Ez már nem gladio

Ez már nem gladio

Égi szemek a hidegháborúban

2012. január 05. Sikeradó/MTI-Press

A történet szereplői több mint egy évtizedig dolgoztak a furcsa, dobozszerű, ablaktalan, titkokat rejtő épületben a New Yorktól nem messze, Connecticutban lévő Danbury repülőtere mellett. Fehér, egész testüket betakaró egybeszabott védőruhát viseltek, és tökéletesen tisztán, mindenfajta szennyeződéstől mentesen léphettek csak be szűkebb munkaterületükre. Mások számára érthetetlen, sajátos kódnyelvet beszéltek. Kevesen tudták csak, hogy valójában ki az "ügyfél", akivel dohányfüsttel teli, faborítású szobában tárgyaltak, ahol lehallgatástól védett telefonok sorakoztak. Ha utaztak, időnként hamis neveket használtak.

Az 1970-es években volt olyan időszak, amikor több mint ezer alkalmazottja volt a danburyi létesítménynek. És bár a határidők szorításában gyakran túlóráztak, elmulasztva családi ünnepeket és évfordulókat, legközelebbi hozzátartozóiknak, a házastársuknak és gyerekeiknek se mondhatták el, hogy mivel foglalkoznak. "Mérnökök voltak, tudósok, műszaki rajzolók és feltalálók, romantikus kalandtörténetbe illő rejtélyes alakok" - mondja vidáman nevetve az amerikai hírügynökségnek a 78 éves Fred Marra, aki hetente találkozik egykori kollégáival Danbury egyik bevásárlóközpontjának kávézójában egy kis beszélgetésre.

Az egykori Perkin-Elmer Corp. munkatársai többnyire golfról, politikáról, betegségekről és unokákról társalognak, de ma már egykori munkájukról is szót ejthetnek.

A Hexagon (Hatszög) - vagy kódnevén: Big Bird (Nagy Madár) - a hidegháború időszakának legsikeresebb amerikai kémműholdprogramja volt. Működése során 1971 és 1986 között 20 műholdat bocsátottak fel; mindegyiken 100 kilométernyi film volt, amelyre a fedélzeti kamerák keringés közben panorámafelvételeket készítettek a Szovjetunió, Kína és más potenciális ellenségek hatalmas területeiről. Az elkészült filmeket a műhold zárt tartályokban lőtte vissza a Földre, és azok ejtőernyővel ereszkedtek a Csendes-óceánra, ahol az amerikai légierő C-130-as gépei összeszedték őket.

A visszatérő modul

A Hexagon KH-9 mérete, célkitűzése és végrehajtási technológiája egyaránt lélegzetelállító volt. Pusztán az a tény, hogy 20 fellövésből 19 bizonyult sikeresnek (az utolsó a hordozórakéta meghibásodása miatt kudarccal végződött), lenyűgöző. Titkosítását 2011 szeptemberében oldották fel, így Fred Marra és a többiek végre elmondhatják, hogy mit is csináltak abban a tizenöt évben, amíg a program működött.

"Al Gayhart vagyok, és kémműholdak építésével kerestem a kenyeremet" - közölte például a 64 éves nyugdíjas mérnök a helyi bár megdöbbent pincérével, mihelyt a titkosítást feloldották.

Azóta is, ha alkalma nyílik rá, büszkén alkalmazza a sokakat elképesztő bemutatkozást. "A munka izgalmas volt, nagyon sokat követelt, és életem legnagyobb élményévé vált" - idézi fel. Ő egyenesen az egyetemről került a Perkin-Elmer vállalathoz, és a "Hexagon-testvériség" egyik legfiatalabb tagja volt.

A mindig intenzív munka még feszítettebbé vált, valahányszor közeledett egy-egy műhold felbocsátásának az ideje, vagy ha az "ügyfél" - eleinte a Központi Hírszerző Hivatal (CIA), később pedig a légierő - megbeszélésre Danburybe érkezett. Legalább egyszer George Bush elnök is járt ott, akkor még CIA-igazgatói minőségben.

Bár a programban más cégek is részt vettek - az Eastman Kodak gyártotta a fotózásnál használt filmeket, a Lockheed magukat a műholdakat -, az összes kamera és optikai rendszer a Perkin-Elmernél készült, amely akkoriban a legnagyobb munkáltató volt Danburyben.

"Sokszor megtörtént, hogy sötétben érkeztünk és sötétben hagytuk abba a munkát" - meséli a 70 éves Paul Bickmeier nyugdíjas mérnök.

Még élénken emlékszik az első, a Hexagonban tartott eligazításra, amely az után történt, hogy a Perkin-Elmer 1966-ban megkapta a szigorúan titkos megrendelést. A szobában jelenlévő még vagy harminc kollégáján körbenézve akkor felvetődött benne, "hogy az ördögbe fog ez megvalósulni?".

A filmtekercs szerelés közben, a képen megfigyelhetőek a korábbi titkosítást jelző feliratok

Ahhoz, hogy megtörténjen, szükség volt az Egyesült Államok északkeleti részén élő mérnökök körében végzett kiterjedt toborzásra. Az érintettek számára szürreális élményt jelentett a munkához jutás, mivel a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) a jelöltek családtagjait, szomszédait és korábbi munkáltatóit is kikérdezte, az illetőt pedig a legalaposabban, élete minden kis részletéről kifaggatták, beleértve a szerencsejátékkal és a szexuális élettel kapcsolatos szokásait is.

"Biztosak akartak lenni abban, hogy nincs mivel zsarolni bennünket" - magyarázza Marra.

A programban való részvételt lehetővé tevő engedélyre néha egy évet is várni kellett. Az alkalmazott ez idő alatt kisebb feladatokat kapott, és egyikük sem tudta, hogy tulajdonképpen milyen munkára is szerződtették.

A 76 éves Joseph Prusak hat hónapig várakozott. Amikor végre tudomást szerzett a Hexagonról, a korábban polgári célú űrprogramokban részt vevő mérnök azt kérdezte magától, vajon nem élete legnagyobb hibáját követte-e el, amikor leszerződött a Perkin-Elmerhez. Őrültségnek tartotta a tervet, amelynek középpontjában egy 18 méter hosszú, 13 600 kilogramm súlyú műhold állt, és olyan kamerák szerepeltek benne, amelyekben másodpercenként 5 méteres sebességgel pereg a film.

Sok évvel később, számos sikeres felbocsátás után megmutatták neki, hogy mire képes a Hexagon: láthatta a Fairfield elővárosban lévő saját házát.

"Ez fényévekkel a Google Earth előtt volt. És tisztán láttuk a hátsó udvaromon lévő medencét" - említi meg Prusak.

A Hexagon előtt is léteztek kémműholdak, a Corona és a Gambit. Egyik sem rendelkezett azonban akkora felbontással és nem tudott olyan sokat, mint a Hexagon, amely közeli felvételeket készített szovjet rakétákról, tengeralattjáró-dokkokról, légitámaszpontokról, de még egész zászlóaljakról, vagy hadgyakorlatokról is.

Az amerikai Országos Felderítő Hivatal (National Reconnaissance Office) közlése szerint egy Hexagon által készített kép 680 kilométer széles területet ölelt fel. Az első Hexagonok átlagosan 124 napot töltöttek az űrben, de a technika fejlődésével ez az időtartam megduplázódott.

"A hidegháború csúcsán hihetetlenül nagy volt a műszaki felderítési képességünk. Tudnunk kellett, hogy mit csinálnak és hol, de különösen azt, hogy készülnek-e Nyugat-Európa lerohanására. A Hexagon rendkívül nagy biztonságot adott, neki volt köszönhető, hogy az amerikai döntéshozóknak nem kellett sötétben tapogatózniuk" - hangsúlyozza Dwayne Day űrkutatás-történész.

Egyéb sikerei mellett a Hexagon kulcsfontosságú információkat szolgáltatott az 1970-es években az Egyesült Államok és a Szovjetunió között a hadászati fegyverek korlátozásáról lezajlott tárgyalásokhoz (SALT).

A titok megőrzése kezdettől fogva komoly gondot okozott, nem utolsósorban azért, mert egy komoly szerződést elnyert (a szerződés értékét máig sem hozták nyilvánosságra) viszonylag kis vállalat intenzív tevékenysége a szintén nem nagy Danburyben nyilvánvalóvá tette, hogy a cégnél valami komoly dolog zajlik. Az üzemen belül lehetetlen volt elrejteni a hatalmas, szabályozható légnyomású és hőmérsékletű kamrát, amelyben szélsőséges, az űrbélit utánzó körülmények között tesztelték a kamerákat. Volt egy "rázó-görgető" szoba is, amelyben a műhold felbocsátása közben fellépő körülményeket szimulálták.

"A kérdés az, hogyan rejtsünk el egy elefántot" - írta akkoriban az Országos Felderítő Hivatal egyik munkatársa, és végül úgy döntött, hogy a kérdésre egy másik kérdés a legjobb válasz: "Miféle elefántot?" A Perkin-Elmer alkalmazottait utasították arra, hogy ne reagáljanak a média semmilyen kérdésére, és soha ne erősítsenek meg semmit, a legkisebb részletet se a munkájukkal kapcsolatban.

A műholdak felbocsátását, amely a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról történt, azonban nem lehetett eltitkolni, és repüléssel foglalkozó magazinok számos utalást tettek a Nagy Madárra. A 60 perc című televíziós hírmagazin 1975-ben arról beszélt, hogy létezik egy, a többség számára ismeretlen világ, ahol amerikai és szovjet felderítők, de más államok hírszerzői is "égi szemekkel" figyelik egymás országait, de senki se hajlandó megerősíteni a programok létezését és nyíltan beszélni róluk.

A Perkin-Elmer alkalmazottai becsületbeli ügynek tartották, hogy betartsák titoktartási fogadalmukat. Még a hivatalos kiküldetésen lévő férjeiket utolérni nem tudó és hollétükről gyakran mit sem sejtő feleségek is elfogadták, hogy ez a munka titkos, és nem kérdezősködtek.

"A II. világháborús nemzedékhez tartoztunk. Mindannyian ismertük a mondást: fecsegő száj hajókat süllyeszt el" - emlékezik vissza Linda Bronico, akivel férje, Al, mindössze annyit közölt annak idején, hogy ellenőrző konzolokat és kábeleket készít.

A Perkin-Elmer kiváló munkahelynek számított, ahol jók voltak a fizetések és a juttatások. "Szerettük. Ez volt az életünk  - fogalmaz Marra.

Sikeres próbarepülésen van túl az új kínai gép

2013. január 27. Sikeradó/MTI

Sikeresen túl van próbarepülésén Kína első hazai gyártású, "többfunkciós" katonai teherszállító repülőgépe, jelentette a kínai média vasárnap.

A Yun-20-as, amely különleges időjárási viszonyok között, hosszú távú teher- és személyszállításra egyaránt alkalmas, szombaton tette meg első nyilvános próbaútját. Elsődleges feladata a hadsereg kiszolgálása, de katasztrófák esetén humanitárius feladatokra, segélyek szállítására is bevetik majd őket.

A 47 méter hosszú, 45 méter fesztávú és 15 méter magas repülőgép hasznos teherbírása 66 tonna, maximális felszálló súlya 220 tonna, legnagyobb sebessége 700 kilométer óránként.

A gép repülésének képei a legtöbb kínai online média címoldalára felkerültek, egyes híradásokban a legendákban szerepelő, magasan szálló Kunpeng madár kódnéven emlegetik. Szakértők szerint kapacitását tekintve a világ első tíz szállítógépének egyike, s úgy vélik, a gép hadrendbe állítása fontos állomása lesz a kínai légierő fejlesztésének, a hadsereg korszerűsítésének.

Megfigyelők még megjegyzik, a gép növeli Kína képességét arra, hogy katonákat és fegyverzetet juttasson el gyorsan másként nem elérhető területekre, vagyis regionális háborúk és válságok esetén jól hasznosítható. Hozzáteszik, az ország tengerentúli érdekeinek védelmére, esetlegesen bajba jutott polgárainak hazaszállítására is kiválóan alkalmas.

Kína a drónjait árulja

2012. november 16. Sikeradó/MTI

Kína több, pilóta nélküli repülőgéptípust, köztük rakétákkal felszerelhetőket is felvonultatott az idei csuhaji repülési és légi ipari kiállításon és vásáron, irántuk külföldi érdeklődés is mutatkozott. Ezt jelentette pénteken a kínai média, köztük a Global Times című napilap.

A lehetséges üzletkötésekről nem közöltek részleteket, de a beszámolókból kiderült, hogy a gépek exportváltozata földi irányítású, és "összhangban van a fegyvereladások nemzetközi szabályaival".

A közkeletű nevükön drónoknak nevezett légi járművek közül két típust említenek, az egyik a csengtui gyártású Wing Loong I, a másik a kínai űrkutatási vállalat CH-4-ese. Mindkettőt úgy tervezték, hogy műholdas irányítással is működtethetők legyenek. Kiválóan használhatók helyi háborúkban, terroristaellenes akciókban és egyéb műveletekben.

A képekkel illusztrált beszámolók szerint külsőleg hasonlítanak az amerikai hadseregben és hírszerzésben rendszeresített, felderítésre, vadász-bombázó bevetésekre használt MQ-9 Raptor típusra.

Li Ji-tung, a Wing Loong I egyik fő tervezője a gépek képességeit tekintve elismerte a hasonlóságot, de megjegyezte, hogy a kínai "változat" működési költsége alacsonyabb. A Csuhajban bemutatott darab húsz bevetésen vett részt, és 15 rakétát indítottak el róla.

A CH-4-es típus többféle polgári célra, így megfigyelésre, felmérésre alkalmas, és nagyobb távolságon bevethető - közölte Huang Vej, a drónprogram felügyelője.

A gép szárnyfesztávolsága 18 méter, négy, a szárnyak alatt elhelyezett pilonja van, amelyek rakéták és műholdas irányítású precíziós bombák szállítását teszik lehetővé. Optikai szenzorokkal és radarral van felszerelve.

A CH-4-est az exportigények figyelembe vételével fejlesztették ki, a repülőgép vázának nagyobb része különböző ötvözet. Jellemző rá, hogy könnyű, és mostoha körülmények között is megbízhatóan működik - mondta Huang, hozzátéve, hogy a 3500 kilométeres repülési kapacitás ideálissá teszi arra, hogy például a vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri Tiaojü és a dél-kínai-tengeri Huangjan szigetek környékén felderítő repüléseket végezzenek vele.