2017. augusztus 17., csütörtök

ŐSI GYÓGYMÓDOK





ŐSI GYÓGYMÓDOK


Mielőtt rátérnék az ősi gyógymódokra egy esetet irnák le .

Kikötözve halt meg a pszichiátrián a 21 éves fiú


Gyilkolnak minket a kijelölt intézményekben !!!!!


Csupán másfél nap kellett ahhoz, hogy a 21 éves D. Árpád a pszichiátriai osztályon életét veszítse.
A tragédia nem volt előjel nélküli, ugyanis a fiú állapota a zárt osztályra kerülés után drámai romlásnak indult. Az édesanya mégsem tud napirendre térni afölött, hogy máskülönben életerős fia hogyan halhatott meg egyik napról a másikra a pszichiátrián.
kikotove_halt_meg_a_pszichiatrianA 21 éves fiúnak korábban volt már epilepsziás rohama, így amikor otthonában rosszul lett, édesanyja mentőt hívott. A mentősök azonban nem találtak semmi különöset, így a fiú otthon maradt.
Két nappal későbbre a rosszullét fokozódott, legyengült és remegett, így az édesanya maga vitte be a fiút a kórházba. A kivizsgálás után a fiút a pszichiátriára fektették be, mondván: két-három napig infúziót kap, és minden rendben lesz. Az anya azért kikötötte: nem engedi, hogy a zárt osztályra vigyék, amire ígéretet is kapott.
A másnap esti látogatáskor a családtagok már nem találták a fiút az eredeti helyén. Némi érdeklődés után megtudták, hogy Árpádot a zárt osztályra vitték. A család a látványtól sokkos állapotba került: a fiú magán kívüli állapotban volt, kikötözve, bepelenkázva, szeretteit nem is ismerte meg. Az édesanya kérdésére, hogy mégis mit csináltak a fiával, azt a választ kapta: nyugodjon meg, ez természetes folyamat, másnapra már semmi baj nem lesz.
Másnap reggel 6-kor az édesanya telefonhívást kapott a kórházból, amiben közölték: a fia meghalt.
A család megtörve, tehetetlen keserűséggel nézte át a kórházból kapott iratokat. Hamar feltűnt nekik, hogy az iratokban több dolog is ellentmondásban volt azzal, amit maguk tapasztaltak: olyan EKG vizsgálati eredményt kaptak például, amely akkor készült, amikor a fiú még nem is volt a kórházban.
Segítséget keresve az anya egy olyan emberjogi szervezettel vette fel a kapcsolatot, amely kifejezetten a pszichiátriákon történő visszaélések feltárására specializálódott. A szervezet szakértője az egészségügyi dokumentáció alapos átvizsgálásakor számos nyugtalanító pontot vett észre: a folyamatosan adagolt erős pszichiátriai szer, mellékhatásai következtében, önmagában oka lehetett a fiú drámaian romló egészségi állapotának, és akár halálának is, mivel a mellékhatások közt a hirtelen halál is szerepel. Az előírások szerint – a fiú állapota miatt – orvosi konzíliumot is kellett volna tartani, ám ilyenre nem került sor. Az is furcsa, hogy bár a fiú lekötözését az ápoló személyzet említi az ápolási dokumentációban, a korlátozást hivatalosan dokumentáló, ilyenkor kötelezően kitöltendő iratoknak semmi nyoma.
A Magyarországon több mint 20 éve működő emberjogi szervezet tapasztalatai szerint még elszomorítóbb, hogy egyáltalán nem egyedi esetről van szó – rendszeresen találkoznak pszichiátriai kezelések során tönkrement vagy elvesztett életekkel. Sajnos úgy tűnik, napjaink pszichiátriai rendszerének sajátja, hogy az alkalmazott kezelések – elsősorban az erős tudatmódosító szerek, de ide tartoznak a kikötözések és a megalázó bánásmód is – számos esetben csak rontanak az egyébként segítségre szoruló páciens testi és mentális állapotán.
„Az állatokkal nem bánnak úgy, mint amit az én fiammal műveltek” – írta a megtört édesanya. A család most az emberjogi szervezet segítségével feljelentést tett, hogy végére járjon a fiával történteknek. Az elvesztett fiatal életet ez már nem hozza vissza, ám segíthet, hogy más családok ne essenek áldozatul hasonló tragédiának.
Hídvégi Klára
Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány
Ahol lehet gyilkolják a magyart , de ha zsidó lett volna most akkora balhét csaptak volna , hogy a világsajtó a cionista csak ezt kürtölte volna éjjel nappal !!!!

De meg lett állapítva , és ezt be is tartják 2050 – re csak 6 millió magyar élhet a Kárpát - Medencében Csak annyi akik a zsidót kiganézzák a többi goj fölösleges el kell pusztítani orvosi eskü ide vagy oda a goj magyarnak pusztulni kell , csak a metszet farkú kazárrá lett maradhat . Kérdezzék meg a Balog urat , ő már a fitymát rég leműtette , és ma ő hordozza a tórát a zsinagógában , de még így sem megbizható kazár !!!
Hát nyal a fideszben felfelé , és nyal a zsidóknak főleg szombaton , így jól is lakik !!!

Ez a kóser miniszter szaporítani kellene , de géppisztolyal !!!


Gyömbér


A gyömbér sokoldalú fűszer- és gyógynövény. Nézzük, mivel szolgálja egészségünket:
  • A gyömbérben 12 féle antioxidáns van, ezen kívül;
  • 23 féle gombaölő vegyület
  • 11 különböző fekélyellenes hatású vegyület
  • 10 féle vírusellenes vegyület
  • 8 féle májvédő vegyület
  • Csökkenti a koleszterinszintet
  • Csökkenti a magas vérnyomást
  • Jó hatással van a szívre
  • A gyömbér egyik legaktívabb összetevője, a zingibain nevű vegyület, a természet egyik leghatásosabb fehérjebontó enzimje. Mindössze 1 g zingibain 10 kg hús megpuhítására is képes. A fehérjebontó enzimek fontos szerepük van az autoimmun betegségek szabályozásában
  • Fájdalomcsillapító
  • Gyulladáscsökkentő

Nézzünk konkrét problémákat, amire jó:

Afrodiziákum

- a kardamonnal együtt. Teaként. Mire lehet jó?
  • Merevedési zavarok
  • Nemi vágy serkentő – Tüzes gyömbért ajánlanak a “hideg” nők felmelegítésére
  • Terméketlenség – Növeli a hímivarsejtek számát és mozgékonyságát – állítólag – érdemes kipróbálni.


Agyi katasztrófa (stroke)

Napi 2 evőkanál gyömbér elfogyasztása egy héten keresztül 100 g telített zsír vérrögképző hatását semlegesíti. (A vajban nagyon sok a telített zsír, ami hozzájárul a stroke kialakulásához.)
 Bütyök
A fűszeres gyömbér fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású, segíthet a bütyök okozta fájdalom enyhítésében.
Indiai kutatók egy vizsgálat során 3-7 g (1,5-3,5 teáskanál) gyömbérport adtak 28 fájdalmas izületi gyulladásban szenvedő embernek. Több mint 75% állapota észrevehetően javult, a fájdalmuk enyhült, izületi duzzanatuk lelohadt. A dózistól 30 hónapig tartó kezelés után sem észleltek mellékhatásokat.
Bütyökkezelésre belsőleg gyömbérteát javasolnak (1 teáskanálnyi frissen reszelt gyömbért tégy 1 csésze forró vízbe, és ezt mindennap fogyaszd) és tegyél reszelt gyömbért közvetlenül a bütyökre is, naponta egyszer-kétszer.
 Csalánkiütés 
Ételallergia okozta csalánkiütés esetén egy nagy fazék vízben (kb. 4 liter) főzz lassú tűzön 230 g gyömbért 5 percen át és az így kapott főzetet öntsd meleg fürdővízhez. Áztasd magad a vízben, majd dörzsöld le magad kamillateával (1 teáskanál kamilla, 1 csészényi forró víz)!

Depresszió

A gyömbért a népi orvoslás régóta használja szorongás és depresszió gyógyítására. Kellemes, “hangulatjavító” íze van. Fűszerezd vele az ételed és az életed minden nap, és elkerül a (téli) depresszió!
 Duzzanat (ödéma)
India ájurvédikus orvosai évszázadokon keresztül ajánlották a gyömbért elsősorban az izületi gyulladás okozta duzzanat csökkentésére. Újabban több kutató kimutatta, hogy a benne is megtalálható fehérjebontó enzimnek jócskán van gyulladáscsökkentő hatása is.

Fájdalomcsillapítás

Egy vizsgálatban a kutatók 56 önkéntes beteget figyeltek meg, akik közül 28-an reumás izületi gyulladásban, 18-an artrózisban, 10-en pedig fibromyalgia néven ismert, fájdalmas betegségben szenvedtek. A kísérleti alanyok napi 2-4 teáskanálnyi gyömbérport kaptak. Három hónap után több mint 75%-nál jelentős mértékben enyhülnek a fájdalmak, és mellékhatásokat sem tapasztaltak.
A gyömbért külsőleg is használhatod. A meleg, gyömbéres borogatás enyhíteni látszik a hasi görcsöket, a fejfájást és az izületi merevséget. A borogatáshoz készített folyadékba tegyél csípős paprikát is!
  • Fejfájás és migrén
    Rágcsálj 5 g (k. 2,5 teáskanál) friss, reszelt gyömbért! Ha ezt nem kedveled, akkor 500 mg-os, szárított gyömbért tartalmazó kapszulát szedj fejfájásra. Hatását fokozhatod kurkumával, amely gyulladáscsökkentő szer, és a gyömbérrel sok tekintetben azonos a gyógyhatása. Mindkettőből tegyél 1 teáskanállal 1 pohár limonádéba.
  •  Fogfájás
    A csípős fűszerekből készített borogatás enyhíti a fogfájást. Tovább fokozhatod a csípősségét piros csilipaprika hozzáadásával. Mind a gyömbér, mind a pirospaprika külsőleg izgatják a bőrt, és a felületes bőrgyulladás ellensúlyozza az erősebb fogfájást. A borogatás elkészítéséhez keverd össze a porított fűszert vagy fűszereket annyi vízzel, hogy ragacsos masszát kapj. Márts bele egy kis vattacsomót, majd a kinyomkodott vattát közvetlenül tedd a fogra úgy, hogy ne érjen a fogínyhez! Ha nem bírod a fűszerek égető hatását, öblítsd ki a szádat, és keress más gyógymódot!
  • Torokfájás
    Gargalizálj gyömbérrel torokfájás ellen. Készíts gyömbéres gyógyitalt citromléből, ecetből és mézből.


Fekély

Kevesen tudják, hogy a gyömbér fekély kezelésére is alkalmas gyógynövény, 11 különböző fekélyellenes hatású vegyületet tartalmaz. A mézzel kandírozott gyömbér jóízű és kellemes gyógymód a fekélyre. A méz és a gyömbér együttes alkalmazása különösen hatásos. A gyömbér baktériumölő vegyületei mellett a méz ugyancsak baktériumellenes hatású, és úgy tűnik, a kettő együtt szinergikus hatást ér el.
Mit szólnál egy kis kandírozott gyömbérhez a különféle gyógyszerek helyett? Az íze biztosan sokkal jobb! A kandírozott gyömbér csípős, fűszeres édesség, amely sok, ínyencségeket árusító boltban kapható. Ha nincs kedved rágcsálni, a gyömbér kapszula formájában is beszerezhető.

(Bél)férgek

A csípős gyökerek rendkívül hatásosak lehetnek a világ legveszélyesebb parazitáinak egy része ellen, amik a nyers halban is megtalálhatóak. Ha tehát szereted a sushit, jól teszed, ha sok savanyított gyömbért eszel hozzá. Lehet, hogy nem véletlenül szolgálnak fel a japánok gyömbért a sushihoz? Ugyanez a tanács vonatkozik a ceviche, a pácolt nyers halból készült latin-amerikai étel fogyasztására is – egyél mellé sok gyömbért!

Gyomorrontás

Gyomorrontás esetén tegyél a teádba 2 g (kb. egy teáskanálnyi) gyömbért. A gyömbér olyan vegyületeket (ginggerol, shogaol) tartalmaz, amely nem csupán a gyomrot nyugtatják, de az emésztést is elősegítik a bél perisztartikus mozgásának serkentésével. A gyömbér a következőkre jó még:
  • émelygés
  • reggeli rosszullét ellen
    A gyömbér sokkal hatékonyabb némely közismert, émelygés ellen gyakran felírt szintetikus gyógyszernél.
  • Enyhíti a szédülést. Legfeljebb napi két csésze gyömbértea fogyasztása javasolt.
  • gyomornyugtatás
  • szédülés
  • tengeribetegség
    1 g (fél teáskanálnyi
     gyömbér) 38%-kal csökkenti a tengeribetegség előfordulását, a hányásét pedig 72%-kalMegelőzésére az utazás megkezdése előtt vegyél be két gyömbér kapszulát, majd még egyet-kettőt a tünetek jelentkezésekor. Ez utóbbira valószínűleg négyóránként lesz szükség. Kapszula helyett használható néhány teáskanál gyömbérpor is, vagy ha valaki szereti, a nyers gyömbért is rágcsálhatja.

 Gyulladás

Már volt róla szó, hogy a gyömbér több mint 12 féle antioxidánst tartalmaz, amelyek segítenek a gyulladás előidézésében szerepet játszó szabad gyökök semlegesítésében. A gyömbér (és közeli rokona, a kurkuma) eredményesen használható a legtöbb izületi gyulladás kezelésére.
  • Ízületi gyulladás, porckopás Mindennap gyömbértea csontizületi gyulladásra, porckopásra.
  • Íngyulladás és nyálkatömlő gyulladás Ázsiában a népi gyógyászat régóta használja a gyömbért a nyálkatömlő-gyulladás gyógyítására. Ismétlődő bursitis esetén is javasolt, próbáld ki ananásszal és egy kevés édesgyökérrel keverve – enni.
Bechterew-kór – Nem gyógyítja, de a gyulladás- és a fájdalmak enyhítésében segíthet
Szemben a Bechterew-kór kezelésében szerepet játszó, nem szteroid gyulladáscsökkentő szerekkel, a gyömbér nem károsítja a szervezetet. Az aszpirin és a többi, nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszer hosszú távú alkalmazása gyomorfekélyhez vezethet. A gyömbért tea, tinktúra vagy kapszula formájában is fogyaszthatod.

Időszakos sántítás

A szívinfarktust előidéző vérrögképződést a gyömbér több vizsgálatban csaknem ugyanolyan hatékonyan megakadályozta, mint az aszpirin és a fokhagyma. Ha a vérrög a lábban keletkezik, időszakos sántítást okoz. Ha ez a fajta keringési zavar lépne fel nálam, minden bizonnyal sok gyömbért ennék.
Isiász
John Heinerman (PhD) antropológus egyiptomi gyógymódot ajánl isiász ellen: keverj össze 2 evőkanál reszelt gyömbért 3 evőkanál szezámolajjal és 1  evőkanál citromlével. Dörzsöld be ezzel a keverékkel az érintett bőrfelületet!

Lábgomba

23-féle gombaölő vegyületével a gyömbér az egyik leghatékonyabb gyógynövények. E vegyületek közül a kaprilsav olyan erős…erős, na! Készítsen tömény főzetet! Tegyen 25 g aprított gyömbért egy csésze vízbe, forralja lassú tűzön 20 percig, majd miután kihült, tegye vattára vagy pamutkendőre, é dörzsölje be vele az érintett területet!

Májvédő

Nyolcféle májvédő vegyületet tartalmaz. Ahányszor csak főz vele, vagy teát készít belőle, a mája minden alkalommal kap egy kis védelmet.

Menstruációs zavarok

Menstruációt elősegítő gyógynövénynek tekintik, a benne található fehérjebontó enzimekre hivatkozva.
 Nátha
Kezeld magad gyömbérteával! Ez igen hatásos, mivel a gyömbér mintegy tucatnyi vírusellenes vegyületet tartalmaz. A tudósok a laboratóriumi vizsgálatok során több olyan kémiai anyagot vontak ki a gyömbérből, amely különlegesen erős hatást fejt ki a legelterjedtebb náthavírusnak számító rhinovírusok ellen. A gyömbér emellett nagyon ízletes,  érdemes beszerezni belőle egy kisebb mennyiséget, hogy állandóan kéznél legyen a náthaellenes harcban.
 Raynaud-szindróma
A kínai gyógyfüvészek gyakran javasolják ezt a csípős fűszert olyan egészségügyi panaszokra, amelyeknek közük van a hideghez, a megfázáshoz, így a Raynaud-szindrómás fájdalmasan hideg és kékesfehér ujjak gyógyítására is. A gyömbér csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet, és e hatások egyaránt hozzájárulnak a keringés helyreálltásához az ujjakban is.
Gyógyír: meleg leves
Készíts cayenne-i borssal, fokhagymával, gyömbérrel és mustárral ízesített paradicsomos zöldséglevest (minestronét), borágó-, ribiszke és ligetszépeolajjal gazdagítva. A levesből készíts nagy mennyiséget, és egyél belőle annyit, amennyivel jóllaksz. Ezután szűrj le belőle egy keveset, és dörzsöld be vele elmerevedett ujjaidat. Végül a leves után desszertként fogyassz ginkót.

Szívproblémák

A gyömbér csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, jó hatással van a szívre.  Antioxidáns, némileg megvédi a koszorúereket a koleszterin által előidézett károsodás ellen. A gyömbér ugyanúgy erősíti a szívműködést, mint a digitalis gyógyszer.
  • Angina pectoris (szívkoszorúér-görcs)
    Napi 1/2 teáskanálnyi gyömbérpor fogyasztását javasolják.
  • Szívbetegség, szívinfarktus
    Vérnyomás csökkentése révén segít a szívbetegségek megelőzésében és kezelésében, gátolja a véralvadást, ezért segít megelőzni a szívinfarktust kiváltó vérrögképződést.

 Szürkehályog

Tele van antioxidánssal, ezért jó hatású szürkehályog megelőzésében, kialakulásának lassításában. Teaként fogyaszd bőségesen!
 Testszag
A gyömbérben 17 antibakteriális vegyület van – antibakteriális hatást fejt ki azokkal a mikroorganizmusokkal szemben, amelyek kellemetlen illatúvá teszik a külső elválasztású mirigyek váladékát – magyarul: felelősek a testszag kialakulásáért. Belső dezodor!

Vesekő

Tömény gyömbérteából készült meleg borogatás segíthet a vesekő által okozott kínzó fájdalmak enyhítésében. A borogatás bőrizgató szerként hat, felületi bőrirritációt okoz, amely némileg eltereli a beteg figyelmed a mélyebbről jövő vesefájdalomról, amíg nincs a közelben az orvos.

Vírusfertőzések

A jó öreg gyömbér 10 féle vírusellenes vegyületet tartalmaz. Ezért ha vírusfertőzésed van, igyál gyömbérteát, vagy bőségesen fűszerezd gyömbérrel az ételeidet!

 

 Forrás: Dr. James A. Duke – Gyógynövénypatika



Kurkuma


A kurkuma szintén nem csak fűszer, hanem gyógyszerünk is lehet, sokoldalú fűszernövény nemcsak az ételeink ízvilágát gazdagíthatja, hanem antioxidáns, vértisztító, vércukorszint-stabilizáló és gyulladáscsökkentő hatásával hozzásegíthet az egészség megőrzéséhez is.kurkuma.jpg











A gyömbérfélék családjába tartozó kurkumát az indiai népi gyógyászat és gasztronómia évezredek óta alkalmazza. Ezt az élénksárga színű, különleges aromájú fűszert az ajurvéda orvoslás gyulladáscsökkentő, vértisztító, sebgyógyító, légzéskönnyítő, fájdalomcsillapító, emésztésjavító szerként, belső méregtelenítésre, külső, bőrfiatalító kozmetikumként alkalmazta.
A sokoldalú kurkumin
A kurkuma hatóanyaga a kurkumin, emellett C-vitamint, káliumot, vasat, nátriumot, foszfort, magnéziumot, kalciumot is tartalmaz. Az élénksárga színét is adó kurkuminról a vizsgálatok megállapították, hogy gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatású.

Serkenti a szervezet immunvédelmét, ugyanis aktiválja a természetes ölősejteket, amelyek a szervezetet veszélyeztető kórokozókat illetve a rákos sejteket pusztítják. Amerikai és thaiföldi kutatók állatkísérletekben azt is tapasztalták, hogy a kurkumin rendszeres alkalmazása csökkenti az inzulinrezisztenciát és hatásos lehet a 2. típusú cukorbetegség megelőzésében is. Ezen  felül megfigyelték, hogy a kurkuminnal kezelt állatoknak változatlan táplálás mellett kismértékben a súlyuk és a testzsírjuk is csökkent.
Jó hír reumásoknak
Örvendetes eredménnyel zárult az a vizsgálat, amelyet reumás ízületi gyulladásban szenvedők körében végeztek: azt tapasztalták, hogy a kurkumin hatékonyan vett részt a reggel jelentkező ízületi merevség oldásában, az ízületi ödéma csökkentésében, a fizikai terhelhetőség fokozásában. A kurkuma jótékony betegségmegelőző, gyulladáscsökkentő tulajdonságai révén méltó étrend-kiegészítője lehet a mindennapoknak, különösen az enyhe ízületi fájdalmak fennállta esetén.

Forrás: http://vital.hu/gyogyito-kurkuma
A kurkuma különböző táplálékkiegészítő készítményekben hozzáférhető, E-vitaminnal, vagy Hyaluronsavval, vagy shiitake+zöldtea kivonattal. Egészségi problémától függően választható összetételben.






Íme az ital, amely legyőzi a rákot - Miracle Drink





A Miracle Drink (alma+cékla+sárgarépalé) nevű italt évtizedek óta isszák a kínaiak, azért hogy egészségesek maradjanak. 

Egy tüdőrákos férfinak, Seto-nak, azt javasolta egy táplálkozás-szakértő, igyon 3 hónapon át ebből az italból, az eredmény pedig nem maradt el. Seto meggyógyult a rákból!

 Csodálatos ital és könnyű is az elkészítése.
Hogy elkészítsük ezt az élettel teli italt csupán egy céklára, egy sárgarépára és egy almára van szükségünk. 

Megmossuk jól a hozzávalókat, kockákra vágjuk és beletesszük egy blenderbe, hozzáöntünk egy kis vizet és összeturmixoljuk. Amint kész van már ihatjuk is.
Ebben segít ez az ital:

- megelőzi a rákos sejtek kialakulását
- megelőzi a máj, vese, hasnyálmirigy betegségeit és meggyógyítja a gyomorfekélyt
- megerősíti a tüdőt, megelőzi a szívinfarktust és csökkenti a magas vérnyomást
- erősíti az immunrendszert
- jót tesz a látásnak
- lecsökkenti az izomlázat
- méregtelenít, javítja a bélműködést, jó a székrekedésre.
- meggyógyítja a pattanásokat és szépíti a bőrt
- elűzi a kellemetlen leheletet
- csökkenti a fájdalomérzetet
Ezek mellett:

- nincs mellékhatása
- rendkívül tápláló és könnyen felszívódik
- a fogyókúrában is rendkívül hasznos
- immunrendszered 2 hét alatt megerősödik
Mikor és mennyit fogyasszunk?
A három hozzátevőből és a vízből 250 ml üdítőt kell kapnod.
A maximális hatás érdekében két adagot igyunk egy nap. Reggel éhgyomorra (a reggelit egy órával a turmix után együk) és este, 17 óra után.
Forrás: internet
-----------------

A Breuss-féle Léböjt kúra

A RUDOLF BREUSS-féle FEHÉRJEMENTES GYÓGY-BÖJTKÚRA LEÍRÁSA.

BREUSS (ejtsd BRÁJSZ) módszere lehetővé teszi azt, hogy az emésztőszervek megpihenjenek, és a szervezet a rendelkezésre álló energiáit a betegség legyőzésére fordíthassa. Lehetővé teszi, hogy létfontosságú mirigyeink ismét működni kezdjenek, a nyirok rendszer elakadt keringése ismét meginduljon. Ezalatt és ezután az életenergiák leküzdhetnek minden torzulást, elváltozást, amely a korábbi helytelen életmód következményeként létrejött.

A szervezet számára nyújtott nagyarányú segítség a speciális összeállítású ZÖLDSÉGLÉ keverék alkalmazásában rejlik. BREUSS RUDOLF osztrák természetgyógyász kísérletezte ki a zöldséglevekből azt az arányt, amely a legtöbb gyógyíthatatlannak vélt betegségnél is tartós eredményt, teljes gyógyulást hoz, ha azt helyesen alkalmazzák.

 Segítségével a saját súlyos rákbetegségét is sikerült leküzdenie. Nagy előnye továbbá, hogy a teljes étkezési stop alatt biztosítja a kiválasztószervek zavartalan működését. A BREUSS-kúra elősegíti a szervezet gyors salakmentesítését, de megelőzésként is igen jó eredménnyel alkalmazható.

 Ezek a megelőző, regeneráló kúrák rövid böjtök formájában korunkban akkor is szükségesek időnként, ha az ember teljesen egészségesnek tudja magát.

 Egészséges embernél elegendő a Húsvétot megelőző Nagyhéten egy 4-3 napos kúra, illetve az életmódváltást megelőzően lefolytatott 10-12 napos böjt.

 Kisebb 3. 5 napos kúrák alkalmazhatók az évszakváltásoknál is, de nem feltétlenül fontosak, ha az életmód megfelelő. 

Ezt a lékúrát eredményesen végezhetik el mindazok is, akik a modern betegségek valamelyikében szenvednek. Ide tartoznak a rák, a reuma, a köszvény, az izületi gyulladások, a meszesedések (ér és csont), a magas és alacsony vérnyomás, a bronchitis, az epe és májbetegségek, a szív és érrenszeri megbetegedések, szembetegségek, a vérkeringési zavarok, a pajzsmirigy, a hasnyálmirigy megbetegedései, a hurutos betegségek, a nemi szervek betegségei (méh, petefészek, prosztata, here), neuralgikus elváltozások, gerinchibák, vashiány, vészes vérszegénység, a tüdő és a bőrbetegségek stb. Alkohol és nikotin elvonókúrák esetén az egyéb módszerrel (pl. homeopátiával) kombinálva is kiváló hatású a BREUSS kúra.

A kúrák időtartama a szükséglettől függően pl. egészségmegtartás esetén 3 nap, tavaszi tisztitókúránál 6-7 nap.

Súlyosabb betegségek (rák. leukémia, köszvény, psoriasix, sclerosís multiplex, idegbetegségek) esetén a kúrát csak tapasztalt természetgyógyász, vagy orvos előírásai szerint szabad folytatni. A maximális kúraidő 42 nap.

A BREUSS-kúránál alkalmazott zöldséglé a kővetkező összetevőkből áll: 

Céklalé (a legfontosabb rák elleni szer), de ezzel egyedül nem lehel tartósan élni, ezért tartalmaz sárgarépát,amelynek magas a cukor és karotintartalma, zellergumót- annak foszfortartalma miatt- és retket. 

Májrákosok számára ezt ki kell egészíteni bio termesztésből származó burgonya levével is. Mialatt a zöldséglékúra tart rendkívül fontos, hogy a széklet és vizelet könnyen távozzék, tehát a lebomlott anyagok ne maradjanak sokáig a testben, mert mérgezést okoznak. Ezért a kiválasztást béltisztítással és a vesék fokozott működtetésével kell elősegíteni. Erre szolgálnak a kúra alatt alkalmazott és nélkülözhetetlen tea kombinációk. A leírás további része részletesen foglalkozik a beöntések, a vastagbéltisztílás technikájával. 

A kúra végezhető az eddig alkalmazott, az egészséget minden esetben Súlyosan károsító fogyókúrák helyett. Különösen veszélyesek a romlott fehérjékkel, vagy egyoldalú táplálással végzett "fogyókúrák" (keménytojás, húsdiéta, és még számtalan agyament fogyókúra). 

A BREUSS-kúra előnye, hogy teljes munkaképességgel végezhető. Sem a kúrát végző, sem a környezete nem veszi észre, mivel a kúra alatt a teljesítmény nem csökken, sőt növekszik. A környezetet, mivel az általában elítélő és ellenséges, nem szükséges tájékoztatni a kúráról, amíg az eredményt nem látja.

 Legyen a böjt a legbensőbb magánügyünk. úgy a legeredményesebb! Ha valaki mégis megkísérelné a zöldséglé előállítását, akár mert az előírt alapanyagokat megfelelő minőségben be tudja szerezni, vagy saját biokertjében megtermeli, az alábbiak szerint kell eljárni (Az itt közölt mennyiség egy napra szükséges): 

Szeleteljünk le 30 dkg céklát, 10 dkg sárgarépát, 10 dkg zellergumót és 3 dkg retket (fekeke, vagy hónaposretek), préseljük ki a levét, vagy centrifugáljuk. Az így nyert folyadékot sűrű szövésű tiszta kendőn szűrjük át. Csak a szűrt, fehérjeszegény lét használhatjuk fel. Naponta kell elkészíteni, mert megfelelő biológiai tartósítás nélkül már másnapra megromlik.

Májrák esetén bio-burgonyalé is fontos (nyersen a leve)

Az így nyert kipréselt lé mennyisége kb. negyedliter legyen. Esetleg alkalmazható helyette a krumplihéjtea. Ügyelni kell rá, hogy csak teljesen tiszta, kerekded, nem csírázó, nem zöldfoltos, nem sérült burgonyát használjunk kúra céljára. Ha nem ízlik, akkor nincs rá szüksége a májnak, nyugodtan elhagyható. Gyakorlatban ez nehezen valósítható meg, ezért sokkal célszerűbb beszerezni a BIOTTA gyártmányú, biztosan vegyszermentes, biodinamikus termesztésből származó BREUSS-lét, amely ma már sok REFORM, vagy BIO- boltban, gyógynövény szaküzletekben is kapható. Sokkal jobb, mint a hazai piacokon kapható bizonytalan termesztési módszerrel előállított alapanyagok. A fertőzetlenség és a vegyszermentesség alapfeltétele a kúra eredményességének. A BREUSS-gemüsesaft néven forgalmazott anyag félliteres üvegekben kerül forgalomba & két-három napra elegendő. Előnye a bio-boltoknak, hogy ott általában a teák is beszerezhetők. A teljes rákkúrához, amely 42 napos, két kartonnyi BREUSS-lé szükséges (24 üveg). 

A kúra alatt az alábbi teákat is fogyasztani kell:

A teák készítéséhez más célra még nem használt, alaposan, de vegyszer nélkül kitisztított (tiszta homokkal súrolt) üveg vagy öntöttvas, rozsdamentes acél edényt használjunk, és desztillált vizet, vagy GET szűrőkkel szűrt vizet, forrásvizet, vagy PI-vizet. 

A kúra alatt fogyasztandó teák összetétele:

I., ZSÁLYATEA (3 percig kell főzni nyitott, fedő nélküli edényben!) Elkészítése: 1 evőkanálnyi zsályát fél liter forró vízbe téve forrásban kell tartani 3 percig, majd levenni a tűzről. Ezután l-l csipet (kávéskanálnyi) orbáncfüvet, fodormentát, citromfüvet adjunk hozzá és hagyjuk 10 percig állni. Leszűrés után tegyük termoszba, és a nap folyamán fogyasszuk el a kúra leírása szerint. Szükséges napi mennyisége 1,5 liter. Zsályát termeszthetünk minden kiskertben, mert ez a mindennapos tea az egészség megtartásához is kell, nemcsak a visszaszerzéséhez.

2., VESETEA ; Elkészítése: (teafüvekből az alábbi adag 21 napra elegendő, nem hosszabbítható, nem ismételhető!) 15 g. Zsurlófű, 10 g. csalán (szárított, lehetőleg tavaszi gyűjtésű), 8 g porcsinfű (madárkeserűfű), 6 g orbáncfű. 

Keverjük alaposan össze a teafüveket egy nagyobb tálban, és tároljuk fedeles üvegedényben a teljes felhasználásig. A teljes mennyiséget 21 részre kell elosztani. Vegyünk belőle 1 részt és 3 dl (1 csésze) forró vízben hagyjuk állni 10 percig. Ezalatt kiáznak a teákból az illóolajok és szerves sók. A teát most szűrjük le, és öntsük be egy termoszba, majd a visszamaradt teafüvet 6 dl. (3 csésze) forró vízbe tesszük és 10 percig forraljuk. Leszűrés után az előzőleg nyert teával összeöntjük. A második főzés elsősorban a sziliciumtartalmat vonja ki, amely a tartószövetek (vázszerkezet), kötőszövetek számára rendkívül fontos. 

Ebből a teából reggel éhgyomorra, délben és lefekvés előtt kell 1,5-2 dl-t (egy csésze) meginni. 

A vesetea-kúrát minden gyulladásos betegségnél célszerű elvégezni, vagy operációk előtt.Megelőzésként évente végezzük el az évszakváltásoknál. Természetesen a vesetea kúra alatt semmiféle állati eredetű étel, állati fehérjét tartalmazó tápszer (hús, tej-tejtermék, tojás) nem fogyasztható! 

3., GÓLYAORRFÜ (Geranium Robertianum) tea. Naponta egy csészényit kell hidegen inni. 1 csipetnyi teafüvet kell 10 percig forró vízben állni hagyni majd az előbbiek szerint leszűrni. (Ez a tea minden rákbetegségnél, különösen annál, aki már sugárkezelést, vagy citosztatikumot kapott, rendkívül fontos, mivel természetes rádiumot tartalmaz.) 

A fenti teákat bizonyos betegségeknél ki kell egészíteni speciális teákkal, de ezen esetekben ki kell kérni a kúra alkalmazásában járatos temészetgyógyászok tanácsát is! Rudolf BREUSS a kővetkezőket ajánlja:

GÉGE ÉS TÜDŐRÁK és CSONTRÁK esetén: a dohányzást teljesen mellőzni kell és teljes dohány-füstmentes környezet kell teremteni. Célszerű a kúra megkezdése előtt TABACUM C7 homoeopatiás szerrel a sejtekbe beépült nikotint eltávolítani. Kiegészítő teák, amelyből annyit lehet inni, amennyit csak tud a beteg (a zsálya és a zsurlótea mellett!): izlandi moha, lándzsás, vagy keskenylevelű útifű, kerekrepkény, tüdőfű, ökörfarkkóró. Összekeverve 1:1 arányban 10 percig állni hagyjuk egy teáskanálnyi mennyiségben forró vízben, majd leszűrjük.

MÉH és MÉHFÜGGELÉK RÁKOS MEGBETEGEDÉSEINÉL: totális és szigorú lé és teakúra, minél korábban, annál hatásosabb. Fontos figyelmeztetés legyen a menstruációs időszakon kívül jelentkező vérzés, nemi aktus közben jelentkező vérzések, a vizelést és székelési követő vérzések. Főleg fiataloknál fontos, nagyon komolyan kell venni ezt a figyelmeztetést!!! A teljes kúra mellett ajánlatos napi egy csésze palástfűből készített teát is fogyasztani, amelyben még forrón egy csipet árvacsalánt is 10 percig állni hagytunk. 

MELLRÁK: jelzése a csomók (nem tévesztendők össze a zsírcsomókkal), keményedések keletkezése, a mell bőrének, a mellbimbók tájának zsugorodása, ráncosodása és tartós beszívódása. 

Tennivalók: kiadós, rendszeres testmozgás, fizikai munka, tiszta levegőn mély, erőteljes légzés, bio-táplálkozás, nyers ételek. Soha nem szabad bőségesen enni, jóllakni! A magyar közmondás is így szól: akkor hagyd abba az evést amikor mégannyit meg tudnál enni. Ez a jó egészség titka is egyben.

AGYDAGANATNÁL: az előzőekhez még napi 1-2 csésze hideg citromfűtea is szükséges. Egy csipetet 10 percig forró vízben állni hagyunk, majd leszűrjük.

MÁJRÁKNÁL: két csésze bio-burgonyalé, vagy burgonyahéjtea, hidegen (nem hűtve!), kortyonként fogyasztva. Elkészítése: egy maréknyi tiszta burgonyahéjat fél liter vízben 2-4 percen át főzzünk. Ma nem ízlik, akkor nem kell! Májrák esetén hasznos a májtájon alkalmazott kelkáposzta-pakolás (a külső levelek a legjobbak) és az orbáncfűolajos (olívaolajban oldani kell a tömény orbánclfűolajat, fele-fele arányban) bedörzsölés.

GYOMORRÁKNÁL: egy csésze lehérüröm, vagy ezerjófűtea naponta. Egy csipetet csak 3-4 másodpercig kell forró vízben tartani.

LÉP ÉS HASNYÁLMIRIGYRÁKNÁL: naponta legalább az egyébként előírt mennyiségnél 1 literrel több zsályatea. Jó hatású a forró pakolás széna, vagy zsurlófűből, vagy zabszalmából. Csak hozzáértő ember végezze, mert kár is lehet belőle!

PROSZTATA ÉS HERERÁKNÁL: naponta 2 csésze kisvirágú füzike-tea hidegen. Készítése: egy csészéhez I csipet teafű, amelyet 10 percig kell állni hagyni forró vízben, majd hagyni kihűlni.

A TELJES RÁK-KÚRA LEFOLYTATÁSA: 42 napig nem szabad enni semmit, csak az előzőekben leírt zöldség leveket és teákat. Nagyobb éhségérzet esetén a zöldséglé napi fogyasztása elérheti, de ne haladja meg átmenetileg a fél litert. Minél kevesebb a kívánság, annál jobb. A zöldséglét nem szabad lehajtani, csak kanalanként (használjunk e célra műanyag, vagy fakanalat, semmiképpen sem fémből készültet), jól megrágva, nyállal alaposan elkeverve kell elfogyasztani

A kúra alatt súlyveszteség nem jelentős, 4-5 kg, bár a túlsúlyos személyeknél elérheti a 10-15 kg-ot. Ebből következik, hogy egy viszonylag leromlott szervezetű ember is elvégezheti károsodás nélkül. Hogyan kell a kúra alatt beosztani az elfogyasztandó italokat: 

l., Reggel meg kell inni fél csésze szoba-hőmérsékletű veseteát, lassan kortyolgatva, nyállal alaposan elkeverve, majd félóra- egyóra múltán 1-2 csésze meleg zsályateát, szomjúságérzet szerint. Nem forrón, csak testmelegen! 

Ismét félóra-egyóra múlva apró kortyokban (alaposan megrágva, mintha szilárd táplálékot ennénk) kevés zöldséglevet kell fogyasztani. A nap folyamán minden éhségérzetnél akár 10-15 alkalommal is, de csak kívánság szerint, fogyasztható egy-egy kortynyi zöldséglé. 

Szomjúság jelentkezése esetén igyunk zsályateát, de édesíteni egyik teafélét sem szabad ! 

2..Délben félcsésze vesetea 

3..Délután l-l kis kortynyi zöldséglé éhségérzet esetén, 

4.,Este lefekvés előtt vesetea, zöldséglé. Nem szabad zöldséglevet csak magában fogyasztani, mindig igyunk mellette keveset a teákból is! Óvakodjunk attól, hogy a zöldséglevet igyuk, azt apró kortyokban, nyállal alaposan elkeverve szabad fogyasztni, tulajdonképpen enni kell.

A kúra alatt nem tanácsos ágyban feküdni, pihenni. DOLGOZNI KELL A munka, a mozgás a belső szervek helyes működtetéséhez feltétlenül szükséges, de e mellett eltereli a figyelmet az éhségérzetről is, amely az első napokban esetleg kínzóan jelentkezik. A böjt előrehaladtával a szervezet egyre kevésbé lesz követelődző, majdnéhány nap elteltével megszűnik az éhségérzet

A teljes (42 napos) rákkúrát mindig orvos, vagy a kúrában járatos, jól képzett természetgyógyász felügyelete mellett célszerű végezni, ha van rá lehetőség. Figyelni kell a vérnyomás alakulását. Ha ez alacsony lenne, (mégegyszer: férfiaknál 100/70, nőknél 90/60 alatt) akkor szívműködést serkentő, csak természetes anyagokat tartalmazó gyógyszert kell alkalmazni. Ilyen a patikában kapható CRATRGAN.

FIGYELEM! A lékúra mellett más, főleg kémiai gyógyszerek szedése, sugárkezelés alkalmazása tilos! Injekciókat, infúziót sem szabad alkalmazni, mert azok a böjtkúrát hatástalanítják, vagy ha mégis szükséges, akkor a böjtöt újra kell kezdeni. Jelen társadalmi helyzetűnkben mindenkinek magának kell eldöntetni, hogy a kúra alatt igényel-e orvosi, vagy természetgyógyászi felügyeletet. A kúrát operáció esetén nem szabad azonnal, csak 2-5 hónap múlva megkezdeni, de ezen időszakban fel kell készülni a tisztításra. Nem szabad semmi fehérjedús anyagot fogyasztania (hús, tejtermék, sajt, tojás, babfélék, szója, stb) a betegnek. A felerősítést, a felkészítési gabonakásákkal és elsősorban gyümölcsökkel kell végezni.

Ha a böjt alatt, különösen zöldséglé túlfogyasztás esetén, zöldséglé-undor keletkezik (alkalózis), akkor kevés frissen préselt citromlevet, vagy cukormentes, szűrt, általunk frissen készített, almalevet szabad csak inni (egy citrom, vagy egy alma szűrt leve), de sohasem a zöldséglével együtt, hanem legalább kétórával előtte, vagy utána. Ezt ismételni nem tanácsos, inkább a BREUSS lét kell csökkenteni. Akinek már a kúra kezdetén kifejezett zöldséglé undora van, az minden bizonnyal rákbeteg. Számukra különösen fontos az undor mielőbbi tudatos leküzdése, és a kúra szigorú lefolytatása.

FIGYELMEZTETÉS! Azok a betegek, akik a hús, a feketekávé, fekete teák, csokoládé és az alkohol fogyasztásáról és a dohányzásról nem mondanak le(és véglegesen!) sajnos nem számíthatnak állapotuk javulására. Természetesen a beteg környezetében sem dohányozhat senki! A lakásból el kell távolítani minden olyan sprét, amely moly- szúnyog vagy bogárirtó. Minden vegyszert és illatosító anyagot, elsősorban a molyirtásra szolgáló NAFTALINT, valamint a színes díszgyertyákat. A molyok távoltartására alkalmazzunk levendulát, vagy levendulaolajat. Kapható patikákban is. A lakást célszerű parázsra tett tömjénnel (kapható a katolikus parókiákon, vagy az Eklézsia-boltban) alaposan kifüstölni, lehetőleg többször is napjában, különösen a kúra kezdeti időszakában, a lakás fertőtlenítése végett.. 

A BÖJTKÚRA MINDEN EGYES NAPJÁN BÉLTISZTÍTÁST IS KELI. VÉGEZNI:

A béltisztítás eszközei: Irrigátor-felszerelés, amely 1 dl> 1,5 l-es tartályból, a hozzá tartozó gumicsőből, a csapból és a bevezető végből áll (a csapot és a bevezető végeket a gyógyszertárban külön kell kérni!). Célszerű, különösen a székrekedésre hajlamos egyéneknek beszerezni egy 1,2m hosszú 4-5 mm vastag gyomor, vagy duodénum szondát, amelyet a csap kúpos végére kell erősíteni. Szerezzünk be egy nagyobb méretű fecskendőt is (50-200 ccm), és egy 50 fok Celsiusig mérő folyadék-hőméről. A továbbiakban még szükséges anyagok: Valódi ausztráliai eukalyptus olaj (VAFO), szódabikarbóna (az étkezési megfelelő), körömvirágtea, parafinolaj és kálium-hypermangán.

A BÉLTISZTÍTÁS LEFOLYTATÁSA:

A készülékel összeállítjuk úgy, hogy a tartály a falon vagy tartón elhelyezve a végbél nyílástól számított 1 méter magasságban legyen. Alkalmazás előtt valamennyi alkatrészét enyhe rózsaszínű hypermangánoldatba áztassuk, fertőtlenítés miatt, de a kezelés után is végezzük el a fertőtlenítést, minden egyes alkalommal! 

A beönlőcsúcsot, és a szondát egyéni felszerelésként kell használni, ugyanazt a csövet más ne alkalmazza.

 Melegítsünk vizet 42-44 fok Celsius hőmérsékletűre. A hőmérséklet nagyon fontos, ezért mérjük is meg hőmérővel (ugyanis ha hidegebb, akkor nem jön ki. vagy nagyon nehezen, ha melegebb akkor leforrázhatjuk a beleket). 

Végképp nem ajánljuk béltisztításra a ma divatos u.n. COLON hidroterápiát. Csöppentsünk 4-5 csepp eukalyptus-olajat a tartályba, majd öntsük rá a 42 fokos vizet, hogy alaposan elkeveredjék. Ne a vízbe csöppentsük, mert akkor az olaj csak a tetején fog úszni. 

Szódabikarbonás bélmosás esetén a teli tartály vízbe egy teáskanálnyit oldjunk fel. 

Körömvirágtea alkalmazásánál 5-6 evőkanál körömvirágot forrázzunk le 5-6 liternyi vízzel és azt leszűrve, 42 fok hőmérsékleten tartsuk a beöntések alatt. 

A három tisztítószer alkalmazása vagylagos, de felváltva is alkalmazható. 

Ha lehetőség van rá eukalyptus oldattal kezdjük. A tartály feltöltése után a csövön engedjünk le annyit vizet, hogy az megteljen, ne legyen benne levegő. Ezután a bevezető csövet és a végbélnyílást kenjük be parafinolajjal. Óvatosan csúsztassuk a csövet a végbélbe, vigyázva, hogy meg ne sértsük. Különösen nagy figyelemmel és kellő olajozással kell ezt a műveletet végezni az aranyér vénáinak tágulata esetében, nehogy megsértsük az ereket. Helyes olajozás esetén a cső kellemetlen érzés nélkül, biztoaságosan vezethető be. Székrekedéses esetekben a vastagbél leszálló ágában, a szigmabélben székletdugók keletkeznek. Ezeken a víz nem tud áthatolni, ezért kell ilyenkor gyomorszondát alkalmazni. A vizet közvetlenül a cső bevezetése előtt indítsuk meg, és a csövet lassú mozgatással toljuk egyre beljebb, egészen a lépkanyarig. Nem kell félni, teljesen fájdalom és kellemetlen érzés mentes a művelet. Ha a cső megakad mielőtt 70-80 cm bemenne, akkor várjunk keveset, majd lassú mozgatással, a gumicső nyomkodásával próbáljuk a kemény bélsárdugót feloldani. Ha a víz nehezen indulna meg, akkor is nyomkodjuk meg a másik kezünkkel a gumicsövet. Ugyanis, ha levegő marad a csőben, az akadályozza a víz lefolyását. A gumicső nyomkodása részben a tartályba préseli a levegőt, másrészt segít átpréselni a felkeményedett bélsáron keresztül a vizet. A cső, illetve a víz bevezetését vagy a baloldalon fekve, vagy állva célszerű elvégezni. Mindkét esetben fontos, az 1 m-es szintkülönbség, hogy a szükséges 0.1 at. túlnyomás előálljon. Kisebb nyomás esetén a víz nem folyik be, elakad, de a nagyobb nyomás már káros lehet. A tartályból a víz lehaladását folyamatosan figyeljük. Általában 1,5-2 I. víz fér el a vastagbélben, de ha az túltelített (sok benne a bélsár), akkor az első Öblítésnél általában kevesebb. Kinyúlt belek esetén tapasztaltam már, hogy két tartály víz is bement (3 liter). Ha már nem megy tovább, vagy erősödik az ürítési inger, akkor lassan, mozgatással húzzuk ki a csövet és próbáljuk visszatartani a vizet 5-10-20 percig, majd engedjük ki. A víz nem fog egyszerre kijönni, ezért várjuk meg türelmesen a második, harmadik szakaszt is. A fenti műveletet egymásután legalább háromszor kell elvégezni, de célszerű addig folytatni, amíg a kifolyt víz tiszta marad. A három, vagy többszöri művelet végén a fecskendővel juttassunk kevés olajat a végbélbe (1 evőkanálnyit), amely vagy parafinolaj, vagy édesmandulaolaj, vagy valamely hidegen sajtolt olaj legyen. Ezzel meg tudjuk akadályozni a bél kiszáradását, illetve az ezzel járó kellemetlen, égő érzés kialakulását. Több olaj semmiképpen sem kell, mivel a végbél a többletet megtartani nem tudja. Azt az aggályt is szeretném eloszlatni, amely a bélflóra állítólagos pusztítására vonatkozik. Elsősorban a bélöblítés csak a vastagbelet érinti, ott többnyire csak a rothadáson élősködő, számunkra patogén (betegségkeltő) baktériumok élnek és különböző bélférgek, amelyek távozását ne sajnáljuk. A vastagbélben élő hasznos baktériumokat már régen kiirtotta az addig beszedett antibiotikum. A vékonybélben élő és szaporodó bélbaktériumokat a fenti béltisztítás nem érinti, mivel ide a vékonybelet lezáró gyűrű nem engedi az öblögető vizet behatolni. Innen a hasznos bélflóra néhány nap alatt pótlódik, illetve újra elszaporodik. 

A vegyszeres béltisztítás (hashajtás, antibiotikumok) valóban az egész béltraktust érintik, ezért nem tartom kívánatosnak, hanem veszélyesnek, nehezen helyrehozhatónak az általuk okozott pusztítást. Célszerű a kúra befejeztével a bioboltokban beszerezhető és emberi bélflórát tartalmazó BÍÓ-FLÓRA nevű anyagot beszerezni. Az étkezés felvételekor a főétkezések közben kell az étellel együtt egy-egy kapszulát lenyelni. Elroppantani, vagy elrágni nem szabad, mivel a gyomor savtartalma a bélbaktériumokat hatástalanítja, annak a gyomron egészben kell keresztülhaladnia. Mások a béltisztítás eme módját "természetellenesnek", tehát elvetendőnek tartják. Miért nem emeltek kifogást akkor, amikor a táplálkozás volt természetellenes. Helyes táplálkozás mellett ugyanis nincs szükség a belek ily módon történő megtisztítására. Sajnos a természet egyik szabálya, hogy az ellenséget csak saját fegyverével lehet legyőzni, vagyis a természetellenest természetellenessel!

A fent leírt béltisztítás után az ember úgy érzi magát, mint aki Megszabadult egy nagy tehertől, szinte újjászületett. A vegyszeres, hashajtós béltisztítás többnyire levertséget, fáradtságot okoz, amely nehezen szűnik meg. A BREUSS-kúra alatt a FLORINA típusú elektromagnetikus készülék alkalmazása segíti a szervezet regenerálóképességének javulását, helyreállását. Csak a rákdaganat helyen, illetőleg annak 20 cm-es körzetében ne alkalmazzuk, illetve a metasztázisoknál (áttételek). Minden más betegségcsoportnál ajánlatos a rendszeres alkalmazása a tünetek gyors felszámolása, a fájdalmak leküzdése érdekében.

Nagyon ajánlom a kúra alatt valamelyik teában a kúra alatt a NEUROSAN nevű zeolitos nyomelemkészítmény alkalmazását. Mivel a kúra a fejérje megvonására épül és a NEUROSÁN nem tartalmaz fehérjét, alkalmazása nagyon hasznos, mert kivonja a kórokozó baktériumokat, gázokat, nitrátokat, a patogén elemeket a bélcsatomából. Aki korábban Béres cseppet szedett, azt se hagyja abba. Ezt is valamelyik (célszerűen a zsálya) teába kell belecsöpögtetni és fogyasztani.

Nem lehet azonban a kúrát gyümölcslével lefolytatni!, vagy keverni. Gyümölcslevek fogyasztása -az említett egyetlen esetet kivéve- a kúra alatt tilos!

BÖJTTÖRÉS, vagyis a böjt helyes befejezése a böjttel egyenrangú feladat. Az eredmény igen kétséges, sőt súlyos következményekkel jár, ha a böjt-törést helytelenül végezzük el, ezért az alábbi szabályokat gondosan és pontosan be kell tartani.

A BÖJTTÖRÉS (BEFEJEZÉS) SZABÁLYAI:

A böjt befejezését követő napokon nem szabad még visszatérni az étkezéshez, mivel az emésztőszervek teljesen elszoktak a munkától, képtelenek a feladataik elvégzésére. A szilárdabb táplálkozással való ismerkedés csak szigorúan a teljes fokozatosság elve alapján mehet végbe.

Az első napon 9-10 óra tájban együnk meg -a teljes rágás szabályait betartva, egy kisebb sárgarépát finomra reszelve és kivételesen kevés citromlét csepegtetve rá. Minden mokkáskanálnyi reszelt sárgarépát 30-40-szer kell megrágni! A böjt megtörése után is még hosszú ideig , de legalább egy hétig, minden étkezés előtt fogyasztani kell kevés zöklséglét és a teákat. 4-3 óra múlva elfogyaszthatunk kétszer ekkora mennyiségű sárgarépát, amelyre már egy kávéskanálnyi hidegen sajtolt olajat is teszünk. Az estebédünkhöz felhasználhatunk pl. 2-3 marék frissen pattogatott kukoricát. Másnap már a reggeli répa után fogyaszthatunk délben egy evőkanálnyi 24 órán keresztül áztatott búzát, lassú tűzön enyhén főzve, feltéve, hogy a búza biodinamikus termesztésből származik, vagy hasonló módon elkészített kölest. Hasonló mennyiségben fogyaszthaló zab, búza¬vagy rozspehely, amelyet előbb sütőben ropogósra hevítünk. Vacsorára társulhat ehhez kevés zöldsaláta és gumószöldség is, de csak nyersen. A következő nap első étkezése már lehet valamilyen az évszaknak megfelelő friss gyümölcs, majd fél óra elteltével fogyaszthatunk gabonafélét-olajjal, pl. egy kis szelet olajos kenyeret, néhány szem olajos magot (dió, mandula, mogyoró, napraforgó), vagy ismét köleskását.

Általában tartsuk be azt a szabályt, minőségileg és mennyiségileg is, hogy csak akkor térjünk vissza a korábbi normális vegetárius étrendünkre, ha a rövidebb böjtkúra időtartamával azonos idő letelt, de a hosszabb böjtök esetén is a visszatérési idő legalább egy hét. Addig tartóztassuk meg magunkat, különösen a magas fehérjetartalmú táplálékoktól. Ez csak a mai szemmel nézve megtartóztatás, mivel a böjt alatt az egész emésztőrendszer megváltozik, de megváltozik az ízlés is: minden amit ezután eszünk sokkal jobban fog ízleni. Ragadjuk meg tehát az alkalmat és szoktassuk magunkat a helyes vegetárius étrendhez, amelyet akkor tartunk be igazán, ha nem sütünk-főzünk össze-vissza, főleg I nyerssel táplálkozunk, de abból is megelégszünk naponta 2-3 félével. 
http://thaimasszazsinfo.5mp.eu/web.
------------------

Cékla

Az indiai ajurvédikus orvoslás szintén kiváló vérképző gyógynövényként említi a céklagumót- Ezenkívül a májbetegségek, székrekedés és egyes bélbetegségek kezelésére használták, sőt a hagyományos indiai "bőrgyógyászatban" mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolták és javasolják ma is. 
Főleg a Földközi tenger vidéken, és Közép-Európában honos, de ma megtalálható szerte a világban. A Görögök kedvelt itala volt, azt tartották róla, hogy a vért hűsíti. Hasonló célból használták a rómaiak is, lázas megbetegedés esetén.
Három féle répát ismerünk. A takarmányrépa fehéres színű. A cukorrépa kisebb, magas cukortartalommal. Az emberi étkezésben kisebb szerepe van. A céklarépa akkor jó, ha felényi mint az öklünk. 

A céklarépát főleg gyökeréért termelik, de felhasználható az egész növény táplálkozásra és gyógyítás céljából. Gyökere húsos, leveses, sötét lila színű. Fölhasználása az étkezésben szerteágazó, de a legjobb, ha nyersen saláták keverékének használjuk. 
A cékla a köztudatban mint vérszaporító ismert. Ha azonban megvizsgáljuk vastartalmát, arra következtethetünk, hogy más növényekhez viszonyítva semmivel sem tartalmaz több vasat. S ez az állítás mégsem változtat a tényeken. A cékla ugyanis az a zöldségféle, amelyből a test legjobban tudja hasznosítani a vasat. 

A vér vörös vérsejtjei tudják leginkább alkalmazni. A cékla nátrium tartalma magas, a kalcium tartalma azonban alacsony. Ez a tulajdonsága akkor érvényesül a test számára pozitívan, ha főzve, vagy konzervként fogyasztjuk. A kalcium alacsony és a nátrium magas tartalma következtében, a szervetlenné vált kalcium kevésbé ártalmas a vérerek és az arthritisz szempontjából. Mint tudjuk, a szervetlen kalcium jócskán hozzájárul a vérerek keményítéséhez, a vénák kidudorodásához, a visszér kialakulásához. 

Ha azonban idős korban időnként céklakúra alá vetjük magunkat, megelőzi, illetve kiküszöböli a gyűjtőerek falainak megkeményedését. Kálium tartalma hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, míg a cholin kitűnő tisztító anyag a májnak, a vesének és a húgyhólyagnak, és serkentőleg hat a test nyirokmirigyeinek munkájára.


Azoknál az embereknél, akik kemoterápiás kezelésen estek át (a kezelés hatására romlik a vérkép), néhány hetes cékla lé kúra után jelentős javulás tapasztalható.
Céklalével tisztítókúrát is tarthatunk, rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulni fog, savtúltermelésből származó gyomorpanaszaink pedig megszűnnek. Mivel fogyasztásával elkerülhető a táplálék és a toxikus anyagok hosszas időzése a gyomorbélcsatornában, csökkenti az ebből eredő különböző betegségek kockázatát a máj, a belek működését, meggyorsítja a mérgek és a salakanyagok eltávolítását. Enyhe hashajtó hatása révén székrekedésben és aranyérben szenvedőknek ajánlható.

Az ajánlott dózis: 

naponta 1 liter frissen préselt vagy centrifugált lé, három hónapon keresztül, megszakítás nélkül. (Ebben az esetben a céklát nem szabad megfőzni!) 

Természetgyógyászok felhívják a figyelmet, hogy nem minden céklalé azonos minőségű.
 A lékúrára alkalmas cékla biológiai termesztésű, ahol a talajt nem kezelték nitráttartalmú műtrágyával, s leveleit folyamatosan éri napfény. A földben lévő gyökérgumója magába szívja a talajban található értékes ásványi sókat: a kalciumot, foszfort, káliumot, magnéziumot, vasat, rezet, ként, jódot, bórt, lítiumot, stronciumot.

Gyógyhatása: 
A sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb gyógyító a zöldségek között. Gyakran szerepel más zöldség-lével, így a sárgarépával vagy uborkával. Hatása nyersen nagyobb, az igazi, ha nyersen fogyasztjuk. 
Erősítő hatású 

Cholin tartalma hat az emésztésre, a gyomor és a belek egyenletes működésére. Ajánlatos azoknak fogyasztani, akik valamilyen hosszantartó betegségből lábadoznak. Ha a lét centrifugázzuk, ne dobjuk el a cékla fölső részét, mert zöldje kitűnő kalcium forrás lehet, de csak nyersen. 
Májtisztító: 

A cékla lé kombinálva sárgarépa lével kitűnő májtisztító. A tisztításban főleg a zsírtalanítást végezi a májban. Ajánlatos különösen eleinte több sárgarépát, mint céklát használni, mert a gyors reakció a májban szédülést, hányingert okozhat. 

Menstruációs zavarok esetén: 

Naponta két három alkalommal egy-egy pohár cékla lé ajánlatos azoknak akik menstruációs zavarokkal küzdenek, amit gyógyszerek helytelen adagolása, vagy mellékhatása, illetve szintetikus hormon adagolása okozhat a szervezetbe. Érezhető a segítség azoknál a nőknél, akik panasszal lépnek a változó korba.

A cékla serkenti a sejtnövekedést, a sejtmag-regenerációtaktiválja a vörösvérsejt képzést, támogatja a nyirokrendszer működését, vízhajtó és méregtelenítő hatása közismert. 
A várandós anyák is bátran fogyaszthatják, hiszen a gumó gazdag folsavban, amelynek megfelelő mennyiségű bevitele a magzat számára különösen fontos. A folsav a magzati fejlődés során, az agy és az idegrendszer működéséhez szükséges anyagok képződésében vesz részt. A terhesség korai szakaszában megfelelő pótlásával, több fejlődési rendellenesség (pl. nyitott gerinc) kialakulásának valószínűsége csökkenthető.

„Ismeretes, hogy a rákos sejtekben az oxidációs folyamatok lecsökkennek, és helyettük a tejsavas erjedés növekszik. A cékla színező anyagai – pl. a betain glükozid – pótolja a rákos sejtekben a légző aktivitásukat vesztett légzőfermenteket. Ez a színező anyag hidrogén atomokat köt meg, és ezzel 1000-1250 %-kal javítja a sejtek légzőképességét.”
Prof. dr. Török Szilveszterhttp://nepgyogyaszat.hu
/

A céklalé jótékony hatásai a vérnyomás betegségre


Az amerikai Szív Szövetség folyóiratban jelent meg, hogy a céklalé bizony érzékelhetően csökkenti a vérnyomást magas vérnyomás betegségben szenvedők esetében! Ez a természetes "gyógyszer" nem egy gyógyszergyári termék sok mellékhatással, a legjelentősebb - és látványosabb - mellékhatás az narancssárga vizelet.

A kutatók azt találták, hogy azok a kísérleti személyek, akik ittak napi 2,5 dl céklalét, azoknál a vérnyomás átlagosan 10 Hgmm-el csökkent.A tudósok szerint ezt a hatást a céklalében található nitrát tartalom adja, ami a szervezetünkben nitritté, majd nitrogén-monoxiddá alakul, ami azután tágítja az ereket

A cékla kb. 0,2 g élelmi nitrátot tartalmazott, ami kb. akkora mennyiség, mint ami egy nagyobb tál spenótban vagy 2 sárgarépában is megtalálható. A kutatók meg voltak lepődve, hogy mennyire kis mennyiségű nitrát, milyen nagy hatást fejtett ki. Mint kiderült, a nitrogén oxid tágítja az ereket és gyorsítja a véráramlást.

A kísérletben részvevő 15 embernek 140 és 159 Hgmm közöt volt a szisztolés vérnyomása, nem volt más eü. problémájuk és nem szedtek vérnyomás gyógyszereket. A kísérleti alanyok 2,5 dl céklalét vagy azonos nitrát tartalmú vizet ittak, majd a vérnyomásukat megfigyelték a következő 24 órában.

A kutatást az Angol Szív Szövetség támogatta.

A céklalé további jótékony hatásai


A céklagumók intenzív színét a betain adja, amely tumorellenes hatású. A kemoterápián átesett páciensek vérképe jelentős javulást mutat néhány hetes céklalé-kúra után. Segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért sok helyen kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység és menstruációs zavarok esetén is.
Kiváló influenza és meghűlés elleni szer
Vérszegénység esetén jótékony
Vakbél irritáció esetén segíthet a cékla
Májbetegségek esetén a céklalé segít regenerálni a májat
Általános méregtelenítéshez is kiváló a céklalé
A hagyományos indiai gyógyászatban mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolják. 
A cékla földben lévő gyökérgumója magába szívja a talajban található értékes ásványi sókat, kalciumot, foszfort, káliumot, magnéziumot, vasat, rezet, ként, jódot, bórt, lítiumot, stronciumot és persze a nitrátokat is. 
A lékúrára alkalmas cékla viszont kizárólag biotermesztésű lehet, amikor a talajt nem kezelik műtrágyával, és a növény leveleit folyamatosan éri napfény. A céklában található sok cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. 

Várandós kismamák is bátran fogyaszthatják. A gyógyhatását teljesen azonban csak nyersen fogyasztva fejti ki.
Rákmegelőző hatással bír, emellett serkenti a vérképződést vérszegénység esetén és az immunrendszer működését.

A céklában lévő betain segít a savhiány ellen, fokozza a zsír lebomlását a májban, cellulóztartalma pedig támogatja a bélműködést. A friss céklából készült lé hatékony kimerültség, vérszegénység és magas vérnyomás ellen.
http://jomagyar.hu/



Gyógyuljon a céklától

A céklában található ásványi anyagok közül bizonyított a kálium, a cink, a szelén jótékony hatása, de tartalmazza a C-, a H-, és a komplex B-vitaminokat, valamint az

A-vitamin elő anyagát is. Méregtelenítő és tisztító tulajdonságait nem csak a rákterápiában hasznosítják.

Segíti a szervezetet abban, hogy képes legyen megszabadulni a nehézfémektől, rendszeres fogyasztásával csökkenthető a vér koleszterinszintje, ezért az érelmeszesedés megelőzésében is hatásos. A friss céklalé tisztító hatása következtében jól egészíti ki a reumaterápiát, mivel a gyulladásban lévő ízületekről segít eltávolítani a salakanyagokat. A friss és főtt cékla fogyasztása javítja az emésztést is. A klimax idején, rendszeres fogyasztása csökkenti az idegi feszültséget és a hőhullámok gyakoriságát.

A vérszegénységben szenvedőknek ajánlott a négy hetes céklakúra (naponta egy pohár nyers céklalé) de az immunrendszer erősítésére is kiválóan alkalmas. A céklalé-kúra nem terheli meg a szervezetet, nincs mellékhatása.
A kúrát 0,65 liter frissen préselt cékla levével kezdjük. Ezt a mennyiséget naponta többször kortyolgassuk, majd a második héten a napi adagot fél literre, a harmadik héten pedig 0,4 literre csökkentsük.

A fenntartó adag napi 0,25 literA kúra legrövidebb időtartama 1, leghosszabb időtartama 3 hónap.


A monda szerint Nagy Károly annyira bízott a cékla gyógyító erejében, hogy rendeletben tette közzé kötelező termesztését. E rendelet már rég hatályát vesztette, de nem lenne ildomos megfeledkezni a gyógynövénynek is méltán elfogadható cékláról.

Ismerjük meg!

A cékla a libatopfélék családjába (Chenopodiaceate) tartozik. Kétéves növény, amelynek levelei az első évben tőlevelek, a másodikban szárlevelek. Szára a második évben képződik. A növénynek karógyökere van, amely a répatestek kialakításában játszik fontos szerepet. Gyökere húsos, leveses.
A megvastagodott répatestet fogyasztjuk, amelynek alakja lehet gömbölyű, hengeres vagy lapos. A répahús színe általában vörös, de lehet sárgás is. Hazánkban általában csak a vörös változatát termesztik.
A kutatások szerint Elő-Ázsiából került Ázsiába (itt gyógyításra is használták), majd onnan Európába. A Földközi-tenger környékén őshonos.

Miért jó?
A cékla nagy mennyiségben tartalmaz jó vízkötő képességű pektint.
A cékla kiváló vérképző, és jól szabályozza a máj anyagcsere folyamatait. Egyes vizsgálatok szerint megakadályozza a daganatos sejtek szaporodását is.
Számos vizsgálat bebizonyította, hogy a cékla lé segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért bizonyos helyeken kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység esetén. A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot valamint magnéziumot. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. 

A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek, és várandós anyák is bátran fogyaszthatják.
A népi gyógyászat javasolja a cékla lé fogyasztását menstruációs zavarok esetén is.
A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat.



Hogyan fogyasszuk?


A céklát főként salátaként, étel-kiegészítőként hasznosítják, illetve fogyasztják.
Közkedvelt élelmiszer alapanyaga az energiaszegény étrendnek. Az élelmiszer-feldolgozó ipar jótékony tulajdonságai miatt bébiételekbe is keveri, de készítenek belőle céklaport, valamint sűrítményt is.
Hetente egyszer ajánlott “céklanapot” tartani, ami azt jelenti, hogy érdemes minimum 3dl gyümölcscentrifugával frissen préselt céklalevet meginni. A tömény cékla lé nem tartozik a legízletesebb zöldséglevek közzé, de sárgarépa lével vagy uborka lével hígítva ízletesebbé válik. Így fogyasztva kiváló májtisztító hatású. A cékla, főleg télen az egyik legfontosabb vitamin és ásványi anyag forrásunk.
A cékla elérhető már por alakban is a boltokban.

Tippek – tanácsok
Ha a céklát tápanyagokban gazdag talajban termeljük, a gumók jól fejlődnek.
Sok háztartásban – főleg télen – főtt céklából készítenek savanyúságot torma felhasználásával. Ilyenkor a céklát héjastól kell megfőzni, ezért főzés előtt jó alaposan meg kell mosni. (Van, aki még kefével is megtisztogatja). Lefedve vagy kuktában kis lángon hamarabb megfő, illetve megpuhul.

Érdekesség

A céklát már a babilóniaiak és a főníciaiak is nagy mennyiségben termesztették. A népi hagyomány szerint Nagy Károly annyira bízott gyógyhatásában, hogy rendeletben szabályozta termesztését. A görögök Delphoiban céklával áldoztak Apollónak, míg a rómaiak lázcsillapításra használták a céklát.
Magyarországon a XVII. században vált ismertté a cékla vörös változata.
Dr. Ferenczi Sándor 1961-ben állatkísérletek során fedezte fel, hogy a cékla vörös festékanyaga a betain hatékonyan lép fel a rosszindulatú daganat sejtekkel szemben.
Forrás: internet












Néhány háziszer elkészítési receptúrája


Hagyma gyógylé

Vöröshagymát apróra vágunk, olajban aranybarnára dinszteljük, fél liter hideg vízzel felöntjük, és addig fõzzük, míg a hagyma teljesen áttetszõvé válik. Ezután kevés zöldséglevet öntünk hozzá, és jól összekeverjük. Leszûrés után az áttetszõ levet esszük. A Breuss-féle rákterápia része. Máj és epebajban szenvedõ rákos betegek inkább hasonlóképpen készült babhéjlevest fogyasszanak.

Hagymabor

Két fej apróra vágott hagymát és  egy marék köménymagot 10 napon át fél liter fehér borban érlelünk. Leszûrjük. Étkezés után egy likõröspohárnyit igyunk. Gyomorfekélyre.

Szójatej

Hozzávalók: 3 csésze sárga szójabab, 6 dl víz
A szójababot 12 órán át beáztatjuk, duzzadni hagyjuk. Leöntjük az áztatóvizet, jól átöblítjük. Minden egyes csészényi megdagadt szójababot kb. 2 csésze forró vízzel mixerben pürévé keverünk, ha kész nagy fazékba öntjük. Közepes lángon, állandó kevergetés közben felfõzzük. Vigyázzunk, hamar kifuthat! Ha felforrt, gyenge lángon 10-15 percig fõni hagyjuk. Pamutkendõn átszûrjük. Ha a massza kihûlt, jól kinyomkodjuk. A kész szójatej a fazékban van, ha jeges vízbe helyezve hirtelen lehûtjük, 4 napig eltartható hûtõszekrényben. Lásd még: Szójatermékek.

Almasavó

Almabort vízzel, tejjel egyenlõ részben összeöntünk és felmelegítjük. (nem fõzzük.) A melegítéskor egy túrószerû anyag válik ki, ekkor szitára, vagy szûrõre öntjük, a túró a szûrõn marad, A szüredékbõl 1-2 evõkanálnyit fogyasztunk köhögés, lepedékes nyelv, étvágytalanság esetén.

Lenmagpakolás

Lenmaglisztet forró vízzel vagy tejjel péppé fõzzük és lenvászon közé téve amilyen melegen csak bírjuk a beteg testrészre kötjük. Felhasználjuk kelések, furunkulus, stb. érlelésére, lágyítására, Epegörcsre.

Krumplipakolás

Héjában fõtt krumplit péppé nyomunk, egy kendõre kenjük. A gyulladt testrészre kötjük. Meleg kendõvel átkötjük, rögzítjük. 1 óra hosszat maradjon fenn. Szükség szerint ismételhetõ. Gégegyulladásra, tüdõgyulladásra, puffadásra, kelésekre.

Túrópakolás

Sovány túróhoz pár csepp ecetet és annyi tejet adunk, hogy kenhetõ legyen. Kenjük egy vászondarabra, a felhasználásnak megfelelõen. (Nyakra kisebb, mellkasra nagyobb) Tegyük fel a gyulladt, fájó testrészre. Folpackkal szigeteljük. Meleg ruhával rögzítsük, tartsuk melegen. Addig maradhat fenn, amíg a túró megszárad. Két nap múlva ismételhetõ, ha szükséges. Hörghurutgégegyulladás.

Fejessaláta fõzet

Készítése: Hideg vízbe tesszük  a fejessalátát és félig lefedve kis lángon fõzzük 5 percig. Lefekvés elõtt egy pohárral iszunk a langyos fõzetbõl. Hörghurutra.

Citrombor

Zelenyák J.: „A citromlé borban fõzve hasat indít és kitûnõ izzasztó szer.”

Ürömbor

Fehér ürömfû, borsmenta, rozmaring, narancshéj, fahéj, szegfûszeg keverékét édes borban áztatjuk. Két-három napig érleljük, meleg helyen. Leszûrjük, üvegekbe töltjük.
Emésztésjavító, „gyomorkeserû”.

Rozmaringos zsályabor

30 g friss rozmaring- és 10g zsályalevelet leöntünk 1 liter száraz vörösborral, melyet elõzõleg majorannával, fahéjjal és korianderrel fûszereztünk. A keveréket egy hétig állni hagyjuk, majd reggel és délben egy pohárkányit mézzel fogyasztunk belõle. Alacsony vérnyomásra.

Idegbor

Szent Hildegárd receptje. Fél kávéscsészényi fehérbort kis edényben tûzön felforralunk, a kávés-csészében kevés hideg vizet tartunk készenlétben, a gyorsan forrósodó bor mellett állunk, és közvetlenül a forrás elõtt beleöntjük a hideg vizet. Rögtön levesszük a lángról, beleöntjük a kávés-csészébe és kortyolva megisszuk. Fogyasszuk, ha „bal lábbal keltünk fel”, ha reggel rossz a hangulatunk, ha nyomasztó álmok után ébredtünk, ha frontérzékenyek vagyunk, ha dühösek vagyunk az egész világra. Az idegekre való legjobb háziszer.

Prosztatabor

Szent Hildegárd receptje. Gilisztaûzõ varádics levelének levét borba kell önteni, annyit, hogy kellemes itallá váljék. Ebbõl naponta többször néhány kortyot kell fogyasztani hosszabb idõn keresztül.

Reumabor

Szent Hildegárd receptje. „ Ha mindenütt fáj, szaggat, igyál éhgyomorra, fõleg reggeli elõtt, de akár minden étkezés elõtt tiszta fodormentalevelet borban. Néhány napon át egy-egy kortyot. Majd tarts szünetet, amíg a hatása tart. (Kb. 2 evõkanálnyi összevágott fodormentalevél fél liter borban áztatva.) „

Mogyoróbor

A mogyoró bele megsütve vagy megtörve és kevés borban áztatva jó hatású hurutnál, náthánál. 5 deka tört vagy sült mogyorót 3-4 napig kell fél liter borban áztatni. Reggel kis pohárkával kell bevenni belõle. (Z.J.)

Mandulatej

1/4 csésze nyers mandula, 1 csésze hideg víz
A meghámozott mandulát (forró vízbe merítve könnyen lejön a héja) tegyük turmixgépbe, és 1 pohár hideg vízzel 2-3 percig mixeljük, amíg fehér tej lesz belõle. Szûrve ihatjuk. Így készül a szezámmagtej is. Nagyon finom, és rengeteg, könnyen felszívható kalciumot tartalmaz! Csontritkulásnál, növésben lévõ gyermekeknek , kismamáknak gyógyszer!

Mandulabor

Borban fõzve az összetört mandula gennyes sebeket, koszmót tisztít és szárít.

Karmelita szesz

Már 1611-ben gyógyszerként használták. Fõ alkotórésze a citromfû, mely az egész szervezetet védi a meteorológiai hatásoktól.
Csipetnyi citromfû levelet, izsópot, bazsalikomot, mentát és zsályát, valamint egy evõkanálnyi ánizst két liter pálinkában 20 napig kell  áztatni, majd leszûrni és gondosan lezárva tárolni. Naponta kétszer kb. 3 cl-t javallott fogyasztani, fõleg az idõjárási frontok idején.

Ánizslikõr

30 gr ánizsmagot összetörünk mozsárban és két héten keresztül 0,7 liter gabonapálinkában érleljük. A  készítményt  átszûrjük. Lehûlt  szirupot keverhetünk bele.  Hasmenés esetén 1-2 evõkanállal fo-gyasztunk belõle.

Csipkebogyólikõr

1 kg érett csikebogyót üveg, vagy zománcozott edényben áztassunk 14 napig 1 l alkoholban. Áztatás után leszûrjük, szitán átpasszírozzuk. Az így nyert pépes anyaghoz tetszés szerint szirupot adunk. Mivel nem fõztük, jól hasznosuló kivonatot kaptunk. 
Különösen jó hólyag- és vese-problémánál 1 kanálnyit bevenni.

Szirupok

A vadon termõ és termesztett gyümölcsökbõl készíthetõ. A gyümölcsöket összetörjük, elnyomkodjuk, és 15-20 fokon nem lezárva, csak befedve erjedni hagyjuk 3-6 napig, miközben többször összekeverjük. Ezután a mennyiségnek megfelelõen feleannyi cukorral szirupsûrûségüre befõzzük. A kész fõzetet átszûrjük, ruhán keresztül, akár többször is. A szirupokat hûvös helyen tartjuk.

Õszibarackszirup

Zelenyák János lekéri plébános receptje. „Az õszibarackot szeptember elsõ felében szedd le, törd össze magostul, pácold 24 óráig cserépedényben, facsard ki a levét és adj hozzá mézet vagy cukrot. Egy liter baracklébe fél deci méz adandó. Az így elkészített lé  egy évig is eltart. Mint gargali-záló szer jó hatásútorokbajoknál;..”

Ibolyaszirup

1 dl vízzel leforrázunk 5 dg ibolyavirágot és gyökeret, 24 órai állás után leszûrjük, és a gyengén felmelegített szüredékben 15 dg cukrot feloldunk. Meghûléskor, köhögésnél vegyünk be kétóránként 1 evõkanálnyit, jó köptetõszer.

Kakukkfûszörp

10 dg kakukkfüvet 2 dl vízzel leforrázunk, húszpercnyi állás után leszûrjük. A szüredékhez 20-30 dg cukrot adunk és szirupsûrûségûre befõzzük. Szamárköhögéstüdõgyulladás, gyomorhurut esetén fogyasztjuk.

Faeperlekvár

Az epret víz nélkül szétfõzzük egy lábasban, leszûrjük a levét, és annyi mézet adunk hozzá, hogy sûrû szirup legyen. Ebbõl a szirupból együnk torokgyulladás esetén.

Szénavirág borogatás

A mezõn található virágokat, füveket, leveleket használjuk fel. Elsõsorban fájdalomcsillapító hatása jelentõs. Szívesen alkalmazzák derékzsába kezelésére. Kedvelt virágainkkal töltsünk  meg egy megfelelõ méretû vászonzacskót. Öntsük le forrásban lévõ vízzel, és hagyjuk a vízben állni 10 percig. Utána nyomkodjuk ki belõle a vizet, és helyezzük az ápolandó testrészünkre a zacskót. (nyak, derék, stb.)

Szénapolyvafürdõ

Ezzel a kezeléssel az anyagcserét, a vérkeringést serkenthetjük, és a szervek fokozottabb életmûködését eredményezzük. A szénapolyva meleg pakolás felmelegít, megizzaszt, Csodálatos eredmény érhetõ el tüdõgyulladás, mellhártyagyulladás, petefészek- és méhgyulladás, köszvényreuma, hólyag- ésvesebántalmaknál. 5 liter vízhez veszünk 1 kg tiszta szénapolyvát és lefödött edényben lassú melegítéssel felfõzzük, vagy vászonzacskóba téve belelógatjuk a vízbe. A fõzetet a meleg fürdõvízhez adjuk, vagy ebbe mártott ruhával helyi borogatást végzünk.

Rövid botra támaszkodva, teljesen kétrét hajolva megy a skót az utcán.
- Reuma?
- Á! Eltört a botom.

Zabszalmafürdõ

Úgy készül, és ugyanarra jó, mint a szénapolyvafürdõ. 1 kg zabszalma 5 liter vízre.
Kovasav tartalma miatt erõsíti a kötõszövetet, ugyanakkor fájdalomcsillapító hatással bír.
A zabszalmafõzet meleg pakolása vese-, hólyag- és reumatikus bántalmaknál kitûnõ.

Ecetes-vizes göngyölés

Ott ajánljuk, ahol a testet a meghûlésekkel szemben kell megedzeni.

Fenyõfürdõ

Az összes fenyõfajta (vörös-, jegyenye-) rügyeibõl, ágacskáiból megfõzhetjük és a szüredéket a meleg fürdõhöz öntjük. Elsõsorban idegbántalmaknál, az idegek megnyugtatására és erõsítésére használjuk, hetenként 2-3-szor. Lazítja az izmokat, fokozza az anyagcserét.
A fenyõkivonat az erekre és az idegrendszerre van hatással, valamint felbecsülhetetlen mindenfajta reumatikus bántalomnál, általában bedörzsölõként alkalmazzák.

Körömvirág olaj

Egy alkalmas üveget megtöltünk friss, vagy szárított virággal, felöntjük meglangyosított olivaolajjal. Egy hétig érleljük, leszûrjük, hûvös helyen tároljuk. Bõrbetegségre, sebek kezelésére.

Ibolyaolaj

Üvegbe ibolyafüvet tesznek, felöntik olajjal (oliva-, napraforgó) bedugaszolják és 30 napon át napra teszik érlelni. Ezután megszûrik, és az így kapott olaj fejfájás elmulasztására, vagy lázas betegek bedörzsölésére használatos.

Sópaszta

A sót kevés vízzel sûrû pasztává keverjük, és a fájó izmokra tesszük. 10 perc múlva meleg vízzel lemossuk, szárazra dörzsöljük. Izomlázra.





Egykomponensű kúrák






Az egészséghez vezető út nem nehéz, és nem is drága.”
Michel de Montaigne

 Ebben a fejezetben az egykomponensû kúrákról lesz szó. Ez azt jelenti, hogy a kúra ideje alatt csak egyféle anyagot fogyasztunk. Többféle olyan diéta lézetik, amelyeknél egyetlen élelmiszert, vagy az élelmiszerek egy kis csoportját kell csak alkalmaznunk. Növényi élelmiszerektõl és az ivótejféléktõl lökésszerû méregtelenítõ, salaktalanító hatás várható. Egykomponensû diétát nem ajánlok hosszú ideig folytatni, mert az egyoldalú tápanyagfelvétel miatt gondokat okozhat. (A túlzások minden területen kerülendõk) Ezeket a kúrákat lehetõleg csak 1-3 napig alkalmazzuk, vagy hetente 1 napon.

Krumpli kúra

Héjában fõzzünk meg naponta egy-másfél kiló krumplit, majd ezt osszuk fel kis adagokra, 5-6 étkezésre. Só nélkül fogyasszuk! A kúra célja az ásványianyag bevitel, ami elsõsorban káliumbevitelt jelent nátriumbevitel nélkül. 2-3 napig alkalmazzuk.
Hatása: vízhajtó, az anyagcserét tehermentesíti, vérkeringést és az emésztést javítja.

Sárgarépa kúra

Nyersen reszeljünk le, vagy fõzzünk meg és passzírozzunk át naponta egy-másfél kiló sárgarépát. Ezt osszuk el egyenletesen, 5-6 étkezésre. Ne sózzuk meg! A sárgarépa bélkímélõ ballasztanyagokat tartalmaz.
A nyersen lereszelt sárgarépához adjunk némi olajat és tejszínt, vagy tejet, adagonként egy kiskanállal, hogy a sárgarépában megtalálható zsírban oldódó A-vitamin jobban hasznosuljon. Biotermesztésû répát használjunk!
Alkalmazása ajánlott: gyomor- és bélnyálkahártya gyulladásra való hajlam esetén.

Rizs kúra

Fõzzünk meg 30 dg barnarizst a megszokott módon, só nélkül, majd ezt a napi mennyiséget osszuk el több étkezésre arányosan. Ezt a kúrát alkalmazhatjuk hetente egy napon.
Hatása: elsõsorban a vérkeringés javítása, a magas vérnyomás szabályozása.

Friss gyümölcs kúra

Dr. Heupke javaslata: Egy napra 40 dg alma, 70 dg körte, 40 dg banán. A gyümölcsmennyiséget osszuk el 3-5 étkezésre.
Ez a diéta nem tartalmaz zsírokat és fehérjét, tehát tehermentesíti az anyagcserét. Ha jól tudjuk emészteni a gyümölcsöket, hetente egy nap alkalmazzuk.
Léteznek 10-12 napos gyümölcskúrák is. Ezeket felügyelet nélkül ne végezzük!
Az alapreceptben szereplõ banán a vastagbélre gyakorol jótékony hatást oly módon, hogy az alma és a körte agresszív hatóanyagait felfogja.
Ajánlott: elsõsorban magas húgysavszintre, és magas vérzsírszintre való hajlam esetén.

Természetesen más gyümölcsökkel is végezhetõk kúrák. Például a cseresznye és meggykúra antireumatikus hatású, ugyanúgy, mint a ribiszke és a vörös áfonya.
A gyümölcsdiétát kiegészíthetjük diófélékkel, egy napra 6 szem dió. Ez a mennyiség a salaktalanító hatást még nem zavarja meg, viszont B1-, B6-, és E-vitamint tartalmaz, kiegészíti ezzel a gyümölcsök vitamintartalmát.




Nyerslé kúra

A nyerslé kúrák ismertek, közkedveltek, és nem okoznak gondot. Egy nap alatt körülbelül másfél liter cukrozatlan levet (zöldséglé, gyümölcslé) fogyasztunk, 5-7 adagra felosztva. A zöldséglevek elsõsorban nyomelemekben gazdagok, a gyümölcsökbõl készült levek pedig magas szõlõ- és gyümölcscukor tartalmúak. Ez a kúra nem tartalmaz rostanyagot. Ez olyan esetben elõnyös, ha az emésztõrendszer különösen komoly tehermentesítést igényel. Ilyenkor az anyagcsere és a vérkeringés is kevésbé terhelt. Panaszainknak megfelelõ leveket fogyasszunk. Néhány példa: A káposztafélékben lévõ metil-metioninszulfoniumbromid a gyomor-bél traktusban keletkezõ hurut és fekély hatásos ellenszere. A céklában a májsejtek mûködését szabályozó aminosav, betain van, és beta-nint is tartalmaz, amely színezõanyag a baktériumok növekedését gátolja a bélben. Az articsóka cinaropikrin nevû keserûanyagot tartalmaz, valamint az epeutakra és a májsejtekre gyakorol védõ ha-tást. A retekben található szulforafinok segítik a bélflóra mûködését, és gátolják az epegyulladás kialakulását. A sárgarépa illóolaja véd a cérnagiliszta ellen. Az uborkalének különös bõrtisztító hatást tulajdonítanak, a töklét antireumatikumként ajánlják.
Egyes ajánlások a nyerslé kúra helyett a tejsavas erjesztéssel készült leveket részesítik elõnyben, például a savanyú káposzta levét. Székrekedésre való hajlam esetén ezek jobb hatásúak.

Tejkúra

A tejkúrák az oroszországi német orvos, P.H.Karell nevéhez kapcsolódnak, ezért ezeket Karell-kúráknak is nevezik. A kúra lényege napi egy liter tej elfogyasztása öt részre osztva. A kúra során fogyaszthatunk zsíros vagy sovány tejet, különféle aludttejféléket, irót, joghurtot, kefírt. A zsíranyag-csere problémákkal és köszvénnyel küszködõk vegyék figyelembe, hogy a joghurt nagyobb mennyi-ségû kedvezõtlenebb hatású balracsavarodó D(-)tejsavat tartalmaz. Az aludttej, kefír szinte kizárólag a szervezet számára értékes jobbracsavarodó L(+)tejsavat tartalmaz.
A tejkúrák lényege az anyagcsere, a vérkeringés és a gyomor-bél traktus általános tehermentesítésében rejlik. Természetesen lehetõség szerint bio minõségû tejet, esetleg kecsketejet szerezzünk be.

Savókúra

A kúra szerint egy nap alatt  5-6 alkalomra elosztva egy liter savót kell elfogyasztani. A nagyobb folyadékigényt gyógyteával pótolhatjuk. (pitypang, csalán, cickafark)
A savókúrák a legrégebben alkalmazott kúrák közé tartoznak. Már Hippokratesz idején alkalmazták az orvosok méregtelenítésre és salaktalanításra, különösen élelmiszer mérgezések és krónikus májbetegség esetén. Hatását a székrekedésre már az ókori görögök is ismerték. Az ókori Rómában létezett már néhány intézmény is, ahol a savót külsõleg és belsõleg — ivókúraként és fürdõként — egyidejûleg használták nemcsak bõrbetegségekre, hanem az egészséges bõr feszesebbé tételére és fiatalítására is. A savó tulajdonképpen az egyik klasszikus fiatalító szernek nevezhetõ. Az állatokat — teheneket, kecskéket, kancákat — válogatott gyógyfüvekkel kevert növényekkel etették.
Hosszabb savókúra is végezhetõ, ilyenkor nem böjtölünk, hanem valamilyen diétával kapcsoljuk a savókúrát.
A savót a sajtkészítés során nyerik, tulajdonképpen melléktermék, amit sok helyen kiöntenek, vagy az állatokkal etetnek fel. Ideje lenne, hogy újra felfedezzük Magyarországon is ezt a kincset, és üzletekben hozzáférhetõ legyen.
Addig is készíthetünk házilag savót. Ehhez nagyobb boltból, vagy vidéken tehenészettõl szerezzünk írót. Keverjünk el három rész írót egy rész friss, forró tejben, majd fedjük le, és hagyjuk állni a keveréket 4-5 órán keresztül. A keletkezó savót szûrjük le, és minél elõbb használjuk fel. A visszamaradó masszát — túrót — ételekhez felhasználhatjuk.




FÖLDANYA PATIKÁJA 1. RÉSZ




A Galgamenti Népfőiskola vadnövény-gyógynövény előadás prezentáció vázlatos anyaga. Sajnos a magyarázat hézagos, és a hanghatások is hiányoznak, de talán így is érhet valamit.
gyogy-cimlap.jpg
foldanya_patika.jpg
Földanyánk mindent megad nekünk, csak meg kell ismernünk adományait, kérni, felhasználni és megköszönni. Tisztelni, vigyázni rá, hogy az újabb generációknak is tudjon adni.
Legfontosabb a megelőzés, szinte minden fű-fa-virág gyógyító hatású, ezek fogyasztása megelőzi a betegséget. Persze helyes életmód, stb.
Ha mégis megbetegszünk, akkor itt a Föld-anya patikája, tessék belépni.
Természetesen csak néhány növényt tudok kiragadni, többségét mindenki jól ismeri, de talán a gyógyító erejét nem. Ebben a reményben nézzünk meg néhány növényt.
ZAMATOS TURBOLYA
zamatos_turbolya.jpg
Kora tavasszal elsőként hajt ki. Tavaszi tisztítókúrák egyik fontos alkotórész lehet. Ánizsra emlékeztető illatú, VIGYÁZAT!!! ÖSSZETÉVESZTHETŐ a bürökkel, de illata egyedi. C-vit, karotin, vas, magnézium..
A levelek forrázata máj-, epe- és vesepanaszok ellen, valamint emésztési zavarok, étvágytalanság és vérszegénység ellen használható. Keringésjavító, serkenti az agy működését, jó hatású emlékezetkiesésellen.
Teája vese, hólyag, és légző-, és emésztőszervi megbetegedéskor jó hatású, kitűnő salaktalanítószer.
TEAKÉSZÍTÉS: 2 kávéskanálnyi szárított és aprított turbolyalevelet 2 dl vízzel leforrázunk, 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Méregtelenítésre ajánlott adagja 3x2 dl.
A francia konyha kedvelt fűszere, zöldség- és csontleves, baromfiételek, mártások ízesítője. Kiváló még sült húsok, főleg báránysültek, tojásételek fűszerezésére is. Mindenféle gomba, gombás ételek és gombás mártások elengedhetetlen füszere. Kora tavasszal megjelenő zsenge hajtásaiból salátát is készítenek, később a levelek már keserűvé és rágóssá válnak.
Összezúzott leveleiből, vagy forrázatából arcpakolás
SZÁZSZORSZÉP
szazszorszep.jpg
Napsütéses időben szedjük. Virágát szárítsuk meg, vagy szirupot készítsünk belőle.
nyugtatja az irritált bőrfelületet és enyhíti a vérömlenyeket.
Nyálkaoldó hatású, teáját hurut ellen is isszák, valamint elősegíti a méreg- és salakanyagok lebomlását, kiválasztását.
A konyhában ritkán használják, esetleg salátákban, vagy megfőzött leveleiből finom levest készítenek. A friss százszorszép íze kissé csípős, ezért mértékkel kell vele bánni.
ILLATOS IBOLYA
illatos_ibolya.jpg
Csak az illatos ibolyát gyűjtsük. Sissy kedvenc virága.
Kandírozhatjuk, sütemények, pudingok, jégkrémek, saláták díszítésére, illatosításra használhatjuk.
Virágából az egyik legdrágább  illóolajat vonják ki.
Friss, vagy szárított virágának szörpje, vagy forrázata enyhe hashajtóhörghurutköhögésálmatlanságfejfájás elleni teákban alkotórészként vagy idegnyugtató, köptető, izzasztószerként is használható.
Ibolyaszirup: 1 dl vízzel leforrázunk 5 dg ibolyavirágot és gyökeret. 24 órai állás után leszűrjük, a felmelegített szüredékben 15 dg cukrot v. mézet feloldunk. Meghűlés, köhögés, kétóránként 1 ek,köptetőszer.
Ibolyaolaj: Üvegbe ibolyafüvet , felönteni olivaolajjal, napon érlelni 30 napig. Szűrés. Bedörzsölés fejfájásnállázas betegnél.
MEDVEHAGYMA
medvehagyma.jpg
Összetéveszthető: gyöngyvirággal, de hagymaszagú.
tavaszi tisztítókúra és méregtelenítés első számú elősegítője
Nagyvárosok lakóinak különösen ajánlott, "ólommentesítő" hatása miatt.
Vértisztító hatású, bőrproblémák orvoslója
Jótékony hatással van a gyomorra és a bélrendszerre, kihajtja a bélférgeket
Magas C-vitamintartalommal rendelkezik, immunrendszererősítő, növeli az étvágyat és a szervezet ellenálló-képességét a különböző betegségekkel szemben
Hatóanyagainak köszönthetően csökkenti a koleszterinszintet és meggátolja a trombózis kialakulását. Műtét előtt ne együnk. Vérhígító.
Javítja a memóriátköhögéscsillapító, véralvadásgátló, de álmatlanság ellen is kitűnő
Reumatikus bántalmak kezelésére is ajánlott, fogyasztásával megelőzhetők a felső légúti megbetegedések is.
Vírus-baktérium és gombaölő (candida)
KEREKREPKÉNY
kerek_repkeny.jpg
Egyik neve, a folyófű,  ugor eredetű. Fűszeres íze miatt körözöttbe, tojásrántottába, burgonyás ételekbe való. Sajt-oltáshoz is használják. (birkabendő helyett) Szakított, vagy nagy sebekre gyenge főzetet itatnak, és erős főzettel mossák. (kankóra is.) Tüdőproblémáknál tüdőbajnál is használ. Lemosószer orbáncfűolajjal kombinálva. Belsőleg általában keverékekbe tesszük.
légcsőhurut, emésztési zavarok ellen. Teáját teakeverékekben epe-, vese-, gyomor-és légzőszervi megbetegedések ellen használják. A drogja ERŐS hatású! Gyűjtése: A növény föld feletti részét gyűjtik virágzáskor.
PÁSZTORTÁSKA
pasztortaska.jpg
Orr-, gyomor-, bél- vagy szabálytalan méhvérzéseknél, vesevérzés esetén, alacsony- és magas vérnyomás szabályozására.
A növény vérzéscsillapító hatású, belső vérzés (méh, gyomor, bél) esetén a kiegészítő terápia részeként alkalmazzák, de ismert gyulladáscsökkentő és vizelethajtó tulajdonsága is
Méhvérzés, menstruációs fájdalom, aranyér
Teaforrázat: Forrázzunk le 2 dl forrásban lévő vízzel 2 teáskanálnyi szárított, apróra vágott növényt, hagyjuk állni negyedórára, majd szűrjük le.
A menstruációs ciklus ideje alatt napi 2 csészényi tea fogyasztása ajánlott.
A pásztortáska olyan vegyületeket is tartal­maz, ame­lyek a szü­lés megindítására gyakran alkalmazott oxitocinhoz hasonlóan segíthetik a méhös­szehúzódá­sok megin­dulását. Várandós anyák ezért nem fo­gyaszthatják, csak a szülés megindítására. Ehhez áz­tasson 10 percig 1 teáskanál szárított pásztortáskát egy csészényi forró vízben.
FEHÉRAKÁC
feherakac.jpg
Az akác enyhén mérgező fa, a virágokat gyűjtjük. Párolva teljesen biztonságos. Kérgét is használják, de körültekintéssel.
Akácvirágos palacsinta.
Tea: 2 dl forró vízzel leforrázunk 2 teáskanálnyi szárított akácvirágot, majd 5 perc elteltével leszűrjük. Ízesíthetjük akácmézzel.
KESKENYLEVELŰ KAKUKKFŰ
keskenylevelu_kakukkfu.jpg
Kakukkfű szörp: 10 dg kakukkfüvet 2 dl vízzel leforrázunk, 20 percig áll, leszűrjük. 20-30 dg MÉZET v. cukrot adunk, szirupsűrűre főzzük. Tüdőgyulladás, köhögés, gyomorhurut esetén.
Kítűnő fertőtlenítőszer, járványoknál (pestis) orr elé kötötték. Baktérium, gomba és bélféregírtó hatású timol.
Hatóanyag a tüdőhólyagokon választódik ki, ezért elsősorban légzőszervi gondoknál.
Immunerősítő.
Olaszos ételek fűszere (paradicsomos)
Illóolajának több mint harminc összetevője közül a legfontosabb a timol, ez adja a növény jellegzetes illatát is. A timol a baktériumok, a gombák fejlődését gátolja, vagy azokat el is pusztítja, ezért tisztán is használják a gyógyászatban.
Szeszes kivonata is fertőtlenítő és nyálkaoldó hatású, azért használják a legtöbb köhögés elleni gyógyszerkészítményben. Szárított hajtásait fűszerként is hasznosítjáK.
VADRÓZSA
vadrozsa-1.jpg
Szirmai salátába, szörpöt, ecetet, édességeket ízesíthetünk. A szirmokból készült rózsavíz felfrissíti a vízhiányos bőrt és szemet, ínygyulladás, afta.
4 csésze szirom+4 csésze forralt víz, két napig áll, keverés, szirmok alul.
Olaj desztillációval.
vadrozsa-2.jpg
Elkészítési mód nem mindegy. C-vit védelem flavonoidok….a lekvárban is van C-vit.
Magolaj A-vit gazdag, a bőrt megújítja.
Főzhetünk belőle levest, szörpöt, lekvárt, és bort is.
Szörprecept:
2 kg csipkebogyó ledarálva, kilónként 2 liter vizet, 1 napig áll. Átszürjük, a levet felforraljuk, 1:1 cukrot adunk, borkősavval tűzre tesszük. Gyöngyözve, 10 percig fő. Palack, szárazdunszt.
A C-vitamin fokozza a szervezet ellenálló-képességét, a flavonoidok gyulladásgátló és antibiotikus immunerősítő hatást fejtenek ki, a pektinek pedig segítik az emésztést. A bogyóból készített gyógytea influenzás időszakban, meghűléses megbetegedések idején rendszeresen fogyasztandó. Ismeretes gyógyhatása vese- és hólyagbántalmakra, bélhurut és hörghurut esetén. Emésztést javító hatása közismert, gyenge vizelethajtó tulajdonságú. A csipkebogyó készítmények jól használhatók erősítő, üdítő és élvezeti célokra is. Ízjavító hatása miatt gyógynövény-keverékekben, gyümölcs-teákban széles körben alkalmazzák. 
GILISZTAŰZŐ VARÁDICS
gilisztauzo_varadics.jpg
Tejben, borban gilisztaűzésre használták, de enyhén mérgező, ma már nem használjuk. Vakondűző. Hangyák távoltartása.
Hűtőszekrény előtt. Zöld levél-levesbe.  Virágát belsőleg ne!
PROSZTATA BOR
prosztata-bor.jpg
Szent Hildegard receptje.
ARANYVESSZŐ
aranyvesszo.jpg
Gyógyhatása: Vesebetegségek, hólyaghurut, izzasztó és vizelethajtó, cukorbaj és asztma.
Teáját: Magas vérnyomás, epe, vese, hólyag, májbántalmak, nehéz havi vérzés, szamárhurut, reumás és ízületi fájdalmak ellen, izzasztóul, vizelethajtóul is alkalmazható.
Külsőleg toroköblítőként használható.
Teljes nyílás előtt gyűjtsük.
TÁRKONYÜRÖM
tarkonyurom.jpg
Elrágcsálni-fogfájás, rügye-zarándokok, szárítás tönkreteszi, frissen, v. fagyasztva használjuk.
népi gyógyászatban emésztést serkentőként használják. A tárkony jó vesetisztító és epehajtó fűszernövény, de ismert étvágygerjesztő hatása. Ízletes házi tárkonyecet készíthető, ha egy üveg ecetbe friss tárkonyhajtásokat teszünk.
Szívroham ellen: áztassunk 10-15 percig 1-2 teáskanálnyi nyers, vagy fagyasztott tárkonyt egy csészényi forró vízben. A forrázatból naponta legfeljebb 3 csészével fogyasszunk.
Szárításkor lebomlik a hatóanyaga, ezért vagy frissen, vagy fagyasztva használjuk. Pl. jégkockába téve, vagy megfelelő adagokban.
KÖVIRÓZSA
kovirozsa.jpg
A  háztetők tetejére ültették, hogy elhárítsa a villámcsapást. Innen ered a mennykővirág, égdörgőfű elnevezés is.
 A legenda szerint véd a villámlás-tűz, boszorkányság ellen. Minden háztetőre telepíttette Nagy Károly.
A népi gyógyászat a levelének nedvét használja égési sebek, fülgyulladás, szemölcs, rovar és csaláncsípések, övsömör, vágott sebek kezelésére. A leveleiben rejlő hatóanyagok: cseranyagok, nyákanyagok,gyümölcssavak,flavonidok, C-vitamin miatt ma már a kozmetikai ipar is használja.
Ismert baktérium és vírusölő hatása is.
DIÓ
dio-ossz.jpg
Magyar őshit szent fája. Minden nporcikája gyógyhatású!
diobel.jpg
Nagyon finom élelem, diósbeigli, stb….
dióbél egészségmegőrzőszív- és érrendszeri betegségeket megelőző hatása fokozottan érvényesül a dióolajban. Csökkenti a koleszterinszintet, a vérrögképződést, a trombózisveszélyt.Alzheimer-kórt késleltető hatást is tulajdonítanak a dióolajnak, valamint lázcsillapító hatást is.
DIÓOLAJ a dióolajban van: Telített zsírsav 10 %, egyszeresen telítetlen zsírsav 14 %, többszörösen telítetlen zsírsav 76 %. Koleszterin nincs a dióolajban
A dióolaj gyógyászati használata
  Leginkább gyógykrémek alapanyagaként használatos a gyógyszeriparban, magas E-vitamin-tartalma bőrre táplálóbőrvédőegészségvédő hatású.
   a dióolaj ergoszterol-tartalma (ami a szervezetben a D-vitamin képzésének egyik előzetes alakjajó hatású a bőrreöregedését késlelteti. Ha ajkunk kirepedezik, ne keressünk gyógy-, vagy kozmetikai krémet, ha van otthon kevés dióolajunk, ajkunkat azzal kenjük be! Pótolja a bőrből hiányzó vitamint, zsiradékot, és egészséges a bőrnek. Más bőrirritációk esetén is jól használható, enyhíti, csillapítja a kellemetlen tüneteket.
   A dióolajnak kifejezett 
gombaölő hatása van. A dióolajjal készült gyógykrémek és kozmetikai készítmények kedvező többlethatása a bőrön a gomba elleni védelem, tehát egy bizonyos fertőtlenítés, a gombafertőzés megelőzése vagykezdődő gombafertőzés leállítása. Ezért szappanok, samponok, napozókrémek adalékanyaga is. Regenerálja a bőrtPikkelysömör ellen is alkalmazzák.
DIÓLEVÉL
diolevel.jpg
a leveleket akkor szedjük, ha a termések fele nagyságúak.
Tea: 2 teáskanálnyi levelet 100 ml vízzel leöntünk, amit felfőzünk, és negyed óra állást követően leszűrjük. Használata gyomor- és bélhurut ellen javallott. 
Borogatás: A borogatást leginkább a bőr enyhe gyulladásai esetén javasolják. 
Fürdő: Bőrkiütések, bőrbetegségek esetén ajánlott.
DIÓKOPÁNCS
diokopancs.jpg
DIÓHÉJ
diohej.jpg
dio_rekesz.jpg
Zöld dió: A még éretlen, lágy héjú térmés csökkenti a koleszterinszintet.
Zölddió befőtt
1 kg zölddió, 3 ek. Ecet, 1 kg cukor, 4 dl víz, 8-10 szegfűszeg, fél narancs és fél citrom héja.
A zölddiót Szent Iván nap táján szedjük. A diót megmossuk, vastag tűvel megszurkáljuk, annyi vizet teszünk rá, hogy ellepje. Egy hétig áztatjuk a vizet naponta kétszer-háromszor cseréljük rajta. Utána a diót ecetes vízben nem túl puhára főzzük, habját eltávolítjuk, majd hozzáadjuk a szegfűszeget és a reszelt citrom-, ill. narancshéjat.
A dióliktáriom az emésztést megerősíti, a gyomrot megmelegíti és a főbe menendő gőzöket leszállítja, a méregtül is megoltalmazza az embert. „ XVII századi könyvből.


A folytatás a 2. részben.



FÖLDANYA PATIKÁJA 2. RÉSZ, folytatás....


KÖKÉNY
kokeny-virag.jpg
A szárított virágokból készített forrázat vízhajtó, enyhe hashajtó, húgyúti betegségek ellen használható
Teakészítés: 1 evőkanálnyi szárított virágot 2 dl forrásban lévő vízzel leforrázunk, 20 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük. Naponta 3x2 dl tea fogyasztása ajánlott. Hólyag- és vesebántalomnál társíthatjuk cickafarkfűvel, orbáncfűvel és aranyvesszővel.
kokeny_bogyo.jpg
A termésekből készített lekvár, bor, pálinka vagy likőr betegségek után kiváló roboráló szer, immunrendszer- és idegerősítő.
Zsírcsökkentő hatású, fogyókúra esetén nélkülözhetetlen.
Méregtelenítő és vértisztító hatása miatt bőrkiütések megszüntetésére is alkalmazhatjuk.
FEKETE BODZA
fekete_bodza_bogyo.jpg
Ne tévesszük össze a gyalogbodzával! Csak érett szemeket használjunk, a zöldek mérgezőek!!!
a magvak gyengén mérgezőek. Vigyázat, nemcsak a magvak, hanem a levelek, az éretlen bogyók, a friss kéreg sambunigrin glikozidatartalma miatt mérgező. Görcsöket, hányingert okoz.
Készíthető belőle gyógylekvár, szörp, bor- és ételszínező adalékanyag. A fekete bodza termését az élelmiszeripar gyümölcskészítmények színezésére alkalmazza.
A termések gyenge hashajtó és vizelethajtó hatásúak. Izzasztó hatása a bodzavirágénál gyengébb.
fekete_bodza_lekvar-le.jpg
A friss bodzabogyóból gyógylekvárt (Roob sambuci) készítenek, amelyet meghűléskor erősítőként, izzasztóként használnak
fekete_bodza_virag.jpg
Ne tévesszük össze a gyalogbodzával!
Frissítő ital receptje.
A száraz virágokat a kocsányról kézzel lemorzsoljuk. A lemorzsolt virágok közül a szárrészeket távolítsuk el, mert cianogén glikozid és szambunigrin tartalmuk miatt mérgező hatásúak. Mivel a száraz virágok nedvszívók, tárolásukra papírral bélelt dobozok vagy ládák a legalkalmasabbak. A szárított virágok akkor jó minőségűek, ha halványsárga színűek, jellegzetesen kellemes illatúak, kesernyés ízűek. A virág izzasztó és vizelethajtó hatású.
fekete_bodza_level.jpg
A fekete bodza leveleit a virágzás ideje alatt célszerű gyűjteni. Vékony rétegbe kiterítve szellős helyen szárítják. A belőle készült teát reumás bántalmak ellen, továbbá izzasztó, lázcsillapító és vizelethajtónak használják.
PARLAGFŰ
jparlagfu.jpg
Az autók kipufogó gázai lemarják a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit. Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!
Parlagfüvet legelő kecske teje jó allergia ellen.
A Princeton University biokémia doktoranduszai meghökkentő kutatásokat publikáltak 2009. áprilisában a New York Times című lap kutatási rovatában, amellyel sokkolták a világ botanikus kutatóit. Rájöttek, hogy a parlagfű valójában nem tartalmaz allergén polleneket, így a világméretű allergiás megbetegedésnek sem ez a növény a kiváltó oka. Laboratóriumokban hónapokig tesztelték, kimutatták a sokkoló eredményt: a parlagfű jótékony hatású gyógynövény.
Isopátiás szer, parlagfüvet parlagfű allergia ellen.
csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket.
VADSZEDER
vadszeder.jpg
A szederlevél teáját hasmenés ellen alkalmazzák, de izzasztóként is ismert. Száj- és garatnyálkahártya-gyulladás kiegészítő terápiájában is alkalmazást nyer öblögető, gargarizáló szerként. A cserje leveleit felhasználják különböző teakeverékek alkotórészeként.
Igazi tea – szeder, málna, szamóca, ribizli leveleiből!!!!!!!!!!
Az ókori görögök köszvény gyógyítására használták a földiszedret. A kínaiak az éretlen gyümölcsöt veseproblémák, vizeletcsöpögés és impotencia kezelésére ajánlották. A rómaiak a levelét rágcsálták fogínyvérzés esetén, és forró fõzetet ittak hasmenésre. Az arab orvosok gyümölcsét nemivágy-serkentõnek tekintették. A középkorban leveleit az égett, vagy horzsolt bõr megnyugtatására alkalmazták. A bogyók A-provitamint, C-vitamint, ásványi anyagokat, nyomelemeket, illóolajokat és nyálkás anyagokat tartalmaznak. A bogyók vizelethajtó és erõsítõ hatásúak.
A levelek csersavban és illóolajokban gazdagok. Hatékony nyálkahártya gyulladás és bélgyulladások, vakbélgyulladás esetén, hasmenés ellen, izzasztóul, vizelethajtóul fogyasztják, cukorbaj elleni keverékbe tehetõ. Kellemes élvezeti teának  is. Leveleit influenza, légzõszervi hurutok. láz és bõrkiütés ellen ajánlják. Sebek, aranyér esetén borogatásként, lemosóként alkalmazhatjuk.
Bogyóiból szörpöt, dzsemet készítsünk, leveleit szárítsuk meg.
SZEDERSZÖRP NYERSEN 1 kg szeder, kb 2 kg cukor, 1 dg borkősav, 1,5 liter víz, késhegynyi nátriumbenzoát
A nagyon érett szedret 1,5 liter vízben jól összedolgozzuk. Hozzátesszük a borkõsavat és a nátriumbenzoátot, 24 órán át állni hagyjuk. Vásznon átcsepegtetjük, és hozzákeverjük a cukrot. 1-2 napig ismét állni hagyjuk, néhányszor kevergetjük. Üvegekbe töltjük, lezárva hûvös helyen tartjuk. A szörp szép sötét, lilás-vörös színû. Vízzel hígítva, teába téve, sütemény szinezõnek használjuk.
vege-bucsu.jpg
Természetesen még rengeteg adományt találunk Földanya Patikájában. Alázattal használjuk, csak annyit szedjünk, amennyi feltétlenül szükséges, tartsuk be a gyűjtés szabályait! Gondoljunk a jövőre is.
Gyógyászati célra kérjük ki természetgyógyász szakember tanácsát.
Váljék egészségükre!








EGÉSZSÉG ABC




A természet, az idõ és a türelem a három legjobb orvos.”
Bolgár közmondás

 Ebben a fejezetben néhány ötletet adunk gyakoribb betegségek kezelésére. Természetesen a könyv többi részében is találhat gyógyírt, keresse az Indexben. Egyes pakolások, gyógyborok elkészítését a Gyógyreceptek c. fejezet tartalmazza.


Alvászavar

Egy pohár forró tej egy evõkanál mézzel megnyugtató hatású.
Citromfûbõl tea.
Egy pohár komlóval készült pilzeni sör, vagy 1 liter vízben 4-6 csipet komlóvirág, lefekvés elõtt 2 dl.


  - Sajnos, nehezen alszom el esténként.
- Ezzel én is így vagyok, de háromig számolok, és már alszom is.
- Csak háromig?
- Van úgy, hogy fél négyig.

A napraforgó élénksárga karimavirágaiból 4-6 csipetnyit 1 liter vízben fõzni, lefekvés elõtt 2 dl-t kell inni idegesség okozta álmatlanságra.


  - Képzelje anyuka - panaszkodik a vő anyósának - egész éjjel le sem hunytam a szemem.
Ötvenezer forint adósságunk van, de nincs egy fillérünk sem.
- Hát miért nem szóltál fiam?
- Anyuka adott volna ötvenezer forintot?
- Azt nem. De egy jó gyógyteát feltétlenül.

Aranyér

Diólevél fõzetbõl ülõfürdõ.
Mogyoró levelét, kérgét, 15-20 csipetnyi darált anyagot fõzünk fel 5 liter vízben, amikor még jó meleg, beleülünk.
Vadgesztenye virágából fõtt tea ülõfürdõnek. Ugyancsak jó a nyers vagy megszárított gesztenyék ledarált fõzete ülõfürdõnek.

Asztma

Torma. Reszelt, vagy ecetes. naponta 3-szor 1-1 evõkanálnyit fogyasztani. Fulladási rohamnál azonnal. Bodzatea, Csalángyökér, és csalánlevéltea.

Árpa

Egy csepp méz a szemhéjra.
Vadárvácska teával mosogatni.
Kamillavirág teával borogatni.
Semmivíz”-zel (Lásd szõlõ) lemosni.
Nyers reszelt krumpli pakolás.
Reszelt sárgarépa pakolás.

Belsõ vérzés

A rózsák teljes virágának teáját, 5-7 csipetnyi száraz szirmokból 1 liter vízben fõzve, naponta háromszor 2 dl-t. Majd ezt az adagot csökkentjük.
Pásztortáskatea, vagy kivonat.

Bõr Leégés

Citromlé.  Túró.  Uborkaszeletek.  Nyers krumpli leve almaecettel.

Candidiázis

Lactobacillus Achidophillus. Pitypang tea. Durumliszt, -tészta, (finomított liszt helyett)
mesterséges édesítõk (cukor, méz helyett),
citrom (ecet, és erjesztett termékek helyett),
sütõporos tészták (élesztõs tészták helyett).

Csalánkiütés

Citromleves pakolás, vagy citromszeletekbõl készült pakolás.
Fürdõ gyümölcsecettel.
Fürdõ után gyümölcsecetes bedörzsölés.

Derékfájás, lumbágó

A keresztcsont tájékát sósborszesszel bedörzsölni.
A fájdalmas területet orbáncfûolajjal bekenni.

Epegörcs

Meleg lenmagpép borogatás.
Meleg krumplipakolás.
Feketeretek leve. Görcsök esetén félóránként.
Sárgarépalé naponta 2-3-szor 1-1 evõkanálnyit.
Borsmentatea. Kakukkfûtea. Rozmaringtea.

Epemûködés segítése

Étkezés elõtt 1 órával tejfölbe kevert torma.
Tojássárgájába kevert méz étkezés elõtt 1 órával.
Borsmentatea.

Erõsítõ

Csalántea, csipkebogyó, pitypang, búzavirág, vadárvácska, sóskalevél. A sóskából vagy teaként naponta 3-szor 2-2 dl-t, vagy ételnek készítve heti három tányérral.

Fáradtság

Élénkítõ hatásû a rozmaring tea és az ecetes lemosás.
Egy kis kálmos, és nem leszek álmos”

Fáradt láb

Egész nap állómunkát végzõk fáradt lábukat áztassák meleg vízbe, amibe egy  marék konyhasót tettek.

Felfázás

Egy marék petrezselyemlevelet megfõzni, ülõfürdõbe.
2-3 dl bor felforralva csipet õrölt borssal, fahéjjal. Forró lábvizet venni, a bort közben iszogatni.
Sót melegíteni, zsákba, ruhába tekerni, alhasra helyezni, naponta 2-3-szor.

felfúvódás

Bazsalikom, csombor (borsika) borsmenta, cickafark, citromfû, kakukkfû, kaporvirág, köménymag, rozmaring. Tetszõlegesen választott gyógynövényekbõl tea.

Fogfájás

Fél percig szegfûszeget rágni.
Fél percig egy gerezd fokhagymát rágni, vagy a fogra szorítani.
Napraforgó bugából fõzet, ezzel gõzölni, illetve borogatni.
Lenmaglisztet megfõzve, ruhára téve a tályogos fogra kötni.
Természetesen ezek fájdalmat csillapítanak, de a fogorvost nem pótolják!

Fogkõ

Tengeri só citromlével, és ezzel a keverékkel fogat mosni.

Fülfájás

Nyers hagyma vékony anyagra téve a fülre, vagy a fülbe helyezve.
Kövirózsa csepp.
Sárgarépalé.

Gégegyulladás

Bodza-, zsályatea.
Krumpliborogatás.

Gyomorégés

Száraz fehérkenyér.
Banán.
Fõtt rebarbara.

Gyomorfekély

Káposztalé. Két hétig napi fél-egy liternyit inni.
Krumplilé. Napi 1 decit.
Hagyma és kömény. Két fej apróra vágott hagymát és  egy marék köménymagot 10 napon át fél liter fehér borban érlelünk. Leszûrjük. Étkezés után egy likõröspohárnyit igyunk.

Gyomorsavhiány

Diólevél. 1 liter vízben 4-5 csipet száraz levelet megfõzni, fõétkezések elõtt 30 perccel másfél dl-t inni. Fehérürömtea.

Gyomorsavtúltengés

Tormalevél tea. 1 liter vízben 6-8 csipet friss tormalevél fõzve,  Evés után negyedórával egy-másfél deci.
Megszárított akácvirágból fõzet, fõétkezések után negyedórával másfél deci.
Bodzavirágtea.
Cickafarkfû tea.

hashajtó

Éhgyomorra 2 evõkanálnyi meleg napraforgóolaj.
Házi savanyítású káposzta leve, 2-3 dl éhgyomorra.
Lenmagból fõzött tea. Éhgyomorra másfél deci.
Kökény, szárított virágból éhgyomorra 2 dl tea.

Hasmenés

Egy csésze forró tej egy csapott evõkanál szerecsendióreszelékkel.
Borsmenta tea feketeteában.
Reszelt alma, napi 1 kg, héjastól, mag nélkül
Szárított áfonya, egy maréknyit elrágcsálni. Vagy 3 ek.nyit 10 percig fõzni fél liter vízben.
Szegfûszeg. Egy csészényi vízben 2-4 szegfûszeget felforralunk, 10 percig állni hagyjuk.
Ánizs és ánizslikõr.
Egy marék rizst összetörünk és tiszta vízbe áztatunk. A masszát végül 1 liter vízben 3 csipet sóval megfõzzük. Csecsemõk 2-3 decit, kisgyerekek kb. féllitert, felnõttek 2-3 litert igyanak belõle hasmenés esetén naponta.
Somlekvár, egy-egy evõkanálnyi.
Kukoricadarakása, naponta 2-3 adag.
Pirított gríz 2-3 evõkanálnyi, éhgyomorra.

Hólyaghurut

Káposztapakolás
Krumplipakolás


  - Ma már sokkal szebben köhögsz.
- Egész éjjel gyakoroltam.

Hörghurut

Tea kakukkfûbõl, zsályából, útifûlevélbõl
Majoranna, ánizs
Fejessaláta fõzet. Készítése: Hideg vízbe tesszük  a fejessalátát és félig lefedve kis lángon fõzzük 5 percig. Lefekvés elõtt egy pohárral iszunk a langyos fõzetbõl
Retekszirup
Túrópakolás.

Izomláz

Sópaszta: a sót kevés vízzel sûrû pasztává keverjük, és a fájó izmokra tesszük. 10 perc múlva meleg vízzel lemossuk, szárazra dörzsöljük.
Sósborszesz és gyümölcsecet. Meleg fürdõ után a fájó izmokat bedörzsöljük sósborszesszel, vagy gyümölcsecettel.

Lázcsillapítás

Ecetes állottvizes ruhával borogatás. Gyengébb láznál bokára, csuklóra. Makacs, magas láznál törzsborogatás.
Réti legyezõfû megszárított virágos-leveles részébõl 1 liter vízben 4-6 csipet felfõzve, naponta 3-4-szer 2 dl.
Bodzalevél szárítmányból tea, kétóránként 1 dl.
Napraforgó karimaszirmait megszárítva, teának fõzve, naponta 3-5-ször 2 dl.


Lisztérzékenység

Gluténérzékenyek egy bizonyos gabonafehérjét nem tudnak megemészteni. Ez a búza és a rozs esetében a gliadin, az árpa esetében a holdein, és ritkábban a zab esetében az avenin fehérje. Ezen fehérjéket összefoglalóan gluténnek nevezzük. Gluténérzékenyek fogyaszthatnak rizslisztet, sárgaborsólisztet, kukoricalisztet, és kukoricadarát, ezekben nincs glutén, igaz sikér sem, így kelt tészták ezekbõl nem készíthetõek, errõl le kell mondaniuk, de kevert tésztákat, és sütõporos receptekkel készült tésztákat fogyaszthatnak..

Májpanaszok

Lóherevirágból tea.
Sóskalevelek teának, levesnek, mártásnak. (vadsóska is jó)
Aranyvesszõ, pitypang, máriatövis.

Migrén

Egy csésze hideg, erõs kávé cukor nélkül egy egész citrom levével elkeverve.
Mustártapasz a lábszárra.

nyugtató

citromfû, fodormenta, galagonya, ibolyavirág, -levél, komlótoboz, napraforgó virágja, rozmaring.

Prosztatapanaszok

Tökmag. Naponta háromszor 5-10 tökmagot elrágcsálni. Apróra vágott tökmagot adhatunk salátákhoz, vagy díszíthetjük vele a felfújtakat is.
Prosztatabor.
Spárgagyökér tea: 1 ek spárgagyökeret felfõzünk 1/4 liter vízben. Naponta kétszer igyunk belõle.
Zeller-petrezselyem-hagyma: apróra vágva teát készítünk belõlük.

reuma

Aranyvesszõ, csalán, fûzfalevél,
Lóherevirág fürdõ, szénatörmelék fürdõ, fenyõfürdõ, fehérorgona leveleibõl + timsó fürdõ. Komlófürdõ (leveles, indás hajtásból)
Fenyõbedörzsölõ, sósborszeszben áztatva fenyõ árvégei, hajtásai.
Kukoricalisztbõl fõzött pépszerû puliszkát felkötni a fájó testrészre.
Reszelt torma pakolás a fájó testrészre.


Rovarcsípés

Hagyma. Útifû levél.

Seb

Káposztalevelekbõl borogatás.
Méz
Porcukor, rászórjuk a sebre.

székrekedés

Füge. Áztassunk be napközben 4 szem aszalt fügét egy pohár vízbe és lefekvés elõtt a vízzel együtt fogyasszuk el.
Lenmag. 1-2 ek lenmag, beáztatva, lefekvéskor sok vízzel bevenni.
Szõlõlevél. Nem permetezett, megmosott szõlõleveleket apróra vágjuk, 1 ek olívaolajjal éhgyomorra fogyasztjuk.

 

Szívpanaszok


 A napi „negyedes” sváb fröccs - 2 dl bor, 8 dl víz - egész napra elosztva erõsíti a szívet.
Gyenge emberek 3 dl szívbort 2 kk mézzel és 2 tojássárgájával keverjenek el. Egész napra elosztva kortyonként fogyasztva jó erõsítõszer.
Galagonyabor
Galagonyatea. Csak rendszeresen fogyasztva, hosszútávon hatásos.
Cseresznye- meggykocsányból tea.


Szülés

Már a szülés elõtt egy hónappal kezdhet a kismama naponta egy csésze málnalevélteát inni. A vajúdás elején szárított rózsaszirom, szárított málnalevél, és fahéj keverékébõl készített teát kell inni, a vajúdás utolsó szakaszában még szárított bazsalikomlevelet hozzáadni. A fájások megindulásakor masszírozzuk a hasat mandulaolajban feloldott zsályaolajjal. Megkönnyíti a szülést.

Mellgyulladás

Túrópakolás
Sárgarépalé
Lenmagpakolás.

Terhességi hányás

Kömény. Ánizs. Édeskömény. Zsálya.  Teának megfõzve.
Õszibarack.

Tyúkszem

Félbevágott mazsolát tegyünk rá, fedjük le, és ragtapasszal rögzítsük. 24 óra múlva cseréljük. 3 napig. Azután egy forró lábfürdõ, és megpróbálhatjuk kiszedni. Lehet, hogy magától leválik.

Vesekõ

Zabszem és zabszalma teája.
Csalántea. Kukoricabajusz. Tyúkhúr. Lestyán gyökerébõl fõzött tea.

vérnyomás, Magas

Rozspép. 2-3 ek étkezési rozsot megõrlünk gabonaõrlõn, vagy kávédarálón. 2-3 ek szénsavmentes ásványvízzel elkeverjük. Éjszakára állni hagyjuk. Reggelire yoghurttal és reszelt almával elfogyaszt-juk. Rendszeresen alkalmazzuk.
Diófa levele, a termés belsõ rekeszei ledarálva, teának.
Kukoricacsutka szárítva, aprítva, teának fõzni víz helyett.
Zabszalmából tea.
Szarkaláb teája értágító, csökkenti a vérnyomást.
Fokhagyma, aranyvesszõ, csipkebogyó, feketeribizli levelei, ibolyavirág, kökényvirág, napraforgó karimaszirmok, százszorszép virág, vadárvácska virágos-leveles herbája.

vérnyomás, Alacsony

Tojássárgája, zabpehely, méz: 4-6 héten keresztül együnk minden reggel 1 tojássárgáját, 1 ek zabpehellyel és kevés mézzel.
Rozmaring, zsályabor
Naponta 2-3-szor evés elõtt 1 dl vörösbort inni.
Az érett szilva magját mozsárban porrátörni, ebbõl naponta kétszer-háromszor 1-1 kávéskanálnyit beveszünk.

Vértisztító

Bodzalevéltea,  Zabmagvakból tea.  Csalántea,  Diólevéltea. Ibolya teljes növény. Komlótoboz. Kökényvirág. Százszorszép virágos-leveles hajtás.

Viszketés

Citromlé. Töményen, vagy higítva.

Visszér

Gyümölcsecet és kukoricacsíraolaj: A lábak rendszeres lemosása gyümölcsecettel lefekvés elõtt, fürdõ után a visszértágulatok ellen hat.
Hasonló hatású, ha kukoricacsíra-olajjal dörzsöljük be.
Káposztapakolás.
Körömvirágkrém.

Vizelethajtó

Petrezselyemlevél.
Szederlevél.
Feketeribizli levél.
Görögdinnyehéjból tea.
Kökényvirág.
Aranyvesszõ.
Bodzavirág, -termés.
Csalánlevél.
Legyezõfû.
Kukoricabajusz.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése