2016. szeptember 10., szombat

Hírháló, és az idők jelei II.












Hírháló, és az idők jelei II.




Világpénz lesz a kínai jüan? 

2013.10.11. | 11:13 asiaport.hu Komlómédia 
350 milliárd jüanos megállapodást kötött a pekingi jegybank az Európai Unió központi bankjával. Ez a hatalmas összegű megállapodás, amelynek értéke euróban 45 milliárd, "megkönnyíti a kereskedelmi műveletek finanszírozását Kína és az Európai Unió között." - írta az Új Kína Hírügynökség. 

Ez pedig egy újabb lépés lehet a kínai jüan teljes konvertibilitása felé- hangsúlyozza a pekingi jegybank közleménye, amelyet a már említett hírügynökség ismertet. 

Peking fokozatosan kívánja ilyen swap ügyletekkel megerősíteni a jüan helyzetét a világpiacon. A swap ügylet nem más, mint valamely pénzügyi instrumentum - általában deviza, értékpapír vagy kamat - cseréjére vonatkozó olyan összetett megállapodás, amely rendszerint egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből, illetve több határidős ügyletből tevődik össze és jövőbeni pénzáramlások cseréjét vonja maga után. 

Az óriási összegű ügylet jelentőségét különösen az adja, hogy ezzel a módszerrel ki lehet kerülni az amerikai dollárt, amely jelenleg a világpénz szerepét játssza. Korábban 100 milliárd jüanos hasonló megállapodást kötött a pekingi jegybank Indonéziával, és kisebb összegű swap ügyletben állapodott meg a magyar és az albán jegybankkal- tette hozzá az Új Kína hírügynökség. 

Drága napfény: Spanyolország a napenergia megadóztatását tervezi 

október 10, 2013 Infowars.com Idők jelei 
Amikor a politikusok már a nap, vagy jelen esetben a napenergia megadóztatását fontolgatják, tudhatjuk, hogy az adott ország bajban van. 

Ahelyett, hogy más országokhoz hasonlóan különféle engedményekkel jutalmaznák a leleményességet, az önellátást és a takarékosságot, Spanyolország azt fontolgatja, hogy inkább megadóztatná azokat, akik saját maguk állítják elő az otthonuk működtetéséhez szükséges energiát. 

35 milliárd dolláros adósságának lefaragása érdekében a spanyol energiaszektor azt szeretné, ha a napelemet használó fogyasztók "tartalékdíjat" fizetnének, tulajdonképpen arra kényszerítve őket, hogy fizessenek a saját maguk által megtermelt áramért. 

"Mi leszünk az egyetlen ország a világon, ahol fizetni kell a nap használatáért," nyilatkozta Jaume Serrasolses, a SEBA nevű fenntartható energiákra specializálódott cég igazgatója a BBC-nek. "Furcsa dolgok történnek Spanyolországban. Ez az egyik." 

A napelemek saját áramellátásra történő használatával átlagosan nyolc év alatt térül meg a kezdeti befektetés. A tervezett új napadóval ez az időtartam 25 évre emelkedne. 

A javaslat azon a logikán alapul, hogy a növekvő "saját fedezetű fogyasztás miatt a hagyományos energiarendszerek bevétele csökken, miközben a hálózat fenntartásának költségei változatlanok maradnak," írja a BBC. 

"Ha én előállítom saját energiaszükségletemet, de továbbra is rá vagyok kötve a hálózatra, hogy legyen tartalékopció bármilyen termelési probléma esetére, hozzá kell járulnom a rendszer költségeihez," magyarázza Alberto Nadal, energiaügyi miniszter. 

Tehát bár maga a spanyol kormány hat évvel ezelőtt hatalmas kampányt indított a napenergia népszerűsítése érdekében, most ugyanez a kormány azzal vádolja azokat, akik csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy megrövidítik az öt legnagyobb spanyol energiaszolgáltatót, így ismét az adófizetők lesznek kötelesek orvosolni a helyzetet. 

Peit Hotrop, holland ügyvéd vállalta el annak az 1000 embernek a védelmét, akik az új javaslat miatt akár otthonukat is elveszíthetik, mivel ingatlanuk a toxikus befektetés kategóriába kerülhet. 

"Többségük olyan ingatlantulajdonos, mint például saját szüleim is, akiknek volt egy kevés megtakarított pénze, amit olyan hasznos dologba akartak fektetni, aminek elég jó a megtérülési ideje," mondja Holtrop. 

"Sokan közülük el fogják veszíteni házukat (amit fedezetként kellett adniuk a napelemek megvásárlásakor). Nem tudják visszafizetni a banknak a felvett hitelt. A napelemeket és egyéb berendezéseket pedig nem tudják eladni, mert a kormány ezzel a döntéssel toxikus befektetéssé minősítette őket." 

Bár az adó még nem lépett hatályba, Serrasoles szerint a fényelektronikai szektor már most érzi a helyzet negatív hatásait. "Senki nem fog ilyen befektetésbe vágni, ha a megtérülés több mint 20 évre emelkedik." 

Eközben az öt legnagyobb spanyol energiaszolgáltató fogyasztásnövekedést tapasztalt, valószínűleg azért, mert hirtelen kevesebben érdeklődnek a napelemek telepítése és használata iránt, és Richard Jornet, a Barcelonai Autonomous Egyetem professzora szerint valószínűleg pontosan ez volt a cél. 

"Azt hiszem (a kormány) tisztában van azzal, hogy ennek a javaslatnak semmi értelme sincs. Csak időt akarnak nyerni," nyilatkozta Jornet. "És ezek alatt a hónapok alatt az energia oligopólium sok millió eurót keres." 

A BBC szerint legalább négy másik EU tagállam, Lettország, Olaszország, a Cseh Köztársaság és Görögország is szoros figyelemmel kíséri a spanyol fejleményeket, valószínűleg, hogy kövesse példáját, amennyiben a tervezett adó bevezetése viszonylag zökkenőmentesen megy végbe. 

A javaslat tökéletes példája annak, hogy miként próbálják a hatalmi kormányok ellehetetleníteni saját állampolgáraikat, miközben váltig állítják, hogy a köz érdekében cselekednek. Mi jöhet még? Oxigénadó? 

Ugyanakkor miért is csodálkoznánk az ilyen megalomániás próbálkozásokon, amikor George W. Bush már 2006-ban kijelentette, hogy a világűr az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozik. 

Értsd: valamit a víz használat vámolására is kitaláltak, ez csak a tálalás - KJ 

Budapesti Víz Világtalálkozó 2013 (+videó) 

2012. november 20. 16:52 kormany.hu 
A víz Földünk egyik legbecsesebb természeti erőforrása. A Föld vízkészletének mindössze 2%-a édesvíz. Ezen szűkös természeti erőforrás azonban meghatározó fontosságú a biológiai, társadalmi és gazdasági élet valamennyi szegmensében. A növekvő lakossági igények és az éghajlatváltozás nyomán az egymással versengő vízigények 2030-ra várhatóan 40%-os globális vízellátási hiányt eredményeznek. Ez a folyamat Európát és hazánkat is érinteni fogja: a vízhez való hozzáférés mind egyéni, mind nemzeti szinten még inkább a prosperitás és a béke alapvető kérdésévé válik. 
Magyarország máig világszerte elismert vízügyi szakértelemmel, ismeretanyaggal és infrastruktúrával rendelkező ország. Hazánk évtizedek óta kiemelten kezeli a víz témáját mind kétoldalú, mind többoldalú külkapcsolataiban. Támaszkodva a vízpolitikában hagyományosan megjelenő magyar érdekekre és szakértelemre, Magyarország folytatni kívánja hangsúlyos nemzetközi szerepvállalását a vízpolitika gondozásában. 
A magyar kormányzat a 2012 júniusi Rio+20 fenntartható fejlődési konferenciára készülve a víz kérdéskörét jelölte meg elsődleges prioritásként, összhangban a 2011. évi európai uniós elnökségünk vízpolitikai aktivitásával. Áder János köztársasági elnök úr Rio de Janeiróban bejelentette, hogy Magyarország 2013 októberében az ENSZ tagállamainak, intézményeinek és valamennyi érintett gazdasági és társadalmi szereplő részvételével nemzetközi víz konferenciát szervez (Budapesti Víz Világtalálkozó). A Világtalálkozó célja, hogy a legfontosabb vízügyi kérdésekben - ivóvíz-szolgáltatás és szennyvízkezelés, integrált vízgazdálkodás, nemzetközi vízügyi együttműködés, innovatív vízügyi technológiák - hozzájáruljon a vízzel kapcsolatos fenntartható fejlődési célok kidolgozásához és konkrét iránymutatást adjon a világ 2015 utáni fejlesztéspolitikai prioritásainak meghatározásához. A konferencia elérhető és kipróbált gyakorlati megoldások bemutatásával kíván segítséget nyújtani mind a fejlődő, mind a fejlett világ vízügyi kihívásainak kezeléséhez. A Világtalálkozóval párhuzamosan szervezett tudományos, üzleti, civil és ifjúsági fórum lehetőséget kínál továbbá a magyar gazdasági, egyetemi, kutatói eredmények bemutatására, a magyar vízügyi ágazat nemzetközi kapcsolatainak kiszélesítésére. 
(Külügyminisztérium) 
Kapcsolódó: 
   A vízről beszél majd Áder Rióban 

Egységes, önálló, autonóm Székelyföld 


Akadályokat próbál gördíteni a román úttársaság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-re meghirdetett székelyek "nagy menetelése" útjába. 
 
A történelmi Székelyföld

Az egységes és autonóm Székelyföld követelésének képviseletére kezdeményezett október végi felvonulás szervezői közölték, hogy az Országutak és Autópályák Országos Társasága Részvénytársaság egy miniszteri rendeletre hivatkozva bizonyos díj befizetéséhez köti a 45 kilométeres tiltakozó felvonulás engedélyezését. A tanács a társasággal folytatott levélváltását is eljuttatta a sajtónak. 
Az SZNT szerint a szervezés hivatalos részét végző egyesületek (az SZNT nem bejegyzett jogi személy) törvényes kötelezettségüknek eleget téve a Bereck-Kökös útszakaszon fekvő valamennyi önkormányzatnál bejelentették az október 27-i rendezvényt. A Kovászna megyei Rendőr- és Csendőrparancsnokság augusztus 20-án iktatta a rendezvény megszervezéséről szóló átiratot. 
A tanács hozzátette, bár erre törvényes kötelezettség nincsen, a rendfenntartó hatóság kérésére tudomásulvételre elküldték az átiratot az Országos Rendőr- és Csendőrparancsnokság, valamint az Országutak és Autópályák Országos Társasága címére is. Az utóbbi részvénytársaságtól érkezett az a válasz, amelyben a társaság tudatja, a láttamozáshoz szükséges iratok között az útfoglalási díj befizetésének a bizonylatát is csatolniuk kell. Az úttársaság egy 2013 júniusában hozott miniszteri rendeletre hivatkozik, amely a "kulturális, művészeti és sportrendezvények" engedélyezésére vonatkozik. 
Izsák Balázs SZNT-elnök elmondta, a hivatkozott rendelet szerint mintegy 28 ezer eurót (8,4 millió forintot) követelnek tőlük. Hozzátette, nem tartja lényegesnek az összeget, hiszen megítélése szerint egyetlen lej követelése is törvénysértő lenne. Leszögezte, a megjelölt miniszteri rendelet kulturális, művészeti és sportrendezvényekre vonatkozik, az SZNT pedig a szabad véleménynyilvánítás eszközének tekinti a menetelést. Hozzátette, a gyülekezési jog gyakorlása alapvető emberi jog, azt nem kötheti egy részvénytársaság anyagi juttatáshoz. 
Az SZNT augusztus elején jelentette be, hogy október 27-én a székelyek "nagy menetelésével" kíván nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli haragszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek - egymással szembetalálkozván - 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki. 
Forrás: ma.hu sokkaljobb.hu 
sokkaljobb-megjegyzés: Toborzó és bővebb információ a részvétellel és a támogatással kapcsolatban ITT 
Emlékeztető: "Most telik be, vagy soha, ez átok./ A zászlót, a zászlót ne hagyjátok!/ Ha minket elfú az idők zivatarja:/ Nem lesz az istennek soha több magyarja." (Arany János: Az örökség) 

Vasárnap újra tüntetés Verespatakért! 

Mentsük meg Verespatakot! 
Demonstráció Budapesten 2013. október 13-án, 17.30-tól 
Több mint egy hónapja tízezrek tüntetnek Verespatakért világszerte, miközben a román kormány, figyelmen kívül hagyva a régió biztonságát és a természet védelmét, továbbra is erőltetni próbálja a kanadai befektetők elképesztő tájrombolással járó cianidos aranybányászatát. Idehaza 2000-ben mi is megszenvedtük a cianidos bányászat okozta katasztrófát. A verespataki beruházás hasonló csapással fenyeget. 
Noha a román kormányfő közel egy hónapja már arról beszélt, hogy győztek a tüntetők, az ún. Verespatak-törvényt azóta sem vonták vissza. A Verespatak megmentéséért síkra szálló tüntetők ezért továbbra is kitartanak, és nem hagyják abba a tiltakozásokat. 
2013. október 13-án Európa-szerte újabb tüntetéseket tartanak Verespatakért. A tervezett tüntetések helyszíneinek naprakész listája itt található: 
http://www.rosiamontana.org/ro/stiri/mizeria-e-mare-cur-enia-va-dura-protestele-continu 
Budapesten vasárnap délután 5 óra 30 perckor az V. kerületi Deák térről indul a tüntetés, tervezett útvonala: Deák tér-Andrássy út-Hősök tere-Dózsa György út-Thököly út 72. (Román Nagykövetség). 
Az események időrendje: 
17:00 - Gyülekezés az Deák téren az Evangélikus templom előtt 
17:30 - Demonstráció a Deák téren (beszédek, éneklés, dobolás) 
17:45 - Indulás a budapesti Román Nagykövetség elé 
19:00 - Demonstráció a követség előtt (beszédek, skandálás, dob, zene, zajkeltés) 
19:30 - A Román Nagykövetség előtti demonstráció véget ér 
A demonstráció honlapja a Facebookon: 
https://www.facebook.com/groups/verespatak/?fref=ts


További felvilágosítás: 

Fidrich Róbert, programvezető, Magyar Természetvédők Szövetsége; tel.: (1) 216-7297, (70) 340-8965 

A Levegő Munkacsoport nyilatkozata

Súlyos amnéziában szenved Európa?

2000. január 30-án a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező hatású zagy hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A felelőtlenségből okozott tragédiát a csernobili atomkatasztrófa óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezték. Hosszú ideig az újságok címlapján szerepeltek a részletek világszerte. 

2010 májusában az Európai Parlament (EP) a képviselők 82 százalékos egyetértése mellett felkérte az Európai Bizottságot, hogy készítsen elő egy irányelv-tervezetet a cianidos aranybányászat betiltására. A tervezet azóta sem készült el. 

A tiltakozások elsősorban Romániában folynak a verespataki bányanyitás ellen, hosszú idő óta folyamatosan, de Budapesten és néhány más európai fővárosban, sőt a tengerentúlon is voltak és ma is tartanak a megmozdulások. Október 4-én Brüsszelben vitanapot tartottak EP-képviselők "Nem akarunk ciánszennyezés árnyékában élni" címmel. Nagyobb visszhangot azonban egyelőre sem ez, sem a demonstrációk nem váltottak ki. 

A Levegő Munkacsoport mindezek ellenére reméli, hogy Európa mégsem vált közömbössé a szörnyű természetkárosítás veszélyével szemben. 

Göncz Kinga nem adja fel! 

2013. október 10. SVPSZ 

A Tavares jelentés nem igazán jött össze. Most előhúzott egy újabb gyalázatot. Alkalmatlanságát miniszterként bizonyította a Gyurcsány-kormányban. Most az unióban árulja a hazát! 
Morvai Krisztina kiosztotta az ülésen. Hihetetlen vastag arcbőrt csinált neki a kedves papa, aki egykor az ország legnépszerűbb politikusa volt. 

Göncz Kinga és társai változatlanul helyesnek tartják a 2006. október 23-i rendőrterrort, s az áldozatokat hibáztatják. Morvai Krisztina strasbourgi kérdésére a szemkilövető kormány minisztere egyértelművé tette, hogy gaztetteiket bármikor megismételnék. 

A zsidónak elfogyott az olajszőkítésből nekik juttatott kenőpénz, a hollókosztból ráeső lóvét a MAZSIHISZ elvonta tőlük , így apanázs nélkül maradt a család, de a zsidó nem nyugszik bele , hogy a családot kisemmizték . A buta zsidaját jövőre már nem választják be sehová , ezért ahol tud még árt a hazának . Ez a rém olyan ronda , hogy a gyerekek felsírnak álmukban , ha véletlenül előző nap találkozik a pofalemezével . Drága hollókosztos remélem találsz egy állást ahol a zsidó gyerekeket ijesztgetheted, hogy csapjon agyon a villám és kerülj a zsidó pokolba , és égj égj míg csak a világ világ marad.




43 millió embernek nincs elég ennivalója Európában


A Vöröskereszt adatai szerint a pénzügyi válság hatására 43 millió embernek nincs elég ennivalója Európában, ami az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb humanitárius válságának tekinthető.
Bekele Geleta, a Vöröskereszt Nemzetközi Szövetség és a Vörös Félhold Társaságok (IFRC) főtitkára csütörtökön nyújtotta be a gazdasági válság hatásairól szóló jelentését Genfben.
A jelentés rámutat, hogy hozzávetőleg 120 millió európait fenyeget az igazi szegénység kockázata és a pénzügyi problémák hatását továbbra is elszenvedő országokban ez még jó darabig tömegeket érint.
Az emberek élete teljesen feje tetejére állt és az elszegényedés folyamatos. Milliók élnek egyik napról a másikra, megtakarítások, biztonsági tartalék nélkül,” mondja Geleta, hozzátéve, hogy „Európa az elmúlt hat évtized legsúlyosabb humanitárius katasztrófáját éli.”
A felmérést a Vöröskereszt 22 különböző országban működő országos szervezetének bevonásával készítette, aminek eredményeként kiderült, hogy az euró válság miatt sokkal többen fordulnak segítségéért a szervezethez, legyen az anyagi, orvosi vagy egyéb jellegű mint korábbi években.
A jelentés szerint jelenleg 3,5 millió ember kap élelmiszersegélyt a szervezettől, ami 75 százalékos emelkedés a három évvel ezelőtti számokhoz képest.
Bár megértjük, hogy a kormányok próbálják csökkenteni a kiadásokat, ugyanakkor nyomatékosan tanácsoljuk, hogy ezt ne a közegészségügyi és szociális támogatások csökkentésével tegyék, mert ez hosszú távon még sokba kerülhet az egyes országoknak,” figyelmeztetett Geleta.
A jelentésből az is kiderült, hogy a válság nemcsak az olyan országokat érint, mint például Lettország, ahol az élelmiszersegélyek megháromszorozódtak az elmúlt három évben, hanem gazdagabb országokat, például Franciaországot is.
2009 óta több mint 350.000 ember szegényedett el Franciaországban és a tendencia sajnos sok más európai országban is megfigyelhető, írja a jelentés.
A pénzügyi válság 2008 elején kezdődött Európában és a fizetésképtelenség jelenleg is számos országot fenyeget, köztük Görögországgal, Portugáliával, Olaszországgal, Írországgal és Spanyolországgal.
A II. Világháború befejezése óta első alkalommal a Vöröskereszt Nagy-Britanniában is elkezd ételt gyűjteni és osztani a rászorulóknak, mivel a szigetországban is jelentősen csökkentették a szociális támogatásokat és az ingyen konyháknál egyre hosszabb sorokban várakoznak az éhes emberek.
A helyzet romlása komoly megszorító intézkedések és gazdasági reformok bevezetésére kényszerítette az EU kormányait, amelyek széleskörű ellenállásba ütköztek több országban is.


Élelmiszerinfláció, élelmiszerhiány és éhséglázadások


Éhínség, ahogyan azt a Biblia megjövendölte, sokszor és sok helyen alakult már ki a világon ez elmúlt években (Máté 24:3, 7-8). Sajnos azonban minden jel arra mutat, hogy a helyzet tovább romlik, és ahogy időben közeledünk a jelen történelmének utolsó éveihez az eddigieknél is súlyosabb éhínségekre számíthatunk. – Joseph Candel
Forrás: Prisonplanet.com
A modernkorban soha nem látott súlyosságú élelmiszerválság van kialakulóban. A mindent megfojtó aszály és bizarr időjárási jelenségek a világ szinte valamennyi országában tönkretették a termés hol kisebb, hol nagyobb részét a nyáron és már az ENSZ és a Világbank is komoly élelmiszerinflációra figyelmeztetnek.
A fejlett országokban élőknek is komoly problémát jelenthet az élelmiszerárak növekedése, a fejlődő országokban azonban szó szerint élet-halál kérdése. Emlékezzünk 2008-ra. Az akkori élelmiszer áremelkedés eredményeként 28 országban törtek ki éhséglázadások.
Jelenleg 2 milliárd ember nem jut elég élelemhez a világon. Az esetleges élelmiszerhiányról felröppenő hírek önmagukban elegendőek ahhoz, hogy lángra lobbantsák az amúgy is izzó helyzetet. Amikor az emberek úgy érzik nem képesek ellátni a családjukat, kétségbeesésükben sok mindenre elszánhatják magukat. Már a CNN is arra figyelmeztet, hogy 2013 a globális válság éve lesz!
Sajnos már nemcsak híresztelésről van szó. A globális élelmiszerválság a szemünk előtt alakul ki. Az USA az elmúlt 50 év legszárazabb nyarán van túl, ami a szakértők szerint nemcsak az idei, de már a következő szezon termését is veszélyezteti.
Oroszországban, Ukrajnában és Kazahsztánban a búzatermést tizedelte meg az aszály. Idén Ausztráliában is a szárazsággal küzdenek és Indiában augusztus közepéig 15 százalékkal kevesebb csapadékot hozott a monszun.
A globális élelmiszertermelés a vártnál lényegesen alacsonyabb lesz idén, miközben az igények emelkednek, ami azt jelenti, hogy élelmiszerinflációra, élelmiszerhiányra és éhséglázadásokra számíthatunk.
Mivel az USA a világ legnagyobb élelmiszer exportőre, minden szem az ottani terméskilátásokat figyeli. Sajnos a súlyos aszály tönkretette a kukoricatermést. Bill Witherell szerint az idei kukoricatermés az 1988-as mennyiségnek felel majd meg, ami az elmúlt 30 év legrosszabb éve volt. Ez azt jelenti, hogy a kukoricatermés immár harmadik éve folyamatosan csökken, amire nem volt még példa az USA agrártörténelmében.
A hivatalos becslések egyre kisebb számokat közölnek, és sajnos egyesek szerint a valóság még ennél is kiábrándítóbb.
Wall Street Journal a következőket írta:
A Pro Farmer Midwest Crop Tour felmérőinek jelentése szerint az átlagos becsült termés Ohio államban hektáronként 2,7 tonna, az egy évvel ezelőtti 3,9 tonnás becsléshez képest. Dél Dakotában a felmérők átlagosan 1,8 tonnás terméssel számolnak hektáronként, a tavalyi 3,5 tonnához képest.
Ezek katasztrofális számok.
Időkjelei: Az aszály természetesen Magyarországot is érintette. A hvg.hu a következőket írta:
E fontos terményből a betakarítás az elején tart, de annyit már lehet látni, hogy a hektáronként 4,7 tonnára becsült átlagtermés helyett legfeljebb 3,5 tonnára lehet számítani – mondta az agrártárca államtitkára. Az időjárás szeszélye következtében nagy a szóródás, például Tolna megyében a 3 tonnát sem éri el a hozam, amíg Borsod-Abaúj-Zemplén földjeiről ennek több mint kétszeresét várják, de van ahol a szárazság miatt semmi sem termett.
Sajnos az aszály nemcsak a gazdákat sújtja. Chris Martenson néhány nappal ezelőtti cikke a következőkre hívja fel a figyelmet:
Bár a fővonalas média elvesztette érdeklődését az aszály problémája iránt, mi azért ne tegyük ezt, hiszen hatása már most látszik a gabona és az üzemanyagok árának emelkedésében. Bizonyos helyeken a vízhiány miatt akadoznak az olaj és gázfúrások, egyes áramerőműveket le kellett állítani, a marhahús ára pedig ideiglenesen csökkent (a várható jelentős drágulás előtt), mivel a vízhiány miatt (legelők kiszáradása, takarmány drágulása, akadályozott folyami szállítás a Mississippi folyón) tömeges kényszervágásokat tartanak.
A mostani aszály miatt nagy valószínűséggel rossz lesz a téli búzatermés is. Arra mindenesetre ne számítsunk, hogy a hús ára változatlan marad.
Az Egyesült Államok nyugati részén a legelők kiégtek és nincs elég széna:
Mindenki a téli szénát használja már. A legelők kiégtek és a tél beálltáig nem valószínű, hogy magukhoz térnek. Már most kétszeresére emelkedett a széna ára és 75 százalékkal kevesebb áll rendelkezésre,” mondja Tony Caldwell az Indiana Horse Rescue-tól.
Nagyon rossz a helyzet, de hamarosan sokkal rosszabb lesz.”
Globális problémával állunk szemben. Az ENSZ adatai szerint a globális élelmiszerárak 6 százalékkal emelkedtek júliusban, a Világbank viszont 10 százalékos emelkedésről beszél. Akármelyik számot is nézzük, a helyzet kritikus.
Néhány napja az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap és a Világélelmezési Program közös nyilatkozatot adtak ki:
Sürgős intézkedésekre van szükség, hogy az ársokk ne forduljon 10 milliókat érintő katasztrófába az elkövetkezendő hónapok során.
Egy hirtelen és jelentős élelmiszer áremelkedés esetén az embereknek a túlélésért kell küzdenie a fejlődő világban, ahol egy ember átlagosan jövedelmének felét élelmiszerre költi, és itt élelmiszer alatt leginkább kenyeret kell érteni.
Nigerben, Malin, a Csád Köztársaságban, Mauritániában és Szenegálban 18 millió ember küzd már most is élelmiszerhiánnyal.
Jemenben még rosszabb a helyzet:
A lakosság csaknem felének, 10 millió embernek nincs elég étele, és 300,000 gyerek súlyosan alultáplált.
Az ENSZ szerint az országot kevés választja el a katasztrófától.
A helyzet borzalmas. Akármit is teszünk több ezer gyerek fog meghalni idén az alultápláltság miatt,” mondja az UNICEF jemeni képviselője.
Egyes régiókban a gyerekek 30 százaléka alultáplált. Csakhogy értsük mit jelent ez, 15% már vészhelyzetnek számít és már most kétszer ennyi gyereket érint az éhezés.”
Egyes tudósok szerint a helyzet olyan kritikus, hogy sokan kénytelenek lesznekvegetáriánus étrendre átállni:
Vezető vízügyi kutatók komoly figyelmeztetést adtak ki a globális élelmiszerellátás helyzetével kapcsolatban, kijelentve, hogy az elkövetkezendő 40 év során a világ lakosságának szinte teljesen vegetáriánus étrendre kell átállni a katasztrofális hiányok elkerülése érdekében.
Az emberek proteinbevitelük 20 százalékát állati eredetű termékekből nyerik. Szerintünk ezt az arányt 5 százalékra kell csökkenteni, ha a 2050-re a földön élő extra 2 milliárd embert etetni akarjuk, mondja a vízügyi szakemberek egy csoportja.
Nem lesz elég víz a jelenlegi gabonaföldeken, hogy a 2050-re várt 9 milliárd embert ellássa, amennyiben a nyugati országokra jellemző jelenlegi étrendváltozási trendeket követjük,” áll a Malik Falkenmark és társai által készített jelentésben a Stockholmi Nemzetközi Vízügyi Intézettől.
A hús tehát hamarosan luxuscikké válhat.
Ami a legszomorúbb, hogy egyesek az élelmiszerválságból is pénztcsinálnak:
Az ENSZ segélyszervezetei és a brit kormány is támadta a világ legnagyobb árukereskedelmi cégét, a Glencore-t, amiért az „jó” üzleti lehetőségként értékelte az emelkedő árakat.
Miközben az USA a 30-as évek óta nem tapasztalt aszállyal küzd és a kritikussá vált helyzet miatt Vlagyimir Putyin exporttilalmat rendelt el a gabonára, Concepcion Calpe, az ENSZ FAO vezető közgazdásza az Independent-nek nyilatkozva azt mondta „egyes magáncégek, mint a Glencore olyan játszmát játszanak, ami hatalmas nyereséget hozhat nekik.”
Az élelmiszerek árának szándékos emelése az éhezők kárára nem tisztességes pénzszerzés. Az étel az ember legalapvetőbb fizikai szükséglete. Étel nélkül az emberek kétségbeesetté válnak.
Nézzük meg, mi történik Spanyolországban. A gazdasági válság éppen hogy csak elkezdődött és máris egyre több hír érkezik az élelmiszer áruházak kifosztásáról. Tudjuk, hogy az ellopott 3 tonna élelmiszer nagy részét segélyszervezeteknek adták, de lehet, hogy az „aktivisták” a jövőben nem lesznek ilyen nagyvonalúak. Spanyolország más részeiben pedig egyre gyakoribb látvány a kukázás.
Az Egyesült Államokban jelenleg 46,7 millió ember részesül az élelmiszersegély valamilyen formájában és a segélyszervezetek szerint soha nem látott igény van ingyen ételre.
Egyelőre a szövetségi kormány képes etetni ezeket az embereket, de mi történik, ha ez megváltozik?
Eddig bárki elmehetett valamelyik nagyáruházba és feltölthette a kamráját. Mi lesz, ha erre már nem lesz mód?







Soros szerint a piac összeomlott, csak eddig mesterségesen életben tartották




Soros Györgyöt sokan úgy ismerik, mint aki legyőzte az angol központi bankot. Malajzia elnöke szerint egy „gátlástalan nyereséghajhász”, Thaiföldön pedig „gazdasági háborús bűnösként” tartják számon.
1994-ben Soros kijelentette, hogy „éppen ideje, hogy a szovjet birodalmat immár Soros-birodalomnak nevezzék.”
A kétes hírnevű milliárdos befektető a következőképpen határozta meg egy rezsim megdöntésének vagy egy valuta bedöntésének hét lépését:
1. lépés: Árnyékkormány felállítása valamilyen humanitárius támogatás ürügyén.
2. lépés: A rádióhullámok feletti hatalom átvétele. Meglévő rádió és televíziós médiumok finanszírozása majd irányításuk átvétele, esetleg újak létrehozása.
3. lépés: Az állam destabilizálása, a kormány meggyengítése és kormányellenes hangulat megteremtése az országban. Gazdasági válság létrehozása vagy a már létező válság kihasználása. Nyomás gyakorlása fentről és lentről, ami hozzájárul a kormány meggyengítéséhez és a kormányellenes hangulat kialakulásához.
4. lépés: Elégedetlenség szítása.
5. lépés: Választási válság kiprovokálása. Várd meg a választásokat és hirdesd hangosan, hogy csalás történt.
6. lépés: Vedd át a hatalmat. Szervezz hatalmas tüntetéseket, polgári engedetlenséget, ülő- és általános sztrájkokat és támogasd az aktivizmust. Továbbra is hangoztasd, hogy választási csalás történt és saját médiumaidon keresztül mondd meg követőidnek, hogy mit tegyenek. Ebben a fázisban indulhatnak a bujtogató és erőszakos megmozdulások.
7. lépés: Éld túl az ellenfeled.
Soros már 2011-ben arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak hagynia kellene a dollár rendezett módon végbemenő hanyatlását.
Számos alkalommal beszélt a nyilvánosság előtt az „Új Világrend” megalapításának és az amerikai dollár „irányított hanyatlásának” szükségességéről, hogy helyére az új világvaluta léphessen.
Szintén 2011-ben egy londoni interjú során azt mondta, hogy az egész Európát és az Egyesült Államokat is megrázó, 2008 óta tartó globális pénzpiaci válság a Szovjetunió utolsó éveire emlékezteti.
Ehhez hasonló dolog történik most a nyugaton,” nyilatkozta Soros a Bloombergnek a Szemtől szemben Francine Laqua-val című műsorban. „Volt egy pénzügyi válság és a piac tényleg összeomlott, de a hatóságok életben tartották. Az emberek nem vették észre, hogy a valóságban a rendszer összeomlott.”





Soros György a Globális Gazdasági Szimpóziumon beszél
Múlthét kedden a milliárdos befektető a németországi Kielben tartott Globális Gazdasági Szimpóziumon a következőket mondta: 
Az eurózóna enyhe javulást mutat Németországnak köszönhetően, azonban a súlyosan eladósodott országok jelentősen le vannak maradva. Az eltérés oka a sok adósság és a drága hitel. Mivel ezek visszatérő problémák, az eltérés idővel egyre kiterjedtebb lesz.
Olyan szabályokat hoztak, amelyek határozatlan ideig fenntartják a jelenlegi helyzetet. Ez politikailag elfogadhatatlannak tűnik és teljesen elpusztíthatja az Európai Uniót. Ezt csak a hitelezők akadályozhatják meg, de ők nem tűnnek túl hajlandónak.
A hibák elismerése nem könnyű… de ennek elmulasztása sokkal rosszabb lenne. A hibák egy rémálomba illő helyzetet teremtettek, amiben a jelenlegi politika áldozatai kénytelen mindennapjaikat tölteni.”
Időkjelei: Egyetlen kérdés marad csupán: mikor akarja a hatalmi elit, hogy a rendszer ne csak elméletben, hanem mindenki számára egyértelműen omoljon össze, hogy helyét átvehesse az új világrend. A színpadon lázasan folynak az előkészületek. Vajon mikor libben szét a függöny?
A cikkhez használt források:


Kína hivatalos hírügynökségi cikke új tartalékvaluta és az Új Világrend bevezetését sürgeti


Forrás: zerohedge.com
Feltételezhetően merő véletlen, hogy éppen azon a napon, amikor (azerehedge.com oldalon) Kína kiolthatatlan aranyétvágyáról elmélkedünk, feltételezve, hogy a törekvés mögött a kínai valuta aranyfedezetének erősítését célzó szándék áll, hogy a jüan is versenyre kelhessen az új tartalékvaluta címért, az ország hivatalos hírügynöksége, a Xinhua, arról ír, hogy a világnak egy új tartalékvalutára van szüksége.
Cikkében Liu Chang kijelenti, hogy „az amerikai bukás, ami garantálja a világ Amerika-mentesítését,” lehetőség ad egy új világvaluta bevezetésére, „ami a dollár helyébe léphetne, és ezzel a nemzetközi közösség végleg távol tarthatná magát az Egyesült Államokban kialakult és egyre erősödő belpolitikai zűrzavartól.”
Természetesen, amennyiben Kína ezt komolyan gondolja és a világ önként vállalná ezt a forradalmi tartalékvaluta váltást, minden eddigi elmélet a csodálatos Pénztermő Fáról, miszerint a végtelen mennyiségű adósságnál, csak a végtelennél is több adósság a jobb, eltűnne a történelem süllyesztőjében, követve hasonló kaliberű korábbi társait.
Íme, néhány gondolat Kína részéről, amely nem mellesleg az amerikai állampapírok legnagyobb offshore tulajdonosa, ezzel második helyet szerezve magának ezen a különleges piacon, közvetlenül a Federal Reserve után:
- A világ pénzrendszerének reformját ki kell terjeszteni egy új nemzetközi tartalékvaluta bevezetésére, ami a dollár helyébe léphet,
- A nemzetközi közösségnek véglegesen távol kell magát tartania az Egyesült Államokban kialakult és egyre erősödő belpolitikai zűrzavartól,
- A fiskális patthelyzet jó lehetőség a „megzavarodott világ” számára, hogy fontolóra vegye egy „Amerika-mentesített világ” felépítését,
- A patthelyzet eredményeként számos ország dolláreszközei veszélybe kerültek, ami komoly gyötrelmet okoz a nemzetközi közösségnek,
- További sarokkövek lefektetése is szükséges, amelyek alátámasztanák az Amerika-mentesített világot, beleértve a szuverenitás tiszteletben tartását, az ENSZ fennhatóságának elismerését globális válsághelyzetek kezelésére valamint nagyobb beleszólás biztosítását a feltörekvő piacgazdaságoknak a nemzetközi pénzintézetek dolgaiba,
- Az ilyen változások célja nem „az Egyesült Államok teljes mellőzése,” inkább arra lennének hivatottak, hogy ösztönözzék Washingtont a globális ügyek kezelésében történő építő jellegű részvételre.
Természetesen, amikor ez a nap eljön, ha eljön, az Egyesült Államok búcsút inthet minden hatalmának, hiszen ez jelenleg szinte kizárólag a dollár tartalékvaluta státuszának és az amerikai költségvetési hiány Fed általi pénzesítésének köszönhető.
Erről se feledkezzünk meg:
A tartalékvaluta státusz nem tart örökké…
A fiskális csőd garantálná az Amerika-mentesített világot
Miközben az amerikai politikusok, párthovatartozástól függetlenül, továbbra is eredménytelenül ingáznak a Fehérház és Capitol Hill között, a megzavarodott világ megragadhatja a lehetőséget, hogy elkezdje egy Amerika-mentesített világ felépítését.
A II. Világháború vérfürdőjéből a világ leghatalmasabb nemzeteként kerülve ki, az Egyesült Államok egy háború utáni világrendet diktálva és az európai kilábalást támogatva próbált globális birodalmat alapítani, miközben támogatta a rezsimváltást az irányába barátságtalannak mondható országokban.
Látszólag páratlannak mondható gazdasági és katonai erejének demonstrálása mellett kijelentette, hogy létfontosságú érdekei vannak a föld szinte minden pontján és erre hivatkozva szokásává vált akár a föld másik oldalán található országok ügyeibe is beavatkozni.
Eközben az amerikai kormány mindent megtett annak érdekében, hogy erkölcsileg feddhetetlennek tűnjön a világ előtt, ugyanakkor titokban a legszörnyűbb bűnöket követte el, a rabok kínzásától, a civilek lemészárlásán keresztül, a más országok vezetői után való kémkedésig.
Az Amerikai Béke uralma alatt valahogy nem sikerült meglátnunk azt a világot, amelyben az Egyesült Államok véget vet az erőszaknak és a konfliktusoknak, amelyben enyhíti a szegénységet és javítja a menekültek helyzetét, vagy amelyben igazi, tartós békét hoz.
Sőt. Ahelyett, hogy eleget tett volna egy felelős hatalomtól elvárható kötelességeinek, a saját érdekeit szolgáló Washington kihasználta szuperhatalmi státuszát és még nagyobb káoszt hozott a világba azáltal, hogy a fiskális kockázatokat külföldre exportálta, a már amúgy is összetett territoriális vitákat regionális feszültségekkel tetézte és hazugságokon alapuló, jogtalan háborúkat indított.
Ezek és a Wall Street-i elit kiolthatatlan étvágyának eredményeként a világ máig nem volt képes kimászni a gazdasági veremből, miközben például Irakban a bombázások és merényletek évekkel azután is szinte rutinszerűen történnek, hogy Washington állítólag felszabadította az iraki népet a diktatórikus uralom alól.
A legújabb periodikus stagnálás eredményeként pedig, amelyben a két politikai párt rendszeres időközönként zsákutcába fut az állami költségvetés és az adósságplafon megemelésének kérdésében, számos ország dollártartaléka vált kockázatos eszközzé a nemzetközi közösség pedig tovább szenved.
Véget kell vetni azoknak az időknek, amikor mások sorsa egy képmutató nemzet kezében nyugszik és egy új világrendet kell a helyére állítani, amelyben minden nemzet, kicsi és nagy, gazdag és szegény, egyformán számíthat arra, hogy tiszteletben tartják kulcsfontosságú érdekeit és egyenlő védelmet kaphat.
Ennek érdekében számos sarokkő lefektetése szükséges, amelyek alátámasztanák az Amerika-mentesített világot.
Kezdetnek például valamennyi nemzetnek kötelessége lenne tiszteletben tartani a nemzetközi törvényeket, beleértve a szuverenitás tiszteletben tartását és a más országok belügyeibe való beavatkozástól való tartózkodást.
Továbbá el kell ismerni az Egyesült Nemzetek fennhatóságát a globális válsághelyzetek kezelésére. Ez azt jelenti, hogy senkinek nincs joga semmilyen katonai akció végrehajtására mások ellen ENSZ felhatalmazás nélkül.
Ezek mellett, a világ pénzrendszerének néhány jelentős reformra van szüksége. Nagyobb beleszólást kell biztosítani a fejlődő és feltörekvő piacgazdaságoknak a legnagyobb nemzetközi pénzintézetek dolgaiba, beleértve a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot is, hogy ezek jobban tükrözhessék a világ gazdasági és politikai színterének átalakulását.
Egy hatékony reform kulcsfontosságú elemeként egy új tartalékvalutát kellene bevezetni, ami a ma domináns amerikai dollár helyébe léphetne, hogy a nemzetközi közösség véglegesen távol maradhasson az Egyesült Államokban kialakult és egyre erősödő belpolitikai zűrzavartól.

Végre találtam egy részletes elemzést az ellenfelekről.( 2 végkifejlettel )http://www.hidfo.net/2013/09/26/geopolitikai-mozaik-ii
( Nem mindenben értek egyet ,mert sok helyen kiegészítésre szorulna,
de alapjában igen. A cikk megjelenése óta is történt változás,pl: Ukrajna csatlakozni fog az EU-hoz,
Örményország viszont felmondta az EU megállapodásokat, és csatlakozik az Eurázsiai Unió-hoz : Rá egy nappal Grúzia is bejelentette,csatlakozási szándékát.)
A cikkhez még azért 3 vélemény: 1. Látni már, hogy a világ kezd megváltozni. Most egy átmeneti állapot van, a Nyugat-központúságból tart egy jobb irányba. A világ ennek az útnak még láthatóan a kezdeténél tart. Oroszország keresi magát ebben a helyzetben – de ez mutatja függetlenségünket. Putyin elnök bejelentette az Eurázsiai Unió létrejöttét. Kina hajlandó átalakitani a Sanghaji Együttműködési Szervezetet, hogy az beintegrálódhasson a hatalmas eurázsiai transzkontinentális blokkba. ( itt hozzáfüzném,hogy az SCO katonai szervezet. ) Amint azt látjuk ráadásul -a BRICS országok- amelyek az emberiség jelentős részét alkotják – új világot szeretnének, és már rakosgatják egy új együttműködés falaiba a téglákat. Világos, hogy az amerikaiak félnek.
2.Oroszország és Kína összefogott a dollár, mint a fő tartalékvaluta elleni küzdelemben. Ilyen nyilatkozatot tett Russ Winter tekintélyes amerikai trader. ( azt nem írja,hogy már 2éve ) A szakértők megállapítása szerint Moszkva és Peking már valóra is váltja a dollár világpiaci hegemóniája elleni terv első részét.
Oroszország és Kína hasonló taktikát választott: maximálisan lemondanak a dollárról a nemzetközi elszámolásoknál, és arany vásárlásával erősítik saját valutájukat. Ugyanakkor az elemzők szerint ez inkább csak következmény. Az ok, hogy csökkent a dollár és az amerikai gazdaság fizetőképessége. A pénztömeg növekedésével az amerikai valuta a közeli három évben értékét tekintve a felére csökkenhet. Peking és Moszkva kénytelen védelmezni saját valutáját az ilyen forgatókönyv ellenében, ezért a tartalékokat inkább aranyban helyezi el.
Amint Russ Winter megállapítja, a terv egyszerű: fokozatosan növelni a rubel és a jüan konvertibilitását, fokozni szerepüket a nemzetközi kereskedelemben, majd pedig tartalékvalutaként ajánlani.( ez még pár évet igényel )
3.Ma már milliók szerte a világban nem a demokrácia mintaképét látják az Egyesült Államokban, hanem egy olyan nemzetet, mely nyers erejére támaszkodva igyekszik keresztülvinni akaratát. (…) Amerika nem kivételes, és ezt állítani különlegesen veszélyes dolog. Különbözőek vagyunk, de amikor az Úrhoz folyamadunk áldásért, nem szabad elfelejtenünk, hogy egyenlőnek teremtett minket.”
Vlagyimir Putyin
( Putyin hithű Ortodox,mely egyházat még ne fertőzött meg a liberális mocsok. )



A BRICS országok új globális “szuper szuverén” valutája a dollár helyére


Forrás: AlexanderHiggins Blog

Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika támadásba lendültek, hogy a dollár helyébe egy kínai „szuper szuverén” globális valutát vezessenek be.

Miközben sokak szerint 8 éven belül Kína igazi pénzügyi nagyhatalommá válhat, 2020-ra elhomályosítva az Egyesült Államok hatalmát, Afrika igazi központi szereplője lett a világ eddigi, de legalábbis a 30-as évek óta eltelt időszak legnagyobb valutaháborújának, ami mostanában kezd igazán elmérgesedni.
Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, az együttesen BRICS néven emlegetett országok, közös erővel a dollár hatalmának megdöntésén és tartalékvaluta státuszának egy új, globális, kínai eredetű „szuper szuverén” valutával való lecserélésén ügyködnek.
A globális monetáris hatalomért folyó geopolitikai háború nemcsak a dollárt érinti. Az amerikai fizetőeszköz elleni harc csupán elsőcsapásnak számít a világra váró globális gazdasági háborúban, amelynek célja az Egyesült Államok és partnerei hatalmának megdöntése.
A BRICS célja a II. Világháború, azaz az utolsó valutaháború megnyerése óta a Világbank és az IMF által uralt, jelenlegi globális pénzügyi rend feletti hatalomátvétel.
A támadás részben a legutóbbi mennyiségi enyhítésre adott válaszként értelmezendő, amely során a Fed szándékosan több ezermilliárd dollárt nyomtatott az USA gazdaságának újjáélesztése érdekében, azt remélve, hogy a dollár leértékelésével visszacsalogathatja a befektetőket.
Ennek szándékos (vagy véletlen?) következményeként az a nyereség is lenullázódott, amit a Kínához hasonló országok a több ezermilliárd dollár értékben felvásárolt amerikai kincstárjegyeken egyébként nyertek volna.
Ezermilliárd dollárnál sokkal kevesebbért is robbant már ki háború, de igazából a nyereségnél fontosabb szempont a BRICS országok gazdasági szuverenitásának fenyegetettsége.
A dollár leértékelése valós és közvetlen hatást gyakorol a BRICS országok gazdaságaira, hiszen ezáltal termékeik relatív ára emelkedik, így kisebb árréssel és nehezebben értékesíthetők.
Ily módon a BRICS országok fizetnek az Egyesült Államok és Európa gazdasági gondjaiból és adósságából eredő következményekért, miközben saját gazdaságuk tönkremegy. Mostanra telt be a pohár és Kína ennek erőteljesen hangot is ad.
Kína többször kijelentette, hogy a megoldáshoz az Egyesült Államok nemzetközi felügyelet alá helyezése és egy globális valuta bevezetése szükséges, mivel a gondok egyik forrása az USA adósságából és a valuták újraértékeléséből erednek.
Az utóbbi hónapok során egyre több figyelmet kapott az USA és Kína közötti valutaháború, amelyben az Egyesült Államok saját burka védelméből kövekkel dobálja Kínát és azzal vádolja, hogy manipulálja saját valutáját.
Barack Obama igen képmutató módon egy végrehajtási utasítást is aláírt egy olyanügynökségközi kereskedelmi hatóság felállításáról, amelynek fő feladata betartatni Kínával a kereskedelmi szabályokat.
És akkor még nem is beszéltünk a ritka földfémek körül kialakult kereskedelmi háborúról.
Mindeközben csak kevesen figyelnek Afrikára, ami központi szerepet játszik a BRICS támadásban. Dél-Afrikában például minden erejükkel azon vannak, hogy bevezessék a kínai valuta, a renminbi használatát a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközeként a feltörekvő piacok számára. A program egyelőre a kísérleti fázisnál tart, de a végső terv szerint ebből emelkedne ki az új globális „szuper szuverén” valuta.
Reményeik szerint ez az új valuta meggyengítené a dollárt és ezen keresztül megtörné az Egyesült Államok politikai és gazdasági helyzetét és azt a képességét, hogy akaratát ráerőszakolja a világ többi részére.
Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok tisztában van ezzel a törekvéssel és az AFRICOM-on keresztül már évek óta próbálja visszaverni a támadást. Ez félreérthetetlenül látható abból, ahogyan az USAFRICOM megpróbálja felfegyverezni az egész afrikai kontinenst, hogy visszaverje Kína gazdasági beavatkozását.
A fentiek mérlegelése közben ne felejtsük el, hogy az utolsó, 1930-as valutaháború, a világ eddigi legnagyobb háborújával, a II. Világháborúval ért véget.


Oroszország és a BRICS kontra dollár


Időkjelei: Néhány napja az euró közeli és valószínű haláláról írtunk, hogy helyébe egy új és immár valóban globális valuta léphessen, előkészítve a terepet a világkormány új gazdasági rendjéhez. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, ahhoz a dollár összeomlására is szükség lesz, ami nem mellesleg egyúttal az Egyesült Államokat is térdre kényszerítené.
Az amerikai dollár tartalékvaluta státusza számos előnnyel jár az Egyesült Államok számára más országokkal szemben. A világ legfontosabb árucikkeivel még mindig dollárban kereskednek, akkor is, ha azokat nem az Egyesült Államokban állítják elő. A jelenlegi dolláralapú rendszernek köszönhetően az amerikai Federal Reserve bank exportálja az inflációt más országokba, miközben kormánya hatalmas adósságokat halmoz fel büntetlenül.
Eddig egyedül Kína tett nyílt kihívást a dollár egyeduralma ellen. Most úgy tűnik, hogy Peking új szövetségesre talált a Kremlben. A BRICS országok pedig teljes együttértésben sürgetik a dolláralapú rendszer felszámolását.
A Durban-i BRICS csúcs előtt egy héttel a moszkvai vezetés csendesen elkészített egy dokumentumot, amelyben vázolják a BRICS együttműködésre vonatkozó orosz stratégiát. A dokumentumot Vlagyimir Putyin csapatának egyik „belső körében” készítették, így nagy valószínűséggel a BRICS államokkal való együttműködés hivatalos álláspontját tartalmazza.
Az a tény, hogy a moszkvai vezetés hagyta a dokumentum nyílt közzétételét, igen erős, mondhatni dühös jelzésnek tekinthető az Egyesült Államok irányába.
A célok egyértelműek. A „Stratégiai célok” című fejezet első pontja a világ pénzügyi rendszerének reformját taglalja, annak érdekében, hogy az „igazságosabb, stabilabb és hatékonyabb legyen”. Későbbi fejezetek pedig egyértelműen leírják, hogy a „reform” tulajdonképpen a dolláralapú rendszer felszámolásával egyenlő.
Oroszország úgy gondolja, hogy amennyiben a BRICS országok vezetősége megfelelő politikai akarattal rendelkezik az együttműködés előmozdításához, a szövetség az új globális kormányzási rendszer kulcsszereplőjévé válhat, elsősorban gazdaságilag és pénzügyileg,” áll a dokumentumban.



A dollár uralmának vége, mondja Ned Goodman


Forrás: examiner.com
Szeptember 15-én Ned Goodman, kanadai milliárdos, a Cambridge House-ban a dollár és a nyugat gazdaságának helyzetéről szólt. Nyolc perces beszédében a Dundee Capital Markets 75-éves elnöke, a Brock Egyetem tiszteletbeli igazgatója, elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államoknak a tartalékvaluta feletti uralmában komoly változások állnak be hamarosan, mivel egyik ország a másik után próbál megszabadulni valutatartalékaitól, ezzel új eszközöket állítva a dollár helyébe.
Véleményem szerint hamarosan eljön a dollár trónfosztása és ezzel megszűnik világvaluta státusza. Nagyon gyorsan el fogom mondani, hogy miként jutottam erre a következtetésre. … Kína új elnöke, Xi Jinping, saját kérésére már megválasztásának napján találkozott Vlagyimir Putyinnal. A találkozó eredményeként megállapodtak, hogy Putyin 100 százalékban ellátja országa olajszükségleteit, amiért Renminbiben fizethet.
Stagfláció 1 vagy akár komoly infláció felé tartunk, de a stagfláció biztos. Az Egyesült Államok el fogja veszíteni azt a privilégiumát, hogy annyi pénzt nyomtat, amennyit akar a világ elsőszámú tartalékvalutájából. Ennek az időszaknak rendkívül erős inflációgerjesztő hatása lesz és azt is elárulhatom, hogy mielőtt ez megtörténik, a helyzet nagyon csúnya lesz.” (forrás)
Ned Goodman helyzetfelmérése pontosan egybevág azzal, amit az Examiner és sok hasonló oldal írt egy évvel ezelőtt, részletezve az Oroszország és Kína között létrejött olajkereskedelmi megállapodást. Amellett, hogy az egyezmény lehetővé tette, hogy az olajért a dollártól eltérő valutában fizessenek, Kína elkezdte az orosz olaj nagykereskedelmi forgalmazását a világon, így például Irán, akit jelenleg is ENSZ szankciók sújtanak, szintén vásárolhatott belőle.
A 2008-as bankválság nyomán a világ rendkívüli ütemben kezdett távolodni az amerikai dollártól és egyre több, a tartalékvaluta megkerülését célzó kereskedelmi megállapodás született. 2008-ban a kínai jüan a nemzetközi tranzakciók nulla százalékát tette ki. Az azóta eltelt öt évben ez az arány 12 százalékra emelkedett.
A dollár halála és tartalékvaluta státuszának megszűnése már nem összeesküvés elmélet vagy a pénzvilág által elképzelt lehetőség, hanem kézzelfogható valóság, amire már a közeljövőben számítani lehet.
A pontos napra vonatkozólag az elemzők is csak találgatni tudnak, de látva, hogy miként utasította el Oroszország és még számos nemzet az Egyesült Államok indítványát Szíria megbüntetését illetően, egyértelmű, hogy a dollár tekintélye már nem sokat nyom a latban a világon. Az 50-es években lezajlott szuezi válsághoz hasonlóan, amely során Nagy-Britannia és Franciaország nemzetközi tekintélye súlyos csorbát szenvedett és a világ szemében elvesztették nagyhatalmi nimbuszukat, a Szíriában folyó események akár az Egyesült Államok világgazdasági dominanciájának leköszöntét véglegesíthetik.
  1.  A stagfláció egy közgazdasági fogalom. Stagfláció esetén a magas inflációhoz egy alacsony gazdasági növekedés, vagy épp recesszió és magas munkanélküliség párosul. Maga a szó a “stagnálás” és az “infláció” szavak összevonásából keletkezett. (forrás) []


10 esemény a dollár tartalékvaluta státuszának megszűnése felé


A történelem során talán a dollár volt a legközelebb az igazi globális valuta státuszhoz. Az amerikai dollár évtizedeken keresztül uralta a nemzetközi kereskedelmet. Ez rengeteg előnnyel járt az USA pénzrendszere és fogyasztói számára és hihetetlen globális hatalmat biztosított az amerikai kormánynak. Jelenleg (az Egyesült Államokat nem beleszámítva) a világpénztartalékának 60%-a dollárban van. De vajon meddig?
Az amerikai média hallgat a kérdésben, pedig számos erős gazdaság komoly lépéseket tett a dollár leváltása felé. Számos olajtermelő ország már nem dollárban kereskedik, ami komoly csapás az olajdollár számára.
Már a nagy nemzetközi intézmények, mint az ENSZ és az IMF is a dollár tartalékvaluta státuszának egy új globális valutára való leváltásáról írnak, ami elképzelhetetlen hatással lenne/lesz az USA gazdaságára.
A változtatások egyik fő támogatója a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkező Kína. Egyes elemzői számítások szerint Kína gazdasága 2016-ra megelőzi az Egyesült Államokét és 2040-re pedig háromszor nagyobb lesz.
Az elmúlt néhány évben Kína és más feltörekvő hatalmak, mint például Oroszország, több megállapodást is kötöttek, amelyek elsődleges célja a dollár leváltása. A dollár egyeduralmának tulajdonképpen már vége.
Amerika gazdasága fokozatosan gyengül és hamarosan nem lesz mivel indokolni a dollár elsődleges tartalékvaluta szerepét. A következőkben összegyűjtöttük azt a 10 tényezőt, amelyek igazolni látszanak, hogy a dollár korábbi státuszának és erejének vége:
1. Kína és Japán már nem dollárban kereskednek egymás között
Néhány hónappal ezelőtt a világ második és harmadik legnagyobb gazdaságai, Kína és Japán, megállapodtak, hogy egymás közötti kereskedelmüket dollár helyett saját valutáikban folytatják. Ez egy rendkívül fontos lépés volt, amiről az amerikai média szinte egy sort sem írt. A BBC a következőket jelentette a megállapodásról:
Kína és Japán bejelentették, hogy terveik szerint egymás között direkt módon fogják váltani saját valutáikat, egyrészről az üzleti költségek csökkentése valamint a bilaterális kereskedelem támogatása érdekében.
A megállapodás eredményeként a kínai és japán cégek közvetlenül átválthatják saját valutájukat a másikéra.
Jelenleg minden cégnek először dollárt kell vásárolnia, és csak azután válthatja át a másik valutájára az ügylet fedezetét, ami extra költséggel jár.
2. A BRICS országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) is azt tervezik, hogy az egymás közötti kereskedelemben saját valutáikat fogják használni
A BRICS országok erőfitogtatása folytatódik. A köztük létrejött új egyezmény saját valutáikat erősíti a dollár helyett. Egy indiai hírcsatorna a következőket írta:
A BRICS öt feltörekvő országa (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) nagyobb gazdasági momentumot remél a két egyezménytől, amelyek a BRICS országok közötti kereskedelmet hivatottak támogatni.
A két egyezmény, amelyeket az öt ország vezetői egyszerre írtak alá, lehetővé teszi a helyi cégeknek, vállalkozásoknak, hogy saját valutáikban kereskedjenek egymással, nyilatkozta Sudhir Vyas, az indiai külügyminisztérium gazdasági kapcsolatok államtitkára.
Az egyezményektől a BRICS országok közötti kereskedelem volumenének növekedését várják, ami 28%-kal emelkedett az elmúlt néhány év során, de a jelenlegi 230 milliárd dolláron még messze elmarad az öt gazdasági nagyhatalom teljes potenciáljától.
3. Orosz-kínai valuta megállapodás
Oroszország és Kína már több mint egy éve saját valutáikban kereskednek egymással. A két ország vezetői egyre erőteljesebben támogatják egy új globális tartalékvaluta bevezetését és mindkét nemzet eltökélt szándéka a dollár hatalmának megtörése.
4. A kínai valuta növekvő használata Afrikában
Melyik ország ma Afrika legfőbb kereskedelmi partnere? Elárulom, hogy nem az Egyesült Államok.
2009-ben Kína lett Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere és egyre agresszívabban szorgalmazza saját valutája használatát a déli kontinensen.
Az Afrika legnagyobb bankjának számító Standard Bank a következőket írta:
Úgy képzeljük, hogy Afrika és Kína legalább 100 milliárd dollárnak megfelelő kereskedelmi forgalmat fog renminbi-ben bonyolítani 2015-ig, ami több mint a 2010-re vonatkozó teljes bilaterális kereskedelmünk volumene.
Kína eltökélte a nemzetközi kereskedelem átformálását. Jelenleg 70.000 kínai cég bonyolítja határon túli kereskedelmét a kínai valutában.
5. A Kína és az Egyesült Arab Emirátusok közötti megállapodás
Kína és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodtak, hogy dollár helyett saját valutáikban folytatják az egymás közötti olajkereskedelmet.
Az Egyesült Arab Emirátusok nem számít nagyjátékosnak az olajtermelésben, de a lépés mindenképpen veszélyezteti az olajdollár rendszert. Mi történik, ha más olajtermelő országok is kedvet kapnak a lépéshez?
6. Irán
Irán hozta a legagresszívabb intézkedéseket a dollár kereskedelmi fizetőeszköz státuszának megdöntése érdekében. India például részbenarannyal fog fizetni az Irántól vásárolt olajért.
Az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség enyhülésére nem sok remény van a közeljövőben, ezért elég valószínű, hogy Irán továbbra is mindent megtesz az Egyesült Államok gyengítése érdekében.
7. A kínai-szaúdi kapcsolatok
Melyik ország vásárolja a legtöbb olajat Szaúdi-Arábiától? A válasz ebben az esetben sem az Egyesült Államok, hanem Kína.
Kína 1,39 millió hordó olajat vásárolt Szaúdi-Arábiától februárban, ami 39%-os emelkedést jelent az egy évvel korábbi mennyiséghez képest.
Szaúdi-Arábia és Kína összefogtak egy új olajfinomító megépítése érdekében Szaúdi-Arábiában, és a két ország vezetői mindent megtesznek a köztük folyó kereskedelem bővítése érdekében.
Mennyi ideig áll még ki Szaúdi-Arábia az olajdollár mellett, ha legfontosabb ügyfele, Kína más irányba megy? Ez egy nagyon fontos kérdés.
8. Az ENSZ is egy új globális tartalékvaluta bevezetését szorgalmazza
Az ENSZ több olyan jelentést is kiadott, amiben a dollár, mint tartalékvaluta leváltását javasolja. Alább például egy olyan globális tartalékrendszerről ír, amiben a dollár már nem játszana főszerepet:
Létrehozhatnánk egy új globális tartalékrendszert, amelyben már nem az amerikai dollár lenne az egyetlen tartalékvaluta.
9. Az IMF is egy új globális tartalékvaluta mellett érvel
A Nemzetközi Valutaalap is számos jelentést adott ki, amelyekben az amerikai dollár leváltását javasolja egy új világvalutára.
Tartalék felhalmozás és a nemzetközi monetáris stabilitás” című, egy korábbi tanulmányában, az IMF egy új, „Bancor” nevű globális valuta bevezetéséről ír, amit egy új globális központi bank bocsátana ki:
Egy új globális központi bank által kibocsátott Bancor, mint globális valuta, a gazdaság stabil, értékőrző alapja lehetne, ami nem egy konkrét ország gazdasági helyzetéhez kötődik. A kereskedelem és a pénzforgalom gyors növekedésével és a globális integráció erősödésével egy ilyen szélesebb perspektívára van szükség a növekedés fenntartásához.
10. Szinte az egész világ gyűlöli az Egyesült Államokat
Az Egyesült Államok iránti érzelmek szinte az egész világon negatívak, és ezt a tényezőt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Néhány évtizeddel ezelőtt a világ nagy része még ennek az ellenkezőjét gondolta. Aki kételkedik a változásban, utazzon el néhány helyre a világban. Sok amerikai, főleg Európába utazva, inkább kanadainak vallja magát utazás közben, mert így pozitívabb fogadtatásban reménykedhet.
Amennyiben Amerika népszerű lenne, talán még lenne némi esély a dollár státuszának megőrzésére, de a helyzet ennek éppen az ellenkezője.
Mi történik tehát, ha a dollár tartalékvaluta státusza megszűnik?
Michael Payne nemrégiben megjelent cikkében erre próbál rávilágítani:
A dollár hanyatlása radikális változást jelent majd az amerikai életstílus szempontjából. Amikor ez a gazdasági cunami eléri az Egyesült Államokat, a 2008-as válság egy aprócska hullámnak tűnik majd. Az amerikai életstílus szempontjából igen kellemetlen változásokat hoz majd, a hihetetlen mértékben elszabadult infláció, a magas jelzálog és hitelkamatok növekedése valamint az élelmiszer, ruha és benzin áremelkedések miatt. Az élet minden területére negatívan hat majd.
A legtöbb amerikai nincs tisztában azzal, hogy az Egyesült Államokban még mindig mennyire olcsó az üzemanyag a világ más részeihez képest. Európa egyes országaiban kétszer annyiba kerül a benzin, mint az USA-ban. Persze, igaz, hogy az adónak is komoly szerepe van ebben, de leginkább a dollár olajkereskedelmi fizetőeszköz státuszának tudható be.
A világ olajfogyasztásának egynegyedét az Egyesült Államok használja fel. Az egész amerikai gazdaság az olcsó üzemanyagtól függ, hiszen az áruknak óriási távolságokat kell megtenni.
Mi lesz, amikor az üzemanyagárak a mostani kétszeresére emelkednek?
Emellett a dollár tartalékvaluta státuszának megszűnése a kormányadósság fenntartásának jelentős drágulását is jelenti majd.
Egyelőre még mindig komoly kereslet van az amerikai állampapírok iránt, hiszen a világ országai kénytelenek jelentős mennyiségű dollártartalékkal rendelkezni a nemzetközi kereskedelem miatt.
Mi történik, ha ez megváltozik?
Mi történik, ha hirtelen elapad a világ dollár iránti étvágya?
Természetesen ezek a változások nem egy nap alatt fognak bekövetkezni, de ha egyszer elkezdenek felgyorsulni az események, az apró változások hirtelen lavinává duzzadhatnak.


Titkosszolgálati források szerint az Obama kormány célja „a dollár halála”


Amennyiben az amerikai gazdaság egy komoly válság, például közel-keleti háború vagy olajhiány miatt összeomlana, a világ azonnal elvesztené maradék hitét is a dollárban, aminek eredményeként nemcsak az amerikai fizetőeszköz, de minden dollár alapú valuta és részvény elveszítené értékét, valószínűleg globális banki és pénzpiaci összeomlást idézve elő. Egy ilyen horderejű válság nyilván társadalmi káoszt okozna.
Az Egyesült Államok másik problémája, hogy egyre több ország kezd a dollár helyett más valutát használni az olajkereskedelemben és nagyon közel van az a pont, amit az amerikai pénzrendszer már nem lesz képes elviselni. Amennyiben a világ hivatalosan is egy új világvaluta használatára állna át, a dollár egyetlen nap alatt elsüllyedhet az amerikai gazdasággal együtt, hiszen az ország nem lenne képes finanszírozni 17.000 milliárd dolláros adósságát.
Egy ilyen forgatókönyv esetén az USA indítaná el a dominókat és készítené elő a terepet az Antikrisztus megjelenésére, aki immár előállhat „zseniális” tervével a gazdaság és a világ megmentésére (Dániel 11:21, 24). – Joseph Candel
Az alábbiakban Doug Hagmann legújabb cikkének kivonata olvasható.
Forrás: homelandsecirityus.com, Doug Hagmann
Ezen a héten több olyan titkosszolgálati információ birtokába jutottam, amelyek segítenek tisztán látni az összképet illetően. Nagyon sok esemény folyik a világban, amelyekre nincs elfogadható hivatalos magyarázat. Az alábbi információk remélhetőleg segítenek ezek megértésében, bár a kirajzolódó kép sajnos nem szép.
Sokan bizonyára nem tudják, hiszen a média kevés figyelmet szentelt a kérdésnek, hogy az Egyesült Államok sorsa már régen megpecsételődött. Kyle Bass még 2011-beninterjút készített az Obama kormány egyik magas beosztású tagjával, aki elmagyarázta a kormány tervét az amerikai gazdaság és deficit rendbetételére.
Számos egyéb kérdés mellett az amerikai exportról és munkabérekről is beszéltek, de a feltett kérdés nem is annyira tűnik lényegesnek a választ hallva és nincs is nagyon értelme másra összpontosítani figyelmünket. A válasz: „Egyszerűen ki fogjuk nyírni a dollárt.” Ez a terv egyetlen tőmondatban.
Saját forrásom szerint az események már nem visszafordíthatók. A legjobb esetben is csak arrébb ugrani tudunk a lavina elől. A dollár elvesztését nem Barack Obama kezdte, de hozzájárult a folyamat felgyorsításához.

A végcél

A végső cél egy nemzetközi valuta és a globális kormányzás együttes bevezetése. Az a baj, hogy a legtöbb ember nem gondolkozik elég nagy léptékben és nem fogja fel a hazugság mértékét. Nem látják az összképet, mert figyelmüket szándékosan más kérdésekre terelik. A (hatalom) azt akarja, hogy a polip karjainak mozgását külön eseményeknek higgyük, és ne lássuk az összefüggést például a fegyverek elkobzása, a Belbiztonsági Minisztérium fegyverkezési kampánya vagy a gazdasági problémák között.
Mások eközben a kétpártrendszer színházi előadásával vannak elfoglalva, kitartóan állítva, hogy léteznek különbségek a Republikánus és Demokrata oldalak között. Nem láttunk elég bizonyítékot arra, hogy egyetlen párt létezik, két külön, de tulajdonképpen egyetlen célért dolgozó frakcióval? A nyilvánosság nem látja a paktumokat és pultalatti megállapodásokat, és még mindig reménykedik, hogy a következő választások után majd minden másképp lesz.
A legtöbb politikus, némelyik nyíltan, mások a politikai színdarabban betöltött szerepükhöz hűen, kissé tiltakozva, de közös erővel próbálja a globális kormányzás rendszerébe terelni az Egyesült Államokat. A globalistáknak szórakozás, a népnek figyelemelterelés, a médiának pedig szaftos konc.
Amerikát belülről győzték le. A beépített emberek a helyükön állnak, készen a behódolásra a globális kormány előtt. Mi mással magyarázhatjuk a kétpárti önpusztítást?

Jelek, jelek mindenhol

Akik a szándékosan manipulált statisztikák mögé látnak, érteni fogják, hogy miről beszélünk. Érteni fogják mi fűti az emberek hamis reményeit és produkálja a hamis adatokat és számokat. Bűvészmutatvány az egész, ami annyira leköti az emberek figyelmét, hogy közben észre sem veszik a körülöttük dúló globális háborút és a belső támadásokat.
Az értékpiaci csúcsokat csupán más valutákból, például az euróból a dollárba történő átmeneti menekülés idézi elő, valamint az államadósság pénzesítése a Fed által.
A globalisták vagy központi bankvezetők, illetve az őket irányítók terve, hogy az embereket a dollárhoz terelje, mint az utasokat a süllyedő hajóról a mentőcsónakokba. Amikor a mentőcsónakok megtelnek, azokat is elsüllyesztik és a dollár teljesen elveszíti értékét. Ezt már sokan nem fogják túlélni. A terv mögött rejlő gonosz felfoghatatlan a mi emberi agyunk számára.

Oroszország, Kína, Szíria és Irán

Az Egyesült Államok hadban áll Oroszországgal. Kadhafi elmozdítását követően az Obama-Clinton black-ops terv azonnal életbe lépett. Bengázi volt az Assad-ellenes terroristák felfegyverzésének logisztikai központja, amit az amerikai belügyminisztérium titkos ügynökei irányítottak, több millió tonna fegyvert szállítva Szíriába és egyéb bázisokra Törökországon keresztül. Oroszország tudott erről a tevékenységről és a Bengáziban lévő CIA központ elleni megbízásos támadással megállította és leleplezte a hadműveletet a világ előtt. A nyugati médiát kivéve mindenki tudomást szerzett már erről.
Miért nem került az igazság a nyilvánosság elé? Mert az Assad elleni erőfeszítések jelenleg is folynak, azzal a különbséggel, hogy a fegyverszállítmányok most leginkább Horvátországon keresztül haladnak. Assad kormányának megdöntése közvetlen veszélyt jelentene Moszkvára nézve, katonailag és gazdaságilag egyaránt. Putyin vajon ölbe tett kézzel hagyja, hogy az amerikaiak folytassák ezeket a manővereket? Nyilván nem. Oroszország ott üti az Egyesült Államokat, ahol a legjobban fáj: az „olajalapú” dollárnál.
Az Obama rezsim pedig semmit sem tesz országa védelmében, ebben az aszimmetrikus hadjáratban. Olyan mintha szándékosan hagyná, hogy így legyen.
Bár a New York Times írt róla, nem sokan figyeltek Xi Jinping kínai elnök és Vlagyimir Putyin néhány napja lezajlott találkozójára, pedig a dollár halálának szempontjából fontos esemény volt. Oroszország és Kína között egy szövetség van kialakulóban a komoly aranyháttérrel rendelkező valuták által már amúgy is jelentősen meggyengített dollár, mint tartalékvaluta leváltására. Oroszország és Kína soha nem látott tempóban próbál minél több aranyat vásárolni, miközben az Egyesült Államok értéktelen papír és digitális valutát bocsát ki, amit az olajkereskedelmen kívül semmi sem támogat már.
Miközben orosz és kínai részről folyik az aranyfelvásárlás, a nyilvánosság felé szándékosan kisebb összegekről számolnak be, az amerikaiaknak pedig fogalmuk sincs saját, Fort Knox-ban és a Fednél őrzött aranykészletük állapotáról. Nem furcsa, hogy ennyire nem akarják elrendelni az aranykészletek revízióját?
Amilyen biztos a dollár összeomlása, annyira biztos, hogy ez az esemény káoszhoz vezet majd az amerikai utcákon. A központi bankárok és az országok élére kiválasztott vezetők a Hegeli dialektika segítségével igen hatékonyan végzik tervük kivitelezését. Ahogy aztGeorge H.W. Bush 1990. szeptember 11-én kijelentette, az általuk megoldásként eltervezett Új Világrendet a szemünk előtt hozzák létre. Megmondták nekünk, hogy mi a tervük, de mi úgy döntöttünk, hogy nem veszünk róla tudomást. Vagy talán nem értettük meg az elhangzottakat?
Az Egyesült Államok eddig a tűzfal szerepét töltötte be a globalistákkal szemben, de az alapos aknamunkának köszönhetően az USA is követi a többi országot a vágóhídra.
Távolabbról szemlélve a helyzetet egyértelműen kirajzolódik a terv, amire az „őrállók” évtizedek óta figyelmeztettek. Talán Ernest Hemmingway szavai fogalmazzák meg a legtalálóbban a helyzetet: „ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”



Vajon Oroszország és Kína a dollár elleni lépésként halmozzák aranykészleteiket?


Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok nem élhet örökké kölcsönpénzen, azt mondván, hogy Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok.” (Jelenések 18:7) Ahogy Paul Krugman közgazdász fogalmazott: „Ami nem tarthat örökké, az nem tart örökké”. Amerika pénzügyi hatalma a dollár tartalékvaluta és olajkereskedelmi fizetőeszköz státuszának köszönhető. Amennyiben Oroszország és Kína úgy dönt, hogy saját gazdaságuk védelme érdekében valutatartalékuk jelentős részét dollárból aranyra váltják, az amerikai gazdaság könnyen a tényleges összeomlás közelébe kerülhet. Az olajkereskedelem aranyra történő átállása esetén pedig a központi bankok is követnék a példát, 17.000 milliárd dolláros adóssága visszafizetésére kényszerítve az Egyesült Államokat. Ez természetesen a kegyelemdöfést jelentené az amerikai gazdaság számára. (Joseph Candel)
Vajon előfordulhat, hogy az olajkereskedelem egy több ezer éves valuta használatára álljon át a közeljövőben? Mit jelentene egy „aranyat az olajértrendszer a petrodollár és az amerikai gazdaság számára? Vajon Oroszország és Kína azért vásárolják egyre növekvő ütemben az aranyat, hogy ezzel tönkretegyék a dollárt? Az amerikai dollár a 70-es évek óta tartja az olajkereskedelem fizetőeszköze címet az egész világon, ami hihetetlen mértékben megnövelte a dollár és a dollár alapú adósság keresletét. Mi történik azonban, ha a világ szép lassan elkezdi visszautasítani az egyre gyengébb lábakon álló valutát és rájön, hogy az arany éppen olyan jól megfelel erre a célra?
Az amerikai dollár és a dollár alapú adósság utáni kereslet drámai mértékben zuhanni kezdene és mindenki elkezdene aranyat vásárolni. Vajon Oroszország és Kína egy ilyen helyzetre próbál felkészülni, hogy mire a világ többi része rájön, mi történik, ők már hatalmas készletekkel rendelkezzenek és viszonylag zökkenőmentesen leállhassanak a dollár használatával? Erről természetesen nem fogunk hivatalos nyilatkozatokat hallani, de egyre több jel mutat arra, hogy pontosan ez történik.
Egyetlen országot sem kárhoztathatunk azért, mert több aranyat próbál vásárolni. A fővonalas médiában egyik cikk a másikat követi a világban folyó valutaháborúról, miközben a központi bankok egymással versengve értékelik le saját valutáikat.
Miért akarná bárki is papírban tartani a pénzét ilyen piaci környezetben?
A legnagyobb vétkes pedig, mint már annyiszor, maga a Federal Reserve, amelyik egyre gyorsabb ütemben nyomtatja a dollárt, azt a látszatot keltve, hogy se a Fed, se az amerikai kormány nem törődik ennek káros hatásaival. A Fed intézkedései jelentik a legkomolyabb csapást a dollár számára.
Ezek az intézkedések előbb utóbb elérik, hogy a világ végleg leálljon a dollár használatával és lehet, hogy Oroszország és Kína lesznek az elsők.
Tehát miért is vesznek ennyi aranyat?
Bloomberg a következőket írta:
Amikor Vlagyimir Putyin azt mondja, hogy az USA az egész világgazdaságot veszélyezteti dollármonopóliuma kihasználásával, nemcsak a levegőbe beszélt, hanem erre a megállapításra teszi a pénzét.
Putyin nemcsak a világ legnagyobb olajtermelőjévé, hanem a legnagyobb aranyvásárlójává is tette országát. Az orosz központi bank 10 év alatt 570 tonna aranyat vásárolt, ami egy negyeddel több, mint a (vásárlás szempontjából)  második helyezett Kína által vásárolt mennyiség, az IMF adatai szerint.
Minél több aranya van egy országnak, annál inkább képes megőrizni szuverenitását, amennyiben egy fontos valutát, a dollárt, az eurót, a fontot, vagy más tartalékvalutát érintő katasztrofális esemény bekövetkezik,” nyilatkozta Evgenij Fedorov, Putyin pártjának egyik jogásza egy telefoninterjúban.
[Időkjelei: Magyarország jelenlegi aranytartaléka összesen 3.1 tonna. Ez a mennyiség elfér egy 54x 54x54 centiméteres kockában.]
Az aduász azonban Kína kezében van. Senki sem tudja pontosan, hogy Kína mennyi arannyal rendelkezik, de a jelek szerint a kínai aranyvásárlás hipersebességbe kapcsolt.
Zerohedge a következőket írta néhány hónapja:
Aki elgondolkozott azon, hogy mit csinál Kína hihetetlen kereskedelmi tartalékával, ha nem állampapírt vesz belőle, most abbahagyhatja gondolkozást. Peking továbbra is az aranyra fogad. Egyedül júniusban 68 tonnát vásároltak Hong Kongtól, hat hónap alatt pedig összesen 383 tonnát. Más szóval a még mindig rendkívül alulértékelt 1054 tonnás aranytartalékkal rendelkező Kína hat hónap alatt több aranyat vett, mint mondjuk Portugália, Venezuela, Szaúdi-Arábia vagy Nagy-Britannia aranytartaléka. Realisztikusan nézve a helyzetet Kína, amelyik évek óta nem bocsátott friss adatokat az IMF rendelkezésére aranytartalékait illetően, egész biztosan több arannyal rendelkezik, mint maga az IMF, az ő 2814 tonnájával.
Sokan nem látják, hogy ez a két ország egymaga képes elindítani az amerikai összeomlást. Nem kell egyebet tenniük, mint kihúzni a dugót. A gazdaság helyzete rendkívül instabil, de ez mind semmi ahhoz képest, ami a petrodollár megszűnését követné.


India is csatlakozik a dollármentes zónához


Forrás: Zerohedge
Két hete arról írtunk, hogy bár az Egyesült Államok és Európa úgy tesz, mintha minden rendben lenne, és nem lennének likviditási gondjaik, Ázsiát nem lehet becsapni. Aki töprengett már azon, hogyan fog kinézni a dollár tartalékvaluta státuszának megszűnése, egyik olvasónk szerint „nem durranással, hanem nyöszörgéssel” jön el. Jelen esetben pedig egy egész sor kétoldalú megállapodással, amint arról ezek a cikkek is bizonyságot tesznek: Kína és Japán kihagyják a dollártKína és Oroszország elhagyja a dollárt a két ország közötti kereskedelembenKína és Irán dollármentes olajkereskedelmeIndia és Japán 15 milliárd dolláros egyezménye valamint Irán és Oroszország dollár helyett riálban és rubelben kereskednek.
legújabb ilyen irányú megállapodás szintén Ázsiából érkezik:
India és Irán megállapodtak, hogy évi 12 milliárd dolláros olajkereskedelmüket mostantól rúpiában folytatják, a szankciók miatti több mint egyéves fizetési gondokat követően, tudtuk meg egy kormányforrásból pénteken.”
Tehát, hogy összefoglaljuk a helyzetet: Japán, Kína, Oroszország, India és Irán, a legnagyobb energiatermelők és leg termőképesebb nemzetek a világon, fokozatosan felhagynak a dollárban történő kereskedelemmel egymás között. Ezeket a kétoldalú megállapodásokat minden bizonnyal fokozatosan kiterjesztik majd más országokra is, hála Barack Obama külpolitikájának, ami sarokba szorította őket, így nem is maradt más választásuk, mint alternatív, dollármentes megoldás után nézni.
Ezt leszámítva a dollár még mindig a világ tartalékvalutája, csak ki tudnánk számolni valahogy, hogy mennyi képzeletbeli pénzt kell fizetni, a „fejlett világbeli” képzeletbeli biztosítékokért.
Reuters a következőket írja India csatlakozásáról a dollármentes klubhoz:
India küldöttsége Teheránba érkezett, hogy megtárgyalják a két ország közötti fizetéseket, majd végül az indiai rúpia használatában egyeztek meg.
Az Iráni Központi Bank számlát nyit egy indiai bankban az importért járó fizetések fogadására,” közölte a forrás, aki közvetlen információval rendelkezik az ügyben. „A rendszer rövid időn belül életbe lép.”
A forrás nem nevezte meg a szóban forgó bankot, de egy másik forrás szerint az UCO bank lehet az egyik jelölt, mivel semmilyen amerikai érdekeltséggel nem rendelkezik.
Szóval milyen ország is ez az India?
Csupán a világ negyedik legnagyobb olajtermelője, fogyasztásának 12%-át veszi Irántól, azaz napi 350-400 ezer hordót, amivel Kínát követve ők Irán második legnagyobb olajvásárlói. Washington azonban még szorosabb pénzügyi szankciókat vezetett be Irán ellen és azt akarja, hogy Ázsia, Teherán legfontosabb olajpiaca, csökkentse olajimportját, hogy ezzel nyomást gyakoroljon a muzulmán országra, atomprogramjának lassítását remélve a lépéstől.
Az Európa bejáratának szerepét betöltő Törökországról se feledkezzünk meg (akik nagyon dühösek mostanában).
Törökország és Irán csütörtökön megállapodtak, hogy bővítik pénzügyi kereskedelmüket egymással és fokozatosan megerősítik banki kapcsolataikat.
Amikor a dollár elbukik, és a valutát leértékelik, elkezdődhet a barterezés:
Rahul Khullar, India kereskedelmi államtitkára elmondta, hogy küldöttsége megpróbál olyan megoldást találni Iránnal, amivel megkerülhetik az Egyesült Államok szankcióit és megvédhetik olajellátásukat és elősegíthetik az indiai exportot.
A kormányforrás szerint Irán beleegyezett, hogy növeli indiai importját, aminek összege 2,7 milliárd dollár volt a tavalyi év során. Fontos import termék a sajtolt olajtermékek melléktermékei, a rizs és a tea.
A megállapodás némiképp megvédi Iránt az árfolyam ingadozásoktól,” mondta a forrás.
A helyzet iróniája, hogy a fent említett szankciókkal és embargóval az Egyesült Államok és Európa lábon lövi magát, mert az intézkedés új utakat nyit az érintett országok számára, amit nem lehet nyílt ellenállásnak nevezni. Az ázsiai dollármentes klub országai így több nyersolajhoz juthatnak és olcsóbban, miközben monetáris kapcsolatuk szomszédaikkal erősödik, és egyre kevésbe függnek a világ leáldozóban levő tartalékvalutájától.
Az Egyesült Államok számára rendkívül fontos, hogy Ázsia támogassa Irán elleni szankcióit, hiszen Irán napi nyersolaj exportjának több mint felét ők veszik meg. Az Európai Unió elvileg elfogadta, hogy január 23-tól tilalmat vezet be az iráni nyersolaj importra.
Az iráni nyersolaj legnagyobb felvásárlójának számító Kína visszautasította a washingtoni szankciókat, mivel ezzel szerinte az Egyesült Államok túllépi hatáskörét, és az ázsiai nagyhatalom nem kívánja veszélyeztetni a számára oly fontos importot az OPEC második legnagyobb olajtermelőjétől.
A szükség lehet a legtöbb dollármentes megoldás szülőanyja, de az biztos, hogy a szükség szülőatyja Barack Obama.


Az NSA új adatközpontja sok sebből vérzik


Az NSA  központja Fort Meade-ben
Forrás: cnet.com 
A kisült áramkörök több százezer dollár értékű alkatrészt tettek tönkre, tovább késleltetve az NSA eddigi legnagyobb adatközpontjának megnyitását, derül ki egy jelentésből.
Az érzékeny dokumentumok kiszivárgása és a magas kvalitásúalkalmazottak hiányamellett egyéb csapások is érik az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalt mostanában.
A legújabb problémákat az ügynökség Bluffdale-ben felépült, állítólag a Google legnagyobb adatközpontjánál is nagyobb létesítményében tapasztalták.
Az elmúlt 13 hónapban bekövetkezett összesen tíz elektromos feszültségingadozás megolvasztotta a vezetékeket és kisütötte az áramköröket a központ áramellátó és hűtőrendszereiben. A létesítmény elsőszámú feladata az ügynökség által amerikai állampolgárokról összegyűjtött információk, telefonbeszélgetések, online tevékenységek, kommunikációk tárolása lenne, a kiberbiztonság és a terrorizmus elleni harc nevében.
Egyelőre nem világos, hogy megtalálták-e a probléma eredetét, illetve, hogy sikerült-e orvosolni.
Wall Street Journal szerint a problémával foglalkozó csapat tízből nyolc esetnél nem tudta megállapítani a kiváltó okot és „semmi sem garantálja, hogy a javasolt változtatások a használt berendezésekben képesek lesznek megakadályozni hasonló esetek előfordulását a jövőben.”
Az adatközpont építési költségei, a használatba kerülő szuperszámítógépek nélkül, hozzávetőleg 1,4 milliárd dollárnál fognak megállni. A folyamatos 65 megawattos fogyasztás mellett havi 1 millió dolláros villanyszámlára számítanak. Ez az áramfelhasználás elegendő lenne egy 20.000 lakost számláló város teljes energiaszükségletének ellátására.
A gondok miatt a létesítmény végleges üzembe helyezése legalább egy évet késik.


Szerepcsere, avagy hogyan lett az USA az új Szovjetunió


Forrás: Activist Post, Paul Craig Roberts cikke
1961 nyarát a vasfüggöny mögött töltöttem, az akkori amerikai-szovjet diákcsere program keretében. Ez volt az amerikai külügyminisztérium fennhatósága alatt szervezett program második éve. Visszautazásunk az akkori Kelet-Németországon át nem volt éppen zökkenőmentes, mert a Berlini fal építése miatt a vonatot nem engedték át. Visszaküldtek Lengyelországba. A vágányok felügyeletét szovjet csapatok vették át, akik semmilyen nyugati kapcsolatot nem engedélyeztek.
Szerencsére azokban a napokban nem volt jellemző a neokonzervativizmus. Washington még nem erősítette meg a XXI. századra jellemző irányzatokat. A fal végül felépült és a háború elmaradt, felépülése azonban negatív következményekkel járt a szovjet hatalom számára. Kennedy és Ronald Reagan ellenben remekül felhasználta saját propaganda céljaira.
Akkoriban Amerika jelentette a szabadságot a Szovjetunió pedig az elnyomást. Bár ezeket a benyomásokat többnyire a nyugati propaganda teremtette, a kép némi igazságtartalommal is rendelkezett.
A kommunizmus fénykorában is voltak Julian Assange-k és Edward Snowden-ek. Az egyikük neve Mindszenty József volt.
A magyar katolikus egyház vezetőjeként Mindszenty felállt az akkori diktatúra ellen. Először a nácik börtönözték be, majd később a kommunisták is nemkívánatos elemnek tekintették, megkínozták és életfogytiglani börtönre ítélték.
Az 56-os szabadságharc alatt kiszabadult, majd a rövidéletű szabadság után azonnal közellenséggé nyilvánították, amikor is az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kért és kapott menedéket. A kommunisták azonban nem engedték ki az országból és 1971-ig a nagykövetségen maradt.
(Időkjelei: Amerikai diplomáciai iratok tanúsága szerint azonban maga Mindszenty József nem akarta elhagyni követségi menedékét, mert nem volt abban bizonyos, hogy vissza is engedik utána. Amikor Mindszenty 1967 júniusában az őt látogató König bíborostól megtudta, hogy az Egyesült Államok kormánya hivatalosan is elismeri a Kádár-rezsimet, tiltakozásképpen, önként el akarta hagyni a nagykövetséget. A kormány hozzájárult volna, hogy Mindszenty a Vatikánban töltse élete hátralevő részét, ha a Vatikán biztosítja: Mindszenty nem nyilatkozik elítéléséről és fogságáról, a hazai politikai viszonyokról és a magyar katolikus egyház helyzetéről. forrás forrás)
A XXI. században felcserélődtek a szerepek. Ma Washingtonban uralkodik diktatúra. Washington utasításai miatt nem engedi az Egyesült Királyság, hogy Julian Assagne Ecuadorba utazzon, ahol menedéket kaphatna. Mindszenty Józsefhez hasonlóan, Assagne Ecuador londoni nagykövetségén ragadt.
Washington nem engedi európai hűbérállamainak, hogy Edward Snowden számára lehetővé tegyék az átutazást, egyetlen számára menedéket ajánló ország irányába sem. Snowden a moszkvai repülőtéren vesztegel.
Washingtonban mindkét politikai párt Snowden elfogatását és kivégzését szorgalmazza. A politikusok megtorlást követelnek Oroszországgal szemben, mert az nem volt hajlandó a nemzetközi törvények megsértése árán lefogni Snowdent és átadni őt Washingtonnak, pedig még kiadatási megállapodás sem létezik a két ország között.
Snowden nagy szolgálatot tett az amerikai népnek. Segítségével ma már mindenki tudja, hogy Washington, az alkotmányos korlátok ellenére, felállított egy globális kémrendszert, ami minden ember megfigyelésére képes.
Szabad sajtó nélkül csak a kormány félrevezető információi maradnak számunkra. A leleplezés elkerülésére pedig megpróbálnak megszabadulni az igazság terjesztőitől. A törvény által elvileg védett közérdekű kiszivárogtatók üldözése terén az Egyesült Államok az egyik legelnyomóbb rezsim jelenleg a világon. Kitartanak álláspontjuk mellett, hogy ezek a közérdekű információkat kiszivárogató informátorok (wistleblowers) nem a köz érdekeit szolgálják, hanem kémek, árulók és az ellenség ügynökei. Megpróbálják elhitetni a nyilvánossággal, hogy veszélyt jelentenek az ország biztonságára nézve. Azt mondják, hogy a veszélyt nem az alkotmányt sárba tipró kormány, hanem a sárba tiprásra figyelmeztetők jelentik.
Az Obama rezsim végleg felszámolta a sajtószabadságot. A kormányt szolgálófellebbviteli bíróság döntése értelmében például James Risen, a NY Times riportere köteles tanúskodni annak a CIA tisztnek a tárgyalásán, aki információkat adott át Risen számára a CIA Irán ellen tervezett összeesküvéséről. A fasiszta módszerekkel dolgozó bíróság döntése megadhatja a kegyelemdöfést a titoktartás intézményének, és ezzel megakadályozhatják a kormány számára kényelmetlen információk kiszivárgását.
A XXI. században megtanultuk, hogy az amerikai kormány minden téren hazudik és minden lehetséges törvényt megszeg. A közérdekű informátorok nélkül még kevesebb ember szerezne tudomást rabigába hajtásunk módszereiről.
A szabály egyszerű: az országot irányító csapat érdekeit szolgáló lépések és információk jogszerűek, az őket leleplezők pedig nem.

Időkjelei: Érdemes észben tartani, amire a cikk címe is utal. Amennyiben szerepcseréről beszélünk, feltételezhetjük, hogy a globális játszma legfőbb szereplői valamennyien a számukra előírt szerepeket játsszák, függetlenül attól, hogy az adott menetben a fehér vagy sötét bábuk jutottak nekik.


Az amerikai hadsereg „belföldi gyűlöletkeltő csoportként” azonosította a keresztény szolgálatot


Forrás: foxnews.com



Az amerikai hadsereg „belföldi gyűlöletkeltő csoportként” azonosította a keresztény szolgálatot

Forrás: foxnews.com
Az amerikai hadsereg több tucat aktív szolgálatban álló és tartalékos katonájával közölte a múlt héten, hogy az American Family Association (AFA – Amerikai Családi Társaság) nevű, köztiszteletben álló keresztény szolgálatot a belföldi gyűlöletkeltő csoportok közé kell sorolni, mert a csoport a hagyományos családi értékeket támogatja.
Az eligazítást a Mississippi államban található Shelby bázison tartották, ahol az American Family Association csoportot a Ku-Klux-Klan, a Black Panthers, az Iszlám Nemzete, neonáci csoportosulások és hasonló szervezetek közé sorolták.
A katona, aki személyesen részt vett az eligazításon megmutatta a prezentációról készült fényképet, ahol egyértelműen látszik az AFA csoportról összeállított dia. A képen a Westboro Baptista Gyülekezet pásztora, Fred Phelps látható egy tüntetési plakáttal a kezében, amelyen a „Nincs külön törvény a buziknak” felirat olvasható. Csakhogy az AFA-nek semmi köze nincs ehhez az ellentmondásos gyülekezethez, amelyik számos alkalommal szervezett tüntetést katonai temetéseken.
Meg kellett mutatnom az amerikaiaknak, hogy mit tanítanak a katonáinknak,” mondta a katona, aki neve elhallgatását kérte. „Ezt nem hagyhattam annyiban.”
A katona elmondta, hogy egy káplán félbeszakította a prezentációt és megkérdőjelezte az előadó állításait az AFA besorolását illetően.
Az előadó azt mondta, hogy az AFA-t gyűlöletkeltő csoportnak lehet minősíteni, mert nem kedvelik a homoszexuálisokat,” mondta a katona. „A dián az állt, hogy az AFA a homoszexuálisokra bűnösként és pogányként tekint, és egyéb elítélő jelzőkkel illeti őket.”
A katona, aki evangéliumi keresztény, elmondta, hogy a káplán a szervezet védelmére kelt.
Többször megkérdezte az előadótól, hogy biztos-e az állításaiban.”
Később az eligazítás során közölték a katonákkal, hogy a gyűlöletkeltő szervezetekkel való együttműködésért büntetésben részesülhetnek.
A katona végül azért döntött úgy, hogy a médiához fordul, mert az AFA szolgálatát rendszeresen támogatja anyagilag.
Amikor csak tehetem, támogatom az AFA-t anyagilag,” mondta. „Ezért is megbüntetnek? Egész nap az American Family rádiót hallgatom. Vajon a katonai törvények értelmében ezért is büntetés jár majd?”
A katonát rendkívüli módon megdöbbentette, nemcsak az AFA-t, hanem a keresztényeket és a keresztény hitet általában ért nyílt támadás.
Sajnos nem ez az első ilyen eset. Néhány hónappal ezelőtt írtunk arról, hogy egy korábbi eligazításon az evangéliumi keresztényeket és a katolikusokat is a vallási szélsőségesek közé sorolták.
Megint máskor az eligazítást tartó tisztek arra szólították fel a jelenlévőket, hogy tartsák a szemüket azokon a katonákon, akik az AFA vagy a Family Research Council szervezetekhez hasonló csoportokat támogatnak.
A Pentagon egyelőre nem reagált Todd Starnes, a Fox News újságírójának megkeresésére.
Bryan Fischer, az AFA által készített egyik rádióműsor műsorvezetője elmondta, hogy a homoszexuálisok közötti házasságra vonatkozó véleményük nem gyűlölködő, csupán eltérő vélemény.
Tavaly, a Líbiában működő amerikai diplomáciai kirendeltségek elleni támadások alkalmával, Barack Obama kijelentette, hogy „az Egyesült Államok, az ország alapítása óta tiszteletben tart minden hitet.”
Amennyiben ez az állítás igaz, miért támadja a kormány saját állampolgárai hitét? Az Obama kormány a kétely csíráit próbálja elültetni a lakosság szívében a keresztényekkel és a keresztény szolgálatokkal kapcsolatban.



A Pentagon hadbíróság elé állíthatja a keresztény hitüket kifejező katonákat

Forrás: breibart.com



A sátánista liberális zsidóság kezdi kirekeszteni a kereszténységet , csak az a baj ez az időszak a sátánisták végórája. A birodalmi Amerika kénytelen lesz feladni a pozícióit , az előretörő Kínai erőnek , és a mögötte felsorakoztatott BRICS országok különben letarolják a térképről a birodalmi Amerikát . Csak a nemzetállam Amerika úszhatja meg a válságot , és háborút , ha kirobban . A zsidó cionista banda most megtudhatja milyen kicsik is voltaképpen , ha nincs a bankárkaszt akik a cionista zsidó világhatalmat szerették volna megvalósítatni e sátánfajzatokkal erre találták ki a liberalizmus eszméjét és erre akarták fűzni a világhatalmukat , de csak a világ zsidóságának utálatát érték el világviszonylatban is , a hollókosztosok világ zsarolása lassan a vége felé jár és mindenki kifogja utasítani őket a nemzetállami területről , mert ők csak a békétlenséget szítják , és polgárháborús viszonyokat okoznak világszerte , hogy alattomban beférkőzhessenek a hatalom közelébe , így még nagyobb kárt tudnak végezni, és akit lehet likvidálnak , hogy az értelmes réteg nehogy felfedezze idő előtt a mesterkedéseiket.

A Pentagon nyilatkozatban erősítette meg, hogy a katonák hadbíróság elé állíthatók, ha hitüket próbálják népszerűsíteni: „A vallásos térítés nem megengedett a védelmi minisztérium fennhatósága alatt… A hadbíróság elé állítás és egyéb nem törvényszéki büntetések jellegét minden esetben egyéni alapon kell elbírálni…”
A nyilatkozatot azután tették közzé, hogy a Pentagon megbízottjai hivatalos tanácskozáson vettek részt Mikey Weinstein keresztényellenes szélsőségessel, a hadseregben szolgáló és hitüket másokkal megosztó keresztények elleni hadbírósági eljárás kidolgozására.
Weinstein, a Katonai Vallásszabadság Alapítvány vezetője, azt vallja, hogy a JézusKrisztus evangéliumát a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények, beleértve a káplánokat is, a „hazaárulás” bűntettét követik el, ami szerinte egyenlő a „lelki erőszaktétellel” és a „szexuális bűncselekményekkel” egy kategóriába sorolandó. Azt is kijelentette, hogy a hitüket a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények „az alkotmány ellenségei”.
A hadbíróság által egy katona ellen hozott ítélet azt jelenti, hogy az illető a szövetségi katonai törvények által meghatározott bűntettet követett el. A hadbíróság ítéletei a börtönbüntetéstől a dicstelen menesztésig terjedhetnek.
Tehát a Barack Obama által a Pentagon vezetésére kinevezett civil tisztviselők megerősítették, hogy mostantól az egyenruhát viselők számára büntetendő cselekménynek számít hitük másokkal történő megosztása. Ebbe beletartoznak a káplánok is (többnyire keresztény lelkipásztorok, papok vagy zsidó rabbik), akiknek az amerikai katonaság George Washington általi megalapítása óta az a feladata, hogy saját hitükre tanítsák a katonákat és kielégítsék a csapatok lelki szükségleteit, akik tanácsért, útmutatásért és vigaszért fordulnak hozzájuk.
Az új szabályozás rendkívüli mértékben korlátozná a hit szinte bármilyen kifejezését a katonaságban, még négyszemközt vagy barátok között is. Egyúttal tulajdonképpen megszüntetné a kápláni hivatalt a hadseregben, mivel a káplánok számára sem lenne megengedett, hogy olyasmit mondjanak hitükről másoknak, ami arra ösztönözné őket, hogy a hitet életük részévé tegyék. Nehéz elképzelni, hogyan adhat egy pásztor úgy lelki tanácsot valakinek, hogy azt ne így fogják fel.
A Pentagon terveire válaszul Jerry Boykin nyugállományban lévő altábornagy, a Family Research Council (Család Kutatótanács vagy FRC) ügyvezető elnöke, a Fox és Barátainak nyilatkozva a következőket mondta:
Attól függ, hogy mit tekintenek „hittérítésnek”… azt hiszem, hogy kicsit összekeverték a definíciókat. Ha kényszerről beszélünk az egészen más dolog, de ha a hit szabad gyakorlásáról van szó az egyes katonák, tengerészek, tengerészgyalogosok és különösen a káplánok által, azt hiszem a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha megakadályozzuk, hogy szabadon gyakorolhassák hitüket.”
Az FRC szervezet petíciót indított, felszólítva Chuck Hagel védelmi minisztert, hogy függessze fel az együttműködést Weinstein-nal és keresztényellenes szervezetével a hadsereg vallásgyakorlásra vonatkozó irányelveinek kidolgozására. A petíciót a fenti cikk megjelenéséig 94 ezren írták alá.



Milliók az „őrület” határán



Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” – Lukács 21:26
Forrás: wnd.com
Terrorizmus, káosz, félelem a jövő miatt. Barack Obama, de még inkább a globalizáció és a félelemkeltés korában, a világ alapvető változásokon megy keresztül.
Ezzel nyilván a legtöbb ember tisztában van. Amit azonban csak kevesen látnak, hogy ezek a változások az emberek tízmillióit sodorják az őrületbe vagy a depresszió és önpusztítás mélységeibe.
Vegyük figyelembe az alábbi tényeket:
  • Az öngyilkosság vált az elsőszámú sérülésből származó halálozási okká az Egyesült Államokban, megelőzve az autóbalesetek okozta haláleseteket is. Ami ennél is aggasztóbb, hogy a tavalyi év során több amerikai katona vetett véget önkezűleg az életének, mint ahányan harc közben estek el.
  • Az USA munkavállalóinak egyharmada szenved krónikus stressztől. A 18-33 évesek igen nagy százaléka aludni sem tud miatta illetve depresszióban vagy pánikbetegségben szenved.
  • Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint minden ötödik középiskolásnál diagnosztizáltak figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart (ADHD), New Yorkban pedig minden ötödik 6-12 közötti gyerek szenved ettől vagy más hasonló betegségtől, mint például pánikbetegségtől, depressziótól vagy bipoláris zavartól.
  • Több tanulmány is kimutatta, hogy a stressz több súlyos betegség kiváltója lehet. A krónikus stressz például kulcsfontosságú szerepet tölt be a rák kialakulásában, ami a második legfőbb halálozási ok az Egyesült Államokban (a világon pedig a hetedik) és a szívbetegségek kialakulásánál is fontos tényező.
  • A 12 év feletti amerikaiak 11 százaléka szed valamilyen antidepresszánst, amelyek köztudottan megváltoztatják az ember hangulatát, olyannyira, hogy a gyógyszerügyi hatóság „öngyilkossági” figyelmeztetésével kerülnek forgalomba. A nőket különösen nagy arányban érinti a depresszió. A 40-50 év közötti amerikai nők 23 százaléka szed antidepresszánst.
  • Ehhez adjuk hozzá azt a sok tízmillió embert, aki valamilyen pszichiátriai gyógyszert szed. A példa kedvéért 6,4 millió 4-17 év közötti gyerek szed orvosi utasításra Ritalint vagy hasonló pszicho-stimulánst az Egyesült Államokban. Ne feledkezzünk meg a lakosság 28%-át képviselő alkoholistákról sem, ami további 60 millió embert jelent, vagy a 22 millió emberről, akik ilyen-olyan gyakorisággal használnak kábítószert. Ezek tudatában egy igazi begyógyszerezett ország tárul a szemünk elé.

Az óceán túlpartján sem sokkal jobb a helyzet.
Egy komoly 2011-es tanulmány szerint az európaiak 38 százaléka, 165 millió ember, szenved valamilyen mentális vagy neurológiai betegségben, mint amilyen a depresszió, a pánikbetegség, az álmatlanság vagy a demencia:
Az Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium kutatásának eredményei szerint a leggyakoribb zavarok a következők: 69 millió embert érint valamilyen szorongás (ide tartoznak például a különféle fóbiák vagy a pánikbetegség), 29 millió ember szenved álmatlanságban, 30 millió depresszióban. 20 millió embernek van olyan lelki hátterű betegsége, amely testi tünetek formájában jelentkezik (ezek a szomatoform tünetek, régi nevükön pszichoszomatikus betegségek). 17 millió ember pedig alkohol- vagy drogfüggőségben szenved. A fiatalok 5 százaléka hiperaktivitással vagy valamilyen figyelemkoncentrációs zavarral küzd, a 85 év feletti idősek csaknem harmada pedig az időskori elbutulással, azaz demenciával.
Mi történik? Miért nem képes a modern orvostudomány megoldást találni ezekre az igen súlyos problémákra? Miért nem képes az emberiség által felhalmozott hihetetlen mértékű tudás boldoggá tenni az embereket? Miért van az, hogy a boldogság helyett az emberek egyre több stresszt tapasztalnak, ami növekvő lelki nyomorhoz, tragédiához és halálhoz vezet?

Tényleg nincs megoldás?

A stressz, a nehézségek, a csalódások vagy balesetek az élet elkerülhetetlen részei. Egy egészséges társadalomban azonban, ahol a család egysége erős, ahol az erkölcsi értékek alapvetően szilárdak, az egyén sokkal kevesebb stresszt tapasztal, mint mondjuk egy perverz társadalomban. A mai világban, ahol a család egysége egyre gyakrabban esik szét, ahol a sérült kultúra kigúnyolja a hagyományos értékeket, ahol káosz uralkodik a gazdaságban, a monetáris rendszer pedig szétesőben, és ahol demagógok és szociopaták irányítják az országot (és a világot), az élet nehézségei megsokszorozódnak, az igazi megoldásokat pedig hamis ígéretekkel vagy gyógyszerekkel próbálják helyettesíteni.
Így történt, hogy Amerika, amely egykor a világ reménysége volt, egy lehangolt, dühös nemzetté vált, ami jó úton halad a hagyományos értékektől és szabadpiaci kapitalizmustól a szocializmus felé. Ez már önmagában is feszültséget szül, mert azzal elég sokan tisztában vannak, hogy a szocializmus végül a szabadság és jólét elvesztését hozza.
Emellett ott vannak a gazdasági nehézségek. A szüntelenül folyó kilakoltatások, csődök, stagnálás, munkanélküliség, elszegényedés, emelkedő árak és az államcsőd, most már az állampolgárokat sújtó „kiadáscsökkentésekkel” megtetézve.  Fontos megérteni, hogy a kormány intézkedései nemcsak szándékosak, hanem egyenesen stratégiai fontosságúak a hatalom számára. Az elit által kívánt radikális változásokat nem lehetne véghezvinni miközben a lakosság nyugodtan éli világát, boldogan, elégedetten, hálásan Isten áldásaiért. Arra van szükség, hogy az emberek feszültek és elégedetlenek legyenek.
Elegendő elolvasni Saul Alinsky hírhedt „A radikálisok 12 szabálya” című írását, hogy megértsük: a radikális változásokhoz fontos, hogy a népet folyamatos nyomás és feszültség alatt tartsák, és életben tartsák sérelmeiket. Egyszóval mindig legyenek dühösek.
Természetesen a hagyományos értékek elleni támadás középpontjában Isten elutasítása áll (elsősorban a társadalmi elit által), ami a társadalom dezintegrációjához vezetett és kinyitotta Pandora szelencéjét.
Sajnos a pszichológia kevés esetben tud igazi megoldást nyújtani az embereknek, hiszen a szekuláris, mechanikus folyamatokon alapuló kultúrából eredt, ami szerint minden mentális, érzelmi és lelki probléma genetikai vagy élettani eredetű. A bűn, mint olyan nem létezik. Nincs lélek és nincs erkölcs. Az egészséges vagy „jó” személyiség, a megértés, a megbánás és megbocsátás – az igazi gyógyuláshoz elengedhetetlen feltételek – fel sem merülnek. Csak kérünk egy receptet.

A kiút

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, három alapvető területre kell összpontosítani a gyógyuláshoz, amelyek:
1)       Az igazán egészséges étrend. Számos tanulmány bizonyítja, hogy a helytelen ételek vagy a túl sok étel fogyasztása komoly problémákhoz vezetnek. Kerüljük az egészségtelen, magas cukortartalmú, agyonkezelt, vegyszerezett, tartósított, mesterségesen ízesített, édesített ételeket. Ezek testünk és elménk számára is egészségtelenek. Dr. Lee Hieb nagyon találóan fogalmazta meg a követendő szabályt: „Ha a dédanyám nem ismerné fel, hogy egy ételről van szó, nem eszem meg.”
2)       A rendszeres testmozgás. A testmozgás a testi egészségen kívül számos egyéb jótékony hatással bír, többek között csökkenti a stresszt.
3)       A rendszeres nyugalom és elmélkedés, az Istennel imában töltött idő elengedhetetlen ahhoz, hogy megszabaduljunk mindattól, ami szívünkbe férkőzött és nem oda való. Adjuk át problémáinkat, frusztrációinkat Istennek. Ma már egyre több orvos is tisztában van azzal, hogy a düh és a keserűség számos mentális és egyéb betegség kiváltója.
Fontos megjegyezni, hogy nem a stressz tesz beteggé, hanem az a mód, ahogyan a stresszt kezeljük, illetve nem kezeljük. Amikor a problémák türelemmel és hittel találják szemben magukat, a szokásos felgyülemlő düh és frusztráció helyett, egy csodálatos dolgot tapasztalhatunk: a stressz, ahelyett, hogy megbetegítene vagy hátráltatna, igazából erősebbé tesz és végül igazi, kipróbált békét, olyan békét eredményez, ami a legnagyobb viharban is kitart.

Maradj nyugodt!

A stressz, ami tulajdonképpen a bibliai „megpróbáltatás” vagy „szorongattatás” kifejezések modern megfelelője, a hit megpróbálója. Az élet fontos része, ami által tanulunk, és jó esetben növekszünk.
Jézus nemcsak megváltást hozott nekünk, de azt is megmutatta, hogyan kezeljük a stresszt, amikor a kereszthez szegezve Isten bocsánatát kérte kínzóinak. Jézuson keresztül a bűneink bocsánatot nyertek, most már csak azt kell megtanulnunk, hogyan éljünk a jelenben. Hittel, türelemmel, kitartással.
A ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.” – Jakab 1:3



Gyerekeink nem akarnak az Új Világrendben felnőni

Forrás: activistpost.com
A felnőtté válás sok kihívással, csalódással és a jövővel kapcsolatos vegyes érzelmekkel, aggodalommal és izgalommal teli folyamat. Fontos, hogy a fejlődés, a kihívások mellett, örömteli pillanatokat is hozzon. Sajnos manapság azonban egyre több, a felnőtté válás küszöbén álló gyerek érzi azt, hogy az élet egy nyomorúságos folyamat és nem látnak reményt a jövőre.
A társadalom felelőssége lenne, hogy a növekedést és saját korlátaink felfedezését támogató környezetet teremtsen. [Időkjelei: Vagy legalább a szülőket ne korlátozza ebben.] Az Egyesült Államokban például a gyerekek évtizedeken keresztül, generációról generációra felülmúlták szüleiket. Sajnos ma már ez nem így van. Volt idő, amikor a szülők – a tanárok és a hit képviselőinek segítségével – biztosították a gyerekek fejlődésének alapjait. Ma a gyerekeket többnyire nemkívánatos befolyások érik.
Honnan érkeznek ezek? Egy 1950-es Gallup felmérés azt vizsgálta, milyen tényezőknek volt a legnagyobb hatása a gyerekek hozzáállására és életére. Az eredmény a következő volt:
1. Szülők 2. Egyház 3. Tanárok 4. Barátok 5. Média
Ötven évvel később a felmérés a következő eredményt hozta:
1. és 2. helyen holtversenyben: Barátok és média 3. Szülők 4. Tanárok 5. Egyház
(Forrás: 2006-os tanulmány, Konferencia a Gyerekek Biztonságáról, Arizona)

Valami nincs rendben

A fiatalok egyre inkább úgy érzik, hogy a világ egy veszélyes hely. Sok országban az öngyilkosságok száma, az autóbalesetben elhunytak számát megelőzve, az elsőszámú (nem betegségből származó) halálozási ok.
A becslések szerint minden sikeres öngyilkosságra 8-25 öngyilkossági kísérlet jut, így a hivatalos öngyilkossági adatok nem is tükrözik kellőképpen a fiatalok elkeseredettségének és kilátástalanságának mértékét.
1968 óta a 15 és 24 év közöttiek körében elkövetett öngyilkosságok száma 300 százalékkal emelkedett az Egyesült Államokban és jelenleg a második halálozási ok, az USA mellett, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon, azonkívül sok nyugat-európai országban, Oroszországban és Indiában is a számok drasztikus emelkedését tapasztalják.
Mi az elsőszámú indítéka a tinédzserkorban elkövetett öngyilkosságoknak? A leegyszerűsített válasz: a reménytelenség nyomasztó érzése. Az élet barátságtalannak és értelmetlennek tűnik a szemükben és egyetlen új számítógépes játék vagy új iPhone, iPad vagy Xbox sem képes megtölteni a szívükben érzett űrt. A reménytelenség érzése eredményezi a legtöbb öngyilkosságot.

Nem így kellene lennie

A felnőttkor határán a tinédzserek elkezdik megtanulni, hogy bizonyos mértékben irányíthatják saját életüket. Próbálkozásaikon, a sikereken és bukásokon át, tapasztalatokat szereznek és több-kevesebb sikerrel, de megtanulják megoldani az életben felmerülő problémákat. A múltban is előfordult, hogy valaki reménytelennek érezte helyzetét, de ilyenkor az emberek összedugták a fejünket és egymást segítve átvészelték a válságot, felhasználva a rendelkezésre álló forrásokat: a családot és a barátokat. Ez a támogatás ma megszűnőben van.
A tinédzserek olyan mértékű reménytelenséget éreznek, hogy inkább az öngyilkosság mellett döntenek. Az öngyilkossági kísérletet túlélő tinédzserek legtöbbször azzal magyarázzák tettüket, hogy egy számukra megoldhatatlannak, reménytelennek tűnő, általuk befolyásolhatatlannak vélt helyzetből próbáltak menekülni vagy a visszautasítás, a bűntudat, düh illetve bánat eredményeként jutottak a döntésre.

A „bátor harcosoknak” is elege van

Az Egyesült Államokban lassan nincs olyan sportmérkőzés, hogy ne hallanánk ódákat a bátor katonákról. Az amerikai hadsereg hivatalos dicshimnuszai ellenére a katonai veteránok között 65 percenként történik öngyilkosság. Naponta 22. A fiatalok sokszor tényleg őszinte idealizmussal telve jelentkeznek katonának. Miután azonban részt vettek néhány kampányban, mondjuk Afganisztánban, ahol az ópiumültetvényeket kellett őrizniük azzal a paranccsal, hogy a drogbárókra ne lőjenek, amikor áthaladnak az ellenőrzőpontokon, könnyű megérteni, hogy ezek a fiatalok gyorsan elveszítik kötelességtudatukat és saját kis magányos világukba húzódnak vissza, ahol az egyetlen cél a túlélés.
Leszerelés után egy olyan hazába térnek vissza, aminek élén korrupt vezetők állnak, és aminek elpusztították a gazdaságát. Nem meglepő, hogy megkérdőjelezik hazájuknak tett saját szolgálatuk értelmét. A veteránok, a jelenben éppen úgy, mint a múltban, sokat küzdenek a bűntudattal és folyamatosan kísértik őket a túlélés érdekében elkövetett tettek emlékei. Azonban a múlt háborúitól eltérően, ma arra is rá kell jöjjenek, hogy szolgálatuk csupán színjáték volt és egyáltalán nem honfitársaikat vagy hazájuk érdekeit védték. Ráébrednek, hogy tulajdonképpen a nagy olajcégek részvényeseit, a Goldman Sachs féle bankokat és a bolygónkat irányító korrupt elitet szolgálták.
A gyerekek és katonák gyorsabban átlátnak a megtévesztésen, mint az átlag, akiket megtéveszt a tévéből és a médiából áradó propaganda.

Mi a megoldás?

A veteránok és gyerekek kétségbeesett reakciói figyelmeztető jelzések. Tetteikkel arra figyelmeztetnek, hogy a világ süllyed. A megoldás nem a depresszió elleni terápiában rejlik, mert a probléma gyökere alapvetően a globális rendszerben, nem pedig egyéni okokban keresendő. Az új kollektivista társadalom a felelős, ami eltiporja az egyéni szabadságot és a függetlenséget.
Ez a probléma. Az emberi természet alapvető tulajdonsága, hogy szabadságra vágyik és nélküle az élet értelmetlennek tűnik. [Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” – II. Korinthus 3:17]
Az Új Világrend az értelmetlen szórakoztatóiparon keresztül próbálja irányítani a társadalmat. A különböző médiahálózatok propagandagépezete és az oktatási rendszer minden erejükkel azon vannak, hogy elfogadtassák a gyerekekkel az Új Világrendben betöltendő helyüket, aminek fontos eleme a személyes szabadság feladása, természetesen a „közjó”, értsd, a kollektivizmus és az emberiség érdekében.
A gyerekek és a katonák tettei azt üzenik, hogy ők nem egy ilyen világban akarnak élni. Akit esetleg nem érdekel, hogy az Új Világrend által megteremtett nyomorban és erkölcsi dekadenciában kénytelen élni, talán a gyerekek segélykiáltása kirántja a fásultságból.
A reménytelenség egyre nagyobb méreteket ölt a világban, de hát mit várhatunk, ha a világot a nyilvánosság felé Új Világrendnek nevezett sátánisták irányítják? A világra ma jellemző szenny az erkölcs és a lelki igazságok feladásának, tagadásának közvetlen következményei.
Aki változást akar, elsősorban saját magán kell kezdenie a folyamatot és ez csak lelki úton történhet. Amennyiben megtesszük, rájövünk, hogy a világ urai által támogatott erkölcstelenség elfogadása értelmetlen.
Talán, ha gyerekeink látnák, hogy kiállunk meggyőződéseink mellett, rájönnének, hogy igenis van jövő, amit még az Új Világrend sem képes tönkretenni. Csakis meggyőződéssel élhetjük azt az életet, amit teremtőnk szánt nekünk.



A GMO lazac hamarosan kapható lesz az Egyesült Államokban

Az AquAdvantage© lazac a közönséges lazac mellett
A génmódosított lazac az első olyan GMO állat, amit hamarosan emberi fogyasztásra is jóváhagyhatnak. 
A szuper-lazac névre keresztelt halat 18 éve „fejlesztik” Massachusetts-ben. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság, az FDA engedélye bármikor megérkezhet a termék forgalmazására.
Az AquAdvantage lazac, ami egy angolnaszerű hal és egy másik lazacfaj génjeit tartalmazza, kétszer gyorsabban nő természetes társainál, erőteljesebb húshozamot biztosítva a tenyésztőknek.
A brit cégek szoros figyelemmel kísérik a folyamatot, kíváncsian várva, hogy a GMO hús végül valóban a polcokra kerül-e, valamint, hogy a fogyasztók hajlandóak lesznek-e megenni.
Az FDA már tavaly kijelentette, hogy az ellenzők által „Frankenfish”-nek (Frankenstein halnak) keresztelt lazac „fogyasztása éppen annyira biztonságos, mint a közönséges lazacé (Salmo salar)” és nem jelent veszélyt a környezetre nézve, mivel a GM egyedek sterilek.
Egy új kanadai kutatás azonban megdönteni látszik ezt az állítást, mivel eredményei szerint a GM lazac nemcsak a természetes lazacokkal, de más halfajokkal, például a pisztránggal is képes szaporodni. A tanulmány azt is megállapította, hogy az ilyen párosodásból születő hibrid egyedek a természetben is életképesek, így visszafordíthatatlan károkat okozhatnak az ökoszisztémában.
A génmódosított lazac forgalmazásának jóváhagyása precedenst állítana, és megnyitná az utat más GM állatok, tehenek, csirkék vagy sertések előtt, és azok is bekerülnének az élelmiszerláncba,” nyilatkozta a Föld Barátai kampányszervezet egyik képviselője.
A GM termékek ellenzői szerint az új lazac rákkeltő is lehet és veszélybe sodorhat más, természetes fajokat.
A kanadai tanulmány például rámutatott, hogy a természetes és GM lazacok párosodásából született hibrid lazac 82 százalékkal csökkentette a GM lazac és 54 százalékkal a nem GMO lazac egyedek súlyát, tehát tulajdonképpen visszafordította a génmódosítás állítólagos előnyét.
Egyelőre körülbelül egy tucat bolthálózat jelentette be, hogy bojkottálni fogja a kanadai AquaBounty GM cég által tenyésztett GM lazacok forgalmazását.
A GM lazac forgalmazásának jóváhagyása a brit cégeket is arra ösztönözné, hogy lobbizzanak saját „fejlesztésű” GM állatok engedélyezéséért a nagyobb húshozam reményében.
A brit kormány több tudományos tanácsadója is jelezte, hogy elvben támogatja a GM technológia alkalmazását az élelmiszertermelés növelése érdekében, a jósolt élelmiszerhiánnyal indokolva álláspontjukat.
A tömegtermelés azonban egyelőre nem válhat valóra, mert az EU szabályozói nem engedélyezték a GM élelmiszerek előállítását.
Owen Peterson, brit környezetvédelmi miniszter az év elején már szorgalmazta a szabályok lazítását, amit David Cameron is támogatott, bár egyelőre igen óvatosan, kijelentve, hogy „ideje felülvizsgálni a GM élelmiszerek kérdését. Nyitottnak kell lennünk a tudomány érvei előtt,” mondta.
Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a saját gyerekeinek megengedné-e, hogy fogyasszanak génmódosított élelmiszert.



Új GMO veszély: A génmódosított búza több száz emberi gént elcsendesíthet

Időkjelei: Bár az Európai Unióban, Spanyolország kivételével, a genetikailag módosított növények termesztése nem megengedett, sajnos ezek alapanyagként mégis sok ételbe bekerülnek, úgy, hogy erről legtöbbször nem is tudunk. A növények genetikai módosításának szükségességét legtöbbször azzal próbálják indokolni a nagyközönségnek, hogy a megnövekedett népességet csak így lehet ellátni a szükséges étellel, ez azonban két szempontból is hazugság. A népességnövekedés hamis problémája sok ilyen intézkedéshez szolgál ürügyként, azonkívül a GMO növények hosszú távon a hozam romlásához és a termőföld tönkretételéhez vezetnek. Ajánlott videók: Van elég étel a földönMonsanto szerint a világ
Forrás: naturalnews.com
Valószínűleg mindenki egyetért, hogy a búza a legfontosabb gabonanövény a világon és szinte az egyetlen, aminek eddig nem létezett génmódosított változata. Sajnos ez már nem sokáig lesz így, amennyiben az ausztrál hatóságok megadják az engedélyt az egyik állami intézmény, a Commonwealth Scientific and Industrial Research Organization (CSIRO) által kifejlesztett génmódosított búza forgalomba hozatalára.
Bár kifejlesztői szerint az új búza forradalmasíthatja az élelmiszeripart, fennáll a veszély, hogy fogyasztást követően ez a GMO növény maradandóan megváltoztathatja az emberi génállományt, több száz emberi gén elcsendesítésével.
Ez a tény önmagában komoly egészségügyi veszélyforrássá teszi az új búzát, éppen ezért számos szakember óva int az emberi kísérletekkel és a kereskedelmi forgalomba hozatallal kapcsolatban. A Safe Food Foundation (Biztonságos Élelmiszer Alapítvány) szervezésében nemrég tartott sajtókonferencián két elismert szakértő is beszélt a génmódosított búza potenciális veszélyeiről, ami akár sok millió ember halálát vagy a génállomány drámai megváltozását is okozhatja.
Azt találtuk, hogy az új búzában létrejövő molekulák, amiknek célja, hogy bizonyos búzagéneket elcsendesítsenek (kikapcsoljanak), szinte azonosak bizonyos emberi génekkel,” magyarázza Jack Heinemann professzor, az Új-Zélandi Canterbury Egyetem molekuláris biológia professzora, a CSIRO teszteletlen GMO búzájáról. „Fogyasztást követően ezek a molekulák bejutnak az emberi szervezetbe és fennáll a géncsendesítés veszélye.”
Heinemann elmagyarázta, hogy eddig több mint 770 oldalnyi potenciális azonosságot fedezett fel a GMO búza két konkrét génje és az emberi génállomány között, amelyeket a GMO növény potenciálisan megváltoztathat. Ezeken felül további több tucat olyan azonosság található, amelyek „elég közeliek a géncsendesítésre a kísérleti rendszerekben,” mondja a professzor.

A GMO búza átviheti a genetikai hibákat egyik generációról a másikra

A génmódosított búza azonnali veszélyei egyértelműek és tökéletesen szemléltetik, milyen eredménnyel jár, amikor az ember genetikai szinten próbál babrálni Isten teremtésével. A későbbi generációkra leselkedő veszélyek, azonban még az azonnali veszélyeknél is komolyabbak.
Amennyiben a búzában található módosított gén felszívódik az emberi szervezetben és ugyanúgy viselkedik ott, mint a búzában, akkor képes lehet megváltoztatni a módot, ahogy a szervezet tárolja a szénhidrátokat és a glükózt, ami súlyos következményekkel járhat,” mondja Judy Carman biokémia professzor, az ausztrál Egészségügyi és Környezetvédelmi Kutatóintézet (IHER) igazgatója.
Az emberi szervezetnek szüksége van a glikogén nevű anyagra a túléléshez. Szükségünk van rá például ahhoz, hogy fel tudjunk kelni reggel az éjszakai „böjt” után vagy ahhoz a többlet energiához, ami lehetővé teszi, hogy átfussunk az úton. Amennyiben ez a módosítás ugyanolyan módon elcsendesíti ezt a gént, mint ahogyan teszi a búzában, akkor azok a gyerekek, akik ezzel a módosított enzimmel születnek, nem élnének tovább öt évnél, a felnőttek pedig egyre betegebbek és egyre fáradtabbak lennének, míg végül teljesen lebetegednének.”
2011. július 4-én Greenpeace aktivistái egy egész kísérleti búzatáblát vágtak le a CSIRO telepén Canberra közelében, amit emberi kísérletekre szántak. A CSIRO a mai napig nem végzett egyetlen használható kísérletet sem a génmódosított búza egészségügyi kockázatainak felmérésére. A céget minden jel szerint a nyereség sokkal jobban érdekli az emberi egészség megőrzésénél.






Az üzenetet átadták, de vajon vették is?




Az adósságplafon megemeléséről az amerikai Képviselőházban múlthét szerdán tartott vita során Dianne Reidy, a képviselőház egyik állandó gyorsírója, egy nem várt üzenet átadásával lepte meg a jelenlévőket.
C-Span által közzétett felvételen látszik, amint Dianne nyugodtan odasétál az emelvényhez és Istenről, az Egyesült Államok megalapításáról, az alkotmányról és Szabadkőműveseknek az ország alapításában játszott szerepéről beszélt. Figyelmeztette a képviselőket, hogy nem szolgálhatnak két urat és, hogy Istent nem lehet megcsúfolni. Cseppet sem meglepő módon, Mrs. Reidy-t eltávolították az emelvényről és a George Washington Egyetem Kórházába szállították „elmeorvosi vizsgálatra”. A kórház két óra elteltével hazaengedte.
A média, beleértve szinte valamennyi konzervatív keresztény riportert és rovatvezetőt, már amelyik egyáltalán vette a fáradtságot, hogy írjon az esetről, egytől egyik arról adtak számot, hogy Dianne Reidy megszégyenítő, nyilvános idegösszeomláson esett át. Leereszkedő stílusban magyarázták, hogy bizonyára a túlhajszolt munkatempó eredményeként történhetett ilyesmi, az amúgy nagyon megbízható gyorsíróval. Miközben ugyanezek a médiumok folyamatosan az ország siralmas állapotáról tudósítanak, nemcsak Dianne viselkedését ítélték el, de az átadott üzenetet is félresöpörték.
Egyértelmű, hogy figyelemre sem méltetták az üzenetet, és valószínűleg a Trunews rádió által a férjével készített interjút sem hallgatták meg, aki számos fontos információt osztott meg arról, hogy mi késztette feleségét az üzenet átadására.
Dianne Reidy
Az üzenet 
Mit mondott tehát Dianne Reidy a mikrofonba? Az alábbiakban az üzenet szövege olvasható, két különböző hangfelvétel alapján összeállítva:
Istent nem lehet megcsúfolni. A legnagyobb elhitetés, hogy ez itt nem ’egy és osztatlan Nemzet az Isten színe előtt’. Soha nem volt az. Nem. Nem is lehetett. Az alkotmányt nem Szabadkőművesek írták volna. Ők Isten ellen vannak. Nem szolgálhattok két urat. Nem szolgálhattok két urat. Dicsőség Istennek, az Úr Jézus Krisztusnak. Dicsőség örökké.”
Ez volt Dianne üzenete, legalábbis, amit lehetősége volt elmondani, mielőtt két biztonsági őr el nem távolította a pódiumtól.
Az előzmények
A férje elmondta, hogy mindketten aktív keresztények. Az esemény előtti négy hét során Dianne gyakran felébredt éjszaka vagy korán reggel és sokat olvasta a Bibliát, ami napi teendőit, sem otthon, sem a munkahelyén, nem befolyásolta. A munkáját mindig nagyon komolyan vette és soha nem tett volna olyasmit, ami miatt elveszíthetné állását. A férje azonban látta, hogy küzd magával, mintha késztetést érzett volna megtenni valamit, amivel az állását kockáztatná. Ezt persze csak az incidens után értette meg.
Dianne ódzkodott az üzenet átadásától, mert tudta, hogy annak súlyos következményei lehetnek munkájára nézve.
Dianne nem osztotta meg terhét a férjével és nem igazán készült semmilyen tervvel az üzenet szövegére vagy időzítésére vonatkozóan. Később elmondta férjének, hogy a Szent Lélek határozott indíttatására vágott bele a beszédbe és csupán eszköznek, üzenetvivőnek tekintette magát.
A férj elmondta, hogy az esemény után Dianne teljesen nyugodtan viselkedett és láthatólag megkönnyebbült, mint aki hűen teljesített egy rábízott feladatot.
Elutasítás
A legtöbb ember, sok keresztényt is beleértve, gondolkodás nélkül elutasítja, és negatív jelzőkkel írja le Dianne tettét. Viselkedéséből ítélve, Dianne pontosan erre számított és ezért is küzdött a rá bízott feladat teljesítése ellen.
Az incidens nem precedens nélküli. A bibliai történelemből számos eset ismert, amikor isten egy írnokon keresztül üzent. A régmúlt korokban sem volt ez könnyű feladat, és a fogadtatás is hasonló volt. Az üzenetvivőket gyakran kinevették és üldözték. Ennek ellenére sokan megtették, amire késztetést éreztek, viselve tettük következményeit és a történelem ítéletét.
A történet nem Dianne Reidy-ről szól. Soha sem a hírnök, hanem az üzenet a fontos. Figyelembe véve Isten korábbi tetteit, és elmúlt korok profetikus üzeneteit, ajánlatos lenne megszívelni a figyelmeztetést, mert nemcsak egyszerű, de igaz is. „Istent nem lehet megcsúfolni.”
A közelmúlt eseményeinek ismeretében, éppen időszerű, hogy egy modernkori írnok felszólaljon és egy ilyen üzenetet adjon át. A figyelmeztetés éppen azok között a falak között hangozott el, ahol a legtöbb olyan a férfit és nőt találjuk, akik eladták a lelküket. Saját törvényeik által elferdítették Isten törvényét. Isten törvényeinek betartatása helyett megcsúfolták Őt azzal, hogy megpróbálták átértelmezni a törvényeket.
A különböző titkos és okkult társaságokon keresztül az Egyesült Államokat belülről igázták le. A jelenlegi vezetés alatt az ország akadálytalanul robog az önmegsemmisítés felé, önként alávetve magát az egységes világrend istentelen tervének, annak minden velejárójával együtt, beleértve a kereszténységnek oly sokak által követett, felvizezett formáját is.
Nyilván a tájékozottabbaknak is kényelmetlen elfogadni, hogy nemcsak az Egyesült Államok alapítói, de a jelenlegi, konzervatív keresztényként ismert politikai vezetők is szoros kapcsolatban állnak bizonyos titkos, okkult társaságokkal. Jobb azonban, ha az ember kényelmetlenül érzi magát, de megismeri az igazságot, mert csakis így ébredhetünk fel hosszú álmunkból és érthetjük meg, hogy a ma eseményeit nagyon régen hozták mozgásba.
George W. Bush beiktatási ceremóniáján, 2001. január 20-án például, az új elnök kétszer is megemlített egy angyalt, aki „a forgószélben utazik és ezt a vihart irányítja”, miközben a Washington emlékműként ismert szabadkőműves obeliszk felé fordult. Pontosan 33 (az okkult számára jelentőségteljes szám) héttel később bekövetkezett az az esemény, ami örökre megváltoztatta az életet az Egyesült Államokban.
Az ilyen és ehhez hasonló rejtett üzenetek, szófordulatok, körmönfont, de érthető üzenetek bárki számára felismerhetők lehetnek, akinek van füle a hallásra. Ezek az üzenetek egytől egyig arról szólnak, hogy a világot „a korok új rendje” felé terelik és ezt az új rendet nem Isten inspirálta, hanem a sötétségnek az a bizonyos angyala.
Múlt szerdán egy üzenet hangzott el, de vajon hányan hallották?






USA és lehallgatás-mentes Internet?

Forrás: infowars.com
Sokak szerint a kezdeményezés egy vicc, hiszen attól, hogy a tervezett hálózat egy külön kábelen futna, még bárki kémkedhet rajta, de ez most más kérdés.
Mindenesetre a BRICS országok hamarosan elkészülnek saját internetük alapvető szerkezetével, aminek segítségével reményeik szerint teljesen kikerülhetik az Egyesült Államokat és így megvédhetik kormányaikat és állampolgáraikat az amerikai nemzetbiztonság kíváncsi szemeitől és füleitől.
A tervek szerint Brazília 2015-re befejezi a 34 ezer kilométer hosszú, víz alatti optikai kábel lefektetését, ami Vlagyivosztoktól, a brazíliai Fortalezán, Kínán és Indián át egészen Dél-Afrikáig ér majd.
Hindu weboldal szerint a projekt egy „amerikai lehallgatás-mentes hálózatot hoz majd létre,” ami bizonyos törvényi előírások segítségével rákényszeríti a Google, Facebook és Yahoo webóriásokat és hasonló szolgáltatókat, hogy a BRICS országok által generált adatokat helyileg tárolják, megvédve őket az NSA kémeitől. (IJ: A webóriások pedig csendben engedelmeskednek.)
Egyes adatvédelmi szakértők szerint a kezdeményezés nem sokat tehet az NSA ellen, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az ügynökség már a hidegháború évei alatt is képes volt lehallgatni a tenger alatti kábeleken futó kommunikációkat, de azért van, aki ígéretesnek találja a projektet.
(IJ: Arról nem is beszélve, hogy az USA nem az egyetlen ország, amelyik kémkedik mások után. Talán csak ott nem teszik ezt, ahol a technikai fejlettség nem teszi lehetővé.)
Minden alternatíva jól jön,” írja Michael Dorfman. „Minél több megoldás közül lehet választani, annál jobb, ugyanakkor senki sem tudja megmondani, hogy az új Internet valóban biztonságosabb lesz-e a réginél, illetve, hogy valóban védeni fogja-e a hétköznapi felhasználók adatait és szabad hozzáférést biztosít-e majd a forrásokhoz.”
A BRICS projekt egyébként már hónapokkal a lehallgatási botrány kirobbanása előtt elindult.
A mostani Internet szerkezetét az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers – Kijelölt Nevek és Számok Internetes Társasága) nevű cég uralja, amit viszont többé-kevésbé az Egyesült Államok felügyel.
Mások is próbálnak harcolni a nemzetbiztonsági hivatal ellen. John McAfee példáulnemrégen jelentette be, hogy egy új kütyü kifejlesztését fogja finanszírozni. Az eszközt Decentral-nak hívják, nagyjából 100 dollárba, 20-22 ezer forintba fog kerülni és a fejlesztők reményei szerint képes lesz megakadályozni a titkos ügynökségek kémkedési kísérleteit és teljes anonimitást biztosítani a neten.
Amikor arról kérdezték, hogy mit tesz, ha az amerikai kormány betiltja a terméket, McAfee a következőket válaszolta: „Akkor Nagy-Britanniában, Japánban és a harmadik világban fogom árulni. Ez a termék érkezik, és nem lehet megállítani.”









Kedves Barátaink!
 
Örömmel tudatjuk, hogy az MTV 1 műsorra tűzi
Jelenczki István AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ I-III.
című dokumentumfilmjét.
   
A film részenként kerül sugárzásra az alábbi időpontokban:
 
2013.11.12. kedd 23.30. első rész
2013.11.14. csütörtök 23.30. második rész
2013.11.19. kedd 23.30. harmadik rész.

A film az 1991 őszén Zétényi Zsolt által benyújtott, és az országgyűlés által elfogadott igazságtételi törvény sorsát mutatja be.
 
Gondolatok Jelenczki István filmjéhez.
"...Meg kell nevezni minden bűnt, és meg kell nevezni minden bűnöst.
A bűnelkövetőknek és utódaiknak is létérdekük minden titok feltárása, számukra is csak ez az egy járható út van. Ez az egyedüli járható út, mert csak ebből születik megbékélés, és ha van, megbocsájtás. De ennek a stációi nem megkerülhetőek! Föl kell állni, és azt kell mondani, én tettem. Megnevezni az áldozatot, megnevezni a bűnt, és elvállalni a felelősséget. Elvállalni a felelősséget, és kérni az ezzel járó büntetést.
Aki nem vállalja föl a felelősséget a múltért, nem vállalja fel a stációk kötelező bejárását, az önmagát fosztja meg a nemzethez tartozás jogától, és önmagát rekeszti ki. De nemcsak önmagát, saját utódait is kirekeszti a nemzet életéből és a nemzet jövőjéből. Örökre. " 
Zseni Annamária pszichiáter

A filmben közreműködtek:
Bagdy Emőke egyetemi tanár, pszichológus
Bencze Izabella jogász
Bogár László
Fekete Pál tanár
Gellért Ádám nemzetközi jogász
Gulyás Gergely parlamenti képviselő
Kahler Frigyes egyetemi docens
Kónya Imre ügyvéd
Tóth Zoltán József, jogtörténész
Szakály Sándor történész
Zétényi Zsolt ügyvéd
Zinner Tibor jogtörténész
Zlinszky János egyetemi tanár
Wittner Mária 56-os szabadságharcos
A film készítői:
Hangmérnök: Belovári Tibor
Világosító: Heves László
Gyártásvezető: Zseni Annamária
Vágó: Tombor Andrea
Zeneszerző: Hortobágyi László
Fényképezte: Kőrösi András
Rendező, producer: Jelenczki István

Kapcsolódó:
   
Az igazság soha nem késő - Interjú Jelenczki István filmrendezővel 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése