szerzett vagyonával csaknem létrehozta dinasztikus egyeduralmát. Sikerült viszont megtévesztenie a Nyugatot, olyannyira, hogy Jimmy Carter amerikai elnök úgy mutatta be a nagy nyilvánosság előtt, mint országa, Románia és a nemzetközi élet nagy államférfiját. Ott voltam, magam is hallottam, rezzenéstelen arccal...

KÉP : Ceausescu és Jimmy Carter film , amerikai hátterű, bejátszása

 Sajnálom, hogy nem Budapestről szólhatok most önökhöz, abból a gyönyörű városból, ahol apám az Osztrák- Magyar Monarchia hadseregében szolgált, s ahol én is sokszor jártam.

Zene: itt leúszik , s teljesen megszűnik.

Titokzatos beszélgetés... 2. rész

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:48

Narrátor :

-Ki is volt hát Ion Mihai Pacepa ?

A Departammentul de Informatii Extreme , a DIE - a külföldi információs osztály - első embere, titkos belügyminisztériumi államtitkár, a belső titkosszolgálat, a félelmetes Securitáte első embere.

Ám ne szaladjunk előre.

Kezdjük a gyerekkorral.

Pacepa:

- Bukarestben születtem ,1920-ban. Egyedüli gyerek voltam. Szüleim Gyulafehérváron éltek, még az Osztrák-magyar Monarchia idején. Anyám szegény családból származott, apám jómódúból., mindketten római katolikusok voltak, magyar iskolába jártak , így aztán természetesen tökéletesen beszéltek magyarul. Amikor 1945 elején Bukarestbe költöztek, s én cseperedtem, előttem akkor beszéltek magyarul, ha azt akarták, ne értsem. Mert engem valamiért nem tanítottak meg magyarul. Apám a monarchia hadseregében megtanult németül, aztán hadifogolyként oroszul és olaszul

- Szülei mivel foglalkoztak ?

Ppa: - Édesanyámnak csodálatos hangja volt, énekes akart lenni, de csak a templomi kórusig jutott el. Születésem után csak otthon , a háztartásban dolgozott. Apám a kilenc gyerek közül a legidősebb volt a családban, segített nevelni testvéreit. Egyetemre ezért nem jutott be , mert nagyapám vasüzenében kereste a kenyerét. Ez még Gyulafehérváron történt. Miután Romániába költöztek a Generals Motors bukaresti gyárában fémmunkásként dolgozott. Később Buick, Chevrolet és Opel kocsik javításával és eladásával foglalkozott., majd kisvártatva a szerviz vezetője lett. Amikor a nácik 1940-ben megszállták Romániát munkahelyéből hadiüzemet alakítottak ki. Ott már teherautók és tankok javításával is foglalkoznia kellett.. Jól ment neki, nyitott is egy saját autójavító műhelyt, az is jól ment, úgyhogy amikor felvettek a Politechnikai Egyetemre , kaptam tőle egy autót ! Nagyot nőtt tekintélyem barátaimnál. Akkor már a Vasile Gherghel u. 93-as számú nagy házunkban laktunk, amit az amerikaiak 1944 április 4-én félig lebombáztak - az első nagy Bukarest elleni légitámadás során.

- Apja foglalkozott-e politikával ?

Ppa: - Részben...A bukaresti elit egyik figurája, Lucretiu Pátráscanu nagy hatással volt rá, meg is fertőződött tőle a kommunizmus vírusával. Olyannyira, hogy belépett az antifasiszta földalatti mozgalomba, amely szorosan kötődött a kommunista párthoz. Pátráscanu - aki a " felszabadított" Románia első kormányának kommunista minisztere lett - ajánlására apámat Rodion Malinovszkíj, a 6. szovjet hadseregcsoport parancsnokának tolmácsaként alkalmazták. Román,magyar, német és cseh nyelvből fordított nekik...Amikor Malinovszkíj később hadügyminiszter lett apám magyarországi és csehszlovákiai utazásaira járt vele tolmácsolni. Tehát fontos ember lett belőle...

- S aztán miként alakult ez a sajátos karrier ?

Ppa: - Végül Malinovszkíj ölte meg egy vacsorán 1953-ban. Apám soha nem ivott, ott meg itatni akarták. Erre színlelte az ivást, amit persze észrevettek. A szovjet tisztek lefogták és maga Malinovszkíj öntött le a torkán két üveg vodkát. Az alkohol megtámadta a máját, s nagy kínok közepette néhány hónap múlva belehalt. Nem sokkal később anyám is követte...

- Hát ennyit a családról... Milyen életpályát szánt saját magának ?

Ppa: - Már tizenkét évesen jól hegedültem, a Kreutzer Szonátát színpadon elő is adtam. De nem zenész, hanem grafikus, festőművész szerettem volna lenni. Ebben is apám akarata érvényesült, így lettem vegyészmérnök..Közben újságkihordó is voltam, este matematikára tanítottam gyenge diáktársaimat,

Kroll: "...csatlakoztam az Amerika Ifjú Barátai szervezethez... "

jártam a bukaresti amerikai nagykövetségre s csatlakoztam az Amerika Ifjú Barátai szervezethez, 1945 elején hamarosan illegalitásba vonultunk. Ezzel egyidőben Mihály király jelvényét hordtam a gomblyukamban..., részt vettem egy dühödt királypárti tüntetésen a királyi palota előtt ... Tehát kerestem a helyemet a világban, amely annyira zavarodott volt akkor...Nyelveket tanultam, beszéltem franciául, olaszul, németül...s ma már persze tökéletesen beszélem az angolt is...

- S mikor jött a Securitáte...?

Ppa: - Amikor 1951-ben megszereztem vegyész diplomámat, behívattak a Belügyminisztériumba

azt mondták, engem ők taníttattak ki, rendelkeznek is velem., s hogy a bizottság engem a Securitátehoz jelölt ki. Bevallom, nemigen tudtam a securól. Azt kértem, tegyék lehetővé, hogy vegyészmérnökként dolgozhassak. " Ez nem probléma ! "- felelték.

Azonban az eskü letétele után azonnal a IV. osztályra osztottak be, amely a román ipart és mezőgazdaságot volt hivatott védeni a hazai valamint a külföldi szabotőröktől. Elsötétült a világ előttem, amikor 21 esztendősen ez a feladat zúdult rám.

- Mikor kapta az első kémelhárító feladatot ? Tudta, mennyi veszélyt jelent ez a munka , hogy még emberi sorsok, életek felett is , uralkodhat, dönthet : élet vagy halál ?

Ppa: - A Securitáte akkor még csak két éve létezett - 1949-ben hozták létre -, így kevesen tudtak róla, nekem meg halvány fogalmam se volt...Amikor rájöttem mivel foglalkoznak ezek a szimatolók, fürkészők, kutakodók - már késő volt. Csak annyit tehettem, megesküdtem magamnak hogy soha életemben nem veszek részt gyilkosságban.

- S ezt sikerült betartania ?

Kroll: ...Rengeteg sajnálatos dolgot követtem el, amíg a román bel- és külföldi kémelhárítóknak, hírszerzőknek dolgoztam..."

Ppa: - Bizonyosan rengeteg sajnálatos dolgot követtem el, amíg a román bel-és külföldi kémelhárítóinak dolgoztam, de ezt az elhatározásomat betartottam ! Nem gyilkoltam !

- Pacepa úr! Miért nem állt odébb, amikor megtudta, mivel foglalkozik a Securitáte ?

Ppa: - Megtettem, bár huszonhét évbe telt, hogy meghozzam ezt a döntést. Ennyi időn át éltem lelki bezártságban, végig bennem volt a kommunizmus elleni lázadás dühe, tüze. Türelmem 1978 július 24-én fogyott el, akkorra telt be a pohár. Akkor kértem politikai menedékjogot az Amerikai Egyesült Államok bonni nagykövetségén.

- Ne szaladjunk annyira előre. Milyen beosztásai, rangjai voltak a Securitátenél ?

Ppa: - Amikor besoroltak 1951-ben, hadnagyként , előadóként kezdtem. Négy esztendővel később a külföldi kémelhárításhoz kerültem, oda már őrnagyként s a Német Szövetségi Köztársaságban tevékenykedő kémelhárító egység vezetője lettem. Ott főleg ipari kémkedéssel foglalkoztunk...Románia külföldi ipari kémelhárításának 1960-ban lettem a vezetője. A román elnök , Nicolae Ceausescu műszaki fejlesztési tanácsadójának 1972-ben neveztek ki. Ő megbízott még az ország nukleáris - és asztronautikai programjának a vezetésével is...

- Gyors és nagy " karrier "... Minek tudható be, hogy ilyen magasra jutott a Securitáte hierarchiájában ?

Ppa:- Kezdetben a Securitátét bányászokkal, kocsisokkal, sebtében összetoborzott mindenféle "megbízható" emberrel töltötték fel, miután Moszkva úgy döntött, Romániát is a szovjet stílusú politikai rendőrséggel " áldja " meg. Egyrészt ez, másrészt pedig apám politikai kapcsolatai is érvényesülhettek...

- Mikor kezdett el hinni a kommunista tanokban, hitt-e egyáltalán s ha igen, meddig ?

Ppa: - Igazán soha nem hittem a kommunizmusban, ezért az 1960-as évekig be sem léptem a pártba. Az ipari kémkedés hasznosságában viszont hittem s ezzel akarva- akaratlanul elfogadtam a rezsimet. Ugyanis azt láttam, Románia népe éhezik. Pedig nem is oly régen Európa legnagyobb olaj- és gabonaexportőre volt.

Kroll:"... Románia felszabadítása felért egy sáskajárással..."

..Négy év háború a németek oldalán kipréselte az ország kincseit s utána híres, győzedelmes szovjet Vörös Hadsereg "felszabadítása " felért egy sáskajárással. Romániának tehát úgy kellett a nyugati technológia, mint egy falat kenyér. Akkor , a II. világháború után sok fiatal román - és bizonyára ez maguknál, magyaroknál is így volt - értelmiségi hazafias lázban égett, hajlandó volt kipróbálni mindent, a kommunizmust is, annak érdekében, hogy újjáépítsék, felélesszék szenvedő hazájukat. Én egy voltam ezek közül, akik ezért támogattam a kommunista kémkedési programot a nyugati fejlett technológia ellopására. Életem huszonkét éve telt el Románia ipari kémkedésének különböző szintű vezetésével. A 70-es évek elején azonban egyre inkább feltűnt sőt zavart, hogy nincs eredménye, hiába szerzünk meg minden fontos technológiát. Képtelenek voltunk bánni az értékekkel. Ez is vezetett az 1989-es összeomlásához, a szovjet gazdaság 1991-es összeomlásához... 
 

Titokzatos beszélgetés... 3. rész

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:49

- Milyen volt a magánéletete azokban az időkben ?

Ppa: -Ahogyan a karrier létráján mentem felfelé, egyre inkább megértettem a kommunizmust, amelynek része lettem. A hetvenes években hetente hét napot dolgoztam, hajnali 5 órától este 10-ig. Néha akadt egy-egy nap hét végén, amikor felmentem a hegyekbe, vagy le,a Fekete - tengerhez. Oda is magammal kellett vinnem néhány hivatalnokomat,akik persze megfigyelték, mit "csinálok", nálam volt összes telefonom. Tudtam, bármerre megyek, mikrofonok és besúgók öveztek - engem is... mint bárki mást Romániában, hiszen az egész népet lehallgatták, lehallgattuk. Korai házasságom nem sikerült, viszont megáldott egy kislánnyal, Danával, ő 1954-ben született. Teljes magánéletem Dana köré összpontosult. Felneveltem, féltő szeretettel, bíztattam, rajzoljon csak, festegessen. Mintegy kompenzációként arra serkentettem, legyen grafikus, festő...ha már nekem nem adatott meg. Sikers festőművsz is lett belőle.

-Beszéljen a KGB által kiagyalt "K" - részlegről. Mikor és meddig dolgozott nekik ? Hány gyilkosságot követett el ez a szervezet ? S Önnek volt-e befolyása rájuk... ?

Ppa: - Nem tudok semmiféle kémszervezetről, amit így neveztek. Úgy tűnik, " K " volt a magyar ÁVH gyilkossági csoportja, amit a Szovjetunióban "13-as" osztálynak hívtak. Nálunk " Z " jellel működöttNicolae Doicaru tábornok csapata. Húsz éven át ők rabolták el a politikai menekülteket s vitték vissza Romániába, ők végezték ki külföldön azokat a romániai embereket, akik kellemetlenek, nem kívánatosak voltak a párt számára.

Vágókép: Fagyejev, Sztálin, Beríja, Kelet Berlin-i archív filmbejátszás

Ezt az egységet Iván Anisimovics Fagyejev szovjet PGU ( Pervoje Glavnoje Upravlenije ), a KGB első igazgatóságának , az új szovjet kémszervezetnek a parancsnoka szervezte meg Romániában, 1957 márciusában. Ő volt az, aki Kelet - Berlinben a szovjetellenes tüntetéseket brutálisan elfojtotta. Olyan kíméletlenül öletett, hogy Sztálin és Beríja belügyminiszter azonnal visszahívta Moszkvába. Később ismét a nemzetközi színtérre lépett. Bukaresti ténykedését azzal kezdte, Sztálin megbocsáthatatlan hibát követett el akkor, amikor az állambiztonsági erőket a Szovjetunió emberei ellen vetette be. A mi ellenségeink Amerikában vannak.

Kroll :..A mi ellenségeink az imperializmus kutyái ..."

A milliomosok el akarják törölni a kommunizmust a föld színéről. Ők a mi ellenségeink, az imperializmus kutyái ! - harsogta. Szóval ez az ember vette kezébe a DIE PGU-jának a megszervezését - világhálózatunk valamennyi állomásán. bevallom, mint fiatal hírszerző borzongással hallgattam a szörnyű történeteket.. A DIE Fagyejev irányításával kialakította saját nyugati osztagait a DIE keretein belül. Az antikommunista vezetők elrablására és kivégzésére. Azért kapta a "Z" csopot nevet, mert a " z" az ABC utolsó betűje , tehát a " végső megoldásra " utalt.. Az egység ütőereje Kelet- Berlinben rendezkedett be, mert innen a Nyugat - Berlinbe csalt " célpontok " -( emberek) könnyen elrabolhatók és kivégezhetők lettek. Az akkori Kelet- Berlin lett a központja az Európában körözött emigránsok, antikommunisták likvidálásának. Berlin keleti részén működött a logisztikai központ, ott állt 24 órás készültségben a kommandó, ezer kém, nyugatnémet rendszámú mentő-, rendőrautóval , jelentős taxiállománnyal s kiképzett terroristákkal rendelkeztek. Információik naprakészek voltak. A PGU- "semlegesítő" akciónak nevezte tevékenységét. Volt " semlegesítői " tanácsadója , PGU főtiszt. Azokat, akik hajlandóak voltak együttműködni velük, később persze a DIE-vel is, visszaküldték ügynökként. Ha nem teljesítettek, megölték őket.

A XX. pártkongresszus után számomra , fiatal hírszerző tiszt számára megdöbbentően hatott: miközben hangosan elítéljük Sztálin bűneit, a gyilkosságokat stb., utódja Nyikita Hruscsov pártfőtitkár hamar behozta, sőt, szerintem túl is szárnyalta a nagy diktátor "teljesítményét "a külföldi elraboltatások, a megöletések műfajában...Ezt azért tartom fontosnak közölni a tévénézőkkel, mert ezt a modellt alkalmazta Bukarest, Ceausescu, mint a Román Kommunista Párt biztonsági ügyekért felelős akkori Központi Bizottsági titkára is.

Kroll: "Hruscsov túlszárnyalta Sztálint a külföldi emberrablásokat, megöletéseket, kivégzéseket illetően..."

Tapasztalatátadás gyanánt a PGU 13. részlege egy Kolkov nevű ukrán emigránst 1957 szeptemberében teljesen új módszerrel akart eltenni láb alól.: radioaktív táliummal. Kolkov azért élte túl a gyilkossági kísérletet, mert a fegyver még tökéletlennnek bizonyult... Az új fegyvert úgy tervezték, hirtelen terjedő rákot okozzon és a boncolásnál ne legyen észrevehető a radioaktív anyag, a tálium. Gyorsan kifejlesztettek egy másikat, azzal 1957 októberében Lev Rebet, kommunistaellenes ukrán emigránst megölte a szovjet PGU: az orvosok szívgyengeségre gyanakodtak, miközben percek alatt meghalt.Nagynyomású ciángázt lövellt ki a speciális pisztoly, azonnali szívrohamot okozva úgy, hogy DIE - PGU felügyeletű " semlegesítő "egység is Bukarestben már hozzám tartozott. Nagy szerencsémre egy- két hónap múltán Frankfurtba kerültem, az ottani DIE Német Szövetségi Köztársaságbeli állomásának új vezetőjeként.

- Milyen fedőpoziciót szántak önnek ?

Ppa: - A frankfurti kereskedelmi misszió első titkára lettem. Amikor készültem felkészültem a fedőfoglalkozásra, Bukeresteben a Kereskedelmi Minisztériumba jártam. Egyszer, - ez 1956 október elején lehetett - éppen bemutattak Mihai Petrinek, a nyugati külkapcsolatok miniszterhelyettesének, amikor megcsörrent a telefon.

" Vissza a Malomba "- mondta Petri, miközben letette a telefont. ( Mi bennfentesek így hívtuk egymás közt a DIE központját.) Visszavitetett a személyzeti főnökkel ( biztos-ami biztos... ) a nagyfőnökhöz.

Amikor beléptem Gavriliuc tábornok irodájába idegen kiejtésű, ismerős hang szólalt meg, az egykori szovjet Zaharov tábornok, aki akkor már Szaharovszkíjra oroszosított, ugrott fel a fotelből:

- Hadd mutassam be magának Ivan Alexandrovicsot .

Ő Szerov tábornok volt, a KGB új elnöke. Főnököm, Emanuel Zeides mellé ültettek le. hamarosan kiderült, hogy Szerov és Szaharovszkíj előző este érkezetek Bukarestebe Nyikita Hruscsovval ésGeorgíj Malenkovval, akit éppen akkortájt váltottak le a miniszterelnöki posztról, ám a Politikai Bizottságnak tagja maradt. Sejtettem, itt valami nagy dolog készül...Szerov elmagyarázta, konzultációra érkeztek Romániába, méghozzá a Magyarországon történő "veszélyes" események miatt. Szerov közölte: Moszkva cáfolhatatlan bizonyítékokat szerzett be, amelyek arra utalnak, hogy Magyarországotelözönlötték a nyugati ügynökök. Rémhíreket terjesztenek a lengyelországi politikai zavargásokról, feltüzelik a magyar társadalom legalját, lázadjanak fel a " népi " kormány ellen. Ezeknek az ügynököknek a tevékenysége már 1956 október 6-án megmutatkozott, amikor Rajk László 1949-ben kivégzett kommunista vezetőt újratemették. Az eredeti terv szerinmt a lengyeleket szemelték ki bázisállomásnak Magyarország ellen, de az 1955-ös poznani lázadások miatt alkalmatlannak minősítették őket arra, hogy a szovjet hadsereg onnan avatkozzon be. Ezért Hruscsov úgy döntött, komoly szovjet katonai erőt küld Romániába, a magyar határ mellé. A román pártvezetők még csatlakozásukat is felajánlották, ám azt Hruscsov megtiltotta, mert nem akarta nemzetközi konfliktussá fokozni a magyar " válságot ". Ugyanakkor megkérte Romániát, ahol a legnagyobb magyar etnikum él - az erdélyi magyarokra gondolt - ,használja fel ezt az " operációs bázist " arra, titkos segítséget adjon a szovjet hírszerzésnek .

- Mi történt ezután ?

Ppa: - Ceausescu utasítására a DIE azonnal megnyitotta Budapesten a rezidentúrát, ellátta magyaranyanyelvű ügynökökkel. Wilhelm Einhorn tábornok, a DIE magyar születésű európai helyettes vezetője lett a főnöke, aznap már útra is kelt. Fő feladata a kommunistaellenes lázadás szervezőinek, a " veszett kutyák "-nak a megtalálása. Einhorn tábornok és emberei magyar nacionalistáknak adták ki magukat, erősen kritizálták a sztálini bűnöket, szimpatizáltak a "liberalizációs" törekvésekkel. Einhorn tábornok naponta átadta a szovjet PGU budapesti rezidensének a legfrissebb információkat.

- Csak Romániából jöttek ügynökök?

Ppa: - Persze jöttek szovjetek is, de a DIE bécsi osztaga is átirányított Budapestre embereket. Zeidesparancsnok irányításával . Nyugati túristának álcázott magyarul is beszélő ügynököket küldött be azzal a feladattal, a különböző nyugati szervezetek nevében ígérjenek politikai és anyagi segítséget a vezéregyéniségeknek. Úgy kellett provokálni őket, hogy Moszkva felhasználhassa nyilatkozataikat beavatkozás megindoklására.

- Ön, Pacepa úr, akkor már Frankfurtban tartózkodott ?

Ppa: - Igen, - bár még sokat röpködtem Frankfurt és Bukarest között - nyomban azt a feladatot kaptam, mint a DIE Nyugat- Németország -i részlegének a vezetője , nemcsak a hatáskörömhöz tartozó Ausztriát és Kelet - Berlint kellet felügyeljem, hanem a Budapesti DIE állomást is. Az első parancs: magyar származású, romániai ügynököket kellett beszerveztetnem, majd mint túristákat Magyarországra küldeni azzal , annyi - ahogy mondták a szovjetek - " veszett kutyát " azonosítsanak, amennyit csak lehetséges.

Titokzatos beszélgetés... 4. rész

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:50

- Magyarországon ekkor már kitört a forradalom...

Ppa: - Valóban. Pontosan értesültem mindenről. Einhorn tábornok 1956 október utólsó napjaiban titkosan arról értesített, az ÁVH szovjet tanácsadóját , a Jemaljov fedőnevűt, visszahívták Moszkvába, utódja az a Szerov tábornok lett, akinek nemrég bemutattak Bukerstben. Egy újabb üzenet így szólt:

" Nagy Imre megőrült !!! Megszüntette az ÁVH-t, lemondta Magyarország Varsói Szerződés-beli tagságát, és az Egyesült Nemzetek főtitkárához fordult segítségért. Egy órával később jött a gyorshír : koalíciós kormányt alakít az 1945 előtti "történelmi" pártokkal.

- Miként reagáltak a szovjet és a román titkosszolgálat tábornokai ?

Ppa: - Néhány órával később már Bukarestben ültem Szerovval, Szaharovszkíjjal, akik Hruscsov kíséretében jöttek nagy sietve.Hruscsov " gyors és határozott " katonai akciót rendelt el Nagy Imre kormánya ellen. Minden " veszett kutyát " le kell lőni,mondogatta Szerov.

( Néhány év múlva Gheorghiu -Dej elmesélte: a szovjet látogatók őrültként viselkedtek azokon a találkozókon. Hruscsov vad magyarellenességében üvöltött: " meg kell ölni, mint a patkányokat ".Szerov pedig azt ismételgette hasonló hangnemben: " csak a vérfűrdő hozhat Attila hunjainak gyógyulást ! " )

- Ki volt a parancsnoka a szovjet csapatoknak ?

Ppa: - Szerov tábornok és Rodion Malinovszkij marshall, akit távollétében akkor neveztek ki hadügyminiszter-helyettesnek és főtábornoknak. Az " Árpád Hadművelet," mi, románok így neveztük a megszállást, nos annak egyik vezetője, Szerov Bukarestből egyenesen Budapestre repült. azért, "meggyőzze" Nagy Imrét , a Vörös Hadseregnek nincs szándékában tovább katonai erőt alkalmazni, hagyja a magyarokat a saját sorsukról dönteni. Hruscsov is hangzatosan bejelentette, a szovjet csapatok összes Magyarországon tartózkodó egységét visszarendeli a Szovjetunióba.

- S a román titkosszolgálat, a hírszerzés milyen akcióra készült ?

Ppa: - Arra, hogy magyarul beszélő ügynökök újabb osztagát vessük be. Feladatuk: félretájákoztatni a magyar népet, a forradalmárokat , miszerint a Magyarországon lévő szovjet csapatokat Románián át visszavonják a Szovjetunióba.

- Ennek persze nem lehetett semmilyen reális esélye...

Ppa: - Nem, egyáltalán nem. Einhorn tábornok november 4-én hajnalban Budapestről felhívta Bukarestben, Gavriliuc DIE tábornokot, s közölte Maléter Pált és helyetteseit Szerov letartóztatta azzal a hihető fedőszöveggel: a szovjet csapatok kivonásának részleteit akarja velük Tökölön megbeszélni. Megemlítette némi iróniával, Maléter Pál és szovjet partnerei éppen a magyar-szojet barátságot ünnepelték... ugyanakkor azt a nem elhenyagolható hírt is, hogy az Árpád Hadműveletet hajnalban megkezdik.

Vágókép: 1956-os dukumentumok, csikorgó szovjet tankok bevonulása, harci képek Budapestről, halottak, sebesültek, romok

Ppa:

- Így is történt ..Nagy Imre miniszterelnök és társai a budapesti jugoszláv nagykövetségen kért menedéket. Egy hétre rá Szaharovszkíj ismét Bukarestben tárgyalt. Ismetette Gheorghiu Dej -zsel és Ceausescuval Hruscsov titkos követelését: Nagy Imrééket csalják ki a jogoszlávoktól, s vigyék Romániába őket. Einhorn tábornok Szaharovszkíjtől és Juríj Andropovtól aznap megkapta a parancsot. Kádár Jánossalaz uj magyar "uralkodóval " megígértették, ha elhagyják az országot, nem emelnek ellenük vádat. A szovjet katonai repülő, novemver 22-én, ott volt Einhorn tábornok is, Bukarestbe röpítette a foglyokat. Einhorn beköltözött a Ploesti úti DIE házba, 12 kilométerre Bukaresttől, ahová Nagy Imrééket elhelyezték. Ceausescuéktól azt a feladatot kapta, beszélje rá nagyot, a nyugati kormányok kényszerítették Varsói Szerződésből való kilépésre, s az ENSZ-től való segítségkérésre. Einhorn képtelen volt rábírni Nagy Imrét erre. Tíz nap múlva Szaharovszkíj szovjet tábornok is Bukarestbe repült,rávenni Nagy Imrét arra, kérjen nyilvánosan bocsánatot múltbéli hibájáért, amellyel nagyon megkárosította az egész kommunista mozgalmat." Ez az Ön történelmi kötelessége"- bíztatta, de Nagyhajthatatlannak bizonyult. Későbbmegtudtam, Rajk László egykori belügyminisztert is hasonló módszerrel szédítette meg Fedor Belkin tábornok, szovjet kémügyi főtanácsadó- de ez már másik történet...

- Mi történt ezután ?

Ppa: - Még 1956 decemberében a DIE-től a Nagy ügy átkerült a KGB-hez, Borisz Sumilin"ellenforradalmi szakértő" tábornokra osztották. Majd 1957 februárjában Bukarestebe érkezett Valeríj Alexandrovics Krotov PGU tanácsadó, aki benne volt a Rajk ügyben is. Ők is eredménytelenül győzködték a magyar kormányfőt.. Ezután Krotov bejelentette a román pártvezetőknek, Nagy Imrének és kormányának tagjainak tárgyalása hamar megkezdődik, halálra ítélik és kivégzik őket...Még anyit tett hozzá: "... A vipera megölésének a leggyorsabb módja a fej levágása..."A KGB rendezte kirakatper után így is történt...

KÉP: Ceausescu fotó- vagy filmbejátszás, 1956 körüli berlini autóforgalom

- Ceausescu mivel emelkedett a ranglétrán országos politikai pozícióba?

Ppa: - Az első dolog, amely az nemzetközi érdeklődés középpontjába sodorta, Magyarország szovjet lerohanása, a forradalom leverése, s az azt megelőző események...Elöljáróban: Ceausescu mestere volt a nacionalizmusnak, mint érzelmi fegyvernek az alkalmazásában.

Politikai kaméleon volt ő, aki rendszeresen változtatta álláspontját és "hűségét ". Hatalomra jutását elsősorban annak köszönheti, mesterien lovagolta meg, használta ki a bizony tagadhatatlanul meglévő a történelmi ellentéteket a román nép és a Rmánia határain belül élő meghatározó kisebbségek között. Gondolok a zsidókra, a németekre, akiket azután márkáért eladott apránként eladott, s a magyarokra, akikkel nehezebb volt a dolga.

A lényeg: az első nagy lehetőséget Ceausescu - aki akkor a Román Kommunista Párt központi bizottságának titkáraként tevékenykedett, a fegyveres és biztonsági erők irányítása tartozott hozzá - számára az 1956-os forradalom s az azt megelőző események jelentették. Azzal az ürüggyel vette ki az akkori belügyminiszter ( ? ) kezéből ezt a szakterületet, hogy az nem megbízható, mert felesége - Márta Czicó -Drághici - erdélyi magyar. Nagyon kifinomult kém-eszközöket vetett be, főleg Magyarország ellen.

- A Horizont -terv milyen akciónak lett a fedőneve ?,

Ppa: - A kaméleonpolitikának... A lényege: ügynököket szerezni a NATO tagállamok hírszerzéséből,- ez egyike lett Ceausescu elsődleges céljainak. Teljesítendő a Varsói Szerződés irnáti kötelezettség, valamint a Horizont fedőnevű terv megvalósítása.. Ez lényegében nagy befolyásszerző művelet volt, a Nyugat politikai, pénzügyi és technológiai támogatásának megnyerése érdekében. 1972 februárjában pártfőtitkárként vette át a külföldi hírszerzés irányítását. Tudta, a nyugati világ dícséretes mohósággal bátorítja a szovjet-tömbtől való függetlenedés legkisebb jelét is. Jól emlékszem, milyen lelkesedéssel érvelt:

" Húzzunk hasznot mohóságukból "- dörzsölte tenyerét ".Használjuk leleményesebben nemzeti sajátosságainkat.... Elég a Nyugatnak mutatott barátságtalan, rosszalló arcból, az összeszorított ökölből ! Keltsünk együttérzést , s hamarosan meglátjuk, thogy a nyugati bojkott milyen gyorsan alakul át nagylelkűséggé. Mutassuk Romániát latin szigetnek a szláv tengerben... Függetlenségünk évezredes ( ! ) hagyományai most szembe kerülnek Moszkva politikai központosításával...Zálog a két szuperhatalom között... "- érvelt a DIE igazgatósága előtt, elegáns irodájában. "

- A DIE indítson befolyásszerző offenzívát a Nyugat ellen. Eleinte óvatosan célozgatni a függetlenségre, anélkül, hogy a kommunizmus alapjait megrendítenénk. Aztán tönkre kell zúzni őket, hogy igazán hitelesnek tűnjünk, így felkeltsük a nyugatiak szimpátiáját...megszerezve politikai és anyagi segítségét! A DIE befolyásoló ügynökeinek támogatniok kell Románia előnyhöz jutását, politikai egyezmények előkészítésével a harmadik világban, formálják hívekké az ellenséges emigrációt, befolyásolják a világlapok, telvíziók meghatározó sztárriportereit, akár elnökeit is. A DIE ügynökei használják ki a Romániát övező népszerűséget - s nyissák meg a kommunista országok előtt a még bezárt kapukat, hogy hozzájussunk a tiltott csúcstechnológiához.. Az egész kommunista világ, beleértve Pekinget is, hatalmas fejlődés előtt állhat majd..."

Még e lelkesítő Horizont program felvázolása napján Nicolae Ceausescu 700-ról 2800 -ra növelte a DIE hírszerző tisztjeinek a létszámát, a költségvetést pedig megnyolcszorozta. - ezt valutában utalták ki. A program szinte minden eszközt bevetett: megtévesztő üzeneteket küldő elejtett üzenetek anyugati román követségeken felfedezett, de helyükön hagyott mikrofonok előtt; Bukarestben hamisított és "véletlenül" luxushotelekben " felejtett" , vagy más uton kiszivárogtatott dokumentumok úgymond " nyugati kormányfők aláírásával "; svájci bankelszámolások magas rangú, de korrupt nyugatiaknak, akik beleegyeztek Románia " szabadúszóként " való szerepeltetésébe; szeretőknek álcázott nyugati tisztviselőket, mint befolyásolási ügynököket beszervező hírszerzőket... Tehát ezeket s még jóval többet mind bevetette. Olyannyira a Horizontra koncentrál, hogy a DIE hagyományos hírszerzői tevékenységét háttérbe szorította.

Soha nem felejtem el, milyen áhitattal és önelégültséggel nézte a washingtoni " Bukarestét" jelszavú tüntetésről készült szines filmet. A felvétel elején más-más gyülekezetből való lelkész mondott misét,prédikált a Washington emlékmű körül összegyült többszáz főnyi tömegnek. A hallgatóság soraiban román népviseletbe öltözött emberek álldogáltak, román nemzeti színű karszalagot viseltek, hatalmas plakátokon éltették Bukarest bel- és külpolitikáját, Románia függetlenségét ( ! ) és Ceausescu bölcsességét. A tömeg elvonult a Kongresszusi Palota előtt, majd a Fehér Ház előtt parádéztak, hangosbeszélőn pedig a " legnagyobb kereskedelmi egyezmény " státuszának megújítását követelték Romániának. Természetesen az egész demonstrációt a DIE hírszerzői szervezték Az emigránsokat külön erre az eseményre szállították oda akár töbszáz mérföldről is a különböző egyházi és társadalmi szervezetek, amelyeket titokban Bukarest ellenőrzött , a DIE pedig pénzelt...A plakátok a washingtoni román nagykövetségen készültek, megát a folmet két hírszerző technikus forgatta, akiket csakis ezért küldtek ki Amerikába. Ceausescu ugyanis bajban volt, kisebbségeket - főleg a magyarokat - üldöző politikája miatt. Közismerten visszaélt az emberi jogokkal . Azonban ez a megmozdulás is hozzájárult ahhoz, hogy néhány héttel később az Amerikai Egyesült Államok megújította Románia számára a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény státuszát...

A körmönfont kommunista befolyásszerző műveletek célja és természete megfoghatatlan a Nyugat gondolkodásmódja számára.

- Azért látott Ceausescu Amerikában másféle tüntetést, méghozzá nem is akármilyent..

Ppa - HANGBEJÁTSZÁS, végig alatta marad : - Magam is láttam, hiszen ott voltam. Menekülésem évében, 1978-ban még elkísértem Ceausescut utolsó hivatalos látogatására az Egyesült Államokba, ahol először találkoztam olyan magyarokkal, akiket mindenekelőtt hazájuk sorsa, jövője aggasztott. Magyar hazafiak voltak, inkább a száműzetést választották, hogy a kommunizmus ellen harcoljanak - és akik 1978. április 16-án este a New York-i Waldorf Astoria Hotel körül gyülekeztek, ahol Ceausescu és kísérete lakott. A magyarok román hazafiakkal együtt szervezték meg az egyik legnagyobb szabású tüntetést amerikai földön. Sokezer román és magyar , nemzeti színű zászlókat lengetve - amelyre fekete szalagot tűztek, tiltakozásul az ellen, hogy Romániában lábbal tiporják az emberi jogokat, közben pedig kommunista - és Ceausescu ellenes jelszavakat kiabáltak. " Ceausescu Idi-Amin" "Ceausescu gyilkos ! "

Három hónappal később, amikor politikai menedékjogot kértem az Egyesült Államokban, megismerhettem a kommunista - és Ceausescu ellenes tüntetés román és magyar szervezőit : Cornel Dumierescu és Hámos László urat, azóta is élvezem kitüntető bartáságukat.

Ppa- HANGBEJÁTSZÁS: felúszik, zár.

Kép: Hámos a Waldorf Astoria-tüntetésről
 

Titokzatos beszélgetés... 5. rész

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:50

- Mi adta az erőt a végső elhatározáshoz , a távozáshoz ?

Ppa: -Amikor 1978 márciusában Ceausescu turisztikai miniszternek nevezte ki Doicaru tábornokot, hozzám került az ő hatásköre - Nicolae Doicaruról van szó . Ezután nekem kellett utasítást adnom a ravasz meghúzásásra, emberek likvidálására. Ceausescu 1978 július 22-én megparancsolta: Noel Bernardot, müncheni Szabad Európa Rádió román adásának a vezetőjét titokban meg kell gyilkolni, és fel kell robbantani a SZER müncheni központját. Amint azt említettem,

Kroll: "...megesküdtem, semmiben nem veszek részt, amely gyilkossághoz vezet.."

megesküdtem önmagamnak, hogy semmi olyan dologban nem veszek részt, amely gyilkossághoz vezet. Már 1972 -ben felértem a politikai ranglétra tetejére, s azóta egészen bizonyos voltam abban, a kommunizmus nem más, mint csel, trükk, semmi jót nem hoz országom, hazám számára. Csak gazdasági és morális csődöt...Beleláttam a kommunista Románia legfelsőbb vezetői köreiben dúló korrupcióba, megcsapott rothadás szaga. A mentális döntést tehát ekkor hoztam meg: elég volt. Ám ennek fizikai megvalósítása sokkal nehezebbnek ígérkezett. Megválni Dana lányomtól, bukaresti, Fekete -tengeri villáimtól- uszodámtól, teniszpályáimtól, a Kárpátokban lévő vadászházamtól - és még sorolhatnám. Lebénított az " áruló," a "hűtlenség" , mint várható vád, lábaimra rakott lánc volt mindez.

Ppa: A diktátor utasítására 1978 július 22-én el kellett utaznom Nyugat-Németországba, Ceausescu személyes üzenetét vinni Helmuth Schmidthnek. Feladatom volt, szerezzem meg Bonn hozzárjárulását a Fokker céggel való közös vállalkozáshoz, hogy Románia megkezdhesse a Fokker repülőgépek gyártásáz. Vagyis: lehetősége legyen beépülni, s ellopni a legmagasabb - VTOL - technológiát. Hans JürgenWichsnevskyvel arról kellet tárgyalnom, Ceausescu megígéri, a csúcstechnológiát nem játssza át a Szovjetuniónak. Ez hihető lehetett, mivel az elszakadó-szembenálló legenda jól hatott a nyugati kormányoknál. Másik megbízatásom : készítsem elő három Európában élő honfitársunk " semlegesítését", megölését. Ez volt az a pillanat....Amikor hazamentem bukaresti villámba, már eldöntöttem: megyek - de nem jövök...csendesen beléptem dolgozószobámba, kiemeltem a rejtekhelyen lévő parkettát,s előhútam onnan egy borítékot.. Tagsági igazolvány lapult benne: 1945-ben kaptam, amikor beléptem az Egyesült Államok Ifú Barátainak Szövetségébe. Ezt a szervezetet a bukaresti amerikai nagykövetség támogatta., a kommunisták később áruló szervezetként bélyegezték meg...Öngyújtómmal lassan elégettem a borítékot. Aztán kimentem a temetőbe, szüleim sírjához. Amikor hazaértem, elővettem a hegedűmet, anyám képe elé álltam, eljátszottam Dvorák Humoreszk cimű etüdjét , a képhez léptem és megcsókoltam. Mintha suttogott vola: elhagysz engem? Pedig senki nem volt ott, csak a falba rejtett mikrofonok Utána búcsút vettem Dana lányom képeitől. Másnap reggel ő vitt ki a repülőtérre. Megöleltem és búcsúzóul megcsókoltam. Saját érdekében nem mondtam neki, soha az életben nem térek ide vissza. Elég volt a kétarcúságból, az összesküvősdiből. A gépen a felhők között könnycsepp pergett le az arcomon. Danára gondoltam... Frankfurtban Ion Morega nagykövet és Stefan Constantin tábornok, a DIE kirendeltség vezetője várt. Kölnben a Hotel Internationalban laktam. Másnap felültem a bonni vonatra s az ameikai nagykövetségen menedékjogot kértem. Két nap múlva nagylelkűen meg is adták.

Az amerikai légierő Herkules óriás szállítógépén 1978. július 27-én titokban hagytam el Európát. A gépet külön értem küldték Amerikából. Tudtam, Ceauescu halálra ítél rövidesen s mindent megtesz, hogy Pacepa tábornok emlékét kitörölje az emberek emlékezetéből. A Washington melletti Andrews légitámaszponton egy másik ember szállt le: határozott arckifejezéssel, új élettörténettel, okmányokkal...Néhány nappal eltünésem után a bukaerst amerikai nagykövetség s több más forrás azt jelentette: Bukarest az ostromállapot képét mutatta. Erős őrség vette körül a pártközpontot, a belügyminisztériumot, a középületeket. A fővárosban éjjel-nappal a biztonsági erők csapatai církáltak. Két hónap múlva a minisztertanács tagjainak egyharmadát lecserélték. huszonkét nagykövetet váltottak le. Letartóztattak egy tucat magas rangú tisztet, sok pedig eltünt a nagy zűrzavarban...

Narrátor : Mióta Ion Mihai Pacepa 1978-ban disszidált , Nicolae Ceausescut többé nem hívták meg az Egyesült Államokba. Igaz, utána Amerika ismét megadta a legnagyobbkereskedelmi ledvezményt Romániának... Pacepát halálra ítélték, majd 1999-ben óriási vitát kiváltva rehabilitálták...Ám sokan nem veszik komolyan ezt ...Busás jutalmakat, millió dollárokat ígérnek azoknak, akik felfedik jelenlegi nevét, arcát, tartózkodási helyét...Még ma is gyakran újságíróknak, tv-riportereknek álcázott ügynökök kautakodnak, mögöttük sok állam titkosszolgálata rejlik : Ceausescu egykori barátai Arafat , Khadafi s jónéhány más ország, talán jobb, biztonságosabb, ha nem is folytatom...

- Napra készen ismeri a román belpolitikát: Ön szerint ki kezdte az 1989-es forradalmat: a kommunisták bizonyos körei, Securitate ügynökök, népfelkelés volt vagy külföldi erők álltak mögötte ?

Ppa : Itt Amerikában több évig kutattam, elemeztem ezt. Ceausescut 1989. december 22-én a Bukarestet és más városokat elöntő tömegek buktatták meg. Azon magam is meglepődtem, a szovjet titkosszolgálat kiszolgálói milyen gyorsan foglalták el a Ceaausescu után keletkezett politikai "űrt" .Amint Ceausescu helikopteren elmenekült, a már nyugdíjazott Nicolae Militaru tábornok nyomban megjelent a televízió képernyőjén és kinevezte magát legfőbb hadparancsnoknak. Ez a Militaru tábornok az, akinek 1978-ban az U.M.0920/A mikrofonok "rögzítették" egy szovjet hírszerzővel való találkozását, amikor Moszkva a "Dnyeszter " fedőnevű műveletben való részvételre akarták beszervezni. Néhány héttel a mikrofonjelentés után hagytam el Romániát, sokáig nem tudta, beállt-e ? Igen, Mihai Lupoi bukaaresti polgármester - aki Svájcba emigrált - 1990-ben nyilatkozott : Militaru szovjet ügynök lett,erre bizonyíték a Securitate dossziéban "Corbu" fedőnevű dokumentum. Röviddel ezután újabb meglepetés ért. Előbukkant Ion Iljics Iliescu , a Moszkvában képzett kommunista vezető, egykori párttitkár. Apja imádta Lenint, ezért adta fiána az Iljics nevet...Ő ugynaz az Iliescu, akit az U.M. 0920/A jelű mikrofonok 1972-ben kezdtek figyelni titkos moszkvai kapcsolatai miatt. Iliescu és Gorbacsov együtt tanult az egyetemen. Dimitru Mazilu hírszerző tábornokot Ceausescu bukása előtt börtönbe zárták, mint ellenzékit.

- Mi a Dnyeszter-terv lényege ?

Ppa: - Ürügyet találni a Szovjetuniő beavatkozására, ha magától nem sikerül a puccs...Így már jobban értehető: 1989. december 23-án délután két órakor a Román Televízió bejelentette: a Nemzeti Megmentési Front a Szovjetunió segítségét kérte azzal az indokkal, hogy "azonosíthatatlan külföldi terroristák" Még aznap Iliescu bejelentette: letartóztatták Ceausescut és Elenát, s nyilvános lesz a tárgyalás. Ezzel szemben ugyancsak a televízió jelentette be, a Ceausescu házaspár tárgyalása és sortűz általi kivégzése megtörtént. Nem bizonyult ez túlságiosan korainak? Lehet, az " új " vezetők titkokat is el akartak hantolni ?

Ppa : - Jó okom van azt hinni, hogy Ceausescut azért végezték ki, mert ő tudta a legjobban , Ion Iljics Iliescu és Nicolae Militaru tábornok s más uj vezetők összekötői voltak a szovjet hírszerzésnek, a KGB-nek. Eléggé zavarosak a képek a kazettán, két hátán fekvő holttest, amelyken nincs sebhely sem a mell tájékán sem az arcon, ugyanakkor a homlokusk vérárban úszik... A KGB !!! Hátulról fejbelőni, ez a KGB stílus! Ezek a az első gondolatok villantak át agyamon, amikor a két ördögi ember élettelen testét bámultam, akik szerencsétlenségemre életem legnagyobb részét uralták! 
 

Kritika

Beküldte dallas63 - h, 02/04/2013 - 18:51

A Duna TV 2000. augusztus 15-én interjút sugárzott Pacepával, akinek szövege tele volt önellentmondással, hamis állítással, vitatható megállapítással. Érdemes közülük néhányat külön is kommentálni.

„Apám nagy műveltségű, több nyelvet beszélő ember volt. […] Az volt a titkos vágyam, hogy valamikor majd Amerikában éljek. […] 1945-ben részt vettem a királypárti tüntetésen, mivel a király lett a romániai antikommunizmus szimbóluma. 1951. januárjában behívattak a belügyminisztériumba, és közölték, az egyetemet végzettek besorolását végző kormánybizottság a Securitatéhoz osztott be munkára. Nem volt esély a munkahely önálló megválasztására. A kormány kijelölte, hogy hol dolgozz és kész.”

Soha senkit se kényszerítettek szekus „munkahelyre”. Besúgókat zsarolással, de az más. Főfoglalkozású szekusnak lenni bizalmi pozíció volt, konzekvens tevékenységgel lehetett „kiérdemelni”. Bizonyítani kellett.

„1951-ben, amikor csatlakoztam a Securitate belföldi egységéhez, a leghalványabb elképzelésem sem volt arról, hogy igazából mivel foglalkozik ez a szervezet. A Securitate csak két éve létezett, még senki nem tudott róla. Amikor azonban rájöttem, hogy mivel is foglalkozik, már késő volt. Annyit tehettem, hogy megesküdtem magamnak, nem veszek részt olyasmiben, ami gyilkossággal jár.”

Művelt, politizáló családból származik. Monarchista, antikommunista. De „halvány elképzelése” sincs arról, mivel foglalkozik a Securitate, ami egyébként nem 1949-ben jött létre, hanem régebben. 1951-ben nem volt ember Romániában, aki ne tudta volna, mivel foglalkozik a Secu. Mint ahogy Magyarországon is mindenki tudta, hogy az ÁVO nem jótékonysági szervezet. Vajon azért jutott oly magasra a ranglétrán, mert ab ovo visszautasította a gyilkosságot? Humanizmusáért? Komolyan feltételezhetjük, hogy azokat a szekusokat, akik vertek, kínoztak, gyilkoltak, megvetették a szervezetben, nem is léptették elő?

„Huszonhét évembe telt, amíg el tudtam dönteni, hogy otthagyom a Securitatét. Hosszú évekig érlelődött bennem a kommunizmus elleni lázadás gondolata, aztán betelt a pohár. 1978. július 24-én elfogyott a türelmem, és politikai menedékjogot kértem az USA bonni követségén.”

Türelmes ember. Rég érlelődött benne a kommunizmus elleni lázadás gondolata, de nem siette el a döntést, 1951-től 1978-ig, 27 éven keresztül szekus volt. És miközben „érlelődik benne a lázadás”, lelkiismeretesen végzi munkáját, Ceausescu és felesége teljes bizalmának örvend, és kúszik felfele a ranglétrán. Hozzátenném, azt írtam, különösebb titkokat nem tudott, e szempontból kevesebbet ártott árulásával, mint képzelik. De árulása pszichológiai értelemben mégiscsak nagy csapás volt Ceausescunak is, feleségének is. Gyanakvó, bizalmatlan emberek voltak, Pacepa pedig a kevesek, nagyon kevesek közé tartozott, akikben teljesen megbíztak. Az árulás erősítette Ceausescu bizalmatlanságát, amúgy is létező paranoiáját.

„Sohasem hittem a kommunista eszmékben, ezért a hatvanas évekig be sem léptem a kommunista pártba; akkor azonban már magas tisztségem volt a román kémszolgálatban, és nem lehetett tovább halogatni a belépést. De az ötvenes évek második felében és a hatvanas években erősen támogattam a kommunista rendszert, mert hittem az ipari kémkedés hasznosságában.” Megható és az előzőekből logikusan következő kitárulkozás.

„Szökésemkor, 1978-ban Ceausescu nemzetközi dicsősége tetőpontján állt. Akkor fejeződött be legdiadalmasabb washingtoni útja, történelmi jelentőségű volt londoni látogatása is, a királyi fogadás, amiben Erzsébet királynő részesítette. Mindkét említett útját én készítettem elő, én voltam a jobb keze, így hallhattam, hogy mindenki hozsannákat zengett róla. Politikusok, lapok úgy nyilatkoztak róla, mint egy újfajta kommunista vezetőről, aki mindenkitől és mindentől független. Az egyedüli, aki mer ellenállni Moszkvának. A nemzetközi politika e kedvence azonban menekülésem után soha többet nem kapott meghívást a NATO üléseire vagy a fontosabb országokba.”

A NATO-ülésekre természetesen azelőtt se hívták meg, de a 70-es évek végén távol állunk még a nyugati szakítástól is. Igenis díszvendég volt még éveken át fontos országokban. A „barátság” megszűnése valójában a Gorbacsov-érában kezdődött, és semmi köze nem volt Pacepa leleplezéseihez.

„Ceausescu ezért visszakényszerült abba az omladozó házba, ami Románia lett uralkodása alatt, és felhúzta a világhoz vezető hidat. 1987-ben megjelentettem a Vörös horizontok című könyvet.”

Persze, mert Pacepa gazdái ekkor váltak meg véglegesen Ceausescutól.

„Ceausescu, mint a többi diktátor, kitűnően értett a nacionalizmusnak mint érzelmi fegyvernek a használatához. Az első dolog, ami az akkor még ismeretlen Ceausescut országos politikai dimenzióba emelte, Magyarország szovjet megszállása volt 1956-ban. Ő abban az időben a párt Központi Bizottságának titkára volt, Románia fegyveres- és biztonsági erőit irányította. Azzal az ürüggyel, hogy az akkori belügyminiszter felesége (Márta Czikó-Draghici) magyar származású, tehát nem megbízható, Ceausescu kezébe vette ezt a funkciót, és ő irányította azt a nagyon kifinomult kémakciót, amelyet Románia Magyarország szovjet megszállása támogatására indított. Azt az akciót is ő irányította, amellyel kicsalták Nagy Imre magyar miniszterelnököt a jugoszláv nagykövetségről, elrabolták, és Romániába vitték. Ceausescu felügyelte Nagy Imre szovjet és román belügyesek által végzett kihallgatását Bukarest egyik külvárosának egy eldugott házában, majd Budapestre szállítását. Trónra kerülése után egyre jobban kezdett félni attól, hogy e politikai bűntettnek meg kell majd fizetnie az árát. Ezért mindent megtett, hogy megsemmisítsen minden írásbeli dokumentumot, és megpróbált megszabadulni azoktól az emberektől, akik be tudták volna bizonyítani Nagy Imre kivégzésében játszott személyes szerepét.”

Abszurd kitaláció minden állítás ebben a szövegrészletben. Ceausescunak semmi köze Nagy Imre elrablásához. Draghici ekkoriban Ceausescu legközelebbi barátja, Gheorghiu Dej pártfőtitkár és Moszkva bizalmi embere, a pártvezetőség, mondjuk, négy-öt legfontosabb személye közé tartozik, még egy évtizeden át a Securitate főnöke. Czikó Márta pedig évtizedeken keresztül Elena Ceausescu legjobb barátnője volt.

A titkosszolgálatoknál a titok az titok. Pláne a Nagy Imre-ügyben, ami Romániában is tényleg hétpecsétes titok volt. Pacepa 26 éves volt 1956-ban – amennyiben közvetlenül nem vett részt a „műveletben”, úgy semmit se tudhatott róla. Sőt, akik részt vettek benne, azok is csak részleteket tudhattak. Tehát Nagy Imréék romániai internálásáról nem lehetett semmi komoly információja. Nyilvánvaló, hogy semmit se olvasott az ezzel kapcsolatban megjelent, dokumentumokra alapuló könyvekből, mert egyébként nem merne összevissza beszélni.

„Ceausescuban hisztérikus reakciót váltott ki Nagy Imre 1989. június 16-ai újratemetése. A Nagy Imre-ügyben való titkos részvétele miatt Ceausescu attól félt, hogy az újratemetés kompromittálja őt.”

Ceausescunak nem volt miért félnie az újratemetéstől, hiszen semmi köze nem volt Nagy Imre kivégzéséhez. Az újratemetés csupán ürügy volt egy újabb magyarellenes kampányra. Ekkor az egész tábor épp összeomlás előtt volt, ettől félhetett, félt is, ez azonban más tészta.

„Szerov megérkezett Bukarestbe, Hruscsov és Malenkov társaságában. Főnököm, Emanuel Zeides mellé ültettek le a tárgyalásokon, Szerovval szemben.”

1956-ban Pacepa 26 éves, 5 éve dolgozik a Securitaténál. Szigorúan bizalmas tárgyalásokról van szó, amelyen a szovjet és román pártvezetőség, illetve a KGB és a Securitate nagyfőnökei egyezkedtek. Hogyan képzelheti valaki, hogy e szűk körű tárgyaláson jelen lehetett? Ráadásul Szerovval szemben ült! Pacepa ugyanebben az interjúban azt állítja, ekkoriban léptették elő, éspedig a nyugat-németországi ipari kémkedés vezetője lett. Azaz maximum harmadrangú figura a szekus hierarchiában.

„Hruscsov »gyors és határozott« katonai akciót rendelt el Nagy Imre kormánya ellen. Minden »veszett kutyát« le kell lőni, mondta Szerov. Pár év múlva, mikor Gheorghiu-Dej-zsel közelebbi kapcsolatba kerültem, sokszor hallottam tőle, hogy a szovjet látogatók »őrültekként« viselkedtek azokon a találkozókon. Dej külön kitért Hruscsov vad magyarellenes kirohanásaira és kiabálására, hogy »meg kell ölni őket, mint a patkányokat«, és Szerov többször megismételt kijelentésére, hogy »csak egy vérfürdő gyógyíthatja ki Attila hunjait«.”

Ha az egész terjengős szöveget végigolvassuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy Ceausescu (és Dej) magyarellenessége, nacionalizmusa is Hruscsovnak és a KGB-nek „köszönhető”. Hruscsov „vad magyarellenes kirohanásai” inspirálták volna Dej és később Ceausescu ideológiáját? Ismétlem, „Dej külön kitért Hruscsov vad magyarellenes kirohanásaira”. Mintha ez zavarta volna, mintha meglepődött volna. Esetleg a későbbi szakítás Moszkvával ezzel magyarázható? Pacepa nem említi a román elvtársak buzgóságát, miszerint felajánlották, hogy ők is bevonulnak Magyarországra, amit a szovjetek elhárítottak.

„Ceausescut [1989-ben] azért ítélték el rögtönítélő bírósági határozattal, mert ő tudta a legjobban, hogy Iliescu Nicolae Militaru tábornok és a többi »új« román vezető a szovjet hírszerzésnek dolgozott. Iliescu kezdetben tagadta, hogy valaha is találkozott volna Gorbacsovval, később azonban kénytelen volt elismerni, hogy Ceausescu akkor távolította el őt az RKP politbürójából, amikor Gorbacsov lett a Szovjetunió vezetője, és azt is, hogy megtiltotta, hogy Bukarestben tartózkodjon, amikor Gorbacsov odalátogatott.”

Nevetséges. Gorbacsov ’85-ben került hatalomra, Iliescu ’72-ben esett ki a legfelső vezetőségből. Tizenhárom évnyi eltérés.

„Nagyot és kormányának tagjait nyugati kémeknek nyilvánították, és halálra ítélték a KGB által megrendezett kirakatperben.”

A pert Kádárék rendezték, a halálos ítéletekről is ők döntöttek. Kirakatper volt (bár másképp, mint a klasszikusak, amelyek nyilvánosság előtt zajlottak és a vádlottaktól kicsikarták a beismerést), de nem a KGB rendezte.

„Meglepődtem, hogy a szovjet titkosszolgálat kiszolgálói milyen gyorsan foglalták el a Ceausescu után keletkezett politikai vákuumot. Néhány órával azután, hogy Ceausescu helikopteren menekülni kényszerült, Nicolae Militaru tábornok megjelent a tévé képernyőjén, és kinevezte magát legfőbb hadparancsnoknak. Militaru tábornoknak 1978-ban mikrofonok rögzítették egy szovjet hírszerzővel történt találkozóját, aki be akarta őt szervezni. Mivel pár héttel az után, hogy erről a találkozóról beérkezett a jelentés, elhagytam Romániát, nem tudtam meg, hogy sikerült-e végül a szovjeteknek beszervezni őt vagy sem. Hamarosan választ kaptam erre a kérdésre Mihai Lupoi polgármestertől, aki az első ideiglenes kormány turisztikai minisztere lett. Lupoi megerősítette, hogy Militaru szovjet ügynök volt, és azt is hozzátette, hogy erre bizonyítékok a Securitate »Corbu« nevű iratcsomójában találhatók.”

Pacepának igazán megbízható forrásai vannak: Lupoi például „igazi forradalmár”, aki nem KGB-ügynök, hanem jelenleg a Nagy Románia Párt szenátora. Ha ő azt mondja, hogy valaki orosz ügynök, akkor az úgy is van. Lupoi pár hónapig volt miniszter, utána vagy 10 évet külföldön töltött. Nehezen képzelhető el, hogy szupertitkos iratcsomókhoz férhetett volna hozzá.

„Ion Iljics Iliescu, a Moszkvában képzett kommunista vezető és félreinformáló propaganda-szakértő, akinek az apja annyira rajongott a Komintern alapítójáért, hogy fiának az ő nevét adta.”

Ez (is) hazugság, Iliescut sosem hívták Iljicsnek. Egyébként is, mennyiben befolyásolná valaki meggyőződését, karrierjét, hogy hetven évvel ezelőtt milyen nevet adtak neki?

„Bejelentették a hírt, hogy a Ceausescu házaspár tárgyalása, elítélése és sortűz általi kivégzése megtörtént. A videofelvételen csak Nicolae és Elena Ceausescu holtteste volt látható, nem a kivégzés. Az eléggé elmosódó, zavaros képek két, hátán fekvő holttestet mutattak, semmilyen seb nem látszott rajtuk, sem a mellkas táján, sem az arcon, viszont a fejek vérárban úsztak. A KGB! Hátulról fejbe lőni, ez a KGB stílusa! Ez volt az első gondolat, amely átvillant az agyamon, miközben ennek a két ördögi embernek, aki szerencsétlenségemre életem nagy részét uralta, furcsa, élettelen testét bámultam.”

Ez ponyvának is rossz! Néhány elmosódó videofelvétel alapján Pacepának – és csakis neki – sikerült megállapítani, hogy minden ellenkező hír ellenére az áldozatokat hátulról lőtték le, és így kivégezni csakis a KGB szokott, bizonyosan szabadalma van rá.

Bányai Péter  (Beszélő)