2016. szeptember 8., csütörtök

Kettős-állampolgárság és kettős-lojalitás



Kettős-állampolgárság és kettős-lojalitás




Drábik János: Kettős-állampolgárság és kettős-lojalitás I. rész – Jacob Schiff végeztette ki a cári családot
 (…)
Miként lehet megoldani a magyar zsidóság dilemmáját?





Ezt a dilemmát – elkülönülni a magyar nemzettől és mégis egyenlőnek lenni vele – többféleképpen lehet megoldani. Az egyik, ha ez a magát jól megszervezett kisebbség – amely „a hátán hordozza saját államát és jogrendjét”, és több ezer éves múltra támaszkodó, erős érzelmi és szellemi kohézióval rendelkezik – azt színleli, hogy ő teljesen lojális a többséghez. Azt állítja magáról, hogy ő a többségi etnikum szerves részét alkotja, azonosul a befogadó nép történelmével, magáénak érzi annak tragédiáit, sorsproblémáit, egész szellemiségét, és csak abban különbözik tőle, hogy más a vallása. A dilemmának ez a megoldása járható út, ámbár itt is felmerül a kérdés, hogy mennyire a magyar nemzet tagja az az ateista honfitársunk, aki nem követi a zsidó vallási hagyományokat, de magát mégis – joggal – teljes értékű zsidónak tartja.



A szekularizált zsidó élet elválaszthatatlan része, hogy a szervezett zsidóság érték- és érdekközösséget is alkot, nemcsak etnikai-, vérségi-, faji- és hagyományközösséget. Ebben óriási szerepe van a nemvallásos zsidóság körében is kötelező szolidaritásnak és törzsi összetartásnak, a kapcsolati háló kiépítésének és fenntartásának. Az elkülönülő zsidó néphez, és annak nemzetállamához – Izraelhez – való lojalitás, pedig, verseng a befogadó néphez és annak nemzetállamához való lojalitással.



A másik lehetséges megoldás, ha a zsidóság elkülönüléséből adódó másság és idegenség érzését úgy csökkentjük a befogadó társadalomban, hogy megváltoztatjuk a befogadó nemzet kultúráját, gyengítjük nemzettudatát, akadályozzuk és felszámoljuk nemzeti jellegű szervezeti életét. Ehhez szükséges a másság tiszteletének a kultikus túlhangsúlyozása, és a multikulturalizmussal a befogadó társadalom mozaikszerű, kisebb életképtelen kulturális egységekre való szétbontása, a belső szeparatizmus erőltetése, egészen az atomizálódásig. Ez az „oszd meg és uralkodj” elvének az egyik kozmopolita, balliberális modern változata.



A nemzeti önazonosság megváltoztatása, a nemzettudatot fenntartó szervezetek felszámolása megkönnyíti az elkülönüléséhez ragaszkodó zsidóságnak azt az igényét, hogy „elkülönüljön és mégis teljesen egyenlő legyen” azokkal, akiktől elkülönült. Amikor a szervezett zsidóság elkülönül, tudja, hogy ki a zsidó közösség tagja, és ki nem az. De akiktől elkülönült, azok nem tudhatják, hogy kik azok, akik első közösségként a szervezett zsidósághoz való tartozást választották. Ha ezt mégis tudni akarják, akkor antiszemita kirekesztőknek minősülnek, hiszen számontartják, ki a zsidó honfitársuk. „Én tudhatom és tudom is, hogy te nem vagy zsidó, de te nem tudhatod, hogy én az vagyok”. Az elkülönülést választó szervezett zsidóság azonban nem számít magyarellenesnek csupán azért, mert magyarságával szemben a zsidóságának adott elsőbbséget. Akik szeretnék megérteni a „mi” (nemzethű magyarok) és az „ők” (a zsidók, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy mások legyenek és ezért idegenek, ,,idegenszívűek”) kettős kategóriájában gondolkodókat, azoknak e jelenségnek a gyökereit a zsidó hagyományokban kell keresniük. Zsidó honfitársunk lehet több száz éve magyar, de több ezer éve zsidó. Melyik identitása erősebb?



Az Izraelen kívül élő zsidók világnépként különböző földrészeken, számos országban élnek. Sokan úgy érzik, hogy idegenek a nem zsidó (keresztény, iszlám és más) kultúrában, és ezért szükségesnek tartják, hogy faji alapon integrálódott, multikulturális társadalmat alakítsanak ki az adott országban, amely toleráns a zsidóság hosszú időn át folytatott asszimiláció-ellenes életstratégiájával, és erős etnikai-faji szolidaritásával. A fajilag integrált közösségek mozaikjaiból összeálló multikulturális társadalomban a zsidó közösségek nagyobb biztonságban érzik magukat, és könnyebb számukra megszerezni az adott társadalom és nemzetállam hatalmi pozícióit. A szervezett zsidóságnak, mint világnépnek az a stratégiája, hogy Izrael kivételével mindenütt támogatja a fehér lakosság keveredését a nem-fehér (fekete bőrű, ázsiai, arab, latin-amerikai és cigány-roma) lakossággal, egyidejűleg elítéli az őshonos európaiak belső szolidaritásának minden faji megnyilvánulását és önvédelmi szerveződését. Mindez valójában a pénzhatalmi világelitet kiszolgáló szervezett zsidóságot, valamint Izrael faji elkülönülésen alapuló hosszútávú érdekeit szolgálja.



A már hivatkozott Deborah Lipstadt elítéli Denying The Holocaust (New York, 1994) című könyvében azokat a fehér amerikaiakat, akik ellenzik a faji megkülönböztetés megszüntetését, a fehérek és a színesbőrűek összeházasodását. Ugyanakkor Deborah Lipstadt élesen ellenzi a vegyes házasságokat zsidók és nemzsidók között, mert azok asszimilációhoz, beolvadáshoz vezetnek. Lipstadt részt vett 1964-ben és 1965-ben azokon a polgárjogi tüntetéseken, ahol egyenjogúságot követeltek a színesbőrű amerikaiak számára. Ennek ellenére Deborah Lipstadt lelkesen támogatja azt az Izraelt, amely faji alapon megkülönböztetést alkalmaz zsidó és arab lakói között. A faji megkülönböztetés miatt számos közéleti személyiség már apartheid államnak bélyegezte a zsidó államot. Deborah Lipstadt képmutató módon kettős mércét alkalmaz, mert mindenkitől megköveteli a faji egyenjogúságot, miközben a leghatározottabban ellenzi a zsidók és a nemzsidók közti házasságot és a zsidók asszimilálódását. Hivatkozott könyvében ezt írta: „Tudjuk, mi ellen harcolunk: az antiszemitizmus és az asszimiláció, a vegyes házasság és Izrael bírálata ellen.”



Az, hogy Magyarországon a politikai közbeszédben ismét létjogosultságot nyert az antiszemitizmus, az asszimiláció és a nemzetidegenség problémája, arra utal, hogy a zsidó létnek ezt a dilemmáját nem sikerült megoldani. Ez feszültséget okoz a szervezett zsidóság és a magyar társadalom, a szervezett magyarság – a magyar nemzet – viszonyában. Nem alaptalan előítélet újraélesztéséről, hanem egy máig megoldatlan társadalmi problémáról van szó. Azoknak van igaza, akik azt mondják, hogy újra kell gondolni: mi a magyar, és ki a magyar? De azt is újra kellene gondolni, hogy mi a zsidó és ki a zsidó? Valóban sokféleképpen lehetünk magyarok – országlakóként, állampolgárként és a magyar nemzet öntudatos, érzelmileg is elkötelezett tagjaiként –, ahogyan sokféleképpen lehetünk zsidók is. Vannak magyar-zsidók, akik elsősorban a zsidó közösséghez és Izraelhez lojálisak, és vannak zsidó-magyarok, akiknek a szíve már Magyarországért, a magyar nemzetért dobog, és akiket a szellemi-érzelmi kötelékek elsősorban már a magyarsághoz fűznek. Ők a magyar nemzetbe beolvadt, asszimilálódott zsidók, akik magyar szellemiséggel, egyéni és kollektív magyar tudattal rendelkeznek.



Az antiszemitizmusra hivatkozás valójában kitér az elől a kutatómunka elől, amely feltárhatná, hogy a magyar és zsidó együttélés nehézségeiben a zsidó lét eddig feloldhatatlannak bizonyult ellentmondásai is felszínre törnek: asszimilálódni, vagy megmaradni zsidónak? Ha zsidó honfitársaink az előbbit választják, végső soron feladják zsidóságukat – ha az utóbbit, akkor feladják magyarságukat. Miként lehet egyszerre igaz magyarrá válni és lojálisnak maradni a szervezett zsidóság közösségeihez, megtartva a zsidó hagyományt, értékrendet és életmódot? Másként megfogalmazva: miként lehet a magyar kultúra, szellemiség és érzület elsajátításával lelkileg is magyarrá válni úgy, hogy elutasítjuk az asszimilációt és megőrizzük zsidó identitásunkat, azonosságtudatunkat?



Az itt felvetett kérdések már sokszor megfogalmazódtak. A francia forradalom idején az európai felvilágosodás eredményeként a zsidók, mint egyes személyek, megkapták a teljes-jogú francia állampolgárságot. Az előkelő, francia nemesi családból származó Clermont Tonnerre 1791-ben így fogalmazta meg véleményét a zsidóságról mint különálló népről: 
Mindent meg kell tagadni a zsidóktól mint különálló nemzettől; de mindent meg kell nekik adni, mint egyes személyeknek. Kötelesek francia polgárokká válni. Egyesek azzal érvelnek, hogy nem akarnak azok lenni. Hagyjuk, hogy ezt kinyilváníthassák, és utána utasítsuk ki őket. Lehetetlen, hogy egy külön nemzet legyenek a nemzeten belül.”

Figyelemre méltó, amit Jonathan Sacks, a Brit Nemzetközösség ortodox főrabbija mondott 200 évvel később: 
A felvilágosodás szellemisége egyrészt az egyetemes emberiesség eszméjét hangsúlyozta, másrészt az elvont személyiséget, amely már megszabadult a hagyomány korlátozásaitól, és így már ő dönti el, hogyan értelmezi a körülötte lévő világot. Ez a szellemiség olyan nyelvezetet használt, amelyre a hagyományos zsidó identitást nem lehetett lefordítani... Az emancipáció mint egyéneket felszabadította a zsidókat, de nem tette szabaddá őket mint közösséget.”

A kulcskérdés az, hogy a zsidóság mint szervezett közösség kihez lojális elsősorban. Saját közösségeihez, vagy pedig az őt befogadó társadalom tagjaihoz. Ha érdekellentét és konfliktushelyzet alakul ki a magyar állam és Izrael között, akkor kihez lesz elsősorban lojális? Az Egyesült Államokban élő zsidó közösségek számára pedig ez úgy merül fel, hogy konfliktushelyzetben Amerikát válasszák-e, vagy Izraelt? Elkülönülni és egyenlőnek maradni csaknem mindig feloldhatatlan dilemmát jelent. Az amerikai zsidó közösségek tagjai ennek a problémának a feszegetését rosszindulatú antiszemitizmusnak minősítik. Kettős elkötelezettségüket, Izrael iránt érzett mély érzelmi kötődésüket úgy értelmezik, hogy az valójában az amerikai demokrácia egyik kifejeződése.



A kettős lojalitás problematikáját jól megvilágítja Jonathan Pollard esete 1987-ben. Pollard Amerikában született zsidóként és az Egyesült Államok haditengerészetének egyik legérzékenyebb részlegénél dolgozott. Pollard az izraeli kormány kémjeként egymaga több mint 800 szigorúan titkos dokumentumot juttatott el a zsidó államhoz, amelyhez elsődleges lojalitás fűzte. Tizenhét hónapon át napi kapcsolatban állt az izraeli titkosszolgálat embereivel, akik közül kettőt Izraelben később előléptettek. Az ügyben eljáró amerikai államügyész, Joseph di Genova megállapította, hogy Jonathan Pollard volt az, aki a 20. században fizikailag a legtöbb szigorúan titkos információt adta át egy külföldi államnak. Az Egyesült Államok védelmi minisztere Pollard letartóztatása idején Caspar Weinberger volt, aki a szövetségi bíróságnak benyújtott 46 oldalas állásfoglalásában Pollard kémkedéséről azt írta: „Nem tudja elképzelni, mi okozhatott volna a nemzetbiztonságnak nagyobb kárt.”



Az amerikai zsidó bizottság a hír kapcsán attól óvott, hogy azért keljenek Pollard védelmére, mert zsidó. Ez aláásná a zsidó közösség hitelét, és Izraelnek is ártana. Fokozatosan kiderült, hogy az ügy mégsem olyan ártalmas a zsidó közösség számára, mint ahogyan attól tartottak. A Pollard-ügy egyik zavaró aspektusa az volt, hogy igen kevés amerikai fogta fel, mi is jelenti az igazi veszélyt Pollard hazaáruló magatartásában. A kémbotrány kirobbanását követően még 1987-ben a New York Times és a CBS közvélemény-kutatást végzett, amelyből kiderült, hogy az amerikaiak többsége tájékozatlan a Pollard-ügy lényegét illetően. A nemzsidó megkérdezetteknek 18%-a tudta, hogy Pollard Izrael számára kémkedett, és 13%-a azt hitte, hogy a Szovjetunió számára. A kémbotrány évében az Egyesült Államok nem csökkentette az Izraelnek nyújtott segélyeket, noha a szövetségi költségvetésből ebben az évben számos belföldi programot törölni kellett. Izrael továbbra is megkapta a szokásos katonai és gazdasági segélyt, hárommilliárd dollárt, amit az előző évben is kapott. Alig telt el néhány év, a zsidó közösség azt kezdte hangoztatni, hogy Pollard-t túlságosan hosszú szabadságvesztésre ítélték, de nem az elkövetett bűncselekménye miatt, hanem az Amerikában is meglévő antiszemitizmus miatt.



A New York-i Jewish Week című hetilap 1991-ben arról írt, hogy Izraelnek bizalmasan be kell kapcsolódnia a Jonathan Pollard ügybe: „Izrael alapítói olyan államot képzeltek el, amely megvédelmezi az összes zsidót, aki az antiszemitizmus miatt szenvedett, bárhol is legyen. Pollard minden kétséget kizáróan ilyen áldozat.”



Alan Dershowitz, Pollard jogásza úgy vélte, hogy a közhangulat érezhetően védence javára változott. Ennek volt az egyik kifejeződése, hogy az Amerikai Zsidó Kongresszus és a nyugati parti B’nai B’rith is támogató nyilatkozatában elnézést sürgetett Pollard számára. Kiállt az Izrael javára kémkedő sayanim mellett Eli Wiesel, valamint Philip Klutznick, a Zsidó Világkongresszus korábbi elnöke is.



1996 januárjában a tel-avivi kormány formálisan is izraeli állampolgárságot adott Pollard-nak annak ellenére, hogy a baráti szövetségesnek számító Egyesült Államokban kémkedésért jogerősen elítélték és bebörtönözték. Pollard jogászai reményüket fejezték ki, hogy a hadifoglyokhoz és a harcközben eltűntekhez hasonlóan az izraeli kormány Pollard kiszabadítása érdekében is megtesz mindent. Izrael csak 1998-ban ismerte el hivatalosan is, hogy Pollard nekik kémkedett.



Új fejlemény volt a Pollard ügyben az, hogy az amerikai zsidó közösség arra alapozta az izraeli kém védelmét, hogy nem tekinthető legitimnek az ügyében hozott bírósági ítélet. Itt nemcsak arról van szó, hogy a Pollard-ra kiszabott élethossziglan tartó szabadságvesztés büntetést az antiszemitizmus motiválta, hanem arról is, hogy Izrael valójában fel volt jogosítva mindazoknak az információknak a birtoklására, amelyeket Pollard illegálisan eltulajdonított az amerikai hadsereg idegközpontjaiból.



A Jewish Journal of Los Angeles 1998-ban megjelent számában Anne Roiphe úgy vélte: „Lehet, hogy az antiszemitizmus füstölgő fegyverét még nem találtuk meg, de legtöbben úgy gondoljuk, hogy Pollard túl szigorú megbüntetése és az, hogy miért nem rendelkezett Izrael azokkal az információkkal, amelyeket Pollard adott át neki, összefügg az antiszemitizmussal”.



Joseph Aaron, az amerikai zsidó közösség egyik ismert tagja, viszont azt nevezte szégyenteljesnek, hogy csaknem valamennyi zsidó szervezet magára vállalta Pollard védelmezését. Sürgették szabadlábra helyezését arra célozva, hogy fogva tartásának igazi oka az antiszemitizmus. Aaron azt fűzte ehhez, hogy ha ez így lenne, akkor valamennyi magas hivatalt betöltő amerikait antiszemitának kellene tekinteni – legyenek azok demokraták vagy republikánusok, polgári vagy katonai tisztségviselők, tartozzanak a törvényhozókhoz vagy a kormányzati szervekhez. Ők ugyanis mind egyetértettek abban, hogy Pollard olyan felmérhetetlen kárt okozott az Egyesült Államoknak, hogy életfogytiglani szabadságvesztéssel kellett büntetni. Mégis az amerikai zsidók többsége a szabadon bocsátását követeli, arra hivatkozva, hogy „Izraelért tette”, mintha ez enyhítené a bűncselekmény súlyát.



Néhány évet követően David Tenenbaum hadmérnök elismerte, hogy szigorúan titkos információkat adott át egy izraeli hírszerző tisztnek az Egyesült Államok hadseregének Tank Automotive and Armament parancsnoksága detroiti központjából. Az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek végéig negyven nyomozás indult olyan amerikaiak ellen, akik Izrael számára kémkedtek. A CIA 1979-ben jelentést készített, amelyben megállapította, hogy az izraeli hírszerzők jelentős erőfeszítéseket tesznek tudományos és műszaki információk megszerzése érdekében. Ennek keretében kísérletet tettek titkos védelmi projektek megszerzésére az Egyesült Államokban és más nyugati országokban. 1971-ben a svájci bíróság négy évi szabadságvesztésre ítélte Alfred Frauenknecht svájci zsidó mérnököt, mert mintegy 200.000 tervrajzot és műszaki leírást adott át a Moszadnak, amelyek a francia-svájci Mirage harci-gépekre vonatkoztak.



Victor Ostrovsky, a Moszad tisztje és hírszerzője – aki erkölcsi okokból szakított munkáltatójával –, 1990-ben publikálta By Way of Deception: The Making and Unmaking of a Mossad Officer (Megtévesztéssel: Egy Moszad tiszt létrehozása és eltűnése) című könyvét. Ostrovsky azt állítja hivatkozott könyvében, hogy mintegy két tucat izraeli ügynök aktívan kémkedik, beszervez hírszerzőket, végrehajt titkos akciókat, főleg New Yorkban és Washingtonban, amelyeket működési területüknek tekintenek. Világszerte számos más ország zsidó származású polgárai állnak önkéntesen a Moszad rendelkezésére, amely a CIA izraeli megfelelője. Ivrit nyelven sayanimnak nevezik azokat, akik a zsidó közösségekhez és Izraelhez való lojalitásból a legkülönfélébb szolgálatokat teszik a Moszadnak.



Ostrovsky szerint a sayanim csak olyan személy lehet, aki száz százalékos zsidónak tekinthető, mind származását, mind lojalitását illetően. Ők külföldön élnek, de Izraelben élő rokonaik révén akkor is elérhetőek, ha nem izraeli állampolgárok. Több ezer sayanim él világszerte. Egyedül Londonban kétezer aktív, és ötezer olyan, aki szükség esetén rendelkezésre áll. Egy autókereskedő sayanim, vagy egy ingatlanbérlettel foglalkozó segítheti a Moszadot, hogy gyorsan autóhoz jusson anélkül, hogy az összes dokumentációs követelménynek eleget tenne. Egy lakásbérlettel foglalkozó a szokásos feltételek mellőzésével szerezhet lakást. Egy bankár pedig akár éjszaka is átadhatja a szükséges pénzt, míg egy orvos úgy kezelhet egy lövéssérülést, hogy nem jelenti a rendőrségnek.



Az elgondolás tehát az, hogy rendelkezni kell olyan titkos listával, ahol szerepelnek azok, akik készek szükség esetén önként segíteni. Akadnak olyanok, akik a Moszad bizonyos kéréseit nem teljesítik, de az ő esetükben is lehet a hallgatásukra számítani. A Moszad tehát egy viszonylag kockázatmentes beszervezési rendszert tud működtetni, és mintegy egymillió főből tud segítőtársakat biztosítani a maga számára Izrael határain kívül.



Izrael kérésére egy amerikai bíró 1990-ben betiltotta Ostrovsky könyvének a megjelentetését. New York Állam Legfelsőbb Bírósága később ezt a döntést visszavonta. Az izraeli kormány azzal érvelt, hogy a könyv veszélyezteti a titkos Moszad-ügynökök biztonságát azáltal, hogy beazonosíthatóvá teszi őket. Ostrovsky sem maradt tétlen, 1995-ben beperelte az egyik kanadai televízióállomást, mert az interjút sugárzott egy izraeli újságíróval, aki óhaját fejezte ki, hogy egy becsületes zsidó Kanadában meg fogja ölni a fecsegő korábbi Moszad tisztet. Tény, hogy Ostrovsky házát Kanadában felgyújtották és az leégett.



A kettős lojalitás jelenleg nem közéleti vita tárgya. Ma már széles körben elfogadottnak tekintik, és ez felbátorította azokat, akik zsidó identitásuk fanatikus elkötelezettjeinek számítanak, hogy nyíltan ellenséges és felforgató kijelentéseket tegyenek. Példaként említhetjük Jane Delynne-t, aki sikeres írónőnek számít, és számos művészeti elismerésben részesült. Jane Delynne 1989-ben megjelentetett Hitler’s World című könyvében így összegezte a véleményét a zsidó önazonosság-tudatról: „Izrael létezése annak megerősítése, hogy a zsidók kiválasztott népet alkotnak... Izrael olyan erkölcsi jelentést hordoz a számomra, amely hiányzik a világ összes más népének a létezéséből. Ha háború lenne az Egyesült Államok és Izrael között, Izraelt választanám. Néha úgy érzem, hogy titokban örülök, amikor időnként brutális magatartást tanúsít, mert a világ így tudni fogja, hogy létezik egy kegyetlen monstrum, amely soha nem fogja elfelejteni a holokausztot. Noha elvben hiszek a nukleáris leszerelésben, boldog vagyok, hogy Izraelnek van atombombája, és Izrael további létezése az egyetlen ok, amiért lehetségesnek tartom a nukleáris fegyverek igazságos használatát. Hadd fejezzem ezt ki a legdurvább és legcsúnyább módon: nem vagyok biztos, de hiszem, ha választanom kellene Izrael vagy pedig az emberiség többi hatmilliárd lakójának a túlélése között, akkor én a négymillió zsidót választanám.”



Mivel egy díjakkal elhalmozott, elismert amerikai-zsidó írónőről van szó, őszinte szavait nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Az itt kifejezett mély azonosulás a zsidó néppel és Izraellel, a sorsközösségnek ez a fanatikus vállalása, részben magyarázatot adhat arra, hogy miért kész oly sok amerikai zsidó az Egyesült Államok érdekei ellen cselekedni. A zsidó államnak nem sikerült volna olyan gyorsan és sikeresen kifejlesztenie saját nukleáris fegyvereit, ha nem segíti ebben a törekvésében számos amerikai zsidó.



Seymour Hersh írja ‘The Samson Option: Israel’s Nuclear Arsenal and American Foreign Policy‘ című munkájában (New York, 1991, 58. old.): „Néhány amerikai atomfizikusról tudták, hogy a második világháború után Izraelbe vándorolt ki. Egyikük a Manhattan Projekt veteránja volt, és 1956-ig a nukleáris-reaktor készítés legérzékenyebb részénél dolgozott... A CIA figyelmét az a tény is felkeltette, hogy Izrael az amerikai-zsidó közösségektől nagy pénzösszegeket gyűjtött Dimona számára, amely Izrael nukleáris bomba-előállítási központja.”



Az izraeli atombomba atyjának Ernst David Bergmant tekintik. Az ő barátja volt Lewis Strauss, az Atomenergia Bizottság zsidó származású elnöke 1950-ben. Strauss tudta, hogy Izrael titkos erőfeszítéseket tett nukleáris fegyverek előállítására. Seymour Hersh szerint Strauss erős érzelmi elkötelezettséget érzett a zsidóság iránt, és ez fontos szerepet játszhatott abban, hogy nem adott tájékoztatást arról, amit tudott, vagyis hogy Izrael Dimonában nukleáris fegyverek gyártásra rendezkedett be. Strauss még hivatali elődjét, a CIA későbbi főnökét, John McCone-t sem tájékoztatta. Ezért a kettős lojalitás mindig is komoly problémát okozott 1948, a zsidó állam létrejötte óta az amerikai titkosszolgálatoknak.



Fontos szerepet játszott Izrael atomprogramjában Zalman Shapiro, akinek Pennsylvaniában urándúsító üzeme volt. Shapiro tevékenyen részt vett az amerikai cionista szervezet (Zionist Organization of America) munkájában. Az Egyesült Államok Atomenergia Bizottsága (Atomic Energy Commission, AEC) 1965-ben megállapította, hogy több mint száz kiló dúsított uránium eltűnt Shapiro vállalatának a raktárából. A CIA ezt követően már figyelemmel kísérte Shapiro izraeli kapcsolatait, de sem a CIA, sem az AEC, soha nem tárta fel, hogy Shapiro kettős életet élt. Titokban bizalmas kapcsolatot tartott fent Izrael vezető atomtudósaival.



A már hivatkozott Anne Roiphe szerint a kettős lojalitás problémája az egyik olyan kérdés, amelyet arra használnak az antiszemiták Amerikában, hogy izolálják a zsidókat. Roiphe szerint nem érdemes erről a kérdésről vitát folytatni, de ehhez hozzátette: „Az igazság az, hogy csak addig vagyunk amerikaiak, ameddig Amerika kordában tartja antiszemitáit. Mi örökké zsidók maradunk minden körülmények között.”



Roiphe újra fogalmazta azt, amit a híres amerikai rabbi, Stehphen Wise így fogalmazott meg az 1940-es években: „Lehet, hogy amerikai vagyok hatvannégy év óta, de négyezer éve vagyok zsidó.”
(…)
Jacob H. Schiff a szovjet rendszer egyik létrehozója
drabik_2._cikkhez_jacob_h._schiff_redschiff.jpg



A Rothschild Bankház legfőbb képviselője az Egyesült Államokban Jacob Schiff szuperbankár volt. Schiff már az 1890-es évek elején nyomást gyakorolt a washingtoni kormányra, hogy tegyen intézkedéseket az Oroszországban élő zsidók helyzetének javítására. Ez ügyben Schiff többször is tárgyalt az ugyancsak zsidó származású James E. Blaine amerikai külügyminiszterrel. A viszony az amerikai zsidóság és a cári Oroszország (később Szovjet-Oroszország, majd Szovjetunió) között soha nem volt problémamentes.



A 20. század elején a cári Oroszországot az antiszemitizmus egyik központjának tekintették és ez késztette arra az amerikai zsidókat, hogy akadályozzák a kereskedelmi- és hitelkapcsolatokat a cári kormányzattal. Jacob Schiff volt az, aki a 20. század első éveiben finanszírozta Japánt és rávette, hogy intézzen támadást az orosz hajóhad ellen. A japán–orosz háborúban Tokió sikereket ért el. A cári rendszer mély válságba került, és a döntőrészt zsidó származású bolsevikok robbantották ki az 1905-ös forradalmat, hogy megszerezzék a hatalmat. Ez akkor nem sikerült nekik és a cári rendszer túlélte a válságot. A dúsgazdag cári család döntéshozói azonban ekkor úgy határoztak, hogy a család magánvagyonát képező 400 millió dollárt a Chase Bankba, a National City Bankba, a Garanted Trust Bankba, a Manufacturers Bankba, valamint a Hannover Trust Bankba helyezik el. II. Miklós cár 80 millió dollárt a párizsi Rothschild Bankba menekített ki Oroszországból. Ezek a hatalmas összegek a cári család kivégzését követően ezeknél a bankoknál maradtak, mivel hivatalosan egyetlen egy túlélő sem volt, vagy más jogos örökös.



Emlékeztetünk arra, hogy Jacob Schiff 1918 júliusában közvetlen utasítást adott amerikai diplomáciai csatornákon keresztül a Szovjet-Oroszországban hatalomra került bolsevik vezetésnek, hogy végezzék ki II. Miklós cárt és családjának valamennyi tagját. Ez az utasítás közvetlenül New Yorkból érkezett. Amikor a bolsevikoknak menekülniük kellett Jekatyerinburgból, nem volt idejük valamennyi távírószalag elpusztítására. Ezeket a távírószalagokat később megtalálták egy távíró-házban. Nyikolaj Szokolov, akit az Alexander Kolcsak vezette fehér-kormányzat megbízott az ügy kinyomozásával, magához vette ezeket a távírószalagokat, majd amikor a Kolcsak-kormányzat bukása után Franciaországba menekült, ezeket a kódolt távírószalagokat 1922-ben megfejtették. Kiderült, hogy a szalagok a cár és családja meggyilkolására vonatkozó információkat tartalmazták.



A táviratok megfejtett szövege szerint Jacob Szverdlov, a bolsevik központi végrehajtó bizottság elnöke küldött üzenetet Jacob Jurovszkijnak, aki azt Jacob Schiffnek New Yorkba továbbította. Ebben jelenti Schiffnek, hogy közeleg a fehér hadsereg. Schiff ekkor adott utasítást arra, hogy likvidálják a cárt és annak egész családját. Ezt az utasítást az ebben az időben Vologdában állomásozó oroszországi amerikai diplomáciai képviselet továbbította Szverdlovhoz. (Többet erről: http://www.henrymakow.com/jacob_schiff_ordered_murder_of.html) 
Szverdlov ezután megparancsolta Jurovszkijnak, hogy hajtsa végre ezt az utasítást. Másnap azonban Jurovszkij le akarta ellenőrizni, hogy hogy csak a cárt, vagy tényleg az egész családot kell-e kivégeztetnie. Szverdlov akkor közölte vele, hogy az egész családot meg kell semmisítenie. Juroszvkij volt felelős a parancs végrehajtásáért. A részletes tények tehát arra utalnak, hogy nem Lenin maga döntött ebben a súlyos kérdésben. Edvard Radzinszky zsidó történész kísérletet tett arra, hogy Lenint tegye felelőssé a cár és családjának a kivégzéséért. De az archívumokban ilyen táviratot vagy más dokumentumot nem találtak. Radzinszkynek az a magyarázkodása, hogy Lenin megsemmisítette ezeket a táviratokat, nem nyert alátámasztást. Leninre rendkívül sok terhelő dokumentumot találtak sértetlenül, miért pont ezt az egyet semmisítette volna meg?
1924 novemberében Szokolov elmondta egy barátjának Franciaországban, hogy a kiadója nem akarta kinyomtatni könyvét ezek miatt az érzékeny adatok miatt. A kiadója cenzúrázta, és ezeket az adatokat eltávolította a könyvből. A könyv megjelenése után egy hónapra Szokolov hirtelen meghalt. Az Egyesült Államokba készült utazni, hogy Henry Fordnak átadja a bizonyítékait, aki akkor már perben állt a Kuhn, Loeb and Company bankházzal a The International Jew (A Nemzetközi Zsidó) c. könyvének publikálása miatt. Szokolovnak „A cári család meggyilkolása” című könyve 1925-ben Berlinben jelent meg. Jacob Schiffnek a cári család meggyilkolásában játszott szerepéről Oroszországban csak 1990-ben számoltak be. 



Mikor történt fordulat Jacob Schiff magatartásában?



1917-ben II. Miklós cár lemondott, és helyére lépett a Kerenszkij által vezetett, rövid életű ideiglenes kormány. Emiatt hirtelen változás következett be az amerikai zsidóság és Oroszország közti viszonyban. Ugyanezen év őszén a bolsevik rezsim került hatalomra, s ekkor ez a viszony lényegesen bonyolultabbá vált.
Ezt a változást a legjobban a Kuhn, Loeb and Company magatartásának változása jellemzi. 1917-től az 1920-as, 1930-as évekig a Kuhn, Loeb and Company és e bank partnerei nyíltan bolsevik-barát magatartást tanúsítottak. Emiatt több irányból is bírálták őket. Az 1920-as években az antiszemita kritikusok az Egyesült Államokban és Európában azt vetették a zsidó bankárok szemére, hogy túlságosan bolsevik-barátok. Az első világháború idején ehhez még a német-barátság és a nagy-antant iránt tanúsított hűtlenség vádja is társult. Ezt a vádaskodást az a széleskörben elterjedt nézet támasztotta alá, hogy a bolsevikok valójában a németek bábjai, akiknek a valódi célja Németország győzelmének kiharcolása azáltal, hogy Oroszországot és a keleti frontot kikapcsolják a háborúból. Ily módon Németország minden erejét a nyugati frontra tudja átcsoportosítani. 



Az is széles körben ismertté vált, hogy a Kuhn, Loeb and Company legfőbb irányítója, Jacob Schiff titokban pénzelte a bolsevik forradalmat. Ez a körülmény erősítette azt a véleményt, hogy ez a nagy befolyású bankház német-barát. Fokozta a félelmet továbbá az a széles körben elterjedt vélemény is, hogy a befolyásos zsidók mind radikálisok, és az a céljuk, hogy alapjaiban megváltoztassák a fennálló társadalmi rendet. Ezt a véleményt csak megerősítette az a körülmény, hogy az oroszországi bolsevik vezetők többsége zsidó, vagy zsidó származású volt. Egy olyan kétségtelenül kapitalista intézmény, mint a Kuhn, Loeb and Company, nehezen volt a baloldali forradalmi törekvések központjának tekinthető, mégis annak bizonyult. A brit és a francia döntéshozók, az amerikai konzervatívok, az orosz emigráns szervezetek és olyan antiszemiták is, mint Henry Wickham Steed, a British Daily Mail főszerkesztője, csak alátámasztották ezt a félelmet, amikor bebizonyították, hogy Jacob Schiff és partnere, Felix Warburg, valamint más zsidó bankárok óriási összegeket adtak a bolsevikoknak cserébe oroszországi gazdasági és pénzügyi koncessziókért.



Az American Jewish World című hetilap 1936 novemberében olasz és német forrásokra hivatkozva megírta, hogy Felix Warburg és a Kuhn, Loeb finanszírozta Trockijt, Lenint és a bolsevik forradalmat. Ron Chernow-nak a The Warburgs című könyvében, amely a Warburg család megrendelésére készült, olvasható a 181. oldalon, hogy „a cár bukása 1917 elején eltávolította Jacob Schiff utolsó fenntartásait is a szövetséges nagy-antant támogatását illetően. Előre látva az államilag szponzorált antiszemitizmusnak a befejeződését, üdvözölte a bolsevik-mensevik forradalmat, mint egyfajta csodát, amelyet így fogalmazott meg: ‘csaknem nagyobb csoda, mint őseink kiszabadulása az egyiptomi fogságból’. Schiff nyomban átutalt egymillió rubelt az Alexander Kerenszkij kormányának.”



Jacob Schiffnek később szemrehányást tettek azért, hogy ő és a Warburgok segítették hatalomra a bolsevik forradalmat. Bizonyított tény, hogy Trockij Jacob Schiff megbízásából tevékenykedett, és Schiff fia is megerősítette, hogy apja a Kuhn, Loeb bankon keresztül 20 millió dollárt adott Trockijnak. (Ez mai árfolyamon mintegy 2 milliárd dollár összegnek felel meg.) Lenint elsősorban a németországi Warburg-Ház feje, Max Warburg finanszírozta. Ő az, aki a császári Németország titkosszolgálatának irányítójaként Lenint és bolsevik forradalmárjait zárt vonatban átcsempészte Németországon keresztül Helsinkibe. De ugyancsak Max Warburg juttatott Leninnek 20 millió aranymárkát is.

Részt vettek a bolsevikok finanszírozásában a Rockefellerek, a J. P. Morgan partnerei, a stockholmi Nye Bak tulajdonosa, Olaf Ashberg, valamint William Thompson, a Chase National Bank vezetője. A Rockefellerek azután kezdték el támogatni a bolsevikokat, amikor a cár elutasította igényüket az oroszországi olajmezők kiaknázására. Ennek az volt az oka, hogy a Rothschildok és a Nobel-testvérek tulajdonában lévő Royal Dutch kapta meg ezt a koncessziót. A Rockefellerek tehát azért finanszírozták a bolsevikokat, hogy a Standard Oil szilárdan megvethesse a lábát Oroszországban.

Ezt a néhány adatot csak azért idéztük, hogy alátámasszuk: Lenin, Trockij és a bolsevikok nem tudták volna uralmuk alá hajtani Oroszországot és népeit a szupergazdag zsidó bankárdinasztiák támogatása nélkül. Ennyiben a szupergazdag zsidó bankárdinasztiák részben felelőssé tehetők – mint bűnrészesek – a bolsevizmus által elkövetett történelmi bűnökért.

James Petras amerikai egyetemi tanár vezette be írásaiban azt az elnevezést, hogy „Zionist Power Configuration, ZPC” (magyarul Cionista Hatalmi Struktúra, CHS) arra az átfogó ernyőszervezetre, amely a transznacionálisan megszerveződött világnépet – az Izraelben és a diaszpórában élő zsidóságot – irányítja, finanszírozza, és amelyhez a zsidó szervezetek lojálisak. Petras amikor kutatni kezdte ennek a hatalmi struktúrának a szervezeti felépítését és működését, számos forrásból merített. Sok tényt és adatot cionista és izraeli forrásokból, valamint a főáramlatú hivatalos tudományosság által elismert publikációkból vett át. Természetesen használta a főáramlattal szemben kritikus magatartást tanúsító szerzők és elemzők munkáit is. Petras külön hangsúlyozta, hogy ő személy szerint nem részesíti előnyben a zsidó szerzőket, csupán azért, mert zsidók. Nem ért egyet azzal, hogy a zsidó szerzők művei hitelesebbek lennének a zsidó kérdésben, mint más szerzők művei. Véleménye szerint az igazság kiderítését nem etnikai alapon kell végezni. Vannak ugyanis olyan nem-zsidók által készített elemzések és művek, amelyek sokkal jobban dokumentáltak és jobban érvelnek, mint azok, amelyek kizárólag zsidó forrásokra támaszkodnak.

( A teljes cikk a Leleplező 2013/1, tavaszi számában olvasható)



Drábik János: A kettős-állampolgárság és kettős-lojalitás c. tanulmány II. része



 A Cionista kulturális marxizmus uralma (részletek

A cionista hatalom globalizálódása

A Cionista Hatalmi Struktúra, a CHS befolyása 2013-ban már elérte a legfontosabb politikai intézményeket és döntést-hozó központokat Angliában, Kanadában, Franciaországban, Hollandiában, Oroszországban és a közelmúltban Dél-Amerikában.


Angliában mind a konzervatív-, mind a munkáspárt vezetői és parlamenti képviselői nyíltan elfogadnak a cionista milliárdosoktól milliós nagyságrendű kampánypénzeket és fizetett luxusutakat Izraelbe. Mindezt azzal viszonozzák, hogy fenntartás nélkül támogatják Izrael erőszakcselekményeit Libanonban, Gázában és a Jordan nyugati partján. Olyan cionista csoportok, mint a „Izrael Konzervatív Barátai” és az „Izrael Munkáspárti Barátai” biztosítják, hogy a kormányon lévő erők és az ellenzék is – tehát kétpárti együttműködéssel – a brit közel-keleti politika középponti kérdésévé tegyék Izrael kereskedelmi és katonai érdekeinek támogatását.
Kanadában a konzervatív Harper-kormányzat alatt a cionistáknak sikerült példa nélkül álló befolyásra szert tenniük Izrael elsődleges céljainak támogatásában. Ezek közé tartozik a palesztinok által lakott Kelet-Jeruzsálem annexiója, a Goldstone-jelentés elutasítása, az Izrael által a 2008/2009-es, Gáza ellen elkövetett háborús bűnök támogatása, a Libanonban végrehajtott izraeli invázió helyeslése.
Folyamatban van a cionizmus bírálatának kriminalizálása és „antiszemitizmus” címén bűncselekménnyé nyilvánítása. Az ellenzéki liberális és újdemokrata párt verseng a konzervatívokkal az Izrael-barát hatalmi elit kegyeinek elnyeréséért. Így próbálnak e pártok vezetői a cionista pénzemberektől nagyösszegű kampánypénzekhez jutni. Itt elsősorban a pénzügyi és ingatlanspekulánsok, valamint a tömegtájékoztatási intézmények tulajdonosai jönnek számításba. Kanadában azonban másfajta ellenzék is van. A nagyobb szakszervezetek, valamint az anticionista zsidó egyetemi kampuszok és közösségi-szervezetek (mert ilyenek is vannak) bojkottálják az izraeli árukat, valamint azokat a tudományos és egyetemi szervezeteket, amelyek kiszolgálják az újgyarmatosító izraeli megszállást.
Franciaországban elsősorban Bernard Kouchner külügyminiszter – akiről közismert, hogy vakbuzgó cionista – támogatja Netanjahu izraeli miniszterelnök álláspontját, amely a „feltételek nélküli tárgyalások” címén lehetővé teszi nagy palesztin területek elfoglalását, és azokon csak zsidók számára fenntartott épületkomplexumok, lakóparkok létesítését. Az úgynevezett béketárgyalásoknak nincs más célja, mint az időnyerés a palesztin területek fokozatos elfoglalására és bekebelezésére.
Oroszországban a kilenc szupergazdag milliárdos oligarcha közül nyolc állította magáról, hogy izraeli-orosz kettős-állampolgár. Ezek az oligarchák illegálisan és gyakran erőszakkal tették rá a kezüket sok milliárd dollár értékű, korábban köztulajdonban lévő bányára, gyárra, nagyvállalatokra, üzemekre, bankokra. Az ilyen maffiamódszerekkel megszerzett vagyonnak egy jelentős részét likvid pénzzé tették, és azt Oroszországból izraeli, amerikai és londoni bankokba továbbították, a többi részét pedig adóparadicsomokba menekítették ki, hogy kivonják az adózás alól.
A cionista hálózatok hatalma a legnagyobb a megvesztegethető csatlósnak bizonyult Jelcin elnöksége alatt volt. A hálózatok hatalma az 1990-es években érte el a csúcspontját. A kettős-lojalitású zsidó oligarchák befolyása azonban – ha csökkent mértékben is – folytatódott a Putyin–Medvegyev-kormányok idején is. Ez a befolyás nyilvánult meg akkor is, amikor az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott az Irán ellen alkalmazott szankciók fokozásában. Ez az amerikai–orosz megállapodás veszélyezteti az Iránba eszközölt jelentős orosz beruházásokat, valamint az Oroszország és Irán közötti kereskedelmet. Moszkva határozottan elutasította azt, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre, amiért újgyarmatosító módszerekkel folyamatosan terjeszkedik a nemzetközi jogilag a palesztin hatóságok fennhatósága alá tartozó területeken. Izrael meghatározó befolyást gyakorol Hollandia és Németország közel-keleti politikájára olyan propagandamódszerekkel, mint a holokausztra és az Anna Frankra való emlékezés, s így éri el, hogy Izrael számára kedvező gazdasági döntéseket hozzanak.
Izrael sikeresen építi fel Latin-Amerika országaiban is a cionista befolyást. A nagy amerikai cionista szervezetek milliárdokkal támogatták testvérszervezeteik tevékenységét Argentínában, Brazíliában és Peruban. Arra biztatták őket, hogy démonizálják Chavez venezuelai elnököt, amiért az kiállt a palesztinok jogainak védelmében és elítélte Gáza izraeli bombázását. Chavezt – aki 2013. március 6-án meghalt – azzal vádolták, hogy antiszemita volt és elősegítette a Zsidó Közösségi Ház elleni támadást Caracasban. A gyújtogatókat sikerült letartóztatni a rendőrségnek, s ekkor kiderült, hogy a helyi befolyásos zsidó személyiségek bérelték fel őket az akcióra.
Az Argentínában élő zsidók vegyes érzelmekkel viszonyulnak a Zsidó Államhoz és a cionizmushoz. A 20. század elején zsidók hozták létre a nagy állattenyésztő farmokat, és a városokban kisiparosként, szakmunkásként is meghatározó szerepük volt. Részt vettek a szocialista, az anarchista, a kommunista és a többi baloldali szervezet munkájában. A 20. század közepén már sokan közülük szabadfoglalkozású értelmiségiek, egyetemi oktatók és természetesen bankárok lettek. Egyik részük baloldali anticionista volt, a másik részük pedig cionista.
A Peron elnök idején hatalomra került populista rendszerben mindkét zsidó irányzat háttérbe szorult. Az 1960-as és az 1970-es években hatalomra került katonai diktatúrák idején a baloldali zsidóság a városi gerillákat és a tömegmozgalmakat támogatta. Izrael a legvéresebb katonai diktátorral, Videlával is fenntartotta a kapcsolatot és Argentína egyik legnagyobb fegyverszállítója maradt. A baloldali cionista-ellenes zsidóság a diktatúra éveiben meggyöngült. A neoliberális kormányok hatalomra kerülése idején a pénzügyi szektorban dolgozó gazdag cionista-zsidó érdekcsoportok léptek a helyükbe. Ők vették át a helyi zsidó közösségi szervezetek irányítását is. Ezek a cionista-zsidók nemcsak Izraellel mélyítették el a kapcsolatot, hanem szorosra fűzték az amerikai CHS-sel is. Az 1980-as és 1990-es években a szekuláris zsidó nemzedékek tagjaiból sokan emigráltak és még többen átmentek a termelőszektorból a pénzügyi- és az ingatlanszektorba. Ők már egyértelműen a cionizmust részesítették előnyben.
Az Argentínát sújtó pénzügyi és gazdasági válság 2001-ben és 2002-ben tömeges elszegényedéshez vezetett. Ez a zsidó középosztályt is sújtotta. A 2003-tól 2008-ig tartó stabilizáció és gazdasági fellendülés következtében a cionista-zsidó bankárok, ingatlanspekulánsok és médiatulajdonosok vették át az irányítást. Amerikai részről a CHS – különösen a hozzátartozó ADL és az AIPAC – kitalált egy iszlamista-iráni terrorista összeesküvést Latin-Amerikában, amelynek központja az argentin–brazil–paraguayi hármas határ térségében lett volna.
Elliot Engle, a washingtoni Kongresszus cionista képviselője már 2009 októberében azt mondta, hogy Irán növekvő befolyása Latin-Amerikában az iráni–brazil kereskedelem bővülésével biztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára.
Az izraeli hatalom rendkívüli megerősödése Európában és az Egyesült Államokban, továbbá a cionista offenzíva Latin-Amerikában mind a cionizmus globalizálódásának részei. Rendkívül nehéz azonban az egyes országokban működő cionista szervezeteknek elfogadtatni az izraeli hadsereg által végrehajtott gyilkosságokat, a palesztinok elüldözését otthonaikból és a CHS által erőltetett militarizmust. Mindennek eredményeként egyre nő a CHS terjeszkedésével szembeni ellenállás. Ezt legszemléletesebben az bizonyítja, hogy az ENSZ közgyűlés – mint már utaltunk rá – hatalmas többséggel jóváhagyta a Goldstone-jelentést. A Cionista Hatalmi Struktúrán belül egyre nő a szakadék az észak-amerikai zsidóság és a korábbi cionista társaik között.

A zsidó-cionista hegemónia Amerika kulturális és politikai életében
Kezdetben a CHS arra törekedett, hogy az amerikaiak Izrael hódítóháborúját a palesztin nép és szomszédai ellen nemzeti felszabadítási vagy függetlenségi háborúnak tekintsék. Ezt a céljukat követve elérték azt, hogy Johnson elnök hallgasson arról, hogy a hétnapos háborúban (1967. június 5-től 11-ig) Izrael el akarta süllyeszteni a USS Liberty nevű, elektronikai megfigyelést végző amerikai hajót. Az izraeli légierő gépei azért támadták meg a hírszerzést végző amerikai hajót, hogy annak elsüllyesztéséért Egyiptomot lehessen felelőssé tenni, és így az Egyesült Államokat is beléptethessék a háborúba. Ebben az esetben nem izraelieknek kellett volna meghalni az izraeli terjeszkedéséért, hanem amerikaiaknak.
Az 1970-től 1990-ig tartó két évtizedben a cionista-zsidó hegemónia Amerikában tovább erősödött a filmgyártásban, a televíziózásban és a tömegtájékoztatás más területein. A korábban az elektronikus és nyomatott sajtó baloldalinak számító része fokozatosan a CHS szellemi irányítása alá került. A liberális New Republic már keményen támadta mindazokat, akik bírálni merészelték Izraelt. Az ugyancsak korábban liberális folyóirat, a Commentary, a neokonzervatív izraeli apologéták szócsövévé vált. A kéthetenként megjelenő National Review is áttért az „Israel-firster” táborba.
A cionista hegemónia különösen megerősödött, amikor az „Israel-firster”-ek magas beosztásokba kerültek az Egyesült Államok Külügyminisztériumában és a diplomáciai testületekben. A különböző „think tank”-ek, amelyek alig álcázott propagandaintézmények, ettől az időszaktól kezdve csaknem mindig Izrael-barát álláspontokat képviseltek. Ezeknek a munkáját tevékenységét mintegy harmincezer alapítvány támogatta, és a „think tank”-ek biztos megélhetést nyújtottak munkatársaiknak. Ezek a munkatársak rendszeresen szerepelhettek a tömegtájékoztatási intézményekben mint szakértők. De tanácsadóként a Külügyminisztérium, a Védelmi Minisztérium is igénybe vette szolgálataikat ugyanúgy, ahogy a Kongresszus tagjai, a szenátorok és a képviselők is.
A CHS-hez tartozó szakértők és tanácsadók létszáma ugrásszerűen megnőtt a Clinton-kormányzat idején, és tovább növekedett az ifjabb Bush és Obama elnöksége alatt. A CHS először a kulturális intézményeket hódította meg, majd pedig kiterjesztette befolyását a politikai szférára is. Befolyásukat tovább erősítette, hogy a cionista-zsidó milliárdosok hatalmas összegekkel támogattak olyan intézményeket, mint a Brookings Institute, valamint a két nagy politikai párt alapítványai és kutatóintézetei. Különösen fontos szerepet töltöttek be ezek a zsidó milliárdosok a két váltópárt finanszírozásában a választások idején. Az általuk finanszírozott jelöltek lettek polgármesterek, kormányzók, képviselők és szenátorok, de lényegében tőlük függött az is, hogy ki kerül a Fehér Házba és lesz az Egyesült Államok elnöke.
A demokrata párt pénzügyi támogatásának a 60 százalékát „Israel-firster” pénzemberek adták. Ezzel meg tudták szerezni a Kongresszusban leadott szavazatok 90 százalékát mindazokra a törvényjavaslatokra és más döntésekre, amelyekre az izraeli külügyminisztériumnak szüksége volt és amelyek megszavaztatását a CHS-től, mint Izraelnek az Egyesült államokban működő „Ötödik Hadosztályától vagy Hadoszlopától” elvártak.
Az úgynevezett baloldal is csaknem teljesen a cionista-zsidó hegemónia befolyás alá került, és ebben az értelmiségi körben is már elfogadott eszközzé vált az „ad hominem” érvelés, mindazokkal szemben, akik a Cionista Hatalmi Struktúrát bármely vonatkozásban is bírálták. A pénzhatalmi világelit hegemóniája alá került amerikai liberálisok és baloldaliak is feltétel nélkül támogatják Izraelt azon az alapon, hogy csak a fanatikus likud-párti vezetés bírálható, mivel a munkáspárti és a karima-párti politikusok, valamint az izraeli nép többsége békét akar, és a betelepülés kérdését is igazságosan akarja rendezni. A „haladó” cionizmusnak ezek a képviselői azonban kijózanító választ kaptak, amikor a Munkáspárt vezetője, Ehud Barak még védelmi-miniszterként véres bombázást rendezett Gázában. Ugyanez a „haladó” Munkáspárt mindvégig segítette újabb és újabb palesztin földek elvételét és betelepítését.
Tény az, hogy az Izraelben élő zsidó lakosság nagy többsége támogatja ezt az újgyarmatosító és erőszakos politikát. Egy 2009 novemberében tartott felmérés szerint az izraeliek 52,3 százaléka szerint az izraeli–palesztin konfliktusnak az lenne a megoldása, ha a palesztin népet erőszakosan eltávolítanák szülőföldjéről, ami nem más, mint etnikai tisztogatás, vagyis emberiség elleni bűncselekmény. Ezt Izraelben egyszerűen elszállításnak nevezik. Tény az is, hogy a főbb amerikai zsidó szervezetek 51 elnöke a palesztin nép ellen viselt izraeli hódító háborút „igazságos háborúnak” minősítette és támogatásáról biztosította.
A cionista befolyás alatt álló tömegtájékoztatás hallgat arról, hogy az Egyesült Államokban élő szervezett zsidóság ezt a népirtásnak minősíthető izraeli politikát helyesli. A tévékben és a rádiókban csak párbeszédről, tárgyalásos megoldásról tesznek említést, mintha ez lehetséges lenne a rabló és kifosztott áldozata között.
Az Egyesült Államokban a cionista kulturális és politikai hegemónia számos hibás, részben pedig elferdített koncepcióban is megnyilvánul. Az egyik ilyen feltételezés az, hogy a zsidók különleges vérségi és genetikai tulajdonságokkal rendelkeznek. E viták résztvevői – legyenek azok cionisták vagy antiszemiták – a zsidó történelmi hagyományokra hivatkoznak, amely nagy hangsúlyt helyez a nevelésre és a tanulásra. Még mindig sokan vélik úgy, hogy a zsidó siker és hatalom a tudásból, az érdemből és a teljesítményből ered.
A legutóbbi genetikai kutatások megállapították, hogy nincs különleges, egyedülálló zsidó gén. A zsidó közösségekben ma domináló askenázi zsidósághoz tartozók nagyrészt a közép-ázsiai kazárok utódai. A kazárok időszámításunk után a 8. században vették fel a zsidó vallást. Ma már egyre többen tudják Amerikában is, hogy ezt a zsidó vallásra áttért népet a mongol hódítás kényszerítette Kelet-Európába. A ma élő izraeliek tehát nem az ókori zsidók leszármazottai, akik az egykori Kánaánban éltek. Az ókori zsidó nép egy jelentős része áttért a keresztény hitre, később pedig sokan az iszlám követőivé váltak. A mohamedán palesztinok valójában az ókori zsidók mai utódai. Ezt David Ben Gurion ismerte el abban a könyvben, amit Itzhak Ben-Zvivel közösen írt, amikor New Yorkban tartózkodott 1918-ban. Ez a könyv az Eretz Izrael a múltban és a jelenben címet viselte és második fejezete a palesztinai fellahokról szól. Itt a következőt olvashatjuk erről a kérdésről:
A fellahok nem az arab hódítók leszármazottai, akik a 7. században elfoglalták Eretz Izraelt és Szíriát. A győztes arabok nem támadtak a földműves lakosságra, csak a bizánci uralkodóréteget űzték el. Az arabok nem telepedtek le az országban, ahogyan korábbi lakhelyükön sem foglalkoztak földműveléssel... Nem kerestek új földeket a parasztságnak, amely szinte nem is létezett társadalmukban. A meghódított területek iránti érdeklődésük politikai, vallási, anyagi jellegű volt.”
A történelmi logika alapján világos, hogy az a népesség, amely a 7. századig jelen volt és amelyet a muzulmán hódítók e vidéken találtak, az ókori Júdea földműveseinek a leszármazottja. Az az állítás, hogy miután Titus meghódította Jeruzsálemet, a zsidók nem művelték meg Eretz Izrael földjét, téves állítás. Ben Gurion és szerzőtársa azt állítja: „A zsidó földműves, akárcsak bármely más gazdálkodó, nem könnyen szakadt el földjétől, amelyet az ő és felmenőinek verejtéke áztatott... Az elnyomás és a szenvedés ellenére a helyi lakosság összetétele változatlan maradt.”

Ebből csak annyit emelnénk ki, hogy még a tekintélyes cionista politikusok is tudták, hogy a mai palesztinok az ókori zsidók leszármazottai.
Mintegy ezer éve már a zsidó „nemzeti tudományosság” főleg abból állt, hogy értelmezték a Talmud egyes fejezeteit, kijelentéseit, a benne foglalt erkölcsi és jogi szabályokat, szövegmagyarázatokat fűztek a zsidó hagyomány és kultúra szerves részét alkotó vallási mítoszokhoz. A kritikai elemzést végző felkészült zsidó tudósokat, filozófusokat, amilyen például Spinoza volt, renegátoknak – vagyis hitehagyott árulóknak, a zsidó identitásukat megtagadóknak – minősítették. A felvilágosodás, a racionalizmus és a liberális gondolkodásmód nyomán egyre több zsidó tudósnak sikerült kitörnie a Talmud zárt világából és szekuláris gondolkodóvá válnia.
Még ma is zsidónak minősítenek olyan gondolkodókat, közéleti személyiségeket, politikusokat, mint a már említett Spinoza, Marx és Trockij. De ők és még sok társuk nem gyakorolta a judaizmust, és már nem vallotta magát zsidónak. Az igazi zsidó reneszánszot és e világnép számára az igazi sikert azoknak a zsidóknak a tevékenysége hozta el, akik az üzleti világban tevékenykedtek, és elsősorban a pénzügyekkel foglalkoztak. Ezek a zsidók nyugaton a pénzrendszer irányítói, bankárok lettek. Keleten pedig a feudális uralkodó osztály vagyonának kezelőiként jutottak befolyáshoz. Érdekes az is, hogy zsidó szerzők egészen a 19. századig nem foglalkoztak a zsidó nép történelmének tudományos feldolgozásával, és az első szerzők még tényként kezelték a bibliai legendákat és mítoszokat.
Különbséget kell tenni a zsidó nép alacsonyabb státuszú tömegei és azok között, akik a társadalmi hierarchia csúcsára emelkedtek. Nem lehet különleges zsidó teljesítménynek és érdemnek tekinteni azt, amikor valaki mások munkájának kisajátításával teljesítmény nélküli járadékok kikényszerítésével, vagy pénzügyi spekulációkkal szerez vagyont és társadalmi státuszt magának. Ez a teljesítmény nem mérhető ahhoz, mint amikor valaki a személyes teljesítményével elősegíti a közjót, a társadalom egészének érdekeit. A cionisták előszeretettel tekintik ilyen hasznos és sikeres embereknek a Wall Street spekulánsait, akiket egy szintre hoznak a valóban kiemelkedő teljesítményt nyújtó zsidó tudósokkal, és így akarják alátámasztani azt a különleges zsidó tehetséget és teljesítményt, amely már igazolná, hogy a hatalom csúcsára jutva kiépíthették hegemóniájukat a társadalom és az állam felett.
Azok a cionista elméletek, amelyek genetikai-vérségi-etnikai-faji érvekre hivatkozva állítják egy homogén zsidó nép és nemzet létezését – és amelyek horizontálisan és vertikálisan is egybekapcsolják a zsidó lakosságot –, erősen ideológiai jellegűek és mellőzik a zsidó lakosság tényleges tagozódását a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzetük szerint.
Az amerikai zsidó-cionista hegemónia részben a bibliai Ótestamentumban foglalt mitológiákon, misztikus-vallási tanításokon nyugszik. A cionizmus felemelkedése Amerikában szorosan kapcsolódik egy kirekesztő, törzsi jellegű vallási lojalitással Izrael iránt. Az amerikai cionizmus fő törekvése a civil társadalom szervezeteinek, az amerikai katonai erőnek, valamint a gazdasági erőforrásoknak Izrael szolgálatába állítása. Izrael csak ily módon képes terjeszkedő politikáját folytatni nemcsak Ciszjordániában, de a Közel-Kelet egész térségében.
Az Egyesült Államok közel-keleti politikájának irányítását átvette a Cionista Hatalmi Struktúra. Ezt úgy érte el, hogy kizárta a közéleti vitákból az alternatív értékek és lehetséges politikai törekvések megfogalmazását. Az értéktermelő reálgazdaság működtetői, akiket korábban munkásosztálynak neveztek, teljesen elveszítették azt a lehetőséget, hogy az ő érdekeik is meghatározhassák az Egyesült Államok külpolitikáját.
Az cionizmus megerősödése Amerikában törzsi-vallási azonosságtudaton alapul, és szorosan kapcsolódik egy távoli államhoz, amelynek sikerült az Egyesült Államokon belül olyan hatalmi struktúrát létrehoznia, amely megszerezhette a társadalom feletti hegemóniát. Ehhez arra is szükség volt, hogy az Egyesült Államok hagyományos uralkodó osztálya lemondjon a független nemzeti identitásáról, és gazdasági érdekeit összekapcsolja a cionista hatalomgyakorlók stratégiai-gazdasági hálózatával.
Az amerikai kapitalizmus globalizálódása – világszintű birodalmi terjeszkedése – az amerikai uralkodó osztály stratégiájána központjába a nemzetközi kérdéseket helyezte. Ez az uralkodó osztály jelenleg belpolitikájának már minden vonatkozásában ügyel arra, hogy a Cionista Hatalmi Struktúra fontosnak tekintett érdekeit ne sértse. A globalizálódás és a nyomában járó globális gondolkodásmód elvonta a figyelmet arról, hogy Izrael valójában újgyarmatosító politikát hajt végre. A CHS töltötte ki azt a belpolitikai hatalmi űrt, amelyet a globalizálódott elit hozott létre világbirodalom-építő stratégiája nyomán. A CHS ily módon az amerikai nemzeti érdekek helyére a cionista érdekeket helyezte.
Amikor a cionista üzleti elit behatolt a beruházóbankokba, pénzintézetekbe, valamint az ingatlanszektorba és a biztosítási üzletágba, akkor az amerikai uralkodó osztály cionista és nem-cionista tagjai érdekközösségre léptek egymással. Ebben az új hatalmi elitben volt egy olyan rész, amely érzelmileg is mély politikai elkötelezettséget vállalt Izrael iránt, míg a másik rész elsőbbséget biztosított a vagyon felhalmozásának, vállalta annak garantálását, hogy az állam olyan politikát fog folytatni, amely biztosítja a maximális profitokat, a kormányzat deregulálja a pénzügyi szektort, és ha szükséges, akkor bankmentőcsomagokkal siet a segítségére. A szintetizálódott új hatalmi elit mindkét része számára ez a profitorientált politika előnyösnek bizonyult. Az integrálódott hatalmi elit nem-cionista érdekcsoportjai részben nem voltak hajlandók, részben pedig nem voltak képesek arra, hogy szembeszálljanak a cionista pénzhatalmi érdekcsoportokkal. A cionista hatalmi kontroll kérdésében jelen van a megosztottság mind a kormányzati szervekben, mind a politikai tanácsadó-testületekben. A 16 legnagyobb hírszerző szervezet – például 2007-ben – együttes jelentést készített Irán nukleáris programjáról, amely bebizonyította, hogy téves az az izraeli cionista állítás, amely szerint Iránnak van folyamatban lévő nukleáris fegyverkezési programja.
A Pew Charitable Trust, amely globális kutató- és közpolitikával foglalkozó szervezet, és amely független a pártoktól és a kormányzattól, azzal szerzett tekintélyt magának, hogy szigorúan a tényekhez ragaszkodva készíti el felméréseit és elemzéseit a legfontosabb közérdekű problémákról a társadalom és a kormányzat irányítói számára. Ez a Pew Alapítvány készített egy felmérést a CFR, a Külkapcsolatok Tanácsa tagjai körében 2009 októberében és novemberében. Azt állapította meg, hogy a CFR tagjainak 67%-a gondolta úgy, hogy az Egyesült Államok túlságosan kedvez Izraelnek. Ennek ellenére – ugyanilyen arányban – a CFR tagok úgy vélték, hogy Obama kiegyensúlyozott politikát folytat, és Irán jelenti a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok érdekeire. Az amerikai politikai eliten belül mindig vannak stratégiai és taktikai kérdésekben nézeteltérések. Ami szembeötlő a Pew-felmérés kapcsán az az, hogy a politikai eliten belüli véleménykülönbségeknek semmilyen hatása nem volt Obamának Izraelt szolgaian kiszolgáló politikájára mindazokban a kérdésekben, amelyeknél a CHS írta elő a követendő irányvonalat. Amit a Külkapcsolatok Tanácsa gondolt, nem befolyásolta a CHS által megkövetelt politikai stratégiát. A Cionista Hatalmi Konfiguráció tehát a Kongresszusban, a Külügyminisztériumban és a Pénzügyminisztériumban elhelyezett ügynökei útján biztosítani tudta saját stratégiájának zavartalan érvényesülését, annak dacára, hogy a politikai elit olyan fontos intézményénél, mint a Külkapcsolatok Tanácsa, a többség ezt az irányvonalat ellenezte.
Ez világosan jelzi, hogy a cionista hatalomnak nincs ellensúlya a legfelső szinten és teljes szabadságot élvez, hogy saját érdekeit a politikai rendszer alacsonyabb szintjein is zavartalanul érvényesíthesse. Ebbe tartozik a meghatározó politikai pártok megvásárlása, valamint a szenátusban és a képviselőházban helyet foglaló bizalmi embereik számára a kulcsfontosságú – elsősorban a külpolitikát ellenőrző – bizottságok irányításának megszerzése.
Nagy segítséget nyújt ehhez a CHS-nek az Israel First Political Action Committees, a PAC (Izrael az első politikai akcióbizottságok) elnevezésű irányítóközpontjához tartozó szervezetek, amelyek segítenek kiválogatni a Cionista Kongresszus tagjait a törvényhozás kulcsfontosságú pozícióiba. A 15 fontos kongresszusi bizottság közül négyet olyan személyek irányítanak, akik a Wall Street szupergazdag spekulánsai által finanszírozott cionisták. A 15 kongresszusi bizottságból 11-et demokrata párti törvényhozók irányítanak, akik kampányköltségeik 60%-át Los Angeles-i, New York-i és floridai cionista multimilliomosoktól kapták.
A politikai osztálynak, a pártapparátusoknak a vezetői, a kormányzat irányítói és a törvényhozók teljes mértékben mellőzték az értékelőállító szektorban dolgozó Amerika-barát munkásosztály gazdasági érdekeit, amelyekben meghatározó szerepe van a termelőgazdaság belső növekedésének, a munkahely-teremtésnek, valamint a külföldi költséges beavatkozások és háborúk elkerülésének. Az Egyesült államok mai politikai vezető osztálya előnyben részesíti a fegyveres erőszakra támaszkodó birodalomépítést és akadályozza, hogy megfogalmazódjék a közvéleményben az amerikai nemzeti érdek közérthető meghatározása.
A fegyvereserőre támaszkodó birodalomépítés erősíti az izraeli-cionista hatalom terjeszkedését a közel-keleti térségben. Ez a militarizált birodalmi politika megakadályozza, hogy kibontakozhasson egy alternatív amerikai politika, amely az Egyesült Államok valódi érdekeit érvényesítené, különösen az iszlám országokban és a Közel-Kelet kőolajban gazdag államaiban. Ha lenne egy ilyen politika, az ellensúlyozni tudná azt az izraeli-cionista stratégiát, amely kizárólag Izrael katonai terjeszkedését és újgyarmatosító politikáját szolgálja.
Az értéktermelő szektorban nem érvényesülnek a munkásosztály olyan érdekei, mint a szolidaritás, az esélyegyenlőséget biztosító köztársasági erények és értékek védelmezése. Ez lehetővé tette, hogy a kisebbséget képviselő cionista vezetők hatékonyan befolyásolják a tömegkultúrát és a civilszervezeteket. Mindez kiegészül azzal, hogy a szakszervezetek nyugdíjalapjait úgy tudták átszivattyúzni izraeli befektetésekbe, hogy az nem ütközött ellenállásba a munkavállalók részéről.
James Petras professzor szociológusként hosszú éveken át kutatta az értéktermelő-munkát végző társadalmi csoportok életviszonyait, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a cionista szakszervezeti vezetők – amikor az általuk irányított szakszervezeteknek a tagjai túlnyomó részt zsidók voltak – a szakszervezeti pénzalapokból lakásszövetkezeti otthonokat építettek. Ezzel szemben most, hogy tagságuk többsége afro-amerikai, vagy spanyol-ajkú dolgozó, a szakszervezeti pénzeket inkább izraeli államkötvényekbe fektették be. Az etnikai jellegű szervezetek – köztük a szakszervezetek – kisebbségi vezetőit a CHS rendszeresen kiutaztatja közköltségen Izraelbe propagandacélokból. Az egyetemeken, a helyi politikában és a szakmai szövetségeknél mind ott vannak az „Israel-firster”-ek, akiknek az a feladatuk, hogy elfojtsanak minden vitát, amely az Izrael által elkövetett háborús bűnökről szólna. A cionisták nem tűrnek semmilyen eszmecserét, amely egy igazságosabb közel-keleti politikához vezethetne. Az Izraellel szembeni feltétel nélküli meghunyászkodást szorgalmazzák. Sok amerikai, aki megkérdőjelezi az „Izrael az első” politikát, meg van félemlítve, és nem hajlandó szembenézni a szervezett és fanatikus cionista-zsidó személyiségekkel, akik el tudják érni munkáltatójuk befolyásolásával, hogy elveszítsék állásukat, illetve előmenetelük lehetőségét.






Van-e alternatíva a cionista hegemóniával szemben?
Petras professzor megemlíti, hogy más országokban, különösen ahol még működnek osztálytudattal rendelkező szakszervezetek, léteznek autonóm és olyan szervezett cionista szabadfoglalkozású személyek és értelmiségi csoportok, akik és amelyek még védelmezik szellemi függetlenségüket a centralizálódott cionista hatalommal szemben. Ők még képesek szellemi ellenállást kifejteni a közvélemény objektívabb tájékoztatása érdekében. Ahol van nemzetközileg koordinált összefogás a palesztinok önvédelmének támogatására, ott a CHS nem volt képes pénzügyi és gazdasági hatalmát, valamint a tömegtájékoztatás feletti ellenőrzését arra használni, hogy hegemóniáját a civil társadalom minden szegmensére kiterjessze. Az Egyesült Államokban a leghatékonyabb ellensúly a cionista „Izrael az első” hegemóniával szemben az értéktermelő-munkát végzők hazafias öntudatának megerősítése lenne.
Az Egyesült Államok speciális viszonya Izraelhez óriási terheket ró az amerikai dolgozó osztályokra. Több mint 1,5 trillió (egy trillió itt ezermilliárdot jelent) dollár külföldi segélyt, hitelgaranciát, kicsempészett technológiai innovációkat, elveszített tengeren túli befektetési lehetőségeket jelent ez az Amerikára rákényszerített ,,barátság”. Nem említettük még azokat a csillagászati összegeket követelő háborúkat, amelyeket az Egyesült Államoknak Izrael érdekében kellett folytatnia, és a legnagyobb veszteség azoknak az embereknek az élete, akik ezekben az izraeli hegemóniáért vívott háborúkban meghaltak, vagy nyomorékká váltak. Mindennek terheit az értékelőállító szektorban dolgozó amerikaiak viselték.
Minden oka megvan a hazájukat szerető, keményen dolgozó amerikaiaknak ahhoz, hogy fellázadjanak a politikai osztály szervilis magatartása ellen, hogy véget vessenek szülőföldjük teljes kiszolgáltatottságának a CHS-nek és izraeli irányítóiknak. Az amerikaiaknak már elegük van a hazafias szólamokból, mert ezek a jelenlegi helyzetben a Pénzimpérium terjeszkedő háborúinak – benne az Izraelért folytatott háborúknak – folytatását segítik elő a társadalom életszínvonalának terhére. A jobboldali pénzuralmi kapitalista politikusok azért használják a hazafias retorikát, hogy elvonják a közvélemény figyelmét a pénzuralmi rendszer válságáról és arról, hogy ez milyen óriási mértékben csoportosítja át a vagyont és a jövedelmet a Wall Street spekulánsaihoz. Emiatt értéktelenedett el a hazafiasságra való hivatkozás.
A nemes és emelkedett patriotizmust ezek a pénzuralmi apologéták perverz manipulációval primitív nacionalizmussá degradálták. Ilyen például az, amikor az amerikai születésű dolgozókat a bevándorló munkások ellen uszítják. A valódi megoldást pedig az jelentetné, ha Amerikának nem kellene költséges háborúkat vívnia Izrael érdekében a CHS parancsára. Az értéktermelő dolgozóknak ez a cinikus megosztása akadályozza, hogy egy olyan nemzeti összefogáson alapuló mozgalom bontakozzon ki, amely sokkal hatékonyabban tudna szemben szállni a Wall Street spekulánsaival, a birodalomépítő imperialista politikával, mint az Occupy Wall Street mozgalom, amelyet a pénzhatalmi világelitnek sikerült megosztania és felmorzsolnia.
A háborúkat kikényszerítő cionista hatalom struktúráihoz tartozó családok tagjai alig vesznek részt ezekben a háborúkban, a frontvonalon pedig szinte senki nem harcol közülük. Egy százalék 1/30-ad részét teszi ki a cionisták száma a fegyveres erőknél. Ezzel szemben számos amerikai cionista vesz részt katonai szolgálaton Izraelben.
A közhivatalokban, a Pentagonban, a kormányzati szerveknél és a Fehér Házban viszont igen nagy számban töltenek be vezetőállásokat olyan cionisták, akik a háborús politikát támogatják, a fegyveres szankciókat szorgalmazzák, és élen járnak az amerikai dolgozó osztályok fiai és lányai vérének ontásában. Ez különösen könnyen ment az elmúlt évtizedben, amikor munkanélküli amerikaiak – köztük igen sok, kisebbséghez tartozó amerikai – arra kényszerült, hogy a hadseregben találjon állást magának.
Petras professzor úgy véli: most megfelelő az idő arra, hogy egy háborúellenes mozgalom bontakozzon ki az amerikai hadseregen belül. Ennek az lehetne a jelszava, hogy „A Zionist War is not the American workers’ fight” (Egy cionista háború nem az amerikai dolgozók háborúja). Ha a baloldal és a békepárti pacifisták nem félnének annyira zsidó kollégáik érzékenységétől, akkor ezt a jelszót már most ki lehetne adni. A háborúellenes vezetők eddig vonakodtak attól, hogy közéleti vita tárgyává tegyék azt a cionista-izraeli befolyást, amely kikényszeríti Amerikától a népet sújtó háborús politikát.
(A teljes cikk a Leleplező 2013/2, nyári számában olvasható)









Tett és védelem – intézményesül az öngondoskodás

Elrettent a budapesti zsidó védelmi gárda


Az önszerveződés határozott igényével fellépő, az egészséges énkép és önbecsülés fontosságáért küzdő lelkiismeret hangja életre hívta a Tett és Védelem Alapítványt egy olyan alulról jövő kezdeményezésként, ami a zsidó tradíciókat követve kész határozott lépéseket tenni az egyre inkább elharapózó antiszemita jelenségek visszaszorításáért.

Az alapítvány célja a szuverén, önálló magyarországi zsidó identitás megteremtése, védelme és propagálása. Feladatának tekinti a zsidóság önazonosságát szuverén módon megalapozó, a közgondolkodást átformáló háttérfeltételek kialakítását és ezzel párhuzamosan az öntudattal rendelkező zsidókép és önkép alapjainak megteremtését, amelynek eredményeként idővel két, egymással hasonló alapokon kommunikálni képes bázisa jöhet létre a zsidóság és a többségi társadalom közötti évszázadok óta elmaradó dialógusnak. Ma a legfontosabb ilyen feladat az antiszemitizmus, a zsidóellenes közbeszéd és cselekmények megelőzése, azok visszaszorítása, kritikája és a jog eszközeivel történő ellenük való határozott fellépés.

A Tett és Védelem Alapítvány elnökével, Bodnár Dániellel beszélgettünk az alapítvány munkájáról, lehetőségeiről és az ő személyes motivációiról.

Egység: Honnan jött az alapítvány gondolata, és kik állnak mögötte?

Bodnár Dániel: Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kezdeményezésére, nagyjából egy évvel ezelőtt született meg a zsidó közélet néhány szereplőjében a gondolat, hogy szükség van egy olyan szerveződésre, ami öngondoskodó módon gondolkodik az antiszemitizmus kérdésköréről. A zsidó közösség szempontjából vizsgálja a problémát, és a közösség saját feladatait definiálja az antiszemitizmus ügyében. Jó néhányan részt vettek ennek az előkészítő folyamatában. Mikor a konkrét megvalósulás felé mozdult el az ügy, akkor mint az EMIH vezetőségi tagja felvettem a kapcsolatot Heisler Andrással, a Mazsihisz volt elnökével, a jelenlegi Mazsihisz-vezetőség tagjával annak érdekében, hogy a két legnagyobb magyarországi zsidó szervezet legalább ebben az ügyben, ezen az egy területen közös érdekeket képviseljen és mutasson fel. Jó néhány előkészítő beszélgetés során arra jutottunk, hogy ebben az ügyben nagyjából hasonlóan gondolkozunk, ekkor ő felhatalmazást kért és kapott a saját szervezetétől, így ő a hivatalos delegáltja a Mazsihisznek a Tett és Védelem alapítványban.

E: Az első közös megmozdulásuk még az alapítvány létrejötte előttre datálódik, ha jól tudom,  amikor közösen utaztak Amerikába egyeztető tárgyalásokat folytatni. Mi történt ezen az úton?

B. D: Valamilyen módon szerettük volna megmutatni ezt a koncepciót azoknak, akiknek lényegesen nagyobb múltja van az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Így szerettük volna az Egyesült Államok külügyminisztériumának az álláspontját megismerni, ezért 2012 júniusában Heisler úrral elutaztunk Amerikába, ahol kiterjedt tárgyalásokat folytattunk az ottani külügy képviselőivel, valamint az ilyen ügyekben jártas, nagy befolyással rendelkező nemzetközi zsidó szervezetek képviselőivel. Ez megerősített minket abban, hogy a koncepciónk a helyes irány.

E: Pontosan mi ez a koncepció, ami ekkorra körvonalazódott?

B. D.: Két nagy „előképünk” van az antiszemitizmus elleni küzdelemben. Az egyik az Amerikában működő ADL (Gyűlöletellenes liga) a másik pedig az Angliában működő Community Security Trust. Ebből az ADL inkább a törvényalkotási folyamatban és a kutatásban fejt ki számottevő tevékenységet, a CST-ben pedig az aktivista munkán van a hangsúly, ők konkrét védelmi tevékenységet is ellátnak. Nagyjából a kettő hibridjéből szeretnénk kialakítani a saját modellünket.

E: Ezek szerint túllépnének a publikációkon és kiáltványokon és ténylegesen „terepre” mennének?

B. D.: Nagyjából három területen kívánunk mûködni: a konkrét jogvédelem és jogi segítség az antiszemita cselekmények áldozatainak – ehhez kapcsolódik egy törvényalkotási előkészítő munka, amiben szeretnénk aktív szerepet játszani. A második terület egy kutatási- és monitoring tevékenység. Rendszeresen szeretnénk tudományos igényességgel beszámolni az antiszemitizmus magyarországi állapotáról, és ezzel párhuzamosan szeretnénk heti, havi, féléves és éves jelentést készíteni a közbeszéd állapotáról. A harmadik, a legösszetettebb terület a közösségi önszerveződés, elsősorban az önkéntesek bevonása az antiszemitizmus elleni küzdelembe. Ennek két iránya van, egyrészt egy szociális munkási feladatcsoport, a másik pedig egy konkrét önvédelmi mechanizmus kialakítása.

E: Mi a konkrét célja ezeknek a feladatoknak? Mit remélnek elérni a munkájukkal?

B. D.: Ezzel annak a kultúrának az alapjait szeretnénk megteremteni, hogy Magyarországon ne legyen olyan antiszemita atrocitás, akár szóbeli, akár tettleges, vagy akár rongálás, ami szó nélkül marad. Nem szabad belenyugodni abba, hogy Magyarországon ma a zsidók 95 százalékának nem jut eszébe, hogy az őt ért atrocitást a jog eszközeivel meg lehetne torolni, hogy nem hiszik el, hogy az őket ért atrocitásnak, ha hangot adnak, annak van bármiféle súlya. Ez a szerveződés fórumot kíván nyújtani, hogy ha valakit a zsidósága miatt sérelem ér, akkor ennek hangot tudjon adni, és ha erre szükség van, akkor ezt a jog keretein belül kezeljük.

Az antiszemita atrocitások sokszor a legkiszolgáltatottabbakat, a szociálisan hátrányos helyzetűeket, időseket, betegeket, gyerekeket érik, és az ő számukra ez sokkal nagyobb traumát jelent, mint másoknak. Az ő esetükben ezek a nagyon kellemetlen traumák leginkább metál higiénés segítséget kívánnak. Az ő esetükben a legfontosabb, hogy érezzék: nincsenek egyedül, nincsenek magukra hagyva.  A másik feladat pedig egy konkrét védelmi jelzőrendszer kialakítása. Ebben a zsidó közösség nyilván nem a rendfenntartó erők feladatait kívánja átvállalni, hanem belső integritásának és büszkeségének szimbólumaként, az öngondoskodást felvállalva lépne fel. Ez a zsidó közösség önképe szempontjából is alapvető jelentőségű.


E: Mik a következő gyakorlati lépések az alapítvány életében?

B. D.: Az elkövetkező három hónapban szeretnénk az öngondoskodás alapjait lerakni, szeretnénk felállítani egy telefonközpontot, ahol szakértő kollégák fogadják majd a hívásokat és irányítják majd a szakemberekhez.

Ezzel párhuzamosan, ugyancsak a közösség bevonásával szeretnénk, nemzetközi mércével mérve is magas színvonalon elindítani a közbeszédet monitorozó mechanizmust. Ez professzionális sajtóelemzést jelent, és annak a mérését, hogy milyen formában tolódik el napjainkban a közbeszéd minősége. Milyen formában alakul ki az egyre radikálisabb gyűlöletbeszéd hangja, akár a politikai szereplők, akár az egyszerű újságírás terén.

Harmadik terület fejlesztése már az elkövetkezendő hetekben elkezdődik. Szeretnénk a fiatalokat minél inkább arra a fajta önszerveződésre megtanítani, amellyel képesek lehetnek szervezett keretek között a saját önvédelmüket nem csak fizikai, hanem verbális szinten is ellátni. A célunk a zsidóságuk büszke vállalásával kialakítani bennük az önvédelem mechanizmusait. Ez részben oktatási részben önkéntes szervezői feladat részben pedig egy konkrét védelmi rendszer felállításának feladata.

E: Mi az, amit egy tényleges zsidóellenes cselekmény kapcsán tudnak majd tenni, ha teljes egészében felállnak ezek a rendszerek? Először nézzünk egy viszonylag mindennaposnak mondható, és sokak által ártalmatlannak gondolt esetet, ha a munkahelyen a zsidó munkavállalóra „csúnyát mond” a főnöke! Mi történik, ha a központba érkezik egy ilyen hívás?

B. D.: A csúnya mondás egy nagyon sajátságos formája a gyűlöletkeltésnek. Jogi eszközökkel olyasmit lehet kezelni, ami a büntetőtörvénykönyvbe ütközik. Ezzel kapcsolatban fontos feladatunk, hogy a jogi helyzetet mielőbb tisztábbá, és alkalmazhatóbbá tegyük, amivel kapcsoltban igen aktív munkát folytatunk már most. Ha valaki azzal keres meg minket, hogy megkülönböztetés érte a munkahelyén a származása miatt, akkor megvizsgáljuk, hogy jogi segítségre van-e szüksége, vagy mediációs és kommunikációs technikák oktatására, amivel maga a sértett tud a sérelem helyén fellépni. Mi mindkét esetben tudunk segítséget nyújtani, akár egészen a jogerős ítélet megszületéséig.

E: Mi történik, ha egy igazán durva dolog történik, mondjuk, ha valakit megtámadnak az utcán?

B. D.: Ha valakit megtámadnak az utcán, akkor, ahogy erről már korábban beszéltünk, nyilván nem a rendfenntartóként lépünk fel. De a jelenlétükkel, akár állandó utcai jelenléttel azokon a területeken, ahol a tapasztalatok szerint nagyobb számban fordulnak elő ilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a zsidó közösség összefogását és tenni akarását. Már önmagában ezzel – ha szabad ilyen kifejezést használni – egyfajta elrettentéssel élhetünk. Nyilván nem az a feladata egy ilyen esemény kapcsán a zsidó önvédelmi szervezetnek, hogy önbíráskodjon, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassa: a közösség tagjai nem „szabad prédák”. De mondanék egy hétköznapibb példát. Például egy szomszéd az idős, holokauszt-túlélő néni lakása elé üríti állandóan a szemetet, egyértelműen antiszemita indíttatásból. Egy ilyen esetben minden további nélkül oda tud menni két önkéntesünk, és a legkisebb fizikai beavatkozás szándéka nélkül például vissza tudja pakolni a szemetet a szomszéd ajtaja elé. Illetve a jelenlétükkel tudják demonstrálni, hogy a zsidó közösség felelősséget vállal minden tagja iránt és nem kíván ahhoz asszisztálni, vagy tétlenül nézni, hogy a közösség bármely tagját megkülönböztetés vagy bárminemű bántás érje a származása miatt.

E: Kik biztosítják a legnagyobb szakértelmet igénylő munkarészt, a jogi támogatást?

B. D.: Van egy viszonylag jól kialakult jogi csapatunk, akik a kezdeményezés mögött állnak. Az ügy mellé számos neves iroda is odaállt, akik akár konkrét jogi képviselettel is tudnak segíteni. Illetve bizonyos különleges ügyekhez szakjogászi segítségre lehet szükség, ezeket nyilván az adott ügyhöz fogjuk igazítani.

E: Hogyan fog eljutni a szervezet és az öngondoskodás híre az érintettekhez?

B. D.: Január hónaptól aktívan szeretnénk kommunikálni ebben az ügyben. Mind a zsidó nyilvánosságban, mind pedig a szélesebben vett össztársadalmi nyilvánosságban hírét fogjuk vinni ennek a kezdeményezésnek. Abban a pillanatban kezdjük a hirdetést, ahogy az egész intézményes hátországunk olyan színvonalúvá válik, hogy lehet rá alapozni a működést – ez még néhány hetet igénybe vesz.

E: Egy ilyen komoly háttérintézmény kialakítása rendkívül sokba kerülhet. Ki finanszírozza a működést?

B. D.: Jelenleg az oroszlánrészt az EMIH viseli az anyagi terhekből. Nagyon fontos, hogy szeretnénk az öngondoskodó közteherviselés eszméjét megvalósítani, tehát sem nem az állam, sem nem a különböző ködös pályázati rendszereken kíván élősködni a közösség önszerveződése. Legalább ennek az ügynek a kapcsán szeretnénk annak a kultúráját megteremteni, hogy ha van a közösségnek egy közös ügye, akkor a közösség tenni akaró, és anyagi eszközökkel rendelkező tagjai adják ennek a háttértámogatását. Ugyanígy számítunk arra, hogy azoknak, akiknek az anyagi lehetőségei ezt nem teszik lehetővé, azok is felhasználják véleményformálási képességüket és aktivitásukat az ügy érdekében felhasználják.

E: Megalakulása óta vesz részt egyre aktívabban az EMIH munkájában. Miért pont e mellé az ügy mellé állt oda úgy, hogy hátrahagyta az üzleti világot és átnyergelt a civil szférába?

B. D.: Azt tapasztaljuk, hogy borzasztó sok fontos ügy van, amivel egyenként, szervezeteinken belül és kívül foglalkozunk a saját személyes meggyőződésünk és a zsidó palettán elfoglalt helyünk alapján. Nagyon kevés olyan ügy van, sőt talán eddig nem is volt, ami megkérdőjelezhetetlenül közös ügyként merült fel. Régi fontos dolog volt a magam számára, hogy megtaláljam azt a területet, amin a zsidóságot közös platformra lehet hozni. Szomorú, hogy ez az antiszemitizmus ügye, sokkal jobban örülnék, ha a mondjuk a jiddiskeit lenne az, ami a közös ügyünk lenne. A jelenlegi szomorú viszonyok között az egyetlen, konszenzust teremtő dolog a holokauszt emlékezete mellett, ami aktivitást generál a zsidó közösségen belül, az az antiszemitizmus ügye. Így azon túl, hogy ez egy önmagában értékteremtő ügye, a konszenzusteremtő volta is fontos számomra. Szeretném, ha ezeket az energiákat egy értelmes és jó csatornába lehetne hosszútávon terelni.

Bodnár Dániel mind apai, mind anyai ágon szekularizált zsidó családból származik, amelyben a zsidóságot egyfajta kulturális érdekességként kezelték. Az alapvető identitásképző erőt a holokauszttúlélő nagyszülők elbeszélései képezték.

A József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd ELTE BTK filozófia szakán diplomázott 2000-ben. 22 éves korától Prize Fellow-ként (kiemelt doktori ösztöndíjasként) volt kutató New Yorkban a New School for Social Research-on. Kutatási területe politikai fenomenológia es republikánus eszmetörténet volt.

2002-ben az akadémiai karriert maga mögött hagyva az üzleti életben leginkább a kiadói szakmában kezdett dolgozni, 2008-től tulajdonos kiadója a Time Out magazinoknak. Részt vett az EMIH megalakulásában, annak 2004-es megalapítása óta a világi vezetőség tagja. Az EMIH vezetésében elsősorban a stratégiai tervezéssel foglalkozik. Jelenleg a Tett és Védelem Alapítvány elnöke. Két gyermekével és feleségével Budapesten él.


Közvetlen kapcsolattartást kezdeményeztek magyar zsidó vezetők az amerikai külügyminiszterrel

2013. május 24.

Budapest – A magyarországi antiszemitizmussal szembeni fellépésre akkreditált Tett és Védelem Alapítvány képviselői, az amerikai zsidó szervezetek által múlt héten írt levélre reagáltak. Az alapítvány képviselői, különböző irányzatok delegált kurátorai arra kérték John Kerry külügyminisztert és a zsidó szervezeteket, hogy a jövőben aktívabb kapcsolatot tartsanak a hazai zsidósággal,  és konstruktív javaslataikat és kezdeményezéseiket a lokális tapasztalatok alapján tegyék meg.

Mint ismeretes, az Egyesült Államokban működő befolyásos zsidó szervezetek a múlt héten levélben fordultak John Kerry külügyminiszterhez annak érdekében, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma tartsa napirenden az antiszemitizmus ügyét a magyar kormánnyal fennálló kormányközi kapcsolatokban.

A levél hatására a jelentősebb hazai zsidó közösségek – úgy mint a Mazsihisz, az EMIH és a Reform közösség – képviselői ugyancsak levelet fogalmaztak meg, a Magyarországon megkérdőjelezhetetlenül jelenlévő antiszemitizmus kérdésében. Az antiszemitizmus elleni fellépésben aktív Tett és Védelem Alapítvány kurátorai, Bodnár Dániel (EMIH), Guba Gergely (Reform irányzat) és Heisler András (Mazsihisz) arra kérték a levelet jegyző szervezeteket és a külögyminisztériumot, hogy kezdeményező, jószándékú és hatékony munkájukba aktívabban vonják be a hazai közösségek képviselőit, hogy a félreérthető helyzetek és félreértelmezések könnyebben orvosolhatóak legyenek.

Fontosnak tartjuk, hogy a kívánt eredmény elérése érdekében, a korábbi hibákból tanulva a magyarországi zsidóság végre a nagykorúság állapotába jusson. A nagykorúság pedig azt jelenti, hogy el kell kezdenie saját ügyeiért érdemben felelősséget vállalnia” – mondta el Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány elnöke.

Az alapítvány szerint a gyűlölet felszámolásában csak az aktív és konstruktív párbeszéd jelentheti a továbblépést – a minél szélesebb párbeszéd útja.

Az Egyesült Államok őszinte elkötelezettsége a demokratikus értékek és az emberi jogok mellett fontos biztosíték a világ élő zsidósága számára. Azonban a közvetlen szakmai kapcsolattartás és a helyi információ rendelkezésre állása az elsődleges záloga az erősödő antiszemitizmussal szembeni határozott és kiegyensúlyozott fellépésnek, amely által valóban konstruktív javaslatok és kezdeményezések születhetnek és elkerülhetőek az olyan hibák, mint például a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésén történt határozott kritikai majd a másnapi bocsánatkérés „az eltúlzott kritikáért” – Írják levelükben.

MACROBUTTON HTMLDirect

John F. Kerry külügyminiszter úr részére

United States Department of

State 2201 C Street, NW

Washington, DC 20520

Budapest, 2013. május 21.















Tisztelt Külügyminiszter úr!



Tisztelt zsidó vezetők!

A magyar zsidó közösség a sajtón keresztül kényszerült értesülni arról, hogy amerikai zsidó szervezetek az Egyesült Államok külügyminiszteréhez fordultak a magyarországi antiszemitizmus ügyével kapcsolatban. Értelmezésünkben a szervezetek annak érdekében fordultak a külügyminiszterhez, hogy a minisztérium tartsa napirenden a kérdést a Magyarországgal folytatott kétoldalú kapcsolattartásban.

A kezdeményezés szándékához és annak lehetséges pozitív hozadékaihoz kétség nem fér. Mindannyian tudjuk, hogy nem lehet eleget tenni a gyűlölet ellen. Nincsen felülről korlátos mértéke a kiállásnak az emberi erkölcs ennyire fontos kérdéseiben. Fontos, hogy a liberális demokrácia eszméjének minden híve foglaljon állást a megengedhetetlen gyűlöleteszmék terjesztőivel szemben.

Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a kívánt eredmény elérése érdekében, a korábbi hibákból tanulva, a magyarországi zsidóság végre a nagykorúság állapotába jusson. A nagykorúság pedig azt jelenti, hogy el kell kezdenie saját ügyeiért érdemben felelősséget vállalnia.

Elengedhetetlen, hogy aktív kapcsolat alakuljon ki a nemzetközi szervezetek és a helyi zsidó közösség között annak érdekében, hogy az aktuális kihívások kellő érzékenységgel legyenek helyükön kezelve, másrészt az általános érvényű kritika és a nem mindig kellő felelősséggel kongatott vészharang helyett a tényleges, felmerülő veszélyekre tudjunk koncentrálni. Ezzel a stratégiával elkerülhetőek az olyan típusú fiaskók, amelyeknek eklatáns példája volt a World Jewish Congress 2013 áprilisában tartott budapesti közgyűlése, amelynek során a Kongresszus, illetve annak elnöke előbb határozott hangon elítélte a magyar kormányt az antiszemitizmus elleni fellépés határozatlanságára hivatkozva, majd nyilvánosan bocsánatot kért az „eltúlzott” kritika miatt.

A körülbelül százezer fős magyar zsidó közösség az Európai Unió legidősebb zsidó közössége abban az értelemben, hogy ez az egyetlen számottevő zsidó közösség, amelyik folytatólagosan legalább kétszáz éve él hazájában. A magyar zsidó közösség vesztesége 1944-ben alig több mint 60 nap alatt közel hatszázezer fő volt. Ennek a hatszázezer embernek a deportálásában a német megszállás után kulcsszerepe volt a korabeli magyar hatóságoknak. Mi, helyi zsidók sem tudunk csodálkozni azon, hogy az ezzel járó trauma össztársadalmi feldolgozása a mai napig nem történt meg teljességgel. Itt üldöző és üldözött egymás szomszédságában él.

A kommunista államhatalom elhallgatásokkal terhelt, látszatbékéjének évei után különös traumaként hatott 1989-90-ben, hogy a szólásszabadsággal együtt az antiszemitizmus rég elfelejtettnek hitt, ma azt kell gondoljuk, hogy sokkal inkább elnyomott és szőnyeg alá söpört lózungjai ismét nyilvánosságot kaptak. A közbeszéd és a politikai diskurzus minősége azóta is egyre romlik – és habár fizikai atrocitások egyelőre ritkábbak, mint a nyugat-európai országokban – egyre elfogadottabbakká válnak bizonyos antiszemita és kirekesztő szólamok. Komoly kihívás ezeknek a nézeteknek a még erősebb terjedése a szélsőjobboldali Jobbik párt megjelenésével, amely nyíltan tesz kirekesztő és antiszemita megnyilatkozásokat.

A magyar zsidó közösség és a jó szándékú többség számára komoly kihívás ennek az egyre romló helyzetnek a kezelése, különös tekintettel arra, hogy a magyar kormányt érő külső és általános demokrácia deficitet érintő kritikák ott is összekapcsolódnak az antiszemitizmus ügyével, ahol semmilyen kapcsolódási pont nincsen.

Az aggasztó trendekkel van ellenpontja. Az elmúlt időszakban történtek fontos előrelépések is, elsősorban az antiszemita és gyűlöletkeltésre alkalmas beszéddel szembeni jogi fellépés terén. Ugyanakkor a magyar társadalomban élő előítéletek kigyomlálásának hosszú távú feladata mindenképp az oktatásra hárul, hiszen a gyűlölet legtermékenyebb táptalaja a tudatlanság, amely sajnos különösen aggasztó ezen a téren. A tudásra és ismeretekre alapozott közös, átfogó nemzeti konszenzus, mely zsigerileg kiveti az elfogadhatatlan beszédet magából valóban várat még magára.

Ebben a helyzetben meggyőződésünk, hogy minden célkitűzésünket az aktív és megkérdőjelezhetetlenül konstruktív párbeszéd viheti csak előre. Ebből a célból alakult közel egy évvel ezelőtt a Tett és Védelem Alapítvány, amely az antiszemitizmus szakmai monitorozását, az antiszemita verbális és fizikai atrocitások elleni fellépést, az oktatás ügyét és a jogszabályi környezet jobbá tételét tűzte ki zászlajára. Az alapítvány kurátorai között mind a zsidó felekezetek képviselői – MAZSIHISZ, EMIH (Chabad), Szim Salom – Progresszív Zsidó Hitközség – a civil zsidó élet tagjai és a szekuláris zsidó közélet jeles alakjai is mind megtalálhatóak. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a gyűlölet felszámolásához egyetlen út vezet: a minél szélesebb párbeszéd útja. Ez a párbeszéd minden területen elengedhetetlen: a zsidó közösség és a szélesebb magyar társadalom, a zsidó közösség és a magyar kormány között, de ugyanígy fontos a magyar zsidó közösségen belül és a magyar zsidó közösség és a nemzetközi zsidó szervezetek között. A magyarországi zsidó közösség nagykorúságát semmi nem példázhatja jobban, mint hogy fontos ügyeiről véleményt alkot, jobb esetben dönt.

Tisztelt Külügyminiszter úr! Az Egyesült Államok őszinte elkötelezettsége a demokratikus értékek és az emberi jogok mellett fontos biztosíték, hogy úgy mondjam referencia és védőháló egyben a számunkra, de legalább ilyen fontos, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának a témában érintett kollégái mindig a legnagyobb nyitottsággal és megértéssel fogadják megkereséseinket és aktívak a közvetlen kapcsolattartásban. Ez a közvetlen szakmai kapcsolattartás mindenképp záloga annak, hogy a Magyarországon élő zsidóságot érintő erősödő antiszemitizmussal szembeni határozott és kiegyensúlyozott fellépéshez a szükséges helyi információ rendelkezésre álljon.

Üdvözlettel:

Bodnár Dániel kuratórium elnök

Heisler András , Guba Gergely, kuratóriumi tagok






Hulljon a férgese! 

Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda Nagy jelentőségű gazdasági apró hírek 
Az öt BRICS-ország (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) megállapodott egy Fejlesztési Bank létrehozásában. Ezt Pravin Gordhan dél-afrikai pénzügyminiszter jelentette be ma Durbanban, ahol szerdán a tartják a BRICS csúcstalálkozót.

A BRICS Bank kezdőtőkéje várhatóan legalább 50 milliárd dollár lesz, de hogy hogyan osztják szét a résztvevők között, egyelőre nem tisztázott. Vlagyimir Putyin orosz elnök is, hogy részt vett a durbani BRICS csúcstalálkozón, ahol az aktuális nemzetközi problémákat is megvitatták.
Ezzel hivatalosan is megalakult a cionista bankvilág ütőképes ellenpólusa.
Bár nem ismerjük a lefektetett alapszabályokat, de reményeink szerint ezúttal nem egy kifosztó gépezet jött létre, aminek működésében a cionistáktól megszokott rabló-kapitalista módszerek és szuverén országok belügyeibe mélyen beavatkozó politika érhető tetten. Épp ellenkezőleg!
A világ tisztességes fele olyan pénzügyi szervezet megszületésére vár, amely az etikát komolyan veszi, és korrekt pénzügyi politikát folytat, mely valóban a világ fejlődését szolgálja, és nem támogatja az ügyeskedő gazemberek pénzmosását, spekulációit. Az ésszerű kockázatokat felvállalja, a rábízott vagyonokat felelősen kezeli, ügyfelei bizalmát megszolgálja. Ugyanakkor képes felvenni a harcot és legyőzni a mostani cionista, Soros–Rothschild bélyegű bankoligarchiát.
Ha megtöri a jelenlegi aljas monetáris egyeduralmukat és a dollár alaptalan dominanciáját, egészen biztosan számíthat mindazon erők támogatására, és üzleti megbízásaira, akik elítélik a jelenlegi erkölcstelen és igencsak erőszakos pénzügyi módszereket.



A Világbank is pánikban? 
Ugyanakkor ennek ellentmondani látszik a Xinhua hírügynökség március 26-i jelentése, miszerint Zang Gaoli, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának tagja, kínai miniszterelnök-helyettes március 25-én délután Pekingben találkozott a Világbank ügyvezető igazgatói delegációjával.


A két fél eszmecserét folytatott a Világbank által nyújtott hitel kínai felhasználásának helyzetéről, Kína és a Világbank közötti együttműködés megerősítéséről, a világgazdaság helyzetéről és a kínai gazdaság fejlesztéséről. Zang Gaoli elmondta, hogy az elmúlt években a Kína és a Világbank közötti együttműködés gyakorlatias, kölcsönösen előnyös és eredményes volt. Kína kész továbbra is elmélyíteni az együttműködési partneri kapcsolatot a Világbankkal, hangsúlyozta Zang Gaoli.



Halál a dollárra? 
Ám ezzel egyidejűleg március 4-én a Goldenfront egy szenzációs és igen beszédes hírt adott közzé, amelyben beszámol arról, hogy a Népi Bank of China a honlapján megjelent egy nyilatkozat, miszerint Kína reméli, hogy minden exportőr és importőr a nemzetközi tranzakciók fizetésekor a jüant választja mint nemzetközi fizetőeszközt.
Emögött a Kínai Központ Banknak az a törekvése áll, hogy megerősítése a jüan nemzetközi pénzügyi szerepét tartalék valutaként, vagyis mint dollárt kiváltó nemzetközi fizetőeszközt.
Helyesen értékelték, hogy a jüan növekvő nemzetközi népszerűsége kiváló alap a jüan nemzetközi valutaként való elismerésére, amely viszont a jövőben fenyegetést jelent az olyan devizák globális „piaci részesedésére”, mint a dollár.
Ez a lépés, hogy Kína még az év vége előtt megszünteti a dollár használatát a nemzetközi kereskedelmében, sokkal messzebb mutat.
Ugyanis ez nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy Kína és az Egyesült Államok kapcsolatában egy „szeizmikus sokk” fog hamarosan bekövetkezni, amely egyenesen elvezet a fiskális és monetáris politika megszűnéséhez, és Kína teljesen függetlenné és védetté válik az olyan további gazdasági válságok hatásaitól, mint a 2008-as mesterséges pénzügyi spekulációs világválság – ellentétben pl. az USA-val, és EU-val és még sokakkal, amelyeket viszont végső pusztulásba dönt.
Bár a világmédiában kevesen érték fel ésszel, hogy ez a bejelentés sokkal komolyabb ügy, mint amilyennek látszik, a Spiegel ilyen szalagcímmel hozta: „Kína megtámadja az USA-t”, mert az, hogy Kína lecseréli a dollárt a jüanra a nemzetközi kereskedelmében, már most megrendítette a bizalmat a dollárral szemben, amely a jövőben beláthatatlan következményekkel fog járni az USA-ra nézve, és örökre megváltoztatja az erőviszonyokat a világ devizapiacain.
Mint a Goldenfront.ru írja, a jüan határokon átnyúló használatának növekedése válasz volt a növekvő piaci keresletre, ugyanis a Bank of China terveit megvalósítandó korábbi vizsgálatának során megállapította, hogy 20 tartomány 67.000 vállalkozása bonyolít le nemzetközi üzleti jüanban, amelynek volumene elérte a 65 milliárd eurót. Megállapítja továbbá, hogy amennyiben a sikerül a jüant szilárdan a valuta piramis tetejére rangsorolni, ,,az lesz az utolsó szög a halálos beteg dollár koporsójába”.
Mi azonban nem hisszük, hogy ennek a háborúnak az egyetlen vesztese csupán a dollár, illetve az USA lesz. Sokkal valószínűbb és megalapozottabb szerintünk, hogy a dollárral együtt zuhan az utolsó stádiumában lévő euró is, valamint az euró-övezet tagjai, és az azokkal szoros pénzügyi és gazdasági kötelékben – értsd függő- és alárendeltségi viszonyban – álló EU tagországok, főként a kiszolgáltatottabbak és kifosztottabbak.
Nos, ha harc, hát legyen harc!



forrás: Oroszország Hangja/China Radio International/Goldenfront.ru




Drábik János: Ki áll az ámokfutó gyilkosok mögött?
A Sandy Hook-i vérengzés és az ismétlődő merényletek háttere
(…)
Mi történt a Colorado államban lévő Aurorában?

Sandy Hook másik előzménye az, ami a Colorado állambeli Aurorában történt 2012. július 20-án. A rendőrség már aznap bejelentette, hogy a merényletet egyetlen elkövető hajtotta végre és más gyanúsított nincs. Már az elkövetés napján sokan kételkedtek ebben a hivatalos álláspontban. Arra hivatkoztak, hogy James Holmes őrizetbe vételére a parkolóban lévő fehér Hyundai kocsijában került sor. Holmes minden ellenállás nélkül megadta magát. A rendőrség rádióadóvevőjének a rögzített szövegéből kiderül, hogy 6 óra 15 perckor jelentette a helyszínelő „talált egy gyanúsítottat gázmaszkban”. A másik rendőr visszakérdezte: „Ez az a fickó, aki fehér autójával melletted van?” 6 óra 49 perckor hangzott el a következő kérdés: „Aki a parkoló hátsó részén lévő fehér autóban van – az a gyanúsított?” Mire az a válasz, hogy „Igen. Lefoglaltunk vadászpuskákat, gázmaszkot és éppen most vettük őrizetbe. Találtunk egy nyitott ajtót, ahol be tudunk menni a moziba.” Többen ezt a rögzített beszédet úgy értékelték, hogy James Holmes egy zárt autóban volt gázálarccal, erős kábítószer hatása alatt.
A második kifogás a rendőrségi rádiós beszélgetésekkel kapcsolatban merült fel. Eszerint egy szemtanú jelentette Corbin Datesből, hogy látott valakit a filmszínházban, amint fogad egy telefonhívást a vészkijárat mellett, amit szélesre kitárt „keresve valakit, hogy jöjjön hozzá”. Egy másik szemtanú azt mondotta el: „Azt láttuk, hogy nem volt egyedül, mert a második könnygáz-gránát nem az ő irányából jött.” A rendőrségi beszélgetések lényegében a következőket erősítették meg: három perccel James Holmes megérkezését követően állítólag visszatartották az autójában és egy rendőr 9.58-kor azt jelentette: „Az egyik lövöldöző valószínűleg egy fehér és kék kockás inget visel”, mire a másik oldalról így válaszoltak „Vettem. Az elsőrendű lövöldöző valószínűleg fehér és kék kockás inget viselt.” Egy másik rendőr 11 óra 43 perckor ezt mondta: „A gyanúsított azt állítja, hogy egyedül van, de egymásnak ellentmondó személyleírásokat kaptam az itteni tanúktól.”
A rendőrség diszpécsere 0 óra 42 perckor pedig ezt mondta a rögzített beszélgetésben: „Vettem. Minden egység … egy férfi piros hátizsákkal és egy másik valószínűleg fekete ruházatban az Alameda sugárút felé tart.” Ehhez később hozzátetette, hogy „a gyanúsított férfi bőrszíne ismeretlen, fekete katonai jellegű ruhát visel. Azt feltételezik, hogy van rajta egy mellény, egy gázmaszk és több hosszú csövű fegyver.” Ezt a szöveget egy másik rendőr is megismételte. 1 óra 16 perckor hangzott el a következő: „Beszélve az emberekkel, úgy tűnik, hogy két lövöldöző volt. Az egyik a filmszínház 8-as termében ült, egy másik pedig a 9-es teremből érkezett. Mindez arra utal, hogy összehangolt támadás volt.”
Így lett rögzítve 1 óra 16 perckor elhangzott rendőrségi üzenet: „Minden egységnek! A feltételezett második lövöldöző még szabadlábon van... Távol kell tartani tőle a médiát.” Az utolsó üzenet ebből a rendőri forgalmazásból pedig így szólt 1 óra 31 perckor: „Ismételjük. Egyetlen szemtanút sem szabad szabadon engedni, még akkor sem, ha már beszéltek.”
További bizonyítékok a filmszínházon kívülről:
Egyelőre nincs hivatalos magyarázat arra a narancsszínű sporttáskára, olajoskannára és védősisakra, amelyet a parkoló különböző részein találtak. Csak arra a védősisakra van magyarázat, amelyet James Holmes autója mellett fedeztek fel. A hatóságok elmondották, hogy találtak egy száz-lőszeres dobtárat a puskában, amit James Holmes használt. Azok, akik ezt kétségbe vonják, azt állítják, hogy az a lőfegyver, amit a 9-es terem vészkijáratánál találtak, normál formájú tárral volt felszerelve.
Elgondolkodtató az a bizonyíték is, hogy ha valóban Holmes volt az egyedüli lövöldöző, akkor a parkoló messze lévő másik végében talált második gázmaszk, hogyan kerülhetett olyan messzire a 9-es moziterem bejáratától, valamint Holmes-nak az autójától. Ráadásul Holmes egy másfajta gázmaszkot viselt. Tény az, hogy az ilyen eseteknél megszokott módon az illetékes vizsgálóbíró ezúttal is úgy döntött, hogy letitkosítja a bírósági jegyzőkönyveket, mert azok nyilvánosságra hozatala ellenkezik a közérdekkel és veszélyezteti a folyamatban lévő nyomozást.
Hogyan történhetett a valóságban a Sandy Hook tragédia?

A MÉSZÁRLÁS HELYSZÍNE

A 2013. február végéig rendelkezésünkre álló információk elemzése alapján arra az eredményre jutottunk, hogy ezt a véres akciósorozatot az Egyesült Államokat irányító hatalmi elit döntéshozói azért engedélyezték, hogy felgyorsítsák a fegyverviselés szigorúbb ellenőrzésének a bevezetését, és a fegyvertartást megengedő alkotmányos jog korlátozását. A főhatalmat gyakorló elit a feladat végrehajtásával feltehetően a ‘Department of Homeland Security‘-t, a DHS-t, magyarul a Belbiztonsági Minisztériumot bízta meg. Az új minisztérium élén 2003-tól 2005-ig Tom Ridge Pennsylvania volt kormányzója állt. Két hétig James Loy tengernagy irányította, majd pedig egy rabbi fia, Michael Chertoff, került az élére 2005-től 2009-ig. Chertoff előzőleg igazságügyi miniszter helyettes volt. A Belbiztonsági Minisztérium jelenlegi vezetője Janet Napolitano, korábbi Arizona-i kormányzó, 2009 óta ölti be ezt a tisztségét.
Ha bizonyítani tudjuk, hogy a DHS feltételezett titkos akcióit a belbiztonsági minisztérium egy erre szakosodott tervező-koordináló részlege dolgozta ki, és egy szupertitkos operatív részlege hajtotta végre a lokális rendfenntartó és közrendészeti szervek statisztálásával, illetve aktív közreműködésével, akkor felmerül a DHS-t irányító belbiztonsági miniszterek jogi, erkölcsi és politikai felelősségének a kérdése is. Ezért sokszorosan óvatosan kell eljárnunk, amikor a standard sémát követő tömegvérengzések hátterét próbáljuk kideríteni. Számos független elemzés (amely az interneten is hozzáférhető) jutott már eddig is arra a következtetésre, hogy a belső terrorizmusnak ezeket a megfélemlítő akcióit a belbiztonságért felelős, a terrorizmus elleni védelemre létrehozott, és az amerikai állampolgárok által finanszírozott szervezetrendszer szupertitkos alrendszere tervezi, irányítja és hajtja végre.
A 9/11 tragédiáját követően a pénzhatalmi világelit stratégiájának megfelelően, Bush akkori amerikai elnök rendelte el a Nemzetbiztonsági Minisztérium létrehozását. Kezdeményezte 2002 nyarán a kormányzati szerkezet megváltoztatását is, hogy a Belbiztonsági Minisztérium a szövetségi kormányzat szerves része legyen. Benyújtott egy - az új minisztérium feladatait tartalmazó - törvénytervezetet is. Ezzel egyidejűleg a Fehér Ház elkészítette és nyilvánosságra hozta a Nemzeti Belbiztonsági Stratégiát is. Ezt követően a washingtoni törvényhozás 2002. november 25-én jóváhagyta a Belbiztonsági Minisztérium felállítását a Homeland Security Act (Belbiztonsági Törvény) elfogadásával.
E sorok írójának meggyőződése: ma már elegendő bizonyíték van arra, hogy 9/11-t az amerikai döntéshozó szervezetekbe beépült szupertitkos hálózat hajtotta végre. Az amerikai társdalommal azonban el kellett hitetni, hogy itt nem egy belülről vezérelt támadást intéztek az Egyesült Államok ellen, hanem az al-Kaida állt bosszút Amerikán. A bennfentes információkkal rendelkezők – akik ismerték a pénzhatalmi világelit stratégiai céljait, amelyhez nemcsak a már megtervezett közel-keleti háborúk megindítása tartozott, de az amerikai demokratikus kormányzati rendszer átalakítása is az emberi jogok és politikai szabadságjogok radikális korlátozásával – abból a célból elemezték ezt a „multikomponens terrorakciót”, hogy miként lehet általa felgyorsítani az amerikai társadalom és az amerikaiak szoros ellenőrzés alá vételét. Az elemzés során úgy találták, hogy tovább kell erősíteni a civil biztonsági szektorhoz tartozó szervezetek együttműködését, a köztük folyó információcserét és információáramlást. Arról próbálták meggyőzni a megfélemlített amerikai társadalmat, hogy 9/11 tragikus eseményeire a centralizált irányítás gyengesége és a kormányzati szervek visszásságai, mulasztásai következtében kerülhetett sor. Emiatt nem voltak képesek a terrorcselekmények előkészületeit időben felismerni, és 9/11 tragédiáját megakadályozni.
A Belbiztonsági Törvény meghirdetett célja a terrortámadások megelőzése, az ilyen akciókkal szembeni sebezhetőség és a bekövetkezett károk csökkentése, a helyreállítás meggyorsítása, a vészhelyzetek koordinált kezelése, a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem kapcsolatának feltárása és leküzdése volt. Az Egyesült Államokat irányító pénzhatalmi elit tehát azt a látszatot keltette, hogy a Belbiztonsági Minisztérium célja mérsékelni az állampolgárok sebezhetőségét, erősítve a közhatalom megelőzési, felderítési és kár-elhárítási hatáskörét. Az új államigazgatási szervezet súlyát mutatja az is, hogy a Belbiztonsági Minisztérium vezetője közvetlenül az elnök irányítása alatt áll és egyben tagja az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsának is.
Ez az új hatóság 2003-ban, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is jelentős szervezeti változásokon ment keresztül, és egyre több, már létező szervezet irányítását és hatáskörét vette át. 2007 novemberében megerősítették a katasztrófahelyzetek elhárításában játszott szerepét. A Belbiztonsági Minisztérium hét kiemelt személyi-kört egyesít. Számos iroda, főosztály, igazgatóság és tanácsadó szervezet tartozik hozzá. Módosult a belbiztonsági stratégia is. 2002-ben még a nemzetközi terrorizmussal szembeni feladatok voltak előtérben. Ezeken belül az Amerikát veszélyeztető terrortámadások megelőzése, valamint a terrortámadások következményeinek felszámolása, a gyors helyreállítás és a kárenyhítés. A módosulások nyomán továbbra is a terrorizmus elhárítása a legfontosabb, de kiemelkedő szerepet kapott a természeti katasztrófák megelőzése és elhárítása is.
A belbiztonsági stratégiának itt most azt a részét emeljük ki, amely a szükséghelyzetek kezelésével kapcsolatos. Eszerint fokozni kell vészhelyzetekben a reagálóképességet a felkészülés folyamatosságával és a hatékony reagálás megszervezésével. A veszélyhelyzetek jellegzetességeik, méreteik, elkövetési helyük változatossága miatt nehezen modellezhetőek és mindig számos váratlan elemet tartalmaznak. Ezért a felkészülés nemcsak bonyolult, de költséges is. A belbiztonsági stratégia a kormányzati szervek és más polgári szervezetek közötti irányítási és műveleti együttműködés erősítését tűzte ki célul.
Új fejlemény, hogy az amerikai törvényhozás 2009. január 22-én határozatot fogadott el (H. R. 645) öt országos vészhelyzetkezelő információs központ létrehozására az Egyesült Államok területén lévő katonai támaszpontokon. Ezek a ‘Fusion Center‘-nek nevezett információgyűjtő és koordináló központok vették át a FEMA (Federal Emergency Management Agency - Szövetségi Katasztrófa-elhárítási Hatóság) által felépített gyűjtőtáborok irányítását is. A fúziós központok feladata információk gyűjtése az amerikaiak életének valamennyi vonatkozásáról. Ezeket az információkat egyesíti és adja tovább a többi fúziós központnak. Feladatai közé tartozik a fenyegető helyzetek felismerése, a riasztás leadása és a szükséges intézkedések megtételének a kezdeményezése.









Jesse Ventura (James George Janos) szlovákiai magyarként lett Minnesota állam kormányzója. Itt látható tényfeltáró riportja a Fúziós Központokról és az Amerikai koncentrációs táborokról.




Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)

Fájdalmas megtévesztés: Tények 2001.9.11 -ről. (Ördögi titkok)

http://www.youtube.com/watch?v=BAvvtZEWo-4 




(A hatékony megelőzéshez tartozik a szervezeti párhuzamosságok kiiktatása a belső terrorcselekmények elhárításban is. Szakértők arra a véleményre jutottak, hogyha nem párhuzamosan, egymástól elkülönülve került volna sor a különböző titkosszolgálatokban és rendőri szervezetekben az információgyűjtésre és az elemzésre, akkor a terrorista merényletek túlnyomó többségét meg lehetett volna hiúsítani. Ezért döntöttek úgy, hogy létrehozzák a Fúziós Központokat, az információgyűjtés és továbbítás centralizálására. A jelek szerint az Európai Unió is követi az Egyesült Államokat és kiépíti a saját fúziós mechanizmusát Fúziós Központok kialakításával, mégpedig nemcsak az egyes tagállamokon belül, hanem közös európai szinten is. E célból kidolgozták az EU Cselekvési Tervét. Az EU-szintű terrorelhárítás célja az EU információ-kezelési stratégiának a meghatározása, másrészt a nemzeti titkosszolgálatok és az EU kapcsolatának az elmélyítése a kooperáció és a koordináció integrált formáival. Ehhez tartozik vészhelyzeti tervek készítése és kipróbálása is.)
Azok a szakértők, akik tanulmányozták az Egyesült Államok Fúziós Központjainak a hatáskörét, egybehangzóan állítják, hogy országos szükséghelyzet esetén az általuk kezelt adatbázisokból azonnal össze lehet állítani azoknak a listáját, akiket az öt központ működtetői veszélyesnek tartanak a társadalom, a nemzetbiztonság, illetve önmaguk számára.
A FEMA táborok létrehozását egyelőre azzal indokolják, hogy ebben a mintegy 300 nagy-befogadó képességű táborban tervezik elhelyezni az illegális bevándorlókat és családtagjaikat. Felmerül a kérdés, hogy mely közrendészeti szervek fogják összegyűjteni a leendő táborlakók ezreit, százezreit. Egyes amerikai tagállamok hatóságai már tiltakoztak a gyűjtőtáborok létrehozása és működtetése ellen.
Az amerikai törvényhozás felsőházának, a Szenátusnak, az egyik albizottsága 2012. október 3-án közzétett egy jelentést arról, hogy átvizsgált 680 ‘Fusion Center‘ dokumentumot, amelyek 2009-től 2011-ig készültek. Ezekben a dokumentumokban egyetlen egyszer sem említik, hogy sor került volna valamilyen belbiztonságot fenyegető belső terrorista fenyegetésre. A tömegtájékoztatási intézmények elhallgatták a szenátusi albizottságnak ezt a jelentését. Ugyanúgy nem adtak tájékoztatást arról sem, hogy már működőképes állapotban van több mint 300 FEMA-tábor, kiegészítve megfelelő mennyiségű szállítóeszközzel, így például speciális ‘boxcar’-okkal és fekete helikopterekkel, amelyek alkalmasak az őrizetbe vett személyek táborokba szállítására. A FEMA-táborokban már működnek a DHS-nek erre a feladatra kiképzett egységei. A táborlakóknak kiszemelt személyekről folyamatosan készülnek a listák, de a táborok nagyrészt még üresek és csak a személyzet tartózkodik bennük.

Kik állnak a tömegmészárlások mögött?

Aki figyelemmel kíséri az elmúlt két évtized eseményeit, meglepő hasonlóságokat talál a 2001. szeptember 11-én történtek, a 2005. július 7-én a londoni földalattiban végrehajtott bombarobbantás, a coloradói Batman lövöldözés, és a FEMA által rendszeresített szimulációs gyakorlatok között. A FEMA a kiképzést szolgáló gyakorlatait - a valódi helyzetek szimulált változatait - rendszeresen a valóságban megtörténő, vagyis a szimulálthoz hasonló módon ténylegesen is bekövetkező merényletekhez igazította. Ez lehetővé tette, hogy a mesterségesen előidézett eseménnyel eltereljék a figyelmet arról, ami a valóságban végbement. Mindez arra utal, hogy gondosan megtervezett eseményekkel állunk szemben. A fokozatosan ismertté vált tények és információk arra utalnak, hogy Connecticut Állam, Newtown városának Sandy Hook nevű elemi iskolájában történtek is, a háttérből irányított terrorcselekmények sorába tartozhatnak. Szimbolikusan úgy is felfoghatóak, mint a pénzhatalmi világelit által bemutatott ‘téli áldozat’ az Új Világrend és a globális kormányzat bevezetésének a tiszteletére.


A MÉSZÁRLÁS ÁRTATLAN ÁLDOZATAI

Sandy Hook elemi iskolában kicsiben ismétlődött meg az, ami 9/11 idején világeseményként ment végbe. A látszólag teljesen különböző két történésben az a közös, hogy Connecticutben is két hasonló esemény zajlott egy időben: az egyik a valódi hatóság és a helyi rendőrség valódi gyakorlata volt Bridgeport-ban, a másik pedig egy gondosan álcázott pszichológiai hadművelet Newtown iskolájában, az amerikai közvélemény megtévesztésére és megfélemlítésére.
Az idő múlásával számos, egymásnak ellentmondó információ és álinformáció látott napvilágot. A dezinformációs technikával előállított hamis hírek és beszámolók elárasztották a tömegtájékoztatást, és tervezetten zúdultak a megfélemlített amerikaiakra. Látszott az erőlködés, hogy nagyon-nagyon akarnak valamit bizonyítani, és ezért túlságosan is összeillenek a részletek. Mindez gyanút ébresztett a sokszor rászedett amerikai közvéleményben. Ezt csak megtetézte, amikor kiderült, hogy színészek alakították az áldozatok szüleit a híradásokban, vagyis valóság és virtuális változata tudatosan össze lett keverve.
Az igazság jobb megközelítése érdekében, az egészséges kételkedés parancsát követve ebben az írásban újra elemezzük a már eddig ismertté vált tényeket, és magunk is felvázoljuk – egyelőre munkahipotézisként – miként mehetett végbe egyrészt a szimulált és másrészt a tényleges esemény. A két esemény koordinálva volt és szinkronban ment végbe. A valódi gyilkos merényletre a Sandy Hook elemi iskolában, a megrendezett gyakorlatra pedig - amelyet a Department of Homeland Security, DHS, valamint a FEMA közösen tartott – Bridgeport, St. Vincent Medical Centerben került sor.
A Newtowntól mintegy 30 kilométerre lévő Bridgeport-ban a szimulált iskolai lövöldözés 2012. december 14-én, keleti parti idő szerint 9 órakor kezdődött, és délután 16 órakor ért véget. A szimulált eseménnyel részleteiben is megegyező akciók azonban élesben is megtörténtek Newtown Sandy Hook nevű elemi iskolájában. Az itt élesben lejátszódó események 9 óra 35 perckor kezdődtek, de már 9 óra 49 perckor véget is értek. A valódi eseménynél két rendőrt vettek számításba (a gyilkosokat), továbbá egy bűnbaknak (áldozatnak) kiszemelt személyt, Adam Lanzát, valamint egy figyelő személyt (a Takarítót), aki nem volt rendőr. A végeredmény: 28 halott, 20 gyermek, 7 felnőtt és a gyanúsított. A felhasznált fegyverek: két pisztoly, egy könnyű tölténytáras félautomata lőfegyver forgózárral (AR), valamint egy sörétes vadászpuska.
A történteket felfoghatjuk három szinten játszódó tragédiának, amelynek részei sorsszerűen kapcsolódnak egymáshoz, és vezetnek el az egész amerikai társadalmat mélyen megrázó szomorú végkifejletthez. Az első szint, amely egyben a dráma első felvonása is, az, ami a Sandy Hook elemi iskolában élesben történt. A második szint, a második felvonás, az, ami szimulációként a Bridgeportban tartott gyakorlaton virtuálisan zajlott le. A harmadik szint, a harmadik felvonás főszereplői a hatóságok és a tömegtájékoztatási intézmények dezinformációs kampánya az amerikai közvélemény félrevezetésére.
A pénzhatalmi világelit stratégiai céljainak megfelelően az elit szolgálatában álló formális és informális hálózatok azért szervezték meg ezt a színjátékot, hogy ily módon gyorsítsák fel az amerikai társadalom lefegyverzését. A pénzhatalmi világelit csak akkor tudja megszilárdítani az Egyesült Államok feletti hegemóniáját, ha korlátozza az amerikai társadalom önvédelmi képességét. Ennek a soktényezős és gondosan megrendezett színjátéknak a szerzője - hipotézisünk szerint - a Belbiztonsági Minisztérium, illetve annak valamelyik kapcsolódó intézménye. Ennek a munkatársai készíthették és játszhatták el ennek a tragédiának a forgatókönyvét. (…)

(A teljes cikk a Leleplező 2013/1, márciusi számában olvasható)







Rónaszegi Judit – Gordon Duff – Press Tv nyomán


Izrael mégis szervezi a III. világháborút?


http://www.presstv.ir/detail/2013/04/27/300590/caught-israel-orchestrating-world-war/



Az izraeli titkos hírszerző ügynökség, a Moszad szócsöveként is ismert, kémkedésre, terrorizmusra és biztonságpolitikai témákra szakosodott izraeli DEBKA internetes honlap leplezetlenül nyilvánosságra hozta a nemzetek elpusztításának programját, a már jól ismert „Endlösung” izraeli változatát.
Netanjahu izraeli elnök és az általa mozgatott nemzetközi terrorista hálózat minden bizonnyal csak járulékos veszteségként fogja elkönyvelni a tömegsírok százezreit, a vérző és agyongyötört kontinenseket, hogy bolygónk még megmaradt füstölgő romjain végre ők, a kiválasztott nép lehessenek élet, de inkább a halál urai.
A DEBKA nyíltan elismeri, hogy a Jordán Királyság és az öböl-menti arab államok segítségével eltervezett és elindított szíriai és iraki invázió nemcsak Irán és Pakisztán ellen irányul, de könnyen Oroszországot és Kínát is szembefordíthatja a NATO-val, mely országok eddig határozottan elleneztek minden külső agressziót. Az agresszió azonban már javában zajlik, és a Jelenések könyvében leírtak értelmében: „melynek végcélja az egész emberiség – még Isten választottainak is – teljes mértékű megtévesztése. Ez a gazdasági, politikai és vallásrendszer az utolsó időkben egy világméretű diktatúrába torkollik, ami uralni fogja az emberiség életének minden aspektusát. Ezt a rendszert tehát azért hozták létre, hogy az adott időben teljes rabságba vonja majd az emberiséget, Sátánt istenné kiáltsák, illetve hogy harcoljon a visszatérő Krisztus és szentjei ellen” (Jel. 16:13-14; 19:19).
De valóban ez a céljuk ezeknek az embereknek?
Igen, mert a cionisták, a neokonzervatívok és a dominianisták nem mások, mint velejükig romlott pénzügyi bűnözők, korrupt politikusok, és hatalmi mámorban szenvedő őrült zsarnokok díszes társasága.
Egy államok feletti világkormány létrehozására tett erőfeszítések már nagyon rég elkezdődtek, és a fejlett technika korszakában csupán felgyorsultak az események. Amerikában például a mesterségesen megrendezett terrorcselekmények ürügyén katonai puccsot hajtanának végre, hogy aztán a szükségállapot meghirdetése után teljes izraeli fennhatóság alá vegyék az egész országot. Szándékosan hallgatnak az ország különböző részein felállított úgynevezett átnevelő FEMA-táborokról is, mert ha kiderülne, akkor félő, talán mindenki megvilágosodna, hogy Amerika a saját állampolgáraival szemben készül egy nagy, végső leszámolásra. A Federal Emergency Management Agency, vagyis Szövetségi Válságkezelési Ügynökség szükségállapot esetén az Egyesült Államok kormányát váltaná fel, és ezzel egy csapásra megszüntetné a demokratikus szabadságjogokat. A gonosz birodalmában pedig kezdetét venné a „sötét újkor”.



Összeesküvés-elmélet? A javából!
De nemcsak elmélet, hanem igazi terv, egy valódi összeesküvés az egész emberiség ellen. Olyan ördögi terv, amelyről ideáig csak suttogtak, most viszont már teljesen nyíltan és pimaszul hirdetik, sőt ami a leghátborzongatóbb: előbb-utóbb meg is valósítják.



Az terv beindult



A szíriai hadművelet következtében az Irakról leválasztott kurd régió kiváló felvonulási terület lesz majd egy Irán elleni támadáshoz. Amiről nem szól a fáma, hogy az egy évtizede gazdasági és pénzügyi válságban vegetáló Amerikát újabb gyilkosságokba, terrorcselekményekbe, hamis zászló hadműveletek sorába rángatnák bele, természetesen előzőleg a lakosság teljes lefegyverzésével. (A gyilkos fegyverek betiltása, illetve használatuk korlátozása csak akkor volna szép és dicsérendő kezdeményezés, ha nem titkolnák el közvélemény elől, hogy az amerikai állambiztonsági hivatal, másfélmilliárd, 40-es kaliberű hollow point-lövedékes fegyverkészlettel rendelkezik, amit még a genfi egyezmény hadviselésről szóló szabályzata is szigorúan tilt. Ugyanakkor – a szenátus albizottsága 2012 októberében kiadott jelentése szerint 2001 és 2009 között semmilyen terrorista veszély nem fenyegette Amerikát. (!)
A „terrorizmus elleni harc” tehát blöff volt csupán, a hamis szlogent a kormány az FBI-jal karöltve agyalta ki. (Megj. R. J.)
A DEBKA azon kesereg, hogy a nagy terv csak akkor valósulhatna meg igazán, ha visszaforgatván az idő kerekét, Amerikát még mindig a Bush-korszak szürke egyoldalúsága jellemezné. A megváltozott viszonyok, Obama elnök, Kerry külügyminiszter, Hagel védelmi miniszter és az amerikai vezérkari főnök, Martin Dempsey tábornok ennél fogva csak akadályok a „nemes” célok megvalósításában.



A gójok agymosása



Ebből következik, hogy Obama elnök tehát potenciális célpont egy új, 9/11-hez hasonló terrortámadáshoz, melynek alapjait már előkészítették Sandy Hookkal és a bostoni maratonnal. A politikai és katonai síkon zajló előkészületekkel egyidőben elkezdődött a lakosság tűrőképességének és reakciójának tesztelése is. Az amerikai társadalom teljes lefegyverzésével és a jó előre eltervezett gazdasági összeomlással elvették az emberek magántulajdonát, és kezdetét vette a középosztály teljes likvidálása.
És miközben terrortámadások sorozatát zúdítjánk ránk, észre sem vesszük, hogy 20 ezer amerikai katona készül átlépni a szír határt.



A világ meghódítása és bolygónk megsemmisítése



Izrael a közel-keleti térségben, összehangolt támadásokat hajt végre Szaúd-Arábia, a perzsa öböl menti államok, a Moszad által támogatott törökországi PKK (a Kurd Felszabadítási Szervezet) terroristái, a kurdisztáni regionális önkormányzatok kulcsfontosságú vezetői, az iraki al-Kaida terrorszervezet irányítói és a szíriai drúz milíciák segítségével.
Jordániával már régen nem kell számolni – mert Izrael és a vele szövetséges al-Kaida hálójában vergődik –, tehát Szíria és Irak megcsonkítása után szabad lesz az út Afganisztán, Irán és a Kaszpi tenger felé.
Amennyiben Kína és Oroszország nem ismeri fel időben a veszélyes ázsiai térhódítást, a már jó előre eltervezett 2015-2017 közötti Pakisztán elleni izraeli támadást követően kirobbanhat a III. világháború.



Kezdetben vala a megtévesztés és a színjáték



Különösen Törökország részéről, amelyik most nyakig ül a slamasztikában, mert Izrael szövetségeseként az ország területén kialakítandó közös katonai légi bázis miatt könnyen árulónak bélyegeznék a környező országok. Ugyanakkor reménykedik is, hogy az izraeli térhódítás során megkaparinthatja Észak-Irakot, és „megszállási zónaként” talán Szíriából is lekanyarinthat magának egy jó darabot.
Azerbajdzsán pedig – jó tett helyében jót várj alapon – megkaphatja a már régóta áhítozott Kaszpi-tengeri iráni olajtartalékokat.



Már írásban is megállapodtak



2013. április 26-án megszületett a megállapodás a Szíria elleni hadműveletről. Izrael természetesen amerikai pufferek árnyékában manőverezik majd, és esze ágában sem lesz vágóhídra vinni katonáit. A 2006-os libanoni vereségük óta jószerivel meggyőződhettünk arról is, hogy az IDF, az izraeli védelmi erők nem jeleskednek túlságosan a frontokon, csupán a ciszjordániai fegyvertelen és kiszolgáltatott civil lakosság körében kepesek különös kegyetlenkedésekre és véres megtorlásokra.
Ezzel kapcsolatban a DEBKA gondosan összehangolt amerikai terrorsejtek és halálosztagok akciósorozatáról is említést tesz, melyek működésének eltussolásához természetesen a háttérhatalom által irányított amerikai és izraeli világsajtó fog majd segédkezni, pontosabban félretájékoztatni a tisztelt nagyérdeműt.
2013. április 26-án pénteken, csak pár órával azután, hogy az online DEBKA-Net-Weekly előfizetők kézhez kapták a legfrissebb híreket, Abdullah II jordán király már a Fehér Házban tárgyalt Obama elnökkel, ahol is megállapodás született egy 20 ezer amerikai katona állomásoztatására alkalmas gigantikus katonai bázis kiépítéséről a Jordán Hasimita Királyságban. Az amerikai légierők ilyen mértékű átcsoportosítására hat év óta nem volt példa a térségben.
A jordániai katonai támaszpont lesz tehát az amerikai és izraeli közös hadműveletek egyik központja. A mérnöki alakulatok már dolgoznak a bázis kibővítésén, hogy alkalmassá tegyék az izraeli légtéren át történő amerikai és európai légi utánpótlások fogadására. A nehezebb katonai járműveket és berendezéseket, tartályokat, tankokat, rakétákat, önjáró tüzérségi és páncélozott járműveket a tengeren keresztül szállítják majd két katonai támaszpontra: a jordániai vörös-tengeri kikötőbe, Aqabába és az izraeli kikötőbe, Haifába.
Erről az amerikai védelmi miniszter Hagel, az izraeli miniszterelnök Netanjahu, az izraeli védelmi miniszter Mose Ja’alon és az izraeli vezérkari altábornagy Benny Gantz döntöttek legutóbbi tárgyalásaik során.
Netanjahu már négy alkalommal is találkozott Abdullah II jordán királlyal, hogy – ugyancsak jó tett helyébe jót várj alapon – teljes körű támogatásáról biztosítsa trónja megőrzése érdekében.
Ezeket az ördögi terveket sohasem lehetne megvalósítani anélkül, hogy Amerikát ne bénítaná meg egy olyan erős és befolyásos, minden törvényen felül álló zsidó terrorista szervezet, mint az egész amerikai kongresszust és törvényhozást markában tartó AIPAC, az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága.
Ékes bizonyítéka ennek, hogy a jelenlegi amerikai doktrína még tiltja is a katonai agressziót, és nem csak az ENSZ biztonsági tanácsának határozata alapján, de a Nemzeti Hírszerzési Elemzés a NIE (National Intelligence Estimate) biztonságpolitikai döntése értelmében is. Itt kell megjegyeznünk, hogy az amerikai hírszerzés által összeállított és 2007-ben nyilvánosságra hozott jelentés szerint Irán már 2003-ban leállt a nukleáris fegyverkezési programjával, ami azóta is felfüggesztés alatt áll. Hasonlóképpen utasította el még kezdetben az USA azt a valótlan izraeli állítást is, hogy a szír kormányerők tömegpusztító biológiai és vegyi fegyvereket vetettek volna be a lázadók ellen. Mint utóbb kiderült, ennek épp az ellenkezője volt igaz, tudniillik hogy a felkelők használtak gyilkos fegyvereket, és nem csak a szír kormányerők, de az ártatlan civil lakosság ellen is.



Világos, hogy mit akar Izrael



Világos, hogy sok száz és ezer amerikai katonát fognak feláldozni a cionizmus túlélése érdekében. És az is világos, hogy most kétszer annyit fognak feláldozni, mint amennyit már eddig is feláldoztak.
Az USA-ban végzett felmérések szerint a megkérdezett válaszadók jobban tartanak saját kormányuktól, mint a terroristáktól (pláne ha ezek a terroristák a saját kormánytagjaik közül kerülnek ki – Megj. R. J.), és a terrorfenyegetettség félelmeit még mindig felülírják az amerikai alkotmányban lefektetett szabadságjogok:
Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezethet, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz.” (Emberi Jogok Nyilatkozata) 
Rónaszegi Judit – Gordon Duff – Press Tv nyomán









Drábik János:

Obama a rendkívüli állapot bevezetését készíti elő? (…)


Erre nem lehet anélkül válaszolni, hogy ne tekintenénk át azokat a tényeket, eseményeket, akciókat és dokumentumokat, amelyeket ha összerakunk, akkor kénytelenek vagyunk arra következtetni, hogy Obama a felette is a főhatalmat gyakorló pénzhatalmi világelittől valószínűleg azt a megbízást kapta, hogy elnöki rendeletekkel függessze fel az alkotmányt, és vezesse be a rendkívüli állapotot az Egyesült Államokban.

Áttekintve az elérhető információkat arra is lehet következtetni, hogy ez a fordulat még a 2016-ban esedékes újabb elnökválasztás előtt bekövetkezhet. Obama elnök már hozzálátott az amerikai fegyveres erők lényegbevágó átszervezéséhez. Ennek része az is, hogy egyre több homoszexuális és leszbikus tisztet léptet elő, mert katonai hatalomátvétel esetén az ő támogatásukra bizton számíthatna. A hadseregben rendszeresített tábori lelkészeket viszont teljesen háttérbe szorították és vannak olyan szolgálati helyek is, például a Közel-Keleten, ahol még a Biblia felmutatása sem engedélyezett. Obama a közkatonáktól a tábornokokig arra kényszeríti a fegyveres szolgálatok tagjait, hogy nyilatkozzanak: hajlandók-e amerikaiakra lőni vagy sem? Azok, akik azt mondják, hogy igen, előléptetésben részesülnek. Akik azt válaszolják, hogy nem, azokat rövid úton eltávolítják a fegyveres erőktől.
A DHS, vagyis a Belbiztonsági Minisztérium hozzálátott minden képzeletet felülmúló mennyiségű lőszer és töltény felhalmozásához. A NOAA (Nation Oceanic and Atmospheric Administration – Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet) is milliárdos nagyságrendben halmozza fel a lőszereket. Ez azért különös, mert az óceán és a légkör kutatásához erre nincs szükség.
Az állampolgároknál lévő fegyverek begyűjtésére irányuló erőfeszítések célja is az amerikai civil társadalom lefegyverzése. Egyelőre több fegyver van magánkézben, mint amennyi az Egyesült Államok lakossága. Ez jelenleg 316 millió. Így felfegyverzett társadalomban a rendőrállamra való áttérés rendkívül nehéz, költséges és időigényes feladat. A legkülönbözőbb állami szervezetek gyorsított ütemben halmozzák fel a fegyvereket. Ez azt mutatja, hogy Obama, valamint az a pénzhatalmi világelit, amely őt a Fehér Házba segítette és előírta számára a követendő stratégiai célokat, tisztában van azzal, hogy az amerikaiak nem fogják egykönnyen átadni az alkotmányos jogaik alapján náluk lévő fegyvereket.
Az egyre keményebbé váló végrehajtó hatalom már összeszedte volna a civil használatban lévő fegyverek jelentős részét, ha tudná, hogy azok hol vannak. Ezért akarják bevezetni az Egyesült Államok egész területén a fegyverek kötelező regisztrációját, valamint azt, hogy aki fegyvert akar vásárolni, annak az előéletét (priuszát) hivatalosan megvizsgálhassák. Ebbe a stratégiába illeszkedik az is, hogy az orvosoknak és az egészségügyi személyzetnek kötelezővé tennék információk gyűjtését a páciensekről: alkalmasak-e arra, hogy saját fegyverrelAz NDAA (National Defense Authorization Act – a Nemzetvédelmi Felhatalmazási Törvény) lehetővé tette a szövetségi kormány számára, hogy határozatlan ideig őrizetben tartson bárkit, akit az országra nézve veszélyesnek tart. Ehhez nincs előírva, hogy a szükséges bizonyítékokat felmutassák, és beszerezzék a korábban kötelező bírói végzést. Az ügyvéd részvétele sem kötelező többé. Ha az elnök és az igazságügy-miniszter kijelenti valakiről, hogy fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára, akkor az illetőt határozatlan ideig meg lehet fosztani személyes szabadságától.
Obama olyan elnöki rendeletet adott ki, amely abszolút hatalmat biztosít számára rendkívüli állapot idején a tömegkommunikációs intézmények feletti ellenőrzésre. Az elnöki rendelet kiterjed az összes televízióra, rádióra, az internetre és még a mobiltelefonokra is. Viszonylag új, de fordulatot jelentő fejlemény, hogy az Egyesült Államok légterében megjelentek a különböző roboteszközök, a repülőgépektől a robotszúnyogokig. A robotok bevetése ellenállást váltott ki, és több bíróságnál is kezdeményezték használatuk korlátozását. Eric Holder igazságügy-miniszter úgy foglalt állást, hogy nemcsak a robotok használata legális, de az elnöknek arra is törvényes felhatalmazása van, hogy ezeket az Egyesült Államok területén amerikai állampolgárok ellen bevethesse.
Több forrásból is hivatalos megerősítést nyert, hogy a DHS megrendelést adott 1,6 milliárd darab lőszer-tölténytár beszerzésére. Ezeknek egy része csúcsnál üreges lövedék, amelynek használatát a nemzetközi jog háború esetén is tiltja. A megrendelt lőszerek másik része orvlövészek számára készült speciális lövedék. 1,6 milliárd lőszer-tölténytár elegendő arra, hogy az egész amerikai hadsereget ellássa 266 hónapig, illetve 22,5 évig olyan helyzetben, amikor intenzív háború folyik. Jelenleg a DHS minden évben 15 millió tölténytárat használ a különböző kiképzési létesítményeinél. Ez elegendő lenne a Belbiztonsági Minisztérium számára 107 évi tréningre.
A fentiek alapján joggal merül fel a kérdés, hogy miért van szüksége a DHS-nek ennyi lőszerre és miért főleg olyanokra, amelyeknek használatát a nemzetközi jog is tiltja. Ezért amikor Dianne Feinstein szenátor aggódik amiatt, hogy magánszemélyek lőszert vásárolnak, és nagy kapacitású tölténytárakkal működő fegyverekkel rendelkeznek, akkor aggódhatna amiatt is, hogy a szövetségi kormányzat ugyanezt teszi azzal a különbséggel, hogy ezerszer több lőszert halmoz fel, mint amennyit normális esetben igénybe szokott venni.
A DHS azonban nemcsak lőszereket vásárol, de aknabiztos, ún. MaxPro-járműveket is. Ezeket Amerika városaiban kívánják felhasználni. Egyelőre nem ismert, hogy hány ilyen járművet vásároltak, de azt már tudjuk, hogy a gyártóvállalat utólag további 2717 járművet alakított át aknabiztossá. A DHS ezeket már használja, és az amerikaiak megismerkedhettek velük a nagyvárosok utcáin. Ez azért különös, mert a MaxPro kifejezetten háborús-jármű és nem a békés időkben szokásos rendfenntartás eszköze. Az ilyen járműveken fegyvernyílások is vannak.
Ha mindezt összetesszük, egyre meggyőzőbbnek tűnik az a feltételezés, hogy Obama elnök – megbízóinak a szolgálatában – az alkotmányos rend felfüggesztésére és az elnöki diktatúra bevezetésére törekszik az Egyesült Államokban. Obamának ehhez csak arra van szüksége, hogy bejelentse a rendkívüli állapotot, például arra hivatkozva, hogy a pénzrendszer összeomlott és a gazdasági élet megbénult. Ez máris lehetővé teszi számára a tájékoztatási rendszer totális ellenőrzését. Ezután a katonai és a belbiztonsági szervezeteknek erre a feladatra kiképzett alkalmazottai nekiláthatnak nemcsak a fegyverek, de az emberek összegyűjtésének is.
A Nemzetvédelmi Felhatal-mazási Törvény mindezt lehetővé teszi. Akik ellenállnak, azok szembetalálják magukat a roboteszközökkel és az állig felfegyverzett katonai és DHS egységekkel. Egy ilyen polgárháborús helyzetben, aki ellenáll, azt le lehet lőni, mert a rendkívüli állapotra vonatkozó jogszabályok ezt megengedik. Nincs szükség összeesküvési elméletre ahhoz, hogy arra következtethessünk: Obama elnök olyan polgárháborúra készülhet, amelyre nem volt példa eddig az Egyesült Államok történetében. Azt nem lehet tudni, hogy pontosan mikor kerül sor a fordulatra és lép a jelenlegi alkotmányos rend helyébe a rendőrállam. Elképzelhető azonban, hogy minderre még a 2016-ban esedékes elnökválasztás előtt sor kerül. Az is lehet, hogy a pénzhatalmi világelit szolgálatában álló elnök lehetőséget kap az alkotmány megváltoztatásának kikényszerítésére és olyan alkotmány-kiegészítés elfogadtatására, amely lehetővé teszi számára, az elnökség harmadik ciklusra történő megpályázását is. Ez az álcázott áttérés a diktatúrára nem szükségszerű, hiszen már minden jogi és szervezeti feltétel megvan ahhoz, hogy az elnök magához ragadja a teljes hatalmat a hadsereg és a belbiztonsági fegyveres erők támogatásával.
Ha Obama egy külső támadástól féltené az Egyesült Államokat, akkor nem erőltetné a katonai kiadások nagyarányú csökkentését, a nukleáris fegyverek kétharmadának a megsemmisítését, és természetesen arra se törekedne a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet óriási mennyiségű fegyvert és lőszert halmozzon fel. A megfigyelhető mozgások arra utalnak, hogy egy nagyméretű polgárháború előkészítése van folyamatban Amerikában.



A polgárháború kitörésére utaló jelek



A DHS-nek, vagyis a Belbiztonsági Minisztériumnak, 240.000 alkalmazottja van és ennek a szervezetnek az irányítása alá került a CIA, vagyis a Központi Hírszerzési Hivatal, az FBI, a Szövetségi Nyomozóiroda, valamennyi adóhatóság és több más szövetségi kormányzati hivatal. A DHS-nek joga van az Egyesült Államok határain túl is tevékenykednie. Arra is fel van hatalmazva, hogy letartóztasson és fizikailag semlegesítsen személyeket. A DHS ezen túlmenően informátorok egész hadseregével rendelkezik, és egy sor más feladatra „biankó csekket” kapott, azaz saját belátása szerint cselekedhet.
Első jelként hivatkozhatunk két új jogszabályra: az egyik az NDRP (,,National Defense Resources Preparedness” – ,,Nemzetvédelmi Erőforrás-készenlét” elnöki rendelet), a másik pedig az NDAA (,,National Defense Authorization Act” – ,,Nemzetvédelmi Felhatalmazási Törvény”), amelyek legálissá teszik a hadsereg és a fegyveres testületek számára, hogy nyomozást folytassanak le és kihallgatásokat eszközöljenek minden olyan esetben, ahol a gyanúsítottat terrorista tevékenységgel vádolják. Ahhoz is joguk van, hogy ezeket a személyeket korlátlan ideig őrizetben tartsák. Ennek csak az a feltétele, hogy egy hatósági illetékes kijelentse: az illető terrorista. Ezek a jogszabályok lehetővé teszik az elnök számára, hogy szükséghelyzetben átvegye a kulcsfontosságú kormányzati funkciók közvetlen felügyeletét. Ilyen esetben az elnök elrendelheti amerikai állampolgároknak a GULÁG-hoz hasonló gyűjtőtáborokban való fogvatartását. Erre a célra építették fel a FEMA-táborokat a DHS felügyelete alatt. Jelenleg ilyen táborok hálózzák be az Egyesült Államok szinte valamennyi tagállamát. Számuk 800-ra tehető, bár vannak kisebb számokat megjelölő források is. Figyelemre méltó az is, hogy félmillió műanyag-koporsót is elhelyeztek bennük.
Második jelként az NDRP, vagyis a Nemzetvédelmi Erőforrás-Készenlétről szóló elnöki rendeletet említhetjük, amelyet 2012. március 16-án tettek közzé az Egyesült Államok kormányának hivatalos honlapján. Ebben az elnök felhatalmazza a fegyveres és kormányzati testületeket, hogy elkobozzanak élelmiszereket, tenyészállatokat, felszereléseket, termékeket, ellenőrizzék az energiaforrásokat és a vízellátást, lefoglalhassanak polgári szállítóeszközöket, így hajókat és a repülőgépeket is, továbbá elosszák a nyersanyagokat, beleértve a gyárak és infrastruktúra építéséhez szükséges építési anyagokat is. Ezek a jogok a megjelölt szervezeteket az Egyesült Államok egész területére vonatkozóan megilletik. Az elnöknek tehát most már felhatalmazása van arra, hogy ellenőrizze a polgári-szállítást és közlekedést, az állami energiaszolgáltatókat, beleértve a kőolaj- és gázellátást is.
A DHS rendkívüli felhatalmazásának harmadik jele, hogy még 2012. november 1-jén, Obama másodszori elnökké választását megelőzően a kaliforniai San Diego-ban nagyszabású terrorista-ellenes gyakorlatot tartottak: élőhalottak, vagy zombivá lett amerikaiak hordái megpróbáltak elpusztítani mindent, ami előrenyomulva a kezük ügyébe került. Két héten át különleges feladatokra kiképzett speciális rendfenntartó és katonai egységek, valamint rendőri erők szimulálták a terroristák megfékezését. Azért, hogy a gyakorlat életszerűbb legyen, egy – az egész Egyesült Államokat érintő – terroresemény szövetségi szintű elhárítását is szimulálták. A San Diego-i terrorelhárító gyakorlatot a CIA, a hadsereg, a HALO-Biztonsági Korporáció és a CDC Betegség Ellenőrző és Megelőző Központok munkatársai irányították, fő támogatója Brad Barker, a HALO Corporation elnöke volt. A CDC legfelső vezetése már 2011-ben felszólította a washingtoni kormányt, hogy készüljön fel bármely várható invázió elhárítására.
A DHS hegemóniájának negyedik jele, hogy néhány tömegtájékoztatási intézmény, mint például a FOX News, máris arra buzdítja az amerikaiakat, hogy tiltakozzanak a washingtoni kormány gazdaságpolitikáját irányító „belföldi terroristák” ellen. Több tévé és rádió arra biztatta az amerikaiakat, hogy csatlakozzanak a gombamódra szaporodó félkatonai milícia-szervezetekhez, amelyek egyre gyakrabban összecsapnak az állami hatóságokkal (így például Texasban). Ezek a milíciák már olyan „hősökkel” is rendelkeznek, mint amilyen az Öböl-háborút megjárt veterán, Timothy McVeigh. Ő volt az, akit programozott biorobotként az 1995-ben – az FBI-ügynökök által végrehajtott terrorcselekményért – elítéltek és kivégeztek. Kiváló szakemberek cáfolhatatlanul bebizonyították, hogy a Murrah Federal Building-et Oklahoma Cityben az FBI robbantási szakértői hajtották végre és a „patsy”-nek (baleknek, bűnbaknak) használt Timothy McVeigh „trágyabombája” semmiképpen nem lett volna alkalmas egy ilyen nagy épület lerombolására, amelynek során 168 ember vesztette életét.
Az amerikai DHS, azaz a Belbiztonsági Minisztérium hatásköre ma már hasonlít annak a GULÁG-rendszernek a hatalmára, amelyet ez az államon belül is külön államot képező szervezet gyakorolt az egykori Szovjetunióban. Ezt a tényt bizonyítja ötödik veszélyre utaló tényként az, amiről korábban már szóltunk, hogy a DHS megrendelt orvlövészei és mesterlövészei számára 1,6 milliárd sorozatlőszert (tölténytárat), továbbá falakon is áthatoló robbanóanyagot, tűz- és golyóbiztos őrbódékat, valamint más speciális eszközöket és berendezéseket, amelyek együttvéve alkalmasak nagyobb méretű belső konfliktus elfojtására, és akár egy az egész unióra kiterjedő polgárháború megvívására is.
Az amerikai civil társadalom válasza minderre az volt, hogy 40%-kal megnövekedett az 2012 végén és 2013 elején az eladott kézi lőfegyverek száma. A legnagyobb fegyverforgalmazó, a Brownells Inc. háromszor annyi lőszert adott el az AR-15 típusú kézifegyverekhez, mint korábban. A cég elnöke, Pete Brownell elmondotta, hogy a Sandy Hook elemi iskolában (Newtown, Connecticut, 2012.12.14.) lezajlott vérengzés után soha nem látott módon megugrott a kereslet a lőszerek iránt. Tíz nap alatt több mint tízmillió lőfegyvert és több mint egymilliárd sorozatlőszert adtak el. A NICS (National Instant Criminal Background Check System – A Szövetségi Bűnügyi Nyilvántartás Azonnali Ellenőr-zési Rendszere) tájékoztatása szerint a fegyvereladás történelmi csúcsot ért el 2013 januárjában. Az FBI szerint a forgalom tízszer nagyobb lehetett volna, ha nem lett volna kötelező a NICS által végrehajtott priorálás, azaz előzménykutatás. 2013 első hónapjaiban másodpercenként adtak el egy lőfegyvert az Egyesült Államokban.
Az NDAA, vagyis a Nemzetvédelmi Felhatalmazási Törvény 2013-ban még túl is szárnyalta 1,7 milliárd dollárral azt, amit a kormány kért a Képviselőháztól. Ebben az összegben már benne van az Afganisztánban szolgáló amerikai csapatok visszavonása is 2014 végéig. Több olyan kutató, aki évek óta figyelemmel kíséri az amerikai hadsereg tevékenységét, állítja, hogy az Afganisztánból visszatérő katonákat is a belső nyugtalanság és utcai lázadások elfojtására kívánják bevetni. Az érem másik oldala az, hogy a sebesült és nyomorék veteránok mellett nagyon sok katona mentálisan sérülten tért, illetve tér haza Amerikába, és ez veszélyt jelenthet a társadalmi stabilitásra. A DHS ezért már 2009 óta tervszerűen készíti fel az irányítása alatt álló szervezeteket az esetleg kirobbanó polgárháborús konfliktus és az utcai tüntetések kezelésére, valamint a lázadások leverésére. Külön figyelmet fordítanak az úgynevezett jobboldali szélsőségesekre, valamint azokra a százezrekre, akiket a pénzügyi összeomlás és a gazdasági visszaesés egzisztenciális válságba sodort.

Büntetőeljárás bûncselekmény nélkül



A mesterségesen szított terrorizmusellenes hisztéria lehetővé tette az Egyesült Államok sziklaszilárdnak hitt jogállami alapjainak meggyöngítését. A terrorizmus vádjával folyamatosan korlátozták az emberi és polgári szabadságjogokat. Fellazították a „due process of law” (törvényes eljárás nélkül nem lehet senkit büntetni) alkotmányos követelményének maradéktalan érvényesítését. Ilyenek az amerikai alkotmánynak a 4-8-ig terjedő kiegészítései, amelyek előírják, hogy senkit sem lehet alapos ok nélkül letartóztatni, ilyen ok nélkül senkinél nem lehet elrendelni a házkutatást és a lefoglalást. Senki sem kényszeríthető arra, hogy önmaga ellen tanúskodjon. Senkit nem lehet megfelelő törvényes eljárás nélkül életétől, szabadságától, tulajdonától megfosztani. Nem kerülhet sor önkényesen közcélokra történő kisajátításra, vagy ha mégis szükség van rá, akkor is csak igazságos kártalanítás ellenében. Ide tartozik az is, hogy a gyanúsítottnak, illetve a terheltnek joga van a nyilvános és gyors tárgyalásra, arra, hogy megismerhesse az ellene felhozott vádakat, meghallgathassa az ellene nyilatkozott tanúkat, és a bíróság is köteles az ő tanúit meghallgatni.

További bizonyítékok a polgárháború elkészületeiről



2011. december 31-én az Egyesült Államok törvényhozása új honvédelmi törvényt fogadott el. Ez olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a George Orwell által elképzelt Big Brother rendőrállamát és Aldous Huxley „Szép új világát” már megvalósítják. Az elnöknek jogában áll elrendelni robottal végrehajtott merényletet, akár amerikai állampolgárral szemben is. Ehhez elég, mint már utaltunk rá, hogy egy illetékes kijelentse róla: terrorizmussal gyanúsítható személy. Lehetővé vált az állampolgárok korlátlan ideig való fogva-tartása, és ezt a jogot az elnök is gyakorolhatja, aki ugyan a hadsereg főparancsnoka, de mégis csak választott civil politikus. Az Elnök azt is eldöntheti, hogy a vádlott felett civil bíróság vagy katonai bíróság ítélkezzék. A 2011-ben érvénybe lépett Patriot ActiveX-nek megtévesztő az elnevezése. Valójában arról szól, hogy az elnök elrendelheti az egyes állampolgárok bírói felhatalmazás nélküli megfigyelését. Obamát arra is felhatalmazza a törvény, hogy cégektől is kérhet adatokat, üzleti dokumentumokat, és még azt is ellenőrizheti, hogy ki milyen könyveket kölcsönözhet ki magának a közkönyvtárakból. A korábban is már hivatkozott törvény, az NDAA lehetővé teszi a kormány illetékesei számára, hogy a terrorizmussal vádolt személyekkel szemben titkos bizonyítékokat is felhasználhasson. Ezeket a bizonyítékokat senki sem ismerheti meg.
Az NDAA alapján az Egyesült Államok megtagadhatja a háborús bűnösök kiadatását is. Működhetnek olyan titkos bíróságok, amelyek az Egyesült Államokkal ellenséges viszonyban álló kormányoknak segítő amerikaiakat vagy más állampolgárokat lehallgathatnak. Lényeges változás az is az eddigi helyzethez, hogy jogi mentességet kapnak azok a cégek, amelyek bírói felhatalmazás nélkül a hatóságok kérésére megfigyelik az állampolgárokat. A Global Positioning System, a GPS is igénybe vehető a gyanúba keveredett állampolgárok megfigyelésére.
A kormányzat azt is megteheti, hogy amerikaiakat kiadjon más országoknak, ahol pedig fennáll a veszélye, hogy esetleg megkínozzák őket. Az új honvédelmi törvény lehetővé teszi a köztéri megfigyelési-rendszer kiépítését, valamint olyan miniatűr, nanoméretű csipek beültetését, amelyek a célszemély minden mozgását megfigyelhetővé teszik. Minderre az a magyarázat, hogy küzdeni kell a terrorizmus ellen. A törvény készítői szemében minden ember potenciális terroristának számít. Láthatjuk, hogy olyan alapvető jogelvek, mint például a habeas corpusban foglalt szabályok, egy csapásra érvényüket vesztették. A törvény olvasójának az az érzése, hogy az Egyesült Államokat irányító hatalmi elit a terrorizmusra hivatkozva feljogosította magát arra, hogy a világ bármely személyével szemben önkényesen járhasson el.

Obama második feladata: a pénzügyi eszközökkel vívott háború támogatása
A szép új világ csak egy modern rendőrállam. Ennek a demokráciának feltüntetett diktatúrának az adósság álcázott változata az alapja. 2013-ban már biztonsággal állíthatjuk, hogy a „túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen” pénzuralom valójában olyan rosszindulatú daganat, amely ma már az alibidemokráciát is megtámadta. A vállalkozói szabadságon alapuló kapitalizmust pedig hatalmi gazdasággá alakította át.
A pénzuralmi rendszerben a kamatmechanizmus miatt állandóan növekszik az eladósodás. A rendszer lényegében a vég nélküli eladósításon nyugszik. Az adósság viszont a szolgaság egy fajtája. Ebben a szolgaságban az adósrabszolgának soha nincs lehetősége arra, hogy újra szabad emberré váljon. Függő helyzete élete végéig tart. Az adósszolgaságban élő munkájának az eredménye olyan adósság törlesztésére megy, amelyet soha nem lehet kifizetni. Ezt még tetézi az, hogy az eladósításhoz vezető kölcsönöket csaknem minden esetben haszontalan fogyasztásra költik. Pl. félművelt embereket előállító tanulásra, ingatlanspekulációra, gyorsan elhasználódó autókra és ehhez hasonlókra.



Ahhoz, hogy a pénzuralom átvehesse egy adott ország gazdasága és politikai rendszere feletti uralmat, olyan korrumpálható államra van szüksége, amely lehetővé teszi a pénzrendszer szélsőséges központosítását és olyan vagyoni különbségek létrejöttét, ahol a pénz- és korporációs oligarchia pénzügyi és gazdasági fölényét a korrupció legváltozatosabb formáival konvertálja át politikai döntésekké.
Minél koncentráltabb a pénzhatalom, annál könnyebben tudja befolyásolni és korrumpálni a kormányzatot. El tudja érni, hogy olyan privilégiumokhoz és monopolhelyzetekhez jusson, amelyek segítségével tovább koncentrálhatja a vagyont, és ezen keresztül a hatalmat. Az Egyesült Államokban is az állampolgárok megtévesztésére és féken tartására működtetik az alibidemokrácia PR-rendszerét.
Az Egyesült Államok felett a főhatalmat gyakorló pénzhatalmi elitnek erősen centralizált államra van szüksége ahhoz, hogy könnyebben adósíthassa el nemcsak az államot, hanem a gazdaság egészét és az egyes állampolgárokat is. Például ha nem lenne olyan állam, amely minden lehetőséget megad az eladósításra (diákkölcsönökkel, szubvencionált jelzálogjogokkal, kamattámogatásokkal, korlátlan költségvetési deficittel, birodalomépítő háborúkkal), akkor a pénzhatalmi világelitnek nem lenne olyan könnyű folytatnia a vagyon világszintű koncentrációját és centralizációját, és a pénzügyi rákos daganat nem tudna annyira könnyen terjedni.
Ennek a pénzuralmi rendszernek a központi intézménye a magántulajdonban lévő FED, vagyis a Federal Reserve System, egy olyan bankrendszer, amely kezdettől fogva 100%-ig magántulajdonban volt. Ennek a magánbanknak sikerült kisajátítania az Egyesült Államok pénzrendszerének irányítását. Mivel lehetősége van, hogy szinte korlátlan mennyiségben bocsáthasson ki fedezetlen pénzt, amely nemcsak az Egyesült Államoknak a nemzeti pénzneme, de egyben a világ tartalékvalutája is, így lehetővé vált, hogy a pénzuralmi elit ne csak az Egyesült Államok felett, hanem világszinten is hatalmi pozícióhoz jusson. A FED-nek meghirdetett célja az lenne, hogy megfékezze az inflációt és segítse elő a gazdaság működését, munkahelyek teremtésével. Ehelyett a FED azt a célt szolgálja, hogy a pénzhatalmi világelit parazita vagyonfelhalmozása, mások munkája eredményének gátlástalan kisajátítása, ha lehet, pénzügyi válságok és depressziók nélkül folytatódhassék. A pénzhatalmi elit kiszolgálójává vált állam maga is parazitává vált. Adózással arra kényszerítette a társadalom egészét, hogy tartsa el a parazita módon növekvő pénzügyi szektort.
Ezt a rákos beteggé vált társadalmat a pénzuralmi rendszert működtető központ – a FED – felszámolásával kellene újra életképessé tenni. A betegség központja tehát a Federal Reserve System. Ennek eltávolítása nélkül a pénzuralom rákos burjánzása nem állítható meg. Az viszont rendkívül nehéz feladat, hogy mind az állam, mind a vállalatok, mind az állampolgárok vonatkozásában le lehessen állítani a folyamatos eladósodást. Az adósság-pénzzel működtetett rendszert le kell építeni, és olyan új rendszert kell felépíteni, amely megszünteti a bankárkaszt hatalmának forrását, az eladósítást. Az új rendszerre áttérni rendkívül nehéz, mert nemcsak Amerikában, hanem az euroatlanti térség egészében arra vannak programozva az emberek, hogy hitelek, kölcsönök nélkül sem saját életüket, sem országuk életét nem tudják már képzelni.
Látjuk a jó szándékot, de nem hiszünk abban, hogy a pénzuralmi rendszer csupán azért működik, mert a pénzrabszolgaságot, az adósfüggőséget a társadalom tagjai önként vállalják. Lehet azzal érvelni, hogy szerezhető úgy is egyetemi diploma, hogy nem adósodunk el, és elég, ha önfegyelemmel, szorgalommal, takarékossággal törekszünk erre. De ki az, aki még hisz ezeknek a közhelyeknek?

Obama harmadik feladata: egy nagyobb méretû külső háború előkészítése



A pénzhatalmi világelit, amely megszerezte magának az Egyesült Államok feletti hegemóniáját, csak úgy tudja a hatalmát fenntartani, ha a dollár továbbra is megtartja világpénz és tartalékvaluta szerepét. A pénzhatalmi elit ezt a privilegizált státuszt csak úgy tudja a rohamosan inflálódó dollár számára megtartani, ha elsősorban csak dollárért lehet beszerezni az energiahordozókat, a kőolajat és földgázt a világpiacon. Ennek a biztosításához szüksége van a katonai szuperhatalom, az Egyesült Államok fegyveres erejének jelenlétére is a világ szinte minden térségében. A helyi konfliktusok és háborúk megszakítás nélkül folynak a hidegháború befejeződése óta. Egy nagyobb háború kitörését, amelyben már a nukleáris fegyverek bevetésére is sor kerülne, egyre kevésbé lehet kizárni. Több mint egy évtizede azzal vádolja a cionista pénzhatalmi világelit Iránt, hogy nukleáris fegyver előállítására törekszik, de legalábbis olyan technológiát és ipari hátteret akar kifejleszteni, amely képessé teszi arra, hogy – szükség esetén – elő tudjon állítani nukleáris fegyvereket.
A pénzhatalmi világelit ezt a vádaskodását eddig nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani. A globális média ennek ellenére makacsul úgy állítja be a teheráni vezetést és az Iszlám Köztársaságot, mint amely nemcsak Izrael, de az egész nyugati világ biztonságát fenyegeti. Az Egyesült Államok hírszerző szerveiből álló közös testület cáfolja a pénzhatalmi világelit ellenőrzése alatt álló tömegtájékoztatás állításait. Még a Fehér Házból származó harcias megnyilatkozásokat is elutasította a 2007-ben kiadott NIE (National Intelligence Estimate – Nemzeti Hírszerzési Becslés) helyzetfelmérés. Eszerint nagy biztonsággal állítható, hogy 2003 őszén a teheráni kormány leállította nukleáris fegyverkezési programját. Azt is leszögezik, hogy Iránnak jelenleg nincs nukleáris fegyvere.
2011 februárjában a Nemzeti Hírszerzési Hatóság igazgatója, James R. Clapper, arról tájékoztatta a washingtoni szenátus hírszerzési különbizottságát, hogy az Iszlám Köztársaság ténylegesen nem törekszik nukleáris fegyver előállításához szükséges ipari háttér megszerzésére sem. 2011-ben tehát érvényben volt még a 16 amerikai hírszerző ügynökség egyeztetett álláspontja.
2001. szeptember 11-ét követően a Bush-kormányzat megfogalmazta a Nuclear Posture Review (A nukleáris reagálás áttekintése) elnevezésű doktrínáját, a megelőző jellegű nukleáris háborúról. Ezt a doktrínát integrálták a Global War on Terrorism (terrorizmus elleni globális háború) néven ismert stratégiába. Ezekre a lépésekre az Irak elleni háború nyomán került sor. A megelőző, vagyis „védelmi” nukleáris támadás Irán ellen lehetővé tenné taktikai nukleáris fegyverek bevetését az Iszlám Köztársaság ténylegesen nem létező nukleáris fegyverprogramjának megsemmisítése érdekében.
Konkrétan az úgynevezett mini nukes, vagyis a kisméretű nukleáris eszközöket tekintették át, amelyek alkalmasak arra, hogy egy megelőző háborúban bevessék őket. 2003-ban ezeket a kisméretű, nukleáris robbanószerkezeteket összekapcsolták a bunker-buster (betonbunkereket robbantó) bombákkal, amelyeket az Egyesült Államok szenátusa elfogadható konvencionális fegyverré minősített át. Az új meghatározás már összemosta a különbséget a konvencionális és a nukleáris fegyverek között. Ma már olyan atomtudósok is vannak, akik a kisméretű nukleáris robbanószerkezeteket inkább a béke megőrzése, és nem a háború eszközeinek tekintik. A Pentagon dokumentumaiban azt hangoztatják, hogy a 14 tonnás bunker-robbantó bomba a civil lakosságot nem veszélyezteti, mert maga a robbanás mélyen a föld alatt történik. Tény, hogy ennek dacára mégis szennyezné radioaktivitással a környezetet. A radioaktív sugárzás azonban csak az 1945-ben Hirosimára ledobott atombomba sugárzásának a töredéke lenne.
Becslések szerint a Nagaszakira és a Hirosimára ledobott bombák 21 és 15 kilotonna TNT robbanóerejének feleltek meg. A washingtoni szenátus 2003-ban – mint már utaltunk rá – „humanitárius bombának” minősítette át a „mini nuke” robbanószerkezeteket, és ezzel fordulatot hajtott végre a nukleáris fegyverekre vonatkozó előírásokban. Az úgynevezett low-yield, azaz kis hatóerejű nukleáris szerkezeteket engedélyezték a harctéri bevetésre. Lényegében az történt, hogy a magukat nemzetközi közösségnek nevező hatalomgyakorlók – a világbékére hivatkozással – engedélyezték a nukleáris háborút. Több szakértő is a B61-es taktikai nukleáris bombákat a hidegháború maradványának tekinti, amely felett eljárt az idő. A valóság azonban más. A mini-nuke az a fegyverváltozat, amelyet a megelőző nukleáris háború doktrínájára hivatkozva engedélyeztek. Az érvényben lévő új katonai doktrína szerint ezt a fegyvert kívánják konvencionális hadszíntereken bevetni a terroristák, illetve az államilag szponzorált terrorizmus ellen. Első számú terrorista államnak az Iráni Iszlám Köztársaságot jelölték meg. 2004 óta készítenek a Pentagon szakértői konkrét terveket egy megelőző nukleáris támadás végrehajtására Irán ellen. A tervek szerint egy ilyen támadásban bevetnének B61-es taktikai nukleáris fegyvereket. Ezeket a bombákat Nyugat-Európában, Törökországban és Izraelben lévő katonai támaszpontokról juttatnák el Irán fölé. 2007-ben a NATO jóváhagyta az Amerika által kidolgozott nukleáris megelőző háború doktrináját egy jelentésben, amelynek az volt a címe: Towards a Grand Strategy For An Uncertain World: Renewing Transatlantic Partnership (Egy bizonytalan világ átfogó stratégiája felé: a transzatlanti kapcsolatok megújítása). Ezt a jelentést az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Hollandia korábbi vezérkari főnökei készítették a holland Noaber Foundation (a hollandiai Noaber Alapítvány) támogatásával.
Ez a jelentés felszólítja a NATO vezetését, hogy megelőző első csapásmérésre vegyen igénybe nukleáris fegyvereket is. Ezeket be lehetne vetni nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok ellen is, mint az aszimmetrikus válasz végső eszközét. Ugyanakkor ez a fegyver az erőszak alkalmazásának végső eszköze lenne. Ezt úgy értették, hogy ennél nagyobb kapacitású nukleáris eszközöket nem vetnének be. Tény viszont, hogy ezek a fegyverek alkalmasak arra, hogy megváltoztassák egy konfliktus természetét, és végül is egy helyi háborút globálissá növeljenek. A nukleáris fegyverek, és velük együtt az első csapásmérés lehetősége azért fontos, mert csak így lehet az elrettentést biztosítani, mivel nincs reális remény egy nukleáris-fegyvermentes világra.
A vezető NATO országok vezérkari főnökeinek ez a jelentése Iránt stratégiai fenyegetésnek tekinti nemcsak Izrael vonatkozásában, amelyet – legalábbis a jelentés készítői szerint – Irán az elpusztítással fenyegetett, de az Iszlám Köztársaság stratégiai kihívást jelent az egész Észak-Atlanti Szövetségre, amelynek emiatt meg kell erősítenie elrettentő képességét katonai erejének növelésével.
Ebben a vonatkozásban a jelentés felhatalmazza a NATO-t, hogy a „mézesmadzag és a korbács” módszerével, azaz a puha és a kemény hatalom alkalmazásával lépjen fel Iránnal szemben. 2011 decemberében az Egyesült Államok illetékes hírszerző szervei kibocsátották egy újabb NIE becslést, amely hangsúlyozta, hogy Iránnak nincs nukleáris fegyverprogramja. Ennek ellenére az Obama kormányzat folytatta azt az Irán elleni stratégiát, amelyet úgy fejeztek ki, hogy „minden opció az asztalon van”. Azt vették számításba, hogy az Egyesült Államok, a NATO és Izrael közös tervet készít, és egyeztetett módon lép fel katonailag Irán ellen. Azt vették számításba, hogy Izrael nem lép fel egyoldalúan Irán ellen. Abban az esetben, ha Teherán indítana támadást, akkor viszont Washington teljes cselekvési szabadságot biztosít Izraelnek. A korábbi amerikai védelmi miniszter, Leon Panetta ezt így fogalmazta meg: bármely izraeli katonai műveletet Irán ellen egyeztetni kell az Egyesült Államokkal, amelynek ehhez hozzá kell járulnia. A hadművelet különböző részeit az Egyesült Államok vezérkara irányítaná a Pentagon és az amerikai Stratégiai Erők Főparancsnoksága.
(A teljes tanulmány a Leleplező 2013/2 nyári számában olvasható)



 Dunát foglal Pesten a héber lakópark
(az olvasók írták)

Ki adott engedélyt az Izraeli “Duna Terasz projekt” megépítésére a fővárosban? Özönlenek ide és egyáltalán nem számít, hogy közben Magyarországon egyre fokozódik az antiszemitizmus. Mordehai: Mit vagytok úgy oda? Ők haza jönnek, hiszen őseik részt vettek veletek együtt a Kárpát medencei honfoglalásban, a hét honfoglaló törzs közül az egyik kazár zsidó volt! (Húhaaaa! Azannyát!)
2013. február 22. szmm.hu
Ki adott engedélyt az Izraeli „Duna Terasz Lakópark” megépítésére a fővárosban?– tette fel a kérdést a Szabad Magyarországért Mozgalom. Amennyiben igaz – és miért ne lenne az? – az alábbi hír, akkor jó lenne, ha a városvezetés tájékoztatná a főváros lakosságát a terv részleteiről. Talán meg kéne kérdezni az őslakosokat is, hogy akarják-e, hogy etnikai szigetek épüljenek Budapesten.
Hatalmas IZRAELI LAKÓPARK épül! Még a Dunát is elterelik!
Mindenkitől elnézést kérek, akinek az alábbiak sértik az érzéseit!
Semmi sem áll távolabb tőlünk kulturális kreatívoktól, tőlem Kerekes Kláritól, és a magyar emberektől sem, mint a rasszizmus!
Nem is írtam volna a címben, hogy HATALMAS IZRAELI LAKÓPARK, amennyiben nem ez szerepelne az Izraeli TV reklámfilmjében!
Még csak esélye sincs a Magyarországon élő magyar lakosságból senkinek sem arra, hogy ezen a hatalmas és lenyűgöző lakótelepen, amennyiben van rá elegendő pénze, ingatlant vásároljon!
Gondold át: a saját hazádban egy olyan lakótelepet építenek, ahol eleve saját maguk akarnak lenni. Még az esélyét is kizárják, hogy bárki más beférkőzzön közéjük... Még annak az esélyét sem vállalják fel, hogy egy roma, magyar, szlovák, vagy akár egy itt élő fekete is közéjük furakodjon. Feltehetően azért szabtak meg elég magas árakat, hogy csak az tudja megfizetni, aki milliárdos. (Ebben kételkedünk, mert az izraeli számára az a vonzó, ami olcsó, vagyis az ottani átlagpolgár számára is megfizethető. Ennek utána nézünk – a szerk.)
Még a látszatát is el akarom kerülni a rasszizmusnak és köszönöm, ha segítesz a javaslatoddal!
Köszönettel és szeretettel: Kerekes Klári
NÉZD MEG EZT A REKLÁMOT és add tovább mindenkinek! Ezt minden magyar embernek látnia kell!

A lefordított szöveg nálunk már kicsapta a biztosítékot! - írja az olvasó.
Itt lehet megtalálni az interneten:
http://ags.gns.co.il/cdn/DigitalCloud/Anchor/2012/06/Minisite/?Media=t

AZ IZRAELI TV HIRDETÉSE A BUDAPESTEN FELÉPÜLŐ HATALMAS „ZSIDÓ LAKÓPARKRÓL”, AMELY A DUNA RÉSZLEGES ELTERELÉSÉT IS AZ IDE KÖLTÖZŐK SZOLGÁLATÁBA ÁLLÍTJA. MAGYARORSZÁGRA TELEPÜLŐ IZRAELI TÖMEGEK JELENTKEZÉSÉT VÁRJÁK AZ IZRAELI INGATLANCÉGEK ÉS A MAGYARORSZÁGI BETELEPÍTŐK. KORLÁTLAN A LEHETŐSÉG!

Ha ez a látvány sem hozza ki a magyar lakosságot a béketűrésből, akkor semmi!Már nélkülük is rabszolgák vagyunk a saját hazánkban!
Forrás: kulturaliskreativok


Izraelben budapesti lakóparkot hirdetnek

2013-02-10. Kuruc.info
A hazai zsidóság Washingtonba, Brüsszelbe és Jeruzsálembe járogat panaszkodni, nemzetközi parazitákat hívnak a nyakunkra a már elviselhetetlen magyarországi, főleg jobbikos antiszemitizmus miatt. Közben Izraelben serényen hirdetik megvételre az izraeliek építette budapesti lakóparkokat. Most éppen az angyalföldi Fóka-öböl mentén fölhúzott izraeli lakópark lakásait kínálják 350 ezer sekelért.
A Duna Terasz Lakópark lakásait kínálják megvásárlásra izraeli héber nyelvű reklámfilmek az ottani sajtóban és más csatornákon. Megtudjuk belőlük azt is, hogy a több mint kétezer lakóegységből álló lakóparkot Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön húzta föl egy Jiszráél Ben Jákár nevű izraeli vállalkozó, akinek cége portfóliájába Magyarországon további hatezer lakóegység tartozik. A lakópark a dunai Fóka-öböl, az infrastruktúra-fejlesztés keretében kiépített Marina Part mentén van. A reklámfilm ajánlatai közben egy furcsa, fölismerhetetlen, meghatározhatatlan, orosz és héber dal keveréke szól zongorakísérettel.

A luxuslakásokhoz mélygarázs is tartozik, a teraszokról pompás a kilátás a Dunára, a közelben van a metróállomás és a Duna Plaza, 350 ezer sekeltől kezdődően (1 euró = kb. 5 sekel) megvásárolhatók. A vásárlás céljából Izraelből Budapestre látogató potenciális vevőket az eladó cég látja vendégül az Intercontinental szállóban, olvasható a csábító ajánlatok között.
Az izraeli sajtóban és másutt már évek óta hirdetik megvételre vagy befektetés céljából a különböző magyarországi lakóparkokat, pontosabban az ott kínált lakóegységeket. A tendencia azért is érdekes, mert a fölfokozott reklámtevékenységgel párhuzamosan a zsidók az elmúlt hetekben, hónapokban azzal kürtölik tele a világsajtót, hogy Magyarországon már szinte fokozhatatlan szintre jutott az antiszemitizmus. A lakóparkos hirdetéseket és egyéb jelenségeket figyelembe véve az emberben önkéntelenül is fölmerül a gyanú: gazdasági és politikai célzattal folyik itt a magyarországi antiszemita végveszélyről terjesztett hisztéria, vagy ha mégis igaz, akkor teljesen hatástalan például a Jobbik antiszemitizmusa.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info


Egy zsidó véleménye a magyarországi izraelita ,,honfoglalásról”
Jönnek-jönnek, haza jönnek

Leleplező: Megkérdeztük egyik itt élő izraelita barátunkat az ügyről.

Ugyan – ugyan- legyintett Mordehai –, felfedezték a spanyol viaszt? Elég lett volna átsétálni az Árpád hídon. Már évek óta láthatták volna a Duna plázánál lévő partszakaszon és félszigeten sorakozó házakat. Hová tették a szemüket? Mit gondolnak, miért az óriási reklám Tel-Avivban? Azért van, mert nehéz eladni, a magyar tesóknak valahogy nem nagy durranás, azoknak villa, vagy budai hegyi társasáház dukál. A csóróbb izraeli tesóknak ez még kánaáán. Ott a Duna, a Duna Pláza, van metró is és nem, igaz, hogy drága. Baromi olcsó. 350 ezer shékel, 70 ezer euró? 20-21 millió forint? Röhej. Annyi majdnem, mint az Árpád-hídnál és attól délre lévő Duna parti panel lakások ára. Nekem, az én itteni életmódomhoz ez a lakópark snassz, nekem olyan, mint egy felcicomázott proli lakótelep.
- Te könnyen vélekedhetsz így, gazdag vagy, Merci, nagy villa Budaligeten. Legalább azt magyarázd meg nekünk, miért akarnak bezárkózni a lakóparkba?
- Nem értek egyet azokkal az antiszemita, holokauszttagadó nácikkal, akik azt mondják azért, mert vérünkben van a gettósodás. Ez hülyeség. Mi védekezünk az asszimiláció ellen, nem szeretünk keveredni. A magunk fajtája között érezzük jól magunkat. És szükségünk van a biztonságra is, mert én el tudok bújni a villámban a toposok között, de a csóringer zsidó nem, pláne az agyonreklámozott lakóparkban. Az ilyeneket körül kell keríteni és fegyveres őrség sem árt. A bejáratnál mindenkit igazoltatni kell. Így biztonságos.
– Vehetne ott lakást magyar, vagy mondjuk egy roma is?
– Ember! Viccelsz? Még kétszer annyiért se adnék el ott nekik lakást. Te is tudod, mi lett Józsivárosban, betette a lábát egy, és az árak mindjárt zuhanni kezdtek. Nos, a tel-aviviaknak nem tetszene, ha higulna a közösség. Különben is, ha sikerülne tiszta zsidó csapatot összetoborozni, akkor lehet, hogy a lakóparkban jiddis lenne a ,,hivatalos” nyelv...
– Te is tudod az amerikaiak eröltetik a multikultúrát.
- Nektek meg a szedett vedett bevándorló népeknek. Csoda, hogy még nem árasztottak el bennetek a pápuai emberevők, azok is teljes jogúak lennének, ugye? Még akkor is, ha felzabálnának bennetek. Na látod, a lakópark ezért is jó, ott nincs multikultúra.
– Még annyit, hogy akik ide jönnének Izraelből, azok maradnának? Magyarok, vagyis kettős állampolgárok lennének?
– Nincs szükség rá, hiszen ők ,,ottani” magyarok. Csak visszajönnek, gyakrabban, nyaralni, shoppingolni, és kaszinózni. Meg aztán a magyar útlevél jó, uniós, jó álca, ha olyan államokba mennek, ahol utálják őket. Szerintem, a nyugdíjas kört leszámítva, nagy részük nem települne át ide. Egy itteni lakás elsősorban háttér, háború esetére van hová menekülni. Sokan erre is gondolnak. Ez az ország jó erre, ezért is szeretjük. Meg aztán, bár ezt ti tagadjátok, szegről végről közünk is van egymáshoz, hiszen jó kétszáz éven át együtt éltetek velünk, a vazullusaink voltatok, keveredtetek velünk a Kazár zsidó birodalomban. Az askenáziak őshazájának számító zsidó vallásra áttért hatalmas országunk adta nektek új otthonként Etel-közt, amikor a besenyők elől menekültetek. Azt is tudnod kell, a hét vezér közül Álmost nem megválasztották, hanem a kazár uralkodó, a kagan nevezte ki. Ami pedig a honfoglalásotokat illeti, a kagan adta a hetedik törzset és a kisebb segédcsapatokat. Úgy, hogy a Kárpát-medence meghódítóinak legalább 20 százaléka zsidó volt. Érted már magyar cimbora, miért szeretjük ezt az országot? Haza jövünk!
– Mese és álmodozás, Mordehai. Még mit nem. Még bilibe lóg a kezem. Azt csak el ne foglaljátok az egész országot, mert mi is itt vagyunk!...







Mándoki Andor:


Belépünk a Transzatlanti Birodalomba?


A múlt év elején hír jelent meg arról, hogy az amerikai és az izraeli tőke kivonul Európából, helyét az orosz és a kínai foglalja el az érdekeltek megállapodása értelmében. A globalizáló pénzügyi terror európai kudarcának hittük a kétes értékű változást. Korai volt az örömünk. Újabb hír érkezett arról, hogy most az Amerikai Egyesült Államok kormánya tárgyalásokat kezd szabadkereskedelmi megállapodás (FTA) létesítéséről az Európai Unióval. Az Európai Bizottság már állítólag döntött is a fő tárgyalási alapelvekről (Népszabadság 2013. március 30. száma). A 2014. évben már meg is állapodnának. Nyolcszázmillió fő népességgel 14 millió négyzetkilométer területen a világ legnagyobb gazdasági övezete jönne lére a világkereskedelem közel egyharmada forgalmával.
A Népszabadság hivatkozott cikkéből az is kiderül, hogy a Nyugat-Európa fejlett országaiban, ahol korábban a szociális piacgazdaság kellő jólétet és vagyont teremtett a lakosságnak, ott érdekeltek a szabadkereskedelmi egyezményben. A franciák, a déli országok, a kevésbé fejlettek és a közép-kelet-európai fejletlenek pedig ellenzői lehetnek vélhetően a megállapodásnak. Érthető: a globalizáló gyarmatosító sarcolások a gazdagoknál érzékelhetően kevesebb kárt okoztak, esetleg azt sem, mint a fejletlenebbeknél, ahol viszont már a megszorításoknak érzékelhető a károkozása. Elképzelhető, hogy a nyugati és északi országok csatlakoznak a Transzatlanti Birodalomhoz, míg a többiek pedig az európai keresztény civilizációt megtartó eurázsiai társulást válasszák inkább. Ennek mentén akár ketté is szakadhat Európa.
Európa válaszút előtt áll. Az előbbin túlmenően még az is lehetséges, hogy belép a Transzatlanti Birodalomba az egységes unióval. Elveszíti önállóságát és segíti a pénzvilág gyarmatosító szándékának erősödését, akár még a világuralmi aspirációjának sikerét is. Erre nagy az esély a jelenlegi többségi baloldali túlhatalom létesítése miatt az Európai Unióban. Ez egyben az európai keresztény civilizáció végét is jelenti. A másik út, ha jobboldali többség lesz a következő uniós választás után. Létrejön az önálló keresztény európai civilizációt fenntartó Atlantitól a Csendes-óceánig terjedő hatalmas birodalom 22 millió négyzetkilométeren, közel egymilliárdnyi lakosságával. Ez még hatalmasabb lehet, mint a transzatlanti társulás. („Az európai keresztény civilizáció jövője”, Kapu 2011. évi 5. szám, és a Magyar Nemzet 2012. évi november 3. számában „Oroszország a kapocs Európa és Ázsia között”.)
A jobboldal egy része még Amerikában is a szabadkereskedelmi ajánlatban a bukott globalizáció további éltetésének, a tervezett világállam megvalósításának veszélyét látja. Nem véletlenül, hiszen a globalizáló vadkapitalizmus sikeres működtetője az izraeli lobbival megerősített Amerikai Egyesült Államok. Ennek szándékáról Simon Perez még kétséget sem hagyott a megnevezett országok felvásárlásának bejelentésével. Az ajánlat célja a már eladósított európai országok további adósságcsapdába tartása, és a folyamatban végül is vagyonuk teljes értékű elragadása. A ciprusi bankbetétek megcsapolása erre már elégséges figyelmeztetés lehet!
Istentelen pénzimádók olyan globalizáló gazdaságpolitikát működtetnek, amellyel országokat lehet kirabolni. Hozzá teremtenek bankokat, ahová a rablott pénzt eldughatják. Majd ezekből a zsákmányt ugyanez a gazdaságpolitika lehetővé teszi tovább lopni. Ilyen mérhetetlen erkölcsi nihilt egy keresztény, konzervatív kurzus tisztességes embereinek fel kell számolni.
Ebben a nagyhatalmi gyilkos üzérkedésben az olyan kis országoknak, mint amilyen Magyarország is, semmi esélyük sincs, legfeljebb a koldusszegény túlélés adatik meg számukra. Tapasztalhattuk ezt ez ideig is. A globalizáló vadkapitalizmus Európában nálunk aratta a legteljesebb sikerét. Még a szűkös, szegényes kommunista gazdaságunkat is kész volt a globalizáló szándék aberrált profitéhségének kielégítése érdekében kirabolni a honi kommunista, liberális együttműködő értelmiség közreműködésével! Mindez az IMF diktálta gazdaságpolitika érvényesítésével ment végbe annak ellenére, hogy a rendszerváltó három egymást követő kormányok pártjai a szociális piacgazdaság hirdetésével győztek. A 2002-től 2010-ig regnáló kommunisták és liberálisok okozták a legsúlyosabb veszteségeket. Szolgáljanak erre tanulságul a statisztikai adatok. (KSH kiadványok, 2010)
Az ország külső eladósítása 100 milliárd dollárral növekedett. Az állam, az önkományzatok eladósodtak. Még a lakosságot is becsalták a külföldi tulajdonú bankok a devizahitel csapdájába. Ezen idő alatt 30 ezer milliárd forint került beruházásra nagyrészt értelmetlen, pazarló célokra és a korrupció növelésére. Miközben a növekedést segítő GDP és a munkahelyek száma sem emelkedett. A gazdaság helyzetét jelző mutatók, a foglalkoztatási ráta, a munkanélküliség, a bruttó hazai termék, a külkereskedelmi termékforgalom, a folyó fizetési mérleg, a fogyasztói árak, az államháztartás egyenlege tekintetében a 30 országot összehasonlító sorolásban az utolsók között szerepel országunk.
A globalizáló pénzvilág kegyeltje, a Magyar Nemzeti Bank még az alapvető feladatát, az árstabilitást sem biztosította ezen idő alatt. Szegénység, nyomor, nélkülözés, éhezés, fázás, létbizonytalanság réme uralkodott el a társadalomban.
Ezekért a kártevésekért még senki sem ül börtönben az uralkodó kommunisták és liberálisok közül. Sőt, 2010-ben a választók félrevezetett negyede újra jutalmazta őket, hogy képviselhessék érdekeiket a parlamentben akként, hogy külföldön aljas hazugságokkal rágalmazzák a kétharmad többlet szavazatot szerzett jobboldalt.



Következtetések



Ha belépünk a Transzatlanti Birodalomba, akkor vélhetően nem változik meg gazdasági kiszolgáltatottságunk, életszínvonalunk. Hogyan védekezhet egy kis ország, annak népe a birodalmi kizsákmányolással szemben? Eddigi több száz éves tapasztalataink szerint igen kevéssé. Pedig van rá esély, hogy a kis népek összefogással a nagyokkal szemben eredményesek lehessenek kiszolgáltatottságuk csökkentésére. Antall József, az első rendszerváltó miniszterelnöknek látnoki, államférfiúi ténykedése volt a Visegrádi Négyek létrehozása. Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia összekapcsolása közös érdekeik védelmére. A 82 millió főt számláló Németország után 64 millió lakossal a másodikak lehetnek a Visegrádi Négyek az Európai Unióban. Ha szorosan zárva összehangolják érdekeiket, akkor nélkülük, ellenük aligha történhetne meg bármi is. Ehhez elöljáróban az lenne szükséges, hogy a szlovákok és csehek a magyarokkal szembeni ellenérzéseiket felszámolják. Ez egészüljön ki az előrelátó, számító összefogással a közös érdekek védelmére, képviseletére. Ezt eltanulni a zsidóktól érdemes. Esetünkben pedig jó lenne még, ha szeretnénk is egymást amennyiben mindannyian keresztények vagyunk.
Ennél nagyobb ívű elképzelés Orbán Viktor javaslata a Közép-Európa régió népeinek összefogása együttműködésre. Annak idején még Hillary Clinton külügyminiszterrel is egyeztette elképzelését Orbán Viktor. Ez már 12 kis és közepes ország összefogását jelentené 110 millió lakossal. Ukrajnával kibővítve pedig 156 millió lakost számláló nagyhatalmi pozíciót jelent a régió. Súlya az unión belül a legnagyobb lenne Európában, Oroszországot is megelőzve. Ilyen módon Közép-Európa kis nemzetei nem lehetnének kizsákmányolhatók a nagyhatalmi kapzsi törekvésektől.
Érdemes azon is elgondolkodni, hogy a többféle gazdasági berendezkedés közül melyik a legalkalmasabb az európai emberek számára Az angolszász­–izraeli globalizáló vadkapitalizmus, a szovjet tervgazdaság, a kínai vegyes gazdaság vagy a szociális keresztény piacgazdaság? Úgy tűnik, hogy a XX. századi kereszténydemokrata politikusok vezetésével létesített szociális piacgazdaság Nyugat-Európában érte el a kapitalizmus legfejlettebb fokát, mivel összeegyeztette a magántulajdon profitérdekét a közjó elvárásaival eddig még nem látott magas életszínvonalat is biztosítva egyidejűleg.
A Nyugat-Európa vezette Európai Unió zsákutcába került és a globalizáló gazdaságpolitika hálójában vergődik. Most pedig a Transzatlanti Birodalomba kívánják becsalni az uniót. A közép-európai régió megerősödése segítheti a nemzetek egyenjogú társulását biztosító önálló keresztény Európa létrehozását a szociális piacgazdaság működtetésének felépítésével.
Adja Isten, hogy sikerüljön!
Budapest, 2013. április 10.

(Meglehetősen ellentmondásos a téma, mert nincs mit egyesíteni Eurpai Egyesült Államokká, amikor az Európai Unió nagy bajban van. Menekülés előre?)

A felbomlás szélén áll az Európai Unió?


2013. április 4. MTI - alfahir.hu
Aggodalmát fejezte ki csütörtökön Bécsben José Manuel Barroso az északi és déli uniós tagállamok közti egyre mélyülő szakadék miatt.
– A válság kezeléséhez szolidaritásra és felelősségvállalásra van szükség – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Werner Faymann osztrák kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján.
– A válságba jutott országoknak több felelősséget kell vállalniuk ahelyett, hogy másokat okolnának a saját hibájuk miatt, míg a jobb helyzetben levő országoknak segítő kezet kell nyújtaniuk – mondta Barroso.
Az EB elnöke arra kérte az európai politikusokat, hogy tartózkodjanak “a leegyszerűsítés minden formájától és Európa egy részének megbélyegzésétől”. „Elvégre minden országnak vannak jobb és rosszabb időszakai” – mondta a déli uniós tagállamokkal szemben felmerült vádakra utalva. Hozzátette: komolyan aggasztja, hogy a válság miatt egyre mélyül a szakadék az unióban az északi és a déli országok között.



Újságírói kérdésre válaszolva Barroso nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy újabb – harmadik – mandátumot vállalna az Európai Bizottság élén.
A megbízatásom 2014 októberéig szól, akkor fogok erről döntést hozni” – mondta. Ugyanakkor ismét felszólította a főbb európai pártokat, hogy állítsanak saját jelöltet a bizottsági elnöki posztra a 2014. júniusi EP-választásokon. Ez európai dimenziót adna a választásnak, és a pártok világossá tehetnék, miként képzelik Európa jövőjét.
– Fontos lenne, hogy az EP-választás ne egyszerűen 27 nemzeti választás eredményének összesítése legyen – tette hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése