2016. szeptember 8., csütörtök

Forex





Forex



Mi az a Forex?(Foreign Exchange Market = nemzetközi pénzváltó piac)
A Forex a Világ legnagyobb piaca, (napi több trillió dolláros öszzforgalommal) ahol a nemzeti fizető eszközök "cserélnek gazdát".
Létrehozása a 70-években történt, amikor a nemzeti fizetőeszközök (valuták) egymáshoz viszonyított rögzített árait feloldották, és bevezették a piaci kereslet-kínálat által meghatározott lebegő árfolyamot (floating exchange rate) a különböző nemzeti valuták egymáshoz viszonyításában. (Ekkor vette át az USD a viszonyítási alapot az addig viszonyítási alapként kezetlt Angol Fonttól a GBP-től)
Miért kereskedjünk a Forex-en?A Forex semmi máshoz nem hasonlítható pénzügyi piac. Nincs fizikailag meghatározott kereskedési helye, mint például a tőzsdéknek, Budapesti Tőzsde, Frankfurti Tőzsde, Londoni Tőzsde, NASDAQ elektronikus amerikai részvény tőzsde.
Ez a piac a bankok elektronikus hálózatán, telefonon keresztül, vagy computeren internetes felületen működik. Ez lehetővé teszi a Forex számára, hogy 24 órán keresztül működjön a hét öt napján, teljesen lefedve a nagy nemzetközi pénzpiaci központokat mint Sydney, Tokyo, Hong Kong, Frankfurt, London, New York, Chicago, stb.
Valamennyi pénzügyi központban a bankok, befektető társaságok, Hedge Fundok, és a retail (kis) kereskedők adják-veszik a valutákat 24 órában egy-egy üzleti hét során. A kereskedés Új-Zélandon kezdődik (Wellingtonban), majd belép Sydney, Tokyo, Hong Kong, Szingapúr, Moszkva, a Majna menti Frankfurt, London, majd a végén New York és Los Angeles.
Foreign exchange trading (a nemzetközi pénzváltó piac) úgynevezett "Spot" alapú (azonnali, valósidejű) kereskedelmet végez.
Piaci nyitva tartások (CET/Budapest)
Ázsia (Tokyo, Sydney):
00:00-09:00
Európa (Frankfurt, Magyarország):
08:00-16:00
Nagy-Britannia (London):
09:00-17:00
USA (New York, Chicago):
14:00-22:00
 
A Forex a következő - mely nagyon népszerűvé tette - előnyöket biztosítja a kereskedőknek:

-
Liquidity (Likviditás): A Forex kb. 3-4 trillió USA Dollárt mozgat meg naponta, míg például a tőzsdék úgy 500 billió USA Dolláros napi forgalommal bírnak.
A FOREX piacon a likviditást az ECN (Electronic Communication Network) elektronikus központon keresztül közel 10 pénzintézet és számos alintézményei adják.
Ilyen pénzintézetek pl. a Deutsche Bank, CitiBank, J.P. Morgan, valamint az alintézmények közül a Bank of America, Wachovia ...
TOP 10 likviditást biztosító bank
(összes volumen %-ban megadva, 2011. május)
Helyezés
Bank
Piaci részesedés
1.
 Deutsche Bank
15.64%
2.
 Barclays Capital
10.75%
3.
 UBS AG
10.59%
4.
 Citi
8.88%
5.
 JPMorgan
6.43%
6.
 HSBC
6.26%
7.
 Royal Bank of Scotland
6.20%
8.
 Credit Suisse
4.80%
9.
 Goldman Sachs
4.13%
10.
 Morgan Stanley
3.64%
Összesen:


100%
forrás:Wikipedia





-
Flexibility (Rugalmasság): 24 órás nyitvatartása miatt óriási előnyöket biztosít kereskedői számára, hiszen kereskedhetnek valamennyi helyi zónaidejük alapján nyitvatartó piacokon, a pénzvilág híreire azonnal reagálhatnak. Megjegyzés: Stratégia nélkül NEM szabad kereskedni! (Mindenkinek ki kell alakítani valamiféle stratégiát, mely valószínűsíthetően pozitív eredményhez vezet!) és annak megfelelően alakíthatják kereskedési stratégiájukat.-Lower transaction costs (Alacsony kereskedési költségek): A Forex piacon hagyományosan nincs jutalék, vagy valami extra külön felszámított költség.
A Forex csak a spreadeket (árrés) számítja fel valamennyi befejezett tranzakció esetében!
-Margin (a fedezet): 1:100 áttétel esetén a kereskedett lot érték 1%-át, míg 1:500 áttétel esetében csupán a 0,2% át kell elhelyezni biztosítékként. Ez azt jelenti, hogy 1:100-nál 10 000 USD helyett 100 Usdt-t, míg 1:500 nál 10 000 Usd helyett csupán 20 USD-t kell biztosítéknak letétbe helyezni a kereskedés megvalósításához úgynevezett "Mini Lot"-onként, melyek az 1 teljes lot (100 000 egység) 10%-át, azaz 10 000 kereskedési egységet jelentenek. A mini lot esetében érvényesek a haszon és veszteség címszavak alatt leírt nyereségek. Egész lottal történő kereskedés esetén ennek a 10-szerese képződik nyereség, vagy veszteség gyanánt.

-A nagy tőkeáttételnek (1:100, 1:500) köszönhetően a gyorsan változó piacon gyors és nagy nyereségek illetve veszteségek érhetők el.
Ezért MÉRLEGELNI KELL, HOGY MILYEN VESZTESÉGEKET VAGYUNK KÉPESEK ELVISELNI, s ennek függvényében kell eldöntenünk, hogy e piac szereplői akarunk-e lenni, illetve ha már azok vagyunk, akkor hogyan alakítjuk kereskedési stratégiánkat!
Mi a különbség a részvény és a FOREX piac között?Nagy különbség a naponta megforduló pénzmennyiség ahogy feljebb említettük a FOREX-en 3-4 trillió USD naponta amíg a New Yorki tőzsdén ennek az összegnek az ötöde fordul meg.
Nagy előnye, hogy itt nincs elértéktelenedés (a 2008-ban elindult világválság számos részvény elértéktelenedését okozta oly módon, hogy sok esetben egy adott részvény az $50-os szintről $0 csökkent vagy akár kivonták a piacról) ez a FOREX piacon nem történik meg itt nincs olyan, hogy $0 értékű lesz egy adott devizapár, nem következhet be ilyen nagymértékű értékvesztés.
Az előfordul, hogy egy adott devizapárt az alapkamat szintjén keresztül befolyásolnak de mindig megfogja tartani az értékét.
Egyszóval a FOREX piacon nem kell feltétlenül attól tartani, hogy egy rossz vállalati döntés vagy egy újabb gazdasági világválság teljesen elértékteleníti az adott portfoliónkat.

Mi történik ezen a piacon?A nemzeti valuták egymásközötti árfolyam változásával történő kereskedés. A kereskedés során, mind emelkedő, mind csökkenő árfolyam esetén a kereskedő által nyereség, illetve veszteség érhető el.
Valamennyi valutával párokban lehet kereskedni.
Íme néhány a sok közül rövidített jelükkel maghatározva:
(1. táblázat):
EUR
Euro
USD
US Dollar (Amerikai Dollár)
GBP
British Pound (Angol Font)
JPY
Japanese Yen (Japán Jen)
CHF
Swiss Franc (Svájci Frank)
AUD
Australian Dollar (Austrál Dollár)
CAD
Canadian Dollar (Canadai Dollár)
NZD
New Zealand Dollar (Új-Zélandi Dollár)
SGD
Singapore Dollar (Singapúri Dollár)
A Párokbam történő kereskedés során a "/" elé a bázis valutát, a "/" jel után azt a valutát (Quote) írják, melyben az első helyen lévő valuta ára megállapításra kerül, s melyben számítva a bázis valuta ára a kereskedés során változik.
(Gyakorlatilag ez az a változás, mellyel a Forex-en kereskedünk.)
Pl.: USD / JPY = 120.25
Base currency / Quote currency Rate
A fenti példa mutatja az elrendezést és hogy mennyit kell fizetni a bázis valuta egy egységéért a valutapár második tagjából, melyben az első tag ára a szabad deviza piac által megállapításra került.
Példánkban 1 USD-ért 120.25 JPY-t kell fizetnünk.
A minimális árváltozás a második tizedes jegyben 1, amit 1 pontnak, vagy nemzetközileg elfogadottan 1 pip-nek nevezünk. Amennyiben olyan devizapárokkal kereskedünk melyek közötti ár 4 tizedes jegyre van megállapítva, ott a fenti 1 pont – 1 pip – a negyedik tizedes jegyben történő egy egységnyi elmozdulással keletkezik. Például ha az EUR/USD ára 1.5471-ről 1.5472 re változik, az egy pip-et jelent.
A valutapárokat a kereskedési táblázatok vételi/eladási árban meghatározottan jelzik, mint azt a lenti táblázatban látjuk:
Bid (Eladás) Ask (Vétel)
USD / JPY = 120.25 / 120.28

A két árfolyam (eladási/vételi) közötti különbséget "SPREAD"-nek (árrés) nevezzük. (Példánkban: 120.28-120.25= 3 )
Legtöbb -esetünkben is - kereskedés során a kereskedő (bróker) cégek ennyit számítanak fel a saját hasznuknak egy-egy vétel, vagy eladás nyitása és zárása között. 
Devizapárok váltásaAz első helyen álló valuta értékének a második helyen álló valutában történő kifejezése. Ez az értékviszony (árfolyam) a piaci kereslet-kínálat mindenkori eredményeként alakul ki azzal a módosítással, hogy nemzeti érdek felmerülése esetén a kormányok, vagy nemzetek jegybankjai beavatkoznak az árfolyamok iránymozgatásába.
A kereskedési egységeket "Lot"-nak nevezzük (A lot nem más mint a bázis valuta forgalmazott mennyisége a kereskedés során), néhány devizapár Lot méretét az alábbi, 2. táblázatban soroljuk fel:
Currency (devizapár) 1.0 lot size 1 Lot mérete (egységben kifejezve, 1 egység, egy db a valutapárból 1 pip (a képződés helyiértékében)
(2. táblázat):
Devizapár
Bázisdeviza
1.00 Lot
PIP képződés helyiértéke*
USD/CHF
USD
100,000
0.0001
EUR/USD
EUR
100,000
0.0001
GBP/USD
GBP
70,000
0.0001
USD/JPY
USD
100,000
0.01
AUD/USD
AUD
200,000
0.0001
USD/CAD
USD
100,000
0.0001
EUR/CHF
EUR
100,000
0.0001
EUR/JPY
EUR
100,000
0.01
EUR/GBP
EUR
100,000
0.0001
GBP/JPY
GBP
70,000
0.01
GBP/CHF
GBP
70,000
0.0001
EUR/CAD
EUR
100,000
0.0001
NZD/USD
NZD
200,000
0.0001
USD/SEK
USD
100,000
0.0001
USD/DKK
USD
100,000
0.0001
USD/NOK
USD
100,000
0.0001
USD/SGD
USD
100,000
0.0001
USD/ZAR
USD
100,000
0.0001
CHF/JPY
CHF
100,000
0.01
*4 decimal megjelenítés esetében.
Az Fxpro, Alpari UK és az FXCM UK bróker társaságok platformjain ez eltérő lehet, ugyanis ott 5 decimal megjelenítés van.
Így pl. az EUR/USD esetében a PIP képződés helyiértéke 0.00001
További részletes táblázat az általunk kínált brókercégek termék palettájából az INSTRUMENTUMOK alatt található.
TOP 8 legtöbbet kereskedett deviza
(piaci részesedés %-ban megadva, 2010. április)
Helyezés
Deviza
Piaci részesedés
1.
 United States dollar (USD)
84.9%
2.
 Euro (EUR)
39.1%
3.
 Japanese yen (JPY)
19.0%
4.
 Pound sterling (GBP)
12.9%
5.
 Australian dollar (AUD)
7.6%
6.
 Swiss franc (CHF)
6.4%
7.
 Canadian dollar (CAD)
5.3%
8.
 New Zealand dollar (NZD)
1.6%
Összesen:


176.8%
forrás:Wikipedia

TOP 18 legtöbbet kereskedett devizapár
(A piaci volumen alapján összeállítva, 2010. április)
1. EURUSD (124% )
10. EURAUD (46.7%)
2. USDJPY (103.9%)
11. EURCHF (45.5%)
3. GBPUSD (97.8%)
12. EURCAD (44.4%)
4. AUDUSD (92.5%)
13. GBPJPY (31.9%)
5. USDCHF (91.3%)
14. AUDJPY (26.6%)
6. USDCAD (90.2%)
15. CHFJPY (25.4%)
7. NZDUSD (86.5%)
16. GBPCHF (19.3%)
8. EURJPY (58.1%)
17. AUDCAD (12.9%)
9. EURGBP (52%)
18. AUDNZD (9.2%)


Árrés és LetétFedezet, az a pénzmennyiség, amit 1 lottal történő kereskedésért le kell kötni a kereskedés időtartamára, azaz a vételi, vagy eladási akciók nyitásától a zárásáig
Parnerünk az FxPro üzletpolitikája, hogy a legmodernebb kereskedési technológiát biztosítsa minőségi kivitelezésben versenyképes Spreadekkel és Marginokkal.
Margin (Fedezet) melyet a kereskedő cég biztosítékként letétbe helyeztet a kereskedési tranzakció idejére.
Balance (Egyenleg) a kereskedési számlán lévő letét, vagy onnan való pénzfelvétel, valamint a keseskedések eredményeinek összegzéséből adódik.
Floating Profit/Loss (Lebegő haszon/veszteség) a nyitott kereskedési akció során kalkulálódott pillanatnyi összeg.
Equity (számlán lévő pénzkövetelés a számlatulajdonos oldaláról) egyenlő a Balance (egyenleg) + floating profit (lebegő haszon), vagy floating loss (lebegő veszteség).
Free margin (Szabad fedezet) azt a számlán lévő pénzmennyiséget jelenti, mely kereskedésre az adott pillanatban felhasználható. A szabad fedezet a számlán lévő pénzkövetelés (pénzkövetelés = margin + esetlegesen pénzfelvételre adott rendelvény értéke) és a lebegő profit, vagy veszteség eredményeként jelentkezik az adott pillanatban.
Haszon és veszteség számítása (Profit/loss calculation)
Például: USD/JPY árfolyam 104.19/104.23 és 1:100-hoz áttétellel kereskedhetünk akkor a vételi pozíció (tőzsde zsargonban = Long position) úgy néz ki, hogy 0.1 lot ára 10 000x104.19 JPY = 1 041 900 JPY azaz 10 000 USD. E-helyett az 1:100 áttételből adódóan 100 USD-t kell elhelyeznünk a marginban (letétben) a maradék 9 900 USD-t, a brókercég biztosítja a kereskedés kivitelezéséhez.
Tehát ez az áttétel azt jelenti, hogy egy kereskedési akció nyitásához az ahhoz szükséges pénzmennyiség csupán 1%-val kell rendelkeznünk.
Példánkban azért vettünk az USD/JPY párból mert úgy gondoltuk, hogy az USD ára JPY-ban számolva emelkedni fog. Amennyiben igazunk lett és pl. az USD/JPY árfolyam elérte a 104.49/104.52 -őt, a hasznunkat az alábbi táblázat szerint számítjuk:
Transaction (Tranzakció) USD JPY
Open a position: buy USD and sell JPY Pozíció nyitás: USD vétele JPY eladása történik + 10,000 - 1 041 900
Close a position: sell USD and buy JPYPozíció zárása: USD eladása JPY vétele történik - 10,000 + 1 044 900
Total: Összesítve: 0 + 3 000JPY = 28,71USD
Leegyszerűsítve: nem teszünk mást, mint a PIP-ben történő elmozdulást számoljuk, s ha USD-ben kívánjuk megkapni az eredményt, akkor a valutapár árfolyamával vissza kell számolnunk. Egészen pontosan azon az árfolyamon, melyen kerekedési akciónkat lezártuk.
A kereskedés folyamán ez automatikusan megtörténik, a kereskedési táblázatban a változások valós időben jelentkeznek és a kereskedési program által kalkulálódnak.
Lot Size (Kereskedési mennyiség) a 2. táblázatban már ismertettük.
Transaction (or deal) size (a kereskedés, tranzakció mérete, nagysága) nem más mint 1 lot mérete szorozva a lot-ok számával.
Long Position (Vételi pozíció) amikor a haszon a bázis valuta árának a "Quote" valutában mért növekedéséből keletkezik.
Short Position (Eladási pozíció) amikor a haszon a bázis valuta árának a "Quote" valutában mért csökkenéséből keletkezik.
Completed Transaction (Befejezett kereskedés, tranzakció) a megnyitott vételi, vagy eledási tranzakció lezárásával válik valóra.
Leverage (Tőkeáttétel) az, ami meghatározza a marginba (biztosítékba) elhelyezett pénz mennyiségét. Pl. 1:100 áttétel esetén egy 100 000 USD-s margint annak 1%-val, azaz 1 000 USD-val tudunk fedezni.

A FOREX-en történő kereskedéssel kapcsolatos további részletes szakszavak, zsargon megtalálható a 
KERESKEDÉS menü gomb alatt valamint a FOREX FOGALMAK alatt.





KOCKÁZATI KÖZZÉTÉTEL
A TŐZSDÉN TÖRTÉNŐ KERESKEDÉS MAGAS KOCKÁZATTAL JÁR.
A DEVIZAPIAC RENDKÍVÜL GYORS ÁRVÁLTOZÁSAI MIATT A DEVIZÁK, RÉSZVÉNYEK, INDEXEK, NYERSANYAGOK ÉS MINDEN MÁS INSTRUMENTUM ELADÁSA ÉS MEGVÉTELE MAGAS KOCKÁZATTAL JÁR.
EZEN A PIACON TÖRTÉNŐ KERESKEDÉS CSAK OLYAN SZEMÉLYEK SZÁMÁRA AJÁNLOTT, AKIK KÉPESEK FELISMERNI ÉS KEZELNI AZ EZZEL JÁRÓ KOCKÁZATOKAT. ÉLŐ SZÁMLÁN TÖRTÉNŐ KERESKEDÉS ESETÉN A SAJÁT VAGYONÁT, BEFEKTETETT TŐKÉJÉT KOCKÁZTATJA. OLYAN SZEMÉLYEK, AKIK NEM KÉPESEK VISELNI A KOCKÁZATBÓL KÖVETKEZŐ PÉNZVESZTESÉGEKET, NE KERESKEDJENEK A DEVIZAPIACON! MINDEN BEFEKTETŐ SZEMÉLYNEK EL KELL OLVASNI ÉS ÉRTELMEZNI A DEVIZAPIACRA VONATKOZÓ KOCKÁZATI KÖZZÉTÉTELT, MELYEK A DEVIZAPIACI TRANZAKCIÓKRA VONATKOZNAK, S AZ ADOTT SZÁMLAVEZETŐ BRÓKERCÉG KÖZZÉTÉTELEI KÖZÖTT MEGTALÁLHATÓAK.
A HUNFOREX SEMMILYEN FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL A KERESKEDÉSBŐL ADÓDÓ VESZTESÉGEK ÉS AZ OLDALON TALÁLHATÓ TERMÉKEK, SZOLGÁLTATÁSOK, STRATÉGIÁK IRÁNT.
AZ OLDALON TALÁLHATÓ TERMÉKEK, STRATÉGIÁK ÉS EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK NEM MINŐSÜLNEK AJÁNLATTÉTELNEK.
A TRADING ROOM HASZNÁLATA MINDENKINEK SAJÁT EGYÉNI FELELŐSSÉGÉRE TÖRTÉNIK! 




DEVIZAPÁROK

Devizapárok
PIP képződés helyiértéke
***Dinamikus árrés
*SWAP (pontokban)
**Limit és Stop szintek
Letét értéke 1:100 tőkeáttétel mellett
(USD-ben)
1 PIP értéke
/ 1 Lot
(USD-ben)
1 Lot mérete
Min
Max
long
short
AUDCAD
Australian Dollar vs Canadian Dollar
0.0001
0.0006
0.0015
1.03
-1.19
0.0015
1000 * AUDUSD Rate
10 / USDCAD Rate
100000 AUD
AUDCHF
Australian Dollar vs Swiss Franc
0.0001
0.0006
0.0015
1.13
-1.31
0.0015
1000 * AUDUSD Rate
10 / USDCHF Rate
100000 AUD
AUDJPY
Australian Dollar vs Japanese Yen
0.01
0.03
0.05
0.98
-1.13
0.08
1000 * AUDUSD Rate
1000 / USDJPY Rate
100000 AUD
AUDDKK
Australian Dollar vs Danish Krone
0.0001
0.0030
0.0060
4.75
-5.67
0.0060
1000 * AUDUSD Rate
10 / USDDKK Rate
100000 AUD
AUDNZD
Australian Dollar vs NZ Dollar
0.0001
0.0010
0.0030
0.59
-0.82
0.0020
1000 * AUDUSD Rate
10 * NZDUSD Rate
100000 AUD
AUDPLN
Australian Dollar vs Polish Zloty
0.0001
0.0030
0.0060
1.28
-1.76
0.0060
1000 * AUDUSD Rate
10 / USDPLN Rate
100000 AUD
AUDSGD
Australian Dollar vs Singapore Dollar
0.0001
0.0009
0.0018
1.41
-1.63
0.0015
1000 * AUDUSD Rate
10 / USDSGD Rate
100000 AUD
AUDUSD
Australian Dollar vs US Dollar
0.0000,1
0.0001,0
0.0003,0
1.02
-1.18
0.0005,0
1000 * AUDUSD Rate
10 USD
100000 AUD
CADCHF
Canadian Dollar vs  Swiss Franc
0.0001
0.0006
0.0013
-0.05
-0.14
0.0013
1000 / USDCAD Rate
10 / USDCHF Rate
100000 CAD
CADJPY
Canadian Dollar vs Japanese Yen
0.01
0.04
0.10
-0.05
-0.11
0.08
1000 / USDCAD Rate
1000 / USDJPY Rate
100000 CAD
CHFJPY
Swiss Franc vs Japanese Yen
0.01
0.03
0.08
-0.08
-0.07
0.05
1000 / USDCHF Rate
1000 / USDJPY Rate
100000 CHF
CHFPLN
Swiss Franc vs Polish Zloty
0.0001
0.0020
0.0050
-4.04
3.44
0.0070
1000 / USDCHF Rate
10 / USDPLN Rate
100000 CHF
CHFSGD
Swiss Franc vs Singapore Dollar
0.0001
0.0008
0.0020
-0.14
-0.08
0.0015
1000 / USDCHF Rate
10 / USDSGD Rate
100000 CHF
EURAUD
Euro vs Australian Dollar
0.0001
0.0004
0.0010
-1.80
1.55
0.0010
1000 * EURUSD Rate
10 * AUDUSD Rate
100000 EUR
EURCAD
Euro vs Canadian Dollar
0.0001
0.0006
0.0015
-0.11
-0.13
0.0015
1000 * EURUSD Rate
10 / USDCAD Rate
100000 EUR
EURCHF
Euro vs Swiss Franc
0.0000,1
0.0001,0
0.0005,0
-0.06
-0.19
0.0005,0
1000 * EURUSD Rate
10 / USDCHF Rate
100000 EUR
EURCCK
Euro vs Czech Koruna
0.001
0.030
0.060
-0.53
0.08
0.65
1000 * EURUSD Rate
100 / USDCCK Rate
100000 EUR
EURDKK
Euro vs Danish Krone
0.0001
0.0005
0.0015
-0.96
0.04
0.0015
1000 * EURUSD Rate
10 / USDDKK Rate
100000 EUR
EURGBP
Euro vs British Pound
0.0000,1
0.0000,5
0.0005,0
-0.14
-0.02
0.0005,0
1000 * EURUSD Rate
10 * GBPUSD Rate
100000 EUR
EURHKD
Euro vs Hong Kong Dollar
0.0001
0.0020
0.0050
-0.71
-1.11
0.0030
1000 * EURUSD Rate
10 / USDHKD Rate
100000 EUR
EURHUF
Euro vs Hungarian Forint
0.01
0.50
1.50
-3.38
2.91
1.00
1000 * EURUSD Rate
1000 / USDHUF Rate
100000 EUR
EURJPY
Euro vs Japanese Yen
0.00,1
0.00,9
0.04,0
-0.06
-0.16
0.05,0
1000 * EURUSD Rate
1000 / USDJPY Rate
100000 EUR
EURLVL
Euro vs Latvian Lats
0.0001
0.0020
0.0050
-0.11
-0.02
0.0030
1000 * EURUSD Rate
10 / USDLVL Rate
100000 EUR
EURMXN
Euro vs Mexican Peso
0.0001
0.0100
0.0300
-18.00
15.00
0.0250
1000 * EURUSD Rate
10 / USDMXN Rate
100000 EUR
EURNOK
Euro vs Norwegian Krone
0.0001
0.0050
0.0150
-3.93
2.53
0.0100
1000 * EURUSD Rate
10 / USDNOK Rate
100000 EUR
EURNZD
Euro vs NZ Dollar
0.0001
0.0015
0.0030
-1.28
0.96
0.0025
1000 * EURUSD Rate
10 * NZDUSD Rate
100000 EUR
EURPLN
Euro vs Polish Zloty
0.0001
0.0050
0.0150
-2.76
2.07
0.0100
1000 * EURUSD Rate
10 / USDPLN Rate
100000 EUR
EURRUB
Euro vs Russian Ruble
0.001
0.015
0.030
-5.11
4.78
0.0350
1000 * EURUSD Rate
100 / USDRUB Rate
100000 EUR
EURSEK
Euro vs Swedish Krona
0.0001
0.0050
0.0150
-0.80
-0.91
0.0100
1000 * EURUSD Rate
10 / USDSEK Rate
100000 EUR
EURSGD
Euro vs Singapore Dollar
0.0001
0.0010
0.0020
-0.13
-0.20
0.0020
1000 * EURUSD Rate
10 / USDSGD Rate
100000 EUR
EURTRY
Euro vs Turkish Lira
0.0001
0.0015
0.0100
-3.65
3.32
0.0050
1000 * EURUSD Rate
10 / USDTRY Rate
100000 EUR
EURUSD
Euro vs US Dollar
0.0000,1
0.0000,8
0.0002,0
-0.10
-0.13
0.0005,0
1000 * EURUSD Rate
10 USD
100000 EUR
EURZAR
Euro vs South African Rand
0.0001
0.0100
0.0400
-19.15
17.42
0.0250
1000 * EURUSD Rate
10 / USDZAR Rate
100000 EUR
GBPAUD
British Pound vs Australian Dollar
0.0001
0.0006
0.0015
-1.96
1.67
0.0015
1000 * GBPUSD Rate
10 * AUDUSD Rate
100000 GBP
GBPCAD
British Pound vs Canadian Dollar
0.0001
0.0006
0.0020
-0.02
-0.25
0.0015
1000 * GBPUSD Rate
10 / USDCAD Rate
100000 GBP
GBPCHF
British Pound vs Swiss Franc
0.0000,1
0.0004,0
0.0008,0
0.05
-0.36
0.0008,0
1000 * GBPUSD Rate
10 / USDCHF Rate
100000 GBP
GBPDKK
British Pound vs Danish Krone
0.0001
0.0040
0.0100
-1.66
0.15
0.0080
1000 * GBPUSD Rate
10 / USDDKK Rate
100000 GBP
GBPJPY
British Pound vs Japanese Yen
0.00,1
0.04,0
0.08,0
0.03
-0.28
0.08,0
1000 * GBPUSD Rate
1000 / USDJPY Rate
100000 GBP
GBPNOK
British Pound vs Norwegian Krone
0.0001
0.0100
0.0200
-3.89
2.29
0.0150
1000 * GBPUSD Rate
10 / USDNOK Rate
100000 GBP
GBPNZD
British Pound vs NZ Dollar
0.0001
0.0015
0.0040
-1.34
0.96
0.0040
1000 * GBPUSD Rate
10 * NZDUSD Rate
100000 GBP
GBPPLN
British Pound vs Polish Zloty
0.0001
0.0030
0.0100
-5.14
4.28
0.0150
1000 * GBPUSD Rate
10 / USDPLN Rate
100000 GBP
GBPSEK
British Pound vs Swedish Krona
0.0001
0.0100
0.0200
-0.15
-1.81
0.0150
1000 * GBPUSD Rate
10 / USDSEK Rate
100000 GBP
GBPSGD
British Pound vs Singapore Dollar
0.0001
0.0015
0.0030
0.00
-0.37
0.0020
1000 * GBPUSD Rate
10 / USDSGD Rate
100000 GBP
GBPUSD
British Pound vs US Dollar
0.0000,1
0.0000,8
0.0003,0
-0.01
-0.26
0.0005,0
1000 * GBPUSD Rate
10 USD
100000 GBP
GBPZAR
British Pound vs South African Rand
0.0001
0.0300
0.0700
-21.26
19.26
0.0400
1000 * GBPUSD Rate
10 / USDZAR Rate
100000 GBP
NOKSEK
Norwegian Krone vs Swedish Krona
0.0001
0.0010
0.0030
-0.02
-0.18
0.0030
1000 / USDNOK Rate
10 / USDSEK Rate
100000 NOK
NZDCAD
NZ Dollar vs Canadian Dollar
0.0001
0.0008
0.0020
0.40
-0.53
0.0016
1000 * NZDUSD Rate
10 / USDCAD Rate
100000 NZD
NZDCHF
NZ Dollar vs Swiss Franc
0.0001
0.0006
0.0020
0.45
-0.59
0.0012
1000 * NZDUSD Rate
10 / USDCHF Rate
100000 NZD
NZDJPY
NZ Dollar vs Japanese Yen
0.01
0.03
0.10
0.39
-0.51
0.10
1000 * NZDUSD Rate
1000 / USDJPY Rate
100000 NZD
NZDSGD
NZ Dollar vs Singapore Dollar
0.0001
0.0010
0.0030
0.55
-0.73
0.0020
1000 * NZDUSD Rate
10 / USDSGD Rate
100000 NZD
NZDUSD
New Zeland Dollar vs US Dollar
0.0000,1
0.0003,0
0.0005,0
0.40
-0.52
0.0005,0
1000 * NZDUSD Rate
10 USD
100000 NZD
PLNJPY
Polish Zloty vs Japanese Yen
0.01
0.05
0.30
0.22
-0.26
0.50
1000 / USDPLN Rate
1000 / USDJPY Rate
100000 PLN
SGDJPY
Singapore Dollar vs Japanese Yen
0.01
0.05
0.15
-0.05
-0.07
0.15
1000 / USDSGD Rate
1000 / USDJPY Rate
100000 SGD
USDCAD
US Dollar vs Canadian Dollar
0.0000,1
0.0001,3
0.0004,0
-0.10
-0.08
0.0005,0
1000 USD
10 / USDCAD Rate
100000 USD
USDCHF
US Dollar vs Swiss Franc
0.0000,1
0.0001,3
0.0003,0
-0.06
-0.13
0.0005,0
1000 USD
10 / USDCHF Rate
100000 USD
USDCCK
US Dollar vs Czech Koruna
0.001
0.030
0.080
-0.42
0.08
0.060
1000 USD
100 / USDCCK Rate
100000 USD
USDDKK
US Dollar vs Danish Krone
0.0001
0.0030
0.0080
-1.54
0.55
0.060
1000 USD
10 / USDDKK Rate
100000 USD
USDHKD
US Dollar vs Hong Kong Dollar
0.0001
0.0005
0.0010
-0.62
-0.75
0.0050
1000 USD
10 / USDHKD Rate
100000 USD
USDHRK
US Dollar vs Croatia Kuna
0.0001
0.0100
0.0300
-1.66
0.69
0.0150
1000 USD
10 / USDHRK Rate
100000 USD
USDHUF
US Dollar vs Hungarian Forint
0.01
0.50
1.50
-2.57
2.22
1.00
1000 USD
1000 / USDHUF Rate
100000 USD
USDJPY
US Dollar vs Japanese Yen
0.00,1
0.00,8
0.02,0
-0.06
-0.11
0.05,0
1000 USD
1000 / USDJPY Rate
100000 USD
USDLVL
US Dollar vs Latvian Lats
0.0001
0.0020
0.0050
-0.09
-0.01
0.0030
1000 USD
10 / USDLVL Rate
100000 USD
USDLTL
US Dollar vs Lithuanian Litas
0.0001
0.0020
0.0060
-0.28
-0.18
0.0030
1000 USD
10 / USDLTL Rate
100000 USD
USDMXN
US Dollar vs Mexican Pesos
0.0001
0.0050
0.0200
-17.36
15.19
0.0070
1000 USD
10 / USDMXN Rate
100000 USD
USDNOK
US Dollar vs Norwegian Krone
0.0001
0.0050
0.0100
-3.03
1.98
0.0050
1000 USD
10 / USDNOK Rate
100000 USD
USDPLN
US Dollar vs Polish Zloty
0.0001
0.0050
0.0150
-2.12
1.60
0.0100
1000 USD
10 / USDPLN Rate
100000 USD
USDRUB
US Dollar vs Russian Ruble
0.001
0.015
0.030
-4.36
3.89
0.0350
1000 USD
100 / USDRUB Rate
100000 USD
USDSEK
US Dollar vs Swedish Krona
0.0001
0.0050
0.0100
-0.68
0.60
0.0050
1000 USD
10 / USDSEK Rate
100000 USD
USDSGD
US Dollar vs Singapore Dollar
0.0001
0.0005
0.0010
-0.11
-0.13
0.0010
1000 USD
10 / USDSGD Rate
100000 USD
USDTRY
US Dollar vs Turkish Lira
0.0001
0.0015
0.0080
-2.76
2.51
0.0030
1000 USD
10 / USDTRY Rate
100000 USD
USDZAR
US Dollar vs South African Rand
0.0001
0.0150
0.0300
-14.54
13.23
0.0200
1000 USD
10 / USDZAR Rate
100000 USD

Kereskedési időszak: Napi 24 órán keresztül, Vasárnap 23:00 órától Péntek 24:00 óráig (GMT +2 időzóna szerint)
*Amennyiben egy pozíciót nyitva hagyunk a következő napra, úgy vagy fizetünk, vagy jóváírják a kamatot attól függően, hogy miként változik a devizapár két tagjának a kamatkülönbsége a napfordulókor. (A napforduló a szever által mutatott 00:00 időponton értendő.)
Ezt a műveletet a zsargon SWAP-nak hívja.
A kereskedő terminálon automatikusan kerül felszámításra és konvertálásra a számlánk devizájára.
A SWAP értéke 1-2 perccel a napforduló után jelenik meg a platformon.
Péntekről Hétfőre a SWAP egyszer kerül felszámítsára Szerdáról Csütörtökre az adott SWAP érték háromszorosa kerül felszámításra.
**Minimum szintek úgy, mint StopLoss, TakeProfit, Stop limit megbízások a piaci ártól számítva.
***Dinamikus árrés: normál piaci körülmények között az adott instrumentum árrése a minimum, maximum szint között ingadozik a volatilitásnak megfelelően.
Az FxPro fenntartja a jogot a fent említett árrés módosítására a piaci kondícióknak megfelelően és a 
"Terms and Conditions" szerint.

FÉMEK

Szimbólum
Fém
1 Lot mérete
1 Lot esetében fehasznált letét
Árrés
SWAP érték (USD-ben)
*Limit és Stop szintek
long
short
GOLD
Arany Spot
100 oz
2%
0.50
-1.70 USD
-0.43 USD
Spread
GOLDEURO
Arany Spot
100 oz
2%
0.8
-2.03 EUR
0.43 EUR
Spread
SILVER
Ezüst Spot
5000 oz
2%
0.04
-1.30 USD
-0.33 USD
Spread
SILVEREURO
Ezüst Spot
5000 oz
2%
0.06
-1.69 EUR
0.36 EUR
Spread
*Fémekkel történő kereskedés esetén a StopLoss (veszteség-stop) a TakeProfit (profit-kivét) a Limit Order (függő megbízások) szintjeinek beállíthatósága mindig a pillanatnyi piaci ártól függ, és ahhoz képest lehet elhelyezni.

HATÁRIDŐS TERMÉKEK

*Szimbólum
Termék
1 Lot mérete
1 Lot esetében felhasznált letét
***SWAP érték a letét devizanemében
**Limit és Stop szintek
Komissziós díj 1 Lot esetében (USD-ben)
Szerződés lista és kereskedési időszak
long
short
#EP
E-mini S&P 500
US$50 * S&P 500
500 USD
-0.85
-0.21
1.00
15.00
#ENQ
E-mini NASDAQ 100
US$20 * NASDAQ 100
500 USD
-0.52
-0.13
1.00
15.00
#YM
Mini-sized Dow
US$5 * DJ Industrial
1000 USD
-0.79
-0.20
spread
15.00
Nyersanyagok
#CL
Light, Sweet Crude
Oil
1000 Barrels
1500 USD
-1.06
-0.27
spread
15.00
#NG
Natural Gas
10000 MMBtu
2000 USD
-0.77
-0.19
spread
15.00
Árucikk
#W
Wheat
5000 Bushels
500 USD
-0.53
-0.13
1.50
15.00
#C
Corn
5000 Bushels
500 USD
-0.38
-0.10
1.50
15.00
#S
Soybean
5000 Bushels
500 USD
-1.04
-0.26
1.50
15.00
Indexek
#FCE
Cac 40 Index
EUR 10 * Cac 40
500 EUR
-1.27
0.52
spread
15.00
#FDX
Dax Index
EUR 25 * Dax Index  
2000 EUR
-4.81
1.97
spread
15.00
#FFI
FTSE 100 Index
GBP 10 * FTSE 100 Index
1000 GBP
-1.13
0.10
spread
15.00
#NKD
Nikkei 225 Index
USD$5 * Nikkei 225 Index
3000 USD
-0.88
-0.22
spread
15.00
#FSMI
SMI Index
CHF 10 * SMI Index
1000 CHF
-0.79
-0.46
spread
15.00
*A határidős kötésekre vonatkozó valamennyi információ csak és kizárólag - a kereskedés kezdeti és lejárati ideje, stb. a táblázatban "Szerződés lista és kereskedési időszak" oszlopban lévő "linkek" alatt található, arról az FxPro külön semmilyen információt nem küld sem email, sem belső levelezés formájában.
**Minimum szintek úgy, mint StopLoss, TakeProfit, Stop limit megbízások a piaci ártól számítva.
***Amennyiben egy pozíciót nyitva hagyunk a következő napra, úgy vagy fizetünk, vagy jóváírják a kamatot attól függően, hogy miként változik a devizapár két tagjának a kamatkülönbsége a napfordulókor. (A napforduló a szever által mutatott 00:00 időponton értendő.)
Ezt a műveletet a zsargon SWAP-nak hívja.
A kereskedő terminálon automatikusan kerül felszámításra és konvertálásra a számlánk devizájára.
A SWAP értéke 1-2 perccel a napforduló után jelenik meg a platformon.

RÉSZVÉNYEK

Szimbólum
Vállalat
1 Lot mérete
1 Lot esetében felhasznált letét
Árrés
*Limit és stop szintek
Komissziós díj
#AA
ALCOA INC 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#AXP 
AMERICAN EXPRESS COMPANY
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#BA
BOEING COMPANY
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#C
CITIGROUP INC
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#CAT
CATERPILLAR INC 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#DD
DUPONT (EI) COMPANY
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#DIS
WALT DISNEY COMPANY 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#AIG
AMERICAN INTERNATIONAL GROUP INC
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#GE 
GENERAL ELECTRIC CORPORATION
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#GM
GENERAL MOTORS CORPORATION
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#HD 
HOME DEPOT INC 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#HON
HONEYWELL INTERNATIONAL INC
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#HPQ
HEWLETT-PACKARD COMPANY
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#IBM
INTERNATIONAL BUSINESS MACHINE CORPORATION
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#VZ 
VERIZON COMMUNICATIONS INC
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#INTC
INTEL CORPORATION
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#JNJ 
JOHNSON AND JOHNSON 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#JPM
JP MORGAN CHASE & COMPANY
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#KO
COCA-COLA COMPANY 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#MCD
MCDONALDS CORPORATION 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#MMM
3M COMPANY 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#MO 
ALTRIA GROUP INC 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#MRK
MERK CO INC
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#MSFT
MICROSOFT CORPORATION 
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#PG 
PROCTER GAMBEL COMPANY
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#T
ATT INC
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#PFE 
PFIZER INC
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#UTX
UNITED TECHNOLOGIES CORPORATION
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#WMT
WAL-MART STORES INC
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%
#XOM 
EXXON MOBIL CORPORATION
100 Shares
10%
0.04
0.04
0.10%

*Minimum szintek úgy, mint StopLoss, TakeProfit, Stop limit megbízások a piaci ártól számítva.




Devizapár (Pairs)A FOREX-en mindig deviza párokról beszélünk. A devizapár két deviza, aminek az egymáshoz viszonyított érték arányát nézzük. Pl. EUR/USD deviza pár esetében az Euro dollárban kifejezett értékéről van szó. Ha azt mondjuk, hogy az EUR/USD 1.2345-n áll, akkor azt jelenti, hogy pillanatnyilag 1 EUR-nak 1.2345 USD a tőzsdei értéke.
A deviza pároknak két nagy csoportja van az ún. Fő deviza párok (Majors) és az egzotikus párok (Exotic pairs).
A fő deviza párokra magasabb forgalom, volatilitás jellemző mint az egzotikus párokra.
A piac meghatározó valutái pedig az EUR, USD, GBP, CHF, AUD, CAD, JPY.
A fő deviza párok az EUR/USD, USD/CHF, USD/JPY, GBP/USD, EUR/CHF, GBP/EUR.
Az egzotikusok pedig az EUR/HUF, USD/HUF, EUR/TRY, USD/ZAR, USD/PLN stb.
Volatilitás (Volatility)Az árfolyam ingadozásának mértékét tükröző jelzőszám.
Minél sűrűbben csökken vagy növekszik egy devizapár bázispont értéke napon belül annál volatilabb.
BázisdevizaDevizaárfolyam jegyzésénél az a deviza, melynek egy egységében a másik (jegyzett) devizát kifejezik. (A jegyzett devizapár bal oldalának a devizaneme.)
Vagyis egy EUR/USD deviza pár esetében a bázisdeviza az EUR.
BázispontÁltalában a pénzügyi eszközök értékének, kamatának változását szokás bázispontban kifejezni. Másik felhasználási területe két pénzügyi termék értéke, kamata közötti különbség megnevezése.
Egy bázispont a százalékpont egy század része, vagyis 1bp pontosan 0.01 százalékpont. Az árfolyam megadásának a legkisebb egysége.
A legtöbb deviza esetén az árfolyam negyedik tizedes helyét jelöli tehát egy EUR/USD esetében ha az ár pl. 1.4412 akkor az 1 bázispont egyenlő a tizedes pont utáni negyedik értékkel ami a kettő.
Technicista elemzésTechnicista elemzés esetében az árfolyam grafikon, másnéven charton lévő indikátorokra és a különböző trend illetve gyertya alakzatokra hagyatkozunk és ennek megfelelően hozzuk meg döntéseinket.
Fundamentalista elemzésA teknicista elemzéssel ellentétben a fundamentalista elemzésnél közgazdasági adatok, mutatók, mikro-makró gazdasági adatok alapján hozzuk meg döntéseinket.
InstrumentumA tőzsdén jegyzett és kereskedhető eszközöket nevezzük instrumentumnak úgymint devizapárok (EUR/USD, USD/CHF), nyersanyagok (olaj, földgáz), fémek (arany, ezüst) részvények (Google, Microsoft).
SpotAzonnali ügyletet jelent.
Minden olyan piac spot piac ahol azonnali vételi, eladási kötéseket tudunk érvényesíteni ilyen a FOREX is.
TrendTrendnek nevezzük egy piaci instrumentum hosszú távú irányát.
Ami lehet csökkenő, növekvő vagy oldalazó.

Élő kereskedés
Élő kereskedésnek nevezzük azt amikor nyitunk egy élő számlát egy brókernél, átutalunk egy bizonyos összeget rá majd saját magunk elkezdünk vele kereskedni.
Amennyiben élő számlát szeretne nyitni kattinson a 
SZÁMLANYITÁS menü pontra.
Demo kereskedésMinden olyan kereskedés DEMO ahol nem kockáztatjuk saját pénzünket hanem a cég által letölthető DEMO számlán DEMO pénzzel gyakorlunk.
Ez teljesen kockázat mentes hiszen nem a saját pénzükkel játszunk.
Az árfolyam mozgások 99%-ban megegyeznek a valós piaci mozgásokkal.
Nálunk ezt a demo számlát megtalálják a 
SZÁMLANYITÁS alatt.
Pont (PIP)A PIP, Price in Point angol kifejezés azaz Ár Pontokban ezért is hívjuk magyarul csak pontnak.
Az árfolyamok legtöbb esetben 5 számjegyűek. De az Fxpro 6 számjegyű árfolyam megjelenítést használ.
Az utolsó számjegy a "PIP", ami a legkisebb elmozdulást jelzi az árfolyamban. Ez nagyon hasonló más pénzügyi termékeknél használt tick, illetve pont kifejezésekhez. Ha például az árfolyam az EUR/USD esetében emelkedik 1.4425-ről 1.4426-ra akkor mondjuk ,hogy 1 PIP-et emelkedett az árfolyam.
Ha 1.4424-ről 1.4423-ra csökken akkor pedig azt mondjuk ,hogy 1 PIP-el csökkent.
Az FxPro esetében mivel 6 számjegyű a megjelenítés ez ne zavarjon meg minket mert ebben az esetben egy EUR/USD árfolyama 1.44250 lenne.
De nekünk továbbra is csak a tizedes pont utáni negyedik karakterrel kell számolnunk és az ott történő elmozdulás eredményezi a PIP-et.
A kereskedésben egy PIP értékének a dollárban kifejezett változását két dolog határozza meg: a kereskedési mennyiség (LOT) és az instrumentum típusa.
Egyenleg (Equity)Az egyenleg azaz összeg ami rendelkezésünkre áll a számlánkon.
Ebből különítik el a letétet (margin) a kereskedésünk során.
Tehát ha számlánkon nincs elegendő összeg a tőkeáttétel és a kötési méretnek megfelelően akkor nem tudunk pozíciót nyitni.
Kereskedési mennyiség (LOT)Különböző kötési méret létezik az ún. nano LOT-tól a standard LOT-ig.
Ezek a kötési méretek nagy hatással vannak a kereskedéseinkre.
Az általunk kínált lehetőségek közül a micro, mini és a standard LOT ami szóba jöhet mert kereskedéseink során ezekkel fogunk találkozni.

Kereskedési mennyiség és PIP elmozdulás szerint:
Nano Lot = 0.001 = 100$ a bázisdevizából 1 PIP = 1 Cent
Micro Lot = 0.01 = 1000$ a bázisdevizából 1 PIP = 10 Cent
Mini Lot = 0.10 = 10 000$ a bázisdevzából 1 PIP = $1
Standard Lot = 1.00 = 100 000$ a bázisdevizából 1 PIP = $10

Egy mini Lot esetén kereskedésünk során ez azt jelenti, hogy 10 000$ értékben veszünk vagy eladunk egy adott devizapárból aminek 1 PIP elmozdulása 1$-t fog jelenteni pozitívan vagy negatívan.
Standard LOT esetében pedig 1.00 LOT-ról beszélünk ami tízszerese a mini LOT-nak
így 100 000$-t jelent egy devizapárból és 1 PIP elmozdulás 10$-t fog eredményezni.
Tehát köthetünk 0,10 LOT-tól akár a 100.00 LOT-ig is amennyiben van megfelelő egyenlegünk hozzá és kockázat tűrő képességünk.
A kötési mérettel szoros kapcsolatban áll a tőkeáttétel és a letét.
Tőkeáttétel (Leverage)A kifizetett pénz és az ügylet értéke közti arányt nevezzük tőkeáttételnek minél nagyobb, annál nagyobb a kockázat. A legtöbb brókercégnél megtalálható az 1:1 től az 1:500-hoz tőkeáttétel.
Ennek a tőzsdei kereskedés során van nagy jelentősége.

Pl. ha 1:100 tőkeáttételt használunk és a számlán van 2000$ akkor egy
10,000 $-os kötés ami 0.10 LOT-al kötünk 150$ letétet igényel.
Ha ugyanezt 1:500-as tőkeáttételnél tesszük akkor csak 30$ letétetre van szükség. Minél nagyobb a tőkeáttétel annál kevesebb pénzre van szükségünk a letéthez a kereskedések során. Ez persze beleviheti az embert abba is hogy túl nagy kötésekbe bocsátkozzon és ha a trend ellene fordul akkor a számláján lévő egyenleget viszonylag hamar elveszítheti. Ezért javasolt minden kereskedés során a számlán lévő egyenleg 2%-10%-ig való kockáztatása.
Letét (Margin)Egy kereskedés során felhasznált ún. letét ami csak egy adott pozíció lezárásáig lesz elkülönítve az egyenlegünkből.
Tehát ha például az EUR/USD párra nyitottunk egy vételi pozíciót majd lezártuk azt akkor a pozíció lezárása után a letét visszakerül a számlánkra. Fontos, hogy ha egy pozíciót nyereséggel vagy veszteséggel zárunk le a letét nem kerül elvesztésre azt mindig visszakapjuk.
Nyereség esetén az egyenlegünk összege fog gyarapodni veszteség esetén pedig csökkeni. Itt megint szerepet kap a fent említett tőkeáttétel.
Ugyanis vegyünk egy EUR/USD párt 1.44250 / 1.44270 jegyzési áron.
Ebben az esetben 0,10 LOT kötéssel 1:100-as tőkeáttétellel 150$-ra lesz szükségünk a marginba. És hogy miért? Ezt kitudjuk számolni az adott devizapár árfolyamából. Az árfolyam megjelenítés mindig így szokott kinézni
EUR/USD: 1.44250 / 1.44270 ahol a bal oldal a vételi ár és a jobb oldali az eladási ár.
Ebből következik ,hogy a letét(margin) = (1.44250 x 10 000)/100 = 144,25$.
Tehát a letét(margin) = (vételi ár x a kötési mérettel) / tőkeáttétellel.
Ugyan ez 1.00 standard LOT esetében = (1.44250 x 100 000) /100 = 1442,5$.
A letét csak egy adott instrumentum kereskedése alatt lesz használatba véve.
Minden devizapárnak más és más a letét díj nagysága.
Ezt pedig a devizapár árfolyama, a kötési méret, és a tőkeáttétel nagysága határozza meg.
Árrés (Spread)Az eladási és a vételi ár között lévő különbség.
Azaz összeg amit a brókercégnek fizetünk egy pozíció nyitás során. Ha például egy EUR/USD párnak az árfolyama így fest: 1.44250 / 1.44270 akkor ebből meghatározhatjuk az árrést.
Az árrést (spread)-et úgy tudjuk kiszámolni, hogy az eladási oldalból kivonjuk a vételi oldalt tehát például egy EUR/USD esetében a vételi oldal: 1.44250 az eladási oldal: 1.44270 akkor az árrés(spread)= 1.44270-1.44250 = 2 PIP.
A fent kiszámoltak alapján nézzük meg mennyi lenne az árrés 1:100 tőkeáttételnél 0,10 LOT kötéssel pontosan 2$. Amíg 1.00 LOT esetében 20$ lesz tehát tízszer több. A tőkeáttétel nem befolyásolja az adott devizapárnál kialakított árrést (spread)-et csakis a Tétel van rá hatással oly módon hogy a költségeink nőnek a fent kiszámoltak alapján. Ezek a spread-ek olykor változhatnak bármely devizapár esetében. Például az Ázsiai piaci nyitvatartása alatt megnőhetnek az EUR/USD esetében akár 3-5 PIP-re is amíg az Európai, Amerikai piaci nyitvatartása alatt visszamegy 2 PIP-re.
Weboldalunkon a KERESKEDÉS menüponton belül az 
INSTRUMENTUMOK alatt tájékozódhatnak a kereskedhető devizapárok árréseiről (spread)-ről.
Ezek a spread-ek általában a főbb devizapárok esetében 2-4 PIP-en belül mozognak amíg az egzotikus pároknál a 4-60 PIP is előfordulhat.
Jutalék (Comission)A Jutalék az a díj amit a bróker cég számol fel nekünk a kereskedésünkért.
Hasonló mint az árrés (spread) annyi különbséggel, hogy a jutalék általában a részvényekre, nyersanyagokra és a határidős kereskedésekre jellemző.
További naprakész részletes információ a termékek jutalékairól weboldalunkon a KERESKEDÉS menüben az 
INSTRUMENTUMOKtáblázatban található.
Napontúli kamat (SWAP)Szakszerű megfogalmazás szerint:
Valamely pénzügyi instrumentum cseréjére vonatkozó olyan összetett megállapodás, amely általában egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből, illetve több határidős ügyletből tevődik össze és általában jövőbeni pénzáramlások cseréjét vonja maga után.
Egyszerűbbre lefordítva minden devizának van egy százalékban meghatározott alapkamat szintje.
A fő devizák esetében 
(2008. IV. negyedéves adatok szerint):
EUR 4%, USD 2%, JPY 0,5%, GBP 5%, CHF 2,25-3,25 %, AUD 7,25%, CAD 3%.
A Swap-ot a kötési egység nagysága és a devizáknak a %-ban meghatározott alapkamat szintjei befolyásolják.
Ezek az alapkamat szintek idővel változhatnak.
Minden olyan nyitott pozícionkért vagy kamatot kapunk vagy fizetünk amely meghaladja az adott nap 24:00.-ik óráját.

Például ha vételi pozíciót nyitunk egy EUR/USD-re CET/BUDAPEST idő szerint
18:00 órakor és ezt a pozíciót másnap reggel 6:00 órakor zárjuk le akkor mi kapunk 0,20 $-t azaz 20 centet amíg eladási irányba pedig nekünk kell fizetni 0,49 $ kamatot azaz 49 centet.
Ezek a fenti értékek 0,10 LOT kötés esetében értendőek.

Az ilyen és ehhez hasonló napontúli kamatokat (swap) értékeket megtalálhatják a weboldalunkon lévő KERESKEDÉS menüpontnál az 
INSTRUMENTUMOK táblázatban.
SWAP / Vételi, Eladási címszavakkal van jelölve minden devizapárhoz.
Fedezeti pont (Breakeven)Fedezeti pontnak nevezzük azt a pontot ahol az eredményünk pont nulla.
Tehát ha vételi pozícióban vagyunk és az árfolyam megegyezik a vételi pozíciónkhoz tartozó árral és a devizapárhoz tartozó árréssel (spread)-el akkor a pozíciónk eredménye nulla.
Például ha EURUSD-t vettünk 1.2500 áron az ehhez tartozó árrés 2 PIP akkor 1.2502-n árszinten az eredményünk nulla.
Ez ugyan úgy igaz az eladásra között pozíció esetében ahol az árfolyam csökkenésére spekulálunk.
Árfolyam grafikon (Chart)Egy adott instrumentum árfolyam megjelenítésére szolgál.
A grafikonon három fajta módon jeleníthetjük meg az árfolyammozgást
vonal, oszlop, gyertya formájában.
Ezeket a grafikonokat különböző időfelbontásban nézhetjük az 1 percestől az 1 hónaposig.
A kereskedési stratégiánktól függ, hogy melyik időfelbontásban szeretnénk nézni az adott instrumentum árfolyammozgását.
Ezekre a chartokra indikátorokat is csatolhatunk ami az árfolyam statikus elemzésére szolgál.
PlatformMinden olyan programot (softwaret) amellyel kereskedést intézünk platformnak nevezzük. A platformok számtalan változata létezik. Számos bróker cég készít magának kereskedésre alkalmas programot amellyel az ügyfelei intézhetik kereskedéseiket.
Az FxPro így mi is a METAQUOTES cég által fejlesztett MetaTrader 4 nevezetű programot használjuk.
A MetaTrader 4 programról a 
PLATFORM menüpont alatt találhat bővebb információt letölteni pedig a PLATFORM menüpont alatt található LETÖLTÉS oldalon lehet.
DevizapárokDevizapárok kereskedése történik a FOREX piacon Hétfőtől-Péntekig 0-24 órában.
Több száz devizapár megtalálható a piacon úgymint EURUSD, GBPUSD, EURJPY...
Ezeknek a devizapároknak van ún. 
árrése(spread) ami a bankok és a bróker cégek bevételét képezik.
Tehát itt nincsen 
jutalék(comission) mint a részvények esetében ezért sok esetben alacsonyabb költség mellett kereskedhetünk a devizapárokkal mint a részvényekkel. A devizapárokat adják veszik és ebből keletkezik a nyereség, profit amennyiben helyesen állapítottuk meg a vételi vagy eladási trendet. Ha bővebben szeretne olvasni a forex piac működéséről és a devizapárokról látogasson el "A FOREX" oldalunkra. Ha érdeklődik az általunk kínált bróker cégeknél kereskedhető devizapárok kereskedési költségeiről tekintse meg a "KERESKEDÉS" alatt található "INSTRUMENTUMOK" oldalt és ott válassza ki azt a céget amelynek termékéről többet szeretne megtudni.
RészvényekA részvény tulajdonképpen egy kis szelet az adott vállalatból. Természtesen részvényekkel is kereskedhetünk. Tegyük fel van 100 darab 25$-os Microsoft részvényünk ez azt jelenti, hogy 2500$ értékben van részvényünk a Microsoft vállalatnál.
Tehát egy kis szeletet mi is tulajdonlunk a vállalatból. A részvényeket ugyan úgy lehet venni és eladni minta devizapárokat.
A részvények esetében nincs 
árrés(spread) hanem inkább a jutalék(commission) terjedt el.
Ez az a költség amit felszámítanak nekünk a kereskedés alatt ez általában a részvény X%/darab.
Ha bővebben szeretne tájékozódni az általunk kínált bróker cégek részvényeinek kereskedési költségéről tekintse meg a "KERESKEDÉS" menüpont alatt található "
INSTRUMENTUMOK" oldalt és azon belül azt a céget válassza amelynek emblémája alatt ott találja a "Részvények" szót.
IndexekAhogy a részvényekkel úgy indexekkel is kereskedhetünk.
Az indexek egy olyan portfolió, kosár amelyben számos részvény megtalálható. Tehát több vállalat részvényeinek halmaza. Ahogy a részvények esetében úgy itt is ún. 
jutalék(comission) felszámítása fejében kereskedhetünk vehetünk vagy eladhatunk az adott indexből. Indexek pl. a DOW, UK100, S&P 500 ... Ha bővebben szeretne tájékozódni az általunk kínált bróker cégek indexeinek kereskedési költségéről tekintse meg a "KERESKEDÉS" menüpont alatt található "INSTRUMENTUMOK" oldalt és azon belül azt a céget válassza amelynek emblémája alatt ott találja az "Indexek" szót.
FémekA Fémek kategóriába tartozik az arany, ezüst, platina és egyéb nemesfémek. Természetesen ezekkel is kereskedhetünk.
Általában a fémekkel való kereskedést magasabb letét igény jellemzi mint a devizapárokat vagy a részvényeket.
A kereskedésért itt is az ún. 
jutalék(comission) felszámolása terjedt el.
Ha bővebben szeretne tájékozódni az általunk kínált bróker cégek fémeinek kereskedési költségéről tekintse meg a "KERESKEDÉS" menüpont alatt található "
INSTRUMENTUMOK" oldalt és azon belül azt a céget válassza amelynek emblémája alatt ott találja a "Fémek" szót.
NyersanyagNyersanyagnak nevezzük az olajat mint népszerű kereskedhető termék.
Több típusa is megtalálható a tőzsdén úgymint LIGHT CRUDE, BRENT OIL, OIL, GASOIL ... Az olajjal való kereskedés tekintetében vagy 
árrés(spread) kerül felszámításra vagy a részvényeknél is elterjedt jutalék(comission) ezt minden bróker cég maga szabályozza.
Ha bővebben szeretne tájékozódni az általunk kínált bróker cégek nyersanyag kereskedési költségéről tekintse meg a "KERESKEDÉS" menüpont alatt található "
INSTRUMENTUMOK" oldalt és azon belül azt a céget válassza amelynek emblémája alatt ott találja az "Nyersanyag" szót.
Határidős kontraktus (Futures)A határidős piacokon fizikai áruk, illetve egyéb termékek (például részvényindexek, devizák, pénzügyi derivatívák) jövőbeli eladására vagy vételére lehet üzletet kötni (a továbbiakban összefoglalóan áruk).
A határidős kontraktus valamely fizikai áru egységnyi kereskedési mennyiségének egy jövőbeli határidőben történő szállítására vagy átvételére, illetve egyéb termék esetében pénzbeli elszámolására kötött szerződés.
(A határidős árral szemben azt az árat, amin jelenleg adják-veszik az árut, készpénzes vagy azonnali árnak nevezzük.)
A valóságban a megkötött ügyletek töredékét teljesítik tényleges áruszállítással. Akkor mi a szállítási határidő értelme? Egyrészt a szállítás vagy az áru átvétele lehetőségének biztosítása, ha valaki mégis ezt választja, másrészt ami sokkal fontosabb, a határidős árak egy jövőbeli időpont akkor várható azonnali árát tükrözik. A jövőbeli szállítási határidő közeledtével a határidős ár és az azonnali ár értelemszerűen közelít egymáshoz.
Az áru szállításának/átvételének elkerülése egyszerű: a határidő elérkezését megelőzően eladjuk vagy visszavesszük a korábban kötött kontraktust.
Egy bizonyos időponttól egy bizonyos időpontig megkötött kereskedés. Jellegzetessége ,hogy a már megkötött pozíciót nem lehet módosítani úgymint egy spot kereskedés esetében.
Tehát meg kell várnunk amíg eltelik az adott instrumentumra kiírt kereskedési időszak.
Általában egy hónapra vagy hónapokra szokták kiírni bizonyos termékekre.
Például ha olyannal találkozunk ,hogy FUTURES LIGHT CRUDE OIL OCTOBER 2008.
Az azt jelenti ,hogy a 2008. Októberi Olajra köthetünk pozíciót. Ez lehet vételi vagy eladási ugyan úgy mint a spot piacon. A spot piaccal ellentétben az eredményünket csak Októberben fogjuk megtudni miután lejárt a kereskedési ideje a terméknek.
Ezekre az ún. határidős kontraktusokra más tőkeáttétel, spread, vonatkozik mint a spot termékekre. Ezekről a termékekről és költségeikről többet a weboldalunkon lévő "KERESKEDÉS" menüponton belül az "
INSTRUMENTUMOK" alatt találhat.
Kereskedő pult (Dealing Desk)Az Ön által nyitott pozíciók a bróker társaság kereskedő pultján keresztül jutnak el a tőkepiacra.
Tehát a kereskedő pult közvetíti az Ön pozícióját a tőkepiacra.
Nincs kereskedő pult (No Dealing Desk)Azon bróker társaságokat amelyek nem alkalmaznak kereskedő pultot, No Dealing Desk-nek nevezzük.
Így az Ön által nyitott pozíciók közvetlenül jutnak el a tőkepiacra.
A No Dealing Desk-es bróker társaságok a következő protokolokat használják: ECN, DMA, STP, NDD.
ECN (Electronic Communications Network)Az ECN protokolt használó bróker társaságok nem használnak ún. kereskedő pultot, így a No Dealing Desk kategóriába tartoznak.
Az Ön által nyitott pozíciók közvetlenül a tőkepiacra jutnak el és nincs rá hatással az adott bróker társaság árpolitikája.
DMA (Direct Market Access)A DMA protokolt használó bróker társaságok nem használnak ún. kereskedő pultot, így a No Dealing Desk kategóriába tartoznak.
A jelenlegi technológia szerinti legfejlettebb protokol.
Intézményes megbízás végrehajtási technológiát nyújt, maximális anonimitással és rendkívül alacsony árréssel (spread).
Az Ön által nyitott pozíciók közvetlenül a tőkepiacra jutnak el és nincs hatással rá az adott bróker társaság árpolitikája. 
Piac csináló (Market Maker)Ezek lehetnek bankok, hedge-fundok, bróker cégek, befektető cégek, hírek minden olyan szervezet amely hatalmas likvid tőkével bír és hatással lehet a piac mozgására.
Újrajegyzés (Requote)Az "újrajegyzés"-el akkor találkozhatunk a MetaTrader 4-es felületen amikor magas volatilitás mellett amikor hírek vagy egyéb más tényező befolyásolja a piac mozgását mialatt mi pozíciót szeretnénk nyitni.
Ekkor azt a hiba üzenetet kapjuk, hogy "újrajegyzés". Ezt a hibaüzenetet általában a 
kereskedő pulttal rendelkező bróker cégeknél tapasztalhatjuk.
Ilyen esetben addig próbálkozzunk a pozíció megnyitásával amíg meg nem nyílik. A hiba abból adódik, hogy a brókercég nem tud az általa elvárt piaci körülményeknek megfelelő árazást biztosítani nekünk a kereskedőnek.
Érvénytelen ár (Invalid price)Ezzel a hibaüzenettel a kereskedő pulttal rendelkező bróker cégeknél találkozhatunk.
A probléma akkor adódik amikor pozíciót szeretnénk nyitni.
A probléma abból adódik, hogy az adott bróker cég árpolitikájának megfelelő árat az adott pillanatban nem tudja nekünk biztosítani. Addig próbálkozzunk a pozíció megnyitásával amíg az meg nem nyílik.
Expert Advisor (EA)Minden olyan automata programot ami a MetaTrader 4-es platformra lett írva Expert Advisornak nevezünk. Az Expert Advisorok bővebb alkalmazásáról a PLATFORM menü pont alatt olvashat valamit az AUTOMATA KERESKEDÉS oldalon. 







Vétel (BUY)
Vételi pozíciót akkor szoktunk kötni ha az árfolyam emelkedésére számítunk.
Ebben az esetben akkor lesz csak nyereséges a pozíciónk ha valóban emelkedik az árfolyam elhagyva a fedezeti pontunkat.
Például egy EUR/USD devizapár esetében ez azt jelenti ,hogy EUR-t veszünk USD-ért.
Eladás (SELL)Eladási pozíciót akkor szoktunk kötni ha az árfolyam csökkenésére számítunk.
Ebben az esetben akkor lesz csak nyereséges a pozíciónk ha valóban csökken az árfolyam elhagyva a fedezeti pontunkat.
Például egy EUR/USD devizapár esetében ez azt jelenti ,hogy EUR-t adunk el USD-ért.
Profit-kivét (TAKE PROFIT)Ez egy pozícionálási lehetőség egy már megkötött pozícióhoz ami arra szolgál ,hogy megadjunk egy profit kivét szintet amit ha az árfolyam elér akkor nyereséget
könyvelhetünk el.
Ezt a profit-kivét szintet alkalmazhatjuk eladás és vételre kötött pozíció esetében is.
Ha vételi pozíciót kötöttünk akkor a vételi ár fölé kell elhelyezni a profit-kivét szintet amíg ha eladási pozíciót kötöttünk akkor az eladási ár alá kell elhelyeznünk ezt a szintet.
Például ha kötünk egy vételi pozíciót az EUR/USD párra 1,4410-es árfolyamon és arra számítunk ,hogy emelkedni fog 10 pip-et akkor a profit-kivét szintet 1.4420-ra kell állítanunk. Ebből látszik hogy mindig a megkötött pozícióhoz tartozó árfolyamhoz és a pozíció irányának megfelelően kell elhelyezni.
Ahhoz ,hogy a profitot elkönyveljük fontos feltétele ,hogy az árfolyam el is érje a profit kivét szintnek beállított árfolyamot tehát a 1.4420-at

Veszteség-stop (STOPLOSS)Ez egy a profit-kivéthez hasonló pozícionálási lehetőség ám annak az ellentéte.
Itt ugyanis a maximális veszteséget állíthatjuk be amennyit hajlandóak vagyunk elveszíteni egy már megkötött pozíció esetén.
Fontos tudni ,hogy vételi irány esetén mindig a vételi pozíciónkhoz tartozó ár alá kell elhelyezni amíg az eladási irányba kötött pozíció esetén az eladási pozíciónkhoz tartozó ár fölé.
Tehát ha az EUR/USD párra vételi pozícióba kötöttünk 1.4410-es árfolyamszinten
Akkor ha nem megy fel az árfolyam a beállított profit-kivét szintre akkor mennyit vagyunk hajlandóak veszíteni.
Tehát megkötöttük a pozíciót 1.4410-en vételi irányba a veszteség-stop szintet beállítjuk 1.4400-ra a profit-kivét szintet pedig 1.4420-ra.
Tehát mindkét irányba 10-10 pip különbséggel helyeztük el a profit-kivét és a veszteség-stop szintünket. Ugyanis ha az árfolyam leesne 1.4400-ra akkor 10 pip veszteségünk lesz ha pedig felmegy 1.4420-ra akkor pedig 10 pip nyereségünk.
A kereskedési stratégiáknak és az úgynevezett Money Managementnek , számlánk pénzügyi menedzselésének fontos szerepe van e két pozíció elhelyezésének.
Csúszó-stop (TRAILING STOP)A csúszó-stop funkció egy automatizált intelligens veszteség-stop.
A már megkötött pozíció után lehet aktiválni bizonyos pip értékekkel ami lehet a 10 pip – akár meddig.
Ez a funkció azt csinálja ,hogy attól függ milyen irányba kötünk pozíciót vételi vagy eladási irányba ha a fedezeti pontunkat elhagyta az árfolyam a megfelelő számú a csúszó-stophoz általunk beállított pip értékkel akkor a csúszó-stop aktiválódik és elkezdi a beállított pip érték szerint mindig követni az árfolyamot így védve a már pozitív eredményben lévő pozíciónkat.
Például vételi irányba kötünk az EUR/USD párra 1.4410 áron és a csúszó-stop szintet 10 pip-re tettük akkor amikor az árfolyam elmozdul a vételi ponttól 10 pipet tehát felmegy 1.4420-ra akkor aktiválódik a csúszó-stop és ráhelyezi magát a fedezeti pontra az 1.4410-re. Ha még feljebb megy az árfolyam 1.4430-ra akkor a csúszó-stop felmegy a 1.4420-as szintre így védve profitunkat.
Láthatjuk ,hogy egy 10 pip-es beállítás azt eredményezi ,hogy mindig az adott piacon lévő árfolyamhoz képest állítja 10 pip távolságra a csúszó-stop értéket.
Ez a funkció csak is abban az esetben aktiválódik ha a kötésünknek megfelelő irányba megy el az árfolyam és a beállított csúszó-stop értéket meghaladja.
Brutto profit (PROFIT/LOSS)A bruttó profit azaz eredmény amiből már levan vonva a kereskedésért felszámolt árrés (spread) valamint a nyersanyagok, részvények esetében a jutalék (comission). A név megtévesztő mert nem csak profit lehet hanem lehet veszteség is.
Tehát ez egy eredmény ami lehet negatív és pozitív is a hangsúly a bruttón van tehát ,hogy a pozícionkért felszámolt költségek utáni eredmény.
Ez az eredmény csak lezárt pozíció esetében értendő.
A MetaTrader 4 kereskedési platform számlatörténetébe mindig ilyen módon kerül megjelenítésre eredményünk.
Veszteség (LOSS)Veszteségünk akkor keletkezik ha a kötésünkkel ellentétes irányba megy az árfolyam.
Például vételre kötöttünk EUR/USD párra és az árfolyam csökken és mi bezárjuk a pozíciónkat.
Vagy keletkezhet oly módon hogyha a kötésünkhöz beállítottunk egy veszteség-stop szintet és az árfolyam eléri azt akkor is veszteséget könyvelhetünk el.A MetaTrader platform számlatörténetébe negatív előjellel jelenik meg. 




Limit vétel (Buy Limit)

Ennél a megbízásnál lehetőség van egy jövőbeli vétel pozíciót nyitni akkor is ha az aktuális árfolyam a kívánt vételi árszint felett helyezkedik el.
Pl. EURUSD jelenlegi árfolyam szintje 1.4010 és mi 1.4000 szinten szeretnénk vételi pozíciót nyitni akkor erre megvan a lehetőségünk míg a BUY STOP-nál nincs ilyen lehetőség.
Ilyen esetben ha az árfolyam visszaesik 10 PIP-et akkor megnyílik a vétel pozíciónk.
Akkor célszerű ilyen megbízás típust használni ha biztosak vagyunk az árfolyam emelkedésében illetve ha szeretnénk, hogy egy bizonyos árfolyam szinten automatikusan teljesüljön a vételi megbízásunk.
Ezt a típusú pozíciót a MetaTrader-en belül a TERMINAL/KERESKEDÉS fülön belül találja az aktuális nyitva lévő pozíciók alatt.
Limit eladás (Sell Limit)Ennél a megbízásnál lehetőség van egy jövőbeli eladás pozíciót nyitni akkor is ha az aktuális árfolyam a kívánt eladási árszint alatt helyezkedik el.
Pl. EURUSD jelenlegi árfolyam szintje 1.4000 és mi 1.4010 szinten szeretnénk eladási pozíciót nyitni akkor erre megvan a lehetőségünk míg a SELL STOP-nál nincs ilyen lehetőség.
Ilyen esetben ha az árfolyam vissza emelkedik 10 PIP-et akkor megnyílik az eladás pozíciónk.
Akkor célszerű ilyen megbízás típust használni ha biztosak vagyunk az árfolyam csökkenésében illetve ha szeretnénk, hogy egy bizonyos árfolyam szinten automatikusan teljesüljön az eladási megbízásunk. Ezt a típusú pozíciót a MetaTrader-en belül a TERMINAL/KERESKEDÉS fülön belül találja az aktuális nyitva lévő pozíciók alatt.
Vétel stop (Buy Stop)Ez a megbízás piaci megbízássá válik, ha a kereskedés eléri az általunk megadott árat.
A piaci megbízásnál mondottakból adódóan - igen heves ármozgás esetén, mikor is a piac "átszáguldhat"  árszintünkön - előfordulhat, hogy csak rosszabb áron teljesíthető megbízásunk.
Ennek kihatását kezeli a másik két stop megbízási típus.
BUY STOP típusú megbízást csak akkor tudunk megadni ha az árfolyam a kívánt BUY STOP szintünk alatt van. Pl. EURUSD árfolyam: 1.4000 akkor a BUY STOP-ot csak ezen szint felé helyezhetjük el pl. 1.4010-re. Ha az árfolyam eléri az általunk megadott szintet akkor a pozíció megnyílik azaz BUY pozíciónk lesz.
Ezt a típusú pozíciót a MetaTrader-en belül a TERMINAL/KERESKEDÉS fülön belül találja az aktuális nyitva lévő pozíciók alatt.
Eladás stop (Sell Stop)Ez a megbízás piaci megbízássá válik, ha a kereskedés eléri az általunk megadott árat.  A piaci megbízásnál mondottakból adódóan - igen heves ármozgás esetén, mikor is a piac "átszáguldhat"  árszintünkön - előfordulhat, hogy csak rosszabb áron teljesíthető megbízásunk.
Ennek kihatását kezeli a másik két stop megbízási típus.
SELL STOP típusú megbízást csak akkor tudunk megadni ha az árfolyam a kívánt SELL STOP szintünk felett van. Pl. EURUSD árfolyam: 1.4010 akkor a SELL STOP-ot csak ezen szint alá helyezhetjük el pl. 1.4000-re. Ha az árfolyam eléri az általunk megadott szintet akkor a pozíció megnyílik azaz SELL pozíciónk lesz.
Ezt a típusú pozíciót a MetaTrader-en belül a TERMINAL/KERESKEDÉS fülön belül találja az aktuális nyitva lévő pozíciók alatt.
ÁrszintAz árszint azt az árat jelenti ahol szeretnénk, hogy a pozíciónk teljesüljön.
Itt adjuk meg a jövőbeni teljesülés árszintjét.
LejáratA lejáratnál Év/Hónap/Nap/Óra/Perc pontossággal megtudjuk adni, hogy az adott pozíció mikor törlődjön ha esetleg nem teljesülne. Ez csak a STOP és LIMIT megbízások esetén működik.


Grafikon

Az árfolyam grafikon vízszintes tengelyén találjuk az idősávot (év, hó, nap, óra, perc) formájában, a függőleges tengelyen pedig az árat. Az árfolyam grafikon az adott instrumentum árfolyamának megjelenítésére szolgál. Két fajta grafikont szoktunk megkülönböztetni az élő(live) és a nem élő (offline) grafikont. Az élő grafikonon teljesen valós időben nézhetjük a piaci változásokat amíg a nem élő grafikonon csak az adott időszakra kimerevített helyzetet fogjuk látni. Ilyenek például a lejjebb megtalálható fotók is amik a kereskedői programból lettek kimentve és egy adott időszakot látunk rajta csak.
GyertyákA gyertya ábrázolási forma az ókori japánból származik ahol egy rizs kereskedő ilyen módon számolta meg bevételét, kiadásait. Ezért is hívjuk Japanese Candlestick-nek magyarul japán gyertyának. Később ezt a fajta megjelenítést bevezették a gazdasági életbe főként a tőzsdén lévő árfolyam megjelenítésre. A megjelenítési forma a 80-as évektől teret hódított magának és azóta az egész világ többségben ezt használja a teknicista piaci elemzéséhez. Ezeknek a gyertyáknak két nagy csoportja van az emelkedő és a csökkenő gyertyák angolul Bullish=emelkedő(bika gyertya), Bearish=csökkenő(medve gyertya.) Számos fajtája létezik ezeknek az emelkedő és csökkenő gyertyáknak úgymint Hammer, Doji, Harami, Bull … amelyeknek minden típusa valamiféle jelentés hordozó. Vizsgálhatjuk őket alakzatokként is melyeknek fontos jelentősége van a trendek kialakulásában, trendek erősítésében valamint a trendek fordulópontjaiban. A gyertyák fontos piaci helyzet hordozók ugyanis minden gyertyának van nyitási, zárási, legmagasabb, legalacsonyabb pontja. (az alábbi illusztrációk a teljesség igénye nélkül készültek).
Emelkedő gyerta (Bullish)
Csökkenő gyertya (Bearish)

Emelkedő gyertyák (Bullish)
Trendfordító gyertyák (Reversal)
Csökkenő gyertyák (Bearish)

Gyertya alakzatokA piacon idővel kialakultak különböző megfigyeléseken alapuló elvek. Itt néhányat olvashatnak közülük nevük, szerepük, megbízhatóságuk szerint. Bizonyos gyertyák alakzatokba rendeződése jelzés lehet számunkra egy kialakuló növekvő, csökkentő trend esetében. Ezek lehetnek trenderősítő, trendfordító jelzések. (az alábbi illusztrációk a teljesség igénye nélkül készültek).
Gyertya alakzatok emelkedő trend esetén (Bullish)








BULLISH
MAT HOLD
BULLISH
THREE LINE STRIKE
BULLISH
SEPARATING LINES
BULLISH
HARAMI
SZEREP:
SZEREP:
SZEREP:
SZEREP:
TRENDERŐSÍTŐ
TRENDERŐSÍTŐ
TRENDERŐSÍTŐ
TRENDFORDÍTÓ
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
ALACSONY
ALACSONY
KÖZEPES
ALACSONY
















BULLISH
HAMMER
BULLISH
HOMING PIGEON
BULLISH
ABANDONED BABY
BULLISH
KICKING PATTERN
SZEREP:
SZEREP:
SZEREP:
SZEREP:
TRENDFORDÍTÓ
TRENDFORDÍTÓ
TRENDFORDÍTÓ
TRENDFORDÍTÓ
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
KÖZEPES
KÖZEPES
MAGAS
MAGAS




Gyertya alakzatok csökkenő trend esetén (Bearish)








BEARISH
THREE LINE STRIKE
BEARISH
SEPARATING LINES
BEARISH
FALLING THREE METHOD
BEARISH
BELT HOLD
SZEREP:
SZEREP:
SZEREP:
SZEREP:
TRENDERŐSÍTŐ
TRENDERŐSÍTŐ
TRENDERŐSÍTŐ
TRENDFORDÍTÓ
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
ALACSONY
ALACSONY
ALACSONY
ALACSONY
















BEARISH
MEETING LINES
BEARISH
SHOOTING STAR
BEARISH
ENGULFING
BEARISH
EVENING STAR
SZEREP:
SZEREP:
SZEREP:
SZEREP:
TRENDFORDÍTÓ
TRENDFORDÍTÓ
TRENDFORDÍTÓ
TRENDFORDÍTÓ
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
MEGBÍZHATÓSÁG:
KÖZEPES
KÖZEPES
MAGAS
MAGAS


TrendekA trendeket két nagy csoportra oszthatjuk úgymint emelkedő (bullish) és csökkenő (bearish) trend. Harmadikként ide társul az oldalazó mozgás ami egy semleges trendnek tekinthetünk. Az emelkedő trendre jellemző az újabbnál újabb csúcspont az árfolyamba amíg a csökkenő trend esetében az újabbnál újabb mélypont. Ezek alól kivételt tesz az oldalazó mozgás ami tulajdonképpen trend semleges hiszen az árfolyam nemtud újabb csúcs illetve mélypontot felállítani hanem egy bizonyos árfolyam mély illetve árfolyam csúcspont között ingadozik. Az emelkedő és csökkenő trendeken belül létezik hosszú távú és rövidtávú trend. A rövid és a hosszú távú trend között egy adott kereskedési stratégia lehet mérvadó. Azok akik hetekre, hónapokra, évekre nyitnak pozíciót azok a hosszú távú trendekre utaznak amíg azok akik csak napon belül, órákra, vagy percekre azok pedig a rövid távú trendek hívei. Ugyanis a trendek kialakulhatnak az 1 perces időintervallumtól teljesen az évesekig. Ez csak tőlünk függ ,hogy melyiket célozzuk meg. Tehát maga a trend elég relatív hiszen attól függ milyen időintervallumra szeretnénk kereskedni.-Emelkedő trend (Bullish trend)
Emelkedő trendnek hívjuk az olyan fajta ármozgást amikor az árfolyam újabbnál újabb csúcspontot ér el.
Ez történhet bármilyen időintervallumon az 1 perces grafikontól az 1 hónaposig.
Viszont  ilyen esetben megkülönböztetünk rövid és hosszú távú megfigyelhető trendeket.
A rövid távú trendeket az alacsonyabb időintervallumon láthatjuk jól úgymint az
1 percestől – 30 perces grafikonig.
Amíg a hosszú távú trendeket az 1 órástól az 1 hónapos megjelenítés formában.
-Csökkenő trend (Bearish trend)
A csökkenő trend az emelkedő ellentéte csak itt az árfolyam újabbnál újabb mélypontot ér el.

-Oldalazó mozgás (Ranging) 
Ez azt jelenti ,hogy az árfolyam nem ér el se újabb magasabb se alacsonyabb pontot.
Hanem megrekedve a támasz-ellenállás szint között mozog.
Tehát nem mozdul el jelentősen se csökkenő se növekvő irányba.
(a támasz-ellenállás szintről bővebben lejjebb olvashat). 
Hosszú távú emelkedő trend
1 napos grafikonon (Bullish)
Oldalazó mozgás
1 napos grafikonon (Ranging)
Hosszú távú csökkenő trend
1 napos grafikonon (Bearish)




Rövidtávú emelkedő trend
15 perces grafikonon (Bullish)
Oldalazó mozgás
15 perces grafikonon (Ranging)
Rövidtávú csökkenő trend
15 perces grafikonon (Bearish)







Trend alakzatokA gyertya alakzatokhoz hasonlóan a trendek terén is kialakultak megfigyeléseken alapuló alakzatok amik az árfolyam emelkedését, csökkenését jelzik előre. Ezeknek az alakzatoknak nevük is van úgymint árbóc, zászló, fülescsésze … Itt csak néhány fontosabb alakzat került bemutatásra. 
Támasz szint (Support) / Ellenállás szint (Resistance)Támasz szintnek nevezzük azt a szintet ahonnan az árfolyam egy ideje nemtud letörni és újabb mélypontot elérni.
Ellenállás szintnek nevezzük azt a szintet ahonnan az árfolyam nemtud kitörni és újabb csúcspontot elérni.
Az ellenállás szint a támasz szintnek az ellentéte.

Jól látható a képen, hogy az árfolyam a támasz (zöld) és az ellenállás (piros) vonal között mozog. 
 
IndikátorAz indikátor az árfolyammozgását egy bizonyos periódus alatt megfigyelt statisztikai számítások alapján működő eszköz. Ez azt jelenti ,hogy egy devizapár vagy bármilyen tőzsdei instrumentum esetén a múltbéli adatokat vizsgálva próbál következtetni egy jövőbeli lehetséges változásra. Tehát ha megismerjük az adott indikátor tulajdonságait akkor azokból fontos árfolyammozgásra utaló jelzést kaphatunk ami alapján meghozhatjuk döntéseinket arra vonatkozóan ,hogy vétel vagy eladási pozíciót veszünk fel. Az indikátorok számos fajtája létezik amiket használhatunk oldalazó piacon, emelkedő, csökkenő trendben. Az indikátorokat a feljebb említett árfolyam grafikonokon tudjuk használni. Mivel az indikátorok temérdek változata létezik ezért itt csak néhány fontosabbat mutatunk be.

Néhány legismertebb fajtájuk a 
Mozgó átlagok (Moving Average): Egyszerű, Sima, Exponenciális, Lineárisan súlyozott.Oszcillátorok: 
MACD (Moving Average Convergence Divergence)
Sztohasztikus (Stochastic)
CCI (Commodity Channel Index)
RSI (Relative Strenght Index)

Az egyre fejlődő kereskedelmi platformok és a technika fejlődése miatt számtalan indikátor létezik. Minden indikátornak van valamilyen tulajdonsága ami alapján vizsgálja az adott időszakot. Majdnem minden indikátor használ periódust valamint mozgóátlagot így ezeket a legtöbbnél beállíthatjuk. Fontos ,hogy minden indikátor esetében igaz az ,hogy minél magasabb időintervallumba használjuk úgymint 30 perc, 1 óra, 4 óra annál nagyobb az esélyünk a sikeres jelzésre. Viszont célszerű pozíció kötés előtt több időintervallumban megvizsgálni az árfolyam grafikont az indikátorral.
A következő bekezdésben néhány indikátor kerül bemutatásra a teljesség igénye nélkül.
-Mozgó átlag (Moving average)
Ahogy a neve is írja egy mozgó átlagról van szó ami bizonyos beállítások mellet követi az árfolyam mozgást több kevesebb késéssel.
Mozgóátlagból rengeteg fajta van úgymint egyszerű (simple), sima (smoothed), exponenciális (exponential), lineárisan súlyozott (linear weighted) és még sok más.
A mozgóátlag indikátor esetében megszoktuk adni, hogy milyen fajta mozgóátlagot használjon számításnak úgymint egyszerű, egyenletes, exponenciális, súlyozott. Ezután pedig a vizsgálandó időintervallum hosszát ami periódust jelent.
moving average

-MACD (Moving Average Convergence Divergence)
A MACD a trend változását mutatja, valamint a változás irányát jelzi, ennek segítségével határozza meg a vételi és eladási jelzéseket, valamint a túlvett és a túladott szinteket. Az MACD két exponenciális mozgóátlag százalékosan vett különbsége, azaz egy hosszabb és egy rövidebb periódusú mozgóátlagra van szüksége a függvénynek. Ha a MACD 0 fölé emelkedik akkor, amikor a rövidebb periódusú mozgóátlag a hosszabb periódusú mozgóátlag fölé kerül, akkor emelkedik az árfolyam. Amikor a rövidebb periódusú mozgóátlag a hosszabb periódusú mozgóátlag alá kerül, és a 0 szint alatt van akkor árfolyam csökkenés következik. A függvény berajzolja a MACD exponenciális mozgóátlagát is.
Ezt nevezzük az MACD szignál vonalának, vagy jelzővonalának.
macd

-Sztohasztikus (Stochastic)
A Stochastic indikátoroknak két típusát különböztetjük meg, a Lassú (Slow Stochastic) és a Gyors Stochastic (Fast Stochastic). A kettő közötti legfontosabb különbség a szenzitivitásuk, érzékenységük. A Fast Stochastic ugyanis sokkal gyorsabban reagál az árfolyam változására, mint a Slow Stochastic, így sokkal több hibás jelzést is adhat. Pontosan emiatt a tulajdonsága miatt az előbbit kevésbé használják, sokkal inkább preferálják a Slow Stochastic-ot. (Persze ez nem jelenti azt, hogy a Slow Stochastic nem ad fals jelzést.)
A stochastic indikátor az árfolyam csatorna alját és tetejét jelöli egy bizonyos periódusban.
Három időszak jellemzi a K%, D%, Lassuló valamint a 20, 80-as szintek amit az indikátor alján és tetején láthatunk. Ez a két szint jelöli a beállított időszaknak K%, D%, Lassulónak megfelelően az árfolyam csatorna alját és tetejét. A megfigyelések azt mondják, hogy amikor a 20-as szint alatt van a jelzés akkor túladott az árfolyam tehát emelkedés következik amikor pedig a 80-as szint felett van akkor pedig túlvett tehát csökkenés következik be az árfolyamban.
stochastic 

-CCI (Commodity Channel Index)
Ezzel az indikátorral azt követhetjük figyelemmel, hogy az árfolyam extrém magasságokban vagy mélységekben van e az elmúlt időszak átlagos áraihoz képest.
Az extrém árfolyamot az átlagos árak elmúlt n napra vonatkozó szórásának, és a jelenlegi záróár átlagtól vett távolságának összevetésével határozza meg az indikátor. Az CCI mozgását három szintre lehet felbontani alulról a –100-as érték, középen a 0 valamint felülről a +100-as érték.
CCI 

-RSI (Relative Strenght Index) 
Különlegessége, hogy nem az árakat, hanem az árfolyam változásokat méri, pontosabban egy adott időszak árfolyam-elemelkedéseinek nagyságát hasonlítja össze a csökkenések nagyságával. Az RSI kedveltségét gyorsasága adja, szinte a piac változásával együtt tud váltani az indikátor, ami egyben hibája is, hiszen emiatt sokszor adhat téves jelzést a befektetőknek.
Az RSI is momentum típusú oscillátor, az-az a piaci lendületet méri 0 és 100 közötti zárt skálán. Itt is megkülönböztetünk két meghatározó szintet, amelyek jellemzően a 30-es és 70-as értékekhez kötődnek.
A 30-as szint alatt túladottságról 70-es szint felett túlvettség áll fenn.
RSI 
  



Mi az a MetaTrader 4?
A MetaTrader 4 a MetaQuotes orosz szoftvercég által fejlesztett kereskedői felület.
Díjmentes valósidejű árfolyam adatokkal demó és éló számlán egyaránt, minden termékhez ami az adott bróker cégnél elérhető. Napjainkban több száz bróker társaság ajánlja ügyfeleinek ezt a kereskedői platformot, köztük az oldalunkon megtalálható 
FxPro társaság is.
A platformban elérhetőek az alapvető indikátorok, trendvonalak, fibonacci, gann és egyéb ismert technikai elemző eszközök.
Több mint 30 nyelven használható köztük magyar nyelven is.
Nagyon könnyen kezelhető, gyorsan meglehet tanulni a legalapvetőbb dolgokat a programban.
Milyen előnyei vannak?Egyedisége a saját MQL4 program nyelvben rejlik.
A saját program nyelve révén lehetőség adódik indikátorok, expert advisorok, scriptek és egyéb külső alkalmazások fejlesztésére, amely révén teljes szabadságot kapunk elképzeléseink megvalósításához.
Ismerje meg tapasztalt programozók munkáit legyen az egy robot, indikátor vagy script, az 
MQL4 Community Code Base oldalon megtalál minden fontos fejlesztői információt a MetaTrader 4-hez.
Amennyiben Ön nem tud programozni MQL4 nyelvezetben de szeretné saját elképzeléseit megvalósítani a felületen, legyen az egy indikátor vagy automata robor esetleg egy script, keressen minket 
elérhetőségeinken!

A felület különlegessége az "egy kattintásos kereskedés" (One-Click trading) megoldás amivel lehetősége nyílik a charton történő célár, veszteség-stop, limit megbízások azonnali mozgatására, egy kattintással. Így nem kell a különféle ablakokon keresztül módosítani egy-egy pozíciót, megbízást.

Másik nagy előnye a 
közösségi FOREX szignál szolgáltatás (MT4/5 Trading Signals) saját fejlesztésű rendszerén keresztül.
Ez a szolgáltatás lehetővé teszi az Ön számára, hogy más sikeres kereskedők demó vagy élő számláinak eredményeit lemásolhassa!


-
Indikátorok:
a felületben alapértelmezettként megtalálható indikátorok.

-
Expert Advisors:
a felületre fejleszthető vagy vásárolható ún. automatizált alkalmazások, legtöbb esetben ezek az 
automata forex robotok.
-Egyéni indikátorok:
a felületre fejleszthető indikátorok amik az árfolyam múltbeli változását vizsgálják.

-
Scriptek:
a felületre fejleszthető 
script alkalmazások, általában ezek a kereskedést kisegítő alkalmazások (gyors vétel/eladás, pozíció kezelés-zárás).
Milyen eszközökön elérhető?Számos eszközön használható legyen az számítógép, laptop, PDA, Okostelefon, Tablet:

-
Client Terminal: PC-re, laptopra telepíthető kereskedői felület, teljes funkció tárházzal.

-
Multi Terminal: PC-re, laptopra telepíthető felület, több számla egyidejű kezelésére szolgál (tőke kezelőknek ajánlott).

-
PDA: PDA készülékeken történő használat (nem rendelkezik a Client Terminal teljes funkcióival).

-
Smartphone: Smarpthone típusú készülékeken történő használatra (nem rendelkezik a Client Terminal teljes funkcióival).

-
iPhone, iPad: okostelefonos használatra (nem rendelkezik a Client Terminal teljes funkcióival).

-
Android: okostelefonos használatra (nem rendelkezik a Client Terminal teljes funkcióival).

-
BlackBerry: okostelefonos használatra (nem rendelkezik a Client Terminal teljes funkcióival).

-
WebTrader: webalapú használatra, nincs szükség telepítésre, bármilyen böngészőből elérhető.


Töltsön le, nyisson egy demó számlát és próbálja ki az FxPro bróker társaság 
kereskedő felületeit! 


A PLATFORM menüpont a MetaTrader 4 kereskedői felület bemutatásával foglalkozik, hogy bővebben részletesen is megismerkedjen a felület használatával.
fenti almenü gombok közül válassza ki, hogy melyik témakörrel szeretne jobban megismerkedni.
PIACFIGYELŐ oldalon részletes leírást, illusztrációt talál a MetaTrader 4 programban lévő piacfigyelőről.
MEGBÍZÁSOK oldalon részletes leírást, illusztrációt talál a MetaTrader 4 programban lévő megbízás típusokkal kapcsolatban.
FÜGGŐ MEGBÍZÁSOK oldalon részletes leírást, illusztrációt talál a MetaTrader 4 programban lévő függő megbízás típusokkal kapcsolatban.
NAVIGÁTOR oldalon részletes leírást, illusztrációt talál a MetaTrader 4 programban lévő navigátor ablakkal kapcsolatban.
TERMINÁL oldalon részletes leírást, illusztrációt talál a MetaTrader 4 programban lévő terminál ablakról.
CHARTOK oldalon részletes leírást, illusztrációt talál a MetaTrader 4 programban lévő chart használatáról.
LETÖLTÉS oldalon megtalálja az általunk közvetített bróker cégek MetaTrader 4-es és egyéb kereskedői felületeket.
FOREX VPS oldalon az automata kereskedő robotokhoz vásárolható szerverről tájékozódhat. 


PIACFIGYELŐFunkció billentyű: CTRL+M




Itt találhatjuk meg a kereskedési termékeket úgy mint devizapárok, NASDAQ részvények, Indexek, Fémek, Határidős termékek.
Ha nem látjuk mindet akkor a Jobb egérgombbal rákattintva bármely devizapárra és azon belül a SZIMBÓLUMOKRA hozhatjuk elő az összes elrejtett terméket.
















MEGBÍZÁSOK

Funkció billentyű: F9
SZIMBÓLUMItt választhatjuk ki, hogy melyik instrumentumra szeretnénk pozíciót kötni. Mindig annak az INSTRUMENTUMNAK a neve szerepel a SZIMBÓLUM mezőbe amelyiknek a CHART-ján állunk. De minden pozíció kötés elõtt célszerű megnézni, hogy valóban azaz INSTRUMENTUM szerepel a SZIMBÓLUM mezõbe amelyikre valóban pozíciót szeretnénk kötni.
MetaTrader minta


VÉTEL (BUY)
Funkció billentyű: F9
Egy adott valutapár vételét jelenti pl. EUR/USD esetében EUR-t veszünk USD-ért. Ezt az ablakot az F9 billentyûvel hozhatjuk elõ vagy az adott valutapár CHART-jára való jobb egérgomb kattintásával lenyíló menüben válasszuk a KERESKEDÉS fület majd az ÚJ MEGBÍZÁS gombot.
MetaTrader minta


ELADÁS (SELL)
Funkció billentyű: F9
Egy adott instrumentum eladását jelenti pl. EUR/USD esetében EUR-t adunk el USD-ért. Ezt az ablakot az F9 billentyűvel hozhatjuk elõ vagy az adott valutapár CHART-jára való jobb egérgomb kattintásával lenyíló menüben válasszuk a KERESKEDÉSfület majd az ÚJ MEGBÍZÁS gombot.
MetaTrader minta


POZÍCIÓ ZÁRÁS (CLOSE ORDER)TERMINÁL ablakban az egér jobb gombjával egy adott nyitott pozícióra kattintva a felugró menübõl válasszuk a 
MEGBÍZÁS LEZÁRÁSA
 gombot.
Vagy kattintsunk az adott nyitva lévő pozícióra az egér bal gombjával kétszer.
MetaTrader minta
Ekkor ezt az ablakot fogjuk látni itt pedig válasszuk a ZÁRÁS gombot. Az adott kereskedési termék esetében bármilyen nyitott pozíció azonnali lezárását jelenti.
MetaTrader minta 


PROFIT-KIVÉT (TAKE PROFIT)
Bármilyen pozíció esetében az adott kereskedési termék PROFIT-KIVÉT szintje. Egy már nyitott pozíció esetében a TERMINÁLablakban kétszer rákattintva az adott pozícióra a TÍPUS fül alatt találhatjuk a MEGBÍZÁS MÓDOSÍTÁSA és azon belül aPROFIT-KIVÉT beállítást. Pl. EUR/USD vétel pozíció esetében a vétel 1.56800 történt és arra számítunk, hogy emelkedni fog az árfolyam pl. 10 PIP-et akkor a PROFIT-KIVÉT szintet 1.56900 re tesszük. A PROFIT-KIVÉT szintet bármilyen árfolyam szintre elhelyezhetjük annak megfelelõen hogy VÉTELI vagy ELADÁSI pozíciónk van. Ha VÉTELI pozíciónk van akkor a vételi pont fölé kell elhelyezni, ha ELADÁSI pozíciónk van akkor az eladási szint alá.
(A PROFIT-KIVÉT szintet VÉTEL vagy ELADÁS esetében az adott vételi vagy eladási szinttől minimum 10 PIP-re kell elhelyezni.)
MetaTrader minta 


VESZTESÉG-STOP (STOPLOSS)
Bármilyen pozíció esetében az adott kereskedési termék VESZTESÉG STOP SZINTJE. Ezzel határozhatjuk meg, hogy egy adott nyitott pozíció esetében mennyit vagyunk hajlandóak veszíteni. Egy már nyitott pozíció esetében a TERMINÁL ablakban kétszer rákattintva az adott pozícióra a TÍPUS fül alatt találhatjuk a MEGBÍZÁS MÓDOSÍTÁSA és azon belül a VESZTESÉG-STOPbeállítást. Pl. EUR/USD vétel pozíció esetében a vétel 1.56800 történt és arra számítunk, hogy emelkedni fog az árfolyam akkor a VESZTESÉG STOP-ot ha 1.56700-ra tesszük és esetleg az árfolyam nem emelkedne hanem csökkenne és ellenünk megy mi akkor is csak 10 PIP-et fogunk veszíteni, hiszen ez a VESZTESÉG STOP szintünk. Természetesen a VESZTESÉG STOP szintet bárhová tehetjük. VÉTELI pozíció esetén mindig a vételi pont alá kell tenni ELADÁSI pozíció esetén pedig mindig az eladási pont fölé.
(A VESZTESÉG STOP szintet VÉTEL vagy ELADÁS esetében az adott VÉTELI vagy ELADÁSI szinttõl minimum 10 PIP-re kell elhelyezni.)
MetaTrader minta 


CSÚSZÓ STOP (TRAILING STOP)
Egy már nyitott pozíció esetében a TERMINÁL ablakban jobb gombbal rákattintva a kívánt pozícióra találhatjuk a CSÚSZÓ STOPbeállítást. Ez azt eredményezi, hogy ha a kívánt irányba megy az árfolyam és a fedezeti pontot ahol a pozíciót nyitottuk minimum 10 PIP-et meghaladja lehet aktiválni a CSÚSZÓ STOP-ot ami fokozatosan normál esetben 10 PIP-enként követi a pozíciónkat így fedezve a már elért profitot. 100 pont (10 PIP) a minimum és e felett bármi lehet tetszõlegesen állíthatjuk azEGYÉNI fül alatt.
MetaTrader minta 


KERESKEDÉSI MENNYISÉG (LOT)
Egy adott pozíció kereskedési mennyiségét jelenti. 0.10 LOT a legkisebb kötési egység és 8.00 a legnagyobb látható Kereskedési mennyiség. De megadhatunk bármekkora kereskedési mennyiséget a 0,10 LOT-tól a 100,00 LOT-okig. Pl. 0.10 LOT esetében minden 1 PIP elmozdulás +/-1$-t fog jelenteni amíg a 8.00 esetében +/-80$-t. A legnagyobb kötéshez természetesen megfelelõ nagyságú letéttel is rendelkeznünk kell.
MetaTrader minta 


TÍPUS
Itt található az AZONNALI VÉGREHAJTÁSFÜGGÕBEN LÉVÕ MEGBÍZÁSA MEGBÍZÁS MÓDOSÍITÁSA.
Az 
AZONNALI VÉGREHAJTÁS kiválasztásával tudunk pozíciót kötni ami lehet VÉTEL vagy ELADÁS.
FÜGGÕBEN LÉVÕ MEGBÍZÁS kiválasztásával LIMIT VÉTELT vagy ELADÁST adhatunk meg amirõl többet a függő megbízásokmenüpontban olvashat. A MEGBÍZÁS MÓDOSÍTÁSA-val adhatunk meg a már nyitott pozíciónknak VESZTESÉG-STOPPROFIT-KIVÉT szintet.
tipus






FÜGGŐBEN LÉVŐ MEGBÍZÁSOK

Funkció billentyű: F9
LIMIT VÉTEL (BUY LIMIT)
Funkció billentyű: F9

Ennél a megbízásnál lehetőség van egy jövőbeli vétel pozíciót nyitni akkor is ha az aktuális árfolyam a kívánt vételi árszint felett helyezkedik el. Pl. EURUSD jelenlegi árfolyam szintje 1.4010 és mi 1.4000 szinten szeretnénk vételi pozíciót nyitni akkor erre megvan a lehetőségünk míg a 
BUY STOP-nál nincs ilyen lehetőség. Ilyen esetben ha az árfolyam visszaesik 10 PIP-et akkor megnyílik a vétel pozíciónk. Akkor célszerű ilyen megbízás típust használni ha biztosak vagyunk az árfolyam emelkedésében illetve ha szeretnénk, hogy a megbízásunk a jelenlegi árszint alatti értéken automatikusan teljesüljne a vételi megbízásunk.
Ezt a típusú pozíciót a MetaTrader-en belül a 
TERMINAL/KERESKEDÉS fül alatt találja az EGYENLEG sor alatt.
limit vetel


LIMIT ELADÁS (SELL LIMIT)
Funkció billentyű: F9
Ennél a megbízásnál lehetőség van egy jövőbeli eladás pozíciót nyitni akkor is ha az aktuális árfolyam a kívánt eladási árszint alatt helyezkedik el. Pl. EURUSD jelenlegi árfolyam szintje 1.4000 és mi 1.4010 szinten szeretnénk eladási pozíciót nyitni akkor erre megvan a lehetőségünk míg a SELL STOP-nál nincs ilyen lehetőség. Ilyen esetben ha az árfolyam vissza emelkedik 10 PIP-et akkor megnyílik az eladás pozíciónk. Akkor célszerű ilyen megbízás típust használni ha biztosak vagyunk az árfolyam csökkenésében illetve ha szeretnénk, hogyha az eladási pozíciónk a jelenlegi árfolyam szintnél magasabb árszinten automatikusan teljesüljön. Ezt a típusú pozíciót a MetaTrader-en belül a TERMINAL/KERESKEDÉS fül alatt találja azEGYENLEG sor alatt.
limit eladás


VÉTEL STOP (BUY STOP)
Funkció billentyű: F9
Ez a megbízás piaci megbízássá válik, ha a kereskedés eléri az általunk megadott árat. A piaci megbízásnál mondottakból adódóan - igen heves ármozgás esetén, mikor is a piac "átszáguldhat" árszintünkön - előfordulhat, hogy csak rosszabb áron teljesíthető megbízásunk. Ennek kihatását kezeli a másik két stop megbízási típus. BUY STOP típusú megbízást csak akkor tudunk megadni ha az árfolyam a kívánt BUY STOP szintünk alatt van. Pl. EURUSD árfolyam: 1.4000 akkor a BUY STOP-ot csak ezen szint fölé helyezhetjük el pl. 1.4010-re. Ha az árfolyam eléri az általunk megadott szintet akkor a pozíció megnyílik azazBUY pozíciónk lesz. Ezt a típusú pozíciót a MetaTrader-en belül a TERMINAL/KERESKEDÉS fül alatt találja az EGYENLEG sor alatt.
vétel stop


ELADÁS STOP (SELL STOP)
Funkció billentyű: F9

Ez a megbízás piaci megbízássá válik, ha a kereskedés eléri az általunk megadott árat. A piaci megbízásnál mondottakból adódóan - igen heves ármozgás esetén, mikor is a piac "átszáguldhat" árszintünkön - előfordulhat, hogy csak rosszabb áron teljesíthető megbízásunk. Ennek kihatását kezeli a másik két stop megbízási típus. 
SELL STOP típusú megbízást csak akkor tudunk megadni ha az árfolyam a kívánt SELL STOP szintünk felett van. Pl. EURUSD árfolyam 1.4010 akkor a SELL STOP-ot csak ezen szint alá helyezhetjük el pl. 1.4000-re. Ha az árfolyam eléri az általunk megadott szintet akkor a pozíció megnyílik azazSELL pozíciónk lesz. Ezt a típusú pozíciót a MetaTrader-en belül a TERMINAL/KERESKEDÉS fül alatt találja az EGYENLEG sor alatt.
eladás stop


ÁRSZINT
Az árszint azt az árat jelenti ahol szeretnénk, hogy a pozíciónk teljesüljön. Itt adjuk meg a jövőbeni teljesülés árszintjét.
arszint


LEJÁRAT
A lejáratnál Év/Hónap/Nap/Óra/Perc pontossággal megtudjuk adni, hogy az adott függőben lévő megbízás pozíció mikor törlődjön ha esetleg nem teljesülne.
Ez csak a 
STOP és LIMIT megbízások esetén működik.
lejarat



NAVIGÁTOR

Funkció billentyű: CTRL+N
NAVIGÁTOR ablakon belül található SZÁMLÁKINDIKÁTOROKEXPERT ADVISORSEGYÉNI INDIKÁTOROKSCRIPTEKfülek.



SZÁMLANYITÁS
Ha gyakorolni szeretnénk ezt megtehetjük a
 DEMO számlán amit a NAVIGÁTOR ablakon belül tudunk létrehozni.
Kattintsunk a 
SZÁMLÁK fülre jobb egér gombbal majd a SZÁMLANYITÁSRA.
Ha elfogyott a 
DEMO pénzünk akkor megismételve a fent leírtakat tudunk újabb DEMO számlákat létrehozni.
(A 
DEMO számlanyitás menetét megtalálja a SZÁMLANYITÁS/ DEMO SZÁMLA menüpontban).

Ha már rendelkezünk ÉLŐ számlával akkor menjünk a FILE > LOGIN -ra majd a megnyíló ablakban írjuk be a LOGIN-hoz az élő számlaszámunkat a PASSWORD-hoz a jelszavunkat majd válasszuk ki a SERVER-nél a LIVE vagy REAL feliratút.
Ezzel sikeresen bejelentkeztünk az 
ÉLŐ számlánkra.



Bal oldalon a 
NAVIGÁTOR ablakban a SZÁMLÁK fülre kattintva láthatjuk a már bejelentkezett DEMO vagy ÉLŐ számláinkat.
A "sárga inges" figura az 
ÉLŐ számlákat jelöli, a "zöld inges" figura minden esetben DEMO számlát jelöl.


INDIKÁTOROK
Funkció billentyű: CTRL+I
Itt találhatjuk a különböző piaci helyzetet statisztikai alapon vizsgáló eszközöket ún. INDIKÁTOROKAT.
Ezek a MetaTrader szabvány, beépített indikátorai.
Úgy mint
 MACD, STOCHASTICS, RSI, PARABOLIC SAR, CCI, MOVING AVERAGE …
Az indikátoroknak kétfajta változatuk van az egyik ami maga a 
CHART-on (árfolyam grafikon)-on fog megjelenni a másik változat a CHART alatt.
Pl. a 
MACD indikátor a CHART alatt fog megjelenni amíg a MOVING AVERAGE CHART-on fog megjelenni.
Az indikátoroknak van beállítási lehetőségük ahol különböző értékeket lehet nekik megadni változtatni, hangolni saját értékük alapján, színüket megváltoztatni.

Az internetről letöltött, vásárolt 
INDIKÁTOROKAT (".ex4", ".mq4") a "C:\Program Files\FxPro Meta Trader\Experts\Indicators\"elérési helyre másolja.
(Fontos, hogyha bemásoltunk egy 
indikátort akkor indítsuk újra a MetaTradert mert csak ezután válik láthatóvá.)
MetaTrader 4 hivatalos alkalmazás adatbázisa az MQL4 oldalon az 
indicators részlegnél található.
Az indikátort úgy lehet a CHART-ra csatolni, hogy megnyitjuk az adott valutapár CHART-ját majd a NAVIGÁTOR ablakon belül az INDIKÁTOROK fülre kattintva kiválasztunk egy indikátort és az egér jobb gombjával rákattintunk kiválasztjuk a CHARTHOZ CSATOLÁS-t.
A példán keresztül az 
AWESOME OSCILLATOR chartra történő felhelyezését ábrázolja az illusztráció.
Ezután az INDIKÁTOR TULAJDONSÁGAI ablakot fogjuk látni.
Itt kattintsunk az 
OK gombra így a kiválasztott indikátor rákerül a CHART-ra.
Minden egyes indikátor 
CHART-hoz történő hozzáadását ezen procedúrákkal kell véghezvinni.

Ha mindent jól csináltunk akkor a lenti képet kell, hogy kapjuk.
Az 
AWESOME OSCILLATOR megjelent a CHART alatt. Mert ez egy ilyen fajta indikátor de ha pl. egy MOVING AVERAGE(mozgóátlagot) próbálunk ugyan ezzel az eljárással a CHART-hoz hozzáadni akkor az már a CHART-on fog megjelenni tehát a gyertyákon, oszlop, vonal diagrammon attól függ melyiket választottuk előtte.
awesome indikátor
Ha a CHARTON lévő indikátorok beállításaira vagyunk kíváncsiak akkor a CTRL+I vagy a CHART-ra az egér jobb gombjával kattintunk és az INDIKÁTOR LISTA-t válasszuk. Ha jól csináltuk akkor lenti ábra szerinti ablakot kell látnunk. Itt választhatunk a SZERKESZTÉSTÖRLÉSBEZÁRÁS között. A SZERKESZTÉS gombra kattintva hozhatjuk elő az INDIKÁTOR beállítási lehetőségeit. TÖRLÉS gombbal töröljük a kijelölt indikátort. BEZÁRÁS gombbal pedig bezárjuk az INDIKÁTOROK ablakot.

 


EXPERT ADVISORS

Funkció billentyű: F7


Az 
EXPERT ADVISOR másnéven kereskedői automatika egy exkluzív lehetőség a MetaTrader platformján.
Előre leprogramozott jelek alapján hajt végre kereskedést.
Tehát egy már általunk nyereséges kereskedési stratégiát leprogramoztathatunk, hogy teljesen automatikusan hajtsa végre a megbízásokat.
(Amennyiben érdeklődik a kereskedelmi forgalomba hozott automata robotokról 
látogassa meg az automata kereskedésoldalunkat).

Az internetről letöltött, vásárolt 
EXPERT ADVISOR-ok (".ex4", ".mq4") kiterjesztéseit a
"
C:\Program Files\FxPro Meta Trader\Experts\" elérési helyre másolja.
(Fontos, hogyha bemásoltunk egy 
expert advisort akkor indítsuk újra a MetaTradert mert csak ezután válik láthatóvá.)
MetaTrader 4 hivatalos alkalmazás adatbázisa az MQL4 oldalon az 
experts részlegnél található.
A MetaTrader4 platformhoz gyárilag két féle bemutató expert advisor-t találunk.
Ez a MACD sample és a Moving average.
Ez a két automatika csak szemléltető eszköz amit használhatunk 
ÉLŐ illetve DEMO SZÁMLÁN.
Hosszú távú nyereségessége egyik robotnak sem garantált ezért inkább fenntartásokkal kezeljük használatát.
Működtetésük hasonló mint a feljebb leírt indikátoroké.
Kikell választanunk az adott 
INSTRUMENTUMOT valamint, hogy melyik PERIODICITÁSON szeretnénk használni úgymint 1,5,15,30,60 perc… majd hozzácsatolni a CHART-hoz.



Ha mindent jól csináltunk akkor megkapjuk a 
CHART-ra csatolt EXPERT ADVISOR kezelő felületét.
Az 
ÁLTALÁNOS fülnél beállíthatjuk az ÉLŐ KERESKEDÉS ENGEDÉLYZÉSÉT, hogy csak VÉTEL-t, ELADÁS-t, vagy mindkét kötési iránynak megfelelően működjön.
Kérhetünk 
KÉZI MEGERŐSÍTÉS KÉRÉS-t is ami azt jelenti, hogy mielőtt pozíciót nyitna az automatika egy figyelmeztetés megkérdezi, hogy valóban nyisson a robot az adott irányba.
BEMENŐ ADATOK fülre kattintva beállíthatjuk az automatikához tartozó lehetőségeket.
Ez minden robotnál más és más attól függően, hogy milyen stratégiát programoztattunk le, mi volt az elképzelésünk.
MENTÉS gombra kattintva lementhetjük robotunk beállításait ".set" formátumba a BETÖLTÉS gombbal pedig betölthetjük azt.


Miután mindent beállítottunk bekell kapcsolnunk az 
EXPERT ADVISOR-t.
A zölden világító gomb jelzi a robot aktiválását.


Ehhez még szükséges az 
ÁLTALÁNOS fülnél található ÉLŐ KERESKEDÉS ENGEDÉLYEZÉSE négyzet kijelölése.
Ha ez is megvan akkor egy mosolygós arcot kell látnunk a 
CHART jobb felső sarkában a robot nevével ellátva.
Innentől az automatika teljesen aktív és végzi a beleprogramozott jelek szerint a dolgát.


Ha az 
ÉLŐ KERESKEDÉS ENGEDÉLYEZÉSE nincs kijelölve de a robot aktiválva van akkor egy szomorú arcot fogunk látni a robot nevével
a chart jobb felső sarkában.


A robot használatát kikapcsolni az eszköztárba megtalálható 
EXPERT ADVISOR gombra kattintva lehet.
Ilyen esetben pirosan fog világítani a gomb.


Ha az automatika kikapcsolt állapotban van akkor egy 
X-et fogunk látni a CHART jobb felső sarkában a robot nevével ellátva.


EGYÉNI INDIKÁTOROK
Az 
EGYÉNI INDIKÁTOROK fül alatt minden olyan INDIKÁTOR megtalálható amit gyárilag nem tartalmaz a MetaTrader 4 platform.
Az 
EGYÉNI INDIKÁTOROK szerkeszthetősége, törlése, előhívása minden szempontjából megegyezik a fent leírt INDIKÁTOROKleírásával.

Az internetről letöltött, vásárolt 
INDIKÁTORT (".ex4", ".mq4") a "C:\Program Files\FxPro Meta Trader\Experts\Indicators\"elérési helyre másolja.
(Fontos, hogyha bemásoltunk egy 
indikátort akkor indítsuk újra a MetaTradert mert csak ezután válik láthatóvá.)
MetaTrader 4 hivatalos alkalmazás adatbázisa az MQL4 oldalon az 
indicators részlegnél található.


SCRIPTEK

SCRIPTEK olyan alkalmazások melyekkel pozíció nyitás-zárás, függő megbízás és egyéb a kereskedéssel kapcsolatos parancsokat vezérelhetünk akár a billentyűnk segítségével is. A MetaTrader 4-ben megtalálható SCRIPTEK mellé az internetről is tölthetünk le SCRIPTEK-et vagy akár programozhatunk is.

Az internetről letöltött, vásárolt 
SCRIPTET (".ex4", ".mq4") a "C:\Program Files\FxPro Meta Trader\Experts\Scripts\" elérési helyre másolja.
(Fontos, hogyha bemásoltunk egy 
scriptet akkor indítsuk újra a MetaTradert mert csak ezután válik láthatóvá.)
MetaTrader 4 hivatalos alkalmazás adatbázisa az MQL4 oldalon az 
scripts részlegnél található.
 
TERMINÁLFunkció billentyű: CTRL+T
Itt találhatjuk a KERESKEDÉSSEL kapcsolatos információkat. Nyomon követhetjük nyitott pozícióinkat, megtekinthetjükSZÁMLATÖRTÉNETÜNKET.
terminal ablak


KAPCSOLAT ÁLLAPOTA
TERMINÁL ablak jobb sarkában találhatjuk a KAPCSOLAT ÁLLAPOTA fület. Ha bejelentkeztünk és nem változik aPIACFIGYELŐ tetején az óra valamint az árfolyam akkor valószínűleg a NINCS KAPCSOLAT vagy az ÁLTALÁNOS HIBA szó fog látszani a jobb sarokban ahol most a 33844/39kb a kapcsolat nagysága látható. Ilyen esetben kattintsunk rá az egér bal gombjával a jobb sarokban lévő KAPCSOLAT ÁLLAPOTA részre és a felnyíló ablakban válasszunk egy másik kapcsolatot vagy próbáljuk a SZERVEREK ÚJRA SCANNELÉSE gombot.
Ha ezekután sem sikerült kapcsolatot létesíteni akkor győzödjön meg róla, hogy biztos helyesen adta meg a 
LOGINJELSZÓmezőben jelszavait valamint a számlájának megfelelő SERVER-t választott.
(Élő, demo számlára történő bejelentkezésről részletesen a 
NAVIGÁTOR menüben olvashat). 
kapcsolat ablak


KERESKEDÉS
Ennél a fülnél találhatjuk a már nyitott pozíciónkat és annak
 MEGBÍZÁS, IDŐ, TÍPUS, SZIMBÓLUM, ÁR, SL, TP, JUTALÉK, SWAP, PROFIT részleteit.
Itt tudjuk aktiválni a már bemutatott 
CSÚSZÓ STOP-ot, VESZTESÉG-STOP, PROFIT-KIVÉT szinteket valamint lezárnipozíciónkat.
kereskedes


SZÁMLATÖRTÉNET
Itt találhatjuk a már lezárt pozícióinkat ami lehet negatív vagy pozitív előjelű.
Ezeket sorba rendezhetjük
 MEGBÍZÁS, IDŐ, TÍPUS, SZIMBÓLUM, ÁR, SL, TP, PROFIT a fenti kis fülekre kattintva.. Jobb egérgombbal bármelyik pozícióra kattintva választhatunk EGYÉNI IDŐSZAKOT is ahol mi magunk adhatjuk meg, hogy mely hónaptól mely hónapig mutassa a már lezárt pozíciókat illetve a MENTÉS JELENTÉSKÉNT-re kattintva készíthetünk részletes statisztikát a kereskedési szokásainkról.
számlatörténet


HÍREK
A világban történő aktuális gazdasági híreket olvashatjuk angolul.

hírek


LEVELESLÁDA
Itt találhatjuk meg először a regisztrációnkkal kapcsolatos 
FELHASZNÁLÓ NEVET és JELSZÓT. Majd később ide kapunk a piaci változásokról úgymint nyitva tartás esetleges nemzetközi pénzpiaci ünnepnapok, bróker céggel kapcsolatos közlemények, más egyébbel kapcsolatos levelet, értesítést.
A szövegrészre kattintson rá kétszer bal egérgombbal így a megnyíló ablakban bővebben is tájékozódhat az aktuális értesítésről.

leveleslada


EXPERTEK
Ha nem jelenik meg az adott 
INDIKÁTOR, SCRIPT vagy EXPERT ADVISOR CHARTON akkor itt olvashatjuk el, hogy mi lehet a probléma ami miatt nem jelenik meg. 
expertek


NAPLÓ
PLATFORMON történő összes folyamat ide kerül rögzítésre.
Mint pl. pozíciók nyitása, zárása, módosítása, indikátorok használata, kereskedő robotok aktiválása, esetleges hibák az indikátorokkal, robotokkal kapcsolatban.

Ezek a naplózott adatok megtalálhatóak a MetaTrader mappájában a "
C:\Program Files\FxPro MetaTrader\logs\" elérési helyen.
Minden napra vonatkozóan megtalálhatóak ezek a ".log" fájlba rögzített adatok.
Pl. a 20080818.log az a 2008.08.18.-i naplózást jelenti.
Egy egyszerű jegyzettömbbel megtekinthetjük utólag. 

napló
 

CHARTOK

PIACFIGYELŐ-ben válasszuk ki azt a devizapárt amelynek a CHART-ját megszeretnénk nyitni majd jobb egérgombbal kattintva hozhatjuk elő a legördülő menüt ahol válasszuk a CHART ABLAK-ot.



CHART ABLAKOK
Amennyiben több 
CHART ablak van nyitva úgy alul láthatjuk a TERMINÁL ablak felett név és IDŐSÍK szerint így lépkedhetünk közöttük.
Tehát nem kell bezárnunk egy 
CHART-ot ha egy újjat szeretnénk mellé nyitni.

chart ablak





IDŐSÍK
 
Fent találjuk az eszköztáraknál ahol kiválaszthatjuk, hogy melyik idő intervallumban szeretnénk látni az adott INSTRUMENTUMCHART-ját ami lehet1 perc, 5 perc, 15 perc, 60 perc, 4 óra, 1 nap, 1 hét, 1 hónap.
idősík





OSZLOP DIAGRAMM
Funkció billentyű: ALT+1


A MetaTrader felső részén találhatjuk az eszköztárban az árfolyam grafikon megjelenési típusát az 
EXPERT ADVISOR mellett.
Oszlop szerű grafikon megjelenítése.
oszlop chart









VONAL DIAGRAMM
Funkció billentyű: ALT+3


A MetaTrader felső részén találhatjuk az eszköztárban az árfolyam grafikon megjelenési típusát az 
EXPERT ADVISOR mellett.
Vonal szerű árfolyam grafikon megjelenítése.
vonal chart






GYERTYA DIAGRAMM
Funkció billentyű: ALT+2


A MetaTrader felső részén találhatjuk az eszköztárban az árfolyam grafikon megjelenési típusát az 
EXPERT ADVISOR mellett.
Gyertya szerű megjelenítés.
gyertya chart









CHART ELTOLÁS


CHART ballra történő eltolása nem veszi figyelembe az idő múlását így ha ez a gomb bevan kapcsolva visszatud menni az időben megvizsgálni a múltbéli időszakot.
Tehát ahogy a gyertyák kirajzolódnak és az idő halad előre a 
CHART nem követi az idő elteltét hanem nekünk kell egy idő után odahúzni ahol az aktuális ár tart.
chart eltolás


AUTO SCROLL

CHART automata mozgatása az idő múlásával megegyezően.
Ez az előző ellentéte itt ugyanis az idő múlásával halad előre a 
CHART is.
auto scroll


KICSINYÍTÉS / NAGYÍTÁS
 
CHART-ra történő közelítés, távolítás.
kicsinyítés
nagyítás


TULAJDONSÁGOK

Funkció billentyű: F8
Az adott devizapár 
CHART-jára jobb egér gombbal történő kattintással találjuk a TULAJDONSÁGOK menüt.


Itt a 
CHART-hoz tartozó tulajdonságokat szabhatjuk át úgy mint színek, eladási szint, idő elválasztó vonalak, mennyiségek stb.
chart tulajdonság





SABLONOK

Kattintsunk az adott devizapár 
CHART-jára az egér jobb gombjával és válasszuk ki a SABLON fület. A SABLONOK fül alatt találhatjuk a MetaTrader szabvány sablonjait.
Ha létrehoztunk egy 
CHARTOT különféle indikátorokkal és azt a kinézetet leszeretnénk menteni akkor azt a SABLONOKMINTA MENTÉSE-vel tehetjük meg.
Kattintsunk a 
MINTA MENTÉSE-re majd adjunk meg neki egy nevet és kattintsunk a MENTÉS-re.
Így a sablon lementésre került és bármikor előhivható. Majd ugyan ezen fül alatt található 
MINTA BETÖLTÉSE-vel tudjuk visszahívni vagy bármely más devizapárnak a CHART-jára betölteni az adott SABLONT.
SABLONOK kiterjesztése a ".tpl".

Az internetről letöltött, 
SABLON-t (".tpl") kiterjesztést a
"
C:\Program Files\FxPro Meta Trader\Templates\" elérési helyre másolja.
(Fontos, hogyha bemásoltunk egy
 sablont akkor indítsuk újra a MetaTradert mert csak ezután válik láthatóvá.)



Használja Ön is automata kereskedő robotját (EA) zavartalanul az év 365 napjában!
A Virtual Private Server (VPS) egy távoli asztali kapcsolattal ellátott online felület egy "virtuális számítógép" amit az év 365 napjában 99% elérhetőséggel igénybe vehet automata kereskedő robotja számára.
Alacsony költség igények, nagy kapacitású tárhely, nagy terjedelmű sávszélesség, maximális energiaellátás jellemzi.
Amennyiben érdeklődik Virtual Private Server (VPS) szolgáltatásunkról úgy olvassa tovább az oldalt, az előfizetéshez 
kattintson ide.
Megújult Windows Server 2008 R2 + "CLOUD" (felhő) technológiával várja Önt a FOREX VPS.
A "CLOUD" technológia révén lehetőség van a fájlok közvetlen mozgatására az Ön gépéről a serverre.
Így már nincs szükség a szervert kiszolgáló körülményes ún. "Power Panel" kapcsolatra!
Az új szerver biztonságosabb és gyorsabb lett mint korábban valamint az alapdíj áráért mostmár 1024Mb memória és 20Gb tárhely jár.

Minden nálunk vásárolt Virtual Private Server (VPS) szolgáltatás teljes ügyintézésében segítünk úgymint számlanyitás, fizetési procedúra, 
automata kereskedő robot üzembehelyezése, egyéb problémák ...

Mire tudom használni a Virtual Private Servert?Számtalan feladatot eltud látni ám igazi megoldást az Ön esetében a FOREX piacon történő automata kereskedő robotokhasználata során fog jelenteni.

Jelenleg kétféle képpen kereskedhet a FOREX piacon automata kereskedő robotokkal:
1.Megoldás (számítógép vásárlása internettel):
Vásárol egy számítógépet monitorral, internettel, teljes felszereléssel, szünetmentes táppal.
Feltelepíti rá a MetaTrader 4 programot valamint a vásárolt 
automata kereskedő robotot (EA) és már mehet is az automata kereskedés.
Ez a megoldás költség igényes ugyanis megkell vásárolnunk a számítógépet, internetet gondoskodnunk a szünetmentes áram illetve internet ellátásról...
2. Megoldás (virtual private szerver bérlése):
Ez a megoldás jóval gazdaságosabb és energia takarékossabb az "1. megoldásnál".
Elég ha előfizetünk egy virtual private serverre ami szünetmentes internet, áram elérhetőséggel rendelkezik így nem kell attól rettegnünk, hogy áramszünet vagy internet kimaradás lesz a környezetünkben.
Ez a rendszer 99%-ban garantálja egész évben számunkra az internet, áram ellátást amire nagyszükségünk van ahhoz, hogy automata kereskedésünk zavartalanül üzemlehessen.
A rendszeren bármilyen kereskedő platform futtatható, a mi esetünkben a MetaTrader 4 és az 
automata kereskedés (EA)szemszögéből fontos.

A MetaTrader 4 és az 
automata kereskedő robotok szempontjából, Windows operációs rendszerrel ellátott négyféle előfizetői csomag közül választhat: "Lite", "Starter", "Professional" és az "Ultimate".

DÍJCSOMAGOK


Lite
Starter
Professional
Ultimate










RAM
512 MB
1024 MB
2048 MB
3072 MB
Tárhely
10 GB
20 GB
40 GB
60 GB
Dedikált IP cím
Igen
Igen
Igen
Igen
Sávszélesség per hónap
200 GB
500 GB
1000 GB
2000 GB
Windows 2008 R2 Server
Igen
Igen
Igen
Igen
Forex Ready
Igen
Igen
Igen
Igen
Bármilyen brókerrel / EA-val működik
Igen
Igen
Igen
Igen
Window, Mac, Linux-ról is használható
Igen
Igen
Igen
Igen
Ingyenes telepítési segítség
Igen
Igen
Igen
Igen
Előre telepített MetaTrader 4
Igen
Igen
Igen
Igen
Ügyfél vezérelt mentés, visszatöltés
Igen
Igen
Igen
Igen
Telepítés / Futtatás (.exe)
Igen
Igen
Igen
Igen
DDOS védelem
Igen
Igen
Igen
Igen
Újraindítási lehetőség
Igen
Igen
Igen
Igen
Biztonságos adatközpont
Igen
Igen
Igen
Igen
Gyors "backbone" hálózat
Igen
Igen
Igen
Igen
99.9% készenléti állapot
Igen
Igen
Igen
Igen
30 napos pénzvisszafizetési garancia
Igen
Igen
Igen
Igen
Biztonságos USA adat központtal
Igen
Igen
Igen
Igen
Kapacitás (kb.)
2 x MT4 (6 chart)
4 x MT4 (12 chart)
6 x MT4 (18 chart)
12 x MT4 (24 chart)
*Ár
$20/ hónap
(4 374 Ft)
$35/ hónap
(7 655 Ft)
$70/ hónap
(15 311 Ft)
$105/ hónap
(22 966 Ft)



*Az oldalon feltüntetett Forint árak 218.72266 USDHUF árfolyamon lettek számolva.
Miután előfizetett, 30 naponta automatikusan levonásra kerül fizető eszközéről a választott előfizetői csomagnak megfelelő összeg.


FOREX METATRADER DEMÓ SZÁMLANYITÁS MENETE
Miért nyisson demo számlát?A MetaTrader 4 és az azon történő kereskedés megismerése céljából;

A technikai és fundamentális elemzés megtanulása végett;

A tecnhikai és fundamentális elemzés MetaTrader 4-en történő alkalmazásáért;

Stratégiák kifejlesztése és azok valós környezetben való rizikómentes tesztelhetősége végett.
Mi a különbség az éles és a demó számla között?A demó és az élő számla funkcionális lehetőségei ugyanazok.

A demó számlán a nyereségek és veszteségek csak látszólagosak és nem valósak, tehát a demószámlán kereskedni teljesen rizikó mentes, használata korlátlan és ingyenes.

A demószámlán a szerver automatikusan hajtja végre az utasításainkat 1-2 másodperc alatt, míg az élőszámlán az utasítás végrehajtása a "dealer" által kézzel történik normál kereskedési környezetben 1-5 másodperc alatt.

A demószámlán nyugodtan lehet hazárdírozni, míg az élő számlán nem.
Hogyan nyissunk demoszámlát?Ha ezelőtt még nem használt MetaTrader 4 programot akkor először lekell töltenie majd felkell telepíteni amit 8 egyszerű lépésben megtehet.
1. lépés
Töltse le a MetaTrader 4 programot
Itt most a személyi számítógépre (PC)-re történő telepítést mutatjuk be az FxPro esetében.
További platformok a PLATFORM / 
LETÖLTÉS oldalon található.


2. lépés
Indítsa el a telepítést
Miután letöltötte indítsa el az fxpro4setup.exe fájlt.
3. lépés
Válasszon nyelvet
Válassza ki a listából az Önnek megfelelő nyelvet.
Majd nyomja meg a Tovább gombot.

4. lépés
Közlemény
Miután elolvasta a közleményt kattintson a Tovább gombra.



A következő ablakban jelölje ki az Igen, elfogadom ... négyzetet amennyiben elolvasta és elfogadta a feltételeket. Majd kattintson a Tovább gombra.
5. lépés
Telepítési útvonal
Válassza ki a célmeghajtót, telepítési mappát ahová a programot szeretné telepíteni. Majd kattintson a Tovább gombra.



Válasszon program csoportot majd kattintson a Tovább gombra.

6. lépés
Telepítés
Kattintson a Tovább gombra és a telepítés megkezdődik.



A telepítés folyamatban.



Miután a program fel lett telepítve kattintson az OK gombra és a program elindul.
A későbbi indításokhoz a program ikonját megtalálja a Start menüben illetve az asztalon.

7. lépés
Személyes adatok megadása
Amennyiben először használja a MetaTrader 4 programot így megkell adnia néhány személyes adatot a program végleges elindítása érdekében.

Miután kitöltötte az adatokat, kiválasztotta a tőkeáttétel nagyságát és a letét méretét jelölje meg az 
Igen, feliratkozok a hírlevélre négyzetet, majd kattintson a Tovább gombra.



Itt kattintson a 
Tovább gombra.



A regisztráció megtörtént.
A következő ablakban megtalálja a számlájához tartozó 
LoginJelszó,Befektető jelszót amit írjon fel, hogy a későbbiek során is be tudjon lépni.Login: az Ön demo számlájának a számlaszáma.Jelszó: az Ön demo számlájának a jelszava.*Befektető jelszó: az Ön demo számlájának a (read-only) jelszava.

A program automatikusan tárolja a jelszavakat így nemkell minden belépés esetén megadni csupán, ha több számlát nyit. Ebben az esetben jó tudni, hogy melyik számlához melyik 
LoginJelszó tartozik. Majd kattintson aBefejezés gombra.

8. lépés
Megkezdheti a kereskedést!
A kereskedői felület (MetaTrader 4) használatáról bővebben a PLATFORMmenüben olvashat.


*A befektető jelszó csak olvasásra használatos tehát ha valakinek belépést szeretne biztosítani az Ön számlájára de nem szeretné, hogy műveletet tudjon végrehajtani pl. vétel, eladás stb. akkor a Jelszó helyett a Befektető jelszót kell beírni a bejelentkezés ablaknál a jelszó helyére.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése