2019. március 7., csütörtök

Végjáték









Végjáték 


Olvasónktól 
Az "amerikai" nagy bankok megkezdték betéteseik pénzének "lenyúlását", - egyenlőre a 10-100 millió dollárosokat "nem fizetik ki"...! 
A "Kazár maffia" családjait Brazil és Ausztrál föld-alatti városokba menekitik. Immár hivatalos (osztrák hirszerzői adat) tény. hogy ŐK PÉNZELIK az Európára szabaditott afrikai tömegeket is. Tegnap pedig a KINAI FÖVÁROS - Peking - kikötővárosának számitó Tiencsinben taktikai ATOMOT vetettek be (Pentagon hirszerzési adat), mely ráadásul nem messze fekszik Észak Koreától! 
Látható, hogy a pénz-lobby megfizetteti hatalmának elvesztését, - "ha már nem lehetünk a Világ Urai, akkor VESSZEN oda MINDEN, másé se legyen!" 
Végjáték. Szóltak, szóltunk.... 
Azért a Kárpát Hazában JÓ HELYEN vagyunk...siessünk JóISTEN oltalma alá !!! 
Kapcsolódó: 
   Még 54 embert keresnek a tiencsini romok alatt 
   Tiencsin: Gyors halált okozó méreg került a levegőbe 






Még 54 embert keresnek a tiencsini romok alatt

MTI2015.08.17. 07:250
Két újabb holttestet emeltek ki a romok alól a múlt szerdai tiencsini robbanások helyszínén, így az áldozatok száma hétfőn 114-re emelkedett, az azonosított holttestek száma 54. Egyelőre eltűntként kezelnek 70 embert - közölték a városi illetékesek.









A halottak közül 39 tűzoltó és öt rendőr. Az eltűntek többsége ugyancsak tűzoltó. Továbbra is mintegy 700 ember van kórházban.














Társaik után kutatnak a tiencsini tűzoltók
Forrás: MTI/AP/Ng Han Kuan
Li Ko-csiang miniszterelnök a helyszínen hősöknek nevezte a szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókat, családjuk azonos kártérítést kap, függetlenül attól, hogy hivatásos tűzoltóként dolgozott vagy szerződéses, helyi alkalmazott volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Nyomozás indult a tiencsini robbanás miatt

Sorra kerülnek elő a tiencsini halottak

Újabb robbanások történtek Tiencsinben



Tiencsin: Gyors halált okozó méreg került a levegőbe

A kínai rendőrség szombaton első ízben ismerte el rendkívül mérgező, halált okozó nátrium-cianid jelenlétét a 85 halálos áldozatot okozó szerdai tiencsini robbanások térségében, és elrendelte a környék lakosságának kitelepítését.
Kínai médiajelentések szerint az északkelet-kínai nagyváros kikötői negyedében, ahol a vegyszerraktár felrobbant, szombaton újabb kisebb robbanássorozat volt hallható és kisebb tüzek keletkeztek. A rendőrség megerősítette, hogy nátrium-cianid került a levegőbe. Ha ezt a vegyületet nagyobb mennyiségben belélegzik, egy percen belül eszméletvesztést okoz, és a véráramba kerülve drámaian lecsökkenti a sejtek oxigénfelvevő képességét. Az áldozatok 45 percen belül kómába esnek, és ha nem érkezik időben orvosi segítség, két órán belül beáll a halál. A nátrium-cianid emellett vízzel érintkezve belobban, tüzet okoz.
A szakemberek igyekeznek megállapítani, hogy még milyen veszélyes vegyi anyagok kerülhettek a katasztrófa sújtotta kikötői térség levegőjébe.
Fotó: AFP / Imagechina / Zhi Yue
A hatóságok elrendelték egy három kilométeres sugarú zóna kiürítését, rendőri és katonai ellenőrző pontokat létesítettek az övezet határán, a levegőben helikopterek keringenek. A rendőrök hangosbeszélőkön szólítják fel a lakosságot a terület elhagyására. Mindenkit figyelmeztetnek, hogy hosszú ujjú ruházatot, hosszú nadrágot vegyenek fel, és viseljenek orvosi maszkot. Szemtanúk zűrzavarról, kaotikus állapotokról számolnak be.
A mentőalakulatok szombaton élve mentettek ki egy embert egy hajókonténerből, mintegy ötven méterre a szerdai robbanások helyszínétől - jelentette a kínai CCTV televízió. A 40 éves férfi öntudatánál volt, tudott beszélni. Nevét nem közölték, és egészségi állapotáról sem adtak bővebb tájékoztatást.





Bayer Zsolt: Elkerülhetetlen? 



2015.08.15. Magyar Hírlap 
Jegyezzük meg ezeket a napokat. Hogy egyszer majd ivadékaink el tudják mesélni, hogyan kezdődött. Kedden kezdődött. Kósz szigetén, Görögországban, ahová hétezer betolakodó érkezett a közelmúltban. A sziget lakossága nem egészen harmincezer fő. Erre a harmincezer szerencsétlen görögre zúdult rá a horda. A sziget élete megbénult. Már hónapokkal ezelőtt. A turisták elmenekültek, a szállodák konganak, a lakosság dühös és kétségbeesett. A horda erről mit sem tud. Csak özönlik. És kedden elkezdődött. 
Kedden a horda tüntetni kezdett. "Papírokat akarunk! Enni akarunk!" - üvöltözték, és ülősztrájkba kezdtek a sziget legnagyobb városába vezető úton. A görög hatóságok mindeközben egy stadionba igyekeztek beterelni a vadakat, hogy ott lefolytassák a regisztrációs eljárást. Azért egy stadionba, mert minden más lehetőség kimerült, megtelt már minden vadakkal, megtelt Kósz szigete. Aztán a stadionban verekedés tört ki közöttük, a rendőrök pedig gumibottal és poroltóval próbálták meg helyreállítani a rendet. 

Kósz szigetén csütörtökön folytatódott minden. Csak most már nem egymásnak estek a betolakodók, hanem megtámadtak egy rendőrőrsöt. Egy angol nyelvű görög lap beszámolója szerint: "Illegális bevándorlók hordái megrohamoztak egy rendőrállomást Koson, és megsebesítették a rendőrtiszteket." A sziget polgármestere nyilatkozatot adott ki. Giorgosz Kiricisz elmondta: ha a helyzet tovább romlik, elkerülhetetlen lesz a vérontás. "Nincs többé rend és törvény a városban" - adta hírül Kiricisz. 

Jegyezzük meg ezt is: akadt egy bátor és normális ember, aki ki merte mondani a kimondhatatlant: "Ha a helyzet tovább romlik, elkerülhetetlen lesz a vérontás". 

S jegyezzük meg azt is, hogy a görög kormány mintha észhez tért volna. A híradások szerint: "A polgármester felhívása után szerdán a görög kormány közbeavatkozott: egy óceánjáró hajót és rohamrendőröket küld a térségbe". Most már csak az a kérdés, vajon elmerészkedik-e odáig is a görög kormány, hogy bevesse a rohamrendőröket és a hadihajót. 

Ha igen, akkor a görögök történelmet fognak írni, már megint. Ha be merik vetni a rendfenntartó erőket, ha kell, akkor a hadsereget is, és kitakarítják végre Kósz szigetét ezektől a hordáktól, akkor elkezdődik végre valami. De csak akkor. És akkor, ha a hordák, a zavargók, a rendőröket megsebesítők nem Athénban kötnek ki, hogy onnan aztán ide jöjjenek. Szó sem lehet róla! Akkor írunk történelmet, ha ezeket hazazavarják, eltüntetik Európa közeléből, egyszer s mindenkorra. 

Akkor elkezdődik végre valami, aminek folytatódnia kell. 

Mert nézzük csak tovább az elmúlt napok eseményeit! 
A spanyolországi Salou nevű tengerparti üdülőhelyen a "bevándorlók" összecsaptak a rendőrökkel. Az ok: a razziázó rendőrök elől egy szenegáli zugárus kiugrott az erkélyről és meghalt. Erre a horda nekiesett a rendőröknek. A szenegáli bűnöző volt. Le akarták tartóztatni. Erre inkább kiugrott a harmadikról. Na és? Az ő döntése volt. Kiugrott és meghalt. Ennyi. Pont, nem érdekel. De az annál inkább érdekel, hogy erre a többi veszi magának a bátorságot, hogy nekimenjen a rendfenntartóknak. 
Ott helyben kellett volna megoldani a problémát, méghozzá azonnal és bárhogyan. Mielőtt ezek elkezdik elhinni, hogy Európában ez a dolgok elintézési módja. És az összeset azonnal ki kell takarítani Spanyolországból, Európából. Lehet menni haza. Ott lehet zavarogni, rendőröknek nekimenni, jogokat követelni, harmadikról kiugrálni, elpusztulni. Itt nem. 
És nézzük tovább. Hétfőn egy svéd kisvárosban, Västerasban bement két eritreai állat a helyi IKEA-ba és halálra késelt két embert. Anyát és a fiát. Ok? Nincs. Csak. Mert a konyhai részlegen ki voltak pakolva a megvásárolható kések, és a két beteg állat úgy döntött, ölni fog. Mindkettő "menedékkérő" volt. Ott éltek egy befogadóállomáson. A fiatalabb, huszonhárom éves gyilkost húsz perccel a tett után vették őrizetbe. Nem tanúsított ellenállást. Egykedvű volt. Hát persze. Mi baja lehet? Beteszik majd egy svéd börtönbe, ami ahhoz képest, ahonnan jött, maga a paradicsom. Ott fog éldegélni csendben, békességben, aztán úgy tíz év múlva kiengedik, és az egész folytatódik, mintha mi sem történt volna. Sokkal jobb lett volna, ha ellenállást tanúsít, és lelövik, mint egy veszett kutyát. Bár ismerve a svédek állapotát, lehet, hogy harapással leterítette volna a rendőröket is, akik mindeközben attól rettegtek volna, nehogy baja essen, mert akkor szétszedi őket a média meg az idióta, ön- és közveszélyes jogvédők hordája. A svédeknek most van két eritreai gyilkosuk, viszont nincs többé két fehér, svéd állampolgáruk. 
Biztosan megérte a csere. Éljen a liberalizmus! Éljenek az emberi jogok! Kivéve, ha az európai, fehér, keresztény rassz jogairól van szó. 
És nézzük tovább. A Sky News újságírói beálltak dzsihadistának, és az interneten beépültek az Iszlám Állam aktivistái közé. Az akció eredménye: feketén-fehéren kiderült, hogy az IS terroristái ott vannak Angliában, és csak parancsra várnak. És arra buzdítják a velük szimpatizáló tetveket, hogy Európában hajtsanak végre öngyilkos merényleteket. Eközben a világ összes biztonságpolitikai szakértője elmondta már, hogy az Európába zúduló hordák soraiban nyilvánvalóan ott vannak az IS terroristái. Mert ezek állatok ugyan, de nem hülyék. És nem szalasztanának el egy ilyen alkalmat. Ráadásul az elhülyült európai döntéshozók és a "jogvédők" hordái a lehető legszélesebbre tárják a kapukat előttük. Mint a nyálfolyató idióták, akik a puskaporos hordón ülve gyújtogatnak, és gügyörésznek hozzá. 
Itt az idő kimondani: elkezdődött valami rettenet. Aminek véget kell vetni. Most. Minden eszközzel. Európát meg kell szabadítani ettől az iszonyattól. Ha kell, fegyverrel. Mert ha minden így marad, akkor elkerülhetetlen lesz a vérontás. És a hordák ma még úgy hiszik, csak az európaiak vére ontható. 
Kapcsolódó: 
   Robbanásközeli a helyzet Európában a migránsok miatt 
   Nő a háború kirobbanásának kockázata Európában 
   Többféle kórt is kimutattak a migránsoknál 
   A nagy tervet a bábkormányfők ismerik! Az 1906. évi budapesti népszámlálással kezdődött 
   Merkel közös európai menekültpolitikát akar 
   Kimaradunk az EU-s határvédelmi akcióból - 28 tag közül egyedüliként 




Robbanásközeli a helyzet Európában a migránsok miatt



Szabados Balázs   |   2015. augusztus 16. vasárnap 08:02

Több európai országban kritikus állapotok uralkodnak. Görögországban és Spanyolországban rendőrökre támadtak a migránsok, Svédországban pedig halálra késelt két embert egy menedékkérő. Hazánkban a kormány több jogszabály-módosítást is eszközölt annak érdekében, hogy a határzár és a menekülttáborok felépülhessenek, és senki ne csináljon üzletet a migránsok elszállásolásából, vagy becsempészéséből. Az EU ugyanakkor megalázóan kevés pénzt szavazott meg Magyarországnak a "népvándorlás" kezelésére, noha talán nálunk a legsúlyosabb a helyzet. Heti összefoglaló.
A görögországi Kósz szigetén súlyos krízis alakult ki. Az elkeseredett bevándorlók egyre agresszívebben viselkednek a helyiekkel. A 33 ezer lakosú szigeten mintegy hétezer bevándorló tartózkodik. A helyi polgármesterek a rendőri szervek megerősítését kérték az athéni kormánytól, hogy képesek legyenek a válságossá váló helyzet kezelésére. A migránsokat kedden egy stadionba próbálták terelni a nyilvántartásba vételükhöz, azonban hatalmas verekedés tört ki, így végül a rendőröknek kellett közbeavatkozniuk, a pofonokból jutott mindkét félnek. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Jeórjiosz Kiritszisz, Kósz polgármestere arra figyelmeztette a görög kormányt kedden, hogy ha nem tesz azonnal lépéseket a rend helyreállítására, "vérontásra" is sor kerülhet a szigeten, ahova már több mint 7 ezer bevándorló érkezett. "Felhívom a figyelmet arra, hogy valós a vérontás veszélye" - írta a tisztségviselő a kabinethez intézett levelében, amelyet kedden közzétettek a görög lapok.
Svédországban szerdán tragédia történt, ugyanis egy migráns az IKEA konyhai részlegén kivett az egyik fiókból két kést, és pár másodperccel később leszúrt egy 55 éves nőt, valamint annak 28 éves fiát, megölve mindkettőjüket.
Spanyolországban egy 50 éves szenegáli férfi kivetette magát a harmadik emeleti erkélyről és szörnyethalt, miután a katalán rendőrség behatolt a lakásba, mert egy hamisítványokkal kereskedő hálózatot akartak lekapcsolni. A történtek után bevándorlók százai lepték el a turistaparadicsom utcáit, köveket hajítva a rendőrök felé és kukákkal eltorlaszolva a vasútvonalakat. Az összecsapásokban 16-an, köztük 10 rendőrtiszt és egy turista sebesült meg.
Továbbra is válságos a helyzet az Európai Unió külső határországainál a rájuk nehezedő hatalmas migrációs nyomás miatt. Idén már 97 ezer bevándorló érkezett Olaszországba, közülük 94 ezren pedig továbbra is a dél-európai ország területén tartózkodnak. Hasonlóan rossz a másik határország, Görögország helyzete. A görög szigetekre naponta szintén százával érkeznek a menekültek, azonban Olaszországgal szemben itt még víz sem jut a menekültszállókon élőknek. A Csatorna-alagútnál sem látszik megoldódni a menekültprobléma Philip Hammond brit külügyminiszter szerint Európa egyszerűen nem képes afrikaiak millióit befogadni, az Európai Uniónak pedig alaposan át kéne vizsgálnia saját joganyagát a probléma orvoslásához.

A németeknek is elegük van a bevándorlási hullámból

A német hatóságok becslései szerint az idén összesen 450 ezer menedékkérő várható Németországba, ami jóval magasabb szám a tavalyi 200 ezerhez képest. A bevándorlási hullám az elmúlt hónapok egyik legfontosabb belpolitikai témájává vált Németországban. Az utóbbi hetekben több menekülttábor ellen hajtottak végre támadásokat szélsőséges nézeteket valló szervezetek. A kormányra pedig egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy nyilvánítsa biztonságos országnak Albániát, Koszovót és Montenegrót, hogy az onnan érkezők menedékkérelmét könnyebben el lehessen utasítani. 

Változtak a magyar jogszabályok, a bíróknak sok dolguk van az embercsempészekkel

Mostantól két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki pénzért ingatlant ad ki az országban illegálisan tartózkodó személynek. A jogellenes tartózkodás elősegítésének bűncselekményéhez az kell, hogy a lakástulajdonos pénzt kérjen olyanoktól, akiknek nincs joguk itt tartózkodni. 
Folyamatosan állít elő embercsempészet gyanújába keveredett személyeket a rendőrség, ügyükben gyorsított eljárás keretében döntenek a bíróságok. Három év börtönre ítélt a Szegedi Járásbíróság egy szerb férfit, aki tíz szíriai határsértőt vitt volna Röszkéről az ország belsejébe.
A három csapás szabály gyakorlati működése is azt bizonyítja, hogy a magyar reformok a büntetőpolitika területén is működnek – mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a hétfői sajtótájékoztatóján. Az államtitkár a Napi Gazdaságnak elmondta: a tárca együtt kezeli az illegális határátlépés és a határzár megrongálásának bűncselekménnyé nyilvánítását.

Megfékezhetik a fertőzést a tranzitállomások

A Keleti pályaudvar mintájára a Nyugatinál legkésőbb a hétvégéig alakítanak ki – mobil ivókutakkal, mellékhelyiségekkel és zuhanyzókkal ellátott – újabb tranzitzónát a menekültek és bevándorlók számára. A bevándorlók gyakran „förtelmes” állapotban vannak. Ezt az egyik biztonsági őr mesélte. – Találkoztunk olyan férfival, akinek valamilyen fertőzés folytán sebes, gennyes volt az orra és a füle, de érkezett ide ilyen kisgyermek is – tette hozzá. A tranzitállomásokon a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei nyújtanak egészségügyi ellátást, ha nincs további, kórházi kezelésre szükség. A hét közepén a Déli pályaudvaron újabb tranzitzóna nyílt.
Szükség is van a fokozott óvatosságra, ugyanis sokféle fertőző kórt kiszűrtek a migránsoknál. Tbc-s vagy leprás beteget nem találtak eddig a migránsok között, viszont szifiliszt és hepatitis B-t több bevándorlónál is kimutattak, és HIV-, illetve hepatitis C-fertőzöttet, valamint paratífusz-hordozót is azonosítottak már – tudta meg a Napi Gazdaság.

Hét végére megépül a drótakadály első szakasza, de kettős határzárra lesz szükség

A hét végére befejeződik a gyorstelepítésű drótakadály felépítése a magyar–szerb határ Csongrád megyei szakaszán, Ásotthalomtól Tiszaszigetig.
Kettős határzárra van szükség a teljes, 177 kilométeres magyar–szerb határszakaszon – jelentette ki Lázár János. – A kéttípusú biztonsági határzár küldetése ideiglenes, hiszen Magyarország nem tervezi, hogy tartósan lezárja ezt a déli határszakaszt. Nem politikai menekültek ellen húzzuk fel az ideiglenes határzárat, hanem embercsempészek és illegális határátlépők ellen – nyomatékosított a miniszter.

Fontos, hogy az önkormányzatok ne akadályozhassák meg a táborok építését

Kormányrendelet készül annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatok saját jogszabályalkotás útján ne gördíthessenek akadályt az ideiglenes menekülttáborok, illetve a biztonsági határárzár felállítása elé. Az erről szóló tervezet egyértelművé teszi, hogy a befogadóállomások nemzetbiztonsági célú építmények.

A baloldal fordítva ül a lovon

A baloldali pártok mintha még mindig nem tudnák megkülönböztetni a gazdasági migránsokat a politikai menekültektől, teljesen szembe mennek a kormánnyal és a józan ésszel. Kunhalmi Ágnes továbbra sem árulta el, melyek azok a civil közösségek, kik azok az aktivisták, akik állítólag az MSZP-vel együttműködve segítik a migránsokat.
Megyeri Dávid publicisztikája jól érzékelteti a baloldal hamis migránsromantikáját.

Az EU kiáll mellettünk, de anyagi támogatásuk megalázó és megmagyarázhatatlan

Minden országnak joga van a határait és a területét védeni a számára megfelelőnek ítélt módszerekkel – mondta a Napi Gazdaságnak Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője. A szakember hangsúlyozta: az ENSZ is tisztában van a hazai befogadóállomásokon tapasztalható áldatlan állapotokkal.
Sajnos azonban az ENSZ nem egyenlő az Európai Bizottsággal, és Simon Ernő szerint csekély ráhatásuk van az Európai Bizottság migránsokkal kapcsolatos támogatási politikájára, noha az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága folyamatosan különféle jelentésekkel látja el Brüsszelt, amelyeket a bizottság figyelembe vesz.
Brüsszel finoman szólva igazságtalan módon támogatja a tagországokat, ugyanis a 2,4 milliárdos keretösszegből Magyarország csupán 64,1 millió euró támogatást kap a migránsprobléma kezelésére, míg Olaszország 558 milliót, Görögország pedig 478-at. Mi valahol a 10. hely környékén "bóklászunk" a támogatás mértékét tekintve, noha arányaiban nálunk a legrosszabb a helyzet. Nem árt tudni, hogy Olaszországban idén kevesebb bevándorlót regisztráltak, mint hazánkban!
Nem hagyja szó nélkül Magyarország, hogy az egyik leginkább érintett országként nevetségesen kevés támogatást kap Brüsszeltől a migráció kezelésére – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az illegális bevándorlás továbbra sem enyhül, becslések szerint csak ebben az évben 250-300 ezer migráns érkezhet Magyarországra.




Nő a háború kirobbanásának kockázata Európában



Kottász Zoltán   |   2015. augusztus 13. csütörtök 19:04

A közelmúltbeli orosz és NATO-hadgyakorlatok arra engednek következtetni, hogy az ukrán válságban érintett szereplők mindegyike konfrontációra készül. Ez a feszült helyzet pedig megnöveli a háború véletlenszerű kirobbanásának esélyét – állapította meg a napokban közzétett jelentésében a European Leadership Network nevű brit kutatóintézet.
Mint arról az EUobserver című hírportál tegnap beszámolt, a European Leadership Network (ELN) egy márciusi orosz hadgyakorlatot és egy júniusi NATO-hadgyakorlatot vizsgált meg részletesen. Oroszországban március 16-án óriási művelet vette kezdetét kora hajnalban: támadó helikopterek és a tüzérség támogatásával orosz ejtőernyős alakulatok Lettország megtámadását szimulálták, míg a balti-tengeri flotta légvédelmi műveletekben vett részt. Az orosz haditengerészet északi flottája eközben hasonló feladatokat látott el a Barents-tengeren stratégiai bombázók és vadászgépek támogatásával, míg Oroszország fekete-tengeri flottája tengeralattjáró-elhárítási műveletekben vett részt. Mindemellett az Északi-sarkon, a Szahalin-szigeten és a Kuril-szigeteken állomásozó csapatokat is mozgósították. Összesen 80 ezer katona vett részt a hadgyakorlatban, közölte az ELN.

15042.jpg

Ezzel szemben a NATO Szövetséges pajzs nevű nyári hadgyakorlata során 19 tagállam és összesen 15 ezer katona részvételével négy különböző gyakorlatra került sor. Az első szimulált műveletet Lengyelországban és Svédországban hajtották végre, és az orosz exklávé, Kalinyingrád elleni támadás volt a gyakorlat célja. A második műveletben tankcsatákat szimuláltak Lengyelországban és a balti államokban, a harmadik gyakorlat pedig az Észak-atlanti Szövetség Nagyon Magas Készenlétű Közös Alakulat elnevezésű csoport első bevetése volt az esetleges lengyelországi orosz agresszió elhárítására.
A European Leadership Network megállapította: mivel Oroszország és a NATO is éles lövedéket használt gyakorlatai során, és a szemben álló felek egymás műveleteit szorosan nyomon követték, nő az esélye annak, hogy háború robban ki Európában. „Nem azt szeretnénk sugallni, hogy bármely oldal vezetése a háború mellett döntött, de a hadgyakorlatok megváltozott arculata tény, és ez szerepet játszik abban, hogy félelem és feszültség uralja Európát” – közölte Ian Kearns, az ELN igazgatója. Oroszország nem reagált a brit kutatóintézet jelentésére, de a korábbi moszkvai közlemények egyértelműsítették, hogy Oroszország a NATO expanziójára adott válaszként értelmezi a hadgyakorlatokat. Carmen Romero, a NATO szóvivője ellenben úgy vélte, az ELN tanulmánya „tévesen egy szintre helyezi a NATO- és az orosz hadgyakorlatokat”. A szóvivő szerint míg az oroszok támadó jellegű, atomfegyverek bevetését is alkalmazó gyakorlatokat végeztek, a NATO műveletei a védekezésre összpontosítottak.


Oroszországra is kiterjesztette befolyását az Iszlám Állam



Pósa Tibor   |   2015. augusztus 21. péntek 16:15


Az elmúlt héten szülőfalujában halálos lövés végzett a „Kaukázus emírjével”, Magomed Szulejmanovval. Alig több mint másfél év alatt ő a harmadik ilyen magas rangú terrorista, akit az orosz különleges erők meggyilkoltak. A kaukázusi dzsihadisták eközben az Iszlám Állam harcosai közt különös elismerést vívnak ki tapasztalataikkal és brutalitásukkal.
A múlt hét végén két napig tartott az orosz különleges erők, a Specnaz kommandósainak ostroma a dagesztáni Gimri településnél. A hegyvidéki faluban helikoptereket is be kellett vetni az itt megbúvó iszlamista terrorista sejt semlegesítése érdekében. Kedden közölte az orosz Nemzeti Terroristaellenes Bizottság, a NAK, hogy négy dzsihadistát megsemmisítettek, köztük a magát a Kaukázus emírjének nevező Abu Oszman Gimriszkijt, akinek az eredeti neve Magomed Szulejmanov volt.
Másfél éven belül ő a harmadik, aki a Kaukázus radikális iszlamista vezetői közül ilyen sorsra jut. Az orosz antiterrorista erők az elődjei közül Doku Umarovval tavaly tavasszal végeztek, az ő helyébe megválasztott emírt, Aliaska Kabakovot az idén áprilisban tették el láb alól, rá egy hónapra követte őt Szulejmanov ebben a megbízatásban. A 39 éves Magomed Szulejmanov a damaszkuszi iszlám tudományok egyetemén szerzett diplomát. Kádi, békebíró is volt, ezt a szerepet azonban kiválóan ötvözni tudta az oroszok mély gyűlöletével, nem egy különösen kegyetlen terrorcselekményben vett részt. A terroristakérdésekben jártas orosz megfigyelők szerint a kaukázusi szélsőséges iszlamistáknak igen nehéz lesz megtalálni az utódját, aki a szemükben egy személyben kimagasló harcos, valamint a vahabita vallás ismerője, ami szintén szükséges a legitimitásához. Felmerül a kérdés: vajon Szulejmanov utódja melyik irányvonalat folytatja, a Kabakov-féle elkötelezett függetlenségi felfogást vagy az ő követője által propagált erőteljes kötődést az Iszlám Államhoz?
Az előbbi az önálló szervezetre helyezte a hangsúlyt, nem akart senkitől se függeni. Elérte, hogy néhány harcosa a szíriai és iraki frontokról visszatért a hazájába. Idén júniusban, röviddel a kényszerű vezetőváltás után a Kaukázusi Emírség ünnepélyes nyilatkozatban tett esküt a Szíriában és Irakban tevékenykedő Iszlám Államnak. Szulejmanov ezzel a tettével nemhogy szövetségesi, hanem egyenesen alárendeltségi szerepet fogadott el a muzulmán terrorcsoporttól. Korábban az al-Kaida épített ki különösen jó viszonyt a Kaukázusban, és anyagi eszközökkel és fegyverrel is támogatta az oroszok ellen harcolókat. Ma már Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetőjének vonzereje a Kaukázusig elér, felborította a kialakult erőviszonyokat. A becslések két- és ötezer közöttire teszik azoknak a volt Szov­jetunió területéről származó harcosoknak a számát, akik az Iszlám Államot fegyverrel szolgálják a szíriai és iraki frontokon. A legalacsonyabb becslés az orosz kémszervezeté, a Szövetségi Biztonsági Szolgálaté, az FSZB-é, igaz, ők csak kaukázusi fegyveresekről beszélnek. A legmagasabb szám nyugati elemzőktől származik, akik megemlítik azt a tényt, hogy az Iszlám Állam soraiban az arab és angol után az orosz a legelterjedtebb nyelv, amelyet a muzulmán harcosok beszélnek.

Gyilkosexport
Az észak-kaukázusi radikálisok évek óta járják a világot, gyakran meggyőződésből ugyan, de áruba bocsátva kegyetlen tudományukat. A harcedzett fegyveresek a Szovjetunió széthullását követően számos helyi összetűzésben vállaltak szerepet, amellett, hogy az otthoni fronton, Moszkva uralma alóli függetlenségükért is harcba szálltak. Abháziában, Grúzia egyik szakadár régiójában, a később elvakult vallási radikálissá és oroszok elleni szabadságharc egyik ikonjává váló Samil Baszajev csecsen hadúr még a Moszkva által támogatott felet erősítette. Több helyi csecsen viszont a grúz kormányerők oldalán lépett harcba Abházia mellett Dél-Oszétiában is. A Hegyi-Karabahért vívott harcban azeri hittestvérei oldalán harcolt a fentebb már említett Baszajev több száz észak-kaukázusi iszlamista harcossal együtt. A radikális fegyveresek a folyamatos csatározások következtében már háborús tapasztalatokkal felvértezve voltak képesek szembeszállni az orosz kormányerőkkel a csecsenföldi háborúkban. Az egyre erősödő iszlamista befolyásnak köszönhetően aztán a régión túli nemzetközi harcba is bekapcsolódtak az észak-kaukázusiak. Elsőként talán a koszovói háború volt az, ahova tucatjával érkeztek a kaukázusi iszlamisták, hogy a muszlimok oldalán az oroszbarát szerbek ellen harcoljanak. A második csecsen felkelés leverését követően aztán megerősödött a kiáramlás. Harcosok százai indultak külföldre, hogy ott kamatoztassák megszerzett tapasztalataikat. Afganisztánban sok észak-kaukázusi lelt menedékre, majd az arab tavasz fellángolásával új területek nyíltak meg előttük. Ma számos csecsen fegyveres harcol Szíria és Irak mellett Líbiában is. A vallási radikálisokon kívül a kevésbé elvakult kaukázusi harcosok is keresett résztvevői a külföldi konfliktusoknak. A kelet-ukrajnai válságban a kijevi kormányerők és a donecki felkelők oldalán is harcolnak csecsen fegyveresek. A szakadárok hivatalosan önkéntesekről beszélnek, azonban több szakértő is úgy véli, hogy a harcosokat Ramzan Kadirov Putyin-barát csecsen vezető küldte Ukrajnába. Velük szemben, az ukrán hadsereggel szövetségben vallásilag mérsékelt csecsen szeparatisták harcolnak.

15271.jpg
Fotó: Reuters

Legyen bármelyik is igaz, mindenképpen nagy erőt jelentenek. Ennél csupán a „zsoldosok” közt elfoglalt rangjuk figyelemre méltóbb. A csecsen, a dagesztáni, az oszét, az ingus harcosok kimagaslanak a többiek közül, nemcsak eltökéltségben, hanem harci tapasztalatban is. Ők nem rezzennek össze, ha felkelepel mellettük egy gépkarabély. A Nyugat-Európából jöttek, akik homályos álmokkal érkeznek Szíriába, fizikailag sem érik el azt a szintet, amely egy sivatagban zajló háborúban szükséges. A kaukázusiakkal ilyen probléma nincs, ők már régen átestek a tűzkeresztségen. A nyugatiak esetében ezért van az, hogy bár nagy számban utaznak ki, hogy kalandvágyból vagy esetleg a hit által vezérelve részt vegyenek a közel-keleti összetűzésekben, a fronton mégis kevés a számuk. A franciák, akik nagyon közel járnak a kétezer kiutazotthoz, a hírszerzői értesülések szerint csupán 400 fegyveressel vesznek részt a harcokban. A többiek „tartalékban” vannak, őrfeladatokat látnak el, esetleg lőszerutánpótlást juttatnak el az első vonalban harcoló csapatokhoz. Azok viszont, akik értenek a számítógéphez, kiválóan hasznosíthatják magukat az iszlamisták internetes propagandájában. A világhálón továbbra is folyik a küzdelem. Azonban ha valódi harcról van szó, egy kaukázusi felér legalább tíz máshonnan jöttel – ez a vélemény a muzulmán körökben. Kiemelt zsold jár nekik, és ennek megfelelően ők az elsők a sorban, ha jobb szálláshelyet vagy csinosabb feleséget kell kapniuk. Nem véletlenül harcolnak közülük ennyien az „igaz ügyért” Szíriában és Irakban.
Ha otthoni emírségük vezetőit egyre gyorsabban teszik hidegre az orosz kommandósok, akkor az egész szervezettel baj lehet, de legalábbis lyukak mutatkoznak a biztonsági hálón. A Putyin-féle moszkvai vezetés is tisztában van azzal, milyen veszéllyel járna, ha kétezer, harci tapasztalatokkal bíró terrorista rászabadulna az országra. Épp ezért mindent megtesz azért, hogy ez ne következhessen be.

Többféle kórt is kimutattak a migránsoknál


Több fertőző kórt is kimutattak a Magyarországra érkező migránsoknál, többüknél szifiliszt és hepatitis B-t és C-t, HIV-et, hastífusz- és paratífusz-hordozót is azonosítottak már - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.


Információik szerint azt továbbra sem lehet tudni, hogy a migránsok jelentenek-e járványveszélyt, és ha igen, mekkorát, mert teszteket csak a regisztrált menedékkérőknél végeznek, és közülük sem szűrnek mindenkit.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal arról tájékoztatta a napilapot, hogy az első fél évben több mint 2700 szűrővizsgálatot végeztek el azoknál a migránsoknál, akik menekültstátusért folyamodtak. Ezek 51 alkalommal zárultak pozitív eredménnyel.

Fertőzésgyanúval eddig két esetben vittek kórházba nagyobb számban migránsokat. A fővárosi Szent László Kórházba szállított félszáz menekült többségét rövid idő alatt kiengedték, a bent tartott két betegnél sem igazoltak semmilyen kóros elváltozást a mikrobiológiai vizsgálatok. A Szegeden kezelt 18 gyerek közül egynél rotavírust azonosítottak, a többieknél valamilyen bakteriális fertőzés okozhatott tüneteket.

A tartósan itt tartózkodó migránsoknál a magyar állampolgárok esetén alkalmazható járványügyi intézkedéseket lehet elrendelni. A menekültstátusért folyamodók esetén a menedékjogról szóló kormányrendelet alapján a járási tiszti főorvos a járványügyi helyzetnek megfelelő orvosi vizsgálatokat rendelheti el.



Kimaradunk az EU-s határvédelmi akcióból - 28 tag közül egyedüliként


Valamennyi tagállam közül egyedül Magyarország marad ki a migrációt csökkentő Triton-műveletből és a másik közös uniós határvédelmi akcióból, a Poszeidón-műveletből is.
Magyarország sem a Triton-, sem a Poszeidón-műveletben nem vesz részt - közölte a Magyar Nemzet kérdésére a schengeni határok védelmét ellátó uniós szervezet, a Frontex - írja a HVG.
A 38 millió eurós költségvetésű Triton-művelet a Földközi-tenger középső részét célozza, vagyis az Afrikából az olasz partvidékre, illetve Máltára érkező menekülthullám csökkentésére törekszik. E mellett 2014-ben indult a 18 millió eurós Poszeidón-művelet, ami a Mediterráneum keleti térségére fókuszál. 
A Poszeidón-műveletben összesen huszonegy tagállam vesz részt. Ott van valamennyi kelet-közép-európai állam, így a Luxemburgban velünk szoros koalíciót alkotó Csehország, Lengyelország és Szlovákia is. A Triton-műveletben is ott vannak a csehek, a lengyelek és a szlovákok, az akciótól ugyanakkor a 28 tagállam közül egyedül Magyarország marad távol - tette hozzá a Magyar Nemzet.
Az Európai Bizottságnál a lapnak azt mondták, minden tagállamnak kötelessége lépéseket tenni az embercsempészés és az illegális migráció felszámolása érdekében. "Megértjük, hogy Magyarországra most nagy migrációs nyomás nehezedik, ennek mértékét azonban nem lehet összehasonlítani azzal, ami Görögországban vagy az olasz partoknál történik" – írta levelében a bizottság sajtóosztálya.
Az EB válasza szerint a kerítés építésével azonban nem értenek egyet, az unió inkább a közös fellépést és az információ megosztását támogatja.
Az ORFK közölte, a szerb határ védelme leköti a magyar képességeket és hozzátették, 2015-ben a bolgár-török szárazföldi határszakaszon, illetve a szerb-macedón határszakaszon technikai eszközökkel nyújtunk segítséget.

hvg.hu (Címlap: Forrás: atv.hu)




EZEK MAJD MEGNYOMJÁK A CSENGŐT... 



Ez most már nem játék. 
Még nem ismert háttérből, ám irdatlan pénzeket megmozdítva néhány EU-s ország elfoglalása kezdődött meg az elmúlt hónapokban. Elsősorban a miénk. /A számok majd később/. 
Az eddigiek csak az előörsök. Mert- mint hírlik- afrikai és távol keleti országokból újabb százezres tömegek indultak dél- Európa felé. Kitömött pénztárcákkal. /Különben az első vonatokra sem tudnának felszállni/. 
És itt az első nagy kérdés! 
Bevándorlók? Nem. Ez az első perctől kezdve egy súlyos e századi, pénzelt, politikai félrevezetés. Meghatározóan nagy részük nem is migráns. Mondhatnánk, hogy menedékkérők, de a menedéket kérők - kérni szoktak. Vagy előre, vagy a helyszínen. /ld. Az '56-os magyarok külföldi segítése, ám előzetes folyamodványok alapján./. 
Ám itt ilyesmi sutba dobva. 
E sorok írásának napján /2015. augusztus 15./ minden eddigi "rekordot" megdöntve 16oo-an sétáltak át, futottak be Szerbia felől hazánk területére, Csongrád megyében. Miközben rendőrök szemlélték a vonulást. Ez évben összesen 123 ezer 157 fő. 
A törvény betűit nézve - valami politikai szájzár miatt - kerülgetünk egy kifejezést, de mégis itt van: mindenki /a végül menekült-státuszt kiérdemlő is/ törvénytelen határsértő, még akkor is, ha az "európai liberális szabadság" következményeként a "légies határok" lett a divatos kifejezés. 
Íme az eredmény. Erre senki, de senki nem gondolt, amikor éveken át passzírozták a szavakat az EU okosai... 
A törvénytelen határátlépést mindenütt a világon büntetés követi. Volt, amikor golyó járt érte a nyugati magyar határon, /amikor még egy bizonyos határsávba sem lehetett belépni, csak külön engedéllyel/, vagy a berlini falnál.
A néhány televíziónak mutatóba megjelenő határőrző lovakon fordítva ül tehát a magyar és a brüsszeli hatalom. Jó szolgálatként kezeli az első, súlyos törvénytelenséget: egy ország határának engedély nélküli átlépését! 
És ettől a ponttól kezdődik minden politikai csiki-csuki, magyarázkodás, mellébeszélés, ez az "alapja" az ellátási kötelezettségnek. Az pedig az egyenes következménye, hogy hetek alatt megteltek a városok utcái, parkjai olyan emberek tíz és tízezreivel, akik azt sem tudják, hogy a térképen hol vannak. 
Minden esetre jókat heverésznek, szép idő van. 
De mi lesz, ha megjön az eső, a vihar s majd a hó meg a tél?... 
Hová megy ez a töménytelen, telet sem ismerő ember? 
/S ide írom még egyszer a mai hírt: további, sok százezres tömegek vannak indulóban dél-Európa felé./ 
És, mi lesz a már itt levőkkel? Nem nehéz elképzelni... 
Ők a rosszabb idő beálltával el kezdenek csoportokban /majdnem azt írtam bandákban/ lófrálni. Élelmet keresni, tetőt a fejük fölé. A menekült táborokban elhelyezettek egyszerűen ki fognak törni mondván: ők, a teljes ellátás mellett nem börtönre számítottak. Már hallatszott ilyen hang... 
Az lesz a "szép, új világ..." 
És gondold végig mindezt te nagyszájú libi. Te, aki 1989-90 óta még a Parlamentben is azt harsogtad, hogy "az idegen szép!" És most is pártfogolod ezt az ellenőrizhetetlen, kiszámíthatatlan, az európai kultúr-rendszerben elfogadhatatlan tömeget. /ld. a ballibis pártok szimpátia tüntetései./ 
Ám egyszer csak a te házad vagy lakásod ajtaja előtt fognak megállni 10-en, 20-an, 30-an és megnyomják a csengőt. Ne, ne reménykedj. Nem azt kérik majd, hogy adj egy pohár vizet vagy a gyereknek kenyeret. Nem. Azt fogják kérdezni, hogy hányan élnek ebben a látható jólétben. És majd akármit is mondasz, ők azt válaszolják valamilyen hottentotta testbeszéddel, hogy bizony mi itt többen vagyunk, mint látnivaló. És libikém, bizony benyomulnak hozzád. Akár akarod, akár nem. S, ha netán nálad nem férnek el átmennek a szomszédba és ott is megnyomják a csengőt. 
És nincs az a magyar rendőrség, amely kiteszi őket. 
Magánlaksértés? /Büntető Törvénykönyv 221.§./ Ugyan már. 
És akkor neked, libikém, az idegen még mindig szép lesz? De hol fogsz aludni a családoddal? 
És a szomszédok, sokan. Százan és sok-sok ezren. 
Mert csak a vak nem látja és az agyament ember nem érti, hogy ez a tömeg elsősorban ránk van eresztve. 
Nem látjuk? Az Ausztria felé tülekedőket is mi huzigáljuk le a vonatokról, nehogy eljussanak takaros osztrák szomszédainkhoz és onnan tovább. Az ottaniakat meg hozzánk szeretnék küldözgetni, nagy erővel. 
Vagy mi nem egyformán vagyunk tagjai ennek a bizonyos EU -s konglomerátumnak? 
Mi vagyunk tehát Schengeni lerakodóhely? 
Schengeni Végrehajtási Egyezmény /1995/: "... megerősíti a külső országokkal szembeni ellenőrzést, amely... elsősorban biztonsági célokat szolgál." 
Mint látható: a miénket biztosan nem. 
Ugyan ez az Egyezmény mondja ki /teljes jogúan 2008-ban írtuk alá/ :... "nem schengeni országokból csak határellenőrzés után lehet belépni." 
Az épülő határzár 170 egynéhány kilométer hosszon csak erőteljes, fegyveres ellenőrzés mellett lehet eredményes, hiszen az érkezők mindenre el vannak szánva. A bontásra is... 
Milyen tömeg áll tehát itt? Egy törvénysértő, lassan több száz ezres tömeg. Végig gondolni is elborzasztó. 
És nincs tudomásunk arról, hogy egyetlen egy határsértőt is megbüntettek volna az elmúlt hónapokban. 
E megnyomorított helyzetben lévő hazánknak óriási anyagi teherrel jár mindez. Az EU azonban baksissal nyomja ki a szemünket. Mintha nem látná, hogy mi történik. Az összeget le sem írjuk, csak azt, hogy egy nyár eleji statisztika szerint /Eurosat MTVA Sajtó-és Fotoarchívum/ hány emigráns jut Európában, egy millió lakosra számítva: 
Horvátországban, Szlovákiában 9-9, 
Csehországban 34, 
Egyesült Királyságban 114, 
Franciaországban 224, 
Görögországban 240, 
Ausztriában 1141, 
Hazánkban 3322 
Ez a szám önmagában egy kiáltás a világba! 
Eközben ezt a szót: kitoloncolás nem is halljuk. Tehát azt, hogy - akár állami költségen - a "gazdasági menekülteket" repülőre ültessük és folyamatos légihídon oda szállítsuk vissza, ahonnan eljöttek! Vagy abba a célországba, ahová indultak. 
Más megoldásokon csak a politika koptatja a száját és "emberi jogokról" beszél. Eközben a mienkről - egy szót sem. 
Pedig a mi jogunk is legalább annyi, mint azoké, akik ránk törtek, akiket ránk eresztettek. 
Az 1956-os magyar forradalom óta Magyarország legnagyobb próbáját igyekszik átélni, az ellene induló támadást kivédeni. 
Magyarország nagy bajban van. 
Magyarországot tehát meg kell menteni! 
Az események áradását látva, ma már minden eszköz megengedett! 
Murányi László 
Kapcsolódó: 
   A németek megkezdik a deportálást 
   Belerokkanhat Magyarország az illegális bevándorlás elviselhetetlen terheibe 
   Világháborús korszakot idéz a népvándorlás 
   Izrael kiutasította afrikai menekültjeit 
   Ki szabadította rá a poklot Európára? 
   A bevándorlók nagy része szerint Amerikából fizetik az útjukat 
   A csehek páncélosokat is bevethetnek ellenük 
   Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára 
   "Ismeretlen hackerek" zavarják ki a németeket Törökországból? 
   Hegedűs Loránt beszéde a martonfaiakért 2015.08.14 
   Hamarosan átlépi a 140.000-et a Hazánkban tartózkodó illegális bevándorlók létszáma 
   Olvasónk "élménye": a rendőrök egy része kéz a kézben "dolgozik" a cigány embercsempészekkel 
   A Nyugati pályaudvaron is megnyílt a tranzitzóna - három újabb lepratelepben gyönyörködhetnek a fővárosiak 
   Nem unták meg és nem mentek haza, kész is a kormány válasza: nemzetbiztonsági célú építmények a táborokból 
   Betonfallal, árokkal, sánccal és szögesdrótkerítéssel is védekezik Törökország 

A kormány tud a nagy tervről, miközben mindvégig altatót hazudik híveinek 


Gonda László: Afrikai szakemberek együttesen cserélnek kereket, szerintem valahol Spanyolországban...








A németek megkezdik a deportálást


Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter követelte, hogy a hatóságok gyorsított eljárásban gondoskodjanak az országba érkező illegális bevándorlók deportálásáról.
A külügyminiszter a Bild napilapnak adott interjúban kijelentette, hogy az országba érkező illegális bevándorlók többsége értelemszerűen nem kapja meg a menekültstátuszt, emiatt teljesen fölösleges hónapokon át az országban tovább várakoztatni őket, inkább a lehető legrövidebb úton kiutasítani és deportálni kell, hogy a kormány a lehető legkisebb kiadással tudja rendezni az illegális bevándorlók ügyét.
Steinmeier szerint a bevándorlók befogadása helyett arra kell ösztönözni az embereket, hogy maradjanak otthon, a saját hazájukban. Amennyiben háború vagy gazdasági okok miatt ez nem lehetséges, az Európai Unió abban az esetben sem a tömeges befogadással kell foglalkozzon, hanem a fokozódó migrációs nyomás miatt a népvándorlás kiinduló országaiban kell rendezést folytatni. Szükséges esetben katonai úton, de Steinmeier hangsúlyozta, hogy Európa a lerombolt országok gazdasági növekedését kellene ösztönözze, hogy onnan ne akarjanak az emberek elvándorolni.
A bevándorlás segítése helyett az Európai Unió inkább részt kellene vegyen a kiinduló országok helyzetének rendezésében, gazdasági lehetőségeik javításában.”
A Németországba érkező bevándorlók száma duplázódott a tavalyi év azonos időszakához képest, és olyan migrációs nyomás nehezedik az országra, hogy mostanra számos, a bevándorlást támogató politikus is kénytelen volt felülbírálni korábbi álláspontját. Steinmeier szerint eközben az illegális bevándorlók 30-40%-a a Balkánról érkezik, vagyis balkáni országba fogják deportálni őket.
Hazánk számára ez nagy vonalakban azt a csapdahelyzetet eredményezi, amivel a kormány indokolta a déli határon készülő határzár építését. Németország tömegesen fogja visszaküldeni a bevándorlókat a Balkán-félszigetre. Néhány év leforgása alatt több százezer ember kerül majd olyan helyzetbe, hogy a nyugati országokból kiutasítják, de a háború sújtotta térségbe nem utazhat vissza, emiatt a Balkán területén próbál majd boldogulni. Azt pedig be kell látni, Magyarországon még az elmúlt 25 év rombolása után is több lehetőség van, mint a balkáni országok egy részében, vagyis a nyugati országokból deportált bevándorlók tekintélyes része nálunk próbál majd boldogulni.
Steinmeier szerint Németország gazdasági okokból nem engedheti meg, hogy a jelenleginél több bevándorlót befogadjon. Az ország “megtelt”, a Bundestag a határellenőrzés szigorítását javasolta, az illegális bevándorlás leállítása érdekében akár teljes határzárról is döntés születhet.




BELEROKKANHAT MAGYARORSZÁG AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÁS ELVISELHETETLEN TERHEIBE



Martonfa és Sormás nem adja fel a tiltakozást a falvaik területén építendő, diktatórikus módszerekkel rájuk kényszerített menekülttáborok megépítése ellen. Az ő sorsuk Magyarország sorsa is – áll Morvai Krisztina jobbikos EP képviselő közleményében és hangzot el martonfai beszédében.
A politikus szerint, ha az állam továbbra sem védi és őrzi az államhatárt, ha továbbra is lényegesen könnyebb lesz az illegális határátlépők tömegeinek belépni Magyarország területére, mint egy Fradi drukkernek bejutni csapata mérkőzésére, akkor az amúgy is igen nehéz helyzetben lévő ország belerokkan az ebből következő elviselhetetlen terhekbe. Most kell tiltakozni, amíg talán még nem késő.
A képviselő szerint a megoldás az, hogy komolyan kell venni az Alaptörvény és az egyéb jogszabályok kötelező rendelkezéseit, s az államnak gondoskodnia kell az államhatár őrzéséről, a tiltott határátlépések megelőzéséről, felderítéséről és megszakításáról. Ily módon a hazánkba jutó illegális migránsok száma jelentősen csökkenni fog, s nem lesz szükség újabb menekülttáborokra, a magyar emberek életének felforgatására.
Morvai Krisztina szerint itt az ideje a valódi rendszerváltásnak, a demokrácia és a jogállam megvalósításának. Az utóbbi lényege, hogy a jogszabályok betartása az állam és annak szervei részére is kötelező, s „az állampolgárok nem tekinthetők tovább jogfosztott alattvalóknak.”
A közlemény közzéteszi a beszédben említett petíciót is, ami itt tölthető le, aláírva a 7720 Martonfa, Köztársaság u.13. címre lehet eljutatni vagy erre az e-mail címre.






VILÁGHÁBORÚS KORSZAKOT IDÉZ A NÉPVÁNDORLÁS





A második világháború óta eltelt idő "legrosszabb menekültválságával" kell most szembenéznie a világnak, Európának pedig ki kell vennie a részét a probléma civilizált megoldásából - jelentette ki pénteken Brüsszelben az Európai Unió menekültügyi biztosa, megjegyezve, hogy nem szólhatnak ennél jobban bele az egyes országok védekező intézkedéseibe.
Mint mondta, a világon a második világháború óta nem volt példa ilyen mértékű menekültválságra.
Avramopulosz szólt arról is, hogy az Európai Bizottság további pénzügyi segítségnyújtás lehetőségét vizsgálja a menekültáradat kezeléséhez Magyarországnak, Görögországnak és Ausztriának. Elmondta, hogy jelenleg egy független bizottság egy osztrák támogatási kérelmet vizsgál.
Kiemelte, hogy az európai uniós tagállamok közül Olaszország és Görögország mellett Magyarország van a legjobban kitéve a menekültáradatnak. Kitért arra, hogy a bizottság Magyarországtól csütörtökön egy 8 millió eurós (közel 2,5 milliárd forintos) rendkívüli segélyre vonatkozó kérést kapott, amelyet az uniós hatóságok késlekedés nélkül "kezelni fognak".
Szólt arról is, hogy Budapest kezdeményezésére szeptember végén vagy október elején magas szintű konferenciát tartanak Magyarországon a Nyugat-Balkán felől Magyarországra irányuló megnövekedett menekülthullám okozta kihívások kezelésére. 
A biztos kiemelte, hogy Magyarország az Európai Unióba irányuló migráció egyik kapuja lett. Az elmúlt hónapban 35 ezer menekült érkezett az országba - emlékeztetett Avramopulosz. Kitért a magyar-szerb határon épülő - a menekültáradat megállítására hivatott - kerítés ügyére is. Mint mondta, a bizottság nem támogatja a kerítések használatát, és inkább "alternatív intézkedésekre" biztatja az uniós tagállamokat.
Brüsszeli sajtóértekezletén Avramopulosz felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több menekült a balkáni államokon keresztül éri el az Európai Unió területét. Elítélte ezeknek a tranzitországoknak a tétlenségét az illegális migrációval szemben, és felszólította őket, hogy tegyenek lépéseket az embercsempészek által egyre inkább bejáratott útvonal lezárására.
"A balkáni útvonal azért áll még mindig nyitva az illegális bevándorlás előtt, mert egyes országok (a térségben) nem teszik meg a szükséges intézkedéseket, hogy ellenőrzés alá vonják a helyzetet" - mutatott rá. "Ezeknek az uniós csatlakozásra vágyó országoknak, meg kell érteniük, hogy érintett felek ebben a kérdésben, és segíteniük kell nekünk a migráció kezelésében" - hangsúlyozta, anélkül, hogy megnevezett volna egyet is a térség országai közül.
Az Ázsia és Afrika felől Görögországba érkező migránsok Albánián vagy Macedónián át, Koszovót és Szerbiát érintve lépnek be az uniós országok területére, de a balkáni tranzitországokból is sokan indulnak útnak az EU felé.
A menekültügyi biztos az egyes országok problémakezeléséről szólva elmondta, hogy a bizottság semmit sem kényszeríthet a tagállamokra. "Nem az a feladatunk, hogy kényszerítsünk, hanem hogy meggyőzzünk" - jelentette ki.




Izrael kiutasította afrikai menekültjeit



Ha nem mennek önszántukból, a Negev-sivatagba küldik őket

menekülttáborba



MH – 2015.04.01. 10:38 
Izrael megkezdte menekültjeinek nyílt deportálását. Az ország évekig azt az illúziót keltette, hogy politikai menekültjei önszántukból távoznak, de úgy tűnik, megelégelték a látszatintézkedéseket. Ha a menekültek nem távoznak önszántukból(Izraelnek mindegy, hova),  a Negev-sivatagban létrehozott menekülttáborban fogják őket bezárni. A menekülttábort a lakók csak Sharonim börtönként emlegetik - írta a Haaretz izraeli újság.
lead afrikai menekültekAz eritreai és szudáni menekülteknek távozniuk kell az őket befogadó Ruandába vagy Ugandába, vagy ha erre nem hajlandók, az izraeli idegenrendészeti hatóság határozata alapján időkorlátozás nélkül a Negev-sivatagban létrehozott menekülttáborba fogják zárni őket – közölte szerdán a Háárec című izraeli újság.
A belügyminisztérium alá tartozó izraeli hatóság a lap szerint már a közeli napokban megkezdi az Egyiptom felől évekkel ezelőtt illegálisan az országba jutott afrikai menekültek kiutasítását. 
Az idegenrendészet nem árulta el az újságnak, mely afrikai országokba kell menniük a menekülteknek, de a lap szerint Ruanda és Uganda kész befogadni őket. Az eljárásról Gilád Erdán belügyminiszter döntött.
Az utóbbi években súlyos nyomást gyakoroltak a menekültekre, hogy térjenek vissza eredeti hazájukba vagy őket befogadni kész más országokba, de erőszakkal eddig senkit sem kényszerítettek Izrael elhagyására. Tavaly mintegy ezerötszázan előnyös feltételek felkínálása mellett, pénzösszeg fejében önként távoztak, s eddig nem alkalmaztak retorziót azokkal szemben, akik megtagadták az elutazást.
A Háárec szerint a nyugati országoknál eddig nem volt példa arra, hogy a menekülteket más országba utasítsák ki, mint ahonnan érkeztek. Izraelben jelenleg mintegy 42 ezer eritreai és szudáni menekült él, közülük kétezren menekülttáborban. A helyi statisztikák szerint 2014-ben 5803-an távoztak Izraelből, közülük 1093-an nem szülőhazájukba, hanem egy harmadik országba.
Ötezer menekültből NÉGY maradhat
brtn4.jpgKépek a Holot és Sharonim menekülttáborokrólAz új rendelkezés értelmében az első szakaszban,- ügyük elbírálásáig - nem fogják kiutasítani és elszállítani azokat, akik politikai menedékkérelmet nyújtottak be az izraeli hatóságokhoz. Jeruzsálem eddig az 5573 kérvényből csak négy eritreai és szudáni ügyét találta jogosnak, a menekülteknek csupán 0,07 százaléka kapott politikai menedékjogot, a többieket gazdasági menekültnek tekintik. 
A kiutasítottakat előzetesen értesítik majd, hogy harminc nap áll rendelkezésükre az ország elhagyására, Izrael információkkal látja el őket, elutazásukhoz repülőjegyet és pénzsegélyt is kapnak. Ha mégis megtagadják a távozást, behívják őket meghallgatásra, majd időkorlátozás nélkül menekülttáborba zárják őket. 
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/21337/Izrael_kiutasitotta_afrikai_menekultjeit?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.wi542rJq.dpuf



Ki szabadította rá a poklot Európára?



  • •   AUGUSZTUS 8, 2015
    Vagdalkozhatunk szavakkal, elképzelésekkel és elméletekkel. A címben feltett kérdésre van, aki zsigerből vágja rá, a zsidók! Még akár telibe is lehet trafálni a valóságot, de milyen alapon? Nos, az elmúlt napokban egy amerikai földalatti média összefoglaló írást adott ki arról, ki áll az Európát elözönlő idegenáradat mögött. A cikkben megvizsgálták az eddigi adatrögzítések alapján, kik honnan érkeztek. A legfőbb bevándorló kiindulópontok a következőek. Afganisztán, Irak, Szíria, Egyiptom, Líbia, Szomália, Szudán, Mali, Niger.
    Találunk valami közöset ezekben az országokban? Hát hogyne találnánk. Valamennyi országban az Egyesült Államok generált háborút az elmúlt évtizedben, vagy az utóbbi egy két évben. Valamennyi országban az USA által létrehozott vallási fanatikus kreálmányok robbantottak ki, lázadásokat, forradalmakat, és polgárháborúkat. A módszer mindenhol kísértetiesen hasonló, jön egy fanatikus banda, aki magát a lakosságnak kiadva forradalomba kezd, és ezek után külföldi zsoldosok hada lepi el az országot. A zsoldosokat pedig Katar, Szaúd-Arábia, Törökország toborozza és képezi ki szegény iszlám országokból elcsábítva az embereket forradalmárnak. Afganisztán és Irak kilóg a sorból, ott nyíltan az USA kezdett háborúba, amelyet hasonlatosan az összes többi háborújához elveszített, azóta pedig káoszba és anarchiába süllyedt mindkét régió.
    A valóság tehát az, hogy az USA által nyomorba döntött területek generálják a menekültáradatot, a szabad beáramlás pedig húzza maga után mindenhonnan a söpredéket, akik a könnyű élet reményében mennek új hazát foglalni. Feltehető a kérdés, ha az USA az oka a menekült áradatnak, akkor nem kellene nekünk minél előbb tovább passzolni őket az USA-ba? Dehogynem. Egészen egyszerűen behívatni az Államok nagyköveteit minden európai országban, és felszólítani őket, hogy vagy elszállítják az összes bevándorlót, vagy megszakítunk minden kapcsolatot a felforgató országgal. Fenyegetés lenne ez az USA-nak? Addig nem, míg csak egy kis állam teszi ezt meg. De ha összeurópai lépés lenne, már nagyobb lenne a gond. Valószínűleg maga az USA kezdené elsüllyeszteni a bevándorlók hajóit, lebombázni (véletlenül) a vonataikat, mert a több millió bevándorló beomlasztaná az USA gazdaságát. Éppen úgy, ahogy végül Európa gazdaságát fogja.
    térképA téridegen beözönlő söpredék inváziójának útja, az USA által felforgatott térségből a “jólét” Európájába
    Az utolsó konzekvencia, amelyet levonhatunk. Ezek az emberek, főleg férfiak, és a fiatalabb korosztály, olyan területekről menekültek el, ahol háború zajlik. Érdekes, hogy sem az apám, sem a nagyapám, de a déd- és ükapám sem menekültek el a hazájukból, pedig láttak háborút, védték Magyarországot, ott voltak 56-ban. Megvívták a hazájukért a saját harcaikat, több rokonom, köztük a nagyapám elesett ebben a háborúban. De ennek volt köszönhető, hogy ezt az országot 1000 éve Magyarországnak hívják. Ezek az emberek elmenekültek saját hazájukból a kötelességük elől. Elszöktek, hogy Európai nőket hajtsanak, könnyű pénzhez jussanak, mert ugye az európai szociális háló mindenkit ingyen etet, itat, és otthont ad, csak az őslakosság dolgozik 2-3 munkahelyen, fizet hatalmas adókat. Ezek az emberek a leggyávább senkiházi söpredék, aki a saját hazájáért sem vállalja a kötelességét, miért vállalna bármit (rendet, szabályokat, törvényeket) ott, ahova semmi sem köti, csak az ingyen koszt. A legaljasabb ország, az USA pedig vállalja ennek a következményeit. Ja hogy ő semmiért sem vállalta soha? Nem, de ennek a milliónyi bűnnek a terhe alatt fog összeomlani.
    02Közeledik a sáskahad! A kép két napja készült, a görög-macedón határon, azóta már itt vannak.
    Fazekas Csaba – NemzetiArcvonal.net

Vérfürdőt tervez a zsidó terrorszervezet

  • •   AUGUSZTUS 9, 2015
    A Jobb Szektor nevű zsidó terrorszervezet nagyszabású provokációra készül Odesszában – jelentik orosz források, közösségi oldalakon való szervezkedésre alapozva. Vasárnapra tervezik a nagy eseményt, amelyre Ukrajna minden részéről várják a megvezetett nacionalistákat és cionista bérenceket, hogy szétverjenek egy készülő Majdan-ellenes demonstrációt.
    A Majdan-ellenesek tagadják, hogy gyűlést tartanának, de Kolomojszkij majmai nem hiszik el az információt, és a tavaly májusi odesszai vérfürdő megismétlésére készülnek. Tavaly május 2-án a zsidóbérencek brutálisan meggyilkoltak 48 embert, a szakszervezeti épületet pedig felgyújtották. Az áldozatokat megkínozták, megcsonkították és élve felgyújtották.
    Antikommunista akcióként hirdették meg tavaly a mészárlást, de valójában cionista terror volt ártatlanok ellen
    Az utóbbi két hónapban a szokottnál is jobban kicsúsztak az ellenőrzés alól a Jobb Szektoros majmok. Beintettek a belügynek, összetűzésbe kerültek a titkosszolgálat alakulataival, és most már Kárpátaljáig is eljutottak, ahol szintén az Izraelből ismert kínzásnak vetettek alá lakosokat. A minap pedig Fehéroroszországot „fenyegették meg” azzal, hogy ottani csoportokat terveznek létrehozni. Nem tudják, hogy a tűzzel játszanak.
    Aki a hazafiasság álarcát veszi fel, hogy a hazája ellen kegyetlenkedjen, annak nem lehet megkegyelmezni. Az ukrajnai cionista jobboldal, Jobb Szektortól kezdve a Svobodán át egészen a helyi szerveződésekig, Azov Battalionig és hasonlókig nagy büszkeséggel mondják, hogy ők a fehér fajért szállnak harcba. Zsidó pénzből a fehér fajhoz tartozó oroszajkú ukránokat, vagy oroszokat gyilkolni az a fehér faj érdekeit szolgálja? Ezt senki sem gondolhatja komolyan! Kolomojszkij majmai ellen minden megengedett.
    Molnár Róbert – NemzetiArcvonal.net

Amerikai páncélosok Magyarországon!



  • A fiuk a Mississippit keresik , a zsidók , az oroszok Szuezt szokták itt keresni !!! És ha már itt vannak a húsdarálót működtetik az ÁVH – s zsidókkal ők vajon mit akarnak vegyi permetezést már kaptunk , csak nem a zsidóknak szánják a harckocsikat az új Izrael alap lakóparkjait már felépítettük nekik , de nem fizettek érte , most a migránsoknak ajálják fel a beruházók a ki nem fizetett lakóparki lakásokat . Mi meg gondolkodhatunk már azon , hogy a cigány , zsidó , után a muszlimokat is el kell tartani , és mecseteket építeni nekik , mert ha már úgy belejöttünk a zsinagógák építésébe ez a népcsoport sem maradhat le a vallásuk gyakorlásában . Majd kiüzik a lakóparkból a rabló cionista zsidókat , és ott felhúznak maguknak egy mecsetet is , így mindjárt otthon érzik majd magukat , hogy a vakolóknak ez nem fog tetszeni , hát álljanak be migrásnak , mert mi meg őket akarjuk lecserélni magyarokra valahogy nem tetszik nekünk ez a zsidó zsarolás , hogy minden évben földkárpótlás zsinagóga építés , hát itt az idő fegyvert adni a muszlinnak , és megmutatni nekik , hol akarták ingyen a lakóparkukat használni majd ők ki kaparják a gesztenyét , és mindjárt át lehet építeni egypár zsinagógát is !!!!
  • Látod van itt mit csinálni a politikai maffia majd kapkodja a fejét , csak induljon be a rendszer .
  • A jenkik is betájolják magukat és becserélik a mi tartalék harckocsijainkra az M 1 - est , mi meg felfegyverezzük a muszlimokat , hogy ne üres kézzel rontsanak a rablógyilkos cionista zsidajainkra .
  • Ha már csont kapják elő az elrejtett atom tölteteket , hogy végkép kifüstölhessük ezt a rabló bandát .
  • •   AUGUSZTUS 19, 2015
    Az ukrajnai válságra való hivatkozással kezdik meg a magyarság megfojtását az amerikai cion-patkányok. Valószínűleg a tatai laktanyába telepítik azt az 50 katonai járművet, amit az orosz fenyegetésre hivatkozva hoznak ide. Valójában a magyarságot akarják megfojtani!
    Hiszen kit fenyegetnek az oroszok?
    Legfeljebb a cionliberális élősködőket, a magyarságnak semmi félnivalója nincs!
    De menjünk tovább. Ki hiszi el azt, hogy Oroszország nem söpörné ki pillanatok alatt Európából a zsidó hadsereget? Számunkra ez nem hihető. Az amerikai tankok a cion-demokrácia védelmére érkeznek ide. Egyelőre 50, de ha a magyarok elkezdenek „rosszalkodni”, ez a szám felmehet a tízszeresére is. Aztán jöhet a gyalogság, akiket már a világ számos pontján hozzászoktattak az ártatlan lakosság terrorizálásához.
     NEM ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓ, CSAK ILLETÉKTELEN BETOLAKODÓ.
  • Legalább annyi jó sülhet ki ebből az egészből, hogy újraéledjen az ezerszeresen eltemetett magyar harcos néplélek.
    A vér és a vas ideje el fog jönni. Küszöbön áll, és már kopogtat. A jelenleginél még több szenvedést hoz, de talán feloldozást is. Véráztatta ellenállásunk révbe érhet, visszafoglalva ősi jussát. Kedvezmények, kompromisszumok nem lesznek. Meghátrálás sem. Mi így várjuk a megszálló terroristákat!
    Vass Csaba — NemzetiArcvonal.net


     A bevándorlók nagy része szerint Amerikából fizetik az útjukat
Osztrák lap: A kihallgatott bevándorlók nagy része azt állítja, amerikai szervezetektől kaptak pénzt kontinensfoglaló útjukhoz
Több órán át be voltak zárva, a tűző napsütésben” – áldatlan állapotok a régebben turisták által jócskán látogatott görög szigeten (Fotó: wikipedia)
Bombaként robbant a hír egy osztrák folyóirat hasábjain, ahol megírták, hogy a kihallgatott bevándorlók nagy része azt állítja, amerikai szervezeteken keresztül jutottak hozzá ahhoz a pénzhez, amiből az európai kontinensig eljutottak. Az elmúlt hónapokban az osztrák „menekült” táborokban megtöbbszöröződött a kontinensfoglalók száma. A katonai titkosszolgálat és a rendőrség külön munkacsoportot hozott létre, a hogy a táborokba elhelyezett betántorgókat kihallgassák.
Ausztria komolyan veszi a menekültáradattal járó veszélyeket, és megpróbál mindenkit átvilágítani, mielőtt átpasszolná a kis jövevényeket a tótoknak, hogy azok a még magyarlakta területeket hígítsák velük. Csak a traiskircheni táborban több mint száz hivatásos rendőrt állítottak szolgálatba, hogy kihallgassák a bevándorlókat.
Százezrek vannak még úton, milliók indulásra készen
A vallomások alapján megdöbbentő információkhoz jutott hozzá az osztrák titkosszolgálat és a rendőrség. Az afrikai bevándorlók többsége azt állította, hogy különböző amerikai szervezeteken keresztül jutottak hozzá ahhoz a pénzhez, amiből az Európai Unió területére utaztak – írta az osztrák Direkt folyóirat. A bevándorlók az utazásuk során ezerötszáz és tizenötezer dollár közötti összeget költenek el az embercsempészetre és az egyéb kiadásokra. Ez az indulási és érkezési ponttól illetve az útvonaltól függ. A szállítás Líbiából a legdrágább, ahol az embercsempészetet az Iszlám Állam terrorszervezet irányítja, és nem szégyell akár 10 ezer dollárt is elkérni egy afrikai bevándorlótól – írta a felvidéki Medzicas.
Az afrikai bevándorlók többsége fiatal férfi, akik hazájukban havi pár száz dollárnál többet nem keresnek. Vajon honnan van erre pénzük? – teszi fel a jogos kérdést a Direkt. Az osztrák folyóirat állítása szerint megbízható hírforrásból jutott hozzá információhoz, ami bizonyítja azt az állítást, hogy amerikai szervezetek által létrehozott hálózatokon keresztül folyamatos az észak-afrikai bevándorlók szállítása az európai országokba. Ezeket a csempészutakat a fekete kontinensen legtöbb esetben az Al-Kaida valamelyik ága illetve az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzi.
Az Egyesült Államok ezzel két legyet üt egy csapásra: bevándorlók százezreit juttatja Afrikából Európába, és a terrorszervezeteknek is biztosít anyagi bevételt. Az osztrák hírforrás megjegyzése szerint ugyanazok a bajkeverők állnak a háttérben, akik egy évvel ezelőtt az ukrajnai Majdant szervezték meg.
Forrás: Orientalista nyomán kuruc.info.hu

sokkaljobb-kommentár: Ezek nélkül a vallomások nélkül is tudható volt ez a gyalázat, mert ezek a földönfutók a támogatás nélkül nem tudtak volna elindulni. 25-30 csoportokban jönnek, a csoportvezetőnél pénz, okos telefon, GPS magyarországi célra állítva. Előfordul az is, hogy elfogy útközben a pénz, és akkor érkezik az utánpótlás a csoportvezető részére. Amerika nem szereti a konkurenciát, Európát ezzel építi le. Ami lehet, hogy hatásosabb, mint a világháború. Bár ez is egyfajta háború, és nem is akármilyen.
Ezzel és az USA–EU szabadkereskedelmi egyezménnyel meg is pecsételődik Európa jövője, ha egyáltalán lesz ilyen. Az egyezménybe máris belepakolták az egészségügy és az oktatás magánosítását. Az egészségügyet a Fidesz nem helyezte alkotmányos védelem alá (a magyar termőföldet, a vízbázist és a nyugdíjat sem védte le, csak azt az egykulcsos adót védte le, aminek köszönhetően a magas jövedelműek nem, vagy alig fizetnek adót!), így könnyen lehet, hogy máris nagy bajban van az egészségügy, de nincs jó helyzetben az oktatás sem. Amerikában már eltörölték, vagy eltörölni készülnek a kézírás megtanítását, elég, ha számítógépen megtanul kopácsolni a gyermek. Lesz még a mainál is több konzumidióta. A világ egyre nagyobb tempóban robog a sötét jövőbe!  
Békéscsaba, 2015. augusztus 15.
F. I. – T. Z.
 Emlékeztető: Csak a megfelelő, hatalmas válságra van szükség és a világ népei elfogadják az Új Világrendet!” (Dávid Rockefeller)




    • A csehek páncélosokat is bevethetnek ellenük





Csehország pándélosokat is bevethet az illegális bevándorlók ellen, és 2600 fegyveres katonát is a cseh határon, ha a menekültek száma kritikus lesz – ez áll a cseh védelmi minisztérium egyik tervezetében.
A tervezetet a cseh közszolgálati televízió hozta niylvánosságra. Bevetésükről a kormány dönt. A katonák felderítő  és páncélozott járművekkel lennének felszerelve. Jiří Šedivý, egykori vezérkari főnök szerint a 21 ezer fős hadsereg 1100 katonát tud a határra küldeni.
Magyarország nem tud bevetni szinte semmit ellenük! Ezért aztán nagyon bátran megszállnak bennünket. Már megtalálták a Szabadka–Szeged közötti vasutat, amit ugyebár mégsem lehet kerítéssel lezárni. Már olyanok is akadnak, akik a törvényes határállomáson jönnek be, vagyis nem semmisítik meg a zöldhatár előtt az irataikat.
Volt nekünk egyszer régen 77 darab T-72-es harckocsink, amelyet Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, miután Bagdadban találkozott David Petraeus amerikai tábornokkal, az alakuló iraki hadseregnek ajándékozott! Gyurcsány Ferenc közölte: a tankok szállítása NATO-, illetve egyéb források segítségével valósul meg. Magyarország a jövő nyártól 150 fős kontingenssel vesz majd részt a NATO iraki kiképzési missziójában – jelentette ki Gyurcsány. A 150 fős kontingens nem csak őrzés-védelemmel foglalkozhat majd, ugyanis az amerikai tábornok azt kérte, hogy a magyar honvédség küldjön kiképzőket is a programhoz, valamint a törzsvezetésben is vegyenek részt magyar katonák. Négymillió lőszert is adtunk a tankok mellé. Gyurcsány szerint politikai értelemben ez a döntés nagyon jó visszhangot váltott ki, ugyanis ez az egyik legjelentősebb ilyen természetű hozzájárulás a NATO keretein belül. Hát ennek aztán volt is miért örülni! Ez a jó szolgálata is elég sokba került a magyar adófizetőknek. Hasonlít az 1919-es Lindner Béla féle intézkedésre, aki a frontról hazatérő elcsigázott hadsereget azonnal leszerelte, mondván: „nem akarok többé katonát látni”. Aztán látott Magyarország egy csomó román és cseh katonát…
Az iraki hadsereg az azóta eltelt több mint tíz esztendő alatt sem erősödött meg. Szaddam Husszein idején volt nem is akármilyen hadserege Iraknak. Volt felénk Iraknak államadóssága is, de azt is le kellett írni! Mi is történt a tankjainkkal nemrégiben? Az Iszlám Állam rajtaütött az iraki hadseregen, és mind a 77 tankunk a birtokukba került. Lehet, hogy ezekkel fogadják majd az Irak északi részére kiérkező magyar zsoldosokat?
Az aktuális magyar hatalmak a magyar társadalmat kellene szolgálni, vagyis a választóit és az eltartóit, nem pedig mindig az idegent! Most aztán mivel védekezzünk az ármádia ellen? Egy Facebookos beíró szerint csúzlival. Az aztán sokat fog érni a jól felfegyverzett Iszlám Állam ideérkező katonái ellen…
Békéscsaba, 2015. augusztus 15.
Összeállította: Anton
Emlékeztető: Az ISIS (Iszlám Állam) barátaink és szövetségeseink finanszírozása révén indult el.”(General Wesley Clark, volt NATO tábornok)
Coudenhove-Kalergi terve kevert lakosságú Európára


2015. július 21. kedd

3

Henry Makow 2015. június 26-án ismertette[1] honlapján az Illuminátusoknak a tervét Európa színes bőrűvé tételére. Makow az írást az Identitá[2] nevű olasz nyelvű honlapról vette át – melyet eredetileg di Riccardo Percivaldi írt – és szinte teljes terjedelemben közölte angolul.
Az Európát elözönlő tömeges bevándorlás gondosan megtervezett jelenség, amelynek a kiváltó okait a pénzhatalmi világelit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás elhallgatja és megtévesztően elkerülhetetlen történelmi szükségszerűségnek állítja be. A mesterségesen előidézett népvándorlás tudatos tervezés eredménye azért, hogy Európa arculata, lakosságának összetétele gyökeresen megváltozzon. Az olasz szerző Riccardo di Percivaldi azzal kezdi fejtegetéseit, hogy az európai integráció egyik fő kezdeményezője ugyanaz a személy volt, aki ideológiailag is megalapozta az európai népek beolvasztását egy kevertfajú biomasszába.
népvándorlás
Ma is kevesen hallottak Richard Coudenhove-Kalergi-ról. Apja Heinrich Coudenhove-Kalergi gróf, az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája volt, anyja pedig egy japán főnemesi család leszármazottja. Tokióban született. Iskoláit Csehországban, Ausztriában végezte, a Bécsi Egyetemen filozófiából doktorált 1916-ban. Első felesége a zsidószármazású Ida Roland volt, aki 13 éves volt, mikor megismerte, és akiből később híres színésznő lett. Kalergi 1922-ben publikálta ”Páneurópa – egy indítvány” címmel elképzelését. Egy évre rá jelent meg „Páneurópa” című könyve, amellyel megalapozta a Páneurópa Mozgalmat. Olyan európai közösséget akart létrehozni, amely politikai és gazdasági érdekközösségként megakadályozhatja egy újabb világháború kirobbanását. Tevékenységét a második világháború után is folytatta és az ő szellemiségét fejezte ki Churchill 1946-ban elhangzott zürichi beszéde. Ebben a brit államférfi egy Egyesült Európa létrehozására tett javaslatot.
Coudenhove-Kalergi kezdeményezte az Európai Parlamenti Unió létrehozását 1947-ben. 1950-ben kitüntették az európai szabadkőművesség legrangosabb díjával, a Nagy Károly Díjjal, amelyet Aachen városa adományoz azoknak, akik a legtöbbet tették az európai egységért. Coudenhove-Kalergi már egyetemistaként tagja volt a bécsi Humanitas szabadkőműves páholynak, amely a pacifizmus támogatásával tűnt ki.
Richard Kalergi a háttérből működve győzte meg Európa döntéshozóit az európai integráció végrehajtásáról. Már 1922-ben megalkotta a Pán-Európai Mozgalmat, amelynek célja az Új Világrend létrehozása volt. Ennek a világrendnek a vezető hatalmai az Egyesült Államok és a vele szövetséges föderális államok. A világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció beindítása. A kezdeményezés legelső támogatói között volt a nemzetközi szabadkőművességet engedelmesen kiszolgáló Thomas Masaryk és a magasrangú szabadkőműves Edvard Benes. A pénzügyi támogatást kezdetbenMax Warburg német bankár biztosította. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipelosztrák kancellár és Karl Renner későbbi osztrák miniszterelnök vezette. A támogatók között volt Leon BloumAristid Briant és Alcide De Gasperi.
A nemzeti szocializmus és a fasizmus hatalomra jutásával a Pán-Európai Mozgalom átmenetileg nem működött. A második világháború után Churchill és a B’nai B’rith zsidó szabadkőműves szervezet támogatásával Kalergi terve ismét napirendre került és elnyerte az Egyesült Államok kormányának a támogatását is.
Kalergi tervének a lényegét a „Praktischer Idealismus” című könyvében fejtette ki. Eszerint a jövő Európáját nem az óvilág őshonos népei népesítik be, hanem egyfajta alacsonyabbrendű embertípus, amely a különböző emberi fajok kikényszerített keveredésének a nyomán jön létre. Kalergi szerint Európa népeit sárga-mongoloid népekkel és a harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy önazonosság és etnikai hovatartozás nélküli, gyökértelen és soknemzetiségű kevert lakosság, amelyen a hatalmi elit könnyűszerrel tud uralkodni.
Kalergi elsőként szükségesnek tartotta, hogy az európai nemzeteket fosszák meg önrendelkezési joguktól. A későbbiekben ezen nemzetek gyökeres átalakítását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén. Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból, és fehérekből álló új, homogenizált keveréknépesség létrehozását akarta.
A nemzetközi szabadkőművesség frontembere szerint a jövő embere tehát kevertfajú lesz. A mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai fokozatosan eltűnnek. Az eurázsiai-negroid fajé a jövő, amely leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ez a keverék faj váltja fel a népek és egyének sokféleségét.
Kalergi megfogalmazza véleményét az új uralkodórétegről is. Azt állítja, hogy Európa hosszú évszázadok alatt a júdaizmus elpusztítása helyett valójában kiművelte és erőssé tette a zsidó népet. Ily módon alkalmassá tette arra, hogy a zsidókból jöjjön létre a jövő társadalmának az elitje. A gettókból kiszabadult nép vált Európa új szellemi arisztokráciájává. A hagyományos európai feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció.
Richard Kalergi elgondolásai váltak az Európai Unió eszmei alapjává. Az európai integráció keretében hozott jogszabályok összessége elősegítette az afrikai és ázsiai népesség európaiakkal való keveredését, hogy elpusztítsák az őshonos európai lakosság identitását és a fehér fajú népeket keverék mulat-fajjá homogenizálják. Ennek az a célja, hogy a pénzhatalmi elit megszabaduljon a fehér fajú őslakosságtól, amely erős identitástudattal rendelkezik és mélyen gyökerező hagyományokon nyugvó érték- és normaközösséget alkot.
Az ENSZ is az asszimilációval való népirtás szolgálatában áll, amikor egyre erőszakosabban követeli Európától a bevándorlók millióinak az engedelmes befogadását. Azt a megtévesztő propagandát hangoztatják, hogy az úgynevezett demográfiai válságon csak így lehet úrrá lenni. Közismert, hogy a szervezett magánhatalom globalista kiszolgálói Brüsszelben a fehér faj szaporodását minden eszközzel gátolják, miközben fokozott erőfeszítéseket tesznek az afrikai és ázsiai népesség bevándorlására.
Nekünk, őshonos európaiaknak a XXI. század elején csak józanészre van szükségünk, hogy belássuk: a demográfiai válságot hatékony családtámogatási rendszerrel, a családbarát értékrend közvetítésével és a családot bomlasztó morbid magatartások, devianciák szankcionálásával is meg lehetne oldani. Az Európán kívüli génállomány tömeges beáramlása tönkreteszi az őslakos fehér európai népek genetikai örökségét. A tömeges bevándorlást támogató propagandának az élén annak a világnépnek a tagjai állnak, akik magukra vonatkoztatva elvárják az etnikai-genetikai-faji elkülönülés maximumának a biztosítását, és következetesen elutasítják a más népekkel való keveredést. A jogegyenlőségen alapuló integrációt elfogadják, de az asszimilációt, a befogadó nemzetbe történő beolvadást már elutasítják és a népüket érhető egyik legnagyobb veszedelemnek tartják. Tény az, hogy más népek számára a keveredés minden változatát támogatják, sőt, erőltetik.
A deszegregációs, multikulturális, rasszista-ellenes propaganda célja tehát kevertfajú lakosság létrehozása. A fehér többség felszámolásával alapvetően meg lehet változtatni ez Európában élő emberek minőségét. Az az ember, akinek nincs nemzeti identitása, saját kultúrája és történelme, az könnyen manipulálható és formálható biomassza.
G. Brock Chisholm pszichiáter az Egészségügyi Világszervezet első főtitkára így fogalmazta meg a Kalergi-terv lényegét, amely egyezett az ő álláspontjával:
Amit fontos lenne megtenni, az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat abból a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj egy olyan világban, amelyet központi kormány fog teljes egészében irányítani.”
Dr Chisholm 1946-ban publikálta „A tartós béke és a társadalmi haladás pszichiátriája” (The Psychiatry of Enduring Peace and Social Progress) című tanulmányát, amelyet egy szakorvosi konferenciára készített. Itt kifejtett nézeteit két évvel később publikálta a Psychiatry nevű tekintélyes szakfolyóiratban is. Ehhez Alger Hiss, a meggyőződéses kommunista írt előszót. (Hiss, aki egy időben az amerikai kommunista mozgalom országos vezetője volt, az ENSZ megalakulásakor, 1945-ben, ő töltötte be a Világszervezet ügyvivő főtitkári pozícióját.) Dr Chisholm említett írásából azt emeljük ki, amely arra vonatkozik, hogy szerinte mi tette boldogtalanná és agresszívvá az emberiséget.
Az ember szabadságát, hogy megfigyeljen és szabadon gondolkozzon, lerombolták, vagy megbénították a helyi bizonyosságok… erkölcsök… személyes üdvözülés… ezek gyakran szeretetnek tüntették fel magukat…
jó és a rossz fogalma újraértelmezésének, adott esetben eltörlésének kell a gyermeknevelés alapját képeznie… gyakorlatilag minden hatékony pszichoterápiának ezek a megkésett céljai… az ellenzők azzal áltatják magukat, hogy ha kiküszöböljük a jót és a rosszat, akkor civilizálatlanok lesznek az emberek, a társadalomban eluralkodik az erkölcstelenség, a jognélküliség és a káosz.”[1]
Itt lényegében az univerzális erkölcs megtagadásáról van szó. Ugyanakkor az ENSZ a humanizmus elveire hivatkozva gyakorol egyre nagyobb nyomást Európára. Azt követeli, hogy az Európai Unió kezdje meg bevándorlók millióinak a letelepítését, mert erkölcsi kötelezettsége. Egy 2000 januárjában közzétett jelentés szerint, amelyet az ENSZ New York-i központjának népesedési részlege készített, Európának 2025-ig 159 millió bevándorlóra lenne szüksége ahhoz, hogy megoldást találjon a népesség elöregedésére és csökkenésére. (Véleményünk szerint ez egy megalapozatlan spekuláció, amely a pénzhatalmi világelit népesedési stratégiáját szolgálja.) Kétségtelen, hogy az alacsony születési arányszám megfordítható lenne a családvédelmi rendszer tökéletesítésével. Az európai fehér őslakosság elárasztása idegen génekkel nem védelmezi annak genetikai örökségét, önazonosságának, nemzeti identitásának megtartását. Ellenkezőleg, felgyorsítja annak az eltűnését. Az ENSZ által sürgetett intézkedések valójában megfosztják Európa népeit nemzeti, történelmi és kulturális kohéziójuktól.
2015-ben már előrehaladott állapotban van a Kalergi-terv gyakorlatba való átültetése. Európa népeinek a fúziója a harmadik világ lakóival meglepően gyors ütemben bontakozott ki. Egyre több a vegyes házasságokból származó kevertfajú utód – a „Kalergi-gyermek” – földrészünkön. A dezinformáció és a tömegtájékoztatás agymosása nyomán Európaiak milliói adják fel származási gyökereiket és mondanak le nemzeti identitásukról. A mindenütt jelenlévő neoliberális globalisták egyre hangosabban hirdetik, hogy a nemzeti önazonosság megtagadása haladó és humánus tett. Az ellenkezője, vagyis a „rasszizmus” az pedig az a rossz, amitől meg kell szabadulni.
Ennek alátámasztására idézünk néhány mondatot Nicolas Sarkozy korábbi francia elnöknek 2012-ben elhangzott beszédéből[2]. Arra biztatta az őslakos fehér franciákat, hogy tudatosan válasszanak minél előbb egy más fajhoz tartozó partnert maguknak és hozzanak létre minél több kevertfajú utódot. Sarkozy ezt mondta a fehér franciáknak:
A cél a faji keresztezés kihívásával való szembenézés. A fajkeveredés az a kihívás, amellyel szembe kell néznünk a XXI. században.”
Ez nem választás, ez kötelesség. Ez parancs. Nem tehetünk másképp. Azt kockáztatjuk, hogy súlyos problémákkal találjuk szembe magunkat.”
Meg kell változnunk, ezért meg fogunk változni. Megváltoztatunk mindent az üzleti életben, a közigazgatásban, az iskolaügyben, a politikai pártokban, és elkötelezzük magunkat az eredmények iránt.”
Ha az önkéntesség nem kielégítő a Köztársaság számára, akkor az állam még keményebb eszközökhöz fog nyúlni. A faji keveredés kihívása mindig ismert volt Franciaországban. Amikor Franciaország szembenéz ezzel a kihívással, hű marad történelméhez.”
Láthatjuk, hogy Sarkozy úgy vélte, hogy a fehérbőrű őslakos francia többség jelenti azt a problémát, amely lerombolhatja Franciaországot. Ezért meg kell ettől a fehér többségtől szabadulni a fajok céltudatos összekeverésével. Sarkozy fehérbőrű franciaként fehérellenes politikát folytatott és ezzel gyengítette az őshonos franciák genetikai, hagyományőrző és kulturális gyökereit.
  1. június 12-én olvashattuk[3] Steve Goode tájékoztatását arról, hogy az Egyesült Államokban megszületett gyermekek többsége már színesbőrű. AzEthniFacts nevű kutatócsoport vezetője, Mike Lakusta szerint az Egyesült Államok a lényegi demográfiai átalakulás szakaszába lépett. A népszámlálási adatok kivetítése csak a folyamat egy részéről ad tájékoztatást. A vegyes házasságoknak, a kevertfajú és vegyes etnikumú háztartásoknak az összeszámlálása a nem-hispanic fehérekkel, akik együtt élhetnek más fajú és etnikumú személyekkel lakókörzeteik közelsége miatt, sokkal pontosabb képet ad arról, hogy milyen mélyreható változás következett be Amerika gazdasági, kulturális és társadalmi életében.
Ebből az a lényeg, hogy az Egyesült Államok etnikai összetétele megváltozott. A világ más fehér lakosságú országaiban is hasonló változás szemtanúi lehetünk. A kérdés az, hogy mindez tervszerű folyamat eredménye, vagy pedig a véletlen szeszélyes játékának tudható be.
Már több dokumentum is napvilágot látott, amelyből az derül ki, hogy a népesség összetételének a gyökeres megváltoztatása a határok megnyitásának és a különböző eredetű lakosság tervezett, illetve kikényszerített összekeverésének a következménye.
Az egypólusú világrendszert irányító pénzhatalmi világelit tudatosan törekszik arra, hogy a fehértöbbségű országokat vegyes lakosságúvá alakítsa át. A sokféleség, a „diversity” hangsúlyozása azt jelenti, hogy fel kell hígítani színesbőrű népességgel a fehér lakosságot, az anti-rasszizmus pedig nem más, mint a fehér-ellenesség kódszava.
Mindezt jól példázza, ami New Orleans-ban, 1960-ban történt Ruby Bridges-el. Ő volt az első afroamerikai diák, aki bírói döntés alapján beiratkozhatott egy teljesen fehérek által látogatott iskolába. Nyilvánvaló, hogy ez elkerülhetetlen és igazságos döntés volt, és új korszak beköszöntését jelentette az Egyesült Államok déli tagállamaiban.
Azzal az új rendelkezéssel azonban már nehéz egyetérteni, amelyet az Obama-kormányzat 2014 decemberében vezetett be. Eszerint a lakás és városfejlesztési minisztérium (Housing and Urban Development Department, HUD) kiválasztja országosan a ’túlságosan fehér’ településeket és azoknak az önkormányzatait kényszeríti, hogy költöztessenek be színesbőrűeket is. A HUD előírja a helyi hatóságok számára a kötelező lakóövezeti rendszert, a bel- és külterületek és a közművesített zónák kijelölését. Ennek az a lényege, hogy a legdrágább lakóövezetekben is kötelező legyen olcsóbb házakat és lakásokat építeni azért, hogy a szegényebb színesbőrű lakosság is élhessen ott.
A hivatalos cél a „faji szegregáció” felszámolása. Az Egyesült Államokban a lakosság faji összetételének a megváltoztatása nemcsak a színesbőrű bevándorlók millióinak a fogadásával történt, hanem úgy is, hogy a nagyvárosokból a külterületekre költöző fehérek lakta településeken is olyan jogszabályok érvényesülnek ma már, amelyek a fajkeveredést segítik elő. A hirdetett cél az egyenjogúság, az igazi cél azonban Amerika lakossága túlnyomó többségének színesbőrűvé, kevertfajúvá való átalakítása.
[1] http://www.crossroad.to/Quotes/globalism/chisholm.htm
[2] http://whitegenocideproject.com/french-ex-president-sarkozy-again-tells-french-to-mix-races/
[3] http://whitegenocideproject.com/us-white-people-nationally-a-minority-in-august-2014/
A lap és a mellékelt tanulmány szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.



Amerikai szervezetek finanszírozzák az embercsempészeket?


2015. augusztus 15. szombat
Szembetűnő, hogy szakadatlanul özönlenek a bevándorlók, a menekültek az Európai Unióba. Sokan eldobják, vagy megsemmisítik útleveleiket, személyi okmányaikat, de még többen vannak, akik jelentős mennyiségű pénzzel a zsebükben érkeznek. Felmerül a kérdés, hogy ezt a szervezett népvándorlástvajon megtervezték-e, és ha igen, akkor kik voltak azok, akiknek érdekükben állt Európa elárasztása észak-afrikai, közel-keleti és dél-ázsiai menekültekkel. Az osztrák Info Direkt nevű, több éve elektronikusan és nyomtatásban is megjelenő független magazin 2015. augusztus 5-én bennfentes forrásra hivatkozva azt állította, hogy az Egyesült Államok finanszírozza az Európába irányuló embercsempészetet. Az Info Direkt véleménye szerint tájékoztatni kell a közvéleményt az osztrák titkosszolgálattól kiszivárgott értesülésekről, miszerint amerikai szervezetek finanszírozzák azokat az embercsempészeket, akik naponta több ezer menekültet szállítanak Európába. Az Info Direkt szerkesztősége így ír erről:
Az embercsempészek hatalmas összegeket követelnek azért, hogy a menekülteket illegálisan Európába hozzák. A szállítási körülmények gyakran igen rosszak, mégis egy fuvar ténylegesen 7000 és 14000 euró közötti összegbe kerül. Az összeg nagysága a térségektől és a csempészszervezetektől függően eltér egymástól.”
A menedékjog-kérőkkel foglalkozó rendőri szervektől (egyedül Traiskirchen-ben több mint száz főállású ügyintéző foglalkozik naponta a menekültekkel) már régóta tudják az osztrákok, hogy mekkora összegeket követelnek az embercsempészek és milyen körülmények között teljesítik vállalásaikat. Egyre többször felmerül az a gyanú is, hogy az USA geostratégiai értelemben érdekelt lehet ebben a népvándorlásban. Egyes szakértők már készek megbízható információkat kiszivárogtatni, de egyikük sem akarja egyelőre teljes nevével vállalni a nyilvánosságot.
Az említett tudósítás így folytatódik:
Vannak információk arról, hogy Amerikában egyes szervezetek társfinanszírozási modellt dolgoztak ki, és a csempészköltségek jelentős részét magukra vállalták. Nem minden észak-afrikai menekültnek van 11000 eurója készpénzben. Feltehetjük a kérdést: honnan jön a pénz?”
Szigorú hírzárlat van elrendelve a tömeges bevándorlásra vonatkozóan. „Még a Katonai Hírszerzési Hivatal (a HNAA) sem rendelkezik információkkal, vagy ha igen, akkor nem meri azokat tovább adni. A közvéleménynek azonban ismernie kell a menekült-kérdés hátterét. Ugyanazok a körök húzódhatnak meg a népvándorlás mögött, akik egy évvel ezelőtt anarchiába taszították Ukrajnát.”
Az Info Direkt szerkesztősége arra kért minden érintettet, újságírót, rendőrségi- és titkosszolgálati munkatársat, hogy segítse megbízható információkkal a szerkesztőséget. A nyilvánosság széleskörű tájékoztatása megakadályozhatja a kialakult válság további elmélyülését.
A lap szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.



Rosztyiszláv Iscsenkó újabb átfogó elemzése az ukrán konfliktusról




2015. augusztus 3. hétfő

0

Az ENSZ Közgyűlésének a szavazásain a tagállamok 60%-a nem támogatja az Egyesült Államokat. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy Oroszország oldalára álltak. Ezek az államok állítják elő a világ GDP-jének a 60%-kát és a világnépességkétharmada él államhatáraikon belül, területük együttesen pedig a Föld felszínének a háromnegyedét teszi ki. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy Oroszország több erőforrást tud a maga számára mobilizálni.
Ami az ukrán válságot illeti, az Egyesült Államoknak két taktikai lehetősége volt. Azt, amelyik az előnyösebbnek tűnt, kezdettől fogva alkalmazta. Olyan helyzetbe hozták Moszkvát, hogy választania kelljen egy rossz és egy még rosszabbmegoldás között. Rá akarták kényszeríteni Oroszországot arra, hogy fogadjon el egy náci államot a határainál és ily módon óriási nemzetközi tekintélyveszteséget szenvedjen. Ha ezt elfogadja, akkor elveszíti szövetségeseinek bizalmát és támogatását, majd bizonyos idő múlva belülről és kívülről is sebezhetővé válik az Amerika-barát erők által a túlélés minden esélye nélkül.
A másik lehetőség az volt, hogy az orosz hadsereg szállja meg Ukrajnát és távolítsa el a juntát – még mielőtt az megszilárdul – és állítsa helyre a legitimJanukovics-kormány hatalmát. Ez magával vonta volna egy független állam ellen elkövetett agressziónak és egy népi forradalom elnyomásának a vádját. Az ukránok jelentős részének az ellenkezését váltotta volna ki egy ilyen helyzet. Állandóan növelni kellett volna a katonai-politikai-gazdasági- és diplomáciai erőforrásokat a bábkormány fenntartására Kijevben, mert más típusú kormányzat az adott körülmények között nem jöhetett volna létre.
Rosztyiszláv Iscsenko – ukrán politológus, a kijevi Rendszerszerű- és Prognózis Kutatási Központ elnöke – szerint Oroszország elkerülte ezt a dilemmát. Nem hajtott végre közvetlen inváziót. Ténylegesen Dombász harcol Kijevvel. Az amerikaiak azok, akiknek folyamatosan támogatniuk kell szűkös erőforrásaikból a bukásra ítélt kijevi bábrendszert, miközben Oroszország folyamatosan teheti a békeajánlatokat. 2015-ben már az Egyesült Államok az, amely a második változatot alkalmazza. Eszerint ha valamit nem tudsz szilárdan megtartani, mert az ellenség azt elveszi tőled, akkor azt úgy tönkre kell tenni, amennyire csak lehetséges. A győzelem legyen költségesebb, mint a vereség, mivel a győztesnek minden erőforrását igénybe kell vennie az elpusztított terület újjáépítésére.
Az Egyesült Államok ebből a meggondolásból nem támogatja Ukrajnát, csak politikai retorikával és fegyverrel, arra bíztatva Kijevet, hogy terjessze ki a polgárháborút az egész országra. Egész Ukrajnának a felperzselt föld országává kell válnia: nemcsak Donyecknek és Luganszknak, de Kijevnek és Lvovnak is. Amennyire csak lehet el kell pusztítani a társadalmi infrastruktúrát, és a túlélés szintjére kell szorítani a lakosságot. Az ukrán nép éhező, kétségbeesett és állig felfegyverzett emberekből fog állni, akik készek lesznek megölni egymást az élelemért. Ezt a vérfürdőt csak úgy lehet megállítani, ha nagymérvű katonai beavatkozásra kerülne sor Ukrajnában és jelentős pénzügyi támogatást kapna az ország. Csak így lehetne élelmezni a lakosságot és beindítani az ukrán gazdaságot. Az ukránok csak így tudnának ismét gondoskodni önmagukról.
Mindezek a költségek Oroszország nyakába szakadnának. Putyin világosan látja, hogy ebben az esetben nemcsak a költségvetés, de a közkiadások egésze – beleértve a katonaiakat is – elégtelen lenne. Ezért az a cél, hogy Ukrajna ne essen addig szét, amíg a haderő nem tudja ellenőrzése alá vonni a helyzetet. Minimalizálni kell a veszteségeket és a rombolást, meg kell óvni, amennyit csak lehet a gazdaságból és a nagyvárosok infrastruktúrájából, hogy a lakosság valamilyen módon életben maradhasson, és az ukránok maguk intézhessék el a náci bajkeverőket. Ebben az esetben az EU Putyin szövetségese lehet.
Az Egyesült Államok mindig Európa erőforrásait használta az Oroszország elleni küzdelemben. Az Európai Unió, amely már meggyengült, elérheti a kimerültségnek azt a fokát, amikor már arra kényszerül, hogy saját „elgennyesedett” problémáival foglalkozzon. Ha Európának a teljesen elpusztított Ukrajna van a keleti határain, ahonnan felfegyverzett emberek milliói menekülnek nemcsak Oroszországba, de az Európai Unióba is, akik kábítószer-kereskedelemmel, fegyvercsempészettel és terrorizmussal foglalkoznak, akkor az EU sem fogja ezt túlélni. A Novorosszijában létrejött népköztársaságok azonban pufferként szolgálnak Oroszország számára.
Európa nem szállhat szembe az Egyesült Államokkal, de halálosan fél egy elpusztított Ukrajnától. Ezért szánta el magát első ízben Merkel és Hollande nemcsak arra, hogy szabotálja az Egyesült Államok kívánságainak a teljesítését, hanem önálló kísérletet is tesz egy kompromisszum elérésére, ha nem is a béke, de legalább a fegyverszünet létrehozására Ukrajnában.
Iscsenko úgy véli, hogy ha Ukrajna lángra kap, nagyon gyorsan el fog égni. Ha az Európai Unió megbízhatatlan partner, amely ugyan nem csatlakozik az orosz táborhoz, de kész semleges pozíciót elfoglalni, akkor Washington – hűen stratégiájához – arra kényszerül, hogy ‘felgyújtsa’ Európát.
Háborúk és polgárháborúk egész sorozata egy olyan földrészen, ahol félmilliárd ember él, s amely tele van mindenfajta fegyverrel, sokkal súlyosabb tragédia, mint egy polgárháború Ukrajnában. Az Atlanti-óceán elválasztja az Egyesült Államokat Európától és még a britek is reménykedhetnek, hogy kimaradnak – a La Manche csatornának köszönhetően – az öreg kontinens égéséből, de Oroszországnak és az EU-nak hosszú, közös határai vannak. Oroszországnak nem érdeke, hogy tűzvész pusztítson az Atlanti-óceántól a Kárpátok hegyláncáig, amikor még parázslik a Kárpátok és a Dnyeper-közti területeken.
Putyin további célja tehát az, hogy kivédje egy Ukrajnában és Európában pusztító tűzvész negatív következményeit. Azonban ez teljes mértékben lehetetlen, mert ha úgy dönt az Egyesült Államok, hogy erre sor kerüljön, akkor az be is fog következni. Ezért szükséges legalább gyorsan oltani a tüzet, hogy meg lehessen menteni tőle azt, ami a legértékesebb.
Oroszország érdekei azt kívánják, hogy Putyin a békét tekintse a legfontosabbnak, mert a béke teszi lehetővé ennek a célnak a leghatékonyabb elérését a legkisebb költséggel. Mivel a béke többé már nem lehetséges, ezért a fegyvernyugvások egyre inkább elméleti jellegűvé és törékennyé válnak. Az orosz elnöknek pedig arra van szüksége, hogy a háború minél előbb véget érjen a lehető leggyorsabban.
Iscsenko azt nem állítja, hogy egy évvel ezelőtt a Nyugat a számára legkedvezőbb feltételekkel köthetett volna kompromisszumot. Oroszország ebben az esetben is elérhette volna céljait, csak legfeljebb valamivel később. 2015 tavaszán egy ilyen kompromisszum már nem volt lehetséges, mert a feltételek folyamatosan rosszabbodtak. Vannak, akik szerint a helyzet nem rosszabbodott. A béke még mindig a leghasznosabb Moszkva számára. Valójában csak egy feltétel változott meg, de az rendkívül fontos: ez a közvélemény. Az orosz társadalom győzelmet és büntetést kíván.
Mivel az orosz hatalom nem autoriter (tekintélyelvű), hanem autoritatív (vagyishatározotthiteles és mérvadó), ezért döntőjelentősége van a közvéleménynek, népakaratnak Oroszországban, szemben a tudatipari technikákkal működtetett „hagyományos demokráciák” manipulált közvéleményével szemben. Putyin csak addig tudja betölteni a rendszert összetartó kapocs szerepét, amíg támogatja őt az orosz társadalom többsége. Ha elveszíti ezt a támogatást, az általa képviselt hatalmi rendszer elveszti a stabilitását, mert eddig hozzáhasonló formátumú államférfi nem tűnt fel az orosz politikai elit soraiban.
Egy hatalom csak addig tarthatja meg tekintélyét, ameddig sikeresen képviseli a tömegek kívánságát. Ezért a nácizmusnak Ukrajnában világosan és egyértelműen vereséget kell szenvednie ahhoz, hogy kompromisszum jöhessen létre Oroszországgal. Iscsenko ebből azt a következtetést vonja le, hogy tekintet nélkül Putyin szándékaira és Oroszország érdekeire az általános hatalmi egyensúly, valamint a főszereplők prioritásai és képességei miatt az a háború, amely egy évvel ezelőtt még befejeződhetett volna Ukrajna határain belül, most márcsaknem bizonyos, hogy Európára is ki fog terjedni. Csak találgathatjuk, hogy mi lesz hatékonyabb: az amerikaiak gyújtogatása, vagy az oroszok tűzoltása.
Egy azonban teljesen világos: az orosz vezetés békekezdeményezéseit nem a kívánságai fogják korlátozni, hanem tényleges lehetőségei. Hiábavaló küzdeni az emberek kívánságai, vagy a történelem menete ellen. Ha azonban a kettő találkozik, csak egyetlen dolgot tehet egy bölcs politikus: ha megérti a nép akaratát, és a történelmi folyamatok irányát, s ha minden erejével ezt támogatja. Ezért nem valószínű, hogy Novorosszija állami függetlenségének a támogatói tanúi lesznek kívánságaik teljesülésének.
Tekintettel a várható tűzvészre, Ukrajnának, mint egésznek a sorsát meghatározni nem túlságosan bonyolult, ugyanakkor igen sokba fog kerülni. Logikus, ha az orosz emberek ezt kérdezik: “Ha azok az oroszok, akiket mi megmentettünk a náciktól, Novorosszijában élnek, miért kell nekik egy külön államban élniük? Miért Oroszországnak kell újjáépíteni városaikat és gyáraikat?Erre csak egyetlen ésszerű választ lehet adni: Novorosszijának Oroszország részévé kell válnia. Ezután logikus azt is kérdezni: “Ha Ukrajna egy része csatlakozhat Oroszországhoz, akkor az egész miért nem?” Akkor, amikor válaszolni kell majd erre a kérdésre, az Európai Unió valószínűleg már nem lesz az Eurázsiai Gazdasági Unió alternatívája Ukrajna számára. Iscsenko ebből azt a következtetést vonja le, hogy egy egyesült-szövetséges-Ukrajna dönt majd az Oroszországhoz való csatlakozásról, nem pedig valami olyan állami struktúra, amelynek nincs világos státusza. Egyelőre túl korai átrajzolni a térképet.
Az ukrán politológus úgy véli, hogy az ukrán konfliktus az év végéig befejeződhet. Ha azonban az Egyesült Államoknak sikerül kiterjesztenie a konfliktust az Európai Unióra, akkor a területi kérdések megoldása további éveket igényel. A béke minden helyzetben előnyös az ukránok számára. A béke feltételei között Oroszország erőforrásai növekednek, és új szövetségesek csatlakoznak hozzá, akik korábban az Egyesült Államok partnerei voltak. Washington fokozatosan háttérbe szorul, illetve a területi átrendezés egyszerűbbé és kevésbé jelentőssé válik.
A lap és a mellékelt tanulmány szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.


Még mindig sorsdöntő lehet Moszkva és Berlin kapcsolatának alakulása


2015. augusztus 3. hétfő

0


Ashton B. Carter amerikai védelmi-miniszter 2015. június 22-én Berlinben tárgyalt német kollégájával, Ursula von der Leyen asszonnyal. Carter kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem kíván visszatérni a hidegháborúhoz és nem is akar egy újabb konfliktust Oroszországgal. A gazdasági szankciók célja elhárítani az „orosz agressziót” Ukrajnában. A berlini fórumon Carter így fogalmazott:
Nem akarjuk ellenséggé tenni Oroszországot, de ne legyen félreértés: meg fogjuk védeni szövetségeseinket és a szabályokon nyugvó nemzetközi rendet és azt a jövőt, amelyet ez biztosít a számunkra. Ellenállunk Oroszország akcióinak és arra irányuló kísérleteinek, hogy újra létrehozza a szovjet korszakra jellemző befolyási övezeteket.”
Putyin orosz elnök a berlini fórum előtt néhány nappal bejelentette, hogyMoszkva 40 további ballisztikus rakétával bővíti nukleáris fegyverkészletét. Ezt Ashton Carter annak bizonyítékaként értelmezte, hogy erősödik a fenyegetés Oroszország részéről:
Ukrajna nemcsak része az Oroszországot illető nagyobb aggályainknak. Válaszul erőteljes, de kiegyensúlyozott stratégiát folytatunk, olyat, amely arra törekszik, hogy Oroszország senkit se kényszeríthessen a múlthoz való visszatérésre. Ugyanakkor üdvözöljük és bátorítjuk Oroszországot, hogy változtasson irányt és forduljon a jövő felé. Nem fogjuk követni a hidegháború forgatókönyvét.”
Carter a tudósítóknak azt is elmondta, hogy a Putyin által vezetett Oroszország részéről megnyilvánuló kihívás különbözik attól, amit a Szovjetunió jelentett a hidegháború idején. Az új kihívásnak vannak olyan elemei, mint például a „hibrid hadviselés. Ez olyan katonai stratégia, amely ötvözi a hagyományos és az irreguláris erőkkel, valamint a cyber-hadviselés technikáival folytatott háborút. Ez lényegesen eltér attól, mint amilyen a múltban volt. A NATO arra törekszik, hogy mozgékonyabb legyen és rövid időn belül tudjon reagálni. Az események felgyorsultak és lényegesen eltérnek akár a 25 évvel ezelőtti időktől. Ezért figyelünk annyira oda az előre nem látható események hibrid vonatkozásaira. A hadviselésnek új működési területei is van, az elektronika, a kibernetika és az informatika kombinációja, amely a hidegháború idején még nem játszott fontos szerepet.
Az amerikai védelmi-miniszter ellátogatott a NATO Kibervédelmi és Kiválósági Központjába is, amelynek a szerepe felértékelődött. Ezt Artur Suzik, a NATO Kiválósági Központjának igazgatója így fogalmazta meg:
Fontos a felsőszintű döntéshozók és katonai vezetők számára, hogy naprakészen ismerjék a cyber-biztonság legújabb technikai lehetőségeit, mert ez a modern hadviselés elengedhetetlen részévé vált. A központ alkalmazott kutatást végez a NATO és a tagállamok számára, valamint magasszintű kiképző tanfolyamokat és gyakorlatokat szervez. A cyber-hadviselést integrálni kell a hadműveleti tervezésbe.”
A Pentagon irányítójának európai látogatásával egy időben Berlin és Moszkva nagyjelentőségű megállapodást kötött a második Északi Áramlat elnevezésű gáztávvezeték megépítéséről a Balti-tengeren. Ennek eredményeként kétszeresére növekszik a Németországba szállított orosz földgáz mennyisége. Ez a tény önmagában jelezte, hogy Carter erőfeszítése Oroszország elszigetelésére egyelőre kudarcnak bizonyult. Ez a nagyszabású energiaszállítási megállapodás egymagában is képes megváltoztatni egy egész régió geopolitikai helyzetét. Ha ez a tenger alatt futó csővezeték elkészül, akkor egész Kelet-Európát ki lehet hagyni az Európába irányuló orosz földgázexportból. Semmi szükség nem lesz többé arra, hogy Ukrajna legyen az a tranzit-ország, amelyen keresztül Lengyelország, Románia, Belarusz, Magyarország és Szlovákia is hozzájuthat az orosz földgázhoz.
Ukrajna tehát kilép az orosz földgázszállítási bizniszből, Németország viszont döntőszerephez jut és az orosz földgáz legfontosabb elosztóbázisává válik Európában. Ez természetesen akadályozza a pénzhatalmi világelitnek azt a stratégiáját, hogy Oroszország és Európa gazdasági kapcsolatainak az akadályozásával Európát vazallusként a saját hegemóniája alatt tartsa. Németország dönt arról, hogy mennyi orosz energiahordozóhoz juthatnak a Benelux-államok és Nagy Britannia.
Németország és Oroszország együttműködése tehát az ukrán konfliktus idején is folytatódott. Még az Amerika által Európára kényszerített szankciók sem tudták ezt megakadályozni. George Friedman, STRATFOR vezetője, a Chicago-iKülkapcsolatok Tanácsában mondott beszédében[1] így fogalmazott:
Az Egyesült Államok elsődleges érdeke, amely miatt évszázadokon át háborúzott – az első és a második világháborúban, valamint a hidegháborúban – az volt, hogy megakadályozza Németország és Oroszország szoros együttműködését, mert egyesülve ők alkotják azt az egyedüli erőt, amelyek fenyegethetnek minket. És ezt minden eszközzel meg kell akadályozni.”
Washington stratégiája dióhéjban tehát az, hogy megakadályozza a német ipart abban, hogy összekapcsolódjon Oroszország hatalmas természeti erőforrásaival. Ez az a halálos kombináció, amely elvezet egy Eurázsiai Integrált Szabadkereskedelmi Övezethez, amely eltörpítheti az amerikai GDP-t és véget vethet az amerikai világbirodalomnak.
Washington valójában nem a képzeletbeli „orosz agressziótól” tart, hanem a nagyonis reális gazdasági riválistól, amely megfoszthatja különleges világhatalmi státuszától. Ha azonban Németország Moszkva legnagyobb gázelosztójává válik Európában, akkor mégiscsak ez fog történni. A Gazprom megállapodás is arra késztethette Carter-t, hogy valamennyi meglátogatott európai fővárosban figyelmeztessen az orosz veszélyre, újabb fegyvereket, csapatokat, hadgyakorlatokat és rakétákat ígérjen a NATO-nak.
Mi úgy látjuk, hogy Putyin elnök nem elfoglalni akarja Európát, hanem újabb kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatokra törekszik. Az Egyesült Államok mindent megtett azért, hogy megakadályozza a Déli Áramlat programot. Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy Putyin további erőfeszítéseket tegyen legnagyobb kereskedelmi partnerének, Európának a megtartásáért.
Az amerikai hadügyminiszter európai körútjának idején számolt be a Bloomberg médiahálózat arról, hogy „Ukrajna nem fizeti ki a júliusban esedékes kamatokat a kötvénykuponok után, amellyel beindul mintegy 19 milliárd dollár adósság törlesztésének a leállítása, minthogy nincs jele annak, hogy csökkenne a hitelezőkkel fennálló patthelyzet. Ukrajna néhány hetet adott a hitelezőknek, hogy elfogadják az ajánlatát, amely magába foglalja a főtartozás 40%-nak a leírását, mielőtt elkezdődik az adósság moratórium”.
[1] http://www.informationclearinghouse.info/article42275.htm
A lap és a mellékelt tanulmány szövege szerzői jogvédelem alatt áll, felhasználni csak pontos forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.




Ismeretlen hackerek” zavarják ki a németeket Törökországból?


Németország a Törökországban állomásoztatott Patriot rakétarendszerek kivonását tervezi, amit várhatóan még 2015 vége előtt végrehajtanak. A döntést hetekkel azután jelentették be, hogy ismeretlen hackerek átvették az irányítást a Patriot rendszerek felett.
A Spiegel Online szerint a német kormány még szombaton tájékoztatja a parlamentet a kialakult helyzetről. A Patriot rendszerek kivonásáról hozott döntést végleges, emellett kivonnak 260 német katonát a török-szír határról. Ez a 2012-ben kezdett misszió közel kétharmada, és a visszavonást arra hivatkozva lépik meg, hogy az akció kezdete óta “nem kezdődött invázió jellegű támadás Szíria területéről”, így a német csapatokra nincs szükség. A kivonást eredetileg 2014 végére tervezték, de januárban 2016-ra módosították annak határidejét.
Július 8-án az orosz Szputnyik hírügynökség beszámolt arról, hogy ismeretlen hackerek átvették az irányítást a Törökországba telepített német Patriot rendszerek felett. A támadás július 7-én történt, és a NATO-erők magát a behatolást sem vették észre. A forrás szerint a támadók gyenge pontokat találtak a vezérlő rendszeren, és átvették az ellenőrzést a rakétaindítások felett. A beavatkozásra akkor derült fény, amikor a Patriot rendszerek “megmagyarázhatatlan”, ki nem adott parancsokat kezdtek végrehajtani. A támadás kiindulópontja felderítetlen maradt, a NATO-erők nem tudták visszafejteni a támadók kilétét és elhelyezkedését.
A Press TV iráni sajtóorgánum július 7-én beszámolt arról, hogy a török hadsereg rendkívüli parancsnoki találkozót hívott össze, melyen a Szíriával határos régiókban állomásozó erők vezetői kellett megjelenjenek. Az iráni forrás szerint a találkozón Szíria ellen kezdődő katonai beavatkozásról értekeztek, amelyben több mint 400 páncélozott harcjármű venne részt.
Június végén Törökország nagyszámú csapatösszevonásokat folytatott a szíriai határ közelében. A Patriot rendszerek elleni hackertámadás vélhetően a Szíria elleni háborús készülődés miatt, figyelmeztetés jelleggel történt, és a kivonás közvetlen előzményének tekinthető.



Az Egyesült Államok kivonja és “modernizálja” az irányíthatatlanná vált fegyvereket


Kivonja az Egyesült Államok a Törökországba kihelyezett Patriot rakétavédelmi rendszereket. A két éves misszió idejét nem hosszabbították meg, miután bebizonyosodott, hogy a NATO nem tudja a Patriot rendszereket irányítás alatt tartani.
Az amerikai rakétavédelmi rendszerek egy kétéves misszió részeként állomásoznak Törökországban, melynek mandátuma idén októberben jár le, de a nyilvánosságra hozott információk alapján meghosszabbítását már nem tervezik. A közös török-amerikai bejelentés szerint a Patriot rendszereket visszaszállítják az Egyesült Államokba, hogy ott modernizálják és biztosítsák, hogy alkalmas marad a globális fenyegetések elhárítására és NATO-partnereik védelmére”.
Július elején ugyanis bebizonyosodott, hogy a NATO Patriot rendszerei alkalmatlanok a misszióban megjelölt célok ellátására, és a NATO nem tudja azokat ellenőrzés alatt tartani.
Július 8-án az orosz Szputnyik hírügynökség beszámolt arról, hogy ismeretlen hackerek átvették az irányítást a Törökországba telepített Patriot rendszerek felett. Az egy nappal korábban történt támadás során a NATO-erők magát a behatolást sem vették észre. A támadók gyenge pontokat találtak a vezérlő rendszeren, és átvették az ellenőrzést a rakétaindítások felett. A beavatkozásra akkor derült fény, amikor a Patriot rendszerek “megmagyarázhatatlan”, ki nem adott parancsokat kezdtek végrehajtani. A beavatkozás kiindulópontja felderítetlen maradt, a NATO-erők nem tudták visszafejteni a támadók kilétét és elhelyezkedését.
A Press TV iráni sajtóorgánum július 7-én beszámolt arról, hogy a török hadsereg rendkívüli parancsnoki találkozót hívott össze, melyen a Szíriával határos régiókban állomásozó erők vezetői kellett megjelenjenek. A forrás szerint a találkozón Szíria ellen kezdődő katonai beavatkozásról értekeztek, amelyben több mint 400 páncélozott harcjármű venne részt.
A Patriot rendszerek elleni hackertámadás vélhetően a Szíria elleni háborús készülődés miatt, figyelmeztetés jelleggel történt, és a kivonás közvetlen előzményének tekinthető.
Hetekkel a hacker-támadás után a német kormány döntést hozott arról, hogy Németország visszavonja a Patriot rendszereket a török-szír határról. A Spiegel Online szerint a Patriot rendszerek kivonásáról hozott döntést végleges, emellett kivonnak 260 német katonát is. A hackertámadás bebizonyította, hogy a NATO nem képes ellenőrzése alatt tartani saját rakétarendszereit, és rejtélyes, beazonosíthatatlan támadók gond nélkül átvehetik fölötte az ellenőrzést. Emiatt Törökország biztonsága szempontjából súlytalanná vált, hogy maradnak-e a Patriot-rendszerek, vagy kivonják őket. Emellett nem többnek, mint egyszerű kármentésnek tekinthető a Patriot rendszerek kivonása; a nyugati hatalmi tömb ugyanis nem a rakétarendszerek terén van lemaradásban, hanem a kiberbiztonság terén: július 7-én a láthatatlan ellenségnek nem volt szüksége semmilyen fegyverre ahhoz, hogy a NATO rakétavédelmi komplexumait ellenőrzés alá vonja. Nem ellenséges hadsereggel kerültek szembe, hanem néhány számítógép előtt ülő személlyel, akik az elektronika felett vették át az ellenőrzést, így fejlettebb rakétára sem volt szükségük.


Hamarosan átlépi a 140.000-et a Hazánkban tartózkodó illegális bevándorlók létszáma



2015. augusztus 17., 10:08
Negyvenegy csoportban 1931 illegális bevándorlóval – köztük 339 gyermekkel – szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén vasárnap – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte: a legnagyobb csoportot 4 óra 40 perckor Röszkénél fogták el. Ott 106 szíriai és 9 afgán állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.
A Készenléti Rendőrség járőrei Szeged-Szentmihálytelek külterületén állítottak meg 4 autót vasárnap hajnalban. A járművekben összesen 15 szír illegális bevándorló utazott. A sofőröket – szegedi, csanyteleki és aradi lakosokat – előállították. A nyomozás adatai szerint a bevándorlók fejenként 150 eurót fizettek K. Károlynak, hogy Budapestre vigyék őket.
Az ásotthalmi mezőőrök állítottak meg egy kisteherautót Zákányszék külterületén szintén vasárnap reggel. A jármű rakterében 11 szíriai illegális bevándorló volt, akik – a gyanú szerint – 1500 eurót fizettek a bácsalmási sofőrnek, hogy a fővárosba vigye őket.
A sofőrök ellen jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket lefoglalták. Az illegális bevándorlók ügyében pedig idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség – tudatta a szóvivő.
A hétvégén három nap alatt tiltott határátlépés miatt 5544 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök országszerte. Kilenc gyanúsított ellen közokirat-hamisítás, hét ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – közölte a police.hu oldalon az ORFK.
Címlapfotó: MTI/Ujvári Sándor
magyartudat.com
Egy kisebb fajta hadsereg csak célt kell nekik mutatni és a földbe döngölnek mindenkit !!!!




Véleményünk : tartsa el őket a volt gyarmatosítói , hisz ekégé kirabolták őket . Nem is hagytak rájuk , csak a pusztaságot , meg egy pár tevét . De most hogy felfedezték a homok alatt az olajat , hát az is kell nekik , és utnak indítatták őket Európa felé , két legyet ütve a helyzeten , ők eltünnek , és könnyű lesz kibányászni az olajukat , az ásvány vagyonukat , és nem kell nekik kártérítést adni !!!
A másik sik Európa közösségét muszlinná vátoztatják , akár egy terror , vagy polgárháború árán , hisz ezek a migránsok látens hadsereggé szerveződhetnek a megfelelő jelszó elhangzása után . Amugy létrehozzák a no go zónákat , ahová fehér ember nem tévedhet be , mert megölik .
Európai szintű összehangolás árán az államokban itt is ott is terror támadást hajthatnak végre , hogy a lakosság meg legyen félemlítve. Főleg az ősi ellenség a zsidó rétegnek kell, hogy rettegjen hisz a támadás célkeresztjében állnak .
A másik hozadéka a tervnek , hogy a lakosság felhigul és egy homogén öntudatlan masszaként terelődik az új világrend rabszolga népességébe .

Valahogy így áljatok a migráció helyzetéhez , és mint magyar ne feledjétek Trianont a haza 2/3 – át elcsatolta a szabadkőműves söpredék , és az óta államok szüntek meg e lator államok garáználkodnak ma is a Trianoni elcsatolt területeinken . Maga a szerződés is érvénytelenné vált , hisz lejárt a határidő a szerződés szerint . De a rohadék cionista vakolók nem akarják vissza adni , sőt azt akarják , hogy beözönjenek , és végleg elfoglalják othonainkat . Eddig csak a cionista kazárok vásárolták ki a házainkat földjeinket minden vagyonunkat víz készletünket ásvány vagyonainkat , intézményeinket . Ne feledjétek a lakóparkjaikat felépíttették velünk ingyen , - hisz nem fizették ki az alválalkozókat , csődbe is ment az építőiparunk Ma sem rendezték a számlát !!! Ha most a muszlimoknak is ingyen fel kell húzni a lakóparkjait , akkor újból becsődöl az építő iparunk , de most talpra sem tud majd állni , hisz a vállalkozók így is külföldre mentek ott létesítenek egzisztenciát új életet kezdenek , és basznak hazajönni Orbán maffia birodalmába . Az Amerikába elszármazott pornó szinésznőnk is megmondta ,, Én egy kuplerályban dolgozom de szabad vagyok , és keményen dolgozok , de Magyarország egy olyan kuplerály ahol senki sem szabad mindenki fél mindenkitől, mert Orbán kiépítette a maffia államot , és bebetonozta rendszerét , úgy , hogy ha most nem buktatjátok meg az unokátok unokái is kamatrabszolgák lesznek a helytartói kiszipolyozás miatt. Itt már a belső helytartói had is pénzszivattyukat működtet !!!
Neked már arra sem jut , hogy a családodat etethesd , hisz a gyermekeid nap nap után úgy hajtják állomra a fejüket , hogy egy karéj zsiroskenyér jusson nekik . Mig helytartóid a harmadik luxus villájukat rendezik be , és nem jutna eszükbe , hogy egy ünnepi meleg ételosztásnál álják a számlát , hisz ők rakták abba a helyzetbe nemzettársadat , hogy az utcára kerültek családostul , és nem kegyelmezne rokkant, öreg , beteg , kirakják a hajlékukból amit egy életen át kuporgatott garasaikból rakták össze . Mit veszthetsz , csak a láncaidat , az 56 – os lámpa oszlopai ma is elbirják a pribékek súlyát , ha jól megnézzük és elemezzük a helyzetet ezek is olyanok mint az ávéhások
Lógjon a sok tetű zsidó kazár , kik sorba állnak ficsma műtétre, hisz ők is metszett farkúaknak kell , hogy látszanak és a páholyuk is osztja az észt , hogy hogyan sanyargassák a magyart !!!


Olvasónk "élménye": a rendőrök egy része kéz a kézben "dolgozik" a cigány embercsempészekkel

Forrás: https://kuruc.info/r/35/146950/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Alább olvasható ősrégi, megbízható olvasónk levele: Ha nem a saját fülemmel hallom, és nem a saját szememmel látom, biztosan nem hiszem el senkinek sem! Napnyugta után a Tisza töltésén két rendőrhöz odajön három cigány embercsempész. Keresztnéven szólítják egymást, kezet fognak. Hogy vagy, hogy vagy. Ezután a maffiózók főnöke kifakad: "Basszátok meg, ma lefényképezett egy rendőrjárőr a mobiltelefonjával! Ezt nem teheti meg, nekem személyiségi jogaim vannak. Nem ebben állapodtunk meg! Hagyjátok, hogy végezzük a munkánkat! Ha ez még egyszer előfordul, kihozom ide a rendőrparancsnokot, hogy ő basszon le benneteket. Értitek?!" És mindezt teljesen nyíltan, előttem, egy idegen előtt meg meri tenni! Egyébként a töltésnek azon a 2 km-es szakaszán ilyen volt a "szolgálati felállás": 3 embercsempész, utána kb. 200 m-re egy rendőrkocsi 2 rendőrrel, utána megint 3 embercsempész, utána 2 rendőr, majd 3 embercsempész, majd még zárásként 1 rendőr. Teljes szimbiózisban dolgoznak. Olvasónk történetét nem csupán ez a korábbi írás támasztja elá: Nem csak a rác rendőrök, magyar "kollégáik" egy része is segíti az illegális bevándorlókat, hanem - részben és kimondatlanul, de azért sugallva - a Délmagyar ma reggeli cikke is, mely alább olvasható: A rendőrök szeme előtt dolgoznak az embercsempészek Szervezetten, többlépcsős rendszert felépítve dolgoznak az embercsempészek a Tompai Kapu útnál és a medencés kikötőnél Szegeden. Az őrszemek miatt kicsi a lebukás veszélye, a tükrön lógó rózsafüzér vagy a származás pedig nem ok a környéken várakozók előállítására. Gyálaréti, hattyasi és alsóvárosi olvasóink szinte naponta jelzik lapunknak: nagyon sok embercsempész fordul meg a medencés kikötőnél, valamint a Vadkerti téri benzinkútnál. Megnéztük, hogyan dolgoznak a zavarosban halászók, és azt is, mit tesznek a rendőrök a csempészek ellen. Biciklisek lepik el egész nap a Tisza töltését a medencés kikötőnél, kérdésünkre azt mondják, a migránsok ruháit gyűjtik. Tehetik, jelenleg semmi sem tiltja, hogy biciklisek közlekedjenek a töltésen, és azt sem, hogy a gyűjtögetők az ártérben sétáljanak. Ezt onnan tudjuk, hogy hiába igazoltatták őket a rendőrök, a gyűjtögetők szabadon távozhattak, semmi sem követtek el. Pedig a biciklisek valójában embercsempészek, akik a kikötőnél és a benzinkútnál várakozó autók sofőrjei között közvetítenek. A módszer egyszerű: kora reggel megérkezik egy kék Golf az ártérhez, leparkol az árnyékban, 50 méterre a bokrok alatt alvó migránsoktól. Teszi ezt úgy, hogy rendőrök „vigyáznak" 40 migránsra a töltés aljában, és még a polgárőr is megállítja az autójukat, de hiába. A színes ruhákba öltözött nagyhangú nő (magyarul cigányasszony - a szerk.) azt ordítja a polgárőrnek, dolgozni mennek. Nem sietnek, a migránsok még alszanak. A biciklisek eközben végigtekernek az ártérnél, ha összejön a fuvar, azt telefonon közlik a Golfnál várakozókkal. A kerékpárosok vezetik a határsértőket a Tompai Kapu úti benzinkút felé, a migránsok 50 méteres távolságból követik őket. Ha jön a rendőr, akkor csak a menekülteket tudja begyűjteni. A töltőállomásig a kiskerteken keresztül vezet az út, ahol tucatjával várnak a „tettre kész" segítők. A többlépcsős megoldás annyira jól működik, hogy az embercsempészek már nemcsak éjjel, hanem fényes nappal is megszállva tartják a környéket. Mit tesznek a rendőrök? Küzdenek. Próbálják kezelni a migráció okozta helyzetet, és tetten érni az embercsempészeket. Nehéz a dolguk, hiszen hiába igazoltatják a töltésen és az ártérben várakozó, többnyire kopasz, tetovált roma férfiakat, mivel azok még nem követtek el semmit, nincs mit tenni. Hasonló a helyzet a benzinkúton fuvarra váró passatosokkal, audisokkal és mercedesesekkel kapcsolatban: a tükrön lógó rózsafüzér még nem ok az előállításra. A szabad tartózkodás joga még a leendő bűnözőket is megilleti. Erre több példát is láttunk tegnap: a rendőr csak akkor léphet fel hatékonyan a migránsokon élősködők ellen, ha a menekültekkel együtt kapja el őket az autóban. Azt láttuk, a menekültek sem mindig szeretnek a rendőrökkel találkozni. A Tompai Kapu útnál egy csapatnyi migráns megpróbált az egyenruhások elől elszaladni. Egyiküket egy készenléti rendőr teperte le. A helyiek szerint mindennaposak az ilyen rendőri akciók. Az esetet végignéző, de neve mellőzését kérő férfi azt mondta, itt csak az állandó megfigyelés, vagy ahogy ő fogalmazott, a titkosszolgálat segíthet. – Lezárni mégsem lehet a környéket, hagyni kéne egy picit dolgozni a csempészeket, majd a kivezető utakon begyűjteni őket. Előbb-utóbb csak elfogynak, főleg, ha a törvények olyan szigorúak lennének, mint a cigicsempészetnél: azaz a lebukott fuvarosok egyből bukják az autójukat. 
Forrás: https://kuruc.info/r/35/146950/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Nem unták meg és nem mentek haza, kész is a kormány válasza: nemzetbiztonsági célú építmények a táborokból

Forrás: https://kuruc.info/r/2/146983/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Nem telt el még három hónap sem azóta, hogy Orbán Viktor az illegális bevándorlók hazazavarásáról és a "menekült"táborok felszámolásáról beszélt. Beszélt... Azóta felgyorsultak az események: bejelentették három befogadóállomás bővítését, szinte hetente öntenek pénzt a migránscirógatás feneketlen zsákjába, de a fülkeforradalmi önkény még alig néhány száz fős, érintetlen kistelepülések nyakába is varrna több ezer betántorgót. Martonfa és Sormás, egy Baranya és egy Zala megyei falu vívja élethalálharcát a szemünk előtt, a valódi civil ellenállás, a polgári engedetlenség jelképévé emelve a két község nevét. (Azóta kiderült, Kiskunhalas is készülhet - a szerk.) A szakadatlan tüntetések, foglalások, elmés javaslatok jelezték: nem unják meg, nem mennek haza. Erre érkezett most a magát három színű zászlóba burkoló kormány kétszínű válasza. Kormányrendelet készül annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatok saját jogszabályalkotás útján ne gördíthessenek akadályt az ideiglenes menekülttáborok, illetve a biztonsági határárzár felállítása elé – írja pofátlan nyíltsággal az új kormánykegyenc lap, a Napi Gazdaság. Az erről szóló tervezet egyértelművé teszi, hogy a befogadóállomások "nemzetbiztonsági célú építmények". Vagyis az önkormányzatiság Csipkerózsika-álmából ébredő immunrendszerét iktatja ki a kormány egy tollvonással. Magyarország nem menekülttábor! - szögezték le Nagykanizsán Mert az Allah akbarozók keblünkre ölelése "országos közérdek" A kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) egyes rendelkezéseit módosítja. Ezek szerint valamennyi építési övezetben elhelyezhetők többek között a nyomvonaljellegű építmények és műtárgyaik, a honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági építmények, illetve a nyilvános illemhelyek és hulladékgyűjtők. A rendelkezés az "országos közérdek", illetve az egészséghez és az "egészséges környezethez fűződő jogok" érvényesítése érdekében került a szabályozásba. A közérdek érvényesítésének azonban jelenleg korlátot szab, ha a helyi építési szabályzat, szabályozási terv másként rendelkezik. Tehát amennyiben az önkormányzat rendeletében kizárja, akkor nem létesíthetők az említett építmények az önkormányzat területén. Pécsen is érzik: az ingyenkemping sara hozzájuk is behömpölyögne Jogos a kérdés Ezentúl ráadásul az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a kormányérdek teljesüléséről A kormány-előterjesztés szerint azonban a jövőben nem lehetne ilyen kizáró szabályokat alkotni, a rendelet hatályba lépését követően az önkormányzatoknak még gondoskodniuk is kell saját rendeleteik összehangolásáról az új OTÉK-szabályokkal. Az átmeneti időre pedig a kormányrendelet kimondja, hogy az OTÉK módosításának hatályba lépését követően azzal ellentétes önkormányzati rendeleti szabályozás nem születhet. Lőtérfoglaló (valódi) civilek Nem szólnak előre, ha a portánkon keresztül húzzák fel a csirkehálót Az ideiglenes befogadóállomások előkészítése mellett a "biztonsági határzárral" kapcsolatos munkálatok is a terveknek megfelelően haladnak – közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére a Belügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint ugyanakkor „a kormányhivatalok, az eljárás eredményes lefolytatása érdekében a jelen eljárásuk során mellőzik az érintett tulajdonosok értesítését. Ugyanakkor az eljárás megindításáról honlapjukon és az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat hirdetőtábláján tájékoztatást adnak, hirdetményt tesznek közzé. Az ingatlantulajdonosok – nem utolsó sorban – a médiatartalom-szolgáltatók híradásai alapján is nyilvánvalóan tudomást szereznek érintettségükről” – fogalmaztak. "Nők és gyermekek" "menekülése" a jelenlegi déli végeken - senki nem állja útjukat A Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint az Országos Rendőr-főkapitányság összesen 25,3 millió forinttal kárpótolja azokat a telektulajdonosokat, akiknek az ingatlanán keresztülhalad a biztonsági határzár. Az egyszeri kártalanítási összegeket az ORFK átutalta a Szegedi Törvényszék Gazdasági Hivatala részére. (Kuruc.info) Kapcsolódó: - Martonfa polgármestere Áderhez fordult a menekülttábor ügyében - Nem csitul a civil ellenállás: ezúttal Nagykanizsán tiltakoztak a kontinenshódítók fejünkre ültetése ellen - Martonfa és Sormás együtt tiltakozik: "Az országban sehol ne épüljön befogadóállomás!" - Martonfai ingyenkemping: többszázan tüntettek Pécsett a rájuk kényszerítendő "befogadás" ellen - Kiskunhalason is épül egy új betolakodóközpont - méghozzá nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű - A martonfai befogadóállomás megépítése jogellenes lenne - Morvai nyílt levele - Annyira hatékonyak a kormány "migránsellenes" intézkedései, hogy a betolakodók már el sem akarnak menni Magyarországról - Nem kérnek a "menekült"táborból, ha kell, a gépek elé fekszenek: a martonfaiak elfoglalták a lőteret - Debrecenben tényleg minden rendben, csak az Allah akbarozás érkezett meg Magyarországra
Forrás: https://kuruc.info/r/2/146983/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Ki kell hirdetni a szükségállapotot! 



augusztus 16, 2015 nemzetiarcvonal.net 
Menekültek özönlenek Magyarország felé, kilétük ellenőrizhetetlen, valós személyazonosságuk mindnyájunk számára titok. Éppúgy lehet HIV fertőzött, mint az Iszlám Állam fanatikusa. Menedéket kér, hogy Allah nevében magyarokat és fehér embereket gyilkoljon, hogy szent könyvei utasításait végrehajtva elnyerje a dicsőséget. A kórság, a fertő és a mocsok fojtogatja nagyvárosainkat, a főváros pedig egyenesen fortyog a bűzlő óllá züllesztett valóságban. A menekültek szabadon járnak-kelnek az utcákon, oda mennek, ahová kedvük tartja, nincs kontroll és nincsen szabályszerűség. Amióta a kormány kerítést épített napi 3-4 ezerre nőtt az országunkba illegálisan belépők száma az 1500-ról. Nincsenek elkülönítve a vélhetően beteg jövevények, a vélelmezhetően háborút látott, sok esetben katonák, akik lehetnek egy terror-sejt tagjai is. Olyan menekülttáborok kellenek, ahonnét nincsen kimenetel, ennek pedig biztonsági okai vannak. A felületes orvosi vizsgálatok alapján nem lehet egészségess é nyilvánítani a betolakodókat. 
A kormánynak be kell látnia, hogy az Európai Unió menekültügyi politikája megbukott! Az invázióba belepusztul a magyarság, ahogy Európa más népei is a tragédia felé igyekeznek. Meg kell hirdetni a szükségállapotot! A rendkívüli helyzet azonnal cselekvési terv kidolgozására kell késztesse a kormányt, mégpedig azért, hogy minden eszközzel védelmet nyújtson a magyar népnek. A magyar nép dolgozik, adót fizet és felruházta a jelenlegi kormányt hatalommal, amiért cserébe elvárja, hogy biztonságossá tegye Magyarországot! A magyar lakosság nem akar bűnözőket, kábítószerrel kereskedő négereket, orgazda arabokat, szélsőséges vallási fanatikusokat, akik a Koránba temetkezve várják az Iszlám Állam parancsát, nem akar buzeráns pakisztániakat és orrfacsaró bűzt árasztó albánokat, nem akar az utcáin látni nemi erőszakoló páviánokat valamelyik harmadik világbeli országból, nem akar látni elszabadult majmokat. 

Európában nincs helye az Európa-idegen népeknek! 
A menekülteket ki kell toloncolni! Amíg ez a határozat nem születik meg addig pedig dolgoztatni kell őket, mert azt nem lehet elvárni, hogy a magyarok adóforintjaiból tartsák el a kannibálokat. Tartsák el magukat! Ha pedig dolgozniuk kell majd, maguktól fognak továbbállni! 
8757035_098ede1a511fb93d2d55c67d9db58189_wm 
Nem várhatjuk meg, hogy utcáinkat, életterünket elvegyék a munkát megvető bevándorlók 
Ezek nem dolgozni jönnek. Azért jönnek, hogy elvegyenek mindent tőlünk, hogy porba rántsák kultúránkat, hogy keresztény fejekkel kövezzék a mecsetjeikhez vezető utakat. Ezért a szükségállapot azonnali kihirdetésére van szükség! Az emberek megoldást akarnak, nem ígérgetéseket a Fidesz és a többi parlamenti bürokrata részéről! Ha a kormány nem fog megoldással előállni széttépi őket a népharag. Az anarchia felé megyünk. Félő, hogy az aggasztó helyzet véres tombolásban fog kiteljesedni. A magyar kormánynak lépnie kell! Mielőtt késő lesz. 
Balassa Viktor - NemzetiArcvonal.net 
Kapcsolódó: 
   Az osztrákok újra határőrséget akarnak 
   Ennyi menekült még talán soha nem érkezett egy nap alatt 
   Böjte csaba megoldása a menekültkérdésre sokaknak nem fog tetszeni 
   Tárt karokkal kellene fogadni a bevándorlókat 
   Nincs jogunk unokáink örökségét elpusztítani csak azért, hogy idegen tömegeknek ma jobb legyen az élet 
"Mi, európaiak természetünknél fogva hajlunk rá, hogy igazságosak, jóságosak legyünk, hogy segítsük azt, aki nálunk szerencsétlenebb, ezért is mutogatnak a liberális médiumok koszos, fáradt gyerekeket, nőket, holott tudjuk, hogy többnyire életerős fiatal férfiak jönnek (és a belügyminiszter szerint mindössze 8%-uk jogosult menekültstátuszra), akik javarészt se nem szegények, se nem éheznek. A hosszú útjuk ellenére még annyi energia is van bennük, hogy gyújtogatva támadjanak magyar autósokra, néha késsel hadonásszanak a boltban, vagy ha éppen nyugodtabb a lelkiviláguk, csak lopnak, kislányokat vegzálnak, buliznak. Nyugatabbra tőlünk szintén baj van velük, Csehországban lázadoznak, Angliát Calais-nál ostromolják, Ausztriában tömegverekedés, Németországban törés-zúzás. 
A bevándorlók pár generáción belül kisebbségbe szorítják az őshonos fehéreket saját hazájukban, melyeket sok esetben évezredek óta építettek, óvtak a saját leszármazottaik számára. 
Páréves hír, hogy Németországban a kreuzbergi általános iskolában már csak három fehér gyerek maradt, a többi 310 muszlim diákból pedig 285 családja segélyeket kap. Angliában 84 iskolában már egy fehér gyerek sincs, mely szám öt év alatt nőtt kétszeresére. Mindeközben egy iszlám vezető felszólítja az angliai arabokat: "vállaljatok több gyereket és belülről foglaljuk el Britanniát" továbbá, hogy "Nem integrálódunk a kereszténységbe. Gondoskodunk afelől, hogy egy napon ti fogtok integrálódni a Saria iszlám törvénykezésbe". Mivel születésszámuk magasabb, és például Birminghamben a diákok egyharmada már arab, ezt komolyan kell venni. Svédországban is évről évre növekszik a nem fehérek létszáma fontos városokban. 
Dánia: A Danmarks Statistik 2009-es adatai szerint a bűnözési hajlam a menekültek és leszármazottaik között 73%-kal magasabb, mint a többségi nemzet férfi népességéé 
Négy svéd nőből egy nemi erőszak áldozata lesz élete során. Csak 2012 júliusában és csak Stockholmban 149 nemi erőszak lett bejelentve, ez napi öt csak a fővárosban, a 15 év alatti áldozatok száma növekedett a korábbiakhoz képest. 
Görögország: Hivatalos adatok szerint minden bűncselekmény felét bevándorlók követik el. 2012-ben kb. egymilliónyi illegális bevándorló tartózkodott Görögországban. 
Mint láthatjuk tehát, ezek az embercsoportok mindenhol ugyanazt művelik, azt adják, ami lényegük. 
Eddig senkinek sem sikerült megfelelően beilleszteni ezeket az idegeneket fehér országokba. Mivel számuk folyamatosan nő, kis országot alkotnak az országban, így ha akarnának sincsenek már rákényszerülve, hogy a többséghez alkalmazkodjanak. A saját szintünkre felzárkóztatni őket képtelenség (elenyésző egyéni kivétel akad, de mint csoport nem lehetséges), így a fehér népek a jövőben is áldozatai lesznek ennek a csoportnak, főleg hogy másodgenerációs bevándorlók is kiveszik a részüket a bűnözésben 
Európa, és úgy általában a nyugati civilizáció országainak kapui erőteljes zsidó aknamunka hatására nyíltak meg. Legyen az Amerika, Kanada, Ausztrália vagy Európa. Például a fentebb részletezett siralmas helyzetben lévő Svédország is erőteljes zsidó lobbi hatására lett multikulturális. Ha ez nem lett volna, nem lenne sok milliónyi beilleszthetetlen idegen országainkban, akik nem csak élősködnek sok esetben, de konkrétan minket terrorizálnak, életünkre törnek. És persze a beáramló idegenek problémája is könnyen kezelhető lenne: kerítésekkel, határőrségekkel. 
Mint arra rámutattam korábbi írásomban, az idegen fajtájú bevándorlás zsidó etnikai érdekeket szolgál. A zsidó, mint erős faji öntudattal rendelkező és összetartó csoport akkor tudja hatalmi státuszát és kiváltságait megtartani, ha a gazdanemzet megosztott és egységre képtelen, s így a hatalombitorló zsidóknak nem kell tőlük tartaniuk. " 
Olvasónk elemzése 
A Nyugati pályaudvaron is megnyílt a tranzitzóna - három újabb lepratelepben gyönyörködhetnek a fővárosiak
Forrás: https://kuruc.info/r/2/146992/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Mindhárom tranzitzóna megnyílt Budapesten, péntek délelőttől már a Nyugati pályaudvaron is ivókutakat, mosdót és zuhanyzót helyeztek üzembe az illegális határsértőknek. Péntek 10 órától működik a Nyugati pályaudvarnál megnyitott tranzitzóna, amelyet a migránsok vehetnek igénybe - büszkélkedett a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága (FÖRI) az MTI-nek. Az első fővárosi lepratelepet szombaton a Keleti pályaudvar előtti - tavaly átadott - aluljáróban, a másodikat pedig szerdán a Déli pályaudvarnál alakította ki a főváros. A Fővárosi Vízművek mobil ivókutat létesített, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig mosdót és zuhanyozót helyezett üzembe a területen. A FÖRI vezetője, Pető György múlt szerdán jelentette be, hogy úgynevezett tranzitterületeket alakítanak ki Budapesten, amelyeken a főváros biztosítja a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat az illegális bevándorlók számára. (Kuruc.info - MTI nyomán) Frissítés: Felderítő: Migránsbűnözést hoz a tranzitzóna A pályaudvarok és környékük háborús övezetekre hasonlítanak. Van itt minden, mint a vásárban: valutázó bevándorlók, eldobott lőszerek, liberális önkéntesek, fertőzésveszély és felháborodott lakosok. Kapcsolódó: - A Déli pályaudvarnál is megnyílt a határsértők tranzitzónája - Migránsdédelgetőt nyitottak a Keletinél, továbbiak követik - Jobbik-reakció: ne csináljanak "menekültszállót" Budapestből! 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/146992/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Nem unták meg és nem mentek haza, kész is a kormány válasza: nemzetbiztonsági célú építmények a táborokból

Forrás: https://kuruc.info/r/2/146983/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Nem telt el még három hónap sem azóta, hogy Orbán Viktor az illegális bevándorlók hazazavarásáról és a "menekült"táborok felszámolásáról beszélt. Beszélt... Azóta felgyorsultak az események: bejelentették három befogadóállomás bővítését, szinte hetente öntenek pénzt a migránscirógatás feneketlen zsákjába, de a fülkeforradalmi önkény még alig néhány száz fős, érintetlen kistelepülések nyakába is varrna több ezer betántorgót. Martonfa és Sormás, egy Baranya és egy Zala megyei falu vívja élethalálharcát a szemünk előtt, a valódi civil ellenállás, a polgári engedetlenség jelképévé emelve a két község nevét. (Azóta kiderült, Kiskunhalas is készülhet - a szerk.) A szakadatlan tüntetések, foglalások, elmés javaslatok jelezték: nem unják meg, nem mennek haza. Erre érkezett most a magát három színű zászlóba burkoló kormány kétszínű válasza. Kormányrendelet készül annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatok saját jogszabályalkotás útján ne gördíthessenek akadályt az ideiglenes menekülttáborok, illetve a biztonsági határárzár felállítása elé – írja pofátlan nyíltsággal az új kormánykegyenc lap, a Napi Gazdaság. Az erről szóló tervezet egyértelművé teszi, hogy a befogadóállomások "nemzetbiztonsági célú építmények". Vagyis az önkormányzatiság Csipkerózsika-álmából ébredő immunrendszerét iktatja ki a kormány egy tollvonással. Magyarország nem menekülttábor! - szögezték le Nagykanizsán Mert az Allah akbarozók keblünkre ölelése "országos közérdek" A kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) egyes rendelkezéseit módosítja. Ezek szerint valamennyi építési övezetben elhelyezhetők többek között a nyomvonaljellegű építmények és műtárgyaik, a honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági építmények, illetve a nyilvános illemhelyek és hulladékgyűjtők. A rendelkezés az "országos közérdek", illetve az egészséghez és az "egészséges környezethez fűződő jogok" érvényesítése érdekében került a szabályozásba. A közérdek érvényesítésének azonban jelenleg korlátot szab, ha a helyi építési szabályzat, szabályozási terv másként rendelkezik. Tehát amennyiben az önkormányzat rendeletében kizárja, akkor nem létesíthetők az említett építmények az önkormányzat területén. Pécsen is érzik: az ingyenkemping sara hozzájuk is behömpölyögne Jogos a kérdés Ezentúl ráadásul az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a kormányérdek teljesüléséről A kormány-előterjesztés szerint azonban a jövőben nem lehetne ilyen kizáró szabályokat alkotni, a rendelet hatályba lépését követően az önkormányzatoknak még gondoskodniuk is kell saját rendeleteik összehangolásáról az új OTÉK-szabályokkal. Az átmeneti időre pedig a kormányrendelet kimondja, hogy az OTÉK módosításának hatályba lépését követően azzal ellentétes önkormányzati rendeleti szabályozás nem születhet. Lőtérfoglaló (valódi) civilek Nem szólnak előre, ha a portánkon keresztül húzzák fel a csirkehálót Az ideiglenes befogadóállomások előkészítése mellett a "biztonsági határzárral" kapcsolatos munkálatok is a terveknek megfelelően haladnak – közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére a Belügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint ugyanakkor „a kormányhivatalok, az eljárás eredményes lefolytatása érdekében a jelen eljárásuk során mellőzik az érintett tulajdonosok értesítését. Ugyanakkor az eljárás megindításáról honlapjukon és az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat hirdetőtábláján tájékoztatást adnak, hirdetményt tesznek közzé. Az ingatlantulajdonosok – nem utolsó sorban – a médiatartalom-szolgáltatók híradásai alapján is nyilvánvalóan tudomást szereznek érintettségükről” – fogalmaztak. "Nők és gyermekek" "menekülése" a jelenlegi déli végeken - senki nem állja útjukat A Szegedi Törvényszék tájékoztatása szerint az Országos Rendőr-főkapitányság összesen 25,3 millió forinttal kárpótolja azokat a telektulajdonosokat, akiknek az ingatlanán keresztülhalad a biztonsági határzár. Az egyszeri kártalanítási összegeket az ORFK átutalta a Szegedi Törvényszék Gazdasági Hivatala részére. (Kuruc.info) Kapcsolódó: - Martonfa polgármestere Áderhez fordult a menekülttábor ügyében - Nem csitul a civil ellenállás: ezúttal Nagykanizsán tiltakoztak a kontinenshódítók fejünkre ültetése ellen - Martonfa és Sormás együtt tiltakozik: "Az országban sehol ne épüljön befogadóállomás!" - Martonfai ingyenkemping: többszázan tüntettek Pécsett a rájuk kényszerítendő "befogadás" ellen - Kiskunhalason is épül egy új betolakodóközpont - méghozzá nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű - A martonfai befogadóállomás megépítése jogellenes lenne - Morvai nyílt levele - Annyira hatékonyak a kormány "migránsellenes" intézkedései, hogy a betolakodók már el sem akarnak menni Magyarországról - Nem kérnek a "menekült"táborból, ha kell, a gépek elé fekszenek: a martonfaiak elfoglalták a lőteret - Debrecenben tényleg minden rendben, csak az Allah akbarozás érkezett meg Magyarországra
Forrás: https://kuruc.info/r/2/146983/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Ki kell hirdetni a szükségállapotot! 



augusztus 16, 2015 nemzetiarcvonal.net 
Menekültek özönlenek Magyarország felé, kilétük ellenőrizhetetlen, valós személyazonosságuk mindnyájunk számára titok. Éppúgy lehet HIV fertőzött, mint az Iszlám Állam fanatikusa. Menedéket kér, hogy Allah nevében magyarokat és fehér embereket gyilkoljon, hogy szent könyvei utasításait végrehajtva elnyerje a dicsőséget. A kórság, a fertő és a mocsok fojtogatja nagyvárosainkat, a főváros pedig egyenesen fortyog a bűzlő óllá züllesztett valóságban. A menekültek szabadon járnak-kelnek az utcákon, oda mennek, ahová kedvük tartja, nincs kontroll és nincsen szabályszerűség. Amióta a kormány kerítést épített napi 3-4 ezerre nőtt az országunkba illegálisan belépők száma az 1500-ról. Nincsenek elkülönítve a vélhetően beteg jövevények, a vélelmezhetően háborút látott, sok esetben katonák, akik lehetnek egy terror-sejt tagjai is. Olyan menekülttáborok kellenek, ahonnét nincsen kimenetel, ennek pedig biztonsági okai vannak. A felületes orvosi vizsgálatok alapján nem lehet egészségess é nyilvánítani a betolakodókat. 
A kormánynak be kell látnia, hogy az Európai Unió menekültügyi politikája megbukott! Az invázióba belepusztul a magyarság, ahogy Európa más népei is a tragédia felé igyekeznek. Meg kell hirdetni a szükségállapotot! A rendkívüli helyzet azonnal cselekvési terv kidolgozására kell késztesse a kormányt, mégpedig azért, hogy minden eszközzel védelmet nyújtson a magyar népnek. A magyar nép dolgozik, adót fizet és felruházta a jelenlegi kormányt hatalommal, amiért cserébe elvárja, hogy biztonságossá tegye Magyarországot! A magyar lakosság nem akar bűnözőket, kábítószerrel kereskedő négereket, orgazda arabokat, szélsőséges vallási fanatikusokat, akik a Koránba temetkezve várják az Iszlám Állam parancsát, nem akar buzeráns pakisztániakat és orrfacsaró bűzt árasztó albánokat, nem akar az utcáin látni nemi erőszakoló páviánokat valamelyik harmadik világbeli országból, nem akar látni elszabadult majmokat. 

Európában nincs helye az Európa-idegen népeknek! 
A menekülteket ki kell toloncolni! Amíg ez a határozat nem születik meg addig pedig dolgoztatni kell őket, mert azt nem lehet elvárni, hogy a magyarok adóforintjaiból tartsák el a kannibálokat. Tartsák el magukat! Ha pedig dolgozniuk kell majd, maguktól fognak továbbállni! 
8757035_098ede1a511fb93d2d55c67d9db58189_wm 
Nem várhatjuk meg, hogy utcáinkat, életterünket elvegyék a munkát megvető bevándorlók 
Ezek nem dolgozni jönnek. Azért jönnek, hogy elvegyenek mindent tőlünk, hogy porba rántsák kultúránkat, hogy keresztény fejekkel kövezzék a mecsetjeikhez vezető utakat. Ezért a szükségállapot azonnali kihirdetésére van szükség! Az emberek megoldást akarnak, nem ígérgetéseket a Fidesz és a többi parlamenti bürokrata részéről! Ha a kormány nem fog megoldással előállni széttépi őket a népharag. Az anarchia felé megyünk. Félő, hogy az aggasztó helyzet véres tombolásban fog kiteljesedni. A magyar kormánynak lépnie kell! Mielőtt késő lesz. 
Balassa Viktor - NemzetiArcvonal.net 
Kapcsolódó: 
   Az osztrákok újra határőrséget akarnak 
   Ennyi menekült még talán soha nem érkezett egy nap alatt 
   Böjte csaba megoldása a menekültkérdésre sokaknak nem fog tetszeni 
   Tárt karokkal kellene fogadni a bevándorlókat 
   Nincs jogunk unokáink örökségét elpusztítani csak azért, hogy idegen tömegeknek ma jobb legyen az élet 
"Mi, európaiak természetünknél fogva hajlunk rá, hogy igazságosak, jóságosak legyünk, hogy segítsük azt, aki nálunk szerencsétlenebb, ezért is mutogatnak a liberális médiumok koszos, fáradt gyerekeket, nőket, holott tudjuk, hogy többnyire életerős fiatal férfiak jönnek (és a belügyminiszter szerint mindössze 8%-uk jogosult menekültstátuszra), akik javarészt se nem szegények, se nem éheznek. A hosszú útjuk ellenére még annyi energia is van bennük, hogy gyújtogatva támadjanak magyar autósokra, néha késsel hadonásszanak a boltban, vagy ha éppen nyugodtabb a lelkiviláguk, csak lopnak, kislányokat vegzálnak, buliznak. Nyugatabbra tőlünk szintén baj van velük, Csehországban lázadoznak, Angliát Calais-nál ostromolják, Ausztriában tömegverekedés, Németországban törés-zúzás. 
A bevándorlók pár generáción belül kisebbségbe szorítják az őshonos fehéreket saját hazájukban, melyeket sok esetben évezredek óta építettek, óvtak a saját leszármazottaik számára. 
Páréves hír, hogy Németországban a kreuzbergi általános iskolában már csak három fehér gyerek maradt, a többi 310 muszlim diákból pedig 285 családja segélyeket kap. Angliában 84 iskolában már egy fehér gyerek sincs, mely szám öt év alatt nőtt kétszeresére. Mindeközben egy iszlám vezető felszólítja az angliai arabokat: "vállaljatok több gyereket és belülről foglaljuk el Britanniát" továbbá, hogy "Nem integrálódunk a kereszténységbe. Gondoskodunk afelől, hogy egy napon ti fogtok integrálódni a Saria iszlám törvénykezésbe". Mivel születésszámuk magasabb, és például Birminghamben a diákok egyharmada már arab, ezt komolyan kell venni. Svédországban is évről évre növekszik a nem fehérek létszáma fontos városokban. 
Dánia: A Danmarks Statistik 2009-es adatai szerint a bűnözési hajlam a menekültek és leszármazottaik között 73%-kal magasabb, mint a többségi nemzet férfi népességéé 
Négy svéd nőből egy nemi erőszak áldozata lesz élete során. Csak 2012 júliusában és csak Stockholmban 149 nemi erőszak lett bejelentve, ez napi öt csak a fővárosban, a 15 év alatti áldozatok száma növekedett a korábbiakhoz képest. 
Görögország: Hivatalos adatok szerint minden bűncselekmény felét bevándorlók követik el. 2012-ben kb. egymilliónyi illegális bevándorló tartózkodott Görögországban. 
Mint láthatjuk tehát, ezek az embercsoportok mindenhol ugyanazt művelik, azt adják, ami lényegük. 
Eddig senkinek sem sikerült megfelelően beilleszteni ezeket az idegeneket fehér országokba. Mivel számuk folyamatosan nő, kis országot alkotnak az országban, így ha akarnának sincsenek már rákényszerülve, hogy a többséghez alkalmazkodjanak. A saját szintünkre felzárkóztatni őket képtelenség (elenyésző egyéni kivétel akad, de mint csoport nem lehetséges), így a fehér népek a jövőben is áldozatai lesznek ennek a csoportnak, főleg hogy másodgenerációs bevándorlók is kiveszik a részüket a bűnözésben 
Európa, és úgy általában a nyugati civilizáció országainak kapui erőteljes zsidó aknamunka hatására nyíltak meg. Legyen az Amerika, Kanada, Ausztrália vagy Európa. Például a fentebb részletezett siralmas helyzetben lévő Svédország is erőteljes zsidó lobbi hatására lett multikulturális. Ha ez nem lett volna, nem lenne sok milliónyi beilleszthetetlen idegen országainkban, akik nem csak élősködnek sok esetben, de konkrétan minket terrorizálnak, életünkre törnek. És persze a beáramló idegenek problémája is könnyen kezelhető lenne: kerítésekkel, határőrségekkel. 
Mint arra rámutattam korábbi írásomban, az idegen fajtájú bevándorlás zsidó etnikai érdekeket szolgál. A zsidó, mint erős faji öntudattal rendelkező és összetartó csoport akkor tudja hatalmi státuszát és kiváltságait megtartani, ha a gazdanemzet megosztott és egységre képtelen, s így a hatalombitorló zsidóknak nem kell tőlük tartaniuk. " 
Olvasónk elemzése 



Az osztrákok újra határőrséget akarnak

  • •   JÚLIUS 8, 2015
    Az osztrákok 53%-a szeretné, ha az osztrák határszakaszt újra határőrség ellenőrizné, emellett a közvélemény kutatásban megkeresettek 71 %-a támogatja a szerb-magyar határ sikeresebb védelmét. A felmérést végző, Kurier nevű, osztrák lap szerint az emberek aggasztónak tartják a tömeges migrációt és hathatós megoldásokat követelnek.
    Hétfő délután, Traiskirchenben bevándorlók torlaszoltak el egy útszakaszt, hogy tiltakozzanak az Eisenstadtnál sátorban való elhelyezésük ellen. A rendőrség begyűjtötte a hangadókat, a város polgármestere pedig nyilatkozatában leszögezte, hogy “a város megtelt”! Karintiában és Burgenlandban sátortáborban helyezik el az illegális határátlépőket, akik arra panaszkodnak, hogy sátrakban kibírhatatlanul meleg van. Panaszkodnak az ételadagok mennyiségére és az ellátó állomásoknál lévő, hosszú sorokra is.
    Quoten_fuer_Fluechtlinge_444_sollen_nach_Oesterreich-EU-Migrationsplan-Story-453084_630x356px_3_VWqrx__mttPvE
    Ők is szeretnének a nyugati jólétből
    Az osztrák belügyi tárca adatai szerint előzetes becsléseik szerint idén 70 ezer elbírálásra benyújtott menedékkérelemre számítanak. Ezt igazolják a korábbi évek statisztikai adatai is. 2013-ban 18 ezren nyújtották be kérelmüket az állam felé, az a szám 2014-re 28 ezerre emelkedett és akkor még nem volt ilyen tempójú migráció.
    Az Ausztriában begyűjtött menekülteket használaton kívüli intézményekben, így főként volt laktanyákban helyezik el. Az illegális határátlépők száma rohamosan emelkedni fog, ezért a helyzet egyre kényelmetlenebb a nyugati jóléthez szokott sógoroknak. Mi lesz a megoldás? Egyenlőre csak találgatnak.
    Dunai István – NemzetiArcvonal.net



2015. 08. 17. 10:10
MTI nyomán

ENNYI MENEKÜLT MÉG TALÁN SOHA NEM ÉRKEZETT EGY NAP ALATT

Negyvenegy csoportban 1931 illegális bevándorlóval - köztük 339 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén vasárnap - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t. Országosan 2087 migránst fogtak el a rendőrök.
Szenti Szabolcs közölte: a legnagyobb csoportot 4 óra 40 perckor Röszkénél fogták el. Ott 106 szíriai és 9 afgán állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt. A Készenléti Rendőrség járőrei Szeged-Szentmihálytelek külterületén állítottak meg 4 autót vasárnap hajnalban. A járművekben összesen 15 szír illegális bevándorló utazott. A sofőröket - szegedi, csanyteleki és aradi lakosokat - előállították. A nyomozás adatai szerint a bevándorlók fejenként 150 eurót fizettek K. Károlynak, hogy Budapestre vigyék őket.
Az ásotthalmi mezőőrök állítottak meg egy kisteherautót Zákányszék külterületén szintén vasárnap reggel. A jármű rakterében 11 szíriai illegális bevándorló volt, akik - a gyanú szerint - 1500 eurót fizettek a bácsalmási sofőrnek, hogy a fővárosba vigye őket.
A sofőrök ellen jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket lefoglalták. Az illegális bevándorlók ügyében pedig idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség - tudatta a szóvivő. A hétvégén három nap alatt tiltott határátlépés miatt 5544 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök országszerte. Kilenc gyanúsított ellen közokirat-hamisítás, hét ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás - közölte a police.hu oldalon az ORFK.


2015. 08. 21. 15:13
MTI

ISMÉT FEGYVERTELENEKET GYILKOLT IZRAEL



Az izraeli légierő pénteken újabb támadást hajtott végre a Golán-fennsík szír ellenőrzés alatt lévő részén, s ebben legalább öt ember életét vesztette - közölte a damaszkuszi állami televízió.
A bejelentés szerint fegyvertelen civilek az áldozatok. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet viszont úgy tudja, hogy a szír kormányt támogató egyik milícia két tagja halt meg a támadásban. Izraeli részről pedig azt közölték, hogy a légitámadás nyomán legalább négy palesztin fegyveres vesztette életét, olyan emberek, akik felelősek voltak az egyik izraeli falu elleni csütörtöki rakétatámadásért. Egy izraeli katonai forrás szerint a csapás - amelyet az Izrael és Szíria közötti demarkációs vonaltól 15 kilométerre, a Golán-fennsíkon hajtottak végre - a csütörtöki rakétatámadásért felelős csoportot, az Iszlám Dzsihád tagjait vette célba. A rakétatámadásért egyébként egyelőre senki nem vállalta a felelősséget.

Izrael már csütörtökön válaszcsapásokkal reagált a Szíriából indított rakétatámadásra. Egy katona meghalt, amikor az ellenség légi ereje csütörtökön a hadsereg egyik állására mért csapást - jelentette a Sana szíriai állami hírügynökség a hadseregre hivatkozva. Ebben a támadásban a hadsereg további hét tagja megsebesült. A londoni székhelyű OSDH ezzel szemben két halott és nyolc súlyosan megsebesült katonáról számolt be az incidenssel kapcsolatban. A támadás nyomán megsemmisült a szíriai hadsereg egyik fegyverraktára is.

Az izraeli lapok szerint talán az 1973-as jóm kippúri háború óta nem volt példa arra, hogy Szíriából kilőtt rakéták csapódtak volna be Felső-Galilea területére.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő közlése szerint Irán rendelte meg az Izrael elleni csütörtöki támadást. Móse Jaalon védelmi miniszter szerint a támadás a Teherán és a nagyhatalmak között született atomalku nyomán agresszívabbá vált iráni politika eredménye.

Az Iszlám Dzsihád Gázában kiadott közleményében tagadta az ellene felhozott izraeli vádakat, amelyekkel szerinte a zsidó állam megpróbálja "elterelni a figyelmet a palesztin foglyok, és különösen Mohamed Alan ellen elkövetett bűncselekményekről".

Az Iszlám Dzsihád tagjának tartott Mohamed Alan több mint két hónapja folytat éhségsztrájkot, amiért az izraeli hatóságok lassan egy éve adminisztratív fogságban tartják, vagyis vád és ítélet nélkül vonják meg tőle a szabadságot.

Az Iszlám Dzsihád kilátásba helyezte, hogy amennyiben Alan belehal az éhségsztrájkba, a palesztin csoport attól fogva nem tartja magát az Izraellel kötött tűzszünethez. A zsidó állam azóta már felajánlotta a palesztin férfi szabadon engedését az egyébként megújítható adminisztratív fogság novemberi lejárata után.

A Golán-fennsík szíriai része majdnem teljesen a Bassár el-Aszad elnök ellen harcoló felkelők kezén van, csupán néhány falu felett tudta megtartani az ellenőrzést a damaszkuszi kormány.

Izrael 1967-ben - az úgynevezett hatnapos háborúban - szállta meg a Golán-fennsíkot, 1981-ben pedig annektálta a területet, amelynek alig harmada maradt szíriai ellenőrzés alatt.




TÖBB MINT 10 ORSZÁG PARÁDÉZIK MAJD A KÍNAI HADSEREGGEL

A kínai Győzelem napi katonai parádén, szeptemberben, több mint 10 ország hadserege képviselteti majd magát, az ott szereplő - száz százalékban kínai gyártású - hadi eszközöknek a 84 százalékát sosem mutatták be a nagyközönségnek - jelentették be sajtótájékoztatón Pekingben pénteken.

Csü Zsuj, az általános vezérkar hadműveleti főcsoportfőnökségének helyettes vezetője elmondta, hogy a szeptember 3-i díszszemlén, amely a japán megszállók elleni harc és a 2. világháború végére emlékező eseménysorozat csúcspontja, 50 alakzatban vonulnak, illetve haladnak át a központi Tienanmen téren. Közöttük lesz 10 repülőkötelék.

Csaknem 12 ezer katona vonul majd végig Peking központi sugárútján, a Csang'anon. Negyvenegynéhány különböző típusú harci eszköz 500 darabját lehet majd látni, és repülőgépek több mint 20 típusából közel 200 fog elhúzni a belváros egén.

A felvonuló egységek között ott lesznek a szárazföldi erők, a légvédelem, a rakétavédelem, a tengerészgyalogos erők, továbbá a stratégiai csapásmérő, a kommunikációs és logisztikai, valamint fegyverzeti támogató erők egységei.

Csü azt hangoztatta, hogy a fegyverzet a kínai hadiipar új eredményeit tükrözi és azt az új imázst kívánja kifejezni, amely a kínai fegyveres erők fejlesztését jellemzi.

A tájékoztatón részletek ismertetése nélkül azt is elmondták, hogy több mint 10 ország hadserege kapcsolódik be a parádéba, de név szerint egyedül Oroszországot és Kazahsztánt említették. Korábbi, meg nem erősített hírek szerint több más közép-ázsiai állam, továbbá Dél-Korea, India, Mongólia és Szerbia is küld egy-egy díszegységet.

A veteránok két csoportját a Kínai Kommunista Párt és a Kuomintang párt egykori, még élő harcosai fogják alkotni. Átlagéletkoruk 90 év.

Pekingben azt hangsúlyozzák, hogy a parádé egyrészt az antifasiszta háborúban aratott közös győzelemre emlékezés, másrészt a tartós világbékére való törekvés kifejezése.

Korábbi médiajelentésekből tudni lehet, hogy az eseményre meghívót kapott és elmegy Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint itt lesznek a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) vezetői is. A napokban jelentették be Szöulban, hogy az ünnepségsorozaton részt vesz Pak Gun Hje dél-koreai elnök, aki szeptember 2-4 között Kínában vendégeskedik, ellenben azt nem erősítették meg, hogy magán a parádén is ott lesz.

Más jelentések szerint Milos Zeman cseh államfő - élve Hszi Csin-ping elnök meghívásával - elmegy a kínai fővárosba. A nemrég ott járt Philip Hammond brit külügyminiszter is jelezte: London - még ha nem is híve az effajta felvonulásoknak - elküldi képviselőjét. Az MTI értesülései szerint magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapta a meghívást, és ő fogja képviselni az országot Pekingben.
A kínaiak is megmutatják a zsidó fasizmusnak , hogy mi vár rájuk , Amerika zsidajai most kussolnak , de nekik is van egy két békegalambnak álcázott zsidó maceszgombóc amit lenyeletnek velük még mielőtt megtanulják a tűzön járást !!!!!


REJTÉLY: KIESETT EGY AMERIKAI TURISTA EGY ÓCEÁNJÁRÓBÓL

Kiesett egy amerikai turista egy óceánjáró hajóból Hondurasnál csütörtökön, és meghalt.
A 65 éves Carol Ann Dimas a Kajmán-szigetekre tartó luxuskörutazáson vett részt. Azt követően esett le a hajóról, hogy elhagyták Roatán szigetének kikötőjét.
Az eltűntet a hondurasi haditengerészet és a vöröskereszt mentőegységei is keresték. A holttestet végül - mintegy 5 órával az incidens után - a Miami székhelyű Carnival Corp., az óceánjáró tulajdonosának alkalmazottai találták meg a vízen lebegve.
A hatóságok nem közölték, milyen körülmények között esett le a hajóról az amerikai turista.
Az incidens a kedvelt idegenforgalmi célpontnak számító Roatántól mintegy 8 kilométerre történt.
Nem tetszett a zsidó szomszédjának a jenki ezért dobták ki !!!





Illuminátusok

A népirtás elkezdődöt


Az illuminati társaságot a Sátán zsinagógájaként is szokták emlegetni. A világ az ő kezükben van, irányításuk alatt tartják a gazdaságot és a háttérkormányokat. Minden a terveik szerint halad, a tervezett népirtás pedig hamarosan megkezdődik.


Néhány a háttérben megbújó szervezet még napjainkban is képes arra, hogy embereik millióit, világok kormányait rángassa zsinóron saját önző érdekeik szerint. Létezik egy felsőbb hatalom, melynek tagjait néhány tucat kiválasztott alkotja? A válasz sokkal ijesztőbb, mint gondolnánk.
Egy korábbi cikkünkben már szót ejtettünk az illuminátusok társaságáról, melyből kiderül, hogy a történelem valaha volt egyik legrettegettebb társaságáról van szó. Nem volt még soha egyetlen olyan tömörülés sem, mely ennyire megosztotta volna az embereket, és melyről ennyi féle összeesküvés keringene az emberek között. Az illuminátusoknak közvetlen, vagy közvetett módon nagy szerepük volt minden nagyobb történelemformáló eseményben. A nagy háborúk, nagy mészárlások, terrortámadások kirobbantásáért is az illuminátusok vonhatók felelősségre. Sokak szerint az első és második világháborúnak is ők adták meg a kezdőlökést.
Az illuminátusok rendjét hivatalosan már több mint 200 éve betiltották. Ha megvizsgáljuk az elmúlt 200 évet, arra a következtetésre juthatunk, hogy az illuminátusok gonosz tervéből eddig szinte minden valóra vált. Az Európai nagy uralkodócsaládok elvesztették hatalmukat az illuminátusok megalakulása óta. Ahogyan a társaság egyre erősödött, úgy másoknak egyre kevesebb hatalmuk volt Európában. A legtöbb országban az alkotmányos demokrácia lett az irányító elv, mára már csupán néhány ország büszkélkedhet királlyal, királynővel, de ezeknek is inkább turisztikai látványosságként, nemzeti díszként szolgálnak. Igazi politikai vagy egyéb hatalmuk már nincs.
Az ENSZ létrejöttében közvetlen szerepet játszhattak az illuminátusok. Mi több, rengetegen tekintenek a szervezetre úgy, mint a megvalósult illuminátus rémálom. Az ENSZ ugyebár egy nemzetek feletti szervezet, így annak határozatait minden független államnak be kell tartania.
1945-ös megalakulása az első két világháború közvetlen következménye. Mondhatni a világháborúk hívták életre az ENSZ megalakulását. Az illuminátusoknak ez kapóra jött, mi több, egyesek szerint az illuminátusok éppen azzal a céllal robbantották ki az első és második világháborút, hogy végre meglegyen az indok egy nemzetek feletti szervezet létrehozására. A legfélelmetesebb az egészben az, hogy mindez teljesen logikus.


Közeleg Új Világrend

Az Új Világrend létrehozása az illuminátusok legnagyobb törekvése, melyet megalakulásuk óta próbálnak elérni. A végső cél eltörölni minden vallást és kormányt, és egy hatalmas világrend alatt egyesíteni a Föld népét, totális kontroll alá véve az emberiséget. Egyetlen nagy állam létezne, nem lennének többé országok és országhatárok, és egyetlen ember uralkodna (néhány tucat háttérhatalmi szereplőt leszámítva) az egész világ felett.
A rossz hír az, hogy jó úton haladnak afelé, hogy ez megvalósuljon. A totalitárius világkormány a megvalósulás küszöbén áll. Gondoljunk csak az Egyesült Államok meggyöngült gazdasági erejére, az adóssághegyekre, amit felhalmozott, és amibe lassan belefullad, vagy gondoljunk az egyre többet hangoztatott Európai Egyesült Államokra, ami az Európai Unió bedőlése után létrejöhet.
De ott van a korábban sokat emlegetett Észak-Amerika Unió. A híresztelések szerint 2005-ben az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között született egy megállapodás. A megállapodásról természetesen egyik kormány sem tett jelentést sehol. Sőt, a kongresszus sem tárgyalta meg az ügyet. Az egyezség röviden annyit takar, hogy a három említett ország eltörli egymással szembeni határait és létrejön a nagy Észak-Amerikai Unió.
Alakuló Új Világrend
Szót kell még ejteni röviden a NAFTA-ról (North American Free Trade Agreement) is. A NAFTA már egy létező dolog, nem összeesküvés. Az első lépcsőfok afelé, hogy a különböző nagyobb hatalommal bíró országok egyesüljenek. A NAFTA tulajdonképpen egy szabadkereskedelmi egyezség, mely Amerika, Mexikó és Kanada között köttetett még 1992-ben. Az 1992 augusztusában aláírt, és 1994. január 1-jén életbe lépett egyezség értelmében a tagországok közötti kereskedelmi és beruházási akadályok lebomlottak. Célkitűzései között szerepelt egy közös piac létrehozása a tagországok áruinak és szolgáltatásainak, új munkalehetőségek teremtése és a vállalataik versenyképességének erősítése a világpiacon. Mint mondtuk, ez volt az első lépcsőfok afelé, hogy a nemzetek gazdaságilag sokkal jobban összefonódjanak, mint azelőtt.
Jelenleg 3 nagy erő tömörülés van jelen a világon az oroszokat leszámítva. A NAFTA, az EU és az EAC (Kelet Ázsia). A jövőben ezek az erők még jobban egymásba olvadnak, létrehozva az Új Világrendet.
Az Új Világrend leginkább a politikusok és a pénzügyi szakemberek közt elterjedt nézet, akik arra spekulálnak, hogy jogtalanul irányíthatják, és befolyásuk alá vonhatják egy összeesküvés létrehozásával vezető szervezeteket. Számos múltbéli és jelenlegi esemény is úgy tűnik, hogy ennek a folyamatnak a része, amely manapság is zajlik annak érdekében, hogy világuralomra törjenek titkos politikai csoportosulásokon keresztül és a törvényhozási folyamatok segítségével.





Tervezett népirtás

Az országok szuverenitásának megszűnése minden bizonnyal sokaknak nem fog tetszeni, de az illuminátusok erre is fölkészültek. Tervezett népirtás vette kezdetét megalakulások óta. A világháborúkat, a nagy terrortámadásokat mind-mind ők indították el. Hol gazdasági érdek (2001. szeptember 11.) hol konkrét népirtás indokán.
Totális kontroll, háborúk?
Napjainkban is zajlanak a népirtási folyamatok. Vannak, akik szerint a rák is az illuminátusok számlájára írható, annak ellenére, hogy már az ókorban is léteztek feljegyzések daganatos megbetegedésekről. Gyanúk szerint azonban a modern kor rákos megbetegedéseinek száma azért ilyen magas, mert tervezetten, mintegy titokban oltanak be minket olyan anyagokkal, melyek később előidézik a betegséget. Ezek az anyagok rendszerint csecsemőkorban, akötelező oltásokkal együtt jutnak be a szervezetbe.
A média által létrejövő dezinformációs kavalkád is csak része a tervnek, melyről márkorábbi cikkünkben említést tettünk. Az emberek csak fogyasztanak, és nem kérdeznek. Egyre kevesebbet gondolkodnak, sokkal inkább átnevelődnek arra a viselkedésre, hogy szó nélkül elfogadják azt, amit eléjük tárnak. Minderre azért van szükség, hogy majd a népirtás után hátra maradt emberek mintegy droidként működjenek, parancsot teljesítve,rabszolgaként. Ami azt illeti, ez a lelki és gondolkodásmód béli rabszolgaság már ma is megfigyelhető. Rabszolgái vagyunk saját devizahitelünknek, adósságainknak, munkánknak, alá vagyunk rendelve a többségi társadalomnak. Az egész egy ördögi kör, egy feneketlen kút, melyből nincs kiút, és minél jobban próbálunk tenni ellene, annál mélyebbre süllyedünk.
Az erkölcsi züllesztés már évtizedek óta folyik. Mióta jelen van a szórakoztatóiparban a televízió és a média, azóta pedig még nagyobb fokozatra kapcsolt az etikai rothasztás. A világ igénytelensége csaknem töretlen!
Példának okáért az igaz keresztényeket, akik minden embert rassztól, bőrszíntől, származástól függetlenül szeretnek, már alig említi a média. Nincs bennük akkora üzlet, mint a Batman pólókban és játékokban, a Hamburgerben, a zsidó Holocaustban és az ebből felépülő fegyver-, ember- és drogcsempész birodalomban és a Coca Colában. Az Új Világrend nem pusztán összeesküvés. Mindenki, aki benne van, hagyott valamiféle jelet.
A média rejtett utalásokkal van tele a közelgő véget illetően, a háttérben folyó lassú népirtás sem folyhat már sokáig a színfalak mögött. Az amerikai egydollároson olvasható Novus Ordo Seclorum szintén az Az „Idők Új Rendjére” azaz az Új Világrendre utal.
Nem bízzák a véletlenre. Azért van szükség a nép depopulációjára, mert így mikor eljön a mesteri terv utolsólépése, már alig lesz olyan, aki ellenáll, mert addigra az emberiség nagy része vagy elpusztult, vagy totális kontroll alá került.
Ha valamit titokban akarsz tartani, akkor kiabáld szét az utcában. – Szokták mondani, ami az illuminátusok, és a média dezinformációs jellege kapcsán határozottan igaz. Rengeteg lejáratott összeesküvés létezik a társasággal kapcsolatban, melyek egy részét meglepő módon a társasággal valamilyen kapcsolatban álló személyek gyártottak.
Amikor aztán ezek a teóriák teljes sületlenségnek bizonyulnak, az emberek a ténylegesen valós információkat sem fogják elhinni, így az illuminátusok elérték, amit akartak: az emberek tudnak tóluk, de nem mindenki hisz bennük.


  • 2015. július 26.

A NORVÉG TÖMEGGYILKOS BEPERELTE AZ 

ÁLLAMOT, A JOGAI MEGSÉRTÉSÉÉRT

Breivik 2011-ben 77 fiatalt ölt meg egy szigeten. Most panaszt tett, mert szerinte a magánzárka sérti a személyiségi jogait. Lehet, hogy nyerni fog.
"Rendkívüli módon elkülönítve él" - nyilatkozta Oeystein Storrvik, a norvég tömeggyilkos ügyvédje a Reuters hírügynökségnek. Állítása szerint védence szinte kizárólag őrökkel és egészségügyisekkel találkozik
"Szerintünk joga van a más emberekkel való kapcsolathoz" - mondta. Persze, nem biztos, hogy abban sok köszönet lenne, ha az ország történelmének egyik leggyűlöltebb alakját összeeresztenék a többi nehézfiúval. A férfi azzal vált közutálat tárgyává, hogy 2011. július 22-én Oslóban bombát robbantott, majd a helyi Munkáspárt nyári táborában 69 embert, főként tinédzsereket lőtt halomra gépfegyverével.
Tettét nem bánta meg. Büntetése 21 év, a Norvégiában kiszabható maximum, de büntetése meghosszabbítható, ha a bíróság szerint továbbra is veszélyt jelentene a társadalomra. Állítólag már volt is rá példa, hogy egy másik elítélt kis híján áttörte a biztonsági korlátokat és azt üvöltötte: "ha nem lenne egy ajtó köztünk, kinyírnálak". 
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kifejezte, hogy "senki sem szenvedhet el kínzást, embertelen körülményeket vagy megalázó kezelést büntetése letöltése során". A Norvég kormány már korábban is elmondta: betartják a vonatkozó előírásokat.    
Forrás: Reuters 




  • 2015. augusztus 07.

DIANA HERCEGNŐ CSAK MEGRENDEZTE

HALÁLÁT? LÁTTÁK A FIA ESKÜVŐJÉN!







Amennyire vadnak tűnik a történet elsőre, annyira nem elképzelhetetlen. A királyi családnak bármire meg lenne a hatalma és a képek is meggyőzőek...
Az alábbiakban egy teóriát, eshetőséget közlünk, ami egyáltalán nem biztos, de legalábbis elgondolkodtató...
Az interneten a mai napig rengeteg tisztelője és rajongója van minden idők egyik legkedveltebb angol személyiségének, Diana hercegnőnek. Közülük sokan a mai napig nem tudták feldolgozni a halálát és reménykedve gyűjtik a bizonyítékokat, hátha találnak valami megdönthetetlent arról, hogy Lady D él. Amit most találtak viszont tényleg elgondolkodtató.
Először is játszunk el a gondolattal, hogy Diana megunta az őt körülvevő felhajtást. A hivatalos verzió szerint is azért szenvedett autóbalesetet, mert paparazzik üldözték és el akart előlük menekülni. De mi van akkor, ha nem csak akkor, hanem egyszer és mindenkorra akart előlük eltűnni? Vajon az angol királyi család ne tudta volna megoldani, hogy a hatóságok elismerjék a halálát és ő úgy személyazonossággal élhessen tovább?
És mi lenne az az esemény, amire egy anya akkor is elmegy, ha minden kötél szakad, még akkor is, ha nem lenne szabad mutatkoznia: a fia esküvője. Vilmos herceg egybekelésén Katalin hercegnővel születtek az alábbi képek:


Vajon ki bújik meg ott a háttérben? További érdekesség, hogy a témáról szóló videót azonnal törölték/töröltették a netről.

Princess Diana - Final Day CCTV - Raw Footage

https://www.youtube.com/watch?t=15&v=foXWVsL41Z8ű

A halála időpontjáról szóló ipari kamera felvételt viszont két és fél óra hosszan (!!!) tették fel a Youtubera. Kérlek próbáljatok bemenni egy ötcsillagos hotelbe (jelen esetben a Ritz) és kérjétek el a biztonsági kamerák képeit. A rendőrségnek SE fogják kiadni csak úgy. Mennyire reális, hogy ez egyszercsak felkerül teljes hosszában a videómegosztóra és senki se törölteti le? És vajon mennyire lenne nehéz manipulálni egy ipari kamera képeit?
Nem vagyunk szakértői az ügynek, de az már nekünk is feltűnik, hogy valami bűzlik... Az is lehet, hogy a rajongói csak egyszerűen nem tudják feldolgozni a halálát. De azért annak az esélyét se tagadnánk le, hogy minden idők egyik legnagyobb angol híressége megrendezte a halálát egy nyugodtabb, békésebb és őszintébb élet reményében.
Mi a másodikban reménykedünk. Mindenkinek jobb volna úgy.
Tetszett a cikk? Ne felejtsd el megosztani!


Nincs jogunk unokáink örökségét elpusztítani csak azért, hogy idegen tömegeknek ma jobb legyen az élet 


Forrás: https://kuruc.info/r/9/146781/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Nem szűnik a határsértők áramlása hazánkba és ez a probléma egy ideig adott lesz. Miközben Kiskunhalason erővel kellett megfékezni a lázongó határsértőket, a martonfaiak bátran kiállnak a "menekült"tábor építése ellen. Ezalatt megfigyelhető, hogy a beáramlás támogatói erkölcsi kérdést csinálnak az idegenek befogadásából, manipulálandó a fehér emberre alapvetően jellemző erkölcsösséget. Mi, európaiak természetünknél fogva hajlunk rá, hogy igazságosak, jóságosak legyünk, hogy segítsük azt, aki nálunk szerencsétlenebb, ezért is mutogatnak a liberális médiumok koszos, fáradt gyerekeket, nőket, holott tudjuk, hogy többnyire életerős fiatal férfiak jönnek (és a belügyminiszter szerint mindössze 8%-uk jogosult menekültstátuszra), akik javarészt se nem szegények, se nem éheznek. A hosszú útjuk ellenére még annyi energia is van bennük, hogy gyújtogatva támadjanak magyar autósokra, néha késsel hadonásszanak a boltban, vagy ha éppen nyugodtabb a lelkiviláguk, csak lopnak, kislányokat vegzálnak, buliznak. Nyugatabbra tőlünk szintén baj van velük, Csehországban lázadoznak, Angliát Calais-nál ostromolják, Ausztriában tömegverekedés, Németországban törés-zúzás. Mivel a támogatóik erkölcsi alapokon akarják kizsarolni belőlünk, hogy támogassuk a saját életterünk idegenek általi elfoglalását, így nekünk is fontos a szociális okok mellett erkölcsi alapokra helyezni a bevándorlás ellenzését. Nem szabad hagyni, hogy ők tematizálják a kérdést, magukat humánus, erkölcsös embereknek, míg minket tudatlanul gyűlölködőknek beállítva, hiszen mi vagyunk azok, akik értéket óvnak. Az Európát felforgatni, veszélyessé, egészen más arculatúvá, más etnikumúvá tenni akarók tartoznak magyarázattal, nem mi. Mint alább bemutatom, a bevándorlás, főleg idegen fajtájú bevándorlás ellenzése teljes mértékben racionális és erkölcsös álláspont. A fehér embernek joga van egy saját hazához, ahol békében élhet saját fajtája között, saját kultúráját ápolva, lévén, hogy a magyar, litván, olasz, dán, német stb. csak egy hazával rendelkezik az egész világon, ennek faji, kulturális védelme legitim, és morálisan teljes mértékben vállalható. A beáramló idegen csoportok hajlamosabbak a bűnözésre, népünket, családunkat ettől a potenciálisan megnövekedő bűnözéstől megóvni legitim szándék, és morálisan teljes mértékben vállalható. Ezt kell megóvnunk A magyarságnak nem kötelessége holmi univerzális humanizmus miatt saját biztonságát alárendelni idegen tömegek boldogulásának, ezt felismerni morálisan vállalható. Nem csak vállalható; kötelesség is, hiszen őseink nem azért építették, óvták e hazát életük munkájával, sokszor életük feláldozásával, hogy leszármazottaik némán átengedjék ezt az életteret idegeneknek, akik nemcsak hogy az ő emléküket nem fogják tisztelni, de a nemzet összetételét és kultúráját változtatják meg teljesen pár generáció alatt, lecserélve a nemzetalkotó etnikumot. Ahogy minden népnek joga van az önrendelkezésre, hogy saját sorsát igazgassa, saját hagyatékát ápolja és adja tovább, úgy a fehér embernek is joga van mindehhez. Figyelembe véve, hogy a világ népességének körülbelül 10%-át teszi ki a fehér ember (és alacsony születésszáma miatt folyamatosan fogy), ez a jog hatványozottan jár. A már most Európában élő idegenek jelenléte is veszélyezteti a fehér népek létét, tekintve, hogy a harmadik világbeli néger, arab fajtájú emberek hajlamosabbak a magasabb születésszámra. Például a 2013-as összes angliai szülés közül 26,5%-ban olyan anyák szültek, akik még maguk nem Angliában születtek. Az arabok magas születésszáma köztudott, elég csak arra gondolni, hogy a leggyakoribb név a Mohamed az újszülöttek között, illetve átlagosan kétszer annyi gyereket vállalnak, mint a natív lakosság, így pár generáción belül kisebbségbe szorítják az őshonos fehéreket saját hazájukban, melyeket sok esetben évezredek óta építettek, óvtak a saját leszármazottaik számára. Ha erre még rájön a folyamatos tömeges beáramlás (illetve a már nyakunkon lévő cigány tömeg), a helyzet katasztrofális. Ezt a kisebbségi sorsot már most ki lehet számítani, és pár évtizeden belül több országban is be fog következni - ha nem történik gyökeres változás e folyamatok megállítására és visszafordítására. Az Egyesült Államokban ezt 2043-ra teszik, de ezt a sorsot jósolják pár évtizeden belül több európai országnak is. Britanniában a fehér ember kisebbségbe kerül 2066-ra, de már ma több városban is kisebbségben vannak, beleértve olyan jelképes várost is, mint a főváros, London. Ugyanez várható még a mi életünkben Németország, Svédország, Dánia és Franciaország esetében is. Páréves hír, hogy Németországban a kreuzbergi általános iskolában már csak három fehér gyerek maradt, a többi 310 muszlim diákból pedig 285 családja segélyeket kap. Angliában 84 iskolában már egy fehér gyerek sincs, mely szám öt év alatt nőtt kétszeresére. Mindeközben egy iszlám vezető felszólítja az angliai arabokat: "vállaljatok több gyereket és belülről foglaljuk el Britanniát" továbbá, hogy "Nem integrálódunk a kereszténységbe. Gondoskodunk afelől, hogy egy napon ti fogtok integrálódni a Saria iszlám törvénykezésbe". Mivel születésszámuk magasabb, és például Birminghamben a diákok egyharmada már arab, ezt komolyan kell venni. Svédországban is évről évre növekszik a nem fehérek létszáma fontos városokban. Halad tehát a "sokszínűség", aki körülnéz, láthatja, nem kell csak szakemberek jóslataira hallgatni. Nézzünk akkor egy kicsit körül Európában, vajon mit hoz magával ez az idegen tömeg, és mit is jelent a "sokszínűség általi gazdagodás" számunkra. Nem mindenhonnan vannak őszinte statisztikák a betolakodók bűnözéséről, de akad elég, hogy lássuk, mi a tendencia. Dánia: A Danmarks Statistik 2009-es adatai szerint a bűnözési hajlam a menekültek és leszármazottaik között 73%-kal magasabb, mint a többségi nemzet férfi népességéé, még úgyis, ha a szociális hátteret is számításba vesszük. Egy 2006-os Teori og Metodecentret-dolgozat arra jutott, hogy a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézeteiben tíz fiatalkorúból hét bevándorló (kiknek 40%-a menekült hátterű). Szintén Danmarks Statistik-adat, immár 2014-ből (angol nyelvű összefoglaló itt): "a bűnözésre leghajlamosabb kilenc etnikai csoportból nyolc muszlim". (Libanoni, török, marokkói, szomáliai, pakisztáni, iraki, iráni, afgán.) 2012-ben az országban szomáliai bevándorlók tízszer annyiszor lettek elítélve mint dán állampolgárok. Egy iszlám mufti, Shahid Mehdi kijelentette, az a nő, aki nem visel fejkendőt, rászolgál arra, hogy megerőszakolják. A nők ilyetén megvetése, prédának tekintése visszatérő elem Európa-szerte bevándorlóink körében, mint arra több példát is látunk még lentebb. Finnország: A nemi erőszak 21%-át követik el bevándorló hátterű emberek, akik a társadalom 2,2%-át teszik ki. Svédország: A Washington Times jelenti; "Svédországban, muszlim bevándorlók a társadalom 5%-át teszik ki, de a bűnügyek 77%-át követik el. Svédország 'nemierőszak-krízise' egyenes következménye a muszlim 'menekülteknek'". Továbbá: "Az Amnesty International jelenti, hogy Svédországban történik a legtöbb nemi erőszak Európában, és itt a legalacsonyabb a bebörtönzések aránya. A svéd közszolgálati rádió szerint, csak Stockholmban több mint 1000 svéd nő jelentette, hogy egy muszlim bevándorló megerőszakolta; 300-an közülük 15 évnél fiatalabbak. (A Stockholmban élők egyharmada bevándorló, 24%-uk muszlim.) Ezek a számok minden stockholmi nemi erőszak 25%-át teszik ki, mert a hivatalos szervek szerint nagy többségük nem kerül bejelentésre." Tehát az év minden napján egy 15 évnél fiatalabb svéd lányt (és kb. három idősebbet) erőszakol meg egy arab, csak a fővárosban, és ez csak az esetek feltehetően egynegyede! Mindezt a bevándorlók babusgatásában amúgy aktív Amnesty International jelenti. Négy svéd nőből egy nemi erőszak áldozata lesz élete során. Csak 2012 júliusában és csak Stockholmban 149 nemi erőszak lett bejelentve, ez napi öt csak a fővárosban, a 15 év alatti áldozatok száma növekedett a korábbiakhoz képest. A BRǺ (Svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, tehát az erre szakosodott hivatalos szerv!) adatai szerint 2010-ben, csak a június-július időszakot vizsgálva (országosan) 1091 nemi erőszak lett bejelentve (átlagosan napi 19!). A 15 éven aluliak szexuális bántalmazása 53%-kal nőtt. Az előző év 192 esete (szintén június-július időszak) 2010-ben már 294 (tehát két hónap alatt közel háromszáz gyerek, ez átlagosan majdnem napi 5!). A BRǺ statisztikái szerint országosan 2014-ben 20 300 szexuális természetű bűncselekmény lett bejelentve, ebből 6 700 nemi erőszak. Egy 1996-os, és egy 2005-ös tanulmányuk szerint a bevándorlók általában 100%-osan felülreprezentáltak a bűnesetekben. Ez a szám növekszik komolyabb bűneseteknél, mint gyilkosság, emberölés, garázdaság, a bevándorlók 400-500%-osan, nemi erőszak esetében 450%-osan felülreprezentáltak. A nemi erőszak olyan szinten elterjedt országszerte, hogy az egész világ második legmagasabb számával rendelkezik, az első helyen Lesotho áll, egy dél-afrikai (fekete) ország. Nincs már békés, szőke, virágfüzér-koszorús Svédország, lett helyette a világ nemi erőszak fővárosa. Ez a multikultúra áldása. Az elkövetők mentalitását jól mutatja, amit egy Rissne városában elkövetett csoportos nemi erőszak kapcsán mondott az egyik arab elkövető, Hamid: "Nem olyan nagy probléma egy svéd lányt megerőszakolni, mintha egy arab lenne. A svéd lány kap majd egy csomó segítséget és már valószínűleg szexelt is korábban. De az arab lánynak ebből baja lenne a családban. Számára nagy szégyen megerőszakolva lenni". Lányaink, asszonyaink tehát prédák számukra, kiket nem kell emberszámba venni. Franciaország: Maguk a muszlim vezetők is elismerik, hogy társadalombeli 12%-os arányukhoz képest a börtönök 60-70%-át teszik ki. Ezt szakemberek is megerősítik. Ebben a cikkben arról olvashatunk, hogy Európa legveszélyesebb városa az a francia város, aminek lakossága 40% muszlim. Ebben a cikkben arról olvashatunk, hogy négy fiatal, három török testvér és egy marokkói (akiknek már volt rendőrségi ügyük korábban is) egy 18 éves lányt erőszakolt meg csoportosan. Kihallgatásukkor nem mutattak megbánást, sőt egyikük kijelentette; azért erőszakolták meg, mert "a franciák kurvák kölykei". A No-Go Zónákról szóló cikk is jelentősen francia vonatkozású. Németország: Berlinben fiatal férfi bevándorlók háromszor hajlamosabbak az erőszakos bűncselekmények elkövetésére, mint német társaik. A többségi társadalomhoz mérten ennyiszeres a felülreprezentáltságuk a következő börtönökben: Bajorország (3,7), Berlin (2,7), Brandenburg (6,4), Hessen (3,7), Szászország (7,3) Szász-Anhalt (5,7), Schleswig-Holstein (4,5), Türingia (6,3). Görögország: Hivatalos adatok szerint minden bűncselekmény felét bevándorlók követik el. 2012-ben kb. egymilliónyi illegális bevándorló tartózkodott Görögországban. Hollandia: 2002-es rendőrségi adat szerint a nyilvántartásba vett gyanúsítottak 37,5%-a nem fehér bevándorló (beleértbe a másodgenerációsokat is). A fehér bevándorlók bűnügyi aránya a hollandokéval megegyezik. Rotterdam bevándorló fiatalságának (18-24 éves korosztály) 40%-a került gyanúsítottként kapcsolatba a rendőrséggel. 2009-ben a belügyminiszter Ernst Hirsch Ballin 8 év, vagy annál hosszabb büntetésű 447 bűnügyi esetet vizsgált ki (12-17 éves korosztály), ezeknek 63%-át Hollandián kívül született szülők gyerekei követték el. Miközben egykori menekültstátuszt kapók 50-70%-a segélyeken él. Továbbá, a marokkói fiatalok 60%-a (16-23 éves korosztály) alapvető végzettség nélkül hagyja ott az iskolát, munkanélküli arányuk 40%. Norvégia: Az állami televízió egy 2010-es riportjában az oszlói rendőrkapitányság szóvivője kijelentette, hogy a 2007-es, 2008-as és 2009-es években minden egyes nemi erőszakot nem fehér bevándorló követett el. Ezek a megoldott ügyek adatai. A további felderítetlen 16 esetből 12 elkövetőt írt le az áldozat nem fehérként. Továbbá; 152 esetben, ahol 131 elkövető volt megvádolva, és ahol az elkövetőket sikeresen beazonosították, 45,8%-uk volt afrikai, közel-keleti vagy ázsiai származású. A 152 bűntényből 6 esetében súlyos fizikai bántalmazás is történt, ezekből 5 esetben sikerült a tettest beazonosítani, mind az 5 színes bőrű volt. 2012 első három havában 69%-kal nőtt a nemi erőszakok száma az egy évvel korábbi hasonló időszakéhoz képest. Közben az oslói Radisson Blu hotel női tagsága kézi riasztót és önvédelmi oktatást kap a városban megnövekedett nemi erőszakok száma miatt. Stavanger városában 10 elkövetőből 9 bevándorló. A tavalyi évben októberig rekordmennyiségű bevándorlót volt szerencséje deportálni Norvégiának, összesen 5867-et. Mint a bevándorlókkal foglalkozó rendőrségi részleg feje, Kristin Kvigne kijelentette, ez a tömeges deportálás a országos bűnözési arány jelentős visszaesését eredményezte. A deportáltak jelentős része már rövid ott tartózkodásuk alatt törvényt sértett (1790 az 5036-ból). Továbbá, a börtönlakók 33%-a bevándorló, vagyis a nem fehér etnikumok itt is felülreprezentálva. Spanyolország: A Spanyol Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2008-as évben a bűnügyek 30%-át bevándorlók követték el, népességbeli arányuk 15%. Svájc: A börtönlakók 69,7%-a nem rendelkezik svájci állampolgársággal, ez a társadalomban 22,1% (2008-as adat). 2010-ben egy statisztika jelent meg 2009-es adatokkal, mely a 18-34 éves korosztályt vizsgálta. Ebből kiderül, hogy a származási ország meghatározó a bűnelkövetési arányokban. Német, francia, osztrák bevándorlók a svájciakénál jelentősen alacsonyabb bűnözési mutatókkal rendelkeztek (60-80%), míg angolai, nigériai, algériai bevándorlóknál ez 600% feletti a svájciakéhoz viszonyítva. A kettő között helyezkedtek el az egykori Jugoszláviából bevándoroltak 210-300%-kal. Olaszország: Az olasz Belügyminisztérium szerint a nemi erőszak elkövetői 60,9%-ban olasz állampolgárok, a maradék 39%-ot idegenek követik el, többnyire romániaiak (az olasz helyzetet ismerve ezek minden bizonnyal cigányok) és marokkóiak. Egyesült Királyság: A Kurucon jelent már meg évekkel ezelőtt cikk az angliai helyzetről, amelyből kiderül, hogy ott is, mint azt tudni lehetett, súlyosan felülreprezentáltak a nem fehérek a bűnelkövetésben. Azóta számuk csak nőtt és ezzel az elkövetett borzalmak is csak nőttek. Például tavaly nyáron ismerhette meg ország-világ a sokszínűség áldását Rotherham kapcsán, ahol vérfagyasztó mód kb. 1400 (néha mindössze 10-13 éves) gyerek- és fiatalkorú lányt zsákmányoltak ki szexuálisan muszlim (többnyire pakisztáni) csoportok. Az erősebb idegzetűeknek ajánlott a témának utánaolvasniuk, egy szövevényes és nagyon gyomorforgató látlelete ez a haldokló, beteg Európának, hogy mialatt számtalan arab pedofil ezer és ezer kislányt bántalmaz, bedrogoz, megerőszakol, kínoz, kurvaként árusít, néha meg is öl, addig a hatóságok a rasszizmus vádjától reszketve nem tesznek semmit. Pont azok, akiknek az lenne a feladata, hogy ezt megakadályozzák. ("Örömhír", hogy azért tudnak lépni akkor, mikor UKIP-párttag nevelt gyerekeit kell elvenni, a férfi ugyanis "rasszista" és "bevándorlóellenes" - ugyanaz a rotherhami hivatal, amely másfél ezer kislány megalázása felett éveken át szemet hunyt.) A gerinctelen, liberális fehér illetékesek alkalmatlansága viszont nem változtat a valóságon; itt is, mint oly sokszor, nem fehér (első- és másodgenerációs) bevándorlók prédaként zsákmányolták ki fehér lányok, fiatalok tömegeit, gátlástalanul, könyörtelenül. Nem a rotherhami eset az egyetlen persze, amerre ez a fajta megy, oda viszi magával a veszélyt, a bűnt. Ugyanez zajlott és zajlik több más városban is; Oxfordban 370 gyerek volt az áldozat, bemutatkozott a sokszínűség Rochdale-ben, Lancashire-ban, Brierfieldben, Greater Manchesterben, Blackburnben, Blackpoolban, illetve több mint ötven másik városban, de Észak-Írországban is. Több mint 2400 gyerek volt áldozata mindennek csak 14 hónap alatt, miközben ez már legalább 15-17 éve zajlik az egész országban - és mindenhol pakisztáni bandák által. A paraziták aktivitása olyan mértékű, hogy Sarah Champion Munkáspárti képviselő szerint egymillió(!) is lehet ezeknek a megalázott, bántalmazott gyerekeknek a száma országszerte. Nem holmi túlzó "iszlámfóbiásról" van szó, ő annak a Munkáspártnak a képviselője, amely a leginkább bevándorlópárti és amely annak idején a leghangosabban rasszistázott Nick Griffin Brit Nemzeti Párt-elnök megbüntetését követelve, aki már akkor felhívta a figyelmet a tudható arab pedofil bandák ügyködésére - mely szerintük "közösség elleni izgatás" volt. A rochdale-i sokszínűség Mint láthatjuk tehát, ezek az embercsoportok mindenhol ugyanazt művelik, azt adják, ami lényegük. Semmilyen érzelemalapú humanizmus nem fog ezen változtatni. Eddig senkinek sem sikerült megfelelően beilleszteni ezeket az idegeneket fehér országokba. Mivel számuk folyamatosan nő, kis országot alkotnak az országban, így ha akarnának sincsenek már rákényszerülve, hogy a többséghez alkalmazkodjanak. A saját szintünkre felzárkóztatni őket képtelenség (elenyésző egyéni kivétel akad, de mint csoport nem lehetséges), így a fehér népek a jövőben is áldozatai lesznek ennek a csoportnak, főleg hogy másodgenerációs bevándorlók is kiveszik a részüket a bűnözésben (Rotherham, Charlie Hebdo-eset stb.), sőt egyes kutatások szerint hajlamosabbak rá. A szokásos érv a bevándorlóbűnözés védelmében az, hogy ők egy "szegényebb szociális csoport" ezért logikus, hogy többet bűnöznek. Ez nem igaz, a fentiekben a dán adat is azt mutatja, hogy a szociális helyzet nem adhat magyarázatot erre a súlyos felülreprezentáltságra (a svájci példában is láthatjuk: a fehér bevándorlók még a svájciakénál is alacsonyabb mértékben bűnöznek, hasonló a holland adat is). A fentebb már hivatkozott 1996-os svéd tanulmány kijelenti (svédül, pdf 23. oldal): "a bevándorlók bűnözésben való felülreprezentáltsága nem magyarázható azzal, hogy a bevándorlók társadalomgazdaságilag nehezebb helyzetben lennének a svédekhez képest". Mivel a szexuális bűncselekmények talán a leggyakoribbak az idegenfajtájú bevándorlók körében, szintén jól mutatja, hogy a bűnözésre való jelentős hajlamuk nem anyagi jellegű. Senki sem erőszakol meg nőket, gyerekeket, mert szegény (főleg, mikor a segélyezésben is felülreprezentáltak). De miért is kell fehér nemzeteknek ezzel szenvedniük? Miért tudnak ezek az idegen tömegek egyáltalán bejutni országainkba? Hogy voltak képesek európai nemzetek akár évezredeken át is megmaradni, míg most pár évtized alatt már lassan kisebbségbe szorulnak saját szülőföldjeiken? A fenti problémák nem szabad, hogy eltereljék figyelmünket azokról, akik Európa bomlasztásában élen jártak és járnak. Mint korábbi írásomban arra kitértem, Európa, és úgy általában a nyugati civilizáció országainak kapui erőteljes zsidó aknamunka hatására nyíltak meg. Legyen az Amerika, Kanada, Ausztrália vagy Európa. Például a fentebb részletezett siralmas helyzetben lévő Svédország is erőteljes zsidó lobbi hatására lett multikulturális. Ha ez nem lett volna, nem lenne sok milliónyi beilleszthetetlen idegen országainkban, akik nem csak élősködnek sok esetben, de konkrétan minket terrorizálnak, életünkre törnek. És persze a beáramló idegenek problémája is könnyen kezelhető lenne: kerítésekkel, határőrségekkel. A sok kisebb-nagyobb zsidó nyomásgyakorló szervezet közül az egyik legrégibb és legjelentősebb, az American Jewish Committee (AJC) mely büszkélkedik vele, hogy vezető politikusokkal működik együtt a sokszínűség elősegítésében. Nem viccelnek, világszerte aktívak, és vezető döntéshozók dicsérik őket, befolyásuk valós. Persze mialatt azon munkálkodnak, hogy a fehér országokat elárasszák idegenekkel, Izraelt mint a "zsidó államot" támogatják, elválasztó falaival, kerítéseivel, pár évente rendezett tömegmészárlásaival, bevándorlódeportálásaival együtt (egy részüket mellesleg Svédországba deportálták, hova máshova). Érdemes ismerni, miként áll ennek a szervezetnek az egykori igazgatója, Stephen Steinlight a bevándorláshoz. Egy 2001 októberi cikkében áll a következő: "Előzetes népszámlálási adatok azt mutatják, hogy Mexikó lakosságának több, mint 8%-a már most az Egyesült Államokban tartózkodik, és e közösség növekedése nem mutatja lassulás jeleit. Meghökkentő belegondolni a mexikói bevándorlás közelmúltbeli történelmi mértékű növekedésébe. 1970-ben kevesebb, mint 800 ezer mexikói bevándorló volt; 30 évvel később ez a szám a 9 millióhoz közelít, tízszeres növekedés egy generáció alatt. Még talán egy újabb generáció erejéig, egy optimista jóslat ez, a zsidó közösség tehát abban a pozícióban lesz, hogy képes legyen megosztani és uralkodni, majd pedig szelektív koalíciókba lép, melyek a mi érdekeinket segítik." (38. bekezdés) Mint arra rámutattam korábbi írásomban, az idegen fajtájú bevándorlás zsidó etnikai érdekeket szolgál. A zsidó, mint erős faji öntudattal rendelkező és összetartó csoport akkor tudja hatalmi státuszát és kiváltságait megtartani, ha a gazdanemzet megosztott és egységre képtelen, s így a hatalombitorló zsidóknak nem kell tőlük tartaniuk. Természetesen nem minden egyes zsidóra vonatkozik ez, de a hatalommal, befolyással rendelkező zsidók ennek a gépezetnek a részei és faji csoportérdek szerint cselekednek, így néven nevezésük jogos és fontos. (Megjegyzendő, hogy sajnos a nem befolyásos hétköznapi zsidók is jellemzően olyan zsidó szervezeteket, embereket támogatnak, akik törzsi zsidó érdek szerint ügyködnek.) De mi a helyzet azokkal, akik nem akarják, hogy egy agresszív, jelentős politikai, médiabeli és gazdasági befolyással rendelkező csoport a saját érdekei szerint őket "megossza és uralja"? Nos, ők az "antiszemiták". Steinlightot és a hozzá hasonló ambiciózus, másokat saját érdekeik szerint felforgató és züllesztő zsidókat jól bemutatja az alábbi önvallomás, szintén a fent hivatkozott írásából: "Bevallom, legalább: mint generációm ezer másik tipikus zsidó kölyke, zsidó nacionalistának lettem nevelve, sőt, majdhogynem szeparatistának. Minden nyáron két hónapig, gyermekkorom és fiatalságom meghatározó tíz évén át zsidó nyári táborba jártam. Ott minden reggel egy másik ország [Izrael] zászlaja előtt tisztelegtem, színeit viselő egyenruhába öltözve, e másik ország himnuszát énekeltem, nyelvét, népdalait és táncait tanultam, és ráneveltek, hogy Izrael az igazi haza. Az Izraelbe költözés a legnemesebb értéknek számított, és mint oly sok zsidó gyerek a generációmban, két nyarat töltöttem Izraelben egy farmon dolgozva, s fontolgattam a költözést. Sokkal hallgatólagosabban és tudat alatt, ráneveltek saját népemnek a minket elnyomó gójok feletti felsőbbrendűségére. Ráneveltek minket, hogy a nem zsidókra mint megbízhatatlan kívülállókra tekintsünk, kiktől hirtelen gyűlöletrohamok várhatók, kik kevésbé érzékeny, kevésbé intelligens és erkölcsös nép, mint mi. Megtanultuk, hogy sötét múltunk tanulsága az, hogy senkire sem számíthatunk." (59. bekezdés) Ilyen felsőbbrendűségi gőg és megosztási szándék vezérli tehát azokat a befolyásos zsidókat, akik a tömeges bevándorlásért küzdenek. A saját etnikai érdekeik hajtják őket, nem a fehér emberéi. A sajtóban is számíthatunk rá tehát, hogy a zsidók a betolakodókért lobbiznak. A The Guardianból David Aaronovitch (aki zsidó) mondja meg nekünk, hogy "megfelelő intézkedésekkel minden egyes bevándorlót befogadhatnánk... és észre sem vennénk. Villamosmérnököket csinálhatnánk ezekből a komor, ijesztő fiatalemberekből". A fenti európai bevándorlóhelyzetet ismerve kétlem, hogy "észre se vennénk" őket, mint ahogy azt is kétlem, hogy villamosmérnököket lehetne belőlük faragni. Persze Aaronovitch csak nekünk, gójoknak prédikál, nekünk kéne összekeverednünk, Izrael kapcsán az évtizedekkel ezelőtt elüldözött palesztinok visszatérési jogát se támogatja. A zsidó közösség maradjon tiszta. A The Telegraph-ban Emma Barnett (aki szintén zsidó) is lobbizik az határsértőkért. Szerinte az angol nyaralók "csesszék meg", mert túl sokat foglalkoznak nyaralással, nem eleget az idegenek befogadásával. "Ezek valódi emberek, szívvel, családokkal, és mielőtt elfelednénk, emberi jogokkal", írja. Persze a Netanjahu-kormány támogatójaként tavaly nyáron a palesztinok mészárlása ellen nem szólalt fel, az ő családjaik, jogaik nem számítanak, inkább az emiatt gerjedt "antiszemitizmusról" tartotta fontosnak rikácsolni. A The Guardian oldalain egy másik zsidó, Nick Cohen világosít fel minket afelől, hogy ha mi utáljuk a betolakodókat, a Calais-i csatornánál ostromlókat, akkor mi fehérek "magunkat utáljuk". "Mindenek felett, el kell fogadnunk, hogy ha Britannia nem fogad be egy korrekt kvótányi menekültet, illegálisan fognak jönni. Afrika népessége robbanásszerűen növekszik és a közel-keleti háborúk, szektaszerű üldöztetések úgy tűnik, mintha már sose érnének véget. Az emberek menekülnek majd a diktatúra, elnyomás és klímaváltozás elől, mint mindig tették a múltban. Érzelemmel írok, mert a dédszüleim zsidó menekültek voltak a cári Oroszországból, és ha a Cameron-kormány pökhendi, pipogya semmittudói lettek volna Britannia kormányzói a huszadik század elején, a nácik, vagy kommunisták kiirtották volna a családomat és én sosem születek meg. De ez nem csak rólam szól és a milliónyi britről, akiknek ilyen őseik vannak. Az emberek mozognak. Nyughatatlan faj vagyunk. Ha sosem költöztél egy új országba munka miatt, az őseid biztosan azt tették. Menj vissza eléggé a családfádon, az enyémen, vagy akárkién a földön és meglátod, hogy közös őseink bevándorlók voltak. Ha őket utálod, magadat utálod." Tehát "úgyis jönni fognak, hagyjuk hát, hogy elárasszanak minket", mondja, miközben világossá teszi, hogy zsidó érzelmi elfogultsága befolyásolja, hogy szerinte miként kellene az angoloknak a saját nemzetüket igazgatniuk, s mivel a történelemben voltak népvándorlások, fel kell hagynunk azzal, hogy nekünk saját hazánk van. Az ugyanis mindenkié aki oda akar menni. Vicces, hogy pár sorral feljebb arról ír, hogy a határsértők közötti nők külön helyen alszanak, mert nemi erőszaktól félnek, majd értetlenkedik, hogy az angolok miért is nem akarják ezeket az embereket beengedni. Tekintve, hogy egy másik cikkében Izrael 1967-es határait támogatja (ami elkülönítené a zsidókat a palesztinoktól) nem meglepő, hogy nem Izraeltől követeli meg a bevándorlók befogadását, hanem a gójoktól. A zsidóknak ugyanis joguk van más népeket távol tartani saját fajtájuktól. Nekünk, fehéreknek kell csak elfogadnunk, hogy "úgyis jönnek", keveredjünk hát. Beteges talmudi logika kell ahhoz, hogy a sajátunk féltése és óvása saját magunk gyűlöletévé váljon. Nem kell azonban nyugatabbra mennünk ahhoz, hogy zsidókat találjunk akik ugyanezt szajkózzák a magyarok nyelvén. A szokásos médiazsidók kiszámítható módon a magyar érdek helyett az idegen beáramlást támogatják a Népszabadságtól a cionista ATV-n át a zsidó Klubrádióig. Ez a fajta az interneten is aktív, a Kettős Mérce nevű szélsőliberális blog fajtajelleges fejű nagyokosa szerint például: "Ha bedőlsz a menekültezésnek, ha bedőlsz a buzizásnak, azzal a saját sírodat, és ami még rosszabb, az országét ásod meg; amikor gyűlölöd a menekülteket és a buzikat, akikkel még sose beszéltél, sose találkoztál, pedig ugyanolyan emberek ugyanolyan gondokkal, mint a tieid, akkor pontosan a saját elnyomásodat teremted meg. Pontosan azokat az erőket erősíted, akik nem hagyják, hogy a társadalom az egészségügyről, az oktatásról, a jövőnkről beszéljen. Amikor gyűlölsz bárkit is, csupán a politikai hatalom fenntartását támogatod: a rendszer részévé és működtetőjévé válsz." "Mert igen fontos lenne a menekültkérdésről is beszélni, és igen fontos téma a magyarországi homoszexuálisok helyzete is. Nem kell őket szeretni vagy nem szeretni, lényegtelen, személyesen te mit érzel, ha találkozol velük." Ne aggódjunk tehát saját népünk biztonságáért idegen beáramló tömegek miatt, a pár százaléknyi szexuálisan fogyatékos homokos sorsa viszont kell, hogy aggasszon minket, az fontos. Nem maradhat el az sem, hogy a bevándorlás ellenzése "gyűlölet". A nemzetféltés "gyűlölet", a hosszú távon felelősen gondolkodás "gyűlölet". Kíváncsiak lehetünk, vajon az ilyen figurák a saját privát életükre is vonatkoztatják-e ezt a liberális hozzáállást, nyitva tartják-e otthonuk ajtaját és a hívatlanul beosonó éhes cigányt megvendégelik-e, vagy "gyűlölködve" zárják az ajtóikat és csak a megvetett magyarságtól követelik, hogy az vesse ennek alá magát, míg ők a biztonságos otthonaikban fantasztikus humanizmusukkal megelégedve térnek aludni. Hogy az általuk támogatott folyamat évtizedeken belül tönkreteszi a magyar etnikum egyetlen hazáját már nem fogja őket álmukban zavarni. Főleg ha olyan gyökértelen zsidókról van szó akik nem kötődnek ehhez a néphez. A Helsinki Bizottság is mindig megtalálja a módját annak, miként lehet a magyarságot vagy normalitást támadni. Természetesen pár másik másságimádó szervezettel együtt, ők is lobbiznak a betolakodókért: "A bevándorlás a magyar gazdaság és a társadalom számára hasznos. E nélkül nem lehetnének ma segítségünkre ukrán vagy erdélyi orvosok, német vállalkozók, nem lehetnénk büszkék vietnami származású magyar sakkvilágbajnokunkra, nem élvezhetnénk a világkonyha örömeit és nem működhetnének sikerrel a koreai vagy indiai multinacionális vállalatok sem Magyarországon." "Magyarországot egyáltalán nem „fenyegeti”, hogy kulturálisan eltérő bevándorlók jelentős számban jelennének meg itt. A lakosság kevesebb mint 2%-át kitevő, 140.000 bevándorló háromnegyede valamely európai országból érkezett: román, német, szlovák, ukrán állampolgár. Jelentős részük szorosan kötődik Magyarországhoz származása, anyanyelve, családja miatt. A legtöbb nem európai bevándorló a Távol-Keletről érkezett, az ő gyermekeik is többnyire már anyanyelvükként beszélik a magyart. Ilyen ütemű bevándorlás mellett évszázadoknak (!) kellene eltelnie ahhoz, hogy Magyarországon számottevő olyan bevándorló közösség éljen, amely szokásaiban, vallásában, stb. jelentősen különbözik az egyébként önmagában is sokszínű magyarságtól." A szokásos gusztustalan módon a csonkaországba dolgozni jövő, trianoni határokon kívüli magyarokat és fehér, európai németeket hozzák fel példának a másságimádó szervezetek, mintha ők összehasonlíthatók lennének arabokkal, négerekkel. Van valami talmudi perverzitás abban, hogy magyarok és fehérek eredményeit emlegetve követelik hazánktól a magyarok felhígítását idegenekkel. Ha igaz is lenne, hogy évszázadokig tart ez az átváltozás, ez azt jelenti, hogy még a másságimádó lobbisták is elismerik ennek veszélyét. Pár évszázad egy nemzet életében nem sok. Az 1848-as szabadságharcnak lassan kétszázadik évfordulója közeleg, ha akkor elkezdjük azt, amit a másságimádók akarnak, ma nem lenne magyarság. Jellemző az önző szélsőliberálisokra, hogy - szerintük - ha ez az átváltozás nem a mi életünkben történik, hanem majd ükunokáink korában, akkor nekünk ez nem is kéne, hogy baj legyen. Ezzel tulajdonképpen azt mondva, hogy "a magyarság mint fajta és kultúra megszűnik majd létezni, helyét átveszi egy idegen faj, de ezt mi már úgyse éljük meg, mit számít?" Márpedig az afrikai feketék száma növekszik, a Közel-Keleten pedig még előreláthatóan sokáig lesznek konfliktusok, így ha megnyitnánk előttük a kapuinkat, ez a beáramlás sose érne véget. Nekünk viszont idegen, alacsonyabb civilizációs szintű, bűnözésre hajlamosabb idegenek jóléte helyett az kell fontos legyen, hogy ükunokáink is magyar Magyarországon éljenek, őseink csodálatos magyar hagyatékában. Nincs jogunk az ő örökségüket elpusztítani csak azért, hogy tőlünk teljesen független idegen tömegeknek ma jó legyen az élet a mi leszármazottaink rovására. Ha az idegenimádók nem is kötődnek a magyar értékekhez, hanem valami naiv, délibábos, univerzális "humanizmus" az, ami nekik fontos, nekünk a magyar hagyaték szent. De honnan is ismerős ez a "nem fog semmi sem változni" szöveg? Az amerikai fehérekre végzetes hanyatlást hozó 1965-ös (súlyos zsidó nyomásra született) liberális bevándorlási törvényt támogató szenátor, Edward Kennedy azt mondta: "városainkat nem fogja milliónyi bevándorló elárasztani... Másodsorban, az ország etnikai összetétele nem lesz felborítva". Akkor a fehérek a népesség 91%-át tették ki, ma már ez 63%, 2043-ra pedig kisebbségbe kerülnek. Erről ennyit. Természetes, hogy ez a "humanizmus" mögé bújtatott kényszerített keveredés a fehér ember sorvadásához, arányszámának csökkenéséhez, saját, immár kevert fajú hazájában érdekérvényesítő képességének gyengüléséhez vezet, végül kisebbségi sorsot és pusztulást hoz. Sok példa van rá, hogy a saját faji/nemzeti érdeke csorbul a fehér embernek, mikor idegenekhez kell igazodnia, mikor bizonyos környékekre be se léphet már, mikor idegen csoportok terrorizálják, mikor pár évtizeden belül több országban is kisebbségbe kerül. Az ENSZ így határozza meg a népirtást: A jelenlegi egyezményben, a népirtás a következő, egy etnikai, faji, vallási csoport teljes vagy részleges pusztulásának szándékával elkövetett cselekedeteket jelenti, mint: (a) A csoport tagjainak megölése; (b) A csoport tagjainak komoly testi vagy szellemi sérülésének okozása; (c) A csoportra olyan szándékos életkörülmények okozása, melyek annak a részleges vagy teljes pusztulásához vezetnek; (d) A csoport születésszámának csökkenésére hozott intézkedések; (e) A csoport gyerekeinek másik csoportba helyezése Az idézett "humanista" szervezetek bevándorlópropaganda-kiadványa is elismeri, hogy idővel "számottevő" olyan bevándorló közösség lenne Magyarországon, mely megváltoztatja majd annak jellegét. Ez mindenképpen "részleges vagy teljes" pusztulásunkhoz vezet, melyet komolyan kell venni annak tükrében, hogy több ország őshonos lakosságát fenyegeti még a mi életünkben kisebbségi sors pont emiatt a folyamat miatt, melyet ránk akarnának erőltetni. Természetesen ez az átváltozási folyamat nem tart "évszázadokig". A fenti, több európai ország hivatalos adatait bemutató összeállításból kiderül, hogy ez az idegen bevándorlás pár évtized alatt vezetett oda, amit ma látunk. A No-Go Zónák szaporodnak, szervezett arab csoportok Anglia-szerte ezer és ezer fehér gyereket zsákmányolnak ki, erőszakolnak meg (teszik ezt mindenhol, ahová betették lábukat, lásd a fenti adatokat), a nyílt utcán fejeznek le fehéreket, ezernyi autót és városrészeket gyújtanak fel törzsi dühükben, agresszivitásukról panaszkodó filmest ölnek meg a nyílt utcán, és a sor hosszasan folytatható, íme egy szerény videoösszeállítás a "sokszínűséggel gazdagított Európa" mindennapjairól. Tartsuk tehát szem előtt: mindez egy emberöltő alatt következett be Nyugaton. Aki gyerek volt pár évtizede, mikor ez a multikulturális folyamat elkezdődött Európa-szerte, annak gyerekei már kisebbség lesznek az iskolában, a városukban, unokái pedig az országban is. Egyetlen emberi élet alatt iszonyatos pusztításhoz vezet ez a gyilkos folyamat, nem kellenek évszázadok se. Majd mialatt demográfiailag sorvad és lecserélődik a fehér ember saját ősi szülőföldjén, addig a multikulturalizmus napi szinten megmérgezi a kultúrát, közérzetet, alapvető életminőséget. Az egyébként liberális Harvard Egyetem egy átfogó kutatása kimutatja, hogy ez a "sokszínűség" sérti a polgári életet. Minél "sokszínűbb" egy közösség, annál inkább elhidegülnek egymástól az emberek, kevésbé hajlamosak a közösség érdekeit nézni, önzetlenül segíteni, kevésbé bíznak egymásban és tulajdonképpen minden, ami jó egy közösségben, itt gyengül és szétfoszlik. A világkonyhát felhozni érvként a bevándorlás támogatására pedig nevetséges (persze mást nem is tudnak), össze lehet vetni a fentebb szerényen bemutatott problémákkal. Európa eredendően sokszínű természeténél fogva; a sokféle gasztronómia, nyelv, népviselet, tánc, zene, építészet, folklór, arctípus, mediterrán, germán, szláv, balti, skandináv, sok természetes hajszín, sötét, göndör hajú olasztól a hófehér bőrű szőke izlandiig, sokféle jelleg és alkat jellemzi fehér fajtánkat. Nekünk magyaroknak is számos népviseletünk van, a székelytől a sárköziig, sajátos zenei régiók, különböző tájszólások, helyi szokások, hangszerek, ételek, italok, dalok, táncok, mesék, motívumok... Egy életet vesz igénybe mindezt alaposan felfedezni. Nincs szükségünk négerekre a sokszínűségért, sőt pár generáción belül a keveredés pont a fehér faj sokszínűségét ölné ki, lecserélve mindazt egy sötét masszává. Aki mindenképp idegen fajtákkal akar összekeverni minket, akinek a másik "sokszínűség" kell, annak valójában a kevesebb fehér ember kell. Ha annyira rasszistákat akar találni, kezdje magával. Meg kell említeni azt is, hogy már megyétől függően így is kb. 4-34%-nyi azon cigányok száma, akik "szokásaikban jelentősen különböznek" a magyarságtól, ha erre még hozzáadnánk tömeges arab, néger bevándorlókat nyugati mintára, figyelembe véve a mi jelenleg alacsony és az ők magas születésszámát, pár évtizeden belül súlyosan és visszafordíthatatlanul megváltoztatná mindez a magyarság arculatát, jövőjét. A KSH számításai szerint 2080-ra 7 millióan leszünk csak (ha a folyamatok nem változnak), melynek jelentős része cigány lesz, és ha a másságimádókon múlik, egy másik jelentős része meg arab/néger, mint nyugatabbra. Erkölcsi kötelességünk ennek még a kapuk nyitásakor megálljt parancsolni, hogy egy ilyen katasztrófa ne következhessen be. Egy ilyen lefelé ágazó demográfiai helyzetben ugyanis idegenek beengedése nemzetárulás. A magyar érdek több magyar gyerek születése, nem beilleszthetetlen idegen tömegekkel a magyarság arányát még alacsonyabbra nyomni a már így is rengeteg cigány között.A fehér európai civilizáció és ember iránt évezredes megvetéssel lévő zsidók fehérellenes aktivizmusa tehát nem új. Mint Charles Silberman könyvében írta, a zsidók képesek félretenni személyes érzéseiket (jelen esetben, hogy nem rajonganak ők sem az arabokért, négerekért) és támogatnak olyan dolgokat amik a zsidó közösséget segítik, és mint szintén idézve lett az említett cikkben, a zsidók akkor érzik magukat biztonságos pozícióban, ha a befogadó nemzet kevert és nincs fehér nemzeti egység, vagy öntudat. Kisegítik ezen ellenséges zsidókat a morálisan kificamodott fehér etnomazochisták, akik mámoros önelégültséggel nézik Európa haláltusáját. Megtanulták ugyanis, hogy a fehér ember lecserélhető, a fehér ember sorsáért aggódni pedig "rasszista" dolog. Egy ilyen fehérellenes mentalitást termelt ki az elmúlt évtizedek zsidó légköre (politikai, akadémiai, kulturális befolyásuk révén). Bármilyen agresszívan is próbálnak minket morálisan manipulálni, rászoruló gyerekek és nők megsegítésére kihegyezni a kérdést, nekünk, nemzetünkért felelős magyaroknak a fentiek tükrében világos kell legyen: hazánk, nemzetünk és fajtánk védelme a biztos etnikai katasztrófától erkölcsileg vállalható és teljes mértékben legitim. Hazafias kötelesség. "Nők és gyerekek" Olaszországban Amíg a jelenleg erőteljes pozíciót betöltő, ellenséges, nyugati világon ülő zsidó politikai/gazdasági/kulturális/médiabeli elitet le nem taszítja a fehér ember abból a pozícióból, ez a probléma újra és újra elő fog jönni, mint ahogy folyton elő is jött, amerre zsidók megfelelő számban megfordultak a világon. Az elmúlt több ezer év különböző korszakai, különböző fajtájú népei, kultúrái között, a zsidó mindenhova ugyanazt a hatalomra törekvést, és az ebből adódó bomlasztást, romlást hozta magával, mert a zsidó jellem nem változik - így a rá adott reakció sem változik. A kérdés csak az, hogy van-e még a fehér emberben annyi gerinc, becsület és élni akarás, hogy a legfőbb ellenséget felismerve sikeresen lerázza azt magáról - ezúttal végleg. Vagy megalázva, mindenféle degenerált, deviáns, beteg eszmék és minket legyilkoló, gyerekeinket, asszonyainkat tömegesen erőszakoló hordák által kivérezve fekszünk hanyatt, önként várva a lassú véget. A saját szülőföldjeinkről, népünk, fajtánk védelméről van szó. Nem távoli gyarmatokért folyik e harc, ha a saját egyetlen életterünket hagyjuk, hogy felforgassák, minket túlszaporodjanak és idővel kisebbségi sorba szorítsanak idegenek egy pszichopatikus, hatalommal rendelkező idegen csoport aknamunkája miatt, nekünk, mint nemzetnek végünk. Trianonban már kaptunk egy súlyos sebet, nekünk most az kell fontos legyen, hogy a magyar etnikai/kulturális egységet megóvjuk és erősítsük (idővel pedig a trianoni problémát lehetőleg orvosoljuk). Az ég óvjon meg minket attól, hogy a szétszabdalt nemzetünk, nagyszámú deviáns cigányság, befolyásos, ellenséges zsidóság és magyar kivándorlás mellett még harmadik világbeli tömegekkel is le legyünk terhelve. A nemzetvédelem mindennek tükrében tehát erkölcsös hozzáállás. Hátrálnunk nincs hova, ez az egy hazánk van. Csonthegyi Szilárd (Kuruc.info) Kapcsolódó: Fehérritkítással a sokszínűség felé - egy zsidó program margójára
Forrás: https://kuruc.info/r/9/146781/?honnan=Nemzeti_Hirhalo





2015. augusztus 15. szombat Délhír 
FRISS: Valóban kamu hír volt a Horgoson Allah Akbarozó migráns tömeg rohama? Sajnos, nem! 
Mintegy ezer fős, zömében férfiakból álló migráns csoport rohamozta meg a szerb-magyar határt Horgosnál. A feldühödött tömeg botokkal és kapákkal felfegyverkezve és Allah Akbar felkiáltással tört rá a hatósági szervekre - írja az Alo szerb újság. 
Az incidensre azután került sor, hogy a határrendészek néhány kilométerre a határtól egy nagyobb csoportot tartóztattak fel, akik a forgalmat is veszélyeztetve haladtak Magyarország irányába, hogy ott törvénysértő módon a zöldhatáron lépjék át az államhatárt. A belügyi szervek intézkedésére a migránsok tömege agresszívan reagált, ordítozni és fegyverkezni kezdett, a rendőrségnek ezért vissza is kellett vonulnia a helyszínről - írja a belgrádi lap internetes kiadása. 
Fotó: Tanjug

Végül a rendőri erők átcsoportosítása után sikerült megfékezni a migránsok tömegét, akiknek zöme megtagadott mindenféle együttműködést a hatósággal. 
Az erőszakos és vallásilag is fanatizált tömeg egy része valószínűsíthetően az incidens előtt még a magyarkanizsai menekülttáborban pihent, ahol a teljes ellátás és ingyen wifi mellett készülhettek fel az esti rohamra. 
Alo nyomán H. Á. 
Kapcsolódó: 
   Törökország nem viccel: a határőrök lelőttek három szíriai menekültet 
   A Francia rendörség segitséget kér az angol katonaságtól, mert nembirja a nagytömegü illegális bevándorlókat vissza tartani 



Mustárgázzal is támad az Iszlám Állam 

Nagy veszélyben vannak, vagy lennének az Irakba és Szíriába esetleg bevetendő katonák emiatt - mondja az amerikai illetékes. 
Honnan vehették a mustárgázt? 
Irak és Irán a nyolcvanas években hosszú évekig háborúzott egymással a háborús héják háttérmunkájának "köszönhetően". 
Kiderült, hogy az irakiak vegyi fegyvert is bevetettek Irán ellen. 
Aztán az is kiderült, hogy a szállítmány Amerikából érkezett. Azt az irakit, aki bevetette a vegyi fegyvert, elnevezték Vegyi Alinak. Az első Öböl-háború idején keresték, de hogy meglett-e, nem tudom. 
Az Iszlám Állam a bizonytalan hatalommal megvert Pakisztánnal állítólag már alkudozik atomfegyverre! Mi lesz, ha ahhoz is hozzájut? 
És mi azt, hogy nem lehet elintézni ezt a mocskos hordát örök időkre? Bár lényegesebb kérdés, hogy miért hozta létre Amerika és a NATO. A szellemet most már vagy vissza lehet szuszakolni a palackba, vagy nem! 
Az emberáradat Európába szállításában is oroszlán része lehet ennek a csapatnak, amelynek törzsmagját Szaúd-arábiai börtönök halálsorairól engedték ki. Vagyis rablógyilkosok alkotják a vezérkart. 
Szíria miatt lettek létrehozva, mert Oroszország megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában Szíria lebombázását, a szír olaj viszont nagyon kell a hétpróbásoknak. Ezért a szárazföldi lerombolás volt a feladatuk, amit nagy részben már be is fejeztek. 
Tegnap a Kossuth Rádió műsorában Járai Judit elmondta, hogy hirdeti az Iszlám Állam a turizmust. Vagyis turistákat várnak az általuk megszállt területekre. Katasztrófaturistákat? Még hozzátették a hirdetésben, hogy a közeljövőben már Bagdadba és Damaszkuszba is fogadják a turistákat. 
Szép új világ! 
SVPSZ 




Törökország nem viccel: a határőrök lelőttek három szíriai menekültet



Közzétette: Fehér János2015. augusztus 16. vasárnap, 12:00
atorokhatarA határon próbált meg átszökni az a három szíriai menekült, akiket török határőrök lelőttek. A három szíriai menekültből kettő nő volt.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának vezetője is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Elmondása szerint a szemtanúk beszámolói alapján kiderült, hogy a határőrök felszólították a menekülteket, hogy álljanak meg és forduljanak vissza. Csak ezután nyitottak tüzet rájuk.
Rami Abdelrahman, a központ vezetője szerint május vége óta 29 szíriai menekültet lőttek le a török határon a török határőrök. A török külügyminisztérium egyelőre nem válaszolt az Aljazeera kérdésire, de jelezték, már készül a válasz.
Törökország többször kérte a nemzetközi közösséget, hogy segítsenek az országnak a helyzet kezelésében, ahol egyébként két millió szíriai menekültet regisztráltak a 2011-es arab tavasz óta.
Index nyomán F.J.





Ezalatt Orbán veje és Martonyi fia üzletel az állammal 



2015-03-04 18:34:00 Blikk 
Budapest - Szlovák vállalkozáson keresztül nyert félmilliárdos közbeszerzést egy Orbán Viktor vejéhez köthető cég. 
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) informatikai rendszerének fejlesztésére kiírt közbeszerzést az Asseco Central Europe a. s. nevű pozsonyi bejegyzésű cég nyerte el tavaly novemberben bruttó 634 millió forintos ajánlatával. A szlovák cég összefüggésbe hozható Orbán Viktor miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal és Martonyi János volt külügyminiszter fiával, Martonyi Zoltánnal. A szlovákiai céggel közösen tulajdonolják ugyanis a cégcsoport magyar tagvállalatát, az Asecco Hungary Zrt.-t. A magyar cégnek pedig 49 százalékban tulajdonos a TDSM Holding Kft., amelynek többségi tulajdonosa, a Green Invesments Kft.-n keresztül Tiborcz István. Martonyi Zoltán két társával pedig a TDSM Holding k isebbségi tulajdonosa. 
Orbán családja Szlovákiában adózik a számukra kijátszott közpénz után - kommentálta az ügyet Juhász Péter, az Együtt elnökségi tagja. 
Kerestük az Asseco Hungaryt, de az irodai telefonja egy külföldi számra irányított át, amelyet senki sem vett fel, a levelünkre pedig lapzártánkig nem reagáltak. Hagytunk üzenetet Martonyi Zoltánnak is, de ő sem hívott vissza. Így nem tudhatjuk az okát, miért a cégcsoport szlovákiai tagja indult a magyar közbeszerzésen. 
Tiborcz István, aki 2013 szep­temberében vette el feleségül Orbán Viktor legidősebb lányát, Ráchelt, tavaly azatlatszo.hu szerint nettó 2,9 milliárd forint értékű állami közbeszerzést nyert el a cégein keresztül. 


"Kálmán Olga behívott az Egyenes Beszéd műsorába. Elém rakták a szerződést! Orbánozni lehet, Gyurcsányozni nem! Szent Koronáról, történelmi alkotmányról, magáról az alkotmányról annak eltörléséről sem lehet beszélni! Nem lehet a kisebbséget(zsidókat) sem emlegetni! Nem lehet a felelősöket megnevezni! Nem lehet az elmúlt 25 év politikusaira semmit sem mondani, csak orbánozni! Akkor mondja el nekem valaki, MIRŐL BESZÉLJEK??? Ja és a szerződés megszegéséért 20 millióra perelhetnek is! Ugye mondanom sem kell, nem írtam alá semmit! Ez lenne a mai kor televíziója? EGYENES BESZÉD? Na, menjetek ti, ahova gondolom!" 
Bertalan Attila 

KÖZLEMÉNY: MEGBUKOTT A "GYERE HAZA FIATAL" PROGRAM 
Eddig 100 millió forintot költött az Orbán-rezsim a Nyugat-Európában dolgozó magyar fiatalok hazahozatalára. Ezt az összeget emelni akarják, bár jóformán senkit nem sikerült hazacsábítani, talán nem véletlenül... 
Szép sorban mindenki elhúzott mellettünk 



Interneten keringett egy hír, miszerint szlovák cég nyert egy magyar állami pályázatot. Az Országos Egészségbiztosítási cég pályázatán 500 millió forintot nyertek idén márciusban. Aztán kiderült, hogy a szlovákiai cég két kópéja Martonyi János fia és Orbán veje. Apák és fiúk... Vagyis a fiúk cége nem Magyarországon adózik, de itt nyeri a pályázatot. Humánus megoldás ugye? 

Amerika a gyarmatosítás előtt... 

Leleplezett hazugságok, kiábrándult választók: küszöbön az amerikai politikai földrengés 
Az amerikai kisemberek szemében a washingtoni politikai osztály megbukott és sürgősen el kell tűnnie a színpadról. 
Figyelmeztető jelzés, hogy mind Trump, mind Sanders elutasítja azon liberális szabadkereskedelmi- és befektetési-egyezményeket, amelyek eredményeképpen összeomlott számos hagyományos iparág az USÁ-ban és munkahelyek milliói áramoltak ki Mexikóba, Kínába és Ázsia nagy részébe. 
A washingtoni politikai kaszt elleni általános elégedetlenség egyik kiemelt célpontja a Kongresszus, amelynek támogatottsága jelenleg a népesség körében 15 százalékon áll. 


A TTIP titka, amiről nem tudsz



https://www.youtube.com/watch?v=5rHLKr3P4jI&honnan=Nemzeti_Hirhalo



Obama: Amerika célja továbbra is vezető hatalomnak maradni a világban



Az elnök szerint szabályozott külpolitikára van szükség

Obama – MH – 2015.02.10. 14:09
Az Egyesült Államok reális célja az lehet, hogy egy szabályokon alapuló rendszer felállítására használja a diplomáciát mindenütt, ahol csak képes erre, de közben legyen tudatában annak, hogy ez nem mindig fog sikerülni - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök.
obama
"Minden jó külpolitika célja az, hogy legyen elképzelése, törekvései és eszményei, de közben elfogadja a világot olyannak, amilyen és kigondolja, hogy mely pontokon és hogyan teheti jobbá ezt a világot. De ez valóban csak a korábbi állapotnál jobbat jelenthet, tökéleteset nem. Összességében a világ a kevesebb erőszak, a kevesebb viszály, a több tolerancia és a kisebb szegénység felé tart" - állapította meg az elnök. Obama kijelentette, Amerika általános célja továbbra is vezető hatalomnak maradni a világban és e helyzetből biztonságosabbá tenni a Földet, újabb nemzetközi szabályokat alkotni, még jobban érvényesíteni az emberi jogokat, a szólás szabadságát, a vallási türelmet.
"Már beszéltem erről és szerintem néhányan Washingtonban azt mondták erre magukban, az elnök nem vesz tudomást arról, hogy mekkora káosz, mennyi szörnyűség van a világban. Természetesen, tudomást veszek ezekről, mindennap foglalkozom velük. Ezekre ébredek minden reggel. Kapok egy vastag iratköteget, amely tele van emberek halálával, rombolással, viszályokkal, káosszal. Ezzel a jelentéssel ülök le a reggeli teámhoz" – mondta. Obama hozzátette, teljesen bizonyos abban, hogy Amerika a század hátralévő részében is nélkülözhetetlen ország lesz, éppen úgy, mint az elmúlt évszázadban.
  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/16929/Obama_Amerika_celja_tovabbra_is_vezeto_hatalomnak_maradni_a_vilagban?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.kMKwLxyf.dpuf



Obama freudi elszólása

https://www.youtube.com/watch?v=AHtWTg3ZL5Q&honnan=Nemzeti_Hirhalo




Honnan fúj a szél? 


Úgy látszik az ukrán oldalon mindenki jól megfér egymás mellett, például Jobb Szektor tagok és izraeli katonák...

Egy hazugsággal kezdődött 
"Lehetetlen, hogy igazságtalanság, szószegés és hazugság tartósan hatalomra jussanak. Ilyen hazugságépületek csak egy ideig ámíthatnak. De idővel összeomolnak" Démosztenész 
Ezen az oldalon olyan információkat talál az olvasó, amelyeket ma nálunk általánosságban holocaust-tagadásnak neveznek. A nyugati világban inkább a revizionizmus, revizionista szóhasználat szokásos a revízió = felülvizsgálat szóból származtatva. Mielőtt bárki villámgyorsan félredobná az ilyen jellegű írásokat, ahogy tette ezt e tanulmány fordítója néhány évvel ezelőtt, kérjük, olvassák el a tanulmány érvelését, és szálljanak avval vitába, vessék alá a szöveget kritikus elemzésnek. A holocaust-lobby ma óriási arzenállal, milliárdos költségvetéssel terjeszti állításait, míg a másik oldalnak elhallgatás, hatósági zaklatás, rosszabb esetben börtön, életveszélyes fenyegetések, bombamerényletek, gyújtogatások jutnak osztályrészül, sajnos gyilkoltak is már revizionista nézetek terjesztése miatt Franciaországban. Nos ha a másik oldalnak, a holocaust-állítóknak ennyire fontos a saját álláspont terjesztése, akkor fel kell, hogy merüljön bennünk a kérdés, miért? 
(...) 
Kapcsolódó: 
   DNS kutatás bebizonyította, hogy a modern Kazár "Zsidók" nem az ősi Izraeliták, és nem Ábrahám leszármazottai 
   Megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja 
   Meglepetés a Tom Lantos-konferencián: "A holokauszt hazugság" - mondta a Wafd párt elnöke 
   Hazugságok a Holokausztról 
   A zsidó hazugságok leleplezése Hitlerről és az NSDAP-ról 
   Újabb holokauszt-mese bukott meg 
    

Putyin így fogalmazott: 

Ezt a világot olyan sátáni erők irányítják, amelyek elkötelezett hívei a kereszténységnek. Ebben a kultúrában Lady Gaga, az Android, Tim Burton, stb. képviselik az értéket, lesöpörve Mozart, vagy Tolsztoj által teremtett kultúrát. Ez az új nyugati világ a kereszténység álarca mögött, a fehér emberek nyakába zúdít minden rosszat, az új pápa pedig hátat fordítva a heteroszexualitásnak, szemet huny a homoszexualitás növekvő térnyerése felett. Nem tesz különbséget jó és rossz között, átlép az ősi nyugati keresztény hagyományokon. 

Ez a bűnös civilizáció felelős a tudományosan megtervezett rendbontásokért, lázadásokért és olyan parádés napirendi pontokat dolgoz ki, amelyek az embereket megosztják, lelküket felaprózzák, majd megsemmisítik. A szociáldemokrata utópia szajkózása abszurd: az a 300 leggazdagabb amerikai oligarcha beszél humanitárius viselkedésről és világbékéről, akiknek vagyona 2300 milliárd dollár és akik az emberek lelkével a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoznak. A világot fenekestől felfordítani, megosztani és bankautomatákat gyártani, ez az egyetlen programjuk. 
Ez az egész, ami zajlik, Hamletbe illő zakkant színjáték. Gustav Flaubert a Salammbo c. könyvében, írt az oligarchikus világról és a keleti civilizációról. Leírja, hogy a nyugat mennyire a pénz megszállottja, hogyan képes manipulálni az embereket degenerált, mocskos tervének végrehajtásához. Leginkább Karthágóhoz hasonlítható ez a trend, ahol a vallás rendszeresen szedte emberi áldozatait, különösen a gyermekeket kínozta kifinomult kegyetlenséggel. 
Napjainkban a gyermekek éppen ilyen gyötrelmeknek vannak kitéve, gyakran pusztán árut jelentenek az interneten. A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát, amelybe beletartozik a mai Róma és Vatikán is. 




DNS kutatás bebizonyította, hogy a modern Kazár "Zsidók" nem az ősi Izraeliták, és nem Ábrahám leszármazottai



"Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája." (Jelenések 2:9)
"És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. ..." (Teremtés 12:7)
Ki rendelkezzen Izrael földjével? A Keresztény evangélikusok azt mondják, hogy Ábrahám leszármazottaié kell, hogy legyen. Rámutatnak az Ószövetségre és azt állítják, hogy Isten adta ezt a Földet örökre Ábrahám leszármazottainak, és Isten megköveteli, hogy az övék, csakis az övék legyen.

A Keresztény evangélikusoknak ez a Zsidókat jelenti. Igen, a Zsidóké ez a föld, és örökre az övék.

A Zsidók a Keresztény evangélikusok szerint Ábrahám leszármazottai, magjának hordozói.

A DNS tudomány megzavarja a közös bölcsességet

Van viszont egy probléma. Elég nagy probléma. Tudományos bizonyíték van arra, hogy akik magukat "Zsidónak" vallják, azok nem Zsidók! A DNS tudomány rácáfolt a Keresztény evangélikusokra bizonyítván azt, miszerint Izrael nemzet tagjainak és a világ Zsidóságának többsége nem Ábrahám leszármazottja.

A ma élők, akik azt vallják, hogy "Zsidók", azok nem ősi Izraeliták és nem Ábrahám magvai. A tény az, hogy az új DNS kutatások kimutatták, hogy a Palesztinokban valójában több Izraelita vér folyik, mint a "Zsidókban"!

A mai Izrael hét és fél millió lakosa csaló.

A "Zsidók" nem Zsidók, hanem Kazárok
A DNS tudomány legújabb megállapítását Dr. Eran Elhaik (“egy Zsidó”) és munkatársai a McKusick-Nathan Genetikai Orvostudományi Intézetből és a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetemről tették közzé. Az elfogadott és 2012 december 5-én az Oxfordi Egyetemi Sajtó nevében a Molekuláris Biológiai és Fejlődéstani Intézet által közzétett kutatás azt találta, hogy a "Kazár hipotézis" tudományosan helyes.

Mi is pontosan a "Kazár hipotézis"? Egyszerűen fogalmazva úgy tartja, hogy a Zsidó genom származások egy mozaikja, amely elsősorban a Kazárok közül emelkedett ki.

A Zsidók Kazárok és nem Izraeliták.

Az amerikai, európai és izraeli "Zsidók" nem Ábrahám leszármazottai, hanem Bulan Királynak és az ősi Kazár embereknek az utódai. Kazária török klánok keveréke volt, akik a Kaukázusban (Dél-Oroszország) éltek időszámításunk kezdete utáni korai századokban. Ezek a türk népek pogányok voltak, akik áttértek a Zsidó vallásra a nyolcadik században. Aztán lassan elkezdték magukat "Zsidóknak" nevezni, de vér szerint nem Izraelből származnak.
Később a "Zsidók" (Kazárok) kivándoroltak, letelepdtek Oroszországban, Magyarországon, Lengyelországban, Németországban és Európa más részein. Mint "Zsidók", a Kazárok elhagyták az európai nemzeteket 1948-ban és egy fiatal, új nemzetet hoztak létre, Izraelt.

Izrael népe nem magja, és nem leszármazottja Ábrahámnak. Ők "Zsidóknak" nevezik magukat, de a DNS tudomány azt mutatja, hogy valójában Kazárok. Azt mondják magukról, hogy "Zsidók", de nem azok.

"Nincs vér vagy családi kapcsolat a Zsidókkal," mondta Dr. Elhaik egy interjúban a Haaretz izraeli napilapnak. "A világban található Zsidó csoportoknak ma nincs közös genetikai eredete. Genomjuk jórészt Kazár."

Isten nem adott Földet a Kazároknak

Így amikor Netanjahu miniszterelnök azt mondja: "Isten adta ezt a földet Izraelita elődeinknek," ezt abszolút rosszul teszi. Nincsenek Izraelita ősei a mai "Zsidóknak". Ha a mai "Zsidók" azt mondják, hogy rendelkeznek ezen föld felett, mert Izraeliták és Ábrahám leszármazottai, akkor tévednek.
Genetikusok állítása szerint az Izraelben élő "Zsidók" kevesebb mint 2%-a Izraelita

A "Zsidók" egyetlen, és csakis egyetlen ok miatt vannak Izraelben: Mivel az Egyesült Államok 1948-ban elismerte Izraelt mint nemzetet, és azóta finanszírozza és védi azt. Isten igéjének semmi köze hozzá.

Isten igéje, a Szent Biblia megjövendölte, hogy az utolsó napok csalói helytelenül és hamisan azt állítják, hogy ők "Zsidók". Ezek a csalók, ahogy a Biblia is mondja, üldözik ellenségeiket, különösen a Keresztényeket. De Isten ezt megbosszulja:
"Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged." (Jelenések 3:9)
Nem pontosan azt teszik a "Zsidók" (Kazárok), amit Isten megjövendölt? Vajon nem üldözi a Palesztinokat és mocskolja be a földjüket azt állítva, hogy ők az eredeti lakosok?

Köszönet Dr. Eran Elhaiknak a Johns Hopkins Egyetemről és munkatársainak is. Értékes szolgálatot tettek a DNS kutatás terén a Kereszténység és a világ megértése érdekében. Elhaik kutatása megerősíti a korábbi DNS vizsgálatokat, különösen Dr. Ariella Oppenheim munkáját a Héber Egyetemről, aki 2001-ben szintén úgy találta, hogy a "Zsidók" valójában Kazárok, és nem Izraeliták. Dr. Oppenheim azt is megállapította, hogy számos Palesztin rendelkezik olyan kromoszómával, mely igazolja kapcsolatukat az ősi Izraelitákkal, akik a Zsinagógákban és Templomokban dolgoztak.

Hol és Kik Ábrahám leszármazottai?

Megkérdeztem Keresztény evangélikus barátaimat: Mit fogtok csinálni? Azt fogadjátok el, amit Isten mondott a Jelenések 2. és 3. versében, amiben az áll, hogy "a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok?". Elfogadjátok a modern DNS tudományt mint legális és értékes bizonyítékot mely igazolja Isten Igéjét?

Vagy Te kedves Keresztény barátom elsétálsz mellette, elutasítva mindazt, amiről Isten és a tudomány informált téged?

Isten azt mondta, hogy Ábrahám leszármazottai öröklik a földet. Éppen ezért muszáj, feltétlenül muszáj a DNS bizonyítékok fényében megkérdezni magunktól: Hol és Kik Ábrahám leszármazottai?
Tudjuk, hogy Netanjahunak és a jelenleg Izraelben élő embereknek nem lehet igényük erre a földre. Ezek betolakodók, hamis trónkövetelők. De van egy igaz és jogosan Isten által választott nép. Tény, hogy a szentírásoknak végig igazuk volt. A válasz megtalálható a Galátziabeliekhez írt levél 3:29 versében:
"Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."
Tehát ha az Úr Jézushoz tartoztok, "Ábrahám" magjai vagytok, függetlenül a fizikai fajodtól. Ti vagytok a legyőzők, és a Jelenések 21:07 azt ígéri: "A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." Ez a nagy titok, melyet minden igaz Keresztény tud.

Isten nem rasszista. A Nagy Bizottság kiterjed minden fajra és etnikumra. Mi, akik szeretik Jézust mint az Általa Választott Nép, és ígéretünk van, amit először Ábrahámnak adott, egészen a Teremtésig visszamenőleg.

Tudd ezt, és akkor örökre áldott leszel. Ez az ígéret, drága barátaim, amit Ábrahámnak és leszármazottainak tett Isten.

Megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja


A Pesten született világhírű írónak, Arthur Koestlernek mégis igaza lehet: új genetikai vizsgálatok alapján a ma élő zsidóság 90 százaléka csak kis részben közel-keleti, azaz szemita eredetű. A kelet- és közép-európai zsidók inkább kaukázusi népekkel rokoníthatók. Ezzel gyakorlatilag megdőlt az antiszemitizmus genetikai alapja.
Az európai zsidóság - amely a világ 13 milliós zsidóságának 90 százalékát jelenti - eredetéről régóta vitatkoznak a szaktudósok. Sokáig megmosolyogták az 1905-ben Budapesten született író, Arthur Koestler "fantasztikus elméletét". Eszerint a volgai, doni pusztákról és az elő-kaukázusi térségből érkezett az európai zsidók őseinek zöme, az egykori kazár birodalom területéről - és nem Palesztinából. Koestler - aki a Sötétség délben című antisztálinista művével vált világhírűvé - ezt az elméletet egy 1976-os könyvében, A tizenharmadik törzsben fejtette ki, amely 1990-ben jelent meg magyarul.
Forrás: AFP
Arthur Koestler
Nem maradt fenn kazár nép
A kazár birodalom a hun birodalom egyik "utódállama" volt, amely különböző eredetű és vallású törzsek szövetségéből állt. A kazárok kezdetben két másik nagy birodalommal, Bizánccal és az arabokkal küzdöttek az i. sz. 7. században. Az arabokkal a Kaukázus hágóinak környékén hadakoztak: ezektől északra a kazárok, délre az arabok terjesztették ki a befolyásukat. A kazárok az orosz államiság kiépülésekor gyengültek meg először (az i. sz. 10. században). Gyengülésüket részben a magyarok és a kabarok kiválása okozta a kazár törzsszövetségből.
A magyarokat a besenyők támadása a mai Kárpát-medencébe szorította, itt a szintén a kazár törzsszövetségből kiszorult kabar törzsekkel foghattak össze. Hogy a kabarok vallása mi lehetett, nehezen eldönthető, de nem kizárt a zsidó hatás sem. A kabarokat egyes kutatók az Aba nemzetséggel hozzák összefüggésbe, így Aba Sámuel királyunk neve akár zsidó kapcsolatokat is sejtethetne. A középkori európai államokban nem fordul elő a Salamon sem mint királyi név. A magyar államalapítás után pár évtizeddel mégis volt egy ilyen királyunk is.
A zsidó államvallást i. sz. 740-ben felvevő központi kazár törzsek nem maradtak fenn népként. Nyelvükről is csak spekulálni lehet, talán valamilyen török nyelven beszéltek. Nevüket ugyanakkor Magyarországon számos településnév őrzi. Koestler a magyar régészre, László Gyulára hivatkozva azt írja, hogy a 10. században Magyarországon működő arany- és ezüstművesek kazárok voltak.
Forrás: Wikipedia
A kazár birodalom harcosai
A kazárok tehát folyamatosan, évszázadokon át gyengültek, egészen a mongol hódításig, a kazár birodalmat végképp elsöprő 13. századig. Dzsingisz kán idejéig is folyamatosan menekültek egyes népeik-törzseik nyugatra, de a mongolok hódítása végleg megroppantotta őket. Így a lengyel és a magyar királyság területére is folyamatosan érkeztek kazárok, akik a középkorban már egyértelműen zsidónak számítottak.
A lengyel királyság alapításáról szóló legendákat is felidézi Koestler, amelyben némi kazár szerepet vél felfedezni, ahogy idéz olyan bizánci forrásokat is, amelyek szerint a magyarok Dalmáciában zsidó harcosokkal együtt küzdöttek. Ausztriában pedig rég letűnt zsidó hercegek névsorát említi, akik talán a magyar honfoglalás után kerültek az alpesi tájakra. Mindezeket a részleteket rendkívül nehéz ellenőrizni, nem véletlen, hogy a szakértők korábban nem vették egészen komolyan Koestler alapgondolatát sem a kazár-zsidó rokonságról - pedig azt most genetikai vizsgálatok igazolni látszanak.
Kerülő úton vizsgálták a kazár-zsidó rokonságot
A genetikusok nem vizsgálhatták közvetlenül a kazárok genetikai örökségét, hiszen ez a nép nem maradt fenn a történelem során. Így az európai zsidóság eredetének megfejtéséhez más módszert kellett alkalmaznia az amerikai Johns Hopkins egyetem orvosi fakultásán dolgozó kutatónak, Eran Elhaiknak, aki a Genome Biology and Evolution című kiadványban publikálta eredményeit. 
Forrás: AFP
Lengyel zsidók 1925-ben
A kazárok helyett a hozzájuk feltételezhetően legközelebb álló kaukázusi népek genetikai állományát hasonlította össze az európai zsidóság genetikai állományával. Összesen 74 nem zsidó népcsoport és 8 zsidó közösség adatait vetette össze, köztük közel-keleti mintákat is.
Megállapította, hogy az európai zsidók leginkább kaukázusi, illetve a kaukázusiakhoz kapcsolódva más elő-ázsiai népekkel, így török-iráni népcsoportokkal rokoníthatók leszármazásukat tekintve. Bár van szemita (azaz közel-keleti, például az arabokkal, így főleg a palesztinokkal rokonítható) genetikai öröksége is a ma élő európai zsidóknak, ez csak a harmadik jellemző összetevője genetikai állományuknak - ennél még az európai összetevők is markánsabbak.
Hogyan lett részben mégis szemita az európai zsidóság?
Ha az európai zsidóság többsége döntően kaukázusi eredetű, akkor hogyan kerültek a szemita és az európai gének a népességbe? Ennek oka Eran Elhaik szerint az, hogy Európából folyamatos volt a tényleg szemita eredetű, de Nyugat-Európában az ottani népességgel keveredő zsidók beáramlása Kazáriába.
A görög-római időkben vagy kicsivel azután Nyugat-Európába került zsidók az i. sz. 5-14. század között érkeztek Kazáriába. De a Kazár Birodalom két közel-keleti forrásból is kapott valódi szemitákból álló vallási és genetikai "utánpótlást": a Kaukázuson át ugyancsak nagy számban érkeztek mezopotámiai (szemita) zsidók és Júdeából, azaz a mai Izrael területéről is indultak szemita eredetű csoportok.
Ezek az azonos vallású, de eltérő származású csoportok Kazária déli részén, a Kaukázus előterében keveredtek egymással, illetve bizonyos kaukázusi népekkel is. (A kazárok az i. sz. 7-8. században lerohanták a kaukázusi népeket, az örményeket és a grúzokat.) Így a legnagyobb fokú rokonság a mai örményekkel mutatható ki az európai zsidóság körében. A zsidó vallású népekkel kevésbé keveredő grúzok egy kicsivel - de nem sokkal - távolabbi rokonai a mai európai zsidóknak.
Forrás: AFP
Zsidók imádkoznak Jeruzsálemben, 1870-ben
Az európai zsidók négy csoportja
Eran Elhaik kutatásai úgy összegezhetők, hogy a ma élő zsidóság genetikai öröksége négy döntő elemből tevődik össze: a zsidó vallást egykor önként felvevő (nem szemita) kazárokból, a görög-római időkben Európába vándorolt zsidóságból, illetve a mezopotámiai és a júdeai zsidóságból. Így a kazárok hozták a kaukázusi-elő-ázsiai örökséget, míg a görög-római zsidók a nyugat-európai és részben a kelet-európai géneket. Szemita örökséget pedig a görög-római, a mezopotámiai és a júdeai zsidók egyaránt adtak át a ma élő zsidóságnak.
Állításait Elhaik háromféle kutatási metódussal is igazolta. Hangsúlyozta, hogy eredményei azért tekinthetők újnak, mert eddig a kaukázusi népek genetikai állománya nem volt ismert kellő részletességgel, és ezért volt bizonytalan mindeddig a zsidóság genetikai öröksége. 
Megdőlt a rajnai elmélet
Elhaik kutatásai nemcsak Koestler sejtéseit igazolhatják, hanem a korábbi, Koestler által is vitatott elméleteket is cáfolják. Így aligha tartható ezután az az álláspont, hogy a Palesztinából a sorozatos üldözések következtében - legutolsóként az i. sz. 7. században - Nyugat-Európába került, valóban szemita eredetű zsidók a Rajna-vidékéről terjedtek volna el az egész világon. A nyugat-európai zsidók ugyanis rendkívül kevesen voltak, és állandó üldözéseknek, pogromoknak, gyilkosságoknak kitett kis csoportjaik egyszerűen nem adnak magyarázatot arra, hogy a középkor végén, az újkor elején hogyan létezhetett Kelet-Európában már félmilliós létszámú zsidóság.
A kelet-európai zsidóság németes, jiddis nyelvére az adhat magyarázatot, hogy a kazár birodalom felbomlása után a kazárok a lengyel-litván közös állam területeire áramlottak be, ahol a városokban Koestler szerint mintegy négymillió német élt a középkorban. Minthogy az eredetileg nomád, illetve földművelő kazárok nem folytathatták - a zsidókat korlátozó középkori megkülönböztetések miatt - a mezőgazdasági tevékenységüket, a városokban települtek meg, ahol a németekkel találkoztak, és lassan egyre több német szó keveredett beszédükbe.


Meglepetés a Tom Lantos-konferencián:
A holokauszt hazugság” – mondta
a Wafd párt elnöke
Forrás: https://kuruc.info/r/2/81766/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


A holokauszt hazugság”, „Anna Frank naplója hamisítvány”, „szeptember 11-ét Amerikában tervezték”, „Obama a fekete nyúl, akit a megfelelő időben előhúztak a kalapból” – többek között erről nyilatkozott Budapesten a legnagyobb liberális (magyarországi fogalomrendszerhez szokott olvasóinknak: jobb helyeken a liberális a gondolat és a gondolkozás, valamint a véleményalkotás szabadságáért küzdőket jelenti akkor is, ha az a vélemény nem az ínyükre való – a szerk.) egyiptomi párt alelnöke. Ahmed Ezz el-Arab a holokauszt túlélő amerikai politikus és kommunisták szekerét toló gazember, Tom Lantos tiszteletére rendezett konferencia egyik előadója volt. A konferenciának helyet biztosító Intézet igazgatója elhatárolódott az egyiptomi politikus nyilatkozatától. Ahmed Ezz el-Arab, az egyiptomi Wafd párt alelnöke a budapesti Demokráciáról és Emberi Jogokról rendezett konferencia szünetében nyilatkozott a Washington Times riporterének. A rendezvényt a Külügyminisztérium támogatásával a Demokratikus Átalakulásért Intézet rendezte, és Martonyi János külügyminiszter nyitotta meg. Az amerikai lap honlapján az interjú hangfelvételét is közzétette. A Wafd alelnökét, mint a legbefolyásosabb világi párt egyik vezetőjét hívták meg Budapestre. „A holokauszt egy hazugság. 2,4 millió zsidó élt német megszállás alatt. Ha mindet kiirtották, akkor honnan jött a többi 3,6 millió?” – állította az egyiptomi politikus, aki elismerte, hogy a nácik „több százezer” zsidó megöltek. „De a gázkamrák és az élve megnyúzott emberek, meg a többi történet mind mese”. Ezz el-Arab hozzátette, hogy a holokauszt a nyugat „szent tehene” és szerinte szégyen, hogy büntetőtörvényekkel fenyegetik ennek kétségbevonását. Ezz el-Arab az interjúban kétségbe vonta Anna Frank naplójának a hitelességét is. Elmondta, hogy a művet Stockholmban doktori tanulmányai alatt részletesen tanulmányozta. „Istenre esküszöm, hogy hamisítvány. A lány ott járt, de az emlékiratai hamisítások.” – mondta az egyiptomi politikus. Az interjúban a Wafd párt alelnöke elmondta, hogy szerinte nem a közelmúltban likvidált Oszama bin- Laden állt a szeptember 11-ei terrortámadások mögött. A lehetséges felelősként az egyiptomi politikus „a CIA, az izraeli Moszad és az amerikai ipari-katonai komplexum” nevét említette, hozzátéve, hogy ha bin Ladennek valóban lett volna lehetősége ilyen támadásokat elkövetni, „nagyobb hatása lett volna annak, ha egy repülőgéppel a Knesszet épületére szállnak le”. Ezz el-Arab szerint az Egyesült Államokat irányító elit választatta meg elnöknek Barack Obamát. „Obama egy kedves arc, akit felneveltek, hogy aztán a megfelelő időben, mint fekete nyulat előhúzzanak az amerikai kalapból”. Az iraki megszállásról az egyiptomi politikus azt mondta, hogy „izraeli állampolgársággal rendelkező, zsidó vallású és kettős identitású amerikai katonák” a babiloni fogság idejéből származó zsidó régészeti leleteket loptak el, és csempésztek Jeruzsálembe. Ezz el-Arab szerint azért ásták el ezeket a városban, hogy megerősítsék a Jeruzsálemmel kapcsolatos zsidó történelmi igényeket. „Ez a műkincsrablás nem a feketepiacon való eladásért történt. Amit Bábelből elvittek, azt – véleményem szerint – szándékosan lopták el, hogy elássák azokat az al-Aksza mecset alá, és amikor majd megtalálják őket, azt mondhassák, hogy ’Itt állt a (zsidó) Templom’”. A politikus ugyanakkor elismeri, hogy létezett egykor zsidó szentély Jeruzsálemben, és tudomásul veszi azt, hogy Palesztinában izraeli zsidók élnek. „Tetszik, nem tetszik, a zsidók ott vannak. Humánus lényként nem gondolhatjuk azt, hogy kiirtunk 5 vagy 6 millió embert. Ez őrültség”. A Demokratikus Átalakulásért Intézet közleményt adott ki a hírekre reagálva: "azzal a szándékkal hívtuk meg Ahmed Ezz el-Arab urat, hogy mint az egyiptomi átalakulás egyik fontos szereplője, az „arab tavaszról”, s az országban zajló változásokról beszéljen. Felszólalásában erre a témakörre szorítkozott. A cikkben említett nyilatkozat a konferencia szünetében készült, az nem kapcsolódott a konferenciához, s annak létéről nem is volt tudomásunk. A nyilatkozat tartalmától teljes mértékben elhatárolódunk" – írta az Intézet igazgatója, Várkonyi László. No, itt már látszik is a hazai és az egyiptomi liberalizmus közötti különbség: miért kell elhatárolódni? Nem kötelező egyetérteni Ahmed Ezz el-Arab úrral, de – különösen egy magát liberálisnak valló értelmiségi – a véleményét tisztelni kell. Hogy is van a klasszikus liberális törvény? „Nem értek egyet Önnel, de életemet adnám azért, hogy véleményét Ön szabadon elmondhassa” – vagy valami ilyesmi, régen olvastam már, nem emlékszem pontosan, de legalább tudomásom van róla, nem mint a magukat liberálisnak valló jöttmenteknek. A liberális, világi államot hirdető Wafd pártot eredetileg 1919-ben alapították Egyiptomban. 1952-ben feloszlatták, majd 1983-ban Hoszni Mubarak újra engedélyezte a működésüket. A Mubarak-rezsim idején ők alkották az elnök pártjával szemben álló névleges ellenzéket. Mubarak bukása után a Wafd az iszlám kalifátust és a sária törvények bevezetését célul kitűző radikális Muzulmán Testvériség után a második legerősebb politikai pártként lépett fel. Júniusban bejelentették, hogy a koalíciós megállapodást kötöttek a Testvériséggel, hogy 16 további politikai erővel közösen indulnak az ősszel esedékes választásokon. Céljuk az, hogy olyan széleskörű egységkormányt alakítsanak, amely felváltja a jelenlegi átmeneti hatalmat Egyiptomban. Kuruc.info hozzáfűzés: A cikk közlésének pillanatáig még nincs tudásunk róla, hogy Martonyi János odaérkezett-e a Siratófalhoz, hogy a Tel-Aviv Hírei adásban élőben mutathassák, amint fejét a falba verve kéri a zsidók bocsánatát. Persze lehet, hogy ez nem fog megtörténni, ugyanakkor a Kuruc.info szerkesztősége nagyon fog csodálkozni, ha a Külügyminisztériumunk nem fog kiadni egy – a Várkony-nyilatkozathoz hasonló – elhatárolódó közleményt. (ATV nyomán Alex Strauss, Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/81766/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


 Hazugságok a Holokausztról



postdateicon2012. július 25. szerda, 02:00
Minden értelmes magyar honfitársunk tudja az igazat: Az Élősködők Menetének holokausztos „vándorkiállítása” semmi más, mint magyarellenes provokáció. A magyar zsidók deportálása persze történelmi tény, csakhogy ezt az önmagában nézve valóban sok szenvedést okozó eseményt összefüggéseiből kiragadva, a valódi okokat elhallgatva, egy hamis történelmi mítosz keretei közé helyezve mutatják be a látogatóknak.


Én magam már korábban rámutattam: a hivatalos holokauszt-történészek meghátrálásának jele, hogy – legalábbis idehaza – már egyre kevésbé a „gázkamra” az úgynevezett holokauszt szimbóluma, hanem helyette a „marhavagont” tették meg a legfontosabb jelképnek. A zsidók deportálása ugyanis valóban megtörtént, és kétségbevonhatatlan tény, hogy több százezer ember összegyűjtése és munkatáborokba szállítása szörnyű szenvedésekkel jár. A „vagonkiállítás” ezeket a szenvedéseket igyekszik bemutatni. Ami rendjén is lenne, abban az esetben, ha:
1.Nem állítanák teljes bizonyossággal, hogy a magyarországi zsidókat azért gyűjtötték össze és szállították Auschwitzba és más munkatáborokba, mert mind egy szálig ki akarták irtani őket;
2. Nem állítanák teljes bizonyossággal, hogy Auschwitzban több százezer magyarországi zsidót gázkamarában gyilkoltak le;
3. Elmondanák a valódi okait annak, mi kényszerítette a németeket és magyar szövetségeseiket a zsidóság deportálására.
A kulcskérdés valóban az, miért is deportálták a magyarországi zsidókat? Mivel úgy látom, még mindig óriási a tájékozatlanság ebben a kérdésben, illetve a holokauszt-agymosás eredményeképpen sokak fejében még teljesen téves elképzelések élnek, ezért most megismétlem egy korábbi írásomban már kifejtett álláspontomat a magyarországi zsidók deportálásának okait illetően. Íme:
1. Mivel a zsidókat a németek és szövetségeseik ellenséges népnek tartották, ezért - részben az első világháborús rossz tapasztalatok hatására - gettókba és táborokba gyűjtötték össze őket, nehogy a zsidók - szabotázsakciókat végrehajtva, csatlakozva a partizánmozgalomhoz, vagy egyszerűen csak a “defetizmus” szellemét terjesztve - akadályozzák a háborús erőfeszítéseket. Ami konkrétan Magyarországot illeti, 1944-ben már várható volt, hogy az ország rövidesen hadszíntérré válik, ahol egy több százezer fős ellenséges népcsoport jelenléte megnehezítette volna a német és magyar hadsereg katonai akcióit.
2. Mivel szinte minden épkézláb német férfi a fronton harcolt, a német hadiiparnak égetően szüksége volt munkaerőre. A németek 1944 áprilisában jelezték is a magyar vezetés számára, hogy 100 ezer munkásra lenne szükségük a német hadiiparban. Májusban pedig Himmler már 200 ezer fős munkaerő szükségletről beszél. Ez a 200 ezer fő a zsidóság soraiból került ki.
3. A német nemzetiszocialisták valóban tervezték a zsidókérdés „végleges megoldását”, melyen azonban azt értették, hogy a háború után a zsidókat valahová a keleti területekre telepítik. (Miután a Madagaszkár-terv kútba esett.) Lengyelországban, illetve az Ukrajnában és Oroszországban szándékoztak a zsidókat hatalmas gettókban és táborokban összegyűjteni.
A fentebb bemutatott okok alapján megkapjuk a választ a hivatalos holomítosz alapján teljességgel megválaszolhatatlan egyik talányos kérdésre is: vajon miért voltak olyan bolondok a németek, hogy - miközben élethalálharcot vívtak ellenségeikkel a frontokon, pénzt és fáradságot nem sajnálva, hatalmas vasúti kapacitást hosszú hónapokig igénybe véve -, képesek voltak még a hadműveleti szempontokat is alárendelni a „zsidók megsemmisítése” nagy céljának? Nos, a németeknek egyáltalán nem vette el az eszét semmiféle „gyűlölködés” és „fanatizmus”, hanem tisztában voltak vele: az ellenfeleikkel szimpatizáló több százezer zsidó súlyos gondokat okozhat a hátországban, illetve a rövidesen a harcok színhelyévé váló Magyarországon, továbbá a német hadiipar működtetése szempontjából is létkérdés volt a munkaerő-utánpótlás biztosítása.


Roppant örvendetesnek találom, hogy végre akadnak nemzeti érzelmű magyarok, akiknek van bátorsága tiltakozni a történelemhamisító „vagonkiállítás” ellen. Vajon mi történne, ha mondjuk valaki Izraelben olyan „vándorkiállítást” szervezne, ahol közszemlére tenné a zsidó hadsereg által legyilkolt, megnyomorított palesztinok fényképeit, és bemutatná az izraeli hadsereg háborús bűncselekményeiről készült dokumentumfilmeket? De elképzelhetetlen az is, hogy mondjuk az USA-ban hetente arra emlékeztessék mindenfajta „kiállításokon” és „megemlékezéseken” az amerikaiakat, hogy miféle kegyetlen módon gyilkolták le őseik az amerikai indiánokat és fosztották meg a földjeiktől őket.
Szeretném azonban felhívni az ellenálló hazafiak figyelmét: a holokauszt agymosás elleni tiltakozásnak nem túlságosan hatékony módja, ha pusztán azzal érvelünk, hogy a „elegünk van a holokausztból”, „más népirtások is történtek” és „a mai nemzedékek nem felelősek azért, ami történt”. A holokauszt-mítosszal ugyanis nem csak az a baj, hogy túlságosan erőszakosan és tolakodóan terjesztik, a zsidók szenvedéseit minden más nép kálváriájánál „egyedibbnek” mutatják be, és bűntudatot igyekeznek kelteni bennünk is. A gond ott van, hogy az Izrael állam legitimitását alátámasztó, a zsidók bírálhatatlanságát és uralkodó szerepét biztosító – mindamellett még jelentős kárpótlási pénzeket is fialó – holokauszt-történet számos részlete egész egyszerűen nem fedi a valóságot. Természetesen a holokauszt-mítosz nem minden eleme kitaláció, mivel a deportálások megtörténtek, a munkatáborok léteztek, és egészen bizonyos az is, hogy sok zsidó (a pontos szám éppen a holokausztos mítoszgyártás következtében nem tudható) vesztette életét a háborús cselekmények, a járványok, és a német hadsereg valamint szövetségesei - elsősorban partizánellenes célokat szolgáló - megtorló akcióinak következtében. Az igazság és a hazugság elegyéből előállított, és az örökös alávetettségünket biztosítani hivatott mítosz elleni küzdelem nem merülhet ki abban, hogy kimondjuk: elegünk van belőle, nincs közünk hozzá, és másoknak is vannak (ráadásul kevesebb mitikus elemmel teletűzdelt) hasonlóan tragikus történeteik. Anélkül, hogy túlzásokba esnénk (vagyis kétségbe vonnánk olyasmit, amelyre egyértelmű bizonyítékok vannak), rá kell mutatnunk a már lelepleződött hazugságokra, az egyelőre nem tisztázott kérdésekben pedig a szabad történelmi vizsgálódás és a vita jogát kell követelnünk.










A zsidó hazugságok leleplezése Hitlerről és az NSDAP-ról


A zsidó Rothschild-ok és kollektív fajuk hozták létre és finanszírozták a kommunizmust. 
A kommunizmust arra, használták, hogy átvegyék Németországot és teljesen irányításuk alá vonják, ahogy tették ezt máshol is. Hitler és a kormánya vetett véget ezen zsidó kísérleteknek, megakadályozta, hogy belülről átvegyék az országot és segített a zsidó hatalomátvételt más nemzeteknek is megállítani, még 
katonai erővel is - ez történt például Spanyolországban.

A Harmadik Birodalom gyorsan emelkedett és váratlanul és olyan nagy fenyegetés lett a zsidók számára,
hogy kirobbantották a második világháborút, hogy elpusztíthassák a nemzetet és a nemzeti szocialista
rendszert, majd kitalálták a "Holocaust" nevű hatalmas hazugságot. Ez egy kísérlet volt arra, lejárassák
és befeketítsék a nácizmust és Hitlert, amelyektől úgy féltek és félnek valójában a zsidók, mint a vámpírok
a napfénytől. A nemzeti szocializmus az egyetlen rendszer, amely sikeresen szembenézett a zsidókkal az elmúlt ezer évben.







A MÍTOSZ HITLER "ZSIDÓ" NAGYAPJÁRÓL


 - Martin Kerr
(Martin Kerr aktivista, édesapa, írt és szerkesztett náci témájú írásokat. 
Ő írta ezt a cáfolatot 1982-ben, amely jól kiállta az idő próbáját.)

Hitlernek igaza volt: Minél hatalmasabb és abszurdabb egy hazugság, annál gyorsabban megragadja a nyilvánosság képzeletét, annál jobban elhiszik, és annál nehezebb is eloszlatni.
"Mivel az emberek nagy tömegei a szívük legmélyén hajlanak afelé, hogy félre legyenek vezetve inkább, mint hogy szándékosan gonoszok és tudatosan rosszak legyenek, ezért tekintettel az ő elméjük primitív egyszerűségére, sokkal könnyebben esnek áldozatul egy nagy hazugságnak, mint egy kicsinek - mivel ők maguk kis dolgokban hazudnak, szégyenkeznének olyan hazugságoktól, amik túl nagyok."

"Ilyen valótlanság eszükbe sem jut, és éppen ezért a való tények ilyen nemtelen elferdítését, az ilyen szemtelenséget másokról sem tételezik fel, sõt, ha efelõl felvilágosítanák õket, még akkor is sokáig kételkednének és ingadoznának, és egyik-másik indokról azt hinnék, hogy igaz. Ezért valami a még legarcátlanabb hazugságból is megmarad." 
(Mein Kampf 1)

Ez a történelem egyik kegyetlen iróniája, de talán nem egy váratlan, ami felfedte és leleplezte a
Nagy Hazugság technikáját a világnak. Adolf Hitler maga vált tárgyává rágalmak és hazugságok egész köreinek. Nem az a célunk itt, hogy kinyomozzuk az összes nagy hazugságot, amelyeket Hitlerről, a nemzeti
szocializmusról és a Harmadik Birodalomról hirdettek, hanem inkább fókuszálunk ezen hazugságok közül az egyik leghosszabb életű és legveszedelmesebb hazugságra: arra, hogy Hitler részben zsidó származású volt.

Számos variációja létezik a "Hitler részben zsidó volt" mítosznak, amelyekben általában két dolog közös:
a legtöbb ilyen írás azon a vádon alapszik, miszerint Hitler apai nagyapja zsidó volt, valamint : mindegyik
ilyen írás alaposan hitelét vesztette az elérhető bizonyítékok által. Hogy ez a vád a mai napig ismételgetve van, nagyban tanúskodik Hitler ellenségeinek a tartós és égő gyűlöletéről, ami még most is lángol, évtizedekkel a halála után. Ugyanakkor az igazság semmibevételének egy klasszikus példája ez, amit már sok Hitler-ellenes történész bemutatott, mikor vitatták a Nemzeti Szocialista érát Európában.Tulajdonképpen, Hitler családja, beleértve Hitler apai nagyapját is, egyike a kifogástalan Árja vérvonalaknak. A születési, halálozási és házassági dokumentumokon keresztül, amiket a katolikus egyház vezetett, lehetséges visszavezetni Hitler felmenőit több száz évre visszamenőleg.

A család, amely időtlen idők óta Felső-Ausztriában élt, biztos német parasztcsalád. és Hitler közvetlen felmenői is mind kisgazdák vagy kézművesek voltak. (A figyelemreméltó kivétel ez alól természetesen maga Hitler apja volt, Alois Hitler, aki a hivatásos tisztviselő volt az osztrák vámhatóságoknál.) A helyesírása és kiejtése a családnevének egy meglehetősen új fejlemény. Korábbi verziók voltak a "Heuttler" valamint a "Hiedler", az utóbbi volt az eredeti családnév, ahonnan a többi formái származnak. Az egyetlen szabálytalanság Hitler származását illetően az apja "törvénytelensége" volt. Mivel házasságon kívül született, Alois Hitler az anyja leánykori nevét viselte, Maria Anna Schicklgruber nevét, élete nagy részében. Még miután anyja hozzáment az apjához, Johann Georg Hiedler-hez, Alois megtartotta a Schicklgruber nevet. 39 éves korától visszaszerezte a megfelelő családnevét, amit írt és ejtett azon a módon, ahogy ma a világ is ismeri: Hitler! (3)

Ez a törvénytelenség önmagában nem jelentős vagy szokatlan. Amint azt még az anti-nemzetszocialista történész, Bradley F.Smith is megjegyzi a jól kutatott és páratlan könyvében: Adolf Hitler: Családja, gyermekkora és ifjúkora. (1967):
"Habár a törvénytelenséget elítélik a hatóságok. különösen a katolikus egyház, ez gyakori volt Ausztriában vidéken. Egyes körzetekben, 40 %-a a születéseknek illegitim volt. Ez Alsó-Ausztriában még 1903-ig 24 % volt. Egy törvénytelen gyermek egy parasztcsaládban így nem volt szokatlan jelenség." (4)

Szokatlan vagy sem, Alois törvénytelensége döntő alapul szolgált azoknak, aki igyekezték terjeszteni a hazugságot, hogy Hitlernek zsidó nagyapja volt.

Korai rágalmak

Mint bárki, aki első kézben tapasztalt a racialista mozgalomban, tudja, hogy általános gyakorlat, hogy a zsidók megkísérlik lejáratni, és mint zsidó-ellenes személyek jönnek elő és terjesztenek olyan hamis pletykákat, hogy ez vagy az a vezető valójában zsidó, vagy homoszexuális, vagy kommunista, vagy kormány ügynök. Sőt, az efféle rágalmakkal egyes egyének a racialista mozgalmon belül megkísérelnek aláásni a politikai riválisoknak.
Hitler volt a célpontja egy ilyen rejtett és aljas ellenzéknek a mozgalmon belül, 1921 júliusában. Az NSDAP
egy klikkje, akik nyilván úgy érezték, hogy Hitler nem volt alkalmas arra, hogy vezesse a pártot, elindítottak
egy csendes kampányt arról, hogy ő zsidó származású.

Mint mindig, az ilyen Hitler állítólagos zsidó felmenőire vonatkozó történetek esetében, az összeesküvőknek abszolút nem volt semmilyen okirati bizonyítékuk, helyette fals célozgatásokra, megalapozatlan gyanusítgatásokra és rosszindulatra támaszkodtak. Erőfeszítéseik egy röpirat terjesztésében tetőztek, amit egy párttag, Ernst Ehrensperger terjesztett:

Hitler úgy véli, hogy az idő eljött, hogy bevezesse a széthúzást és nézeteltérést az osztályainkba a támogatói
parancsára, és így promotálja a zsidóság és csatlósaik érdekeit. És hogyan folytatja ezt a küzdelmet? Mint egy igazi zsidó." (5)

Jóllehet ez volt az első erőfeszítésük, hogy megrágalmazzák a Führer-t ilyen módon, de biztos nem az utolsó.
1920-as és 1930-as években, Hitler ellenségei számos változatát hirdették ennek a mesének, beleértve olyan verziókat, amik gyakran egymásnak is ellentmondtak. A London Daily Mirror hiábavalóan próbált néhány anyagot hozzátenni ehhez a hazugsághoz 1933 októberében, publikált egy fotót egy lengyel zsidó sírkövéről, aki ugyanaz alatt a név alatt született, mint a Führer. Két zsidó lap, a Forward az USA-ban és a Haynt Lengyelországban magukra vállalták, hogy terjesztik ezt a bizonyos történetet tovább, a burkolt célzást, hogy az elhunyt lengyel zsidó Hitler nagyapja lett volna!

Azonban, minthogy ez a bizonyos zsidó 1832-ben született, csak 5 évvel volt idősebb, mint Hitler apja,
ami azt jelentette, hogy ő nem lehetett a törvénytelen Alois apja (kivéve, ha az a zsidó Lengyelországból 5
éves korában nemzette a Führer apját Ausztriában.) /lol/ 
Így, az első "zsidó nagypapa" történet félre lett téve. (6)
A hírhedt anti-náci propagandista Konrad Heiden, maga részben zsidó volt, szintén  felvetette az ő életrajzát Hitlerről, 1932.ben majd 1936-ban jelent meg, szintén a Führer állítólagos zsidó származásáról.
Habár ezek a könyvek igen rosszindulatúnak voltak tartva a mozgalom számára, ezt az egy hazugságot helyesen ítélték meg, hogy túl valószínűtlen, hogy komolyan vegyék és általában is elutasították.

Hans Frank's nagy hazugsága megcáfolva

Különös módon, a legmakacsabb verziója ennek a mítosznak nem volt széles körben nyilvánosságra hozva egészen 1956-ig, jóval a Führer halála utánig, Franz Jetzinger Hitler Jugend: Fantáziák, hazugságok és az igazság című könyvében lett publikálva. Míg a korábbi kísérletek Hitler megbélyegzésére - azáltal, hogy megvádolták, hogy részben zsidó volt  - mind vad pletykákból lettek átvéve, amelyek éppoly mentesek voltak dokumentumoktól, mint amennyire távol álltak a valóságtól, Jetzinger legalább tett némi erőfeszítést, hogy segítse az ügyét.

Bradley Smith összegzi Jetzinger vádjait:
A német szerkesztésben a Hilter Jugend c. könyvében (28-35 old.) és különösen a későbbi angol kiadásban,
Hitler's Youth címűben (19-30 old.) Jetzinger nagy lelkesedéssel érvel, hogy Alois Hitler apja tényleg
egy zsidó volt Grazból, Frankenberger névvel.

Jetzinger egyedüli forrása ezeknek a meglepő állításoknak az Im Angesicht des Galgens (In the Face of the Gallows) című írás volt, amit Hans Frank írt, aki korábban náci ügyvéd illetve főkormányzó volt Lengyelországban, amíg várt a kivégzésre Nürnbergben.
Egyik elbeszélésben, amely tele volt kimutatható hibákkal (melyeket részben Jetzinger fedezett fel) Frank azt
állítja, 1930 vége felé Ausztriába ment Hitler parancsára, hogy megvizsgálja a lelepleződés veszélyét Hitler
állítólagos zsidó felmenőjéről.

Grazban, Frank állítja, hogy megtudta, hogy Alois anyját egy Frankenberger nevű zsidó család alkalmazta és
hogy teherbe esett az alkalmazása alatt, valamint hogy a család még fizetett is neki később, azon a feltételezés alapján, hogy a gyermek apja a fiatal Frankenberger volt. Frank elbeszélése bizonytalan és hiányolja a megerősítő bizonyítékokat. Állította, hogy léteznek levelek, amik megerősítik ezt a történetet, de sem ő, sem senki más nem volt képes ezeket felmutatni. (8)

Habár biztosan nem volt a célja még egyszer felvetni a "zsidó nagyapa" állítást, Jetzinger ily módon értékes
szolgálatot tett a mozgalmunknak, az ő vádjai arra ösztönöztek más kutatókat, hogy meghatározzák még egyszer az összes igazságát vagy hamisságát a mítosznak. Amit ezek a kutatók találtak, természetesen az volt, hogy Hans Frank hazudott. A német történész és Hitler életrajzírója, Werner Maser, aki kevésbé hisztérikusan ellenezte a Nemzeti Szocializmust és alapítóját, mint más anti-náci írók, felfedezte hogy:

A Frankenbergerek egyikéről sem ismert, hogy Grazban éltek volna (Felső-Ausztria fővárosában) és hogy Alois Schiklgruber apja lehetett volna a fiatal Frankenberger, és semmi nyoma egy német zsidónak se, aki ezt a nevet, vagy valamely verzióját viselte volna a 19.században.
"Valójában a 15.század végétől egészen egy évtizeddel Maria Anna Schicklgruber haláláig, nem voltak Graznak zsidó lakói. Egy egyezmény szerint, amit 1496. március 19-én kötött I.Miksa császár és a stájer városok, minden zsidót kizártak a provinciából 1497.január 6-ára."

"1781-ben II.József uralkodása alatt újra beléphettek Stájerországba, csak néhány hétre egy alkalommal, amikor bebocsátást nyertek az éves vásárokra Grazban, Klagenfurtban, Laibachban, Linzben fix összeg ellenében."
De már 1783.szeptember 9-én, a zsidók jogai újra megrövidültek, egy intézkedést, amit megerősítettek további diszkriminatív szabályozások 1797-ben, 1823-ban és 1828-ban. Ez a szituáció nem változott egészen az 1860-as évek kezdetéig."
 (9)

Más szavakkal, egyszerűen lehetetlen volt, hogy 1836-ban, Adolf Hitler apai nagyanyja, Maria Anna Schicklegruber, teherbe esett volna Frankenberger nevű zsidótól Grazban, mielőtt megszülte volna Alois Schicklegrubert/Hitlert, Adolf apját 1837-ben.

Graz Városháza. Azt mondják egy "Frankenberger" nevű zsidó megtermékenyítette Hitler nagymamáját Grazban 1837-ben, de zsidók nem voltak Grazban 1860 előttig. Persze, az igazság ritkán viselkedik kényszerítően a többi veszett anti-Hitler íróval, mint pl. Jetzinger. Amikor, 1956-ban a német Der Spiegel magazin publikálta az eredményeit egy nyomozásnak, ami ugyanaz volt, mint amit Maser is talált, Jetzinger láthatóan zavartalan volt. Smith megjegyzi:

"A munkájának az angol kivonatában, Jetzinger elutasította a Spiegel történetet, nem mutatta be az új bizonyítékot, hanem erőteljesebb nyomatékosítva újrafogalmazta, hogy ő vélte, hogy Hitler apai nagyapja zsidó volt."(10)
Lehetetlen megállapítani, hogy Hans Frank miért mondta ezt a megalapozatlan és felháborító hazugságot. Világos az életrajzának a zavaros állapotából (11), hogy a Nürnberg-i rendkívüli bírósági eljárások illetve a bebörtönzése miatti stressztől mentálisan összeomlott. Az ember csak feltételezheti, hogy a "zsidó nagyapa" történet a pszichológiai debilitásának terméke volt. Az kevésbe világos, hogy Jetzinger miért fogadta el olyan kritikátlanul Frank sztoriját, különösen azután, hogy ténylegesen megcáfolták más anti-nemzeti szocialista történészek.
És teljesen elképesztő, hogy még mindig vannak olyan történészek, akik papagáj módjára ismételgetik ezt a
nonszensz történetet szemben a bőséges bizonyítékokkal, amik megcáfolják ezt.

Hitler ellenes írók ignorálják a bizonyítékokat

Például, Robert Waite történész, egy 1977-ben megjelent könyvben (mintegy 21 évvel a Spiegel nyomozás után), hangoztatja Frank állítását, miszerint Hitler apai nagyapja zsidó volt:
"Frank hírneve ellenére (Lengyelország "hóhérjának" tartották), lenne rá ok, hogy elhiggyük a történetét. Mint halálraítélt írta meg az emlékiratait, és áttért a katolikus hitre. (lol) Részben azért írta meg, hogy vezekeljen a bűneiért. Nem volt semmi látszólagos oka, hogy hamis színben tüntesse fel Hitlert vagy kitalálja a történetet."
Waite munkája, amúgy, a következő címen jelent meg: "A pszichopata isten Adolf Hitler", a cím a történelmi
"objektivitás" szintjét mutatja, amit maga az író is képvisel végig a könyvben.

Mások, míg ismételgetik Frank hosszan megcáfolt vádjait, kevésbé lelkesek, hogy kikötések nélkül elfogadják ezeket. Joachim Fest, a Führer-ről szóló biográfiájában elismeri, hogy Frank története "rendkívül kétes" és hogy "a legújabb kutatások is meginogtatták Frank állításának hitelességét, így az egész elképzelés aligha állhatná ki a nyomozást." (13)

Azonban miután ezt mondta, folytatta a spekulációit, hogy talán Hitler maga elhitte volna Frank meséjét és hogy"Frank megállapításai késztették volna Hitlert, hogy kételkedjen saját származásában." (14). Nem meglepő, hogy Fest nem mutatott be semmilyen bizonyítékot, amivel alátámaszthatná ezt a sajátságos elképzelést.

Talán a legszélesebb körben olvasott Hiler biográfia John Toland írása. (1976)
Figyelmen kívül hagyva a Der Spiegel nyomozásait Frank sztorijáról, amelyek mind elérhetőek voltak számára, és elutasítva minden személyes kutatást ez ügyben, Toland állítja, hogy Alois Hitler apja valószínűleg egy férfi volt a szomszédságból. Hogy van egy csekély lehetőség rá, hogy Hitler nagyapja egy gazdag zsidó volt, Frankenberger vagy Frankenreither néven, és hogy Maria Anna házvezetőnő volt ebben a zsidó háztartásban Grazban, akit az akkor fiatal fiú ejtett teherbe. (15)
Folytatja Jetzingert idézve, mint egyedüli forrást ehhez a történethez, megjegyzi, hogy Jetzinger könyve
általában véve pontos. Meg kell jegyeznünk, hogy Tolandnak (1912-2004) személyes pszichológiai motivációja lehetett, hogy elhiggye a hiteltelen "Zsidó nagyapa" sztorit: ugyanis ő maga egy fajkeverő volt, japán feleséggel és így lehetséges, hogy alig várta, hogy kivetítse a saját faji integritásának hiányát másra.

Mégis minden tudományos tisztességtelenségük ellenére, Waite, Fest és Toland (mindegyikük legalább névlegesen árja volt) nem hozakodtak elő azzal az abszurd állítással, amivel a zsidó pszichológus, Walter Langer.

Az "In the Mind of Adolf Hitler" c. művében a legarcátlanabb és legsértőbb verzióját mutatja be a zsidó nagyapa hazugságnak. Hitler személyiségének "pszicho-történelmi" elemzésében Langer hozzákapcsol egy dolgot Hitler származásához, ami azt állítja, hogy az apai nagyapja tulajdonképpen egy Rotschild család tagja volt, akik Bécsben éltek. Egyetlen egy bizonyítékot sem mutat fel, amivel alátámaszthatná ezt az állítását, ehelyett néhány tényezőt sorol fel, amely hajlik bizonyos lehetséges dolgok felé:

"Alois (Hitler apja) intelligenciája és viselkedése, éppúgy, mint két fiáé, teljesen távol áll attól,
amit általában az osztrák paraszt családoknál találni. Ilyen ambíciózusság és rendkívüli politikai intuíció jobban összhangban van a Rothschild hagyománnyal."

Más szavakkal, Hitler túl intelligens volt és alkalmas, hogy szerény árja parasztcsaládból származzon, ezért
részben zsidó kellett, hogy legyen. Micsoda hihetetlen arrogancia!

Megjegyeztük korában, hogy a legelső emberek, akik terjesztették ezt a fals történetet Hitlerről, Hitler ellenfelei voltak a mozgalmon belül. Így, szomorú, de nem olyan meglepő, hogy mai racialista kritikusok megpróbáltak új életet lehelni ebbe a hazugságba. "Dirct Action" egy kanadai racialista hírlap nemzeti bolsevik hajlamokkal, megismételte Hans Frank vádjait 1980 decemberében. (17). 
Továbbment, és azt állította, hogy az S5 vezetője, Reinhard Heydrich egynegyed részt zsidó volt, és kijelentette, hogy az egyik valódi oka annak, hogy az áruló Gregor Strasser ki lett végezve a Röhm puccs idejében, volt az, amit "bizonyítéknak" tartott. (18) A hírlap nem magyarázza el, hogy Hans Frank-ot akkor miért nem végezte ki az SS, ha ő szintén birtokában volt ennek a megfoghatatlan "bizonyítéknak".

Megátalkodott hazugságok

A megátalkodott, makacs hazugságok nehezen múlnak el - különösen, ha azokat szánt szándékkal propagálják tudósoknak álcázott gazemberek vagy olyanok, akiknek politikai törekvéseik vannak. És mégis, néha valós események adnak egyfajta hiteles "aurát" annak, ami hamis.
A szerencsétlen attrakció, amit a Nemzeti Szocializmus gyakorol bizonytalan, öngyűlölő zsidókra és fél-zsidókra, elég jól ismert a mozgalmon keresztül. Ez kiváltképpen igazi a valódi Nemzeti Szocializmus egyik groteszk, torz paródiájára, amit "Hollywood-i nácizmusnak" is neveznek. Mióta a mozgalom újjászületett a  korai 1960-as években (George Lincoln Rockwell által, 1918-1967) számos zsidó volt, akik olyan erőteljesen azonosultak a mozgalommal, hogy elrejtették a faji származásukat és csatlakoztak a mi sorainkhoz. Legalább három esetben (19) ezek a beteg egyének a média előterébe emelkedtek, mielőtt a hátterük fel lett volna fedve.
A legfigyelemreméltóbb eset, Frank Collin (Cohn) volt, aki egy csoport alapítója volt, akik magukat Amerika
Nemzeti Szocialista Pártjának nevezték, széles körben nyilvánosság elé tárta a média, mint a klasszikus példáját a "Náci" vezetőnek, aki titokban zsidó volt. (20)

Ez és hasonló esetek csak arra szolgálnak, hogy erősítsék a népszerű tévhitet, miszerint Hitler zsidó
származású volt.

Inzultus vagy dícséret?

Ezek a mesék terjednek, és persze, annak a reményében, hogy valahogyan majd csak hiteltelenítik Adolf Hitlert, az ötletét és mozgalmát. A Nemzeti Szocialisták az ilyen vádakat inzultusnak veszik, és helyesen teszik ezt.
Mégis, egy szinten, mindezek nem szándékos dícséretek is. Nagy emberek esetében elég gyakori, hogy a zsidók és mások beszennyezik az ő árja hírnevüket, vagy árja teljesítményeket vallanak magukénak. Kolumbusz Kristóf szintén zsidó volt, ahogy el akarnák velünk hitetni, és hogy Shakespeare homoszexuális volt, Beethoven néger és Thomas Jefferson pedig fajkeverő. Amikor a zsidók és az ő csahosaik ilyen felháborítóan nevetséges állításokat hoznak fel a Führer ellen, mi feldühödhetünk kifelé, de befelé mosolyognunk kellene.
Mosolyognunk kellene, mert mi tudjuk, hogy ezek a vádak totál hamisak és ez bebizonyítható. De mosolyognunk kellene azért is, mert tudjuk, mint Nemzeti Szocialisták, hogy Hitler emléke nemcsak az 
ő pár hűséges tanítványaihoz, hanem végül az egész Árja fajhoz tartozik.

Uraim!
Sose feledjék ezt: Az önök neve hosszú időre el lesz felejtve még mielőtt megrohadna a hullájuk a földben. De Adolf Hitler neve mindig fény lesz a sötétségben.
Nem ölhetik meg őt, belefojtva az emlékét az ön moslékos-vödreikbe és nem is fojtogathatják őt a mocskos, tinta-foltos ujjaikkal. A neve örökké él százezrek lelkében. Önök túl jelentéktelenek, hogy felérjenek hozzá.

Ő szerette Németországot, izgatott volt Németország miatt. Amikor küzdött a becsületért és tiszteletért, az a német becsületért volt, és a Németországnak járó tiszteletért és amikor semmi sem maradt, akkor odaadta Németországnak az életét.
Önök mit adtak eddig? Melyikük adta az életét Németországnak? Az egyedüli dolgok, amikkel törődnek a gazdagság, a hatalom és a véget nem érő luxuscikkek. Amikor Németországra gondolnak, arra gondolnak, hogy belemélyednek az érzéseikbe felelősség és törődés nélkül?


Bízhatnak bennem: A Führer abszolút önzetlensége szavakban és tettekben egyedül garantálja a halhatatlanságát. A tény, hogy a keserű harcot Németország nagyságáért nem koronázta siker, mint Cromwell-ét Britanniában, sok köze van az érintett emberek mentalitásához.

Az angol ember karaktere alapvetően igazságtalan, irigység vezérli, önteltség és az előzékenység hiánya. De ő nem felejti el, hogy angol, hűséges az embereihez és a koronájához. 
Másfelől a német elsősorban sosem német...
Ezért nem számít maguknak, jelentéktelen lényeknek, ha elpusztítják az egész nemzetet. Az egyedüli vezérlő gondolatuk mindig ez lesz: én először, én másodszor, én harmadszor.

Az önök értéktelenségében, önök sosem fognak a nemzet jólétére gondolni, és ezzel a szánalmas filozófiával óhajtják megakadályozni egy hatalmas ember halhatatlanságát?


Paula Hitler, Berchtesgaden, 1957.május 1.

--------------------------------------------------------
LÁBJEGYZETEK:

[1]. Adolf Hitler, Mein Kampf, pp. 231-232.
[2]. For a good discussion of the Hitler family, and especially Adolf Hitler's
immediate antecedents, see Bradley F. Smith, Adolf Hitler: His Family, Childhood
and Youth, chapters one and two, passim, Hoover Institution Publications,
Stanford, California, 1967.
[3]. Ibid, p. 29.
[4]. Ibid, p. 20.
[5]. Werner Maser, Hitler: Legend, Myth and Reality, pp. 9¬10, Harper & Row,
Publishers, Inc., English translation, New York, 1971.
[6]. Ibid, p. 10.
[7]. Ibid, p. 12.
[8]. Smith, p. 157.
[9]. Maser, p. 13. See also p. 351, f. 46.
[10]. Smith, p. 159.
[11]. Smith, p. 158.
[12]. Robert G. L. Waite, The Psychopathic God Adolf Hitler, pp. 126-127, Basic
Books: Inc., Publishers, New York,1977.
[13]. Joachim C. Fest, Hitler, p. 15, Harcourt Brace Jovano¬vich, Inc., English
translation by Richard and Clara Winston, New York, 1973.
[14]. Ibid.
[15]. John Toland, Adolf Hitler, pp. 3-4, Doubleday & Company, Inc., Garden
City, New York, 1976.
[16]. Walter C. Langer, The Mind of Adolf Hitler. The Secret Wartime Report, p.
113, Basic Books, Inc., New York, 1972.
[17]. "What Strasser Knew," Direct Action, number 26, pp. 10-11, Toronto,
Canada, December 1980.
[18]. Ibid,p. 11.
10
[19]. Frank Collin/Cohn [discussed here], Daniel Burros [of the American Nazi
Party, the National Renaissance Party and the Ku Klux Klan] and Robert Burros
[of the National Renaissance Party -no relation to Daniel Burros]. There have
been others, but these were the most prominent.
[20]. "Immigration Records Prove Frank Collin is Jewish," WHITE POWER,
number 86, pp. 4-5, George Lincoln Rockwell Party, Inc., Arlington, Va., July-
August 1978.







Oroszország és a NATO is
"aktívan készül a háborúra" 



AUGUSZTUS 17, 2015 Telegraph.co.uk Idők jelei 
A világ és az euroatlanti térség biztonságának kutatására specializálódott szervezet szerint Oroszország és a NATO egymással rivalizáló hadgyakorlatai a hidegháború óta eltelt idő legkomolyabb katonai feszültségét képviselik. 

Oroszország és a NATO egyaránt háborúra készül a másik ellen, miközben a katonai feszültségek a hidegháború óta nem látott mértékben erősödnek Európában, áll egy új jelentésben. 

A két haderő gyakorlatai számos olyan incidenst eredményeztek, amelynél csak nagyon kevésen múlt a helyzet elfajulása és a nyílt konfrontáció kirobbanása. 

A jelentés szerint a két oldal vezetőinek komolyan el kellene gondolni olyan új egyezmények aláírásán, ami megakadályozhatná, hogy az ilyen helyzetekből háború alakulhasson ki. 

Az Európai Vezetőségi Hálózat (Europen Leadership Network) nevű szervezet az Ukrajnában hat hónapja tartó csatározások és Michael Fallon, brit védelmi miniszter döntése miatt, amely szerint Nagy-Britannia kiképző különítmény küldene Ukrajnába, készítette el a szóban forgó jelentést. 

"Nem azt állítjuk, hogy a vezetők bármelyik oldalon a háború mellett döntöttek volna, illetve, hogy a katonai konfliktus elkerülhetetlen lenne, hanem azt, hogy a hadgyakorlatok profiljának megváltozása ténykérdés, ami tovább erősíti és fenntartja a feszültséget Európában," írják a szerzők. 

A jelentés arra is kitér, hogy az ukrán válság 2014-es kirobbanása óta mindkét oldal arra utasította erőit, hogy a helyzet eldurvulását okozó intézkedésekre válaszlépésekkel reagáljanak. 

Leginkább olyan esetekről van szó, amikor Oroszország vagy a NATO kifejezetten a másik valamilyen új képességére vagy potenciális háborús tervére reagálva lépett. 

"Miközben a szóvivők váltig állítják, hogy ezek a hadműveletek csupán feltételezett ellenségeket céloznak, azok terjedelme és természete ennek ellenkezőjét bizonyítja." 

2015. márciusában Oroszország 80 000 katona részvételével tartott villámhadgyakorlatokat, amelyek során olyan hosszú távú bevetéseket és hadműveleteket szimuláltak, amelyek alapján kizárólag az Egyesült Államok vagy a NATO lehetett az a bizonyos ellenség. 
Az idén júniusban tartott Szövetséges Pajzs (Allied Shield) nevű NATO hadgyakorlatban 15 000 szövetséges katona vett részt, amely során a Krím-félsziget körülményeire emlékeztető, nem szokványos erők beszivárgása elleni válaszlépéseket is gyakoroltak. 
A két oldal mindkét esetben az általuk legvédtelenebbnek tartott terület védelmét gyakorolta. A NATO a balti területeket védte, míg Oroszország sarkvidéki területeit, a Krím-félszigetet és a Szahalin-szigetet próbálta megerősíteni. 
A Szövetséges Pajzs hadművelet során vetették be első alkalommal a Nagyon Magas Készültségű Haderő (Very High Readiness Joint Task Force) névre keresztelt gyorsreagálású egységet is, aminek megalakításáról a Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolására szánt válaszként, a 2014-es walesi NATO csúcson született meg a határozat. 
Idén júniusban vette kezdetét a Noble Jump hadgyakorlat Lengyelországban, amelyen 2100 katona, cseh és holland légi egységek, német és norvég gépesített gyalogsági alakulatok, lengyel harckocsizók, belga tüzérek és amerikai helikopterek vettek részt és amelyen szintén a Krím-félszigeten 2014-ben lezajlott eseményekhez hasonló forgatókönyvet "játszanak" el. 
A jelentés szerzői szorgalmazzák, hogy a NATO és Oroszország javítson egymással való kommunikációján, hogy a jövőben elkerüljék a forró helyzeteket, illetve azt tanácsolják, hogy írjanak alá egy egyezményt a konvencionális haderők bevetésének korlátozásáról Európában. 
Időkjelei: Mit gondoltok erről a figyelmeztetésről? 
Kapcsolódó: 
   Orosz hadgyakorlat kezdődött az ukrán határnál 
   Amerikai katonai gép repült át Szlovákia felett 





Orosz hadgyakorlat kezdődött

az ukrán határnál



Írta: itv , 2014.04.25. 08:34:52, péntek - Frissítve: 25th April, 2014 - 8:34am

Téma: 

Oroszország hadgyakorlattal reagál az erőszak alkalmazására Délkelet-Ukrajnában - mondta az orosz védelmi miniszter.
Hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, válaszul az ottani helyzet kiéleződésére - jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter csütörtökön.
Aggodalomra ad okot a délkelet-ukrajnai erőszak, és Oroszország "kénytelen reagálni" ezekre az eseményekre - mondta a tárcavezető.Az Ukrajnával határos régiókban Oroszország Déli és a Nyugati Katonai Körzeteinek összfegyvernemi harcászati zászlóaljai kezdtek gyakorlatot. Szergej Sojgu nem ismertette ezek létszámát, csupán annyit mondott, hogy a csapatok "kijelölt feladatot hajtanak végre", és a légierő gépei az államhatár közelében végeznek repülést.Az orosz védelmi miniszter részletesen beszámolt arról, hogy adataik szerint "a délkelet-ukrajnai békés lakosság elleni műveletben automata fegyverekkel felszerelt ukrán csapatok vesznek részt, amelyeknek az összlétszáma több mint 11 ezer fő. A fegyveresek 160 harckocsival, 230 tengerészgyalogsági harcjárművel és páncélozott szállító eszközzel, valamint legalább 150 ágyúval, páncéltörővel, valamint nagy számú légierővel vonultak be."
title]
title]
Sojgu azt állította, hogy "a békés délkelet-ukrajnai állampolgárok ellen a Nemzeti Gárda egységei, valamint a Jobboldali Szektor szélsőségesei lépnek fel". Arról is beszélt, hogy elkezdődött a Donbassz nevű zászlóalj felállítása, és a hatalom az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), valamint a belügyminisztérium egységeit is Luhanszkba, illetve Donyeckbe dobta át.Ezzel szemben a délkelet-ukrajnai önvédelmi egységek nem sokkal több mint 2 ezer embert számlálnak, és körülbelül 100 automata fegyverrel rendelkeznek, amelyeket alapvetően a járási rendőrségektől és az ukrán biztonsági szolgálattól zsákmányoltak - mondta. "Az erőviszonyok láthatóan nem kiegyenlítettek. (...) Ha ezt a háborús gépezetet ma nem állítjuk le, akkor nagyon sok halott és sebesült lesz" - hangsúlyozta Sojgu, és közölte, a Lengyelország és a balti államok területére bejelentett NATO-hadgyakorlat "nem járul hozzá az Ukrajna körüli helyzet rendezéséhez".A védelmi miniszter közlése szerint Oroszország és Ukrajna határán "több, katonai manőverre képes diverziós csoport tevékenykedik".Időközben kijevi sajtójelentések szerint az ukrán biztonsági erők leállították a Donyeck megyei Szlovjanszk városában a terrorellenes műveletet, miután az orosz csapatok hadgyakorlatba kezdtek az Ukrajnával határos területeken.
-mti-





A világ legjobbjai között a
magyar fiatal szakemberek 



2015. augusztus 17., 10:46 MTI - magyarno.com 
Aranyérmet szerzett László Attila a bútorasztalos, ezüstérmes lett Csongrádi Dávid, az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen. 

Kiválósági érmet vett át a Zilahi Krisztián és Balázs Dávid alkotta mechatronikai csapat, Kunfalvi Melinda virágkötő és Mózer Gergely épületasztalos az 500 pont feletti teljesítményért. A WorldSkills fiatal szakemberek világversenyén augusztus 11. és 16. között 63 ország több mint 1200 versenyzője mérte össze tudását 50 versenyszámban, Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakember képviselte, az eredményt helyi idő szerint a vasárnapi záróünnepségen hirdették ki. 
Az eredményhirdetést követően Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: a hagyományos iparágakban meghatározó szerepet játszottak a magyar versenyzők. Az aranyérmet nyert bútorasztalos szakmában nagy hagyományokkal rendelkező, sikeres országok versenyzőit sikerült megelőzni - emelte ki a kamara elnöke. 
Figyelemre méltó, hogy a hazai fogalmak szerinti szakképzésen túlmutat az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában szerzett ezüstérem mögötti teljesítmény. Jelzi, hogy elengedhetetlen a szakképzés és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése, az átjárhatóság biztosítása a két terület között - mutatott rá Parragh László, példaként említve a mechatronika szakterületet is, amelynek szintén vannak felsőoktatást érintő területei. 
Fekete Balázs, a Sao Paulóban versenyző magyar csapat vezetője hangsúlyozta, hogy rendkívül erős mezőnyben tudtak a magyar versenyzők érmeket nyerni, eredményesen szerepelni, hiszen a világ több mint hatvan országának jól felkészült 1200 versenyzője között lettek a legjobbak, álltak helyt. A csapat minden tagja, a versenyzők, a felkészítők, a szakértők, szponzorok maximális teljesítményt nyújtottak a versenyen. 
Az egész versenyt a szakma iránti tisztelet és alázat kísérte, szinte ember feletti teljesítményt nyújtottak a versenyzők, a magyar csapat résztvevői - mondta Fekete Balázs. Szilágyi János, az MKIK képzési igazgatója kiemelte, hogy az ázsiai országok által uralt informatikai hálózati rendszergazda versenyben sikerült második helyet elhozni. 
Kapcsolódó: 
   Mellkeresztek, honfoglaláskori keresztek üzenete - Szántai Lajos előadása 

Mellkeresztek,honfoglaláskori keresztek üzenete-Szántai Lajos




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése