2016. szeptember 10., szombat

Tibor bá, - gondolataiból







Tibor bá, - gondolataiból


(847) Mi, zsidók uraljuk a médiát



Publikálva 2012.júl.17. | x Tibor bá' blogja 773 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Ezt a cikket azért fordítottam le, mert ritkán lehet olvasni zsidó írótól, zsidók részére, zsidókról. A szerző: Manny Friedman, az újság, amiben megjelent az a “Times Of Israel, az időpont, július 12, friss, mint a reggel fejt tej. De ami valóban megkapott az egészben, hmmm, mintha Gedeont olvastam volna. – - – Még csak annyit. Ez egy fordítás, igaz nem teljes, mert ismétlődő, felesleges részeket kihagytam (utálok mindent, ami hosszú) :D , de az cikk eredeti „szellemisége” töretlenül megmaradt. Erre kényesen vigyáztam. Ha  valaki le akarja ellenőrizne, annak előre megmondom, hogy sose gyakorlom a tükörfordítást.  http://blogs.timesofisrael.com/jews-do-control-the-media/ Különben kék betűkkel nyúltam be a szövegbe, ott, ahol fontosnak tartottam.
_____________________________________________________________________
Mi zsidók furcsa teremtmények vagyunk. Imádunk kérkedni a zsidó színészekkel. Néha állítjuk, hogy egy goj szinész valójában zsidó, mert annyira jó, hogy csak zsidó lehet. Kérkedünk a zsidó szerzőkkel, zsidó politikusokkal, zsidó igazgatókkal. Ha előttünk valaki egy filmet, könyvet, vagy műalkotást dicsér, kivétel nélkül rávágjuk: „Tudod, hogy az alkotója zsidó?” Szóval, mi így működünk. 
De abban a pillanatban, amikor egy antiszemita, vagy Izraelt gyűlölő pasi azt meri mondani, hogy: „A zsidók irányítják a médiát” vagy „Washington zsidó irányítás alatt áll”, mi menten támadásba lendülünk. Elsődleges célunk, hogy az ilyeneket letiporjuk.  Mindent megteszünk, hogy elhallgattassuk. Cikkeket írunk. Létrehoztunk szervezeteket kizárólag azzal a céllal, hogy szétkürtöljék a világban, hogy a zsidók semmit se irányítanak. Fenéket nem irányítjuk a médiát, egyetlen szavunk sincs Washingtonban, legalább is nem több mint bárki másnak. Nem, nem, dehogy, esküszünk, mi olyanok vagyunk, mint bárki más. – - – Megkérdezem, látja rajtam kívül más is (hacsak nem bigott) ennek az egésznek a komikumát?
Zsidó testvéreim, legyünk őszinték, bizony, mi irányítjuk a médiát. Annyi zsidó pasi van a filmgyárak vezetőségében, hogy az már szinte közönséges. Az összes játékfilm, tv sorozat teli van zsidó színészekkel, forgatókönyv írókkal, rendezőkkel. Tudtok arról, hogy a nyolc legnagyobb filmstúdió zsidó kézben van? De ez még nem minden. Irányítjuk a tévé hirdetéseket is. És ne feledkezzünk meg az antiszemiták célpontjáról, az  AIPAC-ról. [Az AIPAC = American IsraelPublic Affairs Committee, egy zsidó szervezet, amit azért hoztak létre, hogy fenntartsa és erősítse Izrael és USA közötti kapcsolatot. Végül is a legerősebb zsidó lobbi.] Gyakorlatilag ez olyan szervezet, mint a Cion Bölcsei[Ez vajon azt jelenti, hogy Friedman szerint a Cion Bölcsei nem antiszemita fikció?] Sose fogom elfelejteni az egyetemen jelen voltam egy AIPAC gyűlésen, ahol egy ember kiállt a pódiumra és azt mondat, hogy őket csak az 50 legjobb diák érdekli, mert azok fognak a kormányhivatalokban elhelyezkedni, és ők lesznek azok, akik befolyásolni fogják a kormányt. Én tisztességes munkát akartam végezni, és akkor ezek a pasik gyakorlatilag arról beszélnek, hogy be kell épülnünk a kormányba. Tudom, hogy erre mit válaszolnak, hogy mindenki lobbizik. Az össze érdekképviselet, kicsi és nagy egyaránt. Persze, mindenkinek van sikeres barátja vezető pozícióban, de hol van ez attól, hogy miénk Hollywood és Madison Avenue [a hirdetési szakma fellegvára]. Igaz, amit állítanak: arra használjuk a hatalmunkat, hogy elfoglaljuk az egész világot. Erre esküdtünk össze.
Rendben van, mondjuk ez így nem igaz, de ássunk egy kicsit mélyebbre! Valóban mindenki lobbizik, mindenkinek van itt-ott barátja. De nem mi vagyunk, akik állandóan hencegünk? Miért nem valljuk be, hogy kurvára sikeresek vagyunk? Miért nem kiáltjuk ezt bele a nagyvilágba.?
Rendben, feltárom mi az én elméletem, miért nem akarnak a zsidók beszélni arról, hogy ők irányítják a médiát. Először is, amíg a zsidók imádnak felvágni azzal, hogy legtöbbjük sikeres az életben, és hogy majd mindegyikük letett már valamit az asztalra, szörnyen utálják bevallani, hogy ezt a zsidóságuknak köszönhetik. Esetleg elmennek addig, hogy talán a zsidó tapasztalatnak lehet valami szerepe, de egyik se fogja bevallani, hogy van egy belső tulajdonságunk, ami segít minket a sikeres életvitelben.
Az ADL elnöke, Abe Foxman-t [ADL = Anti-Defamation League, vagyis a zsidók lejáratását gátló egyesület elnöke] egy interjúban megkérdezték a témával kapcsolatban, amire így nyilatkozott: „Én azt szeretném, ha az emberek azt mondanák: úgy jött ki a lépés,  hogy a vállalati felső vezetőség tagjai véletleneül zsidók.” Szerintem ezzel minden meg van mondva.
A teljes igazság az, hogy az antiszemitáknak igazuk van. Nekünk, zsidóknak valami mélyen belénk van oltva, ami minket teljesen megkülönböztet mindenki mástól a világon. Megjártuk a haláltáborokat, kibírtuk a pogromokat, egész családokat tizedeltek meg. Aztán eljöttünk Amerikába, az egyetlen helyre, ahol hagyták, hogy annyi hatalmat ragadhassunk magunkhoz, amennyit akartunk, és mostanra elfoglaltunk mindent. Nehogy azt mondjátok, hogy van még egy ilyen népcsoport a világon! Csak mi, zsidók vagyunk erre képesek. De ez nem az első eset. Azért voltunk az egyiptomi fogságban, mert túl sikeresek voltunk. Menj, nézd meg a Torában, ott megtalálod. És ezt tettük Németországban is.
Ez a készség, ez a hajtómotor nem a sok éves oktatásnak, vagy bármi más tényezőnek a következménye, hanem a minden egyes zsidóban megtalálható belső szikrától származik. Ezt azonban az olyan szervezetek, mint az ADK és az AIPAC utálják bevallani, elsősorban azért mert ezek világi szervezetek. Az egész tevékenységük lényege annak bizonyítása, hogy a zsidók pont olyan emberek, mint bárki más a földön. Ennél nevetségesebb agendát el se tudok képzelni. A francokat! Mi mások vagyunk. Mi különlegesek vagyunk.
Eljött az idő, hogy ne kelljen megváltoztatni a nevünket. Nem kell senkihez se alkalmazkodnunk, mint egy kaméleon, mert az egész rohadt ország a miénk[természetesen Amerikára gondol]. Legyünk büszkék magunkra, de igazodjunk ahhoz, hogy felelősség és hatalmas lehetőség nyugszik a vállainkon. © 2012 The Times of Israel
_____________________________________________________________________
A fenti cikk elolvasása után eszembe jutott egy ismerős (véletlenül zsidó) házaspár. Évekig próbálkoztak, hogy a feleség teherbe essen, de egy idő után bele kellett nyugodniuk a megváltoztathatatlanba. Ekkor megtették a megfelelő lépéseket örökbefogadás irányába. Pár év várakozás után kaptak is egy 6 éves kislányt, és persze nagy volt a boldogság, csak azért volt árnyoldala is a dolognak, de mindenki reménykedett, hogy az idő majd elrendez mindent. Mivel nekem akkor már minden gyerekem túljutott a tini koron, nemigen találkoztunk, de aztán fél évvel később összefutottam a feleséggel. Hogy vagytok? Mi van a kis Zsuzsikával? – Kérdeztem. Oh, minden rendben – válaszolt a nej. Képzeld, Zsuzsi már szemtelen, és a boldogságtól csillogó szemekkel sietve el is búcsú




(1183) Vérbosszú



Publikálva 2013.szept.13. | x Tibor bá' blogja 187 hozzászólás

Tibor bá’ online


~00000Hír: A náci háborús bűnöket vizsgáló német magas rangú hivatalnok javasolt 30, az időben auschwitzi fegyőr bűnvádi eljárás alá vonását, gyilkosságban való segédkezés végett.
Van egy rossz szokásom, amikor szembesülök egy hírrel, elgondolkozom a hallottakon. E hírrel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy 1943-ban egy auschwitzi őr nemigen lehetett 20 évesnél fiatalabb, akkor pedig jelenleg (ha még él) 90+ éves. Persze pusztán a magas életkor nem lenne ok arra, hogy egy elkövetett bűnt megbocsássunk, ámbár a gyilkosság is elévül – ha jól tudom – 25 év után. Csak azt nem értem, hogy miért 70 évvel később jut bárkinek az eszébe, hogy „hohó, vannak itt még volt őrök is, ezek miért úsznák meg?” De mit? Ezeket a katonákat nyilván oda vezényelték, aki ellenáll, azt hadbíróság elé állítják, és akkor 90 év helyett csak húszat élt volna. Persze, egészen biztos volt olyan őr, aki kegyetlenkedett, meg olyan is, aki örült, hogy lyuk van a seggén, és várta a háború végét. El kell(ene) tehát dönteni, hogy egy adott őr mit tett a posztján. De 70 év után? Most jut eszükbe, miután már 20 éve nyugdíjat kap az államtól? Ez nekem büdös, nagyon büdös.
Vérbosszúért lihegnének a túlélők, de hiszen már azok is 90+ évesek, ha egyáltalán élnek. Eddig miért nem lihegtek? Fenn kell tartani egy hivatalt, amelynek beosztottjai szép pénzeket visznek haza havonta? Még jobban ki kell nyalni a zsidók seggét, be egész az appendixig, ha már az ország nem hajlandók belépni a Szíria elleni koalícióba? Esetleg el kell vonni a figyelmet más, fontosabb témáktól? Ki lát itt tisztán? És egyáltalán, miért nem tűnik fel senkinek, ez az őrüldözés? Miért tesz mindenki úgy, mintha egy hetven éves szunnyadás után teljesen normális lenne a felébredés?
Van azonban az ügynek egy ütős érdekessége. A háborús bűnösök felkutatását végző hivatal nyilatkozott. Ezek szerint összesen 49 auschwitzi őrről tudnak. Ezek közül 9 már elhalálozott. További 7 idegen országban él: Ausztriában, Brazíliában, Horvátországban, az Egyesült Államokban, Lengyelországban és (KAPASZKODJATOK!) Izraelben. Ezt kapjátok ki. :D

    2: sikerült leragadnod a felszínnél. HA egyszer a Riggs: Hitler zsidó katonái c. könyve 150 ezer zs. származású hitleri katonáról tud, közte x tábornokról, y vaskereszttel kitüntetettről, akkor miért pont ne táborőr lehetett volna ezek közül néhány. Sokkal fontosabb, hogy a legalacsonyabb rangú csavarokat üldözik az egykori nagy gépezetből, szerintem jönnek még a perek a MÁV váltóőrei ellen is, mert ők állították a váltót az ausvici vonatnak.
    Senki nem kérdezi, kik hozták működésbe ezt a nagy zsidódeportáló és irtó gépezetet. Illetve pár zsidó szerző megkérdezte, utánajárt, megírta: válaszuk: a cionizmus projektjét támogató amerikai és londoni zsidó bankárok krémje.
    Az még egy bájos adalék az igazságszolgáltatás, mint a hatalom szolgálóleánya témában, hogy pár éve a német legfelsőbb bíróság kimondta: pl. az egykori táborőrökre nem kell semmi törvénysértést rábizonyjtani, mert tevékenységük nélkül a haláltáborok nem működhettek volna (naná, leléptek volna a foglyok), tehát ők emberiségellenes bűntettek elkövetői és lecsukhatók, egyetlen vád nélkül…
    Ha valakinek még lennének illúziói modern jogállamokról.
    Ez egy törzsi szekta világuralma.


    86: Akkor egy konkrét témánál és konkrétumainál maradva:
    “Nem lehet minden úgy hajszál pontosan, ahogy állítja. Pl. Ő állítja, hogy Hitlert a zsidók találták ki. Én inkább úgy gondolnám, hogy amikor Hitler a színre lépett, a vezető cionisták úgy gondolták, hogy ez nekik megfelel, nem kell megbuktatni, illetve lépéseket tenni a megbuktatásának érdekében.”
    Simán spekulálhatsz így, amíg nem ismered az alábbi forrásokat, amiket nem szabad helyből szentírásnak tekinteni, de amíg nem cáfolod, nem is zárhatod ki, hogy hitelesek (itt most nem csinálunk Hitler-fórumot, csak egy konkrét példa az összeesküvéselméletek racionális ellenőrzésére):
    Mayr szerint Erich Ludendorff tábornok (1865-1937), az első világháború hőse hetente találkozott nagyiparosok egy csoportjával a Müncheni Négy Évszak szállóban és bosszút forralt velük Németország háborús vereségéért.
    A probléma az elfásult német munkás mozgósítása volt, hogy újra harcoljon. Ludendorff úgy döntött, egy Jeanne D’Arc-figurára van szükségük, egy közemberre, aki Isten szavára hallgatva vezeti őket csatába. Még a bajor Alpokat is bejárta a “vörös hajú parasztlányt” keresve, akit el lehet adni, mint isteni hírvivőt.
    Ludendorff és barátai “olyanok voltak, mint a tehetséget kutató hollywoodi fejvadászok”. Ekkoriban Hitler a hadsereg egy “kísérletének” résztvevője volt. ” Pénzt kapott, hogy a Német Munkáspárt részére kocsmákban találkozókat tartson és mindenkinek vegyen virslit, sört és perecet. Néhány lelkesítő dal után mindenki “boldog és hálás volt”, Hitler felugrott egy székre, vagy asztalra és rákezdett: “munkás-társak, Németország, ébresztő!”
    “Ilyen derűs hangulatban jólesett a munkásoknak ébredni és emberesen éltetni mindent.” Mayr ezt írja: “A Hitler bevonásával végzett kísérletet szponzorai kiemelkedően sikeresnek értékelték” és Hitler megkapta a Jeanne D’Arc-melót. ”
    Természetesen az ezt kommentáló (zsidó) Makow se veszi automatikusan szentírásnak Hitler egykori főnöke, Mayr könyvét, de érdekes, amit a hjrhedt Jegyzőkönyvekből idéz, mint a Hitler-felépítés alapelvét:
    A Titkos Szabadkőművesség felépíti “saját, látszatra teljesen “off-pozíciónkat”, amelyet legalább egy orgánumában úgy fog bemutatni, mint a mi tökéletes ellenfelünket. Valódi ellenfeleink szívből elfogadják majd ezt a látszat-ellenzékünket magukfajtának és felfedik kártyáikat.” (Protocol 12.11)
    “”Robert H. Williams őrnagy számolt be 1950 februári “Williams hírszerzési összefoglaló”-jában, James P. Warburg részvételéről a kereszténység elleni összeesküvésben. Ezt írja: “Múlt év novemberében a néhai Ludendorff tábornok özvegye a nürnbergi perben elmagyarázta, miért szakított a férje Hitlerrel, a jelentéseket meggyőző részletekkel igazolta.
    Azt állította, hogy ‘…James P. Warburg már 1929 nyarán elvállalt egy feladatot amerikai pénzügyi köröktől, melyek kizárólagos befolyást akartak gyakorolni Németországra egy nemzeti forradalom elindítása terén. Warburg feladata volt egy megfelelő ember megtalálása Németországban, ő pedig Adolf Hitlerrel lépett kapcsolatba, aki ezután 1932 január 30-ig összesen 27 millió dollárt kitevő pénzösszegeket kapott, majd később még hétmilliót, amely lehetővé tette számára mozgalma finanszírozását.’ ”
    HA ezt elfogadjuk hitelesnek, nem a cionista vezetők hagyták a magától hatalomra került Hitlert a helyén egy darabig, hanem a kezdetektől ők finanszírozták a hatalomba és ők fogtálk lasszóval az utcán a szerepre.
    Árulkodó, mennyire egy senki volt Hitler, semmilyen olyan múlttal, ami politikusi jövőt, sőt a vezető szerepet jósolhatta neki a világ egyik legnagyobb gazdasági hatalmában, ahol az ilyen országokhoz hasonlóan a legbefolyásosabb körök emberei jutnak a vezető tisztségekbe. Természetesen 1933-ban is pontosan ez történt. Csak kivételesen egy senkit emeltek fel. Az infó hitelességét pedig több szerző művei támasztják alá, pl a nemzsidó Suttoné és a zsidó Chaitkiné.


    Tudom, hogy nem szép dolog angolul hosszan idézni, de az alábbi egy főzsidó szakértőtől teljesen megvilágítja, kiket kellene ma a vádlottak padjára ültetni a táborőrök helyett, kik tekintették Hitlert isteni segítségnek (Arendt nem írja, de nem Isten küldte Hitlert, hanem a cionista bankárok építették fel):
    Hannah Arendt wrote in her book Eichmann in Jerusalem: A Report on the Banality of Evil,
    Of greater importance for Eichmann were the emissaries from Palestine, who would approach the Gestapo and the S.S. on their own initiative, without taking orders from either the German Zionists or the Jewish Agency for Palestine. They came in order to enlist help for the illegal immigration of Jews into British-ruled Palestine, and both the Gestapo and the S.S. were helpful. They negotiated with Eichmann in Vienna, and they reported that he was ‘polite,’ ‘not the shouting type,’ and that he even provided them with farms and facilities for setting up vocational training camps for prospective immigrants. (‘On one occasion, he expelled a group of nuns from a convent to provide a training farm for young Jews,’ and on another ‘a special train [was made available] and Nazi officials accompanied’ a group of emigrants, ostensibly headed for Zionist training farms in Yugoslavia, to see them safely across the border.) According to the story told by Jon and David Kimche, with ‘the full and generous cooperation of all the chief actors’ (The Secret Roads: The ‘Illegal’ Migration of a People, 1938-1948, London, 1954), these Jews from Palestine spoke a language not totally different from that of Eichmann. They had been sent to Europe by the communal settlements in Palestine, and they were not interested in rescue operations: ‘That was not their job.’ They wanted to select ‘suitable material,’ and their chief enemy, prior to the extermination program, was not those who made life impossible for Jews in the old countries, Germany or Austria, but those who barred access to the new homeland; that enemy was definitely Britain, not Germany. Indeed, they were in a position to deal with the Nazi authorities on a footing amounting to equality, which native Jews were not, since they enjoyed the protection of the mandatory power; they were probably among the first Jews to talk openly about mutual interests and were certainly the first to be given permission ‘to pick young Jewish pioneers’ from among the Jews in the concentration camps. Of course, they were unaware of the sinister implications of this deal, which still lay in the future; but they too somehow believed that if it was a question of selecting Jews for survival, the Jews should do the selecting themselves. It was this fundamental error in judgment that eventually led to a situation in which the non-selected majority of Jews inevitably found themselves confronted with two enemies—the Nazi authorities and the Jewish authorities. As far as the Viennese episode is concerned, Eichmann’s preposterous claim to have saved hundreds of thousands of Jewish lives, which was laughed out of court, finds strange support in the considered judgment of the Jewish historians, the Kimches: ‘Thus what must have been one of the most paradoxical episodes of the entire period of the Nazi regime began: the man who was to go down in history as one of the arch-murderers of the Jewish people entered the lists as an active worker in the rescue of Jews from Europe.’”—H. Arendt, Eichmann in Jerusalem: A Report on the Banality of Evil, Viking, New York, (1963), pp. 55-56; in the revised 1964 edition at pp. 60-61.
Hannah Arendt írt könyvében Eichmann Jeruzsálemben : Jelentés a gonosz banalitásának ,


" Sokkal fontosabb az Eichmann volt a követeket Palesztinából, aki várhatóan eléri a Gestapo és az SS saját kezdeményezésükre , anélkül, hogy megrendelések sem a német , illetve a cionisták Jewish Agency for Palestine . Jöttek , hogy igénybe segítséget az illegális bevándorlás a zsidók brit uralkodott Palesztina , és mind a Gestapo és az SS segítőkészek voltak . Ezek a tárgyalt Eichmann bécsi , és jelentette, hogy ő volt a " udvarias ", " nem az a fajta kiabálva ", és hogy ő is biztosított számukra a gazdaságok és létesítmények létrehozásával szakképzési táborok leendő bevándorlók . ( Egy alkalommal ő kizárták egy csoportja apácák a kolostor , hogy a képzési farm fiatal zsidók " és a másik " ​​a különvonat [ volt elérhető ] és a náci tisztviselők kíséretében " egy csoportja emigránsok , látszólag felé cionista tangazdaságok Jugoszláviában , hogy őket biztonságosan át a határon . ) a történet szerint mondta Jon és David Kimche , és " a teljes és nagylelkű együttműködés minden a legfőbb szereplők (The Secret utak : az " illegális " vándorlása emberek , 1938-1948 , London, 1954 ) , ezek a zsidók Palesztinába nyelvet beszéltek nem teljesen különbözik az Eichmann . Ők küldtek Európába a közösségi település Palesztinában , és nem érdekli a mentési műveletek : " Nem ez volt a munkájuk . " Azt akarták, hogy válassza ki a " megfelelő anyagok , az" és fő ellensége , mielőtt a megsemmisítő program nem azok, akik az élet lehetetlenné a zsidók a régi ország , Németország és Ausztria , de azok, akik zárva hozzáférést az új hazát , az ellenség határozottan Nagy-Britannia , Németország nem . Sőt , voltak olyan helyzetben, hogy foglalkozik a náci hatóságok egyenrangú összegű egyenlőség , amely bennszülött zsidók nem voltak , hiszen védelmét élvezte a kötelező erő , ők valószínűleg az elsők között zsidók nyíltan beszélni kölcsönös érdekeken és bizonyára az első, erre engedélyt " , hogy vegye a fiatal zsidó pionírok közül a zsidók a koncentrációs táborokban . Persze, hogy nem tudtak a baljós jelent ez a dolog , ami még mindig ott hevert a jövőben , de ők is valahogy úgy , hogy ha ez a kérdés kiválasztása zsidók a túlélésért , a zsidók nem a kiválasztása magukat. Ez volt az alapvető hiba az ítéletben , amely végül ahhoz vezetett , hogy a helyzet, amelyben a nem - választott többsége zsidó elkerülhetetlenül találták magukat szembe , két ellenség , a náci hatóságok és a zsidó hatóságoknak. Ami a bécsi epizód illeti, Eichmann abszurd igény , hogy a mentett több százezer zsidó él, ami nevetett peren kívül, talál furcsa támogatást figyelembe megítélése a zsidó történészek , a Kimches : " Tehát mi lehetett az egyik paradox epizód a teljes időszak a náci rezsim kezdődött : az ember, aki volt, hogy a történelembe, mint az egyik arch- gyilkosok a zsidó ember lépett be a listákat , mint aktív dolgozó , a mentő a zsidók Európából . " -H . Arendt Eichmann Jeruzsálemben : Jelentés a gonosz banalitásának , Viking , New York ( 1963 ), pp 55-56 , a felülvizsgált 1964 kiadás a 60-61 .


(1211) Kötelező halál 70 után?



Publikálva 2013.okt.21. | x Tibor bá' blogja 32 hozzászólás
~00000Nem szeretném, ha félreértenétek ezt a blogotés nem akarok kapni olyan választhogy savanyú a szőlőAkkor rajta: Gyerekkoromban minden vágyam az volt, hogy felnőtt lehessek. [az unokám nem akar felnőni] Ugyanis, nagyon jó dolog volt felnőttnek lenni. Tisztelni kellet őket, udvariasnak kellett lenni velük, át kellett nekik adni a helyet, nem lehetett belebeszélni a mondataikba, engedelmeskedni kellett nekik (még idegeneknek is), és akkor is igazuk volt, amikor nem volt igazuk. Édesanyámmal ültünk a villamoson, felszállt egy néni, amire az édesanyám szólt, hogy adjam át a helyem. Amikor leszálltunk a villamosról egy kicsit méltatlankodtam, de édesanyám azzal vigasztalt meg, hogy ha majd én is idős leszek, akkor milyen jól fog nekem esni mindaz a figyelmesség, amit most mi az idősek felé tanúsítunk. Aztán eltelt egy-két évtized és a dolgok kezdtek megváltozni, beindult a gyerekkultusz, amikor én már nem voltam gyerek. Engem a tanító bácsi még felpofozhatott, az én gyerekeimet már nem. Aztán jött a rendszerváltás, ami végleg betette az ajtót. 22-24 éveseket ültettek be a vezérigazgatói székbe, a tapasztalt idősebbeket pedig kitették az utcára. Aki elmúlt 40, az már nem is számít. Feje tetejére állt a világ. Most egy Mesterházy Attila nevű, tapasztalatlan takonypolccal akarják a „baloldaliak” helyrepofozni 8 év hülyeségüket. Tombol az ifjúság kultusz, amihez az ifjak lelkesen tapsolnak. Szemlélem a TV riporternőit, milyen magabiztosan néznek velem szembe és nem veszik észre azt, amit én már tudok, hogy 10 évvel korábbi elődjeik már megindultak a kikopás lejtőjén, és nekik is ez lesz a sorsuk. Az emberi élet gyorsan múlik. A ma még ropogós pipiből néhány év, alatt löttyedt „érett nő lesz”. Aki kitalálta a „fiatalság kultuszt” már maga se fiatal, és éppen ez benne a tragédia, de egyben az élet egyetlen igazságossága. Az évek mindenkinek a feje felett egyformán múlnak. És akkor most ebben a tudatba nyúlhatnátok az egér után egy-két klikkelés végett, de képzeljétek el, szombaton belefutottam egy posztba a következő cím alatt:
Holland proposes giving over-70s the right to die if they ‘consider their lives complete’
Nem fordítom le, mert tudom, hogy szinte kivétel nélkül valamennyien értitek, különben is nagy vonalakban azt jelenti, amit a magyar cím. Hetven felett mindenkinek joga van meghalni, ha úgy kívánja. Ez így nagyon demokratikusnak hangzik „ha úgy kívánja”, idős hölgycsak nekem erről eszembe jut egy vicces mondás. „Tőlem a buzik, azt csinálhatnak, amit akarnak, csak ne tegyék kötelezővé.” Valahol itt van elásva a kutya. [emlékeztek, semmi savanyú szőlő, ez egy tudósítás és akkor is megírnám, ha 40 lennék.] Egy általam meg nem nevezett listán egy 30 körüli férfi a következő megjegyzést tette rám: „Most már csak azt kellene kitalálni, hogy a nagyjából teljesen szenilis, agy-halott, temetők-üresek Tibi tatával mit kéne csinálni….”  Azt még elárulom, hogy az idézett pasinak bizonyítottan magas az IQ-ja. Nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy az utóbbi időben egy kicsit tovább élünk, mint kellene. Én például már minimum 10 évvel léptem túl az elvárhatóság határát. Először is már rég lehetett volna utánam örökölni, másodszor valakinek elveszem a helyét. Hol van az megírva, hogy 80 éves fejjel honlapot tartsak fenn. Már rég ki kellet volna tolni az Óbudai temetőbe egy kimustrált tolókocsin. Mentségére legyen mondva, nézetével nincs egyedül. Szalagcím: A világon elsőnek: Hollandia fontolóra veszi a 70 felettieköngyilkosságba segítésének legális lehetőségét.
Azon hetven felettieknek, akiknek egyszerűen elege van az életből, segíteni kell az öngyilkosság elkövetésében. A segítséget nem orvosok adnák (hipokratesi eskü), hanem erre a célra kiképzett egészségügyi személyzet. A holland parlamentnek meg kell vitatni a témát, mert a „besegített öngyilkosság” hívei 112.500 aláírást gyűjtöttek össze egy hónap alatt (40.000 aláírás után kötelező a napirendre tűzés). Hollandiában az eutanázia 2002-óta meg van engedve a gyógyíthatatlan betegek esetében, amennyiben elviselhetetlen szenvedés áldozatai, amit két orvosnak is igazolni kell.
Most azonban a „besegített öngyilkosság” hívei egy méltóságteljes távozást kínálnak fel az élők sorából azoknak, akik elmúltak 70 évesek és egyszerűen nem kívánnak tovább élni. Ilyenek lehetnek például a megözvegyültek, vagy akik nem hajlandóak szembenézni az aggastyánkor kellemetlenségeivel, vagy akik maguk akarják megválasztani haláluk okát. A „besegítés” a halálos koktél kikeverését jelenti. Aki akar még olvasni a témáról: A licence to kill? Assisted suicide case relatives won’t be charged if they act out of compassion illetve: You’ll regret this, Anna: Martin Amis hits back after Ford’s ‘narcissist’ attack
Természetesen a tervek szerint gondoskodnának arról, hogy hirtelen felindulásból senki ne dönthessen a halál mellett, ami isten bizony csudára megnyugtató. De azért vannak józanabb hangok is, akik felvetik, mi van, ha a család lélektani nyomást gyakorol, például finom kis apró megjegyzésekkel. Az idősek különben is hajlamosak arra, hogy feleslegesnek érezzék magukat. Aztán hogyan akarják kiszűrni a lehetőség alapos kihasználását? – Teszik fel a kérdést a kritikusok?
Nekem viszont lenne még két ellenvetésem. 1) Apósom 5 éve távozott az élők sorából. Anyósomat rendkívüli módon megviselte. Nem találta a helyét, állandóan sír, magába roskadt, elment az életkedve. Nem csoda, 61 év példás házasság állt a háta mögött. Alig voltunk képesek tartani benne a lelket. Magyaráztam neki, hogy az erős kötődés elviselhető fellazulásához körülbelül 2 év kell, annyit valahogy bírjon ki. Kibírta. Átszervezte az életét és korához képest élvezi azt. Hangosan hirdeti, hogy milyen jól érzi magát és még sokáig akar élni (1927-es). Ha neki lett volna lehetősége, akkor 5 évvel ezelőtt felhörpintette volna azt a bizonyos koktélt. 2) Nagyon kevés az a 70 feletti nő vagy férfi, aki nincs beágyazódva egy családba. Önkéntes halála kifejezetten önző cselekedett lenne. Mi lesz azokkal, akiket maga mögött hagy? Azoknak a lelkiismeretével? Esetlegesen kialakult bűntudatukkal? Szükségletükkel? Én például boldogan mentem fel naponta a 95 éves apámhoz beszélgetni, panaszkodni és közösen emlékezni a múltra. Ha nekem életet adott, milyen morális alapon fosztott volna meg engem jelenlététől az utolsó 25 év alatt?
Legnagyobb veszélyt mégis abban látom, ha meg van engedve, akkor sokan úgy értelmezhetik, hogy ez az elvárás. Sok idős ember pedig iparkodik teljesíteni az elvárást, mert nem akar önzőnek feltűnni, még önmaga előtt se.
(1022)




Fontos növénytermesztő könyvek



Publikálva 2012.feb.10. | Növény-termesztés 102 hozzászólás

mr.W niknevű társunk jóvoltából

két fontos “régi” növénytermesztéssel foglalkozó szakkönyv letölthető innen:




 

Házunk tája – Aranybánya

eredeti/scannelt       szöveges/ocr

Zöldségtermesztés a házikertben







(556) Bespájzolás



Publikálva 2011.júl.11. | Túlélési (általános) 152 hozzászólás

Tibor bá’ online

öNaponta kapok magánleveleket szégyenlős olvasóktól, akiknek olyan kérdéseik vannak, amik szerintük nem publikusak. Hogy miért nem, azt csak ők tudják, mert szerintem vállalhatók. A leggyakoribb kérdés, hogy MIKOR? Mivel nincs kristálygömböm, erre a kérdésre állandóan azt kell válaszolnom, hogy nem tudom. Ez elég szemétség tőlem, akinek annyit jár a szája. Meg is sértődnek néhányan. A következő kérdések egyike MIT LEHET BESPÁJZOLNI? Na erre már tudok válaszolni, és hogy többé ne kelljen feltenni ezt a kérdést, most kifejtem. Először is a kérdés jogos és aktuális. Mert adott esetben (rémhír vagy valós) az emberek megindulnak és pillanatok alatt kiürülnek a boltok, lepucolják a polcokat.
d
Emlékszem rá 1956 október végén elterjedt a híre, hogy a forintnak annyi. Az emberek előbányászták a dugi pénzüket és mindent megvettek, ami eladó volt. Jártam egy cipőboltban, ahol már semmi se volt a polcokon, amikor is a raktárból előhozták a nyári szandálokat, amiket úgy vettek az emberek mint a cukrot. Kérdem én, mikor vettek az emberek október végén szandált? Mindegy, a pánik egy jelenség, ami mindenkit magával ragad. Legokosabb elkerülni, illetve megelőzni. Éppen ezért érdemes, sőt szinte kötelező a bespájzolás. Tehát, mit lehet bespájzolni? Természetesen, élelmiszerről van szó. Nem kellemes, de sok mindenről le lehet mondani huzamosabb időre is. Az ételről és az italról azonban nem. Nyilvánvaló tehát, hogy bespájzolás alatt élelmiszerre kell gondolni. A javaslatom a következő:
Rizs, tarhonya, liszt – Jól elzárva a rizs és tarhonya korlátlan ideig eltartható, energia tartalma magas (4 kalória/g). A liszt csak korlátolt ideig tárolható. Legnagyobb veszély a dohosodás.  
Szárazbab, sárgaborsó, lencse – Ezek a hüvelyesek jól elzárva korlátlan ideig tárolhatók. Nagy előnyük, hogy növényi fehérjéket tartalmaznak.
Sűrített tej – felbontás nélkül korlátlan ideig tárolhatok. Felbontás után is hosszú napokig.
Étolaj, sertészsír – levegőtől elzárva, hűvös helyen tartva korlátlan ideig tárolhatók, energia tartalom igen magas (9 kalória/g)
Konzerv zöldségek és gyümölcsök – a dátumozás ellenére korlátlan ideig tárolhatók, amennyiben a konzervdoboz nem rozsdásodik. A tárolás tehát száraz helyen történjen.
Konzerv húsok, halak – Tárolás korlátlan, igen fontos tétel, mert fehérje tartalmuk nagy, és a fehérje nélkülözhetetlen.
Cukor – korlátlan ideig eltartható, de vízszívó, tehát légmentesen kell tárolni (fólia, nem pedig papír csomagolásban).  
Fontos, de nem nélkülözhetetlenek: fűszerek, konyhasó, dehidrált élesztő, kávé, tea, gyufa, és gyertya vagy petróleum lámpa és petróleum. A listába szedett alapanyagokkal hosszú ideig fenntartható az emberi élet, ha van víz és energia. Ez utóbbi biztosítása egyénileg csak tűz lehet, ezért egy vaskályha vagy még jobb egy sparhelt beszerzése ajánlatos. *** Természetesen még sok minden felsorakoztatható, de a fenti lista a legfontosabb dolgokat adja meg. Ezeknek az anyagoknak a birtokában, ha a vészhelyzet beüt, senki sem találhatja magát reménytelen helyzetben.
És most jön a csúcs. A kiszárított, morzsolt kukorica, ha a rákcsálóktól (egér, patkány, pele) meg tudod óvni, és száraz helyen tárolod, életed végéig felhasználható. Ráadásul olcsó és az emberi lét fenntartásához napi fél kiló elegendő (természetesen csak kalória szempontjából). Rendeződés után, ha marad belőle, állatok takarmányozására is felhasználható.
(2318)



(449) Tibor bá blogja – Palántázás



Publikálva 2011.feb.13. | Növény-termesztés 229 hozzászólás
öAnnyival azért tartozok nektek, hogybevalljam, nem végeztem Gödöllőn és nemdolgoztam a mezőgazdaságban, de 1970óta hobby-kertészkedem.
A növények általában magról szaporodnak. Ha tehát konyhakertet akarunk csinálni, akkor tavasszal gondoskodni kell a növények elvetéséről. Mivel mindenkinek célja, hogy a munkája gyümölcsét minél előbb „leszüretelhesse”, ezért az emberek különböző trükköket találtak ki arra, hogyan lehet minél előbb elültetni a növényeket. Egyik ilyen trükk a palántázás. Vagyis a palántázás nem egy kikerülhetetlen művelet, célja csupán a beérés előrehozása.
Mielőtt tovább mennénk felhívom a figyelmeteket, hogy két nagyon fontos osztályozást kell figyelembe venni. 1) Fagyra érzékeny növények, és fagyra kevésbé érzékeny növények. Mivel Magyarországon néha még májusban is lehet hajnalonként talaj menti fagy, erre oda kell figyelni. A bab – például – nagyon érzékeny a fagyra, míg a zöldborsó, lóbab nem. Ez utóbbiakat lehet korán vetni, babot semmi estre se. Borsó, bab és a tökök esetében a vetni való magot ajánlatos néhány napig vízben áztatni, hogy feldagadjon, de ne csírázzon, így időt nyerünk és a könnyen megfertőzhető vagy megrágható magnak nem kell sok időt eltölteni a földben. 2) Palántázható és nem palántázható növények. A káposztafélék igen jól tűrik az átültetést, még megsérült gyökérzet esetében is, de sok vizet igényelnek, igaz a teljes fejlődésük alatt is. A paradicsom, paprika palántázható, de az átültetés még nagy odafigyelés mellett is visszaveti őket a fejlődésben. Olyannyira, hogy a paradicsomot (az én tapasztalatom szerint) nem is érdemes palántázni. Éveken át tapasztaltam, hogy a 20-30 centis palánta mellett 1-2 héttel később, múlt évben elhullott paradicsom kint maradt magjából kikelt növény nyár közepére behozta a volt palántát és erőteljesebb bokrot alkotva, bővebb termést hozott a palántázott növénnyel egy időben. A paradicsom esetében a palántázás törpésíti a növény,  valahogy úgy, mint a bonsai fák esetében. A zellert feltétlenül palántázni kell és tűri is a palántázást. A pillangósokat nem lehet palántázni. A retek féléket magról vetik, de korán, mert a mákhoz hasonlóan érzékelik a nappalok hosszabbodását. Mákot csak tavasszal lehet magról vetni, hónapos retket lehet később is, de nem szerencsés. A vöröshagymát lehet magról vetni, de csak  csenevész, úgy nevezett dughagymát kapunk ősszel. Magkereskedésben viszont lehet kapni dughagymát, ezt kell elültetni, már egészen korán is lehet. Ezekből fog őszre normál méretű vöröshagyma fejlődni. A fokhagymát gerezdre kell szedni, és ezeket kell elültetni. A padlizsán, paradicsom paprika szintén palántázható, de kényesek, tapasztalatlan kertész ne kísérletezzen velük. Érdemes vetni magról rebarbarát, ami aztán ével és kiirthatatlan. Viszonylag  kora nyáron, sőt előbb is szedhető és kitűnő kompót készíthető belőle, teli van vitaminnal (vesekövesek ne egyék). A répaféléket, és a salátát magról vetjük. Ezek apró magú növények, tehát kikelés után a répákat egyelni kell. Azaz kb. 5-10 centire kell őket kiritkítani. A salátát szét kell ültetni, mert a saláta piszkosul tűri az átültetést. A répafélék viszont egyáltalán nem.  
Ott vagyunk tehát, hogy paradicsom-paprika és káposztaféléket palántázunk (dinnyét nem javaslom, mert kényes, ugyanakkor a kanadai sütőtök hálás és bőven termő növény, ha gazdag talaj van alatta). A palántázásnak az a lényege, hogy néhány héttel korábban legyen fogyasztható zöldségünk. A palánta nevelés azonban nem rizikó mentes. Mire van a kikelt növénynek szüksége? a) napfény, b) víz, c) megfelelő hőfok d) tápdús talaj. A víz nem gond, locsolni kell. A tápdús talaj se gond, virágföldbe kell ültetni. A hőfokról tudni kell, hogy minél magasabb (persze nem a végtelenségig) annál gyorsabban fejlődik a növény. A probléma a fénnyel van. mert ha kevés a fény a növény nem lassabban fejlődik, hanem megnyúlik (keresi a fényt, főleg ha viszonylag meleg a környezet) és vékony, erőtlen szárba szökik. Tehát vagy több fényt kell kapnia, vagy a kevesebb fényhez alacsonyabb hőfokot kell adni, de akkor meg a palántázásnak nincs értelme. [ezeket sajnos személyesen kell megtapasztalni] A jó megoldás, üveg alatt, olyan helyen, ahol reggeltől estig kap fényt. Az ablakok mögötti rész erre alkalmatlan, mert még déli fekvés esetén is 11-15 óra között esik csak be fény.
Egyebek: Léteznek papírmaséból kipréselt palántatartók. Az elmélet az, hogy a növény gyökere át tudja fúrni a papírmasét. Ez az, ami nem szokott bejönni, hacsak nincs szarrá áztatva kiültetés után. Használjatok inkább műanyag flakonokat kilyukasztott aljjal. —- Gondolom vitaalapnak ennyi elég —született parasztok úgyis a földbe fognak döngölni :D ).



(598) Az évszázad pénzügyi csalása ©



Publikálva 2011.aug.30. | x Tibor bá' blogja 298 hozzászólás

Tibor bá’ online


ö[A számadatok sematikus, illusztrációtszolgáló értékek, hiszen a valós adatokegyedenként változnak.]
A megtévesztés céljából alkalmazott kifejezések és „magyarázatok” elhagyásával nézzük hogyan is történtek ezek a hírhedté vált CHF „alapú” kölcsönzések!
Rászedett János és Jánosné magyar állampolgárokat az egyik lakóparkokat építő vállalkozás sikeresen megkörnyékezett,  Rászedették tehát elhatározták, hogy 14 millió forintért vesznek egy temetőre néző lakást a külső Bécsi úton. Ötletüknek egyetlen szépséghibája az volt, hogy a nagymamától örökölt vidéki házért mindössze 7 milliót kaptak. Szükségük volt tehát 7 millió kölcsönre. Teljesen mindegy melyik bankot keresték fel, mert ott a következőket közölték velük. Jelzálog bejegyzése mellett megkaphatják a hiányzó 7 milliót 20 éves futamidőre, CHF alapon 5 % kamat, HUF alapon 10 % kamat mellett. CHF alap esetén a havi törlesztő részlet 38.600 Ft lesz, míg HUF alap esetén 98.000 Ft lesz. Tekintettel arra, hogy az ügyletnél egyetlen egy darab svájci Frank se jelent meg, se fizikai, se átvitt értelemben, a két, erősen eltérő kamatláb és törlesztő részlet kifejezetten a megtévesztés célját szolgálta. Rászedették természetesen a sokkal vonzóbb CHF alapot választották, magyarul bekapták a horgot. Nézzük mi is történt tulajdonképpen!
A bank Rászedettéknek kölcsön adott kvázi 50.000 svájci Frankot, évi 5 % kamatra. Viszont a lakópark építők nem 100.000 CHF-et kértek a lakásért, hanem 14.000.000 forintot. Ezért Rászedették a kölcsön kapott 50.000 svájci frankot egy füst alatt eladták a banknak 7.000.000 forintért (természetesen vételi árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs felső határa). Kifizették a 14 milliót az építőknek és tudomásul vették, hogy havonta 276 svájci frank a törlesztő részletük. Mivel Rászedettéknek a banknál forint számlájuk volt – miért is lett volna más, hiszen az átutalt fizetéseiket forintban kapták – a bank a számláról minden hónapban leemelte a 276 CHF-nek megfelelő forintot (természetesen eladási árfolyamon, mert a kapzsiságnak nincs felső határa), azaz a csalinak szánt 38.600 forintot, de csak addig, amíg a CHF árfolyama 140 forinton állt, vagyis legfeljebb egy hónapig. A következő esedékességi napokon a mindenkori 276 CHF vételi árfolyamon kiszámított árát emelte le a forintszámláról, amikor a CHF 150 forint volt, akkor 41.400 forintot, amikor 180 lett, akkor 49.600 forintot, és amikor 240 lett, akkor 66.200 forintot. De nem csak a törlesztő részlet emelkedett, emelkedett a tartozás is. Ugyanis Rászedették nem 7 millió forinttal tartoztak (mínusz néhány havi törlesztő részlet), hanem 50.000 svájci frankkal, aminek időközben a forintban kifejezett értéke 12.000.000-ra emelkedett. Mit számít az, hogy soha senki egyetlen egy svájci frankot se látott, a tartozás svájci frankban volt nyilvántartva, mert azt vették fel. De pénzügyileg mi is történt valójában? Kölcsönügylet? Másodlagosan, de esőlegesen egészen más.
Valójában egyszerű spekulációról van szó. A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg Rászedették – tudtukon kívül – arra spekuláltak, hogy a svájci frank árfolyama 20 éven keresztül nem fog megváltozni. Akinek egy egészen apró közgazdasági ismerete van, az pontosan tudta, hogy 20 év távlatában a svájci frank egészen biztos erősödni fog a forinthoz képest. Ezt tudva, a Magyarországon működő bankok úgy is spekulálhattak volna, hogy 3.000 milliárd forintért vesznek CHF-et a 140 HUF/CHF árfolyamon, és akkor most eladhatnák 240 HUF/CHF-nél, kaszálva ezzel 2.142 milliárdot. De mennyivel kényelmesebb volt virtuálisan spekulálni nem létező pénzekkel.
Persze, most a bankok úgy tesznek, mintha ők vettek volna fel svájci frankot a kölcsönzések kielégítésére, de erről szó sincs. 2008 novemberéig a bankok kötelező tartalékrátája 5 % volt. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló tényleges pénzeszköz húszszorosát kölcsönözhetik ki. Minden 5 forint tényleges pénz mellett 95 forint virtuális pénzt is kölcsönadhatnak. Az állampolgárok csőbehúzása olyan jól sikerült, hogy a bankoknak 2008 végére likviditási gondjaik lettek, vagyis túlkölcsönözték magukat. A „likviditás” ugyanis azt jelenti, mennyi szabad tőkéje van a banknak, olyan szabad tőke, amit kikölcsönözhet. És akkor tegyük hozzá, hogy ennek a „szabad” tőkének 95 százaléka virtuális, nem létező. A világgazdaság begyűrűző válságára hivatkozva a MNB a kötelező tartalékrátát lecsökkentette egy nevetséges 2 százalékra, (jegyezzük meg, hogy „békeidőben” a nyugati bankok kötelező tartalékrátája általában 10 %) lehetővé téve, hogy a bankok további virtuális forintokat kölcsönözzenek ki, természetesen CHF alapon. A Magyar Nemzeti Bank, Simor András vezetésével kiszolgáltatta a magyar népet a nemzetközi finánctőkének. [a legújabb WikiLeaks feltárás szerint ő táviratozta az USA-ba, hogy „a magyarok tanulják meg, nincs ingyen vacsora, nem kell megmenteni az eladósodottakat"]
Foglaljuk össze, mi történt jogi értelemben. Tekintettel arra, hogy mind a forintalapú, mind pedig a valutaalapú hitelezések esetén a bankok ténylegesen forintot és csakis forintot kölcsönöztek ki, az égvilágon semmi se indokolta, hogy a valutalapú hitelek esetén jelentősen kisebb kamatlábat számoljon fel. Logikusan feltételezhető tehát, hogy az alacsonyabb kamatláb egyetlen célja a kölcsönért folyamodók lépre csalása volt. Az nem várható el a széles lakósságtól, hogy komoly pénzügyi ismeretekkel rendelkezzen. Borítékolni lehetet, ha havi 38 és 98 ezer forintos törlesztő részlet között választhat, akkor a 38-at fogja választani, mert neki a CHF alap nem jelent semmit, hiszen ez csak kvázi CHF, a valóságban a svájci franknak semmi közre nem volt a hitelügylethez. Nem vetem tehát el a súlykot, ha a csalás bűntettének alapos gyanújával élek. A Btk. 318. § (1) bekezdés így rendelkezik: „Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.” A CHF alapú hitelek esetében mind a három kitétel megvalósult. A bankok részéről jogtalan volt a haszonszerzés, az ügyfeleket tévedésbe ejtették, és ezzel nekik igen jelentős kárt okoztak. A büntetőeljárás szükségességén kívül polgári peres eljárásban lehetséges a hitelszerződések semmissé nyilváníttatása, hivatkozással a csalásra.
Befejezésül meg kell jegyeznem, hogy CHF alapú hitelek esetében a csalásnak – az én szerény véleményem szerint – egy különös minősített esete áll fenn, mert hatalmas tömegeket szedtek rá, jelentős összegekben, szervezetten bűnszövetkezésben. A végső kár ezermilliárdokban mérhető, ami már veszélyezteti a nemzetgazdaságot is. Éppen ezért, végső soron levezethető a hazaárulás is.   
   
© copy right Antalffy Tibor. Személyemre hivatkozás mellett a szerzői jogról lemondok.
P.S.
Tömegesen kapom az E-maileket, amikben tanácsot kérnek tőlem. Tanácsot nem adok, de leírom mit tennék, ha nekem lenne CHF tartozásom. Haladéktalanul benyújtanék egy keresetlevelet az illetékes bírósághoz, vagyis ahol a hitelt nyújtó bank székel. Nem fogadnék ügyvédet, mert az is pénzbe kerül és egyes ügyvédek máris meglovagolják a CHF konjunktúrát és egy szabvány kereset levél megírásáért van pofájuk 100 rongyot kérni. Ezek a nyomor vámszedői, aljas banda. A keresetlevélben kérném a szerződés érvénytelenítését és az eredeti állapot visszaállítását a következő indoklásokkal:
1) A 38.000 – 98.000 Ft törlesztő részlettel meg voltam tévesztve. E témában a bank magyarázata hamis, ezt a hatalmas különbséget semmi nem indokolja.  
2) Az egyoldalú szerződés megváltoztatás lehetőségével lényegében lemondta jogaimról, ami ütközik a Ptk. 8. §. (3) bekezdésével, amely kimondja: „A jogképességet korlátozó szerződés semmis.” Igaz esetenként van helye bizonyos jogokról történő lemondásnak, de  a Ptk. 207. §. (3) bekezdése kimondja, hogy: „Ha valaki jogáról lemond, vagy abból enged, nyilatkozatát nem lehet kiterjesztően értelmezni.”
3) Szerződéskötéskor a bank megszegte a Ptk. 205. § (4) bekezdését: „A felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően ,is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.”  Hamis az a banki érvelés, hogy ők se látnak a jövőbe. Minden gazdasági szakembernek tudnia kell, hogy a svájci gazdaság messze túlszárnyalja a magyart, ezért hosszútávon (20-30 év) a  CHF:HUF arány igen kedvezőtlenül fog alakulni az adós részére. Arra is fel kellett volna hívni a figyelmet, hogy csak abban a pénznemben ésszerű hitelt felvenni, amelyikben a jövedelem érkezik.
4) A Ptk. 209. §. (1): „Ha az általános szerződési feltétel tisztességtelen, a kikötést a sérelmet szenvedő fél megtámadhatja.” Már pedig a kamatláb, és kezelési költségek, valamint a kockázati felár önkéntes megváltoztatása kifejezetten tisztességtelen.”
5) A Ptk. 210. §. (1): „Aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, szerződési nyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerte.” – (4): „Akit a másik fél megtévesztéssel vett rá a szerződés megkötésére, a szerződési nyilatkozatot megtámadhatja.  
Akinek tisztességes (túl tisztességes) ügyvédre van szüksége, annak ajánlani tudom: Dr. B. Németh Lászlót. T:209-7783. – 1111Bp. Irinyi J. u. 47. E-mail: nemeth.laszlo10<kukac>chello.hu – Az ügyvéd úr az egyéni eset áttanulmányozásáért és a kereset levél megírtásáért, benyújtásáért 30.000 forintot kér. A tárgyaláson való részvételért 20.000 forintot. Már nyert ilyen pert, amit kérésre bizonyítani tud.




(979) Termőföld és civilizáció



Publikálva 2012.dec.28. | Növény-termesztés 89 hozzászólás

Sándor vendégposztja


Először is kezeld fenntartással, amit írok, ha jobban tudod, javítsd ki, mert nem diplomáztam talajökológiából, amatőrként próbálom megérteni és alkalmazni a talajélet összefüggéseit.
Az emberi népesség szaporodása és fennmaradása szempontjából a legfontosabb tényező az élelmiszertermelésre szolgáló talaj minősége és hozama volt. Voltak területek, ahol évezredeken keresztül sikerült jó termékenységet fenntartani, volt ahol eltűnt törzsek olyan különleges termőtalajt hoztak létre, ami máig önmagától újul meg, de legtöbb területen a talaj kizsákmányolása, termelés mennyiségi és minőségi visszaesése volt jellemző, amely sok esetben teljes civilizációk eltűnését eredményezte.
A jelenlegi talajállapot a világ legtöbb termelőterületén minden eddiginél rosszabb, a szerkezetileg, élettanilag leromlott talajokon a termelés túlhúzott szintjének fenntartása műtrágyák, növény védőszerek nélkül lehetetlen, a biogazdaságok termelése elenyésző, így bármilyen tápanyag ellátási zavar vagy erőteljes áremelkedés automatikusan vonja maga után a tömegélelmezésben fontos termények drasztikus áremelkedését vagy részleges, esetleg teljes hiányát.
Én nem szeretném ezt a közelgő kellemetlen periódust felkészületlenül átélni, mint az ellátásától függő városi ember, ezért gazdálkodásba kezdtem, ámde eltérő filozófiával mint ahogy azt a vegyiparra támaszkodó mezőgazdaság diktálná. A kiindulópontom a természet folyamatainak megértése volt, mert az a legtökéletesebben működő önfenntartó rendszer, amely összefüggései máig nincsenek feltérképezve teljes körűen.
Induljunk ki tehát a talajból, amin állunk, s keressünk egy olyan területet, amihez még nem nyúlt ember keze, dús rajta a vegetáció, morzsás, sötétbarna földje van. A lábunk alatt jó néhány kilométer szilárd közeg van, de mégis a talaj felső 30 centimétere a legfontosabb, s ezen belül is a mikroorganizmusok és a felhalmozott szerves anyag, amelyek nagyon érzékeny táplálékhálóban épülnek egymásra.
Ebben a rétegben, egyetlen lábnyomod alatt, mikroorganizmusok milliárdjai küzdenek ebben a pillanatban is a táplálékért. Gombafonalak ejtik rabul a fonalférgeket, míg más fonalférgek épp a micéliumot falják, egyes baktériumok épp savas immunválaszt indukálnak a növény gyökérzetén, mire az bezárja a lélegzőnyílását, megakadályozva a levegőben terjedő spórás fertőzést, amit észlelt a baktérium, ízeltlábúak, giliszták alakítják át szerves kötésűvé minden elérhető szerves és szervetlen anyagot. Mikroorganizmusok fajtáinak tízezrei élnek itt, java részük épp csak azonosított, de a legcsekélyebb elképzelése sincs a tudósoknak, mi is a szerepük, mert olyan összetett kölcsönhatásokkal élnek együtt. Ironikus, hogy száz éve a Marsot meg a világűrt túrják a nagy elmék az életért, de a lábunk alatt élő mikroorganizmusok élete homályos folt a tudományban.
Ez a 0 és az A horizont, itt összpontosul minden számunkra fontos élet, s ez az a réteg, amit viszonylag kis energiával tudunk kezelni, gyarapítani vagy az ipari mezőgazdaságot nézve, akár néhány évtized szorgos munkájával teljesen tönkretenni tízezer évek természetes talajképző folyamatainak eredményét.(Dust Bowl)
Sokféle életben gazdag talaj van, ami képes példaként szolgálni, mi is legyen a gazdálkodás iránya de a legextrémebb termőképességű a Terra Preta, az egyetlen talajfajta, ami képes önmagától gyarapodni. Ez a talaj nem magától jött létre, hanem emberi tevékenység által, évezredekkel ezelőtt és alatt, olyan környezeti viszonyok között, ahol csak a kilúgozott, terméketlen talajok a jellemzőek, s a természetes erdők elpusztításával nem regenerálódik a környezet többé. Ebből is látható, hogy képesek lehetünk élettel teli talajt létrehozni a sivatagból is, legyen hát ez a fő cél, ezért ezen keresztül mutatom be az önfenntartó talaj felé vezető hatékony eljárásokat. Nem abszolút érvényű recept ez, de nekem ez az utam, mindenki megtalálhatja a sajátját.
A jó minőségű talaj szénben és a mikróoganizmusok anyagcseréjének végeredményeként szerves kötésű ásványi anyagokban, humuszban gazdag. A humusz hozza létre a morzsás szerkezetet, saját tömegének megfelelő vizet képes eltárolni és lassan leadni, egyfajta tápszivacsként működik. Természetes körülmények között évezredek alatt épül fel, de forgatásos talajműveléssel hatékonyan tönkre lehet tenni. Minden talajnak megvan a saját maximális humusztartalma az adott klímán, s ugyanígy minden talajnak egyedi a mikroorganizmus készlete.
Így láthatsz életben és szénben gazdag fekete bácskai földeket, amit füvek sok ezer évnyi generációja hozott létre, szemmel láthatóan kifogyhatatlan terméssel és kiváló aszálytűréssel (már egyre kevésbé az) és silány homokot, amin a tápanyag gazdálkodás kihívás.
Azonban az ember a sívóhomokon is képes létrehozni termékeny talajt a természet folyamatainak megértésével és alkalmazásával. Ezek az alkotóelemek összefüggnek, egymás nélkül alkalmazva nem várható tartós eredmény.
Ahhoz, hogy egy növény természetes körülmények között optimálisan fejlődjön, szüksége van szerves kötésű ásványi anyagokra, elegendő szabadon felvehető víztartalomra és pórusos szerkezetű, levegős talajra valamint őt segítő mikroorganizmusokra, amelyek vígan szaporodnak a fenti adottságoknak megfelelő talajban. Amennyiben nem ilyen a talajod, el kell kezdeni valahol a javítást, s ez a munka a szűk keresztmetszeteknél kezdődik. Ismerd meg a talajod, milyen ásványi anyag összetételű, milyen művelhetőségű, vízvisszatartású, s milyen aktív élet található benne. Ez alapvetően meghatározza a hatékonyan növeszthető, termeszthető növények körét és ez a faktor az, amin legkönnyebben tudsz módosítani, hisz a klímát nem tudod megváltoztatni. Mikroklímát tudsz teremteni a permakultúrában bevált fogásokkal, de azzal csak a kitettséget lehet csökkenteni.

A talajjavítás során a következő alapvető kihívásokkal kell szembenézned:
Alacsony szerves anyag tartalom – megoldás komposzt szórása, zöldtrágyanövények folyamatos használata, a lehető legminimálisabb talajműveléssel. Minél nagyobb fajtaváltozatosság jelenik meg a zöldtrágyában, annál jobb. Ennek oka, hogy minden faj más gyökérszinten aktív és más tápanyagokat akkumulál, így a felszínre hozott szerves kötésű tápanyagok is szélesebb skálájú talajéletet tud eltartani, jobb élettani alapokat biztosítani a következő növénygenerációnak és számunkra is mikroelemekben gazdag táplálékot tud biztosítani. A művelés szempontjából aktív felszíni rétegek jelentősen ki vannak merülve élettani folyamatokhoz szükséges mikroelemekben, így a mélyen gyökerező növények azokat ki tudják nyerni több méter mélységből is. A másik előnye a humuszban javított talajnak, hogy kiegyenlíti a pH értékeket is, közelítve a legtöbb növény számára optimális semlegeshez, mindkét irányból. A növényekkel történő talajjavítás viszont csak kellően lazult talajállapotnál indul meg, ezért meg kell kezdeni a talajszerkezet javítását is.
Nem optimális talajszerkezet – homokos talajon jelentős mennyiségű szerves anyag, humusz bevitele, szerves trágyával, agyagásványokkal jobb víztartóképesség elérése. Agyagos, kötött talajon szerkezet lazítása, levegőssé tétele. Mindkét esetben sikeres eljárás a minél nagyobb gyökértömeget visszahagyó növények ciklikus termesztése (köles, cirok, szudáni fű). Értelemszerűen figyelembe kell venni a talajadottságokat a megfelelő növények összeválogatásához, mindegyik más előhelyet tolerál jobban. Az első évi ciklusban érdemes lazítással kezdeni és a létező legnagyobb gyökér és zöld tömeget létrehozó, agresszív növekedésű fajokkal, erős starter műtrágyázással – nem bio, de a hatékonyság ez esetben fontosabb. Ezek mélyre lehatoló gyökérzete a lebomlás során sok mikropórust hagy maga után, amelyekben a kevéssé agresszív gyökérzetű utónövények és giliszták már könnyedén navigálnak mélyre. Ehhez természetesen fontos, hogy ne forgatásos művelés legyen alkalmazva, amely összeomlasztja és tömöríti ezeket a pórusokat.
Gyenge mikroelem ellátottság – kőzetalapú mikroelem pótlás, bazaltpor, riolitpor, alginit őrlemény kiszórása, de használhatók mikroelem műtrágyák alacsony koncentrációban. Érdekes eljárásként olvastam a kimerült szén-cink elemek savas újrahasznosításáról, amely során kiváló összetételű mikroelem trágyát lehet fillérekből házilag készíteni.
Élővilág hiánya – ezt is nagyon fontos pótolni, mert számos területen kimerült a talaj élettani szempontból is. A növények jelentős többsége szimbiózisban él mikorrhiza gombákkal, amelyek érzékeny élőlények. Viszont ezek teszik lehetővé például, hogy a növény képes legyen felvenni az egyébként vízben oldhatatlan foszforvegyületeket, s a szimbiotikus micéliumháló a gyökér hasznos felületét több tízszeresére növeli. A foszforműtrágyázás viszont vegyi fegyverként tünteti el a mikorrhizákat.
Másik fontos szimbiózis a gyökérgumók a pillangósokban, amelyben fajspecifikus nitrogénkötő baktériumok élnek. Amennyiben nincs az adott fajnak megfelelő baktérium a területen, nem alakul ki a szimbiózis és nitrogénhiányos lesz a növény. Ezért vetésnél a magokat is kezelni kell ilyen baktérium készítményel, amelyek után évekig képesek már fennmaradni az adott területen. A talajban szabadon élő nitrogénkötő baktériumok is jelentős mennyiségű nitrogént képesek felvenni, de aktivitásuk szintén megszűnik műtrágyázással. Ezeket és sok tízezer egyéb fajt be kell telepíteni, s ha megfelelő körülményekre találnak, ott is maradnak.
Csökkenő széntartalom – ez az utóbbi időkben került előtérbe, miután rájöttek, hogy a szénvesztés és orbitális mértékű CO2 kibocsátás az egyik legnagyobb probléma a mezőgazdálkodásban.  Lassan lehet növelni a széntartalmat komposzt, zöldtrágya növények alkalmazásával, ez felvehető táplálékként, jóval gyorsabban faszénpor használatával, ami nem tápanyagot biztosít, hanem hatalmas felületű lakóhelyet a mikroorganizmusoknak.. Ezt szinte minden mennyiségben alkalmazható, s minden, nem extrém tulajdonságú talajon megbízhatóan javítja a talaj élővilágát és vízháztartását. Az első alkalmazások során átmeneti tápanyaghiány léphet fel, mert a nagy porozitású aktív szén minden tápanyagot felszív, de hamar kolonizálják a talajlakók és attól fogva robbanásszerűen indul meg az élet.
A talajjavításhoz érdemes fejben tartani, hogy a talajélet felülről építkezik lefelé, ezért a forgatásos művelés, mint az ásás vagy szántás a legrosszabb, ami történhet a talajjal. Ezt csak akkor érdemes alkalmazni, ha a forgatás során a felső 15-20 centiméterbe bejuttatott szerves anyag és élőlények mennyisége nagyobb, mint az elvesztett. Minden szükséges talajjavító szerves anyagot minél aprítottabb formában a felszínre érdemes kijuttatni, legfeljebb nagyon sekélyen bedolgozni és enyhén tömöríteni, hogy jó talajkapcsolatot hozzon létre a kolonizáláshoz. Jó csapadékviszonyokkal rendelkező tájakon ott lehet hagyni a mulcsot a felszínen, le fog bomlani, de olyan szélsőséges klímájú területeken, mint Magyarország java része, a biológiai aktivitás szünetel a felszínen az év több, mint felében, hol a magas, hol az alacsony hőmérséklet, hol a csapadékhiány miatt.
Azzal szintén számolni kell, hogy legalább mágikusan hangzó három évnek kell eltelnie a leggondosabb tevékenység mellett is az észrevehető változáshoz, de lehet ez az időszak hosszabb is, mert például egymást követő aszályos években a biológiai aktivitás a legjobb technológiával sem ér el értékelhető fejlődést, csak öntözéssel indítható be valami, ha leszorítható a hőmérséklet is mellette. Emberi léptékkel ez soknak tűnik, de ezalatt a néhány év alatt évszázadok természetes építő munkáját képes pótolni az emberi törődés.
A talajművelésnél forgatás nélküli eszközöket érdemes használni, kiskertben ásóvillát, broadforkot, nagyüzemben kultivátort, lazítót, tárcsát. Ha teljes keresztmetszetű, nagy tömegű szerves anyag bedolgozásra lenne szükség alapjavításként, az ásógép viszont hasznosabb az ekénél. Tehát ha nem okszerű a forgatás, ne alkalmazzuk, a talaj levegőztetéséhez és a gyökerek erőteljes fejlődéséhez elég a lazítás is. Forgatás nélkül a gyomnövények kezelése is egyszerűbbé válik, az egynyári magbankok hamar kimerülnek, mert nem kerülnek újak a felszínre, a talajban lévők pedig egy idő után életképtelenné válnak. Az évelők okozhatnak gondot, de azt vagy mulcsozással vagy gyors eredményt váróknál pontpermetezéssel lehet felszívódó növényirtóval eltüntetni. Arra érdemes viszont figyelni, hogy a talaj emlékszik. A vegyi anyaggal kezelt helyek még évek múlva is csökkent termékenységgel fognak reagálni, ezért megfontolandó a türelmes munka alkalmazása.
Szűz talaj példáján megvilágítva a forgatásos művelés hatása a következő: A 0–A0 horizonton található az élet java része, aktív oxigénkedvelők és a rá épülő mikroorganizmusok, egy laza szerkezetű, könnyű mozgási, táplálkozási hálót alkotó szerves anyagban gazdag rétegben. Ezek a forgatás során lezuhannak egy tömörödött, szerkezet nélküli, bár légpórusokban eleinte gazdag, de hamar visszatömörödő rétegbe, amely már az anareob organizmusok többsége ural. Azok viszont a felszínre kerülnek, s mindkét rétegben csökken a honos fajok egyedszáma és előbb utóbb a fajok változatossága.
A nagy változáskor előkerülő tápanyagok azonnali szaporodást váltanak ki, a baktériumok felélik az összes szerves anyagot, elégetnek minden elérhető tápanyagot, majd elpusztulnak. Az extrém számban elpusztult mikroorganizmusok bomlástermékeit értelmezi úgy az egyszerű kertész, hogy milyen remekül terem a földje az ásás után. Persze, egy ideig, amíg egyre csökkenő számban újra tudnak termelődni a mikroorganizmusok, s az nem tart örökké. A szénveszteség is jelentős, pedig az rendkívül fontos energiaforrás és lakóhely az oxigénkedvelőknek. A probléma pedig egyszerű, a köztes élőlények, mint az ízeltlábúak, néhány ilyen forgatás után vagy kipusztulnak vagy elvándorolnak. Egy eltűnő faj helyét pedig nem veszi át semmi, vagy maximum a gyorsabban szaporodó kártevők, s az addig kifinomult egyensúlyban működő talaj táplálékhálója előbb utóbb-összeomlik, saját élettartamunkat tekintetbe véve nagyjából véglegesen. Ez nem fog helyreállni 10 év alatt sem magától, s ha újra is indul, évszázadokba, évezredekbe telhet, mire újra beköltöznek a kihalt mikroorganizmusok, különösen a folyamatosan változó, egyre szélsőségesebb klíma ennek a legnagyobb akadálya.
Mivel a felkavart életterek kismértékű regenerációja is eltart egy ideig, a növényt védelmező, tápláló mikroorganizmusok is könnyen a túlsúlyba kerülő patogének áldozatai lesznek, megszaporodnak a fertőzések, a legyengült növények szabad prédái lesznek az opportunista kártevőknek. Ezt a folyamatot súlyosbíthatja a vegyi anyagok használata, mértéktelen műtrágyázás vegyi fegyverként pusztít el minden fontos mikroorganizmust és gombát, a különböző növény védőszerek, rovarirtók hatása szintén sivatagot hagy maga után. A talajfertőtlenítés gyakran propagált megoldása szintén totális pusztító hatású, utána már csak a kártevők felszaporodása várható, azok természetes ellenség hiányában mindig gyorsabban szaporodnak, mint a pozitív hatású mikroorganizmusok.
A szerves anyag hiánya alapvető probléma, sosem lehet elég humusz a talajban, lévén termelésnél, legóvatosabb talajmunkánál is folyamatosan csökken a mennyisége. Szerves anyagot lehet pótolni szerves trágyával, de legjobb, ha minden szerves anyagot már kötött nitrogénnel juttatunk ki a talajba, mert a nitrogén életciklusa a legveszteségesebb. A kötött forma pedig a komposzt.
Komposztálj, amennyit csak tudsz, minél változatosabb forrásokból és a forró komposztálás a leghasznosabb. A kártevők és gyomok mennyisége jelentősen csökkenthető a folyamattal, míg szerves trágya kijuttatásánál megy ki a gyommag bank is, állandó munkát okozva. A komposztra receptek ezrei vannak, de általunk legegyszerűbben elérhető növényi maradékokat aerob, oxigénben gazdag környezetben, magas hőmérsékleten, 50-70C között komposztáljuk, s a szén-nitrogén arány 25-35:1 között legyen.
Ekkor a legmagasabb a biológiai aktivitás és a legkisebb a nitrogén veszteség, ami ammóniaként párologna el. Oxigénben gazdag környezetben pontosan azok a fajok szaporodnak el, amelyek a talajban is hasznosak számunkra. Az egyébként elvesző ammónia egy része megköthető nagy fajlagos felületű anyagokkal is, mint zeolit, alginit, bazaltpor, ezért érdemes ilyen anyagokkal is gazdagítani a komposztot, gyarapítva a mikroelemeket is. A komposztálás nagyon fontos pontja a beoltás. Ennek során megnöveljük a biológiai aktivitást különböző mikró organizmusokban gazdag készítményekkel, elszaporítva esetleg már kihalt vagy nem honos, de jótékony hatású baktériumokat és gombákat.
Ezek a készítmények lehetnek kereskedelemben kapható baktérium és gombapreparátumok, amelyben izolált kultúrák vannak, általában a leghatékonyabb fajok egy adott feladatra, cellulózbontásra, nitrogénkötésre, foszfor és káliummobilizálásra, stb. Oltásnál viszont a legváltozatosabb élővilágot már élő komposztból és nagyon jó minőségű, életben gazdag talajokból készített preparátumok hozzák létre. Ezeket a preparátumokat vagy természetes formájukban talajoltásként vagy komposzttea formájában adagoljuk a komposzthoz. Talajoltásnál egyszerű empirikus módon begyűjtünk szatyornyi földet nagyon gazdagnak tűnő, természetes állapotú talajokból és ezt keverjük a komposztba.
Komposzttea tartályban készül, amelyben folyamatosan kering az oxigénben és tápanyagban gazdag (melasz), víz, miközben az oltóanyag nagy teafilterként lóg a tartályban. Néhány nap főzés után kilocsolható a preparátum. Ez utóbbi közvetlen talajlocsolásra, csávázásra is hasznos, általában esős, felhős időben vagy alkonyat után, mert ezek a mikroorganizmusok általában fény és UV érzékenyek.
A talajoltás azért nagyon fontos, mert minden termőterületnek más a saját élővilága, ami alkalmazkodott az adottságokhoz. Ha egy silány, kimerült barna erdőtalajt szeretne valaki élettel megtölteni, ha nem keres máshonnan oltóanyagot, csak azok a fajok fognak szaporodni a komposztjában és talajában is, amik az adott terület leromlott állapotához alkalmazkodtak. Ha egy gazdag helyről származó oltóanyaggal kerül kezelésre a komposzt, s utána folyamatos a talajban is a szerves anyag utánpótlás, az új helyen is tartósan gazdag talajélet fog kialakulni. Ha belegondolsz, hogy nem egy területen már a kenyér spontán kovászosodása sem működik mert már az élesztőgombák is eltűntek az emberi károkozás hatására, érezheted, hogy valami nagyon kisiklott.
A szénvesztés az egyik legújabban észlelt probléma, s itt visszajutottam a fekete földhöz. Az extrém magas széntartalmú Terra Preta talaj képes csak megújulásra önmagától. Ez úgy keletkezett, hogy a levágott növényzetet elszenesítették az ősi gazdálkodók és bedolgozták a talajba. Évről évre egyre többet, míg végül több méternyi vastagságban található már meg ez a réteg helyenként. A pirolitikus módon készült szén pórusokban rendkivül gazdag, hatalmas felületű, ami azonnal felszív minden szerves anyagot (aktív szén) és a legjobb lakóhelye a mikroorganizmusoknak, pillanatok alatt kolonizálják a gombák is. Akár 170 tonna ilyen kötött szén is lehet a talajban hektáronként, s a benne lakó fajtaváltozatosság képes annyi szén és nitrogén megkötésére, amitől több ezer évvel a kialakulása után is képes magától gyarapodni. Ez az aktív szén képes saját súlyánál ötször több vizet tárolni, így az aszálytűrőséget jelentősen javítja. Előállítása házilag is megoldható, fahulladékot kell oxigénmentes környezetben hevíteni, majd megőrölni, s lehet kiszórni, begereblyézni, de lehet a szénport vásárolni is. Ez nem azonos a széntelepi porral, csak a faszén, a pirolitikus úton keletkezett szén a megfelelő.
A mi klímánkon általában a csapadék is szűk keresztmetszet, ezen csak ésszerű és okszerű öntözéssel tudunk segíteni. Egy élő, szerves anyagban gazdag talaj képes átvészelni aszályokat, ezért a öntözést csak a legszükségesebb esetben érdemes használni, nem automatikusan. A folyamatosan öntözött növény életképessége alapvetően gyenge, könnyen felborul szélsőséges időjárás hatására, ha elmarad az öntözés. Kelesztő öntözés segíthet a gyors csírázásban, de a folyamatos öntözés talajszerkezettől függően lúgozhatja ki a talajt, tömörítheti vagy boríthatja fel az ionháztartását, a vízzel kijuttatott ásványi anyagokkal. Ezért minél kevesebb legyen az öntözés, csak végszükségben.
A minimális vagy lazított talajműveléssel termeszthető növények köre pedig teljes. Néhány extrém igényű fajt kivéve minden hasznos növény termeszthető minimális műveléssel, amennyiben a talajállapot már megfelelően laza és szerves anyagban gazdag. Törekedni kell a talaj folyamatos takarására, ami csapadékos időszakban minél nagyobb gyökér és zöld tömeget létrehozó növény, csapadék nélküliben pedig mulcs vagy nagyon alacsony vízfelvételű takarónövény legyen. Ne félj a porba vetni a zöldtrágyamagot. Ha nem eszi meg valami, csak jön eső, ami után gyors starttal indul a növény, kihasználva minden csepp vizet. A télnek sose indulj neki takaratlan földdel, a létező legrosszabb eljárás az őszi szántás, hogy a fagy majd úgyis szétüti a rögöket – ez garantált veszteség minden területen, s felerősíti az eróziós és deflációs károkat. Ne feledd, a felső 30 centiben van az élet. Ha ez elvész, nem jön vissza magától többé. Ha nagyon kitett a területed, a szél ellen védekezz fa és bokorsorral, de ne hozz létre levegőcsere nélküli vagy lefolyástalan zónákat, mert az megnöveli a kórokozók jelentkezését is. A termesztett növények válogatásánál én visszanyúlok a nem hibrid fajokhoz, szabad elvirágzású, tájfajtákat gyűjtök és próbálok felszaporítani, amelyek nagy genetikai változatossággal rendelkeznek, így kevesebb, de biztos, kiváló beltartalmú hozamot biztosítanak a tömegtermelésre nemesített ipari hibridekhez képest.
Akinek van lehetősége, hogy a tápiószelei génbankból tud szerezni szaporításra magokat, használja ki, ősszel általában ki szokott merülni a rendelkezésre álló keret. A vidéket bejárva lehet felfedezni öregeknél még különlegességeket, generációk óta öröklődő fajtákat. Kukoricából is a színes lófogúak stabilak, sok helyen hirdetettek, bánáti búza még található. Külföldön lehet lelni igazi különlegességeket is, mint ásatásokon talált 5-600 éves búza felszaporítása, ami tövenként hoz 40-50 kalászt, vagy sivatagi kék tönköly Etiópiából, de ezeket aranyáron és limitáltan lehet beszerezni. Viszont egy ilyen genetikai bázis felszaporítása szó szerint aranyat ér, mikor az azonos szülőktől származó hibrideket elsöpri valamely új fertőzés, mint az UG99. A szárazabb nyarakra felkészülve érdemes alacsony vízigényű fajokban gondolkozni, én pl. ültetek indiai boltban vásárolt bab, lencse és csicseri fajtákat is, csak kiszelektálódik belőle nekem tetsző. Mediterrán környékekről is érdemes vetőmagokat szerezni, mert amilyen rohamos mértékben csökken a genetikai diverzitás a vetőmag monopóliumok hatására, nem sokáig lesznek élő vonalak elérhetőek és klimatikusan ellenállóbbak az aszálynak. Gyakorlatilag az ismert tájfajta zöldség és gabonafajok száma kevesebb, mint tizedére csökkent az elmúlt évtizedekben, s ez rendkívül veszélyes helyzet, ez ellen csak saját fajtafenntartással lehet védekezni. A lényeges része a gazdálkodásnak úgyis a vetőmag fogása, tisztítása, tárolása, egyfajta spontán nemesítő munka, amit régen a parasztok csináltak évezredeken keresztül.
Ez az én utam, fedezd fel te is a sajátod, hogy függetlenné válhass a monopolizált ellátórendszerektől és biztonságban nézhess minden változás elébe.




Tóth János vendég posztja – Önellátás egy tolnai faluban



Publikálva 2011.jún.05. | Növény-termesztés 44 hozzászólás

A Honfoglalás ciklushoz

t.j.2011. januárjában egyeztettem le telefonon és drótpostán a vendéglátóinkkal a május 20-22 közötti látogatásunk időpontját. A vendégfogadóink: Bocsó Renáta és Juhász Attila, akik a Tolna megyei Nagyszékelyben laknak. Bocsó Renátával készült egy videó a 2010. évi MOGY gyűlésen. A videó nyomán először a permakultúrával találkoztam, majd Baji Béla küldte el nekem a két fiatal elérhetőségét. A telefonos szóváltáskor kiderült, hogy nyaranként majd minden hétvégén vannak náluk látogatók. Vannak akik csak pár órára és vannak akik két napra is maradnak.
Régi komámmal mentünk Nagyszékelybe. Utunk a Kiskunsági Nemzeti Parkon vezetett keresztül. Öröm volt látni az út két oldalán a rengeteg gondozott tanyát. Ahogy haladtunk befelé a Park „belsejébe” úgy változott meg a látóhatár. A fák egyre kisebbek és ritkábban nőttek. Végül már csak a pusztát láttuk. A szárazság a Kiskunságban 25-30 éve hatalmas probléma: a talajvízszint az 1980-as évekhez viszonyítva 3-4 méterrel csökkent, amit a 2010. évi folyamatos esőzés sem tudott helyreállítani !
Péntek délután 16 óra tájban érkeztünk meg Nagyszékelybe. A falu a Duna medréhez képest kb. 120-150 méterrel lehet magasabban. Gyönyörű völgyben fekszik. A falut körbeöleli az erdő. Talaja lösz, amit sajnos az akácfa tönkretesz – hosszú karógyökere révén, mint egy véső úgy hasítja apránként a löszfalat. A faluról még a középkori polihisztorunk Bél Mátyás is említést tesz, annak vonatkozásában, hogy a török pusztítása után, muszáj volt svábokat telepíteni a környékre. A szorgalmas sváb földművesek néhány nemzedék alatt a faluképet megváltoztatták: a hosszan elnyúló dombokat megnyesték, hogy házhelyeiknek és a házhoz tartozó kertekhez helyet nyerjenek.
Renáta és Attila háza egy hagyományos hosszú ház: elől a lakószoba ill. konyha, utána szerszámos, istálló és az épület végén 3 oldalról nyitott szín. Az épülethez tartozik becsléseink szerint 3000m2-es kert, ahol mindenféle zöldséget termesztenek. A zöldségféléket meglehetősen kicsi táblákban termesztik és a táblákon belül növénytársítást használnak. Az egész veteményes be van takarva kaszálékkal, mely csökkenti a kipárolgást valamint a dudvák növekedését is megakadályozza. Az ösvények is vastagon be vannak terítve kaszálékkal. Az utcájukban egy patakocska folyik. A pataknak van ártere is, ami az egyik oldalt olyan 30 méter széles. Az árterecske után van az utca, az utca után pedig a ház.
A házhoz közvetlenül 12.000 m2 terület tartozik: ennek egy része a veteményes, más része az árterecskében lévő kaszáló és az épület mögötti dombtetőn lévő ritkás gyümölcsös. Az udvaron van egy ásott kút, vize 3 méteren van. Vizét nem isszák, hanem a faluközpontban lévő artézi kúthoz jár a nép. Az nem derült ki, hogy a kút pozitív vagy negatív. Az udvaron kerti budi, melyhez fahamu és faforgács dukál. Az épület gerince közel K-NY tájolású, emiatt a kert napsütötte. A kert déli oldalán a szomszéd kerítése mellett 30-40 éves bodzasor van. A sűrű lombozat árnyékában van a komposztáló-sor (3 oldalon nyitott kutricák, egymás mellett).
Attila, a közterületekről begyűjtött növényi anyagot ebben a komposztáló-sorban érleli egy év alatt humusszá, melyet a kertjében hasznosít. Abban a pár házas közösségben melynek Ők is tagjai van két hektáros közös szántó, ahol búzát, tengerit, kölest termesztenek. Most még gépekkel művelik, de szeretnének izomerőre áttérni. A két fiatal 4. éve lakik Nagyszékelyben. Mindketten városlakók voltak, az agrárdiploma megszerzése után a Tápiószelei Növénykutatóba kerültek, ahonnan a sorsuk előbb a dunántúli önellátó „próbafaluba” Visnyeszéplakra (itt fél évet töltöttek el), majd egy jó vételi lehetőség miatt Nagyszékelybe vezetett. A ház lakhatatlan állapotban volt, a kert bozót állapotban leledzett…munka volt bőven. Fél évig albérletben laktak, amíg ki tudták pofozni az otthonukat. A faluban több eladó ház van, nagy telekkel, melyek honfoglalókra várnak.
A kisközösség (kb. 16 fő) összesen 2 gépkocsit használ. Sokan jóformán csak a háztájiban előállított termékekből élnek ill. Nincsenek is rászorulva a munkahelyi melózás rabszolgamunkájára. A terményeket megveszik a közeli településekről, sőt még a távoli nagyvárosokból is eljárnak hozzájuk.
Gabonából saját elmondásuk szerint évente 2 mázsát esznek meg, tengeriből 40 kilót, a többi búza illetve egy kevés köles. Mindennap süt kenyeret Renáta, frissen őrölt lisztből. Zöldséget-gyümölcsöt nem vesznek boltból. Félárnyékos helyen ill. a csikótűzhely melegénél aszalnak mindent. Akác-és bodzavirágból készült édes szörpöt isznak. Lekvárt mézzel tartósítják.
A kert nemcsak az ellátásukat nyújtja, hanem a környékbeli fajtáknak is szaporítóhelyül szolgál. Jószágot nem tartanak, habár tervbe van véve. Majd ólakat fognak csinálni. Az Ember szeretne egy gumiskocsit, lovat; az Asszony néhány juhot és tyúkot is. A főzést palackos gázzal, sparhelttel és színben felépített tapasztott csikótűzhellyel oldják meg. A fűtést a sparhelt ill. egy üvegablakos vaskályha szolgáltatja. Tűzifát nem vesznek a tűzépről, sem az erdőből, hanem gallyat gyűjtenek egész évben. A husáng és a gally tízköbméterszámra állt a kertben.
Nyugodtan, a nap járásához igazodva töltik el napjaikat, rohanás-kapkodás mentesen! Érkezésünk délutánján sátorverés után, az előző napokban kaszált anyaszénát raktuk fel talicskára és vittük el a kert szélén lévő boglyákhoz. Estére bőséges növényi alapanyagú vacsora gyertyafény mellett. Éjfélig elnyúló hosszas tapasztalatcsere a veteményekről, a földről, a komposztálásról, a trágyázásról…Természetesen a gazdaság és társadalom állapota is szóba került, melyet nem szükséges magyaráznom.
Szombat korán reggel kaszálás: a házigazda és mi ketten. Utána reggeli, majd 11 óráig palántázás következett ! Gondoltam magamban, ha én otthon Debrecenben a homokon reggel 9 és 11 között palántáznék, akkor csak pocsékolnék ! De amit és ahogy csinálta Attila – természetesen mi sem álltunk ott üres kézzel – az nagyszerű ! A kaszálékot széthúzta, kapával sort készített. Közben mi a komposztot átrostáltuk és ezt a komposztot behánytuk a fölbe. Kis lyukakat vájtunk a komposztban, ezt esővízzel beitattuk, a palánta földlabdásan a helyére – olyan 60 tő paprika és paradicsom, pár szál zeller – újra locsolás, majd kaszálékkal betakartuk. 17 óra tájban csak kettő dőlt ki ! Vasárnap reggelre is ez a kettő volt a veszteség.
Szivattyúval nem szokott locsolni, csak a palántákra hord megerősödésükig esővizet. A szőnyeg miatt nem kell kapálni, nem kell locsolni (bár a mínusz 3 méteren lévő talajvíz, azért csak felszívódhat valamennyire), bajlódni a gazzal.
A kert csodálatos, az utcáról úgy néz ki, hogy gondozatlan elhanyagolt, viszont benne járva teremtő rendet látni ! Az erős napsütés elől a színbe húzódtunk, a búzából válogattuk ki a bükkönyt. Vasárnap reggel pedig visszaindultunk Szegi ill. Debrecen felé. (A decemberi disznótorok miatt, Dunaföldváron megálltunk egy üzletnél, ahol árleszállítás volt erdélyi sóból, vettünk is ketten vagy másfél mázsát).
Aki látogatás végett fel akarja venni a kapcsolatot Jánossal, az E-mail címét tőlem megkaphatja A pár helyszíni meglátogatása igen tanulságos lehet, megéri a fáradtságot. (Tibor bá’)
(1030)



(445) Tibor bá blogja – Kertgazdaság



Publikálva 2011.feb.06. | Növény-termesztés 121 hozzászólás
önarcképÍrta: Tóth Ferenc (Gödöllői Szent István Egyetemelőadója) - átszerkesztette Tibor bá.

Ma a tömegélelmezésünket csupán néhány szántóföldi növényre alapozzuk: a búzára, kukoricára, burgonyára, és olajnövényként a napraforgóra. Ha a szántóföldi gépeink üzemanyag nélkül maradnak, a gabonatermesztés és betakarítás megoldhatatlanná válik. Nyersolaj hiány esetén a biodízelben és az etanolban nem bízhatunk, mivelhogy nagyjából annyi kőolajat igényel az előállításuk, mint amennyit kiváltanak, ugyanis a biodízel és az etanol kőolajigényéhez hozzá kellene számítani a műtrágyagyártás és növényvédőszer-gyártás olajigényét is, nem csak a talajművelés, betakarítás, szállítás és feldolgozás olajigényét. Igavonó állatállományunk nincs, de ez még a kisebb baj. Történelmi időkben volt már rá példa, hogy a férfiak álltak be az eke elé, az asszonyok pedig fogták az eke szarvát, de a traktor helyére már nem lehet csak úgy beállni a legnagyobb szükség esetén sem. Tudomásul kell vennünk, hogy nem állnak már rendelkezésünkre élő erővel vontatható talajművelő eszközök milliós tömegek ellátására alkalmas mennyiségben, nincsenek százezer számra kézi vetőgépek, betakarító eszközök, nincsenek meg a gabonacséplés, tisztítás, szárítás, tárolás, őrlés kézi eszközei sem, illetve a használatukhoz szükséges tudás és gyakorlat sem. Ezen eszközök tömeggyártása megszűnt, a gyártás újraindítása pedig a legnagyobb társadalmi egyetértés és akarat mellett is, jól működő gazdaság esetében is éveket venne igénybe. A világgazdaság összeomlása közben pedig minderre se idő, se lehetőség nem lesz már.
Mi lehet a megoldás, ha eszközhiány miatt a jelenlegi szántóföldi gazdálkodás nem folytatható tovább? A kertgazdálkodásra való gyors áttérés. Kerti szerszám ugyanis a legtöbb háztartásban van, és a házilagos javításuk sem reménytelenül bonyolult dolog. A tömegélelmezésre alkalmas – tehát nagy tápértékű, egész évben tárolható – növények közül a burgonya, a kukorica, a bab és a borsó kerti szerszámokkal is termeszthető, kézi erővel is betakarítható és feldolgozható. Ugyanez a kalászosokról már nem mondható el. Ez nem azt jelenti, hogy hosszú távon lemondhatunk a kalászosokról. De ha hirtelen kell megszervezni az üzemanyag nélkül maradt lakosság élelmiszer-önellátását, akkor nincs idő a kalászosokkal kísérletezni Vészhelyzetben, amikor a lakosság a háza közelében (tehát ahol szemmel tartható, védhető a termés), minden talpalatnyi földet megművel, a burgonya nem csak a búzától, de még a kukoricától is sokkal ígéretesebb növény. Egyrészt a kukorica nagyon fényigényes, tehát házi kertben, udvaron, gyümölcsfák között, szőlő között, félárnyékban nem sok termést hoz. Másrészt a kukoricát nehezebb védeni lopás ellen, mint a burgonyát.
A mai mezőgazdaság összeomlása esetén a burgonyatermesztés fő kockázati tényezői a kórokozó gombák és a vírusok lesznek. A burgonyavésszel (Phytophthora infestans) és a legveszélyesebb burgonyavírusokkal szemben ellenálló Sárpo Míra burgonya fajta most robbant be a hazai köztudatba (http://www.sarpomira.hu). A Sárvári család által kinemesített, betegségekkel szemben kimagaslóan ellenálló burgonyafajták széleskörű elterjesztése kulcstényező az éhínség megelőzésében. Ha ugyanis leáll a szállítás, még rézgálic se lesz, nem hogy szintetikus gombaölő szerek! A szokványos burgonyafajták termesztése ilyen körülmények között kész öngyilkosság. Dr. Sárvári István burgonyafajtáinak a hatékonyabb elterjesztése érdekében szövetkezet is szerveződik.
További gond a talaj tápanyag-visszapótlásának megszervezése. Ha a műtrágyagyártás és a szállítás leáll, vagy az árak az egekbe szöknek, kizárólag szerves trágyát használhatunk majd. Csakhogy az állatállományunk ehhez a feladathoz kicsi, a felszaporítás a mai körülmények között hosszadalmas és komoly szervezést igénylő munka, a trágya nagyobb távolságra való szállításához pedig épp úgy nincsenek meg a kőolajtól független eszközök, mint a gabonatermesztés esetében. A zöldtrágyázást – közismert talajjavító tulajdonságai ellenére – tápanyag visszapótlásként említeni egyszerűen önámítás. A levegőből megköthető szénen, valamint pillangósok esetében a nitrogénen kívül más elemmel nem gazdagítják a növények a talajt, ugyanis a foszfort, káliumot és a mikroelemeket ugyanabból a talajból veszik fel, ahová majd beforgatjuk őket. Szembe kell néznünk azzal a kényelmetlen ténnyel, hogy üzemanyaghiány esetén emberi ürülékből nyerhető az egyetlen olyan trágyaféleség, ami kellő mennyiségben juttatható ki a földekre szállítójárművek nélkül is, például talicskával vagy kézikocsival. Ehhez azonban az embereknek a földek közelében kell lakniuk. A rendszeres kapáláshoz és a folyamatos őrzéshez szintén arra lesz szükség, hogy a lakosság jelentős része a földek mellé költözzön a tenyészidőszakban. Valaha a legtermészetesebb dolog volt, hogy az emberek azon a földön jártak-keltek és ürítettek, amelyik föld táplálta őket. Ezt az életmódot kényszer hatására adták fel eleink a folyószabályozásokat követően, és úgy tűnik, kényszer hatására fogunk tömegesen visszatérni hozzá. Ha erre nem lennénk hajlandóak, akkor nem sok esélyünk maradna a puszta túlélésre sem.
A burgonya, kukorica, bab és a borsó szénhidrát- és fehérjeforrásnak jó ugyan, de zöldség- és gyümölcsfogyasztás nélkül a szervezet hamar legyengül. Márpedig a legyengült emberekből álló tömeg kiváló táptalaja a járványoknak. Ezt nem szabad megkockáztatni. Ezért kell a gyümölcsfa-ültetést minél hamarabb elkezdeni, az ellenálló zöldségféléknek pedig már most kezdjük el gyűjteni a magját! A lehetséges beszerzési forrásokra vonatkozóan értékes gyakorlati segítséget kaphatunk a következő adatbázisból: Génbankok, tájfajta-gyűjtemények (készítette Tóthné Bogdányi Franciska:http://www.tudatosvasarlo.hu/cikkek/1355
Röviden térjünk vissza a gabona kérdésére. A burgonyára alapozott válság-tömegélelmezés megszervezése is éveket vehet igénybe, és addig is ennie kell valamit a lakosságnak. Erre a tárolt gabona kiválóan alkalmas lehet. Mivel az államhatalom a mostani látszólagos békeidőszakban sem a lakosságunk érdekeit védi, hanem helytartóságként csak a szervezett kifosztást felügyeli, így válsághelyzetben még kevésbé bízhatunk a gondoskodásában. Vegyük saját kezünkbe a gabonatárolást, amíg nem késő! Mindenhol helyben fel kell mérnünk, hogy mennyi tárolt gabona van ténylegesen magyar tulajdonban, azaz olyan emberek kezében, akik vállalnák a biztonsági tartalékolást a helyi közösség érdekében és a helyi közösség segítségével (pl. közös pénzügyi kockázatvállalással, természetbeni segítséggel). Legyen figyelmeztető jel az egyre fokozódó gabonaár! Élelemhiány esetén a lakosságot nagyon könnyű annyira sarokba szorítani, hogy lemondjon maradék jogairól is. Az energiaválság és az azt követő élelmiszerválság árnyékában ne a bevásárlóközpontokat rohanjuk meg pánikot keltve, hanem gondos szervezőmunkával előzzük meg a pusztító zűrzavart!
Hogy mindez mikorra várható? Senki se tudhatja. Az viszont biztos, hogy ha a közeljövőben, valami csoda folytán mégsem omlana össze a világgazdaság, akkor is csak nyerünk azzal, ha enyhítjük a világkereskedelemtől való függőségünket, és visszatérünk az élelmiszer-önellátáshoz.
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
(6217)

TÚLÉLÉSI ÖTLETEK



Publikálva 2010.dec.03. | Növény-termesztés 30 hozzászólás

a.é.Antalffy Éva vendég posztja 

 A burgonya

Aki azt hiszi, hogy most fog olvasni néhány sikeres konyhareceptet a krumpli elkészítésével kapcsolatban, az icike-picikét csalódni fog. A magyar konyha a burgonyát valóban száz meg száz változatban képes feltálalni, de én most a joggal népszerű burgonyát túlélési oldalról kívánom megvilágítani. Mindjárt az elején be kell vallanom, hogy fényes mondataimat nem a saját kútfőmből veszem csupán, hanem egy amerikai burgonyaszakértő – tudom nehéz elhinni, de ilyen is  van – izgalmas soraiból is. Az úr különben Chris Voigt a Washington Állam Burgonya Bizottságának az alelnöke, aki két hónapon keresztül semmi mást nem evett, mint burgonyát, hogy ezzel is bizonyítsa az általa képviselt tápanyag kiválóságát :D .
A krumpli a maga nemében, mint gumós növény, egy unikum, mert termése a szénhidráton kívül fehérjét is tartalmaz, nem is keveset. Most persze leesett az állad, de ez még nem minden. Száraz anyagra vonatkoztatva a burgonya protein tartalma nem csak magas, 10 % körüli, de esszenciális, azaz teljes értékű. Ezzel azonban a sor nem záródik le, mert van még egy-két érdeme a krumplinak. Nézzük a benne található vitaminokat 100 g burgonyára vonatkoztatva: B1(tiamin) = 0,08 mg, B2(riboflavin) = 0,03 mg, B3(niacin) = 1,1 mg, B6 = 0,25 mg, C = 20 mg. Majd az ásványi anyagokat: kalcium = 12 mg, vas = 1,8 mg, magnézium = 23 mg, foszfor = 57 mg, kálium = 421 mg. Viszont nátriumból szerencsére csak 6 mg. A sok jó mellett sajnos van egy rossz tulajdonsága is, amit kevesen tudnak. A burgonya egy kissé mérgező. Hoppá! A háziasszonyok (istenem, van még ilyen) nagy része tud arról, hogy a gumó zöld része – ami ritkán előfordul – mérgező, ezt ki kell vágni. A valóság azonban az, hogy nem csak a zöld rész mérgező, legfeljebb ez sokkal nagyobb mértékben. Mi ez a méreg? Úgy hívják, hogy Szolanin. A megengedett(USA) szolanin tartalom 200 mg/kg, de a kereskedelemben forgalmazott burgonyában 8-180 mg/kg található. Ami érdekes, hogy ez általában nem téma, mert  burgonyamérgezésben még senki nem halt meg, de a mértéktelen fogyasztásnál bizonyos enyhe mérgezési tünettel számolni kell (hányinger, fejfájás, stb.).
Ami a burgonyát vonzóvá teszi a túlélők számára, hogy termesztése viszonylag egyszerű. Egyetlen követelmény, hogy a talajt fel kell lazítani (ásás, szántás). Ezt követve a talajba vályút  vagy lyukakat kell kialakítani, amiben el kell helyezni a vetőburgonyát (Apró, de egészséges krumpli megteszi. Azért apró, mert a növény mérete és hozama teljesen független az elültetett burgonya méretétől). A gumók akkor fejlődnek ki, amikor a növény virágzik (általában). Virágzást követve lehet szüretelni, és néha érdemes is. Ugyanis amikor a talaj hőmérséklete eléri a 23 °C-t a gumók  növekedése leáll. Ebből az is következi, hogy a burgonyát érdemes közvetlenül a fagy felengedése után elültetni, hogy a 23 °C-ig több idő telhessen el. A burgonya szüretelése után még van idő őszig valami mást ültetni a helyére.  
A burgonya egyetlen hátránya – mert sajnos az is van – hogy tárolása problematikus, amit különben minden háziasszony tud. És most megyek és készítek egy kis rakott krumplit vacsorára.




(741) A társadalom összeomlásának öt fokozata



Publikálva 2012.márc.07. | x Tibor bá' blogja 126 hozzászólás

Tibor bá’ túléléses online

 

Society’s Five Stages of Economic Collapse

____________________________________

 Az általunk ismert társadalom össze fog omlani az alábbiakban kifejtett öt fokozatban. Bár a társadalom összeomlását felgyorsíthatják olyan események, mint például háború, természeti csapás, járvány, terrortámadás, de akár egy aszteroida becsapódása is, ennek ellenére az összeomlás alapvetően öt fokozatban történik. Ha ezt túl akarod élni, akkor fontos a jelek észlelése és helyesen értelmezése, hogy felkészülhess a legrosszabbakra, és a lehető legkisebb áldozattal éld túl az eseményeket.
Első fokozat – Elindul a hanyatlás: Minden szép és jó, a gazdaság virágzik, a nemzet kellemes életszínvonalat tudhat magáénak. A dolgoknak így kell(ene) lenni. Árubőség van, mindenhez olcsón hozzá lehet jutni. A bőségnek látható jelei vannak. Az áruházak polcai teli vannak. Általánosságban az élet jó. Az ország infrastruktúrája hibátlanul funkcionál. Azonban az az elképzelés, hogy mindenki jogosan elvárhatja a szükséges javak birtoklását, széles kőrben elfogadott tézis. A javak újraelosztása intézményezetté válik a szociális háló kiszélesítésével, ami lecsökkenti a termelékenységet és fokozza az állami újraelosztást.
Pozitívumok: 1) Megfelelő karrier, 2) Saját otthon, 3) Megtakarítások, 4) befektetések – részvények, kötvények, 5) betegségbiztosítás, 6) Kellő életkilátások, 7) Megfelelő boni tás hitelfelvételhez.
Második fokozat – Lassú lecsúszás: A gazdaság lassú, de folyamatos hanyatlásba lép. A munkanélküliség növekszik. Egyre többen kapnak állami támogatást. Fizetnek a nem dolgozásért. Az állami költekezés drámai mértékben nő. Arany, ezüst ára drasztikus növekedésbe kezd. Az infláció két számjegyűvé válik.  
Pozitívumok: 1) Készpénztartás, 2) Nemesfém beszerzés, 3) Biztos munkahely, 4) Megszabadulás a tartozásoktól, 5) Egészségbiztosítás megkötése, 6) Ingatlan tulajdonviszonyok lerendezése, 7) Kis fogyasztású gépkocsi beszerzése, 8)) Nagyvárostól legalább 60 kilométerre lévő termőföld beszerzése.  
Harmadik fokozat – A helyzet rosszabbodik: A gazdaság totális összeomlása egy jelentős, hosszantartó hanyatlás után indul be. A kormány maximalizálja az árakat. Alapvető áruk hiánya fokozódik. Visszavett házak tízezer számra állnak üresen. A középosztály kedvelt városnegyedei lerobbannak. A kormány a bankópréshez nyúl, hogy a működési költségeket ki tudja fizetni, beleértve százezrek segélyezését. Az infláció tovább növekszik, a munkanélküliség átlépi a 25 %-ot. Bankok, vállalkozások sorra bedőlnek. Érezhetően senkinek sincs pénze. Egyre több a hajléktalan. A szakszervezetek sztrájkokat, tüntetéseket, zendüléseket szerveznek. A közműszolgáltatások kimaradnak, megbízhatatlanokká válnak. A nemzeti infrastruktúra összeomlóban. Itt-ott összeverődött bandák ütik fel a fejüket. A kormány összeszedi a békés állampolgárok fegyvereit. Az erőszakos támadások mindennapossá válnak. A városokon belüli élet egyre veszélyesebb.
Ekkor már látható, hogy az országban a folyamatok visszafordíthatatlanok. Ennek ellenére még minden jóra fordulhatna, ha a megfelelő vezető kerülne a kormány élére, aki valóban elkötelezné magát a nemzet megmentésére és nem félne megtenni a szükséges lépéseket. Természetesen, ha egy ilyen vezető lett volna, akkor az ország eleve nem jutott volna ebbe a helyzetbe.  
Pozitívumok: 1) Arany és ezüst érmék birtoklása, 2) Készpénz a szekrényben, 3) Munkahely, 4) Gépkocsi birtoklás, 5) Kifizetett ház, 6) Néhány hónapos élelmiszerkészlet, 7) Néhány hónapra elégséges üzemanyag, 8)) Lőfegyver és töltény birtoklása, 9) Betervezés egy vidéki búvóhelybe történő áttelepülésre, 10) Néhány háziállat (csirke, nyúl, hal) birtoklása, 11) Hasonló gondolkodású emberekkel való kapcsolattartás, 12) Túlélési ismeretek elsajátítása, és a teendők begyakorlása.
Negyedik fokozat – A hatalom megragadása: A harmadik fokozat után az összeomlás bármikor bekövetkezhet. A középosztály majd mindenét elveszítette. A „tisztességes” családok által lakott területeken elhagyott házak találhatók összetörve, kifosztva. Az infrastruktúra alig használható. Elektromos áram vagy van, vagy nincs. Áramkihagyások mindennaposak. Az infláció megállíthatatlan. Aranyat és idegen valutákat se venni, se eladni nem lehet. A gazdaság összeomlik. Amit lehetett az emberek felvásároltak, az áruházak polcai üresek. Káosz uralkodik mindenütt. A rendőrség felügyelete alól a városok átcsúsznak a különböző bandák kezébe. A kormány megszorító intézkedéseket rendel el a gazdaság irányítása végett. Semmiből sincs elég, a létfontosságú élelmiszert jegyre adják. Amikor kapni lehet, az élelmiszerekért és a benzinért hosszú sorok állnak. Megfizethető egészségügyi ellátás nem létezik. Már rég nincs állásod. Amit nem tudsz magatoknak megteremteni, azt el kell felejtenetek. Érzékelni fogják mit jelent egy harmadik Világ országában élni.
Pozitívumok: 1) áttelepülés vidéki búvóhelyre, 2) Lőfegyver és töltény birtoklása, 3) Élelmiszertartalékolás legalább egy évre, 4) Megfelelő üzemanyag tartalék, 5) Biztonság kiépítése a csoport, és a felhalmozott tartalékok részére, 6) Kiképzett kutyák birtoklása a biztonság fokozása végett, 7) A túléléshez szükséges konyhakert művelésének az ismerete, 8)) Túlélési ismeretek elsajátítása, és a teendők begyakorlása.
Az első négy fokozat lecsengése után a helyzet mindenki számára egyértelművé válik. Ekkor már a felkészülés elkezdéssel elkéstél. Amit korábban nem szereztél be, azt most már nem leszel képes. A helyzet tovább fog romlani, sokkal tovább. A következő, ötödik fokozat nem lesz egy élvezet.
Ötödik fokozat – Búcsú az emberi szabadságtól, a függetlenségtől: A kormány kihirdeti a szükségállapotot (hadiállapotot). Polgári csapatok fognak harcolni a kormány erőkkel. Harminc napnál tovább tartó élelmiszer mennyiség „halmozásnak” számít, és mint ilyen, bűntény. Az emberek tömegesen szegényednek el, az éhezés mindennapi. A kormány cserébe a szabadságért és a függetlenségért minimális élelmet, vizet, és szállást biztosít. Vége a demokráciának és egyfajta szociális állam jön létre azt ígérve, hogy megoldja a társadalmi problémákat, és visszahozza a békét, valamint a jólétet, ami évekkel korábban volt. A hatalmat egy totalitárius rezsim ragadja magához. 
Pozitívumok: 1) Vidéki búvóhely, 2) Biztonság kiépítése a csoport, és a felhalmozott tartalékok részére, 3) Hasonszőrű emberekből álló közösséggel együtt észrevétlen lapulás, 4) Lőfegyverrel rendelkezés és annak használati ismerete, 5) kiképzett kutyák birtoklása a biztonság fokozása végett, 6) Túlélési ismeretek elsajátítása, és a teendők begyakorlása, 7) Földműveléssel annyi élelmiszer előállítása, ami a csoport szükségletének 150 százaléka, 8))  Megfelelő mennyiségű ivóvízellátás biztosítottsága, 9) Vetőmagok birtoklása felhasználásra és cserealapnak. 10) Élni akarás a kegyetlen körülmények ellenére.
Ha ma nem készülsz fel, akkor növeled a holnapok szenvedését. – Jobb, ha 10 évvel korábban készülsz fel, mintha 10 nappal később. Azok, akiknek nincs semmi jövőlátásuk, azt állítják, hogy ez sose fog bekövetkezni. Rendben, de aki úgy dönt, hogy nem készül fel az előttünk álló eseményekre, annak felhívom a figyelmét a következőre:

Ha nem készülsz fel az eseményekre, azok bekövetkezésekor ne számíts a segítségemre.

This article has been contributed by David Meyer. You can read more of hiseditorials  at the Target of Opportunity  web site. 




Baromfi híradó (a többségnek off topik)

Publikálva 2013.szept.02. | Tyúktartás 2 hozzászólás

Közlemény


Nyolc különböző helyről összegyűjtött tojásokból kikelt állomány (négy egymás után következő generáció) egyedei igen egészséges lehetőséget biztosítanak vérfelfrissítésre. Akinek kedve van különleges kakas palántákhoz (kopsz nyakú, gatyás, különböző színezetű) az jelezze nekem még mielőtt húsleves lesz belőlük, mert csak egy kakast tarthatok meg, és kár lenne a többiért. Tudjátok: evatibor#t-online.hu.
_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________________________
 (260)

Csirke horror (felfrissítve)

Publikálva 2013.jún.02. | Tyúktartás 53 hozzászólás

A helyzet eléggé kétségbeejtő, mert nappali

vadászról van szó


Jelenleg a pitvarban 16 darab 7 hetes, és 30 darab 4 hetes csirkék vannak. A hideg miatt tegnap csak a „nagyok” voltak kiengedve. Elmentünk itthonról 3 órára. Amikor visszaértünk 2 csirke tetemre bukkantunk. A nagyobbiknak szét volt terülve a szárnya, látszott rajta, hogy védekezett. Mind a kettőn volt egy apró harapás. A nyakuk sértetlen volt, a harapás a hasukon volt. A csirkék be vannak kerítve dróthálóval, aminek az alsó részére plusz rá van húzva sűrű tyúkháló is, hogy a csirkék ne férjenek ki. Még tegnap beszereztem egy nyest (macska) csapdát, és mivel a szomszéd macskájára gyanítottam, halat tettem be csalinak. Reggelig a csapda nem fogott semmit.
Ma a kicsik is ki voltak engedve. Délben elmentünk ebédelni, kb. 1 órát lehettünk távol. Amikor hazaértünk a pitvarban a csirkék össze voltak bújva egy sarokban. Gondoltam baj van, körülnéztem. Két darab 4 hetes csirke hullát sikerült találnom. A történet ugyanaz. A testük alján egy harapás, amin kibuggyantak a belek. Gyilkolt a bestia, de nem ette meg, és nem vitte el. Kinek van ötlete, hogy mi lehet?
Új fejlemény:  Éjjel bement a csapdába, ami lecsapódott, de mégis kijött belőle. Valószínűleg a csali nem volt elég mélyen, így a billenő túl hamar kilengett, és a testéből valamennyi kint lehetett. A csapó ajtó nem tudott egészen leesni, és valahogy kiszabadult. Ide se fog még egyszer bemenni. Hogy bent volt az onnan valószínű, hogy az egész csapda 5 centit elmozdult a vergődéstől.
Új taktika: Az nyilvánvaló, hogy a csapdát már nem használhatom. A tyúktartást nem vagyok hajlandó feladni. Megoldás? A pitvar két oldala határos a kertünkkel. Egy oldal a Pilisi Erdőgazdasággal, egy oldal pedig a szomszéddal. Ez utóbbi kettőből lecsíptem 120-120 centit, kihúztam egy vadi új kerítést, majd megnyitottam a lezárt rész 120 centi szakaszát, és így a kutyák körbe tudják járni a pitvart. Amig a munkálatok folytak állandóan szólt a Kossuth rádió, amikor nem voltam jelen, valamint kutyaszőrrel végígraktam a kerítést. Két nyulat eresztek a csirkék kőzé, mert a kutyákat az nagyon izgatja, és így állandóan oda fognak figyelni. A pudnig próbája az evés. Kiváncsi vagyok, hogy ez beválik-e?
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
(1696)

(1060) Tyúktartás III. – Tibor bá’ tapasztalata



Publikálva 2013.ápr.12. | Tyúktartás 19 hozzászólás
A kakasos tojások első tétele (19 db), 22 nap után, tegnap kikelt egy teljes 24 óra késéssel. A 19 tojásból 7 bedöglött. A maradék 12-ből csak kettő csirke jött ki a tojásból úgy, ahogy meg van írva. Tíz csak kilyukasztotta a tojás héját, amit aztán nekem kellett szétszedni, mert a csirkéknek nem volt elég ereje kievickélni. Egyet túl későn szedtem ki, már döglött volt. Egy másik annyira gyenge volt, hogy kiszedés után elpusztult. Végül tehát 19 tojásból van 10 naposcsibém, amelyek már futkároznak. A hatásfok alig valamivel jobb, mint 50 %. – A következő tétel (34 db) négy nap múlva kel.
_______________________________________________________
_______________________________________________________
_______________________________________________________
 (983)

Tyúktartás II.



Publikálva 2010.feb.02. | Tyúktartásx Tibor bá' blogja 15 hozzászólás

Tibor bá’ online

Ha tyúkokat akarsz tartani, és fingod sincs hogyan kell, akkor nem a legegyszerűbb, ha veszel egy szakkönyvet mert én leírom a lényeget. Tyúktartáshoz kell egy tyúkól, aminek a mérete a tyúkállományhoz igazodik. De a tyúkól környékén kell lenni egy bekerített pitvarnak is, mert a tyúkok az ólban csak alszanak és tojást tojnak. A tyúk az egy madár, tehát ágon alszik, nem pedig lekuporodva. Ezért a tyúkólban lépcsőzetesen elhelyezett rudaknak, illetve 2×3 cm-es léceknek kell lenni (később csatolok egy rajzot). A lécek felső két élét le kell kerekíteni, hogy a tyúkok lábát ne vágja (lásd rajz). A tyúkól sarkaiban ki kell alakítani egy-egy fészket, ahová a tyúkok tojni fognak. A tyúkokat természetesen takarmányozni kell + megesznek mindenféle házi hulladékot (a fém, műanyag és üveg kivételével). Takarmányozásra legalkalmasabb a búza, illetve durván darált kukorica (árfüggő). A legpraktikusabb megoldás az, ha a jércét kb. másfél évig tojás végett tartjuk, majd levágjuk, mert ezt követve főleg csak etetjük, egyre ritkábban tojik. Természetesen csirkével kell kezdeni a gazdálkodás. Vannak vállalkozások, akik csirkekeltetéssel foglalkoznak és eladják a naposcsibéket. A naposcsibe azonban rettenetesen hőigényes (33 °C kezdő hőfok) tehát az első időben infravörös lámpák alatt kell őket tartani, de úgy hogy ki tudjanak menni alóla, ha nagyon melegük van. A csirkék gyorsan nőnek és a hőigényük is rohamosan csökken. Etetésükre a legalkalmasabb az „indítótáp” de persze ez nem bió. Akkor pedig az apróra darált kukorica a legmegfelelőbb. Tyúkok természetesen nem egy homogén banda. Vannak húscsirkék (meg se érik a tyúk kort) ezek 6 hét alatt (a megfelelő táppal) másfél kilóssá nőnek. Na ezt csak érdekességnek írtam. Valójában külön fajta, amit tojás végett tartanak és külön, amit húsáért. Természetesen a legjobba magyar paraszttyúk, mert nem kényes, de nem is gazdaságos, mert keveset tojik és lassan nő, valamint kistermetű. Ráadásul ezzel nem is foglalkoznak a keltetők. A tyúkól ajtót meg kell barkácsolni. Egyfelől egy rendes ajtó kell, ahol átfér egy ember. Másfelől ennek csukva kell lenni, de alul kell hagyni egy 30 x30 cm-es becsukható nyílást, ahol ki-be járkálhatnak. Ezt éjszaka, az állomány „elülése” után be kell csukni. Szembe kell nézned azzal a jelenséggel, hogy a tyúk egy idő után kotlik, azaz tojásokra akar ülni, hogy azokat kikeltse. Ezen időszak alatt természetesen nem tojik, és ez hetekig eltart. Célszerű ezeket levágni (vagy megpróbálhatod, hogy költsön ki csibéket, de akkor kakast is kell tartanod, mert különben a tojás terméketlen). Ha a csibéket kotlós költi ki (max. 21 tojást tesznek alá), akkor ezekkel nem lesz sok gondod, mert a tyúk vigyáz rájuk és melegen is tartja őket (természetesen nem januárban).  Ha macska van a környéken (és miért ne lenne) akkor a pitvar tetejét is érdemes valami hálóval lezárni, mert a macskák a fonott kerítésen fel tudnak mászni, a lyukakat lépcsőfoknak használják. Ha ez túl költséges, akkor jó megoldás a kertben (de nem a pitvarban) szabadon mászkáló megfelelő kutya, ami elriasztja (esetleg meg is öli) a macskákat.
Amennyiben valóban „tenyészteni” akarsz, akkor bizonyos helyeken, bizonyos időben még ma is van állatvásár, ahol vehetsz felnőtt tyúkokat és fajkakast is. Ez a beszerzés azért előnyös, mert nem veszel zsákbamacskát, mint a naposcsibe esetében és nem kell mindjárt a naposcsibe kínlódással kezdeni az egészet. Természetesen lehet kapni „hobby” keltetőgépet 80-100 tojás részére, amivel kikeltheted saját tyúkjaid tojásait. Menet közben észreveszed, hogy van-e értelme a tyúktartásnak, vagy inkább megtanulsz, tojás nélkül főzni. Én javaslom a belevágást, mert, ha a kezdeti időben nem is nagyon jövedelmező, vagy csak a pénzednél maradsz, ne adjisten, ráfizetsz. Előbb vagy utóbb a tojás nagyon drága lesz, mert néhány dolognál nélkülözhetetlen. ***** Még nem volt szó a másik végtermékről. A tyúkok szarnak is. Ráadásul olyan primitív állatok, amelyek „szobatisztaságra” nem taníthatók meg. Ott szarik, ahol éppen rájön és mindig hígat. Tehát beleszarik a saját ivóvízébe (ha úgy jön ki a lépés), rászarik a saját tojására. És persze éjjel, alvás közben is szarik. Ezért aztán olyan itatókat készítenek, amin kb. 3 cm átmérőjű lyukak vannak, amibe már tényleg művészet lenne beleszarni. Viszont a tyúkólat kb. két hetente ki kell pucolni. Éppen ezért tanácsos az alját kibetonozni, mert az jól tisztítható és nem árt almot szórni rá, ami felszívja a szart és a szarral együtt kipucolható. Alomnak jó a szalma vagy faforgács. Fűrészpór nem alkalmas (bár azt hinné az ember) mert ezek a barom tyúkok felcsipegethetik és a begyeikben összegyűlt, emészthetetlen fűrészpor, a tyúk életébe is kerülhet. Mint írtam a tyúk fosik, ami néha ráragad a segge körül lévő tollra. Ezt előszeretettel imádják egymásról lecsipegetni, ami a pihe kirángatását is jelentheti. Ebből lehet egy elsebesedés, és mivel a tyúk mindenevő, megeszi a tyúkot is, vagyis kannibál. Ha az állomány egy tagja bármi okból kifolyólag vérzik vagy véres, azt a többi szétszedi. Ebben az esetben a vérző tyúkot vagy elkülöníted, vagy levágod. A vérengzést minél előbb meg kell akadályozni, mert annyira azért nem hülye állat, hogy ilyenre ne szokjon rá percek alatt. A levágott tyúkok belét szokás bedobni a pitvarba, amit az ott lévő tyúkok boldogan fogadnak és egymás csőréből rángatják ki. Ezért a kibontott tyúkbelet egy kicsit összevagdossák. Hogy szar van benne az a tyúkokat nem zavarja. A tyúktartás mellett szól még az is, hogy a tyúktrágya (tyúkszar + alom) rendkívül jó a veteményes kertben. Tény az, hogy trágyázás nélkül konyhakerti sikert ne is várj. Azok a szép, hirdetéseken látható zöldségek nem a puszta földből nőnek ki, csak ezt nem írják rá a vetőmag csomagokra.
Előbb vagy utóbb ki fog derülni, hogy a tyúk utál egy helyben kapirgálni és ugye a kert olyan csábítóan zöld. Mint írtam a tyúk egy madár és bizony megpróbál repülni. Ez persze nem sikerül neki, mert évezredek alatt a szárnyaihoz képest a segge túl nehéz lett, de felugráskor, vagy gyors rohanáskor csapkod a szárnyaival és előfordul, hogy átreppen a pitvar kerítésén. Ennek megakadályozása végett a tyúkok szárnyán, adott esetben, a tollakat rövidre kell nyirbálni. A toll olyan, mint nekünk a körmünk. A levágása nem fáj, de azért nem tövig vágjátok. Mondjuk csak a külső egy harmadát. Ez nem egy végleges megoldás, mert a toll tovább nő. Aztán eljön a pillanat, amikor kiderül, hogy a tyúkot meg kell enni. Vagy, mert eleve ezért nevelted, vagy, mert már alig tojik. Kiöregedett! Le kell tehát vágnod. Ezt régen a háziasszonyok csinálták, mert élő tyúkot vettek, még a budapesti csarnokokban is. A levágás úgy történik, hogy a tyúkot a lábaid közé fogod és leszorítod. Nem könnyű, mert ha szárnyait kiszabadítja, akkor csapkodni kezd és a madarak szárnyizma erősebb, mint a lábuké. A leszorított tyúknak elkapod a csőrét és a fejét hátrahúzod, hogy a nyaka kidomborodjon. Egy éles kés természetesen elő van készítve, amivel át kell vágni a nyakát, de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű, mert a nyakán lévő tollat nem lehet átvágni. Első lépésben tehát a torka környékéről a másik kezeddel ki kell tépned a tollakat, le kell csupaszítani a torkát. Közben a tyúk károg, mint az istennyila, a toll pedig nem akar kitépődni, mert kezdetben a számítógép billentyűjéhez szokott ujjaiddal (kegyeleti okokból kifolyólag) nem fejtesz ki kellő erőt. Amikor végre csupasz a nyak és a feleséged 100 méterre elmenekült, akkor egy gyors mozdulattal átvágod a nyakát és a spriccelve kiáramló vért beleengeded egy előre odakészített tálba. Persze a vért fel lehet használni, de ez már gasztronómia. A vért minden levágott állatból le kell csapolni, mert az ilyen húshoz vagyunk szokva. A lelőtt állatokban (szarvas, vaddisznó) a vér benn marad, a hús sötét és jellegzetes „vad” ételek készülnek belőle. Ha ez a fajta tyúkkivégzés megfeküdné a gyomrodat, akkor leírom az alternatívát, amit én magam is alkalmaztam, de ebben az esetben a vér elvész. Szabad helyen a felállított tőkére ráhelyezed a tyúk fejét, miközben a bal kezeddel a két szárnytövet összeszorítva tartod az állatot, majd egy balta segítségével egy jól célzott ütéssel kettévágod a nyakát. Nem könnyű, mert a tyúk a fejét közbe ide-oda mozgatja és ugye az ujjad nem kívánod levágni. De némi gyakorlattal sikerül. Amikor a tyúk feje elrepül, a vére spriccelni kezd, te pedig a fejnélküli tyúkot eldobod. A tyúk nem adja fel, hanem fej nélkül fut két kört, majd összeesik. Ekkor jön a kopasztás. A kopasztáshoz kell egy 10 literes vödör és benn 6-7 liter közel 100 fokos víz. Ebbe bele kell mártani a tyúkot úgy, hogy a lábait fogod, tehát minden toll a forró víz alá kerüljön. Ez a forrázás kábé 2 percig tart, ami után a tyúkot rá kell tenni egy munkapadra és a most már könnyedén kihúzható tollakat ki kell tépni, amíg előtted nem áll a csupasz tyúk hullája. A tyúknál is van rigo mortis, azaz a hulla megmerevedése. Ezért a levágás után a kopasztást rögtön el kell kezdeni. A megmerevedett madarat nehezen lehet kezelni. A lekopasztott tyúkot szépen megmosod és egy másik, tiszta munkaasztalon elkezded a boncolást, természetesen egy jó éles késsel. Az első, nem túl mély vágást a szegycsonttól kezdve egészen közel a segge lyukáig ejted meg. Az elkerülendő veszély a belek átvágása, mert ebben az esetben a tyúk-fos mindent ellep. A segge lyukát körbevágod, kézzel a bordák alatt behatolsz és határozott mozdulattal az egész belső részt kihúzod. A begye könnyen beszakad, ezért a levágandó tyúkot egy napig éheztetik, mert a begyéből se túl gusztusos dolgok jönnek elő. Ha nem szakad be, akkor húzza magával a gigáját is. A többi már adódik. A belső részekből kiszeded a máját, szívét és a zúzáját. A májon fogsz találni egy zöldes zacskót. Ez az epe. Ezt körben ki kell vágni. Ha kifakad, akkor az epe mindenre ráfolyik és az bizony jócskán keserű. A tyúk testével ezt követve azt teszel, amit akarsz. Leves, pörkölt, töltés. Végszó: Első nekifutásra nem fog minden sikerülni, de saját hibádból tanulva gyorsan ki fog alakulni egy rutin.             
(1013)

Tyúktartás I.



Publikálva 2010.jan.22. | Tyúktartás 743 hozzászólás
Ha tyúkokat akarsz tartani, és fingod sincs hogyan kell, akkor nem a legegyszerűbb, ha veszel egy szakkönyvet mert én leírom a lényeget. Tyúktartáshoz kell egy tyúkól, aminek a mérete a tyúkállományhoz igazodik. De a tyúkól környékén kell lenni egy bekerített pitvarnak is, mert a tyúkok az ólban csak alszanak és tojást tojnak. A tyúk az egy madár, tehát ágon alszik, nem pedig lekuporodva. Ezért a tyúkólban lépcsőzetesen elhelyezett rudaknak, illetve 2×3 cm-es léceknek kell lenni (csatolok egy rajzot).
A lécek felső két élét le kell kerekíteni, hogy a tyúkok lábát ne vágja. A tyúkól sarkaiban ki kell alakítani egy-egy fészket, ahová a tyúkok tojni fognak. A tyúkokat természetesen takarmányozni kell + megesznek mindenféle házi hulladékot (a fém, műanyag és üveg kivételével). Takarmányozásra legalkalmasabb a búza, illetve durván darált kukorica (árfüggő). Természetesen a tyúkok isznak is, tehát vízről kell gondoskodni. Nem egyszerű feladat, mert belelépnek és felborítják. A legpraktikusabb megoldás az, ha a jércét kb. másfél évig tojás végett tartjuk, majd levágjuk, mert ezt követve főleg csak etetjük, egyre ritkábban tojik. Természetesen csirkével kell kezdeni a gazdálkodás. Vannak vállalkozások, akik csirkekeltetéssel foglalkoznak és eladják a naposcsibéket. A naposcsibe azonban rettenetesen hőigényes (33 °C kezdő hőfok) tehát az első időben infravörös lámpák alatt kell őket tartani, de úgy hogy ki tudjanak menni alóla, ha nagyon melegük van. A csirkék gyorsan nőnek és a hőigényük is rohamosan csökken. Etetésükre a legalkalmasabb az „indítótáp” de persze ez nem bió. Akkor pedig az apróra darált kukorica a legmegfelelőbb. Tyúkok természetesen nem egy homogén banda. Vannak húscsirkék (meg se érik a tyúk kort) ezek 6 hét alatt (a megfelelő táppal) másfél kilóssá nőnek. Na ezt csak érdekességnek írtam. Valójában külön fajta, amit tojás végett tartanak és külön, amit húsáért. Természetesen a legjobb a magyar paraszttyúk, mert nem kényes, de nem is gazdaságos, mert keveset tojik és lassan nő, valamint kistermetű. Ráadásul ezzel nem is foglalkoznak a keltetők. A tyúkól ajtót meg kell barkácsolni. Egyfelől kell egy rendes ajtó, ahol átfér egy ember. Másfelől ennek csukva kell lenni, de alul kell hagyni egy 30 x30 cm-es becsukható nyílást, ahol ki-be járkálhatnak. Ezt éjszaka, az állomány „elülése” után be kell csukni. Szembe kell nézned azzal a jelenséggel, hogy a tyúk egy idő után kotlik, azaz tojásokra akar ülni, hogy azokat kikeltse. Ezen időszak alatt természetesen nem tojik, és ez hetekig eltart. Célszerű ezeket levágni (vagy megpróbálhatod, hogy költsön ki csibéket, de akkor kakast is kell tartanod, mert különben a tojás terméketlen). Ha a csibéket kotlós költi ki (max. 21 tojást tesznek alá), akkor ezekkel nem lesz sok gondod, mert a tyúk vigyáz rájuk és melegen is tartja őket (természetesen nem januárban).  Ha macska van a környéken (és miért ne lenne) akkor a pitvar tetejét is érdemes valami hálóval lezárni, mert a macskák a fonott kerítésen fel tudnak mászni, a lyukakat lépcsőfoknak használják. ha ez túl költséges, akkor jó megoldás a kertben (de nem a pitvarban) szabadon mászkáló megfelelő kutya, ami elriasztja (esetleg meg is öli) a macskákat. Amennyiben valóban „tenyészteni” akarsz, akkor bizonyos helyeken, bizonyos időben még ma is van állatvásár, ahol vehetsz felnőtt tyúkokat és fajkakast is. Ez a beszerzés azért előnyös, mert nem veszel zsákbamacskát, mint a naposcsibe esetében és nem kell mindjárt a naposcsibe kínlódással kezdeni az egészet. Természetesen lehet kapni „hobby” keltetőgépet 80-100 tojás részére, amivel kikeltheted saját tyúkjaid tojásait. Menet közben észreveszed, hogy van-e értelme a tyúktartásnak, vagy inkább megtanulsz, tojás nélkül főzni. Én javaslom a belevágást, mert, ha a kezdeti időben nem is nagyon jövedelmező, vagy csak a pénzednél maradsz, ne adjisten, ráfizetsz. Előbb vagy utóbb a tojás nagyon drága lesz, mert néhány dolognál nélkülözhetetlen. ***** Még nem volt szó a másik végtermékről. A tyúkok szarnak is. Ráadásul olyan primitív állatok, amelyek „szobatisztaságra” nem taníthatók meg. Ott szarik, ahol éppen rájön és mindig hígat. Tehát beleszarik a saját ivóvízébe (ha úgy jön ki a lépés), rászarik a saját tojására. És persze éjjel, alvás közben is szarik. Ezért aztán olyan itatókat készítenek, amin kb. 3 cm átmérőjű lyukak vannak, amibe már tényleg művészet lenne beleszarni. Viszont a tyúkólat kb. két hetente ki kell pucolni. Éppen ezért tanácsos az alját kibetonozni, mert az jól tisztítható és nem árt almot szórni rá, ami felszívja a szart és a szarral együtt kipucolható. Alomnak jó a szalma vagy faforgács. Fűrészpór nem alkalmas (bár azt hinné az ember) mert ezek a barom tyúkok felcsipegethetik és a begyeikben összegyűlt, emészthetetlen fűrészpor, a tyúk életébe is kerülhet. Mint írtam a tyúk fosik, ami néha ráragad a segge körül lévő tollra. Ezt előszeretettel imádják egymásról lecsipegetni, ami a pihe kirángatását is jelentheti. Ebből lehet egy elsebesedés, és mivel a tyúk mindenevő, megeszi a tyúkot is, vagyis kannibál. Ha az állomány egy tagja bármi okból kifolyólag vérzik vagy véres, azt a többi szétszedi. Ebben az esetben a vérző tyúkot vagy elkülöníted, vagy levágod. A vérengzést minél előbb meg kell akadályozni, mert annyira azért nem hülye állat, hogy ilyenre ne szokjon rá percek alatt. A levágott tyúkok belét szokás bedobni a pitvarba, amit az ott lévő tyúkok boldogan fogadnak és egymás csőréből rángatják ki. Ezért a kibontott tyúkbelet egy kicsit összevagdossák. Hogy szar van benne az a tyúkokat nem zavarja. A tyúktartás mellett szól még az is, hogy a tyúktrágya (tyúkszar + alom) rendkívül jó a veteményes kertben. Tény az, hogy trágyázás nélkül konyhakerti sikert ne is várj. Azok a szép, hirdetéseken látható zöldségek nem a puszta földből nőnek ki, csak ezt nem írják rá a vetőmag csomagokra. Előbb vagy utóbb ki fog derülni, hogy a tyúk utál egy helyben kapirgálni és ugye a kert olyan csábítóan zöld. Mint írtam a tyúk egy madár és bizony megpróbál repülni. Ez persze nem sikerül neki, mert évezredek alatt a szárnyaihoz képest a segge túl nehéz lett, de felugráskor, vagy gyors rohanáskor csapkod a szárnyaival és előfordul, hogy átreppen a pitvar kerítésén. Ennek megakadályozása végett a tyúkok szárnyán, adott esetben, a tollakat rövidre kell nyirbálni. A toll olyan, mint nekünk a körmünk. A levágása nem fáj, de azért nem tövig vágjátok. Mondjuk csak a külső egy harmadát. Ez nem egy végleges megoldás, mert a toll tovább nő. Aztán eljön a pillanat, amikor kiderül, hogy a tyúkot meg kell enni. Vagy, mert eleve ezért nevelted, vagy, mert már alig tojik. Kiöregedett! Le kell tehát vágnod. Ezt régen a háziasszonyok csinálták, mert élő tyúkot vettek, még a budapesti csarnokokban is. A levágás úgy történik, hogy a tyúkot a lábaid közé fogod és leszorítod. Nem könnyű, mert ha szárnyait kiszabadítja, akkor csapkodni kezd és a madarak szárnyizma erősebb, mint a lábuké. A leszorított tyúknak elkapod a csőrét és a fejét hátrahúzod, hogy a nyaka kidomborodjon. Egy éles kés természetesen elő van készítve, amivel át kell vágni a nyakát, de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű, mert a nyakán lévő tollat nem lehet átvágni. Első lépésben tehát a torka környékéről a másik kezeddel ki kell tépned a tollakat, le kell csupaszítani a torkát. Közben a tyúk károg, mint az istennyila, a toll pedig nem akar kitépődni, mert kezdetben a számítógép billentyűjéhez szokott ujjaiddal (kegyeleti okokból kifolyólag) nem fejtesz ki kellő erőt. Amikor végre csupasz a nyak és a feleséged 100 méterre elmenekült, akkor egy gyors mozdulattal átvágod a nyakát és a spriccelve kiáramló vért beleengeded egy előre odakészített tálba. Persze a vért fel lehet használni, de ez már gasztronómia. A vért minden levágott állatból le kell csapolni, mert az ilyen húshoz vagyunk szokva. A lelőtt állatokban (szarvas, vaddisznó) a vér benn marad, a hús sötét és jellegzetes „vad” ételek készülnek belőle. Ha ez a fajta tyúkkivégzés megfeküdné a gyomrodat, akkor leírom az alternatívát, amit én magam is alkalmaztam, de ebben az esetben a vér elvész. Szabad helyen a felállított tőkére ráhelyezed a tyúk fejét, miközben a bal kezeddel a két szárnytövet összeszorítva tartod az állatot, majd egy balta segítségével egy jól célzott ütéssel kettévágod a nyakát. Nem könnyű, mert a tyúk a fejét közbe ide-oda mozgatja és ugye az ujjad nem kívánod levágni. De némi gyakorlattal sikerül. Amikor a tyúk feje elrepül, a vére spriccelni kezd, te pedig a fejnélküli tyúkot eldobod. A tyúk nem adja fel, hanem fej nélkül fut két kört, majd összeesik. Ekkor jön a kopasztás. A kopasztáshoz kell egy 10 literes vödör és benn 6-7 liter közel 100 fokos víz. Ebbe bele kell mártani a tyúkot úgy, hogy a lábait fogod, tehát minden toll a forró víz alá kerüljön. Ez a forrázás kábé 2 percig tart (vigyázz, ha tovább tartod a forróvizben, akkor már a bőr is leválik és nagyon megnehezíti a kopasztást), ami után a tyúkot rá kell tenni egy munkapadra és a most már könnyedén kihúzható tollakat ki kell tépni, amíg előtted nem áll a csupasz tyúk hullája. A tyúknál is van rigo mortis, azaz a hulla megmerevedése. Ezért a levágás után a kopasztást rögtön el kell kezdeni. A megmerevedett madarat nehezen lehet kezelni. A lekopasztott tyúkot szépen megmosod és egy másik, tiszta munkaasztalon elkezded a boncolást, természetesen egy jó éles késsel. Az első, nem túl mély vágást a szegycsonttól kezdve egészen közel a segge lyukáig ejted meg. Az elkerülendő veszély a belek átvágása, mert ebben az esetben a tyúk-fos mindent ellep. A segge lyukát körbevágod, kézzel a bordák alatt behatolsz és határozott mozdulattal az egész belső részt kihúzod. A begye könnyen beszakad, ezért a levágandó tyúkot egy napig éheztetik, mert a begyéből se túl gusztusos dolgok jönnek elő. Ha nem szakad be, akkor húzza magával a gigáját is. A többi már adódik. A belső részekből kiszeded a máját, szívét és a zúzáját. A májon fogsz találni egy zöldes zacskót. Ez az epe. Ezt körben ki kell vágni. Ha kifakad, akkor az epe mindenre ráfolyik és az bizony jócskán keserű. A tyúk testével ezt követve azt teszel, amit akarsz. Leves, pörkölt, töltés. Végszó: Első nekifutásra nem fog minden sikerülni, de saját hibádból tanulva gyorsan ki fog alakulni egy rutin.   V É G E                
(22659)





(1199) Szobrot Horn Gyuszinak!



Publikálva 2013.okt.07. | x Tibor bá' blogja 9 hozzászólás

Tibor bá, az igazság keresése, online


Találjátok ki, Horn Gyula temetésén ki csókol kezet kinek?
Találjátok ki, Horn Gyula temetésén ki csókol kezet kinek?
Jóformán még ki se hűlt a temetkezési fáklya, a sírhalom még friss, rajta a virágok alig gyökereztek meg, a résztvevőkben még ott sajog a tudat, hogy Gyuszi nincs többé, amikor a nép egy részéről igény támadt a hajdani államférfi megszobrosítására. Nosza hát!
A bronz fej felállítását az a Suchman Tamás kezdeményezte, aki mint privatizálásért felelős miniszter hülyére lopta magát az MSZP részére (is). Hogy ő szeretettel gondol a miniszterelnökére, az magától érthetődő. A másik fegyvertárs, Kovács László megtoldotta azzal, hogy Horn Gyula igazi államférfi volt, mert ugye a német egyesítés. OK, a németeknek kellett egy név, megkapták. De a kelet németeket nem Horn Gyula engedte ki, hanem Gorbacsov peresztrojkája. Lássunk már tisztán. Amit Horn Gyula önállóan, magától tett, az a Pénzügyminiszterének a blokkolása, mert be volt tőle szarva, hogy elveszi a helyét (jobban is jártunk volna). Bokros az utolsó másodpercben kapta meg a felhatalmazást, amikor a hajó árboca felett már átcsaptak a hullámok.
Ehelyett Kovács László kiemelte: „Egyetlen célja volt, hogy jobb legyen az ország helyzete.” Olyannyira, hogy mandátumának utolsó hónapjaiban még a Bősi gátat is meg akarta építeni 600 milliárdból, amiből aztán jó nagyot ki lehetett volna lopni. De ez már nem sikerült neki. A további koncot át kellett adni a fiatal demokratáknak, akik mára már se nem fiatalok, se nem demokraták.
Aztán a sokgyerekes angyalföldi proli családból származó Horn a gangos lakást hirtelen felváltotta luxus házra, természetesen nem a fizetéséből, hanem? A Németországban kiadott könyvének honoráriumából. Hát igen, akkor még akadt némi szemérem. Ma már úgy lopnak, hogy közben a pofánkba röhögnek. Ezt irigylik Mesterházyék. Naná, hogy ígérnek fűt-fát, megszórva demokráciával, csak egyszer rá tehessék a kezüket a magyar költségvetésre. Aztán majd ők nyomhatják a szöveget, hogy 4 év Fidesz garázdálkodást nem lehet néhány hónap alatt nullifikálni.



És a mi mélyenszántó falmelléki kiáramlásaink


Plakátok . . .

MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ !   DÖNTS HELYESEN :
chevrosanyi59 szólj hozzá

Belülről próbálnak szétverni




A munka szabaddá tesz

     
A munka szabaddá tesz - Arbeit macht frei.
Mit is jelent ez a rövid kis mondat? Ma én ezen elgondolkoztam, íme röviden, hogy mire jutottam:
A munka szabaddá tesz, hirdeti az auschwitzi munkatábor felirata. A munka szót most több okból is ki kellett emelnem, mert ugye a munkáról lesz szó, másrészt meg az említett tábor - akárcsak az összes többi - munkatábor volt, ahol a zsidók, kommunisták, buzik, cigányok és a társadalom egyéb rákfenéi dolgoztak.
Tehát szabaddá tesz. De mitől szabadít meg? Miért olyan sértődött a zsidóság a mai napig azért a néhány évnyi valóban hasznos munkáért?
A Talmudban, a Tórában, és a többi zsidó erkölcshalált okozó "szent" könyvben a kétkezi, idegen szóval élve fizikai munka mint megvetendő tevékenység szerepel. A mezőgazdaság főleg! Ezekben a könyvekben benne foglaltatik, hogy érdemesebb, könnyebb másokból, a gójokból megélni, őket rabszolgákként tartani, kihasználni őket addig, amíg meg nem döglenek, mint az összes nem-zsidó állat. (Köztudott, hogy e könyvek szerint aki nem zsidó, az állat, és csak azért van emberi formánk nekünk, nem-zsidó állatoknak, hogy zsidó urainkat ne kutyáknak meg szamaraknak kelljen kiszolgálniuk.)
Ezzel szemben a magyar nép mindig sokra becsülte a mezőgazdasági, és általában a valós, kemény munkát. Amely szabaddá tesz. Ha az ember megtermel magának valamit, akkor szabaddá teszi magát a másoktól való függéstől! Ez a maga valódi értelmében tőzsdézéssel, pénzügyi trükkökkel nem érhető el. A zsidó úgy képzeli el a "munkát", hogy kölcsönadok uzsorakamatra a rohadt magyarnak, és ha visszafizeti, - márpedig erről gondoskodom -, akkor azért a pénzért megdolgoztam!
Nem így van, zsidó! Azért a pénzért a szerencsétlen magyar dolgozott meg, te csak elvetted tőle. Tudom, hogy büdös a munka, meg nehéz, de hidd el, szabaddá tesz!
Ezért is utálják a zsidókat a világ minden pontján a gondolkodó emberek. Mert nem dolgoznak, hanem élősködnek. Ha dolgoznának, akkor nem függenének a gójoktól, és a munka szabaddá tenné őket az antiszemitizmustól!
Gondolataim alátámasztására van még sok jó példa, de elég, ha csak a réti niggereket említem. Ők sem dolgoznak, őket is mindenki utálja. És nem, kedves humanista, emancipált barátom, nem ok nélkül. Te sem örülnél a májmételynek, ugye?
Egyszóval mitől szabadít meg a munka? Miért tesz szabaddá?
Önállóságot hoz, a másoktól való függés megszűnését.
Elismertséget hoz, a dolgozó - esetleg gazdaszervezetként használt - többség jogos gyűlöletének megszűnését.
Ugye mennyi előny? Javaslom zsidóknak (és cigányoknak, négereknek), próbálják ki! Tényleg jó érzés a földön dolgozva látni a termést, hogy az nekem köszönhetően van, a műhelyben izzadva látni, hogy az a gép általam működik, és még sorolhatnám!
És még egy dolog, amin szeretném, ha elgondolkoznál, zsidó barátom; ha majd beteljesül "dicső" célotok, a gójok teljes kipusztulása, akkor kiken fogtok élősködni? Kitől csaljátok majd ki az uzsorakamatot, kinek a lakását adjátok el a feje fölül, kinek a munkabérét veszitek el, kinek a vérét szívjátok majd, kinek az agyát rohasztjátok szét a médiabirodalmaitokkal?
Vegyétek észre, nem lesz gazdaszervezet! Ti próbáljátok velünk elhitetni, hogy nélkületek nincs kultúra, nincs értelmiség, nincs gazdaság, de valójában az a helyzet, hogy ha mi megdöglünk, akkor hamar Ti következtek!
Akkor meg majd forgathatjátok a Talmudot tanácsok után kutatva, mert abból bizony nem tanuljátok meg a munka becsületét!
A munka szabaddá tesz!
Arbeit macht frei!
Kitartás a végső győzelemig!
AntiKommunista-47




"Tücskök" monológja

 *".......Há dik mán..nincs munkaviszonyom és nem hordok 1,5 kilónál könnyebb aranyláncot, pedig segílyből élek immáron évtizedek óta.
    Büszkén terrorizálom és rabolom ki a diáktársaimat és verem szét a
tanáraimat, a négy általánost mégis csak 10-15 év alatt tudtam elvégezni.
    Büszke vagyok arra is, hogy írni és olvasni ugyan nem tudok és a szókincsem is csak pár tucat keverék-szóból áll, mégis vállalkozói bizonyítványom van a hatóságoktól.
    Büszke vagyok arra is, hogy bár a Kresz-könyvet elolvasni sem tudom és autóvezetést sem oktattak nekem soha,  analfabéta létemre,  mégis "szereztem" magamnak jogosítványt.
    Kizárólag csak nagy-Mercivel meg nagy-BMW-vel járok a segílyért, mégis minden magyar, tőlem félti a szaros kis vagyonkáját.
    Büszke vagyok, hogy minden szobrot, fémet és kábelt ellopok, mégsem találnak meg a rendőrök, pedig amikor leégetem a vezetékekről a szigetelést, kilométerekről is látni lehet a fekete füstjét.
    Büszke vagyok arra is, hogy  Miskolcon az Avas lakótelepről már minden létező ajtót, ablakot, liftajtót eladtam, a lakásokat  lelaktam, minden parkettát, linóleumot és korlátot szétszedtem, elvittem. Mégsem értik meg a magyarok, hogy miért mégis a folyosóra meg a liftbe járunk szarni....
    Nem értem, hogy miért van az, hogy bár minden gazda az  "én kertemet" műveli, mégis árammal védekeznek, amikor a termésért megyek.
    Büszke vagyok arra is, hogy az idióta magyar törvényalkotók az -íróasztaluk mellől-   engem védenek, nem pedig a tulajdonost.
    Büszke vagyok arra is, hogy amíg Amerikában bárkinek -aki büntetlen
előéletű-  lehet fegyvere, addig Magyarországon, csak nekünk, a
bűnözőknek lehet !!!
    Büszke vagyok arra is, hogy bár minden magyar felfegyverzett bűnözőt jól ismer a hatóság, mégis a kisnyugdíjast motozzák meg, hogy nincs-e titokban tojás nála.
    Büszke vagyok arra is, hogy beszerelheted a legdrágább riasztót az autódba, én mégis be tudom dobni az ablakát egy féltéglával.
    Büszkén, a világ  létező legprimitívebb nyelvét beszélem, de mégis értitek, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy: "ázs összes rohádék   mázsár ázsmind rásszistá".
    Büszke vagyok arra is, hogy ha külföldre megyek lopni, rabolni,  akkor egész Európa tudja, hogy megint egy magyar volt a tettes !!!
    Büszke vagyok arra is, hogy az idióta magyar politikusok és bíróságok összekeverik az igazságszolgáltatást a rasszizmussal.
Ha kimondom a "varázs-szót" rájuk, hogy rasszisták, akkor nem mernek
megbüntetni.
Ha a tárgyalótermet megtölti a haragos famíliám, a bíró összeszarja magát és rögtön felment minden vádpont alól, pedig hát még meg se vertük...
    Büszkén, kizárólag falkában, negyvened magammal és öt-tíz autóval járok késekkel és szamurájkardokkal állig felfegyverkezve,  mégis a magyart Suzukist basztatja a rendőr az égőkészlete miatt.
    Büszke vagyok arra is, hogy ha véletlenül BKV-val közlekedek, az ellenőr hozzám sem mer szólni. Ha meg mer, akkor egyszerűen kidobom a járműből, mert megtámadott.
    Büszke vagyok, hogy ha megtetszik a lakásod, vagy a házad, ötvenen körbeállunk és te "önként"  aláírod, hogy nekem eladtad és a pínztátvetted.
A korrupt közjegyző, meg a tetű ügyvéd ezt nyomban hitelesíti is. Téged, meg a rendőrök lecsuknak, ha a lakásmaffiát mered felemlegetni.
    Büszke vagyok arra, hogy a magyar nők a legszebbek és akármelyiket  haza is vihetem, megbecsteleníthetem, széttrancsírozhatom, még sem mernek megtalálni a rendőrök, még ha az ajtóig vezetnek is a vérnyomok.
    Büszke vagyok arra is, hogy nyugodtan büntetlenül megölhetem, majd meggyalázhatom a tisztességben megöregedett 80éves nénikéket a saját portájukon, hogy azután röhögve elvigyem a két üveg lekvárjukat.
    Büszke vagyok, mert bárkit büntetlenül kirabolhatok és megölhetek, mivel a kisebbségi képviselők, megvédenek majd az áldozattól !!!!!
Még azt is bebizonyítják, hogy  az áldozat támadta meg az állig
felfegyverkezett 400 tagú famíliámat  és még mielőtt öngyilkos lett és hátba szúrta, meg fejbe rugdosta saját magát, még előtte gyorsan szétverte a saját Suzukiját is a bent ülő kislányai szeme láttára.
    Büszkén gondolok anyámra, az összes apámra és a több-tucat nagyapámra.
Büszke vagyok a  meghatározhatatlan létszámú, de hasonló vezetéknevű féltestvéreimre, akiknek a keresztnevei,  mind a Dallas-ból való.
Büszke vagyok arra is, hogy már majd' mindegyik kiskorú féltestvéremet fel csináltam és ezt ki is jelentem délutánonként  a Mónikasóóban. (Ami a netenvisszanézhető!)
    Büszke vagyok arra is, hogy a csóró magyar családok nem mernek
szegénységükben  gyereket vállalni, de az enyéimet mégis kénytelenek
eltartani !!!
    Büszke vagyok arra, is hogy ha a magyar kisvállalkozó nem adja önként oda az államnak minden pénzét, akkor egyszerűen kifacsarja belőle az APEH és átutal belőle  néhány milliárdot nekünk is, minden évben.
    Büszke vagyok arra is, hogy minket még soha nem vett észre az APEH,   bármennyire is megpróbáljuk a létező legrikítóbbra  festeni a házainkat.
    Büszke vagyok arra is, hogy nem mer észrevenni a rendőrség sem (vagy pedig összeszarták magukat és  bezárkóztak a siófoki rendőr őrsön), amikor pl. fényes  nappal, vagy 300-an erőt demonstrálva és felfegyverkezve,  végig vonultunk Siófok főutcáján, mert nem fizettek eleget az éttermesek, hogy megvédjük őket, saját magunktól.
Büszke vagyok arra is, hogy ez  még a You-Tube-on is megnézhető.
    Büszke vagyok arra is, hogy az egyetlen "ellenfelet", a Magyar Gárdát, sikerült betiltatni a korrupt magyar bírósággal, hogy ne tudják megvédeni tőlünk majd a vidéki lakosságot.
    ...hja és arra is büszke vagyok, hogy akár mit is követünk el,  a rendőr, vagy a félhülye riporter a Kék fényben, vagy a Híradóban,  mindig "úriembernek" titulál minket !!
Azért mégiscsak másképpen hangzik, hogy  pl. a nyugdíjas néninek erőszak közben kinyomta a szemeit és levágta a lábait az "úriember" !!! ...
(...akinek a származását nem mondhatjuk be, csak annyit lehet tudni, hogy a botokkal felfegyverkezett  nagy létszámú és  analfabéta "úriemberekből" álló családja, elzavarta a kiérkező rendőröket...)  *
    Itt élek Európa szívében, mégis azt mondják, nem vagyok idevaló.
Enyingen, Olaszliszkán a nyócker.-ben és már a fél országban is mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk vannak Európa legterrorizálhatóbb magyarjai.
        Magyarország, én így szeretlek és benépesítelek!......"
                                    



Férgek takarodó ! ! !



Szaniszló Ferenc népünk vándorlásairól és az új honfoglalókról 

Tatárok sorsára jutnak majd!

Felháborító ! ! !

Csak finoman fogalmazva: mi a f*szt keresnek ezek az ellenszenves, röhejes kinézetű, hazug, szélhámos "emberek" a "magyar" parlamentben ?
A Parlament szerdai zsidó megszállása képekben


A jövő elkezdődöttAmint azt már megszokhattuk, a látszat kedvéért még mindig Magyarországnak hívott gyarmat héber urai bizonyos időközönként ellátogatnak kis hazánkba, hogy emlékeztessék az alattvalókat, kinek szolgálnak, s bölcs iránymutatásukkal szabják meg a tartomány további sorsának alakulását. Ilyenkor kormány és parlamenti ellenzék versengve csúszik hason a kenyéradó gazda előtt, hűségét és alázatosságát bizonyítva, s szorgos meaculpázások közepette lesik alázattal az új parancsokat.

Bajnai kapott egy szép menórát, amiért ilyen szófogadó fiú

Így történt most is: december 9-én Elie Wiesel, a holokauszt-ipar egyik megalapítója méltóztatott Judapestre fáradni, hogy megszemlélje, hogy áll az antifasiszta küzdelem ügye (és semmiképpen sem az országfelvásárlásé, valamint a cionista cenzúra bevezetéséé vagy a Gárda felszámolásáé, természetesen). Nosza, fideszes vezénylettel knesszetté is változtatták rögvest az Országházat, bizonyítva, pillanatokba telik majd az átalakítás, ha az elszaporodó palesztinok által sanyargatott tel-avivi kormányzat hivatalosan is áthelyezné székhelyét a felvásárolt ország fővárosába, és bűnbánóan hallgatták a vezetőség szavait az osztály-, khmm, a rasszizmus elleni harc további fokozásának fölötte szükséges voltáról. Wiesel bácsi pedig, a várakozásoknak megfelelően, irányt is mutatott: börtönbe azokkal, akik uralmunk vallási-ideológiai alapjának, az ún. holokausztnak bármelyik tételét meg merik kérdőjelezni!
A zsidó.com jóvoltából képeken is megtekinthetjük a csodás eseményt - s talán a ránk váró jövőbe is betekinthetünk ezáltal.

Jönnek és dicsérnek vagy selyemzsinórt kap a bábkormányfő.
Bajnainak szerencséje van

Taps a főnöknek

Wiesel és barátai mellett még Bajnaiék is angyaloknak tűnnek így megszeppenve

Útmutatás: börtönbe azokkal, akik nem fogadják el a holodogmatikát!

Idézet a Zsidó.com-ról: "Rákérdez arra, hogy miért nincsen Magyarországon holokauszt-tagadást elítélő törvény, mint például akár Franciaországban, akár Németországban. Miért nem szerepel ma Magyarországon a közoktatásban a holokauszt borzalmait bemutató tananyag?"

Kitüntetik a legsötétebb alakot, akit magukkal sikerült hozniuk


Bizony, ez folyik a "magyar" Parlamentben...


A bűnözőképű után Balog beszámol a kirótt feladatok elvégézéséről

Idézet a Zsidó.com-ról: "Oberlander Báruch rabbi beszéde után Balog Zoltán arról beszél, hogy annak ellenére, hogy eme falaknak szomorú múltja is van, valami fejlődés mégis tapasztalható, ennek kapcsán említette a 2001. évi törvényt, melyben az Országgyűlés elrendelte a Holokauszt emléknapot."

Kövesen látszik: meg tudná szokni ott

Ünnepelnek a megszállók

Utána meg jól bezabálnak, mit nekik válság - hiszen ők okozták

Az utolsó eligazítások (aztán irány a fodrász)

Mi mást is tudnának ajándékba adni egymásnak...

Az asztalnál folytatódik az egyeztetés

A barátunk

A végszót a felvásárlók összekötője mondja ki



Kóser drazsé



A helytartók és a seggnyalók valamint a férgek a kiárusított országunk házában keresik a féreglyukakat, és az igaz magyarokat, de csak korcs libatolvajokat találták kik metszett farkincával a kazár ősökre hajaztak.

Így már nem is cseng olyan rosszul a Judapest

csak még túl kevesen mondjuk.


De a MOSZAD szolgáló lányai , fiai így is elégedetten konstatálják az új haza férges gyümölcseit, a megjegyzésük csak annyi – Kár hogy csak kósernak látszanak a sebészek csak metszettek , de lelkük még kétlaki lakály lélek.



És a valóság.

Monori kilakoltatás



65 éves magyar asszonyt lakoltatott ki a bank - ávós segítséggel

Csütörtökön délelőtt rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mert képtelen volt törleszteni adósságát a rendelkezésére álló havi 40 ezer forint nyugdíjból. 

 

Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni a kilakoltatást, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre. Több otthonvédőt igazoltattak is. Az embertelen eljárásról számos sajtóorgánum tudósított a helyszínről – jelentette a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezője, aki más Otthonvédőkkel együtt maga is jelen volt a kilakoltatáson.

A végrehajtás előtt a jelenlevő tiltakozók

Simó Endre kijelentette: a monori eset világosan bizonyítja, mit ér a kormány bankokkal kötött etikai kódexe.

Mint tudjuk, a rendőrség teszi a dolgát

Kálmán Ferencné otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A bank képviselői és a végrehajtók úgy zárták ki a lakásából, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, és nem férhet hozzájuk, mert csak akkor teheti be lábát az otthonába, ha a végrehajtó úgy akarja. Az asszonynak mindennapi életéhez szükséges holmija maradt a házban.

Egyre többen teszik a dolgukat...

A Monoron át vezető 4 sz. főútvonal mentén, az Országút 11. sz. alatt lakó asszony elmondta, hogy nincs hová mennie, nem tudja, hol fogja tölteni az éjszakát. A háza mellett lévő kis étterem, amelyben meghúzódhatna, szintén jelzálogszerződés tárgya, és félő, hogy azt is elveszik. Az asszony méltóságteljesen viselkedett, hálásan azért, hogy az Otthonvédők kb. húszfős csoportja, benne Dabasi Tamással, a Fehér Kéményseprők Szövetségének elnökével, a Magyar Kommunista Munkáspárt aktivistáival, Hídvégi Tiborral, az Antifasiszták Magyarországi Demokratikus Pártjának elnökével, egy jobboldali csoport (magyar gárdisták "civilben" - a szerk.), továbbá a munkanélküliek és létminimum alatt élők szervezetének tagjaival megjelent a helyszínen, és a törvényes eszközökkel fellépett az érdekében, a kilakoltatás ellen.

Védik az új "tisztes" tulajdonost

A rendőrök közül többen is elmondták, hogy emberi meggyőződésük ellenére hajtják végre a parancsot, hiszen tisztában vannak azzal, hogy embertelen eljárás eszközeként használják ki őket.

Az új "tisztes" tulajdonos (középen)

Mint ismeretes, Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők elnöke szerint alapos a gyanú, hogy a hitelező bank alkalmazottja és az önálló bírósági végrehajtó között cinkos megállapodás jött létre az ingatlantulajdon egymásnak való átjátszásáról. Ezért a társadalmi szervezet hivatali visszaélés, vesztegetés, jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. De mivel a feljelentés nem halasztó hatályú, a 65 éves asszonyt kilakoltatták egyetlen, jogszerűen birtokolt otthonából, melynek hitelrészleteit képtelen volt törleszteni 80 ezer forintos nyugdíjából, melynek felét eleve levonták törlesztés címén.

Az ő háza, az ő vára, az ő rendőrsége

Az egybegyűlt Otthonvédők néhány keresetlen szót szóltak a végrehajtóknak, majd „bravó” felkiáltással gúnyosan megtapsolták produkciójukat, midőn luxuskocsijaikon, köztük egy hatalmas terepjárón eltávoztak tettük helyszínéről – tudósított a történtekről az MSZF SZK.

Bal sarok: az "új tulaj", középen a bank, szélen egy lelkes rendőr

Dióhéjban a tragikus történet: A 65 éves néni felvett a banktól 3 millió forintot. Az összefonódott, trösztösült bankok és cinkos államunk (már magát a trösztöt is tiltják mindenhol) visszaélve a nem létező jogrenddel, összevissza (nem is, inkább csak felfelé) változtatták havitörlesztéseket. A mi nénink csak nyugdíja felét tudta törlesztésre fordítani, de ez egy idő után a mohó bankoknak kevés lett.

Az eméletileg nyílt árverésre nem hívták meg a törvény szerint elővásárlási joggal bíró önkormányzatot sem, és mivel nem jelent meg senki, az ott jelenlévő ügyvéd (és a kamarai tagság?) licitált, és mily meglepő, nyert.

Az ott lévő jogászok azt mondták, még több jogorvoslati rész hátravan, ennek ellenére jött a végrehajtás.

A nénihez előző este betörtek, és csak az ügyet érintő papírokat vitték el.

A kézivezérelt, nem létező törvényességre, a nem létező elfogulatlan bíróságra hivatkozva, a kézivezérelt végrehajtás jött, és a néninek mennie kellett, fognia kis motyóját, ruhácskáját, ágyneműjét.
A "törvényességről" pedig a szomszéd néni beszélt, a környéken rövid időn belül öt betörés történt.
(Internetfigyelő, szebbjovot.net, képek: szebbjovot.net, Hírszerző)




Monori kilakoltatás - jogász bűnözők az ügy hátterében + elérhetőségeik

Mint arról lapunk is beszámolt, 2009. november 26-án, csütörtökön délelőtt, jogerős bírósági végzés nélkül, rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mert képtelen volt a bank által elvárt ütemben törleszteni adósságát a rendelkezésére csekély nyugdíjából.
Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni a kilakoltatást, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre.

Ellopták a házát


Az idős hölgy otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A Raiffeisen bank jogi képviselője, dr. Zsiga Zsolt és a végrehajtók, aki papíron dr. Paróczai Noémi, de nem tudhatjuk biztosan, hogy jelen volt, ugyanis a szőke hajú, copfos nő nem volt hajlandó azonosítani és igazolni magát a kilakoltatás ideje alatt, illetve anyja, Paróczai Ferencné, a jegyzőkönyv aláírója, aki végig lekezelő és megalázó hangnemben utasítgatta Kálmán Ferencnét, úgy zárták ki a lakásából az idős nénit, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, azokhoz nem férhet hozzá, mert csak akkor teheti be lábát a saját otthonába, ha a végrehajtók úgy akarják. Az asszonynak a mindennapi életéhez szükséges holmijai maradtak a házban.
A 18 millió forintra felbecsült kertes házat az árverésen végrehajtást kérő képviseletében megjelent dr. Tóth Gábor egyedüli résztvevőként a kikiáltási ár fokozatos leszállítása után annak 70%-án 8,4 millió forintért "vásárolta" meg, vagyis vette el az idős asszonytól.

Paróczai Ferencné

Az Otthonvédők összefogásban résztvevő társadalmi szervezet szerint alapos a gyanú, hogy a hitelező bank alkalmazottja és az önálló bírósági végrehajtók között cinkos megállapodás jött létre az ingatlantulajdon egymásnak való átjátszásáról. Ezért a Fehér Kéményseprők Szövetsége hivatali visszaélés, vesztegetés, jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.
Ezt a gyanút erősíti meg az is, hogy a Raiffeisen bank jogi képviselője korántsem szeplőtelen előéletű, ugyanis ő az a dr. Zsiga Zsolt, aki az Agropark Kht.-s Poligon Holding Kft. kenőpénz-botránya kapcsán vált ismertté 1997-ben, és aki felügyelőbizottsági tagja volt annak az Agropark Kht.-nak, amelynek ügyvezetője kenőpénzt próbált juttatni Torgyán Attilának. A hivatali visszaélés, a vesztegetés és a csalás tehát rutinfeladat számára.

dr. Zsiga Zsolt

1998-ban Dr. Zsiga Zsoltot, mint a cég jogi képviselőjét többször is hiánypótlásra szólította fel a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság. A Cégbíróság a felszólításokban Tétix-Sport (Poligon Holding) Kereskedelmi Kft.-nek nevezi a céget. A hiánypótlások a felszólítások után is elmaradtak.
A hivatalos önálló bírósági végrehajtó, dr. Paróczai Noémi a szintén korruptságáról ismert dr. Krejniker Miklós helyettese. Lapunk információi szerint dr. Paróczai Noémi és anyja, Paróczai Ferencné neve már többször is felmerült hasonló visszaélések kapcsán, vagyongyarapodásuk érdekes módon pedig igen jelentős és látványos volt az elmúlt években.





Ismeretlen résztvevő, talán
dr. Paróczai Noémi

A törvény alapján köteles a végrehajtó tájékoztatni a helyi önkormányzatot az árverésről, amit dr. Paróczai Noémi elfelejtett megtenni. Az önkormányzatnak ugyanis elővásárlási joga van, és abban az esetben szerezhet bárki más tulajdonjogot, ha erről az önkormányzat az árverés előtt írásban lemondott.
A Ceglédi Városi Bíróságon dolgozó Paróczainé vélhetően illetéktelenül járt el a monori ügyben, ugyanis jogköre nem terjed ki Monor városára, hanem kizárólag csak Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa, Dákszentmiklós, Mikebuda, Csemő, Tápiószőlős, Újszilvás, Abony, Törtel, Köröstetétlen, Jászkarajenő, Nagykőrös, Kocsér és Nyársapát településekre.
Kérjük kedves olvasóinkat, hogy akinek dr. Zsiga Zsolt (az ő elérhetőségére is szükségünk volna), dr. Paróczai Noémi vagy Paróczai Ferencné egyéb bűncselekménygyanús tettéről tudomása van, az jelezze szerkesztőségünknek a szerk(kukac)kuruc.info e-mail címen. A képen látható szőke, copfos és bibircsókos nő azonosítását is várjuk.

Ismét Paróczainé, a fő hangadó

A Paróczai-klán két képviselője és dr. Krejniker addig is megkereshető az alábbi címeken és telefonszámokon a feltüntetett időpontokban.   
Paróczai Ferencné
Hétfő 9-12
2700 Cegléd, Batthyány u. 7. A. lh. Fsz. 1.
T.: (53) 315-052
Dr. Krejniker Miklós és tartós helyettese dr. Paróczai Noémi 
Hétfő, szerda 9-12
2200 Monor, Bocskai u. 3.                       
T.: (29) 412-102, 06-30-427-2470
Aki viszont megengedheti magának, hogy némi pénzzel segítsen a kilakoltatott asszonynak, az erre a címre küldheti támogatását:
Kálmán Ferencné
2200 Monor, Ország út 11.
Kapcsolódó:
(Kuruc.info, FKOSZ, origo.hu, Fotók: Hírszerző, Fort András - Szabad Riport Tudósító Iroda)


Hát mindenki a Pintér pribékjeit emlegeti , még a Gyurcsány is az aktatáskás emberről beszél , aki csak úgy hordta a táskába az MSZP nek a lóvét a piszkos olajos pénzt, na és képzeljétek lesz egy vizsgáló bizotság aki a táska mozgását vizsgálja nem azt hogy mit vittek benne , a mozgást egy nyomkövetővel el tudták volna intézni, nem kellet volna port szórni a szemünkbe , és nyolcvan évre letitkosítani az anyagot. Adigra Judapesten a Kneszed törvénykezik , és nagyítóval keresik a még megmaradt magyarokat a libapásztor Bajnai Hajnalkák

Vége a szappanoperának










A tüzes vérű zsidó cigányok disz gojokra lesnek , és vérvád elkövetésére
készülnek, már csak a menóra és a tóra hiányzik a kifolyó vért
a sátánfajzatok az új hazára ürítik.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése